ZSIDÓK AZ ATOMARZENÁLJUKRÓL ÉS IRÁN

ZSIDÓK AZ ATOMARZENÁLJUKRÓL

ÉS IRÁN

Izrael atomarzenálja és egy hazaárulás anatómiája

A zsidó állam soha nem ismerte el hivatalosan, hogy rendelkezik atomfegyverrel, igaz, ezt nem is cáfolta. A kevés számú barát és a számos ellenség azonban nincs bizonytalanságban, jobbára mindenki meg van győződve arról, hogy Izrael akár több száz atomrobbanófejjel rendelkezik. Amennyiben ez így van, az ország egyike azon négy államnak (India, Pakisztán és Észak-Korea mellett), akiknek atomfegyverük van, s amelyeket a Nuclear Non-Proliferation Treaty, az atomfegyverek elterjedését gátló szerződés nem minősít atomhatalomnak.

A széles körben elterjedt vélekedés szerint Izrael 1967-ben, a Hatnapos Háború évében tett szert nukleáris fegyverre, és az atomrobbanófejek sorozatgyártása közvetlenül a háború után indulhatott meg. Noha hivatalos adatok nem léteznek, a becslések 75 és 200 darab nukleáris fegyver között mozognak, és sokak szerint ezek közt vannak a megatonnás tartományba tartozó termonukleáris fegyverek, azaz hidrogénbombák is. A zsidó állam ezen fekül állítólag felhalmozott egy sor más egyéb rendszert, köztük neutronbombákat, taktikai nukleáris bombákat és bőröndbombákat is. A gyártás központja a Negev-sivatagban lévő Dimona városában található Negev Atomkutató Intézet.

1949-1956: Dimona előtt

Izrael 1948-ban alakult, egynaposan már fél tucatnyi arab állammal vívott függetlenségi háborút, melynek győzedelmes lezárása után szinte azon nyomban keresni kezdte annak módját, miként tudna elrettentő tömegpusztító fegyverre szert tenni. Bizonyítottan 1949-ben tette meg az ország az első lépéseket az atomhatalommá válás útján, amikor az izraeli hadsereg Hemed Gimel nevű tudományos egysége kétévi geológiai kutatómunkába fogott a Negev-sivatagban. Az előzetes hatástanulmány szerint olajat kerestek, a valódi cél azonban az volt, hogy uránt találjanak, és valóban találtak is némi kitermelhető mennyiséget foszfát-lelőhelyeken. A Hemed Gimel még abban az évben hat végzős fizikaszakos egyetemistát küldött külföldi továbbképzésre, egyiküket egyenesen a chicagói egyetemre az atombomba egyik atyja, Enrico Fermi keze alá, aki korábban a világ első mesterséges és önfenntartó nukleáris láncreakcióját hozta létre.

Dávid ben Gurion, Izrael első miniszterelnöke sokak szerint az atomfegyver megszállottja volt, mert ebben látta annak biztosítékát, hogy a Holokauszt ne ismétlődhessen meg. Leszögezte: „Amit Einstein, Oppenheimer és Teller, mindhárman zsidók, megcsináltak az Egyesült Államoknak, azt a tudósok Izraelben is végre tudják hajtani a saját népük kedvéért.” A Hemed Gimelt 1952-ben a védelmi minisztérium közvetlen alárendeltségébe helyezték és újjászervezték, a neve Kutatási és Infrastrukturális Osztály (EMET) lett. Azon év júniusában Ben Gurion a védelmi minisztérium kutató egysége vezetőjét és a miniszterelnöki tudományos tanácsadót, Ernst David Bergmannt jelölte az Izraeli Atomenergia Bizottság első elnökének. Bergmann szülőhazájában, Németországban már ígéretes fiatal vegyész volt; Hitler hatalomra jutásakor, harminc évesen emigrált Angliába, ahol Cháim Weizmann, Izrael későbbi első elnöke – szintén kémikus – környezetébe került. Noha Oxfordban fényes karrier várta, 1934. január 1-jén alijázott. 

Bergmann (balra, áll) nélkül valószínűleg nem lett volna zsidó atombomba. Ő találta meg a módját annak, miként lehet kivonni a negevi foszfátból az uránt, s ő talált új módszert a nehézvíz előállítására is. Ezek a munkák 1953-ig tartottak, és külföldön is nagy érdeklődést váltottak ki: a francia Commissariat à l'énergie atomique (CEA) hatvanmillió frankért vette meg a két eljárás liszenszét. Ez az üzlet volt a mintegy másfél évtizedig tartó izraeli-francia hadászati együttműködés alapja. Franciaország volt a fiatal zsidó állam legnagyobb fegyverszállítója, miközben Izrael az 1947 és 1949 között el nem űzött, maradék észak-afrikai szefárd zsidóság felhasználásával értékes hírszerzési információkat szolgáltatott Párizsnak forrongó gyarmatbirodalmáról. Nem egy izraeli tudós dolgozott magán a francia atomprogramon is – ők voltak az egyedüli külföldiek Franciaország Los Alamosában, Marcoule-ban.

Miután Dwight D. Eisenhower elnök bejelentette az Atomot a Békéért kezdeményezést, Izrael volt Törökország után a második állam, amely ehhez csatlakozott, amellett 1955. július 12-én egy békés nukleáris együttműködésről szóló megállapodást is aláírtak az akkor még korántsem annyira baráti Egyesült Államokkal. Az igazi mérföldkő azonban 1957. március 20. volt. Ezen a napon írták alá a szerződést a Náchál Sorek-i kutatóreaktor létesítéséről. Ez lett aztán a francia segédlettel épült, sokkal nagyobb létesítmény alapja, ami köré egész város szerveződött. A város neve: Dimona.

1956-1965: Dimona

A fiatal Simon Peresz, Ben Gurion bizalmasa és Bergmann első ízben 1956. szeptember 15-én puhatolóztak Párizsban a CEA-nál, vajon nem adnának-e el nekik egy kisebb kutatóreaktort; ezt a kérést adta elő Peresz később, októberben hivatalos formában is a sèvres-i konferencián.

A franciák azzal igazolták az atomprogramban való részvételt, hogy az egyáltalán nem precedens nélküli: más fejlett országok is hasonlóképp jártak el, Kanada például Indiának segített nehézvizes reaktort építeni. A francia-izraeli kapcsolatokat még szorosabbra fűzte az arab Hitler, Gamal Abdel Nasszer rablótámadása, amellyel rátette a kezét az angol-francia tulajdonban lévő nemzetközi víziútra, a Szuezi-csatornára. A két ország Nagy-Britanniát is bevonva leckéztette meg Egyiptomot 1956 baljós őszén, napok alatt lehengerelve az egyiptomi hadsereget, ám a három ország a közös amerikai-szovjet fellépés miatt kénytelen volt visszavonulót fújni (a Gázai-övezet, akkor első ízben, Izrael kezén maradt 1957 márciusáig, mígnem Eisenhower kimondott parancsára ki nem ürítették).

Dávid Ben Gurion, Mose Dáján és Simon Peresz

A katonai sikernek véget vető politikai kudarc szorosabbra fűzte a véd- és dacszövetséget Jeruzsálem és Párizs között, és a franciák felajánlották, hogy létrehozzák az atomreaktort, ami az izraeli atomprogram alapja lesz majd; Peresz természetesen igent mondott az ajánlatra. A szuezi válságot követő napokban, amikor a Magyarországon már bekövetkezett szovjet invázió réme a közel-keleti térség felett is ott lebegett, Ben Gurion Peresz mellett Golda Méir asszonyt is Franciaországba küldte, melynek akkori miniszterelnökének, Guy Mollet-nek lelkiismeret-furdalása volt, amiért kvázi magára hagyta az Izraelt kormányzó testvéri szocialista pártot. Mollet állítólag azt mondta egy munkatársának: „Tartozom nekik azzal a bombával.”

Két megállapodás született, egy a külvilágnak, amely kimondta, hogy a létesítmény békés célokat szolgál, s egy a valóságról, aminek értelmében a franciák huszonnégy megawattos EL-102 reaktort építenek. A valóságban háromszor akkora reaktor épült, olyan, ami alkalmas volt arra, hogy évente 22 kilogrammplutóniumot állítsanak vele elő.

Simon Peresz Manes Pratt tábornokot, Izrael akkori burmai katonai attaséját állította a munkálatok élére, amelyek 1957 és 1958 fordulóján meg is kezdődtek. Francia mérnökök és technikusok százai dolgoztak a helyszínen; a kulimunkát új bevándorló szefárdok ezreire bízták, az akkori munkásvédelmi szabályok kijátszásával gondosan ügyelve arra, hogy mindig 59 napos terminusokra szegődtessék őket, s amikor ez lejárt, egy napra kirúgták valamennyit, aztán új szerződést kötöttek velük, így akadályozva meg véglegesítésüket.

Szakítás Franciaországgal

1958-ban Charles de Gaulle tábornok lett a Francia Köztársaság elnöke. Véget akart vetni az izraeli-francia együttműködésnek, és közölte: a zsidó állam addig nem fog urániumot kapni, amíg a nemzetközi megfigyelők meg nem állapítják, hogy a mű békés célokat szolgál, és nem állítanak elő plutóniumot. Pereszre kemény tárgyalások vártak; végül 1960-ban sikerült kompromisszumra jutnia Maurice Couve de Murville külügyminiszterrel, és a francia közreműködés még hat évig folytatódhatott.

Brit segítség

A BBC által 2005-ben közzétett titkos dokumentumok tanúsága szerint Nagy-Britannia több száz alkalommal szállított Izraelnek olyan anyagot az ötvenes és hatvanas években, amiket nem lett volna szabad; ezek között voltak 1959-ben különféle nélkülözhetetlen vegyi és hasadóanyagok, így uránium 235, 1966-ban pedig plutónium és erősen dúsított lítium-6, amit hidrogénbombákhoz használnak. Kiderült az is, hogy a britek húsz tonna nehézvizet is szállítottak 1959-ben és 1960-ban a dimonai reaktor beindításához a norvég Noratom közbeiktatásával, amely a strómankodásért két százalékos komissiót kapott. 

Amerikai kémműhold felvétele Dimonáról

Nagy-Britanniát az ENSZ Nemzetközi Atomenergia Ügynöksége hurcolta meg a fél évszázaddal ezelőtti segítségért, amit a nemzetközi jogba ütköző módon, ám a magasabb erkölcs követelményeinek mindenképp eleget téve a fenyegetett zsidó államnak nyújtott. Kim Howells brit külügyminiszter kötötte az ebet a karóhoz, hogy ők Norvégiával boltoltak, az MI6 egy volt tisztje azonban megmondta, hogy a norvégok bevonása csak elterelő hadművelet volt. A londoni külügy végül 2006 márciusában ismerte el, hogy Nagy-Britannia mindvégig tudta, mire megy ki a játék.

„Még egyszer nem visznek vágóhídra, mint a birkákat”

Soha nem közölték hivatalosan, mibe került, Peresz azonban egy későbbi alkalommal 80 millió – 1960-as – dollárról beszélt, aminek a felét külföldi zsidó adományozók, főként amerikai zsidók dobták össze. Néhányukat szervezett túra keretében körülvezették a dimonai létesítményben 1968-ban, hogy lássák, mire ment el a pénzük.

A zsidó atomfegyverről szóló pletykák ekkor már közszájon forogtak. Elsőként a Time foglalkozott, igaz, mínuszos hírben, a témával 1960. december 13-án, az ország megnevezése nélkül, egy nem kommunista, de nem is NATO-tag ország „atomfejlesztését” emlegetve. Három nappal később a Daily Express már megnevezte az illető államot, december 18-án pedig John McCone, az Amerikai Atomenergia Bizottság elnöke a Meet the Press tévéműsorban hivatalosan megerősítette: Izrael atomreaktort épít, egyben a saját lemondását is bejelentette. Másnap a New York Times a McCone-tól származó értesülések alapján közölte, hogy az izraeli atomprogram mögött a franciák állnak.

Mindez arra késztette Dávid Ben Guriont, hogy – az izraeli miniszterelnökök közül elsőként és ez idáig utolsóként – megszólaljon Dimona-ügyben. 1960. december 21-én bejelentette a Kneszetnek, hogy a kormány olyan, huszonnégy megawattos erőművet épít, amely ipari, mezőgazdasági, egészségügyi és tudományos célokat szolgál, és amit „kizárólag békés célokra” szánnak. Bergmann azonban azt is hozzátette: „Nincs különbség a békés és a hadi célokra szánt nukleáris energia között. Még egyszer nem visznek minket a vágóhídra, mint a birkákat.”

„Soha többé”

Elképzelhető, hogy a nukleáris fegyver egyes részei már a hatvanas évek közepén készen voltak, az általános vélekedés szerint azonban Izrael 1967-ben, éspedig a Hatnapos Háború alatt-után tett szert atomfegyverre. Nem kizárt, hogy ha az események másként alakulnak, használták volna. Egyes szerzők szerint két bomba is készen állt Kairó és Damaszkusz elpusztítására, de miután az izraeli hadsereg tönkreverte az egyiptomi, szíriai és jordán erőket, ezek kipróbálása végül elmaradt.

A CIA egy, 1967 elejéről származó jelentése azt állítja, a zsidó állam legfeljebb nyolc hétre van az atombombától. Mose Dáján akkori védelmi miniszter hitet tett amellett, hogy a nukleáris fegyverek olcsóbbak és praktikusabbak, mint a konvencionális haderő parttalan növelése. Meggyőzte a Munkapárt főközgazdászát, Pinkász Sápirt, akit 1968 elején vitt el Dimonába látogatásra, és Dáján innentől kezdve fel volt hatalmazva arra, hogy évi négy-öt nukleáris robbanófejet gyárttasson le. A legenda szerint az elsőre ezt írták rá angolul és héberül: „Soha többé.”

A Jerikó III minden földrészre elér

A Moszad a legkülönfélébb kalandos utakon szerezte be az atomfegyverkezéshez szükséges urániumot, amit részben egy milánói vegyi cég nevében vettek meg és hajóztak be Antwerpenben, majd kinn, a nyílt tengeren izraeli teherszállítókra rakták át. Ez volt a Plumbat Hadművelet, a szervezett urániumseftelés művelete, amiről később számos könyv szerzője megemlékezett.

Az NBC News 1969 januárjában foglalkozott az izraeli atomtörekvésekkel; jelentésüket a hivatalos Izrael és Amerika is cáfolta, a New York Timesszal egyetemben, amely egy év múlva, 1970. július 18-án azonban már arról cikkezett: az Egyesült Államok kormánya meg van győződve arról, hogy vagy már létezik a zsidó atomfegyver, vagy megvan a kapacitás annak előállítására.

Melvin Laird amerikai védelmi miniszter 1969-ben már biztosra vette, hogy a zsidó atombomba valóság, s Nixon ezt még abban az évben szóvá is tette Golda Méirnek. Nagy kérdés, hogy amennyiben csakugyan megvolt a bomba, miért nem vetették azt be 1973-ban, amikor több száz zsidó halálát akadályozhatták volna meg vele, nem beszélve a részleges győzelemről, amit az egyiptomiak arattak a Szuezi-csatornán történt átkeléssel. Bár ha ezt a kérdést tesszük fel, akkor már azt is feltehetjük: a sok-sok figyelmeztetés, baljós előjel dacára Izrael miért nem tett semmit, hogy elejét vegye a szíriai-egyiptomi közös orvtámadásnak, és miért hagyta, hogy az meglepetésszerűen érje – Jom Kipur napján – a teljes lakosságot. Sok-sok magyarázat született az akkori tehetetlenkedésre – egy nap talán az igazságot is megtudjuk. Egy hír szerint tizenhárom atombombát élesítettek be 1973 októberében, felhasználásukra azonban nem került sor.

A CIA szerint 1974 és 1980 között legfeljebb tízről húszra emelkedhetett az izraeli atomfegyverek száma. Vánunu 1986. októberi információi alapját egy 150 megawatton működő, évente 40 kilogrammnyi urániumot előállító reaktor képezte; ebből kiindulva Izrael 100-200 nukleáris eszközt tudott legyártani. Vánunu elmondása szerint hazája 1980 és 1986 között képessé vált arra, hogy termonukleáris fegyvert is előállítson. 2000 után a zsidó atomfegyverek számát 75 és 400 közé tették a különféle becslések.

Egyes jelentések arról szóltak, hogy Izrael maga is rendelkezik urániumdúsító kapacitással Dimonán. Vánunu azt állította, a gázcentrifugák a Máchon-8, a lézerdúsító üzem pedig a Máchon-9 elnevezésű létesítményben működik (Izrael birtokában van egy 1973-as lézerizotóp-szeparációs licensznek). A centrifugák meglehetősen helyigényesek, a lézerizotóp-szeparáció lényegesen kompaktabb eljárásnak számít, s ha ezzel sikerült megfelelő mennyiségű urániumot dúsítani, akkor Izraelnek sokkal több atomfegyvere is lehet, mint amennyire eddig bárki is gondolhatott.

A Szovjetunió felbomlása és az azt kísérő sok százezres alijahullám hatalmas lökést adott az izraeli technológiai fejlődésnek. Ilyen arányban magasan képzett munkaerő utoljára 1933 táján vándorolt be az országba, akkor a hitleráj vegzatúrája miatt. Az új olék közt volt húsz atomtudós is, köztük olyanok, akik képességeiket addig a bolsevista állam szolgálatában voltak kénytelenek kamatoztatni, most azonban rátaláltak igazi helyükre. A német hírszerzés 1992-ben egyenesen azt állította, negyven volt szovjet atomtudós vándorolt be 1989 óta a zsidó államba. Dimonát ekkortól építették át és bővítették ki.

A dél-afrikai kapcsolat

Valószínű, hogy Izrael 1963-ban, a Negevben hajtotta végre első föld alatti robbantását. Erre nézve csak találgatások vannak. Konkrétumok jelentek meg viszont az 1979. szeptember 22-i Vela-incidenssel kapcsolatban. Az amerikai Vela műhold, amit 1960-ban kimondottan atomkémkedésre építettek, nukleáris felvillanást észlelt az Indiai-óceán déli részén. Ebben az időszakban még Jimmy Carteradminisztrációja volt hivatalban, amely nyomozást kezdeményezett, amely kiderítette, hogy a villanás egy dél-afrikai fennhatóság alatt lévő szigetről származott. Mivel ha ezt tudomásul veszik, szankcionálni kellett volna az akkor még apartheid Dél-Afrikát, ezt azonban nem akarták, addig keresgéltek, amíg nem találtak olyan szaktekintélyt, aki kijelentette, hogy a villanás valószínűleg mégsem atomvillanás volt.

Reaktor Dimonán

Szerzők, köztük Richard Rhodes és Seymour Hersch később arra a következtetésre jutottak, hogy az atomrobbantást Dél-Afrika és Izrael közösen hajtották végre – Hersch szerint ez nem is az első, hanem a harmadik ilyen akció volt az Indiai-óceánon.

A Guardian 2010-ben tett közzé olyan, 1975-ből származó dél-afrikai dokumentumokat, amelyek szintén az izraeli nukleáris arzenál létezését erősítik meg. Ezek szerint Izrael abban az évben felajánlotta Dél-Afrikának, hogy elad neki atomfegyvert – konkrétan nyolc darab, nukleáris robbanófejjel ellátott Jerikó rakétát. Sokan abszurdumnak tartják ezt, mondván, nyolc atomrakéta ellenértéke nem érte volna meg azt a presztízsveszteséget, amit Izrael szenvedett volna el azzal, ha felfegyverez egy, a faji elkülönítés politikáját követő országot. Peresz, aki 1975-ben védelmi miniszter volt, hivatalosan cádolta a Guardian értesüléseit, és hasonló következtetésre jutott a téma egyik kutatója, Ávner Kohén, aki szerint „a dokumentumokban semmi nem támasztja alá, hogy Izrael csakugyan ajánlatot tett volna a pretoriai rezsimnek nukleáris fegyverek eladására.”

Célba juttatás rakétákkal

Az atomfegyver csak abban az esetben jelent elrettentő erőt, ha azt célba is tudják juttatni. Erre a célra Jerikó típusú interkontinentális rakétákat rendszeresítettek. Ezek hatósugara 11 ezer 500 kilométer.

A Jerikó

A Jerikó az izraeli ballisztikus rakéták gyűjtőneve. Kifejlesztése még azokra az időkre esett, amikor Franciaország – a Negyedik Köztársaság – volt Izrael hű szövetségese; a munkálatokban a Dassault működött közre, amely 1963-ban írt alá szerződést. Kódnévként azt a bibliai várost választották, amelyet hétszer jártak körül harsonaszó kíséretében Józsue seregei, mire a falak leomlottak. Az okot a mai napig sem ismerik, vannak, akik szerint földrengés sietett a honfoglalók segítségére.

A Jerikó I

1971-ben mutatták be a műveleti rövid hatótűvolságú ballisztikus rakétarendszert, amely 13,4 méter hosszú, 0,8 méter átmérőjű volt, kemény 6,5 tonnát nyomott, és ezt a súlyt 500 kilométerre tudta eljuttatni 400 kilós teherrel. Atomrobbanófej célba juttatására tervezték, miután azonban ekkoriban még maga Izrael is ellentmondásosan viszonyult saját programjához, a rakétát ballisztikus rakétának tekintették,

A kezdeti fejlesztés francia volt, a Dassault 1963-tól különféle rakétarendszerekkel állt elő 1963 óta, 1965-ben pedig tesztelték az MD-260-ast. A francia-izraeli együttműködésnek 1968 januárjában, az akkor bevezetett fegyverembargóval lett vége, noha tizenkét rakétát azért még leszállítottak a franciák. A munka az Izraeli Légiipar (IAI) és a Bét Záchárjá létesítményekben folytatódott, immár amerikai közreműködéssel, és 1980-ig körülbelül egymilliárd dollárt emésztett fel. Izrael nem közölte, pontosan hány ilyen rakéta készült. Noha kezdetben gondok voltak a fegyver vezérlőrendszerével, később ezt a problémát megoldották, és állítólag száz darabot gyártottak a Jerikó I-ből. Az Egyesült Államok még 1969-ben segítsége feltételül szabta, hogy a Jerikókat nem használják „stratégiai rakétaként” – azaz nem látják el nukleáris robbanófejjel – 1972-ig. A Jerikó I ma már múzeumi darab; az izraeliek a kilencvenes években kivonták hadrendjükből.

A Jerikó II

A szilárd üzemanyaggal működő, kétlépcsős, közép-hatósugarú ballisztikus rakéta tesztje 1987 és 1992 között folyt a Földközi-tengeren; a leghosszabb megtett távolság 1300 kilométer volt, legtöbbször a Tel-Avivhoz közeli Pálmáchim légibázisról lőtték ki. A Jane’s tudni vélte, hogy 1989 júniusában a dél-afrikai Denel Overberg tesztpályán 1400 kilométert is megtett a Jerikó kettes számú változata, ez a 14 méterhosszú, 156 centi széles darab, amelynek súlya egyesek szerint 26, mások szerint közel 22 tonna. Egy tonnányi terhet tud mozgatni, tehát hatalmas mennyiségű robbanóanyaggal, vagy akár 1MT nukleáris robbanófejjel is ellátható. Silóból, vonatról, mozgó járműről egyaránt indítható, tehát jól elrejthető, könnyen mozgatható fegyverről van szó.

Dolphin tengeralattjáró

A Jerikó II az alapja a háromlépcsős, huszonhárom tonnás, mesterséges holdak pályára állításához használt Sávit NEXT hordozórakétának, amely első ízben 1988-ban indult útnak a Pálmáchimról. Becslések szerint fél tonnányi teherrel 7800 kilométer megtételére képes.

A Jerikó III

A zsidó állam interkontinentális ballisztikus rakétája 2008-ban lépett hadrendbe. Hivatalos adatokat erről sem közöltek, külföldi katonai szakértők úgy vélik, szilárd üzemanyagú, háromlépcsős rakétáról van szó, amely 1000-1300 kilogrammos rakományt vihet. Felszerelhető szóló háromnegyed tonnás atomrobbanófejjel vagy két, esetleg három kisebb MIRV-vel. A 15 és fél méter hosszú, 156 centi átmérőjű darab súlyát harminc tonnára saccolják. Úgy vélik, hasonló az IAI által gyártott, továbbfejlesztett Sávithoz. Hatósugarát 4800 és 11500 kilométer közé teszik, de elképzelhetőnek tartják, hogy kisebb terheléssel, például egy 350 kilogrammos izraeli atomrobbanófejjel még nagyobb távolságot is képes megtenni.

Egy, az amerikai Kongresszushoz még 2004-ben benyújtott jelentés azt állította az akkor még kísérleti fázisban lévő Jerikó III-ról, hogy annak segítségével a zsidó állam képes atomcsapást mérni Ausztrália kivételével minden földrészre, ideértve Észak-Amerika legnagyobb részét is. A MissileThreat.com jelentése szerint a Jerikó III elképesztő sebessége miatt a hagyományos ABM (ballisztikus rakéták elleni) légvédelemmel lelőhetetlen. Izrael 2008. január 17-én tesztelt többlépcsős ballisztikus rakétát, erről számosan jelentették, hogy ez volt a konvencionális és nemkonvencionális robbanófejek célba juttatására alkalmas Jerikó III.

Célba juttatás tengeralattjáróról

Általános a meggyőződés, hogy a zsidó állam nem csak a szárazföldről, de a tengerről is képes atomcsapást mérni, mégpedig tengeralattjárókról indítható cirkáló rakétákkal. Az izraeli haditengerészetnél szolgáló Dolphin osztályú tengeralattjárók alkalmasak erre a feladatra.

A 800-as Dolphin-osztályt, ezt a dízel-elektromos meghajtású tengeralattjárót kimondottan az izraeli haditengerészet számára gyártotta a ThyssenKrupp leányvállalata, a Howaldtswerke-Deutsche Werft AG (HDW). Alapja a csak exportra gyártott 209-es osztály, amit olyan sok tekintetben módosítottak és annyira modernizáltak, hogy a Dolphinnal tulajdonképpen új osztály jött létre. A Dolphinok az izraeli hadsereg legdrágább járművei, s katonai szakértők szerint a világ legjobb konvencionális tengeralattjárói is egyben. Az elöregedett Gál osztályt váltották fel velük, amely a hetvenes évek vége óta szolgált.

A németek ajándékba adták az első két Dolphint, a harmadikat 1999-ben már pénzért. Az első Öböl-háború alatt derült ki, hogy német cégek segítségére voltak Iraknak vegyifegyver-programjában, így Helmut Kohl kancellár egyfajta kártérítésként újabb két Dolphint adományozott Izraelnek. A zsidó állam 2006-ban újabb, immár továbbfejlesztett Dolphinokat rendelt a ThyssenKrupp leányvállalatától 1,3 milliárd euró értékben.

A tengeralattjárók mindegyike négy darab 648 milliméteres hat darab 533 milliméteres torpedóvetővel van felszerelve, amelyekből Sub-Harpoon rakétát is ki lehet lőni. Aknát is tudnak telepíteni. A Jane’s Defence Weekly jelentése szerint a Dolphinokat nukleárisan is felfegyverezték. A Dolphinok rendesen a Földközi-tengeren kóborolnak, egyet azonban láttak 2009-ben a Vörös-tengeren – a jelentést az izraeli média Iránnak szóló figyelmeztetésként értékelte.

Célba juttatás a levegőből

Az izraeli légierőnek nincsenek olyan stratégiai bombázói, amelyekkel távoli célba juttathatna atombombát. Erre a célra az F-15I és az F-16I Sufa harci gép alkalmas. Aki részletesen és magyarul szeretne olvasni a Sufáról, illetve izraeli gépek kecskeméti látogatásáról, megteheti ide kattintva.

A hitehagyott renegát

Mordechái Vánunu a marokkói Marrakesben született 1954. október 13-án egy rabbi fiaként; a család 1963-ban alijázott. Vánunu ortodox vallási tanulmányait nem fejezte be; 1971-ben a légierőhöz hívták be, ahol az utászalakulatnál szolgált, törzsőrmesterként szerelt le, majd technikusként a dimonai létesítményben talált munkát 1976-ban, mialatt párhuzamosan a Beér Seva-i Ben Gurion Egyetemen földrajzot és filozófiát hallgatott.

Egyetemistaként vált lázadóvá, és négy zsidó, valamint öt arab egyetemistával együtt szélsőbaloldali békeszervezetet hozott létre. A nyolcvanas évek elején kikeresztelkedett – az ausztráliai anglikán egyház híve lett –, 1985-re aztán az egyetemen is sikerült B.A. diplomát szereznie. Jellemző, hogy ilyen magánélet mellett majdnem tíz éven át megtűrték ezt az embert egy stratégiai fontosságú atomlétesítményben.

A bombát 1986. október 5-én robbantotta a Sunday Times híresRevealed: The Secrets of Israel’s Nuclear Arsenal című cikkével. Vánunu ausztráliai tartózkodása idején, Sydneyben pakolt ki először a Sunday Times újságírójának, Peter Hounamnak, majd Londonba repült, ahol „részletes beismerő” vallomást tett, kiteregetve mindent, amit csak tudott, és a Dimonán sutyiban készült képeket is mind átadta a lapnak. Mindezzel lábbal tiporta a munkaszerződését, amiben természetesen titoktartási záradék is szerepelt.

A Sunday Times nem ugrott rá azonnal a témára; egy szélhámos nem sokkal korábban etette meg Hitler naplójával, amiről később kiderült, hogy hamisítvány, és nem kívántak még egyszer beégni. Szakértőkkel, töviről-hegyire átvizsgáltatták az áruló által szolgáltatott információkat – a felkért tudósok között volt Theodore Taylor amerikai atomfegyver-tervező és Frank Barnaby brit atommérnök –, és csak akkor álltak kötélnek, amikor mindenki megerősítette az információk valódiságát.

A kárpátaljai zsidó leadja a drótot

Mindez persze pénzért történt, sok pénzért. Vánunu persze később azt állította, hogy ő az ausztrál anglikán egyháznak akart pénzt, állítása hiteléből azonban meglehetősen sokat levon, hogy Rómában kapták el egy bombázó társaságában, és mondanunk sem kell, hogy a kiruccanást nem a bombázó fizette.

Vánunut felingerelte, hogy a Sunday Times nem kap azonnal a lehetőségen, és mérgében beállított a riválishoz, egy kárpátaljai zsidó, bizonyos Robert Maxwell lapjához, a Sunday Mirrorhoz. Rosszul járt, mert lehet, hogy Maxwell gátlástalan, skrupulusok nélküli pénzember volt, de nem akkora szemét, hogy némi plusz példányszámért elárulja a népét. Az Aklaszlatinán született Maxwell azon nyomban leadta a drótot a londoni izraeli nagykövetségnek, valószínűleg brit titkosügynökökön keresztül. 

Robert Maxwell

Az izraeli kormány lényegében azon nyomban eldöntötte, hogy elkapja Vánunut, de elővigyázatosnak kellett lenniük. Vánunu nem Eichmann volt, Anglia nem Argentína, Margaret Thatcher miniszterelnök asszonnyal pedig illett jóban lenni, hiszen mindenkor és mindenben kiállt Izrael mellett. Szó sem lehetett arról, hogy a Moszad brit területen emberrablást hajtson végre. Vánunut tehát rá kellett venni arra, hogy olyan országba utazzék, ahonnét zavartalanul hazavihetik.

A Sunday Times végül kifizette a hitehagyott renegátot, és mivel futotta rá, Vánunu legott csajozni kezdett – nyilván úgy gondolta, ennyivel kevesebb jut majd az ausztrál anglikán egyháznak. Egy Cindy nevű amerikai turista bukkant fel a jó ember életében, valódi nevén Cheryl Bentov Moszad-ügynök, aki jóban lett a hazaárulóval, elannyira, hogy szeptember 30-án együtt ruccantak ki az olasz fővárosba. Klasszikus csapda volt ez, Vánunu azonban bevette, egy pillanatig sem gyanakodott.

Jobboldalt: Cheryl Bentov, évekkel később

Rómában aztán már nem voltak gondok. A Moszad-ügynökök elkábították a technikust, aztán egyszerűen ládába csomagolták és teheráru gyanánt feladták – haza. Ezzel már nem tudták megakadályozni, hogy a Sunday Times lehozza, amiért nagy pénzeket fizetett, de mindenképp példát kellett statuálni, mielőtt még másoknak is eszükbe jut, hogy államtitkokat bocsássanak áruba.

Szitává lőni mégsem akarták

A volt technikust hazaárulás és kémkedés bűntettével állították bíróság elé. Minden hadiállapotban lévő országban záros határidőn belül kivégezték volna, Izraelben azonban csak a náci háborús bűnösöket lehet kivégezni. Vánunut nem engedték a nyilvánosság közelébe, de az áruló a tenyerére írta, hogy elrabolták, és tenyerét az őt szállító autó ablakára szorította, mialatt a fotósok az elhaladó járművet fényképezték. Így tudta meg az egész világ, hogy őt elrabolták.

1988. február 27-én tizennyolc évre ítélték. Szerencséje volt, mert 1986-ban felmerült az is, hogy nem vacakolnak a hazavitelével, hanem egyszerűen szitává lövik Rómában. Sábtáj Sávit, a Moszad akkori főnöke 2004-ben azt nyilatkozta, végül azért nem választották ezt a megoldást, mert „zsidó ilyet egy másik zsidóval nem tesz”, és a júdaizmus zsidónak tekinti a kikeresztelkedetteket is.

Vánunu az askeloni Sikma börtönben kitöltött tizenhat évet, holott a legkülönfélébb rendű és rangú „békeharcosok”, széplelkek és egyéb pervertáltak nemzeti, sőt nemzetközi hőst faragtak ebből az identitászavaros, nyomorék lelkű, hazáját pénzért kiárusító senkiháziból, aki a börtönben is folyamatosan csinálta a fesztivált, zendüléseket szervezett, nem volt hajlandó magát a pszichiátriai kezelésnek alávetni, nem válaszolt az őrök kérdéseire, és csak angol újságot volt hajlandó olvasni, valamint csak a BBC-t nézni a tévében. Megátalkodottságával még az ügyvédjét is megdöbbentette. Vánunu 1998-ban kérvényezte a Legfelsőbb Bíróságtól, hogy vegyék el tőle az izraeli állampolgárságát. Ezt a kérését nem teljesítették, mert akkor hontalan lett volna.

Egy beteg világ hőse

Vánunu egyik Dimonán készített felvétele, amit átadott a Sunday Timesnak

2004. április 21-én szabadult, és az azon nyomban megtartott sajtókonferencián – amelyen nem volt hajlandó héberül megszólalni, annyira megbántotta őt a hazája a tizenhat évi börtönnel –, és azt állította, a Moszad és a Sin Bét megpróbálta őt megfosztani ép elméjétől azzal, hogy magánzárkában tartotta, de nem törték meg. Vánunu hazudott, természetesen azért volt rendszeresen magánzárkában, mert a legkezelhetetlenebb őrizetes volt, aki valaha is megfordult izraeli börtönben. Kijelentette, hogy amint hagyják, külföldre költözik.

Politikai nézetei is radikálissá váltak, nem sokkal szabadlábra helyezése előtt a Sin Bét kihallgatói előtt kijelentette: ő nem áruló, nem is kém, csak azt akarta, hadd tudja meg a világ, mi történik. „Nincs szükségünk zsidó államra”, hangoztatta. „Palesztin állam kell legyen. Zsidók élhetnek, és éltek is mindenhol, úgyhogy zsidó államra nincs szükség.”

Egy vérig sértett igazságkereső, aki többé nem hajlandó héberül beszélni

Később mondott ennél nagyobb ostobaságokat is, így például a londoni arab al-Hájátnak kijelentette, hogy Kennedyt is Izrael ölette meg, mert az elnök rá akarta venni Ben Guriont, hogy hozza nyilvánosságra, mi folyik Dimonán.

Vánunut különböző feltételekkel helyezték szabadlábra, így nem volt szabad külföldiekkel vagy idegen államok diplomáciai missziójával kapcsolatot teremtenie, interneteznie, telefonálnia, határállomást vagy határt 500 méternél jobban megközelítenie, az ország területét pedig természetesen nem hagyhatta el, miután tartani lehetett attól, hogy további államtitkokat tereget ki. Az áruló szabadulása után is rendőri felügyelet alatt maradt, amit ő mélységesen sérelmezett, és a feltételes szabadlábra helyezés pontjait módszeresen megszegte, így például telefoninterjút adott a BBC Radio Scotlandnek, egy nappal szabadulása után pedig állampolgárságot kért Norvégiától és több más országból „humanitárius okokból”. Azt állította, veszélyben van az élete.

A nyugati világ rothadásának szimptómájaként Kåre Willoch konzervatív norvég miniszterelnök arra kérte az ugyancsak konzervatív kormányát, hogy adjon Vánununak menedéket, míg a Tromsø Egyetem állást ajánlott neki. Végül is Erna Solberg önkormányzati miniszter vette elejét annak, hogy a skandináv ország hülyét csináljon magából: elutasította a menedékkérelmet, de ezt csak négy évvel később hozták nyilvánosságra. Kiderült, hogy a norvég külügyminisztérium kész volt arra, hogy befogadja ezt a csúszómászót, és a kérelmet csak technikai okokból utasították el, ugyanis ilyesmit kizárólag Norvégiában lehet benyújtani. 2008-ban még Solbergnek kellett magyarázkodnia, hogy miért nem fogadta be Vánunut.

A norvéghoz hasonló okok miatt utasította el Svédország is a menedékkérelmet (milyen érdekes, hogy Vánunu a gazdag skandináv országokhoz vonzódott, és valami okból nem az általa szükségesnek tartott palesztin-arab entitástól remélt menedéket). Nem kívánkozott vissza oda sem, ahol született és ahonnan kilenc évesen elszármazott: Marokkóba. Azok, akik gyűlölik a Nyugatot, az euroatlanti civilizációt vagy Izraelt, a nyugati világ áldásaiban, mint az izraeli Vánunu, az ugyancsak izraeli Jiszráél Sámir vagy az ausztrál Julian Assange, szociális hálóját, szabadságát, lehetőségeit azért igénybe kívánják venni. Elmebeteg pedig, aki ehhez asszisztál, mindig szép számmal akad. 2008. május 15-én huszonnégy norvég jogász írt alá petíciót Vánunu befogadása érdekében.

Az izraeli Legfelsőbb Bíróság legutóbb 2010. októberében utasította el az árulónak az ország elhagyására irányuló kérelmét. A szabadlábra helyezési feltételek megszegése miatt egy sor alkalommal letartóztatták, házi őrizetbe helyezték, kihallgatták, figyelmeztették, a börtönt is ismételten megjárta. Idén júliusban ismét kérvényezte, fosszák meg állampolgárságától, mert – minő csoda – az „izraeli utca” és a média ellenséges vele szemben, „többé nem találja a helyét az izraeli társadalomban”.

Nem úgy a széplelkek társaságában. Az Amnesty International egyik fő sztárja évek hosszú során át nem a kubai, észak-koreai, burmai, venezuelai, rhodesiai, szíriai tömlöcökben raboskodó ellenzékiek voltak, hanem egy közönséges hazaáruló, Mordechái Vánunu, akivel a hatóságok nagyon is kesztyűs kézzel bántak. A Tromsø Egyetemen in absentia díszdoktorrá avatott csúszómászót Joseph Rotblat 1988 és 2004 között minden évben Nobel-békedíjra jelölte. 2009-ben Vánunu maga is írt a Nobel-bizottságnak, kérve, hogy távolítsák el a nevét mindenféle jelölteké közül, mert nem szeretne együtt szerepelni Simon Peresszel, aki egyébként a békéért folytatott erőfeszítéseiért vehette át a kitüntetést Jichák Rabinnal és Jasszer Arafattal együtt. 2004 szeptemberében a boldogult John Lennon rossz szelleme, a Beatlest sikeresen szétverő Yoko Ono Vánununak ítélte a férje által alapított békedíjat. Ugyanazon év decemberében a glasgowi egyetem hallgatói három évre rektorukká választották. Tavaly októberben az Emberi Jogok Nemzetközi Ligája a Carl von Ossietzkyről elnevezett emlékéremre találta érdemesnek a renegátot.

A Vánunu melletti nemzetközi kiállás arra figyelmeztet: vészesen romlott korban élünk, amelyben a degeneráltság hovatovább erény. Az izraeli hatóságok természetesen nem veszik tudomásul a hangos kisebbség rikácsolását. Az árulónak továbbra is nyögnie kell undorító tette következményeit.

Iráni atom program

|

Világméretű néphülyítés

Tanulmányok

Jogi és műszaki megvilágításból tárgyalom a kérdést. A tárgykör mérete miatt egyszerűsítéseket végzek, és a technikai dolgokban a közérthetőségre törekszem. Csupán néhány helyen utalok a forrásra, hogy ne növeljem az írás terjedelmét.
JOGI HELYZET
 Az ENSZ közgyűlés XXII. Ülésszakának 1968. VI. 12.-i határozata felszólítja a világ nemzeteit, hogy csatlakozzanak a nukleáris fegyverek elterjedésének megakadályozásáról szóló szerződéshez. Magyarország 1970. évi 12. törvényerejű rendelettel emelte be ezt jogrendjébe. Irán ugyanezt írta alá 1970-ben. Köznapi használatban Atomsorompó-egyezmény az elterjedt. Irán közelében Pakisztán, Izrael, India nem írták alá!
A fenti egyezmény X. cikkelye (1) kimondja:
(1) Állami szuverenitás gyakorlásának keretében a SZERZŐDÉS bármely részesének joga van a SZERZŐDÉST felmondani, ha úgy ítéli meg, hogy a SZERZŐDÉS tartalmával összefüggő rendkívüli körülmények országának magasabb érdekeit veszélyeztetik!
Ma folyamatosan azzal vádolják Iránt, hogy nukleáris programja tulajdonképpen atomfegyver előállítását célozza. Ez koholmány, úgy mint Irak megtámadása előtt a vegyi és nukleáris iraki fegyvergyártás.
Irán szuverenitásának jogán 3 havi felmondási idővel a X. cikkely nyomán bármikor felmondhatja a SZERZŐDÉST! Kiszállás okaként megjelölhető és támadhatatlan érvei lennének! És akkor ha szándékában van, minden bonyodalom nélkül gyárthatna atomfegyvert.
Érvei elsősorban nemzetbiztonságiak lehetnének.
1. Az izraeli állami terrorizmus ellen nincsenek biztonságban a térség népei!
Például az iraki békés célú osiris atomreaktorokat Izrael két ízben is lebombázta! Pedig Irak aláírta az atomcsend egyezményt!
Franciaország az 1975. nov. 18-i együttműködési szerződés alapján szállította teljesen jogszerűen a TAMMUZ I és a TAMMUZ II berendezéseit.
1980. okt. 2-án támadás érte a létesítményt, amit ekkor még Iránra kentek. (IRAK-IRÁNI háború miatt)
1981. Pünkösd vasárnapján Rafael Eitan parancsára F-15 és F-16-os vadászbombázók teljesen szétbombázták TAMMUZ (termékenység istene a mezopotámiai mitológiában) létesítményeit.
/MAGYARORSZÁG hetilap XVIII. Évf. 24. (907.) szám 1981. JÚNIUS 14. ÁRA: 5 FORINT/
2. 1986-ban a SUNDAY TIMES világgá röpíti a hírt Izrael atomprogramjáról. Amit már sejtett mindenki, azt MORDECHAI VANUNU izraeli nukleáris szakértő konkrétan megerősítette.
MORDECHAI izraeli hazafi, aki lelkiismereti okokból tárta fel BERSHEBA közelében a NEGEV sivatagban a föld alá rejtett IZRAELI DIMONA becenévre keresztelt nukleáris boszorkánykonyha titkait!
Izrael nagyon régen indította el programját. 1952-ben már megalakult az IZRAELI ATOMENERGIA KOMMISSZIÓ.
ERNST DAVID BERGMANN indította el a programot, aminek célja az atomfegyver előállítása volt.
1964-ben már plutóniumot dúsítottak.
1967-ben egy saját MIRAGE, 1973-ban egy LÍBIAI utasszállító véletlenül megközelítette a „BOSZORKÁNYKONYHÁT”. MINDKETTŐT LELŐTTÉK! 
1977-ben az USA és a SZOVJET műholdak egyaránt jelezték a KALAHÁRI SIVATAGBAN 
1979-ben az INDIAI ÓCEÁN felett a nukleális robbantást. Én is hallottam a SZABAD EURÓPA rádión ezeket a híreket. Mindezeket már akkor Izraelnek tulajdonították! VANUNU mindezeket megerősítette.
Izrael nem csak célba juttatáshoz alkalmas rakétával, hanem „DOLPHIN” mintájú német gyártmányú tengeralattjárókkal is rendelkezik, amelyről a víz alól is kilőhető a rakéta!
Nos, ez a két érv már elég lenne hozzá, hogy a X. Cikkely által biztosított joga alapján felmondja a szerződést és atomfegyvert gyártson saját védelmére.
Mégis Irán békeszerető népe, a körülötte folyó őrjöngő rágalomhadjárat ellenére nem ezt teszi! Higgadt bölcsességgel érvel, védi igazát! Védi jogait!
Vizsgáljuk meg az iráni atomipar történetét, és jelenlegi helyzetét!
A PERZSA nép egy nagykultúrájú, öntudatos, NEMZETTUDATTAL RENDELKEZŐ NÉP! A nukleáris technikában nem mondható járatlannak!
1967-től A TEHERÁNI MŰSZAKI EGYETEMEN működik egy 5MW-os kutató reaktor. Az amerikaiak építették. Üzemanyaga 93 %-os dúsítású urán.
1992-ben ezt modernizálták a NEMZETKÖZI ATOMENERGIA ÜGYNÖKSÉG (NAU) felügyelete mellett.
IRÁN fejlettségét példázza, hogy a földfelszín tanulmányozása céljából 2005. okt. 27-én saját műholdat állított pályára orosz rakétával.
IRÁN 1970-től tagja az atomsorompó egyezménynek, MELYNEK IV. FEJEZETE KIMONDJA:
Azok az országok, amelyek nem rendelkeznek nukleáris technológiával, megszerezhetik és működtethetik azt!
Ennek megfelelően építettek az amerikaiak 5 db kutatóreaktort IRÁNBAN.
FRANCIA, NÉMET, ANGOL együttműködéssel 23 atomerőmű létesítését tervezték. 
Az 1979 februári „ISZLÁM-FORRADALOM” előtt 1975-ben elkezdték építeni BUSHEHRBEN 2 db 1300 MW-os energetikai reaktor-blokkjukat.
A tervező, szállító és a kivitelező a SIEMENS volt. (akkor KERN KRAFTWER UNION – K.W.U.-nak hívták)
Az IRAK-IRÁNI háborúban (1980-1988) rakétatámadásokkal szétlőtték. 
A németek levonultak az építkezésről, és otthagytak rengeteg berendezést, több mint 35 ezer szállítási egységet. IRÁNT NEMZETKÖZILEG TELJESEN ELSZIGETELTÉK! CSUPÁN SZIRIA ÉS LIBANON TARTOTT KI MELLETTE.
Az IRAKI támadás nagyon sikeres volt. Oka, hogy olyan SUPER ETENDARD MIRAGE francia gépekkel támadtak, amelyek AM, 39-es EXOCET támadó rakétákkal voltak felszerelve. Ugyanakkor az erőművelt védő szintén francia légvédelmi rakétákkal szembeni védelemmel rendelkeztek.
Közel húsz évig álltak a romok a sivatagban. Nem akadt vállalkozó, aki folytatta volna az építkezést.
A nukleális programját kutatóreaktoraiban 1984-ben ismét elkezdte.
1992-ben 15 évre szóló OROSZ-IRÁNI kormányközi szerződést az együttműködésről, megkötötték.
1995 augusztusában OROSZORSZÁGGAL aláírták a BUSHEHRI atomerőmű megépítéséről szóló szerződést. Szovjetunió szétesése után az OROSZ NUKLEÁRIS IPAR válságban volt. Nem volt munka! A feladat óriási volt. ÁTTERVEZÉSEN sok száz OROSZ SZAKEMBER DOLGOZOTT. SIKERESEN!
1995 januárjában VIKTOR MIHAILOV AZ OROSZ MINATOM VEZETŐJE aláírt egy jegyzőkönyvet R. AMROLLAHIVAL az IRÁNI ATOMENERGETIKAI SZERVEZET elnökével, amiben sok más mellett megemlítik, hogy szerződéstervezetet készítenek egy IRÁNBAN ÉPÜLŐ URÁNDÚSÍTÓ ÜZEM LÉTESÍTÉSÉRŐL!
Közben a NOVOVORONYEZSI ATOMERŐMŰVES OKTATÓ KÖZPONTBAN folyt az IRÁNI szakemberek képzése. Hasonlóan, mint azt a PAKSI ATOMERŐMŰ létesítése során is tették.
A NOVAJA GAZÉTA 2006.03.09-i számában „IRÁN DÚSÍTÁSA” címmel cikket írt róla. Ekkor elkezdtek az amerikaiak visítani! IZRAEL és USA hisztériakeltő támadásba kezdett.
Urándúsítás központi téma, ezért szükséges némi magyarázat hozzá, a közérthetőség miatt
Urán dúsításával állítják elő a reaktorok döntő többségének üzemanyagát. HUSZEIN MUSZAVIAN, IRÁNNAK a Nemzetközi At6omenergia-Ügynökséghez delegált főképviselője hangoztatta, IRÁN független akar maradni, európaiakat nem fog bevonni erőműveinek fűtőanyag ellátásába.
JOGA VAN URÁNDÚSÍTÁSRA, AZT MINDEN TILTAKOZÁS ELLENÉRE FOLYTATNI FOGJA.
Itt EURÓPÁBAN JOSCHKA FISCHER akkori német külügyminiszter a leghangosabb IRÁN-bíráló (FISER JÓSKA egy BUDA-KÖRNYÉKI sváb gyerek, egy 1968-as nagypofájú anarchista! Jobban beszél magyarul, mint németül. Liberális-zöld zagyvapolitikus lett belőle. Külügyminisztersége után az USA-ba ment, és ÉRETTSÉGI NÉLKÜL egy amerikai egyetemen tanít.)
ORIGO 2005.05.03. FISER JÓZSI fenyeget!
IRÁN mondjon le az urándúsításról, ellenkező esetben az EURÓPAI UNIÓ támogatni fogja az USA álláspontját a N.A.Ü. BÉCSI tanácskozásán, hogy IRÁN ügyét utalják az ENSZ Biztonsági Tanácsa elé!
Dúsított uránt többféleképpen lehet előállítani. Jelen technológiai ismereteink szerint a centrifugával történő a leghatékonyabb.
Az urán gázállapotban kerül a centrifugába. Az URÁNHEXAFLUORID (UF6) formában. U235-ös izotópot a centrifugális erő szétválassza a nagyobb atomsúlyú U238-as izotóptól.
Az UF6 csupán kétféle molekula keveréke, és igen fontos a tisztasága. Ha molibdénnel, ezüsttel vagy más fémmel szennyezett, a hangsebességnél gyorsabban forgó centrifugák meghibásodnak. Ez történt IRÁNBAN is, a kísérleti 164 centrifugából kb. 50 tönkrement 2003-ban. 
Az ipari méretek esetén minimum 2-3ezer centrifugát kell üzemeltetnie. Ezek a centrifugák nem túl nagyok. Az anyagok szilárdsága szab határt a méreteknek. 
A feladat nem egyszerű, mert sok gépet kell sorba kötni, működését összehangolni. Körülbelül ~ 1,5 m Ø-szuperszónikus sebesség, precíz mágneses csapágyazás, bonyolult és precíz tömítőrendszerek jellemzik a berendezést.
A rokon kultúrnép rendelkezik kellő technikai tudással, hogy megoldja ezt a feladatot, ha a nemzetközi jogot lábbal tiporva, az atomsorompó egyezmény 4. pontját megsértve ezt megtagadják tőle, a dúsítási technológiában jártas hatalmak!
Az urándúsító centrifuga egyszerűsített elvi vázlata.
A dúsító üzemeket kettő felhasználásúnak (polgári és katonai) tekintik, és nemzetközi ellenőrzés alá esnek. IRÁN AZ ellenőröket beengedte létesítményeibe.
Az ilyen termékek exportját a NUKLEÁLIS SZÁLLÍTÓK CSOPORTJA (NUCLEAR SUPPLIERS GROUP, N.S.G) ellenőrzi. Magyarországon ezt a feladatot a MAGYAR KERESKEDELMI ENGEDÉLYEZÉSI HIVATAL (MKEH) látja el.
Magyarországon is volt ilyen megszorítás. Az épülő kubai atomerőmŰbe nem engedték kiszállítani a víz alatti átrakást végző, GANZ-ban gyártott reaktor fűtőelem átrakó gépet. A tervek és néhány speciális fődarab már le volt gyártva. (Ez USA nyomásra történt.)
Kettős felhasználásról csupán annyit érdemes megemlíteni, hogy a konyhakéssel rendszerint zöldséget pucolnak. Ha a szakács életére törnek, akkor hasznos önvédelmi fegyver lehet.
Ilyen logika szerint ellenőrizni, betiltani kellene minden konyhakést!
A másik butaság, amit gyakran említenek, hogy nem „polgári” dúsítási fokú uránt is előállíthatnak! Csupán népbutításnak feldobnak egy 50%-os U235-ös értéket. Ilyen korlát nincsen. IRÁN egyetemeinek kutatóreaktoraihoz ~20% dúsítási fűtőelemek kellenek.
A tendencia az, hogy „KIÉGŐ REAKTORMÉRGEK” pl. gadolínium fűtőelembe keverésével a dúsítást növelik, átrakási ciklusokat kitolják! Teljesítményt növelik.
Hajók reaktoraiban ez 80% érték is lehet.
A PAKSI ATOMERŐMŰBEN is emelték a dúsítás mértékét. Ezeknél a régi erőműveknél ez kis mértékben lehetséges számtalan korlát miatt (zónahőmérséklet és több szerkezeti korlát pl.) újabb típusoknál ez emelkedni fog!
Nem esik szó arról, hogy a PAKISZTÁNI, KÍNAI és más ázsiai együttműködés IRÁNNAL sérti USA gazdasági érdekeit!
Ha valaki energetikai reaktorblokkot akar IRÁNNAK eladni, megindul az IZRAELI, AMERIKAI POLITIKAI TERRORGÉPEZET. A zsidó kézben lévő nagy hírügynökségek szédítik a tájékozatlan közvéleményt! ATOMVESZÉLY! IRÁN PLUTÓNIUMOT VON KI A KIÉGETT FŰTŐELEMEKBŐL! Ezért kell az erőmű.
Erre választ ad Dr. SZATMÁRI ZOLTÁN, az ÉLET ÉS TUDOMÁNY 1991/28. SZ. „KI TUD ATOMBOMBÁT GYÁRTANI” cikke. Ebben leírja, hogy az energetikai reaktorok fűtőelemeinek kiégés során olyan az összetétele, hogy elszaporodnak a „páros, páros” (rendszám, tömegszám) izotópok. Ez a bomba működése szempontjából káros, pl. a 240, 242 plutónium-izotópok.
A fűtőelemekben lévő PU239 túl szennyezett lesz. A katonai célú plutónium legfeljebb 6-7%-ban, ideális szennyeződés viszont 2-3% csupán a megengedett. A PU240 plutónium-izotóp a polgári reaktorok fűtőelemeiben kiégés során 20% körül van, fűtőelem-típustól függően. ENNEK TISZTÍTÁSA BONYOLULT!
Valóban az első atombombák (USA, szovjet, angol) töltete plutónium volt. 
A PU239 izotóp legegyszerűbben úgy hozható létre, hogy az urán nehezebb izotópja az U238 atommagja befog egy neutront, majd két lépésben plutónium PU239-á alakul át.
A mai reaktorok üzemanyaga túlnyomó részben U238-as izotópot tartalmaz. Az U235 hasadása során felszabaduló neutronok egy részét az U238-as magok befogják és plutóniummá alakulnak át. Az atomerőmű típusától függ, hogy ez az átalakulás milyen mértékben megy végbe.
Egyes reaktortípusokat kifejezetten plutónium gyártásra fejlesztettek ki. A besugárzási idő 40-45 nap körüli, mert ha tovább tart, a fent leírtak szerint a PU239 elszennyeződik.
A világ csendőreinek hisztériája a fenti technológiai lehetőségeken alapszik! TERMÉSZETESEN MÁS VAN MÖGÖTTE! Számunkra az lenne kedvező, ha IRÁN BÜSZKE NÉPE KŐBALTÁVAL JÁRNA, ÉS ÜVEGGYÖNGYÖKÉRT DOLLÁRNAK NEVEZETT FESTETT PAPÍROKÉRT ADNÁ ODA A MULTIKNAK SZÜLŐFÖLDJÜK KINCSEIT, OLAJAT, GÁZT, URÁNT ÉS A JÖVŐ REAKTORAINAK FŰTŐELEMÉT A TÓRIUMOT!
A reaktor fűtőelem kazettáinak költségösszetevőinek ~ 42%-át a dúsítási költség adja. A világ erőműveinek nagy részét az USA látja el fűtőelemmel. INDIA, PAKISZTÁN, KÍNA hatalmas piacot jelentene IRÁNNAK. A konkurenciát visszabombázni a kőkorszakba többszörös haszon! Hiszen a ledobott bombákon is extraprofitot zsebelnek be a multinacionális fegyvergyárak!
Fűtőelem gyártási folyamata, fő lépései
Bányaművelet, érczúzás
U3O8 előállítása a bányaüzemben
(Magyarországon a PÉCSI U3O8 után sárga pornak szokták hívni. A hordozókőzettől függően ez máshol gyakran fekete.)
Csomagolás, szállítás
URÁN-HEXAFLUORIDDÁ (UF6) átalakítás I.
(leírásokban a latin KONVERZIÓ szót használják igen gyakran. Más folyamtokra is latin, görög szavakat használnak. A nagy nukleális technológiákat alkalmazó nemzetek nyelve igen szegényes a magyarhoz képest. 
Csomagolás, szállítás
DÚSÍTÓ ÜZEMBEN szétválasztják, megfelelő arányban keverik az U235 és a U238-as izotópokat.
Csomagolják, szállítják
A KAZETTA GYÁRTÓMŰBEN elvégzik az átalakítást UO2-vé. Egy cirkónium ötvözetű fémcsőbe töltik. A pálcákat kötegekbe rendezik, ezt nevezik üzemanyag kazettának. 
A C-787-96 és a C996-96 ASTM szabványokból minden megtudható, ha valakit érdekelnek a BESUGÁRZATLAN URÁNIUMBÓL NYERT UF6 és a DÚSÍTOTT KERESKEDELMI UF6 adatai.
Természetesen ez a folyamatleírás nagyon egyszerűsített. MEGFELELŐ TUDÁST ÉS IPARI HÁTTERET KÖVETEL! IRÁN ezekkel rendelkezik! SZUVERENITÁSA és a NEMZETKÖZI JOG ALAPJÁN a felsorolt műveleteket saját hatáskörbe akarja vonni. 
Nem engedi magát egy embargós zsarolás spiráljába belehajszolni, hogy reaktorai esetleg üzemanyag nélkül maradjanak. 
Egy öntudatos nemzet minden barbár katonai fenyegetés ellenére bölcs mérséklettel védi igazát. Menetel tovább a hite szerint helyes úton. 
A világ multinacionális, globalizált csendőrei attól rettegnek legjobban, hogy IRÁN bebizonyítja a világ népeinek, hogy a GYÁVA meghunyászkodás HELYETT a nemzeti öntudat vállalása járható út!!!
Tekintsük át Irán nukleális létesítményeit
Itt elég sok bizonytalanság lehet a feladatokban, a helyszínekben. Az állandó IZRAELI TERRORFENYEGETŐZÉS MIATT MOSTANÁBAN ehhez USA IS CSATLAKOZOTT.
IRÁN megnyitotta kapuit a NEMZETKÖZI ATOMENERGIA ÜGYNÖKSÉG ELLENŐREI ELŐTT, de ha az IRÁNI nukleális programot az ENSZ Biztonsági Tanácsa elé viszik, az ellenőrzést megtiltja.
IZRAEL az állami terrorizmus pitbullja, az amerikai katonai védernyő mögül őrjöngve fenyegetőzik, ÉS FOLYAMATOSAN FEGYVERKEZIK.
A ZSIDÓ ORSZÁG csupán a 2005-ös évben 5000 db légi fegyvert, köztük 500 BW-109-es bunkerromboló bombát kapott az USA-tól.
A PENTAGON páratlan cinizmussal ezeket a civilekre „biztonságos bombának” nevezi. Ugyanis ezek befúródnak és a felszín alatt robbannak!
Így természetesnek tartom, hogy minden részlet a helyszínekről nem publikus!
TEHERÁN: a főváros közelében KUTATÓREAKTOROK, EGYETEM, FIZIKAI INTÉZETEK vannak, melyek segítik a jövő energiájának gyakorlati és elméleti fejlődését. Első kísérleti reaktor 1967-ben lett beüzemelve. 5 MW-os és az amerikaiak építették.
BUSHEHR: csaknem kész 2 db WWR-1000 OROSZ nyomottvizes reaktorblokk. A helyszínen több száz orosz szakértő is tartózkodik.
BONAB, RAMSAR: kutatóreaktorok, fizikai intézetek.
JASD: uránbánya. Valószínűleg teljes bányafeladati vertikummal.
ISFAHAN: uránfeldolgozó; dúsítás valószínű
NATANS: laboratórium. Valószínű urándúsítás folyik. IPARI MÉRETEKBEN KÉPES MŰKÖDNI.
ARAK: nehézvíz előállítására alkalmas berendezések. Itt nehézvíz moderátoros reaktor lehet. Valószínű, CANDU típusú.
SAGANO: uránbánya – kiépítés alatt.
GEHINE: uránbánya.
Nehéz pontos információt találni a létesítmények egy nagy részéről. Egy biztos, 10-15 jelentős építkezés és tudományos központ működik IRÁN területén, ami már nem megsemmisíthető!
Sok ezer ember hordozza az ismereteket. A nukleális technológia egy széles alapokon nyugvó kollektív tudás!
USA érzi, hogy IRÁN nem IRAK. A közvetlen katonai beavatkozás, nehezen belátható kockázatokat hordoz! Inkább titkosszolgálati módszerekkel belső lázadást szít. Rendszerváltozást hozva létre. Halljuk is ennek jeleit „A RENDKÍVÜL ELÉGEDETLEN FELVILÁGOSULT” lakosság tüntetését a „SÖTÉT KÖZÉPKORI” vallási vezetés ellen!
Az USA titkosszolgálatai gyakran keverték össze vágyaikat a valósággal! MINDEN JEL ARRA MUTAT, HOGY IRÁN ESETÉBEN IS EZ TÖRTÉNIK!!!
Az atomhisztéria mindig jól jön! Ugyanis a barbár HIROSIMA és NAGASZAKI atomtámadás óta MINDENKI FÉL TŐLE! Lehet riogatni a világot, a saját lakosságot. El lehet ilyen módon fogadni, fogadtatni, lenyomni a népek torkán, a lehetetlennél lehetetlenebb dolgokat, IZRAELI ÉRDEKEKET, A GLOBALIZÁLT PÉNZHARAMIÁK EMBERELLENES BŰNEIT, STB.
Vizsgáljuk meg, milyen érdekek mozgathatják az usa, irak és irán tömegpusztító fegyverei körüli műbalhékat
Először megemlíthető IZRAEL RETTEGÉSE! IZRAEL állami terrorgépezete oly sok, és szörnyű bűnt követett el a környező népek ellen, hogy mindentől retteg! RETTEG A KŐDOBÁLÓ GYEREKEKTŐL, AKIKET PÁNCÉLOSOKKAL GÁZOL LE! Minden cselekedetével maga ellen fordítja a világ népeit.
Az USA pénzügyi élete döntően zsidó bankárcsoportok kezén van, és ezek befolyásolják az amerikai politikát.
Az USA KORMÁNYA 1971. aug. 5-én bejelentette, hogy nem teljesíti a korábban vállalt kötelezettségét, NEM VÁLTJA ARANYRA A DOLLÁRT! A F.E.D pénzügyi főguruk ezt az ÁLLAMCSŐDÖT ÚGY ÁLLÍTOTTÁK BE, MINT A PÉNZÜGYI, GAZDASÁGI FEJLŐDÉS PARANCSÁT, AMI SZÜKSÉGESSÉ TETTE A DOLLÁR ELSZAKÍTÁSÁT AZ ARANYTÓL!!!
Így megszűnt a fék. AZ AMERIKAI NEMZETI BANKJOGOKAT BITORLÓ, egyébként zsidó kézben lévő magánbankok szövetsége annyi színes papírt nyom, amennyit akar. Elkezdődött a F.E.D uralma a világ felett.
Az USA hihetetlen mennyiségű szolgáltatást, árut kap, amiért nem ad mást, mint színes papírokat. A VILÁGBAN MEGTERMELT JAVAKÉRT AZ ÓRIÁSI AMERIKAI HADSEREGET FENNTARTJÁK! FELADATA VÉDENI A DEMOKRÁCIÁT! MAGYARUL: BOMBÁZNI AZT, AKINEK EZ NEM TETSZIK.
Európában újfasiszta, nacionalista, populista, a mohamedán világban fundamentalista terrorista akinek ez nem tetszik!
A sárgákkal nagy bajban vannak. Keresik rajtuk a fogást, de nem találják! FŐ A FEJÜK, DE NAGY IGYEKEZETTEL DOLGOZNAK A PROBLÉMÁN!
Jó tanpélda az olajüzlet
SZAÚD-ARÁBIA uralkodó oligarcháit az USA megvásárolta. Az OPEC-ben Szaúd-Arábia ÁRMEGHATÁROZÓ. Olajt csak dollárért lehet venni! Aki olajt akar, az kénytelen AMERIKAI SZÍNES PAPÍROKAT SZEREZNI!
Két meghatározó olajtőzsde van: a NEW-YORKI (NYMEX) és a LONDONI NEMZETKÖZI OLAJTŐZSDE, az IPE. Természetesen mindkettő amerikai, és dollárforgalmú!
SZADDAM HUSZEIN 2000-ben kezdte lecserélni a dollárt. MÁS VALUTÁÉRT IS ADOTT OLAJAT. Példája ragadós volt. IRÁN is kezdett Jenért, Euróért olajat eladni. 
SZADDAM azonnal atombomba-gyáros, népirtó zsarnok lett. ORSZÁGÁT MEGTÁMADTÁK, SZÉTZILÁLTÁK, ŐT MAGÁT KIVÉGEZTÉK!
NINCS „OLAJAT ÉLELMISZERÉRT” program. OLAJAT SZÍNES AMERIKAI PAPÍRÉRT, VILÁGHEGEMÓNIA HELYRE ÁLLNI LÁTSZOTT!
De kezd kialakulni az IRÁNI OLAJTŐZSDE. Mi lesz, ha KÍNA, INDIA, PAKISZTÁN, esetleg JAPÁN, AZ ÁZSIAI ÓRIÁSOK NEM DOLLÁRÉRT KAPNAK OLAJAT IRÁNTÓL?!
A BEVÉTELEKET NEM NYUGATI LUXUSHÜLYESÉGEKRE KÖLTIK, MINT SZAÚD-ARÁBIA, VAGY AZ ÖBÖL-MENTI SEJKSÉGEK! HANEM A NEMZET FELEMELÉSÉRE.
IRÁN azt veszélyezteti, hogy a világ dolgozik, AMERIKA PEDIG FELÉLI A TERMELT JAVAKAT!
IRÁN is atombomba-gyárosok, népelnyomó MULAHOK és KÖZÉPKORI ZSARNOKOK ORSZÁGA LETT. Vissza kell bombázni őket az amerikai akolba! A VILÁG NÉPEIT MEG HÜLYÍTIK mindenfélével! A demokráciát elnyomják! Nincsenek Teheránban szingli-klubok! Nem leszbikus műsorok mennek a tv-ben! A nő nem mutogatnivaló árucikk!
Valóban szörnyű, itt csak a bombázás segíthet!
Erőss Zoltán - Jövőnk.info

IRÁN TISZTÁN BESZÉL

Mahmoud Ahmadinejad iráni miniszterelnök követelte, hogy az USA fejtse ki véleményét az izraeli atomstratégiáról. A tárgyalások első feltétele, hogy az USA mondjon véleményt az izraeli cionista rendszer atomarzenáljáról - mondta az iráni miniszterelnök nigériai látogatása alkalmával. Mivel a köztudatban úgy él, hogy Izrael jelentős atomarzenált halmozott fel, amit a cionista kormány eddig nem volt hajlandó kommentálni sem igennel, sem nemmel. (STV) Kép: iráni elnök

OBAMA TÉRDEN CSÚSZOTT

A TERRORISTA ELŐTT

Tiszta beszéd az iráni miniszterelnök részéről. Amíg az USA azért küzd, hogy mások még a közelébe se férkőzhessenek a tömegpusztító fegyvereknek, addig egyetlen egy szót sem szól az izraeli terrorállam atomarzenáljáról. Kényelmetlen volt Izrael számára, hogy Dél - Afrika márciusban nyilvánosságra hozta azt a titkos megállapodást, melyben Izrael atom és vegyifegyvert akart eladni 1975-ben. Viszont Dél - Afrika kifejlesztette a saját atomtechnológiáját, igaz izraeli segédlettel. A politikai helyzet enyhülése és az USA ráhatása után Dél - Afrika megsemmisítette hat atombombáját 1989-ben. Hogy milyen piszkos megállapodások folynak az emberiség háta megett az USA és Izrael között, azt jól jellemzi a keddi Netanyahu - Obama találkozó. A márciusi találkozón Benjamin Netanyahu izraeli miniszterelnök hűvös fogadtatásban részesült, aminek a keddi talákozón nyoma sem volt. Obama egyetlen szóval sem említette a korábbi követeléseket: az illegális építkezéseket leállítását Kelet-Jeruzsálemben és a kettõs állam elképzeléseit. Tulajdonképpen mirõl tárgyalhattak? Nem adtak ki nyilvános sajtónyilatkozatot és a külföldi lakájmédia egyetlen szóval sem említette a találkozót. A nagyvilág egy gyilkos cionista összeesküvés áldozata. (tudósítónktól)

HÁTTÉR

Egy izraeli lap, a Haaretz megírta, de ezt csak a Press-TV idézte, hogy Izrael most a legkorszerűbb fegyvereket kérte Obamától, hogy a térség biztonságát - úgymond - megőrizhesse. Erre Obama - mást nem tehetett - rábólíntott, de a zsidó lap a lényeget nem írta meg. Arról van szó, hogy a libanoni Hezbollah, Jordánia és főleg Szíria komoly védelmi és támadó rakétákkal szerelkezett fel az utóbbi két évben. Ezért van Izrael betojva és könyörög segítségért Amerikának. Aminek külön nyomatékot ad, hogy a NATO tag Törökország bekeményített Izraellel szemben. Úgy tünik, hogy a helyzet formálódik, a térségben van már pár db amerikai anyahajó és kivárnak. De Iránt nem merik megtámadni. Állítólag Izrael most újra Libanon lerohanását tervezi, de a libanoniak erre keményen oda fognak csapni, nem úgy mint korábban, 2008-ban, ezt ki is jelentették és Sziria azonnal védelmükre kelne. Izrael végső kapkodásában már egyetlen országra sem támaszkodhat.

A ZSIDÓK RETTEGNEK IRÁNTÓL
MEG IS ÉRDEMLIK

Irán atomfegyverei sokkal veszélyesebbek, mint a Szovjetunió a hidegháború során - mondta az izraeli miniszterelnök Benjamin Netanyahu, New York-ban. Teherán kiszámíthatatlan, nem olyan mint a régi SZU. Ezek fanatikusok a hatalomban, akik hajlandóak megfizetni az árát a meggyőződésüknek. Hozzátette, hogy emiatt a nemzetközi közösségnek egységesnek kell lenni Iránnal szemben: "Nem engedhetjük meg a világ legveszélyesebb rendszere számára, hogy rendelkezzen a legveszélyesebb fegyverrel." (hoybolivia alapján)

A HÉT LEGJOBB VICCE

Ilyen nevetséges, egyben hazug kijelentésre csak a zsidók képesek. Az iráni rendszer 1979 óta a légynek sem ártott, főleg nem a zsidóknak. A zsidó állam viszont világutálatnak örvend. És ez a terrorállam akarja utasítgatni az ENSZ-et? Azt az ENSZ-et, amelyiknek még egyetlen Izrael ellenes határozatát sem hajtották végre. Ki az a hülye, aki a zsidókkal akar tárgyalni? Izraellel nem szabad sohasem tárgyalni, ők csak az erőt tisztelik.

Lesz-e idén háború Izrael és Irán között? (1)

Január elején mindenhol megjelennek értékelések, hogy milyen eseményekre számíthatunk idén a nemzetközi porondon. Az iráni nukleáris létesítmények elleni izraeli támadás izgalmas témája is felbukkant itt-ott, köztük nemrég az Index címlapján is. Rövid elemzésünkben ezt a kérdést szedjük ízekre és igyekszünk választ találni az idei háború esélyeire és következményeire. Az első részben azt tisztázzuk, hogy miért is indítana háborút Irán ellen Izrael, a másodikban pedig a feltételezett háború kérdéseit vesszük szemügyre. 

Az Index cikkírója egy kérdésben telibe talált, még ha a többiben voltak is hiányosságok: amennyiben a zsidó állam vezetése a Holokauszthoz felérő veszélynek látja majd az iráni atomfegyver meglétét, akkor támadni fog. Biztosak lehetünk benne, hogy ebben az ügyben konszenzus van az izraeli politikai vezetésben, egy atomfegyverekkel rendelkező Irán megengedhetetlen fejlemény a Közel-Keleten, a háború esélyei előtt azonban tekintsük át, hogy miért van ez így!

(forrás: www.equilibri.net)

Az, hogy a perzsa állam nem csak atomerőművek építése miatt ragaszkodik görcsösen a nukleáris programjához, az több, mint valószínű. Számos nukleáris létesítményébe nem engedi be a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség ellenőreit, ráadásul ezek a föld alatt helyezkednek el, biztosítva, hogy ne legyenek kitéve egy hagyományos légicsapásnak. Azt, hogy Irán nem hajlandó eleget tenni kötelezettségeinek és átláthatóvá tenni nukleáris programját, nem lehet már csupán a hazai közönségnek játszott patrióta propagandával magyarázni, ahhoz a nemzetközi szankciók miatt ez már túl sokba kerül a rezsimnek.

A másik kérdés, amit az elején tisztázni kell, hogy miért aggódik Izrael a perzsa atombomba miatt. Időről időre elhangzanak olyan megnyilvánulások, hogy Izraelnek is van atombombája, így csak kiegyenlítődne a hatalmi viszony, illetve, hogy Irán azt biztosan nem dobná le Izraelre, hiszen azzal „túl sok palesztin is meghalna”, ahogy azt a szír elnök mondta az egyik WikiLeaks kábel szerint. Ne csodálkozzunk, hogy ez az izraeli vezetést nem nyugtatja meg. Az első és leggyakrabban említett veszélye az iráni nukleáris fegyvereknek, hogy abban a pillanatban, ahogy az utolsó csavart is beszerelik a rakétába, a Közel-Kelet összes valamire való állama megkezdené a saját atombombájának megszerzését. A nukleáris klub olyan megbízható és stabil államokkal gazdagodna, mint Algéria, Egyiptom, Szaúd-Arábia, és ez még csak az első kör lenne.

Tegyük fel, hogy Irán megszerezte az atomfegyvert: mi követezik ezután? Egyrészt minden vele szövetséges terrorista szervezet, mint a Hamasz, Hezbollah és a többi csoport, amelyik felforgatja a térséget, felbátorodna az iráni nukleáris ernyő védelme alatt. A ballisztikus rakéták erőltetett fejlesztése miatt ez az ernyő néhány éven belül az Egyesült Államok keleti partját is lefedné, ahogy az újabb generációs rakétákat rendszerbe állítja a perzsa állam, Európáról nem is beszélve. Ne felejtsük el, hogy Iránban forradalmi és az iszlám egyik legszélsőségesebb válfaját képviselő rezsim van hatalmon, amely exportálni kívánja elnyomó rendszerét, és folyamatosan növeli befolyását Libanonban, Irakban, Jemenben és Afrikában is. A jelenlegi perzsa rezsim „jó ellenség” mivel nem kell komoly agytornát végezni, hogy megtudjuk mit gondolnak, mik a céljaik, csak meg kell hallgatni a nyilatkozataikat, hogyan akarják a „cionista entitást” eltűntetni a Föld színéről, és ezeket az állami honlapokon angolul is olvashatjuk, senki nem mutogathat a fordítás hibáira. És ne legyenek kétségeink, a nyugati civilizáció többi államáról sem beszélnek kedvesebben, az iráni rezsimet nem Jeruzsálem érdekli végső soron, ez csak egy ürügy a muszlim közvélemény hergelésére.

A legfontosabb momentum viszont az izraeli-iráni kölcsönös elrettentés hiánya lenne, annak ellenére, hogy sokan a két ország közötti erőegyensúlyról beszélnek, illetve a „ha Izraelnek lehet atombombája Iránnak miért nem” vaslogikát használják. Ez azt jelenti, hogy amint Irán atomfegyvert szerez, Izrael bármelyik pillanatban megsemmisülhet a válaszcsapás lehetősége nélkül! A zsidó állam apró területen fekszik, és a feltételezett nukleáris rakétaarzenálja (amelyet az izraeli vezetés soha nem ismert el) is ezen a könnyen elpusztítható térségben van elhelyezve. Tehát egy iráni első csapás könnyedén olyan helyzetet eredményezhet, ahol Izrael állama teljesen megsemmisül, a válaszcsapásra idő se maradna. Kritikusok mondhatnák, hogy ekkor az Egyesült Államok porrá zúzná Iránt, azonban ne álltassuk magunkat, az USA nem pusztítaná el Teheránt, nem vállalná az újabb Hirosimát, milliók halálát. Bármilyen kicsi is az esélye, hogy Irán valóban beveti az atomfegyvert, Izraelnek egyelőre nincs elrettentő ereje, és Irán kibír egy gyenge második csapást, hatalmas területe miatt. A hidegháborúban azért volt hatékony a kölcsönös elrettentés doktrínája, mert két hatalmas állam állt szemben egymással, az első csapás után a másiknak még mindig maradt volna annyi ereje, hogy magával rántsa az agresszort a pusztulásba. Izrael – minden tévhit ellenére – védtelen, és csupán abban bízhat, hogy nem szerez egyik ellensége sem atombombát. Nem véletlenül bombázott Irakban és Szíriában nukleáris létesítményeket és az, nem meglepő módon, senkit se zavart különösebben, hogy megtette ezeket a „szívességeket” a világnak. A következő bejegyzésben azt a lehetőségek boncolgatjuk, hogy miként is folyna le a végső esetben megindított háború és milyen károkat szenvedne Izrael az összecsapások következtében.

Csepregi Zsolt

Külföld, Zsidóbűnözés :: 2011-10-03. 18:05
A kettős mérce tipikus esete: Izraelnek szabad titokban atomfegyvert előállítania, Iránnak nem

Józan ésszel azt gondolná az ember, ha valaki utánozza az én tetteimet, akkor nincsen jogom ítéletet mondani fölötte. A cionista gondolatmenet azonban más: ha bárki is ugyanúgy cselekszik, mint ahogyan ők, akkor azt esetleg helytelennek tartják, sőt az egész emberiségre nézve veszedelmesnek nyilváníthatják.

A zsidók ugyanis most attól félnek, Irán ugyanolyan ellentmondásos, homályos politikát folytat nukleáris programjával kapcsolatban, ahogy azt Izrael teszi. A világon mindenki tudja, hogy Tel-Aviv atomfegyverek sokaságával rendelkezik, ezt a tényt azonban a zsidók nem hajlandók beismerni. „A lehetőség, hogy Irán leutánozza a zsidó állam nukleáris politikáját, egyre növekszik” – jelentette ki egy névtelenségbe burkolózó izraeli kormányzati illetékes a The Jerusalem Post című napilapnak. Ami nem kevesebbet jelent, mint hogy az izraeliek immár teljesen nyilvánosan hirdetik felsőbbrendűségüket, hiszen ország-világ előtt kimondják: nekik joguk van olyan tetteket is végrehajtani, ami másoknak szigorúan tilos. 

A mai nap folyamán Leon Panetta, amerikai hadügyminiszter megbeszélést folytatott Ehud Barak izraeli védelmi miniszterrel. A tárgyalások középpontjában a perzsa állam atomfegyver kifejlesztésére irányuló állítólagos törekvései állnak, továbbá a felek megvitatták, miként lehet tovább növelni Izrael nyomasztó katonai erőfölényét a Közel-Keleten. Panetta az előzetes tervek szerint elzarándokol a Yad Vasem Holokauszt Múzeumba, ahol részt vesz a holokauszt vallási szertartásokon. Valamin nagyon törhetik a fejüket a fiúk, ugyanis az elmúlt héten James Stavridis, az USA európai haderőinek parancsnoka (aki egyúttal a NATO egyesített erőinek parancsnoka is) tette tiszteletét Jeruzsálemben. 

Az izraeliek most arról beszélnek, hogy az iráni reaktorokban jelenleg 20%-os szinten képesek uránt dúsítani, ami nem elég ugyan az atomfegyver előállításához, csakhogy néhány hónapon belül el lehet érni a 90%-os dúsítási szintet. Ami, ha sikerül, akkor már csak rövid idő kérdése az atomfegyver összeszerelése. Teherán abban a vonatkozásban is utánozza Izraelt, hogy igyekszik elrejteni a világ szeme elől nukleáris létesítményit. De ezek szerint amit „szabad Jupiternek, nem szabad az ökörnek”: az izraeliek szerint ugyanis Iránnak nincsen joga a Qom melletti hegyekben, mélyen a felszín alatt urándúsítást folytatni. Ezzel szemben Izrael természetesen rejtegetheti reaktorait, atombombáit, és még a nemzetközi Atomenergia Ügynökség ellenőreit is kitilthatja a zsidó állam területéről. Ehud Barak honvédelmi miniszter 2009-ben egy alkalommal arról beszélt, hogy a Qom városához közeli, föld alatti létesítményt nem is lenne lehetséges légicsapásokkal lerombolni.

A neve elhallgatását kérő izraeli tisztségviselő a The Jerusalem Postnak nyilatkozva kijelentette: “Irán egy jó ideig gond nélkül folytatni fogja jelenlegi nukleáris politikáját és az urándúsítást, anélkül, hogy egy határhoz elérkezne, és nyilvánosan bejelentené a nukleáris fegyver kifejlesztését”. 

A zsidók tehát attól tartanak, hogy Teherán – Észak-Koreával ellentétben, de Izraelhez hasonlóan – sohasem ismeri be ország-világ előtt, ha majd atombombákkal rendelkezik, ily módon igyekezvén elkerülni az ország ellen foganatosított szankciók szigorítását, illetve a perzsa állam elleni katonai csapást. Természetesen Izrael egyelőre fantomokkal viaskodik: a perzsa államnak jelenleg egészen biztosan nincs atomfegyvere, és az sem biztos, hogy Teherán a nukleáris bomba kifejlesztésén munkálkodik. De mindegy, elég a feltételezés, és a háború megindulhat. 

Egyébként egyáltalán nem lenne meglepő, ha Afganisztán, Irak és Líbia példáján okulva az irániak mégis csak szeretnének atomfegyverre szert tenni, mert ha kezükben lenne a bomba, aligha mernének ellenük csapást mérni a cionisták.