Czike László: Rendszerváltó szabadkőművesek

Fehér könyvek !!!

Nos, nézzük, mi minden miatt nem lehet valós a választott cím!

Magyarországon nem történt rendszerváltás. Csak „papíron”.
A szabadkőművesek vagy nem is léteznek, vagy ha mégis – a politikával nem foglalkoznak. (Ezt ők deklarálják magukról.)
A meg sem történt rendszerváltást tehát nem csinálhatták a nem is létező, vagy a politikával „hivatalból nem foglalkozó” szabadkőművesek. Csak valaki más(ok), vagy senki…

De mégis, valami azt súgja – a témához ez lesz a legjobb cím.

A legszebben ezt Drábik János, atyai jóbarátom fejezte ki: „Amit te, László, megírsz, azt sokan mások is tudják, látják. De nem írják meg, mert a leleplezésnek, a valóságfeltárásnak is vannak írott/íratlan (kötelező)szabályai, amelyeket a mainstream újságírók hallgatólagosan elfogadnak, és be is tartanak. Te azonban fittyet hánysz ezeknek a szabályoknak és megírod, amit igaznak gondolsz. Ennyivel több, amit írsz, a publicisztikánál.”

A személyem persze nem több, csak egy hiteles tanú.

Korábbi munkahelyeimen már sok olyan munkatársat, ismeretséget szereztem, akik/amelyek később az országos politikai életben is „visszaköszöntek”. Dr. Sztojanovics Iván barátom – akkor még közlekedési helyettes államtitkár – a leköszönő miniszterhez (1994-1995.), majd független országgyűlési képviselőhöz, Dr. Schamschula Györgyhöz ajánlott. Sokat beszélgettünk budapesti V. kerületi irodájában, de Ivántól sem szakadtam el. Éreztem, hogy a „rendszerváltással” valami baj van; emellett a Horn-érával – akkor még csak informálisan – újra visszatérni látszott a kommunizmus. Mivel fokozatosan mindenről kialakult a saját kritikai állásfoglalásom, elkezdtem rendszeresen írni, hogy hangot adjak ellenérzéseimnek, „felfedezéseimnek”, véleményemnek – és hogy reményeim szerint megváltoztassam a világot. Akkor még hittem benne – lehetett hinni benne -, hogy csak múló kisiklásról van szó, ami helyrehozható. Első átfogó politikai publicisztikáim Schamschula György barátom személyes ajánlására jelentek meg Bencsik András lapjában, a Demokratában. Bencsik helyettese, Seszták Ágnes gyakran fogadott virágos jókedvvel, amikor egyik-másik cikkemet vittem be a szerkesztőségbe, disken.

Egyszer ekként „adomázott”: „No, mit hoztál, Lacikám; hogyan lesz a zsidóból kereszténydemokrata?” Akkor persze – mint kezdő publicista - még megrökönyödtem ezen a profán kiszóláson: miért is ne lehetne? Évekkel később megértettem, hogy a szólás közvetlen tapasztaláson alapuló, mély népi bölcsességet takar.

Mivel 1995-ben „ki is léptem a szervezett társasági üzleti életből”; mint egyéni vállalkozó, menedzsment tanácsadó lettem. 1997-ben állásajánlatot kaptam Dr. Schamschula György közvetítésével; így Peták István, a részvénytársasággá alakult Magyar Televízió első elnökének főtanácsadójaként, hamarost „selfmade média-közszereplővé” is avanzsáltam. A közvetítő jóbarátja Dr. Skultéty Sándor, az MTV főigazgatója, vezető jogtanácsosa volt. Ebben a politikai és média szempontból egyaránt „sűrű” időszakban a Demokrata, az Új Magyarország és az Új Idők lapokban publikáltam, újpesti képviselőjelöltje voltam a Független Kisgazdapártnak, valamint kiterjedt politikai levelezést folytattam Sándor András író-publicista barátommal, ami a jövőmet illetően is alapvető szellemi épülésemre szolgált. Mindemellett állandó tanácsadója voltam Varga Mihálynak, a Fidesz gazdasági kabinetfőnökének, államadósság, privatizáció és állami költségvetési ügyekben, egészen az 1998. évi választásokig.

Amikor Sándor András 1997-ben, 74 éves korában, szívinfarktusban meghalt – új globális ismereteimmel, megkezdett dolgaimmal teljesen magamra maradtam. Halála előtt pár hónappal, egy bükki kirándulásunk alkalmával átadott nekem egy cédulát, amelyet olvasatlanul tettem el a farmernadrágom zsebébe. András már nem élt, amikor egy nagymosást követően a cédula előkerült. Ez állt rajta: „Ha többet akarsz tudni a való világról, keresd fel Vass Csabát, és kérd el, olvasd el a Világállamról szóló tanulmányát.” Később ez meg is történt, de menjünk sorjában…

Inkompatibilis személyek, szerveződések és események feszülnek a mélyben – egymásnak -, amiből az össze nem illők hamar kirostálódnak. Hogy’ lehet valaki a Demokrata írója, ha a barátja Sándor András, aki – Csurkával - az MDF alapító tagja? Sőt, hogyan lehet valakiből kisgazdapárti képviselőjelölt, miközben – Orbán Viktor révén – a Fidesz szakértője? De főként: hogyan lehet valaki a Nemzeti Szövetség tagja, Schamschula barátja, hogyha a minimum rózsaszínű Peták István elnöki főtanácsadója? Az illető talán őrült, talán többszörös ügynök – hihetnénk -; de semmiképp nem hétköznapi figura, annyi szent. Aztán ki is tört az égzengés…

A szálak oldója, kötője és legfőbb bogozója Dr. Skultéty Sándor volt; olyan ember, akinek személye élő bizonyíték volt arra nézve, hogy teljesen értelmetlen és alaptalan az embereket jobb-és baloldaliakra szortírozni. Ezen a ponton kénytelen vagyok a szubjektív időrendből átlépni az „objektív” időrendbe, különben – önökkel, olvasóimmal együtt – én is elveszítem Ariadné fonalát. Nos, Sanyi – az én Sanyim! - rendkívüli személyiség volt, minden tekintetben. Olyasvalaki, aki ha nincs, ki kellene találni. Petákkal együtt – két főnököm a Magyar Televízióban – gyakori vendégek voltak a kertünkben, ahol épp nyár volt, 1997. forró, tékozló nyara. Vidáman ettük a termésünkből feleségem sütötte meggyes süteményt, és az elhangzott beszélgetések súlyos következményekkel jártak, legfőképpen énrám nézve. Munkaköri feladatként kaptam, hogy Peták elnök takarékossági intézkedéseit alátámasztandó, vizsgáljam felül az MTV Rt. valamennyi vállalkozási és produkciós szerződését – nagyjából ezerszer 10-20 oldalnyi üzleti, jogi és pénzügyi trükköt -, hogy végre kiderülhessen: kik, milyen módszerekkel, milyen nagyságrendben „lopják ki” az állam (az előfizetők) pénzét a Magyar Televízióból, évek óta.

Vizsgálati eredményeimet 50 db folytatólagos jelentés tartalmazta, melyek újszerűsége nagyjából mindenkit kiakasztott. Tekintve, hogy a megelőző évtizedekben a Szabadság téren dolgozó művész hölgyek és urak – tisztelet a kivételnek – olyan elszámolási rendszert vívtak ki maguknak, amelyben mindenfajta költség-felülvizsgálat tabu volt, illetve már a gondolat is szentségtörésnek számított volna; nem is dolgozott a produkciós területen soha egyetlen közgazdász sem. A legmagasabb rendű üzemgazdászi feladat a ráfordítások utólagos összevadászása volt – lett volna -, amit nagyképűen utókalkulációnak csúfoltak, de eredményeket nem tudtak felmutatni. Tulajdonképpen - a gengszterváltás után 6-7 évvel – zseniálisan „gonosz” ötlet volt személyemben egy vérbeli közgazdászt reászabadítani az MTV Rt. nevű gebines pénzmosó szentélyre; miután engem – viszonylag jó fizetéssel, de minden védőfelszerelés, vagy jótanács nélkül – beeresztettek, mint egyszeri őszinte közgazdászt a porcelánboltba, leültek „malmozni”, és várták a „kedvező” híreket. De egy plasztikus hasonlattal is megvilágítom a kialakult helyzetet. Mivel Skultéty és Schamschula is, a szó szoros értelmében is, „nagyvad-vadászok” voltak – szabad idejükben disznóra, szarvasra mentek -, kis túlzással állítható, hogy számukra én voltam az ideális hajtó, míg ők a gondosan megépített, kényelmes magaslesen ücsörögtek, kibiztosított sorozatlövő ismétlőfegyverrel a kezükben. A közel-távol biztonságában pedig a mindig tanácstalan Peták elnök ácsorgott, mint bizonytalan hitehagyó, aki nagy naivul az MDF-FIDESZ tandem felé kacsingató kriptokommunista szociáldemokratát alakította, s kíváncsian leste a fejleményeket, nem is sejtve, hogy épp a saját fellegvárát dönti romba, pontosabban maga alatt vágja a fát. Az ősi törzsi ösztönök összefonódó ereje minden kötelező óvatosságot félresöpört.

Ki is volt az én Sanyim; mert nem az volt, akinek látszott. Én teljesen gyanútlanul „rajongtam” a Sanyiért, akihez hasonlítható barátom azelőtt soha nem volt. Nagyvonalú óvatlanságomban még az sem zavart, mikor már bizonyos tényeket is hallottam felőle. Peták azt mondta róla: „A Sanyi nekem csak úgy van.” (Mint „földiek”, régről ismerték egymást.) Sanyi kétlaki volt, vagyis hivatalos beosztása mellett volt neki egy nem ugyanott hivatalos. Népnemzetinek mutatta magát – talán szíve mélyén az is volt -, ugyanakkor tősgyökeres „szociáldemokrata” gyökerekkel rendelkezett és akkor még finom voltam. Ismereteim szerint ő volt a Nagy Imre újratemetés biztonsági főmegbízottja –; lehet, hogy a konkrét elnevezés nem stimmel, de amit hallottam, tudok, azt én nem aktákból tudom. Édesapja TSZ-elnök volt Szolnokon, leánytestvére Király B. Izabella. Ami a nem jogászi karrierjét illeti: tudomásom szerint a „rendszerváltás” – amit ő nemes egyszerűséggel „ügynök-rendszerváltásnak” nevezett – után a Grand Orient Hóbagoly legfőbb biztonsági tisztje lett, ami később jó ajánlólevél lehetett számára Orbán Viktor kormányába is. (Némi festmény-lövöldözést pár hónappal követően ugyanis Sanyit a Környezetvédelmi Minisztérium közigazgatási államtitkári „székében” érte a hirtelen szívhalál. A kormányba amúgy – elmondása szerint két kisgazda (!) író segítette be, név szerint Gyurkovics Tibor és Hernádi Gyula; akik azóta már szintén elhunytak.

Peták elnök eleinte nem nagyon merte a jelentéseimet kiadni az érintett szerkesztőségeknek – később aztán kiadta -, de a Kuratórium Elnökségéhez és az ORTT-hez is eljuttatta azokat. Az előbbihez hivatalosan, az utóbbihoz nemhivatalosan. Ilyen volt az akkori munka-„leosztás”. Ha eléggé elővigyázatosak lettek volna, ráütik az alcím szerinti minősítést. Ám a választások előtti évben – 1997. - a politikai helyzet már annyira várakozással teli, s feszült volt, hogy mindenki „eredményeket” akart produkálni; nem gondoltak arra, hogy a megrendelt vizsgálati jelentések tartalma majd mindenkinek a torkán fog akadni, illetve „kiégeti” a fiókokat. Az egyre szaporodó jelentéseimet kvázi szamizdatként titokban sokszorosították, és Tellér Gyula, a Kuratórium nagybefolyású fideszes tagja is szinte feljajdult minden egyes újabb olvasmány érkeztekor, hisz azok olyan tényeket tartalmaztak, melyek egyenként valószínűleg (köz)ismertek lehettek, ám egyenként számszerűsítve és tételesen összesítve már felértek egy kényszerű tükörbenézéssel: így működik az MTV Rt., hiába a menedzsment, a kuratórium, a felügyelőbizottság és az ORTT minden „újabb erőfeszítése”. – „Jesszusom, már megint egy újabb Czike-jelentés!” – szörnyűlködtek hivatalosan, miközben nemhivatalosan ezt gondolták: … amellyel betű szerint egyetértünk, ám hivatalosan mégsem tehetünk semmit.” Ezt az ellentmondást muszáj volt feloldani – valahogy.

Feloldották…

Mondj igent, jöjj közénk!

Az események a számomra teljesen váratlan fordulatot vettek.

Peták elnök egy nap hivatott, és közölte velem, hogy eddigi életében eddig csak egy hozzám foghatóan „okos embert” ismert, Timkó Iván a neve. Elmondta, hogy van neki egy társasági köre, melyben nagyon okos emberek cserélnek eszmét. Szeretne velük megismertetni. El is vitt magával valami óbudai művészeti találkozóra, ahol meglepetésemre több olyan ismerőst is felfedeztem, akik korábban közeli munkatársaim voltak valahol. Tévések, rádiósok, ORTT-sek is voltak közöttük. Kardos Lajossal 1970 és 1976 között a Posta Rádió-és Televízióműszaki Igazgatóságnál dolgoztunk – én „a vége felé” tervosztályvezető, ő pedig a talán legbizalmasabb radarállomás vezetője volt. Kiderült (1997), hogy az ORTT-ben Révész Tamás Mihály, ORTT-elnök helyettese. mikor az ORTT-ben meglátogattam, furcsán, izgatottan viselkedett. Ki-be röpködött az ajtón – látszott, hogy még másokat is vár rajtam kívül. Átadtam neki egy disken a televíziós jelentéseimet, mert - mint mondta – Révész T. Mihály elnök vizsgálatot akar indítani, a jelentéseim tartalma alapján. Előbb majd még meg akar ismerni, személyesen is. A „vendégek” között volt Vass Csaba szociológus is, akiről „Lali” elmondta, hogy Horn Gyula ellenlábasa a miniszterelnök-jelöltségben.

"dr. Vass Csaba, a Károli Gáspár Református Egyetem tanszékvezető tanára a régi társadalmi felépítésünkről tart előadást, melyet a Szent Korona határozott meg."

Gorbacsov hatalomra jutása után Vass 1985-ben megalakította a Reformklubok Országos Hálózatát, amelyet egyfajta MSZMP-n belüli ellenzéki szerveződésként definiált. Ennek utódszervezete lett a Társadalompolitikai Tanács. Ez a fórum dolgozta ki 1987 elején kidolgozta a Fordulat és reform c. programot. A Tanácshoz csatlakoztak MSZMP-n kívüli csoportok tagjai is, így pl. Orbán Viktor és Kövér László is.

1987-től az MDF egyik alapító szervezője. Bihari Mihállyal és Kiss Gy. Csabával együtt fogalmazta a lakitelki nyilatkozatot. Bíró Zoltán kérésére mégis az MSZMP-ben maradt, hogy a párton belül a nemzeti érzelmű, baloldali elkötelezettségű erőket egységes platformmá szervezze. A reformköri mozgalom egyik főszervezője, majd a reformkörökből októberében megalakuló Reformszövetségnek, az MSZMP legnagyobb platformjának egyik vezetője lett.

1889–90 között az újonnan megalakuló MSZP első elnökségének tagja, a Haza és Haladás Platform vezetője. 1990-ben a platform ellenezte Németh Miklós miniszterelnök gazdaságpolitikai programját (az ún. „sokkterápiát”), Németh emiatt kilépett az MSZP elnökségéből.

2003-2008 között a Károli Gáspár Református Egyetem kommunikáció- és médiatudomány tanszékének vezetője volt. Vezette a Duna Televízió médiakutatási irodáját is.

Mert, mint mondta: „az ő kedves kis pártjuk az MSZP, és reméli, hogy én is hasonlóképpen érzek.”. Vass Csaba (Duna Televízió) megígérte, hogy elküldi nekem tanulmányát a világállamról. Aztán „Lali” egy perdüléssel kihívott a folyosóra. „Van nekünk egy kis titkos társaságunk, kérlek, mondj igent, lépj be közénk!” – Visszamentünk. A többiek tudták, miért is hívott ki „Lali” a folyosóra, de odabenn nem beszéltünk erről.

Gábor Józsefről azelőtt még sohasem hallottam. (Valamit később megtudtam a Sándor Gyuritól, aki évekig a legjobb barátom volt; de az nem volt reá nézve túl hízelgő.) Peták István tévéelnök hozzá küldött – legyen a pártfogó instruktorom, aki majd megismertet „a titkos társaság elnökével”, bizonyos Zelnik Józseffel. Gábor József az előző két kormányban is államtitkár volt. A találkozó – a várbéli dolgozószobájában – hamarosan afféle „spontán találkozóvá” fejlődött, hiszen egyre újabb, illusztris vendégek érkeztek, feltehetőleg elsősorban azért, hogy engem, a „frissen kiszemelt pipihusit”, méregessenek, alkalmas jelölt vagyok-e? Baranyi Károly is jött, aki a reformtanterv „atyja” volt; majd megérkezett Vass Csaba szociológus is, aki elküldte nekem a „Valóság” folyóiratban évekkel korábban megjelent szociológiai tanulmányát a Világállamról. Vele Sándor Andrásról beszélgettünk. Gábor József hosszan méltatta Kardos Lajost is, a barguzini Petőfi-expedíció híradósát, legnagyobb nemzeti költőnk földi maradványainak „megtalálásában” végzett kitartó munkájáért, helytállásáért. Büszke voltam, hogy hazafiak közé kerültem, akik számítanak rám „a társaság” tagjai között.

Amikor egy előadáson – Peták István tartotta a piaristáknál a magyar televízió közszolgálatiságáról - már Timkó Ivánnal is megismerkedtem; a helyzet fokozódni kezdett. Timkó Iván – azóta már halott, Isten nyugosztalja – szintén kapacitált, „lépjek be”, hívott a Gellért-fürdő gőzfürdőjébe is, mondván, hogy ha „kételyeim” lennének, ott „mindent” nyugodtan átbeszélhetünk, kettesben. Ezek a történések egyre inkább lázba hoztak, mert halvány fogalmam sem volt, mi ez a „kis titkos társaság”, melynek a kedvenc pártja az MSZP, és olyan okos embereket tömörít magába a közélet minden területéről, hogy – szerintük – azonnal be kellene lépnem. Itt volt az ideje, hogy az egész kérdést átbeszéljem néhány értelmes emberrel, olyanokkal, akikről feltételeztem: egyrészt átéltek valami hasonlót, másrészt a legjobb tanácsot adhatják majd nekem. A két férfi, akit „kinéztem” magamnak, Dr. Skultéty Sándor főnököm és az édesapám voltak, természetesen egymástól függetlenül.

Baranyi Károly, tanár, Pázmány Péter Katolikus Egyetem, ELTE, matematika, fizika, teológia szak, 91-94 akkori oktatási minisztérium főosztályvezetője.
Medikultur kft, ügyvezető

Vegyük előbb apámat, aki hamar átlátta a helyzet súlyosságát.

Láttam rajta, hogy vegyes érzelmekkel viseltetik „megkeresésem” iránt. Hangsúlyozta egyrészt, hogy imádkozik értem, mert akit titkos társaságok tagjai táncba hívnak, azt nem egyhamar hagyják békén. Másrészt afféle szolid „féltékenységfélét” is felfedeztem a viselkedésében, mintha csak furcsállná, hogy előbb „nem őt” keresték meg, hanem engem. Nem mintha szörnyen vágyott volna közéjük, viszont saját magát nálam sokkal többre tartotta mindenfajta (fel)használhatóság terén. Óvott is – vigyázzak, mert „ezekkel nem lehet packázni”. Érdekes, hogy a határozott válaszadásomat illető bárminemű „időhúzást” packázásnak nevezte, mintha csak a megfelelő szakszót használná rémült vacillálásomra. „Márpedig én semmi olyanba nem lépek be, amiről előre nem tudom teljes biztonsággal, hogy micsoda.” – mondtam. Egész hasonlóképpen csóválta a fejét, mint amikor – még 1994-ben – közöltem vele, hogy kilépek a Co-Nexus Rt.-ből. Akkor azzal ijesztgetett, hogy „aki tengelyt akaszt a vörös Lászlóval”, az később elveszíti a munkáját és egész egzisztenciáját. Megkérdeztem apámtól: „A László titkos társaság tagja volt?” – „Nem, konkrétan megkérdeztem erről, és tagadta.”

No hiszen, még hogy tagadta!

Attól még bármi lehetett.

Skultéty Sanyi semmit nem rejtett véka alá. Meg sem lepődött azon, hogy Peták közvetítésével kerestek meg. „Öregem, ezek biz’ a szabadkőművesek, más néven vakolók!”. Egyrészt ő is a fejét csóválta, másrészt viszont gátlástalanul (ki)röhögött. Kérdőre vonta Petákot is – megtehette, hiszen erősen véleményes volt kettejük viszonyában, melyikük is áll ténylegesen a másik felett -, mi ez az egész? Aztán amikor átlátta, komoly a dolog; savanyú, sőt, lesújtó humorával közölte: „Látod, Pista, Te szabadkőművesnek sem voltál jó! Inas maradsz életed végéig!” Pista „lenyelte” a súlyos sértést, és láthatólag nem tudta, vagy nem akarta eldönteni, hogy szimpla fejvadász-inas maradjon élete végéig, vagy szembenézzen a ténnyel, hogy őt a vakolók szponzorálták a Magyar Televízió élére, szemben a Koltay Gáborral, akit a mérleg örökös nyelve SZDSZ valamiért annyira utált, hogy elképzelni sem tudta tévéelnöknek (Petákot el tudta). Sanyi legott nekikezdett az okításomnak, tekintettel arra, hogy látta: halvány fogalmam sincs a szabadkőművességről. (Ekkor még nem tekintette feladatának, hogy ő is megpróbáljon rávenni a belépésre. Ekkor még jóbarát volt, érdek nélkül.)

Mindjárt a következő – pontokba is szedtem - alapvető ismereteket kaptam tőle, néhány röpke óra leforgása alatt: (1) Sosem fogod teljesen megérteni, mi is a szabadkőművesség. (Ebben bizony alaposan tévedett; - bár mire nagyjából megértettem, addigra ő már nem élt). (2) Az elnök Boross Péter. (Később, amikor már nyilvánvaló volt, hogy soha nem fogok belépni a titkos társaságba; verset kellett írnom Boross Péter 70. születésnapjára, hogy megbocsásson. Sanyi volt a „kézbesítő”. Állítólag megbocsátott…) (3) A legmagasabb hatalmasság, az egész világra kiterjedő hatáskörrrel: II. Erzsébet, angol királynő. (Ma már tudom, hogy ez a világ-háttérhatalom – sematikusan - egy Lucifer-Erzsébet-Rothschild érdekszövetség; Sanyi ekkor és itt csak a szakrális főnökre gondolt.)

Ma már jól tudom, hogy mindazok számára, akik így vagy úgy, de benne voltak/vannak a pixisben, azok számára nincs, és nem volt különösebb jelentősége, hogy Peták elnök, vagy Sanyi főigazgató – vagy akár az épp’ regnáló Kormány – marad-e a helyén, avagy „kinyírják”. Hisz’ a használható emberek mind(ig) folyamatosan továbbszolgáltak; legfeljebb a színlelt (fedő-) szolgálati helyük változott időről időre, az egzisztenciájuk nem. Lényegében Petáknak is mindegy volt, hogy elnökként vigyorog-e a szemétdomb tetejéről, avagy visszamegy egyszerű műsorkészítőnek (értsd: Szent István túrát tenni az ország legkülönbözőbb tájain – vagy idegenvezetni a Vár kazamatáiba, a koponyák és lábszárcsontok közé.) Amint egyre közeledtünk az országgyűlési választások (1998 tavasza) felé, a korábban felsorolt politikai aktivitásaim lassan elfogytak, a következők szerint: (1) Az FKgP elnöksége egyszer csak (1998 januárja) már nem hívott többet a képviselőjelöltek egyeztető megbeszélésére. Schamschula György barátomat kértem, nézzen utána, mi is történhetett. Ezt „nyomozta” ki: Várhelyi András (politikus?, író?) - aki ma a Vitézi Rend főkapitánya - mondta Torgyánnak: „Aki egy akkora csirkefogó tanácsadója, mint a Peták István, az nem lehet az FKgP parlamenti képviselőjelöltje.” Kihúztak - nem is „védekezhettem”, nem is értesítettek.

"az Echo tv az egyetlen nemzeti televízió"; "boros péter legyen a köztársasági elnök." - mondja várhelyi, a komcsi "hortysta"

Becsületsértési pert nyert Várhelyi András G. Nagyné Maczó Ágnes ellen

Becsületsértési pert nyert első fokon Várhelyi András kisgazda országgyűlési képviselő G. Nagyné Maczó Ágnes FKGP-alelnök ellen

A kisgazda országggyűlési képviselő azért indított személyiségi jogi pert G. Nagyné ellen, mert az a televízióban azt állította, hogy Torgyán környezetében moszkoviták, kommunisták, maffiózók és ügynökök találhatók és példaként Várhelyi Andrást említette. A bíróság próbára bocsátotta a jelenleg ismét kisgazda alelnökké vált G. Nagynét.

G. Nagyné az Országgyűlés egykori alelnöke.
A ciklus alatt a Torgyán József által képviselt politika ellen fordult és közeledni kezdett a Csurka István által vezetett MIÉP-hez. 1997-ben kizárták a pártból és a frakcióból is.

Újdonsült „szponzoraim” egy ideig arról faggattak, igaz-e, hogy Orbán Viktorék tanácsadója vagyok? Apránként rá is jöttem, hogy afféle „online” kapcsolatnak kellhettem a miniszterelnök-várományos fidesz-elnökhöz, amire nemhogy nem haraptam rá, de egyenesen nem voltam hajlandó. Visszagondolva, az a legnagyobb gond, hogy a velem kapcsolatos történésekről folyamatosan és maradéktalanul tájékoztattam Sanyit, akit egyetlen megbízható barátomnak hittem. Éppen őt – nem kellett volna. Jóval később egyszer elmondta, hogy neki „hivatalból senki nem lehet a barátja ” – mindenki gondolja át és találja ki, vajon miért. Szóval – azelőtt bármilyen anyagot nyugodtan elküldhettem a Viktornak, mindent megkapott; tündérien kedves, intelligens és szolgálatkész, fiatalos hangú titkárnője Marika, még azt is elmondta, hogy a Viktor elolvasta-e már, és ha nem, mikor fogja átnézni. Egyszer a mobilján hívom a Viktort, aki azt mondja: „Elnézést, nem jól hallom, jön az alagút.” Hívom a titkárnőjét, hát a Marika helyett egy undok szipirtyó hangja jelentkezett be, és mikor elhadartam, ki vagyok és mit szeretnék, ellentmondást nem tűrően kioktatott: „Magának nem Viktor, hanem Elnök Úr. Az Elnök Úr most nem ér rá. Magának máskor sem. Az Elnök Úr egyébként csak hivatalos küldeményeket fogad. Marika helyett a továbbiakban mindig ÉN vagyok, leszek. Viszonthallásra.” Énszerintem királyok, nemzetek, csaták, háborúk sorsa múlhat egy titkárnőn. Érdekes, hogy ettől kezdve Varga Mihályt is hiába kerestem, már nem tartott igényt a tanácsadói munkámra. Fidesz-kapcsolatom ezzel megszakadt. (3) Miután az Új Magyarországban megjelent egy cikkem – Az utolsó bolsevik (Horn Gyula) címmel -, a főszerkesztő, Varga Domokos György (Dombi) értesített, hogy egyrészt nem tud honoráriumot fizetni, másrészt bizalmasan elmondta, hogy a cikkem miatt „megszüntették” a napilapot… Skultéty épp vezetői értekezletet hívott össze, mert néhány nap múlva volt esedékes Horn Gyula személyes látogatása a Magyar Televízióban, Petáknál, tekintettel a közelgő választásokra... A Gazdasági Hivatal már a tisztítóba is küldte a lépcsőn a bejárati kapuig legurítandó vörös szőnyeget… Sanyi az íróasztalára könyökölve felolvasta a cikkemet alárendelt vezetőinek. „Ez az ember – és itt rám mutatott – egy utolsó bolseviknak nevezte Magyarország jelenlegi miniszterelnökét.” A szó megfagyott a levegőben.

Skultéty Sanyi barátom közben folyamatosan okított, óvott és vizsgáztatott. Mivel az Új Idők-nek még a vezető publicistája voltam - Sándor András pedig meghalt -; állandóan azt ismételgette: „Laci, ne írj! Különösen a Sándor Andrással ne hozd magad közös nevezőre!” – A figyelmeztetéseiből arra következtettem, hogy valakinek nagyon kellemetlen, ha Sándor András szellemi örökösének tekintem magam; sőt, talán neki, Petáknak, és talán még Schamschulának is „keresztbe teszek” Sándor András állandó emlegetésével. (Akkor még nem tudtam, hogy Sándor András dezertált szabadkőműves volt – Isten nyugosztalja, nekem a valaha élt legjobb barátom volt.) Sanyi minden nap többször is „vizsgáztatott” a napi politikai fejlemények alapján, hogy várhatóan mi fog történni. Azt vettem észre, hogy egyre jobban felkeltettem a személyes érdeklődését. Egyre mélyebb és bonyolultabb összefüggésekről vizsgáztatott, és egyre gyakrabban kaptam tőle a válaszaimra „csillagos ötös" minősítést. Később, amikor már gyanítottam, kicsoda Sanyi, elhatároztam, írásban is kiugratom a nyuszit a bokorból. Írtam egy cikket Peták védelmében, aki még mindig nem hitte el, hogy most ugyanazok a királycsinálók akarják kinyírni (1997 vége – 1998 eleje), akik 1996 végén megválasztatták őt tévéelnöknek. Ő is elolvasta, és közölte, ha ezt a cikket bárhol kiadatom, kénytelen lenne engem azonnal kirúgni. Egy hét múlva kaptam egy fénymásolt levelet a hivatali postával, ami az én cikkem volt, névtelen levélként. Sanyi is kapott egyet, Peták is, sőt az MTV egész vezetősége. Este Sanyi nagy röhögve elmesélte, hogy a nővére (Iza) ceglédi nyomdájában állítottak elő többszáz példányt, és el is küldték a kormánynak, meg az országgyűlési képviselőknek is. Nem sokkal később írtam egy kőkemény cikket „Pakoljunk, vagy mégse?”; az ORTT is vastagon szerepelt benne, mint Országos Révész Tamás Testület. Odaadtam Sanyinak. Fogadkozott, hogy megjelenteti a HVG-ben, de ahogy teltek a hetek, egyre kevésbé hittem neki. Aztán a saját szakállamra odaadtam Bencsik Andrásnak, aki már a Demokrata következő számában lehozta. Másnap ott volt a lap a Sanyi kezében: „Átvertél engem!” – mondta, furcsán, kényszeredetten mosolyogva. Mit tehettem? Visszamosolyogtam…

Petákot leváltotta a Kuratórium elnöksége. Nagyjából ugyanazok, akik kinevezték. Ezt ő ugyan nem tudta feldolgozni, mert képtelen volt megérteni, hogy ő az elnökcsinálók kisinasa. Noha pontosan tudta, hogy a rendszer, melyben élünk, köszönő viszonyban sincs „a demokráciával” – azt már nem értette, hogy egy ilyen gyarmati sorba süllyesztett országban nem jó tévéelnökre, vagy jó miniszterelnökre van szükség, hanem mindig olyanra, aki a nagyon labilis, állandóan változó – mindig fúj a passzát, vagy az antipasszát szél – viszonyok, követelmények között, a szintén változó célokra a leghasználhatóbb és személyében a legkezelhetőbb. Mivel az én kirúgásom is csak napok, hetek kérdése lehetett - egyetlen lehetőségem maradt, az előre menekülés. (Balszerencsém volt: a köszvény csak hónapokkal később tört ki rajtam elemi erővel, így akkor betegállományba sem mehettem, legalábbis nem volt hozzá pofám.) Sokan meghúzták ezt (Sanyi is); - hónapokkal, évekkel hosszabbították meg a munkaviszonyukat. A Kuratórium által kiírt pályázat alapján megpályáztam a Magyar Televízió elnöki posztját. Az említett fogadatlan támogatóim erre ráharapva – újból „begyorsultak” irányomban. A spontán találkozó a szabadkőműves tervszerűség csodálatos találmánya, s a vakoló gondolkodásmód iskolapéldája. A lényege az, hogy legkevésbé sem spontán; - ellenkezőleg: abszolút aprólékossággal előre megtervezik minden mozzanatát. Az olyan emberek – látszólag véletlen – találkozója, akik egyébként a büdös életben nem ülnének egymással közös asztalhoz. A vakolók tehát együttműködésre késztetik, kényszerítik az egyébként ellenségeket is, hogy előmozdítsák terveik megvalósulását. A szokatlan rituálé meglepetésszerű „kényszere" megteszi hatását, így jönnek létre a nagykoalíciók.

A Fidesz 1998-ban győzött. A választási győzelmet kellőképp megünnepelendő, kongresszust hívtak össze az Elektromos Művek újlipótvárosi telepén. Engem is meghívtak. Mondanom sem kell, sok tucatra tehető azon meghívottaknak a száma, akik korábban egyszerűen csak kinevették az 1996. augusztusban, a Demokratában megjelent „jóslatomat”, miszerint Orbán Viktor lesz a következő miniszterelnök.

A választás előtt, ezek a részben közismert emberek, még vagy lekicsinylették, szóra sem méltatták, vagy kifejezetten gyűlölték a Fidesz elnökét. Most persze arcukon boldog mosollyal, ott csápoltak a kongresszusi ülésterem legelső soraiban – köztük például a leváltott Peták István is. Ott voltunk mi is; feleségem a reggel kezdődött vesegörcsöm ellenére „rávett”, hogy tegyünk eleget a meghívásnak. Amikor a gratulációk ideje elkezdődött, olyan fájdalom nyilallt a jobb oldalamba, hogy nem volt erőm odamenni sem a Viktorhoz. Ülve maradtam – az ünnepi pillanat, amiért az egész oda-vissza utat, Vácról Budapestre „bevállaltuk”, kihasználatlanul tovaillant, nem maradt más, csak a testi fájdalom és a lelki csalódás. Csak félgőzzel követtem a programot – nagyobbik részemmel a veseműködésemre koncentráltam. Előttünk, a sorok közötti feljáró lépcsőtől balra, 10 méterrel lejjebb ült Otto von Lambsdorff, az európai liberális internacionálé elnöke, akiben akkoriban még a Viktor legfőbb európai támogatóját tisztelhettük (azóta megváltozott a Fidesz identitása, bebújt az MDF helyén a jobboldalon támadt űrbe, s ma már a Néppárt a sláger, mi több a Viktor további úniós karrierjének legfőbb letéteményese is). A győzelmi beszédjét követően a Viktor egyszer csak odaröppent a Lambsdorff mellé, hogy mint házigazda, felkonferálja neki a következő hozzászólókat, a további programot. Nagy elánnal sugdosott valamiket a liberális nagyúr fülébe, egészen átadva magát feladata teljesítésének. Mivel közben „jobban” lettem, elhatároztam, hogy – amint feláll – „meglepem”. Soha kínálkozóbb pillanatot! Így is lett. Amint a Viktor – még mindig erősen elgondolkodva – felállt, rögtön felugrottam, ott is termettem mögötte, majd az ocsúdó testőrökkel mit sem törődve, elébe álltam, gratuláltam. Meglepetten – hisz ez már nem a protokolláris gratulációk ideje volt - kezet nyújtott, mire átöleltem, aztán úgy maradtunk. A kamerák vették az egészet, a testőrök tébláboltak, a Viktor is egyik lábáról a másikra állt. Ők nem tudhatták, hogy derekamban hasító, éles fájdalmat éreztem, ami olyan erős volt, mint a boszorkánylövés (hexenschuss). Nem bírván felegyenesedni, a teljes súlyommal a Viktor nyakában lógtam, támaszként használva Magyarország leendő miniszterelnökét. Úgy egy perc elteltével oldódott a varázs, a – Deus ex machina – vesegörcs. Életünk leghosszabb közös egy perce volt. És máig az egyetlen. A Leleplező egy korábbi számában, a főszerkesztő Tőke Péter is megírta ezt a történetet…

Sanyi egyre csak ezt emlegette: „Ha a vakolók téged támogatnak, te leszel a tévéelnök.” Ezzel minimum implicite a „belépésemet” egyengette, Kardosék kis titkos társaságába, amelyről még mindig csak annyit tudtam, hogy legalább tucatnyian vannak, Zelnik József úr az elnök, és Gábor József a jobbkeze, aki egyébként láthatólag az én instruálásommal is meg volt bízva. Instruktorom megkérdezte, tényleg tévéelnök akarok-e lenni. Becsületesen bevallottam, hogy nem; leginkább erőfelmérésnek szánom pályázatom benyújtását. „Közvetítette”, hogy ismeretlenül keressem fel Bereczky Lórándot, a kuratórium elnökségi tagját, a Nemzeti Galéria igazgatóját, hátha „mondana valamit” a jelölésemmel kapcsolatban. Jelszóként – a telefonszámmal együtt - meghagyta, köszöntsem fel a születésnapja alkalmából. Bereczky nevetve megköszönte, majd a tárgyra tért. Meghívott a Nemzeti Galériába, a Rippl-Rónai kiállítás megnyitó ünnepségére, feleségemmel együtt. „A hivatalos megnyitó után lesz egy kis zártkörű pezsgőzés, gyertek majd oda.” – mondta kedvesen. Ám a dolgok kicsit másképp alakultak. Szeles szombati nap volt; jó félórával korábban értünk fel a Várba. Felmentünk a karzatra, s onnan, a korlátra támaszkodva, szemügyre vettük az érkezőket. Akkor is volt már némi „rossz előérzetem” – sosem hagyott még cserben -, de konkréten nem gyanakodtam semmire. (A Gábor „Józsi” fogadott bennünket, és meglepetésemre „rám bízta” a dolgok alakulását – a beígért pezsgőzésig.) Néztem az érkezőket, és figyeltem, milyen ismerős arcokat fedezek fel. És akkor megláttam érkezni Gábor Alice-t, Farkas István, férje oldalán – előbbi az MTV Rt. 3 tagú felügyelőbizottságának egyik tagja, utóbbi az MTV személyzeti igazgatója. Márciusban kirúgtak az MTV-ből. Mivel az eltávolításomban mind a ketten "jelentős szerepet” játszottak, kifejezetten rossz ómennek tekintettem a felbukkanásukat. A hirtelen feltámadt szimatom most sem csalt meg! Mert egyszer csak a bejáratban megjelent előbb Kovács András, a kuratórium elnöke (a „Hideg napok” filmrendezője), majd maga Ladvánszky György, a Felügyelőbizottság elnöke, akit – nomen est omen – Peták, Skultéty és jómagam is a legfőbb rosszakarónknak tekintettünk. Lám, a sorsom már különvált a Petákétól, és éppen elszakadóban volt Sanyiétól is; ám ellenfeleinket tekintve még egyként gondolkoztunk. Azonnal átláttam, mi lehet a közös pezsgőzés igazi értelme, jelentősége. Ha együtt pezsgőzöm Ladvánszkyékkal, az a „békülékenységem” csalhatatlan jele. És ez szimbolikusan azt is jelenti, hogy a tévéelnökké választásom „templomos” támogatása érdekében kibékülök mindazokkal, akik kíméletlenül/gátlástalanul kinyírtak, amikor nem szólt felsőbb – vakoló – érdek ez ellen. Vagyis én sem vagyok különb, mint ők, hiszen engem is „csak” az egzisztenciális érdekeim vezetnek, nem az igazság. (Akkor meg miért nem lépek be?) A pillanat tört része alatt eldöntöttem, mit teszek. Sietve odaléptem Bereczky Lórándhoz, és szíves elnézését kértem, hogy hirtelen – pezsgőzés nélkül – távoznunk kell, de „rossz hírt kaptunk otthonról”… Ugyanezt elmondtam Gábor „Józsi”-nak is. Bereczky a bajusza alatt mosolyogva széttárta a kezét: „Még nincs döntés, bárki lehet még a tévé elnöke! Majd meglátjuk!” – mondta, aztán feleségemmel – dolgunk végezetlen - hazahajtottunk, Tahiba.

Már említettem az alcím szerinti című írásomat, amivel „átvertem” Sanyit, mert már nem bíztam benne, hogy „kiadatja” a cikkemet. „Gábor Józsiék” épp ekkoriban szerveztek egy spontán találkozót, a Selyemgombolyítóba – ez a Magyar Kultúrális Szövetség fedőnevű karitatív társaság székhelye (Budapest, III., Miklós tér 1.), ami belül egy mindenfajta kerti partira felszerelt biliárdasztal-angolpázsitos, rigófüttyös „amfiteátrum”, ahol egyszer már Mária Terézia korabeli borokat iszogattunk, Zelnik József gyűjteményéből. Ekkor még a Horn-kormány regnált, okkult nyelven parafrazeálva ekkor még a „mi kis pártunk” uralkodott. A Gábor Józsi jó előre „figyelmeztetett”: „Lesznek ott jócskán olyan, közismert személyiségek is, akikről nem is gondolnád…!” Én ekkor még igazán nem gondoltam semmit, csak kíváncsian vártam, mi is fog történni. Az ebédet az elnök, Zelnik József felesége főzte, már igazán elég éhes voltam, hogy megízlelhessem. Balomon a Gábor Józsi, jobbomon a Skultéty Sanyi ült, bár előre hangsúlyozta, hogy ő nem tartozik „a Zelnik-körbe”, de azért összejárnak, hisz, mint említettem, „közvetítő szerepet” töltött be a létező titkos világ és „a nem létező” titkos világ között. Mindenféléről beszélgettünk. Mivel viszonylag korán megjöttünk, sorban érkeztek meg az újabb és újabb illusztris vendégek, vagy tagok – as you like it… Akik frissen érkeztek, előbb körbementek köszönni a kertben megterített hosszú asztal mentén, és kezet fogtak mindenkivel. Az asztal túloldalán, velünk rézsút, szemben Gyurkovics Tibor ( ┼ 2009.) adomázott, széles, vidám gesztusokkal, miközben hatalmas falatokban nyeldekelte az asszony készítette borjúláb-pörköltet, amit nagy kortyokban antinori vörösborral öblített sűrűn le. Jobbról halk surranás hallatszott, és besiklott a pázsit közepére az ezüst-metál, fényesre suvickolt sportos Nissan, a volánnál Kardos Lajos, mellette „valaki”. A „valaki” kiszállt, körbe indult, majd mikor hozzám ért, megállt épp előttem. Felálltam és bemutatkoztam: „Czike László.” – Révész T. Mihály! – válaszolta. (Kis Napóleon volt; az ORTT elnöke, Horn Gyula „média-minisztere”. Róla/róluk szólt a „Pakoljunk, vagy mégse!”.) Kezet fogtunk, nem eresztett, de nem szólt, csak nézett szúrós kis szemeivel. „Czike László!” – ismételtem meg, harsányabban, élve a gyanúperrel, hátha nem ismeri a nevemet. Aztán megszólalt: „Tudom, csak jól megnéztem magamnak!” – azzal Zelnik felé vette az irányt, és mellé ült. Gábor Józsi kedvesen elmagyarázta minden érkezőről, kicsoda, mit is kell tudni róla; és egyáltalán az egész szcenáriót igyekezett megértetni velem. De nem nagyon figyeltem, sem őrá, sem Sanyira. Elgondolkoztam. Tényleg, sokan vannak itt, akik közös helyen nemigen „férnek össze” egymással. Azután megértettem. A spontán találkozó olyan (okkult) intézményesített forma, amely arra való, hogy olyanok (is) találkozzanak, akiknek a személyisége egyéb tekintetben inkompatibilis. Amolyan politikai és ideológiai „vámszabad-terület”, ahol a jelenlévők átmenetileg felfüggesztik minden személyes ellenszenvüket, vitájukat és konfliktusukat, hogy atrocitás kizárásával, maximális hatékonysággal együtt tudják szolgálni a közös „páholy”-ügyet, melyet az elnök napirendre tűzött. Az egyik aktuális feladat talán Czike László megfigyelése lehetett, hogy személyiségében vajon alkalmas-e arra, hogy „a magasabb cél” érdekében együttműködjék olyanokkal, akiket egyébként „látni sem” bír. Azt hiszem, átmehettem a „vizsgán”, legalábbis egyszer sem jöttem ki a béketűrésből. Pedig a spontán találkozó vége felé még egyszer próbára tettek, pontosabban: tett, - Révész T. Mihály… Búcsúzólag megint elém állt, és kézfogás közben mondta: „Találkozunk még, kicsi ez az ország!” – önkéntelenül hozzágondoltam: „kettőnknek…”

A Hold utcai sörözőben ücsörögtünk. Sanyi; Zoli, egy kirúgott tévés főszerkesztő barátom – Sanyi nem is ismerte -, meg én. Ígértem: bemutatom Sanyinak. Sanyi gyakran mutatott diszkréten erre, arra hogy figyelmünkbe ajánlja az új illusztris vendégeket. Egyszer csak a háta mögé mutatott, egy éppen érkező szálfatermetű vitézre. „Na, ez is…” – sóhajtott, majd legyintett. Várhelyi András volt, aki önhatalmúlag kihúzott az FKgP képviselőjelölti listájáról. (Dicsértem a szálfatermetét. Akkor még nem tudtam, hogy a brutálisan meggyilkolt Fenyő János egykori média-holdingja részvénytársaságának igazgatótanácsi tagja, író, Kocsis Levente Mihály, az MTV kuratóriumi elnök helyettesének legjobb barátja – ma a Vitézy Rend főkapitánya.) De Sanyi a szálfatermetét is lazán lefitymálta. Sanyi ugyanis mindenkiről tudott mindent – foglalkozási ártalom; tudjuk, hivatalból nem köthetett barátságot senkivel -, viszont tudott hallgatni.
Zoli elmondta, hogy a Sanyi „egy jó ajánlatot” közvetített felé. Azt nem mondta el, kiét… Nagyon misztikus volt neki az egész. Megpróbáltam segíteni. Volt még egy feltétel, amit teljesítenie kellett – a német nyelvtudással rendelkezett -: azt üzenték, vadházasságban nem élhet, vegye el feleségül a barátnőjét, és akkor minden rendben lesz. Szívesen teljesíti a házasodási feltételt, mondta, de nem érti ezt az egészet, „mi a franc ez a szabadkőművesség, valami fejvadász hálózat?” – kérdezte, mert esze, az volt. Búcsúzóul elmagyaráztam neki, ne tartson semmitől, „ez csak olcsójáték, felnőtteknek”…
Orbán Viktor miniszterelnök első jelentősebb külföldi útja – ha jól emlékszem – Helmut Kohlhoz vezetett, Németországba. A feleségemmel néztük a Híradót, s egyszer csak valami érdekeset láttam! Az Orbán látogatásáról szóló tudósítás képsorain feltűnt valaki! Zoli ott állt, a képen Orbán háta mögött, mint Magyarország kulturális attaséja.

később fejeztem be könyvemet a Magyar Televízióban tett „kirándulásomról”, „A pokol legalsóbb bugyra” címmel. Bármily’ furcsa – „a legalsóbb” jelző Gellért Kis Gábortól származik, aki egyébként „lektorálás közben” elmesélte, hogy az édesapja jelentős, köztiszteletben álló szabadkőműves volt. A villájában tartott megbeszélésre siheder fiát is odahívta, hadd tanuljon a gyerek, milyen is a való világ. Végül is nem az a könyv jelent meg 2006-ban, hanem egy lebutított változat, amelyben említés sem történik a szabadkőművesekről, de „A pokol legmélyebb bugyra” című fejezetéből megtudhatja a nyájas olvasó, ki mindenkik is „bújkáltak” a MTV-ban.

Dánszentmiklóson, a nagy okkult-gnosztikus eseményen a magyar közszolgálati televízió jövőjéért aggódó televíziósok vakolókanállal ették – ott is - a töltöttkáposztát. Összességében voltunk vagy harmincan.Meglett férfiak – nőt, egyet sem engedtek be! – ették félhalottra magukat, 8-10 disznófogást téve percek alatt magukévá. Kenyeret, savanyúságot senki nem evett az ételekhez. Disznó a disznónak körítése volt, s még kísérő italnak sem ittak mást, csak a kerítésszaggató szilvapálinkát, meg ásványvizet, „higításként”. Mint frissen kirúgottat, Pálfy G. István vígasztalt, ne szívjam mellre a dolgot. Pár székkel odébb Koltay Gábor rágott egy hatalmas csontot; csak a szemei jelezték, hogy hallja, érti, merre tart az egyébként snassz adomázgatás. Mihályfi Sándorra is emlékszem, az „Indul a bakterház” rendezőjére. (Sanyi mondta, ő is a Zelnik-kör tagja, „Nagyon nyomul!”; azóta már meghalt.) Horváth Lóránt – a későbbi tévés könyvemben lásd: Jákob hangja és Ézsau keze -, „ideiglenesen” két évre megbízott tévéelnök, másként MSZP-komisszár a személyi titkárával, mobiltelefonján „ellenőriztette” a spontán találkozó menetét, mintha a semmitmondó magnófelvétel nem is lenne elég. Sanyi nagyon berúgott, ennek ellenére őt láttam egyedül okosnak, magánál lévőnek, szellemesnek és felszabadultnak. És főleg őszintének, közlékenynek. Nem zavarta, kik ülnek mellette, mindig csak azt mondta, amit tényleg gondolt. Zelnik Jóska iszonylag hosszú értekezést tartott, miként kell értelmezni a magyar televíziózás közszolgálatiságát (talán a Peták helyett, aki nem volt jelen), népi kultúráját, stb. Arra is kitért, milyen legyen a politika és a kultúra viszonya. Az én Sanyim ezt már meg nem állhatta! Erősen az asztal sarkába kapaszkodva szólásra emelkedett, és nagyjából a következőket mondta: „Figyelj, Jóska, okosakat mondtál itten, de azért valamit mondok én tenéked… Nem a titkos társaságokban, titokban, elit káderek egymással, egymás között kell az ilyen dolgokat lerendezni, hanem a nép részvételével, a nagy nyilvánosság előtt.” hatás nem maradt el. Néma, szinte síri csend lett. Átérezve a helyzet képtelenségét, valahogy kicibáltam Sanyit az udvarra, nem törődve törődött állapotával. Muszáj volt! Mert amint kiértünk, úgy elkezdtem teli szájjal röhögni, amint csak a torkomon kifért. Mert a Sanyi spiccesen kioktatta a Nagymestert.

Te is lázadó vagy?
Kérdezte Sanyi, náluk, amikor már kezdte megérteni, hogy sosem fogok belépni. „Nem!” – feleltem. – „Odáig még nem jutottam. Egyelőre csak azt látom, hogy ez a szabadkőműves HÁLÓZAT szörnyű alacsony hatékonysággal működik, ami nem is csoda, ha egyszer a káderkiválasztás alapmotívuma a kontraszelekció. Ha belépnék, azt nem azért tenném, hogy belülről bomlasszam, mint tették egyesek az MSZP-ben, hanem azért, hogy megmutassam, mindezt „a tervszerű népmegvezetést” jó céllal, sokkal hatékonyabban is lehet csinálni.”
...engesztelő verset kellett írnom Boross Péter 70. születésnapjára

BOROSS PÉTER 70. SZÜLETÉSNAPJÁRA

(1998. augusztus 20.)

Mértéktartó a hatalom:
Nem szükséges forradalom.
Becsületes miniszterek
Kivívják a tiszteletet.
Dolgozik, épít a Kormány:
Ez maga az új Alkotmány.
Ifjúság és mély bölcsesség –
Nem engedik egymás kezét!
Rózsák nyílnak, szívben kereszt, -
Hű hívedet híven szeresd!
Megoldottad "minden dolgod":
Hetvenszer is legyél boldog!

„Ez az ember nemet mondott a szabadkőművesek invitálására!” Kuczka Judit csak nézett, a szeme sem rebbent. Ő pontosan tudta, mit is jelentenek ezek a szavak – én, akkor még nem. (A teljes kirekesztésemet a társadalmi – politikai, kultúrális és üzleti – életből, életem végéig. Aki ugyanis nem hajlandó belépni a HÁLÓZAT-ba, az nem része többé a TERV-nek, szabad préda, mert nem használható semmire, ami fontos. Használhatatlan selejt, sőt, közveszélyes másként gondolkodó, mert titokban nyilván összeesküszik a mainstream ellen. Lásd még: Orwell 1984, Fahrenheit 451 és Fahrenheit 9/11). Sanyi pontosan tudta, mit csinál. A nagymesternek íratott vers csak arra volt jó, hogy engem „lenyugtassanak", minden rendben van, nem lesz semmiféle retorzió vagy üldözés. (Lett.) Hogy elaltassák minden esetleges gyanúmat. üzent a vakolóknak, hogy, mint reménytelenről, mostmár végleg leveszi rólam a kezét. Kuczka Judit nyilván teljesítette a küldetést – miért is ne tette volna? Judit édesapja – mindezt jóval később tudtam meg –: Kuczka Péter, író vélhetőleg szabadkőműves volt. Mint az írók között nagyon sokan, legalábbis a jelentősebbek közül.

Egyszer – még boldogult tévés korunkban – Sanyi elmesélt egy bizarr történetet. A Mátrában vadászott, s lőtt is egy gyönyörű szarvasbikát. Már sötétedett, mikor elment egy közeli barátjához jeepért, hogy a szarvast hazavigyék. Mire visszaértek, öreg este lett, és a bikának bizony csak hűlt helyét lelték. A lámpák fényében vontatás nyoma látszott az erdei úton, egy közeli falucska felé. Ahogy csak tudták, olyan halkan közelítették meg a települést, majd a házat, ahová a széles nyom vezetett. Csendesen, észrevétlenül felfektették a bikát a jeep platójára. „És bosszú, az nem is volt?” – kérdeztem Sanyit. „Dehogynem! – válaszolta diadalittasan – Először szétlőttem a tetem elé „kötött” szakadt Zsiguli mind a négy kerekét, aztán még belelőttem a tankba is.” Síri csend volt egész idő alatt, míg az autó kiégett… (Csak hallgattam, belülről fejcsóválva, mintegy előre látva a jövőt: mégis, mi ehhez képest, ha valaki születésnapi eufóriában a vadászházban szétlő egy festményt?) Másik alkalommal Sanyi Schamschulának mesélte a legújabb szarvas-történetét, két egymás utáni időpontban, két részletben. Első ízben elmondta, már többedszer konstatálja, hogy a közeli Szlovákiából gyakran átváltanak a szarvasok. Különösképp feltűnt neki két, együtt kóborló aranyérmes szarvasbika. Gyuri a következő találkozásunkkor megkérdezte Sanyit: „És mondd, mi van a két gyönyörű „bikáddal”? – „Mi lenne? Hát lelőttem…” – hangzott a kényszeredett válasz, némileg kuncogva. De a Gyuri nem hagyta annyiban: „Mind a kettőt?” – „Mind a kettőt.” - válaszolta Sanyi, a Magyar Televízió – akkor még – vezető jogtanácsosa. Kicsit később – 1998-tól haláláig: Orbán államtitkára…

folytatása következik

Elítélték a kisgazdaparti bűnbakját

Százezer forint pénzbüntetés s majdnem ugyanennyi bűnügyi költség megfizetésére kötelezte tegnap a megyei bíróság dr.Paróczai Csabát, aki két és fél évvel ezelőtt szétlőtte Somogyi Győző festményét
A környezetvédelmi minisztérium azóta elhunyt államtitkára, Skultéty Sándor ötvenötödik születésnapját ünnepelte széles baráti körben.

A parti egy – Váncsa István publicista akkori megfogalmazása szerint – „markáns műélvezői gesztussal" zárul.
A néhai államtitkárnak nem tetszett Somogyi Győző Herman Ottó a Kis-Balatonnál című kétszer egyméteres festménye, s a tanúvallomások szerint odavetette cimboráinak: „Csináljatok valamit ezzel a képpel!"

A botrány négy hónappal később robbant ki, az esetről információkat szerzett Szvitek Erzsébet újságíró ugyanis oknyomozásba fogott, s végül a feljelentést is ő tette meg. Abban vád és védelem, tanúk és vádlottak egyetértenek, hogy a kép megsemmisült, az ünneplők pedig levitték a megrongált keretet a pincébe. Az ügyben egyedüli vádlott dr. Paróczai Csaba, a környezetvédelmi minisztérium hajdani közigazgatási titkárságvezetője ma is azt állítja, hogy a képet senki nem vitte ki a kertbe, az ott lógott a falon éjfélkor, amikor ő kissé ittas állapotban a lépcsőn megbotlott és a borosüveg szilánkjaival összezúzta a festményt.

...az is biztos, hogy a fegyverszakértő szerint több szögből támadtak Somogyi Győző alkotására. Ám a tanúvallomást tevő gondnoknő – aki a lövések dördüléséről is beszámolt – csak dr.Paróczait látta térdelő helyzetben, abban azonban biztos volt, hogy mások is voltak a kertben, például egy hosszú hajú férfi, aki nem lehetett más, mint a velük mulatozó énekes: Balázs Fecó.
a politikai feszültséget gerjesztő ügyben az elhunyt államtitkár akkori közvetlen helyettese a bűnbak.

dr. Paróczai Csaba az eljárás kezdete után önként megtérítette a kárt a nemzeti parknak, majd maga kereste meg a festőt, hogy újra elkészíttesse a képet.
Somogyi Győző végül nem járt rosszul, bár azt nem árulta el, hogy pontosan mennyi pénzt kapott a második megbízásért, azt azonban igen, hogy az új kép lényegesen jobban sikerült. A szakértői vélemények szerint egyébként a megsemmisített alkotás kereskedelmi értéke 1,2 millió forint volt.Dr. Paróczai Csaba lapunknak azt nyilatkozta: fenntartja vallomását, az összetört borosüveg a bűnös.

– A keret négy hónapig volt a pincében. Honnan tudhatnám, hogy ezalatt hogy kerültek rá a lövésnyomok? Én a képet szándékosan nem rongáltam volna meg – vallja a néhai államtitkár jobbkeze, aki állítása szerint az eljárás végéig sehol nem talált állást, felesége a háztartást vezeti, így jövedelem nélkül tengődik két kiskorú gyermekével. Sajnos állítása szerint már felélte azt a 27 milliót, amit a Jakupcsek – Most vagy soha! című műsorban nyert két évvel ezelőtt, s most az autót kellett eladnia, hogy a család ne éhezzen. – Most, hogy lezárult az ügy, remélem, álláshoz jutok. A pénzbüntetést valahogy befizetem, különben még börtönbe is kerülhetek. Szerettem volna, ha gyorsan vége ennek az egésznek, ezért értettem volna egyet az ügyészi indítvánnyal, amely szerint csak megrovás járt volna tettemért. Ha nem sürget az idő, a felmentés mellett kardoskodom, mert egy már – véletlen baleset folytán – megsemmisült képet tettem a kukába. Ezért tart ellenem az eljárás két éve, holott az egész politikai támadásként indult – s ily módon huszadrangú szereplője voltam – így a jogász végzettségű elítélt.

Ami a politikai színezetet illeti, az nehezen vitatható, s az is igaz, hogy az ügyben csak egyetlen ember tett végül terhelő vallomást. A gondnokot egyébként két héttel a bíróságon tavalyelőtt tett kijelentései után Kovács Béla, a Balaton-felvidéki Nemzeti Park akkori igazgatója elbocsátotta állásából. 2003.05.22

"Rákosi Mátyás a Grand Orient szabadkőműveseknél nevelkedett,
de később valóban betiltatta a szabadkőművességet, ebben is
Sztálint, a nagymestert majmolta, mondván, hogy nincsen jobb
szabadkőműves páholy a kommunista pártnál (ebben egyébként
”van” is némi fals igazság). Ez az a „személyi kultusz”, ami
miatt mindketten, a pártjaik is, és az egész kommunizmus, a
maga sztálini és rákosista formájában nemkívánatossá vált az
illuminátus világállam uralkodó trendje szemszögéből.
Kevesen tudják: Kádár János is szabadkőműves volt, talán ezzel függ össze, hogy valószínűleg okkult céllal lopták el Apánk koponyáját, amiről azóta sincs semmi híradás. " Szeretettel: L.

Kovács Dávid a Jobbik egyik alapítója, első elnöke (2003 – 2006) , majd alelnöke. 2008. március 10-én kilépett a pártból. Óraadó a Károli Gáspár Református Egyetemen.
2008. március 10-én a párt másik két alapító tagjával együtt (Nagy Ervin választmányi elnök és Fári Márton a párt etikai bizottságának elnöke) kilépett a pártból. Indoklásuk szerint: „A Jobbik vezetői nem rendelkeznek, nem is rendelkezhetnek semmiféle hatékony eszközzel a Magyar Gárdába belépők megszűrésére, miként az is kérdéses, hogy hosszabb távon sikerülhet-e befolyást gyakorolni a jogilag teljesen különálló egyesületi formában működő Magyar Gárdára. Ez felmérhetetlen, így számunkra vállalhatatlan veszélyforrást jelent egy olyan politikai helyzetben, amikor a hatalom a provokációk és az önmerényletek eszközétől sem riad vissza.”

utódja: Vona Gábor; "a honvédelemhez nem kell engedély"

– Azért vagyunk itt, hogy megerősítsük a kormányt, Orbán Viktort és legközelebbi harcostársait - mondta Csurka a halála előtt.(fedőneve: Raszkolnyikov)

1. rész

"Amit fülbe súgva hallotok, azt háztetőkről hirdessétek. "

Máté 10.27

2. rész:

részlet

A Televízióval kapcsolatos munkaügyi peremben Dr. Nagy László, közismert jobboldali ügyvéd-politikus képviselt. Sanyi csak morgolódott: „Minek ágyúval lőni verébre?” - de a pert végül „ágyúval is” elveszítettem. Amikor ügyvédemnél jártam, többnyire politikáról beszélgettünk, az ügyemről még érintőlegesen sem. Mintha az nem is lett volna fontos… Csak úgy, megemlítettem Nagy Lászlónak, aki később a jó barátom lett, hogy a Skultéty Sanyi és a Schamschula Gyuri nagy vadászok, és kedd hajnalra – 2-kor jönnek értem – meghívtak egy kis cserkelésre a gödöllői dombságba. Ügyvédem valósággal felcsattant: „Dehogy mész te sehova, még a végén valami vadászbaleset ér, aztán itt maradok a perben, nélküled!” – kiáltotta, s egészen meghatott, hogy „ennyire” vigyáz rám. Később aztán így se, úgy se sikerült…

Aztán eljött a nagy nap, az árulás tetten érhető pillanata. Nem is sejtettem, mi készül. Schamschula Gyuri horgászni hívott, Skultéty Sanyival együtt, amit nem nagyon értettem. Sejtettem, hogy inkább beszélgetni fogunk valami fontos dologról. Sajnos én „igazságra” születtem, és a szüleim is úgy neveltek, hogy a dolgokat illik a nevükön nevezni. Minden titkot, fedőnevet, sunyiskodást, mellébeszélést helyből utálok. Valójában minden folyt, csak komoly horgászat nem. Ebéd után Gyuri mondta: „Nem kell minden időt a stégen tölteni!”; de végül is Sanyival hárman csak visszamentünk a tóhoz, hátha több szerencsével járunk. Nem jártunk. Felmentem a házba, Gyurihoz. Arra kért, menjek vissza, és mondjam Sanyinak, hogy menjen fel. Amikor szóltam Sanyinak, ezt mondta: „Nekem nem főnököm a Gyuri, hogy veled üzengessen!” – majd egy félóra elteltével sűrű sóhajtozások közepette feltápászkodott, s csak felment – „raportra” (?).

Már nemsokára indultunk volna Sanyi terepjárójával hazafelé, mikor Gyuri elővett egy könyvet, és nagy szertartásosan átadta nekem. Nagy Töhötöm: Jezsuiták és szabadkőművesek című könyve volt. Sanyi meg sem nézte, mint aki már jól ismeri – a könyvet, vagy az eljárást. Hozzátette – „Ez egy nagyon jó könyv, olvasd el figyelmesen, és gondolkozzál el rajta.”

Nagy Töhötöm (1908-1979) volt jezsuita, Jezsuiták és szabadkőművesek c. könyve 1990-ben újra megjelent Szegeden az Universum Kiadónál.

középiskoláit a gyulafehérvári katolikus főgimn.-ban kezdte, de a román megszállás miatt a kisújszállási református főgimn.-tan fejezte be. 1926 őszétől Érden jezsuita novícius. 1937-ben szentelték pappá. Utána még történelem és földrajz szakos tanári oklevelet, majd bölcsészeti, jogi, teológiai, néprajzi doktorátust szerzett. A második világháború végén megpróbált a szovjet hatóságok és a Vatikán között kapcsolatot teremteni és ennek keretében a magyar egyház és a népi demokratikus rendszerközött. Emiatt ellentétbe került Mindszenty Józseffel.

A hatvanas években a KALOT (Katolikus Népfőiskola) mintájára szociális tevékenységet folytatott. Itt talált rá a szabadkőműves mozgalomra és a társaság tagja lett. Több támadás érte, mikor megírta könyvét Jezsuiták és szabadkőművesek (Buenos Aires, 1963, spanyolul és magyarul). Az egyház és a kommunizmus c. könyve csak spanyolul jelent meg. Először 1966-ban tett látogatást Mo.-on, majd a m. kormány meghívására végleg hazaköltözött feleségével és lányával.

" ... Nagy Töhötöm pedig mesélt és mesélt. Hol a jezsuita elitképzés módszertanáról, hol az egykori KALOT-mozgalom szociális elveiről, szegedi megszervezéséről, majd kényszerű feloszlásáról, hol Mindszenty Józsefről (édesapám kezébe adva az ajánlása alapján kinevezett hercegprímás 1945. szeptember 22-én Habsburg Ottónak írt “Felséges Uram! Mély hódolattal jelentem örökös királyomnak…” kezdetű eredeti levelét, amelyet neki kellett volnakézbesítenie... " Léka Géza: A jezsuita

A jezsuiták (latinul Societas Jesu) a Jézus Társasága katolikus szerzetesrend tagjai. A társaság magyarul főként jezsuita rend néven ismert.

A Jézus Társasága jelenleg a katolikus egyház legnagyobb létszámú szerzetesrendje. Világszerte mintegy 20 000 jezsuita él összesen 126 országban. Elsősorban lelkigyakorlatokkal, neveléssel és oktatással, a médiával, valamint szociális és egyéb lelkipásztori munkákkal foglalkoznak. A jezsuiták neve után szereplő S.J. a rend latin nevének kezdőbetűit képezik.
...

Hír TV-n is napirendre vették a Szabó Ervin vitát a Civil kaszinó című műsor pénteki adásában. A véleményformáló jobboldali értelmiségiekhez tartozó meghívottak közül többen is kiálltak a szélsőbaloldali anarchista Szabó Ervin mellett.

“Teljesen értelmetlen a Tanácsköztársaság stb. fényében egy 19. századi baloldali értelmiségit megítélni, aki népjólétben gondolkodott, a Galilei-kör tagja volt. Szabó tipikusan az a baloldali szabadkőműves, aki a felvilágosodás eszméjét terjesztette, a népet nevelni akarta. Nem volna ésszerű döntés a könyvtár átnevezése, hiszen ötven évvel ezelőtt elnevezték valakiről, aki azt létrehozta” – mondta el Kiss Ulrich jezsuita szerzetes.

"ha száz évvel ezelőtt a jezsuiták tudták volna, hogy ilyen mélyre süllyednek az utódaik, minden bizonnyal inkább feloszlatták volna a szervezetüket."

"ezelőtt 90-100 évvel alapították a jezsuiták tevékeny részvételével azt a katolikus médiabirodalmat, amellyel a Szabó Ervin-féle irányzattal szemben vették fel az ideológiai küzdelmet. Kiss Ulrichnak ez a véleménye viccnek is rossz"

Hazafelé alaposan beolvastam Sanyinak; vele szemben valahogy sem félelmeim, sem skrupulusaim nem voltak. (Kérdeztem is egyszer tőle, hogy’ lehet, hogy ő „annyira emberi”, miközben a többiek olyan gépiesek? Felhívta a figyelmemet, hogy szerinte a Gábor Józsi sem gépszerű.) A történtek nagyon felháborítottak, pedig a lényeget – hogy valójában mi is történt – akkor még nem értettem, és nem is kötötte az orromra senki. „Mi volt ez az egész színjáték?” – kérdeztem. Ő se értette – hazudta. „Szerinted a Gyuri patyolatfehér?” – kérdeztem dühösen. „Nyakig benne van ő is!” – felelte gondolkodás nélkül, mereven előre bámulva az útra. Ennyiben maradtunk. Elolvastam a könyvet, nagyon figyelmesen – de csak a félelem, a rettegés és az iszonyat nőtt bennem még nagyobbra. Egy hét leforgása alatt végeztem a könyvvel – pedig két hetes határidőt szabott -, aztán megkérdeztem a Gyurit telefonon, hogy "visszaküldhetem-e, Sanyival”. Nevetve mondott igent… Akkor már tudtam, mit jelentett mindez. Apám is azok között volt, akik valahonnan ismerték az okkult rituális ceremóniát. Apám egyenesen azt állította, hogy ez vele is megtörtént. (Hol, mikor, kivel, kikkel? – máig rejtély.) Akit megkérdeztem, mind egybehangzóan állította, amit azután egy szabadkőműves – Magyar Szimbolikus Nagypáholy – szertartáskönyvben is elolvashattam. Nagy Töhötöm könyve – szinte a „magyar Adam Weishaupt” élettörténete

http://hu.metapedia.org/m/images/8/82/Johann_Adam_Weishaupt.jpg

Weishaupt Ádám, 1748. Németország - 1830.) Zsidó volt, de átlépett a római-katolikus hitvallásra és egy ideig a jezsuita rend tagjaként tevékenykedett. Ezért nézeteit nem lehet megérteni jezsuita múltja nélkül, hiszen a jezsuiták alkották a római katolikus egyház egyik legtekintélyesebb szerzetesrendjét.A jezsuita rendet 1541-ben Loyolai Ignác alapította, és ő lett a rend első nagymestere is.

Az illuminátusok rendjét Weishaupt Ádám 1776 május 1-én alapította meg, mint titkos republikánus mozgalmat. Weishaupt fedőneve, Spartacus volt. Az illuminátus (megvilágosodott) elnevezést a babilóniai miszticizmusból származik. Az ókor illuminátusai megpróbálták feltárni a távolba látásnak a pszichikus képességét, amelyet közönségesen a harmadik szemnek neveztek.

mindmáig „egy (minden beszervezendő személy számára) követendő példa” krónikája; az író először jezsuita lett, majd kilépett a katolikus szerzetesrendből és szabadkőműves lett. Megmutatja a könyv, milyen keskeny a határ a kétféle, merőben ellentétes „hit” között annak, akit a szervezet ereje, a közösségi hitélettel együttjáró sürgés-forgás, a társadalmi nyüzsgés, a félkatonai rendtartás és fegyelem sokkal jobban vonz, mint a szervezet igazi célja, maga a vallás, a hit. Mert lényegében a jezsuiták és a szabadkőművesek is tulajdonképpen intellektuális zsoldos katonák, vagy legalábbis azok voltak a történet idején. A Seszták Ágnes „parafrázis” mintájára úgy is mondhatnám, hogy a történet egy személyes lelki „megvilágosodás” története; no nem azé, „hogy’ lesz a zsidóból kereszténydemokrata”, bár Adam Weishaupt két „megvilágosodáson” is keresztülment: előbb zsidóból jezsuita lett, majd jezsuita kánonjogászból szabadkőműves; mi több, a szabadkőműveseket egyesítő új világszervezet, az Illuminátusok, a Sátán Zsinagógája (Jelenések Könyve 2.9), a szabadkőműves világcentrum megalapítója, amely a mai Világállam „jogelődje”, és amely történések közvetlen következménye, hogy 2009-ben a Világállamot a Dönme irányítja, amelynek élén egy modernkori triumvirátus, Jacob Rothschild, David Rockefeller és II. Erzsébet, angol királynő áll. Szóval, idézet a rituális rendtartásból: „Nagy Töhötöm ’Jezsuiták és szabadkőművesek’ című könyvét egy – addig sikertelen – tagfelvételi ceremónia záró akkordjaként kell átadni a szabadkőműves jelöltnek. Egyrészt a ceremónia hivatalos lezárása céljából – ha a beszervezési kísérlet ezután is eredménytelen marad, a Rend ezennel hivatalosan is leveszi a kezét a jelöltről, aki ez után szabad prédává válik -; másrészt éppen azzal a céllal, hogy a könyv elolvasásával a bizonytalankodó, ellenszegülő jelöltet még utoljára jobb belátásra lehessen bírni, tehát még meggondolhassa magát. A könyvet szabályszerűen mindig 2 személy jelenlétében kell átadni. Az egyik személy szabadkőműves, aki referál a páholynak a végső kísérlet lefolyásáról és eredményéről. A másik személy profán – a páholyhoz közel álló, nem tag (szimpatizáns) polgári személy -, aki a renden kívüli hiteles tanú szerepét tölti be.” A konzekvenciát bölcsen kell levonnom. Sanyi halott. Ezek szerint ő nem volt profán…

Skultéty Sándor, Magyar Televízió Rt. főigazgatója és egyben vezető jogtanácsosa, a Környezetvédelmi Minisztérium (KöM) közigazgatási államtitkára, Fidesz, 56 éves korában, tragikus hirtelenséggel elhunyt 2001-ben.

belbiztonsági őrnagy vagy ezredes 90 előtt

Skultéty Sándor felemás személyiség volt. Minimum kettős életű; - volt egy jobb meg egy bal oldala (egyik sem volt „hivatalból rossz”), és merő pragmatizmusból, mindig azt vette éppen elő, amelyiket a helyzet megkívánta. Baloldali (keresztény szociáldemokrata) gyökereit igazolandó ott az édesapja, népnemzeti mivoltát pedig bőségesen igazolhatta Iza, a nővére. Sanyi nem volt egy kiművelt elméleti koponya, viszont a való világban senki nem járhatott túl józan paraszti eszén. Elképesztőek az önéletrajzai. Három-négy éves ismeretségünk alatt legalább három, különböző céllal íródott/publikált életrajzát ismertem meg - ezek mintha három különböző személy életrajzai lennének. Volt egy őt teljesen "szentté avató” nacionáléja, mely a Telehírben – az MTV belső lapja - látott napvilágot. Ebben a számomra még a dátumok is nóvumok voltak – alig találtam benne egyezést „az én” Sanyimmal… Sanyit mindenki szerette, fantasztikusan jó főnök, inkább mindenki barátja volt. Aki kiérdemelte, annak mindenben mindig segített, egyengette az útját. De ellenségeivel sem volt haragtartó, bosszúálló vagy kíméletlen. Az egész szakmai-, politikai-és élettevékenységét (súlyos szívbeteg volt, akinek Isten „kimérte” az idejét) az egyszerűségre, tisztaságra és a praktikusságra való törekvés, pragmatizmus jellemezte. Soha nem volt a bonyolult „időhúzások” híve; nagyon jó diplomáciai érzéke volt, de zárt, megbízható körben soha nem kendőzte el a saját igazi véleményét, állásfoglalását. Énvelem szemben csak akkor változott meg, amikortól „szabad prédává” váltam; de erről majd még később… Voltak „hivatalból” is ellenségei, de érdekes – még azok is tisztelték, becsülték, sőt: szerették! Egyszer Sanyi elmondta, kik is a Televízióban működő Mossad-csoport tagjai. Ő már csak tud(hat)ta… (A nevük más összefüggésben megtalálható a televíziós könyvemben.)

Láng Tamás: "Fizetőképes kereslet esetén, tehetségemet a legnagyobb készséggel váltom aprópénzre.”

"Most azzal segítek, hogy mély, kéjes élvezettel a héber nevem jelez engem, a nevem és az ígéretem. Régi, el nem múló barátsággal:
Éliháju Mordeháj BenJichok."

Amikor Petákot leváltották, mindenki biztosra vette, hogy - velem együtt - őt is kirúgják. Nem így történt! Végül 1998-ban televíziós betegállományból „igazolt át” kisgazda államtitkárnak Orbán Viktor kormányába. (Nemrég hallottam egy másik akkori államtitkártól, hogy a Sanyit a nagyhatalmú Várhelyi András és a „szintén zenész” Horváth Béla „tette volna” államtitkárrá. Nekem Sanyi elmesélte, hogy két kőművesnek, Gyurkovics Tibornak és Hernádi Gyulának köszönhette. Már nem élnek.) Nos, amikor a Sanyi hivatali szobájában éppen – 1998. első napjaiban – „reszketve” vártuk az egészpályás bosszút, beszédelgett hozzá az egyik érintett, és emígyen szóla, Sanyihoz: „A Petákot nagyon utáltuk, de te, Sanyi, hiányozni fogsz!” – azzal kámforként el is illant; nyilván szólította a kötelesség, noha munkaköre nem volt... Hogy mi tűnt fel a Sanyi otthoni könyvespolcán? Nem volt karaktere. Volt ott mindenféle, de csak afféle „kirakat”-könyvek. Olyan ember könyvtára, aki mintha mutatni, illusztrálni akarná a szemlélődő számára, hogy ő „kicsoda”. Két könyv különösen megütötte a szememet. Két képeskönyv – „materialista” felnőtteknek. Okkult könyvek – nem szeretem az ilyeneket. Hidegek, hamisak, hivalkodók, evilágiak, giccsesek, erőltetettek. Az egyik: Antall József temetése (szerkesztette: Várhelyi András). A másik: A francia forradalom képekben. Másoknál is láttam ezeket a könyveket. Ez a Grand Orient szellemiség Antall egész udvartartását körüllengte…

Orbán-ügyek

Sanyi „üzemszerűen” úgy működött, akár a legnépesebb társaság kellős közepén is – miközben ő volt a társaság természetes középpontja! -, hogy állandóan a fülén lógott a többcsatornás mobiltelefonja, amelyen akár két-három emberrel is beszélhetett párhuzamosan, egymástól függetlenül, - emellett többeket még „parkoló-pályán” várakoztathatott is. Fogalmam sincs, honnan volt ekkora megosztott koncentráló képessége, ugyanis sűrű telefonálás közben még izgő-mozgó, beszédes apró szemeivel „a nyájat is” hatékonyan szemmel tartotta, sőt, szapora hunyorításaival még „némán”, de eredményesen kommunikált is velünk! Multiplexer üzemmódjának információ-termelékenysége minden szárnyaló képzeletet felülmúlt. Az hagyján, hogy mindenkiről mindent tudott. Minden nap újabb és újabb információ-halmazt „dobott” felénk, mert ha valami szaftosat megtudott, nem bírta ki, hogy meg ne ossza a Petákkal, vagy velem. („Illetéktelenekkel”, a gyanús személyekkel, vagy pláne „az ellenséggel” persze – nekem sosem volt tiszta, kik is azok? - csak tudatosan mixelt dezinformációkat közölt.) Amikor Orbán Viktorék megnyerték az 1998-as országgyűlési választásokat, naná, hogy az volt a legfontosabb megválaszolandó kérdés, ki is ez az Orbán Viktor? Sokféle legenda, mendemonda, friss hír keringett róla. Sanyi mindenkinél többet tudott, mintha a Viktor hálószobájában – de legalábbis a dolgozószobájában - is lettek volna kémjei… Hozta a hírt, hogy néhány hét miniszterelnökség után Orbánon az idegösszeomlás tünetei mutatkoztak, és minden hétvégén a telki magánklinikán „regenerálják” – ami nem is meglepő, mondta, hisz a Viktor előtte sohasem dolgozott, egy percet sem, és hát Oxfordban mégse okíthatták ki mindenre, ami egy gyakorló miniszterelnök számára nélkülözhetetlen, nem is szólva a disznóólról, amit a Gyula hátrahagyhatott. Aztán meg jött a hír az Orbán Viktor gyerekes „miniszterelnökkénti hivatali viselkedéséről”, mármint, hogy: komolytalan. Állítólag az egyik államtitkára benyitott hozzá, és mit látott? Orbán Viktor, Magyarország új, ifjú miniszterelnöke talpig autentikus alcsúti mezében, önfeledten dekázgatott, miniszterelnöki dolgozószobájában. De aztán más történetek is érkeztek, kevésbé komolytalanok és spontánok; származásáról, jövendölésekről. Volt egy furcsa történet, amelyet több kézből is ismertem. Egyszer Várkonyi Balázs – ma: a Magyar Hírlap szerkesztője – mesélte, aki egy tanulókörbe járt egykor pl. Bárány Anzelmmel (majd még jön), aki szintén ismerte a legendát. Rebesgették a Viktorról – Varga Domokos György, alias: „Dombi” egyszer meg is írta, több éves szilenciumra büntették emiatt -, hogy mikor miniszterelnök lett, már a harmincadik garádicson állt, éppúgy, mint Vaclav Hável. Íme, a Balázs legendája:

Két gyors tőmondattal nyitott: „(1) Nem vagyok zsidó, bár tudom, annak látszom. (2) Nem vagyok titkos ügynök, bár évekig próbáltak beszervezni; - mindig a Balatonhoz vittek egy személyautóval, egy kis meggyőző beszélgetésre.” - mondta. Hallgattam. Azon gondolkoztam, mért köti az orromra az idézett, általam nem kívánt posztulátumokat. Futólag felmerült bennem: mi lenne, ha én, vele ellentétben esetleg kriptokommunista, zsidóbérenc, szabadkőműves vagy kettősügynök (lásd: Kötött Kéve, 1998. február – Skultéty-Királybé Iza mélymagyar lapja); netán még orientalista kisgazda is (ennek akkor ugyan még nem volt semmilyen aktualitása) lennék, de nem adtam hangot színes látomásaimnak. Vendéglátómmal Orbán Viktorról beszélgettünk, nem sokkal az 1998-as választások után. Tudta, hogy a Demokratában két évvel előre megjósoltam a miniszterelnökségét, s azt is, hogy nagyon aggódom érte. Emellett annak is a tudatában volt, hogy a „rajongásom” nem kritikátlan, és nem is korlátlan/felhőtlen, mint például Tóth Gy. Lászlóé, aki egyenesen zseninek, s Európa legtehetségesebb politikusának nevezte az ifjú miniszterelnököt, éppen akkoriban, a Demokratának adott interjújában. Nos, Balázs elmesélte, hogy értelmiségi társasági körökben tartja magát a legenda, miszerint Orbán Viktor (aki az Ikrek jegyében született) horoszkópja felemás, baljós jövőt ígér. A jóslat szerint Orbánt a dörzsölt, gátlástalan tanácsadói beviszik majd a sűrűbe; olyan mélyen, ahonnan már nincs visszaút. Elhitetik vele, hogy alapvetően minden rendben van, sínen halad az ország - amit Orbán készséggel elfogad, hiszen nem természete az örökös háborúzás. Egyébként is az egész „Fidesz-company” fixa ideája, hogy elég csupán szorgalmasan dolgozni (plusz szellemes, szívhezszóló beszédeket mondani), és önmagától megteremtődik a polgári jólét, a demokrácia. Amikor Orbán Viktor rádöbben, hogy rászedték, kilép a Skót Rendből, és visszatér magyar népi gyökereihez: forradalmárrá, népvezérré válik. (No, ezen a várakozáson ma már jócskán túl vagyunk…) Végül beteljesül a szokásos magyar átok, a tragédia, a legenda. A magyar balsors: a szakrális vadkan…

Említettem a miniszterelnöki származásról szóló híreket.
Amilyen meglepő információkat ez ügyben a Sanyi előadott, azokból én – őszintén szólva – nem sokat hittem el.

Bárány Anzelm

Felállt egy miniszterelnöki hivatal, amelyben egy „korábbi ismerősünk” – Tellér Gyula, az MTV korábbi fideszes kuratóriumi tagja – afféle „tájékoztatási miniszteri” szerepkört kapott és töltött be, épp olyat, mint boldogult Antall József miniszterelnöksége idején Varga Domokos György, alias: „Dombi”, aki azóta felesküdött a Magyarok Szövetségére – Kelemen Iván után Vukics Ferenc géniuszára -, és az elmúlt 20 évben egyébként is elévülhetetlen és felülmúlhatatlan történelmi érdemeket szerzett a törzsi háborúk analízisének és szintézisének tényfeltáró, oknyomozó munkájában. Ebben a hivatali szervezetben kezdett el működni az új, „oda-vissza tájékoztatási gépezet”, amelynek egyik legelső és legsürgősebb feladata az Orbán-kormány média-politikájának stratégiai megalapozása volt. A munka egyik kulcsszereplője Bárány Anzelm volt, aki egyik nap – nagy meglepetésemre, hisz’ azelőtt nem is ismertem – felhívott telefonon, és kért, fáradjak be a Miniszterelnöki Hivatalba, és vigyem magammal minden írásomat, amit televíziós és média szempontból távlatilag fontosnak tartok. Nem tudtam, milyen szempontok szerint szelektáljak, így magammal vittem az elmúlt években megjelent írásaimat tartalmazó teljes dossziét. Bár ne tettem volna! Sanyi nagyon belelkesedett, azzal hitegetett, hogy mostmár „holtbiztos”, én leszek a tévéelnök, vagy még „valami nagyobb". Pillanatok alatt „kinyomozta”, hogy bizonyos Bártfai Béla (aki, ha jól emlékszem, évekkel később gyanúsított is lett, valamilyen ügyben) államtitkárhoz – Bogár László államtitkár-társához, a Miniszterelnöki Hivatalban – fogunk Anzelmmel együtt menni, és ő drukkol nekem, legyek nagyon okos, és minden rendben lesz. Ehhez képest nem mentünk semmilyen Bártfai Bélához. Bárány Anzelm megebédeltetett a miniszterelnöki hivatali menzán – előtte és utána (mert ez egy egész napos program volt!) pedig gyakorlatilag agyleszívást végzett rajtam. Részletesen kikérdezett mindenről, az írásaimról, a televíziós munkámról, szakértői jelentéseimről, stb. Mivel semmit nem mondott – úgy viselkedett, mintha hazafias kötelességemet teljesíteném a Fidesz-kormány oltárán -; megkérdeztem, szóba jövök-e, mint MTV-elnök. Azt válaszolta: igen; de más jelöltjeik is vannak. Másnap elmeséltem a Sanyinak a történteket. Ujjongott, gratulált, azt mondta: „sínen” vagyunk. Ezután semmi nem történt, többé nem hívtak sehová, sőt, az írásaimat tartalmazó dossziémat sem kaptam vissza soha többé. Amikor a Fidesz új kormányprogramját megismertem, kritikai elemzést tettem közzé az Új Idők című kétheti lapban, amelynek – Sándor András halála után a vezető publicistája lettem. (András egri temetésén Várkonyi Balázs, Liebmann Katalin - ma: Echo TV - férje mondott orientalista búcsúbeszédet. (ld Grand Orient-szerk)) Az Új Idők szerkesztőségében ismertem meg annak idején Murányi Lászlót, Döbrentei Kornélt és Sándor György humoralistát is, aki azután hosszú évekig a legjobb barátom volt.

Az elsőfokú fegyelmi eljárás során kizárták Liebmann Katalint a Független Kisgazdapártból. Liebmann Katalin ellen azért indult fegyelmi eljárás, mert nem fogadta el a fővárosi elnökség leváltásáról szóló országos elnökségi határozatot és nem volt hajlandó átadni tisztségét a kijelölt utódjának.
Az elmúlt hónapban több kisgazda képviselő jelentette ki, hogy nem ért egyet Torgyán József vezetési stílusával.

2001.

Orbán és a kőművesek

„Viszonyuk” kezdettől fogva ambivalens. Erről meggyőződhetünk, ha Zelnik József „TESTAMEN”, Leonardo evangéliuma című könyvét figyelmesen olvassuk. Egyszerű lenne az ellentétet elintézni pl. azzal, hogy Zelnik „nemzeti”, Orbán „úniópárti”, ám a dolog ennél bonyolultabb. Zelnik a szakrális alvilágban templomos nagymester, Orbán meg „egy templomos jogutód”, a johannita rend tagja.

Zelnik említett könyvének 14. oldalán a következő szövegre bukkanunk: „Nem szeretnék úgy járni, mint a polgárok a politikával. Úgy vélve, hogy legyőzték az előző hatalmi szerkezetet, nem veszik észre, hogy a metafizika ördöge már rohan is velük ugyanabba az irányba. Például a polgár képes úgy hitetlen és ateista lenni, hogy a hatalma megőrzése érdekében hitre és vallásra szólít fel.” Nem nehéz felismernünk, ‘a Polgár’ vagyis a Főpolgár nem lehet más, mint az 1988. óta lezajlott magyarországi „rendszerváltás” legfajsúlyosabb személyisége, Orbán Viktor, akinek többek között az a felszínen rendkívül „hálásnak” tűnő, de valójában rendkívül hálátlan feladat jutott, hogy a valós nemzeti alternatívát nyújtó népvezér (a királyfi) helyett annak „alteregója” legyen; vagyis hogy kiváló médiumi képességei révén – például Gyurcsánnyal szemben - „a hiteles alternatívát, a nemzeti hőst” alakíthassa, holott az igazi szerepe „levezető szelep”, amelyből a remény, az igazi alternatíva utolsó esélye fáradt nemzeti gőz formájában távozik el, és nem marad utána más, csak az űr.

De vajon miért bánik el Zelnik ilyen „méltánytalanul” a szabadkőműves Antall József (Hiúz Szemei – svájci Grand Orient típusú, a B’nai B’rith által irányított páholy) szellemi, és úgy tűnik, minden más tekintetben is „egyetlen örökösével”, Orbán Viktorral? Mi az igazi baja vele?! Talán nem elég nemzeti, vagy nem eléggé jobboldali? Vagy nem elég „polgár”, hogy gúnyolódik rajta, vagy netán a vallásos hitét „kevesli”? A valódi okok a történelem mélységeiben rejtőznek. Mindkét lovag a saját szupranacionális lovagrendjének világnézetét, stratégiai koncepcióját képviseli. A történelem mélységeiből ím’ újra előtör a két ellentétes világfelfogás kibékíthetetlen harca, amely a képtelen, egyszerű átlagember számára „értelmezhetetlen” Zelnik-Orbán párviadalban ölt testet, lángol fel, nem csupán egy exkluzív könyv pergamen-sárga, kemény lapjain, de a mindennapi politikai való világban, a „nemzeti stratégiai döntések” hadszínterén is. Napjainkban újjáéled a középkori „lovag-uralom”. Mindegyik jelentős rendszerváltó politikusunk, de a tudósok, művészek, írók, építészek, bankárok, sőt, már egyes főpapok is - akik valamennyire adnak magukra - belépnek valamelyik „rendbe”, mintha exkluzív csoportképzés nélkül már nem is lenne egyenrangú ember senki emberfia... (vö. Skultéty Zelnik-kritikájával - Dánoson). Ebben a „gigászok párviadalában” Orbán Viktor, a „Polgári Szövetség” elnöke képviseli a guelphsek; míglen Zelnik József nagymester, a „Magyar Kulturális Szövetség” elnöke a staufok „ghibellinus” globális nagypolitikai érdekeit. Amíg Orbán a Szent János Lovagrend (más néven johanniták) szellemiségét, addig Zelnik az újjáélesztett Templomos Lovagrend eszmeiségét hordja magában..

nincs kép sehol

Gábor József, Antall oktatási helyettes államtitkára, Orbán egészségügyi államtitkára

Amint a Rend „levette rólam a kezét” – látszólag letett, lemondott rólam -, és Sanyi is rögtön elkezdett „visszafelé focizni”; a taktika láthatólag megváltozott. Továbbra is hívtak különböző látszat-célból, de kelletlenül viselkedtek, látványosan igyekeztek „undokul kibabrálni” velem, éreztetve, hogy „igenlő” válaszom hiányát tényleg packázásnak tekintik. Hogy miért jelentem meg ezekre a hívásokra? Jogos kérdés! Az igazság az, hogy ahhoz már elég sokat tudtam (róluk), hogy ne lépjek be vakolónak, de ahhoz még nagyon keveset, hogy eldönthessem, meg merjem nekik konkréten mondani: hagyjanak engem mindörökre békén. Több év telt el, amire végig tudtam/mertem egyáltalán gondolni, mi is történt velem. Nagyon féltem, ha „tengelyt akasztok” velük, netán „ellenségessé” válok, az váratlan retorziókat vonhat maga után. A helyzet az, hogy ebben is vétkesen naív voltam. A retorziók akkor és úgy jöttek, amikor és ahonnan a legkevésbé számítottam volna rá. A Sanyitól. És úgy, hogy mindeközben – a többiek – folyamatosan szembe mosolyogtak rám.
Szóval ott ülök, egy miniszteriális dolgozószobában, ahol „hivatalosan” a világon semmi keresni valóm nincs. Sőt, a „témavezető” – egy szabálytalan anagrammával élve, nevezzük egyszerűen „József nádornak” - még azt is világosan értésünkre (három-négy, immár mindent kiszolgált, „vén csatalóval” együtt ültem nála) adta, hogy „ebből”, itt senki nem fog egy árva fillért sem keresni. Ezek után kötetlen, népies modorban előadta, hogy az ifjú titán, „ez a beképzelt fiúcska” vizsgafeladatot eszelt ki az új minisztereknek, és ezt az „egyenfeladatot” természetesen az államtitkároknak kell megoldaniuk. Minden minisztériumnak átadás/átvételi vagyonleltárt kell készítenie, amely tételesen rögzíti, hogy mit is vettek át a Horn-kormánytól! Aztán mindenki hazament, én is. A vagyonleltárból az égvilágon semmi nem lett; a tanácsadói éppúgy lebeszélték róla Orbánt, mint később a Varga Misit a jó előre meghirdetett Fidesz-elképzelésről, miszerint értékelemzéssel, funkció/költség alapon készítsenek vadonatúj szerkezetű és tartalmú – és nem posztkommunista – állami költségvetést.

Ezt nyögjük azóta is…

Orbán sosem volt jóban a vakolókkal. (Közismert tény, hogy már régóta követelik vissza a Fővárosi Önkormányzattól a világháború előtti Podmaniczky utcai székházukat, de a Főpolgármester valamiért mégse’ adja. A szabadkőműveseket – a Magyar Szimbolikus Nagypáholyt – nem elégítheti ki az sem, hogy Demszky nagy ravaszul, „úgy vigasztalásul” előállt egy „Podmaniczky-tervvel”, amiről nagyjából csak ő tudja, micsoda.) Szóval Orbán nem kedveli őket – ők sem őt! -, viszont figyel, hallgat rájuk, és mint afféle „szükséges rosszat”, respektálja is áldásos tevékenységüket, ami nagyjából oldásból és kötésből, rövidzárlatok okozásából és hangyaszorgalommal történő elhárításából áll. (Az MSZP is tőlük tanulta ezt.) Igaz, nem pontosan „nekik”, de ingyen nekik adta a Pesti Vigadót.

Egyszer a Kocsis L. Mihály „Végszavazás a halállal” című könyvének (amelyet Latinovits Zoltánról írt) a bemutatójára hívtak, egy a Szabadság híd lábánál parkoló Vén Csatahajóra, a Dunán. Náluk ugyanis minden „számottevő” kulturális esemény kiváló alkalom a vállveregetésre, a társasági öntömjénezésre, valamint egy kis borivásra, persze a szokásos vizet prédikálás kiegészítéseként. Egy régi ismerős már messziről integetett, üljek mellé. A Mihályfi Sanyi volt. Alig estünk túl egymás baráti öröm-üdvözlésén, Sanyi máris felhívott valakit mobilján: „Képzeld csak, Elnököm, kivel ülök egy hajóban! A Czike Lacival!” – majd hozzám fordult: „Akarsz a Zelnik Jóskával beszélni?” – elmutogattam, hogy nem. „Jóska üdvözöl – mondta -; azt tudod-e, hogy az összejöveteleken ma is gyakran szóba kerülsz, mint aki ritkán tévedett? Többen is mindig megemlítik, de kár, hogy nem vagy közöttünk! Öregem, amit ’megjósoltál’, az mind bejött! Fantasztikus a politikai előrelátásod!” Mondanom sem kell: köpni-nyelni sem tudtam. Akadozva igyekeztem elmagyarázni neki: nem minden „arany”, ami fénylik. Ma sem vagyok benne biztos, hogy megértette. Sanyival többé nem találkoztam, Isten nyugosztalja. A találkozón Kocsis Levente Mihály író, kezében egy jókora borospohárral – megdicsőült.

Ismét meghívást kaptam, ezúttal egy festménytárlat megnyitójára. Már az „előzmények” sem mindennapiak. Túl korán, úgy félórával korábban érkeztem. Azelőtt nem jártam a Pesti Vígadóban, ezért – mivel nem akartam ennyivel hamarabb bemenni -, a bejárat előtt őgyelegtem, vacillálva, mitévő legyek. Ronda szél fújt… De egyszer csak hirtelen elém lépett egy szekrényszerű „ukrán” alak, durván rám szólt: „Azonnal takarodjék innen, s többé meg ne lássam itt, mert nagy baj lesz!” – közölte ellentmondást nem tűrő hangon, majd nekem nyomban hátat fordítva, sietve a kapu felé indult. Nyilván látásból „kipécézett” magának. Egyrészt megijedtem, másrészt azért nem annyira. Nagyobb „kópék” hívtak engem erre a megnyitóra… Tettem néhány félrevezető félkört, majd bementem egy másik bejáraton. Senki nem tartóztatott fel. A lépcsőnél a József nádor fogadott, nagy ovációval, és feljebb invitált. A kiállítás Dionüszoszról, a bor gnosztikus „imádatáról” szólt – mesterkélt összefüggésben Leonardo da Vinci Utolsó vacsorájával és az Oltáriszentséggel; a témához kapcsolódó magyar festmények bemutatásával, és „összekötőszövegként” a falra akasztva magyar költők – köztük: Gyurkovics Tibor és Hernádi Gyula - költeményeivel.

Idézet Zelnik József „Zarándoklat a borhoz” - Dionüszosztól az Eucharisztiáig -, 2000-ben, a Pesti Vigadó Galériában elhangzott, kiállítási megnyitó beszédjéből: Ajánlás: „A világ a titok által létezik.” (Részlet a Széfer ha-Zóhár-ból).

„Ha most kóstolok egy pohárral - így Zelnik - Antinori márki Sangiovese (ez valami vérszínű vörösbor-fajta) szőlőből készült, Santa Cristina nevű (az egész név így együtt nagyon Krisztus Szent Vérére asszociál! - Cz. L.) toszkán (mint korábban olvashattuk: a „TESTAMEN”-ben Mefisztó nemes egyszerűséggel csak „toszkán gazembernek” nevezi Leonardót! - Cz. L.) borából, akkor merek tenni némi kitérőt, hogy vázlatosan feltehessek még néhány új kérdést. A művészet és az Eucharisztia koordináta-tengelyének origó pontjában ott áll az európai művészettörténet legrejtélyesebb képe, az Utolsó vacsora, és alkotója, a megfejthetetlen művészember, Leonardo da Vinci. Az Utolsó vacsora a keresztény világ leghíresebb képe lett, annak ellenére, hogy alkotója a római kánon szerint nem volt hívő, sőt már a saját korában is boszorkánysággal, homoszexualitással, mágikus praktikákkal vádolták; - talán nem véletlenül, hiszen az élete tele volt talányokkal. Ezt még maga is gerjesztette, mikor arról mesélt, hogy csecsemő korában egy olyan monte-albanói kecske tejével táplálták, amelynek a gazdája boszorkány hírében állt. Vagy hogy gyermekkorában álmában egy sólyom szállt reá és „beavatta”. De fokozta a Leonardot körüllengő misztikumot rendkívüli szépsége is. Erről tanúskodik Verrocchio róla mintázott ifjú Dávidja és Botticini Szent Mihály arkangyala. Egész életvitele különös. Vegetáriánus volt és nő nélkül élt. Több képén átsejlik a Tantra Jóga: „Miért is volna szükségem asszonyra; bennem, magamban van egy belső asszony.” - tétele. Pontos példa erre a máig megfejthetetlen jelentéstartalmú Mona Lisája. Az egész képet átjárja a lírai kétértelműség. Vélhetőleg a huszadik századi pszichoanalízisen iskolázott művészetkutatás jár közel az igazsághoz, mikor azt állítja, hogy Leonardo ebben a képben a nemek előtti emberit, az ún. androgün-jelenséget kívánta megközelíteni. Az sem véletlen, hogy az ezoterikus iratokban a kozmikus ember mindig androgün, a gnosztikus Antroposz. Megkérdezhetjük, feltételezhető-e Leonardóról, hogy őt ezek a gondolatok foglalkoztatták? Nem tudjuk. Mindenesetre a neve felkerült egy furcsa listára, a „Dossiers Secrets” névsorába, amely a Prieuré de Sion titkos társaság nagymestereit tartalmazza. Eszerint 1510-1519. között ő volt a nagymester Sandro Filipepi után, akit mi Botticelliként ismerünk. Ilyen vélt vagy valódi tények vették körül az embert, aki (1495-ben, Milánóban, a Santa Maria delle Grazie kolostor refektóriumában) hozzáfogott az Utolsó vacsora, az Eucharisztia megfestéséhez. Természetesen már sohasem tudjuk meg, mire gondolhatott a világ legtudatosabb, de egyben legszenzibilisebb művésze, amikor elkezdte ezt a munkát. Egy olyan műről van szó, melynek rejtelmeit több könyv sem lenne képes feltárni; bizonyítja ezt az eddig róla írt könyvtárnyi irodalom. Én is csak néhány kérdést merek itt feltenni témánk, a boráldozat szempontjából. Miért helyez Leonardo egy nőt (Mária-Magdalénát) az apostolok közé Krisztus jobbjára? Erősíteni akarta-e ezzel Krisztus élettörténete gnosztikus szemléletét? Miért nem akarta, merte, tudta befejezni Krisztus arcát? Kevés és együgyű magyarázat erre, hogy az előbb megfestett Jakab arca olyan szépre sikerült, hogy azt utána már nem tudta felülmúlni. A művészet a tudomány és a vallás megismerő egybeötvözésével, szintézisével kísérletezik. A festmény mértanilag is kivételesen megszerkesztett felépítése azt sugallja, hogy az alkotó művész célja az Opus Magnum, a centrális pont meghódítása; azé a ponté, ahol a világot kiegyensúlyozó erő székel. Ebbe az áthelyezhetetlen, leválthatatlan és megfellebbezhetetlen középpontba helyezi Leonardo az Eucharisztiát, a kenyér és a boráldomást, úgy, hogy a Krisztus arca mögé helyezett ablak-csillagkapu Sion hegyére nyílik, amely földi létében a varázslatos toszkán táj. A festményen Krisztus már nem figyel a tanítványok földi vitáira. A bal keze mellett egy pohár bor, a jobb kezénél kenyér. Megnyitja általuk a világegyetem létezés-emlékezet-rendszerét: hogy mindnyájan egyek legyenek, mint te, Atyám, énbennem, és én tebenned... Beszélnünk kell még arról is ebben a vázlatunkban, hogy a bor épp a misztikán keresztül, nagy titkok tudója. Elég, ha Melkizedekre, Arimateai Józsefre, a Grálra és a gnoszticizmus rejtélyes világára utalok. Krisztus vére, a szent vér a keresztény világ talán legfontosabb szimbóluma.”

Amellett, hogy megírom az igazat, ami velem történt – néha véleményt is illik, szabad, muszáj nyilvánítanom. Egy ilyen előadásból egy szimpla pogány profán egy kukkot sem ért. Az igaz, és fejlett judíciummal is rendelkező, olvasott keresztényt az ilyen gnosztikus apokrif hallatán elfogja a jeges iszonyat, kiveri a jeges veríték. Ám a szöveg a templomos szabadkőművesek füle számára maga a szférák zenéje.

Már eltávozóban voltam, amikor a József nádor utolért, szeretett volna bemutatni néhány számomra ismeretlen, kifejezéstelen tekintetű úrnak. „Czike László, szintén a Rend tagja.” – mondta. Csak néztem, minek vagyok én a tagja? Mikor később, négyszemközt rákérdeztem, mi volt ez, azt mondta – valamit „félreértettem”.


Hernádi Gyula, író, forgatókönyvíró	Gyurkovics Tibor, író, költő, pszichológus

A keresztény szocializmus és az arany rózsakereszt

A fenti címekkel írtam két hosszabb tanulmányt is 2000-ben, amelyekben részint elemeztem a titkos társaságok politikai szerepét, tevékenységét; másrészt politikai konklúziót is megfogalmaztam: olyan társadalmi rendre lenne szükségünk, amelynek eszmei alapjai a kereszténység és a szociáldemokrácia. Mindkettő meg is jelent a KAPU című folyóiratban. Az egyikben Zelnik Józsefet, a templomépítő templomos nagymestert idézem – Nagy László egyik versét kommentálja: „Lehet-e temploma az ördögnek, magyarul a rémnek, és hogy megismerjük, ki ő, nevezzük nevén héberül: Satanas, latinul Diabolus. Lehet-e temploma a Sátánnak? Lehet-e akkor, mikor számunkra a templom az, amit föl kellene építeni? Kinek építjük a templomot, az Istennek vagy a Sátánnak? Hamis próféták hirdetik: csak építsétek a templomot, az mindig Istennek készül. Nem igaz, a templom mint szimbólum üres forma, csak annyit jelent, hogy kapu a transzcendens felé. Nyílhat Istenhez és a Sátánhoz. Az ördög, a nagy utánzó, mindig számíthat Hlesztakov-énünk-re. Ha könnyű szabadságra vágysz, ő a legszabadelvűbb, ha szépségre vágysz, ő a fényhozó (Lucifer) és egyben a fényűző, ha igazságra vágysz, mindig az általa felajánlott egyetlen igazság a szent. Ez tényleg rémálom, ez feloldhatatlan ...”

Csak igazolásként: katolikus papok arról számoltak be egy katolikus levelezőlistán, hogy némely modern építésű templomokban, amelyek statikai szilárdsága mellesleg súlyos kívánnivalókat hagy maga után, képtelenek misézni. Amikor a miseliturgiában elérnek az átváltoztatás szövegéig – amikor a pap az ostyát Krisztus testévé, a bort Krisztus vérévé változtatja át, Jézus rendelése szerint: „Cselekedjétek az én emlékezetemre!” -; elszorul a torkuk, mintha hirtelen gégeödémájuk támadt volna, a hangjuk elfúl, és kénytelenek abbahagyni a szertartást. A papok nem érzik jól magukat az említett templomokban, melyeket sámáni/démonisztikus jelek, okkult szimbólumok díszítenek, s megakadályozzák a misézést.

Íme, a Sátán temploma, amelyet az ember épített.

De a szociológus Vass Csabát is idéztem, aki épp akkoriban fedezte fel, hogy a globalizáció a Világállamot, sőt, a Világpáholyt építi. Idéztem, amint ő Csingiz Ajtmatovot idézte: „A globalizáció viszont - puha világháborús érintkezési módja, kultúrája révén - még ezen a látszólag felülmúlhatatlanul nagy teljesítményen is túltesz, megváltoztatja, amit eddig kultúrának neveztünk: egész nemzeti társadalmak és bennük számtalan ember létét negatív emberi létbe fordítja. Ravaszul kifejlesztették a pusztító rombolásnál is ‘kifinomultabb’ módszereket: a testet megőrizték, sőt feltáplálták, ám az egyes személy emberi azonosságát elpusztították. „De szörnyű sors várt arra, akit a zsuanzsuanok megtartottak a maguk foglyának ... sirit húztak az áldozat fejére ... levágtak egy jól megtermett tevét. Frissiben megnyúzták ... a legsúlyosabb, legszívósabb részét, a nyakbőrt választották le róla. Darabokra vágták, s még gőzölgő állapotban ráfeszítették a fogoly leborotvált fejére. Ez volt a siri. Aki ezen a procedúrán keresztülment, az vagy nem élte túl a kínzást, és meghalt, vagy egész életére elvesztette az emlékezetét - mankurt lett belőle ... A mankurt nem tudta, ki ő, milyen törzsből-nemzetségből való, nem tudta a nevét, nem emlékezett a gyerekkorára, apjára, anyjára - egyszóval nem ismerte fel magában az emberi lényt.” „A globalizáció ‘tökéletesítette’ a sirit: a puha erőszak és a puha erőszakszervezetek révén fájdalommentesen, veszteségek nélkül, tömegeken viszi véghez a ‘mankurtosítást’. Mi több, olyan mankurtok lágy mechanizmusos tömeggyártására rendezkedett be, akiket nemcsak egyszer és egyetlen irányban romboltak le, hanem - fordított görög utópiaként - tetszés szerinti számban, előre programozottan újra meg újra az emberi azonosság beszélő szerszámává tehetnek. A globalizációt jellemző dekonstrukciós kultúrának éppen ez az emberi azonosság nélküli, negatív létű masszának az irányított újraépítése a magva. A globalizáció szupranacionális szerveződései alá-és fölérendeltséget alakítottak ki a globalizációs szupranáció és a modern polgári nemzet között: a szupranemzet anyanemzete fölé kerekedett.”

Ez az idézet önmagáért beszél.

Talán csak annyit lehet hozzátenni, hogy ez a negatív létű massza (az összevissza terelgethető és terelgetett birkanyáj) a kontraszelekció terméke, a világban 230 éve bevezetett szabadkőműves kontraszelekcióé. Ilyen ma Magyarország is; kapcsold be a tévét.

No, a lényeg az, hogy az említett cikkeim olvastán a József nádor „egy kis beszélgetésre” behívott a Pesti Vigadóba. Átléptünk az aulában két oszlop – Jákin és Boáz - között, leültünk egy asztalhoz, ott így szólt: „Olvassuk az írásaidat; nem mondom, hogy nem jók. De amit a titkos társaságok „negatív” szerepéről írsz, az nem feltétlenül, és nem minden esetben igaz.” Kifogásolta azt is, hogy politikai értelemben „kikötöttem” a keresztény szocializmus mellett. Finoman megkért, hogy a továbbiakban tartózkodjam ilyesmik írásától, és kifejtette - nagyjából, miről, mit írhatok. Majd az emeleten Zelnik József fogadott. Húszan-harmincan borozgattak, valami évforduló tiszteletére. Megköszöntem a borkínálást, de jeleztem, hogy a köszvényem és az autóvezetés miatt nem ihatok. „Olvassuk az írásaidat – kezdte. Az Angol Nagypáholy már a Grand Orientnek is fölébe kerekedett, stb. Hát hiszen értem én…” – hümmögött. Aztán elbúcsúztunk egymástól. Azóta nem láttam…

Amíg még a „királyi televízióban” szerzett – részben okkult – élményeim el nem halványodtak, könyvet írtam az utókornak. Elképzelhető, hogy a könyvkiadók - Demokrata, Minerva, Leleplező, később a Válasz, stb. –, melyekkel megpróbálkoztam, már terjedelmi okokból sem „rajongtak” a kinyomtatásért, nem is szólva arról, hogy a kézirat „telis-tele” volt szabadkőműves hivatkozásokkal, ami még inkább bekorlátozta, amúgy sem hemzsegő lehetőségeimet, pontosabban szólva el is lehetetlenítette a megjelenést. Másfél évvel a tévéből történt kirúgásom után, még mindig csak ott tartottam, hogy sikerült házilagos technikával előállíttatnom 25 kötve-fűzött A/4-es példányt, hogy legalább azt szétoszthassam a barátaim, televíziós ismerőseim között, hogy némi visszajelzésem legyen, ki mit értett meg furcsa történetemből, másrészt, hogy lássam, mennyire „érdekfeszítő”, amit és ahogyan írok. Szétosztottam – Sanyinak, Petáknak is adtam -, és ölbetett kézzel vártam a fejleményeket. Sok hét leforgása után sem volt semmi visszajelzésem, így megkérdeztem Sanyit, mi újság, mi a véleménye? Sanyi ezúttal nagyon szűkszavú volt. „Nem adhatom vissza a nekem adott példányodat sem – mondta szokatlanul kényszeredetten -, a vakolók begyűjtötték, nemcsak az enyémet, hanem mind a 25 példányt. Szerintem a Selyemgombolyítóban kellene keresned.” Nem kerestem sehol. Bosszúságomban úgy gondoltam, jó helyen van ott, ahol van… Nekem sem maradt meg, csak disken. Később a kéziratot „eladtam” Elek Istvánéknak, „szociológiai kutatások” céljára, jó pár évvel azután pedig az említett, lebutított változatát (háromszor is lektorálták) – a 306 A/4-es oldalú kéziratból „a titkok” kihúzása után alig maradt 238 oldal – végül is kiadta a Gold Book Kiadó, „A pokol legalsóbb bugyra” címmel.

Skultéty Sanyin észrevettem, hogy „visszafelé” focizik. Mind gyakrabban fordult elő, hogy úgy hazudott, hogy már arra sem vigyázott különösebben: észreveszem-e, rájövök-e. Vagy egyre jobban „lefárasztotta” a nagy szívbetegen elvállalt államtitkárság, vagy rólam tett le egészen. Aztán apránként rájöttem, hogy az utóbbi feltételezésemben megint csak vaskosan tévedtem. Egyszerűen csak annyi történt, hogy kettőnk között az információáramlás egyoldalúvá vált. Tőlem valódi információkat kért, szerzett, de ő ezekért csak dezinformációval, félrevezetéssel, hitegetéssel és hátbatámadásokkal „fizetett”, illetve válaszolt nekem. Bár kitettek a MTV-tól, de azért éhhalál nem fenyegetett. Országos nagyvállalatok vezérigazgatóinak voltam a személyes menedzsment-tanácsadója, nem egynek több éven keresztül, kölcsönös megelégedésre. Egyszer a Sanyi részletesen kikérdezett, miből élek, hol és kiknek dolgozom. A legkevésbé sem gyanakodtam semmire. Csakhogy nem sokkal a történtek után szinte egymás után hívattak a megbízóim, de nem ám valami újabb munka kínálatával, hanem épp ellenkezőleg. Néhány hét leforgása alatt mindhárom stabil megbízómat elveszítettem – nagyjából hasonló mondvacsinált indoklással. Legnagyobb és legstabilabbnak látszó állandó megbízóm bizalmasan közölte, hogy a Demszky Gábor helyettese, Atkári János megtiltotta a további foglalkoztatásomat. Nem hittem el egy szavát sem. Levélben megkerestem a főpolgármester-helyettest, aki már másnap hosszú levélben válaszolt, és a legnagyobb megrökönyödésemre – averzió nélkül – elmagyarázta, hogy azt sem tudja, ki vagyok, azelőtt a nevemet sem hallotta, soha. Aztán többekkel is részletekbe menő eszmecserét folytattam a valószínűtlenül „durva” eseményekről. Felvilágosítottak, hogy a vakoló gondolkodás tárgyszerű, kíméletlenül „racionális” és egyben pragmatikus. A cél szentesíti az eszközt, az elért eredmény mindent felülír. És mindemellett szeretnek „két, vagy több legyet ütni” egy csapásra, ha erre alkalom kínálkozik. Több oldalról is utána néztem a történteknek, és a barátaim bölcs tanácsai, ötletei alapján a következő felismerésekre jutottam: (1) Személyes és üzleti hitelemet rontották a megbízóim előtt. (2) Elrabolták a munkámat, hogy egzisztenciálisan tönkre tegyenek. (3) A munkámat olyannak adták, aki nekik „dolgozik”. (4) Mivel nem álltam kötélnek, helyettem beszervezték a megbízómat. Ügyvéd barátom némileg utána nézett e hipotézisnek, és kiderítette, hogy az egyik megbízóm a közelmúltban az óbudai imakörét vélhetőleg felcserélte egy óbudai páholyra. Mindez 2000-ben történt…

folytatása következik

makovecz kapu vona czike csoóri vukics zelnik

ázásokat elegendő forrás esetén folytatják.

Kennedy a szabadkőművesekről

https://www.youtube.com/watch?v=_N4Kbiy21DU

ázásokat elegendő forrás esetén folytatják.

a John F. Kennedy-beszéd szövegének részlete, ami New Yorkban, a Waldorf-Astoria Hotelben 1961 Április 21.-én hangzott el

A Vanity Fairben Bruce Willis azt mondta, szkeptikus afelől, hogy Lee Harvey Oswald egymaga vitte véghez a John F. Kennedy-merényletet, s célzott rá, hogy bizonyos személyek, akiknek közük volt a gyilkossághoz, ma is hatalmon vannak

A szabadkőművesség világszerte több millió taggal rendelkező heterogén, számtalan formában működő mozgalom, amely – önértelmezése szerint – az erkölcsi értékek, valamint a szellem szabadságának egyetemességét vallva, a felvilágosodás hagyományait követve tevékenykedik. Tagjai ritualizált beavatási szertartásokon keresztül ismerhetik meg a szabadkőművesség kőművesmesterséghez kapcsolódó szimbólumrendszerének mélyebb jelentését.

Az ún. angol rendszerű (illetve: reguláris) szabadkőművességben egyebek mellett a tagság számára alapvető követelmény az Istenbe vetett hit. Ennek a hitnek a megnyilvánulását - azaz hogy ki mely vallás szerint hisz Istenben - a reguláris szabadkőművesség nem firtatja tagjaitól, hiszen a reguláris páholyokban vallási és politikai témák megvitatása tilos. Éppen ezért Istent a szabadkőműves ceremóniákban és szóhasználatban a Világegyetem Nagy Építőmesterének nevezik.

Az ún. francia rendszerű (avagy: irreguláris) szabadkőművességben nem követelmény az Isten-hit, mint ahogy az ebben a szisztémában dolgozó szervezetek időnként politizálnak is.

A szabadkőműves (maszon, fr. maçon – ’kőfaragó, kőműves’) a szabadkőműves páholyok tagjait jelölő megnevezés. A kifejezés a freemason angol szó azonos értelmű (feltehetően a ném. Freimaurer közvetítése révén kialakult) magyarítása, amelynek első megjelenését – még eredetileg ffremason formában – 1375-re tartják, és kezdetben a céhektől független, később a céhbeli privilégiumokat élvező, nagy szaktudású kőművesmestereket értették alatta. A kifejezésnek egyéb értelmezése is ismeretes. A társaság eredetét illetően számos mitikus, azt az ókori világhoz kapcsoló magyarázatot ismerünk, így eredeztetik a jeruzsálemi templom építőitől (Hiram), akik bölcsességét a templomos lovagrend, a katedrális-építő céhmesterek, majd a rózsakeresztesek közvetítik a szabadkőműveseknek.

wikipédia

Boross Péter: Lehetnénk királyság is.

Ismét kiállt a Szent Korona alaptörvényben való szerepeltetése mellett, és arra a felvetésre, hogy "most akár államformát is válthatnánk", úgy reagált: "Hitem szerint lehetnénk királyság is"

1. rész

2. rész

"Amit fülbe súgva hallotok, azt háztetőkről hirdessétek. "

Máté 10.27

3. rész:

részlet

Orbán Viktor mellől kíméletlen szakszerűséggel eltávolítottak, mintahogy Torgyán József mellől is eltávolítottak, amikor önkényesen kihúztak a képviselőjelölti listáról (Bártfay Béla megismeréséből sem lett semmi). Pedig mindkét ismeretséget magam szereztem, és ők „vették el” tőlem a bárminemű kibontakozás lehetőségét. Most már ugyebár csak az a kérdés, hogy mindezek a gazemberségek – Orbán, Torgyán (és Atkári) tudtával történtek-e, vagy éppen, hogy akaratuk ellenére? Mindez lehetne puszta „véletlen” is, ha a leírt történéseket nem követte volna legalább újabb négy, de úgy néz ki, hogy még egy ötödik is, épp most van folyamatban.

Ennyi véletlen fizikai lehetetlenség…

Valamikor 8-10 évvel ezelőtt spontán úgy láttam, hogy a Jobbik Magyarországért Mozgalom elnöke, a Kovács Dávid „tiszta tekintetű”, értelmes, szimpatikus fiatal politikus, akivel elvileg adva lenne a lehetőség, a remény Magyarország újjáépítésére. (Annak idején ugyanilyen indíttatásból és „körülmények között” ismerkedtem meg személyesen Orbán Viktorral is. Csak a vakolók „levakartak” róla…) Telefonon lebeszéltük, hogy mikor, hol találkozunk. A lakásától párszáz méterre, egy padon; - azután felmegyünk hozzá. Miközben vártam rá, egy ügynökre lettem figyelmes, aki engem figyelt az újságja mögül. Amikor már várható volt a Dávid érkezése, váratlan fordulattal elébe mentem; éppen szembe is találkoztunk – „a megtévesztett ügynök” pedig nem tűnt fel újból. A lakásán újabb meglepetésként egy felvételre bekapcsolt magnó fogadott, amit – amíg Dávid a mosdóba ment – szépen, feltűnés nélkül leállítottam. Dávid illúziónak – komolytalan ficsúrnak – bizonyul. A beszélgetés vége felé kiderült, ugyanazok a bölcs tanácsadók „abriktolják, instruálják és szponzorálják”, akikről – a cím szerint – már annyit írtam. Nincs új a nap alatt. Egy-két éve „kaptam a hírt”, hogy a Jobbik „megszabadult láncaitól”, s nem csak például Molnár Tamástól váltak meg, de a Dávid leváltásával egy füst alatt ejtették azokat a vén vakolókat is, akik „a templom-és kultúraépítés civil leple alatt” leginkább a társadalmi folyamatok manipulálásával, saját pecsenyéjük sütögetésével, vidám fejvadászattal – egyszóval politikai oldás-kötéssel, szakszóval: vakolással foglalkoznak. Amikor utána néztem, hogy „verifikáljam” a kapott örömhírt – semmit nem hiszek el látatlanban - kiderült, hogy ez csak afféle kedvderítő, „öntuningoló” féligazság. Például még ma is, változatlan hevességgel a Jobbik vezetősége körül sertepertél az a tényleges állományú „titkosügynök”, akit állítólag még a Viktor „telepített” a vezetőség közelébe. (Emellett tudomásomra jutott még az is, hogy a Dávid továbbra is jelentős pártpénzek felett diszponál.) De nem is ez a lényeg, hanem az, hogy a vakolók a Dávid mellől is eltávolítottak, így folytatódhatott tovább az a rontás, amit én talán megakadályozhattam, enyhíthettem volna.

Csányi Sándor és Orbán Viktor

Csányi Sándor, magyar közgazdász, bankár, üzletember. A rendszerváltás előtt a Pénzügyminisztérium munkatársa volt, majd a bankszektorban helyezkedett el. 1992-től az OTP Bank elnök-vezérigazgatója.

Magyarország egyik leggazdagabb emberének számít.

1983-ban a Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Minisztériumba került mint osztályvezető, 1986-ban a Magyar Hitelbank főosztályvezetője, majd 1989-től az Országos Kereskedelmi és Hitelbank stratégiai vezérigazgató-helyettese lett. 1991-ben Csepi Lajos, az Állami Vagyonügynökség (ÁVÜ) akkori vezérigazgatója felkérte Csányit a Budapest Bank (BB) elnök-vezérigazgatói posztjára.
1992-ben a OTP Bank Rt. elnök-vezérigazgatójává nevezték ki. Először átalakította a bank vezetését, majd a privatizáció után is megtarthatta tisztségét és jelentős tulajdonrészt szerzett a vállalatban. 1997 és 2008 között a Magyar Bankszövetség elnökségi tagja volt.
Banktevékenységén túl 1998-ban rövid ideig a Malév felügyelőbizottságának elnöke volt, később az Europay (1998-től), a Tiszamenti Vegyiművek Rt. (1998–1999), a Matáv Rt. (2000–2003) igazgatótanácsának tagja volt. Emellett több éven át a Mol Rt. igazgatóságának alelnöke. Emellett 1997 és 2000 között a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara, valamint 2002 és 2008 között a Magyar Közgazdasági Társaság alelnöke volt. 2002-ben a Vállalkozók Országos Szövetsége társelnökévé választották. 2003-tól a Prima Primissima-díj kuratóriumának elnöke. 2004-ben a Nyugat-magyarországi Egyetem címzetes egyetemi tanárává avatta. 2010-ben a Magyar Labdarúgó-szövetség elnökévé választották.
Befektetési portfóliója az elmúlt egy évtizedben egyre terebélyesedett: a borászattól, a hús- és tejipartól az ingatlanokon át a telekommunikációig számos vállalatot vett, és működtet. 2004-ben 75%-os tulajdont vásárolt a Magyar Lőszergyártó Rt-ben, 2005 januárjában százszázalékos tulajdonosa lett a légijármű-kölcsönzéssel, illetve nem menetrendszerű légi szállítással foglalkozó Alexand-Air Kft.-nek. Nathaniel Rothschilddel 2005 augusztusában megvásárolta a Demján Sándor vezette Trigánit 25%-os tulajdonhányadát. Tulajdonában van a Sole-Mizo Zrt., a Délhús és más élelmiszer-ipari vállalat is.

Az elmúlt években feltűnt a Fidesz közelében egy új politikus, aki személyiségében kezdettől fogva igen ígéretesnek látszott. Annak idején levelet írtam neki, megkerestem a titkárságon – se kép, se hang. Semmilyen visszajelzés nem jött, semelyik kapcsolat-felvételi kísérletemre. Ezt a nagy tartózkodást semmi nem indokolta. A tapasztalatom egy ideje az, hogy a teve könnyebben jut át a tű fokán, minthogy én a közelébe juthassak egy-egy ígéretes, új politikusnak. Olyannak, akit még nem rontottak meg. (Akit meg már igen, annak már nem akarok a közelébe kerülni…) Ennek az esetnek igen komoly, ezúttal „fordított” előzményei voltak. Megkerestek régi ismerőseim, akik miután apránként minden jövedelemtermelő munkámtól megfosztottak, elérkezettnek látták az időt egy megalázó feladat felajánlására, azon ostoba/önhitt vélekedésükben, miszerint a lepusztított egzisztenciájú „másként gondolkodó” nincs abban a helyzetben, hogy a bármily’ megalázó „munkát” visszautasítsa. (Nem tudják elképzelni, hogy létezhet ember, akit semmilyen helyzetében nem lehet megvásárolni. Ismét tévedtek; - nem én vagyok az „Özvegy Fia”, aki az ő segítségükre rászorul.) Barátaim is azt tanácsolták, menjek csak el a hívásra; legyek résen, de a judíciumom – a Jézus-hitem - úgyis megvéd minden eltévelyedéstől. (Hagyjam, ezúttal hadd jöjjenek elő a farbával.) Előjöttek a farbával: készítsek egy lejárató tanulmányt, hogy valakit a leírt „tények” – ezeket ők prezentálják, nekem „csak” tanulmányformába kellene öntenem – alapján le lehessen váltani. Háromszázezer forint üti majd a markomat, ha a tanulmányt jól megírom, vezette elő „az ellenértéket” a jól ismert József nádor. „Az Elnök azt üzeni, hogy becsüld meg magad, és akkor máskor is lesz majd munka.” – mondta még. Mellesleg elmesélt egy látszólag egyáltalán nem a tárgyhoz tartozó történetet – ugyan, honnan is szedhette? -, hogy valaki, aki ellene szegült a kábítószer-terjesztésnek, saját nyomozótisztje fejét találta meg egy reggel a háza előtti kukájában. Azonnal átláttam, miről is van szó. A következő választ adtam a nádornak „a kedvező ajánlatra”, kapásból: „Kérlek, mondd meg az Elnöködnek, hogy ez az ajánlat ajándéknak túl kevés, munkának pedig túl sok.”

nincs kép sehol

Gábor József,
Antall oktatási helyettes államtitkára, Orbán egészségügyi államtitkára

Azzal otthagytam és hazamentem.

De most jön a csattanó!

Hónapok elteltével hallom ám a hírekben, hogy az, akit nekem „el kellett volna intéznem” a 300 ezer forintos tanulmánnyal – hirtelen emelkedik ám felfelé a Fidesz-ranglétrán! Felfelé bukott, ahelyett, hogy leváltották volna! Utána a közelébe akartam kerülni, mert az ilyen becsületes, jóravaló ember mellett lehet ám igazán kívánatos dolgozni! De, mint már bemutattam – egyszerűen nem juthattam a közelébe: talán azért, nehogy a korábbi történetet elmesélhessem neki, talán másért. És ez a más az, ami igazán elgondolkodtató. Ugyanis ez a fiatal ember, amikor egy új, a korábbinál sokkal ígéretesebb karrier kézzelfogható közelsége sejlett fel előtte; - nem megnyílt, nem kinyílt, s nem lett új élet-energiák büszke birtokosa, hanem épp ellenkezőleg. Megöregedett, kiüresedett, ambíció-nélkülivé, bizonytalanná, tanácstalanná vált és elveszítette minden korábbi hitelét. Pár hónap alatt láthatóan 10-15 évet öregedett; - addig feszes arcbőre ráncossá, fonnyadttá, viaszsárgává vált, addig magabiztos tekintete enerválttá, riadttá, elfáradttá, paranoiássá silányodott. Percre lehetett tudni, mikor is léptethették be a Rendbe. Megfogták valamivel. Vagy keményen ráijesztettek. S többé már nem az az ember volt, mint korábban, csak a valamikori önmaga halvány utánzata. Egy mankurt lett.

Nem sokra megy vele ezek után a Fidesz, 2010-ben…

Orbán Viktor Széles Gábor intim zónájában - vagy fordítva.

Proxemika

3,6 m felett nyilvános zóna
Ez a távolság az, amikor nagyobb létszámú idegen emberekhez intézzük szavunkat / ha van hozzá elég hely /
1,2-3,6 m társadalmi zóna
Ekkora távolságban állunk idegenektől, a nálunk dolgozó szakemberektől, és mindazoktól, akiket nem ismerünk eléggé.
46cm-1,2 m személyes zóna
Ekkora távolságban állunk egymástól hivatalos és társas összejöveteleken, baráti találkozókon.
15-46 cm intim zóna
az ember, mintha a saját tulajdona lenne, úgy őrzi ezt a zónát. Csak az egyénhez érzelmileg közel állóknak szabad behatolniuk ide.
szoros intim zóna: ez a 15cm-en belüli távolság, ide szinte fizikai érintkezés során hatolhatnak be szüleink, gyerekeink, házastársunk, közeli barátunk, közeli rokonunk.

Széles Gábor magyar üzletember 1945-ben született. 1981-ben alapította meg a Műszertechnika Rt-t. Azóta a magánvállalkozók világában dolgozik. Meghatározó tulajdonosa még a Videotonnak. 1990 óta a Magyar Gyáriparosok Országos Szövetségének az elnöke. 2005-ben megalapította az első magyarországi gazdasági televíziót, az Echo TV-t. Ugyanebben az évben megvette a Magyar Hírlapot is. A Napi Gazdaság listája szerint az ötödik leggazdagabb magyar ember volt 2007-ben

A harmadik esetről most csak annyit – „az ügy” még nem teljesen lezárt. „Adok még” a szóban forgó fiatalembernek 6-8 hónap „laufot”, utolsó elméleti esélyként, hogy megszabaduljon a Jobbiktól levetett, importált bölcsei félrevezető tanácsaitól. Mindenesetre álljon itt, legalább részleges „eligazításként” egy részlet egy barátomnak – uram-királyomnak – szóló levelem tervezetéből, amelyet épp’ erről írtam; mi is zajlik ma Magyarországon a politika elfüggönyözött színpadának hátterében. (Az idézett szöveg részben visszautal egy korábbi témára, az „elharapózó” templomépítésre is.) „A kalocsai érsek által negatívan véleményezett, egyházi engedély nélküli templomépítés népi kalákában egyfajta „ökumenikus” pótcselekvési mánia (vö. Bethlen Farkas, Verőce polgármesterének templom-projektjével is), amit magam is értelmetlen erőfecsérlésnek tartok. Egyrészt azért, mert bármely templom felépítése legyen az illetékes egyházak és az állam együttes feladata, másrészt azért, mert Isten bennünk lakik, és nem a bármily’ ökumenikus kövek között. Mellékesen megjegyzem, hogy a „templomépítés” nem kevés részben egy gnosztikus-szabadkőműves „mánia”, amivel az okkult társaságok tagjai a hitetlenségük miatti frusztrációjukat, lelkiismeret-furdalásukat vezetik le, illetve kompenzálják, ami nem baj, csak a hívő tömegeket ne manipulálnák ilyen látszattevékenységekre. Megjegyzem még, hogy a templom-építésekben Makovecz Imre (a Magyarok Szövetsége Bölcsek Tanácsának tagja, teozófus, templomos lovag, önjelölt hazamentő forradalmár, építész, filozófus, stb.) és Bethlen Farkas (a Sárkányrend tagja) a „főszereplők”, ami engem más szempontból is elgondolkodtat. Vass Istvánnak mindenben igaza van! Vukics Ferenc láthatólag „nem vall színt” – a meghirdetett, pártok nélküli Magyarország közeli víziója egy ártalmas és félrevezető utópia, aminek a közeljövőben semmi realitása nincsen -, és ez tovább erősíti a vele/velük szemben táplált aggodalmakat, gyanúkat. Miért nem üldözik a posztkommunista hatóságok a Magyarok Szövetségét, és magát, Vukicsot? Mert ennek a mozgalomnak a népet félrevezető tevékenysége a terveikbe szépen beleillik. Ameddig Vukics Feri lóháton bevezeti a talpas (gyalogos) magyar főerőket céltalanul, parttalanul és pártatlanul bolyongani a sűrű sötét erdőbe, addig az állig felfegyverzett szolgálatok gondtalanul lekaszabolják a Gárda nélkül maradt Jobbikot. Konzisztens kis mesterterv (mastermind) ez! A Jobbik a Fideszt gyengíti, 2010-re esetleg már jóval 50 % alá; a MSZ direkt mind a kettőt… Ez bolsevik/szabadkőműves „divide et impera”, semmi több.”

Végjáték a KAPU-ban

Több, mint 10 évig voltam a KAPU állandó főmunkatársa.
Amikor úgy egy jó évvel ezelőtt megjelent az első templomosokkal foglalkozó cikkem a KAPU-ban, Brády Zoltán főszerkesztő egy tőle szokatlan lábjegyzetet fűzött „A magyar Agartha” című íráshoz, az első oldal alján: „Czike Lászlónak bérelt helye van a lapnál.” – ő tudta, miért van szükség erre, az irántam való végtelen, meg nem szűnő lojalitását deklaráló főszerkesztői kitételre… Node eljött a baljós 2008-as esztendő, amelyik a KAPU pénzügyi csődjét hozta. Decemberben megjelent a lapban a „Katolikus templomosok” című írásom, amelyik bemutatta, hogy „nem minden arany, ami fényezi magát”. Már októbertől, több „hamis” szponzor is feltűnt a láthatáron. Megjelent Brádynál a Makovecz-Zelnik duó és jelentős anyagi támogatást ígértek (a KAPU-nak nagyjából évi 12 millió forintra volt szüksége). Node korántsem ingyen! Három millió forintot ajánlottak fel – a pénz valami ködbe burkolózó külföldi átszállással érkezett volna -, azzal a feltétellel, hogy engem el kell távolítani a KAPU-tól. Miért támogassanak egy olyan lapot, amelynek a főmunkatársa időnként az ő leleplezésükkel foglalkozik? - kérdezték Brádytól. Szerintem ezt minimum „árukapcsolásnak” hívják, és az erőfölénnyel való visszaélésnek a másik szorult anyagi helyzetében. Ami mellesleg a közvetett cenzúra egyik szép, polgári, katolikus megnyilvánulása. De én tudok ennél csúnyább szót is. Körülírom: zsarolásra gondoltam. Az olvasóra bízom – mi történhetett. Mindenesetre Brády vezércikkében – az Olvasóhoz – név szerint megköszönte az anyagi támogatást mindazoknak, akik pénzt adományoztak a lapot kiadó Alapítványnak. A névsor beszédes. Engem természetesen kirúgtak. A KAPU viszont túlélt 1 évet.

Aki kicsit is ismeri már a vakoló dumákat, annak ez a tény (hogy Makovecz vakoló volt), automatikusan kiderül interjú-szövegeiből, amikből idézek is a blogon.

Azért "kiemelkedő építész" sok hazafi szemében, mert elhitték az ezt hangoztató (nagyrészt ön-)propagandát. És mert korunkban eleve nincs sok valóban normális építészet és sok álépítészethez képest esetleg fel se tűnik, hogy néha az övé kisebb rossz volt, vagy nem kisebb, csak másképp szélhámos. De az igazi hagyományos, organikus, népit folytató építészet világszerte agyon van hallgatva, el van nyomva, ezért a legtöbben nem is tudnak mihez hasonlítani. Kivéve persze a még létező régi épületeket, mert minden józan eszű ember látja, hogy azokhoz képest Makovecz éppúgy szélhámos, mint minden modernista-posztmodernista.

Természetesen a Vakoló Testvérek hagyják, hogy katolikus pap prédikáljon egyikük temetésén, mint ahogy semmi kifogásuk az ellen sem, hogy bármelyikük bármelyik egyház tagja legyen, ha más nem, formálisan. Az már sokkal súlyosabb kérdés, hogy ha egy katolikus pap tudja, hogy az elhunyt szabadkőműves volt, vajon részesítheti-e a szentségekben.

Bobkó Csaba

Nem véletlenül használtam az előbb a cenzúra kifejezést.

Az elmúlt 8-10 évben nagyjából minden nemzeti jobboldali könyvkiadónál megpróbálkoztam kézirataim kiadásával; erősen váltakozó sikerrel. 20-25 nyomdakész kéziratomból eddig 6, azaz: hat jelent meg. A kiadási arány eme nem túl hízelgő szintjét a legkevésbé sem terjedelmi, érdektelenségi, színvonalbéli, még csak nem is pénzügyi, megtérülési problémák vagy más szóval szponzorhiány okozta. Képzeljék el, még szponzor is lett volna, minden esetben! A meg nem jelenés oka mindig – egészen más volt. A cenzor. Csak ma egész másképp hívják, mint az átkosban. Ma mindennek bombabiztos fedőneve van. A jobboldali nemzeti könyvkiadók kb. 80-90 %-ához politikai, világnézeti, stb. szponzor vagy cenzor van beépítve – művészeti vezető, tördelő szerkesztő, könyvszerkesztő, olvasó szerkesztő, művészeti tanácsadó, stb. fantáziadús elnevezésekkel. Az ily’ módon tökéletesen lefedett cenzor az esetek nagy részében ugyanaz a személy. Mit gondolnak, ki lehet ő? Az eddig elmondottak alapján kizártnak tartom, hogy tévedjenek.

az Ökotáj című folyóirat meghatározó alakjaként ismert Zelnik József

Beavatás: olaj, kenyér és bor címmel Zelnik József akadémiai bemutatkozó estet tartott.

Elsőre ki fogják találni…

Na? …… ……

Talált!

Még 2001-ben, a „Testamen, Leonardo evangéliuma” című – egyik terjedelmes kritikai esszém tárgyát képező - könyv eszmei szerzője, Zelnik József etnográfus, a reinkarnált Templomos Lovagrend magyarországi nagymestere, egész oldalas interjút adott a Magyar Nemzetnek. Ebben többek között említést tett arról „… meg kellene vizsgálni a Máltai Lovagrend szerepét a magyarországi rendszerváltásban”. Sok minden tény, jel, dokumentum utal arra, hogy több titkos társaság is rezidens szerepet játszott "az átalakulás” eseményeiben – már ami a lovagrendeket illeti: a „templomos lovagrend” legalább annyira, mint a máltai. Azonban sokkal jelentősebb volt a „valódi titkos társaságok” szerepvállalása, a legkülönbözőbb lovagrendek nem meghatározó, inkább közvetítő, koordináló feladatokat láttak el. Így lettek „rezidensei” a titkos társaságoknak. Elsősorban a Grand Orientnek, amely - a szakirodalom szerint - úgy 230 éve az Illuminátusok végrehajtó szervezete. Oda-fenn kigondolják a társadalmi változásokat, a Grand Orient helyi szervezete pedig precízen végrehajtja a mesterterveket. Az elmúlt 230 év legfontosabb társadalmi „kataklizmáit” – az amerikai függetlenségi háborút, a „dicső” francia forradalmat, az 1848-as európai forradalmakat és szabadságharcokat, a párizsi kommünt, az oroszországi „nagy” októberi forradalmat, a magyar őszirózsás forradalmat és a „Tanácsköztársaságot”, a gyalázatos Trianoni Békeszerződést, sőt, az 1956-os magyar forradalmat és szabadságharcot, majd a kelet-európai „rendszerváltást” - mind-mind a Grand Orient páholy vezényelte le. A magyar „rendszerváltást” egy – hatásmechanizmusaiban előzetesen részletesen átgondolt és egyeztetett - „körpaktum” forgatókönyve alapján, mint politikai erők, az MDF és az SZDSZ hajtották végre, de mindegyik pártnak megvolt a maga speciális szerepe. (1) A politikai betonalapzatot a Komintern adta: az MSZMP, majd MSZP. (2) A változtatás tömegmozgalmát: a „nemzeti” Grand Orient - a ‘48-as MDF. A folyamatba épített „gondolatkontrollt” a Libintern: az SZDSZ. A Szép Új Világrend, a jövő csíráit az illuminátus világállami elit: a későbbi évek kormányzási feladataihoz fokozatosan felnövekvő Fidesz.

Az interneten már legalább 15-20 éve megtalálható két hiteles, a Történeti Hivatal pecsétjével is ellátott titkosszolgálati jelentés. A dokumentumok: 880212 firefox doc. és 830209 firefox doc. Az előbbi hivatkozott linkje:http://www.galantai.hu/festo/1988/880212.html,

a második különösképpen nem érdekes, mert „az ügy” szempontjából nem tartalmaz új információt. A dokumentumok hitelesek, hiszen az eredetijük megtalálható a Történeti Hivatalban. Aki ezeket a dokumentumokat feltette az internetre, az pontosan tudta, mit csinál: a memorandumokkal figyelmeztetni akarta a kutatókat, rajtuk keresztül az egész magyar társadalmat: nehogy elhiggyék, elfogadják majd a legújabbkori hamisító történelem-újraírás összes szerecsenmosdató hazudozását, mert minden eltüntető igyekezet ellenére maradtak fenn dokumentumok, melyek hitelt érdemlően bizonyítják, Magyarországon nem történt igazi rendszerváltás, csak annyi, hogy újrafestették a cégért. Az ÁVÓ-sokból személyzeti főnökök, fejvadászok és politikusok, a demokratikus választási szabadság, a demokrácia őrei lettek, a párttitkárokból, s az „átkos” rend kontraszelektált szellemi elitjéből tőkések, hivatásos nemzetközi csalókból és rablókból privatizátorok és bankárok, a titkos ügynökökből hazaárulók, politikai titkos társaságok tagjai, vagy szabadkőművesek lettek. Mindez – mármint az intézményesített hazaárulás - ráadásul „kvázi-dinasztikus” joggá és kötelezettséggé vált; egész családok „álltak át”, és lettek pandúrból rablók, s vice versa. Az új rendszer káder-arculata, gyökerei, indíttatása, céljai, uralmi technikája is változatlanul ugyanaz, mint 1990 előtt volt.

Tarlós István (Budapest, 1948.) mérnök, politikus, 1990 és 2006 között Budapest III. kerülete (Óbuda) polgármestere, 2010 óta Budapest főpolgármestere, 2010-ben rövid ideig országgyűlési képviselő.

1989-ben belépett a SZDSZ-be, Óbudán többször is ügyvivőnek választották és 1990-ben az SZDSZ és a Fidesz közös jelöltjeként Óbuda-Békásmegyer polgármestere lett.

1994 nyarán - gondolkodási és értékrendi különbségek miatt - kilépett az SZDSZ-ből, mivel nem tartotta elfogadhatónak az SZDSZ politikájának változását. Azóta is párton kívüli közéleti személyiség. Függetlenként és a polgári pártok támogatása mellett Budapest III. kerületében 1994-ben, 1998-ban és 2002-ben is újraválasztották.

Kerületi polgármesterként még 2001-ben szerződést kötött a Sziget Fesztivál szervezőivel, amely többek között tartalmazta azt a kiegészítést, miszerint:

„Az évek óta sikeres Pepsi Szigeten a fiatalkorúak védelmében, de a másként gondolkodók biztonságának érdekében is, semmi néven rendezett homoszexuális jellegű felvilágosító, vagy egyéb címen folytatott műsorok nem lesznek. Az elnevezés e tekintetben közömbös. A lényeg, hogy a Diáksziget az legyen, ami, Zenés, kulturális fesztivál.”

A szerződés ellen több melegszervezet tiltakozott, a II-III. kerületi bíróság pedig ideiglenes intézkedéssel hatályon kívül helyezte, később pedig diszkriminatív és ezért alkotmánysértő volta miatt megsemmisítette a vitatott szerződéskiegészítést.

Milliós drogfogás a Szigeten

Huszonnyolc embert fogtak el a rendőrök a Szigeten kábítószerrel visszaélés miatt. A lefoglalt drogok összértéke több millió forint. A BRFK összesen 321 bűncselekményről szerzett tudomást a fesztiválon.

A rendőrség összegzése szerint, az idei Szigeten négyszer több volt a drogos, mint korábban.

Demszky nyomdokain Tarlós: ő is helyet ad a melegolimpiának - a kormány támogatásával (helyet ad, de "nem támogatja")

Klaus Wowereit berlini főpolgármester Demszky támogató levelére hivatkozott Tarlós Istvánnak küldött emlékeztetőjében. Azt nem tudni, hogy Wowereit miért tartotta fontosnak a levél elküldését, a melegolimpia bármilyen okból történő lemondása ugyanis óriási nemzetközi botrányt kavarna - Tarlósnak pedig ehhez nincs bátorsága.

Nem nehéz bizonyítanunk a letűnt rezsim és az újsütetű „liberális polgári demokrácia” közötti nyilvánvaló egyenes-ági leszármazást, „genetikus-evolúciós” összefüggést, „csak” meg kell találnunk azokat az „átmeneti személyeket”, hiányzó láncszemeket, akiknek a múltja – 6-os kartonja, munkadossziéja, mai identitása, szabadkőműves belépési nyilatkozata, stb. - megmutatja: kik, milyen célrendszer szerint, milyen személyi összefonódások mentén, milyen cinkos bűnszövetkezetben vezényelték le a XX. század legnagyobb tömeges politikai átverését, és vitték bele gátlástalanul Magyarországot olyan gazdasági, pénzügyi, jogi, morális és kulturális zsákutcába, melyből könnyen lehet, hogy soha többé nincs kihátrálás.

Demján Sándor igazgató (a képen balra) bemutatja a Skála Budapest Nagyáruházat a pártállami vezetőknek 1976-ban.

A 2009-es felmérések szerint Demján Sándor 300 milliárd forintot érő vagyonával megelőzte Csányi Sándort, akit az elmúlt években a leggazdagabb magyarként tartottak számon.

1986-90 között a Magyar Hitelbank elnöke volt, továbbá az alapítók egyike, Demján Sándor ügyvezető elnöke az egyik legnagyobb magyar munkáltatói szervezetnek, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének (VOSZ), valamint elnöke a takarékszövetkezetek érdekvédelmi szervezetének, az Országos Takarékszövetkezeti Szövetségnek (OTSZ). stb, stb

Az említett internetes jelentés – 880212 – tehát 1988. február 12-én kelt, oly’ időben, amikor már kéngőzt okádtak a rendszerváltó proto-páholyok titkos vegykonyhái, példának okáért lázasan folyt az MDF nevű grandorient-mozgalom szervezése, azzal a félrevezető jelszóval, hogy ez csak egy vegytiszta mozgalom, pártokon kívül és felül álló civil szerveződés, amely sohasem fog párttá alakulni. A történelem kifejezetten önmagát ismétli! Mert most, amikor már megint csak „a küszöbön áll” egy újabb rendszerváltás – óh, Istenem, add, hogy valamiképp ebből kimaradjanak a szabadkőművesek!, bár erre szinte semmi reális reményünk nem lehet -; megint csak van egy mozgalmunk, amelyik pártokon kívül és felül áll, és „soha” nem akar választási párttá alakulni - és ez a Magyarok Szövetsége… És a szervezői, vezetői között ott találjuk Antall József egykori híveit – pl. V. D. Gy. -, szabadkőműveseket, ügynököket, vagy legalábbis olyanokat, akikre egyszer-többször már rávetült a gyanú árnyéka… A történelem megy velünk tovább ugyanazon a vasúti vakvágányon, és mint örökös masinisztát, visszük magunkkal a Zelnik nagymestert is, „testvéri betyárbecsületből” az összes démoni kreatúrájával együtt, és teli torokból harsogjuk, vele együtt a szörnyű idézetet az iszonytatóan blaszfém grafikákkal és istentelen szövegekkel teli könyvéből: „Úgy vélve (MSZ, Vukics, stb.), hogy legyőzték az előző hatalmi szerkezetet, nem veszik észre, hogy a metafizika ördöge már rohan is velük ugyanabba az irányba.” Prófétai szavak ezek…

vegyünk most idézeteket a jelentésből.

Szerepelnek benne valódi, feltehetőleg volt ügynöki és mai politikusi személynevek, pl. Klaniczay, Galántai, Demszky, T.G.M., Zelnik, stb. – és ügynöki (III./III.) fedőnevek, mint pl. Hindu, Festő, Firkász. Próbáltam „ötlet-börzét” rendezni, vajon kiket takarhatnak ezek a találékony szerzőre valló ügynöki fedőnevek, és bevallom, sokra nem jutottam, mert a legképtelenebb kitalációk születtek: egyik főszerkesztő barátom például nem átallotta valószínűsíteni, hogy szerinte a Hindu – a bőrszíne alapján – egyenesen Csoóri Sándor lehet, aki ugyebár annakidején – azóta megboldogult - Antall Józsefet belavírozta az MDF hajójába, épp még idejében, hogy nagybetegen „rendszerváltó” miniszterelnök lehessen.

Csoóri Sándor

Volt fideszes államtitkár barátom kerek-perec megkérdezte tőlem, kik lehetnek „élőben” a jelentésben szereplő, ilyen-olyan megnevezésű személyek. Mondtam neki: van egy jó barátom, aki kutató a Történeti Hivatalban. Ezeket a tényeket személyesen ő kutatta ki, de nem publikusak, mert esetleg bántódása is eshet… „De esetleg menj fel a netre, s nézd meg, ki is az a Bodor Ferenc, Halász Péter…, Zelnik Katalin… Ha jól emlékszem, a Firkász éppen az egyik, akit most említettem. A Festő azt hiszem, maga a Galántai … vagy a Klaniczay… Megfejthető összefüggések ezek…”

„Értékelés:

"Firkász" jelentése helyi értéku operatív információkat tartalmaz.
A célszemélyekkel folytatott beszélgetések során egyre több, bizalmas jellegu információt tárnak fel elotte.

Intézkedés:

A keletkezett információkat hasznosítjuk a "Festo" és a "Hindu" fn. bizalmas nyomozásokban.

Feladat:

A tmb. Zelnik József révén szerezzen adatokat az 1988. február 26-án a "Selyemgombolyítóban" megrendezésre kerülo üléssel kapcsolatban, melynek célja a "Demokrata Fórum" elokészítése.

Molnár József r. hdgy.

Nytsz: 6/3-120/1988.
Készült: 3 pld-ban
Kapja: 1. pld "M" do.
2. pld "Hindu" do.
3. pld "Festo" do.”

Az idézet – a jelentés vége. A „kint, mint fent” záró rendelkezések.

„Ez egy szigorúan titkos jelentés, ami nagyjából mellébeszélés – a lényeg az MDF. Nem, Skultéty Sanyi egyik se. – írtam a barátomnak. - Őneki nem kellett álnév, belbiztonsági őrnagy vagy ezredes volt. Te még nem jöttél rá, hogy ez az egész „demokratikus” rendszer egy nagy kamu? Hát ezek a szocik még egymás ellen is nyomoznak, és nem is csak falból… Az utolsó, igazából egy bonyolult kérdés. Zelnik utálja Orbánt. Orbán nyilvántartja, mint olyan személyt, aki, mint hírlik – maga hirdeti, saját magáról! -, még az aktuális miniszterelnöknek is adhat direkt utasítást, társadalmi krízis esetén. Kényszerből „támogatja őt”, mert egyrészt fél tőle, másrészt talán ő a magasabb sarzsi. Prieuré de Sion. Szeretettel: Laci.

Utóirat: Menj fel erre a cikk végén található linkre!http://www.galantai.hu/festo/1988/880212.html”

Barátom Magyarország-stratégiája

Elküldte nekem nagyívű ország-stratégiáját. Válaszom az alábbi:

„Ez – mint stratégiai terv – tényleg gyönyörű és hibátlan logikájú.

De mi legyen a követendő taktika, amikor ma a következő alternatív rémképek vetülnek elénk: (1) Orbán Viktor és a Fidesz esetleg 52 %-kal győz 2010-ben. Egyik oldalról az MSZP, másik oldalról a Jobbik fogja gyengíteni, és fél év alatt meg is buktatják az eurokommunisták és a hitelezők tökéletes együttműködésével. Akkor kitör a totális ország-anarchia és a zavarosban halászók szétviszik maradék mindenünket. (2) A Jobbik annyira megerősödik, hogy a Fidesz nem tud nélküle Kormányt alakítani. Gyurcsányék kikiáltják az új kormányt rasszistának és behívják az antant atlanti csapatait. Vagy – ha másképp nem megy – a Gazpromon keresztül az oroszokat. (3) A Gyurcsányék nem adják át a hatalmat 2010-ben senkinek. Vagy az IMF-hitelek (vö. választási osztogatás) segítségével, vagy polgárháború kirobbantásával, újra „győznek”. A Jobbik azért van kitalálva, hogy Orbánt gyengítse. A MSZ azért van kitalálva, hogy Orbánt is, és a Jobbikot is gyengítse. Ez a szabadkőműves-kommunista ármány lényege. Ez nem vicc! Ha meg mindenkit gyengítenek – a liberálisok erősödnek; s övék a hatalom.

Oszd meg és uralkodj. Nagyon „jól” csinálják…”

Nem jött viszontválasz.

Magyarországon 300 szabadkőműves páholy működik.
PÁHOLYOK: GRAND ORIENT francia
B"NAI-BRIT, USA
Martinovics, francia
PALLAS, német

1 Áder János francia FIDESZ
2 Balsai István PALLAS (német) MDF

5 Bauer Tamás B"NAI-BRIT (USA) SZDSZ
6 Bokros Lajos PALLAS (német) MSZP
7 Bolgár György B"NAI-BRIT (USA) MSZP
8 Boross Péter PALLAS (német) MDF KGB
9 Dávid Ibolya B"NAI-BRIT (USA) MDF
10 Demján Sándor B"NAI-BRIT (USA) Trigránit
11 Demszky Gábor B"NAI-BRIT (USA) SZDSZ
12 Donáth Ferenc PALLAS (német) MSZP Evangélikus Lelkész
13 Elek István PALLAS (német) MDF
14 Eörsi István B"NAI-BRIT (USA) SZDSZ
15 Eötvös Pál PALLAS (német) MSZP Népszabadság
16 Eszterházy Péter francia SZDSZ
17 Farkasházy Tivadar B"NAI-BRIT (USA) SZDSZ
19 Glatz Ferenc PALLAS (német) MTA
20 Horn Gyula PALLAS (német) MSZP
21 Isépy Tamás francia KDSZ
22 Jancsó Miklós (francia) B"NAI-BRIT (USA) SZDSZ
23 Jeszenszky Géza B"NAI-BRIT (USA) MDF
24 Kapolyi László B"NAI-BRIT (USA) MSZDP
25 Keleti György PALLAS (német) MSZP MOSZAD
27 Kerényi Imre PALLAS (német) SZDSZ
28 Kiss János B"NAI-BRIT (USA) SZDSZ
29 Konrád György PALLAS (német) SZDSZ
30 Kónya Imre PALLAS (német) MDNP

34 Kőszeg Ferenc PALLAS (német) SZDSZ
35 Kukorelly István PALLAS (német) MSZP
36 Kupa Mihály PALLAS (német) CENTRUM
37 Lengyel László PALLAS (német) MSZP
38 Liebmann Katalin PALLAS (német) FkgP
39 Lovas István B"NAI-BRIT (USA) FIDESZ

40 Mádl Ferenc francia KE
41 Magyar Bálint B"NAI-BRIT (USA) SZDSZ
42 Makovecz Imre PALLAS (német) MDF
43 Martonyi János francia FIDESZ

45 Medgyessy Péter francia ME
46 Németh Sándor B"NAI-BRIT (USA) HIT
47 Orbán Viktor B"NAI-BRIT (USA) FIDESZ
48 Paskai László PALLAS (német) Pacific Biboros
49 Pető Iván B"NAI-BRIT (USA) SZDSZ
50 Pintér Dezső B"NAI-BRIT (USA) TV-2
51 Pokorni Zoltán francia FIDESZ
52 Popper Péter PALLAS (német) SZDSZ

54 Smidt Pál francia NOB

55 Sólyom László PALLAS (német) AJ
56 Suchmann Tamás B"NAI-BRIT (USA) MSZP Rabbi
58 Surányi György B"NAI-BRIT (USA) MNB
59 Surján László PALLAS (német) KDSZ
60 Szabad György PALLAS (német) MDF
61 Szabó Iván PALLAS (német) MDNP
62 Szájer József PALLAS (német) FIDESZ
64 Szentiványi István B"NAI-BRIT (USA) SZDSZ
65 Szörényi Levente PALLAS (német) MDF
66 Timár György PALLAS (német) FkgP
67 Torgyán József francia FkgP
68 Varga László B"NAI-BRIT (USA) FIDESZ CIA
69 Vértes Csaba PALLAS (német) GKI
70 Vizy E. Szilveszter PALLAS (német) MTA
71 Zwack Péter B"NAI-BRIT (USA) SZDSZ
72 Tamás Gáspár Miklós B"NAI-BRIT (USA) SZDSZ

forrás

Elbocsátó szép üzenet

Bizonyára emlékszik a Kedves Olvasó, amikor a József nádor így mutatott be a Dionüszosz-ünnep alkalmával, néhány ismeretlen „okkult” barátjának: „Czike László, szintén a Rendünk tagja.” Ez a furcsa, bizalmas „megelőlegezés” természetesen minden alapot nélkülözött. Soha nem voltam tagja semmilyen „Rendnek”. Az igazság az, hogy minden titoktól iszonyodom, hiszen a titkok által létezik ez a világ (Kabbala – a Fény Könyve); pontosabban a titkok miatt ilyen ez a mai való világ: kontraszelektált elitek, vérvonalak minden igazi isteni és emberi értéket eláruló harca szegény milliárdok ellen. A titok mindig rejtőzködést jelent; - olyan ismeretek birtoklásának a monopóliumát, melyek épp azt eredményezik, és mint illegitim állapotot tartják fenn, hogy egy maroknyi kisebbség – a beavatott elit – uralkodhat/uralkodik, a titkok létezéséről mit sem sejtő, óriási, naív-profán többség felett. Ráadásul épp’ a titkok létezése ad lehetőséget az egész társadalom manipulálására, konkréten az uralkodó kontraszelekcióra is, mert „a titkok” exkluzív ismerete hallatlan mértékű, ám teljesítménnyel nem megalapozott, így tisztességtelen előnyhöz juttatja „a beavatottat”, s lényegében oda vezet, hogy a társadalmi ranglétrán nem a tehetségesek érvényesülnek és válnak vezetőkké, hanem a sunyi, többnyire teljesen irracionális (hamis) titkok gyártói, kezelői és szaporítói. Hogy végül is kit tekinthetünk ma, a szó modern értelmében szabadkőművesnek? Igyekszem erre is elfogadható magyarázatot adni. Szabadkőműves „a hétköznapi nyelvezet” szerint mindenki, aki titkos társaság tagja. Szűkebb értelemben szabadkőműves az, aki az ősi rituálé szerint beavatott, és valamely elfogadott (legitim) páholy tényleges, aktív tagja. Hogy kik a tagok, az a legfőbb titok. Írásos bizonyíték, dokumentum híján a felismerést illetően csak a judíciumodra támaszkodhatsz. Ezt kell fejlesztened. Jézus Krisztus mondta: „Gyümölcséről ismeritek fel a fát.”. Alapvetően kétféle titok(rendszer) létezik: szakrális és politikai. Igen ám, de a modern titkos társaságok ezeket a titokrendszereket módszeresen és szándékosan összekeverik, hogy az egész misztikum lehetőség szerint teljesen áttekinthetetlenné váljék. Addig „semmi bajom” a szabadkőművességgel, ameddig afféle speciális „természetvallás”-ként – vö. a Világegyetem Nagy Építőmestere – személyiségfejlesztő tréningeket tart; apokrifokkal vagy nemlétező gnosztikus titkok megfejtésével „foglalkozik”, mert ez még mindig „pozitívabb” annál – habár a lelki drogfogyasztás is szörnyű ártalom! -, mintha a mai fiatal „gondtalanul és gondatlanul” a kábítószer, az alkohol, vagy egyéb önpusztító „élvezetek” rabjává válik, többségében egész életére. Azt mondom: a szabadkőművesség eddig a szintig nem több, mint egy téves vallás, amelyből majd egyszer kigyógyul, aki beleesett a „szakrális” csapdájukba. Az igazi probléma ott kezdődik, amikor „a Rend” a gnosztikus titkait kiterjeszti az egész társadalomra, és mint „minden titkok tudója” – vö. „Bölcsek Köve”, „Bölcsek Tanácsa” - megpróbálja átvenni a politika irányítását, azt hívén és elterjesztvén, hogy a Testvériség erre a legalkalmasabb, mi több, az egyetlen alkalmas. Azokat a szabadkőműveseket, akik arra esküdtek, azon dolgoznak, hogy közösségi akció-egységüket és eskü-kötelezettségüket ki-és felhasználva, politikai és kulturális értelemben manipulálják a spontán társadalmi folyamatokat, szlenggel kifejezve: „vakolóknak” hívjuk. Az a legsúlyosabb és a legveszélyesebb tévedés ebben a hamis (tév)eszmerendszerben, hogy egyrészt tagadja Isten privilégiumát az emberi lelkek felett, másrészt azt hiszi, hirdeti, hogy a Testvériségben a garádicsokon felfelé lépkedő ember automatikusan „bölccsé”, és egy füst alatt „istenivé” is válik. Hovatovább „a fixa ideájuk”, hogy a beavatás nélkül senkiből nem lehet bölcs, tehát aki nem lép be a Rendbe, az szükségszerűen megreked a szellemi fejlődés alacsonyabb szintjén. Mindez természetesen nem igaz, pusztán önreklámozó mákony. Arról nem is szólva, mikor már a Rend gyártja futószalagon azokat „a nélkülözhetetlen titkokat”, melyekből egy szó sem igaz, és csakis „a Rend” önmaga létezését és hatalmi megerősödését szolgálják. Nem vonom kétségbe, hogy létezhet/létezik olyan embertípus, aki számára „hasznosabb”, ha „egy Rend” tagjaként éli le az életét, mert így legalább nem „kallódik” el, illetve műveltebb emberré válhat, mint amilyenné egyébként válhatott volna. Bár vannak dolgok – a titkok -, amelyeket jobb, ha nem tud az ember fia, mert vagy becsavarodik, vagy egész életére a „titkok” rabjává válik, ami – mint mondottam – egyfajta szellemi kábítószer is lehet. Levelet váltottam Párizsban élő, idős magyar szabadkőművessel, aki már a 30. fokozaton állt, igen művelt, erkölcsös ember benyomását keltette és éppúgy világfolyamatokat manipuláló gazembernek tartotta Sir Winston Churchillt, mint jómagam. Itt van tehát a határ! A titkok ismerete sokszor nem bölccsé, hanem mohóvá és gátlástalanná tesz, attól függően, hogy az adott ember és az adott páholy mennyire „romlandó”. Ez az egész játék azért is veszélyes, mert az emberi természet gyarló, bűnre, s legfőképpen a kevélység bűnére hajlamos, és mint ilyen, könnyen elveszíti az önkontollját. Sőt, például szerződést köt „a metafizika ördögével”, ami nyílegyenes sugárút a pokolba; esetleg egy politikai nagykoalícióhoz vezet, magával, a kommunista Luciferrel (vö. Illuminátusok)…

Nos, hát csak lassan a testtel, Kedves „Testvéreim”!

Ilyen – elbocsátó szép - üzeneteket végképp ne küldözgessetek nekem, mint a legutóbbi is volt. Legújabban azt híresztelitek rólam, hogy én voltam/lettem volna az, aki közétek vágyakozott, és csak azért nem vettetek fel, mert nem bizonyultam méltónak a Testvériségre. Ez az üzengetés immár kifejezetten – nevetséges. Soha nem akartam „közétek” tartozni, sohasem tartoztam közétek, és soha nem is fogok közétek tartozni, mert önmagamon és a családomon kívül csak Jézus Krisztushoz tartozom, evilági „szervezetekhez” nem. Nos, nyugodjatok ebbe bele, békében, és menjetek békével!

Az Úr legyen veletek!

Vác, 2009. augusztus 17.

Zárszó

Nagyjából már 8-10 évvel ezelőtt létezett a Nemzeti Igazságtévő Bizottság, amelynek – ha jól emlékszem – tagjai voltak: Tőke Péter, Drábik János, Éliás Ádám, Tímár György, Síklaky István is. Amikor először beszéltem főszerkesztőmnek, Tőke Péternek a jelen írásomban foglaltakról, arra kért, mondjam el mindezeket a Bizottság előtt, ott majd kvázi jegyzőkönyvbe veszik, és vágatlanul megjelenik a Leleplezőben is.

Tisztelt Uraim!

Kicsit megkésve ugyan, de – íme, a „vallomásom”!

Czike László

Tőke Péter

Ikervár, 1945. jan. 1.
Író, újságíró
1972-ben (beszervezésekor) a Hétfői Hírek, később a Reform munkatársa volt. A rendszerváltás idején a Reform főszerkesztője. Több regényt is írt Peter Sheldon néven. (Nem azonos a sci-fi és meseregény író Tőke Péterrel)

Fedőneve: "Hidas"
Informátor, majd titkos megbízott minősítést kapott. (Az 1989-es iratokban titkos munkatársként említik, ami a legmagasabb fokozat volt a hálózati személyek közt.)
Beszervezésének dátuma: 1972. szept. 13.
6-os kartonja szerint "hazafias alapon" szervezték be, és "kulturális, tájékoztatás-hírközlés" vonalon foglakoztatták a BM III/III-4-c. alosztályon (elhárítás a "nemzeti" ellenzékkel szemben). Beszervezője és tartója Bolovits György r. hdgy. volt.
1977-től a III/III-5-a. alosztály foglakoztatta (elhárítás a Magyar Rádió és Televízió, az MTI, a MÚOSZ és az Írószövetség területén).

Nagy Imre és társai újratemetésének operatív előkészületei kapcsán azt a feladatot kapta, hogy információkat szerez a független lapok temetéssel kapcsolatos terveiről, és interjút készít a Reform című lapba. Lehetőleg Szilágyi Sándort, Hegedűs B. Andrást és az egyik özvegyet kellett megkeresnie a kérdéseivel. (Ezek az interjúk nem jelentek meg)
"Hidas", mint a Reform főszerkesztője, interjút akart készíteni a belügyminiszterrel is. A megfelelő háttéranyagokat a állambiztonsági szervek biztosították. Egy rövid interjú valóban készült is Horváth István belügyminiszterrel (és egy másik Kárpáti Ferenc honvédelmi miniszterrel), mellette "Puccs nélkül" egy másik cikke is megjelent. Reform, 1989. máj. 26. 4-5. o. A Reform jún. 2-i számának 6. oldalán is van egy interjú: "Horváth István hisz abban, hogy most is szót értenek" (nincs a szerző, de a mellette lévő cikket "A mi népünk nem ellenség" címmel Tőke jegyzi).

Az ÁBTL-ben nem lelhetőek fel dossziéi.
Ügynök múltjára 2005-ben derült fény.

a Leleplező főszerkesztője.

Tarlós: Feltétlen elismerés illeti Demszkyt

Tarlós István közölte, feltétlen elismerés illeti Demszky Gábort, aki húsz évig volt Budapest főpolgármestere. Hozzátette, a város pénzügyi helyzetét bizonytalannak tekintik, de minden más vonatkozásban átvehetőek a Főpolgármesteri Hivatal által készített átadás-átvételi anyagok. Az új főpolgármester megköszönte Demszky Gábornak az átadás zökkenőmentes előkészítését, és azt, hogy „húsz éven keresztül bajlódott Budapest vezetésével”. Tarlós elmondta, a megkezdett beruházásokat elegendő forrás esetén folytatják.

bújt az üldözött

2017. szeptember 10., vasárnap

Czike László: Rendszerváltó szabadkőművesek

Czike László: Rendszerváltó szabadkőművesek

Becsületsértési pert nyert Várhelyi András G. Nagyné Maczó Ágnes ellen

Elítélték a kisgazdaparti bűnbakját

2. rész:

makovecz kapu vona czike csoóri vukics zelnik

Kennedy a szabadkőművesekről

3. rész:

Milliós drogfogás a Szigeten

Tarlós: Feltétlen elismerés illeti Demszkyt

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése