A kulisszák mögött.
Világ-Panoráma - NÁLUNK, MÉG AZ IDŐ IS MAGYAR! - 2014 08.11.
CsillagHáború - az USA megelőző atomcsapást tervez Oroszország ellen
Drábik elmondja a TUTiT Ukrajnáról az Orosz Nagykövetség előtt
Bilderberg döntés - Drábik - a megváltozott amerikai katonai doktrináról
Dr. Drábik János: Ukrajna helyzetjelentése
Izraeliek oszlattak 2006-ban? - WikiLeaks-kiszivárogtatás
Hivatalosan
bejegyezték a Sátán Egyházát Ukrajnában
2014.
augusztus 19.
Egy
év alatt nagyot fordult a világ északkeleti szomszédunknál
Hivatalos engedélyt kapott
nemrég a Sátán Egyháza néven működő ördögimádó szekta
északkeleti szomszédunkban, Ukrajnában – az
ukránul értők a szekta honlapját itt tekinthetik meg. A
Cserkaszi területen működő csoport maga számolt be az
akkreditációról, számos beszkennelt, hivatalos dokumentumot is
mellékelve. Az interneten is terjedő szekta alaposan kezdi
kinőni magát: nemrég már egy templomot is sikerült
felhúzniuk.
Az
értesülés hitelesnek tűnik, mivel az ukrán és az orosz
sajtóban is
egyaránt megjelent, továbbá közzé lett téve a leginkább
érintett Cserkaszi város honlapján is.
Épül
az államilag elismert sátánista szekta központja Ukrajnában
(jobb alsó kép) – fotó: atv.hu
„2014.
június 6-án Ukrajna regisztrációs hivatalában, alkotmányos,
átlátható és törvényes keretek között elismerték az
ország és a posztszovjet térség első ördögimádó vallási
közösségét" – olvasható a szekta közleményében.
Az ördögimádó csoport teljes neve Релігійна громада
„Божичі", azaz „Bozsicsi" vallási közösség.
A szekta vezetője egy Szergej Valjerevics Nyeboga nevű egyén,
aki arról is írt a weboldalán, hogy a Walpurgis-éj alatt, ami
a legagyobb és legismertebb boszorkányszombat Európa-szerte –
április 30-ról május 1-re virradó éjjel – „felszentelt"
egy boszorkánytemplomot, amelyet a „Sötét Istenek
Templomának" nevezett el.
Az ördögimádó szektának vallási irodalma is van, állítja Szergej, aki szerint sátánista ikonokkal és ördögimákkal, valamint a Biblia Zsoltárok könyvének ellentétesen kiforgatott pédányaival is rendelkeznek. A „varázsló" tevékenységébe egyébként Vkontakte-oldalán is bele lehet tekinteni, ahol személyes fotói között egy rakás, sátánista ikonról, szeánszról készült felvétel is megtekinthető.
Az
engedély – fotó: atv.hu
Az
ördögimádásra adott állami engedély azért is keltett
sokakban felháborodást, mert Kijev már lassan már egy éve
vizsgál egy olyan sátánista gyilkosságot, amelyben válogatott
kínzásokkal öltek meg egy 18 éves fiút tavaly halottak
napján. Az elkövetők – akik közül az egyik azóta már
felakasztotta magát a börtönben – beismerték: sátánista
kiadványokból merített rituálék szerint kínozták, majd
ölték meg a fiút.
forrás: ATV, Kolozsváros
Ellenállók figyelmébe: Hiába törlöd a telefonod, adataid megmaradnak és visszaállíthatók
A biztonsági szoftverekkel foglalkozó prágai Avast Software szerint hiába töröljük le az adatokat régi telefonunkról, mielőtt eladjuk vagy elajándékozzuk, szinte mindent vissza lehet állítani.
Az Avast szakértői megdöbbentő eredményre jutottak egy egyszerű kísérlettel. Összevásároltak 20 használt mobiltelefont az ebay-ről, különböző eladóktól, majd megpróbálták kideríteni az elméletileg tisztára törölt telefonokról, mi volt rajtuk korábban.
A ma nyilvánosságra hozott tanulmány szerint a 20 telefonról a következő adatokat tudták visszaállítani:
- 40,000 fotót
- 1,500 családi fényképet
- 750 fotót különböző mértékben levetkőzőtt nőkről
- 250 fotót különböző mértékben levetkőzőtt férfiakról
- 1,000 Google-keresést
- 750 emailt és sms-t
- 250 nevet és emailcímet
A
telefonokat kézhezvétel után még egyszer törölték a gyári
funkciók segítségével. A fenti adatokon túl találtak
hitelkérelmet, anime pornó gyűjteményt, egy szexuális
zaklatásról szóló tanfolyam anyagát, illetve négy telefonon a
tulajdonos személyét is ki tudták deríteni.
A telefonok elemzéséhez bárki számára elérhető eszközöket használtak, pl. az ingyen letölthető FTK Imager törölt képeket visszaállító programot, a telefonok memóriájához PC-ről hozzáférő ADB androidos fejlesztőeszközt illetve a mobiltelefonokkal foglalkozó XDA-developers fórumról kerestek modellfüggő információkat a visszaállításhoz. Az ebayen egyébként egy időben egyszerre 80 ezer használt mobiltelefon keres gazdát.
Az Avast tanulmánya természetesen oda lyukad ki, hogy használjuk a cég szoftverét a telefon teljes törlésére, de ilyen szoftvert több gyártótól is be lehet szerezni. Ha adataink védelme fontos, eladás előtt nem árt egy ilyen speciális alkalmazással valóban törölni a telefon adatait.
Hírfigyelő Szolgálat - Jövőnk.info
A telefonok elemzéséhez bárki számára elérhető eszközöket használtak, pl. az ingyen letölthető FTK Imager törölt képeket visszaállító programot, a telefonok memóriájához PC-ről hozzáférő ADB androidos fejlesztőeszközt illetve a mobiltelefonokkal foglalkozó XDA-developers fórumról kerestek modellfüggő információkat a visszaállításhoz. Az ebayen egyébként egy időben egyszerre 80 ezer használt mobiltelefon keres gazdát.
Az Avast tanulmánya természetesen oda lyukad ki, hogy használjuk a cég szoftverét a telefon teljes törlésére, de ilyen szoftvert több gyártótól is be lehet szerezni. Ha adataink védelme fontos, eladás előtt nem árt egy ilyen speciális alkalmazással valóban törölni a telefon adatait.
Hírfigyelő Szolgálat - Jövőnk.info
Repülőgép-katasztrófa: Most etetik Európát atlantista retorika-maszlaggal
Feltételezések
szerint lelőtték, de továbbra is csak annyi bizonyos, hogy
csütörtökön lezuhant a maláj légitársaság Amszterdamból
Kuala Lumpurba tartó járata.
A
tragédia a kelet-ukrajnai Donyecktől 80 kilométerre történt,
azon a területen, ahol az oroszbarát szakadár felkelők harcban
állnak az ukrán kormányerőkkel. A polgárháborúra emlékeztető
viszonyok miatt már áprilisban figyelmeztettek az amerikai és
európai légügyi hatóságok, hogy “potenciális veszélyt
jelent” a térségben repülni az Ukrajnában zajló fegyveres
konfliktus miatt. Eddig senki nem élte túl a tragédiát, a
legutóbbi adatok szerint 298 áldozata van a lezuhant maláj
gépnek.
USA/EU hangolás és agitáció Oroszország ellen
* Több mint tíz ország polgárai utaztak a járattal, az utasok fele holland allámpolgár, vagyis már sokakat érint az orosz fél hozzáállása. Ez nyílt vád.
* Köztük több mint száz AIDS-kutató, akik egy ausztráliai konferenciára tartottak. Egyikük, Joep Lange azon fáradozott, hogy a világ szegényebb térségeiben élő fertőzöttek is hozzáférjenek a már régóta hatékony gyógyszeres kezeléshez. Ez az érzelmi töltete az agitációnak.
* Éppen mostanra időzítve a meg nem nevezett forrású statisztikák napvilágra kerülése - az USA/EU által bevezetett gazdasági szankciók az oroszok ellen. Ahol külön hangsúlyozzák az orosz pénzügyi nehézségeket az ukrán destabilizáció feltupírozásával, miszerint teljesen értelmetlen az orosz költségvetés számára. Illetve Putyint Oroszországban elkövetett hazafias retorikával vádolják, de bíznak az USA/EU cionisták abban, hogy az orosz nép ebből majd magához tér, mármint a szankciók hatására.
* Az USA/EU hívatalosan is bejelenti, hogy az elcsatolt Krímet sohasem fogják lenyelni, vagyis potenciális Casus belli retorika.
* Az ukrán elnök egyből a színpadra lépve, úgy fogalmazott, hogy az egész világ láthatta az agresszor igazi arcát: – Lelőni egy polgári repülőgépet, az egy nemzetközi terrorcselekedet az egész világ ellen. Adekvát választ várunk a nemzetközi közösségtől is. Ez a hadrendbe szólítás anomáliája.
Ne feledjük ezekkel szemben:
Oroszország kérte elsőnek az összes érintett államvezetés előtt a független szakértői vizsgálatot az ügyben, persze ezt Kijev cáfolja. Plusz a donyecki régió felkelő milicistái is jelezték, hogy beengedik a katasztrófa területére a maláj repülőgép tragédiáját vizsgáló nemzetközi szakértőket.
Az orosz elnök, Vlagyimir Putyin így nyilatkozott:
– Nem történhetett volna ez meg, ha béke lenne a térségben, és Délkelet-Ukrajnában nem zajlanának katonai műveletek, ezzel egyetértésben a maláj miniszterelnök, Najib Razak vizsgálatot követel: – Ki kell deríteni, mi történt pontosan. Mindent pontról pontra ki kell elemezni, hiszen rendelkezésre állnak a legmodernebb technikai lehetőségek és az elkövetőket bíróság elé kell állítani.
Reméljük így is fog történni és kiderül mint Kijeben Majdantéri mészárlás... Csak nehogy itt is a NATO és a Moszad ügyködjön véletlenül, mint már annyi helyen szerte a világban!
USA/EU hangolás és agitáció Oroszország ellen
* Több mint tíz ország polgárai utaztak a járattal, az utasok fele holland allámpolgár, vagyis már sokakat érint az orosz fél hozzáállása. Ez nyílt vád.
* Köztük több mint száz AIDS-kutató, akik egy ausztráliai konferenciára tartottak. Egyikük, Joep Lange azon fáradozott, hogy a világ szegényebb térségeiben élő fertőzöttek is hozzáférjenek a már régóta hatékony gyógyszeres kezeléshez. Ez az érzelmi töltete az agitációnak.
* Éppen mostanra időzítve a meg nem nevezett forrású statisztikák napvilágra kerülése - az USA/EU által bevezetett gazdasági szankciók az oroszok ellen. Ahol külön hangsúlyozzák az orosz pénzügyi nehézségeket az ukrán destabilizáció feltupírozásával, miszerint teljesen értelmetlen az orosz költségvetés számára. Illetve Putyint Oroszországban elkövetett hazafias retorikával vádolják, de bíznak az USA/EU cionisták abban, hogy az orosz nép ebből majd magához tér, mármint a szankciók hatására.
* Az USA/EU hívatalosan is bejelenti, hogy az elcsatolt Krímet sohasem fogják lenyelni, vagyis potenciális Casus belli retorika.
* Az ukrán elnök egyből a színpadra lépve, úgy fogalmazott, hogy az egész világ láthatta az agresszor igazi arcát: – Lelőni egy polgári repülőgépet, az egy nemzetközi terrorcselekedet az egész világ ellen. Adekvát választ várunk a nemzetközi közösségtől is. Ez a hadrendbe szólítás anomáliája.
Ne feledjük ezekkel szemben:
Oroszország kérte elsőnek az összes érintett államvezetés előtt a független szakértői vizsgálatot az ügyben, persze ezt Kijev cáfolja. Plusz a donyecki régió felkelő milicistái is jelezték, hogy beengedik a katasztrófa területére a maláj repülőgép tragédiáját vizsgáló nemzetközi szakértőket.
Az orosz elnök, Vlagyimir Putyin így nyilatkozott:
– Nem történhetett volna ez meg, ha béke lenne a térségben, és Délkelet-Ukrajnában nem zajlanának katonai műveletek, ezzel egyetértésben a maláj miniszterelnök, Najib Razak vizsgálatot követel: – Ki kell deríteni, mi történt pontosan. Mindent pontról pontra ki kell elemezni, hiszen rendelkezésre állnak a legmodernebb technikai lehetőségek és az elkövetőket bíróság elé kell állítani.
Reméljük így is fog történni és kiderül mint Kijeben Majdantéri mészárlás... Csak nehogy itt is a NATO és a Moszad ügyködjön véletlenül, mint már annyi helyen szerte a világban!
Rajtad
a világ szeme Oroszország!
Ha
tiéd az Igazság!
Tiéd
a Győzelem is!
Várhegyi Kálmán - Jövőnk.info
Ukrajna: Kárpátaljai kegyelet vagy politikai hangolás a magyar áldozat?
Helyi
informátorunk értesülései szerint három kárpátaljai
magyarszármazású katona életét vesztette, ötnek pedig nyoma
veszett tegnap a kelet-ukrajnai Luhanszk környéki harcokban. Az öt
eltüntnek, ha esze volt átállt az orosz miliciák oldalára és
nem szolgálja tovább a kijevi zsidók, csahosok kompániáját.
A
mukachevo.net jelentése szerint a munkácsi 128-as gépesített
lövészdandár katonáin lesből ütöttek rajta fegyveres
szakadárok(mi hazafiaknak hívjuk őket) Scsasztya település
határában. Az egyik útellenőrző helyre tartó katonákra
aknavetőkből és nehézgéppuskákból zúdítottak tüzet.
A híroldalak szerint valószínűleg a 128-as dandár eltűntként számon tartott öt tagjának egyike az a huszti illetőségű, véres arcú katona, akinek a kihallgatásáról készült felvételt a luhanszki honvédők szerdán töltötték fel a YouTube-ra.
A Dzerkalo Tizsnya című kijevi hetilap internetes oldala ukrán védelmi minisztériumi forrásokra hivatkozva azt közölte, hogy a Scsasztya melletti, kedd éjszakai harcokban a 128-as dandár és a lembergi 80-as légi szállítási ezred 11 katonája, valamint a 24-es területvédelmi zászlóalj négy tagja halt meg, 13 katona holléte pedig ismeretlen.
Ugyancsak a 128-as dandár kötelékében szolgált a kelet-ukrajnai konfliktus első kárpátaljai áldozata, a magyar nemzetiségű Popovics Roland Beregszászból. A 19 éves szerződéses katona a múlt pénteken esett el Luhanszk térségében.
Természetesen megjegyeznénk, hogy részvétünket fejezzük ki az elhunyt(ak) családja(i) felé, de (talán most nem lesz a legnépszerűbb, amit írok) szerződésesként(tehát benne van a pakliban az elhalálozás is) pénzért szolgált egy olyan illegitim oligarchisztikus kijevi zsidóhatalmat, ami saját „gazdasági” kardjába dől majd bele. Ennek sajnos ez az ára, - az égő máglyára küldött ártatlan áldozat - ne tessék meglepődni! És a máglyát nem a donyecki vagy a luhanszki hazafi gyújtotta meg, mégcsak nem is az egyszerű ukrán vagy kárpátaljai magyar, hanem a kijevi vezetésű hadsereg főnökei, miniszterei és az idegenszívű „nyugati” provokátorok…
Várhegyi Kálmán összeállítása – Jövőnk.info
A híroldalak szerint valószínűleg a 128-as dandár eltűntként számon tartott öt tagjának egyike az a huszti illetőségű, véres arcú katona, akinek a kihallgatásáról készült felvételt a luhanszki honvédők szerdán töltötték fel a YouTube-ra.
A Dzerkalo Tizsnya című kijevi hetilap internetes oldala ukrán védelmi minisztériumi forrásokra hivatkozva azt közölte, hogy a Scsasztya melletti, kedd éjszakai harcokban a 128-as dandár és a lembergi 80-as légi szállítási ezred 11 katonája, valamint a 24-es területvédelmi zászlóalj négy tagja halt meg, 13 katona holléte pedig ismeretlen.
Ugyancsak a 128-as dandár kötelékében szolgált a kelet-ukrajnai konfliktus első kárpátaljai áldozata, a magyar nemzetiségű Popovics Roland Beregszászból. A 19 éves szerződéses katona a múlt pénteken esett el Luhanszk térségében.
Természetesen megjegyeznénk, hogy részvétünket fejezzük ki az elhunyt(ak) családja(i) felé, de (talán most nem lesz a legnépszerűbb, amit írok) szerződésesként(tehát benne van a pakliban az elhalálozás is) pénzért szolgált egy olyan illegitim oligarchisztikus kijevi zsidóhatalmat, ami saját „gazdasági” kardjába dől majd bele. Ennek sajnos ez az ára, - az égő máglyára küldött ártatlan áldozat - ne tessék meglepődni! És a máglyát nem a donyecki vagy a luhanszki hazafi gyújtotta meg, mégcsak nem is az egyszerű ukrán vagy kárpátaljai magyar, hanem a kijevi vezetésű hadsereg főnökei, miniszterei és az idegenszívű „nyugati” provokátorok…
Várhegyi Kálmán összeállítása – Jövőnk.info
Tananyag: Az ember harca a gép ellen
Hogyan
küzdik le a gyalogos katonák a hatalmas harckocsikat?
Az
elvérzett szovjet támadások legnehezebb téli hónapjaiban még az
ellenséges országok közvéleménye is csodálattal értesült
arról, hogy a vörös hadsereg óriás harckocsija közül ,
feltűnően sokat – a gépekkel halált megvető bátorsággal
szembeszálló, egyes gyalogos katonák, vayg néhány főt számláló
kis harccsoportok pusztítottak el. Fiatal gránátosok
lovagkeresztet kaptak 8-10-16-20 páncélos közelharcban történt
megsemmisítésért…Képsorozatunk ezeknek a páratlan egyéni
teljesítményeknek harci módszerét és egyes mozzanatait mutatja
be olvasóinknak.
ELSŐ SZABÁLY:
A védtelen szöget és a holt kört keresd!A támadásba lendült harckocsi ágyúja és gépfegyvere, a páncéltorony és a harckocsi forgása következtében , vízszintes irányban teljes körben tüzelhet, de függőlegesen, le- és felfelé a fegyverek mozgathatósága igen korlátolt, s ezáltal a harckocsi közvetlen közelében már előáll a “védtelen szög” (a) amelyet a páncélos nem tud tűz alá venni. Ennek a szögnek a hegyében kezdődik a holt kör (b) vonala, amelyen belül a kézifegyverrel és gránáttal bátran támadó gyalogos ellen nincs védekezés. Ha a gyalogos erre a közelségre bevárja a támadó acélkolosszust, akkor már a harckocsi keskeny látónyílásából sem tudják tevékenységét megfigyelni…
ELSŐ SZABÁLY:
A védtelen szöget és a holt kört keresd!A támadásba lendült harckocsi ágyúja és gépfegyvere, a páncéltorony és a harckocsi forgása következtében , vízszintes irányban teljes körben tüzelhet, de függőlegesen, le- és felfelé a fegyverek mozgathatósága igen korlátolt, s ezáltal a harckocsi közvetlen közelében már előáll a “védtelen szög” (a) amelyet a páncélos nem tud tűz alá venni. Ennek a szögnek a hegyében kezdődik a holt kör (b) vonala, amelyen belül a kézifegyverrel és gránáttal bátran támadó gyalogos ellen nincs védekezés. Ha a gyalogos erre a közelségre bevárja a támadó acélkolosszust, akkor már a harckocsi keskeny látónyílásából sem tudják tevékenységét megfigyelni…
Nagyításért katt a képre
2.
A harckocsi sebezhető pontjai:A
– aránylag könnyen üti át a légi bomba a fedőpáncélt
B – rendkívül érzékeny az erős aknák robbanására a páncélos alsó fala
C – akna, kézigránátköteg súlyosan megrombolhatják a lánckerekeket
D – a futóláncot
E – az acél látózárat
F – a páncéltorony érzékeny szerelési pontjait
G – és a gyöngén védett motort…
B – rendkívül érzékeny az erős aknák robbanására a páncélos alsó fala
C – akna, kézigránátköteg súlyosan megrombolhatják a lánckerekeket
D – a futóláncot
E – az acél látózárat
F – a páncéltorony érzékeny szerelési pontjait
G – és a gyöngén védett motort…
3. Diszkosz dobók előre!Különösen meglepő páncélostámadásnál, – a kiválóan begyakorolt diszkoszaknadobó katonák csodálatos pontossággal hajítják kerek és lapos aknáikat a futólánc szerkezetére, a toronyra és a motorház gyöngébb részeire…
4. A megvakított páncélóriás
A ködgránát fontos fegyver a harckocsi elleni közelharcban. Az ügyes gránátvetők sűrű, földbarna füstbe burkolják a páncélost s harcos társaik a legkülönbözőbb robbantóanyagokkal “feltörik” a harckocsi testét. Tömegtámadásoknál valóságos ködfalakkal szigetelik el egymástól a felvonuló harckocsikat, hogy ne tudjanak egymásnak segíteni. A ködfal mögött azután megkezdődik az elkeseredett közelharc az ember és a gép között…
5. Az egérfogó!Keskeny úttesteken, átjárókon, utcai harcban hídfeljáróknál állítják fel az egérfogót. A fedezékbe vonult gránátos az úttest másik oldaláról, hosszú zsinegen pontosan a futólánc alá húzza az aknát.
6. A szovjet harckocsi tetején!Egy vakmerő gránátos, aki már a páncélos tetejére ugrott, vasrúddal veri szét a finom csapágyon forgatható géppuskát…
7. A közelharc magasiskolája: a páncéltorony lerobbantása!Vasidegekkel és határtalan bátorsággal dolgozik a páncélosra kapaszkodott gránátos. A tányéraknát a torony és a tetőpáncélzat közé szorítja, de abban a pillanatban már ugrik s fedezéket keres, mert veszedelmesen rövid az idő a robbanásig.
8. …Csak néhány másodperc s a többtonnás forgótorony a levegőbe repül, mint vihartól elsodort könnyű játékszer…A szovjet harckocsik százait pusztították már el a német gránátosok evvel a legmagasabb kiképzettséget követelő módszernek a bravúros alkalmazásával. A szaktudáshoz természetesen egyéb is kell, szinte emberfeletti bátorság…
9. Az utolsó lehetőségA páncéltörő fegyverek nélkül a harcvonalba betört katona, kézigránátot lök az acélszörny ágyúcsövébe. A robbanás harcképtelenné tette a páncélost.
Forrás: Magyar Futár 1943. április 21.
Kilőtt
KV-1 tank Brjanszknál 1941-ben.
Moszkva
környékén egy égő T-34 páncélos
Szétrobbant
torony nélküli T-34
Ruta Győző - egy olvasó gyűjtése
BRICS 2014 - Avagy a nyugati gazdaság bukása
Megszokhattuk, hogy a magyar sajtó és televízió nem tájékoztat bennünket, akár olyan gazdasági sorsfordító kérdésekről, mint a nemrégiben megrendezett BRICS-konferencia (Brazília, Oroszország, India Kína és Dél-Afrika), ami egyenlő lesz egy földrengésszerű gazdasági változással. Brazíliában Fortaleza-ban került sor az eseményre, ahol aláírásra került egy 100 milliárd dolláros egyezmény, az IMF (International Monatery Found) ellensúlyozására. Hasonló horderejű megállapodásról beszélünk, mint annak idején Bretton Woods, ami jó időre bebetonozta a dollárt a nagyvilág gazdasági vérkeringésébe. A lényeg tehát nem más, mint hogy a további kölcsönök folyósítása nem dollárban történik, továbbá létrehoztak egy saját hitelminősítő szervezetet.
Az Egyesült Államok jókora profitot zsebelt be évről-évre a hitelek dollárban történő folyósításából, ennek úgy néz ki vége... Mivel a bankkartell módjára működő, magánkézben lévő FED (Federal Reserve System - Amerikai Egyesült Államok központi banki rendszere) az utóbbi időszakban kontrollálatlanul és fedezet nélkül állított elő értéktelen papírpénzt, miközben más országok pénzét költötte. Ezekből kifolyólag még nagyobb gazdasági tragédia eszkalálódhat abban az esetben, ha "kirántják a dollár alól a talajt." Az eddigi amerikai gazdasági struktúra mögött pedig nincs kiugró gazdasági teljesítmény. A 80-as évekhez képest az USA gazdasága, mely a világ kereskedelmének 1/3-át tette ki, mára már csak 18% Csak Kína önmagában már 15 %-ot tesz ki és folyamatosan emelkedik.
Lássunk végre tisztán! Az Egyesült Államok gazdasági gépezete nem fenntartható és a problémák odázása csak olaj a tűzre hosszútávon. Az Európai Únió-ról régóta kiderült, hogy nem működik, legfőképpen gazdaságilag, miközben az IMF és a Világbank megszorító intézkedései korlátozzák és ellehetetlenítik a fejlődés és fellendülés lehetőségét. Mindeközben kelet felé tekintve létrejön egy grandiózus orosz-kínai megállapodás, ami nagyban veszélyeztetheti Európa energiaellátását. Ennek folyományaként Európa szankciókkal fenyegetőzik Oroszországgal szemben... Úgy néz ki, felénk nem tanítják az iskolapadban, hogy "erősebb eb él nemi életet".
Létrejön
az NDB (The New Development Bank - Új Fejlesztési Bank), ami
immáron kétpólusúvá teszi a gazdaságot az IMF és a
Világbankkal szemben. Az eddig létrehozott értéktelen, fedezet
nélküli 227 trillió(!) dollárnak köszönhetően teljes
bankok rendszere csődölhet be és borul az egész gazdaság, hiszen
kiderül, hogy a pénz nem létezik és soha nem is létezett. A
BRICS országok ma a világ valuta-tartalékának kb. 50%-át
birtokolják! Az USA és az EU kb. 8% -ot!!! Az Új Fejlesztési
Bank tehát a kulcs-momentum a keleti gazdasági hegemónia új
korszakában és a nyugati hanyatlásában. Fortaleza gyakorlatilag a
dollár halálos ítéletének garanciáját hozza.
felhasznált
forrás: vilaghelyzete.blogspot.hu
A Greg Hunter által készített interjúban Jim Willie, statisztikai elemző elmondta, hogy a német vezetőséget célzó NSA lehallgatás valódi oka az Egyesült Államoknak azon félelme volt, hogy a legnagyobb európai hatalom lehetséges menekülési útvonalakat keres a dollár összeomlásának esetére.
„Azt gondolom, hogy keresik azokat a részleteket, amikkel segíthetnének Oroszországnak a dollár ejtésében. Próbálnak titkos lépéseket keresni, hogy Németországot eltávolítsák a dollártól és a BRICS nemzetekhez csatlakozzanak. Szerintem pontosan ezt teszik."
Az
amerikai illetékesek nyilatkozataiból egyértelműen kiderül, hogy
Washington „lator államként” tekint Oroszországra. Christopher
R. Hill, az Egyesült Államok korábbi iraki nagykövete, az ukrán
válságra reagálva kijelentette,
hogy Moszkva elárulta az „új világrendet”, aminek már 25 éve
tagja.
Willie azt is elmondta, hogy szerinte az Egyesült Államok a Maláj légitársaság lelőtt gépe körüli zűrzavart isMoszkva ellen próbálja fordítani, hogy ezáltal még szigorúbb szankciókat csikarjon ki a nyugati országoktól, mivel ezek eddig nem sok nehézséget jelentettek Moszkva számára, viszont annál több kárt okoztak Európa kereskedelmi érdekei számára.
„A legkomolyabb következmény, hogy az Egyesült Államok végeredményben azt üzeni Európának, hogy a kontinens számára két lehetőség áll fenn. Az Egyesült Államok azt akarja, hogy Európa álljon mellé az Oroszország elleni szankciókban. Álljon mellé az állandó háborúkban, konfliktusokban, elszigetelődésben, akár az európai gazdaság elpusztítása árán is, felrúgva szerződéseit és veszélybe sodorva energiaellátását. Az Egyesült Államok felszólítja Európát, hogy csatlakozzon a háborúhoz és a szankciókhoz, mert igazából azt akarja, hogy Európa segítsen fenntartani a dollár rezsimet. Európának azonban elege van a dollárból. … Az USA nyomást gyakorol Németországra. Franciaország és Nagy-Britannia miatt nem kell aggódni. Németország miatt azonban igen. Németországban 3000 olyan vállalat működik, amelyeket ezek a lépések komolyan befolyásolnak. Ezek nem fognak csatlakozni a szankciókhoz. Ilyen egyszerű a helyzet.”
felhasznált
forrás: idokjelei.hu
A
legnagyobb probléma a kialakult helyzettel az, hogy az ilyen gyorsan
történő, nagy horderejű gazdasági változásokat a történelem
során mindig háború követi. Jelen esetben pedig nagyhatalmak
érdekei feszülnek egymásnak. A BRICS-országok megállapodásai a
21. század legjelentősebb gazdasági lépése lehet. Főleg akkor,
ha ezzel felültetik a dollárt és megsemmisítő csapást mérnek a
nyugati világ elfajzott, hibásan működő, korrupt gazdasági
rendszerére.
Hírfigyelő
Szolgálat - Jövőnk.info
Már félmillió lakatlan otthon teng Magyarországon
Az elnéptelenedés főleg a 10 ezer lakos alatti falvakat, városokat jellemzi, de nem kivétel ebben sok
megyei
jogú város sem. Békés megyében 25 év alatt Mezőkovácsház
régi lakosainak a negyedét vesztette el, de Miskolc, ami egykor
Magyarország második legnagyobb városa volt, ózdnyi lakost,
veszített 1980 óta. Békéscsaba ez idő alatt a lakosainak a 10
%-át veszítette, de ebből a régióból költöznek el a legtöbben
Budapestre, az ország nyugati részébe, vagy mennek külföldre
dolgozni! A falvakban, városokban a redőnyök mozgatásával adnak
egymásnak jeleket az emberek: figyelik az öregek, hogy a szomszéd
reggelente ad-e magáról életjeleket. Veszélyes, ha a redőnyök
hetek óta mozdulatlanul, vagy leengedve, vagy félállásban vannak,
mert azt jelezheti: lakatlan a ház.Az országban egyre több az üres ház a településeken: amint az idős emberek meghalnak, elhagyottá válik az ingatlan. Meghatározó, hogy a község, vagy falu milyen messze található egy várostól, el lehet-e adni gyorsan, vagy végképp menthetetlen az épület.
A legkisebb településeken amennyiben az örökösök nem tudják szinte azonnal eladni az ingatlant, tönkremegy. A településeken sok a régi építésű, belvizes ház, amelyek gyorsan düledezni kezdenek. Az örökösöket már az építési hatóság is felszólította a bontásra, bírságot róttak ki, mivel életveszélyesek, de hiába. A települések ingatlanpiacának még a válság is „jót tett" amiatt, hogy az olcsóbbá vált házak iránt többen érdeklődnek.
Félmillió lakatlan otthon! A 2011-es népszámlálás előzetes adatai alapján Magyarországon az elmúlt 10 évben közel 8 százalékkal, vagyis több mint 300 ezer darabbal nőtt a lakások száma. Mindeközben az előzetes adatok szerint megállapítható, hogy a jelenlegi 4,39 millió magyarországi lakásból mindössze 3,88 millió számít lakottnak, vagyis 500 ezernél is több a hivatalosan „nem lakottként" számon tartott lakások száma.
Hová vezet ez?
Bíró Dalma - Jövőnk.info
Katonai hírszerzés: A feltörhetetlen titkosítás?
az
úgynevezett nulla ismeret problémája: ez egy olyan matematikai
protokoll, ami a nélkül tud bárkit meggyőzni arról, hogy igaz,
hogy felfedné a részleteket.
Az
úgynevezett összezavaró-program ötlete nem új, de egyelőre
senki nem tudott belőle működő verziót készíteni: a lényege,
hogy a saját kódját, a működését úgy összekuszálja, hogy a
fontos információk nem visszafejthetőek.
A cégek már több ilyennel is próbálkoztak, ezeket tényleg nehéz megérteni, de végül egyelőre az összes ilyen próbálkozást sikerült feltörni: a támadónak talán nem pár perc kell, de pár nap alatt megvannak. A matematikailag bizonyítottan feltörhetetlen, úgynevezett OTP-típusú titkosítás azonban már 1882 óta létezik. Az elrejtett, biztonságos programok sok helyen hasznosak lehetnek: például védhetnék a szoftvereket, elfedhetnék a chipek működését, így tényleg komolyan titkosítani lehetnepéldául a DVD-k másolásvédelmét, vagy akár a katonai drónok működését. Sahai szerint, ha a koncepció egyszer megvalósul, ezeket a programokat ki lehet adni bárhová! Elfoghatja az ellenség, lehallgathatja és darabjaira szedheti, de meg nem fejtheti. Ez megoldaná a kriptográfia elmúlt negyven évének nagyjából összes fontos problémáját, amelyek mind abból a tényből származnak, hogy hogyan tudunk kapcsolatba lépni a másik féllel biztonságosan, például az interneten, ahol sosem bízhatunk a másik oldalban. A kriptográfusok sokáig úgy gondolták, hogy erre a kérdésre nincs megoldás. 2013. július 20-án azonban mégis megtörtént az áttörés! Sahai öt másik kutatóval közösen megjelentetett egy tanulmányt a Cryptology ePrint Archive című kiptorgráfiai szaklapban. Ebben bemutatnak egy lehetséges protokollt a fenti problémák megoldására. A bemutatott folyamatot Megkülönböztethetetlen (össze)Zavarásnak (Indistinguis-Hability Obfuscation) nevezték el. Két nappal később kiegészítették tanulmányukat, így már elméletben megvalósították a kriptográfusok álmát, a feltörhetetlen összezavarást. A tanulmányok után hat hónappal – vagyis mostanában pedzegetik – több, a témával kapcsolatos cikk jelent meg a Wired-ban, mint az elmúlt 17 évben összesen ezen a kényes és oly elengedhetetlen szakterületen. Ennek ellenére az új technológia még messze van a kereskedelmi használattól. A kicsi, egyszerű programokból az álcázáshoz egyelőre hatalmas monstrumokat készít. Feltörni azonban az első próbálkozók nem tudták. Ez pedig az utóbbi idők legnagyobb előrelépése. Amikor a kutatók elkezdett dolgozni a problémán, először úgynevezett fekete dobozban (black box) gondolkodtak. Ez annyira összekuszálja a programot, hogy a legnagyobb számítási kapacitással sem lehet semmit megállapítani róla, kivéve az elérhető bemenetet és kimenetet - a működése azonban rejtett marad. Például nem lehet kitalálni egy jelszót, amit a program rejt, kivéve, ha ez az egyik kimenete. Ha létezne a fekete doboz, forradalmasítaná a kriptográfiát: nagyon könnyen lehetne például olyan titkosító-kulcsokat készíteni, amihez nem kell a másik fél közreműködése, csak lefuttatja a szintén álcázott szoftvert – illetéktelen kezek viszont nem férnének hozzá. 2001-ben azonban Sahai és több más szerző bebizonyította, hogy ilyen program megalkotása lehetetlen.
Sahai
azonban nem adta fel: egy gyengébb összezavarás definiálásán
dolgoztak tovább, az úgynevezett megkülönböztethetetlen zavarás
koncepcióján. Az ezen az elven működő program úgy módosítja a
benne lévő dolgokat, hogy a kimenete olyan, amit nem lehet
megkülönböztetni attól, mintha egy másik program készítette
volna (összezavarás nélkül). Az azonban nem volt egyértelmű,
hogy mire is jó ez a koncepció: bár senki nem tud megkülönböztetni
két álcázott programot, lehetséges lett volna a zavarószoftver
vizsgálatával információkat kinyerni. 2007-ben Shafi Goldwasser,
a MIT és Guy Rothblum (természetesen mindketten zsidók) a
Microsoft Research kutatói kimutatták, hogy ha
a Megkülönböztethetetlen
Zavarómegépíthető
lenne, ez lenne a legjobb összezavaró. Az ötlet annyi, hogyha van
más zavaró, ami a legjobb összezavart kódot készíti, lehetne
arra használni, hogy összekeverje a programot, ez után az eredeti
programot és az összekevert verziót bele lehetne rakni egy
Megkülönböztethetetlen Zavaróba, hogy még egy réteggel
zavarosabb legyen a kód. Mint ez a mondat. De a koncepció tényleg
erről szól. Kívülről nem lehetne megállapítani, hogy az
eredeti kód vagy az még egy zavaráson átesett párja, amit éppen
látunk, ez azt jelenti, hogy ez a megoldás is ugyanolyan jól
elrejtené a titkokat, mint a másik, „legjobb” zavaró. A gond
az, hogy senki nem tudott megépíteni ilyen gépet. Egészen 2013
nyaráig. Ekkor Sahai kollégáival együtt letett valamit az
asztalra, ami nagyon sok, kusza al-kódból állt, viszont működött.
Amikor megpróbálták tisztítani a kódot, kiderült, hogy meg
tudja csinálni a Megkülönböztethetetlen Zavarást. Gyakorlatilag
megalkották a fekete dobozt! Használható nyilvános kulcsok
előállítására, digitális aláírásokra és más alapvető
kriptografikus protokollokhoz (például két korábban nem
megoldotthoz a funkcionális titkosításhoz és a megtagadható
tokosításhoz). Úgy működik, mint egy multi-lineáris kirakós!
Az eredeti program minden darabját jól kiválasztott darabokkal
véletlenszerűen kuszálják össze. Ha viszont megfelelő módon
futtatják a programot, akkor a véletlenszerűség megszűnik, a
darabok összefüggnek, és a megfelelő kimenetet adják. A
kutatócsoport megmutatta, hogy zavarási sémájuk törhetetlen,
feltéve, hogy bizonyos új keletű, rácsokkal kapcsolatos
matematikai problémákat valóban olyan nehéz megoldani, mint ahogy
a csapat gondolja. Ezt a kérdést az idő majd eldönti, de több
egyetem és a Microsoft kutatói már bizonyították, hogy a
szokásos eljárásokkal nem lehet feltörni a megoldást.
Forrás: Wired portál
Jövőnk.info - Hírfigyelő Szolgálat
A cégek már több ilyennel is próbálkoztak, ezeket tényleg nehéz megérteni, de végül egyelőre az összes ilyen próbálkozást sikerült feltörni: a támadónak talán nem pár perc kell, de pár nap alatt megvannak. A matematikailag bizonyítottan feltörhetetlen, úgynevezett OTP-típusú titkosítás azonban már 1882 óta létezik. Az elrejtett, biztonságos programok sok helyen hasznosak lehetnek: például védhetnék a szoftvereket, elfedhetnék a chipek működését, így tényleg komolyan titkosítani lehetnepéldául a DVD-k másolásvédelmét, vagy akár a katonai drónok működését. Sahai szerint, ha a koncepció egyszer megvalósul, ezeket a programokat ki lehet adni bárhová! Elfoghatja az ellenség, lehallgathatja és darabjaira szedheti, de meg nem fejtheti. Ez megoldaná a kriptográfia elmúlt negyven évének nagyjából összes fontos problémáját, amelyek mind abból a tényből származnak, hogy hogyan tudunk kapcsolatba lépni a másik féllel biztonságosan, például az interneten, ahol sosem bízhatunk a másik oldalban. A kriptográfusok sokáig úgy gondolták, hogy erre a kérdésre nincs megoldás. 2013. július 20-án azonban mégis megtörtént az áttörés! Sahai öt másik kutatóval közösen megjelentetett egy tanulmányt a Cryptology ePrint Archive című kiptorgráfiai szaklapban. Ebben bemutatnak egy lehetséges protokollt a fenti problémák megoldására. A bemutatott folyamatot Megkülönböztethetetlen (össze)Zavarásnak (Indistinguis-Hability Obfuscation) nevezték el. Két nappal később kiegészítették tanulmányukat, így már elméletben megvalósították a kriptográfusok álmát, a feltörhetetlen összezavarást. A tanulmányok után hat hónappal – vagyis mostanában pedzegetik – több, a témával kapcsolatos cikk jelent meg a Wired-ban, mint az elmúlt 17 évben összesen ezen a kényes és oly elengedhetetlen szakterületen. Ennek ellenére az új technológia még messze van a kereskedelmi használattól. A kicsi, egyszerű programokból az álcázáshoz egyelőre hatalmas monstrumokat készít. Feltörni azonban az első próbálkozók nem tudták. Ez pedig az utóbbi idők legnagyobb előrelépése. Amikor a kutatók elkezdett dolgozni a problémán, először úgynevezett fekete dobozban (black box) gondolkodtak. Ez annyira összekuszálja a programot, hogy a legnagyobb számítási kapacitással sem lehet semmit megállapítani róla, kivéve az elérhető bemenetet és kimenetet - a működése azonban rejtett marad. Például nem lehet kitalálni egy jelszót, amit a program rejt, kivéve, ha ez az egyik kimenete. Ha létezne a fekete doboz, forradalmasítaná a kriptográfiát: nagyon könnyen lehetne például olyan titkosító-kulcsokat készíteni, amihez nem kell a másik fél közreműködése, csak lefuttatja a szintén álcázott szoftvert – illetéktelen kezek viszont nem férnének hozzá. 2001-ben azonban Sahai és több más szerző bebizonyította, hogy ilyen program megalkotása lehetetlen.
Sahai
azonban nem adta fel: egy gyengébb összezavarás definiálásán
dolgoztak tovább, az úgynevezett megkülönböztethetetlen zavarás
koncepcióján. Az ezen az elven működő program úgy módosítja a
benne lévő dolgokat, hogy a kimenete olyan, amit nem lehet
megkülönböztetni attól, mintha egy másik program készítette
volna (összezavarás nélkül). Az azonban nem volt egyértelmű,
hogy mire is jó ez a koncepció: bár senki nem tud megkülönböztetni
két álcázott programot, lehetséges lett volna a zavarószoftver
vizsgálatával információkat kinyerni. 2007-ben Shafi Goldwasser,
a MIT és Guy Rothblum (természetesen mindketten zsidók) a
Microsoft Research kutatói kimutatták, hogy ha
a Megkülönböztethetetlen
Zavarómegépíthető
lenne, ez lenne a legjobb összezavaró. Az ötlet annyi, hogyha van
más zavaró, ami a legjobb összezavart kódot készíti, lehetne
arra használni, hogy összekeverje a programot, ez után az eredeti
programot és az összekevert verziót bele lehetne rakni egy
Megkülönböztethetetlen Zavaróba, hogy még egy réteggel
zavarosabb legyen a kód. Mint ez a mondat. De a koncepció tényleg
erről szól. Kívülről nem lehetne megállapítani, hogy az
eredeti kód vagy az még egy zavaráson átesett párja, amit éppen
látunk, ez azt jelenti, hogy ez a megoldás is ugyanolyan jól
elrejtené a titkokat, mint a másik, „legjobb” zavaró. A gond
az, hogy senki nem tudott megépíteni ilyen gépet. Egészen 2013
nyaráig. Ekkor Sahai kollégáival együtt letett valamit az
asztalra, ami nagyon sok, kusza al-kódból állt, viszont működött.
Amikor megpróbálták tisztítani a kódot, kiderült, hogy meg
tudja csinálni a Megkülönböztethetetlen Zavarást. Gyakorlatilag
megalkották a fekete dobozt! Használható nyilvános kulcsok
előállítására, digitális aláírásokra és más alapvető
kriptografikus protokollokhoz (például két korábban nem
megoldotthoz a funkcionális titkosításhoz és a megtagadható
tokosításhoz). Úgy működik, mint egy multi-lineáris kirakós!
Az eredeti program minden darabját jól kiválasztott darabokkal
véletlenszerűen kuszálják össze. Ha viszont megfelelő módon
futtatják a programot, akkor a véletlenszerűség megszűnik, a
darabok összefüggnek, és a megfelelő kimenetet adják. A
kutatócsoport megmutatta, hogy zavarási sémájuk törhetetlen,
feltéve, hogy bizonyos új keletű, rácsokkal kapcsolatos
matematikai problémákat valóban olyan nehéz megoldani, mint ahogy
a csapat gondolja. Ezt a kérdést az idő majd eldönti, de több
egyetem és a Microsoft kutatói már bizonyították, hogy a
szokásos eljárásokkal nem lehet feltörni a megoldást.Forrás: Wired portál
Jövőnk.info - Hírfigyelő Szolgálat
Haditechnika: Új amerikai katonai terepjáró, Subaru motorral
Az
utóbbi években a katonai járművek átláthatatlan sokaságát
fejlesztették ki az Egyesült Államok hadserege számára a Humvee
felváltására, és ezek egy részét nem is tudják hova tenni.
Ennek ellenére maga a hadsereg most egy újabb aknaálló terepjárót
fejleszt, amely könnyebb és takarékosabb az eddigieknél.
Azt persze még nem tudni biztosan, hogy az autó rendszerbe állhat-e, de már teszteli az amerikai hadsereg, és ha elégedettek lesznek az eredményekkel, nyilván megfontolják a szériagyártást is.
Forrás: Totalcar
10 tény a vegyi fegyverekről
1.
Bár különböző vegyi fegyvereket (mérgezett nyilak, arzénfüst
stb.) már évezredek óta használnak háborús célokra, a modern
vegyi hadviselés kezdete az első világháború időszakára
tehető.
2.
A peloponnészoszi háborúban (i. e. 431-404) a spártaiak Athén
ostroma során szurok, kén és fa keverékének elégetésével
próbálták a falak mögül előcsalogatni a védőket.
3. Egy, az i. e. 2. században keletkezett kínai dokumentum szerint, az ostromló sereget leghatékonyabban mustár és más mérgező növény elégetésével lehetett távol tartani a falaktól.
4. A harci gáz tömeges alkalmazásának ötlete az első világháború kitörésekor a német hadügyminisztérium vezető tisztségviselőjeként dolgozó Fritz Haber német kémikustól ered, aki 1918-ban kémiai Nobel-díjat kapott a háború előtti munkásságáért.
5. Fritz Haber felesége, a vegyi fegyverek bevetését ellenző Clara nem bírta elviselni a férje segítségével véghezvitt pusztítást, és 1915-ben öngyilkos lett.
6. Amíg az antantcsapatok katonái 1915 júniusában nem kapták meg kezdetleges gázmaszkjaikat, vizelettel átitatott rongyokat tartottak az arcuk elé. A vizelet ammóniatartalma ugyanis valamelyest véd a klórral szemben.
7. 1918 októberében egy gáztámadás következtében Adolf Hitler ideiglenesen megvakult. Többek között ennek is köszönhető, hogy a második világháborúban megtiltotta a vegyi fegyverek katonai alkalmazását.
8. Bár a hadviselő felek felkészültek a gáztámadásra, a második világháború során – félve a beláthatatlan következményektől – egyedül Japán vetett be vegyi fegyvereket a kínaiak ellen.
9. Az amerikaiak a 60-as években egy Agent Orange nevű gyomirtót permeteztek a vietnami növényzetre, amelynek közvetett hatásaitól több százezren halhattak meg, és sokak szerint a szer félmillió torz gyermek születéséért is felelős.
10. A hidegháború idején a Szovjetunió és az USA birtokában lévő vegyianyag-mennyiség szinte a teljes földi élővilág elpusztításához elegendő lett volna.
(mult-kor.hu)
3. Egy, az i. e. 2. században keletkezett kínai dokumentum szerint, az ostromló sereget leghatékonyabban mustár és más mérgező növény elégetésével lehetett távol tartani a falaktól.
4. A harci gáz tömeges alkalmazásának ötlete az első világháború kitörésekor a német hadügyminisztérium vezető tisztségviselőjeként dolgozó Fritz Haber német kémikustól ered, aki 1918-ban kémiai Nobel-díjat kapott a háború előtti munkásságáért.
5. Fritz Haber felesége, a vegyi fegyverek bevetését ellenző Clara nem bírta elviselni a férje segítségével véghezvitt pusztítást, és 1915-ben öngyilkos lett.
6. Amíg az antantcsapatok katonái 1915 júniusában nem kapták meg kezdetleges gázmaszkjaikat, vizelettel átitatott rongyokat tartottak az arcuk elé. A vizelet ammóniatartalma ugyanis valamelyest véd a klórral szemben.
7. 1918 októberében egy gáztámadás következtében Adolf Hitler ideiglenesen megvakult. Többek között ennek is köszönhető, hogy a második világháborúban megtiltotta a vegyi fegyverek katonai alkalmazását.
8. Bár a hadviselő felek felkészültek a gáztámadásra, a második világháború során – félve a beláthatatlan következményektől – egyedül Japán vetett be vegyi fegyvereket a kínaiak ellen.
9. Az amerikaiak a 60-as években egy Agent Orange nevű gyomirtót permeteztek a vietnami növényzetre, amelynek közvetett hatásaitól több százezren halhattak meg, és sokak szerint a szer félmillió torz gyermek születéséért is felelős.
10. A hidegháború idején a Szovjetunió és az USA birtokában lévő vegyianyag-mennyiség szinte a teljes földi élővilág elpusztításához elegendő lett volna.
(mult-kor.hu)
Orosz rakétavédelmi rendszerek a Tomahawkok ellen
A
Nyugat számára nem lenne “könnyű séta” egy Szíria elleni
támadás, amelyben valószínűleg elsősorban az amerikai Tomahawk
manőverezhető robotrepülőgépek ellen kellene felvennie a harcot
az orosz gyártmányú rakétavédelmi rendszereknek – fejtette ki
a Nyezaviszimaja Gazeta című orosz lap pénteki számában Viktor
Litovkin katonai szakíró.
Az
orosz elemző szerint az 1995-ben Boszniában, 1999-ben
Jugoszláviában, és legutóbb, 2011-ben Líbiában is bevetett
amerikai fegyver a szíriai konfliktusban is alapvető szerepet
tölthet be.
Utalt arra, hogy Tomahawkokkal felszerelt rombolók, az Egyesült Államok haditengerészetének legkorszerűbb hadihajói már második hete cirkálnak a szíriai partok közelében. Tomahawkokkal rendelkeznek a Perzsa-öböl és az Indiai-óceán térségében elhelyezkedő amerikai tengeralattjárók is.
Az amerikai robotrepülőgépek (más néven cirkáló rakéták) hatótávolsága az orosz szakíró szerint 2400 kilométer. Hozzátette: arról megoszlanak a vélemények, hogy a Tomahawkok hatékony csapást tudnak-e mérni a szíriai célpontokra. Szerinte ennek a típusú fegyvernek komoly hiányossága, hogy lassú: körülbelül 800 kilométert tesz meg egy óra alatt.
A Buk-M1-es közepes hatótávolságú orosz légvédelmi rendszer és a Tor-M1-es kis hatótávolságú légvédelmi rakétarendszer, valamint a Pancir-Sz1-es légvédelmi rakétarendszer képes arra, hogy lelője a Tomahawkokat. Az említett orosz rakétaelhárító eszközöket rendszeresítették a szíriai hadseregben.
Igaz, a Tomahawkok alacsonyan képesek repülni, követve a domborzatot és felszíni objektumok rajzolatát, így nehéz azokat általános rendeltetésű radarokkal befogni – ismerte el a szakíró, de egyszersmind feltétezte azt is, hogy Szíriában léteznek az alacsonyan repülő objektumok helyének meghatározására képes rádiólokátorok, amelyek a Tomahawkokra álltak rá. A Buk, Tor és Pancir nevű orosz rakétavédelmi eszközök radarjai is képesek befogni ezeket a robotrepülőket.
Viktor Litovkin azt fejtegette, hogy a Tomahawkok előnyei ellenük is fordíthatóak. Ha váratlan, a műholdak és a felderítő repülőgépek által előre nem észlelt, és a rakétákba be nem programozott akadályt állítanak a Tomahawkok útjába, akkor letérhetnek útvonalukról és nem a célban robbannak fel. Jól lehet ellenük használni az optikai-rádióelektronikai harc eszközeit is, például a Globális Helymeghatározó Rendszer (GPS) jelét elnyomó zavarókat.
Az orosz haditechnikai szakíró szerint nem lehet kizárni azt sem, hogy oroszul majaknak, azaz “világítótoronynak” nevezett kis jelzőberendezéseket helyeznek el azokon a célpontokon, amelyeket a cirkáló rakétáknak meg kell semmisíteniük. Állítólag 1999-ben is egy ilyen “világítótorony” miatt találta el véletlenül egy Tomahawk rakéta Belgrádban a kínai nagykövetség épületét.
Ha ez igaz, akkor előfordulhat, hogy a szíriai ellenzékiek is ilyen jelzőberendezéseket helyeznek el Damaszkusz fontos katonai és polgári objektumain. A damaszkuszi felderítés dolga, hogy ezeket megtalálja és megsemmisítse – tette hozzá Litovkin.
(htka.hu)
Utalt arra, hogy Tomahawkokkal felszerelt rombolók, az Egyesült Államok haditengerészetének legkorszerűbb hadihajói már második hete cirkálnak a szíriai partok közelében. Tomahawkokkal rendelkeznek a Perzsa-öböl és az Indiai-óceán térségében elhelyezkedő amerikai tengeralattjárók is.
Az amerikai robotrepülőgépek (más néven cirkáló rakéták) hatótávolsága az orosz szakíró szerint 2400 kilométer. Hozzátette: arról megoszlanak a vélemények, hogy a Tomahawkok hatékony csapást tudnak-e mérni a szíriai célpontokra. Szerinte ennek a típusú fegyvernek komoly hiányossága, hogy lassú: körülbelül 800 kilométert tesz meg egy óra alatt.
A Buk-M1-es közepes hatótávolságú orosz légvédelmi rendszer és a Tor-M1-es kis hatótávolságú légvédelmi rakétarendszer, valamint a Pancir-Sz1-es légvédelmi rakétarendszer képes arra, hogy lelője a Tomahawkokat. Az említett orosz rakétaelhárító eszközöket rendszeresítették a szíriai hadseregben.
Igaz, a Tomahawkok alacsonyan képesek repülni, követve a domborzatot és felszíni objektumok rajzolatát, így nehéz azokat általános rendeltetésű radarokkal befogni – ismerte el a szakíró, de egyszersmind feltétezte azt is, hogy Szíriában léteznek az alacsonyan repülő objektumok helyének meghatározására képes rádiólokátorok, amelyek a Tomahawkokra álltak rá. A Buk, Tor és Pancir nevű orosz rakétavédelmi eszközök radarjai is képesek befogni ezeket a robotrepülőket.
Viktor Litovkin azt fejtegette, hogy a Tomahawkok előnyei ellenük is fordíthatóak. Ha váratlan, a műholdak és a felderítő repülőgépek által előre nem észlelt, és a rakétákba be nem programozott akadályt állítanak a Tomahawkok útjába, akkor letérhetnek útvonalukról és nem a célban robbannak fel. Jól lehet ellenük használni az optikai-rádióelektronikai harc eszközeit is, például a Globális Helymeghatározó Rendszer (GPS) jelét elnyomó zavarókat.
Az orosz haditechnikai szakíró szerint nem lehet kizárni azt sem, hogy oroszul majaknak, azaz “világítótoronynak” nevezett kis jelzőberendezéseket helyeznek el azokon a célpontokon, amelyeket a cirkáló rakétáknak meg kell semmisíteniük. Állítólag 1999-ben is egy ilyen “világítótorony” miatt találta el véletlenül egy Tomahawk rakéta Belgrádban a kínai nagykövetség épületét.
Ha ez igaz, akkor előfordulhat, hogy a szíriai ellenzékiek is ilyen jelzőberendezéseket helyeznek el Damaszkusz fontos katonai és polgári objektumain. A damaszkuszi felderítés dolga, hogy ezeket megtalálja és megsemmisítse – tette hozzá Litovkin.
(htka.hu)
G-36 vs. AK-47
Ritkán
élünk az átvett haditechnikai cikkek publikálásának
lehetőségével, de ezt a cikket figyelemreméltónak találtuk, és
elég érdekesnek ahhoz, hogy helyet kapjon oldalunkon.
Az
olvasnivalót a kalasnyikov.hu weboldalról
vettük át, mely oldal olvasását mindenkinek ajánljuk!
G-36 vs. AK-47 Szigorúan szubjektíven.Avagy személyes tapasztalataim a Bundeswehr alapfegyverével.
Madai Zsolt cikke
Szeptember második hetében több társammal együtt tettünk eleget a Német Tartalékosok Berlini Szövetségének meghívásának, és a MATASZ keretein belül egy teljes hetet tölthettünk el a német katonák záró gyakorlatán, mint teljes értékű résztvevő. Valamennyien minimálisan a sorkötelezettségből kifolyólag, de sokan vagy volt „HT , SZERDZSÓ” szolgálat következtében az AK-47-sen nevelkedtünk, „szocializálódtunk” . Ennek megfelelően igen, igen vártuk a találkozás első pillanatát, illetve az együtt töltött „mézeshét” tapasztalatát a G-36 A1 fegyverrel.
Sokak szerint rövid idő egy hét ahhoz, hogy az ember valamelyest is korrekt véleményt alkothasson egy fegyverről, de talán némileg ellensúlyozza ezt az „adottságot”, hogy a vasárnapi megérkezésünk napján már felvettük a fegyverünket, és az elkövetkező majd egy hétben nem csak nappali, és éjszakai lövészeteket hajtottunk végre vele, ( no meg harcászkodásokat, járőrt a maguk sajátos közlekedési szokásaikkal ) hanem vele aludtunk, keltünk, mentünk fürödni, WC-re, enni, stb. Egyszóval vele éltünk. A mondás igaz! „Lakva ismeri meg az ember a másikat”
Szóval a kíváncsiság, és az áhítat nemes elegyével vettük kézbe a fegyvert. Ami rögtön feltűnt, hogy egy teljesen más értékrendet, tervezői elképzelést, korszakot mutat be a fegyver.
A technikai adatoktól, melyet a netről mindenki meg tud szerezni, most megkímélném a tisztelt olvasót, és inkább csak a gyakorlati, illetve kardinális különbségekre térnék csak ki.
A fegyver kívülről egy kompakt, egységes benyomást keltett, de a műanyag ilyen tobzódása kicsit fura volt az AK verziók „bio” fa világa után. Persze ez az érzés csak esztétikai indíttatású volt, és önmagában se nem oszt, se nem szoroz. No de menjünk tovább!
Első gyakorlati tapasztalatunk a hárompontos hordszíjjal adódott, melynek egy apróságot leszámítva igen-igen pozitív nyomot hagyott bennem. Az integrált csatnak köszönhetően egyszerre lehet kétpontosként (mint a standard AK-47 szíja), és ezt a csatot kikapcsolva (egy mozdulattal) hárompontos övként is használni. Hogy mire jó a hárompontos hordszíj??? Hát alkalmas arra, hogy a fegyvert úgy tartsa a tested mellett, hogy annak tusa mindig a vállgödörnél legyen, és mindezt úgy, hogy a két kezed szabad, és futás közben sem fenyeget az a veszély hogy leesik. Nagyon megkönnyíti a mozgást, állásból, térdelő, fekvő helyzetekben, és igen megkönnyíti a fegyver használatát. Nincs fekvő helyzetben kibújok, meg visszabújok, hanem csak eldobom magam, és célra tartok. Praktikumként még meg kell említeni, hogy abban az esetben, ha nem fenyeget a gaz ellen akkor mint egy hátizsákot is fel lehet venni akár behajtott, akár nyitott válltámasszal, és így nagyon stabilan lötyögés nélkül utazik velünk, még futás közben is. Az egyetlen negatívumot a szíj szélessége, azaz keskenysége jelentette. Mert hogy keskeny, keskenyebb volt, mint az AK-47 hagyományos „BIO” bőrszíjja. (Marhabőr hordszíjjal jellemzően a magyar kalasnyikovok voltak ellátva. A szerk.) Ez számomra azzal a tapasztalattal járt, hogy a G-36-os könnyebb tömege ellenére, bizony a majd 24 órás „együttélés” miatt bizony éreztem a vállam, és nagy élményt jelentett, ha napközben a feladat megengedte volta miatt sikerült levenni.
De összességében ez a szíj szuper volt. Egyszerű, olcsó, és szinte minden fegyverhez kompatibilis. Sokat dobna a hazai kalasnyikovokon, ha csak ezt az egy „modernizációt” végrehajtanák rajta.
G-36 vs. AK-47
1 : 0
A fegyverhez kaptunk három műanyag tárat, és egy kb. 15x10x2 cm-es műanyag dobozt. A tárak masszívnak tűntek, és az átlátszó kivitelük miatt a lőszermennyiséget könnyebben lehetett ellenőrizni, mint a hagyományos fém, vagy bakelit kalasnyikov táraknál. A gyakorlatban azonban a kúszások, mászások alatt csak az egyik nap csak a mi századunk (Luftwaffe kiképző ezred 13. század) 5 db törött tárat „produkált”. Sem a fegyverek, sem a tárak nem voltak öregek. A fegyverek 2007. márciusiak, míg a tárak júniusiak voltak. Tárproblémára, pláne törésre a kalasnyikovnál én nem emlékszem.
G-36 vs. AK-47
1 : 1
A tisztítókészlet viszont a sírva röhögünk, vagy röhögve sírunk érzést váltotta ki szinte mindnyájunkban a fegyver tisztítási PROCEDÚRÁJÁVAL együtt.
A dobozka tartalmazott kétféle csőkefét, ecsetet, olajozótubust, és egy a fém szemekből álló a WC lehúzóhoz hasonlító (persze annál profibb kivitelű) tisztítóláncot is melyet a „huncut” magyarok „imaláncnak, rózsafűzérnek” kereszteltek el.
DE most vissza a „PROCEDÚRÁHOZ” a tisztításhoz. Kétféle metódus létezik a békeidős, és a harcközbeni.
Békeidőben a fegyvert mind a lövészet előtt mind azt követően meg KELL tisztítani. Ennek menete a következő. Az imaláncot, őőőő akarom mondani a tisztítóláncot a fegyver szétszerelése után (erre majd később visszatérnék) a töltényűr felől ( !!! ) mely igen szűk része minden fegyvernek, és így ennek is a megfelelő végével bele kell szépen engedni szemenként, úgy hogy a vége a csővégnél kikandikáljon. Így kapunk egy fegyvercsövet melyen keresztül van fűzve egy lánc. A lánc töltényűr felöli végére egy „száraz” tisztító kefét kell akasztani a láncvégi kampóra, és azt a csövön áthúzni egyszer, vagy kétszer a durva szennyeződések mechanikai eltávolítása céljából. Természetesen minden egyes alkalommal újra, és újra be kell fűzni az „imaláncot” a töltényűr felöl. Hááát igen! Az szép magyar anyanyelvünk ízes, zamatos szavait bizony gyakran lehetett hallani fegyveranyag karbantartás közben. Pedig még csak a PROCEDÚRA elején tartottunk! Miután az első durva kefével ezt megtettük akkor jött a finomabb kefe melyre szigorúan 4-6 csepp olajat kellett cseppenteni és a fent vázolt módon HÁROMSZOR KELL a csövön keresztül húzni. Itt már a magyar csapat ellőtte verbális munícióinak teljes készletét, és német kollégáink értetlenkedve tekintettek ránk midőn mind gyakrabban kezdtük nekik felhozni az AK-47 nosztalgiázó érzéseinket. Itt jegyzem meg, hogy az egész német kontingens között mely egy komplett századból, és egyéb protokoll emberekből állt (kb. 150 katona) egyetlen egy embernek, egy volt ex-NDK-ás századosnak volt tényleges tapasztalata a kalasnyikovval. A többiek a „már fotón láttam olyat„-kategóriába tartoztak. No de vissza a PROCEDÚRÁHOZ! Aki azt hiszi (velünk együtt anno) hogy no most aztán végeztünk a tisztítással az bizony „lesre futott” mert a „desszert” még hátra van. Miután a kétféle kefével ötször átkínlódtuk magunkat, akkor jön a „doch”: ez a bűvös szó nem takar mást egy 20 cm hosszú pamutszál köteget, melyből a tisztítás megkoronázásaként hat szálat ki kell húzni, és egyenként beleűzni az imalánc végén lévő keskeny szembe. Nem kevesebbet, mint hat szál, mert akkor nem tisztít megfelelően, de nem is többet, mert akkor nagyon szorul a csőben. Na ha ezzel megvolnánk, akkor ezt a rögtönzött pamutkefét háromszor kell áthúzni a csövön.
Bizony itt szégyent vallott a magyar csapat, mert bizony dőre módon már az előző kefe stációnál elpufogtatta anyanyelvünk ilyen helyzetekre kitalált speciális effektjeit. Maradt az ismétlés, és a hangerő dinamikus fokozása. (Itt ragadom meg az alkalmat, hogy a tervezők le, és felmenőitől az egész csapat nevében bocsánatot kérjek az elmúlt héten valószínűleg igen gyakran tapasztalt heves csuklásért.)
Harci helyzetben engedélyezett a kefestációk , és a „doch” kihagyása, és csak az olajos kefével való tisztítás, azonban ezen tisztítási metódus előtt teljesen értetlenül álltunk. Csak abba elég belegondolni, hogy a csőbe kerülő legapróbb szennyeződés is már megakadályozza azt, hogy a tisztítóláncot átvezessük a csövön. No nem kell féltéglára, vagy ilyen drasztikus dolgokra gondolni, mivel a TOTÁLIS duguláshoz, és a tisztítás teljes ellehetetlenüléshez elég volt a „vaklőszerrel” német kifejezéssel Manöver Patronen –el történő pár lövés, ami után olyan korommennyiség ülepedett le a csőben, hogy csak egy erre a célra külön gondosan tervezett, és kialakított segédeszközzel ( vágtunk egy botot a dzsindzsásban ) sikerült a tisztítóláncot áttuszkolni a csövön. A fegyverhez tisztítóvessző nincs rendszeresítve egyénileg sem integrálva, sem külön!!! Lehet kérni a fegyvermestertől kölcsön, ha szükség van rá.
Meglátásom szerint itt a német precizitás egy nagy-nagy öngólt lőtt, mivel a fegyver láthatólag tisztítás érzékeny, és ezt olyan szinten kell kiszolgálni, amelyet terepen, harci körülmények között nagyon nehéz biztosítani. A kalasnyikov családot ismerőknek azt hiszem nem borzolom tovább az idegeit , mert ugye a tusba lévő tisztító készlet, illetve az integrált tisztítóvessző nyílván valóvá teszi azt, hogy az amúgy is koszra, szennyeződésre oly érzéketlen fegyver tisztítása kategóriákkal veri német fegyverét.
G-36 vs. AK-47
1 : 2
A fegyver ( G-36 ) mindennapos használata közben sok olyan dologra tanítottak meg német kollégáink, illetve tapasztaltunk saját magunk, amik a szakirodalomban nem szerepelnek.
Például nagyon praktikus a gyors, egy gombbal behajtható válltámasz, mely által a szűk környezetben is lehet jól manőverezni, tüzelni a fegyverrel. Azonban a válltámasznak a fegyver stabil rögzítésén kívül van egy másik funkciója is, még pedig a helyretoló rugó ezen támaszkodik fel. Amennyiben e nélkül használjuk a fegyvert (azaz behajtva) úgy a helyretoló rugó műanyag talpa hajlamos letörni, és beleköszönni az ember arcába. A német kiképző állomány, aki a legtöbbet használja a fegyvert, ezt már nyár elején tapasztalta a márciusban új állapotban átvett fegyvereken !!!
A hordfogantyú kialakítás praktikus és hasznos. Mivel pont súlypontban van így lényegesen könnyebb megtartani a fegyvert, és kevesebb energiát kell arra fordítani, hogy egyensúlyba tartsuk pl futás közben a fegyvert. Ami negatívum, hogy a hordfogantyú célzó optika utáni része törékenynek tűnt. Ugyan nem láttunk egyetlen ilyen esetet sem, de személyesen azt tapasztaltam, hogy olyan vékony a műanyag ott, hogy kézzel is deformálható a fogantyú.
G-36 vs. AK-47
1 : 3
Ha már célzó optika! Ez az a terület ahol a G-36-os kategóriákkal van az AK-47 és társai előtt. Ráadásul nem is egy, hanem két optika van egyszerre integráltan a fegyverbe építve.
A felső egy nagyítás nélküli „RED DOT” melyet az optika tetején elhelyezett napelem táplál, illetve este, vagy sötétben egy gombeleme. A „RED DOT „úgy van beállítva, hogy egy 200 méteren belül lévő álló cél leküzdhető vele. Két szemmel használva nagyon gyors, precíz célzást tesz lehetővé. Ez alá építették be a nagyobb távolságokra is kalibrált 3,5-szeres nagyítású távcsövet. Ezen távcsőben egy távolságmérő „szánkó” 200-40-600-800 méterre kalibrált ábrája és az ezeknek megfelelő szálkeresztek vannak. Mi csak 200 méterre lőttünk vele, de nem okozott problémát, hogy még úgy is fejcélra lőjünk, hogy idegen fegyver volt a kezünkben. Szintén a kiképzők tapasztalata az, hogy már 300 méternél messzebbre sem szeretnek lőni vele, és csak egy elvetemült volt, aki 400 m-re is lőtt már vele.
Talán hogy azért mégis említsek valami kritikát, megemlíteném, hogy mind a RED DOT, mind a céltávcső látószögét nagyon kevésnek találtam. Így egyszerre csak szűk területet tudtam kontroll alatt tartani. Igaz, ami ebbe belekerült azt nagyon gyorsan, és pontosan sikerült „megbuktatni”.
Ezen a területen az AK-47 és leszármazottai csak utólag felszerelhető optikával rendelkeznek. Hát igen! A II. VH-ban is a legjobb célzókészülékeket a németek állították hadrendbe.
Még annyit elmondanék, hogy a németek a 920-930 m/sec kezdősebesség ellenére, még csak nem is hallottak hidrodinamikai sokkról.
Még egy apróság! A lőszerek, amit használtunk sem valami lejárat közeli 20 éves lőszerek, hanem 6 hónapos friss gyártásúak voltak. MADE IN GERMANY
G-36 vs AK-47
2 : 3
A fegyver mindennapos hordása, ahogy a szíjnál már említettem sokkal egyszerűbb, kényelmesebb, azonban van egy érdekes jelenség, ami a felépítésével, szét , összeszerelésével kapcsolatos. Az AK családdal ellentétben nem a tokfedéltől kiindulva, hanem a fegyver jobb oldalán három stift kihúzásával lehet fegyvert szétszerelni.
Ezek a stiftek a ball oldalon kilógnak egy kicsit, de ez elég ahhoz, hogy a ruházathoz, vagy bármely felszerelési tárgyhoz érve elkezdjék a stiftet kinyomni. Annak a veszélye, hogy teljesen kinyomódjanak a kialakításból adódóan az esély nulla, azonban az ember önkéntelenül ellenőrzi az ujjaival a stifteket, és tolja vissza a helyére. A káros tulajdonsága ennek a mozdulatnak az, hogy az ember ezt már önkéntelenül csinálja, és bizony, ha nem is túl hangos, de határozott csettenő hangot ad. Mikor szakasz, vagy rajszinten mentünk ezt a csettenéseket elég gyakran lehetett hallani. A fegyver markolata egybe van építve az elsütő szerkezettel, és tűzváltóval. Szinte teljes egészében műanyag kivitelű, és bár halkabb a tűzváltó kar állítása, de nem éppen egy hangtalan dolog. Ez az egység, ha meghibásodik, nem kerül javításra, hanem kompletten cserélik. Így nagyon könnyű szervízelni. Viszont a markolat felülete teljesen sima, és nem csak pusztakézzel, de kesztyűbe is számomra csúszós volt. Maradt a hagyományos „markolj egy kis földet” megoldás, de ezt valahogy kicsit anakronisztikusnak tartottam ennél a fegyvernél.
A fegyver szét-összeszerelése nem bonyolult, de persze lényegesen több alkatrészből áll, és tovább tart, mint az AK családé. A normaidő a németeknél 3 perc a teljes szét, és összeszereléshez. Ez az AK-47-nél a vicc kategóriába tartozik. Az ex-NDK-ás százados kb. 10 mp alatt szedte szét rutinból, és kb. 15 mp alatt rakta össze úgy, hogy 1990 óta nem volt a kezében. Őrvezetőtől az ezredesig bezárólag bizony olyan szájtátás volt erre a látványra a válasz, hogy az alsógatyájuk színe is kivehető volt. A legmacerásabb rész a G-36-nál a zár, a forgó zárfejjel, mely öt alkatrészből áll, melyből kettő olyan kisméretű stift melyet kitapogatni pl. sötétben alig lehet, de csak egyféle módon lehet úgy összeszerelni, hogy az működjön is.
Ugye az AK-47-nél ez összesen kettő darab alkatrész, mely szinte összecsusszan.
Ami pozitívum, hogy mind két oldalról felhúzható, mivel a felhúzókar a fegyver tetején helyezkedik el. No és persze ami nagyon hiányzik az AK-47-ről az a tár kiürülése után hátul maradó zár.
G-36 vs. AK-47
2 : 4
Összességében ez a fegyver egy precíz, és tiszta körülmények között jól használható fegyver. Azonban mind a szennyeződésre, mind a durvább használatra igen érzékeny, és ebből kifolyólag számomra hadi használatra csak fenntartásokkal lenne alkalmas. Ugyanakkor az AK családra ráférne egy alapos modernizáció, mely nem is igényelne túl nagy költséget, és mégis kategóriákat javítana annak hatékonyságán.
De ahogy felül írtam, ez szigorúan szubjektív magánvélemény!!!
Végül még két dolog eszembe jutott. Az egyik G-36-sal ellőttek 4 tárat (120 lőszert) kb. 1,5 perc alatt. Ezt követően az előagyat körülvevő műanyag markolat heves füstölgéssel, de láng nélkül égni kezdett annyira, hogy a műanyag felhólyagosodott. A fegyvert az egész szakasznak megmutatták, és felhívták a figyelmet a pontos célzás fontosságára, mert akkor ez nem fordul elő. Kérdezték, hogy az AK-nál ez mikor fordul elő, mire a jelenlévő aktív használó nem csak azzal döbbentette meg a német kollégákat, hogy az AK 10 tár után sem gyullad ki, hanem azzal, is, hogy ha kell akkor a felforrósodott AK-t azonnal vízbe lehet dobni, vagy levizelni, és utána újra használható. Semmi „ilyen kefe, meg olyan pucolás, no meg az imalánc agyrém„.
A másik érdekes dolog, hogy a fegyvernél határozottan TILTVA van, hogy az AK-hoz hasonlóan ívesen becsatlakozható tár fenekére ráüssön a katona. Sem a tár, sem a fegyver nem szereti! Ahogy azt sem, és így ez is tiltva van, hogy a felhúzókart elengedjük. Azt csak visszaengedni szabad fékezve.
(kalasnyikov.hu)
G-36 vs. AK-47 Szigorúan szubjektíven.Avagy személyes tapasztalataim a Bundeswehr alapfegyverével.
Madai Zsolt cikke
Szeptember második hetében több társammal együtt tettünk eleget a Német Tartalékosok Berlini Szövetségének meghívásának, és a MATASZ keretein belül egy teljes hetet tölthettünk el a német katonák záró gyakorlatán, mint teljes értékű résztvevő. Valamennyien minimálisan a sorkötelezettségből kifolyólag, de sokan vagy volt „HT , SZERDZSÓ” szolgálat következtében az AK-47-sen nevelkedtünk, „szocializálódtunk” . Ennek megfelelően igen, igen vártuk a találkozás első pillanatát, illetve az együtt töltött „mézeshét” tapasztalatát a G-36 A1 fegyverrel.
Sokak szerint rövid idő egy hét ahhoz, hogy az ember valamelyest is korrekt véleményt alkothasson egy fegyverről, de talán némileg ellensúlyozza ezt az „adottságot”, hogy a vasárnapi megérkezésünk napján már felvettük a fegyverünket, és az elkövetkező majd egy hétben nem csak nappali, és éjszakai lövészeteket hajtottunk végre vele, ( no meg harcászkodásokat, járőrt a maguk sajátos közlekedési szokásaikkal ) hanem vele aludtunk, keltünk, mentünk fürödni, WC-re, enni, stb. Egyszóval vele éltünk. A mondás igaz! „Lakva ismeri meg az ember a másikat”
Szóval a kíváncsiság, és az áhítat nemes elegyével vettük kézbe a fegyvert. Ami rögtön feltűnt, hogy egy teljesen más értékrendet, tervezői elképzelést, korszakot mutat be a fegyver.
A technikai adatoktól, melyet a netről mindenki meg tud szerezni, most megkímélném a tisztelt olvasót, és inkább csak a gyakorlati, illetve kardinális különbségekre térnék csak ki.
A fegyver kívülről egy kompakt, egységes benyomást keltett, de a műanyag ilyen tobzódása kicsit fura volt az AK verziók „bio” fa világa után. Persze ez az érzés csak esztétikai indíttatású volt, és önmagában se nem oszt, se nem szoroz. No de menjünk tovább!
Első gyakorlati tapasztalatunk a hárompontos hordszíjjal adódott, melynek egy apróságot leszámítva igen-igen pozitív nyomot hagyott bennem. Az integrált csatnak köszönhetően egyszerre lehet kétpontosként (mint a standard AK-47 szíja), és ezt a csatot kikapcsolva (egy mozdulattal) hárompontos övként is használni. Hogy mire jó a hárompontos hordszíj??? Hát alkalmas arra, hogy a fegyvert úgy tartsa a tested mellett, hogy annak tusa mindig a vállgödörnél legyen, és mindezt úgy, hogy a két kezed szabad, és futás közben sem fenyeget az a veszély hogy leesik. Nagyon megkönnyíti a mozgást, állásból, térdelő, fekvő helyzetekben, és igen megkönnyíti a fegyver használatát. Nincs fekvő helyzetben kibújok, meg visszabújok, hanem csak eldobom magam, és célra tartok. Praktikumként még meg kell említeni, hogy abban az esetben, ha nem fenyeget a gaz ellen akkor mint egy hátizsákot is fel lehet venni akár behajtott, akár nyitott válltámasszal, és így nagyon stabilan lötyögés nélkül utazik velünk, még futás közben is. Az egyetlen negatívumot a szíj szélessége, azaz keskenysége jelentette. Mert hogy keskeny, keskenyebb volt, mint az AK-47 hagyományos „BIO” bőrszíjja. (Marhabőr hordszíjjal jellemzően a magyar kalasnyikovok voltak ellátva. A szerk.) Ez számomra azzal a tapasztalattal járt, hogy a G-36-os könnyebb tömege ellenére, bizony a majd 24 órás „együttélés” miatt bizony éreztem a vállam, és nagy élményt jelentett, ha napközben a feladat megengedte volta miatt sikerült levenni.
De összességében ez a szíj szuper volt. Egyszerű, olcsó, és szinte minden fegyverhez kompatibilis. Sokat dobna a hazai kalasnyikovokon, ha csak ezt az egy „modernizációt” végrehajtanák rajta.
G-36 vs. AK-47
1 : 0
A fegyverhez kaptunk három műanyag tárat, és egy kb. 15x10x2 cm-es műanyag dobozt. A tárak masszívnak tűntek, és az átlátszó kivitelük miatt a lőszermennyiséget könnyebben lehetett ellenőrizni, mint a hagyományos fém, vagy bakelit kalasnyikov táraknál. A gyakorlatban azonban a kúszások, mászások alatt csak az egyik nap csak a mi századunk (Luftwaffe kiképző ezred 13. század) 5 db törött tárat „produkált”. Sem a fegyverek, sem a tárak nem voltak öregek. A fegyverek 2007. márciusiak, míg a tárak júniusiak voltak. Tárproblémára, pláne törésre a kalasnyikovnál én nem emlékszem.
G-36 vs. AK-47
1 : 1
A tisztítókészlet viszont a sírva röhögünk, vagy röhögve sírunk érzést váltotta ki szinte mindnyájunkban a fegyver tisztítási PROCEDÚRÁJÁVAL együtt.
A dobozka tartalmazott kétféle csőkefét, ecsetet, olajozótubust, és egy a fém szemekből álló a WC lehúzóhoz hasonlító (persze annál profibb kivitelű) tisztítóláncot is melyet a „huncut” magyarok „imaláncnak, rózsafűzérnek” kereszteltek el.
DE most vissza a „PROCEDÚRÁHOZ” a tisztításhoz. Kétféle metódus létezik a békeidős, és a harcközbeni.
Békeidőben a fegyvert mind a lövészet előtt mind azt követően meg KELL tisztítani. Ennek menete a következő. Az imaláncot, őőőő akarom mondani a tisztítóláncot a fegyver szétszerelése után (erre majd később visszatérnék) a töltényűr felől ( !!! ) mely igen szűk része minden fegyvernek, és így ennek is a megfelelő végével bele kell szépen engedni szemenként, úgy hogy a vége a csővégnél kikandikáljon. Így kapunk egy fegyvercsövet melyen keresztül van fűzve egy lánc. A lánc töltényűr felöli végére egy „száraz” tisztító kefét kell akasztani a láncvégi kampóra, és azt a csövön áthúzni egyszer, vagy kétszer a durva szennyeződések mechanikai eltávolítása céljából. Természetesen minden egyes alkalommal újra, és újra be kell fűzni az „imaláncot” a töltényűr felöl. Hááát igen! Az szép magyar anyanyelvünk ízes, zamatos szavait bizony gyakran lehetett hallani fegyveranyag karbantartás közben. Pedig még csak a PROCEDÚRA elején tartottunk! Miután az első durva kefével ezt megtettük akkor jött a finomabb kefe melyre szigorúan 4-6 csepp olajat kellett cseppenteni és a fent vázolt módon HÁROMSZOR KELL a csövön keresztül húzni. Itt már a magyar csapat ellőtte verbális munícióinak teljes készletét, és német kollégáink értetlenkedve tekintettek ránk midőn mind gyakrabban kezdtük nekik felhozni az AK-47 nosztalgiázó érzéseinket. Itt jegyzem meg, hogy az egész német kontingens között mely egy komplett századból, és egyéb protokoll emberekből állt (kb. 150 katona) egyetlen egy embernek, egy volt ex-NDK-ás századosnak volt tényleges tapasztalata a kalasnyikovval. A többiek a „már fotón láttam olyat„-kategóriába tartoztak. No de vissza a PROCEDÚRÁHOZ! Aki azt hiszi (velünk együtt anno) hogy no most aztán végeztünk a tisztítással az bizony „lesre futott” mert a „desszert” még hátra van. Miután a kétféle kefével ötször átkínlódtuk magunkat, akkor jön a „doch”: ez a bűvös szó nem takar mást egy 20 cm hosszú pamutszál köteget, melyből a tisztítás megkoronázásaként hat szálat ki kell húzni, és egyenként beleűzni az imalánc végén lévő keskeny szembe. Nem kevesebbet, mint hat szál, mert akkor nem tisztít megfelelően, de nem is többet, mert akkor nagyon szorul a csőben. Na ha ezzel megvolnánk, akkor ezt a rögtönzött pamutkefét háromszor kell áthúzni a csövön.
Bizony itt szégyent vallott a magyar csapat, mert bizony dőre módon már az előző kefe stációnál elpufogtatta anyanyelvünk ilyen helyzetekre kitalált speciális effektjeit. Maradt az ismétlés, és a hangerő dinamikus fokozása. (Itt ragadom meg az alkalmat, hogy a tervezők le, és felmenőitől az egész csapat nevében bocsánatot kérjek az elmúlt héten valószínűleg igen gyakran tapasztalt heves csuklásért.)
Harci helyzetben engedélyezett a kefestációk , és a „doch” kihagyása, és csak az olajos kefével való tisztítás, azonban ezen tisztítási metódus előtt teljesen értetlenül álltunk. Csak abba elég belegondolni, hogy a csőbe kerülő legapróbb szennyeződés is már megakadályozza azt, hogy a tisztítóláncot átvezessük a csövön. No nem kell féltéglára, vagy ilyen drasztikus dolgokra gondolni, mivel a TOTÁLIS duguláshoz, és a tisztítás teljes ellehetetlenüléshez elég volt a „vaklőszerrel” német kifejezéssel Manöver Patronen –el történő pár lövés, ami után olyan korommennyiség ülepedett le a csőben, hogy csak egy erre a célra külön gondosan tervezett, és kialakított segédeszközzel ( vágtunk egy botot a dzsindzsásban ) sikerült a tisztítóláncot áttuszkolni a csövön. A fegyverhez tisztítóvessző nincs rendszeresítve egyénileg sem integrálva, sem külön!!! Lehet kérni a fegyvermestertől kölcsön, ha szükség van rá.
Meglátásom szerint itt a német precizitás egy nagy-nagy öngólt lőtt, mivel a fegyver láthatólag tisztítás érzékeny, és ezt olyan szinten kell kiszolgálni, amelyet terepen, harci körülmények között nagyon nehéz biztosítani. A kalasnyikov családot ismerőknek azt hiszem nem borzolom tovább az idegeit , mert ugye a tusba lévő tisztító készlet, illetve az integrált tisztítóvessző nyílván valóvá teszi azt, hogy az amúgy is koszra, szennyeződésre oly érzéketlen fegyver tisztítása kategóriákkal veri német fegyverét.
G-36 vs. AK-47
1 : 2
A fegyver ( G-36 ) mindennapos használata közben sok olyan dologra tanítottak meg német kollégáink, illetve tapasztaltunk saját magunk, amik a szakirodalomban nem szerepelnek.
Például nagyon praktikus a gyors, egy gombbal behajtható válltámasz, mely által a szűk környezetben is lehet jól manőverezni, tüzelni a fegyverrel. Azonban a válltámasznak a fegyver stabil rögzítésén kívül van egy másik funkciója is, még pedig a helyretoló rugó ezen támaszkodik fel. Amennyiben e nélkül használjuk a fegyvert (azaz behajtva) úgy a helyretoló rugó műanyag talpa hajlamos letörni, és beleköszönni az ember arcába. A német kiképző állomány, aki a legtöbbet használja a fegyvert, ezt már nyár elején tapasztalta a márciusban új állapotban átvett fegyvereken !!!
A hordfogantyú kialakítás praktikus és hasznos. Mivel pont súlypontban van így lényegesen könnyebb megtartani a fegyvert, és kevesebb energiát kell arra fordítani, hogy egyensúlyba tartsuk pl futás közben a fegyvert. Ami negatívum, hogy a hordfogantyú célzó optika utáni része törékenynek tűnt. Ugyan nem láttunk egyetlen ilyen esetet sem, de személyesen azt tapasztaltam, hogy olyan vékony a műanyag ott, hogy kézzel is deformálható a fogantyú.
G-36 vs. AK-47
1 : 3
Ha már célzó optika! Ez az a terület ahol a G-36-os kategóriákkal van az AK-47 és társai előtt. Ráadásul nem is egy, hanem két optika van egyszerre integráltan a fegyverbe építve.
A felső egy nagyítás nélküli „RED DOT” melyet az optika tetején elhelyezett napelem táplál, illetve este, vagy sötétben egy gombeleme. A „RED DOT „úgy van beállítva, hogy egy 200 méteren belül lévő álló cél leküzdhető vele. Két szemmel használva nagyon gyors, precíz célzást tesz lehetővé. Ez alá építették be a nagyobb távolságokra is kalibrált 3,5-szeres nagyítású távcsövet. Ezen távcsőben egy távolságmérő „szánkó” 200-40-600-800 méterre kalibrált ábrája és az ezeknek megfelelő szálkeresztek vannak. Mi csak 200 méterre lőttünk vele, de nem okozott problémát, hogy még úgy is fejcélra lőjünk, hogy idegen fegyver volt a kezünkben. Szintén a kiképzők tapasztalata az, hogy már 300 méternél messzebbre sem szeretnek lőni vele, és csak egy elvetemült volt, aki 400 m-re is lőtt már vele.
Talán hogy azért mégis említsek valami kritikát, megemlíteném, hogy mind a RED DOT, mind a céltávcső látószögét nagyon kevésnek találtam. Így egyszerre csak szűk területet tudtam kontroll alatt tartani. Igaz, ami ebbe belekerült azt nagyon gyorsan, és pontosan sikerült „megbuktatni”.
Ezen a területen az AK-47 és leszármazottai csak utólag felszerelhető optikával rendelkeznek. Hát igen! A II. VH-ban is a legjobb célzókészülékeket a németek állították hadrendbe.
Még annyit elmondanék, hogy a németek a 920-930 m/sec kezdősebesség ellenére, még csak nem is hallottak hidrodinamikai sokkról.
Még egy apróság! A lőszerek, amit használtunk sem valami lejárat közeli 20 éves lőszerek, hanem 6 hónapos friss gyártásúak voltak. MADE IN GERMANY
G-36 vs AK-47
2 : 3
A fegyver mindennapos hordása, ahogy a szíjnál már említettem sokkal egyszerűbb, kényelmesebb, azonban van egy érdekes jelenség, ami a felépítésével, szét , összeszerelésével kapcsolatos. Az AK családdal ellentétben nem a tokfedéltől kiindulva, hanem a fegyver jobb oldalán három stift kihúzásával lehet fegyvert szétszerelni.
Ezek a stiftek a ball oldalon kilógnak egy kicsit, de ez elég ahhoz, hogy a ruházathoz, vagy bármely felszerelési tárgyhoz érve elkezdjék a stiftet kinyomni. Annak a veszélye, hogy teljesen kinyomódjanak a kialakításból adódóan az esély nulla, azonban az ember önkéntelenül ellenőrzi az ujjaival a stifteket, és tolja vissza a helyére. A káros tulajdonsága ennek a mozdulatnak az, hogy az ember ezt már önkéntelenül csinálja, és bizony, ha nem is túl hangos, de határozott csettenő hangot ad. Mikor szakasz, vagy rajszinten mentünk ezt a csettenéseket elég gyakran lehetett hallani. A fegyver markolata egybe van építve az elsütő szerkezettel, és tűzváltóval. Szinte teljes egészében műanyag kivitelű, és bár halkabb a tűzváltó kar állítása, de nem éppen egy hangtalan dolog. Ez az egység, ha meghibásodik, nem kerül javításra, hanem kompletten cserélik. Így nagyon könnyű szervízelni. Viszont a markolat felülete teljesen sima, és nem csak pusztakézzel, de kesztyűbe is számomra csúszós volt. Maradt a hagyományos „markolj egy kis földet” megoldás, de ezt valahogy kicsit anakronisztikusnak tartottam ennél a fegyvernél.
A fegyver szét-összeszerelése nem bonyolult, de persze lényegesen több alkatrészből áll, és tovább tart, mint az AK családé. A normaidő a németeknél 3 perc a teljes szét, és összeszereléshez. Ez az AK-47-nél a vicc kategóriába tartozik. Az ex-NDK-ás százados kb. 10 mp alatt szedte szét rutinból, és kb. 15 mp alatt rakta össze úgy, hogy 1990 óta nem volt a kezében. Őrvezetőtől az ezredesig bezárólag bizony olyan szájtátás volt erre a látványra a válasz, hogy az alsógatyájuk színe is kivehető volt. A legmacerásabb rész a G-36-nál a zár, a forgó zárfejjel, mely öt alkatrészből áll, melyből kettő olyan kisméretű stift melyet kitapogatni pl. sötétben alig lehet, de csak egyféle módon lehet úgy összeszerelni, hogy az működjön is.
Ugye az AK-47-nél ez összesen kettő darab alkatrész, mely szinte összecsusszan.
Ami pozitívum, hogy mind két oldalról felhúzható, mivel a felhúzókar a fegyver tetején helyezkedik el. No és persze ami nagyon hiányzik az AK-47-ről az a tár kiürülése után hátul maradó zár.
G-36 vs. AK-47
2 : 4
Összességében ez a fegyver egy precíz, és tiszta körülmények között jól használható fegyver. Azonban mind a szennyeződésre, mind a durvább használatra igen érzékeny, és ebből kifolyólag számomra hadi használatra csak fenntartásokkal lenne alkalmas. Ugyanakkor az AK családra ráférne egy alapos modernizáció, mely nem is igényelne túl nagy költséget, és mégis kategóriákat javítana annak hatékonyságán.
De ahogy felül írtam, ez szigorúan szubjektív magánvélemény!!!
Végül még két dolog eszembe jutott. Az egyik G-36-sal ellőttek 4 tárat (120 lőszert) kb. 1,5 perc alatt. Ezt követően az előagyat körülvevő műanyag markolat heves füstölgéssel, de láng nélkül égni kezdett annyira, hogy a műanyag felhólyagosodott. A fegyvert az egész szakasznak megmutatták, és felhívták a figyelmet a pontos célzás fontosságára, mert akkor ez nem fordul elő. Kérdezték, hogy az AK-nál ez mikor fordul elő, mire a jelenlévő aktív használó nem csak azzal döbbentette meg a német kollégákat, hogy az AK 10 tár után sem gyullad ki, hanem azzal, is, hogy ha kell akkor a felforrósodott AK-t azonnal vízbe lehet dobni, vagy levizelni, és utána újra használható. Semmi „ilyen kefe, meg olyan pucolás, no meg az imalánc agyrém„.
A másik érdekes dolog, hogy a fegyvernél határozottan TILTVA van, hogy az AK-hoz hasonlóan ívesen becsatlakozható tár fenekére ráüssön a katona. Sem a tár, sem a fegyver nem szereti! Ahogy azt sem, és így ez is tiltva van, hogy a felhúzókart elengedjük. Azt csak visszaengedni szabad fékezve.
(kalasnyikov.hu)
Műholdas irányítású JDAM bombák
A
légi csapásmérésben generációs ugrást hoztak a műholdas
vezérlésű JDAM bombák. 2008 végén az amerikai Boeing átadta a
kétszázezredik készletet, amelynek segítségével a „buta”
hagyományos szabadon eső bombából fél órányi szerelési
munkával precíziós vezérlésű fegyver hozható létre. Már a
második világháború befejező szakaszában volt néhány rádió
távirányítású fegyver, amelyeknél nem voltak sokkal magasabb
technológiai színvonalúak a Koreában bevetett hasonló eszközök.
Az
áttörést a vietnami háború hozta, a hatvanas évek végén több
vadonatúj, eredményesen bevethető földi célok megsemmisítésére
szolgáló fegyver állt szolgálatba. A televíziós vagy lézeres
vezérlésű eszközök azóta hatalmas fejlődésen mentek
keresztül, korszerűbb változataik találati pontossága, műszaki
megbízhatósága nagyságrendekkel javult, egy nagyon fontos
területen azonban nem sikerült előrelépni, ugyanis egyre
drágábbak lettek. Egy elektro-optikai vezérlésű GBU-15-ös vagy
egy infravörös Maverick több százezer dollárba kerül, ami az
egyre feszítettebb honvédelmi költségvetésű országok számára
túlzott megterhelést jelent. Ez vonatkozik az USA-ra is, ahol ugyan
a világon a legmagasabb a katonai költségvetés, mégis évről
évre nem kapják meg az eredetileg igényelt összegeket, és még a
legfontosabb fejlesztési vagy beszerzési programoktól is
rendszeresen vonják meg az összeg egy részét.
A légierő csapásmérő képessége nagymértékben függ az alkalmazott repülőgép fedélzeti fegyverektől. Az új generációs bombák forradalmat jelentenek nem csak a harcászati taktikák, hanem pénzügyi téren is, ugyanis megtört az a folyamat, amely az egyre újabb fegyverek egyre magasabb árával járt együtt. Mindezt úgy sikerült kivitelezni, hogy az új eszközök egyben sokoldalúbban és egyszerűbben alkalmazhatók az eddigiekhez képest. Az egyik legfontosabb előrelépés a „fire and forget” elv megvalósulása, azaz a repülőgép pilótájának a fegyver kioldását követően nincs további teendője, kereshet új célpontot, légi harcba bocsátkozhat, vagy visszafordulhat, miközben a bomba autonóm módon a célra zuhan, akár a felhőzeten keresztül. A közelmúltig használt lézervezérlésű bombák rávezetése nem volt megoldható, amennyiben a célterületet felhőzet takarta, a harctéri füst, eső, pára ugyancsak korlátozó tényező volt, ezen felül a becsapódásig folyamatosan meg kellett „világítani” a célt, mivel a bomba orrában lévő érzékelő az arról visszavert lézerfény alapján vezérelte a rávezetést.
Az új generációs műholdas vezérlésű JDAM (Joint Direct Attack Munition) bombák mindezektől a hiányosságoktól mentesek, ma már közel ugyanolyan pontosság mellett. Mindennek az alapját a hetvenes évektől fejlesztett és kiépített amerikai NavStar műholdas navigációs rendszer képezi. A köznapi használatban GPS-ként (Global Positioning System) ismert rendszer először a navigációt forradalmasította, akkoriban még fel sem merült az, hogy fegyverek irányítására is alkalmas lehet.
A rendszer 24 műholdból áll (21 aktív és 3 tartalék) amelyek 55 fokos hajlásszögű pályán 12 óránként tesznek meg egy kört a Föld körül. Három síkban hét-hét műhold üzemel, mindegyik fedélzetén négy összehangolt működésű atomóra szolgáltatja a kódolt időjelet. Minden műhold helyzete pontosan ismert, a kibocsátott időjelek alapján a földi eszköz képes a saját pozíciójának meghatározására. A rendszer működése ennél sokkal bonyolultabb, de most nem ennek részletezése a cél. A GPS eredetileg az amerikai hadsereg megrendelésére készült, de gyorsan elterjedt a használata egyéb célra is. A civil felhasználás kevésbé pontos, a precízebb helymeghatározás lehetőségét kódolással tartják fenn. Az első időben 15-30 méteres pontosságú volt a rendszer, az azóta továbbfejlesztett Differential GPS már néhányszor tíz centiméteres eltéréssel üzemel.
A fegyver irányításra történő felhasználás ötlete a kilencvenes évek elejére datálódik, több amerikai cég fejlesztői is dolgozni kezdtek a programon. A Northrop Grumman az általuk megalkotott B-2A Spirit alacsony észlelhetőségű bombázó számára tervezett műholdas vezérlésű bombákat. Ezek alkalmazásának egyik alapfeltétele, hogy legyen egy kellő pontosságú digitális topográfiai adatbázis az egész bolygóról, pontosabban csak az egyharmadnyi szárazföldről. A fix célpontok, épületek, hidak, bunkerek, vezetési pontok, stb. helyét előre meg lehet határozni, így a bevetés előtt a koordinátákat már be lehet táplálni a bombák irányító rendszerének memóriájába. Azonban számtalan olyan fontos célpont lehet, amely képes a helyváltoztatásra. Hogy csak egyet említsünk, például az orosz stratégiai rakéta csapatok eszközei, a járműre telepített Topol interkontinentális ballisztikus rakéták. Emiatt meg kellett oldani azt is, hogy a repülőgép saját eszközeivel felderített cél koordinátáit is azonnal meghatározhassák.
A Northrop Grumman az új fegyvert a B-2-es APQ-181-es fedélzeti radarjával összhangban fejlesztette. Az LPI üzemmódon (Low Probability of Intercept) is alkalmazható radar jeleit nem könnyű azonosítani, így a gép jelenlétéről nehéz tudomást szerezni még akkor is, ha használja a radarját. Annak elég egy-két gyors pásztázás, amit egyébként elektronikusan kivitelez a fix antenna miatt, és ennek alapján a rendszer számítógépe képes elkészíteni a látómezőben lévő terep nagy felbontású szintetikus apertúra felvételét. Ezen jól azonosíthatók a célpontok, amelyeket az operátor egy kurzorral megjelöl, és a földrajzi helyzetét a kellő pontossággal meghatározza a rendszer. A bomba ennek alapján pillanatokkal később kioldható, aminek természetesen feltétele az, hogy kellő mértékben megközelítsék a célt.
Az 1991-ben lezajlott Sivatagi Vihar hadművelet során vált híressé a GBU-28-as „Mély Torok” bomba, amelyet kiselejtezett ágyúcsövekből rohamtempóban állítottak elő. A lézeres irányítású bombákat mélyen a föld alatt létesített bunkerek lerombolására tervezték, a 2,2 tonnás acéltestű fegyverek akár hat méter vastag betont is átszakítottak a robbanás előtt. Ehhez tervezték meg a Northrop Grumman mérnökei a műholdas irányító rendszert, az így létrejött fegyver lett a GAM-113-as, amelyet a Whiteman légi bázison települt 509. bombázó ezred B-2-esei kaptak meg 1997 júliusától. Párhuzamosan dolgoztak a kisebb egytonnás Mk84-esekhez szánt változaton is, de az áttörést végül nem a Northrop Grumman, hanem a McDonnell fegyver fejlesztő részlege érte el. A Boeing által hamarosan bekebelezett cég lett a műholdas irányítású bombák legfőbb szállítója, noha a másik konkurens a Lockheed Martin sem akart kimaradni a bizniszből.
A Pentagon 1995 októberében adta fel az első megrendelést, az akkori előzetes kalkulációk alapján maximálisan 40 ezer dollárt szántak egyetlen átalakító készletre. Azért nem komplett fegyvereket rendeltek, mivel a hagyományos bombákból hatalmas készletek voltak felhalmozva. A pályázat egyértelműen arról szólt, hogy ezek képezik az alapját az új képességnek.
Az első meglepetést a kísérleti széria számlázása okozta. Sajnos már hosszú ideje megszokott, hogy az új fegyverek ritka kivételtől eltekintve jelentősen többe kerülnek a tervezetthez képest. A fejlesztés elhúzódik a megoldatlan műszaki problémák miatt, ami további költség növelő tényező. Ezzel szemben a McDonnell a tervezett időben, darabonként mindössze 18 ezer dollárt kért az irányító készletekért.
Az USAF azonnal megkezdte a teszteket, amelyek várakozáson felüli sikerrel haladtak. Minden lehetséges variációban kipróbálták a bombákat, amelyek pontosságát nem befolyásolta az eső, hó, szél. A találatok helyét pontosan mérték, a bombák több mint 95%-a a cél mellett átlagosan 10 méterre csapódott be a maximálisan elvárt 13 méteren határozottan belül. Mivel elsőként a 907 kg-os (2000 font tömegű) Mk84-es bombákhoz fejlesztették a készletet, ezek pusztító ereje elég volt a cél megsemmisítéséhez még a tíz méteres átlagos hiba mellett is. Hasonló volt a helyzet az ezer fontos, 450 kg-os Mk83-assal is.
A kisebb méretű bomba előnye, hogy a repülőgépek többet is magukkal vihetnek, beleértve a vadászbombázókat. A nehézbombázók természetesen több tucatot is bevethettek, így gyakorlati valósággá válhatott az a szlogen, hogy „régen az volt a kérdés, hogy hány bevetés kell egy célpont elpusztításához, ma pedig már az, hogy egy gép egy bevetésen hány célpontot semmisítsen meg”. A McDonnell (Boeing) által gyártásba vett JDAM irányító készlet a régi bombák áramvonalazó farokkúpjába került.
A légierő csapásmérő képessége nagymértékben függ az alkalmazott repülőgép fedélzeti fegyverektől. Az új generációs bombák forradalmat jelentenek nem csak a harcászati taktikák, hanem pénzügyi téren is, ugyanis megtört az a folyamat, amely az egyre újabb fegyverek egyre magasabb árával járt együtt. Mindezt úgy sikerült kivitelezni, hogy az új eszközök egyben sokoldalúbban és egyszerűbben alkalmazhatók az eddigiekhez képest. Az egyik legfontosabb előrelépés a „fire and forget” elv megvalósulása, azaz a repülőgép pilótájának a fegyver kioldását követően nincs további teendője, kereshet új célpontot, légi harcba bocsátkozhat, vagy visszafordulhat, miközben a bomba autonóm módon a célra zuhan, akár a felhőzeten keresztül. A közelmúltig használt lézervezérlésű bombák rávezetése nem volt megoldható, amennyiben a célterületet felhőzet takarta, a harctéri füst, eső, pára ugyancsak korlátozó tényező volt, ezen felül a becsapódásig folyamatosan meg kellett „világítani” a célt, mivel a bomba orrában lévő érzékelő az arról visszavert lézerfény alapján vezérelte a rávezetést.
Az új generációs műholdas vezérlésű JDAM (Joint Direct Attack Munition) bombák mindezektől a hiányosságoktól mentesek, ma már közel ugyanolyan pontosság mellett. Mindennek az alapját a hetvenes évektől fejlesztett és kiépített amerikai NavStar műholdas navigációs rendszer képezi. A köznapi használatban GPS-ként (Global Positioning System) ismert rendszer először a navigációt forradalmasította, akkoriban még fel sem merült az, hogy fegyverek irányítására is alkalmas lehet.
A rendszer 24 műholdból áll (21 aktív és 3 tartalék) amelyek 55 fokos hajlásszögű pályán 12 óránként tesznek meg egy kört a Föld körül. Három síkban hét-hét műhold üzemel, mindegyik fedélzetén négy összehangolt működésű atomóra szolgáltatja a kódolt időjelet. Minden műhold helyzete pontosan ismert, a kibocsátott időjelek alapján a földi eszköz képes a saját pozíciójának meghatározására. A rendszer működése ennél sokkal bonyolultabb, de most nem ennek részletezése a cél. A GPS eredetileg az amerikai hadsereg megrendelésére készült, de gyorsan elterjedt a használata egyéb célra is. A civil felhasználás kevésbé pontos, a precízebb helymeghatározás lehetőségét kódolással tartják fenn. Az első időben 15-30 méteres pontosságú volt a rendszer, az azóta továbbfejlesztett Differential GPS már néhányszor tíz centiméteres eltéréssel üzemel.
A fegyver irányításra történő felhasználás ötlete a kilencvenes évek elejére datálódik, több amerikai cég fejlesztői is dolgozni kezdtek a programon. A Northrop Grumman az általuk megalkotott B-2A Spirit alacsony észlelhetőségű bombázó számára tervezett műholdas vezérlésű bombákat. Ezek alkalmazásának egyik alapfeltétele, hogy legyen egy kellő pontosságú digitális topográfiai adatbázis az egész bolygóról, pontosabban csak az egyharmadnyi szárazföldről. A fix célpontok, épületek, hidak, bunkerek, vezetési pontok, stb. helyét előre meg lehet határozni, így a bevetés előtt a koordinátákat már be lehet táplálni a bombák irányító rendszerének memóriájába. Azonban számtalan olyan fontos célpont lehet, amely képes a helyváltoztatásra. Hogy csak egyet említsünk, például az orosz stratégiai rakéta csapatok eszközei, a járműre telepített Topol interkontinentális ballisztikus rakéták. Emiatt meg kellett oldani azt is, hogy a repülőgép saját eszközeivel felderített cél koordinátáit is azonnal meghatározhassák.
A Northrop Grumman az új fegyvert a B-2-es APQ-181-es fedélzeti radarjával összhangban fejlesztette. Az LPI üzemmódon (Low Probability of Intercept) is alkalmazható radar jeleit nem könnyű azonosítani, így a gép jelenlétéről nehéz tudomást szerezni még akkor is, ha használja a radarját. Annak elég egy-két gyors pásztázás, amit egyébként elektronikusan kivitelez a fix antenna miatt, és ennek alapján a rendszer számítógépe képes elkészíteni a látómezőben lévő terep nagy felbontású szintetikus apertúra felvételét. Ezen jól azonosíthatók a célpontok, amelyeket az operátor egy kurzorral megjelöl, és a földrajzi helyzetét a kellő pontossággal meghatározza a rendszer. A bomba ennek alapján pillanatokkal később kioldható, aminek természetesen feltétele az, hogy kellő mértékben megközelítsék a célt.
Az 1991-ben lezajlott Sivatagi Vihar hadművelet során vált híressé a GBU-28-as „Mély Torok” bomba, amelyet kiselejtezett ágyúcsövekből rohamtempóban állítottak elő. A lézeres irányítású bombákat mélyen a föld alatt létesített bunkerek lerombolására tervezték, a 2,2 tonnás acéltestű fegyverek akár hat méter vastag betont is átszakítottak a robbanás előtt. Ehhez tervezték meg a Northrop Grumman mérnökei a műholdas irányító rendszert, az így létrejött fegyver lett a GAM-113-as, amelyet a Whiteman légi bázison települt 509. bombázó ezred B-2-esei kaptak meg 1997 júliusától. Párhuzamosan dolgoztak a kisebb egytonnás Mk84-esekhez szánt változaton is, de az áttörést végül nem a Northrop Grumman, hanem a McDonnell fegyver fejlesztő részlege érte el. A Boeing által hamarosan bekebelezett cég lett a műholdas irányítású bombák legfőbb szállítója, noha a másik konkurens a Lockheed Martin sem akart kimaradni a bizniszből.
A Pentagon 1995 októberében adta fel az első megrendelést, az akkori előzetes kalkulációk alapján maximálisan 40 ezer dollárt szántak egyetlen átalakító készletre. Azért nem komplett fegyvereket rendeltek, mivel a hagyományos bombákból hatalmas készletek voltak felhalmozva. A pályázat egyértelműen arról szólt, hogy ezek képezik az alapját az új képességnek.
Az első meglepetést a kísérleti széria számlázása okozta. Sajnos már hosszú ideje megszokott, hogy az új fegyverek ritka kivételtől eltekintve jelentősen többe kerülnek a tervezetthez képest. A fejlesztés elhúzódik a megoldatlan műszaki problémák miatt, ami további költség növelő tényező. Ezzel szemben a McDonnell a tervezett időben, darabonként mindössze 18 ezer dollárt kért az irányító készletekért.
Az USAF azonnal megkezdte a teszteket, amelyek várakozáson felüli sikerrel haladtak. Minden lehetséges variációban kipróbálták a bombákat, amelyek pontosságát nem befolyásolta az eső, hó, szél. A találatok helyét pontosan mérték, a bombák több mint 95%-a a cél mellett átlagosan 10 méterre csapódott be a maximálisan elvárt 13 méteren határozottan belül. Mivel elsőként a 907 kg-os (2000 font tömegű) Mk84-es bombákhoz fejlesztették a készletet, ezek pusztító ereje elég volt a cél megsemmisítéséhez még a tíz méteres átlagos hiba mellett is. Hasonló volt a helyzet az ezer fontos, 450 kg-os Mk83-assal is.
A kisebb méretű bomba előnye, hogy a repülőgépek többet is magukkal vihetnek, beleértve a vadászbombázókat. A nehézbombázók természetesen több tucatot is bevethettek, így gyakorlati valósággá válhatott az a szlogen, hogy „régen az volt a kérdés, hogy hány bevetés kell egy célpont elpusztításához, ma pedig már az, hogy egy gép egy bevetésen hány célpontot semmisítsen meg”. A McDonnell (Boeing) által gyártásba vett JDAM irányító készlet a régi bombák áramvonalazó farokkúpjába került.
Az
acéllemezből készült eszköz belső tere bőségesen elegendő
volt az új berendezések elhelyezésére. Egy korong alakú áramköri
kártyára szerelték a elektronikai összetevőket, beleértve a
három síkban egymás mellett lévő gyorsulásmérőket, amelyek a
fegyver leoldást követő mozgását érzékelik. Ezek érdekessége,
hogy azonosak az AMRAAM rakétákban is alkalmazott hasonló célú
alkatrészekkel. A gyorsulásmérők önmagukban is elég pontosak
ahhoz, hogy biztosítsák a fegyver cél közelébe vezetését, ha a
GPS jelek vétele valamely okból megszűnik, akkor csak ezek alapján
30 méteren belül csapódik be a bomba. Ez azonban már nem elegendő
a kisebb méretű „kemény” pl. páncélozott vagy beton célok
megsemmisítéséhez. A JDAM rendszer áramellátásról két termo
akkumulátor gondoskodik, ezek a leoldás pillanatában lépnek
működésbe, addig a bomba a repülőgéphez csatlakozó elektromos
vezetéken keresztül kapja a táplálást. A kábelkötegben
koaxiális vezeték is található, amely az 1760-as csatoló
egységen és digitális adatbusz rendszeren keresztül áll
kapcsolatban a repülőgép tűzvezető számítógépével. A
kormányzást a farokkúp végén kereszt alakban elhelyezett
mozgatható felületek végzik, pontosabban csak hármat térítenek
ki az elektromos szervók, a negyedik fix.
A JDAM bombát olyan gépek is bevethetik, amelyek egyszerűbb felszerelésűek, ekkor a földön előre betáplált koordináták alapján navigál a fegyver, amelynek leoldása hagyományos célzással történik. A bombák manőverező képessége finoman szólva is csapnivaló, ennek javítására acélpántokkal keskeny felületeket szerelnek a külső felületre. Közepes magasságú kioldást követően a bomba maximálisan 15 fokos oldalirányú manőverre képes, vagyis a hordozó gépnek nagyjából a cél irányába kell repülnie. A kis hatótávú légvédelem azonban elkerülhető, mivel a sebességtől és magasságtól függően a bombák akár 15 km-re is elrepülnek. Az F-22 Raptor esetében tovább bővülnek a lehetőségek, ugyanis 15 km magasságból 1,5 Mach-nál oldva a 450 kg-os fegyver akár 40-50 km-re is eljuthat csak a mozgási energiájának köszönhetően.
A bombák külső felületén két GPS vevőantenna található a felső részen és a farokkúp végén. Az utóbbi a végső fázisban veszi át a feladatot, amikor már közel függőlegesen zuhan. Azonban léteznek olyan célok is, amelyeket vízszintesen kell támadni, pl. a bunkerek beton ajtóit. Ilyenkor az ehhez szükséges algoritmusok alapján történik a vezérlés, és végig a felső antenna veszi a GPS jeleket.
A Boeing az új igények alapján komoly gondot fordított a rendszer összetevői élettartamának növelésére. A hermetikus csomagolásban lévő alkatrészek 20 éven keresztül felhasználhatók, közben semmiféle ellenőrzésre nincs szükség. Ezt azonban még nem sikerült a gyakorlatban igazolni. A vadonatúj JDAM készletek alig töltöttek időt a raktárakban, máris szükség volt rájuk. Az 1999 tavaszán lezajlott Allied Force hadművelet során a szerb hadsereg és az ország katonai szempontból fontos célpontjai ellen az összes rendelkezésre álló műholdas irányító készletet felhasználták.
A JDAM bombát olyan gépek is bevethetik, amelyek egyszerűbb felszerelésűek, ekkor a földön előre betáplált koordináták alapján navigál a fegyver, amelynek leoldása hagyományos célzással történik. A bombák manőverező képessége finoman szólva is csapnivaló, ennek javítására acélpántokkal keskeny felületeket szerelnek a külső felületre. Közepes magasságú kioldást követően a bomba maximálisan 15 fokos oldalirányú manőverre képes, vagyis a hordozó gépnek nagyjából a cél irányába kell repülnie. A kis hatótávú légvédelem azonban elkerülhető, mivel a sebességtől és magasságtól függően a bombák akár 15 km-re is elrepülnek. Az F-22 Raptor esetében tovább bővülnek a lehetőségek, ugyanis 15 km magasságból 1,5 Mach-nál oldva a 450 kg-os fegyver akár 40-50 km-re is eljuthat csak a mozgási energiájának köszönhetően.
A bombák külső felületén két GPS vevőantenna található a felső részen és a farokkúp végén. Az utóbbi a végső fázisban veszi át a feladatot, amikor már közel függőlegesen zuhan. Azonban léteznek olyan célok is, amelyeket vízszintesen kell támadni, pl. a bunkerek beton ajtóit. Ilyenkor az ehhez szükséges algoritmusok alapján történik a vezérlés, és végig a felső antenna veszi a GPS jeleket.
A Boeing az új igények alapján komoly gondot fordított a rendszer összetevői élettartamának növelésére. A hermetikus csomagolásban lévő alkatrészek 20 éven keresztül felhasználhatók, közben semmiféle ellenőrzésre nincs szükség. Ezt azonban még nem sikerült a gyakorlatban igazolni. A vadonatúj JDAM készletek alig töltöttek időt a raktárakban, máris szükség volt rájuk. Az 1999 tavaszán lezajlott Allied Force hadművelet során a szerb hadsereg és az ország katonai szempontból fontos célpontjai ellen az összes rendelkezésre álló műholdas irányító készletet felhasználták.
A
precíziós vezérlésű fegyverek létjogosultságát senkinek sem
kell bizonygatni. 1991-ben az Irak elleni hadművelet során a 250
ezer felhasznált repülőgép fedélzeti fegyver közül csak 6%-nyi
volt irányított, a célpontok 75%-át mégis ezekkel sikerült
megsemmisíteni. Nyolc évvel később a koszovói háborúban már
27% volt a precíziós fegyverek aránya, ezek közül 652 darab volt
JDAM műholdas irányítású bomba, amelyek 98%-a pontosan célba
talált. A fegyverhez fűzhető emlékezetes kudarcok, mint például
a belgrádi kínai nagykövetség lerombolása nem a bomba, hanem a
célpont meghatározásának hibája volt. A fegyver pontosan a
megadott helyszínt pusztította el, de azt egy régi térkép
alapján jelölték ki, rosszul. Akkor még egyedül a B-2-es és a
B-52-es volt képes az új fegyver alkalmazására, és csak
korlátozott mértékben volt lehetőség arra, hogy a gép
fedélzetén határozzák meg a saját felderítő eszközökkel a
célpontokat.
A Boeing az egyértelmű technikai siker nyomán felfuttatta a gyártást, ezzel párhuzamosan az USAF és az US NAVY a vadászbombázói fedélzetén is integrálta az új fegyver két első változatát az egytonnás GBU-31-est (Mk84) és a féltonnás GBU-32-est (Mk83).
Az integráció lépcsőzetesen ment végbe, az első időben még csak előre ismert koordinátájú célok ellen vethették be a bombákat, majd megoldották, hogy a földi FAC (Forward Air Controller) vagyis előretolt légi irányító az általa meghatározott adatokat rádión közölje, és azt a pilóta manuálisan táplálja be a HUD-on lévő UFC (Up Front Control) kezelőpultjába. Ez természetesen komoly hiba lehetőséget rejtett magában, a 2001 őszén kezdett afganisztáni háború első idejében a hibás adatok miatt többször került sor rossz helyen véletlen károkozásra. Azóta az amerikai vadászbombázók alapfelszerelése csapásmérő bevetésen az új generációs célmegjelölő, vagy a Litening, vagy a Sniper XR, amelyek egyébként a lézervezérlésű bombák célra vezetésre is alkalmasak.
A Boeing az egyértelmű technikai siker nyomán felfuttatta a gyártást, ezzel párhuzamosan az USAF és az US NAVY a vadászbombázói fedélzetén is integrálta az új fegyver két első változatát az egytonnás GBU-31-est (Mk84) és a féltonnás GBU-32-est (Mk83).
Az integráció lépcsőzetesen ment végbe, az első időben még csak előre ismert koordinátájú célok ellen vethették be a bombákat, majd megoldották, hogy a földi FAC (Forward Air Controller) vagyis előretolt légi irányító az általa meghatározott adatokat rádión közölje, és azt a pilóta manuálisan táplálja be a HUD-on lévő UFC (Up Front Control) kezelőpultjába. Ez természetesen komoly hiba lehetőséget rejtett magában, a 2001 őszén kezdett afganisztáni háború első idejében a hibás adatok miatt többször került sor rossz helyen véletlen károkozásra. Azóta az amerikai vadászbombázók alapfelszerelése csapásmérő bevetésen az új generációs célmegjelölő, vagy a Litening, vagy a Sniper XR, amelyek egyébként a lézervezérlésű bombák célra vezetésre is alkalmasak.
Ezek
nagy felbontású CCD kamerája a régi rendszerekhez képest dupla
magasságból biztosítja a kisméretű földi objektumok
azonosítását. A konténer saját helyzetérzékelő rendszere
együttműködik a repülőgép hasonló berendezésével, így a
kamera képén megjelölt objektum koordinátái a rálátás szöge
és a ferde távolság alapján meghatározhatók. Ennek alapján a
bomba automatikusan néhány gombnyomás után megkapja a szükséges
adatokat, nincs szükség a számsorok hosszas kézi
„bepötyögésére”.
Az afganisztáni tálib rendszer elsöprésére indított háború első három hónapjában ötezer JDAM bombát használtak fel, a 2003 tavaszán Irak ellen kezdett hadműveletben három hét alatt 6500 hasonló fegyver fogyott el. Az azóta is rendszeres harcokban változatlanul a legfontosabb fegyverek a JDAM bombák, összesítve ezekből már 1999 óta 24 ezer darab fogyott el tényleges harci cselekmények, és kb. ugyanennyi gyakorló bevetések során. Az irányító készleteket már évek óta exportra is gyártják, de csak az amerikai megrendelés (2008 végéig) 149297 darab az USAF és 68509 darab a haditengerészeti légierő számára.
A siker ellenére a Boeing nem ül a babérjain, hanem folyamatosan fejleszti a fegyver családot. Öt különböző méretű és képességű irányító készletet gyártanak, jelentősen javult az eredeti tíz méteres pontosság, a legújabb kisméretű változat már akár 70 kilométerről is bevethető, amit követően egy méteren belüli precizitással csapódik be. Komoly előrelépések történtek a fegyverrendszer hátrányainak kiküszöbölése terén is. Az első változatok zavarása viszonylag egyszerűen lett volna megoldható, de a védekező fél mindig némi késéssel követte az eseményeket. A műholdak jelei ugyanis nagyon gyengék, megfelelő frekvencián elvileg egy mobil telefon kisugárzása képes lenne elnyomni, és több kilométeres körzetben lehetetlenné tenni a vételt, azaz a helymeghatározást. Az oroszok azonnal „rámozdultak” a témára, és kifejlesztettek specializált zavaró rendszereket, amelyek azonban csak részben lehettek volna eredményesek, hiszen mint említettük, a bombák tisztán inerciális üzemmódban is a cél közvetlen közelébe jutnak.
A Boeing azóta megoldotta a zavarvédelmet, ennek módjáról azonban sok részlet nem ismeretes. Változatlanul probléma viszont, hogy mély völgyekben korlátozottan vethetők be a JDAM bombák, ugyanis a meredek tereptárgyak miatt a szükségesnél kevesebb műholdra van egyidejűleg „rálátás”. Részben emiatt, részben pedig a pontosság javítására fejlesztették ki a kombinált irányítású GBU-54-est, amelynek orrában lézer detektort is elhelyeztek. Ennek rávezetése igény szerint lehet félaktív lézeres is.
Kifejlesztették az „intelligens” gyújtóberendezéssel szerelt változatot is, ezt a nagy átütő erejű BLU-109-es bombáknál alkalmazzák. A beépített lassulás mérő különbséget tesz a föld, és a beton között, képes számolni, hogy egy föld alatti építmény hány szintjét törte át, és a kívánt helyen következik be a robbanás. Az egy tonnás GBU-31-esnek 17 különböző változata létezik, a haditengerészet repülőgép hordozó hajóin a különleges bevonatú és nagy hőmérséklet esetén is biztonságos PBXN-109 típusú robbanóanyaggal feltöltött típusokat alkalmazzák.
A kisebb GBU-32-esből kilenc félét állítottak hadrendbe, a hagyományost, nagy átütő erejű BLU-110-es harci résszel szerelt változatot, és ezekhez is több specializált gyújtóberendezés áll rendelkezésre. Az ezredfordulót követően biztosított nagyobb pontosság lehetővé tette a jóval kisebb 225 kg-os Mk82-es bombához tervezett irányító készlet alkalmazását is, a GBU-38-asból 16 féle készült, nem számítva a már említett és ugyanezen a típuson alapuló kombinált lézeres irányítású GBU-54-est.
Az eddigi legkisebb műholdas vezérlésű bomba egyben a legdrágább is. Darabonként 40 ezer dollárba kerül a GBU-39-es, amely mindössze 120 kg-os. Ehhez a pontosság ismételt javítása vált szükségessé, mivel a benne lévő 27 kg-nyi robbanóanyag csak közvetlen találat esetén biztosítja a megfelelő pusztító erőt. A bomba leoldás után kinyíló szárnyait az európai MBDA tervezte és gyártja, a fegyverből 24 ezer darabot rendelt az USAF, amelynek F-15E Strike Eagle gépein rendszeresítették először. A bombákat négyesével függesztik fel egy speciális többzáras tartón, amelynek méretét úgy határozták meg, hogy elférjen majd az ötödik generációs harci gépek belső fegyverterében. Az F-22-es és F-35-ös a jövőben alacsony észlelhetőség mellett hordozhat majd nyolc bombát, amelyeket nagy magasságú és sebességű kioldás esetén száz kilométerre juttat el a szárnyuk.
Az irányító rendszerek kombinált alkalmazása visszafelé is működik, a meglévő lézervezérlésű bombák több típusán is bevezették a kiegészítő műholdas irányító rendszert, így a fegyver akkor sem megy veszendőbe, ha célt felhőzet vagy füst takarja el. Az EGBU (Enhanced Guided Bomb Unit) bombákat Paveway IV típusjelzéssel is említik, ezek már ugyancsak szolgálatban állnak és exportjuk is folyik.
A JDAM típuscsaládéhoz hasonló irányító rendszerű fedélzeti fegyverek fejlesztése nem csak az USA-ban folyik. A legtovább a franciák jutottak, már náluk is szolgálatba állt egy típus, az oroszok és kínaiak ugyancsak tervezik hasonló eszközök létrehozását. Hátrányuk viszont, hogy a saját műholdas navigációs rendszerük egyelőre csak részleges és kevésbé pontos, az alacsonyabb műszaki megbízhatóság miatt rövidebb az élettartamuk, és a rendszeres pótlásuk nagyon költséges.
(jets.hu)
Az afganisztáni tálib rendszer elsöprésére indított háború első három hónapjában ötezer JDAM bombát használtak fel, a 2003 tavaszán Irak ellen kezdett hadműveletben három hét alatt 6500 hasonló fegyver fogyott el. Az azóta is rendszeres harcokban változatlanul a legfontosabb fegyverek a JDAM bombák, összesítve ezekből már 1999 óta 24 ezer darab fogyott el tényleges harci cselekmények, és kb. ugyanennyi gyakorló bevetések során. Az irányító készleteket már évek óta exportra is gyártják, de csak az amerikai megrendelés (2008 végéig) 149297 darab az USAF és 68509 darab a haditengerészeti légierő számára.
A siker ellenére a Boeing nem ül a babérjain, hanem folyamatosan fejleszti a fegyver családot. Öt különböző méretű és képességű irányító készletet gyártanak, jelentősen javult az eredeti tíz méteres pontosság, a legújabb kisméretű változat már akár 70 kilométerről is bevethető, amit követően egy méteren belüli precizitással csapódik be. Komoly előrelépések történtek a fegyverrendszer hátrányainak kiküszöbölése terén is. Az első változatok zavarása viszonylag egyszerűen lett volna megoldható, de a védekező fél mindig némi késéssel követte az eseményeket. A műholdak jelei ugyanis nagyon gyengék, megfelelő frekvencián elvileg egy mobil telefon kisugárzása képes lenne elnyomni, és több kilométeres körzetben lehetetlenné tenni a vételt, azaz a helymeghatározást. Az oroszok azonnal „rámozdultak” a témára, és kifejlesztettek specializált zavaró rendszereket, amelyek azonban csak részben lehettek volna eredményesek, hiszen mint említettük, a bombák tisztán inerciális üzemmódban is a cél közvetlen közelébe jutnak.
A Boeing azóta megoldotta a zavarvédelmet, ennek módjáról azonban sok részlet nem ismeretes. Változatlanul probléma viszont, hogy mély völgyekben korlátozottan vethetők be a JDAM bombák, ugyanis a meredek tereptárgyak miatt a szükségesnél kevesebb műholdra van egyidejűleg „rálátás”. Részben emiatt, részben pedig a pontosság javítására fejlesztették ki a kombinált irányítású GBU-54-est, amelynek orrában lézer detektort is elhelyeztek. Ennek rávezetése igény szerint lehet félaktív lézeres is.
Kifejlesztették az „intelligens” gyújtóberendezéssel szerelt változatot is, ezt a nagy átütő erejű BLU-109-es bombáknál alkalmazzák. A beépített lassulás mérő különbséget tesz a föld, és a beton között, képes számolni, hogy egy föld alatti építmény hány szintjét törte át, és a kívánt helyen következik be a robbanás. Az egy tonnás GBU-31-esnek 17 különböző változata létezik, a haditengerészet repülőgép hordozó hajóin a különleges bevonatú és nagy hőmérséklet esetén is biztonságos PBXN-109 típusú robbanóanyaggal feltöltött típusokat alkalmazzák.
A kisebb GBU-32-esből kilenc félét állítottak hadrendbe, a hagyományost, nagy átütő erejű BLU-110-es harci résszel szerelt változatot, és ezekhez is több specializált gyújtóberendezés áll rendelkezésre. Az ezredfordulót követően biztosított nagyobb pontosság lehetővé tette a jóval kisebb 225 kg-os Mk82-es bombához tervezett irányító készlet alkalmazását is, a GBU-38-asból 16 féle készült, nem számítva a már említett és ugyanezen a típuson alapuló kombinált lézeres irányítású GBU-54-est.
Az eddigi legkisebb műholdas vezérlésű bomba egyben a legdrágább is. Darabonként 40 ezer dollárba kerül a GBU-39-es, amely mindössze 120 kg-os. Ehhez a pontosság ismételt javítása vált szükségessé, mivel a benne lévő 27 kg-nyi robbanóanyag csak közvetlen találat esetén biztosítja a megfelelő pusztító erőt. A bomba leoldás után kinyíló szárnyait az európai MBDA tervezte és gyártja, a fegyverből 24 ezer darabot rendelt az USAF, amelynek F-15E Strike Eagle gépein rendszeresítették először. A bombákat négyesével függesztik fel egy speciális többzáras tartón, amelynek méretét úgy határozták meg, hogy elférjen majd az ötödik generációs harci gépek belső fegyverterében. Az F-22-es és F-35-ös a jövőben alacsony észlelhetőség mellett hordozhat majd nyolc bombát, amelyeket nagy magasságú és sebességű kioldás esetén száz kilométerre juttat el a szárnyuk.
Az irányító rendszerek kombinált alkalmazása visszafelé is működik, a meglévő lézervezérlésű bombák több típusán is bevezették a kiegészítő műholdas irányító rendszert, így a fegyver akkor sem megy veszendőbe, ha célt felhőzet vagy füst takarja el. Az EGBU (Enhanced Guided Bomb Unit) bombákat Paveway IV típusjelzéssel is említik, ezek már ugyancsak szolgálatban állnak és exportjuk is folyik.
A JDAM típuscsaládéhoz hasonló irányító rendszerű fedélzeti fegyverek fejlesztése nem csak az USA-ban folyik. A legtovább a franciák jutottak, már náluk is szolgálatba állt egy típus, az oroszok és kínaiak ugyancsak tervezik hasonló eszközök létrehozását. Hátrányuk viszont, hogy a saját műholdas navigációs rendszerük egyelőre csak részleges és kevésbé pontos, az alacsonyabb műszaki megbízhatóság miatt rövidebb az élettartamuk, és a rendszeres pótlásuk nagyon költséges.
(jets.hu)
Erősebb mint a "Sátán" - Oroszország új szuper rakétát fejleszt
A
két új típusú stratégiai rakéta, melyet orosz szakemberek
fejlesztenek, lehet a válasz az Európában telepített amerikai
rakétavédelmi rendszerre. Az egyik fejlesztés egy folyékony
üzemanyaggal hajtott, 100 tonnás, interkontinentális ballisztikus
(ICBM) rakéta. Az új rakéta képességeiben túlszárnyalja a
világ eddigi legerősebb rakétáját, az RS-20B Vojevodát, a
"Sátánt". A második típus egy szilárd hajtóanyagú
ICBM, amelyről azt állítják, hogy felválthatja az ötödik
generációs Jars és a Topol-M rendszereket. Ezeket a híreket
közölte az Orosz Hadászati Rakétacsapatok parancsnoka, Szergej
Karakajev vezérezredes.
Bár
a szilárd üzemanyaggal működő interkontinentális rakéták
teljesítménye nem elegendő az amerikai rakétavédelmi rendszer
legyőzésére, a folyékony hajtóanyagú ICBM képes lesz rá. Egy
ilyen rakéta birtokában fel tudunk állítani egy gyakorlatilag
"globális hatótávolságú", precíziós, nem nukleáris
stratégiai rendszert, amennyiben az Egyesült Államok nem mond le
saját programjának megvalósításáról. - fogalmazott a
parancsnok.
Karakajev elítélte Washingtont a rakétatelepítések terén megnyilvánuló orosz-ellenességéért. Azt is megemlítette, hogy a jövőben olyan rakétavédelmi rendszert telepítenek az európai kontinensen, amely interkontinentális ballisztikus rakéták elfogására is alkalmas lesz. "Azt állítják, hogy ez az iráni rakéták fenyegetése miatt történik. Azonban csak Oroszországnak vannak ilyen rakétái Európában." mondta Karakajev.
Ami az új szilárd tüzelőanyagú rakétát illeti, ez az első alkalom, amikor Oroszország bejelenti annak létrehozását. Karakajev vezérezredes szerint a Hadászati Rakétacsapatok számos próbakilövést tartottak már az év eleje óta. A legutóbbira október 24-én került sor. A rakétákat a Kapustin Jar-i rakéta-kísérleti lőtérről, mobil kilövő állomásról indították.
A parancsnok "nyilvánvaló okokra" hivatkozva hárította el a kísérletek eredményeire vonatkozó további információk közlését. Megjegyezte, hogy a kilövések eredményei bizonyítják, hogy az új rakéta alkotói jó úton haladnak. Jövőre az Orosz Hadászati Rakétacsapatok 11 interkontinentális ballisztikus rakéta kísérleti kilövését tervezik, mondta Szergej Karakajev újságíróknak, a Rakétacsapatok 53. születésnapjának előestéjén.
"Idén öt kísérleti indítást hajtottunk végre. Három közülük a fejlesztés alatt álló rakétarendszerek vezérlésének tesztelését volt hivatott szolgálni. Egy indításra összetett tesztsorozat keretében, egyre pedig a rakéták élettartamának növelése céljából került sor. Az év végéig a Hadászati Rakétacsapatoknak 96 új Topol-M és Jars hordozórakétája lesz, így a korszerű fegyvereik aránya megközelíti a 30%-ot. - számolt be a vezérezredes. Szergej Karakajev azt is elárulta, hogy az RS-20 Vojevoda (NATO kódja: Sátán) hadászati interkontinentális rakéták üzembenntartási idejét 2022-ig meghosszabbítják.
- pravda.ru -
Fordította: Csordás Lajos - Jövőnk.info
Karakajev elítélte Washingtont a rakétatelepítések terén megnyilvánuló orosz-ellenességéért. Azt is megemlítette, hogy a jövőben olyan rakétavédelmi rendszert telepítenek az európai kontinensen, amely interkontinentális ballisztikus rakéták elfogására is alkalmas lesz. "Azt állítják, hogy ez az iráni rakéták fenyegetése miatt történik. Azonban csak Oroszországnak vannak ilyen rakétái Európában." mondta Karakajev.
Ami az új szilárd tüzelőanyagú rakétát illeti, ez az első alkalom, amikor Oroszország bejelenti annak létrehozását. Karakajev vezérezredes szerint a Hadászati Rakétacsapatok számos próbakilövést tartottak már az év eleje óta. A legutóbbira október 24-én került sor. A rakétákat a Kapustin Jar-i rakéta-kísérleti lőtérről, mobil kilövő állomásról indították.
A parancsnok "nyilvánvaló okokra" hivatkozva hárította el a kísérletek eredményeire vonatkozó további információk közlését. Megjegyezte, hogy a kilövések eredményei bizonyítják, hogy az új rakéta alkotói jó úton haladnak. Jövőre az Orosz Hadászati Rakétacsapatok 11 interkontinentális ballisztikus rakéta kísérleti kilövését tervezik, mondta Szergej Karakajev újságíróknak, a Rakétacsapatok 53. születésnapjának előestéjén.
"Idén öt kísérleti indítást hajtottunk végre. Három közülük a fejlesztés alatt álló rakétarendszerek vezérlésének tesztelését volt hivatott szolgálni. Egy indításra összetett tesztsorozat keretében, egyre pedig a rakéták élettartamának növelése céljából került sor. Az év végéig a Hadászati Rakétacsapatoknak 96 új Topol-M és Jars hordozórakétája lesz, így a korszerű fegyvereik aránya megközelíti a 30%-ot. - számolt be a vezérezredes. Szergej Karakajev azt is elárulta, hogy az RS-20 Vojevoda (NATO kódja: Sátán) hadászati interkontinentális rakéták üzembenntartási idejét 2022-ig meghosszabbítják.
- pravda.ru -
Fordította: Csordás Lajos - Jövőnk.info
Egy évforduló margójára: Székely pofon Amerikának
(A
Jövőnk.info-n megjelent: 2010.03.27.)
1999 március 27-én este, kilenc óra előtt pár perccel, az amerikai légierő egyik F-117 Nighthawk típusú lopakodó-bombázója rakétatalálat következtében lezuhant Belgrádtól néhány kilométerre, szerb területen. Az esemény sokkolta az amerikai hadvezetést, a bevetés tervezők kezdhették újragondolni a légicsapások mikéntjeit, az amerikai pilóták hitetlenkedve sugdolóztak olaszországi bázisaikon, ahonnan nap mint nap indultak csapásmérő kötelékek különböző célpontok ellen. A másik oldal viszont kitörő lelkesedéssel kürtölte világgá következő nap a hírt: „A szerb légvédelemnek sikerült, ami előtte senkinek sem. Leszedtünk egy lopakodót…”
Először mindenki kacsának hitte a hírt, ám a szerb állami televízióban már a reggeli hírek közben bemutatták a képsorokat, amelyeken helybéliek pálinkával kínálják a roncs őrzésére kiküldött szerb katonákat. Később, a szerbek remek taktikai érzékének bizonyságául, teherautókon a helyszínre szállították a nemzetközi sajtó képviselőit, akiket addig marasztaltak ott, amíg a maradványok utolsó morzsáit is el nem vitték, ismeretlen helyre. Ezzel a remek húzással – a külföldi újságírók tudtukon kívül, testükkel pajzsként védelmezték az értékes roncsdarabokat - megakadályozták, hogy a gép maradványait egy robotrepülőgéppel vagy egy bombázással megsemmisíthessék az amerikaiak, mint arra egy kényszerleszállt Apache helikopter esetében sor került az első Öböl-háború alatt. (A titkos technológiáikat minden áron próbálják megvédeni az amerikaiak. És mások is.)
Hosszú
évek után derült csak ki, hogy a légvédelmi üteg parancsnoka
egy székely származású, a szerb hadseregben szolgáló ezredes,
névszerint Dani Zoltán volt. A háborús propaganda persze akkor
nem hozta nyilvánosságra, hogy az alakulat parancsnoka magyar
származású, túl nagy csorba esett volna a szerb nemzeti
öntudaton. A médiában Gvozgyen Gyukics néven emlegették a nem
mindennapi tett „elkövetőjét”.A Dani Zoltán által parancsnokolt üteg, egy SZ-125M Nyeva osztályú légvédelmi rakétákkal felszerelt alakulat volt. A rakéta, és kiszolgáló rendszerei a hatvanas-hetvenes évek technológiai színvonalát képviselték. Az ezredes mióta először hallott a lopakodó technológiáról, azóta nem értette, hogy egy radar hogyhogy nem látja a fémből épült gépet. Évekig törte a fejét, tanulmányozta az idevonatkozó szakirodalmat, kereste a megoldást. Tudott róla, hogy Iraknak az első Öböl-háborúban hasonló technológiával felfegyverzett légvédelme volt, és semmilyen eredményt nem tudtak elérni a lopakodók ellen, azok szabadon lófráltak ki s be Irak legjobban védett területei felett. A modern radarok alapvetően centiméteres, milliméteres, és mikrohullámú sugárzást bocsátanak ki magukból. Ezek nem is látták az F-117-est, mivel fegyverzetét belső tereiben hordozza, derékszögű felületei, amiről legjobban verődik vissza a radarhullám, pedig nincsenek. Ezen kívül radarhullám elnyelő festéssel látták el, továbbá szerkezeti kialakításának köszönhetően a radar által kibocsátott sugárzást felfelé, nem pedig a radar irányába veri vissza. Dani Zoltán úgy gondolta, hogy a méteres hullámsávban – ami a negyvenes-ötvenes évek technológiája volt – talán lehetne eredményt produkálni. Ezen ötlettől vezérelve végül elkészített egy filléres alkatrészt, aminek beszerelésétől várta a csodát. Találmányáról értesítette feletteseit, akik mereven elzárkóztak az ötlettől, hogy bármilyen módosítást is végre hajtsanak a lokátoron, sőt, szigorúan megtiltották neki az alkatrész beszerelését.
Dani Zoltán ezredes embereit jól felkészítette az előttük álló harcokra, rengeteg gyakorlással alapozta meg azt a tudást, amellyel sikeresen vehette fel a harcot az amerikai hadigépezettel. A Nyeva rendszerről tudni kell, hogy fix telepítésű üteg, nem mobil. A NATO-ban rendszeresített AGM-88 HARM radargyilkos rakéta pont az ilyen kiépített bázist igénylő légvédelmi komplexumok ellen lett kifejlesztve. Tudta ezt Dani ezredes is, ezért embereivel alaposan begyakorolták a technika összecsomagolását, és telepítését. A végén már olyan jól belejöttek, hogy a szovjetek által meghatározott szintidőnél egy órával hamarabb, másfél órán belül tudták menetkésszé tenni az állásokat. Heteken át mást sem csináltak csak pakoltak, mentek, kipakoltak, összepakoltak, megint mentek. Így harcol a gyenge az erős ellen, a gerilla taktika lényege.
Március 24-én megkezdődött a NATO békekikényszerítő akciója, ami egyet jelentett a szerb csapattestek véget nem érő bombázásával. Dani ezredes partizántaktikával harcolt, ez volt az egyetlen módja annak, hogy sikert érjen el, és hazavigye a rábízott embereket. Hatalmas tudással rendelkezett(zik) a szakterületén belül, így pontosan tudta, hogy a radart, bekapcsolása után maximum húsz másodpercig szabad üzemeltetni, mert ennyi idő kell, amíg a radarsugárzás alapján helyzetüket bemérik, majd érkezik a HARM, radargyilkos rakéta.
Március
27.-én miután megérkeztek harcálláspontjukra (Belgrádtól nem
messze), Dani ezredes bekapcsolta a találmányával felszerelt
tűzvezető radart. Először semmit sem láttak, a rávezető tiszt
indikátorán nem voltak láthatóak repülő eszközök. A
tizennyolcadik másodpercben az ezredes kikapcsoltatta a lokátort.
Ezután még egyszer bekapcsoltatta, megint semmi. A képernyő
teljesen sötét volt. Pár pillanat múlva, nem tudni miért, az
ezredes ellentmondva saját maga által kialakított taktikának és
a józan észnek, harmadszor is bekapcsoltatta a radart. Ekkor
megtörtént a várva várt csoda. Apró fénylő pontok tűntek fel
az indikátoron, ezek közül az egyik lőtávolon belül volt. Az
észlelést azonnal jelentették a légvédelmi parancsnokságnak,
megadva a célok pontos koordinátáit is. A parancsnokság
ellenőrizte az adatokat egy másik lokátorállomás segítségével,
de onnan azt a választ kapták, hogy ők nem látnak semmit a
radaron. A tűzparancsot azonban ennek ellenére megkapták, mivel
saját repülő nem tartózkodott az adott körzetben, így biztosra
vehető volt a légicél hovatartozása. Két rakétát indítottak.
A 13 kilométer távolságban, és 8 kilométer magasan repülő
F-117-es szlovén(!) származású pilótája Dale Zelko ekkor már
leszórta halálos terhét a számára kijelölt célokra, üres
bombakamrákkal poroszkált hazafelé az olaszországi Avianó
légibázisra. Ekkor látta meg a felé közeledő két tűzcsóvát
és tudta, hogy nagy bajban van. Pár pillanattal később az egyik
rakéta a gép közelében felrobbant, amitől a bombázó olyan
súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a pilótának már csak a
katapult fogantyú meghúzására maradt ideje. A háború ezzel persze nem ért véget, Dani ezredes találmánya iránt hirtelen megnőtt az érdeklődés a felsőbb vezetés részéről, akik addig mereven elzárkóztak minden újítási javaslattól.
Dani
ezredes ütege később lelőtt még egy F-16-ost, ami szintén
komoly fegyverténynek számít. A háború végéig még jó néhány
rakétát indított az ezredes ütege, amelyek közül néhány
vissza is küldte a közelségi gyújtó működését igazoló
rádiójelet. (Ez annyit jelent, hogy a rakéta a cél közvetlen
közelében robbant, tehát a sérülés okozása, az ellenséges
repülőgép megrongálása majdnem bizonyos. A rakéta miután
elveszti mozgási energiáját, vagy megszűnik a radarállomással
(UNV) a kapcsolata, szintén megsemmisíti magát, de ilyenkor nincs
visszaküldött jel.) Amerika nem ismeri el, a szerbek pedig nem tudják bizonyítani, hogy pár nappal később szintén a Dani Zoltán által parancsnokolt komplexum súlyosan megrongált egy B-2 Spirit típusú lopakodó bombázót, ami aztán horvát területen kényszerleszállt és összetört. Persze ez már csak a történetre rakódott mítoszhalmaz része, mint ahogy az sem tudhatjuk biztosan, hogy az F-117-es roncsait tényleg Oroszországba szállították-e még a háború alatt, amelyért cserébe az oroszok két MIG-29-est adtak a szerbeknek. A gépek állítólag szétszedve, borsókonzervek közé csomagolva érkeztek az országba, a vámpapírokon ennyi állt: „Élelmiszersegély”...
(A képen Dani Zoltán látható, napjainkban)
Jász Gábor – Jövőnk.info
Drámai adatok Magyarországról - így terjed a szegénység
A
szegénység hazai terjedését jelzik az Eurostat legfrissebb adatai
is. Magyarországon - Szlovákiával, Lengyelországgal vagy
Csehországgal szemben - tovább nőtt tavaly azoknak az aránya,
akik a szegénység vagy társadalmi kirekesztettség kockázatának
voltak kitéve. Immár honfitársaink egyharmadáról van szó, de
legalább vécé- és fürdőszobafronton jobban állunk.
Tovább
nőtt azoknak az aránya Magyarországon tavaly, akik a szegénység
vagy társadalmi kirekesztettség kockázatának voltak kitéve. Az
Eurostat legfrissebb adatai alapján (a vonatkozó statisztikákban
egyelőre nem találhatóak meg az összes ország és ezért az EU
egészének mutatói sem) 3,3 millió honfitársunk tartozik ebbe a
körbe, vagyis egy év alatt százezerrel nőtt a táboruk. Ez azt
jelenti, hogy hazánk lakosságának immár 33,5 százalékát
fenyegeti szegénység vagy társadalmi kirekesztettség a 2012-es
32,4 százalékot követően. A legkisebb arányt 2008-ban
regisztrálta az Eurostat, akkor 28,2 százalékot közölt.
Egy
másik Eurostat-adatsor, ami a jövedelmi egyenlőtlenség
növekedését mutatja,
valamint a Tárkikutatásai,
és a KSH fogyasztási statisztikája alapján
mindez nem is túl meglepő. A 2012-es helyzetrőlrészletesen
itt,
a 2011-esről pedig itt
olvashat.
A
munka sem véd teljesen a szegénységtől
Nem
csak a hazai lakosság egészében, hanem a munkavállalók körében
is nőtt a szegénység kockázatának kitettek aránya. Igaz, a
2013-ban mért 6,6 százalékos érték töredéke az országos
átlagnak, ám így is a legmagasabb arányt jelenti 2006 óta. A
teljes munkaidőben foglalkoztatottak esetében ez az arány 5,4
százalék, míg a részmunkaidősök esetében háromszor ekkora,
16,5 százalék.
A képhez az is hozzá tartozik, hogy a 2012-es adatok alapján mind az EU28 (9,1 százalék), mind az EU15 (8,8 százalék) átlaga meghaladta a magyarországit (akkor még 5,3 százalék) - az uniós értéket a legszegényebb új tagországok mellett az eurózóna perifériája is jelentősen rontja.
Irigyeljük-e Szicíliát vagy sem?
Magyarországhoz hasonló - kissé kedvezőtlenebb - a helyzet Lettországban és Litvániában, míg Románia és Bulgária szénája sokkal rosszabbul áll: 2012-ben az előbbi ország adata 41,7, utóbbié 49,3 százalék volt. Csehország és Szlovákia viszont javítani tudott, a cseh mutató 15, a szlovák 20 százalék alá került, de csökkent a lengyelországi arány is, 26 százalék alá.
Összehasonlításul: a 2012-es alapján az EU 28 lakosságának mintegy negyede volt kitéve a szegénység vagy a társadalmi kirekesztés kockázatának, ami 124,5 millió főnek felelt meg, vagyis romlott a helyzet 2011-hez képest.
Forrás:
Wikipedia
Visszatérve Magyaroszágra, a legnagyobb mértékben a közép-magyarországi régióban romlott a helyzet. (Az Eurostat kimutatása a három NUTS 1 régióra /Közép-Magyarország, Dunántúl, Észak és Alföld/ bontja le a hazai adatokat, ezek az ismert hazai hét NUTS 2 régiót ölelik fel.) Ez - a dunántúli mutató javulásával együtt - azt eredményezte, hogy a Dunántúlon már számottevően kisebb a szegénység vagy társadalmi kirekesztettség kockázatának kitettek aránya, mint az ország középső térségében. (Az okokról ez a statisztika nem szól.) Az alföldi és észak-magyarországi vidéken viszont 39 százalék fölé emelkedett a súlyuk.
Érdekes, hogy európai összehasonlításban csak Szicília tud olyan rossz, bőven 50 százalék feletti mutatót produkálni, mint amilyen Bulgária illetve Románia egyes régióira jellemző.
A képhez az is hozzá tartozik, hogy a 2012-es adatok alapján mind az EU28 (9,1 százalék), mind az EU15 (8,8 százalék) átlaga meghaladta a magyarországit (akkor még 5,3 százalék) - az uniós értéket a legszegényebb új tagországok mellett az eurózóna perifériája is jelentősen rontja.
Irigyeljük-e Szicíliát vagy sem?
Magyarországhoz hasonló - kissé kedvezőtlenebb - a helyzet Lettországban és Litvániában, míg Románia és Bulgária szénája sokkal rosszabbul áll: 2012-ben az előbbi ország adata 41,7, utóbbié 49,3 százalék volt. Csehország és Szlovákia viszont javítani tudott, a cseh mutató 15, a szlovák 20 százalék alá került, de csökkent a lengyelországi arány is, 26 százalék alá.
Összehasonlításul: a 2012-es alapján az EU 28 lakosságának mintegy negyede volt kitéve a szegénység vagy a társadalmi kirekesztés kockázatának, ami 124,5 millió főnek felelt meg, vagyis romlott a helyzet 2011-hez képest.
Forrás:
WikipediaVisszatérve Magyaroszágra, a legnagyobb mértékben a közép-magyarországi régióban romlott a helyzet. (Az Eurostat kimutatása a három NUTS 1 régióra /Közép-Magyarország, Dunántúl, Észak és Alföld/ bontja le a hazai adatokat, ezek az ismert hazai hét NUTS 2 régiót ölelik fel.) Ez - a dunántúli mutató javulásával együtt - azt eredményezte, hogy a Dunántúlon már számottevően kisebb a szegénység vagy társadalmi kirekesztettség kockázatának kitettek aránya, mint az ország középső térségében. (Az okokról ez a statisztika nem szól.) Az alföldi és észak-magyarországi vidéken viszont 39 százalék fölé emelkedett a súlyuk.
Érdekes, hogy európai összehasonlításban csak Szicília tud olyan rossz, bőven 50 százalék feletti mutatót produkálni, mint amilyen Bulgária illetve Románia egyes régióira jellemző.
Máshogy
szegények
Fontos,
hogy a szegénység és a szegénységi kockázat több okból is
nehezen összehasonlítható az egyes államok között. Egyrészt az
egyes országok általános életszínvonala jelentős eltéréseket
mutat, vagyis nagyon másként szegény egy svájci, mint mondjuk egy
román - erről itt
írtunk bővebben -,
másrészt az Eurostat is úgy határozza meg a szegénységi
kockázatot, hogy az az adott állam medián jövedelmének 60
százaléka alatt (beleértve a transzfereket is) fenyeget.
Egyre többen a nagyon szegények
Az EU 28 tagállamában a lakosság 9,9 százaléka tartozott 2012-ben az anyagilag súlyosan depriváltak közé (a meghatározást lásd a keretes írásban).
Magyarországon a súlyosan depriváltak aránya is folyamatosan nő 2008 óta, 2013-ban már 26,8 százalékon állt az előzetes adatok szerint. Itt is százezres a növekedés, 2,5 millióról 2,6 millió főre. Az országon belül nagy szórást találunk: míg a Dunántúlon 21 százalékra csökkent az anyagilag súlyosan depriváltak aránya, addig Közép-Magyarországon 3 százalékponttal 26,6 százalékra ugrott, az ország keleti felén pedig 31,3 százalékra nőtt.
Egyre többen a nagyon szegények
Az EU 28 tagállamában a lakosság 9,9 százaléka tartozott 2012-ben az anyagilag súlyosan depriváltak közé (a meghatározást lásd a keretes írásban).
Magyarországon a súlyosan depriváltak aránya is folyamatosan nő 2008 óta, 2013-ban már 26,8 százalékon állt az előzetes adatok szerint. Itt is százezres a növekedés, 2,5 millióról 2,6 millió főre. Az országon belül nagy szórást találunk: míg a Dunántúlon 21 százalékra csökkent az anyagilag súlyosan depriváltak aránya, addig Közép-Magyarországon 3 százalékponttal 26,6 százalékra ugrott, az ország keleti felén pedig 31,3 százalékra nőtt.
Mi
az, hogy deprivált?
Anyagilag deprivált a
háztartás, ha az alábbi kilenc probléma- hiteltörlesztéssel vagy lakással kapcsolatos fizetési hátralék
- váratlan kiadások fedezetének hiánya
- anyagi okból nincs telefonja,
- anyagi okból nincs színes tévéje
- anyagi okból nincs mosógépe
- anyagi okból nincs autója
- évi egyhetes üdülés hiánya
- kétnaponta húsételfogyasztás hiánya
- lakás megfelelő fűtésének hiánya
közül
legalább három jellemző rá. Ha legalább négy tétel vonatkozik
rá, akkor súlyosan
depriváltnak tekintjük.
Tavalyelőtt csak két országban, Bulgáriában és Romániában volt rosszabb a helyzet, mint itt, de valószínűleg 2013-ban volt ez másként - a bolgár adat 45,9, a román 28,7 százalékot mutat, előbbi romlott, utóbbi javult az egy évvel korábbihoz viszonyítva.
Közös vécé, fürdőszoba nélkül
Azoknak az aránya, akik kénytelenek más háztartásokkal, családokkal közös vécére járni, a 2012-es szinten, 4,8 százalékon maradt. Itt az elmúlt években kisebb-nagyobb kilengésekkel ugyan, de javulást lehet tetten érni, hiszen 2005-ben még 8 százalék feletti arányt láthattunk. Érdekes módon a balti államokban - bár számottevő javulást értek el az évek során - sokkal rosszabb a helyzet: a lett és a litván mutató 15, az észt pedig 8 százalék feletti. E téren is Bulgária (22,4 százalék) és Románia (37 százalék) áll a legrosszabbul a 2012-es adatok alapján - ehhez képest az EU28 átlaga 3, az EU15 átlaga pedig 0,6 százalék volt tavalyelőtt.
Sem fürdőkád, sem zuhany nem található meg honfitársaink közel 4 százalékának otthonában. Itt a vécéhelyzethez hasonlóan szinte folyamatosan javul a helyzet, a 2013-as 3,9 százalékos értékkel szemben 2005-ben még 7,7 százalék volt ez az arány. A balti és a romániai arányok hasonlóan kedvezőtlenek, mint amilyeneket vécéfronton tapasztalhattunk.
Olyan lakásban viszont, amelyik beázik vagy vizesek a falai, a hazai lakosság egyre nagyobb hányada kénytelen élni. A 2013-as statisztika szerint a magyarok 25,8 százaléka élt ilyen körülmények között a 2012-es 24,1 százalék után. A képhez ugyanakkor hozzá tartozik, hogy az Eurostat adatai évről-évre furcsa ugrásokat mutatnak: a 2007-es 19,2 százalékot 2008-ban 30,8 százalék követte, majd egy évre rá mindössze 14,5 százalék szerepel a statisztikában. A legfrissebb elérhető - 2012-es - EU-átlag egyébként mind a teljes uniót, mind a régi tagországokat tekintve 15 százalék feletti, Magyarországnál Szlovénia, Ciprus és Lettország teljesít rosszabbul, 30 százalék körüli aránnyal.
Tavalyelőtt csak két országban, Bulgáriában és Romániában volt rosszabb a helyzet, mint itt, de valószínűleg 2013-ban volt ez másként - a bolgár adat 45,9, a román 28,7 százalékot mutat, előbbi romlott, utóbbi javult az egy évvel korábbihoz viszonyítva.
Közös vécé, fürdőszoba nélkül
Azoknak az aránya, akik kénytelenek más háztartásokkal, családokkal közös vécére járni, a 2012-es szinten, 4,8 százalékon maradt. Itt az elmúlt években kisebb-nagyobb kilengésekkel ugyan, de javulást lehet tetten érni, hiszen 2005-ben még 8 százalék feletti arányt láthattunk. Érdekes módon a balti államokban - bár számottevő javulást értek el az évek során - sokkal rosszabb a helyzet: a lett és a litván mutató 15, az észt pedig 8 százalék feletti. E téren is Bulgária (22,4 százalék) és Románia (37 százalék) áll a legrosszabbul a 2012-es adatok alapján - ehhez képest az EU28 átlaga 3, az EU15 átlaga pedig 0,6 százalék volt tavalyelőtt.
Sem fürdőkád, sem zuhany nem található meg honfitársaink közel 4 százalékának otthonában. Itt a vécéhelyzethez hasonlóan szinte folyamatosan javul a helyzet, a 2013-as 3,9 százalékos értékkel szemben 2005-ben még 7,7 százalék volt ez az arány. A balti és a romániai arányok hasonlóan kedvezőtlenek, mint amilyeneket vécéfronton tapasztalhattunk.
Olyan lakásban viszont, amelyik beázik vagy vizesek a falai, a hazai lakosság egyre nagyobb hányada kénytelen élni. A 2013-as statisztika szerint a magyarok 25,8 százaléka élt ilyen körülmények között a 2012-es 24,1 százalék után. A képhez ugyanakkor hozzá tartozik, hogy az Eurostat adatai évről-évre furcsa ugrásokat mutatnak: a 2007-es 19,2 százalékot 2008-ban 30,8 százalék követte, majd egy évre rá mindössze 14,5 százalék szerepel a statisztikában. A legfrissebb elérhető - 2012-es - EU-átlag egyébként mind a teljes uniót, mind a régi tagországokat tekintve 15 százalék feletti, Magyarországnál Szlovénia, Ciprus és Lettország teljesít rosszabbul, 30 százalék körüli aránnyal.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése