2018. január 24., szerda

Lakatos Pál Országrontók II.





Lakatos Pál Országrontók II.



Milliárdok balkézről
Még a „narancs” és a „szegfű” is nekik terem
 



Már megint egy szél fújta levél került véletlenül a kezembe. A címzett dr. Medgyessy Péter miniszterelnök. „Tisztelt Miniszterelnök Úr! Alulírottak, akik egykor a magyar mezőgazdaság felelős beosztásaiban tevékenykedtünk, az utóbbi években elkeseredetten szemléljük a sokkal jobb sorsra érdemes agrárágazat és agrártársadalom helyzetének alakulását. Nagy aktivitással folyt az állami és szövetkezeti közös vagyon elherdálása, klientúrák tisztázatlan eszközökkel való építése. Az eredmény: nagyságrenddel alacsonyabb termelési színvonal, versenyképtelen üzemi-vállalati struktúra, nagyarányú eladósodottság, tőkehiány, szétesett és nagyobb részben kétségbeesett, reményvesztett agrártársadalom. Azt is tudjuk, hogy az elmúlt tizenkét év hibáinak többsége helyrehozhatatlan. Az ország gazdasági helyzete és a nemzetközi viszonyok is behatárolják a kivezető út lehetőségét. Mindezek figyelembevételével, jól átgondolt, korszerű agrár- és vidékpolitikával a magyar agrárágazat legégetőbb problémáinak kezelése azonban megoldható. Helyeseljük, hogy a kormány intézkedéseivel azt segíti elő, hogy a mezőgazdaság minél kevesebb megrázkódtatással kapcsolódjon az EU integrációhoz”. Még idézek néhány sort a levélből: „Fel kívánjuk hívni Miniszterelnök Úr figyelmét arra, hogy megítélésünk szerint napjaink egyik legégetőbb problémája a hústermelés és a szántóföldi növénytermesztés helyzetének alakulása. A nagy abrakfogyasztó ágazataink, a sertés-, baromfi- tönkremenetele, leépülése magával ránthatja az egész szántóföldi növénytermesztést, ellehetetlenítheti a gabonatermelést. E két nagy ágazat egyensúlya megbomlott, az a veszély is fenyeget, hogy a húsvertikum a hazai piacokat is elveszíti. A gabonatermelés pedig, a jelenleg rendkívül gyorsan és nagymértékben éleződő világpiaci helyzet miatt, gyors belső átalakulás nélkül döntő veszteséget szenvedhet. A problémák olyan súlyúak, hogy kezelésükhöz átfogó, és az átmenetet az ágazat szereplői számára megnyugtató módon megteremtő felzárkóztatási programra van szükség. A program készítéséhez be kellene vonni neves hazai és külföldi szakértőket, kutatókat, tudósokat és gyakorló gazdálkodókat egyaránt. Helyeseljük a kormány törekvését, hogy jogi úton rendezze a közvéleményben nagy felháborodást okozó tizenkét agrár részvénytársaság privatizálását. Amíg azonban ez meg nem történik, addig átmenetileg fel kellene függeszteni – szerintünk – a további állami gazdaságok privatizációját. Meggyőződésünk, hogy a közvéleményben kedvező visszhangot keltene, ha a kormány megfontolná e gazdaságok regionális, agrár és vidékfejlesztési programokba való bevonását is.” Ez a levél Budapesten keltezett 2003. január 27-én, és így fejeződik be: „Őszinte tisztelettel: Dimény Imre, Hütter Csaba, Romány Pál, Váncsa Jenő, Villányi Miklós.” A Kádár-rendszer egykori nagy embereiről, volt miniszterekről van szó.
• Közülük az egyik Németh Miklós kormányában is miniszter volt, meghatározó szerepük volt a szocialista mezőgazdaság kiépítésében és az átalakítási folyamat megindításában. Egyébként akkor jobb földtörvényt fogadtak el, mint ami jelenleg érvényben van, hiszen akkor minden külföldi föld tulajdonlását kizárták. Öt miniszter leírja ezeket a súlyos szavakat, s egy dolog azonnal az eszembe jut. Nevezetesen, hogy 2003-ban ott tartunk, ahol tizenegy évvel ezelőtt, amikor is 1992 decemberében feldolgoztuk az agrárium válságát. Az elemzések nagyjából ugyanezek voltak, de akkor még egyharmadával nagyobb volt a termékalap. Azóta a sertéságazat, a tejágazat, a szarvasmarha, a juh, a kecske, a gyümölcs, az agráriumot meghatározó gabonaágazat iszonyatos mérvű veszteséget szenvedett.
• Sőt, azóta túl vagyunk az európai uniós népszavazáson, túl vagyunk a koppenhágai szerződés aláírásán, s tudjuk, hogy a mezőgazdaság helyzete távlatokban tovább romlott.
• Versenyképtelenek vagyunk a támogatási rendszer különbözősége miatt, de most már nem csak a nyugat-európai, hanem a kelet-európai piacon is. Tudomásul kell venni, hogy a gabonatáblák hazai szétaprózódása és a megfelelő talajutánpótlás hiánya miatt ma Keleten – Ukrajnára és Oroszországra gondolok – lényegesen jobb eséllyel termelik a búzát, kukoricát, mint nálunk. Ugyanez a pusztítás, mint ami az agráriumban megtörtént, végigment nálunk a gazdaság egyéb ágazatain is. De itt nagyobb a baj, mert az élelmiszerről van szó. Nevesíthetők a felelősök is, ismertek. Mintegy hétszázezer munkahely elveszett ebben az ágazatban a tízmillió sertés levágásával, a baromfiágazat totális tönkretételével – a libától a brojlercsirkéig –, a szarvasmarha-ágazat leépítésével.
• Eszembe jut egy régen készített interjú. 1992-ben beszélgettem Antall Józseffel, a Magyar Köztársaság akkori miniszterelnökével, és már akkor láthatóak voltak a negatív folyamatok, látható volt, hogy a magyar mezőgazdaság züllesztése megkezdődött, és igen erőteljesen folytatódik. Megkérdeztem Antall Józsefet, hogy nem azért történik-e a magyar mezőgazdasággal mindez a rossz, hogy mire az Európai Unió tagjai leszünk, addigra olyan mezőgazdaságunk legyen, amely nem konkurenciája a francia, a spanyol, az olasz, a német mezőgazdaságnak. Antall József nagyon keményen, nagyon határozottan rázta a fejét, és közölte, hogy ilyesmire ne is gondoljak, ilyesmiről szó sincs.
• Gyakorlatilag ekkor már eldöntött volt a magyar mezőgazdaság egy részének a sorsa, hiszen a feldolgozó vállalatok jelentős részben külföldi kézbe kerültek. Amikor ez a riport elhangzott, akkor a magyar mezőgazdaság már súlyos válságban volt, és ez azóta csak fokozódott. De miért gondolja azt bárki, ha megkérdez egy miniszterelnököt, hogy az őszintén válaszol arra a súlyos kérdésre, hogy tudatosan teszi-e tönkre az egész bürokráciája, az egész politikai „elit” – idegen érdekek szerint – a mezőgazdaságot. Nem válaszolhatott mást, mint hogy nemlegesen csóválta a fejét. Én ebben az időszakban, amikor ez a riport elhangzott, kidolgoztam az agrárvilág stabilizációjáról szóló programot – mint az Agrárkamara frissen megválasztott elnöke –, amit Antall József olyan érdeklődéssel fogadott, hogy kormányprogrammá akarta emelni, miután a többi öt parlamenti párt is elfogadta azt. Meg is bízta Kádár Bélát, Kupa Mihályt, hogy egyeztessék kormányprogram szintjén, mert valóban katasztrofális helyzetben volt 1992 nyarán a magyar mezőgazdaság. Ha az akkori helyzetet katasztrofálisnak tekintjük, akkor mit mondunk a mai állapotokról? Antall József másnak is azt mondta, hogy nem az a cél, hogy az agráriumot ilyen módon és mértékben leépítsük, pedig ma már biztosan lehet állítani, hogy ez is az átalakulás egyik feltétele volt. Egy ilyen erős agrárium nem csatlakozhatott az unióhoz, le kellett pusztítani. Nekem is azt mondta Antall József, hogy dolgozzunk tovább azon, hogy a magyar mezőgazdaságot a következő időkre megmentsük és a hazai érdekeket megvédjük. Aztán kiderült, hogy ez csak szöveg volt. Mit ne mondjak, etetés. Esze ágában sem volt senkinek a mezőgazdaságot és a vidéket megmenteni, sőt, a pártpolitika mentén kettéosztották a vidéket és a mezőgazdaságot. Szekértáborokat építettek egymással szemben, kizárólag egymás erőinek kioltására szövetkeztek.
• A Kádár rezsim öt volt minisztere által írt levél részleteit ismertettem az imént. Csak még egyszer sorolom, hogy Dimény Imre, Hütter Csaba, Romány Pál, Váncsa Jenő, Villányi Miklós voltak az aláírók. A levélben utalnak arra az időszakra, amikor a Fidesz-kormányzat alatt tizenkét agrár részvénytársaságot privatizáltak, és arra kérik Medgyessy Pétert, hogy függessze fel az állami gazdaságok további privatizációját. Mi viszont korábban már beszéltünk arról, hogy kész a terv az ÁPV Rt.-nél a kormány által megrendelten, ami szerint újabb állami gazdaságok privatizációjára kerül sor 2003-ban. Tehát még a volt elvtársaikra sem hallgatnak.
• Ez az öt ember markáns szerepet vállalt az MSZP agrárprogramjának kialakításában. Kettőjükkel személyesen beszéltem a közelmúltban, szándékosan nem mondom ki a nevüket, egyik közülük Szanyi Tibort, az ágazat egyik mostani felelős vezetőjét még a Kádár-rezsimben eltávolította a Mezőgazdasági Minisztériumból, mint alkalmatlan embert, s mindketten mérhetetlen fájdalommal beszéltek a jelenlegi helyzetről. De azt mondták, hogy ilyen módon még nem alázták meg őket, mint most, hogy elkészíttették velük a programot, majd utána jött egy hihetetlen erőszakos siserehad, akik – ők mondták – ugyanolyanok, mint a fideszes gazemberek, akikről ők a tanulmányukban beszéltek. Nagyon megértem ezeknek az embereknek az elkeseredettségét, sőt még azzal is egyet értettem, hogy le kell állítani az állami tulajdon további eladását. Közöttük sok tudós ember van, aki bizony tudja, hogy Nyugaton az állami földek aránya erőteljes. A tulajdon pedig – stratégiai ágazatoknál – kizárólagos Nyugaton. Jogosan vetették fel ezeket a dolgokat a miniszterelnöknek, hiszen azt ígérte az MSZP, hogy azonnali hatállyal felülvizsgálja az állami gazdaságok privatizációját, annak súlyos törvénytelenségeit. Ehelyett azonban – mint az előzőekben már jeleztük – esze ágában sem volt ezt tenni, hanem ugyanúgy, mint korábban a Fidesz csapat, saját klientúrája igényeit elégítette ki.
• Úgy dobnak sarokba régi kapcsolatokat ezek az urak – és most nem csak a szocialistákról beszélek, hanem a mindenkori kormányokról –, ahogy akarnak, mint ahogy az ember a megunt alsóneműjét hajítja el.
• Ez természetes. Azok az emberek, akik bármelyik oldalon elhivatottan szólalnak meg a saját szakterületükért – és itt most ne csak a mezőgazdaságra gondoljunk, hanem a kultúra, a gazdaság, a bankvilág szétverésére – akármilyen régi elvtársak vagy barátok voltak, azonnal a perifériára csúsznak, ellenséggé válnak. Ezeket az embereket, akik tiszteletreméltóan próbáltak szólni az agrárágazatért, ma úgy nevezik az ifjú titánok, hogy az „öt vén bolond”. Az öt vén bolond, akik mellett ők felnőttek, akiknek – egyébként nem dicsérem a teljesítményüket –, de a lábuk nyomába sem léphetnek. Nem veszik észre, hogy hiába irkálnak ők – nemcsak Medgyessynek írtak, hanem Horn Gyulának, a mezőgazdasági miniszternek, majdnem azt mondtam, a falusi plébánosnak is –, rájuk már nincs szükség. Rájuk a választásoknál volt szükség, arra, hogy a kapcsolatrendszerükkel szavazatokat hozzanak. Ki lettek rúgva, annak ellenére, hogy – én tudom az érintettől, tehát a magyar kormány vezetőjétől, hogy – nincs megelégedve az agrárágazatban nyújtott teljesítménnyel. De azokat, akik elhivatottan szeretnének valamilyen régi eszmét visszahozni, hogy Magyarországnak erős mezőgazdasága legyen, ma nem fogadja be az a csapat, amelyik letarolja a maradék mezőgazdaságot.
• Nem tarthatunk attól, hogy az a vád ér bennünket, pontosan az öt név emlegetése kapcsán, hogy nosztalgiázunk és a Kádár-rezsimet emlegetjük előszeretettel?
• Én attól nem tartok. Nincs olyan társadalmi rendszer, amiben ne lenne valami jó is. Hangsúlyozom, ez nagyon merész kijelentés, de nyugati elemzők mondják, hogy bizony a gazdaság erősödése szempontjából a diktatórikus rendszereknek is vannak előnyei. Én nem nosztalgiázok a Kádár-rezsimről, de azt tudomásul kell venni, ha valaki akkor ilyen tolvajlásokat és ilyen hazaárulást követett volna el, az évtizedes börtönbüntetést kapott volna. Ez az élősködő társaság, amelyik itt van, egy működő társadalmi rendszerben, bármilyen jogállamban, bármilyen diktatúrában csak és kizárólag a büntetőjog eszközeivel lett volna eltakarítva. Ez nem nosztalgia, már csak azért sem, mert tudni kell, hogy akkor a magyar mezőgazdaság a költségvetés pozitív befizetője volt. Ha tetszik, ha nem, világhírű volt a magyar mezőgazdaság. Rendszereket adtunk át, nem csak fejlődő országoknak. A magyar brojlercsirke Japánba, Indonéziába is ment. Ma a legnagyobb veszély az – ahogy a rövid programban, 1992-ben leírtam –, hogy nemcsak a keleti meg a nyugati piacainkat, hanem a saját belső piacainkat is elveszítjük, saját termelőinket veretjük meg, saját hazánkban. Akkor feltétlen dicsérendő volt – akár szocializmusnak hívták, akár nem –, hogy bizonyos hazai érdekeket előtérbe helyeztek. Ilyen az utóbbi tíz-tizenöt évben sehol nem fedezhető fel.
• Szóba hozta az imént dr. Szanyi Tibor nevét, aki jelenleg a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium politikai államtitkára. Ő volt az, aki azt mondta egy interpellációra válaszolva 2003 tavaszán, hogy nem kell Magyarországon a földdel foglalkozni, hiszen ha az Európai Unió tagjai leszünk, akkor úgyis mindenki, aki az Európai Unió határain belül tartózkodik, belföldinek számít, ennek megfelelően bárhol, így Magyarországon is vásárolhat földet. Nos, ez a dr. Szanyi Tibor írt egy feljegyzést Budapesten 2002. október 29-én. Az ember azt hinné, hogy a gazdasági folyamatok a világpiac által irányítottak, és nem kézi vezérlésűek. A feljegyzés alapján pedig azt látom, hogy Szanyi úr utasítást ad valakiknek, s az állami erdőgazdaságoknál például az alábbi személyek elhelyezését kéri: Iváncsi Miklós (VADEX, igazgatósági tag), Sztrapek Ferenc (VADEX, igazgatósági tag), Ribánszky Róbert (Somogy, felügyelőbizottsági tag). Aztán arról is szó van, hogy kiknek kell a kettős tagságát megszüntetni. Itt négy nevet is felsorol Szanyi úr, majd folytatja, és a következő lépésben arról ír, hogy az állami mezőgazdasági és halászati cégeknél a következő személyek elhelyezését akarja: dr. Herpai Balázs, a Balatoni Halászati Részvénytársaságnál igazgatósági tag legyen, Mayer Bertalan nevét olvasom még, Gyovai Pál nevét, Antalóczy Attila nevét – harminchárom név van itt felsorolva, tizennyolc név meg az erdőgazdaságoknál. Szóval behálózta Szanyi úr ezzel az egy feljegyzésével a magyar erdőgazdaságot, a mezőgazdaságot és a halászatot. A saját akaratát erőltette rá az ágazatokra.
• A klientúra ellen beszélt állandóan Szanyi Tibor, mint ellenzéki képviselő. Egyébként ő dicstelen szerepet játszott a gilisztamaffiával kapcsolatban, még a ’90-es évek elején.
• Erre nem sokan emlékeznek.
• Ez az a gilisztamaffia, amibe a szerencsétlen parasztembereket hitelfelvétellel beugratták. Ígérték, hogy a gilisztákat majd felvásárolják. Gilisztadombokat, tenyésztődombokat szerveztek, locsolták, pénzt fektettek bele, hiteleket vettek fel, amit ráterheltek a lakásokra. Nagyon sok kifosztott ember öngyilkos lett, sok embert kiforgattak a lakásából, tanyájából.
• Öngyilkosságok sorozatára emlékszem.
• Katasztrófák sorozata következett be. Gyakorlatilag Szanyi Tibor vállalta, hogy majd ő kitakarítja ezt a szennyet. Ezzel tűnt fel a ’90-es évek elején, ekkor lett parlamenti képviselő, országos hírnevet szerzett magának, de dicstelen szerepet játszott. Azonkívül, hogy összeszedte a papírokat, senkinek semmit nem segített, hazudozott, szerepelgetett. Az imént felolvasott feljegyzés kapcsán hadd mondjam el – lehet írni a dátumát, csak azt ne írjuk, hogy hogyan került hozzánk –, hogy a nevezett hozzá nem értését csak és kizárólag a magabiztossága és a butasága múlja felül. Őt egyszerűen alkalmatlannak tartották mindenre, tehát egyenes út vezetett a politikusi pályáig. Zagyván, összevissza beszél, a honvédelmi bizottság alelnöke volt, tüntetett itt is, ott is. Parlamenti közszereplései brutálisan buták. Haramiázza a saját társát, például a Tejterméktanács elnökét. Még a jelenlévő riporteris majdnem kiugrik a szerepéből, mert egyszerűen nem érti, hogy miért van szükség erre a hangnemre, amikor Szanyi régi barátjáról van szó. A klientúra kiépítésekor, ami ellen a Fidesz korszakában annyit beszéltek, anélkül, hogy felmenteném a Fideszt, ugyanazzal a módszerrel dolgozik ez a csapat is, és foglalja el a pozíciókat, amelyekből természetesen pénzt osztatnak maguknak vissza. Nem hinném egyébként, hogy az volna a legfontosabb problémája a magyar mezőgazdaságnak, hogy kiket ültetnek be a még megmaradt állami vállalatok vezető pozícióiba. Siralmas. Azt hiszem, hogy a magyar politikai élet kontraszelekciójának egyik tipikus példájával állunk szemben. A nevezett úr majdnem pártelnök is lett, és agresszivitása, szűklátókörűsége miatt akár még miniszterelnök is lehet. Aki ilyen leveleket irkál, és abban látja a megoldást, hogy a saját elvbarátait beültesse a hatalomba, hogy az állami vagyonból még egy keveset lecsapolhasson, az nem a politikai pályára való.
• Nekem egyetlenegy néven akadt meg a szemem. Az állami erdőgazdaságoknál Szanyi úr kérte, hogy Ribánszky Róbertet helyezzék el felügyelőbizottsági tagnak. Az én emlékezetem szerint Ribánszky Róbert neve Kádár János környezetében fordult elő.
• A másikat is nevezzük meg, Antallfyt, aki szintén Kádár János idejében volt rektor, de volt ő minden az elmúlt rendszerben. Tenkes-hegyi olaszrizlinggel történő birkózásai legendaszámba mentek. Én Szegeden végeztem egyetemet. Ezek a pereputtyok ugyanott maradtak. Ez az egytövűség. Ribánszky Róbert 1990-ben bement az újonnan választott Demszky Gábor főpolgármester ülésére, aki úgy elhagyta a városházi termet, amikor meglátta Ribánszkyt, mint annak a rendje-módja. A főpolgármester még az emelvényről is leszaladt.
• Miért?
• Azért, mert Ribánszky elmondta Demszkynek, hogy mire van szüksége. Benyújtotta a számlát. És az állítólagos nagy ellenzéki azonnal otthagyott csapot-papot, hiszen tanúk vannak rá, s nekem Ribánszky elmondta, hogy ő bizony főnöke volt ezeknek a gyerekeknek, még hajdanában, a múlt rendszerben. Ilyenek voltak az úgynevezett ellenzékiek.
• Ki volt Ribánszky Róbert?
• Kádár János egyik személyi titkára, de túlzott baloldali magartartása miatt maga Kádár János is túllépett rajta.
• És azt megelőzően mi volt Ribánszky?
• ÁVH-s tiszt. És ő volt az „ellenzékiek” főnöke. Akkor milyen ellenzékiek is lehettek Demszkyék? Megint szemmel látható, hogy ugyanazok a nevek jönnek vissza. Apa, fiú, ÁVH-sok és a múlt rendszer gyermekei. Álságosan fogalmaznak a politika mindkét oldalán. Azt mondják, hogy a szülők tetteiért nem felelnek a gyerekek. De a szülők ÁVH-s múltjából adódó előnyöket azért élvezhetik? Tehát ez itt a gond, az anyuka, apuka mocskos múltja miatt hátrányokat ne szenvedjenek, viszont a múlt előnyeit élvezik, legyen bármilyen társadalmi rendszer. Ribánszky csak egy név a sok közül, rengeteg hasonló cégkapcsolatokkal rendelkező személyről és hasonló előnyöket élvező leszármazottról tudunk még. De visszatérve Szanyi úrhoz, az, hogy a politikai „elit” folyamatosan lecseréli még az állami gazdaságok vezetőit is, nyilvánvalóan egy cél érdekében történik: lopni tovább.
• Csak lapoztam egyet, mert egy másik címzetthez írt levél is a kezemben van. A Miniszterelnöki Hivatalba érkeztették, dr. Keller László „üvegzseb-államtitkár” úrnak. A Hortobágyi Nemzeti Park dolgozói írták ezt a levelet, és ebben az államtitkár úrnak vizsgálati javaslatokat tesznek. Azt írják, és itt a Fidesz kormányzatra utalnak, hogy „az előző kormányzati ciklus alatt a Hortobágyi Nemzeti Park áron felül vásárolt meg Hortobágy településen lévő vállalkozótól egy ménest a volt miniszter és közigazgatási államtitkár utasítására. A park akkori igazgatója a nyilvánvalóan törvénytelen vásárlást nem támogatta. Emiatt leváltották, és visszahozták dr. Aradi Csabát. A vállalkozó kétszázharmincmillió-kétszázötvenmillió forintért kívánta a tulajdonát képező ménest értékesíteni. A vételár végül – a minisztérium kezdeményezésére – meghaladta a háromszázmilliót”.
• Ez a lovas berkekben hatalmas botrányt váltott ki. Habár a lovasoknál is mindenki lop, az apaállat és a fedezőmének behozatalánál több százezer dollár szokott eltűnni. Évtizedek óta így működik ez. Amit viszont az üvegzseb-programú államtitkárhoz írt az aláíró, abban van egy megdöbbentő dolog. A szocializmusban a magyarok olcsóbban adtak el, mint amennyit a Nyugat kínált volna az áruért. És a különbözetből származott a jutalékuk, de drágábban vásároltak, mint amennyiért kínálták a nyugatiak a portékát. A különbözet itt is magánzsebbe került. Ez a korrupt rendszer jelenleg is így működik, semmi nem változott. A magyar kereskedők az elmúlt rendszerben legendásak voltak a korruptságukról, ezt a nyugati partnereinktől tudjuk. Most ugyanez van. Ha egy vevő nem lefelé alkuszik, hanem felfelé, mint esetünkben a minisztérium tette, és ehhez egy állítólagosan tisztességes köztisztviselő a nevét is adja, akkor nem másról van szó, mint korrupcióról. Ha egy vállalkozó százmillióval többet kap, mint amennyi a ménes általa megjelölt értéke, akkor elgondolkodhatunk azon, hogy ebből ki hogyan részesült. Az említett vezetőből egyébként szentet csinált a politika. Ám legyen, de aki a mai magyar politikai „elit” mellett meg tud maradni vezető beosztásban, és ilyen vásárlások közreműködője, aláírója, az messze nem tekinthető a tisztesség példájának. Az ilyen esetek a korrupció melegágyai.
• A második pontban hasonló módon fogalmaznak a levél írói, hiszen azt olvashatjuk, hogy „az előző kormányciklus alatt történt földingatlan-vásárlás ügyét is szíveskedjen felülvizsgáltatni, mert ezekkel kapcsolatban szinte minden esetben felmerül a korrupció gyanúja. Egy példa a sok közül: dr. Aradi Csaba a Nyugat-Európából kapott úgynevezett vizes élőhely fejlesztés programjába azokat az ingatlantulajdonosokat vonta be, akik a vételár tíz-húsz százalékát visszaadták”.
• A helyszínen találkoztunk ezekkel az emberekkel, és az általuk leírtaknak nem csak tárgyi bizonyítékai vannak, hanem megvannak a rendőrségi anyagok is. A világon semmi nem lesz belőle, felgöngyölíthetetlen a visszaélés akkor, amikor a korrupciós ügyletekben ugyanúgy ítélik meg a feltárót, mint azt, aki elfogadta a pénzt. Szerencsétlen dolgozók nem tudják, hogy ezeket a leveleket hiába irkálják, hiszen Keller Lászlónak nem az a dolga, hogy a korrupciós ügyeket feltárja, hanem az, hogy politikai érdekből az ellenfeleit sakkban tartsa. A magyar kesze-kusza viszonyok között nem biztos, hogy a korrupt ügyletekben kizárólag csak a fideszesek voltak benne. Réges-rég nem a pártpolitika mentén oszlik meg az a gazdasági szféra, amelyik nagy nevetve viseli el a jobb- vagy a baloldal győzelmét-vereségét. Pillanatok alatt ott vannak az MSZP kormányánál ugyanazok az emberek, akik megvesztegették a Fidesz-kormányt is. Csak a mente színe változik, de a főbb szereplők ugyanazok. Amikor a dolgozók a képviselők segítségét kérik a korrupció feltárásához, nagyon rossz helyen kopogtatnak. Ma Magyarországon nem cél a korrupció feltárása, legkevésbé nem, ha politikai kapcsolatokat is érint. Ez a vizsgálat nyilvánvalóan elhalt Keller asztalán, aki egyébként az utóbbi néhány hónapban nagyon lecsöndesedett, hiszen feljelentései több esetben, tudtán kívül, saját párttársait érintették. Tehát ebből sem lesz a világon semmi. De nemcsak a Hortobágyon, hiszen minden egyes helyen ugyanez a közmorál: lopnak, csalnak a vezetők. Ez az igazi probléma, nem pedig az, hogy a Hortobágyon többért adtak el egy ménest, mint amennyi a piaci ára, vagy éppenséggel, megvesztegetési pénzért átjátszották a földet.
• 2002. augusztus 2-án keltezett az a levél, ami most a kezemben van. Debrecenről szól, és debreceni cégkapcsolatokat sorolnak benne. 1998 és 2002 között Debrecenben, Hajdú-Bihar megyében tizenötmilliárd forint költségvetési beruházási összeget használtak fel. Ennek során „gyanú keletkezett korrupcióra és pénzmosásra, valamint ezekkel a bűncselekményekkel összefüggő egyéb törvénytelenségekre” – írják. Neveket sorolnak: Kósa Lajosét, Puskás Lászlóét, dr. Takács Sándorét, dr. Kiss István ügyvédét, Sásdi András Fidesz-frakcióvezetőét, megemlítenek egy céget, a Flexum Holdingot, melynek elnöke az imént említett Puskás László, vezérigazgató Takács László, és a tulajdonos Kósa Lajos. De mehetünk tovább a cégek ismertetésében: Infrastadt Kft. Puskás László; Polidruck Rt. Nádudvar; Puskás, Takács, Sásdi, Kósa Lajos. Hos-Med Kft., ahol Takács László és Sásdi András neve szerepel, és mellé van írva, hogy kórházi privatizáció, szegedi, kisvárdai és miskolci számítógép-beruházások, Infrastadt Kft. debreceni beruházások, Monor szennyvíz; Szabolcs megye gátberuházás és a 47-es út felújítása; Tokaj Borkereskedőház, ahol vezérigazgató Schusztik Géza (Puskás sógora), tulajdonosok Puskás, Takács, Kósáné, Orbánné; Debrecen Saxofon Bár, tulajdonos Kósáné; jelenleg elbírálás alatti programok, dr. Czifra Károly ügyvéd neve szerepel itt és ötmilliárd forintos összeg; nemesbüki szennyvíz; hajdúhadházi talajvíz; Bihar megyében szennyvíz. És végül van egy érdekes adat, ami Sásdy Andrásról szól, aki a följegyzés szerint Olaszországban, a Garda tó mellett villát vásárolt, mégpedig négyzetméterenként egymillió forintos áron. Ennyi a debreceni cégkapcsolat egy oldalon.
• Ha viccesen akarnék fogalmazni, azt mondhatnám, ha valaki a Garda tó mellett egy négyzetmétert egymillió forintért vásárol meg, jó üzletet csinált. A világ egyik legfelkapottabb üdülőhelyéről van szó ugyanis. Jól alkudott a saját javára. Az ön által idézett jelentés, ami szemmel láthatóan operatív munkával elkészített anyag, megmutatja a rendszer igazi arcát, azt, hogy meghatározott gazdasági körök azokra az állami pénzek megszerzésére szakosodtak, amelyeket egyébként a Hajdú megyei emberek javára kellett volna fordítani. A kincstárból átutalt pénzt jelentős mértékben megcsapolták. Kósa polgármester, parlamenti képviselő, volt Fidesz-alelnök és a közvetlen holdudvara. Nyilvánvaló, hogy ezeket a dolgokat nem önmagukban kell szemlélni. Amikor valakik tizenötmilliárdról beszélnek, és ezt az összeget egymásnak átjátsszák, akkor itt nem a szakmai hozzáértés a fő szempont, hanem a bennfentesség. A felsoroltak közül az egyik, Puskás úr akarta megvenni a Terror Házát, és Debrecenbe akarta átvitetni. Ők is azok közé a gazdasági emberek közé tartoznak, akikre a nagy elosztórendszerből kivett Fidesz-pénzeket rábízták. Az igazi probléma itt az, hogy ezek az anyagok, amelyek elkerülnek hozzánk, vagy bárkikhez, ismertek a jelenlegi magyar titkosszolgálatoknál, a rendőröknél, a bűnügyi szolgálatoknál, vagy éppenséggel a titkosszolgálatok speciális tagozatainál. De az tény, hogy ilyenkor nem a tényfeltárás indul meg, hanem egymás zsarolása. Amikor Kósa Lajost megszorítják, akkor ő vélhetően egy hasonló nagyságrendű MSZP-s csalásra hívja fel a zsaroló vagy épp a föltáró figyelmét, és közli vele, ha ezt tovább folytatja, akkor ebből az ügyből nem lesz semmi, ők viszont nyilvánosságra hozzák a másik csapat tolvajlásait. Mindez már a jogállamiságot veszélyezteti. Az történik ugyanis, hogy a független szervezetek vezetőit, akiket meghatározott időre választottak, a mindenkori új kormányzat el kívánja távolítani. Ez nem minden esetben sikerül. Nyilvánvaló, a közigazgatásban dolgozókat percek alatt kisöprik, sok millió forintos végkielégítést fizetnek ki annak a sok száz siserének, aki az előző kormányt szolgálta. Nem sikerült viszont még, és most beszéljünk a Medgyessy-kormányról, a pénztárfelügyeletet és az ügyészséget kitakarítani, és a szocialisták embereit odarakni. Persze nem kell félni, abban biztosak lehetnek a fideszesek, hogy a helyükön maradt embereiknek különösebb problémájuk nem lesz. Bármennyit is loptak, csaltak, a rendőrség nyomozati munkája után következik az ügyészség, vádemelési feladatkörrel. Azt azonban már észre lehetett venni, hogy az ügyészség nem egy esetben elzárkózott, nemcsak az előzetes letartóztatástól, hanem a nyomozás folytatásától is. Ma már mindenki tudja, hogy a Fidesz birtokolja a hierarchiában a bíróság és a rendőrség között elhelyezkedő ügyészséget, és az is ismert, hogy kilenc megyében fideszes a bírósági elnök. Bárki nyugodtan lophat tehát a fideszesek közül, az ügyészség meggátolja a büntetőeljárások lefolytatását. De ez így van a szocialisták esetében is, más előjellel. Ha ők szaladnak jégre, és lopnak, csalnak, hazudnak, az ő esetükben a rendőr nem nyomoz. De nézzük, hogy mit jelent mindez a gyakorlatban. Magyarországon, mint azt Medgyessy Péter miniszterelnöknek megírtam, nyugati érdekeltségek tizenöt szeszipari vállalatot akarnak megszerezni, magyarul a szeszipart is le kell építeni. Ezek kizárólagosan magyar tulajdonú cégek. A bennfentes tulajdonos, például a Zwack birodalom, már régóta nem foglalkozik a gyárral, a kereskedelmet helyezi előtérbe. Zwack úr zárja be a gyárait, nincs további beruházás, a pénzt osztalékban veszi ki, azaz kiveszi az összes jövedelmet, az összes vagyont a cégből, és otthagy egy üres romhalmazt. De amikor megindult ezeknek a magyar tulajdonú cégeknek a leépítése, az államigazgatás és az igazságszolgáltatás megfelelő szintje csapott össze. Ugyanis a Vám- és Pénzügyőrség Országos Parancsnokságára bízták ezt a böllérmunkát. A VPOP, miután lefejezték a volt Arnold csapatot, és jött az új gárda, elvégzi majd ezt a munkát, megbírságolja a cégeket, jelzálogjoggal terheltek lesznek a gyárak. Ezt követően a bankok, megbeszélten, a jelzálogra hivatkozva felmondják a kölcsönügyletet, és így gyorsan és könnyen el lehet takarítani a szeszágazatnak ezt a részét. De porszem került a fogaskerekekbe, és ezt jeleztem is, mint a Magyar Munkaadók elnöke, a miniszternek, a miniszterelnöknek, a VPOP-nek. Természetesen nem érkezett válasz, sőt óriási a harag, és azonnal operatív akciót indítottak ellenem, hogy miért avatkozom ezekbe a dolgokba. Pedig csak a hazai érdek védelméről van szó. Szóval, az említett porszem, ami miatt csikorognak a fogaskerekek, az az, hogy az ügyész egy-egy intézkedésben tizennégy törvénytelenséget talált. Ilyen otrombán csinálják. Ezek után, ha egy felügyelő ügyész ilyennek minősíti a VPOP eljárását, azonnal meg kellene szüntetni a határozatot, mert az abszurd lenne, ha a szignalizáció után azt mondanák, köszönjük szépen, hogy figyelmeztettek, a jövőben nem csinálunk ilyet. De a VPOP-s tiszt befogja a fülét, s azt mondja, nekik ugyanúgy, mint a rendőröknek vagy az APEH-eseknek, ki van adva, hogy ha az ügyész szól, ne figyeljenek oda. Ez már a jogállamiság kereteit is túlfeszíti. Ez – nevezhetjük diktatúrának, bárminek – az anarchia felé vezet. Vagy talán már maga az anarchia. Tudniillik, a bíróság sem tud működni, nemcsak a maffiaügyeknél, hanem az alapvető hazai érdekek védelmében sem. Tehát nem másról szól ez a történet, mint arról, hogy pártpolitikai, vagy idegen érdekek szerint az imént említett intézményeket felosztották egymás között. És félreértés ne essék, ez a Fidesz idején is ugyanígy volt. Amikor a klientúrák kiépítése négyévenként változik, majd ezeknek a finanszírozása a térségekben attól függ, hogy kormánypárti összetételű polgármesterek és képviselő-testületek vannak-e, vagy ellenzékiek, akkor gyakorlatilag tudattalanul is, de saját hazája leépítésében játszik szerepet az egész politikai „elit”. Ezeket az összefüggéseket, ha nem látja a politikus csapat, akkor az egy valamire biztosan alkalmatlan: a politikai feladatok ellátására. Tudniillik a politikának kellene annak a legnemesebb tudománynak lenni, amely a hazát, a hazai tulajdont magyar érdekek szerint védi. Így viszont szétosztják egymás közt a feladatokat, megosztják még az intézményeket is. Én még nem láttam demokráciában kormánypárti vagy ellenzéki igazságszolgáltatást, de nálunk ma már van ilyen. Bizonyítja ezt a Tocsik-ítélet és más ítéletek, amikor attól függően emelnek vagy nem emelnek vádat, ítélnek vagy nem ítélnek el valakit, hogy milyen kormány van hatalmon.
• Ez utóbbira azonnali példát is említhetünk, hiszen 2003. június 17-én, délelőtt ön egy legfelsőbb bírósági ítélethirdetésen vett részt. A lakásmaffia-per egyik áldozatáról volt szó, és jelen volt a vélt, vagy valós elkövető is. Aztán bukott az áldozat.
• Minden esetben bukik az áldozat. Két kormánytaggal beszéltem, akik azt mondták, hogy nem vagyunk elegek a maffiával szemben. Részt vettem a Legfelsőbb Bíróságon ennek az ítéletnek a kihirdetésén. Szégyellem magam, hogy jogász vagyok, hogy ilyen jogászok vannak. Nem is az zavar, hogy milyen piros volt a feje a tanácsvezető bírónak, mivel szemmel láthatóan alkoholbeteg volt. A mellette lévő, szintén alkoholbeteg bírónő pedig üldögélt, szunyókált. Előtte a több mint harminc embert kifosztó maffiózó, aki eleddig illegálisan már százhúszmillió liter kerozint adott el, és különösen erőszakos bűncselekményeket követett el. S ami a csúcsok csúcsa, ez az ember az elorzott lakást már három héttel a tárgyalás előtt értékesítésre ajánlotta fel. Tehát tudta előre az ítéletet, és szemközt röhögte az áldozatot. Az a bírói ítélkezési gyakorlat, amellyel a magyar Legfelsőbb Bíróság dolgozik, annyira jogtipró, hogy még a diktatúrában is kiiktatandó. Tudniillik, ha egy közjegyző egy csalásra, csalárd szerződésre ráteszi a bélyegzőjét, innentől kezdve teljesen mindegy, hogy ez színlelt szerződés vagy sem. Rajta a közjegyzői pecsét, tehát eleve érvényes. Ez annyira törvénytelen, a polgári törvénykönyvet és az alkotmányt is sújtó, hogy nem is tudok vele mit kezdeni. Az ítélethirdetés indoklására nem voltam kíváncsi, otthagytam ezt a tanácsot, és szégyelltem magam, hogy Magyarországon még létezhet bíróság, ahol ilyen törvénytelen módon járnak el. A közjegyző bármire ráteszi a pecsétjét. Hazug módon, harmincöt embert kifoszt ugyanaz a maffiacsoport, ebben a körben, és azt mondják a Legfelsőbb Bíróságon, hogy egyedi esetről van szó. Holott a legbolondabb ember is tudja, hogy itt uzsorakamatról van szó, a rendőrségi jegyzőkönyvek is ezt tartalmazzák. A lakástulajdonos, mivel otthona rezsijét nem tudja fizetni, hogy el ne veszítse feje fölül a tetőt, kölcsönt vesz fel, uzsorakamatra. A szerződés viszont – mivel uzsorakölcsöni szerződést törvénytelen kötni – lakáseladásról szól. A károsult a kölcsönt nem tudja visszafizetni, így elveszíti a lakását. Gondoljunk bele, milyen ország az, ahol uzsoraszerződések tömkelegét, több ezret törvényesít az a Legfelsőbb Bíróság, amely teli van ÁVH-s, alkoholista, bírói gyakorlattól teljesen elrugaszkodott emberrel. Tudom egyébként, hogy amikor ezeket a dolgokat elmondom, a biztonsággal játszom, mert Magyarországon bárkit bármiért, és annak az ellenkezőjéért is el lehet ítélni. Sokszor tapasztaltam, hogy az az ember, aki meg mert szólalni hazája érdekeiért, a bíróság előtt milyen galádul végzi. Ott, ahol az áldozat kifosztásában intézményesítetten részt vesz a bíróság, az nem jogállam. Én a bírák helyében azért szégyellem magam, mert a bírói palástot ők viselik. S a bírói palást tisztességre kötelez. Azért szégyellem magam, mert az áldozatok még bíztak bennük. Odament az a nyolc-tíz áldozat azzal, hogy hátha egyszer becsületes döntés születik. Azt föltételezni, hogy az uzsorás kamat nélkül, három hónapra csak szívességből ad valakinek pénzt, egyszerűen aljasság.
• Holott azért kéri ellenszolgáltatásként a házat, a lakást.
• A felbontási szerződés záradéka szégyenteljes. Soha senkinek nem kívánom azt az állapotot, amilyennek láttam az áldozatot. Megfosztották mindenétől. De leginkább a hitétől. És az a bíró, aki piros fejjel, szemmel látható „betegséggel” ilyen ítéleteket hoz, „méltó” arra, hogy kormánykitüntetést is kapjon ezért a tevékenységéért. Talán életem egyik legtragikusabb pillanata volt, amikor beléptünk a terembe, és azonnal láttam, hogy ez a per előre eldöntött! Össze is néztünk az áldozattal: Jó Isten, hisz’ a bíró adásvételi szerződésről beszél, nem színlelt szerződésről, nyomozhatott itt bárki bármit. Dömötör Albert már meghalt. Őt is kifosztották. Ugyanez a két gazember hatvanmilliós ingatlant vett el tőle, ugyanígy kétmillió forint uzsorakölcsön fejében. Meghalt dr. Tóth Ágnes ügyvéd, a Jósika utcai lakás volt tulajdonosa, őt is kifosztották. És amikor a bíróság közvetetten gyilkosokat segít, akkor ott nem beszélhetünk jogállamról. Amikor kijöttem a bíróságról, éreztem, hogy nem mondhatom meg nekik, hogy ti gyilkosok vagytok, a lélek gyilkosai. Most már nem csodálkozom, hogy ma Rabovszky Ede, Tóth Ilona kegyelmi kérvényének elutasítója a Legfelsőbb Bíróság elnökhelyettese. Törvényszerű, ahol a bíró ítéletével a gengsztereket védi, nem beszélhetünk jogállamról. Merem remélni, hogy eljön az a pillanat, amikor ezek az emberek ilyen és ehhez hasonló ítéletekért börtönbe kerülnek.
• De miért reménykedik ebben, amikor önnek a belső zsebében van egy levél, melynek aláírója az Igazságügyi Minisztérium közigazgatási államtitkára.
• Szó szerint az van a levélben, hogy az Alkotmánybíróság határozatában nem hagyott kétséget afelől, hogy az egyénnek nem alanyi joga a hibás bírói ítéletek kiszűrésének biztosítása. A gyöngébbek kedvéért azt írta le, hogy az egyénnek nincs alanyi joga az igazság kiderítésére. Ez nem jogállam! Megírtam Medgyessy Péternek is, hogy ezen az alapon oszlassa fel az ilyen bíróságokat. Tudniillik, ha az egyénnek nem alanyi joga, hogy kiderüljön az igazság, akkor akár halálra is ítélhetik azért, amit nem követett el. Ebből adódóan a közigazgatás is azt csinál, amit akar. Megmondom őszintén, azt hittem, ez egy véletlen elírás, és a lakásmaffiánál ezek a cselekmények majd egyszer visszaszorulnak. De kérem tisztelettel, a lakásmaffia elleni bizottság felállt a parlamentben. Olyan mérhetetlen butasággal, amellyel ők dolgoznak, nem lehet dolgozni. Ezt csak tudatosan lehet így csinálni. Szerecsenmosdatás folyik, a közjegyzők, az ügyvédek tisztára mosása. Már mindenki áldozata a lakásmaffiának, csak azok nem, akiktől az ingatlant elvették. Ma már össze vannak kötve az ügyvédi- és a közjegyzői irodák a földhivatallal. Teljesen törvénytelenül. Tudniillik eddig sem az adatokkal volt a baj, hanem azzal, hogy csalárd módon csinálják a szerződéseket. Abban reménykedem, hogy egyszer a magyar nép majd azt mondja, elég volt. Megállítja ezt a kifosztási sorozatot, amelyben több tízezer embert ebrudaltak ki ingatlanából, tulajdonából. Hiszem, hogy rövidesen elkövetkezik ez az idő. Ésakkor már nem ilyen bírók lesznek, és nem ilyen közigazgatási államtitkárok.
• Néhány perccel ezelőtt, a Vám- és Pénzügyőrség Országos Parancsnokságát idézte, és nekem eszembe jutott az ezt megelőző könyvünk, a „Rendszerváltó” miniszterelnökök pórázon című, ahol beszéltünk az országos parancsnokság akkori vezetőjéről, Arnold Mihály tábornokról. Azt mondta ön akkor, hogy Arnold Mihály minden titkok tudója, tudja, hogy mi történt az Antall-rendszerben, tudja, hogy mi történt Hornék alatt, vagy Orbánék idején, és tudja, mi történik Medgyessyék uralma alatt. Éppen ezért Arnold Mihály örökké védett ember lesz, ha nem jár el a szája, maradhat a VPOP országos parancsnoka. Nos, Arnold Mihály azóta „megérdemelt” nyugdíját tölti. Újságokban elbúcsúztatták, kicsit panaszkodott, hogy még nem akart nyugdíjas lenni, ez nem az ő világa, de végül nem mondott el a közelmúltról semmit. Leváltották, de miért?
• Okos ember, nem is fog elmondani semmit. A szeszmaffiával való összekapcsolódása miatt történt a távozása. Hallottam egy olyan telefonbeszélgetést, amikor Arnold Mihály, már nyugdíjasként, azt kérdezte a tulajdonostól, hogy ki a keresztapátok ebben az ügyben. A válasz úgy szólt, senki. Akkor elbuktatok – mondta ő. Tehát megmondta, hogy tessék megvenni valakit keresztapaként, és akkor nyertes az ügy. Mert a jog alapján nem lehet megnyerni semmit. De menjünk vissza egy kicsit. Arnold Mihály elődje Balogh György vezérőrnagy volt, aki a felszámolás alatt lévő Technika Vállalatnál, ahol nem is lehetne vezérigazgató, az utolsó huszonkétmillió dolláros trükköt elkövette.
• Eltűnt a pénz?
• Az a pénz, amit francia bíróság ítélt meg Magyarországnak a kuvaiti államadósságok behajtása címén. Huszonkétmillió dollárról van tehát szó. Ha hisszük, ha nem, ez a titán Balogh vezérőrnagy ebből tizennyolcmillió dollárt saját maguknak utalt el, egy ismeretlenen keresztül. Később kirobbant az ügy. Kiderült, hogy a megítélt huszonkétmillióból csak négymillió dollár maradt a Technikánál. De az egész piszkosság nem Magyarországon derült ám ki! Ezek a csavargók elfelejtették a huszonkétmillió dollár után az eljárási illetéket befizetni Franciaországban, és a francia bíróság bizony számon kérte ezt. Itthon ekkor derült ki, hogy micsoda, itt nem is négymillió, hanem huszonkétmillió dollárt kaptunk vissza.
• Ez a szocialisták ideje alatt derült ki, de a Fidesz időszakban történt a tolvajlás.
• Igen. A rendőrség megkapta a teljes anyagot, megindította a nyomozást, és elrendelte volna, hogy előzetes letartóztatásba helyezik a felelősöket, akik egy intézkedéssel tizennyolcmillió dollárt loptak. Ez elég szép pénz, még a mai világban is. Kérem tisztelettel, az ügyész azt mondta, nem kell letartóztatni senkit. Itt látszik az a sandaság, hogy miután fideszes lopott, az ügyész megakadályozta a letartóztatást. A sajtó egy pár sort írt róla, de aztán rájöttek, hogy ez túlságosan is nagy falat számukra. Így történt. Egy intésre azonnal csönd lett. Arnold Mihállyal kapcsolatban is. Iszonyatos dolog esett meg Bács megyében. Egy Katus Zoltán nevű vállalkozó vádalkut kötött a Központi Ügyészi Nyomozóhivatallal, és mérhetetlen nagyságrendű bűncselekmény-sorozatot tárt fel, több ezer oldalon vádolva bírókat, ügyészeket, rendőröket, sőt maffiózókat, akiknek a javára vagyonokat játszott át felszámolásokon, az ÁPV Rt.-n keresztül. Ez az ember természetesen vallomást tett tettestársára, Arnold Mihályra és csapatára. Arnold írta alá a szerződéseket, áron fölül, a piaci értékénél egymilliárddal drágábban vett ingatlanokat a VPOP részére. Megtörtént a vádalku, Katust azonnali hatállyal hazaküldték, és a nyomozás leállt. Nyilvánvaló – és itt térünk vissza az előző könyvre –, Arnold Mihály biztosan azt mondta, na most már elég legyen! Mert ha nem, akkor én terítek. Az ügyben nem is hallgatták őt meg. Jól megérdemelt nyugdíjas éveit tölti, nagyon gazdagon, és ha visszajön esetleg a Fidesz, akkor ő újra visszakerülhet a Vám- és Pénzügyőrség Országos Parancsnoksága élére. Öregségi nyugdíjra küldenek el valakit, aki olyan dolgot tett, hogy egészen más járna neki. De a magyar politikai „elit” ma ezeken a nagy embereken keresztül pórázon tartott. Zsarolják őket. Ha valaki kinyitná a száját, és azt mondaná, hogy itt az egész aranyháromszögben másból sem áll a bor és a pálinka, csak nitrogénból, műtrágyából és cukorból, s ebben a VPOP-sek könyékig benne vannak, Arnold úrnak alaposan meggyűlne a baja. De megint mindenki hallgat. Védelmi pénzek szedéséről egy szó nem esik. Gondoljunk bele, ha a horvát tengerpartra elmegy valaki nyaralni, és eldob egy követ, Bács megyei VPOP-st meg határőrt talál el. Odajár a maffia üdülni. Miből gazdagodtak meg ezek az emberek? Tán a fizetésekből? Öt-nyolcszázmillió liter csinált bort „köptek be”. Senkit nem büntettek meg, Arnold úr meg nyugdíjas. Itt évente több millió liter pancsolt borral játszanak, amelynek értéke több tízmilliárd forint. A maffia gazdagodik, a nitrogénból és egyebekből csinált gyorserjesztésű borok fogyasztása után meg hullanak az emberek. És csodálkozunk, hogy a magyar miért hal meg hamarabb? Mert ezeket a löttyöket issza. Ez egészségrombolás, valahol közveszélyokozás is. De az még mindig nem derült ki, hogy tulajdonképpen ki hamisította ezt a bort. Mert azt mondják, hogy az eldugott tanyákat bérlők között kell a tettest keresni, de azt senki nem tudja, hogy kit.
• De azt sem, hogy ki volt, aki védte?
• Így van. Tudomásul kell venni, hogy ezek az ügyek a legmagasabb szinten zárulnak, érintett benne a tábornoki kar, a rendőri vezetés, a VPOP. Bizonyos, hogy ma Magyarországon soha nem látott mértékű összefonódás, korrupció van, kézivezérléses igazságszolgáltatás, ami csak és kizárólag hazánk polgárai ellen irányul.
• Borhamisítási háromszöget említett az imént. Hol van ez?
• Kiskőrös, Kecel, Soltvadkert környéke mindig is a bor- és szeszhamisítás központja volt. Itt készül krumpliból a pálinka, a vodka. Minden, ami árt, és nem természetes anyagból készül, annak a technológiáját itt fejlesztették ki, hosszú évtizede.
• Árt, de ugyanakkor a csinálójának vagy a védelmet nyújtónak hatalmas bevételt jelent.
• Hihetetlen bevételt. Ma a szeszmaffia a Szerbiából olcsón behozott tiszta szesszel, és a magas áron kivitt olajjal és egyéb kurrens termékekkel együtt olyan extraprofitot vág zsebre, ami a privatizációs szabadrablások idejét idézi.
• Valamikor, a beszélgetésünk során elejtett egy mondatot, azt mondta, hogy a fideszesek saját körükben rengeteg pénzt helyeztek el, kormányuk bukása utáni időkre gondolva. Van egy személyes példám. 2002 őszén, amikor az Ellopott rendszerváltozás című könyvünk megjelent, október környékén megkeresett valaki a lakásomon, aki korábban a Fidesz egyik főhivatalnoka volt, kért valamit ellenszolgáltatásként, és azt mondta, hogy ezért kétszázmillió forintot kaphatok. Én azt mondtam, hogy nekem ne adjanak táskában egy fillért sem, semmiért, ha mindenféleképpen támogatni akarnak bennünket, van hol, hiszen mi nyűglődünk a Szent László Televízióval, annak elindításával, annak van számlaszáma, fizessék be arra ezt a kétszázmillió forintot. Ha van pénz, így segítsék a nemzeti televízió elindítását. De honnan van nektek ennyi pénzetek, amikor a hozzátok közel álló Borókai Gábor Hír Tévéjét is alig tudjátok támogatni? – kérdeztem. Erre azt válaszolta „hívatlan” vendégem, hogy nyugodjak meg, nagyon sok embernél – fejenként – több tízmilliárd forintjuk „parkol”, és valamikor majd aktiválják ezt a pénzt is. Még annyit, látogatóm, természetesen titokban, rögzítette beszélgetésünket. Ha elfogadom az ajánlatát, ezt a könyvet bizonyára már a börtönben írnám.
• Ezeket az eseményeket végigkövettük. Egyébként nem is titok, hogy sok pénz van spájzolva a Magyar Fejlesztési Bankon és a Postabankon keresztül. De világítsuk meg ennek is a gyökerét! A Postabankot most eladják, kapnak is érte hatvan-, vagy nyolcvanmilliárdot, konszolidálták százötvenmilliárd forinttal. Ebből a bankból körülbelül ötven-hatvan milliárdot ki lehetett lopni. Túlkonszolidálták. De nehogy azt higgyük ám, hogy erről nem tud senki sem! Orbán Viktor kezdő miniszterelnökként – még nem volt gyakorlott állami javakat kisajátító, akkor piti módon csinálták még –, hogy a felelősséget megossza, elmondta ezt a túlkonszolidációt a frakciójának is. Én a frakciótagok közül többtől tudom, hogy Orbán Viktor azt mondta, azért kell túltőkésíteni a Postabankot, és kért engedélyt erre, hogy ők maguk is meg tudják alapozni a hosszú távú Fidesz-stratégiát, amelyet majd megbízható üzletemberek támogatnak. Tehát, amit ön kapott volna, annak egy következménye biztosan lett volna: ha elfogadja, önt valóban börtönbe csukják. Tudniillik ez inkább provokációnak tűnik, mert ha valaki valóban támogatni akarná a hazai nemzeti érzést, akkor a Fidesz-kormány ideje alatt nem a Meruk József és Máté László nevével fémjelzett „G” Televíziót támogatják ugyanekkora összeggel, hanem mondjuk a Szent László Televíziót. Mert gondolom, a Fidesz azért tudta, hogy kicsoda Meruk József, nemcsak akkor ismerte őt meg, amikor Meruk nyilvánosságra hozta a Pokorni-ügynökügyet. Meruk egyébként még Pokorni édesapját is ismerhette, mert Meruknak elég régi cégkapcsolatai voltak. De azt azért hadd mondjam meg, hogy több tízmilliárd forintot spájzoltak be a nagy elosztórendszerekből, sommásan úgy fogalmaz egyébként az ÁSZ-jelentés, hogy száztízmilliárd forint lett jogcím nélkül kifizetve a környezetvédelmi alapba, vagy abba az alapba, amit a mezőgazdaság támogatására hoztak létre. Ezek soha nem látott nagyságrendű osztogatások voltak az ágazatban, de annak szaporulata és gazdasági eredménye sehol nem látszik. Szemmel láthatóan sok pénzt rejtettek el, de általában a tolvaj üzletemberek nem minden esetben veszik ám maguknak azt a bátorságot, hogy egy másik rendszerben elővegyék a dugipénzt, hanem ellopják. Tudniillik, a spájzolt pénzt nagyon nehéz visszakérni. Gyakorlatilag ebből a nagy elosztórendszerből több százmilliárd forintot már a Fidesz időszakában is kiloptak. Erről nagyon sokat beszélt is az MSZP-s klientúra, majd amikor ők odakerültek, ugyanezt, ugyanezzel a lendülettel folytatták, csak most már nem a fideszes baráti köröket, hanem sajátjaikat támogatták sok százmillió forint értékben, a kivéreztetett mezőgazdaságon belül is.
• Harminchárom vállalkozást számoltam meg, miközben ön beszélt, merthogy a támogatásokról szól a kezemben lévő irat is, ezt a listát már az MSZP állította össze, és a Magyar Fejlesztési Bank Agrár Cenzúrabizottsága által tárgyalt százmillió feletti jóváhagyott ügyletek címet viseli. Van itt egy kézzel írt szöveg is, próbálom elolvasni, „Erős úr!” a megszólítás, ő a Magyar Fejlesztési Bank szocialisták által kinevezett elnöke, és a szöveg vége pedig arról szól, hogy a döntés miképpen történik, de előtte titoktartás. Nyilatkozatot íratnának a támogatottakkal alá. Ennyit tudtam elolvasni, 2003. május 13-án írhatták ezt, gondolom. Mindegyik támogatás százmillió forint feletti. Ha végigszalad a támogatottak között, talál-e olyan embert vagy vállalkozást, aki vagy amely valamelyik bennfentes körhöz tartozik?
• Mind az. Ami papír itt van, az mind bennfentes, jelenlegi szocialista kört takar. Egyébként az írja itt ákombákom betűkkel, a rendkívül primitív kézírással író – akit, most jöttem rá, ismerek is –, hogy titoktartási nyilatkozat kell. Azaz, alá kell írni, hogy a vállalkozó mennyit vesz át, s mennyi pénzt oszt vissza. Ezért kell a titoktartási nyilatkozat. Mert nyilvánvaló, a vállalkozók ezeknek a pénzeknek egy részét visszautalták. Zsebbe! Amikor ezer sebből vérzik a magyar mezőgazdaság, egy összegben ez a támogatási rendszer közel ötmilliárd forintot jelent. És ráadásul még olyan szemtelenül magabiztos is az engedélyező, aki magas közjogi polcon ül, hogy még a kézírását is rajta hagyja ezen a papíron, amikor is titoktartási nyilatkozatot kér a pénz átvételekor.
• Gyorsan sorolok néhány kimagasló összeget, a nevek is itt vannak, de azokat nem írhatom le. Gyomaendrődön valaki 144 102 000 forintot kapott; Budapesten, a Méta utcában 228 236 500 forintot; szintén Budapesten, az Endrődy Sándor utcában 102 500 000 forintot; Üllésen 120 millió forintot; Szentesen, a Klauzál utcában 297 500 000 forintot; Vásárosnaményban, a Veres Péter utcában 165 millió forintot; Ebesen 247 925 000 forintot és Surdon 211 685 500 forintot. Szóval ilyen tételek ezek, a végösszeg ötmilliárd forint körüli. Vissza nem térítendő támogatásokról van szó.
• Az egész rendszer így működik. A Magyar Fejlesztési Bank, amit koncentráltan a magyar érdekek védelmére, az ipar és a mezőgazdaság fejlesztésére hoztak létre, egy év alatt, 2002-ben száznegyvenmilliárd forint körüli veszteséget hozott össze korrupcióból, tolvajlásból, bennfentességből. Nincs feljelentés. Erős Jánost úgy hívja a szakma, hogy a kis kövér Medgyessy boy. Ízléstelen tolvajcsapattal állunk szemben. Ha egy országban egy év alatt egy kiemelt központi bankból száznegyvenmilliárd forintot „el lehet gazdálkodni”, akkor ne csodálkozzunk rajta, hogy ennek meghatározó része a politikusok zsebébe vándorol. Ha hisszük, ha nem, ez a rendszer olyan mélyen, a velejéig korrupt, élen a politikusokkal és a bankárokkal, amilyen még soha nem volt hazánkban. Én több ilyen listát ismerek, amit ön most mutatott, de az a baj, hogy az MDF-kormányban is voltak ilyen listák, ismerem a Fekete János uralkodása alatti MFB-t, amikor még Medgyessy Péter volt a vezérigazgatója, majd a Fidesz korszakbelit is, amikor a Simicska Lajos-féle pénzmosodát vezették ugyanebben a bankban. De ha hiszi, ha nem, itt nincsenek ám feljelentések. Itt már megosztoztak azon, hogy ki hány milliárdot lopott el. Ha összeadjuk ezeket a számokat, a pénzt, amit a bankokból meg a gazdaságból kiloptak, akkor kijön az, amit Medgyessy Péter mondott, megtudjuk, hogy mitől ezerhatszázmilliárd forint jelenleg az államháztartás hiánya. Ő azt mondta, azért van ez így, mert túlfogyasztottunk. Nagy a bérkiáramlás, mondta nemrégiben a másik titán, Békesi László, kisebb a hatékonyság, mint amennyi a bérfejlesztés. De kérem tisztelettel, milyen bérfejlesztés áll arányban, a jogosulatlan kifizetésekkel, a banki és állami csatornákon kiment több százmilliárddal. Az eltitkolt százmilliárdok évtizedre elegendők lennének bérfejlesztésre. Tudatosan csinálják a periférián a botrányokat, kiabáljunk egy kicsit az önkormányzatok környékén, kiabáljuk azt, hogy lakást vettél, de te csaltál, akkor visszakiabálják, hogy Orbánnál kisebbet csalt Magyar Bálint, de abban megbízunk, ezek a lakásügyek egyébként sem elvtelenek… De amikor odáig fajul a dolog, hogy kiderülne, valakinek a kezéhez súlyos tízmilliárdok eltüntetése tapad, akkor az egész politikai „elit” elhallgat. Nem hiszem, hogy az elmúlt évtizedben valaki hallott volna arról, hogy milyen korrupció van a bankokon belül. Miért? Mert minden politikust onnan fizettek – a Kereskedelmi és Hitelbankból, a Hitelbankból, a Postabankból, a Budapest Bankból, az OTP-ből. És ennek a csúcsán a Magyar Fejlesztési Bank áll, amely száz százalékos állami tulajdonként azt a klientúrát fizeti ki százmilliárdokkal, amelyik éppen hatalmon van. Évenként százmilliárdos veszteséget és feketepénzt mozgató bankról van szó. Most ez a veszteség 142 milliárd forint, ami 2002-re vonatkozott, és állítólag fele-fele arányban illette meg a két csapatot. A Fideszt és az MSZP-t. Nyilvánvaló, hogy, amit mutatott, amin 2003. májusi dátumot látunk és az eléggé ismert úr rendkívül primitív, már-már nem is magyar írását, az a kifizetés a szocialista csapaté. Ezt már ne fogjuk senki másra, ez a saját klientúra kiépítésére kellett. Jártuk Szatmárt és a Bereget, és hallottunk a tizennyolcezer forintos havi jövedelmekről. Vajon fel tudják-e fogni azok az emberek, akik tőlünk bocsánatot kértek azért, mert mertek szólni a szegénységről, hogy milyen nagyságrendű pénzeket mozgatnak uraik? Voltunk a csónakos temetőben, Szatmárcsekén, Tarpán, Túristvándiban, ahol a Túrból 2003-ban kőrisfa pecával fogják a halat. Vajon fel tudják-e fogni ott az emberek, hogy mennyi az a kétszázmillió, négyszázmillió vagy egymilliárd, tízmilliárd forint? Aki azt mondja, hogy jól kelt a krumpli, meg a paszuly, tehát étel már lesz, aki azért is bocsánatot kér, hogy megvett egy televíziót részletre, mert tudja, ez nagy kiadás, havi hétezer forintos törlesztés. Ezek az emberek vajon mit tudhatnak arról, hogy uraik a szó valódi értelmében hazaárulók, és milliárdok felett rendelkeznek balkézről, hazánk kárára.


A börtönbe menekült, hogy élhessen
Tasnádi Péter a Fidesz embere?


• 2003. június 16-a. Szász Károlyt, a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének elnökét, akit a Fidesz helyezett erre a posztra, brutálisan, kegyetlenül megverték. Ez a beszélgetés 2003. június 18-án készült.
• Június 17-én este társaságban voltunk, és oda már fél kilenckor megérkezett a jelzés, hogy mi áll az ügy hátterében, kik a tettesek, és milyen módon kellett ezt a brutális cselekményt végrehajtani, hogy egyúttal politikai színezete is legyen, mert itt egy független intézmény ellehetetlenítéséről van szó. Látszólag rendkívül bonyolult, ahogy az ember ezt kifejti, aztán kiderül, hogy minden nagyon egyszerű. A Fidesz által kinevezett vezető gyakorlatilag „betartott” több olyan gazdasági érdekeltségnek, amelyek pilótajátékból, egyébből szerezték jövedelmüket. Amikor a televízióban megmutatták magukat, rögtön látszott is, hogy kikről van szó. De hogy ilyen gyorsan megtörtént ez az akció, az azt jelenti, hogy rendkívül érzékeny területen intézkedett a pénztárfelügyelet. Igazából nem ért meglepetésként, amikor elmondták, hogy kik hajtották végre, kik szervezték meg ezt az ügyet, hiszen ugyanarról az Október 6-a utcai csapatról van szó, akik a London Bróker behatoló gengszterei voltak, legmagasabb német titkosszolgálati kapcsolattal, még a Stasi idejéből származóval. Ugyanolyan bestiálisan hajtották végre, mint ahogyan Reinhardt Ignácot meggyilkoltatták. A nyomozás során bár látszólag a megbízókat és a gengsztereket keresik, de perceken belül megindul majd egy olyan vizsgálat is ennek kapcsán, ami a pénztárfelügyelet gazdálkodását és Szász Károly személyes dolgait érinti. Nem hiszem, hogy napokon belül ne jelenne meg a sajtóban olyan hír, amely szerint a pénztárfelügyeletnél hűtlen kezelés, a gazdálkodási fegyelem megsértése és további bűnös cselekmények történtek. Olyan helyzetbe kívánják hozni ennek a független intézménynek a vezetőjét, hogy kénytelen legyen szégyenszemre elkullogni. És vélhetően ez a pártok előzetes egyeztetésével történik majd. Teljesen biztos, hogy ezek a „vállalkozói” körök a mindenkori kormány közelében találhatók, most MSZP-sek, előtte fideszesek voltak, azt megelőzően szintén a szocialistákkal tartottak. Ez a vállalkozói kör vett részt az autópálya építésekben, a piramisláncolat kialakításában. Mindaz tehát, ami Szász Károllyal történt, egy erős gazdasági maffia kör érdekei szerint alakult, a szolgálatok igénybevételével.
• Beszéljünk akkor egy másik eseményről. Korábban, 2003 májusában történt, hogy Kecskés Zoltán, a Bács-Kiskun megyei rendőr-főkapitányság gazdasági igazgatója a hírek szerint öngyilkos lett. Mi már annyi rendőr öngyilkosságról beszéltünk, amelyekről tények alapján próbáltuk bizonyítani, hogy tulajdonképpen gyilkosságok voltak, így elkezdtünk kételkedni ebben az öngyilkosságban is. Ráadásul Kecskés Zoltán önnek gyerekkori pajtása volt. Mi történt Kecskés Zoltánnal?
• Kecskés Zoltán, ha még öngyilkos is lett volna, ami keresztény embernél nehezen elképzelhető, akkor is meg kell vizsgálni ezt a kérdést. Ennyi „öngyilkosság” után fel kell tenni a kérdést, meg kell nézni, milyen feltételek vannak itt, ha vezető rendőrök ilyen nagy számban követnek el öngyilkosságot. Annyi megállapítható, hogy őt, mint gazdasági vezetőt, kétes számlabefogadási ügyekbe sodorták bele, s elkövette azt a hibát – ugyanúgy, mint a szintén gyanús körülmények között elhunyt Kuzma alezredes –, hogy kényszerűségében a törvénytelenségre utaló eseteket írásban rögzítette és megküldte az országos főkapitánynak és a belügyminiszter asszonynak. Amikor ezt megtette, abban a pillanatban már „halott” volt.
• Mi ez a bizonyos gazdasági ügy, mert én azt hallottam, hogy ötszázmillió dollár értékű fiktív számítógép-számla érkezett be Izraelből Magyarországra, és a számla ellenértéke kifizetésre került. Ezt a kifizetést ő fedezte fel.
• A hírek szerint óriási mennyiségű úgynevezett rendőrségi számítógép érkezett az elmúlt évtizedben, amelynek a töredéke sincs meg ténylegesen, ezek csupán számlák, s ezeket bizonyos megyei szervezeteknél leltárba kellett venni, és ki kellett érte a pénzt fizetni. A magyar költségvetés pedig kifizette.
• Az ötszázmillió dollár körülbelül megfelel a valóságnak?
• A térségben minimálisan papíron ekkora, csalással bekerült számítógép-hálózat van a Belügyminisztérium, az önkormányzatok számláján. Ez óriási számnak tűnik, ennyit a rendőrség nem fejlesztett az utóbbi időben, de hogy milyen módon, mennyit vettek át, hová kerültek ezek az eszközök, azt ma a világon senki nem tudja, és vélhetően nem is akarják tudni, mert ez csak a jéghegy csúcsa. Egy gazdasági vezetőnek a saját területén ezt felfedezni rendkívül veszélyes dolog, mert bizonyos, hogy egy ideig együttműködött, és ennek voltak anyagi vonzatai is, de amikor már nagyobb formátumú lett a csalás, akkor a lelkiismeretére hallgatva, bizonyosan fel akarta tárni ezt a bűncselekmény-sorozatot. Hangsúlyozom, ugyanúgy járt, mint Kuzma Mihály, aki szintén, mint a szervezett bűnözés elleni rendőrtiszt, beépítette embereit a szolgálatokba, azokba a rendszerekbe, amelyek Magyarország érdekeit védték. Kecskés Zoltán ugyanúgy elkövette azt a hibát, hogy leírta, amit tudott, és jelentette. Így tett a szintén megölt Kuzma alezredes, akinél ennek nyoma van, hisz Tonhauser Lászlónak írásban leadta a jelentését. Lányánál, Kuzma Valériánál ezeket a papírokat jó ideig meg lehetett találni, azonban álságos módon a sajtó segítségével ezt kicsalták tőle, így gyakorlatilag minden bizonyítékot kiadott a kezéből. Arra használták fel az úgynevezett nyomozó riporterek a sajtóhátterüket, hogy megszerezzék tőle az eredeti okiratokat. Kuzma Valéria naiv emberként hitt nekik. Hitte, hogy majd ezeket az édesapja érdekében felhasználják, s amikor már további bizonyítékot nem tudtak tőle kicsalni – ezek az azóta közszolgálati televízióba került emberek, jelenlegi rádiósok –, eldobták Kuzma Valériát, aki most is a periférián él. Amikor már nincs nála több bizonyíték, nincs is rá szükség. Mocskos dolgot műveltek Kuzma Valériával, önmagukat oknyomozó újságírónak nevezett, erkölcseikben mélypontra zuhant, embernek hitt mikrofonos élőlények. Kuzma Valérián keresztül apját, Kuzma alezredest akarták lejáratni. Eszközeik a legalantasabb „céges” módszereknél is aljasabbak voltak. Pedig ők is tudták, hogy az „öngyilkos” alezredes nemcsak az olajszőkítés ügyében nyomozott, hanem leány- és szervkereskedelem, valamint kábítószer nyomaira is bukkant. Ezért lett „öngyilkos”. És az oknyomozók ezt nem tudták? Vagy tudták, s megbízásból, nem újságírói alázatból, feladatot teljesítettek? Ilyen a magyar sajtóetika. Nem akarok azonban kitérni Kecskés Zoltán esete elől. Több olyan rendőrtiszttel beszéltem, akik megmondták, ugyanúgy nem hiszik, hogy Kecskés Zoltán öngyilkos lett, mint ahogy azt sem hiszik el, hogy Nógrádi Ádám megölte édesapját. A két dolog párhuzamos, mert mind a kettő ugyanabból a hírforrásból származik. Azt is elmondták – most a Nógrádi-ügyről beszélek – , hogy közöttük van két olyan rendőrtiszt, aki tanúsítani tudja, hogy Pintér Sándor a Nógrádi-ügy kapcsán két évvel ezelőtt , amikor nagyon forrongó helyzet volt, bejelentette, hogy ideje előszedni Jóska hulláját.
• Mármint Nógrádi Ádám és Zsolt édesapjának holttestét. Ezek szerint Pintér Sándor tudta, hogy Pirtón, a kútban van Nógrádi József teteme?
• Természetesen tudta, különben miért mondta volna ezt. Azok a rendőrök és azok a szolgálattal kapcsolatban álló emberek, akikkel beszélgettem, érdekes megállapítást tettek – nem négyszemközt egyébként, mert annyira bízunk egymásban –, azt mondták, ha tudnák, hogy ezzel kiderítik az igazságot, elmondanák a „valódit”. Még azt is vállalnák, hogy meggyilkolják őket, hiszen abban biztosak, hogy ezért bosszút állna ez a gyilkos maffia.
• Megmondanák, hogy ki a gyilkos?
• Igen, de bármit csinálnak, tudják, hogy ettől az igazság nem fog kiderülni, és ok nélkül nem hajlandók áldozatul esni a maffiának. Megdöbbentő hallani meglett rendőrtisztektől, hogy szívesen meghalnának a hazájukért, de arra azért nem hajlandók, hogy ok nélkül váljanak áldozattá. Tudják, hogy ma úgy összefonódott a magyar igazságszolgáltatás és a gengszterizmus, hogy személyes áldozattal nem lehet eredményt elérni. Percek alatt kiderítenék, azaz valótlanul azt állítanák, hogy minden csak dezinformáció volt, rosszul tudták a rendőrök, róluk meg kiderülne, hogy loptak, csaltak, hazudtak, magyarul: hiteltelenné tennék őket, hiszen az egész apparátus ma, beleértve a bíróságot is, eszerint működik: dezinformációk alapján és tudatosan a bűnözők védelmében. Megdöbbentő volt nekem ez a találkozás, mert többszöri kísérletemre sem voltak hajlandók – úgymond – rögzített tárgyi bizonyíték formájában átadni ezeket az adatokat, mert azt mondták, hogy ezért sok embert meggyilkolnának, mire kiderülne, hogy kik adták át nekem a dokumentumokat.
• Amikor azt mondták, hogy Nógrádi József halott, abból az időből nekünk információnk van arról, hogy Nógrádi József még Pirtón vagy környékén pörköltöt főzött két személynek.
• Ez így van, remélem, hogy a bírósági eljárás is tisztázni fogja ezt, mert olyan otromba törvénysértéseket követtek el a gyilkos kiderítése címén, ami talán még ezen a rendkívül sok kritikát megélt magyar bírósági eljáráson keresztül is megbukik. Nógrádi József sorsa odáig követhető, hogy a lakásából elment Soltvadkertre a cukrászdába, és onnan krémest vitt haza. A krémest megtalálták Soltvadkerten, a lakásban, de Nógrádi Józsefet ezek után Pirtó felé gyalogosan sétálva látta több szemtanú. Először haza kellett mennie, és le kellett tennie a krémest, tárgyi bizonyíték van tehát arra, hogy akkor, amikor Ádám még otthon alszik, édesapja nincs otthon, majd később látják az apját Pirtó felé menni. Nyilvánvaló, hogy valaki ezt az embert tudatosan elcsalta otthonról, majd valószínűleg felvették valamilyen járműre, de erre már nincs tanú. Azt azért nem lehet elképzelni, aki a helyszínt ismeri, hogy Pirtóról visszafelé ne látták volna őt gyalogolni, ha egyáltalán visszajött, hiszen ekkor van a mise, több száz ember van Soltvadkerten az utcán, amerre ők laknak. Tehát, ahogy látták őt elmenni, ugyanúgy visszafelé is látniuk kellett volna. Teljesen bizonyos, hogy Pirtón volt abban az időben, amikor feltételezetten meggyilkolták. Két következtetést biztosan le lehet vonni: az olajbizottsági tanúskodása miatt Nógrádi Zsoltot és csapatát hiteltelenné kellett tenni. Ez gyakorlatilag sikerült. Nemcsak büntetőjogi eszközökkel, hanem operatív munkával, magyarul mondva titkosszolgálati eszközök igénybe vételével történt ez az eset. Az is biztos, hogy ha valaki tudta, hogy most elő kell keríteni a holttestet, akkor annak részt kellett venni a meggyilkolásában. A részvétel ebben az esetben azt jelenti, hogy legalább szervezőként, mert ha Pintér Sándor nem lett volna résztvevő, akkor kinyomozták volna, hogy ki követte el ezt a súlyos bűncselekményt.
• Mi kimondhatjuk azt – mert mi tudjuk –, hogy ki volt az a két ember, akinek pörköltet főzött Pirtón Nógrádi József?
• Miután egy családról van szó, és az ő állításuk fogja megdönteni azt, amit kimondanánk, így nagyon nehéz ezt bizton kijelenteni, hiszen magunkra maradnánk. Mert a halott nem tud már tanúskodni.
• Nászurakról van szó.
• Nászurakról, igen. Az egyik ismert pesti, a másik egy ismert pirtói ember. Ők a két személy. A gyilkos személy is ismert, ő is főzőversenyek résztvevője. Ma is szabadlábon van, s ismert közéleti személyiségekkel parolázik. A magyar bírói gyakorlat, a maffiabíráskodás szerint, hiába állítom én ezt, mert nincs szemtanú, aki odajön tanúskodni. Itt már túl sok embert gyilkoltak meg anélkül, hogy annak bármilyen következménye lett volna, így nincs, aki halálra ítéli magát. Ilyenkor jut el az ember odáig, hogy mit mondhatunk még ki, ami közvetlenül nem veszélyeztet emberi életeket, hisz most nem csak a saját életünkről van szó, hanem másokéról is.
• Elképzelhető – és most térjünk vissza Kecskés Zoltánra –, hogy valaki úgy lesz öngyilkos, hogy a szolgálati fegyverét a jobb oldalához szorítja, és a golyó keresztül megy baloldalon, a szíven?
• Ez célzott lövés volt. Az öngyilkosságnak ez a formája a kriminalisztikában ismeretlen. A rendőr, a fegyveres testületi tag minden esetben fejbe lövi magát.
• Mert biztosra akar menni…
• Mert biztosra akar menni. A test hatalmas tömeg, s ebből a szív csak pár százalék. Ha valaki ezt a bűncselekményt rekonstruálná, rájönne, hogy nem is lehet biztos célzott lövést leadni a szív irányába, kizárt dolog, hogy valaki így legyen öngyilkos. De ez ugyanígy kizárható a ballisztikai elemzések alapján Kuzma Mihály esetében is. A rendőrtisztet, aki ezt könyvében is megjelentette, soha senki nem cáfolta. Bebizonyította, hogy mindenki lőhetett, csak Kuzma Mihály nem. De ugyanígy cáfolható a másik rendőri öngyilkosság is. Nem szoktunk öngyilkosságot elkövetni reggeli vagy ebéd közben. Ugyanúgy nem szoktuk az öngyilkosság előtti éjszakát a kedvesünkkel tölteni, majd utána halászléfőzésre készülni, bevásárolni és aztán önkezünktől meghalni. E tények alapján minden egyes helyen ugyanazt a következtetést vonhatjuk le, hogy nem történt öngyilkosság. Több tucat olyan eset fordult elő az elmúlt tíz évben a magyar bűncselekmények között, ahol az öngyilkosság látszatát keltették.
• A rendőri „öngyilkosságok” mellett a mögöttünk lévő majd’ másfél évtizedben történtek gyilkosságok is. Olyan gyilkosságok, amikor bűnözőnek állítottak be embereket, és azt mondták róluk, hogy maffialeszámolás áldozataivá váltak. Én most egyetlenegy emberre gondolok: Prisztás Józsefre. Prisztásról sok mindent mondtak, együtt fényképezkedett az akkori belügyminiszterrel, Kuncze Gáborral, de újabban, mintha tudni vélnék néhányan azt is, hogy Prisztás József szigorúan titkos tiszt volt.
• Sok ember beépült az alvilágba az elmúlt húsz évben, aki fedett beosztásban dolgozott. Ez a világon mindenütt így működik, a rendőrség, ha eredményes akar lenni az alvilágban, fedett nyomozókat alkalmaz, a nemzetbiztonsági szakszolgálat is ugyanezt teszi. Az teljesen bizonyos, hogy Prisztás József halála előtt tíz perccel még adatokat adott át a Tímár utcában a szolgálatoknak. Hogy onnan kijőve azonnal lelőtték, az rendkívüli szervezettséget takar. Nem kevesebbet állítok, mint hogy a rendőrséggel kivégeztették ezt az embert, de nem egyedül őt. Prisztás Józsefhez hasonló módon halt meg Seress Zoltán, és ez is alvilági leszámolásnak volt álcázva.
• Ő szintén a „cég” embere volt?
• Természetesen, ő szintén fedett volt, úgynevezett „nyelv”. Ugyanúgy, mint Boros József Károly, Cinóber vagy Zubovics. Az elmúlt évtizedben kivégezték azokat az embereket, akik életük kockáztatásával vállalták, hogy beépülnek az alvilágba. Ha a fedett nyomozók munkája nyilvánosságot kapna, akkor az egész magyar politikai „elit” harácsolása, gyilkosságra való felbujtása, megbízása, és privatizációs csalásai napvilágra kerülnének. Gondoljunk bele, Tasnádi Péter és Pintér Sándor között látszólag hatalmas gazdasági harc van, miközben mindkettő ugyanabból a körből származik, ugyanúgy fedésben is dolgozik.
• Mit ért az alatt, hogy mindkettő ugyanabból a körből származik? Pintér Sándort – legalábbis a mögöttünk lévő négy esztendő alapján – a Fidesz környezetéhez soroljuk, hiszen Orbán Viktor kormányában volt belügyminiszter.
• Nem véletlenül mondtam, hogy ugyanabból a körből. Nemcsak indíttatások miatt, mert hogy Láposi Lőrinc a rendőrség bűnügyi szolgálatának atyja, de egyben Tasnádi sógora is volt. Láposi tábornok igazi zsaru volt, aki ki nem állhatta az álrendőröket. Nehogy azt gondoljuk, hogy egy ilyen rendőrtábornok üzleti kapcsolatban áll bármilyen gyanús emberrel. Ez a dolog kizárt. Tasnádi esetében is ugyanez az indíttatás kiderült a Korda-villánál. Bár látszólag Tasnádi Péter a baloldal embere, és szervezi a Korda-villa-béli találkozókat, azonban akármilyen jó is a konspiráció, mégis rövid időn belül a villán kívüli világban mindenki tudja, hogy kik vannak meghívva, s az is tudható, hogy mi történik ott. Nem kell hozzá nagy fantázia, hogy rájöjjünk, Tasnádi Péter a Fidesznek adatokat adott át, tehát jelentett. Erről egyébként tényszerű bizonyítéksor létezik. Azt sem lehet figyelmen kívül hagyni, hogy Tasnádi Péter a szocialista kormány alatt került vissza a börtönbe, és egyetlenegy vezető politikus, aki részt vett a Korda-villában a találkozón, baráti kapcsolatban volt vele a letartóztatása előtt, pénzt fogadott el tőle, meg nem látogatta a „sitten”.
• Kiről beszélünk?
• Hack Péterről, Magyar Bálintról, Pető Ivánról, Csintalan Sándorról és sorolhatnánk végestelen-végig a neveket. Én ismerem azt az igen magas beosztású titkosszolgálati tábornokot, akin keresztül a Korda-villáról, az ott történt eseményekről a Fidesznek súgott Tasnádi Péter. Tasnádi Péter feladatot látott el, bizonyított tehát, hogy a titkosszolgálatok és a rendőrség operatív eszközeinél soha nem a teljes igazság, soha nem a lényeg derül ki. Tasnádi Péter a szó igazi értelmében visszamenekült a börtönbe. Tudniillik, ha ő kinn marad, kinyírják az állítólagos barátai. A börtönben valószínű, hogy életben marad, mert az a támadás is, ami volt családján keresztül érte, szigorúan titkosan megszervezett operatív akció volt. Ha ez nem így lett volna, akkor már régesrég halott lenne nagyon sok ember, közöttük a volt felesége is. Egy keresztapával szemben ugyanis, ha Tasnádi valóban az, így nem lehet eljárni. Tudomásul kell venni, hogy ez is a magyar politika aljas, piszkos játéka, amelyhez fölhasználja a titkosszolgálatokat, fölhasználja a rendőrséget és az erőszakszervezetek minden formáját. Ezért nehéz ma a magyar rendszerbe hitelesen belelátni, mert minden egyes szervezetnek az a létérdeke, hogy minél jobban elrejtse a valóságot. Ezt kívánja a politika, a gazdaság érdeke, azoknak a harácsoló hazaárulóknak az érdeke, akik tökéletesen tönkretették a magyar gazdaságot, idegen érdekek szerint.
• Ha már újabb és újabb titokról lebbentjük föl a fátylat, van-e valami mondandónk Fenyő János gyilkosáról? Hiszen ön említett egy rendőr könyvszerzőt, aki kijelentette, ő tudja, hogy Nógrádi Ádám ölte meg édesapját, de azt is tudja, hogy ki ölte meg Fenyő Jánost.
• Itt két dologról van szó. Ha egy rendőrtiszt tudja, hogy ki ölte meg Nógrádi Józsefet, akkor bizonyítsa be. Az tény viszont, hogy azokra a bizonyítékokra, amelyeket a rendőrség összeszedett Nógrádi Ádámmal kapcsolatban, a bíróság szemmel láthatóan nem kíváncsi. Ezt a bírónő eleve bejelentette.
• Hiszen számtalan tanú mondta a tárgyalás során, velük a rendőrök közölték, hogy hol van a holttest. Nem maguktól tudták és találták meg.
• Minden esetben ugyanígy, „kitanított” tanúkkal dolgoznak, előnyt ígérnek nekik, ha ezt és ezt vallják.
• Sőt, volt olyan tanú, aki azt mondta, amikor megidézték őt a vád képviseletében, becsapták, mert vádalkut ígértek, azt mondták, ha azt vallja, hogy Nógrádi Ádám ölte meg az édesapját, kiengedik a börtönből. Ez nem történt meg, ezért ő elmondja most a teljes igazságot.
• Ráadásul védett tanú volt, nem is lett volna szabad tudni másnak, hogy miket mond. Legnagyobb megdöbbenésre a védelemnek szinte összes aduját elmondta teljes egészében, tehát ez az ügy rendkívül fordulatos.
• Elmondta azt, hogy őt is fölbiztatták.
• Igen, elmondta. De hogy miért kellett védett tanúnak lennie, és egyáltalán ki ellen, hisz Nógrádi Ádámnak és Zsoltnak nincs maffiája. A védett tanút a maffiával szemben szokták alkalmazni. Ki az a buta ember, aki feltételezi, hogy Nógrádi Ádámmal és Nógrádi Zsolttal szemben, akikről már kimondták ítéletben, hogy nem tagjai a maffiának, velük szemben védett tanút kell alkalmazni? Ez olyan jogi képtelenség, ami azt mutatja, hogy nem csak korruptak és alulképzettek a magyar igazságszolgáltatás tagjai és nyomozói, hanem ráadásul hozzá nem értőek is.
• Amikor megkérdezték ezt a védett tanút, miképpen tudja bebizonyítani, hogy a börtönben a rendőrök mire akarták rábírni, akkor azt válaszolta, egyszerű a dolog, tessék megnézni a börtönnaplót, hogy kik jöttek be hozzám, és azonnal látni lehet, hogy azok bizony rendőrök voltak. Miért látogatták meg őt a rendőrök?
• Nyilvánvalóan azért, hogy meggyőzzék. Ennek valóban vannak tárgyi bizonyítékai is. De nyilvánvaló, hogy itt ismételten nem az egyedi ügyet kell vizsgálni, hanem azokat a körülményeket, hogy hogyan fordulhat elő, hogy ma a magyar igazságszolgáltatásban kiemelt ügyet csinálnak abból, ami nem kiemelt ügy, és minden egyes gyilkossági vizsgálatot napvilágra hozatal és nyomozás nélkül megszüntetnek. Mert ha az ezredes úr kijelenti, hogy tudja, ki Fenyő János gyilkosa, akkor két dolgot biztosan elkövet. Az egyik, hogy nyilvánosságra hoz egy operatív adatot, ami titoksértés, a legsúlyosabb, amit rendőr elkövethet. A másik, figyelmezteti a gyilkost, hogy „húzzon arrébb”. Vagy életveszélybe sodorja a gyilkost. Mert ő nem azt mondta, hogy tudja, kik a megbízók. Ezzel a kijelentésével, ezzel a könyvvel konkrét életveszélybe sodorta a gyilkost. Ezt a büntetőeljárás – és valamennyi eljárás – a legszigorúbban tiltja. Párhuzamot lehet vonni a két ügy között, mindenütt tetten érhető a kétbalkezesség. A politika megrendeli, hogy ezt és ezt az ügyet így és így kell befejezni. A rendőrtisztekben nincs meg az az erő, még a tisztességesekben sem, hogy ellen tudjanak állni a politikai nyomásnak, és ezáltal végtelenül nehéz helyzetbe kerülnek. Nemcsak az igazságszolgáltatás dolgozói, hanem azok a bűnözők is, akik a feladatot végrehajtották. Nagyon jól tudom, hogy olyan rendőrség vagy olyan titkosszolgálat nincs, ahol ne tudnának minden bűncselekményre adatot összegyűjteni. Az a baj, hogy ezeket az adatokat soha, de soha nem gyűjtik bizonyítékrendszerbe. Vagy a felkészületlenségük miatt, vagy – ami ennél sokkal rosszabb – tudatosan. Ezzel a lélektani terrorral lehet sokkolni a társadalmat, és félelemben tartani, azt éreztetvén, hogy bárkit meg lehet úgy gyilkolni, hogy nem nyomozzák ki. Ennek ez a lényege. Egy társadalmat úgy kell terror alatt tartani, hogyha megszólalsz, meghalsz, és abból úgysem lesz semmi. A halálodnak semmilyen büntetőjogi következménye nem lesz, titokban marad. Az előbb azt mondtam, a rendőr szívesen meghalna, ha tudná, hogy kiderül az ügy. De ha nem derül ki, akkor miért haljon meg?
• Az előző könyveink megjelenése óta többet tudunk már a Fenyő-gyilkosságról, mint tudtunk akkor?
• Az előző könyveink megjelenésekor ugyanúgy tudott és behatárolt volt az a kör, amelyik ezt a bérgyilkosságot végrehajtatta. Ma sincs új adat. Ugyanazok üldögélnek reggelente a tévéstúdiókban, országosan elismert médiasztárok, akik kivégeztették barátjukat. Nehogy azt higgye valaki, hogy az maffialeszámolás volt! Saját sajtóval foglalkozó elvbarátai, az igazi maffiarendszerben – ez Nyugaton és Amerikában is így működött – kíméletlenül kinyírták a vetélytársat. Ennél többet ebben az ügyben nem mondhatok, bár tudom, hogy nem jelent fel egyik gazember sem. De százszázalékosan tudják a rendőrök is, hogy ki a gyilkos, ki a felbujtó.
• Sajtómágnás rendeltette meg a sajtómágnás meggyilkolását?
• Természetesen, és utána át is rendeződött a médiapaletta. Utána sok ember nagy karriert futott be a médiavállalkozásban, közülük van, aki tulajdonossá vált. Megdöbbentő, hogy egy tudatos, előre megfontoltan végrehajtott gyilkosságsorozatnak nincs tettese, nincs megbízója. Egy társadalmat lélekben úgy lehet legjobban összetörni, ha nem csak a vagyonát veszem el, hanem az igazságszolgáltatásba vetett hitét is. Mert amikor alapelvet sért a magyar igazságszolgáltatás, úgy, hogy nincs alanyi jog az igazság kiderítésére, akkor ezt már tovább magyarázni nem kell. Gyakorlatilag kiszolgáltatottak azok az emberek, akik egyáltalán meg mernek szólalni, még a legsúlyosabb bűncselekmények esetében is. Nem az áldozatokat, nem a hazánkat védi a büntetőjog-rendszerünk és a jogalkalmazó, hanem kifejezetten a gengszter igazságszolgáltatást. Ennél súlyosabb helyzetben a haza soha nem volt.
• Példáink sokasága bizonyítja, hogy a bűnösök sohasem nyerik el méltó büntetésüket. Arra viszont már van példa, hogy a bűnös elnyeri méltó jutalmát. Mert hiszen 2003 híre, hogy kitüntették Ladvánszky Károlyt, az egykori belügyminiszter-helyettest.
• Ladvánszky Károly altábornagy, a salgótarjáni sortűz kiagyalója, és annak a cselekménysornak az eltussolója. Ő a Kádár-rezsim kreatúrája. Kádárék bukása után megmutatja arcát, és dicsekszik cselekedeteivel. Amikor hetvenöt éves korában a Magyar Köztársaság Aranygyűrűjével kitüntették, ’56 valamennyi áldozatát meggyalázták.
• Ezt a kitüntetési javaslatot Mádl Ferenc köztársasági elnök írta alá, és az aranygyűrűt Medgyessy Péter miniszterelnök adta át.
• Nyilvánvaló, hogy a legmagasabb szinten kell átadni, hiszen ez az ember a Kádár-rezsimben belügyminiszter-helyettesként kapcsolatban állt az összes titkosszolgálattal, és az akkori disznóságokat a pártpolitika érdekei szerint kellett neki elintézni, azokat, amelyekben akkor a jelenlegi politikusok benne voltak. Erre mondok egy példát, amolyan Kádár Jánosra jellemzőt. Amikor már feltűnően sok volt a bűncselekmény, Kádár magához hívatta Ladvánszky Károlyt. Ladvánszky megkapta a parancsot, hogy intézkedjen, nehogy kiderüljön, és az imperialisták megtudják, hogy nálunk sokat lopnak az elvtársak. Elkezdődött az operatív akció, a terimpexes csapathoz kiment Bécsbe a titkosszolgálat, behajtotta a vezérigazgató által ellopott pénzt…
• Kiről van szó?
• Egy magyar külkereskedelmi vállalat vezérigazgatójáról, már nem él, állami díjas volt egyébként. Nem úgy szüntették meg bűnös tevékenységét, hogy börtönbe csukták, mert rossz hírét keltette Magyarországnak Nyugaton, hanem a tolvajtól elvették a pénzt, állami díjjal kitüntették, majd nyugdíjba küldték. Abban a rendszerben, ahol vigyáznak a külcsínre, ez rendszeresen így történik. Ezeket a feladatokat hajtotta végre Ladvánszky Károly, aki az ’56-os vérengzések egyik meghatározó szereplője volt. És 2003 egyik meghatározó kitüntetettje.
• De ha 2003-ra gondolunk, mondhatjuk, hogy ugyanazokat a módszereket alkalmazzák ma, mint amit a Kádár-rezsimben alkalmaztak.
• Szomorú, de a Kádár-rezsimben, az ’56-os megtorláson kívül, ilyen piszkos gyilkosságsorozatot, mint amilyennel ma találkozunk, nem rendeltek meg. Kádár János ezekhez az emberekhez képest „úriember” volt.
• Még akkor is, ha ’56 kapcsán gyilkos?
• Én azt mondom, hogy ezekhez az emberekhez képest. Kádár János valóban vitatott történelmi személyiség, s az ő uralkodása idején ezek az urak, akik ma olyan nagy hévvel hirdetik a demokrácia elsődlegességét, mint MSZMP pártkatonák, mint besúgóhálózatot működtető tisztek kiválóan megéltek. Kádár János idejében egyébként nem lophattak volna ennyit, mert lecsukták volna őket.
• Persze azért sem kellett nekik akkor rabolni, mert azt mondták, övék az egész ország.
• Az MSZMP-é volt minden. Miénk a nép, miénk a hatalom, miénk a gyár, mondták és élték. Mint haszonélvezők bármihez hozzányúlhattak. Azt kaptak, amit akartak, ki a pörköltet, ki a bort, ki a csencselt aranyat, amire éppen szüksége volt. Sokan azt hiszik ma nálunk, hogy a kádári szocialista párt megszűnt, és helyette demokrácia van. Pedig helyette egy sokkal differenciáltabb diktatúra van. A diktatúrák természete pedig az, hogy minél kevésbé érzik magukat biztonságban, annál erőszakosabbak, és annál keményebben gyilkolnak. Nálunk most ez a rendszer dívik.
• Ha már Ladvánszky Károly, az egyik Kádár-rezsimbéli vezér neve fölvetődött, akkor látni kell azt, hogy az utóbbi hónapokban sorra jönnek elő azok az emberek, akik korábban meghúzták magukat. Akik korábban úgy gondolták, hogy nem kell a közönség előtt mutatkozniuk. Sőt, egyfajta kivagyiságot is észre lehet venni, hiszen például Berecz János megjelentetett egy könyvet Vállalom címmel. Az én olvasatomban ez azt is jelenti, hogy vállalja az ellenforradalmat tollal és fegyverrel. Az a Berecz János, aki 2003 augusztusában szülőfalujának, a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Ibránynak díszpolgára lett.
• Természetesen, most már nyugodtan vállalhatja. Mi problémája lehet belőle? Önkritikát gyakorolt a régi módszer szerint, és ma megöregedett, tisztes polgárnak állítja be magát. Ha véletlenül lenne egy világforradalom, ami elsöpörné ezt a rendszert, annak is az élére tudna állni. Mindennek az élére tudnának állni. Nagyon sok embernek azzal kell szembenézni, hogy nincs jelleme, nincs elve, mert aki úgy szolgál ki egy demokráciát, hogy közben büszkén vállalja, hogy a legsúlyosabb diktatúra ideológusa volt, az már önmagában erkölcstelen. Ezekkel a figurákkal nem is nagyon akarok foglalkozni, mert ők csak következmények. Rendkívüli hatalom van egyébként a kezükben, ott és akkor szólalnak meg, ahol és amikor akarnak a jelenlegi magyar sajtóban. De Berecz legjobb barátja, Lakatos Ernő azt mondja, ma sokkal, de sokkal nagyobb a cenzúra, mint az ő idejükben. Ez most sok párt cenzúrája. Ma sok párt tilt, egy tőről fakadóan, és ha ők ma valakit ki akarnak tiltani a sajtóból, az teljesen biztos, hogy sikerül nekik.
• Ha az MSZMP garnitúrájáról beszélünk, észre kell vennünk, hogy vannak emberek, akik eltűntek a közéletből, akik most sem jönnek elő, akikről nem tudunk semmit, akik véletlenül, egy-egy újságcikkben bukkannak csak föl. Nem tudtuk például, hogy mi történt Barabás Jánossal, aki egykoron a KISZ Központi Bizottságának titkára volt, majd amikor a Hungexpo körül gondok voltak, kiderült, hogy ő a vezetője. Vagy nem tudunk a testvéréről, a béke világtanácsos Barabás Miklósról. Nem tudtunk Fejti Györgyről, aki a gyászos emlékű ellenzéki kerekasztal egyik irányítója volt az MSZMP-s oldalról, és ő „terrorizálta” a másik két oldalt, ahol az általuk megnevezett MSZMP-sek ültek, ellenzéki színekben pompázva. Ma már tudjuk, az MSZMP Központi Bizottságának egykori titkára, Fejti György, vállalkozó lett, az ő cége lett a posta egyik partnere. 2003-ban ők szállítják a biztonságos postás táskákat, amelyekben rablótámadás esetén egy festékes patron elértékteleníti a táskában lévő pénzt. Nem lesz tehát értelme megtámadni a postást. Ez 178 milliós bevételt jelent Fejti cégének. Érthető, gondolhatnánk, hiszen az MSZP-s kormányzat idején természetes, hogy az MSZMP egykori prominense előnyt élvez. De Fejti egy interjúban elkotyogta, hogy cégének 1999 óta van üzleti kapcsolata a Magyar Postával. Tehát a közös múlt kezdete az Orbán-kormány idejére nyúlik vissza. Ez is érthető? Szerintem igen. A magyarázat egyetlen szó, egygyökerűség. De nem tudunk Nagy Imréről, aki a Caola birodalom tulajdonosa lett, ő volt a KISZ Központi Bizottságának utolsó első titkára. Van egy félelmem, hogy ezek az emberek szándékosan felejtődtek el, arra várnak, hogy múljanak az évek, és egyszer csak előkerülnek. Így történt ez Huszár Istvánnal, aki Kádárról írt könyvet, és ma akadémikusként aposztrofálják őt. De már nagyon kevesen emlékeznek arra, hogy a Kádár-rezsim hű kiszolgálója volt, a Tervhivatal elnökeként dolgozott. Szóval egyszer csak előkerülnek, és tiszta emberként jelennek meg a gyermekeink, az unokáink előtt.
• Ez nem szokatlan a történelmükben. Már többször beszéltünk arról, hogy a Tanácsköztársaság letéteményesei ülnek a magyar parlamentben, az úgynevezett Lenin-fiúk. Most éppen demokraták, de ha kell, a fasizmust szolgálják, ha kell, a szocializmust. Hogy tudatosan „altatják” őket, természetes, és a neveket folytathatnánk Maróthy Lászlóval, és másokkal, akiket visszavontak a csapatból. Egy-kettőt előhoznak, és szégyenszemre még díjazzák is őket korábbi aljas tevékenységükért. De ezzel kapcsolatban az ország egyik legismertebb titkosszolgálati operatív tisztje, akinek nagyon magas családi kapcsolatai is voltak a múlt rendszerben, mondta el az örök igazságot. Vedd tudomásul Imrém, mondta, hogy ez a most hatalmon lévő csapat az MSZMP tizedik vonala. Az MSZP, a Fidesz, az MDF, az SZDSZ és a többi párt sztárolt politikusairól beszélt. Őket az MSZMP sokadik vonalából kellett elővarázsolni, tudniillik nem tudják, hogyan fejeződik be ez a változtatási cirkusz, ezért az első vonalból visszavonultatták az embereket, akik önszántukból, vagy szigorú utasítás szerint tűntek el. Aki nagyon veszélyes volt, azt meg egyszerűen a 49-es villamos alá lökték.
• Kiről van szó?
• Köböl Gyuláról, de Papp Jánost is meggyilkoltatták, aki például nagyon sok mindent el tudna mondani, mint volt belügyminiszter, majd Veszprém megyei volt első titkár a jelenlegi pártvezérek régi kapcsolatairól. Tudniillik, akkor ő felügyelte a titkosszolgálatokat. Ekkor vagy békésen, vagy lelki terrorral történt a meggyőzés, akinél ez nem volt elegendő, azt megölte az a rendszer. Most előhoznak egy pár embert, mert túl szűkkörűvé vált a tolvajok gyülekezete, ezért most a már elfeledett embereket is elő kell szedni. Túlságosan szűk lett az „elit”, ezért azt bővíteni kell, és meg kell majd figyelni, hogy ezeket a joviális úriembereket és utódaikat miképpen futtatják a következő időben. Gondoljunk bele, hogy mi lett a Nyers utódból, vagy a Marosán gyerekből.
• Csak emlékeztetőül.
• Az egyikből bankfelügyeleti vezető, a másikból a tőzsde egyik vezetője. Nyilvánvaló, hogy az öreg Marosán Györgyről nehezen lehetne azt mondani, hogy demokrata volt. Ő valóban buta, piszkos gazember volt, aki természetesen megfelelő „méltósággal”, ágyban, párnák között halt meg. Pedig ő rajta „kevés” múlott, csak az, hogy kit gyilkoltatnak meg. A gyermeke ma nagyon komoly beosztásban van. De sorolhatom a többieket is, Kövér Lászlót például, akinek a nagyapja, Kövér Lajos, a Tanácsköztársaság idején a Lukács különítmény tagja volt. Ennek is ugyanaz a logikája, egyetlen tőről fakad az egész rendszer, és az lesz majd az igazán félrevezető, ha a régi leszármazottak közül előhoznak még pár száz embert, de nem biztos, hogy szocialistaként. Mert ha megnézzük a volt Fidesz-kormányt, az bizony az MSZMP ötödik-hatodik vonala volt. Mind-mind kommunista párttag volt, és nemcsak mezei, kizárt, mezítlábas ember, hanem vezető pozícióban lévő kommunista párttag. Ebben a nagy maszkabálban, ami nálunk zajlik, néha elő kell venni új neveket, nyolc-tíz tizenöt-húsz embert, de az, hogy egy húszmillió forintos havi fizetést mivel tud kiérdemelni valaki a Hungexponál, azt megmondom őszintén, soha nem fogom megérteni.
• Barabás Jánosról van szó.
• Róla. A rendszer úgy működik, hogy a hozzájuk hű, hasonló felfogású, gátlástalan embereket egy idő után előveszik, de természetesen nekik ezért fizetni kell. Nem vagyok azonban meggyőződve, hogy minden pénz az övék marad abból a hatalmas fizetésből, amiről az imént szóltunk.
• Tanácsköztársaság, fasizmus, kommunizmus. ÁVH, rendszerváltozás. A felsorolásban kevesen ismernék fel az egygyökerűséget, pedig nagyon is szemmel látható az együvé tartozás. Bizonyítsuk be ezt az állítást egy úgynevezett ÁVH-s „családfa” segítségével.
• Vegyünk egy nevet, dr. Vigh Józsefét, aki 1930-ban született, s aki 1951-52-ben került az ÁVH-hoz, a vizsgálati osztályra. Ez az első munkahelye, és Rajnai (Reich) Sándor a főnöke, aki később, a Kádár-rezsimben Magyarország moszkvai nagykövete lett. Vigh Józsefnek, mint fiatal főtisztnek az oktatás felügyelete volt a feladata, ezen belül is elő kellett készítenie a budapesti jogi egyetem, az igazságszolgáltatás „elfoglalását”. Az ÁVH-nál közvetlen munkatársai voltak: dr. Ferencsik József ezredes, dr. Janikovszky Béla alezredes, dr. Décsi Gyula alezredes, Károlyi Márton, Korom Mihály, aki később az MSZMP KB titkáraként az igazságszolgáltatást ellenőrizte, és Komlós János, aki a Mikroszkóp Színpad igazgatói székében landolt. Neki a kultúra, a televízió meghódítása lett a feladata. Nagy nevű, azóta már elhunyt kollégájával együtt a Kádár-rezsimben nekik jutott a szelep-szerep. A fáradt gőz leengedése. Bátrak voltak, mert lehettek. Az emberek meg felszabadultak, tapsoltak, nevettek és megnyugodtak. Ha ezek ilyen bátran beszélhetnek, gondolták, nincs itt semmi baj Kádárékkal. Dr. Bárd Károly, főhadnagyként, szintén dr. Vigh József munkatársa volt. Az Antall- és a Fidesz-kormányban az ő fia igazságügyi minisztériumi helyettes államtitkárként dolgozott. A szintén az ÁVH-nál Vigh keze alatt dolgozó dr. Lusztig Sándor hadnagy fiából rendőrkapitány lett, jelenleg pedig a belügyminiszter kabinetfőnök-helyettese. Ehhez az ÁVH-s munkatársi gárdához tartozott dr. Sólyom László, Kun Béla leányági unokája, aki a „rendszerváltozás” Alkotmánybíróságának első elnöke lett, MDF-es támogatással. Dr. Vigh József az 1960-as évek elején, kétéves gyorstalpaló elvégzése után, ÁVH-sként az ELTE jogi karára került párttitkárnak és a kriminalisztikai tanszék vezetőjének. Előtte még részt vett a Rajk- és a Nagy Imre per előkészítésében. A párttitkári székben Györgyi Kálmán követte őt, aki viszont a „rendszerváltozás” éveiben legfőbb ügyészként tevékenykedett. Az ÁVH-s Vigh József a jogi karon előszeretettel istápolta a későbbi országgyűlési biztos Gönczöl Katalint, a kerekasztal tárgyalásokon a Független Jogász Fórum elnökeként jelen lévő dr. Kónya Imrét, aki később az MDF frakcióvezetője, majd a Boross-kormány belügyminisztere lett. Ugyancsak az ÁVH-s Vigh József kezei alatt bontogatta szárnyait a későbbi MDF-es országgyűlési képviselő, Kónya Imre felesége, a Történeti Hivatal későbbi elnökhelyettese, Kutrucz Katalin. De az ÁVH-s Vigh József patronáltja volt a ma nemzetközi jogászként ismert Valki László is. Ennek a sornak a végére jutottunk, de kezdhetnénk az újabb ÁVH-s „családfák” felrajzolását. S egyszer csak kiderülne, az egyáltalán nem korhadó családfa lombkoronája, ÁVH-s gyökerei által éltetve, betakarja szinte az egész mai magyar politikai „elitet”.
• Bűnesetekről, gyilkosságokról, ÁVH-s gyökerekről, ellopott pénzekről beszéltünk eddig ebben a fejezetben, de tulajdonképpen ide tartozik az a dokumentum is, amit a kezemben tartok. Medgyessy Péter, a Magyar Köztársaság miniszterelnöke a címzettje, és 2003. március 28-án dátumozták. A jelentés a Magyar Fejlesztési Bank Részvénytársaságnál és egyes kiemelt társaságainál különféle paragrafusokra hivatkozva elvégzett Kormányzati Ellenőrzési Hivatalbéli vizsgálat főbb megállapításairól szól. E jelentés alapján – beszélünk majd részletesen is róla – most egyetlen dologról szóljunk, az autópálya-építésről, hiszen az M5-ös autópályát harminc éve kezdték el építeni, és állami pénzen lett a világ legdrágább autópályája, magánvállalkozásban.
• Ez már nemcsak furcsaság, hanem bűncselekmény-sorozat, rengeteg alkotmánysértés kíséretében. Az említett autópályát állami pénzből, adójövedelemből, tehát úgynevezett útpályadíjból építették. Ezt fizetővé tenni, és ismételten megadóztatni azokat, akiknek a pénzéből és hozzájárulásából építették, egyszerűen alkotmányellenes. Ezt magunknak építettük, a benzinbe be volt építve az ára. Amikor az állami pénzből már elkészült autópályákat is vállalkozásba adják, az 1-est, a 7-est, a 3-as első szakaszát, az 5-öst, akkor nem kevesebbről van szó, mint a bérlő, ezt használó vállalkozók jogtalan piaci előnyéről. Meg kell mondanom, hogy ilyen lassan még a világon sehol nem épültek autópályák. De ilyen drágán sem! Magyarországon ma az egy négyzetméterre vetített útpályaépítés költsége magasabb, mint Olaszországban. A világon a vonalas építmények készítése mindenkor a korrupció melegágya volt, ugyanis állami pénzek elköltéséről van szó, s ilyenkor a magántőke mindig megveszteget. Magyarországon azért volt ez az állami építkezések korrupt melegágya, mert minél lassabban építünk, minél nagyobb áttételekkel dolgozunk, annál nagyobb az eredetileg felhasznált összegből az elcsorgó megvesztegetési pénz.
• Azt javaslom, hogy a Vegyépszerről most ne szóljunk, hanem majd a Magyar Fejlesztési Banknál, de beszéljünk ezekről az állami pénzből épült autópályákról, az M1-esről, az M7-esről, az M3-as egy bizonyos részéről, az M5-ösről. Kik voltak mögötte?
• Ez az egész autópálya-építési rendszer, ami az utóbbi évtizedben épült, nem más, mint a magyar költségvetési pénzek legnagyobb megcsapolása, vállalkozási keretek között. Nyilvánvaló, hogy minden párt a sajátjait teszi oda, de azt is tudni kell, hogy az is a bűn kategóriájába tartozik, amikor igazán hazaáruló módon a Közúti Építő Igazgatóságokat 1991-ben privatizálták. Ezek azok a közútépítő igazgatóságok, melyek korábban az utakat építették, értettek hozzá, eszközeik, szakembereik, kapcsolatrendszerük volt ehhez. Megszüntették, megalakult a hazai Strabag, amit másoknak átadtak. Hangsúlyozom, nem eladták, hanem külföldieknek átadták.
• Kié a Strabag, kik vannak benne?
• Osztrák, német gengszterek. S nyugodtan lehet azt mondani, hogy a magyarországi lerakata is egy gengszterbanda. Az egyik legfőbb magyarországi politikai vezér, a baloldalról, a közelmúltban Bécsben találkozott az egyik útépítő cég képviselőivel. Közölte velük, övék a magyarországi autópályaépítés, ha az útépítésre nekik juttatandó összes állami pénzből hét százalékot visszaosztanak. Gondolják el, több milliárd forintos munkáról van szó. Az üzlet megköttetett. A vezér hazatérve elmondta, sikerült megállapodni, de a partnerek csak három százalékot adnak vissza. Micsoda blöff! Hiszen megállapodtak a hét százalékban. De a mi emberünk a kialkudottból négy százalékot „lenyelt”. Saját zsebre dolgozott.
• Magyarok egyáltalán nincsenek a tulajdonosok között?
• Nincsenek. A vezetők között vannak, ők itt a helyi „négerek”, feladatot hajtanak végre. Ez ugyanaz a kör, amelyik Nyugat-Európát is korrupttá tette. Ott is – Olaszországban, Németországban, mindenütt – az útépítéseket körbelengte a korrupció. Ugyanazoktól a Strabag-októl, Holzim-ektől, ugyanazoktól a cementgyártóktól, a Schmidtheinik-től hangos Európa és Magyarország, meg a térsége is. Gyakorlatilag azért hazaárulás ezt az egész rendszert így működtetni, mert valamennyi útpálya kizárólagosan hitelből és költségvetési forrásból épül, tehát magunk csináljuk magunknak, adóbevételből. Nyilvánvaló, hogy olyan biztos piacot átadni, amely kizárólag a saját pénzünket használja föl, stratégiailag is butaság. Idegen érdekek szerint használni, akik ráadásul nem is hazai feltételek között adóznak, ez tőkekivonást eredményez egy egyébként is tőkeszegény országból. De az is igaz, ebből a rendszerből lehet elvárni a pénz visszaosztását.
• Kié az M5-ös autópálya Budapest-Kecskemét-Kiskunfélegyháza között?
• Elvileg a miénk. Gyakorlatilag koncesszióba kiadták az Alföldi Autópálya Koncessziós Társaságnak, amely hasznot húz belőle, és működteti a világ legdrágább autópályáját.
• Mennyi hasznot lehet előteremteni az M5-ösből, mondjuk egy év alatt?
• Ha jól működtetnék, évenként 5-8 milliárdos hasznot tudna termelni. De nyilvánvaló, hogy tudatosan építik le, és a felújításra hivatkozva állapítják meg oly magasan a használati díjat, hogy további állami forrásokhoz juthassanak. Egyik oldalon elveszik a polgároktól a nyereséget, a másik oldalon pedig, hogy tovább építhessenek, újabb költségvetési forrásokat pumpolnak meg, amelyek felhasználásával minimum húszszázalékos hasznot lehet behajtani.
• Elindulok Budapestről autóval, olyan benzinnel, amelynek az árát hatalmas útadó terheli, Budapest-Kecskemét között fizetek ezért a körülbelül nyolcvan kilométerért több, mint kettőezer-ötszáz forintot. Nyolcvan kilométeren alaposan megkopasztanak, benzinben, olajban, útadóban, áfában.
• Nyilvánvaló, hogy túladóztatással sok pénzt lehet „kaszálni”, de azt azért látni kell, hogy ezek a koncessziós társaságok a bennfentesek pénzeszsákjai, a mindenkori kormány tagjainak adják le azt a pénzt, azt a sápot, amit tőlünk vesznek el, s amiért őket kinevezték. Az előző fejezetben lehetett látni Szanyi Tibor kinevezési gyakorlatát. Ezek a koncessziós társaságok ugyanígy működnek, csak ebben az a szörnyűség, hogy ezt a Kecskemétig terjedő útpályát bizony már a ’80-as években fölépítették, állami forrásokból. Azt az utolsó tíz kilométert, amit az MDF-kormány alatt csináltak, már hitelből építették, tudatosan, mert tudták, hogy a hitelt úgysem fizetik vissza, és így a bankokon keresztül további pénzeket zsebelhetnek be, oszthatnak vissza belőle. Gazdagodjon a politikai „elit”. Így támogatták a banki pénzügypolitikát, azaz a pénzmosást.
• Kik húzzák le a sápot az M5-ös autópályánál?
• Hangsúlyozom, a mindenkori magyar kormány vezetése ennek a haszonélvezője, úgy, hogy a pénz egy részét a saját maguk által kinevezett vezetőségi és igazgatósági tagokon keresztül a saját zsebbe visszaosztatják. Nevezzük nevén a gyereket! Azok a vezetők, akiket kinevez az állam a koncessziós vállalatok élére, visszaosztanak a politikai „elitnek”. Ezt egyébként egy másik nagyvállalatnál, a MOL Rt.-nél Pál László, a parlamenti képviselőből MOL-elnökké emelkedett ember mondta el egy sajtótájékoztatón, meg másutt is, hogy a MOL Rt. gazdálkodása politikai, nem pedig szakmai feladat. Ha pedig politikai feladat, az annyit jelent, hogy részükre a visszaosztás is politikai feladat. Értsük meg, hogy nem attól függ egy beruházás további sorsa, hogy Jóska, Pista, vagy Gyula éppen a vezérigazgatója, hanem a lényeg az, hogy aki odakerült, azért került oda főnöknek, hogy az őket odaküldő embereknek plusz juttatást biztosítson.
• Az autópályákból, az úthasználati díjakból, az építési költségekből, és akkor még mindig ne beszéljünk a Vegyépszerről, mennyi juthatott vissza kormányonként?
• Nagyon sok milliárd forint, mert a pénz egyik része a hitel visszafizetésére használható föl, s a bankvezéreket ugyanaz a csapat nevezi ki, ők határoznak arról is, hogy kik lesznek az igazgatótanács és a felügyelőbizottság tagjai. Ez egy ördögi kör. A mai rendszerben – ahol közel azonos erejűvé vált a maffia A és B csapata, tehát a Fidesz és a szocialista csapat – alkukkal eldöntik, hogy ez a testület továbbra is a Fideszé lesz, ők húzzák le a sápot belőle, emez meg a szocialistáké. Az autópálya-építéseknél pontosan ez történt. 2002 és 2003 között egy centiméter autópálya nem épült, mert még jól őrzi a Vegyépszer az állásait, olyan szerződést kötöttek, hogy a munkát nem tudta a szocialista csapat elvenni tőlük. Hiszen emlékszünk rá, Csillag István miniszter már meghirdette az autópálya-építési pályázatot, amit a nyilvánosságra kerülése után azonnal hatályon kívül is helyeztek. Tehát nem dőlt el a küzdelem, hogy ebből a zsíros falatból, ebből a pénzmosást is magába foglaló jövedelemből milyen módon osztoznak meg. A MOL Rt.-nél sem dőlt el ez, ahol ugyanaz a Hernádi Zsolt az elnök-vezérigazgató most is, aki a Fidesz-éra alatt volt. Ezek a hatalmi egyensúlyok addig igazodnak, amíg a politikai „elit” a látszólagos veszekedések ellenére azt nem fogja mondani, hogy megosztoznak a gazdaság és a média területén. S akkor viszonylagos csönd lesz. De amíg ez nem következik be, kígyót-békát kiabálnak egymásra, hogy az osztozkodás végén még nagyobb koncot szerezzenek meg.
• A dokumentumaimat forgatva, a visszaosztásokra rábukkanva megdöbbentő dolgokra jöttem rá. Beszéltünk a százmillió fölötti támogatásokról, és ott arról az aláírásról, ami az egyik legmagasabb rendű-rangú magyar politikus aláírása, melyben azt kéri, akiknek ezeket a pénzeket kiosztják, azoktól kérjenek titoktartási nyilatkozatot. Magyarán, mondta ön akkor, a titoktartás kötelező, merthogy ezekből a pénzekből visszaosztanak. Szóval ennyire elszemtelenedtek, hogy már a saját kézírásukkal követelnek megvesztegetési pénzeket, nem félnek attól, hogy kiderül, visszaosztásra adtak utasítást.
• Ennyire szemtelenek, de ez nem csak a szocialista pártnál van így, a Fidesznél is. Ők sem kérnek, hanem utasítanak. A pályáztatási pénzből nem visszakérnek, nekik az jár. Amikor visszaosztásokról, meg saját kezű aláírásról beszélünk – a hozzánk került anyagok alapján mondom – látható, hogy egymástól sem félnek. De ebből az is látszik, ha ezeket az anyagokat egy pártpolitikus kezébe adnánk, mondjuk a Fidesz oldalon – és nagyon sok tapasztalatunk van a fordítottjáról is –, akkor esze ágában sem lenne azt nyilvánosságra hozni, hanem próbálná megzsarolni vele az ellenfelet, azaz új pozíciót szerezni vele, fenyegetve persze, mondván, ha nem teljesülnek zsaroló követelései, akkor ezt a saját újságjában nyilvánosságra hozza. De az biztos, hogy nem a nyilvánossággal kezdené. Ez a különbség a mi munkánk, a mi gondolkodásmódunk és a pártpolitikus gondolkodása között.
• Az összefonódásokra a fejezet végén még egyetlen példát. 2003-ban a tavaszi ünnepi könyvhéten megjelent Orbán Viktornak egy könyve. A kiadója most – merthogy korábban Orbán Viktor beszélgetős könyvét Püski Sándorék adták ki – a Magyar Egyetemi Könyvkiadó. Kié ez a tankönyvkiadó?
• Hiller István miniszter, lehet hogy jövendőbeli pártelnök, legközvetlenebb környezetéből tudjuk, hogy mi is történt ezzel a kiadóval. A könyvpiacon a legnagyobb üzlet a tankönyv. Az ön által említett tankönyvkiadót Kövér Szilárd csapata szerezte meg.
• Kövér László testvéréről van szó.
• Természetesen, aki Máté Lászlóval van jó baráti viszonyban. És sorolhatnánk az összekapcsolódásokat. Hiller István, már mint miniszter mesélte el a saját, közvetlen támogatóinak, akik között olyan barátunk is volt, aki szalagra rögzítette a beszélgetést, tehát a miniszter úr „saját” szájából hallottam, hogy nem tudnak mit csinálni a tankönyvkiadóval, mert Kövér Szilárd olyan oroszlánszerződést köttetett az Orbán-éra kultuszminiszterével, meg az akkori saját csapatával, tehát a Rockenbauer csapattal, amit nem lehet felbontani. Gyakorlatilag jogtalan állami hátrányt okozunk, mondták, abban a pillanatban, ha a szerződést felbontjuk. Súlyos milliárdokat kellene végkielégítés vagy elmaradt haszon címén kifizetni Kövér Szilárdnak. Tudni kell, hogy a tankönyvpiacon több milliárdos évenként a forgalom, és miután ezen a területen monopolhelyzet van, annyit kér, amennyit akar, tehát szabad a vásár. Az, hogy Orbán Viktornak Kende Péter könyve után, majd az általa íratott Debreczeni József könyv után még saját magának is írnia kellett egyet, a gyengeség jele. Végtelenül szánalmas, hogy a bizonyítványt így kell magyaráznia. Nagyon sajnálom ezt a tehetséges fiatalembert, aki várhatóan rövidesen el fog tűnni a politikai palettáról. Hozzásegíti ehhez az őt otromba módon félrevezető saját sajtócsapata is. Nyugaton közröhej kíséretében szemlélik ezt. Sajnos, még mindig ez Magyarország.

Németh, Antall, Boross, Horn, Orbán, Medgyessy,
az egygyökerűek

Guruló milliárdok 


• Kezemben a Magyar Fejlesztési Bank Részvénytársaságnál és egyes kiemelt társaságainál a 2182/2002 (VI. hó 8.) kormányhatározat a) pontja alapján elvégzett KEHI ellenőrzés főbb megállapításairól szóló összegezés, amit a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal 2003. március 28-án állított össze Medgyessy Péter, a Magyar Köztársaság miniszterelnöke számára. Vizsgálták a Konzumbank Részvénytársaságot, a Nemzeti Autópálya Részvénytársaságot, a Defend Security Kft.-t, a Hungexpo Kft.-t, a Magyar Követeléskezelő Részvénytársaságot, a Magyar Befektetési és Vagyonkezelő Részvénytársaságot. Ezekről a cégekről lesz szó, de beszélünk még a Bizományi Áruház Vállalat Részvénytársaság részvényeinek eladásáról, és még sok minden másról. Kezdjük Kőrösi Imrével a beszélgetésünket a Magyar Nemzeti Autópálya Részvénytársaságnál lefolytatott ellenőrzés megállapításaival. „Általában megállapítható – idézek a Medgyessy Péternek küldött levélből –, hogy az autópályák építését egy bonyolult, szövevényes, személyi összefonódásokon alapuló konstrukcióban valósították meg, melynek lényege, hogy az autópálya-építés költsége jövőbeli költségvetési kiadást jelent (tehát nem akkor, amikor építik, hanem később lesz még ebből adósság), és a végrehajtás államháztartáson kívüli körben és az állami megrendelésekre vonatkozó szabályok betartása nélkül került finanszírozásra, így az autópálya-építés, a kialakított konstrukcióból következően, kikerült az állami ellenőrizhetőség köréből, amit nem pótolt a banki szemléletű tulajdonosi felügyelet sem.” A vizsgálat a Fidesz-kormány idejéről szól.
• Egy dolog a felsorolt összes cégnél megállapítható: pénzmosoda működött pártpolitikai célokból. Az összes említett cég pénzmosodaként működött, és a szervezett bűnözés rendszerében dolgozott. Ez a megállapítás sommásan is igaz, egyébként valamennyi ellenőrzés hasonló eredménynyel zárult. Az igazi baj ebben az, hogy mindenütt benne van a titkosszolgálati rendszer, a Defendtől kezdve az MFB-n át mindenütt ott vannak a speciálisan képzett, szigorúan titkos tisztek, akik a rendszert még fekélyesebbé, átláthatatlanabbá, majdnem azt mondom, még nagyobb pénzmosó rendszerré teszik, mint amekkorát hajdanában a politikusok elgondoltak. Miért fontos akkor ez, amikor ezek az Autópálya Rt.-re tett megállapítások bármelyik vállalatnál ülnének? Amikor Magyarországot jó húsz-harminc évvel ezelőtt elkezdték eladósítani, azért, hogy az emlékezet ki ne essen, egy dologra felhívom a figyelmet. Azt mondták, azért jó, hogy ezt a hitelkonstrukciót választották, mert hét év múlva kell csak törleszteni a tőkét, addig csupán a kamatokat kell fizetni. Kérem tisztelettel, ez idő alatt a kamatokat törlesztették, majd a forint folyamatos romlása miatt hét év múlva dupla annyi dollárt kellett visszafizetni, anélkül, hogy tíz fillér új, pótlólagos forrást felvett volna a magyar állam. Ezért a bankrendszert, és az ebből alakuló gazdasági csoportosulásokat hazaárulás bűntette miatt el lehetne ítélni.
• Hadd idézzek ebből a jelentésből egy idevonatkozó passzust. Azt írják, akik készítették ezt az összeállítást a Nemzeti Autópálya Rt.-ről szólva, hogy az „állami kezességvállalásra épülő autópálya finanszírozási konstrukció halasztott költségvetési kiadást jelent, mivel a Nemzeti Autópálya Rt. saját bevételei sem az áthidaló, sem a refinanszírozó hitelek törlesztését nem teszik lehetővé. Ezért a kormány kezességvállalása alapján a visszafizetés az elkövetkező évek központi költségvetését fogja terhelni”.
• Egyről beszélünk. Gyakorlatilag a konstrukció lényege ugyanaz, mint amikor a magyar államot külföldről eladósították: ma a polgárok belföldi eladósítása folyik. Valamennyi magyar polgár ezzel a konstrukcióval szegényebb lett.
• „Az állami kezességvállalásból adódó várható költségvetési kötelezettségek – írják – 180 milliárd forint, 2005-től a törlesztendő részlet évente 15 milliárd forint.” Csak a Nemzeti Autópálya Rt.-nél.
• Megint visszatérhetünk ugyanoda. Ez tudatos, személyi nyereségfelhalmozás a magyar állampolgárok kárára. Ez bárhol a világon hazaárulás, idegen érdekek szolgálata saját zsebre. Tehát amikor halasztott fizetésekről beszélünk, költségvetési forrásból, később majd költségvetési kötelezettségről, mert él az állami garancia, akkor tudni kell, hogy a költségvetés bevételi oldala miből tevődik össze: személyi adóból, járulékból, áfából és egyéb állampolgári befizetésekből. Ebből a bevételi oldalból a jövőben 180 milliárdot nem az iskolákra, nem a közintézményekre, nem az önkormányzatokra fordítanak, hanem egy tételben egy autópálya építésére, annak a kötelezettségeire, amelyet ráadásul saját magunk fizettünk meg, mert saját állami bank finanszírozta, majd utána a nyereségét a szolgáltató zsebre teszi, és kétszeresen megfizettetik a magyar állampolgárral, mert folyamatos a jövedelemelvonás a magas autópályadíj miatt. Hozzátartozik az egészhez, hogy a Vegyépszer önmaga már a maffia. Amikor egy rendszerben olyan cég nyeri el a pályázatot, amelyik soha nem épített utat, csak keleten dolgozott az orosz, kazah és egyéb piacokon, akkor valami nem stimmel. De az is további probléma, hogy ez a cég állami banki finanszírozásból építheti fel az utat, oly módon, hogy ez az állami bank, mint az előző fejezetben jeleztük, egy év alatt 140 milliárd forint veszteséget termel.
• A Magyar Fejlesztési Bankról van szó, amely veszteségről 2002-ben azt mondtuk, ha jóindulatúak vagyunk, megfelezhető. Fele veszteség a Fideszé, fele a Medgyessy-kormányzaté.
• Kövessük a logikáját ennek az egész panama-jellegű sorozatnak. Nyilvánvaló, hogy szükség van az útépítésre. Az is nyilvánvaló, hogy az infrastruktúra fejlesztése nélkül lehetetlen a térség felzárkóztatása. Az is nyilvánvaló, hogy ebbe az egyéni érdeket bele kell vonni, ezért működnek társaságok, olyan vállalkozások, amelyek egyúttal jövedelmet termelnek saját maguknak és talán a köz javára is. De oly módon, hogy kizárólagos állami forrásból, kétszer megcsapolják a költségvetést – egyszer banki finanszírozással, majd utána kötelezettségvállalással –, és közben folyamatosan „megcsapolják” az állampolgárokat adók, valamint a társaságnak fizetendő útdíjak formájában is, ez azért már túl sok.
• Megint a jelentésből kell idéznem. „Az állami érdekérvényesítés hiánya a vizsgálat által ellenőrzött M3-as autópálya Füzesabony-Polgár közötti szakaszánál, a felkért árszakértő által készített részletes elemzés alapján számszerűen, kimutathatóan 16,2 milliárd forinttal drágította meg az építési költségeket.” Mások viszont azt mondják, hogy ez 30 milliárd forint.
• Tényeket lehet mondani, ennek a duplája az egyenes árdrágítás. De hogy ez még ráadásul milyen csalárd módon került ki nem fizetésre, az külön történet a bűncselekmények sorozatában. Ehhez képest a panamai eljárássorozat átlátható folyamat. Amikor a Vegyépszer mint fővállalkozó pályáztatás nélkül megkapta ezt a feladatot, mindenki tudta, hogy ez a vállalat „erőből” a Fideszé, bár MDF-es szigorúan titkos tiszt a tulajdonos, de itt sokadrangú kérdés a többségi tulajdon. De igazából az is érdekes persze, hogy a tulajdonos Princz Gábor legjobb barátja, ám ez a kesze-kusza viszonyokon nem változtat. Nagy Elekről, mert most róla beszélünk, tudni kell, Antall idejében a miniszterelnöki hivatal pénzügyi főtanácsadója volt, hozzá tartozott a bankkonszolidáció is. Az a bankkonszolidáció, amelyik az adósságkonszolidációval, a kereskedelmi bankok kialakításával ötezermilliárd forintjába került az országnak. Tény, hogy amikor az autópálya-építés elkezdődik, rögtön maga mellé vesz egy kvázi fővállalkozót, a Betonutat, amit a kormányváltás után a szocialisták kaptak meg. Majd a Betonút, miután neki sincs erre megfelelő kapacitása, alvállalkozókat alkalmaz, akik további alvállalkozókat foglalkoztatnak. Mondok egy számot. Egy bizonyos területért elvégzett munkára a fővállakozó, tehát a Vegyépszer, elszámolhat százmillió forintot. Leadja a feladatot a Betonútnak, aki a saját hasznát leveszi róla, tovább küldi a munkát egy másik vállalkozónak kilencvenmillió forintért. A negyedik-ötödik-hatodik alvállalkozó, aki majd a tényleges munkát elvégzi, fogóddzanak meg, körülbelül húszmillió forintot kapna érte, ha időközben ennél a lánckereskedelemnél – ami a nagybani piacokon dívik –, nem az történne, hogy a munkát elvégző szerencsétlen vállalkozó már nem kapja meg a díjat, mert az előtte lévő alvállalkozó csődöt jelent, felszámolást kér maga ellen, és szaladhat a pénze után a tényleges munkát elvégző. Magyarul mondva, megcsapolták a pénz közel hetven-nyolcvan százalékát, és még ráadául orvul szájon vágták azt, aki elvégezte a munkát. Egyetlenegy büntetőfeljelentés nem történt, ezek a kft.-k kézen-közön eltűntek, az út valóban elkészült, de a bevallotthoz képest töredék áron, és ebben az állami akaratot nem lehetett érvényesíteni, tudniillik nem volt állami akarat a korrupció megfékezésére.
• Nem tudom, mit érezhetett Medgyessy Péter miniszterelnök, amikor ezt a jelentést olvasta, nevezetesen a következő mondatokat. „Tekintettel arra, hogy a Nemzeti Autópálya Részvénytársaság az autópálya kivitelezésére kötött szerződéseknél az így kialakított árat alkalmazta, a magasabb árszint meghatározta az ezután kötött szerződéses árakat is, jelentősen megdrágította ezzel az autópályák építési költségét. Az autópálya építésében több olyan vállalkozás működött közre, amelynek részére, indokolatlanul, több százmillió forint előleget folyósítottak annak ellenére, hogy tevékenységük nem kapcsolódott közvetlenül az építési munkához, vagy alvállalkozókkal végeztették el a tevékenységet.” Ami még itt olvasható: árrés halmozódás, indokolatlan kamatköltségek, felesleges párhuzamos munkafázisok kialakulása, és mindenhol azt látni, hogy az áttételes, több szereplős rendszer megakadályozta az állami érdek érvényre juttatását, ellenőrizhetetlenné tette az autópályaépítés megvalósulását.
• Ez a jelentés azzal van szinkronban, amit az előbb elmondtam. Ez szaknyelven jelenti azt, amit én a lánckereskedelemmel hoztam párhuzamba. Hogy Medgyessy Péter mit érezhetett? Azt gondolhatta, hogy ugyan miért beszélnek neki a Gresham palotáról, ahol ő csak hatszázmillió forintos apportot használt fel, csak ennyivel fosztotta ki az államot. De amikor egy-egy ilyen jelentés elkészül a KEHI-ben, ez természetesen hatalmas politikai adut jelent ebben a csatában a gazdasági szereplőknek. Ha most a Fidesz szól valamit, visszakézből akkora pofont kap, mert leírják nekik, hogy tizenhatmilliárddal, húszmilliárddal kifosztották az államot, ellenőrzés nélkül. Erre mit válaszolhat a Fidesz? Azt mondja, hogy a Füzesabony-Polgár közti autópálya költségeinek emlegetése rosszindulatú, összehangolt politikai támadássorozat. A politikusok mindenkor aszerint forgatják a szót, aszerint mozgatják a sajtót, ahogy az érdekeik kívánják. Itt nem kevesebbről van szó, mint hogy ennek az építőit, megrendelőit, finanszírozóit, ellenőreit régesrég börtönbe kellett volna csukni, tudniillik gazdasági bűncselekmények sorozatát követték el, bűnszövetségben. Nyolc-tíz év alatt meg sem úszhatnák a vezetők, nemcsak az összeg nagysága miatt, hanem szervezettsége miatt. Ezt hívják piramis-rendszernek. Ez a szervezett bűnözés lényege, ráadásul ez elé olyan állami védőbástya kerül, mint amilyen a Fidesz-kormányzat. Ezzel nem a Fidesz-kormányzatot akarom elítélni, mert a szocialista kormány ugyanezt csinálta Horn Gyula idejében, az M5-ös pálya építésénél. Félreértés ne essék, nehogy azt higgye valaki, hogy ez Fidesz sajátosság. Ez a rendszer így működik, tudniillik ugyanilyen jelentést a Sepsey Tamás-féle csapat is írt az akkori AKÁ-ról (Alföldi Koncessziós Autópályaépítő Részvénytársaság), s ugyanezeket a megállapításokat tették, szinte szóról szóra, még az is lehet, hogy ugyanazok a személyek írták, mert az állami ellenőrzés bürokráciarendszere az alapokon mindig változatlan.
• És lehetséges, hogy ugyanezt a szöveget leírhatja majd a Medgyessy-kormányt követő másik kormány is autópálya-építés ügyében.
• Teljesen bizonyos, hogy Sepsey Tamás vizsgálatai, melyekből feljelentések lettek, majd utána szabotálták a végrehajtását, már egy politkai alku következménye. Nem Sepseyék írták a jelentéseket, hanem azok a szakemberek, akik ott dolgoznak. Én ismerem az 1998-99-es vizsgálati anyagot, a szóhasználat tökéletesen megegyezik, sőt még a kiemelések is ugyanabbana rendszerben történtek. Mert Sepsey Tamás, miután Kubicsek után átvette a Kormányzati Ellenőrzési Hivatalt, még a titkárnőt sem cserélte ki. Maradt ugyanúgy a rendszer, mert ők már a mostani kormányt fogják szolgálni. Nekem ebben a viszonylag szűk körben forgatható anyagban az a megdöbbentő, hogy ezeket én már négy évvel ezelőtt is ismertem, a Fidesz-kormány idején, s az előző kormány hasonló tevékenységéről szóltak.
• Említette az ellenőrzést, arra is van példa a jelentésben. Azt írják: „A Magyar Fejlesztési Bank Részvénytársaság bürokratikusan, lassan, eredménytelenül és érdektelenül felügyelte az autópályafejlesztés szakmai, pénzügyi megvalósulásait. A tulajdonosi szemlélet kimerült a formailag megfelelő regisztrálás követelményében. A szaktárca érdemi hatással nem tudott közreműködni a végrehajtásban”.
• Dettó, és azt lehet erre mondani, hogy ámen. Ugyanezek a megállapítások minden négy évben, minden állami beruházásnál. Az igazi tragédia nem a húsz-ötven vagy százmilliárd forint ellopásában van, és hogy azok után pénzmosás, meg egyéb társadalmat romboló dolgok következnek, hanem az, hogy ez évtizede ugyanígy folyik minden gond nélkül, a politikai „elit” mindenkor csak egymást zsarolja a feltárt tényekkel, hogy lám, a te tevékenységedben ugyanezt én is megállapítottam. Hangsúlyozom, érdemi védekezést a Fidesz-kormány ezzel szemben nem tesz, azt fogja mondani, hogy ez politikai támadás, és előhúzza, hogy mi volt az AKÁ-nál és a többi állami beruházásnál a szocialisták idejében. Tudniillik, 1994 és ’98 között Medgyessy Péter a Magyar Fejlesztési Bank főnöke volt, Fekete János főtanácsadósága mellett. Ugyanolyan korrupt volt ez a bank akkor is, mint amilyen 1998 és 2002 között. Annyit hadd mondjak, hogy a bankot ténylegesen irányító Simicska Lajos, aki az APEH-ból került át ide, és Fekete János között csak annyi különbség van, hogy János bátyánk – hogy kellően illedelmes legyek – nem akkora alkoholfogyasztó, de ugyanolyan rendszerben dolgozik, egy kutya kölykei, egyformán szolgálják azt az úgynevezett politikai „elit“ rohamcsapatot, amelyet hol szocialistának, hol Fidesznek nevezünk. Tehát ezeknél a vizsgálatoknál talán az a legnagyobb probléma, hogy ezekből soha nem lesz büntető eljárás, kivizsgálásukra a magyar rendőri apparátus tökéletesen alkalmatlan, mert bank- és üzleti titok mögé dugták el a tevékenységet. De azt is tudomásul kell venni, hogy az intézményi rendszerek jelenlegi megosztottságában az ügyész letiltja ezek vizsgálatát. És akkor gondoljunk bele, hogy a rendőr kimegy, elkezd vizsgálni, de az a pár primitív ember, akinek ráadásul a kezét-lábát megkötik, a védett férfiakhoz nem érhet el. Az igazán komoly politikusokhoz oda sem szagolhat. Igazából ez a jelentés nem mást takar, minthogy a KEHI elismeri, hogy az előző négy év korrupt volt a maga panama-rendszerében, a Fidesz válasza erre az, hogy korrupt volt azt megelőzően is. Mi meg azt mondhatjuk, hogy ezért húzódik harminc éve a dolog, ezért van az, hogy gyakorlatilag a világ legdrágább autópályái működnek Magyarországon, hiszen a fajlagos költségei drágábbak, mint annak az olasz autópályának, ahol viadukt és alagút épül, tehát sokszoros a tereptárgyépítés. Ezek az autópályák még a nyugatiak szemében is világhírűen drágák lettek, mert ma Kecskemétre elmenni és visszajönni autópályán, annyiba kerül, mint Svájcban egy egész éves autópálya-matrica.
• És ott az autópálya sokkal hosszabb, mint Magyarországon.
• Svájcban közel nyolcezer kilométer az autópályaminőségű pályatest. De gondoljunk bele, hogy az összes, Magyarországon épült autópálya egyben azonos: a felületük nem megfelelő autópályának, zötyögős, folyamatosan felújítandó. Az M7-es, felújítása után pár hónappal repedezik, tudniillik ebből még az anyagot, az aszfalt lelkét is ellopják. Kevés benne a cement, ha a Holzimtól rendelték meg a cementet, hozzá a követ Orbán Győzőtől, ez mind túlszámlázott, minőségében lerontott, miután az állami ellenőrzés rendszere két dolog miatt kizárt volt, az MFB akkoriban a Fidesz titkos bankja volt, a Vegyépszer pedig a pénzmosója. Akkor milyen állami akaratot keres itt a vizsgáló? Ő tudja a legjobban, hogy élő ember oda sem szagolhat, ahol így szól az utasítás. Egy-két ilyen álságos igazságkereső, mint Keller László, elment munkásokat keresni, és csak román, be nem jelentett dolgozókat talált. Vajon ennek milyen következménye lett? Az égadta világon semmi! Hangsúlyozom, a továbbépítés ugyanilyen rendszerben folytatódik. Amíg nem büntetik meg a bűnözőket, akik gazdasági embereknek, politikusoknak álcázzák magukat, addig ne várjuk, hogy a gyilkos magától eláll a tettétől. Hisz a megbízóit is védi a törvény és az összes hatóság.
• Persze nem jártak rosszul a munkát közvetlenül felügyelő emberek sem. A vizsgálat szerint „irreálisan magasan állapították meg a személyi juttatások mértékét, az alapfizetéseket, többletteljesítmény nélkül prémiumokat fizettek ki, a beosztásokhoz személyes gépkocsi-használat kapcsolódott, volt munkaruhajuttatás, üdülési hozzájárulás, a közös megegyezéssel történő munkaviszony megszüntetése esetén közel tízmillió forint végkielégítés járt. A dolgozók részére ingyenes kávé- és ásványvízfogyasztás, körülbelül húszmillió forint értéket is elérő lakásvásárlási kölcsön nyújtása, háziorvosi és klinikai ellátás finanszírozása több mint hétmillió forint értékben, önkéntes nyugdíjpénztári tagság munkáltatói támogatása 2001-ben tizenötmillió forint, tenisz- és tekepálya, uszodabérlet...”
• Ebben a felsorolásban egy a biztos, hogy igaz, s az is, hogy a jövőben is így lesz. Nem a Fidesz csapat védelmére mondom, de ezek jelentős része túlszámlázás, felesleges költségek. De akkor hadd tegyem hozzá: az a szocialista-liberális kormány folytatta le ezt a vizsgálatot, amelynél az egyik államtitkárnak hat személyi használatú gépkocsija van, egy másiknak pedig négy! És egyenként tízmilliós autókat vetettek maguknak! Hat autóval hogyan közlekedjen egyszerre az a szerencsétlen nemzeti földalapot felügyelő kormánymegbízott, Benedek Fülöp? Gondoljunk bele, azt mondják, a költségcsökkentés irányába mozdultak el...
• Pontosítsunk: a hat autó Benedek Fülöpé, a négy szolgálati autó pedig dr. Szanyi Tiboré.
• Így van. Gondoljunk bele, milyen jót nevet magában a fideszes, aki azzal fog válaszolni, nem akarok neki tippeket adni, hogy ti beszéltek nekünk, hát ti hány ezer autót vettetek az utóbbi időben az ÁPV Rt. és a bankok pénzéből? Megfogja valamelyik papírt a felkért interpelláló, elmondja, a kormány válaszol neki, egy hét múlva megérkezik rá a válasz, hogy ti sokkal többet loptatok, ezt ezért politikai támadásnak minősítjük. Tehát hangsúlyozom, az a probléma, hogy a vizsgálati jegyzőkönyv mindig írott malaszt marad, mert a jegyzőkönyv készítését a vizsgált időszakban nem előzte meg feltáró vizsgálat. Ezt ugyanolyan jól tudták az MFB-ben bent hagyott szocialista káderek is. Nem kellett volna KEHI-vizsgálatot elrendelni ahhoz, hogy megállapítsák, az állami akarat nem érvényesült. Miért nem „dumáltak” a szocialisták, miért csak a fogd meg tiszta kezű embert futtatták, mármint Keller Lászlót. Nyilvánvaló, hogy azért olyan magasak a költségek és az ebből származó feketén szerzett jövedelem, mert az építés állami pénzből készült, és ráadásul halasztott fizetéssel. Ha te el tudtál belőle négyszer annyit lopni, mint amennyi járt, és nem lett belőle büntetőügy, miért ne lopnék én is. Egyetlenegy szerencsénk van, hogy 180 milliárd forint volt a kötelezettségvállalás, mert ha a Fidesz marad a kormányon, ugyanennyit 360 milliárdért épít. Ez a tolvajlási spirál nem lassulni, hanem gyorsulni fog.
• Ebben az autópályaépítésben részt vett – és a vizsgálatban is szerepel – az építkezés előtt robbanószerkezeteket kutatva a Defend Security Kft., amelyről azt írják, hogy „százszázalékos üzletrészét 1999. november 27-én vásárolta meg Földi László, a Postabank egyik kft.-jétől. A tulajdonosváltást követően az új tulajdonos fő célja a piacszerzés, és új tevékenységként a pénzkezelési, pénztárolási szolgáltatás infrastrukturális feltételeinek megteremtése volt”. Hogy milyen módon, erre is választ ad a vizsgálat, mert azt mondják, hogy „a Defend Security Kft.-vel szemben jelenleg a Magyar Posta Részvénytársaságnak 345 millió forint, a Magyar Fejlesztési Banknak 1 milliárd 459 millió forint, a Konzumbanknak pedig 600 millió forint követelése áll fenn”. És éves szinten sorolják, hogy mikor mennyit kell majd az államnak visszafizetnie. „2002-ben vissza kellett fizetni 105 millió forintot, 2003-ban 1 milliárd 100 millió forintot, 2004-ben 635 millió forintot, 2005-ben 250 millió forintot, 2006-ban pedig 314 millió forintot.” Ez tehát az az adósság, amivel a Defend Security Kft. a vizsgálat alapján rendelkezik, és amit az állam fizet vissza. Azaz ön fizeti vissza, én, és az összes többi magyar.
• Megint van itt egy csavar, mert jelenleg a Defend Kft. már felszámolás alatt áll. Időközben tulajdonosváltás történt, mert a Defend Kft.-t tulajdonosa eladta Csintalan Sándornak, tehát már nem Földi a tulajdonos.
• Milyen érdekes dolog, hogy a Fideszhez közeli Földi László az MSZP-közeli Csintalan Sándornak adja el a tulajdonát.
• Magyarul átadta, nem tudja senki ebben strómanvilágban, hogy kinek mi a tulajdona. Egy biztos, hogy ezeket a szervezeteket azért hozták létre, hogy az állami költségvetést, az állami tulajdont megcsapolják, tudniillik a Posta százszázalékos állami tulajdon. A Defendbe, ebbe a magán-titkosszolgálatba fektetett be a magyar állam az MFB-n, tehát a bankon és a postán keresztül. Menjünk még tovább, egy magán-titkosszolgálatnak mi köze van az útépítés során kötelező bombátlanításhoz? Ahhoz nyilvánvalóan eszközöket kellett vásárolni, olyanokat, amelyek minden katasztrófavédelmi szervezetnél egyébként már megvannak, párhuzamban loptak még egy hatalmasat a beszerzéseknél, kialakították azt az őrző-védő szolgálatrendszert, amely gyakorlatilag minden ellenőrzés nélkül, akármennyi pénzt kivihetett. Tudniillik, egy defendesnek nem merte senki azt mondani, hogy ott voltál, vagy nem voltál ott. Olyan összegű számlát nyújtott be, amilyet akart, és nem történt más, mint számolatlanul felhasználták a pénzt, a pénzt, a pénzt...
• Erre is van adat a jelentésben. Azt írják, hogy „a Nemzeti Autópálya Részvénytársaság számára végzett lőszermentesítési tevékenység során a társaság tényleges tevékenységet nem végzett. Az elvállalt feladatokat alvállalkozókkal végeztette el. A Nemzeti Autópálya Részvénytársasággal és az alvállalkozókkal kötött szerződésekből a Defend Security Kft. átlagosan 26,6 százalék nyereséget realizált. A vizsgálatot végzők feltűnőnek tartják, hogy míg 2000-ben a Defend Security Kft. alvállalkozója hatvan forintos négyzetméterenkénti ár mellett vállalta a munkát, addig a 2002-ben foglalkoztatott alvállalkozók 36 forintért. A Defend egyik alvállalkozója a V.I.P. Security Kft. mára fantomizálódott, eltűnt”.
• Ezt a Vegyépszernél már elmondtuk, hogy a tényleges kifizetés előtt egy csomó cég eltűnik. Ezért a tényleges munkát elvégző további csalássorozat áldozatává válik. Mielőtt a vizsgálathoz elérkeztünk, más szavakkal nagyjából ugyanezt mondtam el, tehát hogy nem ő végezte el, nincs hozzá infrastruktúrája, ez semmi más, mint pártközeli pénzmosoda. De nem biztos, hogy csak Fidesz-közeli, mert ahol egy másik párt vezető politikusa pillanatokon belül megjelenik tulajdonosként, akkor – tőle tudjuk, a televízióban elmondta – nehogy azt gondolja valaki, hogy a pártpolitikai vonalak mentén húzódik az úgynevezett üzleti világ. Itt csak azt kellene megkérdezni, hogy mitől üzleti tevékenység az, amikor valakik folyamatosan, törvénytelen büntető végrehajtási rendszerben ellopják az állami adóbevételeket. Tudniillik, itt nem másról van szó, minthogy ez bűncselekménysorozat, hangsúlyozom, a szervezett bűnözés csúcsa, amikor ráadásul titkosszolgálati tisztek különösen képzett csapata irányítja ezt az egész dezinformációs rendszert. Ezt Nyugaton kicsit súlyosabban ítélnék meg, ezek az emberek soha az életben ki nem jönnének a börtönből.
• Folytassuk tovább a vizsgálatot, mert szóba került a Fidesz által privatizált tizenkét agrárcég is. Itt a vizsgálat megállapítja, hogy „a privatizáció a 2045/2001 (III. 14.) sz. kormányhatározat alapján végehajtotta az MFB Részvénytársaság a tizenkét mezőgazdasági részvénytársaság magánosítását. Az alapítói határozatokkal elrendelt tevékenysége során jelentős összegű, 36,6 milliárd forint költségvetési pénzt, illetve saját forrást használt fel. A kormányhatározat olyan feladattal, állami tulajdonban lévő vagyon értékesítésével bízta meg a Magyar Fejlesztési Bank Részvénytársaságot, amely az ellenőrzés megállapítása szerint nem tartozik az MFB Rt. tevékenységi körébe, a kormányhatározat a privatizációs törvény egyik feltételének sem felel meg”.
• Gyakorlatilag megint ugyanoda lyukadunk ki KEHI-vizsgálatostól, mindenestől. Mindenki tudta, hogy a tizenkét állami gazdaságot Fidesz-érdekeltségbe kell leosztani. Amikor én azt mondom, hogy meg lehet találni a 140 milliárd forint veszteséget a Magyar Fejlesztési Banknál, akkor konzekvensen meg lehet állapítani mellé a következő tényeket. Nincs az MFB-nek jogosultsága ahhoz, hogy ezt lefolytassa. 36 milliárd forintot egyenesben kisöpörnek, de következetesen ugyanez történik az egész állami vagyon megcsapolásánál, mert a Vegyépszernek meg útépítéshez nem volt joga. Gyakorlatilag azt lehet mondani, hogy törvénytelen eszközökkel csinálják a dolgukat, és ezek az ügyletek mindannyiunk zsebére mennek. Egyet lehet tudni: az állam olyanokra bízza ezeket a feladatokat, akiknek nincs törvényi felhatalmazásuk erre, olyanokra, akiknek egy feladatuk van, a törvénytelen kormányhatározat magánosítási konstrukcióját végrehajtani. De ennél sokkal súlyosabb a helyzet. Mert ha azt hiszi valaki, hogy ez kizárólaga Fidesz gyakorlatában történik így, akkor nagyon téved. Menjünk vissza a bankprivatizációkhoz: az MSZP akkor ugyanígy a törvénytelenségek sokaságát követte el. Olyan vállalatnak adta el – alkotmány- és törvényellenesen – a Budapest Bankot, illetve nem eladta, hanem még ötvenmilliárdot fizetett is egy olyan vevőnek, amelynek nincs engedélye banki tevékenységre. A General Electricről beszélek, a világ legnagyobb vállalatáról, amely utána rengeteg pénzt kapott a Fidesztől támogatásként, a Széchenyi-tervből. Itt lehet látni, hogy ezek mennyire álságos dolgok. Felfedte az MSZP, hogy milyen galádságokat követett el a Fidesz, de ő maga ugyanazt csinálja, amikor kormányon van, csak akkor másfajta, de hasonló méretű csalássorozatokat és hazaárulást követ el. Azt a következtetést kell mindebből levonni, hogy az elmúlt két-három évtizedben, de főleg az utóbbiban, nem a hazai érdekek figyelembe vételével történik az átalakítás, hanem kizárólagosan magánzsebre és idegen szempontok szerint. Ez a lényeg, ahol szinkronban működik a jobb- és baloldalnak csúfolt maffia A és B csapata, ahogy a köznyelv mondja már, igazából egymást úgy kritizálják csak, hogy érdekeket ne sértsenek. Emögött már ott van a megállapodás. Ha olyan komolyan gondolná az MSZP-s csapat, régesrég megfogta volna a strómanokat, akik megmondanák, hogy kinek a zsebébe vándorolt ez a tíz- vagy harmincmilliárd forint. Ehelyett azt választják, hogy „ellenfelüknek” felmutatják a sárga lapot, a sajátjaiknak pedig betömik a száját ugyanolyan nagyságrendű csalássorozattal. Az MSZP is elad magának legalább tíz-tizenkét állami gazdaságot. Ugyanabban a bankban 80 milliárdot lopott a Fidesz 2002 elején, a másik nyolcvanmilliárdot meg ellopja az MSZP, 2002 második felében. Tehát, aki a hatalom közelébe kerül, az azonnal nekifog a saját klientúrája és a bennfentesei zsebeinek megtöméséhez, mindannyiunk kárára. És ebben még egy van: azonos bűncselekményformák alkalmazása, tudniillik újat már ki sem találnak. Az elmúlt évtizedben már valamennyi bűncselekményformát közgyakorlattá tették. Ezért nincs gyakorlatilag Magyarországon rendőrség, ügyészség, bíráskodás, tudniillik a bírók is látják ugyanezt. A bírók megvesztegetése ezekhez képest ezred nagyságrendű. Kiabálnak is ezért eleget.
• Beszéljünk akkor, még mindig a jelentés alapján, a Bizományi Áruház Részvénytársaság részvényeinek eladásáról, amiről a jelentés azt állapítja meg, hogy abszolút felesleges volt eladni ezeket a részvényeket. Úgy fogalmaznak, hogy „a vizsgálat során nem sikerült feltárni nyomós indokokat arra, hogy a Magyar Fejlesztési Bank Részénytársaságnak miért kellett az ügyletet sietve, az első jelentkező vásárló ajánlatát (OTP Rt. – Budacash Kft.) elfogadni, és a nyereségesen működő társaságot érték alatt, pályáztatás nélkül eladni”.
• Akkor valamit tisztázzunk. Kik szerezték meg a BÁV-ot először? Az Arago csoport, a Leisztinger Tamás-féle szocialista gárda, övék volt a Hunguest, a Zala Kerámia, a Pick. A BÁV eladása mögött Elek István tiszteletbeli főkonzulunk áll, ez is egy erős érdekeltség. Gyakorlatilag kénytelenek voltak továbbadni ezt a vagyont az éppen hatalomra került Deutsch Tamás-féle csapatnak. Amikor a BÁV-ot a Fidesz-időszakban elvették az egyébként jogtalanul tulajdonba került korábbi csapattól, azt azért megelőzte egy-két dolog: csináltak egy jó pár betörést a BÁV-nál, és bebizonyították, hogy az azóta elhunyt Lasz György In-Kal Security csapata nem jól védte ezeket a komoly vagyontárgyakat. Újságcikkek is születtek arról, hogy mekkora a baj. Kérem tisztelettel, azért nem védték jól, mert a másik csapat titkosszolgálati eszközöket alkalmazott, úgy ment be mint „betörő” azokba a helyiségekbe, ahogy egy profi betörő soha sem tud behatolni. Tudniillik, ezek a rendkívül jól kiképzett, őrző-védősöknek álcázott defendesek bármit meg tudtak csinálni.
• Mennyit ért a Bizományi Áruház Vállalat, a BÁV akkor, amikor először a szocialisták a kezükbe kaparintották?
• Hat-tízmilliárd forint közé tesszük az állóeszköz értékét és az egyebeket. Ez mindig attól függ, hogy mennyi az arany értéke. Tizedéért kaparintották meg, tehát amikor ebből kiszálltak, rendkívül jól jártak, nagyon jó alkut csinált az érdekcsoport, hogy ezt a viszonylag magas árat maguknak kikufárkodták. De hangsúlyozom, nem is volt igazi vita közöttük, sőt azt mondanám, hogy ennél jobban még nem működött tulajdonátadás, hisz hasonlóan lezser, fiatal rablók voltak azok, akik először megkapták a BÁV-ot, mint akik megvették utána. Ismételten a folyamatot kell nézni, és nem pedig azt, hogy galád módon a Fidesz elvette a BÁV-ot azoktól, akik még galádabb módon szerezték meg. Azt viszont mondanunk kell, hogy akik galád módon megszerezték ezt az állami tulajdont, azok galád módon kifosztották saját hazájuk valamennyi polgárát. Tehát itt mindig azt kell tudni, hogy mi honnan indul el. Ez a BÁV-rendszer jobb helyeken bizonyos pénzintézeti tevékenységeket is folytat, hitelez a megszorult embereknek, akik áron alul beadják fedezetbe értékeiket, amit az elszegényedés miatt aztán nem tudnak visszaváltani. Ezt hatalmas haszonnal lehet továbbadni. Ez Nyugaton is a megszorult emberek kifosztási rendszere.
• De azért a neveket akkor is meg kell említeni, még ha egy folyamatról és összehangolt tevékenységről is van szó. Azt mondtuk már tehát, hogy az MSZP érdekeltségű Arago csoport, Leisztinger Tamásék voltak azok, akik ezt először megszerezték. Azután a Fidesznél kik kufárkodtak a BÁV-val?
• Ugyanolyan egytövű a Fidesznél is a gazdasági csapat, mint amilyen az MSZP-nél is volt. A Fidesznél a Kövér Szilárd–Simicska Lajos csapat nélkül senki nem kaphatott vagyont. Ez közvetlenül Orbán Viktor irányításával történt. Tehát az, hogy kire mutatok rá, és ki a stróman ebben a dologban, azért nem fontos, mert nem akarok ugyanúgy járni, mint a Defendnél. Ahol ugyanis a cégjegyzékeket tudatosan meghamisították, homlokegyenest más neveket használnak, mint amit a háttérben valóságosan élő szindikátusi szerződést takar, nem tudhatjuk, kik a tényleges tulajdonosok. Amit viszont megismételek: Simicska Lajos és Kövér Szilárd nélkül egyetlenegy vagyontárgyat nem szereztek meg, és nem adtak tovább. Az MSZP-nél pedig Puch László irányítja a vásárlásokat. Hogy a cégjegyzék mit tartalmaz, az teljesen indifferens a tulajdonjog szempontjából. Abból a szempontból nem mindegy, hogy hány milliárdot kaszálnak le a tényleges tulajdonosok, a párt tényleges irányítói. De a vagyonszerzők, tartozzanak most bármelyik párthoz is, valamikor ugyanonnan indultak. Ők is egygyökerűek.
• A vizsgálati anyag 11. oldalán a Konzumbank Részvénytársaság vizsgálatainak tapasztalatairól beszélnek. Azt írják: „A Konzumbank Részvénytársaságnál az 1998-2002-es évekre vonatkozó vizsgálat célja annak megállapítása volt, hogy a bank a működése során teljesítette-e a tevékenységi körébe tartozó állami fejlesztési célok támogatását, működése megfelelt-e a jogszabályi előírásoknak, annak során megfelelően jutottak-e érvényre az állami, a tulajdonosi érdekek.” Egyetlen mondattal válaszolnak erre a hosszú-hosszú felsorolásra: „Az 1998-99-es években a társaság a pénzügyi törvényben előírtakat nem tudta biztosítani”.
• Nevezzük nevén a gyereket! A Konzumbank volt az a bank, amelyen keresztül az úgynevezett kiemelt állami célok, az úgynevezett kedvezményes hitelek eljutottak volna az állami akarat kifejezésére azokhoz az egységekhez, magánszemélyekhez, amelyek és akik kiemelt feladatokat tudnak végrehajtani a gazdaság fejlesztésében. Magyarul mondva, célcsoportos kereskedelmi bank volt, amely bizonyos célfeladatra kereskedelmi, banki tevékenységet folytatott. A folytatás azonban ennél sokkal súlyosabb. Mert a Konzumbank nem a bank szerinti működés feltételei szerint dolgozott, magyarul pénzmosoda lett. Ennek az a következménye, hogy az MFB folyamatosan pumpálta állami forrásokkal az állami különleges feladatot ellátó Konzumbankot. Majd most a kormány bejelenti, hogy ugyanúgy eladják a Konzumbankot, mint ahogy eladják a Postabankot. Egy bank értékesítésével együtt azonban a kiemelt állami feladat portfoliója és követeléscsomagja is átkerül az új tulajdonoshoz. Hogy aztán az majd mit fog velük csinálni, hogy a kiemelt kamattámogatású hiteleket milyen módon gyűri be maga alá, az teljes egészében a jövő kérdése. Amikor az OTP-vel végrehajtatták a legcsúnyább tulajdonátrendezést Magyarországon, a kedvezményes támogatású lakáshitelek átváltását piaci kamatozásra, az parlamenti döntés alapján történt. Félő, hogy a Konzumbank új tulajdonosát senki nem gátolja meg abban, hogy azonnal esedékessé tegye a hiteleket, vagy megváltozott üzleti körülményekre hivatkozva ezt a pótlólagos állami forrást, amit megszerzett, ne használja fel a maga javára. Ez az igazi veszélyforrás. De azt azért hadd kérdezzem meg: a Konzumbank több mint évtizedes pályafutása alatt vajon hogyan fordulhatott elő, hogy a Fidesz-kormány idején nem működött bankként? Előtte sem. Az igazi probléma, hogy bennfentesek részére pénzmosodának használják a kereskedelmi bankokat. Nemcsak a VIP-hiteleknél van probléma, sőt az a legkisebb baj. Miután ezek a bankok külföldi tulajdonba kerülnek, egyúttal külföldi kézbe kerül az egész követelésállomány is. A szerencsétlen magyar vállalkozó pedig, aki kedvezményes hitelben részesült, csak a Jóistenhez imádkozhat, hogy ne forgassák ki a vagyonából, a bankon keresztül, az azonnali fizetési felszólítással.
• Mennyi pénz forgott a Konzumbanknál?
• A tevékenysége folyamán 50 milliárd forintnyi, ami iszonyatosan nagy portfoliót takar. Magyarul, ehhez nagyon sok vállalkozó és magánszemély csatlakozik. Ha azt nézzük, hogy ráadásul ezek jelentős részben kamattámogatott rendszerek voltak, akkor jobb, ha nem beszélünk a privatizáció következményeiről. Itt ugyanarról van szó, mint amikor azt mondjuk, hogy meg kell tagadni a kórház privatizációját. Ugyanezért a kiemelt bankok privatizációját is meg kellene tagadni. Mitől lesz drágább a szolgáltatás, ha magánkézbe kerül, akár a kórháznál, akár a kiemelt bankoknál? Tudniillik, ha én nem profitorientáltan dolgozom, mert állami feladatot hajtok végre, akkor teljesen bizonyos, hogy olcsóbb a szolgáltatásom, mintha privatizált magánvagyonból veszem igénybe ezt a szolgáltatást, tudniillik a privatizált magánvagyonnak hasznot kell hajtania a befektető számára. Ez a vásárlás nem készpénzből, hanem banki hitelből történik meg. Ez azt jelenti, hogy ma Magyarországon minden privatizáció árfelhajtású, profitorientált, és ez a profitorientáció a magyar lakosság elszegényítését gyorsítja fel.
• „A Hungexpo Vásár- és Reklám Részvénytársaság szervezeti felépítésében problémát okozott az ügyvezetési feladatok megosztottsága, az igazgatóság és a vezérigazgatói tisztség párhuzamos működése. A társaság jövedelmezőségi mutatói 2000-től kezdődően minden vizsgált mutató tekintetében 18-20 százalékkal romlottak. El akarták adni az Expo szállót, ez sikertelen volt, és egyéb más céljuk, dokumentáltan alátámasztott koncepciójuk nem volt. A Hungexpo sorsát meghatározó tulajdonosi koncepció hiánya vezethetett például az M-pavilonnal kapcsolatos beruházás leírására, ami 230 millió forinttal rontotta a Hungexpo Vásár és Reklám Rt. 2000-es évi eredményét.” Az ember nézi ezt a jelentést, és már nem is tudja fejben tartani, tízmilliók, százmilliók, milliárdok tűnnek el, csak úgy, számolatlanul.
• A rendszert kell megnézni. A Hungexpo tevékenysége, amiért létrehozták, hazánk termékeinek bemutatása. Évtizedek óta mindenütt van ilyen kiemelt állami feladat, ilyen vásárrendszer. A Hungexpo rendszerét akkor tudják tőkehiányossá, veszteségessé és rontott eredményű vállalkozássá tenni, amikor szárnyal a gazdaság. Amikor azt mondjuk, hogy a Széchenyi-tervvel mutatjuk meg a világnak, hogy kik vagyunk, öt-hat-hét százalékos gazdasági fejlődést mutatunk ki, és annak a vállalati, részvénytársasági rendszernek, amely ezt a világnak is bemutathatja, politikai akaratból meggátoljuk a fejlődését. Nehogy azt higgyük, hogy a Hungexpo-ügy mögött csak egy szálloda eladása áll. Ez a rendszer itt is ugyanúgy, a tulajdonosi érdekek érvényesítése nélkül működik. A Hungexpo kapcsán mindig arra az álságos helyzetre gondolok, amikor 1988-ban, a Németh-kormány idején, szinte közfelkiáltással eldöntötte a magyar parlament, hogy 1995-ben világkiállítást rendez Magyarország. Ellendrukkerek azért voltak. Az MSZP-s Baráth Eteléék többször közölték, hogy nem kell az MDF-kormány világkiállítással kapcsolatos intézkedéseit végrehajtani, mert úgyis rövid ideig lesznek hatalmon. Később ebből az emberből fejlesztési stratéga, államtitkár lett. Az, hogy valaki baloldali, egyáltalán nem baj, az pedig, hogy hülyének nézte az MDF-kormányt, lehet, hogy jó emberismeretre vallott. De igazából az a gond, hogy az MDF-kormány nagy nehezen próbálkozott, balga módon, a világkiállítás továbbfejlesztésével, elvitte a kádereket a Hungexporól, hátha értenek valamihez, kiküldte őket a sevillai világkiállításra, hogy tanuljanak. Egyetlenegy dolgot felejtettek el, ha elbukják a választást, akkor ki fogja ezt folytatni. Soha senki nem gondolta volna, de mégis előfordult, hogy 1994-ben az a szocialista kormány, amelyik korábban megszavazta ezt a világkiállítást, amikor hatalomra kerül, azonnali hatállyal – költségkímélés címen – az építkezéseket leállítja, és lemondja a rendezést. Ekkor lobbizik Demszky Gábor, hogy hátha Montreálnak sikerülne eladni a világkiállítást. Ez hazaárulás. Ami a Hungexpoval történik, ugyanez történt a világkiállítással is, és azok, akiknek a neve itt elhangzott, tudatosan rombolták a hazai érdekeket. Amikor arra hivatkozott az előterjesztő a magyar kormány nevében, hogy nincs 17 milliárd forint, hogy az egyébként azóta sokszorosan beépült világkiállítási területet közművesítsék és felépítsék, akkor egyszerűen ki kell jelenteni, az „elitünk” nem a hazáját szolgálja. Sem a Hungexponál, sem a világkiállításnál, sem az egyébként a vizsgálati jegyzőkönyvben oly részletezetten bemutatott útépítésnél, vagy a banki szolgáltatásoknál. Ehelyett a Hungexponál most ismételten mi következik? Nem a szakmai szempontok érvényesülnek, hanem „betolják” ide a szocialista párt tizedik vonalát, Barabás Jánost és sorolhatnánk a fullajtárait, akik hihetetlenül sok pénzt, több tízmilliós jövedelmet kapnak. De ebben megint nem ez a probléma. A helyzet általánossága a gond. Mert ha Szanyi Tibor ötven embert elhelyezhet a saját ágazatán belül, a többi ugyanezt teszi a maga szemétdombján, akkor ez már több tízezres siserehad uralma, ami egyben a tisztességes magyar ember munkájának háttérbe szorítása. Nem szakmai problémák vannak a Hungexponál, hanem a módszerrel van a baj, a sáskahad lépjen rá, kenje össze sárral az előzőeket, ha jók voltak, ha rosszak. Miközben mindez ugyanazzal a konkrét feladattal jár, feltérképezni, hogy mit lehet még onnan is ellopni. Hogy ne legyünk igaztalanok ezzel a csapattal sem, mutassunk „példát” a másik oldalról. Itt van például a jól prosperáló vállalatóriás, a Dunaferr, amit a Fidesz-kormány négy év alatt úgy tönkretett, hogy mára már gyakorlatilag finanszírozhatatlanná vált. Hozzá nem értő pártkatonák ellehetetlenítették a piacot, a termelést, a sportot, az infrastruktúrát, mindent. Akkor hadd kérdezzem meg: ki mer itt bárkinek is tükröt tartani? Egyik sem mer belenézni a tükörbe, azzal próbálja a saját galádságát, a nemzetellenes tevékenységét leplezni, hogy a másik hazaellenes módszereiről kiabál.
• Megint csak idézek, és még mindig a Hungexporól van szó. „A döntések meghozatalát megalapozó dokumentumok több esetben valótlan adatokon alapulnak, vagy később meg nem valósuló feltételezésekre alapozták azokat. A szerződések megkötését nem előzte meg egyetlen esetben sem ajánlatkérés vagy tender kiírása. A szerződések hátrányos rendelkezéseket tartalmaznak a Hungexpo számára. A szerződések felmondására vonatkozó rendelkezések csak aránytalanul magas felmondási díj ellenében engedik meg a szerződés felmondását, ami a Hungexpot, mint megrendelőt, az adott vállalkozáshoz kötik.” Csupa olyan szerződésről beszélünk, vagy legalábbis beszél ez a tanulmány, amit az adott cég köt meg, és amely számára előnytelen.
• Ismételten visszatérek rá: olyan oroszlánszerződéseket, tehát felbonthatatlan szerződéseket kötnek sorozatban, amelyeket csak nagy ráfizetéssel lehet semmissé nyilvánítani. Ez látszólag törvényes. Egyetlenegyben nem az. Az oroszlánszerződést, az egyenlőtlen feltételű szerződést meg kell semmisíteni, tudniillik, ha egyoldalú akaratnyilvánítás van, akkor az nem szerződés, hanem diktátum. Ha volna Magyarországon bíróság, akkor ezeket a szerződéseket hatályon kívül helyeznék. De megint utaljunk csak vissza a múltra. A hátrányos szerződések a rendszerváltozás óta változó hevességgel mindig előtérbe kerültek. Nézzük meg, hogy mi történt 1990-91-ben! Pár százezer forintos végkielégítések miatt az egész sajtó ordibált. Utána azt mondták Horn Gyuláék, megszüntetik ezeket a hátrányos szerződéseket, most még kifizetik a Boross csapat hordalékát, de ők már nem kötnek ilyeneket. Aztán mi történt? 1998-ra sok millióra rúgtak a végkielégítések. Ők ugyanolyan oroszlánszerződéseket kötöttek, mint amilyeneket Orbánék alatt a Hungexpo. Hazára, gazdasági életre hátrányosat. Amikor ezekről a szerződésekről kiabált a Fidesz csapat, akkor azt mondták, ezzel aztán tényleg nem tudunk mit csinálni, Magyar Bálinték megkötötték, és ezekkel a szerződésekkel az utolsó pillanatban bebetonozták a közvetlen klientúrájukat. Elérték, hogy a kirúgásuk több millió forintba kerüljön, de ők bizonyosan nem tűrik el, hogy a sajátjaik így tegyenek. És ezek után a Medgyessy-kormány ugyanarról ordibál, hogy Orbánék előnytelen szerződéseket kötöttek. De ez mindenütt így van! Az elmúlt tizenkét-tizenöt év pontosan erről szól, és ha ez a garázdálkodó csapat itt marad, a következő tíz-tizenöt év is pontosan arról fog szólni, hogy megtörténik a hazai érdekek kisajátítása teljes egészében idegen érdekek, a bennfentesek érdeke szerint. És itt utalok Hiller Istvánra, aki miniszterként azt mondta, Kövér Szilárd szerződéseivel nem lehet mit kezdeni, pedig az ország szempontjából annyira előnytelenek, hogy ez már minősíthetetlen. Akkor miért nem támadja meg? A bíróság állítólag független. 
Ha előnytelen szerződéseket kötöttek, akkor vonja felelősségre azokat az embereket, akik ezt tették, hiszen a büntetőjogi és a polgárjogi felelősség egyenesen a semmisség irányába mutat. De ez csak a nép bolondítása, úgy tesznek, mintha haragudnának egymásra, de bizonyítható a politikai „elit” összekacsintása. Éppen önnek mondta Orbán Viktor, hogy a privatizációs szerződéseket felülvizsgálja, azokat, amelyeknél a törvénytelenségek sokkal, de sokkal pregnánsabban kimutathatók, mint ezeknél az álságos munkaszerződéseknél vagy polgári jogi szerződéseknél. Nem történt meg. És nemigen emlékszem arra sem, hogy Orbán Viktor, ígérete szerint,nyilvánosságra hozta volna a titkosított dokumentumokat. Sőt, az adatok titkosítását még erőteljesebben folytatták. Mert Orbánék jöveteléig szolgálati- és banktitkot ismertünk csupán. De azután jöttek ők, és ötven-nyolcvan évre titkosítottak. De megint előjön a bűvös szó, egygyökerűség. Aki ezt az általuk most ismertetett jelentést kapta, Medgyessy Péter, bizony szép juttatásokban részesült az Orbán-kormány alatt. Ki magyarázza meg nekem azt, hogy Orbán Viktor magánemberként fogadja „önzetlenül” Medgyessy Pétert, majd utána utasítja a később kirúgott Katona Kálmán minisztert, hogy Medgyessy cégét a Malév alkalmazza. Milyen átvilágítás az, amit a Medgyessy cég csinált a Malévnél? Ebből is látszik, hogy bár kifelé óriási lendülettel esnek egymásnak, valójában egy irányból jöttek, s egyfelé mennek.Bolondítani kell ezt a népet, s ez a bolondítás ma olyan szintű, hogy az igazi sajtószabadságot pótlandó ordibálás egyúttal elszürkíti az emberi emlékezetet. Az ellenfelek közül soha senkit nem ért elmarasztalás, csak és kizárólag a saját államtitkárát tudta Orbán lecsukatni, kifejezetten álságos politikai szándékkal. De ennek a jelentésnek az ismeretében vajon mit tesz majd Medgyessy? Előre megmondom, semmit. Összetartoznak ők mindannyian odafent, és egy a céljuk. Meggazdagodni bármi áron, bárki rovására. Hiszen valamikor, még a bevallott kommunizmus idején őket jelölték ki az akkori hatalmasokS ők teljesítik megbízóik akaratát, szinténhatalmasok és gazdagok lesznekMi meg, több millióan, építjük a szegénység birodalmát a szegénységpárti miniszterelnöknek. Németh Miklós, Medgyessy, Orbán, Horn, Boross, Antall. Eszmetársak ők valamennyien. Egygyökerűek! Hazánk függetlenségének elorzói.


Megint ködösítenek
A megújulás „élharcosa” Boross Péter? 

• Régi, elcsépelt közhely, hogy a történelem gyakran ismétli önmagát. 1956-ban, amikor Budapesten a Petőfi Kör elkezdte működését, akkor egy fiatal kommunista állt a mozgalom élén, Berecz János. Majd azt követően itt hagyta Magyarországot, és elment Moszkvába.’56 élére tehát az elején odaálltak a kommunisták. 1989-ben, amikor rendszerváltozást kezdtek hazudni nekünk, akkor szintén a reformkommunisták álltak a folyamat élére, persze azzal a szándékkal, hogy minden hatalmat megtartsanak a kezükben. 2003-ban megint érdekes dolgokat lehet felfedezni. Azok, akik korábban privatizáltak, akik fillérekért adták el Magyarországot, most a privatizáció ellen szólalnak meg. Az embernek az az érzése, hogy megintcsak ugyanazok állnak egy esetleges átalakulást megújító mozgalom élére, akik ezt az egész átalakulást elhazudták Magyarországtól.
• Tökéletes diagnózis, ami elhangzott, azzal a rövid kiegészítéssel, hogy nem valószínű, hogy ez a szándékaik szerint történik. Emlékszem, amikor a Fidesz-kormány konkrét ígéretet tett a törvénytelen privatizáció felülvizsgálatára. És nem tette meg. Most meg azt mondják, hogy a Medgyessy-kormány fejezze be a privatizációt. A Fidesz-kormány is privatizált, és szórta szét az állami javakat, az állami tulajdont saját bennfenteseinek és ugyanazoknak a külföldi hiénáknak, akik jelenleg is itt vannak, például Lord Bernard Schreier úrnak. Oly módon hazug ma a jobboldalinak csúfolt politika is, amit még a rövid emlékezet is kiselejtez. Azt hiszem, mi voltunk azok, akik először felvetettük a privatizáció felülvizsgálatának, majd leállításának szükségességét olyan szakmai és politikai, valamint nemzetpolitikai érdekek alapján, hogy ma Magyarországon már látszata sincs meg a szuverenitásnak, miután a privatizált vagyon több mint nyolcvan százaléka külföldi kézre került. Ezáltal a magyar nemzetgazdaság exportdinamikáját vagy éppen leállítását is külföldről irányítják. Valószínűleg ez a folyamat hazánkban úgy fejeződik be, hogy a maffia A és B csapata nagy-nagy kiabálás mellett megegyezik. Igazából az a probléma, amivel a kérdés elkezdődött. ’56-ot is az akkori, úgynevezett reformkommunisták robbantották ki, majd amikor észrevették, hogy túlnőtt rajtuk a forradalom, behívták segítségül a szovjet tankokat. De akkor is álságos volt a világ reagálása, kiabáltak, hogy magyarok, tartsatok ki, de Nyugatnak esze ágában sem volt segíteni, mint ahogy jelenleg is azt állíthatjuk, a kifosztást nyugati segítség nélkül nem tudta volna végrehajtani ez az ÁVH-s gyökerű csapat. A kérdésben az a legveszélyesebb, hogy az esetleges megújulást akaró folyamat élére is azok állhatnak, akik kiraboltak bennünket.
• Boross Péter azt mondja, visszavonult a politizálástól. De az MDF élén az a Dávid Ibolya áll, akit Boross Péter akart korábban az Orbán-kormány igazságügyminiszterének, akit Boross Péter akart az MDF elnökének. Az MDF választmánya élén az a Csáki András áll elnökként, aki korábban Boross Péter gépkocsivezetője volt. Szóval mindenhol az ő emberei vannak, ugyanakkor viszont a nyílt leveleivel is folyamatosan jelen van a magyar közéletben, és uram bocsánat, de bekövetkezhet az a furcsaság is, hogy a sokat bírált Boross Péter lehet az az egyik vezéralak, aki egy tisztító folyamat élére áll majd, és azt mondja, hogy ezt az egész átalakulást másképp kellett volna csinálni, majd mi megmutatjuk, hogyan tovább.
• Gyakorlatilag ez már meg is történt, mert a tisztulási folyamat élére bejelentkezett Boross úr, elismerte, hogy itt korrupció van, és azt vissza kell szorítani. Ez a folyamat azonban nem az általa vezényeltek szerint fog lejátszódni, nem ő fog élére állni az igazi rendszerváltozásnak, illetve nem az a csapat, amelyik előidézője volt Magyarországon az anarchiának, mert Magyarországon a nemzeti tulajdonban a legnagyobb károkozás az Antall-Boross–érában történt. Azóta gyakorlat nálunk, hogy vannak bizonyos bűncselekményformák, amelyekben teljes egészében tehetetlen a rendőrség, az igazságszolgáltatás és a nyomozóhatóság többi része, beleértve a nemzetbiztonsági szakszolgálatokat is. Azonban még az is elképzelhető, ha ennek a folyamatnak Boross Péter az élére áll, a szintén balról jobbra küldött sajtó segítségével, és a gyakran igen rövid és szelektív emberi emlékezettel visszaélve, néhányan még el is hiszik, hogy Borossék ezt komolyan is gondolják.
• Mintha meg is kezdődött volna az agymosás, hiszen egy televíziós műsorban például a jobboldal nagy bölcsének nevezte Friderikusz Sándor műsorvezető Boross Pétert, mintegy Deák Ferenc-i képzeteket keltve.
• Madarat tolláról, embert barátjáról. Friderikuszon nem csodálkozom. Aki a Magda János nevezetű gyilkost végigfutatta több mint száz helyen az országban, az azt is megteheti, hogy azt sugalmazza, Boross Péter a haza bölcse. De legyünk reálisak, a haza bölcse lehet az, aki minősíthetetlen teljesítményt nyújtott belügyminiszterként, kormányfőként, nemzetbiztonsági elnökként és Orbán Viktor főtanácsadójaként? Ha Boross Péter valóban egy még el sem kezdődött folyamat élére akar állni, akkor először beismerő, feltáró vallomást tesz a saját és családja tevékenységéről. Neki tökéletes rálátása van a bűncselekmények jelentős részére, a privatizációs bűncselekményekre és azok eltussolására. És miután valamennyi információ birtokában van, még azt is el tudom képzelni, bár már maga a gondolat is a képtelenség felső határát súrolja, hogy megtörik, felébred a lelkiismerete, és rájön arra, hogy milyen mérhetetlen károkat okozott ő és a csapata a hazájának. Én még ismerem azt a csapatot is, amelyik hajdanában Boross Péteréknek lehallgatókkal felszerelt hamutálcákat gyártott, s amelyeket korábban, mint vendéglátóipari vezető, a Kádár-rezsimben oly eredményesen használt a későbbi miniszterelnök úr! Gondolom, a szocializmus érdekében hallgatták le a vendégeket.
• Álljunk meg egy pillanatra, mert erről én is hallottam. Arról beszélnek, hogy Dunakeszin működött egy fémmechanikai vállalat, s állítólag ott készültek ezek a hamutartók, amelyekbe lehallgatókészülékeket építettek be. Aki ezt nekem elmesélte, azt is elmondta, hogy ebben az időszakban volt ott főművezető Tóth András, aki jelenleg az MSZP-kormányzatban a Nemzetbiztonsági Hivatal államtitkára.
• Én ennél még többet is tudok. Szegeden, a Nemzetközi Jogi Tanszék vezetője, dr. Nagy Károly professzor volt, aki arra hívta fel a figyelmünket, fiatal jogászjelöltekét, hogy nagyon vigyázzunk a vendéglátóipari helyeken, főleg Budapesten, mert ott még a karfiolba is lehallgatókészüléket szerelnek. Hiszen a szocializmus védelme mindenek előtt való. Nyilvánvaló, hogy egy egyetemi tanszékvezető professzor, aki ráadásul a nemzetközi jogi tanszéket vezette, beépített volt, fedett állásban dolgozott. Egyébként nem juthatott volna ilyen információkhoz. Több száz ember előtt beszélt erről, s rendszeresen, hiszen ez a gondolatsor az előadásaiban a kedvenc fordulatai közé tartozott. Azt is ismételgette, hogy főleg a budapesti vendéglátóipari helyek fertőzöttek, magyarul azt állította, hogy ezeken a helyeken ilyen módon hallgatják le a külföldi vendégeket. De ő ezt egyáltalán nem felháborodottan mesélte, hanem szinte dicsekedett vele, hogy így, és még hány módon lehetett információt gyűjteni. Minden, de minden vendéglátóipari eszköz, tárgy ilyen lehallgatóberendezésekkel volt felszerelve.
• Csak közbevetőleg említem meg, hogy Boross Péter abban az időszakban a Délpesti Vendéglátóipari Vállalatnál dolgozott.
• A forradalom leverése után az első munkahelyei közül az egyik volt ez, s ráadásul személyzetis volt ott. A Kádár-rezsim erőszakszervezete nem arról volt nevezetes, hogy a forradalmárok közül bárkit is fél- vagy egy év múlva ilyen magas vezető beosztásba helyez. Ebből is látszik, hogy mekkora farsangi bál az, amit rendszerváltozás címén vezényelnek le nálunk idegen érdekek szerint, hol ezt, hol azt előszedve a süllyesztőből, megfelelő médiatámogatás mellett. Az a média adja a támogatást, amelynek át nem világítása a vezető politikusok akarata szerint történt meg. A kígyó nem harapja meg a saját farkát. Ha ez a folyamat nem ilyen álságosan zajlik le, hogy a mindent feltárás szándéka csak látszólagos, miközben a bizonyítékokat, a mai „elitet” kompromittáló dokumentumokat a szőnyeg alá söprik, akkor Magyarország ma nem olyan védtelen, hogy akár egy forintspekuláció is alapjaiban képes megrázni a magyar gazdaságot. A nyugatiak ma már nem is értik, miképpen működik a magyar politikai „elit”, sőt azt sem értik, hogyan működik a magyar igazságszolgáltatás, hogyan dolgoznak az operatív tevékenység nélküli felderítő munkát végző szervezetek. Amikor a Belügyminisztérium élére Horváth Balázs után Boross Péter kerül, rendet, fegyelmet ígért. Utána megkezdődött az anarchiába forduló, mérhetetlen méretű robbantássorozat, amely Közép-Európa legveszélyeztetettebb térségévé tette Budapestet. A szervezett bűnözés a nyugat-európai és amerikai elemzők szerint is Budapesten egyesült. Ezek a dolgok a vezető politikusok akarata nélkül nem alakulhattak volna így, s a kiagyalókat és a végrehajtókat, Magyarország stabilitásának lerombolóit elsősorban a Belügyminisztériumban, a nemzetbiztonsági szakszolgálatoknál és az igazságszolgáltatás felelős vezetőinél kell keresnünk. Boross Péter és családja ezeken a területeken dolgozott a „rendszerváltozást” követően. Vegyük már észre, nem lehet véletlen, hogy Nyugat-Európa és az Amerikai Egyesült Államok által is a világ legveszélyesebbnek tartott gengszterének egyik ügyvédjét úgy hívják, hogy Boross Ildikó. Ő Boross Péter lánya. Ne csodálkozzunk tehát azon, hogy amikor az FBI tetten akarta érni Magyarországon a nevezett urat, egy megfelelő időben megkapott titkos információ után el tudott távozni hazánkból. Bolondítás bolondítás után, miközben a közvélemény figyelmét mindig elterelik a lényegről, például nálunk mindig valami mással kapcsolatos hatalmas hangzavar hallatszik, miközben éppenséggel áron alul adunk oda valamit a megmaradt nemzeti vagyonból. Alkotmányellenesen, hiszen az Alkotmánybíróság léte, amelynek az alkotmány felett kellett volna őrködnie a’90-es évek elejétől, törvénytelen. Tudniillik, az alkotmánybírákat nem a szabadon választott parlament választotta meg, hanem a semmiféle felhatalmazással nem rendelkező ellenzéki kerekasztal politikai alkuja alapján jelölte ki a múlt rendszer parlamentje. Erről a tényről mélyen hallgatnak, pedig ez minden rossznak, ami velük történt, az alfája és az omegája, az egyik olyan kardinális kérdése a magyar átalakulásnak, amely miatt a gyakorlatban nincs Magyarországon alkotmányosság. Mert ha a Sólyom László-féle csapatot az ellenzéki kerekasztal paktuma jelöli ki, és ez a valóságban így történt, akkor alkotmányosság szempontjából sem formailag, sem alakilag nem megfelelő az újnak mondott magyar rendszer felállása. A fő cél, hogy mindenképpen eltereljék a figyelmet arról a kötelezettségről, hogy a nemzeti vagyon elrablóit elszámoltassák. Ilyen körülmények között teljesen bizonyos, hogy ennek a tisztulási folyamatnak akár még Boross Péter is az élére állhat, tudniillik ez még mindig nem a társadalom tekintélyének és tisztaságának a visszanyerésére irányul, hanem további porhintésről van szó! Legyen szó akár a privatizációról, akár a bűnözés visszaszorításáról.
• Más esetekben is arra érdemtelenek állnak, előre megtervezetten, egy-egy mozgalom élére. 2003. június 21-én a lakásmaffia áldozatai a Kossuth téren, az Országház előtt tiltakoztak kirablásuk miatt. Döbbenten láttam és hallottam, hogy felszólalt ott az Országgyűlés lakásmaffiával foglalkozó albizottságának vezetője, Devánszkiné, az MSZP országgyűlési képviselője, akiről a korábbi könyvünkben azt írtuk, hogy még XVII. kerületi vállalkozóként, majd polgármester asszonyként ő is közreműködött emberek utcára tételében. Kapcsolatban volt a maffiával, a Mácsai fivéreket említettük társként, és ez a Devánszkiné odamegy a Kossuth térre, a lakásmaffia áldozatainak nevében beszél, mindent megígér, a vasárnapi újságok mindenhol róla „beszélnek”, a televíziók őt mutatják. Sőt Devánszkiné odamegy a lakásmaffia áldozatai közül egyhez-kettőhöz, és barátsága jeléül arcon csókolja őket.
• Ezt hívják Júdás csókjának. Ez a tüntetés is egyértelműen megmutatta, hogy milyen aljas a magyar politika. Tényszerűen itt a következő történt. A tömegben mellettem állt négy család, akiket a nevezett személy közreműködésével tettek ki az utcára. Egyik sem mert megszólalni. Pedig az egyiket megkértük, menjen oda a mikrofonhoz, és mondja el, mi történt vele, miért lakoltatták ki 48 ezer forint ki nem fizetett hátralékért. Nem merte vállalni. De igazából az aljasság nem itt kezdődik és nem is itt fejeződik be. A parlamenti albizottság csak a jövendőbeli ügyekről beszél, s azt mondja, az eddig elkövetett kisemmizésekkel ne foglalkozzanak. Devánszkiné odamegy az egyik áldozatához, Katona Judithoz, és az elvesztett lakása helyett ad egy csókot neki. A „gyilkos” megcsókolja áldozatát. A vakuk villannak, a kamerák rögzítenek, a téren tapsol a nép. A politika mindig ugyanazt csinálja, először látszólag megijed, aztán látja, hogy ennek a több tízezer kifosztott embernek sincs meg az érdekérvényesítési képessége, a szándéka arra, hogy erőszakkal visszavegye a tolvajoktól az elrabolt lakásokat. Ettől kezdve a sajtó asszisztálása mellett folyik a porhintés. Már nem az áldozatokat mutogatják a televízióban, és az újságok oldalain, hanem azokat a bűnözőket, akik előidézték és elfedik ezt a súlyos társadalmi problémát. Mert akik a parlamentben jelenleg erről beszélnek, bűnpártolást követnek el. Gyakorlatilag az ügyvédek és a közjegyzők részére számítógéprendszeren keresztül összekötik a földhivatalokat, hogy még naprakészebben tudjanak csalni, lopni, embereket vagyonukból kiforgatni. Devánszkiné ennek élharcosává vált. Kijelölte őt a parlament arra, hogy miképpen vezesse félre a közvéleményt. Nyilvánvaló, őt nem fogják vagyonelkobzással büntetni, mint ahogy tették ezt a tényeket feltárni akaró Pallag Lászlóval, az olajbizottság elnökével. Vele kapcsolatban a magyar igazságszolgáltatás alkotmány- és törvényellenesen megmutatta, hogy mire képes. Földönfutóvá tették. Devánszkiné és ez a bizottság, a magyar sajtó szerint, minden bizonnyal dicsőséges tevékenységet folytat ezen a területen.
• A lakásmaffia áldozatai megtapsolták Devánszkinét, megtapsolták Fodor Gábor nevét, aki az SZDSZ színeiben szintén ennek az albizottságnak a tagja. Mindenkit megtapsoltak, hittek, hisznek ezeknek az embereknek. Miközben, a jog álarca mögé bújva, a bizottság tagjai törvényesítik az eddigi kifosztásokat.
• Mindenki, aki nagyon nagy bajba került a szervezett bűnözői körök miatt, a legutolsó szalmaszálba is belekapaszkodna, szeretne valakinek hinni. Devánszkinénak egyre megvan a tehetsége: szép szavakkal befedni azt a mélyen húzódó sebet, amit a maffia okozott. Az a maffia, amelynek egyébként természetesen ő is tagja. Igazából az a nagy gond, hogy amikor megtapsolják az áldozatok ezeket az embereket, nagyrészt fel sem fogják, hogy kit éljeneznek. Olyan ez, mintha a hóhért tapsolná meg az áldozat. Ha a hóhér azt mondja, elnézést, kénytelen vagyok levágni a fejét, de higygye el, mélyen együttérzek önnel, azzal még az áldozatnak nem írták elő, hogy örömünnepbe törjön ki. Ennek azért két oldala van. Én is személyesen tudtam szólni ehhez a pár száz emberhez, és amikor a legjobban hangoztattam, hogy bűnözőkkel vannak körbevéve, az előbb említettnél még nagyobb taps volt. A kifosztott tömeg mindenkit megtapsol. Ez is mutatja, hogy milyen esélytelenül indul a maffiával szemben. Tudni kell tehát, amit akkor el is mondtam, hogy amikor a maffia ellen indulunk, akkor először a parlamentben és a bíróságon ülő gengszterekkel kell szembe szállni, őket kell lecsukni, és a jelenlegi, valamint a volt kormánytagokat. Ezt a mai magyar kormányfő is tudja, csak esélye sincs rá, hogy ezt a tevékenységet, ha még akarja is, eredményesen befejezze. De akarja-e? A lakásmaffia áldozatai jelenleg az írott malaszton kívül semmit sem kapnak, sőt ma már ígéreteket sem, mert azt mondják, hogy a bizottság a jövőbeni ügyek elkerülésére figyel elsősorban.
• De az eddig kifosztottakkal nem akar foglalkozni.
• Annyira nem, hogy például a Sorstársak Egyesülete segítséget kért tőlük, mert már több ezer áldozatot derített fel, összeállította a bűnözői csoportokat, s ha hiszik, ha nem, elutasították a kérelmüket. Törvénytelenül. Amikor a Sorstársak Egyesületének elnök asszonya megszervezte ezt a demonstrációt, természetesen tájékoztatta a parlament alkotmányügyi bizottságának elnökét, a belügyminisztert és az igazságügyminisztert. Vastagh Pál, az alkotmányügyi bizottság elnöke, Szegeden volt JATE-s KISZ-titkár, Antalfy professzor személyes fegyverhordozója, válaszolt a Sorstársak elnökének, olvastam azt a levelet. Mélyen felháborodott azon, hogy milyen alapon tüntetnek a kifosztottak, amikor ők minden segítséget megadtak nekik. Csak arra a kérdésre nem válaszolt az alkotmányügyi bizottság elnöke, hogy milyen segítség az, amikor az égadta világon semmi nem történik az áldozatokért, csak néhány politikus közszereplést kíván folytatni, és országosan híressé akar válni. A lakásmaffia áldozatai közül már több tucat ember meghalt. Ok-okozati összefüggés van a halál és a kifosztás között. Vajon milyen igazságszolgáltatás az, ahol egy személy több mint negyven embert fosztott ki azonos módszerrel, és a legfelsőbb bíróság egyik bírói tanácsa neki ítél, neki ad igazat. Hiába bizonyítja be bárki, hogy ez színlelt szerződés, azzal a fordulattal utasítják el az áldozatok kérelmét, hogy a közjegyző pecsétje többet ér, mint akár ötszáz tanú bizonyító erejű vallomása. A közjegyző, a gengszter, Gönczöl Judit, ezáltal államfeletti hatalommá vált. Tudniillik, a közokiratba foglalás olyan kategóriává lett Magyarországon, ami ellen ma a magyar bírói gyakorlat szerint nincs ellenszer. Nem igazságszolgáltatás az, amit ezek a gengszterek alkalmaznak. Szenvtelenül ítéletet hirdetni, egy olajmaffiózónak kedvezőt, aki százmillió liter feletti kerozint adott el, és több tucat áldozatot fosztott ki , s mindezt a legfelsőbb bíróság szentesíti – meggyőződésem, hogy ez bűnpártolás, vagy még ennél sokkal, de sokkal súlyosabb bűncselekmény. Azt hiszem, hogy Magyarországon a közeljövőben ezeket a bírákat, valószínűleg már egy demokratikus igazságszolgáltatás, felelősségre vonja majd. Amikor több ezer ügy évülhet el büntető szakban, akkor ne csodálkozzunk azon, hogy a lakásmaffia áldozatai továbbra is az utcán élnek. Itt valóban csak ’56 szellemében lehet ettől a gyülevész társaságtól megszabadulni. Devánszkinék pedig mindig lesznek. Mint ahogy voltak az olajbizottságban is olyan gazemberek, akik pártpolitikai érdekből torpedózták meg ennek a súlyos bűncselekménysorozatnak a felderítését. Mert ma már a rendőrezredes könyvéből kiderül, hogy Pintér Sándor személyes megrendelésére történt a Nógrádi gyerekek gyanúsítása édesapjuk meggyilkolásával. Mi soha nem tudtuk volna ezt a tényt bizonyítani, ha Kovács Lajos ezredes könyvében véletlenül tételesen ezt le nem írja, miközben az olajbizottság működését egy kisgazda, államellenes puccsként jelöli meg. De nem tudom, van-e ott demokrácia, ahol a belügyminiszter és a rendőrség politikai feladatot láthat el úgy, hogy megrendeli a nyomozást egy bizonyos irányban. Voltak ilyen ügyek, de akkor még Gerő Ernő, Péter Gábor vagy éppen Visinszkij volt hatalmon, és gulágok voltak, de a fasizmus ugyanilyen ügyeket produkált. Aki nem hiszi el ezt az állításunkat, javaslom, hogy olvassa el Kovács Lajos ezredes könyvének idevonatkozó, kétszáz-valahányadik oldalon írt hosszú fejtegetését. Eszerint odáig süllyedtek a politikusok és Orbán Viktor belügyminisztere, Pintér Sándor, hogy úgymond szakértőket, titkosszolgálatokat is bevontak a Nógrádi-ügybe, Ferenczi vezérőrnagyot például, akik azt mondták, hogy Nógrádi Zsolt mellé autó húz, és gondolatátvitellel motiválja ezt a szerencsétlen embert arra, hogy a kisgazda puccsban részt vegyen. Meg is említette egyébként Pintér Sándor, hogy azért van felháborodva, mert már több helyen úgy mutatják be Bánk Attilát, mint jövendőbeli belügyminisztert.
• Bánk Attila a Független Kisgazdapárt frakcióvezetője volt 1998 és 2002 között a parlamentben.
• Természetesen róla van szó, ezért mondja azt Pintér, hogy ami az olajügyben történik, az kisgazda rajcsúr, puccs. De gondoljunk bele, ha valóban politikai vita van a koalíciós partnerek között, azt rendőrségi módszerrel kell elrendezni? Vagy Nógrádi Zsolt „olajos” vallomása olyan erős volt, hogy ezt puccsnak tekintették? Akkor sem Pintér Sándornak, sem az őt irányító volt miniszterelnökének, Orbán Viktornak fogalma sem volt arról, hogy mi az a demokrácia. Ha a demokráciában a politikai ellenfeleinket becsukjuk a börtönbe, akkor az nem demokrácia, az diktatúra. Megint más kérdés, hogy olyan otromba módon sikerült ezeket a bizonyítékokat „egymásra lapátolni” az igazságszolgáltatásnak, illetve a nyomozóhatóságoknak, hogy vélhetően még a mai, nagyon gyenge igazságszolgáltatás is kénytelen lesz figyelmen kívül hagyni ezeket az álbizonyítékokat, mint ahogy ez már megtörtént Nógrádi Zsolt hamis váddal kapcsolatos ügyében. Mert az igazi probléma az, ha ma bárki, a haza érdekében megszólal, annak tudomásul kell venni, hogy másnap bűnözőnek nevezve találkozik szembe a rendőrhatósággal vagy a nyomozószervekkel, kreált ügyek alapján. Ezt hívják egyébként koncepciós ügynek. Ezek a koncepciós perek már egyszer végigsöpörtek a magyar társadalmon egészen 1990-ig, s ma szemmel láthatóan megint életre kelnek. Tehát az igazi probléma nemcsak a nemzeti vagyon elherdálása, nemcsak a magyar társadalom tudatos bolondítása, és lelkének, tudatának összetörése, hanem az, hogy meghatározott körök ma nyugodtan, koncepciós pereket akaszthatnak azok nyakába, akik valóban a hazájukért tesznek.
• 2003. június 19-én, csütörtökön ön részt vett Nógrádi Ádám tárgyalásának helyszíni szemléjén Soltvadkerten. Abban az időszakban, amikor a helyszínre megérkeztek autóval, hívtam önt telefonon, és azt hallottam a vonal túlsó végén, hogy ön azt mondja: Jézus-Mária, mennyi szigorúan titkos tiszt van itt.
• Amikor a helyszínre értünk, az alábbi dolog történt. Megkértem a barátainkat, nagyon sokan segítenek nekünk, hogy nézzék meg, mi történik a helyszíni tárgyaláson. Valóban hatalmas rendőri erő volt jelen, voltak egyéb személyek, szigorúan titkos tisztek és besúgók. Nem vettem részt abban az eljárásban tudatosan, nem voltam ott a helyszíni bírósági szemlén, azt láttam viszont, hogy még a bírónő és a bíróság is megdöbbent azon a vandalizmuson, amit a nyomozóhatóságok a helyszínen az ügyhöz kapcsolódóan elkövettek. Gyakorlatilag szétverték, lakhatatlanná tették Nógrádiék házát. Állítólag bizonyítékot kerestek, és ez idő alatt szétverték a lépcsőket, a padozatot, a tetőzetet, mindent. Bulldózerszerű teljesítményt nyújtott, légkalapáccsal, a nyomozóhatóság. Persze az, hogy egy 1970-ben készült betonalapzatot miért kellett szétverni egy 1998-ban elkövetett bűncselekménnyel kapcsolatban, egyszerűen észvesztő, ezt már nem tudom semminek sem minősíteni. Tény viszont, hogy az ügyészség és a rendőrség szerint az adott napon nyolc és tizenkét óra között történt a gyilkosság. Igaz, hogy nincs fegyver, nincs golyó, nincs tárgyi bizonyíték. Az is igaz, hogy két darabban adták vissza Nógrádi József holttestét, külön a fejét, amit korábban benntartottak egy rendőrségi hűtőszekrényben.
• Kinek az utasítására vágták ketté a holttestet?
• A nyomozóhatóság utasítására. Ez olyan példátlan a kriminalisztika történetében, amivel nem is szeretnék foglalkozni, ez már halottgyalázás. Ezt az őrültséget már ép ésszel nem lehet megérteni, hogy eltemetik az áldozatot fej nélkül, majd fél év múlva utána küldik a fejet. Ez polgári demokrácia? De térjünk vissza Soltvadkertre. Bementem a boltokba, emberekkel beszélgettem, és nem találtam egyetlenegyet sem, aki elhitte volna azt a dajkamesét, hogy a Nógrádi testvérek lennének felelősek apjuk haláláért. Ádám sem! Hangsúlyozom, nem volt egyetlenegy ember sem, sem a volt tanító néni, sem a szomszéd boltos, senki az égadta világon, aki elhitte volna a Nógrádi fivérekre szórt mocsok valódiságát, de abban sem hittek – és ez sokkal rosszabb –, hogy felmentik ezt a szerencsétlen Ádám gyereket, aki sok-sok hülyeséget csinált életében, de hogy édesapját nem gyilkolta meg, teljesen bizonyos. Tény, hogy a meghatározott időpontban, a jelenlegi tárgyi- és tanúbizonyítékok alapján, Nógrádi Józsefet a gyermek nem ölhette meg. Aki ezeket a cselekményeket mégis így írja le, az tudatosan dezinformál, és ugyanúgy koncepciós ítéletet akar hozatni, mint ez nagyon sok büntető ügyben már megtörtént.
• Mi történt Soltvadkerten? Tudjuk-e azt, hogy ezen a csütörtöki napon a bírónő levont-e valamiféle következtetést?
• Megkérdezte az ügyészt, hogy nem kellene-e visszavonni a vádat, de az ügyész, mint állami szerv, természetesen ezt helyben nem tudta eldönteni. Meggyőződésem, hogy az ülnökök és a bírónő az ügy valódi részleteivel már tisztában van. Hogy milyen ítéletet mer hozni, azt nem tudom, mert itt már messze nem Nógrádi Ádámról és Zsoltról van szó, itt a magyar igazságszolgáltatás van jelenleg pellengérre állítva, ha még nem is tudja ezt a közvélekedés. Erről a helyszíni szemléről egyetlenegy újság vagy média nem tudósíthatott. Gondoljunk bele, milyen iszonyatos titoknak kell itt lappangani, ha sem a bulvársajtó, sem a napilapok, senki, tiltásra, nem írhat róla. Minden egyes vacak maffiapernek felfújt ügyet szinte egyenesben közvetített a televízió, rádió, gondoljunk a Tasnádi-perre és még sorolhatnék jó néhány ilyen elfuserált ügyet, erről pedig valami miatt iszonyatosan kemény cenzúrával kizárták a sajtót. Kinek az érdeke ez, kinek a rossz lelkiismerete tiltja meg, hogy ezzel még ez a szárnyaszegett magyar sajtó se foglalkozzon? De nekem igazi tanulság Nógrádi Ádám ügyében az, hogy soha nem látott bizonyítékokat mutattak meg az olajbűnözéssel és a bormaffiával kapcsolatban a Soltvadkerten élők. Ha én Soltvadkerten nem veszek részt ezen a helyszíni bejáráson, nem tudom meg, hogy a helyi városi kapitánynak mi volt a dolga az olajvonatok eltüntetésében. Amikor megérkezett az olajszállítmány, mindenkor kiadták utasításban, hogy rendőr ne menjen az állomás környékére, mert az ORFK operatív akciót szervez, és nehogy megzavarja a bűnözőket az, ha esetleg felismerik a helyi rendőröket. Tehát tudatosan leplezték azt a tevékenységet, amelyben tíz-húsz-harminc kamionban fejtették le a vasúti tehertartályokból a soha meg nem festett fűtőolajat, amit gázolajként drágábban adtak el. De ennél még súlyosabb eseteket soroltak fel az emberek. Egy ideig a hamisítók a használaton kívüli gázolaj-tartályokban kotyvasztották az úgynevezett pancsolt borokat és a különféle szeszfajtákat. Most viszont – elmondták –, ez már idejétmúlt, sokkal modernebb módszerrel csinálják. Fekete fóliába szalmabálákat tesznek, meg rendkívül kevés cukrot. Nyolc nap alatt, a nitrogénnal felgyorsított erjedési folyamat egy aranysárga színű szeszes löttyöt hoz létre, amelynek előállítása literenként 25-35 forintba kerül. Ezekből születik a kannás bor, hiszen ha készen van ez az aranysárga förmedvény, a megrendelő megmondja, hogy Tramini vagy vörös bor legyen-e. Tudniillik, ez az aranysárga szeszes „méreg” rendkívül jól kezelhető, aromával dúsítható. Két nap alatt olyan színű és ízű bor készül, amilyet akarnak. Ezek az emberek megmutatták azt is, hogy hol csinálják ezeket a fóliákat. Ennek az a lényege, hogy a tartályok nagyon nehezen mozdíthatók, hiszen tömegük hatalmas, viszont egy fekete fóliát ágyba tenni, leteríteni, egy óra műve. Ez idő alatt belehordják a szalmát, majd lefedik homokkal, és a gyors érlelés pillanatok alatt megkezdődik. A kannás borok jelentős része így készül. Beszéltem kocsmárosokkal is, és kérdeztem tőlük, miért nem szőlőbort árulnak, hiszen a termelőknek hatalmas eladatlan készleteik vannak. Még nekem is meg kellett fogódznom a válasz hallatán. Azt mondták, a szőlőbortól gyorsan berúgnak az emberek, ennek a löttynek viszont nincs akkora szesztartalma, több kell belőle a részegséghez, jó pénzért többet lehet belőle eladni, s ez az igazi üzlet. És egyszer csak azt veszik észre, hogy akik erre az úgynevezett szalmaborra szoknak rá, kötődnek ehhez a „minőséghez”, nem szeretik a másféle bort, vagyis a nikotin- vagy a speciális drogfüggőséghez hasonló érzés alakul ki náluk. Ne keressük tehát az alkoholbetegségek között a gyors halálozások okát, tudniillik megtaláltuk. Azok az emberek, akiknek a máját műtrágyával fertőzik, felfúvódnak, és rövid időn belül meghalnak. Tudom, mit mondok, mert akik ezt elmondták nekem, teljes egészében birtokában voltak ennek a mocskos vegyészeti eljárásnak minden mozzanatával és következményével. Igazából ugyanaz történik itt is, mint máshol, sirassuk meg a mérgezésben korán meghalt alkoholbetegeket, sirassuk meg a lakásmaffia áldozatait, de akik sokszoros haszonnal mérik ki ezeket a löttyöket, azokat a legkeményebben védi az igazságszolgáltatás. Tudniillik, közülük soha senkit még le nem lepleztek.
• Kik „kaszálnak” itt a legjobban?
• A kocsmáros csupán végterméket ad el. Az állami költségvetést megcsapolják, eltűnik ugyanis a jövedék. Igazából ez az össztársadalmi probléma. Kik is a vesztesek először? A szőlőtermelő gazdák, mert boraik jelentős részben eladhatatlanok lesznek, hiszen a belső fogyasztás látszólag csökken, holott ezekkel a szalmaborokkal valóságosan növekedik. Azok a fináncok és rendőrök aratnak a legjobban, akik a védelmi pénzt szedik. Hatalmas pénzekért garantálják, hogy ezek a gyilkosságok folytatódhassanak. Ahogy az olajbűnözők védelmi pénzeket fizettek, hatványozottan ezt teszik a borhamisítók. Néha lelepleznek egy-kettőt közülük, de ilyenkor is rendkívüli módon vigyáznak arra, hogy a bérelt tanyában hajléktalan legyen a bérlő, akinek a világon semmi tudomása nincs arról, hogy ott mi folyik. Ezeket az embereket néha feltételes szabadságvesztéssel büntetik, de tovább soha nem mennek, pedig nagyon nehezen képzelhető el a tanya tulajdonosáról, hogy olyan embernek adja oda bérleménybe a tulajdonát, akinek a tevékenységéről nem tud semmit. És ha ezek ráadásul ugyanazok a személyek, akkor már enyhén szólva is gyanakodni kellene a tisztelt nyomozóhatóságoknak. Igazából még ennél is súlyosabb, amit a soltvadkerti, kiskőrösi és izsáki gazdák mondtak. Megmutatták Izsákon is a borpancsoló helyeket. A polgármester lakásával szemben, de a rendőrséggel szemben is reggelente négy-öt IFA áll ki, felpakolva tartályokkal. Tehát ott is folyik a borhamisítás, most már nemcsak az aranyháromszögben, hanem Izsákon, Soltszentimrén, Csengődön és sorolhatnám a helyszíneket, mert ez a „technológia” gyorsan körülfutott a térségen. Igazából az volt a számomra a megdöbbentő, amit az egyszerű emberek mondtak, tudják, hogy kik csinálják ezt, de nem merik elmondani, mert megtalálják és összeverik őket. Azokat viszont soha nem fogják megtalálni, akik agyonverték a szájukat kinyitókat. Azok az egyszerű parasztemberek, akik évtizedek óta Kiskőrösön és környékén, a futóhomokon verejtékes munkával virágzó szőlő- és gyümölcs, valamint fóliakultúrát teremtettek, mára már lényegesen rosszabbul élnek. Hiszen tisztességesen dolgoznak. Lényegesen drágább ma Kiskőrös és környéke, mint a nagy budapesti piac, körülbelül ötven-hatvan forinttal drágábbak a termékek, de az viszont tény, hogy ugyanazok, akik a térség vámszedői, elmondják róluk a rossz híreket, terjesztik, hogy ebben a térségben csalók vannak, és közben szedik a védelmi pénzeket, azoktól a gengszterektől, akik nekik egykoron besúgóik voltak. És név szerint említették Flaiszot és a többieket. Arról a Flaiszról van szó, akinek a jogerős ítéletét úgy sikerült megakadályoznia Veszprém megyében – mert börtönbe kellene vonulnia bor- és olajhamisítás miatt –, hogy megbízta védelmével Horváth Balázs ügyvédi irodáját. A parlamenti képviselő, volt belügyminiszter irodáját. Miután Horváth Balázs testvére a megyei bíróság elnöke, így a bíróság ítélethirdetés helyett elfogultságot jelentett be, ezáltal hosszú időre, amíg az új bíróság kijelölése meg nem történik, Flaisz Ferenc biztos, hogy szabadlábon marad. Vajon hová fejlődik az az ország, ahol parlamenti képviselő avatkozik bele az „igazságszolgáltatás” és a bűnüldözés dolgába. Ennél álságosabban nem működhet a politikai „elit”. Mert ami az elmúltévtizedben fonálként végighúzódott ezeken az ügyeken, az megmutatta, hogy Magyarország nem demokrácia. Hogy lehet a legfőbb ügyésznek és helyettesének a fia és felesége ügyvéd, hogy lehet úgy a felesége ügyvéd, hogy általában a második és harmadik rendű vádlottat védi, soha nem az elsőrendűt, gyakorlatilag tehát befolyással üzérkedik. De én úgy tudom, ha egy férj és feleség között vagyonközösség van, a főügyész is gazdagodik azokból a pénzekből, amit az ügyvéd feleség besöpör a közös kasszába. Györgyi Kálmánról beszélek, a másik ügyvéd pedig Fábián János és fia. De sorolhatnánk még a legfelsőbb bíróság alelnökét, Rabovszky Edét és ügyvéd fiát. A polgári demokráciákban teljesen kizárt, hogy közhivatalt betöltő, az igazságszolgáltatás csúcsán lévő emberek gyerekei vagy közvetlen hozzátartozói az igazságszolgáltatásban szereplőként fellépjenek. Ez olyan otromba csalás, amivel az elmúlt évtizedben folyamatosan találkozunk. Gondoljunk bele, mit csinál a bíró azzal a vádlottal, akinek egy parlamenti képviselő, volt belügyminiszter a védője? Vagy mit csinál abban az ügyben, ahol a védő Bárándy György, Bárándy Péter igazságügyminiszter édesapja. Fellép azzal szemben, aki kinevezi az ő főnökeit, fellép az igazságügyminiszter apjával szemben például. Nem hogy arrébb vonulna az igazságszolgáltatásból a politika, most már tevőlegesen is részt vesz benne, ügyvédként, vagy éppenséggel ügyvédi irodájával biztosítja, hogy bizonyos személyek, akik mérhetetlen vagyonra tettek szert, vagy pusztán strómanok, érintetlenek maradjanak. Mert azt nehezen lehet elképzelni, hogy abban a megyében, Bácsban, ahol állítólag Gergényi Péter felszámolta a bűnözést, de a legnagyobb az olaj-, a bor- és a szeszhamisítás, egyetlenegy komoly bűnözőt nem sikerült jogerősen bíróság elé állítani. Stadler Józsefet igen, de őt nem tartom komoly bűnözőnek. Ő egy primitív, négyelemis ember, aki gyakorlatilag nem csinált többet, mint megpróbálta a saját eszközeivel a gazdaságát felépíteni. És akkor abban bíznak, hogy Gergényi Péter Budapesten visszaszorítja a bűnözést! Az ember ilyenkor csak mosolyogni tud, és álságos szándékokat sejt mögötte. Van itt egy súlyos probléma. Gergényi Péternek sem jogi, sem rendőrtiszti főiskolai végzettsége nincs. És érettségije?! Azt mondják, Gergényi lesz a legtöbbet dolgozó rendőr Budapesten, mert neki nem kell érettségi találkozóra mennie. És mindez nem kizáró ok, hogy budapesti főkapitány legyen.
• Idézek az egyik napilapunk 2003. július végén megjelent múltidéző összefoglalójából. „Kastyják János alezredes, kiskunhalasi rendőrkapitány 1998 októberében levelet írt a főnökeinek, amelyben felhívta a figyelmet egy fölöttébb kétes nagykereskedő vezető politikusokhoz fűződő kapcsolataira. A levelet a Világgazdaság valahonnan megszerezte, leközölte. Gergényi Péter Bács-Kiskun megyei rendőrkapitány ezután Kastyjákot felfüggesztette állásból, és fegyelmit indított ellene. A fegyelmi eljárás 1999 júliusának derekán véget ért, Kastyjákot kirúgták. Zuschlag János országgyűlési képviselő, az MSZP Bács-Kiskun megyei ügyvezető elnöke közleményben adott hangot megdöbbenésének: ahelyett, hogy a fehérgalléros bűnözés és a politika között kialakuló kapcsolatokat vizsgálnák, azt rúgják ki, aki felhívja erre a figyelmet.” Eddig a napilapból vett idézet, a többit már én teszem hozzá. Ez a nagykereskedő Sepsi László volt, az akkor Fideszhez közeli SepsiKer tulajdonosa. Sepsi László az üggyel összefüggésben az óbudai hajógyári szigetről hívta fel telefonon a Magyar Köztársaság akkori miniszterelnökét, Orbán Viktort, és azt mondta neki: B…d meg Viktor! Kastyjákot még mindig nem váltották le? Másnap a kiskunhalasi rendőrkapitány nem volt a helyén. Abban az időben – csak emlékeztetőül mondom – Gergényi Péter volt Bács-Kiskun megye rendőrfőkapitánya. Most ő a vasprefektus, hiszen úgy állítják őt be, hogy eddig bármelyik megyében megfordult főkapitányként, mindenhol visszaszorította a korrupciót, mindenhol rendet teremtett.
• A korrupciót és a bűnözést vissza lehet szorítani statisztikai adatokkal. Ha valaki megfelelő mennyiségben mer csalni a statisztikával, akkor visszaszorította a bűnözést, mert ezt a statisztikát utána senki nem nézi meg. Mondok erre egy példát. Amikor egy gyűjtőszámon vannak a bűncselekmények, /1, /2, akár /437-ig egy nyomozónál vagy egy körzeti megbízottnál, akkor a bűnözést vissza lehet szorítani, ahány százalékkal akarják. Ettől természetesen a fertőzöttség fennáll.
• Mert sok perjelű ügy lesz, de a statisztikában ez csak egynek számít, pedig valójában akár ötszáz is lehet. Viszont kevesebb a statisztikailag kimutatható bűneset.
• Gondoljunk bele, ma Magyarországon, a hivatalos rendőri statisztika szerint, a bűnözés szempontjából legjobban Borsod-Abaúj-Zemplén megye áll. Az a megye, ahol bandaháborúktól kezdve minden van. Az viszont tény, ma a hivatalos statisztika szerint legdinamikusabban itt szorították vissza a bűnözést, holott bizonyos városrészekbe be sem megy már a rendőr. Minek? Nem is veszik fel a jegyzőkönyvet, itt úgysem lehet semmit sem csinálni, mondják.
• Ön szerint a budapesti rendőrfőkapitány, Gergényi Péter rendet tud tenni a fővárosban?
• Körülbelül annyi esélye van, mint egy nyeretlen kétévesnek az epsoni derbin. Nincsenek meg a feltételei. Ha a világ legjobb rendőre lenne, a világ legjobb apparátusával, akkor sem volnának meg a közhatalmi feltételek arra, hogy eséllyel vegye fel a küzdelmet a több évtizede a közigazgatásba, a bíróságba, az igazságszolgáltatásba beágyazódott maffiákkal szemben. Én nem az esetleges szándékot kétlem. Esélye sincs. Tudniillik, a politikai szándék ma Magyarországon még nincs meg arra, hogy visszaszorítsák a szervezett bűnözést. A szervezett bűnözés még jó pár évig, a teljes vagyon szétosztásáig és a vagyon átrendezéséig korlátlanul uralkodik, lehet Gergényi Péter, Kökényessy vagy akármelyik tábornok a rendőrfőkapitány. Nem személyfüggő a bűnözés visszaszorítása – állapította meg ezt 1970-ben Amerikában a szenátus ama bizottsága, amelyik a szervezett bűnözés visszaszorításának tapasztalatait próbálta levonni. De ugyanezt a következtetést vonta le az olasz parlament is, és az ottani igazságszolgáltatás is, amikor megindult bírói, igazságszolgáltatási kezdeményezésre a tiszta kezek mozgalma. A jelenlegi szituációban nincs esélye a főkapitánynak, senkinek sincs esélye. Hisz itt az intézményrendszerek már egymás ellen dolgoznak. Ha a rendőrség bármilyen eredményesen is tevékenykedne, a fideszes irányítású ügyészség kontráz. Kiadták utasításba, hogy a politikai jellegű cselekményeket lehetőleg fékezzék le. Nincs meg a harmónia a bűnüldöző szervek között, egymásra dolgoznak. Jelenleg is, és még igen hosszú ideig. Káoszt okozva és abban dolgozva nem lehet háborút nyerni.

A nemzeti vagyont gyorsan kell ellopni
Az Orbán-kormány is hazája ellen cselekedett

• Nemcsak levitézlett emberek tűnnek fel újra a politikai életben, és akarnak ismét zászlóvivők lenni, hogy félrelengessék zászlóinkat, hanem régi ismert emberek bűnei tűnnek el. Nézzük meg, hogy az Antall-kormány időszakában kinek volt nagy szerepe a privatizációban: Mádl Ferencnek, aki jelenleg a köztársaság elnöke, és vele kapcsolatban a privatizáció egyáltalán szóba sem kerül. Vagy például a privatizációs minisztert az Antall-kormányban úgy hívták, hogy Szabó Tamás. Szabó Tamás idején hatalmas rablások történtek ebben az országban. Róla ma semmit sem tudni. A harmadik személy, akire gondolok, Schamsula György, aki közlekedési és hírközlési miniszter volt, útépítésekben vett részt, és számtalan dolog megkérdőjelezhető körülötte. Schamsuláról sem tudunk semmit.
• Ő perifériára került, de személyesen hallottam vezető szocialista képviselőtől, minisztertől 1994-ben, hogy Schamsula Györgyöt a legrövidebb időn belül letartóztatják. Ám legjobb tudomásom szerint, még büntető feljelentést sem tettek ellene. Ennyit a magyar politikai „elitről”. Schamsula miniszter úr személyesen nekem mondta el, hogy az M5-ös autópálya építésénél olyan szerződést kötött, amivel a szocialisták talpába akkora tüskét vert, hogy abból ki sem lehet azt húzni. Olyan oroszlánszerződést, amit fel sem lehet mondani. A szocialistáknak aknamezőt telepített, hangoztatta.
• Ami nem nagyon robban.
• Ez az aknamező a lakosságunk alatt robban. Ezeknek a galád, álságos megoldásoknak lett a végeredménye a vegyépszeres maffia megjelenése az autópálya-építésnél. Igazából a privatizációt körbelengte az elmúlt tizenöt évben az ismeretlenség, a tájékozatlanság, a törvénytelenség, és az a nagy hangzavar, amivel elterelték minden esetben a figyelmet a tényleges problémáról.
• Beszéljünk Mádl Ferenc szerepéről, akiről már írtuk, hogy 1957-ben, amikor Kádárék a forradalom leverése után gyilkoltak, a kommunista hatalmasságok engedélyével nyugati egyetemen tanulhatott. Később vendégtanárként dolgozott, szintén Kádárék alatt és szintén Nyugaton. Nem lehet tehát véletlen, hogy politikusi focicsapatomban a 18-as számú mezt viseli. Amikor Mádl elnök úr nem írta alá a parlament által elfogadott olajtörvényt, estebédre hívta őt a parlament Vadásztermébe Medgyessy Péter, Kovács László és Szili Katalin. A vendéglátók, hangzavar közepette megfeddték őt, ha még egyszer hasonlót mer cselekedni, nyilvánosságra hozzák a múltját, majd Szili Katalin házelnök még hozzátette, nekünk nagyon is megfelelne köztársasági elnöknek az MDF elnök asszonya, Dávid Ibolya. Így talán már érthető, hogy Mádl elnök úr egyre gyakrabban fogalmaz úgy, tenne ő valamit a hazáért, de megvan kötve a keze. Talán meg kellene szabadulni, nyilvánosan, a 18-as számú meztől, és bocsánatkérés mellett ismét a maga ura lehetne.
• Mádl Ferenc, mint tárca nélküli miniszter egészen az Antall-kormány átalakításáig, tehát Szabó Tamás privatizációs miniszterré történt kinevezéséig felügyelte az ÁVÜ és az ÁPV Rt. tevékenységét. Az ő ideje alatt nevezték ki az ÁVÜ élére, a spanyolos, kommunista harcoló ősökkel rendelkező Tömpét. Mádl helyettesét akkor Martonyi Jánosnak hívták. Közigazgatási államtitkár volt, de sorolhatnánk még jó néhány nevet az akkori csapatból. Egy Raskó György nevezetű úr pedig ma erősen kritizálja a jobboldalon a privatizációt, lassan már fideszes lesz. Az ő privatizációs felelőssége is abból az időből való. A privatizációban rendkívül komoly szerepet játszott Matolcsy György is, aztán Ditzházi Bertalan, aki gyorsan távozott az élők sorából. Térjünk vissza azonban Mádl Ferenchez. A nemzetközi jog tanáraként vajmi kevés eséllyel birkózhatott meg a magánosítással, szándékában sem állt, egy pillanatra sem, a nemzeti vagyon védelme. Sőt, a nemzeti érdekeket teljesen háttérbe szorította. Soha olyan elemzés nem készült, hogy az a százhúszmilliárd dollárnyi privatizált vagyon milyen stratégia szerint kerül kiosztásra, kik lesznek az új tulajdonosok, milyen tulajdonosi körből kerülnek elő. De azt sem mérték fel, hogy milyen ágazatok maradnak kizárólagos hazai tulajdonban, a magyar érdekek figyelembevételével. Egy privatizációt pedig csak úgy lehet elkezdeni, ha lényeges kérdésköröket eldöntünk. Az alapvető nemzeti érdekeket biztosítani kell, amelyek a későbbiekben meghatározzák a haza sorsát, bevételének, szuverenitásának garanciáját adják. Azt sem tudták egyébként, stratégia hiányában, hogy hány millió munkahely szűnik meg a privatizáció során.
• Mádl Ferenc mennyi ideig volt tárca nélküli miniszter, mennyi ideig felügyelte a privatizációt?
• Másfél évig minimálisan. Ez idő alatt olyan alapvető iparágakat értékesítettek, mint a növényolajipart, vagy a jövedéki termékkel, szesziparral, dohányiparral kapcsolatos területeket. Ezek a legnagyobb adótartalmú iparágak közé tartoznak. De egy-egy ciklus hatása messze túlmutat azon, hogy valaki meddig birtokolja a miniszteri bársonyszéket. Meg lehet nézni, Boross Péter rendkívül rövid ideig volt miniszterelnök, de az ő ideje alatt készítették el az energiaszektor eladását, amit aztán a következő kormány idején Horn Gyuláék dicsőségesen el is adtak. Miután Mádl kormánytag maradt 1994-ig, a felelőssége egészen addig fennáll, annak ellenére, hogy az oktatási területet kapta meg az MDF-kormány által kissé igaztalanul szélsőjobboldalinak minősített Andrásfalvy Bertalan professzor helyett. Tehát Mádl Ferenc ma a Magyar Köztársaság elnöke, és kabinetfőnöke az a Bächer Károly, aki parlamenti képviselő, majd Kupa Mihály és Szabó Iván politikai államtitkára volt. Így tehát közvetlen ráhatása van a magyar privatizációra, sőt előtte, mint a költségvetési bizottság alelnöke, végig azért dolgozott, hogy a privatizáció és a költségvetés egyensúlya meglegyen. Igazából Mádl Ferencnek az lett volna a feladata, az MDF-kormány programja és választási ígéretei alapján, hogy először fölülvizsgálja az önprivatizációt, amelyet egy országgyűlési határozat szerint teljesen alkotmány- és törvényellenesen folytattak le…
• Németh Miklós és csapata csinálta mindezt.
• Igen. Már Némethék idején is az ÁVÜ volt a nemzetrontás központja, a politika kinyújtott balkeze. Holott itt kellett volna kidolgozni rendkívül gyorsan azt a privatizációs törvénycsomagot, amely ágazatonként meghatározza a magyar gazdaság fejlődésütemét. Ehhez kormánydöntésre is szükség volt, ami 1990 nyarán meg is született. Bizonyos célrendszert jól határozott meg az akkori magyar kormány, de az ehhez tartozó eszközöket soha nem jelölte meg. Persze nemcsak Mádl Ferenc „áldásos” tevékenysége vált köddé a közvélemény előtt az elmúlt másfél évtizedben, nemcsak az ő privatizációs bűnei felejtődtek el, hanem a többi szürke eminenciásról is elfeledkeztünk. Szekeres Szabolcsról például senki nem tudja, hogy ez az Amerikából idejött ember mi mindent is csinált, aki egyébként Bokros Lajos kebelbarátja volt. Az elkövetett bűnök mellett az is kérdés, hogy miként került a magyar ÁVÜ élére. A lelkén szárad az élelmiszeripar privatizációja. Ekkor lett a jó barátból, Bokros Lajosból az állami tulajdonú Budapest Bank elnök-vezérigazgatója. Szekeres Szabolcs „uralkodása” 1991-92-ben zajlott Magyarországon. Volt a magyar privatizációnak pozitív alakja is. Teleki Pál unokája hazajött Amerikából, és az ÁVÜ élén 1990 őszétől 1991 nyaráig a nemzeti érdekeket próbálta előtérbe helyezni, de vajmi kevés sikerrel, és talán éppen ezért, rövid munkaviszony után eltávolították őt az irányító pozícióból. A rablás taktikája rendkívül egyszerű. Az ÁVÜ élén rövid időszakonként váltják egymást a vezetők, és utána mint rossz privatizátorok távoznak. De hiába az elkövetett bűn, senkit nem vontak felelősségre. Mádl Ferenc tárca nélküli miniszterként – mint az ÁVÜ igazgatótanácsának elnöke – 1990-től 1992 nyaráig irányítja a kormány privatizációs stratégiáját. Mi történik ekkor? Egymással homlokegyenest ellentétes döntéseket hoz az Alkotmánybíróság, amely, szóltunk már róla, alkotmányellenesen működik. Azt mondja például, hogy nem alkotmányellenes egymillió szerződés utólagos módosítása. A lakásprivatizáció szörnyűségeiről beszélek.
• Amikor több kamatot kellett fizetni a lakásbérlőkből lakástulajdonosokká válóknak a szerződésben korábban rögzítettnél.
• Akkor gyakorlatilag több százezer embert hozott lehetetlen helyzetbe a törvényellenesen működő Alkotmánybíróság. Aztán az Alkotmánybíróság rögzíti azt is, hogy a föld reprivatizációja az alkotmány szerint nem megengedett. De mire hivatkozva mondja ezt? Tisztességtelenségek sorozatára hivatkozva. Ezt megelőzően nem adják vissza a volt lakástulajdonosok lakásait és a szatócsboltokat sem, majd azt mondja az Alkotmánybíróság, ha az imént említettek nem juthattak tulajdonukhoz, a föld sem jár vissza. Tehát először tudatosan végigvisznek egy alkotmányellenes döntéssorozatot, amikor is az eredeti állapotot nem állítják helyre más vagyontárgyak esetében, aztán azt mondják erre a jogi képtelenségre, hogy emiatt nem lehet a földet reprivatizálni, ezért nem kaphatja vissza eredeti tulajdonosa.
• Csak zárójelben jegyzem meg, Romániában 2003-ban zajlik a tulajdon visszaadása, és itt nem privatizációról beszélnek, hanem tulajdon visszaadásról, mindenki visszakaphatja a korábban elvett tulajdonát, egyetlen feltétel van csupán, román állampolgárnak kell lennie. Igaz, az ott élő magyarok ezen a területen is hátrányt szenvednek.
• Magyarországon ez nem így történt. Itt mindenki kaphatott a privatizációból, aki igazolni tudta, hogy semmi köze a hazájához. Kérem tisztelettel, Mádl Ferenc, aki nemzetközi jogász, nálam vélhetőleg sokkal jobban tudja, hogy a környékünkön, ahol magánosítás folyt, Észtországban, Lettországban, Litvániában, az örök jogi alapelvet elfogadva, a reprivatizációt helyezték előtérbe. Még Oroszországban, Ukrajnában, Csehországban, Szlovéniában, Horvátországban is, mindenütt. Mi az az ok, ami miatt Magyarországon ez az örökös alapelv nem érvényesülhetett? Az Alkotmánybíróság a legpiszkosabb döntését hozta meg, amit valaha testület meghozhatott. Az eredetben visszaállítható földtulajdonnál arra hivatkozik, hogy nem számít, hogy a reprivatizációt kívánja a gazdasági és a jogbiztonsági érdek is, a föld eredeti tulajdonoshoz történő visszajuttatása aránytalan előnyökhöz juttatná másokkal szemben – és ez az égbekiáltó hazugság – a kifosztottakat. Micsoda szörnyű beteges gondolkodás az, hogy valakitől negyven évig elbirtokolnak valamit, de nem adják vissza az ősi jog szerint, mert azzal az egykori kifosztott aránytalan előnyökhöz jut. Amikor az Alkotmánybíróság ezt a döntését indokolja, elfeledkezik arról, hogy közel fél évvel azelőtt hozta meg azt a döntését, hogy az állam, a költségvetés, az OTP aránytalan hátrányba kerül, ha továbbra is a kedvezményes kamatokat fizetik a lakásvásárlók. Kérem tisztelettel: az egyik oldalon, amire ez a szörnyűséges döntés hivatkozik, több ezermilliárd forintos nemzeti vagyon, a földvagyon áll. A másik oldalon – fogóddzanak meg – évi három-négymilliárd forint kamattámogatás. Aki ezt a döntést meg merte hozni, tudatosan hazája lerombolására törekedett. Tudniillik, ha a magyar költségvetésnek 1990-91-92-ben nincsen pár milliárd forintja az egyébként kétségkívül hátrányba szorított emberek, a lakásvásárlók megsegítésére, akkor ez nem egy szuverén ország, hiszen ebben az időszakban már folyik a bankkonszolidáció előkészítése, ahol több, mint négyszázmilliárd forinttal segítik ki a tolvajokat, a bankárokat, a politikusokat és más kegyenceket. Vajon száz-százötvenszeresét egy tételben visszaadni a kereskedelmi bankhálózatok tolvajainak nem nagyobb bűn, mint azt a pár embert helyzetbe hozni, aki önhibáján kívül vált munkanélkülivé, pontosan a rendszerváltó „elit” idegen érdekek szerinti szolgálata miatt? Mert privatizálni ott, ahol nem védik meg a nemzeti tulajdont, bűn. Ott, ahol már 1991-ben szabad sikkasztani, csalni és lopni a főügyész, Györgyi Kálmán úr szerint, mert a szolidaritási alapot ebben az időben vonták el a dolgozóktól, s költötték el büntetőjogi felelősségre vonás nélkül a hivatalban lévő állami vezetők, a MOM-ban és más állami vállalatoknál. Gondolják el, levonják az egyébként szociálisan hátrányos helyzetű, alig dolgozó emberektől a szolidaritási alapot, és ebből dolgozói, vezetői jutalmakat osztanak ki maguknak. Ezt az ellentmondást észre nem venni, ne higgyük, hogy Magyarországon ilyen korlátolt az igazságszolgáltatás és a politikai vezetés. Igazából a Mádl Ferenc-féle jogászcsapatnak az a legnagyobb bűne, hogy hazája ellen dolgozott idegen érdekek szerint. Mádl a köztársaság elnöke, s teljes egészében elfelejtődött a bűnösmúlt, hogy négy évig felelőse volt hazája kirablásának. Megdöbbentő, hogy senkinek eszébe sem jut ezt felvetni. 2003 júniusában még mindig hazudozik pártpolitikai érdekek szerint, ennek a nemzetrontó privatizációnak a történetiségén és történelmén a politikai „elit”. Ha azt mondom, hogy Orbán Viktor és kormánya nem vizsgálta felül a privatizációt, akkor nemcsak azt mondom, hogy nem tartotta be választási ígéretét, hanem azt is, hogy alkotmányellenesen, a hazája ellen cselekedett. Vajon melyik kormány merte a külföldiek előtt megnyitni a magyar földpiacot? Még a Németh-kormány sem. A ’87. évi II.-es törvényben elő sem fordult olyan passzus, hogy külföldi magántulajdonosa lehet a magyar földnek. A 2001-es göteborgi szerződésben az Orbán-kormány nem kevesebbet vállalt, mint hogy külföldiek is vásárolhatnak magyar tulajdonú földet. Évezredes hagyományainkat sértették meg ezzel. Erre mondta az áljobboldali magyar sajtó, hogy a privatizáció Orbánék ideje alatt megtorpant. Ha ez megtorpanás, akkor vagy tudatosan hazudik ez a nemzetinek álcázott bagázs, vagy ami még rosszabb, jelenleg is idegen érdekeket szolgál. Anélkül, hogy túlértékelnénk Mádl Ferenc és az Antall-kormány privatizációs szerepét, Mádl nem tett mást, mint tudatosan idegen érdekeket szolgált. S közben Magyarországon az elmúlt tizenvalahány évben, és ez már valóban természetellenes, privatizációs bűncselekmény nem történt, legalábbis a magyar bíróságok szerint nem. Bár interpellációim kapcsán hatalmas lendülettel nekifogtak egy-két vizsgálatnak, de minden egyes ügy már a nyomozati szakban elhalt. Legyen szó az Autókerről vagy bármilyen más ügyről, gyakorlatilag mind a titkosítás áldozata lett, magyarul a rendőrségnek és az igazságszolgáltatásnak esze ágában sem volt kivizsgálni. A privatizáció igazi kardinális kérdés, tehát alkotmányossági kérdés. Ugyanakkor a polgárjog és a büntető jog nem avatkozik be, nem vizsgálja senki az aránytalan szerződéseket és a hazai érdekek megsértését. Vajon hogy lehet az, hogy – világbanki felmérés szerint – százhúszmilliárd dollárnyi nemzeti vagyont úgy privatizálnak, hogy még a korrupció árnyéka sem vetődik fel, holott minden egyes nyugat-európai elemzés – vagy éppen belső értékelés is – Magyarországon folyamatosan a korrupció erősödéséről beszél. Természetellenes folyamat, amit a privatizáció kapcsán a magyar kormány és a magyar politika folytatott.
• Mádl Ferencet Szabó Tamás követte a privatizációs miniszteri poszton. Az a Szabó Tamás, aki 2002-2003-ban a Balaton környékén élve, túlbuzgó vallásosként mutatja magát. Nem akarok kételkedni vallásosságában, csak gondolkodom, nem lehetséges, hogy Szabó Tamás így próbál megszabadulni a felelősségtől, ami privatizációt felügyelő miniszterként terheli őt.
• Amikor a szocialista párt vezetőivel 1994-ben erről beszéltem, azt mondták, ha senki mást, de Szabó Tamást felelősségre vonják. Hogy miért nem tették, annak ma már százszázalékos bizonyítéka van. Tudniillik, Szabó Tamás ideje alatt gazdagodott meg az egész szocialista bagázs, Máté Lászlóstól, Csintalanostól kezdve, mind. Ekkor lett tulajdonosa az Ofotértnek, s más hatalmas vagyonnak Várszegi Gábor, Máté László, Csintalan Sándor, hogy a közvetlenül a pártpolitikából jötteket említsem csupán, vagy az azóta elhunyt Völgyes Iván, László András. Ide sorolhatjuk a még ma is flangáló Bankár kft.-s Matolcsy Györgyöt, a vegyépszeres Nagy Eleket, Princz Gábort és közvetlen környezetét, akik ma milliárdosok. De közéjük tartozik a Leisztinger Tamás-féle fiatal csoport, amelyik az Eravis és a Hunguest többségi tulajdonosává vált. Ebben az időszakban és velük történt meg Magyarország sokszoros kifosztása. A szocialisták 1991-92-93-ban fennen hirdették, hogy a kárpótlási jegy semmi más, mint békekölcsön. Ezt a hatalmas média túlsúlyukkal el is tudták hitetni. Szabó Tamásék elrendelték a tömeges privatizációt, mely nem kevesebbet jelentett, mint a kárpótlási jegyek bevonását a privatizációba. Megtörtént a hatalmas állami tulajdonok átjátszása, tömegesen. De miután a kárpótlási jegyekkel csak két év múlva állítottak szembe privatizálható vagyontárgyat, ezáltal a jegy értéke a töredékére csökkent. Viszont, amikor a bennfentes gengszterek megszerezték a kárpótlási jegyeket, akkor rengeteg olyan vagyontárgyat dobtak piacra, amely megvételekor a harmadáért megvásárolt kárpótlási jegy – és ez Szabó Tamás felügyelete alatt történt –, 1760 forinton került beszámításra. A bűnös privatizátor ötször akkora vagyontárgyat kapott a kárpótlási jegyért, névértékben, mint amennyiért vette.
• Mi vész el Szabó Tamás ideje alatt értékben, de tárgyakban is?
• Szabó Tamás ideje alatt bizonyíthatóan a nemzeti vagyon mintegy negyven százaléka elveszett. Olyan iparágak, mint a Közútépítő Igazgatóság, dohányipar, dohány fermentálás, édesipar, szeszipar, beleértve a likőrt, a cukoripart, a növényolajipart, a gabonafeldolgozókat, a malmokat, a biztosításokat. Ezek jó része mind idegen kézbe került. Ez idő alatt hozza az állami bankokat tudatosan olyan nehéz helyzetbe a költségvetés és a privatizációt felügyelő miniszter, hogy azokat konszolidálni kell. Tudniillik, a bankkonszolidáció, majd a későbbi adóskonszolidáció Szabó Tamás uralkodása idején történt. Ez idő alatt veszik el a munkaerőpiac egymillió munkása. Bezárják a gyárakat, a külföldi piacot vásárol Magyarországon. Tudatosan tönkreteszi az élelmiszer-feldolgozóipart konzervgyárastól, hűtőházastól, mindenestől, és az úgynevezett tőkeemeléses kárpótlási jegyes privatizáció válik divattá, amelynek a közös nevezője minden esetben ugyanaz. A mai napig sem vizsgálták még felül a privatizációs szerződéseket, amelyeket Szabó Tamás idejében kötöttek. Nem védték a munkást sem. Látszólag, álságosan kötelezték a külföldi tulajdonost a munkaerő védelmére. Természetesen szakszervezet hiányában ez nem történt meg. Nézzük csak meg, hogy ürítik ki a dolgozók kasszáját! Létrehozzák a nagyon nehéz helyzetben lévő és hihetetlen reáljövedelem-csökkenést szenvedő lakossággal szemben a kétkulcsos áfát, ami európai mértékben ma is egyedülálló, sehol ilyen magas áfát nem fizetnek. A munkaerőpiacról kiesett embereket sokszoros adóval, a jövedelemadón kívül a szolidaritási járulékkal, az áfával, a betegségbiztosítási- és a nyugdíjjárulékkal büntetik, mára pedig hozzáteszik még az egyszázalékos ápolási díjat is. Magyarország a világ egyik adóval legjobban megszorított polgárságát tudhatja magáénak. Amikor a jövedékipar egyik-másik részén könnyítenek, tudatosan létrehozzák az olajmaffiát, ennek tagjai már ’91-92-93-ban százmilliárdos jövedelmekre tesznek szert. Ezek a strómanok vásárolják fel a kárpótlási jegyet, és lesznek tulajdonosok állami gazdasági, termelőszövetkezeti vagyonnál, vagy éppen más vagyontárgyak felszámolásánál. Látszólag nem függenek össze ezek a dolgok, de a valóságban kimutatható a felszámolási maffia, a jövedékmaffia, a kárpótlási jegy- és a privatizációs maffia közötti összefonódás. Még személyekben is azonos a bűnözői kör, és szocialista irányítás alatt működik.
• Az Antall-kormány idején.
• Az Antall-kormány ideje alatt az úgynevezett nemzeti jobboldalnak csak annyiban volt hatása a privatizációra, hogy Széles Gábor kapott egy keveset, a Videotont, s mást, meg még egy-két ilyen bennfentes vagyonhoz jutott. Ezek azonban százalékban ki sem mutathatók a nemzeti vagyon más kifosztóival szemben. Igazából MDF-es képviselő nem is lett gazdag ember. Volt egy jó párnak strómanja, de ezek az emberek közel sem kerültek a húsos fazékhoz. Oda olyan embereket engedtek csak, akik a KISZ KB székházában maradtak – ott rendezték be ugyanis az ÁVÜ-központot –, és a Budapesti KISZ Bizottság munkatársai vették át az állami vagyon kezelését, és vonultak ki a Vörösmarty térről a Pozsonyi utcai székházba. Itt aztán tetten érhető a nemzeti vagyon felmorzsolása idegen érdekek szerint. Amikor Szabó Tamásról beszélgetünk, akkor nem tudom, valóban összetörte-e a lelkiismeretét az, amit a hazája ellen elkövetett, de egy biztos, ő csak egy fogaskerék volt ebben. Ő – megbocsássa a világ – rendkívül primitív, alulképzett közgazdász, aki ellen akkoriban – meg is jelent – lopás miatt büntetőeljárást indítottak, a munkatársai között volt is, akit lecsuktak. Szabó Tamás ezután váratlan gyorsasággal politikai pályára került. Nem akarok nagyon komoly összefüggéseket találni a két esemény között, de közöttünk sok olyan ember van, aki ellen hirtelen befejezték a büntető eljárást, mielőtt az MDF megalakult volna. Van egy másik volt miniszter, Szabó Iván, aki ellen szintén eljárást folytattak le kisszövetkezet felszámolása miatt. De bizony Schamsula György képviselő úr ellen is volt a Kéményseprő Vállalatnál több olyan feljelentés, aminek soha nem jutottak a végére. Ezek az emberek hirtelen pozícióba kerültek. Meggyőződésem, hogy szándékaikkal szemben, foghatóak voltak. Amikor már tudott volt, hogy kimutathatóan idegen érdekek szerint, meghatározott technikával „rongyolják le” a magyar nemzeti vagyont, hogy az ingyen odaadható legyen, akkor a frakcióban többször megjelent Szabó Tamás magyarázni a bizonyítványát, de igazából soha egy értelmes mondatot nem tudott elmondani. De a segítői között volt Szabó Iván, aki először csak ipari miniszterként, majd pénzügyminiszterként indokolta – az egyébként általa méltán gyűlölt – Szabó Tamás cselekedeteit. Védte őt. Azt mondta, hogy igazából az az érdek, hogy minél gyorsabb legyen a privatizáció, mert legalább gyorsan ellopják a vagyont, és utána működtetik. Ez olvasható az MDF parlamenti frakciójának jegyzőkönyvében.
• Így hangzott el, hogy legalább gyorsan ellopják?
• A szó szoros értelmében. Szabó Iván azt mondta, minél gyorsabban lopják el, annál gyorsabban jelentkezik az egyéni érdek. Értsük meg tehát, nem lehet a privatizációt húzni. Ez indirekt segítség volt Szabó Tamásnak és a kormánynak is.
• Szabó Tamás gazdag ember lett?
• Nagyon gazdag ember lett, de ennek ma kevés nyoma van. Sokat beszélnek Balatonfüred környékén, hogy mekkora a vagyona, de százalékban nehezen kimutatható azokéhoz képest, akiknek a javára döntött. Én úgy látom, személyes találkozó után, hogy ő valóban egy összetört, üres tekintetű ember lett, aki birkózik a lelkiismeretével, és elsősorban a saját lelkiismerete elől és nem a felelősség elől bujkál. A Balaton északi partjának privatizációja legendás volt, ebben minden esetben benne volt az ő személyes érdekeltsége is, de hogy ebből a vagyonból mit tudott megőrizni, az már teljesen más kérdés. Mert igazából a nemzeti vagyon átrendezése, ami nem külföldi kézre került, a mai napig is tart. A felszámolási eljárások, a banki bebuktatások jelenleg is bírósági, hatósági segédlettel folynak. A VPOP, az APEH nyomozóhivatala olyan különleges jogosítványokat ad, hogy bárkit, bármikor meg tudnak fosztani a vagyonától. Ezeket a kérdéseket azért még Szabó Tamás sem láthatta előre, akkor, amikor ezeket a privatizációs vagyontárgyakat alkotmányellenesen, törvényellenesen, bűncselekménnyel átjátszatták vele. Igazából maradandó kárt azzal okozott, hogy az élelmiszergazdaság és a jövedékipar tönkretételével, idegen kézbe adásával az alapvető nemzeti érdekeket sértették meg. És itt nem is a forinttal van probléma, a gond az, hogy minden országnak megvan a személyes érdeke, minden népnek megvan az összetartozása, nemzeti akarata, hogy milyen stratégia szerint működteti gazdaságát. Tudniillik, ennek a gazdaságnak a működtetéséből, adóbevételeiből képződik aztán a társadalmi renden belüli közigazgatás, igazságszolgáltatás finanszírozása. Magyarországon, miután arra helyezték a hangsúlyt, hogy lehetőleg külföldi tulajdonos kapja meg a vagyont, mert az majd technológiát hoz be Magyarországra, szinte nem is volt kérdés, hogy minek kell stratégiailag magyar kézben maradnia. Nagyon elhibázott volt ez a stratégia – ha egyáltalán lehet egy nemzetrontást stratégiának nevezni –, de az, aki a hazáját szereti, soha az életben nem fogja megérteni, hogy milyen alapon szórták szét külföldi tulajdonosoknak a nemzet értékeit. Holott élnek a magyar tulajdonosok és utódaik, ők visszakaphatták volna az elorzott vagyont. Igazán siralmas, hogy azokat a gyárakat, ahol él a tulajdonos, milyen alapon adják oda ingyen másnak. Annyira rossz a magyar bírói gyakorlat, természetesen az Alkotmánybíróság irányításával, hogy bár megtagadja a vagyontárgyak, a házak, gyárak, egyebek visszaadását a tulajdonosnak, ugyanakkor példa nélküli ítéletet hoz a legfelsőbb bíróság egy vagyontárgy esetében, tudniillik a Herzog örökösöknek visszaadja a festményeket. Ők mitől mások? Érti azt valaki, hogy ez mitől igazságszolgáltatás? Nyilvánvaló, hogy a döntések logikáját nem Magyarországon kell keresni. Idegen érdekek szerint érvényesült minden. Antall Józseffel sokat beszélgettem erről, talán most valóban újdonságot mondok el. Antall József azt mondta, nem csak nekem, sokak előtt, hogy azért nem adják vissza az államosított nemzeti vagyont, mert jórészt nem azok az emberek kapnák vissza, akik egy napon imádkoznak vele. Ez az ő olvasatában annyit jelentett, hogy zsidó tulajdoni túlsúly van az államosított vagyontárgyak között. Ezt akkor sokan nem értettük, és visszakérdeztünk, hogy ettől még vissza lehetne adni, hiszen ők magyaroknak tekintik magukat, igaz, hogy nem katolikus, hanem zsidó vallásúak, vagy éppen kikeresztelkedett kálvinisták, de nem lehet az, hogy azokat a tehetséges embereket, akik a hazájukat szolgálták, kiszorítsuk ilyen álságos indokokkal. Érdekes módon egyébként Antall ezt a kijelentését az MDF-frakció tapsvihara közepette megismételte más formában, amikor azt mondta, ő csak egyetlenegyet kért az SZDSZ-től a paktum ellentételeként, hogy az SZDSZ olyan köztársasági elnököt jelöljön, aki vele egy napon imádkozik. Így került előtérbe Göncz Árpád, mondta el Antall. Hozzátéve, hogy Szabad György nem keresztény ember, tehát a magyar legfelsőbb közjogi méltóságok közül legalább a kereszténység legyen többségben. Ezek után ismét feltehető a kérdés, vajon milyen alapon tagadták meg a magyar reprivatizációt és az eredeti állapot helyreállítását. A válasz több mint kétszínű. Ha valahol vallási alapon lehet valakit tulajdonossá tenni, vagy továbbra is kifosztottságban tartani, akkor ott őrült nagy baj van.
• De ez az antalli szándék végül mégiscsak melléfogás, mert ugyan nem kapták vissza a zsidók a jogos tulajdonukat, ha így akarta Antall, ugyanakkor viszont az utódok politikai hatalomhoz jutottak. A politikai hatalom lehetőséget adott arra, hogy ők osszák el a vagyont, és nyilvánvaló, maguknak is osztottak ebből. No de hát a külföldön élő magyar zsidók is, mint külföldi befektetők, tulajdonhoz jutottak Magyarországon. Tehát a puska visszafelé sült el.
• Valamit tisztázzunk! Ma senki nem tudja, hogy az új tulajdonosok között arányaiban ki milyen vallású. Azt tudni kell, hogy a két világháború között az értelmiségi szakmák többsége elsősorban a kikeresztelkedett vagy zsidó vallású emberek kezében volt, ma is ők birtokolják. Jelentős részük hazájukat szerető, magyarságukat büszkén vállaló emberek voltak, akik megjárták a poklot, és sokszor vissza sem tértek onnan. Velük szemben példátlan dolgok történtek, igaz, nem a szuverén Magyarországon, hanem a nácizmus árnyékában. De ami történt, azt soha nem lehet visszafordítani, mert életet nem lehet visszaadni.
• Életet nem lehet visszaadni a Don-kanyarban sem, a Gulágon sem, a Hortobágyon sem.
• Én azt szeretném, ha mi magyarok választ adnánk a kérdésre, legyünk bármilyen vallásúak: a hadifoglyok, akik közül százalékban kevesebben jöttek vissza, mint ahányan a zsidó poklokból, nem ugyanolyan holokausztot jártak végig? Vagy azok, akik Sopronkőhidáról soha nem tértek meg, vagy a hortobágyi Gulágról, vagy Ercsről, ők nem ugyanolyan holokauszton mentek keresztül, mint zsidó testvéreik? Nem lehet megkülönböztetni vallás, faj és felekezet szerinti fájdalmat. De miért szégyelljük mi, magyarok, hogy legjobbjaink a Don-kanyarban maradtak vétlenül, mert őket a haza odavezényelte. Miért kell őket árulónak kikiáltani? Miért nem kapnak ők kárpótlást? Ha egyik népcsoport, vagy egyik felekezet kaphat, akkor az örök emberi igazságosság szerint a másiknak, a többségnek is meg kell ugyanazt kapnia. A kérdésében benne van a szinte feloldhatatlan probléma. Ugyanazok a gazemberek, akik a tanácsköztársaságnál, a központi bizottságban zsidóknak vallják magukat, de hitetlenek, több mint hetvenöt százalékban uralják a politikai „elitet”. Majd utána ezek az emberek Nyugaton menedéket kapnak. A Kun Bélák. Másik részük elmegy Moszkvába, tovább pusztítani a magyar népet, a magyar tudatot. Ha tovább folytatjuk, még ennél is sokkal súlyosabb a helyzet. 1945-ben, amikor visszajönnek, az ÁVH ezekből a hitetlen emberekből állt. Ki merem mondani, hogy a zsidóság és a magyarság legnagyobb ellensége ma már a hivatalos Mazsihisz-vezetés, amelynek tagjai a múlt rendszert is vezető beosztásban szolgálták végig, akár ÁVH-s tisztekként, vagy más vezető beosztásban. A Dob utcai, Wesselényi utcai, egyszerű járadékon szenvedő zsidó ember ugyanolyan áldozata a „rendszerváltozásnak”, mint mi, a többségi katolikus vagy éppenséggel református ember. Nekem nagyon sok zsidó barátom van, akikkel soha nem tudtam azon vitatkozni, mert fel sem merült az a kérdés, hogy ki milyen módon imádja ugyanazt az Istent, és ki milyen rítussal szolgálja, én katolikusként, ő zsidóként, a másik reformátusként, a harmadik pravoszlávként, ennek nincs jelentősége. De az a gyűlölet, ami ránk zúdul, mint bűnös népre, ugyanazoktól, akik a „rendszerváltozás” előtt, még emlékszem rá, a legnagyobb hévvel szidták Izrael nemzetellenes, rasszista politikáját, az egyszerűen megmagyarázhatatlan. Vajon a magyar sajtó, a magyar politikai „elit” nem palesztinpárti volt 1991-ig? Nem ítélte el naponta a sajtó, a televízió, a rádió, a Népszabadság az izraeli gyilkos megtorlásokat? Mi változott a palesztinok irtásával, a hazátlanságukkal kapcsolatban az utóbbi tizenöt évben? Miért lett Magyarország olyan nagy Izrael-barát, amely országot az egész világ elítéli, az ENSZ határozatok tömegével teszi ezt, mert nem tartja be az alapvető emberi jogokat – rögzíti az ENSZ közgyűlése. Hiába akarunk hazudozni, hogy toleránsak vagyunk a másikkal szemben, ha az nem toleráns velünk szemben. Vajon mi történt azokkal az emberekkel, akik ÁVH-s vezetőként kifosztották a hazájukat és gyilkoltattak meg embereket, Gulágokat hoztak létre? Mért lehet az, hogy ma ugyanők és utódaik dirigálnak a magyar parlamentben, az igazságszolgáltatásban, vagy éppenséggel, a közigazgatás bármely területén. Hogy lehet ez a sok-sok színeváltozás, hogy egyszer materialistaként szidom a zsidó államot, majd utána megjátszom, hogy hívő zsidóként Izrael államot szeretem. A bűnözés nemzetközi mércéjű. Ha azt az állam csinálja, még veszélyesebb. A gyermekek, a babák egy nyelven sírnak, legyenek palesztinok vagy zsidók. A magyar, a szerb, az iraki, a palesztin gyerek ugyanúgy szenved az amerikai bombától, az izraeli tanktól, mint a bármilyen más vallásban született. Egyet viszont soha nem tudok megérteni. Ma Magyarországon azok hirdetik nyíltan, hogy antiszemitizmus van, akik korábban azt hirdették, hogy a zsidó állam bűnös, név szerint ugyanazokról az újságírókról beszélek, akik eljártak Közel-Keletre, és most nem a kivételre, Chrudinák Alajosra gondolok. Tudósítóként dicsőítették a palesztinok felszabadító küzdelmét, ugyanezek a politikusok ma Izraelben újságíróként kujtorognak, abban az egyetlenegy országban, ahol bárki, ha zsidónak vallja magát, kiadatási eljárás nélkül menedékjogot talál. Még a bűnöző is. A magyar tolvajok jelentős része – a Zalatnay-féle pénzmosás mögött álló gazember ugyanúgy – Izraelben húzza meg magát, mint ahogy Anzelm Simon a Torgyán-féle csapatból, aki Simon Lászlóként vált ismertté itthon. Ő egy kis gazember. De Zemplényi György is odament. Miért kell a zsidóság mögé bújni? Miért akkor jut eszébe Vízi Lászlónak, a tolvaj gazembernek a téesz melléküzemágak kapcsán, hogy zsidó ember, amikor éppen a hatóság látókörébe kerül? Igazából visszaélni is lehet a jogokkal, nemcsak biztosítani a jogokat. A hazánk területére beözönlő idegenek közül többen a legnagyobb magyarok lettek. A mi magyar történelmünk csodálatos, mert legnagyobb költőink, íróink, zenészeink gyökerei bizony sok esetben nem magyarországiak, legyen az Petőfi (Petrovics) Sándor, vagy éppen József Attila. De mi azt nem tudjuk feldolgozni magunkban, hogy a saját áldozatainkról nem emlékezünk meg. Néhány percre mondandónkkal messze jutottunk a privatizációtól, mégis megdöbbentő, hogy Trianont ma ki sem szabad ejteni, de ki lehet ejteni minden mást, és bűnös nemzettudatként éljük meg közelmúltunkat. Ugyanazok gerjesztik a „bűnös vagy” érzést, akik az elmúlt szocializmusban, majd az azt megelőző szocializmusban is meghatározói voltak a magyar politikai életnek és a magyar haza elárulásának. Mert vajon az örök igazság-e, hogy a fiúk nem felelnek az apák bűneiért? Ez valóban igaz. De vajon azokat az előnyöket, amelyeket apáik bűnei miatt élveztek hosszú évtizedeken, vagy hosszú évszázadokon keresztül, azt nem lehet valamikor igazságosan helyretenni? Miért van az, hogy ma Magyarországon eleve hátrányos helyzetbe születnek azok az emberek, akiket megfosztottak a tulajdonuktól? Miért van az, hogy a parasztember, aki fenntartotta a nemzetet, a nemzet gerincét alkotta, ma ugyanolyan nyomorult, mint száz évvel ezelőtt? Ha ezeket a kérdéseket nem beszéljük meg egymás között, Magyarországnak az elkövetkezendő időben esélye sem lesz, hogy identitástudatát helyreállítsa. Mert az Európai Unió keretei között, ahol a nemzetállamokat oly keményen tagadják, a közös alkotmányuk majd nem is tesz róla említést, milyen esélylyel szerezzük vissza a magyarságtudatunkat? Évtizedeken keresztül úgy tanultuk, hogy hazánk az utolsó fasiszta csatlós. Egy ideig meg az utolsó szocialista csatlós voltunk. Most pedig ugyanazok, akik ezt nekünk politikusként, vezetőként sulykolták, ma az utolsó nyugati csatlósként követik el a hazaárulást. Ugyanazok a politikai vezetők, akik reformkommunistaként, előtte ’56 reformkommunistájaként, majd reformfasisztájaként egyébként is szerepeltek. Mert ez a gondolkodásmód az egész köztudatukon keresztül ment. A magyar privatizáció valóban nemzetrontó, mondják a nyugati értékelések. Vajon annak következményét hogyan lehet sikerként elkönyvelni, hogy a tulajdon több mint nyolcvan százalékban külföldi kézbe került? Vajon hogy lehet azt eredményként feltüntetni, hogy nem állítják helyre a jogtalanságot, és azt mondják az egykori államosítók, ma a politikai „elithez” tartozók, hogy eszük ágában sincs elismerni, hogy jogtalan volt az államosítás, annak ellenére, hogy ezt törvény rögzíti? Vajon milyen bírói gyakorlat vagy felfogás az, ahol azok a bírók, akik halálos ítéletet hoztak, semmisségi felülvizsgálat alá esnek az ítéleteik, megszüntették törvény erejénél fogva az ítéleteiket, ma mégis a legfelsőbb bíróság csúcsánuralkodnak? És nincs jogegységi döntés. A legfelsőbb bíróság elnöke mondta el ez év tavaszán, hogy legfontosabb feladatának a jogegységi döntés megvalósítását tekinti. Ha most ezt megnézzük, Magyarországon jogegységi-, gondolkodási-, identitási egység nem valósult meg. A többnemzetiségű országokban sokkal jobban szabályozzák az egymás közötti viszonyt, akár népcsoportok szempontjából is, mint ugyanannál a népnél, ahol egy nyelven beszélnek, mindannyian magyarnak vallják magukat, de közel sem azonos jogokkal állnak akár a bíróság, akár a közigazgatás elé, nem egyenlő partnerei a bankoknak, a közélet bármely területén hátrányt szenvednek el.
• Folytassuk a privatizációs névsorolvasást, s maradjunk továbbra is a minisztereknél. 1994-ben, szóltunk már róla, Boross Péter kormányzásának rövid ideje alatt előkészítették az energiaszektor eladását, tervszinten. Horn Gyuláék 1994-től kezdődő uralkodásuk alatt be is fejezték ezt a privatizációt, pontosabban az energiaszektor nyolcvan százalékát külföldi kézbe adták. És ez nem privatizáció. A Horn-kormány meghatározó privatizációs miniszterét úgy hívták, hogy Suchmann Tamás.
• Amikor Suchmann Tamás miniszter lett, két stratégiai ágazatot adtunk el. Az egyik az energia, de a közel azonos jelentőségű kereskedelmi bankok privatizációja is az ő ideje alatt történt meg, amelynél otrombább csalássorozattal nemigen találkozott a magyar privatizáció történetében senki, pedig bőven voltak negatív dolgok. Menjünk sorba! A Budapest Bank eladásakor ötvenmilliárd forint a ráfizetés, és nem banki tevékenységet végző szervezetnek, a világ legnagyobb vállalatának, a Tungsramot akkor már birtokoló General Electricnek adták oda. A második és harmadik legnagyobb bankot, a Hitelbankot, valamint a Kereskedelmi és Hitelbankot is ekkor privatizálják. A Hitelbank a holland ABM Amroé lesz, a Kereskedelmi és Hitelbank pedig egy belga banké. Mi ennek a lényege? Mikor Suchmann Tamás miniszter lesz, akkor már megtörtént a bankok konszolidációja. A legtöbb pénzt, több mint százmilliárdot, mai értéken több mint ötszázmilliárd forintot a Hitelbank kapta, ez az úgynevezett Töröcskei-Bartha Árpád-Demján nevével „fémjelzett” bank, ahol Töröcskei és Demján volt a meghatározó személyiség. És érdekes módon a privatizáció előtt egy nappal mind a két bank törzstőkéjét tíz százalékkal csökkentette az ÁPV Rt. Ez olyan csalás, amit azonnal büntető eljárások sorozatának kellett volna követni, mert ha semmi mást, de a hűtlen kezelés bűntettét meg lehetett volna állapítani, különösen nagy értékre, bűnszövetkezetben.
• Mennyi volt a törzstőke, és mit jelentett a tízszázalékos csökkentése?
• Az egyiknek hetvenhétmilliárd volt a törzstőkéje, és ezt 7,7 milliárdra, a másiknak negyvennyolcmilliárd, és ezt 4,8 milliárd forintra csökkentették. Tették ezt azért, mert ebben a botrányos időszakban nem merte a politika azt vállalni, hogy esetleg pár százalékért adja el a bankokat. A privatizációk után az adóskonszolidációval és a garanciavállalásokkal a vételár sokszorosát odaadja a vevőknek az állam. Azért volt szükség egyébként a törzstőke csökkentésére, mert ha odaadták volna a hetvenhétmilliárd helyett mondjuk tizennégy milliárdért, akkor esetleg az ellenzék a szokásos felkészületlen ordítozásán kívül még valami mást is előhozott volna, tehát kiabálhatott volna. Ezt megelőzendő, inkább csökkentették a törzstőkét, és az adásvétel után azt mondhatták, hogy 220 százalékon adták el a bankot, s ezt már sikertörténetként lehetett feltüntetni, annak ellenére, hogy a vételár a csökkentett törzstőkén alapult. De ez, hangsúlyozom, bűnszövetkezetben elkövetett, különösen nagy vagyoni kárt okozó hűtlen kezelés. Amennyiben ezt a büntetőtörvénykönyv szerint minősítik.
• Csökkentik a banki törzstőkét, ennek megfelelően több száz százalékos értéken adják el a bankot, de az eredeti törzstőkéhez viszonyítva bőven áron alul. Ám mi csak a törzstőke utáni veszteségről beszélünk, de nem szólunk azokról az objektumokról, amelyek a bankokhoz tartoztak, s amelyeknek szintén hatalmas volt az értékük.
• A Kereskedelmi és Hitelbank irodái sokszorosan többet értek, mint amennyit a törzstőke ért. Sőt, a bank nyilvántartott állóeszköz értéke nagyobb volt, mint amennyit a privatizátorok megállapítottak vételárként. Ennek a konstrukciónak hasonló a lényege, mint amikor Szabó Tamásék eladták a Prímagázt, ahol olyan alacsonyan állapították meg a társaság törzstőkéjét és az értékesítendő részvénycsomagot, hogy a nyilvántartott gázpalackok könyv szerinti értéke magasabb volt, mint a vételár. És itt ráadásul a vevő még piacot is vásárolt. Ugyanez történt a kereskedelmi bankoknál is. Egy banknál nemcsak az állóeszköz értékét, az irodákat, az infrastruktúrát, a gépeket, az információkat, a piacot kell alapul venni, hanem a piachoz kapcsolódó biztosított jövedelemforrást, a kihelyezett hitelek nagyságát, és a hitelhez kapcsolódó, a mérleg főösszegben szereplő vállalatóriásokat, üzleti kapcsolatokat. Ekkor ezeknek a bankoknak az éves mérleg főösszege négy-ötszázmilliárd forint volt. Ezt morzsákért odaadni, bűncselekmény. De az emberi emlékezet el ne törölje egyetlen ember tevékenységét sem. Bartha Ferencre gondolok, aki a Nemzeti Bank elnöke volt és a Horn-kormány privatizációs biztosa lett. Az ő regnálása alatt történt a Mariotte szálloda eladása, amit Bartha úr bizonyos amerikai érdekcsoportnak mélyen áron alul odaadott. Ezt Horn Gyula, szociális érzékenységére való tekintettel, megvétózta miniszterelnökként. Ezen Bartha Ferenc úgy megsértődött, hogy odébbállt, azt mondta, hogy ő ehhez a területhez nagyon értett, milyen alapon szól bele a kormány az ÁPV Rt., a bizományos döntésébe. Tudniillik, az ÁPV Rt. nem a sajátját értékesíti, hanem a szervezet bizományosként mindannyiunk állami tulajdonát adja el, olyan szállodákat, amelyeket egyébként világbanki kölcsönből építettünk, az adósság bekerült a költségvetésbe, s az eladás után a magyar állampolgár fizeti azt a továbbiakban is. Míg a tulajdon szabadon működik tovább, másnak hoz hasznot osztalékban, jutalékban. Bartha Ferenc ekkor sértődötten felállt, és közölte, hogy ez nem szabályos, a piaci viszonyokba ne szóljon bele a kormány. Na, itt valaki nagyon nagyot téved. Ekkor Bartha félreáll, és jön helyette Suchmann Tamás. Az a Suchmann Tamás, aki a Budapest Bank fiókvezetőjévé avanzsált a „rendszerváltozás” ideje alatt. Nem túl képzett ember hírében állt, de nemzetmegváltó gondolatokkal, hihetetlen arroganciával egészen a kétszeres miniszterségig szaladt előre, maga alá gyűrve az Ipari és Kereskedelmi Minisztériumot is. Mert amikor Pál Lászlót kidobták, jött Suchmann Tamás, utána Dunai Imre, majd őt is gyorsan repítették. Őt Fazakas Szabolcs követte, aki „méltó” volt miniszter elődeihez. Tehát Suchmann Tamás csúcsminisztériumot kapott meg. Többször hivatkozott arra, hogy Horn Gyulának személyes barátja, és ez a barátság kölcsönös. És ez nehezíti a helyzetét. Csak arra az emberre lehet rábízni a nemzeti vagyont, aki baráti viszonyban áll a magyar miniszterelnökkel? Ez kissé furcsa, sőt azt mondanám, beteges gondolkodás. A privatizációt, az eladást gyorsan véghez viszik, ennek stratégiai hatása a magyar iparra rendkívül negatív. Ha az akkori és a mostani áramárakat megnézzük, az hatványozottabban magasabb, mint ahogy az infláció növekszik. Nem is privatizáció tulajdonképpen, amit Suchmannék csináltak, hanem az állami tulajdon átadása más állam részére, amit egyébként kormányközi szerződéseknek kellett volna szentesíteni. A privatizációs törvényből akkor még nem tudták azt a passzust kigyomlálni, amely szerint a stratégiai iparágak értékesítése előtt ki kell kérni az érdekegyeztető tanácson belül a munkaadók és a munkavállalók érdekvédelmi szerveinek véleményét. Miután olyan költségvetési hiányról beszélt a magyar kormánypolitika, amit állítólag az előző kormány hozott létre, ezeket az egyeztetéseket kikerülték. Látszattüntetéseket szerveztek a tisztelt urak, a villamosipari szakszervezet, Liga szakszervezet… Bohóckodás volt az egész, és minden maradt a törvénytelenség keretén belül. Suchmann Tamás dicstelen tevékenysége meglátszott abban is, hogy az általa irányított ÁPV Rt. mérhetetlen mocskos ügyekbe keveredett akkor. Például ekkor robbant ki a Tocsik-botrány, amely elsöpörte Suchmann Tamás és Horn Gyula barátságát is. A Tocsik-ügyet aztán a magyar bíróság dicstelenül lezárta 2003 májusában. Felmentette a bűnözőket. Ha a bírói gyakorlatot nézzük, nem szokatlan, hogy csak a bűnöző nyerhet magyar polgári és büntetőbíróság előtt is. Suchmann Tamás gyakorlatilag a nemzeti vagyon stratégiai részét törvényellenesen, sokszor alkotmányellenesen értékesítette. Majd ezek után duzzogva elvonult, majdnem még az MSZP-ből is kilépett. Volt egy kongresszusuk, ahol iszonyatos patáliát csapott, kiszaladt, beszaladt, aztán megnyugodott, hogy továbbra is képviselő lesz, és azóta is folyamatosan parlamenti képviselő. Több-kevesebb kritikával él mostanában, szidja a Medgyessy-kormányt mint Horn igazi embere, de tevékenységére az a szó illik a legjobban, hogy nemzetrontó. Mert nem muszáj miniszterséget vállalni. Ha olyan buta valaki, hogy nem látja át, tevékenységével árt a hazájának, nagy kár, ha mégis az élre áll. Suchmann tevékenysége azért ennél sokkal összetettebb. Egyszer Marcali környékén járt egy oknyomozó-újságíró barátom, és megtalált egy idős nénit. A néni nyolcvanéves elmúlt, és egy százötvenmilliós részvénytársaságnak volt a tulajdonosa. Az ÁPV Rt. értékesítette részére, és amint látta a papírokból az újságíró, a néni közvetlen kapcsolatban állt Suchmann Tamással. Meg is kérdezte tőle, hogy milyen ember Suchmann Tamás. Azt mondta az idős hölgy, hogy a Tomika nagyon tisztességes, rendes ember, mert szociális segélyt juttat részére, havonta harminc-negyvenezer forintot. De mondta neki az újságíró, hogy itt van ez a papír, mely szerint a néninek mekkora gyára van, mire összecsapta a kezét, hogy te jó Isten, milyen komisz gyerek ez a Tamás. Hát gondoljunk bele, a néni sem tudott róla, hogy gyártulajdonos. Amikor az újságíró bement az azóta meggyilkolt sajtómágnáshoz, Fenyő Jánoshoz ezzel a történettel, és megpróbálta a Népszavában megjelentetni, azonnali hatállyal, hangsúlyozom, azonnali hatállyal kirúgták. Azóta is a periférián él, nincs olyan újság, amelyik befogadná őt, pedig erős, baloldali kötődésű, szigorúan titkos kapcsolatokkal rendelkező újságíróról van szó, aki azért megjárta a hadak útját.
• Fejtsük meg ezt a rejtvényt! Mi történt a néni és Suchmann Tamás között?
• Csalárd szerződéssel a néninek átjátszottak egy gyárat. A néni stróman volt.
• És az eredeti tulajdonos?
• Az eredeti tulajdonost, nyilvánvaló, hogy Suchmann Tamás saját körében kell keresni. De a néninek kellett odaadni, mert ez „takart” szerződés volt, és a cégbíróságnál percek alatt a néni nevét át lehet írni bárkiére. Hisz ma Magyarországon nem a földhivatali nyilvántartással van a legnagyobb baj, hanem a cégnyilvántartással. A bírók eredeti okirat hiányában bármikor, bárkinek a nevére átírnak bármilyen vagyontárgyat, legyen az gyár, üzletrész, részvény, bármi. Nem kevesebb történt itt, mint hogy egy idős néniből, tudtán kívül, strómant csináltak, és gyárat játszottak át a nevére. Nem egyedi eset ez, mindenütt strómanokkal dolgozik a politika, de ezeknek a nyilvánosságra hozása éppoly lehetetlen, mint ahogy ennek az újságírónak a további sorsa. Nem szeretnék neki reklámot csinálni, de bizony sokáig sántikált a lábára egy állítólagos karambol miatt. A gazdáját, Fenyő Jánost pedig úgy fejbe lőtték, mint annak rendje-módja. Természetesen a tetteseket ezekben az ügyekben soha nem találják meg.
• Nem véletlenül sántikált, mert nyilvánvaló, hogy valakik megfenyítették őt, mivel ki akarta deríteni az igazságot.
• A közgyakorlat ma ez: ha valaki túlontúl közel merészkedik, még akár tudtán kívül is, bizonyos ügyek megoldásához, méltán számolhat azzal, hogy erőszak áldozatává válik. Nem szeretném azt mondani, hogy ez egyedi eset, azt meg pláne nem, hogy csak ilyen módon lehet a jogvitákat rendezni, vagy a nyilvánosságot tájékoztatni, mert ez azért ijesztő. Az újságíróknál az a baj, és itt a nyilvánosságról beszéljünk, hogy annyira nincs meg a szolidaritás közöttük, hogy ha egy újságírót megvernek, mert megír valamit, akkor döbbent csönd lesz utána. Ha ő elhallgat, mert elhallgattatják, az ügyet senki sem viszi tovább. Ezeket az ügyeket odaadtam egy-két másik újságnak is, természetesen egyik sem foglalkozott vele, sőt azt mondták, ezt hagyjuk, mert nagyon magas körökig nyúlik. Igazából sem az igazságszolgáltatás, sem a politikai-, sem a gazdasági hatalom nem kontrollja a jelenlegi privatizációknak. Sem a nyilvánosság. Mert az újságíró cinkosan néma, megvesztegethető, politikusok által irányított. És itt, ugyanúgy, mint a politikában, nincs különbség jobb- és baloldali között. Ami közös bennük: a korruptság, az ügyek elhallgatása, a kéz kezet mos elmélet gyakorlati alkalmazása. Újságíró, politikus jobb- és baloldalon, egy tőről fakad. Az MSZMP köpönyege alól bújtak ki mindahányan.




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése