2018. január 19., péntek

Ez is az is néhány percben






Ez is az is néhány percben



4 mosógép trükk, amit sokan

nem ismernek!



A házimunkát, valljuk be, nem túl sokan szeretjük. Egy idő után az ember azonban, megszokja, és már észre sem vesszük, hogy hétvégéink telnek azzal, hogy sikáljuk a lakást, mosunk, főzünk.

Ha meg szeretnénk könnyíteni az életünket, tanuljunk meg egy pár hasznos trükköt!

Jégkocka

Ha időt szeretnénk spórolni, akkor a vasalás helyett inkább válasszuk a következő trükköt. Mosás után dobjuk a ruhákat a szárítógépbe, és tegyünk be melléjük 2-3 jégkockát. Állítsuk a gépet magas fokozatra, és mikor kivesszük, nem fogunk hinni a szemünknek. Olyanok lesznek a ruhák, mintha kivasaltuk volna őket.

Ecet

A mosógépet könnyen megtisztíthatjuk a vízkőtől, és a szennyeződéstől, ha egy csésze ecetet töltünk bele, és elindítjuk. Tíz perc múlva kapcsoljuk ki, hagyjuk állni 1 órán keresztül, majd indítsuk újra.

Citrom és szódabikarbóna

Nem kell a fehérítéssel töltenünk az időt, csupán próbáljuk ki ezt a módszert. Citromlé, és szódabikarbóna keverékéből készítsünk egy pépes masszát, majd ezzel kenegessük be a megsárgult hónaljú pólókat. Hagyjuk állni rajtuk húsz percet, majd dobjuk be a mosógépbe, és mossuk ki magas hőfokon. Ez a trükk csak a fehér ruhaneműkre érvényes, különben, a sötéteknek kiveheti a színét a keverék.

Alufólia

Miután betettük a ruhákat, dobjunk 2-3 alufólia golyót a gépbe, ezek megakadályozzák, hogy foltot hagyjon a sötét ruhákon az öblítő, vagy a mosószer. Állítólag a statikusságot is legyőzhetjük segítségükkel.


Összement a ruha a mosásban? Íme, a megoldás és egyéb ruhatisztítási trükkök!



Ha jártál már úgy, hogy a kimosott ruháid inkább penész szagúak lettek, mint öblítő, ha a kedvenc felsőd összement a mosásban vagy éppen erősen vesztik a színüket a ruháid, akkor ismered az igazi csalódottság érzését is, hogy meg kell válnod, amúgy tökéletes daraboktól.

Szerencsére van néhány tipp a tarsolyunkban, amikkel megmentheted az ilyen szerencsétlen baleseteknek áldozatul esett ruhadarabjaidat.

1. Futtass le egy üres mosást

Időnként szükséges, hogy a mosógéppel üres, ruha nélküli mosásokat is lefuttass, mert akárhogyan is tisztítószer a mosószer és illatos az öblítő, időnként megrekedhetnek a gépben és fura szagot kezdenek el árasztani. Egyszerűen tölts a mosószer adagolóba egy csésze ecetet és futtass le egy üres programot, hogy megtisztulhasson a mosógéped.

2. Távolítsd el a tintát

Ez általában akkor szokott megtörténni, ha anélkül dobjuk be a gépbe a ruhát, hogy megnéznénk a zsebeket. Ha egy tollat hagytunk benne, akkor megvan az esély, hogy a többi ruhát is befogja a tinta. ha ez megtörténik, mindössze annyit kell tenned, hogy fogsz egy általános tisztítószert és megdörzsölöd vele a foltot vagy némi acetonnal/körömlakklemosóval bedörzsölöd a foltot, kimosod szappanos vízzel és meg is vagy. Ha úgy látod jónak, mosd ki újra (toll nélkül!).

3. Előzd meg, hogy a törülközők penész szagúak legyenek

A törülközők a legnagyobb bűnösök, ha penész szagról van szó. Ha a törülközők mosás után is szagosak maradnak, akkor lehet, hogy a törülközők túl sokáig álltak nedves helyen. Szerencsére a megoldás egyszerű: a büdös törölközőre önts egy pohár ecetet és 1/2 csésze szódabikarbónát, majd engedj rá annyi vizet, hogy ellepje. Hagyd állni benne 10 percig, dörzsöld át párszor, ezután öblítsd ki és mosd ki hagyományos módon.

4. Oldd meg az összement ruha esetét

Nem tudom, te hogy vagy vele, de ha nekem összemegy a kedvenc felsőm, az olyan, mint amikor kiderül, hogy elfogyott a kávé vagy, hogy elfelejtettem kivenni a húst a fagyasztóból a vacsorához – elég kiakasztó! De szerencsére van megoldás! Először áztasd a felsőt meleg vízben, amibe 2 evőkanál babasampont tettél, majd óvatosan öblítsd le hideg vízzel és nyomd ki belőle a felesleges vizet. Csavard bele egy törülközőbe, hogy olyan szárazra töröld, amilyenre csak lehet. Ezután nyújtsd ki normál méretűre és húzd hozzá valamilyen sima felülethez, időnként nyújts rajta egyet és hagyd így, amíg meg nem marad az eredeti méretén.

5. Állítsd meg a fakulást

Ha szeretnéd anélkül mosni a ruháidat, hogy attól kelljen aggódnod, vajon hány árnyalatot fognak veszíteni a színükből, akkor próbáld ki ezt a trükköt. Csökkentsd a mosási víz hőmérsékletét. Lehetséges, hogy a beállított hőmérséklet túl forró a ruháknak és így sokkal gyorsabban halványulnak. Ha csökkented a hőmérsékleted, akkor a fakulás is lassabb lesz és a ruhák élettartamát is meghosszabbíthatod.

6. Szabadulj meg az izzadságfoltoktól

Nem viselsz inget, mert szörnyű, amilyen foltokat hagy rajtuk az izzadság? Ezzel a trükkel te is bátran hordod majd a fehér darabokat, sőt lehet, beszerzel még egy párat! Keverj össze citromlevet szódabikarbónával és dörzsöld jól bele a foltba, majd hagyd úgy egy órára. Ezután mosd ki a szokásos módon és kész is vagy! Volt-nincs folt!

10 fantasztikus ötlet: erre használd a régi kötött pulcsikat



Előfordul, hogy elhasználódás, méretváltozás vagy egyszerűen a divat miatt megválunk rég nem hordott ruhadarabjainktól. Ennek nem kell feltétlen így lenni, ha van némi kreativitás a tarsolyunkban és ügyesen felhasználjuk őket más célokra. Így az otthonunkat is feldobhatjuk és az újrahasznosítás mindig jól környezetvédelmi gyakorlat.

Lássuk, mi mindenre tudod felhasználni megunt kötött pulcsijaidat, amikre nem is gondoltál volna!

1. A karácsony ugyan már véget ért, de ezzel a szuper ötlettel jövőre előrukkolhatsz!

2. Ahogyan ezzel az egyedi ajándékcsomagoló trükkel is. Viszlát, unalmas papírcsomagolás!

3. Soha nem gondoltuk volna, hogy egy lámpabúrán ennyire jól tud mutatni a kötött borítás. Melegebbé varázsolj az otthonod!

4. A bögréd ezentúl bátrabban meg tudod majd fogni ezzel a bögremelegítővel és nagyon hangulatos külsőt kölcsönöz neki.

5. Dekoráld a vázádat is használt kötött pulóver darabokkal. Igaz, mennyire feldobja a nappalit?

6. Hideg időszakban nagyon jól jön a lábszármelegítő, amit nem feltétlenül kell megvenned, ha van otthon egy nem hordott pulóvered. Könnyedén elkészíthető.

7. A párnáidat is nagyon szép új köntösbe bújtathatod. Ilyet nem fogsz látni máshol, az tuti!

8. Egyedi ékszereket is készíthetsz egy megunt pulcsiból. Gondoltad volna?

9. Benti csizma, hogy stílusosan melegen tarthasd a lábad otthon is!

10. A kis házi kedvenceknek sem kell méregdrága ruhákat vásárolni, hiszen nagyon egyszerűen varrhatsz rájuk használt pulcsiból meleg kabátot.

A tűzoltóság nyomatékos figyelmeztetése: 1 dolog, amit soha nem szabad tenned a hosszabbítóval!



A hosszabbítók és az elosztók rendkívül hasznosak lehetnek abban az esetben, ha töltőt vagy más elektromos vezetéket próbálnak egyszerre csatlakoztatni a hálózati aljzatba. De vannak olyan dolgok, amiket nem szabad megtenni a hosszabbítóval vagy az elosztóval, mert életveszélyesek lehetnek.

A hideg téli hónapokban sokan kis elektromos fűtőberendezéseket használnak, hogy a meleget növeljék az otthonunkba, azon ez az eszköz az egyik legnagyobb bűnös a háztüzeknél. 2009 és 2013 között 56 000 otthonban okozott tüzet jelentettek ilyen fűtőberendezések miatt a Nemzeti Tűzvédelmi Egyesületnek.

Fontos, hogy a hosszabbítók mennyit bírnak el

A hosszabbítók és az elosztók tökéletesek ahhoz, hogy elegendő aljzat hiányában áramhoz jutassuk készülékeinket, de megvan a határa annak, hogy mekkora energiát képes egy ilyen hosszabbító kezelni. Ha túlhevül, akkor a következmények szörnyűek lehetnek, és ez a legrosszabb esetben életekbe is kerülhet.
Ahhoz, hogy megtudd, mennyi villamos energiát bír el az elosztód, ellenőrizned kell az egyes készülékek feszültségét. Vannak olyan háztartási készülékek, amelyek nagyobb kockázatot jelentenek, mint mások.
Ha odakinn hidegebb lesz a hőmérséklet, feljebb vesszük a fűtést, de ha ez még nem lenne elegendő, akkor különböző fűtőtesteket is bevetünk a cél érdekében. Ezek a kompakt, mobil szerkezetek viszonylag gyorsan felmelegítenek egy szobát, de ezzel egyetemben túlterhelik az elosztódat is. Még akkor is, ha a fűtőberendezés az egyetlen dolog, amit az áramforráshoz csatlakoztatsz, nagy kockázatot jelent.

Az Umatillai Megyei Tűzoltóság a következő figyelmeztetést írta a Facebook-on:

Az időjárás egyre hidegebb lesz, és az emberek előveszik a fűtőtesteiket. Csak arra akarunk emlékeztetni mindenkit, hogy SOHA ne dugjon be egy fűtőberendezést egy elosztóba. Ezeket az egységeket nem úgy tervezték, hogy kezelni tudják a fűtőtest magas feszültségét, és a túlzott energiaáramlás miatt túlmelegedhetnek vagy akár ki is gyulladhatnak. Kérjük, oszd meg, hogy biztonságban lehess a téli szezonban. ”
A Nemzeti Biztonsági Tűzvédelmi Igazgatóság szerint a házi tüzek fele decemberben, januárban és februárban kezdődik.
Fontos, hogy ellenőrizd, mennyi villamos energiát képes elbírni a hosszabbítód, mielőtt használnád! Használat előtt mindig ellenőrizd, hogy a vezetékek sem sérültek meg! Ha van füstjelződ, akkor érdemes azt is időnként ellenőrizni. Légy óvatos a fűtőtestekkel, nehogy tűz áldozata légy!


A leghatékonyabb tápanyag a szobanövények számára, aminek köszönhetően minden növény virágzani kezd! Ezt a trükköt meg kell hogy ismerd!



Kinek jutott volna eszébe, hogy az élesztő a sütemények elkészítésénél másra is használható. Pedig így van, hiszen a szobanövények számára csodás tápanyagokat tartalmaz, így benti leveleseink még szebbek lesznek.

A vízben feloldott élesztő erősebbé teszi a növényeket, így ha átültetésre kerül a sor, nem szenvedik meg a helyváltoztatást, és utána gyorsabban fejlődésnek indulnak. Csak egy szabályt kell betartani: az élesztő csak akkor hatásos, ha a föld, amiben a virág van, meleg.

Lássuk, mit kell tenni!

Hagyományos élesztő: 1 kg élesztőt oldjunk fel 5 liter vízben. Azonban mielőtt ezt az oldatot használnánk, bele kell kevernünk még 50 liter vízbe.
Száraz élesztő: 10 liter meleg vízbe oldjunk fel 10 g száraz élesztőt, és még keverjünk hozzá 2 evőkanál cukrot. Hagyjuk 2 órát állni, majd ezt a keveréket is adjuk hozzá 50 liter vízhez.
Komlóból készült élesztő: 
  • egy fazékba tegyünk oda egy adag friss, vagy szárított komlót, öntsünk rá forró vizet, és hagyjuk, hogy egy órán keresztül főjön
  • utána hagyjuk kihűlni és szűrjük le
  • ezután adjunk hozzá cukrot, és kétszer annyi lisztet, mint cukrot
  • keverjünk össze, és másfél napra tegyük meleg helyre
  • ezután is keverjük össze, és még hagyjuk állni egy napig
  • kis mennyiségben tegyünk a keverékből a növényekre
Búzából készült élesztő
  • egy pohár vízbe áztassunk bele némi búzát, hagyjuk egy napig, hogy szívja meg magát
  • másnap passzírozzuk át
  • adjunk hozzá cukrot és lisztet, hogy besűrűsödjön
  • majd kis lángon, 20 percig főzzük az élesztőt
  • még egy napig érleljük meleg helyen, hogy kijöjjenek a buborékok belőle
  • ebből az élesztőből kell kis csipetet a növényekre kell tenni
Locsoljuk meg a virágokat ezzel a tápanyaggal egyszer egy hónapban őszi és téli időszakban. Tavasszal és ősszel pedig 10 naponta egyszer.
Az élesztővel készített tápoldat hatására stimulálódnak a talajban lévő mikroorganizmusok, amelyek nagyon jó hatással vannak a növények gyökereire és a virágokra.
Szerző: tudasfaja.com

Édesanyám lábán minden visszér eltűnt napokon belül ezzel a módszerrel!



Ha valamit, ezt igazán érdemes kipróbálni!

visszerek kialakulása szempontjából a legnagyobb rizikófaktor a genetika, azaz, ha a szüleid is visszeres végtagoktól szenvedtek, nagy valószínűséggel neked is kellemetlenségeket fognak okozni.
A visszérbetegségek általában a 30. életév betöltése után jelentkeznek, és akkor válnak igazán komollyá, ha nem kezelik őket időben. A nőknél sokkal gyakrabban jelentkeznek visszérbetegségek, mint a férfiaknál.
genetikán kívül fontos szerepet játszanak még a visszeres megbetegedések kialakulásának valószínűségében a következők is:
  • életkor
  • keringési problémák
  • hormonális változások
  • a megfelelő és rendszeres testmozgás hiánya
Amit viszont most te itt megismerhetsz, egy teljesen természetes és ugyanakkor hatásos mód a visszeres bajok ellen. Édesanyám a tanú rá, hogy az alábbi recept használatával nagyon gyorsan látványos eredmény érhető el.

Ezt írta:

Ennek a módszernek hála kigyógyultam a visszeres betegségemből, amivel már hosszú évek óta küszködtem. Ezen kívül ez sokkal gyorsabban hat és hatékonyabb, mint a krémek és a különféle kezelési módszerek, amiket ezelőtt valaha is kipróbáltam.”
recept almaecetet, orvosi aloét és sárgarépát tartalmaz. Lássuk, hogyan kell elkészíteni ezt a visszeres betegségeket hihetetlenül hatékonyan kezelő szert.

Hozzávalók:

  • fél pohár orvosi aloé húsa
  • almaecet
  • fél csészényi sárgarépa

Használata:

  • A sárgarépát vágjuk apróra, majd turmixban turmixoljuk össze.
  • Adjuk hozzá az orvosi aloét is, dolgozzuk össze és keverjük addig, amíg nem kapunk egy homogén, pépes keveréket.
  • Ezután adjunk hozzá annyi almaecetet, hogy egy kenhető, krémes masszát kapjunk.
  • Tegyük a masszát egy zárható tálkába, amivel könnyen bánhatunk.

Használata:

Egy kevés masszát vigyünk fel a kezelni kívánt bőrfelületre, hagyjuk rajta 30 percig, majd hideg vízzel mossuk le.
Ez a módszer nagyon gyors és eredményes hatással bír és teljesen képes a visszeres problémákat megoldani, gyógyítani, így hosszú időre elfelejthetjük a visszeres betegségek okozta kellemetlenségeket.
Reméljük, a cikk elnyerte a tetszésed és nem felejted el, hogy megoszd a barátaiddal és családtagjaiddal is. Köszönjük.
Forrás:bidista.com


Vigyázat! Nem mindenki fogyaszthat gyömbért! Erről mindenképp tudnod kell!



A gyömbér nagy mennyiségben tartalmaz egy természetes vegyi anyagot, a gingerolt, melynek köszönheti illatát, és erős aromavilágát.

Sok benne a B6-és C-vitamin, valamint a kalcium és a magnézium. Gingerol tartalmának köszönhetően javítja a bélműködést, serkenti az emésztést, megakadályozza a puffadást, a görcsök és gyomorproblémák kialakulását.
A gyömbér, és a chili paprika is tartalmaz kapszacint és piperint, mely anyagok segítségünkre lehetnek az ízületi gyulladások tüneteinek csökkentésében, és a fájdalom csillapításban is. A gyömbér erős antioxidáns, gyulladásgátló, és fertőtlenítő hatással rendelkezik. Segítségével a fekélyes betegségek tünetei is enyhíthetőek, hiszen nyugtató, antibakteriális és gyulladásgátló hatása van. Antihisztamin tartalma miatt az allergiás tüneteket is képes enyhíteni. Segítségével enyhíthető a csontritkulás, és más különböző ízületi, csont, izom, és kötőszöveti betegségek fájdalmas tünetei. A gyömbértea csökkenti a menstruációs görcsöket, és a terhességi, utazási hányingert is. Fogyasztó hatása van, mivel csökkenti az étvágyat, és jóllakottság érzéssel tölt el. Ezenkívül pedig szabályozza az emésztést, és felgyorsítja az anyagcserét. Minden étkezés előtt 15 perccel fogyasszunk el 250 ml gyömbérteát.
A gyömbér serkenti a vérkeringést, de ajánlott meghűlés, influenza, legúti megbetegedések esetén is. Keverjünk el egy kevés reszelt gyömbért mézzel, és fahéjjal, majd naponta többször fogyasszunk el belőle egy-egy kanállal. Vigyázat, akiknek epekövük van, vagy véralvadási problémákkal küzdenek, ne fogyasszanak nagy mennyiségben gyömbért. Annak érdekében, hogy ne érezzünk semmilyen mellékhatást, mint például gyomorégést, ne fogyasszunk naponta 5 milligrammnál több gyömbért.
Szerző: tudasfaja.com




Ez történik a testeddel egy 30 napos gyömbér kúra után!



A gyömbér egy kivételes gyógynövény, amelyet a hagyományos orvoslásban már régóta használnak. Ősidők óta használják fájdalom és emésztési problémák kezelésére, sőt számos mai tanulmány is igazolja kiváló gyógyító tulajdonságait. Használhatod frissen, italokba mixelve, teaként vagy szárított formában.

Javítja az emésztést

A shogaol és a gingerolok segítségével, amelyek a gyömbér fő hatóanyagai, képesek emésztést fokozni. Ezenkívül ezek a vegyületek elősegíthetik a nyál és az epe termelését, és stimulálhatják fehérjebontó és hasnyálmirigy zsírbontó enzimeinek aktivitását. Továbbá növelhetik a tápanyagok felszívódását, mivel csökkentik az emésztőrendszeri gyulladást és az irritációt.
Az étkezés előtt 1-2 gramm gyömbért fogyasztva jelentősen csökkentheti az emésztési zavarokat. Ha fogyasztod, megakadályozhatod a gázképződést, a puffadás, a székrekedés és a gyomorgörcsöket.

Küzd a hányingerrel

A gyömbér segíti a bélgáz felbomlását és eltávolítását, a gyomorürülés pedig az összehúzódások fokozásával. Ily módon enyhítheti az émelygés tüneteit is. Hogy jobban szemléltessük, a haditengerészeti kadétok 2 gramm gyömbért fogyasztanak a tengeri betegségek tüneteinek csökkentése érdekében. Emellett az állapotos nők is hasonló mennyiségek vehetnek be a reggeli rosszullétekre.
Azt is megállapították, hogy a gyömbér jobb, mint a dimenhidrinát (egy hányinger elleni szer), amikor a mozgással kapcsolatos betegség tüneteinek csökkentéséről van szó. Ez nem minden, a gyömbér hatásosabbnak bizonyult, a B6-vitaminnál is, a hányás és hányinger megelőzésére azoknál, akik műtéten esnek át vagy kemoterápiában részesülnek.

Csökkenti a gyulladást

Mint minden gyulladáscsökkentő gyógyszer, a gyömbér gátolhatja a gyulladáskeltő enzimet (ciklooxigenáz-2), ezáltal enyhítve a fájdalmat ízületi gyulladásos betegekben. A kutatók a közelmúltban elvégezték egy tanulmányt, amely kimutatta, hogy a gyömbérkivonat hatása összehasonlítható a diclofenac-éval, amely gyulladáscsökkentő szer, amit az ízületi gyulladás kezelésére használnak.

Enyhíti a fájdalmat

A gyömbér azonnali fájdalomcsillapítást jelenthet intenzív menstruációs görcsök esetén. Amint korábban említettük, az arthritiszben szenvedő betegeknél a fájdalom, gyulladás és duzzanat hatékonyabban csökkenthető, mint a nem szteroid gyulladásgátlók, mint például a mefenaminsav és az ibuprofen esetében.
Ráadásul a gyömbér enyhíti az intenzív edzés okozta fájdalmakat is. Nevezetesen, javíthatja a gyulladt izmok oxigénellátást és véráramlását, ezáltal csökkentve a fájdalmat.

Támogatja az agy egészségét

A gyömbér fogyasztása javíthatja a kognitív funkciókat is, mivel csökkenti a gyulladást és az oxidatív stresszt az agyban. Az orvosok úgy vélik, hogy a gyömbér lehet az Alzheimer-kór és sok más neurodegeneratív rendellenesség potenciális természetes kezelése és megelőző szere.
Számos tanulmány igazolta, hogy 800 mg gyömbér naponta 8 héten át javította a figyelmet és a memóriát a középkorú nők körében.

Csökkenti a rossz koleszterinszintet

Segíthet a zsírok metabolizmusát és a vérzsír szintjének csökkentését. Egy tanulmány szerint azoknál, akiknél magasabb lipidszintet mértek és naponta 45 g gyömbért fogyasztottak be 45 napon keresztül, jóval alacsonyabb rossz koleszterinszintet és triglicerid szintet mértek a kísérlet után, mint a gyömbért nem fogyasztó kontrollcsoportban.

Segít az csökkenteni szívbetegségek kockázatát

Szabályozhatják a vérlemezkék aktivitását is, amelyek vérrögök képződését segítik elő, ugyanakkor megakadályozzák az kontrollálatlan vérzést.
A gyömbér rendszeres fogyasztása szabályozza a vércukorszintet és a vérnyomást, és elősegíti a jó szív- és érrendszeri egészséget. 3 hónapon keresztül napi 2 gramm gyömbér fogyasztása, nagymértékben csökkentheti a diabeteses betegek vérnyomásszintjét.

Segít a rák terápiájában

A kutatók a közelmúltban megvizsgálták a 6-gingerol-t, amely a gyömbérben jelen lévő vegyület. Azt állítják, hogy ez a vegyület rákellenes tulajdonságokat kínálhat, mivel azt találták, hogy gátolja a rákos sejtek osztódását és elszaporodását. Ráadásul azt is megfigyelték, hogy ez a vegyület gátolja a tumorok érképződését.
Egy tanulmány szerint a napi 2 gramm gyömbér csökkentette a gyulladást, ami a vastagbélben a tumor kialakulásához vezet.
A vizsgálatok igazolták, hogy a gyömbér hasznos a vastagbélrák kezelésében. Számos olyan vizsgálat azonban jelenleg is folyik a vegyület hatásosságát illetően a hólyag, máj, bőr, nyirok és mellrák lehetséges kezelésére.

Így kell alkalmazni:

Azért, hogy mindezeket az előnyöket maximálisan kihasználhassuk, a gyömbér fogyasztását be kell vezetnünk a napi étrendünkbe. Például használ a gyömbért saláták, húsok vagy desszertek, illetve italok ízesítésére.
Gyömbéres teát is készíthetsz, amelyet reggelente érdemes üres gyomorra meginni.
Először tégy oda egy csésze vizet forrni, majd adj hozzá 4-6 vékony nyers gyömbér szeletet. Ezután lassú tűzön még kb. 15 percig főzd. Öntsd ki a teát és ízesítsd nyers mézzel.
Egészségedre!

Ha te is szoktál szalonnát sütni, ezt a titkos sütési módszert neked is ismerned kell!



A szalonna sokak szerint a világ legegészségtelenebb élelmiszere. Azonban, ha jól van elkészítve, és nem tartalmaz adalékanyagokat, akkor mértékletes fogyasztásával egyáltalán nem kockáztatjuk egészségünket.

Hozzávalók:

  • 1 darab húsos szalonna
  • 1 liter víz
  • 0,5 csésze granulált só
  • 1 hagyma
  • néhány cikk fokhagyma
  • fűszerek ízlés szerint

Elkészítés:

1.Forraljuk fel a sóoldatot egy lábasban (tegyük az összes összetevőt a vízbe, kivéve a szalonnát, oldjuk fel a sót, és forraljuk fel).
2.Tegyük a megmosott szalonnát a sós vízbe úgy, hogy minden oldalát érje, és főzzük tíz percig.
3.Húzzuk le a tűzről, és hagyjuk a sós lében ázni a szalonnát egy napig.
4.Ezután vegyük ki a sós léből, hagyjuk lecsorogni, majd kenegessük be apróra vágott fokhagymával.
5.Ha szeretnénk még fűszeresebbre, akkor szórjuk meg piros paprikával, és különböző szárított fűszerekkel.
6.Egy napra tegyük a hűtőbe, majd ezután fagyasszuk le a szalonnát.
7.Ha lefagyott, akkor készen is van. Mikor kivesszük, olyan aromás íze lesz, mintha igazi házi, füstölt szalonnát ennénk.


Soha nem volt még ilyen finom a sertés húsod! Így készítsd el, hogy tökéletes legyen!



A húsokat érdemes megtanulni jól elkészíteni, ugyanis egyáltalán nem mindegy, hogy mennyi időt főzöd, vagy sütöd, hogyan fűszerezed.

Ehhez a recepthez jó, ha sertés bélszínt használsz, hiszen ez nagyon jól megpuhul, és ízletesen elkészíthető.
Alig fél óra, és máris hihetetlenül finom ebédet tudsz varázsolni.

Hozzávalók:

  • 800 gramm sertésbélszín
  • 3 evőkanál méz
  • 3 evőkanál olívaolaj
  • 45 gramm cukor
  • 1 citrom
  • 3 cikk fokhagyma
  • 2 evőkanál dijoni mustár
  • 2 szál oregánó
  • 1 liter víz
  • 45 gramm só

Elkészítés:

 
1.Készítsük el a pácot. Szükségünk lesz egy légmentesen záródó üvegre is. Oldjuk fel a sót, és a cukrot a vízben.
2.Mossuk meg a húst, és távolítsuk el a zsíros, eres részt. Tegyük bele a sós, cukros lébe, és hagyjuk ázni a hűtőben 45 percen keresztül.
3.Ezután vegyük ki a léből, csorgassuk le, majd itassuk le egy papírtörlővel. Helyezzük egy tepsibe.
4.Készítsük el a szószt. Vágjuk apróra a fokhagymát, és keverjük el a citromlével, az oregánóval, a mézzel, az olajjal, és a mustárral. Locsoljuk meg ezzel a szósszal a húst, majd süssük 30 percen keresztül a 190 fokra előmelegített sütőben.
Minden 6 percben nyissuk ki a sütő ajtaját, és locsoljuk meg még egy kicsit a szósszal, hogy ne száradjon ki.


Soha nem veszek drága bolti kenyeret! Így sütök 55 ft-ból olyat, ami napokig friss marad!



Annyian kértétek a kenyér receptjét,hogy most ide leírom nektek.

Házi kenyér “öreg tésztával”.

Öreg tészta hozzávalók:fél kg kenyérliszt,1 dkg élesztő,3-3,5 dl víz.
A hozzávalókat jól összegyúrjuk,és szobahőmérsékleten,fóliával letakarva egész éjszaka kelni hagyjuk.(12-14 óra).Ha nagyon meleg van akkor 4 óra múlva be kell tenni a hűtőbe,nehogy túlkeljen.

Kenyér hozzávalók:fél kg kenyérliszt,1 dkg élesztő,2-3 evőkanál olaj,2 teáskanál só,25 dkg öreg tészta,3 dl víz.
A lisztet,az élesztőt,az öreg tésztát,az olajat,a sót egy tálba tesszük és hozzá öntjük a vizet.
Szép simára dagasztjuk a tésztát.Akkor jó,ha jó rugalmas tésztát kapunk.
Mikor kész letakarjuk és 30 percig kelesztjük.Utána gyúrjuk át egy kicsit és még 15 percig pihen.
Kibéleljük a formát (nekem kacsasütő formám van) sütőpapírral és a megformázott kenyeret beletesszük.1 óra 15 percig lefedve kel.
230 fokos előmelegített sütőbe tesszük,de előtte bevagdaljuk a tetejét és az edény tetejét valamint a kenyeret egy kisit bespricceljük vízzel.50 perc a sütés,de a vége előtt 5 perccel leveszem az edény tetejét,és úgy pirítom egy kicsit.
Mikor kész a forró kenyeret jól bespriccelem vízzel.Hűlés közben szépen becserepesedik.
Remélem sokaknak segítettem.Nem bánjátok meg,ha megsütitek.
Jó sütögetést kívánok!



Mindig ezt a receptet használom és soha nem csalódtam! Így készül a házi kenyér jénaiban!



Ha egy igazán ropogós, napokig friss, omlós házi kenyérre vágysz, akkor ki ne hagyd ezt a receptet, ami azonnal elvarázsol majd! Így készíthetsz jénaiban házi kenyeret!

Hozzávalók:

  • 50 dkg liszt,
  • 1/3 élesztő(50 g-os)
  • 1 evőkanál olaj
  • 1 teáskanál só
  • 1 kávéskanál cukor
  • 3 dl víz
  • pici margarin a jénai aljának kikenéséhez

Elkészítése:

A liszt közepébe kis fészket készítek és beleöntök 1 dl langyos vizet, beleteszem a cukrot és belemorzsolom az élesztőt.
Meghintem liszttel és megvárom, amíg felfut. Ha felfutott hozzáadom az olajat, sót és 2dl langyos vizet (ha túl kemény lenne, lehet még pici vizet hozzá adni).
Összegyúrom és deszkán kidolgozom. Duplájára kelesztem. Amikor megkelt gyengén átgyúrom és cipót formázok belőle.
Beleteszem a kikent, kilisztezett jénaiba (csak az alját kell kenni) és 15 percig pihentetem. Közben előmelegítem a sütőt.
Bevágom két helyen a kenyeret és ecsettel lekenem vízzel.
A jénai tetejét is bevizezem, hogy gőz keletkezzen. 200°C-os sütőben 20 percig sütöm fedővel majd kb.20 percig fedő nélkül, amíg szép színe nem lesz.
Ha megsült kiborítom a tálból és lekenem vízzel.
Ezt a receptet még Anyukámtól kaptam régebben de sosem volt időm kipróbálni. Most itthon vagyok a 2,5 éves kisfiammal és megtaláltam a receptet a többi között. Gondoltam megsütöm jobb lesz a kisfiamnak is mint a bolti(sok adalékanyaggal sütött)kenyér. Nagyon ízlik az egész családnak, azóta nem vettem boltban kenyeret.


Házi kenyér 5 perc alatt – dagasztás, kelesztés nélkül!




Öt perc a munka, harminc perc sütés, és már ott gőzölög az asztalon az írek mesés kenyere! Nagyon jó kis aduász arra az esetre is, ha elfogy a kenyér, vagy nincs kedvünk boltba menni, mert vacak az idő.

Nem egyszer találkoztam már a dagasztás nélküli kenyérrel különböző blogokon, de megmondom őszintén az, hogy valamit nem kell dagasztani, önmagában enyhén szólva kevés, ha azt nézzük, hogy 12 órát kell pihentetni a tésztát, aztán további egy órát, meg a tálat melegíteni még húsz percig.  Na ez nem az a recept! Hanem az, ami ötperces munkával kezdődik és harminc percnyi láblógatás után ropogósra sült kenyérrel ért véget. Méghozzá az írek híres szódás kenyerével, aminek a héja kopogós-ropogós, és aranybarna. Ezt a kérget azonban nem kell tépnünk, könnyű harapni, a belseje pedig puha és lyukacsos…
A mennyiségeket kétféle módon fogom megadni, egyszer dekában, másodszor pedig a kefir poharával mérve azoknak, akiknek nincs kedvük mérlegezni.
Hozzávalók:
– 50 dkg finomliszt (5 enyhén púpozott pohár liszt)
– 1 teáskanál só
– 1 teáskanál cukor
– 1 teáskanál szódabikarbóna
– 2 pohár kefir vagy natúr joghurt (150 g-os)
– 2 dl víz (1 pohár víz)
Elkészítése:
A sütőt 200 fokra kapcsoljuk! A száraz hozzávalókat egy keverőtálba szórjuk, majd a közepébe beleöntjük a kefirt és a vizet. Kézzel olyan tessék-lássék módra összedolgozzuk, tényleg csak nagyjából, ahogyan a képen is látszik.
A lényeg, hogy egy lágy tésztát kapjunk, amit végül nagyjából kerekre igazgatunk és egyszerűen beleemeljük egy sütőpapírral kibélelt jénaiba. Most jön a kozmetikázás: vizes kézzel a tetejét elsimogatjuk, hogy picit simább legyen, majd késsel bevágjuk keresztalakban.
Már mehet is a sütőbe, ahonnan bő harminc perc múlva illatozó, aranyszínre sült formában emelhetjük ki és tehetjük az asztalra legnagyobb örömünkre
Jó étvágyat!
Szerző:Rupáner-Gallé Margó




Az egész világon tarolt ez a fánk! Nincs dagasztás, hosszas sütögetés, az íze pedig mennyei!




Ha meguntad már a hagyományos vacsorákat, készítsd el ezt az fánkot! Fogyaszthatod akár sajttal, akár fokhagyma öntettel, de mivel aránylag semleges ízű az alapmassza lekvárral is eheted. Ha sósan szeretnéd enni, akkor a cukormennyiség felét használd fel.

Hozzávalók:

  • 500 ml joghurt
  • 1 tojás
  • 1,5 evőkanál cukor
  • teásknaál só
  • 2,5 csésze liszt
  • 0,5 teáskanál szódabikarbóna
  • olaj

Elkészítés:

 
1.Öntsd a szobahőmérsékletű joghurtot egy edénybe, add hozzá a tojást, a sót, és a cukrot.
2.Keverd hozzá a megszitált lisztet, és a szódabikarbónát. Ennél a receptnél fontos, hogy együtt keverd a masszához a lisztet és a szódabikarbónát.
3.Addig kavargasd, míg egy csomómentes masszát kapsz.
4.Hagyd szobahőmérsékleten állni egy fél órán keresztül. Ez idő alatt a joghurt reakcióba lép a szódabikarbónával.
5.Amikor azt látod, hogy kis buborékok képződnek a massza felszínén, akkor foghatsz neki a sütéshez.
6.Önts egy serpenyőbe egy kevés olajat, majd kanállal csorgass masszát bele. Egy kisebb, de vastagabb palacsintamasszát fogsz sütni. Mikor az egyik oldala szép barnásra pirult, akkor fordítsd meg.



Készíts olyan tökéletes rizst, amilyet az éttermekben szolgálnak fel!



A tökéletes rizs elkészítéséről sokan csak álmodoznak és számos olyan balul sikerült kísérletezésen vannak már túl, mint az ellágyult gócok, a félig főtt szemek vagy ezek keverékei. Próbálod követni a csomagoláson lévő utasítást, de nem sokat érsz el vele?

Valahogy soha nem akar sikerülni és már azon vagy, hogy vásárolj egy rizsfőzőt, miközben te szeretnél a jó rizsfőző lenni. Amit minden mesterszakács tud, az az, hogy nincs egyetlen olyan módszer, amely minden rizsfajtához megfelelő volna.
A rizs típusától függ, hogy kell-e áztatni vagy, hogy milyen fűszerezés illik hozzá a leginkább. Annak érdekében, hogy az ízletes, különálló, tökéletesre főtt szemeket készíthess, kövesd ezeket a technikákat!

Öblítés és áztatás

A legtöbb fehér rizst le kell öblíteni, amíg a víz ki nem tisztul, annak érdekében, hogy megszabadulj a felesleges keményítőtől, ami miatt a rizs összeragadhat. Ez eltarthat pár körig. Ha nem szívesen végzed ezt a folyamatot, akkor kihagyhatod, ha hosszú szemű rizst választasz. A barna rizsnél azonban minimum 30 perc- 1 órás áztatásra van szükség.
Nem muszáj öblíteni és áztatni sem, de ha éjszakára beáztatod a rizst, azzal növeled az emészthetőségét, a szemeknek jobb lesz a vízfelvevő képessége, gyorsítja a főzési időt és csökkenti az arzén és a fitinsav szintjét. A fitinsav megakadályozza az olyan ásványi anyagok felszívódását, mint a magnézium vagy a kalcium.
Sok szakácsok legalább 20-30 percig áztatja a rizst főzés előtt, ami az éjszakán át tartó áztatás helyett megfelelő.
Íme, ezeket kell áztatni: közepes szemű fehér vagy barna, rövid szemű fehér vagy barna, basmati, jázmin és texmati.
A vad rizs esetében legalább 6-8 órás áztatás segít csökkenteni a főzési időt.
Főzés előtt az áztató vizet le kell önteni!

Víz arány

Ez az, amin a legtöbben elbuknak. A fehér rizseknél (hosszú szemű, basmati, jázmin) a legjobb vízarány: 1 csésze rizshez kb. 1/2-1/3 csésze víz.
Barna rizs esetén ez az arány: 1 csésze rizs és 2 csésze víz (vagy húsleves).
A vadrizs főzése még hosszabb időt vesz igénybe, még több vizet igényel, így a megfelelő arány: 1 csésze rizshez 3 csésze víz.

Főzés

Öntsd össze a rizst és a vizet egy közepes vagy nagy serpenyőben, adj hozzá 1 evőkanál vajat vagy olajat és 1 teáskanál sót. Főzd a rizst fedő nélkül addig, amíg a víz fel nem forr.
A fehér rizseknél párolja a rizst közepes-alacsony lángon fedő alatt vagy alacsony szinten, amíg az összes vizet fel nem szívja, ami jellemzően 15-20 perc. Ne emeld fel a fedőt!
A nem áztatott barna rizst 45-50 percig le kell párolni fedő alatt. Előre áztatott barna rizs 20 perc alatt elkészíthető fedő alatt.
A vad rizsnél alacsony lángon párold 20 percig, ha volt előzetesen áztatva. Ha nem, akkor 45 percig.
Nem számít, melyik rizstípust választod, NE kukucskálj! Ha felemeled a fedőt, akkor jelentős mennyiségű gőz szökik el, ami meghiúsítja a tökéletes rizs elkészítését. Ami az ízesítést illeti, szabadon használhatsz fűszereket a vaj és a só mellett.
Ne feledd, hogy a rizs a főzéssel megdagad, így felezheted vagy duplázhatod az adagot, attól függően, hogy hány főre főzöl.

A töltött káposzta 3 alapvető titka, amit sok háziasszony nem ismer!



Egy jó töltött káposzta minden magyar ember álma, nincs az az alkalom, amikor ne ennénk meg szívesen legalább egyet belőle. És valljuk be, talán minden háziasszony álma még az, hogy ő tudja készíteni a legjobb töltött káposztát. Ami után minden vendége, minden családtagja megnyalja mind a tíz ujját!

De hogyan készül a tökéletes töltött káposzta? Melyik a legjobb töltött káposzta recept – amikor annyi van belőle, ahány háztartás?
Ebben segítek most neked. Megmutatom neked, hogy mi az igazán jó töltött káposzta 3 titka. Ígérem, hogy ha elkészíted a töltött káposztát úgy, ahogy én ebben a receptben mutatom, akkor sikert fogsz a család és a barátok körében is!

Töltött káposzta recept

Ez a recept 8 db nagyméretű töltött káposztához elegendő.

A töltött káposzta hozzávalói

Az igazán jó töltött káposzta első titkaa hozzávalókban rejlik.
Ez egy ünnepi étel, aminek meg kell adni a módját. Még ha nem ünnepre készíted is, ne felejtsd el, hogy a töltött káposzta hagyományos karácsonyi, lakodalmas, disznótoros étel. Ezért ha tökéletes töltött káposztát szeretnél, akkor jó minőségű füstölt húst, szalonnát és kolbászt használj hozzá – hidd el, az eredmény megéri!
Én a hagyományos, füstölt hússal és savanyított káposztából főzött változatot készítem. De a töltött káposztának egészen más változatai is ismertek, a szabolcsi töltött káposzta pl. paradicsommal, édes káposztából készül. Amúgy ahány háztartás, annyi szokás. Én magam sem készítem mindig egyformán. Most azt a receptet írom le neked, amelyiket a vendégeim a legjobbnak szeretik, és ha valamilyen ünnepélyes alkalomra főzöm, semmit sem hagyok ki belőle.
  • 1 kg savanyú káposzta
  • 8 db savanyított vagy édes káposzta levél (a külső nagy levelek)
  • 80 dkg darált sertéshús (comb vagy lapocka)
  • 1 dl rizs (ha nincs mérőpoharad: kb. 1/3 bögre)
  • 20 dkg nyers füstölt hús (lehet pl. tarja)
  • 10 dkg füstölt szalonna
  • 10 dkg füstölt paprikás kolbász
  • 1 db tojás
  • 1 fej hagyma
  • 1-2 gerezd fokhagyma
  • 1 db babérlevél
  • 1 db csípős pirospaprika
  • 2 tk. pirospaprika
  • 2 dl tejföl
  • Fűszerek: só, bors, petrezselyem vagy kapor

Töltött káposzta elkészítése

A tökéletes töltött káposzta készítésének második titka az előkészítésben rejlik. Egy kis időt kell csak rászánni előző nap, és nem fogod megbánni!
  • Előző este beáztatod a füstölt húst. Másnap félig megfőzöd, és hagyod a levében kihűlni.
  • Ha édes káposzta levelekkel készíted, leforrázod őket, hogy a levél megpuhuljon és lehessen bele csomagolni (egyszerűbb, ha savanyított leveleket veszel, de valamivel drágább). Ha nagyon savanyú a káposzta, kicsit kimosod.
  • A rizst megpárolod – kétszer annyi víz kell hozzá.
  • A szalonna felét felszeleteled vékony szeletekre, a kolbászt és a füstölt húst is felvagdalod nagyobb darabokra. A szalonna másik felét felvágod kockákra.
  • A hagymát is apróra összevágod, a fokkhagyma gerezdeket szétzúzod.
  • A darált húst egy tálba teszed. A szalonna kockákat kicsit kiolvasztod, a felvágott hagymát megpárolod a zsírján és az egészet a húshoz adod.
  • Hozzáteszed a párolt rizst (többek között ezért a tökéletes töltött káposzta második titka a megfelelő előkészítés, mert nem lesz kemény, ha a rizst előre megpárolod), megsózod, megborsozod és hozzáadod a piros paprika felét.
  • Az egész tölteléket összekevered, közepébe lyukat készítesz, és beleütöd a tojást. Összekevered még egyszer, kézzel össze is gyúrod és 8 részre osztod a 8 darab töltött káposztához.
  • Egyik tenyeredbe teszel egy káposztalevelet, beleteszed az egy adag tölteléket. Becsomagolod a káposzta levelekbe, két szélét felhajtod és feltekered.
  • A töltött káposzta összeállításához első lépésként egy nagy lábos aljára berakod a savanyú káposzta felét.
  • Ráhelyezed a töltelékeket (vagyis a becsomagolt káposztákat), közben a kolbász és füstölt hús darabokat is belerakosgatod. Végül az egészet betakarod az aprókáposzta másik felével.
  • Tetejére jön a plusz ízesítés, amitől még kitűnőbb lesz a töltött káposzta. Beleteszed a babérlevelet és a csípős paprikát (ha nem szeretitek, nem kötelező), ráteszed a szalonna szeleteket, rászórod a pirospaprika másik felét.
  • Valamelyik oldalán beleöntöd a füstölt hús levét (előtte megkóstolod, ha nagyon sós, felhígítod). 2-3 ujjnyi legyen a folyadék a tetején. A töltött káposzta főzésre kész.
  • Az egészet lefedve felteszed párolódni. Ha a lé elpárologna, közben vízzel pótolod. És ez az igazán finom töltött káposzta elkészítésének harmadik titka. Fontos, hogy a végén ne maradjon sok lé a lábosban. A töltött káposzta akkor igazán jó, ha a főzés végén kevés lé marad alatta. Amikor a hús megpuhult és a szalonna elolvadt, kész az étel.

A töltött káposzta tálalása

Egy nagyobb tálra kiszeded az aprókáposztát, rárakod a töltött káposztákat, a füstölt húst és a kolbászt, tejföllel és petrezselyemmel (vagy kaporral) díszíted.
Megteheted, hogy szalonnából többet veszel, 8 szeletet bevagdalsz és megsütöd. Nagyon jól mutatnak majd ezek a szalonnából készült “kakastarélyok” a töltött káposzta tetején.
Tejfölt külön is adsz hozzá. Ne feledkezz el arról, hogy van, akinek a töltött káposzta csak kenyérrel ehető.

A töltött káposzta tárolása

A töltött káposzta jól tárolható, hűtőszekrényben néhány napig, sőt egy hétig is  eláll. Arra figyelj, hogy ne a tejföllel együtt tedd el, mert úgy könnyebben romlik.
Töltött káposzta képek: saját felvételek
Ha fontos Neked az otthon darált hús, és szükséged van egy praktikus, könnyű húsdarálóra, a képre kattintva találsz!
Forrás – Háztartás Ma facebook oldalát itt tudjátok kedvelni :facebook.com


Ha ezeket a trükköket alkalmazod, a legfinomabb töltött káposztát készítheted el!



Az erdélyiek egyik jellegzetes eledele a töltött káposzta. Ha egyszer sikerül Erdélybe látogatnod, ki ne hagyd ezt a finomságot. Egy életre bele fogsz szeretni!

Ha otthon is szeretnél majd töltött káposztát készíteni, az alábbi tanácsokat jó, ha megfogadod.
1.Annak érdekében, hogy a töltött káposzta ne égjen oda, használjunk öntött vas, vagy egy vastagabb aljú edényt. Kuktában is főzhetjük, ha már egy kicsit biztosabbak vagyunk az elkészítésében, és nem kell kóstolgatnunk közben, hogy mikor lett kész.
A fedelet mindig szorosan zárjuk rá. Ha a sütőben készítjük akkor nagyon lassú tűzön készítsük. Öntsük alá vizet, vagy olaj, tejszín, és zöldfűszerek keverékéből készített levet.
2.Ha mindenik töltelék tetejére egy kis kocka vajat teszünk, akkor sokkal finomabb lesz.
3.A tapasztaltabb háziasszonyok úgy tartják, hogy ne csak “szalmaágyra” (vékonyra vágott káposzta) fektessük a töltelékeket, hanem egy pár zöldséget is tegyük közé. Bármilyen zöldséget, zöld fűszert vágjuk apóra, öntsünk rá olajat, majd erre tegyük a vékonyra vágott káposztát, és a tölteléket.
4.Amikor felöntjük vízzel, bármilyen húsalaplével, vagy borral is pótolhatjuk.
  1. Keletebbre a káposzta helyett szőlőlevelet is szoktak használni, ekkor tejszínes fokhagymás lével öntik fel.


Íme a tökéletes fasírt titka! Amióta így készítem még aznap elfogy az egész!




Vagy kicsit jobban megsül, vagy túl kemény, vagy nem sül át a közepe, vagy nem elég jó az íze, vagy épp túl olajos… Valahogy nehéz eltalálni, hogy igazán tökéletes fasírtot készítsünk.

Ezzel a recepttel nem lesz ezek után nehézség a fasírt készítésében! Tökéletes állagú, ízű, kinézetű, eredeti, hagyományos fasírtokat készíthetsz ezek után, így csinálta a nagymama is. Annál finomabbat pedig sose ettük. 

De mitől lesz jó a fasírt

Az egyik legfontosabb dolog a jó minőségű darált hús. Ez általában apróra darált sertéshús szokott lenni (a titok, hogy ne legyen túl száraz, itt kimondottan szerencsés, ha szaftosabb a hús, a legjobb erre a célra a dagadó, de a comb is jó. A lényeg, hogy ne karaj legyen). De készülhet darált sertés és marhahúsból vegyesen, mostanában egyre többen így készítik.
A fasírt tipikus összetevője, amitől olyan lesz az állaga, amilyennek lennie kell: a zsemle (vagy kenyér). Mindenképpen szikkadtból kell készíteni. És a titok… Ha zsemlét teszel bele, olyat keress, ami nem az a felfujt puffadt fajta, mert azt ha beáztatod, csirizszerű massza lesz. Legyen nehéz, és kicsi, attól jobb lesz a fasírt állaga. Ahogyan a tejtől is, amibe víz helyett áztatod.
Kell még bele hagyma, fokhagyma, só, bors, paprika, apróra vágott petrezselyem. Sok helyen adnak még hozzá majoránnát, kevés őrölt köményt, és aki csípősen szereti, erős paprikát vagy chilit.

Íme, a legtökéletesebb alaprecept!

Hozzávalók:
1 kg darált hús sertés vagy sertésmarha felesben1 nagy fej vöröshagyma apróra vágva 6 gerezd fokhagyma apróra vágva vagy zúzva 3 zsemle vagy 3 kisebb szelet kenyértej 1 csokor petrezselyemlevél 3 egész tojás enyhén felverve 3-4 teáskanál sóbors ízlés szerint2 teáskanál pirospaprika zsemlemorzsa olaj a sütéshez
Elkészítés:
A száraz zsemlét vagy kenyeret apróra vágjuk, majd kevés tejjel leöntötjük és kézzel összemasszírozzuk. Akkor jó a massza, ha nem lehet kinyomkodni belőle tejet, mégis minden kis része szívott be folyadékot, tehát jól átázott. (Ha több tejet adtunk hozzá véletlenül, akkor alaposan nyomkodjuk ki belőle, különben a fasírt túl lágy lesz, és szétesik sütés közben.)
A darált húst egy nagy tálba tesszük, majd hozzáadjuk az apróra vágott vöröshagymát és fokhagymát, a 3 egész tojást (amit előtte egy kis tálkában enyhén felverünk), a zsömlemasszát, az apróra vágott petrezselyemleveleket, megsózzuk (adagonként adjuk hozzá a sót, nehogy elsózzuk), borsozzuk, meghintjük a pirospaprikával, majd alaposan átkeverjük, átgyúrjuk az egészet. (Kézzel a legjobb dolgozni.)
Amikor minden jól elkeveredett, kisebb golyókat formázunk belőle és kevés zsemlemorzsában megforgatjuk. Forró olajban aranybarnára sütjük.


Az unalmas fasírt helyett ezt próbáld ki: sajttal töltött darálthúsos fészek



Egyszerű elkészíteni, és nem kell olajban sütni.

Hozzávalók:

  • 80 dkg darált sertéshús
  • 30 dkg darált csirkehús
  • 1 db vöröshagyma
  • 200 ml tej
  • 70 gramm kenyér
  • só (ízlés szerint)
  • őrölt feketebors (ízlés szerint)
  • 200 ml tejföl
  • 2 db tojás
  • 150 gramm kemény sajt
  • kapor (ízlés szerint)
Keverjük össze a darált sertés és csirkehúst, majd adjuk hozzá az apróra vágott hagymát.
A kenyeret áztassuk be 100 ml tejbe, majd ha puhára ázott, kinyomkodás után adjuk hozzá a darálthúshoz.
A maradék tejet öntsük hozzá a darálthúshoz, sózzuk, borsozzuk ízlés szerint.
A keverékből először formázzunk alma méretű golyókat, majd azokból készítsünk fészkeket, melyeket aztán tegyük az olajozott tepsibe.
Elkészítjük a tölteléknek valót: reszeljük le a sajtot, keverjük össze a tejföllel, a tojásokkal és az apróra vágott kaporral.
A fészkeket töltsük meg a töltelékkel, majd a 200 fokra előmelegített sütőben süssük 25-30 percig.
Ehhez a recepthez a fentiek helyett másféle darálthúst is használhatunk,
Forrás: bidista.com

Egy új finomság: sütőben sült krumpli fasírt – 100-szor finomabb, mint a megszokott fasírt!



A jól elkészített zöldségfasírtok nagyon ízletesek tudnak lenni. Személy szerint a kedvencem a krumplifasírt, hiszen annyira ízletes, hogy senki el sem hiszi, hogy nélkül készült.

Hozzávalók:

  • 4 nagyobb krumpli
  • 1 hagyma
  • 1 sárgarépa
  • 1 evőkanál paprikakrém
  • 1 csokor petrezselyemzöld
  • ½ csokor kapor
  • 1 szelet kenyér

Elkészítés:

 
1.Mossuk meg jól a krumplit, majd főzzük meg a héjában. Utána hámozzuk meg, és reszeljük le.
2.Adjuk hozzá a lereszelt sárgarépát, és az apróra vágott hagymát. A kenyeret áztassuk be egy kicsit, majd csavarjuk ki a vizet belőle, és nyomkodjuk hozzá a krumplis keverékhez. Sózzuk és borsozzuk ízlés szerint.
3.Adjuk hozzá az apróra vágott fűszernövényeket is.
4.Kézzel formázzunk kisebb golyókat belőle. Közben olajozzuk be a kezünk, hogy ne ragadjon hozzá a massza. Forgathatjuk zsemlemorzsába is fasírtokat, így ropogósabbak lesznek.
5.Tegyük egy sütőpapírral kibélelt tepsibe őket, majd süssük mindkét oldalukat 15 percig, míg szép aranybarnák lesznek.
  1. Fogyaszthatjuk zöldségsalátával, krumplipürével, rizzsel, vagy akár sült paprikával is.

Krumplis fasírt – azonnal a rabja leszel és többé nem kívánod a húsos verziót!




A hagyományossal szemben ez a változat spórolós és nagyon finom. Egész biztos, hogy nagy kedvenced lesz.

Ez egy nagyobb adag, arányosan lehet csökkenteni.

Hozzávalók:

  • 1 kg darált sertéshús
  • 3 nagy fej hagyma
  • 3 csokor petrezselyem
  • 1 kg reszelt burgonya
  • 4 tojás
  • 2 gerezd fokhagyma
  • 25 dkg zsemlemorzsa
  • bazsalikom (elhagyható)

Elkészítés:

Lereszeljük a burgonyát, kifacsarjuk, hogy megszabaduljunk a felesleges nedvességtől.
Hozzáadjuk a darált húshoz, majd belekeverjük az apróra vágott petrezselymet, fokhagymát, vöröshagymát is.
Végül mehet bele a zsemlemorzsa, a tojások, majd ízlés szerint sózzuk, borsozzuk (aki szereti a bazsalikomot, tehet bele).
Miután jól összedolgoztuk, minimum fél órát hagyjuk állni a hűtőben, hogy összeérjenek az ízek.
Henger alakúra formázzuk, forró olajban kisütjük, majd törlőkendőre kiszedjük és lecsepegtetjük.













Mentés






















Mentés

Mentés

























Mentés
























Mentés
























Mentés
























Mentés
























Mentés




























Földalatti házak, mint sürgősségi menedékhelyek

A sürgősségi menedékhelyeket főként a hidegháború idején elkövetett nukleáris támadásokra gondoltam. Újabban, hónapok bizarr időjárásával, a tornádó menedékházak megrendelései virágoznak.

Vészhelyzetben használt földalatti otthon
De ha egy földalatti otthonban lakik, ott van egy sürgősségi menedékhely - és nem szűkös, hideg vagy sötét, mint a kisebb menhelyek gyakran.
Sok föld-védett házat beépített önfenntartással készülnek. Vannak, akik még a villamosenergia-hálózaton kívül is vannak, ami még az áramellátás megzavarása után is nagyon lakható. Ha rendelkezésére áll a készlet, és készletedet vásárolsz, egyszerűen megtarthatsz egy olyan ételt, amely hosszabb ideig tart, ha szükséges.
A földalatti házakat sok évig tervezték és tervezték, nagyon korlátozott karbantartással. A védett lakóházakban használt vasbeton nagyon védett, és talán még azt is felfedezheti, hogy biztonságosabb réteget helyezhet el a földalatti háza alatt, vészhelyzetek esetén.
Adj menedéket ...
A sikeres kutatások éve minden földi védett otthonba kerül, és mindegyik a tervezési specifikációkkal készül. Ha azt szeretné, hogy a házat menedékként is alkalmazza, vagy egy menedékhelyet adjon hozzá, akkor ezek beépíthetők az építési tervbe.

Földalatti házaspár


Ha jelentős mélységbe helyezi otthonát, még a nukleáris támadás ellen is ellenállóbb lesz. Valójában néhány elhagyott 
rakéta silót adtak el a civileknek, akik viszont biztonságos és biztonságos földalatti otthonokként értékesítik őket.
Egyes vállalatok olyan otthonokat építenek, amelyek szintén bomba-menedékhelyek, és a földet önmaguk és a külvilág között pufferként használják. A felszín felszínén lévő épületeket elpusztíthatják egy robbanás közeli, de védeni fogjátok, ha a ház föld alatti szobáit használja, amelyek több száz méterrel vannak a felszín alatt.
Elsődleges és másodlagos ...
Az Ön elsődleges lakóhelye alatt a katasztrófa utáni időtartam függ Öntől és a tervétől. Ezek a mély menhelyek biztosítanak helyet az Ön, a család és a háziállat számára. Az 1500-3000 négyzetméteres teljes méretű lakások földalatti mélységben is beépíthetők, így elsődleges lakóhelyük, valamint sürgősségi menedékük szolgálhat.

Jó oka van annak a lehetőségnek a befogadására, hogy vészhelyzet esetén menedéket találj a földalatti otthonodban. Egyes menedékhelyekről úgy gondolják, hogy bombabiztosak, de a 
bunkerekamelyek ebben a kategóriában készülnek, semmiképpen sem alkalmasak a mindennapi életre. Ezek a menedékhelyek néha tartalmaznak élelmiszer-készleteket és más lényegi anyagokat, de nem olyan típusúak, amelyek mindennapi életükben élhetnek, mint például a föld védett otthona.

Földalatti Shelter
A ma meglátogatott földalatti otthonok megmutatják Önnek, hogy a földalatti élőhely még mindig lehetővé teszi egy jól megvilágított és szépen berendezett otthont. A bunkerek, vagy bombák, tornádók vagy vegyi támadások menedékhelyei, kényelmesebb és valószínűbb módja a nyugtalanság vagy az erőszakos időjárás alatt.
Egyes házak, amelyek menedéket nyújtanak, megerősítették a tetőket és a földes vagy betonfalakat. A lakótér tartalmazhat üvegházat vagy udvarot, amely segítené a fényt az otthonba. Az esővízgyűjtés, fúrt kutakkal vagy esőztető csatornákkal, tiszta vizet biztosít az otthonokba, amennyiben nincs kémiai fenyegetés. A napelemek napról napra energiát gyűjthetnek, és lehetőség van arra, hogy acéllemezburkolatokkal lezárják, ha baj van.
Következtetés ...
Számos speciális funkció szerepel a földalatti lakásokban, amelyeket úgy terveztek, hogy menedéket is használjanak. Természetesen egyesek - különösen a Preppers - külön erőfeszítést kívánhatnak.

Írta: Kevin Knatloa

Először 2012. november 5-én jelent meg
Frissítve: 2013. november 22


Izlandi Turf Házak

Jelenlegi kultúránk ma arról szól, hogyan lehet otthonunkat "zöldebbé" tenni, vagy környezetbarát. Bár ez a kulturális szószóló úgy tűnik, hogy valami új, Izland évek óta tökéletesíti az energiatakarékos otthonok modelljét. Izlandi gyep házak már körülbelül egy nagyon hosszú idő, és úgy tűnik, hogy a környezetbarát építési játszhat döntő szerepet, hogy milyen lakások épülnek a jövőben.

Izlandi Turf Ház
A legtöbb ősi kultúrában a gyepházakat úgy tekintették, mint a szegényekre, akik nem engedhetik meg maguknak a jobb lakhatást. Nem ez volt a helyzet Izlandon, ahol a tulajdonában egy gyep ház tagjai között elterjedt volt mind a szegények, valamint az erőteljes főnökök. A 9. században, fű építésére használták longhouses által használt Nordic emberek a régióban, mind lakóegységek és a munka céljából. Sok ilyen ház épült legalább részben földalatti (vagy földalatti).
Turf háborúk ...
Ahogy az idő telt el, ugyanúgy készült a gyepházak tervezése. Ahelyett, ragasztás egy nagy közösség otthona emberek a faluban, elkezdtek épület külön házakat, hogy kapcsolódik egymáshoz keresztül egy központi folyosón. Ez segített a Nordicseknek abban, hogy továbbra is erős közösségérzetet élvezzenek, miközben saját helyüket hívják.

Izland vadászházak
Lehet, hogy kíváncsi tudni, hogy milyen típusú anyagot használtak egy gyepház építésében. Az egyes házak vázát szakmákból vagy driftwoodból gyûjtött fából készítették, és a falak és a tetõk elkészítéséhez füves erdõt használtak. A fa ritka áru volt Izlandon, így a falubeliek kénytelenek voltak kicserélni vagy kereskedni, hogy készen álljanak az otthonuk építésére. A gazdagabb falvak képesek voltak elég fát beszerezni, hogy faluk és padlójuk fából készültek legyenek, de a szegények kénytelenek voltak a gyepet használni.
Vesz egy falut ...
Amikor a falusiaknak szüksége volt a fűre, hogy otthont építsenek, akkor a mocsarasokba mentek. A Nordics számos különféle eszközt használt a mocsárban levő gyep vágására, hogy megfeleljen az előírásoknak. Az otthonok felépítéséhez használt fát gyakran az évek során kellett megváltoztatni. Meddig tartott egy darab gyep, számos tényezőtől függött: az elvágott személy mestersége, a talaj összetétele és a környezet. Előbb vagy utóbb meg kell változtatni a füvet.

Több Turf Homes Izlandon
Az egyik ok, amiért a Nordics használta ezt az anyagot, azért volt szabad és nagy mennyiségben. A téli hónapok mindig nagyon hűvösek voltak, és a gyep nagyszerű szigetelőt tartott a melegben tartásért, és a hidegfűzet elszántsága is óriási volt a minimálisra csökkentése érdekében, ami megakadályozta a levegőt. Ez rendkívül fontos volt, hiszen ebben az időben nem volt mód arra, hogy otthon hűtse vagy hűtse központilag.
Következtetés
A modern kultúránkat, amelyek arra törekednek, hogy energiahatékonyabbá váljanak, nagyon valószínű, hogy a gyepházak népszerűsítik a visszatérést, különösen azért, mert meg tudják menteni a vagyont a fűtési és hűtési számlákon. 





Föld védett házak


Az olyan időszakokban, amikor az olaj és egyéb fűtőanyag-alapú üzemanyagok szűkösek, érdeklődik a föld védelmére szolgáló otthonok iránt. És egyre népszerűbbek. Az emberek megtanulják, hogy nem olyan, mint egy bunkerben vagy egy barlangban élni - most már a legtöbb kényelmet élvezheti, és még mindig a Föld barátja.

A Föld otthonra lakott
A föld védett otthonai közé tartoznak azok, amelyek gyakorlatilag láthatatlanok a felszínen, valamint olyanok, amelyek olyan homlokzattal bírnak, mint a hagyományos otthonokban.
Ha otthonodat fedezi, a hűtési és fűtési költségei általában kevesebb, mint fele annyi, mint egy hagyományos otthonban. Ráadásul általában nem sokkal többet költenek a fejlesztésre.

Amerikában sok energiát használnak, még akkor is, ha közel állunk ahhoz, hogy az olyan országok, mint például Kína, elhomályosítsák a csúcsteljesítmény felhasználójának kétségbeesett tiszteletét. Fontos figyelembe venni az energiahatékonyságot az élet minden területén, beleértve nem csak a kocsit, hanem a lakóhelyet is, ahol élsz. Az öko-barátság és a zöldség kiválasztásakor a lakástípus nagyban különbözhet a fosszilis tüzelőanyagok.


Földi menedékházak

A Föld-berm házak majdnem ugyanolyan energiahatékonyságúak, mint a teljesen földalatti házak. Emellett a tető földből készült, amely zöldebb lábnyomot ad a háznak. A falakat védő falak, melyek a tetővel együtt laknak, lehetővé teszik az otthonok számára, hogy kevésbé negatív hatással legyenek környezetükre.

A föld védett otthonokban használt földet szintén "marginális" földterületként lehet visszanyerni, amelyet egyébként nem használnak. Azáltal, hogy olyan vagyontárgyat vesz igénybe, amely nem gazdálkodási célt szolgál, és visszaadja annak természetes zöld tájjába, természetesebbé teszi a területet. A barlangokban és kavicsbányákban lévő épületek lehetővé teszik, hogy élettelen területeket vegyen be, és újra zöld életet töltse meg őket.


Earth Berm Home terv
Az 50-esek ... A

Föld jó szigetelő, és nagyon jó kondenzátor is. Ez azt jelenti, hogy elnyeli és tárolja a hőt, különösen akkor, ha nedves. Hőt és hűvösséget takaríthat meg, ami kellemesebbé teszi az otthonokat egész évben. A legtöbb régióban a 4 méter mély és alatti föld egész évben 50-55 fokos fahéán. Az 50-es éveinek tetszene.


Kétféle hőtömeg létezik, amelyek a föld által védett otthonokban működnek együtt. A föld tömege nem valami, amit ellenőrizhet, de az épület tömege jól van az irányításodban. Az otthon építése a talaj bizonyos mélységében lehetővé teszi, hogy mérsékeltebb hőmérséklet-ingadozásokat okozzon. Az északi államokban épített föld-berm házak a déli országok házainak éghajlata lehetnek.

Komikus és színész Steve Martin Földi Berm Home
De várj, van még ...

A földet a menedékhelyen segít nem otthoni melegítésben, hanem hűtés közben is. A normál építési mélységben, amely hat és nyolc láb között lehet egy egyszemélyes lakásban, a levegő kényelmes az évszakok szinte minden részén. A föld védett otthonokban a hőmérséklethez kapcsolódó szűk tartomány nem csak a téli fűtésben, hanem a nyári hűtésben is segít.

Írta: Kevin Knatloa
Először 2012. november 5-én jelent meg
Frissítve 2015. február 10-én




Földalatti városok





A földalatti városok gyakran társultak olyan fikciós művekkel, mint például Jules Verne vagy futurisztikus filmek, mint a klasszikus "Metropolis". Ezek a földalatti városok védett helyet kínálnak sok ember számára, hogy élni, dolgozni, enni, utazni és vásárolni. Azonban a földalatti városok ma is valósággá teszik azokat a több ezer embert, akik életüket a Föld felszínén végzik.

Régi Seattle-i Underground City
A földalatti városok valósággá váltak, mert sok olyan látnivalót kínálnak, amelyet az emberek élveznek, anélkül, hogy helyet foglalnának a felszínen. Néhány ilyen város szükségszerűen fejlődött ki, míg mások a föld alatt eredő szolgáltatások bővítésével jöttek létre. Mindenesetre a földalatti városok új helyet kínálnak az emberek számára, hogy kényelmesen éljenek és dolgozhassanak.
Mi az a földalatti város?
Technikailag egy földalatti város olyan összekötött alagutak rendszere, amely az emberek számára lehetővé teszi az emberek életét, munkáját és mozgását. Sok földalatti város alakult át a tranzit rendszerek, mint például a metró, amely bővítette a szolgáltatásokat, hogy magába foglalja az üzletek, éttermek, munka központok és még élőhelyek.
A földalatti városok számos okból dolgoznak, amelyek közül az egyik az, hogy a környezetet szabályozzák, ami azt jelenti, hogy nagyon meleg vagy hideg éghajlaton is létezhetnek, és fenntarthatják a kényelmes hőmérsékletet. Néhány földalatti városban még nagyobb épületek és éghajlati rendszerek is vannak, amelyek a felszín alatti mennyezet kényelmét kínálják, segítve ezzel a földalatti klausztrofób érzés enyhítését.

Atlanta Underground City
Hol található földalatti városok 
A világ számos földalatti városa van, de a leghíresebb a Montrealban található RESO. Az RESO a világ legnagyobb földalatti városa, és több ember él itt, mint bármely más hasonló város.
Egy másik népszerű földalatti város a torontói PATH, amely a világ legnagyobb földalatti bevásárlóközpontját mutatja be, közel négymillió négyzetméternyi üzlethelyiséggel. Ez a két kanadai város az észak-amerikai kontinens hidegebb területein helyezkedik el, ahol a téli időszak időjárási viszonyai brutálisak lehetnek.
Japánban olyan föld alatti hálózatok vannak, amelyek egyenként kisebbek a kanadaiaknál, de kiterjednek arra is, hogy közel 7600 négyzetméternyi kiskereskedelmi üzlettel rendelkezzenek a földalatti összes bevásárlóutcán. Ez a terjeszkedés részben a japán szigeteken kialakult szűkös ingatlanfeltételek miatt következett be.
Az Egyesült Államok büszkélkedhet számos kisebb földalatti városban, az Atlanti-óceán mellett, ami vitathatatlanul a legérdekesebb. Az 1920-as években megjelent Atlanti-óceáni városhoz hasonlítva ez a földalatti város 1968-ban kezdődött, és 1989-ben újra megnyitották, és még mindig erős. Az Albany, a New York-i Empire State Plaza számos olyan funkcióval büszkélkedhet, amelyek számos éttermet, élelmiszer-pályát, YMCA-t, busz- és rendőrállomást és számos kormányzati épülethez kapcsolódnak.

Montreal földalatti város
A föld alatti struktúrák más amerikai városokban léteznek: Boise, Idaho; Chicago, Illinois; Cleveland, Ohio; Dallas, Texas; Crystal City, Virginia; Houston, Texas; Irvine, Kalifornia; Minneapolis és Saint Paul, Minnesota; New York, New York; Oklahoma City, Oklahoma; Philadelphia, Pennsylvania; Richmond, Virginia; Rochester, Minnesota; Rochester, New York; Seattle, Washington; Vicksburg, Mississippi; és Washington DC.
Nincs kétség afelől, hogy a földalatti városok az évek során kibővülnek, mint a térkiemelés és a környezet irányítása. Sokak számára ez lesz a jövő hullámai, mivel több ember fog dolgozni, üzletelni, enni és élni a föld alatt.

Írta: Kevin Knatloa

Publikálva 2014. július 15-én


Földalatti házak





Az öko-barát lakástulajdonosok lazíthatnak abban a tudatban, hogy földalatti vagy földalatti otthonuk szinte mindent megvéd. Meglepődnénk, milyen könnyű és nyitott ezek a házak, mivel "underground" lehet, hogy úgy gondolja, hogy olyan, mint a pincében, akit gyermekként ismertek.

A Föld otthonra lakott
A földalatti lakások eléggé önellátóak, és ez csak az egyik oka annak, hogy egyre népszerűbbekké válnak.
Nem fogyasztanak annyi energiát, mivel a talaj biztosítja a szigetelésüket, és sok esetben a napenergia hőt termel az otthonról. Egyes házak napkollektorokat foglalnak magukban, és lehetővé teszik a napfény elfogását, és a fa kandallók kiváló hőforrások (bár nem olyan zöldek, mint a szén kibocsátása). Ezenkívül lehetővé teszik a beltéri vizet fűtött zuhanyozók számára is.
Természetes szigetelés ...

Egyes földalatti lakásoknak nagyobb része van a ház felett, ahol mások úgy tűnik, hogy majdnem beleolvadnak a földbe, amely támogatja őket. A föld védett házakban a lakóterület gyakran a fagyvonal alatt van, természetes szigetelést biztosítva. A szigetelés egyéb formáit is magukban foglalhatják, attól függően, hogy hol épülnek fel.


A földalatti házak közössége
Nap vagy tűz? 

Napokon, amikor szükség van hőre, a földházak gyakran összegyűjtik a napkollektorok által igénybe vehető energiákat, de kellemes, ha a hűvös estéken tűz keletkezik. A téli hónapokban akár nyár lehet.

Ez egy kicsit trükkös finanszírozás a földalatti házak számára, hiszen sok hitelező nem szokott megszokni a hagyományos lakásokon kívül. De ha a hitelezők látják az otthonok minőségét, lehetnek nyitottabb elme. A föld védett házai általában tűzállóak, a bútorok kivételével, és ellenállnak a szél és a földrengés károsodásának.

Debunking bunkerek ...

Fontos, hogy a földalatti lakások potenciális tulajdonosai megértsék, hogy nem bunkerek a hagyományos értelemben, és nem is hasonlítanak a bunkerekre (de lehetnek viharos menedékhelyek). Lehetnek esztétikailag kellemesek.

A csökkentett közüzemi számlák nagyon vonzóak azok számára is, akik vásárlást keresnek vagy saját földet védő otthont építenek.

A Missouri földalatti otthona
Az élő földalatti lehetővé teszi a lakástulajdonos számára, hogy mentességet élvezzen a legtöbb hóviharra és tornádóra, és ők is jól tudják fizetni az ember saját tettei során bekövetkező katasztrófák idején. Ha eljön az idő, amikor az üzemanyag már nem áll rendelkezésre, akkor a nap- vagy a szélenergiát használhatja otthonának önellátására.

Amikor az emberek földet védő otthonokba utaznak, meglepődnek attól, hogy milyen szellős és könnyűek lehetnek. A legtöbb embernek van egy képük egy barlangról vagy bunkerről az elméjükben, amikor a földalatti lakásokra gondolnak.

Mucho Grass ...

A felszín alatti ház fűtése és hűtése évente 200 dollárba kerülhet, ahelyett, hogy a tipikusabb 200 dollárt havonta, ha földön él. Az otthonok tiszták és csendesek, gyakorlatilag karbantartásmentesek. A nyáron a nyári kaszálás kisméretű kompromisszum.


Modern földalatti ház
Következtetés ..
.
Vannak olyan építők, akik sok munkát végeznek a földalatti házakon, az Egyesült Államok különböző részein. Egyes lakástulajdonosok inkább azt szeretnék, ha maguk végezik a munkát, és ez pénzt takarít meg, amíg tudják, hogyan kell elvégezni a szükséges munkát. Az ásatás nagyvállalat, majd köveket építenek betonfalak alapjaként. Forduljon a szakemberekhez, ha saját földalatti házat építesz, hogy minden szempontból energiatakarékos és vonzó legyen.


Írta: Kevin Knatloa

Először 2012. november 5-én jelent meg
Frissítve: 2013. november 22



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése