2018. augusztus 21., kedd

Gójok immár riadó !!!!!!







Gójok immár riadó !!!!!!



Döbbenetes dolgokról lesz szó a blog felkavaró képeket tartalmaz, csak erős idegzetűek olvassák ez oldalt, de legalább szembesülsz a valósággal.

Igazi befogadó Magyarországot akar a Fidesz. Indulhatnak a szomjazók, az izraeli sivatagból...


network.huFelkészülnek a Beözönlésre
Igazi befogadó Magyarországot akar a Fidesz. Indulhatnak a szomjazók, az izraeli sivatagból...
Balog Zoltán a Fidesz országgyűlési képviselője, igazi befogadó országot akar. Hogy Szent István mit értett ez alatt, azt tudjuk, mikor országunk határai több körülöttünk élő nemzet határaival voltak egyenlőek.
Most viszont, a saját határai közé zárt Magyarországnak semmi szüksége rá, hogy befogadó ország legyen!
A cionista konferenciákról, zsidó gyűlésekre ide-oda vándorló politikusnak csúfolt kollaboráns, ne akarja megmondani a magyaroknak, hogy Magyarország milyen legyen, mert ahhoz ő itt egy senki!
Nem tett semmit a népért, csak uszítani tud, Gyöngyöspatán, Hejőszalontán felhergelni a cigányokat, sértegetni az egyszerű kifosztott magyar embereket.
network.huMintha ezekben a falvakban bármi érdemleges is történt volna, az egymásra huzakodáson és fröcsögésen kívül, - de nekik csak ez a jó!
Erre mintegy válaszul Balog az EU parlament cigányvédő javaslatait reklámozza, mintha azok megoldanának bármit is.
Kikről is beszél ez? Csak nem a hódítókról, és az ő szövetségeseiknek megnyert cigány csoportokról?
Persze, hogy a magyar nép gondjai számukra semmit sem jelentenek! A munkanélküliség, a jogfosztottság, a kifosztottság, a bizonytalanság, a magyarok otthonainak elárverezése.
network.huEzek a kérdések sem az Unióban, sem pedig a Fideszben senkit sem érdekelnek. Itt csak a kisebbségek, a zsidók, meg a cigányok bajaival lehet foglalkozni. Talán nem is véletlenül! A magyarok a bajaikkal pedig menjenek a Sóhivatalba! - Legalábbis szerintük!
Egyre jobban körvonalazódik az, egyre jobban látja a magyar nép is, hogy mit is jelent, úgynevezett, "befogadó országnak" lenni. - EGY MÁSODIK PALESZTINÁT!
Magyarország befogad sok-sok izraeli zsidó bevándorlót, kezdődik az "Alija" a Kárpát-medencébe, és ez rövidesen igazi BEÖZÖNLÉSSÉ válik!
Befogadunk az arabok által elkergetett sok-sok izraeli zsidót, kiknek a cigánymaffia tagjai a legjobb szövetségesei lesznek, - aztán a politikai, gazdasági, és a már említett alvilági maffiák hajcsár kezében rabszolgákat csinálnak a magyarságból.
És ezt rövidesen el is knetwork.huezdik. S ezzel együtt lehull a Fideszről az álarc, s megmutatja igazi gonosz arcát. Annak a hazug kígyónak az arcát, melynek a magyarság a saját hazájában egy senki, neki csak az idegen betelepülők, s az ő jövendőbeli hatalmukat biztosító kollaboránsok számítanak. Nyelve, mint a kígyóé, kétágú, mást mond, mint amit gondol. Szavai, mint az édes méreg. Elkábítja a nemzetet, hogy aztán halálra marhassa...
Fort András– Szabad Riport Tudósító Iroda
 Sok szeretettel és barátsággal: Fliszár Zoltán













Az orbáni „fülkeforradalom ismert tagjai és múltjuk!!!!!!
A régi ELTE-s kapcsolat és a százmilliós hitel
network.hu 
 
A jogász-politológus-tanár üzletember 
Fellegi Tamás tanársegédi- majd tanári pályáját cserélte üzleti karierre. A Figyelő című hetilap megpróbálta portréját megfesteni. Eszerint az 1956-ban született miniszterjelölt nagyszüleinek a vaskereskedését a világháború alatt elkobozták, a nagypapát munkaszolgálatra hívták be, deportálták és megölték. Édesapja, Fellegi Tamás újságíró, tévés rendező, míg nála három évvel idősebb nővére, Mária az RTL Klubnál vágó. Fellegi Tamás 1970 és 1974 között a Trefort Ágoston Gimnáziumban tanult. A gimnáziumi osztályban ismerte meg későbbi feleségét, Szokolszky Ágnest, aki ma a szegedi egyetem pszichológia tanszékének docense és a Pszichológiai Intézet vezetője. Két fiúgyermekük született, Áron és Benjámin.
(...) 
network.huKisért a múlt. Novák Előd (Jobbik) táblát cserél a "Fehér Ház"-ban! 2011.04.25.
Továbbá:
Kövér László - KISZ titkár, és Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága és az alá tartozó Társadalompolitikai Intézet munkatársa
Orbán Viktor; - Gimnáziumi, majd egyetemi KISZ titkár (Orbán apuka párttitkár volt az átkosban.)
Mikola István - Hazafias Népfront, elnök
Fónagy János - MSZMP tag
Vonza András - MSZMP tag
Szabadi Béla - MSZMP tag, munkásőr
Varga Mihály - KISZ titkár
Rogán Antal - KISZ titkár
Deutsch Tamás - KISZ titkár
Orbán Győző - párttitkár (Orbán anyuka pedagógusi pályát cserélte fel egy pártbizottsági állásért.)
Pozsgai Imre - MSZMP KB tag
Szűrös Mátyás - MSZMP KB tag
Stumpf István - MSZMP tag, Hazafias
 Népfront alelnök
Járai Zsigmond - MSZMP tag,
 kormánytag, III/2 ügynök
Matolcsy György - MSZMP tag, III/2 ügynök
Martonyi János - MSZMP tag, kormánytag, III/2 ügynök
Ligetvári Ferenc - MSZMP tag
Chikán Attila - MSZMP tag
Pintér Sándor - MSZMP titkár;
s a sort tovább írhatjuk a kormány és a parlament, illetve az önkormányzati területtel!!!!
ÉBREDJ MAGYAR!!!!! ÁTVERNEK, HÜLYÉNEK NÉZNEK!



Gondolatok
az egészségügyi központokat építgető izraeliekről

Nagy Levente Kunhegyes


Állami népirtás formái a XXI. században –
a liberális egészségügy és az Izraeli érdekek véletlen egybeesése Magyarországon


A globális éghajlatváltozás miatt a világon, így Európában is egyre kevesebb az élelmiszer és az ivóvíz. Magyarország geopolitikai szerepe emiatt felértékelődött, bár mi erről nem tudunk idehaza. Csak mi nem tudjuk magunkról, de minden külföldi befektető tisztában van ezzel a ténnyel, és ezt titkolják előlünk!

Az ásványvizeink aranyérmesek a világbajnokságokon, a gyógyvízben lubickolunk, mialatt Görögországban, Spanyolországban és Izraelben (!) tanker hajókkal importálják az ivóvizet!
Nem gyógyvizet, közönséges ivóvizet, tankerokkal, akár az olajat! Érdekes, nem? Olaj helyett van ezer alternatív energiaforrás, de ivóvíz nélkül nincs se emberi, sem más élet a Föld nevű bolygón...

Trianon után hazánk teljesen agrár országgá vált, ez sajnálatos tény.

Vessük össze a két dolgot! Egy agrár ország termékeit egy globális éghajlati változás közepette nem akarják megvásárolni, vagy, ha megveszik, önköltségi ár alatt teszik meg?! Nem logikus, ugye? Dehogynem... Ebben az évben ez kezdődött a meggyel, folytatódott a gabonákkal, most folyik az almával! Szép lassan mindenki rájön, hogy az élet minden területén a magyar nemzet megsemmisítése zajlik. Nem tíz, húsz, vagy száz év múlva, hanem napjainkban. A folyamat egy előre megírt forgatókönyv alapján zajlik. ...és kik a végrehajtók? A mostani kormány már nem primitív kubikosokból, esztergályosokból áll, hanem főiskolát, egyetemet végzett janicsárokból. Mi egyre többször, egyre többen ellenállunk, mire ők hangosan méltatlankodnak, gyaláznak bennünket!

Ők már nagyon jönnének, de a Kárpát-medence lakott!

Nekik sürgős a kiirtásunk, belaknák már végre az üresen tátongó lakóparkokat, kellene a magyarok élettere!

Miért írok ebben a témában?
Az élet minden terén folyik ez a "nemzetellenes hidegháború, illetve állami népirtás. A gazdák csodálkozva mennek tönkre, azt hiszik, csak velük történik mindez!
Tévednek.

Vegyünk sorra néhány közismert tényt.

A Magyar Orvosi Kamara néhány éve élesen tiltakozott az újfajta receptek bevezetése ellen. Azért voltak újak a receptek, mert a BNO-kódot fel kell rajtuk tüntetni.
A BNO- kód nem más, mint a Betegségek Nemzetközi Osztályozásának jelölése, ami az Orvosi Kamara szerint stratégiai fontosságú nemzetbiztonsági adat - mondták ők - !
Így van. Azóta pár év eltelt, gyakorlatilag Magyarország egészségügyi állapota feltérképezésre és feldolgozásra került, valakik pontosan tudják a magyar népességre jellemző betegségeket.

Többször emelték a gáz, az élelmiszer és általában a megélhetés feltételeit.
Borzasztóan elgondolkodtató az is, hogy folyamatosan emelik a gáz árát, és azon töpreng a kormány, melyik vezetéken jöjjön a drága gáz: a Nabuccón, vagy a Kék Áramlaton.
Közben csak a makói árokban, több mint száz évre elég gázt termelnek ki a lábunk alól - a kanadai befektetők!

De, nem csak ezek drágultak. A tipikusan magyar betegségek gyógyszereit több alkalommal 2-3x-ra emelték!
Ezen gyógyszerek hiánya veszélyezteti az életet, mivel a magyar populáció tipikus betegségeiről van szó, ezért logikusan a magyarok életeit veszélyeztetik...
Csak egy dolog, a magas koleszterinszint, vagyis a csendes halál gyógyszere igen érdekes dráguláson esett át többször, a támogatásuk lecsökkent. Furcsa? Minden recept közepén rajta van a BNO-kód helye, kötelező kitölteni, és ez az adat feldolgozásra kerül...
(Aki nem hiszi, nézze meg!)

Most teszik tönkre a gazdákat végleg, de van egy ördögi csel nálunk, az egészségügyben is.
Egyre több munkáért egyre kevesebb pénzt kapunk. Kesztyűs kézzel teszik mindezt! ...és hogyan? A rendelőben, az alapellátásban teljesítményfinanszírozás van. Több munka, több beavatkozás - egy pontrendszer alapján - több pénzt jelent. Logikus. Mégis egyre több orvos megy külföldre dolgozni, elegük van. Aki marad, az túlterhelt, fásulttá válik!

De miért? A magyarázat egyszerű!

Meg van határozva, hogy egy adott rendelés alatt hány beteget láthatunk el! Kevés az orvos, sok beteget kell ellátnunk, de a finanszírozó meghatározza, egy emberre mennyi időt KELL fordítanunk! Jó sok időt, természetesen! Tehát hiába lát el az ember 25-30 beteget egy nap alatt, a finanszírozó nem veszi figyelembe, csak a töredékét, és természetesen NEM fizeti ki a kezelést. Teljesítményfinanszírozás van, de csak néhány beteg ellátását fizetik ki, ami nem fedezi a rendelő fenntartási költségeit!
Döbbenetes?

A rákbetegek várólistán várnak, a szívbetegekkel és a többi halálraítélttel. (Olyan ez, mintha a vízben fuldoklóhoz odaeveznének és rászólnának, hogy majd holnap kimentünk a vízből, addig maradj csendben!)
Ez az állami népirtás egyik formája. Csak egy módja a sok alkalmazott közül!
A súlyos betegek belepusztulnak a liberális reformba, mi, alapellátók „csak” tönkremegyünk.

De! A csőd szélén álló alapellátást végző településeket befektetők járják. Rendkívül kedvező az ajánlatuk. Egészségügyi központot építenének minden nagyobb településen, a költségeket ők állják! Micsoda tőkeerősek lehetnek ezek a befektetők, ugye? Semmi mást nem kérnek, csak azt, hogy egy patikát is működtethessenek a központ mellett és az orvosi praxis jog ne lehessen az orvosé, hanem a befektetőé. Az orvosok így egyszerű alkalmazottakká válnak.

Mi ebben az érdekes? A „tőkeerős” befektető egy izraeli cég, természetesen.
Viszont van egy apróság. Az egészségügyi központok létesítését az állam támogatja!!
Az állam ad 90% tőkét a MI pénzünkből, a befektetőnek csupán 10% önerőt kell biztosítani. Az egészségügyi központok építéséhez szükséges 90%-os állami támogatást csak egy pályázó nyerheti meg. Olyan, mintha a pályázatot testre szabták volna…!

Ugye nem kell elmondanom, kire van szabva az egész. Itt a kirakós játék utolsó mozaikja is összeáll! Ez a gépezet, ami ellenünk működik, janicsárokat alkalmaz. Ha egy janicsár tudatosan épített hamis varázsa megkopott, teletömik a zsebét a MI pénzünkkel, és az röhögve félreáll. Jön a következő végrehajtó janicsár, az újabb hamis illúziókkal. Nem a janicsárt kell kiütni, mert azok sohasem fogynak el, hanem azt, aki küldetéstudattal ellátja és ellenünk beveti azokat!

Mivel a másik fél szervezetten működik, mi is csak szervezetten, egymással összefogva vehetjük fel a harcot, nincs más megoldás.
A tönkretétel szép lassan mindenkit elér, társadalmi, gazdasági helyzettől függetlenül - kivéve a politikusokat és azokat, akik végrehajtják a népirtást!!

Mert egy harchoz két fél kell: a támadó és a védő! A harc kimenetelét valamelyik fél gyengesége dönti el!
A magyar sohasem állt gyenge hírében.
Akkor mi a gond??!


Dr. Nagy Levente
Kunhegyes

Tényleg küldjétek tovább, mert ez nem kamu! Az Izraelben járó magyarok mondják köztük bajaiak is, hogy mindenki magyarul tanul! Több helyen olvasták, hogy új hazánk Magyarország, tanulj magyarul! DE, ha nyitott szemmel jársz itthon, akkor tényleg nyilvánvaló a magyar irtása! Nézd az egészségügyet, oktatást, sorra épülnek az izraeli érdekeltségű lakóparkok stb.!

Most, amikor az Otthonvédő Háború küszöbén áll az ország,


network.huamikor közeleg a Nemzet szó szerinti Apokalipszise, - most, amikor több millió ember veszítheti el otthonát, a bankár és végrehajtó hiénák, valamint az erre szakosodott lakásmaffia jóvoltából, - most, amikor gyermekek százezrei és felnőttek milliói szó szerint éheznek, - most, amikor drasztikus élelmiszer árrobbanás történik, - most, amikor a spekulánsok eladják a magyar búza stratégiai tartalékait külföldre, - s már az éhínség réme is felsejlik, - most, amikor a benzinár a történelmi 400 ft-os csúcson áll...
A lakáj kormánynak mi a legfontosabb? - Fizetni az ország adósságait a nemzetközi bankárhiénáknak. Azokat a pénzeket, amelyeket már többször is visszafizetett az ország, most többszörösen is követelik tőlünk kamat gyanánt újra és újra.
Eddig a Konvergencia programot, a megszorításokat a túlzott adókat, sőt ma már az újabb Konvergencia programot és ismételt megszorításokat meg az újabb plusz adókat használták erre, - de most a cionista agyakból kipattant egy számukra ragyogónak látszó, számunkra viszont felháborító pofátlanságnak tűnő ötlet; AZ ADAKOZÁS AZ ÁLLAMADÓSSÁG CSÖKKENTÉSÉRE.
Vagyis a koldus adakozzon a disznófejű nagyúrnak, a mohó és egyre pénzéhesebb nemzetközi bankárnak.
Nem volt elég nekik, hogy az Iszapkatasztrófa kárköltségeit a MAL dúsgazdag tulajdonosai helyett a néppel fizettették meg, úgyszintén adakozás címén. Úgy látszik, hogy a magyart, a jóindulatára hivatkozván mindig át lehet verni!
Most tehát alapot hozott létre a kormány, az államadósság csökkentésére. És ebben különösen szomorú az, hogy ehhez egy katolikus pap is adta a nevét.
Egy győri társadalmi kezdeményezést felkarolva a kormány tegnap döntött egy államadósság-csökkentő alap életre hívása mellett. Az "Összefogás az államadósság ellen" című alapot egymillió forint induló tőkével Rédly Elemér győri katolikus plébános indította el. Úgy látszik túl sok fölösleges pénze van a plébániának. Mi csak azt kérdezzük ilyenkor, hány adag meleg ételt lehet 1 millió forintból kiosztani az éhezők között? - De nem, inkább a külföldi dúsgazdag bankároknak adják.
Szijjártó Péter miniszterelnöki szóvivő közölte: az alapba befizethetnek azok a vállalatok és magánszemélyek is, amelyek/akik fontosnak tartják az államadósság elleni harcot, és úgy gondolják, hogy esetleges, még kidolgozandó adókedvezmény fejében hozzájárulnak ehhez.
Igen, igen ha már a magyar jóindulata is kezd elhalványulni, a rengeteg cionista trükk láttán, akkor nosza húzzunk el előttük egy gyengécske mézesmadzagot is!
A tervek szerint az alapba befizetett összeg egy részét a magánszemélyek számára az szja-ból, a cégek számára pedig a társasági adóból leírhatóvá tennék - mondotta Szíjjártó Péter.
És figyelem, most jön az egyik legnagyobb átverés, az ADÓSSÁG FIZETÉSÉNEK KÉNYSZERÉT, AZ ÚJ ALKOTMÁNYBAN IS RÖGZÍTENI AKARJA A KORMÁNY!
Erről Szijjártó a következőféleképpen nyilatkozott:
..."A konvergenciaprogram alapjául szolgáló Széll Kálmán-terv azzal kalkulál, hogy az államadósság mértéke tavalyi 80 százalék feletti szintről 2014-re 65-70 százalékra csökkentené az államadósságot. Ám ez csak az első lépés, a kormány távlati célja, hogy az GDP - arányos adósság ötven százalékra csökkenjen - ezt az új alkotmányban is rögzítenék..."
Hogy is kezdődik majd az új Alkotmány? - "Isten áldd meg a magyart?" - És mi lesz a lényege? Az államadósság fizetésének kényszere. - Nos, ha tehát valakit még el lehet bolondítani a fideszes hazafias lózungokkal, - és nem látja a báránybőrbe bújt farkast, - az vak marad örökre.
Egy vélemény:
Garantálom, ebbe én egy árva fillért sem teszek, mégpedig a következő megfontolásból: amikor megtörtént a sajnálatos iszapkatasztrófa, a kormány nemzeti adakozásra hívta fel a polgárok figyelmét. Jó magam is beszálltam tízezer forinttal. Bár egy kedves ismerősöm, miután közöltem vele a befizetésem tényét, csöndesen megjegyezte: "Te biztos vagy benne, hogy ezt megkapják a rászorulók?" Nem a szívem csücske ez a mocsadék banda aki jelenleg a hatalmat bitorolja, de ekkora aljasságot még O. Viktort és csapatáról sem tételeztem fel.
Tévedtem. Kiderült, hogy a közadakozásból befolyt 1,1 milliárd forintból alig 100 milliót osztottak szét az arra rászoruló károsultaknak. És ami a pofátlanság Csimborasszója, a fentiekben jelzett összeget levonják abból az összegből, amit a kormánynak illene fizetni a károsultak javára.
Viktor, Viktorj! Csinálj magadnak kistestvérkét! 





Ilyen a judeo- bolsevik
network.hu 












Ez rendben, tehát ilyen a judeo- bolsevik, de milyen ember a judeo- kapitalista, a judeo- feudalista, a judeo- liberális, az álnemzeti, stb.? Na milyen???????????????????????????
Hát milyen lehetne, ha nem zsidó, vagy " csupán" zsidó szellemiséget, trágyaságból, vagy tudatlanságból  követő ember!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
Kőműves Géza
2011/4/10 Lóránt Schuster <pmobil01@gmail.com>
Három idézet

"A bolsevik olyan ember, aki elégedetlen, irigy és tele van gyűlölködéssel. Mindenkit
   gyűlöl, aki nem úgy gondolkodik, mint ő ... Aki csak rest, és ezért elégedetlen. Aki
   tehetségtelen, és ezért irigy... Aki nem akar egyebet, mint munka nélkül hozzájutni
   valamihez, osztozkodni a másén. És gyilkosságokkal csinál helyet magának a világban.
   Mindegy, hogy minek nevezi magát. Mindegy, hogy milyen jelszó nevében fosztogat
   és milyen zászló alatt vonul fel az utcákon. Végeredményben egy és ugyanaz.
   Homo bestialis. Állatember.
Wass Albert

Mi nép vagyunk…egységes nép…ha süllyedünk a forradalmi proletáriátus élcsapatává
válunk, ha emelkedünk, velünk emelkedik a pénztárca szörnyű hatalma.”
Herzl Tivadar: A zsidó állam 1896

A kommunizmus megbukott, minden értelemben. De a kommunistáktól nehéz lesz megszabadulni, mert senki sem olyan veszedelmes, mint egy bukott eszme haszonélvezője, aki már nem az Eszmét védi, hanem meztelen életét és a zsákmányt.”
Márai Sándor

Makói gázfosztás!!! Tudjon róla minden Magyar! 


Gombostűt a tűpárnában. Magyarország földjének mélyén, Makó közelében olyan gázkincsre bukkantak hivatásos külföldi kincsvadászok, amely negyven éven át képes volna biztosítani Magyarország gázellátását...

vagy a mostani ínséges időkben egy intenzív, húsz évre rövidített kitermelést véve alapul, akkora bevételhez juttathatná a magyar államkasszát, amely rövid idő, mondjuk öt-tíz év alatt a magyar életszínvonalat körülbelül az ausztriaira emelné, és húsz év múltán a magyar gazdaság csak e gázkincsnek köszönhetően felzárkózhatna a gazdag Európához.
Mindebben nincs semmi túlzás. Minden érdeklődő ember tudta, hogy az Alföld mélyén többféle kincs lapul - olaj, gáz, termálvíz -, csak meg kell találni, de az sem nehéz, csupán fúró és némi türelem kell hozzá. Körülbelül olyan feladat ez, mint gombostűt találni a tűpárnában. A Falcon Oil, ez a kanadai központú multi cég képes volt - saját állítása szerint - egy éven át keresni, amíg telibe találta a gombostűt, vagyis a 600 milliárd köbméteres gáztartályt, lent, hat kilométer mélyen a föld alatt.

A cég - nem tudni hogyan és mennyiért - kizárólagos jogot kapott 35 évre a magyar államtól a gázkutatásra, és ami elképesztő, a gáz kitermelésére és eladására is. A magyar állam szerényen csak 12 százalék bányajáradékot kér cserébe, vagyis odaajándékozta a Falcon Oil- nak e páratlanul értékes gázkincs 88 százalékát.
Hogy mennyi pénzről van szó? Ebből a gázkincsből az utolsó fillérig ki lehetne fizetni a teljes magyar államadósságot, ami egyúttal a magyar gazdaság elképesztő felerősödését eredményezné. Avagy fel lehetne függeszteni a megszorításokat, sőt emelni lehetne a nyugdíjakat és a béreket, és a gazdaságot serkentő intézkedéseket lehetne indítani.
Felfoghatatlanul sok pénz, ami a jelek szerint majdnem mind a másé lesz.
Nem kell, hogy így legyen. A magyar jog ismeri a feltűnően aránytalan szerződés fogalmát. Az ilyen szerződést meg lehet támadni, és amíg jogállami volt Magyarországon, addig a bíróság az ilyen szerződéseket meg is semmisítette. Íme, itt a nagy történelmi pillanat a nagy közös cél, amelynek mentén közös nevezőt találhatnának az ország egymással szembenálló erői.

Senki nem vitatja el a külföldi befektető jogát a tisztes haszonhoz, de senki sem fogadhatja el a tisztességtelen haszon érvényesítését. Tudtuk, hogy Magyarország földjének mélyén kincsek lapulnak, örömmel vettük a kalandos kedvű vállalkozók jelentkezését, azonban az államnak jól felfogott érdeke, hogy az ország földjében rejtőző kincs kiaknázása az ország népének érdekeit szem előtt tartva történjék. Magyarország nem Rhodesia, és ez nem a XIX. század.
A Gyurcsány-kormány lapzártakor hallgatott a szerződés tartalmáról. Van azonban egy pont, ahol már meg kell állítani a dolgok menetét. A makói gázkincs kitermelése nem történhet meg a mostani feltételek között. Az ország népe nem nézheti ölbe tett kézzel saját kifosztását. A történelmi hanyatlásnak és a kollektív hülyeségnek egy ponton véget kell vetni. Azért, mert lelkiismeretlen bűnözők a maguk pitiáner hasznára, olcsó jutalékokért kiárusítják apránként és nagyban az ország kincseit, még nem kell feladni mindent, még érdemes harcolni mindazért, ami megmenthető.

A magyar nagytőkének sem áll érdekében az ország kifosztása. Talán vegyünk példát a horvátokról Ők nem adták oda koncesszióba sem 35 évre, sem rövidebb időre, sem a Falcon Oil-nak, sem másnak az Adriát. Inkább maguk építettek autóutat, hogy a turisták kényelmesebben odaérjenek.
Nota bene: az ügyes kanadaiak a horvátoktól bérelték azt a fúrótornyot, amivel Makónál gázt találtak.

Küldd tovább mindenkinek!
Tudjon róla minden Magyar! 





Röpirat a Magyarsághoz - Magyar valóság 2011 - Mentsük meg hazánkat!


network.hu Röpirat a Magyarsághoz -
Magyar valóság 2011 - Mentsük meg hazánkat!

Innen másoltam ki:     
A magyarországi társadalom legnagyobb problémája, hogy közel egymillió, tehát a teljes lakosság tíz százaléka, a munkaképes és dolgozó lakosság pedig közel egynegyede él segélyből. Ez azt jelenti, hogy nem, hogy magát ellátná az említett negyed és adóként a közösbe akár csak egy forintot is beleadna, hanem abból kap folyamatosan alanyi jogon, amit mások, akik dolgoznak járulék vagy adó címszó alatt befizetnek az államkasszába.
Köztudott tény az is, hogy ezen segélyezett tábor kilencvenöt százalékát magyarországi cigányok adják, ahol már időközben a harmadik, negyedik generáció születik és nő fel úgy egymás után, hogy a segély az egyetlen megcélzott legális jövedelemforrás. Magyarországon a segélyezés mértéke ezen kívül a nemzeti össztermékhez mérten pedig a legmagasabb egész Európában.
Arról ne is beszéljünk, hogy különféle segélyekkel és kellően sok gyermek számával, a rendszert jól ismerve legalább annyit össze lehet szedni egy hónap alatt, mint teszi azt egy másik ember tisztességes munkával.
Az a koncepció tehát, hogy valaki ne dolgozzék, hanem segélyre és mindenekelőtt gyermekek után járó segélyre alapozzon teljes mértékben kifizetődő. Ez nem csak az elmúlt húsz év hibás, "szájbetömő" segélyezési politikájának a bűne, de az aktuális FIDESZ-KDNP kormányé is, hiszen nem tesz semmit a tisztességes és dolgozó emberekkel szembeni megalázó rendszer megszüntetése érdekében, pedig közel egy éve hatalmon van! Ellenkezőleg!
A mi felfogásunk szerint az európai kultúrkör erkölcsi kiindulópontja az, hogy felesleges élet még nem született. Minden ezzel ellentétes állítást elutasítunk. (...) Felesleges és indokolatlan élet pedig nincsen”.
Mondja Orbán Viktor 2011 Februárjában a nevezett, elképesztően súlyos problémára reagálva. Ezzel pedig porig alázva minden tisztességes, munka után kapott bérből élő, gyermekét becsülettel nevelő magyar polgárt!
Ezek szerint teljesen rendben van az, hogy egy a harmincas éveiben járó tisztességes, munkát és törvényeket tisztelő magyar párnak átlagosan 1,2 !!! gyermeke van, mivel anyagi okokból nem mernek többet felvállalni. Eközben egy segélyből élő cigány párnak ebben a korban már átlagban nyolc gyermeke és már egy-két unokája is van!
Rendben van az, hogy úgy születik meg egy cigány gyermek 2011-ben, Európa szívében, hogy nem egy értelmes életnek néz elébe, hanem szó szerint csak egy számtani darab, azaz további eszköz a segélyhez? (Nem pusztán azért kilátástalan egyébként a cigány gyermekek jövője, mert otthonról semmi kulturális vagy szociális alapokat nem kapnak, hanem azért is, mert gyakran igen alacsony értelmi képességi szinten is vannak és már szüleik is, hiszen a legtöbb magyarországi faluban általában két-három cigány családból gyarapodott egymás között tízzé, hússzá, harminccá, negyvenné a helybeli populáció.)
A cigányság körében egyébként nem volt szokványos sok gyermekes család. Általában legfeljebb két gyermek volt egy családon belül a szokványos, míg a hibás szociális támogatási rendszer el nem kezdte népszerűvé tenni a feleslegesen sok gyermek nemzését.
Orbán Viktornak pedig íme a válasz!
Valós, igaz keresztény felfogás szerint az európai kultúrkör erkölcsi kiindulópontja az, hogy minden pár annyi gyereket vállaljon, amennyit a munkájából tisztességgel fel is tud nevelni, európai, kulturális és szociális normák szerint, nem pedig ősember módjára.
Hiszen minden nemzedék egy lépcsőfok kellene legyen, amelyre a következő lép.
Minden felelőtlenül, megélhetésért vállat gyermek bűn, hiszen ezen gyermekek számára szenvedés az élet. A rablás, a lopás és a betöréses bűncselekmények elkövetőinek számát kilencvenöt százalékban cigányok teszik ki, akik ezekből a gyermekekből kerülnek ki. Ezt Lakatos Attila borsodi cigányvajda is nyilvánosan és sokszor hangoztatja! Jelenleg Magyarországon mintegy egymillió cigány él, ami már 2030-ra a jelenlegi, rohamos szaporodást nézve meg fog duplázódni. Tehát húsz év múlva már annyi segélyből élő cigány lesz Magyarországon, mint dolgozó magyar.
Ez egyértelműen az ország összeomlásához fog vezetni minden szempontból! Ennek bekövetkezését egyedül MOST lehet még megállítani. Már egy-két év múlva is késő lesz!
A magyarországi falvak és kistelepülések összességének zömében ma a segélyből élő és felelőtlenül, hét, nyolc, tíz, tizenkettő gyermekkel szaporodó cigány családok veszik át rohamléptekben a népességi arány többségét. Magyarul egyre több az olyan falu és község ahol a népesség 50-100% már most nem magyar, hanem segélyekből élő, munkát és szocializálódást kerülő, analfabéta cigány. Ezekre az emberekre nem, hogy a vidék felvirágoztatását nem lehet építeni, hanem ellenkezőleg meg kell akadályozni terjedésüket, egy az észtelen szaporodásukat nem
támogató segélyezési politikával. Ahol 25-30 éve még lelkesen szántották és művelték becsületes magyar parasztok a földeket, nevelték a háztáji jószágaikat ott ma ennek nyoma sincs. A magyarországi falvak már zömében teljesen elcigányosodnak. Aki csak teheti elmenekül onnan. Amiért ez különösen veszélyes az az, hogy nem csak, hogy egyre kevesebben lakják tisztességet és rendet szerető emberek a magyar vidékeket, de ezekről a egyébként nagyon értékes területekről a magyarság teljesen elvész. Húsz-huszonöt esztendő múlva így Magyarország két részre fog szakadni. Egyrészt lesznek a magyarok mentsváraként funkcionáló városok, másrészt lesz a Magyarország kilencven százalékát adó vidék, ami a segélyből élő cigányok országa lesz.
Ezen írás a 2011-es magyarországi állapotot mutatja be és nem rasszista indíttatású! Magyarország az elmúlt évszázadok során megmutatta, hogy befogadó, békés más nemzetekkel és kultúrájukkal szemben. Lehetőséget és életteret adott olyan dolgos és békés emberek számára, akik saját hozzáadott értékükkel gyarapították országunkat, miközben saját kultúrájukat s szokásaikat megtarthatták. Gondoljunk csak példaként és a teljesség igénye nélkül a több hullámban letelepedett német ajkú bevándorlókra, vagy hazánkban élő szlávokra, görögökre.
A kialakult helyzet azonban tűrhetetlen!
A cigányság szaporulata az indokoltnál nagyobb és teljesen értelmetlen! Mind ez nem azért történik, mert ez náluk kulturális jelenség. Azért, mert a hibás szociálpolitika erre ösztönzi őket, a megélhetési gyermek vállalásra. Mindenközben a dolgozó emberek adóit nem, hogy csökkentené a kormány, hanem folyamatosan emelik, hogy az egyre emelkedő segélyezettek számát ki tudják fizetni! Gyáva struccpolitika ez az álnemzeti, álpolgári jelenlegi orbán-kormánytól!
Éppen ezért kezdeményezzünk Népszavazást az igazságtalan szociális támogatási rendszer miatt! Ne az adókat emeljék, hanem a pénzszórást állítsák meg! Követeljük a szociális rendszer teljes és AZONNALI átalakítását a következő polgárháborútól! Ha egyetért ezen írással, küldje tovább minél több embernek!
Szerintünk:
1. Maximum két gyermek után járjon szociális segély. A többi gyermek után csak adókedvezmény! A segély első sorban dologi értékű legyen. Az iskolai étkezés és a tankönyvek egyformán legyenek ingyenesek minden gyermek számára.
2. Amennyiben egy gyermek nem látogatja az iskolát vagy bűncselekménynek minősülő tetteket követ el, úgy ne járjon utána segély.
3. Amennyiben egy szülő nem tesz eleget a tőle elvárható gondos nevelésnek, úgy
vonják meg a nevelési jogot (mint más európai országokban is) a szülőktől és kerüljön nevelő intézetbe a gyermek.
4. Segélyre jogosultságot csak minimum napi 4 óra közmunka teljesítése után lehessen kapni
5. Azonnali rendőrőrsök felállítása a legkisebb településen is (Erre a FIDESZ-KDNP kormány és Orbán Viktor a választások előtt ígéretet tett...)
6. A büntetőtörvénykönyv szigorítása
7. Szavazati jog csak becsületes adófizetők számára, akik Magyarországon élnek , dolgoznak és adóznak! (Nem pedig a legújabb FIDESZ-es javaslat után minden gyermek után is, ami ismételten a Cigányságnak kedvez!!!)
8. Olyan komplex szociális felzárkóztatási és támogatási rendszer kialakítása, halmozottan hátrányos cigány családok számára melyek az egy gyermekes családformát részesítik a legnagyobb előnyben
(Nevelkedjen fel inkább egy gyermek kellő ráfigyeléssel és tisztességben, mint akár kettőből egy is elhanyagolva, így bűnöző sorsra jutva.)
Egyedül ez mentheti meg Magyarországot
Az egyedüli lehetőség a népesség teljes körű felvilágosítása!
Vegyük észre, hogy ami szeretett hazánkban most folyik az nem más mint egy figyelem elterelő, az igaz, becsületes magyarokra szégyent hozó ál-magyarkodás, ami mindenre jó csak arra nem, hogy szebbé és jobbá tegye a Magyarországon élő becsületes emberek életét, jövőjét!

( Nem tudom, hogy ezek ki, és honnét jöttek elő, de jó gondolataik vannak...)





Ki kicsoda a zsidó parádéban?


2011.02.27. 18:53 nadir

Itt van ez a terrorista fejű Ovádjá Joszéf izraeli főrabbi.
 
 Sajtó nyilvánosság előtt, elhangzott szónoklatában kijelentette a palesztinokról először: bárcsak pusztulnának el az ellenségeink(akik védik a saját jogos államukat) és a gyűlölőink ( csak a gyerekeidet trancsírozta fel, meg a lakhelyedet, miért gyűlölöd?) Vesszenek ki ebből a világból! (ki érti a sok rasszista, miért gyűlöli a zsidókat?)
Másodszor: A világ nem zsidó emberei ( a sok tisztátalan) csak azért jönnek a világra, és élhetnek aránylag tisztes kort, hogy minél jobban kiszolgálhassák a zsidókat (elküldted a kurva anyjába? Felháborító, hogy merted, nincs ebben semmi sértő, ami a ronda kifejezésre feljogosít!). Gondoljuk csak meg, ha elpusztul a szamár, elveszítjük a pénzünket, így van ez a szolgálóval is, ha időnap előtt meghal, elveszítjük a pénzünket! Éppen ezért hagyjuk, hogy a szolga hosszú életet éljen, annak érdekében, hogy jól dolgozzon a zsidónál! ( Nem kell ezen megsértődni gójok! Nem rasszista szemét aljadékok, kedves emberek, akik megengedték, hogy sokáig élj, látod?) Ezért szeresd a zsidót és ne bántsd szegényt, csak a talmudját védi!
Töröltessék, pusztuljon ki a nevük! (Kedves emberek ezek, min vagy fennakadva?)

Az abszolút jogos felháborodásra a gójok részéről -mert egyéb zsidó vezetők kezet csókoltak a náci rabbinak a beszéd után- a kormányhivatal azt a pofátlan hazug választ adta, hogy megjegyzései nem tükrözik a kormányfő nézeteit, mert nem látod, hogy hátul, hogy röhögnek a markukba!
Akkor most tartson papunk egy beszédet, melyben felhívja a keresztények figyelmét, hogy ne vásároljanak zsidónál, ne dolgozzanak zsidónál, nna, mi lenne a reakció? Kell még valakinek magyarázni?
Én gyűlöletkeltő? Elmentek ti a nagyon messze levő távoli bolygóra és akkor nagyon finom voltam!

Senkinek ne legyen kétsége, hogy az ő nagy tervük Amerikát beleugrasztani a 3. világháborúba, megtámadni Iránt ( majd, a végén azt mondja mégsem volt atombábája, nem számít neki, láthatod!). Ja, persze a tévé azt fogja mondani, hogy Irán egy rohadék, ez ne legyen kérdéses!
 
Nos, a helyzet az, kedves magyar gój társaim, minket kormányunk (melynek 70%-a zsidó) eladott. Ezek aláírták Mose Kacav államfővel, hogy külső agresszió esetén, mi befogadunk 500.000 gyilkost Izraelből! Ezeket, ide? Ugyanis Izrael megunta a sivatagot, vize sem sokáig lesz már, hiába vette el a Palesztinoktól! A látszat, amit annyira szeretnek űzni: Jövőre Jeruzsálemben egy nagy kamu, ezek mind tudják, hogy valójában nekik már a Kárpát medencére fáj a foguk! Lesz itt Nagy Magyarország! Gondolják ők, de ez lesz az utolsó útjuk e földön! Lesz külső agresszió, arról tesz a zsidó! Izraelt be fogják dönteni, hiszen az csak katonai bázisuk volt, nincs tovább rá szükségük! Mi lesz a többi zsidóval? Hát, ott döglik meg! Mint a II vh-ban. Nem lesz szükség rájuk, saját zsidaja majd megint kinyírja őket, miközben majd ráfogja valamelyik másik nemzetre, hogy legyen újra lóvé a másik államalapításhoz!

Az összes szarukat eddig még máson kenték szét, mert ők tiszta jellemek! Tudod, tiszta udvar, rendes ház, mert a szemetet átborította a szomszédékhoz! Kritizálni mered? Majd lesz neked ne mulass! Te csinálod ugyanezt? Száz helyről fognak támadni, hogyan kell a zsidó szomszéddal együttélni, nem dobhatod vissza a szarját! Ő meg van tisztulva már tőle, eltávolította végre, jóízűen pihen, nehogy már valaki visszahányja rá, neki joga van megvédenie magát! Rohadt gyűlölködő gój, én nemes ember vagyok!
Pont ezt látjuk, csak egy toporzékoló zsidó, aki azért hisztizik, hogy lásd őt szépnek, akkor is, ha ocsmány dolgai vannak! Az nem undorító, hogy a szarát hozzád vágja, hanem az, hogy visszakapja, de ebből mindenkinek elég, viszitek az összes szarotokat mindenhonnan, holokausztostól, menórástól, bankostól, császárságostól, mindenestől, hónotok alatt a talmuddal, meg a cionok könyveivel, aztán próbálgassátok személyesen egymáson a gonoszságaitokat, cselszövéseiteket, korrumpálódjatok egymáson, nem kell kihozni, otthonra jó lesz nektek, a világ már nem kíváncsi rátok!

Egy bátor, zsidó szerint rasszista görög pap a legnagyobb görög tévéadó reggeli műsorában elmondja, hogy a zsidókat tartja felelősnek a gazdasági problémákért, szerinte Hitler a cionizmus eszköze volt és a Rothschild család pénzelte, (mint az összes háborút, francia forradalomtól kezdve, mindent) hiszen Rothschild mama elmondta, ha a kicsi fiam háborút akar, akkor háború lesz! Így van, nincs ezen, mit tagadni, mindenki tudja, hogy ki pénzeli és szítja a háttérből az embereket!

A görög pap beszél a zsidóság szerepéről az országa tönkretételében gazdasági és egyéb területein a zsidókkal való kapcsolat miatt. A pap a szabadkőművességtől elindulva megnevezi az olyan zsidó bankárokat, mint Rothschild báró, egészen a cionizmusig haladva, megemlíti, hogy összeesküvés keretében akarják rabszolgasorsa juttatni az egész keresztény egyházat! Ez nem bűnbak keresés, mint azonnal állítanák a zsidók, hanem látható, összevethető a keresztények iránt érzett gyűlöletükből, ahogyan nyilatkoznak főrabbijaik. Keresésről szó sincs, rámutatásról van szó!
A családok szétverése, nyilvánvaló az egyneműek házasságának népszerűsítése, a szingli életmód előtérbe helyezése mind zsidó propaganda! Elég, ha ránézel a fórumukra, mit összeizgulnak, hogy kirakhassák eltévelyedett szexualitásukat a világ elé! Betegek, súlyosan bomlott elmével rendelkeznek!

Nem kell hisztizni, senki nem mondana ilyet, ha nem magatok kiabálnátok a világ elé beteges terveiteket és átkozott kívánságaitokat!

Igen, a pap is elmondja, amit már mára mindenki tud- a paptól függetlenül- hogy saját maguk tizedelése saját társuk által, amit szintén előszeretettel kennek szét rajtad, azért történt, mert a nyavalyások nem akarták felemelni a seggüket, hogy kivonuljanak Izraelbe, hogy annak a másik agyament zsidónak az álma megvalósuljon a zsidó központról, ahol aztán tovább élhetnek vérengző, gyilkos, kínzó hajlamaiknak!
Nem kérdés, nem titok az már, hogy a Rothschild, Rockefeller, Soros irányítja az országokat, meg a globalizációt, hogy ki éhezik, ki háborúzik, ő dönti el, kit érdekel már egyes zsidók toporzékolása, harc lesz, nektek is!
Persze egyből jött a vinnyogó zsidó közösség, hogy felháborodásának hangot adjon szokása szerint, de ez már senkit nem érdekel, mindenki tudja honnan jöttetek, kik vagytok, és mit akartok!

Josef Gideon Burg romániai zsidó, aki a II.vh után telepedett le Németországban. Nem cionista, elítéli a cionizmust, a hazugságpropagandát a cionista állam megalapítására és életben tartására. Igen, neki hiszek, mikor elmondja, hogy cionéknak köszönhető az ellentétek szítása, az I vh előtt, a Balfour szerződés, a diverzáns tevékenység, az azt követő bolsevik diktatúra, a Párizs környéki kegyetlen békekötés, a legyengült társadalmak kiszipolyozása, a II.vh kirobbantása, a tömeggyilkosságok, az utána való kegyetlen megtorlások! A legsikeresebb gazdasági akció, ami létezik, a zsidók kitelepítésének átnevezése irtássá, a kivándoroltak és új nevet felvettek halottként való nyilvántartása és mindezért kártérítés felvétele! Mindenki jogosult rá, a csecsemőtől az aggastyánig, tán még az is, aki elment az auschwitzi holokauszt-showt megnézni!
J. G. Burg könyvében azt próbálja bemutatni, hogy nem minden zsidó egyforma és van, akinek zsidó létére mindez feltűnik és nem akar ebben részt venni! Ő tett is mindezért! Perekben lépett fel tanúként, ahol megpróbált az igazságnak és a tényeknek érvényt szerezni, mint zsidó szokások ismerője. Tanácsadóként szolgált a zsidók által kezdeményezett hazafiak elleni perekben (mert a cion azt képzeli csal neki van joga hazáját védeni, ráadásul úgy, hogy gyilkosokat a joggal védi és támogatja és képzi is, hazafinak nevezve!) Ernest Zündel per, Kanada, például.

Mint a cion szokásoknak szakértője, nyilván tudta mi vár rá és ezzel együtt vállalta a harcot! A németországi zsidó hitközösség kiközösítette, cionisták tettleg bántalmazták, halála után nem temették zsidó temetőbe, (szerintem csak örülhet neki, oda minek ment volna?)de tiszta, becsületes emberként élt!
Nos, ők azok a zsidók, akikről csak a gójok emlékeznek meg, fajtársaik kivetették, mert nem volt hajlandó nevét adni a nagy közös cionista szar takarásához, hamis tanúzáshoz, gyűlöletkeltőnek nevezni azokat, akik az igazságot mondják el!
Miért ezt hiszem el? Mert igazságszerető vagyok! Honnan tudom, hogy ez az igazság? Onnan, hogy kinézek az ablakon és rejtve vagy nyíltan, de azt találom, amit ez a pár hős zsidó ember a szemünk elé tárt, Magyarország szabadkőműves, cionista, zsidó jelképekkel és egyetlen holló kosztos zsidóra nem akarokm emlékezni!
Nem hiszem el, hogy hamis rágalom a cion könyv, mert ezt látom az országokban végbemenni, nem hiszem, hogy hamis a babiloni talmud és sokan e szerint élnek, mert hallom főembereitek nyilatkozatait, és látom hogyan gyilkoltok gyermekeket, látom, hogyan véditek egymást a szar kenése közben és hunytok szemet minden gyalázat felett, amit fajtársaitok követnek el! Nem szégyenlitek magatokat, egy nagy rakás gusztustalanság és vér tetején hordjátok oly fenn az orrotokat!
Ti, hétköznapi félig zsidó, félig gój embertársak, ti is cinkosok vagytok, mert nem akartok tudomásul venni semmit, inkább ostobán, tudatlanul rasszistáztok, mert lelketek jobban szereti a szar takargatását, akár vérrel szerzett pénzt is, csak pénz legyen, inkább nem a tudást választjátok!
Lelketek rajta, ti választottátok, de ti sem fogtok már ebből a gyűrűből kijutni!
Itt a végállomás! Lehet kiszállni! Tudja a román, a szlovák, az osztrák, a német, a magyar pláne, kik készülődnek mostan meg ide betelepedni! Gyertek! A menórára hányva találjátok magatokat, úgyis olyan, mint a vasvilla!
Senki nem akar a bomlasztó, erkölcstelen, minket tisztátalannak nevezőkkel,  hazugságokon dagadó rablóbandával egy országban tartózkodni!
 

 Rosszul esnek a szavak? A vért, a gyerekgyilkosságokat, a hazugságokat azt bírja a gyomrotok, attól nem émelyegtek!


 



Hogyan dagadjon a területünk mások éhezésén!


2011.02.27. 14:20 nadir


Nem véletlenül írja a cion jegyzőkönyv, hogy ahol a jelképes kígyójuk áthalad, azoknak az országoknak az alkotmánya alapjaiban rázkódott meg.
Egyébként, ha a franciákat, olaszokat, bárkit valamiért megrónék, mindegyikőjük boldogan beállna a sorba, egyetértene, mennyire jól látom a dolgokat, csak ne róluk legyen szó, mert akkor azonnal ostoba gyűlöletkeltő lesz belőlem! Érdekes mentalitás, egészen addig elismert, okoska lehet bárkiből, míg nem foglalkozik velük, ennyire azt képzelje valaki, hogy bűntelen, döbbenet! Ezt viszont értsd úgy, hogy az összes történészből, régészből, politikusból, lelkészből, íróból, bárkiből lehet 1 perc alatt ostoba rasszista. Akit tegnap még elismertek, abból holnapra üldözött lesz, mert meg merte kérdezni tőlük-hé, mit műveltek, van ehhez jogotok?
Így, aztán ő bármit megtehet, mindent, és a mindent értsd szó szerint!

A ciszjordániai Khirbet Jarza faluban, hajnalban arra ébredtek, hogy buldózerek érkeztek falujukba. Az izraeli katonák leromboltak egy mecsetet, 7 fémépületet, egy sátrat. Minderre volt 200 katona, 3 munkagép.
Ezek az akciók hozzátartoznak a palesztinok mindennapi életéhez, soha nem tudhatod, mikor ébredsz a tökös csávók puskáinak, dózerjeinek a hangjára!
Hidd el, nekik semmi nem szent, ami a tiéd, és neki pont kell! Próbálj leköpni egy zsinagógát, minden bokorból előugrik egy ilyen majom, hogy megmondja, milyen joga van és milyen módon fog elítélni vagy helyben meglincselni!
Ebből, természetesen egy gójnak (tisztátalan, ezt ne felejtsd!!) nem azt a következtetést kell levonnia, hogy ezen a földön csak ezeknek vannak jogaik, hanem azt kell levonnod, hogy micsoda gyalázat érte őket, akiknek joguk van védekezni, és ott kell tapsikolni velük!
Mi lesz ezekkel az emberekkel? Semmi! Mehetnek, amerre látnak! Víz nélkül, koszosan, porosan, véresen! Egyébként is tisztátalan a neved és dögölj meg valahol, mert akadályozod az ő terjeszkedését!
Hogyan éheztess ki egy népet?
Ne engedd, hogy learassa termését, ne engedd, hogy azzal foglalkozzon, amivel eddig is, vágd ki, égesd el a fáit!
Az izraeli haderő fele az ültetvények körül járőrözik, már 6 évvel ezelőtt az izraeli legfelsőbb bíróság (fasisztának nevezném, nem legfelsőbbnek, inkább legaljának) utasításba adta, hogy ügyeljenek a szüretelni akaró palesztinokra! Elvégre gyerekkorától ezt tanulja, be is tölti feladatát maradéktalanul! A világ nagy része mélyen elítéli Izrael gyilkos tempóját, de ez a zsidót nem érdekli, mert ő szarta a világot! Gyújtogatnak, mások szenthelyeit gyalázzák, mert ő büntetlenül teheti, törvénybe iktatta magának az aljasságait, de szeresd a zsidót, ne háboródj fel, oly szép is mindez!


Ne aggódj, ehhez mindhez ki fog találni egy ideológiát, bármennyi ideológiát, amennyit nem szégyell, és nyugodj meg, ők semmit nem szégyellnek!

 Az izraeli miniszter nem ajánlja a palesztinoknak, hogy egy független palesztin állam létrehozása érdekében nemzetközi testületekhez forduljon! Milyen szép véres szájú!
Ő maga, viszont elég, ha egy rosszat szólsz, már minden szervezetet megmozgat, te ne tégy ilyet! A Palesztin állam független volt, szerencsére ezt már azóta sokan elismerték, akik szarnak ezeknek a fejére és nem ezekkel kollaborálnak, mint például a töketlen magyar miniszter, akinek viszont a nyelve legalább elég hosszú!
 


















Madarat tolláról , embert barátjáról.....


Erre vártok!!!!!


Az állam nyugalmának megőrzése

2011.02.26. 03:31 nadir


Bármennyire is hihetetlen, én egy végtelenül jámbor ember vagyok, nem gondolok magamról olyat, hogy rasszista lennék, gyűlölködő! Egyszerűen nem bírom, mikor valaki bort iszik, és vizet prédikál.
Nemcsak, hogy feltételezem magamról, hanem pontosan és halál biztosan tudom, hogy nem írnék egy rossz szót sem a zsidókról, ha nem őket találnám sajnos, az összes aljas terv mögött. Ha olasz lenne vagy brazil, akkor azt mondanám, de nem tudom azt mondani! Benézek a függöny mögé és ott a neve, a származása, a vallása, a papírja és az van ráírva, hogy izraelita! Most akkor, mire alapozzák, mikor engem gyűlöletkeltőnek neveznek, mikor egyszerű tény? ODA VAN ÍRVA! Felelősségem teljes tudatában jelenthetem ki, hogy mielőtt bármit kimondok, azt alapos vizsgálat tárgyává teszem, és nem a hetet meg a havat hordom össze. Még csak azt sem mondhatjuk, hogy nem tudok olvasni, amit leírtam, annak mindenki utána tud nézni, hogy rosszul olvasok-e, vagy hamisítva közöltem az adatokat és merő aljas indokból olyanokra akarok vizes lepedőt húzni, akik ott sem voltak, mert ott vannak!

Kérem szépen, én egy érző léleknek tartom magam, ebből kifolyólag nem tudok elmenni amellett vakon, hogy a XXI. században, mikor a könyökömön bugyognak ki a mindenféle jogok, irdatlan pénzeket kaszálnak erre épülő szervezetek, akkor szép csendben egy magát érinthetetlennek tartó, minden jogi szervezet élén álló, minden magas politikai szervezetet, államokat irányító, médiumok csúcsán álló, híreket közlő rendszerek legfőbb tulajdonosai szép csendben, ezek mögé bújva kiirt egy egész országnyi népet!  

Minden embertársamra neheztelek bizonyos tekintetben, azért mert látom, hogy óriási többségében, mint a piócák vannak feltapadva a tévére, olyan tömény mennyiségben nézik a vért, a gyilkosságokat, a poklot, a horrort, hogy nem hiszem, hogy olyan nehéz egy igazi, élő horrort megnézni!

A legvadabb forgatókönyvet is felülmúlja az élet!

Ezek az emberek, itt közöttünk, már nem is tudom hány éve, agyonnyúznak a szenvedésük miatt érzendő búbánattal, amit éreznem kell a nap minden percében miattuk! Sőt, még csak nem is fordítva volt! Úgy értem, hogy amikor gőzöm sem volt arról, hogy nekem folyamatosan hazudnak, amikor sajnáltam őket, hogy milyen rettenetes a történetük, szegények! Már akkor eljött egy émely, egyszer csak iszonyú tömény lett, nem értettem, miért kell nekem állandóan ezekre emlékeznem, mikor annyi halála volt az emberiségnek, hogy se szeri, se száma, akkor azokról, miért nem emlékezünk ilyen súlyban? Ráadásul, esetleg, hozzám közelebb álló, vagy fájóbb kegyetlenkedésekre szeretnék emlékezni és nem állandóan őrájuk. Még ha úgy lett volna, hogy egyik nap rájuk, a másik nap az irakira, a harmadnap a magyarra, a grúzra, a szerbre és a többi, de elegem lett, unom, vigyék ők is haza a megemlékezéseiket, mint ahogy más is teszi! Lényeg, hogy feltűnt, mi ez már vallás?
Az Univerzum, talán már sokan tudják, úgy működik, ha kérdezel, eléd kezdenek gurulni a válaszok!
Ennyi, így esett! Közben eljutottunk oda, hogy bűn megkérdezni, hogy akkor ez, hogyan is volt?
Lapítanak, mint szar a fűben, igehirdetéssel takarózva nagyságukról! Majd eszméletlen dühvel és haraggal a torkodnak ugranak, mert ez sértő, ezt az ő „fínomságokhoz” szokott gyomruk nem veszi be, az nem kóser, és minden embernek, és államnak joga van védelmezni önmagát! Nem bírják, a gúnyos szavakat, de a vértől nem undorodnak, érdekes!

Ez, a zsidóságot érintő, jogokat kegyetlenül betartató, arra mindennap valamilyen formában emlékeztető népesség, ez egész nap képes önmagát sajnáltatni! Kivételeiket, akikről eddig is szót ejtettem, tisztelem a bátorságukért és minden elismerésem az övék, bár többen lennének, de nem lesznek, mert egyszerűen kiirtják őket is! Nyilvánvalóan őket csak nehezen találod meg, mert ehhez át kell menned a zsidóságot lejárató többségi társadalmuk szövevényén, akik igenis úgy gondolnak rád, mint ahogyan a talmudjukban olvashatod, tisztátalan, vágásra, irtásra érett darab vagy, akitől el lehet venni mindent, ki lehet fosztani! Ideje lenne felfogni emberek! Ha ő arra vágyik, hogy egy 9 éves lánykát hozzanak neki, akkor azt kap, mert ezt tanulta a talmudból, hogy az egészséges, ha a másé, természetesen! Legjobb a nyomornegyedekből, vagy háború, katasztrófa sújtotta területekről, kinek tűnik fel?

A zsidók már rengeteg megaláztatást szenvedtek el életük során, éppen ideje, hogy nyugodtan, biztonságban és békében éljenek az általuk alapított országban és ezért jogukban áll mindent megtenni! Mert, ehhez más államoknak is joguk van, kivéve, ha arra a zsidó szemet vetett, akarja! Figyeljetek, meg lesz magyarázva, hogy miért kell neked azt átadnod, miért volt joga neki azt megtenni, s miért kell erőteljesen fellépni, mikor az emberiség kételkedni kezd az ő kikezdhetetlen igazukban, jogukban, vezetésükben! Több ezer szervezettel fogja védetni igazát, akiknek csúcsán ő ül, csak te, mert van neki egy francia neve, vagy egy holland, mindegy, ha csak a tévéjüket bámulod, nem fogod tudni!


Előző oldalakon látszik, hogy Palesztina egy dolgos emberekből álló, szép, dús növényzetű ország volt, mezőgazdasággal foglalkoztak és jól éltek, jó piacuk volt, sokan szeretik az olajbogyót! Ugyanolyanok voltak, mint mi, bármelyikünk, a gójok közül, mert mint azt láthatjuk, ők barmoknak látnak bennünket!
Az arcukat tekintve egészen jól, békében éltek, mikor ebbe belelépett az örök zsidó!
Akkor ő, Palesztina jól működő, megélhetését biztosító nemzetközi piacait államosította! Mert ő megjött, ő a zsidó! Egyszerűen ellopta! Ha ennek ellenkezőjét nem tudja bebizonyítani, akkor üvölt, mint a fába szorult féreg, hogy NEEEEM IGAZ! NEM! NEM! HAZUDSZ? RASSZISTA!
 
























Számára természetes módon, mert írta neki a sok pszichopata talmud magyarázó rabbija, hogy vedd el nyugodtan, neked az jár, ez csak egy barom!
Meg ne próbáld ezt a zsidó bizniszeivel, mert a világnak nem lesz olyan sarka, ahonnan ne bújna elő egy zsidó, hogy egymással gyűrűt alkotva, lesöpörjenek még a térképről is, de, hogy valamelyik jól képzett gyilokgépe agyonver, arra most beveheted a mérget!
Látod! Nem vagy te agyban vak, ugye?
 

Élből, ahogy a holo-hamujukat szétszórták, és a nyakadba varrták, vad összetartásban, hogy: SOHA TÖBBÉ! Tiszta buli, mi?
Sajnáljatok, fizessetek mítoszuk után 1948-ban az illegális cionista sereg Menachem Begin vezetésével, 4 nap és négy éjjel válogatás nélkül aknavető tűzzel árasztotta el a térséget!
Cél, a civil lakosság megfélemlítése! Ebben óriásiak!
Ne feledd írva vagyon a talmudjukban! Annak alapján éldegélnek! Tagadják? Tagadni tudják, de bizonyítani, nem, mert ha egyszer az írás megegyezik a cselekvések sorozatával, akkor majd betömik a pofád, puskatussal agyonvernek, elüt az autó, amit akarsz! Nna, akkor elhiszed már, hogy aljas rágalom, amit a talmudról terjesztesz? Ennyi, ha megalkuszol, akkor azt mondod elhiszed, ha nem meghalsz!
Az angol légierő nyomására takarodtak vissza, de nem sokáig bírták, 1-2 napot, talán. A tűzszüneti megállapodást vérengzési kedvük megszegte. Ők gyilkolni akarnak!

Az emberek a tengeren próbáltak menedéket keresni, mert a jaffai utcákat lezárták a rabbinikus Haganah terroristái.
 




















Ez lesz itt is ???????


Solymosy Esztert , H zsófikát már megöltétek , és az esetet eltussoltátok , féltetek a nyilt lázadástól , ezért kellett a Táncos Gábor balek beállítása , hogy ne a kazár - magyar polgárháború törjön ki , így tereltétek a cigány gyilkosságokkal cigány – magyar ellenségességgé , és polgárháborús konfliktussá a kazár – magyar polgárháborús helyzetet .



Az állam nyugalma 2.

2011.02.26. 04:41 nadir


A menekültek helyére végre leülhetett a megfáradt zsidó, hogy bemondja neked a tévében, hogy a dolgok jól alakulnak, küzdenek a békéért, és mindenféle tárgyalásokat folytatna, szegény holló-kosztosok, akiket annyira gyötör az élet!
 

Norman G. Finkelstein nemzetközi kapcsolatokat, politikai elméletet oktat a New York Universityn. (Palesztina emelkedése és bukása: az intifáda éveiről való személyes beszámoló)
Feltehetően egy rohadt rasszista az egyetemi tanár, akkor is, ha zsidó, én meg a további náci pártoló, mert még tovább is szellőztetem az infót, sőt véleménnyel tarkítom, amit aljas rágalomként összeolvastam a zsidó népről! Az ő logikájuk szerint, nekem, ha őszinte hívük lennék, nem kellene ilyenekről tudomást vennem, el kellene siklanom felette, mint aljas szenny, amit azért találnak ki tudósok, újságírók, hogy lejárassák a szentet! 
Finkelstein leírja, hogy Izrael 1947 és 49 között 750.000 palesztint űzött el otthonából! Óh, a meggyötörtek, a hazátlanok, a demokrácia védelmezői, a térdig érő vér tetején kikiáltották függetlenségüket!






















1967-ben még 300.000-et űztek el, hogy ez a hős nemzet virágozhasson! Falvak százait tették a földdel egyenlővé! Szegény zsidóság! Ne izguljon senki, ragyogó bevásárló centrumok épültek, szeretik a fényűzést! Kezeiket már megmosták, televinnyogták a tévét a jogaikkal!
 





























A Nyugati part és a Gázai övezet megszállása után több mint ezer palesztint, nőket és gyerekeket deportáltak vád és tárgyalás nélkül! A jogrendszer bástyái, a deportálásokon csámcsogó szent nép! Amiért több ország a gatyájáig fizetett nekik, valójában azért, hogy felfegyverkezzenek!
 
A vizük 80%-át, földjük felét elvették! Majd a zsidó megmondja, mikor isznak, ő az úr a barmok felett! Egyszerűen beültek a helyükre, mert ők aljas ármánnyal szereztek egy földet a háború alatt, ahhoz jogot írtak!
Ad Dawayimai tömeggyilkosság: az IDF harc nélkül elfoglalta a falut és vérengző kedvükben lemészároltak 80-100 arab férfit, majd a nőket és gyerekeket! Azt imádják! A tökös legények, gyereket ölni, élvezet! A tiszta zsidólélek, mely szenvedéseik tüzében tisztult ily nemesre!

Olyanokat megtesznek, ha a kedvük és beteges kényük úgy hozza, hogy betereltek két öregasszonyt a házba és felrobbantották őket! Izrael védi állampolgárait!
Izraeli fiatalok kedvenc pólója: terhes palesztin nőn egy célkereszt, ráírva egy lövéssel két élet! Az a cinikus vérengzés, amit ezek végrehajtanak az, több mint vérlázító!
Ne aggódj, a hivatalos dokumentumokat is letagadja a saját szemed, lefotózott valóságodat is!
A MAPAM politikai bizottság leírta, ahogyan összekötöttek 52 embert kötéllel, aztán bedobták őket egy aknába és beléjük lőttek. Az asszonyok kegyelemért könyörögtek, hát akkor, uccu neki hármat megerőszakoltak, aztán a 14 éves kislányt is, négyet megöltek!
Élveznek!
Egy asszonyt csecsemőjével együtt, a többi 11-et gyerek nélkül lemészárolták!

Libanoni invázió 82-ben: 200 kuwaitit, 20 ezer palesztint és libanonit irtottak ki.
 


























Nyugodjon meg mindenki! A foszforbomba nem használható, ők használják, mert mások, mint a többi nép! Kivételesek!

A Jalazoun táborban gyerekek a táboron belül autógumit égettek el, megállt egy autó és belelőtt a gyerekekbe! A saját földeden menekült táborban, mert a zsidóságnak joga van élni és országot alapítani! Videón láttam, ahogy a nagypofájú cionista megy a dzsipjével, gázfröccs, palesztin gyerek több métert repülve, az autón átbukfencezve, kiterül! Zsidó nyugodtan továbbhajt, hiszen nem történt semmi, a talmudban benne van, hogy csak a zsidó neveztetik embernek. Érted, ember?
Bethlehemi tömeggyilkosság: az izraeli elhárító csoport turistának öltözve (öltözni, azt tudnak) leölt 5 palesztin fiatalt, egy meghalt, a másik 4 sebesültet hajuknál fogva húzták be a hadsereg raktárába, tréfából, szórakoznak csak, az intelligens síró-rívó zsidó, nagyon sajnáld!

Az ezer oldalas gyermekvédelmi tanulmány leírja, hogyan verik őket, hogyan kezelik őket könnygázzal és lövik le, mint az állatot!
Több mint 150 gyereket úgy öltek meg, hogy azok közül 37-en kevesebbek, mint 6 évesek! Nagy veszélyt jelentettek az izraeli államra! Az átlag életkor 10 év! Ja, ne úgy értsd, hogy háborúban ez véletlenül előfordul, hanem különös kegyetlenséggel, szemtől-szembe, élvezettel! Nem ezt beszélik a II. vh-ról is?

Az esetek nagy részében a hadsereg akadályozza az orvosi segítség odajutását! Ezt 100 videón láthattuk már, hogy a tökös vagányok állnak a mentő és a szülni készülő nő között és nem engedik kórházba jutni, nem engedik, hogy a sebesültek elszállítsák!
Miért? NEM KELL ÉLŐ TANÚ!
A temetéseket a hadsereg szétoszlatja, vagy akadályozza! A szentek!
Több mint 50 ezer gyereket kezeltek csonttörések, könnygáz belégzése miatt!
Miért nem tudsz erről? Mert a zsidó uralja a sajtót, és nagyon kevesen veszik a bátorságot, hogy működésük kockáztatása mellett lemerjék írni! Így lesz a vérengző vadállatokból szent tehén! Felelősségre vonás? Ugyan, hiszen ez zsidó! Annak feltenni kérdést? Ne vicceljünk!
Az emberi jogok védelmére tanulmány leírja, hányszor történik erőszak gyerekek ellen!
Ott aztán, kérem, kiéli magát a cion! Komoly ütlegelés, rúgás, hajhúzás, vasrúddal, bottal verés, padlóra, falra nyomás kedvenc szórakozásuk az intelligens és talmudon művelt népségnek, akik annyit szenvedtek, ezt ne feledjük!

A gyanúsított ütése jó zsidó szórakozás szerint, fejére zsákot húzni, a saját térdére erősíteni, aztán kikötni egy csőhöz a szabad ég alatt, csavart pozícióban, esőben, vagy tűző napra, isteni szórakozás!  Kellemes időtöltések várnak az ott élőkre! Az is izgalmas, ha bezárják egy embermagas cellába, ahol csak állni lehet! A megkötözöttet órákig koporsóba zárni, ami egy doboz, felülről zárható és csak guggolni lehet benne, wc nélkül! Változatosan szórakoznak a sokat szenvedettek, akiket földig lógó orral kell tisztelni kínjaikért!
Az ember jogi szervezetek húsról és vérről írnak! Kóser=szenvedni, ne csodálkozz!
A Hotam jelentése egy 10 éves gyerekről, akit úgy megvertek, hogy elfeketedett, mint egy szénné égett steak! Olyasmi nem zavarja a tisztelendő cion zsidót, hogy a gyerek süketnéma, szellemileg visszamaradott volt! Legalább nem kiabált!
Gyerekek simán eltűnnek 25-en is akár egyszerre! Ki tudja, kellettek a szerveik vagy valakinek arra támadt gusztusa, hogy a hálószobájában hancúrozzon vele!
A Hadashot írja, hogy sok 6 év körüli gyereket tartanak fogva, hogy néhány száz dollárt keressenek váltságdíjjal rajtuk a szegény katonák! Kell a pénz, no, szereti azt a zsidó, mindegy, honnan jön, kicsit véres az sem számít, pénz, pénz!
Emberi jogok ligája tiltakozik az ellen, hogy az izraeli hadsereg gyerekekre céloz! Van magyarázat, zsidónak, ne lenne? Vezetőnek gondolta őket, mert a palesztin kölyök már 8 évesen nagy képességekkel rendelkezik, sosem lehet tudni, mikor válik belőle potenciális zsidógyilkos, jobb megelőzni!

Azért beszéljünk az érem másik oldaláról is, nehogy elfogultnak tartsanak, hogy a lopott földön remekül virágzó államot mennyi atrocitás éri egyébként!
Egy 8 éves gyereket kínoztak a katonák, mert nem volt hajlandó elárulni ki dobált követ!



Ezeket kell befogadni?????????
Ezekkel kéne együtt élni???????

Az állam nyugalma 3.

2011.02.26. 13:48 nadir


Azért, azt remélem, érzi mindenki, micsoda veszélynek vannak kitéve a rablók, tehát jogos a fellépésük, mint minden zsidó fellépés! Ezért a gyereket meztelenre vetkőztették, lábánál fogva fellógatták, brutálisan megverték, mielőtt elengedték, egy tető sarkára felnyomták!
A Hadashot jelentette, hogy egy 13 éves gyereket fogságba tettek, ujjait eltörték, élelem és orvosi ellátás nélkül tartották, mert apja nem tudta kifizetni a 750 dolláros váltságdíjat!
Jó bolt a szenvedés, egész életükben, ezen gyarapodtak, ebből sikerült felfegyverkezni, államot alapítani!
Hotam: 13 éves gyerek nem vallott a bátyja ellen, arcát szétverték, egész teste tele zúzódásokkal, ezután még órákig nem engedték inni, kényszerítették, hogy nadrágjába vizeljen és ürítsen!
Mennyi megaláztatást kellet elszenvedniük a zsidóknak a zsidó rendőrségtől a táborokban, megérthetjük véres bosszújukat, hiszen ezek a palesztinok olyan ádáz küzdelemben védik a jogos földjüket, hogy az felháborító!
Hadashot februári száma, Hebron belső forrásából idézve: botjaikat a fogvatartottakon törték el, nemi szervüket ütötték, összekötötték a foglyokat és futballt játszottak velük a hideg padlón! Aztán elektromos áramütésekkel szórakoztak, majd órákra kirakták őket az esőbe!
Izrael legfelsőbb bírósága cinkosa ennek a rendszernek, hiszen másképp nem is működhetne ilyen jól! A genfi konvenció, tiltja, a magántulajdon tönkretevését, tiltja a kollektív büntetést!
No, de adjunk a zsidó kezébe jogot, azt majd ő kezeli, mert ő kimondja a házrombolás nem jelent kollektív büntetést! Ennyi, az ügyet a zsidó bíróság lezárta, magát felmentette, de velünk szemben, ha ilyenre vetemednél, olyan kurvára gyakorolja rajtad a jogot, hogy életed végéig ülhetsz, ha ellene akár jogosan is elkövetsz bármit!
Szintén a genfi konvenció tiltja a megszállt területre a saját lakosság letelepítését! A zsidó, akkor átalakítja a jogot és kijelenti, hogy az általa aljas módon ellopott földön lévő települések illegálisak, ügy lezárva!
A nemzetközi jog szerint a megszállt területen nem vezethetnek be új adónemet, kivéve a pénzéhes zsidót! Aki, miután államosította a más tulajdonát, kijelenti, hogy az áruforgalmi adó jogos! Ennyi, ügy lezárva, foglalkozik ő szaros nemzetközi joggal?! Ő császárságot épít, teljhatalommal!
Minden megszállt területen az izraeli hadi törvényszék dönt! Azt tedd zsebre! Az általuk gyanúsított személyeket ( fogyatékos gyereket is, ugye) 18 napig eljárás nélkül fogva lehet tartani! A JOGÁLLAM! A gyanúsított nem fogadhat ügyvédet, ha mégis megengedik, az nem látogathatja az elítéltet! Ez az, és ők képviselik mindenfelé a jogot és vicsorog a pofájuk, ha a saját maguknak kijáró jogokról üvöltözve kioktatnak! Tedd meg ezt egy zsidóval, itt! Hencidától-Boncidáig tele lesz vele az újság, naponta 25-ször hallhatod tévében, rádióban, az összes zsidó egy emberként toporzékol, hogy itt a fasizmus, és neki joga van az összes nemzetközi jog szerint a tisztességes eljáráshoz!
A vallomások a fent leírt kínzások alapján születtek, de hát ezt ismerjük a II vh utáni táborok kínzásaiból, az AVH pincéiből! Ha zsidó vallomást akar, lesz!
Megengedték maguknak a jog kegyetlen képviselői, a vád, tények és per nélküli elzárást évekre! Amit akarnak, mert te nem vagy ember a zsidó szemében!!!!!!

HIVATALOS izraeli törvények (talmud) megengedik egy palesztin megölését csak azért, mert SAJÁT földjén álarcot visel, zászlót lobogtat, barikádot emel kőből vagy szemétládából, vagy ha felszólításra nem áll meg! Tehát, megtiltják a védekezés minden formáját, mert szeretne könnyedén vérengzeni, ha még kell némi föld a máséból, a nehézséget nem szereti céljai elérésénél, elvégre most már kijár neki ennyi meghurcoltatás után, amit elszenvedett!
Azzal, hogy a lobogó lengetését megtiltja, a nemzet életben tartását zúzza szét, még azt is felejtsd el, mert még éltetne valami, miközben a könyökömön jön ki, hogy hogyan védheti  meg joggal, ez a pokolfajzat a nemzetét! A világot teleaggatta a zászlójával! Több zászlója van magáról minden államban, mint a világ összes országának egyberakott lobogója, mindenhol jelezve van, hogy itt vagyunk, ám, nemzetünk van, ám, zászlónk is van, ám! Akard megtenni,



hogy nem rakhatja ki a cionista, náci zászlóját! Addig élsz, egyből lesz millió jogi szervezet, ami arról vicsorog, hogy mi az, hogy nem pakolhatja ki a véres zászlóját!
 

Törvényeikbe foglalták halálos műanyaggolyók használatát keresett palesztinok csoportos kivégzéséhez, amit más jog tilt!
Nem hiszem, hogy akadna zsidó, akinek száját ne hagyta volna el, hogy azért kell a holo-hamura többet emlékezni mindennél, mert olyan nem volt a történelemben, hogy embereket csoportosan kivégeztek volna, el nem követett bűnökért! Gázkamrában! (amit David Colte-tól első kézből tudunk, hogy amíg feltárás címén jó ideig zárva tartottak, addig a bolsevik zsidó horda összetákolt ezt-azt, az összes szaros izmust ránk szabadították és erőltették iszonyú terrorral! Lenin, Marx, Trockij? Nevében orosz, és az nem számít, tudd, hogy kik ők!) Mennyit ölt és gyilkolt ez a kiválasztottságban tobzódó nemzet? Hány ember köszönheti kínját, baját nekik?
Ezek virágzanak mások vérén, verejtékén, kínján, mert nekik leírta az a zagyvalék talmudjuk, hogy azt csinál, amit akar, ő, és ő egyedül!
Mert, ami kiderült hivatalos dokumentumokból, az nem utal a talmudra, a cion jegyzőkönyvekre! Aljas rágalom! Gondolom egyesek jártasak annyira, hogy utána nézzenek, a törvények léteznek-e, avagy aljas rágalom a szegény szenvedők ellen!
Az intifáda során több mint 700 palesztint öltek le és van rá joguk! Miért nem fognak izraeli háborús bűnösöket tálalni? Hát, ott van, törvényben! Jog védi az összes vérengző vadállatot!

Amnesty International szerint egy kő eldobásáért 5 évig terjedő szabadságvesztésre ítélnek el! Mennyit kap egy zsidó ilyenért? Kitaláltátok? Semmit, elnézünk felette, észre sem szabad venni, mert illetlenség, látod, de nem mondhatod, mert megrágalmaznád hamvas lelkét!
Nna, de ott más a helyzet! Az a SAJÁT állama MÁR, és joga van megvédeni önmagát, a francia sem engedné, hogy valaki IDEGEN, az ő államában saját állampolgárai ellen tettlegességet kövessen el! Megvédenétek, ugye franciák, így tennétek?
Ja, hogy mi kicsit erősebben lépünk fel a zsákmányolt és jogtalanul használatba vett földön? Óh, ez csak azért van, mert nagyon félünk, hogy a mi szenvedésünk megismétlődik, csak ezért, talán majd, ha egyszer enyhül bennünk a megrázkódtatás kicsit szelídülünk! 
 
Avigdor Feldman: „Mindenki-rangtól és más dolgokban való véleményétől függetlenül egyetért abban, hogy egy arab életének értéke nulla!” Akik tájékozódás nélkül fröcsögnek, azoknak a kurva gyors, objektív tájékozódást ajánlom! A világon a legegyszerűbb dolog, rávágni valamire, hogy hamis, és ezzel bevágni az ajtót, ezzel is támogatva az összes mások kárára történő mészárlásokat! Nem baj, hagy tegyék, az én fajtám, gratulálok, mindig a gondolkodás volt az erősségetek, de csak abban, kit, hogyan raboljatok ki, hogyan uralkodjatok gátlástalanul, hogyan szerezzétek a pénzt mások vérén, de végig a történelem során!
Ja, persze, az összes író, történész, régész, mind rasszista! Aki mást talál, mint amit ők el akarnak hitetni magukról, az egy rohadék gyűlölettől fröcsögő, rasszista, fasiszta barom, aki meggyalázza a szentté üdvözült, bűntelen kiválasztott nép önképét, aki összemeri sározni és elmeri homályosítani, nna, azt kell torkon ragadni, és addig rázni, míg szusz van benne, mert az árt a zsidóság jó hírének! Neki, én ártok, nem a rokonai, akik mészárolnak Palesztinában, én, aki összeszedtem egy töredékét annak, amit ők tesznek nemzetekkel, azért zsidó logika szerint, én vagyok egy elfajzott állat! Az, amit ő tesz, az nem az, rosszul látod, öcsém, fasz, rasszista vagy, nácista! Az, nemzetvédelem náluk, EGYEDÜL NÁLUK és Amerikától Magyarországig kevés kivételtől eltekintve, egyetértenek, egyetértenek abban, hogy ők a legjobb úton járnak! Ebben a hitében meg nem ingatsz egyet sem, akik közülük nem értenek egyet velük, nyugodjatok meg ugyanazt a vicsorgó ellenvéleményt, kapják és piszok sok átkot, mint én, ezt a fórumukról tudom, ott is kb. ugyanaz megy, mint itt, egyes ember részéről!
Nem újdonság!
Gaza Beacban az egyik legjobb INTERNÁLÓTÁBOR palesztinoknak, a legtöbb ember a perére vár, mert megpróbálta az ellopott földjét megvédeni, mert a nemzetét éltetni meri!
 Vád: követ dobtak a komoly fegyverekkel, bombákkal, repülőkkel legjobban felszerelt ország vérengző katonáira, könnyes dühében esetleg, mert a gyerekét ez az emberi hulladék agyonverte a szeme láttára!
Nem kavicsokkal kéne hajigálózni, kőlavinát indítani! Másik vád: illegális szervezet tagja! Mennyi az izraeli illegális szervezet? Az, más, ők félnek, hogy megkövezik őket, csak azért mert zsidó, és a világ rasszista szemét nácikból áll, akik mindig a kis zsidót bántják!
A legtöbb perére váró, tizenéves! Gondolom, iszonyatos fegyverkezésbe kezdtek, és ölik, bántják a szegény, végre hazát találó zsidóságot! Ezt onnan tudhatod, hogy tele a tévé a megölt, megkínzott zsidókkal, akiket a palesztinok brutális módon terrorizálnak!
Majdnem minden éjjel, miután kihallgatásaik alatt megtörték a gyanúsítottat (a módszereket megismertük), a Shin Bet( titkos szolgálat) listákat szállít a hadseregnek, a gyerekek barátainak nevével! A katonák minden éjjel kimennek a városba és 15-16 éves gyerekekkel térnek vissza! Összezsúfolják őket, fogaik vacognak, és a zsidó már megint élvezi hatalmát, egy kissé megleckéztetés végett jól megrugdossa őket, megnézik, amint levetkőznek, hogy jobban lássák, hogyan remeg a térdük, nagy emberek! Ők csináltak először holo-hamut, büszkék!
A verés után, ha felébresztik az orvost, mert a további verés hatására sem múlik a gyerek epilepsziás rohama, akkor a „doki” üvöltve előjön, és közli:- hogy halj meg és kívánja, hogy bárcsak mind meghalna! Azt elhiszem, nem lenne élő tanú többé a gyilkosságaikra!
Az ügyelet végén sokszor rettenetes sikolyokat hallani! Mengele nem zsidó volt, hanem német, náci geci (zsidó fórumról)! Nem hiszem, hogy valaha még ezt be tudnátok bizonyítani!
A börtön körül 12 őrtorony áll, amik hasonmásai a történelemkönyvekben látottaknak!
Remélem, mindenki érti, hogy a szisztéma nagyon bejött nekik, itt kezdték, ott folytatják!
Avigdor Feldman: Gázában, a mi biztonsági szolgálatunk, mintegy titkosrendőrség működik ( imádják a titkos szolgálatokat, csak azt tanították, hogy mások voltak, a többi stimmel), az internálótáboraink gulágokként működnek, katonáink börtönőrök, vallatóink, kínzó emberek! Az újságíró valószínűleg hazaárulóként van nyilvántartva, megkapja biztos, hogy nem eléggé zsidó!
Az intifáda 40 hónapjában több mint 10 ezer izraeli állampolgár egyenruhában vonult a kerítések között, halotta a hajmeresztő sikolyokat, látta a fiatalokat kint, bent megkínzottan feküdni és az ország gazdagodott és hallgatott (pl. váltságdíj), polgárai öntömjénjükben fürdenek, üzletembereik, politikusaik tárgyalásokra utaznak, mert baszottul szeretnék békés úton rendezni konfliktusukat ezzel a bárdolatlan néppel, de hát nem lehet velük, elvégre tanulatlan állatok!
Közben az öltönybe bújt, jól táplált zsidóság üvölt, hogy mekkora rohadék mindenki, aki ezt lemeri írni, és micsoda jogaik vannak, és csak jogosan jár el,(elvégre lefektette, beiktatta, amit akarsz), s én, aki ezt a rengeteg hamis információt összeszedtem, én és egyedül én vagyok a nácizmus faragott példánya! Hogy ezt, mindegyik tudja, ez beszarás, de azon kívül semmit! Annyira odavan magától, hogy ideje nincs gondolkodni!
Mellesleg, tudod-e hogy az összes magyar és német egy rohadék? Tudod, miért? Mert nem bírtad megállítani a zsidó titkosrendőrséget és hagytad, hogy annyi zsidó elpusztuljon és nem mentetted meg e drága népet! A civillakosság is hibás a zsidók haláláért, mert biztos, hogy tudták, mi folyik a táborokban, csak mindegyik hallgatott, mert lelkünk mélyén mind ott hordozzuk a nácizmus lelkületét! Ezért döglöttünk volna meg a vörösiszap folyamban!






















Gójok immár riadó!!!!!!!!!!





Az állam nyugalma 4.

2011.02.27. 02:38 nadir


Aljas rágalom? Nézz utána, azért, mert te egy agyilag tohonya és lusta vagy, és egyébként is feleslegesnek tartod az utánajárást, mert ez csak aljas rágalom, ezért én vagyok a rohadék! Tipikus észjárás, több mint megunható eszmeiség!
Az embereket a cellából a klinikára kísérték, onnan vissza a cellába, „emberek, orvosok” látták közelről, ahogy a terrortól beszarnak, bevizelnek, és egynek sem jut eszébe tiltakozni! Inkább szemet huny! Ez nem igaz, és hempereg tovább baldachinos ágyán, ezzel a zsidó mindent elintézett! Többet ne is várj tőle, nincs benne több!
Miért jutna eszébe a tiltakozás? A talmudban nem ez van! Ott az van, Öregem, hogy ez nem számít bűnnek, hiszen csak barommagvakból lett kisbarmokat irtják!
Te, zsidó gyermekem, viszont kiválasztott vagy! A kiválasztottság azt jelenti, hogy a nemzsidóval szemben, amit akarsz, azt teszel, sőt büszkék leszünk rád, ha irtod őket, csak a bosszantásunkra téblábol itt ez a sok marha, akiktől minél előbb meg kell szabadulnunk, s csak azt meghagyni, amelyik hajlandó minden zsidó kívánalmat kielégíteni, és minket, mint kiválasztottakat elismerni és vakon hódolni, nem bolygatva az emberiség ellen elkövetett bűneinket! A sok barom csak akadályozza terveink megvalósítását, az örökös figyelem-felkeltési akciójával! Ölni úgyis jó, így hát két legyet ütünk egy csapásra!
 

A gyerek-mindenki tudja-remekül nevelhető egy bizonyos korban, amire akarod! Terminátor is faragható belőle, csak okosan kell csinálni és időben!
Megtanítod neki a talmudot, szappanokkal alátámasztod, hogy ő egy igazságosan gyilkoló gép!
Melyik demokráciában találod meg ezt a nevelési módszert? Nácira emlékeztet? Rosszul látsz! A gyűlölet felébresztését jó időben el kell kezdeni, különben úgy járnak, hogy a facebook segítségével kell leleplezniük a szolgálatot megtagadó nőket!(2010.nov .20.)

Érted, a szegény zsidó gyerekeknek az ország atombomba arzenálja mellett meg kell tanulniuk, hogyan védekezzenek a palesztinok ellopott földjén a kődobálás ellen,JOGOSAN!  Mert immáron az övék! Megfizettek érte Palesztinának!
Nézd, milyen élvezettel tanulják a kis agymosott zsidó gyerekek az ölés tecnikáját! Látszik a fején, alig várja, hogy kipróbálhassa élesben!

Az, hogy milyen örömmel és kéjjel vetik magukat a gyerekekre, azon nincs, mit csodálkozni!
Meg kell érteni a zsidó ideológiát! Ha a gyerekeket megölik, nemi szervüket szétverik nincs szaporodás! A megmaradt felnőtt lakosság szépen kihal, újak nem nőnek fel, akik alkalmasak lehetnének a nemzésre, akik megmaradtak, azok testileg, lelkileg tökéletesen meg vannak nyomorítva, nem valószínű, hogy valaha is emlegetni fogják a  cionista zsidóknak kiszolgáltatva, hogy éljen Palesztina, a nemzeti öntudatnak még írmagja sem marad!
Így kell államot alapítani más földjén! Megfélemlítés, terror! Van hozzá érzéke!
 





























Mellesleg, a mindenfelé élő hétköznapi zsidó, aki nem is vallásos, annak agya ugyanolyan lestrapált, mint itt bármelyik gójé, ül a tévé előtt, perfekt a Való Világból, azt képzeli, hogy ismerete bővül a párzó oroszlánok láttán, közben zabálja a chipset, issza a colát, betömi a gyógyszernek nevezett mérget, elrohan beoltatni magát, a Tescoban a tésztákat böngészi, és nem azon gondolkodik közben, hogy jaj, de sok barom van körülöttem, meg kellene ölnöm őket! Reggelire nem iszik vért, nem kíván 3 éves gyereket, legfeljebb sok pénzt, fényűzést! A valóban való világról ugyanúgy annyi a tudása, mint amennyi egyéb más lénynek is, csak meg van az a szubjektív beképzeltsége, hogy bárhol a világon, ha rosszat mondanak a zsidóról, egy emberként kaparja ki a szemedet, anélkül, hogy számítana, hogy jogos-e a gójok felháborodása vagy sem! Ennek az ő olvasatukban nincs jelentősége!
Így leszel hibás te, ha az izraeli elüt a zebrán, és nem úgy tesz, mint ahogy mindenki más tenne, megszidja, elítéli a helytelenül cselekvőt, hanem téged fognak elítélni, és ha tiltakozol, akkor gyűlöletkeltő vagy! Neked, földi halandónak a zsidóság ellen, ha atombombát dob is a fejedre, nincs jogod ezt elmondani, te rohadék rasszista! Dögölj meg!

Ez különböztet meg minket és nem az ő nagyságuk és elért eredményeik! Náluk nem úgy megy, mint más államoknál, hogy cáfoló dokumentumokat tud bemutatni, vagy fotói vannak arról, hogy Palesztina lakatlan volt, nem, neki fegyvere van, terrorista csoportjai, amelyik meg ezzel nem rendelkezik, annak rohadt nagy pofája van, hogy te egy ártatlan embereket megvádoló rohadék rasszista vagy!
Ezzel ő, mint a jog képviselője, hanyatt fekszik, kielégülést érez, hogy milyen kurva jól megmondta a véleményét és megvédte nemzetét, amihez mindenkinek joga van, főleg neki! Az Igazsággal soha életében nem lesz dolga! Szembenézni, akkor sem tud vele, ha hullákon gázol át, előtte lőtte szét az embereket a rokona, ő nem fogja ezt látni, csak egyet tud hajtogatni:-Hülye rasszista! Dögölj meg! Ezzel, itt ki is fújt, ez a tudománya!

Meg fogja neked magyarázni, hogy valójában a palesztinok eszméletlen karriert futottak be
hollywoodban, filmstúdióikban készítették a fotókat, a sebesülteket trükkökkel alkották, vagy a közúti és egyéb katasztrófákban összeszedett emberekből kreáltak maguknak genocídiumot, hogy a nemes lelkű zsidóságot lejárassák!
Nem számít, hány szervezet, hány tanulmánya jelenik meg, videók, fotók sorozata, az ő agyát keményen átmosták, mint a kölykeiknek, ettől szemén szürke- és zöldhályog nőtt. Már mindenkinek kiböki a szemét, ő vak marad, az örök zsidó!

Minden gójnak, felhívom a figyelmét, hogy soha semmilyen zsidók által elkövetett bűnért, fel nem háborodhat! Ez kizárólag a zsidók emberi joga! A cionisták irányadó talmudját, melyben te, gój, megölhető, kifosztható, megerőszakolható vagy, nem kell komolyan venni!
Nekik csak joguk van minden szarnak elhordani téged, de neked ezen nem kell kiakadnod, legfőként reagálni! Ez kizárólag zsidó jog! Remélem, mindenkinek világos!
Ha egy zsidó azt kívánja neked, hogy dögölj meg, akkor dögölj meg és ne vitatkozz vele, mert neked nem lehet okod panaszra! Arra pedig soha ne számíts, hogy egy zsidó is, a te érdekeidet fogja valaha is nézni! Az első, Ő, meg a második is Ő, és a harmadik is Ő! Ezen neked nem kell besértődnöd, ez így van rendjén!
 



















Van egy alkum!
Az írások alapján a zsidók tekintsék mindezeket egy szemét rasszista lejárató hadjáratának és akkor csönd, nyugodtan horkoljanak tovább, elvégre a lelkiismeret nem szerepel a talmudban!
Viszont, ti gójok, tekintsétek nyugodtan riadónak, és vegyétek nagyon komolyan, rakjátok tisztába a dolgaitokat, mert kevés idő maradt! Tudjátok, legyetek tisztában azzal, hogy valójában, hogyan vélekednek rólunk, mert igenis joga van mindenkinek megvédenie faját és nemzetét a cion zsidótól! Zsidóval ne állj le vitatkozni, felesleges időtöltés, hagyd ott a francba, előbb-utóbb úgyis egyedül maradnak vagy azért, mert elfordul mindenki tőlük, vagy azért, mert kiirtják a föld lakosságát és itt maradnak egyedül, aztán majd osztályozzák magukat, ki mennyire zsidó, aki nem eléggé, majd azt likvidálják egymás közt, mert ölni jó!










Ami a tévéből továbbra is kimarad



2011.02.23. 16:35 nadir


Akkor nézzük tovább, hogyan bontakozik ki az igazság a világ népei számára. Nem magyar jelenség ez, tévedés ne essék, sőt nem is jelenség, ébredés, annál is inkább riadó! Elég belőletek és a hazugságaitokból!

Nem lepődök meg azon sem, ha holnap holtan találom magam, de itt már ez nem számít! Az egész bolygót nem lehet börtönbe zárni. Az eddig titkolt dolgok Amerikától Németországig kezdenek ismertté válni, ha egyiket kilövik, viszi a másik tovább a stafétát, már nincs megállás, de hála Istennek! Ki a franc akar tévhitek és illúziók között élni? Tudom sokan, de az, az ő bajuk.

Nézzük, hogyan lehet kirekesztettből kiválasztott! Okos volt a módszer, csak tovább nem fenntartható! Úgy néz ki, hogy a zsidók nem akartak kitartani Jézus igazságában, ezért váltak kirekesztetté. David Ben-Gurion kijelentése, mely szerint ők most történelmi bosszút állnak, már innen gyökerezhet. Ahogy beleássa magát az ember a valós történelembe, ez látszik a leglogikusabbnak. Kirekesztettséget átírni kiválasztottságra. Moses Mendelsshon egy zsidó bölcs meghatározása szerint a judaizmus nem vallás. A judaizmus vallásosított törvény. Zsidó szokás szerint, akkor adjuk el ezt vallásként! Azt hiszem, ez a Mendelsshon közutálatnak örvend, nem terjesztik ezt sem ismeretként.
Egyszerűen oltva vannak igazság ellen!

A szentek az első kitűnő népirtásukat Kr.u. 115-117-ben hajtották végre, mikor 260000 gójt öltek meg Egyiptomban, Ciprus szigetén, Észak Afrikában. A Vörös Oroszországban keresztények 10 millióit irtották ki. Gyerekek és nők tízezreit ölték meg 614-ben egy szexuális rítus keretében.
A Bizánci Birodalomból Cyril érsek kiűzte őket, miután Immesztárban (Szíria) egy keresztény gyereket keresztre feszítettek, Alexandriában, pedig egy éjszakai vérengzés alkalmával rengeteg keresztény nyakát vágták el. Jeruzsálemben a perzsa hódítás idején úgy cirka 90000 keresztényt mészároltak le! A ferences Cassini da Perinaldo írta le, hogy a zsidók azért vásároltak keresztényeket rabszolgának, hogy lemészárolják őket. Tomboló gyűlölettel semmisítettek meg minden keresztény szentséget. A legtöbb templomot úgy égették le, hogy előtte beterelték a papokat, apácákat. A szűz apácákat Krisztus Kriptájában halálra erőszakolták, majd lemészárolták őket, a falakat vérrel fröcskölve. Korabeli elbeszélők írásaiból tudjuk, hogy tetőtől talpig véresen vonultak ki Galileából. A mamillai víztározónál a leírás szerint vagy 60-70000 között volt a keresztény áldozatok száma.
Természetesen mindezt úgy lehet semmisé tenni, ha ők írják a történelemkönyvet. Mindjárt lesznek itt szentek! Más követte el, nem ők, aki rájuk rosszat mond, vessük börtönbe!
Érdekes az általuk oly sokszor emlegetett jogrendszeren belül ők nem tudnak semmit cáfolni intelligens módon, csak hamisítani, aztán, aki azt meri mondani nekik, hogy hazudsz, azt megölik!


A VI sz.-ban az antiokai zsidók közül néhányan Szűz Mária képét levizelték nyilvánosan ezért, kiűzték őket. Aztán, mint már annyiszor megbocsátottak nekik és visszafogadták őket, a város zsidói hálából megölték és megcsonkították II. Anasztáz pátriárkát. Őt és más vezető férfi testét végighúzták a városon, még testükről darabok nem szakadtak le, majd kibelezték, elégették őket.

Lassan kezd érthetővé válni, hogy miért is volt ez a szegény, meggyötört nép mindenhonnan kitiltva, kiűzve, de hát olyanok, mint a bumerángok, legfeljebb felveszi az adott ország ruháját, nevét és visszajön más képében!

Nagyon érdekes, hogy a történelem során, mindenki öldökölt, csak ők nem! Teljesen hihető, nem?
Természetesen egy zsidó szemében minden forrás hiteltelen! Ezt genetikailag oltották beléjük, vagy agyukat keményen átmosták! Jellemüket tekintve mindig a könnyebb utat választották, ha valamit nem tudsz cáfolni, akkor öld meg, terrorizáld le, égesd el a könyveket, zárd be a nyomdákat, aztán mosd meg kezeidet és kész is a szent! Viszont azt tudjuk, hogy mindent lehetetlen megsemmisíteni, mindig valaki előrukkol egy megmaradt példánnyal. Sajnos az sem lehetséges, hogy valakiről mindig, mindenki hazugságokat terjeszt! Rajtuk kívül mindenki tartana egy felülvizsgálatot, feltenné a kérdést, mi az oka annak, hogy így bánnak velünk? Ők nem, mindenki más tegye ezt meg, nekik nincs szükségük ilyesmire, nekik nincs miért szégyenkezniük, de az összes többi népnek, igen!

 Híres a tiszaeszlári vérvád esete, ahol Solymosi Eszter vérét vették a pászka elkészítéséhez. Sajnos a sakterek lebuktak, mert volt egy szemtanú Scharf Móric, aki végignézte a műveletet. Természetesen itt is működött a tisztára mossuk magunkat minden vád alól, bármi áron: így hát a fiú vallomását nem tartották elegendő bizonyítéknak.
A felmentést szokásos módon érték el, azt mondták Korniss Ferenc törvényszéki tanácselnöknek, hogy a bécsi Rothschild báró azt üzeni, ha a per elítélő lesz, akkor nem adják meg a 60 millió forintos rente-konverziót, és Magyarország csődbe megy. Így kell ártatlannak maradni, kérem! A vádat ejtették! Mindenre van megoldás, pénz kérdése-egy ideig.
Tánczos Gábor esetében ugyanez merült fel, ugyanis a gyilkosság szintén ápr. 1. volt, a tetthelyen nem volt vér, s a lány nyakát ugyanezzel a saktervágással metszették el. Semmit el nem vittek, csak a vért. Hát, lehet nyomozgatni, vannak rá tippek, csak nagy a hallgatás, mint mindig, ha róluk van szó! Az újságírót, aki még nyomozott rendesen megverték szokás szerint!

Remélem, egyre többen ismerik David Cole revizionista zsidó történész filmjét! Szegényt már megfenyegették a családja kiirtásával, ha nem vonja vissza a holo-hamu-kamu micsodáját.
Természetesen szerencsétlen fickó népe körében pont olyan gyűlöletnek örvend, mint bármilyen utolsó goj. Passzióból rá szoktam nézni zsidó fórumokra! Jézus Mária! Ennél ádázabb, gyűlölködőbb népet még életemben nem láttam! A hányinger jön rám! Pokoli!
Karácsonyra kaptuk zsidó polgártársainktól, idézet a fórumjukról: „Itt a karácsony, ez a gyűlöletkeltő, nácista ünnep, mikor a gój fattyak és zabigyerekek alig várják a tűlevelű növény-förmedvény alá minél több nácis ajándék kerüljön”
Kik ezek? Miért nem húznak a hőn szeretett Izraelükbe, mit keresnek ezek itt?
Idézek még: „Gyere vissza Hitler, a cigányokat vidd el!” Döbbenet, komolyan!  
Aztán:” Módosított útvonalon, megrendezhetjük a melegfelvonulást. Persze, a piszok nácista újságok nem közölték a részleteket.” Nem lehetne a gusztustalan felvonulásotokat Izraelben kielégíteni? Mindenki buzuljon otthon!
„ Ma, Shabbat van, ami azt jelenti, csak a rabszolgáink dolgozhatnak ezen a napon!” Anyád legyen a rabszolgád!

Mikor a vörösiszap- katasztrófa miatt aggódott az ország az izraeli Haaretz nevű újság is beszámolt róla, ez a szent ország úgy nyilatkozott, hogy úgy kell a rohadt magyaroknak, dögöljenek meg, ömöljön mindre a vörösiszap! Csak a növényeket és állatokat sajnáljuk és reméljük az emberek, ott döglenek meg alatta! Nos, a mosakodás és titkolózás nagy mesterei lehetnének óvatosabbak is, nem csak a zsidó olvas héberül!
Izraelben egy zsidó megteszi azt, hogy szombaton nem hív a mobilján segítséget egy rosszul lett gojhoz, s a rabbik törvényszéke még igazat is ad neki! Ez vallás, kérdem én? Ezt Isten adta nekik? Nna, ne röhögtessenek!!!!! Ilyen Isten és ilyen vallás az övékén kívül nincs!
Ez az az ország, ahová soha be nem tenném a lábam! Viszont, ha egy zsidó rosszul lesz előttem szombaton, biztos, hogy nem hívok mentőt, most legalább már tudom, hogy a mobilozás sérti a vallásukat, nehogy megbántsam az érzékeny lelkét! Mondjuk nem hiszem, hogy illene szombaton rosszul lenni, talán sikerült szabályozni az infarktust is.

A zsidók által uralt médiából természetesen ez kimarad! Ez az ő dolguk, a holo-hódolat és az ő csodálatuk meg a mi kötelességünk! Kurva sokat fizetni és dolgozni nekik, csak ennyit kérnek, aztán dögölj meg gój.
Érdekes, itt nem volt hír, hogy New Yorkban vádat emeltek a holokauszt-ipari élősködők ellen! Ejnye, nem lehetséges, hogy úgy szent a szent, hogy a média csúcsán ül? Ebből élnek, még a holtat is meggyalázza, de én ne feledjem, hogy ők mily kiszolgáltatottak, sokat szenvedettek! Egy 90-es évekbeli híradó bejátszásban (MTV 1) azt mondta a bemondó, hogy emlékezzünk meg a 3,5 millió holo-áldozatról! Ez a 2000-es évre már 6 millió lett. Érdekes, náluk nem az élők szaporodnak, hanem a holtak. Igen sok népet irt az ország, kell a pénz a háborúhoz! Tán még az unokáim is jóvátételt fognak fizetni és mire az emlékezők kihalnak, lehet még duplájára nő az áldozatok száma! Azért ez már undorító! A nemzetközi Vöröskereszt hivatalos dokumentumai szerint a táborokban 271.301 ember halt meg!!!!! A dokumentumokat Arolsenben őrizték, a leleplezést nagy-nagy csend követte az illetékes helyeken! Legutoljára 2009-ben Richard Wiliamson brit püspök a Svéd Televízióban jelentette ki, hogy nem hisz a gázkamrákban és max. 300.000 zsidó halt meg, az is természetes halállal, mint minden háború idején a fellépő járványokban! Még Yehuda Bauer a zsidóság történeti igazgatója szerint is csak 1.600.000, de semmiképpen nem 6 millió! Nem is volt annyi zsidó! És zsarolnak és zsarolnak, ennyi bőrt nem lehet az arcon tartani, mint ezeknek van!
auschwitzi rabok a szovjet felszabadítás után


Naná, hogy tűzzel-vassal irtják, aki ellentmond! Ha ez kiderül, azon túl, hogy mennyire undorító, nem lehetne a továbbiakban morális, gazdasági és politikai fegyverként használni és jogos lenne a kérdés, milyen alapon harácsoltak ebből dollár milliárdokat! Mi a megoldás? Tiltsuk be még a kutatását is! Még magát a holokauszt szót is csak a 70-es évektől vezették be, amit az L. Holicauste Elie Wiesel Naut (Éjszaka) könyve alapján készített film népszerűsített. Ebből a zsidók által Hollywoodban készített amerikai filmből vették át a kifejezést! Színház a zsidó élet egésze! Egy nagy átverés! Amennyi népirtás volt már a történelemben, sokkal nagyobbakat követtek el már eleve ők maguk, de ebből nyereséget húzni, egyedül nekik jutott eszükbe!  

Vég nélkül írhatunk e gyönyörű, rasszista nép istentelen tetteiről, furcsa szokásairól, és önimádatáról, amibe nem fér bele senki, de ők mindenhol szeretnének ott lenni és mindent ellenőrizni, uralni!

Nem az antiszemitizmus erősödik, hanem az Igazság órája közeleg, de ezt úgysem értitek!

Szóval, a gettókban a zsidó gyereket arra tanították, hogy, ha belépsz egy négyzetbe, aminek 3 kijárata van, az egyiket őrzi egy német SS, a másikat egy ukrán, a harmadikat egy zsidó rendőr, akkor először próbálkozz a németnél, aztán az ukránnál, de sohase próbálkozz a zsidónál. Sok gyereknek az életét mentette meg ez a lecke.

Ettől függetlenül a zsidók kegyetlenül kiélték a németek elleni bosszújukat: John Sack Szemet szemért c. könyvéből.
Sztálin rendeletére minden hivatal és börtön élén zsidó állt, ahogy szokták, lengyel, cseh és egyéb neveket vettek fel. Hihetetlenül kegyetlen irtást végeztek. Izrael, mint legfőbb háborús bűnösöket üldöző ország sosem adta ki Shlomo Morelt Lengyelországnak, pedig többször kérték! Ágyban, párnák közt, biztonságban halt meg ez az emberi mocsadék.
Olyan pokoli kegyetlenségeket hajtottak végre, ami példátlan, nem számított, hogy nő vagy gyerek, félkegyelmű volt, vagy harcolt-e, részt vett-e a háborúban, csak a vérengzés!
Ütöttek vertek, kávét öntöttek a sebeikbe, fadarabot vertek a körmük alá, ( nálunk a gombostűt részesítették előnyben az AVH pincéiben) cigarettát nyomtak el a testükön, meggyújtották a hajukat, volt olyan, akinek előtte a satuba fogták a szakállát! Iszonyú, ezek nem emberek!
A németekkel verették egymást, egymás mellkasára, gerincére kellett ugraniuk, a nőket halálra erőszakolták, a kutyákat arra tanították be, hogy leharapják a német férfiak nemi szervét. Shlomo kijelentette: Ami a németeknek nem sikerült 5 év alatt Auschwitzban, az nekem sikerült 5 hónap alatt Schwientochlowitzban. A tábor háromnegyed része halt meg.
Potulicében több német halt meg az esztelen vérengzésük nyomán, mint az egész háborúban a zsidók közül!!!!
Ezek után ezt a népet lelkileg örökre meggyötörték, a jóvátétel nevű iparból megalapították a legkegyetlenebb cionista országot, Izraelt!
Az újságírók aztán kiszivárogtatták, mi folyik a vasfüggöny mögött. Sokkal több embert öltek ők azokon a helyeken brutális kegyetlenséggel, mint ahol most zsidók 100 ezrei ajvékolnak, hogy ők nem felejtenek! Egy balti tenger melletti táborban bölcsők hada volt tele 4kg-os háborús bűnösökkel. Az 50 csecsemőből 48 meghalt, csak nem engedték be az anyákat etetni. Egyik nap Czeslaw tüzet gyújtott egy barakkban, a homokot lapátoló nők szoknyáját meggyújtotta, és a tűzbe nyomta őket! Ő, pedig mindennap azon nyekergett, milyen kevés a német hulla!
Undorító! Grubeni asszonyokkal azt tették, hogy kiásatták a lengyel tetemeket és megparancsolták nekik, hogy szeretkezzenek a hullákkal, csókolják, feküdjenek rájuk! Az arcukat a puskatussal nyomták a halottak arcába. A táborban nem volt zuhanyzó, az összes asszony hullamérgezésben meghalt! Mindezek megtalálhatók a Német szövetségi Archívumban tárolva. Természetesen, ez sem igaz, hazugságokat őriz az archívum, mi mást!

Nos, Herzl Tivadar Judenstaat-ja megmozgatta a zsidóságot, hogy cionista teóriájuknak gyakorlati megvalósításába fogjanak. A gazdag zsidók annyira nem örültek a tervnek, mert ők jól elvoltak és inkább nyugalmuk megzavarásának tartották a röpiratot. A cionista propagandának sikerült a zsidókérdésből világkérdést csinálni. Tervei között szerepelt, hogy vagy Argentína vagy Palesztína területén hozzák-e létre ezt az iszony országot. Amire ők szemet vetnek, nem számít, nekik jár! Ha Argentína mellett döntenek, akkor őket irtották volna ki, nem gond, bárkit, akár saját fajtáját is! Azért Argentínában maradhatott a zsidóból, mert rendesen szétfaragták az országot, mint mindegyiket, amin a jelképes kígyójuk végighaladt.
No, ez a Herzl a cionizmus alapító atyja Baselben 1897-ben hívta össze az első cionista kongresszust. Na, mikor? Hát, május elsején!!!! Lehet menni, tapsikolni rabszolgák a munka ünnepén! Cionista cinikusság! Vannak köztük, akik ellenzik a cionizmust, szerintem ezeket kellett kiirtani a II.vh-ban, mert akadályozták a megvalósítást, illetve rengeteg pénz kellett egy állam megalapításához háborúiról nem is beszélve!
 
Herzl egyik unokaöccsét akarta megbízni a magyarországi zsidóság megnyerésére. Ő volt Heltai Jenő, aki azt válaszolta Herzl-nek, hogy ő szívében nem zsidó, hanem magyar. Igen, ő valóban asszimilálódott zsidó volt. Azok, akik ellepnek minket ma, azoknak semmi közük érzelmileg Magyarországhoz, tehát nem is a mi érdekeinket nézik.

Karácsony előtt, azaz Hanuka ünnepén a zsidóság menórát állított a Nyugati téren. (amit egyébként csak zárt térben lehet gyújtani, de kirakat van) Győrben, egy bevásárló kp. előtt kettős keresztet és adventi gyertyát akartak elhelyezni, forgalmas helyre való hivatkozással nem kaptak engedélyt, persze ez ne zavarja a gójt, lényeg, hogy menóra volt, mert ahhoz több közünk van, mint saját jelképeinkhez! Az viszont eszébe se jusson egyetlen kisebbségnek, hogy Izraelben kitegye a jelképeit! Ott csak zsidó dolgok lehetnek! Akkor minek dugják a pofánkba magukat? Kértük? Csak annyira legyen kirekesztett minden országban a zsidó, amennyire Izraelben a nemzsidó! Mi meg felmérést végzünk, hogyan érzi magát a zsidó!

Egy közeli ismerősömet elütötte egy autó, zöldön, zebrán. Szerencsére a szemtanúk miatt az illető nem tudott lelépni. A gázoló izraeli állampolgár. Az ügy ott tart, hogy ő megállt, az illető megbotlott és ráesett az autójára és ettől szilánkosra tört a térde és protézist kellett alkalmazni, hogy járni tudjon. Hónapok óta húzódik az ügy, pedig egyszerű, egyértelmű. Evidens, hogy ettől sem kell dühösnek lenned, ez így helyes, zsidónak nincs se bűne, se hibája és egyébként is csak egy gój, akin át lehet hajtani! Azt képzelik Palesztinában vannak és őket semmilyen végzet nem éri utol, mert ők végeznek mindenkivel!.



Ez a nép mindig a szentté válás legegyszerűbb módját választotta: öljük meg, rúgassuk ki, lehetetlenítsük el, félemlítsük meg, és akkor mi leszünk az urak, és azt mondják, amit akarunk, és nekünk van igazunk! Aki nem nekünk ad igazat, azt legyilkoljuk! Nyáron halt meg egy lengyel történelem professzor, rossz irányban kutatta a holo-kamut, megölték. Ennyi! Persze, közben nincs arról ismeretterjesztés, hogy bizony kénytelenek voltak elismerni, hogy Anna Frank naplója hamis, a papa írta, golyóstollal, a gyerek meg tífuszban halt meg, mint annyian a háború alatt.
Viszont ezekről nem beszélünk, tudják páran, azokat majd, ha kell, kiirtják, vagy egyszerűen kihalnak, de igenis Anna Frank naplója marad, megőrizzük az eljövendő nemzedéknek, azok már nem fogják tudni, mi az igazság! Így lehet faragni a szentet és a szenvedőt!

Döbbenet! A holokauszt tudatot úgy ültetik a zsidó gyerekek agyába, hogy a mai napig mennek az iskolákba telebeszélni a fejüket, majd a végén otthagynak nekik egy-egy szappant, hogy látod ez lett a dédanyádból, meg lámpaernyő. Közben? Réges-rég kénytelenek voltak beismerni, hogy soha nem főztek senkiből szappant és lámpaernyőt sem gyártottak, ezt is ők találták ki, hogy többet perkáljanak a népek, és nagyon sajnálják őket, azért ők vígan fújják, nehogy elfeledd, fiam, gyűlölnöd kell! Természetesen ez nem gyűlöletkeltés, nem, ez tőlük elfogadható, sőt jobb is, ha elfogadod, vagy beledöglesz! Teljesen mindegy, hogy igaz vagy sem az állításuk, ha nekik úgy éri meg jobban, akkor igaz!

Az, hogy minket gójnak hívnak, ami tisztátalant jelent, az minket ne zavarjon, a szentek szájából jön! Mikor le akarták vetíteni a Jud Süss című filmet a nyáron, képesek voltak ellepni a termet, embereket bevinni a rendőrségre emiatt. Hihetetlen, ennyire fáj az igazság? Azóta láttuk, nyugi! Még az is megnézte, aki nem akarta!

Nekik minden felelősség alól ki kell bújniuk! Azt, elhiszem, hogy így rohadt jó az élet!


Vígan leéltem volna az életem azzal a tudattal, hogy a földön emberek élnek, van közöttük jó és rossz, színtől, származástól függetlenül, pont. Nem így esett, bármit, ha megpiszkálok, ők vannak mögötte! Persze, nem ott állnak, ahol kenyeret osztanak az éhezőknek, hanem ahol belelőnek az éhezőbe, s ehhez neki joga van, ő bosszút áll mindenkin saját kárhozott viselkedése miatt! Mindenki hibás, hogy ő idejutott, csak ők nem!

Az, amit én tudok, azt tudják nagyon-nagyon sokan, dömperrel lehet önteni a bizonyítékokat. Minden ország ugyanoda jutott el, mindezt olvashatod angolul, németül, spanyolul, szlovákul, arabul, amit akarsz, és mikor kellő számban tudják az igazságot, akkor számot kell adniuk, a világ, pedig nem fogja semmivel sem többnek nézni őket, mint bármilyen más embert. A történelemkönyvben, pedig tanuljuk a zsidók kegyetlenségeit, a tévében az igazságot fogod hallani, a politikus a közért akar majd tenni, a bírák igazságos ítéletet fognak hozni, a melegek visszavonulnak az utcáról, a bankokat kivesszük a kezükből, és élhető lesz a világ, olyan, amilyennek lennie kell, csak nem kell engedni, hogy uralkodó pozícióba kerüljenek, hiszen nem tudnak mást kezdeni vele, mint önös érdekeiket kielégíteni ezek által, nem ismernek mást!
Ez volt az utópia! Háború lesz, ronda, gusztustalan, de így tervezték, és nem mi, de nem számít, ennek a rendszernek omlania kell!

Csak egy zsidó hiheti, hogy neki több joga van, mi nem hisszük és mi vagyunk többen!

Az ő igazságuk az, hogy a tények miatt minket gyűlölnek, én vagyok a rohadék, de legyen!
Inkább rohadék legyek, mint az összehordott hazugságok között ostoba boldog!


 Csak ülök és nézek , arcomon a döbbenet, ezeket a gyilkosokat akarják a magyar befogadó lakosság nyakába varrni a ZSIDESZ .- es kaméleonok – gondoljátok, hogy megússzuk Solymosi Eszter , és H Zsófi legyilkolásával, az Orbán ajálja fel a gyerekét vegyék az ő vérét, mert a Táncos Gábor bebörtönözésében at ő keze is vastagon benne volt. Gondoljátok, hogy a szervkereskedelem nem fog felvirágozni , ma így is benne van, már a rendőrség , honvédség viszi szállítja a donort, a politikai elit meg lefelezi a hasznot a tranzakcióról, már csak azért is tartja a markát, hogy így nem mindenki mer hozzátok nyulni, egy két fenyegetés, egy két hulla és befogják a szádat. Gondolod meghagyják hazádat, még nincsenek itt, de már a cigányt uszítják és polgárháborúra játszanak. A cigány gyilkosságnál, elvarrták a szálakat a MOSZAD irányába, mert az MBH is a polgárháborúban érdekelt, és érintett is. Az értelmi szerzők Gyurcsány és a többiek elvarrták a szálakat a szóvivője meg öngyílkolta magát, így már nem érnek el a szálak a legfelső körökig, ahol mozgatva lettek az események . Titkos szolgálatok , politikai elitnek nevezett rablóbanda, szabadkőművesek, kik már annak idején Trianont is a nyakunkba akasztották, most arra játszanak, hogy mint a palesztinoknál, a szórvány zsidóság, mára elűzte hazájából a palesztin népet, és most ők vannak szórványban saját hazájukban , Egy pár év mulva ne csodálkozzatok, hogy hazánkban mi magyarok leszünk szórványban, ölnek bennünket az egészségügyi intézményekben , az utcán balesetnek álcázva, a cigányt rád uszítva , a bankok által öngyilkosságba kergetve, csak hogy fogyjon a magyar, az elit majd benépesíti zsidóval a kárpátmedencét, így kapják vissza a Nagy Magyarországot, de a magyarnak ki kell pusztulnia. Ébredjetek , ha nem láttok a szemetektől nézzétek e döbbenetes képeket és vetítsétek ki az időben ez vár rátok is , ha hagyjátok, mert az önvédelmet is kiveszik a kezetekből , és csak a zsidónak lesz joga gyilkolni e hazában . És minden húsvétra jogot formál a te piciny lánykád vérére. A többi gyilkosságot rábízza a cigányra és az egészségügyre. Mindenkit elér , már most is azt öl meg akit akar, de ha betelepül, még jogot is formál rá hogy azt öljön meg akit ő akar. Veszed már a lapot JUDAPESTI kohány. Féreg vagy és kiirtanak e gyilkos nemzet tagjai .
Ne hagyd , hogy így legyen tegyél érte valamit, ölj, okozz balesetet, riaszd el őket ne akarjanak ide jönni, legyen veszélyesebb itt élni mint Palesztinában. Rabold ki , gyujtsdfel a felvásárolt házakat zaklasd mint ahogy ők csinálják, ha elmennek mindjárt jobban élhetsz, nem kell őket is eltartanod, látsd meg a kiutat együtt nem lehet velük élni, kifosztanak megölnek zsidótlan Magyarországot építsünk, és a haza fényre derül, zavarjuk el az elitünket kik eladták a hazát , kifosztottak a zsidók elvitték a nemzeti vagyonunkat, elrabolták, A Rákosi érában leölték az ÁVH keretei között a nemességünket, értelmiségünket , a kulákságunkat , mindazokat kik nemzetalkotókká válhattak volna, itt maradt egy maszlag, kiket nehéz nemzetté gyúrni, hisz a betevőjük sincs biztosítva , hogy volna kapható a nemzetért tenni akaró polgárrá válni. Ki kell mondani jó munkát végeztek és törvényesen ölték a népet , most olyan törvényeket kell hozni, ahol őket kell a darálóba engedve a Dunán megúsztatni, de gyorsan mert ha megneszelik el illannak és itt marad nekünk az ártatlan szegény kis zsidóság kik nem ezt a sorsot érdemlik meg , de a cionista rabló zsidót azt daráljátok le, - ha élni akartok. Ha kell a politikai elitet is és a vakolókat is le kell gyilkolni, mert ők ölnek meg bennünket. – Békésen mondjátok . Békésen ezt már nem tudjuk megoldani, annyi a balesetnek álcázott gyilkosság , hogy ezen túl kell lépni, és törvénnyel alátámasztva kell elégtételt venni.

  A bankárkaszt akasztotta az emberiség nyakába a sátánimádó emberáldozat felmutatására vetemedett sátánista zsidókat , kik benne vannak a politikai elitben , és a szabadkőművesek seregében, kik amúgy is szeretnek ölni, ölik is a megtévedt vakolót , a kávéban egy kis méreg baráti tűzben elhunyt vakolóbarátokat még meg is gyászolják a szemforgatók, de lehet hogy holnap ő üríti ki a méregpoharat a 33 fokozatban lesz elég felettese ki felkínálja neki a méregpoharat. Egyet ne feledjetek el soha a főnökötök mindig egy sátánista zsidó lesz, és ha nem vagy metszetfaszú te be sem kerülsz az irányító csapatba., lehetsz te 33 fokozatú mester a bénaiak mindig fölötted állnak és te az ő utasításait hajtod végre az új világrendszer nevében , ahol terád lehet , hogy nem is lesz szükség, mert 500000000 embert akarnak meghagyni. Veszed már az új világrend üzenetét, tollvonással nemzeteket irtanak ki, a fegyver is meglesz, vagy már meg is van csak nem született döntés a bevetéséről. A kiszivárogtatót pedig simán megölik a vakolótársak. No ennyit és ne többet . Sodródjunk.



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése