2018. augusztus 19., vasárnap

Kiűzni helytartóinkkal együtt Európából






Kiűzni helytartóinkkal együtt Európából









Izrael Titkos Tervei Magyarországgal, és 




Áthelyezik Izraelt Európába? 

Amikor 2006-ban Mahmúd Ahmadinedzsád iráni elnök a nyugati világ nem kis megrökönyödésére felvetette, hogy Izraelt át kellene telepíteni Európába, még maguk az arab országok is csak az utópia kategóriájába sorolták ezt az elképzelést. Az utóbbi idők eseményei és háttérinformációi azonban arra utalnak, hogy az iráni elnök valószínűleg több információval rendelkezett, mint egy átlagos földi halandó, és kijelentése mögött sokkal több realitásérzék rejtőzött, mint egyszerű provokáció.

Az elmúlt években több politikai megfigyelő is arra a következtetésre jutott, hogy a Zsidó Államnak törvényszerűen össze kell omlania. A rabló- és terrorállam összeomlásának okai kézenfekvőek: a holo-építmény fő anyagi támogatói, Németország és az USA maguk is a csőd szélén állnak. Belátható, hogy hamarosan hiányozni fog az anyagi alap a palesztinok és más arab népek elleni terrorizmus további folytatásához. Ezen kívül Izraelnek egy megoldhatatlan demográfiai problémával is szembe kell néznie. A palesztinok és a környező arab országok népessége egyedül a szaporodásukból származó tömegek segítségével előbb vagy utóbb átveszi a hatalmat és megszüntetik a földrabló szisztémát képviselő zsidó államot.

A maroknyi Hezbollah-harcos ellen elvesztett háború 2006-ban az első jele volt a zsidó állam kikerülhetetlen összeomlásának. Soha előtte nem kellett Izraelnek a katonai fölénye tudatában egy háborút félúton befejeznie. Annak ellenére, hogy az egész izraeli hadsereg, a világ egyik legmodernebbül felszerelt katonai gépezete ellen a másik oldalon csak kb. 2000 főnyi, de mindenre elszánt bátor harcost tudott a Hezbollah felvonultatni. 2006 júliusában és augusztusában nem volt a megszállt Palesztinában olyan hely, ahová a Hezbollah rakétái nem tudtak elérni, Tel Avivba és más helyekre is.
Számtalan további jel mutatja, hogy Izrael előbb-utóbb összeomlik. Ezek közül talán a legfigyelemre méltóbb, hogy nemrég a világ egyik legbefolyásosabb cionistája, a Knesset egykori elnöke és a Jewish Agency főnöke, Avraham Burg nem csak nyilvánosan beismerte Izrael küszöbön álló összeomlását, hanem ráadásul még le is leplezte, hogy az izraeli elit a rablóállam további fenntartását már feladta.
"Az emberek még nem akarják beismerni, azonban Izrael elérte a határt. Kérdezzék meg a barátaiktól, hogy biztosak-e abban, hogy a gyermekeik még itt fognak élni. Hányan fognak igent mondani? Maximum, ha ötven százalék. Az izraeli elit már régen szakított ezzel a hellyel. És elit nélkül nincs nemzet... Már halottak vagyunk. Még nem mondták be a hírekben, de már halottak vagyunk. Ez nem működik tovább." (Welt, 2007. 07.24., 29. old.)

DE MI LESZ A ZSIDÓKKAL?

Már régóta folyamatban van Európa irányába egy zsidó exodus, amit a cionista média tervszerűen eltitkol az emberek elől. Sáska módjára folyik a globalista cionisták tőkebefektetése, főleg Németország irányába, de utána rögtön következik Magyarország is, mint célország. Az izraeli zsidók átvándorlása Németországba újabb rekordokat döntött meg.
"Minél több külföldi akar német lenni... Különösen erős emelkedés tapasztalható az izraeliek áttelepülésében (plusz 50 %)." (Die Welt, 2007. 07. 24., 1. old.)

Németországban különben minden izraeli rögtön német útlevelet kap, aki ezt kérvényezi. Azonban nem csak izraeli zsidók élvezik ezt a privilégiumot, hanem minden zsidó. Minden zsidó, aki bármely sarkából a világnak Németországba érkezik, rögtön német útlevélben részesül.
Most válik világossá, hogy miért kötött 2003-ban a Német Szövetségi Köztársaság egy "államszerződést" a németországi Zsidó Tanáccsal (a MAZSIHISZ ottani megfelelője). Normális körülmények között államszerződéseket két független állam szokott kötni egymással. Itt azonban a Német Szövetségi Köztársaság, amely hivatalosan független államnak számít, egy miniatűr vallási közösségnek számító képződménnyel lépett szerződésre. Kérdéses, hogy ennek az államszerződésnek a titkos záradékában vajon lefektették-e, hogy Izrael összeomlásakor vagy feladásakor Németország héber felségterületté válik.

Akkor ugyanis a németek végre örök időkig örömmel szolgálhatják a "holocauszt-áldozatokat", hiszen szinte naponta esküszik a hivatalos politika újra meg újra az "elmúlhatatlan felelősségre" a zsidókkal szemben. (A felelősség ebben az esetben természetesen az elévülhetetlen örök bűnt jelenti.)
A New Yorkban székelő "titkos világkormány" hatalmasságai, a Council on Foreign Relations (CFR) zsidó vezető emberei 2006. szeptember 20.-án találkoztak New York-ban Mahmúd Ahmadinedzsáddal, Irán elnökével.

Az iráni elnöknek lehetőséget adtak, hogy egy szűk körben előadhassa az indokait, amiért a holocaustot csak egy mítosznak tartja. Ez egy olyan szenzációs esemény, amely néhány évvel ezelőtt még elképzelhetetlennek számított. A német és angol nyelven megjelenő National Journal annak idején beszámolt az eseményről, amelyből az alábbi következtetést vonta le:
"Nyilvánvalóan már rég eldöntötték, hogy a gyilkos zsidó állam, amely a világ lakosságának szemében már nem, mint áldozat, hanem, mint tettes jelenik meg, feladásra kerül. A CFR hatalmasságai nagyon jól tudják, hogy a csőd szélén álló USA és Németország már csak nagyon rövid ideig lesz képes az atombombákkal díszített terrorállamot anyagilag eltartani. Azt is tudják, hogy Izraelt katonailag Németországból vagy hasonló dekadens országokból toborzott katonákkal egy áldozathozatalra kész arab lakossággal szemben nem tudják megvédeni. A "Nagy Sátán"(USA) nem tudja Irakot és Afganisztánt sem megtartani, hogy akarnák akkor Izraelt hosszú távon katonailag megvédeni és anyagilag támogatni? A CFR mérvadó vezetői köreiben tisztában vannak vele, hogy ez a jövőre nézve nem lesz lehetséges. Izraelt fel kell adni."

Ezen háttérismeretek birtokában az is érthető, hogy néhány évvel ezelőtt az izraeli sajtóban miért csináltak akkora reklámot a Németországba történő kivándorlás érdekében. Minden kivándorlásra hajlandó személyt 130.000 euró garantált kezdőtőkével jutalmazott volna a német kormány. Ma hivatalos helyekről természetesen tagadják, hogy a kezdőtőkét kifizették, vagy kifizetik. Valószínűleg a várható nagyobb felháborodás elkerülése végett a német lakosság köreiben.
Mégis, ez mögött a kezdőtőke mögött több rejtőzik mint egyszerű izraeli hangulat. Az amerikai filmrendező és egykori elnökjelölt Aaron Russo, aki maga is zsidó, elmondta erről a témáról egy interjú keretében, hogy David Rockefeller beszámolt neki egy tervről, amely az izraeli zsidók Nevadába történő áttelepítését tartalmazta.

Russo: 
"Világossá vált, hogy a CFR elitje az Izrael-Palesztina konfliktust nem tudja tovább ellenőrzése alatt tartani. Ezért a CFR komolyan utánagondolt, hogy minden olyan izraelinek 1 millió dollárt a kezébe kell nyomni, aki feladja Izraelt és hajlandó áttelepülni Arizonába."

Nagyon valószínűnek tűnik, hogy most Németország veszi át az izraeli zsidók áttelepülésével kapcsolatos anyagi kiadások fedezését. És Arizona helyett mostanra Németország vált a zsidó áttelepítés egyik fő célországává. Az ember csak spekulálni tud, hogy a fejpénz, amit a németek minden egyes zsidóért fizetnek, 1 millió dollárnál marad-e (Rockefeller-terv), vagy pedig 1 millió euró lesz.
Képzeljük el ezt az őrületet. A Közel-Kelet népeit gyilkolták, milliókat elüldöztek, egész Palesztina és más országok egyes részei a zsidó földrablás áldozataivá váltak és a jogos tulajdonosok életlehetőségeinek alapjait szétrombolták. Mindezt egy jogilag és erkölcsileg alátámasztott és megindokolt ok nélküli műállam létrehozásával, amely már a kezdetek óta semmiféle kilátást nem tudott mutatni egy hosszú távú megmaradásra. Ezért a halva született állami őrületért fizetett és fizet még mind a mai napig Németország talán 1 milliárd(1000 millió) euró direkt és indirekt anyagi támogatást. Erre vezethető főleg vissza, hogy miért is áll jelenleg Németország a csőd szélén.

Ezért az államért borzalmas háborúk folytak és elmondhatatlan szenvedést hoztak az emberiségre. A zsidó Neturei Karta Mozgalom 1997-ben egy kiáltványt jelentetett meg a New York Times-ban, amelyben Rabbi Schwartz nyilvánosságra hozta, hogy a Zsidó Világkongresszus provokálta annak idején a hitleri Németországot, hogy a II. világháború kirobbantásával elérhessék Izrael megalapítását.
"Ezzel az ateista exilpolitikával provokálták a cionisták az antiszemitizmus növekedését Európában, amely a II. világháború kirobbantásához vezetett. Az egész világra kiterjesztett bojkott Németország ellen a Zsidó Világszövetség cionista vezetőinek számlájára írható. A cionisták mottója így hangzott: 'Rak B'Dam' (Csak vérrel kapjuk meg a földet)." (New York Times, 1997. 09.30., 16. oldal)

A legújabb háborúk, a tömeggyilkosságok Irakban és Afganisztánban szintén a Zsidó Állam érdekében történnek.

Ariel Natan Pasko az Izrael News c. lap 2003. 03. 26.-i számában már ezzel dicsekedett:
"Ahogy már elmondtuk, ez a háború (Irak ellen) természetesen a zsidóság és Izrael érdekében történik. Ahelyett, hogy ez elől a vádaskodás elől elbújunk, és antiszemitizmust kiáltunk, inkább hálásan el kellene ismernünk, hogy az, amit az Univerzum Ura az ellenségeinkkel szemben tesz, azt egyedül értünk teszi."

Mindezen gyilkosságok, mindezen szenvedés a világon, főleg egy jogtalanul létrejött állam érdekében, amelyet mindenképp fel kell adni? Ez az állam nem csak millió ártatlan ember haláláért felelős, hanem Németország küszöbön álló csődjéért is. Miért volt erre szükség?

És amire eddig még nem volt példa, most a Németországban élő és azt már sajátjuknak tekintő cionisták részéről a szintén ott élő arabok, és muzulmánok elleni uszítás vette kezdetét, mivel a héber uraságok a Palesztinából történő tervszerű áttelepülésük után az "új Izraelbe", nem szeretnének egy olyan környezetet találni, amely elől már most tömegesen menekülnek.
Legutóbb a TV nyilvánossága előtt az egyik legfőbb héber inkvizítor, Ralph Giordano a muszlim nőket nemes egyszerűséggel csak "emberi pingvineknek" nevezte, akiket nem szívesen lát az utcákon. Egykor ők voltak azok, akik különböző nyugat-európai országokban a legradikálisabban szorgalmazták a multikultúra kialakulását, abban a reményben, hogy egy összekotyvasztott, öntudatától megfosztott nép fölött könnyebben tudnak uralkodni.

Azonban most, hogy világossá vált, a muszlimokat nem lehet dekadensé tenni és a Koránból származó büszkeségük erejét nem lehet legyőzni, szeretnének valamiképpen újra megszabadulni ezektől a tömegektől. Hogyan akarnak majd több millió muszlimot újra kitenni az országból?
Ezek harcolni fognak és a jelenlegi német elit már most napról napra behúzza előttük a nyakát. A héberek tehát nem kapnak egy biztonságos országot Izrael feladása után. Az, hogy a Zsidó Állam Rockefeller terveinek megfelelően feloszlatja magát és a jövőre nézve valószínűleg Európában, főleg Németországban, de Magyarországon is sátrat fog verni, nem mindenkinek meglepetés.
Németország átvétele már 1939-ben is, mint háborús célkitűzés szerepelt. Akkor azonban az Erec-Izrael frakció Palesztina megszállására vonatkozó terve kapott átmenetileg mégis többséget. Mára az egykori háborús cél a hangadó zsidóság számára egy új lehetőséget jelent és egyre attraktívabb megoldásnak tűnik.

Emlékeztetőül:
1939. október 22.-én Lionel de Rotschild, mint Nagy-Britannia és Írország cionista szervezeteinek tiszteletbeli elnöke, Churchill titkárával,- John Colville-val - szemben azon követelésnek adott hangot, hogy a háború céljaként:
"Németországot a zsidókra kell hagyni, és a németeket pedig a világ más népei között szétszórni, szétosztani." (John Colville: "Downing Streeet Tagebücher 1939-1945", Siedler Verlag, Berlin 1988, 31. oldal)

De mi a helyzet Magyarországgal? Az már régóta nyilvánvaló, hogy a zsidóság - állítólagos állandó üldözése és félelme ellenére - nagyon kellemesen érzi magát ebben az országban. (Ezen nem is csodálkozhatunk, hisz majdnem minden a kezükben van.) Nem is olyan régen szivárgott ki, hogy a jelenlegi kormány milliós nagyságú - állítólag ázsiai bevándorlásról készít terveket. Talán Gyurcsány Ferenc sem véletlenül hangsúlyozza és szorgalmazza, hogy akinek az őslakosok közül nem tetszik, ami itt folyik, az nyugodtan elmehet ebből az országból.
Minden jel arra mutat, hogy kell a hely másoknak. 



Magyar-izraeli megállapodás


 

Titkos magyar- izraeli államközi megállapodás - 2004.04.14

 
Mindenki ott volt aki számított
2004 áprilisában Magyarországon járt Mose Kacav izraeli államfő. Az ok látszólag egy szokványos baráti látogatás volt. Ehhez képest zárt körben egy olyan államközi megállapodás köttetett, melynek egyes pontjai külön-külön is felérnek egy hazaárulással. Ha az aláírásnál csak a balliberális pártok és azok érdekkörei képviseltették volna magukat, senki sem csodálkozna, de történetesen jelen volt a teljes politikai elit. Beleértve az akkori államfőt, Mádl Ferencet is.2004 április 14-én, egy szerdai nap késő estéjén, Izrael magyarországi nagykövete fogadást adott, ahol összegyűlt a megállapodást aláíró magyar politikai elit. Az egyezmény részben a már említett EU-Izraeli akcióterv alapján került megfogalmazásra, és 2004 május 1-én lépett életbe. A magyar felek ezzel az aláírással tulajdonképpen ratifikálták az EU-s országokban sem szellőztetett kerettervet.Korunk jellemzője az a kényszer, amibe a nemzetközi elvárásoknak megfelelni akarás beleviszi  egy magát függetlennek nevező ország politikusait egy olyan dokumentum aláírásába, mely ellenkezik a józan ésszel, és hátrányára, sőt kárára van a választóknak és az országnak. A "nemzetközi elvárások" ebben a kontextusban az USA, Izrael, a nemzetközi és magyarországi zsidó szervezetek, és persze az általuk irányított erősen kettős mércés ún. "vezető média" elvárásait jelenti. Ez egy olyan kényszer, amiből egy pártos demokrácia sosem fog tudni kiszabadulni, és nem csak a hazai viszonyokat jellemzi. Nem az én feladatom persze megítélni, hogy mennyire érezték az itt ismertetett dokumentum aláírását politikai kényszernek a jelenlévők. Egy biztos. Mindenki ott volt, aki számított.Az itt ismertetésre kerülő anyag az EU és Izrael között létrejött "akcióterv"-nek nevezett  megállapodás része. A különös az, hogy a hazai sajtó nem számolt be az EU-Izraeli akciótervről, de az EU-s média is többnyire kerülte, mint macska a boxer kutya udvarát. (Az eredeti EU-Izraeli akcióterv anyaga itt olvasható.)
A dokumentum aláírásán részt vettek:Mose Kacav, Izrael akkori államfője,
Mádl Ferenc, Magyarország köztársasági elnöke,
Medgyessy Péter, akkori miniszterelnök,
Kovács László az MSZP részéről,
Hiller István az MSZP részéről,
Dávid Ibolya az MDF részéről,
Herényi Károly az MDF részéről,
Orbán Viktor a Fidesz MPP részéről,
Áder János a Fidesz MPP részéről,
Pokorni Zoltán a Fidesz MPP részéről, valamint a
Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségének vezetői.
Ezen kívül két fő az SZDSZ részéről. A nevek véletlenül kimaradtak a jegyzetemből, de mint a többi párt esetében, itt is a legfelsőbb vezetők lehettek jelen, tehát valószínűsíthető a személyek Kuncze Gábor mint pártelnök, és Pető Iván mint az SZDSZ országos tanácsának elnöke.

A dokumentum 
A dokumentum 8 pontból állt, melyek a következőek voltak:

1,  Magyarország befogadó célország.
Ennek a pontnak a lényege, hogy abban az esetben, ha Izraelt külső agresszió érné, mely veszélyezteti az ott élő zsidók életét, Magyarország 500.000 zsidó befogadását vállalja, állampolgári jogokat adva a befogadottaknak. Hasonló megállapodások értelmében Németország további félmillió, Lengyelország pedig 100.000 Izraeli állampolgár befogadására tett ígéretet az ott elhangzottak szerint.


Jegyzetek az egyes ponthoz

a.) Ezzel szemben Németország a zsidók bevándorlásának korlátozásáról döntött 2006 júliusában.


b.) A ránk vonatkozó szám valószínűleg nem 500, hanem 550 ezer. A Magyar Fórum 1998. december 17-i számában az izraeli A Hét Tükre nevű újságból idézett egy közleményt, miszerint "a jövőben Magyarország állampolgárainak száma 550 ezer izraelivel gyarapodhat". Ez különben azért is meglepő, mert az Új Magyarország (1991.09.24) amikor Göncz Árpád Tel Avivban, járt 1991 nyarán, még arról tudósított, hogy csak "negyedmillió magyar ajkú közösség" volt Izraelben!


c.) A 2007 februárjában kirobbant "ázsiai betelepítési botrány" témájában a magyarnak mondott kormány Semjén Zsolt által kiemelt sorokra reagálva a következő közleményt adta ki: "a  félreértelmezett sorok nem ázsiai vagy más külföldi migráns tömeges betelepítéséről szólnak, hanem egyrészt a migráció globális szinten tapasztalható hatásait értékelik, illetve ezen keresztül a hazánkba legálisan érkező külföldiek társadalmi integrációját célozzák".
Ez csak azért érdekes, mert Izrael a Közel-Keleten van ugyan, de az egyben Nyugat-Ázsiát is jelenti. Ha ilyen összefüggésben vizsgáljuk az egész botrányt, teljesen más megvilágításba kerül. Nem kínaiakat akarnak tehát az országban letelepíteni, mint az tévesen elterjedt, hanem a zsidók letelepedét kívánják elősegíteni hazánkban.


d.) Több mint egymillió izraeli lehet EU- állampolgár 
(Ez egy 2004.03.12-i hír, azaz közvetlenül a megállapodás előtt íródott. Kimásolom ide a szöveget, hogy megmaradjon:)

Az Európai Unió május elsejei kibővítésével kereken 1,1 millió izraeli számára nyílik lehetőség arra, hogy európai uniós állampolgárságot szerezzen. Erről a Háárec című izraeli lap számolt be, utalva arra, hogy a lehetőséget az unió kibővítése hordozza magában. Olyan, a belépés előtt álló országok, mint Lengyelország és Magyarország ugyanis nagyszámú zsidó állampolgárral rendelkeztek, akik vagy a holokauszt előtt vagy később a sztálini idők antiszemitizmusa miatt menekültek Izraelbe.

Az Európai Unió Izraelben akkreditált nagykövete, Giancarlo Chevallard tel-avivi sajtóértekezletén utalt arra: az EU 25 tagúra történő kibővítésével az izraeli zsidók egyötöde szerezhet jogot arra, hogy egyik vagy másik EU-tag állampolgárságáért folyamodjon. Az uniós törvények ugyanis kimondják: mindazok, akik bármelyik tagállamban születtek valamint gyermekeik és unokáik jogosultak arra, hogy állampolgárságot szerezzenek. Az izraeliek hat százaléka már élt ezzel a joggal, mert olyan országból származnak, amely az unió tagállama, például Németország, Franciaország, Olaszország vagy Ausztria.

Egy közelmúltban végzett felmérés szerint a megkérdezett izraeliek 60 százaléka támogatja az uniós állampolgárságot, további 25 százalék gondolkodik azon. Mindazonáltal a megkérdezettek 75 százaléka nem helyesli az EU közel- keleti politikáját. Azt vallják ugyanis, hogy az EU elônyben részesíti a palesztin álláspontot.  (MTI/APA)


e.) Frattini is megmondta, hogy Magyarországnak égetően szüksége lesz a bevándorlókra.


2,  Izraeli áruk európai terjesztése.
El sem tudom képzelni, hogy ez a pont miről szólhat, hiszen az Izrael és Magyarország közötti kereskedelmet az 1998 és 2004 május 1. között érvényes szabadkereskedelmi megállapodás szabályozta, amely az ipari termékek esetén vámmenetes ki- és behozatalt biztosított. 2004 május 1-gyel pedig életbe lépett az EU-Izrael közötti szabadkereskedelmi egyezmény, tehát Izrael bárkivel kereskedhet az EU-ban, ha legálisan akarja ezt megtenni. Csak olyan cikkekről lehet szó melyek nem tartoznak az egyezmény hatálya alá. Ezeket átcsomagolással úgymond "honosítani" lehet, majd úgy továbbszállítani az EU tagországaiba. A megállapodás ezen része tehát az uniós törvények valamilyen formában történő kijátszása. 

3,  Izraeli vállalkozások állami pénzen való támogatása.
1993-ban Izrael és Magyarország egy beruházás védelmi megállapodást kötött , mely eredetileg 10 évre szólt, de továbbra is fenntartották. A titkos megállapodás 3. pontja ennek a folytatása lett volna. Az izraeli beruházók kihasználták a magyar állam kínálta vissza nem térítendő támogatásokat, majd ez év augusztusában, amikor nyilvánvaló lett, hogy a kormány már semmilyen formában nem lesz képes támogatni őket Magyarországon, gyorsan felmondták az 1993-ban kötött, de még mindig élő  megállapodást. 
A 2004-es egyezmény után nem sokkal jött létre többek között pl. az az ismert szerződés, mely alapján egy Izraeli céget közel egymilliárd forinttal támogatott az állam. Ez egy gyémántcsiszoló üzem lett volna Salgótarjánban (Lásd ezt a 2004-es hírt), annak az öblösüveg gyárnak a területén, mely átmeneti pénzzavarba került. A "munkahelyteremtés" címszó alatt az izraeli befektetőnek ajándékozott pénzösszeg 750 ember plusz a beszállítók kenyerét menthette volna meg hosszú távra az egyébként jó piaci feltételek között működő St.Glass Rt. talpraállításával. Ezzel szemben a gyémántcsiszoló kevesebb mint 350 embert foglalkoztatott volna, azt is csak az üzem teljes beindulása után. A beruházás végül sosem valósult meg. Vajon hány hasonló ügylet bonyolódott le, hová mentek a pénzek számolatlanul?

Úgy nem mellesleg ide vág egy a Magyar Fejlesztési Bankban dolgozó ügyintézőtől származó információ is, mely szerint a magyar állam a TB kasszából(!)  izraeli kibucépítéseket finanszíroz, melyek rossz minőségű paprikát termelnek, amit aztán a kiváló hazaihoz keverve az EU-ban magyarként adnak el. Ezért aztán nem támogatják a haza paprikatermesztést itthon, mert Izraelből légi úton behozva is olcsóbb.

4,  A zsidó kultúra hangsúlyos megjelenítése és propagálása a médián  keresztül. 
Ebben nincsen nálunk hiány. Ez is része az EU-Izraeli akcióterv néven ismert dokumentumnak. Az ún. holokauszt-oktatás tantárgyi bevezetésének sürgetése is ide tartozik. 

5,  A gyűlölettörvény minden áron való elfogadtatása az országgyűlésben, és  annak szigorú alkalmazása. 
Ezzel azóta is és folyamatosan próbálkoznak. 2007 márciusában a Mazsihisz még azt a bátorságot is vette, hogy tövényjavaslatot nyújtson be! Törvényjavaslatot, a Mazsihisz!!! A médiának persze nem szúrt szemet, hogy mi a fenét képzelnek magukról. Látszólagos ellenállásukkal szemben a gyűlölettörvény nem megszavazása inkább politikai alku kérdése lehet a Fidesz részéről, tekintve, hogy a holokamu tagadásáról szóló törvényt simán megszavaznák. Mivel azonban ez nyilvánvalóan alkotmányba ütközne, ezért jöttek elő azzal, hogy inkább alkotmányba iktatnák, mint azt megtudtuk Répássy Róberttől 2009 június elején.
 
6,   A nemzeti irányultságú kisebb pártok, valamint civil szervezetek működésének ellenőrzése, korlátozása, és megszüntetése. 
Ez a pont egyértelmű. Nem más ez, mint a megalkuvást nem ismerő, a nemzeti megújulást óhajtó és szolgáló nemzeti erők, az ún. "szélsőjobb" és a civil mozgalmak eltaposására tett törekvés szentesítése. Ezt művelik a rendszerváltás óta folyamatosan. Ha valami kibontani készül a szirmait, rögtön ott terem egy-két balról jövő tégla, vagy provokátor és átveszi az irányítást, hogy aztán ha nem őket szolgálja az ügy, akkor mehessen a levesbe. A Jobbik 2009-es előretörése csak azért volt lehetséges, mert nyílt lapokkal játszottak, nem érdekelte őket a szélsőségesezés, a szavazóikat pedig még annyira sem.

Ezért először a Magyar Gárdát tiltották be abszurd okokra való hivatkozással, majd a baloldalon megjelentek a Jobbik Magyarországért Mozgalom betiltását szorgalmazó és annak lehetőségét elemző hangok, a legfelsőbb bíró pedig elhatárolódás helyett "nem zárta ki annak lehetőségét." Mindeközben a Fidesz a sehonnai bitang ember hallgatásának bűnét gyakorolta azzal, hogy tartózkodott az ezekkel kapcsolatos nyilatkozattételtől. 

7,  Az izraeli politika feltétlen támogatása a magyar külpolitikában, és a  nemzetközi fórumokon. 
Ez utóbbit tökéletesen lekövethetjük a magyar politikában. Az izraeli tömeggyilkosságok ellen egy szava sincs a magyar kormánynak, sem pedig a pártoknak. A maga is zsidó származású Eörsi Mátyás szóvivő kijelentette, hogy "Izraelnek joga van az "önvédelemhez", holott mindannyian jól tudjuk, hogy nem önvédelemről van szó. Eörsi Mátyás, és Vásárhelyi Mária voltak azok, akik EU képviselőként soha egyetlen egyszer sem emelték fel szavukat a magyar nemzetiségű kisebbséget ért hátrányos megkülönböztetések, az ellenük elkövetett atrocitások, valamint a szomszédos országokban tapasztalható politikusok magyarellenes kirohanásai ügyeiben, ellenben Izraelt foggal körömmel védték, amikor az Európa Unió el akarta ítélni a palesztinokkal kapcsolatos bűnös gyakorlata miatt. Az ENSZ rasszizmus elleni konferenciájáról is kivonultunk 2009 áprilisában, mert szóba került, hogy Izrael rasszista állam.

8,  Harc az antiszemitizmus minden formája ellen a Berlini Deklaráció szellemében. 
Ez is része az EU-Izraeli akciótervnek. Ez a pont ismét csak a véleményszabadság korlátozása céljából került bele az egyezménybe. 

A fenti megállapodást a Magyar Atlanti Tanács nevű, homályos rendeltetésű szervezet hozta össze, melynek tagsága - hogy is mondjam - igencsak "színes". A szervezet költségvetését pénzintézmények dobják össze, de nem megerősített források szerint évente 4 milliárd Forinttal részesül a magyar adófizetők pénzéből is
A MAT-ról Drábik János több könyvében is (Uzsoracivilizáció, Világzsákutca) részletesen ír, de az interneten is találunk róla anyagot. Egy az Új Világrendet megvalósító világhálózat magyar tagszervezetéről van szó, mely korántsem Magyarország érdekeit veszi figyelembe, hanem kizárólag a pénzhatalmat szolgálja ki, és egyértelmű szabadkőműves kapcsolatokkal rendelkezik.

 Forrás: internet





Jobbik Magyarországért Mozgalom Visznek alapszervezet

Döbbenetes titkos terv. Árvíz, magyar vízkészlet, gázai gáz,
nagyhatalmak, katonai műveletetek, országrablás, stb. - minden
összefügg mindennel?
postaimre.com: Van már néhány alapigazság, amely nem szorul különösebb
bizonyításra. Tudjuk, hogy Izrael befolyása alatt áll Magyarország
mindenkori vezetése és azon szorgoskodik erős felügyelet és irányítás
alatt, hogy záros határidőn belül a zsidók betelepítését valósítsa
meg. Az országot lényegébe katonailag is elfoglaló DFI (Izraeli
Védelmi Haderő, de itt ugyan mit akar védeni, hisz Magyarország nem
Izrael!) haderők mintegy 10 ezres nagyságrendben vannak szétszórva
Magyarország területén és mostanában állandó NATO hadgyakorlatok
közepette folytatnak felderítő, invázió-előkészítő munkát a sajtó és a
már nem létező nemzetbiztonság teljes kizárásával. Olvassátok el ezt,
és megértitek: 55/2010. (III. 11.) Korm. rendelet a befogadó nemzeti
támogatás részletes kormányzati feladatairól. - Link -
Ez csak a katonai rész, de a logisztikához, már a múlt évben meghozták
a szükséges döntéseket. Bajnaival előkészítették Orbán mostani
programját és az ország katonai megszállásának további feltételeit is
törvényileg biztosították. Nem tiltakozott senki a parlamentben, de
rajtunk kívül minderre alig hívta fel valaki a figyelmet. - Link -
A hírek szerint atomfegyvert is rejtegetnek országunkban és már
törvényesített, legalizált állampolgársággal is rendelkező
"újmagyarok" fokozatos és alapvetően a megtévesztés technikáját
felhasználva veszik át felettünk a teljes irányítást. A Magyar
Honvédség gyakorlatilag nem létezik és a rendőrség is hasonló
alamizsna-sorban teng--leng. Eszük ágában sincs feltölteni a hiányzó
létszámot azokkal a magyarokkal, akik esetleg a zsidó megszállók ellen
fordulhatnának egy háborús konfliktus esetén. Orbán legelső sürgős
intézkedéseit csak azok érthetik meg, akik látják, hogy nem
Magyarország, hanem a zsidók érdekében történik mindaz, amit logikai
sorrendben, szigorú szabályok szerint hajtatnak vele végre.
Programpontjai közül most kettőt emelek ki. Az egyik az erős hon - és
rendvédelem ígérete. Az Őrezred szétszedése és a rendőrök nyakában egy
ál-Pintér hebehurgya sutasága, méltatlan állapotok fenntartása és a
honvédség erkölcsi és anyagi ellehetetlenítése -amelyet még az előző
kormányoknak kellett jól előkészíteni, de a "termést" Viktornak kell
learatni-, azt mutatja, hogy az illegálisan évek óta az országban
tartózkodó zsidókat akarják magyarként integrálva ezeket a területeket
feltölteni. Tudjuk, hogy időközben a legnagyobb zsidó központtá nőtte
ki magát az ország, és a gazdasági irányítás is Budapestről zajlik. Át
akarják szerbezni a hadseregüket és a rendvédelmüket úgy, hogy közben
azt a látszatot tartanák fenn, hogy ez még magyar. Az áradások okozta
rendőri készültség, a fosztogatások elhallgatása és a katonai
felvonulás a bajbajutottak segítségére mind egy komoly előkészítő
munka eredménye volt és nem a véletlen része. A hatalomátvétel a
diplomácia asztaláról egyre inkább áttolódik az erőszakszervek
eszköztára irányába. Ha már a frissel leporolt trianoni békediktátumot
is elítéli az EU brüsszeli zsidó-konferenciája, akkor az azt jelenti,
hogy Fico sem véletlenül veri nagydobra a témát. A titkosszolgálatok
súgtak neki, hogy közeleg a zsidók Történelmi Magyarország-egyesítő
programja, ami némi revízió alá veszi az eddigi határokat és
visszaállítani lesz hivatott az eredeti, 100 esztendővel ezelőtti
állapotokat. Orbán ebben a "nemzetegyesítésben" kapta meg Kohn-éktől a
feladatát. Már a kicsit gondolkodók is kezdik sejteni, hogy programja
nem önálló, hanem csak a Bajnai-féle csomag következő fázisa, és nem
változtat, hanem folytatja az előre kijelölt irányt. A honvédség egy
nagy arányú átszervezés, központosítás előtt áll, amely
eredményeképpen sokan el fognak menni az alakulatoktól, de helyükre
másik kettő érkezik, akik már "újmagyarok". A rendőrség és a
közigazgatás is ilyen "válaszút" előtt áll. Mintegy 100 ezer személy
kiszervezéséről beszélnek most, de látensen ettől sokkal többről van
szó. Ez egy háború.
A másik ilyen kardinális pont és feladat a bábkormány számára az
energia-politika átalakítása. Tegnap megjelent cikkekben már az orosz
gáztól való függőségünkről és ennek áráról szóló cikke jelentek meg a
sajtóban, miközben egyszerre a villanyáram és a gáz ármoratóriumáról
kezdett beszélni Orbán. Minden összefügg mindennel és itt is tudatos
lépésről van szó. Az árvíz összefügg az időjárás-befolyásolással,
amiről korábban már sokat írtunk, de ennek okát és azt, hogyan függ
össze mindez a magyarországi gáz-helyzettel - amelynek elégetésével
elektromos áramot is termelnek-, a következő írás adja meg a választ!
-" AZ IZRAELI MEDITERRÁN TENGERSÁVBAN ELÉG -VISZONYLAG KÖNNYEN
KITERMELHETŐ- FÖLDGÁZ VAN AHHOZ, HOGY AZ EURÓPAI UNIÓ SZÜKSÉGLETEI IS
KI LEGYENEK ELÉGÍTVE AZ IZRAELI SZÜKSÉGLETEKEN KÍVÜL. A KITERMELÉS
2012-BEN INDUL.
- LÉTEZIK EGY MAGYAR SZABADALOM AMI ARRÓL SZÓL, HOGY MIKÉNT LEHET A
MAGYAR IVÓVIZET EGY KÜLÖNLEGES VEZETÉKEN KERESZTÜL IZRAELBE JUTTATNI.
AMEDDIG EZ A VEZETÉK NEM ÉPÜL FEL, KONTÉNERES HAJÓKON FOG MENNI A VÍZ.
AZ ORBÁN KORMÁNY MÁR TERVEZ OLYAN ÓRIÁS VÍZTÁROLÓK ÉPÍTÉSÉT AMIKET AZ
ÁRVÍZ-ELLENI VÉDELMÉVEL FOG INDOKOLNI, DE AMIK VALÓBAN AZT A VIZET
FOGJÁK TÁROLNI, AMI IZRAELNEK LESZ FOLYAMATOSAN SZÁLLÍTVA.
- A VÍZÉRT CSERÉBEN MAGYARORSZÁG IZRAELI FÖLDGÁZT FOG KAPNI. A GÁZ
KONTÉNERES HAJÓKON FOG JUTNI EGY HORVÁT KIKÖTŐIG, AHONNAN EGY MÁR
LÉTEZŐ VEZETÉKEN ÁT FOG JUTNI MAGYARORSZÁGRA. EREDETILEG IZRAEL ÉS
TÖRÖKORSZÁG KÖZÖTT VOLT TERVEZVE EGY GÁZVEZETÉK, ONNAN PEDIG A NABUCCO
VEZETÉKEN KERESZTÜL JÖTT VOLNA TOVÁBB AZ IZRAELI ÉS EGYÉB GÁZ, DE AZ
OROSZOKNAK SIKERÜLT ÚGY MANŐVEREZNI, HOGY NEM LESZ SEM NABUCCO, SEM
IZRAEL-TÖRÖK GÁZVEZETÉK. AZ EURÓPAI UNIÓT EGY OLYAN VEZETÉKEN
KERESZTÜL AKARJA MOST MÁR ELLÁTNI IZRAEL, AMELY A MEDITERRÁN TENGER
ALATT FOGJA ÖSSZEKÖTNI IZRAELT FRANCIAORSZÁGGAL. A FRANCIA ELNÖK
(SÁRKÖZY) MÁR BELEEGYEZETT NEM HIVATALOSAN.
- EZZEL A "IZRAELI GÁZ A MAGYAR VÍZÉRT" KONSTRUKCIÓVAL AZ ORBÁN
KORMÁNY AZT CÉLOZZA, HOGY NE AZ OROSZ GÁZT FOGYASZTJA A MAGYAR ÉS
UGYANEZ A CÉL AZ EU SZINTEN, MIVEL MIND AZ EU MIND MAGYARORSZÁG MÁR A
ZSIDÓ PÉNZELITEK IRÁNYÍTÁSA ALATT VAN ÉS EZEK GYŰLÖLIK OROSZORSZÁGOT
AHOGY CSAK EGY ZSIDÓ TUD GYŰLÖLNI. EZEK A ZSIDÓ PÉNZELITEK IZRAEL
IRÁNYÍTÁSÁT IS ÁTVESZIK AHOGY MEGSZŰNIK A JELENLEGI ULTRA-CIONISTA
NETANYAHU KORMÁNY ÉS EGY OLYAN KORMÁNY KERÜL A HELYÉBE, AMELY NEM CSAK
AZ EU ZSIDÓ PÉNZELITEK ÁLTAL LESZ IRÁNYÍTVA, HANEM A TERV SZERINT
HAMAROSAN EU TAG IS LESZ.
ERGO: MAGYARORSZÁG SZÁMÁRA AZ IZRAELI GÁZ NEM LESZ OLCSÓBB MINT AZ
OROSZ GÁZ, MERT AZT A MAGYAR VIZET AMIVEL FIZETVE LESZ AKÁR MÁSNAK IS
EL LEHETNE ADNI JÓ PÉNZÉRT. VISZONT EGY ÓRIÁSI HÁTRÁNYA LESZ
MAGYARORSZÁG SZÁMÁRA FELCSERÉLNI AZ OROSZ GÁZ FÜGGŐSÉGET AZ IZRAELI
GÁZ FÜGGŐSÉGGEL, MERT IZRAEL NAGY VALÓSZÍNŰSÉGGEL KI FOGJA HASZNÁLNI A
HELYZETET ARRA, HOGY MINDENT MEGSZEREZZEN MAGYARORSZÁGON AMI ÉRTÉKES,
NEM CSAK A VIZET. GYAKORLATILAG HÁLA ENNEK A "GÁZ-VÍZ" KONSTRUKCIÓNAK
MAGYARORSZÁG GYORSAN IZRAELI TULAJDONBA KERÜL SZŐRÖSTÜL-BŐRÖSTÜL
VAGYIS VALÓBAN IZRAEL II LESZ, AHOGY AZT MÁR TE IS SEJTED RÉGÓTA.
Nos, ez a nagy Orbán terv ami az ország energia ellátását és az orosz
gáztól való "függetlenséget" illeti, de ezt a tervet Oroszország
mindenáron át fogja húzni. Mivel erre a lapra tesz fel mindent Orbán,
ismét egy sánta lovon ül Magyarország, de az is lehet, hogy egy
döglött lovon..."
A világban a háború már zajlik az energiáért és amit mi most itt
politikaként érzékelünk, alapjaiban minden csak annak álcája és annak
fedőtörténete, hogyan tudjanak egymásra nyomást gyakorolni a
nagyhatalmak. A kérdés természetes módon merül fel: mit is tudunk
tenni, hiszen innen is és onnan is kiszolgáltatottak vagyunk, vagy
legalábbis annak látszunk. Véleményem szerint Orbánnak nincsen több
dobása és a gáz-kérdés megoldását az oroszok, ugyan úgy mint Irán és
Kína is alaposan megfontolják. Korábban írtunk arról, hogy Palesztina
partjainál, pontosabban a gázai övezeteben vélhetően ott van egy
hatalmas gázlelő hely, amelyre a zsidók igényt tartanak és talán az
egész politikai maszlag, mészárlás és népirtás erről kell szóljon,
ahogyan a mostani segélyakciók is éppen ezt az izraeli pozíciót
akarják gyengíteni és rámutatni a kulcskérdésre. Jogos az a kérdés,
hogy amint az Ázsiai Unió és a Dél-amerikai Unió szövetsége az
amerikai neokhón zsidó érdekekkel egyeztetve, az EU-t és
bilderbergéket is nagyjából békés úton meggyőzve képes lesz kihúzni az
izraeli időzített bomba gyutacsát, úgy ez Magyarországra vajon milyen
hatással bír majd? Ha a Közel -Keleten háborús helyzet alakul ki (már
az van), akkor onnan megindulhatnak a zsidók az előkészített
magyarországi szálláshelyeikre, DE felmerül a kérdés, hogyan? Egyelőre
megy a diplomáciai manőver és Putyin is egyre mélyebben veszi át az
irányítást. Már nem Obama nyilatkozgat az izraeli kérdésekben, hanem
ő. Azt mondja, hogy meg kell vizsgálni Izrael hozzáállását a régió
helyzetéhez és elkövetett cselekedeteit ezek tükrében kell szemlélni.
Egyelőre csak halvány fenyegetést tett feléjük, mégpedig a szankciók
szükségtelenségét hangsúlyozva (ez diplomáciai nyelven finom utalás a
rendszabályok bevezetésére), miközben nemzetközi szinten tartja
kezében az iráni helyzetet is. Ügyes húzási vannak, ahogy látom szépen
csinálják. Közeb az EU is az oroszok irányába fordulva nyithat Kelet
irányába. Van megegyezés a németekkel és most a franciákkal is
együttműködésről esik szó, közös kötelezettségvállalás mellett. Ha
kitör a fegyveres béke a Közel-keleten, akkor Izraelnek nincs más
választása, csak megadni, vagy megsemmisíteni magát. Amint az USA
kihátrál mögülük és az EU-t is elfeledhetik, mert külön előnyös
szerződésekkel elköteleződnek a keleti blokk irányába, értelmetlen
lesz a zsidók erőlködése. Egy blokád könnyen térdre kényszerítheti
őket és ha fegyverhez nyúlnak, akkor végük van. Nem gondolom, hogy a
magyarországi és egyéb zsidó telepekkel más lenne a helyzet egy nyílt
konfliktus esetén. Egyszerűen értelmetlen lenne ide települnie
bármilyen hébernek, pontosan a medve szájába és meg sem tudnák tenni,
amit katonai fordulatot venne a nemzetközi helyzet.
Orbán lépései logikusak a régebbi zsidó-betelepítési program
ismeretében, de a megváltozni látszó nemzetközi helyzetet értelmezve
olyan utat választott, ami nincs is és az a ló már döglődik, vagy
éppen meg is döglött, ahogy látom. Károkat lehet okozni, az embereken
lehet még ütni, de hosszabb távon ennek semmi esélyét nem jósolok.
forrás: postaimre.com
Szerk. megj.: Döbbenetes és elképesztő a fentebb leírt terv de lássuk
be, hogy nem sokat tett a lakosság legnagyobb része ez elmúlt
évtizedekben, hogy valódi, egységes és ÉBER (nem héber) nemzetté
váljon! Beoltatjuk magunkat disznónáta ellen, mikor már mindenki
tudta, hogy nem más az egész, mint a gyógyszermaffia ámokfutása.
Esszük a mérgezett szemetet, órákon keresztül bámuljuk a józsibarátban
a mérhetetlenül primitív cirkuszt és más ocsmányságokat, amit a
szintén nem magyar média elénk dob. Teszünk mi bármit is, hogy
észrevegyük a manipulációkat? Igyekszünk mi magasabb szellemi szintre
emelkedni, hogy átlássunk a gyűlöletkeltésen és a politikai
hülyítésen? Ha nem vagyunk képesek fejlődni és összefogni, soha nem
kapjuk vissza az országunkat! A föld és a víz, vagyis az ÉLETTÉR az
egyetlen, ami valódi értékkel bír és nem a bank-teremtette hitel, meg
a csalafinta értékpapírok. Ezt "ők" pontosan tudják! Ezért képesek
évszázadokon át kitartó munkával lazítani és bomlasztani a hitet,
családot, erkölcsöt és mindent ami szükséges az élet fennmaradásához.
Ne dőljünk be nekik, elég ha csak szeretettel és jó szándékkal
fordulunk egymáshoz és senkit nem hagyunk magára a bajban! Az
aternatív, pl. természetjog alapú gazdaság és a szolidaritás olyan
nekik, mint ördögnek a tömjénfüst, az összefogással szemben pedig
teljesen tehetetlenek. - Gondolkodjunk, tehát legyünk!
--
Vojt Vince -Isaszeg


Végre kiderülhet, hogy miként üldözte az izraeli titkosszolgálat Mengelét

Oláh Gellért
2017. szeptember 5. 14:28

JERUZSÁLEM, 14:28
Megnyitották a Moszad, az izraeli titkosszolgálat Mengele-aktáját, amelyből kiderül, miként üldözte a hírszerző szervezet évtizedekig sikertelenül Josef Mengele náci háborús bűnöst – írják izraeli lapok. 
A Moszad évtizedekig vadászott titokban a "halál angyalának" nevezett náci orvosra, számos merész akciót, betörést, lehallgatást és bonyolult hírszerző műveletet hajtottak végre a kézre kerítésére, de végül hiába. A szervezet archívumában őrzött titkos Mengele-, kódolt nevén Melcer-akta részleteit pénteki számában hozza nyilvánosságra a lap, de kedden előzetes beszámolót közölt tartalmáról. Mengelét 1943-ben nevezték ki Auschwitz-Birkenau vezető orvosának, ahol a haláltáborban a gázkamrákhoz vezető válogatást végezte, valamint rettenetes, orvosi szempontból értelmetlen "kísérleteket" végzett a kiszolgáltatott foglyokon. A háború után Dél-Amerikába menekült. Az iratokból kiderül, hogy Adolf Eichmann 1960-as argentínai elrablása után a Moszad első számú célpontja lett, akit Izrael megpróbált élve elfogni, ha pedig ez nem lett volna lehetséges, akkor megölni. A tervek között szerepelt többek közt egy szerető beépítése Márta nevű feleségéhez, valamint Mengele 12 éves fiának elrablása annak reményében, hogy a szálak elvezetnek a bujkáló nácihoz.
Josef Mengele (balra) Martin Borman, Josef Krammer és Rudolf Höss német tisztek társaságában
Az iratok szerint 1962-ben egészen közel férkőztek hozzá: egy beszervezett egykori náci segítségével eljutottak Brazíliában egy Sao Paolótól délre lévő magányos farmhoz, ahová az Eichmann elrablásában is részes Moszad-ügynököket küldtek. Egyszer Mengele szembejött velük többedmagával, az ügynökök hazatáviratoztak jelenteni, de késett az akció jóváhagyása, így elszalasztották az alkalmat. 1983-ban fiát, a Nyugat-Berlinben élő Rolf Mengelét követték, lehallgatták telefonját, lefényképezték a leveleit, és mivel az apának és fiának is március 16-án volt a születésnapja, azt remélték, hogy felköszöntik egymást, és ebből kiderül az orvos tartózkodási helye. Azt tervezték, hogy a születésnapi üdvözlés után nem sokkal az apa ismerősének álcájában felhívják a fiatal Mengelét azt állítva, hogy az idős Mengele nagyon beteg, és magához hívja. Ekkoriban egy Moszad-ügynöknőt is ráállítottak az ifjú Mengelére, mert azt remélték, talán egy randevún kiszedhetik belőle apja lakóhelyét. Azonban a születésnapi telefon elmaradt, mint utólag kiderült, Joszef Mengele ekkor már négy éve halott volt. Az akta bizonyítja, hogy nemcsak életében évtizedeken át, de még tengerbe fulladása után is hosszú évekig sikerült megtévesztenie üldözőit.



Gázai mesterlövészek vadásznak az izraeli katonákra



Egy gázai mesterlövész szerda este tüzet nyitott a Gázai övezet déli határánál állomásozó izraeli katonákra –közölte az Izraeli Védelmi Erők Twitteren.
A fegyveres támadást megelőzően egy kisebb lázadás tört ki a határ közelében 20 gyerek – mint csali – részvételével. Amikor a katonák közbeléptek, hogy feloszlassák a tömeget, a mesterlövész tüzet nyitott rájuk. Egy izraeli tiszt közepesen súlyos sérüléseket szenvedett, kórházba szállították – írja az Új Kelet.
Válaszul a hadsereg 7 Hamász-hadállást támadott meg az övezet különböző pontjain.
A Hamász irányítása alatt álló egészségügyi minisztérium szóvivője, Ashraf al-Qidra szöveges üzenetben azt nyilatkozta az újságíróknak, hogy négy gázai meghalt az egyik izraeli támadás során Gáza városától keletre. Mind a négy halott a Hamász terrorszervezet katonai szárnyához tartozott.
Avigdor Liberman védelmi miniszter rendkívüli ülést hívott össze a hadsereg vezető tisztviselőivel az Izraeli Védelmi Erők tel-avivi központjában a katonai rádió szerint. Később Benjámin Netanjahu miniszterelnök is csatlakozott hozzájuk telefonon.
Már korábban gázai mesterlövészek lelőttek és megöltek egy izraeli katonát a gázai határnál
A 20 éves Aviv Levia a Givati Brigád tagja volt, Kiszufim kibuc közelében volt, amikor péntek délután 5:30 körül lelőtték.
A támadás a hetente megrendezésre kerülő határ menti tüntetések során történt. Levi golyóálló mellényt viselt, amikor mellkason lőtték, ám a helyszínen meghalt. Levi volt az első izraeli katona akit megöltek a gázai fronton a 2014-es erős szikla hadművelet óta.
A katona halálára válaszul péntek este az izraeli légierő nagyszabású megtorló csapásokat indított a Gázai övezetben, megölve a 4 gázait, 3 közülük a Hamász katonai szárnyához tartozott. A hadsereg összesen 60 terrorcélpontot támadott, elpusztítva 3 Hamász zászlóalj központot.
Szombaton a kora reggeli órákban a Hamász bejelentette, hogy tűzszüneti megállapodás született Izraellel, amit nagyjából be is tartottak a felek.


Izraeli kémrepülők: a HM tudott róluk, a titkosszolgálatok nem


A Magyar Honvédség tudott az izraeli gépek érkezéséről, Magyarország biztonságát nem veszélyeztette a gépek múlt heti berepülése - mondta Szekeres Imre honvédelmi miniszter kedden Budapesten a parlament honvédelmi és rendészeti bizottságának rendkívüli ülésén.
Hónig Péter közlekedési miniszter elismerte, hogy formai hiba történt az engedély kiadásakor. A bizottság fideszes tagjai szerint a magyar kormány törvénysértő módon járt el, mivel hiányzott a titkosszolgálatok hozzájárulása az izraeli gépek belépéséhez, a Fidesz vizsgálatot és büntetőeljárás megindítását követeli, és sürgeti, hogy a miniszterelnök azonnali hatállyal mentse fel a Nemzeti Közlekedési Hatóság teljes vezetését, mérlegelje a közlekedési miniszter felmentését és a honvédelmi miniszter felelősségét.
A honvédelmi miniszter a bizottság előtt megalapozatlannak nevezett minden olyan kijelentést, hogy a honvédség nem tudott a repülőkről vagy nem ellenőrizte volna a légteret. A magyar honvédség maradéktalanul ellátta feladatát, tudott az izraeli gépek érkezéséről, folyamatosan ellenőrizte a légteret. A gépek a megadott időben és útvonalon repültek – hangoztatta.
  
A Honvédelmi Minisztérium (HM) szóvivője, Bocskai István múlt csütörtökön azt mondta az MTI-nek, hogy a tárcának előzetesen semmilyen információja nem volt az izraeli katonai gépek érkezéséről; Szekeres Imre vizsgálatra kérte a kormányfőt. Bocskai István közölte: a miniszter azért kezdeményezi a vizsgálatot, hogy kiderüljön, miként kaphattak engedélyt azok az izraeli katonai repülőgépek, amelyek szerdán “megközelítési és átrepülési” feladatokat hajtottak végre a Ferihegyi repülőtéren.
   
A Magyar Nemzet csütörtökön saját forrásra hivatkozva azt írta, hogy két, “civil küllemű” felderítőgép repült át szerdán Magyarország fölött, az izraeli légi- és űrerők két gépe kétszer megközelítette a Ferihegyi repülőtér leszállópályáját Vecsés irányából, majd leszállás nélkül távozott.
   
Szekeres Imre a keddi bizottsági ülésen elmondta: az izraeli gépek repülését a NATO és az Eurocontrol, az Európai Szervezet a Légiközlekedés Biztonságáért is figyelemmel kísérte. A honvédelmi miniszter kijelentette: Magyarország biztonságát nem veszélyeztette a berepülés. Megjegyezte, az útvonal Törökországot, Bulgáriát, Romániát és Magyarországot érintette, ilyen repülés rendszeresen történik.
       
Ha bármilyen eltérés történt volna az engedélyben rögzítettektől, a készenléti erők megteszik a szükséges lépéseket – mutatott rá.
   
A Katonai Biztonsági Hivatal és a Katonai Felderítő Hivatal hozzájárulását most nem kérték ki – tette hozzá.
   
Hónig Péter közlekedési miniszter elismerte, hogy nem tartották be az érvényes jogszabályokat az izraeli gépek magyarországi berepülésével kapcsolatban. Közölte: a Nemzeti Közlekedési Hatóság vizsgálatot indított.
   
Lázár János, a bizottság fideszes elnöke többször is szóvá tette, hogy az izraeli gépek belépéséhez hiányzott a titkosszolgálatok hozzájárulása, ezért a törvényeket megszegve hajtottak végre “a mai napig ismeretlen célú berepülést”. Kiemelte: ha nem szövetséges ország katonai gépeiről van szó, akkor az igenis nemzetbiztonsági kockázatot jelent.
   
A bizottsági elnök sajtótájékoztatóján közölte, a Fidesz arra kéri a kormányfőt, hogy még kedden hívja össze a nemzetbiztonsági kabinetet, és vizsgálja felül a légtér igénybevételének katonai gépekre vonatkozó szabályozását. A miniszterelnök azonnali hatállyal mentse fel a Nemzeti Közlekedési Hatóság teljes vezetését, mérlegelje a közlekedési miniszter felmentését és a honvédelmi miniszter felelősségét – hangsúlyozta a politikus. A párt arról is tájékoztatást kér, hogy a Magyarországgal nem szövetséges országok milyen katonai gyakorlatokat végeznek az országban. Magyarázatot kérnek arra is, hogy miért nem ellenőrzi hat éve senki a belépő gépek nemzetbiztonsági kockázatát, a kormány ugyanis ezzel törvénysértést követ el.
   
Vágó József, a Nemzeti Közlekedési Hatóság légiközlekedési igazgatóságának vezetője a bizottsági ülésen azt mondta, hogy a honvédelmi miniszter tájékoztatását nem írja elő jogszabály. A magyar honvédség illetékes szerveit tájékoztatták. Mint közölte, a gépek a tervek szerint megközelítési és átrepülési manővert szerettek volna végrehajtani Ferihegyen. Ezt az információt megosztották a Budapest Airport igazgatóságával is. Az engedélyt március 1-jén kérte az izraeli nagykövetség, és a Külügyminisztériumon keresztül juttatták el a hatósághoz. Már aznap meg is adták az engedélyt, és továbbították a külügyi tárcán keresztül a nagykövetséghez – tette hozzá.
         
Szabó Vilmos külügyi államtitkár kiemelte: az úgynevezett mediterrán együttműködés keretében tartották a gyakorlatot. A bizottsági ülés után az MTI-nek azt mondta, a külügyminisztériumi vizsgálat szerint nem voltak “veszélyes” anyagok és eszközök a Magyarországra berepülő izraeli gépeken, így a berepülési kérelmet továbbították a Nemzeti Közlekedési Hatósághoz.
   
Tömböl László vezérkari főnök azt mondta, hogy minden szempontból megfelelt a repülési terveknek a két izraeli gép mozgása. A gépek nagytávolságú navigációs gyakorlórepülést hajtottak végre.
   
Keleti György, a bizottság szocialista alelnöke kiemelte: ha az ország légterébe egy nem szövetséges tagország ilyen gépe érkezik, az biztonsági kockázatot jelent, és a “Honvédelmi Minisztérium illetékes szerveit értesíteni kellett volna”.
   
Kontrát Károly (Fidesz)szerint a magyar kormány az ország érdekeit mellőzve járt el, és várják, ki viseli mindezért a felelősséget.
         
Morvai Krisztina, a Jobbik európai parlamenti  képviselője közölte: feljelentést tesz hazaárulás és hűtlenség miatt ismeretlen tettes ellen az izraeli gépek ügyében. Az EP-képviselő kiemelte: az érintett politikusoknak is felelősséget kell vállalniuk a történtekért, és le kell mondaniuk.
Az eset háttere
A Magyar Nemzet a múlt csütörtöki számában adta hírül, hogy az izraeli légi- és űrerők két gépe az előző napon kétszer megközelítette a Ferihegyi repülőtér leszállópályáját Vecsés irányából, majd leszállás nélkül távozott.
A cikkben megjelent állításokkal kapcsolatban Bajnai Gordon miniszterelnök azonnali tájékoztatást kért a külügy-, a honvédelmi és a közlekedési minisztertől – tájékoztatta Szollár Domokos kormányszóvivő csütörtökön az MTI-t.

A Honvédelmi Minisztérium szóvivője, Bocskai István azt mondta az MTI-nek, hogy előzetesen semmilyen információja nem volt a tárcának az izraeli katonai gépek érkezésével kapcsolatban; Szekeres Imre vizsgálatra kérte a kormányfőt. Hozzátette: a honvédelmi miniszter annak érdekében kezdeményezi a vizsgálatot, hogy kiderüljön, miként kaphattak diplomáciai engedélyt azok az izraeli katonai repülőgépek, amelyek “megközelítési és átrepülési” feladatokat hajtottak végre a Ferihegyi repülőtéren.
Nem kémrepülők jártak szerdán Ferihegyen, a két izraeli gép rutinfeladatot látott el – mondta az izraeli nagykövet csütörtökön az MTI-nek. Az izraeli légierő gépei a Nemzeti Közlekedési Hatóságtól kaptak engedélyt a rutinfeladat végrehajtására. A gyakorlatnak megfelelően a magyar Külügyminisztériumot is bevonták a folyamatba – hangsúlyozta Aliza Bin-Noun.

Az MTI megkeresésére Mátrai Zsuzsanna, a Külügyminisztérium szóvivője azt mondta, hogy a tárca csak közvetítő szerepet játszott.

A Nemzeti Közlekedési Hatóság csütörtök délutáni közlése szerint az Izraeli Légierő ferihegyi gyakorlata a jogszabályoknak megfelelően történt, betartották a repülésbiztonsági szabályokat. A hatóság az MTI-hez eljuttatott közleményében kitért arra is, hogy gyakorlathoz szükséges engedélykérelem időben megérkezett a Külügyminisztériumhoz. A tárca a jogszabályoknak megfelelően továbbította a kérvényt a Nemzeti Közlekedési Hatóság légiközlekedési igazgatóságnak, az pedig a jogszabályban előírt kötelezettségének megfelelő eljárás után megadta a szükséges engedélyeket.
Szekeres Imre pénteki sajtótájékoztatóján közölte, katonai légügyi hatóság ismételt magyarországi felállítására tett javaslatot a kormányfőnek. Kijelentette: az izraeli katonai gépek magyarországi repülési engedélyének kiadásáról nem értesítették sem a tárcát, sem a polgári és a katonai titkosszolgálatokat. Hozzátette, ez utóbbi jogszabályellenes, ezért folyik vizsgálat az ügyben.

A Fidesz megdöbbentőnek nevezte, hogy a Honvédelmi Minisztériumnak fogalma sincs arról, hogy kémrepülőgépek repültek át Magyarország felett, és a Ferihegyi repülőtérnél különböző gyakorlatokat végeztek. Szijjártó Péter, a Fidesz elnöki stábjának vezetője pénteken újságíróknak azt mondta, tűrhetetlen, hogy Szekeres Imre még a tárca élén van.

Izraeli lapok is foglalkoztak a katonai repülőgépek budapesti útjával – adta hírül az MR1-Kossuth Rádió pénteken. Az egyik lap kiemelte, hogy a budapesti távolság nagyjából megfelel Irán legtávolabbi pontjának, így adódik a következtetés, hogy egy esetleges iráni megelőző csapáshoz gyakorlatoztak a különleges, hosszabb távú repülésre is képes gépek.

A honvédelmi bizottság fideszes tagjai kezdeményezték, hogy kedden üljön össze a testület a magyar légtérben gyakorlatozó izraeli repülők ügye miatt – közölte Simicskó István, a nemzetbiztonsági bizottság KDNP-s elnöke szombaton.

Szekeres Imre honvédelmi miniszter azt javasolta, hogy a honvédelmi és rendészeti bizottság a külügyi bizottsággal közösen ülésezzen – közölte a HM szóvivője szombaton.

A két bizottság együttes ülésére végül nem került sor, kedden a honvédelmi és rendészeti bizottság tartott rendkívüli ülést.

A kormányszóvivő kedden tudatta az MTI-vel, hogy már múlt pénteken tárgyalt a nemzetbiztonsági kabinet az izraeli gépek gyakorlatozásáról, a kabinet bizottságot hozott létre az esetleges mulasztással kapcsolatos személyi felelősség megállapítására.

Szollár Domokos közleményében azt írta, a testület megállapította, hogy Izrael a nemzetközi jog szerint járt el, Magyarországot, a magyar polgárok biztonságát nem veszélyeztették, a hazai szabályozás, illetve gyakorlat azonban áttekintendő. A kormány szerdai ülésén dönt a polgári nemzetbiztonsági szolgálatok irányításában részt vevő államtitkár, Iváncsik Imre vezette bizottság javaslatairól.

A bolgár külügyminisztérium a honlapján arról tájékoztatott: Izrael szófiai nagykövetsége március 1-jén jegyzékben engedélyt kért arra, hogy két repülőgép két irányban is átrepülhessen az ország légterén gyakorlat céljából. A jegyzékben leírták a repülőgépek jellemzőit, és pontosították, hogy fedélzetükön nincs fegyver, sem pedig felderítő berendezés. Az átrepülésre szóló engedélyt március 17-re, a Nevatim-Budapest-Várna-Nevatim útvonalra adták ki. A gépek leszállás nélkül kétszer alacsonyan átrepültek a várnai repülőtér fölött.

A török légierő parancsnoksága is megerősítette, hogy a két izraeli repülőgép a szükséges engedélyek birtokában haladt át a török légtéren. Az engedélyeket a török hatóságok egyebek mellett azzal a feltétellel adták ki az izraeli gépeknek, hogy fedélzetükön nem szállíthatnak “fényképezésre, felderítésre vagy hírszerzésre alkalmas elektronikus berendezéseket” – olvasható a török légierő közleményében.

A román védelmi minisztérium ugyancsak azt közölte, hogy a két Gulfstream típusú izraeli harci repülőgép engedéllyel repült át Románia felett március 17-én.


A Demokrata újságírója is kiborult azon, hogy a kormány betiltaná a gender szakokat



Bencsik Gábor, a kormányt minden ügyben foggal-körömmel védő Demokrata hetilap munkatársa (nem mellesleg Bencsik András főszerkesztő/Békemenet-alapító öccse) egy vállaltan a nyilvánosságnak szánt posztban ítélte el a kormány legújabb kultúrharcos húzását, miszerint a hazai egyetemek 24 órás ultimátum kaptak, hogy véleményezzenek egy kormányzati előterjesztést, melynek értelmében
NEM INDULHAT TÖBB KÉPZÉS A TÁRSADALMI NEM, AZAZ A GENDER SZAKON
Bencsik szerint
ha igaz a hír, akkor most eljött a pillanat, hogy a kormány politikáját támogató nemzeti keresztény konzervatív értelmiségiek megvédjék a kormányt saját rossz döntésétől. 

Bencsik Gábor fõszerkesztõ a Magyar Krónika közéleti kulturális havilap elsõ lapszámának bemutatóján a Demokrata címû hetilap budapesti Andrássy úti szerkesztõségében 2014. június 4-én.
Bencsik Gábor fõszerkesztõ a Magyar Krónika közéleti kulturális havilap elsõ lapszámának bemutatóján a Demokrata címû hetilap budapesti Andrássy úti szerkesztõségében 2014. június 4-én.
Fotó: Máthé Zoltán / MTI
Bencsik magát a gendertudományt mesterszakon oktató egyetemekkel (konkrétan az ELTE-vel és a CEU-val) szembeni lépés módját, azaz a 24 órás véleményezési határidőt is kifogásolja, 
ez egyszerűen sértés, vagy ami még rosszabb, hatalmi arrogancia. Az egyetemen tiszteletre méltó emberek dolgoznak, akik a tehetségük mellett kemény munkával lettek azokká, akik. Kijár nekik, hogy időt kapjanak az álláspontjuk megfogalmazására.
KAPCSOLÓDÓ
Nem rombolja le a társadalmat, ha gondolkodunk a nemi szerepekről

Nem rombolja le a társadalmat, ha gondolkodunk a nemi szerepekről

A jobboldali pártok patás ördögként tekintenek a társadalmi nemekkel foglalkozó kutatókra és aktivistákra, de az egész egy totális félreértésen alapszik, amiről viszont nem csak ők tehetnek. Szeptemberben indul a genderképzés az ELTE-n, a szakgazdákkal beszélgettünk.
Az újságíró érezhetően megütközött a nemi szerepeket vizsgáló tudománnyal (mellyel ebben a cikkünkben ismerkedhet meg alaposabban) kapcsolatos előítéletességen/tudatlanságon, ami az Emmi elképzeléseiből sugárzik:
A gendertudomány ugyanis nem az, amit felületes újságírók írnak róla. Nem túltolt feminizmus, nem a család szétverése, nem kisgyerekek nemváltásának támogatása, nem tetszés szerinti biológiai nemek konstruálása. Hanem annak vizsgálata, hogy a biológiai nem miként jelenik meg a társadalomban. Márpedig megjelenik. És ennek ezer vonatkozása van. És ha ezeket nem ismerjük, hogyan akarjuk elérni például azt, hogy a társadalom visszanyerje a reprodukciós képességét? Hogyan akarjuk megtalálni az eszközöket ahhoz, hogy a férfiak és a nők újra szeressék a gyerekeket?


Bencsik rámutat arra, hogy „a gendertudományokat az egész világon kutatják és oktatják" – egyébként még Kínában, Fehéroroszországban és Oroszországban is –, és ezek politikailag és a kutatás minőségében is igen változatos képet nyújtanak, a „túltolt feminizmust” képviselő tanszékek mellett
más műhelyekben pedig értékes munka folyik, segít megértenünk, hogy miért viselkednek úgy az emberek, ahogy, és mit kellene tennünk, hogy jobban működjön a társadalom.
Az újságíró „nonszensz”-nek nevezi a betiltást mint eszközt:
Legyen genderszak, és mi, keresztény konzervatívok ütközzünk velük. Aki bízik a saját érvei erejében, az nem akarja betiltani az ellenfelét.
És felszólítja a kormányzatot, hogy ne akadályozza az érintett mesterszakok működését, majd arra kéri, 
Bízzon bennünk, nemzeti keresztény konzervatív értelmiségiekben, hogy megvédjük azokat az értékeket, amelyekkel azonosul.
Az Emmi csütörtökön nyilvánosságra került véleményezési ultimátuma másokban is nagy felháborodást keltett. Nyáry Krisztián irodalomtörténész szintén a Facebookon ahhoz hasonlította a lépést, amikor 1950-ben a Magyar Dolgozók Pártja határozatot hozott az 
az ellenség leleplezése és ártalmatlanná tétele a köznevelés területén, különösen a vallás- és közoktatásügyi minisztériumban és az Országos Neveléstudományi Intézetben” címmel
Azaz az ötvenes évek gendertudományai, az akkor még alig pár évtizedes múltra visszatekintő „burzsoá” diszciplínái, a pszichológia és a reformpedagógia, illetve ezek neves művelője, Mérei Ferenc ellen. 

Mondd el az igazat és szégyenítsd meg az ördögöt" 

Gerard Menuhin 2016. December 12. Kuruc.info Magyar Megmaradásért 
Kuruc.infó könyvismertető sorozata: - Fergeteges érdeklődés kísérte azt a hírünket, hogy Gerard Menuhin, a híres hegedűművész, Yehudi Menuhin Svájcban élő fia könyvet írt "az emberi történelem legnagyobb hazugságáról", a holokausztról "Mondd el az igazat és szégyenítsd meg az ördögöt" címmel. Nem kevesebb mint 187 kommentárt kapott eddig cikkünk, mely ezzel a címmel jelent meg: "Most vannak igazán nagy kínban a svájci bíróságok: Yehudi Menuhin fiát kellene előállítani holocáfolás miatt". 
Később arról is beszámoltunk, hogy a tavaly novemberben megjelent könyvet fő terjesztője, az Amazon angol, német és francia központi elosztója elérhetetlenné tette azzal, hogy az kifogyott. Máshol csillagászati szégyenítsd meg az ördögötárért adták volna el. De most megcsíptük a kötetet, és azt itt egy kisebb sorozatban ismertetjük. 

Miközben csak reméljük, hogy a "tolerancia bajnokai", epithethon ornansszal felkent ellenségeink ugyanolyan nagy elánnal rohannak e könyvismertetés védelmére, mint ahogyan a nyugati világ tette a szólás szabadságának zászlaja alatt masírozva a Charlie Hebdo vicclap gyilkos retorziót kiváltó gyűlöletkarikatúrái esetében. 

Nézzük tehát a 457 oldalas kötetet, kezdve annak dedikálásával, mely így hangzik: 
"Németországnak.

Azon németeknek, akik még mindig németek akarnak maradni. Az emberiségnek."

Most pedig jöjjenek szemelvények úgy, hogy sorba megyünk a könyvön. 

Kezdjük a 9. oldallal (az idézetekből csak a pontos forrásmegjelöléseket hagytuk ki a rövidség kedvéért): 

A II. világháborúról szóló három legismertebb munka Eisenhower tábornok Keresztes háború Európában; Winston Churchill A II. világháború és De Gaulle tábornok Háborús emlékiratai. E három munka egyetlen szóval nem említi a gázkamrákat. 

Eisenhowever munkája 559 oldal hosszúságú. Churchill II. világháború című hat kötete 4448 oldal terjedelmű, és de Gaulle háromkötetes Háborús emlékiratai 2054 oldalon jelentek meg. E hatalmas terjedelmű, 1948 és 1959 között megjelenő munkákban - amelyek összesen 7061 oldalt tesznek ki (a bevezetések nélkül) - sem a náci "gázkamrák", sem a zsidók "népirtása", sem a háború "hatmillió" zsidó áldozatáról nincs egyetlen szó sem. 

De mielőtt továbbmennénk, röviden a "náci" szóról. A "náci" olyan politikai jelző, amelyet Konrad Heiden zsidó újságíró, a Szociáldemokrata Párt tagja talált ki az 1920-as években azért, hogy a Nemzetiszocialista Német Munkáspártot és a nemzetiszocializmust feketítse be... A kifejezést a nemzetiszocialisták degradáló jelzőnek tekintették, és azt szinte kizárólag csak marxista agitátorok használták. Jellemzően a "náci Németország" és a "náci rezsim" kifejezéseket a Németországból kivándorolt zsidó emigránsok népszerűsítették... 

A hatmilliós számot az európai zsidók állítólagos szenvedésével kapcsolatban használták, és az a komolyabb észak-amerikai újságokban jelent meg legalább 1915-től kezdve... A "holokauszt" kifejezést ebben a szövegkörnyezetben már 1936-ban használták (mint a New York Times tette azt 1936. május 31-én). 

A 10. oldalon található szöveg után ugorjunk a 19. oldalra, ahol ezt olvassuk: 1944. április 5-én Pohl SS-tábornok Himmler részére összegzi Auschwitz három táborában lévő foglyok számát. A szám 67 000. Hogy ezt a viszonylag kis számot miként tudták öt év alatt 4 millióra felfújni, ahogyan azt eredetileg állították (amit most 1 millióra csökkentettek), az érthetetlenséget súrolja. 

1943. augusztus 30-án Cordell Hull amerikai külügyminiszter ezt írta William Standleynek, az Egyesült Államok moszkvai nagykövetének: "... nincs elegendő bizonyíték arra, hogy indokoltan lehessen állítani a gázkamrás kivégzéseket." 

Ugyanezen az oldalon lejjebb: 

Höss - aki 1940 és 1943 között Auschwitz parancsnoka volt - vallomása után azt állította, hogy olyan számú elgázosított emberről vallott volna, amennyiről csak akarták: hát persze, aláírtam egy nyilatkozatot, amely szerint két és fél millió zsidót öltem meg. De azt is mondhattam volna, hogy ötmillió zsidót. Nyilvánvalóan vannak olyan módszerek, melyek révén bármilyen vallomás kicsikarható függetlenül attól, hogy az igaz vagy sem. 

A 33. oldalon a szerző azt írja, a zsidók sokasága hazudta, hogy koncentrációs táborban volt, mert akkor a német kormánytól kártérítést kapott. 

Menuhin könyve kifejezetten szórakoztató. A figyelem lankadatlan fenntartásáról remekbe szabott betétekkel is gondoskodik. Eredeti újságcikkek másolatával, jópofa könyvek borítójának fotóival (mint a "Holokauszt-túlélő szakácskönyve - receptek, amelyeket élvezni fog" című könyvé). 

Az előbbire példa a Courier-Mail című ausztrál napilap 1945. október 18-i számából vett cikk, amely főcíme: "Élő zsidókat hajítottak betonkeverőbe". A cikk vastag betűs összefoglalója ("lead"-je): "Németországban egyes zsidókat élve dobtak a nácik forgó betonkeverőkbe" (37-ik oldal), ami után (38-ik oldal) egy karikatúra látható, amint három ember nézi a tévét. A karikatúra szövege: "...És azután a nácik a gyenge, öregecske zsidókat arra kényszerítették, hogy lehúzzák magukat a vécén... egymillió fulladt meg ily módon...). 

2. rész 

Mielőtt folytatnák Gerard (ejtsd "Zsérár") Menuhin holokauszttagadó könyvének ismertetését, egy pár mondat a merő véletlenből az épp most is folyó holokauszt-emléknapokról. Csak tiszta forrásból idézünk ezúttal is: a Népszava tegnapi, azaz január 28-i számának címoldaláról egy olyan fotóval illusztrált rövidhírről, amely ezt a falrengető címet kapta: "Holokauszt-emléknap az aktualitások jegyében". 

Amire nyilván minden olvasónk felkapja a fejét, hogy megkérdezze: micsoda? Mert ekkora marhaságokat csak a holokauszttal kapcsolatban lehet leírni. Hiszen mint tudjuk, és mint Gerard könyvében is olvasható, nincs olyan nap, hogy a zsidók által totálisan uralt médiában ne lenne a holokauszt valamilyen "aktualitás" miatt éppen "aktuális". Amolyan breaking news: hol egy nácikok által elrabolt festmény csodálatos előkerülése, hol Hitler bajsza egy darabjának megtalálása, hol ... adja az aktualitást. 

Most nézzük, milyen aktualitást kerít a zsigerzsidó, exkomcsi párttag főszerkesztő, Németh Péter pofára sem kisgazda lapjának szövege. Ezt: "Az antiszemitizmus elleni harc nemcsak a zsidó emberek ügye, hanem globális kihívás, s a harcot mindenkinek vállalnia kell - mondta a nemzetközi holokauszt-emléknapon az izráheli nagykövet. (Mármint Ilan Mor a Páva utcai Holokauszt Emlékközpont és az izraeli nagykövetség által szervezett eseményen.) Azt mondta: "nem küzdhetünk olyasmi ellen, amit nem értünk". Majd így folytatta: "ezért az első feladat az antiszemitizmus okainak megértése". Nem térünk magunkhoz. Több ezer éves aktualitás, amit a zsidók ma sem értenek - mímelik. Pedig milyen egyszerű lenne. Nézzen körül Mor állomáshelyén. Nem látja, hogy a magyaroknak miért nincs bajuk a svábokkal, horvátokkal, szlovákokkal, románokkal és más, itt élő kisebbségekkel? Tényleg nem akarja megérteni? 

Akkor vegye elő a holnapi, zsidók által irányított külföldi napilapokat és nézze meg azokat a cikkeket, amelyeket Magyarországról írnak totálisan egybehangoltan arról, hogy populizmus, autokrácia, migráns- és idegengyűlölet stb. (amely utóbbi kettő úgy terjed az eddig fasza helyeken - Németország, Svédország, Ausztria és egyéb, megfélemlített árja országokban -, hogy lassan képesek lesznek leelőzni bennünket.) E cikkekben mindazok, akiket tőlünk megszólaltatnak vajh' melyik etnikai körből vétetnek? A horvátból, a svábból, a bunyevácból, a...? Egy fenét. Mind zsidó. De mind. 

Hát ezért utálnak benneteket, te magad totál kreténnek tettető Mor. 

Na, akkor menjünk tovább, és nézzük meg a "Mondd el az igazat, és szégyenítsd meg az ördögöt!" című könyvet, és annak is a 45. oldalát, ahol Gerard haver arról a témáról ír, amelyet fentebb megpendítettünk. Arról, hogy minden nap a zsidó média előrángat valami Hitler-lótúrót. Szóval: 

"Add meg nekünk a mindennapi Hitlerünket", könyörög az átnevelt Gutmensch (laposkúszásban) /az angol szövegben lévő német Gutmensch szó "jóembert" jelent/, miközben lenyűgözve néz zsidó gazdáira. Azután itt jön a dolog annyira biztosan, mint ahogyan a tojás az tojás, hogy legalább egy német tévécsatorna az este folyamán valamilyen "dokumentum"műsort vagy dokudrámát vagy fikciót mutat be ahhoz a sorstól súlyos tizenkét évhez kötődően. 

Menuhin ezután felsorol néhány ilyen médiumot, mint a kölni migráns-erőszakorgia után ötnapos hallgatásba burkolódzott ZDF közszolgálati tévéállomás vagy az N-24 hírtévé. 

Most pedig ugorjunk át a 110. oldalra, ahol ezt olvashatjuk: 

Hitler bizalmatlansága a zsidókkal szemben nem volt monolitikus, hanem átfogó. Miközben értékelte sofőrjét, Emil Maurice-t és dr. Blochot, a linzi családi orvost, de megértette azt az idegen, démoni erőt, amely uralni akarja a világot. 

És a következő oldalon: 

Hitler célja az volt, hogy olyan stabil és kompetens kormányt hozzon létre, amelyet nem lehet megbuktatni minden parlamenti ülés alkalmával; hogy teljes foglalkoztatottságot érjen el és mindenkinek legyen elegendő ennivalója, fedél a feje fölött és ruhája, miközben elutasította a haza ellenségeit és azokat, akik álnok hajlamokat mutattak; hogy megszabadítsa Németországot a versailles-i szerződés valamennyi olyan pontjától, amely korlátozta a nép és az állam szuverenitását; hogy szabadságra és önbizalomra nevelje az ifjúságot és felelősséget érezzen az egész nép iránt; hogy biztosítsa Németország létét és államiságát a szomszédos államokkal kötött kereskedelmi és barátsági szerződésekkel, és Nagy-Britanniával baráti és a közös érdekeken alapuló paktummal. 

A 117. oldal alján ezt olvashatjuk: 

A propagandagépezet leginkább a zsidók kezében van, akik a rádió, a film, a napi és az időszaki sajtó csaknem száz százalékát irányítják. Noha ez a propaganda rendkívül durva és Németországot a lehető legfeketébbre festi, ez mégis rendkívül hatékony, mivel a nyilvánosság teljes mértékben tudatlan és semmit nem tud az európai helyzetről. 

Mondanunk sem kell, hogy Menuhin ezt nem a mai helyzetről írja, amikor ugyebár a németek (még) fasza gyerekek, hiszen egy részük azelőtt, mielőtt felhajtana egy-két deci schnapszot a helyi Kneipében, a teljes agymosás állapotában kéri a napi holokrumpliját és -süteményét. Hanem idéz. És nem fogják kitalálni, kit. A washingtoni lengyel nagykövetet, Jerzy Potockit, aki 1939. január 12-én merte leírni azt, amit olvastak. 

Ezután ugorjunk a 154. oldalra, ahol ez áll: 

Ami fontosabb:a világ zsidósága (New York-i bázissal) 1933. január 30-án kereskedelmi háborút hirdetett meg Németország ellen és egyben meghirdette a német áruk bojkottját pusztán néhány héttel azután, hogy az NSDAP /Nemzetiszocialista Német Munkáspárt/ hatalomra került ("Júdea háborút hirdet ki Németország ellen" - olvasható a Daily Express szalagcímében, amelyre Németország logikusan április 1-jén a "Kauft nicht bei Juden"-nel /"ne vásárolj zsidónál"/ (eredetileg egynapos bojkott) válaszolt. 

Akkor vegye elő a holnapi, zsidók által irányított külföldi napilapokat és nézze meg azokat a cikkeket, amelyeket Magyarországról írnak totálisan egybehangoltan arról, hogy populizmus, autokrácia, migráns- és idegengyűlölet stb. (amely utóbbi kettő úgy terjed az eddig fasza helyeken - Németország, Svédország, Ausztria és egyéb, megfélemlített árja országokban -, hogy lassan képesek lesznek leelőzni bennünket.) E cikkekben mindazok, akiket tőlünk megszólaltatnak vajh' melyik etnikai körből vétetnek? A horvátból, a svábból, a bunyevácból, a...? Egy fenét. Mind zsidó. De mind. 
Hát ezért utálnak benneteket, te magad totál kreténnek tettető Mor. Na, akkor menjünk tovább, és nézzük meg a "Mondd el az igazat, és szégyenítsd meg az ördögöt!" című könyvet, és annak is a 45. oldalát, ahol Gerard haver arról a témáról ír, amelyet fentebb megpendítettünk. Arról, hogy minden nap a zsidó média előrángat valami Hitler-lótúrót. Szóval: "Add meg nekünk a mindennapi Hitlerünket", könyörög az átnevelt Gutmensch (laposkúszásban) /az angol szövegben lévő német Gutmensch szó "jóembert" jelent/, miközben lenyűgözve néz zsidó gazdáira. Azután itt jön a dolog annyira biztosan, mint ahogyan a tojás az tojás, hogy legalább egy német tévécsatorna az este folyamán valamilyen "dokumentum"műsort vagy dokudrámát vagy fikciót mutat be ahhoz a sorstól súlyos tizenkét évhez kötődően. Menuhin ezután felsorol néhány ilyen médiumot, mint a kölni migráns-erőszakorgia után ötnapos hallgatásba burkolódzott ZDF közszolgálati tévéállomás vagy az N-24 hírtévé. 
Most pedig ugorjunk át a 110. oldalra, ahol ezt olvashatjuk: Hitler bizalmatlansága a zsidókkal szemben nem volt monolitikus, hanem átfogó. Miközben értékelte sofőrjét, Emil Maurice-t és dr. Blochot, a linzi családi orvost, de megértette azt az idegen, démoni erőt, amely uralni akarja a világot. És a következő oldalon: Hitler célja az volt, hogy olyan stabil és kompetens kormányt hozzon létre, amelyet nem lehet megbuktatni minden parlamenti ülés alkalmával; hogy teljes foglalkoztatottságot érjen el és mindenkinek legyen elegendő ennivalója, fedél a feje fölött és ruhája, miközben elutasította a haza ellenségeit és azokat, akik álnok hajlamokat mutattak; hogy megszabadítsa Németországot a versailles-i szerződés valamennyi olyan pontjától, amely korlátozta a nép és az állam szuverenitását; hogy szabadságra és önbizalomra nevelje az ifjúságot és felelősséget érezzen az egész nép iránt; hogy biztosítsa Németország létét és államiságát a szomszédos államokkal kötött kereskedelmi és ba rátsági szerződésekkel, és Nagy-Britanniával baráti és a közös érdekeken alapuló paktummal. 
A 117. oldal alján ezt olvashatjuk: A propagandagépezet leginkább a zsidók kezében van, akik a rádió, a film, a napi és az időszaki sajtó csaknem száz százalékát irányítják. Noha ez a propaganda rendkívül durva és Németországot a lehető legfeketébbre festi, ez mégis rendkívül hatékony, mivel a nyilvánosság teljes mértékben tudatlan és semmit nem tud az európai helyzetről. Mondanunk sem kell, hogy Menuhin ezt nem a mai helyzetről írja, amikor ugyebár a németek (még) fasza gyerekek, hiszen egy részük azelőtt, mielőtt felhajtana egy-két deci schnapszot a helyi Kneipében, a teljes agymosás állapotában kéri a napi holokrumpliját és -süteményét. Hanem idéz. És nem fogják kitalálni, kit. A washingtoni lengyel nagykövetet, Jerzy Potockit, aki 1939. január 12-én merte leírni azt, amit olvastak. Ezután ugorjunk a 154. oldalra, ahol ez áll: Ami fontosabb: a világ zsidósága (New York-i bázissal) 1933. január 30-án kereskedelmi háborút hirdetett meg Németország ellen és egyben meghirdette a n émet áruk bojkottját pusztán néhány héttel azután, hogy az NSDAP /Nemzetiszocialista Német Munkáspárt/ hatalomra került ("Júdea háborút hirdet ki Németország ellen" - olvasható a Daily Express szalagcímében, amelyre Németország logikusan április 1-jén a "Kauft nicht bei Juden"-nel /"ne vásárolj zsidónál"/ (eredetileg egynapos bojkott) válaszolt. 
Forrás: https://kuruc.info/r/56/154450/ 
Akkor vegye elő a holnapi, zsidók által irányított külföldi napilapokat és nézze meg azokat a cikkeket, amelyeket Magyarországról írnak totálisan egybehangoltan arról, hogy populizmus, autokrácia, migráns- és idegengyűlölet stb. (amely utóbbi kettő úgy terjed az eddig fasza helyeken - Németország, Svédország, Ausztria és egyéb, megfélemlített árja országokban -, hogy lassan képesek lesznek leelőzni bennünket.) E cikkekben mindazok, akiket tőlünk megszólaltatnak vajh' melyik etnikai körből vétetnek? A horvátból, a svábból, a bunyevácból, a...? Egy fenét. Mind zsidó. De mind. Hát ezért utálnak benneteket, te magad totál kreténnek tettető Mor. Na, akkor menjünk tovább, és nézzük meg a "Mondd el az igazat, és szégyenítsd meg az ördögöt!" című könyvet, és annak is a 45. oldalát, ahol Gerard haver arról a témáról ír, amelyet fentebb megpendítettünk. Arról, hogy minden nap a zsidó média előrángat valami Hitler-lótúrót. Szóval: "Add meg nekünk a mindennapi Hitlerünket", könyörög az átnev elt Gutmensch (laposkúszásban) /az angol szövegben lévő német Gutmensch szó "jóembert" jelent/, miközben lenyűgözve néz zsidó gazdáira. 
Azután itt jön a dolog annyira biztosan, mint ahogyan a tojás az tojás, hogy legalább egy német tévécsatorna az este folyamán valamilyen "dokumentum"műsort vagy dokudrámát vagy fikciót mutat be ahhoz a sorstól súlyos tizenkét évhez kötődően. Menuhin ezután felsorol néhány ilyen médiumot, mint a kölni migráns-erőszakorgia után ötnapos hallgatásba burkolódzott ZDF közszolgálati tévéállomás vagy az N-24 hírtévé. Most pedig ugorjunk át a 110. oldalra, ahol ezt olvashatjuk: Hitler bizalmatlansága a zsidókkal szemben nem volt monolitikus, hanem átfogó. Miközben értékelte sofőrjét, Emil Maurice-t és dr. Blochot, a linzi családi orvost, de megértette azt az idegen, démoni erőt, amely uralni akarja a világot. És a következő oldalon: Hitler célja az volt, hogy olyan stabil és kompetens kormányt hozzon létre, amelyet nem lehet megbuktatni minden parlamenti ülés alkalmával; hogy teljes foglalkoztatottságot érjen el és mindenkinek legyen elegendő ennivalója, fedél a feje fölött és ruhája, mik özben elutasította a haza ellenségeit és azokat, akik álnok hajlamokat mutattak; hogy megszabadítsa Németországot a versailles-i szerződés valamennyi olyan pontjától, amely korlátozta a nép és az állam szuverenitását; hogy szabadságra és önbizalomra nevelje az ifjúságot és felelősséget érezzen az egész nép iránt; hogy biztosítsa Németország létét és államiságát a szomszédos államokkal kötött kereskedelmi és barátsági szerződésekkel, és Nagy-Britanniával baráti és a közös érdekeken alapuló paktummal. 
A 117. oldal alján ezt olvashatjuk: A propagandagépezet leginkább a zsidók kezében van, akik a rádió, a film, a napi és az időszaki sajtó csaknem száz százalékát irányítják. Noha ez a propaganda rendkívül durva és Németországot a lehető legfeketébbre festi, ez mégis rendkívül hatékony, mivel a nyilvánosság teljes mértékben tudatlan és semmit nem tud az európai helyzetről. Mondanunk sem kell, hogy Menuhin ezt nem a mai helyzetről írja, amikor ugyebár a németek (még) fasza gyerekek, hiszen egy részük azelőtt, mielőtt felhajtana egy-két deci schnapszot a helyi Kneipében, a teljes agymosás állapotában kéri a napi holokrumpliját és -süteményét. Hanem idéz. És nem fogják kitalálni, kit. A washingtoni lengyel nagykövetet, Jerzy Potockit, aki 1939. január 12-én merte leírni azt, amit olvastak. 
Ezután ugorjunk a 154. oldalra, ahol ez áll: Ami fontosabb: a világ zsidósága (New York-i bázissal) 1933. január 30-án kereskedelmi háborút hirdetett meg Németország ellen és egyben meghirdette a német áruk bojkottját pusztán néhány héttel azután, hogy az NSDAP /Nemzetiszocialista Német Munkáspárt/ hatalomra került ("Júdea háborút hirdet ki Németország ellen" - olvasható a Daily Express szalagcímében, amelyre Németország logikusan április 1-jén a "Kauft nicht bei Juden"-nel /"ne vásárolj zsidónál"/ (eredetileg egynapos bojkott) válaszolt. 

Értik?! 

Álljunk csak meg egy szóra! 

Te kisiskolás, te anya, apa, te nagypapa és nagyanya, értitek? A Kauft nicht bei Juden tehát nem német kezdeményezés volt, hanem a német kormány egészséges visszacsapása. (Ha valaki most az Újszövetséggel jön, hogy tartsd oda a másik orcádat, azt vagy menten pofon kéne vágni, vagy azt mondani neki, hogy te kretén, Hitler nem volt akkora hülye, minthogy bevette volna, amit egy Várszegi Asztrik vagy Erdő Péter mondott volna neki, ha e díszzsidók akkor röföghettek volna Adolfunknak.) 

Szóval itt történelmi lecke folyik fiúknak - és lányoknak, tegyük gyorsan hozzá, mielőtt genderizmus miatt elkárhoztatnak bennünket a liboldók. 

És most folytassuk ugyanarról az oldalról: 

Csupán néhány héttel azután, hogy Hitler 1933. január 30-án hatalomra került... 

3. rész 

"Csupán néhány héttel azután, hogy Hitler 1933. január 30-án hatalomra került. egymással versengő zsidó erők, amelyeket Stephen Wise, az Amerikai Zsidó Kongresszus elnöklő rabbija vezetett; Louis Untermeyer polgárjogi keresztesvitéz és a harcos Zsidó Háborús Veteránok igen hatékony bojkottot kezdeményezett a német áruk és szolgáltatások ellen. Mindegyikük a bojkottot a saját módján nyomta, de ugyanakkor egy olyan egyesített náciellenes koalíciót hoztak létre, amely halálos gazdasági ütés mérésére volt képes arra a náci pártra, amely politikai felívelését szinte teljes mértékben azon ígéreteire alapozta, hogy talpra állítja a terhek alatt nyögő német gazdaságot" - idézi Gerhard Menuhin a Jewish Virtual Libraryből vett forrását. 

Majd ismét idéz, ezúttal a zsidó Dr. Conrad Alberti-Sittenfeldet, aki a Gesellschaft nevű magazin 1899. 12-ik számában írta ezt: 

A legveszélyesebb zsidó tulajdonságok egyike a brutális, közvetlen intolerancia. Rosszabb zsarnokság nem gyakorolható annál, mint amit a zsidó klikk gyakorol. Ha valaki e zsidó klikkel szembe akar fordulni, akkor annak minden hezitálás nélkül mennek neki a legbrutálisabb módszereket alkalmazva az illető legyőzésére. A zsidó ellenségét leginkább a mentális téren akarja elpusztítani, melynek révén elveszik anyagi előnyét és az illetőnek aláássák polgári létét. 

Ismét egy idézet a 159-ik oldalról: 

A német kormány megkötötte a cionistákkal az úgynevezett "transzferegyezményt", és sovány valutatartalékából a szükséges pénzzel segítette a fiatal zsidók kivándorlását Palesztinába. Mintegy ötvenezer ifjú zsidó kapott ilyen segítséget, ami 50 000 000 háború előtti dollárt jelentett a devizaszegény birodalom számára. Ennyit a zsidók "tervezett likvidálásáról" (Heinz Weichardt, Under Two Flags). 

Újabb idézet ugyanazon oldalról: 

Az asszimilálódott zsidók nem "játszották meg", hogy németek. Mert németek voltak (Reuters). "150 000 zsidó származású férfi szolgált Adolf Hitler alatt a német hadseregben. Egyesek a náci vezető kifejezett egyetértésével azon amerikai történész szerint, aki több száz ilyen volt katonát interjúvolt meg. (Bryan Mark Rigg, Hitler's Jewish Soldiers. The Untold Story of Nazi Racial Laws and Men of Jewish Descent int he German Military, 2002). 

És egy "aranyos" idézet a 164-ik odalról: A zsidók... a hazudozások mesterei. (Arthur Schopenhauer, Parerga und Paralipomena II, 1851, 2. kötet, 357.) 

Tényleg, mintha Schopenhauertől ezt a bölcs mondatát nem igen hallanánk felemlegetni azoktól sem, akik évente négyezredszer idézik Bibó azon mondatát, hogy "demokrata az, aki nem fél". 

A következő oldalon egy Rockefeller-idézetre bukkantunk: 

"Hálásak vagyunk a Washington Postnak, a New York Timesnak, a Time Magazine-nak és több nagy kiadványnak, amelyek igazgatói eljöttek üléseinkre, és csaknem negyven éven át tiszteletben tartották azt az ígéretüket, hogy diszkréten kezelik az ott elhangzottakat. Lehetetlen lett volna nekünk tervet kidolgozni a világra, ha mindazon években a nyilvánosság reflektorfényében álltunk volna. De a világ bonyolultabb, és készen áll arra, hogy egy világkormány irányába meneteljen. Az értelmiségi elit, a világbankárok és a nemzetek fölötti szuverenitása feltétlenül előnyben részesítendő az elmúlt évszázadokban gyakorolt nemzeti önrendelkezésnél". (David Rockefeller 1991. júniusi beszéde a németországi Badenben tartott Bilderberg-konferencián.) 

Aki pedig azt hitte, Udo Ulfkotte az irányított német sajtóról nem a spanyolviaszt fedezte fel, íme az 1883-ból egy John Swinton nevű, New York Times újságírójának a szövege (166. oldal): 

Amerikában nincs olyan, hogy független sajtó, hacsak nem valamelyik kisvárosban. Mindannyian rabszolgák vagyunk. És ezt mindannyian tudjuk. Senki nincs közülünk, aki őszinte véleményét ki merné fejezni. Mert ha azt tennénk, előre tudnánk, hogy az nem jelenik meg nyomtatásban. Azért kapok 150 dollárt, hogy az őszinte véleményeket ne engedjem a lapomba. 

Ez pedig már a szerző kommentárja: 

Vagyis a "jó ez a zsidóknak?" aggodalom konkrét formát ölt a kölcsönös támogatási rendszer végtelen, hangyaszerű tevékenységével, amelyet évszázadok alatt építettek ki, és amely lehetővé teszi nekik, hogy közvetve vagy közvetlenül csaknem mindent irányítsanak e bolygón. Abba az irányba, hogy csaknem mindent végső uralmuk alá és minden birtoklása felé hajtsanak. Menuhin ezután felszólítja olvasóit, olvassák el, milyen nevek állnak a médiatulajdonosok, nagyvállalatok igazgatótanácsi tagjai stb. mellett. Valahogy mindig kiderül, hogy "bibsikről" van szó. Az sem kell, hogy az illetőt "Goldman"-nak vagy "Murdoch"-nak hívják, "mert olyan kamuneveket is magukra ölthettek, mint "Schultz" vagy "Jones". "Mindegyikük ugyanaz, és így jobb közös nevezőjüket használni". (Mármint a "biboldót" - a szerk.) 

4. rész 

A szerző könyvét nem csak a 19. és 20. századból vett idézetekkel tette olvasmányossá, de a legfrissebbekkel is, beleértve a tavaly megjelenteket. 

Ezek közé tartozik a kötet 267. oldalán található idézet a brit Guardian című napilap 2014. június 30-i számából: 

Meglepő fejlemény, hogy a jelek szerint az Iszlám Állam csoportot az amerikai kormány képezte ki. A Reutersben megjelent jelentésben az olvasható, hogy a szíriai lázadó csoportot Jordániában két éven át amerikai kormánytisztségviselők és katonai szakértők képezték ki. Ha ez igaz, akkor az igen érdekes fényt vet az amerikai kormány jelenlegi programjára, hiszen olyan országról van szó, amely állítólag a stabilitást kívánja előmozdítani. 

Utána Gerard Menuhin ugyanezen lap 2014. szeptember 26-i cikkét idézi: 

Az Iszlám Állam jelenleg a világ leggazdagabb militáns csoportja. A jelentések úgy tudják, 2 milliárd dollár a nettó vagyona. Honnan jön ez a sok pénz? A csoport hatalmas vagyonra tett szert olajerőforrásaiból és gabona termeléséből, és ezt túszejtésre, valamint zsarolásra használta. Hacsak a nemzetközi koalíció nem vágja el az IÁ-t pénzforrásaitól, akkor minden bizonnyal súlyos fenyegetés marad. 

Csak nem ezért lett ideges a hivatalos Nyugat, amikor tavaly szeptember 30-án megkezdődtek az orosz támadások az IÁ állásai ellen? (Ekkor Menuhin már befejezte kézirata gondozását.) 

Most ugorjunk a 302. oldalra, ahol a szerző jó adag szarkazmussal ír a zsidók egyik kedvenc fogalmáról, a "toleranciáról". (Azon olvasóink, akik kíváncsiak a zsidó tolerancia napi megnyilvánulására, utazzanak el a Gázai övezetbe vagy Ciszjordániába, illetve üljenek be egy beduin sátorba pár perccel annak és az egész beduin falu teljes ledózerelése előtt, mely pillanatban az izraeli lobbi játékszere, Obama elnök fő fejfájásának forrása a székesfehérvári Hóman Bálint-szobor felállítás előtti ledöntése.) 

A "tolerancia" szó túlhasználtsága a zsidók által legitimált magatartási környezetben a szó jelentését leredukálta és értéke nulla lett. Azt javaslom, hogy helyette használjuk a "tangerine" (mandarin) szót, mert szintén három szótagból áll, és legalább annyira kifejező. Egyébként Wolfgang Schäuble német pénzügyminiszter és Hubert Burda kiadó (...Steven Spielberg Soa Alapítványának támogatója...) az idei Megértés és Tolerancia díjat kapta a berlini zsidó múzeumtól, ami azt bizonyítja, hogy megelégedésre érdemesen tevékenykednek. 

A következő oldalon a szerző azt írja, hogy míg a mai társadalom megszállottan foglalkozik az olyan felszínes szabadságtémákkal, mint az azonos neműek házassága, a kifejezés, a szólás szabadságát mind keményebben büntetik. (Lásd a fideszes Handó Tünde által kinevezett bírák drákói büntetéseit azok ellen is, akik Kertész Imre szavait merik idézni a Menuhin-témával kapcsolatban.) 

Azt írja: 

Már az a tény is, hogy az ember nem kérdőjelezheti meg a zsidó "holokausztot", és hogy a zsidó nyomás törvényeket kényszerített a demokratikus társadalmakra a kérdésfeltevések meggátlása céljából, miközben a jogilag kikezdhetetlenné tett 'holokauszt' szüntelen promóciója és dogmává merevítése folyik, elárulja magát. Azaz bizonyítja, hogy csak hazugságról lehet szó. Hiszen mi más indokolná, hogy megkérdőjelezni sem szabad? Mert megsértheti a "túlélőket"? Mert az "a halottakat meggyalázza"? Nem igazán elegendő ok a viták törvényen kívül helyezésére. Nem: ugyanis ennek a vezető hazugságnak a lelepleződése oly sok más hazugságokkal kapcsolatos kérdések felvetéséhez vezethetne, hogy az egész építmény kártyavárként omlana össze. 

Menuhin ezután felsorolja azokat az ismert embereket, akiket a "holokauszt" relativizálása (kisebbítése) vagy tagadása miatt börtönöztek be hosszú évekre. Mint a 79 éves Horst Mahlert, aki 12 évet - és így gyakorlatilag életfogytot - kapott, és a rossz börtönbeli orvosi ellátás következtében elvesztette egyik üszkösödésnek indult lábát. (305. old.) Ernst Zündel 7, Wolfghang Fröhlich 6, Germar Rudolf négy és fél, Gerd Honsik 4, Sylvia Stolz 3 év három hónap börtönt kapott. Ez utóbbi hölgyet azért ítélték további 20 hónapos szabadságvesztésre 2015. február 25-én Németországban, mert Svájcban Szólásszabadság címmel tartott előadást "és egy buzgómócsing berni ügyvéd" a svájci rasszizmus elleni törvényre hivatkozva feljelentette. 

Hogy Menuhinnak mennyire igaza van, azt gyorsan érdemes illusztrálnunk. Nálunk a 2013-as ünnepi könyvhétre jelent meg "Cenzúrázva - Miként fenyegetik a szólásszabadságot a 'gyűlöletbeszédet' büntető törvények" című kötet. Mondanivalójának lényege: a szólásszabadság korlátozása a "gyűlöletbeszédet" büntető jogszabályokkal halálos veszélyt jelent a szabad társadalmakra nézve és a liberalizmus alapelveit sérti. A szerző, Paul B. Coleman a legképtelenebb bírói ítéleteket mutat be azok ellen, akik a politikailag korrektnek deklarált kánont megsértik. Csak egyetlen területről hiányoznak a példák. Ez a "holokauszt" téma. Egyértelmű: Coleman-nek tele volt a gatyája, hiszen éppen a legneuralgikusabb példákat nem meri említeni. 

De Menuhinnak nincs tele az alsóneműje, ellentétben a svájci bírósággal, amely viszont a néhai neves zsidó hegedűvész fiát nem meri elítélni könyvéért, noha a svájci törvények szerint el kellene. És ezért az ő könyve bemutatását még nagyobb örömmel folytatjuk. 

Menuhin váratlan fordulattal azt írja, hogy a szólásszabadságot a "holokauszt" esetében korlátozó jogszabályok egyértelműen sértik az 1949-es német alaptörvényt, amelynek 5. paragrafusának 1. bekezdése kimondja: "Mindenkinek jogában áll, hogy véleményét szóban, írásban és képben szabadon fejthesse ki és terjessze, és akadálytalanul tájékozódjon általánosan hozzáférhető forrásokból. Az alaptörvény szavatolja a sajtó és a tudósítások rádión és filmen keresztül történő szabadságát. Cenzúrának helye nincs." Amihez a szerző azonnal hozzáteszi: 

És mégis, az Izraellel kapcsolatos hivatalos német politika magában foglalja az öncenzúrát és az alapvető demokratikus jogok voluntarista elfojtását. (306. o.) 

Be jó lenne, ha egy német emberjogi szervezet a karlsruhei alkotmánybíróságot megkérné, nézzen utána a dolognak! Álom, álom, édes álom... Főként ha ránézünk a Kőszeg Ferenc-pofájú civil szervezetekre szerte a világban. 

Most pedig ugorjunk egy nagyobbat a 387. oldalra, ahol a szerző Joachim Gauckot, Németország elnökét veszi elő, és a zsidó ügyek "hordozható lakájának" nevezi, akit mindenkor elő lehet kapni, hogy egyszer a berlini Potsdam Egyetemen 2013-ban megnyíló zsidó teológiai iskolát rohanjon "történelmi mérföldkőnek" nevezni, vagy nevezze a Németországba "igyekvő migráns hordákat" "mérföldkőnek a tudománytörténetben" - elfeledve azt, hogy "ellentét van az ismeret és hiszékenység között, mintegy megerősítve, hogy neve majdnem "Gaukler", ami németül bohócot jelent". 

Menuhin Gaucknál maradva ismerteti azt, hogy korábban őt bízták meg a Stasi, az egykori kelet-német titkosszolgálat archívumának felügyeletével. Ezzel nem csak sikerült a ránézve kínos anyagokat e levéltárból eltávolítania, de azokét is, akik a "szervekkel" kollaboráltak, mint Thomas de Maiziere jelenlegi belügyminiszter és unokatestvére, Lothar de Maziere, az NDK volt vezetője, "valamint maga Merkel". 

Hé, Stasi-utód Merkel nyanya! Nem kellene hidegre tenni a kis Menuhinkát? 

Azt a...Mintha a kretén Antallt látnánk, amint Kenediéknek és az izraeli titkosszolgálatnak teszi lehetővé a magyar Stasi SZDSZ-féle zsidóit terhelő akták kilopását, hogy utána e héberférgek gátlás nélkül hazudozhassanak "ellenálló" múltjukról. 

De még mielőtt elhagynánk Gauckot: Menuhin azt is a szemére veti, hogy Németországot és így az egész német népet Auschwitzcal (helyesebb fordítás: Ausvicc) teszi egyenlővé: "Nincs német azonosság Auschwitz nélkül", idézi Németország elnökének mondását a Die Welt nevű zsidószolga napilap 2015. január 27-i számából. 

Gaucktól még ezekkel a gondolatokkal vesz búcsút: 

Jobb - vagy becsületesebb - időkben hazaárulással vádolták volna egy olyan nemzet kollektív megrágalmazásáért, amelynek elnökévé választották... Ha emberként nem lenne ennyire szánalmasan jelentéktelen, Gauck Németország szégyene lenne. (387. o.) 

5. rész 

Kezdjük a 389. oldallal, ahol a szerző dühét önti mondatokba, amiért a zsidók elpusztítják azokat a régi vallásokat, amelyek emlékeit meg akarta látogatni Libanonban, Szíriában és Líbiában, de a gyökértelen, embertelen, parazita zsidók" elpusztították ezeket az országokat szolgáik segítségével. Ezek "az embertelen, folytonosan hazudozó, hihető kultúra nélküli zsidók elpusztították világomat, a természetes és emberi szépségek világát a háborúkkal és végtelen kapzsiságuk eredményeként - semmilyen okból, csak azon célból, hogy mindenre rátegyék a kezüket, az úgynevezett Új Világrenddel, amely egy zsidó világkormányhoz vezet". 
 
Fajtajelleges bankártabló: Abraham Kuhn, Solomon Loeb, Bernard Baruch, J.P. Morgan (a kakukktojás?), Eugene Meyer, Paul Warburg, Max Warburg, Jacob Schiff, Louis Brandeis, Alfred Rothschild

Ezután idéz: 

Márpedig lesz világkormányunk, függetlenül attól, hogy szeretjük-e azt vagy nem. A kérdés csak az, hogy a világkormányt egyetértéssel vagy hódítással hozzuk létre. (Paul Warburg, a Federal Reserve egyik alapítója, a Külkapcsolatok Tanácsa tagja, 1950. február 17.) 

Majd megjegyzi, hogy esztétaként ezeknek az embereknek már a kinézése is undort kelt benne. 

Csúf gondolatok, csúnya nevek, csúf nyelv, csúnya emberek. Az állandó hazudozások rondává teszik az embert. Vessünk csak egy pillantást Merkelre! 

Gerard Menuhin közvetlenül ezután a hollywoodi zsidókról ír, akik, függetlenül attól, hogy hím- vagy nőneműek, gyakran megváltoztatják nevüket, és egy kis plasztikai sebészeti beavatkozás segítségével normalizálják vonásaikat. 

Amihez tegyük hozzá: ha például a Padödőék Hollywoodig vinnék, számukra Los Angeles valamennyi plasztikai- és génsebésze sem lenne elegendő. (Bocsánatot kérünk olvasóinktól, amiért két napra elvettük étvágyukat.) 

De ne szakítsuk félbe túl hosszan a szerzőt, aki így folytatja: 

De bárhogy is álcázzák kinézetüket, ortodox, lumpen zsidók, függetlenül attól, hogy fekete kalapot és lecsüngő pajeszt viselnek, ahogyan ott várnak a zsinagóga vagy a reptér körül, hogy fajtájuk megérkezzen. Ahogy ott állnak, felfújt hassal és a miatta a gatyájukból kitüremkedő fehér inggel lelógva fekete öltönyük nadrágjára. Visszataszító lények. Ott állnak: kóser kajával telepakolva a hasukat, miközben pórusukon szivárog ki a másság... Rosszindulatú pestisként mozognak, testestül-lelkestül. Miközben a szupermarketekre rákényszerítik, hogy kóser adót fizessenek a kóser áruk pecsétjéért, és ha megtagadnák az ilyen árucikkek beszerzését (nem csak élelmiszerekről van szó), azonnal antiszemitáknak bélyegeznék őket. 

Ezután jön a következtetésből levont diagnózis: 

De gazdáik sikere semmilyen természeti törvényen nem alapul. Ha nem lenne hálózatuk, s nem lenne meg az önmaguknak kiutalt privilégiumaik révén érvényesített sunyiságuk, valamint fura konvenciójuk, amely révén hol áldozatok, hol elkövetők, attól függően, hogy mi felel meg jobban céljaiknak, semmik nem lennének. A zsidók a világ lakosságának végtelenül kis részét alkotják. Ha ez nem a farka csóválta kutya esete, akkor mi az? De nem ez a lényeg. A lényeg az, hogy a zsidók egy egymáshoz kapcsolódó támogatói csoport előnyeivel bírnak, amely egy központi vezetőre reagáló villamos áramkörként viselkedik. Olykor azt halljuk, hogy a zsidók azért érvényesülnek oly gyorsan és haladnak előre, mert intelligensebbek a nem zsidóknál. De a penge gyakorlat és az alantas ravaszság nem ugyanaz, mint a jobb képesség. Ha a nem zsidók úgy viselkednének, mint egy polgári ruhát öltő hadsereg, és minden éberen töltött percüket azzal töltenék, hogy megtervezik, miként verik át a nem zsidókat, ugyanolyan sikeresek lennének, mint a zsidók. A baj az, hogy a nem zsidóknak nincs egy ilyen saját hálózatuk. Normális emberek, akik hatalmas többségük és egy békés egymás mellett élés iránti igényük ellenére nem tudják legyőzni ezt a parányi kisebbséget. Egyszerűen még elképzelni se tudnak egy ilyen, vallási szintre szervezett rosszindulatot. Nem tudják elfogadni egy olyan mozgalomnak a létezését, amely elkötelezett mindenfajta legitim kormány, nemzet és hit elpusztítására, és hogy őket a világot terrorral uraló szuperállammal helyettesítse. Addig, ameddig ennek az ellenkezőjére nem lesznek képesek, emberek millióit fogják megölni ezen embertelen ügyben. 

Menuhin ezután azt írja, ez a zsidó lélektani háborúnak elkötelezett hálózat két központja Tel-Aviv és New York. "A washingtoni, londoni, berlini stb. gonosz végrehajtóikkal hizlalják magukat e hálózat legkövérebb pókjai a világ lakossága nagy részének nyomorán", gondol a szerző olyan figurákra, mint Soros és társai. 

A könyvben a szerző "oldaljegyzeteket" helyezett el, amelyekben egy-egy aktuális hírrel élénkíti amúgy is élénk szövegét. Mint azzal (390. oldal), hogy az OECD, azaz a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet Berlinben 2014. november 13-én "antiszemitizmus konferenciát" rendezett. Mi köze van e témához egy ilyen világszervezetnek? - teszi fel a kérdést Menuhin. Joggal. 

De ezen a "showműsoron" megjelent Burkhalter svájci elnök, aki, beprogramozott libaként gágogta, hogy "Minden antiszemita háttérrel mondott kijelentés ellenünk irányul. Az antiszemitizmus veszélyt jelent a szabadságra és a demokráciára nézve." De Steinmeier német külügyminiszter még Burkhaltert is felülmúlta, amikor azt találta mondani, hogy "az antiszemitizmus tőrdöfés e társadalom szívébe". Ezután terítékre kerül a palesztinok elnyomása, irtása és földjeik elvétele. A 399. oldalon ezt olvashatjuk Izrael kapcsán: 

A cionizmus nem judaizmus. Hanem terrorisztikus politikai program. Palesztina nem a szegény zsidók menhelye, hanem mintegy 1500 amerikai részvényes befektetése a Palesztin Gazdasági Együttműködési Társaságba... A cionizmus nem csak Palesztinát jelenti. Hanem az Egyesült Államokat és a világot. (Henry H. Klein, Zionism Rules the World, 1948)." 
 
Nem kell messzire menni, mi is tobzódhattunk komcsi zsidó szépségideálban (Rákosi esetében a Róth csak gúnynév volt, az eredeti neve a dallamos Rosenfeld)

A 403. oldalon egy remekbe szabott Szolzsenyicin-idézetet találunk, amelyet bűncselekmény lenne nem visszaidézni honlapunkon: 

Meg kell érteni, hogy a vezető bolsevikok, akik átvették Oroszországot, nem oroszok voltak. Gyűlölték az oroszokat. Gyűlölték a keresztényeket. Etnikai gyűlöletüktől tüzelve milliószámra kínoztak meg és mészároltak le oroszokat anélkül, hogy egy pillanatig is elfogta volna őket az emberi megbánás. Honfitársaim nagyobb része szenvedett el borzalmas bűnöket véres kezük által, mint bármely más nép vagy nemzet az egész emberi történelem során. Az a tény, hogy a világ legnagyobb része nem ismeri ezt az iszonytató bűnt és nem is érdekli, annak bizonyítéka, hogy a globális média az elkövetők kezében van. (A. Szolzsenyicin, 200 év együtt.) 

Mindezeket a gondolatokat a másik oldalról megerősíti Ovadia Juszef rabbi, az izraeli Sasz Párt vallási vezetője, aki a Jerusalem Post nevű napilap 2010. október 18-i száma szerint ezt mondta: 

A gojok azért születtek, hogy bennünket szolgáljanak. Ezen kívül nincs helyük a Földön - csak az, hogy szolgálják Izrael népét. 

Képzeljük, mi lenne, ha bármelyik magyar párt vezetője, aki netán még magasabb vallási funkciót is betöltene, ugyanezt mondaná a magyarok és zsidók viszonylatában... 

Végezetül pedig zárjuk Gerard Menuhin könyvének ismertetését kötete 430. oldalán található Voltaire-idézettel. 

Nem csak azért, mert az oly jó befejezés, hanem azért is, mert az az egyetlen mondat, amelyet tőle hazai okosaink furtonfurt idéznek, csupán egy neki tulajdonított szöveg (hogy noha nem ért egyet az illető gondolatával, de az élete árán is megvédené jogát, hogy azt kimondhassa), és az a könyv fényében is egy röhej (ki mondhat ki nálunk nyilvánosan egy olyan mondatot, és ki védelmezné, mely e könyvben olvasható és melyik hazai e hamis Voltaire-szöveget röfögő védené meg őt?), hanem azért is, hogy bemutassuk ezt a kiváló francia gondolkodót arról az oldaláról, amelyről még eddig soha nem hallhattunk: 

Sajnálattal beszélek a zsidókról: ez a nemzet számos tekintetben a legundorítóbb, amely valaha is beszennyezte a Földet. (Dictionnaire Philosophique, 1764, "Tolerance", 1. rész). 

Minimum 35.000 éve létezünk. Ennyit ma már a genetika is alátámaszt. Nem lovas nomád nép vagyunk, hanem egy egyedülálló, ősi telepes kultúra leszármazottai, akik birodalmakat hoztak létre a Föld minden pontján. 








Russischen Invaliden (1910 dec. 30, 285. szám). Ebben jelent meg az Alliance 

Israelitée felhívása, amelyet a magyar lapok is közöltek. 

A Weimaier Hist.-Gen. Taschenbuch, S. 
XII. fordítása szerint a következőket tartalmazta: 
"Testvérek! Hittestvérek! Az egész földkerekségen nincs egyetlen darab föld sem, amelyet 
könnyebben leigázhatnánk, mint Galíciát és Magyarországot. E két országnak mindenképpen a 
miénknek kell lennie, mert számunkra ott a legkedvezőbbek a körülmények. Ti, zsidó testvérek 
fáradozzatok minden erőtökkel azon, hogy mindkét országot teljesen birtokotokba vehessétek, 
fáradozzatok, hogy minden keresztényt elűzzetek és teljesen úrrá legyetek. Törekedjetek, hogy 
mindent, amit ott a keresztények birtokolnak, teljesen a kezetekbe vegyetek. Ha erre nem volna 
elegendő anyagi eszközötök, a párizsi szövetségünk minden erővel segíteni fog titeket. Erre a 
célra a szövetségünk már is gyűjtéseket rendez és az adományok váratlan bőséggel folynak be a 
pénztárunkba azzal a céllal, hogy a galíciai és magyarországi területeket a galíciaiak és 
magyarok kezéből kiragadjátok és hogy azok kizárólag zsidó kézre kerüljenek. Az egész világ 
tőkései erre a célra nagy összeget áldoznak s egyesülnek, hogy ezt a célt a legrövidebb ido alatt 
elérhessétek." (Azonosító: AllianceIsraeliteeFelhivas1910) - 


5 évre engedélyezték a rákkockázatú glifozát további használatát az uniós tagállamok



Sajtóközlemény - november 27, 2017
Budapest, 2017. november 27. – Az Európai Unió tagállamainak minősített többsége ma megszavazta a rákkeltéssel gyanúsított és környezetszennyező glifozát gyomirtó szer 5 éves uniós újraengedélyezését, korlátozások nélkül. A magyar kormány ezúttal is az engedélyhosszabbítás támogatói között volt. A Greenpeace Magyarország felháborítónak tartja a döntést, tovább folytatja a küzdelmet, és azt követeli a magyar kormánytól: a lakosság egészségének és a hazai élővilágnak a védelmét szem előtt tartva nemzeti szinten tiltsa be a rákkockázatú glifozát használatát.
Értesüléseink szerint a mai szavazáson 18 tagállam (Bulgária, Németország, Csehország, Dánia, Észtország, Írország, Spanyolország, Lettország, Litvánia, Magyarország, Hollandia, Lengyelország, Románia, Szlovénia, Szlovákia, Finnország, Svédország és az Egyesült Királyság, összesen az uniós lakosság 65,71%-ának képviseletében) támogatta a glifozát újraengedélyezését; 9 tagállam (Belgium, Görögország, Franciaország, Horvátország, Olaszország, Ciprus, Luxemburg, Málta és Ausztria, együttesen az uniós lakosság 32,26%-át kitéve) ellene szavazott, míg 1 tagállam (Portugália) tartózkodott.
2016 eleje óta az Európai Bizottság a glifozát korlátlan uniós engedélyezését támogatja. A glifozát újraengedélyezéséről már hat korábbi alkalommal is tartottak szavazást (2017. október 25-én az Európai Bizottság még 10 éves engedélyezést javasolt, a november 9-én azonban már csak 5 évről szólt a javaslat), ám ezek egyikén sem kapta meg a javaslat a tagállamoktól a szükséges többséget.
Az eredetileg a Monsanto által kifejlesztett glifozát gyomirtó szer 2015-ben az IARC (az Egészségügyi Világszervezet Nemzetközi Rákkutatási Ügynöksége) által „valószínűleg rákkeltő az emberek esetében” besorolást kapott. [1] Az európai hatóságok azonban nem követték ezt a besorolást. Mint 2017 nyarán kiderült, az európai hatóságok álláspontját megalapozó tanulmányok jelentős részét szó szerint átmásolták a Monsanto óriásvállalatnak a glifozát engedélyezését kérő, saját vizsgálataikat tartalmazó dokumentumából. [2]
Az Európai Parlament (EP) már október 24-én szavazott a glifozátról, és a gyomirtó szer EU-s kivonását szorgalmazta 5 év türelmi idővel – emellett a köztereken, privát kertekben és állományszárításra való használat esetén a szer azonnali tilalmát javasolta. [3] Az EP mellett több mint 1,3 millió uniós állampolgár is a glifozát betiltását támogatta egy európai polgári kezdeményezés (ECI) keretében. [4]
A veszélyes glifozát újraengedélyezésének megszavazásával a magyar kormány egy rákkeltő kockázatú szer használatát támogatja, mely kimutatható minden nagyüzemi termesztésű élelmiszerünkben, szervezetünkben, sőt vizeinkben és a vidéki levegő porában is. [5] Eközben döbbenetesen romlanak a rákos megbetegedések statisztikái hazánkban: [6] Magyarország az egyik világelső a lakosságszámhoz viszonyított daganatos betegségek miatti elhalálozásban. [7]
A Greenpeace Magyarország tovább folytatja a küzdelmet a kockázatos glifozát betiltásáért. Azt várjuk hazánk döntéshozóitól, hogy védjék meg az egészségüket és élővilágunkat a veszélyes vegyszerektől és nemzeti szinten tiltsák be a rákkeltéssel gyanúsított glifozát használatát. A legfontosabb a mezőgazdálkodásban, állományszárításra történő felhasználás tilalma, hiszen ezáltal jut leginkább a glifozát az élelmiszereinkbe, a tányérjainkra. De mihamarabbi teljes körű betiltásra is szükség van, beleértve a játszótereket, közparkokat, ahol még nagyobb esély van arra, hogy akár a gyerekek is közvetlen kapcsolatba kerüljenek a veszélyes vegyszerrel” – nyilatkozta Simon Gergely, a Greenpeace vegyianyag-szakértője.





A Föld 217,000,000,000,000 dolláros adósságban van: az Új világrend mindent a markában tart! Világuralom bankár módra!





A globális adósság évről-évre egyre drasztikusabban nő. Mikor pukkad ki a lufi, és mi az oka annak, hogy az adósság spirál idáig gyűrűzött? Hamarosan komplett országok jelenthetnek államcsődöt!
A világ összadóssága már meghaladja a 217 BILLIÓ dollárt. Ez az eddigi legmagasabb adóssághegy, amit a világ nemzedékei, az összes ország és a polgárok felhalmoztak.
De vajon hogyan és miért adósodhatott el ilyen jelentős mértékben a világ? És hová vezet ez? Egyes szálak tényleg a háttérhatalmak, és az általuk létrehozandó Új világrendhez vezetnek?
Mikor és makro szinten is kezd teljes mértékben kicsúszni az országok kezei közül az adósság, mely, mint valami szörnyű spirál, egyre csak tovább gyűrűzik, olyan pénzügyi hullámokat keltve, amibe belefullad majd a világ.
Megdöbbentő, de napjainkban már minden családban vannak olyan tagok, akik komoly hitellel élnek a nyakukban, és egész életen át törlesztenek.
Az emberek házat, autót, lakást vesznek, kölcsönöket igényelnek, hogy olyan dolgokat vegyenek, melyekre valójában nincs is igazán szükségük. Az élet lényegében már az adósságaink végeláthatatlan törlesztéséről szól. Egyes becslések szerint ma már a született csecsemők is adósságban vannak: ők is viselik az adott ország államadósságának terheit, mint köztük Magyarországét is.
Hihetetlenül riasztó kép kezd minden szakértőben, és pénzügyi elemzőben kibontakozni, mivel azt látni, hogy a pénzügyi intézetek, a hitelezők és a bankrendszerek felülemelkednek az országokon, holott az államháztartás alárendelt részeiként kellene funkcionálniuk.
Ehelyett nem csak felülemelkednek, de sakkban tartják az országokat, és mivel a kormányok nekik tartoznak, sakkban is tartják azokat.
Ez azért is hihetetlenül súlyos probléma, mert így gazdasági, politikai és egyéb manipulációkat követhetnek el, mivel minden ország ki van szolgáltatva az érdekeiknek.
Akár választásokat, pártokat manipulálhatnak. mozgalmakat tehetnek tönkre, vagy éppen befolyásolhatják az adott ország közhangulatát is.
Sokak felhívták már arra a figyelmet, hogy nem lenne szabad ekkora befolyást adni a bankoknak, és annak idején a 2008-as válság után hagyni kellett volna a legtöbbet tönkre menni, nem államilag felkarolni, ahogyan azt sokan tették Európa-szerte és máshol is a világon.
A globális adósság 2017 BILLIÓ dollárra rúg. Ez forintban már szinte kifejezhetetlen. Ezek a nagynemzetközi hitelezők akkora nyomást tettek az országok vállára, hogy azok az adósság kifizetése érdekében kénytelenek voltak az elmúlt években különféle nagyobba dókkal terhelni a lakosságot.
Azonban ez az örök spirál nem folytatódhat az idők végezetéig. Eleve az is óriási veszély, hogy rengeteg fantompénz mozog a rendszerben. vagyis sokkal több pénz létezik papíron, mint a valóságban.
Egy sarkított példa: ha mindenki egyszerre akarná kivenni a világ bankjaiból a pénzért, akkor a bolygó lakosságának mindösszesen 34%-a(!) jutna hozzá. Az összes többi az elemzők szerint fantom kötvények, hamis pénzek, és virtuális bankók formájában létező valójában sohasem létrejött pénzmennyiség.
Hogy ez kinek jó? Az Új világrend képviselőinek. Azoknak, akiknek már most is a Föld pénzkészletének jelentős része a kezében van, és akiknek folyamatosan törleszt a világ lakossága.
OSZD MEG másokkal is!

Már büntetlenül szexelhetnek a tinik




A törvény is igazodott ahhoz a tényhez, hogy egyre többen vesztik el általános iskolás korukban a szüzességüket. A július elsején hatályba lépett új büntető törvénykönyv megkegyelmezett azoknak a 14–18 éveseknek, akik lefekszenek 12 évesnél idősebb, de még a 14. szülinapjuk előtt álló barátnőjükkel vagy barátjukkal: most már nem ítélhetik őket börtönbüntetésre megrontásért.
12 évesen is elég idős lehet valaki ahhoz, hogy beleegyezzen a szexbe, feltéve, ha a partnere sem idősebb 18-nál – vezethető le az új, július elsején hatályba lépett büntető törvénykönyvből. Az új büntetőjogi kódex dekriminalizálta azt az esetet, amikor két kamasz, akik között nem túl nagy a korkülönbség, lefekszik egymással, miközben egyikük még nem töltötte be a 14-et.

Július elseje előtt ez még megrontásnak számított. A régi Btk. nem foglalkozott azzal, hány éves a „megrontó”, egyszerűen úgy rendelkezett, hogy „Aki tizennegyedik életévét be nem töltött személlyel közösül (...), bűntettet követ el, és egy évtől öt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.”
Az új Btk. nemcsak a régies szóhasználattól vált meg, hanem tartalmi szempontból is újított. Megrontás helyett most már szexuális visszaélés a bűncselekmény neve, és 18 évesnél fiatalabb ember nem tudja elkövetni. „Az a tizennyolcadik életévét betöltött személy, aki tizennegyedik életévét be nem töltött személlyel szexuális cselekményt végez, (...), bűntett miatt egy évtől öt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő” – mondja ki az új törvény.

000 Mvd704839
Fotó: Claudio Santana / AFP
A dekriminalizálás persze csak azokra az esetekre vonatkozik, amikor a fiatalabb beleegyezik az együttlétbe, és a 12. évét azért már betöltötte. 12 éves kor alattival mindenfajta szexuális cselekmény szexuális erőszaknak számít továbbra is. A törvény előtt nincs olyan, hogy egy gyerek beleegyezik az aktusba.

Ebben a táblázatban megmutatjuk, hogy kezeli az új Btk. a különböző életkorú párok önkéntes szexuális együttlétét.
 Életkor
 Büntetés?
 Magyarázat?
 12 év alatti - 12 év alatti
Nem büntethető
12 éves kor alatt a gyerekek semmiért nem büntethetők.
 12 év alatti - 12-14 év közti
Nem büntethető
14 éves kor alatt csak néhány nagyon súlyos bűncselekményt tett büntethetővé az új Btk., például az emberölést. A szexuális jellegű bűncselekmények nincsenek köztük.
 12 év alatti - 14-18 év közti
5-10 év szabadságvesztéssel lenne büntetendő, de mivel fiatalkorú az elkövető, 5 év a maximum
Szexuális erőszaknak minősül.
 12 év alatti - 18 év feletti
5-10 év szabadságvesztéssel büntetendő
Szexuális erőszaknak minősül.
 12-14 év közti - 12-14 év közti
Nem büntethető ♥
14 éves kor alatt csak néhány nagyon súlyos bűncselekményt tett büntethetővé az új Btk., például az emberölést. A szexuális jellegű bűncselekmények nincsenek köztük.
 12-14 év közti - 14-18 év közti
Nem büntethető ♥
Most már. Itt lépett életbe a változás, amiről a cikk szól.
 12-14 év közti - 18 év feletti
1-5 év szabadságvesztés
Szexuális visszaélésnek minősül, régi nevén megrontásnak.
 14-18 év közti - 14-18 év közti
Nem büntethető ♥

 14-18 év közti - 18 év feletti
Nem büntethető ♥
Kivéve, ha a 18 év feletti visszaél hatalmával vagy befolyásával. Így ugyanis már szexuális visszaélésnek számítana, amit 1-5 év szabadságvesztéssel fenyegetnek.
 18 év feletti - 18 év feletti
Nem büntethető ♥

Az új Btk parlament elé terjesztésekor a szigor lazítását azzal indokolták, hogy „a fiatalok szexuális érése, pszichoszexuális fejlettsége napjainkra jelentősen eltér” a régi Btk. hatályba-lépésekori, '70-es évekbeli állapottól.

Fiúk: 13,56 év, lányok: 13,97 év

Az Országos Egészségfejlesztési Intézet (OEFI) 2010 szeptemberében publikálta kutatási eredményeit arról, hogy állnak a szexhez a mai fiatalok. A kérdőíves felmérésben 5000 nyolcadikos és tizedikes diák vett részt. 533 fiú és 552 lány már nem volt szűz. A nyolcadikosok, tehát a nagyjából 14 évesek közt 108 fiúnak és 44 lánynak volt már szexuális kapcsolata. Egyébként a nem szűz fiúk átlagosan 13,56, a lányok 13,97 évesek voltak, amikor először lefeküdtek valakivel.

2635015
Ha az ő partnerük náluk egy kicsit idősebb, 14 év feletti volt, akkor még bűncselekménynek számított, amit elkövetett. Persze nagyon ritka volt eddig is, hogy ilyesmiből rendőrségi ügy legyen. Pontos adatok nincsenek. A Belügyminisztérium és a Legfőbb Ügyészség statisztikájából csak a megrontás bűncselekmény összesített esetszáma derül ki, az már nem, hogy hány 18 éven aluli elkövető volt. Az elmúlt húsz évben egyébként évente 150 és 218 között változott a megrontások száma.

Az MTI archívumában és az anonimizált bírósági határozatok között egyetlen olyan megrontásos ügyet sem találtunk, amelyben 18 alatti kamasz lett volna a vádlott. Az ilyen büntetőperekben az elkövető jellemzően az áldozat nevelője, szülője vagy tanára.

A szülők nem is sejtették

A rendőrség viszont épp a napokban számolt be egy olyan ügyről, amelynek a kimenetelét az új Btk. hatályba lépése fogja megfordítani. A Zala Megyei Rendőr-főkapitányság szombaton adott ki közleményt arról, hogy vádemelési javaslattal zártak le egy megrontás gyanújával indult nyomozást. A gyanúsított egy most 15 éves fiú, aki a rendőrség szerint 14 éves korában szexuális kapcsolatot létesített akkor még 14. szülinapja előtt járó barátnőjével. Az ügy akkor pattant ki, amikor a zalaegerszegi kórház orvosa bejelentette a rendőrségen, hogy a lány terhes.

A rendőrök kihallgatták a fiatalok szüleit. A gyerekek 2012 tavaszán ismerkedtek meg. A szülők állítólag felvilágosították a gyerekeiket a nemkívánatos terhesség kockázatáról, de az anyák azt mondták: nem tudtak arról, hogy a fiatalok lefeküdtek egymással.

Amikor az eljárás indult, még a régi Btk. volt érvényben, de az új Btk. szerint a fiú nem követett el bűncselekményt. Ilyenkor, ha a törvény időközben változik, a régi és az új közül azt kell alkalmazni, amelyik a vádlott számára kedvezőbb. Ez a 15 éves zalai fiú számára az ártatlanságot fogja jelenteni.
A pedofilok csak hozzá férnek a kicsi csemetékhez , de most már bűntetlenül rongálhatják , használhatják őket !!!
És mire nagykorú lesz úgy fog mélytorkozni , hogy a közösség nagyjai , és öregjei csodájára fognak járni , és mindenki külön órákat akar majd venni e bájos ifjaktól .
A kazár pedofil örül , hogy friss csirkék kerülnek terítékre , és jut a hálózatnak még romlatlan hamvas üde áru !!!
A gyerekek is örülnek , mert ki próbálhatják magukat a szexpiacon, és úgy látom , hogy a szex turizmus nagyon be fog indulni az olcsó szexrabszolgák ténykedése folytán .
A Pintér is örülhet , mert már természetben is fizethetnek a szolgáltatásaik bővülni fognak , e bájos fiatalokat , ha befogják mesteri kémek , besugók , és kiváló kurvákká válnak , a fajtalankodni vágyók friss fiukat szakítanak maguknak !!! Hová fajul ez az ország , remélem az Orbán unokáját is 14 éveskorrára
a mélytorkozás mesterévé avatják a likudos barátaik !!!
És ami fontos polgármesterei most már bűntetlenül kezdeményezhetnek szexuális viszonyt kiskorúakkal a viszont szolgátatás jegyében , mert az anyjuk már megvolt , most a fiatalkorú jön sorra , hisz lakniuk kell valahol , de ha egy buzeráns a polgármester akkor a fiukat is megrontja , így az egész család be lesz fogva , mert még a papát is lukon vágják néha , hogy ő se maradjon ki a jóból !!!!
Itt már géppisztollyal kellene szaporítani az új metszettfarkú kazárjainkat , kik nagybuzgón , hirdetik magukról , hogy kazárokká váltak !!! Az előbőr műtétekre jelenleg fél év várakozási előjegyzés van érvénybe !!!
10 év mulva már alig lesz itt magyar palesztin , hisz a családokba beköltözik a kazár mentalitás , a hazaárulás , és amit nem vettek nemzetbiztonsági kérdésnek , bizony a kettős állampolgárság alvó ügynökségeket teremt így a moszad álcázási lehetőséghez jut , és elrejtőzhet a kíváncsi tekintetek elől , de remélhetőleg a többi szolgálat is veszi a lapot , és beépíti a repertoárjába az így nyerhető alvó ügynökségeket , és ha kell kellő képpen meg tudja zsarolni a politikai maffia felső irányító rétegét is .
Így kiderülhet majd , hogy a Pintér egy gyilkos hóhérként tevékenykedik , az Orbán egy besugóból több szolgálatnak jelentő ügynökké vált , és a Gráczi kezelések alkalmával az agymosás technikákkal azt a feladatokat hajtja végre amit a szabadkőműves páholy reá nézve kötelezően előirt : többek között a koncentrációs táborok kiépítését , finanszirozását , stadion építés fedés alatti műveletek , a megsemmisítő tábor beüzemelése Kerepestarcsán a filmstudió szomszédságában !!! A beüzemelés megtörtént a kapacitását felmérték a zavartalan üzemelési tervek készen állnak
Az eszköz állomány felmérése megtörtént az emberállományba beépítették a saját embereket , hogy ha rendkivűli helyzetett hirdetnek ki ők ott legyenek és átvegyék az égető művek emberanyaggal való feltöltésének zavartalan beüzemelését , és a halottak , vagy elkábított embereknek a fojamatos égetését elvégezzék . És itt újból fel kell , hogy hívjam a figyelmet a zsidókazár kiemelt megbízható csapatára , és a titok megőrzését újból e kazár ÁVH multtal rendelkező besugó had biztosítja , mint az Orbán is volt van ,és lesz !!!!
De azt kell mondanom , hogy a haza nem eladó !!!
Ezek likvidálására fel kell készülnünk !!!!

Mint már tujátok egyszer akartak gyereklányokat fotózni szex közben , de ez akkor elbukott . A mostani próbálkozás azt mutatja , hogy a háttérben akkor és most is a vakoló páholyok állnak , és aki felvezeti a témát a páholy megbizásából áll a nyilvánosság elé ez a vakoló sátánista csapat , már csak így tud élvezni , a végén majd a sátán pofáját kell a puncijukra tetoválni , mert csak így élveznek el mint Klinton lezbikus felesége . Hillary imádja a pinát sátánnal díszítve nyalni , itt is kialakult a 300 páholy sátáni rituáléja . Sok lesz majd a sátán oltárán felálldozva , mint az USA – ban , előtte szexuálisan szétkurva kiégve kerülnek a sátáni fekete mise emberálldozatai sorába . Bitangok ezt akartátok ????? Ne csodálkozzatok , hogy likvidálnak benneteket !!!!!!!


Magyarország, mint cigányország?





2013.08.11. 21:53 A Magyar

Új törvény: szeretkezhetnek a 18 év felettiek a 14évesekkel büntetlenül... http://netbulvar.com/mar-buntetlenul-szexelhetnek-a-tinik/  (linket mindenféleképp nézzétek meg!!!)

Mostmár nem kell félnem hogy megbasznak a zsernyákok ha egy 14 éves lányt fogok ki... Emlékszel? Tavaly még erről beszéltünk, hogy mennyire kell vigyázni ilyennel,hogy simán lecsukhatnak érte pedofília vádjával, erre itt van az új törvény...amúgy meg az, hogy a 13-14 éves lány már el tudja dönteni hogy akar-e kukacot egy kicsit
elbaszott egy gondolat, mert még a 18-19 évesek sem tudják eldönteni....az összes mai lány éretlen fejileg (tisztelet az 1-2 kivételnek)...lehet testileg megvan az adottságuk, de fejben nincsenek ott.....tudod mi van, hogy
miért csinálták ezt a törvényt??? Mert cigányországban élünk ahol a cigányok érvényesülnek csak, mert olyan egy kibaszott kissebbség ami már pontosan az ellentettje a kissebbségnek....valamelyik nap voltam a városban....minden cigány elvan hízva és ott virítanak az ájfónjaikkal meg a tableteikkel meg a drága szarjaikkal, a magyar ember pedig csont sovány és még egy olcsó régebbi fajta telefonja is alig van....:SSSS Ennek véget kell vetni, nem mehet így!!!!!!!
Ja, de hogy a cigányok hogy jönnek ide? ....Nos a cigánylányok már 13éves kortól kefélnek,szülik a majmaikat...náluk ez a hagyomány és így is működnek....sajnos :/ és 13 éves kortól, ha nem előbb egész 40-50 éves korukik képesek kis majmokat potyogtatni akiket szétbasznak kolóniákba és le sem szarják őket,de ezek olyan lények amik túlélik, hogy otthagyták őket valahol :S Ez felháborító :SS Pontosan az olyan fajok, mind ember,mind állat között az marad fent mindig amelyik a pusztulást hozza :SS ....Na egy kis számolás....magyarország lakosága 12millió fő, ebból már lassan 6 millió cigány....na 6 millió cigány minden korosztályban előfordul....nézzük 13tól 20éves korig őket...ők olyan 3millióan vannak,ha úgy nézzük 2évente csinálnak egy gyereket és ez 10év alatt 12millió majom plusz ...ez rengeteg és ezzel kiszorítják a magyart és elvesznek tőle minden életteret....A magyar mennyi gyereket nemz egy emberöltő alatt? Egy átlagos magyar
családban 2gyerek van és azok a gyerekek csak akkor nemzenek egy következő gyenerációt amikor már 18.életévüket bőven betöltötték. 10év alatt 2 millió magyarból csak 4millió nemződik....ez 10 millióval kevesebb mint a cigányoké....szóval el lehet gondolkozni ezen....
Cigányország lettünk, lenéz az unió meg mindenki más. Kiakarnak minket végezni, kiakarnak csapni az unióból...egyszerűen nem kérnek belőlünk pont ez végett.....és erre rátett gyurcsány,utána orbán....tovább rontották a színvonalunkat és ez így fog menni amíg magyarország hagyja magát és elfogjadja,hogy rabszolga és elfogadja hogy ő már csak csali az unió részére...azért csali, hogy a nem unióbeliek minket támadjanak a 3. világháboróban és az unió szépen és lassan kitudja csinálni ezeket, hogy ne kelljen nagy erőfeszítéseket tennie és védenie magát és hogy kettős győzelmet arathasson ,hogy eltegye a nem unióbelieket és minket Magyarokat  láb alól...

Tudom rövid voltam és tömör, de nem az volt a célom, hogy mindent elmondjak a helyzetről, mert ezzel ti is Társaim, ti is tisztában vagytok mind egy szálig!!!! Minden nap tapasztaljátok és lehet nem jut most el az agyatokig, hogy tényleg minden nap ez van, de arra kérlek titeket, hogy figyeljetek jobban és próbáljátok észrevenni ezt!!!!

Köszönöm Honfitársak!!!!
Szebb jövőt nektek!




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése