2018. augusztus 22., szerda

Szellemsebész Mester Alapképzések Tandíjmentesen​





Szellemsebész Mester Alapképzések Tandíjmentesen


Szellemgyógyászat, szellemsebészet, pszichotronika képzések Pécsett, tandíjmentesen IFj. Csontos Vilmos tanításai alapján 2013. októberétől.

A tökéletességtől igen-igen messze mindannyian a végtelen fejlődés előtt állunk, Isten mégis szeret és elfogad minket már most úgy, ahogy vagyunk. Kész segíteni bárhol, bármiben és bármikor. Soha el nem fárad, soha nem mond nemet, nem hagy kételyt, nem hagy cserben. A temérdek probléma kapcsán, amivel az évek során szembekerültem Isten sok-sok kérdésre feltárta a választ, hogy a lehető legjobbat tudjuk kihozni önmagunkból. Feltárta, hogy kerülhetünk közelebb Hozzá, mitől érzzük jól magunkat, mit és hogyan kérjünk, hogy az asztrális, mentális, spirituális és lelki szinteken az egyensúly  létrejöjjön, mit tegyünk lelki fejlődésünk érdekében így  terjesztve dicsőségét. Ennek átadására kerül sor a tanfolyamokon.
2007-ben szereztem Ifj. Csontos Vilmos világhírű diplomás zselízi parapszichológus szellemesbésznél tanítói diplomát. Az induló szellemsebész mester alapképzések az Ő tanításaira épülnek, kiegészítve a tízenhárom éves korom óta felgyűlt spirituális tapasztalataimmal és az általam birtokolt szellemi-lelki segítségnyújtásra vonatkozó tudással, melyet a gyógyítások és válaszkeresések során Isten az elmúlt nyolc év során megajándékozott. A képzések során így megragadunk minden olyan ismeretet, ami Isten akartával összhangban áll és szélesíti a leendő terapeuta lehetőségeit a majdani segítsényújtásban. A képzések így a Keresztény és Védikus bölcsesség alapján, a mitológiák, szent iratok, valamint a különböző népek ősi lelki-szellemi gyógyítások kapcsán birtokolt ismeretei mentén széleskörű ismeretet nyújtanak tekintettel a csoport karmikus kapcsolataira és lelki vonzódására. 
Jelentkezési határidő a 2013./2014-es tanévre:  2013. szeptember 15.
A képzésre alkalmasnak ítélt jelentkezőket szeretném előzetesen megismerni és alkalmasságukat felmérni.
​​​
A képzés elvégzéséről Ifj. Csontos Vilmosnál vagy megbízott helyettesénél vizsga tehető, így hivatalos Szellemsebész Mester diploma szerezhető, mely önmagában feljogosít ezen tevékenység végzéséhez, valamint a tanítói szint tanulmányainak megkezdéséhez. A diploma külföldön bejegyzett, tehát hivatalos praktizálásra alkalmas.
​​Az első csoportba azok jelentkezését várom, akiknek "világmegváltó" késztetéseik vannak,  már alapvetően erős késztetést éreznek a spirituális gyógyításra, esetlegesen már most tudják, hogy spirituális tanítói vállalásuk van, készek lelkileg nemesedni, készek szembenézni gyarlóságaikkal és tévedéseikkel, erős szándékot éreznek ezek legyőzésére és hajlandóak ezért áldozatokat is hozni. Arra hivatottak, hogy közvetítsenek Ég és föld között, amit elve adott extrasense képességeik is alátámasztanak: belső látással, hallással vagy finomenergetikai érzékeléssel rendelkeznek.
A tanfolyamok előreláthatólag két-három havonta, szombati, esetleg vasárnapi napokon kerülnek megrendezésre. Az alapképzést a megszokottól eltérően legalább két évesre tervezem, ezután Ifj. Csontos Vilmosnál továbbképzésre kerül sor, majd ezek után van lehetőség vizsgát tenni nála vagy helyettesénél, ahol sikeres gyakorlati – elméleti vizsga után szellemgyógyász mesteri diploma megszerzésére kerülhet sor. Az alapképzés máshol rövidebb ideig tart, de szeretnék mindent amit fontosnak tartok magas szinten, valóban használhatóan átadni, olyan ütemben, ahogy az tényleg befogadható. A mesterképzés után négy fokozatú tanítói továbbképzés után tanítói diploma szerezhető. A két éves alapképzés feletti továbbképzéseknek díja van. Jelenleg, ha valaki tanítani szeretne, Ifj. Csontos Vilmos minimum öt év aktív pszichotronikus múltat, tapasztalatszerzést vár el.
A tanfolyamok finanszírozása kizárólag a tanulók adományaiból történik. Amíg Isten akarata szerint főállással rendelkezem, a tanfolyam díjtalan a terem bérleti díjának kivételével, melynek összege a képzésre alkalmas résztvevők számának arányában kerül megállapításra és a következő találkozó terem bérleti díjára is kiterjed, mintegy megteremtve annak lehetőségét.
A képzések fenntartása kizárólag adományok alapján történik, azon tanulók adományai alapján, akik támogatni kívánják a további képzések létrejöttét, lehetőséget teremtve a tanulás folytatására illetve tanulásra azoknak, akik szintén erre az útra kívánnak lépni, megtartva így a tanítási folyamat tisztaságát és nemességét.
Fentieken kívül bárki csatlakozhat és adományokat adhat saját lehetőségeihez mérten, lelkének esetleges késztetéséből az erre a célra létrehozott " Imával a lelki fejlődésért " Civil Közösség részére a képzések alkalmával vagy később bármikor, amennyiben támogatni szeretné ezen tevékenység folytatását illetve azon leendő társait, akik esetlegesen a terembérléshez szükséges ezen csekély összeggel sem rendelkeznek.

A szellemsebészet nem való mindenkinek !!

A tanfolyamokra kizárólag előzetes elbírálás,
alkalmassági felmérés alapján lehet felvételt nyerni.
A tanfolyam komoly szellemi képzéssel és mindenkinek saját karmájából és lelki alkatából adódóan
előre láthatólag erős mentális-pszichés hatásokkal járhat!
A képzést mindenki saját elhatározásából, saját felelősségére végezheti el.
Isten számos próbát állít a megtisztulás útján,
 azonban elmndható, hogy az elmúlt nyolc év során eddig minden karmikus helyzetet
képesek voltunk előbb-utóbb hatékonyan kezelni és megoldani,
legyen az bármilyen természetű a spirituális fejlődés ezen útján.
A tanfolyamra előzetes bemutatkozó levéllel lehet jelentkezni, majd jelentkezési kérdőívet kell kitöletni. Az alkalmasnak ítélt jelentkezőknek előzetes elbeszélgetésen kell részt venniük.  A felvételt nyertek írásban kapnak tájékoztatást.
A tanfolyamon résztvevők száma korlátozott .
Az érdeklődők illetve a jelentkezők bemutatkozó leveleiket
a  2013 őszén induló tanévre legkésőbb
2013. szeptember 15- ig "KÉPZÉS" tárgymegjelöléssel 
                                                  a mangoliget@gmail.com címre küldjék.​                                                           
„ A Mester csak a lényegtelenben (a tudásában) több a tanítványainál.
Nem felsőbbrendű, nem emelkedett, nem titokzatos, nem látványos,
 a legkevésbé sem nagyszerű, inkább egyszerű.
 Hibával teli, küszködő, kereső ember a fölény legkisebb jele nélkül.
Tanítványait nem magához köti, hanem magukhoz segíti őket. 
Tudja, hogy a megvilágosodás nem különbbé tesz,
hanem csupán a másik csodájának végtelen tisztelőjévé és szolgálójává. 
A mester arról ismerszik meg, hogy jobban tiszteli a tanítványait, mint azok őt.

Nincs felsőbbrendű és nincs alacsonyabb rendű.
 "Amint fent, úgy lent" – írja Hermész Triszmegisztosz a Tabula Smaragdinában.
 Minden Szent. 
Szent az Anyag, Szent a Szellem.
 Szent a parány, Szent az óriás. 
És százszor, ezerszer, végtelenül Szent az Ember. 
Minden ember, aki az érzékek rabságában sínylődő, téveszmés, tompult, az anyagi lét kábulatában vergődő, céltalan, az ego önös vágyait hajszoló, vegetatív szinten élő, felsőbbrendű tevékenység híján lévőnek tekinti a többi embert, (mindig a "másikat"), annak fogalma sincs az ember valódi méltóságáról. Ugyanúgy a felszín káprázatában él, mint az általa ostorozottak. Önmagát sem ismeri.„Felsőbbrendűsége" diadalzenéje elnyomja a szívének csak a csendben észlelhető halk dobbanásait. ​
Csak vergődő és szeretni vágyó szívek vannak. ​
A fölény elesettségünk kétségbeesett látszatmaszkja.
 A magunk és mások teljességének felismerés-hiánya. 
 A lényeg felismerésének tényleg vannak fokozatai.
Ám ezeken a fokozatokon való előbbre jutás
nem a titokzatosság ködébe burkolódzott elefántcsont-toronyba juttat,
ahonnan fájdalmas szánakozással, tekintünk le az értetlen, vak, alacsonyabb rendű emberekre,
hanem megtört szívünk csendes mélységébe jutunk, ahol nem az elítélés,
hanem a megértés és a másik lét-teljességének csodálata és tisztelete az alapállás. 
 ​
Titokra csak a hiány tart igényt.
 Amit a titok leple takar, az lehet fontos, érdekes, de egy biztos, hogy lényegtelen.
 A létezés lényege, a teljesség, leplezetlenül tárja fel magát. 
Ott van minden parányban, a porban, a bimbózó rügyben,
a nap ragyogásában, a borongó felhőben,
ránk köszönt a mosolyban, a szem pillantásában.
Vele egyesülünk minden falatban, kortyban, lélegzetben. 
 

A legnagyobb titok, hogy nincs titok.
Féltett titkaink - bármik legyenek is azok -
teljességvállalásunk hiányának szomorú sötétsége.
A titoklepel sebtakaró.
 ​
 A Szellemgyógyászat felé egyeseket
 hol a kíváncsiság hajt, hol a hatalomvágy.
 A kíváncsiság: megismerni a titokzatos erőket, 
a hatalomvágy: élni ezekkel az erőkkel. 
A szellemi létsík hatalmas erő lehetőségeinek megismerése
 végső soron ugyanoda vezet,  ​mint az anyagban feszülő óriási erők ismerete: lényegileg sehová.
 ​Csak a tudás növekszik, csak az ismereteink halmaza nő. 
Csak a felszínen leszünk többek, lényegileg nem. 
Ha a tudás a lényeghez segítene közelebb,
a nagy tudású emberek lennének a legboldogabbak. De tudjuk, nem így van. 
Tudásunk gyarapodásával csak eszköztárunk gyarapodik,  ​cselekvési lehetőségeink tágulnak. 
 ​
 ​
Léthazugságba süllyedünk, ha többnek érezzük magunkat a nagyobb tudás révén. 
Nem a javak - legyenek akár anyagiak vagy szellemiek - halmazának nagysága révén
vagyunk gazdagok vagy szegények, hanem azáltal, ami létünk legbensőbb zónájában rejlő.
 Önmagunkat adjuk-e vagy sem. 
Testi, szellemi képességeink és minden anyagi és szellemi tulajdonunk,
csak Eszköz önmagunk árasztásához.
 ​
A legszerényebb adottságú, a legszegényebb ember is mindent ad, ha Önmagát adja
és ugyanúgy a legzseniálisabb, az anyagi és szellemi javakban bővelkedő is
                  csak a megjelenési forma más. ”
                                                                                
                                                      (Ismeretlen Szerző)     ​
                                                               
​​
"Ha Én nem vagyok maradéktalanul abban, amit nyújtok a másiknak, semmit sem adtam.
Ismerjem bár az összes titkokat és minden tudomány….ha Szeretet nincs bennem, mit sem érek."  
                                                                                                                                                 (Szent Pál)

 
~ Satya Nagnajití  ~​
    2013. októberétől, Pécsett
         2 éves szellemsebész mester alaptanfolyam indul
         két- három havonta, hétvégi napon ​​
             az Úr Jézus támogatásával és szellemi vezetésével
​  a Hold fázisok, bolygók energetikai támogatását figyelembe véve,
 21 éves életkortól,
    kizárólag alkalmasnak ítélt jelentkezők esetén
​   az alábbiakban feltüntetett részletek szerint.
  A képzés tandíjmenetes
​  azonban a helyszín bérlésének díját 
​                a tanulók együttesen szükséges, hogy fedezzék.



 képzés indításának oka és célja részemről 
egy olyan elhivatott,
mélyen spirituális személyekből álló, 
nemes gondolkodású, magas szinten képzett,
toleráns, mások szabad akaratát tiszteletben tartó,
erkölcsileg magas szinten álló,
szereteten alapuló
bajtársi csoport-szövetség létrehozása,
amely Isten meghosszabbított kezeként képes, hajlandó és alkalmas 
elkötelezetten együtt másokért és egymásért
Isten odaadó szolgálatában, Szent Akarata szerint 
az aktuális problémák megoldásában
együtt szárnyalni  
az " Egy mindenkiért, mindenki egyért ! " elv alapján. 


Tandíjmentes szellemgyógyászat képzés tandíjmentes szellemsebész képzés Csontos Vilmos szellemgyógyászat Csontos Vilmos szellemsebészet Csontos Vilmos pszichotronika Pécs ingyenes szellemgyógyász képzés ingyenes szellemsebészet tanfolyam szellemsebész tanfolyam pszichotronika képzés pszichotronika tanfolyam Pécs Pécs Pécs lélekgyógyászat Pécs szellemgyógyászat Pécs szellemgyógyászok Pécs szellemsebészet szellemgyógyász ingyenes Tandíjmentes szellemgyógyászat képzés tandíjmentes szellemsebész képzés Csontos Vilmos szellemgyógyászat Csontos Vilmos szellemsebészet Csontos Vilmos pszichotronika Pécs ingyenes szellemgyógyász képzés ingyenes szellemsebészet tanfolyam szellemsebész tanfolyam pszichotronika képzés pszichotronika tanfolyam Pécs Pécs Pécs lélekgyógyászat Pécs szellemgyógyászat Pécs szellemgyógyászok Pécs szellemsebészet szellemgyógyász ingyenes Tandíjmentes szellemgyógyászat képzés tandíjmentes szellemsebész képzés Csontos Vilmos szellemgyógyászat Csontos Vilmos szellemsebészet Csontos Vilmos pszichotronika Pécs ingyenes szellemgyógyász képzés ingyenes szellemsebészet tanfolyam szellemsebész tanfolyam pszichotronika képzés pszichotronika tanfolyam Pécs Pécs Pécs lélekgyógyászat Pécs szellemgyógyászat Pécs szellemgyógyászok Pécs szellemsebészet szellemgyógyász ingyenes Tandíjmentes szellemgyógyászat képzés tandíjmentes szellemsebész képzés Csontos Vilmos szellemgyógyászat Csontos Vilmos szellemsebészet Csontos Vilmos pszichotronika Pécs ingyenes szellemgyógyász képzés ingyenes szellemsebészet tanfolyam szellemsebész tanfolyam pszichotronika képzés pszichotronika tanfolyam Pécs Pécs Pécs lélekgyógyászat Pécs szellemgyógyászat Pécs szellemgyógyászok Pécs szellemsebészet szellemgyógyász ingyenes
Tandíjmentes szellemgyógyászat képzés tandíjmentes szellemsebész képzés Csontos Vilmos szellemgyógyászat Csontos Vilmos szellemsebészet Csontos Vilmos pszichotronika Pécs ingyenes szellemgyógyász képzés ingyenes

Jelentkezési határidő a 2013./2014-es tanévre:  2013. szeptember 15.
A képzésre alkalmasnak ítélt jelentkezőket szeretném előzetesen megismerni és alkalmasságukat felmérni.
​​​
A képzés elvégzéséről Ifj. Csontos Vilmosnál vagy megbízott helyettesénél vizsga tehető, így hivatalos Szellemsebész Mester diploma szerezhető, mely önmagában feljogosít ezen tevékenység végzéséhez, valamint a tanítói szint tanulmányainak megkezdéséhez. A diploma külföldön bejegyzett, tehát hivatalos praktizálásra alkalmas.
​​Az első csoportba azok jelentkezését várom, akiknek "világmegváltó" késztetéseik vannak,  már alapvetően erős késztetést éreznek a spirituális gyógyításra, esetlegesen már most tudják, hogy spirituális tanítói vállalásuk van, készek lelkileg nemesedni, készek szembenézni gyarlóságaikkal és tévedéseikkel, erős szándékot éreznek ezek legyőzésére és hajlandóak ezért áldozatokat is hozni. Arra hivatottak, hogy közvetítsenek Ég és föld között, amit elve adott extrasense képességeik is alátámasztanak: belső látással, hallással vagy finomenergetikai érzékeléssel rendelkeznek.

A tanfolyamok előreláthatólag két-három havonta, szombati, esetleg vasárnapi napokon kerülnek megrendezésre. Az alapképzést a megszokottól eltérően legalább két évesre tervezem, ezután Ifj. Csontos Vilmosnál továbbképzésre kerül sor, majd ezek után van lehetőség vizsgát tenni nála vagy helyettesénél, ahol sikeres gyakorlati – elméleti vizsga után szellemgyógyász mesteri diploma megszerzésére kerülhet sor. Az alapképzés máshol rövidebb ideig tart, de szeretnék mindent amit fontosnak tartok magas szinten, valóban használhatóan átadni, olyan ütemben, ahogy az tényleg befogadható. A mesterképzés után négy fokozatú tanítói továbbképzés után tanítói diploma szerezhető. A két éves alapképzés feletti továbbképzéseknek díja van. Jelenleg, ha valaki tanítani szeretne, Ifj. Csontos Vilmos minimum öt év aktív pszichotronikus múltat, tapasztalatszerzést vár el.

A tanfolyamok finanszírozása kizárólag a tanulók adományaiból történik. Amíg Isten akarata szerint főállással rendelkezem, a tanfolyam díjtalan a terem bérleti díjának kivételével, melynek összege a képzésre alkalmas résztvevők számának arányában kerül megállapításra és a következő találkozó terem bérleti díjára is kiterjed, mintegy megteremtve annak lehetőségét.
A képzések fenntartása kizárólag adományok alapján történik, azon tanulók adományai alapján, akik támogatni kívánják a további képzések létrejöttét, lehetőséget teremtve a tanulás folytatására illetve tanulásra azoknak, akik szintén erre az útra kívánnak lépni, megtartva így a tanítási folyamat tisztaságát és nemességét.
Fentieken kívül bárki csatlakozhat és adományokat adhat saját lehetőségeihez mérten, lelkének esetleges késztetéséből az erre a célra létrehozott " Imával a lelki fejlődésért " Civil Közösség részére a képzések alkalmával vagy később bármikor, amennyiben támogatni szeretné ezen tevékenység folytatását illetve azon leendő társait, akik esetlegesen a terembérléshez szükséges ezen csekély összeggel sem rendelkeznek.


A szellemsebészet nem való mindenkinek !!


A tanfolyamokra kizárólag előzetes elbírálás,
alkalmassági felmérés alapján lehet felvételt nyerni.
A tanfolyam komoly szellemi képzéssel és mindenkinek saját karmájából és lelki alkatából adódóan
előre láthatólag erős mentális-pszichés hatásokkal járhat!
A képzést mindenki saját elhatározásából, saját felelősségére végezheti el.
Isten számos próbát állít a megtisztulás útján,
 azonban elmndható, hogy az elmúlt nyolc év során eddig minden karmikus helyzetet
képesek voltunk előbb-utóbb hatékonyan kezelni és megoldani,
legyen az bármilyen természetű a spirituális fejlődés ezen útján.

A tanfolyamra előzetes bemutatkozó levéllel lehet jelentkezni, majd jelentkezési kérdőívet kell kitöletni. Az alkalmasnak ítélt jelentkezőknek előzetes elbeszélgetésen kell részt venniük.  A felvételt nyertek írásban kapnak tájékoztatást.


A tanfolyamon résztvevők száma korlátozott .
Az érdeklődők illetve a jelentkezők bemutatkozó leveleiket
a  2013 őszén induló tanévre legkésőbb
2013. szeptember 15- ig "KÉPZÉS" tárgymegjelöléssel 
                                                  a mangoliget@gmail.com címre küldjék.​                                                        



„ A Mester csak a lényegtelenben (a tudásában) több a tanítványainál.
Nem felsőbbrendű, nem emelkedett, nem titokzatos, nem látványos,
 a legkevésbé sem nagyszerű, inkább egyszerű.
 Hibával teli, küszködő, kereső ember a fölény legkisebb jele nélkül.
Tanítványait nem magához köti, hanem magukhoz segíti őket. 
Tudja, hogy a megvilágosodás nem különbbé tesz,
hanem csupán a másik csodájának végtelen tisztelőjévé és szolgálójává. 
A mester arról ismerszik meg, hogy jobban tiszteli a tanítványait, mint azok őt.

Nincs felsőbbrendű és nincs alacsonyabb rendű.
 "Amint fent, úgy lent" – írja Hermész Triszmegisztosz a Tabula Smaragdinában.
 Minden Szent. 
Szent az Anyag, Szent a Szellem.
 Szent a parány, Szent az óriás. 
És százszor, ezerszer, végtelenül Szent az Ember. 
Minden ember, aki az érzékek rabságában sínylődő, téveszmés, tompult, az anyagi lét kábulatában vergődő, céltalan, az ego önös vágyait hajszoló, vegetatív szinten élő, felsőbbrendű tevékenység híján lévőnek tekinti a többi embert, (mindig a "másikat"), annak fogalma sincs az ember valódi méltóságáról. Ugyanúgy a felszín káprázatában él, mint az általa ostorozottak. Önmagát sem ismeri.„Felsőbbrendűsége" diadalzenéje elnyomja a szívének csak a csendben észlelhető halk dobbanásait. ​
Csak vergődő és szeretni vágyó szívek vannak. ​
A fölény elesettségünk kétségbeesett látszatmaszkja.
 A magunk és mások teljességének felismerés-hiánya. 
 A lényeg felismerésének tényleg vannak fokozatai.
Ám ezeken a fokozatokon való előbbre jutás
nem a titokzatosság ködébe burkolódzott elefántcsont-toronyba juttat,
ahonnan fájdalmas szánakozással, tekintünk le az értetlen, vak, alacsonyabb rendű emberekre,
hanem megtört szívünk csendes mélységébe jutunk, ahol nem az elítélés,
hanem a megértés és a másik lét-teljességének csodálata és tisztelete az alapállás. 
 ​
Titokra csak a hiány tart igényt.
 Amit a titok leple takar, az lehet fontos, érdekes, de egy biztos, hogy lényegtelen.
 A létezés lényege, a teljesség, leplezetlenül tárja fel magát. 
Ott van minden parányban, a porban, a bimbózó rügyben,
a nap ragyogásában, a borongó felhőben,
ránk köszönt a mosolyban, a szem pillantásában.
Vele egyesülünk minden falatban, kortyban, lélegzetben. 
 

A legnagyobb titok, hogy nincs titok.
Féltett titkaink - bármik legyenek is azok -
teljességvállalásunk hiányának szomorú sötétsége.
A titoklepel sebtakaró.
 ​
 A Szellemgyógyászat felé egyeseket
 hol a kíváncsiság hajt, hol a hatalomvágy.
 A kíváncsiság: megismerni a titokzatos erőket, 
a hatalomvágy: élni ezekkel az erőkkel. 
A szellemi létsík hatalmas erő lehetőségeinek megismerése
 végső soron ugyanoda vezet,  ​mint az anyagban feszülő óriási erők ismerete: lényegileg sehová.
 ​Csak a tudás növekszik, csak az ismereteink halmaza nő. 
Csak a felszínen leszünk többek, lényegileg nem. 
Ha a tudás a lényeghez segítene közelebb,
a nagy tudású emberek lennének a legboldogabbak. De tudjuk, nem így van. 
Tudásunk gyarapodásával csak eszköztárunk gyarapodik,  ​cselekvési lehetőségeink tágulnak. 
 ​
 ​
Léthazugságba süllyedünk, ha többnek érezzük magunkat a nagyobb tudás révén. 
Nem a javak - legyenek akár anyagiak vagy szellemiek - halmazának nagysága révén
vagyunk gazdagok vagy szegények, hanem azáltal, ami létünk legbensőbb zónájában rejlő.
 Önmagunkat adjuk-e vagy sem. 
Testi, szellemi képességeink és minden anyagi és szellemi tulajdonunk,
csak Eszköz önmagunk árasztásához.
 ​
A legszerényebb adottságú, a legszegényebb ember is mindent ad, ha Önmagát adja
és ugyanúgy a legzseniálisabb, az anyagi és szellemi javakban bővelkedő is
                  csak a megjelenési forma más. ”
                                                                                
                                                      (Ismeretlen Szerző)     ​
                                                               
​​
"Ha Én nem vagyok maradéktalanul abban, amit nyújtok a másiknak, semmit sem adtam.
Ismerjem bár az összes titkokat és minden tudomány….ha Szeretet nincs bennem, mit sem érek."  
                                                                                                                                                 (Szent Pál)












Pszichotronika : az imával való gyógyítás a Lelki fejlődés tükrében

Ifj. Csontos Vilmos tanításai által, a szellemgyógyászat segítségével a Mindenható, teremtményei felé megnyilvánuló bölcsessége, túláradó szeretete, irgalma, kegyelme és jósága lehetővé teszi mindannyiunk számára a Testi-, Lelki-, Szellemi megújulást, teljességet, egészséget, életünk kiteljesedését, ha az önzetlenségnek, nyiltszívűségnek, szeretetnek és az  iránta tanúsított odaadásnak, az Ő örömének szolgálatának szenteljük életünket.  
Isten azoknak teremtette ezt a világot, akik nem kívántak tovább vele mély lelki kapcsolatban maradni, akik nem kívántak életükkel tovább szolgálni neki, akik elfelejtették, hogy valójában teremtmények Isten mellett. Isten nagyon szeretné, hogy újra Vele legyünk. Megalkotta a Karma Törvényét, mely lehetővé teszi, hogy felismerjük tévedéseinket és ezáltal visszanemesedve valódi önmagunkhoz, visszataláljunk Hozzá. Szenvedéseink által előmozdítja, hogy jobb emberré akarjunk válni, majd felébredjen a vágy bennünk, hogy újra megtaláljuk Őt és odaadó lelki életet élve az Ő öröméért éljük. Isten a tenyerén hordozza mindazokat, akik újra vágyják közelségét...

A szellemgyógyászat, szellemsebészet (pszichotronika) mindazoknak, akik lelkileg szeretnének közelebb kerülni Istenhez, kegyelméből, az ima által, a Tőle származó tudás segítségével esélyt ad egy olyan nagy léptékű lelki-szellemi megtisztulási, megújhodási folyamatra, amelyről eddig nem is álmodtunk. A pszichotronika által birtokolt tudás egyik legnagyobb értéke a lelki nemesedés nagymértékű felgyorsulása és az erkölcsi szint emelkedése azoknál, akiknél ez időszerű és Isten által elrendelt, jóváhagyott: Isten kegyelméből a múlt megtisztulásával enyhül vagy felülíródik a jelen, ezáltal változnak az esélyek,a képességek, a személyiségjegyek és lehetőségek a jövőben, egyszóval felgyorsul a hazatérés folyamata.
A Védikus írások szerint az ember Isten tulajdonságainak eleve elrendelten maximum 72%-át birtokolja. A legtökéletesebb élőlény pedig Brahmá, akiben mindezek a tulajdonságok isteni tisztasággal fejeződnek ki. Ha valaki képes mindezt megvalósítani, eléri az önmegvalósítás emberként elérhető maximumát, az emberi tökéletességet.
Attól, hogy egy leckét már megtanultunk, tehát részben vagy egészében egy adott tulajdonságot már kijavítottunk és így egy nemes lelki tulajdonságot már magunkénak tudunk, az nem vonja feltétlenül maga után, hogy a vele kapcsolatos helyzetek már nem jelennek meg az életünkben. Ilyenkor úgy érezzük az adott szituáció már méltatlan hozzánk, mi már régen nem tennénk ezt másokkal, mégis újra meg újra visszatér. Ezek tömege nagyon lelassítja az előrehaladást. Isten megteheti, hogy mindezeket megszüntesse életünkből, hogy csak azokkal a kihívásokkal kelljen szembe néznünk, amelyek leküzdése valóban feladatunk. A feladat nagyon egyszerű: ha minden helyzetben megőrizzük emberségünket, legyőzzük az ártó késztetéseket, mintegy kiállva a próbát, tulajdonságaink nemesednek. Így lépkedünk előre. Ismereteink alapján az adott zavaró tulajdonságok okai megkereshetők és feloldhatók Isten által, az Ő kegyelméből. Az élet békésebbé válik, az út kirajzolódik és az ember biztosan halad rajta. Isten tisztít és gyógyít, kész megszüntetni Lelkünkből, Szellemünkből, Elménkből, szellemi és lelki szintjeinkről az eltorzult állapotokat, így ezek személyiségünk gyors változását idézi elő.
Az élőlények eredeti állapotukban teljes lelki boldogság állapotában vannak. A szenvedés abból ered, hogy az ember tudatlanságában uralkodni próbál az anyagi természet felett, ami kizárólag az Úr sajátja. Önmaga lényegét elveszítve az anyagtól megtévesztve ostoba akaratával újabb és újabb karmát halmoz. A védákban olvashatjuk, hogy nincs olyan emberi vágy, ami eredetileg ne Istentől származott volna, ezért ha mi szabad akartunkból az anyagot választjuk Isten Lelki Világa helyett, akkor tiszteletben tartva, hogy távol szeretnénk lenni Tőle, Ő még ezen a fájdalommal teli síkon is igyekszik a kedvünket keresni vágyainkat irányítva, hogy elégedettségünket megtaláljuk itt. Isten kegyelméből, ha jónak látja megvalósítja teremtő gondolatainkat, de amint életünkben látjuk, az eszünk által elképzelt boldogság a vágyott cél megjelenésekor nagyon csekély lelki megelégedettséget ad. Ilyenkor kétségbeesve újabb célt tűznek ki maguknak az emberek és életük lényegét abban találják, hogy erejüket megfeszítve elérjék azt és minden kezdődik elöről. Saját csapdájukba kerülnek.
​​Ha tiszta állapotunkban hagyjuk, hogy ne a saját eszünk alapján hozzunk kizárólag döntéseket, tűzzünk ki célokat, hanem csupán szándékunkban legyen Hozzá eljutni és jószándékunkban megmaradni, ha hagyjuk, hogy Isten hozza elénk azt, amit  valóban nekünk szánt, hirtelen egy egész más életminőségben találjuk magunkat: egy Isten által áldott, irányított és megszentelt folyamatban. Amikor megújítjuk a kapcsolatunkat Istennel és ez a kapcsolat áthatja a mindennapjainkat végre tudjuk és érezzük, hogy jó helyen vagyunk. Isten megteremti a körülményeket ahhoz, amit általunk véghez akar vinni és erre alkalmassá is tesz minket. Élvezhetjük irántuk táplált szeretetét, gondoskodását és jelenlétével, lelkileg – szellemileg áldott állapotban, végre valóban emberhez méltó életet élhetünk visszatalálva eredeti helyzetünkbe, az Ő örömét szolgálva.
Isten egyszer azt mondta nekem: „ Szolgálj Engem, azért vagyok, hogy te boldog légy! „ Nehéz megérteni ezt, mert a szolgálat szó a mai értelemben olyan alárendeltséget sugall, ami hátrányosan érinti az egyik felet. Istent szolgálni azonban a kölcsönös szeretetet, mély lelki kapcsolatot és túláradó örömöt jelent, ha valaki egyszer megízleli, bizonyosan kitart emellett, mert semmihez sem fogható lelki boldogságot él át, eléri azt a lelkiállapotot, amit mindenki keresett, de megfogalmazni előtte soha nem tudott. Ez az a valami, ami ha nincs, az ember úgy érzi, bár mindene megvan, mégis boldogtalan, valami mély űrt hagyva benne mérhetetlenül hiányzik.
Ha felajánljuk Neki életünket, bátran rábízzuk magunkat és engedjük, hogy vezessen minket, végre úgy érezzük majd, hogy a saját utunkat járjuk. A csodák kezdenek megjelenni életünkben. Isten gondoskodása kézzelfoghatóvá válik, ami örömmel és biztonsággal tölti el a szívet.
Isten inspirációit, vezetését akkor vagyunk képesek minél inkább tudatosítani, érzékelni, ha  olyan frekvencián rezeg az auránk, amely az adott sík felsőbb rétegeit jellemzi. Mindenki olyan szintet képes érzékelni, amelyet tisztasága folytán képes együtt rezegni. Az aura frekvenciáját gondolatiságunk tisztasága, nemessége határozza meg. Minél nemesebb egy gondolat, annál magasabb frekvencián rezeg. Ha ezek töltik ki lényünket minden szinten, akkor az alantas gondolatok, érzések távol maradnak. Adott gondolatok jelenléte, hiánya, milyensége karmánk függvénye,mindig komoly oka van. A pszichotronikus ismeretek segítségével könnyen és végérvényesen orvosolható. Gondolataink tárháza nem csupán jelenlegi személyiségünk függvénye. Előző életeink hajlamai, vágyai többek között az Elméből törnek fel, -a Paramatma fennhatósága alatt, - és ezek alapvetően meghatározzák készetetéseinket, gondolatiságunkat, rosszra való hajlamainkat. Isten segítségével, kegyelméből mindezek adott egyéni keretek között lépésről – lépésre felszámolhatók.
Lelki és szellemi épségünk, elménk békéje, tisztasága, gondolatiságunk nemessége megalapozza, hogy cselekedeteinket, szavainkat a jóság hassa át. Mindez Isten segítségével mindenki számára elérhető, a megfelelő imák, kérések, tisztulási folyamatok segítségével. Elérjük, hogy ez a fajta tisztaság igénnyé válik, amit napi szinten vágyunk fenntartani. Ha valakiben feléled ez a vágy, ezen a ponton a szellemgyógyászatot már érdemes megtanulni, mert ezt az utat mindenkinek napról-napra egyedül kell végigjárnia. Én nyolcadik éve élem így az életem.
​​
Sok-sok élet kell ahhoz, hogy előző életeink tettei által most már vágyjuk a szentség ezen szintjét,  hogy mindennél jobban vágyjunk Istent megtalálni, vele közösségben élni. Valóban csak keveseknek adatik meg, hogy ebben az életben valóban eljöjjön Hozzá az Úr, de mi más adna értelmet az emberi életnek, mint egyre közelebb és közelebb kerülni ahhoz, hogy méltókká váljunk erre és visszakapjuk azt a lelki életet, ami elveszett !
A Személyes Isten vágyik utánunk. Mindenkit sajátjaként szeret és csak arra vár, hogy odaadásunkat viszonozhassa. Kívánom szívből, hogy minden lény vágyjon a tisztulásra s odaadással, olthatatlan vággyal szomjazza Isten édes közelségét ! Ez Isten akarata felénk. Minden út Hozzá vezet.
2013. január 27.

szellemsebészet,szellemgyógyászat,pszichotronika képzés, Csontos Vilmos, Pécs

szellemsebészet,szellemgyógyászat,pszichotronika képzés, Csontos Vilmos, Pécs
~ Satya Nagnajití ~



~Gondolatok az Engesztelésről ~

2012 óta megváltozott, az ősi kerékvágásba tért vissza minden.
A 2012-őt megelőző években a kegyelem időszakát élhettük meg. Temérdek szellemi lélek jelentekzett különböző dimenziókból a Mindenható Isten bocsánatát kérve, megtérni szívéhez. A hozzánk forduló betegek napokon belül eljöhettek és könnyedén bocsánatot nyertek a Mindenhatótól, amikor segítségért fordultak Hozzánk. Egyszerű volt minden.
Miután Jézus jobbjára és baljára állította a lelkeket 2012 vége felé, valamint kialakítottak egy csoportot azokból, akik szabad akaratukból nem kívántak megmérettetni és egy távoli vidékre száműzték őket, a kegyelem időszaka véget ért. Az amnesztiának tehát immár vége.

Isten egész mást kíván ma azoktól a szenvedőktől, akik hozzánk fordulnak, mint ahogy a kegyelemi időszakban megszokhattuk. Istennek az a fontos, hogy az ember újra Felé forduljon. Leüljön, elcsendesedjen, időt szánjon Rá, időt töltsön Vele. Helyet teremtsen önmagán belül Jelenlétének, hogy megújuljon, megerősödjön és folyamatossá váljon kettejük között a kapcsolat. Élő kapcsolat Isten és a Szellemi Lélek, s így az emberi tudat között. Nem adja meg automatikusan a gyógyulást bocsánata mellé, e kapcsolat nélkül nem engedi megjelenni a változást a fizikai síkon. Neki a Lélek hazatérése a fontos
Őt nem a testi gyógyulás érdekli, a lelki kapcsolatot vágyja vissza az Ő drága teremtett Élőlényeitől, akik tévesen saját erejükből vágytak a boldogságra, Nélküle. Isten Téged akar. A szívedet akarja, a Lelkedet, a figyelmedet,  a lényegedet vágyja vissza. Elégedetté akar tenni és bölccsé. Békét szeretne teremteni benned és megkímélni e szent kötelék által minden aggodalomtól és szenvedéstől. Megelégíteni téged. A gyógyulás,  a teljesség és a bőség ebben az esetben puszta mellékhatás.
A szellemgyógyász nem a Megváltó. Csak te válthatod meg magad az odaadásod által. Azáltal, hogy Isten öröméért létezel a mindennapokban. Az Ő elégedettségéért és azért, ami Őt teszi elégedetté. Tisztességgel végzed a munkádat, mivel neki végzed. Tisztességgel bánsz a pénzeddel és a vagyonoddal, hiszen ezek az Ő tulajdonai. Rá emlékezel tettein keresztül és imádod Őt, akár Szent Nevén keresztül, akár imáiddal. Istenben vagy és Isten benned van. Neki létezel.
Az élet minden pillanata előző cselekedeteid következménye. Vágyaid újabb és újabb testekbe sodornak, olyan boldogságot kergetve, mely soha nem elégíti ki a szívedet. Másoknak szenvedést okozva újra szenvedsz a karma törvénye szerint, hogy örökre megtanuld: Ne okozz szenvedést másoknak és szolgáld Isten akaratát és céljait ! Isten mindenki szívében ott van, ezért mindenkiben tisztelnünk kell Őt. Ha másért nem, ezért az egyért viseljünk el mindenkit és álljon szándékunkban, hogy mindenkivel egyformán bánunk. Ha képtelenek vagyunk erre, annak a múltban komoly oka van. Ezek feltárhatók, feloldhatók. Minden konfliktus tükrözi múltunkat, minden találkozás, minden érzés, ami megérint mutatja kik is voltunk. Végtelenül elég volt a szenvedésből ! Semmi mást nem akarok, csak hazatérni. Uram, mindenem a Tiéd ! A teljes létem, minden lélegzetem és pillantásom, szívem minden dobbanása ! Tégy velem bármit, a Tiéd vagyok ! Eldobtam minden olyan gondolatot, melyet arra kreáltam, mi is tenne boldoggá. A Tiéd vagyok Uram, csak azért létezem, hogy Veled együtt legyek boldog ! Felhagytam minden önös tervvel és leborulok Előtted, akivel a legbensőségesebben létezem. Veled, ki emberibb vagy az embernél ! A legcsodásabb és legkáprázatosabb, akinél szebbet álmodni sem lehet ! Nem vágyom hát másra, csak arra, amiben létezek, drága jelenlétedre ! Végtelen hálával tölt el a gondoskodásod, amivel körbeveszel és édes jelenléted, amivel megvidámítod a szívemet ! Bárcsak elégedett lennél velem !
És Te, aki szenvedsz és nem ülsz soha le, hogy Isten jelenlétében csupán létezz és ne tégy semmi mást, csak ülj le, ülj és figyelj. Keresd Lelkeddel mindent betöltő és személyes Jelenlétét ! Ülj és mond neki, hogy itt vagy. Te az eltévedt és szenvedő, akiben elszunnyadt a bölcsesség.........Te , aki azt hiszed a tested vagy és minden a tiéd, amivel ez a test kapcsolatba kerül. Mutass magadra és mond, hogy Én ! Nézd, hová mutattál ! Nem furcsa, hogy mindenki ugyanoda mutat? Te, a Szellemi Lélek vagy. Ott bent  a szívedben lakozol, ahová most mutattál. Te, aki elfogadtál egy testet és Isten épített neked templomot, hogy akaratod szerint, érzékeiden át élvezhesd az életet. Minden érzékeddel. De neked sohasem elég. Percekre boldogít. Csak Istennel együtt lehetsz boldog. Ha az örömét szolgálod, Ő pedig a te örömödet.
Amikor huszonöt évvel ezelőtt leültem először így, azt mondtam Istennek, hogy bocsásson meg, de nem ismerem és nem hiszek Benne, de ha mégis van kérem, mutassa meg magát. Én ülök és várok. Ha kell egész életemben várok Rá. Nem baj, ha nem jön el, csak akarom, hogy tudja, hogy itt ülök és várom. Mindennél jobban akartam Őt. Mindennél jobban. Érzed, hogy van VALAMI. Érzed a jelenlétét. Tudod, hogy van az energia. Nem gondolod, hogy valahonnan sugároznia kell ? Minden energiának forrás van. És ha forrása van, kell , hogy formája is legyen, amiből sugárzik. Gondolkodtál már ezen? Érzed, hogy süt a Nap. Érzed az energiáját. A Napból sugárzik és a Napnak formája van. Ilyen egyszerű...... egyet lépsz Isten felé, Ő százat lép feléd. Nem tudod megtalálni, csak Ő tud eljönni hozzád. Szólj Hozzá, hogy észrevegyen ! Borulj le, énekekelj, sírj vagy nevess ! Szeress !! Úgy szeresd, ahogy azokat szereted, akivel a legbensőségesebben vagy. Ezt add neki !! Egyáltalán nem nehéz.  Irányítsd felé azt, amit eddig másoknak adtál ! Isten azonnal meg for érinteni mihelyst látja, hogy komolyan gondolod. Isten és így a Lélek is, az odaadás mestere.

Engesztelj. Másként már nem megy.
Tölts időt Vele. Engesztelés a figyelmes csend is. A legértékesebbet adod, amid van, az idődet, ami szintén Tőle van : )) Élj tisztán és nemesen. Senki nem fogja észrevenni a változást, hogy így döntöttél és erre törekszel, hiszen mindenki magával van elfoglalva. A saját érzéseivel, a saját gondolataival és vágyaival. Fel se fog tűnni  nekik, ha feladod azt a hatalmas energiabefektetést, amit eddig saját fontosságod látszatának fenntartására fordítottál. Nagyon gyorsan rájössz, hogy Istenen és a saját Lelkeden kívül senkinek nem kell megfelelned.  Katartikus élmény, mert hirtelen a szabadságérzeted megjelenik és mint egy kalitkából szabadult madár fogsz szárnyalni a lényeden belül. Nagyon vicces lesz, mert senki, de senki nem fogja észrevenni a változást ! Ha azonban változol, változik a világod is. Másokból mindenki csak annyit érzékel, amennyit a múltja enged, amennyit saját magáról , akár egy tükörben általad megláthat. Senki nem lát Téged, azt, aki valóban vagy !
Nem fog feltűnni az sem senkinek, ha úgy döntesz ezentúl törekeszel és folyamatos figyelmet fordítasz rá, hogy kizárólag jó légy másokhoz bármit is tesznek veled. Először áhítanunk kell a jóságot, hogy képesek legyünk megtisztulni és megérteni a fizikai teremtésen belüli életet. ​A szenvedés késztetni fog, hogy megoldást és változást akarj. Üdvözöld a szenvedést, mert mindig Isten szeretetének jele, mégha másnak is tűnik ! Tudhatod, hogy küszöbön a követező lépcsőfok a teljesség felé, amire hamarosan rálépsz. A megoldást Isten a lelkedbe írta. Kitörölhetetlenül. Ő maga pedig ott van szintén benned a kész válaszokkal és útmutatással. És bár sokáig megbújva még a Lélek előtt is, egy napon felfedi Magát benned és a többi emberben is képes leszel meglátni Őt.
A félistenek a mennyei szintekről ide vágynak, mert itt , emberként van egyedül esély rá, hogy a szenvedéseink folytán újra vágyjuk Isten közelségét és szerető szolgálatát. Ősznte hálát csak akkor kezdünk el érezni jó sorunkért, amikor egy napon ráeszmélünk, hogy mindent Tőle kapunk és hogy mindent megkapunk, amire szükségünk van. Kérnünk sem kell.
Hagyj fel azzal a tévhiteddel, hogy képes vagy befolyásolni a történéseket és hogy a puszta akaratoddal a te kezedben van az életed irányítása ! Sokan hirdetik ezt. Az ész, a vizualizáció és a mentális techninkák az ostoba célok kierőszakolt teremtései csak felesleges  körökkel és kitérőkkel terhelik az életutadat, majd visszacsatlakoznak oda, ahonnan indultál. Puszta idővesztegetés az egész. Én tíz évet szántam rá..... Valójában csapdában vagy. Azoknak az erőknek a bábja, melyeket vágyaid, tetteid visszahatásként megélhetsz. Az okozatát éled tengernyi cselekedeteidnek és vágyaidnak, melyek akár több millió életed alapján felhalmozódtak. Újra és újra vágysz, újra és újra megszületsz, hogy beteljesítsd csalóka, pillanatra boldogító vágyaidat.  Börtönben vagy, ahonnan csak Isten menekíthet ki !  Igen, a gondolat teremt. Ez igaz. Az is igaz, hogy képes vagy teremteni. De vajon mi az, amire vágysz? Az érzékkielégítésedet szolgálja? Igen? Szerinted hány percig fog boldogítani, amikor eléred, megkapod ? Észrevetted, hogy öt percnél tovább nem boldogít semmi, ami a fizikai érzékeiddel felfogható ? Akarsz még ilyen célokat ezután? Képes vagy vajon az eszeddel eldönteni, hogy a lelkednek mi nyújt teljes elégedettséget ? Érzed a hiányt, az űrt, ami ott lapul a felszín alatt?  Amit soha, semmi nem tölt be ?! Vajon mi ez a hiányérzet? Miért nem csillapítja semmi ezt a fájdalmas űrt, ezt a végtelen magányt?
Az emberi élet egyetlen célja, hogy Istent újra megtaláld, a fordulópont az, amikor méltóvá válsz újra, hogy rád találjon. Na, ott kezdődik az életed ! Ott, amikor lelkileg elégedetté válsz, mert elégedetté tesz téged, mert ez egy élő, kölcsönös kapcsolat. A Lelked eredeti helyzete Istennel, a Vele együtt való létezés. Te a kedvében jársz, Ő pedig a kedvedet keresi ! Úgy, ahogy neked a legjobb! Végre az vagy, ami vagy, Isten része és boldogsága. Újra ezt szolgálod. Akkor tudod, hogy OTT VAGY, AHOL LENNED KELL. ITT ÉS MOST. MINDEN PERCBEN AZ Ő JELENLÉTÉBEN, FIGYELMED FOLYAMATOS LÁTÓTERÉBEN, NÉHA ÉDES SZEMÉLYE TÁRSASÁGÁBAN. BIZTONSÁGBAN, BÉKÉBEN, MEGELÉGEDETTSÉGBEN. Egy napon tudni és érezni fogod minden pillanatban, hogy bár nem látod, érzed , hogy ott van. Ott van mindig. Minden pillanatban. Ha kell a szívedből szól és vezet. Hogy meg ne üsd a lábad. Hozzád szól megnyugtató hangján és megcsókolja a szívedet.......Misztérium....a lét kitárul ezernyi lehetőségével az Ő szerető szárnyai alatt. Megérint, ha érezni vágyod, hallhatod megnyugtató szavait,  s láthatod édes Lényét huncut, kegyes mosolyával, ha kegyéből szívettépően látni vágyod. Itt van és most már itt is marad. Kerülj bárhová.....  ♥♥♥




~Engesztelő Ima Segítséget Kérőknek ~


Keress erre megfelelő keretet a mindennapjaidban, legjobb, ha tevékenységek közé helyezed és nem időhöz kötöd, akkor nagy eséllyel látsz hozzá. Válassz egy nyugodt, félreeső helyet és keresd Lelkeddel Istent. Engesztelni lehet imával, de már az is engesztelés, ha gondolataidban Vele vagy ebben a rövid időben. Engesztelhetsz saját szavaiddal, gondolataiddal vagy egy rövid ima többszöri csendes ismétléseivel, mélyen átélve, lassan elmondva a szavakat. Engesztelhetsz kötött imával is, Rózsafüzérrel, böjtöléssel, vagy a legrosszabb tulajdonságod kijavításának felajánlásával. Itt egy kötött imát találsz, de választhatsz bármit, ami neked tetszik, a lényeg az, hogy szánj időt arra, hogy Istennel legyél. Legyél vele annyi időt naponta, amennyit elégségesnek érzel.Keresd Lélekben a Mindenható Istent abban a formájában, amiben hiszel, Mindent átható formájában, keresd az Úr Jézust, Szűzanyát, a Szentlelket, az Úr Visnut vagy az Úr Krisnát saját hited szerint. Úgy gondoloj Rá, ahogy  a legnagyobb szeretettel vagy képes erre. Tudd és bízz Benne, abban, hogy meghallgat és irgalmával körbeölel ! Ne sértsd meg azzal, hogy kételkedsz a segítségében ! Ha tőled kér valaki, akit szeretsz, te is igyekszel teljesíteni a kívánságát... Lassan formáld a szavakat, átgondolva értelmüket, legyen bármi is az, amit mondasz.
Ha nem megy az engesztelés, feltétlenül szólj, mert nem áll minden szellemi lénynek érdekében az, hogy a szenvedésedet teljesség váltsa fel! Előfordulhat, hogy igyekeznek megakadályozni gondolatokkal, érzésekkel, másra való csábításokkal a napi elmélyedést, vagy a koncentrációt az imádkozásnál. Ha ilyesmi történne több napon át, feltétlenül szólj!

Bárhogy is engesztelj, imádkozás előtt az alábbi módon járj el, hogy az Úr biztosan figyeljen rád, amikor beszélsz Hozzá:
Imádkozás előtt szólítsuk meg háromszor a Lelkünket és a Szellemünket és kérjünk tőlük bocsánatot ,ha úgy érezzük nem hallgattunk a lelkiismeretünkre, nem hallgattunk a jóindulatunkra, bölcs gondolatainkra. Így:" Szólítom a Lelkemet ! (3*) Szólítom a Szellememet ! (3*) ........."
Aztán így folytatjuk:
Küldöm a gondolataimat a Lelkemen keresztül a Mindenható Istenhez és a Teljes Szentháromsághoz (...stb.) ! Kérem Mihály arkangyalt védelmezzen az ima alatt, kérem a Szentlelket, hogy segítsen tiszta szívből, odaadással, szeretettel, gyengéden és őszintén, mélyen átélve imádkozni és védelmezzen a gonosz minden cselszövésétől és befolyásától, ami a figyelmemet közben megzavarná, kérem segítsen figyelmemet teljesen az imán tartani! Kérem a menny összes Szentjét és Boldogát, valamint a Boldogságos Szűz Máriát, hogy imádkozzanak velem együtt és járjanak közben értem az Úr Jézusnál és a Mindenható Istennél………(ebben és ebben az ügyben).

Engeszteléshez választhatunk akár az " Imák védelemért "  illetve a "Szemelvények az Esszénusok imáiból " oldalak  imái közül, bár ezek nem mindegyike kimondottan engesztelésre íródott, sok közöttük a védelmet kérő ima. Hallgassunk a Lelkünk késztetésére a választásnál. Lényeg az, hogy naponta imádkozzunk imával, vagy saját szavainkkal, elmélkedéssel. Tartsuk szem előtt, hogy Isten olyan mértékben fog segíteni, amilyen mértékben képesek vagyunk másoknak mindenért megbocsátani, valamint amilyen mértékben képesek vagyunk bocsánatot kérni életünk, előző életeink azon mozzanataiért, melyek a Lelkünk szerint másoknak fájdalmat okozott. Szándékunkban álljon az előírt ideig ezt folytatni,lehetőség szerint minden nap, vagy ahogy időnk, lehetőségünk engedi. Ha mást nem, legalább gondoljunk minél többet napközben Istenre !
Engesztelésül felajánlhatjuk akár  az alábbi egyetlen imát, annyiszor elmondva, ahányszor Lelkünkből késztetést érzünk hozzá, lényeg az, hogy lassan,mélyen átélve imádkozzuk bármelyiket is választjuk és szánjunk rá kellő időt:
Üdvözlégy Mária, malaszttal teljes, az Úr van Teveled, ​​
áldott vagy Te az asszonyok között​
és áldott a Te méhednek gyümölcse Jézus.​
Asszonyunk Szűz Mária, Istennek Szent Édesanyja​
imádkozzál érettünk bűnösökért​
és áraszd szeretetlángod kegyelmi hatását az egész emberiségre,​
a szenvedő lelkekért, most és halálunk óráján.​
ámen​
Mindazt, amit most tenni fogok, gondolataimat, szavaimat és cselekedeteimet,
Neked ajánlom édes Istenem !

Az Úr imája (Miatyánk)
Mi Atyánk, Aki a mennyekben vagy, szenteltessék meg a Te neved,
jöjjön el a Te országod, legyen meg a Te akaratod,
amint a Mennyben, úgy a Földön is.
Mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma,
és bocsásd meg vétkeinket,
miképpen mi is megbocsátunk az ellenünk vétkezőknek,
és ne hagyj minket magunkra a kísértésben,
de szabadíts meg a gonosztól.
Mert Tiéd az ország, a hatalom és a dicsőség mindörökké. Amen
Üdvözlégy Mária, malaszttal teljes, az Úr van Teveled !
Áldott vagy Te az asszonyok között, és áldott a Te méhednek gyümölcse, Jézus !
Asszonyunk, Szűz Mária, Istennek Szent Édesanyja!
Imádkozzál érettünk, bűnösökért
és áraszd szeretetlángod kegyelmi hatását
az egész emberiségre,a szenvedő lelkekért,
most és halálunk óráján.

Legkegyesebb Szűzanya, Mária!
Sohasem hallotta még senki, hogy Te gyámoltalanul magára hagytad azt,
aki oltalmad alá folyamodott, segítségedért esdekelt, vagy szószólásodat kérte.
 
Én is hasonló bizalomtól lelkesítve sietek hozzád, szüzek szent Szűze!
Hozzád jövök, Anyám, és mint szegény bűnös sóhajtozva lábadhoz borulok.
Ne vesd meg szavaimat, örök Igének szent Anyja, hanem hallgasd meg kegyelmesen !

Oltalmad alá futok Istennek Szent Anyja!
Ne vesd meg könyörgésemet szükségünk idején,
hanem oltalmazz meg minket minden veszedelemtől mindenkor dicsőséges és áldott Szűz!
Asszonyunk, Közbenjárónk és szószólónk!
Engeszteld értünk Fiadat, ajánlj minket Fiadnak, mutass be minket szent Fiadnak.
Örök Atya! Felajánlom Neked szeretett Fiadnak, a mi Urunk, Jézus Krisztusnak
testét és vérét, lelkét és istenségét engesztelésül bűneinkért és az egész világ bűneiért.
Jézus fájdalmas szenvedéséért irgalmazz nekünk és az egész világnak!
Mutasd meg Uram irgalmasságodat a világnak,
Jézus Krisztus értünk ontott drága Vére és Szent Sebei által !
Jézusom!
A Te Szentséges Szíved és Szűz Mária Szeplőtelen Szíve oltalmába ajánlom most magam
családomat és az egész világot !
Jézusom, irgalmazz Nekünk a jelen veszedelmekben,
moss tisztára minket drága Szent Véreddel, rejts el Szent Sebeidben!
Gyógyíts, tisztíts és áldj meg minket!
Tölts fel engem bölcsességeddel, szereteteddel és hiteddel
és vértezz fel engem, hogy megmaradjak jóságodban!
(háromszor): ,,Szent Isten, szent Erős, szent Halhatatlan, irgalmazz nekünk és az egész világnak!''

Jézus és Mária!
Irgalmazzatok! Rendelkezzetek velem, ahogy jóságotoknak tetszik, mert egészen a Tiétek vagyok!
Ti vagytok a szeretet Szíve! Szeretlek Benneteket!
Vegyetek fel magatokba és szenteljétek meg Lelkemet a szeretet lángjában,
amíg a Tiétekhez hasonlatossá nem válik! Tiétek teljes odaadásom!
(háromszor): ,,Szent Isten, szent Erős, szent Halhatatlan, irgalmazz nekünk és az egész világnak!''
Szűzanyánk! A Szent Vér Édesanyja!
Végy körbe minket – a végső idők gyermekeit- Szent Fiad Vérével,
építs védőfalat Szent Fiad véréből körénk,
hogy ezen a Szent Falon ne tudjon áthatolni
a gonosz semmiféle ereje, cselszövése, akarata, befolyása és támadása!
Szent Fiad Vére óvjon, védjen, őrizzen a jobb idők érkezéséig.
 
Világ királynéasszonya és Úrnője, Szűz Mária, járj közben értünk,
hogy örökös legyen a mi békénk és épségünk,
Te, ki világra szülted Krisztus Urunkat, az emberek Üdvözítőjét ajándékul a világnak
a Mindenható Isten irgalmából és kegyelméből.
 (háromszor): ,,Szent Isten, szent Erős, szent Halhatatlan, irgalmazz nekünk és az egész világnak!''

Isten, akinek irgalma végtelen, és akinek részvét-kincsei kimeríthetetlenek, nézz ránk kegyesen, és növeld bennünk irgalmadat úgy, hogy még a legnagyobb megpróbáltatásokban se essünk soha kétségbe, hanem bizalommal mindig a te Szent Akaratodhoz igazodjunk, amely maga az irgalom.
A mi Urunk Jézus Krisztus, az Irgalom Királya által,
aki Veled és a Szentlélekkel együtt mindörökké irgalmas. ámen

 Köszönöm, hogy meghallgattatok! Istenem bízom Benned!
Dicsőség az Atyának , a Fiúnak és a Szentléleknek ! ámen
Ha gyakorlottak vagyunk a kötött imákban és számunkra nem idegen, ha el tudjuk mondani szeretettel és nem érezzük dogmatikusnak , engesztelhetünk az alábbi imával is, amit Jézus Szent Vérének és az Irgalmasság Rózsafüzérének felhasználásával állítottam össze:

A vaisnavák (Visnu hívők ) saját szavaikkal kérjenek bocsánatot az Úr Visnutól, az Úr Krisnától (stb...) majd a Mahámantrával vagy az Urat dícsérő imákkal, az Ekadasi napok örömben való megtartásával igyekezzenek elnyerni az Úr indokolatlan kegyét, ezenkívül imával is meditálhatunk az Úrról, ami az egyik legáldásosabb. Az alábbi linkeken mindezeket megtalálhatod az oldalamon:
  
Napi ima, az Úr Síva dala az Úrhoz:
http://mangoliget.wix.com/pszichotronika#!napi-ima--az-r-sva-dala/c23j5

Meditáció az odaadásért:

http://mangoliget.wix.com/pszichotronika#!meditacioazodaadasert/c2488

  
a Mahámantráról, a Szent Név dicsősége:

http://mangoliget.wix.com/pszichotronika#!csandarsz-a-szent-nv-alszllsa/cd9




~ Az ima mudrái ~



5.1 Az imádkozó testtartás (mudra) első fázisának magyarázata

Stage 1 of prayer posture
Ennek a mudrának az első pozíciójában imára emelve a kezünket a nagy ujjunkkal finoman megérintjük a homlok közepén található spirituális energiaközpontot, vagyis az Ādnyā-csakrát  (harmadik szem). A legjobb csak azután elkezdeni az imát, miután felvettük ezt a testtartást.
Amikor ebben a testtartásban lehajtjuk fejünket, az önátadás spirituális érzelme ébred fel bennünk. Ez cserébe aktiválja az Univerzum megfelelő Istenségeinek szubtilis frekvenciáit. Ezek az isteni frekvenciák az ujjbegyeken keresztül áramlanak be. Az ujjvégek antennaként működnek, melyek az isteni frekvenciát a nagyujjon át az Adnya-csakrán keresztüla testünkbe vezetik. Ennek eredményeként pozitív spirituális energianövekedést élünk meg, amely a könnyedség érzetét adja, felszabadítva bennünket a fizikai- illetve mentális nyomás alól.

5.2 Az imádkozó testtartás (mudra) második fázisának magyarázata

Stage 2 of prayer posture
Ahogyan azt a fenti diagram mutatja, ima után a második mudrát (testtartást) kellene felvenni. Ez azt jelenti, hogy ahelyett, hogy ima végeztével azonnal leengednénk a kezünket, azt a mellkas közepére helyezzük mégpedig oly módon, hogy a csukló érintse a mellkast. Ez nagyban megkönnyíti annak folyamatát, hogy minél több Isteni Tudatosságot (Chaitanya) szívjunk magunkba a mindenkori Istenség princípiumból. Ez az energia eddig az ujjbegyeken keresztül áramlott be, most tovább közvetítődik a mellkas területére, vagyis az Anahat-csakrába (szívcsakra). Ahogyan az Adnya csakra, az Anahat csakra is magába szívja a sattvik frekvenciákat. Csuklónkkal a mellkasunkat érintve az Anahat csakrát működésbe hozzuk, így még több sattvikenergiát vonzunk magunkba. Az Anahatcsakra aktiválása miatt az istenkeresőkben felébred az áhítat és a spirituális érzelem (Bhav).
Ebben az imádkozó testtartásban önvizsgálatot és elmélkedést végezhetünk, hogy milyen élmény is Isten társaságában lenni.

5.2.1 A fej helyes tartása ima közben

Correct posture when praying
Final prayer position
Jegyezzünk meg néhány gondolatot:
  • A testet hajlítani kellene és nem egyenesen tartani.
  • Az ujjaknak párhuzamosnak kellene lenniük a homlokkal, de csak lazán, nem mereven.
  • Az ujjaknak egymást kellene érinteniük, hogy ne legyen közöttük rés.
  • A nagyujjnak finoman kellene érintenie az Adnya csakrát.
  • A kezeknek lágyan nyomást kell gyakorolniuk egymásra, alig hagyva helyet a tenyerek között. Az 50% feletti spirituális szinttel rendelkező istenkeresők esetében nem szükséges helyet hagyni a tenyerek között.

5.3 Amikor spirituális érzelemmel imádkozunk

Az alábbi szubtilis ábra azt mutatja, mi történik, ha valaki 50%-os spirituális szinttel rendelkezik és spirituális érzelemmel (Bhav) imádkozik. Fontos megjegyezni, hogy ebben az esetben a környezetükben lévő emberek is hozzájutnak az Isteni Tudatossághoz. (Az ábra azon része vonatkozik erre, amely mutatja, hogy az Isteni Tudatosság (Chaitanya) hullámai 5%-ban a testen kívülre sugározódnak.) Ezért figyelhető meg, hogy amikor valaki spirituális érzelemmel imádkozik, a másokban is aktiválódik a spirituális érzelem.

5.4 Vajon ez azt jelenti, hogy minden esetben, amikor imádkozunk, fel kellene venni ezt a pozíciót?

Ha valakinek magasabb spirituális szintje van (50% felett), akkor a szubtilis (nem tapintható) isteni frekvencia közvetlenül a Brahmārandhrán keresztül érkezik. A Brahmarandhra egy szubtilis nyílás a Sahasrār csakra felett (a Kunḍalinī jógaspirituális tudománya szerint), amelynek hozzáférése van az Univerzális Elméhez és Intellektushoz. Ez a szubtilis nyílás az alacsonyabb spirituális szintű embereknél zárva van. A Brahmarandhra megnyitásához elsődlegesen az alacsonyabb egó-szint segít hozzá. Amikor a spirituális fejlettség ezen szakaszát elérjük, a fent elmagyarázott ima mudrára egyre kevésbbé lesz szükség.
Amennyiben az 50%-os és 80%-os közötti spirituális szinttel rendelkező személy kiegészíti imáját az ajánlott mudrával, számára ez további hasznot jelent az Isteni Tudatosság élvezetéből. Ez 30%-os többletet jelent abban az esetben ha valaki 50%-os spirituális szinttel rendelkezik, viszont arányosan kevesebb lesz az illető személy spirituális szintjének növekedésével.
Mivel a legtöbb embernek nincs magas spirituális szintje, képtelen befogadni az Isteni Frekvenciát a Brahmarandhrán keresztül. Sok 30-60%-os spirituális szinten lévő ember bár jóvalkisebb mértékben, mégis képes az ujjbegyein keresztül magába szívni a szubtilis frekvenciákat, mivel az ujjbegyek nagyon érzékenyen tudják befogadni és kiárasztani a szubtilis energiákat. Ezen a szinten lévőknek legjobb, ha a fent említett testtartást használják. Amennyiben az összes többi faktor változatlan marad, és imádkozáskor az ajánlott mudrát alkalmazzuk, 20%-al növeljük az ima hatékonyságát ahhoz képest, mintha más mudrát (vagy egyáltalán semmilyet sem) használnánk.

5.5 Különböző imádkozó testtartások hatékonyságának összehasonlítása

Világszerte különböző kéztartásokat figyelhetünk meg az imádkozók körében. Spirituális kutatást végezve a különböző pozíciók (mudrák) tekintetében, a hatásfokot vizsgálva a következőkre jutottunk:
Efficacy of varioius prayer positions
Lábjegyzet:
  1. A 100% jelentené a teljes spirituális hasznot, ami az Istennel való egybeolvadást eredményezné.
  2. A megnyilvánuló isteni princípium szintje, mint pl. nagyfokú, közepes vagy alacsony isteni szint.
  3. Az isteni princípiumhoz való hozzáférés százalékban kifejezve.
  4. Ez megmutatja, hogy a negatív energiák mennyire lehetnek zavaró hatással az imára annak érdekében, hogy csökkenjen az istenkereső hite. A negatív energiák akadályt görgetnek az ima elé, így az imára nem érkezik válasz, ezáltal meggyengítik az illető személy Istenbe vetett bizalmát.
Tegyen próbát egy szubtilis kísérlettel: ugyanazt az imát mondva, a fenti mudrákat egyenként próbálja végig.
Izom-,ér-,ideg- és meridiánrendszerek








Csigolyák pozitív energetikája


C1 - Belső béke
C2 - Kiegyensúlyozottság, megérétés vágya
C3 - Megbocsájtás önmagunk felé
C4 - Érzelmek felvállalása és kifejezése, optimizmus
C5 - Bennünk lévő jó elfogadása
C6 - Rugalmasság
C7 - Önkifejezés

Th1- Nyitottság az életre
Th2 - Nyíltszívűség
Th3 - Nyílt önkifejezés
Th4 - Önelfogadás; hibáira megoldandó feladatként tekint.
Th5 - Béketűrés
Th6 - Az életbe vetett bizalom -Istenbe vetett bizalom -
Th7 - Az élet örömeinek elfogadása
Th8 - Optimizmus, rugalmasság, hajlandóság a változtatásra.
Th9 - Jóindulat, mások elfogadása.
Th10-Felelősségvállalás.
Th11-Bizalom a társas kapcsolatokban.
Th12-A szeretet nyílt kifejezése és magabiztos felvállalása

L1 -  Magabiztosság
L2 -Döntésképesség, erő a szükséges lépések megtételéhez
L3 -A szereteten alapuló szexualitás örömteli elfogadása.
L4 -A társadalmi pozíció elfogadása (kasztrendszer-lélek)
L5- Az élettel és a társadalmi helyzettel való megelégedettség.

Keresztcsont
Szellemi megújhodás , megbocsátás képessége.




































IDEGRENDSZER
http://www.aranycsillag.net/betegsegek-lelki-okai-testreszek-jelentese/




Szellemi - Spirituális Törvények ~


" Isten gondolatait akarom ismerni.........a többi csak részletkérdés."              (Albert Einstein)
A Törvények nem-ismerete, nem mentesít a következmények alól.
A TERMÉSZET ISTENI TÖRVÉNYEI
1.  A  Teremtés és a Természet egyetemes Törvényei : minden síkon érvényesülnek a Teremtésen belül.
2. A Lelkiismeret, mint Élő Törvény : Isten a Lélekbe írta Törvényeit, hogy mindenki számára hozzáférhető legyen.
3. Kinyilatkoztatott törvények : Isten minden népnek kinyilatkoztatta akaratát, " parancsolatait", melyek valójában  ajánlások, útmutatások arra, hogy tapasztalás nélkül is elkerülj az ember a szenvedést és hazatérhessen Hozzá.
4. "Ahogy fent, úgy lent" törvénye : minden , ami fizikai síkon megnyilvánul egy felsőbb síkról való leképeződés.
5. A gondolat formálja az anyagot : gyógyításra vonatkoztatva, gondolataiságnunk teljes mértékben meghatározza testi egészségünket
6. A szándék és a vágy törvénye : a vágy figyelmet vált ki, a  figyelem energiával telít, a szándék formába önt,
    amire figyelsz növekszik, megnyilvánul, amitől megvonod a figyelmed elsorvad és eltűnik az életedből
7. A legkisebb erőfeszítés törvénye : a szándék olyan vágy, mely mentes az eredményhez való görcsös ragaszkodástól
                                                               a cél megfogalmazódik, de az út, amin elérnéd Istenre bízod
                                                               könnyedség és hit, feltétel nélküli bizalom jellemzi
                                                               a fű is nő magától, a magot elveted, a többit rábízod Istenre,
                                                               pusztán örömteli elvárásod van, Isten dicsőségének újabb gyarapítása miatt
8. Bizonytalanság vállalásának törvénye: bizalommal átadod életed irányítását Istennek,akarattal semmit sem kényszerítesz ki,
                                                                       nem tűzöl ki anyagias célokat, ellenben kéred az Úr vezetését és figyeled a jeleket, amit követsz,
                                                                       Isten a legrövidebb úton fog így hazavezetni, tudván, hogy a kötőerők cselekdnek
9. A karma törvénye : " Ki mint vet, úgy arat ! " - a kiegyenlítődés törvénye, amit másnak okozol, amit átélt akkor, amikor megtetted vele, 
                                       elsősorban a másoknak okozott szenvedés jön vissza
10. A karma fölé, a transzcendetnális síkra emelkedés kegye: az Úr kegyelméből, tiszta, rajongó szereteténél,
                                                                                                           az Úr előtti totális meghódolás esetén, indokolatlan kegyéből következik be
11. A Dharma törvénye , az élet céljának törvénye: mindenki egyedi lélek
                                                                                        Hogyan tudnám szolgálni az emberiséget?
                                                                                        Milyen páratlan értéket tudok átadni ?

 A GYÓGYULÁS - GYÓGYÍTÁS ISTENI TÖRVÉNYEI
                                                                                        "Ahol ketten vagy hárman összejönnek a nevemben, ott vagyok közöttük !" (Mt.18,20)

1. A Szeretet Törvénye : " Szeresd felebarátodat, mint tenmagadat ! " - azt gondold, mond, tedd és szándékozd, amit szeretnéd,
                                                                                                                        hogy veled szemben is tegyenek.
2. Megbocsátás Törvénye : " Ne menjen le a nap a te haragoddal ! "
3. Isten törvényeinek megtartásának parancsolata : " A bűn bére a halál. " - aki nem képes jószándékánál, nemeslelkűségénél maradni,
                                                                                                                                 súlyosan, idő előtt megfizet ezért.
4. A keskeny úton való megmaradás törvénye : " Azt veszem el tőled, ami a legfontosabb neked. "
- mindenkitől elvárja Isten és a Lelke, hogy a már meglévő bölcsessége, lelkisége szerint éljen, visszaút nincs, csak nagy fájdalmak árán.
5. A kegyelem törvénye :- "Megbocsátottak a te bűneid, menj és ne vétkezz többé ! "
aki tiszta szívből mindenkinek megbocsát és bocsánatot kér a szenvedésért, amit másoknak okozott, akkor ugyanolyan mértékben Isten is megbocsát neki és bármiben megsegíti, ha ez kéri.
 
6. A gyógyulás törvénye : " Meggyógyított a te hited !"
7. A karma átvételének törvénye : ha valaki jobban meg akar valakit gyógyítani, mint ahogy az illető vágyna erre és kérné a segítséget, a karmát az Úr átteszi rá. Ez azt jelenti, hogy a konfliktus, ami a beteg betegségét kiváltotta megjelenik a gyógyító életében vagy betegségének a tünetei megjelennek a testén, valamint ha 9%-ot meghalad a karmájának átvétele, akkor módosítja a génjeit, belép a DNS-be, a karmát hajlamként genetikusan is továbbadja leszármazottjainak. Fentiek bekövetkeznek a nem megfelelő bocsánatkérés következményeként is !!! A betegséget okozó energia felgyűlik és áramlik a gyógyító aurájára, felhalmozódva majd egy napon beszakítva és elárasztva azt, akár hirtelen, azonnali halálát okozva a jövőben.
Előfordulhat a "túlgyógyítás" esete: ha többet kértünk gyógyításkor a betegnek, mint járt volna, a karmájának általában a tünetet kiváltó ok 1-2%-a átkerül a gyógyítóra.
 
Fentiek miatt a gyógyulás kérése és bármiféle eljárás alapos körültekintéssel, pontos helyezet felméréssel és kizárólag Istentől való engedélykéréssel lehetséges, minden ezen kívül létrejött bármiféle beavatkozás Isten elleni lázadásnak illetve fekete mágiának minősül a törvények szerint.

8. Jézus kereszthalálából fakadó kegyelem ígérete : Az Úr Jézus kereszthalálával a Mindenható Isten lehetőséget ad a bűnök bocsánatára, az Úr Visnu jóvoltából a karma oldására, tehát a múlt helyreigazítására és így a jelen megváltoztatására bármely tekintetben, ha Ő vagy teljes értékű érintett inkarnációi ezt jónak látják és egyetértenek ezzel.
9. A nem-ártás törvénye : bármiféle tevékenység kizárólag jószándékkal történjék, a segítséget kérő szabad akaratának 100%-os biztosítása mellett, hozzá tartozik a gyógyító mentális-pszichés-érzelmi- testi egészségének megléte a gyógyításkor, valamint felelőssége, hogy tiszta és ép energetikai rendszerekkel rendelkezzen, "önmaga legyen" minden síkon és megfelelő védelemmel biztosítsa magát és a hozzá fordulót a segítségnyújtás során.
10. "Bárány legyél, ne birka ! " mentalitás : no comment.....
11. Ne szórj gyöngyöt disznók elé ! :  tiszteld, aki többet tud nálad, légy könyörületes azokkal, akikben kevesebb tiszta fény ragyog, barátsággaloszd meg tudásod, gondolataidat azokkal, akikkel egy szinten vagy.
12. Csak olyan információkat közölj a hozzád fordulóval, ami rá tartozik ! : az információk átadása Isten törvényeire korlátozódik, beavatatlanok nem terhelhetők Isten teremtésének mély titkaival, mert akadályozná őket hitükben és így a gyógyulás lehetőségétől fosztjuk meg őket, másrészt avatatlanok számára ezekkel való szembesülés hatalmas felelősséget ró rájuk és a gyógyítóra is.
13. A legmagasabb szintű gyógyítás elsősorban Isten törvényeire való tanítás :  gyógyíthatsz kézrátéttel, gyógyíthatsz gyógynövénnyel, gyógyíthatsz hanggal, gyógyíthatsz fénnyel, de leghatékonyabban azzal gyógyítasz, ha valakinek a gondolkodásmódját vagy képes megváltoztatni, hogy Isten törvényei fényében lássa életét és ennek alapján új gondolatokkal, önmegbocsátással, Isten kezét fogva teremtse újjá életét és lényét.

14. Légy őszinte ! : akik hozzád fordulnak, szükségük van az igazságra önmagukról, helytelen lépéseiKről, melyek idáig juttatták őket, hogy tovább tudjanak lépni, ezért ne hallgass el semmit viselkedésükkel szemben, még akkor se, ha nem leszel ettől népszerű.

15. A gyógyító, nem önjelölt nagymester ! : a gyógyító közvetítő, híd az Ég és az Ember között,  Isten meghosszabbított keze, aki kérni tanult meg Istentől és akit Isten, az Iránta táplált mély alázata, szeretete és odaadása révén készséggel meghallgat és tetteiben akaratával egyezően támogat. Minden képessége, sőt a teljes léte Istentől való és így megfelelő szerénységgel és alázattal, szolgálattal végzi el az Úr által rábízott lélektestvérének megsegítését.

16. A gyógyítónak nem célja az anyagi meggazdagodás és nem vár semmiféle ellenszolgáltatást Istentől tetteiért ezen az úton!
17. A szellemgyógyász az igaz, megszentesült élet megvalósítását tűzi ki célul és teljes szívéből, lelkierejéből és bölcsességéből szándékozik tartani magát ehhez minden körülmények között. A keskeny úton járva életével igyekszik példát mutatni lelki testvéreinek Isten törvényei illetően és Isten bocsánatát kérve, önmagának megbocsátva újra és újra feláll, ha emberi gyengeségből mégis megbotlott, hogy egy napon békés lélekkel tekintsen majd  Isten szemébe.
18. Isten minden boldogságot hozó tettének oka dicsőségének megerősítése, mellyel felhívja magára a figyelmet és visszatérésre csábít Szent Közelségébe ! Isten célja az emberi lélek boldogsága és a vele való élő közösség újrateremtése, az ember célja pedig Isten elégedettsége. Ez a hazatérés művészete.






Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése