2018. május 22., kedd

Idők jelei.








Idők jelei.


Hét vulkánkitörés hat országban néhány óra leforgása alatt

Hamufelhő a Sinabung vulkán felett
Forrás: Activist Post
A Csendes-óceánban egy új sziget jelent meg miután a japán Nishino-Shima sziget mentén egy tenger alatti vulkán 40 év után ismét kitört. A japán tengerészet észlelte a kitöréseket, mivel a forró láva és a tengervíz találkozásának hatására hatalmas gőzkitörések és hamu árasztotta el a környéket.
Mexikótól 11.000 kilométerre, a Colima vulkán is felébredt egy viszonylagos nyugalmi időszakot követően. A gőz és hamufelhő több mint 3 kilométer magasságig szállt fel és a vulkán morajlását sok kilométerre is hallani lehetett.
Guatemalában a „Tűzhegy” nevű vulkán lőtt ki kisebb hamufelhőt, ami a szomszédos településekre hullott. A kitörések által keltett lökéseket 10 kilométerre is érezni lehetett. Az ajtók és ablakok rázkódtak, de eddig nem érkezett jelentés károkról.
Vanuatuban a Yasur vulkán ad okot aggodalomra. Bár itt gyengébb robbanásokat regisztráltak, a hegyből folyamatosan kilövődő hamu egyre vastagabb rétegben halmozódik fel a szántóföldeken.
Etna, 2013. november 16-17.
Olaszországban az Etna mutat egyre erősödő aktivitást. A jelenlegi kitörés-sorozat néhány napja kezdődött és az idő előrehaladtával egyre erősödik. Az égboltot bevilágító szerdai nagyobb kitörés már aggasztotta a helyieket, és a kilövődő hamu mennyisége miatt több járatot töröltek. A kiömlő lávamennyiség több éves rekordot döntött és némi károkat is okozott a közeli Zafferana településben. A hatóságok lávaterelőket telepítettek és a nagyobb károkat sikerült elkerülni.
Indonéziában egy 6,5 kilométer magas hamufelhő nehezíti meg a lakosok életét.  A 400 éve szunnyadó Sinabung vulkán először 2010 augusztusában lépett működésbe, amikor a váratlan katasztrófában két ember is életét vesztette. Most a környékbeli településekről több mint 6000 embert kellett kitelepíteni, mert a tudósok egy jelentős kitöréstől tartanak. Lávafolyam eddig nem indult, de a hamufelhő mérete egyre nő.
A Jáva szigetén található Merapi vulkán is kitört szerdán. A legutóbbi 2010-es kitörés során több mint 350 ember veszítette életét. A mostani esemény nem követlelt életeket.
Tehát több olyan kitörés is történt, ami megindokolta a kitelepítéseket vagy járattörléseket, egy új sziget képződött, de a hírekben, talán az Etna kivételével alig hallani a témáról.
A kitörések miatt a légkörbe kerülő hamu mennyisége az időjárásra is hatással van. Félre ne értse senki, nem arra utalok, hogy az elmúlt napok aktivitása önmagában egy kisebb jégkorszakot indíthat el, de bolygónk mindenképpen növekvő aktivitást mutat mostanában.
A légkörbe kerülő részecskék visszaverik a napfényt, és amikor ez ilyen mértékben történik az a hőmérsékletre is hatással van.
Pinatubo vulkán 1991-es kitörése például körülbelül 0,5 Celsius fokkal csökkentette az északi félteke hőmérsékletét.
Figyelembe véve, hogy eleve egy lehűlési periódusban vagyunk, a komoly vulkáni aktivitás nem jó hír. Amellett, hogy a láva és a hamu komoly gondokat okoz a helyieknek, globális hatásuk is megfigyelhető.
A földekre hulló hamu tönkreteszi a termést és komoly kitöréseknél igazi éhínséghez vezethet, mint ami a Tambora vulkán 1815-ös kitörésekor történt.
A járatok törlése és a terméspusztulás miatti gazdasági veszteségek több millió dollárratehetők naponta. Ez történt az izlandi Eyjafjallojkull vulkán 2010-es kitörésekor.
A földmozgások sokszor figyelmeztetés nélkül érkeznek és ráébresztenek, hogy életünk egy pillanat alatt megváltozhat.
Úgy látszik újra szólnak a HAARPOK ezt a többszólamúságot a föld nem hagyja válasz nélkül . Az emberiség megérett a kipusztulásra , és ha így folytatja ez nem lesz kérdéses lehetőség . Mert a cionisták szerint sokan vagyunk a földön , hát miért nem a zsidókat irtják ki , hisz egy kártékony faj terrorista alapállásban születtek , és mindenkit megölnek kirabolnak , és az emberiség még mindig egyedi esetenként kezeli a történteket . Ez a nép megérett a pusztulásra bankárkasztostul .




A „Tűzgyűrű” ébredezik – az USA nyugati partja eddig kimaradt a tűzijátékból



Nem tudom, ki hogy van vele, de szerintem szokatlanul sok szeizmikus aktivitás észlelhető szerte a világon mostanában.  ATűzgyűrű (Ring of Fire) ébredezik, ami nem túl jó hír az Egyesült Államok nyugati partján élőknek. (Valósidejű földrengéstérkép: USGS)
A földrengések 90%-a és a vulkánkitörések körülbelül 75%-a a Tűzgyűrű mentén történik a földön.
Figyelembe véve, hogy az Egyesült Államok nyugati partja egész hosszában a Tűzgyűrű mentén fekszik, a törésvonal ébredezése komoly aggodalomra ad okot. Múlthét szerdán a valaha mért legerősebb strike-slip (leveles eltolódás mentén bekövetkező) földrengést regisztrálták Indonéziában a Tűzgyűrű mentén. Ha ez a rengés az Egyesült Államok egyik nyugati parti nagyvárosában következik be, a városból semmi nem maradt volna.
A tudósok szerint szinte 100%-ig biztos, hogy egyszer Kaliforniát is eléri egy ilyen rengés. Az elmúlt években óriási, rekord erősségű földrengéseket láthattunk Japánban, Chilében, Indonéziában és Új-Zélandon. Ez az Egyesült Államok nyugati partja számára is elkerülhetetlen.
Már többször írtunk a földrengések gyakoriságának növekedéséről a világon. 2001-ben 137, 2010-ben pedig 205 6.0-os vagy annál nagyobb erősségűföldrengés volt a világon. A táblázatok és grafikonok alapján egyértelműen növekedő tendencia rajzolódik ki az elmúlt tíz évre vonatkozóan, éppen ezért fontos figyelnünk az elmúlt napok szeizmikus eseményeire is.
A szerdai 8,6-os földrengést szinte azonnal egy másik, 8,2-es erősségű követte, szintén Indonézia partjai mentén. Szerencsére ezek a rengések nem idéztek elő cunamit, de attól még maguk a földrengések rendkívül erősek voltak.
Általában évente mindössze egyetlen 8.0-as vagy annál nagyobb erősségű földrengés történik a világban. A 8,6-os rengés ráadásul a valaha mért legerősebb leveles eltolódás mentén bekövetkezett földmozgás volt.
Az Extinction Protocol a következőket írta az eseményről:
Soha nem hallottam még ilyen erős strike-slip földrengésről, különösen víz alatt. Az indonéz földrengések előzetes felmérései alapján az amerikai geológusok azt gondolják, hogy a két lemez 21 méterrel tolódott egymásra. A Szent András törésvonal is leveles eltolódás. El tudna bárki képzelni 21 méteres eltolódást mondjuk San Franciscóban? A szumátrainak megfelelő erejű rengés romba döntötte volna a várost.
Múlthét szerdán Oregon partjaitól 160 kilométerre észleltek 5,9-es erősségű földrengést, csütörtökön pedig a Kaliforniai öbölben volt egy 6,9-es és egy 6,2-es erősségű földrengés.
Sajnos a legtöbb amerikai, különösen a fiatalok, azt sem tudják mi az a Tűzgyűrű.
Wikipedia a következőket írja róla:
Az angol Ring of Fire elnevezésből származóan Tűzgyűrűnek (korábban használt elnevezéssel Cirkumpacifikus övnek) nevezzük a Csendes-óceán partjain végigfutó széles, sávszerű földrajzi régiót, amely mentén különösen sok működő és szunnyadó vulkán helyezkedik el, és kiemelten sok, különböző fészekmélységű földrengés pattan ki.
A nyugati parton kívül, törésvonalak egész hálózata fut Kalifornia, Oregon és Washington államok alatt is.
A tudósok szerint a következő nagy földrengés bármikor bekövetkezhet. A Time Magazinban megjelent cikk a következőkről számolt be:
Kalifornia alatt több mint 300 törésvonal húzódik, amelyek közül csak az egyik a Szent András törésvonal. Ugyanakkor a minden földrengés végét jelentő nagy rengés még nem következett be. 1980-ban a szövetségi kormány által készíttetett jelentés szerint egy nagy földrengés 30 éven belüli bekövetkezésének valószínűsége messze meghaladja az 50%-ot.
Ez egy visszafogott becslés csupán. Az Egyesült Államok nyugati partja mindig is instabil volt és az is marad.
A tudósok ugyanakkor más területek miatt is aggódnak. Az Arizonai Geológiai Kutatóintézet szerint 2011-ben 131 földrengés volt Arizonában. Ez komoly emelkedés a 2010-ben számolt 53 rengéshez képest.
Az Új Madrid törésvonalról pedig még nem is beszéltünk.
A földrengéseken kívül a Tűzgyűrű mentén erős vulkáni aktivitás is tapasztalható. Több jel is arra mutat, hogy a Washington állambeli Rainier vulkán aktivitása növekszik. Ennek a vulkánnak a kitörése az Egyesült Államok egész észak-nyugati részére nézve komoly veszélyt jelentene.
A Tűzgyűrű mentén található még az immár 300 éve szunnyadó, de az utóbbi években ébredezni látszó japán Fuji vulkán is. A vulkán körül új kráterek jelentek meg, amelyek gázokat bocsátanak ki. A vulkán környékén egész sor földrengést mértek az elmúlt év során, köztük egy 6,4 erősségűt 2011. március 15-én.
A Fuji vulkán nincs messze Tokiótól, a világ egyik legsűrűbben lakott, 39 milliós városától. Belegondolni is rossz, hogy a vulkán kitörése milyen következményekkel járna ott.
Azt is fontos tudni, hogy nem csupán a Tűzgyűrű körül tapasztalható a vulkáni tevékenység élénkülése. A jelenség az egész földre igaz. Néhány példa a közelmúltból:
  • Az Izlandon néhány éve komoly gondokat okozó vulkánok ismét ébredeznek.
  • kolumbiai hatóságok vörös fokozatú riasztást léptettek életbe a Nevado del Ruiz vulkán elkerülhetetlennek tűnő kitörése miatt.
  • A híres Anak Krakatau vulkán elkezdett hamut lövellni.
Mivel magyarázható a földmozgások aktivitásának és erősségének emelkedése?



Ébredezik a világ legnagyobb szupervulkánja?



Forrás: dailymail.co.uk
Az amerikai Yellowstone park alatt található szupervulkán 2004 óta rekord sebességgel emelkedik.
Szakértők szerint egy esetleges kitörés ereje a Szent Heléna vulkán 1980-ben bekövetkezett kitörésekor felszabadult energia ezerszerese lenne, és 1600 kilométeres távolságban három méter mély hamuréteggel borítana be mindent, elpusztítva a terület növényvilágát.
A kitörés eredményeként a levegőbe kerülő toxikus anyagok miatt az Egyesült Államok területének kétharmada lakhatatlanná válna, sok millió embert kényszerítve otthona elhagyására.
A tudósok előrejelzése szerint egy ilyen rémálomba illő forgatókönyv játszódna le a világ legnagyobb vulkánjának kitörése esetén. Ennek esélye pedig az idő előrehaladtával egyre nagyobb.
A Yellowstone Park alatt fekvő tűzhányó eddig háromszor tört ki a múltban és az aktivitását figyelemmel kísérő tudósok szerint hamarosan újabb kitörésre számíthatunk.
A Wyoming park alatti vulkán 2004 óta rekordsebességgel, évi 8 centimétert emelkedik, ami az 1923-ban elkezdődött feljegyzések óta a leggyorsabb emelkedés.
Jelenlegi eszközeink nem teszik lehetővé a kitörés pontos idejének behatárolását, így a lakosság előzetes figyelmeztetése sem kivitelezhető.
1980. júlis 22-én tört ki a Szent Heléna vulkán. A Yellowstone Caldera robbanásának ereje ennek az ezerszerese lenne.
Egy biztos, a Yellowstone alatt fekvő szupervulkán robbanása mellett eltörpülne a tavaly áprilisi izlandi vulkánkitörés, ami az egész világ légi forgalmát megzavarta.
Ez egy hihetetlen mértékű emelkedés, mert az emelkedő terület maga is óriási,” magyarázza Bob Smith, az Utahi Egyetem professzora, a Yellowstone parki vulkán szakértője.
Amikor láttuk, hogy a magma 10 kilométeres mélységben van már nem aggódtunk annyira,” tette hozzá. „Ha 2-3 kilométerről lenne szó, sokkal több okunk lenne az aggodalomra. Az tudjuk, hogy a kéreg alatti magmakamra olvadt kőzettel telik meg, folyamatosan növelve a kamra nyomását.”
Azt azonban nem tudjuk, hogy ez a folyamat meddig tart, azaz mennyi időnk van a következő kitörésig, illetve, hogy a vulkán vajon robbanni fog, vagy a kráter esetleg kitörés nélkül leenged.”
A világ legnagyobb kiterjedésű vulkáni fennsíkján található Yellowstone Caldera a föld egyik legelképesztőbb természeti jelensége.
A „kaldera” elnevezés jelentése „főző üst”, azaz a vulkánkitörést követően keletkező kráter.
A szupervulkánok jellegzetes módon nem hegyek, hanem süllyedékek, kalderáknak nevezett óriási összeomlott kráterek, amelyeket nehéz észrevenni.
A magma legforróbb része 650 kilométerrel a föld felszíne alatt egy magmakamrában helyezkedik el, 50 kilométerrel a felszín alatt pedig egy 500 kilométer átmérőjű területet borít be. E fölött a réteg fölött, de még mindig a földfelszín alatt helyezkedik el maga a vulkán.
A vulkánt figyelő tudósok szerint a felszín alatt 10 kilométerrel található magma megduzzadása okozza a talaj megemelkedését.
A kráterből jelenleg óriási mennyiségű hő távozik, így tudhatjuk, hogy a magmát valami fűti, hiszen, ha nem ez lenne a helyzet, már réges-régen kihűlt volna az utolsó kitörés óta,” nyilatkozta Dan Dzurisin, az Amerikai Földtani Intézet VulkanológiaiMegfigyelőállomásának munkatársa.




Nagyerejű földrengés rázhatja meg az Egyesült Államokat is



Forrás: Foxbusiness.com
Joseph Candel: Az alábbi interjú Jim Berkland geológussal készült néhány napja. Jim négy nappal az 1989-es „World Series” földrengés előtt megjósolta a földmozgás érkezését, ami a San Franciscói öböl térségét megmozgatta. Nem tudjuk, hogy mostani jóslatai valóra válnak-e, de úgy gondoltuk olvasóink számára érdekesnek bizonyulhat az alábbi interjú. Számos geológus jósol komoly földrengést Kalifornia térségében, legtöbbjük számára a kérdés nem az, hogy lesz-e, hanem, hogy mikor.
Függetlenül az alábbi jóslat helyességétől, fontos, hogy az ott élők készen álljanak egy ilyen eshetőségre.







A "tűzkarika"
Neil Cavuto:Japánnak erre most nagyon nincs szüksége. Az ország több részére adtak ki riasztást, újabb földrengésekre. Nagy az izgalom ott is, itt is, mert nem Japán volt az első a sorban. Nézzük meg mit mondanak a szakértők az úgynevezett „tűzkarikáról”, ami az egész Csendes óceánt körülöleli. Emlékezzünk vissza a tavalyi chilei földrengésre, a földrengésre Új-Zélandon a múlt hónap során, és természetesen most itt van a japán katasztrófa. 
Amennyiben ez az óra járásával ellentétes tendencia folytatódik, a térkép alapján Észak-Amerika a következő. Jim Berkland geológus, az Amerikai Geológiai Kutatóintézet volt munkatársa aggódik. Ha ő aggódik, azt hiszem megvan rá az oka. Jim egészen pontosan megjósolta az 1989-es „World Series” (globális, sorozatos) földrengést négy nappal azelőtt, hogy az megrengette a San Franciscói öbölt. Jim szerint ez a márciusi hónap sok aggodalomra ad okot. Miért?
Jim Berkland: Október, március és április a három legpusztítóbb hónap a San Franciscói öböl szempontjából. Idén március 19-én nemcsak telihold lesz, hanem ezen a napon lesz a hold legközelebb a földhöz a 2016-ig terjedő időszakban, másnap pedig a napéjegyenlőséghez legközelebbi ár napja lesz, tehát egyazon időben a három legerősebb áradást keltő tényező egyszerre lesz jelen. Mindenki hallott az óceán árapály jelenségről, de van földi árapály és talajvízi árapály is. Ezek együtthatása óriási feszültséget okoz és sok esetben vezet földrengéshez.
Cavuto: Akkor 1-2 héten belül földrengés lehet az Egyesült Államokban?
Berkland: Igen. Én ezt szeizmológiai ablaknak nevezném. Ez az ablak évek óta egyre szélesedik és idén március 19 és 26 között a legnagyobb a valószínűsége bármilyen eseménynek.

Earthquake Prediction 2011 Jim Berkland - A Major Earthquake in No








Cavuto: Tehát jól értem? Csak biztos akarok lenni abban, hogy értem, amit mondasz. Egy mintát vélhetünk felfedezni ezekben a földrengésekben? Nekem, mint hétköznapi embernek ez nem egyértelmű. Kaliforniára gondolsz?
Berkland: Egyértelműen.
Cavuto: Kalifornia, Oregon. Mit jelent ez pontosan? Milyen típusú esemény vagy földrengés lehet?
Berkland: Ha az észak-nyugati Cascadia törésvonalról lenne szó, ahol az 1700-as években volt földrengés, akkor 9-es erősségű földrengésre kellene számítani. De én NEM erről beszélek. Csupán azt szeretném kiemelné, hogy hihetetlen mennyiségű halpusztulást tapasztaltunk. Redondo partjainál körülbelül egymillió hal pusztult el és Mexikóban is hasonló eseményről számolnak be. San Diego közelében rengeteg bálna jelent meg a partok közelében.
Cavuto: Ezt mit jelez? Mi a jelentősége? Mi történik a vízben?
Berkland: Változást. Változást a víz mágneses mezejében, ami nagy földrengések előtt történik. A legtöbb állat szervezetében megtalálható a magnetit ásvány, az emberében is. Ez segíti például a postagalambokat, hogy hazataláljanak. Nagy földrengések előtt a galambok nem találnak haza. Bizonyos késleltetés lép fel. Mi szakemberek ezekre a jelekre figyelünk.
A „World Series” földrengés előtt rengeteg ritka bálnafaj jelent meg a partoknál, például San Franciscónál. Rögtön utána Santa Cruznál egy ritka Pigmi ámbráscet vetődött partra a földrengés epicentrumától néhány kilométerre. Ilyen jellegű partra vetődés sem azelőtt sem azóta nem volt. Szóval figyeljük a ritka, mélytengeri halak megjelenését a sekély vizekben, vagy a vadállatok megjelenését a városokban.
Régen nevettem ezeken a dolgokon, mert a hivatalos, elfogadott irányvonalat képviseltem, de azóta rájöttem, hogy a földrengések igenis egy tendencia, egy minta alapján következnek be. Az Indiai óceánban történt földrengés előtt hihetetlen mennyiségű bálna jelent meg Új-Zéland, Austrália és Tazmánia partjainál. Rá néhány napra jött a 8,3-as erősségű új-zélandi földrengés, aztán a 9,1-es Indiai óceáni földrengés, ami az ázsiai cunamit okozta pontosan teliholdkor.
Cavuto: Hihetetlen!
Berkland: Előtte 1964-ben volt ilyen nagy földrengés és szökőár március 27-én Alaszkában. Az egy 9,2-es erősségű földmozgás volt.
Cavuto: A lényeg, hogy figyelnünk kell a jeleket. A hírneved és az előrejelzéseid pontossága mindenképpen erre ösztönöz. Köszönjük a beszélgetést. Remélem nincs igazad, Jim. De sajnos az eddigi jóslataid pontosak voltak.
Berkland: A világ jelenlegi helyzetében nem jönne túl jól.
Cavuto: Az biztos. Köszönjük. Jim Berkley geológust hallották San Franciscóból.



A régóta esedékes megarengés cunamit és óriási pusztítást okozhat a felkészületlen településeken



Forrás: Dailymail.co.uk
          • A Cascadia törésvonal 300 éve szunnyad
          • Egy földrengés a törésvonal mentén cunamit és soha nem látott pusztítást okozhat a tengerparti településeken és hatása egészen Japánig elérhet
A tudósok szerint az Egyesült Államok észak-nyugati partvidékét elpusztíthatja a víz alatti lemezek mozgása által kiváltott, régóta esedékes megarengés.
A Japán földrengést követően, a Juan de Fuca lemez mozgásának veszélyeiről készített jelentésből arra lehet következtetni, hogy a csendes-óceáni partvidék a Japánéhoz hasonló pusztítással nézne szembe egy erős földmozgás esetén. Az aggasztó következtetéseket az Oregon Egyetem Aktív Szerkezeti és Tengerfenék Feltérképező Laboratóriuma által összegyűjtött adatok alapján hozták a kutatók.
A kutatás eredményeit a „Megarengés: Hatvan perc, ami felrázta Japánt” című dokumentumfilmben foglalták össze a készítők.
A Japánt március 11-én megrázó óriási földrengés is valószínűleg egy ilyen „megarengés” volt és a kutatók most attól tartanak, hogy az Egyesült Államok partjaitól 80 kilométerre húzódó Cascadia törésvonal mentén is ilyen rengésre és cunamira kell számítani.
A törésvonalak mentén átlag 240 évente van kiemelkedően nagy, 8-as vagy annál nagyobb erősségű földrengés, a Cascadia törésvonal mentén pedig 300 éve volt az utolsó.
A megarengések a világ legnagyobb földrengései és szubdukciós zónák (a terület, ahol a kőzetlemezek egymásnak ütköznek) mentén alakulnak ki. A Kanadai Természeti Források szerint a Cascadia törésvonal közelében bekövetkezett utolsó földrengés is 9-es erősségű lehetett.
A Juan de Fuca lemez az Észak-Amerikai lemez alá szorult a Cascadia törésvonal mentén és a lemezek egyes szakaszai összeakadtak, óriási feszültséget eredményezve a lemezekben. A két lemez elszakadása egymástól óriási földrengést eredményez majd.
Chris Goldfinger professzor, az Oregon Egyetem laboratóriumának igazgatója szerint „a lemezekben egyre nő a feszültség, a törésvonal ugrásra készen áll a következő rengésre, efelől semmi kétség.”
Jeffrey Park geológus, a Yale Egyetem Bioszférikus Tudományok Intézetének igazgatója egy nemrég megjelent cikkben a következőket mondta:
A múltból arra kell következtetnünk, hogy az elkövetkezendő tíz év során több megarengést fogunk tapasztalni, de semmi nem támasztja alá, hogy a manapság érvényes évi egy megarengés tendencia ennél tovább tartson.”
A Vancouvertől észak-Kaliforniáig érő Cascadia törésvonal 300 éve szunnyad, de a legtöbb tudós úgy gondolja, hogy egy 8-as vagy annál nagyobb erőségű rengés valószínűsége az elkövetkezendő 50 év során ma már 45%, hozzátéve, hogy egy 9-es erősségű földrengés valószínűsége csak 15%.
Egy ilyen földrengés óriási cunamit okozhat és Oregontól Washington államon keresztül egészen Vancouverig óriási pusztítást végezne. Hatását még Japánban is éreznék.
A veszély annál is inkább komoly, mivel számos észak-nyugati város az Egyesült Államokban nincs felkészülve egy ilyen természeti csapás következményeinek kezelésére.
Jelenleg is folyik az a program, ami a leginkább veszélyeztetett települések felkészülését hivatott segíteni.







A Seattle-ben 1994 előtt épült felhőkarcolók összedőlnének egy megarengésben
A jelenleg érvényben levő szigorúbb építési szabályok érvénybelépése előtt Seattle-ben épült felhőkarcolóknak például nem sok esélye lenne egy ilyen földrengés átvészelésére és számos tengerparti települést pillanatok alatt elmosna az ár. Oregon államban például a felmérések szerint 1000 iskolaépület nem földrengés biztos, de az átépítésekkel a tervek szerint csak 2032-re végeznek. 
Természetesen azt egyik szakértő sem tudja megjósolni, hogy pontosan mikor következhet be egy ilyen megarengés.
Nem is tudjuk, hogyan mondjuk el… szóval, a jövő héten utazzanak el a városból, mert jön egy megarengés,” mondta Tom Jordan, a Dél-Kaliforniai Földrengéskutató Központ igazgatója ironikusan a Timesnak.
John McCloskey, geofizika professzor hozzátette „az a probléma a földrengések rendszeresség-alapú előrejelzésével, hogy a rengések gyakran úgy viselkednek, mint a buszjáratok: gyakran kettő-három is jön egymás után, azután egy ideig semmi.”
A legfontosabb az, hogy megállapítsuk, milyen erősségű lehet a legnagyobb földrengés egy adott térségben és arra kell felkészülni.”



A negyven év alatt összegyűlt nukleáris fűtőelemek bármikor felrobbanhatnak



Legfrissebb információk itt:
Forrás: Infowars.com
A fukusimai erőműről szóló jelentésekből általában kimaradt az a tény, hogy a telepen óriási mennyiségű, 40 év alatt összegyűlt, kiégett (elhasznált) fűtőelemet tárolnak.
Az FDL weboldal egyik cikkírója, aki nukleáris hulladékok tanulmányozásával foglalkozik, további információt közölt a fukisimai telepen tárolt használt fűtőelemekről.
A NIRS oldaláról letölthető a fukusimai atomerőművet üzemeltető Tepco cég által készített PowerPoint dokumentum, ami részletezi az erőmű sérült egyes és hármas blokkjában tárolt, kiégett fűtőelemek mennyiségét és a tárolás módját,” áll a weboldalon.
dokumentumban olvasható információk ijesztő dimenzióval bővítik az amúgy is drámai helyzetet.
Az erőműben hét medence van a kiégett fűtőelemek tárolására, melyek a hat reaktorépület tetején találhatók, azaz voltak találhatók, amíg az épületek sértetlenek voltak. A talajszinten van még egy, közös tárolómedence, egy különálló épületben, amiben komoly károk keletkeztek a szökőár következtében. Minden egyes reaktorblokk medencéjében 3450 fűtőelem egység található, a közös medencében pedig további 6291. Minden egyes egység 63 pálcát, azaz fűtőelemet tartalmaz. Ezeket összeadva kiderült, hogy az erőműben összesen 600.000 kiégett fűtőelem található, ami óriási kockázatot jelent, hiszen minden újabb robbanás további radioaktív szennyeződést juttathat a levegőbe.
Az utolsó robbanás a hírek szerint ezen tárolók egyikében következett be. A robbanás oka nem ismert. Egy korábbi jelentésben pedig az áll, hogy a fűtőelemek 70%-a sérült meg, azaz sugároz.
Ma, azaz szerdán úgy tűnik az akcióban résztvevő szakemberek és munkások kezdik elveszíteni a harcot. A munkásoknak a növekvő sugárzás miatt el kellett hagyni a helyszínt és helikopterről sem sikerült vizet engedni a medencékbe. Reggel újabb tűz ütött ki, és a kiszabadult sugárzás már Tokiót is elérte, bár ennek mértéke szerencsére gyenge.
Amint az az alábbi ábrán látható, a kiégett fűtőelemeket, nem az acélburokkal és betonköpennyel védett épületen belül tárolják, hanem egy szinttel feljebb, a tető alatt. A szombati robbanásról készült felvételek alapján arra lehet következtetni, hogy ezek a fűtőelemek megsérültek.
Arnie Gundersen szerint, aki a Fairewinds Associates atomenergetikai mérnöke és a fukusimai egyes számú erőművel azonos típusú Vermont Yankee erőmű felügyeleti bizottságának tagja, a kiégett fűtőelemek tárolására használt medencék kiszáradása a csernobilihoz hasonló katasztrófát okozhat.
A BBC szerint az ötös és hatos blokkban tárolt kiégett fűtőelemek is folyamatosan hevülnek és a négyes blokkban is tűz van, komoly füstöt okozva.
A Kyodo japán hírügynökség jelentése szerint a négyes erőmű medencéjének vize felforrt, a Tepco pedig közölte, hogy a sugárzás szintjének emelkedése miatt az épület megközelíthetetlen.
Az erőmű szerkezeti felépítésével kapcsolatban bizonyos kérdések merültek fel az évek során.
Harmincöt évvel ezelőtt Dale G. Bridenbaugh és két kollégája a GE-nél azért mondott le posztjáról, mert meggyőződésükké vált, hogy az általuk megvizsgált egyes típusú (amilyen a fukusiamai) atomreaktor tervezésében súlyos hibák vannak, amik komoly balesetet idézhetnek elő. „Az 1975-ben azonosított hibák lényege, hogy a tervezésnél nem vették figyelembe a hűtőközeg elvesztése esetén keletkező dinamikus terhelést,” nyilatkozta Bridenbaugh az ABC-nek. „A hirtelen felszabaduló óriási energia könnyen szétvetheti a tárolóegységet és kontrollálhatatlan kibocsátást eredményezhet.”


A legnagyobb holokauszt, ami létezett a Földünkön (videókkal) 

Az amerikai civilizált kontinenst az európaiak fedezték fel, majd elindult a gyarmatosítás. Az amerikai kontinensen az indiánok tiszta körülmények között éltek, tisztelték környezetüket és a kereskedelmük, valamint a mezőgazdaságuk is virágzásban volt. Fontos hangsúlyt helyeztek a higiéniára és környezetük tisztántartására. 
 
Ülő Bika

Az Európából betelepedett embereket kizárólag az arany érdekelte és ezt követően elkezdődött a világtörténelem legnagyobb népirtása. A legnagyobb probléma az, hogy az amerikaiak az őslakosok védelmét még napjainkban sem védik jogilag. 

A múltba újra visszakanyarodva az Európából jött emberek majdnem teljes népirtást hajtottak végre. Fontos megemlítenünk azt, hogy az indiánok húskészletét majdnem mind lemészárolták, hogy az őslakosok ne jussanak fehérjében gazdag élelmiszerhez, a bölények húsához. Tudott dolog az, hogy az indián nép a természettől, csak azt vette el, ami fontos volt számára a fennmaradáshoz. 
Végül egy filmepizód Ülő Bika kérésével kapcsolatban, aki a legnagyobb indián volt a hatalmas tömegmészárlások idején. Ő a népét akarta óvni. 
Videó: http://www.youtube.com/watch?v=kC4a6GuFv_0 
Mi volt előtte, és mi következett utána? 
Videó: http://www.youtube.com/watch?v=47Sx1Aexd00 
Forrás: hir.ma sokkaljobb.hu 
Emlékeztető: "Egy népet nem lehet leigázni addig, amíg asszonyaik szíve ellenáll. De azután mindennek vége. Mindegy, bármilyen bátrak is legyenek harcosaik, bármilyen erősek is legyenek fegyvereik." (Cheyenne szólás) 
Az elébb elhangzott a Kossuth Rádióban, hogy a belgák Belga-Kongóban (Afrika) 10 millió embert irtottak ki. Csak nehogy ezért is bevállalja Schmitt Maca a felelősséget. F.I. 




Nem kérünk a 6208800000 forintos új holokauszt-emlékhelyből! 

Még az a rab madár mindig az orrunknál fogva rángat minket , és fizetteti a számlájukat , hát ki zsarol itt kit . A Külügy III/ III- as elfekvő embereit azokat lehet , de a kormány tagjait mivel zsarolják Talán az olajszőkítéssel , a külföldi szolgálatok köztük a MOSZAD. Ha így van ideje lenne megszabadulni a politikai elitnek nevezett maffiától.

2013-11-22. 18:40 Kuruc.info 
Azok csatlakozására számítok, akik úgy gondolják, hogy Magyarország jelenlegi állapotában nem engedheti meg magának ezt a beruházást - írja a Facebook-csoportot elindító olvasónk. 
Romokban az egészségügy, az oktatás, nincsenek munkahelyek, nem születnek magyar gyermekek, mert egyszerűen kilátástalan a jövő - áll a folytatásban. "Az emberek szemlesütve járnak az utcákon, s a mi adóforintjainkból, a mi megkérdezésünk nélkül mit építenének? Egy újabb holokauszt-emlékhelyet. 6 milliárd (azaz 6 ezer millió) 208 millió 8 százezer forintból. Ez szerintem egy agyrém." 
A Facebook-csoport ide kattintva érhető el
Frissítés: Holokamu-központra vagy a magyarság egészségi állapotának javítására költené a 6 milliárd 208 millió nyolcszázezer forintot? 
Dr. Gyenes Géza, dr. Kiss Sándor és dr. Gaudi-Nagy Tamás módosító javaslatot nyújtottak be, mely alapján a Holokauszt Gyermekáldozatainak Emlékhelye - Európai Oktatási Központ létrehozásával kapcsolatos tervezett kiadások (6 milliárd 208 millió nyolcszázezer forint) gyógyító-megelőző ellátások intézeteire lenne fordítva. 
Ön melyiket tartja időszerűnek? Ha a gyógyító-megelőző ellátásokra költené ezt az óriási összeget, ha Ön is inkább a katasztrofális egészségügyi helyzetben és európai szinten is kiemelkedően rossz mutatókkal rendelkező magyarság egészségi állapotának javítására költené, akkor ossza meg ezt a bejegyzést, "tetszikelje", jusson el minél több emberhez! - olvasható a "Nem kérünk a 6208800000forintos új Holokauszt-emlékhelyből" címet viselő Facebook-csoport üzenőfalán

Kapcsolódó: 
- 6,2 milliárdból épül új holokauszt-emlékközpont, miközben 5 millió forint jut a határon túli emlékhelyekre? 
- Novák Előd az izraeli sajtó címoldalára került, miután pazarlásnak nevezte az újabb holokauszt-megemlékezést 
- A holoparaziták "kemény magjának" nem tetszik a kormány 2014-es holoagymosó-programja 
- Navracsics: A magyar állam is felelős volt a holokausztért 
- Jobbik: elfogadhatatlan az ötmilliárdos holokauszt-emlékhely, épp elég van már belőlük 
- Csupa zsidóból álló testületet hívott össze a holokausztluvnya "nemzeti kormányunk" felkérésére és támogatásával 
- Tavaszra készül el a kormány holokauszt-emlékhelye a józsefvárosi pályaudvaron - potom 5 milliárd forintunkból 
   A holokauszt magyar bűn... 
   Apák és fiúk (videóval) 
   Nyílt levél Ronald Lauder úrnak, a Lauder Javne Iskola alapítójának! 
   Karlendítéssel vonultak a palesztin diákok, a nemzetközi kapcsolatoknál ki is verték a biztosítékot 
   A Kennedy-gyilkosság rejtélye, avagy mikor derül majd ki az igazság? 

Szíria: a magyar kormányzat a terrorizmust támogatja 


Izrael barátja csak úgy lehet , ha maguk is terroristáká lesznek , és ez nálunk jó talajra talált , gondoljunk a sakálra , és az emberek közzé lövetésre.

2013/11/23 Hídfő 
Magyarország az elsők között záratta be a budapesti szíriai nagykövetséget és szakította meg a diplomáciai kapcsolatot Szíriával, valamint támogatta a felkelőknek nevezett nemzetközi terroristákat. 
Megbízható szíriai információ szerint ezt azért lépte meg a magyar kormány, mert katari és szaúdi ígéretet kapott az IMF kölcsönök visszafizetésének fedezésére. 
Ezt az információt alátámasztja az a szíriai közlés, hogy a magyar honvédségtől nagy mennyiségű fegyvert vásároltak a szaúdiak, melyet Törökországon keresztül a NATO jóváhagyásával juttattak a szíriai terroristákhoz. Ennek ismeretében érthető, hogy a terroristák által készített videókon látható AMD gépkarabélyok hogyan kerültek Szíriába. Szíriai közlés az is, hogy Hamad katari herceg több millió dollárért terepjárókat vásárolt, és ezeknek egy részét szintén Magyarországon szerezték be, és alakították át az utcai harcok követelményeinek megfelelően. 
Bizonyított tény, hogy több terrorista Magyarországról érkezett Szíriába. Egy FSA terrorista vezért most tartóztattak le, aki több mint tíz évet dolgozott Magyarországon, és egy nemzetközi terroristákból álló alakulat parancsnoka volt. Nem a kormányerők vették őrizetbe, hanem a szaúdiak által támogatott DAES vahabita csoport. A katariak és a szaúdiak közötti erő-átrendeződésről korábban írtunk már, ez az akció is ennek a következménye - a törökök és a katariak által támogatott mérsékeltebb FSA erőket kiszorították a szélsőséges vahabita terroristák, akiket a szaúdiak támogatnak. 
 
A damaszkuszi terroristák halálos szorításban.

Kétségbeesett üzenetek érkeznek az utánpótlás hiánya miatt a terroristák támogatóihoz. Fogytán a lőszer, a gyógyszer és olyan új fegyverekkel kell szembe nézniük, melyek hatása rendkívül brutális. A víz és élelmiszer szintén hiánycikk, áramellátás nincs. Szárazföldi úton az utánpótlás lehetetlen, a légi megoldás a szíriai légierő óriási fölénye miatt szintén kivitelezhetetlen. A szír származású és súlyos bűnöket el nem követőkre vonatkozó méltányos eljárási ígéret miatt sokan megadják magukat, illetve a megadásukat akadályozó nemzetközi terroristákkal súlyos harcokba keverednek. 

A szír hadsereg katonái a külföldi terroristákat vagy azonnal kivégzik, vagy átadják a katonai elhárításnak. Ezért ezek inkább az öngyilkosságot választják. Százszámra lövik agyon magukat. Aleppóban már csak tisztogatási műveletek folynak, a kis védekező gócok felszámolása és a bujkálók, elvegyülni szándékozók összeszedése a feladata a hadseregnek. Ebben igen aktívan és eredményesen segíti őket a lakosság. 

Chemtrail ellenes nemzetközi tiltakozás - Január 25. Budapest 

 


Megdöbbentő videók a zsidóság valódi arcáról 



Izrael népe - Felsőbbrendű zsidóság (Teljes) - 
http://youtu.be/92QDSsAEbn0

Felvásároljuk Magyarországot (felirattal) - 
http://youtu.be/UPHCiGL6r-M

Sátánizmus - Évszázadok óta csecsemőket áldoznak fel egyes zsidó családok a hatalomért -
http://youtu.be/K_OjraThTWE

A másik Izrael - 
http://youtu.be/EoQxdxE1Uvw

Egy amerikai zsidó David Cole megcáfolja az Auschwitz-i gázkamrákat! -
http://youtu.be/TGEISQLTJsw

Egy tiszteletre méltó zsidó kimondja az igazságot Izraelről! - 
http://youtu.be/4KuzdUVp6Fw

Az örök zsidó - 
http://youtu.be/i8WmIdKLjKU

Idézetek a Talmudból (Zsidók szent könyve, már magyar nyelven is megvásárolható és elolvasható - Luzsénszky Alfonz: A talmud magyarul) - 
http://youtu.be/nSzfip-dpq8

Rabbik tárgyalják, hogy mikor, miért és milyen körülmények között lehet, sőt, kell megölni a gojokat (nem zsidókat), köztük gyermekeket is! - 
http://youtu.be/iHXuCB18HHY

Kisgyermek péniszét szopkodó zsidó rabbi. Tényleg ők lennének a kiválasztottak? -
http://youtu.be/h_yQcbFgFL4

Benjamin Freedman szemfelnyitó kongresszusi beszéde 1961-ben - 
http://youtu.be/e1X7QNEF-6s

Megdöbbentő tények Izraelről - 
http://youtu.be/Y_SBiEylkfI (Anti Cionista Front)




A végtelenül toleráns Izrael már azt sem tudja, kire mérjen előbb légicsapást 

Az Izraeli Ejtőernyős Dandár parancsnoka Itamar Ben-Haim dandártábornok kijelentette, hogy "valószínűbb forgatókönyv egy háború Libanonnal, mint Iránnal." Kijelentését azzal indokolta, az al-Hayat pán-arab napilapnak szombaton, hogy a Hezbollah a libanoni-izraeli határnál megduplázta a rakétái számát. 
A Hezbollah rakétái Izrael ellen irányulnak. Ez elsődleges veszélyt jelent a Izraelre nézve. Az izraeli légierő hetek óta végez felderítő műveleteket Libanonban, és támadást készítenek elő a Hezbollah állásaira. A támadás gyors, pontos, és romboló lesz. - mondta a dandártábornok. 
Izrael hétfőn tartja nagyszabású katonai légi felderítő "gyakorlatait" az Egyesült Államokban, és több európai országban. Ha netán Magyarországon, újfent megint egy vagy több Gulfstream V-öt látnának az égbolton, akkor annak ez az oka. 
Forrás: Közel-Kelet Jelene Deres.tv 

Az Alkotmánybíróság döntött: a bika is lehet vemhes 


"Pártatlan" embereket kértek fel az igazságtételre. Ez az Alkotmánybíróság. 
Ők egy új szempontot vezettek be: nem érdekes, hogy az állat tehén vagy bika, a lényeg, hogy ha már állat, akkor kapcsolata van a szaporodással, vagyis a bika is lehet vemhes, ha a hatalom érdeke azt kívánja. 
Ilyen eszmefuttatással megállapították, hogy a vita tárgyát képező jószág bizony vemhes. Ezt írták le a 22/2012. (V. 11.) AB határozatban, amit az Alaptörvény részévé is tettek. 

Erre hivatkozott most az OVB. Nem az a lényeg az Alkotmánybíróság szerint, hogy jog-e a kilépés vagy kötelezettség (Alaptörvény 8. cikk (3) bekezdés d) pont), hanem az, hogy ki kérdezheti azt meg az emberektől, hogy kilépjünk-e, vagy sem (Alaptörvény 8. cikk (2) bekezdés "értelmezése"). 
Egy egyszerű állampolgár nem tehet fel ilyen kérdést. Az Országgyűlés sem kezdeményezhet, csak a Köztársasági Elnök, vagy a Kormány, és ez alapján szavazhat -- nem a választó, hanem -- az Országgyűlés. 


Aranybulla - ellenállási záradék 


"Hogy ezen engedményünk és rendelésünk mind magunk, mind utódaink idejében örökké érvényes legyen, hét oklevélpárba irattuk és arany pecsétünkkel megerősítettük; úgy, hogy egy pár küldessék pápa úrnak, második a János vitézeknél, harmadik a templomosoknál, negyedik a királynál, ötödik az esztergomi káptalanban hatodik a kalocsaiban, hetedik a nádornál őriztessék, úgy hogy ez az írást mindenkor szeme előtt tartván, se ő ne tévedjen le a felebb mondottak valamelyik pontjáról, sem a királyt vagy a nemeseket vagy másokat ne engedjen letévedni. Hogyha pedig mi, vagy utódaink valamelyike bármikor ezen rendeletünk ellen véteni akarnánk, álljon szabadságukban ezen levél erejénél fogva, minden hűtlenségi vétek nélkül, mind a püspököknek, mind más uraknak s az ország nemeseinek, öszvesen és egyenként, jelenleg és a jövőben nekünk és utódainknak ellenállani és ellenmondani örökre." 

Az emberi faj rejtélyes eredete...Michael A. Cremo 

2013.11.01 19:25 termeszetgyogyaszat 
Az emberi faj rejtélyes eredete c. könyv olyan bizonyítékokat tár elénk, amelyek alátámasztják azt, hogy a jelenleg ismert darwini elképzelés nem helyes. 
Michael A. Cremo ismeretterjesztő előadása könyvének anyagából. 
Az emberi faj rejtélyes eredete című könyv 1997 novemberében jelent meg magyar nyelven, s gyors egymásutánban még kétszer került kiadásra. 
- Ebben az időben Michael A. Cremo hazánkban járt, s nyilvános előadásokon, egy vitafórumon, televízió és rádióműsorokban, valamint a sajtó képviselői számára adott interjúkban mutatta be kutatómunkája eredményét. Az alábbiakban nyilvános, diavetítéses előadásának rövidített formáját közöljük. 
 
Michael A. Cremo

Nagy tisztelettel adózom Charles Darwin és korai követői előtt, hiszen hasonló helyzetben voltak, mint amilyenben én vagyok most, és azt hiszem, nagyon nagy bátorságra volt szükségük, hogy megtegyék azt, amit tettek. 

A darwinizmus alapvető tétele az, hogy a hozzánk hasonló emberi lények primitívebb elődökből fejlődtek ki. Először a mai majmok és emberszabású majmok ősei léteztek, utána az ember elődei, a majomemberek illetve ősemberek, végül pedig a hozzánk hasonló emberi lények. Az emberi faj eredetével kapcsolatos kérdésekre azonban másféle válaszok is vannak. Amikor az emberek a darwini elmélettel szembenálló véleményeket hallanak, általában azt gondolják, hogy ezek biztosan a Bibliából származnak. 

Engem az inspirált a kutatásra, hogy huszonöt éven keresztül tanulmányoztam India ősi írásait. Ezek az ősi szanszkrit írások többek között arról számolnak be, hogy a hozzánk hasonló emberi lények rendkívül hosszú időn keresztül éltek együtt majomemberszerű élőlényekkel. Más szóval, a majomemberek elképzelése nem egy új dolog - ezek az ősi írások is hasonló élőlényekről beszélnek. Nagyon érdekesnek találtam ezt, s azon tűnődtem, vajon létezik-e valamiféle kézzelfogható bizonyíték, amivel ez alátámasztható lenne. 

Egyesekben persze felvetődhet az, hogy megfelelő dolog-e tudományos kutatómunkát végezni ősi könyvekből származó elgondolások alapján. De ha szigorúan tudományos szempontból nézzük, teljesen mindegy, honnan származik egy elképzelés: jöhet a saját elménkből, egy ősi könyvből, egy barátunktól - a lényeg az, hogy van-e olyan bizonyíték, amely alátámasztja az elméletet. Nyolc éven keresztül teljes körű régészettörténeti kutatómunkát végeztem. 

Általában azt halljuk, hogy az összes valaha felfedezett bizonyíték az emberi evolúció bevett elméletét támasztja alá. Az alaptörténet úgy szól, hogy körülbelül kétmilliárd éve kezdődött el az élet a bolygón, s úgy ötvenmillió éve jelentek meg a legelső majmok és emberszabású majmok. Mintegy 4-5 millió évvel ezelőtt jelentek meg az első ősemberek, az Australopithecusok, körülbelül száz, vagy kétszázezer évvel ezelőtt pedig a legelső modern típusú emberi lények. És általában azt halljuk, hogy az összes felfedezett bizonyíték ezt a bevett forgatókönyvet támasztja alá. 
 
33-35 millió éves kőedény!

Nyolcéves kutatómunkám alatt azonban arra a felfedezésre jutottam, hogy az utóbbi százötven évben a régészek és az antropológusok hatalmas mennyiségű olyan bizonyítékot fedeztek fel, amelyek azt támasztják alá, hogy e hosszú idő szinte teljes tartamán keresztül olyan emberi lények, amilyenek mi is vagyunk, ugyancsak léteztek a bolygón. 

Ezeket a leleteket szakavatott régészek, geológusok és paleontológusok fedezték fel, tudományos folyóiratokban számoltak be róluk, és tudományos konferenciákon vitatták meg őket. De azt találjuk, hogy e leletanyag teljes egészében hiányzik a mai kézikönyvekből. Miért van ez? Erről a Tiltott régészet című könyvemben beszélek, amelyben több száz olyan esetet mutattam be, amelyek azt bizonyítják, hogy sok millió évvel ezelőtt is léteztek emberi lények. 

A könyv nagy figyelmet keltett a tudományos világban. És nem csupán negatív reakciókat váltott ki, pozitív visszajelzések is vannak. Például az egyik tudománytörténeti folyóiratban, a könyv egyik precenziójában az állt, hogy előttem még senki nem pillantott bele ilyen mélyen a régészet történetébe. A világ számos egyetemén, régészeti tanszékén is beszéltem, s számos régészeti konferencián tartottam előadásokat. Mindig azt hangsúlyozom, hogy legalább tudniuk kell az összes olyan bizonyítékról, ami tanulmányaikhoz, kutatási területükhöz tartozik. Azt mondom nekik: 

"Bármit is szeretnétek kezdeni ezekkel a bizonyítékokkal, az a ti dolgotok, de legalább tudatában kell lennetek minden létező leletnek. Talán úgy ítélitek meg, hogy a bizonyítékok egy része elfogadható, egy másik része viszont nem, de legalább tudnotok kell róla, hogy léteznek." 
 
5-600 millió éves vasból készült váza

Miért hiányzik annyi lelet a mai szakkönyvekből? Ennek az oka egy olyan folyamat, amit én tudásszűrésnek nevezek. 
Azok a jelentések, leletek, amelyek összhangban vannak az általánosan elfogadott elméletekkel, nagyon könnyen átjutnak ezen a szűrőn. Azokat a jelentéseket pedig, amelyek élesen szemben állnak az elfogadott elméletekkel, általában elutasítják. Így vagy feledésbe merülnek, vagy mellőzik, illetve bizonyos esetekben elhallgatják, tudatosan eltussolják őket. 
Ma este csak egy párat szeretnék megosztani Önökkel abból a több száz esetből, amiket a könyvemben részleteztem. Az esetekkel kapcsolatban két szempontot fogunk figyelembe venni. Először is az ember rendkívül ősi múltjának tényleges bizonyítékait, másrészt pedig a tudásszűrés folyamatát vizsgáljuk meg, és megpróbáljuk feltárni annak az okát, hogy miért nem hallunk manapság ezekről a leletekről. Mivel a régészetnek az egész történetét megvizsgáltam, a ma este bemutatásra kerülő esetek egy része természetesen régebbi, más leletek viszont újabb keletűek. 
Az első eset egy múlt századbeli kaliforniai felfedezés. Aranylelőhelyre bukkantak Kaliforniában, s bányászok dolgoztak a helyszínen, hogy felszínre hozzák az aranyat. Vájatokat fúrtak a sziklába, s az aknákban, több ezer lábnyi mélységben, olykor emberi csontvázakat, lándzsahegyeket és mindenféle kőeszközt találtak a hegy különböző pontjain. 
Ezekben a leletekben az a szokatlan, hogy a szikla, amelyben találták őket, a korai eocén időszakból való, vagyis több mint ötvenmillió éves! A geológusok nagyon alapos vizsgálatnak vetették alá a helyet, s mind egyetértettek abban, hogy a rétegek ilyen idősek. Persze a modern régészet szemszögéből ez igencsak meghökkentő dolog. 
Senki nem számított arra, hogy olyan bizonyítékra bukkannak, ami az ember ötvenmillió évvel ezelőtti létezését támasztja alá. De a bizonyíték ott van, s a tudományos világnak Dr. J. D. Whitney számolt be róla, aki akkoriban Kalifornia állami geológusa volt. Egy nagy könyvet írt a leletekről, amit a Harward Egyetem adott ki. 
Miért nem hallunk manapság ezekről a felfedezésekről? 
Ez Dr. William Holmesnak, a washingtoni Smithsoni Intézet tudományos munkatársának köszönhető. Azt mondta, hogy ha "Dr. Whitney értette volna az emberi evolúció modern elméletét, akkor nem hozta volna nyilvánosságra a felfedezéseit, az elébe táruló bizonyítékok hatalmas mennyisége ellenére sem." 
Más szavakkal, hogyha a "leletek nincsenek összhangban az elfogadott elmélettel, akkor, bármilyen meggyőzőek is, félre kell őket tenni!" 
Sajnálatos dolognak tartom, hogy a tudományos közösségen belül van egy réteg, amely inkább ideológiai, politikai mintsem tudományos okok miatt kötelezi el magát a darwinizmus mellett. S ez a leletek kezelésében is megmutatkozik. A tudásszűrés folyamata ez, ami mind a mai napig tart. 
Tavaly egy televíziós műsorban szerepeltem, amit az MBC, az Egyesült Államok legnagyobb tévétársasága készített. A tévéprogram Az ember rejtélyes eredete címet viselte. 
A műsor készítése során azt javasoltam a producereknek, hogy menjenek el a berkeleyi Kalifornia Egyetemen lévő Természettudományi Múzeumba, ahol e leletek találhatók, s filmezzék le őket. Nem mondom most el az egész történetet - a lényeg az, hogy a múzeum vezetői mindenféle kifogásokat találtak, s végül nem engedték meg, hogy a tévétársaság lefilmezze a leleteket. Ez egy valódi "X akták" eset, s nem egy olyan dolog, ami csak a televízióban történik. 
A tudományos közösségen belüli politikai rétegben nagy felháborodást keltett, amikor a műsort leközölték a televízióban. A vezető tudományos szervezetek tagjai arra akarták rávenni a kormányt, hogy büntesse meg az MBC tévétársaságot, amiért az amerikai népnek bemutatta a műsort. Megpróbálták rábírni a Szövetségi Kommunikációs Bizottságot (ami az Egyesült Államok kormányának az a szerve, amely a tévétársaságok számára kiadott engedélyekért is felelős), hogy több millió dollárral büntesse meg a tévétársaságot a műsor bemutatása miatt. 
Noha a próbálkozás nem járt sikerrel, maga a tény, hogy ilyen irányú erőfeszítéseket tettek, azt mutatja, hogy van egy réteg a tudományos közösségen belül, amelyik nem szívesen látná, ha nyílt párbeszéd folyna az emberi eredettel kapcsolatos összes bizonyítékról. 
Vajon manapság is tesznek-e hasonló felfedezéseket? - kérdezhetné valaki. Az előbbi leletek kora 40-50 millió év, amikor, a bevett elmélet szerint, még csak a legelső majmok és emberszabású majmok léteztek. S ahogy mondtam, azt az ellenvetést tehetné valaki, hogy rendben van, a múlt században történhetett ilyesmi, de vajon fedeznek-e fel manapság is ehhez hasonló dolgokat? 
A válasz: igen, ma is fedeznek fel ilyen leleteket. 1979-ben Afrikában, Tanzániában, Mary Leakey több tucat lábnyomot talált. A fizikai antropológusok, akik megvizsgálták a lábnyomokat, azt állították, hogy azok teljesen megegyeznek a mai ember lábnyomával. De olyan kőzetben találták őket, ami majdnem 4 millió éves! 
A jelenlegi elképzelések szerint abban az időben nem létezhettek olyan élőlények, melyek ilyen lábnyomokat tudtak volna hagyni. Akkor viszont milyen magyarázatot próbálnak adni ezekre a lábnyomokra? Azt mondják, hogy négymillió évvel ezelőtt élt egy majomember Kelet-Afrikában, amelynek a lábnyoma pontosan olyan volt, mint a miénk, s ő hagyta ezeket a nyomokat. 
Ez egy nagyon érdekes javaslat, de nincs semmilyen kézzelfogható bizonyíték, amivel alátámasztható lenne. Az akkoriban létező majomembernek, az Australopithecus afarensisnek a csontjait már megtalálták. Megtalálták a lábcsontjait is, ám a lábujjai sokkal hosszabbak, mint az emberi lábujjak. Egy ilyen láb nem tudott volna olyan lábnyomokat hagyni, mint amilyeneket Mary Leakey talált Tanzániában. 
A tudomány csak egyetlen olyan élőlényt ismer, ami ilyen lábnyomokat hagyhatott maga után: ez a hozzánk hasonló emberi lény. Egy másik példa a tudásszűrésre. Mexikóban, egy Hueyatlaco nevű helyen, az antropológusok árkokat ástak a földbe, s nagyon fejlett kőeszközökre bukkantak. 
A kőeszközök korát megállapítandó, megkértek egy geológust, hogy határozza meg a kőzetréteg korát, amelyben találták őket. A geológus, Dr. Virginia Steen-McIntyre, munkatársaival együtt négy különböző módszert használt a lelőhely korának meghatározására, s mindegyik módszer kb. 300.000 éves kort mutatott. Ez két ok miatt is különös. Az egyik az, hogy ebben az időben sehol a világon nem létezhettek olyan élőlények, akik ilyen eszközöket tudtak volna készíteni. 
Másrészt Észak-Amerikában, kb. harmincezer évvel ezelőttig nem is élhetett emberi lény. Tehát az, hogy hozzánk hasonló, háromszázezer évvel ezelőtt élő emberek bizonyítékaira bukkantak Mexikó területén, meghaladta azt, amit az antropológusok el tudtak fogadni, ezért megtagadták, hogy nyilvánosságra hozzák a geológus kormeghatározását. Ehelyett húszezer évben !!!! határozták meg a lelőhely korát. 
A geológus pedig, aki a háromszázezer éves kormeghatározást adta, nagyon nagy nehézségekkel találta magát szembe a szakmájában,melyet végül fel kellett adnia. 
Amikor cikket írtam e felfedezésekről, eredetileg a kőeszközökről készült fényképeket akartam hozzá felhasználni, de amikor engedélyt kértem az antropológusoktól a fényképek megjelentetésére, azt válaszolták, hogy csak abban az esetben járulnak ehhez hozzá, ha nem említem meg a lelőhely háromszázezer éves korát. Ez egy újabb példa a tudásszűrés folyamatára. 
Természetesen hosszasan folytathatnánk a sort, több száz ilyen esetről tudnék Önöknek beszámolni, sok héten át beszélhetnék róluk. A kőeszközök nagyon fontos régészeti leleteknek számítanak. A múlt évszázadban Carlos Ribeiro, Portugália vezető geológusa sok száz kőeszközt fedezett fel húszmillió éves kőzetrétegekben. 
Hasonló korú kőeszközökre bukkantak Franciaországban is, melyekről a Francia Tudományos Akadémia tudományos folyóirataiban jelentek meg beszámolók. Egy német geológus, az Indiai Geológiai Szolgálat szakembereivel együtt húszmillió éves leleteket fedezett fel Burmában. 
A felfedezések eme nagyon érdekes sorát, a 40-50 millió éves kaliforniai aranybánya-leleteket, a nagy számú húszmillió éves kőeszközt, az ötmillió éves afrikai lábnyomokat stb. szemlélve azt láthatjuk, hogy igencsak ellentmondanak annak a jelenleg elfogadott elméletnek, mely szerint az emberi lény százezer évvel ezelőtt jelent meg. 
Előadásom hátralévő két-három percében egy rövid pillantást vethetünk arra, hogy vajon milyen messzire nyúlhatnak vissza a leletek az időben? A The Geologist című tudományos újság egy nagyon érdekes jelentést közölt egy emberi csontvázról, amit Illinois Államban találtak kilencven lábbal (2,7 m) a föld alatt. A jelentés szerint, közvetlenül a csontváz fölött, érintetlen, szilárd kőzetréteg volt. Illinois állami geológusától megtudtam, hogy a kőzetréteg, ami alatt a csontvázat találták, 300 millió éves!!! 
Egy másik jelentés olyan aranyláncról számol be, amit kb. háromszázmillió évesre datált szénben találtak. A Scientific American beszámolót közölt egy fémvázáról, amit ötszázmillió éves kőzetben tártak fel. 
Számos olyan beszámoló is van, melyek jóval régebbi korokba nyúlnak vissza. Dél-Afrikában például fémgolyókat találtak, párhuzamos vésetekkel az egyenlítőjük körül, több mint kétmilliárd éves ásványi üledékben. A régészet teljes történetét megvizsgálva azt találjuk, hogy több száz olyan bizonyíték van, amely azt támasztja alá, hogy hozzánk hasonló emberi lények mérhetetlenül hosszú ideje léteznek már e bolygón. 
Természetesen majomemberek is léteztek, de a leletanyagot megvizsgálva azt látjuk, hogy pusztán egy időben éltek az emberekkel, s nem az történt, hogy az egyik a másikból fejlődött volna ki. 
Szóval úgy tűnik, hogy a jelenlegi, az ember eredetére vonatkozó darwini elméletet nem támasztják alá a tények. 
A könyv eredetileg több, mint 900 oldalas, a magyar kiadás ennek a rövidítése...de az istennek se lehet hozzájutni! 
A film: 
Aktuális-e a védikus tudás a modern világban? 
http://www.youtube.com/watch?v=mOKblGXlxz8 
Kerekasztal beszélgetés H.D. Drutakarma Prabhu és Őexcellenciája Gauri Shankar Gupta között 
A kérdésről folytatott kerekasztal-beszélgetés résztvevői: 
H. G. Drutakarma Prabhu (Michael A. Cremo), a Tiltott régészet és az Emberi devolúció című könyvek szerzője 
Őexcellenciája Gauri Shankar Gupta, az indiai kormány nagykövete 
Moderátor: Radhanatha dasa (Dr. Sonkoly Gábor) 
Tiltott régészet? 
Valóságos bomba lehet mindazok számára Michael A. Cremo könyve, akik a darwini evolúciót tanították az egyetlen kötelező elméletként. A közelmúltban magyarul is megjelent a 'Tiltott régészet.
Az emberi faj rejtélyes eredete' című vaskos kötet cáfolja, hogy az ember az állatvilág részeként és annak 
folytatásaként, abból fejlődött ki, és nem is olyan régen, mindössze néhány százezer éve léteznek a bolygó felszínén a mai emberhez hasonlatos lények. 
Cremo ugyanis számos olyan leletet és bizonyítékot ismertet, amely nemhogy nem illik bele a darwini folyamatba, hanem azt egyenesen romba dönti! 
Könyvében azt állítja, hogy a régészek nemcsak napjaink modern technikájával, hanem már legalább százötven éve is találtak olyan nyomokat, amelyek ellentmondanak Darwinnak. Néhány bánya mélyén pedig amatőrök is felfelfedeznek olyasmit, ami forradalmian új következtetésekre ad lehetőséget. 
Míg a darwinisták a modern ember megjelenését legfeljebb maximum százezer évvel ezelőttre teszik, a 19. századi, és a századunk nem is olyan régi régészeti, paleontológiai és egyéb leletei ezt az időt megsokszorozzák, és alaposan visszatolják az időskálán. 
A hivatalos tudomány állítása szerint százmillió évvel ezelőtt jelentek meg a Földön az első madarak, az első főemlősök és egyéb állatok, majd az első emberszabású majmokra még kilencvenmillió évig kellett várni. 
Cremo ezúttal olyan tudományos, ámde eddig eltitkolt vagy szándékosan félremagyarázott leletekről számol be, amelyek azt bizonyítják, hogy már a százmillió éves kőzetben is található az ember létezésére és emberi 
tevékenységre utaló, kétségbevonhatatlan bizonyítékok. Százmillió évvel ezelőttről származó emberi lábnyomot éppúgy találtak, mint aranyláncot, vasedényt. Sőt... 'cipőnyom' is került elő ilyen korú kőzetből! 
Egymilliárd évvel ezelőttről !!! is van jó néhány tárgyi bizonyíték: fémes gömbök formájában, bár nem biztos, hogy ezek emberi tevékenység következtében jöttek létre. Ám ahogy közeledünk az időben a jelenhez - jócskán megelőzve a legmerészebb darwinisták időtáblázatát is! -, Cremo bizonyítékai egyre nyugtalanítóbbak, számuk sokasodik, jelentőségük nő. 
Abból az időből, amikor a hivatalos tudomány szerint az ember még voltaképpen emberszabású majom volt, 
és semmiféle értelmes tevékenységet nem végzett, mert hiányzott hozzá az "értelme" - Cremo bizonyítékai közt fémcső, mozsár, mozsártörő, sokféle kőeszköz stb. szerepel. 
Amikor a tudomány szerint még a legegyszerűbb 'homo erectus', vagyis felegyenesedett ember nem létezett - 
már volt a mai emberrel tökéletesen megegyező tartású lény, a régészek ugyanis találtak ilyen csontvázat, teljeset és tökéleteset, csakhogy... 'nem hozhatták nyilvánosságra!' 
Pedig arra mutató jelek is vannak, hogy a dinoszauruszokkal egy időben már élt ember a Földön, 
vagyis csaknem hatvanötmillió évvel ezelőtt! És Cremo szerint minden korban, az utolsó több tízmillió évben a majomemberek, majomősök, ősemberek is békésen megfértek az emberformájú emberrel! 
Így az utolsó korban is együtt élt a Neandervölgyi és a cro-magnoni típus, ami halomba döntené az eddig érvényes és a tudományos világ által közmegegyezéssel elfogadott tanokat. /No, akkor megint csak ajánlom a Tűz háborúja c. filmet/ innen letöltheted 
Csaknem ötszáz, eddig eltitkolt, agyonhallgatott régészeti és egyéb bizonyítékról számol be a szerző. Valamint arról, hogyan próbálták megakadályozni őt is abban, hogy ezt nyilvánosságra hozza, lefilmezze, televízióban bemutassa. Pedig érdemes volna foglalkozni vele, hiszen Cremo műve mérföldkő lehet az újfajta emberi gondolkodás útján. 
Nemere István 
Kapcsolódó: 
   Új régészeti leletek felülírják a történelmet és alátámasztják a védikus írásokat? A mai civilizáció egy régebbi ismétlődése? 

A holokauszt magyar bűn…
Schmidt és Fürjes Tel-Avivban


Schmidt Mária, a Terror Háza főigazgatója és Fürjes Balázs kormánybiztos a helyi „magyar” (tényleg ez áll az MTI hírében) közösség képviselőinek ismertette szerda este a tel-avivi nagyköveti rezidencián az új józsefvárosi holokauszt-emlékhely terveit.
Schmidt Mária a 2002-es választási vereség után sokáig ostorozta Orbánt.
Schmidt Mária – aki az intézmény szakmai koordinációjáért felel – elmondta, hogy a Sorsok Házában elsősorban „a fiatalok érzelmi azonosulását, megrendülését” szeretnék elérni úgy, hogy „alulnézetből”, vagyis egy gyermek szemszögéből, egy tizenéves számára is érthető módon mutatják be a holokausztot. A magyar zsidók második világháborús sorsát úgy próbálják majd bemutatni, hogy annak magyar és egyúttal általános emberi üzenete legyen, közben érzékeltetve az emberi sorsok mögötti döntések súlyát. A segítők és embermentők történeteivel jó példát akarnak mutatni a kiállítást megtekintő diákoknak. A látogatóknak egy labirintusban kell majd haladniuk, amivel a zsidók akkori bizonytalan és kiszolgáltatott helyzetét akarják érzékeltetni. A kiállításon alkalmazni fogják a modern technika legújabb vívmányait, és az emlékhely anyagát folyamatosan bővítik az esetleges új információkkal (de miért kell riogatni a gyermekeket? – F. I.)
Balog ezúttal – legnagyobb szívfájdalmára – nem lehetett ott 
 
Bajnai sem, de tökéletesen mindegy, hogy éppen kormánypárti vagy „demokratikus ellenzéki” ül a kormánynál, ebben a legapróbb különbség sincs köztük – mint ahogy a Schmidttel ápolt viszonyukban sem
Az intézmény létrehozásával hangsúlyozni akarják, hogy „a magyar zsidó közösség és kultúra kiemelt része a magyar kulturális örökségnek és a kortárs magyar kultúrának” – mondta Fürjes Balázs. A kormány egyáltalán nem tűr meg semmiféle nemi, faji és vallási megkülönböztetést – szögezte le (kivéve persze azt, ha magyarok ellen irányul a dolog!). 
Schmidt és Fürjes már szeptemberben teljes gőzzel szervezkedett
 „A magyar zsidók holokausztja magyar tragédia, magyar bűn, és olyan veszteség, amellyel kapcsolatban Navracsics Tibor (közigazgatási és igazságügyi miniszter) kijelentette, hogy a magyar állam is felelős volt miatta” – folytatta az alázkodást Fürjes Balázs. „Felejteni tilos, emlékezni kötelező” – nyilatkoztatta ki a kormánybiztos (aki ezt valamiért csak az állítólagos zsidó tragédiák kapcsán gondolja így), hozzátéve: mindent elkövetnek azért, hogy a rövid határidő ellenére már jövő áprilisban megnyíljon az új emlékhely.
Lázár a szeptemberi ülésen: az egyik legnagyobb veszély a relativizálás, az ez elleni küzdelem jegyében hozzák létre az emlékhelyet (az adófizetők cirka hét milliárd forintjából)
A hallgatóság soraiban helyet foglalt Heisler András, a Mazsihisz elnöke, aki irányt mutatott a gyarmatnak: „fontos, hogy az új budapesti emlékhely együttműködjön a jeruzsálemi Jad Vasem holokauszt-emlékközpont és múzeummal”.
Forrás: MTI/betyárvilág/Facebook
sokkaljobb-kommentár: Schmidt Mária a Fidesz 2002-es bukása után osztályharcot vívott Orbán ellen, de mostanában nagyon jóban vannak. Magyarországon a porig alázott, meghurcolt emberek halálukig áldozatok maradnak, megkínzóik, meghurcolóik kiváltságot élveznek. Erről készítettük korábban egy összeállítást videókkal és Illyés Gyula csodálatos versével. Azt is ki kell mondani, hogy az elkövetők leszármazottai ott vannak a hatalom közelében, vagy a csúcsán, és a parlamentben – erről beszélt tegnap Békéscsabán Kubínyi Tamás. A korábbi összeállításunk elérhető ITT  
Békéscsaba, 2013. november 20.
F. I. – K. M.
Mi volt a helyzet a szomszéd országokban a zsidókérdést illetően?
Összességében elmondható, hogy a Romániában háború előtt élő 760 000 zsidó közül 420 000 halt meg, főleg Besszarábiában, Bukovinában és a Magyarország részét képező Észak-Erdélyben (itt a német megszállás idején). Románia magterületén azonban Antonescu nem engedélyezte a tömeges deportálásokat, félve, hogy gazdasági összeomlást okozna.” Bár Antonescu személyes felelősségéről voltak viták, 280 000-380 000 zsidó halálért tartják felelősnek. Közvetlen felelősségét egy bizottság állapította meg, amelyet a Nobel-békedíjas Elie Wiesel vezetett és amelynek jelentését2004-ben a román kormány hivatalosan is elfogadta. Nemrég azonban a bukaresti legfelső bíróság felmentette a béke elleni bűnök alól (a fő vádpont ellene). Ez meglepő módon a román sajtóban, politikában, és civil társadalomban nem kapott visszhangot, csupán a Moldovai Köztársaság Kommunistáinak Pártja és az Európai Baloldal tiltakozott. Később számos zsidó szervezet és az orosz kormány is tiltakozott. Ez az első eset Romániában, hogy egy százezrek haláláért felelős embert felmentenek egy ilyen fontos vádpont alól.”Ezért is a ma élő magyar társadalom a felelős? Romániában lesznek megemlékezések, kártérítések, egyebek? Romániát miért nem vegzálják az akkori történésekért? 
Tiso (Csehszlovákia) nemzetiszocialista befolyású kormánya 1940–1941-ben a folyamatosan fosztja meg előbb lehetőségeitől, majd vagyonától, végül szabadságától a zsidókat, akiket fokozatosan kitelepítenek, s táborokba gyűjtenek. A Szovjetunió elleni német támadás másnapján Szlovákia megszakítja a diplomáciai kapcsolatait, majd Németország oldalán hadba száll a Szovjetunióval. Jelentősebb katonai erővel nem rendelkezvén szerepe marginális, csakúgy mint a lengyel háború esetén. Miután megegyezés született Németország és Szlovákia közt a zsidó személyek „elhelyezésért” járó összegről, miszerint Szlovákia 500 RM birodalmi márkát fizetett Németországnak minden deportált után, a deportálások 1942. március 26-án megkezdődtek, s 1942 októberéig folytak megszakítás nélkül, amikor a Vatikán és a nemzetközi zsidó szervezetek összehangolt erőinek sikerült azokat leállítani. E rövid idő alatt a becslések szerinti 80 000 fős szlovákiai zsidóság nagy részét, megközelítőleg 60 000 főt deportáltak. Az 1941. szeptember 9-i, úgynevezett „zsidótörvény” 255. paragrafusa felhatalmazta, hogy az adott törvények, rendeletek hatálya alól - korlátozás nélkül - felmentést adjon. E jogával élve nagyjából 1000 felmentést adott ki, megmentve ezzel mintegy (a felmentés családra szólt) 4.000 embert. Meg kell azonban említenünk ennek kapcsán Burzió nuncius levelét a Szentszékhez, melyben az áll: „Egyébként a köztársasági elnök zsidókérdésben tanúsított magatartása nem egészen világos. Azt reméltük, hogy kiterjedt hatalmánál fogva a megkeresztelteket megszabadítja majd a zsidótörvény méltánytalan rendelkezései alól, ám viszonylag kevés felmentésre került sor. A köztársasági elnök környezete által kiadott felmentések megítélése kapcsán nagy korrupcióról beszélnek; a zsidók természetesen bármilyen összeget hajlandók kifizetni, csak hogy elkerüljék a deportálást, ami egyet jelent a halállal.” A néhány hónap elteltével kiszivárgó hírek a Tuka kormányfő által 1943 márciusára tervezett – a maradék zsidóság eltávolítását célzó – újabb deportálásokról arra késztették a Szentszéket, hogy erőteljesebben tiltakozzon e szándékok ellen, s elérte, hogy Tiso ígéretet tesz annak leállítására, s valóban, a deportálások nem folytatódnak.
Ez a „békés” állapot 1944-ben megváltozott, amikor a Vörös Hadsereg elérte Szlovákia határát, és felkelés tört ki. Az 1944. augusztus 29-i szlovák felkelést – mely eleve bukásra volt ítélve – 1944. október 2-án a Wehrmacht, az SS és a HG (Pohotovostné oddiely Hlinkovej gardy <POHG>) félkatonai részlegeinek beavatkozásával – melynek vezetője Tiso volt – el is fojtották. 1944. október 30-án Besztercebányán személyesen adja át a felkelés elfojtásában jeleskedő SS-tagoknak a katonai érdemrendet, ezzel sok szlovák párthívét eltántorítva magától. Egyidejűleg megkezdődik – már az SS által – a maradék zsidóság összegyűjtése és deportálása. Bár a Szentszéknek adott válaszaiban ígéretet tesz annak leállítására, az folytatódik a Vatikán határozott tiltakozásai ellenére, s nincs nyoma, hogy a németek felé bármilyen lépést tett volna a deportálások megakadályozására. 1944. októberétől egészen 1945. március végéig 13 500 zsidót deportáltak Szlovákiából, és az országban nem maradt több, mint körülbelül 5 000 rejtőzködő vagy árja dokumentumokkal ellátott zsidó. A Szentszék és egyes szlovák püspökök tiltakozásaira, amelyeket írásban juttattak el a köztársasági elnökhöz, „hogy mindenáron akadályozza meg a kegyetlenkedéseket”, visszajelzésként „mint rendesen, kitérő választ” kaptak.” Ezért is a ma élő magyar társadalom a felelős, Szlovákiában nem hallottunk megemlékezésekről, sok kártérítés folyósításáról, egyébről. Csehországot és főként Szlovákiát miért nem vegzálják az akkori történésekért?
Ausztria: Az Anschluss Ausztriának a Harmadik Birodalomhoz való csatolása volt a náci uralom alatt, 1938-ban történt. Ez az esemény volt az első lépés Hitler régi álmában, a Harmadik Birodalom kiterjesztésében, amely megelőzte a Szudétavidék Németországhoz csatolását és Csehszlovákia megszállását 1939-ben, végül pedig Lengyelország megtámadásával a második világháború kirobbanásához vezetett. Bár 1938. március 12-én a Wehrmacht bevonult Ausztriába, harcokra nem került sor. Részben azért, mert Németország előzőleg politikai nyomást gyakorolt az országra, de fő oka ennek az volt, hogy az előző napon, március 11-én Bécsben az osztrák náci párt előre megfontolva megbuktatta a fennálló osztrák kormányt. A nemzetközi válasz mérsékelt volt: Nagy-Britannia nem léptette életbe a versailles-i békeszerződést, ami megtiltotta Németország és Ausztria bármilyen kapcsolatát. Ausztria független államként megszűnt létezni egészen 1945. április 27-éig, amikor is felállítottak egy ideiglenes osztrák kormányt, amit a szövetségesek elismertek.”
Hogy az Anschluss után mi történt Ausztriában a zsidókkal, arra még később rákeresünk. Annyi bizonyos, hogy menekülniük kellett. Híres menekülőjük Freud, aki Angliába távozott az üldözés elől, és ott is halt meg. Életével kapcsolatban a következő írást találtuk a keresőben: http://betiltva.com/2010-2013/vizonto-freud/
A holokauszttal kapcsolatban nem kerül már szóba Németország és Hitler felelőssége sem, csak Magyarországé, ahová a második világháború idején 800 ezer zsidó menekült, és Horthy Miklós gondoskodott arról, hogy a háború ellenére is viszonylagos jó ellátásban részesüljenek. Horthy Miklóst a portugáliai száműzetésben a hálás zsidók tartották el, Magyarországon a vagyonát a kommunisták államosították. Vagyona egyébként ugyanannyi volt a hatalomból távozáskor, mint a kormányzói tisztség betöltése előtt. Amikor megtörtént Magyarország német megszállás, már nem tudta védelmezni őket. Ezért aztán a mai magyar társadalom a bűnös? Jövőre még lehet, hogy az is kiderül, Hitler is magyar volt? 
Szerencsére a magyar társadalom tűrőképessége végtelenített! A rendszerváltozásnak mondott szabadrablásba, a hatalom óriási jövedelmének és a romák segélyének kitermelésébe, a maffiatevékenység eltűrésébe, a sok kárpótlásba, kártérítésbe, egyéb támogatásokba lassan belepusztul a fél ország. Budapestről, főként a kormányrúdnál és a közmédiában még úgy néz ki, hogy megvan az ország. A propaganda tökéletesen működik, a jó híreiért azonban nem adnak kenyeret a boltba. Miért lett sokadrendű állampolgár a jelenleg élő magyar a saját hazájában – nemzetinek mondott kormány regnálása idején?
Békéscsaba, 2013. november 20.
Alapinformáció: wikipedia
Összeállította: Anton
Honlapra igazította: K. M.
Emlékeztető: Mi lehet undorítóbb annál, mint becsapni valakit, aki olyannyira megbízik benned, hogy még csak nem is kérdez semmit?” (Marc Lévy)

A víz felszínre hozza a szart, és ők úsznak az árral , hát ők képviselnek minket , nem is csoda hogy ürülék szagú itt minden , és ezt csak a halál édeskés illata múlja felül. Hát legyenek átkozottak , és feszítsék meg mint Jézust.
Apák és fiúk (videóval) 

Mivel nem történt se elszámoltatás, se felelősségre vonás, ezért ma már bizony ikerdeficitesek vagyunk: gazdasági és erkölcsi válságban szenvedünk! 
Elévülhetetlen bűnök megtorlatlanul maradtak, az elkövetők börtön helyett a parlamenti patkóban kaptak helyet. Ezt érdemli az az ország, amely még egy rendszerváltozást sem képes végrehajtani. Mint akiknek mozijegye van, végignéztük, ahogy szemérmetlen módon elrabolják a nemzeti vagyonunkat, és ma már kirántják a talpunk alól a termőföldet is. Úgy hírlik, hogy pártunk és kormányunk megünnepeltetni készül velünk a rendszerváltozás évfordulóját, és már 800 millió forintot(!) el is különítettek a várható költségekre. Vajon mikortól számolják, mert a rablás már 1987-ben megkezdődött! Ami nekik ünnep, az a népnek ebben az esetben bizony feketekeretes gyász! 
A 2011. február 11-ei felvételt azért tesszük közzé, mert a napokban kiderült, hogy a Szabad Demokraták Szövetsége 1,2 milliárd tartozását ránk testálják a felszámolás során. A legnagyobb tétel egy banki hitel, amelyet Kóka János pártelnöksége idején vettek fel. Ettől a nagy nyelvújítótól tanultuk meg, hogy dübörög a gazdaság. Lefelé a lejtőn! 
A szabad demokraták nagy népszerűségre tettek szert az úgynevezett rendszerváltozás hajnalán, mert úgy kommunistáztak, ahogy az átlagpolgár mindig is szeretett volna az átkosban. Mivel nem ők nyerték a választást, ezért már 1990 őszén kirobbantották a taxis-blokádot. Ez nem jött össze, de négy év múlva már össze is feküdtek a sokat szidott kommunistákkal, és 1994–1998 között eladták még az aranytojást tojó tyúkot is. 2002–2010 között aztán túladtak mindenen, és ráadásul giga hitelt vettek fel az IMF-től. Ekkoriban tették lehetővé a devizahitelezést, amibe a fél ország belepusztul… Jó pár nagyágyújuk különböző egyesülések, pártok köpenye alatt visszasomfordálni készül a hatalomba! 
A felvételen szóba kerül Schmidt Máriának, a Terror Háza főigazgatójának apósa, Ungár Lajos. Schmidt Máriára azért érdemes odafigyelni, mert a napokban kijelentette, hogy a holokauszt magyar bűn. Erről bővebben ITT !
Schmidt Mária egyébként a 2002-es választási bukta után alaposan nekiment Orbán Viktornak, most meg újra toppon van. Nemrégiben elhunyt bankár férjétől milliárdokat örökölt. Vajon mennyit ajánl fel belőle a holokauszt emlékév hétmilliárdot meghaladó költségeibe? Egy népi mondóka őrá aztán igazán ráillik: Kifordítom, befordítom, mégis bunda a bunda!
Ungár Lajos (S. M. apósa) lánya Ungár Klára, aki a napokban kötött szövetséget Bajnai Gordonnal. 
 
Ungár Klára és Bajnai Gordon kézfogása (mandiner.hu)
A két és fél év előtti felvétel megtekinthető: 


Igazságtétel vs. Apák és fiúk (Kiút többszemkozt, ECHO Tv, 2011.02.1



Aki a felvételt figyelmesen végighallgatja, rádöbben, hogy mennyire lent vagyunk az erkölcsi gödörbe… 
Békéscsaba, 2013. november 23.
Anton 
Emlékeztető: A kommunistánál kártékonyabb és veszélyesebb embertípust még nem produkált a történelem. Cinizmusuk, szemtelenségük, hataloméhségük, gátlástalanságuk, rombolási hajlamuk, kultúra- és szellemellenességük elképzelhetetlen minden más, normális, azaz nem kommunista ember számára. A kommunista nem ismeri a szégyent, az emberi méltóságot, és fogalma sincs arról, amit a keresztény etika így nevez: lelkiismeret. A kommunista eltorzult lélek! Egészséges szellemű európai ember nem lehet kommunista! Nincs olyan vastag bőrt igénylő hazugság, amit egy kommunista szemrebbenés nélkül ki ne mondana, ha azt a mozgalom érdeke vagy az elvtársak szermélyes boldogulása így kívánja.” (Alekszandr Szolzsenyicin)




Nyílt levél Ronald Lauder úrnak, a Lauder Javne Iskola alapítójának!


2013. május 08. 10:15
Hunhír.info
horthy-kezdi250.jpgMeglepve és mérhetetlen csodálkozással olvastam a sajtóban megjelent nyilatkozatát, de leginkább az a kép döbbentett meg, ahogyan, és amilyen érvek alapján állította pellengérre az egyik legnagyobb nemzeti hősünket. Vitéz nagybányai Horthy Miklósról Magyarország egykori kormányzójáról vont értékítéletet, olyan színben feltüntetve a néhai államfőt, amelynek valójában alapjai sincsenek.
Szolgai-Hunhír
Tudja, Lauder úr, mi maroknyi nép vagyunk Európában. De vagyunk, és soha nem akartunk nagyobbak lenni annál, mint ami járt nekünk. Sok éve lakjuk ezt a földet és több, mint ezer esztendeje létezik a magyar államunk. Ennek a hosszú időnek egyik egy 24 éves időszaka volt az Önök által Horthy-éraként elkeresztelt időszak.

Furcsa érzésekkel tölt el az álláspontja, mely szerint a kormányzó úr zsidóellenes lett volna. Valójában,azért is, mert Horthy Miklóst a szélsőjobb,mindig zsidóbarátnak tartotta.
Kérem, engedje meg, hogy segítsek Önnek az egykori magyarországi zsidó-helyzet bemutatásában!

Nem is én magam teszem, mert bizony az én esetemben-mint több Horthy Miklós és Horthy István szobor állítója és leleplezője- az a bizonyos nagyító üvege itt-ott torzítana talán. Még azt is elképzelhetőnek találom, hogy ez a fránya nagyító olyan részleteket nagyítana ki, amelyek az Ön számára jobb lenne, ha a homályban maradna. Megjegyzem, hogy az elmúlt időszak valamennyi Horthy-szobor avatásán tevékeny szerepet vállaltam, de állami tisztviselőkkel soha nem találkoztam.

Hát, akkor forgassuk vissza az idő kerekét Lauder úr!

Peter Meyer zsidó író, a magyarországi zsidók sorsáról így írt:

„ ...Nem szabad elfelejtenünk, hogy Magyarország legalább két nemzedéken át, egészen a 2. világháború végéig az ellenállás szigetének bizonyult a Kelet- és Közép-Európát elárasztó mindkét nagy antiszemita hullámmal: a cári Oroszország fél-ázsiai és feudális antiszemitizmusával valamint Németország és Ausztria középosztályának szocio-ökonómiai és nacionalista antiszemitizmusával szemben. Ezen a szigeten a magyarországi zsidók veszély, elnyomás, sőt akadály nélkül éltek és boldogultak; életük a kisebb aggodalmak és alig észrevehető változások között folyt, s úgy látszott, biztonságban van a történelmi események zajlásai közepette. A földbirtokos arisztokráciától vezetett és ellenőrzött magyarok a magyarul beszélő zsidókat „államalkotó' magyaroknak tekintették, s megengedték nekik, hogy a kereskedelemben, az iparban és az üzleti világban tevékenykedjenek és boldoguljanak...
...A zsidóellenes törvények (1941-ben és 1942-ben) nem jelentették a zsidók teljes gazdasági tönkretételét Magyarországon. A zsidó lakosság jelentős része folytathatta tevékenységét, hivatását, foglalkozását. A zsidó vagyonok, ezek jövedelmei általában érintetlenek és hozzáférhetőek maradtak. Ezek a törvények kiszámított kompromisszumot képviseltek: a náci tömegnek odadobták azt a sok ezernyi munkahelyet csillapítóként, amelyet egyes zsidóktól elvettek, a zsidó közösségnek azonban lehetővé tették, hogy tulajdonjoga megmaradjon, s kivárja Hitler vereségének napját. A magyar antiszemita törvények viszonylagos enyhesége nyomán a szomszédos országokban már tomboló zsidóirtás alatt, az ottani zsidók Magyarországot valóságos mennyországnak tekintették.”
(The Jews in the Soviet Satellites, 1953., Syracuse University Press, 379-385. o.)
Sisa István

A.W. S. Randall leírása szerint. „Namier professzor a zsidó képviselettől (agency) tegnap közölte velem, hogy az ő emberei nagyon aggódnak, ha netán a magyar kormány idő előtt cserbenhagyná Németországot, ami Magyarország megszállását eredményezné, és veszélyeztetné az ott élő 800.000 zsidót, akik jelenleg viszonylagos biztonságban vannak. A zsidók itt – mondta ő – úgy vélik, hogy Németország nem engedi a magyarok háborúból való kilépését mindaddig, amíg a német hadsereg azt megtudja akadályozni, sőt nyomban megszállná Magyarországot, amely a legnagyobb számú Európában még meglévő zsidóság megsemmisítését eredményezné. „Azt mondtam, hogy a lehetőség már elő lett terjesztve (lásd a Tablet legutóbbi cikkét) mint ok, amiért Magyarország ne kezdeményezzen korai átállást a Szövetségesek oldalára. „Namier professzor azt mondta, hogy az egyetlen remény, ahogy a zsidóság látja, ha a magyarok nem mozdulnak, amíg gyakorlatilag biztosítva nem lesz, hogy a németek már nem tudnak visszavágni.” (Kézírás) „E kérdést megkülönböztetett figyelemmel kísérjük, és nem követeljük a magyaroktól, hogy nyíltan álljanak ki a németek ellen, amely a német megszállást eredményezné. Úgy véljük, hogy e kockázat jelenleg kicsi.”
(A fenti angol külügyminiszteri jegyzék részben megjelent Juhász Gyula: Magyar Brit Titkos Tárgyalások,1943. Ez a bizonyíték 1943. október 14-idátummal C12035 szám-jelzéssel, és 1943. október 15, F.O.371/34498 számmal van nyilvántartva.)
Ne felejtsük el! A zsidó nagytőke nem Horthy Miklós ideje alatt szállta meg az országot, hanem korábban, a kiegyezés után, még a Habsburgok alatt. A kormányzó úr, csak megörökölt, egy helyzet, amiből próbálta kihozni a tudása szerinti legjobbat. Hiszen: Horthy antiszemita nézeteit nem csak a „jó” és a „rossz” zsidók közötti megkülönböztetés jellemezte. Fontosnak tartotta a zsidóság politikai, gazdasági, közéleti stb. befolyásának fokozatos visszaszorítását. „

Elnézését kérem Lauder úr, hogy egy pillanatra megszakítom ezt a képzeletbeli időutazást, de meg szeretném kérdezni, hogy Ön tud arról, hogy az Amerikai Kongresszus köszönet mondott Horthy Miklósnak az 1944 – es zsidó lakosság megmentéséért?

„ Ben Cardin demokratapárti szenátor a washingtoni Capitoliumban durván megtámadta Magyarországot. Felszólalásában a Fideszt és a Jobbikot azzal vádolta, hogy mindkét párt a II. világháború fasiszta ideológusait és vezetőit rehabilitálja, Horthy Miklóst is név szerint említve.

Homlokegyenest ellentétesen ítélik meg Horthy Miklós, Magyarország volt kormányzójának II. világháború alatti és a zsidókkal kapcsolatos szerepét éppen azok, akikre azok hivatkoznak, akik Magyarországot és kormányát a „Horthy-kultusz reneszánsza” ürügyén nevezik antiszemitának. Mint Tom Lantos néhai amerikai kongresszusi képviselő és John Flournoy Montgomery, az Egyesült Államok legfőbb képviselője az akkori Budapesten.

Horthy kormányzónak a zsidókkal kapcsolatos negatív szerepére sokan hivatkoznak a magyar kormányt is antiszemitizmussal vádlók közül. Sőt, a néhai Tom Lantos kongresszusi képviselőre is, akiről elnevezett intézet működik Budapesten, azt állítva, hogy ha Lantos ma élne, ugyanazokat a véleményeket fogalmazná meg Horthy Miklósról.

A tények azonban mást mutatnak. Tom Lantos ugyanis Horthy Miklósról és a parancsnoksága alatt a budapesti zsidóságot a végső pillanatig mentő Koszorús Ferenc ezredesről egészen más véleménnyel volt, mint akik ezt ma róla állítják, netán ugyanabban a washingtoni épületben.

Lantos értékelését teljes mértékben alátámasztja az Egyesült Államok részéről az akkori kor legilletékesebbje: John Flournoy Montgomery, Washington budapesti nagykövete Adolf Hitler emelkedésének korszakában.

Ideje szó szerint idézni Tom Lantost és Montomgery nagykövetet Horthyról és arról, milyen szerepe volt a budapesti zsidók egy részének megmenekülésében.

Lantos képviselő oly mértékben érzett hálát a magyar zsidóság egy részének megmentéséért, hogy Horthy Miklós parancsnokát – és így rajta keresztül a kormányzót – külön méltatta az Egyesült Államok törvényhozásában.

Erre 1994. május 26-án került sor, amikor a demokratapárti képviselő ezzel kezdte méltató beszédét:

„Elnök úr, az idén van a magyar holokauszt 50-ik évfordulója. Azért emelkedek ma szólásra, hogy a magyar holokauszt egyik nagy hősének adózzak. Koszorús Ferencnek, aki saját életét is súlyosan veszélyeztetve több ezer magyar zsidót mentett meg a náci haláltáborokba történő deportálástól. 1944 nyarának viharos idején a szövetséges erők Berlinhez közelítettek, míg Hitler felgyorsította a végső megoldás, a zsidó faj elpusztításának végrehajtását. Sok hősi együtt érző és emberséges tettet hajtottak végre abban az időben. El szeretném mondani Koszorús Ferenc ezredes történetét, ami az akkori idők bátor tettei közül az egyik leginkább figyelemre méltó.

1944 júniusában a nácik Európa zsidó lakosságának legnagyobb részét bezárták és likvidálták. Budapesten, Magyarország fővárosában mintegy negyed millió zsidó maradt élve. Budapest még mindig a magyar rendőrség irányítása alatt állt. A nácik úgy vélték, hogy ez az erő nem elég kegyetlen és brutális ahhoz, hogy Budapest jelentős, még élő zsidó lakosságának teljes elpusztítását megfelelően el tudja végezni.

Koszorús Ferenc a magyar hadsereg ezredese volt és alá tartozott a Budapesten és körülötte állomásozó első magyar páncélos hadosztály. Megtudta, hogy Baky László államtitkár, a hadseregen kívül valamennyi biztonsági erő vezetője államcsínyt akart végrehajtani, hogy a náciknak teljes mértékben lojális rendőri erővel váltsa fel. Ők azután gondoskodtak volna róla, hogy Magyarországot megtisztítsák az összes, még életben maradt zsidótól.” (…)

Felmérve a helyzetet, Koszorús ezredes tanácskozott a kormányzóval és megkezdte az előkészületeket Baky és csendőri zászlóaljainak megállítására. 1944. július 5-én 11:30-kor Koszorús ezredes az első páncélos hadosztály egységeit Budapest stratégiai pontjaira parancsolta, lezárva a városba vezető valamennyi utat. 1944. július 6-án 7 órakor már valamennyi egység a helyén volt és Koszorús ezredes tájékoztatta Bakyt, hogyha csendőrsége nem távozik és nem oszlik fel, megsemmisítik őket. 1944. július 7-én Baky kapitulált és kiürítette erőit.

Koszorús ezredes páratlan tette az egyedüli ismert tény, hogy egy tengelyhatalom katonai erővel akadályozta meg a zsidók elhurcolását. Ennek a rendkívüli bátor erőfeszítésnek eredményeként – amire egy különlegesen ingatag helyzetben került sor, nagy kockázat vállalása mellett – Budapestnek a nácik által történő későbbi átvételét 3 és fél hónappal késleltették. Ez a rés több ezer zsidónak tette lehetővé, hogy Budapesten biztonságot találjon és így megmenekültek a biztos kivégzés elől. Lehetővé tette a híres Raoul Wallenbergnek – aki 1994. július 9-én érkezett Budapestre -, hogy sikeres és hatékony mentő küldetését teljesítse. 1944 októberében, miután a németek elfoglalták Budapestet, Koszorús ezredes bujkálni kényszerült, mert ellenkező esetben a Gestapo feltétlenül kivégezte volna.”

Ezek voltak a néhai Lantos képviselő szavai.

Most pedig lássuk, miként látta Horthy Miklós kormányzót az egykori budapesti amerikai nagykövet.

Bevezetőként Montgomery rövid jellemrajza a kormányzóról, mint az Magyarország, a vonakodó csatlós címen magyarul először 1993-ban megjelent könyvében is olvasható.

1939. március 15-én a budapesti Királyi Operaházban ünnepséget rendeztek. Hitler éppen ezen a napon foglalta el Csehországot, ami miatt erős feszültség volt érezhető Budapesten, írja az amerikai nagykövet, ott volt az operai rendezvényen, amikor az ünnepséget megszakították az ütemes „Igazságot Szálasinak!” kiáltások. A nyilaskeresztes tüntetés Horthy és Teleki ellen is irányult. A kiabálás egyre hangosabb lett és ekkor Montgomery vejével megdöbbenve látta, hogy az a kormányzó páholyából jön. Belépve döbbent meg, hogy „ketten vagy hárman feküdtek a padlón. A kormányzó egy másik embert a torkánál ragadott meg, pofozta és azt kiabálta, mint később lefordították nekem: ’Képes lennél elárulni a hazádat?’ A kormányzó egymaga volt, de uralta a helyzetet. Amikor földre dobta a férfit, valamit mormolt magában, kezével leporolta ruháját és egy szó nélkül haladt el mellettünk”. (A Rákosi időből ilyen vagy bármilyen más, hasonló hőstettről – fordított előjellel – az akkori budapesti amerikai nagykövet nem számolt be, ami mutatja.)

Montgomery nagykövet így emlékezik Horthy Miklósnak a zsidók iránti érzéseiről:

„Szemében a zsidók emberek voltak, mint ahogyan példaképének, Ferenc József császárnak is, akinek uralkodása idején zsidó szülők gyermekei lehettek a vezérkar tagjai, tábornokok és tengernagyok. A kormányzónak az antiszemitizmussal szembeni ellenállását Magyarország prímása, Serédi bíboros és mindkét egyház osztotta. A parlamentben a kormányzónak a kérdésben elfoglalt nézetét nagy hangerővel osztották az arisztokraták is, akik exkluzív klubjukban, a Nemzeti Kaszinóban olyan dalt énekeltek, amelynek refrénje így hangzott: ’Nem, nem vagyunk árják…’ Ez arra utalt, hogy a magyarok turáni származásúak.”

A zsidótörvényekről ezt írja emlékiratában az Egyesült Államok egykori budapesti nagykövete:

„Magyarországon a zsidók biztonsága nagymértékben annak volt köszönhető, hogy milyen törvényeket hoztak korlátozásukra. Ezek a törvények ugyanis azt a látszatot keltették, hogy Magyarország eleget tesz a zsarnok követeléseinek, de valójában éppen ezeknek a törvényeknek a segítségével fel tudott fennmaradni mint menedéket nyújtó oázis. Ha megtagadta volna, hogy bármilyen törvényt is hozzon a zsidók ellen, a zsidók tényleges biztonságának időszaka kétségtelenül sokkal gyorsabban véget ért volna, mint a valóságban.”

Montgomery így ír a Horthy-korszak azon döntéséről, hogy zsidó menekülteket fogad be:

„Hősi tett volt a kormány részéről, hogy igen sok külföldi, főként lengyel, szlovák és osztrák zsidót engedett be. Már az is elegendő bizonyítéka lett volna bátorságának, ha a kormány – a német nyomással dacolva – saját zsidó polgárait védte volna meg, és ugyanakkor lezárja határait. De Magyarország többet tett, mint amit morálisan el lehetett várni tőle azzal, hogy sajátjain kívül külföldi zsidóknak is menedéket nyújtott.” De még akkor is, amikor már engednie kellett, „Magyarország azt lassabban és méltóságteljesebben tette szomszédjainál.”

Az amerikai nagykövet itt idézi Anne O’Hare McCormicknak a New York Times 1944. július 15-i számában megjelent írását:

„Magyarország javára szól, hogy ameddig Németország meg nem szállta, az ország a Németországból, Ausztriából, Lengyelországból és Romániából menekült zsidók utolsó mentsvára volt Közép-Európában.”

Montgomery könyve egy másik részén ismét idézi a Budapestről tudósító McCormick-ot, aki lapja 1945. november 26-i számában azt írta:

„A zsidók nem szenvedtek annyit, mint a szomszédos országokban élő zsidók, mert a legrosszabb üldözés csak azután kezdődött, hogy a németek 1944-ben teljes mértékben a markukba kaparintották az országot. Az előtt zsidó vállalkozásokat ’árjásítottak’, de az átvevők közül sokan a tulajdonukból megfosztottak barátai voltak és a vagyonukat őrizték számukra.”

Ha tehát Tom Lantos néhai amerikai kongresszusi képviselő – a washingtoni törvényhozás egyetlen holokauszt túlélője, mint gyakran mondták róla – így látta Horthy szerepét, teljes összhangban Montgomery amerikai nagykövettel és azon zsidókkal, akik a volt kormányzót portugáliai emigrációjában anyagilag segítették, akkor nem világos, hogy milyen kifogás emelhető az ellen, hogy a volt kormányzó emlékének a legnagyobb tisztelettel adózzanak e hon polgárai?”

Tisztelt Lauder úr!

Egészen bizonyos vagyok abban, hogy nem olvasta az Az elsodort falu c. könyvet.
A figyelmébe ajánlom!
A II. Kötet közepe táján kerül sor a regény főszereplője Böjthe János és zsidó barátja, Gyöngyi Oszkár emlékezetes beszélgetésére:

Miklósból fekete lobogással törtek elő a szavak:

-„ És az én fajom? Én nem félhetek a fajomért!? Az én fajom nem szenvedett eleget?! A háború folyamán elvetődtem Magyarország minden pontjára. Voltam a fronton, a front mögött, falun és városban. Láttam mindenféle embert, mindenféle viszonyokat. Voltam nyáron a fürdőkben, a Tátrában, a Balatonon, mindenütt, ahol egészséget isznak és örömet élnek. Kik voltak ott? Zsidók, zsidók, zsidók. Menj a színházba, a mulatóhelyekre, mindenüvé, ahol élvezetet zabálnak. Kik élveznek? Zsidók, zsidók, zsidók. Menj a városokba, kiket emelt fel a sárból a háború, kiknek csordult teljes dézsával a háború emlője? Kik lettek az élet urai? Zsidók, zsidók, zsidók. Nézd meg, hova omlik a föld, kik veszik meg a fejős birtokokat, kik lesznek gazdái az elbitangolt udvarházaknak, kiké lesz a szőlő bora, a kalász magva, kik állják körül a föld csecseit? Zsidók, zsidók, zsidók. Menj a bankokba, ahol uralkodik a pénz, a szerkesztőségbe, ahol uralkodik a betű, az üzletekbe, ahol összetorlk a másoktól végzett munka, a központokba, kirendeltségekbe, a trénhez, a gazdasági vállalatokhoz, mindenüvé, ahol biztos az élet és könnyű a haszon. Kiknek folyik pénzt az egész megbomlott élet? Zsidóknak, zsidóknak, zsidóknak. És hol van az én fajom, az én megrabolt, kihasznált fajom? Menj Tirolba, Palesztinába, Flandriába, mindenüvé, ahol hősen, gyermekkedvvel kell meghalni. Kik halnak ott az első sorban? Magyarok, magyarok, magyarok. Menj a kishivatalokba, ahol becsülettel kell éhen halni, postához, vasútra, iskolába, törvényszékre és ezer más helyre, ahol buta becsületesen vacogó foggal kell megállni a végsőkig a sarat. Kik nyomorognak hatszoros munkával, kik fáznak, kik döglenek napról napra éhen? Magyarok, magyarok, magyarok. Magyarország most egy mesebeli óriás koca, millió éhes szájjal, millió csorduló emlővel. A szájak magyar csontot, magyar húst, magyar velőt, magyar szívet rágnak, magyar könnyet, magyar vért, magyar verejtéket isznak, az emlőket ti markoljátok, ti szívjátok és bitang grófi rablók. Hát az én fajom nem szenvedett a múltban? Igen, a tiétek is szenvedett, de most részeg kedvvel fizet a jelen. Mi a fizetése az én fajomnak? És ezt nem szabad kiüvölteni? Oláh, szerb, tót, zsidó beleordíthatja faja jogait a történelembe, ha mi megmukkanunk, az barbár sovinizmus, elfogultság, antiszemitizmus. És te, te sem akarod ezt látni és érteni?”

Igazgató úr!

Higgye el, hogy a végtelenségig tudnám sorolni az érveimet, de azt gondolom, hogy felesleges lenne folytatni a sort. Amennyiben nem győzték meg a fentiek, úgy nincs olyan, amivel Önt meggyőzhetném.
Kérem, élvezze ki Magyarországon a vendégjogot, ízlelje meg borainkat, kóstolja meg finom ételeinket, és csodálja meg gyönyörű leányainkat, majd menjen haza és mondja el az igazságot rólunk!

Itt a levél végén szeretnék Önnek mondani valamit:

Nem vagyok fasiszta, nemzetiszocialista, rasszista és nem vagyok tagja egyetlen pártnak sem. Pontosan tudom, hogy Ön provokál bennünket!

"A Horthy rendszerben erős és működő Magyarország volt, minden veszélyt jelent ami erre emlékeztet."

Soha nem akartam foglalkozni a zsidó,vagy más faji kérdésekkel, de a napokban történt események kényszerítették írásra tollamat.
Én azt a zsidót hazafinak tartom,akinek szíve magyar és a magyar hazáért tesz,gyarapít,dolgozik. A vallása legyen személyes ügye. Viszont,aki először zsidó a lelkében és csak utána magyar,azt nem fogadom el. Haza és magyar szív ,csak egy lehet!
Önnek azt mondják zsidó polgártársaim, hogy gondolkoznak azon, hogy elhagyják Magyarországot az itt meglévő antiszemitizmus elől.
És tudja, hogy mit tesznek a magyar honfitársaim a magyar gyűlölet ellen?
Egymásnak adják a szót:

Mikor sötét fellegek gyülekeznek hazád egén, mikor gúnyt űznek nevedből és szitokszóvá válik a magyar…
Mikor ellened az egész átkozott világ…
Akkor jusson az eszedbe!
A magyar, Európa legszebb országában, a legkiválóbb földrajzi, gazdasági, hadászati egységében, a Kárpát-medencében őshonos. Nincs ehhez fogható természetes és állandó határ, mint a Kárpátok koszorúja. Gyönyörű ország, dolgos, becsületes emberek. Valamennyien testvéreid.
Légy rá büszke, hogy magyarnak születtél és büszkén vállald fel! Nem harsogva, csak csendesen, mint a szellő, vagy akár, mint apró csermely, mely hegyeken át emészti magát. Magyarnak lenni nem kiváltság, sokkal inkább súlyos felelősség. Erős a vállad, hogy vigyed! Hát vidd!
Nincs okod panasz szavára!
A legédesebb terhet kaptad.
Köszönd meg Atyádnak és Édesanyád csodás méhének!
Nem féltelek, legyen bárki ellened.
Bírni fogod magyar!

Látja Mr. Lauder, ezt jól megcsináltuk! Szívja a méregdrága szivarját és márkás öltönyében feszeng.
Ugye, hogy milyen furcsa is az igazság? Csak a valóság keveredett össze a látszattal.
Én meg ülök a szakadó esőben a tornácon, és bohócnak érzem magam –a manézs mellett, a zenekari árokban …

„A bohócnak gyermeke halálos ágyától kell a cirkuszba mennie,
hogy felöltse az álarcot és tréfáival, mozdulataival szórakoztassa,
kacagtassa a közönséget.
A bohóc bukfencet vet, az álarc komikusabb, mint valaha:
grimasszá torzult arcon könnycsepp gördül végig.
A közönség tombol, a bohóc rekedten kacag s közben
majd meg szakad a szíve az aggodalomtól és tehetetlenségtől.
A bohóc, bukfence, grimasza, jókedve: látszat,
kínja, gyötrelme, vergődése: valóság.
És a cirkuszban mindenki meg van győződve arról, hogy a látszat a valóság.
Ilyen látszatot és valóságot összekeverő cirkusz az élet is.”

Bocsásson meg Lauder úr, hogy feltartottam és a magyar történelmi valóságot próbáltam átadni Önnek,és nem a látszatot!

Köszönöm, ha olvasott!

Zetényi-Csukás Ferenc
magyar"



Karlendítéssel vonultak a palesztin diákok, a nemzetközi kapcsolatoknál ki is verték a biztosítékot



Egy amerikai egyetem szakított palesztin partnerével egy "náci karlendítéses" tüntetés miatt.
Az amerikai Brandeis egyetem megszakította a kapcsolatot a palesztin al-Kudsz egyetemmel, mert egy november eleji felvonuláson ún. "náci karlendítéssel" vonultak fel a palesztin diákok – közölte a Maariv című izraeli újság honlapja csütörtökön. A bostoni egyetem a palesztin egyetem vezetése hibájának rója fel, hogy nem ítélte el az egyetem területén történt karlendítéseket.
A két intézmény között már egy évtizede működött a diákok és tanárok cseréje, amely a Brandeis szerint elősegítette a békét és a megértést, valamint oktatási lehetőséget jelentett.
A hatezer, többségében zsidó diákot képző, nem vallásos Brandeis egyetemet a bostoni zsidó közösség alapította. Az iskola elnöke, Frederick Lawrence hétfőn jelentette be hivatalosan a kapcsolat megszakítását a palesztin egyetemmel, de az al-Kudsz szerdán egy közleményben a döntés felülvizsgálatát kérte.
Az amerikai egyetem nem zárta be végleg kapuit az együttműködés előtt, mint közölték, „ha a jövőbeli események biztosítékot nyújtanak, akkor újraértékeljük a kapcsolatot”. A palesztin egyetem bejelentette, hogy közvetlenül a november 5-i felvonulás után vizsgálatot indítottak, és az egyetem összes politikai frakcióját az ilyen rendezvényektől való tartózkodásra kérték. A "náci jellegzetességeket" mutató tüntetést az Iszlám Dzsihád tagsága tartotta, amelynek viszonylag csekély a létszáma az egyetemen.
A demonstráción maszkos egyenruhások meneteltek nem valódi fegyverekkel, karjukkal nemzetiszocialista karlendítéseket végeztek, és dzsihadista merénylők képeit tartották a magasba. A Brandeis a rendezvény egyértelmű elítélését kérte arab és angol nyelven az al-Kudsz rektorától, de a később kiadott közleményét “elfogadhatatlannak és felháborítónak” nevezte.
A karlendítésekről az Iszlám Dzsihád katonai szárnyának szóvivője a Gázai-övezetben úgy nyilatkozott, hogy annak nincs köze a német nemzetiszocialisták mozdulatához, „ég felé emelt karjuk a jelenleg izraeli ellenőrzés alatt lévő szent Jeruzsálem felé való vágyakozásukat jelképezi”.
(Deres.TV)


A Kennedy-gyilkosság rejtélye, avagy mikor derül majd ki az igazság?

Pénteken az Egyesült Államokban megemlékeztek John F. Kennedy meggyilkolásának 50. évfordulójáról. Számos közéleti személyiség mellett Barack Obama is koszorút helyezett el a merénylet áldozatául esett Kennedy elnök sírjánál az Arlingtoni Nemzeti Temetőben.
Az amerikai közvélemény jelentős része meg van győződve arról, hogy miképp a 2001. szeptember 11-i terrortámadás, ugyanúgy a népszerű amerikai elnök meggyilkolásának valódi körülményeivel kapcsolatban tudatosan terjeszt hamis információkat és hazugságokat a mindenkori hatalom. Ma már egyre kevesebben hiszik el az amerikai hivatalos propaganda állítását, mely szerint Lee Harvey Oswald egymagában cselekedett, de aligha vehető komolyan a Fidel Castro kubai elnök bűnösségét hangoztató álláspont. Ha tényleg a kubai kommunista rezsim titkosszolgálata lenne a felelős Kennedy haláláért, vajon mi akadályozta volna meg a bűncselekmény hátterének teljes feltárását az elmúlt évtizedekben? Kuba aligha volt tekinthető valaha is olyan irtózatos erejű világhatalomnak, amely képes lett volna megakadályozni az igazság kiderítését. A kommunista Kuba mögött álló Szovjetunió persze óriási erőt jelentett, de hol van már a Szovjetunió?
Önmagában az a tény, hogy még fél évszázad elteltével sem sikerült az igazságot kideríteni a Kennedy elleni merénylet ügyében, arra utal, hogy még ma is roppant befolyásos politikai körök viselik a felelősséget a gyilkosságért. Úgy Amerikában, mint másutt a nagyvilágban is egyre többen vélik úgy, hogy Kennedy elnök megölése Lyndon B. Johnson, a CIA vagy éppen az izraeli titkosszolgálat, a Moszad műve volt. Számos korábbi politikus, független gondolkodó és újságíró (például Paul Findley republikánus politikus, az izraeli atomfegyver létezésének tényét leleplező Mordeháj Vanunu, Michael Collin Piper politikai elemző, Barry Chamish izraeli, Mark Dankof amerikai újságíró stb.) vélekedik úgy, hogy Kennedyt a Moszad és a CIA tette el láb alól. A legfőbb ok pedig nem más, mint hogy Kennedy elnök az izraeli miniszterelnökhöz, Lévi Eskólhoz 1963. július 5-én írott levelében követelte a Dimonában titokban felépített izraeli atomlétesítmény megnyitását az amerikai szakértők előtt. Mások viszont arra gyanakszanak, hogy nyugati világot irányító úgynevezett háttérhatalom megbízásából történt a merénylet, éspedig azért, mert Kennedy elnök megkísérelte ismét a kormány ellenőrzése alá helyezni a pénzügyek feletti ellenőrzést.
Mondhatnánk: mindez teória, vagy éppen „összeesküvés-elmélet”. (Mintha minden más lehetőség - kivéve természetesen a „magányos merénylő legkevésbé valószínű teóriáját - nem lenne szintén „összeesküvés” eredménye.) Kétségbevonhatatlan tény viszont, hogy az elmúlt fél évszázad amerikai és nem amerikai államfői és miniszterelnökei alaposan megtanulták a leckét: egyikük sem merte még csak szóba hozni sem az izraeli atomerő ügyét vagy éppen az Amerikát és a nyugati világ egészét uraló pénzoligarchia hatalma korlátozásának szükségességét. (Miközben ugyanezek a politikusok telesírták a világot az iraki, a líbiai, az észak-koreai, a szíriai vagy éppen az iráni tömegpusztító fegyverek állítólagos veszélyességét illetően.)
Jim Garrison, aki 1962 és 1973 között New Orleans államügyésze volt, annak idején alapos vizsgálatot folytatott Kennedy meggyilkolásának ügyében, és a hivatalosnak számító úgynevezett Warren-jelentés megállapításaihoz képest teljesen más következtetésekre jutott. Garrison elsősorban a CIA-t sejtette a merénylet mögött, de a nyomozása során kiderült, hogy a gyilkosság megszervezésében kulcsszerepet játszott egy illegális pénzügyleteket bonyolító pénzintézet, a Permindex, melyet a Kanadában éldegélő Bronfman család egyik tagja, Louis M. Bloomfield irányított. A Bronfmanok viszont - állapította meg Jim Garrison - szoros kapcsolatban álltak egy bizonyos Meyer Lansky izraeli kötődésű bűnszövetkezetével. A Permindex pedig egy svájci bank leányvállalata volt, melynek élén egy Tibor Rosenbaum nevű, moszados kapcsolatokkal rendelkező személy állt. Aligha csodálkozhatunk azon, hogy Jim Garrison vizsgálatait hivatalos részről minden lehetséges módon akadályozták. (1992-ben rákban hunyt el. A Kennedy-gyilkosságról és saját nyomozásáról három könyvet is írt.)
Michael Collins Piper amerikai újságíró egy alaposan dokumentált könyvben foglalta össze a Kennedy elleni merénylet okait feltáró kutatásának eredményeit. (Final Judgement: The Missing Link in the JFK Assassination Conspiracy, 1993., azóta több kiadást is megért.) A zsidó lobbi erőteljes támadásainak kereszttüzében álló Piper (akit holokauszt-tagadással, Izrael-ellenességgel is vádolnak a „választottak”) szerint John F. Kennedy meggyilkolását a CIA és a Moszad - bizonyos szervezett bűnözői körökkel együttműködve - közösen szervezte meg, Lyndon B. Johnson alelnök és David Ben Gurion izraeli miniszterelnök (1948-1953, majd 1955-1963) erőteljes közreműködésével. Piper könyvében bebizonyítja, hogy szinte minden olyan személy, akinek a neve fölmerült a merénylet kapcsán, izraeli kapcsolatokkal rendelkezett. (Erről a tényről persze mélységesen hallgat a hivatalos propaganda és a „fősodratú” média.) Beleértve Lyndon B. Johnson alelnököt, aki miután elfoglalta az elnöki pozíciót, Washington közel-keleti politikáját teljes mértékben az izraeli érdekek szolgálatába állította. (És azóta is annak szolgálatában áll.)
Könyvének utolsó fejezetében Piper megnevezi azokat a személyeket, akik kulcsszerepet játszottak a Kennedy elleni merénylet megszervezésében. Íme, a lista:
David Ben Gurion, korábbi izraeli miniszterelnök, aki súlyos vitába keveredett Kennedyvel az izraeli nukleáris fegyverkezési program jövőjét illetően;
Jitzak Rabin, a Moszad merényletek elkövetésére szakosodott egységének akkori vezetője;
Louis Bloomfield és Tibor Rosenbaum bankárok, a Moszaddal együttműködő és a Kennedy elleni összeesküvést finanszírozó Permindex pénzintézet vezetői;
James J. Angleton, a CIA elhárítási főnöke, aki a Moszaddal történő együttműködésért is felelt a szervezeten belül;
Meyer Lansky, az egyik leghatalmasabb amerikai bűnszervezet vezére, aki szintén szoros kapcsolatokat ápolt Izraellel, és gyűlölte a Kennedy-kormányt a szervezett bűnözés visszaszorítását célzó intézkedései miatt;
George de Lannurien, a Moszadnak is dolgozó francia titkos ügynök.
Ennek az egész félelmetes, moszados irányítású hálózatnak nem csupán a merénylet megszervezéséhez és végrehajtásához voltak meg az eszközei, de ahhoz is, hogy a példátlan bűncselekmény tisztességes kivizsgálását immár fél évszázada akadályozzák, illetve a médiában, a politikában és az igazságszolgáltatásban élvezett óriási befolyásukat felhasználva a felelősséget másokra (Oswaldra, a maffiára, Fidel Castróra, a KGB-re, kiugrott CIA-ügynökökre stb.) hárítsák. Miként a szeptember 11-i merényletek vagy éppen a holokauszt (és még számos más kulcsfontosságú kérdés) ügyében az igazság csakis akkor fog a széles közvélemény számára is ismertté válni, amikor a nyugati világot szoros uralma alatt tartó cionista oligarchia hatalma egy szép napon semmivé foszlik.
Perge Ottó - Kuruc.info



Sátánizmus - Évszázadok óta csecsemőket áldoznak fel egyes zsidó c



Egy tiszteletre méltó zsidó kimondja az igazságot Izraelről

Megdöbbentő tények Izraelről!




Új régészeti leletek felülírják a történelmet és alátámasztják a védikus írásokat? A mai civilizáció egy régebbi ismétlődése?



Az Oroszország Hangja és más források arról számoltak be, hogy 300 millió éves alumínium gép darabját találták meg Vlagyivosztokban. Szakértők azt mondják, a talált fogas léc gyártási folyamat és nem természeti erők műve. A történelem ciklikusan váltakozik. A felhőkarcolókkal tűzdelt megalopoliszok nem új keletűek. Sok millió évvel ezelőtt is volt (vagy lehetett) nem egy ilyen világ, mint a mai.
Zamanskaya szerint, egy Vlagyivosztoki illetőségű férfi egy hideg téli estén bukkant a fogasléc formájú fémre, ami egy széndarabból állt ki, amivel éppen az otthonát akarta fűteni. 
A felfedezése megbabonázta, és mint felelős polgár úgy döntött, hogy segítséget kér a Primorye régióban élő tudósoktól. Miután vezető szakértők megvizsgálták a fémtárgyat, a férfi megdöbbent, mikor megtudta felfedezésének feltételezett korát. A fémdarab feltehetően 300 millió éves, amire még a kutatók is csak azt tudták mondani, hogy valószínűleg nem természeti erők hozták létre, hanem azt valaki legyártotta. Az, hogy kik használhattak alumínium fogaskereket még az idők hajnalán, továbbra is megválaszolatlan kérdés.

A lelet nagyon hasonlít egy fogazott fémlécre, melyet mesterségesen hoztak létre. Olyan, mint a mikroszkópoknál használt fogasléc, illetve különböző műszaki és elektronikai eszközökben használatos alkatrész, mondja az író Natalia Ostrowski a KP UA Daily munkatársa.

Napjainkban viszonylag gyakori, hogy furcsa tárgyak kerülnek elő ásványi anyagokból. Az első ilyesfajta felfedezés még 1851-ből való, mikor Massachusetts-i bányászok találtak egy cink-ezüst, díszített vázát egy kibányászott kődarabban, melynek korát egészen a kambriumi időkre datálták, ami körülbelül 500 millió évet jelent. 
Hatvanegy évvel később amerikai tudósok Oklahomában egy vasedényt találtak, ami egy széndarabba volt ágyazódva, és ami 312 millió évesnek bizonyult. Aztán 1974-ben egy romániai homokkő bányában egy alumínium szerkezet részét találták meg, melynek eredete ismeretlen volt. Egy kalapácsra vagy egy Apolló űrhajókon használt lábtámaszra hasonlított, a darab korát a Júra korzsakra tették, melyet ember akkor nem készíthetett. Mindezek a felfedezések nemcsak, hogy tanácstalanná teszik a tudósokat, de aláássák a modern tudomány legalapvetőbb tanításait is.

A fémdarab, amit nemrég Vlagyivosztokban találtak egy újabb tény, ami zavarba ejti a tudósokat. A széndarab, amiből a tárgy előkerült a Chernogorodskiy bányából, Khakasia régióból került Primorye-be. Tudva, hogy a szénkészletek ebben a régióban körülbelül 300 millió évesek, orosz szakértők csak arra tudnak következtetni, hogy a tárgy csak a szén képződése előtt kerülhetett oda.

Egy másik kérdés, ami nagyon érdekli a tudósokat, hogy az alumínium ötvözet vajon földi eredetű-e? Meteoritok tanulmányozása alapján ismert, hogy létezik a földön kívüli eredetű alumínium-26, mely ezt követően magnézium-26-tá bomlik le. A 2%-os magnézium tartalom talán jelentheti, hogy a darab a földön kívülről érkezett. De lehet bizonyíték korábban a Földön létező ismeretlen civilizációk létezésére is. Mindenesetre további vizsgálatok szükségesek ezen feltevések megerősítésére.
Az első vizsgálatokat Oroszországban végezte az anomália kutató és biológus Valerij Brier, aki az alumíniumból vett mikroszkópikus méretű mintákat tanulmányozta. Valery Brier röntgendiffrakciós elemzésnek vetette alá a fémet. Ez azt mutatta, hogy nagy tisztaságú alumíniumról van szó, melynek mindössze 2-4% százalékos a magnézium tartalma. A Szentpétervári Magfizikai Intézet főmunkatársa Igor Okunev is megerősítette a lelet korát.

Egy Cape Nazimova közeli orosz szigeten végzett tengerfenék alatti 9 méter mélyen történt szikla minta fúrásakor egy furcsa fémötvözet került felszínre, melyet a történelem előtti korban a homokkő tartósított, korát 240 millió évesre tették. A különleges ötvözet drabjai szokatlan összetételűek voltak, és nem tett túl jót a fúrógépnek sem. Az ötvözetek egyértelműen mesterségesek voltak, amit csak intelligens lények hozhattak létre, mondta Brier.

Nem olyan régen szintén Oroszországban találtak egy mechanikus szerkezetet, mely vulkáni kőzetből került elő, korát 400 millió évre becsülik.

Megállapítást nyert, hogy a Kamcsatka-félszigeten, 150 mérföldre Tigil falutól a Szentpétervári Egyetem régészei furcsa kövületeket találtak. A leletek megbízhatóságát igazolták. Yuri Golubev régész és társai elcsodálkoztak azon, hogy a szakértők szerint ezek egy valamiféle gép alkatrészei.
A legősibb vázát 1851-ben Massachusetts-ben egy kőbányában történt robbantás eredményeként fedezték fel. Ez egy ezüst-cink váza, melyen szőlőre hasonlító díszítés látható. A váza életkorát 534 millió évesnek találták, ahogy a sziklát is, amiből előkerült.
Egy másik furcsa lelet amit egy darab szénben találtak, egy fém edény, ahogy a képen is látható. 1912-ben Oklahomában került elő, korát 312 millió évre becsülik.


Romániában 1974-ben, egy homokkő bányában nem kevesebb mint 1 millió éves alumínium alkatrészt találtak, ami egy kalapácsra vagy a “Viking” és az “Apollo” űrhajókon található lábtámaszra hasonlít.


— Az emberi faj rejtélyes eredete c. könyv olyan bizonyítékokat tár elénk, amelyek alátámasztják azt, hogy a jelenleg ismert darwini elképzelés nem helyes. Michael A. Cremo ismeretterjesztő előadása könyvének anyagából. 
Az emberi faj rejtélyes eredete című könyv 1997 novemberében jelent meg magyar nyelven, s gyors egymásutánban még kétszer került kiadásra. — Ebben az időben Michael A. Cremo hazánkban járt, s nyilvános előadásokon, egy vitafórumon, televízió és rádióműsorokban, valamint a sajtó képviselői számára adott interjúkban mutatta be kutatómunkája eredményét. Az alábbiakban nyilvános, diavetítéses előadásának rövidített formáját közöljük.
Michael A. Cremo - Az emberi faj rejtélyes eredete
Nagy tisztelettel adózom Charles Darwin és korai követői előtt, hiszen hasonló helyzetben voltak, mint amilyenben én vagyok most, és azt hiszem, nagyon nagy bátorságra volt szükségük, hogy megtegyék azt, amit tettek.

A darwinizmus alapvető tétele az, hogy a hozzánk hasonló emberi lények primitívebb elődökből fejlődtek ki. Először a mai majmok és emberszabású majmok ősei léteztek, utána az ember elődei, a majomemberek illetve ősemberek, végül pedig a hozzánk hasonló emberi lények. Az emberi faj eredetével kapcsolatos kérdésekre azonban másféle válaszok is vannak. Amikor az emberek a darwini elmélettel szembenálló véleményeket hallanak, általában azt gondolják, hogy ezek biztosan a Bibliából származnak.

Engem az inspirált a kutatásra, hogy huszonöt éven keresztül tanulmányoztam India ősi írásait. Ezek az ősi szanszkrit írások többek között arról számolnak be, hogy a hozzánk hasonló emberi lények rendkívül hosszú időn keresztül éltek együtt majomemberszerű élőlényekkel. Más szóval, a majomemberek elképzelése nem egy új dolog − ezek az ősi írások is hasonló élőlényekről beszélnek. Nagyon érdekesnek találtam ezt, s azon tűnődtem, vajon létezik-e valamiféle kézzelfogható bizonyíték, amivel ez alátámasztható lenne.

Egyesekben persze felvetődhet az, hogy megfelelő dolog-e tudományos kutatómunkát végezni ősi könyvekből származó elgondolások alapján. De ha szigorúan tudományos szempontból nézzük, teljesen mindegy, honnan származik egy elképzelés: jöhet a saját elménkből, egy ősi könyvből, egy barátunktól − a lényeg az, hogy van-e olyan bizonyíték, amely alátámasztja az elméletet. Nyolc éven keresztül teljes körű régészettörténeti kutatómunkát végeztem.

Általában azt halljuk, hogy az összes valaha felfedezett bizonyíték az emberi evolúció bevett elméletét támasztja alá. Az alaptörténet úgy szól, hogy körülbelül kétmilliárd éve kezdődött el az élet a bolygón, s úgy ötvenmillió éve jelentek meg a legelső majmok és emberszabású majmok. Mintegy 4-5 millió évvel ezelőtt jelentek meg az első ősemberek, az Australopithecusok, körülbelül száz, vagy kétszázezer évvel ezelőtt pedig a legelső modern típusú emberi lények. És általában azt halljuk, hogy az összes felfedezett bizonyíték ezt a bevett forgatókönyvet támasztja alá.

Nyolcéves kutatómunkám alatt azonban arra a felfedezésre jutottam, hogy az utóbbi százötven évben a régészek és az antropológusok hatalmas mennyiségű olyan bizonyítékot fedeztek fel, amelyek azt támasztják alá, hogy e hosszú idő szinte teljes tartamán keresztül olyan emberi lények, amilyenek mi is vagyunk, ugyancsak léteztek a bolygón.Ezeket a leleteket szakavatott régészek, geológusok és paleontológusok fedezték fel, tudományos folyóiratokban számoltak be róluk, és tudományos konferenciákon vitatták meg őket. De azt találjuk, hogy e leletanyag teljes egészében hiányzik a mai kézikönyvekből. Miért van ez? Erről a Tiltott régészet című könyvemben beszélek, amelyben több száz olyan esetet mutattam be, amelyek azt bizonyítják, hogy sok millió évvel ezelőtt is léteztek emberi lények.

A könyv nagy figyelmet keltett a tudományos világban. És nem csupán negatív reakciókat váltott ki, pozitív visszajelzések is vannak. Például az egyik tudománytörténeti folyóiratban, a könyv egyik precenziójában az állt, hogy előttem még senki nem pillantott bele ilyen mélyen a régészet történetébe. A világ számos egyetemén, régészeti tanszékén is beszéltem, s számos régészeti konferencián tartottam előadásokat. Mindig azt hangsúlyozom, hogy legalább tudniuk kell az összes olyan bizonyítékról, ami tanulmányaikhoz, kutatási területükhöz tartozik. Azt mondom nekik: „Bármit is szeretnétek kezdeni ezekkel a bizonyítékokkal, az a ti dolgotok, de legalább tudatában kell lennetek minden létező leletnek. Talán úgy ítélitek meg, hogy a bizonyítékok egy része elfogadható, egy másik része viszont nem, de legalább tudnotok kell róla, hogy léteznek.”

Miért hiányzik annyi lelet a mai szakkönyvekből? Ennek az oka egy olyan folyamat, amit én tudásszűrésnek nevezek. Azok a jelentések, leletek, amelyek összhangban vannak az általánosan elfogadott elméletekkel, nagyon könnyen átjutnak ezen a szűrőn. Azokat a jelentéseket pedig, amelyek élesen szemben állnak az elfogadott elméletekkel, általában elutasítják. Így vagy feledésbe merülnek, vagy mellőzik, illetve bizonyos esetekben elhallgatják, tudatosan eltussolják őket.

<—- 500 − 600 millió éves vasból készült váza

Ma este csak egy párat szeretnék megosztani Önökkel abból a több száz esetből, amiket a könyvemben részleteztem. Az esetekkel kapcsolatban két szempontot fogunk figyelembe venni. Először is az ember rendkívül ősi múltjának tényleges bizonyítékait, másrészt pedig a tudásszűrés folyamatát vizsgáljuk meg, és megpróbáljuk feltárni annak az okát, hogy miért nem hallunk manapság ezekről a leletekről. Mivel a régészetnek az egész történetét megvizsgáltam, a ma este bemutatásra kerülő esetek egy része természetesen régebbi, más leletek viszont újabb keletűek.

Az első eset egy múlt századbeli kaliforniai felfedezés. Aranylelőhelyre bukkantak Kaliforniában, s bányászok dolgoztak a helyszínen, hogy felszínre hozzák az aranyat.Vájatokat fúrtak a sziklába, s az aknákban, több ezer lábnyi mélységben, olykor emberi csontvázakat, lándzsahegyeket és mindenféle kőeszközt találtak a hegy különböző pontjain. Ezekben a leletekben az a szokatlan, hogy a szikla, amelyben találták őket, a korai eocén időszakból való, vagyis több mint ötvenmillió éves. A geológusok nagyon alapos vizsgálatnak vetették alá a helyet, s mind egyetértettek abban, hogy a rétegek ilyen idősek. Persze a modern régészet szemszögéből ez igencsak meghökkentő dolog. Senki nem számított arra, hogy olyan bizonyítékra bukkannak, ami az ember ötvenmillió évvel ezelőtti létezését támasztja alá. De a bizonyíték ott van, s a tudományos világnak Dr. J. D. Whitney számolt be róla, aki akkoriban Kalifornia állami geológusa volt. Egy nagy könyvet írt a leletekről, amit a Harward Egyetem adott ki.

Miért nem hallunk manapság ezekről a felfedezésekről? Ez Dr. William Holmesnak, a washingtoni Smithsoni Intézet tudományos munkatársának köszönhető. Azt mondta, hogy ha „Dr. Whitney értette volna az emberi evolúció modern elméletét, akkor nem hozta volna nyilvánosságra a felfedezéseit, az elébe táruló bizonyítékok hatalmas mennyisége ellenére sem.” 
Más szavakkal, hogyha a„leletek nincsenek összhangban az elfogadott elmélettel, akkor, bármilyen meggyőzőek is, félre kell őket tenni!”

Sajnálatos dolognak tartom, hogy a tudományos közösségen belül van egy réteg, amely inkább ideológiai, politikai mintsem tudományos okok miatt kötelezi el magát a darwinizmus mellett. S ez a leletek kezelésében is megmutatkozik. A tudásszűrés folyamata ez, ami mind a mai napig tart. Tavaly egy televíziós műsorban szerepeltem, amit az MBC, az Egyesült Államok legnagyobb tévétársasága készített. A tévéprogram Az ember rejtélyes eredete címet viselte. A műsor készítése során azt javasoltam a producereknek, hogy menjenek el a berkeleyi Kalifornia Egyetemen lévő Természettudományi Múzeumba, ahol e leletek találhatóak, s filmezzék le őket. Nem mondom most el az egész történetet − a lényeg az, hogy a múzeum vezetői mindenféle kifogásokat találtak, s végül nem engedték meg, hogy a tévétársaság lefilmezze a leleteket. Ez egy valódi “X akták” eset, s nem egy olyan dolog, ami csak a televízióban történik.A tudományos közösségen belüli politikai rétegben nagy felháborodást keltett, amikor a műsort leközölték a televízióban. A vezető tudományos szervezetek tagjai arra akarták rávenni a kormányt, hogy büntesse meg az MBC tévétársaságot, amiért az amerikai népnek bemutatta a műsort. Megpróbálták rábírni a Szövetségi Kommunikációs Bizottságot (ami az Egyesült Államok kormányának az a szerve, amely a tévétársaságok számára kiadott engedélyekért is felelős), hogy több millió dollárral büntesse meg a tévétársaságot a műsor bemutatása miatt. Noha a próbálkozás nem járt sikerrel, maga a tény, hogy ilyen irányú erőfeszítéseket tettek, azt mutatja, hogy van egy réteg a tudományos közösségen belül, amelyik nem szívesen látná, ha nyílt párbeszéd folyna az emberi eredettel kapcsolatos összes bizonyítékról.Vajon manapság is tesznek-e hasonló felfedezéseket? − kérdezhetné valaki. Az előbbi leletek kora 40-50 millió év, amikor, a bevett elmélet szerint, még csak a legelső majmok és emberszabású majmok léteztek. S ahogy mondtam, azt az ellenvetést tehetné valaki, hogy rendben van, a múlt században történhetett ilyesmi, de vajon fedeznek-e fel manapság is ehhez hasonló dolgokat? A válasz: igen, ma is fedeznek fel ilyen leleteket. 

- 1979-ben Afrikában, Tanzániában, Mary Leakey több tucat lábnyomot talált.A fizikai antropológusok, akik megvizsgálták a lábnyomokat, azt állították, hogy azok teljesen megegyeznek a mai ember lábnyomával. De olyan kőzetben találták őket, ami majdnem négymillió éves. A jelenlegi elképzelések szerint abban az időben nem létezhettek olyan élőlények, melyek ilyen lábnyomokat tudtak volna hagyni. Akkor viszont milyen magyarázatot próbálnak adni ezekre a lábnyomokra? Azt mondják, hogy négymillió évvel ezelőtt élt egy majomember Kelet-Afrikában, amelynek a lábnyoma pontosan olyan volt, mint a miénk, s ő hagyta ezeket a nyomokat. Ez egy nagyon érdekes javaslat, de nincs semmilyen kézzelfogható bizonyíték, amivel alátámasztható lenne. Az akkoriban létező majomembernek, az Australopithecus afarensisnek a csontjait már megtalálták. Megtalálták a lábcsontjait is, ám a lábujjai sokkal hosszabbak, mint az emberi lábujjak. Egy ilyen láb nem tudott volna olyan lábnyomokat hagyni, mint amilyeneket Mary Leakey talált Tanzániában. A tudomány csak egyetlen olyan élőlényt ismer, ami ilyen lábnyomokat hagyhatott maga után: ez a hozzánk hasonló emberi lény.

Egy másik példa a tudásszűrésre. Mexikóban, egy Hueyatlaco nevű helyen, az antropológusok árkokat ástak a földbe, s nagyon fejlett kőeszközökre bukkantak. A kőeszközök korát megállapítandó, megkértek egy geológust, hogy határozza meg a kőzetréteg korát, amelyben találták őket. A geológus, Dr. Virginia Steen-McIntyre, munkatársaival együtt négy különböző módszert használt a lelőhely korának meghatározására, s mindegyik módszer kb. háromszázezer éves kort mutatott. Ez két ok miatt is különös. Az egyik az, hogy ebben az időben sehol a világon nem létezhettek olyan élőlények, akik ilyen eszközöket tudtak volna készíteni. Másrészt Észak-Amerikában, kb. harmincezer évvel ezelőttig nem is élhetett emberi lény. Tehát az, hogy hozzánk hasonló, háromszázezer évvel ezelőtt élő emberek bizonyítékaira bukkantak Mexikó területén, meghaladta azt, amit az antropológusok el tudtak fogadni, ezért megtagadták, hogy nyilvánosságra hozzák a geológus kormeghatározását. Ehelyett húszezer évben határozták meg a lelőhely korát. A geológus pedig, aki a háromszázezer éves kormeghatározást adta, nagyon nagy nehézségekkel találta magát szembe a szakmájában, melyet végül fel kellett adnia. Amikor cikket írtam e felfedezésekről, eredetileg a kőeszközökről készült fényképeket akartam hozzá felhasználni, de amikor engedélyt kértem az antropológusoktól a fényképek megjelentetésére, azt válaszolták, hogy csak abban az esetben járulnak ehhez hozzá, ha nem említem meg a lelőhely háromszázezer éves korát. Ez egy újabb példa a tudásszűrés folyamatára.

Természetesen hosszasan folytathatnánk a sort, több száz ilyen esetről tudnék Önöknek beszámolni, sok héten át beszélhetnék róluk.

A kőeszközök nagyon fontos régészeti leleteknek számítanak. A múlt évszázadban Carlos Ribeiro, Portugália vezető geológusa sok száz kőeszközt fedezett fel húszmillió éves kőzetrétegekben. Hasonló korú kőeszközökre bukkantak Franciaországban is, melyekről a Francia Tudományos Akadémia tudományos folyóirataiban jelentek meg beszámolók. Egy német geológus, az Indiai Geológiai Szolgálat szakembereivel együtt húszmillió éves leleteket fedezett fel Burmában. A felfedezések eme nagyon érdekes sorát, a 40-50 millió éves kaliforniai aranybánya-leleteket, a nagy számú húszmillió éves kőeszközt, az ötmillió éves afrikai lábnyomokat stb. szemlélve azt láthatjuk, hogy igencsak ellentmondanak annak a jelenleg elfogadott elméletnek, mely szerint az emberi lény százezer évvel ezelőtt jelent meg.

Előadásom hátralévő két-három percében egy rövid pillantást vethetünk arra, hogy vajon milyen messzire nyúlhatnak vissza a leletek az időben? A The Geologist című tudományos újság egy nagyon érdekes jelentést közölt egy emberi csontvázról, amit Illinois Államban találtak kilencven lábbal (2,7 m) a föld alatt. A jelentés szerint, közvetlenül a csontváz fölött, érintetlen, szilárd kőzetréteg volt. Illinois állami geológusától megtudtam, hogy a kőzetréteg, ami alatt a csontvázat találták, háromszázmillió éves. Egy másik jelentés olyan aranyláncról számol be, amit kb. háromszázmillió évesre datált szénben találtak. A Scientific American beszámolót közölt egy fémvázáról, amit ötszázmillió éves kőzetben tártak fel. 

Számos olyan beszámoló is van, melyek jóval régebbi korokba nyúlnak vissza. Dél-Afrikában például fémgolyókat találtak, párhuzamos vésetekkel az egyenlítőjük körül, több mint kétmilliárd éves ásványi üledékben. A régészet teljes történetét megvizsgálva azt találjuk, hogy több száz olyan bizonyíték van, amely azt támasztja alá, hogy hozzánk hasonló emberi lények mérhetetlenül hosszú ideje léteznek már e bolygón. Természetesen majomemberek is léteztek, de a leletanyagot megvizsgálva azt látjuk, hogy pusztán egy időben éltek az emberekkel, s nem az történt, hogy az egyik a másikból fejlődött volna ki. 
Szóval úgy tűnik, hogy a jelenlegi, az ember eredetére vonatkozó darwini elméletet nem támasztják alá a tények.

Forrás: (Írta) : AnathDas / aranykor.freeblog.hu
Bejegyezte: SBG Buddha dátum: 17:06 







Többmilliárdos megszorítás: Zárolták az egyetemek pénzét 

Danó Anna - Ónody-Molnár Dóra 2013. november 23. NOL
A kormány zárolást rendelt el több felsőoktatási intézménynél, értesült a Népszabadság. Ez az első számítások szerint három-négymilliárd forintos megszorítást jelent az ágazatban. Orbán Viktor májusi határozatával indokolják a milliárdos kivonásokat
Az Emberi Erőforrások Minisztériumának közigazgatási államtitkára a zárolásról levélben értesítette a felsőoktatási intézmények vezetőit. Lengyel Györgyi egy májusi kormányhatározatra hivatkozik, amelyet Orbán Viktor miniszterelnök "a túlzotthiány-eljárás megszüntetése érdekében szükséges intézkedésekről" hozott. A túlzottdeficit-eljárást azonban az Európai Bizottság június végén megszüntette. 
A közigazgatási államtitkár csütörtöki levele szerint "az elrendelt zárolás azonnali végrehajtása érdekében, az intézmény bevétele terhére (...) soron kívül 2013. november 22-ig befizetni szíveskedjenek" az Emmi számlájára. Az intézményeket különböző mértékben sújtja az újabb megszorítás: néhány egyetem azzal szembesült, hogy nagyobb összeget kell befizetnie, mint amennyit nemrégiben többletforrásként kapott. 
A Balog Zoltán által vezetett minisztérium levelében az is furcsa, hogy a zárolást a saját bevétel terhére rendelték el. Ha az állami támogatás terhére zárolnának, azt az elszámolásnál vissza is kéne adniuk az intézményeknek. De nem csak ez különös a levélben. "Továbbá felhívom szíves figyelmét, hogy a hóközi fenntartási kiadások olyan mértékben kerüljenek teljesítésre, hogy a decemberben esedékes, november havi bérfizetések fedezete - a 2013. évi zároláshoz kapcsolódó befizetéseken túl - az intézmény rendelkezésére álljon" - utasította Lengyel Györgyi a rektorokat. 
Ezzel a mondattal a minisztérium lényegében elismerte, hogy az egyetemeken működési gondok vannak, a béreket fizessék ki, de a beszállítók még várhatnak. A most zárolt összegből a Semmelweis Egyetemre 481 millió forint jutott. Szél Ágoston rektor körlevelében már meg is tiltotta, hogy a gyógyításhoz külső szállítótól a klinikák vezetői vásároljanak. Az érintettek kizárólag az életmentő, sürgős esetek ellátásához szükséges eszközöket (vér, egészségügyi gázok, gyógyszerek, élelmiszerek) rendelhetnek, de ezekről is csak olyan számlákat írhatnak alá a gazdasági vezetők, amelyekben a kifizetést 2014-re dátumozták. 
Lapunknak az egyetemen dolgozó gyógyítók közül többen azt mondták: egyelőre fogalmuk sincs, hogy a nem sürgős, de életmentő eseteket hogyan, miből fogják megoldani. Hiszen ezeknek a betegeknek is joguk van az ellátáshoz, a területi ellátási kötelezettségből adódóan az egészségi állapotukat helyre kell állítani. Sőt egyikük úgy fogalmazott: bár régóta dolgozik egyetemi gyógyítóként, de még soha nem fordult elő, hogy ilyen szinten akadályozták volna a betegellátást. 
Tavaly hétmilliárd forintnyi zárolást vertek az intézményekre, akkor emiatt - a téli vizsgaidőszak ellenére - számos helyen bezártak könyvtárakat, kollégiumokat, épületszárnyakat, hogy az egyetemek vezetői így spóroljanak a fenntartási költségeken. A tavalyi zárolás nagyban hozzájárult ahhoz, hogy a kormány felsőoktatási politikája ellen egységbe forrjanak az ágazat különböző szereplői, és utcára vonuljanak a diákok. 

A kormány zárolást rendelt el több felsőoktatási intézménynél, értesült a Népszabadság. Ez az első számítások szerint három-négymilliárd forintos megszorítást jelent az ágazatban. Az utasításban többek között ez áll: 
"Továbbá felhívom szíves figyelmét, hogy a hóközi fenntartási kiadások olyan mértékben kerüljenek teljesítésre, hogy a decemberben esedékes, november havi bérfizetések fedezete - a 2013. évi zároláshoz kapcsolódó befizetéseken túl - az intézmény rendelkezésére álljon" 
Jól értjük, hogy ez azt jelenti ugy rendelik el a zárolásokat, hogy tudják, ez gondot fog okozni még a fizetések folyósításában is? Ugyanott tartunk mint egy éve? (Kettős Mérce nol.hu
Kapcsolódó: 
   Emmi: nem történt újabb zárolás a felsőoktatási intézményeknél 

Betétzárolás - áll a bál a takarékszövetkezetek körül 

Bemondta a tutit a munkáltatók vezére 
Csütörtök, 2013. november 21. 14:55 168 Óra Online 
Elhatárolódik tizenkét takarékszövetkezeti vezető Dávid Ferenc, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége főtitkárának sajtónyilatkozataitól, mivel ezek szerintük nemcsak a takarékszövetkezeti tagság, hanem az ügyfelek, betétesek körében is indokolatlan aggályokat szülhetnek. Dávid Ferenc korábban több médiumnak is úgy nyilatkozott, hogy az új takarékszövetkezeti törvény bizonyos feltételek mellett lehetőséget ad a betétek zárolására. 
A tizenkét magyarországi takarékszövetkezeti vezető által aláírt, MTI-hez eljuttatott levél aláírói hangsúlyozzák: a VOSZ-főtitkár által vezetett médiakampány kárt okoz a takarékszövetkezetek üzletmenetében, "miközben azt a látszatot igyekszik kelteni, mintha a szövetkezeti hitelintézetek tagságának és betéteseinek nevében lépne fel". A levél aláírói hangsúlyozzák: minden alapot nélkülöznek a betétek zárolásával és a kifizetések felfüggesztésével kapcsolatos állítások - írja a Hirado.hu. 
Hangsúlyozzák a közleményben: az állam 136 milliárd forinttal növeli meg a szövetkezeti hitelintézetek szavatoló tőkéjét és a szövetkezeti hitelintézetek új Tőkefedezeti Alapját is létrehozza. Ezzel az Országos Betétbiztosítási Alap betétvédelmen túl új pénzalap jött létre az egyetemlegesség alapján érvényesített igényekért való helytállás biztosítására. 

"Minden ellenkező állítással szemben a szövetkezeti hitelintézetekben elhelyezett betétek minden eddiginél nagyobb biztonságban vannak, mert a törvénymódosításnak köszönhetően létrejövő keresztgarancia-rendszernek köszönhetően a szövetkezeti hitelintézetekben elhelyezett betéteket a jövőben nemcsak az OBA, hanem az összes többi takarékszövetkezet, a Takarékbank és az Integrációs Szervezet garanciája is biztosítja" - írták. 

A közlemény szerint a sajtóban megjelent ideiglenes intézkedések bevezetésére a közlemény szerint kizárólag abban az esetben kerülhet sor, ha a szövetkezeti hitelintézet működéséből eredő problémák olyan szintet értek el, amelyek már veszélyeztetik az intézmény tőkemegfelelését és biztonságos működését - így közvetve az ügyfelek betéteit. A Szövetkezeti Hitelintézetek Integrációs Szervezetének ilyen esetekben rendelkezésre álló, a törvénymódosítás által biztosított jogkörei megegyeznek az Magyar Nemzeti Bank mint felügyeleti szerv az összes magyarországi hitelintézetnél (a hitelintézetekről szóló törvényben deklarált) eddig is gyakorolt jogával - olvasható a közleményben. 

A közleményt kiadó takarékszövetkezeti vezetők hangsúlyozzák: elhatárolódnak Dávid Ferenc VOSZ-főtitkár sajtónyilatkozataitól, szerintük ezek "nemcsak a takarékszövetkezeti tagság, hanem az ügyfelek, a betétesek körében is indokolatlan aggályokat szülhetnek". "A főtitkár által vezetett médiakampány kárt okoz a takarékszövetkezetek üzletmenetében", miközben azt a látszatot kelti, mintha a szövetkezeti hitelintézetek tagságának és betéteseinek nevében lépne fel - olvasható a közleményben. 
A levél aláírói úgy fogalmaztak: "Arra kérjük Dávid Ferencet, tartózkodjon a felelőtlen, a takarékszövetkezeteknek kárt okozó nyilatkozatoktól és attól, hogy látszólag a szövetkezeti hitelintézeti integráció nevében fellépve alaptalan aggodalmakat gerjesszen a takarékszövetkezeti tagság és az ügyfelek körében." "Ellenkező esetben a VOSZ főtitkára által a szövetkezeti hitelintézetek gazdálkodásában okozott károkat kénytelenek leszünk jogi úton érvényesíteni" - áll a közleményben. 
A közleményben a takarékszövetkezeti vezetők végül hangsúlyozzák: "Mostantól a rendes napi üzletmenetre kívánnak koncentrálni, ezért a levéllel lezártnak tekintik az ügyet." 
Kapcsolódó: 
   Hasít a Fidesz a Századvég szerint 

Így szőtték a kartellt a bankok 

november 22, 2013 Index.hu - Nemzeti Civil Kontroll 
Egy gyanús félmondat, két reggeli 2011-ből. Ebből lett az eddigi legnagyobb kartellbírság, amit 11 kereskedelmi bankra rótt ki a versenyhivatal. A nyilvánosságra hozott levelezésekből, feljegyzésekből és a banki vezetők kihallgatásából nagyon izgalmas részletek derültek ki. 
Két őszi reggeli, egy négymilliárdos félmondat, egy szinte lehetetlen helyzet feloldása, titkos számok, és sok mellébeszélés - ez mind kiolvasható a GVH szerdai határozatának részletes indoklásából. A hatóság hatalmas, 9,5 milliárdos bírságot szabott ki 11 bankra összebeszélés miatt. 
A pénzt a bankok befizetik, ezt kérdésünkre tegnap elárulták, de az ügy várhatóan a bíróságokon folytatódik, és a bankoknak meg is vannak a komoly érveik a vitához. 
A helyenként kézzel írott jegyzetekből, emailezésből mindenesetre sok minden kiderül a magyar pénzintézetek világának bizalmaskodó, klubos világáról. 
 
Kartellező bankvezérek a Magyar Parlamentben. Magyarország Kormánya velük tárgyal...Kartellező bankvezérek a Magyar parlamentben
Balról: Heinz Wiedner a Raiffeisen Bank vezérigazgatója Harmati László az FHB Bank vezérigazgatója Balázs László a Volksbank vezérigazgatója Erdei Tamás az MKB Bank elnök-vezérigazgatója Tomas Spurny a CIB Bank vezérigazgatója Patai Mihály a Bankszövetség elnöke Csányi Sándor az OTP Bank elnök-vezérigazgatója és Kovács Levente a Bankszövetség főtitkára várakoznak a kormányfő és a Bankszövetséggel kötött megállapodásban érintett pénzintézetek vezetőinek találkozója előtt az Országházban. Fotó: Kovács Tamás / MTI


Kockázatos reggeli
A GVH szerint reggelizés közben beszélték meg a bankok a kartellt. Ennek a lényege, hogy a bankok azért beszéltek össze, hogy akadályozzák ügyfeleik devizahiteleinek rögzített árfolyamú végtörlesztését 2011-2012 fordulóján. 

A reggelisorozat története évekkel korábbra nyúlik vissza. Egy tanácsadó cég, a McKinsey még 2008 körül vetette fel, hogy érdemes lenne a magyarországi bankok lakossági kockázatkezeléssel foglalkozó vezetőinek rendszeresen összeülnie, hogy meg tudják vitatni a piaci fejleményeket, jogszabályi változásokat, és az együttes fellépés lehetőségeit. 

A bankok elmondása alapján általános csevegés mehetett a reggeliken: "megvitatták az aktualitásokat a lakossági hitelezésben" (mondta a Takarékbank), "a szakmai konferenciák kiegészítésképpen megosztották egymással a legjobb gyakorlatokat" (OTP), "általános szakmai kérdéseket tekintettek át" (FHB). 

A reggelisorozatot 2010-től kezdték rendszeresen megtartani, az elsőt a Budapest Bank szervezte. Az lett a szokás, hogy minden találkozó végén az egyik bank önkéntesen bejelentkezett a következő alkalom megrendezésére, amelyet saját székházában tartott meg. A bankárok általában 9-kor kezdtek, és 11-ig az asztalnál ültek. A GVH egyetlen védett tanúja, akinek még a monogramja sincs feltüntetve a 150 oldalas vizsgálati indoklásban, a következőképpen írta le az eseményt: 
Általában egy asztal körül ültünk, a reggeli bekészítve. "Retail risk" reggeli, és általában levezető elnök nem nagyon volt, hanem általában házigazda volt az, aki próbálta, hát mondjuk tematikát adva az egész történetnek, hogy mi legyen az a két-három dolog, amit mindenki gondol, arról beszéljünk, ami éppen akkor a kockázatkezelést érintette.

A GVH szerint két alkalom volt fontos: a 2011 szeptember 15-i reggeli, amit az OTP székházában tartottak, majd ennek az október 3-án tartott folytatása, amit az MKB szervezett. 

Ami viszont a kartellügyi eljárásban fontos, hogy a GVH szerint a résztvevők - akik mind a lakossági hitelezéssel kapcsolatos kockázatkezelésért felelős középvezetők voltak, komolyabb döntési jogkörök és a bankon belüli befolyás nélkül - a találkozókról közvetlen feletteseiknek számoltak be. Emellett a reggelikről szóló emailek címzettjei között egyes esetekben felső vezetők is szerepeltek, ami azért fontos, mert a botrány egyik vitás kérdése, hogy a bankok legfelsőbb szintjein mit tudtak ezekről a reggelikről. 

A négymilliárdos félmondat

A GVH legeslegerősebb bizonyítéka egy email, amit T. T., az OTP elemzési és modellezési főosztályvezetője küldött a 2011. szeptember 15-i reggeli után. A GVH szerint az alábbi mondat - ami ebben a levélben szerepelt - a banki kartell közvetlen bizonyítéka: 
"Abban mindenki egyetértett, hogy a hitelek tömeges kiváltása a teljes szektorra nézve hátrányos, így próbáljuk ennek intenzitását minél alacsonyabban tartani.

Az ügy központjában az áll, hogy hogyan értelmezzük ezt a három tagmondatból álló összetett mondatot. A GVH szerint egyértelmű, hogy a megállapítás arra vonatkozik, hogy mivel nagyok lennének a bankok veszteségei a végtörlesztés miatt, ezért akadályokat gördítenek a hitelek tömeges kiváltása elé. Tehát lassítanák a folyamatot, és ebben a vád szerint mindenki egyetértett. Fontos a GVH szerint, hogy az emailre reagálva egyik címzett sem tiltakozott - ebből arra következtetnek, hogy ezzel hallgatólagosan mindenki egyetértett. 
Na de tényleg elhangzott ez a mondat? Az összes bank kettőt kivéve tagadta ezt. Az egyik kisebb résztvevő, az UCB viszont megerősítette, hogy elhangzott; az MKB pedig nem tagadta egyértelműen. A GVH-nak a már említett védett tanú így válaszolt az ezt firtató kérdésre: 
  Igen, lehet, tehát ez, igen. 
Ebből úgy tűnik, hogy a titkos koronatanú is bizonytalan volt a kérdésben, a GVH ezt a mondatot mégis fontosnak tartja. A tanú szerint az lehet a mondat mögött, hogy mindenki, aki akkor a magyar bankrendszerben dolgozott, tudhatta, hogy iszonyatos, 3-5 hónapig tartó pluszmunkát okozott a végtörlesztés, ezért mindenki akarta minimalizálni az ügyfelek érdeklődését. A K&H Banktól tanúskodó középvezető szerint pedig a kívülállok számára is nyilvánvaló "evidencia" volt, hogy a bankoknak hatalmas veszteséget okoz majd a végtörlesztés. 
Arra viszont a GVH szerint sem utalt a koronatanú a vallomásában, hogy ezen a reggelin egy kartellszerű, tudatos összejátszást döntöttek volna el. 
Az utólag ránézve szerencsétlen mondat 
T. T. maga - aki a szóban forgó mondattal saját bankját egy 3,9 milliárd forintos bírsághoz segítette hozzá -, hosszasan szabadkozott a GVH-nak. Ő két részre bontja a mondatát. Szerinte az "abban mindenki egyetértett" rész csak a szektor veszteségeire vonatkozott, tehát ezt úgy kell érteni, hogy mindenki tudta, a végtörlesztés komoly veszteségeket okoz. Az "intenzitás alacsonyan tartása"-kifejezés, amiből a GVH arra következtetett, hogy a bankok akadályozni fogják a végtörlesztéseket, az ő értelmezésében csak az ő saját véleménye volt. 
   Elég szerencsétlen megfogalmazás így utólag ránézve. 
Vannak azonban más, közvetett bizonyítékok is. A Raiffeisen lakossági kockázatkezelésért felelős főosztályvezetője például magának a vezérigazgató-helyettesének írt a találkozóról. Sejtelmesen így fogalmaz: "Tájékoztatásul küldöm a mai risk reggeli rövid összefoglalóját. 8-10 között ennél lényegesen többet beszélgettünk. Volt néhány gondolat és információ, amit még szívesen elmondok." Levelezett egymással egy Budapest Bankos és egy OTP alkalmazott is a találkozóról, utóbbi szerint "éppen a fix árfolyamú végtörlesztés miatt aktuálisabb beszélni mint valaha". 
Megoldották a fogolydilemmát? 
Szintén a bankok összebeszélésére utal a GVH szerint, hogy az Erste elismerte a hatóságnak: szóba került egy bizonyos "játékelméleti fejtegetés", ami a "végtörlesztési szabályozás hatásairól szólt". Itt a portfolio.hu újságírójának két nappal korábbi, "Fogolydilemmában a magyar bankrendszer" című rövid írása adhatta a vitaindítót. 
A cikk szerint a bankoknak nem éri meg devizahitelt kiváltó forinthitelt adni a saját ügyfeleinek, mástól elszívni ügyfeleket viszont igen. Ez egyfajta fogolydilemmát okoz: a szereplők egyenként akkor járnak a legjobban, ha nem működnek együtt a többiekkel, együttesen viszont akkor, ha összedolgoznak. Az ilyen típusú helyzetet koordinációval tudják megoldani a szereplők - és éppen ez az, ami a versenyjog szerint összebeszélésnek számít. 
A bankok egyébként eléggé bizalmatlanok voltak egymással szemben. Az OTP lakossági kockázatkezelési vezetője például azt írta kollégáinak a GVH által begyűjtött bizonyítékok szerint, hogy ugyan az összes bank azt mondta, hogy nem tervez "támadó stratégiát folytatni", tehát aktívan megpróbálni ügyfeleket elszívni a többiek elől, de "az UniCredit nem tűnt őszintének". 
Számokat is megosztottak 
Végül a harmadik nagy bizonyíték: a bankok korábban nem ismert számokat is megosztottak egymással. A szeptember 15-i reggelin például a végtörlesztés iránt érdeklődők számát és jellegét ami a Budapest Banktól elkobzott, kézzel írt feljegyzésen látszik: 

A másik, október 3-i reggelin pedig teljesen bizalmas, a bankok hitelállományára vonatkozó adatokat osztottak meg egymással: 


A bankok bizalmas adataival kapcsolatban a Raiffeisen egyik GVH-nak nyilatkozó középvezetője azzal kezdte vallomását, hogy 
   Hát, ismerjük egymást. 
Majd hosszasan részletezte, hogy milyen módszerekkel kutatják a bankok a versenytársaikat. 
Ezt mondják a bankok 
A GVH jelentését végigolvasva jól körvonalazódik, hogy milyen érvekkel védekeztek a bankok az eljárásban. 
A legtöbb érintett ilyen-olyan megfogalmazásban legerősebb logikai érvként azzal hozakodott elő, hogy egy komoly veszteségeket okozó ügyben - ilyen ugye a végtörlesztés végrehajtása - eleve lehetetlen a versengés. Értelmetlen is lenne, hiszen azt az abszurd helyzetet eredményezné, hogy a bankok megpróbálják legyűrni egymást a minél nagyobb veszteségért. 
Az Erste például ki is mondta, hogy a devizahiteleken többet tudott keresni, mint amennyit a forinthiteleken, így a piaci versenyből következő logika egyáltalán nem indokolta, hogy aktívan támogassa a devizahiteles ügyfelek végtörlesztését. A Raiffeisen azzal védekezett, hogy a végtörlesztés kötelezően előíró jogszabály volt durva beavatkozás a piaci folyamatokba, így nem lehet csodálkozni azon, hogy a bankok ehhez nem vágtak jó képet, illetve próbálták a veszteségeiket minimalizálni. 
Az Erste szerint eleve kizárt bármilyen jogsértő, versenykorlátozó együttműködés, ha a felek nem rögzítik pontosan ennek az eszközeit. Azt pedig a GVH is beismerte, hogy a versenykorlátozó eszközök használatát a bankok nem rögzítették, legalábbis ilyenre nincs bizonyíték. 
Miért jogsértő egy beszélgetés? 
A CIB szerint nem jogsértő az, hogy a téma a reggelisorozatban felmerült, ahogy az sem, hogy az ott ülők elemezték a lehetséges válaszlépéseket. Az OTP szerint a versenykorlátozásra az sem bizonyíték, hogy a résztvevők egy későbbi emailváltásban egy következő, október eleji időpontra egy rendkívüli találkozót egyeztettek le. Az egész találkozósorozat célja ugyanis a készülő vagy elfogadott törvényekkel kapcsolatos szakmai egyeztetés volt. 
És egyeztetett stratégia sem volt 
A bankok a reggelin elhangzottak utólagos értelmezése mellett azt is vitatják, hogy a későbbiekben egyeztetett stratégiát követtek. 
Szerintük nem igaz, hogy a végtörlesztéshez kínált forinthitelek kamatán emeltek, sőt, a CIB például számokkal is bizonyítja, hogy a megbeszélések után olcsóbban adott forinthiteleket, mint korábban. Az MKB még egy új hitelt is bevezetett, hogy a végtörlesztőket gördülékenyebben tudja kiszolgálni. A K&H azzal érvelt, hogy a többi banktól függetlenül döntött a stratégiáról és a hitelei árazásáról. 
A bankok azt is mondják, hogy a reggelin részvevők a bankokon belül sem stratégia, sem árazási kérdésekbe nem szólhatnak bele, semmilyen döntési jogkörük nem volt, a bankvezetők pedig erről a témáról nem egyeztettek más találkozóikon. Sőt, állítják, hogy sok felsővezető nem is tudott a végtörlesztéssel kapcsolatos egyeztetésről. 
Több bank azért kritizálja a GVH versenytanácsát, mert a bizonyítékokat önkényesen és rosszhiszeműen értelmezte. Például a fentebb szereplő írásos feljegyzések kapcsán a Versenytanács csak feltételezi, hogy azok állományi adatok, mert az nem egyértelmű, hogy az egyes bankok neve mellett szereplő számok mit jelölnek. Így az sem, hogy azok fontos számok voltak, vagy sem - érvelnek. Többen azt állítják, hogy a fentiek publikus, már korábban ismertté vált számok voltak. 
Kinek lehet igaza? 
A GVH versenytanácsa azzal kezdi összegzését, hogy ahhoz, hogy a bankok összejátszanak, nem fontos feltétel, hogy ezt hivatalosan is eldöntsék. Az is elég ehhez, hogy összehangolt legyen a magatartásuk. 
A tanács kitart amellett, hogy a bizonyítékok egyértelműen alátámasztják, hogy szeptember 15-én a bankok átfogó tervet alkottak, hogy együttesen visszafogják a végtörlesztést kiváltó forinthiteleket, majd a következő hetekben ennek megfelelően cselekedtek. Szerdán a legtöbb érintett bank jelezte, hogy bírósághoz fordul az ügyben. 
Kapcsolódó: 
   Echo TV - Riportjaink // 2013-11-21 Kartellbírság 
   Orbán üzent Japánból - mellbevágtak a hazai hírek 
   Kartell-ügy: védett tanú vallott a magyar bankok ellen 
   Kiugrott bankárok viszik sikerre a pórul járt devizahiteleseket 

Pénztárgépmutyi: mennyit bukunk a kormány jóvoltából? 
A megénekelt előzmények után ma a sorstársakkal együtt elmentünk a meghirdetett helyszínre. A helyi pénztárgépes cég a lehetőségekhez képest korrektül felvázolta a helyzetet: az Alt Cash továbbra is szopóágon, a várt csoda elmaradt, egyelőre más lehetőség nincs a jogkövető kiskereskedő előtt, mint átírni a géprendelést egy másik cég által forgalmazott más típusra. Vészmegoldának azt találták ki, hogy egy másik forgalmazónál árkedvezményt kapva át lehet vinni a rendelést, arról határidőre megjön a visszaigazolás, amivel jogkövetőek lehetünk még határidőn belül. 
Ez - a körülményekhez képest - korrekt megoldás, mégis vannak itt alapvető bajok: 
1: Az Alt Cashnél befizetett előlegek sorsa nem világos. Aki akart kitölthetett és aláírhatott egy jogfenntartó nyilatkozatot, miszerint ha valami csoda folytán a gépek engedélyt kapnak akkor az eredeti rendelésnek megfelelően az Alt Cash szállíthatja a gépét. Ők kockáztatják a NAV kiemelt ellenőrzését, mert csak. (tanulságos a videó, tessék megnézni) 
2: Aki nem akart élni ezzel annak maradt két lehetősége: 1: megrendeli a felkínált árkedvezményes gépet, 2: felkeresi a NAV időközben rendelőssé vált oldalát, és megrendelhet ott egy másik típust, aztán a lekesselt előleg bekerül a majd lesz vele valami kosárba. 
Ez, kedves Feleim, a szabadpiaci verseny Magyarországon. 
A kormány a csókosai kedvéért belenyúl a piacba, visszavonja az engedélyét annak a gépnek amire állami támogatást is adott. A szopórollerre küldés a piacon a gyakorlatban azt jelenti, hogy jól felfogott anyagi érdekedből a választásod pusztán elméleti: a pénztárgépes ahhoz az árelőnyhöz amit ajánlani tud nyilván meg kellett állapodjon egy másik forgalmazóval, és ha nem szeretnél még nagyobbat bukni akkor megrendeled azt az egyféle gépet, amire az árkedvezményt érvényesíteni tudod. Vagy bevállalod a buktát és drágább árakat, és mást választasz a NAV felületén. 
Választás? Árverseny? Röhögtetsz? 
(varanus.blog

Kitálaló NAV-os: "Bólogató Jánosok ülnek az adóhatóságnál" 

2013. november 21., csütörtök, 19:18 HVG 
Az országos adócsalásokkal foglalkozó szakembereket félreállítják a NAV-nál, a vizsgálatokat leállítják, a korrupciós ügyek pedig elakadnak az ügyészségen - fórumot tartott a Hallgatói Hálózat a NAV-gate kirobbantójával. 
"A leggyakoribb eset az a NAV-nál, hogy olyan embereket ültettek bizonyos pozíciókba, akik tudják, hogy bizonyos adózói köröket nem kell bántani. Le sem kell telefonálni nekik, ami súlyosabb annál, mintha leszólnának" - mondta Horváth András, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal volt munkatársa a Hallgatói Hálózat fórumán csütörtökön. 
Erre a korrupt rendszerre a legnagyobb veszélyt az önszerveződés jelenti a NAV volt munkatársa szerint. A kormány azt szeretné, hogy bólogató Jánosok kerüljenek ki az egyetemekről a közigazgatásba. Hasonló emberek vannak a NAV-nál is - mondta. A NAV-gate kirobbantója szerint ezt mutatja az is, hogy az ELTE rektora nem engedélyezte a rendezvény megtartását. Szerinte az a valószínűbb, hogy senki nem szólt le neki, hanem úgy működik a rendszer, hogy ha olyan ügyről van szó, ami egy nagy embernek nem tetszhet, akkor önként úgy tesznek. 
Félreállítják azt, aki szól 
Horváth András a NAV Kiemelt Adózók Igazgatóságára kitérve elmondta, hogy ezen az igazgatóságon belül volt egy osztály, ahol az országos láncolatú adócsalásokkal foglalkoztak 2007 óta komoly szakemberek. 2010-ben volt egy átszervezés, új vezetők kerültek pozíciókba, és ezt a területet 2011-től megpróbálták leépíteni. 
 
Horváth András, a NAV-gate kirobbantója - Fotó: Stiller Ákos

Horváth András szerint korrumpálhatatlan, nagy tudású embereket rúgtak ki, vagy fokoztak le, és 2012 végére ezt a területet végleg megszüntették. A NAV volt munkatársa úgy látja, ez az ügy is mutatja, milyen súlyos problémák vannak az adóhivatalban. Azokat a kollégákat, akik a közérdek érdekében tennének, kiváló eredményeket értek el a területén, félreállították - mondta. Ezeket jelezte az ügyészségnek tett feljelentésében, és a fórumon reményét fejezte ki, hogy az ügyészség megvizsgálja ezeket az ügyeket. Ha azt mondom a NAV hivatali visszaélésekkel terhelt vezetői hálózat, amely kormányokon átívelve lehetővé teszi, hogy a legnagyobb adózók kivételek legyenek, akkor finoman fogalmaztam - mondta Horváth András. 
Azért lépett a nyilvánosság elé, "mert minden más csatorna bedugult". Kérdésre válaszolva azt mondta, nem konkrét személyekkel volt problémája, amikor megkereste a kormánypártot a kormányváltás után. Azt jelezte nekik, hogy mely pozícióknál lehet probléma, és abban kért segítséget, hogy a rendszert megváltoztathassák. Konkrét személyekkel a kilépése előtt támadt gondja, amikor nem hagyták hogy befejezzen vizsgálatokat. Véleménye szerint az első reakciók a kormányzat részéről a szokásosak voltak: csúsztatás, tagadás, a kormánypárti média leállítása. Amikor a NAV azt mondta, hogy vizsgálatot tartott a szervezetnél, és nem talált semmit, valójában csak egy informatikai lekérdezésről volt szó, amivel egyébként sem lehet visszaéléseket kimutatni. 
Az elmúlt napok eseményei úgy tűnik rákényszerítették a kormányt arra, hogy mondjon valamit. Horváth András szerint ezért mondta azt a miniszterelnök, hogy cukorfronton nagy problémák vannak. Ez csak egy kis szelete a problémáknak, de csak így tovább - mondta. 
A nagy adózónál leállítják a vizsgálatot 
Horváth András a fórumon elmondta azt is, van olyan cég, amely havonta 10-20 milliárdos forgalmat bonyolít, és pár évente megállapítanak neki néhány milliós adóbírságot. A legnagyobb baj azonban az, hogy amikor a számlahálózatokat feltáró vizsgálat elér egy nagy adózóhoz, akkor vége a vizsgálatnak a NAV-nál. Ráadásul már annyira le van épülve az ellenőrzési szakterület, hogy amit letesznek az asztalra, az nem állja meg a helyét az Európai Bíróságon - mondta. 
Azok a korrupciós ügyek, amelyekkel a Fidesz megnyerte a 2010-es országgyűlési választásokat, mind megakadtak az ügyészségen, és nem nyerték el méltó büntetésüket - mondta a NAV volt munkatársa. Természetesen tart attól, hogy az ő feljelentésének is ez lesz a sorsa, de bízik abban, lesz eredménye ennek az egésznek - tette hozzá. 
Mindenütt van beépített ember és tartótiszt 
Horváth András szerint a sajtóban korábban megjelent 1700 milliárdos becslés, amely az áfacsalással eltűnik az adóbevételekből, csak alsó hangon ennyi. Ez körülbelül 25-30 százalékos feketegazdasággal számolva jön ki, de a vizsgálatai során sokkal nagyobb mértékű feketegazdasággal találkozott, és a tényleges elcsalt összeg a becsültnél sokkal nagyobb lehet. 
A NAV volt munkatársa elmondta azt is, hogy nyáron egy rendezvényen meghallgatta Ángyán József előadását, és minden egybevágott azzal, amit ő is tapasztalt. Nemcsak a NAV-nál, minden állami hivatalban van beépített ember, és van tartótiszt, aki mögött ott áll egy oligarcha. 
Horváth András úgy látja, a NAV a mostani szervezeti felállásban nem lenne képes behajtani azt az 1700 milliárdot, amit elcsalnak évente. Ahhoz, hogy ez sikerüljön, jelentős változtatásokat kellene végrehajtani a rendszerben: jelenlegi munkatársakat kellene elbocsátani, és a jó szakembereket, akiket korábban kirúgtak, vissza kellene vinni a NAV-hoz. A NAV volt munkatársa szerint az adócsökkentés is megoldást jelenthetne a helyzetre nagyon sok területen, de az a probléma, hogy a kormány politikája az egykulcsos személyi jövedelemadó és vele szemben a jövedéki adó és az áfa emelése. 
A kockázatokkal tisztában van, azzal, hogy vannak bosszúszomjas érintettek, de arra is számít, hogy a nyilvánosság nyújthat neki védelmet - mondta a fórumon kérdésre válaszolva. 
Kapcsolódó: 
   Így működik a százmilliárdos áfacsalás 

A lengyelek száztizenkilenc Leopard tankot vesznek - nekünk lassan egyetlen darab sincs 

2013.11.21. 15:12 MTI - Deres.tv 
Lengyelország száztizenkilenc darab Leopard típusú harckocsit vesz Németországtól - jelentette be a varsói védelmi minisztérium pénteken. Az ügylet értékét 180 millió euróra, azaz 54 milliárd forintra becsülik. 
Tomasz Siemoniak lengyel és Thomas de Maiziere német védelmi miniszter a vásárlásról szóló szerződést a nyugat-lengyelországi Poznanban írta alá. 
Ennek értelmében a német fél 105 Leopard 2A5 típusú harckocsit, valamint 14 2A4-es típust szállít. A szerződés kiterjed a kiegészítő fegyverzetekre, logisztikai, műszaki és kiképzési támogatásra. A fegyvereket 2014-ben és 2015-ben szállítják. 
Siemoniak kijelentette, hogy a beszerzendő harckocsimodell sokáig lehet majd használatban anélkül, hogy korszerűsíteni kellene. A lengyel hadsereg már jelenleg is 128, a múlt század 80-as éveiben gyártott és Lengyelországban több mint 200 millió euróért korszerűsített Leopard 2A4 típusú harckocsival rendelkezik. 
A most vásárolt harckocsik leszállítását követően Lengyelország lesz ennek a harckocsi típusnak az egyik legjelentősebb használója a világban. Lengyelországnak, amely egykoron a Varsói Szerződés tagja volt, majd belépett a NATO-ba, jelenleg 900 harckocsija van. Ebből 128 a Leopard 2A4 típusú, a többi még szovjet gyártmányú. 
Deres: Érdemes hozzáfűzni, hogy Magyarországnak jelenleg körülbelül tucatnyi régi (még éppen használható) T-72-es harckocsija van. Még csak ötlet szintjén sem merül fel a honvédségnél, hogy fejlesszék, bővítsék a harckocsi állományt. 

Ébred Észak-Európa fehér ifjúsága: 12 ezer balti nacionalista vonult fel Rigában (videó) 


A litván függetlenség napján észt, lett és litván nacionalista hazafiak vonultak fel Lettország fővárosában, Rigában. 

A résztvevők közös nyilatkozatban tettek ígéretet, hogy együttes erővel fognak harcolni a nemzetromboló globalizmus ellen és őrizni fogják a Nemzetek Európáját. A világ egyik legnagyobb fáklyás felvonulásán a három ország legjelentősebb nacionalista szervezetei vettek részt, hogy együttesen ünnepeljék meg Lettország 95 évvel ezelőtti függetlenné válását. 

Ezt a függetlenséget azután a Szovjetunió tiporta el és a szabadság reményét csak a balti hazafiak által emiatt is nagyra becsült Wehrmacht és Waffen-SS seregek adták vissza egy rövid időre a második világháború alatt. Mindhárom nemzet a Szovjetunió '90-es évek eleji összeomlása után nyerte vissza újra szabadságát. 


1 megjegyzés:

  1. Jó napot, Josef Lewis vagyok. Egy elismert, törvényes és akkreditált hitelező. Nagyon gyorsan és egyszerűen nyújtunk kölcsönöket, személyi kölcsönöket, autóhiteleket, otthoni hiteleket, diákhiteleket, üzleti kölcsönöket, feltalálói kölcsönöket, adósságkonszolidációt. stb.

    Kapjon engedélyt egy üzleti vagy egyéni hitelre ma, és szerezzen pénzeszközöket ugyanazon a alkalmazási héten. Ezek a személyes kölcsönök jóvá lehet hagyni, függetlenül a hitelezéstől, és sok boldog ügyfelünk van, aki támogatja ezt a követelést. De nemcsak megkapja a szükséges kölcsönöket; akkor a legolcsóbb lesz. Ez a mi ígéretünk: Garantáljuk a legalacsonyabb kamatlábat minden olyan kölcsön esetében, amely ingyenes fedezetet nyújt.

    Törekszünk arra, hogy pozitív tartós benyomást hagyjunk ügyfeleim elvárásainak túllépése során. Célunk, hogy méltósággal és tisztelettel kezeljük, miközben a legmagasabb minőségi szolgáltatást időben biztosítjuk. Nincs szükség társadalombiztosításra, és nem szükséges hitelesítési ellenőrzés, 100% -os garancia. Kérjük, azonnal válaszoljon az alábbi részletek alapján, ha érdekel a kölcsön, és mentes a csalásoktól.

    E-mail: progresiveloan@yahoo.com
    Hívás / szöveg +1 (603) 786-7565 köszönöm



    VálaszTörlés