2018. január 24., szerda

Az irtóhadjárat jelei






Az irtóhadjárat jelei


A Chemtrails jelenségről





2014.01.04 16:29

Kapcsolódó linkek..


 
Mostanában megint ment a csámcsogás chemtrail ügyben,de még mindig nagy a homály...
Nem árt egy kis ismétlés,miről is szól valójában..

"Tulajdonképpen, mi is az a ”Chemtrail”?

Az a feladatuk, hogy elektromágneses hullámok, talajra telepített elektromágneses
hullámmezô oszcillátorok ú.n. gyrotronok és ionosszféra-fûtô létesítmények
mûködtetéséhez kedvezô atmoszférikus körûlményeket biztosítsanak.
Az aerozol részecskék segítségével az irányított energia fegyverek hatékonyabban
mûködnek. A plazmasugár terjedését optimálisan segítô egyensúlyi és részecske sûrûségi állapotról van szó.

Barium port szórnak szét, amit aztán a Nap uiltravioletta sugarai foto-ionizálnak. Ezt
követôen alumínium plazmát hoznak létre úgy, hogy elektromágnesesen ”rá kattintanak” az aerozol fém kation részecskéire vagy HAARP-al, vagy talaj telepítésû gyrotronnal(Ground Wave Emergency Network), vagy ûrbe telepített lézer-el.

A barium segítségével nagyobb sûrûségû alumínium-plazmát lehet létrehozni. Ilyen
módon sûrûbb részecske telítésû plazmát nyernek, mintha csak az atmoszférát ionizálták volna. Nagyobb sûrûség (több részecske) azt is jelenti, hogy az egymással összeûtközôrészecskék magasabb elktromos töltést nyernek, több van jelen belölûk az összeûtközés pillanatában.
Amit megpróbálnak ott fenn csinálni, az töltött részecskék segítségével mûködô plazma-sugár fegyver.Chemtrail a közeg - GWEN impuzus radarállomások, kûlönbözô HAARP létesítmények és ûrbe telepített lézerek adják a mûködési eljárást, vagy leegyszerûsítve:
Chemtrail a közeg, irányított energia a mûködtetô.

A szervezetre gyakorolt hatások


Csak szórd szét és kattints rá.

Ezek Oroszország, Kanada, USA és Európa országaiba telepített rendszerek. Az exotikus fegyverek mozgó, helyhez kötött, talajra telepített, repûlô vagy mûholdas rendszerek is lehetnek.
A rendszer lehet támadó, vagy védekező is EM- és rakétatámadások ellen. Ionoszférikus részecske-búra adja a védöpajzsot (elektromos szúnyogháló szerûen) EM- és rakétatámadások ellen. Csak fújd szét és elektromágnesesen pumpáld fel.
Amikor létrehozzák ezeket a pajzsokat a gyrotron állomások pulzáló,elektromágneses sugárzása segítségével, kizárják, kirekesztik a mágneses háttérmezôt. Ezeket a pajzsokat rétegelt ”tetôbúra” szerûen is ki lehet képezni kûlön, rakétavédelmi szempontok szerint.
A chemtrail spray-be kûlönbözô anyagokat lehet belekeverni, pl. szenet, ami elnyeli a mikro hullámhosszú sugarakat, vagy fémpelyheket ami elvakítja a légvédelmi radart, ”Spoofer”(svindli) sprayt, ami színes, mágnese plazma segítségével elbújtatja a harci gépeket. Mûholdra telepített fegyverekkel is kísérleteznek. Mérômûszerrel felszerelt aktivistáknaksikerûlt bemérni mikrohullámhosszú, röntgen és egyéb ismeretlen (talán alacsony intenzitású lézer?) sugárzást.

Chemtrails


Lefotóztak a chemtrailból elektromágneses fûtés által kiváltott gáz plazma képzôdményeket. A vízszintes plazma oszlop képzôdmények technikai megnevezése ” horizontális drift plazma antennák ” és fûggôlegesek neve ”oszlopos központi lencsék”. Kûlönbözô nagyságú ”gáz-plazma gömbök” kapcsolódnak ehez a technológiához. Ezek az atmoszférikus ”gáz-plazma gömbök” nagyon jól használhatók adó/vevôként kitûnô sugárreflektor és egyéb optikai tulajdoságaik révén. Képesek digitális vagy analóg hanghullámok továbbítására is. A bariumnak nagyon jó, az ûvegnél jobb tûkrözô tulajdonságai vannak.

Mindez mirôl árulkodik?

Valakik nyakig ûlnek a törvénytelen, honi kémkedés bûnében, az elektromágneses hulámokon lovagló, elektromosan vezetô ”gáz-plazma gömbök” kiválóan alkalmasak agykontroll programozásra. A mûholdak programozhatók, hogy nyomon kövessék tested bármely részének elektromágneses frekvenciáit.
  
Ezek, a ”gáz-plazma gömbök”-et hordozó elektromágneses sugarak mágneses polaritás és frekvencia térképezés segítségével rá tudnak ”ragadni” és képesek nyomon követni az emberek szemét, fûlét, gerincét és más, éerzékeny testrészeit. Ezek, az elektromosan kapcsolt ”gáz-plazma gömbök” épp úgy tudnak képeket tárolni, mint a film egyes kockái.Ez egy olyan részecske sugár, ami egyben egy frekvencia fegyver is. A technológia segítségével a mûhold képes holografikus agy kontroll filmet, képet, hangot és érzelmeket tölteni az emberekbe.
A Légierô (Air Force) közzétette az "Air Force 2025" nevû publikácíóban, hogy virtuális, kibôvített valóság segítségével elért agykontroll a céljuk. A komputer programtól és a célul választott személy lekiállapotától fûggöen,lehet az illetôt feszegetni, nyugtalanítani, érzelmileg fellobbantani, megfélemlíteni,manipulálni, elektronikusan megerôszakolni vagy kínozni. A rendszer letapogatja az agyhullámokat és leleplezi a gondolatokat. A mûhold felderíti a bioenergetikai aláírásodat[body biometrics] és a földrajzi terûletet folyamatosan végigkeresva nyomon követ.

Mi vagyunk ennek a technológiának a laboratóriumi patkányai. Valaminek nagyon félre kellett csúszni a hadászat és hírszerzés oldalán, ahhoz, hogy ezt nyélbe tudják ûtni. Mivel közvetlenûl a kormányhoz vagy katonasághoz kötött kísérleti projektek gyakran kompartmentalizálódottak, valaki/k titokban, hivatalos jóváhagyás nélkûl folytatják ezeket a kísérleteket.
Másrészt, a viselkedés-és agykontroll programmok a MKULTRA alá rendelve jóvá voltak hagyva. Az országunk történelme során kísérleteztek korábban is saját állampolgárokon. Itt most mûhold irányítású, elektromosan töltött részecskéket sugárzó, frekvencia fegyverrel végrehajtott, napi 24 órán át folyó, személyek ellen irányuló támadásról van szó. A pszichotronikus fegyvereket az ENSZ tömegpusztító fegyverré nyilvánította.(de bevethetőek saját lakosság ellen..)
A "HAARP"-al földrengést lehet elôidézni, de röntgensugárzás segítségével fel lehet kutatni földalatti, katonai létesítményeket, arany vagy olaj lelôhelyeket is. Az ionoszférát fûtô létesítmények a horizonton túlnyúló, vagy tenger alatti kommunikációt is tudnak biztosítani. A rendszerrel szabályozni lehet az idôjárást és természeti csapásokat is ki lehet váltani. Az egészet összevetve a tetôdön átmenô auróra kulcslyuk, amit a ”háztályi”,mûholdra kapcsolt biztonsági berendezéseid nyújtanak, a komputert/telefont lehallgató Echelon rendszer, plazma mögé rejtett, rendfenntartó helikopterek, lopakodó repûlôgépek,beûltetett testrészek, biztonsági kamerák egyûtt egy globális ellenôrzôrendszer hálózatot képeznek.

Haarp térkép

Ezek sugárzó fegyverek. Két, egymást fedô sugár csatlakozva részecske-ion sugarat képez, ami a célról visszatûkrözôdve holografikus képet kûld vissza a mûhold felé. Alkalmas távkémkedés végrehajtására. Két keresztezett sugár feltehetôen skaláris energiát hoz létre. Ez a nyomon nem követhetô energia felhasználható atomfegyver hatásának megfelelô robbantásra, vagy védelemre. Ez a keresztezett energiasugár képes megsemmisíteni az emberi test belsô elektromos rendszerét, vagy alacsony frekvencia esetében, távirányított elektromos ûtést okoz a testben. Képzeld el, ha valaki egyenáramù vezetéket zárna rövidre a fejeden. Skaláris energia hatékony úgy kézifegyverként, mint tank ellen. Alkalmazható elektronikai berendezések ellen és nagymérvû áramszûnet elôidézésére is. Skaláris energiatámadás ellen nincs effektív védôpajzs. Ólom, kerámikos anyag, vagy mélyen a föld alá épitett létesítmények tudnak csak ellenállni, vagy magasan a harctéri szint fölött kell elhelyezkedni.
Ezekkel a létesítményeken dolgozók gyakran hallanak kûlönbözô hangokatt, vagy zûmmögést. Az esetben, ha valaki folyamatosan hangokat, vagy egyenletes alaphangot hall, remegést, égetô érzést, a fejében robbanásokat észlel, idegrendszeri vagy immunrendszeri károkat vesz észre magán, elektronikus hangokat vagy plazma hangot vél hallani, mélyen a belsô szerveiben fájdalmat érzett vagy állandó fejfájást vagy más,megmagyarázhatatlan, beteges tûnetet vesz észre, akkor lehet, hogy irányított energiával mûködô agykontroll fegyver hatásának volt kitéve. Ezek a fegyverek el lehettek helyezve helikopteren, sugármeghajtású repûlôgépen, lopakodó vadászgépen vagy mûholdon.
Az irányított energiasugárzást és elektromágneses hullámokat kûldhették úgy kézi szerelvénybôl, mint mobiltelefon vagy mûholdas tv torony segítségével.
Lehet, hogy valaki/k nagyon félnek a világ ökológia rendszerének ember okozta összeomlását követô közelgô éhinségtôl, forradalmaktól és félelmûkben mégjobban összekuszálják az egész Földet chemtrailekkel, nagy skálájú gáz plazma agykontroll kísérleteikkel? Ez az utolsó kétségbeesett kisérletûk a világ maradék erôforrásainak megkaparintására? Vagy kényszerképzet hajtja öket a világhatalom és a pénzrendszer feletti kontroll megkaparintásáért? Valaki biztos áhítozik (többek között az EM fûtésû chemtrail következtében is) olvadó sarki jégmezö alatt rejlô olajmezôk megkaparintására.A harmadik világ tagállamai nincsennek ebben a csapatban. A fejlett országok nemigen engednék be öket.

Haarp állomás

Minden NATO tagállam automatikusan agykontroll alá van helyezve, az erôs, oszcillálló elektromágneses hullámokkal besugárzott, mérgezô chemtrail nyomában pedig terjednek a betegségek. Végûl meg fog károsodni a DNA-nk is. Kockára tettûk a Föld forgását és tengelydőlését amikor elkezdtûnk kísérletezni a mágneses térre alapuló hadászati technológiával.
Talán már most késô?
Az USA -nak a NATO támogatásával végrehajtott globális hatalmi törekvése a polgári jogok beszûkítését eredményezte. Charlotte Iserbyt és Al Martin szerint korábbi KGB és STASI tanácsadók sûrögnek az új amerikai ”Office of Total Information Awareness” irodáiban. Ôk hozzák létre most az új amerikai személyazonossági igazolványt (national ID). A ”Nyitott Égbolt” szerzôdés alapján orosz és német katonai gépek repûlnek légterûnkben. Tulajdonképpen kik azok akik a plazmafûggöny mögé bújva repkednek felettûnk és akiket a légi becsaspás technológiájában járatlan átlagállampolgár UFO-nak hisz? Úgy tûnik, egy új "Project Paperclip" van folyamatban.
Az új gengsztereket nyugodtan összecsaphatjuk azzal a korábbi 2000-el, akiket ”Bush Papa” hozott korábban Irakból, akik jelenleg Nebraska-ban laknak. Az elitista kormány ûrbe telepített, irányított energia fegyverrel fog sakkban tartani valamennyiûnket, ha Bush és a kriminális agytrösztjének tervei valóra vállnak és a ”New American Century” csoport – PNAC politikája fog érvényesûlni. Szabadon tudják megtámadni bármelyik ország valamennyi állampogárát. Ezek a fegyverek éghajlatháborút, idôjárás háborút, agy háborút, cyber háborút, betegség háborút, katasztrófa háborút és felfedezhetetlen háborút is eredményezhetnek. Összevetve gazdasági háborút válthatnak ki. Ha nem sikerûl megfékeznûnk ezt a rendszert, akkor az emberiség milliárdjai fognak meghalni alumínium és barium mérgezésben. Milliárdok halhatnak meg rossz termés, éhinség következtében.
A fegyverrendszer növekvô számú szírohamot, stroke-t és rákos megbetegedést fog kiváltani. Nôni fog a halva szûletett csecsemôk, vetélések és fogamzásképtelen emberek száma. A chemtrail spay gyakran tartalmaz szennyezôanyagokat: gombát, baktériumot, vírust, szárított vörös vérsejtet, kristályanyagot, szenet, fém kationt, lithiumot, egyéb vegyi anyagot, nehéz fémet és a jó Isten se tudná megmondani mit nem – valószínûleg inteligens port, vagy nano maradványt. Az amerikai lakósságon éveken át végrehajtott biológiai fegyver kisérleteket nem lehet többé eltitkolni. Telefújták az égboltot baktériommal, amik az ultravioletta fény behatása alatt mutálódtak -micsoda remek ötlet. Mi vajon elfogadható veszteségnek számítunk, ez így volt megtervezve?
Tudom, hogy a tervet irányítók többségének hatalmas részesedése van a gyógyszeriparban is. GM magok (melyek képesek csírázni az elektromágneses löttyben is), fegyverkezési és irányított energia kifejlesztésére kötött egyezmények, olajûzletek, genetikai és agykontroll kutatás. Néhány résztvevônek már az ôsei is támogatták anyagilag és politikailag is a népszaporulat megfékezésére irányuló programmokat, eugenikát, Hitlert, Maót, Sztálint, Lenint, Marxot, Pinochetet, Husszeint és más diktátort. A nagyobb résztvevôk között vannak a Latin- és Dél- Amerikában tevékenykedô halál selejtezô (death squad) osztagok feltalálói. Ôk nagy nyereségeket zsebelnek be halálesetek és megbetegedések révén. Elég szemre venni Rumsfield Úrnak a Tamiflu-ból származó nyereségét.
Feltételezem, hogy akik mindezt irányítják ismerik a vele járó veszélyt és óvatosan elbújnak a védett, légszûrôs irodáikban, otthonaikban, bázisokon és gépkocsijaikban. Azt is el tudom képzelni, hogy ök ellenmérget is kapnak, ami altávolítja testûkbôl és az agyukból a bariumot és az alumíniumot is. Ha nem, akkor nem értették meg ennek a destruktív fegyverrendszernek messze nyúló következményeit. A Kongresszus valószínûleg képtelen felfogni milyen szörnyû fegyverrendszer és ellenörzô hálózat finanszírozására szavaztak.
Ahogyan én értelmezem, a GWEN rendszer kiöregedésével párhozamosa kíérletek folynak a 10-12 mágneses pólusra telepített, mélyen a földbe rejtett szabad energia csapokra kapcsolt ”Tesla tornyokkal” is. Talán már készen is vanak? Ez, Tesla halál-sugár fegyverek által biztosítaná az egész Föld feletti totális ellenôrzést és hatalmat. A természetesen mágneses Földûnk nem azért lett teremtve, hogy egyesek fegyvereik és szolgáltatásokat árúsító vállalataik számára generátorként használják.

network.hu
Gwen torony

Felsôrendû-egységes rendszerek (Over-unity systems [Tesla devices]) egyenlôre még a fel nem tárt, valószínûleg teljesen még meg sem értett, ember gyártotta energia csoportba tartoznak. Láthatóan, eddig, az ember által elôállított és használt energia formák nem váltak bolygónk javára. Talán ideje lenne végre felderítenûnk a bioenergia, szél, napfény, vízierô adta lehêtôségeket. Szûkség van egy, az egész világot magában foglaló, más, egységes, megújítható energia programmra.
Van jó hír is? Igen. Az elmúlt 8 évben tonnaszámra sprayeztek részecskéket Amerika,
Európa, Skandinávia, Keleteurópa és ahogy eddig láttam, Oroszország felett is.
Amit kifújnak, szétfújja a szél. Igaz? Ezek az anyagok jelen vannak globálisan mindenûtt.Mi az értelme annak, hogy elôször mérgezô anyagot szórsz szét a 24 NATO tagállam felett, amit aztán a sztratoszférában uralkodó légáramlatok (Jet streams) széthordanak a föld minden pontjára. Egy biztos, az ellenségeid száma megnô.
   Ezeknek az országoknak vize, levegôje és talaja úgy át van itatva fém kationokkal, hogy ezek a fegyverbuzik képesek lehetnének már ma egymásra kattintva szétb*szni egymás agyát, amikor csak kedvûk szottyan hozzá. Miután agyonverték egymást néhány éven keresztûl égô sugár-pallóssal és tönkre pörzsölték a Föld egyes részeit, fel kell majd,hogy fedezzék, hogy csak egy totálkáros emberi faj és becsôdölt gazdasági helyzet maradt meg nekik..."
 






Nem ölõ fegyverek





2012.08.05 11:04

Kapcsolódó linkek..



A gyorsabb és tartósabb béke eszközei

Úgy védd meg magad, és társaidat, hogy ne ölj! A történelem kezdeteitõl - s különösen az ölést tiltó nagy világvallások elterjedése óta - ezt a (mindeddig) szinte lehetetlen feladatot kellett (volna) megoldania azon közösségek vezetõinek, akik a más közösségekkel kialakult súlyos konfliktusok idején vezették népüket.
Ügyes diplomáciai, hírszerzési manõverekkel, kompromisszumkeresõ hozzáállással olykor-olykor sikerült is áldozatok nélküli sikert elérni, de az esetek túlnyomó többségében a gyõzelmi mámort emberek százainak - ezreinek, millióinak, stb. - kiontott vérével kellett megfizetni. Mindeddig. Mert most itt az új lehetõség az áldozatok nélküli küzdelemre (ha minden kötél szakad, és végül mégis harcolni kell): a nem ölõ fegyverek.


Rendfenntartási célokra már viszonylag régen alkalmaznak olyan eszközöket, amelyek bizonyos körülmények között esetleg harctéren is sikeresen használhatóak. (A könnygáz pl. alkalmas lehet a harctéri ellenfél megzavarására, védekezõ-képességének csökkentésére is.) A laboratóriumokból azonban egyre több olyan fegyver (és egyéb hadiszer) kerül ki, amely háborús szituációban a könnygáznál lényegesen hatásosabban alkalmazható az ellenfél ölés nélküli semlegesítésére. (Akusztikus fegyverek, elektromágneses-impulzus-, valamint mikrohullám-fegyver, fém-gyengítõ, gumioldó, robbanómotort-leállító vegyianyagok, stb.)
A legtöbb - a nyilvánosság számára is bizonyos mértékben hozzáférhetõ - fejlesztés az Egyesült Államokban folyik, többek között a Los Alamos National Laboratory-ban, a Marine Corps Research Center-ben, a Pennsylvania State University, Institute for Non-Lethal Defense Technologies részlegében és sok egyéb kutatóhelyen.

Az Egyesült Államok hadügyminisztériuma már a 80-as évek eleje óta foglalkozik a témával, s bár az érdeklõdés a 90-es évek elején alábbhagyott, néhány éve újra nagyobb figyelmet kaptak a nem-ölõ fegyverek. Többek között Chris és Janet Morris NÖF (nem-ölõ fegyver) aktivistáknak köszönhetõen, akik elérték, hogy személyesen is fogadták õket a Pentagonban, és meghallgatták érveiket. Chris Morris lelkész a nem ölõ fegyverek érdekében kifejtett munkáját az evangelizáció részének, egy sajátos missziónak tartja. A Pentagon-beli látogatás alkalmával kiderült, hogy a tábornokok egy része is osztja nézetüket abban, hogy az amerikai fegyveres erõknek szükségük van ilyen típusú fegyverekre. Szomáliában például, a békefenntartásra odavezényelt amerikai katonáknak a tömegbõl lövöldözõ orvlövészekkel kellett megküzdeniük: ez merõben új szituáció volt, amely a tengerészgyalogosokban is fogékonyságot ébresztett a nem-ölõ fegyverek iránt. A kormány is - bár a hagyományos fegyverekhez képest csekély, de - egyre növekvõ mértékű pénzügyi keretet biztosít ennek a kutatási területnek.

Néhány a legfontosabb nem-ölõ fegyverek közül:

Kémiai anyagok: Alvást, kábulatot elõidézõ szerek (a kísérletek már a végsõ stádiumban vannak), irritáló szerek (pl. könnygáz, bűzt árasztó anyagok.).

Optikai fegyverek: Átmeneti vakságot okoznak: kis energiájú lézer, optikai bomba (a már hadrendbe állított fegyver használatát - a végleges vakság veszélye miatt - a javított változat elkészültéig átmenetileg megtiltották az USA hadseregében.)

Akusztikus fegyverek: Egyik típusa alacsony frekvenciájú - folyamatos - sugárzást gerjeszt (50 Hz alatt), amely a cél-személyben zavartságot, hányingerrel járó erõs rosszullétet idéz elõ. (Különösen repülõkrõl és helikopterekrõl történõ alkalmazásához fűznek nagy reményeket.)
Más változata "akusztikus lövedéket" lõ a célpontra (hangimpulzust), amely nagyerejû, tompa ütésként ér célba, s harcképtelenné teszi az ellenfelet. A hangot elektronikus úton is gerjeszthetik, de pl. a san diegói Maxvell Technologies nemrég szabadalmaztatott akusztikus fegyvere egy hengerben belobbanó gáz robbanásának (koncentrált, pontosan irányított) hangjával éri el az elõbb említett hatást.

soundwaves


Bénító lézer: A vázizmok megbénításával - max. 220 méteres távolságból - teszi harcképtelenné a célszemélyt.

Nagy energiájú mikrohullám: Egyik változata, amelynek hullámai mélyebben behatolnak a szervezetbe, fájdalomérzetet, gyengeséget, zavartságot okoz, a másik változat a bõrfelületen égés-szerű fájdalmat okozó, de valódi sérüléssel nem járó hevítéssel operál. Sikeresen lehet alkalmazni a mikrohullámot az ellenséges jármûvek motorjának leállítására is.


Feltartóztató "hadiszerek": Ragadós hab, csapda-háló és ultra-síkosító folyadék.
Az ellenfél hadieszközeinek tönkretételére kifejlesztett kémiai és biológiai szerek: Egy részük a gumi és műanyag alkatrészek feloldására, a benzin- (gázolaj-, stb. …) utánpótlás tönkretételére alkalmas, mások a fémeket és az ötvözeteket teszik rideggé, könnyen törhetõvé.
Bizonyos (égést gátló) anyagok az ellenséges jármûvek közelében a levegõbe juttatva a robbanómotoros jármûvek leállását képesek elõidézni. Ugyanerre a célra alkalmasak - többek között - azok a mikrokapszulák, amelyek hõ hatására eredeti méretük százszorosára tágulnak.

Nagy energiájú elektromágneses-impulzus fegyver: Rövid, intenzív energia-impulzust bocsát ki átmeneti áramlökést hozva létre a megcélzott készülékekben (több ezer voltos feszültséggel), amely tönkreteszi a félvezetõs alkatrészeket. Műholdra telepíthetõ változat is készül, de rakéta orrába építve is hatásos lehet (támadás elõtt a célterületre kilõtt rakétákkal megbénítható az ellenfél radar-, kommunikációs-rendszere, az elektronikus alkatrészekkel rendelkezõ fegyverek is használhatatlanná válnak. (
Videó a Discovery Channel honlapján)

Sound_cannon_2 






Az Egyesült Államok katonai doktrínája elsõsorban nem háborús szituációkra ajánlja a nem-ölõ fegyvereket. (Suhajda: Non-Lethal Weapons For Military Operations Other Than War.)
Az igaz, hogy a békefenntartó katonák kerülhetnek leggyakrabban olyan szituációba, amikor a hagyományos fegyverek használata az utolsó pillanatig kerülendõ - pl. a kõdobáló fiatalokkal szemben - de az itt - és a rendfenntartásban - szerzett tapasztalatok alapján a nem-ölõ fegyverek remélhetõleg fokozatosan bekerülnek a hagyományos hadviselésbe is.
A polgári rendfenntartásban rohamosan terjednek pl. a kilõhetõ elektródás sokkolók, az USA minden rendõrõrse fel van szerelve ilyenekkel. A statisztikák meggyõzõek: A bűnelkövetõi és a rendõri sérülések és halálesetek is jelentõsen (70-80 százalékkal !) csökkentek bevezetésük óta.

A terrorista fenyegetések erõsödése is növeli az alternatív fegyverek iránti érdeklõdést, mert számos kritikus helyzetben (pl. túszejtés, gépeltérítés) ezek kínálják a legjobb - legkevesebb ártatlan áldozattal járó - megoldást.
Így aztán egyre nagyobb pénzek fognak áramlani e terület kutatásába, és egyre jobb, megbízhatóbb fegyverek kerülnek ki onnan.
Hosszabb távon elképzelhetõ, hogy minden típusú katonai feladat elvégezése lehetségessé válik ilyen eszközökkel, és ez olyan lehetõség, ami alapjaiban fogja megváltoztatni a közösségek közti feszültségek és konfliktusok tragédia-jellegét: Gyorsabban eljön és tartósabb lesz a béke a vértelen, vagy csaknem vértelen konfliktusok után.

Babucsik Péter









Kisérletek tudatunk ellopására és kedélyállapotunk átverésére



2013.11.03 16:03

Kapcsolódó link..






Áttekintés az ELF, Gwen tornyok, és HAARP közötti kapcsolatokról,
használatukról, kifejlesztésük céljairól


network.hu
gwen torony


A Föld be van csomagolva egy forgó, gyűrű alakú mágneses mezőbe. Az ionoszféra, egy elektromágneses hullámtér, amely pajzsként elhárítja a napszél elektromosan töltött részecskéit. Föld rezonanciafrekvenciája hatására természetes hullámok jönnek létre, amelyek következtében az elektromos aktivitás jelenik meg a légkörben.

Együttesen ezek a hullámok alkotják "a Schumann rezonanciát", aminek a legerősebb jelenlegi mért értéke 7,83 Hz-nél van. Ezek a kvázi-állandó (skalár), rendkívül alacsony frekvenciájú (ELF) hullámok, amelyek természetesen léteznek a Föld elektromágneses üregében, amely a földfelszín és az ionoszféra között jön létre. Ezek a "földi agyhullámok" azonosak frekvenciatartomány viszonylatában az emberi alfa agyhullámok tartományával. Az élőlények fejlődése harmonikusan rezonál a természetes Schumann-rezonancia frekvencia lüktetésével. Ezt a frekvenciát manipulálják a HAARP technológia felhasználásával.

Összefüggés van a vér és a geomágneses hullámok között, mint ahogy ez kiderül a "
A világ legnagyobb biológiai kísérlete (Rádióhullámok)" című cikkből is.

A különbözőség a Schumann és geomágneses hullámok között, zavarja a bioritmust. Egyes területeken a geomágneses-térerősség változtatásával lehetővé teszi bizonyos frekvenciákon az emberi beavatkozást. Az adások LF 150 és 175 kHz és a VHF felső, az UHF alsó tartományban 225-400 MHz-es frekvenciákon történnek.

A Gwen állomások továbbítanak 360 fokos, akár 300-500 km-es körben is jeleket.
Mindegyik torony 100-150 m magas. Ilyen tornyokat láthatunk Szlovákia területén, a határtól nem nagy távolságban Rimaszombat környékén is. A Gwen adók számos különböző funkciók töltenek be, többek között: ellenőrzik az időjárást, az elmét, viselkedést és hangulatot. Szintetikus telepatikus hullámokat állítanak elő infrahang tartományban.

A Gwen együtt működik a HAARP rendszerrel. Hatalmas, láthatatlan nedves légtömegek vándorolnak GWEN tornyok irányában a sarkok felé. A nedves légtömegek "megcsapolására" szolgál a vegyi-permetezés.


network.hu


A mintegy 3 km-es magasságban kiszórt nanorészecskék felületén megindul a cseppképződés. A GWEN tornyok és HAARP együttesen létrehoz egy villamosenergia áramlást.

GWEN tornyok találhatók a törésvonalak mentén, és a vulkanikus tevékenységű területeken, többek közt a Csendes-óceán észak-keleti részein is. A korábbi, "HAARP, vagy hidrogénbomba? Esetleg mindkettő?" című cikkemben említett X-Band (röntgen) Radar (SBX) platform is ennek a rendszernek a része. 1963-ban, Dr. Robert Beck feltárta a külső mágneses mezők, és az agyhullámok között mutatkozó hatások kapcsolatát. Pszichiátriai felvételekkel igazolta, a napkitörések, és mágneses viharok hatásait. Önkénteseket tett ki pulzáló mágneses mezőknek, és hasonló válaszokat talált. Az USA 60 Hz-es, és az európai 50 Hz-es hálózatok az ELF hullámokkal rezegnek azonos frekvencián, mit ahogy az emberi agy is. A villamos energia elektromágneses térereje közvetlen hatást gyakorol a pajzsmirigyre, ami miatt az USA-ban hatalmas port kavaró persorozat után betiltották a nagyfeszültségű hálózatok alatti építkezést.Dr. Andrija Puharich 1956-ban megállapította, hogy a bizonyos látnoki képességű indiai jógik szándékosan változtatják tudatállapotukat, a 8 Hz-es frekvencia környékén, amivel szívpanaszokat gyógyítanak betegeknél. Agyunk rendkívül érzékeny minden ELF hullámra, mert azonnal elkezd rezonálni a külső jel hatására, hasonlóan egy hangvillához. Puharich-al kísérletezve felfedezte hogy a 7,83 Hz-en (föld pulzusszám), a célszemély jól érzi magát, a 10,8 Hz lázadó magatartást eredményez, amíg a 6,6 Hz depressziót okoz. 

Puharich-al készült ELF hullámoknál változás észlelt az 
RNS és DNS-, hidrogén-kötések töréseiben, ahogy egy személy magasabb vibrációs rátát ért el. 1976. július 4-én hoztak létre hipnotikus állapotot Moszkvában 10 Hz-es frekvencia segítségével. Már ekkor felhasználták ezeket az elme-automatákat vallomások tételének "megkönnyítésére", de amerikai templomban is fedeztek fel ilyen berendezést, vélhetően "a hívők hitét erősítendő"! Az orosz "harkály" jele az egész világon keresztül "utazott", egy Kijev melletti adóról, amit az US Air Force azonosított 5 különböző frekvencián.Nikola Tesla 1901-ben fedezte fel, hogy az ELF hullámokat semmi sem tudja megállítani. Tesla hazatért Jugoszláviába, és halála után az oroszok hozzájutottak leírásaihoz. Puharich-al továbbra is figyelemmel kísérték az orosz ELF hullám jeleit, míg Mexikóban a magasabb harmonikusokat állítottak elő a MHz-es tartományban (5,340 MHz). Dr. Robert Beck tervezett berendezéseket, a CIA megbízására, ezeknek a hullámoknak a mérésére, vizsgálatához Puharich-al, és azok az emberi agyra gyakorolt hatásaihoz. Ő hozta létre a fogászati fogba ültetést, amit elme-kontroll áldozatoknál titokban helyeztek el a szájban, irányított fogorvosok által, ezzel előidézve, hogy hangokat halljanak a fejükben.

Jelenleg az implantátumok vékonyabbak a hajszálnál, és nanobot, vagy nanorobot névre hallgatnak. Ezek a biochipek bekerülnek a keringésbe, és akár az "idegenek" által elraboltak statisztikáit is erősíthetik, mert a célszemély fejében nem csak hangok, de hologram űrhajók is megjelenhetnek. Az USA szinte valamennyi egyetemén állítanak elő nanorobotokat, de igen nagy mennyiségben Németországban, és még Magyarországon is.

Felhasználási területük nem csak a gyógyászatot forradalmasíthatja, de jelentős "segítség" lehet a politikusok szerencsétlen áldozatainak megcsúfolásában, kémkedésben, katonai alkalmazásokban is. Kiváló lehetőséget biztosítanak az ELF és chamtrails tevékenységekkel kiegészítve, Kissinger megfogalmazása szerinti "haszontalan evőktől" való "megszabadulás, elektrokémiai mágnesesen okozta rák előidézésével. Chemtrails permetezést jelenleg is naponta hajtanak végre. Ezek tartalmaznak betegségeket okozó vírusokat, baktériumokat, vegyi anyagokat, amelyek befolyásolják a tudatállapotot (vas, alumínium, bárium-szilikát, nehézfémek stb. nanorészecskéi). Itthon még kihasználják a 60-as évek elejétől tartó kálium-korid mérgezés okozta közönyt is, de fluorizált víz okozta külföldi hatások sem jobbak, mert veszélybe sodorják az agy occipitalis lebenyét, letiltva az akaraterőt. Fluorid és a szelén "képessé" teszi az embereket arra, hogy "hangokat halljanak".Az ELF hullámai zavarokat okoznak a test biológiai folyamataiban, és ezeket aktiválni lehet a lakosságban, ha a betegség már bejuttatták a testbe chemtrails felhasználásával.


network.hu


A vegyi szórások mintáit többször elemezték, és kimutatták, hogyan hoz létre törésvonalakat térbeli felfogásban, megakadályozva az interakciót a különböző aminosavak között, amelyek kapcsolódnak a magasabb tudatossághoz, és növeli az agyban a dopamin termelődést egy kedvetlen, egymástól eltávolodó alacsonyabb reaktív állapotba hozva az elmét.

Alapvetően, az a cél, hogy ködös legyen a különbség a valóság és irreális között. Néhány ilyen esetet kapcsolatba lehet hozni a sok UFO emberrablásos esettel. A cél, a tömegek kikapcsolása olyan pontra, hogy még csak ne is harcoljanak. Annak érdekében, hogy az elkövetők azt csinálhassanak, amit akarnak, szükségük van egy globális "gyakoriságra" minden áldozat funkció eléréséhez. Ez egy konkrét mértéke a küszöbérték alatti tudatosságnak.

Az egész, része lehet egy nagyobb elme-kontroll tervnek, és az adók, amelyek az egész USA-ban, Angliában, és Európában ügyesen álcázott mobiltelefon tornyoknak és a fáknak álcázottak? A dél-svédországi LOIS és a Holland partok közelébe telepített LOFAR rendszerek már kevés gondot fordítanak az álcázásra. Rostock felett gyakran láthatók sarki fény (Auróra) jelenségek, pedig ezek csak az Északi-sark közelében jöhetnének létre. Egy agy működését a béta-szintű (13 Hz felett), rezgetik. Ez növelheti a test villamos energiáját, irányíthatóvá téve a pszichikus hatalmat. Ez kapcsolódik az New-Age mozgalom állításához, az emelkedő 12-14 Hz-es Schumann rezonancia, felé araszolás vonatkozásában. Stimulánsokkal elfogyasztott globális a "koffein", és genetikailag módosított növények.

A korai 1970-es években kísérleti telepnek használták az Utah Állami Börtönt, valamin az Állami Kórházat. Tesla hullámokkal manipulálták az elmét, kényszerítő beültető gondolatokkal, de az áldozatok, sikertelenül próbálták felvenni a harcot a bíróság előtt az University of Utah (Utah Egyetem) által kutatott szem-implantátumok vonatkozásában. Az üzenetek továbbításának módja széleskörű. A nyomkövető implantátum tartja a kapcsolatot a személyzettel", és a műholdas rendszer, tájékoztatást ad néhány percenként, hogy pontosan hova kell küldeni az üzenetet. Az AT & T is együttműködik ebben a projektben, több más bevont céggel együtt, beleértve számos kormányzati szervet.

Gyakori, hogy az áldozatokat, akik hangokat hallanak a fejükben, őrültnek titulálják, de az akusztikus adatokat továbbító mikrohullámú rendszerek használata már bevett gyakorlat. A Sydney Morning Herald 1983. március 21-i számában megjelent egy cikk dr Nassim Abd El-Aziz Neweigy, adjunktus a Mezőgazdaságtudományi Kar, Moshtohor Tukh-Kalubia, Egyiptom részéről, amiben kifejtette: "Az orosz műholdak által vezérelt fejlett számítógépek, küldhetnek hangokat a célszemélyek saját nyelvén. Kémiailag és a villamos energetikailag, az emberi agyat manipulálni lehet, és műholdasan még öngyilkosságot is indukálhatnak. Szélsőséges csoportok ellen lehet legyártani, a problémákat, és a véres zavargásokat lehet előidézni fejlett tele-eszközök segítségével számos földrészen, országban, Ázsia, Afrika, Európa és Latin-Amerika területein is."

Természetesen Neweigy adjunktus akkor azt, és úgy látta, ahogy a veszélyforrást észlelték, ami azt mutatja, hogy a "fejlesztések" mindenhol folynak. A probléma csak az, hogy ki issza meg ennek a levét? A válasz nem kérdéses! Mi, a gyanútlan kisemberek!

Az oroszok feltörték az emberi agy genetikai kódját. Kidolgoztak egy 23 EEG-sávos, 11 hullámhosszú teljesen független rendszert, amivel manipulálni lehet az agyműködést.

Az NSA Cray számítógépek távolról tudják nyomon követni az embereket, a 30-50 Hz-es EMF hullámokkal (már 5 milliwattos teljesítmény tartományban is) egy személy bioelektromos mezőjére vonatkozóan. Minden személy kibocsátása egyedi, és távolról is követhető. A neten mostanában keringő mobil lehallgatásról készített svájci tanulmány csak egy részért fedi le a lehetőségeknek!

1873-ban Maxvell, rejtett éterikus komponensnek nevezte felfedezését, miszerint az elektromágneses hullámok három részből állnak. Felfedezte a hullámformákat, amelyek bizonyos számú derékszögű forgatások eredményeként léteznek távol az elektromágneses mezőtől. Azt állította, hogy az elektromágneses sugárzás hullámai viszik az éterben, és az éter nem zavarta a mágneses erővonalakat. A rejtett összetevő neve csak "lehetséges", kivéve a hyperdimenzionális fizikát. Hozzávetőleg 3000 emberből egy érzékeny erre a mágnese hullám komponensre, Ők az un. "telepatikus típusok", de minden ember képes rá korlátozott mértékben!

Ahogy 2009-ben, idén is tönkre fogják tenni, a még használható, vízzel el nem árasztott területek növény- és állatvilágát, miközben média-módszerekkel, kormányzati látszatdöntésekkel, tudatos együttműködéssel segítik nem csak Magyarország, de Európa és az egész világ természeti egyensúlyának és légkörének tönkretételét!


Forrás: http://hungarianrealnews.com (2011.05. 07.)









PI Klub - Közbejelentés/Feljelentés ismeretlen tettesek ellen (Chemtrail, Haarp, ál-Pintér Sándor, Mossad) Nagykövetségeknek is továbbítva! - újra!





2013.07.11 23:21

Kapcsolódó linkek..

Posta Imre weboldala


"Újra és újra! Kérem továbbítani a polgári védelemnek, tűzoltóságnak, ipari biztonságnak, katasztrófavédelemnek és a honvédségnek is (de minek?)!"

Nem találjátok érdekesnek, hogy a nagy korszakos árvíz idején és azt megelőzően is folymatosan "permetezik" az eget és mesterséges esőztetés folytatnak szerte Európában, de én itt látom az eget és küldhetnék nektek százasával fotókat, hogyan készül a "chemtrail" felhő. Nem kondenz, hanem Kóhn-denz csík...és ma már nem kell ugye magyaráznom, hogy a majd 3 éve megtett feljelentésemre csak az ORFK gazdasági igazgatósága nekergett valami semmitmondót. Az eltelt 3 év ezresével szülte a bizonyítékokat az időjárás-manipulációval kapcsolatosan, amely ma már értelmes és némileg tájékozott ember számára nem "összeesküés-elmélet". Manapság a Bilderberg csoportnak nevezett "világkormányról" is naponta cikkezik a kóser sajtó és persze a zsidó mocsok dől, borul minden csatornából.

Tegnap Budán rásegítettek a dunai árvízre, de a véletlenekben ugye nem hiszünk, amikor tudjuk, hogy azok nincsenek.

Jégeső és felhőszakadás: az időjárás az árvíz oldalán áll
WA
Forrás: MTI
2013. június 07., péntek 20:07
Szombatra az egész ország területére elsőfokú figyelmeztetést adott ki az Országos Meteorológiai Szolgálat. A zivatarokat jégeső, viharos szél és felhőszakadás kísérheti.
http://mno.hu/belfold/jegeso-es-felhoszakadas-az-idojaras-az-arviz-oldalan-all-1165695

Mit ragozzam? Hívjátok dolgozni az embereket mega katasztrófavédelmis idióták, katonták és az adakozók mit sem tudnak arról, hogy mi és miért zajlik a fejük fölött éppen, a szó természeti, természet ellenes és kóhn-krét politikai céllal bíró céljairól. No ezt nem egy ORFKs hülye fogja lerendezni, az biztos, sem egy bírónak nevezett idióta...ezt már tudjuk. Nincs kedvem most összeszedni nektek az elmúlt 3 év teljes bizonyíték-tárlatát, de olvashattok utána, ha képesek vagytok bármit is felfogni abból, ami itt sokások éve a hátatok mögött és éppen a ti álcátokkal zajlik.

Itt van emlékeztető a korábbi feljelentésemmel. Ne a gazdaságis barmokra toljátok rá, hanem a titkosszolgálatokra, akik talán már nem teljesen debilek.

Orbánt, gyurcsányt meg az álPinyót nyugodtan tereljétek ki a gátra áderrel, aztán pukkantsatok egyet a tapluk alatt, mint az a kolontári gátszakadás esetében tettétek. Ideje lenne már a dohány-biznisz után a Dohány utcátból is együtt ezzel a már emlegetett szemáttel a vascipős holotúlélő bandát kimosná innen a Duna egy füst alatt. Legfeljebb a Dunát is leantiszemitázhatja ez a parazita banda.

Itt az emlékeztető!


2010, július 08. !!!!
http://serverdomain.info/pi/archiv/comment.php?comment.news.2161

Közbejelentés/Feljelentés ismeretlen tettesek ellen
http://ch-serverhosting.com/postaimre/news.php?readmore=3306&c_start=10


Környezet-károsítás, időjárás-befolyásolás, mérhetetlen gazdasági károkozás, szándékos egészség-károsítás és legfőképpen a nemzetbiztonsági szempontból értékelendő, spekulatív célú, a nemzetgazdaságot gyengítő, a költségvetést terhelő, az időjárási „anomáliák” özönvizek, vihar és jégkárok miatt, az elértéktelenedett földekről a kisemmizett emberek tudatos „elterelése”, közvetett módon való megölésük (egészségügyi vészhelyzet okozása) földterületek megszerzése és a kapcsolódó egyéb bűncselekmények miatt feljelentéssel élek.

Az első 150 hozzászólás: 
Link


Az elmúlt pár hónap időjárási anomáliáit megfigyelve és észlelve azokat a jeleket, amelyek arra utalnak, hogy szándékosságot kell feltételezzek ezen jelenségek mögött, arra sarkalt, hogy utána nézzek a kiváltó okoknak. Ma már köztudott, hogy bizonyos államok rendelkeznek olyan technikával és technológiával, amely alkalmassá teszi őket arra, hogy durva beavatkozásokat eszközölhessenek a Föld ökológiai rendszerébe és a szokásos időjárási periódusokat is felborítsák ezáltal. Okom van feltételezni, hogy számos Magyarországon és külföldön induló repülőgép szórja felettünk a számomra ismeretlen összetételű, de vélhetően az egészségre is igen ártalmas vegyszereket (szerves és szervetlen egyaránt lehet közöttük), hogy felhőket „gyártva” időjárási frontokat alakítsanak ki, eddig még nem tapasztalt viharokat, villám-jelenségeket okozzanak. Az utóbbi három hónap bőséges adattal szolgál ennek következményeire is. Több állam elismerte már, hogy manipulálja a fizikai környezetünket, de nálunk ez most ilyen tömeges mennyiségben új jelenségnek minősül, aminek vélelmezett, de közvetlen következménye a sok, soha nem látott áradás és elöntött falvak, emberemlékezet óta meg nem élt viharok és jégesők, ciklonok, hurrikánok hirtelen megjelenése és tombolása.

Az ügy háttere és okai nagyon összetettek, de vitathatatlan, hogy a fölöttünk lévő égbolton zajló tevékenység emberi kéz munkája. A határainkon átnyúló bűnözői körökkel koordinált tevékenység valószínűleg a pénzpiaci háttérhatalmi elit által irányított (zsidó) kormányzat egyes megfizetett emberinek tudtával és közreműködésével zajlik, de Magyarország tekintetében a H1N1 kamu-járvány és manipulált (vélhetőleg az egészségre igen ártalmas) vakcina ügyében, a cigány-magyar polgárháború kirobbantásának előkészítésével megbízott titkosszolgálati tevékenység (Mossad-CIA), Magyarország zsidók általi fegyveres (de fegyvertelennek álcázott) nyílt megszállása mellett kiemelt prioritással bírt eddig is, csak mély elhallgatás övezi mindezt a kollaboráló hatóságok részéről.

Lehet, hogy megrökönyödéssel fogadják ezt a feljelentést, hiszen abszurd maga a helyzet is, és én magam is tanácstalan vagyok, hiszen tudom, hogy magyar tekintetben is (az eddigi tevékenységük alapján joggal feltételezett) hazaárulóknak kellene kivizsgálni egy olyan ügyet, amely államközi, sőt magasabb szinten van elrendelve és koordinálva, de nem csüggedek, mert a H1N1 vírussal kapcsolatosan megtett feljelentésem is hatással bírt, még ha ezt itt éppen az üzletileg érintett zsidó körök mélyen el is akarják hallgatni. A feljelentés mellé a honlapomon www.postaimre.com (az oldalt rendszeresen támadják és rövid időszakokra de elérhetetlenné teszik „valakik”, s már többször kellett elköltöltözetni, pedig a MAGYAR nemzet és a világ biztonsága érdekében pótolhatatlan munkát végzünk rajta és általa)összegyűjtött anyagokból, irodalomból, bizonyítékokból is mellékelek pár oldalt. A tárgyban szereplő téma sokakat megihletett és komoly kutatómunka vette kezdetét azzal kapcsolatban, hogy kiderítsük, milyen gazdasági, katonai, társadalmi, etnikai és politikai érdekek fűződhetnek ehhez a tevékenységhez egy olyan megyarellenes kormányzat részéről, amelyet tudvalevőleg is Tel-Avivból, New Yorkból és Brüsszelből instruálnak. A kérdés nemzetbiztonsági vonatkozású és felveti a hazaárulás súlyos kérdéseit a katonai hírszerzés, a meteorológiai szolgálatok, a repülés-technikai és kiszolgáló személyzet és minden más érintett csoport részéről. A feljelentést magát, nyílt anyagként kezelve küldöm meg minden számba jöhető szervezetnek, mert erről mindenkinek tudnia illik, ugyanis az alább elővezetett környezeti beavatkozásoknak mindenki szenvedő alanya, kárvallottja is lehet, s nem is biztos, hogy szemét az égre függesztve érzékeli, hogy nem a természet, hanem az emberi beavatkozás miatt veszett oda a termése, vagyona, egészsége. Kérem, kezeljék az alábbi kiegészítő információkat keretanyagként és NE zsidó szakértőkkel, hanem a témában jártas magyarokkal, székelyekkel (ott sok halálos áldozatot is követeltek az enorm áradások) és lengyelekkel, szlovákokkal, franciákkal, ukránokkal, oroszokkal…is kéretik megvizsgálni, mert az NNYI-nek erre van lehetősége az Interpol-on keresztül. Az anyagot megkapja az NBH is (AH), mivel ők direktbe vannak kapcsolva a Mossad hálózatba és a CIA „barátaik” kezén átfutó nemzetközi bűnözői bankárvilágon keresztül hátha több információhoz juthatnak a kérdésben.

Kérem, hogy lehetőleg még ebben az évtizedben jelezzenek vissza legalább a vételről, s elutasító válasz esetén úgy veszem, hogy lemondtak az önvédelem jogáról, amit úgy értelmezek, hogy mindazok, akik vélelmezetten bűnösek a felvázolt cselekményben, szabadon likvidálhatók, s tettenérés esetén bármely arra alkalmas eszközzel azon légi-járműveket, amik bizonytalan konzisztenciájú anyagot lövellnek az éterbe, megsemmisíthetőek. Ha nem védenek meg az elvileg ezért fizetett alkalmazottak, akkor egyet kell értenünk abban, hogy az önvédelem lesz kötelező, amelynek - némi felkészülési idő után - az ügyet elbagatellizáló, elkenő értesítettjei is társtetteseivé, cinkosaivá válhatnak. A Btk. remek felhatalmazást ad mindehhez, s elérkezett az ideje, hogy saját hatáskörbe vonjuk önmagunk és családjaink védelmét. Remélem, ebben egyetértünk!

A teljes ügy nagyon szövevényes és széleskörű áttekintést, összefüggések ismeretét feltételezi, amelynek politikai, etnikai szálai egy sokkal nagyobb és globálisabb terv részét képezik, amelynek megértése elengedhetetlenül szükséges a nemzetbiztonsági szempontok figyelembevételéhez és helyén való értékeléséhez. Ezért arra kérem az aktuális hatóságot (amelynek irányítóival és munkatársainak vezető rétegével kapcsolatban nincsenek illúzióim), hogy korábbi feljelentéseim, bejelentéseim tartalmával együttesen értékeljék a helyzetet (In-Kal zsidó hátterű térnyerése, cigány-magyar polgárháború kirobbantására tett Mossados előkészület, H1N1, zsidó katonaság és telepesek beszivárogtatása az országba, a média teljes elzsidósítása…a politikai és közigazgatási elit (akik származási szempontok szerint lettek kiválogatva) hazaárulása, MAZSIHISZ, egyházak, szekták szerepe, titkos földárverezések, a magyar köztulajdon átjátszása idegen (izraeli) kezekre, honvédség leépítése, rendőrség elzüllesztése, cigánybűnözés, szaporítás „bátorítása”, bankok hitelein keresztüli eladósításunk, …és még sorolhatnám, de olvassanak csak www.postaimre.com –ot és minden ott észlelt, bűncselekmény gyanúját felvető estben kérem, indítsák el a szükséges eljárást! Meggyőződésem, hogy jelenlegi helyzetünkben egy háború felé sodródunk, amiben minden magyarnak veszítenivalója van! Tegyünk érte, hogy ez ne így legyen!

Az alábbiakban itt van egy kis kigyűjtött anyag, link-gyűjtemény, de érdeklődés esetén bővebb információval is szolgálhat egy arra rátermett „önjelölt” kutató, aki egészen komolyan veszi ezeket a jelenségeket és azok hatását.
HAARP & Chemtrails?
A szolgálatok és a "kiszolgáltatott" kormányok figyelmébe!

Ez az anyag tegnap érkezett hozzám. Két saját fényképpel toldottam meg és a meteorológiai és a légügyi, katonai és titkosított szolgálatok figyelmébe ajánlom! Még az is kiderülhet, hogy a múlt év őszen valahol a Bakonyban észlelt antenna-hálózat-nak is van köze mind a lengyel, mind pedig a hazai, hatalmas károkat okozó árvizekhez? Az, hogy vegyi-felhőket "gyártanak", már bebizonyított tény. Az időjárás manipulálása sem lehet kétséges! Mindennek a célja az országok gazdaságának gyengítése, népirtás, figyelemelterelés és jelen állapotunkban a különleges rendszabályok keretében katonai alakulatok, eszközök mozgatása, az érintettek kondicionálása a rendkívüli állapotok bevezetéséhez. PI

Itt a kapott anyag is!

"Sokat volt mostanában emlegetve a HAARP a monszun-jellegű időjárás miatt. Ennek az eddigi alapja leginkább az lehetett, hogy ennyire meghülyült időjárás már pár száz éve nem volt.
Amiért írok, az az, hogy valószínűleg sikerült erre bizonyságot is szereznem. Én úgy jutottam hozzá, mint vak tyúk a tyúkszeméhez és ezáltal is szeretném megköszönni annak a barátomnak, aki hozzám eljuttatta az anyagot és az ő barátjának, aki pedig elkészítette. Mivel kifejezetten megkértek, hogy anonimitásban akarnak maradni, ezért minden árulkodó jelet eltüntettem a következő képekről. Nem akarok idegen tollakkal ékeskedni, de nem fedhetem fel, kitől jött az anyag - mindazonáltal hálás köszönetem nekik ha olvassák (és akkor is, ha nem). Remélhetőleg rövidesen valamilyen formában valahol a teljes videó is a Nagyérdemű elé lesz tárva, de ezt még fixálnom kell az alkotókkal.


Az anyaghoz.
A következő képek a mindenki számára nyilvános Blitzortung nevű német weboldalról lettek leszedve, ami a villámok eloszlását figyeli világszerte, de minket most csak Európa érdekel. Ezeket a barátom barátja rendszeresen loggolta, így folyamatosan dokumentálva lett minden kép percről percre, majd ezeket egy videóvá animálta - ebből vannak kiemelve a képek. Minden színes pötty egy villámot jelent, a színük nem az erősséget, hanem a becsapástól eltelt időt jelenti (fehér - legújabb, vörös - legrégebbi, 20-tól 120 perces időintervallumban). Ezáltal egymás mellett lehet látni olyan villámcsapásokat, amelyek ezen 2 órás időközön belül nem sokkal egymás után csaptak be és ez lehetővé teszi bizonyos trendek megfigyelését. És erről van szó...

Aki már látta HAARP-támadás radarképét, az tudja, hogy kör ill. vastag gyűrű, esetenként spirálisan megtekeredett alakban szoktak elrendeződni az impulzusok. Ennek nagyon szép példáit mutatja be Colin Andrews 2010 januárjából Ausztráliából - Link - . A HAARP lényegét gondolom az oldal olvasótábora nagyjából sejti, de csak nagyon röviden összefoglalnám azoknak, akik mégsem. HAARP-nak eredetileg egy Alaszkában felállított antennaerdőt neveztek (azóta már több is van a világon, minálunk nagy valószínűséggel egy közelebbi állomás "dolgozott"), amely alacsony frekvenciájú elektromágneses sugárzást bocsát az ionoszféráig, ezzel azt feltölti, felmelegíti és lencse-szerűen megemeli. Az igy kidudorodó ionoszféra aztán már "fókuszálható": a hullámokat bizonyos területekre és bizonyos frekvenciákkal veri vissza, ami iszonyatos eredményekhez vezet(het): hurrikánokhoz, tornádókhoz, de akár földrengésekhez is.

Mit lehet laikusként párszori megnézésre leszűrni a videóból?
1, Tekintve, hogy a villámok esetében szintén elektromagnetikus jelenségről van szó, a villámtérképeken megjelenő, időnként az én gusztusomnak már túlságosan szabályos alakzatokat vélek felfedezni, amiknek eszük ágában sincs a pl. a MODIS műhold felvételein elérhető időjárási tendenciákhoz igazodni. Ezek a többnyire vékony körcikk-alakú elrendeződések pedig szintén minden esetben ugyanabba a pontba: kb. valahova a Dánia és Svédország közötti szigetekre mutatnak.
2, Ha a teljes intervallumot nézem, mintha az egyes időszakokban mindig egy bizonyos terület lenne "célba véve".
a>

Május 15-18: Dánia, Svédország, Finnország, majd egyre inkább a Balti államok, Lengyelország, Belorusszia, Ukrajna.




Május 18-20: Olaszország, kisebb mértékben Ukrajna, Svédország...
Ukrajna, dél-Svédország, Görög- és részben Törökország, majd "villámcsönd", csak Lengyelországban van egy pár furcsa "csomó" - itt kis helyre koncentrálódva rengeteg a villám, mig egy arasszal arrébb semmi...
Május 21: újabb sugárirányú gócok keletkeznek Görög- és részben Törökországban valamint dél-Svédországban, egy kicsit később nyugat-Magyarországon.
Május 22: a Balti országoktól egész Görögországig tartó széles sáv egyszerre "felizzik", majd a sáv lassacskán csúszik nyugat felé (Ausztria, Németország)
Május 23: az előző napi forgatókönyv szinte pontos ismétlése.

Május 24: szintén sugárirányban Skóciából villámgócok indulnak el Németország-Csehország felé (fölé), mig a már emlitett kelet-európai sáv ismét "felizzik"

Május 25-29: a fő gócpont a Kárpát-medence és környéke. Európa több sarkából induló gócok vannak mintegy a Kárpát-medence fölé "terelve".
Bár nekem ez a sok véletlen szinte tökéletesen bizonyitja a HAARP-beavatkozás tényét, jó lenne mindenesetre, ha *igazi* szakértő is beszállna a kutatásba. "

(Ezt a két felvételt a saját kertembõl készítettem. Szerintetek ezek éppen eltűnő kondenzcsíkok? PI)

Kiegészítés: "Szeva Imre, azóta (a talicskázás szüneteiben) utánanéztem és kb. a sugárirányú "izéknek" a középpontjában van a HiScat/Teracom nevű svédországi 'haarp-jellegű' állomás. Ha ismered a Gugle Earth-ot, potyogd be ezeket a koordinátákat:
55°48'33.74" N
13°43'45.05" E
Nem olyan nagy "barom állomás", mint az alaszkai vagy a perui, de rendszerint a norvég EISCAT állomással együtt emlegetik. Az meg állítólag több mint 200x erősebb az alaszkai haarp-nál (bar területre az se nagy, hiába, úgy látszik közben "upgradelték" a technológiát)... De ez csak feltevés, egyelőre ne vedd készpénznek."
Interaktív Világtérkép

-------------------------------------------------------------------

Vádirat, contrails kontra chem-trails!

Az Egyesült Államok Légiereje korábban kijelentette, hogy a keresztbe-kasul húzódó kémiai csíkok az égen, egyszerű kondenzcsíkok, amelyeket a repülőgépek hajtóművei okoznak. Megjelenésük, és az ezekkel kapcsolatos, szerintük összeesküvés-elméletek, 1996-ban kezdődtek. A hivatalos vizsgálat elutasítása arra hivatkozott, hogy "nem tudományosan elismert jelenségről" van szó!
Valamelyest hozzásegít a megértéshez az Új világrend napirendje, amelyben Henry Kissinger kijelenti: Ön és Kedves Családja "haszontalan zabálók"!
A permetezési tendencia 1997-ben felerősödött, és 1998-ra javában tombolt már, de igazából 2004-2005-ben húzott bele a háttérhatalom. Hihetetlen fény -és radarképek tömege bizonyítja, hogy az időjárás megváltozását nem a globális felmelegedés, hanem bizonyos népirtási érdekek okozzák! Ezek az érdekek alkalmazzák gátlástalanul a HAARP technológiát, ugyanezek az érdekek szabadítanak a világra, hol a népességet, hol a népesség pénztárcáját pusztító, ill. az utóbbi esetében, kizsebelő járványokat. A csalások - élükön a WHO-val, az ENSZ-el, és természetesen a gazdasági pusztulást sürgető, bevezető, és következetesen végrehajtó Bilderberg Grouppal - sorra kerülnek nyilvánosságra, de a kegyetlen arcátlanságnak nincs határa!
Korábban az USA területén volt nagyobb arányú az időjárás befolyásolása, de 2010-re Európában is összpontosított támadást intéztek Európa lakossága és mezőgazdasága ellen!
2009. január 25-én közölte le a Daily Telgraph az EKB (Európai Központi Bank), nem nyilvánosság elé szánt tervezetét, amely néhány óra múlva cenzúrázásra került.
A tervezetben az EU tagországok gazdaságának leépítése, a nemzeti parlamentek jogkörének lekorlátozása, és a katonai irányítás bevezetése szerepelt! Amint tapasztalható, már nem csak eladósításokkal fosztogat Brüsszel, az IMF, a Világbank, Izrael és a FED, hanem a lakosság életterének, élelmezésének lehetőségeit is elveszi!
Ez utóbbi lehetőséget ad, a közeljövőben bevezetendő katonai irányításnak. Akik a háború kitörését várták korábban, megnyugodhatnak! Nem marad el, de az európai élelmiszerhiány, és az Irán-Izrael-USA háború miatti elrendelt katonai irányítás alatt, "lehet majd háborúzni" (akinek még lesz ereje hozzá, éhesen, betegen, savas esőtől áztatva)! Az USA augusztus végére már öt repülőgép-hordozót, és kísérő hajóit telepíti át az iráni blokádhoz, háborús indokként most "elveszett", feltehetőleg iráni kézben lévő atomfegyverekre hivatkozva.
Európa mezőgazdaságának időjárás-befolyásolással történő kivégzése látszólag nem kapcsolódik szorosan a kérdéshez, de kidolgozták a világ népesség csökkentésének atomfegyverek bevetése nélküli tervét! Ebben a tervben az éhínség is szerepel, mint emberiség ellenes fegyver, de egyre szélesebb spektrumban támadnak! Banki csalásokkal, korrupt, megvesztegetett, megalkuvó politikusokkal, mondvacsinált adósságokra hivatkozva kifosztják a világ népeinek egy jelentős részét, a másik felét, pedig a gazdaságaik felszámolásával kényszerítik fizetésképtelenné vált piacaik felszámolására.
Minden eszközt bevetnek!
A tudósok már elismerik, ahogy a H1N1-es csalást is be kellett hogy ismerjék, hogy a légi járművek permetezései alkotnak mesterséges felhőket, hogy "blokkolják vele a napot". A Fehér Ház tudományos tanácsadóját, John P. Holdren-t kérdezték, hogy milyen hatás okozza a "természetes gőzt", amikor a valóságban is meg lehet állapítani, hogy a chemtrails, emberekre egészségkárosító anyagokat tartalmaz. A válasz, a sokat hallott 25000 láb feletti, -30 fokos levegőben vígőz "kikristályosodásáról", már unalomig ismert, csak nem igaz jelen esetben! Hasonló válaszokat kaptunk, a H1N1 kialakulásával, elterjesztésével, az etil-higany tartalmú "védőoltásokkal", és a WHO által elrendelt 6-os pandémiás fokozat elrendelésekor is, miközben Ukrajnában nem csak kisrepülőkkel, de AN-124-es, nagyteherbírású szállítógépekkel, szárny kilépő éleken elhelyezett nanocsöves szórófejekkel is fertőzték a lakosságot!
Természetesen, chemtrail nem természetes jelenség, mint ahogy állítják. Tíz évvel ezelőtt, még a repülőgépektől származó kondenzcsík perceken belül eltűnt, de most azt akarják elhitetni, hogy ugyanaz az anyag most felhőzetet hoz létre. Ez lehetetlen anélkül, hogy valamilyen anyagot ne használjanak fel felhő, vízcsepp vagy jég képzésére!
A mainstream tudomány és a tudományos élet elutasította a chemtrails permetezés tényét, a fantasztikum és a paranoia összeesküvés-elméletei közé sorolva, bár most már elismeri, hogy vannak ilyenek, de arra hivatkozva, hogy azok a természetes és nem mesterségesen előidézett képződmények. A valóságban a chamtrail-ek okozzák a föld éghajlatváltozását, rásegítve a HAARP technológiával, de a globális felmelegedés dogmája mindig alkalmat ad a John P. Holden féléknek, akik, mint ő is, 1997-ben kiadott könyvében, az Ecosciens-ben, a vízellátás mérgezését javasolta, hogy az emberek tudtukon kívül sterilizálhatók legyenek. Mindez a globális ellenőrzés, ellenőrizhetőség kialakítása érdekében!
1997-ben még felháborodtak ezen egyesek, ma már Bill Gates és neje, büszkén dicsekednek évi 2 milliárd fontnyi, erre a célra adott támogatásukkal, természetesen a New York-i Milliárdosok Klubjával együtt, akik szintén lelkesen támogatják a harmadik világ, és az eredményeken felbuzdulva, az egész emberiség szinte teljes kiirtását!
A légköri sugárzás mérését (ARM) Programot, az 1989-ben létrejött finanszírozás mellett az Egyesült Államok Energiaügyi Minisztériuma (DOE), szponzorálja. A DOE Hivatal Tudományos és Irányítási Hivatal Biológiai és Környezetvédelmi Kutatás egyik ARM programja, a Közvetett -és Semi-Direct Aerosol kampány (ISDAC), célja a "felhő szimuláció" és a "aeroszolos letöltések" mérése. Egy másik program keretében az Energiaügyi Minisztérium légköri Tudományos Programja, "a légköri folyamatok átfogó értelmezése és ellenőrzése, a szállításra irányul, átalakítási, és az energiával kapcsolatos nyomok a vegyi anyagok és a por vonatkozásában." A por, például az izlandi "szabályozott" vulkánkitöréssel, a légkörbe került, és remekül "hasznosítható" csapadék és jég képzésére, mivel évekbe telik, mire a mikroszkopikus szemcsék leülepednek. A DOE honlap azt állítja, hogy "A jelenlegi "kutatás" középpontjában álló program, az aeroszol permetezéssel kikényszerített éghajlatváltozást vizsgálja: mivel az aeroszol képződés, és fejlődése, valamint az aeroszol tulajdonságai befolyásolják, közvetlen és közvetett hatást gyakorolnak az éghajlatra és az éghajlatváltozásra".
Az Egyesült Államok kormánya (ennek megfelelően az EU vezetése is), és a tudósok már bombázzák az eget és a savas esőt okozó szennyezőanyagként kén-dioxidot juttatnak a magas-légkörbe, amelynek állítólagos célja, a globális felmelegedés
elleni küzdelem! A "geo-mérnöki" beavatkozás, annak ellenére, hogy az intravénás aeroszol a felső légkörben ismert és ismeretlen veszélyeket hordoz magában, a bolygót veszélyezteti. A javaslatot, hogy eloszlassák a kén-dioxidot, és megpróbálják visszatükrözni a napfényt, már korábban is vitatták, ahogy a londoni Guardian, 2008. szeptemberi cikkében is: A radikális eszmék elleni küzdelemben a globális felmelegedést is fegyverként lehet alkalmazni, amelyet Ken CALDEIRA, vezető tudós (az éghajlatkutatásai alapján a Carnegie Institution a Stanford, California), szorgalmaz, aeroszolok befecskendezésével a légkörbe.
Az egyik lehetőség az, CALDEIRA szerint, hogy "a sztratoszférába kell lepíteni", "jumbo sugarakkal" a felső légkörben, apró részecskéket, például kén-dioxidot". Szétterítve, mintegy 1 millió tonna kén-dioxidot évi szinten, ami 10 millió négyzetkilométerre lenne elégendő, hogy visszatükrözze a megfelelő mennyiségű napfényt". A jelenlegi kísérletek hasonlóak CALDEIRA javaslatához. Az Egyesült Államok kormánya, eddig is támogatott tudósokat, pl. az U.S. Energiaügyi Minisztérium (DOE), a Savannah Nemzeti Laboratóriumát is, akik tavaly hatalmas mennyiségű lyukacsos falú" üveggömböt lőttek a sztratoszférába.
"A projekt szorosan kapcsolódik egy ötlethez, a Nobel-díjas Paul Crutzenére, aki "747-es repülőgép küldését" javasolta, óriási mennyiségű kén részecske feljuttatásával a sztratoszférába, így lehűtve a légkört".
Az ilyen programok csak karcolások a felületen, ami szokás szerint egy hatalmas és átfogó, "fekete-költségvetéssel" finanszírozott geo-mérnöki projekt a bolygón! Alig vagy egyáltalán nem törődnek a környezeti következményekkel, valamint ismeretlen kihatásaival! Transzformálva, hasonló, mint a H1N1 járvány kirobbantása érdekében kiásott eszkimó asszony holtestéből nyert spanyolnátha vírussal való világméretű fertőzés, majd a "megelőzés és gyógyítás" álarca mögé bújva, pénzrablás, terrorizálás, kényszeroltások, és bebörtönzés lehetőségeinek megteremtése, az anyagilag
természetesen érintett WHO, ENSZ, EU és USA-kormány indítványra!
Nem lehet tudni, mi történik, amikor a környezetet feltöltik kén-dioxiddal, mivel a vegyület a fő összetevője a savas esők alapanyaga, de cseppképzésre ezüst-jodidot, bárium-oxidot, alumíniumot, higanyt és ólmot is alkalmaznak, amelyek az EPA szerint, is a tavak, patakok savasodását, szennyeződését okozzák, valamint hozzájárulnak növényzetet, főleg a fákat érő károkhoz (pl. vörös fenyő), és számos érzékeny erdőtalajéhoz is. A jelentés szerint: ”Ezen túlmenően, a savas esők felgyorsítják az építőanyagok és festékek bomlását, beleértve a pótolhatatlan épületeket, szobrokat, melyek részei a nemzetek kulturális örökségének".
Az "ilyen programok" önmagukban is elegendőek ahhoz, hogy komoly egészségügyi kérdéseket is felvessenek, mivel nem csak a flórát teszik tönkre, az időjárás megváltoztatásával, éhezéssel fenyegetik a faunát is, de egészségkárosító hatásai
is megdöbbentőek. A kén-dioxid, és a savas esők, laboratóriumi kísérletekkel igazoltan, neurológiai hatásokat és viselkedésbeli változásokat, vérkeringési zavarokat okoznak, szívkárosodást, gyomor és bélrendszeri betegségeket, reprodukciós hibákat, látás problémákat, immunrendszer-károsodást, máj és vese problémákat, hallászavart, anyagcsere és hormonrendszer zavarokat, bőrgyógyászati problémákat, fulladást, tüdőembóliát idéznek elő!
Stephen Schneider a Stanford Egyetemen, űrhajók küldését javasolja a felső légkörbe, miközben tudományos körökben is elismert, hogy az ionoszféra és a sztratoszféra egymásra való kölcsönhatásait sem ismerik!
2008-ban, a KSLA vizsgálata megállapította, hogy a nagy magasságból chemtrailokból földre hulló anyagban, magas Bárium (6,8 ppm) és az ólom (8,2 ppm), valamint nyomokban egyéb vegyi anyagok, beleértve az arzén, króm, kadmium, szelén és ezüst is megtalálható. Egy kivételével ezek fémek, toxikus hatásúak.
A KLSA hírösszefoglalója a Báriumra összpontosított, amely a kutatások szerint azt mutatja, hogy ez "fémjelzi chemtrailokat". KSLA talált Báriumot szinte minden mintában 6,8 ppm vagy nagyobb arányban, ami "több mint hatszorosa az EPA által meghatározott mérgező szintnek." A Louisiana Department of Environmental Quality megerősítette hogy magas Báriumszintet mértek, bár véleményük szerint, ez "nagyon szokatlan".
Ismételten eljutottunk oda, hogy a háttérhatalom, a kabbalista bankárkaszt, a "fekete arisztokrácia", karöltve a politikus, nemzetüket elárulókkal, a rablás kedvéért, saját -és utódaik jövőjét sem tartja fontosnak, még kevesebbre tartva, a még kiszolgáltatottabb, csak áldozataiknak szánt embertársaikat (bár ezeknek a hóhér legyen az utolsó barátja)!

„Sziasztok!

Elkészült a video, ahol együtt láthatók a műholdfotókon áramló felhőzet és a bemért villámlási pontok.
A lejátszásához az ingyenes x264vfw kodekre van szükség, letölthető:
http://sourceforge.net/projects/x264vfw/files/x264vfw/22_1629bm_23430/x264vfw_22_1629bm_23430.exe/download
vagy pedig a korábban említett BSPlayer-re, ami letölti a szükséges kodeket is:
http://bsplayer.en.softonic.com/download

Érdemes többször is megnézni (hang nélkül) , egyes pontokon megállítani (BSPlayer-rel megállítás után jobbra-balra nyilakkal képkockánként lehet előre-hátra haladni).
Könnyebb az összefüggéseket felismerni, ha az ember sokáig egy-egy részterületre (pl. a képernyő egy negyedére) koncentrál csak, és ott próbálja megérteni a folyamatokat.
BSPlayer-rel lehet lassított (SHIFT+F6) és gyorsított (SHIFT+F5) lejátszásban is nézni a videókat.

Az én megfigyelésem, hogy a villámlásnak észlelt energiaimpulzusokkal el tudják mozdítani az áramló légtömegeket, ez pl. Oroszország felett többször is, és Görögország felett is megfigyelhető.
Ezek az elektromágneses impulzusok határozottan terelgetik, irányba állítják az áramló légtömegeket, felhőzetet.
A nagy mennyiségű vizet szállító felhőzetet főként Grönland(!) felől, az Észak-Atlanti Óceán és Afrika felől küldik.
Rengeteg túl szabályos mintát lehet megfigyelni a felhőzetben és a "villámlások" áramlásában is.
A "villámlások" (érzékelt elektromágneses impulzusok) hatására a szárazföld felett egy pontból feláramló, létrejövő felhőzet keletkezik.
Bármilyen bután hangzik, úgy vélem, hogy a blitzortung-os csapat által érzékelt kisülések nem kicsapják a vizet a felhőkből, hanem felhőzetet hoznak létre.
A kisülések helyét jelző pöttyök időben megelőzik a terület felett megnövekedő (és áramló) felhőzetet. (Az időpontok összehangoltak, már amennyiben helyesen tüntette fel mindkét forrás.)
A vastag felhőtakarótól mentes területek felett megfigyelhető egy halvány, szürke réteg.
Véleményem szerint ezeket a rétegeket hozzák létre a chemtrail-eket húzó gépekből kiszórt anyagokkal és oszlatják el szintén elektromágneses hullámokkal.
Megfordult a fejemben, hogy a chemtraileket esetleg azért húzzák, hogy megnöveljék a légkör elektromos vezetőképességét, hogy kisebb energiaimpulzussal is el tudják érni a felhőképzést.

A tézisem az, hogy az időjárást védelmi célokkal szabályozzák mesterségesen, hogy ellensúlyozzák az elgyengült mágneses pajzs és vékonyodó ózonréteg miatti többletnapsugárzást.
Az árvizek szerintem "mellékhatások", a cél inkább az, hogy elegendő mennyiségű nedvesség legyen a területek felett, amit védő felhőréteggé tudnak majd alakítani.
Ahhoz, hogy ezeket véghezvigyék, szükség van az összes ország kormányának a beleegyezésére, ha másként nem, hát úgy, hogy bábkormányokat hoznak létre.

A video (113 MB) letölthető a következő címről, a linket ne osszátok meg!

(Innen kivettem a kinket, mert másra nem tartozik. PI.)

Remélem, tudtam valamit segíteni, hozzátenni én is a csapat munkájához.

Üdv:…”



„Kedves Imre!

Már egy kissé aggódtam, hogy a fórumod, (amit szívesen olvasgatok másokkal egyetemben) nagyobb zárlatot kap, de most már örömmel látom minden a régi.
A júni 22-ei témádhoz küldök nektek egy kis összefoglalót, hátha valakiknek még nem tiszta, hogy mi mindennel próbálkoznak, hogy eltegyenek láb alól minket is, s velünk együtt, még néhány millió lehajtott fejű süketnéma droidot.
Ide bemásolom a szétküldött levelem, jó olvasást hozzá mindenkinek.
Érdemes minden linket megnyitni, mert tele van csomó jó infókkal, /ami nem az én érdemem/, én csak egyrakásra összeszedtem egy linkparádé erejéig.
Tudom, hogy volt már erről szó nálatok, de ilyen összeszedetten csemegézhet benne az összes hitetlen Tóbiás.
Minden jót a csapatnak továbbra is: …

1. rész:

Mitől ilyen "bolond" az időjárás mostanában?

Miért vannak mostanában őrült árvizek?

Miért beteg oly' sok ember hIrtelen a környezetünkben?

Miért halnak meg ismerőseink közül oly' sokan mostanság?

Mitől vannak manapság, úgynevezett "megmagyázhatatlan" furcsa jelenségek ?

Ne legyenek illúzióid.

Minden mindennel összefügg, és talán vannak magyarázatok is rá.

Az alábbi sok-sok link magyrázatot is ad, a sok eddig megválaszolatlan kérdésre.

Jó olvasást hozzá!

Ja! - és utána,

NE FELEDD TOVÁBBKÜLDENI ISMERŐSEIDNEK SEM!!!!!

Ébresztő emberek!

Ébresztő emberiség, mert nemsokára valószínűleg már késő......!

Égi Áldás" azaz Halál az Égből
Link

HAARP: A VILÁGURALOM ESZKÖZE !
Link


HAARP összeesküvés-elmélet
Link


Az angliai védelmi minisztérium RV dokumentumai
Link

Összeesküvés elmélet tlap.hu
Link


HAARP összeesküvéselmélet újratöltve
Link

Esőzések, nyári ősz avagy összeesküvés elmélet ismét


http://lancelotbeka.ingyenblog.hu/haarp-esozeseknyari-osz-avagy-osszeeskuveselmelet-ismet.blog
Link

Titkok linkpark *****
Link

A meteorológiai hadviselésről1
Link

Természeti hadviselés kontra klímaváltozás
Link

Rejtélyes HAARP projekt
Link

2. RÉSZ:

Ébresztő emberek!

Ébresztő emberiség, mert nemsokára valószínűleg már késő.....!

Csíkok az égen
Link


Killer Chemtrails: The Shocking Truth 
Link


Konspirációs blog
Link

How To STOP Chemtrails: A DIY Solution 
Link
History Channel Documentary Validates Chemtrails and Weather Warfare - High Definitio
Link

Wie schwächt man Menschen ohne dass sie etwas merken ?
Link

A HAARP program amit titkolnak.
Link

Villámló vulkánok Izlandon? HAARP?
Link

1/4 Chemtrails and HAARP Weather Warfare CONFIRMED by History Channel
Link

Ostobaság völgye freeblog.hu
Link

Morgellons In Chemtrails PROVEN 
Link

Kondenzcsík és a Cheimtrails csíkok egymás mellett
Link
Weather warfare, chemtrails, on the History Channel 1 - 4
Link
Link
Link
Link



Danger In The Sky - The Chemtrail Phenomenon
Link

Chem-trails on the Discovery Channel part 1 of 3
Link

Chem-trails on the Discovery Channel part 2 of 3 
Link

Chemtrails on the Discovery Channel part 3 of 3
Link

TO FIGHT BACK CHEMTRAILS!
Link

3. rész

Ébresztő emberek!

Ébresztő emberiség, mert nemsokára valószínűleg már késő......!

Rejtélyes HAARP projekt
Link

Dec.15. A LEVEGŐBŐL IS MÉRGEZNEK MINKET! - ''SOSEM VOLTUNK ENNYIRE BETEGEK!'' - INFLUENZA A MAGASBÓL...? - ''Égi Áldás'' azaz Halál az Égből...
Link

Információk a HAARP-ról

(az iráni, biokémikus, volt svéd képviselő Szász Ágnes)
Link

Chemtrail - Gyilkos fellegek (HUN SUB)

Magyar szöveggel
Link

H1N1: Mesterségesen terjesztették a járványt Ukrajnában?
Link

Szervetlen komponensek
Link

Szerves konponensek
Link

Polimerszálak – jellemzés
Link

Globális körkép
Link

Kivitelezés
Link

Közvetlen hadi alkalmazások
Link

Hivatalos álláspont
Link

Közvetlen hatások
Link


Szűkebb pátriánk
Link


Mit jósol a NASA 2012-re?
Link

„Tiszteletem kedves Posta úr!

Örömmel olvasom a weboldalán a „chemtrail” infókat! – Bátran tovább és a Jó Isten áldja (..az aki a magyarokat (is) teremtette)

”Az ember és népünk sorsát komolyan érintő”, aktuális történetek alkalmával
szeretnék önnek, ha még nem tudná, a következőket figyelmére hozni / megosztani / megvilágítani:

…”Mert
a pokolban vezető út csupa jó szándékkal van kikövezve, és a semmiből teremtet
pénz / „támogatás”, finanszírozza a furgont, amivel az embereket viszik a
kárhozatba”:


„Akik hisznek, abban hogy ember önmagát tarkón fogva ki tudja emelni a kútból”

…."Majd gyártunk pénzt és való-érték zálogjáért adunk mindenkinek,- mert annyira
segíteni akarunk az embereken"! – „És ha kormány-köntösében bújunk, akkor még
bennünket meg is tapsolnak” érte! És hogy elősegítsünk, „hogy hamarabb
segíthessünk”, ezért, mint kormány megengedjük a „jó-társainknak” hogy
manipulálják az időjárást.

- Ők ezt szívesen megteszik, hiszen látták hogy megbízhatóak vagyunk a
„kormány-szerepében”! Mint ahogyan példára tettük ezt a Szeptember 11. 2001, „3
torony felrobbantatásoknál”, amikor a „kormány-státuszunkban”, a fizikai
alaptörvények nyilvános megtagadásával, a bátorságot s „összetartást színlelvén”
a hazugság mellé álltunk!

Lásd:
Link

….És amikor az agrárgazdaság termései „elúsztak”,- akkor megengedjük, hogy
hozzánk jöjjenek az „áldozat –aink” („mi csak csupa szeretetből becézünk”) és „a
nagy kegyelmünkből készítünk kis pénzt” amiért, „a nyavalyájukban”, még meg is
versenyeztetjük a szolgákat (majd pályázatnak is hívhatjuk, így jobban álcázza a
lufi-pénzt és még többnek is ad átmenetileg munkát)!

De csak, azért is tesszük mind ezt, hogy megtudják, hogy a mi semmiből teremtet
lufi-pénzünkért, meg ha átverés, akkor is, meg kell nekik dolgozni érte! És így
bebizonyítsuk, Babiloni óta, hogy menyire is ragaszkodunk a tradíciónkhoz! De
hogyha a nép meg esetleg belehal, akkor sincs baj, - hiszen minden papíron lesz
és így a zálog-tulajdonjoga vagy így vagy úgy is központosítva lesz! .... – „És
gondoljuk, „ha Isten meg nem akadályozza”, hogy, majd amikor lezajlott a játék
„Hopp” – a bűnös kormány leváltatik, - teszünk egy új feudális kormányt a
helyére és „központosított” hatalommal uraljuk tovább a világot, "a fenevad
jegyében” - gondolván, hogy nem lepleződik le a hazugság, amin a hatalmunk
épül(t)?!

A témához fűződő Gondolatserkentő információ:

Chemtrails Morgellons Méhek (a linken megnézhatő):
Link
Link


Kamupénz és világterror átverés (itt magyar felirattal letölthető)
Link

Kép Információanyag:
Link


Tisztelettel üdvözlök mindenkit és kívánom az Isten gazdag áldását, úgy ahogyan ezt Ő az egyszülött fiában Jézus Krisztusban Ígérte!”


Itt egy friss jelenség is, ami a sarki fényt idézi kishazánkban, de vélhetően HAARP-al történő ráhatással idézték elő. A felvételeken jól látszik egy repülőből származó „vegyi csík is”, ami nem akar feloszlani úgy, mint egy kondenz-felhő.
Link

Azt, hogy az ügy sokak érdeklődését felkeltette, nem kérdéses és a fősodrású médiától és érdeklődést kaptam a kérdés kibontására, talán nem mellékes, miközben éppen most adta le a TV2 a Vihar című filmet, amely tartalmában megegyező módon világít rá arra, mi és miért történhet itt, noha a felvázolt technikai megoldás azon a módon badarságnak mondható. Amint a témát elkezdtem feszegetni, megérkeztek a cáfoló, bizonyítékoknak mondott írások is, ezzel támasztva alá, hogy jó helyen kopogtatunk
Chemtrail nincs is?
Link


De éppen ma hozott egy mélyebb személyi összefonódást és Mossad titkosszolgálati szálat boncolgat, a jelenlegi belügyérrel, Pintér Sándorral és a Fidesz –kormányzattal összefüggő, a légügyi és a szervezett bűnözés kapcsolatát is boncolgató írás. Egyébként itt kívánom megjegyezni, hogy több adat, gyanús körülmény is arra utal, hogy a jelenleg Pintér Sándornak mondott személy, nem azonos azzal, akit korábban, mint ORFK vezető és belügyminiszter, valamit kiváló és nemzetközileg is érdemes, közismert szervezett bűnözésben, olajozásban, gyilkosságok elkövetésének megszervezésében, bűnpártolásban, gyilkosság elkövetésére való felbujtásban is érintettnek vélt a nyomozóhatóság és a közvélemény egyaránt kiérdemelt megbecsülésétől övezve. A személycserére valamikor 2009 szeptember közepe tájékán került sor, aleterego és a szokásos legenda kialakítása formájában, szintén Mossad-os háttérmunka segítségével.

Magyarul mondva, az a személy, akire most Pintér Sándorként és belügyminiszterként tekintünk, nem azonos a korábbival!

Ezt az egyre többek számára nyilvánvaló személycserét nem csak a saját elemzéseim, hanem NBH-s források is megerősítették. Az alapfeljelentésnek egyik mellékágaként, de nemzetbiztonsági szempontból kiemelt fontossággal kérem kezelni ezt az ügyet is, bármennyire is „vad” elképzelésnek tűnik. A szóban forgó eredeti személy – rossznyelvek szerint – egy maffia tűzpárbaj egyik áldozata lett, s azóta a család is direktben áll a Mossad fennhatósága, ellenőrzése alatt, ugyanúgy, mint az alábbi írásból kitűnő módon, Magyarország aktuális kormányainak sok tagja.

Átmentette a hatalmát az MSZP idején is harácsoló, a Moszaddal összedolgozó politikai maffia

Óriási színjátékot játszott el a Fidesz idén márciusban, amikor a légterünkben lelepleződött izraeli kémrepülőgépek kapcsán hevesen támadta az MSZP-kormányt, magyarázatot követelve. Az izraeli légierő két, első ránézésre civil küllemű felderítőgépe – a látszatra sem adva – elektronikus porszívóként több száz kilométeres távolságból gyűjtött be minden elektromágneses sugárzást, legyen az mobiltelefon, wifi, rádió- vagy radarjel. Alább folytatódik a Magyar Jelen cikke.

Az időközben letartóztatott eclipses maffiafőnökök még szabadlábon - ők csak kis csavarok a gépezetben

Izrael a választások miatti fordulat és a kéthetes rágalomhadjáratot megelőzően 31 százalékon is mért Jobbik megerősödése miatt esett kétségbe. A kémrepülőgépek berepülése következtében gyakorlatilag egész Magyarország (minden információs rendszerével együtt) az izraeli titkosszolgálat, a Moszad kezébe került. A félkegyelmű MSZP-s külügyminiszter és az alkoholista honvédelmi miniszter nem is értette, hogy mi történt. Végül kiderült, hogy a berepülési engedélyt a Nemzeti Közlekedési Hatóság adta meg az izraelieknek. Törökország és Bulgária – amelyeken ide jövet átrepültek az izraeli gépek – döbbenten konstatálták, hogy Magyarország és Izrael politikai vezetése már arra sem ügyel, hogy előbbi ország legalább külsőségeiben egy független állam, s ne egy zsidó gyarmat képét mutassa. Vizsgáljuk hát meg közelebbről a Nemzeti Közlekedési Hatóságot (NKH), amelynek titkosszolgálati és belügyi kapcsolatai is vannak, s amelynek stratégiai főigazgatója, Eiselt György a Fideszhez és az MSZP-hez is kötődik, egyben Pintér Sándor korábbi és jelenlegi belügyminiszter embere és évtizedes jó barátja.
Az izraeli kémrepülőgépeknek az engedélyt suttyomban kiadó NKH-s Eiselt György információink szerint az izraeli titkosszolgálat, a Moszad szolgálatában áll, s ennek köszönheti érinthetetlenségét is. Ezt a tényt ugyan a lapunknak nyilatkozó forrásunk értelemszerűen névvel nem tudja alátámasztani, de a cikkünkben most bemutatásra kerülő egyéb bizonyítékok és az a tény, hogy Eiselt György a kémrepülők és több büntetőügy ellenére az MSZP-kormány megdöntése után az új, immáron Fidesz-kormány Belügyminisztériumában helyettes államtitkár lett, bőven elegendőek.
A kulcsfigura Pintér Sándor embere
Kénytelenek vagyunk egy kicsit visszamenni az időben, történetünk ugyanis ismét jól bizonyítja, hogy az elmúlt 20 évben egy tökéletesen összefüggő politikai maffia irányította Magyarországot, s ebben a bűnszervezetben ugyanúgy benne volt valamennyi parlamenti párt (egyelőre a két újat, a Jobbikot és az LMP-t kivéve). A kulcsfigura tehát Eiselt György, aki már az 1998 és 2002 között regnáló Orbán-kormány idején is helyettes államtitkár volt a sajtóhírek által az alvilággal hírbe hozott Pintér Sándor vezette Belügyminisztériumban. Eiselt szeret a háttérben maradni és onnan irányítani. Mindenesetre a jelek szerint Pintér Sándor meg volt elégedve régi barátjával, mert Eiselt a fizetésén kívül 2002-ben (!) összesen közel 12 millió forintot kapott jutalom és egyéb pénzbeli juttatás címén az államkasszából. Lapunk informátorai elmondták, hogy Eiselt már ekkor nagy figyelemmel kísérte az egyik legnagyobb államivá tett biznisz, az eredetiségvizsgálat alakulását, s kezdettől fogva szeretett volna minél nagyobb szeletet kihasítani magának az évente milliárdos forgalmú üzleti tortából. Izraelita kapcsolatainak köszönhetően Eiselt a 2002-es kormányváltás után a szocialista érában még két évig a helyén maradhatott. A minisztérium után rögtön az Eclipse cégcsoporthoz csapódott, s hasznosítani kezdte a Belügyminisztériumból kilopott technológiai leírásokat, szerződéseket, módszereket. A kapcsolódási pont ismét Pintér Sándor, Eiselt mindenkori főnöke volt. Az Eclipse Zrt. mögött ugyanis nemcsak az MSZP legbelső köreihez tartozó személyek, hanem maga Pintér Sándor is ott áll. Eiselt ellen a kicsempészett információk miatt már 2004-ben büntetőügy indult szolgálati és üzleti titoksértés gyanújával, Eiselt azonban megúszta az ügyet, ahogy mostanáig minden mást is. Ekkortól kezdve Eiselt azért lobbizott, hogy az Eclipse Informatikai Zrt. – amely mögött fideszes és szocialista politikusok egyaránt állnak – helyzetbe kerüljön. Mivel ekkor már MSZP-SZDSZ-kormányzat volt, értelemszerűen a balliberális oldal sietett Eiselték segítségére, s az eredetiségvizsgálatot állami felügyelet alá vonták, magyarul államosították. Az Eclipse Zrt-t, mint a tényleges szakmai munkát végző eredetiségvizsgáló cégek és az állam közötti informatikai rendszer működtetőjét betolták az üzletbe, s ezért a teljes árbevétel 32%-a járt neki. Ez már így is milliárdos jövedelem volt, pedig e mögött szinte semmilyen teljesítmény nem állt, hiszen még, amit felmutattak, azt is az eredetiségvizsgáló cégektől lopták korábban a Belügyminisztériumon keresztül. Eiselt és a mögötte álló Eclipse Zrt. azonban túlságosan mohó volt.

A Gyurcsány-kormány Eiselt Györgyöt 2007-ben nevezte ki a Nemzeti Közlekedési Hatóság stratégiai főigazgatójává és az Eclipse Zrt. ezt követően nyert meg egy közel 7 milliárd forint értékű közbeszerzést, amelyet – mint az összes többi Eclipse-esetnél – nemzetbiztonsági érdekre hivatkozva titkosítottak. A cégcsoport pedig hálás volt Eiseltnek: nemcsak pénzelte, telefonokat biztosított neki, de luxusautót is bérelt a számára. Lapunk birtokába kerültek az erről szóló bizonyítékok. Az Eclipse Zrt. egy Mercedes Avantgarde típusú, német rendszámú gépkocsit bérelt Eiselt számára. Minderről az Eclipse Zrt. jogi képviselője, Fintha-Nagy Ádám a Figyelő című lapnak azt nyilatkozta, hogy az Eclipse nyilvántartásai között nem lelhető fel olyan, a cég által aláírt dokumentum, amely bármilyen általa bérelt személygépkocsi használatát Eiselt György részére átengedte volna. Fintha-Nagy hozzátette: "Ügyfelem álláspontja szerint ha létezik is ilyen dokumentum és az valóban a Figyelő hetilap birtokában van, akkor az tartalmilag manipulált, és nem azonos tartalmú az ügyfelem által kötött bérleti szerződéssel." A jogi képviselő az ügyben felvette a kapcsolatot a bérbe adó cég képviselőivel, és, mint írta, megkísérli a Figyelő hetilap által hivatkozott dokumentumokat is beszerezni, ezt követően pedig az ügyben büntetőfeljelentést kíván tenni. Nos, nem kell fáradnia, mert a Magyar Jelen birtokában vannak nemcsak a kölcsönadási szerződések, átvételi jegyzőkönyvek, de féltucatnyi magyarországi szerviz számlája is, amelyen világosan ott szerepel Eiselt György neve és a Mercedes adatai. Sőt, az egyik németországi autópálya kamerája által készített fénykép is lapunk birtokába jutott, amelyen Eiselt György látszik, miközben a Mercedes-t vezeti. Tucatnyi bizonyítékunk közül e kettőt – a Figyelővel ellentétben – mi közszemlére is tesszük, hogy lássák az olvasóink, hogy az Eclipse Zrt. képviselője hazudik, mint a vízfolyás. Sőt, lapunk birtokába került több nemzetbiztonsági okokra hivatkozva titkosított szerződés is, amelynek köszönhetően az Eclipse újabb és újabb állami megrendelésekhez jutott, s ami különös, hogy ezekkel egy időben a parlament a jogszabályokat úgy alakította, hogy azok mindig az Eclipse-nek kedveztek több száz kisvállalkozóval szemben.

Részlet a titoktartási nyilatkozatból, amely az Eclipse és Eiselt György között köttetett

Eiselt a Mercedesben a németországi autópályán

A cégcsoport mohósága idén vezetett bukáshoz. Öt cégcsoport, akik korábban a gépjármű-eredetiségvizsgálati piac meghatározó szereplői voltak, ez év januárjában ugyanis feljelentést tettek hivatali visszaélés, gazdasági titok megsértése és hűtlen kezelés miatt. A feljelentés lapunk információi szerint 2010. január 22-én érkezett meg a Központi Ügyészségi Nyomozó Hivatalhoz, s nemsokára meg is indították a nyomozást. Az Eclipse tavaly december 31-én, tehát szilveszterkor, rendkívül hirtelen kötött szerződést a Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatalával arra, hogy az átalakuló eredetiségvizsgálati rendszerhez szükséges szoftvert módosítja és öt éven át üzemelteti. A rendszert az állam részéről a már jól ismert, Eiselt-féle Nemzeti Közlekedési Hatóság (NKH) működteti. Eközben szilveszter előtt pár nappal az eredetvizsgálattal foglalkozó piacvezető cégek felszólítást kaptak a Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatalától, amelyben felszólították őket, hogy 1 (azaz egy) napon belül írásban, nyilatkozatban közöljék, hogy elfogadják-e az új feltételeket, amelyek egyébként a cégeknek jelentős árbevétel-csökkentést is jelentettek. Az állam tehát gyakorlatilag monopolhelyzetet teremtett, s miközben az eredetvizsgáló cégeket elkezdte kiszorítani a piacról, az Eclipse Zrt-t 6.187.500.000 (azaz hatmilliárd-egyszáznyolcvanhétmillió-ötszázezer) forint bevételhez juttatta a titkosított „közbeszerzési” pályázaton. Tette ezt a Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatala úgy, hogy a megvásárolt technológiai módosítást az eredetiségvizsgáló társaságok ennél lényegesen alacsonyabb áron tudták volna leszállítani, de más pályázó hiányában árversenyre nem kerülhetett sor. A társaságok ezért hűtlen kezelés miatt tettek följelentést. Mielőtt tovább lépnénk, érdekes megvizsgálni az Eiselt-féle NKH-val együttműködve az Eclipse-t kiszolgáló Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatalának vezetőjét. Ő nem más, mint Ignácz István, korábbi Pest megyei rendőrfőkapitány. Ignácz István dandártábornok Gyurcsány Ferenc és Bene László országos főkapitány bizalmi embere volt, az ő megbízásukból vezette 2006 őszén a tévészékház ostroma miatt felállt vizsgálóbizottságot, de a vizsgálat eredményéről a sajtónak sohasem volt hajlandó beszélni.
Miután a feljelentésnek hála az ügyészség vizsgálódni kezdett, kiderült, hogy az Eclipse annyira mohó volt, hogy az államtól kapott sok milliárd forint után még az áfát sem akarta visszafizetni, ezért fiktív számlákkal operált. A cégcsoport nemcsak az MSZP-t és a Fideszt tudhatta maga mögött, de a titkosszolgálatokat is (akik a titkosított szerződéseket egyedüliként vizsgálhatták volna, de valamiért nem akarták), ezért túlságosan elbízták magukat. Idén márciusban Budapesten és Pest megyében egyszerre 20 helyen rontottak a kommandósok az Eclipse Informatikai Rendszerház Zrt. irodáira, vezetőinek lakására és az ügyben fiktív számlákat kiadó cégek tulajdonosaira. Egymázsányi irat és nyolc előállítás, majd hét őrizetbe vétel lett a vége. Egyelőre. Az áfacsalás mellett többmilliárdos pénzmosás alapos gyanúja is felmerült. Így a „maffia"-törvény alapján azonnal zárolták is a gyanúsítottak vagyonát és bankszámláit mintegy egymilliárd forint értékben. Lefoglaltak többek között egy 100 milliós Ferrarit, illetve Porschét is, egy Lamborghinit pedig keresnek.
A gyanúsítás alapján az elkövetői kör 2007–2009-ben 15 milliárd forintnyi informatikai beszerzés ellenértéke után nem fizette meg az áfát – 3 milliárd forintot –, amit fiktív számlákkal eltüntettek.
Lapunk értesülései szerint az Eredetiség Ellenőrzés a Gépjárműbűnözés Ellen Egyesület nevében dr. Mándi Sándor időközben a Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatalának vezetőjét, Ignácz István dandártábornokot is feljelentette hivatali visszaélés, bűnpártolás, hűtlen kezelés és okirathamisítás miatt. Ennek ellenére Ignácz májusban a sajtónak nyilatkozva tagadta, hogy eljárás folyna ellene. Ezzel szemben lapunk birtokában van a Központi Ügyészségi Nyomozó Hivatal dokumentációja, amely szerint 2010. április 14-én regisztrálták a feljelentést.
Eddig ez az ügy „csupán” az MSZP és a Fidesz legmagasabb köreihez vezető politikai és gazdasági maffia egy újabb piszkos üzletelése lenne. Ami azonban az Eclipse vezetőinek letartóztatása és a kormányváltás óta történik, már túlmegy minden határon. A (még az országgyűlési választások előtti) letartóztatás ellenére ugyanis az állam részéről senki sem mondta fel az Eclipse cégcsoporttal kötött szerződéseket, sőt a börtönből (vélhetően hamis aláírásokkal, az okirathamisítást is elkövetve) választottak új vezérigazgatót az előzetes letartóztatásban lévő Deák Endre helyett, ráadásul új bankszámlát nyitottak és zavartalanul működnek tovább. Ez még a Kongói Demokratikus Köztársaságban is bűncselekmény, például zártörés lenne. A letartóztatások óta, annak ellenére, hogy büntetőeljárás folyik a cégcsoport ellen - lapunk információi szerint - csak a Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatala 600 millió forint közpénzt fizetett ki az Eclipse-nek. Eközben a kulcsfigura Eiselt György nem hogy belebukott volna az MSZP-kormány idején elkövetett zűrös ügyeibe, de néhány héttel ezelőtt újra helyettes államtitkárnak nevezte ki Orbán Viktor kormányában az új belügyminiszter, Pintér Sándor. Van tehát bőr a pofájukon rendesen.
Kik mozgatják a szálakat?
A titkosszolgálatok is érintettek ebben a botrányban, amelyet az előző és a jelenlegi kormány is el akar tussolni. Az NBH-nál vezetik ugyanis azt az „irányadó jegyzéket”, amelyről a nemzetbiztonságilag indokolt tenderek esetén az arra érdemes cégek meghívhatóak. A listára csak olyan vállalkozások kerülhetnek fel, amelyeket az NBH átvilágított. Az már korábban is meglepő volt, hogy a kilencvenes évek végén a LaSalle brókerbotrányba és büntetőügybe keveredett Deák Endre vezette céget választják ki ilyen feladatokra (főleg annak tükrében, hogy az átvilágítások során mit művelnek a jobbikos képviselőkkel).
Igaz, Deák egy másik cégben, az Eclipse Assets Managementben üzlettársa volt Hevesi-Tóth Ferencnek, aki korábban a Nemzetbiztonsági Szakszolgálatot vezette. Az Eclipse körül a jól értesültek további, kilépett titkosszolgálati embereket is felfedeztek. Pintér Sándor volt belügyminiszter lánya, Pintér Hajnalka az Eclipse projektmenedzsereként szerepelt a 2009. decemberi 31-i keltezésű, 5 milliárd forintos szerződésen. Ráadásul Pintér Sándor cége, a Civil Biztonsági Szolgálat irodaházában bérelt helyiségeket az Eclipse. De az Eclipse felügyelőbizottságán keresztül az MSZP legbelső köreihez is el lehet jutni (lásd ábránkat).
Niro D. Róbert


(Nagyobb méretben itt.)
Link

Kérem, erőltessék meg magukat, mert nagy a tét, és a tétlenség eldönti azok sorsát is, akik a jelenlegi hazug és álnok, nemzetellenes vonulatot képviseli, de azokét is, akik tudják, hogy itt semmi nincs rendben, mégis félnek tenni a békés megoldás érdekében a szuverén, agresszív zsidó-befolyás-mentes magyar megmaradás érdekében. Ha az ügyben eljárók először jól kiröhögték magukat, aztán elkezdhetnek gondolkodni, mit is lehet tenni a felvázoltak megszüntetése, elhárítása érdekében! Garantálom, hogy akkor már nem fognak sem kételkedni, sem kacarászni, de ezt sem tudhatom teljes bizonyossággal. A magam részéről úgy tekintek a feljelentésre, mint kordokumentumra, amellyel igazoltam sokak nevében azt, hogy önvédelmünk jogos és törvényszerű, még abban az esetben is, ha a fentebb említett zsidó-báb állami vezetésünk alá tagozódott hivatalok ezt elismerni –érhető okokból- ezt nem ismerheti el, mert ezzel együtt a butaságát, alkalmatlanságát és bűnösségét is el kellene ismerni!

Áldás!

Szigetszentmiklós, 2010-07-08

Posta Imre
(06/20/9359052)

feladó: bubó doki
címzett: Police in Hungary ;
Ügyelet BRFK ;
Nemzetbiztonsági Szakszolgálat ;
Nemzetbiztonsági Hivatal ;
knbsz@knbsz.gov.hu;
Központi Nyomozó Főügyészség ;
Press in USA Embassy ;
rusemb@euroweb.hu;
info@ih.gov.hu;
IGOR SZAVOLSZKI AND PUTIN!!! ;
packosznr@nni.police.hu
dátum: 2013. június 9. 10:47
tárgy: Közbejelentés/Feljelentés ismeretlen tettesek ellen (Chemtrail, Haarp, ál-Pintér Sándor, Mossad) Nagykövetségeknek is továbbítva! - újra!
küldő: gmail.com




Jó látni , hogy a civil szervezetek a jelenség felismerésén túl a figyelem felkeltésével , és a tenni akarással is lépnek a nemkívánatos események ellen .
Jó volna ha ez az egész addig jutna el , hogy megtudva mely nemzetek pilótái permeteznek minket, hallani olyan híreket , hogy adott országok csarter járatai is permeteznek , és ha a hatóság , ilyen vagy olyan okok miatt nem léphet fel ellenük , mi civilek az adott ország csarter járatai ellen fordulnánk , és lézerrel elvakítanánk a pilótáikat , hogy kiszálljanak e piszkos játékból, vagy az utazó közönség elvesztését kockáztatnák , vagy egy baleset lehetőségét , és így veszítenék el az utazók bizalmát , de kikerülnének a lég közlekedésből , melynek tisztaságát bemocskolták azzal , hogy vegyszereket szórnak a mitsem sejtő államok területén . És igen is helyén való a közös fellépés az ilyen aljas cselekedetek ellen pusztuljon az a légitársaság amelyik emberiség ellenes tevékenységet végez béke időben az emberiség ellen . De az a szervezet is amelyiknek pilótáinak ki van adva a permetezés . Ha a szervezet valamelyik nemzethez köthető , akkor annak minden légitársaságát minden reptéren lézerrel vakítani kell , hogy a pilótái az utasok életét kockáztassák a felelőtlen permetezésekért . Hogy nem a pilóta tehet e helyzetért , az igaz de az a szervezet terrorizálja az emberiséget mely az ő kenyéradó gazdája , és ha elpártolnak az utasok tőlük , nem lesz módjuk bekapcsolódni a tömeges népírtásba , mert meg lesz az ők saját bajuk , és nem vállalnak olyan feladatot ahol a létük kérdőjeleződik meg , mert , ha az utasok a kockázat miatt nem utaznak a járataikkal , ők már élő halottak , és a sátáni ötletüket nem lesz ki végrehajtsa .



Chemtrails Morgellons Méhek


Bele gondoltál már , mi lesz a mezőgazdasággal , ha kiirtják a méheinket nincs beporzás nincs termés , nem lesz élelem . A sátánisták a táplálék láncba avatkoznak be , és éhínséget okozva milliárdnyi emberek halálát idézik elő . Hogy jogos e a védekezésünk ellenük az nem kérdéses , hogy ellehetetlenítjük őket , és megszüntetjük működésüket elemi kötelességünk , hogy ne tudjanak gyilkolni . Hétmilliárd ember áll szemben százezer sátánista erőszaktevővel olyanokkal szemben , mint Klintonné és ő még az elnöki poszttért szált szembe az elmúlt választási ciklusban . Hát én azt mondom , nem baj az ha az ilyenek alulról szagolják az ibolyát , hisz ezek kéjt is csak úgy tudnak élvezni , ha más szenvedi meg azt az elkövetett aljasságot . Látsd az MK Ultra programot .





Tudatmódosítás és a 3G



2013.10.03 19:50

Kapcsolódó link..


Svédország jelenleg a legerősebb, legnagyobb és legfélelmetesebb fegyver a világon”, a kísérletek nyáron indultak. A Lois rendszer kiépítése jelentős szerepet játszik a földön, az emberiség jövőjének alakulásában. A rendszer kombinált. Nem csak a HAARP technológiáról van szó, de fokozódik az EM (tudatmódosító) technológia fejlesztése és kiépítése is. Svédország, Norvégia és Finnország után, most Németország és Hollandia következik az intelligens EnergyBox-ok telepítésében, de mi épült Svédország déli részén?
Az NWO projektjei alakot kezdenek ölteni A 
LOIS HAARP-Marlow/D/MV Svédország déli részén van, és csatlakozik a Rostock-i erőmű rendszeréhez, 30 cm vastag réz kábelekkel.
2010.04.08-án, Rostock közelében este az égen sarki-fényhez hasonló (Aurora) jelenséget figyeltek meg. A szakértők azt mondták, hogy ezt napkitörés váltotta ki. A részecskevihar gerjeszti a levegő molekulákat, és bizonyos feltételek mellett a fény, különböző színárnyalatokat, általában zöldes színt öltött. Ezt Rostock földrajzi helyzete alapján nehéz elhinni, még “szakértőknek” is!
A globális rendszert és az elme ellenőrzést tovább bővítik. Két évvel ezelőtt a globális politika Ettlingen-i konferenciáján (Németország délnyugati részén, volt egy kör alakú terület, ahol bizonyíthatóan ellenőrizték a gondolati frekvenciákat. A PG osztrák mérnöki társaság megtalálta ezeket a frekvenciákat, és az eredményeket publikálta is!
Egy kis emlékeztető az EM vagy ELF rendszerek működéséről, és hatásairól: Az un. Internet-áramhoz kell egy PLC-rendszer (hasonló a jelenlegi központi hangra kapcsoló éjszakai áram mérőkhöz, tehát a jeltovábbító eszköz az elektromos hálózat), amely megváltoztatja az adott terület, ill. lakás vezetékrendszerében folyó áramot, hogy azon “Információs Jelet” lehessen küldeni.
Az Energia-Doboz” egy GPRS-adó, saját PLC-rendszerrel, és a frekvenciája a GSM és a 3G Internet ötvözete. Olyan, mint a SzélesSáv és MINDIG üzemben van (nemcsak azokban az időszakokban, amikor az Áramszolgáltató használja).
A Doboz egy kettős rendszer, nemcsak közvetlenül tesz ki bennünket 3G sugárzásnak, hanem rácsatlakozik a hálózatra az egész házban/lakásban, a lakás elektromos vezetékrendszerére, így egy 
3G-s pulzáló, magas frekvenciájú elektromagnetikus Kommunikációs Rendszer lesz belőle, amely a PLC -rendszer által az Internethez van kapcsolva (és sajnos sokakat halálra is sugározhat…)
A Doboz nem az Áramszolgáltatónak ad le információkat, hanem az Internetnek, ezáltal az egész áramrendszer kommunikációs rendszerré válik.
Miért Internet, miért olyan titkos, és miért épül be csendben a házba/lakásba, miért cserélik ki az áramrendszert ilyen kommunikációs rendszerre? Egyszerű!
Már a 3G is egy tisztán hadászati rendszer és a telefon csak egy mellékhatás. Az egész probléma az oszlopokkal, póznákkal, antennákkal és sugárzással stb. csak egy elterelő hadmozdulat és az igazi cél az volt hogy a kis adó bejusson a házba/lakásba.
Most már nemcsak hogy az egész ház/lakás, pulzáló magas frekvencián sugároz, hanem már az Internetre is rá van kapcsolva (az első Internet-ház/lakás a világon).
Semmit nem segít, ha elutasítják a “Dobozt” mert a szomszédoknak, aki ugyanattól a trafótól függenek, már megvan, és küldi a 3G impulzusokat a be nem kapcsolt otthonokba is az elektromos hálózaton át. (
áramszűrőre van szükség)
A LOIS HAARP-Marlow/D/MV Svédország
Svédország, Norvégia és Finnország után Németország következik, de nézzünk meg néhány HAARP létesítményt is, mielőtt a tudatmódosítás legújabb “vívmányaival” ismerkednénk meg:
A kiépülő rendszer a legnagyobb a világon! Korábban ezzel a címmel az USA Garkona-i (Alaszka) bázisa dicsekedhetett, de nyár elején működésbe lépet az új rendszer. Néhány HAARP bázis a teljesség igénye nélkül:
A MU radar, 1 megawattos üzem Japánban (34 ° 51′14 .80 “N 136 ° 6′19 .45″ E). (34 ° 51’14 .80 “N 136 ° 6’19 0,45″ E)
Arecibo – 2 MW létesítmény Puerto Rico (18 ° 20’38 .97 “N 66 ° 45’9 0,77 “W)
Hippasus (USA) – 70 MW-os létesítmény Fairbanks, Alaska
Sura (orosz) – 190 megawattos létesítmény Közép-Oroszországban (56 ° 7′10 .32 “N 46 ° 2′4 .41″ E). (56 ° 7’10 0,32 “N 46 ° 2’4 0,41″ E)
EISCAT (Európa, Norvégia, Svédország, Finnország, Franciaország, Egyesült Királyság és Németország) – 1 gigawattos létesítmény, Tromso, Észak-Norvégiában (69 ° 35′1 .06 “N 19 ° 12′57 .11″ E). (69 ° 35’1 .06 “N 19 ° 12’57 0,11″ E)
Itt kell megemlíteni a 
Haiti és szecsuáni földrengéseket:
Az orosz haditengerészet közlése szerint a U. S. hozta létre a földrengést Haitin:
Az orosz Északi Flotta jelezte, hogy földrengés pusztított Haitin. A vizsgálat egyértelmű eredménye, hogy az USNavy használt földrengés fegyvert. A mért értékek szerint, egy lineárisan kimutatható, a földrengések egymás utáni kapcsolata. A jelentések szerint, nem véletlenül történt, hogy a rengések azonos mélységben következtek be Venezuelában és Hondurasban.
Az északi flotta 2008 óta fokozott figyelemmel kíséri az amerikai Tengerészgyalogság Karib-térségben történő mozgásait és tevékenységét, de már korábban is folyt ez a tevékenység, válaszul arra, amikor az amerikaiak bejelentették szándékukat, hogy helyreállítsák a negyedik flottát, amely 1950-ben feloszlott. Oroszország válaszolt egy évvel később, a Flotta által vezetett nukleáris meghajtású Nagy Péter cirkáló “kezdte az első gyakorlatokat ebben a régióban, a hidegháború végén”.
A 70-es évek végére, az USA-ban “sokat haladtak” a fegyverek és földrengések területén, ezek a jelentések tartalmazzák, hogy most már használhatók az impulzus és plazma fegyverek, Tesla elektromágneses felfedezései, a Sonic technológia, továbbá a “Shockwave bomba.”
A jelentés összeveti a két földrengés fegyvereinek tapasztalatait. Az USA-ban Haditengerészet által a közelmúltban, a Csendes-óceánban okozott földrengés nagysága 6,5-es volt. A sztrájkok körüli területen Eureka városban okozott károkat, Kaliforniában. De a vizsgálat kimutatta, hogy a karibi térségben 140.000 ártatlan ember halálát okozta.
A jelentés szerint, “több mint valószínű”, hogy az USA-ban a Haditengerészet “teljes tudomással bírt” a katasztrofális kárról. A földrengést Haitin, a már előre beállított forgatókönyv szerint tálalta a Déli parancsnokság helyettese.A vizsgálatok végső eredményéről készült jelentések e fegyverekről, figyelmeztet arra, hogy az USA tervezi, hogy megsemmisíti Iránt egy sor földrengéssel. Célja, hogy megdöntse a jelenlegi iszlám rezsimet. Továbbá, a jelentés szerint, a rendszert “teszteli” az Egyesült Államok (HAARP Project). Így hoznak létre anomáliák az éghajlatban, okoznak árvizeket, aszályokat és hurrikánokat.
Egy másik jelentést tényként megállapítja, hogy a szecsuáni földrengést (Kína 2008. május 12-én, nagyságrendje 8,7 a Richter-skála szerint), HAARP rádiófrekvenciák okozták. Meg lehet állapítani, hogy van összefüggés szeizmikus aktivitás és az ionoszféra között. A romboló rádiófrekvenciák által kiváltott erőterekről, amelyek a HAARP jellemzői, az alábbi következtetések vonhatók le:
1 .- A földrengések azonos mélysége lineárisan ugyanaz a hiba által okozott indukált frekvencia lineáris vetülete.
2 .- A koordinált műholdas konfiguráció koncentrált gyakorisága előrejelzi a specifikus pontok (erőterek) létét.
3. – A diagram azt mutatja, hogy a földrengések mesterségesen keletkeztek lineárisan azonos mélységben.
Venezuela, január 8-án, 2010. Mélység: 10 km.
Honduras, január 11-én 2010. Mélység: 10 km.
Haiti, január 12-én 2010. Mélység: 10 km.
Minden esetben a mélység közel 10 km.
A földrengések után közvetlenül, a Pentagon azt mondta, hogy a Baltimore-ban dokkoló USS Comfort kórházhajó elhajózott Haitibe, annak ellenére, hogy néhány napnak kellett eltelnie Haitira érkezése előtt. Mindazonáltal, haditengerészetnél Mike Mullen admirális, a közös vezérkar főnöke, azt állította, az Egyesült Államok fegyveres erői felkészültek vészhelyzetre, amelyet a katasztrófa okozott.Douglas Fraser, általános parancsnok, azt állította, hogy parti őrség és az USA, tengerjáró hajókat küldtek a térségbe segítséget nyújtani, akkor is, ha csak korlátozott források és helikopterek állnak rendelkezésre.
A repülőgép-hordozó 
USS Carl Vinson küldték a Norfolk-i haditengerészeti támaszpontról, Virginiából, kiegészítve a szállítmányt repülőgépekkel és helikopterekkel. Haitire január 14-én, kora délután érkeztek meg.
Az U. S. Nemzetközi Fejlesztési Ügynökség (
USAID), Haitin működött a földrengés előtt.
Az orosz Külügyminisztérium jelentése szerint, az USAID és az USA Déli-parancsnokság megkezdte munkáját a “humanitárius invázió” megküldésével. Legalább 10.000 katona és vállalkozó ellenőrzésre, a haiti területre, ENSZ rendelésre, miután pusztított a “kísérleti földrengés.” /Lisa Karpova/
Bizonyítékok állnak rendelkezésre a HAAPR felhasználására földrengések előállítására. Az alábbi kép a kínai, szecsuáni földrengésről készült 2008 májusában 1 órával a katasztrófa előtt.
Azóta Svédország országos agykontroll kísérlet színhelyévé vált. Az ország északi területeit a NATO ACT használja kísérleti terepként, a svédeken pedig, több szinten csattan az ostor! A betelepített muzulmánok, és az országot megszálló zsidók eltartásán kívül a tudatbefolyásolással is meg kell küzdeniük, miközben a betelepülők harcának színterévé vált az ország.
A svéd kormány szerint villanyszámla csak a valós értéket mutathatja. A 2009-es törvény kimondja, hogy nincs több pénzkövetelési lehetőség, csak az elhasznált energiát szabad megfizettetni (milyen szép tőlük)! Közvetlenül az áramszolgáltatóktól küldik a levelet, hogy szeretnének telepíteni minden házban egy kis számítógépes digitális adót.
Mindenhol van, de senki nem tudja mi ez, vagy mit csinál az “EnergyBox”. Ez a Villamosenergia “Internet” (nem az El internet, amely megállította a szélessávú vállalatokat. Különösen 3G menne csődbe). Az EnergyBox egy GPRS-adó és a GSM frekvencia keveréke, GSM és 3G (UMTS). A rendszer széles sávú, a sugárzása nagyon hasonló a radaréhoz (!). Az információkat nem nyilvános közigazgatási felületen nyújtják be, hanem az Interneten (?) .
A EnergyBox egy bináris rendszert is tartalmaz, ami egy “
Eshelon mérő(nem Echelon), a PLC rendszer gazdája a Televent Company. A PLC rendszer, megváltoztatja az aktuális netet, így könnyebb információt küldeni. A radar-szerű mikrohullámok az egész házat egy pulzáló rádiófrekvenciás elektromágneses mezővé változtatják. A 3G mindig egy tiszta fegyver-rendszer volt, és a 3G-s telefonok csak mellékhatásai. 3G, Amerikából jött, és került Európába, az amerikai hadsereggel (mint az összes többi mobil rendszerek is).
A “
totalitárius ellenőrzésmost már az El-hálózathoz is kapcsolódik egy másik törvényen keresztül. Ez a hírközlési törvény. Ez a jog biztosítja az Alapjogi Ügynökségi jogot, hogy nyomon követhető legyen az összes kommunikációt. Értelmezni kell az e-maileket, lehallgatni a telefonokat, ellenőrizni faxokat és minden mást, aminek köze van a kommunikációhoz. A EU vezetése ezért ruházta fel szinte korlátlan jogokkal az Europolt!
Benne vagyunk a legnagyobb, az emberi agyhullámokra irányuló kísérletben, amelyet a világ valaha látott. Svédország és Finnország mindig kísérleti országok voltak a mikrohullámú kísérletek tekintetében, és ezért kapta meg ugyancsak ez a két ország a rendszert először, de Norvégia sem kivétel, ahogy rendszer németországi és hollandiai állomásához ért mára.
Természetesen a NATO sok kísérletet fog végrehajtani a lakosságon. Bizonyos fegyvereket csak “élőben” lehet az embereken letesztelni. A LOIS készen van, és a kísérlet széles skálán folyik. ( Egész Dél-Sv.o.-t lefedi és valószínűleg összekapcsolódik az EnergiaDobozzal, de a 
V.R.A,, Echelon, NSA, Lofar-rendszerrel is Közép-Európában, valamint az Eiscat-tal északon.
A németországi tervezetek már elkészültek. Egy kis ízelítő:
Azok, akik ismerik mikrohullámú sütőt és mikrohullámokat, képzeljék el a többi ellenőrzési lehetőségeket. A módosított ELF, ULF, stb.-vel jól látható minden szoba 3D-ben, hallani minden beszélgetést, és még befolyásolhatja az agy hullámait az embereknél.
(Egyetlen távirányítóval kapcsolható az összes besugárzott területen élő?) Aki semmit sem tudnak chemtrails tevékenységekről, annyit azért tudnak, hogy báriumot tartalmaznak a vegyi csíkok. A hosszantartó báriumszórással, például a jelentős sporteseményeken, nem csak az emberek láthatók a radaron, hanem még az is, hogy mi van a zsebükben.
Az esőcseppel mikroszkopikus méretű cseppképzésén kívül kontrasztanyagként is szolgál, hasonló módon, mint ahogy egy CT vizsgálat esetében kontrasztanyagot használnak érfestésre.
Sokan megkérdezhetik, milyen módszerrel befolyásolható az emberek tudati állapota, és itt ne hazai politikusaink beszédeire, nyilatkozataira gondoljunk (a heveny idegbajhoz ez is elegendő!)?
Az 
EEG (elektroenkefalográfiai) vizsgálat a legtöbbek számára ismerős gyógyászatban alkalmazott módszer, az agyhullám mintázatok megjelenítésére, normálistól eltérő hullámformák észlelésére, vizsgálatára. Szinte egyidőben az elektromágnes jelrögzítéssel, megkezdődött az alacsonyfrekvenciás (0,1-40Hz közötti) agyi bioárammintázatok rögzítése is. Nem kellett sok idő, hogy a gyorsan fejlődő technika lehetővé tegye, a felvett, de szándékosan kiváltott hullámformák (félelem, apátia, fájdalom stb.) egyre nagyobb teljesítményű lesugárzását. A szokványos adósugárzások esetében szinuszos (transzverzális) hullámokat alkalmaznak, melyek a távolság négyzetével arányosan veszítenek energiájukból, de a skaláris, vagy más néven longitudinális lökéshullám jellegű sugárzás, lineárisan (egyenes arányosan) veszít csak az energiájából. Sokkal nagyobb távolságokra is eljuttatható a kívánt jel, kevesebb energiával. A mesterségesen létrehozott lökéshullámokkal, a HAARP és az ionoszféra tulajdonságainak kihasználásával földrengéseket, a légkör, és ezek alapján, az időjárás befolyásolását is megoldották. Kulcsszó: Interferencia!
Németországban, egy részletes és nagy tömeget vizsgáló tanulmány kimutatta, hogy csaknem az összes 3G-sugárzásnak kitett “alanynál” elváltozások mutatkoznak a gerincvelőben. A kezdet: leukémia!
Konzekvencia: ha az orosz haditengerészet tesz hivatalosan közzé ilyen jelentést, majd hagyjuk a “hitetlen Tamásoknak”, hogy a saját agymosott, manipulált gondolataikkal tompítsák a kérdés élét, megadjuk magunkat. Nyugaton ezt az elképzelést, hatalmas média-manipuláció végzi, és vezeti az emberek széles tömegét tévútra. Több politikus részéről a világpolitikában egyenesen az a feltételezést ment, hogy a földrengés úgy állították elő Haitin, az amerikai HAARP létesítményekkel. De az orosz haditengerészet is elemezte a mérést … , és szintén arra a következtetésre jutott, hogy a bűncselekmény elkövetésében a mi amerikai “barátaink” (népirtási céllal) jártak el. Az amerikai tömeggyilkos, a Hágai Nemzetközi Bíróság előtt kellene, hogy feleljen bűncselekményeiért, de, a Hágai Nemzetközi Bíróság sajnos, az ENSZ kutyája, ahogy az ENSZ is az amerikaiak által vezetett cionista törekvés a világhatalom megszerzésére. NWO.
A HAARP, a chamtrail, az alacsony, agyhullám frekvenciájú elektromágneses sugárzások tudatmódosító hatásai, a háborúk szítása, öbölkatasztrófa, biológiai hadviselés, kényszeroltások és az emberi jogok semmibe vétele mögött mindig ugyanazok állnak, hiába hívják, mutatják magukat ENSZ-nek, WHO-nak, EU-nak, vagy más, magát humanitárius szervezetnek feltüntetve, ezek az 
NWO “álruhái”!
(Nem utolsó sorban meg kell jegyezni, hogy a kolontári gátszakadást előtt nem csak a gyanús körülmények szaporodtak meg, de a kisebb, 2-2,6-os Richter-skála szerinti magyarországi földrengések is! Az ilyen “mozgatás” nem tesz jót egy iszapgátnak! Az EM technológia viszont várhatóan nem veszélyezteti Magyarországot, mivel bevezetésekor már alig lesz olyan magyar állampolgár, akinél nem kapcsolták még ki a villanyt!)




Olvass tovább: 
http://embers-eg.webnode.hu/news/tudatmodositas-es-a-3g/
Készíts saját weboldalt ingyen: 
http://www.webnode.hu












Vajon a New Yorkot fenyegető SANDY hurrikán természetes ?





2012.11.03 11:47



Egyre többen teszik fel a kérdést az interneten olvasgatva, hogy vajon mit keres egy ekkora történelmi méretű hurrikán New Yorkban és egyáltalán természetes eredetű-e ? Volt már...na de ekkora....
Azok után, hogy számos jel utalt már a Kathrina hurrikán esetében is mesterséges időjárás-generáló beavatkozásra, jelen esetben is nagyon sok (jelenleg még összeesküvés-elméletnek kikiáltott oldal) teszi fel a kérdést.....

Kapcsolódó korábbi cikk: Természeti erőket bevetve vívják a 21.század háborúit ? Hogy használják, az biztos...

Az időjárás-hadviselés gyakorlatilag köztudott dolog, még ha a közvélemény nem is hall róla a TV-ben, bár igazából nem is érdekli, ez is tény.... Örvendetes, hogy a napokban viszont már a Spektrum is bemutatta a következő filmet minderről ( a HAARP és Chemtrail befolyásolásról) és a Kathrina esetében történt beavatkozásról is:



Most ha nagyon gonosz akarnék lenni ott a tengerentúli Irányítók helyében, elég lenne a Kathrina hurrikán pusztításához hasonló állapot, amikor megjelennek fosztogató bandák (akik szerintem már készen állnak és Twitteren fognak üzengetni egymásnak), hogy adott esetben el lehessen rendelni szükségállapotot vagy kijárási tilalmat is.
Utána pedig a kommunikációt is lehet netán korlátozni ezen bandák akadályozása ürügyén......
A FEMA-táborokat meg majd megszokja a közvélemény...

Az meg igaz, hogy egy katasztrófa és annak megoldása, mindig az aktuális elnököt segíti a választási kampányban....

Na de ez csak egy csúnya rosszindulatú feltételezés volt tőlem. Nem akarok ötleteket adni...

Nem tudom, ti ezekről hogyan vélekedtek, ezért nem is akarok senkit befolyásolni, de írjátok le nyugodtan!


Azért ezt az ábrát a jelenlegi HAARP anomáliáról érdemes megnézni....


ÉLŐ KÖZVETÍTÉS 0-24h a HURRIKÁNRÓL



Nem a megszokott irányban pusztít

A megszokott haladási útvonal helyett a Sandy a partvonal mentén északnak halad, és ez nemcsak a New York környékén élő több tízmillió embert érinti, hanem a Nagy-tavak vidékét is. Például ezért kiemelten különleges az USA északkeleti partvidékéhez közelítő Sandy hurrikán” - mondja Cséki Gergő, az Időkép.hu meteorológusa. Cséki szerint a partvidékre lecsapó ítéletidő csak a vihar egyik fele. A 250 milliméternyi esőt és 80-100 kilométeres óránkénti sebességet is elérő alapszelet hozó hurrikán ugyanis összeütközik egy sarkvidéki eredetű, hideg légtömeggel, és emiatt – illetve az erre a hatásra még jobban ráerősítő tavi hatás nyomán – az Öt-tó vidékén akár hatvan-hetven centiméteres hó sem elképzelhetetlen az elkövetkező néhány napos időszakban.

Az eltérő útvonal mellett a Sandy másik érdekessége, hogy csak ritkán jut el ilyen messzire ilyen erős hurrikán. „Az előrejelzések szerint most úgy tűnik, hogy pont a legveszélyesebb rész halad majd el a sűrűn lakott vidékek mellett” – fogalmaz a meteorológus. A ciklon három fő részre osztható. A középen található, lyukszerű, felhőmentes, szinte szélcsendes viharszemre, a műholdképeken jól kirajzolódó spirálkarokra, és a szemet övező óriási felhőfalra. „Ez a felhőfal vonul majd át New Yorkon. Itt a legnagyobb a hatalmas nyomáskülönbség miatt kialakuló szél ereje, és a csapadék is itt a legintenzívebb.”

Cséki szerint két adat segíthet a vihar jellemzőinek megértésében. „New York éves csapadékátlaga 800-1000 milliméter, ehhez képest most nagyon rövid idő alatt ennek harmada-negyede, 250 milliméter hullik majd le”. Ezt a 2010-es hazai esők után nagyjából a helyén tudjuk kezelni. A széllel kapcsolatban a meteorológus szerint az a legfontosabb tudnivaló, hogy bár a széllökések a hazai viharokban is sokszor elérik a 100-120 kilométeres óránkénti sebességet, itt most arról van szó, hogy az átlag szélsebesség, vagyis a folyamatosan fújó alapszél lesz ilyen erős, és erre jönnek rá a nagyobb széllökések.
Hurrikán hurrikán hátán

A 2012-es Atlanti hurrikánszezon eddig sem volt eseménytelen, Sandy a tizennyolcadik trópusi ciklon, a tizennyolcadik nevesített vihar, és a tizedik hurrikán erősségű rendszer idén. Az október 22-én keletkező Sandy a Karib-tenger nyugati részéről indult, hamar trópusi depresszióvá, majd trópusi viharrá erősödött, két nappal később pedig már hurrikánként hivatkoztak rá, október 28-án pedig hivatalosan is erősebbnek nyilvánították az eddigi legerősebb, 2010-es Igornál (Az Igor 220 km/órás széllökéseket is produkált).

Sandy legnagyobb átmérője 1500 kilométer, és nagyjából 22 kilométeres óránkénti sebességgel közelít New York felé. A vihar a Karib-térségben eddig 65 halálos áldozatot követelt, ebből 51-en Haitiban haltak meg, ahol a három napos folyamatos esőzés csak múlt pénteken ért véget. A gazdaságot ért kár is jelentős, a természeti csapás hidakat döntött romba, lakóházakat pusztított el, és a mezőgazdasági ültetvényeket, például a banánföldeket sem kímélte.

Nem kell sokat keresgélnünk, ha a Sandyhez hasonló erejű hurrikánokra vagyunk kíváncsiak. Az közelmúlt legnagyobbja mindenképpen 2005 augusztusában pusztító Katrina volt. A New Orleans négyötödét víz alá borító, mintegy nyolcvanmilliárd dolláros kárt okozó viharban 1836-an haltak meg, és 705 embert ma is eltűntként tartanak nyilván. A vihar közvetlen hatásai mellett a szakértők szerint Katrina arra is rávilágított, hogy mennyire rosszul szervezett volt a hatóságok és a mentést végzők munkája, illetve hogy milyen könnyen vadul el a közhangulat egy hasonló méretű tragédia esetén: a fosztogatások és a lövöldözések elkerülése érdekében a rendőrök a szárazon maradt városrészek lakóitól is begyűjtötték a fegyvereket. Ez volt az eddigi legdrágább hurrikán, a helyreállításra több mint 118 milliárd dollárt költöttek el.

Az 1992-es Andrew hurrikán arra jó példa, hogy egy viszonylag nyugodt időszak egyetlen nagyobb vihara is okozhat komoly problémákat. Az 1992-es értéken számolt 26,5 milliárd dolláros viharkár mellett összesen hatvanöten estek áldozatul, ebből huszonhatan közvetlenül a viharban, harminckilencen pedig később, de a viharhoz köthető okok miatt haltak meg.

Hasonló erejű vihar jóval korábban is érte már el New Yorkot, 1938-as Long Island Expressnek is nevezett hármas kategóriájú trópusi vihar óránként 200-300 kilométeres széllökésekkel érkezett, 2011-es, 146 km/h-s csúcssebességű Irene pedig nagy kiterjedésű áramkimaradások mellett öt ember halálát okozta New York államban.

Az Intellicast radarja megint nagyon "szépen" mutatja, mennyire mikrohullámú anomáliákkal manipulálják a Sandy hurrikánt! 








Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése