2018. január 20., szombat

Agymosás




Agymosás



Aldous Huxley: Visszatérés a Szép új világhoz - Agymosás


A két előző fejezetben azokról a módszerekről ejtettem szót, amelyeket nagykereskedelmi agymanipulációnak is nevezhetünk; írásos történelmünk legnagyobb demagógja és legsikeresebb kereskedelmi ügynökei éltek vele. De egyetlen emberi problémát sem lehet kizárólag nagykereskedelmi módszerekkel megoldani. Mindennek megvan a maga ideje: van ideje a fegyvernek és van ideje az injekcióstűnek is. A következő fejezetekben azokról a módszerekről lesz szó, amelyekkel nem tömegeket, nem a széles nyilvánosságot, hanem egyes egyéneket eredményesen manipulálhatnak. 
  
A feltételes reflexszel kapcsolatos korszakalkotó kísérletei során Ivan Pavlov megfigyelte, hogy a kísérleti állatok tartós fizikai vagy lelki stressz hatására az idegösszeroppanáshoz hasonló tüneteket produkálnak. Agyuk, amely már képtelen tovább elviselni a tűrhetetlen helyzetet, úgymond "sztrájkol", és vagy teljesen felmondja a szolgálatot (a kutya elveszti az eszméletét), vagy lelassul, szabotázsba kezd (a kutya a megszokottól eltérő módon viselkedik, vagy olyan fizikai tüneteket produkál, amit egy ember esetében hisztérikusnak neveznénk). Néhány állat a többinél jobban tűri a stresszt. Pavlov szerint a "könnyen ingerelhető" kutyák gyorsabban megbetegszenek, mint a csupán "eleven" vérmérsékletűek. A "gyenge gátló" reflexű kutyák ugyanakkor sokkal gyorsabban kimerülnek, mint a "nyugodt, egykedvű" állatok. De a végtelenségig még a legsztoikusabb kutyák sem bírják. Ha a stressz, aminek kiteszik őket elég erős, vagy elég sokáig tart, a kutya olyan szánalmasan és biztosan sodródik az idegösszeroppanás szélére, mint a legkevésbé ellenálló fajtatársai.


Pavlov megállapításai a két világháború alatt széles körben és igen aggasztóan beigazolódtak. A katonáknál bénító lelki-fizikai tünetek léptek fel egyetlen rettenetes élmény vagy egy sor, önmagában kevésbé felkavaró, de gyakran ismétlődő ijedtség hatására. Rövid eszméletvesztés, szélsőséges szorongás, letargia, funkcionális vakság vagy bénulás, az események kiváltotta szokatlan reakciók, egy életen át beidegződött viselkedési formák megváltozása, vagyis pontosan ugyanazok a tünetek léptek fel az első világháborúban "harctéri idegsokként", a másodikban "háborús idegkimerültségként", mint amiket Pavlov a kutyáknál már megfigyelt. A tűréshatár egyénenként változó volt, akárcsak a kutyáknál. A modern hadviselés feltételei mellett, többé-kevésbé folyamatos stressz hatására a legtöbb ember maximális állóképessége harminc nap. Az átlagnál érzékenyebbek már tizenöt nap után összeomlanak. Az átlagnál szívósabbak negyvenöt vagy akár ötven napig is bírják. Már legalábbis azok, akik eleve épelméjűek. A dolog iróniája, hogy egyedül az elmebetegek bírják a végtelenségig a modern háborúval járó stresszt. Az egyéni elmebaj immunis a kollektív elmebaj következményeivel szemben.


Időtlen idők óta ismert tény, hogy minden embernél van egy tűréspont, és ezt régebben ki is használták. Ember ember ellen elkövetett iszonyatos kegyetlenségeit egyes esetekben a kegyetlenség szörnyű és gyönyörű szeretete motiválta. Az egyszerű szadizmust később a haszonelvűség, a teológia vagy az államérdek alakította át. Az ügyvédek kínzással és másfajta stresszel oldották meg a nem különösebben beszédes tanúk nyelvét, a papok a liberális gondolkodásúakat büntették, és véleményük megváltoztatására kényszerítették őket, a titkosrendőrség vallomást csikart ki azokból, akiket kormányellenes tevékenységgel gyanúsított. Hitler alatt a kínzást, majd az azt követő tömeges népirtást a biológiai eretnekekkel, a zsidókkal szemben alkalmazták. Egy ifjú náci számára a koncentrációs táborokban letöltött szolgálat - Hitler szavaival élve - a "legjobb kiképzés" volt, amit "alsóbbrendű lényeken és emberalatti fajokon" szerezhetett meg. Ha a bécsi nyomornegyedekben a Hitlerbe fiatalemberként beleivódott antiszemitizmus rögeszmés jellegét tekintjük, a Szent Inkvizíció eretnekek és boszorkányok elleni irtó hadjáratának felelevenítése elkerülhetetlen volt. De a pavlovi felfedezések és a pszichiátereknek a háborús neurózisok kezelése terén szerzett tapasztalatai fényében ez az irtó hadjárat undorító és groteszk anakronizmusnak tűnik. A teljes idegösszeroppanást kiváltó stresszt olyan módszerekkel lehet előidézni, amelyek bár szörnyen embertelenek, messze alatta maradnak a fizikai kínzásnak.


Bármi történt is korábban, nagy bizonyossággal állíthatjuk, hogy a kommunista rendőrség manapság széles körben már nem alkalmaz kínzást. Nem az inkvizítortól vagy az SS-tiszttől vesznek ötleteket, hanem a fiziológustól és módszeresen kondicionált állataitól. A diktátor és rendőrei fontos gyakorlati következtetéseket vonnak le Pavlov eredményeiből. Ha a kutyák központi idegrendszerét tönkre lehet tenni, akkor a politikai foglyokéit is. S ehhez mindössze kellő ideig tartó, megfelelő mennyiségű stressznek kell őket kitenni. A rab a beavatkozás végén neurotikussá vagy hisztérikussá válik, és kész bármit bevallani, amit fogvatartói hallani szeretnének tőle.


Csakhogy azok nem érik be a vallomásával. Egy gyógyíthatatlan neurotikussal senki sem tud mit kezdeni. Az intelligens és gyakorlatias diktátornak nem egy elmegyógyintézetbe bedugható beteg, sem pedig egy agyonlőhető áldozat kell, hanem egy megtért ember, aki az ügyért töri magát. Pavlovtól azt is megtudta közben, hogy a végső idegösszeroppanás előtt a kutyák a normálisnál befolyásolhatóbbá válnak. Amikor a kutya idegrendszeri tűréshatárára vagy annak közelébe kerül, új viselkedésformákra tanítható, és úgy tűnik, hogy ezek kitörölhetetlenek. Az állatot többé lehetetlen másra szoktatni, vagyis amit stressz hatása alatt tanult, örökre bevésődik a szervezetébe.


Pszichikai stresszt sokféleképp előidézhetünk. A kutyák szokatlanul erős inger hatására megzavarodnak, vagy amikor az inger és az inger által kiváltott reflex közötti időt ok nélkül megnyújtják, és az állatot bizonytalanságban hagyják, vagy amikor az inger épp az ellenkezője annak, amit az állat korábban megszokott, és el is vár, vagy amikor az állat a maga vonatkoztatási rendszerében semmihez sem tudja kapcsolni az ingert. Arra is rájöttek, hogy a félelem, harag vagy szorongás szándékos előidézése jelentősen növeli az állat befolyásolhatóságát. Ha elég hosszú ideig igen nagy intenzitással fenn tudják tartani ezeket az érzéseket, az agy "sztrájkol". És amikor ez bekövetkezik, a lehető legkönnyebben alakíthatunk ki az állatoknál új viselkedésformákat.
  
A kutya befolyásolhatóságát növelő fizikai stressz kimerültség, sebek és betegségek révén váltható ki.


Az önjelölt diktátor számára mindez gyakorlati jelentőséggel bír. Például azt bizonyítja, hogy Hitlernek igaza volt, amikor azt mondta, hogy hatásosabb éjjel, mint nappal tömeggyűlést rendezni."Az ember akarata erősen lázong nappal az ellen, hogy mások akaratának vagy véleményének alávesse magát" - írta. - "Este azonban könnyebben megadják magukat az erősebb akarat gúzsba kötő hatalmának."


Ebben Pavlov is egyetértett volna vele. A fáradtság valóban növeli a befolyásolhatóságot. (Más okok mellett ezért is választják a televízió kereskedelmi szponzorai az esti órákat, és készek hirdetéseik sugárzásáért súlyos összegeket fizetni.)


A betegség a fáradtságnál is jobban növeli a befolyásolhatóságot. A kórtermek már a múltban is számtalan vallási áttérés helyszínéül szolgáltak. A jövő tudományosan képzett diktátora birodalma minden kórházát elektronikus rendszerrel és párna alatti hangszórókkal látja majd el. Előre felvett propagandaszöveget közvetítenek napi huszonnégy órán át, és a fontosabb betegekhez politikai lélekmentők és tudatmódosítók járnak, ahogy őseiket annak idején papok, apácák és ájtatos világiak látogatták.


Már jóval Pavlov előtt megfigyelték és kihasználták azt a tényt, hogy erős negatív inger hatása alatt a befolyásolhatóság nő, és a vélemény könnyebben változik. Mint Harc az elméért című gondolatgazdag könyvében dr. William Sargant leírja, John Wesley elsöprő prédikátori sikereit a központi idegrendszer működése intuitív megértésének köszönhette. Prédikációit mindig azoknak a gyötrelmeknek hosszú és részletes ecsetelésével kezdte, amelyeknek hallgatósága egy örökkévalóságon át minden kétséget kizáróan ki lesz téve, ha nem tér meg. Amikor azután a rémület és a kínzó bűntudat hallgatóságát a teljes idegösszeroppanás határára sodorta vagy olykor össze is roppantotta, Wesley más húrokat kezdett pengetni: megváltást ígért azoknak, akik hisznek és megbánják bűneiket. Prédikációival Wesley többezer férfit, nőt és gyermeket térített meg. Intenzív, hosszan tartó félelmet idézett elő bennük, majd a fokozott befolyásolhatóság állapotába hozta őket. Ebben az állapotban eszükbe sem jutott megkérdőjelezni a prédikátor teológiai kijelentéseit. Később vigaszt nyújtó szavaival visszaemelte őket a kegyelem állapotába, s megpróbáltatásaik után a hívek új, általánosságban jobb viselkedésformákkal folytatták életüket, és ezek a viselkedésformák kitörölhetetlenül bevésődtek agyukba és idegrendszerükbe.


A politikai és vallási propaganda eredményessége az alkalmazott módszereken s nem a tanított doktrínákon múlik. A doktrína lehet igaz vagy hamis, üdvös vagy káros, mindez kevéssé lényeges vagy lényegtelen. Hatni fog, ha az oktatásra az idegkimerültség megfelelő állapotában kerül sor. Kedvező feltételek mellett gyakorlatilag bárkit bármire rá lehet venni.

Részletesen leírták a kommunista rendőrség politikai foglyokkal szemben alkalmazott módszereit. Az áldozattal szemben bebörtönzése első pillanatától fogva a fizikai és pszichikai stressz változatos formáit alkalmazzák. Kevés és rossz táplálékot kap, kényelmetlen körülmények között él, éjjelente nem alhat pár óránál többet. Közben pedig végig bizonytalanságban, feszült lelkiállapotban és szörnyű rettegésben tartják. Nap mint nap - vagy inkább minden éjjel, mert ezek a pavlovi rendőrök jól ismerik a fáradtság befolyásolhatóság fokozó hatását - olyan nyomozók hallgatják ki, gyakran egyvégtében órákon át, akik mindent elkövetnek, hogy megijesszék, összezavarják, és rémülettel töltsék el. Néhány heti vagy havi gyötrelem után a fogoly idegei felmondják a szolgálatot, és bármit bevall, amit kínzói a szájába adnak. Végül, amikor golyó helyett a megtérést ajánlják fel, ezzel reményt adnak neki. Még megmenekülhet, ha áttér az egy igaz hitre, persze nem a következő életben - hiszen hivatalosan nem létezik túlvilági élet -, hanem ezen a világon.


Hasonló, bár kevésbé drasztikus módszereket alkalmaztak a koreai háborúban a hadifoglyokkal szemben. A fiatal nyugati foglyokat a kínai táborokban szüntelen stresszes állapotban tartották. A legjelentéktelenebb szabályszegésért a vétkest becitálták a parancsnoki irodába, ahol vallatták, durván bántalmazták, és nyilvánosan megszégyenítették. Ugyanezt a nap és éjszaka bármely órájában újra meg újra megismételték. Az állandó zaklatás zavarodottságot és krónikus szorongást váltott ki a foglyokból. A raboknak, hogy bűntudatuk még kínzóbbá váljék, hosszú önéletrajzi beszámolót kellett írniuk hibáikról, majd ezt egyre bizalmasabb részletekbe menően többször is át kellett írniuk. Miután bevallották bűneiket, be kellett vallaniuk társaik bűneit is. Ennek az eljárásnak az volt a célja, hogy a táborban egy lidérces társadalmat hozzanak létre, amelyben mindenki mindenki ellen kémkedik, mindenki besúgó. A mentális stresszhez járult az alultápláltság, kényelmetlenség és betegség okozta fizikai stressz. Az így kiváltott befolyásolhatóságot azután a kínaiak ügyesen kihasználták: a betegesen fogékony elméket tömény kommunistabarát és kapitalistaellenes irodalommal tömték. Ezek a pavlovi módszerek hihetetlenül célravezetőek voltak. Hétből egy amerikai foglyot közvetlenül, háromból egyet közvetve találtak bűnösnek a kínai hatóságokkal való kollaborálásban.


Egy pillanatig se essünk abba a tévedésbe, hogy azt feltételezzük: a kommunisták csupán ellenségeikkel szemben vetik be ezeket a módszereket. Azoknak a fiatal munkásoknak, akiknek az új rendszer első éveiben Kína számtalan városában és falvában kommunista hittérítőként és szervezőként kellett dolgozniuk, előbb egy, a hadifoglyok megpróbáltatásainál jóval keményebb kiképzésen kellett átesniük. R. L. Walker Kína a kommunizmus idején című munkájában leírja a módszereket, amelyekkel a párt vezetői egyszerű férfiakból és nőkből önzetlen fanatikusok ezreit állították elő, akiktől azután elvárták, hogy a kommunista evangéliumot és a kommunista politikát terjesszék. A kiképzés során az emberi nyersanyagot különleges táborokba szállítják, ahol az újoncokat hermetikusan elszigetelik barátaiktól, családjuktól és általánosságban a külvilágtól. Kimerítő fizikai és szellemi munkát kell végezniük: soha nem maradhatnak egyedül, mindent csoportosan csinálnak, ráveszik őket, hogy kémkedjenek egymás után, önmagukat ostorozó önéletrajzokat kell írniuk, félnek a büntetéstől, ami rájuk vár, amiatt, amit a besúgók állítanak róluk, vagy amit saját maguk bevallottak. Fokozott befolyásolhatóságuk közepette intenzív elméleti és gyakorlati marxista oktatásban vesznek részt, majd az oktatás végén, ha megbuknak a vizsgákon, a büntetés a megalázó kicsapástól a kényszermunkatáborban letöltött büntetésig, sőt akár a kivégzésig is terjedhet. Hat hónapon át tartó szellemi és fizikai megtöretésük odavezet, amire Pavlov megfigyelései nyomán számítani lehet. Az újoncok egymás után vagy csoportosan behódolnak. Ideges és hisztérikus tünetek lépnek fel náluk. Van, aki öngyilkos lesz, mások - becslések szerint az összlétszám húsz százaléka - mentálisan súlyosan sérülnek. Azok, akik a kemény térítést túlélik, új, kitörölhetetlen viselkedésformákkal lépnek ki a tábor kapuján. A múlttal megszakadt minden kapcsolatuk, szakítottak barátaikkal, családjukkal, a hagyományos társadalmi konvenciókkal és apró örömökkel. Új emberekké váltak, akiket új istenük képére és hasonlatosságára teremtettek, s akik csakis az Ő szolgálatának szentelik életüket. 


A kommunista világban mindenütt évente több tízezer fegyelmezett és odaadó fiatalt bocsátanak ki az ilyen átnevelő táborokból. Amit az ellenreformáció alatt a jezsuiták a római katolikus egyházért tettek, azt most tudományosabb és sokkal keményebb kiképzésen átesett fiatalok teszik, és kétségtelen, így tesznek majd a jövőben is Európa, Ázsia és Afrika kommunista pártjaiért.  


Pavlov régimódi liberális volt. A sors iróniája, hogy kutatásai és azok az elméletek, amelyekre alapozta őket fanatikusok hatalmas hadseregét eredményezte, akik - ahol csak tehetik - testüket-lelküket, reflexeiket és idegrendszerüket a régimódi liberalizmus elpusztításának szentelik.  


Most gyakorolt formájában az agymosás hibrid eljárás, mivel eredményessége részben az erőszak szisztematikus alkalmazásától, részben ügyes manipulációjától függ. Azt az átmenetet képviseli, amelynek során az 1984hagyománya a Szép új világ hagyományává válik. Egy régóta fennálló és jól bejáratott diktatúrában jelenlegi félerőszakos manipulációs módszereink kétségtelen nagyon nyersnek tűnnének. Az átlagos közép- vagy alsóbb kaszthoz tartozó, kiskorától megfelelően kondicionált (esetleg biológiailag eleve erre rendelt) egyénnek nem is szükséges átnevelésen vagy akár az igaz hitet felfrissítő kurzuson átesnie. A legfelsőbb kaszt tagjainak új helyzetekhez illő új gondolatokat kell kiötleniük, nevelésük ennélfogva kevésbé lesz szigorú, mint azoknak a kiképzése, akiknek nem az a dolga, hogy kisüssék a miértet, hanem hogy a legkisebb hűhóval megtegyék azt, amit kell és meghaljanak. Ezek a felsőbb kaszthoz tartozó egyének még mindig egy szelídítetlen faj tagjai lesznek, vagyis a teljesen megszelídített hatalmas állatcsorda csak egész mérsékelten kondicionált kiképzői és őrzői. Szelídítetlenségük folytán hajlamossá válhatnak az eretnekségre és a lázadásra. Ha pedig ez bekövetkezik, vagy meg kell őket semmisíteni, vagy agymosással vissza kell őket téríteni az igaz hit ösvényére, vagy mint a Szép új világ-ban, valami szigetre kell száműzni őket, ahol nem okozhatnak több gondot, legfeljebb csak egymásnak. De az egyetemes csecsemőnevelés, a manipuláció és irányítás más módszerei provizórikus módszereire kell majd hagyatkozniuk.  


Úgy tűnik, hogy az új kínai népi kommunákban az eddig csak hittérítőknél alkalmazott oktatási módszereket vetik be mindenkinél. A tizenkét órás munkanap biztosítja, hogy az emberek állandóan kimerültek legyenek, a tartós szorongásról a kémkedés, feljelentés és a mindenütt jelenlevő rendőrök gondoskodnak, a szexuális ösztönök és az egyszerű keresetlen érzelmek kényszerű elfojtása mély, reménytelen frusztrációt szülnek. A kipróbált pavlovi módszerekkel megdolgozott nőkre, férfiakra és gyerekekre parancs és dogmatikus győzködés, szenvedélyes, harcias hazafiaskodás és gyűlöletzsolozsmák, az eljövendő dicsőség ezeréves ígéretével mérsékelt borzalmas büntetésekkel való fenyegetőzés soha nem szűnő áradata szakad. Majd még kiderül, hogy hány millióan roppannak össze az átnevelési megpróbáltatás során.
1948



Oswald Spengler: A Nyugat alkony II. (1922)

Szellem és pénz (demokrácia). A sajtó. A demokrácia önfelszámolása a pénz révén

 Rövidített, kivonatos verzió. A teljes és csonkítások nélküli fejezet itt.


... A demokrácia írott malaszt maradt volna, ha hirdetői között nem lettek volna igazi uralkodói természe­tek, akik számára a nép voltaképpen nem volt egyéb puszta objektumnál, és az ideálok sem voltak többek eszközöknél, még ha nem mindig tudatosult is ez bennük. A demagógia összes módszerét, még a legjelentéktelenebbeket is - amelyek végül is teljesen olyanok, mint az ancien régime diplomáciája, csak fejedelmek és követek helyett tömegekre, kiművelt kopo­nyák helyett sivár véleményekre, hangulatokra, dühkitörésekre támaszkodtak: rézfúvószenekarra klasszikus kamarazene he­lyett - mozgósították ezek a jóravaló, de gyakorlatias demok­raták, és a tradíció pártjai eltanulták tőlük.

Mindenesetre a demokrácia jellegére vall, hogy a „népi" alkotmányok szerzői terveik végleges hatását még csak nem is gyanították, sem a „serviusi" alkotmány megteremtője Rómában, sem a nemzetgyűlésé Párizsban. Mivel ezek a formák nem természetes fejlődés eredményei, mint a hűbériség, hanem kiagyaltak, mégpedig nem az emberek és a dolgok mély ismerete, hanem a jogról és az igazságosságról való elvont képzetek alapján, ezért aztán mély szakadék tátong a törvények szelleme és a gyakorlati szokások között, mely az utóbbiak nyomása alatt formálódik csendesen, hogy a valóságos élet taktusához simuljon vagy attól távol maradjon. Csak a tapasztalat döbbentett rá, és csak az egész fejlődés végén, hogy a nép jogai és a nép befolyása: két különböző dolog. Minél általánosabb a választójog, annál kisebb a választók hatalma.

Egy demokrácia születésénél a szellem uralja kizárólagosan a terepet. Nincs nemesebb és tisztább jelenet, mint 1789. augusztus 4-ének éjszakai ülése és a labdaházi eskü, vagy az egybegyűltek lelkülete a frankfurti Szent Pál-székesegyház­ban, ahol az emberek a hatalom birtokában általános igaz­ságokat fogalmazgattak - míg aztán a valóság hatalmai össze nem álltak, és az álmodozókat félre nem tolták. De elég hamar megjelenik eközben minden demokrácia másik tényezője, és figyelmeztet a tényre, hogy alkotmányos jogai­val az ember csak akkor élhet, ha pénze van.

[... Az igazságok és a tények a párteszmény és a pártkassza alakjában végérvényesen elváltak egymástól. Az igazi parlamenti képviselő éppen a pénz folytán érzi úgy, hogy megsza­badult a függőségtől, ami a választók naiv felfogásában a megválasztottak­tól elvárható.]

Hogy a választójog akár csak megközelítőleg teljesítse azt, amit az idealisták gondolnak róla, ahhoz fel kell tételezni, hogy nincs intézményesült vezetés, amely a saját érdekében és a rendelkezésre álló pénz mértékében befolyást tudna gyako­rolni a választókra. Mihelyt van ilyen, a választásnak már csak cenzurális jelentősége lesz: a tömeget csupán meghatá­rozott szervezetek alá osztják be, melyek kialakítására végül már semmilyen befolyásuk nincs. És ugyanígy puszta teória marad a nyugati alkotmányok azon ideális alapjoga is, hogy a tömeg szabadon választja meg képviselőit, hiszen a való­ságban minden kialakult szervezet - kooptálással - maga egészíti ki önmagát. Végül olyan érzése támad az ember­nek, hogy az általános választójog egyáltalán semmiféle valóságos jogot nem tartalmaz; még a pártok közti választás jogát sem, hiszen a hatalmi képződmények pénzeszközeikkel a maguk területén a szó és az írás összes szellemi eszközét uralják, és ezáltal tetszés szerint irányíthatják az egyéneknek a pártokról alkotott véleményét, miközben másrészt a hivatalok, a befolyás és a törvények feletti ren­delkezésük következtében feltétlen hívek csapatát nevelik ki maguknak - éppen a fentebb említett „Caucus"-t, ami a többieket kirekeszti, és olyan választási apátiába süllyeszti, ami végül a nagy válságok idején sem lesz legyőzhető.

Látszólag jelentős a különbség a nyugati, parlamentáris demokrácia és annak az egyiptomi, kínai, arab civilizáció­nak a demokráciája között, melytől az általános népi vá­lasztás gondolata teljesen idegen. Csakhogy a mai korszak­ban a tömeg választóként pontosan abban az értelemben van „formában", ahogy az előzőben alattvalóként volt, közelebbről: objektum egy szubjektum számára, ahogy Bag­dadban vagy Bizáncban szektaként vagy szerzetesi rend­ként, illetve máshol kormányzó hadseregként, titkos szövet­ségként vagy az államban fennálló államként. A szabadság itt is pusztán negatív. A tradíció visszautasításából áll: a dinasztia, az oligarchia, a kalifátus elutasításából; persze a hatalom gyakorlata azonnal és minden további nélkül túllép ezeken új hatalmak felé, pártvezetők, diktátorok, trónköve­telők, próféták és ezek hívei felé, és ezekkel szemben a tömeg továbbra is feltétlen objektum marad.

[Ha magát ennek ellenére szabadnak érzi, ez megint csak a nagyvárosi szellem és a természetesen kibomló tradíció közti alapvető különbség bizonyítéka, miközben belső kapcsolat áll fenn tevékenysége és a között a tény között, hogy őt magát a pénz irányítja.]

„A nép ön­meghatározásának joga" - nem több ez udvarias szólam­nál; a valóságban az általános - anorganikus - választójog nagyon hamar felszámolja a választás eredeti jelentését. Minél alaposabban felszámolják politikailag a rendek és a foglalkozások természetes tagozódását, annál formátlanab­bá, annál magárahagyottabbá válik a választók tömege, annál feltétlenebb lesz kiszolgáltatottsága az új hatalmak­nak; a pártvezetőségeknek, akik a szellemi kényszer minden eszközét felhasználva saját akaratukat erőltetik rá, és akik maguk közt vívják meg a hatalomért a harcot, olyan módsze­rekkel, amelyekből a tömeg végső soron se nem lát, se nem ért semmit, és akik a közvéleményt csak maguk kovácsolta fegyverként használják - egymással szemben. De éppen ezért űz minden demokráciát valamiféle ellenállhatatlan erő arra az útra, amely végül is önfelszámolódásához vezet.

[Az 1919-es német alkotmány, tehát egy a leszálló ágban lévő demok­rácia küszöbén létrejött alkotmány, teljes naivitástól áthatva, pártgépezetek egyfajta diktatúráját vázolja fel, melyek minden jogot önmagukra ruháznak, és egyúttal komolyan senkinek sem felelősek. A hírhedt arányos választási rendszer és a birodalmi lista biztosítja számukra az önreprodukciót. A „nép" jogai helyett ... csak pártok jogai léteznek, ami ártatlanul hangzik, mégis magában rejti a szervezetek cezarizmusát. ... felismerhető már benne a vég ...]

„Minél nagyobb lesz a gazdagság, amely egyesek kezében koncentrálódik, annál inkább a pénzkérdés körül forog a politikai hatalomért folytatott harc."(Gelzer) Ezzel mindent elmondtunk. Mégis mélyen hamis lenne, ha ennek okán korrupcióról beszélnénk. Nem az erkölcs elfajulása ez, hanem maga az erkölcs; az érett de­mokrácia erkölcse, amely sorsszerű szükségszerűséggel ilyen formát ölt.

... a demokrácia talaján az alkotmányos jogok pénz nélkül semmit sem jelen­tenek, pénzzel viszont annál többet. ...Vilá­gosan kell látni: a mintegy százötven évvel azelőtt, elvek mentén kialakult pártok személyi kíséretekké oldódnak fel, olyan emberek kíséreteivé, akiknek magáncéljaik vannak, és értenek koruk fegyvereihez.

... A „nép" igencsak meglepődne, ha látná, hogy az ülések acsarkodó beszédei után, amelyek a sajtónak szólnak, a pártellenfelek hogy tapsolnak egy­másnak. Emlékezzünk azokra az esetekre is, amelyekben egy párt szenvedélyesen száll síkra egy javaslat mellett, miután az ellenféllel va­ló megállapodás alapján már biztosan tudja, hogy nem fogadják el. ...

... az európai-amerikai politika a sajtó révén a szellemi és a pénzügyi feszültségeknek az egész földre kiterjedő olyan erőterét hozta létre, amelybe - anélkül, hogy tudomásuk lenne róla - mindenkit bevont, mégpedig úgy, hogy innen kezdve mindenkinek azt kell gondolnia, akarnia és tennie, amit és ahogy azt valahol a távolban egy uralkodó személyiség célszerűnek tart. ... Nem pár­beszéd zajlik az emberek között; a sajtó és vele együtt az elektromos hírszolgálat egész népek és kontinensek éberlétét elvek, jelszavak, álláspontok, jelenetek, érzések állandó béní­tó pergőtüze alatt tartja, napról napra, évről évre, úgy, hogy az egyes egyének fokozatosan valamiféle félelmetes szellemi gépezet puszta funkcióivá válnak. A pénz a maga politikai útját nem fémként járja egyik kézből a másikba. Nem játékká és borrá változik. Erővé alakul át, s ennek mennyisége hatá­rozza meg a megdolgozás intenzitását.

Lőpor és könyvnyomtatás összetartozik. Mindkettőt a kései gótikában találják fel: a fausti távolságtaktika eszkö­zeként mindkettő a germán technikai gondolkodás szülemé­nye. A reformáció látta a kései kor kezdetén az első röpcédulákat és tábori lövegeket, a francia forradalom a civilizá­ció kezdetén az első brosúrarohamot (1788 őszétől) és Valmynál a tüzérség első sortüzet. De a tömegesen előállított, végtelen sok példányban kinyomott és terjesztett szó félelmetes fegyverré válik azok kezében, akik azt irányítani tudják. Franciaországban 1788-ban még magánmeggyőző­dések eredeti kifejezéséről volt szó, de Angliában már terv­szerűen arra törekedtek, hogy nyomást gyakoroljanak az olvasókra. Ennek első jelentős példája a Napóleon ellen Londonból irányított és francia földön cikkekkel, röpira­tokkal, hamis memoárokkal folytatott háború. A felvilágosodás korának szórványos lapjai „sajtóvá" alakulnak át, ahogy jellemző anonimitással mondani szoktuk. Megjele­nik a sajtóhadjárat, mint a háborúnak más eszközökkel való folytatása - vagy előkészítése -, és előcsatározási, látszatmanőverezési, rajtaütési és rohamozási stratégiái a XIX. század folyamán olyan fokig tökéletesednek, hogy egy há­borút már azelőtt el lehet veszíteni, mielőtt egyetlen lövés eldördült volna, mert a sajtó időközben már megnyerte azt.

Ma szinte ellenállás nélkül annyira e szellemi tüzérség befolyása alatt élünk, hogy a menetébe való belelátás hiá­nyában e színjáték félelmetes voltát képtelenek vagyunk akár csak felfogni is. A tisztán demokratikus álruhában fellépő hatalomakarás azzal teljesíti ki mesterművét, hogy ezzel a valaha létezett legteljesebb szolgasággal az objektu­mok szabadságérzületének még hízeleg is. A liberális polgártudat büszke a cenzúrának, az utolsó korlátnak az eltör­lésére, miközben a sajtó diktátora - Northcliffe! - olvasói­nak rabszolgaseregét vezércikkeinek, közleményeinek és il­lusztrációinak a korbácsa alatt tartja. A demokrácia az újság révén teljesen kiszorította a könyvet a néptömegek szellemi életéből. A könyvek világa a maga nézőpontgazdagságával, ami a gondolkodást választásra és kritikára fogta, már csak egy szűk kör számára van valóban jelen. A nép a kizárólagost, a „maga lapját" olvassa, mely millió példányban mindennap minden házba benyomul, a szellemeket kora reggeltől bűvkö­rében tartva, mellékleteivel a könyveket feledésbe süllyesztve - s ha egy-egy könyv mégiscsak felbukkanna a látóhatáron, hatását egy előzetes kritikával már eleve semlegesíti.

Mi az igazság? A tömeg számára az, amit naponta olvas és hall. Ha valahol egy szerencsétlen flótás érveket gyűjtöget, hogy megállapítsa, mi is az „igazság" - ez az ő igazsága. A másik, a pillanat nyilvános igazsága, melyről az okok és az okozatok tényvilágában valóban szó van, ma a sajtó terméke. Amit a sajtó akar, az az igaz. A sajtó parancsnokai hozzák létre, alakítják át, cserélik ki az igazságokat. Három hét sajtómunka, és az egész világ miegismri az igazságot.

[A legkeményebb példa a jövő nemzedékei számára a világháborús felelősség kérdése lesz, vagyis annak a kérdésnek az eldöntése, ki az, aki az összes földrész sajtójának és kábeleinek a birtoklása révén a hatalmat gyakorolja, aki a világ közvéleménye számára olyan igazságot szajkóz, mely politikai céljainak megfelel, és amelyet addig tart fenn, amíg szüksége van rá. Egészen más az a tisztán tudományos kérdés - amelyet csak Németországban cserélnek fel az elsővel -, hogy kinek az érdekében állt, hogy egy eseményt éppen 1914 nyarára időzítsen - amiről egyébként akkoriban könyvtárnyit írtak.]

Érvei mindaddig megcáfolhatatlanok, amíg pénz van rá, hogy sza­kadatlanul ismételje őket. Az antik retorikát is hatására, nem pedig tartalmára nézve alakították ki (Shakespeare az Anto­nius halotti beszédében fényesen bizonyította, mire is megy ki a játék), mindazonáltal a jelenlévőkre és a pillanatra korlátozódott. A sajtó dinamikája tartós hatásra törekszik; a szellemet állandóan befolyás alatt kell tartania. Érvei megdőlnek, ha az ellenérveket nagyobb pénzerő hitelesíti, és gyakrabban jelennek meg a szem és a fül számára. A közvélemény mágnestűje minden pillanatban az erősebb pólus felé fordul. Mindenki azonnal meggyőződik az új igazságról. Hirtelen ráébredünk tévedésünkre.

A politikai sajtóval függ össze az általános iskolai képzés szükséglete, ami az antikvitásban még teljesen hiányzott. Teljesen öntudatlan kísérlet ez arra, hogy a tömegeket mint a pártpolitika objektumait az újság hatalmi eszköze alá rendeljék. A korai demokráciák idealistái számára ez - minden hátsó gondolat nélkül - a felvilágosodás mozzana­taként jelent meg, és még ma is vannak itt is, ott is ostoba emberek, akik lelkesednek a sajtószabadság eszményéért - de éppen ez biztosít szabad utat a világsajtó eljövendő cézárainak. Aki megtanult olvasni, az ő hatalmuk rabja lesz, és a kései demokrácia az álmodott önmeghatározás világa helyett a népek radikális meghatározottá válásának a birodalma lesz azon hatalmak révén, akiknek a nyomta­tott szó engedelmeskedik

Ma úgy folyik a harc, hogy a felek egymás kezéből igye­keznek kicsavarni ezt a fegyvert. Az újság hatalmának naiv kezdetein cenzúratilalmakkal próbálták kordában tartani, tiltással próbáltak ellene védekezni a tradíció képviselői, és felhördült a polgárság, hogy veszélyben a szellem szabadsá­ga. Ma a tömeg nyugodtan végzi dolgát; ezt a szabadságot mindenkorra megszerezte - a háttérben persze láthatatlanul új hatalmak kelnek hadra egymással, hogy megvásárolják a sajtót. Anélkül, hogy az olvasónak feltűnne: megváltozik az újság, mert megváltozott a főnök.

[A világháború előkészületei során egész országok sajtója került pénzügyileg London és Párizs parancsnoklása alá, de ezzel az idetartozó népek is szigorú szellemi rabszolgaságba jutottak. Minél demokratikusabb egy nemzet belső formája, annál inkább és annál teljesebben ki van téve ennek a veszélynek. Ez a XX. század stílusa. Egy régi típusú demokrata ma nem sajtószabadságot, hanem a sajtótól való szabadságot követelne, persze ezenközben a vezetők „befutott emberek" lettek, és pozíciójukat a tömeggel szemben kell megvédeni.]

A pénz itt is győze­delmeskedik, és a szabad szellemet szolgálatába kényszeríti. Az állatszelídítőnek sincs jobban hatalmában az állatsereglete. A népet mint olvasótömeget szabadjára engedik - az átviharzik az utcákon, ráveti magát a megjelölt célra, fenye­getőzik, és beveri az ablakokat. Egyetlen intés a sajtóstábtól - mindenki elcsendesedik és hazamegy. A sajtó ma egyfajta hadsereg; gondosan megszervezett fegyvernemekkel: az új­ságírókkal mint tisztekkel és az olvasókkal mint katonák­kal. És itt is, mint minden hadseregben: a katona vakon engedelmeskedik, és a háború céljában vagy a hadműveleti tervben anélkül áll be változás, hogy erről bármilyen infor­mációja volna. Az olvasó mit sem tud róla, hogy mi a szándékuk vele, de nem is kell erről tudnia, ahogy arról sem, milyen szerepet játszik ő mindebben. Nincs félelmetesebb szatírája a gondolat szabadságának, mint ez. Egykor meg sem kísérelhették az emberek, hogy szabadon gondolkodja­nak; most megtehetik, csak éppen képtelenek már rá. Arra gondolnak, amire gondolniuk kell, és ezt érzik szabadság­nak.

E kései szabadság másik oldala: mindenkinek meg van engedve, hogy azt mondja, amit akar; persze a sajtón múlik, hogy tudósít-e róla vagy sem. Minden „igazságot" halálra ítélhet, ha nem vállalja, hogy közvetíti a világnak - az elhallgatás félelmetes cenzúrája, amely annál mindenha­tóbb, minél kevésbé tűnik fel az újságolvasók rabszolgaha­dának. Itt, ahogy a cezarizmus vajúdása során mindenütt, az elmerült korai kor egy darabja bukkan megint elő. A történet íve lezárulóban van. Ahogy a beton- és a kőépületekben a korai gótika önkifejezési akarata bukkan újra elő, de hidegen, fegyelmezetten, civilizáltan, úgy jelenik meg itt a gótikus egyháznak a szellemek feletti hatalmat követelő vasakarata - mint a „demokrácia szabadsága". A „könyv" korszakát a gótikus prédikáció és a modern újság fogja közre. A könyvek a személyesség kifejeződései, a prédikáció és az újság egy személytelen célnak engedelmeskedik. A vi­lágtörténelemben a skolasztika évei jelentik a szellemi neve­lés egyetlen olyan példáját, amely egyetlen írást vagy beszé­det, egyetlen gondolatot sem engedett sehol a világon meg­születni, ha az az elvárt egységnek ellentmondott. Ez szelle­mi dinamika. Az antik, az indiai, a kínai ember elborzadt volna ennek a színjátéknak a láttán. De éppen ez tért vissza mint az európai-amerikai liberalizmus szükségszerű ered­ménye, úgy, ahogy Robespierre gondolta: „a szabadság despotizmusaként a türannisszal szemben". A máglyák he­lyébe a nagy hallgatás lép. A pártfőnökök diktatúrája a sajtó diktatúrájára támaszkodik. Az olvasóközönséget, egész népeket próbálnak a pénz segítségével az ellentétes függőségből kiemelni és saját eszmei befolyásuk alá vonni. Itt már csak az jut el hozzájuk, amit tudniuk kell, egy magasabb akarat alakítja világképüket. Már nincs rá szük­ség - ahogy a barokk fejedelmeinek -, hogy az alattvalókat katonai szolgálatra kötelezzék. Cikkekkel, közleményekkel, képekkel korbácsolják fel szellemüket, míg­nem maguk követelik a fegyvert, és maguk kényszerítik vezetőjüket arra a harcra, melybe voltaképpen őket akarták belehajtani.

Ez a demokrácia vége. Ha az igazságok világában a bizo­nyíték dönt el mindent, a tények világában a siker. A siker - egy meghatározott létáradat győzelme a többi felett. Az élet kerekedett felül; a világjobbítók álmai az uralomra termettek eszközeivé váltak. A kései demokráciában előtör a rassz, és leigázza az eszményeket, vagy kacagva taszítja őket a mélybe. Így volt ez az egyiptomi Thébában, Rómá­ban, Kínában is, de egyetlen más civilizációban sem öltött a hatalom akarása ennyire könyörtelen formát. A tömeg gondolkodását és ezáltal cselekedeteit kérlelhetetlen nyo­más alatt tartják. Ezért és csakis ezért jelenik meg az ember olvasóként és választóként; kettős rabszolgaságban tehát, miközben a pártok kevesek engedelmes kíséreteivé válnak, akikre a cezarizmus már rávetette első árnyékát. Ahogy az angol királyság a XIX. században, úgy válnak a XX. szá­zadban a parlamentek lassan ünnepies, de üres színjátékok­ká. Ahogy ott a jogart és a koronát, úgy hordozgatják itt fényes ceremóniák közepette a tömeg előtt a népi jogokat, és annál aggályosabb figyelemmel, minél kevesebbet jelente­nek. Ez magyarázza, hogy az eszes Augustus miért nem szalasztott el egyetlen alkalmat sem, hogy a római szabad­ság ősi szent szokásait hangsúlyozza. Mindazonáltal mára már a hatalom a parlamentekből a magánkörökbe helyező­dött át, és a választás is - ahogy annak idején Rómában -feltartóztathatatlanul egyre inkább komédiává süllyed. A pénz szervezi a folyamatokat azok érdekeinek megfelelő­en, akik rendelkeznek vele, a választás előre megbeszélt színjáték lesz, amelyet persze a nép önmeghatározásaként visznek színre. És ha a választás eredetileg forradalom volt legitim formában, ez a forma mára kimerült, és az embe­rek a maguk sorsát megint a véres hatalom eredeti eszközei­vel fogják „választani", ha a pénz politikája már elviselhe­tetlen lesz.

[Itt a titok nyitja, miért válik minden radikális, tehát a szegényeket képviselő párt szükségképpen a pénzhatalmak (... a tőzsde) eszközévé. Elméletileg a tőkét támadják, gyakorlatilag azonban nem a tőzsdét, hanem annak érdekei szerint a hagyományt. ... A népvezérek fele pénzzel, hivatallal, üzletekben való részesedéssel megvásárolható, és velük az egész párt.]

A pénz révén maga a demokrácia fogja megsemmisíteni magát, miután a pénz a szellemet már kiirtotta. De éppen azért, mert szétfoszlott az az álom, hogy a valóság egy Zénón vagy egy Marx gondolatai következtében valaha is megjavítható lenne, és mert az emberek megtanulták, hogy a valóság birodalmában a hatalmi akarat csak egy másik által dönthető meg - ez a „hadakozó fejedelemségek korá"-nak nagy tapasztalata -, nos ezért végül mély vágy támad aziránt, ami az ősi, nemesi tradíciókból még él. Az emberek megcsömörlöttek a pénzgazdaságtól. Egy bárhonnan jövő megváltásban reménykednek, s várják, hogy megszólaljon a becsület és a lovagiasság, a belső nemesség, a lemondás és a kötelesség igazi hangja. És már hasadozik annak a kornak a hajnala, ahol a mélyben újból feltámadnak a vér formateljes hatalmai, amelyeket a nagyvárosok racionalizmusa lefojtott. Mindaz, ami a dinasztikus tradícióból, az ősi nemességből, az előkelő, a pénz felett álló erkölcsből még megvalósulásra vár; mindaz, ami önmagában is elég erős ahhoz, hogy (éppen a korlátlan hatalom birtokában) kemény, lemondással teli, gon­dos munkálkodással - Nagy Frigyes szavaival - az állam szol­gálója legyen; mindaz, amit a kapitalizmussal szemben szocializmusnak neveztem, nos mindez hirtelen roppant életerők gyűjtőpontjává válik. A cezarizmus a demokrácia talaján sar­jad ki, de gyökerei mélyen a vér és a tradíció altalajába nyúl­nak. Hatalmát az antik cézár a tribunátusnak köszönheti, de méltósága és tisztének ezáltal tartóssága csak mint princepsnek van. E tekintetben is még egyszer feltámad a korai gótika lelke: a lovagrendek szelleme legyőzi a prédaleső viking szelle­met. Ha a jövő hatalmasai - mivel a kultúra nagy politikai formái visszavonhatatlanul szétesnek - a világot magánbir­tokként uralják is, e formátlan és korlátlan hatalomnak akkor is feladata lesz a világról gondoskodni, ami szöges ellentéte a pénzuralmi korszak érdekeinek, és ami magas fokú becsületes­séget és kötelességtudatot követel. De ezért kezdődik mármost végső harc a demokrácia és a cezarizmus között, egy diktatóri­kus pénzgazdaság vezető erői és a cézárok tisztán politikai rendakarása között. ...





 Gustave Le Bon: A tömegek lélektana (1895)

(részletek) 






.. A tömegeknek mindig jelentékeny szerepük volt a népek életében, de sosem olyan nagy mértékben, mint napjainkban. A mai kor egyik legfőbb jellemvonása, hogy a tömegek tudattalan tevékenysége lép az egyének tudatos tevékenységének helyére. ...
... a társadalmi organizmusok épen olyan összetettek, mint egyéb organizmusok, és semmiképpen sincs hatalmunkban, hogy mélyreható átalakításokkal hamarjában fölforgassuk. ... ezért semmi sem veszedelmesebb valamely népre, mint a nagy reformok után való mánia, bármilyen helyesnek látszanak is ezek a reformok elméletileg. ... A lelket nem változtathatják meg az intézmények és a törvények, mert belőle származnak. ...
A tömeg szó közönséges értelemben bizonyos egyének együttlétét jelenti, tekintet nélkül nemzetiségükre, foglalkozásukra, nemükre vagy a véletlenre, mely őket összehozta.

Lélektani szempontból a "tömeg" kitétel egészen mást jelent. Bizonyos adott körülmények között, de csakis ezek közt a körülmények közt, valamely embercsoportnak új és az azt alkotó egyénekétől nagyon eltérő jellemvonásai vannak. A személyiség tudata eltűnik s az összes egyedek érzelmei és gondolatai ugyanazon irányt vesznek. Egy kollektív lélek formálódik, átmeneti módon ugyan, de jól megkülönböztethető jellemvonásokkal. Bizonyos együttesség jött létre, amit jobb szó híján organizált tömegnek vagy ha úgy tetszik, lélektani tömegnek nevezek. Ez most már egyetlen lény és alá van vetve a tömegek lelki egységbeli törvényének.

... a véletlen körülmény, hogy sok ember együtt van, még magában nem elég arra, hogy az organizált tömegek sajátságait fölvegyék. ... Hogy speciális sajátságokat vegyenek föl, ahhoz bizonyos izgalom befolyása szükséges...

A tudatos személyiség megszűnése, azérzelmeknek és gondolatoknak bizonyos határozott iránya, ezek a főbb jellemvonásai a szerveződő tömegnek; nincs mindig szükség arra, hogy sok egyén egy időben egy helyen együtt legyen. Számtalan egymástól elkülönített egyén fölveheti a tömeglélektani jellemvonásokat bizonyos erős izgalom ... hatása következtében. Más részről pedig egész nép, anélkül, hogy csoportosulást lehetne látni, tömeggé válhat bizonyos befolyások közreműködése révén.
...

A tömegek szuggerálhatósága és hiszékenysége
 
A tömegek meghatározása alkalmával említettük, hogy általános sajátságaik egyike a rendkívüli szuggerálhatóság és kimutattuk, hogy a szuggesztió mennyire ragadós minden emberi sokadalomban; ez magyarázza meg, hogy az érzelmek roppant gyorsasággal nyernek egy bizonyos határozott irányt.

A tömeg feszült figyelemben van leggyakrabban akkor is, ha közömbösnek gyanítják, s ez könnyűvé teszi a szuggesztiót. Az először nyilvánuló szuggesztió a lelki infekció folytán megszállja az agyvelőket és nyomban megvan az érzelmi egység. Mint minden szuggerált lénynél az agyat elfoglaló képzet tetté igyekszik változni. A tömegnél egyforma könnyen megy, akár arról van szó, hogy felgyújtson egy épületet, akár arról, hogy önmagát feláldozza. Minden az izgalom módjától függ és nem, mint az izolált egyénnél, a kivitel és a megfontoló ész közti kapcsolatoktól, ami a megvalósítást meggátolhatná.

És mivel a tömeg folyton a tudattalan határai közt bolyong, s minden szuggesztiónak könnyen aláveti magát és megvan benne az érzelemnek az a hevessége, mely csak az ész befolyása alá menekülni nem tudó lények sajátsága, hiányában minden ítélő észnek, nem is lehet más, mint a legszélsőbb mértékben hiszékeny. Valószínűség nem létezik nála; erre kell gondolnunk, hogy megértsük azt a könnyű módot, amellyel a legendák és a legvalószínűtlenebb történetek keletkeznek és elterjednek.

A tömegeknél oly könnyen elterjedő legendák keletkezését nem csupán a teljes hiszékenység okozza. Az is ok még, hogy az események borzasztón elferdítve jutnak az embercsoportok képzeletébe. A legegyszerűbb esemény is átváltozik, ha tömeg látta. A tömeg képekben gondolkozik és a fölidézett kép egész sor más képet hív elő, de ezek nincsenek az elsővel logikai kapcsolatban. ... ezek közt a képek közt nincs összefüggés, de a tömeg ezt nem látja; összezavarja a valódi eseményt azzal, amit az ő mindent kiforgató fantáziája hozzátesz. ...

... nem szabad a tömeget alkotó egyének lelki sajátságait érvül felhozni. Ez a tulajdonság jelentéktelen. Attól a perctől, hogy a tömeg közé kerültek, tudós és tudatlan egyformán elveszti megfigyelő-képességét. ...

Hogy a tömeg elveszítse a tisztánlátás képességét, azt a dolgot illetőleg, ami előtte történik, és a valóságot vele kapcsolatban sem lévő hallucinációk helyettesítsék, nem kell neki nagyszámúnak lennie. A tömeg mindenféle emberből van összetéve; ha szemenszedett tudósokból áll is, ezek mindenben felveszik a tömegek sajátságait, ami az ő szakjukon kívül esik. ...
A képek, szavak és formák

A tömegek képzelőerejének tanulmányozása közben láttuk, hogy főleg a képek teszik őket benyomásra fogékonyakká. Ezek a képek nem állnak mindig rendelkezésünkre, de előhívhatók szavak és formáknak ügyes alkalmazásával. Művészettel alkalmazva, csakugyan megvan az a titokzatos hatalmuk, amit egykor a mágiába beavatottak tulajdonítottak nekik. A legborzasztóbb viharokat fel tudják kelteni a tömegek lelkében és le is tudják csendesíteni. Cheops piramisánál magasabb piramist lehetne emelni csak azoknak az embereknek csontjaiból, kik a szavak és szóképek hatalmának áldozatai. 

A szavak hatalma az előhívott képekhez kapcsolódik és merőben független valódi jelentésüktől. Nem egyszer ép azoknak van legnagyobb hatásuk, melyeknek értelme leghatározatlanabb. ilyenek például az ilyen kitételek: demokrácia, szocializmus, egyenlőség, szabadság stb.; értelmük oly szétágazó, hogy vaskos kötetek nem volnának elegendők megállapításukra. És mégis bizonyos, hogy valóságos varázslatos hatalom fűződik e kurta szavakhoz, mintha az összes problémák megfejtését hordoznák magukban. Mert összetevői a legkülönfélébb tudattalan vágyaknak és a reményeknek, hogy megvalósulnak.

Az ész és érvek hasztalan küzdenek bizonyos szavak és formák ellen. Áhítattal ejtik ki a tömegek előtt, s amikor kimondták, az arcok ünnepélyes színt öltenek és a fejek helyeslőleg bólintanak. Sokan természeti erőknek vagy természetfölötti hatalmaknak tekintik őket. A lelkekben nagy hatású és határozatlan képeket hívnak elő és ép ez a homályosság, mely őket beburkolja, növeli titokzatos erejüket. A szentek szentje mögé rejtett félelmetes és titokzatos istenségekhez hasonlíthatnók őket, ahová a hívő csak remegve közeledik.

Mivel a szavak által előhívott képek függetlenek a szavak értelmétől, azonos formák alatt korok és népek szerint változnak. Bizonyos szókhoz csak ideiglenesen csatlakoznak bizonyos képek; a szó csak külső kép, mely őket megjeleníti.

A képek előhívására nincs valamennyi szónak és formának ereje; vannak olyanok, amelyek elavulnak és nem ébresztenek föl többé semmit a lelkekben. Ilyenkor üres hangokká válnak és csak az a hasznuk lesz, hogy azoknak, kik használják őket, nem kell gondolkozniok. Egy kevés szóforma- és fráziskészlettel, amit az ember fiatal korában elsajátít, untig el van látva mindennel, hogy az életen átevickéljen, anélkül, hogy meg kellene magát a gondolkodásban erőltetnie.

Ha megfigyeljük valamelyik nyelvet, azt találjuk, hogy a szók, melyekből áll, az idők folyamán elég lassan változnak; ellenben szüntelen változnak a képek, mit fölidéznek és az értelem, mely hozzájuk fűződik. ...

Nagyon sok szó van, melynek értelme az idők folyamán lényegében úgy megváltozott, hogy csak nagy erőlködéssel tudjuk megérteni, hogy egykor hogyan értették. Nagyon jól mondották, hogy sok olvasásra van szükségünk csak annak megértésére, hogy mi volt a jelentése dédapáinknál a «király» és «királyi család» szavaknak. Hát még a komplikáltabb kifejezéseknek?

A szavaknak csak bizonytalan, átmeneti, korok és népek szerint változó jelentése van. És amikor a tömegre akarunk velük hatni, azt kell tudnunk, hogy mi a jelentésük a tömegnél az adott pillanatban és nem azt, hogy mi volt egykor és hogy mi lehet más lelki alkatú egyéneknél.

Ha tehát a tömegekben politikai zavarok vagy nézetváltozás miatt mély ellenszenv ébredt bizonyos szavak által felébresztett képek iránt, a valódi államférfiúnak első kötelessége a kifejezéseket megváltoztatni, de — jól megértsük — úgy, hogy ez magukat a dolgokat ne érintse. Ezek ugyanis sokkal jobban össze vannak forrva az öröklött lelki alkattal, mintsem, hogy változtathatók volnának. Már régen megjegyezte a szellemes Toqueville, hogy a konzulátus és a császárság műve főleg abban állott, hogy új szavakba öltöztette a múlt intézményeinek nagy részét, azaz, azokat a kifejezéseket, amelyek a tömegek képzeletében gyűlölt képeket idéztek elő, újakkal cserélte föl, s ezeknek új volta meggátolta felidéződésüket. A «taille» lett telekadó, a «gabelle» lett sóadó, a fogyasztási adók indirekt és jövedelmi adók lettek; a mester- és céhtaxát kereseti adónak nevezték stb.

Az államférfiak egyik legfontosabb tevékenysége, hogy azokat a dolgokat, melyeket a tömegek régi nevükön nem tűrnek, népszerű vagy legalább is semmitmondó nevekre kereszteljék. A szavak hatalma oly nagy, hogy elég jól megválasztott szóval jelölni a leggyűlöltebb dolgokat, hogy a tömegek elfogadják. Jól jegyzi meg Taine, hogy a jakobinusok a szabadságra és testvériségre, az akkor népszerű szavakra való hivatkozással, "Dahomey-hoz méltó zsarnokságot, az inkvizícióhoz hasonló törvényszéket és a régi mexikóiakhoz hasonló emberáldozatokat rendeztek". A kormányzás művészete épúgy, mint az ügyvédség, szavak alkalmazásában áll. Ennek a mesterségnek az egyik legnagyobb nehézsége, hogy ugyanabban a társadalomban ugyanazoknak a szavaknak igen gyakran nagyon eltérő jelentése van a különböző társadalmi rétegeknél; látszólag ugyanazokat a szavakat használják,  de  sohasem beszélik  ugyanazt  a nyelvet. ...

Az ész

Mivel előszámláltuk a tömeglélekre hatni tudó tényezőket, szinte fölösleges volna az észt megemlítenünk, ha nem volna szükség befolyásának negatív értékéről szólanunk.

Már kimutattuk, hogy a tömegek nem befolyásolhatók észokokkal és csak a durva képzettársításokat értik meg. Épen ezért midig az érzelmekhez fordulnak és sohasem az észhez azok a szónokok, kik őket befolyásolni tudják. A logika törvényeinek nincs náluk foganatja. A tömeg meggyőzése céljából eleve jól számot kell vetni az őket lelkesítő érzelmekkel, színlelni kell, hogy bennünk is megvannak, aztán módosítani kell őket, felidézve a kezdetleges asszociáció segítségével bizonyos nagyon szuggesztív képeket. Szükség esetén ismételni kell tudni ezt a munkát és mindenekfelett kitalálni a keletkezendő érzelmet. Annak szükségessége, hogy az ember szónoklás közben a pillanatnyi hatás szerint folyton tudja beszédét módosítani, előre hatástalanná teszi a megtanult és elkészített beszédet. Mert ha a szónok saját gondolatait és nem a hallgatókét követi, ez már magában megsemmisíti befolyását.

A logikus elmék, kik hozzá vannak szokva, hogy valamennyire szoros gondolatláncolattal győzik meg őket, önkéntelenül választják ezt a módszert akkor is, ha tömeghez fordulnak és mindig meglepődnek érveik hatástalanságán. ...


A hatás eszközei a vezetőknél: az állítás, ismétlés, a lelki infekció

Mikor arról van szó, hogy valamely tömeget egy pillanatra magunkkal ragadjunk, és rávegyük, hogy valami tettet elkövessen, egy palotát kiraboljon, gyilkoltatni engedje magát egy megerősített hely vagy barikád védelmében, gyors szuggesztióval kell rá hatni; ezek közül legerősebb maga a példa. De szükség van arra is, hogy a tömeget már bizonyos körülmények előkészítsék és főképen, hogy abban, aki magával akarja ragadni, meg legyen az a tulajdonság, amit alább presztizs néven fogunk tanulmányozni.

Midőn arról van szó, hogy eszméket, hiedelmeket belerögzítsünk a tömegek elméjébe — pl. modern, szociális elméleteket — a vezetők eljárasa különböző. Erre szolgál főképen az a háron nagyon biztos eljárás: az állítás, ismétlés és lelki infekció. A hatás elég lassú, de a hatás eredményei annál tartósabbak.

A puszta, egyszerű állítás menten minden következtetéstől és bizonyítástól, a legbiztosabb mód arra, hogy valamely gondolat a tömeg elméjét megragadja. Minél határozottabb az állítás, minél inkább meg van fosztva a bizonyosságnak és bizonyításnak látszatától, annál nagyobb a tekintélye. A vallásos könyvekben és minden idők törvénykönyveiben az egyszerű állítás a mindenkor követett eljárás. Az államférfiak, kik hivatva vannak valamely politikai ügy védelmére, az iparosok, kik hirdetményekkel terjesztik áruikat, ismerik az állítás értékét.

Az állításnak azonban csak akkor van igazi hatása, ha folyton ismételik és lehetőleg ugyanazon kifejezésekkel. Azt hiszem, Napoleon mondotta, hogy egyetlen komoly retorikai alakzat az ismétlés. Az állított dolog az ismétlés által annyira elfoglalja az elméket, hogy végre bebizonyított igazságnak tekintik.

Az ismétlésnek a tömegekre való befolyását jól megértjük, mert hisz látjuk, hogy milyen befolyással van felvilágosodott elmékre. Ez a befolyás pedig onnan ered, hogy az ismételt dolog a tudattalannak mélyen fekvő részeit teszi magáévá, s előkészíti tetteinek rugóit. Bizonyos idő multán már nem tudjuk, hogy az ismételt állításnak mi az alapja, és határozottan hiszünk benne. Ebben rejlik a hirdetésnek csodálatos ereje. Amikor már százszor, ezerszer olvastuk, hogy legjobb az X. csokoládé, azt képzeljük magunknak, hogy ezt már sok felől hallottuk mondani és határozottak vagyunk bizonyossága felől. Mikor már százszor-ezerszer olvastuk, hogy az Y. por kiváló személyiségeket gyógyított ki makacs betegségből, azon vesszük magunkat észre, hogy magunk is próbát tennénk vele, ha hasonló nyavalyába esnénk. Ha folyton azt olvassuk ugyanabban az újságban, hogy A. közönséges gézengúz és B. ritka tisztességes ember, határozottan meg leszünk róla győződve, legalább is akkor, ha nem olvassuk az ellenkező véleményen levő újságot, ahol a két kvalifikáció meg van fordítva. Az állítás és ismétlés magukban elég erősek arra, hogy egymással küzdjenek.

Mikor valamely állítást elégszer ismételtek, és az ismétlésben meg van az egybevágóság, ép úgy, mint a bizonyos neves pénzügyi vállalatoknál történik, hogy elég gazdagok arra, hogy megvegyék a konkurenseket, képződik az a bizonyos valami, amit gondolatáramlatnak neveznek és főkép a lelki infekció hatalmas mechanizmusa. A tömegekben a gondolatok, érzelmek, emóciók, hiedelmek ragályos befolyást érnek el, s az ép oly intenzív, mint a mikrobák befolyása. Ez a jelenség egész természetes, mint ezt a tömegben élő állatoknál is megfigyelhetjük. Egyik mozgolódását csakhamar utánozzák az ugyanabban az istállóban levő többi lovak is. Néhány juhnak a félelme vagy zavaros mozdulata mindjárt átragad az egész nyájra. A tömeghez tartózó embereknél minden lelki indulat roppant gyorsan átragad, s ez magyarázza meg a pánikok villámgyorsaságát. Az agybeli rendellenességek ép úgy ragadósak, mint a butaság. Tudjuk, hogy az őrültség milyen gyakori az elmegyógyászoknál. Újabban megemlékeznek az őrültség formái közt az agoraphobiáról, mely az emberről átragad az állatokra.

Az infekció nem jár az egyéneknek egy ponton való kölcsönös együttlétével; nagy távolságban is bekövetkezhetik bizonyos események befolyása alatt, melyek egy érzelemben összekapcsolják az elméket és megadják nekik a tömegek speciális jellemvonásait, különösen akkor, ha előkészítették az elméket azok a közvetett tényezők, melyekről föntebb beszéltem. Ilyenszerű volt pl. az 1848-ki forradalom kitörése; ez Párisból indult ki, nagy hirtelen Európa nagy részét átjárta és megrázkódtatta a különböző monarchiákat.

Az utánzás, melynek a társadalmi jelenségekben oly nagy jelentőséget tulajdonítottak, voltaképpen nem egyéb, mint a lelki infekció egyszerű hatása. Egyébként befolyását már kimutatván, annak ismétlésére szorítkozom, amit több mint húsz évvel ezelőtt elmondtam, s amit azóta újabb munkákban több író továbbfejlesztett: 

«Az ember az állatokhoz hasonlóan természeténél fogva utánzó lény. Az utánzás szükséglet rá nézve, különösen akkor, ha ez az utánzás mindenképpen könnyű; ez az a szükséglet, mely a divatnak nevezett hatalmas befolyást gyakorolja. Mert akár véleményről, eszméről, irodalmi nyilatkozatról vagy ruháról van szó, ki meri magát kivonni uralma alól? Nem érvekkel, hanem mintaképekkel vezetik a tömegeket. Minden korszakban van néhánv egyéniség, ki viselkedésének módjával hatást kelt és ezt a tömeg öntudatlanul utánozza. Ezeknek az egyéniségeknek azonban nem szabad az elfogadott eszmékkel túlságosan szakítani. Akkor nagyon nehéz lenne őket utánozni és nem lenne semmi befolyásuk. Épen azért azok az emberek, kik korukban túlságosan kimagaslanak, nem gyakorolnak rá semmi befolyást, mert igen nagy a távolság. Ez az alapja annak, hogy az európaiak kultúrájuk minden előnyével is csak igen jelentéktelen befolyással vannak a keleti népekre, mert igen nagy a különbség köztük.

«A múltnak és a kölcsönös utánzásnak kettős hatása egy országnak és kornak embereit végre annyira egyformákká teszi, hogy a gondolat és stílus egy családhoz tartozókká teszi még a filozófusokat, tudósokat és írókat is, kiknek látszólag leginkább ki kellene ez alól vonniok magukat és rögtön felismerhető, hogy mely korhoz tartoznak. Nem is kell valakivel sokáig beszélgetnünk, hogy megtudjuk olvasmányait, mindennapi elfoglaltságát és környezetét, amelyben él.

A lelki infekció oly hatalmas, hogy rákényszerít az egyénre nemcsak bizonyos nézeteket, hanem bizonyos érzési módokat is. Az infekció az oka, hogy megvetnek bizonyos korszakban némely műveket, mint pl. a Tannhauser-t és néhány évvel később csodálják épen azok, akik előbb legjobban lesajnálták.

A lelki infekció útján és sohasem a gondolkodó ész mechanizmusa útján terjednek a tömegek nézetei és hiedelmei. A munkások mindennapi fogalmai a korcsmában a repetició, affirmáció és lelki infekció révén alakulnak ki; és az összes korok tömegeinek hiedelmei sem másképpen jöttek létre. Találóan hasonlítja össze Renan a keresztyénség első megalapítóit a "szocialista munkásokkal, kik korcsmáról-korcsmára terjesztik eszméiket"; és már Voltaire jegyezte meg a keresztyén vallást illetőleg,  hogy "száz éven keresztül a leghitványabb csőcselék tartozott hozzá".

Megjegyzendő, hogy a lelki ragály, az előadott példák módjára, miután a néptömeget magáévá tette, átragad a felsőbb társadalmi rétegekre is. Ez az, amit napjainkban a szocialista tanoknál látunk, amelyek azoknál kezdenek hódítani, akik legelső áldozatoknak vannak kiszemelve. Olyan erős a lelki fertőzés mechanizmusa, hogy működése előtt minden személyes érdek megsemmisül.

Innen van, hogy minden népszerűvé lett vélemény nagy erővel ragadja magával a legmagasabb társadalmi osztályokat is, bármennyire nyilvánvaló a diadalmas tan esztelensége. Itt az alsóbb társadalmi osztályoknak a felsőbb társadalmi osztályokra való reakciójáról van szó, ami annál érdekesebb, mert a tömeghiedelmek többé-kevésbé mindig valami magasabb eszméből erednek, mely gyakran nem volt hatással abban a környezetben, ahol létrejött. Ezt a magasabb eszmét az érte lelkesülő vezetők magukévá teszik, kiforgatják, alapítanak egy szektát, és újra átgyúrja, aztán a tömeg közé jut, s ez tovább-tovább alakítja. Így népszerű igazsággá lesz, valami formában visszajut a forrásához, s ekkor áthatja a nemzet magasabb rétegeit. Elvégre az értelem vezeti a világot, de ez az értelem nagyon messze van tőle. A filozófusok, az eszmék megteremtői már réges rég porrá váltak, amikor a most leírt mechanizmus útján gondolatuk végre diadalt arat.
...

Próbálom majd folytatni... (1913-as reprint kiadásból van intézve. Ezért van az, hogy a helyesírás és a nyelvezet sci-fi.)





Ébresztőfilm 1/16 - Intro (A Mátrix)

Ébresztőfilm 2/16 - A Globális Elit (benne: Zeitgeist)

Ébresztőfilm 3/16 - Bilderberg-csoport (benne: Alex Jones)

Ébresztőfilm 4/16 - Globalizmus (benne: David Icke)



Ébresztőfilm 5/16 - Illuminátusok (benne: Jordan Maxwell)

Ébresztőfilm 6/16 - Bohém Klub (benne: Alex Jones)

Ébresztőfilm 7/16 - 2. Rész: Probléma, Reakció, Megoldás (benne: Loose Change, 9/11)

Ébresztőfilm 8/16 - A Két Torony (benne: Loose Change, 9/11)

Ébresztőfilm 9/16 - Háború a profitért (benne: Zeitgeist)

Ébresztőfilm 10/16 - A gonosz terroristák (benne: David Icke)

Ébresztőfilm 11/16 - A mikrochip (benne: Aaron Russo)

http://www.youtube.com/watch?v=xjXNSdYNC94

Ébresztőfilm 12/16 - 3. Rész: Elme Kontroll (benne: Bill Hicks)



Ébresztőfilm 13/16 - Tömeg-hipnózis (benne: David Icke)

Ébresztőfilm 14/16 - Agymosás (benne: John Taylor Gatto)

Ébresztőfilm 15/16 - Ideje felébredni! (benne: George Carlin)

Ébresztőfilm 16/16 (benne: Bill Hicks)




Pszichiátria: Halálipar. -- Emberek idomítása -- An Industry of Death

Pszichiátria - A halálipar (HUN)

A pszichiátria igazi arca

A Pszichiátria ✡ Leghalálosabb Csalása

LSD - Áldas vagy átok

A RETTEGÉS KORA - A pszichiátria rémuralma - (Teljes film)

Pszichiátria - A halálipar





Síri találkozások

Holtak napja (teljes film)

Álomörzők 1.rész ( Teljes film )

Álomörzők 2.rész.( Teljes film )

Halállista - Egy Új Világ Istene (MOOVIE-HUN)

Halálos Terápia - teljes film

Re-Cycle A holtak birodalma nyitva áll ::TELJES FILM::

Kisertetjaras.Connecticutban.2009.MAGYAR





Óriási globális krízis közeleg – fenyeget a víz-, élelem-, és energiaválság






A brit kormány legfőbb tudományos tanácsadója szerint 2030-ra az egész bolygót fenyegető krízishelyzet alakulhat ki, mivel akkorra komoly gondok adódhatnak az ivózvíz-, élelmiszer-, és energiaellátást tekintve. A BBC értesülései szerint John Beddington professzor, kormánytanácsadó előrejelzésében figyelmeztetett a fenti körülmények várható együttállására, amelyek következményeit és lehetséges megoldásait részletezte írásában.

A szakember szerint 2030-ra események egész sora kulminál majd a világban, amelyek egyenként is meglehetősen súlyosak, egyesítve azonban még komolyabb gondokat okozhatnak a bolygó lakóinak. Az előrejelzés szerint eddigre ugyanis a Föld lakossága a jelenlegi hatmilliárdról nyolcmilliárdra gyarapodik (33 százalékos növekedés), miközben az élelmiszer és energia iránti igény 50, a víz iránti igény pedig 30 százalékkal növekszik majd.

„Meg tudunk birkózni a növekvő vízigénnyel?” – kérdezte Beddington a márciusban Londonban megrendezett SDUK 09 nevű konferencián.„Tudunk-e elegendő energiát biztosítani mindenkinek? Képesek vagyunk-e mindezt végrehajtani, miközben alkalmazkodnunk kell a klímaváltozás kihívásaihoz? Vajon képesek vagyunk-e mindezt véghezvinni 21 év alatt?”

A krízishelyzet egyes összetevői bizonyos területeken erősítik is egymás hatásait. Az intenzív mezőgazdasági tevékenység például nagy mennyiségű vizet és energiát emészt fel. Beddington professzor szerint azonban emellett további tényezők bonyolítják a helyzetet és súlyosbítják a várható következményeket.

Megvan a veszélye, hogy a Föld éghajlatának változása drasztikusan hat majd az élelmiszertermelésre – például a korallzátonyok eltűnése egymilliárd ember táplálkozását befolyásolhatja, fehérjeszükségleteik ugyanis ezekről a területekről származnak. De ide sorolhatjuk a monszunesők gyengülését, vagy éppen erősödését is.

Egyes kutatók emellett arra figyelmeztetnek, hogy előrejelzéseik szerint 2030-ra az Északi-sark csaknem teljesen jégmentessé válhat, amely felgyorsíthatja a globális felmelegedést, mivel az eltűnő jégtakarók miatt a Nap hője csak kisebb mértékben verődik vissza a Föld felszínéről.

A növekvő népesség egyre nagyobb része költözik majd városokba, amely tovább fokozza a víz iránti igényt. Ez a folyamat önmagát erősítheti, a vízforrások kimerülésével ugyanis egyre több vidéki kényszerülhet majd otthona elhagyására, hogy városokban folytassa az életét.

Az életszínvonal növekedése az étkezési szokások megváltozásával is jár. A dinamikusan fejlődő gazdaságok – mint például Kína és India – lakosai egyre több húst és tejterméket fogyasztanak majd, amelynek előállításához több energiára van szükség, mint a zöldségekben gazdag táplálkozás esetén. Az emelkedő életszínvonal egyben azt is jelenti, hogy a tehetősebb emberek egyre több kényelmi szolgáltatást vesznek igénybe, amelyekhez szintén energiára van szükség. Az energiaéhség pedig egyre nagyobb teret ad majd a bioüzemanyagok előállításához szükséges növények termesztésének, amely az élelmiszerek elől veszi el a termőföldet.

Beddington professzor abbéli reményét fejezte ki, hogy a világ tudósai képesek lesznek választ találni a problémákra, emellett üdvözölte, hogy a politikusok egyre jobban hallgatnak a tudományos szakértők tanácsaira.„Komoly befektetésekre van szükségünk a tudomány és technológia területén” – tette hozzá. „Különben nagyon komoly problémákkal találjuk magunkat szembe, 2030 pedig nincsen már annyira távol.” 

„Az előrejelzés a lehető legrosszabb helyzettel számol, amely mindenképpen egy valós fenyegetés” – nyilatkozta a BBC-nek David Pink professzor a Warwick University munkatársa Beddington prognózisáról. „A népességszaporulattal kapcsolatban van némi vita ugyan, az azonban tény, hogy egyre többen vagyunk a bolygón, ezért az élelmiszer-ellátás komoly problémákat okozhat. A fejlődő világ egyre jobban növekszik, lakói pedig egyre tehetősebbek lesznek. Egyre nagyobb lesz az igény olyan élelmiszerek iránt, amelyekről azt gondoltuk, hogy mindig lesz belőle elegendő. A táplálék ára növekedni fog, s erre fel kell készülnünk. John Beddington szerint komoly lépéseket kell tennünk, hogy megelőzzük a krízist, erre pedig a legjobb módszer, ha felvázolja a legrosszabb lehetőséget. Annyi bizonyos, hogy problémát fog okozni a világ lakosságának élelmiszer-ellátása, ennek mértékét azonban egyelőre még nem látjuk pontosan.”

„Az általános felvetés, mely szerint számos kritikus tényező együttállása fenyeget, helytálló” – fejtette ki Jules Pretty professzor az Essex egyetem szakértőja. „A 2030-as dátum azonban puszta becslés. Nem tudjuk, hogy ezek a krízisek 2027-ben, vagy 2047-ben éreztetik-e a hatásukat. Annyi azonban biztos, hogy ha nem teszünk ellenlépéseket, a következő generációnak komoly problémákkal kell szembenéznie, ezért is fontos, hogy megpróbáljunk megoldást találni ezekre a kérdésekre. Mindig kétségbeesem, amikor a világ kormányai arról beszélnek, hogy 2050-re ennyi és ennyi százalékkal csökkenteni kell a károsanyag-kibocsátásunkat. Nincs ennyi időnk, minél hamarabb lépnünk kell, az emberiségnek ugyanis még nem kellett ilyen komoly és összetett problémával szembenéznie!”
(hvg.hu, 2009. augusztus 25.)






Globális vészhelyzet

Kizökkent világ

Élet a síron túl Bill Wiese 23 perc a pokolban

A háttérhatalom és a balesetnek álcázott merényletek - 2012.01.13.

300 család, kb. 6000 ember uralja a világot












Bejegyezte: dátum:

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Feliratkozás: Megjegyzések küldése (Atom)