2018. május 22., kedd

Alternatív építkezés






Alternatív építkezés



Dombház terve – Pilisszentiván

 január 19th, 2012
Kétszintes dombház a Pilis legszélén
Kétszintes dombház a Pilis legszélén
E hét elején adtuk be ennek a háznak az engedélyezési tervdokumentációját, amely a Pilis legszélére – Piliszentivánra – készült oda, ahol az út túlsó oldalán emelkedő domb már a Budai-hegység lábához tartozik, így a panoráma is arra nyílik. Maga a ház amellett, hogy kívülről egy sima kétszintes dombház képét mutatja több szempontból is érdekes. Ez lesz az egyik első ház, ami már az új stabilizált (nem Bio-Eco) földtéglából épül. Ez persze már szinte maga után vonja azt is, hogy a többi építőanyag kiválasztásánál is igyekeztünk megújuló, öko- és újrahasznosított anyagokat kiválasztani. A sok földtégla anyagú gömbkupola és dongaboltozat lehetővé teszi, hogy kiváltsuk velük a hagyományos tető és födémszerkezeteket. Ahol viszont ez nem sikerül, ott hántolt geerndából készülő födémeket alkalmaztunk. Sajnos még így sem tudjuk teljesen kiiktatni a vasbeton használatát, de azért azt sikerült elérni, hogy egy”normál” házhoz képest csak a töredékét használjuk. 
A terepbe illesztés
Másik különlegessége a fűtési és használati melegvizet biztosító rendszer, amivelHomor Miklós egyik előadásán találkoztunk és amelynek lényege, hogy a napkollektorok által a kedvező időszakban megtermelt többlethőmennyiséget a téli időszakra úgy tároljuk el, hogy nem szükségeltetik hőszivattyú a kinyeréséhez. Ez elég komoly költségtől kíméli meg az építtetőket úgy, hogy biztosítja a ház független fűtés és HMV készítéséhez szükséges energiát, ráadásul a tároló rendszer jelentős részét is meg tudjuk építeni természetes és újrahasznosított anyagokból. Talán még egy kis ráadást jelent, hogy a szennyvízkezelés (tisztítás) is telken belül lesz megoldva. 
Ennyi látszik hátulról
Ennyi látszik hátulról
Ami még fontos ennél a háznál, hogy itt is sikerült egy olyan jó “kapcsolatot” kialakítani az építtetőkkel (és az általuk megszületni kívánó házzal), hogy sokszor nem volt szükség se szavakra se telefonra vagy más hasonló, a fizikai világban elterjedt kommunikációs eszközre ahhoz, hogy tudjam mit kell rajzolnom. Ez mostanában egyre többször fordul elő… 



Dombházak – földházak

Az utóbbi években egyre több dombház, vagy más néven földház „bújik ki a földből”. Ez nem csak a dombházak jelenkori igényekre adott kedvező válaszainak köszönhető, hanem annak a szemléletnek, amellyel újabb és újabb emberek azonosulnak. A tömegtermelés hatására kialakult tömegemberrel szemben lassan újra megjelenik alternatívaként egyéni kreativitás, a személyes tárgyak, az egyéniség iránti igény.
Dombház terve Pilisjászfalun - Válóczy Balázs
Dombház terve Pilisjászfalun - Válóczy Balázs terve
A dombházak formai kialakítása általában visszafogott, a régi földpincék hagyományát követi. (Ezsokszor megoldást jelenhet külterületi telkek esetében is.) Az örökzöld növényzettel fedett rézsűk, földlefutások és dombok között legtöbbször hántolt, natúr tégla, vagy kő felületű falazatok jelennek meg fagerendás előtetőkkel, helyenként ívben záródó nyílászárók, előtetőkkel védett üvegfalak, kupolák felülvilágítóinak társaságában. Néhány év alatt a kert és a fűtetős dombok szerves egységet alkotnak, így az épület, mint jelentős tömeg idővel egybeolvad a környezetével, eltűnik. 
Az egyik legnagyobb előny dombházak esetében a rendkívül nagy hőtároló képesség, amely télen kihűlni, nyáron pedig túlzottan fölmelegedni nem engedi a házat. Több korábbi építtető jelzett már vissza, hogy nála jóval később kezdődött és jóval korábban lett vége a fűtési szezonnak. Egy konkrét példa, hogy a tulajdonos elutazott két hétre a téli időszakban, miközben a külső hőmérséklet többször megközelítette a -20 ºC-ot, a háza ez idő alatt mindössze +12 ºC-ra hűlt le. A nagy tömeg a hangszigetelésre is hatással van, ennek köszönhetően rendkívül csendesek a belterek, bár a legtöbb ilyen ház egyébként is csendes környezetben épül fel.
Dombház építés közben - Hegedűs Zsolt terve
Dombház építés közben - Hegedűs Zsolt terve
A dombházak további kedvező tulajdonsága, hogy az építésük során sok újrahasznosított építőanyagot lehet használni. Ez lehet kis-, vagy nagyméretű bontott tégla, vagy éppen az újrahasznosított pvc szigetelés. Korábban a rendkívül kicsi előállítási energia igényű stabilizált földtéglából is készültek házak, de ez sajnos már nem rendelkezik a mai építőipari minősítésekkel. (Az ilyenből készült házak és a benne élők egyébként köszönik, jól vannak. :) )
Dombházaknál, földházaknál hátrányt jelenthet, hogy a különleges jellegük miatt az építési hatóságok által használt fogalmak nem mindig egyértelműek, illetve nem mindig felelnek meg az előírásoknak. Ez persze lehet éppen úgy előny is, ezért aki ilyen ház építésében gondolkodik, annak javasoljuk, hogy egyeztessen előtte az illetékes hatósággal, mert sokszor az ő jóindulatukon, rugalmasságukon is múlik az engedélyezés. Tapasztalatunk, hogy az előzetes személyes megbeszélés és a folyamatos kapcsolat, általában jelentős pozitív hatással van a hatóságok hozzáállására, jóindulatára, különösen akkor, ha előtte még nem is találkoztak földház-tervvel.
A dombházak további hátrányai közé sorolható az is, hogy sokkal nagyobb figyelmet igényelnek az építési folyamat során is. Eleve nem könnyű olyan kivitelezőt találni, aki a különleges szerkezeti megoldásokban a szakmai kihívást, referenciaértéket és nem pedig a magas árat látja. Szerencsére vannak ilyenek, de nem könnyű megtalálni őket. Az élőházak program keretein belül tudunk segíteni a megfelelő kivitelező megtalálásában is.
Dombház Lőrinciben - Hegedűs Zsolt egyik első munkája
Dombház Lőrinciben - Hegedűs Zsolt egyik első munkája
A különleges szerkezetek és az ezek által létrejött szakrális jellegű terek szintén a dombházak különlegességei közé tartoznak. Ez persze azzal is együtt jár, hogy berendezésük is az átlagosnál jóval nagyobb kreativitást igényel. 
Aki belép egy ilyen házba, ilyen térbe, azt egy semmihez sem fogható, de egyértelműen érezhető, hatás éri. Ez különösen erős a kupolák középpontjában. Több tulajdonos elmondta, hogy amikor vendégek érkeztek, megfigyelték, mennyire szívesen tartózkodnak ezen a helyen és mennyire jól érzik magukat ott.
Aki dombházban lakik, általában arról számol be, hogy sokkal inkább érzi az összhangot, a harmóniát saját maga és a környezete között. Gyakran ez egy sajátos filozófiával és életmóddal is együtt jár. A dombházak lakói eddigi tapasztalataim alapján valamilyen szempontból mind különleges emberek, akiktől sokszor nem keveset tanultam a beszélgetések során.

Kiknek érdemes dombház – földház építésében gondolkodni?

  • Akiknek fontos, hogy egészséges helyen lakjanak
  • Akik újrahasznosított és újra felhasználható anyagokból akarnak építkezni
  • Akik a személyre szabott dolgokat szeretik
  • Akiknek fontos, hogy érezzék a tér kedvező energiáit
  • Akik nem akarnak vagyonokat költeni a fűtésre és a klimatizálásra
  • Akik nem félnek elmondani az építésznek a „legelvetemültebb” ötleteiket
  • Akik problémák helyett kihívásokat látnak és éreznek magukban elég erőt a megvalósításukhoz
  • Akiknek olyan telke van, hogy csak ezt teszi lehetővé a beépítési szabályzat (gazdasági épület, pince)
  • Akik szeretnének maguk is részt venni a saját házuk megépítésében.
  • Akiket nem rendít meg, ha egy-egy kőműves „elszalad”, ha meglátja a terveket
  • Akik hajlandóak egy kicsit többet fizetni a tartós, hosszabb távon használható dolgokért
  • Akik szeretik az íves, görbült tereket
  • Akik hajlandóak megfizetni az álmaik „árát” (időben, figyelemben, pénzben, cselekedetekben)
  • Akik olyan házat szeretnének, ami összeköti a családot és nem szétválasztja
  • Akik szeretnek télen együtt leülni a cserépkályha, vagy kemence mellé
  • Akik olyan házat szeretnének, amely rendkívül szélsőséges időjárás esetén is védelmet nyújt.
  • Akik eggyé szeretnének válni a természettel.

Kiknek nem érdemes dombházon, vagy földházon gondolkodni?

  • Akik ragaszkodnak az IKEA bútorokhoz és nem akarnak gondolkodni azon, hogyan rendezzék be a házukat
  • Akik gyorsan, a lehető legrövidebb idő alatt akarnak házat
  • Akik a legolcsóbb megoldásra törekednek
  • Akik csak rövid időre akarnak maguknak lakhelyet, aztán tovább költöznének
  • Akik könnyen variálható, bővíthető, moduláris házban gondolkodnak
  • Akik nem szeretik az íves tereket.
  • Akiknek nem fontos a közös „utazás”- közös alkotás élménye
okleveles építész


Szalmaházak



Régóta érdekel, hogyan lehet a régi házak ésszerű és következes célszerűségét az új követelményekkel összeházasítani. Gondolok itt elsősorban a régi épületek kedvező élettani hatásaira, egyszerű, de személyes szépségére, környezetbarát anyagaira és az új hőtechnikai követelményekre, a hatályos szabványokra, szükséges engedélyekre. Magyarországon először a CereDom Kft. kapta meg a Építőipari Műszaki Engedélyt, az általuk kidolgozott és helyi követelményeknek megfelelően kialakított technológiára. Tarr Editet A CereDom Kft. szakértőjét kerestem meg az építtetők-érdeklődők leggyakoribb kérdéseivel.
Mik a szalmaházak alapvető előnyei?

Szalmaház vakolás előtt
A szalmaház, fűtési költsége akár a harmadannyi is lehet, mint a jelenlegi szabályozásnak megfelelően épített házaké. Nyáron nem kell klíma berendezést működtetni, mivel elegendő hőtároló tömeggel rendelkezik, ahhoz hogy napközben természetes módon hűvösen tartsa a belső tereket. 
Kik és milyen emberek, általában az ügyfelek?
Vannak, akik a környezettudatos gondolkodásuk folytán jutnak el a szalmaházig, és vannak, akiknek a takarékos fenntartás a fő szempont, így a fűtési költség minimalizálása miatt keresnek fel bennünket.
Mennyire környezetbarát egy szalmaház?
A Szalmaház ökológiai lábnyoma a legkisebb a jelenleg elérhető technológiák közül. A felhasznált szalma, agyag, homok, fa alacsony ipari feldolgozottságot igényel, így csakminimális mennyiségű energiát kell felhasználni a beépítés folyamán. A széndioxid mérleg ZÉRÓ, vagyis az építőanyag előállítása során a folyamatok széndioxid elnyeléssel járnak. Az egyéb anyagok előállításakor, pl. tetőcserép, alapba kerülő beton keletkezik széndioxid. Összesítéskor a mérleg zéró.
Árban mit jelent egy “normális” házhoz képest? Milyen plusz költségei vannak, mit lehet megtakarítani?
Szalmaház immár bevakolva
Szalmaház immár bevakolva
Mielőtt válaszolnék erre a kérdésre feltétlenül szükséges néhány dolgot tisztázni: 
Az egyik lényeges dolog, hogy mit nevezünk “normális” háznak? A szalmaház tartósságban egyenértékű a tégla, vasbeton, könnyűszerkezetes házakkal. Tehát teljesen “normális”.
Talán mégsem normális? Azok az épületek, melyek éppen megfelelnek az energetikai előírásoknak, a rendelet szerinti besorolás szerint “C” kategóriába sorolhatóak . CereDom Kft rendszerében készült ház az átlagnál lényegesen jobb mutatókkal rendelkezik, ezért a fokozottan energiatakarékos “A” kategóriába sorolható.
A másik fontos kérdés, hogy minek az ára a fontos egy otthon, családi ház, közintézmény esetén? Csupán az építkezés idején jelentkező költség fontos az építkezőknek, vagy az ár-érték arányban az üzemeltetési költségek is meghatározóak?
A minőségi különbség miatt a bekerülési költség nem összehasonlítható. Mintha almát a körtével akarnánk hasonlítani.
Azok az épületek, amelyek “A”kategóriába sorolhatóak közel azonos árszintűek, függetlenül attól, hogy milyen technológiával készülnek. A “C” és “A” kategória között kb 15% – 20% árkülönbözetet érzékelhetünk.
Fontos tudni, hogy az építtetői döntés hosszú távon határozza meg a tulajdonos anyagi helyzetét. Az energia árak folyamatos emelkedése miatt a beruházási többletköltség hamarosan megtérül.
Vakolatdísz a szalmafal agyagburkkolatán - szalmaház
Vakolatdísz a szalmafal agyagburkolatán
Mik a kockázatok? Milyen esetleges nehézségekkel lehet számolni az engedélyeztetés és a kivitelezés során?
Ezt a kérdést is szét kell bontani. Az engedélyeztetést meg kell előznie egy tervezési folyamatnak.

Az építtetők védelmében született 3/2003-as GKM-KvVM rendelet, mely előírja, hogy Építési terméket építménybe betervezni akkor szabad, ha arra jóváhagyott műszaki specifikáció van. (ÉME – Építőipari Műszaki Engedély) Az olyan anyagok, szerkezetek betervezése-beépítése, amelyekre nincs követhető előírás, illetve ha a tervező nem ismeri ezeknek a szabályait, komoly következményekkel járhat. Az ilyen helyzetek magukban hordozzák a súlyos műszaki hiányosságokkal küszködő, esetlegesen életveszélyes épületek lehetőségét. Kellő tudás, tapasztalat, szabályrendszer ismerete nélkül tervezett és épített épületek esetében magát az épület értékét kockáztatja az építtető, ha nincs megfelelő műszaki ismerete.
A CereDom Kft által kidolgozott specifikáció a tervezői előírásokra is kiterjed. A minőségbiztosítási feladatok közé tartozik, hogy a tervezők számára konzultációkat biztosítunk, a tervek műszaki felülvizsgálatát elvégezzük. A jó előkészítés, tervezés az alapja a jó kivitelezésnek.
Az ÉME felhasználása akkor lehetséges, ha CereDom Kft felügyelete mellett folyik a tervezés és igazoljuk, hogy az ÉME előírásai szerint készült a terv.
A tervezést követi az engedélyezés:
Az engedélyező hatóság minden kérelmet pozitívan ítél meg, ami teljesíti az előírásokat. CereDom Kft közreműködése mellett beadott kérelmeknél a technológia alkalmazása miatt nem emeltek és nem emelnek kifogást.
Majd ezt követően jön a kivitelezés:
CereDom Kft a kivitelezők betanítását és felügyeletét is ellátja. Az épület egy egység, melyben kölcsönhatásban vannak a különböző szerkezetek, funkciók. Szükséges a rendszer szemléletű folyamatos műszaki ellenőrzés a folyamat minden elemére vonatkozóan.
Milyen a hatóságok hozzáállása a szalmaházakhoz?
Szalmaház - példa a sarkokban kialakuló hőhídak megszűntetésére
Szalmaház - példa a sarkokban kialakuló hőhídak megszűntetésére
A hatóság feladata a törvények, előírások betartatása. A CereDom Kft tudja teljesíteni ezeket az előírásokat. 
Mennyire nehéz kivitelezőt találni?
A kivitelezés hasonló feladatokat ró az előkészítőre, mint egy másik kevéssé elterjedt, vagy speciális készségeket kívánó technológia. Persze a vállalkozók között akad olyan, aki nem vállalja a tanulást és ellenőrzést, de mindig vannak törekvő, környezettudatos gondolkodásúak, akik vállalkoznak arra, hogy a korábban megszerzett rutin mellett mást is elsajátítsanak.
Mennyi időt vesz igénybe egy ilyen ház kivitelezése?
A jól előkészített, megtervezett építés májustól novemberig tart.
Mekkora egy szalmaház építésének élőmunka igénye?
A szalmabála építés a bála elhelyezéskor, kiegészítő elemek elhelyezésekor, és a vakoláskor kíván különösen gondos, és jelentős mennyiségű élőmunkát.
Mik azok a kritikus pontok, amikre mindenképpen oda kell figyelni a tervezés és a kivitelezés során?
Ácsmunka a szalmaház építésénél
Ácsmunka a szalmaház építésénél
Erre a kérdésre 10 év tapasztalatát, a műszaki specifikáció több száz oldalát kellene elmondani. 
Jellemzően: érzékeny, tipikusan nem építőanyagokat használunk fel az építéshez. A dominó elv itt is létezik, vagyis egy pici rés a technológiai fegyelmen több hiba bekövetkezését idézheti elő.
Milyen élettani hatásai vannak?
Páraháztartás-diffúzió oldaláról nézve:
Az agyagvakolat alkalmas a pára diffúzióra és a pufferelésre. (Páradiffúzió – a pára a belső nagyobb páranyomású térből a külső, alacsonyabb nyomású tér felé áramlik a szerkezetben, anélkül, hogy az kicsapódna és nedvesedne. Pufferelés – a szerkezet eltárolja a párát, majd amikor szükséges visszaengedi azt. – V.B.) E tulajdonsága miatt kiegyenlített páratartalom érhető el.
Hőtechnikai tulajdonságokat tekintve:
Az épületek energetikai tervezése összetett, számos tényező figyelembe vételét igényli. A CereDom Kft együttműködésével készülő tervezési program az energetikai, épületfizikai szempontokat is súlyozottan veszi figyelembe. A kiváló, A+ energiai kategória elérésében a fal középmezőjén számítható U= 0,15 W/m2K csak egy tényező. Szükséges még a nagy hőtároló tömeg, a szerkezetek kapcsolódásának átgondoltsága, hőhidak kiküszöbölése is a kiváló tulajdonságokhoz.
Mik az építtetők visszajelzései? Milyenek az üzemeltetés során szerzett tapasztalatok?
Az alacsony a fűtés költség mellett nyáron a szalmaházak klíma nélkül is hűvösek, a belső tereikben kiegyenlített a páratartalom. Az ilyen házak alapvetően meleg, természetességet sugárzó, barátságos hangulatú otthonok.


Dombház a hegyoldalban a Dunakanyarban

 július 7th, 2010
Dombház a hegyoldalban a Dunakanyarban
Dombház a hegyoldalban a Dunakanyarban
Ismét egy gazdasági épületet kellett terveznem pincével, mivel az építési előírások ezt engedik. Az építtetők kérése viszont az volt, hogy ha néhány év múlva úgy döntenének, hogy be akarnak költözni, akkor a lakóház követelményeit is elégítse ki. 
A délnyugati tájolású telek festői környezetben fekszik – szemben, a Duna másik oldalán a Visegrádi várat is látni lehet. Azt kell mondjam, öröm ilyen helyre házat tervezni. Az építtetők is nagyon kedves emberek és úgy érzem, nagyon jól rá sikerült hangolódnunk egymás gondolataira.
Egyeztettem a területi főépítésszel, aki igen pozitívan és együttműködve állt hozzá a dologhoz. Volt néhány ellentmondás amire felhívta a figyelmem és a javaslatait tisztelettel megfogadtam, átvezettem a tervre. Jelenleg engedélyeztetési fázisban van a terv, aztán ha minden jól megy, ősszel jöhet a kiviteli terv majd jövőre kezdődhet az építkezés.
A terv:
Nem csak a  beépíthetőség miatt lett ideális a dombház az egyébként kis méretű telken, hanem annak lejtése miatt is, amely meghaladja a 20%-ot. Így két részből áll a ház: egy fölső fagerendás szintből ahol egy garázs-tároló-műhely kapott helyet, és egy alsó kupolás részből, ahová a szokásos helyiségek kerültek.
Dombház - oldalról csak ennyi látszik
Dombház - oldalról csak ennyi látszik
A kettő közötti szintkülönbség így is 4,20 m, így az alsó rész jó mélyen belekerül a földbe és egy ugyanilyen magasságú, de kényelmesen széles csigalépcső hidalja át a különbséget. 
A ház egyébként egészen kicsi, az alsó szint alapterülete mindössze 72 négyzetméter, és a felső is csak 18 (amihez a valóságban még hozzájön még egyszer a lépcső 4,5 négyzetmétere, de a hivatalos számításba ezt elég csak egyszer belevenni) . A kis alapterületből fakadóan viszont teljesen le kellett tisztázni a valós szükségleteket, ami az építtetőknek nem jelentett különösebb gondot, mivel nagyon szeretnek hajózni és ott ugye kis helyen is jól el kell férni, így bőven volt tapasztalat. Az alsó szint alaprajza egy központi helyiségre virágszirom-szerűen felfűzött teraszokból és további helyiségekből áll.
Energetikailag teljesíti az A+ követelményeket, de lévén hogy gazdasági épület, és mivel megszüntették a támogatást is, így már csak a használat során térülhet meg ez a befektetés. Egyébként a 47% lenne az energetikai minősége a háznak, ha lakóház lenne. Ezt a déli homlokzattal, felülvilágítókkal, napkollektorral és fatüzelésű kályhával könnyedén el lehetne érni.
Dombház - az utcáról már csak a garázskapu és a felülvilágítók árulkodnak
Dombház – az utca felől már csak a garázskapu és a felülvilágítók árulkodnak










Gernot Minke szalmakupolás háza – dombház/földház és szalmaház egyben

 január 27th, 2011
dombház-szalmaház Gernot Minke
Gernot Minke: Dombház-szalmaház télen
Hegedűs Zsolt kollégám küldte át nemrég ezt a hivatkozást, mint érdekességet és hihetetlenül jó megoldást, amely a terven lévő adatok szerint szerint a mai Szlovákia területén magyar nevén Hegysúr községben épült. A terveket Gernot Minke készítette, aki a németországi Kasseli Egyetem Épületkutató Intézetének professzora. 
Ennek a háznak az építése is lehet, egy felettébb jövőbe mutató módszer.  A szerkezet teljesen természetes anyagokból (fa, szalma, agyag, föld) áll és a többi helyen is igyekeztek újrahasznosított anyagokkal dolgozni.A ház érdekessége, hogy a terheket tulajdonképpen a szalma viseli (dongaboltozatok), ami nyomásra van igénybe véve. Ezeket a szalmabálákat kívülről spaniferrel (amivel a teherautók rakományát is rögzíteni szokták) feszítik össze. Csak a kupola alatt van egy minimális fah tartószerkezet. A központi kupolát hasonló módon falazzák szalmából, mint a mi dombházainkat téglából: egy gömbcsuklós vezetőrúd segítségével. Ők a vízszigetelést viszont előregyártva (leszabva és összehegesztve) teszik rá a házra.
Minke: szalmaház-dombház/földház még a sátor alatt
Még a sátor alatt
További különbség, hogy ők a homlokzati falakat is előregyártva fából készítették el, a növények számára a táptalajt pedig zsákos föld adja, amivel viszonylag vékony földréteget stabilan fel lehet vinni a szerkezetre anélkül, hogy az lecsúszna onnan. A ház alsó hőszigetelését is nagyon igyekeztek a lehető leginkább környezetbarát módon megoldani. Ezt ömlesztett habüveggel csinálták meg, ami tulajdonképpen nem más, mint újrahasznosított üveg. 
Ha valaki átkattint az alábbi linkek valamelyikére, akkor ott kiválóan látszik maga a technológiai folyamat is. Mivel a szalma csak szárazon tudja biztosítani a kellő szilárdsági és épületfizikai feltételeket, ezért szükséges volt nekik a vízszigetelés felkerüléséig külön fedelet biztosítani egy ponyva segítségével.
dombház-földház-szalmaház
Dombház-földház-szalmaház
Összességében véve ez az épület egy nagyon érdekes és elgondolkodtató ötvözete a szalmaházaknak és dombházaknak. 
Akit bővebben érdekel, az idekattintva elérheti az összes képet az építés folyamatáról.


Mintaház terve (típusterv) Salgótarjánban – Salgóbányán

 április 12th, 2012
Dombház típusterv 68 nm - déli oldal
Dombház típusterv 68 nm - déli oldal
Régóta szeretnénk építeni egy úgynevezett mintaházat, ami arról szól, hogy ki lehessen próbálni egy olyan földházat, ami maximálisan képviseli a mi értékrendünket. Most nagyon úgy néz ki, hogy kézzelfogható valósággá fog válni a dolog. Egy pályázati lehetőséggel szeretnénk élni, amely lehetővé teszi, hogy egy festői környezetben a hegyek között az erdő szélén egy kis bányászfaluban megépítsük ezt a házat. A cél az, hogy akit komolyan érdekel és eléggé elszánt, az el tud jönni és meg tudja nézni, vagy akár ki is tudja bérelni a házat, így megtapasztalhatja, hogy milyen egy ilyenben létezni, milyen a ház kisugárzása, milyen energiákat képvisel és milyen az, ha egy ilyen ház teljesen természetes anyagokból van felépítve az alaptól a tartószerkezeten keresztül egészen a szigetelésekig. 
Dombház típusterv 68 nm - északi oldal
Dombház típusterv 68 nm - északi oldal
A salgóbányai telek ideális adottságokkal rendelkezik. Kedvező déli tájolás, csendes, de turisták által kedvelt hely, ahol rengeteg látnivaló is adódik a közelebbi és távolabbi környezetben egyaránt. A dolog szépségét mutatja, hogy az építési hatóságnál is már nagyon várják, hogy indulhasson az építkezés, mert ők is nagyon kíváncsiak. Itt kiemelném, hogy a héten, amikor beadtuk az építési engedélyezési tervet, de korábban az előzetes konzultáció alkalmával is nagyon kedvesek, segítőkészek és lelkesek voltak, ami rendkívül jó érzéssel töltött el minket. 
A ház maga egy 68 nm-es dombház, két szobával és nappalival, amelyhez kapcsolódik még az étkező-konyha, amely (a szobákhoz hasonlóan) akár lehet egy vagy külön légtér is a nappalival. Ez egyben egy típusterv is, amit meg lehet rendelni. A típustervekről csak annyit, hogy a mi esetünkben ezek úgy vannak optimalizálva, hogy a szerkezettől a gépészetig minden a lehető leginkább költséghatékony legyen mind a bekerülési, mind a fenntartási oldalról nézve. Ezek a házak emellett viszonylag egyszerűen önfenntartóvá tehetőek. Érdekesség, hogy a ház úgy épül föl, hogy a legegyszerűbb megoldásokkal egyetemben kiválóan együttműködnek a legújabb, nanotechnológiát is használó megoldások. Ez talán tükrözi a nyitottságunkat, hogy ha ésszerű és összhangban van az alapelveinkkel, akkor nem félünk megkeresni és használni a legújabb lehetőségeket.
A ház remélhetőleg még az idén felépül. A jogerős építési engedély meglétekor tudjuk beadni a pályázatunkat, aminek az elbírálását követően indulhat a kivitelezés.
 március 27th, 2010
Autonóm dombház
Autonóm dombház - ilyen lesz
Kicsit több, mint egy hete sikerült kiadnom egy dombház tervét, amit már az A+ energetikai minősítéskövetelményeit figyelembe véve terveztem. Érdekesség, hogy a külterületi ház teljes mértékben független lesz a közművektől, mivel nincs a közelben semmi és odavezetni is drága lenne. 

Közművektől független:

Azon felül, hogy a majdani lakók egyébként is környezettudatos gondolkodásúak, ez is motivált minket abban, hogy helyszínen elérhető elsősorban megújuló energiaforrásokat-megoldásokat használjunk. Így a fűtés pelletkazánról és helyi cserépkályhákról, a víz fúrt kútról, a melegvíz napkollektorról, az elektromos áram sziget üzemű szélerőgépről/napenergiáról fog működni, a szennyvizet pedig helyi szennyvíztisztító fogja kezelni, de komposzt toalett is lesz, így tulajdonképpen egy teljesen autonóm házról van szó.

Passzív napenergia hasznosítás:

Magát a földházat is eleve úgy alakítottuk ki, hogy minél energiatakarékosabb legyen. Télen az alacsonyabb beesési szög mellett sütő nap fényét is hasznosítja, valamint passzív ház ablakok lesznek beépítve, ami a téli időszakban jelentősen csökkenti a hőveszteséget, nyáron pedig a felmelegedést. A téli időszakba a nap a télikert tégla padlóját süti, ami felmelegszik és el is raktározza, majd később vissza is adja a meleget.

Autonóm földház - hátsó homlokzat
Autonóm földház - hátsó (északi) homlokzat
Réteges fal, hőszigetelés:

A látszó falak réteges kialakításúak, és 14 cm cellulóz hőszigetelést tartalmaznak. További hőszigetelések kerülnek a födémbe és a padló alá is, de dombházakra jellemző vastag földréteg, valamint a nehéz, hatalmas hőtároló képességű kisméretű tégla falak is jelentősen hozzájárulnak a kedvező hőtechnikai tulajdonságokhoz.

Energetikai minőség: 35%

Mindezekkel együttvéve 35%-ra sikerült letornászni a ház energetikai minőségét, ami elég jó eredmény, mivel az A+ energetikai minősítéshez szükséges támogatást 55% alatt lehet megpályázni. Ezzel a feltétellel minden esély szerint meg fogja kapni a ház az A+ energiatanúsítást. Bár valószínű, hogy a pályázati összeg nagy részét fel fogja emészteni a minősítéshez szükséges többletköltség (passzívház ablakok, hőszigetelés), de egy ilyen helyen, ahol egyébként is önálló termelésű, jellemzően megújuló energiákat használnak, mindenképpen érdemes kihasználni ezt a lehetőséget, arról nem is beszélve, hogy hosszú távon gondolkodva a jelek szerint jó esély van a bőséges megtérülésre.
A ház külsejét egyébként a bontott tégla burkolat fogja meghatározni, amelyet a kinyúló előtetőknél látszó faszerkezetek, valamint helyenként kőburkolatok fognak kiegészíteni.
 április 30th, 2010
Földház építése - első sor tégla
Földház építése - első sor tégla
Na mi nem stimmel a képen? Ki lehet találni… 
A minap egyik építtetőnk, akit szintén Tamásnak hívnak, és aki a változatosság kedvéért szintén földházat épít, küldött egy-két képet az építkezésről, hogy megkezdték a falazat első néhány sorának kirakását. Néztem-néztem, mert valami nagyon furcsa volt a képen… Kicsivel később rájöttem: semmi sár, építési törmelék, szemét, ilyesmi, ami egy építkezéssel általában együtt szokott járni.
Az ok teljesen egyszerű: ősszel csinálták meg az alapozást és kézzel ásták ki. A föld, ami kijött igen kis mennyiség (egyszintes ház lévén), azt elhordták. Így sem a kitermelt föld, sem a munkagép nem túrta össze a talajt. Tavaszra pedig szépen kizöldült a fű.
Jól meg lehet figyelni egyébként a korábban már említett igen kedvezményes árú színes téglákat (mészhomok tégla). Ezekből lesznek a szerkezeti (teherhordó) falak.
A második kép már sokkalta árulkodóbb, mert itt a háttérben látszik némi tégla lerakat a raklapokon, de szemetet és törmeléket még ezen sem sikerült felfedeznem, a zöld füvet viszont annál inkább.

földház-oszlopok
Földház-oszlopok







Így is lehet építkezni II. – földház építése a Kisalföldön

 július 19th, 2010
Földház falai a kőművesek után
Földház falai a kőművesek után: "Ilyen formában hagyták ott a kőművesek az épületet. Mivel az alsó két sort kiraktuk, máshol pedig jelöltük hogy milyen magasra épüljön a fal egyszerűen kirakták"
Újabb képeket kaptam Tamástól, aki nem tudom hogy sikerül neki, de mindenféle sár, szemét és építési törmelék nélkül építi a házát. Továbbra is érdemes figyelni a ház körüli makulátlan tisztaságot… 
A ház Hegedűs Zsolt tervei alapján készül, amelyek tavaly készültek és jómagam is részt vettem elkészítésükben, mind az engedélyeztetési, mind a kiviteli fázisban.
Tamás Saját bevallása szerint, a ház egyre inkább “LEGO stílusú” köszönhetően a rendkívül kedvező áron szerzett leselejtezett színes mészhomok alapanyagú tégláknak.
Mint ahogy azt idén más építtetők is jelezték szép számmal az ország legkülönbözőbb területeiről, sokáig ők sem tudtak dolgozni az időjárás miatt. “Elmenni látszik a monszun évszak, végre tudunk is valamit csinálni az építkezésen. Küldök neked több képet hogy lásd mennyire is vagyunk”
Íme az újabb képek, amiket küldött (alatta a saját megjegyzéseivel):
"Egyre jobban tetszik ez a LEGO stílus a sok színes téglával, sajnálni fogom hogy a hőszigetelés eltakarja majd."
Földház - Koszorú bezsaluzva
"A kőművesek után jöttek a tapogatózósabb részek mint a koszorú zsaluzása és vasalása. Ezt már mi csináljuk saját erőből, szabadidőben."
Földház - koszorú kizsaluzva
Koszorú kizsaluzva - "Felfele lépcsős, oldalra íves. Nem a kedvenc szerkezeteink egyike, de szerencsére jól haladtunk."
földház - oszlopok kizsaluzva
"Előző képeimen az ötszög látszott akkor még csőben. Közben lekerült róla a cső, bekerült a három áthidaló a három ajtóhoz és már csak a felső koszorú hiányzik róla."
 október 22nd, 2010
Jelenlegi állapot
Jelenleg így áll. A fű zöld, a virágok nyílnak...
Már több, mint két hete voltam Tamásnál, aki igencsak előrehaladt az építkezéssel. Föl voltam készülve, hogy nem a szokásos építkezés hangulat fog fogadni. Nem is csalódtam, ahogy az a képeken is látszik. A majdani önmagára már egyre inkább hasonlítani kezdő ház mellett gyönyörű a fű, virágágyás, stb. Pont mint ahogy egy építkezésen sosem szokott lenni. Azt is el tudom képzelni, hogy egy ilyen környezetben a munkamorál is jobb… 
Fa födém


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése