MATEKOZZUNK, NEM ÁRT!

MATEKOZZUNK, NEM ÁRT!

 

- most tudományt „égetünk” az agyunkba -

Olyan ez, mint mikor a betörő a te öngyújtóddal gyújt rá, amit a nénikédtől örököltél, és aminek nem csak eszmei, hanem ropogós valutában is kifejezhető értéke van, és közben össze-vissza beszél (mesél?) arról, hogy a múlt héten hány helyen járt, mint meghívottvendég…

Időnként ezek a kis nózik nem figyelnek oda, és „alkotnak”. Badarságokról cikkeznek.

A történelem nem hazudik, ezt már egyik előző cikkemben is leszögeztük, és jól tettük. Vagyis ha elég ostobák vagyunk, egyfajta kellemesen terelgethető, agymosott birkák (ne tagadjuk)(jómagam sem tagadom, ne félj!), akkor hisszük, hogy a történelemben használt tudományok általában tévedhetetlenek.

Ilyen a „történelmi matematika” is.

Mindenki tisztában van ezekkel:

·         egyszer 1, az kettő,

·         kétszer 6, az tizenkettő,

·         12 meg 1, az tizenhárom,

·         2009-ből 1945, az bizony hatvannégy,

·         hatvannégyből 61, az három.

A felsorolt alaptézisek között nincsen probléma. Számok jönnek, számok mennek, senki sem tételezheti fel, hogy egyik vagy másik „tanárunk” megpróbált volna átverni bennünket; hiszen a tételek, a törvények, a matematikai alaptézisek megváltoztathatatlanok.

Na, barátom, gyere, és bebizonyítom, hogy tiszta matematika csak a gójoknál van, azok a sokat emlegetett „másmilyenek”, azok a „magasabb rendűek”, a „haverok” kicsit érdekesebben tudnak élni a tudomány eme kincsével!

Kezdjük a tűzzel! Bemelegítünk, ha-ha-ha.

A tűz fizikai jelenség, éghető anyag fény- és hőhatással járó oxidációja. Közvetlen hatása van, és ez bizony az égés, ami a szerves anyagokat (például az embert) visszafordíthatatlanfolyamattal elbomlasztja. A jobb megértés érdekében ismétlünk: visszafordíthatatlanfolyamattal.

A tűz általában az oxidációs folyamat kísérőjelensége. Önfenntartó folyamat. Az égés feltételei:

·         éghető anyag,

·         égést tápláló közeg és

·         gyulladási hőmérséklet.

Ennyi volt mára a fizikaóra, most jön vissza a számtan és természetesen a történelem!

Felteszem a kérdést, hogy mi az a hamvasztás, de azt hiszem, megválaszolnom felesleges, mert te minden bizonnyal tudod, miről kérdezgetek, úgyhogy ugrunk. A tűz a hamvasztás természetes velejárója (mekkora hülye mondat!), úgyhogy ha összeadod az egyet meg az egyet, rögtön látni fogod, hogy mire akarok kilyukadni.

A hamvasztás lényege, hogy minél kevesebb „cucc” maradjon a halottból. Annak idején, mikor nagyobb járványok, harcok, háborúk, ütközetek voltak, bizony rengeteg halottal kellett számolni a végén, és ezeket a halottakat közös (általában jeltelen) sírba temették, ami akkoriban talán kielégítő volt, de ugyanolyan kurva nagyon nehéz, mint amilyen manapság lenne. A félelem miatt „találták fel” az európai (modern?) hamvasztást, mert a (túl)élők tartottak tőle, hogy például a nagy járványok után a mérges ragályok még a föld alól is kinyúlnak, eljönnek értük, hiszen nem szüntették meg őket a holttestek elföldelésével, csak lejjebb ásták köbö két méterrel.

  

Odaát Indiában természetesen ekkor már évszázadok óta égették a halottakat (na, jó: csak a Buddha-felekezetűeket), és tudunk róla, hogy a gaz, hódító, leigázó, büszkén matekozó ókori civilizációk, mint a római vagy a görög is elégette a magasabb rendű polgárokat, hogy aztán egy urnának nevezett edénybe dobálják a hamvakat, és azoknak beszélhessenek álmatlan éjszakáik közepette az özvegyek.

Egyes történelmi „ténykönyvek” szerint 1878-ban a németországi Gothában aztán megtörtént az első halotthamvasztás, bár én inkább azt vágom a fejedhez, hogy ez marhaság, mert két évvel korábban, 1876. január 22-én az olaszországi Milánóban hajtották végre az első hamvasztást. Nos, kérlek szépen, van ez így, mikor a könyvek írják a tudóst, és nem fordítva!

Természetesen lehetnénk történelmileg megalapozottabbak, és bősz nyálfröcsögéssel, vad, vérben úszó szemekkel csapkodhatnánk olyan mondatokkal, hogy bizony tisztában vagyunk vele, hogy a hunok is égették a halottakat, meg az indoeurópaiak vezették be a hamvasztást, de nem tesszük, mert nem célunk ennyire hitelesnek lenni – nem ez a lényeg.

Nézzük meg, hogyan jut el a fizikailag látható és tapintható halott ahhoz a ponthoz, hogy szinte csak a szél fújja el!

Először is vegyünk egy átlagos, 70 kilós embert. Legyen férfi, mert ez a súly nőben már nem előnyös (bocs!). A srácot fektessük a tepsire (speciális hamvasztókoporsó), toljuk be a tűztérbe, és kezdjünk el szép lassan cigizni meg sakkozni, míg ő odabenn perzselődik a köbö900-1000 Celsius-fokon. Szerencsére szép, színes, modern és technikailag a lehető legprofesszionálisabb a mai világ, bármilyen hihetetlen, de tegnap még a ma volt a jövő, úgyhogy a szó átvittebb értelmében ma a jövő technológiáját használjuk, tehát nem kell sok idő ahhoz, hogy a 70 kilós testet teljesen hamuvá égessük.

Vagy tévedek?

Azt hiszem, tévedek. Még velem is előfordul.

Egy átlagos, 70 kilós férfi elégetéséhez legalább 90 percre van szükségünk. Ma. 2009-ben. A „jövőben”. Hmmm…

Matekozzunk kicsit!

Legyen sok halott, vizionáljunk egy hatalmas járványt, ahol a lassan kihaló emberiséget ezzel a modern eszközzel, a krematórium békés csendjével (és tüzes befogadókészségével) kell finoman szólva „megszellőztetni”, morbidabban szólva: szélnek ereszteni. A világraszóló járványok néha valóban veszélyesek, lehet több száz, ezer, tízezer, százezer halott is, és nincs idő temetésekre, papokra, sírásra-rívásra, koszorúkra, meg szent hülyeségekre; marad a gyors, igénytelen égetés.

Azt mondom, hívjuk a recesszió miatt otthon ücsörgő, általában pókhasú, szerfelett hozzáértő, kissé kopaszodó és fogazatban már-már hiányos (kőkorszaki) szakikat, és nagyobbítunk a kemencén, és a tűztérbe már rögtön nem egy, hanem tíz (mondom: 10) halottat tudunk egyszerre berakni. Mit szólsz?

Az idő, az a fránya intervallum mégsem változott. Jön a tűz, modernek vagyunk, a jövő technológiájával dolgozunk, de még így is 90 percig tart elégetni a tíz halottat. Gondoltad volna? Azaz 900 perc (több mint tizenöt óra) 100 halott elégetése.

Vagyis egy nap ezzel a modern krematóriumunkkal képesek vagyunk a járvány áldozataiból pontosan 160 darabot egyedet testet elégetni. Márpedig ha képesek vagyunk erre, akkor mi vagyunk a környéken a Janik.

Hogyne.

Jön egy visszaemlékezés. Csak a rend kedvéért: „A hamvasztóhelyiség közepéből egy magas kémény emelkedik ki. Körülötte 9 kemence épült, mindegyik 4 nyílással. Minden nyílásba 3 átlagos méretű holttestet lehet elhelyezni, amelyek másfél órán belül teljesen elégnek. A kemencék kapacitása eléri a napi 2000 holttestet”.

Ez itt az auschwitzi jegyzőkönyv negyedik része. Nem kommentálom, inkább matekozzunk!

Az ember, aki ezzel a vallomásával hozzánk szól, azt állítja, hogy:

·         9 kemence van,

·         4 nyílással,

·         3 halottat lehet belehelyezni,

·         ami pontosan 12 halott,

·         és az égetésre 90 perc kell.

Nem jön össze.

Ha 90 perc alatt 12 halottat égetek el, akkor 900 perc alatt 120 „légneműm” lesz, vagyis egy egész nap alatt 192 holttestet tudok elégetni. Nem tudom, hogyan csinálták a tábori velejéig romlott égetőemberek, de ha 2000 holttestet tudtak elégetni, akkor

·         ad egy: az idővel játszottak,

·         ad kettő: valaki hazudik,

·         ad három: a matematika lejárt tudomány.

Utóbbira szavazok. Nem azért, mert félnék a „megrovástól”, de nem tudok azonosulni vele, hogy valakik hazudtak volna, és az auschwitzi krematóriumokban nem voltak képesek azok a rossz, mi több: gonosz nácik elégetni naponta 2000 (kettőezer!) testet.

Mi több: embert.

Mi több: zsidót.

Ha viszont a matematika, amit eddig egyébként speciális tudománynak gondoltál, elkezd inogni, akkor valami baj van. Baj van a fejekben, a testekkel, a világgal, az egész világegyetemmel, és talán az sem biztos, hogy ha két kutya ugatja egymást, és az egyiknek nagyobb az arcszőrzete, mint a másiké, akkor matematikai alapú a végkövetkeztetés:mindig a pajeszos kutyának van igaza. Ez ostobaság.

De azt mondom, ne kapkodjuk el!

Nézzük meg, hátha annyira előrehaladott volt a tudomány, hogy a nácik képesek voltak játszani az idővel, befolyásolták a nap 24 óráját, méghozzá úgy, hogy egy nap látszatra 24 teljes órából állt, valójában azonban 250 órásra „tolták ki”, méghozzá éppen azért, hogy képesek legyenek elégetni naponta 2000 holttestet.

Olyan egyenlet következik, hogy még én sem fogom érteni a végére.

Direkt lassan írom le, hátha te is megérted, és veled együtt én is.

Ha a nácik képesek voltak a 24 órás napból egy matematikai tudomány segítségével (ha-ha-ha) 249,84 századnyi órát varázsolni, csak azért, hogy el tudják égetni a felgyülemlett holttesteket, akkor

·         a második világháború nem 1939-től 1945-ig tartott, hanem 1939-től 1992-ig,

·         nem csoda, hogy a reggel az ukrán paraszttól ellopott sajt meg vaj délre már megromlott a szovjet hősök tarisznyájában,

·         az igazság (botorság?) kerekei lassan őrölnek,

·         le a kalappal Hitler előtt, amiért közel 50 éven át tartotta magát a világ elnyomásával szemben!

Jó, jó: ez így talán rendben is volna, legyinthetnénk mindketten, de hiába is próbálnánk átverni saját magunkat, tudjuk, hogy az idővel senki sem képes játszani! Nincsenek 249,84 órás napok, nincsenek matematikai képtelenségek!

Ha viszont a matematikáról nem feltételezzük, hogy lejárt tudomány, és azt sem hisszük el, hogy a csúnya, rossz, gonosz náci tudósok rájöttek, hogyan lehetne észrevétlenül meghosszabbítani a napokat, akkor marad a harmadik lehetőség.

Bocs. De…

Valaki hazudik.

Ha 1940 és 1945 között nem voltak képesek naponta 192 holttestnél többet elégetni, akkor oda a mítosznak! Ezt senki sem akarja (tedd a szívedre a kezed: akarod-e?), vagyis keresnünk kell egy mindenkinek megfelelő megoldást.

Szerencsére a matematikát itt is segítségül hívhatjuk.

  

Bevezetőmben már említettem, hogy a „történelmi matematika” általában tévedhetetlen, még akkor is, ha egyesek szeretnék megváltoztatni a múltat, akár ennek a csodálatos tudományágnak a segedelmével.

Mit mondjunk? Szánalmasak.

Jelentsük ki bátran, hogy a napi 2000 ember elégetéséhez pontosan nem a jegyzőkönyvben foglalt 9, hanem sokkal több, mondjuk, 90 kemence szükségeltetik, és a nem 4, hanem 40 nyílásba most is egyszerre 3 testet képesek bepakolni a gonosz bácsik, vagyis most másfél óra alatt nem 12, hanem 120 holttest fog elégni, ami naponta 1920 holttest – ami már megközelíti a rögzített adatokat.

Na, ez a matematika!

Pfúúú… most töröljük meg a homlokunkat, és veregessük meg a saját vállunkat, mert úgy tűnik (mindenki legnagyobb örömére)(vagyis majdnem mindenki örömére) megoldottuk a problémát, és nem kell hazugságon kapnunk egyetlen egy szemtanút sem! Nem volt könnyű.

Erre miféle gondolatok keringenek a fejemben?

Egyetlen 70 kilós ember elégetését követően azért marad abban a két-három liternyihamuban pár csontdarab is, melyet még porrá kell zúzni, mielőtt azt mondhatnánk, hogy végeztünk a ránk bízott akcióval.

Nézzük ezt Hans szemszögéből, aki félszemű nőgyógyász és kazánkovács odaát a krematórium (égetőkemence) friss hőszobája mellett. Azt állítom, hogy Hans nem ostoba, így tisztában van vele, hogy ha velem ért egyet, és képest naponta 1920 egyént elégetni, akkor egészen pontosan (kettő literrel számolva) estére rendelkezésére áll 3840 liter (vagy inkább kiló) por, amelyben rendesen elvegyülnek a fehérre égetett, keményebb csontdarabok.

A csontokat porrá kell zúzni.

Ez fizikai feladat.

Nos, képzeljük el Hans három csöppnyi gyermekét, akiknek az a feladatuk, hogy a falak mögött, ahol senki sem látja őket, egy-egy ötkilós kalapáccsal szarakodjanak ütögessenek, amíg csak világ a világ! Látod magad előtt a kis Helmut, a kis Karl-Heinz, és a kis Gorrfried arcát, amint napestig ütik-verik a csontokat, hogy kisebbek és kisebbek (és még kisebbek) legyenek, vagyis teljesen megsemmisítik a bizonyítékokat, hiszen manapság semmiféle bizonyíték nincsen a kezünkben, nem vagyunk képesek (a bölcs, okos, éleslátó szemtanúk elmondásain kívül) bizonyítani, hogy a rossz, gonosz Hans valóban égetett el emberi testeket, méghozzá naponta 1920 darabot?

Őrület!

Azt állítom, hogy a kis Helmut, Karl-Heinz és Gottfried köbö két-három napig bírták ezt a minden bizonnyal erős, megkülönböztethetetlen vasfegyelemmel kierőszakolt munkát, aztán serényen felálltak a kalapács meg az üllő mellől, és azt mondták, nekik semmi szükségük beígért élettérre, meg harmadik birodalomra, meg faji megkülönböztetésre, és különben is: túl nagy errefelé a füst, úgyhogy világgá mentek, mint a három mesebeli királyfi, vagy éppen a brémai kubikusok.

Napi 3840 kilónyi hamu egy éven át pontosan 1401600 (egymillió négyszázegyezer hatszáz) kiló hamu, vagyis 14 ezer mázsa, azaz 1401 tonna.

Auschwitz éveken át ontotta magából a port és hamut. Legyünk „rendesek”, és mondjuk azt, hogy nem 5 éven át, csak 3 évig égették a halottakat. Az bizony 4203 tonna hamu és csonttörmelék keveréke. Nem kevés. Az összehasonlítás miatt:

·         egy trolibusz 13 tonna,

·         egy vonatmozdony 50 tonna,

·         egy repülőgép 180 tonna.

Hol van ez a hamu és csont keverék? Hol van? A közeli lápban, ahogy a „történészek” mesélik? A föld alatt, ahol (bár modern műszereink vannak) nem lehet megtalálni? Hová rejtette el Hans a haverokkal ezt az irdatlan mennyiségű bizonyítékot?

Hogy is szólnak a mesék? Bizonyíték nélkül nincsen bűntény.

Szemtanúk elmondása alapján nem ítélhető el senki sem. Ahhoz kézzel fogható bizonyíték kell.

Csak azért, hogy tájékozott legyél: az emberiség, a történelem a holokauszt kivételével egyetlen egy történelmi eseménynél sem elégszik meg pusztán csak a sokszor éleslátó, jól emlékező, „biztosan ott volt”-szerű szemtanúk beszámolóival, mindenhol kézzel fogható, fizikai bizonyítékot keres, de a holokauszt esetében erre nekünk semmi szükségünk, hiszen ott vannak a gázkamrák, a bedobónyílások, az egész tűrhetetlen „rejtély”, melyet el kell fogadnunk.

Elfogadod?

A Budapesti Temetkezési Intézet pár héttel ezelőtt bemutatta csömöri hamvasztóüzemét, ahol két régebbi, illetve két újabb, immáron számítógép-vezérlésű krematóriumban akár 32 holttestet is el tudnak égetni egy-egy 12 órás műszakban, azaz, ha egy teljes napon át égetnének, akkor az bizony 64 holttest lenne.

A főbb szavak: számítógép-vezérlésű, illetve: 12 órás műszak.

Egy ember után (milyen érdekes a matematika, hiszen a ’40-es évek óta ez a szám nem változott!) 2 kilogrammnyi hamu marad.

Még egy kis apróság.

Tudom, már írtam róla régebben, hogy valami számtechnikai probléma kezd el kialakulni a sok-sok túlélő körül, de azért hadd említsem meg, hogy tisztábban lássunk: az utolsó ember, aki élve, szemtanúként elhagyhatta a felszabadított utolsó tábort, immáron minimum 64 éves lenne, ha szerencsétlenségére pont a kapuban születik, és első felsírása közben, mialatt az orvos a fenekét paskolgatja, még láthatja a szögesdrótokat, a kutyákat, a barakkokat, a kéményeket, és talán át is érezheti a nyomasztó, kötelező munkaszaggalmegtöltött légkört.

A táborlakók, ha fiatalok voltak, akkor 70 év közelében lehetnek.

Ha kamaszok voltak, akkor most 75-80 évesek.

Ha huszonévesen kerültek be oda, akkor 85-90 évesek.

Ha már bőven megvoltak 30 évesek, akkor ma 95-100 évesek.

Élő szemtanúk. Akiknek hinnünk kell.

Megbocsátok nekik. Nem égtek el. Pedig nagyok voltak azok a lángok, és messzire nyúltak.

(Ha már matematika: ez a századik bejegyzésem a blogon.)

FELHÁBORODÁSI MÉRTÉKEM: 10/10

AGYMOSOTT INDEX:

FÜGGELÉK AZ ÉRTELMEZÉSHEZ:

TONNA: - Angolszász mértékegység, az SI-kompatibilis, de mégis megengedett a használata. 1 tonna 1000 kilogramm, vagy pedig 1 köbméter víz tömegével egyenlő.

INTERVALLUM: - Latin eredetű szó, eredetileg közt, közbeeső helyet vagy bármely más közbeeső térbeli vagy időbeli dolgot jelöl.

MATEMATIKA: - Ez egy speciális tudomány, mely részben a többi tudomány által vizsgált, részben pedig a matematika „belső” fejlődéséből, differenciálódásából adódóan létrejött (felfedezett vagy feltalált) rendszereket, struktúrákat, azok absztrakt, közösen meglévő tulajdonságait vizsgálja.

MÁSODIK VILÁGHÁBORÚ: - Az emberiség történetének eddigi legnagyobb fegyveres konfliktusa volt, melyet hiába próbálnak „überelni” egyes demokratikus, de más országokat fegyveres erővel lerohanó államok, eddig még nem sikerült nekik.

A matematikai képlethez:

·         egy nap: 24 óra,

·         egy hét: 168 óra (7 nap),

·         egy év: 8736 óra (52 hét),

·         Auschwitz 1940-től „üzemelt”,

·         1940 és 1945 között 5 év telt el,

·         „rendes” időszámítással 5 év köbö 43680 óra.

Ha egy nap nem 24, hanem 250 óra, akkor:

·         egy hét: 1750 óra (7 nap),

·         egy év: 91000 óra (52 hét),

·         5 év: 455000 óra, vagyis ha elosztod a „rendes év” óraszámával, a 8736-tal, akkor meglátod, hogy 52 év telik el, ha a nácik képesek „megnyújtani” a 24 órás napokat.