2018. május 22., kedd

Képességfejlesztés








Képességfejlesztés


A harmadik szem felnyitása hét lépésben


Harmadik szemünk megnyitása alapvető fontosságú, ha át akarunk látni a fátylon a szellemvilágba 



A harmadik szem felnyitása hét lépésben


A két szemünk közötti energiaközpont, amelyetharmadikszem-csakraként ismerünk, szabályozza tisztánlátásunk intenzitását. Harmadik szemünk megnyitása alapvető fontosságú, ha át akarunk látni a fátylon a szellemvilágba.



A folyamat:


1.    Először erősítsd meg magadban, hogy „látni biztonságos”. Ismételd el gondolatban ezt a megerősítést többször, és ha közben bármilyen feszültséget vagy félelmet észlelsz, lélegezz mélyeket. Minden egyes kilégzéssel képzeld azt, hogy elfújod a tisztánlátással kapcsolatos aggodalmaidat (a félelem elengedésével később még részletesebben foglalkozunk).


2.    Vegyél a domináns kezedbe (amelyikkel írni szoktál) egy hegyikristályt. Képzeld el, hogy egy fehér fénysugár érkezik fentről, és beleköltözik a kristályba. Kérd meg ezt a fehér fényt, hogy tisztítsa meg a kristályodat minden negativitástól, amelyet esetleg magába fogadott.


3.     Még mindig a domináns kezedben tartva emeld fel a kristályt egy kicsivel a két szemöldököd közötti tér fölé. A középső ujjadat úgy tartsd, hogy a kristályon át a harmadik szemedre mutasson.


4.    Most helyezd a nem domináns kezed (amelyikkel általában nem írsz) középső ujját a fejed hátuljának (nem a búbjának) a legmagasabb pontjára.


5.    Képzeld el, hogy egy erős, ragyogó villám kilép a domináns kezed középső ujján, áthalad a harmadik szemeden, majd megérkezik a nem domináns kezed középső ujjához. Olyan áramkört képeztél, ahol a domináns kezed energiát küld, a nem domináns kezed pedig fogadja azt. Amint az áram áthalad a fejeden, kisöpör minden pszichés szemetet, és felébreszti a harmadik szemedet. Ez a folyamat általában egy-két percig tart; és közben érezhetsz némi nyomást a fejedben, melegséget az ujjaidban, és bizsergést a kezedben. Ezek az energia- munka nyomán keletkező szokványos érzések.


6.    Most vidd a jobb kezedet a jobb füled fölé, továbbra is a domináns kezedben tartva a kristályt, majd vidd a bal kezedet is a bal füled fölé. Képzeld el, hogy fehér fény tör elő domináns kezed középső ujjából. Lassan, egyszerre vidd fel mind a két kezedet fejed hátuljának legmagasabb részéhez. Ismételd el ezt a söprögető mozdulatot hétszer egymás után. Azzal a szándékkal tedd mindezt, hogy harmadik szemed hátsó részét (amely pontosan olyan, mint a fizikai szem hátulja) összekapcsold a fejedben lévő nyakszirtlebennyel. Ez az agyterület jegyzi a látomásaiddal kapcsolatos tudatosságot és azok felismerését. Úgy néz ki, mint egy vékony, kör alakú papi sapka, amelyet a fejed hátuljához rögzítve viselsz.


  A fehér fénnyel hatalmas, 13 cm-es kamrát vájsz a harmadik szemed hátuljától egészen a nyakszirt lebenyedig. Ez a kamra köti össze a harmadik szemed felől érkező információt agyad látásért felelős részével. Ezzel a módszerrel tudatosabbá teszed magadban a látomásaidat, és megérted, mit jelentenek.


Sok olyan emberrel dolgoztam, akinek tiszta, nyitott harmadik szeme volt, mégis elpanaszolták, hogy semennyi vagy csak minimális tisztánlátással rendelkeznek. A tiszta, nyitott harmadik szem önmagában nem elegendő a tisztánlátáshoz! A harmadik szem és a nyakszirtlebeny összekapcsolása nélkül nem tudatosíthatjuk vagy nem érthetjük a látomásainkat. Olyan, mintha úgy néznénk filmet, hogy nem kapcsoljuk fel a vetítő lámpáját.


7.    Végezetül tedd a domináns kezed középső ujját a kristály tetejére, a harmadik szemed elé (ismétlem, ez a két szemed közötti rész feletti terület). Most minden esetleges takaró leplet elveszel a harmadik szemed elől. Puha, felfelé simító mozdulatokkal beszéld rá a leplet, hogy emelkedjen fel — mintha egy redőnyt húznál fel az ablak előtt. Vigyázz, hogy ne tartsd vissza a levegőt, miközben ezen dolgozol, mert azzal lelassítod a folyamatot. Legalább hétszer ismételd el a leplek felemelését, vagy amíg azt nem érzed, hogy mindet eltávolítottad.


  Máson is elvégezheted ezt a folyamatot. Ha van olyan ismerősöd, aki spirituális és nyitott gondolkodású, különösen, ha van tapasztalata az energiagyógyításban, megkérheted, hogy végezze el rajtad az eljárást. Bár önmagadon is elvégezheted a hétlépéses folyamatot, sokkal erősebben működik, ha egy másik, tiszta szándékú (azaz minimálisan szkeptikus) személy is részt vesz benne.


  Ha te vagy a társad végigmentetek a hét lépésen, jelentős javulást fogsz észlelni mentális látási képességeidben. Ha behunyod a szemed, és elképzelsz egy kertet, valószínűleg erősebb, élettelibb színeket és képeket fogsz látni, mint azelőtt. Az álmaid intenzívebbé válhatnak, jobban emlékezhetsz rájuk, és nagy eséllyel javulni fog a fotografikus memóriád is.


 Ismétlem, az általad látott képek nem feltétlenül fognak rajtad kívül megjelenni. A mentális filmek továbbra is egy a fejedben lévő vásznon jelennek meg. Gyakorlással meg tanulhatod kivetíteni és kívül szemlélni ezeket, nem lényeges azonban, hogy a képek a lelki szemeid előtt vagy kívül jelennek-e meg. A látomás elhelyezkedése nem számít. Ami számít, az az, hogy észrevedd és odafigyelj a képekre, mert ezek nagyon gyakran az angyalaid vizuális üzenetei.





Doreen Virtue Tanítása Alapján






Tisztánérzékelés


A legtöbb ember valamilyen érzelem vagy fizikai érzékelés útján észleli az angyalok jelenlétét 



Tisztánérzékelés


A legtöbb ember valamilyen érzelem vagy fizikai érzékelés útján észleli az angyalok jelenlétét. Amikor az angyalok közel vannak érezni lehet őket.


Lehet, hogy te is hajlamos vagy lebecsülni a megérzéseidet, és nem bízni magadban. Hányszor volt már olyan zsigeri érzésed, hogy ne bonyolódj bele egy bizonyos kapcsolatba, vállalj el egy állást, vagy vezess egy adott útvonalon? És hányszor vetted mégis semmibe a megérzésedet, cselekedtél ellene, majd bántad meg később?


Természetesen akár hallgattál a belső iránymutatásra, akár nem, ezekből a helyzetekből megtanulhatod, hogy legközelebb higgy magadnak, és a magasabb énedet kövesd.


Ez az angyalaiddal való társalgás menete - tehát bíznod kell abban, hogy az érzéseid igazolt és pontos érzékelők, amelyeket Isten állított fel benned.


A spirituális jelenlét megérzésének leggyakoribb jelei:


•    Légnyomásváltozás érzékelése, nyomás a fejed körül, olyan érzés, mintha valaki dörömbölne a homlokodon, vagy mintha valamilyen spirituális lényeg vonulna át a fejeden, vagy mintha víz alá nyomnának.


•    Halvány virágillat érzékelése, amikor nincs virág a közelben.
•    Olyan érzés, mintha valaki megérintett volna, megsimogatta volna a hajadat, megbökött volna, védelmezett vagy bebugyolált volna, vagy megölelt volna.
Tapasztalhatod továbbá az alábbiakat:
•    A levegő hőmérsékletének változása.
•    Hirtelen eláraszt az eufória vagy a boldogság.
•    Zsigeri érzés, hogy az adott élmény bizarr (akkor is, ha nem szeretnéd másokkal megosztani).
A valódi angyali tapasztalások szeretetteljesek, biztonságosak, melegségesek, barátságosak és kellemesek; a hamis élmények után ezzel szemben fázhatsz, ingerlékennyé és szorongóvá válhatsz és félhetsz.


Tesztelésre is használhatod az érzéseidet egy-egy intuitív megérzés esetében, és megfigyelheted, hogyan reagálsz. Tegyük fel például, hogy úgy érzed, el kell költöznöd. Ez azonban ellentmondásos érzéseket szül benned, mert nem tudod, hogyan érintené egy ilyen változás a családodat, a barátaidat és a munkádat. Ha nem látsz is minden tényezőt tisztán, „felpróbálhatod” a jövőt, hogy megragadhasd isteni iránymutatásodat.


Amint elképzeled, hogy milyen lenne továbbra is ott maradni, ahol élsz, figyeld meg az érzéseidet.


Megkönnyebbülés, szomorúság, öröm vagy valamilyen más érzés árasztja el a szívedet? Van-e olyan testrészed, amelyik megfeszül vagy ellazul a mentális kép hatására?


Most pedig mindezeket hasonlítsd össze azokkal az érzelmi és fizikai érzetekkel, amelyek akkor lepnek meg, amikor elképzeled, hogy milyen lenne elköltözni.


Az érzéseid nagyon pontos mércéi lelked vágyának és a te isteni akaratodnak, amely megegyezik Isten akaratával.


Tisztánérzésed fejlesztése


Ha általában nem túl erőteljesek az érzelmeid vagy a fizikai érzeteid, az alábbi módszerek segítségével megnyithatod magadban a mennyei kommunikációnak ezt a fontos csatornáját.


Amint érzékenyebbé válsz érzelmeidre és fizikai érzeteidre, az életed gazdagabbá, a kapcsolataid mélyebbé válnak, együtt érzőbb leszel, és elönt az isteni szeretet, jobban megértesz másokat, kiegyensúlyozottabb leszel, és könnyebben észreveszed és követed az megérzéseidet.


Íme, néhány lépés a tisztánérzés fokozására:


•    Aludj hegyikristályok mellett. Jutányos áron vehetsz hegyes kristály rudat bármilyen ezoterikus könyvesboltban vagy kristályboltban. Legalább négy órára tedd napfényre a kristályodat, hogy megtisztuljon az előző tulajdonosától rajta maradt szellemi/lelki maradványoktól. Majd tegyél egy vagy több ilyen kristályt az éjjeliszekrényedre vagy az ágyad alá.


Ha az éjjeliszekrényen tartod, fektesd őket az oldalukra úgy, hogy a hegyükkel a fejed felé mutassanak.


Ha az ágyad alatt vannak, állítsd fel őket úgy, hogy a hegyükkel a fejedre vagy a szívedre mutassanak.


Ahogy egyre érzékenyebbé válsz, valószínűleg el kell majd fordítanod a hegyüket, hogy ne feléd álljanak. Az is előfordulhat, hogy az ágyadtól messzebb kell majd vinned őket.


A nagyon érzékeny tisztánérzők nem tudnak úgy aludni, hogy túl közel vannak a kristályok az alvóhelyükhöz.
•    Dolgozz rózsaszín rózsa aromájával vagy rózsaolajjal. A rózsaszín rózsa aromája megnyitja a szívcsakrát, a tisztánérzést szabályozó energiaközpontot. Tarts a kezed ügyében egy rózsaszín rózsát, és gyakran lélegezd be az illatát, vagy vegyél jó minőségű, valódi rózsából készült (ne szintetikus!) rózsaolajat. Kend be vele a szíved környékét, és tegyél egy cseppet az orrodhoz is, hogy élvezhesd az illatát.


•    Viselj rózsakvarcot a nyakadban. A rózsakvarc ugyanúgy megnyitja a szívcsakrát, mint a rózsaszín rózsa. A gyönyörű rózsaszín kő erre az energiaközpontra van ráhangolva. A tisztánérzés aktiválása mellett a rózsakvarckristályok életed romantikus áldásait is segítik.


•    Fejleszd a fizikai érintéssel szembeni érzékenységedet. Hunyd be a szemed, és fogj meg valamit az íróasztalodon. Lassan és tudatosan érintsd meg, apró részleteit és anyagát is érzékelve. Húzd végig a kézfejeden és a karodon, és figyeld meg, milyen érzés. Kérd meg egy barátodat, akiben megbízol, hogy kösse be a szemedet, és adjon tárgyakat a kezedbe, vagy egy-egy falat ételt a szádba. Éber tudatossággal figyelj, hogy milyen fizikai érzetek és érzelmek lepnek meg, és próbáld kitalálni az egyes dolgokat. 
•    Zsírégető gyakorlatokkal és könnyű ételekkel hangold fel a testedet.


Ha fáradtnak, nehéznek vagy tunyának érzed magad, sokkal nehezebben tudod megkülönböztetni az érzéseidet. A futás, a tempós gyaloglás, a jóga vagy egyéb kardiovaszkuláris gyakorlatok segítségével, sokkal pontosabban meghatározhatod a tisztánérzéseden keresztül érkező üzenetek értelmét. A könnyű, egészséges ételek ugyanígy megakadályozzák az elnehezülést.


A jóllakottságból adódó elnehezültség vagy telítettség érzése akadályozhatja az isteni útmutatásra irányuló tudatosságodat.


Minden, amitől jobban érzed magad a bőrödben - ideértve a masszázst, a szunyókálást vagy egy habfürdőt -, fokozza a saját zsigeri megérzéseiddel kapcsolatos érzékenységedet.


Önvédelem
A tisztánérzők gyakran panaszkodnak fokozott érzékenységre. Két leggyakoribb panaszuk: magamba szívom a többiek negatív energiájátés levert leszek, mert mindenkinek az érzelmeit átérzem”.


   Ironikus módon a tisztánérzők gyakran választanak olyan foglakozást, ahol nagyobb valószínűséggel kerülnek fizikai kontaktusba másokkal.


   Azok, akik az érzéseiken keresztül értik meg a világot, nagyon gyakran lesznek masszőrök, és foglalkoznak energiagyógyítással vagy tanácsadással. És bár rendkívül jó teljesítményt nyújtanak ezeken a területeken, muszáj megtenniük bizonyos óvintézkedéseket, hogy ne szívják magukba pácienseik negatív érzelmeinek hordalékát.



Kétféle módon kerülhetik el ezt, "megelőző" intézkedésekkel és tisztítással.


A megelőzés azt jelenti, hogy le kell védened magad a többiek negatív energiájával szemben.


A tisztítás során kiengeded az energiát, amelyet magadba fogadtál, beleértve azt is, amely a saját félelmes gondolataidból származik.


Megelőző védekezés
Ezek a praktikák kicsit a születésszabályozáshoz hasonlítanak, - nem százszázalékos a hatékonyságuk, de számottevő védelmet nyújtanak.


Sokféle módon leárnyékolhatod magad, én itt most csak a két kedvenc módszeremet mutatom be:


1.    Zene.


Az angyalok azt mondják, hogy a zene, - mintegy szellemi árnyékolóként - védő energiával vesz körül minket. Stresszes helyzetekben tehát jól teszed, ha folyamatosan szól a zene ott, ahol vagy. Nemcsak megelőzésre, hanem tisztításra is nagyon alkalmas.


Sandalphon arkangyal a zene angyala, aki Mihály arkangyallal együttműködve söpri le rólad a negatív hatásokat.


Kérd Sandalphon segítségét a különböző helyzeteknek megfelelő zene kiválasztásához. Meditáció közben tégy fel egy CD-t, és kérd meg Sandalphont, hogy a dallammal együtt dolgozva árnyékoljon le és tisztítson meg téged. 





2.    Rózsaszín fény.


Köszöntem egy nőnek, akit soha nem láttam azelőtt, csak keresztezte egymást az utunk a súlyzók között. Rögtön teljes részletességgel elkezdte mesélni nekem a műtéteket, amelyeken átesett. Tudtam, hogy muszáj beszélnie róla, és baráti hallgatóságot keres. Azt is jól tudtam azonban, hogy a betegségekről szóló végtelen szóáradatával negatív energiát lövell magából.


Gondolatban az angyalaim segítségét kértem. Vedd körül magad egy rózsaszín fénycsővel!”- jött azonnali tanácsuk. Elképzeltem, amint egy magas, rózsaszínben fénylő hengerben állok, mintha csak egy rúzstok közepébe képzeltem volna magam. Túllógott a fejemen, és lefelé a lábamon is.


Soha nem szeretted fehér fénnyel körülvenni magad - emlékeztettek az angyalok -, mert úgy érezted, hogy ezzel elvágod magad a többiektől. Mivel az életed küldetése miatt különösen fontos, hogy kapcsolatban légy az emberekkel, és ne szigetelődj el, most sem akartad használnia fehér fénypajzsot.”
Igazat mondtak.


Én nem akartam a fehér fényt használni tanácsadás alatt, mert úgy éreztem, hogy elszigetelem vele magam a páciensektől.



Az angyalok így folytatták: Nézd, ez a rózsaszín fénypajzs mennyire más! Nézd, hogyan sugározza az erős isteni szeretetenergiát erre a nőre. És az sem mellékes, hogy milyen csodálatosan erőtejesen küldi befelé, feléd is a mennyei energiát. Ezen a rózsaszín fénypajzson pedig semmi nem hatolhat át, csak az isteni szeretetből eredő energiák. Ezért ily módon teljesen ott lehetsz e mellett a nő mellett, anélkül hogy a szenvedésről szóló illúzióit magadra vennéd.”


Azóta nagyon jó eredménnyel alkalmazom a rózsaszín fénypajzs technikáját, és azoktól is kapok pozitív visszajelzéseket, akiknek megtanítottam.


Köszönöm nektek, angyalok!



Tisztítás



Néha fáradtak, ingerlények vagy lehangoltak vagyunk, anélkül hogy tudnánk az okát. A baj pedig sokszor a negatív beállítottságú embertársainkkal való kölcsönhatásainkból ered.


Ha segítő pályán dolgozol, különösen erősen ki vagy téve a negatív érzelmeknek, és nagyon fontos, hogy ezeket az energiákat rendszeresen kitakarítsd magadból.



A megtisztuláshoz használhatod az éteri kötelékek elvágását, vagy a vákumtechnikát, vagy a „porszívózást” .


A szellemi szeméttől azonban természetanyánk segítségével szabadulhatsz meg a legegyszerűbben. Ahogy a növények friss oxigénné alakítják a szén-dioxidot, ugyanúgy képesek feldolgozni az alacsonyabb energiákat is. Különösen sokat segít a növényzet, amikor szeretnéd megszabadítani a testedet az energetikai mérgektől.


Az angyalok arra biztatnak minket, hogy tartsunk növényt az ágyunk mellett, - egy-egy cserepes növény az éjjeliszekrényen csodákat művelhet, miközben alszol. Magába szívja a napközben magadhoz vett nehéz energiát, és kiküldi az éterbe.


Ne aggódj, ettől semmi baja sem lesz a növényednek.



Ha bármilyen módon emberekkel dolgozol, de különösen, ha masszázzsal vagy tanácsadással foglalkozol (ahol nyitott vagy a pácienseid által kiengedett negativitásra), tarts növényeket a munkahelyeden.



Máris frissebbnek érezheted magad esténként, ha ezt az egyszerű dolgot megteszed!


Az angyalok azt mondják, hogy a széles levelű növények a legjobbak, mert a nagy levélfelülettel nagyobb energiamezőket tudnak magukba fogadni. Jó választás lehet például egy pletyka vagy egy filodendron. Nem szerencsés szúrós vagy hegyes levelű növényekkel körülvenni magad.


Érdekes, hogy a térrendezés ősi kínai tudománya, a feng-shui is azt javasolja, hogy tartózkodjunk az ilyen növényektől. A hegyes, szúrós levelek nyilvánvalóan nem a pozitív energiaáramlást támogatják.
Kapcsolódj az érzéseidhez!



Gyakorlással egyre jobban ráhangolódhatsz a saját érzéseidre, ezért könnyebben megbízhatsz a bölcsességükben.
Érzéssel járó valódi angyali tapasztalás jelei: 



•    Elönt a melegség és a jóleső érzés, mint egy szerető ölelés során.

•    Biztonságban érzed magad akkor is, ha éppen veszélyre figyelmeztet.

•    Gyakran érezhetsz megmagyarázhatatlan virágillatot. 

•    Olyan nyomot találhatsz a kanapén vagy az ágyon, mintha valaki ott ült volna melletted. 

•    Megváltozhat a levegő nyomása vagy hőmérséklete. 

•    Úgy érezheted, mintha valaki megérintené a fejedet, a hajadat vagy a válladat. 

•    Utána álmos vagy egészen éber és aktív lehetsz. 

•    Mélységesen „valódinak” érzed az egészet. 

•    Ismételten és következetesen zsigeri indíttatást érzel, hogy bizonyos változtatásokat hozz az életedben, vagy megtegyél valamilyen lépéseket. 

•    Természetesen érzed magad, mintha az élmény szabadon megérintene.


 
Érzéssel járó hamis iránymutatás:
•    Fázhatsz, és bizsergető viszketést érezhetsz.
•    Elönthet a félelem vagy a pánik. 
•    Vagy nem érzel hozzá kapcsolható illatot, vagy ismeretlen és kellemetlen szagot tapasztalsz.
•    Úgy érezheted, mintha valaki erotikusan simogatna. A Jéghidegnek érezheted a szobát. 
•    Nagyon magányosnak érezheted magad. 
•    Nagyon hamar visszaáll utána a szabályos érzékelésed. 
•    Utána erős az érzés, hogy az egész nem volt valódi. 
•    Érezhetsz zsigeri indíttatást arra, hogy változtass az életeden, de más téma- és gondolatkörben - inkább kétségbeesett lépések ezek, szemben az isteni iránymutatással.
•    Nem tölt el az ismerősség érzése. 
•    Úgy érzed, hogy az élményt vagy útmutatást te magad erőlteted, akarattal.







A cikk Doreen Virtue Az angyalterápia kézikönyve alapján készült




Hogyan idézhető elő a tudatos álmodás?



Egy tudatos álomban az álmodónak nagy esélye van, hogy bizonyos fokú ellenőrzést gyakoroljon az álomban való részvétele fölött, vagy képes hatni a képzeletbeli tapasztalatait az álomkörnyezetben. 



Hogyan idézhető elő a tudatos álmodás?


A tudatos álom egy olyan álom, amelyben az ember tisztában van vele, hogy mit álmodik. A jelenséget megemlítette a görög filozófus Arisztotelész, aki megjegyezte: "Gyakran, amikor az ember alszik, van valami a tudatban, mely kimondja, hogy ami valóságként mutatja magát, csak egy álom."
Az egyik legkorábbi történelmi utalás a tudatos álmodással kapcsolatos tapasztalatokról Marie-Jean-Léon-tól, d'Hervey de Saint Denys Márkijától származik. Aki széles körben elismert volt, és aki megalkotta a kifejezést, a holland pszichiáter és író, Frederik (Willem) van Eeden (1860–1932) volt.
Egy tudatos álomban az álmodónak nagy esélye van, hogy bizonyos fokú ellenőrzést gyakoroljon az álomban való részvétele fölött, vagy képes hatni a képzeletbeli tapasztalatait az álomkörnyezetben. A tudatos álmok reálisak és élénkek. Bebizonyosodott, hogy nagyobb mennyiségű béta-1 frekvenciát (13-19 Hz) tapasztaltak a tudatosan álmodóknál, ezért van nagyobb aktivitás a parietális lebenyben, a tudatos álmodást tudatos folyamattá téve.
Az első lépések
Egy tudatos álmot a következő két módon lehet elkezdeni. Egy álom által kiváltott tudatos álom normális álomként kezdődik, és az álmodó végül arra a következtetésre jut, hogy az egy álom. Az ébren kiváltott tudatos álom akkor jelentkezik, ha az álmodó a normális ébrenléti állapotból közvetlenül egy álomállapotba kerül, ahol láthatóan nem szűnik meg a tudatosság. Az ébren induló tudatos álom akkor történik, amikor az alvó belép a REM alvásba töretlen öntudattal az ébrenléti állapotból.
Az álmokra való emlékezés a kiindulási hely a tudatos álmodás megtanulásához. Annak érdekében, hogy képes legyél felismerni az álmaidat mint álmok, mialatt azok történnek, ismerned kell a módját, ahogy az álmaid működnek. Mielőtt még megérné időt szánni az álom indukciós módszerekre, képesnek kell lenned legalább egy álmot felidézned minden este.
Az elegendő alvás az első lépés a jó álomfelidézéshez. Ha pihent vagy, könnyebb lesz összpontosítanod a célodra, az álmaid felidézésére, és nem lesz annyira nagy probléma az éjszaka folyamán, hogy feljegyezd az álmaidat.
Másik előnye az elegendő alvásnak, hogy az álomperiódusok egyre hosszabbak, és egyre közelebb lesznek egymáshoz az éjszaka előrehaladtával. Az első álom éjjel a legrövidebb, talán 10 perc hosszúságú, míg azt követően a 8 órai alvás  álom időszakai lehetnek 45 percesek, vagy egy óra hosszúságúak is. Mindannyian álmodunk minden este, egy álomperiódusban körülbelül 90 percenként. Azok az emberek, akik azt mondják, hogy sosem álmodnak, egyszerűen csak nem emlékeznek rájuk. A REM (álom) periódus folyamán egynél több álmod is lehet. Általánosan elfogadott az álomkutatók között, hogy az álmokra nem emlékszünk, kivéve akkor, ha az alvó közvetlenül az álomból ébred ahelyett, hogy az ébredés után átmenne az alvás más szakaszaiba.
Hasznos lehet, mialatt fejleszted az álmaid felidézését, hogy egy álomnaplót vezetsz. Tartsd a naplót kéznél, és rögzíts minden álmot, amire emlékszel, nem számít, milyen töredékes. Kezdd azzal, hogy leírsz mindent, nem csak a teljes, összefüggő és érdekes álmokat. Még akkor is, ha csak egy arcra, vagy egy szobára emlékszel.




Lépések a tudatos álom kiváltásához és javításához
1. A nap folyamán többször is tedd fel a kérdést: "Álmodom?", és végezz el néhány valóság ellenőrzést, amikor eszedbe jut. Ha a gyakorlatban elégszer megtörténik, Akkor automatikusan emlékszel erre az álmaid alatt, és csinálni fogod.
2. Legyen egy álomnaplód. Ez talán a legfontosabb lépés a tudatos álmodáshoz. Éjjel tartsd közel az ágyadhoz, és írj bele rögtön az ébredés után. Vagy lehet egy hangfelvevő készüléked, ha könnyebb az álmaidat visszaidézni hangosan. Ez segít felismerni a közös álomelemeket (embereket a múltadból, adott helyeket, stb.), és azt is közli az agyaddal, hogy komolyan emlékezni akarsz az álmaidra.
Ez abban is segít, hogy felismerd a dolgokat, amelyek egyediek az álmaidban. Képes leszel felismerni a saját "álomjeleidet". Ezek lesznek a visszatérő dolgok vagy események, melyek előfordulhatnak az álmaidban.
3. Ismerd meg a tudatos alváshoz legjobb időszakot. Azzal, hogy tisztában vagy a személyes alvási menetrendeddel, meg tudod szervezni az alvási szokásaidat, hogy segítsen kiváltani a tudatos álmokat. Tanulmányok azt valószínűsítik, hogy egy szundikálás az ébredés utáni pár órában a leginkább alkalmas idő egy tudatos álomhoz. A tudatos álmok szorosan összefüggenek a REM alvással. A REM alvás sokkal gazdagabb a végső ébredés előtt. Ez azt jelenti, hogy a leggyakrabban előforduló, mielőtt felébredsz.
4. Próbáld ki az ébredés által megindított tudatos álom technikát. Alapvetően azt jelenti, hogy amikor elalszol, viszed azt a tudatosságot, mint amikor ébren voltál közvetlenül a REM alvásba, és elindítasz egy tudatos álmot. A legegyszerűbb módja, hogy kipróbáld ezt a technikát, ha tartasz egy délutáni szundikálást, vagy csak 3-7 órát alszol. Próbálj meg meditálni egy nyugodt, koncentrált állapotban. Megpróbálhatod számolni a lélegzeted, elképzelhetsz egy felfelé vagy lefelé tartó lépcsőt, ami a Naprendszerbe vezet, legyél egy csendes, hangszigetelt helyen, stb., vagy hallgass Théta binaurális ütemeket egy ideig, ami könnyebben eljuttat a REM alvásba.
5. Egy másik technika az álomtudatossághoz a "gyémánt módszer" meditáció, ami lerövidíti a tudatos álmodás teljes tanulási folyamatát. Amikor meditálsz, próbáld meg elképzelni az életedet - mind az ébrenléti, mind az álom életet - mint egy gyémánt oldalait. Néhányan úgy döntenek, hogy ez a "gyémánt" az Univerzum, mások Istennek, valaki "Léleknek" nevezi. A lényeg itt az, hogy az élet egyszerre zajlik. Ez csak a mi "felfogásunk", amely a drámáinkat egyenes vonalba, vagy "időzített" sorrendbe rendezi. Szóval a gyémánt minden felülete, ha úgy tekintünk rá, egy egyéni tapasztalat, melyek egy időben történnek, akárcsak az "álomtest" tapasztalatok.


Ez a módszer ismert a távolba látók számára is. Emlékezz rá, hogy ez csak a tudatosságodban történő csekély elmozdulás, amit ez a gyakorlat megkövetel.
6. Írj egy "É"-t a tenyeredre (ami az "Ébren" rövidítése). Minden alkalommal, amikor észreveszed az "É"-t az ébrenléted alatt egy kihívás, hogy ébren vagy, vagy alszol? Végül lehet, hogy láthatod az "É"-t alvás közben, és erre tudatossá válhatsz.
7. Tedd szokásoddá, hogy valóság ellenőrzéseket végzel. Annak érdekében, hogy emlékezz valóság ellenőrzést csinálni az álmodban, létre kell hoznod egy szokást a valóságban, hogy ellenőrzést végezz a valós életben. Legalább három valóság ellenőrzést végezz minden alkalommal, amikor valami a megszokottól eltérőnek tűnik, erősen frusztráló, vagy képtelenség, és ezt a szokásodat vidd át az álmaidba. Egy álomban ezek el fogják árulni, hogy alszol, lehetővé téve, hogy ennek tudatában légy.
Az egyik módja a valóság ellenőrzésének, ha megvizsgálod az "álomjeleidet" (olyan elemek, melyek gyakran fordulnak elő az álmaidban, keresd meg ezeket az álomnaplódban), vagy olyan dolgok, melyek nem léteznek éber állapotban, majd végezd el a valóság ellenőrzéseket. Amikor ezek a tevékenységek szokásokká válnak, a személy ezeket az álmaiban is elkezdi csinálni, és képes lesz arra a következtetésre jutni, hogy álmodik. A gyakran végzett valóság ellenőrzések stabillá teszik az álmokat. Ez úgy ismert, mint az álomban indukált tudatos álom.
Néhány bevett taktika:
Ránézni egy szövegrészre, majd elfordulni, majd visszanézni, hogy vajon megváltozott-e;
Felkapcsolni egy villanykapcsolót;
Belenézni egy tükörbe (a kép legyakrabban homályos, vagy egyáltalán nem jelenik meg egy álomban);
Befogni az orrot, és megpróbálni lélegezni;
Felugrani a levegőbe - az álmodban általában képes vagy repülni;
Megbökni önmagad - ha álmodsz, a "tested" rugalmasabb lehet, mint a valós életben;
Megpróbálni egy falnak támaszkodni - álomban gyakran keresztülesel a falakon.
8. Nézd át az előző álmaidat az álomnaplódban! Ha elkezded megfigyelni a mintákat az álmaidban, észre fogod venni az álomjeleket, vagy bizonyos dolgokat, melyek újra és újra megjelennek az álmaidban. Ezek lehetnek olyan alapvető dolgok, mint például minden álmod az udvarodban játszódik. Tedd szokásoddá az álom ellenőrzés elvégzését minden alkalommal, amikor látod az álomjeleket, és végül látni fogod az álomjelet magában az álomban, végezz ellenőrzést, és ismerd fel, hogy álmodsz.


A tudatos álmodás előnyei
A tudatos álmodás a saját álmod irányításának, és kívánt irányba terelésének képességét adja számodra. Tudatos álomállapotban sokkal inkább hajlandó vagy szembenézni a fenyegetésekkel, és ennek eredményeképp egyre magabiztosabbá válsz. Így hasznos a félelmek és szorongások leküzdésében.
A tudatos álmodás alkalmazásának csak a képzeleted szabhat határt. Mivel az agyi aktivitás az álomállapotban ugyanaz mint éber állapotban, amit megtanulsz vagy gyakorolsz a tudatos álomállapotban, az ugyanaz, mint amikor az éber világban gyakorolsz vagy tanulsz meg valamit. Az idegsejti mintáid már kondicionáltak.
A felnőttek legalább felének már volt egyszer tudatos álma élete során. Sokan arról számoltak be, hogy tudatos álmuk volt anélkül, hogy megpróbálták volna. A repülés gyakran jár együtt a tudatos álommal. Gyakorlással a tudatos álmodás megtanulható, és elérheted vele, amit szeretnél.


 







http://ujvilagtudat.blogspot.hu





A Harmadik szem megnyitása



Felettes Én-ed automatikusan megnyitja majd a harmadik szemed, ha tested megfelelően stabil állapotba kerül, hogy az ilyen típusú lehetőségeket használhasd 



A Harmadik szem megnyitása




Először is szükséges leszögezni, hogy a szervezet küszöbrendszere, csakrák /energetikai pontok nyitottsága/zártsága/egyensúlya tökéletesen együttműködik a tudattal, tehát pontosan a megfelelő időben történik ’megnyitásuk’, amikor szükség van rá és a tudat képes ezt kezelni. Ez a megnyitás nem tudatos szándékkal megy végbe. Nincs közvetlen aktuális szükség, hogy célba vegyünk egy csakrát vagy, hogy megnyissuk, hacsak nem szeretnél játszani ezzel az élménnyel és a mulatság kedvéért nyitod meg.


A tisztánérzékelés egy erős képesség, amivel rendelkezhetünk


A tisztánérzékelés és a képesség, hogy észleljük az energia felsőbb spektrumait, a harmadik szemhez avagy a 6. csakrához köthető. Ez azt jelenti, ha ez a csakra egyensúlyba kerül, akkor visszaszerezzük képességünket, hogy a 3D-s világon túl érzékeljünk. Kezdetben színeket láthatunk vagy kis fényvillámokat. Vízióink támadnak vagy képek vetülnek az elménkbe vagy még arra is képesek lehetünk, hogy fizikai szemünkkel lássunk más világokba. Ez nagy dolog, és nagyon erős és sokkoló élmény lehet, hogy a „valósnak” tanított világon túlit érzékeljük. Ebből az okból kifolyólag a harmadik szemed és minden képességed, amit képvisel, csak akkor tűnik elő, ha testedben jelen van a megfelelő összhang vagy egyensúly. Ez azért van így, hogy megvédjen téged a pszichés sokktól vagy, hogy bármilyen károsodás következzen be, ha túl gyorsan nyitnánk ki.


Egyensúlyod diktálja, mikor működik újra harmadik szemed


Ha állandósult az egyensúly mély szintje a tudatunkban, különösen, ha stresszes helyzeteken megyünk keresztül vagy ha a felsőbb Én-ünk stabilnak lát minket, hogy boldoguljunk több képességgel, akkor elkezdi kiterjeszteni és meggyógyítani azokat a területeket a fizikai és éteri testben, ami lehetővé teszi számunkra, hogy több pszichés energiát vegyünk magunkhoz. Nos, más szavakkal, Felettes Én-ed automatikusan megnyitja majd a harmadik szemed, ha tested megfelelően stabil állapotba kerül, hogy az ilyen típusú lehetőségeket használhasd.


A földelés elvezethet a felsőbb dimenziós energiákhoz, amik a harmadik szemmel állnak kapcsolatban


Sokszor, amikor közvetlenül fókuszálunk egy csakrára, amiről azt hisszük meg kell nyitnunk, frusztráltnak érezhetjük magunkat, mert annyit fáradoztunk rajta és úgy tűnik, mégsem történik semmi. Ez azért van, mert az egész energetikai rendszerünk összefonódott. Minden csakránk, energetikai testeink, fizikai testünk és köztük minden kapcsolatban áll egymással. Láncreakcióban működnek, azzal a céllal, hogy az egyik emelésével a másikban is megteremtsük az egyensúlyt, hogy a rendszerünk megfelelően áramolhasson. Lehet, tudatosan nem vesszük észre, hogy szakrális csakránkat meg kell nyitnunk/tisztítanunk, mielőtt megnyithatnánk a harmadik szemünket. Sok esetben, azoknak az egyéneknek, akik nagy spirituális energiát hordoznak, földelésre van szükségük és az alsóbb csakrákkal kell dolgozniuk, mielőtt tovább léphetnének a felsőbb energetikai rendszerükkel való munkához. Amint elkezdenek fókuszálni a földelésre és fizikai világra való tudatosságra, elkezdenek kitörni a magasabb tudatosság és kreativitás szintjei felé. Mély gyökereket kell eresztenünk, hogy a magasba törhessünk.


Nos, amit próbálok elmondani a harmadik szem felnyitásáról, hogy a közvetlen megnyitásához a leghatékonyabb módszer az összpontosítás, hogy a lehető legmagasabb szintű egyensúlyba emeld fel magad. Ez jelentheti azt, hogy egy olyan életterületedet veszed szemügyre, ami látszólag teljesen elkülönült attól, ami felé törekszünk, amit látunk, hogy minden mindennel összefügg. Felsorolhatnék ételeket, melyek fogyasztása összhangban van a tobozmiriggyel, vagy mondhatnám, hogy mereven bámulj egy indigó színű kristályt 6 perc 6 másodpercig, de valójában egy csakra megnyitása vagy az intuitív képességek megszerzése akkor a leghatékonyabb, ha önmagadra fókuszálsz, mint teljes egész, megértve, ha őszintén teszed, amit AKARSZ, akkor az a legszebb úton fog feltárulni előtted. Több képességet is megszerzel és életed a számodra tökéletes irányt fogja felvenni. Ez ilyen egyszerű. A felébredés egyszerű, harmadik szemmel vagy anélkül: egyél tiszta ételeket, meditálj, játssz, légy kedves, igyál sok vizet, mozgasd meg a testedet, szeresd önmagad, kövesd a szívedet. Ha képes vagy ezekre a dolgokra, akkor a harmadik szemed képtelen lesz csukott állapotban maradni, elkerülhetetlen lesz megnyílása boldogságoddal együtt.


 


Szerző: Gigi Young


Magyar nyelvű fordítás: Scarlett




http://kristalyhang.wordpress.com






Az emberi agy felépítése - Hórusz szeme


Figyeljük meg az ősi egyiptomi ábrázolások adta hasonlóságokat 



Az emberi agy felépítése - Hórusz szeme


A sólyom kitűnő látásáról ismert, ezért méltán hordozza magával a képi gondolkodás, a szárnyaló képzelet szimbolikáját is.
Figyeljük meg az ősi egyiptomi ábrázolások adta hasonlóságokat! A köztiagy, az agy középső része tartalmazza az álmok, a meditatív állapot és a vizuális gondolkodásmód alapját képező tobozmirigyet. 
Elölnézetből egy hármashalom. A köztiagy a két agyfélteke között sólyom alakot formál.
Az agy (más néven agyvelő; ógörögül ἐγκέφαλον, enképhalon, „a koponyában”) a gerincesek központi idegrendszerének a koponyaüregben elhelyezkedő része.
A mellékelt ábrán jól tanulmányozható az emberi agy keresztmetszete és az egyiptomi szimbólum, a Hórusz szem formai hasonlósága. Vajon az egyiptomi, ősi civilizáció többet tudott agyunk működéséről időszámításunk előtt 3000 évvel? Érdekes a feltevés és mélyen elgondolkodtató… 
A sólyom "látóaggyal" rendelkezik. Figyeljük meg az ősi egyiptomi ábrázolások adta hasonlóságokat! 
A talamusz, az agy középső része tartalmazza az álmok, a meditatív állapotok és a vizuális gondolkodás alapját képező tobozmirigyet.
Az epitalamusz a tobozmirigy szárában található mag (Nucleus habenularis). A tobozmirigy (glandula pinealis; corpus pineale) egy kis, kúp alakú képlet, amelyet a tobozmirigy szára (habenula) a köztiagyhoz rögzít. Hátrafelé nyúlik, így a középagy hátsó felszíne mögött fekszik.
A legősibb, középső részt köztiagynak és hüllőagynak is nevezik.


Az agy eme területei most a foton öv erős fényáradata miatt, igen erőteljese aktíválódnak, életre keltve a bennünk szunnyadó multidimenzionális képességeket.


Miket nevezünk multidimenziós képességeknek?
- A hallás, a látás, az érzékelés spektrum-határok kitolódása.

- Tudatalatti információ áramoltatás képessége.

- A testi öngyógyító-folyamatok akadálytalan működtetésének a képessége.

- A test oxidációs folyamatainak, vagyis az öregedésnek a lelassílására való képesség.

- Rendkívüli módon erősödik a felelősségvállalás képessége.

- Ember által elérhető közelségbe kerül az Egyetemes Tudástár, így kialakul a teremtéshez szükséges információk lehívásának a képessége.

- A természeti erőkkel összhangban való lét képessége.
  Milyen hatásai lehetnek az új képességek kialakulásának? 

- A tudatalattival történő együttműködés felerősödése.

- Óriási felismerések nyomán az emberi kapcsolatok ugrásszerű javulása.

- Az elkülönültség érzését felváltja a közösségtudat.

- Erősödik a biztonságérzet, megszűnik a félelem, a stressz..

- Az egyén rálel az Isteni Tervében kijelölt útjára, rátalál a szenvedélyére.

- Hosszantartó egészséges,hosszabb életkor, öregedés lassulása stb..
 





 "A tobozmirigy, mint az észlelés eszköze
Ha a kereső ember irányulása elmélyül, és emiatt belső vezérfonala megerősödik, a külvilág eseményei egyre kevésbé befolyásolhatják életútját. Egy világosabb, semlegesebb állapot fejlődik ki, amely mégis nagyon élő és éber. A pineálisz, vagy tobozmirigy ebben a folyamatban kulcsszerepet játszik. Bizonyos ezoterikus kijelentések szerint az ember a korábbi világperiódusokban „egyszemű” lény volt; érzékszervként csak a tobozmirigy működött. A szemek, ahogyan ma ismerjük őket, később alakultak ki. Az emberi involúció folyamán a tobozmirigy lassanként elvesztette jelentőségét és visszafejlődött.

Az alvás és ébrenlét ritmusában azonban a pineálisz még mindig fontos szerepet tölt be, mivel ez egy „fényérzékeny” szerv. A recehártyára vetülő fény, többek között ehhez a „belső órához” is utat talál. A beeső fény a tobozmirigyben gátolja a melatonin nevű hormon termelését, míg más hormonokra, melyek a nappali életben fontosak, serkentőleg hat. A fény kihunyásakor melatonin termelődik, és álmosak leszünk.

Az érzékszervek, a gondolkodási képességhez hasonlóan, utat biztosítanak azon energiák számára, melyek a különböző központok vagy csakrák által hatnak. A tobozmiriggyel kapcsolatban álló csakra a legfontosabb. Az ezoterikus irodalomban a pineáliszt harmadik szemnek is nevezik. Mivel külső szemeinkkel közvetlen kapcsolatban áll, a szemek sugárzásának segítségével mindig a kereső ember által járt út kihatásait mutatja.








Ima a tisztánlátásért


Ez a fohász segít megnyílni a látomásokra és fokozza a látnoki képességet 



Ima a tisztánlátásért


Helyezz el a két szemöldököd közé a harmadik szemed területére, egy tiszta hegyi kristályt és mondd el a következő hatásos fohászt.


Isteni fény, kérlek, hatolj be 3. szemembe, és tölts el világosságoddal, tiszta fényeddel és atisztánlátás képességével, hogy átláthassak a fátyolon.


Hatalmas Apollón, köszönöm, hogy felnyitottad a 3. szemememet!


Hániel, Jeremiel, Rafael és Raziel arkangyalok!


Köszönöm nektek a bűvös isteni energiákat


és  spirituális meglátásaimhozmost nyújtott segítségeteket!


Győzedelmes Hórusz, köszönöm, hogy rajta tartod szemed azenyémen és vezeted a pillantásomon, mert neked hála, hozzád hasonlóan és issok dimenziósan láthatok.


Kedves Szulisz, köszönöm, hogy imáiddal közbenjársz érdekembena tisztánlátó jóslatokhoz nélkülözhetetlen energiákért és hatalomért!


 Szívből köszönömmindannyiótoknak, hogy teljesen nyitottá tettetek az igazságra, szépségre, fényre és az örök létezésre.








Vezettetés a belső hatodik érzéked segítségével


Fejlesztő technika



A tisztán érzékelés általi üzenetközvetítés és probléma megoldás 



Vezettetés a belső hatodik érzéked segítségével


Mindez olyan egyszerű, hogy gyakran egyszeri alkalom elég ahhoz, hogy az emberek begyakorolják a hatodik érzék használatát, hogy általa tanácsokat kapjanak az égből személyes problémáik megoldására. Isten és az angyalok mindig melletted vannak, és folyamatosan áraszt­ják üzeneteiket, gyógymódjaikat és iránymutatásukat rád. Lehet, hogy tudtodon kívül visszautasítod ezeket az angyali üzeneteket különféle okokból, egy: egyszerűen meg sem hallod őket, és nem tudod, hogyan kell rájuk hangolódni. Kettő: saját érzelmi fájdalmaid, és zaklatottságod elfojtja az égi üzeneteket. Három: lehet, hogy nem szereted, ha megmondják neked, hogy mit csinálj, és ha Isten irányítása alatt állsz, úgy hogy nem veszel tudomást a javaslatról, még akkor sem, ha válaszként érkezik imáidra.


Ha gondosan gyakorolja a kérdésfeltevést, és azt, hogyan maradjon éber az égből érkező válaszokra, mindenki képes világosabb, erősebb kapcsolatot teremteni angyalaival. Isten és segítői kísérnek utadon, és tudatni akarják veled, hogy képes vagy rá már most is, hogy pontosan átvedd üzeneteiket.


Érzelmi tisztulás: az út szabaddá tétele. Az első lépés az angyali tanácsok befogadásában önmagunk megtisztítása a zaklatott, negatív érzelmektől. Az ilyen érzelmek elvágják az égi kommunikáció négy útját :


1-tisztán hallás (szavak és hangok)


2-tisztán látás (képek)


           3- tisztán érzékelés (érzetek és érzelmek) és


4-tisztán tudás (hirtelen felismerés).


Az égi üzenetek elérik ezeket a sötét kaotikus energi­ákat, és azonnal vissza is pattannak róluk. Nehezen törik át a falakat, amit a negativítás emel körülöttünk. Az angyalok arra bíztatnak, hogy szánj időt minden boldogtalanság,  neheztelés elengedésérc mielőtt tanácsért fordulsz az éghez (sürgős  esetben természetesen azonnal kérj segítséget). Ezt meg kell tenni akkor is, ha esetleg nem érzed, hogy negatív érzések lennének benned. Az embereknek gyakran vannak ilyen érzéseik munka közben mélyen eltemetve, de nincsenek tudatában mindaddig, amíg meg nem állnak, hogy megvizsgálják hirtelen előtörő érzéseiket.


A pszichoterápiával ellentétben, ami hosszasan analizálja a negatív érzelmek kiváltó okait, az érzelmi megtisztulás egy angyali meditáció, ami képessé teszi az embereket arra, hogy elengedjenek minden haragot, engesztelhetetlenséget, sértettséget, féltékenységet, fájdalmat, és ártó érzelmi terhet az életükből, gyorsan, és teljes mértékben egyedül. Ez a  meditáció felszabadítja a szívet, így az isteni szeretet pozitív energiája, ami a mennyekből áramlik, be tud lépni szabadon az angyali gyógymódok kíséretében.


Szánj legalább fél órát az érzelmi megtisztulásra, úgy, hogy egyedül lehess, és ne zavarjon meg senki. Ülve, vagy fekve, kényelmes testhelyzetben vegyél három nagyon lassú, tudatos lélegzetet. Olyan lassan és mélyen lélegezz be és ki, amennyire csak lehetséges. Hitednek megfelelően meghívhatod a számodra megfelelő lényt, hogy körbevegyen téged. Lehet az Jézus, Quan Yin, Mohamed, Mózes, Mária, a Szent Lélek, vagy akár Szél Apánk. Saját megtisztulásomkor, én általában Jézust, és Raphael és Michael arkangyalokat hívom, valamint a többi gyógyító, tisztító munkát végző angyalt.


Mond nekik gondolatban, vagy fennhangon:


Most engedélyezem, hogy belépjetek a szívem­be. Kérlek benneteket, lépjetek be szívembe most rögtön, és tisztítsátok meg érzelmeimet. Kérlek, tisztítsátok meg a szívem minden haragtól, amihez még ragaszkodom.” Tölts el néhány csendes percet, figyelve az angyalok munkáját a szívedben. Olyan érzés lesz, mintha energiahullámok haladnának benned, és a tested összerándulhat, ahogy elengeded a régi haragot. Amikor úgy érzed, tudatod, tested, szíved nyugodt, akkor tovább mehetsz a követ­kező lépésre. „Kérlek, benneteket, tisztítsátok meg a szívemet minden fájdalomtól, ami  mostani vagy előző életeim múltjából bennem maradt.” Ismét várj néhány percet, amíg az angyalok elvégzik a tisztítást. Fontos, hogy tudatosan lélegezz ezalatt, mert a visszatartott lélegzet lassítja a folya­matot.


Kérlek, tisztítsátok meg szívemet minden nehezteléstől, sértettségtől, amit hordozok önma­gammal, az életemmel, más emberekkel, vagy a világgal szemben.” Pihenj egy darabig, míg az angyalok eltávolítanak belőled minden neheztelést.


Kérlek benneteket, tisztítsatok ki belőlem minden olyan érzést, hogy becsaptak, vagy én magam árultam el magam.” Lélegezz mélyen, hogy az angyalok teljes mértékben hozzáfér­jenek szívedhez, és érzelmeidhez.  „Kérlek, tisztítsátok meg a szívemet attól a félelemtől, hogy elveszítem a kontrollt, vagy hogy valamit kontrollálnom kell.” Várj, amíg az angyalok megtisztítanak a félelmektől.


Kérlek, tisztítsatok meg minden kiengesztelhetetlenségtől, ami családommal, barátaimmal, szeretőimmel, főnökeimmel, munkatársaimmal, idegenekkel, vállalatokkal és a világgal szem­ben van bennem.”




Ismételd ezt a mondatot mindaddig, amíg a tested nyugalmat nem érez, mialatt mondod. Ez jelzi, hogy az angyalok megszabadítottak a meg nem bocsátás érzelmi terhétől. Ne feledd, hogy nem kell mindenképpen megbocsátanod az emberek cselekedeteit, csak magának az embernek. A megbocsátás gyógyszer, és megtisztítja az utat az éggel való kommunikációra. Égi üzenetek átvétele: Kétlépcsős technika Amikor végeztél az érzelmi tisztítás meditációjával, akkor készen állsz arra, hogy tudatosan kapcsolatba lépj az égi tanácsadókkal.


Bár eleinte bátortalannak érezheted magad, csak kövesd a következő két lépcsőfokot:


1.Nevezd meg a problémát (vagy helyzetet) amelyben vezettetésre van szükséged.
2.Vedd át az égi javaslatot.


Meglehetősen egyszerűen hangzik nem igaz?


Itt egy tipp az angyaloktól ahhoz, hogy még könnyebben menjen. Az én üzenetközvetítéseim sokkal részletesebbek, tisztábbak és ponto­sabbak, ha előbb elmondok egy imát. Ez bárki másnak is beválhat. Én a következő imára támaszkodom csodás eredményessége miatt: „Isten, Szent Szellem, és angyalok, kérem a segítségeteket ebben az üzenet átvételben. Kérlek, adjatok részletes információkat, melyek segítenek ezen az emberen, és áldjátok meg őt. Köszönet szeretetetekért, és segítségetekért Isten, Szent Szellem, és angyalok. Ámen.”


Néhány perces meditálás is jót tesz az üzenet átvétel előtt. Kimutatták, hogy az emberek meditativ állapotban nyitottabbak az inspirációra és a belső jelekre. így könnyebb felvenni a kapcsolatot angyalaiddal, vagy mások angyalaival


A probléma megnevezéseMindig hangsúlyozom a tanítványaimnak, hogy mennyire lényeges tudatosan megfogalmazott kéréssel fordulni Istenhez és az angyalokhoz gyógyírért nehézségeinkre. Minden alkalommal, mikor felteszünk egy kérdést, automatikusan kiváltjuk az égi választ. Lehet ez egy konkrét kérdés egy konkrét problémával kapcsolatosan, mint pl. „Mit tegyek a domináns anyámmal?” vagy „Nézzek új munkahely után?”, de lehet általános kérdés is, mint pl: „Hogyan lehetnék boldogabb? Vagy: Mit kezdjek az életemmel?” Úgy fogalmazd meg kérésedet az ég felé, ahogy az neked a legkényelmesebb.


1.Fogalmazd meg a kérdést, és mond ki hangosan.
2.Tedd fel a kérdést gondolatban (az angyalok ugyanolyan tisztán hallják gondola­tainkat, mint kimondott szavainkat. De ne aggódj, nem ítélnek el a gondolataid miatt).
3.Írd le a kérdést a naplódba vagy naptáradba, vagy egy levélbe, amit leragasztasz, és később megsemmisítesz.
4.Vizualizáld a kérést, képzeld el a helyzetet, amiben tanácsra van szükséged. (Lehet, hogy nyugodtnak, és komolynak fogod látni magad, ahelyett hogy mérges lennél hi­peraktív hároméves gyerekedre, vagy elképzelsz egy kérdőjelet egy felvételi kérel­men, ha tanuláson gondolkozol.)


A válasz megérkezése
Mivel az angyalok hallják, amint gondolatban megfogalmazod a kérést, lehet, hogy megka­pod a gyógymódot, még mielőtt befejezted volna a kérdést. A válasz érkezhet látomás, gondolat, fizikai érzet, érzelem, vagy hallható szavak formájában. Azzal növelheted az első üzenet meghallásának valószínűségét, ha tudatodat az ellazult koncentráció állapotába hozod. Ellazult, mert minden feszültség gátolja a válasz tudatosodását. Koncentráció, mert ha elkalandoznak a gondolataid, akkor valami másra fogsz gondolni a válasz érkezése közben. Gyorsan elérheted ezt az állapotot azzal, ha veszel néhány mély lélegzetet, vagy elmondasz egy gyors imát rögtön azután, hogy feltetted a kérdést.
Figyelj minden benyomást, ami a kérdésfeltevés után ér. E benyomások a következő formá­ban juthatnak el hozzád:


1. Tisztán hallás. Szavak, zeneszámok, egy zenei téma, amit belül, vagy kívül hallasz. Kérdezd meg angyalaidat: „Hogyan kapcsolódnak ezek a szavak, vagy ez a zene a körülményekhez, amiről beszéltem?”


2. Tisztán látás. Álomszerű mentális film, lebegő belső kép, egy szimbólum. Kérdezd meg az angyalokat „Hogyan kapcsolódik ez a látvány a problémámhoz?”


3. Tisztán érzékelés. Öröm, melegség, félelem, várakozás és más érzelmek formá­jában. A gyomrod összeugrik, vagy izgatott leszel, megváltozik a légnyomás, bizo­nyos illatokat, vagy más érzeteket tapasztalsz. Kérdezd meg az angyalokat: „Hogyan kapcsolódnak ezek az érzetek a kérdésemhez? Azt jelzik, hogyan fogok érezni a jövőben, ha bizonyos változtatásokat véghez viszek?”
           
4. Tisztán tudás. Hirtelen tudod, mit kell tenned, anélkül, hogy valaha gondolkodtál volna ezen a megoldáson. Olyan meggyőződés, ami mintha lelked legmélyéből törne elő.














A médium és a mediális képességek


A médium latin eredetű szó, középen elhelyezkedőt jelent 


A médium és a mediális képességeg
A médium latin eredetű szó, középen elhelyezkedőt jelent. Két egymástól távol eső vagy minőségben különböző közeget köt össze és lehetővé teszi köztük az energia és az információ cserét.
A medialitás alaptörvénye: A hasonló rezonancia a hasonlót vonzza és csak azzal tud összekapcsolódni!
A médiumnak érzékeny, kifinomult, erős idegrendszerrel és erős fizikai testtel kell rendelkeznie. Csak így őrizheti meg mentális és fizikai egészségét.
A fizikai és spirituális médium: A fizikai médium vízszintesen dolgozik. Vagyis az információkat az emberek aurájából pszichéjéből olvassa ki. A spirituális médium függőlegesen dolgozik. Összekapcsolódik a szellemvilággal és rajtuk keresztül kapja meg az információkat.
A médiumi transz: A transznak három alapvető fajtája van. A könnyű a közepes és a mély transz. Könnyű transzban vannak az író médiumok, látók és időnként a beszélők is. Közepes transzban a médium már kilép a testéből, és átadja a megnyilatkozni kívánó szellemlénynek. A szellemlény belépése után a médium arca és hangja is megváltozik felveszi a szellemlény jellegzetességeit. A transz elmúltával a médium visszatér a testébe és ismét a saját vonásai és hangja lesz jellemző rá. A mély transz ritka jelenség mivel a médiumnak a lehető legteljesebb mértékig el kell hagynia a testét, és azt, valamint a tudatát teljesen a szellemlény irányítására kell bíznia. Én nem részesítem előnyben a teljes transzot, a közepes transzban is nagyon jól lehet közvetíteni!
A tisztánszaglás és ízlelés: Ez a két képesség azt jelenti, hogy a médium belső érzékelése segítségével illatokat és ízeket érez. Bizonyos szellemlények szaggal és illattal együtt érkeznek. Az asztrális megszállók szagot árasztanak amikor elhagyják a testet. A tisztán szaglás képességével megáldott médium ezt érzi.
A tisztánlátás: Azt jelenti, hogy a számunkra megismerhető transzcendens valóságot képekben látomásokban érzékeljük. A tisztán látás az időn és téren átvaló látást, múlt, jelen, jövő vagy holtak és hasonlók látását jelenti.
A tisztántudás: A tisztán tudás az a mediális képesség amely révén előzetes ismeretek nélkül egyszerűen csak tudunk. A tisztán tudás során olyan ismeretek szivárognak tudatunkba amit elvileg nem tudhatunk. Pl: olyan természeti, vagy kozmikus törvények, amelyekről nem is hallottunk.
A tisztánhallás: A tisztánhallás az a mediális képesség amely során belső hallásunk révén lépünk kapcsolatba a nem a fizikai síkon lévő tudatos lényekkel.
A prófétálás: Prófétának a köznyelv azt nevezi, aki kiválasztott, szent emberként tolmácsolja Isten üzenetét az embereknek. A prófétákat a szellemvilág választja ki. Feladatuk a közösség esetleg egy nép tanítása. Isten üzenetének tolmácsolása ami sokszor vonatkozik jövőbeli eseményekre.
A médiumi írás: A médiumi írás során a médium könnyű transzban van, a közlő szellemlény pedig csak a médium kezét irányítja, ír vele. Talán ez a legismertebb és legelterjedtebb mediális képesség, de messze nem a legbiztonságosabb. Mint minden más médiumi tevékenységre, erre is érvényesek a szellemi törvények: hasonló rezonancia hasonlót vonz, és a tisztánérzés képessége nélkül nehéz tisztázni, hogy ki vezeti a tollat. Két fő probléma szokott lenni. Az egyik az, hogy a kezdeti sikeres kapcsolat teremtés után ellaposodnak az üzenetek. Elkezdenek dagályossá és ömlengővé válni. Semmiben nem különböznek a szomszéd asszony jó tanácsaitól. A másik, hogy a szellemlény először jóindulatúnak mutatkozik, majd el kezd dirigálni és a végén agresszív megszállóvá válik. Ilyenkor sajnos a médium hiába hagyja abba az írást, nem tud könnyen megszabadulni a szellemlénytől mert hallja őt. Ezért az erős akarat és ellenálló idegrendszer valamint a megfelelő mágikus képzés nem elhanyagolható!!!!
A médiumi beszéd: Ez a képesség konkrétan azt jelenti, hogy a médium általában könnyű vagy közepes transzba esik, részben elhagyja a testét amit részben átvesz a szellemlény. A szellemlény energiája és minősége annyira áthatja a médiumot, hogy átmenetileg megváltozhatnak az arcvonásai, hangja, beszédstílusa. A szellem eltávozásával ezek megszűnnek és a médium " visszaveszi " önmagát.
A pszichometria: A pszichometria azt az érzékelési képességet jelenti, melynek során kezünkkel érzékeljük egy tárgy rezgéseit. A pszichometria a tisztán érzés egyik megnyilvánulási formája. E képesség lényege, hogy megtudhatjuk egy tárgy történetét, felvilágosítást kaphatunk tulajdonosáról.
A tisztánérzés: A tisztán érzés a leggyakoribb mediális képesség. E képesség révén tudjuk megkülönböztetni a rezgéseket, energiákat, minőségeket. Ez azt jelenti, hogy e képességünk használata során nem tudunk szinte semmit a jelenlévő szellem lényről, emberről, energiáról csak a rezgéseit érzékeljük, s ez által energiáját minőségét érezzük. Ez alapján tudjuk eldönteni, hogy kellemes számunkra vagy sem. A tisztán érzés során érzelmi, majd fizika testünkkel érzékeljük nem csak a szellemlények jelenlétét és rezgését, hanem szinte minden jelenséget. Ezek közül talán a legfontosabb az embertársaink egy helység egy hely vagy bármilyen élőlény rezgéseinek érzékelése. A tisztán érzés minden képesség elengedhetetlen alapja. Mert ha valaki lát, hall vagy ír ( mint médium ) de nem tudja megkülönböztetni a közlő szellem rezgéseit, akkor könnyen csapdába eshet. A hallásnál nem látjuk a szellem lényt és a hangon kívül semmi mást nem tudunk róla. Így bárkinek kiadhatja magát. Amit, a földhöz kötött szellemek, és a megszállók gyakorta meg is tesznek. A látók többsége az asztrális síkon lát ahol bármilyen szellemlény bármilyen alakot felvehet! Az asztrális világ többek között  a formák, méghozzá az örökké változó formák világa, amit az alacsony rezgésű szellemek ki is használnak. Így, ha a halló, látó, író médium nem tudja a szellemlények rezgéseit megkülönböztetni akkor dróton rángathatják. Ami megszállottsághoz vezethet!!! Ezt a tisztán érzési képesség fejlesztésével meg lehet előzni. Fejlődésünk egy bizonyos pontján tisztán fogjuk érezni, hogy az emberek mit gondolnak és mit éreznek.

Felhasznált forrás: Szabó Judit – Belső érzékelés kézikönyve







SZÍV - jelzőRENDszer beállítása



Szívünknek belső, szellemi terében található ez a hely, Szívünk jelzőRENDszere, mely isteni tisztaságú, mert együtt rezeg isteni Valónkkal, teremtő isteni Fényszikránkkal 

.

SZÍV - jelzőRENDszer beállítása
Nagyon sokszor kerülünk életünk folyamán olyan helyzetbe, amikor nem tudjuk igazán eldönteni, mi a jó nekünk. Szívünk szerint ezt tennénk, de úgy érezzük „érdekeink” mást diktálnak, vagy éppen kilátástalannak ítéljük meg az egészet, és logikusnak hitt eszünkre hallgatunk. Emberként lehet, hogy könnyen rámondanánk a szituációra, hogy ezt vagy azt tenném, de tudatos létezők lévén, már lelki és szellemi fejlődésünket is figyelembe vesszük. Hogyan tudunk akkor lelkünk szerint dönteni, és ezzel szellemi fejlődésünket is segíteni? Nehéznek tűnhet a megvalósítás…
Ez csak addig okoz nekünk nehézséget, míg meg nem ismerjük és be nem hangoljuk SZÍV- jelzőRENDszerünket.
Akikkel már dolgoztunk együtt, azok tapasztalatból is tudják mennyire fontos, hogy ismerjük lelkünk Szívünk által közvetített kívánságait (válaszait), tanításait. Hozzá mindig fordulhatunk, és biztosak lehetünk benne, hogy mindig azt a választ kapjuk, ami nekünk, fejlődésünk szempontjából a legjobb. (Még akkor is, ha ez sokszor nem egyezik eszünk által kivetített elképzeléseinkkel!) Csak meg kell tanulnunk hallani vagy érezni és értelmezni a válaszokat fenntartások nélkül.
Szívünknek belső, szellemi terében található ez a hely, Szívünk jelzőRENDszere, mely isteni tisztaságú, mert együtt rezeg isteni Valónkkal, teremtő isteni Fényszikránkkal. Ez képviseli bennünk az Örökkévaló EGYséget Istennel. Ezen át vagyunk képesek az érzékeink fölötti Egybe-tartozást megérezni a Mindenséggel. Ide, Szív-szintünkre helyezkedünk akkor is, amikor szívvel imádkozunk, gondolatok nélkül, szavainkat lelkünk mondatja ki velünk. Megszűnik körülöttünk tér és idő, csak az imában vagyunk, EGYként Istennel a SZÍV-ben.
Ez a tér fizikai szívünk „mögött”, energetikai szívünk közepén található. Helyét pontosan meghatározni nem lehet, mert egy külön dimenzióba lépünk bele, mikor ott tartózkodunk, de szívünkön át jutunk el oda.
Át kell lépnünk minden sötétségen és kétségen, hogy oda érkezhessünk, a Fénybe léphessünk, és az isteni SZÍV szintjén lehessünk.
Ez a hely a tiszta Fényszeretet otthona, melynek közepén Krisztus-tudati Fényszikránk sugározza, mint NAP, az Örök Szeretet Fényét. Itt mindig béke, szeretet, bölcsesség, időn-, és téren-túliság van. Ez maga a LÉT érzése, a VAN-ság állapota, Isteni Önvalónk, a SZERETET.
Ebben a térben nincs különváltság. Nincs ellentétes érdek, vagy értetlenség. Itt minden EGY. Minden az isteni Akarat szerint való, az isteni REND-del EGYező!
Ezért tud nekünk Szív-Rend-szerünk pontos és igaz választ adni kérdéseinkre. Mert pontosan tudja, mire van szükségünk, merre kell haladnunk a tudatosodás fénylő útján, hogy felismerjük isteni Létünk minden aspektusát (hiszen ő abból szól hozzánk).
De ehhez legelőször is meg kell találnunk magunkban ezt a Szent Szív helyet, és be kell lépnünk oda. Be kell fogadnunk és magunkévá kell tennünk rezgéseit, eggyé kell válnunk a tiszta Fénnyel, hogy emlékezhessünk rá! Ha ezt egyszer is megtesszük, már létrehozzuk a kapcsolatot, és ezután bármikor, ha tudatunkkal belehelyezkedünk és oda figyelünk, tiszta, igaz válaszokat kapunk kérdéseinkre.
Erre a helyre akkor léphetünk be, ha van bennünk szeretet önmagunk és mások iránt is. E nélkül meg sem találnánk, mert rezgéseink nem engednék megláttatni velünk. Aki nem tudja elfogadni önmagát és nem képes szeretni, az amúgy is megtagadná a válaszokat, tehát már a kérdésfeltevés is hiábavaló lenne…
Kérdezd meg magadtól, képes vagy-e szeretni és szeretetet elfogadni? Jön egy apró leheletszerű érzés, de ha áltatod magad, azt azonnal elnyomja egy gondolat, ami az ellenkezőjét állítja. Ezzel máris ellenőrizhető, mennyire működik benned ez a jelző –REND- szer. A jelzés mindig jön, mert lelked és szellemed folyamatosan kommunikál embereddel, csak nem hallod, nem érzed. Ezt a kommunikációs csatornát kell annyira akadálymentessé tenni, hogy mindig „fogd az adást” .
Az első lépés, hogy képes legyél Magadat szeretni. Úgy, ahogy vagy:
-       Olyan vagyok amilyen, és szeretettel elfogadom magam! – mondogasd, ha nem megy.
Először idegenül hangzik majd a szádból, de egy idő után természetessé válik, és el is tudod már hinni…
Ha már képes vagy a szeretetre önmagad és mások iránt is, akkor szinte vágysz rá, hogy megtaláld ezt a helyet. Szeretnél eggyé válni a feltétlen Szeretet isteni Fényével, hogy egységben lehess Önvalóddal. Magáért a Szeretetért, az Egységért, a Teljességért.
Ha ott a belső késztetés, a Szív-akarat benned, akkor vagy kész rá, hogy megleld és belépj ebbe a Szeretet-dimenzióba.
Ehhez csendesedj el, és légy meditatív állapotban…
Koncentrálj fizikai mellkasod közepére, és indulj el befelé… lépj be gondolatban mellkasodba (tulajdonképpen szívcsakrádba lépsz). Egy fénylő úton, vagy folyosón találod magad, mely bensődbe vezet. Ennek az útnak lehetnek sötétebb szakaszai, attól függően, hogy milyen félelmeket, gátakat állítottál fel magadban. Először is szereteted erejével tedd minél világosabbá ezt a helyet.
Mondogasd magadnak őszintén:
-       Szeretem magam!
Ahogy szeretetedet őszintén behívod, úgy ragyogja át szíved útját a Fény. Menj végig az úton, mely egyszer csak úgy tűnik véget ér.
Ez belső békédhez vezető tér, mely sötétnek tűnik. De ez a sötétség csak látszat, mert nem földi Fények világítják meg, s rajta nem hatolnak át a fizikai rezgések. Ez a mély, belső nyugalom sötétje, bensőd csendje. Az a puha mozdulatlan sötét, mely az Univerzumban is megtalálható, ez a Teremtés első Fénye előtti nyugalmi állapot, a Megnyilvánulás, a Kiáradás előtti pillanat.
Lépj át ezen a sötéten, hatolj mögé… nincs mitől tartanod, hiszen önmagadban vagy. Ez belső békéd megnyugtató valója. Engedd, hogy önmagad is nyugalommá, békévé válj…
Most előtted feldereng a világosság. Indulj el lassan a Fény felé. Haladj nyugodtan, csendesen… ez a Fény, melyben haladsz most, egyre jobban körülvesz, átölel, átjár. Vezet téged, már nem is mész, hanem úszol benne, felolvadsz, eggyé válsz vele. Te vagy a Fény! Minden dobbanásod a Mindenség dobbanása, Fényed Isten szeretete, Léted az Örökkévaló EGY.
Maradj benne, olvadj bele, add át Magad… érezd meg a határtalan és időtlen fogalmát, a szellemi esszenciáját… Ismerd meg rezgéseit…szeress, és hagyd magad szeretni…
Kérd most meg SZÍVed jelzőRENDszerét, isteni Önvalód, hogy segítsen beállítani a válaszait úgy, hogy te mindig pontosan értsd azokat. (Hívhatod mesteredet is, hogy segítsen téged ebben.)
Most maradj benne tudatosan ebben az érzésben, maradj Szív szinteden, és tegyél föl magadnak olyan kérdéseket, melyekre tudod a választ, és az mind igen.
Például:
-       Fiú/lány vagyok? …éves vagyok? …-en lakom? Van/nincs gyermekem? Van/nincs testvérem? Stb.
Figyeld minden egyes válasznál (igennél), milyen érzésben reagál Szíved jelzőRendszere fizikai szíveden keresztül. Ez lehet benne egyfajta érzés, hang, szín, vagy kép is. Több kérdést tegyél fel szép sorjában, hogy összehasonlíthasd a válaszokat és megbizonyosodhass az igen jelentéséről és jelzésmódjáról.
Nekem például egy finom szétfutó, jóleső, semmi máshoz nem hasonlítható érzés jelentkezik a szívemben ilyenkor, de ez mindenkinek egyéni. (Azért ha szorító, fájó érzés keletkezik, az nem valószínű, hogy az igen jele, inkább azé, hogy kiestél szív szintedből és félelemmel reagálsz.)
Ugyanezt tedd meg nem válaszokkal is, és figyeld az igen és a nem közti különbséget és határozd meg pontosan a nemet is az előzőekben megismertek alapján.
Nekem kicsit szorító, megakadó, kilökődő (nem kell) érzésben jelentkezik a nem válasz a szívemben.
Ezek finom jelzések, ezért oda kell figyelni, és meg kell tanulni pontosan megérezni őket!
Ha ezt is képes vagy már jól értelmezni, most tegyél föl vegyesen igen és nem válaszú kérdéseket, de először csak olyanokat, amikre tudod a választ, hogy minél jobban beállíthasd jelzőRendszered.
Ha már képes vagy pontosan, tévedés nélkül felismerni a jelzéseket, akkor elkezdhetsz mást is kérdezgetni.
Ne lepődj meg, ha néha nem kapsz választ, és csend van. Olyant nem mond el neked szíved, amivel befolyásolná megéléseidet, de irányt mindig mutat a megoldás felé. Csak finoman próbálkozz akkor máshogy, vagy mást kérdezni.
A jelzőrendszer beállítása lehet, hogy egy alkalommal nem sikerül tökéletesen, de bármikor visszamehetsz és pontosíthatod tovább.
Mikor biztosan és pontosan tudod már értelmezni a válaszokat, és tökéletesen megkülönbözteted őket, akkor olyan képesség lesz a kezedben (szívedben), mely mindig biztos irányt mutat tudatosodásod felé, a Szeretet által.
Most ennyit tudtam segíteni, a többi már a te dolgod!
Jó munkát!
Írta: Pusztai Orsi – kristalycsakra.eoldal.hu

 







A 3. SZEM MEGNYITÁSA



SZÍVEM SZÁRNYALÁSÁNAK AJÁNDÉKA 

Mira - a Plejádi Nagytanácsból 


 

A 3. SZEM MEGNYITÁSA
SZÍVEM SZÁRNYALÁSÁNAK AJÁNDÉKA
Azért jöttem el a mai napon, hogy beszéljek veletek, arról a sok új energiáról, amelyek most áradnak be bolygótokra és reátok egyaránt. Ti már mindannyian számos módszert ismertek, azzal kapcsolatban, hogyan is kell dolgozni ezekkel az energiákkal együtt, de szeretnék egy kis segítséget adni nektek, azoknak, akik dolgoznak ezekkel az energiákkal, hogy hogyan lehet átalakítani ezeket saját hasznotokra.
Ezek a módszerek a régmúlt időkből származnak, és most visszatérhetnek hozzátok,és szeretettel és alázattal időzítve azokat, a most igazságán keresztül felhasználhatjátok annak az érdekében, hogy felgyorsíthassátok a mennybemenetel folyamatát, mindenhol, ha készen álltok arra, és kedvezőnek ítélitek meg ezeket a lehetőségeket.
Mira Úrnő Vagyok, és ÉN VAGYOK, egyike, azok közül, akik a Világegyetem számos mágikus elemével dolgozik a sok közül.
ÉN VAGYOK, az aki képes összekapcsolódni a négy irány elemeivel, és LÉTEZÉSEMEN  keresztül, TELJES ÖSSZHANGBAN ÉS EGYENSÚLYBAN ÁRADNÁK ÁT EZEK AZ ELEMEK. Ezek azok az elemek, amelyek felgyorsítják további fejlődéseteket, és ezek azok melyek eltelnek bennetek, kegyelemmel és nyugalommal, így könnyebb lesz életetek.
A módszer, amit átadok nektek, úgy nevezik: SZÍVEM SZÁRNYALÁSÁNAK AJÁNDÉKA, és magába foglalja a következő eljárást.
Álljatok, vagy üljetek nyugodtan, (lábaitok szilárdan legyen a földön), és vegyetek mély nagy levegőt, belélegezve, számolva 4-ig, majd tartsátok meg magatokban, számolva 4-ig, majd lélegezzétek ki szintúgy 4-ig számolva. Végezzétek ezt el hétszer egymás után. Azt követően nyugodtan állva, vagy ülve, de a két láb a földön legyen, kezdjetek összpontosítani a 3. szemetekre. Amikor a 3. szemetekre összpontosítatok: zengessétek meg a hangszálatokat (csukott szájjal, az orron keresztül): mmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmm. És ezt a gyakorlatot végezzétek 5 percen keresztül, minden nap.
A gyakorlat felgyorsítja a belső látásra való megnyílást. A tisztánlátások, kitartásotok és nyugalmatok, fel fogja ébreszteni a szunnyadó képességeiteket, és sebesen kivirágoztatja azokat.
Most lépjünk a gyakorlat 2 lépcsőjére. Nyugodtan üljetek, és összpontosítsatok a 3. szemetekre, és várjátok, fogadjátok, hogy milyen kép jelenik meg előttetek.
Gondolatban, kinyitjuk a 3. szemeteket, és várjatok addig, míg az hatással nem lesz rátok, míg egy kép meg nem jelenik.
A hatás elég gyorsan megjelenik, de ha úgy látjátok, hogy semmi sem történik körülöttetek, gondoljátok el hogy ha lassan, finoman is az ki fog bontakozni.
A 3. szemetek megnyitásával kapcsolatban, fel kell ismernetek, hogy a két lépés közül, melyik az, amely a személyes utatokon használható számotokra a belső látás megnyílására.
Ez a felismerés elvezet azokhoz a képességeitekhez, melyek kitartással való alkalmazásotokkal, megnyit számos új lehetőséget, olyanokat, amelyről fogalmatok sem volt, olyanok amelyek ott rejtőztek eddig bennetek.
A következő lépésben a 3. szemre valóösszpontosítás során, ezt mozgassuk le a thymusra, a csecsemőmirigy területére. A csecsemőmirigy területére összpontosítva lássatok egy ragyogó aranyfehér csillagot gyöngyözni, és nagy sebességgel szikrázni, és tartsátok meg ezt a képet, ameddig csak tudjátok.
Ez a gyakorlat egyszerűnek tűnhet, de nagyon hatásos eredményt adhat, és ekkor fel fogjátok ismerni azt, hogy miért is adtuk ennek a gyakorlatnak ezt a nevet.
Egy idő után ez a gyakorlat sok kellemes meglepetést hoz számotokra, elérkeztek oda, hogy meg fogtok nyílni teljesen az Új Világotokra, amely mindig is itt volt, de nem volt elérhető számotokra az öt érzéketekkel. Az Új Világotok, tele van élettel és energiával, és egy olyan világ ez, ahol mágikusak lehettek.
Miért is hagynátok ki ezt a csodálatos és mágikus világot, amely most az életetek részévé válhatna?
Most hagylak bennetek, örömben és hálát adva annak a lehetőségnek, hogy elmondhattam mindezt és átadhattam nektek, a tudásunkból származó ajándékot, hogy segítségetekre lehettem, elkalauzolva bennetek a mágikus királyságotok útjára.
Mira vagyok a Plejádi Nagytanácsból
Közvetíti: Marlene Swetlishoff: Lady Mira
forrás: http://lightworkers.org/channeling - Közreadja:foldicsillagok.hu


 







A BELSŐ LÁTÁS



A BELSŐ LÁTÁS KIFEJLESZTÉSE és
A HARMADIK SZEMÜNK KINYITÁSÁT ELŐSEGÍTŐ MEDITÁCIÓ

 


A BELSŐ LÁTÁS
FOLYAMATA
Most elmagyarázom, hogyan működik a belső látás.
Belső, vagy röntgenlátásommal megfigyeltem a testbe
érkező fényt útját. A következőket láttam. A fény a
harmadik szemünkön, és két testi szemünkön át lép be
a testünkbe, majd a látóidegek mentén áramlik, amint
azt a 17.6. ábra is mutatja. Ez a fény magasabb rezgésszámú,
mint a látható fény, és a bőrön is át tud lépni.
A fény áthalad a látóidegek kereszteződésén, és megkerüli
a hipofízist, amely közvetlenül emögött helyezkedik
el. Ezt követően a fény útja kettéválik. Az egyik
fénysugár a szokványos látás nyakszirti lebenyeibe
irányul, a másik irányítva a szemmozgásokat a thalamuszba.
Rég megfigyeltem, hogy bizonyos meditatív
és légzéstechnikák segítéségével elérhető, hogy a hipofízis
vibrálni kezdjen, és arany színű fényt sugározzon
ki az aurába (ha az illető szerelmes, rózsaszínt). Ez a
rezgés és az arany színű fény növeli a thalamusz területe
felé elágazó fénysugarak mennyiségét. Az általam
látottak szerint a tcorpus ccallosum alján ível át, és a
belső látás detektoraként működő tobozmirigy felé
irányul. Olyan speciális légzéstechnikával lélegezve,
melyben a levegőt a hipofízis túloldalán elhelyezkedő
hátsó garatfalhoz és lágy szájpadhoz préselem, ösztönözni
tudom a hipofízist erre a rezgésre. Ez a meditációs
légzés segít abban is, hogy elmémet összpontosítsam
és megnyugtassam. A gerincem aljából arany színű
fényt hoz felfelé annak háti és rózsaszínűt annak
mellkasi oldalán. Ez a két áramlat a thalamusban ível
át egymáson. Mindez több energiát hoz a homlok közepébe
és az agy területeire, melyek segítségévellátok.
Az ilyen típusú látás szubjektív érzéklete olyan, mintha
valamit (energiát, információt) beengednék a fej
harmadikszem-régiójába. Ez a fajta látás magával hozza
azt a képességet is, hogy bármilyen, általunk választott
mélységbe igen széles skálájú, egészen a sejtszintig,
sőt a vírusokig kiterjedő felbontóképességgel vizsgálódjunk.
Az az érzésem, hogy van egy „letapogatókészülék"
a fejemben. Az agy központi részén helyezkedik el, a
harmadik szemem mögött kb. 5 cm-nyire, ahol a harmadik
szemtől egyenesen hátrafelé húzott vonal metszené
a halántékaimat összekötő vonalat. Úgy tűnik,
ez a „letapogató" érzékközpontja. Ebből a pontból bármely
választott irányba nézhetek, anélkül, hogy megmozdítanám
a fejemet, azonban rendszerint segít, ha
közvetlenül arra nézek, amit vizsgálok.
Ha egy beteg jön hozzám először, az egész test
általános „letapogatását" végzem el, hogy kiválaszszam
az érdeklődésre számot tartó területeket. A tesnek
azon területei vonzanak, melyeknek figyelemre
van szükségük. Ekkor jobban ráhangolódom erre a
területre, és finomabb felbontásban vizsgálom meg. Az
érzékenyebb „letapogatás" érdekében néha a kérdéses
területre teszem kezeimet Ezáltal könnyebben látok.
Néha másik módszert használok. Először csupán a
problémáról kérek egy képet, és ezután mentális képet
kapok a helyzetről.

1. A BELSŐ LÁTÁS KIFEJLESZTÉSE

Gyakorlat
1. Utazás a testen keresztül
A belső látás tanulásának legjobb módszere az ún. testen keresztüli utazást segítő, mélyrelaxációs gyakorlatok végzése.
Először is feküdjünk le, és lazítsunk meg minden szoros ruhadarabot magunkon. Lélegezzünk mélyen, és lazítsunk! Próbáljuk meg újból! Most vegyünk mély levegőt, és feszítsük meg a testünket olyan erősen, ahogy csak tudjuk. Tartsuk vissza a lélegzetünket, majd fújjuk ki a levegőt és hagyjuk, hogy minden feszülés megszűnjön. Csináljuk meg még egyszer.
Ismételjük meg a feszítőlégzés-gyakorlatot, de csak feleannyira feszítsük meg a testünket, mindenütt egyformán. Fújjuk ki a
levegőt. Most vegyünk mély lélegzetet, és lazítsuk el magunkat, amint kifújtuk. Ismételjük háromszor, anélkül, hogy testünket megfeszítenénk. Jelenítsük meg képileg a feszültséget, amint a sűrű mézhez hasonlóan csorog le testünkről az alattunk lévőfelületre. Érezzük, hogy szívverésünk kellemes, lassú, egészséges ütemre lassul. Most képzeljük azt, hogy nagyon kicsinyek vagyunk, mint egy fénypont, és lépjünk be a testünkbe, ahol csakakarunk. Kicsiny önmagunk keresztülfolyik a bal vállunkon, megszüntetve minden feszülést, amerre halad. Kicsiny önmagunk végigfolyik bal karunkon bele kézfejünkbe, minden feszülésnek véget vetve, enyhe bizsergő érzéssel, melegséggel és energiával tölt el. Bal karunknehéz és meleg.
Most kicsiny önmagunk visszafolyik a bal karunkon felfelé, s innen a bal lábunkba veszi útját, feloldva ott minden feszültséget, majd bal lábunkon felfelé halad,annak végén áttér, majd vissza, fel a jobb farunkba.
Egész testünk nehéz és meleg. Most ezzel a kicsiny önmagunkkal kezdjük el felfedezni szervezetünket. Lépjünk be a szívbe és kövessük a vér keringését testünkbe.
Jó állapotban lévőnek látszik ez a rendszer? Egészséges?
Most „utazzunk át" tüdőnkön, és vizsgáljuk meg a tüdő szöveteit. Menjünk emésztőszerveinkbe. Kövessük a testünkbelépő táplálék útját. Menjünk szánkból a nyelőcsövön keresztül a gyomorba. Milyennek látszik? Elég energiát kap? Szükségleteinekmegfelelő mennyiségben vannak-e jelen az emésztőenzimek?
Kövessük az étel útját a gyomor alsó szakaszán, majd a vékonybélben és a vastagbélben. Minden rendben van?
Most menjünk fel, vissza a májhoz, a hasnyálmirigyhez és a léphez. Rendben működik?
Haladjunk végig a nemi szerveinken. Megkapják-e azt a törődést, amit megérdemelnek?
Ha van olyan hely a testünkben, ami miatt aggódunk, oda küldjük el kicsiny önmagunkat szeretettel és energiával felszerelten.
Nézzünk jól körül azon a területen. Ha bármiben is hiányt szenvedünk, hagyjuk, hogy kicsiny önmagunk tegyen valamit, ami segíthet.
Ha ki kell tisztítani, tisztítsuk ki. Ha energiára van szüksége, hagyjuk, hogy kicsiny önmagunk küldjön oda energiát.
Ha már elégedettek vagyunk felfedezéseinkkel és úgy gondoljuk, megfelelően gondoskodtunk testünkről, hagyjuk, hogy kicsiny önmagunk normális nagyságúra nőjön, és egybeolvadjon valódi önmagunkkal.
Bármikor, amikor csak kívánjuk, visszatérhetünk ehhez a fajta önmegismerési módszerhez.
Hozzuk magunkat vissza normál tudati állapotba, de maradjunk mélyen ellazultak, magabiztosak és tudatosak. Saját testünket kutattuk át.


 BARÁTUNK „LETAPOGATÁSA'
Üljünk le barátunkkal szemben egy székre. Egyikünk lehel a megfigyelő, a másik pedig a nyitott megfigyelt.
Meditáljunk, hogy elménk elcsendesüljön.
Finoman engedjük, hogy barátunk figyelmünk gyújtópontjába kerüljön. Tartsuk csukva a szemünket. Emlékezzünk, milyen érzés volt saját testünket beutazni. Most barátunk testében tehetünk egy utazást. Ez egy kicsit más érzés lesz, mert kívülrőlvizsgáljuk meg a testet.
Először tekintsük át a test egészét, hogy találhassunk egy területet, ami különösen f elkelti érdeklődésünket. Eleinte a kezünket is használhatjuk, de ne érintsük meg barátunkat. Később nem lesz szükségünk a kéz használatára. Amikor egy terület barátunkon ösztönösen vonz, egyszerűen szenteljünk neki több energiát figyelmünkből. Hagyjuk, hogy figyelmünk e terület szerveire összpontosuljon. Higgyünk annak, amit látunk. Jelentkezhet egy szín, egy tapintható szerkezet, egy érzés, vagy valaminek a halvány érzete. Engedjük, hogy a képek belépjenek a testünkbe.
Amikor úgy érezzük, elegendő az, amit találtunk, keressünk egy másik területet, és ismételjük meg ugyanazt. Ha egyik testrész sem vonz különösebben, akkor csak induljunk el a test felfedezésére.
Pásztázhatjuk területenként, vagy ha jártasak vagyunk az anatómiában, vizsgáljuk meg a szervrendszereket. Jegyezzük meg amit látunk.
Ha elégedettek vagyunk azzal, amit látunk, lassan térjünk vissza önmagunkhoz, és nyissuk ki a szemünket.
Beszéljük meg barátunkkal, mit is tudtunk meg. Milyen összefüggésben állnak az általunk észrevett dolgok azzal, amit ő tud magáról. Most cseréljünk szerepet és engedjük, hogy barátunk vizsgáljon meg bennünket. Legyünk passzívak, hogy megkönnyítsükmunkáját.


 A HARMADIK SZEMÜNK KINYITÁSÁT ELŐSEGÍTŐ
MEDITÁCIÓ
Egyik tanítómesterem, B. Páter ajánlotta a következő gyakorlatot: Feküdjünk hanyatt, vagy üljünk le egyenes háttal.
Helyezkedjünk el kényelmesen. Vegyünk mély levegőt az orron keresztül. Először a hasunkat engedjük tele levegővel, azután mellkasunk középső, majd f első részét. Most tátsuk ki a szánkat olyan nagyra, amilyenre csak lehet. Nyelvünk hátsó részét közelítsükhátsó garatfalunkfelé, és tartsuk torkunkat olyan helyzetben, hogy a levegő csak úgy tudjon távozni, ha hátsó garatfalunk a lágy szájpad közel eső részéhez préselődik. Próbáljuk nyelvünket a lehető leghátrébb préselni. A kipréselődő hang nem bugyborékoló, hanem lágy legyen. Ne vessük hátra a fejünket. Tartsuk pontosan a gerincoszlop tetején. Lassan engedjük, hogy a levegő kiszabaduljon a testből, először a hasból, majd a mellkas középső, végül f első részéből. Mélyen lélegezzünk be és lazítsunk. Ismételjük meg az előzőekben említett légzésmódot. Amikor már kellőképpen belejöttünk, egészítsük ki a következő vizualizációval:
Amikor a levegő elhagyja testünket, jelenjen meg előttünk egy arany fény folyam, amely a hátulsó medencei területről indul és a gerincoszlopon keresztül eljut az agyközpont területére. Ismételjük meg háromszor a megismert légzésmóddal. Mostkoncentráljunk testünk elülső részére. Itt a fényáramlat rózsaszínűnek tűnik. Ismételjük meg szintén háromszor a légzéssel együtt. Vegyük észre, hogy a két fényáram az agy központja felett, illetve abban ível át egymáson.
Ha megtanultuk ezt a gyakorlatot, ne csináljuk meg többször, csak 3-4 lélegzésnyit testünk minden oldalára, mert nagyon elszédülhetünk. Igen nagy körültekintéssel végezzük, mert nagyon erős hatású. Mindent lassú tempóban csináljunk. Fejlődésünketnem gyorsíthatjuk f el természetellenes úton. Ez soha nem működik (bár legtöbbünk ezt szeretné).
A gyógyítás folyamán sokszor végzek gyors légzési gyakorlatokat, melyek segítenek rezgésem és energiám növelésében, és így jobban beláthatok az aurába, az aura magasabb szintjeit is látom, és magasabb frekvenciákat is tudok közvetíteni energiamezőmön át.
Hogy ezt megtehessem, a levegőt torkom felső hátsó részéhez szorítom, de ezt az orromon vett gyors, rövid légvételekkel teszem.
Mivel a fenti dolgokat nagyon sokszor gyakoroltam, most már igen könnyű megcsinálnom.
Néha nagy, egyenletes, szabályos lélegzeteket veszek szünet nélkül, és a levegőt torkom hátsó részéhez préselem, hogy összpontosítani tudjak, megtisztítsam az agyamat, és kiegyensúlyozzam energiamezőmet.
Amikor a kifinomult látás összekapcsolódik a kifinomult hallással, a kapott információ még hasznosabb lesz.

.
Barbara Ann Brennan - Gyógyító kezek munkásságából - részlet









Fokozott Érzékenységű Észlelések



Fokozott Érzékenységű Észlelést, tisztán-hallásnak, tisztán-látásnak, tisztán-érzéskelésnek vagy lélekolvasásnak nevezünk 


KÖZVETLEN
INFORMÁCIÓSZERZÉS
A hozzánk érkező információ öt érzéken keresztül érkezik. Ezeket hagyományosan látásnak, tapintásnak, ízlelésnek, hallásnak, szaglásnak nevezik. A legtöbb embernél ezek egyike a többihez képest fejlettebb, hatékonyabb az információszerzésben. Gondolkodásunk, érzékelésünk, létezésünk belső folyamatai nagymértékben összefüggnek információszerzési módjainkkal.
 Belső tapasztalásunk bizonyos csatornákon zajlik. Elsődleges működésünk lehet a vizuális és kinesztétikus, vagy auditív és kinesztétikus, vagy vizuális és auditív folyamatok kombinációja. Bármelyik változat lehetséges. Különböző belső folyamatokra különböző kombinációkat alkalmazunk. Megtudhatjuk, hogy elsősorban képekben, hangokban vagy érzelmekben gondolkozunk. Ajánlom, hogy találjuk ki, mert az a mód, ahogyan megszokott érzékeinket keresztül információt szerzünk, lesz az, amelyet javasolnék a Fokozott Érzékenységű Észlelés fejlesztését szolgáló tanulás megkezdéséhez. Pl. ha én meghallok egy nevet,először hallom, ezután kinesztetikusan keresek minden olyan irányban, amíg csak nem érzem valamilyen kapcsolat létrejöttét az illető személlyel. Ezen a ponton túl képeket látok és információkat hallok a megnevezett személyről. Sok évvel ezelőtt nem tudtam volna ezt megtenni. Az első bennem kifejlődött, kifinomult érzék a kinesztetíkus érzék volt. Sok órát töltöttem azzal, hogy testi pszichoterápiát végeztem, megérintve az embereket és energiamezőiket. Ezután észleléseim„látássá" váltak. Elkezdtem látni az érzéseimnek megfelelődolgokat. Sok gyakorlást követően hallani kezdtem az információt. Mindezek az információs módok megtanulhatók megfelelő gyakorlatok és meditációk segítségével.
Ha nyugodt, békés állapotba hozzuk magunkat, s ebben egyik érzékünkre összpontosítunk, fokozhatjukannak érzékenységét. Csak gyakorlás kérdése. A dolog legnehezebb része az, hogy elérjük ezt a nyugodt állapotot, és folyamatosan tudjunk koncentrálni célunkra.

AZ ÉRZÉKEK FINOMÍTÁSA
Gyakorlatok
Kinesztétikus érzékünk finomítása céljából üljünk le egy kényelmes meditációs helyzetbe, és összpontosítsunk a test belsejének érzékelésére, koncentráljunk testrészeinkre és szerveinkre. Ha segít, érintsük meg azt a testrészünket, amelyre koncentrálunk. Ha inkább vizuálisak vagyunk, esetleg rá akarunk nézni erre a testrészre. Ha inkább auditívak vagyunk, hallgatni akarjuk a lélegzést vagy szívverést, hogy segítsen a koncentrálásban. Most tegyük ugyanezt ti körülöttünk lévő térrel. Csukott szemmel üljünk le és érezzük a szobát, ahol vagyunk. Koncentráljunk,„terjedjünk ki", „sugározzunk ki" a szoba különböző részei és a tárgyak felé. Ha segítségre van szükségünk, nyissuk ki a szemünket és érintsük meg a tárgyakat a szobában, ezután menjünk vissza, üljünk le és érezzük. Most kérjünk meg valakit,hogy bekötött szemmel vezessen át egy másik ismeretlen szobába. Üljünk le és érezzük a teret kinesztetikusan, ugyanolyan módon, ahogy testünket is érzékeltük. Mit tudunk meg a szobáról? Vegyük le a kendőt a szemünkről, és ellenőrizzük le. Végezzükel ugyanezt emberekkel, állatokkal és növényekkel.
Vizuális érzékeink finomítása céljából üljünk le meditációs helyzetbe, és csukott szemmel nézzünk testünk belsejébe. Ha nehézségeink vannak, keressük meg azt az érzéket, amely segíthet. Érintsük meg a testünket, vagy hallgassuk meg belső folyamatainkat egészen addig, amíg képesek nem vagyunk róluk képet alkotni. Most tegyük meg ugyanezt a szobával. Először nyitott szemmel vizsgáljuk meg részletesen a szobát: ezután csukott szemmel idézzük fel magunkban a szoba képét. Ezután menjünk át egy ismeretlen szobába és kezdjük újra az egészet csukott szemmel. Mit látunk? Ne felejtsük el, hogy vizuális érzékelésről van szó. Ez különbözik a képalkotástól, amely olyan alkotó folyamat, amelyben képet alkotunk arról, amit létrehozni szeretnénk.
Amint kifejlesztettem „látási" képességemet, felfedeztem, hogy a képek két formában érkeznek. Az egyik szimbolikus, a másik konkrét. A szimbolikus kép esetében egyszerűen olyan képet látunk, mely csak annak az embernek a számára bír jelentőséggel, akinek „olvasunk". Pl. láthatunk egy örvénylő ködfoltot az égen, vagy hatalmas csokoládétortát. A konkrét kép esetén események, dolgok képeit látjuk. Szemtanúi lehetünk egy olyan eseménynek, melyet a beteg a múltban élt át. Mind a szimbolikus látásnál, mind egy esemény olvasásánál a gyógyító a külső szemlélő helyzetét foglalja el, belép az adott időzónába és így szemtanúja lesz a lezajló eseményeknek. Ugyanez igaz a szimbolikus látásra. A gyógyító a feltárult látomást figyeli meg és írja le keletkezésének folyamatában.
Ezt receptív információközvetítésnek nevezzük. Nagyon fontos, hogy a feltáruló látomást ne értelmezze A látomás jelentése különböző lehet a megfigyelt és a megfigyelő számára. Pl. ha egy szimbolikus képet látunk, mondjuk egy kék autót,amint végigsuhan az úton, nem mondjuk rögtön: „ez mit jelent?" Csak nézzük, amint a kocsi halad előre az úton, és hagyjuk kitárulni a jelenetet.
E folyamat során fokról fokra jutunk újabb információkhoz és lassan egy érthető képet építhetünk fel. Nem tudhatjuk, csak később, hogy a kép szimbolikus vagy konkrét jelentésű (illetve, hogy valami már megtörtént vagy megtörténhet). Az ily módon történő információszerzés sok bizalmat, hitet igényel. Fél- vagy egy órát is igénybe vehet, amíg sikerül érthető képet felépítenünk. Másrészt, néhányan saját szimbólumaikat használják, és olvasatukat interpretálásuk útján adják meg.
Ez csak sok gyakorlat segítségével lehetséges, mert a vizsgálódó személynek először egy tiszta szinbólum rendszert kell felépítenie, amelyen keresztül információhoz juthat.
A konkrét látás egy másik típusában a gyógyító a beteg egy belső szervének képét látja. Ez a kép vagy a gyógyító elméjének képernyőjén jelenik meg, amelyet én elmeképernyőnek nevezek, vagy a beteg testében helyezkedik el, mintha a gyógyító, röntgen-géphez hasonlóan, képes lenne keresztüllátni a test rétegein, elérni a szervet. A látás e fajtaját belső látásnak neveztem el. Nagyon hatásos eszköz a betegségek leírásánál. A belső látással aktív, közvetlen hozzáférhetőséget biztosítunk. Ez azt jelenti, hogy néhány olyan különleges információnak járunk utána, amelyhez hozzáakarunk jutni. Pl. a belső látás felhasználásával a test bármely általam látni kívánt belső részét megfigyelhetem.
Meghatározhatom, hova nézzek, milyen mélységbe, az aura melyik szintjén és milyen felbontásban vagy méretben, makro- vagy mikroszkopikusnagyságban.
Ha auditív érzékeinket akarjuk finomítani:
Üljünk le meditáló pozícióba. Hallgassunk testünk belső hangjaira. Ha segítségre van szükségünk, tegyük kezünket testünk azon részére, melyet hallgatunk, és érezzük vagy nézzünk rá. Ezután menjünk ki a szabadba, és hallgassunk meg minden hangol körülöttünk. Ha ezt egy erdőben tesszük, hallani fogjuk, a hangok szinkronitását.  Együtt egész szinfóniát alkotnak. Hallgassuk meg még közelebbről. Mi mást hallunk még? Nem létező hangokat? Hallgassuk meg még figyelmesebben - egy napon mondhatnak nekünk valamit.
NAGY TÁVOLSÁGBÓL TÖRTÉNŐ ÉSZLELÉS
Úgy vettem észre, hogy lehetséges a közvetlen információszerzés, Hosszú távolságból történő vizsgálódásaim ennek ismeretében függetlenül attól, hogy a személy velünk egy szobában, vagy tőlünk eléggé jónak tűnnek, de a gyógyítás nem annyira hatásos, mint távol helyezkedik el. A. legnagyobb távolságból történő, általam amikor egy szobában vagyok az illetővel,végzett aura megfigyelés egy New York és Olaszország között folyó telefonbeszélgetés során történt.


KÖZVETLEN
INFORMÁCIÓSZERZÉS
ÉS AZ ESEMÉNYEK
MEGÉRZÉSE
A legtöbb ember képes használnia közvetlen információszerzés valamilyen módját mindennapi életében. Milyen információ segíthetne abban, hogy jobban végezhessük munkánkat?
Talán megtudhatjuk saját Fokozott Érzékenységű Észlelésünk segítségével. Mindez csupán egy módon fejezi ki azt, hogy az ember számára sok lehetőség adott arra, hogy információt, iránymutatást kapjon, ha kéri azt, és nyitott annak befogadására. A közvetlen információszerzésnek sok köze van a jövőnkhöz is.
Ha szélesebb körben megtanuljuk az információszerzést, nyilvánvaló,hogy ez az egész oktatási rendszerünket érinteni fogja társadalmiszinten is. Nemcsak azért fogunk iskolába járni, hogy deduktív és induktív gondolkodást tanuljunk, hogy információkat gyújtsunk és fejlesszük memóriánkat, hanem azért is, hogy megtanuljuk, hogy jussunk hozzá valamihez, amit azonnal meg akarunk tudni. A dolgok órákig tartó memorizálása helyett meg fogjuk tanulni, hogyan jussunk az Egyetemes Energiamező „memóriájában" tárolt információhoz.
Az ezoterikus terminológia az információtárolás e módozatát „Akasha lemeznek" nevezi. Ezek a lemezek az Egyetemes Hologramban rögzített minden megtörtént esemény, valaha megszerzett tudás energia lenyomatai. Az agy ilyen típusú működésekor az információkat nem tároljuk élményeinkben, hanem egyszerűen megszerezzük azokat.
Az ilyenkor az emlékezés azt jelenti, hogy ismét ráhangolódunk az Egyetemes Hologramra és ismét leolvassuk az információt: nem saját agyunkban kutatunk, hogy újra megtaláljuk. Mivel ez az információ a lineráis idő korlátain kívül létezik, amintazt a negyedik fejezetben láthattuk, valószínűleg képesek lehetünk valamilyen mértékben olvasni a jövőben, mint azt Nostradamus is tette, amikor megjósolta egy Histler nevű diktátor felemelkedését Európában kb. 200 évvel Hitler előtt.

A BELSŐ LÁTÁS
A belső látással kapcsolatos első élményem egy korareggel történt, amint az ágyban feküdve mellettem fekvő férjem hátának érdekes izom- és csontszerkezetét vizsgáltam. Nagyon érdekesnek találtam, ahogyan az izmok összekapcsolódtak a nyakcsigolyákkal. Hirtelen tudatára ébredtem, mit is csinálok, és gyorsan befejeztem ezt a fajta nézelődést. Hosszú ideig nem „tértem vissza" a valóság ezen szintjéhez, azt mondván, hogy mindez csak képzelődés volt. Végül természetesen mindez visszajött. Kezdtem „belátni" pácienseimbe. Először mindez zavaró volt, de belső látásom állhatatos volt, s magam is kitartottam mellette. A belső látással tapasztaltak megfeleltek a páciensről tőle, vagy orvosaitól megkaphatott egyéb információknak. A belső látás a röntgensugár vagy a nukleáris mágneses rezgés (NMR) hasonló kifinomult emberi formája. A belső látás azt a képességet foglalja magába, mellyel az egyén olyan mélységben és felbontásban (bizonyos határokon belül) tekinthet be az emberi testbe, amilyenben az látni kívánja. Ez egy új mód a dolgok észlelésére. Ha látni akarok egy szervet, arra összpontosítok.
Ha a szervek belsejét vagy egy meghatározott részét akarom látni, arra koncentrálok. Ha egy, a testbe behatolt mikroorganizmust akarok látni, akkor arraösszpontosítok. Ezekről a dolgokról a megszokottal egyező küllemű képeket kapok. Pl. az egészséges máj színe sötétvörös, mint ahogy a rendes látásnál is észlelhetjük.
Ha a máj sárgaságot kapott, beteges, sárgásbarna színe lesz. Ha az illető kemoterápiás kezelést kapott, illetve kap, a máj rendszerint zöldes barna színű. A mikroorganizmusok kb. ugyanúgy néznek ki, mint a mikroszkóp alatt.
A belső látással kapcsolatos élményeim, melyek eleinte spontán történtek, később sokkal ellenőrizhetőbbé váltak. Kezdtem megérteni, hogy ehhez a fajta látáshoz különleges, nyitott állapotban kell lennem, amikor is a harmadik szemem (hatodik csakra) aktiválódik, és az agy többi része viszonylag nyugodt, összeszedettállapotban van. Később találtam olyan technikákat, melyek eljuttathatnak ebbe az állapotba, így akkor láthattam bele a testbe, amikor csak akartam, feltéve, hogy képes voltam a szükséges szellemi és érzelmi állapotba kerülni.
Ha túl kimerült voltam, előfordult, hogy nem voltam képes ezt megtenni, részben azért, mert fáradt állapotban nehezebb koncentrálni és az agyat megnyugtatni.
A rezgésszámunkat is nehezebb megemelni fáradt állapotban. Azt is felfedeztem, hogy alig számít, hogy szemem nyitva vagy csukva volt: kivéve akkor, ha anyitott szem segítéségével pótlólagos információhoz juthattam. Ez a pótlólagos információ néha segíti, néha akadályozza a koncentrálást Pl. néha arra használom a szemem, hogy segítse elmémet arra koncentrálni, amire nézek. Máskor épp csak becsukom a szemem, hogy kizárjam azokat az információkat, amelyek elterelhetik figyelmemet.


Barbara Ann Brennan - Gyógyító kezek munkásságából - részlet









Fokozott Érzékenységű Észlelések


Fokozott Érzékenységű Észlelést, tisztán-hallásnak, tisztán-látásnak, tisztán-érzéskelésnek vagy lélekolvasásnak nevezünk 


KÖZVETLEN
INFORMÁCIÓSZERZÉS
A hozzánk érkező információ öt érzéken keresztül érkezik. Ezeket hagyományosan látásnak, tapintásnak, ízlelésnek, hallásnak, szaglásnak nevezik. A legtöbb embernél ezek egyike a többihez képest fejlettebb, hatékonyabb az információszerzésben. Gondolkodásunk, érzékelésünk, létezésünk belső folyamatai nagymértékben összefüggnek információszerzési módjainkkal.
 Belső tapasztalásunk bizonyos csatornákon zajlik. Elsődleges működésünk lehet a vizuális és kinesztétikus, vagy auditív és kinesztétikus, vagy vizuális és auditív folyamatok kombinációja. Bármelyik változat lehetséges. Különböző belső folyamatokra különböző kombinációkat alkalmazunk. Megtudhatjuk, hogy elsősorban képekben, hangokban vagy érzelmekben gondolkozunk. Ajánlom, hogy találjuk ki, mert az a mód, ahogyan megszokott érzékeinket keresztül információt szerzünk, lesz az, amelyet javasolnék a Fokozott Érzékenységű Észlelés fejlesztését szolgáló tanulás megkezdéséhez. Pl. ha én meghallok egy nevet,először hallom, ezután kinesztetikusan keresek minden olyan irányban, amíg csak nem érzem valamilyen kapcsolat létrejöttét az illető személlyel. Ezen a ponton túl képeket látok és információkat hallok a megnevezett személyről. Sok évvel ezelőtt nem tudtam volna ezt megtenni. Az első bennem kifejlődött, kifinomult érzék a kinesztetíkus érzék volt. Sok órát töltöttem azzal, hogy testi pszichoterápiát végeztem, megérintve az embereket és energiamezőiket. Ezután észleléseim„látássá" váltak. Elkezdtem látni az érzéseimnek megfelelődolgokat. Sok gyakorlást követően hallani kezdtem az információt. Mindezek az információs módok megtanulhatók megfelelő gyakorlatok és meditációk segítségével.
Ha nyugodt, békés állapotba hozzuk magunkat, s ebben egyik érzékünkre összpontosítunk, fokozhatjukannak érzékenységét. Csak gyakorlás kérdése. A dolog legnehezebb része az, hogy elérjük ezt a nyugodt állapotot, és folyamatosan tudjunk koncentrálni célunkra.

AZ ÉRZÉKEK FINOMÍTÁSA
Gyakorlatok
Kinesztétikus érzékünk finomítása céljából üljünk le egy kényelmes meditációs helyzetbe, és összpontosítsunk a test belsejének érzékelésére, koncentráljunk testrészeinkre és szerveinkre. Ha segít, érintsük meg azt a testrészünket, amelyre koncentrálunk. Ha inkább vizuálisak vagyunk, esetleg rá akarunk nézni erre a testrészre. Ha inkább auditívak vagyunk, hallgatni akarjuk a lélegzést vagy szívverést, hogy segítsen a koncentrálásban. Most tegyük ugyanezt ti körülöttünk lévő térrel. Csukott szemmel üljünk le és érezzük a szobát, ahol vagyunk. Koncentráljunk,„terjedjünk ki", „sugározzunk ki" a szoba különböző részei és a tárgyak felé. Ha segítségre van szükségünk, nyissuk ki a szemünket és érintsük meg a tárgyakat a szobában, ezután menjünk vissza, üljünk le és érezzük. Most kérjünk meg valakit,hogy bekötött szemmel vezessen át egy másik ismeretlen szobába. Üljünk le és érezzük a teret kinesztetikusan, ugyanolyan módon, ahogy testünket is érzékeltük. Mit tudunk meg a szobáról? Vegyük le a kendőt a szemünkről, és ellenőrizzük le. Végezzükel ugyanezt emberekkel, állatokkal és növényekkel.
Vizuális érzékeink finomítása céljából üljünk le meditációs helyzetbe, és csukott szemmel nézzünk testünk belsejébe. Ha nehézségeink vannak, keressük meg azt az érzéket, amely segíthet. Érintsük meg a testünket, vagy hallgassuk meg belső folyamatainkat egészen addig, amíg képesek nem vagyunk róluk képet alkotni. Most tegyük meg ugyanezt a szobával. Először nyitott szemmel vizsgáljuk meg részletesen a szobát: ezután csukott szemmel idézzük fel magunkban a szoba képét. Ezután menjünk át egy ismeretlen szobába és kezdjük újra az egészet csukott szemmel. Mit látunk? Ne felejtsük el, hogy vizuális érzékelésről van szó. Ez különbözik a képalkotástól, amely olyan alkotó folyamat, amelyben képet alkotunk arról, amit létrehozni szeretnénk.
Amint kifejlesztettem „látási" képességemet, felfedeztem, hogy a képek két formában érkeznek. Az egyik szimbolikus, a másik konkrét. A szimbolikus kép esetében egyszerűen olyan képet látunk, mely csak annak az embernek a számára bír jelentőséggel, akinek „olvasunk". Pl. láthatunk egy örvénylő ködfoltot az égen, vagy hatalmas csokoládétortát. A konkrét kép esetén események, dolgok képeit látjuk. Szemtanúi lehetünk egy olyan eseménynek, melyet a beteg a múltban élt át. Mind a szimbolikus látásnál, mind egy esemény olvasásánál a gyógyító a külső szemlélő helyzetét foglalja el, belép az adott időzónába és így szemtanúja lesz a lezajló eseményeknek. Ugyanez igaz a szimbolikus látásra. A gyógyító a feltárult látomást figyeli meg és írja le keletkezésének folyamatában.
Ezt receptív információközvetítésnek nevezzük. Nagyon fontos, hogy a feltáruló látomást ne értelmezze A látomás jelentése különböző lehet a megfigyelt és a megfigyelő számára. Pl. ha egy szimbolikus képet látunk, mondjuk egy kék autót,amint végigsuhan az úton, nem mondjuk rögtön: „ez mit jelent?" Csak nézzük, amint a kocsi halad előre az úton, és hagyjuk kitárulni a jelenetet.
E folyamat során fokról fokra jutunk újabb információkhoz és lassan egy érthető képet építhetünk fel. Nem tudhatjuk, csak később, hogy a kép szimbolikus vagy konkrét jelentésű (illetve, hogy valami már megtörtént vagy megtörténhet). Az ily módon történő információszerzés sok bizalmat, hitet igényel. Fél- vagy egy órát is igénybe vehet, amíg sikerül érthető képet felépítenünk. Másrészt, néhányan saját szimbólumaikat használják, és olvasatukat interpretálásuk útján adják meg.
Ez csak sok gyakorlat segítségével lehetséges, mert a vizsgálódó személynek először egy tiszta szinbólum rendszert kell felépítenie, amelyen keresztül információhoz juthat.
A konkrét látás egy másik típusában a gyógyító a beteg egy belső szervének képét látja. Ez a kép vagy a gyógyító elméjének képernyőjén jelenik meg, amelyet én elmeképernyőnek nevezek, vagy a beteg testében helyezkedik el, mintha a gyógyító, röntgen-géphez hasonlóan, képes lenne keresztüllátni a test rétegein, elérni a szervet. A látás e fajtaját belső látásnak neveztem el. Nagyon hatásos eszköz a betegségek leírásánál. A belső látással aktív, közvetlen hozzáférhetőséget biztosítunk. Ez azt jelenti, hogy néhány olyan különleges információnak járunk utána, amelyhez hozzáakarunk jutni. Pl. a belső látás felhasználásával a test bármely általam látni kívánt belső részét megfigyelhetem.
Meghatározhatom, hova nézzek, milyen mélységbe, az aura melyik szintjén és milyen felbontásban vagy méretben, makro- vagy mikroszkopikusnagyságban.
Ha auditív érzékeinket akarjuk finomítani:
Üljünk le meditáló pozícióba. Hallgassunk testünk belső hangjaira. Ha segítségre van szükségünk, tegyük kezünket testünk azon részére, melyet hallgatunk, és érezzük vagy nézzünk rá. Ezután menjünk ki a szabadba, és hallgassunk meg minden hangol körülöttünk. Ha ezt egy erdőben tesszük, hallani fogjuk, a hangok szinkronitását.  Együtt egész szinfóniát alkotnak. Hallgassuk meg még közelebbről. Mi mást hallunk még? Nem létező hangokat? Hallgassuk meg még figyelmesebben - egy napon mondhatnak nekünk valamit.
NAGY TÁVOLSÁGBÓL TÖRTÉNŐ ÉSZLELÉS
Úgy vettem észre, hogy lehetséges a közvetlen információszerzés, Hosszú távolságból történő vizsgálódásaim ennek ismeretében függetlenül attól, hogy a személy velünk egy szobában, vagy tőlünk eléggé jónak tűnnek, de a gyógyítás nem annyira hatásos, mint távol helyezkedik el. A. legnagyobb távolságból történő, általam amikor egy szobában vagyok az illetővel,végzett aura megfigyelés egy New York és Olaszország között folyó telefonbeszélgetés során történt.


KÖZVETLEN
INFORMÁCIÓSZERZÉS
ÉS AZ ESEMÉNYEK
MEGÉRZÉSE
A legtöbb ember képes használnia közvetlen információszerzés valamilyen módját mindennapi életében. Milyen információ segíthetne abban, hogy jobban végezhessük munkánkat?
Talán megtudhatjuk saját Fokozott Érzékenységű Észlelésünk segítségével. Mindez csupán egy módon fejezi ki azt, hogy az ember számára sok lehetőség adott arra, hogy információt, iránymutatást kapjon, ha kéri azt, és nyitott annak befogadására. A közvetlen információszerzésnek sok köze van a jövőnkhöz is.
Ha szélesebb körben megtanuljuk az információszerzést, nyilvánvaló,hogy ez az egész oktatási rendszerünket érinteni fogja társadalmiszinten is. Nemcsak azért fogunk iskolába járni, hogy deduktív és induktív gondolkodást tanuljunk, hogy információkat gyújtsunk és fejlesszük memóriánkat, hanem azért is, hogy megtanuljuk, hogy jussunk hozzá valamihez, amit azonnal meg akarunk tudni. A dolgok órákig tartó memorizálása helyett meg fogjuk tanulni, hogyan jussunk az Egyetemes Energiamező „memóriájában" tárolt információhoz.
Az ezoterikus terminológia az információtárolás e módozatát „Akasha lemeznek" nevezi. Ezek a lemezek az Egyetemes Hologramban rögzített minden megtörtént esemény, valaha megszerzett tudás energia lenyomatai. Az agy ilyen típusú működésekor az információkat nem tároljuk élményeinkben, hanem egyszerűen megszerezzük azokat.
Az ilyenkor az emlékezés azt jelenti, hogy ismét ráhangolódunk az Egyetemes Hologramra és ismét leolvassuk az információt: nem saját agyunkban kutatunk, hogy újra megtaláljuk. Mivel ez az információ a lineráis idő korlátain kívül létezik, amintazt a negyedik fejezetben láthattuk, valószínűleg képesek lehetünk valamilyen mértékben olvasni a jövőben, mint azt Nostradamus is tette, amikor megjósolta egy Histler nevű diktátor felemelkedését Európában kb. 200 évvel Hitler előtt.

A BELSŐ LÁTÁS
A belső látással kapcsolatos első élményem egy korareggel történt, amint az ágyban feküdve mellettem fekvő férjem hátának érdekes izom- és csontszerkezetét vizsgáltam. Nagyon érdekesnek találtam, ahogyan az izmok összekapcsolódtak a nyakcsigolyákkal. Hirtelen tudatára ébredtem, mit is csinálok, és gyorsan befejeztem ezt a fajta nézelődést. Hosszú ideig nem „tértem vissza" a valóság ezen szintjéhez, azt mondván, hogy mindez csak képzelődés volt. Végül természetesen mindez visszajött. Kezdtem „belátni" pácienseimbe. Először mindez zavaró volt, de belső látásom állhatatos volt, s magam is kitartottam mellette. A belső látással tapasztaltak megfeleltek a páciensről tőle, vagy orvosaitól megkaphatott egyéb információknak. A belső látás a röntgensugár vagy a nukleáris mágneses rezgés (NMR) hasonló kifinomult emberi formája. A belső látás azt a képességet foglalja magába, mellyel az egyén olyan mélységben és felbontásban (bizonyos határokon belül) tekinthet be az emberi testbe, amilyenben az látni kívánja. Ez egy új mód a dolgok észlelésére. Ha látni akarok egy szervet, arra összpontosítok.
Ha a szervek belsejét vagy egy meghatározott részét akarom látni, arra koncentrálok. Ha egy, a testbe behatolt mikroorganizmust akarok látni, akkor arraösszpontosítok. Ezekről a dolgokról a megszokottal egyező küllemű képeket kapok. Pl. az egészséges máj színe sötétvörös, mint ahogy a rendes látásnál is észlelhetjük.
Ha a máj sárgaságot kapott, beteges, sárgásbarna színe lesz. Ha az illető kemoterápiás kezelést kapott, illetve kap, a máj rendszerint zöldes barna színű. A mikroorganizmusok kb. ugyanúgy néznek ki, mint a mikroszkóp alatt.
A belső látással kapcsolatos élményeim, melyek eleinte spontán történtek, később sokkal ellenőrizhetőbbé váltak. Kezdtem megérteni, hogy ehhez a fajta látáshoz különleges, nyitott állapotban kell lennem, amikor is a harmadik szemem (hatodik csakra) aktiválódik, és az agy többi része viszonylag nyugodt, összeszedettállapotban van. Később találtam olyan technikákat, melyek eljuttathatnak ebbe az állapotba, így akkor láthattam bele a testbe, amikor csak akartam, feltéve, hogy képes voltam a szükséges szellemi és érzelmi állapotba kerülni.
Ha túl kimerült voltam, előfordult, hogy nem voltam képes ezt megtenni, részben azért, mert fáradt állapotban nehezebb koncentrálni és az agyat megnyugtatni.
A rezgésszámunkat is nehezebb megemelni fáradt állapotban. Azt is felfedeztem, hogy alig számít, hogy szemem nyitva vagy csukva volt: kivéve akkor, ha anyitott szem segítéségével pótlólagos információhoz juthattam. Ez a pótlólagos információ néha segíti, néha akadályozza a koncentrálást Pl. néha arra használom a szemem, hogy segítse elmémet arra koncentrálni, amire nézek. Máskor épp csak becsukom a szemem, hogy kizárjam azokat az információkat, amelyek elterelhetik figyelmemet.


Barbara Ann Brennan - Gyógyító kezek munkásságából - részlet








Test és lélek kapcsolatépítés – technika


Az elfogadás kialakítása
Gondolattisztítás
Önmegvalósítás technikája



 

Test és lélek kapcsolatépítés - technika

Az elfogadás kialakítása

Ahhoz, hogy a Fény Ösvénye tanítása szerint járhassunk utunkon, szükséges kialakítani magunkban az Elfogadás törvényét.

Tudatalattink azokat az erőket hozza mozgásba bennünk, amelyekkel tudatosan foglalkozunk. Tehát ahhoz, hogy a Harmónia törvényének, az univerzum alaptörvényének ez az első altörvénye működjön bennünk, tudatosan meg kell tanulnunk elfogadni. Természetesen ez az elfogadás önmagunkra, testi és lelki mivoltunkra vonatkozik, vagyis a test-lélek kapcsolatépítésben mindig önmagunkról van szó.

A következő gyakorlat elvégzését javaslom. Ez egy alapteszt.
Hogyan értelmezem az elfogadást?
Azt tanácsolom, először gondolkodj el magán a szón. Mit jelent számodra az elfogadás, mint kifejezés, mint kimondott szó? Aztán próbáld megnézni, hogy életedre vonatkoztatva mit jelent ez a szó. Ennek tükrében tedd fel magadnak a kérdéskört.
A kérdéskör
Az alábbi kérdéseket írd föl egy-egy lap tetejére. Rakd sorba a lapokat. Egy kérdéssel egy napig foglalkozz. Tehát az első napon koncentrálj a magadnak feltett első kérdésre, és mindent írj rá a lapra, ami eszedbe jut. Másnap vedd elő a következő lapot, válaszold meg magadnak az azon lévő kérdést, és mindent írj rá a lapra, ami eszedbe jut. Következő nap a harmadik lapon lévő kérdést forgasd gondolataidban, és így tovább. Amikor a kérdéskör végére értél, nézd meg, hogy kerek egész lett-e belőle, és ebből mit értettél meg. Addig ismételd a kérdéskört újabb lapokra írva, amíg kerek egész nem lesz, és meg nem érted. Válaszaid jelen tudásod szerint mutatják meg neked az Elfogadás erejének benned élő mértékét.

* Elfogadom önmagam?
* Elfogadom a helyem?
* Elfogadom a karmám?
* Elfogadom a megváltoztathatatlant?
* Elfogadom a hatás-kölcsönhatás törvényét?
* Elfogadom a megváltást?
* Ezeken a kérdéseken keresztül elfogadom magamban a Teremtő Istent, isteni mivoltomat?

Egy-egy kérdéssel elmélyülten foglalkozz. A leírt válaszaid a benned élő görcseid, blokkok, amelyek útját állják önmagad elfogadásának, és energiáid áramlásának. A görcsoldás megtörténik, ha megmozdul benned az Elfogadás törvényének ereje. Ha az Elfogadás törvényét megérted, ezzel most kijavítod, és gyógyítod önmagad. Csodálkozni fogsz, mennyire felkavarodik benned a tó vize. A tisztulás mindig káosszal kezdődik. Addig foglalkozz a kérdéskörrel, amíg mélyről jövő igen válaszokra nem lelsz.

Mindennek az elfogadás az alapja. Egy látszólagos harmóniát teremtve bennünk, feloldja a görcsöt és kiszorítja a durva diszharmóniát. Emberi oldalról nézve az elfogadás gyógyít, a félreértelmezett elfogadás megbetegít. Az emberiség az elfogadás törvénye miatt szenved évezredek óta, mert nem érti, nem képes értelmezni a lényegét. Ahol a harmónia megtörik, ott kialakul a diszharmónia, melynek megszüntetésével visszaáll a harmónia. Ennek a műveletnek az első lépése az Elfogadás törvénye.

Amennyiben elfogadod önmagad, önmagadon keresztül a lelkedet, és lelkeden keresztül isteni mivoltodat, máris átjárhatóvá válsz mindenféle tudás számára.

Ha jól látod a feléd jövő dolgokat, a kérdéseket, az életedet, akkor a kérdéskörre adott válaszaid, a cselekedeteid az isteni törvényből, a harmóniából fognak kiindulni, és nem az érzelmi hálódból, vagy a küldetéstudatodból, vagy a megfelelni akarásodból. Ha bármit magához vonz benned egy dolog, az megakasztja a harmóniád áramlását, ott hiba lesz, egy idő után dugó keletkezik. Ezért meg kell tanulni elfogadni.

Az univerzális létben ez a törvény tökéletesen működik, mert ott az elfogadás teljes. Amíg az ember nem engedi be magába az Elfogadás erejét, amíg nem történik meg a befogadása, addig nem értheti meg e harmóniába visszaállító törvény működését.
Technika
Próbáld alkalmazni az életedben:

Cseréld fel a kellt a lehettel, a muszájt a lehetőséggel!

Meglátod, mindjárt jobban fognak áramolni az energiáid.
Technika
Gondolattisztítás
Energiaóceánban élünk. Az információtenger gondolati energiaóceán. Az isteni világ és az univerzális lét harmonikus világának földi körülmények közötti megjelenése. Minél jobban elszakadunk az isteni világtól, annál jobban megtörjük a harmóniát, és annál inkább diszharmonikusabbak leszünk. Az univerzális létben élő lények tudják kezelni az információáramlást, ezért harmóniában élnek. Az információtengerben nemcsak gondolatok, hanem mindenféle információ úszik. Jó és rossz, érzelmi és gondolati információk, vagyis minden. Lelkünk tudati rétegei és emberi energiahálóink felfogják ezeket az információkat. Mivel rétegeink, hálóink nem tiszták, ezért az információáramlásból a negatív dolgok belénk ragadnak. Mivel nem tudunk elfogadni, elereszteni, ezért ezek az információk letelepedve a sajátunké válnak, és még magukhoz vonzanak negatív információkat. Így beleragadunk a saját magunk teremtette mocsárba. Az információáramlás megakasztása zavart kelt a hullámzásban, rossz esetben megtöri az áramlást, és belénk ragad.

Mikor észrevesszük, hogy megszületett bennünk egy saját negatív gondolat, azonnal elpusztíthatjuk, meg óvjuk ezzel a gondolati energiaóceán szennyezését.

Mindenkinek a saját gondolatainak a tisztítására kell figyelnie. Ha rád jön egy érzés, vagy gondolat, akkor tudnod kell, hogy a tiéd, vagy csak bevonzottad. Mert az így felmerülő érzés vagy gondolat, már befolyásolni fogja az életedet a hangulatodon vagy a tetteiden keresztül. Ha a test-lélek kapcsolatépítés folytán a lélek újraéled benned, és elfogadod őt, akkor a lelked mindenben segíteni fog, és egyre nagyobb harmóniába kerülsz önmagaddal és a világgal. Ugyanis a lélek elvégzi az érzelmek, gondolatok, és minden bekerült dolog tisztítását, tőlünk függetlenül, automatikusan. Ezt könnyű megérteni, mert lelkünk természete a harmónia, és a szikra nem tűr meg semmit, ami ezt a harmóniát zavarja. Addig is, amíg elérjük ezt a szintet, alkalmazhatunk egy egyszerű gyakorlatot.
Öntisztító gyakorlat
Ülj le. Csendesedj el. Képzeld el, hogy a gondolat egy gömbfüzér formájú elementál, amely áramlik a levegőben. Lásd meg belső szemeddel.

Fogadd el, hogy a lelked része a szikra, - mint testedé például a szív - így bármikor rendelkezésedre áll a lelki nagytakarításaidhoz.

Kezeddel csettints egyet. Fogadd el, hogy a csettintésed előhívja a szikrát, amelyet te gondolatban irányítani tudsz. Amire ráirányítod, azt elpusztítja.

Most gondolj a felmerült negatív gondolatodra, félelmed okozójára. Indítsd útjára. Lásd, hogy a homlokcsakrádból kiszáll egy gondolati gömbfüzér. Amikor meglátod, csettintéssel hívd elő a szikrát, célozd rá a füzérre. Lásd meg, hogy azonnal elégeti.

Köszönd meg lelkednek a segítséget.

Fontos, hogy a szikrát azonosítsd a csettintéseddel. A csettintés és a szikra váljon eggyé benned. Ha begyakorlod a rossz gondolatok elégetését a szikra segítségével, akkor később már nem kell az egész folyamatot végiggondolnod, elég, ha felmerül, csettintesz, és tudatosul benned, hogy elégetted. Így tudsz segíteni magadnak, hogy ne uralkodjanak rajtad rossz gondolatok, és így segítesz az univerzumunknak azzal, hogy nem szennyezed a gondolati óceánunkat, az emberiség közös mentális mezejét.

Később, ahogyan haladsz a test-lélek kapcsolatépítésben, megérkeznek a különböző tűzszimbólumok, amelyek elvégzik az aurádban az elégetést.

Önmegvalósítás technikája

Minden emberben él az igény az önmegvalósításra. Önvizsgálatunk képet ad magunkról, és segít lelkünket felébreszteni. Elindulásnak javaslom rászánni az időt, és önmagunk személyiségi és viselkedési jellemzőit az alábbi szempontokból megvizsgálni. A kiváló pszichológus Abraham Maslow, az önmegvalósító emberek jellemzőit és viselkedésmódjukat felmérései alapján így összegezte:

Az önmegvalósító emberek jellemzői

- A valóságot gyakorlatiasan észlelik, és jól tűrik a bizonytalanságot.
- Olyannak fogadják el magukat és másokat amilyenek.
- Spontán módon gondolkodnak és viselkednek.
- Természetesek és mesterkéletlenek.
- Inkább a problémákra, mint önmagukra összpontosítanak.
- Függetlenek és autonómak.
- Állandóan készek az események friss látásmódjára.
- Jó humorérzékük van, humorérzékük filozofikus, gondolatgazdag és nem ellenséges tartalmú.
- Kreatívak, találékonyságuk friss és a gyermekéhez hasonlít.
- Törődnek az emberiség jólétével.
- Mélyen átélik az élet alapélményeit, gyakran tapasztalják a természettel való egység élményét, az idő és a tér dimenzióit.
- A tevékenység folyamatát önmagáért méltányolják.
- Erős és bensőséges kapcsolatokat alakítanak ki inkább kevés, mint sok emberrel.
- Objektív nézőpontból képesek az életre tekinteni.
- Belső függetlenségüket őrzik attól a kultúrától, amelyben élnek.
- Bizakodva élnek egy jóhiszemű világban.

Az önmegvalósító élethez vezető viselkedés

- Úgy éld az életed, mint a gyermek, teljes elmélyedéssel és összpontosítással!
- Inkább új dolgokat próbálj ki, mintsem ragaszkodj a biztos módszerekhez!
- Az érzéseidre hallgass, ne pedig a tekintély vagy a többség hangjára tapasztalataid értékelésében!
- Légy őszinte, légy valódi, kerüld a színlelést és a szerepjátszást!
- Készülj fel rá, hogy nem leszel népszerű, ha nézeteid nem egyeznek meg a többségével!
- Vállalj felelősséget!
- Amit eldöntöttél, hogy megteszel, vidd is véghez!

Alakítsuk kérdéssé bennünk Maslow megállapításait, válaszainkat írjuk le, és végül nézzük meg, hol tartunk az önmegvalósítási utunkon.

Például: Törődök én az emberiség jólétével? Őszinte vagyok? Szerepet játszom? És így tovább.

A válaszok segítenek jobb emberré válni, és emelkedni az önmagunkhoz vezető úton.
Írta: Molnár Mária Forrás: léleklámpás.hu








Tudatos teremtés



Teremtő képzelet 

Teremtő képzelet 
Szerelem, társ, család, munka, harmónia...
  Próbál ki  az alkotó vizualizációt.  A módszer lényege, hogy   fantáziád segítségével pontos képet alkotsz  arról, aminek megvalósítását szeretnéd.  Ezután rendszeresen gondolsz erre az ötletre és képre, míg ténylegesen valóssá válik.
 Mások befolyásolására biztosan nem tudod majd használni, és azt se várd, hogy a sült galamb a szádba repül! Belső korlátaidat viszont, amelyek a saját legpozitívabb oldalad valamint természetes harmóniád és az önmegvalósítás útjába állnak, sikerülhet megszüntetni.
Alapelve, hogy minden energiából áll, a látszólag szilárd anyag is felbontható egyre kisebb és kisebb részecskékre, ezek pusztán energiainformációk. Gondolatainknak és  érzéseinknek is energiájuk van, ezek pedig a  hasonló természetű energiát vonzzák  magukhoz. Már a puszta elgondolás energiája létrehozza a formát anyagi síkon is. Például, ha állandóan a betegségre gondolsz, végül tuti meg is betegszel majd.
 Vagyis az életünkbe mindig azokat a dolgokat vonzzuk, amelyekben a legerősebben hiszünk és a legtöbbet gondolunk rájuk.
 A változás eléréséhez nem árt egy kis önismeret: fel kell fedeznünk az élethez való legmélyebb és legalapvetőbb hozzáállásunkat. Azokat az élethelyzeteket kell megvizsgálnunk magunkban, amikor saját magunk szabtunk gátat mélyről jövő vágyainknak.
Jöjjön hát egy egyszerű példa:
1. Először gondolj valami nagyon egyszerű, könnyen elérhető dologra. Lehet ez egy olyan tárgy, amit szeretnél megszerezni, egy olyan esemény, ami szeretnéd, hogy megtörténjen, egy olyan helyzet, amelyben szeretnéd elképzelni magadat, vagy egy olyan körülmény az életedben, amelyen szeretnél javítani.
 2. Helyezkedj el kényelmesen, akár ülve vagy fekve - egy csendes helyen, ahol senki nem fog zavarni. Teljesen lazítsd el a testedet a lábujjaidtól kezdve lassan felfelé haladva, egészen a fejtetődig. Gondolj arra, hogy szépen, egymás után, testedben minden izom ellazul, engedd, hogy mindenféle feszültség kiáramoljon a testedből. Lélegezz mélyen és lassan, a hasadból. Lassan számolj visszafelé tíztől egyig, erezd, hogy minden egyes számolásnál egyre jobban és jobban ellazulsz. Amikor már úgy érzed, hogy teljesen ellazultál, próbáld meg elképzelni azt a dolgot, amit szeretnél, pontosan úgy, ahogy szeretnéd. Ha tárgyról van, szó, akkor képzeld el magadat a tárggyal, miközben használod, gyönyörködsz benne, élvezed, megmutatod a barátaidnak. Ha ez egy helyzet vagy esemény, képzeld el azt, hogy ott vagy, és minden pontosan úgy történik, ahogy szeretnéd. Elképzelheted, hogy mit mondanak az emberpk, vagy bármilyen, részletet, amely mindezt valóságossá teszi számodra. Mindezt teheted egészen rövid idő alatt, de hosszú időt is eltölthetsz vele, ahogyan jónak látod. Élvezd az egészet. Minden pillanat örömmel töltsön el, pontosan úgy, mint egy gyereket, aki arról álmodozik, hogy mit szeretne születésnapjára.
 3. Az elgondolást vagy a képzetet még mindig lelki szemeid előtt tartva gondolatban tegyél valami nagyon pozitív megerősítő kijelentést magadnak (hangosan vagy csak magadban, ahogyan jólesik), mint például: "Egy csodálatos hétvégét töltök éppen a hegyekben. Micsoda gyönyörű vakáció!" vagy "Csodálatosan boldog kapcsolatom van ..........vel. Kezdjük tényleg megérteni egymást".
4. A vizualizációt mindig ezzel az erőteljes kijelentéssel fejezd be: Ez a dolog vagy ennél akár még jobb most megvalósul, tökéletesen és harmonikusan, és valamennyi érintett legjavát szolgálja. így szabad teret adunk annak, hogy az eredeti elképzeléstől eltérő, annál jobb dolog történjen meg, és közben a kijelentés mindig emlékeztet minket arra, hogy a folyamat csak úgy működik, ha mindenkinek a javára válik. Ha kételyeid vagy az eredeti elképzeléssel ellentétes gondolataid támadnának, ne védekezz, ne próbáld őket megakadályozni. Ugyanis ellenállásod csak megerősíti ezeket a gondolatokat. Csak hagyd, hogy minden átáramoljon tudatodon, és térj vissza pozitív állításaidhoz és képeidhez. Csak addig folytasd mindezt, amíg érdekesnek és élvezetesnek találod. Ez lehet öt perc vagy fél óra is. Mindennap képzeld el újra, vagy amilyen gyakran csak megteheted. Könnyű belátni, hogy ez egy nagyon egyszerű alapfolyamat. A hatásosság érdekében azonban szellemi erőfeszítésre és a módszer folyamatos tökéletesítésére van szükség.
Forrás: Shakti Gawain – Teremtő képzelet / nlc.hu




Asztrális érzékek fejlesztése


Elemek által 


Asztrális érzékek fejlesztése:


2009.04.19 Ayon, Csillagkapu




Tűz és levegő elem magunkhoz vétele:


Idézd fel a szeretet érzést magadban. Bármilyen módon. Szeretet érzés. Gondolj valami szép dologra. Én a kisfiamra szoktam, mert imádom és feltétel nélkül szeretem. Utána elhárítom azt a képet, ezáltal az érzés a jelenben jelen lesz bennem. És mivel nincs tárgya, feltétel nélkülivé válik. Ezáltal ezt a feltétel nélküli szeretetet felerősítem magamban. Nem bírják elviselni, még ha esetleg rád is van tapadva szellem, ezt a rezgést. Nem a légköre. A légköre a kétség, a bánat, a szomorúság. És kiárasztom magam köré.


Tehát gondolj valami szép dologra, bármilyen szép dologra, ami boldogságot kelt benned. Hunyd le a szemed, lazíts. Lásd, lásd azt a pillanatot, lásd ott jelen magadat, vagy lásd, akit nagyon szeretsz. Most eltűnik a kép. Lélegezz! Minden lélegzeteddel egyre nagyobb lesz benned ez a szeretet benned. Benned lüktet. A szeretet szeret, szeresd a szeretetet. A szeretet szer, mely etet, ezért szeresd a szeretetet. Lüktet, dobban, árad benned, karodba, lábadba kiárad, hozd vissza a képet most! Éld át megint! Eltűnik a kép, szeretet lobban mostan, árad a karodban, lábadban. Izzik, szétárad benned, szétárad aurádban, körbeölel téged. Visszajön a kép, lásd megint, lásd, és add oda a lelkesedésed erejét, örömöd erejét. Add oda, vidd bele. Kikapcsoljuk a képet. Izzik, árad karodba, lábadba, túlárad a testeden, túlárad a bőrödön, kiárad a lelkedbe, a szellemedbe, túlárad s benne ülsz, benne lebegsz. Nagyon jó.
Most nyiss a Forrás felé. Küldd ki ezt a szeretetet, ezt a jóérzést a Forrás felé a koronacsakrádon. Lélegezd ki a Forrás felé. Lásd, hogy a Forrásba beléolvad. Eggyé válik vele. Most küldd le lélegzeteddel, mintha ki tudnál lélegezni a gyökércsakrán. Kinyílik a gyökércsakra, ahogy odalélegzel, és a Föld mélyébe árad. Halad lefelé, végig a Föld rétegein a Föld kristálymagjáig. Benne eggyé olvad. És a Föld tüze, és az Ég tüze lefelé jön, tűzpiros fénye szívedben egyesül, lüktet, dobban a fénye, árad benned egyre jobban szívedben. Lélegezz be korona és gyökércsakrádon. Ki csak a széndioxidot lélegzed. Érezd, ahogy a Tűz elem kiárad a bőrödön, benne ülsz, benne lebegsz, körülölel alul, fölül, elöl, hátul téged. Láss egy napot, izzó napot előtted. Lásd a nap teste folyékony, lüktető, áradó, s áradj bele a napba. Mostmár te vagy a nap maga. Izzik körülötted, körbeölel. Belélegzed a Tűz elem erejét szellemedbe, lelkedbe, testedbe. Ki csak a széndioxidot lélegzed. Érzed, ahogy beárad a tűz, érzed a forróságot, lásd a fényét, izzását. Te is egyre jobban izzasz minden lélegzetvételeddel. Ki csak a széndioxidot lélegzed. Érezd, ahogy tűz árad testedbe s ki csak a széndioxidot lélegzed. Tested mint egy száraz szivacs felszívja magába. Izzik a tested, s mint egy szivacs beszívja a tüzet. Ki csak a széndioxidot lélegzed. Érezd, ahogy a tűz feltölti teljesen testedet. Ki csak a széndioxidot lélegzed. Érezd ahogy bőrödön, tüdődbe lélegzeted által árad, s ki csak a széndioxidot lélegzed. Összpontosíts szellemtestedre. Lásd, hogy azt is áthatja a Forrás, és a Föld forrásának tüze. Ott szellemtested szívcsakrájában egyesül a fénye, lüktet, dobban ott is lobban, kiárad mostan egyre jobban. Érezd ahogy izzik szellemtested szívcsakrája. Érezd ahogy lüktet annak ereje, fénye már ma. Érezd, ahogy egyre nő és nő. Szellemedbe, szellemkarodba, lábadba kiárad, átöleli, teljesen beburkolja azt. Érezd hogy belélegzed, felszívod szellemeddel, s ki csak a széndioxidot lélegzed. Beszívod szellemeddel, s ki csak a széndioxidot lélegzed. Érezd, ahogy be- felszívod szellemeddel, s ki csak a széndioxidot lélegzed. Most megváltozik a fénye. Hófehér fény árad, végtelen, téren és időn áthatoló fény árad koronacsakrádba. Hófehér fénye feltölti szellemtestedet. Feltölti szellemtestedet. Érezd, ahogy szellemtested lábát teleszívod, s ki csak a széndioxidot lélegzed. Érezd testedet, szellemtestedet, mint egy üres edényt. S most szívd be, s ki csak a széndioxidot lélegzed. Erre összpontosíts. Lásd a fehér fény izzását, lüktetését. Érezd, ahogy beborítja karod, lásd, ahogy áthatja szellemtested auráját. Érezd, ahogy beléárad szellemtested lábába is. Lásd a fényét, s ott is kiárad. Érezd, ahogy telilélegzed az arcodat, s mint egy száraz szivacs magadba szívod szellemtested belső edényébe, arcodba e hófehér téren és időn áthatoló hófehér fényt, mely számára semmi sem akadály. Érezd ahogy beárad, beárad a szellemedbe, feltölti arcodat. S most örvénylő mozgásban lábaidból fölfelé kezd jönni. Jön szellemtestedben fölfelé, mint egy örvénylő fény. Két lábadban egyszerre két gömb. Hófehér fény árad, gyűjti össze hófehér fényét egyre jobban izzik, izzik. Jön fölfelé. Átér a medencerészhez. Szellemtestedben fölfelé hatol. Összegyűjti a mellkasodból, karodból és szívja magába, izzik e hófehér fény. Téren és időn áthatol. Ennek a fénynek sem tér, sem idő nem akadály. Érezd, ahogy jön fölfelé, gyűlik, gyűlik, felárad teljesen az arcodba és áthatja mindkét szemed. Most már befelé árad megint a testedbe. Izzik a hófehér fény. Magadba lélegzed, s mostmár csak a szemedbe árad. Érezd, ahogy áthatja szemgödrödet is. Érezd, ahogy betölti a szemgolyód. Téren és időn áthatoló hófehér fény. Semmi sem akadály számára. Érezd, ahogy teljesen áthatja szellemi szemeid, érezd, ahogy áthatja fizikai szemeid, érezd, ahogy belé sűrűsödik a szemeidbe. Mögé, bele, köré. Érezd ahogy lélegzel, beszívod a szemeidbe, érezd a nyomását. Téren és időn áthatoló hófehér fény. „Szellemi szemeim mindent látnak!” Összpontosíts a szemeidre. „Szellemi szemeim mindent látnak, mire figyelmemet irányítom. Tér és idő számára nem akadály. Tér és idő számára nem akadály.” Érezd, ahogy e hófehér fény életre kelti asztrális, szellemi érzékeidet, szellemi szemeidet. Egyre izzóbban és fényesebben látod a fényt. Egyre intenzívebb. „Szellemi szemeim, amire irányítom MINDENT LÁTNAK! Tér és idő számára nem akadály.” Érezd, hogy a látásért felelős receptorok a szemeidben beindulnak, érezd, ahogy életre kel. Érezd teljes bizonyossággal, hogy e hófehér fény téren és időn át, mire figyelmedet, szellemi szemeidet irányítod megláthatod. Ne legyen benned kétség. S most lásd, hogy e hófehér fény teljesen, teljesen felébreszti szellemi szemeid és asztrális szemeid. Nagyon jó. Maradj így. Tartsd meg. Ki csak a széndioxidot lélegzed. A hófehér fényt visszatartod a szemeidben. Téren és időn áthatol. „Szellemi látásom számára nincs tér, nincs akadály! Mire figyelmemet irányítom, látom, érzékelem.” Kétség nélkül. Teljes bizonyossággal végezd. Most hagyd, hogy szellemi szemeiden kiáramoljon e hófehér fény. Kiárad a hófehér fény a szemeiden át. Ki, vissza az univerzumba. Lásd, ahogy kiárad. Engedd ki, engedd el. Belélegzed a lélegzeted tisztán, és kilélegzed a hófehér fényt. Csak hagyd, hogy feloldódjon, kiáradjon. Kiárad. „Belélegzem a tisztaságot, kilélegzem a hófehér fényt a szemeimből.” És csak hagyd, hogy kiáradjon. Úgy is csinálhatod, hogy szétáramoltatod megint a hófehér fényt a testedbe és kilélegzed egész testeddel. Így is csinálhatod. Bármelyik módot választod, mindegyik jó. Most összpontosíts, ha ezt megtetted, ismét a fizikai testedre. Érezd magad jelen a testedben. Tudatosítsd, hogy hol vagy. Nagyon jó. Egybekapcsoltságod még most is jelen van, nem oldódott fel. Folyamatosan egybekapcsolva leszel a Forrással, Forrástól Forrásig.
Most égszínkék színű fény ereszkedik le fejedre, koronacsakrádra. Lásd, amint égszínkék, világoskék színű fénye belép a koronacsakrádba, átöleli az arcodat, csak úgy könnyedén végighalad mint kés a vajon. Beborítja a kezeidet, mellkasodat, hasadat, lábadat, térdedet, vádlidat, lábfejedet. Nagyon jó. Érezd, ahogy beárad, egyre több és több. Talpad alá is odaárad, de nem hatol most a Földbe. Talpadnál mint egy burok, védőburok kiemelkedik, homorúvá válik és előtted felemelkedik előtted, körbeölel előtted mint egy tojás, világoskék színű tojás. Majd most a hátadnál is, most a karodnál is. És most lásd, hogy szívedből kiáradva teljesen körbeölel kék színű, finom energia. Szívcsakrádon át kiáradva köréd árad, köréd árad a tested köré, feltölti aurádat. Lélegezd a testedbe. Hagyd, hogy áradjon, áramoljon. Feltölti az aurádat. Mint egy kék színű energiabuborékban emelkedni kezdesz. És most szellemünkkel teret váltunk. És egy gyönyörű szép, levegő elem által átitatott világoskék térben leszel. Pont benne a közepében most! Körülölel a világoskék szín. Testedet szívd teli ezzel a világoskék színnel. Egyre könnyebbé és könnyebbé válsz. Belélegzed lágyan, s testedet feltölti teljesen. Feltölti belülről, s mint egy léggömböt belülről egyre jobban bőrödet szétfeszíti lágyan, rugalmasan, minden negatív érzelem nélkül. Beárad a levegő a testedbe, ki csak a széndioxidot lélegzed. Érezd, ahogy végtagjaid egyre könnyebbé válnak.  Ki csak a széndioxidot lélegzed. Könnyűség érzését belélegzed a kék színnel együtt, könnyű kék színű fény egyre könnyebbé és könnyebbé teszi a testedet. Belélegzed e kék színű fényt, s ki csak a széndioxidot lélegzed. Tested egyre könnyebbé, könnyebbé válik. „Belélegzem a Levegő elemét, könnyű vagyok, ki csak a széndioxidot lélegzem. Belélegzem a Levegő elem erejét, ki csak a széndioxidot lélegzem. Könnyű vagyok.”  Érezd, hogy tested telítődik, mint egy léggömb. Egyre könnyebb, könnyebb. Teljesen könnyűvé válik a tested. S most fölfelé lábaidból e két kék színű pötty elkezdi felgöngyölni a Levegő elemét, összegyűjti egyre jobban és jobban. Jön fel a lábaidban, jön a térdeidben, jön felfelé a medencerésznél a két gömb. Jön a hasadban, mellkasodban, érezd, ahogy feljön a karodba és érezd, ahogy állad mentén kilép a testedből, összesűrűsödik élénk kék színű kis pöttyé. Beléárad a fülkagylód elülső területébe. Érezd, ahogy belép a fülkagylód elülső területébe. Mint egy füldugó belenyomódik e kék színű Levegő elem. Érezd, ahogy feszíti a füleidet. Érezd, ahogy áthatja. Érezd, ahogy hallásodat erősíti. „E kék színű fény tisztánhallást ad nekem. Felébreszti téren és időn át a tisztánhallást. E kék színű fény tisztánhallást ad nekem. Felébreszti szellemi és fizikai fülem érzékeit téren és időn át hallok. Téren és időn át hallok.” Érezd, ahogy fizikai füledben nő a nyomás. Érezd, ahogy szellemedre összpontosítasz ott is jelen van. „E kék színű fény tisztánhallást ad nekem. Tér és idő hallásom számára nem akadály.”
Most ibolya fény jelenik meg szellemi tested körül. Ibolya fény hullik le rád a vállaidig. Körbeölel e ibolya fény. Lélegezd be az ibolya fényt a füled köré és a füled többi részébe. „Belélegzem az Akashát, ibolya fényét, ki csak a széndioxidot lélegzem. Belélegzem e ibolya fényt mely felébreszti a szellemi hallásomat, ki csak a széndioxidot lélegzem. Téren és időn át hallok. Téren és időn át hallok, ha figyelmemet oda irányítom.” Érezd ahogy körbeöleli e ibolya fény a többi részen körbe a füleidet. Lásd, ahogy szellemedet is áthatja, szellemtested fülét is áthatja e ibolya fény. Érezd, ahogy hallásod, szellemi hallásod, fizikai hallásod érzékeit felébreszti. Most szellemeddel oldd fel e feszültséget a füleidben, hagyd, hogy visszaáramoljon az Univerzumba. Vagy úgy, hogy teljes testedbe beléáramoltatod és onnan ki, vagy csak hagyod, hogy füleiden keresztül szellemed, gondolatod erejével feloldódjon onnan. Érezd, hogy kiárad, érezd, ahogy a nyomás csökken, egyre oldódik, oldódik. Belélegzed a tisztaságot, kilélegzed az elemeket. Belélegzed a tisztaságot,  kilélegzed az elemeket. Belélegzed a tisztaságot,  kilélegzed az elemeket. Teljesen oldódik, oldódik, oldódik. Nagyon jó. Ha teljesen feloldódott, figyelmedet irányítsd a fizikai testedre. Nyisd ki a szemeidet.


Víz elem magunkhoz vétele:


Alakítsd ki a csatornát, erősítsd meg úgy, hogy szeretetet küldesz föl meg le. Most teljesen besötétedik. Lásd a csillagos eget. Halld az óceán morajlását. Halld, ahogy a szikláknak ütközik. Érezd a sós levegő illatát. Érezd, ahogy körbeleng. Érezd a hűsítő óceáni szelet. Végigsimítja arcodat. Érezd, ahogy körbeburkol. Érezd, ahogy felfrissíti tüdődet, teljes lényedet. Nézd a hullámzó óceánt, hogy fodrozódnak, és a part felé érve megszelídülnek habjai. Lásd, ahogy ott ülsz a homokban. Érezd a szelet. Érezd az óceán levegőjét. Hallgasd az óceán morajlását. Lásd, amint fölállsz, nézz le a lábaidra, lásd a homokba besüppedő talpaidat. Ahogy haladsz a víz felé egyre jobban kirajzolódik az. Eléri lábujjad a vizet. Érezd a nedvességét. Érezd, ahogy talpadat megfrissíti. Érezd, ahogy átöleli a lábujjaidat ahogy továbblépsz bele. Érezd a pici apró kavicsokat. Érezd, ahogy mész befelé, és átöleli lábad fejét. Érezd a hűsítő víz elemet. Figyelmedet a horizontra emelve lásd a tarajos hullámokat, halld a morajlását. Beszél hozzád. Figyelmedet összpontosítsd a füledre. Halld meg mit mond számodra. Ha bármilyen olyan pillanat történik, ami számodra gyors, vagy nem megfelelő, ilyenkor fordítsd el a fejed. Fordítsd el a szellemi fejed, akár a fizikait is. Érezd, ahogy felkarol. Érezd, ahogy belélépsz, felkarol az óceán. Fent a felszínén lebegsz. Lebegsz, minthogyha légpárnákon lennél, ringat, ringat téged el. Érezd, ahogy áthatja hűs vize lábadat, térdedet, combodat, felfrissíti azt, hátadat, gerincedet, érezd a bőröd beledidereg. Lásd a kéklő, zöldellő óceánt, habjait, beburkolja füledet, átöleli arcodat, s a víz ereje, Vízanya átölel, benne lebegsz, a felszínén. Érezd, ahogy hullámzik veled, érezd, ahogy táncolnak veled a fergetegek. Érezd, ahogy feloldódsz benne, ellazulsz. Érezd, ahogy tested feloldódik benne. Nyugodtan lélegzel. Nyugodtan lélegzel és tudod, hogy testrészeid eggyéválnak az óceánnal. Bízz benne. Egyre jobban ellazul karod. Érzed a hűs vizet, érzed, ahogy átöleli a válladat, karodat, hátadat, feloldódik benne szellemed. Szellemtested az óceán közepében lebeg. Lásd a felszínt magad felett, lásd a napot s ahogy a nap fénysugarai megtörnek a végtelen óceán mélységei felett. Lásd a napot. Érezd, ahogy tested felszívja a vizet. Érezd, ahogy ki csak a széndioxidot lélegzed. Érezd, ahogy didereg a tested. Érezd, ahogy felfrissíti tudatalattid, szellemed. Érezd, ahogy beárad. S ki csak a széndioxidot lélegzed. Szellemtested átitatódva szívja magába a hűs víz erejét. Érezd, ahogy benne vagy, benne lebegsz. S ki csak a széndioxidot lélegzed. Most megrázkódik szellemi tested, sellővé válik, s most úszol benne. Válts alakot, úszol benne. Láss delfinrajokat. Lásd a halakat. Lásd a víz végtelen mélységét. Szeld a habokat delfinekkel, halakkal, vagy csak ússz benne, áradsz benne. Állj meg kérlek. Ismét megrázkódik szellemi tested. Szívja magába a víz erejét, ki csak a széndioxidot lélegzed. Feltöltődik lábad. Érzed a zöldeskék vagy mélykék színű óceán hűsítő víz elemet. Átöleli a lábad. Érezd, ahogy beborítja lábad. Érezd, ahogy áthatja alhasad, hasad. Érezd, ahogy a zöld színű kék színnel átitatott víz elem erejét magadba szippantod. Érezd, ahogy minden lélegzetvétellel egyre nőttön nő. Érezd, ahogy fizikai tested beléremeg. Végiggördül a hátadon a zöld és a kék. Lélegezd teli a karjaidat, lábaidat, lélegezd teli az alhasadat, hasadat, mellkasodat, arcodat, homlokodat. Most figyelmedet összpontosítsd a combodra és a tenyeredre. Érezd, hogy a víz ereje, ahogy odairányítod figyelmedet összpontosul a tenyeredben. S a víz elem ereje kezeidben, combjaidban életre kelti annak szellemi, asztrális érzékeit. Érzed a végtelent. Érzed, mindennel eggyé tudsz válni, olvadni. Érzed a tenyeredben a víz elem erejét. S odalélegzed combodhoz, tenyereidbe. Lásd, ahogy e kékes-zöldes fény ott összpontosul. Áthatja szellemi kezed, asztrálkezed, s érezd, ahogy most áthatja fizikai tenyereidet is. Érezd, ahogy a kézfejedet áthatva végiggördülnek rajta a vízcseppek. Érezd, ahogy aktivizálódik combod. Csak a combodra, csak a kezedre figyelsz. Mindent érzek. Mindent érzek kezeimmel, combjaimmal. Nincs kétséged, tisztán érzed kezeidben, combjaidban. Érezd, hogy azon a területen összesűrűsödik a Víz elem ereje. Érezd most, hogy teljesen aktivizálódik. Most figyelmedet összpontosítsd a hasadra. Érezd, hogy a Víz elem hűsítő ereje Solar plexusod magasságában lélegzeteddel összegyűlik összpontosul ott, ahogy odairányítod a figyelmedet s érzed ott is aktivizálódik a tisztán érzés képessége. Belélegzem a Víz elemet, ki csak a széndioxidot lélegzem. Fókuszálj a Solar plexus magasságába a hasadra. Belélegzem a Víz elemet, ki csak a széndioxidot lélegzem. Figyelmeddel vond össze, összpontosítsd. Most lásd és érezd, hogy a lábaidból összegyűlik, két golyóvá formálódik zöld és kék színű enyhén. Gyűlik, gyűlik a lábaidban, jön fölfelé. Áthatja e két gömb eggyé válva a Solar plexusod, s aktivizálja tisztán érzésedet. Most följebb jön, összegyűjti mellkasodból s a szívcsakrádban aktivizálja azt. Aktivizálja a tisztán érzés képességét. Érzed, ahogy ott feszül, érzed, hogy most hideg árad s kinyílik a szívcsakrád. Érzed, hogy aktivizálódik ott is. Most fölfelé emelkedik e gömb homlokodhoz, harmadik szemedhez. Áthatja homlokcsakrádat és aktivizálja ott is. Most ismét lásd magad fölött, ahogy a nap fénye megtörik a hullámokon, a felszínen. Alulról nézel fölfelé. Ismét lélegezd a testedbe a vizet. S most fölfelé emelkedsz a vízből. A víz fölfelé emel. Lásd, ahogy egyre közelebb érsz a fényhez. Felérsz, arcod kiemelkedik. S ahogy kiemelkedik, a Víz elem visszahúzódik a habokba. Éppen csak ott érinti a tested, és ott van még jelen, ahol a tested alá van merülve. Mellkasod is kezd kiemelkedni. Érzed, ahogy a hátára vesz a víz. Hullámzol a víz tetején. Érezd az arcodon a nap melegét. Megszárítja testedet egészen, teljesen. Érezd, ahogy a Víz Anya és az áramlás az óceánok mélyén mozgatni, vezetni kezd. Visz téged tova, hoz téged vissza. Lásd a mély kék eget. Hófehér fellegeket egyet kettőt. Érezd, ahogy bőrödön megszárad a víz. Érezd, ahogy teljesen beleremegsz. Érezd a kettő közötti különbségeket. Teljesen libabőrös leszel, ahogy jön le rólad, és szárítja a meleg. Most eltűnik a víz képe. Zöld színű fény veszi körül testedet és feloldódik, feloldódik körülötted.  S miközben oldódik, te visszatérsz a testedbe. Visszatérsz a testedbe, helyet foglalsz önmagadba. Megérkezel a testedbe, a víz teljesen, teljesen oldódik, oldódik, oldódik. Belélegzed a tisztaságot, ki csak a széndioxidot lélegzed. Belélegzed a tisztaságot, most a víz elemet lélegzed. Belélegzed a tisztaságot, könnyűséget, a víz elemet kilélegzed, vagy csak hagyod, hogy feloldódjon magától.









Az érzés és az emberi fejlődés



A HATHOROK ÜZENETE 

Az érzés és az emberi fejlődés


Az érzések valójában nem negatívak és nem pozitívak. Semleges jelentések, olyanok, mint egy energiát mérő műszer.


Az érzelmi test egy energiamező, amely átszövi a fizikai testeteket. Az energia szempontjából a felemelkedési folyamat egyik kulcsa, hogy engedjük megnyílni, és szabadon áramolni az energiamezőinket. Az érző természetetek kiművelésén keresztül juthattok el a képességhez, hogy több energiát mozgassatok, és pozitív módon irányíthassátok ezeket.
            Az érzelmeitek hatással vannak az egészségetekre, amit a tudományotok is egyre világosabban kimutat és alátámaszt. Van egy létfontosságú, egyedülálló és pozitív rezgés, amely akkor jön létre, amikor valaki egy bizonyos érzelmet érez: egy érzelmi rezgéstartomány, amelyet feltétel nélküli elfogadásnak és feltétel nélküli szeretetnek hívnak. Ez a sejtek között olyan harmonikus rezgést hoz létre, amely pozitívan hat a DNS-re, erősíti, lehetővé téve a még pontosabb információtárolást. Ez a pozitív rezgés mindig létrejön a feltétel nélküli elfogadás és szeretet érzésekor.Természetesen minél többször tapasztaljátok ezt az érzelmet, annál kedvezőbben befolyásolja egész lényetek minden szintjét a DNS-től és a testetek fizikai szintjétől kezdve az érzelmi testen át a KÁ pránikus testének erősítéséig, és ettől jobban érzitek magatokat. Ha engeditek végigáradni az érzelmi testeteken a feltétel nélküli elfogadás és szeretet energiáját, akkor ezzel kezdetét veszi a mély gyógyulás és az egyensúly kialakulásának folyamata.
            Az energia KÁ-n keresztüli mozgatásának erőteljes módja, ha engeditek az összes érzést és érzelmet megtapasztalni. A legtöbb emberi lény a nehéz, vagy kihívást jelentő helyzeteket gondolatban „rossznak” bélyegzi, és elhárítja az abból fakadó érzelmeket. Ha ellenálltok egy érzésnek vagy érzelemnek, akkor az érzelmi testetek nem tud megfelelő módon rezegni és megdermed, vagy bezáródik. Ekkor csökken a mentális éberségetek, a gondolataitok kuszák, homályosak és zavartak lesznek.
            A bolygótokon most kialakult élethelyzet és az általa gerjesztett érzelmek valójában egy magasabb tudatszint bevezető szakaszának felelnek meg, amelyek felemelkedéshez és magasabb szintű képességekhez vezetnek. Egyiptom ősi templomaiban a tanítvány a magasabb tudatszintekhez vezető úton haladva egyre mélyebb és mélyebb beavatásokban részesült. Ma a mindennapi életetek ez a beavatási folyamat.
            Nem kell elmennetek sehova a beavatásért, mert maga az élet az, akárhol is legyetek. A dolog nyitja, hogy engedjétek magatoknak átélni az egyes helyzetek által kiváltott érzéseket és érzelmeket, mert így észlelhetitek és kiegyensúlyozhatjátok azokat. Mivel az érzelmi test és a KÁ energetikailag összekapcsolódnak egymást erősítve, illetve az érzéseiteket pozitívan tudatosítva, átélitek és jócskán előrelendítitek a fejlődéseteket.


A HATHOROK ÜZENETE







Hatodik érzék

Létezik- e hatodik érzék? 

Nem ritka, hogy megérezzük: rövidesen valami nagyon jó vagy nagyon rossz fog történni. Vajon fejleszthetjük-e ezt a képességünket?
Előfordult már, hogy egy rég nem látott barátnőjére gondolt és a következő pillanatban az illető felhívta Önt? Mi jutott akkor az eszébe?
Ez nem varázslat!
Az ember ősidők óta rendelkezik a megérzés képességével. Ez az állatvilágban is jelen van. A méhek kivételes szaglószervük segítségével a robbanóanyagok legkisebb részecskéit is képesek felfedezni.
A kutyák és a macskák megérzik a katasztrófák közeledtét, és elképesztően jól tájékozódnak.
Oroszországban például egy macska 2000 kilométerre került el az otthonától, de ilyen távolságból is hazatalált. A tudomány szerint az intuíció nem más, mint az a képesség, hogy a legapróbb jeleket a másodperc tört része alatt érzékeljük. Mindannyian rendelkezünk ezzel az adottsággal, sőt, fejleszthetjük is.
Tudattalan tudásunk:
Az agy rengeteg olyan információt fogad be, amelyet nem fogunk fel tudatos szinten: képeket, hangokat, jeleket. Ezek a másodperc tört része alatt suhannak el mellettünk.
Ahhoz nem elég jelentősek, hogy tudatos nyomot hagyjanak bennünk, de emlékezetünk „polcain” megmaradnak, és segítséget nyújtanak a „hatodik érzékünk”működéséhez.
A nők fölényesen vezetnek a férfiak előtt: náluk egy-egy ingerre 12-15 agyi terület aktiválódik, míg a férfiak esetében csupán 5-6.
A nőknél a két agyfélteke között jobb a kapcsolat, épp ezért hatékonyabb a logika és az érzelmek együttműködése. A férfiaknál gyakran „megakad a fogaskerék”, ha kimerülnek a racionális érvek. A nők könnyebben hangolódnak rá a körülöttük lévő világ apró rezgéseire: ez a képesség a kisgyermekekben éppúgy megvan, mint az érettebb asszonyokban.
Az érzelmi intuíció:
Gombóc a torokban, görcs a gyomorban: értékes jelek, amelyek segítenek eldönteni, mit is gondoljunk az adott helyzetről. Érzelmek és tapasztalatok poggyászát cipeljük: ha olyan szituációval vagy személlyel találkozunk, aki egy korábbi tapasztalathoz hasonló érzelmet vált ki belőlünk, a szervezet azonnal, még a tudatos gondolatok előtt jelez.
Figyeljen oda a testi jelekre, például egy új munkánál vagy az első randin.
Jegyezzen meg mindent, amit érzett, majd hazatérve pihenjen egy keveset, szabaduljon meg a fejében keringő gondolatoktól, és összpontosítson az érzéseire. Mit mondanak Önnek?
Ha fulladozik, valaki vagy valami valószínűleg elnyomja Önt. Ha összeszorul a gyomra , talán nem tud megemészteni egy gesztust vagy egy személyt. Vagy fél és szeretne elbújni.
Váratlan ötletek:
Mindenki ismeri ezeket az anekdotákat: Archimédesz a kádban ötlötte ki törvényét. Newtonnak pedig fejére esett egy alma, és így jutott eszébe a gravitációs elmélet.
Sok ötlet valóban akkor érkezik, amikor a legkevésbé várnánk. Ez a tudósok és kutatók egyik legfontosabb erőforrása.
100 milliárd azoknak az agysejteknek a száma, amelyek szüntelenül szembesítik az újonnan szerzett élményeket és adatokat a korábban elraktározottakkal. Nem véletlen, hogy 83 természettudományos és orvosi Nobel-díjasból 72 jelölte meg az intuíciót, mint sikerének egyik legfontosabb összetevőjét.
Ám a hatodik érzék által küldött információk nemcsak a múltban, hanem a modern világban is komoly szerepet játszanak. Próbáljunk csak a tettekre figyelni a szavak helyett- különösen azoknak az ismerőseinknek az esetében, akiket korábban már hamisságon kaptunk. Figyeljük meg gesztusaikat, a hangszínüket, és azt, mit váltanak valóra ígéreteikből.
Próbáljuk minél gyakrabban kikapcsolni a tudatos gondolkodásunkat. Ám ne várjuk, hogy egy perc alatt mindentudókká válhatunk – intuíciónk élesedéséhez nem csak figyelemre, időre is szükség van.


Logikus oka nincs:


Mit gondolnak a pszichológusok a hatodik érzékről?


Szerintük ez a korábbi élmények felbukkanása a tudatalattiból egy olyan pillanatban, amikor ennek semmilyen logikus oka sincs.


Az agy melyik része érintett ebben a folyamatban?


Ez elsősorban a jobb agyfélteke feladata. Ha szeretné agyának ezt a területét megdolgoztatni, időnként próbáljon mindennapi cselekedeteket / pl. fogmosás, kávéivás, írás/ bal kézzel elvégezni – ha általában inkább a bal kezét használja, ilyenkor hagyatkozzon a jobb kezére!


Milyen területeken mutatkozhat meg legjobban az intuíció?


Ha képesek vagyunk kombinálni a racionális gondolkodást és az intuíciót, a legbonyolultabb dilemmák idején is segíthet. Könnyebben eldönthetjük például, elfogadjunk-e egy állásajánlatot, vagy hogy melyik iskolát válasszuk a gyermekeink számára.
-Meglepetés-








Tudatos információ áramlás



A magasabb szférák információs csatornájává válunk 

A tudatosság szót manapság egyre többet használják az emberek. Lassan olyan lesz mint a feng shui , mindenre alkalmazzák , anélkül , hogy elgondolkodnának azon , hogy mit is jelent ez a fogalom valójában.

A tudatosság szerintem irányított figyelést jelent. A megfigyelés tárgya bármi lehet amire figyelmünket irányítjuk. Abban viszont különbözik a koncentrálástól hogy nem küzdelemmel érjük el hanem pontosan ellazulással , békés , nyugodt állapotban.
A tudatos megfigyelés a gondolatot energiáját egy pontra fókuszálja és mivel a rezgése nyugodt , így a megfigyelés tárgya is ilyen energiát képes befogadni.
Ha csak a saját légzésünkre kezdünk tudatosan figyelni, akkor megfigyelhetjük milyen gyorsan találunk békességet a saját testünkben.
Tudatos beszélgetések
Az emberek társaságban, beszélgetés közben gyakran egymás szavába vágnak, aminek az eredménye a beszélgetés és az információ összetöredezik, nem tudják a gondolataikat maradéktalanul átadni a társaság többi résztvevõjének.
Az esetek többségében ennek azaz oka , hogy túlbeszéljük a történetet , gondolatainkat és így a többiek már megunják és megszakítják a beszélgetést.
Abban az esetben viszont ha tudatossá tesszük a beszélgetéseinket , akkor a következõ módszer volna hasznos.
A beszélgetés kezdetén tisztázni kell ki akarja kezdeni , esetleg ki készült valamilyen információ átadására.
A beszélgetés során hogyan jelezzük , hogy mondanivalónk van és miképpen jelezzük , hogy már a beszélõ nem információt ad át csak fecseg.
Ha ezeket tisztáztuk, akkor indulhat a beszélgetés. Mi is történik valójában ilyenkor?
Amikor több ember egy társaságban tudatosan figyel a másikra , akkor energiát ad át neki .Ha ez az energia békés és nyugodt akkor a beszélõ ezt hasznosítja oly módon , hogy feltöltõdik , ezáltal az információ áramlása a magasabb tudati szférák beáramlását teszi lehetõvé, aminek az eredménye egy olyan fajta, mindenki számára hasznos beszélgetési modell amely lehetõvé teszi a beszélgetõn keresztül a magasabb gondolati szférák elérését illetve az onnan érkezõ információk fogadását. Ez a folyamat megszakad akkor, ha valaki a társaságból már megkapta a neki szóló információt vagy mondanivalója van . Ilyenkor igyekszik valamilyen módon megszakítani a beszélgetést, fészkelõdni kezd vagy bármi olyasmit tesz ami a többiek figyelmét magára vonja. A csoportos figyelem ilyenkor megtörik, az energiaáramlás a beszélõ felé megszakad . A folytatás ilyenkor azon múlik, hogy a csoportos figyelem feléleszthetõ-e vagy sem.
Életünkben ilyen beszélgetések egyre többször fognak elõfordulni , és abban az esetben ha megtanuljuk a tudatos beszélgetés mûvészetét, akkor a társaság résztvevõi egyre többször fogják észre venni, hogy amikor valaki beszél a többiekhez, akkor egy idõ után mintha nem is õ beszélne , hanem mintha valami magasabb intellektus beszélne rajta keresztül.
Ez a társalgási forma kialakítása sok türelmet, figyelmet és gyakorlást igényel, mert ehhez hozzá kell szoknunk.
Azok akik nem szeretnek beszélni és bekapcsolódnak egy ilyen folyamatba azok csodát fognak tapasztalni micsoda pozitív változáson mennek keresztül.
Akkor ha egy ilyen társaság létrejön , az nem a véletlen mûve , hanem õk ott azért vannak , hogy egymásnak valamilyen információt adjanak át .Tudatosan irányított beszélgetések során egymásra odafigyelve felfedezhetünk olyan az életünkben akkor aktuális segítségre , információra , ami akkor , abban az idõben aktuális számunkra.
Ez a mód lehetõvé teszi, hogy ugyanilyen technikával odafigyeljünk saját belsõ üzeneteinkre is. Ha türelmesen, nyugodtan megvárjuk, hogy a belsõ hangunk szót kapjon és „beszéljen”, akkor ez az energiaszint emelés ugyanúgy megtörténik.
A magasabb szférák információs csatornájává válunk. Ez nem különleges képességû, hanem bárki által elérhetõ és alkalmazható eljárás, ami mindig is meg volt bennünk csak nem mûködtettük és így elsorvadt, de gyakorlással ez felfrissíthetõ.
Egy hasonló jelenséget figyelhetünk meg rendezvényeken, sporteseményeken is.
Ha az elõadó olyan témáról beszélõ, amely érdekli a hallgatóságot, akkor az odafigyeléssel energiát adnak át az elõadónak, aki ettõl könnyebben és szenvedélyesebben tudja átadni az ismereteit.
--Pumukli--






A tisztánlátás


Valamennyi magasabb képesség az emberiség eredendő sajátja 

Valamennyi magasabb képesség az emberiség eredendő sajátja, mint például a tisztánlátás képessége is, ami minden egyes emberben látensen megvan, ezzel születünk.


Gondoljunk csak a csecsemőkre, akik sokszor mellénk, vagy fölénk néznek, mert még természetes módon látják az aurát. De amit sajnos gyermekkorban, az első néhány évben legtöbben el is veszítünk, ami leginkább a mai életvitel kényszerítő hatásainak köszönhető. Azok, akikben már megnyilatkozik, egyszerűen kissé előttünk járnak ebben a sajátosságban a többiekhez képest. A tisztánlátás, mint oly sok dolog a természetben, főleg rezonancia kérdése, és főleg rezgés által érnek bennünket kívülről benyomások. Azoknak a rezgéseknek a mennyisége, amelyekre képesek vagyunk válaszolni, valójában igen csekély.
A rendkívül gyors rezgések között, amelyek az éterre hatnak, van egy bizonyos kicsiny terület, egy nagyon kis terület, amelyre az emberi szem retinája képes reagálni, és ezek a speciális rezgések keltik bennünk azt az érzést, amit fénynek nevezünk. Azaz, csak azokat a tárgyakat vagyunk képesek látni, amelyekből az a sajátságos fajtájú fény árad ki, vagy verődik vissza.


Pontosan ilyen módon az emberi fül dobhártyája viszonylag lassú rezgések bizonyos nagyon kis tartományára képes reagálni, amelyek elég lassúak ahhoz, hogy hatást gyakoroljanak a bennünket körülvevő levegőre, így csak azokat a hangokat halljuk meg, amelyeket olyan tárgyak keltenek, amelyek bizonyos mértékben abban a speciális tartományban képesek rezegni.


Jól ismert, hogy nagy számban vannak rezgések a két tartomány felett és alatt is, következésképp léteznek nagy mennyiségben olyan fények, amelyeket nem látunk, és sokféle olyan hang, amelyekre füleink nem reagálnak.


Ami tény, hogy az emberek jelentősen különböznek a fizikai érzékekkel elérhető nagyon kevés rezgésre való reagálási képességükben is, habár nem túl tág határok között. Ezt hívjuk érzékenységnek.
Egy példa: Ha valaki vesz egy karbon-biszulfid prizmát, és annak segítségével egy tiszta színképet vetít egy fehér papírlapra és néhány embert arra kér, hogy jelöljék meg a papírlapon a színkép szélső határait, akkor dokumentálható, hogy látóképességük mennyire különböző. Néhányan úgy látják majd, hogy az ibolyaszín messzebbre terjed, mások talán jóval kevesebb ibolyaszínt vélnek látni. Lesznek talán néhányan, akik a spektrum mindkét végén tovább látnak, ők lesznek azok, akiket érzékenyeknek nevezünk és akik ténylegesen fogékonyak a rezgések széles skálájára, szemben az átlaggal.
A hallás esetében hasonló eltérés tesztelhető. Jó példa erre a denevérek hangja egy nyári éjszakán, amiből nagyon sokan egyáltalán nem észlelnek semmit és képtelenek bármit is meghallani belőle.
Nincs merev határa az éteri és a levegőben levő rezgésekre reagálás emberi képességnek, azonban néhányan közülünk már nagyobb mértékben rendelkeznek ezzel az erővel, mint a többiek, sőt ugyanannak az embernek a képessége alkalmanként változó lehet. Ezek a képességek kifejleszthetők és a megfelelő időben megtanulhatók. Azok a rezgések, amik túl vannak a fizikailag általában észlelhetőkön, nagy számban léteznek és egyszerűen csak megismerésre várnak.


A Röntgen sugarakkal végzett kísérletek meglepő eredményekre nyújtanak példát, egy újabb felfedezés, mely bizonyítja, hogy egy átlátszatlannak tekintett anyag ezen sugarak előtt megnyílik. Így megmutat egy olyan módot, amivel az elemi tisztánlátás magyarázható, mint például egy lezárt dobozban lévő levél elolvasása. Az ember képes látásával a röntgensugarak módjára áthatolni az anyagon, ez a képesség elsajátítható.


A tisztánlátást néhány ember mintegy fejesugrással kezdi, és szokatlan érzékszervi inger alatt képessé válik arra, hogy az éppen adott pillanatban lásson valami megkapó látványt, és ilyen esetben, mivel az alkalom nem ismétlődik meg, nagyon gyakran arra a következtetésre jut, hogy bizonyára hallucináció áldozatává vált. Mások időnként kezdik észrevenni az emberi aura ragyogó színeit és rezgéseit, megint mások növekvő frekvenciával látnak és hallanak valamit, amire a körülöttük levők nem fogékonyak, ismét mások arcokat, képeket, vagy színes energiaformákat látnak szemeik előtt elúszva a sötétben, mielőtt nyugalomba merülnek, míg talán a legáltalánosabb tapasztalat valamennyi közül azoké, akik mind világosabban kezdenek visszaemlékezni arra, amit láttak és hallottak a másik síkon alvás alatt.
A tisztánlátás fokozatai nagyban különböznek jellegükben és ezen belül is számtalan formában jeletkezhetnek. Osztályozhatók talán aszerint is, hogy a jelenség rendszeres-e, az illetőnek van-e hatalma felette, vagy teljesen rapszódikus, akaratlan dologról van szó, illetve képes-e használni képességét éber állapotban a fizikai testben, vagy csak akkor, ha ideiglenesen elszakad testétől alvásban, vagy esetleg transzban, egy módosult tudatállapotban.


Az egyszerű tisztánlátás


A látás spontán megnyílása, amikor valaki asztrális vagy éterikus lényeket lát, akik történetesen körülötte jelen vannak, de nem lát távoli helyszíneket, amelyek más időhöz tartoznak, mint a jelen.


Tisztánlátás térben


Helyszínek vagy események látásának képessége, amelyek távol vannak térben, vagy közbülső tárgyak takarásában.


Tisztánlátás időben


Tárgyak vagy események látásának képessége, amelyek időben vannak távol, azaz a múltba vagy jövőbe látás képessége.


EGYSZERŰ TISZTÁNLÁTÁS: TELJES


Úgy határoztuk meg ezt, mint az asztrális vagy éterikus látás puszta megnyílása, ami képessé teszi birtoklóját, hogy lásson bármit, ami körülötte jelen lehet a megfelelő szinteken. Érzékeny emberek között ennek a fajta tisztánlátásnak minden fokozatát megtaláljuk, kezdve attól az embertől, aki egy ködös benyomást szerez, egészen az éteri és az asztrális látás teljes birtoklásáig.


Éterikus látás


Ez, ahogy már említettük, egyszerűen fizikai rezgéseknek a szokásosnál jóval nagyobb sorozatára való érzékenységből áll, birtoklása mindazonáltal látótérbe hoz sok olyan dolgot, ami iránt az emberi faj többsége még vak marad. A legfeltűnőbb változás, ami ennek a képességnek az elsajátítása által az élettelen tárgyak megjelenésében keletkezett, hogy legtöbbjük csaknem átlátszóvá vált bizonyos rezgések hullámhossza eltérésének betudhatóan, Képesnek találja magát, hogy a lehető legkönnyebben véghezvigye „a téglafalon való keresztüllátást” mivel újonnan szerzett látása számára a téglafal állaga nem látszik sűrűbbnek, mint egy lágy ködé. A kiterjedt látás lehetővé teszi számára azt is, hogy többé-kevésbé világosan észlelje elementális vagy egyéb teremtmények különféle osztályait, akiknek a testei nem képesek semmilyen sugár visszatükrözésére sem a szokásosan észlelt színkép határain belül. Ezen belül elsősorban az elemlényeket értjük.
Egy másik tény, ami hamarosan szintén tudomására jut, a színérzékelés kiterjedése. Képessé válik néhány teljesen új szín látására, a legkevésbé sem a színképben foglaltakra emlékeztetve, ahogy azt ma ismerjük, természetesen egészen leírhatatlanul bármilyen kifejezéssel, ami rendelkezésünkre áll.


Asztrális látás


Bár a két képesség különbözik egymástól,az egyik elsajátitása magával vonja a másik képesség bizonyos szintü megjelenését is.A különbségekre úgy tudunk legkönnyebben rávilágitani, ha összehasonlítjuk a két látásmódban jelentkező eltérő észleléseket.
Ha éterikusan néznél egy fakockát, mindegyik oldalán felirattal, olyan lenne, mintha a kocka üveg lenne, úgyhogy átlátnál rajta, és visszafelé látnád a feliratot a túloldalon, míg a jobb- és baloldalon egyáltalán nem lenne számodra világos, hacsak nem mozdulsz el, mivel oldalvást látod. Ha azonban asztrálisan nézed, minden oldalát egyszerre látod, és mindent a helyes módon, mintha az egész kocka ki lenne terítve előtted, és belsejének minden részecskéjét is látnád, nem a többin keresztül, hanem mindent kiterítve.
Éterikus látással egy könyv belső lapjain levő írások egymásra vetitődnek,ezért nehéz azt elolvasni. Asztrális látással elkülönithető az az egy lap írása,amelyet látni szeretnénk. Az asztrális látó minden tárgynak nemcsak a belsejét, valamint külsejét látja, hanem asztrális ellentétpárját is.
Asztrális látással képes lesz látni az aurát egészen az asztrális testig. Az asztrális aura foszforeszkáló ködével körülvéve fogja látni őt, ragyogó színek minden fajtájának felvillanásával, a színárnyalat és ragyogás állandó váltakozásával, ahogy a személy gondolatai és érzései változnak.
A mentális síkon lakó lények széles palettája válik igy láthatóvá.De szintén láthatóak a mentálon tartózkodó "földi lelkek" is.


-Atlantisz Fénye-






Hogyan hívjuk a Nagyokat?



Orin * csatornázás (chanelling) 

 

Orin világmeditáció: Hogyan hívjuk a Nagyokat?

* csatornázás (chanelling)

Kik a Nagyok? Fénylények ők, mint például a Mesterek és megvilágosodottak, illetve mindazok, akik egyszerűen sokkal fejlettebbek nálunk. Habár ők sosem avatkoznak be a szabad akaratunk működésébe, meghívhatjuk őket az emberiség fejlődésének segítésére, hogy lélekként - Felsőbb Énünkként - élhessünk, és hogy segítsenek felemelni az emberiséget jelenlegi helyzetéből. Ők mindaddig nem segíthetnek, amíg nem kérjük erre őket.

A Nagyok azokon keresztül dolgoznak, akik segítségül hívták őket, meghallják a kérést és válaszul energiákat közvetítenek. Csak a csoport szükségleteire reagálnak, és csak az elég őszinte emberek hívására nyújtanak segítséget. A Fény legmagasabb erőivel vannak kapcsolatban, és ezeken a magas szinteken munkálkodva segítik az emberiséget a hatalmas változások megteremtésében.

Csatlakozz hozzánk és a Fény összes munkásához, és hívjuk együtt a Nagyokat! A meditáció lépései a következők:

1. Lazítsd el a tested, nyugtasd le érzelmeidet, tisztítsd meg az elmédet. Érezd, amint egyre nagyobb, és egyre békésebb leszel.
2. Hívd magadhoz lelkedet - vagy Felsőbb Énedet - érezd szeretetteli jelenlétét, majd vegyülj össze vele.
3. Képzeld el, hogy érzékeled, vagy látod mindazoknak a lelkét, akik csatlakoznak hozzánk ennek a meditációnak ez elvégzésére. Hívd segítségül a fény minden munkásának lelkét. Köszöntsd ezeket a lelkeket, és érezd a közösen létrehozott gyönyörű fényt.
4. Képzeld el, hogy sok fénylény is csatlakozik a meditációt végzők lelkeinek csapatához, és együtt hívjátok a Nagyokat.
5. Mindenki egyszerre hívja segítségül a nagyokat, hogy közvetítsenek energiát az emberiség számára. Kérd a nagyokat, küldjenek Mennyei Szeretetet az emberiségnek. Csatlakozz a híváshoz egy "om" zümmögtetésével.
6. A Nagyok meghallják a kérést és válaszolnak. Fogadd az általuk közvetített energiát és szeretetet a szívközpontodba. Lehet, hogy érzékeled a közvetítést, lehet, hogy nem.
7. Képzelj el pozitív jövőt magad és az emberiség számára. Lásd a jövőbeli emberiséget szeretettel, fénnyel, jóakarattal teljesnek, és egységesnek.
8. Befejezésül ismét hallass egy "om"-ot. Képzeld el, hogy a világszerte hozzád csatlakozott ezrekkel együtt továbbküldöd a fogadott energiát:
- Barátaidnak és családodnak
- Mindazoknak, akik befogadók a közvetített energiára
- A fény minden munkásának ezen a bolygón
- Az egész emberiségnek
- A növényi, állati és ásványi birodalmaknak és magának a Földnek

Ne várj el semmiféle eredményt, számodra felmérhetetlen lehet. Éppen most értékes és fontos segítséget nyújtottál minden életnek


Forrás: www.orindaben.com
Fordította: Szigeti Antal 


1 megjegyzés:

  1. Jó napot, Josef Lewis vagyok. Egy elismert, törvényes és akkreditált hitelező. Nagyon gyorsan és egyszerűen nyújtunk kölcsönöket, személyi kölcsönöket, autóhiteleket, otthoni hiteleket, diákhiteleket, üzleti kölcsönöket, feltalálói kölcsönöket, adósságkonszolidációt. stb.

    Kapjon engedélyt egy üzleti vagy egyéni hitelre ma, és szerezzen pénzeszközöket ugyanazon a alkalmazási héten. Ezek a személyes kölcsönök jóvá lehet hagyni, függetlenül a hitelezéstől, és sok boldog ügyfelünk van, aki támogatja ezt a követelést. De nemcsak megkapja a szükséges kölcsönöket; akkor a legolcsóbb lesz. Ez a mi ígéretünk: Garantáljuk a legalacsonyabb kamatlábat minden olyan kölcsön esetében, amely ingyenes fedezetet nyújt.

    Törekszünk arra, hogy pozitív tartós benyomást hagyjunk ügyfeleim elvárásainak túllépése során. Célunk, hogy méltósággal és tisztelettel kezeljük, miközben a legmagasabb minőségi szolgáltatást időben biztosítjuk. Nincs szükség társadalombiztosításra, és nem szükséges hitelesítési ellenőrzés, 100% -os garancia. Kérjük, azonnal válaszoljon az alábbi részletek alapján, ha érdekel a kölcsön, és mentes a csalásoktól.

    E-mail: progresiveloan@yahoo.com
    Hívás / szöveg +1 (603) 786-7565 köszönöm



    VálaszTörlés