2019. április 11., csütörtök

Héja nász az avaron









Héja nász az avaron 


A Hezrl- recept 
hogyan is néz ki egy zsidó országhódítás?


A helyzetet egy gazdasági konferencián jelentette 2007 októberében Simon Peresz, Izrael elnöke: „felvásároljuk Magyarországot”. Nem távoli célokat tűzött ki, nem egy lehetőséget vázolt fel, hanem megállapította, hogy mi folyik, és mint hozzátette, „szinte döbbenetes, de úgy látom, hogy ezzel nincsenek problémáink”. Izrael, a cionista haramiaállam vérben és puskaporban, egy arab nemzet szenvedésén fogant. Volt precedens, és talán ez a sors várna ránk is? Ahogy Herzl Tivadar, a cionizmus atyja mondta: „Ha most még nevet is ezen valaki, várjatok öt vagy legfeljebb ötven évig, és meglátjátok!” Kijelentése után ötven évre megszületett Izrael. S lőn Izrael  Az arab belviszályokba 1840-ben beavatkozó Nagy-Britannia 1922-ben hozta létre az ideiglenes palesztinai brit megszállás területét. Majd a holokauszt borzalmaitól megindíttatva 1948-ban Anglia és az ENSZ apáskodása alatt a brit mandátum megszűnt létezni, életre hívva a zsidó államot, melyet az antiszemita arabok már másnap megtámadtak – így szól a hivatalos verzió. Ám valójában az irredenta zsidók (tehát a cionisták) már jóval régebben, az 1800-as évek végén elkezdtek beszivárogni Palesztinába. Persze nem ők voltak a választott nép első képviselői a mai Izrael területén. Zsidók egészen a bibliai idők óta élnek a Szentföldön, ám az őslakos zsidók nagyon kevesen vannak, és többségük máig a vaskalapos vallásos és anticionista fajtából való. Ezek a zsidók, akik régóta éltek együtt az arabokkal, a kezdetektől fogva ellenezték a zsidó állam létrejöttét előre látva, hogy az mennyi konfliktust fog szülni. Az anticionista zsidókat máig kirekesztik Izraelben. Ironikus módon a cionizmusnak épp kapóra jött a kor feltörő antiszemitizmusa, mivel a cionisták érdekében az állt, hogy minél több zsidó költözzön Palesztina területére. Ahogy Herzl Tivadar mondta, az antiszemiták a legjobb barátai és a leghűségesebb szolgái. Számos mai zsidó vezető ír arról, hogy a cionisták hogyan provokáltak zsidóellenes tüntetéseket Európa-szerte, így akarván Palesztinába kergetni testvéreiket, és nem törődve azzal, hogy hány zsidó hal meg az ilyen pogromokban. Mindezzel azt érték el, hogy Izrael ma egy etnikailag végtelenül vegyes állam lett: tősgyökeres szlávok, de afrikai négerek is tetszelegnek a zsidópózban. (Ma már a zsidóknak nem érdekük, hogy bárki bárhonnan Izraelbe meneküljön: mostanság inkább kikergetik maguk közül a nem zsidókat.) Ám ahhoz, hogy a zsidók odaköltözhessenek Palesztinába, nem csak telepesekre volt szükségük, hanem földet is kellett vásárolniuk.  Cuius religio, eius regio? Akié a vallás, azé lenne a föld? De hogyan lett az arab föld a cionista rabbiké? Az Oszmán Birodalomban nem voltak feudális viszonyok, minden föld a szultáné volt, és így adni-venni sem lehetett abból. Ám a brit megszállás után ez a probléma megoldódott, mivel az angolok azon földterület nagyságát, mely kötelezően arab kézen kellett hogy maradjon, 65 százalékban határozták meg, és a zsidók hozzáláttak az arab föld felvásárlásához, néha legális úton, az arab földterületen azonban zsebszerződéseken keresztül. A cionista földhódítás gyorsítására egy pénzügyi alapot is létrehoztak a máig működő Zsidó Nemzeti Alap képében, melynek szokása, hogy minden új megvásárolt földterület után ültet egy fát. A mai napig 240 millió (!) fát ültettek Izrael-szerte. Persze nem szabad azt hinnünk, hogy ténylegesen sok föld volt zsidó kézen, amikor 1948-ban kikiáltották Izraelt: az akkori Palesztina területének alig több mint 6 százaléka (!) volt zsidó kézben. A zsidó földtulajdonosok egyetlen közigazgatási egységben sem voltak többségben, mindössze Nyugat-Palesztinában és a majdani főváros, Jaffa területén birtokoltak sok földet.


(...) Az összeállítás folytatását, melyben a szerző(k) arra keresi(k) a választ, vajon nálunk működőképes-e a Herzl-recept, a Barikád hetilap friss számában olvashatják. A lap megvásárlásával a nemzeti sajtót támogatjuk.
Forrás: https://kuruc.info/r/6/95350/



Hobbiból is gyilkolnak a cigányok


  • megjelent a Barikád hetilap (x) A tartalomból: Pörzse Sándor: Orwell könnyei Kedves Olvasók! Hétről hétre próbálunk olyan újságot csinálni, amely nemcsak hiánypótló, hanem a magunk igen szerény eszközeivel Magyarország azon arcát is bemutatjuk, amelyikről egy árva szó sem hangzik el a médiában. Úgy feszegetjük a határokat, hogy közben tétova kísérletet teszünk arra is, hogy mindez még szórakoztató is legyen. (…) Önök is tudják, hogy mi nemhogy milliós támogatásokat nem kapunk, de még hirdetni sem mer nálunk senki – félve a fideszes retorziótól. Mi tesszük tovább a dolgunkat, Önök pedig egyféleképpen tudnak rajtunk segíteni: VESZIK A LAPOT ÉS ERRE BUZDÍTANAK MÁSOKAT IS! Adjon az Isten szebb jövőt! Vona Gábor: Kínzó kérdések Gyöngyöspata körül A múlt hét egyik médiaszenzációja az a hangfelvétel volt, amelyen Juhász Oszkár és néhány másik személy egy lehetséges polgárháború esélyeiről beszélgetnek. (…) Hiába magyarázta el másnap Juhász Oszkár, hogy a beszélgetést meghallgatva pont az ellenkezője derül ki annak, amiről sajtóznak, vagyis éppen ő volt az, aki a jelenlévőket igyekezett lebeszélni az agresszív fellépésről, az értelmetlen provokációról. – A Jobbik elnöke a párt ellen intézett összehangolt támadásról értekezik. Akinek félnivalója van, az féljen földügyekben! Szövevényes céghálót derített fel a Vas megyei földügyekben a Jobbik. A nemzeti párt közölte, nemcsak ügyvédek, jegyzők is érintettek a külföldiek jelzálogjogainak bejegyzésében. A strómanok megzavarodtak a razzia sajtóvisszhangja miatt, többen kiszállnának a földek átjátszásából, az osztrák diplomácia viszont hazánkban érdeklődik sokfelé, hogy mit akar a Jobbik földügyekben elérni. Új államfő, új szerepfelfogás? Áder János személyében hamarosan új köztársasági elnöke lesz az országnak. Elemzésünkben igyekszünk válaszokat keresni azokra a kérdésekre, melyek Áder János szakmai útjával, politikai múltjával, személyiségjegyeivel, habitusával és várható államfői szerepfelfogásával kapcsolatban felmerülnek. – Az Iránytű Intézet elemzése. Adóforradalom sárgacsekk-adóval A járatrikítások után jön az újabb teher, mégpedig adó formájában. A tranzakciós adó bevezetésével gyakorlatilag minden egyes pénzmozgásért fizethetünk, valahányszor a pénzünkhöz nyúlunk. Brüsszeli elvárások magyar végrehajtókkal. Tűzzel-vassal a közbiztonság ellen Az új szabálysértési törvény szerint elzárással is büntethető az, aki önerőből próbálja fenntartani a közbiztonságot. A kormány ismét nem a cigányterrorról értekezik, kiutat keresve a sanyargatott magyar hétköznapokból, hanem a rendért és békéért küzdő szervezetek önkénteseit akarja lecsukatni. A Bar!kád megvizsgálta, miért ellensége a jelenlegi kormánynak a magyar nemzet immunrendszere, és hogyan keményít be ellene. Glosszárium „rendszerváltó” politikusoknak A rendszerváltónak hazudott politikai erőket egy tőről metszették. Ezért képtelenek már 22 éve arra, hogy Magyarország legfontosabb sorskérdéseit megoldják. Mi sem mutatja ezt jobban, mint az, ahogy egymásról és egymás tevékenységéről beszélnek. Nap mint nap gátlástalanul csapják be a közvéleményt: nagy hangon kritizálják a másik oldalt pontosan ugyanazokért a dolgokért, amiket ők saját maguk is ugyanúgy csináltak, csinálnak. Íme, egy csokorra való a legaktuálisabb példákból. – Für Balázs gazdasági szakértő írása. A borsodi valóság – Hobbiból is gyilkolnak a cigányok A Borsod megyei Berzéken idén meghittség helyett vérfürdővel telt a legnagyobb keresztény ünnep. Április 7-én, szombaton ugyanis öt helyi cigány minden különösebb ok nélkül halálra vert egy 46 éves családapát. Az elhunyt özvegye és 13 éves kislánya 4 millió 700 ezer forintos banktartozással maradt egyedül. Berzék független polgármestere már a halálbüntetés visszaállítását is indokoltnak látná, ám a Jobbikon kívül még mindig nem hajlandó egyetlen párt sem elismerni a cigánybűnözés létét. Sikoly a Kamaraerdőben Életveszélyes fenyegetések, öt éve húzódó pereskedés, cigány fosztogatók, offshore cégek, izraeli érdekeltségű ingatlanfejlesztő társaságok, lakóparkok. Egy XXI. századi, hazánkban játszódó dráma eszköztárának elemei is lehetnének ezek. De szó sincs színházról, ez maga a valóság. Cigányok raboltak – Kormánypárti honatya meglepő kijelentése Hevesben „Ki kell mondani, hogy cigány család követte el a bűncselekmény-sorozatot.” Meglepő módon ezek a szavak egy fideszes politikus szájából hangoztak el a napokban. Mégpedig nem is egy „mezei” képviselő szájából, hanem Horváth Lászlótól, aki amellett, hogy országgyűlési képviselő, kormánymegbízottként a Heves Megyei Kormányhivatalt is vezeti. A Herzl-recept A helyzetet egy gazdasági konferencián jelentette 2007 októberében Simon Peresz, Izrael elnöke: felvásároljuk Magyarországot. Nem távoli célokat tűzött ki, nem egy lehetőséget vázolt fel, hanem megállapította, hogy mi folyik, és mint hozzátette, „szinte döbbenetes, de úgy látom, hogy ezzel nincsenek problémáink”. Izrael, a cionista haramiaállam vérben és puskaporban, egy arab nemzet szenvedésén fogant. Volt precedens, és talán ez a sors várna ránk is? Ahogy Herzl Tivadar, a cionizmus atyja mondta: „Ha most még nevet is ezen valaki, várjatok öt vagy legfeljebb ötven évig, és meglátjátok!” Kijelentése után ötven évre megszületett Izrael. A tömeggyilkos és a Hit Gyülekezete Kísérteties hasonlóságot mutatnak a norvég tömeggyilkosnak, Anders Behring Breiviknek és a magyarországi Hit Gyülekezetének az ideológiai nézetei. A tinédzsereket gyilkoló norvég szabadkőműves pere elkezdődött, eközben Németh Sándor hitgyülis lelkész szerint a jobbikosokba maga a Sátán költözött be. Mesék határok nélkül A rajzfilmek sokat változtak az elmúlt évek alatt, mára már abban sem lehetünk biztosak, gyermekeknek vagy felnőtteknek szólnak-e. A magyar népmesék után cigány népmesék jöhetnek, a Tévémaci pedig megszűnt annak lenni, aminek ismertük. Egy azonban biztos: ahol a kutyáknak saját TV-csatorna jár, ott valami nagyon furcsa dolog történik. Az a szép… – Szexszimbólumok a különböző korokban Kleopátra, Sissi, Karády Katalin és Marilyn Monroe olyan szexszimbólumok, akik megjelenésükkel, kisugárzásukkal nyomot hagytak a történelemben. Nevük a mai napig egybeforr a tökéletes nő képével, a mai napig vannak követőik. Az Őrségtől a Hetésig a Muravidéken Muravidék – sokan mondták rá, hogy asszimilációs laboratórium. Trianon, világháborúk, kitelepítések, kivándorlás, megtorlás, belső migráció mind tizedelte a magyarságot, no meg az sem mellékes, hogy a terület perifériának számít, amelynek a népességmegtartó ereje gyenge. – A Bar!kád világjárója, Kenyeres Oszkár ezen a héten ezt a tájat mutatja be az olvasóknak. Szex és tradíciók – Hihetetlen szokások, véres hagyományok és elfajuló liberalizmus Ma abban a korban élünk, amikor az ország döntő többségét az sem háborítja fel, ha a Nemzeti Színház igazgatója nagy nyilvánosság előtt orális szexre biztat egy fiatal újságírónőt. Az évek múlásával az emberek ingerküszöbe egyre feljebb kúszik, és a fejlett társadalmak a szexualitás terén már szinte nem is ismerik a „tabu” szó jelentését. De vajon hogy van ez azon természeti népek esetében, akiket még nem ért el a mai értelemben vett „civilizáció”? És ami még fontosabb: különb-e tőlük a jelenkor szexuális liberalizmusa? A Barikád hetilap csütörtöktől kapható az újságárusoknál. Megvásárlásával a nemzeti sajtót támogatja.
    Forrás: https://kuruc.info/r/50/95305/



A hollywoodi agymosás új dimenziói, avagy az elvtársaknak már teljesen elmentek otthonról

A hanyatló nyugaton már csak a buzeráns zsidó kazárok segíthetnek , vagy a szokásos háború, de most az atomholokamut kockáztatják , és a bolygó élettelensége a tétt !!!
Be vannak már élesítve azok a kobalt töltetű rakéták , melyek autómatikusan kiirtják az életet a bolygón !!!
A tét a világ zsidófasizmusa , vagy a kihalás , a táplálék lánc megszünte után csak valami izeltlábuak élhetik túl az atom jégkorszakot , kik felzabálják a halottakat , és kialakítják a saját táplálék láncukat , de ott az esetleg túlélő embernek nem lesz kártya osztva , mert ők egy űnnepi ebéd inyenc fogásai lesznek . Hogy mikor lesz újból értelem , és valódi tápláléklánc , és kik fognak a lánc élén állni az nem biztos , hogy emberszabásúak lesznek . A földönkívüliek újból besegítnek , és valami másba fektetik az értelem csiráját , lehet hogy egy növény alapú értelem alakul ki , hisz így szintetizálni kell nekik gyilkoló mutánsokat , de ha elvonják tőlük a táplálkozás lehetőségét , nem tudják kihalásra késztetni a földi élet új formáját !!!!
Be kell látni , hogy a zsidó már a római birodalmat is tönkre tette, mert a földeket felvásárolta , de a Rómaiak nem vették bérbe uzsoráért , így nem tudta ellátni a birodalom hadseregét sem élelemmel , egyszerüen széthúlott a birodalom . De menjünk tovább a mai Amerika , már zsidó gyarmat , cionista érdekekért háborúzik , gyilkoltatja fiait , hogy eltüntesse a munkanélküli generációkat !!! A sátánista pénzhatalmi elit éves szinten az USA – ban 6 száz ezer gyereket rabolnak el kik szex rabszolgák lesznek az állatok a legkülönb fajtalanságokat követik el rajtuk , és a végén valahol a sátán oltárán végzik feláldozva még talán kannibál misét is tartanak a csöpségeken . Más részük eleve a zsidó ceremónia miatt lesz levágva , mert a vérük kell a maceszukba !!!
A húsukat meg bekeverik a hamburgerbe , és világviszonylatban teritik a láncban , így nincs halott nincs bizonyíték , csak egy csomó kannibállá vátozott újgazdag csemete , mert ők megengedhetik , hogy napjában fogyaszthassák a bekevert hamburgert !!! Krajcer Jakab kór a marhától úgyan már a meggyalázott gyerekek ajándéka az újfasiszta ifjuságnak …. Gondoljátok , hogy a Klintonné Hillary nem ebben szenved , de bizony kannibál volt a lelkem , és a meggyalázott leölt elrabolt legyilkolt gyermekekből lakmároztak a sátán kurvái , és torz szülött szörnyetegei az emberi faj szégyenei !!! Tudtátok , hogy az öreg Bush is pedofil volt 5 éveseket kefélt segbe …. Világnak szégyene ezeknek ember volt a nevük !!!!
És ha úgy döntöttek , hogy márpedig atom háborút kell indítani, ez az elfajzott Bush , vagy Hillary , -féle meg is nyomta volna a gombot , hogy a következő szeánszon újból tudjon egy kis ember húst enni !!! Vagy mint Bush jusson a farkára egy újabb 5 éves fiuka , meg egy leányka is !!!!
Na nem ragozom tovább undorodom az ilyen emberi szaroktól kik a világ sorsát is eldönthették volna SÁTÁNI erőszak . Csak azt tudom , hogy hazánkban eddig két kislányt gyilkoltak meg a sátánisták Solymosi Esztert , és H Zsófikát és úgy kellet kisakozni , hogy ne legyen polgárháború a Táncos Gáborok, a balekok elvitték a polgárháború élét is , pedig meg kellett volna ritkítani a kazárjainkat , hogy csak elvétve maradjon belőlük egy vagy két élő , és ők meg jobbnak lássák , elhagyni e tájat %%%!!!!!!


A világban zajló ideológiai háború egyre elkeseredettebb ütközeteket szül. A ’haladás és demokrácia’ erői a kultúra területén is állandó harcban állnak a ’populista-fasiszta’ ideológiával. (józan ésszel) A való élet többnyire ’fasiszta’ módon szokott viselkedni, és amikor a ’haladó demokraták’ szembesülnek ezzel, akkor kétségbeesésükben gyártanak maguknak egy másik valóságot, ami az ideológiájuknak jobban megfelel. Ezt a ’virtuális valóságshow-t’ tükrözi az egész nyugati világ filmipara, és azon belül Hollywood filmgyártása is. Kép: Pinterest A hollywoodi filmipar a kezdetektől teljesen egyoldalú volt. Mindig is balos, cionista és szigorúan keresztényellenes nézeteket hordozott. Ez a kezdeti évtizedekben általában burkoltan, jól becsomagoltan jelentkezett, de ahogy az idő haladt előre, a globalizmus ezen a területen is fokozta a tempót. Az ezredforduló éveitől kezdődően pedig a neomarxista nézetrendszer és ízlésvilág, mint az elszabadult hajóágyú tarolt le minden hagyományosat, és megszokottat. Ami napjainkban folyik, az már nyílt hadüzenet minden normalitásnak. A kilencvenes években például még voltak békebeli heteró romantikus vígjátékok, vagy romantikus drámák. Ezeket az ezredforduló táján néhány év alatt beszántották, és ma már fehér hollónak számítanak. Onnantól pedig már egyenes út vezetett át a genderizmusba. Borzasztó illúzióromboló nézni, ahogy egykoron szívdöglesztő sztárszínészek transznemű vagy homobuzerális szerepekben vergődnek, és próbálják elfogadhatóvá tenni az elfogadhatatlant. Az agymosásra jellemző az ún. fantasy filmek elterjedtsége és népszerűsége. Ez már a valóságról leszoktatás programja. A Trónok harca típusú áltörténelmi és álháborús gagyik tömegével, vagy a BBC fiktív történelmi filmjeire hajazó álhistorikus alkotásokkal próbálják helyettesíteni a valódi történelmet és a valós eseményeket. Az a rózsaszín moslék, ami egy ilyen valamiből kikerekedik, komoly kulturális hasmenést tud okozni. Történelmi hősöket és nemzeti múltat konzervatív módon heroizáló alkotásokat egyébként nem csak nálunk nem lehet forgatni. Ez az egész atlanti szekértáborban láthatóan szigorúan tilos. Felesleges nacionalizmust és nemzeti önérzetet szül. Ez alól csak az Egyesült Államok zászlólengetős háborús alkotásai a kivételek (ami nyilván a világ csendőre szerepet hivatott aládúcolni). Ezen filmekben általában műholdak, cirkáló és precíziós rakéták segítségével, sok milliárd dollárból, dobpergés közepette szétlövik néhány tucat rongyos iraki vagy afgán buckalakó hátsóját. Ezek után az amerikai ’harcosokat’ az átélt szörnyű élmények hatására poszttraumás kezelésre küldik, ahol életük végéig tébolyult tekintettel isszák a dobozos sört. A második világháborús filmek holokausztos eseményszál nélkül ma már nem készíthetők el. Ez olyan aranyszabály, mint a háború előtti magyar vígjátékokban a magyar nótás dalbetét volt. Régebben, a '70-es, '80-as években a holokausztos cselekményszál még ritkaságnak számított, ma azonban gyakorlatilag ez a fő cselekmény, és erre a szálra fűződnek fel a világháborús filmek egyéb ’kisstílű háttéreseményei’. Olyanok, mint a sztálingrádi ütközet, a normandiai partraszállás vagy Berlin ostroma. Képernyőkép: YouTube Új alműfajként megjelentek a különböző migráns-ügyi érzékenyítő alkotások. Ezekben a filmekben az angyalian jóságos, joviálisan bölcs és kiegyensúlyozott bevándorlók megteremtik az élet harmóniáját, ahová csak beteszik a lábukat. Amelyik családban vagy közösségben megjelennek, ott helyreáll a béke és az egyetértés az emberek között. Ezek a filmek már olyan primitíven gagyik, hogy létrehozásuknál valószínűleg közvetlenül libsi komisszárok bábáskodhatnak. Elfogultságban bőven lepipálják a Rákosi-korszak kolhoz-traktoros, osztályharcos, szocreál alkotásait. Egy gyors felsorolásban fussunk végig a hollywoodi típusú filmek mindenki által jól ismert kliséin, kellék-jelenségein: - Mindenféle erkölcsi és lelkiismereti szabadosság, lazaság propagálása, az individualizmus, a szexuális kicsapongások heroizálása. - Totális keresztényellenesség, egyházgyalázás minden szinten, aminek olyan sok változata van, hogy nem is érdemes belekezdeni a felsorolásba. Ez Hollywoodban a kezdetek óta a főmotívum. - A náci ijesztgetés állandó visszatérése. Minden, ami rossz, gonosz, sátáni azt Hansnak hívják, szőke, kékszemű, rasszista és az SS indulóit dúdolja. Még akkor is, ha 50 évvel később élt. - A néger felsőbbrendűség megjelenítése, ők a vezérkari főnökök a katonaságnál, a tárgyalásokon bírák, a munkahelyeken igazgatók, és ők a legfőbb tudósok. - A leghitványabb emberek, bűnözők, gyilkosok ma már szinte mindig fehér emberek. Németes nevük van és általában keresztények. - A házastársi hűség nevetséges dolog, a gyermekvállalás, gyermeknevelés problémáinak túldimenzionálása, démonizálása mindennapossá vált. - Mindenféle nemi deviancia romantikus környezetbe helyezése. Buzeráns szerelmek heroizálása. - A fajkeveredés sugalmazása. Ha netán heteroszexuális kapcsolatot mutatnak, akkor az lehetőleg vegyes legyen. Fekete a fehérrel, sárga a feketével, mindegy, csak ne legyen homogén. - A nők, kisebbségek elnyomottságának hangsúlyozása, szívszorító helyzete. A férfi-nő ellentétek mértéktelen felnagyítása és általában mindenféle álkonfliktus ábrázolása. - Érdekes a zsidó származásúak megjelenítése a filmekben. Természetesen szinte soha nem jelennek meg negatív jellemként, de ábrázolásuk mindig árnyaltabb, finomabb. Soha nem olyan otromba, tolakodó és elnagyolt, mint a többi náció esetében. Mintha erre egy külön szakember lenne a stábokban. - A múltról szóló filmekbe a mai neoliberális elvek és viselkedés visszavetítése. Az ilyenekben a nők másfél perc alatt lefekszenek a férfiakkal, még akkor is, ha netán apácák, megtudhatjuk, hogy Spartacus tulajdonképpen egy emberjogi aktivista volt, és hogy nácifasiszták már akkor is léteztek, akik természetesen mindig keresztények voltak. És különben is, lehet, hogy Julius Caesar néger volt, és a középkor olyan sötét volt, mint néger kéményseprő szájában a fekete lyuk. Kép: Reddit Az égbekiáltó hülyeségek tárháza kifogyhatatlan, a sort még sokáig lehetne folytatni, de nincs értelme. Szerencsére annyira képtelen, erőltetett és együgyű az egész, hogy csak az nem látja, aki tényleg nem akarja. Márpedig sajnos még mindig vannak ilyenek. Ha mindehhez hozzávesszük a szereplőválogatás ma már nyílttá tett elveit, akkor az csak kiegészíti az egyébként is jól látható összképet. Amennyiben a különböző produkciókban egy adott időszakban nincs kellő számú néger, buzeráns, transznemű és egyéb elnyomott, akkor kitör a gyalázat az egész nyugati művészvilágban. Nézzünk néhány példát az utóbbi két év Oscar-díjazott filmjeiből, hogy mekkora címeres ökörségeket próbálnak manapság letuszkolni az erre hajlamos közönség torkán. A tavalyi filmtermés egyik gyöngyszeme ’A számolás joga’ című film volt, melynek műfaját én ’elrettentő dráma’-ként határoznám meg. Ebben - a hatvanas évek elején - három elnyomott, letaposott és kirekesztett néger nő matematikai zsenialitása révén sikerül feljuttatni az űrbe az első amerikait... Hát nem szeretnék most a rasszisták helyében lenni!   Kép: Puliwood Ugyanilyen fantáziaszegénynek bizonyultam a szintén tavaly díjazott ’A víz érintése’ című transzhumán romantikus fantasy kulturális befogadásában. Ebben főhősnőnk mély érzelmi és szexuális kapcsolatba keveredik egy nemeslelkű víziszörnnyel, aki időnként rutinból lemészárol valamit vagy valakit, de ez nem az ő hibája, hanem a gonosz embereké... Ha a főhősnő inkább egy kecskével keveredett volna szerelmi viszonyba, akkor sokkal egyszerűbb lehetett volna az érzelmi háttér kibontása és a cselekményvezetés.   Kép: 24.hu Szintén tavalyi a ’Szólíts a neveden’ című buzeráns és biszex romantikus dráma, amelyben rafinált és finom filmes eszközökkel próbálják meg elfogadhatóvá tenni az elfogadhatatlant. Hogy ez mennyire sikeres lehet, ahhoz érdemes elolvasni ennek a filmnek a port.hu oldalon levő, ismertető alatti hozzászólásait. Számos együgyű liberált ’ette meg a csalit’ és hiszi magát felsőbbrendűnek, miközben leszólják a földhözragadt értetlen, konzervatív prolikat. Észre sem veszik, hogy ők lettek megvezetve, és a film végére heteró létükre elfogadták a biszexuális viselkedés nagyszerűségét.   Kép: Puliwood Ezeknél jóval régebbi, könnyedebb, de ugyanebbe a kategóriába tartozik például a Mamma Mia! című nagysikerű zenés vígjáték is, ahol játszi természetességgel kell elfogadnunk azt a helyzetet, hogy egy lány keresi az igazi apját, akit nem ismer, mert a mama annak idején érzelmi túlfűtöttségéből adódóan rövid időn belül összefeküdt jó néhány férfival. És ez a korántsem dicséretes tényállás oly romantikusan van elővezetve, hogy szem nem marad szárazon. Tavalyi film ’A legsötétebb óra’ című alkotás, melynek műfaját én háborús életrajzi történelemhamisításként határoznám meg. A film Winston Churchill első egy hónapját mutatja be miniszterelnökként, mikor elhatározta, hogy nem kezd béketárgyalásokba Hitlerrel. A film nagyon drámai és történelmi, de a valósághoz az égvilágon semmi köze. Az minden kicsit is érdeklődő számára köztudomású, hogy a Churchill család több generációra visszavezethetően totális szabadkőműves fennhatóság alatt állt. Azt, hogy Hitlerrel nem tárgyalnak, azt nem a harcos Winston döntötte el. Ő csak végrehajtónak lett kijelölve, és a háború után dobták is, mert több okból kényelmetlenné vált. Kép: Port.hu Idei termés a ’Zöld könyv’ című antirasszista dráma, melyben a hatvanas évek elején egy rasszista fehér sofőr végigutaztat egy néger sztárzenészt az amerikai délen szervezett koncertkörútján. A film végére elképesztő jellemfejlődésen megy keresztül. Antirasszista, antifasiszta, toleráns és haladó ember lesz belőle, és felülemelkedik korábbi gonoszságán. A filmben külön megjegyzik, hogy igaz történet alapján készült. Hogy hány százalékkal ferdítették el az eredeti sztorit, arról nincs szó, de én kb. 3500%-ra tippelnék, bár tudom, hogy az idők folyamán kissé rosszindulatúvá váltam az ilyesmikkel kapcsolatban. Kép: Est.hu Úgyszintén idei a ’Csuklyások’ című döbbenetes alkotás, mely Ron Stallworth nyomozó történetét tárja elénk, aki néger létére beépült a hírhedt Ku Klux Klánba. Sőt nemcsak beépült, hanem megakadályozta azt, hogy a szervezet átvegye az uralmat a város felett.. És mindez tele humorral, melyben a vicc forrása a fehér bőrű, magát tiszta kereszténynek, tiszta amerikainak valló férfiak és nők suttyósága. És ráadásul ez is igaz történet alapján! Itt szerintem csak egy apró nüansznyi különbség lehetett a valósághoz képest. Nem ő épült be, hanem őt építették be. Mondjuk egy készülő ház beton alapzatába... Kép: GameChannel Aki még nem szédeleg ennyi hülyeség hallatán, az önszorgalomból folytathatja az utóbbi időszak filmjeinek vizsgálatát. Garantáltan találni fog szinte minden filmben bőségesen az előbb felsorolt ideológiai marhaságokból. Az antirasszista gondolatkörben (de nem a filmes műfajban) számomra a legmegrázóbb élmény a londoni olimpia megnyitó ünnepsége volt. Emlékezhetünk rá: Nagy-Britannia alapítóinak megjelenítésekor egy vegyes családot mutattak. Fehér anyuka, néger apuka, kávébarna gyermekek. Akkor még percekig döbbenten meredtem magam elé, hogy ezt meg lehet csinálni, ma azonban az ilyesmi már egyáltalán nem kelt megütközést. Az egésznek az adna némi alapot, hogy a római hódítók állítólag vittek magukkal szerecsen rabszolgákat a szigetországba. Hogy erre mi szükségük lett volna, hiszen akkoriban rendelkezésre állt rengeteg, jóval képzettebb és fegyelmezettebb fehér rabszolga is? Na de hagyjuk a realitásokat, mert megint itt jön velünk szembe a fasizmus. És még egy kis kitérő: figyeljük meg, hogy a mai kultúrmarxista filmművészet irrealitásaiban már kezdi túlszárnyalni az egykori örökbecsű szovjet alkotásokat. Az eredeti marxistákat. Pedig a mérce magasra van állítva. Nézzünk egy nagyon rövidke emlékeztetőt néhány szovjet alkotásból. Ezekben is volt többféle huncutság, és aki élt már akkor, az tudja, hogy nem mindennapi büntetés volt, ha egy ilyet végig kellett nézni. ’A ballada a katonáról’ című háborús eposzban például a főhős Aljosa a film elején elintéz néhány német tankot (dacára annak, hogy a fegyverével egy dobozos sört sem lehetne felnyitni). Ezért szabadságot kap, hazautazik, és líraian szép kapcsolatba kerül Surával. Ennek csak az vethet véget, hogy a film nézője garantáltan elalszik a komszomolista romantikától. Kép: Mozi24 A Leningrád ostromában többen hetekig elélnek néhány darab lesózott nyírfakérgen, aminek még sajnos lenne realitása, de hogy eközben állandóan csak a párt gigászi erőfeszítéseit méltatnák a fasiszta fenevad elleni harcban – nos, ez már kicsit erős. A kolhozfilmekben Kolja és Nagyezsda a kommunista munkaverseny mámorában lesznek egymáséi, miközben a fasiszta provokátor agronómus egyik gonoszsága sem képes lerontani a termésátlagot. Mint láthatjuk, a mezőny itt is erős. De ha nekem választanom kellene aközött, hogy Szerjozsát nézzem-e, amint a bal kezében levő páncéltörővel sorozatot lő a Tigrisekre, és közben komszomolista jelvényével gyengéden simogatja Kátya arcát, vagy aközött, hogy két cowboy szerelmet vall egymásnak a nevadai sivatagban, és csókolózik a holdfényben, hát bizisten, inkább a kommunizmusba vezető utat választanám. Arról legalább vissza lehet fordulni. Mi jöhet még ezután? Meddig lehet még fokozni a hülyeséget? Az ember azt hinné, hogy közel már a csúcspont, de lehet, hogy Rákosi elvtársnak lesz igaza, és a csillagos ég a felső határ. De aztán valahol az emberek egy ponton belefáradnak a képtelen marhaságokba. Mint a francia forradalom alatt a guillotine használatába. És szemétre hajítják az egészet. Mert a józan észt nem lehet tartósan megfosztani trónjától. Mindig makacsul visszatér, és felül rá. Így lesz ez most is. Szende Péter - Kuruc.info
Forrás: https://kuruc.info/r/9/195990/








Besúgók, titkosügynökök, ÁVH-sok, kémek, hírszerzők, szt-tisztek szigorúan titkos dokumentumai




Dr. Ilkei Csaba újságíró, harminc éven át (1969-1999) a Magyar Televízió munkatársa, az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárának tudományos kutatója (képünkön) írta azokat a tanulmányokat, melyeket ebben a dossziéban gyűjtöttünk össze. Az állambiztonság 1945-1990 közötti történetén kívül a rendszerváltás izgalmas titkait dolgozza fel a szerző megélt élményei alapján. Ilkei Csaba képviselőként tagja volt az első szabadon választott magyar országgyűlésnek (1990-94) és a Nemzetbiztonsági Bizottságnak. Ott volt, ahol az események történtek, ez különbözteti meg a pusztán levéltári akták alapján dolgozó kutatóktól. Elsőként adott választ arra a kérdésre: hány állambiztonsági hálózati személyt küldött 1990-ben a rendszerváltó magyar országgyűlésbe a BM. III. Állambiztonsági Főcsoportfőnöksége, kiket, mely pártokba, frakciókba? Hogyan jutottak be négyen is a 13 tagú Nemzetbiztonsági Bizottságba? Hogyan hajtotta végre az állambiztonsági rendszerváltást az SZDSZ és a Fidesz idegen pénzen és külföldi kiképző tisztekkel, az amerikai nagykövet közreműködésével? Hogyan került bizalmas kapcsolatba egy bennfentes, de hamar csalódott és külföldre távozott fideszes vezető Cs. I. állambiztonsági őrnaggyal, a III/II-7-a főoperatív tisztjével? Miért okozott komoly gondot Orbán Viktornak az, hogy volt valamilyen ügye, amit ugyan elsimítottak, de ha nyilvánosságra kerül, az politikai karrierjének végét jelenthette volna... Pallagi főcsoportfőnök Horváth csoportfőnöknek: „Ez egy életveszélyesen komoly ügy!” Milyen titkos információkat mondtak el a volt állambiztonsági vezetők (Harangozó Szilveszter, Pallagi Ferenc, Horváth József) például a hálózati személyek beszervezésének gyakorlatáról, az iratok nyilvántartásáról, eltűnéséről, megsemmisítéséről, a számítógépes adatok megmaradásáról, az operatív-technikai eszközök alkalmazásáról, az 1990 után további szolgálatokat vállaló III/III-asok átállásáról, átmentéséről? Miként próbált elszámolni az egykori Államvédelmi Osztály majd az Államvédelmi Hatóság az általuk agyonvert, eltüntetett emberekkel, az ismeretlen helyen , anyakönyvezetlenül, jeltelenül elföldelt rabokkal, internáltakkal, munkatáborokba hurcoltakkal, letartóztatottakkal? Hogyan, s miért rabolta haza 1961-ben Bécsből egy gépkocsi csomagtartójában szőnyegbe csavarva Gerő László, a D-144-es szigorúan titkos állományú rendőr százados, a szovjet katonai elhárítás egykori hadnagya, a Shell-Interag Rt. volt vezérigazgatója Ábrányi Aurél újságírót, akit a HM katonapolitikai osztálya 1949-ben "Relly" fedőnévvel hírszerzőként Ausztriába telepített, de ott hamarosan az amerikai és a francia hírszerzés szolgálatába állt, a Szabad Európa Rádió tudósítója és kémcsoportot szervezett Budapesten, melynek tagja lett Darvas Iván színművész is? S hogyan csalt ki a magyar államtól ugyanez a Gerő László politikusi kapcsolatai révén 120 millió dollárt 1986-87-ben egy törvénytelen hitel folyósításának kierőszakolásával bizonyos kaliforniai olajfinomító részvényeinek megvásárlása ürügyén? Megismerhetjük a taxisblokád drámai napjainak hiteles történetét óráról órára 1990. október 25-28 között, úgy, ahogyan azt a Fehér Házban - a Képviselői Irodaházban - folyamatosan ülésező MDF frakció tagjai megélték. Hogyan előszilveszterezett a már beteg Antall József miniszterelnök Orbán Viktorral 1990. december 30-án, s milyen polgári középpártot képzelt az MDF helyébe? Orbán Viktor pohárköszöntője Számos állambiztonsági hálózati személy portréját rajzolják fel a tanulmányok, így tűnik fel Kiszely István, a magyar-és vallásellenes , a saját családjáról is jelentő egyházi csúcs besúgó, egyébként felszentelt pap; az össze-vissza hazudozó dr. Bárándy György, aki nemcsak „ellenforradalmárokat” adott fel, de ügyvéd kollégáiról és a nagybátyjáról is jelentéseket írt; a szánalmasan derűs televíziós gyártásvezető Spánn Gábor, aki éveken át harmatos mesékkel etette a közvéleményt ártatlanságáról; Tudós-Takács János teológus, filozófus, lapszerkesztő, a nemzetiszocialista mozgalom meghatározó képviselője mindenkit megtévesztve 24 éven át dolgozott az állambiztonságnak; s tán a legnagyobb meglepetés: Örsi Ferenc íróról kiderül, hogy a Tenkes kapitánya is a labancok besúgója volt, tizenegy évig szolgálta az állambiztonságot, miközben filmjét forgatta a kuruc hősök hazaszeretetéről. Alaposan lehull a lepel a felfújt senkikről, az internacionalista értelmiség kreált emblematikus figuráiról: Josef von Ferenczyről, a hírhedt HM. kat.pol őrnagyáról, aki nem volt sem magyar nemesi család sarja, sem professzor, sem a szegények szerény pártfogója, hanem egy zsidó nő és egy gyilkos apa iskolázatlan, köztörvényes bűncselekményeket elkövető gyermeke, aki viszont páratlan helyezkedéssel csinált pénzt bármi áron, s lett Horn Gyula nagykövete, Göncz Árpád dandártábornoka, a magyar állam kitüntetettje. Antall József arra kérte Ilkei Csabát, hogy ne foglalkozzon Ferenczivel. Antall üzenete Ilkeinek A Bécsben élő Paul Lendvai osztrák állampolgár a BM. III. Főcsoportfőnökség „Cole Michael” fedőnevű társadalmi kapcsolata „operatív érdekből” utazgathatott szabadon ki-és be az országba, besimulva a Kádár rendszer fenntartóinak, Rényi Péter és a hasonszőrűek klikkjébe, miközben volt barátai és az állambiztonság egyetértettek abban: karrierje érdekében bármikor, bárkit kész bajba sodorni, elárulni. Levéltári anyagát szemrebbenés nélkül manipuláltan hozta nyilvánosságra. Napjaink világválságainak igazi hátterét világítja meg az a tanulmány, mely bemutatja, hogy a nemzetközi magánvagyonokra épülő globális érdekszövetség szervezett és titkos hálózata: a „Round Table” miként uralja a kis nemzetek ellenében a gazdasági és pénzügyi világot, mozgatja a politika bábfiguráit, dönt háborúk indításáról vagy beszüntetéséről, országok és népek sorsáról. És végül a varsói szerződés legnagyobb „love story”-ja: miért váltották le és száműzték 1973-ban a Magyar Néphadsereg katonai főcenzorát, Tóvári Béla alezredest? Milyen galádságokat követett el a magyar és szovjet katonai és politikai vezetés, hogy megakadályozza az akkor 50 éves Natalja Nyikolajevna Csernogubova válását a 68 éves Iván Vasziljevics Tutarinov vezérezredestől, a Varsói Szerződés Egyesített Fegyveres Erői Főparancsnoksága magyarországi képviselőjétől, majd lehetetlenné tegye, hogy férjhez menjen az akkor már elvált, 43 éves Tóvári Béla vezérkari alezredeshez ? Egyedi, különös, megrázó story, kortörténeti állapotrajz Nem ajánlottunk minden témát a figyelmükbe, keressék meg az érdeklődésüknek megfelelőket. A hatalmas munkával feltárt és történészi alapossággal megírt tanulmányokért köszönet illeti Dr. Ilkei Csabát.
Forrás: https://kuruc.info/r/7/65370


Tagadnak a besúgók - A harmatos hazudozó, aki tévés kollégáiról jelentett: Spánn Gábor Tagadnak a besúgók,




I.: A harmatos hazudozó, aki televíziós kollégáiról jelentett - Fejezetek  Spánn Gábor derűtlen dossziéiból Előzmény: Spiclik tucatjait leplezték le Nagy újratemetése kapcsán (vén Bárándy, Tőke, Droppa, Vörös, stb.)   Az állambiztonsági hálózati személyeket arra tanították: tagadjanak az utolsó utáni pillanatig, soha semmit ne ismerjenek el, a bizonyítékok ellenére sem, vagy épp azért, mert lehet, hogy nem maradt semmilyen bizonyíték. Az emberek túlnyomó többsége nem jár levéltárakba kutatni, nem tudja, mit írtál le, elhiszi, ha ügyesen hazudsz, ha szánalmat keltesz magad iránt, ha bagatellizálod a történteket, s megsajnál: nem baj, mi így is szeretünk. Nem kell bocsánatot kérni, már nem szokás; pártod sem fog elítélni, leváltani, ellenkezőleg: ápol és eltakar, megvéd a rivális párttól, sőt, küld lapjától egy tájékozatlan és felkészületlen újságírót is, akinek azt mesélsz, amit akarsz, le fogja írni, nem kérdez rá a lényegre, nekünk dolgozik. Nem találkoztam még egyetlen besúgóval sem, aki lebukása után azt mondta volna: "Bocsánat, nem kellett volna. Ha valakinek erkölcsi, anyagi kárt okoztam, kész vagyok megtéríteni vagy lehetőségeim szerint jóvá tenni." Széles hálózati mozgástér Spánn Gábor (Bp., 1938. szept. 3., Parányi Zsuzsanna) szakmai pályáját, munkahelyeit túl szűkszavúan írja le az 56-os Intézet ügynöklistája Nagy Imre újra temetésének 20. évfordulóján, így nem derül ki meglehetősen széles hálózati mozgástere. A FÖMO-nál és a MAFILM-nél volt gyakornok, 1959-től 1998-ig dolgozott az MTV-nél, azon belül 1986-ig a tv Híradó gyártásvezetője, gyártási csoportvezetője. E mellett 1970-től 1985-ig az ARD nyugatnémet közszolgálati televízió magyarországi képviselője, német nyelvű riport és dokumentumfilmek gyártásvezetője, időnként szerkesztője. Német nyelvterületről érkező forgatócsoportok (Ausztria, NDK, NSZK) állandó kísérője. 1986-1989: az MTV Teletext főszerkesztő-helyettese. Dolgozik a Falu tv-nek és a Stúdió szerkesztőségének is. 1997-98-ban televíziós állása mellett a Ludas Matyi főszerkesztője, a tv3 és az MSAT kereskedelmi tv-k teletext szolgáltatásainak főszerkesztője. 1998-tól hét éven át a Magyar Rádió Kossuth Krónika műsorának jegyzetírója. Rádiós jegyzeteiből öt kötete jelent meg, köztük a fedőnevét ("Harmat Gábor") is címébe foglaló Harmatcseppek. A Szocialista Kultúráért kitüntetés birtokosa. 2006-tól a Szabad Föld című hetilap publicistája. Spánn 6-os kartonja 1971. november 21-én szervezte be a BM állambiztonsági főcsoportfőnöksége III-as csoportfőnökségének 4-c. alosztálya, amely a "nacionalista" ellenzék elhárításával foglakozott. Beszervező, majd kapcsolattartó tisztje az a Berecz Károly r. főhadnagy volt, aki Berecz János öccseként később a III/III. csoportfőnökség párttitkára lett. (Utána Spánnt átvette Anhalt Róbert r. százados.) Érdekes az állambiztonsági operatív nyilvántartó 6-os kartonján szereplő, "A beszervezés alapja" nevet viselő rovatban feltüntetett meghatározás, amely előbb "gazdasági terhelő", majd ezt nem törlő, hanem kiegészítő módon "hazafias" elnevezést tartalmaz. Megbízhatósági kategória besorolása: "lojális". Foglalkoztatási vonala: tájékoztatás és hírközlés. Informátorként kezdte tmb.-ként a III/III-5-a osztályon (kiemelt objektumok védelme: Magyar Rádió és Televízió, MTI, MUOSZ, Magyar Írók Szövetsége) fejezte be hálózati tevékenységét, amely feltehetően 1990-ig tartott, lévén, hogy kartonja nincs lezárva, irattározva, 04-es kódja pedig "élő foglakoztatott hálózat"-ra utal. Tévedés, hogy Paul Lendvai leplezte le személyes okán 2006-ban az Élet és Irodalomban. Ügynökmúltja már korábban nyilvánosságra került, szerepelt egy állambiztonsági "Szakértő" listáján is 2005-ben az Angelfire internetes oldalán, mely máig megtekinthető, lsd. www.utolag.tk. A Magyar Rádióban Kondor Katalin elnöksége (2001-2005) alatt sem zavart senkit az ügynök vidámkodása, mint ahogy ma is zavartalanul rádióznak egykori hálózati személyek, köztük oly rangos is, mint az MR1 délelőtti műsorában rendszeresen műsort vezető szigorúan titkos állományú "K-927" fedőszámú III/I-es hírszerző, akit a csoportfőnökség 10. osztályáról azért bocsátottak el 1989. június 30-i hatállyal, mert méltatlanná vált a hivatásos szolgálatra: lopott és dekonspirálódott. De ettől még nem kell elkeserednie, kaphat még életmű díjat is "Aranytoll"-lal a MUOSZ elnökségétől, mint ahogy kapott pécsi tévés kollégája is, az "AC-25"-ös fedőszámú őrnagy, SZT-tiszt. "Harmat Gábor" tmb. azonban beismerés helyett folyamatosan és gátlástalanul hazudik. Azt a derűs mesét ismételgeti, hogy csak szokványos napi gyártási jelentéseket adott le felkérésre a nemzetközi osztálynak külföldiekkel történt forgatásokról, az utóbbiaknak még arra is felhívta a figyelmét: előtte ne mondjanak olyat, ami politikailag nem kívánatos. Mindig is hangsúlyozta: soha nem jelentett az állambiztonságnak politikai okokból magyarokról, televíziós kollégáiról, s véletlenül sem ártott senkinek. Természetesen nem az MTV nemzetközi osztálya szervezte be hálózati személynek, hanem a III/III-as csoportfőnökség, s annak is jelentett, nemcsak Nyugatról érkező tv-stábokról, hanem kollégáiról is, nemcsak híradósokról, hanem az MTV minden területén dolgozó kollégáiról. Ez még akkor is így van, ha az MTV mindenkori nemzetközi (külügyi) osztálya valóságos kihelyezett állambiztonsági tagozat volt, élén olyan emlékezetes vezetőkkel, mint Berecz Jánosné (Lőwinger Anna, született: Moszkva, 1933.szept. 7, Heszky Erzsébet) r. alezredes, kiemelt főoperatív SZT-tiszt a III/I., illetve a III/III. állományából, fedőszámai sorrendben: K-12, K-753, E-18; vagy Budai András titkos munkatárs, volt politikai rendőrnyomozó a III/I-ről, fedőnevei: "Bányai" és "Bánkúti", felesége konspiratív lakás tulajdonosa. (Budai 1969-1973 között volt az MRT Nemzetközi Kapcsolatok Igazgatóságának vezetője, előtte 1957-től Berlinben és Stockholmban szolgált az IBUSZ cégére alatt, 1973-tól pedig az Országos Idegenforgalmi Tanács titkára titkos munkatársként.) Egyik ügynök a másikról A hálózati személyek nem tudhattak egymásról egy intézményen belül sem. (Ritka kivételek azonban adódtak, így például 1971-ben a III/III-4-a kérte a III/I-11 alosztályt, hogy célszerűségi és állambiztonsági érdekből járuljon hozzá ahhoz, hogy "Faragó" fedőnevű informátorát - akit a beutazó nyugati tv-stábok kíséretében alkalmaztak -, egyoldalúan felfedjék munkahelyi vezetője: "Bánkuti"-"Bányai" tm. előtt.) Így egymásról is jelentettek a besúgók. Spánn Gábor például az egyik rutinos főnökéről "Markó Gábor" volt rezidensről, aki később "Gyóni" fedőnevű tk. lett. Még izgalmasabb és pikánsabb, amikor Spánn Szegvári (Spán) Katalinra kezd dolgozni, nem tudva róla, hogy őt is beszervezték 1977. november 17-én, a III/II-2-a az osztrák hírszerzők elleni elhárításban foglalkoztatta "Horváth Éva" fedőnéven, kapcsolattartója Jenkei György főhadnagy volt. Spánn jelenti például Szegváriról, hogy egy NDK-beli forgatáson szidta a vendéglátókat, gúnyt űzött az NDK tv több vezetőjéből, kedvenc szavajárása volt az NDK-ról, hogy "Nem ország ez, uram!" Megalázóan lekicsinylő véleményt ír Szegvári tévés képességeiről, viselkedéséről, "keresztapjáról" és tüntető öltözködési szokásairól. (A hitelesség kedvéért kell a saját kézzel írt jelentés, ám mert az nehezen olvasható, mutatjuk a legépelt változatát is, ezt a munkát a kapcsolat tartó tiszt végeztette el mindenkor, aztán utólag vagy aláíratta az ügynökkel vagy elfelejtette.) Egy másik jelentésében arról számol be, hogy Szegvári szigorú titoktartást kérve elújságolta neki, hogy a müncheni olimpia alatt a kölni tévében egy egész estét betöltő magyar vonatkozású egyenes adás műsorvezetője lesz, amiért márkát kap. Megkérdeztem Szegvárit: mit tudott "Harmat" jelentéseiről, döbbenten válaszolta: semmit, azt hitte, családi jó barátja Gábor, s nem gondolta volna, hogy ennyi alávaló dolgot hord össze róla... Spánn jelentéseinek csoportosítása azok tartalma szerint: 1., Jelentés személyek ellen, azok rendszerellenes megnyilvánulásai miatt; vélemények, tervek, cselekmények, történések kritikája politikai szempontok szerint; 2., Jelentés az MTV műsorainak fogyatékosságairól, különös tekintettel a politikai műsorokra, a személyzeti gyengeségekre, a külföldi fellazítás sikereire és a kommunista propaganda gyengeségeire. 3., Jelentés gyanús adáshibákról, technikai hibáknak álcázott szabotázsjellegű esetekről; a Szabadság téri épület külső őrzésének és belső ellenőrzésének nyugtalanító állambiztonsági helyzetéről, az ellenség beszivárgásáról. Kollégákról politikai szempontok szerint A példatárból: 1/a: Sch. Klára és SZ. Béla disszidálni készül, az utóbbi az édesanyjával. Különösen veszélyes lehet Sz. Béla, aki gyártásvezető, a Híradó diszpécsere, vallásos, a kispolgári nagyravágyás és pénzéhség jellemzi. Bizalmi munkakörben dolgozik: "... részt vett több katonai, belügyi, párt és állami protokoll esemény filmezésén. Teljes és részletes tudomással bír a Rádió és tv szervezeti felépítéséről, a vezetők kvalitásairól, technikai berendezésekről, stb. Kintmaradása nemcsak presztizs veszteség lenne, de elsősorban belbiztonsági vereség." Intézkedés: "... a jelentés adatait megküldeni az Útlevélosztálynak!" Berecz Károly r.szds. 1/b: M. Mihály operatőr márkát fogadott el Klaus Elrodtól, a hamburgi NDR tv-stúdió szerkesztőjétől; Déry Tibor író 5 ezer schillinget kapott 1977. január 25-én az ARD nyugatnémet tv bécsi stúdiójának forgatócsoportjától. 1/c: Pethő Sándor és Baló György kontrollálatlan, gyanús filmet forgat az ELTÉ-n az egyetemi ifjúság helyzetéről, az egyetemi vezetés utólagos /!/ jóváhagyásával. (1972. június 22.) Intézkedés: "A III/III-2 osztály a riportfilmben szereplő 4 egyetemi hallgató közül 3 főt ellenőrzés alatt tart." 1/d: R. Júlia szerkesztő-riporter egy maszek filmjét K. József operatőr segítségével vágták meg egy éjjel a tv Híradó vágóasztalán. K. Józsefet tavasszal eltávolították, de ősszel ismeretlen módon visszaszivárgott a tv Gyermek és Ifjúsági Osztályára felvételvezetőnek. "Tudomásom van róla, hogy R. Júlia intenzív kapcsolatot tart fenn Cz. Mihállyal annak vején, P. Istvánon keresztül, aki a tv Híradó szerkesztője. P. vezette be az ellenzéki irodalmár R. Júliát Cz. társaságába, aki azonnal megkedvelte a ragaszkodó és szókimondása miatt munkahelyén háttérbe szorított fiatal értelmiségit." A következmény: "R. Júliát, a tv Híradó munkatársát elnökhelyettesi utasításra munkaköréből azonnali hatállyal felfüggesztették." 1980. július 23. Anhalt Róbert r. százados értékelése: "A jelentés alátámasztja, hogy az MTV elnökének adott szóbeli szignalizációnk és annak végrehajtása megbeszélésünk szerint történik." "Harmat Gábor" feladata: "Kísérje figyelemmel R. Júliával kapcsolatos megnyilvánulásokat, értékeléseket és arról tegyen jelentést." 1/e: "1974. október 24-én találkoztam Cs. Bélával, a III. stúdió műszaki vezetőjével, hangosan kiáltva szólított meg: Na mit szólsz, sötét napok jönnek rátok, biboldókra, máris ugrik a M., ... elkezdődött a zsidótlanítás." "Feladat: Kísérje figyelemmel Cs. Béla tevékenységét, esetleges újabb kijelentéseit vagy más ellenséges magatartását jelentse." Berecz Károly r. szds. "Andu Tesfaye etióp származású kameraman izraelellenes  nézeteket hangoztatott érzelmektől túlfűtötten a büfében." "K. Tamás szerkesztő, nagy pofájú cukrászda-lovag, zsugori bulvár publicista a közel-keleti konfliktus kirobbanásakor a tv nevezetes külpolitikai állásfoglalását követő reggelen - Gedeon Pál kommentárja volt, melyben a Párt és a Kormány álláspontját ismertették népszerű formában - azzal jelent meg, hogy nem szégyellt egy zsidó (Gedeon) ilyen nyilatkozatot elmondani. Jól értesültsége odáig terjedt, hogy azt is tudta: erre a műsorra eredetileg Pálffy Józsefet kérték fel, de róla köztudott, hogy antiszemita, ezért volt pártközponti utasítás, hogy lehetőleg zsidó foglaljon ilyen értelemben állást. Ő hangoztatta - külső kapcsolatoknak is -, hogy nálunk a Híradónál csak az csinálhat karriert, aki vagy kinyalja M-né fenekét és elfogadja szakmai hülyeségeit, vagy a pártunk saját barma." (Jelentés, 1971. november 29.) Szepesi Sándorról: az egykori főépítész Bordeaux-ban él, onnan tudósítja a Népsportot, egy külföldi forgatáson azt mondta: "...tagja vagyok annak a cionista felderítő szervnek, amelyik Eichmannt is elfogta és rendszeresen kutatjuk az arab gerillákat is!"  1/f: 1973. május 4: Sz. Miklós az MRT Kereskedelmi és Szolgáltató Irodáján azt mondta, hogy jó üzlet lenne pornográf filmet forgatni.  1/g: Megismerkedtem M. Krisztinával, aki Bartók Béla  ... sz. alatti lakásán Budapest krémjét gyűjtötte magához bridzs-parti ürügyén rendszerellenes diskurzusokra.  1/h: T. György szerkesztő-riporter a kínai nagykövetségtől Mao-bibliát kért.  1/i: Vallásos agitáció zajlott a városligeti Botanikus kertben. (1973. május 13.)  1/j: T. Emília csinos, csak érdekből ismerkedik, csak ugródeszkának tekinti a száraz hivatali munkát. Egy időben hozzácsapódott egy elég kétes hírű tv-s társasághoz: E. Imre rendező, P. Gyula, rendező, L. Baba vágó, K. Károly riporter, P. Manó szerkesztő, K. Gábor operatőr és Zs. János operatőr. Egy-egy velük töltött éjszaka után elaludt, napközben bent pihente ki az éjszaka fáradalmait. Férjhez ment W. Györgyhöz, az ismeretterjesztő csoport munkatársához. Bécsben érdeklődött utána nálam H. Péter, s üzent neki: "Itt minden rendben van és el van intézve."  1/k: K. Györgyné, a tv Híradó foto-és dia archívumának előadójával már a III/II-10 osztály foglalkozik.  1/l: B. Béláról: "Munkaköri vétségei többnyire műveltsége hiányosságából, hirtelenkedő, indulatos természetéből fakadnak. Riportjaiban politikai vezetőink megnevezésekor sűrűn téved, engedély és előzetes hozzájárulás nélkül előszeretettel próbálja rávenni vezetőinket, hogy nyilatkozzanak neki. Állandóan cserélgeti kocsiját és üzletel autókkal." (Jelentés, 1978. május 11.)  Fellazítás ellen retorziót 2/a: "...a Budapesten funkcionáló nyugati követségek közül kettőt kell kiemelni, amely kirívóan, tudatosan, tendenciózusan és otrombán politizál és próbál manipulálni a fejekkel. Az Amerikai Egyesült Államok követsége helyzeti előnyéből eredően, mert szemben van épülete a televízió épületével, ők eljátszanak mindent, a legváratlanabb borítékokban küldik a legcsodálatosabb prospektusokat egy-egy amerikai eredményről.. a másik a diplomáciai kapcsolatok felvétele óta a Német Szövetségi Köztársaság budapesti követsége..." "A Budapesti Ipari Vásár is meglehetős ugródeszka a csábításokra... az ott forgató stábokat nagyon könnyű átcsalogatni... egy hívogató pavilonba, ellátni őket különböző reklámcikkekkel, golyóstollakkal nekszusok (sic!) építésére, telefonszámok cserélyére (sic!), kilátásba helyezett pornófilmek, magazinok szállítására, kartonszámra adott cigarettákkal... egy-egy ipari vásár nem kis zavart okoz különösen szakmai fiataljaink körében..." 2/b: "Az ellenséges fellazító politikai tevékenység egészen tárgyias megnyilvánulásokban is jelentkezik. A televízióban fellelhetők a legtiltottabb ellenséges propaganda anyagok is... a nyugaton turnézó stábjaink hordják be nem a megtakarított napidíjukból ... gyanú szerint a rettentő gyenge erkölcsű és heterogén összetételű kooprodukciós osztályon keresztül, gondolok itt S. Endrére és vidékére. 2/c: "... elég nehéz lesz a stábjainkat rászorítani arra, hogy nyugaton ne vegyék igénybe az őket megkörnyékező és különböző szolgálatokat felajánló ottani tévés és fél tévés kapcsolatokat. Tehát nagyon oda kell figyelni arra, hogy aki mostantól utazik, az ismerje a rendelkezéseket, s feltétlenül célszerű lesz a konkrét helyre és időben kiutazó stábok kommunista vezetőivel külön is beszélni és az adott esetben felhívni a figyelmet az ott kint várható veszélygócokra, mert a fellazítás ugye áttételesen jelentkezik." (1975. okt. 27.) 2/d: "...igenis élni kell olyasfajta retorziós lehetőségekkel, hogy a nyugaton helyüket meg nem álló, etikailag, politikailag rosszul vizsgázó embereket - legyenek azok bármilyen hitbizományosok - ...ha bejelentés alapján bizonyíthatóan rosszul viselkedtek, s egy kommunistához, egy kommunista ország reprezentánsához méltatlanul viselkedtek, igenis zárjuk ki a külföldre utazók soraiból és látványosan büntessük meg őket a többiek számára közérthetően, hogy lássák, aki nem viselkedik úgy, ahogy az a magyar televízió szineihez méltó legyen, arra nem vagyunk rászorulva, az végezze csak itthon a munkáját, ahol szem előtt van." Fegyveres őrséget, biztonsági ügyeletet 3/a: "...nagyon fontos probléma az adásainkban jelentkező műszaki hibák véletlen mivolta vagy szándékossága...15 éves tévés múltam mondatja velem... közismert a közelmúlt legkényesebb adáshibája, amiről beszélnek, ami Szekér Gyula beszéde alatt hangzott el." (Egy korábbi jelentés tárgyalta az 1972. november 16-i gyanús adáshibát is, amikor a tvH egy KB határozatot ismertetett különkiadásában, ennek ürügyén felvetették O. Bélának a III. stúdió helyettes vezetőjének felelősségét.) "Az emberi tényezőket a minimumra lehetne csökkenteni. Elsődleges feltétel a fegyelem: a technikai, a politikai és az adás fegyelem. Ez a három szerves egész. Technológiai fegyelem az, hogy az utolsó poroltó bekapcsolásáig tartsunk be mindent, amit a televízió műszaki szabályzata előír, tehát, ahova blank szalagot kell fűzni, oda blank szalagot fűzzünk, ahova mérő hang kell, oda mérőhangot tegyünk és ne egy sokéves tv játék provokatív szövegét...""Ez a technológiai fegyelem, hozzátartozik a politikai fegyelemhez, ugye, tudjam, hogy a műsorommal mit akarok elérni, s ennek a célnak a szolgálatába állítsak mindent és mindenkit..." 3/b: "Nem tudom, hogy milyen megfontolásból szüntették meg a televízió épülete körül a fegyveres őrséget... rendészeink minőségéről nem nagyon kell hogy szót ejtsek, általában kiebrudalt rendőrök, akik már a fegyveres testületben sem feleltek meg... belügyes ismerőseim úgy jöttek be a házba, hogy villamosbérletet vagy vasúti félárút mutattak és a rendész vigyázba vágta magát: parancsoljanak az elvtársak. Tehát a televízió védelmét én eléggé elvinek érzem. Annyira védett, mint ebben az országban minden, de annyira már nem, mint egy jobb gyár, ahol az üzemőrség fegyveres testület." 3/c: "Nem egyszer adás előtt kóválygó ismeretlenekkel találkozom a folyosón, este már elég kihalt ez a rész, különböző szobákba nyitnak be, ismeretlen nevekre hivatkoznak,... fogalmam sincs, miként jutnak be a házba. Ez a terület egy dzsungel, erre nagyon oda kellene figyelni..." "Nem tudom, nem kellene-e az épület fontosabb pontjain egyéb biztonsági ügyeletet is megszervezni, akár tv-beli kommunistákból, civilekből, akár hivatásosokból. Megfontolandó lenne, talán ezek az elvtársak oda tudnának figyelni arra, hogy ki tartózkodik az épületben, s legyen hatáskörük arra, hogy kiutasítsák az oda nem illőket." Spánn Gábor titkos megbízott jelentései két dossziéban olvashatók az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárában, ezek azonban csak az 1971-1980 időszakot fogják át. Későbbi hálózati tevékenységének írásos anyagai még nem kerültek elő. Dr. Ilkei Csaba tudományos kutató (Megjegyzés: amikor a hálózati személy azt írja, hogy "barátom mesélte", vagy "barátomtól hallottam", vagy "barátom elkapott", ez ne tévesszen meg senkit, ez is a hálózati személyt jelenti, csak dezinformációs céllal használták a szófordulatot az állambiztonsági jelentésekben. I. Cs.) Kuruc.info
Forrás: https://kuruc.info/r/9/42753/




Állambiztonsági rendszerváltás, 1989:



"Ez egy életveszélyesen komoly ügy!" A „László” dosszié rejtélye, avagy a FIDESZ és az SZDSZ titkos tervei Rockefellerék, Soros György és Mark Palmer támogatásával ”Orbán Viktornak komoly gondot okoz az, hogy korábban volt valamilyen ügye…” A BM III. Állambiztonsági Főcsoportfőnöksége II. csoportfőnökségének, a kémelhárításnak 7. osztálya a nemzetközi együttműködés területén dolgozott. Amikor a 7/A alosztály főoperatív tisztjének: Cs. I. őrnagynak 1989. szeptember 25-én kelt jelentése Pallagi Ferenc r. vezérőrnagy főcsoportfőnök, belügyminiszter-helyettes asztalára került, a tábornok szívéhez kapott, és a következőket írta a jelentés első oldala jobb felső sarkába Horváth József r. vezérőrnagynak, a belső reakció ellen küzdő III/III. csoportfőnökének: Pallagi Ferenc r. vezérőrnagy, állambiztonsági főcsoportfőnök, belügyminiszter-helyettes "Horváth J.Et. Ez egy életveszélyesen komoly ügy. Rendkívül határozottan kell vele foglalkozni - erő, eszköz koncentrálás. Várom az új fejleményeket! Pallagi Ferenc." (Ld. cikkünk alatt.) A jelentés tárgya: "Ismeretlen FIDESZ-es személlyel kapcsolatba kerülésről." A jelentés tartalma: hogyan kezdett hozzá a FIDESZ és az SZDSZ az állambiztonsági rendszerváltáshoz. Hogyan alakítják ki és képezik belső biztonsági csoportjaikat, szűrik ki az ügynököket soraikból, s térképezik fel az állambiztonsági főcsoportfőnökség személyi állományát belső informátoraik segítségével. Az ismeretlen személy: egy, a FIDESZ kemény magjához tartozó, de csalódott aktivista, aki kapcsolatot keresett az "államapparátusban dolgozó komoly, megbízható személlyel." Innentől kezdve a "László" fedőnevű ügy dossziéi két szálon futnak: 1., "László" valódi nevének, személyiségének és környezetének megismerése, 2., a FIDESZ és az SZDSZ állambiztonsági terveinek, előkészületi tevékenységének feltárása. 1989. szeptember 20-án egy ismeretlen férfi hívta fel telefonon Cs. I. állambiztonsági őrnagyot, akinek ismerősére hivatkozva közölte, hogy FIDESZ-es barátja még aznap délután három és fél négy között szeretne vele találkozni a Vörösmarty téren, a cukrászda felőli földalatti lejárónál. A jelszó: "Elromlott a Quartz-órám, megmondaná, mennyi az idő?" A "Reform" egyik számát és az SZDSZ "kék könyvét" fogja kezében tartani. Az őrnagy pontosan megjelent, a leírás alapján azonnal felismerte a FIDESZ-est, akinek elmondta a jelszót, ő erre két azonosító kérdést tett fel: hol tanult és hány testvére van? A kapott válaszokat nyugtázva a Duna-part felé indultak el. Presszóba nem volt hajlandó beülni. Félórát sétáltak. Az ismeretlen közölte, hogy keresztneve László, vezetéknevét érthető okokból nem mondja meg. Cs. I. így rögzítette az ismeretlen személyleírását: kb. 30 éves férfi, 170 cm. magas, izmos, kisportolt, egyenes tartású, fürge járású. Arca kerek, magas homlokú, erős hullámos, gesztenyebarna, hátrafésült, halántékánál enyhén ritkuló, a fülére kissé ráérő haja van, Kossuth-szakállt és bajuszt visel. Orrhegye gömb alakú, ajkai húsosak, fogai épek, szeme barna, vékony, fémkeretes, lilás fényvédő réteggel bevont szemüveget viselt. Póló, kék kordbársony nadrág, sötétkék edzőcipő. Magáról annyit mondott, hogy bölcsészkart végzett, jelenleg "szabadúszó", a FIDESZ szűkebb magjához tartozik. A jelentésben - ami a miniszterhelyettes elé került - itt következnek az érdemi információk, melyek roppant fontosak voltak a hatalom számára. Cs. I. a III/II-7-A alosztály főoperatív őrnagya a következőket jelenti: "László" elmondta: "Ma már nem tudja elfogadni az Orbán-Kövér-Deutsch-féle irányvonalat, miután az nyilvánvalóan az erőszakosság, az anarchia felé mutat, a legkevésbé az ország helyzetének stabilizálását célozza. Elege volt Orbán és a választmány zsarnokoskodásából, úgy gondolja, hogy a radikális FIDESZ-szándékokat a katasztrófa bekövetkezése előtt mindenképp meg kell akadályozni. Ő maga nem akar a Belügyminisztériumhoz fordulni, mert ismeretei szerint az SZDSZ-nek vannak belső informátorai a BM-ben, és nem szeretné, ha a sínek mellett találnának rá." "László" kérte az őrnagyot, hogy az államapparátusban dolgozó illetékesekhez juttassa el az információt, de ne verje nagydobra a jelentkezését. Megjegyezte: ha az illetékesek értékesnek tartják információit, nem utasítana vissza némi anyagi támogatást, mert nem áll túlságosan jól. Majd így folytatta: "A FIDESZ szűkebb magjában nagy a felfordulás a Kerekasztal-tárgyalásokon tanúsított különállás miatt. Új partnereket keresnek az erőszakos kommunistaellenes elképzeléseikhez és ebben az SZDSZ mellett próbálnak társakat keresni olyanokban, mint a kispesti MDF-szárny, vagy a Krassó-féle csoportosulás. "  "A FIDESZ most alakítja ki belső biztonsági csoportját az SZDSZ segítségével /Demszky Gábort említette/, amelynek feladata az akciók biztosítása, a FIDESZ szűkebb magjának védelme."  "A FIDESZ az SZDSZ ösztönzésére folytatja a belügyi állomány felmérését, lakókörnyezetben, szolgálati helyeken, kiemelten a polgári ruhás állományra koncentrálva, az állambiztonsági állomány bemérésére összpontosítva. Kiemelt feladat az állambiztonsági tisztek kapcsolatkörének felmérése az ügynökök kiszűrése céljából. Az SZDSZ most már egy nagyobb összefoglaló anyagot készít az állambiztonság fontosabb ügyeiről." "Orbán Viktornak komoly gondokat okoz az, hogy korábban volt valamilyen ügye, ami akkor ugyan elsimult, de ha nyilvánosságra kerülne, az a politikai szereplésének végét jelentené, olyan mértékben lejáratná őt."  "László" a beszélgetés során végig ideges volt, gyakran nézett körül, beszéde gyors, hadaró - sajátos fejhangon beszélt - , esetenként széteső, s gondolatait nem mindig fejezte be. Közölte, hogy most meglehetősen elfoglalt a Kerekasztal és a választási előkészületek, különböző rendezvények miatt, de ha lehet, találkozzanak másnap három és fél négy között a Dorottya u. 4. sz. alatti épületben, a Tradeinform I. emeleti tárgyaló-pihenő galériáján. Ezt követően a III/III. csoportfőnökséggel konzultálva az a döntés született, hogy Cs.I. őrnagy jelenjen meg a másnapra tervezett találkozón, s rögzítse a beszélgetést. "László" az előző napinál is idegesebbnek tűnt, de próbálta leplezni. Egyebek között elmondta: "Nagyon sok a munka, különösen amiatt, hogy egyrészt új támogatókat, ugyanakkor a köztársasági elnökválasztáshoz is gyűjteniük kell az aláírásokat, miután Orbán is kacérkodik azzal, hogy indul. Orbán hülye, ha azt hiszi, hogy a legkisebb esélye is lenne, sokkal racionálisabb az, ha az SZDSZ valamelyik nevesebb vezetőjét, pl. Tölgyessyt támogatják. Az Orbán-Kövér-Deutsch hármas kezd veszélyes vizekre evezni. Fejükbe vették, hogy az eddigi ténykedésük kevés, ennél erőszakosabban, látványosabban kell fellépniük, intruzív akciók szervezésével és végrehajtásával. Ez alatt Orbán valójában robbantásos merényleteket, szabotázsakciókat ért, ami nyilvánvalóan anarchiába vezet. Ezért Orbánék elhatározták, hogy kapcsolatot keresnek megbízott kiutaztatásával a Carlos-csoporttal, illetve próbálnak kapcsolatba lépni olyan palesztinokkal, akik Fehérszállás környékén kaptak kiképzést. Ily módon próbálnak korszerű, működőképes robbanószerkezetekhez jutni, mivel Kövér, kijelentése szerint: robbanóanyagot szerezni nem művészet." Idáig jutott "László", amikor ingerülten közölte, hogy nem ebben állapodtak meg, megegyeztek, hogy az őrnagy nem hoz belügyeseket a nyakára, ne nézzék őt kezdőnek, a bejáratnál ott áll egy figyelőkocsi, az NJ 35-76-os rendszámú fehér Lada, benne egy nő kötöget, két srác meg újságot olvas a hőségben. Az őrnagy igyekezett megnyugtatni "László"-t, hogy ha így is van, semmi köze az egészhez, érvelését kétkedéssel ugyan, de elfogadta és folytatta a fontos információk közlését: "A FIDESZ biztonsági csoportjának - kb. 15 fő - kiképzésével az SZDSZ két embere, Demszky Gábor és Légrádi Péter foglalkozik. Az SZDSZ-nél többen kaptak felkészítést az NSZK-ban és az USA-ban /Demszky és Légrádi is/, s az ott tanultakat adják tovább. Általános konspirációs felkészítést a FIDESZ szűkebb magjának minden tagja kap, ez a biztonsági csoport azonban mélyebb kiképzésben (figyelési, ellenfigyelési módszerek, akcióbiztosítás, információgyűjtés, ügynökök foglalkoztatása, stb.) részesül. Tervezik, hogy a biztonsági csoport néhány tagját szintén kiküldik az USA-ba , vagy az NSZK-ba, s ezt követően a kiképző munkát a FIDESZ teljes egészében átveszi. " "László" hangsúlyozta, hogy az SZDSZ egyre erőteljesebben támaszkodik a FIDESZ-re a belügyi állományra vonatkozó információk megszerzésében: "Az SZDSZ feltehetően komoly informátorokkal rendelkezhet, legalábbis erre utal a Demszky és Légrády által közöltek jellege. A megszerzett információkat ugyancsak az SZDSZ vezényletével most viszik számítógépre a hasznosítási lehetőségek javítása érdekében. Jelenleg helyiség-gondjaik vannak, most tesznek lépéseket a megfelelő bázis megszerzésére." László még elkezdte mondani, hogy egy Béla, egy Gábor és egy Zoltán keresztnevű FIDESZ-es már elindult vagy hamarosan elindul egyeztetni a választási taktikát, és megszerezni a nemzetközi támogatást a választási küzdelmekhez Csehszlovákiába, az NDK-ba, Lengyelországba, az NSZK-ba és Ausztriába. Részletekbe nem merült, közölte, hogy mennie kell a "Reformpárti esték"-re, utána Kerekasztal és választási egyeztetés lesz. Ehhez lemondóan csak annyit tett hozzá, hogy egyre kevesebb azonosságot érez "ezekkel a lököttekkel", a kezdeti valós elképzelésektől teljesen eltértek. S ezzel eltűnt a cég szeme elől.   Dr. Horváth József r. vezérőrnagy, a III/III. csoportfőnöke Intézkedési terv fantomképpel Október első felében javaslatokat, intézkedési terveket dolgoz ki a BM III/III-2-b alosztálya. (A III/III-2. osztály az ifjúságvédelmi elhárítással foglalkozott, osztályvezető: Timár Zoltán r. ezredes ; a b., alosztály feladata az ifjúságellenes reakciós erők elhárítása az egyetemeken, főiskolákon, az ifjúsági klubokban, társaságokban, stb., alosztályvezető: Herbán Tibor r. őrnagy. Az osztályt Esvégh Miklós r. alezredes csoportfőnök-helyettes felügyeli.) Az intézkedési tervek Horváth József r. vezérőrnagy csoportfőnök egyetértésével kerülnek Pallagi Ferenc r. vezérőrnagy állambiztonsági főcsoportfőnök, Esvégh Miklós r. alezredes, III/III. csoportfőnök-helyettes belügyminiszter-helyettes elé engedélyezés céljából. Az intézkedési tervek az eddig ismertetett információk mellett a következő tények figyelembe vételével készülnek: A., "László" vagy a FIDESZ-től való megcsömörlése miatt, vagy provokációs célzattal kívánja információit célba juttatni. Személyének és valós szándékának felderítése elengedhetetlen. Elkészítik fantomképét. Ellenőrzik az Izraelbe tartó személyszállító repülőgépek utaslistáit, mivel "László" utolsó üzenetében A rejtélyes „László” fantomképe a III. főcsoportfőnökségen kilátásba helyezte, hogy izraeli rokonaihoz utazik. Cs. I. őrnagy kiutazik Ausztriába, hogy találkozzon "László" közvetítőjének Salzburgban tartózkodó ismerősével abból a célból, hogy értesítse "László"-t a további együttműködés fontosságáról és az anyagi dotáció lehetőségéről. B., A "László" által átadott első megszerzett írásos névsor alapján ellenőrzés alá vonják a főcsoportfőnökség azon aktív és nyugállományú személyeit, akik az ellenzéki csoportokkal kapcsolatba kerülhettek. Különös figyelmet érdemel, hogy "László" Demszky, Rajk László és Légrádi Péter öt olyan informátoráról tud, akik valamikor az állambiztonsági szolgálatnál dolgoztak, illetve dolgoznak jelenleg is. Áttekintik az utóbbi tíz évben leszereltek névsorát és az áruló hálózati személyek listáját. Dezinformációs anyagot indítanak el útjára, annak hatását operatív eszközökkel mérik. C., Az állambiztonsági hálózati személyek közül külön feladattervet dolgoznak ki a FIDESZ szűkebb magjához tartozó "Temesvári" fedőnevű titkos megbízott számára a párt frissen alakult biztonsági csoportjába való bejuttatás érdekében. Ugyanilyen feladatot kap a Magyar Radikális Pártba beépült "Hermann Attila" fn. titkos megbízott is. D., Rajk Lászlót, Légrádi Pétert és Demszky Gábort szoros ellenőrzés alá veszik, a már működő 3/a rendszabályok (ez a telefonlehallgatás hivatalos neve) nyomán keletkezett anyagokat összegyűjtik és átnézik. A III/III-4 osztállyal (elhárítás a kulturális területen és a radikális ellenzékiek körében) és a III/III-6 osztállyal (szamizdat-felderítés és akciók végrehajtása) együtt ellenőrzik a pártok biztonsági csoportjaira vonatkozó valamennyi adatot, különös tekintettel a müncheni kiképzésre utazó személyekre. Rajk, Demszky, Légrádi és a hozzájuk közel álló ismert SZDSZ- és FIDESZ-vezetőkről kompromittáló anyagot állítanak össze, s szükség esetén intézkednek, hogy az anyag megléte az érintettekhez kiszivárogjon. E., A "László" által megjelölt, a Carlos csoporttal való együttműködésre utaló adatokat a III/II. csoportfőnökség illetékeseivel együttműködve ellenőrzik. Az intézkedési tervek végrehajtását Pallagi Ferenc október 10-én engedélyezte. Cs. I. őrnagy kellő biztosítással és nem kis költségekkel október 12-től 16-ig kapcsolatfelvételi és személy felderítési akciót hajt végre Ausztriában. Az eredmény csaknem kudarc. Az ismerős Salzburgban közli, hogy a közvetítő elől is eltűnt "László", az utoljára szeptember végén látta Budapesten, ahol "László" bizonyossággal lakik, a FIDESZ-kongresszuson is hiába kereste, pedig ott kellett volna lennie; valószínűleg külföldre utazott, ahova régóta készült ösztöndíjjal. A vezetés elégedetlen, de a kutatás folytatásáról dönt, mindenekelőtt a FIDESZ -SZDSZ berkekben folyó ellenséges cselekmények megismerése miatt. Egy elfogott levél névsorral Egy érdekes fordulat némiképp megváltoztatja az érdeklődés irányát. Október 16-i keltezéssel a BM III/3. "K" ellenőrzési osztály (ez a postai küldemények ellenőrzését és az ellenséges anyagok terjesztőinek felkutatását végezte) vezetője: Dr. Kiss István r. alezredes közvetlen Pallagi Ferencnek jelent: kiemeltek a forgalomból egy Budapestről Cs.I. -nek címzett, annak Szolnokon lakó édesapja címére küldött levelet, tartalmát felterjesztik. (Cs. I. édesapja korábban a Szolnok megyei Pártbizottság munkatársa volt.) A levélben "László" újabb információkat, adatokat és egy névsort közöl - az SZDSZ által összegyűjtöttekből - köztük állambiztonsági vezetőkről, belső informátorokról. A csoportfőnökségen belső vitát vált ki, hogy Cs.I. őrnagy nem hajlandó megnevezni ausztriai kapcsolatát, szerinte "László" közvetítőjét egy olyan szolnoki ellenzéki társaságban kell keresni, amelyben helyi értelmiségieken kívül megfordultak budapestiek is, köztük a FIDESZ-től Orbán és Fodor is. Október 23-án Cs.I. az egyre jobban rá nehezedő belső nyomásra "László" közvetítőjeként megnevez egy szolnoki ügyvédet: dr. Sz.-t, aki a megyei Rendőr - főkapitányság III/II. osztályának szigorúan titkos állományú tisztjeként dolgozott a Kőolajipari Vállalatnál, ám saját kérésére leszerelt, és a helyi reformköri mozgalom egyik vezetője, szervezője lett. Ám amikor hivatalból megkeresték egykori kollégái, tagadta, hogy ismerné "László"-t. Ugyanezen a napon, október 23-án a III/III-4-a alosztálya Kertész László r. százados aláírásával jelenti az SZDSZ biztonsági szolgálatáról: "...információink szerint a szolgálat szervezésével Szilágyi Sándor, újabban pedig Dr. Demszky Gábor foglalkozik. Nevezettek a korábbi időszakban tapasztalatokat szereztek az ellenfigyelés megszervezésében, amikor különböző rendezvényeket, szamizdat-szállításokat, anyagátadásokat biztosítottak, illetve hajtottak végre ilyen módon. Felmerült továbbá a gyanú, hogy Demszkyt külföldi útjai során kiképezték ilyen biztonsági rendszer megszervezésére, irányítására. Ezt igazolja az is, hogy a nagy erőkkel - 30 gépkocsival - végzett operatív figyelések alkalmával is képes volt felfedni a figyelés tényét, illetve azonosítani néhány figyelő gépkocsit. Az SZDSZ ügyvivői testületének részéről Szent-Iványi István több alkalommal beszélgetett "Trójai" fn. tmb.-vel a szolgálat felállításának szükségességéről. A szolgálat működésének gyanújáról "Tamás" és "Horváth András" fn. tmb.-ék is szolgáltattak információkat. Szeptember 22 és 24 között Sopron mellett a brennbergbányai úttörőtábor területén az SZDSZ választási előkészítő tábort rendezett. A program során - feltehetően a plenáris ülések alatt - valaki, vagy valakik átkutatták a jelenlévők szekrényeit, táskáit. A kutatás tényét "Horváth András" észlelte, aki az egyik előadást követően észrevette, hogy táskájában más sorrendben vannak az újságok, illetve szakkönyvét is átlapozták. "Tamás" fn. tmb. jelentette, hogy a táborba a jegyzetfüzete eltűnt egy-másfél órára. A két esetből is nagy valószínűséggel megállapítható, hogy az SZDSZ biztonsági szolgálata csírájában már megkezdte működését, esetenként végrehajt kisebb akciókat is. "Horváth András" fn. tmb. jelezte, hogy a XII. kerületi SZDSZ csoportnál felvetődött, hogy a létrehozandó szolgálatnak a belső biztonság megszervezésén túl hírszerző feladatokat is el kellene látnia a különböző politikai pártok választási taktikájának kipuhatolása érdekében. Az elképzelést egyeztették az Ügyvivő Testülettel és megkezdték az ez irányú szervező munkát." A jelentés hivatkozott "Horváth András" fedőnevű titkos megbízottra, akit beépítettek Ráday Mihály XII. kerületi kampánystábjába, s ott nemcsak fontos ügyek aktivistája lett, hanem ő jelentette október 9-én, hogy "hírszerző feladatokat" is vállaltak egyesek, például ...Ernő az MSZMP-nél, Fruzsina pedig a KDNP-nél, s egy három tagú "titkos elvi operatív irányító csoport" is alakult. A III/II. 7. osztályának két tisztje november 2-án konspiratív hangfelvételt készített egy "Vírus" fn. személlyel, aki 1988. októberében került a látókörükbe, és feltűnően pontos ismeretekkel rendelkezett a BM Dr. Rédei Miklós r. vezérőrnagy, a III/II. csoportfőnöke (1977-1988) szervezetéről, állományáról, funkcionális felépítéséről, munkamódszereiről. (Személyes jó barátjának nevezte dr. Rédei Miklós r. vezérőrnagy - 1977-től 1988 augusztus 30-ig volt a III/II. csoportfőnöke, s egyben főcsoportfőnök-helyettes - vejét: dr. P. Tibor ügyvédet és a tábornok leányát: Katalint.) "Vírus" felfedte, hogyan, milyen módszerekkel tudtak egyes személyeket priorálni, járőrkocsikat ellenőrizni, szolgálati helyeket, fontos objektumokat bemérni, telefonvonalakat használni, operatív információkat szerezni. Felelős vezetők neveit sorolta fel jó ismerősként nemcsak a BM-ben, az állambiztonsági főcsoportfőnökségen, hanem a BRFK-n, a kerületi kapitányságokon, a VPOP-nél, a KPM Katonai Főosztályán és másutt is. A rendőrség belső helyzetének romlását, az állomány sebezhetőségét azzal is érzékeltette, amit a XV. kerületi kapitányságról megismételt: "Vírus" szerint az 1988 októberében általa elmondottak mit sem változtak. A kapitányságra, a kmb-i irodába továbbra is bejárnak az utcalányok, sőt, a rendőrök a BM Klubba is magukkal viszik őket. Az ott felszedett információkat azután jól értesültségük fitogtatása céljából környezetükben terjesztik ezek a kívül álló személyek."  Az a levél, amelyet "László" küldött Cs. I. -nek édesapja szolnoki címére, 275 nevet tartalmazott (ld. cikkünk alatt), s olyantól származhatott, aki belülről ismerte az állambiztonsági főcsoportfőnökséget, erre utalt például az, hogy nem keverte a polgári és a katonai hírszerzés állományát. Logikusan, kellő hierarchiában vette sorra a III-as szervezetét a felső vezetés tagjaitól a legmélyebb konspirációban működőkön (III/2.osztály, III/V-1. osztály) keresztül a külföldi rezidentúrák szigorúan titkos tisztjeiig. A legjobb szakemberek elemezték a névsort a III/I. 2-es osztályon, és megállapították, hogy a névsor egy ember emlékezetére utal, s mivel e forrás a hírszerzés területéről sorolja fel a legtöbb nevet ( a legkevesebbet a III/III. csoportfőnökségről), feltételezték, hogy az illető a III/I. csoportfőnökségen dolgozott. Az ezt követő belső átvilágítás kiterjedt a leszereltekre, elbocsátottakra, nyugállományba vonultakra vagy küldöttekre is, de Csukrán Magdolna őrnagy, az állambiztonsági operatív nyilvántartó osztály vezetője kutatást végzett a kizárt hálózati személyek körében is, és hat személyt talált gyanúsnak, köztük a "Faragó János", és "Régész" fedőnevű titkos megbízottat és a "Kiss József" fedőnevű ügynököt. A november 23-i összegező jelentés utolsó mondata mégis meglepő: "A névsor elemzése erőteljesen utal - személyi és szakmai ismeret alapján - Cs. I.-re mint valós forrásra." Másnap Pallagi Ferenc miniszterhelyettes ezt írta a jelentésre: "Egyetértek." 1989 december 5-én váratlanul igen értékes információkkal szolgál a Komárom megyei Rendőr-főkapitányság III/III. osztálya által foglalkoztatott "Marosi" fn. ügynök, aki november 10-én részt vett Budapesten az ELTE Állam-és Jogtudományi Karának gólyabálján. A jelentésből: Deutsch: „Sok mindenre kiképzik a fiúkat!” David Rockefeller bankár "A rendezvényen találkozott volt egyetemi csoportvezetőjével, Györgyi Kálmánnal, valamint csatlakozott hozzájuk Deutsch Tamás is. A jelenlegi társadalmi és politikai helyzetről beszélgettek. Ennek során jövőbeni elképzeléseikkel kapcsolatban Deutsch Tamás elmondta, hogy a FIDESZ-nek és az SZDSZ-nek több tagja is részt vesz egy manager-képző tanfolyamon, mely az Oxford-i diplomával egyenértékű managerdiplomát ad. A képzés hat hónapi magyarországi tanfolyam, továbbá hat hónapi Soros György amerikai üzletember oxfordi tanfolyamból áll. A managerképzés megvalósítására egy alapítványt hoztak létre, melyben részt vesznek Rockefellerék és Soros György is. A magyar képzés Budafokon, a volt Törley villában folyik. Jelenleg a hazai képzés stádiumában állnak."  Az állambiztonsági főcsoportfőnököt az előbbiek információértéke nem rázta meg, a most következők azonban lázba hozták: "Deutsch elmesélte, hogy a hat hónapos kinti képzés alatt sok mindenre kiképzik a fiúkat, többek között a belső és külső elhárítással kapcsolatos ismeretekre is. Deutschnak ezzel kapcsolatban az a véleménye, hogy akármi is lesz Magyarországon, az államvédelemre, illetve valamilyen ezzel foglalkozó hivatalra minden körülmények között szükség van. Hozzátette, pusztán az nem biztos, hogy ezt ugyanazokkal az emberekkel kell csinálni, mint eddig. Egyértelműnek tartja, hogy egy ilyen hivatalba laikusokat nem lehet tenni, ezért fel kell készíteni a megfelelő személyeket erre a speciális tevékenységre. Az alapítvány segítségével a FIDESZ és az SZDSZ úgy készül, hogy bármikor szakképzett embereket tudjanak erre a munkára kiállítani." A szakmai részletekbe csak ezután bonyolódott Deutsch, de nem valószínű, hogy ezek saját szerény képességeinek a termékei, sokkal inkább az SZDSZ-nek és a FIDESZ-nek súgó jogász és belügyi szakemberek elképzelései voltak: "Deutsch elmondta, hogy nem kívánják ők a katonai elhárítást és egyáltalán az egész elhárítást sem a HM, sem a BM keretein belül látni, hanem egy, az NSZK-ban működő Alkotmányvédelmi Hivatalhoz hasonló szervezet keretében. Elképzeléseik szerint a hivatalt egy parlamenti bizottság felügyelete alá helyeznék, és a hivatalnak teljesen függetlennek kell lennie a miniszterektől, a minisztériumoktól és a főhatóságoktól. Mivel a választások után 100%, hogy a HM és BM miniszter is polgári politikus lesz, a hivatalnak nem szabad pártérdekeket szolgálnia, hanem egyértelműen magát az államot kell védeni. Azt szeretnék elérni, hogy a hivatal jogállása az Alkotmánybírósághoz hasonló legyen, azaz közvetlenül a Parlament alá tartozzék. Erre a speciális munkára a managerképzés keretében, annak külföldi szakaszában az elkövetkező egy évben 30-40 főt szeretnének kiképezni. A managerképzésre amerikai-magyar közös vállalat alakult. Feltétel az angol nyelvtudás. A hazai hat hónap alatt válogatják ki azokat, akik Nagy-Brittaniába utazhatnak, és akik mindenképpen megbízható személynek minősülnek. A biztonsági hivatal vezetője az elképzelések szerint államtitkár lenne, a pontos elnevezés még nem eldöntött." (Már itt megjegyzem, hogy ennek az elképzelésnek az első fele lényegében nem valósult meg. A polgári hírszerzés Információs Hivatal, a polgári kémelhárítás Nemzetbiztonsági Hivatal néven a mindenkori kormánypártok által kijelölt tárca nélküli miniszter felügyelete alatt áll 1990 óta, a katonai elhárítás pedig Katonai Biztonsági Hivatal néven vissza került a HM-be, ahol az ott megmaradt hírszerzés a Katonai Felderítő Hivatal nevet kapta. A Nemzetbiztonsági Bizottság a parlament egyik bizottságaként korlátozott jogkörrel ellenőrzi ezen területeket.) „Für Lajost fafejűnek tartják” Deutsch - ekkor még Fürtelen - Tomi egyetemi végzettség nélkül nagy ívű államhatalmi, strukturális okfejtésbe is bocsátkozik a két párt nevében, későbbi ismert családjogi állapotát tekintve némi pikáns és kínos felhanggal leendő apósa szellemi képességeit illetően: "A továbbiakban Deutsch Tamás a belpolitikai helyzettel kapcsolatban elmondta, hogy a FIDESZ és az SZDSZ hajlandó belemenni egy újabb alkotmánymódosításba a köztársasági elnök megválasztása ügyében. Ennek az az oka, hogy mindenképpen el akarják kerülni Für Lajos köztársasági elnökké történő megválasztását. A két szervezet jelenlegi értékelése szerint inkább Pozsgay Imre legyen a köztársasági elnök, mint Für Lajos. Az a véleményük, hogy a világ Pozsgay Imrét fogadta el, már most úgy tárgyalnak vele, mint köztársasági elnökkel, azonkívül nem annyira kompromittálódott, mint Szűrös Mátyás. Für Lajost egyértelműen bizalmatlan személynek és fafejűnek (sic!) tartják." Hála "Marosi" fn. tmb.-nek, jelentése megőrizte az SZDSZ és a FIDESZ, mint akkori testvérpártok más kormányzati elképzeléseit is. Ezek közül érdekes: "Jövőre vonatkozó elképzeléseikkel kapcsolatban Deutsch elmondta továbbá, hogy az SZDSZ és a FIDESZ a gazdasági minisztériumot nem akarja meghagyni az MSZP-nek. Véleményük szerint meg kell szüntetni az Országos Anyag és Árhivatalt, az Országos Tervhivatalt, valamint a különálló Pénzügyminisztériumot és ezek összevonásával egy új típusú gazdasági minisztériumot kellene létrehozni. Ez a minisztérium kizárólag csak a gazdasági folyamatokkal foglalkozzon, a költségvetést a parlament kezelje. A Magyar Nemzeti Bank jegybanki funkcióját meg kell szüntetni. A gazdaság helyreállításával kapcsolatban az az elképzelésük, hogy a forint konvertibilissé tételéhez további 30%-os forintleértékelés és másfél-három milliárdos világbanki hitel szükséges. A lakásépítést teljesen fel kell szabadítani, s magánvállalkozási formában újjászervezni. Az állami lakásokban lakóknál a lakbéreket csak azon bérlők esetében kellene felemelni, akik még külön rendelkeznek nagy értékű gépkocsival vagy víkendházzal." A titkos megbízott itt megjegyezte, hogy volt csoportvezetője, a jogi kar akkori dékánja, ki népszerű ember az egyetemen, nagyon pozitívan nyilatkozott a Deutsch által képviselt FIDESZ-SZDSZ közös elképzeléseiről. "Marosi" tmb. még beszámol arról, hogy lányának van egy igen fura, mondhatni rejtélyes csoporttársa a jogi egyetemen, akivel kapcsolatban a jelentést aláíró Nagy Lajos r. szds. osztályvezető így fogalmazott: "... van egy csoporttársa a jogi egyetemen, aki előtte egy évet a SOTE-n végzett. Ez a csoporttárs izraeli állampolgár, és senki sem érti, hogy mi szüksége van egy magyar jogi diplomára, hiszen azzal Magyarországon kívül a világ egyetlen pontján sem tud mit kezdeni. Lánya elmesélte, hogy ez az izraeli fiatalember jövő szeptemberben induló három hónapos Izraelben végzendő munkára táboroz kizárólag fiúkat. Miután a tervek szerint magyar egyetemen is nyelvvizsgát kell szerezni a diploma mellé, az izraeli fél a három hónapon túl egy évre kínál lehetőséget a nyelvet tanulni szándékozóknak. Ezek olyan kibucokban lennének elhelyezve, ahol kizárólag vagy angolul vagy héberül beszélnek. "Marosi" lánya említette az izraeli fiatalember nevét is, de azt az ügynök elfelejtette..." A "Szigorúan titkos!" minősítésű anyagnak nagy jelentőséget tulajdonít Pallagi Ferenc állambiztonsági főcsoportfőnök, ezért december 11-én egyebek között a következők írja a jelentés jobb felső sarkába Horváth József III/III-as csoportfőnöknek: "Horváth J. r.vörgy! Igen értékes információ! Ezt a managerképzőt fel kell deríteni! A jelentés minden értékes elemét - szinte az egész anyagot - egy kicsit megszerkeszteni, tájékoztatásra alkalmassá tenni Németh M. részére. A III/I., III/II., III/IV. csoportfőnök is kapjon az anyagból. Pallagi Ferenc." (Ld. cikkünk alatt.) Néhány nappal a Duna-gate botrány kitörése előtt, december 19-én a III/III/2-b. alosztály összegezi azokat az információkat, melyeket a III/II-1 osztály (elhárítás az USA és egyes latin-amerikai országok hírszerzésével szemben) és a III/II-8 osztály (közgazdasági, kereskedelmi, idegenforgalmi elhárítás) munkatársaival együtt gyűjtött a "jobboldali ellenzék által managertanfolyam fedéssel működtetett titkosszolgálati-állambiztonsági kiképzésre" vonatkozóan. Megállapították, hogy Budafokon, a Törley Mark Palmer budapesti amerikai nagykövet 1989-ben villában zajló managerképzést a Magyar Hitel Bank finanszírozza, fő támogatója pedig Mark Palmer budapesti amerikai nagykövet. A mintegy 30 fő részvevő képzése kizárólag üzleti-kereskedelmi jellegű, a hallgatók túlnyomó többsége neves iparvállalatok alkalmazásában állt. (A mellékelt lista szerint, pl.: Ipari Minisztérium, OKGT, Kereskedelmi és Hitelbank, Biogal, Mikroelektronika, Economix,Csepeli Szerszámgép Rt. Pannonplast, Elektromodul, KSH SzÜV., Polifoam Kft., Alba Régia Szfvár., Taurus, Tungsram, Egis Gyógyszergyár, stb.) A részvevők közül többen később magas beosztásokba kerültek, volt, aki államtitkár lett. A jelentés így zárul: "Nyitva maradt az a kérdés, hogy a managerképző alkalmas-e esetleges tanulmányozó, kiválasztó tevékenységre, amely után Angliában az itt kiszemelt emberekkel folyna a jelzett kiképzés." A jelentést a III/III./2-b. alosztályon Dr. Kaizinger Zoltán r. hadnagy írta alá (ő a "László"-ügy főelőadója ), de szignálta Herbán Tibor r. őrnagy alosztályvezető és Esvégh Miklós alezredes csoportfőnök-helyettes is. A nyitva maradt kérdésre nem kaptunk választ. Három nappal később megkezdődött Duna-gate botrány eseményei elsöpörték a "László"-ügy további tanulmányozását, felderítését, mint ahogy politikai következményei elsöpörték az egész állambiztonsági főcsoportfőnökséget is. "László" rejtélyes és bizonyossággal nem azonosítható személyére, akárcsak a sokat keresett belső információs forrásokra vonatkozólag ma még nincs több hiteles adat az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárában. Az SZDSZ legismertebb állambiztonsági szakértője néhány nappal ezelőtt érdeklődésemre azt válaszolta: "László" valószínűleg nem is létezett, legendáját azért kellett kitalálnia a III. főcsoportfőnökségnek, hogy felléphessen az ellenzék ezen a téren is elkerülhetetlen, rendszerváltást előkészítő lépései ellen. Más vélemény szerint az állambiztonsági főcsoportfőnökség belső ellenzékének kritikája találkozott a rendszerváltók külső szándékával, amely módszerekben nem válogatott, és anyagi helyzeténél fogva, külföldi támogatással a szükséges információkat meg is tudta vásárolni. Ismét mások szerint néhány ifjú állambiztonsági tiszt lázadt fel balról a rendszer eladása, alantas átjátszása ellen, s egy ilyen "László"-legendával próbálta felhívni a vezetés figyelmét a két rendszerváltó párt szervezkedésére, veszélyes hatalomszerző törekvéseire. Mivel a történetnek vannak még elvarratlan és tisztázásra váró szálai, nemkülönben az államtitkok kategóriájába tartozó tényei, a szerző nem zárja le a "László"dossziét. Kutatóként azonban tartozik még "László"-nak annyival, hogy az eltűnése előtti két utolsó, Cs. I. őrnagyhoz írt leveléből idézzen. Ezek tényei megvilágítják azt az ok-okozati összefüggést, amiért a csalódott "László" jobbnak látta elmenni a rokonokhoz. „…sok pénzt kapunk az amerikaiaktól…” "Pista! Ez már életveszélyes albérlet, inkább megyek a rokonokhoz! Küldeni akarnak Münchenbe kiképzésre, de ezt már nem vállalom. Annyit megérdemelnek ezek a flúgosok, hogy még így elmondjam, D. Gábor és L. Péter négy kiugrott biztonságis informátoráról tudok, akiket jól megfizettek. Egy Építészként és egy Homo-ként emlegetett ürge külföldön dolgozó, a Taxis és a Bika pedig itthoni belügyeseket dobott fel. Olyan nevekre emlékszem, mint ... (itt kb. 50 név következik.) Két nagy lista van D. Gáboréknál, Rajk őrzi valahol, abból lestem ki ezeket. Fénykép és sok adat van róluk, a ......... számon szerzik be a részletes adatokat. A listákon szereplőkről mindent tudni akarnak folyamatosan, különösen a kapcsolatokra mennek rá, - keresik az ügynököket. Tudok még egy Pénzesként emlegetett belső informátorukról, aki csak háttéradatokat tud adni, de most szerez egy másik ürgét, aki előre is tud majd tájékoztatni a belügyi akciótervekről. Hát ennyit! Köszönet a jó szándékért, talán még találkozunk. Üdv: L." "Pista! Már minden kész az indulásra, mire ezt a levelet megkapod, valószínűleg már a szabad világban leszek. Jobb ez így, annyira már elköteleztem magam, hogy nem tudnék szabadulni tőlük, viszont amit ők akarnak, azzal már a szüleim életét, a sajátomat, az itt kapott viszonylagos jólétet, az egész értékrendszeremet meg kellene tagadnom. Ez azért már túl nagy áldozat lenne. Az az igazság, hogy az SZDSZ-en keresztül sok pénzt kapunk az amerikaiaktól, de ezt a nagyok zsebre vágják. Különösen nagy érdem kell ahhoz, hogy valaki részesedjen a repiből. Úgy mondják, ez a pénz kell a helyiségekre, a rendezvényekre, a technikai eszközökre, de tudom, hogy ez nem igaz. Az imádott vezéreink egyszerűen eltüntetik. Az SZDSZ még csak-csak egységes, de a FIDESZ-en belül hamarosan szakadás áll be, kivéve, ha D. Gáborék csodát tudnak művelni. Ökrös, meg még néhányan, főleg a vidékiek túl radikálisnak tartják az Orbán-féle vonalat, amit tulajdonképp nem is ők találtak ki, hanem Rajkék erőltetik azzal, hogy az SZDSZ-t megtartsák szalonképesnek a radikálisabb fellépéstől. Nemrég komoly összecsapás volt D. Gábor, L. Péter, illetve a FIDESZ vezérkara között. D. bezengte, hogy Pénzes állítása szerint az SZDSZ és a FIDESZ szűkebb környezetében legalább 5 BM-informátor működik, akik lényegében mindenről tájékoztatják a belügyeseket. Pénzes azt is elköpte, hogy a Rajkék listáján lévők közül nagyjából kik foglalkozhatnak ezekkel az informátorokkal. D. Gáborék valami szuper tervet eszeltek ki csapdaként, illetve aktívabb ellenőrzés alá akarják vonni a Pénzes által megnevezett belügyeseket, hátha horogra akadnak az informátorok. Erről az ügyről összesen tíz ember tud, no meg én, de ezt ők, remélem, nem tudják. Pénzesnek havi 10 ezer forintot fizetnek a repiből és 150 ezret ígértek be neki, ha szállítja az informátorok azonosítóit is. 300 ezer a fejpénz azért, ha megszerzi az aktív informátort a belügyön belül, akinek viszont havi 30 ezret ígérnek. Esetleg a barátaidnak segíthet, ha folytatom a listát, amit nagy hirtelen ki tudtam írni. Valamilyen rendszer szerint csoportosítva vannak a nevek, különféle Benkő Ferenc r. ezredes, a III/II. csoportfőnöke (1988-1990) jelölések is vannak, de ezeket nem tudtam megfejteni, gondolom, a barátaid megfejtik majd. Szóval: Földesi, Harangozó, Rédei, Benkő, Bogye, Pallagi, Strényi, Ágoston, Horváth, Matuska... (és itt még 265 név következik.) A lista állandóan bővül, csak azokat húzzák ki, akikről kiderül, hogy meghaltak. Ehhez a lapok halálozási rovatát is böngészik, de vezetik a nyugdíjazást és a kitüntetéseket is, ha az újságban megjelenik. Volt szerencsém véletlenül látni D. Gábor és L. Péter két informátorát. Az egyik egy sovány, magas, szőke, bajuszos fickó, elég rendesen ihat, 40 év körüli lehet, de öregebbnek látszik, a másik egy alacsonyabb, köpcös, pocakos, ritkuló hajú ürge. Beszélnek még egy randa nőről is. ...ha még valami fontos eszembe jut, majd még megírom. De remélem, hogy már kintről. Bízom benne, hogy ha majd egyszer valamikor valamilyen oknál fogva igazolnod kellene Magyarország előtt a személyemet, ezt a szívességet megteszed. Üdv: L." Végül néhány az előzőekben szereplő állambiztonsági hálózati személyről saját - be nem fejezett - kutatásaim alapján. "Temesvári" titkos megbízott. Az események idején 21 éves, miskolci, az ELTE Bölcsészkarának hallgatója. 1988 októberében szervezte be a BM III/III-2-b alosztálya, Kaizinger Zoltán r. hadnagy hazafias alapon az ifjúságvédelem területére. Az állambiztonsági operatív nyilvántartóban hálózati kartonja 1990-ig lezáratlan, kódja szerint "titkosított hálózati személy." A rendszerváltás után ismert bulvárújságíró, lapigazgató Miskolcon. "Herman Attila" titkos megbízott. 1964-ben született Miskolcon. Beszervezése idején, 1985 áprilisában a borsodsziráki tsz-ben dolgozik betanított munkásként, később Budapestre, a VII. kerületbe költözött. Fekete László r. őrnagy, a Borsod megyei Rendőr - főkapitányság III/III. osztályának beosztottja szervezte be hazafias alapon, az egyházi reakció elhárításának területére, tartótisztje Tóth Tamás r. százados volt. 1985 október 28-án vette át a III/III-2-a. Nyilvántartó kartonja lezáratlan, kódja szerint "titkosított hálózati személy." "Tamás" titkos megbízott. 1974 novemberében történt beszervezése idején 34 éves evangélikus lelkész egy bakonyi kis településen. Hazafias alapon szervezte be a Veszprém megyei Rendőr-főkapitányság III/III. osztálya, Csillag József r. százados. 1979-ben Budapestre költözött a józsefvárosi gyülekezethez, a szolgálat segítségével bekerül a MUOSZ újságíróiskolájába, melynek elvégzése után az "Evangélikus Élet" kulturális rovatvezetője és a Szabad Földbe is rendszeresen publikál. Az egyházi elhárítás vonalán vette át 1979 szeptember 19-én a III/III-1-a alosztály. 1985. március 20-tól a III/III-4-a alosztályon folytatta, ahol a radikális ellenzék elhárításában működött közre. 1990-ig "titkosított hálózati személy". "Horváth András" informátor, majd titkos megbízott, másik fedőneve: "Rendező". Beszervezése idején, 1972 júniusában 24 éves budapesti egyetemi hallgató az ELTÉ-n. A III/III-2-a alosztályról Kőfalvi Gábor r. hadnagy szervezi be hazafias alapon az ifjúságvédelem területére. 1973 júniusában belép az MSZMP-be. 1979. február 7-én átveszi a kulturális elhárítás III/III-4-b területe. Jelent az ELTE bölcsészkarának oktatási és kulturális életéről, az Egyetemi Színpadról, a Studium Generaléról, majd Franciaországból a Concordia ifjúsági táborok szervezetéről. Sikeresen beépül a rendszerváltó radikális értelmiség, mindenekelőtt az SZDSZ soraiba. Állambiztonsági operatív nyilvántartó kartonja 1990-ig lezáratlan, kódja szerint "foglalkoztatott élő hálózat." A rendszerváltás után - egyebek között - főiskolai tanársegéd az ELTE Tanító-és Óvóképző Főiskolai Karának társadalomtudományi tanszékén, s egy fővárosi belső kerület reformpedagógiai alapítványának kuratóriumi elnöke. "Faragó János" titkos megbízott. Veszprémi születésű, Debrecenben lett népművelő és a Szolnok megyei Rendőr - főkapitányság III/III. osztálya szervezte be 33 éves korában, 1977 szeptemberében, Urbán István r. főhadnagy révén, hazafias alapon a kulturális elhárítás területére. Öt év múlva "áruló lett" bejegyzéssel kizárták. 1988-ban belépett az MDF-be, annak Szolnok városi, majd megyei vezetője, hat év múlva az országos választmány alelnöke, 1994-ben országgyűlési képviselő, az MDF Szolnok megyei listájáról kerül be a parlamentbe, ahol két bizottság tagja, majd az országgyűlés egyik jegyzője. 1997 április 30-án lemondott. "Régész" titkos megbízott. 30 éves kollégiumi nevelőtanár Fűzfőn a 303. MÜM-ben, amikor 1978 novemberében hazafias alapon ifjúságvédelmi feladatokra szervezte be Döbröntei Gábor r. hadnagy, a Veszprém megyei III/III. osztályról. Budapestre irányították, ahonnan  a SZETA-ról, annak szervezeti működéséről és Krassó Györgyről jelentett. Az Ajkán lakó tanár 1984-ben dekonspirálódott, ezért október 2-án kizárták a hálózatból. "Kiss József" ügynök. A Mechanikai Mérőműszerek Gyárának kaposvári születésű galvanizáló szakmunkását 36 éves korában, 1986-ban kompromittáló körülmények alapján szervezte be a kulturális elhárítás területére Berényi Mátyás r. főhadnagy a III/III-4-b alosztályról. Már 1987-ben dekonspirálódott, március 12-én kizárták. A besúgói névsor épp úgy lezáratlan, mint a rejtélyes „László” dosszié. Pallagi főcsoportfőnök Horváth csoportfőnöknek: „Ez egy életveszélyesen komoly ügy!” Pallagi Horváthnak: „… tájékoztatásra alkalmassá tenni Németh Miklós részére!” ”László” listája 275 névvel Cs. I. őrnagy kézzel írt jelentése 1989. október 23-án Dr. Ilkei Csaba tudományos kutató (Kuruc.info) (A tanulmányt teljes terjedelmében a „Leleplező” könyvújság júniusi száma közli.)  Kapcsolódó:
Forrás: https://kuruc.info/r/9/41423/

Ávós történelem - Emberéletek, melyekkel a mai napig nem tudnak elszámolni

(Részletek egy tanulmányból) 

Moszkovita kazárok ÁVH – s gúnyában darálták a Dunába parasztjainkat piroslott a Duna mikor kieresztették a maradványokat , és egy ÁVH – s
a Dunaparton békésen reggelizett , és talán azt leste , hogy kire hívja ki az ÁVH - sokat mint nézelődő gyerekre nem hívta ki a megtorló csapatot , de a víz az bizony piroslott a véres cafatoktól , és még azt merte mondani a Kunce prcemberke – bocs állat - , hogy az ÁVH- n nem vertlk az embereket . Ennek is halála után a koponyáját ki kellene cserélni ökör fejre !!!!

a határ-, a folyam- és légirendészetet.  A belügyminiszter: Kádár János.  1949. december 28-án közvetlenül a Minisztertanács alá rendelik az Államvédelmi Hatóságot, ide kerül a HM Katonapolitikai Főcsoportfőnöksége (katonai hírszerzés és elhárítás) és a Honvéd Határőrség is.  Farkas A fegyveres testületek és a párt káderosztályának felügyeletét Farkas Mihály, a párt főtitkár-helyettese látta el, aki közvetlenül Rákosinak referált az államvédelem ügyeiben. 1953-ban, a párt júniusi központi vezetőségi ülésének határozata alapján összevonják a BM-et és az ÁVH-t egységes Belügyminisztériumként, amelyben egységes főosztályok látták el a rendőri, államvédelmi, büntetés-végrehajtási, tűzoltósági és légoltami feladatokat. Belügyminiszter: Gerő Ernő. Péter Gábor helyébe egyik helyettese, a határőrség parancsnoka: Piros László lép. Az ÁVH megszüntetéséről nem rendelkezett nyilvános jogszabály.    Itt álljunk meg, s lépjünk vissza 1950-be. A csekista módszerek és következményeik  1950-ben az önállóvá vált ÁVH megerősödik, és a párt ökleként korlátlan hatalomhoz jut. A "Börtönbe a fél országot!" folyamat ekkor éri el csúcspontját. Az MKP, a PRO és az ÁVO már 1945-től a megmaradt nemzeti középosztály ellen fordult. Azok ellen, akik még szellemi és anyagi függetlenséggel, morális tartással rendelkeztek. Ők voltak a középparasztok (kulákok), a pártonkívüli értelmiségiek, diplomások, köztisztviselők, a dinasztikus családok tagjai. Arra a sztálini sugallatra, hogy a III. világháború a küszöbön áll, az MDP és az államvédelem rács mögé kényszeríti mindazokat a „reakciós, osztályidegen, megbízhatatlan, népellenes elemeket”, akik háború esetén a rendszer ellen fordulhatnak.  Korlátlanná válik a proletárdiktatúra jogi hatalma, a titkos utasítások alapján működő osztálybíráskodás, az eljárásjog likvidálása, helyén a végrehajtó szervek önkénye, az irgalom nélküli megtorlás, bosszú és félelemkeltés. Dr. Tímár István államvédelmi ezredes (Péter Gábor egyik helyettese), igazságügyi főtisztviselő 1950. november 20-án előterjesztést készít a párt politikai bizottságának, amely elfogadja a következő megállapítást: "...a proletárdiktatúrában előtérbe nyomulnak a büntetés-végrehajtásnak olyan funkciói, amelyek teljesítésére az Igazságügyi Minisztérium már nem alkalmas." És az ÁVH maga alá gyűri a börtönök, a gyűjtő-, szűrő-, internáló-, kitelepítő- és munkatáborok felügyeletét; hazahozzák a Szovjetunióból Garasin Rudolfot, a kipróbált internacionalista szakembert, a polgárháború idején Cseka-parancsnokot, 1945-től NKGB-őrnagyot, hogy vezesse az Államvédelmi Hatóság VI. Jogi, Börtönügyi és Vizsgálati Főosztályát. Ő azt vallja, hogy a rabokat nem etetni, hanem dolgoztatni kell, bevezeti a kényszermunkát, azaz az elítéltek tervszerű népgazdasági foglalkoztatását a KÖMI (Közérdekű Munkák Igazgatósága) irányításával. Kiteljesedik az állambiztonsági börtönök, büntetés-végrehajtási intézetek és táborok zárt hálózata: budapesti gyűjtőfogház, Mosonyi utcai toloncosztály, Kistarcsa, Recsk, Hortobágy, Tiszalök, Kazincbarcika, Bernátkút, Márianosztra, Dunabogdány, Megyer, Oroszlán, Inota, stb. A kistarcsai internálótábor Az Államvédelmi Hatóság Kollégiumának határozatai minden eszközt szentesítenek az osztályellenség felkutatására, testi és lelki megtörésére; a Hatóság vezetői példás fegyelmi büntetésekkel ösztönzik az állományt az éberség fokozására, a besúgóhálózat kiterjesztésére, a politikai munkaversenyre (!), a vállalások túlteljesítésére. Például: - Az 1951. július 25-i kollégiumi ülés elmarasztalja az I. Hálózati Főosztály 4. Szabotázselhárító Osztályát, mert nem sajátították el és nem alkalmazzák a csekista módszereket. (CSEKA, eredetileg VCSK: Vszerossziszkaja Csrezvicsajnaja Komisszija po porbe sz kontrrevoljucijeji szabotazsem: Összoroszországi Rendkívüli Bizottság az Ellenforradalom és a Szabotázs Elleni Harcra, a szocialista forradalom győzelme után 1917. december 20-án Félix Edmundovics Dzserzsinszkij vezetésével létrehozott államvédelmi bizottság, mely az osztályellenséggel szemben minden módszert megengedhetőnek tartott; későbbi elnevezései, utódszervezetei: GPU, OGPU, KGB, NKVD, NKGB, MGB. Tanácsadói a magyar államvédelem vezetői mellett dolgoztak.) A szabotázselhárító osztályon nem hajtották végre a Hatóság vezetőjének utasításait, ellenséges elemek vannak az osztályon, látszateredményekre törekedtek, félrevezették a Pártot. "A Párt az egyik legfontosabb feladattal, a szocialista állam alapjainak biztosításával bízta meg az I/4.osztályt, amely feladatát - a népgazdaság biztosítását - nem teljesítette." "Az őrizetbe vettek száma egy fél év alatt 25 volt, ezek is jelentéktelen ügyekből kifolyólag lettek őrizetbe véve. Az osztály egész munkája során nem tudott komoly kártevő csoportot őrizetbe venni. Módszerükben szigorúan be kell tartani a csekista munkamódszert. Meg kell változtatni az operatív beosztottak munkájának értékelését. Meg kell nézni, hány személy és csoport dossziét fektettek fel és ennek alapján kell értékelni őket." "Hiányzott a személyi állomány ellenőrzése. Az osztály beosztottainak szociális összetétele nem biztosítja, hogy a munkásosztály államának érdekeit maradéktalanul megvédjék. Sok olyan beosztott van az osztályon, akik nem valók az Államvédelmi Hatósághoz." - 1951. december 6-án a Kollégium értékeli az ÁVH Csongrád megyei Osztályának tevékenységét. Megállapítja, hogy a hibák vannak túlsúlyban. Nem kielégítő a káderhelyzet, az osztályt meg kell tisztítani a kispolgári és ellenséges elemektől. Komoly fegyelmi hiba, hogy családias légkört alakítottak ki (sic!): "Az osztályon a fegyelem laza. Önelégültség, elbizakodottság van. Az osztály vezetősége nem tartotta szem előtt a Hatóság vezetőjének 04-es parancsát, mely a katonai fegyelem megszilárdítását rendelte el. Családias légkört alakítottak ki, ami helytelen és a munka rovására ment. Ezt meg kell szüntetni..."  - 1952. január 4-én az Állambiztonsági Büntetőintézetben (Budapest, VI/2. osztály, III. alosztály) értékelték a 4 hónapos munkaterv végrehajtását: "Az elitéltek biztonságosabb őrzése érdekében 11 őrtornyot állítottunk fel. Bal csillag bejárati ajtóit jelző csengővel és zárral láttuk el... a kisfogház ablakaira a rácsokat felszereltük..." 1952. március 21: "Egészségügyi vonalon elért eredmények: ...Az elítéltek gyógyszer használatát 1 %-kal csökkentettük."  Államvédelmi őrök - 1953. május 27-én a kollégiumi ülés határozatában elmarasztalja a Somogy megyei osztályt az operatív-hálózati munka állapotáért. "... az osztály munkáját a lassúság, tespedtség és a hibák elkenése jellemzi. Nem folyik eredményes harc az ellenséges csoportok és személyek felderítése és felszámolása érdekében. Komoly mulasztások vannak az ügynöki bizalmas nyomozás terén."  1953. június elsején Garasin Rudolf, az ÁVH illetékes főosztályvezetője jelenti Házi Árpádnak, a Minisztertanács elnökhelyettesének, hogy a különböző büntetés-végrehajtási intézetekben 40 734 elítélt, internált, letartóztatott tölti büntetését, közülük a dolgozó rabmunkások száma: 28 032. Házi Árpád a jelentést június 12-én megküldi Rákosi Mátyásnak, aki aznap utazik Moszkvába. Gondoljunk csak bele: 1914-ben, amikor Magyarország összlakossága 21 585 829 volt, mindössze 12 911 elítélt volt a börtönökben. S ekkor még nem szóltunk arról, hogy 1953-ban az állambiztonsági szervek csaknem 1,2 millió (!) embert figyeltek meg. 1950 márciusától 1953 júniusáig az ÁVH több mint egymillió büntetőeljárást kezdeményezett az ügyészségeknél, azok a bíróságokhoz 650 ezer vádiratot nyújtottak be, melynek nyomán 390 ezer elmarasztaló ítélet született. 1951-től 1953 júniusáig kihágási ügyekben a rendőrség 850 ezer büntető határozatot hozott. Öt év alatt (1948-1953) csaknem 400 ezer parasztot ítéltek el kizárólag "közellátási bűntett" címén (kulákok). Kitelepítettek 13 ezer "osztályidegen" embert. Sokan bírósági ítélet nélkül tűntek el, egyesek a Szovjetunióba hurcolva megsemmisítő táborokba kerültek. Akik ellen nem tudnak vádat emelni, azokat őrizetbe veszik és internálják. Ne feledjük: az 1953. augusztus 20-i amnesztiával nem ért véget az állambiztonsági táborok története. 1956. november 4-ével újrakezdődött az internálás intézménye, csak más lett a neve: közbiztonsági őrizet. Ideje 6 hónap volt, amit kétszer 6 hónappal meg lehetett hosszabbítani. Így nyílt meg újra előbb a budapesti, majd a kistarcsai és a tököli internálótábor. Mintegy 5-6 ezer embert tartottak őrizetben "ellenforradalmi magatartás" miatt. Csak 1960-ban szüntette meg ezt az önkényes jogintézményt az Elnöki Tanács törvényerejű rendelete.  A recski tábor kapuja Ismeretlenül, álnéven, anyakönyvezetlenül, jeltelenül Az  Államvédelmi Hatóság vezetői Péter Gábor 1953. januári letartóztatása, majd Sztálin halála után megérzik a közeli politikai változások előszelét, s Nagy Imre miniszterelnökké választása előtt két héttel, 1953. június 17-én a kollégiumi ülés határozatában már feladatul adják valamennyi főosztálynak, hogy "Az államvédelmi munkában meg kell szilárdítani a törvényesség betartását, az ÁVH beosztottait Népköztársaságunk törvényeinek betartására kell nevelni."  Július 26-án a Minisztertanács határozatot hoz az internálás megszüntetéséről, a kitelepítések, kitiltások feloldásáról, a táborok feloszlatásáról október 31-i határidővel.  Július 31-én a szaba


  Rajk, az ÁVO létrehozója beszél Sztálin halála (1953. március 5.) és Nagy Imre első kormányra kerülése (1953. július 4.) után, amikor közkegyelmet hirdettek, feloszlatták az internálótáborokat, az ÁVH-t az egységes BM felügyelete alá helyezték, majd megkezdődött a koncepciós perek felülvizsgálata, döbbenetes pánik lett úrrá az egykori Államvédelmi Osztály és az Államvédelmi Hatóság felelős vezetői körében, mert a sürgetések ellenére sem tudtak elszámolni az általuk agyonvert, eltüntetett emberekkel, az ismeretlen helyen, anyakönyvezetlenül, jeltelenül elföldelt rabokkal, internáltakkal, munkatáborokba hurcoltakkal, letartóztatottakkal. Iszonyú hazudozás, félrevezetés, ködösítés kezdődött, a nyomok írásos eltüntetése. Ám mégis megmaradt néhány zárolt dokumentum, melyet mély hallgatás övez a mai napig, mert leleplezi a proletárdiktatúra szovjet mintára alkalmazott kegyetlen és gátlástalan módszereit. Előbb azonban egy rövid történelmi visszapillantás.  PRO, ÁVO, ÁVH, BM 1944. december végén az Ideiglenes Nemzeti Kormány Debrecenben elhatározza, hogy a BM-en belül (a miniszter: Erdei Ferenc) meg kell szervezni az államrendőrség Politikai Rendészeti Osztályát.  Péter Gábor és Kádár Budapesten 1945. január 17-én (hivatalosan február 2-án) megalakul a Magyar Államrendőrség Budapesti Főkapitányságának Politikai Rendészeti Osztálya (PRO) Péter Gábor vezetésével, akinek helyettese a szovjet Állambiztonsági Népbiztosság ezredese: Kovács János. A vidéki rendészetet a BM Politikai Nyomozó Osztálya irányítja, élén Tömpe Andrással. Január második felében a Városliget fasor 34-36 szám alatti épületbe beköltözött az NKGB, az első összekötő egy Orlov nevű civil ruhás tiszt volt tanácsosi rangban, majd márciusban megérkezett Fjodor Belkin államvédelmi tábornok, a kelet-európai szovjet elhárító főparancsnokság vezetője bádeni székhellyel. Rajk 1946 októberében jött létre a Magyar Államrendőrség Államvédelmi Osztálya (ÁVO), a belügyminiszter Rajk László felügyeletével. 1948. szeptember 10-én megalakul a BM Államvédelmi Hatósága, mely alá rendelik a külföldiek ellenőrzését, az útlevél osztályt, a határ-, a folyam- és légirendészetet.  A belügyminiszter: Kádár János.  1949. december 28-án közvetlenül a Minisztertanács alá rendelik az Államvédelmi Hatóságot, ide kerül a HM Katonapolitikai Főcsoportfőnöksége (katonai hírszerzés és elhárítás) és a Honvéd Határőrség is.  Farkas A fegyveres testületek és a párt káderosztályának felügyeletét Farkas Mihály, a párt főtitkár-helyettese látta el, aki közvetlenül Rákosinak referált az államvédelem ügyeiben. 1953-ban, a párt júniusi központi vezetőségi ülésének határozata alapján összevonják a BM-et és az ÁVH-t egységes Belügyminisztériumként, amelyben egységes főosztályok látták el a rendőri, államvédelmi, büntetés-végrehajtási, tűzoltósági és légoltami feladatokat. Belügyminiszter: Gerő Ernő. Péter Gábor helyébe egyik helyettese, a határőrség parancsnoka: Piros László lép. Az ÁVH megszüntetéséről nem rendelkezett nyilvános jogszabály.    Itt álljunk meg, s lépjünk vissza 1950-be. A csekista módszerek és következményeik 
1950-ben az önállóvá vált ÁVH megerősödik, és a párt ökleként korlátlan hatalomhoz jut. A "Börtönbe a fél országot!" folyamat ekkor éri el csúcspontját. Az MKP, a PRO és az ÁVO már 1945-től a megmaradt nemzeti középosztály ellen fordult. Azok ellen, akik még szellemi és anyagi függetlenséggel, morális tartással rendelkeztek. Ők voltak a középparasztok (kulákok), a pártonkívüli értelmiségiek, diplomások, köztisztviselők, a dinasztikus családok tagjai. Arra a sztálini sugallatra, hogy a III. világháború a küszöbön áll, az MDP és az államvédelem rács mögé kényszeríti mindazokat a „reakciós, osztályidegen, megbízhatatlan, népellenes elemeket”, akik háború esetén a rendszer ellen fordulhatnak.  Korlátlanná válik a proletárdiktatúra jogi hatalma, a titkos utasítások alapján működő osztálybíráskodás, az eljárásjog likvidálása, helyén a végrehajtó szervek önkénye, az irgalom nélküli megtorlás, bosszú és félelemkeltés. Dr. Tímár István államvédelmi ezredes (Péter Gábor egyik helyettese), igazságügyi főtisztviselő 1950. november 20-án előterjesztést készít a párt politikai bizottságának, amely elfogadja a következő megállapítást: "...a proletárdiktatúrában előtérbe nyomulnak a büntetés-végrehajtásnak olyan funkciói, amelyek teljesítésére az Igazságügyi Minisztérium már nem alkalmas." És az ÁVH maga alá gyűri a börtönök, a gyűjtő-, szűrő-, internáló-, kitelepítő- és munkatáborok felügyeletét; hazahozzák a Szovjetunióból Garasin Rudolfot, a kipróbált internacionalista szakembert, a polgárháború idején Cseka-parancsnokot, 1945-től NKGB-őrnagyot, hogy vezesse az Államvédelmi Hatóság VI. Jogi, Börtönügyi és Vizsgálati Főosztályát. Ő azt vallja, hogy a rabokat nem etetni, hanem dolgoztatni kell, bevezeti a kényszermunkát, azaz az elítéltek tervszerű népgazdasági foglalkoztatását a KÖMI (Közérdekű Munkák Igazgatósága) irányításával. Kiteljesedik az állambiztonsági börtönök, büntetés-végrehajtási intézetek és táborok zárt hálózata: budapesti gyűjtőfogház, Mosonyi utcai toloncosztály, Kistarcsa, Recsk, Hortobágy, Tiszalök, Kazincbarcika, Bernátkút, Márianosztra, Dunabogdány, Megyer, Oroszlán, 1950-ben az önállóvá vált ÁVH megerősödik, és a párt ökleként korlátlan hatalomhoz jut. A "Börtönbe a fél országot!" folyamat ekkor éri el csúcspontját. Az MKP, a PRO és az ÁVO már 1945-től a megmaradt nemzeti középosztály ellen fordult. Azok ellen, akik még szellemi és anyagi függetlenséggel, morális tartással rendelkeztek. Ők voltak a középparasztok (kulákok), a pártonkívüli értelmiségiek, diplomások, köztisztviselők, a dinasztikus családok tagjai. Arra a sztálini sugallatra, hogy a III. világháború a küszöbön áll, az MDP és az államvédelem rács mögé kényszeríti mindazokat a „reakciós, osztályidegen, megbízhatatlan, népellenes elemeket”, akik háború esetén a rendszer ellen fordulhatnak.  Korlátlanná válik a proletárdiktatúra jogi hatalma, a titkos utasítások alapján működő osztálybíráskodás, az eljárásjog likvidálása, helyén a végrehajtó szervek önkénye, az irgalom nélküli megtorlás, bosszú és félelemkeltés. Dr. Tímár István államvédelmi ezredes (Péter Gábor egyik helyettese), igazságügyi főtisztviselő 1950. november 20-án előterjesztést készít a párt politikai bizottságának, amely elfogadja a következő megállapítást: "...a proletárdiktatúrában előtérbe nyomulnak a büntetés-végrehajtásnak olyan funkciói, amelyek teljesítésére az Igazságügyi Minisztérium már nem alkalmas." És az ÁVH maga alá gyűri a börtönök, a gyűjtő-, szűrő-, internáló-, kitelepítő- és munkatáborok felügyeletét; hazahozzák a Szovjetunióból Garasin Rudolfot, a kipróbált internacionalista szakembert, a polgárháború idején Cseka-parancsnokot, 1945-től NKGB-őrnagyot, hogy vezesse az Államvédelmi Hatóság VI. Jogi, Börtönügyi és Vizsgálati Főosztályát. Ő azt vallja, hogy a rabokat nem etetni, hanem dolgoztatni kell, bevezeti a kényszermunkát, azaz az elítéltek tervszerű népgazdasági foglalkoztatását a KÖMI (Közérdekű Munkák Igazgatósága) irányításával. Kiteljesedik az állambiztonsági börtönök, büntetés-végrehajtási intézetek és táborok zárt hálózata: budapesti gyűjtőfogház, Mosonyi utcai toloncosztály, Kistarcsa, Recsk, Hortobágy, Tiszalök, Kazincbarcika, Bernátkút, Márianosztra, Dunabogdány, Megyer, Oroszlán, Inota, stb. A kistarcsai internálótábor Az Államvédelmi Hatóság Kollégiumának határozatai minden eszközt szentesítenek az osztályellenség felkutatására, testi és lelki megtörésére; a Hatóság vezetői példás fegyelmi büntetésekkel ösztönzik az állományt az éberség fokozására, a besúgóhálózat kiterjesztésére, a politikai munkaversenyre (!), a vállalások túlteljesítésére. Például: - Az 1951. július 25-i kollégiumi ülés elmarasztalja az I. Hálózati Főosztály 4. Szabotázselhárító Osztályát, mert nem sajátították el és nem alkalmazzák a csekista módszereket. (CSEKA, eredetileg VCSK: Vszerossziszkaja Csrezvicsajnaja Komisszija po porbe sz kontrrevoljucijeji szabotazsem: Összoroszországi Rendkívüli Bizottság az Ellenforradalom és a Szabotázs Elleni Harcra, a szocialista forradalom győzelme után 1917. december 20-án Félix Edmundovics Dzserzsinszkij vezetésével létrehozott államvédelmi bizottság, mely az osztályellenséggel szemben minden módszert megengedhetőnek tartott; későbbi elnevezései, utódszervezetei: GPU, OGPU, KGB, NKVD, NKGB, MGB. Tanácsadói a magyar államvédelem vezetői mellett dolgoztak.) A szabotázselhárító osztályon nem hajtották végre a Hatóság vezetőjének utasításait, ellenséges elemek vannak az osztályon, látszateredményekre törekedtek, félrevezették a Pártot. "A Párt az egyik legfontosabb feladattal, a szocialista állam alapjainak biztosításával bízta meg az I/4.osztályt, amely feladatát - a népgazdaság biztosítását - nem teljesítette." "Az őrizetbe vettek száma egy fél év alatt 25 volt, ezek is jelentéktelen ügyekből kifolyólag lettek őrizetbe véve. Az osztály egész munkája során nem tudott komoly kártevő csoportot őrizetbe venni. Módszerükben szigorúan be kell tartani a csekista munkamódszert. Meg kell változtatni az operatív beosztottak munkájának értékelését. Meg kell nézni, hány személy és csoport dossziét fektettek fel és ennek alapján kell értékelni őket." "Hiányzott a személyi állomány ellenőrzése. Az osztály beosztottainak szociális összetétele nem biztosítja, hogy a munkásosztály államának érdekeit maradéktalanul megvédjék. Sok olyan beosztott van az osztályon, akik nem valók az Államvédelmi Hatósághoz." - 1951. december 6-án a Kollégium értékeli az ÁVH Csongrád megyei Osztályának tevékenységét. Megállapítja, hogy a hibák vannak túlsúlyban. Nem kielégítő a káderhelyzet, az osztályt meg kell tisztítani a kispolgári és ellenséges elemektől. Komoly fegyelmi hiba, hogy családias légkört alakítottak ki (sic!): "Az osztályon a fegyelem laza. Önelégültség, elbizakodottság van. Az osztály vezetősége nem tartotta szem előtt a Hatóság vezetőjének 04-es parancsát, mely a katonai fegyelem megszilárdítását rendelte el. Családias légkört alakítottak ki, ami helytelen és a munka rovására ment. Ezt meg kell szüntetni..."  - 1952. január 4-én az Állambiztonsági Büntetőintézetben (Budapest, VI/2. osztály, III. alosztály) értékelték a 4 hónapos munkaterv végrehajtását: "Az elitéltek biztonságosabb őrzése érdekében 11 őrtornyot állítottunk fel. Bal csillag bejárati ajtóit jelző csengővel és zárral láttuk el... a kisfogház ablakaira a rácsokat felszereltük..." 1952. március 21: "Egészségügyi vonalon elért eredmények: ...Az elítéltek gyógyszer használatát 1 %-kal csökkentettük."  Államvédelmi őrök - 1953. május 27-én a kollégiumi ülés határozatában elmarasztalja a Somogy megyei osztályt az operatív-hálózati munka állapotáért. "... az osztály munkáját a lassúság, tespedtség és a hibák elkenése jellemzi. Nem folyik eredményes harc az ellenséges csoportok és személyek felderítése és felszámolása érdekében. Komoly mulasztások vannak az ügynöki bizalmas nyomozás terén."  1953. június elsején Garasin Rudolf, az ÁVH illetékes főosztályvezetője jelenti Házi Árpádnak, a Minisztertanács elnökhelyettesének, hogy a különböző büntetés-végrehajtási intézetekben 40 734 elítélt, internált, letartóztatott tölti büntetését, közülük a dolgozó rabmunkások száma: 28 032. Házi Árpád a jelentést június 12-én megküldi Rákosi Mátyásnak, aki aznap utazik Moszkvába. Gondoljunk csak bele: 1914-ben, amikor Magyarország összlakossága 21 585 829 volt, mindössze 12 911 elítélt volt a börtönökben. S ekkor még nem szóltunk arról, hogy 1953-ban az állambiztonsági szervek csaknem 1,2 millió (!) embert figyeltek meg. 1950 márciusától 1953 júniusáig az ÁVH több mint egymillió büntetőeljárást kezdeményezett az ügyészségeknél, azok a bíróságokhoz 650 ezer vádiratot nyújtottak be, melynek nyomán 390 ezer elmarasztaló ítélet született. 1951-től 1953 júniusáig kihágási ügyekben a rendőrség 850 ezer büntető határozatot hozott. Öt év alatt (1948-1953) csaknem 400 ezer parasztot ítéltek el kizárólag "közellátási bűntett" címén (kulákok). Kitelepítettek 13 ezer "osztályidegen" embert. Sokan bírósági ítélet nélkül tűntek el, egyesek a Szovjetunióba hurcolva megsemmisítő táborokba kerültek. Akik ellen nem tudnak vádat emelni, azokat őrizetbe veszik és internálják. Ne feledjük: az 1953. augusztus 20-i amnesztiával nem ért véget az állambiztonsági táborok története. 1956. november 4-ével újrakezdődött az internálás intézménye, csak más lett a neve: közbiztonsági őrizet. Ideje 6 hónap volt, amit kétszer 6 hónappal meg lehetett hosszabbítani. Így nyílt meg újra előbb a budapesti, majd a kistarcsai és a tököli internálótábor. Mintegy 5-6 ezer embert tartottak őrizetben "ellenforradalmi magatartás" miatt. Csak 1960-ban szüntette meg ezt az önkényes jogintézményt az Elnöki Tanács törvényerejű rendelete.  A recski tábor kapuja Ismeretlenül, álnéven, anyakönyvezetlenül, jeltelenül Az  Államvédelmi Hatóság vezetői Péter Gábor 1953. januári letartóztatása, majd Sztálin halála után megérzik a közeli politikai változások előszelét, s Nagy Imre miniszterelnökké választása előtt két héttel, 1953. június 17-én a kollégiumi ülés határozatában már feladatul adják valamennyi főosztálynak, hogy "Az államvédelmi munkában meg kell szilárdítani a törvényesség betartását, az ÁVH beosztottait Népköztársaságunk törvényeinek betartására kell nevelni."  Július 26-án a Minisztertanács határozatot hoz az internálás megszüntetéséről, a kitelepítések, kitiltások feloldásáról, a táborok feloszlatásáról október 31-i határidővel.  Július 31-én a szaba
dító bizottságok megjelennek a táborokban, büntetés - végrehajtási intézményekben. Máris szembesülnek azzal, hogy hiányos a fogvatartottak és elhunytak névjegyzéke, egészségi állapotuk dokumentálása, letétjeik (érték- és tárgyletét), csomagjaik, ruházatuk, használati eszközeik nyilvántartása.  Az augusztusi amnesztia kihirdetése után novemberben Gerő Ernő belügyminiszter és Czakó Kálmán legfőbb ügyész közös jelentést tesz a Minisztertanácsnak "A közkegyelem gyakorlásáról szóló törvényerejű rendelet és a rendőrhatósági őrizet alá helyezés intézményének megszüntetéséről, valamint a kitiltások feloldásáról szóló minisztertanácsi határozat végrehajtásáról." Ebben megállapítják, hogy: „A közkegyelmi rendelkezések közel 748.000. személyt érintettek. Ebben a számban a szabadságvesztés büntetésre ítélteken és az internáltakon kívül benne vannak a pénzbüntetésre ítéltek, az eljárási kegyelemben részesült személyek, valamint a kitiltottak és a rendőrhatósági felügyeletesek, továbbá a kihágási bíróságok adatai." "A közkegyelmi rendelkezések végrehajtását a börtönökben, a munkahelyeken, az internálótáborokban és a hortobágyi zárt táborokban bizottságok végezték az előre megadott ütemterv számszerű adatait is figyelembe véve. A szabadításokat október 31. napjáig befejezték. Jelentéktelen számban még előfordul olyan személyek szabadítása a börtönökből, akikre vonatkozóan a kegyelem hatálya még nem nyert megállapítást. Az államvédelmi szervek internálótáboraiban lévő egyes internáltak ügyében a bírósági eljárás még folyamatban van. 180 ügyet még másodfokon is tárgyalnak, 116 személy ügyében pedig a nyomozás kiegészítése és a tárgyalások elnapolása miatt ítélethozatalra csak később kerül sor. A hátralévő ügyeket november hónap folyamán befejezik. A tiszalöki táborban őrizetben lévő külföldi állampolgárok közül 940 személy átadása szintén folyamatban van." Gerő és Rákosi Az igazi gondok azonban akkor kezdődnek, amikor kimutatásokat kell készíteni az elhunytakról, azok anyakönyvezéséről, temetési helyéről és módjáról.  November 7-én az Országos Börtön jelentéséből kiderül, hogy többeket is ismdító bizottságok megjelennek a táborokban, büntetés - végrehajtási intézményekben. Máris szembesülnek azzal, hogy hiányos a fogvatartottak és elhunytak névjegyzéke, egészségi állapotuk dokumentálása, letétjeik (érték- és tárgyletét), csomagjaik, ruházatuk, használati eszközeik nyilvántartása.  Az augusztusi amnesztia kihirdetése után novemberben Gerő Ernő belügyminiszter és Czakó Kálmán legfőbb ügyész közös jelentést tesz a Minisztertanácsnak "A közkegyelem gyakorlásáról szóló törvényerejű rendelet és a rendőrhatósági őrizet alá helyezés intézményének megszüntetéséről, valamint a kitiltások feloldásáról szóló minisztertanácsi határozat végrehajtásáról." Ebben megállapítják, hogy: „A közkegyelmi rendelkezések közel 748.000. személyt érintettek. Ebben a számban a szabadságvesztés büntetésre ítélteken és az internáltakon kívül benne vannak a pénzbüntetésre ítéltek, az eljárási kegyelemben részesült személyek, valamint a kitiltottak és a rendőrhatósági felügyeletesek, továbbá a kihágási bíróságok adatai." "A közkegyelmi rendelkezések végrehajtását a börtönökben, a munkahelyeken, az internálótáborokban és a hortobágyi zárt táborokban bizottságok végezték az előre megadott ütemterv számszerű adatait is figyelembe véve. A szabadításokat október 31. napjáig befejezték. Jelentéktelen számban még előfordul olyan személyek szabadítása a börtönökből, akikre vonatkozóan a kegyelem hatálya még nem nyert megállapítást. Az államvédelmi szervek internálótáboraiban lévő egyes internáltak ügyében a bírósági eljárás még folyamatban van. 180 ügyet még másodfokon is tárgyalnak, 116 személy ügyében pedig a nyomozás kiegészítése és a tárgyalások elnapolása miatt ítélethozatalra csak később kerül sor. A hátralévő ügyeket november hónap folyamán befejezik. A tiszalöki táborban őrizetben lévő külföldi állampolgárok közül 940 személy átadása szintén folyamatban van." Gerő és Rákosi Az igazi gondok azonban akkor kezdődnek, amikor kimutatásokat kell készíteni az elhunytakról, azok anyakönyvezéséről, temetési helyéről és módjáról.  November 7-én az Országos Börtön jelentéséből kiderül, hogy többeket is ismeretlenül temettek el. Pl. a jelentés szerint: "Más területről lett hozva, semmi egyéb intézkedést nem kaptunk, név nélkül lett eltemetve." "A kórházban halt meg, mint őrizetes, neve ismeretlen, volt detektív." "Ismeretlen, Várkonyi áv. örgy. elvtárs telefon utasítására számmal lett eltemetve." "Ismeretlen, Paulik szds. elvtárs, VI/6. oszt. utasítására monogrammal temetve."  1954. február 19-én a váci börtön parancsnoka: Kormány Mihály bv. őrnagy jelenti: "1950-ben 3 holttestet, 1951 évben 13 holttestet, 1952 évben 3 holttestet hoztak különböző objektumokból felboncolás és eltemetés végett, de semmiféle személyi adataik nincsenek nyilvántartva." Névsort közöl arról a több tucat elhunytról, akinek halála nem lett bejelentve a tanácsnál, ezért nincs halotti anyakönyvi kivonatuk, köztük van Hóman Bálint, Nagylaki Rácz Jenő, Keresztes Arthúr, Karácsony Ferenc, Mezőfi Károly, Hartai Rezső és mások. Február 20-án a BM Büntetés-végrehajtási Parancsnoksága megküldi a Legfőbb Ügyészség Különleges Osztályának "...azon elítéltek kimutatását, akik a budapesti és a váci országos börtönben meghaltak, azonban anyakönyvezve csak részben vagy álnév alatt lettek."  Ám a parancsnokság illetékes osztályvezetője: S. Németh Lajos bv. alezredes panaszkodik is a változások miatt: "Az illetékes tanács az utólagos anyakönyv vezetéssel kapcsolatosan azt a felvilágosítást adta, hogy utólagosan csak az ügyészség utasítására lehet anyakönyveztetni azért, mert nem tudja, hogy az illető személy nem-e (sic!) bűntény áldozata volt."   Az első rendszerezett, összefoglaló jelentés már jobban megvilágítja a történteket: a budapesti Országos Börtön Nyilvántartó Irodája vezetőjének, Prekler György főhadnagynak a feljegyzéséből: - "1951. július 31-től 1953. január 30-ig a bejelentések a kerületi tanácsnál álnéven történtek. - 1953. január 30-tól a bejelentések mellőzve lettek, és a temetések az erre a célra felfektetett nyilvántartó könyvbe lettek bejegyezve, melyet a börtönparancsnok helyettes elvtárs vezetett.     - 1953. október 6-tól a halálesetek a kerületi tanácsnál újból be vannak jelentve, azonban a kivégzések ténye helyett a haláleset okául más betegség (sic!) van megjelölve. Erre az utasítást a börtönparancsnoktól kaptuk szóbelileg és erről a Legfelsőbb Államügyészség Különleges Osztálya is tud." 1954. február harmadik hetében kapja meg a LÜ Különleges Osztálya a Budapesti Országos Börtön parancsnokának, Tóth Ferenc bv. alezredesnek a kellőképp árnyalt és differenciált kimutatásait, melyek az ÁVH zárt irattárában fenn maradtak, s a mai napig a legjobban tükrözik a titokban tartott belső ügymenetet. Más börtön hasonló alaposságú jelentését nem ismerjük, az országos összesítés nem áll rendelkezésre, de az arányok sejtetik a nagyságrendeket. Budapesti helyzetkép:  I. "Kimutatás azokról a letartóztatottakról, akik kivégzés folytán haltak meg és a budapesti X. ker. új köztemetőben lettek eltemetve, anyakönyvezve pedig a X. ker. Tanácsnál." Felsorolva 62 név. II. "Kimutatás azokról a letartóztatottakról, akik kivégzés folytán haltak meg és a budapesti X. kerületi új köztemetőben lettek eltemetve, azonban anyakönyvezve nem lettek." Felsorolva 18 név.  III. "Kimutatás azokról a letartóztatottakról, akik kivégzés folytán haltak meg és más néven lettek anyakönyvezve." Felsorolva 7 név.  IV. "Kimutatás azokról a letartóztatottakról, akik betegség folytán haltak meg, de más néven lettek anyakönyvezve." Felsorolva 4 név. V. "Kimutatás azokról a letartóztatottakról, akik betegség folytán haltak meg, anyakönyvezve a X. kerületi tanácsnál, eltemetve pedig a budapesti X. ker. új köztemetőben lettek." Felsorolva 4 név.  VI. "Kimutatás azokról a letartóztatottakról, akik betegség folytán haltak meg, anyakönyvezve nem voltak, eltemetve pedig a budapesti X. ker. új köztemetőben lettek." Felsorolva 30 név. VII. "Kimutatás azokról a letartóztatottakról, akik mint hullák temetés céljából lettek beszállítva. Eltemetve a Bp. X. kerületi új köztemetőben lettek. Anyakönyvezve pedig a X. kerületi Tanácsnál." Felsorolva 11 név.  VIII. "Kimutatás azokról a letartóztatottakról, akik mint hullák temetés céljából lettek beszállítva, eltemetve a budapesti X. kerületi új köztemetőben, anyakönyvileg a Tanácsnál bejelentve nem lettek." Felsorolva 26 név. A börtönparancsnok hozzáteszi:   "Továbbá 1953. október 5-én Tiszalökről beszállítottak 4 letartóztatottat, mint hullát temetés céljából, akikről név nem áll rendelkezésünkre." Az államvédelem átmentett hatalma  A Belügyminisztériumba betagolt ÁVH Gerő Ernő belügyminisztersége alatt eredményes utóvédharcokat folytatott pozíciói megőrzéséért. A törvénytelenségek lassú felülvizsgálata, legfelső szinten néhány leváltás, a bűnösök, mint káderek megbocsátó áthelyezése a civil élet zsíros állásaiba (a verő csoport tagjainak - Princz Gyula, Réh Alajos, Faludi Ervin, Moravecz László, Kajli József, Kovács István - sorsa is megelégedésre alakult) még jellemzőbb lett akkor, amikor Gerő távozott az MDP KV Gazdaságpolitikai Bizottságának elnöki székébe, s 1954. június 6-tól addigi első helyettese, Piros László lett a belügyminiszter. Tartotta magát a belső iránymutatáshoz: a törvénysértéseket úgy kell rendezni, hogy "a pártvezetés és Rákosi elvtárs tekintélye ne csorbuljon." A minisztérium hét vezető pozíciójából ötöt kipróbált államvédelmisek töltöttek be: Piros László, Bartos Antal, Dékán István, Fekete Károly, Hárs István. A 14 főosztályból 9-et vezettek ÁVH-sok. 1956 elején a 20 megyei (fővárosi) rendőrfőkapitányból csak 4 volt rendőrtiszt, a többi ÁVH-s. Jelentős érdemeket szereztek abban, hogy a Gerő-Rákosi csoport ismét magához ragadta a hatalmat, Nagy Imrét 1955 tavaszán leváltották, s Gerő 1956 júliusától az MDP KV első titkára lett. Nagy Itt most ugorjunk egyet, s lássuk 1956 után "a megszüntetve megőrzött államvédelmi hatóság" sorsa alakulásának kritikus pontjait. Nagy Imre 1956. október 28-i rádióbeszédében hiába jelentette be az ÁVH megszűnését, de ez csak szándék volt és nem jogi aktus. A Forradalmi Munkás-Paraszt Kormány november 7-én még nem támogatja az államvédelmi szervek visszaállítását, sőt, amikor vidéken mégis újra akarják szervezni a Hatóságot (erős szovjet ösztönzésre), Münnich Ferenc miniszterelnök- Münnich helyettes, a fegyveres erők főparancsnoka ezt megtiltja 5003/1956.XI.7.B.M.sz. rendeletével. Amikor november 8-án Szerov hadseregtábornok, a KGB főnöke beront Münnichhez, és tiltakozik az intézkedés ellen, mondván: a megbízható volt ÁVH-sok segítségére nagy szükségük van a tisztogató szovjet különítményeknek, Münnich nem enged, hanem a november 4-i kormány-nyilatkozatra hivatkozik, melyet Moszkvában jóváhagytak, s melyben benne van az ÁVH megszüntetése. Bekapcsolódik a beszélgetésbe Kádár János is, akinél Szerov valamivel nagyobb megértésre talál. Szerov Ám Pőcze Tibor miniszterhelyettes, országos rendőrfőkapitány és Mátyás László ezredes, a Politikai Nyomozó Főosztály vezetője továbbra is jól érzi: a kompromittálódott és gyűlölt szervezet tagjait nem szabad visszaengedni a rendőrség soraiba. Nagy nyomás nehezedik rájuk. ÁVH-s szabadcsapatok gyülekeznek mindenütt, a BM József Attila utcai épületében 5-600 fő, akik Pőcze Tibortól élelmet és elszállásolást követeltek, de ő megtagadta azt. Budapest erőszakos megtisztítását az ÁVH-sok Litvinov ezredessel egyeztetik, majd megkezdik az állomány felkutatását, az operatív anyagok biztonságba helyezését.  Az MSZMP Ideiglenes Központi Bizottságának november 11-i ülésén Münnich még támogatást kap, Kádár pedig még aznap rádióbeszédben jelenti be az ÁVH megszűnését, másnap pedig a Magyar Honvéd és a Népszabadság közölte a belügyminiszteri rendelet végrehajtási utasítását. Mégis ellentmondásos a helyzet. A megyék nem látnak tisztán, a volt ÁVH-sok erőszakosak, élvezik a megszállók bizalmát, Zala megyében például a szovjet egységek szervezték meg a politikai nyomozó osztályt volt ÁVH-sokból, igazolvánnyal is ellátva őket. A BM-épület államvédelmi őrségét csak november 20 körül sikerült leváltani Mátyás ezredes utasítására.  1956. november 19-én Pőcze Tibor országos rendőrfőkapitány kiadja 14/1956 sz. utasítását az 5003-as sz. rendelet végrehajtására, ebben a rendőrség bűnügyi szerveit, osztályait kötelezi az államvédelmi feladatok ellátására. A Fegyveres erők miniszterének 20-952/1956.sz. utasítása alapján Mátyás László r. ezredes aláírásával megjelenik a végrehajtandó parancs: 1956. december 1-ig valamennyi államvédelmi beosztottat el kell bocsátani. Az elbocsátás oka: a szerv megszűnése!  Czinege Fordul a kocka az MSZMP Ideiglenes Intéző Bizottságának november 21-i ülésén. Felkészítetten jönnek a szerecsenmosdatók - köztük - Czinege Lajos, Földes László; Piros László volt belügyminiszter a tanácsadója Szerov hadseregtábornak, aki megvádolja Münnichet az államvédelmi munka szétzüllesztésével. Pőczét menesztik (utódja: Garamvölgyi Vilmos), Mátyás ezredesre csak 57 februárjában kerül sor. Decemberben a volt ÁVH-sok levelet írnak Kádár Jánosnak, és szemére hányják, hogy legfőbb támaszát akarták lejáratni, majd miután megállapították, hogy "a politikai nyomozó testület döntő többségében volt ÁVH-s beosztottakból áll", letették a hűségesküt az MSZMP és Kádár mellett. Tömpe December 28-án a belügyminiszter első helyettese, Tömpe István már így értékel: "... tény - és ezért még jobban meg kell becsülni az ÁVH harcosait -, hogy egyetlen egység állott bátran a harcokban végig, s ez az ÁVH volt, valamint a határőrség egyes szervei." 1957 januárjában megtörténik az ÁVH-s állomány felülvizsgálata Dögei Imre vezetésével. Az eredmény döbbenetes: 4986 ÁVH-s közül csak 15-öt találtak alkalmatlannak a további a munkára! Mindenki más elfoglalhatta helyét az új rendőri és a hamarosan újraépítkező állambiztonsági struktúrában. Kádár azonban kissé elégedetlen.  1957. február 26-án, az MSZMP Ideiglenes Központi Bizottságának ülésén szóvá teszi: "... állandóan nekünk kell szólnunk a politikai rendőrségnek, hogy valakit itt vagy ott le kell tartóztatni. Ijesztő lehet - elvtársak - a megállapítás, de az a rendőrség a normális, amely mindenkit le akar tartóztatni. Ez egy hivatásérzet és -tudat."  Kádár János a kegyvesztett Mátyás László ezredes bűnei közé sorolja, hogy beszélgetőviszonyban van az írókkal, s telefonon biztosította őket, hogy csak törvényes eszközökkel fognak velük bánni; ha lesz valami ellenük, akkor bíróság elé fognak állni, ha nem, kiengedik őket. (Mátyást februárban kénytelen felmenteni Münnich, pedig jó barátok voltak, együtt harcoltak a spanyol polgárháborúban. Mátyás 15 évet kapott a Rajk-perben, 5 évet ült összeesküvésért, majd a Legfelsőbb Bíróság bűncselekmény hiányában 1954-ben felmentette, ezredesi rendfokozatát 1956 nyarán kapta vissza.)  A megszüntetve megőrzött és átmentett Államvédelmi Hatóság állománya 1957-től ismét rátelepedett a belügyi munka minden területére, módszereik, szellemi örökségük 1990-ig kísérte az egypárti diktatúrát.    Dr. Ilkei Csaba tudományos kutató (Kuruc.info)
Forrás: https://kuruc.info/r/9/50218/









Az átmentett állambiztonsági múlt




Volt ügynökök, titkos megbízottak, titkos munkatársak mint az új rend képviselői 1990. május 2-án délelőtt 10 órakor a BM III. Állambiztonsági Főcsoportfőnöksége III/III-as csoportfőnökségének - a belső reakciót és szabotázst elhárító politikai rendőrség - volt vezetői elégedetten tekintettek végig az első szabadon választott magyar országgyűlés képviselőinek padsorain. Igyekezetük nem volt hiábavaló: a 386 megválasztott országgyűlési képviselő között ott volt az a hirtelenjében összeszámolt, legkevesebb 25 állambiztonsági hálózati személy, akiket oda küldtek vagy akik küldés nélkül is jól érezték a hallgatólagos támogatást, nemkülönben azok, akiknek már volt valamilyen kapcsolatuk a titkosszolgálatokkal, mégis morális gátlás nélkül, veszélyérzetüket némiképp elaltatva tűntek fel a másik oldalon valamely rendszerváltó párt színeiben. A Cég volt vezetői persze tudták, hogy a 25-ös létszám valószínűleg nem teljes, mert nem voltak információik a katonai hírszerzés és elhárítás hálózatához tartozókról, sőt, valójában a III/I-es csoportfőnökség operatív és hálózati nyilvántartásáról sem, mert a hírszerzés, a III. Főcsoportfőnökség elitje azt mindig külön tartotta nyilván, mint ahogy a számítógépes nyilvántartásból, a mostanában üzemképessé tett mágnesszalagokról is lementette saját nyilvántartását a jogutód Információs Hivatal 1990-ben , s a mai napig hozzáférhetetlenné tette a másolatot őrző winchestert, amely pedig hiteles, hisz a törzspéldányt is ők készítették a rendelkezésükre álló 5-ös kartonokból és a hálózati anyagokból. 1990. május 2.: összeül az első szabadon választott magyar országgyűlés Semmilyen törvény, jogszabály nem állt útjában a titkosszolgálatok korábbi vagy a Nemzetbiztonsági Hivatal és az Információs Hivatal 1990. február 14-i megalakulása után is további szolgálatokat vállaló volt hálózati embereinek (ügynök, titkos megbízott, titkos munkatárs), a T. Ház átmenetileg sem állított semmilyen szűrőt, a pártok többsége pedig előzetesen a képviselőjelöltek úri becsületszavára hagyatkozott, esetlegesen moralizáló vagy etikai közhelyeket tartalmazó nyilatkozat kitöltésével is beérte arról, hogy a leendő képviselő nem volt úgymond "ávós, karhatalmista vagy besúgó." Az aláírásoknak nem volt súlyuk, az érintettek nem alaptalanul bizakodtak múltjuk ellenőrizhetetlenségében, s abban, hogy nem lesz semmi bántódásuk. Kilencven évre akarta zárolni a február 14-ig keletkezett hálózati anyagokat és a tovább nem foglalkoztatott hivatásos állomány iratait - a volt karhatalmisták tevékenységére vonatkozó iratokkal együtt - egy törvényjavaslat, melyet Fodor István, Király Zoltán és Pozsgay Imre nyújtott be az első szabadon választott országgyűlésnek. Emlékszem, amikor 1990-ben a 13 tagú Nemzetbiztonsági Bizottságban fel akartuk fedni a négy beépített hálózati személyt, ("Havasi Zoltán" MDF, "Nagy László" MDF, "Palotás János" FKGP, és "Magyar Károly" KDNP), s egy nyilatkozatot készítettünk elő arról, hogy soha semmi kapcsolatunk nem volt az állambiztonsági szervekkel, a bizottsági ülésen mindegyik jelen lévő érintett szemrebbenés nélkül, némi vállrándítással aláírta azt. A Nemzetbiztonsági Bizottság négy tagja 1990 őszén a Parlament előtt a Pesti Hírlapot olvassa. Balról: Kátay Zoltán, Demszky Gábor, Szokolay Zoltán: „Havasi Zoltán" tmb. (kezében az újsággal) és Szarvas Béla: „Nagy László" tmb. A rendszerváltó történelmi pártok egyes vezetőiről nem tudta a közvélemény, hogy kellő számú ütőkártyával kézben tartja őket "A Cég". Például: Pártay Tivadart, a Kisgazda Párt örökös elnökét, aki már 1948-49 fordulóján, kihallgatását követően informátori feladatokat vállalt az ÁVH helyettes vezetőjétől, Szűcs Ernő ezredestől; ennek ellenére letartóztatták és Kistarcsára majd Recskre vitték, ahol 1952-ben beszervezte az I/4 osztály "Budai"/"Buday" fedőnéven, s 1956 november 25-én már az első besúgó jelentését adta az új hatalomnak, majd 1965-ig a párt legbizalmasabb tanácskozásairól, vezető köreiről és kiútkereső terveiről tájékoztatta a politikai rendőrséget. Keresztes Sándort, a KDNP első elnökét előbb 1957 szeptember 30-án szervezte be a BM Politikai Nyomozó Főosztályának II/5-a alosztálya, majd 1974 július 24-én a III/III-1-a., az egyházi elhárítás; 1990-ben országgyűlési képviselő, az alkotmányügyi és a nemzetbiztonsági bizottság tagja, de szeptemberben - megóvandó az esetleges itthoni támadásoktól és nemzetközi egyházi kapcsolatait hasznosítandó - gyorsan elküldik vatikáni nagykövetnek, akkreditálva a Máltai Lovagrendhez is; visszatérve 1994-98 között azonban ismét ott van a parlamentben, előbb a KDNP-, majd a független frakcióban, a külügyi bizottság és az emberi jogi, kisebbségi és vallásügyi bizottság tagja. Felkészületlenség, tájékozatlanság Teljes felkészületlenség, tájékozatlanság 1990 tavaszán, a bemondásra történt nyilatkozatokat nem ellenőrzi senki, a pártok vezetői nem tudnak, de nem is nagyon akarnak tudni semmi biztosat képviselőik állambiztonsági múltjáról, nem szervezik meg hiteles önvédelmüket, a tények dokumentálható feltárása érdekében apparátusaik később sem folytatnak levéltári kutatásokat; néhány, a holdudvarukban mozgó történészre időnként kurzus jelleggel támaszkodnak, változó aktuálpolitikai érdekeik szerint. 1990 májusától már működik a polgári titkosszolgálatokat felügyelő államtitkár, majd tárca nélküli miniszter, de még a következő ciklusokban is könnyedén beszivárog egy-egy hálózati ember, sőt szigorúan titkos állományú tiszt is a parlamentbe, például: Tóth István ("Faragó János" tmb.) MDF, Szolnok megye, III/III; Szita Károly ("Krakus Péter" tmb.) FIDESZ, Somogy megye, III/II; Boros Imre D-8 -as SZT-tiszt, III/II-es főoperatív rendőr százados FKGP, MDF, független, az Orbán kormány minisztere, vagy "Sziklay" informátor, FIDESZ-KDNP, a katonai elhárítástól. Az MSZP sem hagyja, hogy egyedül tartsa a frontot a szegedi irodalomtörténész "Csanádi" tmb., a második ciklusra behozza "Stefán" és "László Péter" tmb.-t is, s egy ezredest is az állományból, Lusztig Pétert Pécsről, aki fajsúlyos állambiztonsági tapasztalatokkal rendelkezik. A homály a mai napig tart, jellemző, tavalyelőtt egy pártelnök érdeklődött nálam, mondjam már meg végre - de 19 évre visszamenőleg -, hogy kinek sáros a múltja az ő pártjában, annak frakciójában és választmányában. Tragikomikus példák sora: a győztes rendszerváltó párt, az MDF titkárságán az első pillanattól ott van az állambiztonság embere: előbb "Erdélyi Miklós" tmb. a III/III-tól, (korábban a rendőrség bűnügyi hálózatának besúgója), majd a K-3054-es hírszerző felesége. Antall József miniszterelnök titkárságán a sajtó-és médiaügyeket intézi régi kedves ismerőse, a munka-pszichológus "Kátai György"/"Kovács Jenő" tmb; a képviselők irodaházában, a "Fehér Házban" az MDF-frakció sajtóirodáján "Koroknai" III/III-as tm. kap bizalmi állást. Amíg Antallt nem választják meg miniszterelnöknek, hivatalosan nem jár neki a biztonsági őrizet, de az MDF választmányának egyik tagja látszólag önként vállalkozik, hogy "kormányőrként" vigyáz rá, mindenhova elkíséri, a Parlament folyosóján is árnyékként követi; mint utólag rájöttem, ő, a köpcös, jól fésült, sűrű, fekete hajú, kerek arcú, halk szavú testőr volt a "Kovács János" fedőnevű ügynök, civilben nyolc általánost végzett kisiparos, akit terhelő adatok alapján szervezett be 1981-ben a BRFK III/III osztálya az egykori politikai elítéltek ellenőrzésére, s a jelek szerint 1990 után is vállalta a további szolgálatokat. Magyaros slamposság, elnagyoltság, felszínesség. Antall azt sem tudta például - környezete pedig nem világosította fel arról -, hogy az a magyarosított nevű külpolitikai újságíró, akinek kinevezéséhez áldását adja 1990-ben az egyik legfontosabb magyar hírközlő szerv élére, az "Zsigmondi" fedőnév alatt már 1970 októberétől a hírszerzés titkos munkatársa, akit 1978-ban átvett a III/II. "Zsigmondi" szép karriert fut be Antall halála után is, meghálálta a nemzeti oldal bizalmát: 2002-ben belépett az MSZP-be. 1990 tavaszán a rendszerváltó politika átmenti és megtűri a volt állambiztonsági vezetés és hivatásos állomány 90 százalékát. Csak a legfelső vezetés távozik. De az is nagy megbecsüléssel. Az Antall-kormány több hónapig irodát tart fent Harangozó Szilveszter r. altábornagynak, volt állambiztonsági főcsoportfőnöknek, Aczél György bizalmas, közvetlen referálójának és Rédei Miklós r. vezérőrnagynak, volt III/II-es csoportfőnöknek (kémelhárítás), hogy javaslatokat dolgozzanak ki a BM III. Főcsoportfőnökség felszámolására. Ők pedig kidolgozták a békés átmentés módszertanát és menetrendjét. Jól tudták, hogy a titkosszolgálatoknak minden rendszerben az információs monopólium és a mindenütt jelen lévő ügynökhálózat ad igazi hatalmat. (Emlékeztetőül: 1945-ben Péter Gábor visszakéri a szovjetektől Ujszászy István vezérőrnagyot, Horthy első számú nemzetbiztonsági tábornokát, a 2. vkf. osztály és az Államvédelmi Központ vezetőjét, s a börtönben leíratja vele - szinte tankönyvszerűen - a védelmi szolgálat (hírszerzés, elhárítás) felépítését, módszereit, az információszerzés, s a hálózat működtetésének szabályait, gyakorlatát. A Horthy-korszak politikai rendőrségének szakemberei közül még 1969-ben is 46-an dolgoztak a III/II-nél, 38-an a III/III-nál, 17-en a katonai elhárításnál, a III/IV-nél és 16-an a BM Gyorskocsi utcai Vizsgálati Osztályán.) Harangozó Szilveszter altábornagy, volt állambiztonsági főcsoportfőnök, belügyminiszter-helyettes (1985-89) és Ilkei Csaba a Nemzetbiztonsági Bizottság ülésén 1990-ben Rédei Miklós vezérőrnagy, kémelhárítási csoportfőnök (1977-1988) Tovább szolgálók, eltüntetett iratok Az Antall által nyugdíjból visszahívott Boross Péter 1990 májusától júliusig a polgári titkosszolgálatokat felügyelő politikai államtitkár, júliustól decemberig pedig tárca nélküli miniszter. Októberben óvatos átszervezést hajt végre az akkor kb. 2500-as létszámú NBH-nál és a 600 fős Információs Hivatalnál. Az NBH állományából távozik 48 volt III/II-es (a kémelhárítási igazgató is, volt párttitkár) és 40 volt III/III-as tiszt, főtiszt; a volt függetlenített régi pártfunkcionáriusok eltávolítása koalíciós kérés volt. Az 1990 előtti szt-tisztek többsége - mintegy 600 fő -, a III/II-nél szolgált, létszámuk októberre az NBH-nál 145 főre olvadt. Boross Péter, a polgári titkosszolgálatokat felügyelő tárca nélküli miniszter 1990-ben Információs hatalom és ügynökhálózat - ez a titkosszolgálatok kenyere. Ez teszi lehetővé, hogy ne csak végrehajtói legyenek a politikának, hanem befolyásolói és a háttérben urai is. Mivel a történelemben uralkodókról, politikusokról és pártokról is gyűjtöttek adatokat, információkat, a nyilvános hatalom folytonosan fél a háttérhatalomtól. A befolyásolással hivatásszerűen foglalkozó szervezett és fegyelmezett titkosszolgálatiak hamar és könnyen kiismerik a "civil bagázs"-t: a locsogó-fecsegő, rendetlen, hanyag, széthúzó, veszekedő , félrelépő politikusokat, s kellő szakmai fölénnyel és derűvel megvezetik és kijátsszák őket, olyan zsákutcába viszik a manipuláció, a dezinformáció, a lejáratás, a bomlasztás, az elszigetelés, a kiszorítás stb. eszközeivel, amiből az esetek többségében nincs szabadulás. (Az nem volt véletlen, hogy a párt-és állami vezetők a III. Főcsoportfőnökségre (ezen belül is elsősorban a hírszerzéshez) dugták be gyerekeiket, lásd az Apró, Biszku, Brutyó, Cseterki, Gyuricza, Korom és Várkonyi családok csemetéit, Péter János és Rónai Sándor gyermekét. Volt olyan káderpapa, aki lányát a hírszerzésnél helyezte el, fiát a kémelhárításnál, feleségét pedig a külügyben.) Biszku Béla belügyminiszter, az MSZMP KB titkára Amikor 1990. január 18-án Horváth István belügyminiszter parancsára jogutód nélkül megszűnik a III/III, s szerveződik a III/II helyett az új kémelhárítás: a február 14-én megalakuló Nemzetbiztonsági Hivatal, annak emberei Nagy Lajos ezredes vezetésével nemcsak a III/II-ből vesznek át hálózati személyeket, hanem a III/III-ból is, azokat, akik vállalják a további szolgálatot. (A III/III-asok közül egyébként szemezget a katonai hírszerzés és a bűnügyi hálózat is.) Az NBH válogat a BM Roosevelt téri székházának pincéjében, az egykori banktrezorban február 2. és 12., majd április 4. és május 15. között, s közben magához véve eltüntet 17-18 ezer kartont, adatlapot az operatív és hálózati nyilvántartóból, melyekkel a mai napig nem tud elszámolni. Nagy Lajos III/I-es ezredes, az NBH alkalmatlan és igen kártékony első főigazgatója (1990. február - 1990. október) előbb 2002-ben, majd 2007-ben két televíziós interjúban is bevallja a jól sejtett tényt: igen, egyes fontos hálózati személyek esetében igyekeztek eltüntetni a rájuk vonatkozó kompromittáló dokumentumokat. Hiánytalanul megmaradt viszont az 1200 SZT-tiszt anyaga a BM külügyi osztályán, továbbá a III/I kartonos és - mint már említettem - a volt Lumumba utcai bázis központi számítógépéről lemásolt, elvitt nyilvántartása. Mikrofilmre is vitték a kartonos nyilvántartást a Bűnügyi Technikai Intézetben. (1990 őszén hallottam azt a később meg nem erősített hírt, hogy előkerült egy viaszlemez is, amelyen egy hang folyamatosan olvassa a hálózati neveket.) Nagy Lajos ezredes, a Nemzetbiztonsági Hivatal első főigazgatója 1989 decemberében az állambiztonság vezetői már jól látják az új pártok meghatározó politikusait, vannak hazai és nemzetközi információik arról: kik lehetnek az ország leendő vezetői a legfontosabb közjogi posztokon. Ennek tulajdonítják egyesek annak a rejtélyes folyamatnak a megindulását, melynek nyomán fontos dossziékból kritikus oldalakat emelnek ki selejtezés címén és megsemmisítik azokat. Semmi sem indokolja ezt a múlt valós megismerése elleni, a történettudomány és a levéltárak alapvető érdekeit negligáló drasztikus lépést, hacsak nem a tények meghamisításának politikai szándéka. Aczél György fogdaügynök Az egyik feltűnő beavatkozás 1989. december 18. és 22. között történik Bibó István, Göncz Árpád és társaik 1957-58-i büntetőeljárási és bírósági peres anyagait őrző tucatnyi dossziéban. A csonkítás Bibót és Gönczöt egyaránt érinti. Eltűnik a leendő köztársasági elnök 3.1.9. V-150.003/2-c jelű vizsgálati dossziéjának záró lapja (400. old.), a 3.1.9.V-150.003 /5 jelű dossziéból csaknem 100 oldal, köztük záró lapok, összefoglaló jelentés, figyelési jelentések, őrizetbe vételi javaslat, térkép, fényképek, fotokópiák, nyilvántartási határozat, feljegyzések, kérdőjegyek stb. Iratkiemelés Göncz Árpád egyik dossziéjából 1989. december 18-án Nagyobb méretben itt. Iratok kiemelése Göncz Árpád másik dossziéjából 1989. december 22-én Nagyobb méretben itt. Az utóbbiak különösen érdekesek voltak, mert sok mindenről árulkodtak, ha véletlenül megmaradtak, ha bent felejtették őket a dossziékban. A kérdőjegyeken, szolgálati jegyeken a belügyi szervek - szigorú belső szabályok betartásával - az operatív és hálózati nyilvántartásból "priorálhattak", azaz ellenőrizhették, hogy egy-egy személynek van-e kartonja a nyilvántartásban, illetve, hogy az priusz tárgyát képezhette-e. A karton alapján lehetett eljutni az illető dossziéjához. Némi kitérővel egy példa. Egy ilyen priorálást kérő szolgálati jegyből tudjuk, hogy a BM X. osztálya, az operatív nyilvántartó 1954. június 15-i "Szigorúan titkos - H" válasza szerint Aczél György a BM Büntetés végrehajtás Operatív Osztályának hálózati ügynöke - tehát fogdaügynöke - volt. (ÁBTL. 3.1.9. V-142696) Aczél György, a BM BV hálózati ügynöke Nagyobb méretben itt. [Aczél (Appel) György, 1917. aug. 31. Weimann Aranka. Alkalmi munkás, 1932-ben belép a Somér cionista ifjúsági mozgalomba, 1935-től az illegális KP tagja, vándorszínész, majd egy szociáldemokrata színjátszó csoporttal lép fel. 1945-ben az MKP propagandaosztályának munkatársa, 1945 nyarától V. kerületi propagandista, 1946 szeptemberében a párt Zemplén megyei titkára, 1948 májusától Baranyai megyei titkár. 1949 július 6-án az ÁVH letartóztatta. 1950 március 22-én a Budapesti Törvényszék népellenes bűntett, folytatólagosan elkövetett hűtlenség bűntette és a demokratikus államrend megdöntésére irányuló szervezkedésben való tevékeny részvétel bűntette miatt 15 évi fegyházra, 10 évi hivatalvesztésre, politikai jogai gyakorlásának 10 évre való felfüggesztésére és egész vagyonának elkobzására ítélte. Fellebbezés folytán a Legfelsőbb Bíróság 1950. május 13-án az ítéletet jóváhagyta, ám a népellenes bűntett vádja alól felmentette. 1954. július 29-én szabadult. 1956. május 11-én a legfőbb ügyész közli vele, hogy perújítási eljárás során a Legfelsőbb Bíróság az összes vádpont alól jogerősen felmentette, ezért büntetlen előéletűnek tekintendő. 1956-tól az MSZMP Központi Bizottságának tagja, 1957-67 között művelődésügyi miniszterhelyettes, illetve annak első helyettese, , 1967-74 és 1982-85 között a Központi Bizottság titkára, 1970-től 1988-ig a Politikai Bizottság tagja, 1974 és 1982 között miniszterelnök-helyettes, 1985-től országgyűlési képviselő.] Aczél György az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, KB-titkár, a Minisztertanács elnökhelyettese, országgyűlési képviselő Az Aczél György priorálását kérő Szolgálati jegy 1954-ben "Szigorúan titkos H" minősítésű volt, ami az ÁVH 1952. január 2-án kiadott Titkos Ügyviteli Szabályzata szerint a titkosság legmagasabb fokát jelentette, mely kategóriába a legbizalmasabb iratok tartoztak, s a címzetten kívül más nem bonthatta fel az ilyen küldeményt. A BM Büntetésvégrehajtás Operatív Osztályának belső elhárítási hálózatában elvállalt ügynöki szerepét tán az a mondata magyarázhatja, mely egy 1954-ben, a börtönben saját kezével írt kérelmében olvasható: "A börtönben, ahol ellenség és árulók közé voltam zárva, még jobban megtanultam szeretni a pártot és gyűlölni az ellenséget." (ÁBTL. 3.1.9.V-142696). Aczél György 1956-ban sem tagadta meg önmagát. Berecz Béla, előbb honvéd- (1951), majd rendőr vezérőrnagy (1953) feljegyzéseiben azt írja 1956 októberének és novemberének eseményeiről, hogy ő látta el fegyverekkel az ávéhásokat és a "partizán elvtársakat", akiket Aczél György vitt oda hozzá. "... mindenki annyi fegyvert kapott, amennyit kért, sok idő nem volt a gondolkodásra. Így láttam el igen sok elvtársat Aczél György elvtárs révén, aki odahozta őket... nagyon sok partizánt öltöztettünk fel rendőregyenruhába.” (ÁBTL. 3.1.9. V-150393/9) Berecz Béla : ’56-ban Aczél hozta hozzám a partizánokat fegyverért Nagyobb méretben itt. Aczél levéltári anyagában - zömmel az ÁBTL. 3.1.9. V-142696/1 jelzetű dossziéban - 1958-ban nyilvántartásból törlés, 1959-ben kiemelés történt megsemmisítés céljából. A mágnesszalagok menthetetlenül lelepleznek Ha nem sikerült volna 2009. november 5. és 23. között adatvesztés és manipuláció nélkül sikeresen beolvasni és lementeni - a rossz tárolás miatt összetapadt, de finom hőkezeléssel biztonságosan olvashatóvá tett - mágnesszalagokat, akkor is megdőlt volna az a nagy igyekezettel terjesztett legenda, miszerint az iratok többsége 1989 decemberének második felében (Duna-gate) és 1990. január elején megsemmisült, más részüket hamisították, a maradékból pedig a múlt megismerhetetlen, tehát reménytelen az ügynökügyeket felderíteni, felesleges velük foglalkozni. Több példa is azt bizonyította, hogy eredményt hozhat - teljes bizonyossággal vagy nagy valószínűséggel - a megmaradt kartonos operatív és hálózati nyilvántartás anyagának keresztellenőrzése, azaz egybevetése a kiegészítő vagy ráutaló okmányokkal, így a BM volt személyzeti főosztályának és külügyi osztályának zárt irattári anyagával, továbbá a pénzügyi osztályon fellelhető bizonyítékokkal (fizetési listák, elszámolások, jutalmak); a bíróság előtt hatásos lehet az egykori beszervező és kapcsolattartó tiszt vallomása, kiegészítve a vonalvezető tisztével, aki ellenőrizte a hálózati személy és a kapcsolattartó tiszt viszonyát. Senki sem vette a fáradságot, hogy jelentések tartalomelemzésével állapítsa meg a szerzőt, amikor az szükséges. A Független Kisgazda Párt egyik frekventált történelmi vezetőjéről nem maradt fenn sem beszervezési, sem munkadosszié, s nincs 6-os kartonja sem. Mégis a meglévő jelentéseiből tartalomelemzéssel (életútja, politikusi pályája eseményeinek és a jelentésíró által említett tények, körülmények összefüggéseinek feltárása) tökéletesen azonosítható. Tartalomelemzésre persze nem vállalkoztak az átvilágító bírák, s mai ítélkező kollégáik sem töltik ezzel az időt, sablonos és mechanikus maradt a rossz átvilágítási törvény itt ragadt gyakorlata: ha az érintettséget igazoló négy bizonyíték (6-os karton, beszervezési nyilatkozat, jelentések, pénzügyi dokumentumok) közül nincs meg legalább kettő, akkor a hálózati személy érintetlenségét megállapítva általában felmentik őt a beszervezettség gyanúja alól. (Kivétel: saját beismerése vagy a beszervező-, kapcsolattartó- és vonalvezető tiszt érintettséget bizonyító vallomása.) A BM 1974-től számítógépre vitt állambiztonsági adatai 18 + 1 mágnesszalagon az Egységes Gépi Prioráló Rendszer (EGPR) részei, illetve alrendszerei voltak. A most beolvasható és kinyomtatható állapotba hozott, korábban 2060-ig titkosított szalagok közül 18 a Nemzetbiztonsági Hivatalban található, rajta a következőkkel: - "G" jelű adatbázis: operatív nyilvántartás a célszemélyekről; - "H" jelű adatbázis: hálózati nyilvántartás személyekről (ügynök, tmb., tm.); - "K" jelű adatbázis: az egykori III/II-es csoportfőnökség központi kémelhárítási adattára; - "J" jelű adattár: az előzetes nyomozásokról; - "U" jelű adattár a bizalmas nyomozásokról; A 19. szalag az Információs Hivatalban található: - "I" jelű adatbázis: a volt III/I csoportfőnökség, a hírszerzés hazai és nemzetközi hálózata. Mindezek teljesebb iratanyagot feltételeznek, mint amennyi papíron megmaradt, s melynek kb. 92-93 százalékát adták át eddig az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárának. Állambiztonsági Szolgálatok Történeti levéltára A mágnesszalagok anyagának megismerése, kinyomtatása alkalmas lesz legalább két babona felszámolására. Az első: annak bebizonyosodása, hogy a beszervezettséget igazoló 6-os hálózati nyilvántartó kartonokat nem hamisították, eddig még egyetlen ilyet nem találtak. A beszervező, a kapcsolattartó és a vonalvezető tiszt aláírásával ellátott okmány 8 kontrollponton ment át, míg eljutott a kartonos nyilvántartóba, majd 1974-től felkerült a számítógépközpont mágnesszalagjára. Az adatbázisok a fedőneveket és a valós neveket is tartalmazzák, alkalmasak a teljes azonosításra. A második: ha valaki nem adott sem írásos, sem szóbeli jelentést, azt hamar kizárták a hálózatból. Ám ha valaki ragaszkodott a szóbeli jelentéshez, úgy azt lejegyezték vagy magnóra rögzítették, legépelték és aláíratták vele, így lett szóbeli információjából mégiscsak írásos jelentés. (Az utóbbit azok kedvéért, akik úgymond soha egy betűt nem vetettek papírra...) A megsemmisített, eltüntetett dokumentumok tartalma a lementett adatbázisokból feltárható. "Szakértő" és Németh Miklós listája És most ugorjunk vissza 1990-be az ügynöklistákhoz. Amikor 1990. január 5-én Németh Miklós miniszterelnök elhatárolódik a III/III-nál történtektől (Duna-gate, az ellenzéki vezetők további figyelése, lehallgatása), a III/III hivatalos állományából többen "fellázadnak", mondván: "...ne a mi bőrünkre moralizáljanak az általunk tartott sáros ellenzéki politikusok", s nyilvánosságra akarnak hozni 6 oldalon kb. 200 nevet, csupa exponált új politikus és pártvezető érintettségével. Pallagi Ferenc főcsoportfőnök ezt nem engedte, kért 5 napot beosztottaitól azzal, hogy ha nem tudja megvédeni őket, akkor nyilvánosságra hozhatják a listát. Nem tudta, s tartotta a szavát: január 10-én lemondott, akárcsak Horváth József III/III-as csoportfőnök január 17-én. Január 18-án Horváth István belügyminiszter jogutód nélkül feloszlatta a III/III-at, majd 23-án ő is távozott a miniszteri székből. Pallagi elégedetlen tisztjeinek listája mégsem akkor, hanem csak 2005-ben került fel az internetre "Szakértő" aláírással ; 219 nevet tartalmaz, nem is egészen alaptalanul, mert szinte minden névhez tartozik valamilyen anyag az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárában, legfeljebb (még) nem annyi, amennyit a rossz átvilágítási törvény nyomán kialakult bírói gyakorlat ma megkíván a "hálózati személy" érintettségének megállapításához. Pallagi Ferenc vezérőrnagy, a rendszerváltás előtti utolsó állambiztonsági főcsoportfőnök Horváth József vezérőrnagy, a III/III csoportfőnöke és Ilkei Csaba a Nemzetbiztonsági Bizottság ülésén 1990-ben 1990 márciusában Gál Zoltán megbízott belügyminiszter letesz egy listát Németh Miklós miniszterelnök asztalára a kormányváltással kapcsolatos iratok közé. (Az összeállított anyagot Csikós József ezredes, a BM Adatfeldolgozó Szolgálatának vezetője és Nagy Lajos ezredes, volt III/I-es hírszerző, az NBH főigazgatója kontrollálta.) Németh Miklós a listát május első napjaiban átadja Antall József leendő miniszterelnöknek, majd Göncz Árpád köztársasági elnökké választása után kér Antalltól egy másolatot, mert neki nem maradt példánya, s azzal megkeresi Gönczöt. Antall nyomban beavatja Horváth Balázst, de Borosst állítólag csak október első napjaiban. Göncz tájékoztatja Tölgyessy Pétert, az SZDSZ frakcióvezetőjét és Demszky Gábort, a Nemzetbiztonsági Bizottság első elnökét. Németh Miklós iratokat ad át Antall Józsefnek 1990 májusában Ez a lista nem teljesen azonos a "Szakértő" által összeállítottal. Emlékezetem szerint kb. 120-130 nevet tartalmazott: politikusok, pártvezetők, képviselők, egyházi méltóságok, újságírók, írók, művészek, tudósok. (Egyesek, akik nem látták a listát, 300-400 névről beszélnek.) Az aláírás nélküli összeállításról különböző kigyűjtések készültek, így például az első szabadon választott országgyűlésben helyet foglalókról. Az utóbbin 25 név vonatkozott a képviselőkre, ám közülük 5 nem volt képviselő, hanem a pártok vezetőségéhez tartozó személy. De más baj is volt az ad hoc jelleggel, hiányosan és pontatlanul összeválogatott nevekkel. Az eredeti III/III-asokat nem tudták már leválasztani a kémelhárítás új adatbázisából, így egyfelől szándékuk ellenére nemcsak III/III-asokat tüntettek fel, másfelől többeket is kihagytak közülük, noha szemmel láthatóan ott ültek a fényes padsorokban, például az MDF-nél: "Recski" informátor, "Doki" tmb., "Dunai András"/"Kovács István" informátor, "Kaposvári László" tmb., "Tokai" informátor, "Fodor Attila" tmb.; az FKGP-nél: "Róka"/"Rába" tmb., "Harcos" ügynök, "Nádasdy" ügynök; az SZDSZ-nél: "Kenderesi István" tm., "Ózdi István" ügynök; a KDNP-nél: "Tatár" tmb. Mivel a lista összeállítói (akiknek felülről azért súgtak néhány nevet, tehát konkrét kiindulási pontra dolgoztak) az 56 ezer hálózati személy valós neve és fedőneve között több azonost is találtak, aminek következtében vagy rosszul tippelték meg a keresett releváns személyt, vagy többet is feltüntettek, vagy a valós név után nem az oda vonatkozó személyi adatok következtek (születési hely, idő, anyja neve), hanem azokat összekeverték egy másik azonos nevű hálózati személy adataival.(Az utóbbira tán a legjobb példa az, amikor az MDF választmányi tagjának, a kaposvári L. Józsefnek a neve után egy azonos nevű pécsi "T"-lakás gazda személyi azonosítói következnek.) Térjünk vissza a kezdethez: 1990 május 2-án ünnepélyesen összeül az első szabadon választott magyar országgyűlés. Még minden a látszatok világa. Még nem kezdődtek el a végeláthatatlan, terméketlen és igazi megoldást nem hozó viták arról, hogy kell-e átvilágítás a képviselők között vagy nem, az jogi vagy csak morális legyen; ha jogi, akkor csak a III/III-asokat (politikai rendőrség) világítsák át vagy a III/I-eseket (hírszerzés) és a III/II-eseket (kémelhárítás) is, sőt a teljes III-as főcsoportfőnökséget, amihez hozzátartozott a katonai elhárítás (III/IV) és az operatív technika is (III/V), mások ezt is tovább bővítették a büntetésvégrehajtás belső elhárításával, a fogdaügynök-hálózattal, és a honvéd vezérkarhoz tartozó katonai hírszerzéssel ; s még arról sem kezdődött meg a vita, melyről később hónapokig ment a szócséplés, hogy a III/III-asok közül kiket világítsanak át: csak a képviselőket, vagy minden "esküre kötelezett" közéleti szereplőt, de akkor ki a közszereplő, mi annak a jogilag meghatározható fogalma, s hol húzható meg az érintett személyek köre stb. Szóval még semmi sem kezdődött el, még mindenki szép volt, okos, nagyreményű, s minden gyanú felett álló. Göncz Árpád köztársasági elnök első felszólalása 1990-ben "Hálózati tagok, kilépni!" Ebben az állapotban nyissuk ki az állambiztonsági operatív és hálózati nyilvántartót, mint képzeletbeli osztálynaplót, s játékosan vezényeljünk: "Osztály, sorakozó! Vigyázz! Hálózati tagok, kilépni!" S ha csak (!) a hálózati nyilvántartást nézzük, (s még nem tudjuk, hogy a képviselő a névsorban szereplésen kívül jelentéseivel szerzett-e külön érdemeket is) akkor frakciónként a következőket látjuk - persze nem 1990-ben, hanem ma, több évi kutató munka eredményeképpen: (A rövidítések: inf.: informátor; ügyn.: ügynök; tmb.: titkos megbízott; tm.: titkos munkatárs. Zárójelben a beszervezés éve és a beszervező szerv.) Magyar Demokrata Fórum: 1., "Kaposvári László" tmb. (1960. BM. II/5-f.) 2., "Fodor Attila" tmb. (1966. III/III. Csongrád m.) 3., "Nagy László" tmb. (1980. III/III. Nógrád m.) 4., "Recski" inf. (1957. BM. Pol. Nyom. Főoszt.) 5., "Doki' tmb. (1977. BM. III/II-2-a.) 6., "Havasi Zoltán" tmb. (1984. III/III. Tolna m.) 7., "Dunai András"/"Kovács István" inf. (1966. III/III. Veszprém m.) 8., "Evezős" ügyn. (1951. ÁVH. I/2-a.) 9., "Raszkolnyikov" inf. (1957. BM. Pol. Nyom. Főszt.) 10., "Kocsis Lajos" tmb. (1980. III/III. Csongrád m.) 11., "Tokai" inf. 1958. Pol. Nyom.Főoszt. Hajdú-Bihar m.) Független Kisgazda Párt: 1., "Virág Benedek" tmb. (1960. Pol. Nyom. Főoszt. Komárom m.) 2., "Róka"/"Rába" tmb. (1957. BM. II/5-a.) 3., "Harcos" ügyn. (1951. ÁVH. Veszprém m.) 4., "Palotás János" tm. (1971. BRFK. Bü. Oszt.) 5., "Nádasdy" ügyn. (1989. III/III. Baranya m.) 6., "Szatmári" ügyn. (1957. Pol. Nyom. Főoszt. BRFK.) Kereszténydemokrata Néppárt: 1., "Magyar Károly" tmb. (1957. BM. II/5-a.) 2., "Tatár" tmb. (1972. BM. III/III.) Szabad Demokraták Szövetsége: 1., "György Péter" tmb. (1985. III/III. Heves m.) 2., "Seres" tmb. (1986. BM. III/III.) 3., "Kenderesi István" tm. (1957. BM. II/5-d.) 4., "Ózdi István" ügyn. (1958. BM. II/5-f.) 5. "Ligeti Kornél" inf. (1959. BRFK. Pol.Nyom.Oszt.) Megjegyzés: D. I.-t az Ábrányi Aurél - Struzziero Adalberto - Atkáry Arisztid kémperben (1955-1956) a BM. I. főosztálya beszervezte ügynöknek. (ÁBTL. 3.1.9. V-140799) Ügynök szerepét 1993-ban egy hetilapban "bizonyos értelemben" elismerte. (Lezáratlan kutatás.)  Magyar Szocialista Párt: 1., "Csanádi" tmb. (1979. III/III. Csongrád m.) A FIDESZ frakcióban megjelölt személyek közül azonosításra alkalmast az ÁBTL jelenleg elérhető iratai alapján nem találtam. Antall József kormánya: 1., "Régant" tm. (1968. BM. III/I-1-a.) 2., "Doki" tmb. (1977. BM. III/II-2-a.) 3., "Dunai András"/"Kovács István" inf. (1966. III/III. Veszprém m.) 4., "Kocsis Lajos" tmb. (1980. III/III. Csongrád m.) A pártjukat, választóikat, a közvéleményt hidegvérrel, arcátlanul becsapók a következő fontosabb posztokat foglalták el: - Az országgyűlés korelnöke; - Az országgyűlés két alelnöke; - Egy frakcióvezető; - Egy bizottsági elnök; - Az Interparlamentáris Unió elnöke; - Két miniszter; - Két államtitkár; - Egy nagykövet; - A Nemzetbiztonsági Bizottság négy tagja; Az 1990 előtti rendszerellenes tevékenységükért, 56-os szerepükért felelősségre vont, vizsgálati fogságban tartott vagy bebörtönzött, de az állambiztonsági szervek által beszervezett országgyűlési képviselők, 1990-94: 1., "Kaposvári László", MDF 2., "Harcos", FKgP 3., "Recski", MDF 4., "Evezős", MDF 5., "Magyar Károly", KDNP 6., "Tokai", MDF 7., "Raszkolnyikov", MDF 8.,"Ózdi István", SZDSZ A jelentéseik tartalma és terjedelme vagy más ok miatt figyelemre méltó néhány hálózati személy: 1., "Virág Benedek" tmb.: Vörös Vince (1911. febr. 23, Kisbicsérd, Tóth Mária) Vörös Vince Az országgyűlés alelnöke, az FKgP országos listáján szerzett mandátumot. 1935-ben lépett be az FKgP-be. 1944-ben Debrecenben az Ideiglenes Nemzetgyűlés tagja, annak jegyzője. 1945-ben az FKgP főtitkárhelyettese, a Magyar Parasztszövetség főtitkára, a novemberi választásokon pártlistán ismét nemzetgyűlési képviselő lesz. Hat elemit végzett. 1956-ban a Baranya megyei FKgP alakuló ülésén megyei társelnökké választották. 1958-tól az Esztergom melletti kenyérmezői sertéshizlaló telepen brigádvezető, szakszervezeti titkár és a járási népi ellenőrzési bizottság szakértője. Itt szervezi be 1960-ban kompromittáló adatok alapján "Virág Benedek" fedőnéven Berta Lajos r. főhadnagy a Komárom megyei Rfk. Politikai Nyomozó Osztályának kémelhárító hálózatába, előbb ügynök, majd tmb. 1968-tól Pécsett élt, 1972-ben ment nyugdíjba. 1978-ban átveszi a BM III/III-3-a, amely a társadalomra veszélyes megfigyelt személyekkel és a volt politikai foglyokkal foglalkozott. 6-os kartonja lezáratlan, kódja szerint titkosított hálózati személy, aki feltehetően 1990-ig dolgozott az állambiztonságnak. Terjedelmes és részletes, jobbára kézzel írt jelentései két kötetben olvashatók az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárában. Legfontosabb politikai jelentéseit a Magyar Parasztszövetség és a Független Kisgazda Párt vezetőiről, országgyűlési képviselőiről írja, köztük volt: Pártay Tivadar, B. Szabó István, Futó Dezső, Bejczy Sándor, Hám Tibor, Jaczkó Pál, Gyulai László, Kapócs Ferenc, Adorján József, Kiss Sándor, Horváth János, Ibrányi Gyula, Ibrányi Erzsébet, Hamza András, Farkas György, Hajdú Német Lajos, Czupi Bálint, Cséplő Jenő, Patonay Elek, Benárd Géza, L.Szabó Imre, Tompa István, Kelemen Sándor, Czipó László, Kovács József, Dancs József. Vörös Vince jelentése kisgazda vezetőkről 1960. november 16-án Nagyobb méretben itt. Vörös Vince jelentése B. Szabó Istvánról, Pártay Tivadarról és Futó Dezsőről 1960. november 30-án Nagyobb méretben itt. Jelent környezetének reakciós elemeiről, így egy csendőr őrmesterről, aki szovjet katonákkal üzletel, nyugatra utazó és onnan hazalátogató gyanús magyarokról, s megbízói utasítására mint bélyeggyűjtő lép kapcsolatba kijelölt külföldi és hazai személyekkel, akik behálózandók a cserepartner szerepében. 1988-89-ben a kisgazda belharcokban a Kovács Béla Politikai Társaság elnöke, az 1989. június 4-i érdi nagyválasztmányon az FKgP elnökévé választották, később a párt örökös tiszteletbeli elnökévé. 1991 novemberétől a parlamentben a Pásztor Gyula, majd a Szabó János vezette kisgazda frakcióhoz csatlakozott. 2., "Havasi Zoltán" tmb.: Szokolay Zoltán (1956. szept. 9, Hódmezővásárhely, Lénárt Éva) Szokolay Zoltán Magyar-orosz szakos középiskolai tanár, tanársegéd, költő, a "Dél-Kelet" c. hetilap főszerkesztője. 1985-86-ban a Magyar írók Szövetsége KISZ szervezetének agit.-prop.-titkára. 1988-tól 1989 márciusáig a Fidesz tagja.1989. március 14-től 1990. dec. 15-ig az MDF Országos Választmányának, 1991-ig békéscsabai szervezete elnökségének tagja. Békés megye 1. sz. választókerületéből kerül be a parlamentbe, ahol a Nemzetbiztonsági Bizottság alelnökének jelöli az MDF. A Tolna megyei Rendőr-főkapitányság III/III osztálya szervezte be 1984. május 16-án "Havasi Zoltán" fedőnéven, hazafias alapon, eredetileg az ifjúságvédelmi vonalra, kapcsolattartó tisztje: Hajnal József r. főhadnagy. Már egyéves tevékenységének értékelésekor (1985. május 20., Szekszárd)) roppant megvan elégedve vele az állambiztonság megyei vezetése: Eigner György r. alezredes, főkapitány-helyettes és Gál István r. százados, osztályvezető: "A tmb. ellenőrzött, megbízható hálózati személy... az együttműködés során egyre tisztábban látja a belső ellenséges, ellenzékieskedő személyek káros szerepét." „Beszervezése óta folyamatos /napi jellegű/ kapcsolatot tartunk a BM III/III-5-a. alosztállyal, ahonnan az általa szolgáltatott minden egyes információ hitelességét jelezték vissza.” Szokolay hálózati tevékenységének értékelése 1985-ben Nagyobb méretben itt. Szokolay szorgalmasan, szabatosan, részletesen és mindig olvashatóan saját kézzel írta jelentéseit, ügyelve arra, hogy minél több érintett személyt nevezzen meg. Beszámolt a Magyar Írók Szövetsége üléseiről, rendezvényeiről, a fiatal írók József Attila Körének összejöveteleiről, irodalmi körök, asztaltársaságok vitaestjeiről, a részvevők kritikus nézeteiről, így pl. a „Tiszatáj” irodalmi folyóirat körül kialakult helyzetről, a Tokaji Írótáborról, vagy az 1986. június 14-i "Vitahajó" nevű népes irodalmi délutánról a "Sződliget" sétahajón. Szinte minden szekszárdi és paksi értelmiségi rendezvényen jelen van, szamizdatokat gyűjt be és ad át a politikai rendőrségnek. A jelentett ismert személyek között volt - többek között -: Csengey Dénes, Fekete Gyula, Fodor András, Nagy Gáspár, Kunszabó Ferenc, Cseh Tamás, Bertha Zoltán, Csoóri Sándor, Páskándi Géza és Csurka István, s száznál több író, újságíró, filozófus, esztéta, műkritikus és más értelmiségi. Szokolay jelenti 1986-ban, „Tárgy: JAK folyóirat” Nagyobb méretben itt. Emlékezetesen azt is feljelenti, aki autóstopposként segítőkészen felveszi őt Budapestre menve 1985. április 24-én Szekszárd határában. Intésére megáll és felveszi egy 60 év körüli plébános, korábban szerzetes. A paksi benzinkútig viszi el. Szokolay sietve jelenti kapcsolattartó tisztjének, Hajnal főhadnagynak, hogy "erősen szovjet- és kommunistaellenes beállítottságú egyházi személlyel” utazott együtt. A főhadnagy tájékoztatta az egyházi terület elhárítását, amely megtette a szükséges intézkedéseket. Az már a besúgó jellemét mutatja, hogy az MDF után a Kereszténydemokrata Néppártnál tűnt fel, ott politizált. [1986-ban egyébként egy másik sikeres bölcsésszel erősít a BM. III/III Tolna megyében: Dr. Töttős Gábor szigorúan titkos állományú rendőr főhadnagyot (1954. június 17, Szekszárd, Erdődi Éva) a megyei Rendőr-főkapitányság III/III osztályának „T-19” operatív beosztásába helyezi, egy főoperatív státus terhére. Töttős szt-tiszt (magyar-történelem szakos tanár, könyvtáros, helytörténész Szekszárdon) kinevezési parancs száma: 009/331/86. A rendőr főhadnagy, MSZMP-tag a rendszerváltásig szolgálja titkosan a Kádár-rendszer állambiztonságát, leszerelési parancs száma: BMH. 009/38/90; a titoktartási esküokmányt 1989. december 28-án írta alá.] 1991. december 21-én egy parlamenti szavazásnál Szokolay Zoltán („Havasi Zoltán”) MDF-es szomszédja szavazógombját is megnyomta a sajátján kívül, amiért lemondott mandátumáról 1992. január 20-án. A Belügyminisztériumba távozott, március 1-től Boross Péter miniszter kabinetirodáján dolgozott. Nevéhez fűződik a jobboldali sajtó érdekvédelmi civil szervezet: a Közakarat Egyesület megalakításának kezdeményezése 1991-ben. 3., "Nagy László" tmb.: Szarvas Béla (1959. júl. 20, Eger, Markovics Anna)   Szarvas Béla Üzemgazdász, könyvvizsgáló, főrevizor, szervezési és számítástechnikai csoportvezető. 1988-ban lépett be az MDF-be, az egri szervezet egyik alapítója és elnöke, Heves megye 1. sz. választókerületében szerzett mandátumot 1990-ben. Előbb a honvédelmi , majd a nemzetbiztonsági bizottság tagja, később a költségvetési, adó-és pénzügyi bizottságnak is; az Interparlamentáris Unió magyar-norvég tagozatának elnöke. 1992-től a Magyar Máltai Szeretetszolgálat egri szervezetének egyik szervezője, 1992 februárjától a Heves Megyei Vállalkozói Kamara elnökségi tagja. 1980. december 17-én szervezte be Szalontai László r. főhadnagy a Nógrád megyei Rfk. III/III osztályának hálózatába hazafias alapon az ifjúságvédelem területére. "Nagy László" fedőnéven titkos megbízotti minősítést ért el. Három megye politikai rendőrsége is foglalkoztatta, Nógrádon kívül 1984-tól Szabolcs megye, majd 1986-tól Heves megye. Nyilvántartó kartonja lezáratlan, kódja szerint feltételezhető, hogy a rendszerváltásig aktív hálózati személy volt. A III. állambiztonsági főcsoportfőnökség korabeli igényei és értékelési szempontjai szerint minden bizonnyal nem szerzett olyan kiemelkedő érdemeket, mint Szokolay Zoltán, de kissé szürke és sablonos fogalmazásban megbízhatóan jelentett a Pénzügyi és Számviteli Főiskola Salgótarjáni Intézetéből, Nyíregyházáról, a Szabolcs-Szatmár Megyei Moziüzemi Vállalattól, s az Ellenőrzési Főigazgatóság Szabolcs Megyei Igazgatóságáról, 1985-től pedig az egri Építésgazdasági Szervezési Intézetből. Néha országosan is értékes információkkal szolgált, mint például 1982 májusában, amikor a Nógrád megyei III/III osztály így értékelt egyik kézzel írott jelentését: "A tmb. jelentése értékes. Központi értékű információt tartalmaz. A szamizdat irodalom Bp.-i terjesztőivel kapcsolatos anyag nagy figyelmet érdemel, mivel Mizsei és Hunya az MTA munkatársai, Fóti Péter pedig az ELTE Bölcsészettudományi Kar II. éves hallgatója." "Feladata: a Bp.-i személyekkel a kapcsolat elmélyítése, új személyek - akik a szamizdattal foglalkoznak - felderítése." Szalontai főhadnagy, 1982. o5. 05. Szarvas Béla jelenti 1982-ben, „Tárgy: szamizdattal kapcsolatos” Nagyobb méretben itt.  4., "Magyar Károly" tmb.: Dr. Keresztes Sándor (1919. márc.9, Magyarókereke, Kolozs m., Fazakas Erzsébet) Keresztes Sándor Jogász, 1944-47 között a BM közigazgatási osztályán dolgozott, 1947-ben a Barankovits-féle Demokrata Néppárt országgyűlési képviselője, majd az "Új Ember" katolikus hetilap és a "Vigília" kiadóhivatalában ,valamint a Szent István Társulatnál (1963-1989) tevékenykedett nyugdíjazásáig. 1956 novemberében részt vett a Demokrata Néppárt budafoki szervezete újjászervezésében, a "Hazánk" című lap megjelentetésében, az utóbbiban követelte a szovjet csapatok azonnali kivonását; s kiigényelte a XXII. kerületi MNDSZ-székházat a DNP számára. 1989 márciusában több társával megalapította a Kereszténydemokrata Néppártot, vezette a párt szervezőbizottságát; szeptember 30. és május 27. között a párt elnöke, majd tiszteletbeli elnöke. 1990-ben a KDNP budapesti listájáról került be a parlamentbe, szeptemberig az alkotmányügyi és a nemzetbiztonsági bizottság tagja, akkor kinevezik vatikáni nagykövetnek. 1957 szeptemberében közbiztonsági őrizete alatt terhelő adatok alapján "Magyar Károly" fedőnéven beszervezte a BM Politikai Nyomozó Főosztályának II/5 osztályáról (a belső reakció elhárítása) Fogarasi Ferenc rendőrnyomozó hadnagy. Szeptember 30-i, kézzel írt beszervezési nyilatkozatában egyfelől ezt írja: "... az ellenforradalom idején elkövetett hibáim jóvátétele érdekében vállaltam a politikai rendőrséggel történt titkos együttműködést.", másfelől azt, hogy "Tudomásul veszem azt a szóbeli ígéretet, hogy vallásos meggyőződésemmel és erkölcsi felfogásommal nem egyező feladatot nem kapok." (Az utóbbi megfogalmazásért a beszervező tisztet felettese megdorgálta.) Ezek után - tekintettel nyolc kiskorú gyermekére is - kiengedték a közbiztonsági őrizetből. 1957-ben leírja a vele személyes kapcsolatban lévők neveit, 1958-ban még jelent a DNP-nél, az "Új Embernél", a Szent István Társulatnál, a Katolikus Hittudományi Akadémián és másutt dolgozó ismerőseiről, aztán teljesen meghasonlik önmagával, lelkiismereti okokra hivatkozva kéri a kapcsolat megszakítását, s május 30-án titoktartási nyilatkozat aláírása után kizárják a hálózatból. 1973 végén, 1974 elején több aktuális esemény ismét kölcsönösen közelíti a kihűlt kapcsolatot. A Keresztes család útlevélkérelmet ad be Jugoszláviába, ahol találkozni akarnak Nyugat-Németországba disszidált, s ott férjhez ment lányukkal és annak férjével, a Szent István Társulatnál pedig az átszervezés során felcsillan a vezető beosztásba kerülés lehetősége. A BM egyházi elhárítása: a III/III-1 osztály a., alosztálya önkritikusan megállapítja (1974. július 2), hogy a korábbi kudarcnak 1958-ban a kapcsolattartás felszínessége és hiányossága is oka volt a II/5 részéről, Keresztes Sándor pedig "...széleskörű egyházi kapcsolatokkal rendelkező világi személy, római katolikus egyházi körökben országosan ismert. Munkakörénél és emberi tulajdonságainál fogva alkalmas reakciós vezető egyházi személyek körében végzendő hírszerzésre. Lehetőségei a közeljövőben várhatóan bővülni fognak, mivel a Szent István Társulat átszervezése során létesítendő vezető beosztások betöltésénél számításba veszik. Vallási meggyőződését - karrierje érdekében - össze tudja egyeztetni a haladást szolgáló egyházi törekvések támogatásával. Mindszenthy elképzeléseivel már képviselőkorában ellentétbe került, a Mindszenthy-ügy közelmúltban történt lerendezésével egyetért." (Mezey Károly r. őrnagy, dr. Balázs Tibor r. alezredes alosztályvezető.) Az egyházi elhárítás pozitív várakozását megalapozta Keresztes Sándor 1973. október 17-i levele, mely a "Kiegészítő vonások arcképemhez" címet viselte. Ebben leszögezi, hogy rég elmozdult a lélektani mélypontról, az ország változásai nyomán pedig mind jobban elmélyülő meggyőződéssel szeretne tenni valamit a köz javára: "Szocialista társadalmi rendünket nemcsak tudomásul veszem, de vallásos-, erkölcsi- és keresztény társadalom bölcseleti motivációk alapján igénylem is azt. Meg kell állapítanom, hogy erre az álláspontra fokozatosan jutottam el és ebben segítségemre volt a XX. és a XXII. kongresszus nyomán megindult többirányú folyamat...", "Én a formális megoldás helyett szocialista hazánk és az egyház érdekeinek egyaránt megfelelő, hosszú távú együttélési formájának kialakításáért fáradozom, mely egyház történelmi példává válhat." Keresztes: „Szocialista társadalmi rendünket…igénylem is”, 1970. okt. 13 Nagyobb méretben itt. A III/III-1-a illetékesei így számolnak be a jelölt újabb beszervezését megelőző beszélgetésekről: "Lelkiismereti konfliktusba kerülésével igyekezett magyarázni a belügyi szervekhez való korábbi viszonyát. Elismeréssel szólt, hogy ezt méltányolták. Elmondásából kiderült, hogy később több kísérletet tettek a belügyi szervek a kapcsolatfelvételre - de olyan hangon és megengedhetetlen módszerekkel -, ami még inkább taszította. Jelenleg érzi, hogy egyenlő partnerként kezeljük, kíváncsiak vagyunk véleményére, szolgálatait esetleg hasznosítani tudjuk. Alapvető egyházpolitikai célkitűzéseinket hajlandó támogatni." "Meglévő - eddig kielégítetlen - karriervágyát látja elérhető közelségben, amennyiben a Szent István Társulat átszervezése során valamilyen felelős beosztásba kerülne. Igyekszik ehhez úgy igazítani magatartását, hogy a mi támogatásunkat is megszerezze." Végül Mezei Károly őrnagy nyugtázza Keresztes első ténykedését: "Viszonzásképpen mi is részéről megnyilvánuló bizalomnak vesszük, hogy elsőként adott át részünkre olyan dokumentumokat, melyek még felsőbb vezetői, az egyházi hatóságok előtt is ismeretlenek voltak az átadás időpontjában. Ezek nagyban segítettek bennünket, hogy képesek legyünk felismerni, időben kivédeni azok mesterkedéseit, akik akadályt szeretnének gördíteni az állam és az egyház kölcsönösen kialakuló, eredményesnek ígérkező, további együttműködés elé." "Beszervezés után a hálózat ellenőrzését párhuzamos ügynökséggel és "K" ellenőrzés bevezetésével (levélcenzúra - i.cs.) végezzük. Ellenőrzésében részt vesz "Igaz Sándor", "Sipos Péter" és "Tatár" fn. hálózatunk." A dolog érdekessége, hogy "Tatár" fedőnevű titkos megbízottal aztán 1990-ben együtt feszítettek az első szabadon választott országgyűlésben, a KDNP-frakcióban. 1974. július 24-én nyilvános helyen Mezei őrnagy hazafias alapon másodszor is végrehajtotta "Magyar Károly" tmb. beszervezését, aki "Tájékoztatás céljából átadott részünkre egy több gépelt oldalból álló anyagot, melyet a Szent István Társulat alelnöke az elkövetkezendő napokban kíván eljuttatni a Püspöki Kar tagjaihoz." "Lényegében rövid gondolkodás után, meggyőződésből, hazafias alapon késznek mutatkozott az együttműködésre. Erősen kihangsúlyozta a partneri kapcsolatot, melyre önként vállalkozott." Újabb beszervezési nyilatkozatában - egyebek között - a következőket írja saját kezével Keresztes Sándor: "Alulírott kijelentem, hogy egyetértek a Magyar Népköztársaság és a Római Katolikus Egyház közötti kapcsolat erősítésének szükségességével, s az ennek érdekében történő tevékenységre a belügyi szervek tisztjével történt beszélgetések még inkább elköteleznek. Állásfoglalásaimban ezért ezekben a kérdésekben a jövőben mindig lojális magatartást tanúsítok. Feladatomnak tartom - különösen egyházi jellegű funkcióba kerülésem esetén - az állam és az egyház közös érdekét szolgáló törekvések támogatását. Külföldi kapcsolataimat igyekszem - a valóságos helyzetnek megfelelően - pozitív irányban befolyásolni, a Magyar Népköztársaság ellen irányuló alaptalan rágalmakat visszautasítani. Amennyiben tudomásomra jut, felhívom a belügyi szervek figyelmét az állam és az egyház zavartalan együttműködése ellen irányuló jelenségekre. Önmagamat ilyen tevékenységtől elhatárolom. Önként vállalom, hogy nyugati egyházi és világi személyekkel folytatott tanácskozásaim során a belügyi szerveket érdeklő személyek magatartásáról, tevékenységéről szóban és írásban a valóságnak megfelelő tájékoztatást adok." Útlevélkérelmét teljesítették.   Keresztes: „…a jövőben is mindig lojális magatartást tanúsítok”, 1974. VII. 24. Nagyobb méretben itt. Ugorjunk a történet végére. "Magyar Károly" tmb. az 1976. szeptember 15-i találkozón, miután a Szent István Társulatnál tervezett előmenetele megfeneklett, kijelentette, hogy "Erőfeszítései a társulat ügyének rendezése végett nem jártak eredménnyel az egyházi hatóságoknál, az Állami Egyházügyi Hivatal részéről sem kapta meg a remélt támogatást. Megunta az egyoldalú erőfeszítést, a szélmalomharcot. Kilátást sem lát arra, hogy körülötte a helyzet változzon, két év múlva már úgyis nyugdíjba megy." 1977. május 12-én "Magyar Károly" tmb.-t az egyházi elhárítás hálózatából kizárják. A III/III-1-a indoklásában ez áll: "Mint titkos megbízott, hazafias alapon vállalta a velünk való további együttműködést. Munkáját eleinte nagy igyekezettel látta el, de konkrétan csak a társulat vonatkozásában volt hajlandó együttműködni. Itt is ragaszkodott azonban saját koncepciójához. Ez politikailag ütközött az állami elképzelésekkel." A tmb. nyilatkozatában kijelentette, hogy "...kapcsolatunkból eredően hátrányos körülmények közé nem kerültem. Anyagi sem erkölcsi károm nem keletkezett." Kapcsolattartó tisztjéhez: Mezei őrnagyhoz írott levelét pedig szép búcsúmondattal zárja: "Mindig kellemesen gondolok vissza az önnel és főnökeivel való beszélgetésekre, maradok tisztelettel: Keresztes Sándor." A hálózati személyek lezárt dossziéit idővel egy-egy érdeklődő osztály kikéri az irattárból tanulmányozás és újbóli beszervezés céljából. 1989. szeptemberében a III/III-1-a ismét elővette Keresztes anyagát, ám Budai Miklós r. százados a következő feljegyzéssel tette vissza: "A kizárt hálózat újraszervezését kedvezőtlen személyi tulajdonságai miatt nem tartom célszerűnek." Arról még nem tudhatunk, hogy az 1990 utáni magyar polgári hírszerzés, az Információs Hivatal támaszkodott-e az új vatikáni magyar nagykövet ("Magyar Károly") szakmai tapasztalataira, széles körű személyes ismeretségére, a Céghez fűződő "kellemes" emlékeire. 5., "Kaposvári László" tmb.: Dr. Vizy Béla (1931. jan.13, Budapest, Ruchti Vilma) Vizy Béla Szegedi orvostanhallgatóként kapcsolódott be az 56-os forradalmi eseményekbe, november 6-án a szovjetek Budapesten elfogják és két hónapra a Szovjetunióba viszik, majd Ungvárról hazajutva a szegedi Népbíróság 1958-ban 6 év börtönbüntetésre ítélte. Előzetes letartóztatásban a szegedi Csillag börtönben volt, büntetését a váci fegyházban és a budapesti Gyűjtőfogházban töltötte. 1959 áprilisában amnesztiával szabadult. Három évet a Chinoin Gyógyszergyárban dolgozott segédmunkásként. 1962-ben engedélyezték tanulmányai folytatását, egy év múlva átvehette orvosi diplomáját. Később tüdőgyógyász és röntgen szakorvosi vizsgát tett. Orvosi pályájának állomásai: Rókus Kórház, Vecsés, Szada, Galgamácsa, Balassagyarmat, Nógrádgárdony, Sopron, Délpesti Kórház, Csepel Művek. 1988-ban az MDF XX. kerületi szervezetének elnöke, innen kerül a parlamentbe, ahol a szociális, egészségügyi és családvédelmi bizottság tagja, az Interparlamentáris Unió magyar-ír és magyar-norvég tagozatának alelnöke. 1990-től választott elnöke a Pestszenterzsébeti Rk. Főplébánia Egyházközségi Képviselőtestületének, tevékenykedik a Máltai Szeretetszolgálatnál és szervezi a Magyar Cserkészszövetséget. Vizyt 1960. október 20-án szervezte be terhelő adatok alapján Kuti György r. főhadnagy a BM. Politikai Nyomozó Főosztály belső reakció elhárító osztálya, a II/5-f hálózatába, ahol előbb ügynök, majd sikeres munkája elismeréseként titkos megbízott. Első foglalkoztatási vonalaként a katolikus ifjúsági elhárítást jelöli meg az állambiztonsági nyilvántartás, ám ez a gyakorlatban az első pillanattól kibővül a volt 56-os politikai foglyok, egykori rabtársai felderítésével és megfigyelésével, mindenkor értelemszerűen kiegészül munkahelyei - kezdetben a Chinoin - rendszerellenes elemeinek leleplezésével és egyes katolikus vallási közösségek (így pl. a rákospalotai plébánia) belső "reakciós" szerveződéseinek feltárásával. 1963-ban átveszi a BM. III/III-2-b, 1965-ben a Pest megyei III/III-1, 1968-ban a Nógrád megyei III/II, 1972-ben a Győr-Sopron megyei III/III. Tizenhét évi besúgó tevékenységének terjedelme vetekszik a legnagyobb jelentők (Kiszely István, Kapuy Vitál, Timkó Imre, Szennay József, - valamennyien egyháziak) teljesítményével, Dr. Vizy Béla jelentései 5 kötetben olvashatók az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárában. Mindenütt kitűnő baráti kapcsolatokat alakít ki a politikai rendőrséggel, jellemző, hogy postán küldött nyílt képes húsvéti üdvözlőlapon köszönti 1966 márciusában III/III-as kapcsolattartó tisztjét: Rotter József r. századost, a Pest megyei Rendőr-főkapitányság címén: "Kedves Jóskám!" "Szeretettel csókol Kaposvári Laci". Vizy húsvéti üdvözlőlapja kapcsolattartó tisztjének: „Szeretettel csókol Kaposvári Laci” Nagyobb méretben itt. Legértékesebb operatív értékű jelentéseinek időszakát (1960-65) így zárja le a BM. III/III-2-b: "A dossziéban elfekvő terhelő, illetve kompromittáló adatok több olyan személyre vonatkoznak, akik jelenleg is aktív tevékenységet fejtenek ki rendszerünk ellen. Operatív értékkel bírnak. Ennek alapján megsemmisítését nem javaslom. Bozsik László fhdgy." Vizy jelentései operatív értékkel bírnak – állapítja meg Bozsik főhadnagy 1965-ben Nagyobb méretben itt. Vizy ügynök tudatosan és módszeresen hálózza be egykori börtöntársait: listát vezet róluk meghatározott mutatók szerint. 1., "Baráti kapcsolatban vagyok vele", 2., "Jól ismerem", 3., "Csupán zárkatársak voltunk", 4., "Tudomásom szerint még börtönben van". Azt persze nem tudja, hogy rajta kívül másokat is beszerveztek a listáján lévők közül, például a "Bányász"/"Szatmári" ügynököt, aki őt is ellenőrzi. Vizy listája börtöntársairól, csoportosítva, kézzel írva Nagyobb méretben itt. Vizy listája börtöntársairól, csoportosítva, gépelve (1. oldal) Vizy listája börtöntársairól, csoportosítva, gépelve (2. oldal) Nagyobb méretben itt és itt. Volt politikai fogolytársairól, mint ellenségekről jelent, elítélő, megbélyegző minősítéseivel néha túltesz az akkori személyzetiseken. Pl. a Chinoinban találkozik Turner Istvánnal: "Turnerrel való ismeretségem a váci börtönben kezdődött... az ellenforradalomban való részvétele miatt elítélték...antikommunista beállítású,... erősen antiszemita, ... kifejezetten nyugatnémet barát, a jelenlegi helyzet megváltoztatását a nyugatnémet revans politikától reméli... meggyőződése, hogy a III. világháború a küszöbön áll, amit USA segítséggel Nyugatnémetország fog megoldani Európában, amely a Szovjetúnió teljes megsemmisítését fogja eredményezni." (1960. március 27.) Szabó Antalt a szegedi Csillagból és a váci fegyházból ismerte, aki most ismét kémgyanús kérdésekkel kereste meg, gyűlöli a rendszert, fanatikus antikommunista, munkanélküli féléve, de feltűnően jól él. Az ügynök hasznos információkkal szolgál a benne teljesen megbízó volt vádlott társáról: Erdei István egykori szociáldemokrata országgyűlési képviselőről is, akit "az ellenforradalomban való ténykedése miatt" nyolc évre ítéltek. Környezetéről a Chinoinban: "Bakos Mihály igen erősen antikommunista, gyűlöli a rendszert, elmondta, hogy komoly munkája lenne most a csendőrségnek, ha övék lenne a hatalom... várja a III. világháborút és első dolga lesz, hogy pisztolyt ragad és leszámol a kommunistákkal... csak a bosszú jár az eszében." Vizy: „Bakos Mihály antikommunista, gyűlöli a rendszert…” 1.old. Nagyobb méretben itt. Vizy: „Bakos Mihály antikommunista, gyűlöli a rendszert…” 2. oldal Nagyobb méretben itt. "Vekerdi József Kádár János csepeli beszédében igazolva látja a rendszer elleni gyűlöletét...kifejtette, hogy újabb bizonyíték arra, hogy az 1956-os ellenforradalomban részt vett személyeket mennyire gyűlölik és soha nem tudnak megbocsátani nekik." (1961. XII. 8.) Vizy három nagy kárt okozó gyári szabotázs-jellegű cselekményt is jelent, mindhárom elkövetője Gebhardt Mihály, akit így jellemez az ügynök: "... antikommunista, igen erősen antiszemita... többször dicsőítette előttem a Horthy rendszert, mert akkor jobb volt a munkások sorsa, mint ma. Szovjet gyarmatnak nevezi Magyarországot, a Szovjetúniót modern gyarmatosítónak... szerinte Kádár Jánosék a legpiszkosabb hazaárulók." Az állambiztonsági szervek szerint Vizy kitűnő munkát végzett a Chinoinban az ellenséges csoportok feltérképezéséről, kiérdemelte, hogy folytathassa egyetemi tanulmányait és orvos lehessen. Múlhatatlan érdemeket szerzett a "rákosfalvi plébánián folyó ellenséges tevékenység" leleplezésében. Nagy átkaroló mozdulattal lát munkához, amit 1961. július 28-i jelentése is tükröz: "Az alábbiakban ismertetem Bp. XIV. ker./Rákosfalva/ környékének politikai helyszínrajzát. Köztudomású, hogy a környéken lakók osztályhelyzetüknél fogva reakciós, klerikális beállítottságúak./Vitézi telkek, volt katona, rendőr tisztek./ Ezeknek összefogására a területhez tartozó plébánia vezetői összejöveteleket tartanak volt horthysta katonatisztek lakásán." Visszatérőn jelent Thiry István, Ikvay László, Gyimóthy Károly, Szabó Géza, Emődi László, Tóth József és Vincze Miklós katolikus papokról, s feldolgozza a legveszélyesebb civileket, köztük Abafalvi József Eörs Vezér úti volt horthysta rendőrtisztet vagy a volt MÁV-főtanácsost: Sólyomvári Károlyt, aki "antiszemita, antikommunista, agresszív, egész családja tele van régi társadalmi előítéletekkel, vallási fanatizmussal." "Ebben a rendszerellenes körben a téma mindig ugyanaz: mikor változik meg a kommunista rendszer, mikor veszi át egy új kormány a vezetést, amely klerikális alapon áll" - írja az ügynök, aki biztonságban érzi magát, mert "...engem mindig örömmel fogadnak, tudják rólam, hogy börtönben voltam." Abafalvi József szállítómunkásként dolgozik, költöztet a Honvédelmi Minisztériumba, ahol talál egy tekercs előhívatlan filmet. Odaadja Vizynek, aki rögtön jelenti a BM. II/5-f alosztályának: "Abafalvi József megkért - mivel tudta, hogy amatőrködöm a fényképészetben - csináljak nagyításokat a filmtekercsről. Én a nagyításokkal várok addig, amíg utasítást nem kapok az Állambiztonsági szervektől a továbbiakra." Vizy utasítást vár az állambiztonsági szervektől, 1.old. Nagyobb méretben itt. Vizy utasítást vár az állambiztonsági szervektől, 2.old. Nagyobb méretben itt. Vizy Béla jól kezeli a technikát, magnóra veszi és fényképezi is a megfigyelt Soós László esküvőjét, amelyen megjelent Thiry István szintén ellenőrzés alatt tartott katolikus pap is. Részlet az ügynök jelentéséből: "...Soós egy nacionalista ízű beszédben megemlékezett azokról, akiket az önkényuralom halálba küldött, illetve még most is börtönben tart. Érzelmes jelenetek voltak, amelyeket soviniszta, irredenta versek elszavalása tarkított. Jelen volt Soós barátja Abrudbányai Iván, Gönczöl Dezső (Soós sógora), akik együtt lettek büntetve politikai bűncselekményért 1957-ben az 1956-os ellenforradalomban való részvétel miatt." Az ügynök kíméletlen jelentései megalapozzák a Thiry István római katolikus pap elleni súlyos szankciókat. Jelenti róla, hogy: "Politikai nézetei, elképzelései: Regnum Mariánum, Mária országa! Egy keresztény diktatúrán alapuló politikai rendszer, amely módszerét tekintve klerikális-fasiszta. Thiry dicsőíti a fasiszta rendszert, mint egyedüli jót és célravezetőt... rendkívüli módon antiszemita és antikommunista. Az országban élő papság politikai irányvonalát nem ismeri el, a béke-papok hazaárulók, általában mindenki az, aki ezt a rendszert kiszolgálja." "Kaposvári László" sikeres rákospalotai tevékenységének is köszönhetően a megtorló rendőri intézkedések is olvashatók a levéltári kötetekben: házkutatások, letartóztatások, vádhatósági eljárások, börtönbüntetések, évekig tartó megfigyelések, személyi ellenőrzések, zaklatások. Vizy tmb. hasonló sikerekkel teljesítette állambiztonsági feladatait Pest-, Nógrád-és Győr-Sopron megyében is.(Volt olyan város, Balassagyarmat, ahol egyszerre három volt elítélt társát - Kiss Tamást, Derzsi Endrét és dr. Guttmann Istvánt - is eredményesen derítette fel, s értékes információkat szolgáltatott róluk. Rádióamatőrként szabadon hódolhatott hobbijának, s még azt is jelenti, ha "...katonai vagy rendőrségi adóállomások által sugárzott adások szövegei nem tartoznak a hivatalos rejtjelezett szövegekhez, pl. nyíltan adnak, tárgyalnak nőügyeket..." Tizenhét évig szolgálta a politikai rendőrséget. Az igazi nagy kiugrás lehetősége azonban a rendszerváltozással jött el a számára. 6., "Róka"/"Rába" ügyn., tk., tmb.: Dr. Balogh György (1919. márc. 19, Debrecen, Garay Mária)   Balogh György Okleveles közgazdász, kereskedelmi középiskolai tanár, könyvvizsgáló.1949-1986 között az Autó-és Alkatrészkereskedelmi Vállalat /AUTOKER/ főkönyvelője. 1938-ban lépett be az FKgP-be, ahol 1945-től 1948 őszéig főállású politikus. Szervező titkár Zala megyében, ügyvezető elnök Veszprémben. 1947-48-ban Dobi István országos elnök titkára, titkárságának vezetője, majd főtitkárhelyettes. 1956-ban októberében a párt ideiglenes intéző bizottságának titkára. 1989-ben ügyvezető alelnök, az FKgP politikai bizottságának tagja. 1971-1990 között tagja a fővárosi XII. kerületi Tanácsnak és annak Végrehajtó Bizottságába is beválasztják. 1983-tól a Magyar Ellenállók és Antifasiszták Szövetségének tagozattitkára, állami és kormányzati kitüntetések birtokosa. 1990-ben az FKgP budapesti listájáról, leánya az országos listáról kerül a parlamentbe. A Honvédelmi Bizottság elnöke, azon belül az ifjúsági nevelési, oktatási, polgári védelmi és a hadiipari üzemek privatizációjával foglalkozó albizottság tagja. Dobi István Az állambiztonsági hálózati nyilvántartás szerint 1957. augusztus 30-án szervezte be a BM Politikai Nyomozó Főosztályának II/5-a alosztályáról Zalai Emil r. nyomozó százados hazafias alapon az FKP jobboldali szárnya ellen "Róka" fedőnéven. Balogh György 6-os kartonja a hálózati nyilvántartásban Nagyobb méretben itt. A beszervezés időpontjának két tény is ellentmond, egyfelől az, hogy első jelentését már június 20-án adja, másfelől abban a jelentésben, melyet a BM III/III-3. osztályának vezetője, Agócs István r. alezredes 1968. március 9-én ír Balogh Györgyről egy botrányos ügye kapcsán, a következő szerepel: "1956-tól 1959-ig ténylegesen segítséget nyújtott, mint ügynök a volt FKP. jobboldali elemeinek felderítésében. 1959-ben a hálózatból kizártuk. A kizárás okai: - Hírszerző lehetősége leszűkült karrierista jellemvonása miatt. Mindenkivel annyira tartott kapcsolatot, amennyire saját érdeke ezt szükségessé tette. Így volt politikus kapcsolatai elmaradtak tőle. - Családi körülményei nem tették lehetővé folyamatos felhasználását...a találkozóit - melyek számára fontosak voltak - a figyelmeztetés ellenére is hivatalában folytatta le, így "gyanú" ébredt munkahelyén dolgozótársai között személyét illetően. Kizárása után, mint társadalmi kapcsolattal találkozunk, időnként figyelmet érdemlő észrevételeket tesz. Jellemében alapvető változás azonban nem tapasztalható. Változatlanul karrierista, mindenekelőtt saját érdekeit és személyét tartja szem előtt." A jelentés végén: „Egyetértek: Harangozó, III. 9.” A III/III jellemzése Baloghról: „…karrierista, mindenekelőtt saját érdekeit és személyét tartja szem előtt”, 1.old. A III/III jellemzése Baloghról: „…karrierista, mindenekelőtt saját érdekeit és személyét tartja szem előtt”, 2.old. Nagyobb méretben itt és itt. 6-os kartonja szerint viszont csak 1960. szeptember 5-én zárják ki dekompromittálódás miatt. Ám a hivatalos bejegyzés szerint 1982. október 10-től ismét foglalkoztatja a BRFK III/III-a alosztálya, feltehetően már "Rába" fedőnéven és tmb.-ként. Kartonja lezáratlan, kódja szerint a rendszerváltozásig élő hálózat. A nagy tekintélyű Pártay Tivadar, aki szintén ügynök "Budai" fedőnéven, 1956. december 13-án ajánlásokat tesz a koalíciós kormányzásra készülő FKgP vezetésére, a kormányzati munkában részvevőkre, s a Hazafias Népfront elnökségébe küldendőkre. Pártay már tudja Kádárék elvárását, ezért a baloldali csoportosulás tagjait hozná helyzetbe. "FKgP, elnök: Dobi István; alelnökök: Bognár József, Ortutay Gyula, Z.Nagy Ferenc (többek között); főtitkár-helyettes: Balogh György. A kormányban: Bognár József kül- , vagy kereskedelmi minisztérium, Ortutay - népművelés, Balogh György közlekedés és postaügy. A HN elnökségébe 6 főt: Dobit, Ortutayt, Bognárt, Baloghot, Kovács Bélát és Z.Nagy Ferencet." (A favorizált Dobi csoporthoz tartozott még: Szabó Kálmán, Cseh-Szombathy László, Dancs József, Szabó Elek, Pesta László, Barcs Sándor, Oltványi Imre, Mihályfi Ernő és mások.) Pártay 1957. január 9-én "politikai és szakmai értékek" szerint három csoportba sorolja a számításba jöhető vezetőket. Balogh a második csoportba kerül, de 1957. január 29-én Pártay az FKgP lehetséges vezetői - az első 33 - között már nem említi Baloghot.
"Róka" ügynök 1957. június 20-án így kezdi első, 10 oldalas jelentését: "Aki egyszer a politikát megkóstolta, az nem mond le arról az igényéről, hogy ha lehetősége nyílik rá, ismét ne folytassa." Október 23-tól november 4-ig tekinti át a párton belüli kaotikus állapotokat, a vezető posztokért való tülekedést, a különböző irányzatok harcát. Soraiból kiderül: október 29-től napi kapcsolatban állt Dobi Istvánnal (aki aztán 1959-ben belép az MSZMP-be), a bizalmasabb ügyekről személyesen számol be, a fontos döntések előtt kikéri véleményét. A Semmelweis utca 1. sz. alatti kisgazda központban "Október 31-én, szerdán reggel ült össze az első intéző bizottsági ülés. Az ülésen dr. Balogh György kivételével mindenki jelen volt. Balogh Dobinál volt a parlamentben" - jelenti magáról, s szerepéről "Róka", aki Pártayval együtt Tildy-ellenes volt; Dobi és Tildy között a látszat ellenére is feszült a húr, s Tildy sem kedvelte Pártayt; a pártnak gyakorlatilag a Parlament és a Semmelweis utca között kellett ingáznia. Balogh szembe kerül Kovács Bélával és id. Antall Józseffel is, aztán Pártayval is. Dobihoz Z. Nagy is bejár, tőle Pártayhoz kerülnek az információk, melyeket ő hasznosít, manipulál a legjobban. "Róka" viszont pontos névsort ad az állambiztonságiaknak az október 23. és november 3. között a pártközpontban megfordult, az ország minden részéből jött kisgazda politikusokról, csaknem 100 nevet sorol, egyeseket jellemez is, a csoportosulásokkal együtt. 1958. december 19-én "Budai" jelenti: Balogh Ortutayval keres kapcsolatot, aki a legnépszerűtlenebb a jobboldali kisgazdák körében. Tildy Zoltánnak és Vorosilov marsallnak húzza a cigány a Gundel étteremben 1957. augusztus 27-én "Róka" 18 oldalas jelentést ad "Áttekintés a Kisgazda Párton belül 1940-1957 között kialakult csoportosulásokról" címmel. Leszögezi mindjárt az elején: „…a felszabadulás után a Kisgazda Párt a reakciós elemek kedvelt gyűjtőhelyévé vált. Így volt ez 1945-ben és így indult 1956-ban is.” Róka” jelenti: „…a Kisgazda Párt a reakciós elemek kedvelt gyűjtőhelyévé vált”, 1957. VIII. 27. Nagyobb méretben itt. Ő saját magát a Dobi István-féle ún. paraszti csoporthoz sorolja, amellyel "elég jelentős tömegű párttag szimpatizált", ő az egyetemi vonalon szervezte a pártot. Amikor 1947-ben Nagy Ferenc miniszterelnök Svájcban maradt, s a párt ideiglenes vezetését Dobira bízták, ő rögtön felhozatta maga mellé Veszprémből Baloghot, s rábízta a titkárságát. Az ügynök szerint ezután "A politikai életet Bognár és Ortutay mozgatta", "1949 után a párt belső ügyeit Barcs Sándor és Pesta László vitte." Majd ezt állapítja meg "Róka": "Az ellenforradalom leverése után aztán a hangoskodók egy része disszidált. Az egységes Intéző Bizottság is széthúzott." "Említést érdemel, hogy Balogh - így magáról az ügynök - Dobival is szoros kapcsolatot tartott fenn. Később Baloghon keresztül Pártay is kapcsolatot tart fent Dobival. Ez a kapcsolat azonban március elején megszűnik." (Pártay ezután Z. Nagyon keresztűl tart kapcsolatot Dobival.) Balogh Dobihoz fűződő viszonyáról és 56-os szerepéről igen érdekes jelentést adott "Daru Mihály" ügynök 1957. november 5-én a Veszprém megyei Rendőrfőkapitányság Politikai Nyomozó Osztálya V. alosztályának. Egyebek között a következőket írja: "Dr. Balogh Györgyöt 1945 óta ismerem. 1947-ben a nagyválasztmány által megválasztott titkár lett, de mint ilyen is személyi titkára maradt Dobi Istvánnak. Tudomásom szerint most is állandó kapcsolatot tart fenn Dobi köztársasági elnökkel. Az ellenforradalom alatt és után is többször találkoztak és az októberi események idején tájékoztatta Dobit, s utasításokat hajtott végre megbízásából... értesüléseim szerint az ellenforradalom idején nagy szolgálatokat tett a BM-hez tartozó embereknek, hogy Budapestről ki tudjanak menni vidékre és ezzel esetleg életüket mentsék. Kisgazda párti igazolványokat adott és hogy vidéken nyugodtan dolgozzanak, pártszervezéssel bízta meg őket. Ezek az emberek nem kisgazda pártiak voltak." 1957. december 10-én a BM. Politikai Nyomozó Főosztályának II/5-a. alosztálya megállapítja, hogy id. Antall József kikkel tart kapcsolatot. A névsorban mindenki a saját nevén szerepel, kivéve a háromszor is csak "Róka fedőnevű ügynökünk"-ként említett Balogh Györgyöt. „Róka fedőnevű ügynökünk” Antallal tart kapcsolatot, 1.old. „Róka fedőnevű ügynökünk Antallal tart kapcsolatot, 2.old. Nagyobb méretben itt és itt. 1959. május 27-én "Somlói" ügynök jelenti a BM. II/5-a. alosztályának: "Balogh György rendkívül törtető ember, állandóan panaszkodik, hogy ebben a rendszerben még azt sem érte el, hogy tanácstag legyen." (Később ez sikerült neki.) 1966. november 3. "Róka" jelenti, hogy lakásán Z. Nagy Ferenc bírálta Dobi Istvánt, aki szerinte alkalmatlan feladata ellátására, már csak régi nimbuszát rombolja. 1966. december 14. BM. III/III-3-a., "Munkaterv": "A volt FKP jobboldali elemei vonalán 1967-ben az alábbi feladatok végrehajtását javaslom: Ügynökség vonalán tovább foglalkoztatom "Bodrogi" és "Vadász" fn. ügynököket, valamint "Róka" és "Pásztor" fn. tk.-kat. Seres József r. százados." ("Pásztor": Páll Tibor, "Vadász": Szolnoki István, "Bodrogi": azonosíthatatlan - megj.: i.cs.) 1968-ban Balogh vámmentesen akar megszerezni egy autót, s érdemeire hivatkozva, azt kéri a BM.-től, hogy "szolgálati jegyre" adja ki neki a rendszámot. Az illetékesek ezt jogtalan előny kérésének minősítik, miközben nyüzsgésével dekonspirálódott (nem először), kérését megtagadják, s Baranyai György r. ezredes, III/III-as csoportfőnök, a BM III. főcsoportfőnök-helyettese úgy dönt, hogy rendőrhatósági figyelmeztetésben is részesítik. Balogh III/III-as ügynök ismét dekonspirációt követett el Nagyobb méretben itt. Balogh azonban mozgásba hozza MSZMP-s kapcsolatait, fordul a Kádár-titkársághoz is, ("Miután rendkívüli kérésem volt február 26-án, Sándor József elvtárshoz küldtem Benkei András belügyminiszter elvtárshoz írt kérelmemet azzal, hogy amennyiben erre érdemesnek tart a Párt, úgy támogató sorokkal küldje át a címzettnek kérelmemet.") Balogh György: „…amennyiben erre érdemesnek tart a Párt” Nagyobb mérteben itt. Aminek következtében a Központi Bizottság Irodájának vezetője: Sándor József tényleg küldi is a kérést támogató levelet a belügyminiszternek. (Balogh kisgazdának tehát tényleg lehettek érdemei a Pártnál, azaz az MSZMP-nél.) A presztízsharcot elveszti az állambiztonság, a békát le kell nyelnie, Balogh pedig elteszi a levelet, mely így kezdődik: "Kedves Balogh Elvtárs!", s így végződik:"Kívánok Önnek és kedves családjának jó erőt, egészséget! Sándor József." 1971. október 20-án a III/III-3-b. kissé hiányosnak tartja "Varga" ügynök jelentését Dr. Győr Zoltánról, ("Varga"/"Varga Sándor": Dömötör László újságíró, - megj.: i.cs.), ezért Seres őrnagy úgy intézkedik: Dr. Győr Zoltán szándékát "Róka" tk.-n keresztül ellenőrizni kell. Tehát "Róka" még mindig kéznél van. 1982-től pedig tán minden korábbinál fontosabb lesz, új fedőnévvel, új feladatokkal, kipróbáltan és elkötelezetten. Minden második lépésük szabálytalan volt Az 1990 utáni politikai elit felkészületlenségét, tájékozatlanságát csak fokozta a törvényhozás tehetetlensége, a belterjes szócséplés, az időrabló viták sokasága. A hegyek vajúdtak és egeret szültek, nyitott kapukat hagyó átvilágítási törvényt, következmények nélkül. A politikai pártok pedig egyre inkább fertőzöttségük fokától függően riadtak vissza az állambiztonsági múlt teljes körű alkotmányos feltárásától. Felelősek azért, hogy máig megmaradt a tisztázatlanság, a bizalmatlanság légköre, a zsarolás, az időzített lejáratás és az aktuálpolitikai haszonszerzés lehetősége. A mindenkori szolgálatok pedig nem lehetnek a mindenkori politikai hatalom kézi vezérlésű eszközei. 1990 után sem működtek példás jogállami módon, túl sok esetben folytatták az egy párti diktatúra titkosszolgálatainak gyakorlatát, az információgyűjtés törvénytelen módszereit. Az első ciklus három titkosszolgálatokat felügyelő miniszterének (Boross Péter, Gálszécsy András és Füzessy Tibor) irányítása alatt 1990 és 95 között minden második, összesen 797 környezettanulmány vagy operatív megfigyelés szabálytalan volt. A titkosszolgák csaknem száz alkalommal elmulasztották az eljárások írásbeli elrendelését. A törvényben előírt esetekben nem történt meg az érintett személyek tájékoztatása és a vizsgálati anyag megsemmisítése. Gyakran előfordult, hogy a Nemzetbiztonsági Hivatalt nemzetbiztonsági szempontból teljesen indokolatlan vizsgálatokra használták fel egyéni és politikai céllal. Egyes megfigyeléseket arra fel nem hatalmazott személyek kérésére végzett el egyik vagy másik titkosszolgálat, ilyenkor elég volt egy kormánytagra vagy pártvezetőre hivatkozni. Az Antall- és a Boross-kormány saját kritikusaira legalább akkora figyelmet fordított, mint az ellenzékre. Kutatás alanya lett például egy, az MDF belső ellenzékéhez tartozó parlamenti képviselő és egy keresztény szakszervezeti vezető is. Jelentést készítettek az MSZP egyik vezetőjéről, majd amikor az egyik miniszternek peres ügye lett korábbi üzlettársával, elérte, hogy megvizsgálják annak környezetét. Egy magas rangú tisztségviselő biztonsági eljárásnak kívánta alávetni egy hozzá közel álló személy szexuális partnerét, mintegy magánnyomozó-irodaként kezelve az NBH-t. Gálszécsy András Füzessy Tibor Az új szolgálatok keresték helyüket, kapcsolataikat, de nehezen találták, ezért egymással is ütköztek. Régi és új vezetők egyaránt kihasználták az egymással marakodó, a többpárt-rendszerű működést tanuló pártok gyenge pontjait, időnként csúnyán megvezették őket. Szubjektív és ellenőrizhetetlen, elvtelen és üzleti kapcsolatok alakultak ki. Késett a koordináció, a feladatok nem voltak összehangolva: a titkosszolgálatok és a rendőrség is meg akarta szervezni például a határesetnek számító szervezett bűnözés vagy a kábítószer- és fegyverkereskedelem elleni harcot. Folyamatos volt a vita és a rivalizálás a terrorelhárítás területén az NBH, a rendőrség és az Interpol között, súlyos zavar mutatkozott a kábítószer-fronton, a kiemelt objektumok (repülőtér) védelménél és az elburjánzott embercsempészet felszámolásánál. A budapesti kamionterminállal kapcsolatban kirobbant botrány jól mutatta a teljes káoszt, azt, hogy a cég volt és új emberei időnként és helyenként egymás ellen dolgoznak, eladják magukat, s a kirúgott vagy önként távozott tisztek rögtön ajánlatot kapnak a bűnözőktől, van, aki el is fogadja. "Magánfedésben pártokat is kiszolgálunk!" Az NBH első főigazgatóját, a szakma szégyenének tartott Nagy Lajos ezredest, volt III/I-es hírszerzőt, a BM karhatalom egykori harcosát, saigoni és New-York-i megbízottat, aki moszkvai továbbképzéssel példásan együttműködött a baráti KGB-vel, 2005. február 28-án életművéért Mádl Ferenc köztársasági elnök - Kiss Péter kancelláriaminiszter előterjesztésére - egyszerre két rendfokozatot ugorva vezérőrnaggyá léptette elő, pedig a "nagy hazug" körül akkor már bűzlöttek az üzleti ügyek, melyekben az S-Komplex-től az Apró klánnal az Együtt Egy-Másért-ig jutott el. 2005-2007 között végighazudta a magyar sajtót és egyes tévéműsorokat, melyekhez mindig akkor hívták, amikor a politikának szüksége volt rá. Mádl Ferenc két rendfokozattal lépteti elő Nagy Lajost A második parlamenti ciklusban kezdődött a szolgálatok felhígulása, a régi kipróbált szakemberek az újgazdagok érdekszférájába tartozó vállalkozásokba mentették át kapcsolati tőkéjüket, szaktudásuk először a biztonsági és biztonságtechnikai piacon kezdett kamatozni. Aztán kiderült, hogy a nem jogállami módszerekkel megszerzett információs bázis a politika gazdasági-pénzügyi holdudvarában még jobban gyümölcsöztethető; s kamatozott is az információk adásvétele és cseréje, a bizalmas értesülések gyűjtése nyílt és titkos eszközökkel. A folytatásban pedig: üzleti hírszerzés és elhárítás, titokszakértés, magánnyomozás, őrzés-és védelem, pénznyerő automaták üzemeltetése, milliárdos üzletemberek vállalkozásainak, személyes háttérügyeinek intézése. Kiérdemelt és megszolgált jól fizető, zsíros állások. "Magánfedésben pártokat is kiszolgálunk!" jelszóval. "Mi ott vagyunk a nagy politikai gazdasági-pénzügyi erőháttérben - változatlanul!" A versenyelőnyt a múltban való jártasság jelenti. Az áprilisi választások után az új nemzeti hatalomnak el kell döntenie: a politikai befolyásolási lehetőségeket tekintve hol húzódik a határ az állami és magántitkosszolgálatok között? A magyar törvényhozásnak pedig arról kell döntenie: mennyiben írja felül vagy korlátozza valamennyi szolgálat azon meggyőződését, hogy ők nemcsak eszközei, hanem alakítói is a politikának? Ma még zavaros és hazug válaszokat kapunk legalább két alapvető kérdésre: mi a különbség a gyakorlatban az állami és az alternatív titkosszolgálatok között, s az alternatív cégek nyújthatnak-e illegális szolgáltatásokat politikai célokra? Az egykori állambiztonsági hálózati személyek és hivatalos kapcsolattartóik a mai napig nem távoztak a közéletből és a közvéleményt formáló személyiségek köréből, s közülük válogat mindegyik négyévente jövő-menő kormány, politikai döntéshozó, elfogadva, sőt igényelve nyílt vagy elvtelen szolgálataikat. A hivatásos állomány tagjainak 31 százaléka volt MSZMP-tag az 1957-1990 közötti időszak átlagában. Az elhintett legenda, miszerint párttagot nem lehetett beszervezni a hálózatba (…”mert Kádár elvtárs nem engedte”) átlátszó hazugság volt, valójában a hálózati személyek kb. 20 százaléka volt MSZMP-tag, akik közül persze elsősorban a megtévedteket, a szabálysértést vagy bűncselekményt elkövetőket, a zsarolhatókat szervezte be a BM. III. Állambiztonsági Főcsoportfőnökségének valamelyik csoportfőnöksége. A mai nemzetbiztonsági szolgálatok örökölték elődeiktől a nem jogállami módszerekkel megszerzett információs monopóliumot, melyről maguktól nehezen vagy sohasem fognak lemondani. Ez megnehezíti és lelassítja a történészek, a levéltári kutatók munkáját, eredményeik nyilvánosságra hozatalát, s az áldozatok információs kárpótlását. Ám egy elszegényedett, szellemileg, lelkileg, fizikálisan és morálisan is leépülő, közömbös társadalomban is alapvető jogunk, sőt kötelességünk, hogy megismerjük saját történelmünket, annak sötét lapjait is. Azokat t is, amelyeket ma is takargatnak, elrejtenek előlünk. A jogos közérdek előbbre való, mint az egyén érdeke a névtelen titkolózáshoz. A volt szocialista országok többségénél az állambiztonsági besúgók neve ma közérdekű adatnak számít. Nálunk is ez következne az alkotmányból és a közérdekű adatok nyilvánosságáról szóló törvényből, s már rég nemcsak a tudományos kutatómunka eredményeként kellene megismerniük az embereknek történelmünk e sötét fejezeteit. Kikerülhetetlen alkotmányos kérdés annak kimondása vagy cáfolata, hogy az állambiztonsági iratok a Magyar Köztársaság kikiáltásával automatikusan elvesztették titoktartalmukat. Kulcskérdés továbbá az is, hogy maradhatnak-e olyan iratok a működő szolgálatoknál, melyeknek számukra nincs ügyviteli értékű, aktív nemzetbiztonsági érdek nem fűződik hozzájuk. A nemzetbiztonsági szolgálatoknak nem a politikai hatalmat, hanem a nemzetet és annak polgárait kell szolgálniuk - végérvényesen. Nem lehet nyugodt a jövőnk, ha nem tiszta a múltunk! Dr. Ilkei Csaba tudományos kutató, volt országgyűlési képviselő (Kuruc.info)
Forrás: https://kuruc.info/r/9/56499/

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése