2019. április 13., szombat

Valakit megvezetnek








Valakit megvezetnek



Németország: a sas felszáll




Mindannyian egy égbolt alatt élünk, de korántsem azonos a horizontunk”
(Konrad Adenauer)
  „Felelősségünk nem ér véget országaink határainál.” Senki ne vegyen biztosra újabb ötven év békét Európában. Ha az euró megbukik, Európa bukik.” „Európa a második világháború óta legsúlyosabb válságán megy keresztül. Az euró kudarca Európa kudarcát jelentené.” Angela Merkel német kancellárt korábban nem a korszakalkotó politikai szónoklatairól ismerték, de most mégis tőle lehet megtudni a legtöbbet arról, hol is tart és hová léphet tovább Európa. Megszületett a Merkel-doktrína, az új Európa alapja?
  A porosz evangélikus lelkész lánya, Helmut Kohl egykori mein Mädchene az elmúlt tíz évben nemzetközi formátumú politikussá nőtte ki magát. Otthon előbb megverte a szocdem nagykutya Gerhard Schrödert, majd négy évre rá sikerült visszaállítania a Kohl-i aranykorszak CDU-FDP konzervatív-liberális nagykoalícióját. Merkel nem az a típus, aki olcsó népszerűségre törekedne – és nem is áll jelenleg népszerűsége csúcsán Németországban. A germán honpolgároknak elege van az eurómizériából, az évtizedekig tücsökként muzsikáló tagországok megmentéséből, és legfőképpen a saját örökké tartó megszorításukból. Németországban ugyanis szinte az újraegyesítés óta szorítják vissza folyamatosan a jóléti kiadásokat, az ország valós gazdasági erejéhez képest alacsonyan tartva a jövedelmi szintet és az állami kiadásokat. A dolgos németek kellően hosszú ideig nézhették, ahogy Európa peremvidékén évről évre jobban éltek a helyiek, nagyrészt a németek folyamatos fejésének köszönhetően.
  Viszont bármennyire elégedetlenek is a helyzettel a németek, azért csak érdemes belegondolniuk, hogy a takarékos gazdálkodás meghozta az eredményét. Németország a leggyorsabban és a legegészségesebb állapotban lépett túl a válságon, és bár a 2012-es évnek újra szerényebb várakozásokkal nézhet elébe, az alapvető német gazdasági, költségvetési és munkaerőpiaci mutatók messze megelőzik az EU legtöbb tagállamát. Ezt hívják jövőképességnek. És erről beszélt a napokban Angela Merkel, aki az elmúlt hat évben alkalmasnak bizonyult arra, hogy a nehéz időkben jól kormányozza a Németország nevű gyorsnaszádot anyahajót.
  Talán itt az ideje, hogy jó húsz évvel az újraegyesítés után, a válságból való sikeres kiemelkedést kipipálva Németország újra elfoglalja az őt megillető helyét az európai és világpolitikában. Se szeri, se száma azoknak a könyveknek és írásoknak, amelyek arról szólnak: a kétezres években a németek végre felülemelkedtek régi frusztrációikon, és a huszadik századi történelmükből okulva, egészséges patriotizmussal gondolnak hazájukra és Európában betöltött, felelős szerepükre. 
*
  Európa innenső fertályában történelmi hagyománya van a német befolyásnak, és az elmúlt húsz évben is Németország volt hazánk legfontosabb külkereskedelmi partnere. A magyarok hozzászoktak a széleskörű német jelenléthez, ezért nem is lepődünk meg Merkel mostani szavait hallva. A germán gazdaság keleti hátországaként volt szerencsénk találkozni termelő beruházást ide hozó, korrekt üzletemberekkel és nagyvállalatokkal, de a Vadkeleten sötét bizniszeket kereső német kalandorokkal is. Ez egy helyzet, egy adottság, amivel megtanultunk együtt élni, és leszögezhetjük: a magyar ipar (s ezáltal a gazdaság egy jelentős szelete) teljes mértékben Németországtól, annak sikereitől függ, így nekünk is illik azért szorítanunk, hogy Németországban jól menjenek a dolgok.
  Nem ilyen egyértelmű persze a növekvő német dominancia megítélése az angolszász világban és Franciaországban. Régi történet, hogy a franciák hogyan tettek meg mindent a 2. világháborút követően előbb az NSZK, majd az akaratuk ellenére egyesült Németország kordában tartásáért (részben ugye erről szól maga az EGK és az EU), de az utóbbi években Berlin egyszerűen túlnőtte Párizst. Érdekes fejlemény ugyanakkor, hogy a hagyományos francia grandeur iránt fogékony Nicolas Sarkozy arról beszélt a minap: kicsit németesebbé tenné Franciaországot. A francia elnök a német gazdaságpolitika meggyőződéses követőjeként tüntette fel magát, és arról beszélt: Franciaország számára szükséges a német-francia egyetértés. A német fölény elismerésére talán még soha nem vetemedett francia vezető, s ebből is látható, milyen gyorsan változik a világ, s mennyire átalakuló Európában élünk ma.
  Az angolszász sajtó pedig egyszerre követel határozott lépéseket Berlintől a válság megoldására, miközben aggódva figyelik annak egyre nagyobb befolyását Európa és a világ történéseire. Ezen nézetek furcsa lecsapódása figyelhető meg a fáradhatatlanul nyilatkozó Róna Péter egyik írásában is, amelyben Németországot(!) tette meg a dél-európai válság fő felelősének, mondván: a leszakadók oldaláról nézve a lenyűgöző német példa mélységesen téves, az erkölcsi fölényeskedés pedig a német Übermensch visszaköszönése”. Róna übermenschezése meglehetősen ízléstelen és rosszindulatú kiszólás 2011-ben, és furcsa az a logika, amellyel egy működőképes ország szorgalmas polgárainak és takarékos vezetésének jogos elvárásait támadja ilyen avíttas közhelyekkel.
*
  A jelen helyzetben ugyanakkor szerencsésnek nevezhető, hogy nem egy túltengő küldetéstudattal megvert vezetője van Németországnak, hanem egy mindig visszafogott, nagy kijelentésektől és világmegváltó ötletektől tartózkodó, konzervatív politikusasszony mondja ki a végső szót Berlinben. Németország stabil, megbízható állam Európa közepén. A világ azonban változik, és épp eredendő visszafogottsága miatt kell odafigyelni Merkel komoly és nagyszabású kijelentéseire, amelyekből kihámozhatjuk, milyen irányt is vehet Európa sorsa a következő években.
  Senki ne vegyen biztosra újabb ötven év békét Európában. Ha az euró megbukik, Európa bukik” – mondta Merkel a német parlamentben. A berlini fal leomlásának 22. évfordulóján úgy fogalmazott: gyorsan kell cselekedni, mert „a világ nem vár Európára”.Merkel szerint a válság alkalmat nyújt a változtatásra, de nem szándéknyilatkozatokat kell tenni, hanem stabil uniót kell teremteni. Ehhez hozzá kell nyúlni az európai alapszerződésekhez is. Merkel szerint nem képes a túlélésre az olyan társadalom, amely nem vállalja a szerződés módosítását a változó világban. Felelősségünk nem ér véget országaink határainál” – mondta a német kancellár.
  Merkel a napokban a CDU kongresszusán adott egy részletesebb helyzetértékelést, miben és hogyan látja Németország és Európa világban betöltött szerepét a következő években. A CDU változatlan értékei között a szabadságot, a szolidaritást, az igazságosságot, a szociális piacgazdaságot, valamint a keresztény emberképet említette. A nagy elődök, Konrad Adenauer és Helmut Kohl politikájára is emlékeztetve hangsúlyozta a szövetségesi hűség fontosságát mind az Európai Unióban, mind a transzatlanti kapcsolatokban. Merkel szerint Németország a nemzetközi gazdasági és pénzügyi megpróbáltatások ellenére változatlanul a stabilitás bástyája, illetve a növekedés motorja maradt. A munkanélküliséget két évtized óta először sikerült 3 millió alá szorítani, és Merkel védelmébe vette a nyugdíjkorhatár 67 évre történő felemelését is, amit a munkavállalók nagy esélyének nevezett.
  Mindezt Angela Merkel az új követelményekhez való igazodás, szavai szerint a „jövőképesség” szükségességével indokolta. Merkel hangsúlyozta, hogy az eurónak nincs alternatívája, a közös pénz nemcsak valutauniót, hanem politikai uniót is jelent. A kancellár szerint Európa a második világháború óta legsúlyosabb válságán megy keresztül, és megismételte azt a nézetét, amely szerint az euró kudarca Európa kudarcát jelentené. Európa megújulása érdekében pedig áttörésre van szükség. Merkel szerint a stabilitást, a politikai uniót erősíteni kell. A szolidaritás nem elegendő, annak minden egyes ország saját felelősségvállalásával kell kiegészülnie. A leghatározottabban kiállt az európai szerződések, mindenekelőtt a Lisszaboni Szerződés módosítása mellett. A pártelnök-kancellár egy olyan automatikus szankciómechanizmust sürgetett, amely lehetővé teszi az érvényben lévő szerződéseket, illetve a stabilitási paktumot megsértő országok megbüntetését.
*
  Ha a kancellár kijelentéseit összevetjük az EU illetve az eurózóna jövőjének forgatókönyveivel, egyértelmű képet kapunk. Jól tudjuk, hogy az euró egy féloldalas rendszer volt eddig, közös monetáris politika jött létre közös fiskális politika nélkül. A vészmadarak végigriogatták az elmúlt tíz évet, hogy nem lesz így jó, és az első adandó alkalommal súlyos válság fog kialakulni emiatt. És így is lett. Az egységes Európával szembeni szkeptikusok arra figyelmeztettek, hogy az euró az eljövendő Európai Egyesült Államok trójai falova lesz, mert az euró féloldalassága miatt el fog jönni az az idő, amikor meg kell teremteni a közös fiskális politikát és a költségvetések összehangolását (netán központból érkező diktátumokkal), és az súlyos csorbát fog ejteni a tagállamok amúgy is korlátozott szuverenitásán. És el is jött az az idő. 
  Az euróválság kezdetétől fogva látni lehetett, hogy nem lehet tovább halogatni az európai integráció nagy kérdésének megválaszolását: előre a minden korábbinál nagyobb egyesülés felé, vagy pedig irány a dezintegráció. S a központosítás hívei jól látják: a válság miatt elbizonytalanodott, erős és határozott vezetést kívánó, stabilitásra vágyó európai polgárok minden korábbinál nyitottabbak az előbbi forgatókönyvre.
  Az uniós vezetők, Barroso, van Rompuy, Merkel és Sarkozy utóbbi időszakban tett kijelentései világossá teszik: elkötelezettek az euró megmentése, vagyis a mélyebb integráció mellett. Egyesek jobban kifejtve arról beszélnek: az eurózóna tovább halad az egységesülés felé, az eurózónán kívüliek pedig ott maradnak az integráció második sebességében. Angela Merkel megszólalásai pedig előrevetítik: Németország éppen az Európa jövője iránti felelősségtudatból veszi magára a vezető szerepet – és kezdi el lassan a saját érdekei mentén átszabni az európai politikát. A németek címerállata, a sas újra felszáll.
  A vita pedig valójában innen indulhat a Németországon kívüli tagállamokban, különösen a hozzánk hasonló félperiférikus országokban: mi lehet a helyünk, a szerepünk ebben az átalakuló Európában? Tegyünk meg mindent, akár szuverenitásunk további feladása árán is a mélyebb integrációban való részvételért? Csatlakozzunk huszonegyedik századi labancokként Európa egészséges, jól működő, jövőképes magjához, vállalva egy esetleg már kijelölt szerep elfogadását?
  Vagy kerekedjen felül kuruc énünk, és a régről ismert, történelmünkben talán több jót és inkább kevesebb rosszat adó, hozzánk hasonló kultúrát képviselő hatalom helyett ajánljuk fel koronánkat, fele királyságunkat az orosznak, a töröknek, az arabnak vagy Kínának, végső soron bárkinek, akitől szűkös mozgásterünk akár minimális növelését várhatjuk? Vállalva azt is, hogy a mozgásterünk növekedése helyett esetleg csak elszigetelődés lesz a jutalmunk, a szép reményű szövetséges pedig beáldoz minket az örökkön tartó sakkparti egy következő lépésénél?
  A múltba tekintésnek csak akkor van értelme, ha a jövőt szolgálja” – mondta egykor a fenti mottóban is idézett Konrad Adenauer kancellár. Nos, vizsgáljuk-e a saját történelmünket a jövőről folytatott gondolkodás során? Vajon melyik út vezetett eddig, és melyik vezethet ezután mind rövid-, mind hosszútávon sikerhez, egy békés, nyugodt, prosperáló Magyarországhoz?


Az EU és az USA gazdasági uniót kíván létrehozni



Az EU és az USA gazdasági uniót kíván létrehozni




Az Európai Unió és az Egyesült Államok titkos tárgyalásokat folytat kereskedelmi-gazdasági szövetség kialakítása érdekében. A médiák értesülései szerint Washington és Brüsszel páratlan szerződés aláírását készíti elő, amelynek célja az egységes transzatlanti piac kialakítása, az Óvilág és az Újvilág egyesítése a BRICS csoport, különösen India, Kína és Oroszország rohamosan fejlődő piacai ellensúlyozása érdekében.

Ezt kevesen tudják, de az Európai Unió és az USA gazdasági integrációja eszméjének Németország volt az atyja. Angela Merkel német szövetségi kancellár 2007-ben személyesen lépett fel ezzel a kezdeményezéssel. Merkel asszony terve nem nyerte el Washington tetszését, a válságot hozó 2008. esztendő óta az ötlet feledésbe merült. Nem hivatalos adatok szerint a titkos tárgyalások egyelőre a kölcsönös befektetések szférájára és az egységes adózási, orvosi ellátási szabványok kidolgozására tejednek ki. Szakértők közben állítják, hogy a két térség gazdasági integrációja nem lesz könnyű. Egyebek között fontos szempont, hogy a hatósági kezdeményezés ne jelentsen hátrányt az európai és amerikai csúcstechnológiai társaságoknak – jegyzi meg Mihail Nejzsmakov politológus.

Ilyen gazdasági övezet kialakítása az egyik vagy a másik fél társaságainak kedvezhetne. De nem szabad megfeledkezni arról, hogy mindkét fél kifejezetten éltechnológiai terméket gyárt és ebben a szférában aktív versenyt folytat egymással, egyebek között a repülőgépgyártásban. A szabad gazdasági övezet keretében megkönnyítve az egymás piacaira való bejutást, csapást mértek saját társaságaikra, amelyek a másik fél konkurensei.”

A transzatlanti gazdasági övezet kialakítása komoly serkentő hatással lenne úgy az Egyesült Államok, mint az Európai Unió gazdaságára. Szakértők számításai szerint a kereskedelmi illetékek felszámolása az uniós GDP 0,5 %-os és az amerikai GDP 1,5%-o növekedését jelentené. A növekedést ösztönözné az export, amely az európaiak és az amerikaiak esetében egyformán majdnem 25%-kal növekedne. Egyszóval, az USA és az EU közösen ellenállhatna a BRICS gyorsan fejlődő gazdaságainak. Hiszen az európaiakra és az amerikaiakra az utóbbi évtizedekben a pozícióvesztés jellemző a világban. Ez azonban nem mindegyik piacra vonatkozik – jegyzi meg a Közgazdasági Főiskola világpolitikai tanszékének professzora, Makszim Braterszkij.

Európa versenyképessége az utóbbi 10-15 évben lassacskán csökken, a kínai és részben indiai gazdasághoz képest. Azonban a versenyképesség csökkenése bizonyos szektorokra terjed ki csupán: azokra, ahol az európai munkaerő kínaival, vietnamival helyettesíthető. Európa más tekintetben nem veszti versenyképességét, mert más Róma, más Párizs vagy más London egyszerűen nem létezik.”

A helyzetelemzők többsége azonban szkeptikus az USA és az EU gazdasági uniója kilátásait illetően. Mindazonáltal – tekintettel a különböző világrészeken kialakult gazdasági-integrációs trendre – ilyesmi nem zárható ki.

MEGJEGYZÉS: "Heil, Merkel asszony", bölcsen követed atyád terveit az "új világrend" felé... akár valóban Hitler lombik lánya, akár nem, ugyanazt csinálja mint "atyja", csak "csendes fojtogatással", sokakat elhitetve, és megtévesztve, a vilá


Mesterlövészek és békaemberek - Merkel Görögországba látogat


Mesterlövészek, békaemberek, hétezer rendőr, vízágyúk, lezárt utcák és kerületek – ilyen képet nyújt Athén kedden, amikor Angela Merkel német kancellár a csődtől fenyegetett ország fővárosába látogat.
Athén „dupla igent” vár Merkeltől, amint azt a pénzügyminisztérium egyik munkatársa hétfőn megfogalmazta. A görögök egyrészt szeretnék kiterjeszteni azt a határidőt, amelyen belül a szigorú takarékossági intézkedéseket életbe kell léptetniük, másrészt elismerést remélnek azért, hogy a takarékossági csomag megvalósításában – az elkövetett sok mulasztás ellenére – már nem keveset értek el. És mindenekelőtt: hogy a sürgetően szükséges, 31,5 milliárd eurós következő segélyrészletet már most megkaphassák.
Az IMF piros pontot adott
Jól haladnak és igen termékenyek a tárgyalások Görögországgal – mondta az IMF vezérigazgatója, Christine Lagarde vasárnap. Az IMF, az Európai Bizottság és az Európai Központi Bank – a hitelező trojka – képviselői ezekben a hetekben vizsgálják Athénban, hogy kiutalható-e a tavasszal odaítélt második, 130 milliárd eurós nemzetközi mentőprogram következő részlete. Ettől függ Görögország számára közvetlenül a fizetőképesség megtartása, Európa számára pedig alkalmasint az euróövezet megőrzése a mostani formájában. A görög kormánnyal zajló tárgyalások témája a szerkezeti reform, a finanszírozás és az adósságtörlesztés fenntarthatósága – mondta az IMF vezetője.
A nyugdíjasok és munkanélküliek azt remélik, hogy végre ismét lesznek befektetések az országban. Merkel minden szava döntő jelentőségű lehet az ország jövője szempontjából. A kancellártól azt a politikai bűvészmutatványt várják, hogy az értelmetlen takarékoskodás jelképéből – amilyennek őt a görögök jelenleg látják – egy jobb jövő reménységének hordozójává lép elő.
Görögország megmutatja Merkelnek, mit gondol a programról
A szakszervezetek és az ellenzék mozgósít, hogy tiltakozó akcióival megmutassa Merkelnek, mit tartanak a takarékossági programról. A radikális baloldali Sziriza, a legerősebb ellenzéki párt szóvivője bejelentette, hogy mindenkit mozgósítanak, akit utcára lehet vinni. Alekszisz Ciprasz pártvezető szerint Merkel nem Görögországot, hanem „Antonisz Szamarasz düledező kormányát, a korrupt, rossz hírű és az ő érdekeinek alávetett politikai rendszert akarja megtámogatni”.
A bulvármédia kihívásnak tekinti a látogatást. A demonstrációkat randalírozók arra használhatják fel, hogy a fővárost káoszba döntsék – figyelmeztetnek. A Ta Nea című lap már szombaton olyan karikatúrát közölt a kancellárról, amelyen bukósisakkal és gázálarccal szerelkezik fel a tüntetéseken bevetésre váró gumibotok és könnygáz ellen.
Összecsaptak a rendőrökkel a bérüket követelő hajógyári munkások október 4-én
Fotó: Europress/AFP

„Remélhetőleg minden rendben lesz – mondta hétfőn a készenléti rendőrség egyik tagja, akit erősítésként rendeltek vidékről a fővárosba. – De nagyon félek. A parlament előtt, a Szintagma téren kell állnom.”
Ki az országunkból, te cafat!”
Már hétfő este is ezrek vonultak utcára Athénban, hogy a megszorítások és Angela Merkel látogatása ellen tiltakozzanak. Egyes tüntetők plakátjain „Ki az országunkból, te cafat!”, „Hitler lánya, ki Görögországból, nem akarunk negyedik birodalmat!” feliratok szerepeltek.
Görögország megmutatja Merkelnek
Fotó: Europress/AFP

„A jelenlétünkkel rá akarjuk bírni a politikusainkat, hogy mondjanak végre nemet a véget nem érő megszorításokra” – mondta a német hírügynökségnek az egyik demonstráló. „A kapitalisták fizessenek!” – skandálták más tüntetők.
Erőszakba torkolló tüntetések
A görög védelmi minisztériumot megrohamozó, bérüket követelő hajógyári munkásokkal csapott össze csütörtökön a rendőrség Athénban. Az erőszakos cselekmények szeptember végén robbantak ki a görög fővárosban a kormány újabb megszorító intézkedései elleni tiltakozásul. Akkor a rohamrendőrök könnygázt vetettek a több száz tiltakozó ellen. Februárban, még az előző kormány idején is voltak erőszakos cselekményekbe forduló megmozdulások.

A Hitler- lánya teória mennyire reális ? Én hajlok arra hogy hitelt adjak a dolognak. Volt kollégám aki nagyon hasonlított Hitlerre, de ezt sohasem tudatosítottuk vele, de ha a bajszát meghagyta volna kiköpött Adolf lett volna . Volt egy másik kollégám az meg Sztalinra hajazott, olyan makacs és sunyin néző volt mint a nagy elődje, ez azt jelentené, hogy erről is arról is belepiszkáltak a természet dolgaiba lehetséges a Sztalinos kollégám az erdélyi volt . Lehet, hogy tesztelik a környezeti ráhatást , és a titkos programoknak megfelelő pozitív diszkriminációt elemzik az egyén megjelenésében. Akkor még is igazam van a felső vezetőket , vagy kiválasztottakat vetik alá először agymosásnak , hogy úgy muzsikáljanak majd ahogy a kottába le van írva. A szép új világ kitermeli a maga fajtáját és a többit lehülyítik , hogy jó kamatrabszolga legyen, ne gondolkodjon , ne kérdezősködjön , csak tegye a dolgát , egyen igyon , dolgozzon , és időben haljon meg , és ez neki a szabadság legyen , ne tudják neki bemesélni , hogy ez így egy biorobot életvitel. A média nagyon ez irányba terelik a nézőt , hallgatót, olvasót, az egészben a legszebb az , hogy még meg is vetetik az emberrel az újságot a TV műsorokat, és a rádió adásokat. Ha majd rájönnek , hogy nem érdemes sem újságot olvasni , sem TV- ni, sem rádiózni, mert a fősodratú média a gojokat csak eteti és megvezeti, hogy a zsidó uralhassa a lelküket, akkor rájön a csend, a gondolkodás fontosságára, arra hogy ne mással gondolkodjon a témáról , saját gondolata legyen ,és ezt önállóan is megteheti, miért , mert szabad ember, és nem biorobot. 









Orbán megbuktatását vágyva kezdte meg EP-kampányát a Párbeszéd nevű párt (PS-videó)


Sajtótájékoztatón számolt be róla Jávor Benedek, hogy mérhetetlen mikropártja megkezdte a kampányát az Európai parlamenti választásokra. A sarokba szorított, marginalizálódott, befolyásától megfosztott, az uniós politikája tekintetében megbukott Orbán Viktorról álmodó Párbeszéd az MSZP-vel szövetségben tervezi megmenteni az Európai Uniót a magyar miniszterelnöktől.
Mintha egy szovjet termelési regényből olvasna fel, Jávor olyan megingathatatlan öntudatossággal sorolta az elmúlt évek magyar jogállamiságért aggódó EP-vitáit. Azt a megdöbbentő tényt is közölte a Soros-hálózat képviselője, hogy Magyarország rettenetesen lecsúszott a Soros-hálózat intézményeinek bizonyára végtelenül tényszerű, elfogulatlan és független demokráciamérésein. A mágikus szövegfolyam keretében a most véget érő ciklus minden hazai és összeurópai szörnyűséges borzalmát ráolvasta az Orbán-kormányra. Úgy vélekedett például, hogy az EP nagyjából 15 százalékot kitevő nemzeti és euroszkeptikus frakciói is Orbán Viktor miatt voltak képesek kioltani a csaknem kétharmados néppárti-szocialista-liberális nagykoalíciós ölelkezés európapárti törekvéseit.
Jávor meggyőződése, hogy a jelenlegi arányok fogják jellemezni az EP-t a választások után is, és a Fidesz nélküli néppárttal már sikerülni fognak azok a „reformok“, amelyeket tervez az általa európapártinak nevezett bevándorláspárti parlamenti hányad. Kijelentette, hogy meg kell rajzolni a Brexit utáni Európa új körvonalait, arról azonban nem beszélt, hogy azokat meg is kéne védeni az illegális bevándorlók tömegeitől. A közvélemény-kutatók által két-három mandátumra taksált MSZP-Párbeszéd lista harmadik, necces helyéről az EP-be készülő politikus ugyanakkor hisz benne, hogy Tóth Bertalan beváltja ígéretét, és a választás után átadja neki a lista élén megszerzett mandátumát. Részletek a videóban.
Címlapfotó: PS

Orbán megbuktatását vágyva kezdte meg EP-kampányát a Párbeszéd nevű párt






A lakásmaffia bírósági végrehajtói is forgatják még Portikék olajos pénzeit





A jogerős bírósági ítéletet sem veszi figyelembe az a végrehajtó, aki egy uzsorakölcsönből keletkezett ingatlanárverés eljárásában azt az eredeti összeget akarja behajtani, amelynek jelentős részét már törlesztette az adós. A húsz éve felvett kétmillió forint mára csaknem negyvenmillióra rúg; a PestiSrácok.hu által korábban már körüljárt történetből érzékelhető, hogy az egykori olajos alvilág – esetünkben Portik Tamás és körei – miként mentette át vagyonát más üzletekbe, például illegális pénzkölcsönzésbe, hogy aztán szakmányban tegyék ki otthonaikból a becsapott embereket. Az említett összeg hússzorosára emelkedésében az is közrejátszhatott, hogy a bíróságok gyakorlatában manapság olyan kamatszámítás a mérvadó, amelyet még a Gyurcsány-kormány időszakának legvadabb inflációs mélyrepülése sem indokolhatna. A magyarországi bírósági végrehajtóknak világszinten is egyedülálló hatalmuk van, jogköreik túllépését pedig néhány kivételtől eltekintve szinte soha nem szankcionálják a hatóságok. Az ingatlanpiac szakértői szerint a lakásmaffia módszerei a húsz évvel ezelőtti állapotokhoz képest finomabbak lettek ugyan, de az illegális biznisz nem szűnt meg, csak a szereplői lettek rafináltabbak.
Nem veszi figyelembe a Budapest Környéki Törvényszék jogerős döntését az a bírósági végrehajtó, aki azt az eredeti tartozást akarja behajtani egy adóson, amelynek összege korábban számos törlesztéssel már lényegesen csökkent.Olvasónk ügyében decemberben hozott döntést a törvényszék, amely nem adott helyet a felperes kérelmének, aki keresetében a nem általa felvett, de a házára terhelt uzsorakölcsön elképesztő mértékű kamatainak csökkentésére tett indítványt. Mint arról a PestiSrácok.hu korábban beszámolt: Steinitz Ilona volt élettársa az egykori olajos körökkel üzletelt, és húsz éve keletkezett egy kétmillió forintos tartozása, amely a férfi szerint jogtalan volt, mert hitelezői átverték. A tartozást különféle törvénytelen eljárásokkal a hölgy házára terhelték, az adósság mára megközelíti a negyvenmillió forintot. Ebből az alaptartozás tízmillió volt, de az több törlesztéssel már jelentősen csökkent. Figyelemre méltó, hogy a pereskedés ugyan valóban csaknem két évtizede tart az ügyben, az utóbbi években pedig szinte alig volt infláció, a jogerős döntést meghozó bíróság mégis először évi harminckét százalékban állapította meg a kamatok mértékét, majd huszonnégyre módosította azt.

MÁS HATÓSÁGOK MELLETT A BÍRÓSÁGOKAT IS ZSEBRE TETTÉK PORTIKÉK

Steinitz Ilona volt élettársa 1999 tavaszán vette át a kétmilliós kölcsönt egy azóta elhunyt férfitól. Az uzsorás az összeg átadását szerződéshez kötötte, majd azt felhasználva – állítva, hogy a nő élettársa korábban már csaknem tizenhárommilliót kapott – további szerződéssel, és az asszony tudta nélkül terhelte meg a nő ingatlanját. A kölcsönt adó – egyébként a fellelhető dokumentumok szerint hivatalos bevétellel alig rendelkező kisnyugdíjas – fizetési meghagyással élt a pár ellen, akiknek lakásán ekkor már jelzálogjog volt. Steinitz Ilonát ezután párja ismerősei keresték meg, és további tartozásokra hivatkozva azt ajánlották neki, hogy adja el a házát, abból kifizetheti a hiteleket, ellenkező esetben olyan emberekkel lehet konfliktusa, akik nem egyezkednek, és gyilkosok is vannak közöttük. Néhány nap múlva az ajánlattevők újra jelentkeztek, és jelezték, hogy kiszállnak az üzletből, mert a tartozás ügyének rendezését a Portik Tamáshoz akkoriban közel álló emberek vették át, velük pedig még ők sem mernek vitába szállni. Portik emberei rendszeresen zsarolni, fenyegetni kezdték a családot, a történtek miatt büntetőeljárás is indult, a perben aztán az ítélethirdetés előtt lecserélték a bírót, utódja az asszony beszámolója szerint már egyértelműen a vádlottaknak akart kedvezni, akiket végül bizonyíték hiányában fel is mentett.A tárgyalások rendszeres résztvevője volt az uzsorás is, aki ugyan nem volt érintettje a pernek, mégis a bíróság tudtával és beleegyezésével egyeztetett a zsarolókkal és a védőkkel. A hitelező úgy vette át a terheltektől a tartozást az engedményezési szerződés szerinti tízmillió forintért – amely összeget gond nélkül ki is fizette –, hogy közben minden ügyben költségmentességet kért a bíróságtól az alacsony nyugdíjára hivatkozva.
Portik Tamáson manapság már nem látszik meg, hogy egykori hatalmas vagyona mellett elképesztő hatósági befolyással is rendelkezett. Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu

SENKI NEM VIZSGÁLJA KOMOLYAN A VÉGREHAJTÓK ELKÉPESZTŐ TÚLKAPÁSAIT

Mint arról portálunk beszámolt, decemberben a Budapest Környéki Törvényszék jogerősen elutasította Steinitz Ilona keresetét, és megszüntette a hölgy házát terhelő végrehajtás felfüggesztését is. Az erről szóló értesítést az asszony rendhagyó módon nem az elvárható tértivevényes küldeményben kapta meg, hanem egy egyszerű levélben, amelyet a postás a szórólapok közé dobott be. Nem volt rest a végrehajtó sem: amint értesült az felfüggesztés megszüntetéséről, azonnal kiírta a házra az árverést. A törvényszék a perben azt megállapította, hogy a tízmilliós alaptartozásból már csaknem hárommilliót kifizettek az adósok, ezt azonban a végrehajtó a jogerős bírósági döntés ellenére sem vette figyelembe; ő az eredeti összeget akarja behajtani.A már számos hasonló szabálytalan eljárása miatt korábban többször elmarasztalt végrehajtónak érezhetően sürgős a behajtás, mivel még arra sem szánt időt, hogy felméresse az érintett ingatlan állapotát, értékét, hanem minden jogszabályi előírást mellőzve egy tizennégy évvel ezelőtti szemle alapján akar árverezni. E körülmények miatt Steinitz Ilona megállapodott egy ügyvéddel, aki panaszt nyújtott be a végrehajtó szabálytalanságai miatt; tudomásunk szerint erre még nem érkezett válasz. A magyarországi lakásmaffia kialakulásával, történetével a napokban az Echo TV Informátor nevű műsorra is foglalkozott, ahol a téma szakértői fejtették ki, hogy a módszerek ugyan a technikai fejlődés miatt finomodtak ugyan, de az illegális üzlet nem szűnt meg. A magyarországi bírósági végrehajtóknak világszinten is egyedülálló hatalmuk van, jogköreik túllépését pedig néhány kivételtől eltekintve szinte soha nem szankcionálják a hatóságok. A Steinitz Ilona házára egykor szemet vető néhai uzsorás követelését az ügyvédként dolgozó lánya vette át, akinek az ügy végrehajtójától eltérően nem olyan sürgős az ingatlan birtokba vétele, a kamatok ugyanis a tartozás megfizetéséig még emelkednek.
Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu
















A gyerekeidnek meg neked persze kuss.
A jelszó régen az volt: tied az ország, magadnak építed.
Aztán volt egy meglehetősen hosszú időszak, amikor nem volt jelszó, ellenben épült-szépült az ország, és mellette építhetted a magad kis világát is, mely lehetett egy kis nyaraló, vagy egy egyesleti vadászház, a vadászterületen elvadászgathattál lakatos létedre is az állami erdőkben.
Most éppen ez van soron, állítólag az erdők kiosztása következik, miután a termőföldeket szinte maradéktalanul odaajándékozták a haveroknak, és felvirágoztatták a családi gazdaságokat.
Az Orbán-család gazdaságát, a Csányi család gazdaságát, a magyar Corleone családok gazdaságait.
Az így létrejött birtokok nagysága vetekedik a hajdani arisztokrácia latifundiumaival, egyetlen eltéréstől eltekintve – a hajdani nagybirtokok tulajdonosait ismerni lehetett, míg mai utódaik dugdossák a vagyont, mint macska a szarát.
Strómanok láncolata próbál biztosítékot adni nekik arra, hogy az összeharácsolt vagyon java akkor is a tulajdonukban marad, ha valamilyen véletlen folytán egy új politikai hatalom vissza akarja szerezni a lopott holmit a társadalom részére…
.
A joggal élni is lehet, meg lehet visszaélni is.
Normális államokban a jogalkotás az állampolgárok érdekében történik, de ez nem egy normális állam.
A Bibó – kollégiumban valószínűleg létezhetett egy olyan kurzus, ahol a joggal való visszaélést oktatták, ahogy elnézegetem, eredményesebben, mint a jogi alapelvek ismeretét.
Orbán és bandája működése első percétől kezdve erre alapozta tevékenységét, és ezen ne csak Orbánt értsük, hanem az egész Fidesz – vezérkart, úgy, ahogy voltak, vannak.
Az emlékezetes Fidesz-MDF székházmutyi volt az ősbűn, akkor éltek vissza ha nem is először, de jelentős nagyságrendben először a joggal, állami pénzből megalapozva az Orbán-család bányavállalkozását.
De jutott ott gazdsági érdekeltség az összes többinek, kivéve a legbambábbakat, akik aztán gyorsan ki is koptak a politikából, vagy más pártok zászlait lengetve szolgálják Orbán hatalmát.
Amikor néhányan könnyektől párás szemmel emlékeznek a fiatal Orbán Viktorra, mindig elfelejtik azt, hogy ez az ember a politikai pályára lépésének első percétől kezdve szakadatlanul lopott, az államot használva fel saját vagyonosodására.
Szegény Ferenczi Krisztina, vagy Kende Péter rengeteg adatot gyűjtöttek erről – hiába, hiszen első kormányzása idején mindjárt bedarálták Györgyi Kálmánt, az utolsó ügyésznek mondható figurát a Legfőbb Ügyészségen, azóta a magyar vádhatóság egy bűnöző kezében van.
A legszomorúbb ebben, hogy ezt mindenki tudta és tudja ma is.
Kormányok jöttek, kormányok mentek, de a helyzet nem változott, a Legfőbb Ügyész végig kulcspozícióban maradt, emberei segítségével végig az történt a vádhatóságnál, amit Orbán akart, és ma is az történik.
És ha el lehetne zavarni ezt a bandát, és az ország új vezetése nem érti meg, hogy ezeket hagyományos módszerekkel nem lehet eltávolítani a hatalomból, akkor még ötven év múlva is Felcsútról kormányozzák majd az országot, akárki is viseli a miniszterelnöki címet.
Azt mondta Antall József, hogy tetszettek volna forradalmat csinálni.
Nem volt igaza, mert a korabeli handabandázások dacára nem volt forradalmi helyzet, mely a klasszikusok tanítása szerint azt jelenti, hogy a nép nem akar a régi módon élni, a hatalom meg nem tud már a régi módon kormányozni.
A nép többsége a rendszerváltás táján fel sem mérte, mivel jár a kapitalista átalakulás, csak örült a traktor egyik kerekének, amit meg tudott kaparintani a téesz felszámolásából.
A
zt hitte, az új rend majd magasabb életszínvonalhoz juttatja, azóta elvesztett mindent, a fia még a lehetőségét is annak, hogy valaha is felemelt fejjel normális életet élhet, azért is nevelnek belőle engedelmes cselédet, betanított munkást.
Magyarember tévedett, és ha létezik kollektív szopás, hát ez aztán az volt a javából.
A hatalomra kerültek meg eleinte vigyáztak a látszatra, ami annál is könnyebb volt, mert a nép azt se tudta, mi történik körülötte, el volt foglalva azzal, hogy kereste a lopott holmit azokon, akiknek egy bérlakáson, meg a pártüdülőben való nyaralás privilégiumán kívül semmijük se volt, meg párás szemmel hallgatta a Horthy-éra magyarkodó baromságait és történelemhamisító hazugságait.
Mára a nép még butább lett, mert ha valakinek ezerszer ismétlik el ugyanazt, hát hajlamos igazságként kezelni, hiába csak az ő hülyítésére agyalták ki.
Mára viszont a társadalom fele veszedelmesen elszegényedett, a középosztály alsó fele úgy kapaszkodik társadalmi helyzete látszatának fenntartásába, mint a hajdani horthysta kistisztviselők, akiknek ingének csak mellrésze volt, háta nem, és a két mandzsetta sem ujjakban folytatódott.
Ők folytatják a harcot a lecsúszás ellen,sokan már el is vesztették, de némelyikük még reménykedik, jóllehet már régen nincs miben.
Az új uraknak meg kell valamit tenniük, hogy akkor se legyen bajuk, ha megváltozik a széljárás, de erre persze csak egyetlen válaszuk van, mint mindig a történelem folyamán: az elnyomás fokozása, a diktatúra.
Ennek a vége pedig forradalom szokott lenni, és most már annak összes feltételei körvonalazódni látszanak.
Hogy mi lesz a kirobbantó ok – ki tudja?
A tömeg érdekes állat, reggel még tízezrek éltetik Ceausescut, estére pedig már porzik a háta mögött a véres vakolat.
Valaha, ha valaki a király erdejében vadászott, lecsapták a karját, ma még csak ott tartunk, ha valaki az urak erdeiben fát gyűjt, akkor rálő a vadőr, meg becsukja a hatalom.
Volt idő, amikor itt senkinek nem kellett fát gyüjtenie ha télen életben akart maradni.
Talán ma sem kellene, még kapitalista viszonyok között sem, csak sajnos a mi kapitalistáink az emberiség legaljából kerülnek ki, és ha van még ennél is gyengébb emberi minőség, hát az esélyes a miniszterelnöki pozícióra.
Hogy mi lesz ennek a vége, azt tudhatjuk, csak azt nem tudhatjuk, hogy addig mi lesz.
Bár, ha lehet unortodox gazdaságpolitika, hát lehet esetleg majd unortodox büntetőpolitika is, új vádhatósággal, tisztességüket már bizonyított bírókkal, új büntetési módokkal, például kényszermunkával egy kőbányában.
Tudnék is egyet javasolni, remek dolomit bányászható belőle…
Brigádokba lehetne szervezni az érintetteket, akik felelősek azért, hogy az ország erre a sorsra jutott, hogy szembeállítottak magyart – magyarral, hogy teret adtak embertelen eszméknek, hogy loptak, csaltak, tán még gyilkoltak is.
Aztán, ha van teljesítmény, akkor van kaja, ha nincs, akkor egyék azt a libát, amit Semjén lő csúzlival…
Most a pedagógusok feszültek neki a hatalomnak, de eljön még az idő, mikor a nincstelenek lázadnak fel, és akkor az Úr mentse meg ezt az országot.
Merthogy büntetni már büntette mostanában kiadósan, az nem kétséges…
(N
OL)
Posztolta Andre Lowoa 







Újabb stadion épül, 15,6 milliárd forintba fog kerülni





Keveselik a koncentrációs táborokat hazánkban !!!!




A szabadkőműves páholyok keveselik az álcázott
koncentrációs táborokat , és újabbakat építettnek .
Mint ahogy látod sikerrel foolytatják a pénzlenyulásos tevékenységüket . És a balhét a kormány nyakába varják ,. gyurcsányék a páholyok szócsöveként tovább mennek , ők indították ezt a válalkozást , és az Orbán nyakába varták , mivel minden páholytagok , kötelességük a programot végre hajtani , hogy a pogromokat be tudják indítani az átnevelő , és megsemmisítő táborokban !!!
Nem tudom meddig kell ezt a fekete költségvetést türnünk , és mikor égetjük fel a páholyok szócsöveinek összerabolt ingatlanjaikat , és magát a páholyukat , hogy legyen elfoglaltságuk , és ne a magyar nemzet megsemmisítésén fáradozzanak , - nemzetállamok megsemmisítése és a fasiszta Európai egyesült államokat akaró zsidó tákolmányról gondoskodó kazár és szombatista kazár álmodozók ógy képzelik , hogy a magyar nép jó lesz rabszolgának , már úgy vagyunk idomítva , hogy a kamatrabszolga első lépésben elveszti a család házát , a betolakodó kazárnak az olcsón lakásmaffia által megszerzett ingatlant felújitják , és a betolakodónak eladva , már egzisztenciális alapot terentebek a kazárnak .
Mint ahogy kimentek a tankok , most a bankok sanyargatják a népet küldik öngyilkosságba a lakókat !!!!
A folyamatot meg kellene fordítani jüjjenek a tankok , és pusztuljanak a rabló bankok !!!
De pusztuljanak azok az intézmények is így a vakoló páholyok is a vakolók vezetőivel nagymestereikkel kik kitűzték ezt a fekete költségvetési stadion építéseket, és a kórházaionkba csak halni jár a beteg , mert , ha nem visz gyógyszert nem kap csak bolhát tetüt , és lapostetüt . Tü tüt vigyáz jön a halál !!!
Nem is kell ide koncentrációs tábor , nem értem Amerika miért sug ilyen hülyeségeket a kazárjaink páholyainak , vannak bőven kishazánkban 300 páholy ontja az észt , és viszi az adó forintjainkat .
A politikai maffia így dönti sirba ezt az oszágot .
2050 – re tényleg kihal az ország lakosságának a fele , és tényleg csak azok maradnak akik a kazárok alól kiviszik az ágytálat !!!
Szép jövő elé néztek , ha nem csináltok semmit eluralkodik a szemlélet , és az unokádnak már nemlesz hova születnie , neked sem lesz majd szemfedőd , mert helytartóink eladtak , és levezénylik majd a koncentrációs tábori életedet , és ha hőbörögsz mész a megsemmisítő táborba Kerepes Tarcsára . A hulla rablók kiszedik szerveidet , és jó pénzért eladják !!!!
Éltél de minek te fülke forradalmár !!!
Jövő hétfőn helyezik el ünnepélyes keretek között Szombathelyen a Rohonci úton a Haladás épülő sportkomplexumának alapkövét – jelentette be kedden sajtótájékoztatón Puskás Tivadar Szombathely polgármestere.
Az alapkőletételi ceremóniával, melyen a kormány képviseletében Kiss Antal miniszteri biztos is részt vesz, a polgármester szerint üzenetet küldenek a jövőbe, az alapkőbe ágyazott fémhengerbe a majdani épület tervrajza mellé újságokat is tesznek.
Puskás Tivadar hangsúlyozta: a sportkomplexum építésével Szombathely tovább fejlődik, a fejlődés pedig szerinte annak az összefogásnak köszönhető, amely a helyiek akaratában és az ennek nyomán megítélt kormányzati támogatásban is megnyilvánult.
Hende Csaba (Fidesz), Szombathely országgyűlési képviselője a sajtótájékoztatón arról beszélt, hogy a Rohonci úton végzett munkálatok a bontás fázisából az építés fázisába léptek. Hozzátette, az új sportkomplexum, amely a futballstadion mellett egy multifunkcionális sportcsarnokot is magában foglal, legalább száz évre a szombathelyi sportélet központja lesz.

A keddi sajtótájékoztatót a vasi megyeszékhely egyik patinás cukrászdájában tartották, ahol a jelenlévőket beavatták a bonbonkészítés rejtelmeibe, a hétfői alapkőletételen ugyanis ezekkel a bonbonokkal akarnak kedveskedni az ünnepség résztvevőinek.
A Haladás-stadion bontása februárban kezdődött, s két hónapot vett igénybe. Az épületek felszín alatti alapozása után két héten belül megkezdik a felszíni építést. A bokrétaünnepséget az év végén, karácsony előtt tervezik az építők, az építkezés befejezése a szerződés szerint 2017. júliusában várható. A beruházás teljes költsége 15,6 milliárd forint.
Az új létesítményben nemcsak egy UEFA IV. besorolású, mintegy 9 ezer fős, teljes mértékben fedett lelátóval rendelkező futballpálya, hanem egy sportcsarnok is helyet kap. Utóbbiban két kézilabdapálya is lesz, valamint itt helyezik el a Haladás új múzeumát is.
(
propeller)
Bal-Rad komm: Ennek a hírnek a “kellő színvonalú” megkommentelése messze meghaladja képességeinket!
“…a fejlődés pedig szerinte annak az összefogásnak köszönhető, amely a helyiek akaratában és az ennek nyomán megítélt kormányzati támogatásban is megnyilvánult…”
-Már csak az hiányzik ebből a döbrögista tirádából, hogy MINDEN TEKINTETBEN! Még az is szemrebbenés nélkül kihazudnák!
Posztolta Andre Lowoa



Klóngyár épül



A futurista létesítménytől azt várják, hogy 2020-ra évi 1 millió marhát fog előállítani.
Az észak-kínai Tianjin kikötőjében felépítésre kerülő gyárban nemcsak vágóállatokat, hanem génmódosított rendőrkutyákat és versenylovakat is tenyésztenek majd.
A Boyalife csoport és a dél-koreai Sooam Biothech kutatóközpont együttműködésével indított projekt építési költségvetése 21 millió dollár.
Hszu Hsziaocsun, a Boyalife elnök-vezérigazgatója a következőket nyilatkozta:
A szupermarketekben minden jól néz ki. Majdnem minden fényes, esztétikus és egységes formájú. A múltban ezt nem tudtuk elérni a háziállatoknál.
Új klóngyárunkkal azonban úgy döntöttünk, hogy mostantól ezt tesszük.
A technológia már itt van.
Amennyiben engedélyezik, azt hiszem, hogy nincs olyan cég, ami jobb technológiával rendelkezne, mint a Boyalife.”
Miközben bizonyos etikai kérdések felmerülése elkerülhetetlen, az amerikai élelmiszerbiztonsági hivatal, az FDA azt mondta, hogy
a marha, sertés és kecske klónokból és bármilyen klón utódjából származó hús fogyasztása éppen annyira biztonságos, mint minden egyéb, ma is naponta fogyasztott húsé.”
Emberek klónozását, a betegségek elleni harc nevében, egyelőre nem tervezik, de Hsziaocsun elmondta, hogy ez bármikor megváltozhat, amennyiben az emberek nyitottabbá válnak rá.
Sajnos jelenleg az egyetlen módja a gyereknemzésnek, ha félig az anyától félig az apától származik.
Talán a jövőben három választásunk lesz egy helyett. Fele-fele, 100% apa, vagy 100% anya. Ez csupán választás kérdése.
Szeretnénk, ha a nyilvánosság látná, hogy a klónozás nem őrültség, és a tudósok nem orvosi köpenybe öltözött különcök vagy bolondok, akik zárt ajtók mögött furcsa kísérleteket végeznek.”
Helyet kap a gyárban egy 15 000 négyzetméteres laboratórium, egy állatközpont és egy génbank is.
A projektet eredetileg azért indították, hogy megoldást kínáljon a kínai piac egyre növekvő húsigényének, ami az előrejelzések szerint további 2,2 millió tonnával fog növekedni a következő 10 évben az elmúlt 5 év 25 százalékos emelkedéséhez képest.
A kitalálók ambíciója azonban jelentősen nőtt az indulás óta, így a csapat ma már azt reméli, hogy idővel embereket és elpusztult házi kedvenceket is klónozhatnak majd.
(A hírt közzétevő brit Express hírportál szavazást indított arról, hogy az olvasók etikusnak tartják-e a klónozást. Az eddig beérkezett több mint 5000 szavazat 68 százaléka “nem” volt.)
Forrás: express.co.uk
Posztolta Andre Lowo




C








Megdöbbentő számok: soha nem hagyták még el ennyien Magyarországot





Soha nem hagyták még el annyian hosszú időre Magyarországot, mint tavaly. Elsősorban a képzettek és a fiatalok mennek tartósan külföldre, vagyis egyre erősebb agyelszívás sújtja az országot.
Egy városnyi magyar szedte a sátorfáját tavaly, és döntött úgy, hogy külföldre költözik – legalábbis a statisztikák szerint. Tavaly majdnem 33 ezren hagyták el az országot a KSH adatai alapján, ami új rekord, habár a kivándorlás növekedési üteme lassult: ez 4,6 százalékos emelkedés 2014-hez képest, szemben az elmúlt öt év 40-70 százalékos dinamikájával. Valószínű, hogy a számok alulbecsültek: a kivándorlás ennél gyorsabb ütemű lehet, miután a statisztikai hivatalnak csak azokról van tudomása, akik jelezték a szándékukat a hatóságoknak.
Fölösleges a kivándorlás csökkenésében reménykedni – mondta a Világgazdaságnak Hárs Ágnes , a Kopint-Tárki kutatója. – Nem láthatunk semmilyen olyan változást Magyarországon, amely megfordítaná a folyamatot.”

Külföldre túlnyomórészt a fiatalok mennek, ami a következő években egyre súlyosabb problémákat okozhat a munkapiacon. A migráns magyarok 44 százaléka 30 év alatti, 75 százalékuk pedig még nem érte el a 40 éves kort. A kivándorlás nemcsak az egyetem elvégzése után jellemző, a folyamatot felgyorsította a röghöz kötés, az egyetemi férőhelyek drasztikus csökkentése és egyes szakok támogatásának megvágása.
„Az iskolarendszer átalakítása, vagyis az életpályában a döntési lehetőségek szűkítése, hozzájárul a kivándorlás felgyorsulásához” – emelte ki Hárs Ágnes. Úgy látja, már nemcsak a felsőoktatási korban lévőknél, hanem a középiskolásoknál is látható az elvándorlás trendszerű növekedése, ami továbbra is erős marad.
A Tárki felmérései is arra utalnak, hogy sokan szeretnék elhagyni az országot. Tavaly rövid távú munkavállalást tíz százalék tervezett, ennél is kedvezőtlenebb, hogy közel ugyanekkora arányban kivándorolnának az országból. A külföldi munkavállalás már egy évtizede népszerű a magyarok körében, a kivándorlási szándék növekedése, vagyis az ország tartós elhagyása azonban új tendencia. A bármilyen típusú, azaz rövid vagy hosszú távú munkavállalást, illetve kivándorlást tervezők aránya a teljes lakosság körében mért 15 százaléknál magasabb az ország szegényebb részeiben, valamint a diplomával rendelkezők, a tanulók és a munkanélküliek körében.
A tavalyi 33 ezer kivándorló 53 százaléka férfi, majdnem kétharmaduk nőtlen. A kivándorlást támogatja, hogy ma már szinte mindenkinek van olyan ismerőse, aki hosszabb-rövidebb ideje Nyugat-Európában él, és segíteni tud a kiköltözéssel járó nehézségek megoldásában. Blaskó Zsuzsa és Gödri Irén, a KSH Népességtudományi Intézetének kutatói korábban arra jutottak, hogy az utóbbi években felgyorsuló kivándorlás agyelszívást jelent Magyarország számára, miután a képzettebbek mennek el. Bár a legfrissebb adatok arra utalnak, hogy már az alacsonyabb képzettséggel rendelkezők közül is egyre többen vállalnak munkát külföldön. A Magyarországról elvándorlók döntő többsége a hivatal szerint az Európai Unió államaiban, főként Németországban, Nagy-Britanniában és Ausztriában él.
(
vg.hu)
Bal-Rad komm: Ne feledjük! ŐK KIVÁNDORLÓK!-és nem “kalandozni” vágyók! Ők azok, akik besokalltak, és úgy gondolták: itt csak verte őket a sors keze, itt csak halni lehet! Hát fogták a sátorfát-nem a vándorbotot!-és odébb álltak! El innen!-el Döbrögisztánból! Elmentek? Elmennek? Dehogyis!
EL LETTEK ÜLDÖZVE!
De ami még roszabb hír: “…sokan szeretnék elhagyni az országot. Tavaly rövid távú munkavállalást tíz százalék tervezett, ennél is kedvezőtlenebb, hogy közel ugyanekkora arányban kivándorolnának az országból…Külföldre túlnyomórészt a fiatalok mennek, ami a következő években egyre súlyosabb problémákat okozhat a munkapiacon. A migráns magyarok 44 százaléka 30 év alatti, 75 százalékuk pedig még nem érte el a 40 éves kort…Elsősorban a képzettek és a fiatalok mennek, vagyis egyre erősebb agyelszívás sújtja az országot.”
Maradunk mi! A vének, a göthösök, és a képzetlenek! Mindannyian tudjuk, hogy ez mit jelent, MIVEL FOG JÁRNI!
CSAK RAJTUNK MÚLOTT!

Elindultam szép hazámból - magyar népdal








Szexrabszolgák, programozott titoktartók (18+) (Hárman a titkokról)

Szexrabszolgák az illuminátusoknak (18+)



Szaniszló Ferenc visszaadja a Táncsics Díjat - Világ-panoráma rendkívüli adás


A háttérhatalom és a balesetnek álcázott merényletek - 2012.01.13.



Hazánk megszállói így őriztetik gépeiket és betelepülő fajtársaikat



Pintér Sándor - a Csendes Don


Fegyvertan Mesterloveszpuskak S01E01 (Magyar)



Gepard GM6 Lynx (Nemzet és Védelem)



GM6 Hiúz - Tények első kézből


Magyar Honvédség AK modernizáció - riport



Így teszik tönkre a Honvédséget a zsidók



Nagy nagyobb legnagyobb - tengeralattjáró



Tesla villanykörtéje, mint kihagyott lehetőség - Dr. Egely György, Jakab István


Papp János találmányai - illúzió-e a szennyezésmentes közlekedés? - Dr. Egely György, Jakab István


mikor kerül piacra a házi magfúziós készülék?.flv



Hány Csefkó cserép egy Paks 2 erőmű? - Csefkó Pál Tamás, Jakab István



Hogyan készíts ingyenes weboldalt 7 perc alatt




Nógrádi Zsolt, az olajszőkítésről őszintén.



EXKLUZÍV - Gyárfás Tamás nem kérte vissza a gyilkosságra szánt pénzt



RIASZTÁS - Kubatov embere kitálal



RIASZTÁS - Vizoviczkit és Kulcsárt is védte. Riport Nagy Gábor ügyvéddel


FELDERÍTŐ - Kitálal Vizoviczki bizalmasa 5. rész - A szigeten ömlött a drog


FELDERÍTŐ - Kitálal Vizoviczki bizalmasa "Rogánnak négymilliót kellett vinni"


FELDERÍTŐ - Kitálal Vizoviczki bizalmasa - Az ügyészek nem az Alkotmányhoz, egy párthoz hűek



Döbbenetes levél szivárgott ki Baló György haláláról – ezt küldte körbe a Fidesz központi újsága



Roma putrik Bánffyhunyadon



Ma is ölik az európaiakat, csak nem fegyverrel “- Morvai Krisztina a Polbeatben




Ripost: “Szégyenteljes” ügyben védte a lakásmaffiát Varga-Damm Andrea



Tíz éven keresztült viaskodott a Varga-Damm Andreával, és az általa képviselt lakásmaffiával a 68 éves Angéla  – írja a Ripost.hu. Az asszony bírósági dokumentumokkal igazolt törénete szerint, mivel fia vállalkozásának pénzre volt szüksége, egy ismerettség révén színlelt adásvételi szerződést kötöttek budai, 150 négyzetméteres budai ingatlanukra, amikor azonban vissza akarták fizetni a kölcsönt, a hitelezők ezt nem hagyták. A per során végig a Jobbikos képviselőnő képviselte a lakásmaffiát, akik attól sem riadtak vissza, hogy megveressék az asszonyt. 
A portál arról ír, „több kötet irattal jelentkezett” szerkesztőségükben a lakásmaffia egykori áldozata. A portál szerint a bírósági dokumentumokból kitűnik, hogy a Jobbik politikusa a lakásmaffia szolgálatában állt. A 68 éves Angéla tíz éven keresztült viaskodott a Varga-Damm Andreával, és az általa képviselt lakásmaffiával. Az asszony elmondta, „első ügyvédje, aki megpróbált szembeszállni a lakásmaffiával, váratlanul meghalt, a másodikat úgy megfenyegették, hogy visszaadta az ügyet”.  Angéla a portálnak elmondta, kálváriája 1997-ben kezdődött, amikor fiának a vállakozása beindításához kölcsönre volt szüksége. Egy ismerettség révén színlelt adásvételi szerződést kötöttek budai, 150 négyzetméteres budai ingatlanukra, amikor azonban vissza akarták fizetni a kölcsönt, a hitelezők ezt nem hagyták, nekik ugyanis a lakás kellett. Mint elmondta, fegyveres biztonsági emberekkel rakták ki őket otthonukból, az asszonyt pedig meg is verték, mint fogalmazott,
egy faxos telefonkészülékkel ütöttek le, a radiátornak zuhantam.
Az asszony arról is beszélt, hiába volt látlelet erről a súlyos sérülésről, a maffiózók ügyvédje másik szakvéleményt lobogtatott, amelyet az orvos úgy állított ki, hogy meg sem vizsgálta. Az állt benne, hogy a sérüléseim időskori esés következményei, pedig akkor még csak 45 éves volt. A sértett elmondta, még javában folyt a jogi küzdelem a lakásmaffiával, amikor 2000 márciusában rejtélyes módon meghalt a fia, az albérlete fürdőkádjában találtak rá elvágott bal kézzel, zárt ajtó, de nyitott ablak mellett, amely ellent mond az öngyilkosság lehetőségének. Az asszony úgy fogalmazott,
szerintem a fiamnak azért kellett meghalnia, mert nem volt hajlandó aláírni azt a papírt, ami arról szólt, hogy a színlelt adásvételi szerződésben szereplő összeget átvette. Ez kellett volna ugyanis ahhoz, hogy a földhivatal bejegyezze az új tulajdonost. A szerződésben nem a kölcsönkapott pénz, hanem a többszörös uzsorakamatos összeg szerepelt.
A portál arról is ír, a több év után megszületett jogerős bírósági ítélet kényszerről, fenyegetésről, gátlástalan bűncselekményről beszél. Ebben többek közt kimondja a bíróság, hogy
Varga-Damm Andrea jó erkölcsbe ütköző, a közfelfogással összeegyeztethetetlen vagyis szégyenteljes ügy szolgálatába szegődött.
A bíróság külön kihangsúlyozta, hogy „az I. rendű alperes, azaz Varga-Damm megbízója a szerződés teljesítése körében
gátlástalanul, bűncselekményt megvalósító módon jutott az ingatlan birtokába, majd azt 3 héten belül tovább is értékesítette a II. rendű alperes részére. Ebből az következik, hogy a felperessel való megállapodás mögött befektetési céljai voltak, és ezen célokat az eszközökben nem válogatva, rövid határidőn belül kívánta megvalósítani. A II. rendű alperes nem hivatkozhat jóhiszemű és ellenérték fejében történő tulajdonszerzésre.
Az ítélet kimondta,
a felperes kényszer és fenyegetés hatására hagyta el a saját ingatlanát.
A bírósági ítélet nyomán sok-sok évi megalázó pereskedés után Angéla végül visszakapta a családi ingatlant.
A Ripost arról is ír, az 1998-ban alakult Sors-Társak Egyesületnek több mint ötezer tagja van, amelyet azért alapítottak, hogy lelepleződjön a bűnbanda. A színlelt adásvételi szerződéseknél, a gyanús kölcsönügyleteknél ugyanazok a felhajtó emberek, strómanok, kölcsönadók, ügyvédek, közjegyzők működtek közre, és több ügy irataiban is szerepel Varga-Damm Andrea neve.
Forrás: Ripost.hu; fotó: MTI


Lavrov szerint Moszkva már elmagyarázta Washingtonnak, miért vannak orosz katonák Venezuelában





Moszkva elmagyarázta Washingtonnak, hogy miért vannak orosz katonák Venezuelában – jelentette ki Szergej Lavrov orosz külügyminiszter a Rosszija 1 televízió által vasárnap sugárzott nyilatkozatában. Az orosz külügyminisztérium már kommentálta ezt az ügyet. Nagyjából ugyanolyan módon, de udvariasabb formában válaszoltunk arra a telefonhívásra, amelyet Michael Pompeo amerikai külügyminisztertől kaptam – mondta a tárcavezető.
Elmagyaráztuk, hogy mit csinálnak Venezuelában katonáink, akik abszolút legitim és törvényes alapon szolgálják ki azt a technikát, amelyet a kormányközi megállapodás keretében szállítottunk le, amelyet a venezuelai parlament ratifikált és amely abszolút összhangban áll Venezuela alkotmányával – hangoztatta Lavrov. Marija Zaharova külügyi szóvivő kedden azt mondta, hogy az orosz katonák a kétoldalú haditechnikai együttműködésről 2001-ben megkötött kormányközi megállapodásnak és a venezuelai alaptörvénynek megfelelő módon tartózkodnak a dél-amerikai országban. Először múlt hétvégén jelentek meg sajtóértesülések arról, hogy Moszkva egy An-124-es és egy Il-62-es szállítógépet küldött Caracasba, fedélzetükön száz katonával és harmincöt tonna rakománnyal.
A dél-amerikai ország körül kialakult feszültség az utóbbi napokban tovább fokozódott azután, hogy az amerikai külügyminisztérium hétfőn közölte: Pompeo felhívta Lavrovot és arra figyelmeztette, hogy Washington nem marad tétlen, ha Moszkva nem tanúsít konstruktív magatartást a venezuelai válságban, és tovább támogatja Nicolás Maduro elnök törvénytelen rezsimjét.Donald Trump amerikai elnök szerdán felszólította Oroszországot: vonja ki csapatait Venezuelából. Mint mondta, minden lehetőség nyitva áll ennek a célnak az elérése érdekében. Lavrov a vasárnap sugárzott nyilatkozatában sajnálkozását fejezte ki amiatt, hogy az amerikai diplomácia eszköztárából az ultimátumok és az azokat követő szankciók kivételével szerinte az összes többi eszköz eltűnt. Az orosz diplomácia vezetője így kommentálta Pompeo állásfoglalását, amely szerint a NATO-tagállamoknak közösen kell fellépniük Oroszországgal szemben Ukrajna ügyében. Elismerte, hogy Pompeo korrektül tárgyal, amikor telefonon beszél vele, noha egyértelmű, hogy a felek a legtöbb kérdésben nem értenek egyet. Lavrov ugyanakkor úgy vélekedett, hogy egy külügyminiszternek diplomáciai megoldást kell keresnie a problémákra.
Forrás: MTI; Fotó: PS



Móri vérengzés – Újabb pert indított a rendőrség ellen a valódi nyomravezető



Perújítást kezdeményezett a Pesti Központi Kerületi Bíróságon a nyolc halálos áldozatot követelő móri bankrablás egyik nyomravezetője – tudta meg a PestiSrácok.hu. Szebenyi István azt szeretné elérni, hogy az ügyben fizessék ki neki annak a huszonötmillió forintnak a felét, amelyet a mészárlás után a rendőrség ajánlott fel annak, aki információival segíti a hatóságot az elkövetők azonosításában. Az eljárás alperese az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK), a testület hivatalosan még jelenleg is helyénvalónak tartja, hogy a teljes összeget egy hamisan tanúskodó, a hatóságokat félrevezető embernek utalták ki egykor.
Szebenyi István amatőr hadtörténész, aki társaival gyakran fémkeresőzik a Vértes környékén, ahol a második világháború idején nagyobb csaták voltak. A férfi az egyik ilyen alkalommal találta meg azokat az elásott csomagokat, amelyekben a bankrabláskor használt fegyveralkatrészek és egyéb eszközök voltak. A történtek után jelentette be a Nemzeti Nyomozó Iroda, hogy a móri támadás és a veszprémi postásgyilkosság között összefüggés van, majd jelentkezett egy később védett személyként kezelt tanú, aki információival segített azonosítani Nagy Lászlót, akin keresztül a nyomozók eljutottak társához, Weiszdorn Róberthez is. Szebenyi István portálunknak elmondta, hogy a tanú a rendőrségen elmondta: csak akkor lett számára világos, hogy Nagy Lászlónak – akit nem ismert, csak egyszer találkozott vele – köze lehet a vérengzéshez, hogy a sajtóhírek révén a tudomására jutott az említett csomagok felfedezése.

JOGERŐS ÍTÉLETEK MONDTÁK MÁR KI, HOGY SZEBENYI ISTVÁN NÉLKÜL NEM OLDÓDOTT VOLNA MEG A MÓRI ÜGY

Bár Szebenyi a fentihez hasonló igényét korábban elutasították a bíróságok, a felperes kitart álláspontja mellett, amely szerint ha ő nem fedezi fel az elásott holmikat, a védett tanú sem jelentkezett volna a hatóságoknál, és a köztudatban még ma is az élne, hogy az ügyben tévesen elítélt Kaiser Ede és Hajdu László voltak a móri mészárosok. Érdekesség, hogy a vizsgálat adatai szerint a nyugdíjakat kézbesítő veszprémi postással ugyancsak Nagy László végzett, majd abban az ügyben a Magyar Posta, és az áldozat lakhelye, Herend is nyomravezetői díjat írt ki, amelynek egy részét a bíróságok korábban bármilyen aggály nélkül megítélték Szebenyinek. Az utóbbi ügyekben meghozott jogerős ítéletekben tényként szerepel, hogy a felperes segítsége nélkül soha nem sikerült volna azonosítani a valódi elkövetőket. Ennek oka egyebek mellett az, hogy Nagy László és Weiszdorn Róbert is büntetlen előéletűek voltak korábban, így ha hagytak is valamilyen nyomot a vérengzés helyszínén, adataik nem szerepeltek a bűnügyi adatbázisokban.
Weiszdorn Róbertnek (b) legalább negyven évet kell a rácsok mögött töltenie, a csak Móron hét embert meggyilkoló Nagy László a hivatalos tájékoztatás szerint Európa egyik legszigorúbban védett őrizeteseként öngyilkos lett a zárkájában. Fotó: Cívishír

A HAMIS TANÚ VAGYONOS EMBER LETT, ÉS KÖSZÖNI, JÓL VAN

A felperes annak a huszonötmillió forintnak a felére tart igényt, amelyet Kiglics Attilának, Kaiserék egykori bűntársának fizetett ki a rendőrség nyomravezetői díjként. Kiglics több fegyveres rablásban – pénzszállítók, postahivatalok elleni támadásban – vett részt korábban Kaiserékkel, hamis vallomásával pedig a vádalkuja révén garantált büntetlensége mellett vagyont is szerzett. A móri vérengzés miatt indított büntetőeljárásban a hatóságok az ügy alapjaként kezelték Kiglics Attila elbeszéléseit, aki annyival tudta alátámasztani verzióját, hogy Kaiser Edének korábban volt egy barátnője, aki szüleivel együtt a megtámadott bankfiók közelében lakott. A magyar hatóságok azóta sem változtattak azon a véleményükön, hogy Kiglics kifizetése jogos és kívánatos volt, mert – magyarázatuk szerint – az egyébként valóban kemény, veszélyes gengszterekként ismert Kaiserék feldobásával újabb súlyos bűncselekményeket akadályozott meg. Ez igaz, csakhogy a móri ügy nyomravezetői díjának kiírása azóta sem változott, és az úgy fogalmaz, hogy az összeg annak jár, aki megnevezi vagy olyan mértékben beazonosítja az elkövetőket, hogy azzal a hatóságok képesek legyenek elfogni azokat. Szebenyi és a védett tanú, a taxisofőr szerepe ehhez lényegesen közelebb áll, mint a semmilyen hasznos információt nem közlő, a vizsgálatot szándékosan vakvágányra terelő Kiglicsé.

JUTALMAT NEM KAPOTT, DE AZ ÁLLAM MEGKOPASZTOTTA A NYOMRAVEZETŐT

Szebenyi István a fenti körülmények ellenére korábban első, majd másodfokon is elveszítette az állammal szemben indított pert a móri nyomravezetői díjért, annak költségét azonban tavaly ősszel végrehajtási eljárásban kezdte el követelni tőle a bíróság. A felperes a PestiSrácok.hu-nak elmondta, hogy nem tartja elegánsnak az eljárást; szerinte megtehették volna a döntéshozók, hogy ha már szinte semmilyen érvelését nem fogadták el, legalább a perköltségtől eltekinthettek volna. Szebenyi István hozzátette: amennyiben a Pesti Központi Kerületi Bíróság a korábbiakhoz hasonlóan elutasítaná a keresetét, akkor lehetősége nyílik arra, hogy ügyét a Strasbourgi Emberi Jogi Bíróságra vigye, amely számos alkalommal felülbírálta már a magyar bíróságok által meghozott hasonló döntéseket.
Fotó: Borsonline




Egy védett tanú azonosíthatta a Budapesten elfogott, tömeggyilkossággal gyanúsított szír terroristát



A nyugati titkosszolgálatok információi mellett egy külföldi védett tanú elmondása alapján gyanítják a nyomozó ügyészek, hogy Szíriában lefejezéssel végrehajtott kivégzésekben vett részt az az F. Hassan, akinek letartóztatásáról vasárnap döntött a Budai Központi Kerületi Bíróság (BKKB) – értesült a PestiSrácok.hu. Úgy tudjuk, a tanú a belga ügyészségen tett vallomást és azonosította F. Hassant, aki ugyanakkor azt állítja: valakivel összekeverik, és a gyilkosságok időpontjában nem is volt a helyszínen.
A múlt hét pénteken őrizetbe vett szír állampolgárságú F. Hassant a Terrorelhárító Központ (TEK) feljelentése alapján minősített emberöléssel elkövetett terrorcselekmény és terrorcselekmény előkészületével gyanúsítja a Fővárosi Nyomozó Ügyészség. A nyomozás elrendeléséről, mivel külföldi állampolgár külföldön elkövetett cselekményéről van szó, személyesen Polt Péter legfőbb ügyész döntött. A megalapozott gyanú szerint 2016-ban, Nyugat-Szíriában, Homsz városában egy helyi lakos megtagadta, hogy csatlakozzon a terrorszervezethez, ezért bosszúból és a civil lakosság megfélemlítése céljából a csatlakozást megtagadó személy mintegy húsz családtagját kivégezték.

EGY VÉDETT TANÚ AZONOSÍTHATTA F. HASSANT

F. Hassan terhére azt róják, hogy mint az ISIS egyik magas rangú vezetője, a lefejezéssel végrehajtott húsz emberölésből tízben valamilyen formában részt vett – mondta el portálunknak a vasárnap harminc napra letartóztatott férfi ügyvédje, Kelen László, aki szerint egyelőre a hatóságok is csak valószínűsítik,hogy védence követte el ezeket a cselekményeket. Azt, hogy F. Hassan 2016-ban már az Iszlám Állam terrorszervezet tagja volt, többek között egy olyan videofelvétellel próbálják igazolni a nyomozó ügyészek, amin hangosan élteti az ISIS-t, ám a szír férfi mindezt tagadja, és elmondta: valakivel összekeverik.A védő megjegyezte: ügyfele azt állítja, hogy nem is volt a helyszínen a gyilkosságok időpontjában. Arra, hogy az emberölésekben F. Hassan is részt vett, a nyugati (elsősorban belga) titkosszolgálati információk mellett Kelen László szerint egy külföldi védett tanú elmondásából következtetnek, aki, úgy tudjuk, a belga ügyészségen tett vallomást és azonosította F. Hassant.

HOSSZÚ ELJÁRÁSRA SZÁMÍTHATUNK

A 27 éves szír férfiről védője hangsúlyozta: csak a nevét képes leírni, egyébként írni és olvasni nem tud, emiatt pedig kétséges, hogy ő a terrorszervezetben valamilyen vezető szerepet töltött volna be. Igaz, a magyar hatóságok azt feltételezik, hogy az Iszlám Állam tagjait pontosan felkészítik, hogyan kell cselekedniük abban az esetben, ha elfogják őket. A védő szerint akár több éves eljárásra is számítanunk, hiszen a magyar szerveknek minden információt alaposan le kell ellenőrizniük, és legalább hat titkosszolgálattal kell tartaniuk ebben az ügyben a kapcsolatot. A Terrorelhárítási Központ (TEK) szombaton közölte is: vizsgálják a szíriai állampolgár európai tevékenységét és kapcsolatrendszerét, hiszen a gyanúsított elfogása előtt több európai országban is megfordult. A szír férfi korábbi bűnös tevékenységének feltárása érdekében a magyar terrorelhárítás együttműködik az Europollal, több ország rendvédelmi szervével és titkosszolgálatával – írták. A TEK feltételezhetően azt is ellenőrzi, hogy F. Hassannak vannak-e magyarországi kapcsolatai, bár Kelen László úgy tudja, ez eddig nem merült fel.

EMBERCSEMPÉSZÉSÉRT MÁR ELÍTÉLTÉK

A Magyar Nemzet pár napja arról is írt, hogy a TEK azt is vizsgálja, F. Hasszánnak köze lehet-e a párizsi és brüsszeli terrormerényletek elkövetőihez, például a Budapesten többször is járt Salah Abdeslamhoz. Kelen László kérdésünkre elmondta: Abdeslamékhoz fűződő kapcsolata nem szerepel a gyanúsításban, így erről nem tud nyilatkozni. F. Hassant egyébként tavaly decemberben egyszer már őrizetbe vették a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren. Érvényes, Görögországban kiállított menekült-útiokmánnyal érkezett Budapestre, a vele utazó nőnek azonban nem voltak rendben a papírjai. Akkor embercsempészés miatt indult eljárás ellene, a bíróság felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte. Kitoloncolásáig a nyírbátori menekültügyi befogadó központban helyezték idegenrendészeti őrizetbe. Ott vette ismét őrizetbe a TEK, amely közleményében arra hívta fel a figyelmet, hogy F. Hassan Nyírbátorban demonstratívan fekete öltözékben járt, mint az Iszlám Állam terrorszervezet harcosai, nem vett részt a közös imákon, az őrzött állomáson elhelyezettekkel konfliktusba került, össze is verekedett.
Fotó: PS



A megtorlások legfiatalabb mártírja – Hatvan éve végezték ki Mansfeld Pétert





Kazár zsidó ÁVH- sok ki a közéletből !!!!





Hatvan évvel ezelőtt egy pesti munkásfiú célul tűzte ki magának, hogy életben tartja, újra fellobbantja a forradalom lángját. A megtorlásoktól terhes ’56 utáni időszakban ez a “pesti srác” megkísérelt dacolni a diktatúrával, pedig még nagykorú sem volt. Úgy hívták, Mansfeld Péter, és ma 60 éve, hogy szörnyű kínok között halt mártírhalált a szabadság oltárán.
1956-ban egy országnak lett elege az elnyomásból, a kommunisták csalásaiból és a terrorból. Megunták a padlássöpréseket, a termény-beszolgáltatást, hogy családoktól vette el otthonukat a hatalom, hogy saját kitartottjainak adja át. A magyarok nem akartak több internált kulákot. Nem tudta azonban senki, hogy a gonoszságot lehet még ennél is tovább fokozni.
Miután az ’56-os forradalom elbukott, beindult a koncepciós perek kommunista gőzhengere. Eljött az ideje, hogy a kirabolt országot még erősebben megnyomorítsák, elvegyék az identitását és terrort ültessenek az emberek szívébe, a “szocializmus” dicsőségére.
Mansfeld Péter. Fotó: MTI
Mai szemmel nézve, magyar szívvel elgondolva érthetetlen, hogy a rendszer kiszolgálói, akik gerinc nélkül hajbókoltak a moszkvai utasítások előtt, miért tették. Mindenesetre jól szemléltetik a bolsevista talpnyalók hozzáállását és persze az igazságosság és jogállamiság szintjét az akkori Magyarországon Dr. Domokos József a legfelsőbb bíróság elnökének szavai, melyeket 1957. március 28-án az országos bírói értekezleten mondott:
Elvtársak! Mi a Magyar Népköztársaság bírái vagyunk, proletárdiktatúra bírái, akiknek az a kötelességük, hogy a proletariátus államát erősítsék és annak minden ellenségét, aki a proletár forradalomra kezet emel, kíméletlenül megsemmisítsük.
Mint látszik, a rendszernek semmi más célja nem volt, mint a megsemmisítés. A rendszer alá tartozók módszeres, iparszerű kiirtása. Ismerős ez? Egyes helyeken ez háborús bűn, népirtás. Az új Európában már nem gondolták így sem ’56-ban, sem ’89-ben, így a felelősöket sosem vették elő. Nem volt számonkérés, elszámolás, sokan éltek meg gondtalan idős kort már a rendszerváltás után abból a vagyonból, amelyet emberéletek tucatjainak megnyomorításából harácsoltak össze.
Ebben a környezetben lépett színre egy 17 éves vasesztergályos szakmunkástanuló. ’56-ban már testközelből lehetett tanúja a szovjet kegyetlenségnek, Szabó János Széna téri parancsnok alatt szolgált a forradalom idején, mint gépkocsis összekötő. Ez volt élete legmeghatározóbb időszaka, ugyanis állítása szerint Szabótól kapta az utasítást, hogy “élete végéig őrizze a forradalmat”. Ez a parancs indította el a mártírhalálba vezető úton.
Mansfeld egyetlen bűne az volt, hogy nem kívánt beletörődni a vereségbe és főleg abba nem, ami utána jött: a megtorlásba. Ezért barátaival megtervezte, hogy hogyan tartsa életben a koncepciós perektől ellehetetlenített országban a szabadság eszményét.
A hatóságoknak pedig épp kapóra jött a fiatalok szerveződése, főleg, hogy Mansfeldék közül szinte mindenkinek volt ’56-os múltja. Ez kiváló lehetőség volt a bíróságnak, hogy elrettentse a “pesti srácokat” attól, hogy bármilyen reményt is tápláljanak a rendszer megdöntésére. Koholt vádakkal őrizetbe is vették a csapatot és Mansfeldet azonosították annak vezérének. Ezek után több hónapos kínvallatásokkal tűzdelt előzetes letartóztatás következett, amely alatt minden igyekezetük ellenére sem sikerült megtörniük a még mindig csak 17 éves fiút.
A Mansfeld (és társai) elleni eljárás klasszikus koncepciós per volt: a felhozott vádpontok egy része hazugság, más rész túlzás, megint más része pedig súlytalan cselekményekből állt. Kristálytiszta volt, hogy a per politikai töltetű volt, a bírák pedig nem az elkövetett cselekmények miatt ítélték el végül Mansfeldet, hanem azért, mert több hónapnyi vallatás után sem tudták megtörni. Ez az elszántság, ez a virtus volt az, ami megijesztette a bírákat, ezért akarták mindenáron kivégeztetni.
Az egész vizsgálat alatt fölényesen és cinikusan, mereven beszél ellenforradalmi felfogásáról, és cselekménye helytelenségét nem hajlandó – még igen kis mértékben sem belátni
jelentette róla dr. Kelemen Endre vizsgálóorvos.
Nemcsak a bírák, hanem egyes orvosok is a rendszer kiszolgálói voltak tehát, mint az a fenti jelentésből is kiderül. Miután igazságtalanul meghozták rá a halálos ítéletet, Mansfeld megkísérelt egy szökést is, melynek során eltört a keze, igaz, ennek ellenére is el tudott szökni. Balszerencséjére azonban orvoshoz ment helyre rakatni törött karját, aki viszont egyből feljelentette, visszalökve ezzel a vérére szomjazó “igazságszolgáltatás” karjaiba.
Ott ezek után újból megvizsgálták, akkor Dr. Fáber Viktor igazságügyi orvosszakértő a következőket írta jelentésében, 1959. március 21-én:
Mansfeld Péter (…) teljesen egészségesnek érzi magát… pirospozsgás fiatal férfi, testi és szellemi vizsgálattal, semmiféle kóros eltérés nem észlelhető… nem szenved olyan megbetegedésben, mely miatt ítélet rajta végrehajtható ne volna.
Mansfeld Péter emlékmûve az I. kerületi Szabó Ilonka utcai támfalnál. Melocco Miklós Kossuth-díjas szobrászmûvész kompozíciója emléket állít az 1956-os forradalomnak. Fotó: MTI/Földi Imre
Ekkor már jogerős volt a halálos ítélet, amelyet mindenféle jogszerűség figyelembe vétele nélkül hoztak meg. Amikor például Mansfeld kegyelmet kért, az ügyében az imént ítéletet hozott bíró tanács alakult át kegyelmi bizottsággá, és hogy, hogy nem, elutasították a kérelmet. Külön érdekes, hogy első fokon még nem kapott kötelet Mansfeld. Ott, az 1958. november 21.-én hozott ítélet szerint csupán börtönbüntetés várt rá, fiatal korára való tekintettel. Ekkor még mindig csupán 17 éves volt. Az ügyészség (és mögötte a hatalom) elégedetlen volt az ítélettel, ezért kivárták a fiú március tizedikei születésnapját, ezután március 19-én a fenti körülmények között elítélték. A rendszer képes volt kivárni, hogy kivégezzen egy fiút.
1959. március 21-én délelőtt a sikertelen szökési kísérletben kezét törő Mansfeldet a vesztőhelyre vezették. Az éppenhogy  nagykorú, verésektől, vallatásoktól, törött karjától meggyötörve lép a vérpadhoz. Jelen vannak Guidi Béla, a tanács elnöke, dr. Balogh János fogalmazó, dr. Doktor János ügyész, dr. Fáber Viktor bírósági orvos, dr. Szabó Ernő börtönorvos, Sárközy Tibor főhadnagy, Csúcs Mátyás ítélet-végrehajtó, Karácsonyi Sándor és Fülöp István, az ítélet-végrehajtó segédei.
Azok, akik a halálbüntetést megrendelték, minden áron revansot akartak venni az ifjú forradalmáron, ezért az akasztást úgy készítették elő, hogy minél hosszabb legyen a haláltusa. A terv sikeres: bosszút álltak Mansfelden, aki 13 percig vívja haláltusáját a kötélen. De vajon ki vesz revansot azokon, akik ehhez a szörnyűséghez asszisztáltak?





Tombol a diktatúra – Felmentette Gyurcsány miniszterét a Fővárosi Ítélőtábla a postaszékház elkótyavetyélése ügyében





Bűncselekmény hiányában jogerősen felmentette a postaszékház több, mint egy évtizeddel ezelőtti eladása ügyében megvádolt vezetőket a Fővárosi Ítélőtábla csütörtökön. Az elsőrendű terhelt – Gyurcsány Ferenc egykori közlekedési minisztere, Szabó Pál – esetében az ügyészség tíz éves szabadságvesztés kiszabására tett indítványt, mivel a vádhatóság véleménye szerint Szabó a Magyar Posta korábbi vezérigazgatójaként csaknem tízmilliárd forintos kárt okozott a Postapalotaként is ismert épület eladásával és egy másik irodaház bérlésével. Bár az ellenzék szerint Magyarországon tombol a diktatúra, a bíróságok a kormánypártok zsebében vannak, a döntéshozók mégis sorra mentik fel a Gyurcsány-korszak olyan, súlyos bűncselekményekkel megvádolt emblematikus szereplőit, mint az egykori honvédelmi minisztert, Juhász Ferencet, a volt titokminisztert, Szilvásy Györgyöt, vagy a viszkisdobozos ügyként elhíresült perben szerepelt államtitkárt, Fapál Lászlót.
A tavalyi elsőfokú döntéshez hasonlóan bűncselekmény hiányában mentette fel a Fővárosi Ítélőtábla a Krisztina körúti Postapalota elkótyavetyélése miatt megvádolt Szabó Pált és társait. Nehrer Péter, a tábla eljáró tanácsának elnöke indoklásában kiemelte, hogy a vádlottaknál még gondatlanság sem állapítható meg, az ügyben pedig általában kérdésként vethető fel, hogy mennyiben feladata a büntetőjognak stratégiai, gazdasági döntéseket évekkel később a jövedelmezőség szempontjából vizsgálni. A táblabíróság szerint idővel ugyanis szinte minden ilyen döntésről kiderül, hogy lehetett volna még jobb, így pedig előbb-utóbb minden gazdasági vezető börtönben végezné – jelentette ki a tanácsvezető.

MINDÖSSZE KILENC ÉVIG TARTOTT A BÜNTETŐELJÁRÁS

Az ügyben kilenc éve kezdődött nyomozás Balsai István, akkori fideszes országgyűlési képviselő feljelentése alapján. Balsai egyrészt a Magyar Posta Zrt. egykori budapesti, Krisztina körúti székházának értékesítése miatt tett feljelentést, másrészt a posta akkor új, XIII. kerületi, Dunavirág utcai székházának bérlése miatt. A Fővárosi Főügyészség 2013-ban emelt vádat különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés miatt a Magyar Posta, illetve az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő Zrt. három-három munkatársa ellen. Az ügyészség szerint a vádlottak az adott helyzetben leggazdaságtalanabb megoldást választották, megszegték vagyonkezelői kötelezettségeiket, a postának tízéves viszonylatban több milliárd forint vagyoni hátrányt okoztak, ugyanis nem bérelni kellett volna, hanem új székházat építeni.
Az üveggolyókért eladott Postapalota a szocialisták gazdasági holdudvarához tartozó Wallis Zrt.-hez került; ismerős lehet a cég egykori vezetőjének, Bajnai Gordonnak a neve, aki Gyurcsányt váltotta annak lemondása után a miniszterelnöki tisztségben. A DK jelenlegi elnöke tíz évvel ezelőtt, 2009. március 21-én, az MSZP tisztújító kongresszusán jelentette be, hogy lemond a kormányfői pozícióról.
Szabó Pál megnyugodhat: tíz év börtön helyett immár jogerősen is felmentették. A bíróságok szerint egy kivételes épületet nagyon olcsón eladni, és egy másikat méregdrágán bérelni nem veszteség a költségvetésnek. Fotó: MTI/Kálmándy Ferenc

A SZAKÉRTŐI BECSLÉSEKET TARTOTTÁK MÉRVADÓNAK A DÖNTÉSHOZÓK

A vádiratban felsorolt bűncselekményért a törvény szerint öttől tíz évig terjedő szabadságvesztést lehetett volna kiszabni, a Fővárosi Törvényszék azonban tavaly júniusban első fokon bűncselekmény hiányában felmentett minden vádlottat. A törvényszék – csütörtökön helybenhagyott és jogerőre emelt – ítéletének szóbeli indoklásában a bíró szakértői vélemények alapján kifejtette: a postát a vádlottak által választott megoldással, a bérléssel nem érte veszteség, az ingatlanok értékesítése nem volt áron aluli, az abból befolyt összeget a posta fejlesztésére, a piaci feltételeknek való megfelelésére fordították. A másodfokú eljárásban az ügyész bűnösség kimondását és börtönbüntetés kiszabását kérte, az ügyvédek pedig védenceik felmentését indítványozták. A táblabíróság felmentő határozatának szóbeli indoklásában a tanácselnök rámutatott: az elsőfokú bíróság kiemelkedő alapossággal tett eleget ügyfelderítési kötelezettségének. A szakértők szerint az értékesítés és a bérlés is megfelelő volt, a Krisztina körúti régi postaszékházat már nem lehetett tovább használni, a felújítás és az új székház építése pedig egyaránt nagyon sokba került volna.  Az ügy könnyen átlátható és röviden lezárható lett volna, sajnos mégis túl sok időt vett igénybe – jegyezte meg Nehrer Péter, a tábla tanácselnöke.

A GYURCSÁNY-KORMÁNY TAGJAIVAL VALAMIÉRT ELNÉZŐBBEK A BÍRÓSÁGOK

Nem a csütörtöki eset az első, amelyben semmiféle felelősségre vonás nem járt azokban az esetekben, amikor Gyurcsány Ferenc egykori kormányának tagjainak súlyos bűncselekmények vádjával kellett bíróság elé állniuk, amelyek aztán sorban felmentették őket.
Az úgynevezett Sukoró-ügyben magának Gyurcsánynak is rezgett a léc, de aztán nem vonták büntetőeljárás alá; a balhét helyette végül Tátrai Miklós és Császy Zsolt, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő egykori vezetője, illetve értékesítési igazgatója vitték el. A Kúria döntése előtt ugyanakkor a több bíróságot megjárt ügyben – amelyben a Postapalota eladásához hasonlóan milliárdos kár érte az államot – volt marasztaló ítélet és felmentés is; volt az ügynek olyan korábbi szakasza is, amikor azt érezhetően el akarták kenni azt a döntéshozók.
Gyurcsány Ferenc a jogállamiságba vetett hitét illusztrálja, hogy Tátraiék elítélése után nyíltan és súlyosan megfenyegette a Sukoró-ügyben eljárt bírókat, ügyészeket.
Nem kellett ugyanakkor a börtöntől tartania a kémperként is ismert eljárásban azoknak az egykori titkosszolgálati vezetőknek, akik a vád szerint Gyurcsány országlása idején adtak át bizalmas adatokat az oroszoknak. Szilvásy Györgyéket az a Mészár Róza mentette fel jogerősen, aki korábban az MSZP alkotmánybíró-jelöltje volt.
Ugyancsak nem lett felelőse annak a lakásmutyinak, amelyben Gyurcsány honvédelmi minisztere, Juhász Ferenc, és államtitkára, Fapál László állt bíróság elé. Fapál az úgynevezett tábornokperben is a vádlottak padjára ült; az ügyészség szerint ő szállította viszkisdobozban azokat a vesztegetési pénzeket, amelyekkel több százmillió forinttal károsították meg a költségvetést. Fapál Lászlót a februárban kihirdetett ítéletben felmentették, az ügyben a fellebbezések miatt másodfokú eljárás lesz.
Forrás: MTI/PS; Fotó: Magyar Idők



A gyurcsány ide akarta lerakni a veszélyes húlladékokat , hogy hogyan a székház alatt van a fegyver lerakat azt jól őrzik , és a metróban járatokon kívül az alagutat az itt – ott lévő nem használt szakaszokba le tudta volna raktározni , és egy balhé esetén a Duna alatt robbantással beszennyezte volna az egész fővárost , és míg a baj elhárításán ügyködtek volna ők szépen meglógtak volna az országból , és irány az EURÓPAI EGYESŰLT ÁLLAMOK !!!
Na ezt kapjátok ki orbánféle fenevadak loptatok ti is eleget , de engem az illuminátus védelme alá rendeltek , úgy , hogy érinthetetlen vagyok számotokra biorobotok , ezt csak azért mondom , mert én is az vagyok , voltam leszek !!!
Nem tudtátok Orbán Gráchban kapja meg a bioroboti agymosást , és próbálná ne végrehajtani a páholy utasításait , úgy járna mint Antal Jóska , csak ő már nem biztos hogy rákos lenne , szív , vagy agy trombózis biztosabb beavatkozás lehetne !!!!!

Más ez a szerelem más ez a szó , más ez a csoda …




Kálmán Olga elszabadult: szerinte hazugság, hogy ész nélkül ütötték Orbánt…




Kálmán Olga megcsillantotta humoros oldalát is: egy hétfői interjúban azt állította, a G-nap utáni Hír TV-ben egyáltalán nem tolták a Jobbik szekerét, és nem ütötték ész nélkül Orbán Viktort. Más kérdés, hogy Kálmán ezt nem április elsejei tréfának szánta, de attól még vicces… A kirúgott tévés ezután kiselőadást tartott arról, szerinte hogyan kéne működnie az ellenzéknek – ám ezzel csak újfent azt bizonyította: ő elsősorban nem tévés volt, hanem egy (bukott) ellenzéki aktivista.
Nem igaz, hogy toltuk a Jobbik szekerét. És az sem igaz, hogy ész nélkül ütöttük Orbán Viktort. Mindenki azt kapta, amit megérdemelt
nyilatkozta Kálmán Olga a 24.hu-nak adott, hétfőn megjelent interjúban. Mivel a cikkben nincs utalás arra, hogy ennél a résznél az egykori televíziós fölvinnyogott volna nevettében, kénytelenek vagyunk azt gondolni, ő ezt komolyan gondolta. Ám további szenzációkra is fény derült az anyagból. Például Kálmán többször leszögezte, ő bizony újságíró, semmi keresnivalója nincs a politikában, az ugyanis a „túloldal”. Ezért nem akar főpolgármester lenni.
Számomra feloldhatatlan ellentmondás, hogy miközben az emberek talán bíznának bennem, én nem bízom abban, hogy Fidesz-kormány alatt ellenzéki vezetéssel fejlődhet egy település. Ráadásul komoly a sansz, hogy egy esetleges ellenzéki főpolgármestert még egy kátyú betömésében is meggátol majd a saját kormánypárti testülete.

ODAADNÁ A FÉL KARJÁT

Az interjúból megtudtuk, Olga nem bánja, hogy átment a[z eredeti elveit, értékeit eláruló] Hír TV-hez, ahol „nagyon szép másfél évet” töltött. Szavaiból az is kiderült, epekedve várta Simicska Lajos beígért „atombombáját”, és csak április 8-án este 11-kor fogta föl, hogy az oligarcha azt sajnálatos módon nem dobta le.
A tévés összeesküvés-elméletnek tartja, hogy Simicska és Orbán előre eltervezték a G-napot és az azt követő eseményeket, amellyel végül az összeomlás szélére sodorták a Jobbikot. Azt pedig a konteó konteójának, hogy ő a saját szerepvállalásával is hitelesítette a Jobbik pálfordulását. Mint fogalmazott:
Magam is ott tartok, mint kábé 2016 decemberében: a fél karomat adnám egy Simicska-interjúért. Lenne hozzá úgy ötezer kérdésem.
Kálmán Olgát egyébként – saját bevallása szerint – nem győzte meg a Jobbik arról, hogy nagy felismeréseken alapult a stratégiaváltásuk [vagyis a 180 fokos fordulatuk, a nemzeti oldal elárulása – P. T.]. Azt pedig nem érti, miért mondott le Vona a választási vereség után. (Holott az volt Vona egyetlen épkézláb megmozdulása az elmúlt években – P. T.)
Kálmán Olga távozik a Hír TV épületéből a tavalyi I-napon, amikor a csatorna másfél év után visszatért a nemzeti oldalra. (Fotó: Horváth Péter Gyula/PS)

EGY PROFI ELLENZÉKI AKTIVISTA

Ezután a riporter mint „kommunikációs trénert, tanácsadót” kezdte el faggatni Kálmán Olgát. Ő azonban nem trénerként, hanem a tévés korszakában is megcsodált balliberális aktivista énjét szedte elő, és a szakértő pózában tetszelegve aggódott egy sort az ellenzék siralmas állapotáért.
Az ellenzék réges-rég rettenetes kommunikációs csapdában vergődik, ugyanis Orbán bravúrosan tematizálja a közéletet [1998 óta].
Majd sürgette, hogy az ellenzék törjön ki ebből a csapdából. 
Tilos hagyni elsorvadni az ellenzéknek fontos témákat. Pár hónapja meghalt egy beteg, aki egy életmentő műtétre várt, de közben az orvosát, egy szívsebészt valami személyes ok miatt elbocsátották. Hatalmas felháborodás tört ki, aztán csönd lett. Nem elég egyszer kiállni sajtótájékoztatóra! Álljanak ki minden nap! 
(Az persze Kálmánt nem zavarja, hogy annak a történetnek a töredéke sem volt igaz. Erről ITT írtunk bővebben.) Kálmán ezután elmagyarázta, szerinte milyen egy virtigli „független tévés”. Hát olyan, mint ő, természetesen:
Miután elhangzott az elhíresült „meg lehet élni negyvenhétezer forintból” kijelentés, bejött hozzám még az ATV-be Kovács Zoltán kormányszóvivő, és én negyvenvalahányszor szegeztem neki azt a kérdést, hogy „ön szerint meg lehet élni negyvenhétezer forintból?”. Tessék ütni ezt a szívsebész ügyet!  
Hogy egy ultrademagóg kérdés erőszakos sulykolásának semmi köze a kiegyensúlyozott, tisztességes újságíráshoz, azt mindenki tudja. Ezt ugyanis politikai aktivizmusnak nevezik. Hogy Kálmán Olga ezt az aktivistáskodást művelte, abban semmi újdonság nincs: láttuk, tapasztaltuk. Miként azt is, hogy ezt az elviselhetetlen stílust Kálmán kizárólag az általa lejáratni szándékozott jobboldali politikusoknak tartogatta – vagy azoknak, akik nem azt mondták, amit ő hallani akart. Ez utóbbira jó példa az alábbi, ma már klasszikusnak számító Schiffer-interjú is:
Visszatérve a 24.hu-s interjúhoz: amikor a túlóratörvény miatti tüntetések kifulladásának okairól kérdezték, azt felelte:
Ezen is dolgozni kellett volna még.
Hát, ez sem hangzik túl „szakemberesen”. Amikor pedig Gyurcsány mellőzését nehezményezte, ismét sikerült a politikai aktivizmus csúcsaira jutnia:
Egyébként pedig az is nagy tévedés, ha a civilek valamiért a fejükbe veszik, hogy az általuk szervezett tüntetésekre aztán be ne tegye a lábát politikus. Butaság. Ha fontos az ügy, jöjjön mindenki. Attól, hogy ott van, teszem azt, Gyurcsány Ferenc, még nem válik DK-ssá egy civilek hirdette demonstráció. Az már jó irány, amit március tizenötödikén láttunk, hogy mindenféle párthoz tartozók és civilek álltak egymás mellé a színpadra.
Ez minden, csak nem „kommunikációs trénerkedés”. Valójában kétségbeesett aggódás a kedvenc pártok politikai kálváriája miatt. E helyről is további jó aggódást kívánunk neki!
A 24.hu-n megjelent mai interjút ITT elolvashatják.



MiG-41: Russia Wants To Build A Super 6th Generation Fighter



MiG-50 and PAK DA secret projects



Russia's Lethal SU-57 Defeat the America's F-35 jet in a Fight






Tragédia a csengeri “multimilliárdos örökösnő” családjában – Sz. Gáborné fia is öngyilkos lett



Önkezével véget vetett életének Sz. Gáborné, ismertebb nevén Maláj Marcsi fia. A csengeri nő egy 1300 milliárd eurós örökség meséjével került be a köztudatba, mellyel több tíz ismerősétől szerzett igencsak komoly, egy esetben több százmillió forintos kölcsönt. A pénzt a nemlétező örökségből persze azóta sem adta meg. Sz.-né ellen jelenleg is tart a büntetőeljárás különösen jelentős értékre elkövetett csalás megalapozott gyanújával. Az évtized, ha nem az évszázad egyik legagyafúrtabb csalássorozata azért került nyilvánosságra, mert abban Simicska médiája Kósa Lajos lejáratásának lehetőségét látta. A mesés örökséget lebegtető dokumentumok, köztük egy ajándékozási szerződés pedig azután került az akkor még Simicska kezében lévő Magyar Nemzethez, hogy a csengeri asszony férje a térség jobbikos országgyűlési képviselőjétől, Apáti Istvántól kért védelmet és segítséget. Néhány napra rá öngyilkos lett. A PestiSrácok sértetti forrásból úgy értesült, hogy egyre jobban szorul a hurok a letartóztatásban lévő csengeri asszony körül. Több tárgyi bizonyíték is bizonyítja a bűnösségét, és Sz.-né minden értéket képező ingóságát és ingatlanát lefoglalták, amelyek még így sem fedezik az elcsalt összegek töredékét sem. Az asszony fia először elméje eltompításával próbált nem tudomást venni a körülötte zajló eseményekről, végül más kiutat keresett és a halálba menekült az átélt traumák, a szégyen és mindenük elvesztése elől.
Sz. Gáborné, azaz a “csengeri örökösnő” történetével sokat foglalkoztunk az elmúlt egy évben. Helyszíni és tényfeltáró riportokban mutattuk be az asszony múltját, környezetét, kutattunk fel és szólaltattuk meg hitelezőit, vagyis sértetteket.
Megtaláltuk és meg is mutattuk a debreceni temetőben Sz.-né Mária édesapjának sírját, aki nem külföldön, hanem Debrecenben hunyt el, és nem akkor, amikor a nő állította, hanem évekkel korábban. Felkutattuk M. papa utolsó otthonát is, ahol ma özvegye él, egy debreceni, lakótelepi szükséglakást, ami még csak nem is az ő tulajdona volt, hanem második, időskori házastársáé.
Ebben a panelban, egy szükséglakásban élt élete végén az állítólag milliárdos apuka… Fotó: PS
Az ügy érintettje, a Magyar Országos Korcsolyázószövetség korábbi igazgatója interjúban mondta el portálunknak, mennyire agyafúrt volt a módszer, miért dőltek be annyian az egyébként hihetetlennek tűnő mesének.
A gyermekkorában eltűnt, majd külföldön dúsgazdag gyártulajdonossá lett apa hagyatékát olyannyira hitelesnek tűnő, német nyelvű levelekkel, iratokkal támasztotta alá, hogy sokan hittek neki és hitelezték meg az ügyvédi és egyéb eljárási költségeit, annak érdekében, hogy vagyonához jusson. Sz. Gáborné tucatnyi ismerősétől kért és kapott kölcsön tízmilliókat –  volt, akitől százmilliókat -, összesen mintegy másfélmilliárd forint értékben. Hogy segítői még adakozóbbak legyenek, komoly befektetési tervekkel is előállt, többek közt egy új csengeri sportkomplexum építésének szándékával, melyről még látványtervekkel is rendelkezett.
Így környékezte meg Orendi Mihályt, a Magyar Országos Korcsolyázószövetség korábbi igazgatóját és rajta keresztül Kósa Lajost is. Az ismert, köztiszteletben álló sportember és a komoly pozícióban lévő politikus, Kósa kapcsolatára azért volt szükség, hogy ezáltal ő tűnjön hitelesebbnek, fontos embernek. Orendi és Kósa neve jól csengett; úgy tudjuk, előszeretettel is dobta be a nevüket, amikor kölcsönkéregetett.
Csakhogy az örökség évek elteltével sem érkezett meg. Marika több hitelezője is feljelentést tett, és csalás miatt büntetőeljárás indult az asszony ellen. A történet azért került a köztudatba, mert a csengeri család a térség jobbikos országgyűlési képviselőjétől, Apáti Istvántól kért védelmet és segítséget. Ezt maga Sz.-né is megerősítette, akivel még letartóztatása előtt többször beszéltünk telefonon.
Nem sokkal később szenzációként beharangozott “dokumentumok” jelentek meg az akkor még Simicska lapjában, a Magyar Nemzetben, amellyel elindult a Kósa Lajos lejáratását kísérlő hadművelet. Sz.-né, majd korábbi ügyvédje, Helmeczi László többször nyilatkozta azt ellenzéki lapoknak, hogy Kósa Lajosnak nagyobb összeget akart ajándékozni az asszony, és abban kérte a politikus segítségét, hogy a jogi útvesztőkben elé görgetett akadályokat elhárítsák, és hozzájusson a mintegy 1300 milliárd eurós örökségéhez.
Ezzel szemben Kósa Lajos állítja: az asszony az ő tanácsát kérte a pénz befektetéséhez, melyhez ő állampapírt javasolt, majd mután megsejtette, hogy Sz.-né csaló, megszakította vele a kapcsolatot.
Miután Maláj Marcsi mesés örökségéről szóló meséje országos sajtóhír lett, és persze kiderült, hogy a nő köztiszteletben álló csengerieket, egy tanárt, sőt, egy lelkészt is becsaphatott, Sz. Gáborné férje öngyilkos lett. Az asszony eleinte az áldozatot játszva próbált kibújni a büntetőeljárás alól, többszöri idézésre sem jelent meg a kihallgatáson. Hol ő maga állította, hogy ügyvédjével, hol családtaggá avanzsált jóbarátjával – egyébként egy ismert vállalkozóval – üzente a nagy nyilvánosságnak, hogy van örökség, de ő politikai üldözött lett, akit tönkre akarnak tenni. Még azt is belengette, hogy az élete is veszélyben lehet és Svájcban fog menedékjogot kérni.
Az egyébként is hihetetlen történetét közben tovább cifrázta; magyarázataiban már nem is név szerinti apja volt az apja, hanem egy rejtélyes milliárdos, az 1300 milliárdos örökség megduplázódott és hirtelen egy svájci fegyvergyárat is örökölt hozzá – melyekről szemrebbenés nélkül nyilatkozott nekünk a családtaggá lett jóbarát, néhai dúsgazdag vállalkozó, de a nő ügyvédje is ugyanúgy szőtte tovább a sztorit a Független Hírügynökségnek…
Csengerből Svájcig szökött az állítólagos multimilliárdos örökösnő a hatóságok elől. Fotó: Horváth Péter Gyula
Még mielőtt őrizetbe vették volna, Sz. Gáborné Svájcba szökött. A saját narratívája szerint azért utazott oda, hogy most már tényleg hazahozza a pénzét. Nemzetközi elfogatóparancs alapján Svájcban is fogták el, majd kiadása után hazaszállították. Azóta is letartóztatásban van.
Sértetti forrásból úgy tudjuk, hogy a nyomozás során lefoglalt számítógépeken megtalálták azokat az iratokat, amelyekkel az asszony hitelesítette, bizonygatta öröksége létezését. A dokumentumok vizsgálata során képbe kerülhettek más személyek is, akik a bűncselekményben irányítóként közreműködhettek.
Megtudtuk azt is, hogy összesen körülbelül 200 millió forint értékben sikerült a hatóságoknak vagyonelemeket lefoglalni, melyek között nagyobb értékű ékszerek és szántóföldek, illetve egyéb földterületek vannak. Ez az érték a töredékét sem teszi ki annak a pénznek, amennyit hitelezőitől a nő összekalapolt. Sőt, ez az összeg még azt a tételt sem fedi, amennyit a leginkább nagylelkű jótevőjétől kapott.




Feloldották a kémper titkosítását!! – Az ügyészség szerint Gyurcsányék kiszolgáltatták hazánkat az orosz titkosszolgálatnak (cikkünket frissítjük!)



Törölte az ügyészség a kémügy titkosítását, ennek eredményeként a vádirati tényállás kivonatát és a bírói döntés lényegét közzétették  – írta a PestiSrácok.hu-nak küldött sajtóközleményében a Legfőbb Ügyészség. A Budapesti Katonai Ügyészség 2011. december 5-én kémkedés és bűnpártolás bűntette miatt azért emelt vádat Szilvásy György volt titokminiszter, Galambos Lajos és Laborc Sándor volt NBH-vezérek és P. Lászlóval szemben, mert közreműködtek abban, hogy Oroszország Biztonsági Szolgálatának (FSZB) megbízottjai információszerző tevékenységet végezzenek hazánkban. Ez a döntés a Magyar Köztársaság nemzetközi és nemzetbiztonsági érdekeit veszélyeztette. 
A vádirat lényege szerint Szilvásy György, a Gyurcsány-kormány volt titokminisztere és Galambos Lajos, az NBH akkori vezetője  a parlamentben megbeszélést tartott az Oroszország biztonsági szolgálatának (FSZB) helyettes vezetőjével. Ennek során szóba került, hogy a Nemzetbiztonsági Hivatalból információk szivárognak ki, ezért az orosz szervezet képviselője felajánlotta, hogy általa irányított szakemberek poligráfiás vizsgálattal segítenek a kiszivárogtató felkutatásában. A volt titokminiszter – tudva azt, hogy ez információszerző tevékenységet jelent -, élt a felajánlással, és arra utasította a főigazgatót, hogy működjön együtt az Orosz Föderáció megbízottjaival – áll a vádiratban, amely arra is kitér, hogy ennek megfelelően – konspirációs céllal – bolgár pszichológusként megjelölt, de valójában az orosz titkosszolgálathoz tartozó személyek a Nemzetbiztonsági Hivatal részben vezető beosztásban levő, részben vezető beosztásra szánt, tiszti rendfokozattal rendelkező 16 dolgozója poligráfiás vizsgálatában vettek részt.Ezek úgy zajlottak, hogy egyikük a gépi hátteret kezelte, míg a másik egy kijelölt helyiségben tartózkodott két tolmáccsal együtt, és időnként kérdésekkel, utasításokkal határozta meg a vizsgálat menetét.
A vádirat szerint a külföldiek épületbe való belépését a főigazgató utasítására nem dokumentálták, az nem a főbejáraton keresztül történt, hanem a kísérési, szállítási feladatokat egy – szintén megvádolt – személy végezte. A vádlottak tevékenysége folytán az orosz szervezet a vizsgálatban részt vettek személyiségéről, esetleges beszervezhetőségéről adatokat szerzett, így az NBH támadhatóságának veszélye megnőtt, amely a Magyar Köztársaság nemzetközi és nemzetbiztonsági érdekeit veszélyeztette. A vezetőváltást követően, az új főigazgató, Laborc Sándor tudomást szerzett a poligráfiás vizsgálatokról, ezért a történtek kivizsgálását rendelte el, továbbá felterjesztést készített a titokminiszternek, azonban feljelentést annak ellenére nem tett, hogy a kémkedés gyanúja felmerült.
A Kaposvári Törvényszék Katonai Tanácsának jogerős ítélete a vádlottakat bűncselekmény hiányában mentette fel. A bíróság szerint nem volt bizonyítható a parlamenti találkozó ténye, a vizsgálatot végző szakpszichológus és tolmácsok ügyeltek arra, hogy érzékeny információ ne kerüljön az orosz állampolgárságú személyek tudomására, illetve nem merült fel adat arra, hogy a vizsgált személyeket megkísérelték beszervezni, illetve a vizsgálat következtében a Hivatal vagy Magyarország nemzeti, nemzetközi érdekei veszélybe kerültek. Gyurcsány volt titokminisztere és társai ügyében a végső szót a Kúria mondta ki.
Fotó: MTI

Hogy bizonyították volna , hisz az egész gyurcsány familia a kémkedésből hazaárulásból , és a lopásból élt él , és élni fog !!! Mire a biróság vádat emelhetett volna a takarítók eltüntettek mindent , és a végén , jó lesz ha a takarító nőt büntethetik meg , de egy jó selyem zsinórt szívesen látnánk a nyakuk körül , mert a rabláson gyilkosságokon túl a vakoló páholyok igényeit is kiszolgálták . A lakosság eladósítását is elő mozdították , kell a hely a fajtestvéreknek , a tetves magyarok meg dögöljenek éhen !!! - vagy irány a nagyvilág , hogy a Kárpát – medencét belakhassák a kazár askenáziak , hogy a Rothscild negyedik birodalmát elő segítsék , és ehhez az EURÓPAI EGYESÜLT ÁLLAMOK kikiáltására lesz szükség , de addig remélem likvidálja valaki a perepucsot , hogy irmagjuk se maradjon !!!
Nem értem a Pintért miért nem e tolvaj rabló bandát likvidáltatja a gyilkosság BT – jével !!!!
Á igen ő csak a páholy nagymester parancsára ölhet ,de hisz 300 páholyból mindig lesz aki likvidáltatni akar valakiket !!!
Közben lassan felépültek a koncentrációs táboraink ahogy az Amerikai illuminátus képviselői akarták Klinton tolmácsolásában a kis pucsinoknak !!!!
És természetesen mindennek a terhére az Orbán nyakába varva , mert a titkos szerződés szerint nem beszélhetnek róla !!! A cél a nemzet kifosztása kiirtása,rabszolga gyarmati fűggőség kialakitása, és az új izrael megalakítása Judapest fővárossal , csak annyi magyar életben hagyásával , akik kiganéznak utánuk . Szolga népnek nincs hazája , főleg ha a muszlimok is beszállnak a ringbe . A polgárháború tervei kidolgozva , az indítására a megfelelő nemzetközi háttér kialakítása kell ….
És jöhetnek Hufnáger Pistikék kábitószerrel , fegyverekkel , atom , neutron vegyi fegyverekkel , hogy , ha a harc elkezdődik itt senki ne élje túl az eseményeket !!!!
DE mielőtt ezt véglegesítenék jó volna likvidálni a páholy nagymesteri ész kombájnait a körülöttük lévő lakájokkat , helytartókat !!!
Hogy kellően fogadni tudjuk az ellenünk vétkezőket !!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése