2018. május 28., hétfő

Baráti tűzben haltak meg





Baráti tűzben haltak meg


A katonáknál, ha az azonos oldalon harcoló lelövi bajtársát, az eseményt baráti tűzként jellemzik.
Baráti torkolattüzek villannak fel napjaink politikai- és gazdasági életében is. Irtják egymást a korábban együtt harácsolók. A világban, de nálunk is, zajlik a gazdasági területek újra felosztása. S mindig az erősebb kezében dördül el hamarabb a fegyver. S ez a fegyver nem mindig valóságos, a halál oka lehet másféle is.

Emlékezünk még az MDF-es országgyűlési képviselőre,
Csengey Dénesre. Róla írtam, Lezsák kapcsán, a Hiteltelen szószátyárok című cikkemben, 2007. május 17-én a Magyar Világban: „Pedig Lakitelek „atyjának”, Lezsáknak, az akkor a sátor alatt sertepertélő III/III-as Kámzsa bizonyára tudna súgni, hogy kik is voltak akkor ott jelen „inkognitóban”, s ki küldte oda őket.
Lezsák meg, ugyanebben az újságban, Csengey Dénes Vándoregyetemről beszél. Arról a Csengeyről nevezték el ezt a vándoregyetemet, akit nem éppen mellesleg, piszkos módon, két, a költő által is jól ismert „jóbarát” tett el láb alól. Ez a vándoregyetem akkor lenne hiteles, ha az előadások között erről is szó esne.
Arról, hogy miért is kellett ilyen embertelen körülmények között meghalnia Csengeynek. Egyáltalán, politikus, miért gyilkol politikust? Tudniillik, először leitatták, majd a magatehetetlen ember nyelvét letuszkolták a torkán. A fulladásos halál kínkeserves küszködés, és rendkívül otromba. Csengey Dénes Vándoregyetem?! Ugyan már, kérem!”

Igen, az MDF-es Csengeyt, MDF-es barátai közül két, arra a feladatra kijelölt tette el láb alól. Csengeynek egy bűne volt. Már a „rendszerváltozás” kezdetén átlátta, hogy mekkora rablás folyik itt. Botor módon ez nem hagyta őt nyugodni, s egy bemikrofonozott irodában elmondta, hogy kiknél fog minderről kipakolni. A lehallgatók meg jelentették mindezt, s Csengeynek ez lett a veszte. Ez történt tehát 1991. április 8-án.

1991-ben halt meg az ugyancsak MDF-es országgyűlési képviselő, 
Baranyai János főorvos. Gyöngyösön, a harmadik emeleti lakásán, a lépcsőházban dobták át a korláton. Azt mondták, kiszédült. Pedig megölték. Baráti tűzben halt meg ő is.

De furcsa körülmények között végezte életét az akkor SZDSZ-es elnök 
Tölgyessy Péter felesége is.Budapesten, a Kossuth téri metró megállónál a robogó szerelvény alá vetette magát. Öngyilkosságát a nála talált búcsúlevélben meg is magyarázta. Azt írta, rájött a rendszerváltozás aljasságaira, s ezzel a cselekedetével akart tiltakozni ellene. Halála, a szándékait tekintve, teljesen értelmetlen volt, ugyanis hírzárlatot rendeltek el. Erről az öngyilkosságról és a búcsúlevélről soha sehol nem számolhatott be senki.

Vagy ott van az MSZP-sek országgyűlési képviselőjének,
Vancsik Zoltánnak a különös halála. A családja kábítószerügybe keveredett. Hogy ő erről mennyit tudott, nem derült ki igazán sohasem.
Aztán, mert talán túlságosan nehéz teher volt így pártjának, vagy talán beszélni akart, ki akart pakolni, vagy ki tudja miért, 
2001. augusztusának egyik éjszakáján őt is megölték. Hivatalosan gépkocsibaleset áldozata lett, de arról nem beszél senki, hogy amikor elindult lakásáról, Székesfehérvárról Budapestre, az M7-es autópályán járva kapott egy telefonhívást, hogy azonnal forduljon vissza. Éjszaka volt, amikor egy felüljáró közbeiktatásával visszafordult. A pálya kihalt volt, csak egy kamion tűnt fel hirtelen, nagy sebességgel a semmiből, Vancsik mellett, amelynek vezetője fokozatosan szorította kifelé a képviselőt a belső sávból. Kormánykerekét mozgatva, „rálegyezett” Vancsik kocsijára (magyarán egy esetleges ütközés lehetőségét imitálta), majd Vancsik, ezektől a folyamatos, veszélyt jelző mozdulatoktól megijedt, megzavarodott, elrántotta kormányt, s az árokban kötött ki. Meghalt. A kamion meg, mint a kámfor, eltűnt.
Kereste valaki is, valaha, a valódi okot. Keresték-e az elvtársi „kamionost”? Soha, senki. Vancsikot, elföldelték, eltemették, elfeledték. Pedig ő is baráti tűzben halt meg.
Legalább négyezren tűntek el, haltak meg nyomtalanul a „rendszerváltozás” káoszában. Ismertek és ismeretlenek. Közülük sokan az olajszőkítés áldozatai 

S az ismertek, akik szintén a zavarosban halásztak?
Fenyő, Boros Tamás, Döcher György Prisztás, Seress Zoltán, hogy csak néhányat említsek, hiszen a sor még tovább folytatható. Alvilági emberek voltak, akik politikusokkal cimboráltak, közös fényképek készültek róluk, kiszolgálták őket, elősegítették az „elit” gazdagodását. Dicstelen lett életük vége. S a tettes, vagy tettesek kilétre a mai napig nem derült fény.

S itt kell megemlíteni a Békés megyei rendőröket,
 Kuzma őrnagyot például, akiket, mert gátat akartak vetni ennek az esztelen rablásnak, kivégeztek. Persze, a hivatalos indok öngyilkosság. Hogyne, étkezés közben lesz valaki öngyilkos, hogy csak az egyik esetre utaljak. A jobbkezes rendőr meg a bal halántékához szorítja a pisztolyt, s így végez magával. Mese habbal. 

Nézzünk körül egy kicsit a világban, mégpedig a pénzvilágban, ahol, gazdasági világválságot hazudva,
most zajlik a pénzpiacok újra felosztása. Aztán visszatérünk majd a magyar példák sorolására, megemlítve a legújabb rejtélyt, a csepeli baráti tűzben elkövetett kettős gyilkosságot.
Nos, Amerikában nyilvánosságra kerül, hogy a Nasdaq nevű tőzsdei cég alapítója, egykori elnöke,
 Bernard Madoff 50 milliárd dollárt síbolt el. Ez után sorra következnek a képtelenebbnél képtelenebb halálesetek. Idézetet olvashatnak egy magyar hírportál egyik közelmúltbeli írásából: „Eltűnt egy amerikai befektetési alap vezetője, akin több százmillió dollárt keresnek ügyfelei. A 75 éves Arthur Nadel, a Reuters híre szerint legalább 350 millió dollárt kezelt. A család szerint Nadel szerdán azt mondta, hogy munkába indul, azóta nem látták. Kiszivárgott hírek szerint a házában találtak egy feljegyzést, amely szerint öngyilkosságra készül, mert elbukta az ügyfelei pénzét. Ezt az értesülést azonban a helyi seriffi hivatal nem erősítette meg. Nem Nadel lenne az első megbukott üzletember, akit öngyilkosságba kerget a pénzügyi összeomlás. Január elején, a tavaly még a világ 94. leggazdagabb embereként számon tartott Adolf Merckle vetette magát vonat elé, miután sok százmillió eurót elbukott azzal, hogy tavaly októberben a Volkswagen-részvények esésére játszott, ám az árfolyam emelkedett. Ugyanezen a napon lett öngyilkos Steven Good, egy jelentős amerikai ingatlanértékesítő cég elnök-vezérigazgatója, míg Thierry de la Villehuchet, az Access International alapkezelő francia társalapítója nem sokkal karácsony előtt követett el öngyilkosságot,miután 1, 5 milliárd eurót veszített Bernard Madoff New York-i üzletember piramisjátékában.”

Milyen érdekes, az a hírportál, amelyik egyedül közölte, még 2008. decemberében, hogy Zürichben öngyilkos lett az 52 éves közgazdász 
Alex Widmer, a Julius Baer Bank vezérigazgatója, aki négyszáz milliárd svájci frank felett- mint befektetési alapkezelő- rendelkezett, szóval az ő halála az imént közölt „öngyilkossági” listáról hiányzik. A magyarázat számomra egyszerű, nevezetesen, ha nem beszélünk róla, senkinek nem jut az eszébe többé. Mert elég kusza ez az ügy, hiszen ez a bank akkor még 10 százalékos tulajdonos az OTP-ben, s a tulajdonrészt, azóta 15 százalék fölé emelték, azzal a szerződési kitétellel, hogy a megváltoztatott nevű banknak, most már, a nem biztos, hogy öngyilkos Alex Widmer nélkül, opciója van tulajdonrésze növelésére. De arról azért nem beszél senkihogy ennek a svájci banknak az OTP többi külföldi tulajdonosa, a Magyarországon élő, orosz származású Rahimkulov család, vagy a Bank of New York is alárendeltje. Tehát a külföldi tulajdonosi százalékok összeadódnak- nem a nyilvánosság előtt-, s elérik, vagy talán meg is haladják a negyven százalékot. 

Legalábbis morfondírozhatunk magunkban, hiszen Alex Widmer halálának körülményei eléggé kétségesek. De a német 
Adolf Merckle halála körülményein is elgondolkodhatunk. A hivatalos verzió szerint, öngyilkossági szándékkal egy 240 kilométeres sebességgel száguldó vonat elé vetette magát. A vonat a vizsgálhatatlanságig összeroncsolta a testet, de a hivatalosságok siettek azonnal kijelenteni, hogy idegen kezűség nem történt. Hát, ha nem tudták a testet megvizsgálni, miért olyan biztosak az öngyilkosságban?Miért nem keresnek legalább két „baráti” kezet, amely a vonat alá lökte a német bankárt. Ez a halál is, mint Alex Widmer halála, talán baráti tűz következménye? 

És akkor térjünk vissza ide hozzánk, Csepelre. Az első hírforrásunk a Csepel. hu internetes újság. A gyilkosság, amiről most majd szó lesz, 2009. január 7-én, 18 óra harminc perckor történt: „A rendőrségtől és az Országos Mentőszolgálattól származó információ szerint szerdán a kora esti órákban egy ismeretlen személy Csepelen, a Széchenyi utcai Csepel-sziget Általános és Szakképző Iskolában
 fejbe lőtte Takács Józsefet, az iskola igazgatóját és Papp Lászlót, az intézmény igazgatóhelyettesét. Takács Jószef és Papp László a sérüléseibe a helyszínen belehalt. A tettes elmenekült a helyszínről. Az elkövető az intézmény gondnokát is megsebesítette. Mint megtudtuk, a gondnokot a kezén érte a lövés. A rendőrség lezárta az iskola környékét és megkezdte a vizsgálatot. Tóth Mihály, Csepel polgármestere nem sokkal a tragédia jelzése után szintén a Széchenyi utcai iskolához ment, hogy a helyszínen szervezze a lehetséges és szükséges segítséget.

Szemtanúk beszámolója szerint egy símaszkos ember lövöldözött. A bűncselekményt a sérült gondnok a szomszédos üzletből jelezte a rendőrségnek, kérve a segítséget. Őt később sokkos állapotban szállították a Merényi Gusztáv Kórházba, ahol egyelőre nem tudják kihallgatni.”

Aztán lassan változni kezdett a kép, már nem a símaszkost keresték, mint lehetséges gyilkost: „Megvannak a tegnapi kettős gyilkosság gyanúsítottjai: a meglőtt biztonsági őr és a gazdasági igazgató. Mint arról az atv.hu tegnap elsőként beszámolt, szerdán az esti órákban egy símaszkos támadó berontott a Csepel-szigeten található Széchenyi utcai alapítványi és szakképző iskolába, és két férfit - az intézmény vezetőjét, illetve egy tanárt - fejbe lőtt, akik azonnal meghaltak. A biztonsági őrt a kezén találta el, őt kórházba szállították, de altatásban tartják, ezért nem tudták még kihallgatni. A simaszkos férfi elmenekült.
Az MTI csütörtök reggel közölte, hogy elfogták a kettős gyilkosság gyanúsítottját és a rendőrség délelőtt sajtótájékoztatón ismerteti a részleteket.

A két gyanúsítottat az emberölés napján, szerdán elbocsátották az iskolából sikkasztás gyanúja miatt. A nyomozók szerint 
brutális kivégzés történt, amelyet a biztonsági őr hajtott végre. Bodnár Zsolt, a budapesti rendőrfőkapitány bűnügyi helyettese és Keszthelyi József, a BRFK Életvédelmi Osztály vezetője a sajtótájékoztatón ismertették: a biztonsági őrt és a gazdasági igazgatót egy 3-4 millió forintos sikkasztási ügy miatt bocsátották el az állásukból szerdán. A gazdasági igazgató estére találkozót beszélt meg az alapítványi intézmény vezetőjével, hogy az elbocsátásból adódó technikai kérdésekről - például eszközök leadásáról, juttatásokról - beszéljenek. Az intézményvezető magával vitt egy pedagógust is, aki egy magnóval a zsebében rögzítette a találkozón elhangzottakat. A gazdasági igazgató pedig az egyébként büntetett előéletű, csalás és közokirat-hamisítás miatt korábban büntetett biztonsági őrt vitte magával. A felek fél órán keresztül beszélgettek, majd a rendőrök elmondása szerint a felvétel alapján a biztonsági őr egyszer csak - 30 másodperc különbséggel - lelőtte a két férfit. A történtek során a biztonsági őr is megsebesült, a tenyerén. Egyelőre nem tudni, hogy lövéstől sérült meg, vagy magát sebesítette meg, hogy leplezze, ő követte el a bűncselekményt. A Csepel-sziget Általános és Szakképző Iskolában szerda este két férfit lőttek le; a csepeli önkormányzat csütörtökön megerősítette azt az előző napi információt, amely szerint Takács József, az intézmény igazgatója és helyettese, Papp László a gyilkosság áldozata. A rendőrök a sajtótájékoztatón egy 62 éves intézményvezetőről és egy 32 éves pedagógus áldozatról beszéltek.
Utóbbival kapcsolatban kérdésre válaszolva azt mondták: még nem tisztázottak a pontos titulusok.

Bodnár Zsolt közölte: a rendőrök azt követően kaptak jelzést, hogy a biztonsági őr kirohant az iskolából és egy zöldségestől segítséget kért. Elmondása szerint az iskolában egy csuklyás férfi lövöldözött, aki azután elmenekült. A helyszínre érkező rendőröknek azt mondta, hogy egy, a közelmúltban elbocsátott tanuló lehetett az elkövető.
Keszthelyi József tájékoztatása szerint azonban a helyszínen vérnyomokat találtak a biztonsági őrtől az általa elmondott menekülési útvonaltól eltérő irányban. Hozzátette: az intézmény teljesen be van kamerázva, de a rögzítésre szolgáló szervernek nyoma veszett. A szerver elhelyezésére szolgáló szoba ajtaján véres lábnyomot találtak, amelyről később kiderült: az a biztonsági őrtől származik, ő rúghatta be az ajtót. Az őrt még csütörtök délelőtt sem tudták kihallgatni, mert nem volt olyan állapotban - mondta.
nyomozás során kiderült, hogy a nap folyamán, szerdán a gazdasági igazgatót és a biztonsági őrt sikkasztás miatt elbocsátották. Ennek részleteiről a rendőrök egyelőre nem tudtak beszámolni, azt mondták: még vizsgálják a történteket.
A gazdasági igazgató - aki a helyszínre sietett, és akit a rendőrök előállítottak kihallgatásra - a nyomozóknak részben elismerte a bűncselekményt. Állítása szerint nem volt a helyiségben, amikor a lövések dördültek, csak hallotta azokat. Azt azonban elismerte, hogy segített a történteket rögzítő szerver elrejtésében, azt a Dunába dobta. A sajtótájékoztatón elhangzott: a nap folyamán búvárokkal próbálják megtalálni a szervert.

A helyszínen a meggyilkolt pedagógus - akit az intézményvezető hívott el a találkozóra - zsebében megtalálták a magnót, amely rögzítette a történteket. Erről a nyomozók annyit mondtak, hogy mintegy fél órán keresztül beszélgettek a felek, amikor egyszer csak eldördültek a lövések, összesen öt lövés.

Keszthelyi József közölte, hogy brutális kivégzés történt, az áldozatoknak esélyük sem volt a menekülésre. Hozzátette: a találkozó célja egyértelműen a gyilkosság volt, mivel a beszélgetés során "egyszer csak eldördült a lövés".
A gyilkos fegyverről -, amelyet a helyszínen hagytak a tettesek - a rendőrök elmondták: az nem szerepel a nyilvántartásban, nem önvédelmi fegyver. Kérdésre válaszolva Bodnár Zsolt kitért arra: a biztonsági őr sem szerződéses, sem hivatásos tagja nem volt fegyveres szervnek.
Arra a felvetésre reagálva, miszerint az egyik áldozat a helyi önkormányzat MSZP-frakciójának helyettes vezetője, Bodnár Zsolt kizárta, hogy az ügynek lenne politikai vonatkozása, közlése szerint egyértelműen munkahelyi konfliktus állt a bűncselekmény hátterében.
A két gyanúsítottat a rendőrség őrizetbe vette. D. Gábor 36 éves gazdasági igazgatót társtettesként, K. Tamás 52 éves biztonsági őrt tettesként, több emberen elkövetett emberöléssel gyanúsítják.” (atv.hu, MTI)

Az egyik áldozat, Takács József, a helyi önkormányzat MSZP-s frakcióvezető-helyettese volt, a megölt helyettese MSZP-s szimpatizáns, a gazdasági igazgatónak titulált D. Gábor MSZP-s országgyűlési képviselő jelölt volt, a biztonsági őrnek titulált K.Tamás szintén MSZP-s szimpatizánsként volt ismert.

Aztán jönnek a további ellenmondások, a hírek eleddig arról szólnak, hogy a megölt Takács József volt az iskola igazgatója. A bemásolt dokumentum azonban másként szól: „OM azonosító: 200768
Okiratok
Intézménynév: Csepel-sziget Általános és Szakképző Iskola
Székhely: 1212 Budapest, Széchenyi út 93
Intézmény vezetője:
 Deme Gábor 
Többcélú intézmény: összetett iskola*
Ellátott feladatok: általános iskola; szakiskola; szakközépiskola;
Tel.: 30/5670257
Fax: 1/2778301
Vezető e-mail: 
csiszi@c2.hu
Fenntartó: Csepel-sziget Humánerőforrás Fejlesztő és Foglalkoztatást Támogató Alapítvány
Fenntartó típusa: alapítvány”
Tehát, D. Gábor azonos Deme Gáborral, aki az emlegetett iskola igazgatója, a dokumentum szerint. Ezt egyébként ő maga is, az MSZP honlapján, egy korábbi bejegyzésében, önéletrajzában megerősíti: „Jelenleg a Csepel-sziget Általános és Szakképző Iskolának vagyok az igazgatója. Deme Gábor"

Jönnek ám a meglepetések rendületlenül, az egyik hír például a mostani vélt tettesről, K. Tamásról szól, akiről azóta azt is megírták már, hogy
 Kun Tamásnak hívják. „A csepeli rendőrkapitány ajánlotta be az alapítványi iskola vezetésének a kettős gyilkossággal gyanúsított gondnokot – állítja védence vallomása alapján az ügyben szintén gyanúsított Deme Gábor ügyvédje. Ruttner György úgy tudja: K. Tamás a rendszerváltás előtt kiemelt személyeket védett, többek között Losonczi Pálnak, az MSZMP Elnöki Tanácsa elnökének is a testőre volt.” 
A rendőrség viszont azt állítja, hogy a rendőrkapitány csak azt mondta, vegyenek fel valakit, azt nem, hogy kit.
Aztán az egyik csepeli újságban felbukkan a múlt: „Olvasom a csepeli újságban, hogy 
alezredesünk nemrégiben Kun Tamás védőszárnyai alatt éppen ebben az iskolában tartott előadást. Miről is??
"Császár Mihály r. alezredes, a XXI. kerületi (Csepel) Rendőrkapitányság vezetője többek között az iskolán belüli áldozatvédelmi és bűnmegelőzési munka jelentőségét taglalta."

De térjünk vissza egy el nem felejthető szálra, amire Deme Gábor ügyvédje hívta fel a figyelmet: „Az ügyvéd szerint valóban volt elszámolási vita Deme Gábor és a megölt alapítványi vezető, Takács József között. Deme belenyúlt a házi pénztárba és úgymond zsebből fizetett ki sok mindent, később ezeket fiktív számlákkal próbálta igazolni. A gondnok, Kun Tamás cége is adott ilyen számlákat."

Ugye, hogy bonyolódik az ügy? S miközben az újabb hírek érkeznek, az MSZP minden lehetséges internetes helyről eltünteti a Deme Gáborra vonatkozó bejegyzéseket. Azért, mint ez olvasható is, néhányat még időben, a saját dokumentumtáramba sikerült elmentenem.

Megmentettem a hozzászólások, vélemények közül is egyet-kettőt: „Ez nonszensz. Ilyen ország talán csak a 3. világban lehet. Ez Európa közepén elképesztő, hihetetlen, felháborító. 
Az egy dolog, hogy bűnözői körökben így megy a megtorlás egymás között, de az több mint nonszensz, hogy ezek a bűnözők és tolvajok vannak kormányon és »irányítanak« egy országot. TESSÉK MUTATNI EURÓPÁBAN MÉG EGY OLYAN ORSZÁGOT, AHOL A KORMANYZÓ PÁRT TAGJAI/KÉPVISELŐI ILYEN MESSZIRE MENNEK! Lehet fideszezni, jobbikozni, csak előtte kéne mutatni egy olyan Fidesz-, Jobbik-, stb. tagot, aki ilyen gyilkosságban benne volt” – vélekedik egy fórumozó.
Más a társadalom állapotát is fölveti: „Az erkölcsi mélység, ahova a vezetőink lesüllyedtek, ijesztő. A társadalom összeomlik e miatt. Nem jó ez így! Erkölcsi bizonyítvány nélkül hogy lehetett biztonsági őr? A biztonsági szolgálat Csepelen kinek a kezében van? SZDSZ?” – olvashatjuk.

Akad azért, aki kiáll a párt mellett: „Két embernek kellett meghalni ahhoz, hogy ezt a minősíthetetlen bejegyzést megtedd (megtegyétek). Csak te (ti) és a hozzád (hozzátok) hasonló gondolkodású emberek képesek emberi tragédiából politikai tőkét kovácsolni. Szerencsére kevesen vagytok.”

Nem feltétlenül emberi tragédiának látja a történteket ezzel szemben a Fletó nevű hozzászóló: „Gabi! Gabi! Már megint ez a kisebbségi érzésed mellettem! Ki engedte meg, hogy ugyanannyit akarjál magadnak, mint én? Ugyanolyan sorsra jutsz, mint cuslág! Nem tudod úgy megúszni, mint a veresjancsiék vagy a brókerek... Áruló vagy, mert tetteddel elárultad, hogy milyenek vagyunk!”

„Gyomorkavaró mocsok vagy Deme, szégyent hoztál az egész közösségünkre – fakad ki az egyik, vélelmezhetően baloldali hozzászóló. Egy magát jobbosnak aposztrofáló pedig így fogalmaz: „Kedves Gábor! A sikkasztást néhány évvel megúsztad volna! Most remélem, a műanyag lakat is rád rohad!”

Döbbenetes üzenetet hagyott egy Dr. K.-né Anasztázia nevű hölgy, Deme Gábor IWIW-es oldalán, nem sokkal azelőtt, hogy törölték a kettős gyilkosság társtetteseként vádolt politikus IWIW-es lapját – értesült a Csepel.info. Az esetnek több szemtanúja van, sajnálatos módon azonban nem mentette, vagy fényképezte le az oldalt senki, csak a hozzászólás szövegét másolták át az Index egyik fórumára. (Dokumentumaim között szerepel egy olyan fénykép, ahol együtt látható Deme Gábor és Gyurcsány Ferenc magyarországi miniszterelnök. L. P.) A hölgy, aki véleményként írt a gyilkossággal gyanúsított MSZP-s politikusnak, „MSZP alapszervezet” megjelöléssel fejezte be hozzászólását.

A szöveg a következő: „Megmentünk Gábor ! Az MSzP alapszervezet nevében megigérem hogy mindent megteszünk a megmentésed érdekében. A Rendöség is sáros más ügyekben, ha
téged bukni hagynak ok is buknak ! Veled vagyunk Gábor ! K. Anasztázia MSzP
alapszervezet”
A Csepel.info utánajárt: a megjegyzést író hölgy munkahelyként az MSZP Kultúrpolitikai Osztályát jelölte meg (igaz, rossz helyesírással), és ismerősei között van többek között Alexa György és Vajnai Attila, de bejelölte a rendőrgyilkos Ságvári Endre profilját, több MSZP-s szervezetet és a „vörös csillagot” is.

Deme Gábort közben „végképp eltörölték” az Interneten. Az után, hogy az MSZP valamennyi honlapjáról és képgalériájából törölték, megszűnt a politikus IWIW-es oldala, majd utoljára, kedden délután a www.deme.hu címen található személyes oldala is.”

A Csepel. Info 2009. január 14-i írásából idézek: „
Deme szeretett jól értesült és fontoskodó lenni, és az információit a környezetében szívesen mesélte. Sok anekdotát is mondott, többek között a „Szeva bácsisat. Amikor ugyanis Szemjon Mogiljevics, az ismert ukrán-orosz maffiózó Magyarországon rendezte be a bázisát, Deme egy kisebb számítógépes munkát, talán szoftvertelepítést végzett a Schwinn-Csepel-nél.Mesélte, hogy mindenki pontosan tudta, hogy Szeva bácsi” nem a kerékpárok iránti szerelme és jó üzleti érzéke miatt szerezte meg a cégethanem pénzmosodának. Az akkori fizetésekhez mérten még a takarítónők is jól kerestek. Mint mondta, ennek a kisebb munkájának köszönhetően, amikor „Szeva bácsi” talpa alatt már Magyarországon is forróvá vált a talaj, őt is elhívták a maffiózó búcsú bulijára. Ebből az alkalomból mindenki komoly jutalmat kapott, még a takarítónők is harminc-negyven ezer forinttal többet vihettek haza, ami akkor azért nem volt olyan kis összeg - mesélte munkatársának Deme Gábor. (…) Szemjon Mogiljevicsállítólag a világ legnagyobb, Vörös Maffiaként ismert orosz bűnszövetkezetének feje volt, többek között fegyver- és kábítószer-kereskedelemmel, nukleáris anyagok forgalmazásával, prostitúcióval, pénzmosással és védelmi pénzek kizsarolásával foglalkozott. (KGB-s őrnagy volt, a magyarországi olajszőkítés legfőbb irányítója. L. P.) Már a hetvenes években a Moszkva melletti hírhedt ljuberci banda tagja volt. Meggazdagodása a nyolcvanas években kezdődött, amikor az Oroszországból kivándorló, s hirtelen indulni kénytelen zsidók nem tudták magukkal vinni értékeiket. Mogiljevics megvette azokat, ígérve, hogy majd később eladja, és az ellenértéket elküldi a tulajdonosoknak, ám állítólag soha nem küldött senkinek semmit.Mogiljevics cége, az YBM 1996-ban szerezte meg a Schwinn-Csepel Rt.-t, amelynek vezérigazgatói tisztét 1995. január és 1997. szeptember között Podolák György MSZP-s országgyűlési képviselő töltötte be. Podolák 1999 végéig a cég igazgatóságában maradt.(Az MSZP-s országgyűlési képviselő Podolákról van szó, aki jelenleg az országgyűlés gazdasági bizottságának elnöke. Puch László után őt tartják a párt második legerősebb emberének. Közvetlenül Gyurcsány kapcsolata. Többek között tőle függ, hogy kiből lesz valahol felügyelő bizottsági, vagy kuratóriumi elnök, tag. Jelenlegi helyzete annyira megfelelő neki, hogy még miniszterséget sem volt hajlandó vállalni. L. P.) Mogiljeviccsel hozták kapcsolatba a Knopp András, az MSZMP kb egykori alosztályvezetőjének segédletével Magyarországon bejegyzett, 3 millió forintos törzstőkéjű Eural Trans Gas Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.-t is, amely a RoszUkrEnergo előtt monopolhelyzetben volt a türkmén gáz ukrajnai kiközvetítésében. (…) Budapesten Mogiljevics sztriptízbárokat, éjszakai szórakozóhelyeket működtetett, de a rendőrség sem őt, sem a mulatóit nem zaklatta. Nem sikerült például rábizonyítani 1994-ben, hogy - mint a budapesti Black and White toplessbár 1991-1993 közötti tulajdonosának - köze lett volna a frankfurti magyar bordélyház-tulajdonos, Bartos Gábor meggyilkolásához, és azt sem, hogy szerepe lett volnaSzentendrei úti orosz-ukrán bandaközi leszámolásnak minősített lövöldözésbenugyanabban az évben a. Bár őt gyanították az 1998-as Aranykéz utcai robbantás - amelynek áldozata lett Boros Tamás vállalkozó -, valamint Seres Zoltán alvilági üzletember 2000-es meggyilkolása mögött, ezen ügyekben nem indult nyomozás ellene. Büntetőeljárást csak egy esetben kezdeményeztek ellene Magyarországon, még a kilencvenes évek végén, az YBM-cégbirodalom bedőlésével kapcsolatban, számviteli fegyelem megsértése miatt, ám ő a nyomozás lezárulta előtt elhagyta az országot. Mogiljevicset 2008. januárjában tartóztatták le Moszkvában.”

Csak a teljesség kedvéért,
 volt olyan, ma is képernyőn lévő, „menő” újságíró, aki ezen az ajándékosztáson, a Deme által emlegetett búcsú-bulin, egy 500-as Mercedest kapott Szemjon Mogiljevicstől ajándékba, szolgálataiért.

S ha már Mogiljevics megint beúszott szépen a képbe, s vele együtt a magyar politikai „elit” krémje, akkor már
igazán érdemes azon gondolkodni, hogy valóban csak 3-4 millió forint miatt gyilkolt valaki Csepelen? Nem lehetséges, hogy a háttérben a maffia vívja még mindig, most már Szeva bácsi nélkül, a saját gyilkos harcát? 

Lakatos Pál


1 megjegyzés:

  1. Jó napot, Josef Lewis vagyok. Egy elismert, törvényes és akkreditált hitelező. Nagyon gyorsan és egyszerűen nyújtunk kölcsönöket, személyi kölcsönöket, autóhiteleket, otthoni hiteleket, diákhiteleket, üzleti kölcsönöket, feltalálói kölcsönöket, adósságkonszolidációt. stb.

    Kapjon engedélyt egy üzleti vagy egyéni hitelre ma, és szerezzen pénzeszközöket ugyanazon a alkalmazási héten. Ezek a személyes kölcsönök jóvá lehet hagyni, függetlenül a hitelezéstől, és sok boldog ügyfelünk van, aki támogatja ezt a követelést. De nemcsak megkapja a szükséges kölcsönöket; akkor a legolcsóbb lesz. Ez a mi ígéretünk: Garantáljuk a legalacsonyabb kamatlábat minden olyan kölcsön esetében, amely ingyenes fedezetet nyújt.

    Törekszünk arra, hogy pozitív tartós benyomást hagyjunk ügyfeleim elvárásainak túllépése során. Célunk, hogy méltósággal és tisztelettel kezeljük, miközben a legmagasabb minőségi szolgáltatást időben biztosítjuk. Nincs szükség társadalombiztosításra, és nem szükséges hitelesítési ellenőrzés, 100% -os garancia. Kérjük, azonnal válaszoljon az alábbi részletek alapján, ha érdekel a kölcsön, és mentes a csalásoktól.

    E-mail: progresiveloan@yahoo.com
    Hívás / szöveg +1 (603) 786-7565 köszönöm



    VálaszTörlés