2019. április 11., csütörtök

gyilkos RFID Chip






gyilkos RFID Chip


Szerepcsere, avagy hogyan lett az USA az új Szovjetunió



Forrás: Activist Post, Paul Craig Roberts cikke
1961 nyarát a vasfüggöny mögött töltöttem, az akkori amerikai-szovjet diákcsere program keretében. Ez volt az amerikai külügyminisztérium fennhatósága alatt szervezett program második éve. Visszautazásunk az akkori Kelet-Németországon át nem volt éppen zökkenőmentes, mert a Berlini fal építése miatt a vonatot nem engedték át. Visszaküldtek Lengyelországba. A vágányok felügyeletét szovjet csapatok vették át, akik semmilyen nyugati kapcsolatot nem engedélyeztek.
Szerencsére azokban a napokban nem volt jellemző a neokonzervativizmus. Washington még nem erősítette meg a XXI. századra jellemző irányzatokat. A fal végül felépült és a háború elmaradt, felépülése azonban negatív következményekkel járt a szovjet hatalom számára. Kennedy és Ronald Reagan ellenben remekül felhasználta saját propaganda céljaira.
Akkoriban Amerika jelentette a szabadságot a Szovjetunió pedig az elnyomást. Bár ezeket a benyomásokat többnyire a nyugati propaganda teremtette, a kép némi igazságtartalommal is rendelkezett.
A kommunizmus fénykorában is voltak Julian Assange-k és Edward Snowden-ek. Az egyikük neve Mindszenty József volt.
A magyar katolikus egyház vezetőjeként Mindszenty felállt az akkori diktatúra ellen. Először a nácik börtönözték be, majd később a kommunisták is nemkívánatos elemnek tekintették, megkínozták és életfogytiglani börtönre ítélték.
Az 56-os szabadságharc alatt kiszabadult, majd a rövidéletű szabadság után azonnal közellenséggé nyilvánították, amikor is az Egyesült Államok budapesti nagykövetségén kért és kapott menedéket. A kommunisták azonban nem engedték ki az országból és 1971-ig a nagykövetségen maradt.
(Időkjelei: Amerikai diplomáciai iratok tanúsága szerint azonban maga Mindszenty József nem akarta elhagyni követségi menedékét, mert nem volt abban bizonyos, hogy vissza is engedik utána. Amikor Mindszenty 1967 júniusában az őt látogató König bíborostól megtudta, hogy az Egyesült Államok kormánya hivatalosan is elismeri a Kádár-rezsimet, tiltakozásképpen, önként el akarta hagyni a nagykövetséget. A kormány hozzájárult volna, hogy Mindszenty a Vatikánban töltse élete hátralevő részét, ha a Vatikán biztosítja: Mindszenty nem nyilatkozik elítéléséről és fogságáról, a hazai politikai viszonyokról és a magyar katolikus egyház helyzetéről. forrás forrás)
A XXI. században felcserélődtek a szerepek. Ma Washingtonban uralkodik diktatúra. Washington utasításai miatt nem engedi az Egyesült Királyság, hogy Julian Assagne Ecuadorba utazzon, ahol menedéket kaphatna. Mindszenty Józsefhez hasonlóan, Assagne Ecuador londoni nagykövetségén ragadt.
Washington nem engedi európai hűbérállamainak, hogy Edward Snowden számára lehetővé tegyék az átutazást, egyetlen számára menedéket ajánló ország irányába sem. Snowden a moszkvai repülőtéren vesztegel.
Washingtonban mindkét politikai párt Snowden elfogatását és kivégzését szorgalmazza. A politikusok megtorlást követelnek Oroszországgal szemben, mert az nem volt hajlandó a nemzetközi törvények megsértése árán lefogni Snowdent és átadni őt Washingtonnak, pedig még kiadatási megállapodás sem létezik a két ország között.
Snowden nagy szolgálatot tett az amerikai népnek. Segítségével ma már mindenki tudja, hogy Washington, az alkotmányos korlátok ellenére, felállított egy globális kémrendszert, ami minden ember megfigyelésére képes.
Szabad sajtó nélkül csak a kormány félrevezető információi maradnak számunkra. A leleplezés elkerülésére pedig megpróbálnak megszabadulni az igazság terjesztőitől. A törvény által elvileg védett közérdekű kiszivárogtatók üldözése terén az Egyesült Államok az egyik legelnyomóbb rezsim jelenleg a világon. Kitartanak álláspontjuk mellett, hogy ezek a közérdekű információkat kiszivárogató informátorok (wistleblowers) nem a köz érdekeit szolgálják, hanem kémek, árulók és az ellenség ügynökei. Megpróbálják elhitetni a nyilvánossággal, hogy veszélyt jelentenek az ország biztonságára nézve. Azt mondják, hogy a veszélyt nem az alkotmányt sárba tipró kormány, hanem a sárba tiprásra figyelmeztetők jelentik.
Az Obama rezsim végleg felszámolta a sajtószabadságot. A kormányt szolgálófellebbviteli bíróság döntése értelmében például James Risen, a NY Times riportere köteles tanúskodni annak a CIA tisztnek a tárgyalásán, aki információkat adott át Risen számára a CIA Irán ellen tervezett összeesküvéséről. A fasiszta módszerekkel dolgozó bíróság döntése megadhatja a kegyelemdöfést a titoktartás intézményének, és ezzel megakadályozhatják a kormány számára kényelmetlen információk kiszivárgását.
A XXI. században megtanultuk, hogy az amerikai kormány minden téren hazudik és minden lehetséges törvényt megszeg. A közérdekű informátorok nélkül még kevesebb ember szerezne tudomást rabigába hajtásunk módszereiről.
A szabály egyszerű: az országot irányító csapat érdekeit szolgáló lépések és információk jogszerűek, az őket leleplezők pedig nem.

Időkjelei: Érdemes észben tartani, amire a cikk címe is utal. Amennyiben szerepcseréről beszélünk, feltételezhetjük, hogy a globális játszma legfőbb szereplői valamennyien a számukra előírt szerepeket játsszák, függetlenül attól, hogy az adott menetben a fehér vagy sötét bábuk jutottak nekik.


Az állam bárkit gyanússá tehet, mondja Snowden



Hat dolgot gyűlöl az Úr, sőt hét dolog utálatos előtte: A nagyravágyó szemek, a hazug nyelv, az ártatlan vért ontó kezek, a gonosz terveket koholó szív, a rosszra sietve futó lábak, a hazugságot beszélő hamis tanú és a testvérek közt viszályt szító ember.”Példabeszédek 6:16-19
Forrás: Business Insider
Edward Snowden
Arról értesülve, hogy az Amerikai Nemzetbiztonsági Hivatal (NSA) tulajdonképpen minden amerikai állampolgár kommunikációját megfigyeli, nagyon sok ember úgy reagál, hogy amíg valaki nem tesz semmi törvénybeütközőt, nincs mitől tartania, tehát felesleges a nagy felhajtás az ügy miatt.
Edward Snowden, volt nemzetbiztonsági alkalmazott, aki a PRISM program részleteit kiszivárogtatta, a következőképpen nyilatkozott erről a Guardian újságírójának:
Ott tartunk, hogy nem kell semmi rosszat elkövetni. Elég, ha az emberre a gyanú árnyéka vetődik valahonnan, ami lehet akár egy téves hívás is. Ez alapján vissza tudják nézni a rá vonatkozó múltbeli információkat és nagyító alá veszik az ember minden valaha hozott döntését, megvizsgálják minden ismerősét és barátját, akivel valaha beszélt és ezek alapján indítanak támadást ellene.Tulajdonképpen bármilyen ártatlan életből képesek gyanút előállítani és bárkiből tudnak bűnöst faragni.
Természetesen nem mindenki hisz Edward Snowden-nek, pedig történetét számos újságíró és kiszivárogtató megerősítette.
James Bamford, a Wired magazin újságírója és az „Árnyékgyár: Az NSA 9/11-től az amerikaiak lehallgatásáig” című könyv szerzője például, arról adott hírt, hogy az amerikai kormány két izraeli cégnek adott megbízást, hogy az AT&T-t lehallgassa.
Mark Klein, az AT&T egyik munkatársa volt az, aki a cég San Franciscoi központjábanfelfedezte azt a „titkos szobát”, amin keresztül az NSA leszippantotta az amerikaiak internetes és telefonbeszélgetésekkel kapcsolatos adatait az AT&T közreműködésével, kihangsúlyozva, hogy „az átadott adatok nagy része lakossági ügyfelekre vonatkozott.”
Thomas Drake, egy másik NSA kiszivárogtató, megerősítette Klein felfedezését, a bíróság előtt nyilatkozva arról, hogy az NSA Izraelben gyártott hardverek segítségével „foglalta le és rögzítette a személyes kommunikációkat.”
Ott van akkor James Risen és Eric Lichtblau is, a New York Times újságírói, akik történetükért Pulitzer-díjat is kaptak 2005-ben. Ők a kormány végzés nélküli megfigyelési programjáról írtak, amely során „a Verizon szolgáltató dedikált optikai kábelen át engedte meg a kormány megbízottainak, hogy hozzáférjenek a központjukon átmenő minden kommunikációhoz.”
Talán többen hallottak már William Binney-ről, az NSA történelmének egyik legjobb matematikusáról és kódfeltörőjéről, aki számos alkalommal beszélt már az általa írt programról, amelynek segítségével valós időben lehet szinte bárkit azonosítani és időbeli profilt felállítani szinte egész életéről az illető elektronikus kommunikációjának segítségével.
Thomas Drake, a Háború a kiszivárogtatók ellen című filmben
Az egész életedet össze tudom szedni ezekből a különféle tartományokból és meg tudom mutatni, hogy az évek során mit csináltál,” mondta Binney az NSA új 2 milliárd dolláros adatközpontjáról készült riportban.
Egyre több szolgáltatás, mint a Google és a Facebook válik óriási központi információs lerakattá,” nyilatkozta Dan Auerbach, az Electronic Frontier Foundation technológiai elemzője a Times-nakEz a létrehozott óriási adathalmaz rendkívül csábító célpont a bűnüldöző és titkosszolgálati szervek számára.”
Snowden arra próbál rámutatni, hogy az adathalmazból nyert csábító célpontok javarésze ártatlan állampolgár.
Ehhez még hozzátehetjük, hogy jelenleg olyan mennyiségű törvény és szabályozás van érvényben, nemcsak az Egyesült Államokban, de minden fejlett országban, hogy bárki ellen eljárást indíthatnak. Bárkit ide állíthatnak elém, és én legalább három különböző dologban bebizonyítom a vétkességét,” mondja a John Stossel riportjábannyilatkozó ügyvéd.






Az ügynökök az online játékokba beépülve is kémkedtek



Guardian, a New York Times és a ProPublica, valamint néhány órás csúszással az Index.hu is írt a Snowden kiszivárogtatás újabb fejezetéről, aminek lényege, hogy az amerikai nemzetbiztonsági hivatal, az NSA és brit megfelelője, a GCHQ az online játékokba beépülve próbált információkhoz jutni és informátorokat toborozni.
Mindenki döntse el maga, hogy az újabb dokumentumok megjelentetésének vajon mi lehet az oka és miért éppen most került rá sor.
Az Index a következőket írja:
Az ügynökségeknek széles eszköztára van az  Xbox Live hálózata ellen, amelyen több mint 48 millióan játszanak. Az is egyértelműen kiderül, hogy magukat karaktereknek kiadó, valódi ügynököket vetettek be a World of Warcraftban és aSecond Life-ban is.
A 2008-as dokumentumok szerint az NSA úgy gondolt ezekre a multiplayer játékokra, mint a terroristák lehetséges tervezési és kommunikációs eszközére. A szövegből kiderül, hogy olyan sok ügynök tevékenykedett a játékokban, hogy külön csoportot hoztak létre annak koordinálására, hogy véletlenül se egymás ellen kémkedjenek, vagy hátráltassák a másik munkáját az ügynökök.
Szerették volna a cseteket is minél jobban megfigyelni, mivel akkoriban a Second Life anonim kommunikáció és hangalapú beszélgetések bevezetését tervezte. A dokumentumokban nincs szó arról, hogy valaha is bármilyen terroristaszervezetet lefüleltek volna.
A 2008-as NSA dokumentum leírja, hogy az online játékok „célpontban igen gazdag kommunikációs hálózatnak bizonyulnak, ahol az ügynökségek az emberek szeme előtt rejtőzködhetnek”.
Mivel a játékkonzolokhoz gyakran headset, kamera és egyéb azonosításra is alkalmas eszközök is társulnak, a biometrikus adatok társítása a célszemélyek tevékenységeivel izgalmas lehetőségnek bizonyult,” írja a Guardian.
Amennyiben ezeket a megfigyelési módszereket jelenleg is alkalmazzák (amiről nem áll rendelkezésre információ), az Xbox One különösen kapóra jöhet a titkosszolgálatoknak.
Computer World szerint a módszer eddig nem bizonyult hatásosnak a „terrorizmus elleni harcban”, ugyanakkor a New York Times leírja, hogy a brit GCHQ ügynökség „mérnököket, követségi sofőröket, tudósokat és egyéb külföldi ügynököket is képes volt beazonosítani a World of Craft játékosai között.”
2006-ban és 2007-ben a Pentagon több külföldi céget is megbízott olyan (Pentagon termékként nem azonosítható) játékok kifejlesztésével, amelyek információt gyűjtöttek a játékosokról, írja a Times.
2009 tavaszán pedig az amerikai kormány kért fel több védelmi alvállalkozót és tudományos szakembert is olyan tanulmányok lefolytatására, amelyek célja annak megállapítása, miként lehet a valóvilágbeli személyazonosságokat a játékosok tevékenységéhez párosítani.
Nem tudni, hogy ezek a programok jelenleg is futnak-e.



Szándékos vagy véletlen az NSA hozzáférést biztosító hátsó ajtó az iPhone mobilokban?



Forrás: zerohedge.com
A Spielgel említésre méltó cikkének megjelenését követően, amelyben ismerteti az NSA „hátsó ajtós behatoló módszereinek” 50 oldalas kézikönyvét, a december 30-án tartott 30. Chaos Kommunikációs Konferencián Jacob Applebaum prezentálta a résztvevőknek legújabb felfedezését.
Részletesen bemutatta miként „poloskázza be” és hallgatja le az NSA az iPhone mobilokat. A művelethez a Dropout Jeep nevű szoftvert használják, amit Applebaum a következőképpen jellemzett:
A Dropout Jeep az Apple iPhone-hoz készült, moduláris működési alkalmazásokat használó szoftver, ami konkrét SIGINT funkcionalitást biztosít. A funkcionalitás része, hogy segítségével távolról lehet fájlokat a céleszközre feltölteni illetve arról letölteni. Ezek közé tartozik a szöveges üzenetek, a névjegyek, a hangüzenetek letöltése, a helymeghatározás, a hang és kamera felvételek, illetve a mikrofon és kamerák aktiválása, az átjátszó tornyok helyzete és számos egyéb funkció. Az irányítás átvétele és az adatok megszerzése történhet SMS üzeneten vagy GPRS adatkapcsolaton keresztül is. A készülékbe telepített alkalmazással történő kommunikáció titkos és titkosított.”
Az alábbi ábrán látható a módszer vizuális bemutatása, amelynek főbb pontjai a következők:
  • NSA ROC kezelő
  • konkrét modul feltöltése
  • adatkérés küldése
  • az iPhone fogadja a kérést
  • megszerzi a kért SIGINT adatokat
  • titkosítja és továbbítja az adatokat
  • Következő kérés az előzőek szerint
A felfedezést bemutató Jacob Applebaum nyíltan feltette a kérdést az Apple-nek: egyszerűen a „vacak” szoftver teszi lehetővé az amerikai nemzetbiztonságnak, hogy ezt az adatvédelmi hátsó ajtót kihasználva megszállja mobiltelefonjaikat, vagy az Apple titokban együttműködik az NSA-val és a nemzetbiztonság a cég beleegyezésével teszi ezt, elárulva ezzel saját ügyfeleit.”
A fenti információk megjelenése után mindössze egy nappal a WSJ arról adott hírt, hogy az Apple szerint a „szoftver vacak” és a cég soha nem működött együtt a nemzetbiztonsági hivatallal.




Az Apple azt mondja, sohasem működött együtt az NSA-val egy hátsó ajtó létrehozására.” – áll a WSJ Twitter üzenetében.
Valószínűleg a történetnek ezzel még nincs vége, főleg ha figyelembe vesszük az Apple burkolt beismerését azzal kapcsolatban, hogy a cég szoftverei valóban tartalmaznak „hátsó ajtókat”, függetlenül attól, hogy azok létezése szándékos vagy sem.
Ironikus fejlemény lenne, ha a világ által már tulajdonképpen eltemetett Blackberry egy olyan termékkel térne vissza a piacra, ami nem biztosít hozzáférést az NSA-nak a felhasználók adataihoz (és ez tényleg igaz lenne). Mivel a cég eddigi próbálkozásai nem jártak sikerrel, mi hátrány származhat abból, ha Nagytestvérnek visszavágva próbálna egy kis pénzt keresni, ezúttal akár egy jó ügy érdekében.




Az NSA új adatközpontja sok sebből vérzik







Az NSA  központja Fort Meade-ben
Forrás: cnet.com 
A kisült áramkörök több százezer dollár értékű alkatrészt tettek tönkre, tovább késleltetve az NSA eddigi legnagyobb adatközpontjának megnyitását, derül ki egy jelentésből.
Az érzékeny dokumentumok kiszivárgása és a magas kvalitásúalkalmazottak hiányamellett egyéb csapások is érik az amerikai Nemzetbiztonsági Hivatalt mostanában.
A legújabb problémákat az ügynökség Bluffdale-ben felépült, állítólag a Google legnagyobb adatközpontjánál is nagyobb létesítményében tapasztalták.
Az elmúlt 13 hónapban bekövetkezett összesen tíz elektromos feszültségingadozás megolvasztotta a vezetékeket és kisütötte az áramköröket a központ áramellátó és hűtőrendszereiben. A létesítmény elsőszámú feladata az ügynökség által amerikai állampolgárokról összegyűjtött információk, telefonbeszélgetések, online tevékenységek, kommunikációk tárolása lenne, a kiberbiztonság és a terrorizmus elleni harc nevében.
Egyelőre nem világos, hogy megtalálták-e a probléma eredetét, illetve, hogy sikerült-e orvosolni.
Wall Street Journal szerint a problémával foglalkozó csapat tízből nyolc esetnél nem tudta megállapítani a kiváltó okot és „semmi sem garantálja, hogy a javasolt változtatások a használt berendezésekben képesek lesznek megakadályozni hasonló esetek előfordulását a jövőben.”
Az adatközpont építési költségei, a használatba kerülő szuperszámítógépek nélkül, hozzávetőleg 1,4 milliárd dollárnál fognak megállni. A folyamatos 65 megawattos fogyasztás mellett havi 1 millió dolláros villanyszámlára számítanak. Ez az áramfelhasználás elegendő lenne egy 20.000 lakost számláló város teljes energiaszükségletének ellátására.
A gondok miatt a létesítmény végleges üzembe helyezése legalább egy évet késik.



A kormányok kihasználják az új szuper kémszoftver adta lehetőségeket





Az idők egyik fontos és aggasztó jele, hogy az embereket már nem is nagyon izgatja, hogy minden lépésüket megfigyelik és rögzítik. Minden üzenetet elolvashatnak, a különböző műholdak segítségével lehallgatják telefonbeszélgetéseinket és minden bankkártyával fizetett vásárlás is rögzítésre kerül. Az adatbázisok és modern keresőszoftverek segítségével meg tudják állapítani, hogy éppen hol vagyunk és bizonyos mértékig azt is, hogy mit csinálunk vagy mik a preferenciáink. A Világkormány hivatalosan még nincs hatalmon, de Nagytestvér már most is figyel, és egyre szorosabbra húzza a hurkot a világ körül. (Joseph Candel)
Egy nemrég megjelent jelentés kétséget kizáróan bizonyítja, hogy a világ kormányai egy kifinomult kémszoftver segítségével kémkednek saját állampolgáraik után.
A Citizen Lab, a Toronto Egyetem digitális kutatólaboratóriumának jelentése részletesen leírja, hogy a bűnözök nyomon követésére ajánlott szoftvert disszidensek és emberjogi aktivisták megfigyelésére használják.
A „Szigorúan bizalmas: a digitális kémkedés üzleti kihasználása” címmel kiadott jelentés a FinSpy nevű kémszoftverre összpontosít, aminek segítségével valósidőben megfigyelhetők a webmail hálózatok és közösségi oldalak és képes titkosított adatok és kommunikációk gyűjtésére is, a célszemélyek tudta nélkül.
2011 decemberében a WikiLeaks elkezdte közzétenni a FinFisher brosúrákat és videókat, amik arról adtak hírt, hogy a szoftver lehetővé teszi a kormányok számára a kiválasztott célcsoportok vagy célszemélyek megfigyelését, mégpedig olyanokét, akik „rendszeresen változtatják tartózkodási helyüket, titkosított vagy anonim kommunikációs csatornának használnak és külföldön élnek.”
Egy másik említésre méltó dolog a FinSpy szoftverrel kapcsolatban, ahogy azt Jean Marc Manach az OMNI-tól megjegyzi, hogy képes átvenni az irányítást bármilyen ismert operációs rendszer felett, anélkül, hogy a vezető 40 Antivirus rendszer észlelni tudná.
A jelentés hatására a Firefox böngésző készítője, a Mozilla jogsértés megszüntetésére felszólító meghagyást adott be a FinFisher anyavállalatához, a Gamma International-hoz, mert szerinte a FinSpy „azt a látszatot kelti az emberekben, hogy a Mozilla Firefox-ról van szó.”
A Hosni Mubarak egyiptomi vezető bukása körüli időben az egyiptomi titkosszolgálat irodáit átfésülő disszidensek megtalálták a Gamma-val egy bizonyos szoftver öthónapos üzemeltetésére szóló 380.000 dolláros szerződést.
A Citiezen Lab jelentés azt is leírja, hogyan használták a szoftvert az aktivisták és disszidensek megfigyelésére Bahrain-ben.
Az alábbi térképen látható az a 36 ország [Nézzenek oda kit látunk!], amelyekről kiderült, hogy otthont adnak a FinFisher Command and Control szervereinek, amelyekhez a kártevő program csatlakozik, hogy begyűjtse az adatcsomagokat (nagyításhoz kattints a képre):
A FinFisher a kémszoftver mobil változatát is kínálja ügyfeleinek, hogy a hatóságok a mobiltelefonokon áthaladó adatokban és kommunikációkban is kutakodhassanak, akkor is, ha azok titkosítottak.
Éppen két héttel a jelentés megjelenése előtt, Eric Schmidt, a Google elnök-vezérigazgatója a Wall Street Journalnak nyilatkozva azt mondta, hogy „a digitális forradalom gyakran figyelmen kívül hagyott sötét oldala” olyan technológiákat használ, amelyek „hihetetlenül sok mindenre képes eszközöket kínálnak a diktátorok számára az ellenállás elnyomására.”
Minden, amire egy rezsimnek szüksége lehet egy elnyomó, digitális rendőrállam létrehozásához, beleértve az állampolgárok valósidejű megfigyeléséhez és az adathalászathoz szükséges szoftvereket is, már kereskedelmi forgalomban van,”mondta Schmidt.
A Citizen Lab jelentésből kiderül, hogy a kormányok keményen kihasználják ezt a helyzetet.
A kutatók összegzésül megállapítják, hogy az ilyen, egyre nagyobb képességekkel rendelkező megfigyelőeszközök „komoly kihatással vannak nemcsak a disszidensekre és aktivistákra, de állampolgárságtól függetlenül mindannyiunkra nézve,” amennyiben azt feltételezzük, hogy egyelőre jogunkban áll biztonságossá tenni saját kommunikációnkat.




A Spy Files

On csütörtök, december 1, 2011 WikiLeaks elkezdte publikálni A Spy Files , több ezer oldalnyi és egyéb anyagok kiteszik a globális tömeges ellenőrzésre ipar

Dokumentumok listáját> Címkék> GAMMA FINFISHER TRÓJAI

#
Tanulmány címe
Vállalat
Document Type
Dátum
289
GAMMA
Prospektus
2011-10
290
GAMMA
Prospektus
2011-10
291
GAMMA
Prospektus
2011-10
292
GAMMA
Prospektus
2011-10
293
GAMMA
Prospektus
2011-10
294
GAMMA
Prospektus
2011-10
295
GAMMA
Prospektus
2011-10
296
GAMMA
Prospektus
2011-10
297
GAMMA
Prospektus
2011-10
298
GAMMA
Prospektus
2011-10
299
GAMMA
Prospektus
2011-10
300
GAMMA
Videó
2011-10
301
GAMMA
Videó
2011-10
302
GAMMA
Videó
2011-10
303
GAMMA
Videó
2011-10
304
GAMMA
Videó
2011-10
305
GAMMA
Videó
2011-10
306
GAMMA
Videó
2011-10
307
GAMMA
Videó
2011-10
308
GAMMA
Videó
2011-10
309
GAMMA
Videó
2011-10



20 évig működő apró kémszenzorokkal szórják tele Afganisztánt





Időkjelei: Nagytestvér figyel. Ezt régóta tudjuk, azt azonban csak kevesen követik figyelemmel, hogy milyen folyamatosan fejlődő módszerekkel teszi ezt. Ausztráliától, Indián keresztül egészen Afganisztánig, a hamarosan megalakuló, egyelőre a háttérben működő világkormány megpróbál minél több embert megfigyelés alatt tartani, természetesen „saját érdekünkben.” Az új megfigyelési eszközök, mint például az alábbi cikkben bemutatott szenzor, hozzájárulnak a világ eddigi legszorosabban irányított diktatúrájának felemelkedéséhez.
Forrás: Popsci.com
UGS
A Lockheed Martin „önálló földi érzékelője," egy kőnek álcázva.
A hidegháború évei alatt mindkét fél rendszeresen alkalmazta a hagyományos lehallgatási technikákat, hogy észrevétlenül tudomást szerezzen a másik oldal tevékenységeiről, terveiről lehallgatva egy szobában, épületben vagy például Kelet-Berlin esetében egy egész városban folyó párbeszédeket. Az Egyesült Államok által Afganisztánban folytatott, fokozatosan lankadó hadművelet részeként, az amerikai katonai erők a világ talán eddigi legnagyobb lehallgatási kampányát készülnek elindítani. A hadsereg olyan apró szenzorokat akar elhelyezni az ország egész területén, amelyek két évtizeden keresztül továbbítanának hírszerzési információkat az amerikai hadseregnek az ország belsejéből. Tehát egyszerűen fogalmazva az egész országot lehallgatnák.
A lehallgatás talán mégsem a legmegfelelőbb kifejezés, mivel a tenyérnagyságú eszköz a legtöbb esetben nem lehallgat, hanem érzékeli, amikor valaki elhalad a közelében és azonnal jelenti a mozgást a titkosszolgálati egységnek, tudatva a megfigyelőkkel, hogy mondjuk egy ismert csempész útvonalon áthaladt valaki. [Időkjelei: És milyen egyszerű lesz a dolguk, amikor a legtöbb ember azonosító chipet visel már. Nemcsak azt fogják érzékelni, hogy valaki elhaladt a szenzor közelében, hanem azt is, hogy ki volt az.] Az érzékelők egy részét a föld alá temetik, másokat kőnek vagy egyéb tárgynak álcáznak. Az akció lényege, hogy Afganisztán egész területét teleszórnák vele, az egy évtizede tartó konfliktus további húsz évig fennmaradó állandó emlékeztetőjeként.
Korábban is alkalmaztak már ilyen földre helyezett önálló érzékelőket (unattended ground sensors – UGS) például Vietnámban, azonban ezek az új, a Lockheed Martin cég által kifejlesztett és tesztelt típusok a régiek által felhasznált áram töredékét igénylik csupán és folyamatosan újratöltődő napelemekkel vannak felszerelve, lehetővé téve, hogy akár 20 éven keresztül is zavartalanul működjenek, amennyiben a Lockheed Martin számításai helyesek. Más cégek is foglalkoznak ilyen érzékelők fejlesztésével, amelyek iránt katonai és egyéb körökben is nagy az érdeklődés.
Az érzékelőket audió, szeizmikus vagy éppen fázisvezérelt radarral is fel lehet szerelni, lehetővé téve, hogy egy igazi megfigyelési mátrixszá alakítsák az afgán vidéket. Amikor egy mozgás, hang, stb. működésbe hozza az érzékelőt, az eszköz azonnal továbbítja a pontos helyszínt a megfigyelőközpontba, ahonnan utasítást adhatnak az érintett terület vizuális megfigyelésére.
Az Afganisztánban található amerikai támaszpontok környékén vagy például az amerikai-mexikói határvidéken már egy ideje használják az UGS érzékelőket, de nem az Afganisztánban tervezett léptékben, ékes bizonyítékául annak, hogy az árak csökkenésével és modern eszközök térnyerésével milyen irányt vesz a technológia. A Lockheed féle szenzor jelenleg egységenként 1000 dollárba kerül, ami nem túl nagy összeg 20 évnyi zavartalan megfigyelésért, különösen nem az extra kiadásokra mindig kapható amerikai védelmi minisztérium pénztárcájához mérten.




Nagytestvér már a hálózaton kívüli eszközökhöz is hozzáfér



Forrás: cnet.com
Az informatikusok egy olyan malware-t (rosszindulatú szoftvert) fejlesztettek ki, amelyik képes kapcsolatot létesíteni olyan eszközökkel, amik nincsenek rákötve egyetlen hálózatra sem. A felfedezés megmutatta, hogy az utolsó védelmi vonal, tehát az önálló eszközök közötti térbeli távolság sem jelenthet biztos védelmet a nem kívánt behatolók ellen.
A számítógépeken található beépített mikrofon és hangszóró felhasználásával egy olyan szoftvert állítottak elő, ami emberi füllel nem hallható audio jelek segítségével apró adatcsomagokat továbbít a gépre bizonyos titkos csatornákon, akár 20 méteres távolságból. A távolságot szükség szerint növelni is lehet, ha több eszközt kötnek össze, amelyek megismétlik a jeleket.
Journal of Communications folyóiratban közölt megvalósíthatósági példaszoftver bizonyítja, hogy az Internetkapcsolat hiánya nem képes megvédeni egy belső számítógép hálózatot a külvilágtól. A kutatást azért indították, hogy fény derüljön egynem olyan régen észlelt rejtélyes malware működési mechanizmusára, ami magas frekvenciájú jelek segítségével ugrált egyik eszközről a másikra, amelyek egyike sem volt a hálózatra kötve.
A kutatók két Lenovo T400 mikrofonjainak és hangszóróinak segítségével úgy alakították át az eredeti szoftvert, hogy erőteljes víz alatti kommunikációra is képesek legyenek. A Víz alatti Akusztikus és Tengeri Geofizikai Kutatóintézet által kifejlesztett, nyílt forráskódú fejlesztői jelfeldolgozó eszköztárakon alapuló alkalmazkodó kommunikációs rendszermodem 20mps sebességes adatátvitelre volt képes 19,7 méteres távolságból. Nagyobb távolságot hálószerűen összekötött akusztikus hálózattal lehetne elérni.
A kutatók figyelmeztettek, hogy az alacsony átviteli sebesség és átvitt adatmennyiség is bőven elég ahhoz, hogy egy keylogger (billentyűzet aktivitás rögzítő) segítségével érzékeny információkat, például jelszavakat szerezzenek meg.
Az akusztikus hálózat koncepciója számos hagyományos biztonsági módszert tesz használhatatlanná, mivel ezek az ilyen jellegű támadások ellen nem védenek,” írják a kutatók.
Védelemként egy helyi, az audio jeleket elemző behatolásjelző rendszer, valamint egy olyan filter telepítését javasolják, ami az alacsonyabb frekvenciájú jeleket átengedi, a magasabb tartományok erejét viszont csökkenti vagy szűri.
Időkjelei: A kérdés, hogy az új módszert Nagytestvér vagy a hekkerek (amennyiben az első különbözik a másodiktól) veti majd be elsőként. Azt tudjuk, hogy a mobiltelefonok hangszóróit és mikrofonját, mindegy, hogy okosak vagy „buták”, távirányítással is aktiválni lehet, tehát valószínűleg az audio jelek leadásához nem lesz szükség arra, hogy egy külön eszközt helyezzenek el a közelben, csupán a legközelebbi mobilt kell lokalizálni a művelethez. Egyes szakemberek szerint a mobiltelefonok operációs rendszereibe olyan kódot telepítettek, ami mintát vesz a felhasználó hangjából és képes mások mobiltelefon mikrofonján keresztül lokalizálni az illetőt, ha netán a saját telefonja teljesen ki lenne kapcsolva (az akkumulátor kivételével).
A hatalmi elit és Sátán kizárólag ilyen technológiák segítségével tud „isteni” erőkre szert tenni, hiszen Lucifer, mint teremtett lény, nem mindentudó és nincs mindenhol jelen, viszont mindenről tudni akar, azt remélve, hogy így átveheti Isten helyét.
Ez majd ellene támad, és fölébe emeli magát mindennek, amit istennek vagy szentnek mondanak, úgyhogy beül az Isten templomába is, azt állítva magáról, hogy ő isten.” – II. Thesszalonika. 2:4








Röntgenszemüveg hetedik érzékkel





Forrás: Dailymail.co.uk
A szemüvegbe épített kamera figyeli a másik arckifejezéseit
Az új röntgenszemüvegbe kamerát építettek, ami megfigyeli a másik személy arckifejezéseit és beazonosítja, hogy a 24 alapvető érzelem melyikét éli át.
Egy első randevú sok ember számára stresszel jár. Az új röntgenszemüveg segítségükre lehet, hiszen elárulja, mit érez a másik személy, mikor van itt az ideje a hallgatásnak és mikor a beszédnek.
A kamera egy fülhallgatón keresztül közli viselőjével a leolvasott információt illetve a megfelelő színű lámpa felvillanásával is segíti a tájékozódást az érzelmek világában. A közlekedési lámpákhoz hasonló rendszerben a piros negatív érzelmet jelent, a sárga közepes érdeklődést, a zöld pedig azt jelzi, hogy a partner boldog illetve jól érzi magát.
A jelenleg is fejlesztés alatt álló szemüveget az MIT (Massachusett-i Műszaki Egyetem) média laboratóriuma készítette el. A fejlesztők szerint a szemüveg mintegy hetedik érzékkel ruházza fel viselőjét.
Eredetileg a szemüveget autista és hasonló, szociális kapcsolatokat nehezen teremtő emberek számára fejlesztették ki, de a csapat mára sokkal szélesebb körű felhasználást szán az új eszköznek.
A prototípus keretében egy rizsszem nagyságú kamera található, ami a testre helyezett apró számítógépbe továbbítja felvételeket. A kamera azt figyeli mennyi ideig és milyen gyakran jelenik meg az arcon a 24 „főbb ismertetőjel”, majd az MIT csapata által kifejlesztett szoftver elemzi a beérkező információkat.
A program összehasonlítja a kapott információt a számítógépen rögzített arckifejezés-tárral, majd a fülhallgatón keresztül illetve a lámpajelek segítségével közli az eredményt a felhasználóval.
Mint mondottuk a szemüveg még fejlesztés alatt áll, jelenleg még csak az esetek 64%-ban pontos a számítás, de az eredmények minden egyes újabb kísérlettel egyre pontosabbak.
Rosalind Picad, az MIT villamos mérnöke a New Scientist folyóiratnak nyilatkozva elmondta, hogy reményei szerint hamarosan lehetőség nyílik olyan „reality-szemüveg” kifejlesztésére, ami az információkat magára az üvegre vetíti, így viselője folyamatosan nyomon követheti, mit érez a másik.
Ez az új kilátás és a benne rejlő „hetedik érzék” sok emberben aggályokat is ébreszt.
Elizabeth Armstrong Moore a CNET technológiai blognak nyilatkozva elmondta, „egy ilyen hetedik érzék birtoklása sok kérdést vet fel, melyek közül az egyik legfontosabb, hogy valóban tudni akarjuk-e a meztelen igazságot.”




A megfigyelés egyik legkézenfekvőbb eszköze: az Internet-TV





Forrás: Daily Mail
  • Az Internetre kapcsolt eszközök információt szivárogtatnak a felhasználóról
  • A CIA igazgatója szerint ezek az új eszközök forradalmasítják a megfigyelési iparágat
  • A kémek egyszerre több ezer személyt is megfigyelhetnek
  • Az emberek poloskákkal látják el saját otthonukat
Amikor valaki letölt egy filmet valamelyik online televíziós filmportálról Internetkapcsolattal rendelkező tévéjére, vagy web rádiót hallgat, könnyen lehet, hogy magára vonja néhány kéretlen vizsgálódó figyelmét.
A kémeknek többé nem kell poloskát ültetni egy célszemély otthonába, mert az Internethez kapcsolt és szoftverek által irányított eszközök terjedésével maguk a megfigyelendő személyek teszik ezt meg helyettük, mondja David Petraeus, a CIA igazgatója.
A CIA azt állítja, hogy az Internet segítségével az ügynökség képes lesz leolvasni az eszközök által elért vagy letöltött információkat, beleértve a rádión hallgatott adásokat is.
A távirányítóktól a rádiós ébresztőórákig ma már szinte mindent irányíthatunk szoftverek segítségével és az ARM chipgyártó cég egy olyan új, kis energiaigényű chipet mutatott be, amit hamarosan minden eszközbe, a hűtőszekrényektől a sütőkön át a csengőkig beépítenek majd.
Petraeus szerint az ennek eredményeként létrejövő, egymással összeköttetésben álló eszközhálózatot a szakavatottak képesek lesznek mintegy könyvként olvasni, sőt távirányítással működtetni, olvashatjuk a Wired magazin egyik blogjában.
Petraeus szerint az internetes kütyük „forradalmasítani” fogják a kémkedés művészetét, lehetővé téve a kémeknek, hogy automatikusan, poloskák telepítése, illetéktelen behatolás vagy beépülés nélkül megfigyeljék a kiszemelt személyeket.
Az „átformálás” elég elcsépelt kifejezés, de szerintem hűen kifejezi, hogy mi történik a technológiában ezen a területen,” mondta Patraeus.
Különösen a titkosszolgálatok számára hasznosak ezek a fejlesztések. A számukra érdekes tételeket könnyebb lesz ezekkel a rádiófrekvenciás azonosítókkal, szenzoros hálózatokkal, apró beépített szerverekkel és energiagyűjtőkkel lokalizálni, azonosítani, megfigyelni és távirányítással vezérelni, miközben mind a következő generációs Internethez kapcsolódnak, az olcsó és hihetetlen kapacitású informatika segítségével.”
Petraeus egy befektetési cég találkozóján azokról az új technológiákról beszélt, amelyek célja a korábban „butának” számító háztartási eszközöket – lásd: hűtőszekrények, sütők vagy világítórendszerek – az Internettel összekötni.
Ezen a héten a világ egyik legnagyobb chipgyártója, az ARM, egy olyan chipet mutatott be, amit kifejezetten a háztartási eszközök internetes összeköttetésére fejlesztettek ki.
Az ARM chipek kisebbek, kisebb az energiaigényük és lényegesen olcsóbbak, mint a korábbi processzorok és tulajdonképpen bármilyen elektromos eszközt képesek összekötni az Internettel.
A koncepciót mostanában a „dolgok internete” néven emlegetik.
Egyesek szerint az összekapcsolt eszközök hamarosan folyamatosan jelölni fogják helyzetüket és azt, hogy éppen mit csinálnak az Interneten, ahogyan most a Google Maps mutatja a táj aktuális állapotát.
A jogvédő szervezetek, mint az Electronic Frontier Foundation, arra figyelmeztetnek, hogy a földrajzi helyzetjelző adatokkal (geolocation) igen könnyű visszaélni, és ahogy egyre több eszköz kapcsolódik az Internethez egy dolog biztos: a megfigyelési lehetőségek száma hatványozottan emelkedik majd.



Az erkölcsi ítélőképesség is orvosilag módosíthatóvá válik





Az MIT kutatói ismét érzékeny területen puhatolóznak az emberi agy működését illetően. Olyan módszerre bukkantak, amelynek segítségével megváltoztathatják egy ember erkölcsi ítélőképességét. Vajon ennek a felfedezésnek is szerepe lesz a szemünk előtt kialakuló orwelli társadalomban?
A Biblia azt mondja „Mert ennek a törvénytiprónak az eljövetele a Sátán munkája által van, a hazugság minden hatalmával, jelével és csodájával; és a gonoszság mindenféle csalásával azok számára, akik elvesznek, akik nem szerették az igazságot, hogy általa üdvözüljenek. Ezért szolgáltatja ki őket Isten a tévelygés hatalmának, hogy higgyenek a hazugságnak.” (I. Thes 2:9)
Ugyanakkor arról is érdemes említést tenni, hogy bár a Fenevad Bélyegeként emlegetett antikrisztusi nyomon követő és gazdasági rendszert (Lásd Jelenések 13:16-18) a legtöbben a microchippel, illetve a microchip beültetéssel azonosítják, hiszen a chippel történő fizetést és személyazonosítást már most is alkalmazzák, sokak szerint ennek a rendszernek az agykontrol valamilyen formája is része lesz vagy lehet.
Az agykontrollal kapcsolatos ideggyógyászati kutatások egyre több, sokszor igencsak vészjósló felfedezést nyújtanak ezen a téren, ahogyan az a BBC alábbi cikkéből is kiderül:
A kutatók bebizonyították, hogy képesek megváltoztatni egy ember morális megítélését, ha mágneses impulzusok segítségével megzavarják az agy egy bizonyos területét.
A kísérletben résztvevő tudósok az agynak a jobb fül mögötti részéről megállapították, hogy nagy valószínűséggel a moralitás irányításáért felelős.
Amikor ezt a területet mágneses impulzusokkal bombázták a kísérletben résztvevő önkéntesek nem voltak képesek különbséget tenni a jó és a rossz között.
A kisebb léptékű MIT kutatás az Amerikai Tudományos Akadémia eljárásai között is szerepel.
Az emberek rendkívül magas szintű viselkedésként tekintenek az erkölcsi ítélőképességre,” mondja Dr. Liane Young, a kutatás vezetője.
Nagyon megdöbbentő, hogy az agynak egy bizonyos területére kifejtett mágneses impulzusokkal ezt képesek vagyunk megváltoztatni,” nyilatkozta.
A szóban forgó terület a jobb temporo-parietal összekötőpont (RTPJ). A kutatók 20 önkéntesen végeztek kísérleteket, hogy megállapítsák, mit tekintenek helyesnek vagy helytelennek az eljárás alkalmazását követően.
Az egyik kísérletben azt a kérdést tették fel a résztvevőknek, hogy engednék-e, hogy barátnőjük átmenjen egy olyan hídon, amiről tudják, hogy nem biztonságos.
Egy 500 milliszekundom hosszúságú mágneses impulzust követően a válaszokat kizárólag a végeredményre, nem pedig a tett erkölcsi helyességére alapozták. Tehát úgy gondolták, hogy amennyiben a barátnő baj nélkül átér, a barát nem tett semmi rosszat azzal, hogy átengedte a hídon.
Más szóval nem voltak képesek a másik személy szándékán alapuló morális döntést hozni.
Korábbi kutatások kimutatták, hogy az RTPJ terület rendkívül aktív, amikor az ember mások gondolatairól és hitéről elmélkedik.


Agykontrol” – A rossz emlékek törlése hamarosan lehetségessé válik





Forrás: Daily Mail

A gének deaktiválása elfelejteti a kísérleti egerekkel félelmet keltő emlékeiket

A kutatók hamarosan lokalizálni tudják az emlékek tárolásáért felelős területet

Az eljárás kísértetiesen emlékeztet az "Egy makulátlan elme örök ragyogása" című film alapjául szolgáló hátborzongató ötletre
Az MIT ideggyógyász kutatói egy olyan kémiai anyagot találtak, ami elfelejteti a kísérleti egerekkel félelmet keltő emlékeiket. Az Npas4 nevű „memóriagén” deaktiválásával az egerek „elfeledkeztek” arról a kamráról, ahol előtte elektrosokkban részesítették őket.
A kutatók úgy gondolják, hogy hamarosan lokalizálni tudják azt a területet, ami a hosszú távú memóriák tárolásáért felelős és ezáltal kifejleszthetnek egy olyan módszert, amivel ezeket a memóriákat irányítani tudják. A kutatók úgy gondolják, hogy ez a gén többféle memória szempontjából is kritikus fontosságú.
Az ismeret segíthet az agy pontosabb feltérképezésében és működésének megértésében és teret nyithat olyan új tudásnak, ami lehetővé teszi emlékeink megváltoztatását, vagy akár újak létrehozását. A memóriák keletkezésének genetikai alapjai után kutatva, a tudósok elektromosokkban részesítettek egy konkrét kamrába belépő kísérleti egereket.
Az egerekben néhány perc leforgása alatt félelem alakul ki a kamrával szemben, így amikor legközelebb belépnek azonnal megdermednek. Amikor ez megtörténik az Npas4 gén fokozottan aktiválódik.
Amikor a kutatók kiiktatták az Npas4 gént, azt tapasztalták, hogy az egerek elfeledkeztek korábbi félelmükről. A kutatás segíthet megérteni miként és hol tárolja az agy az emlékeket, olyannyira hogy a kutatók szerint lehetségessé válhat a konkrét emléket tároló konkrét sejtek lokalizálása. Az Npas4 gén akkor aktiválódik, amikor egy memória „tárolódik” az agyban, ami elvezethet az agy keresett területéhez és ahhoz a neuronhoz, ami az adott emléket tárolja.
Tulajdonképpen emlékekre vadászunk és úgy gondoljuk, hogy ez a gén segíthet megjelölni azt pontot, amit keresünk,” mondja Ramamoorti. Amikor valaki éppen egy új tapasztalatot szerez, az agy a neuronok közötti kapcsolat megváltoztatásával kódolja a tapasztalathoz kapcsolódó emléket.
Ezalatt a folyamat alatt számos gén aktiválódik, de ezek közül egy „főgén” különösen fontosnak tűnik. A gén a hosszú távú memóriák kialakulása szempontjából fontos hippokampuszban a legaktívabb.
Az MIT kutatócsoport azt is vizsgálja, hogy a memória keletkezésekor aktiválódó gén a memória előhívásáért is felelős-e.






Nagytestvér új fegyvere: a némító pisztoly





Forrás: Extremetech.com
Amióta az ember feltalálta a lőfegyvert, újabb és újabb felhasználási területekkel rukkol elő alkalmazásukra. Némelyik fegyver töltényt lő ki, mások lézert használnak. Japán kutatók a napokban bejelentették, hogy egy új, némiképp aggasztó felhasználási területre is kiterjesztették a fegyverek használatát. Az új fegyver lényege, hogy bárkit képes, akár 30 méter távolságból elnémítani. A kutatók szerint a fegyvernek két fő célja van: Alaphelyzetben például könyvtárakban és más nyilvános helyeken használnák a beszélgetők elnémítására, második felhasználási területe azonban ennél kissé ijesztőbb.
A kutatók igazi célja az volt, hogy a „hangosabb, erőteljesebb” hangokat visszafoghassák párbeszédek vagy felszólalások során.
Beszéd közben be kellene tartanunk bizonyos szabályokat és figyelnünk kellene arra, hogy akkor szólaljunk meg, amikor rajtunk a sor. Egyesek azonban hajlamosak meghosszabbítani mondanivalójukat, a nekik szánt időkereten túl, vagy szándékosan félbeszakítják a másikat, hogy ezzel erősítsék pozíciójukat vagy elérjék amit akarnak a vita vagy tárgyalás során. Vannak olyanok, akik kifigurázzák vitapartnerüket, hogy ellehetetlenítsék és mondanivalója elveszítse hatását,” áll a tanulmányban. Egyszóval a némító pisztolyt elsősorban az „etikus” párbeszéd betartatására fejlesztették ki.
A módszer lényege, hogy az eszköz egy célzott irányú mikrofonnal hallgatja a beszédet, majd rövid, úgy 0,2 másodperces késleltetéssel visszajátssza a beszélőre irányított hangot. Ez a pszichológusok által Késleltetett Hallás Visszajelzésnek (Delayed Auditory Feedback – DAF) nevezett hatást indít el, ami a szakemberek körében köztudottan képes megszakítani a beszédet. Olyasmire gondoljunk, mint amikor a Skype-on vagy hasonló voip programnál saját beszédünk visszhangját halljuk. A kutatók szerint a DAF-nek nincs fizikailag kellemetlen hatása, bár az a tény, hogy az ember nem tud megszólalni, véleményünk szerint önmagában is elég kellemetlen.
A szólásszabadság támogatói bizonyára a vészharangok kakofóniáját hallják ebben a pillanatban. Nézzünk meg néhány példát a némító pisztoly használatára.
Politikai gyűléseken bárki a hallgatóságból elnémíthatja a kiszemelt felszólalót. Megfordítva a helyzetet egy diktatórikus államban a hatóság a hallgatóság ellen fordíthatja a némítót, hogy elhallgattassa a neki nem tetsző hangokat. Egy híresség televíziós szereplését szabályozó szerződésben hamarosan ez a kikötés is benne lehet: „A hallgatóság elnémítása a csatorna felelőssége.”
Ott van Harrison Bergeron esete például, egyik kedvenc Kurt Vonnegut novellámból. A történetben helyszínéül szolgáló disztópikus univerzumban mindenki köteles valamilyen „fogyatékosságot viselni”, hogy ezzel biztosítsák a társadalmi egyenlőséget. Az erős emberek kénytelenek nehéz súlyokat cipelni, a szépek maszkot viselnek, az intelligensek pedig fülhallgatót hordanak, amiből meghatározott időközönként rendkívül hangos zajt juttatnak fülükbe, hogy ezzel megzavarják gondolataikat. Minél intelligensebb valaki, annál gyakoribbak a zajimpulzusok.
Itt, a mi világegyetemünkben sem nehéz elképzelni, hogy a jövőben mindenféle beépített eszközzel lássák el az embereket. A múlt héten érkezett a hír a Google új, „bővített valóság” szemüvegéről, ami úgy tűnik fülhallgatóval is felszerelve. Múlt évben írtunk abionikus szemről, ami képes közvetlenül az aggyal kommunikálni. A bionikus fülek és orrok sem lehetnek messze. (http://www.youtube.com/watch?v=akaos1U8Rto)
Képzeljük el, ha ezek a fülhallgatók egy orwelli kormány kezébe kerülnek. Nemcsak a Vonnegut-féle intelligencia-csökkentő módszerek köszönthetnek ránk, de a DAF technológiával az egész lakosságot elnémíthatják. Azaz csak majdnem, mivel a módszer az „ó” és „jaj” kategóriába tartozó hangokra nem működik.




Álomharcosok? Az amerikai hadsereg „harctéri illúziók” kifejlesztésén dolgozik





Forrás: Daily Mail
Arthur C. Clarke egyszer azt mondta, hogy „egy kellőképpen fejlett technológiát nem lehet megkülönböztetni a varázslattól.” Ennek tükrében úgy tűnik elkerülhetetlen volt, hogy a Pentagon fejlesztési ága, a DARPA előbb-utóbb rátérjen erre az ösvényre és a frontvonalakra szánt illúziókat kezdjen kifejleszteni.
A DARPA olyan fejlett „harctéri illúziók” kifejlesztésén dolgozik, aminek segítségével képesek lennének megtéveszteni az ellenséges csapatokat, jelentették be a héten kiadott költségvetési tervezetben.
A DARPA 4 millió dollárt szán a projektre, aminek része az ellenségnél audiovizuális hallucinációkat okozó eszközök kifejlesztése is.
A technológia hasonló lehet a jelenleg radarok megtévesztésére használt módszerhez, azzal a különbséggel, hogy ezt emberek ellen vetnék be.
Az „illúziókat” valószínűleg optikai eszközökkel érnék el, amelyeket katonai járművekre erősítenének.
A jelenlegi emberi érzékeken alapuló harctéri megtévesztési módszereket alkalomszerűen alkalmazzák csupán,” nyilatkozta az ügynökség.
A DARPA célja feltárni „milyen módon dolgozza fel az agy az érzés útján szerzett információkat,” a harctéren taktikai előnyt biztosító technológiák kifejlesztése érdekében.
Az ügynökség célja, hogy „demonstrálja és elemezze a fejlett emberi megtévesztő technológiák bevetési hatékonyságát a harctéren, földön, vízen és levegőben egyaránt,” áll a Wired oldalán megjelent cikkben.
Nem ez az első alkalom, hogy a hadsereg kutatói hangokkal és látvánnyal próbálják megtéveszteni az ellenséget, elhitetve velük egy nem létező tárgyról, hogy ott van,” mondja Noah Schachtman, a Wired magazintól.
Van, akinek mindez nem illik a katonaságról kialakított elképzelésébe, pedig az ilyen technikák nem új keletűek a hadviselésben. A bűvészek és tábornokok kapcsolata hosszú múltra és valós eredményekre tekint vissza. Harry Houdini például kémkedett a Scotland Yard számára. Jasper Maskelyne, angol illuzionista pedig ál tengeralattjárókatés tankokat készített, hogy elvonja Rommel csapatainak figyelmét a II. Világháborúban. Egyesek azt állítják, hogy villanófények segítségével még a Szuez-csatornát is „eltüntette. A hidegháború alatt a CIA 3000 dollárt fizetett John Mulholland-nak, a híres bűvésznek egy megtévesztési, rejtőzködési és színpadi bűvészetről szóló kézikönyv megírásáért, amit 2009-ben „A CIA hivatalos trükk és megtévesztés kézikönyvecímen újra kiadtak.
A hadsereg egyik alvállalkozója, a BAE Systems nemrégiben egy olyan „láthatatlan köpenyt” fejlesztett ki, amivel el lehetet tüntetni egy jármű infravörös képét,” mondja Schachtman.
A terrorizmus elleni harc kezdetén a védelmi technológiai közösség számos tagja felvetette egy „Isten hangja” fegyver kifejlesztésének lehetőségét. Az elképzelés szerint irányított hanghullámok segítségével győzték volna meg a dzsihád-harcos jelölteket, hogy maga Allah beszél hozzájuk, öngyilkos merényletre használt fegyvereik letételére szólítva fel őket.”
Az ötvenes években a brit és amerikai hadsereg pedig az LSD és egyéb hallucinogén drogok harctéren bevethető fegyverré alakításán dolgozott.





Információfeltöltés egyenesen az agyba, akár a Mátrixban





Forrás: DailyMail
Megtanulni egy új küzdősportot vagy repülőgépet vezetni, új nyelveket elsajátítani, akár alvás közben, hamarosan valósággá válhat a kutatók szerint. A Bostoni Egyetem és a japán Kyotoi Egyetem ATR számítógépes idegtudományi laboratóriumának kutatói úgy gondolják, hogy ajövőben az új ismeretek megtanulásához nem kell egyebet tennünk, mint leülni a számítógép elé és megvárni, amíg az adatállomány „feltöltődik” agyunkba.
A kutatók azt tanulmányozták, miként képes egy funkcionális mágneses rezonancia berendezés (FMRI) tudást „generálni” a vizuális agyi kéregállományon keresztül olyan jelek továbbításával, amelyek megváltoztatják az agyi aktivitás mintáját.
A módszert dekódolt idegvisszajelzésnek (Decoded Neurofeedback – DecNef) nevezik.
Nem szükséges hozzá gyógyszer és az alanynak még ébren sem kell maradnia. Egyszerűen agyi aktivitását átállítják a „cél” aktivitásminta alapján, amit kölcsönözhetnek például egy sztárfocistától vagy egy híres sakkjátékostól.
Takeo Watanabe, a kísérlet vezetője a Bostoni Egyetemen elmondta, hogy „a felnőttek agyának korai vizuális területei kellően plasztikusak az érzékelés útján történő tanuláshoz.” A kutatók onnan tudják, hogy a módszer működik, mivel az FMRI kezelésben résztvevő önkéntesek vizuális ügyességi tesztjeit összehasonlították azok eredményeivel, akik nem kaptak kezelést és az első csoport lényegesen jobb eredményeket ért el. A Mátrix trilógiában a szereplők úgy sajátítják el a kívánt ismereteket, hogy fizikailag rákapcsolódnak egy számítógépre, amiről a szükséges adatállományt feltöltik az agyukba. Nincs már messze a nap, amikor ezt a valóságban is megtehetjük, remélhetőleg az agyba épített csatlakozóaljzat nélkül, mondják a kutatók. A kutatás részletes eredményeiről a Science nevű tudományos folyóiratban olvashatunk.
Amennyiben az FMRI módszer nem válik be, van másik megoldás: a memória tabletta
A Baylor Orvosi Főiskola kutatói arra jöttek rá, hogyha egy bizonyos fajta molekulát, a PKR-t elnyomják, az fokozott agyi aktivitáshoz és hosszú távú emlékek kialakulásához vezet a felnőtt agyban.
Ami ennél is érdekesebb, hogy a kutatók képesek ezt a molekulát mesterségesen blokkolni, így a módszer egyfajta memóriaserkentő tabletta kifejlesztéséhez vezethet.
Dr. Mauro Costa-Mattioli, a Baylor egyik kutatója elmondta, „Valóban hihetetlen, hogy a PKR-re direkt módon ható gyógyszerrel képesek vagyunk egyszerre a memóriát és az agy aktivitását is serkenteni.
Egyéniségünk, az ember egyedi volta nagyrészt az emlékeinknek köszönhető. Ez a molekula lehet a kulcs ezeknek az emlékeknek a hosszabb távú tárolására, és emellett új emlékek létrehozásához is hozzájárulhat.”






Szaúd-feltaláló alakul "gyilkos RFID Chip"


A legtöbben hallottak már az RFID-chipek.Jönnek számos formában és használják különböző célokra, de ez az egy gyilkos! A keresztények alkalmazni a kifejezést, és még a fejlesztés ilyen tétel azzal, hogy esetlegesen a "fenevad bélyege" könyvéből Jelenések .
Lehet futtatni, de el nem bújhatsz ... és ha elrejti, nem tesz különbséget, mert csak egy gombnyomásra fog okozni a dózis cianid azonnali elkezdését áramlik a testedben, hogy meg fogja ölni a beültetett személy útján távirányító.
A Szaúd-feltaláló azt kérte a szabadalmat Németországban és elutasították azzal az indokkal, hogy ez etikátlan és / vagy a veszély, hogy a nyilvánosság számára. 
Ezt követően vált ismertté, mint a Killer Chip. A készüléket úgy tervezték, hogy bocsát titkosított rádióhullámok, amely felvette a műholdak és "használják a pálya szökevények igazságszolgáltatás, a terroristák, az illegális bevándorlók, bűnözők, a politikai ellenzék és így tovább.
Ha úgy gondolja, a dolgok, mint a "One World kormány "és az úgynevezett orwelli" Big Brother "is messze túlzás, gondold át újra.
nem halálos RFID chipek elsősorban békés célokra használják, de a keresztények az egész világon úgy tekintenek rájuk, mint egy fenyegetés. Egy ideig vissza, a Wal-Mart ragaszkodott annak beszállítói RFID nyomkövető chipek a szállítások Wal-Mart a jobb raktár és rendelési ellenőrzés. Az amerikai kormány használja őket Passport kártyák , részletes listáját az, aki az RFID nyomkövető chipek olvassa el ezt a cikket 2003-tól . Sok tisztviselők Mexikóban volt a közös RFID nyomkövető chip beültetett a testüket, így meg lehet találni, ha a felvett, vagy rosszabb, megölte.
Nem volt szó arról, hogy a német feltaláló fog kérni szabadalmi egyéb országokból.


RFID Chip Kills you if you disobey




Új világrend: Távirányítással aktiválható RFID-chipek



Forrás: NaturalNews
A személyazonosság lopás, pénztárca és táskaelvesztés és egy sor egyéb információvesztés elleni védelem megoldásaként beharangozott, mindent magába foglaló, nyomon követő RFID-chip térnyerésének és gyors elterjedésének vagyunk szemtanúi. Azt is tudjuk, hogy a viselőjének megölésére képes RFID-chip mára valósággá vált.
Az természetesen nem kérdés, hogy a világunkat irányító hatalmak minden embert microchippel akarnak ellátni. Számos újsághírben olvashattunk már a különböző bőr alá ültethető micro- és nanochipekről. (http://www.youtube.com/watch?v=qCVVUuvXOoc)
Azt azonban sokan nem tudják, hogy az amerikai élelmiszerbiztonsági hatóság az olyan beültethető chipeknek használatát is engedélyezte, amik képesek kárt, például szándékos égési sérülést okozni viselőjének. Az eredetileg bűnözők nyomon követésére kifejlesztett, ciánt tartalmazó microchipet először egy szaúdi-arábiai feltaláló fejlesztette kiTalálmányát, a távirányítással aktiválható, a testbe ciánt fecskendező RFID-chipet Németországban akarta szabadalmaztatni, de a német hatóságok annak veszélyes és egészségre káros hatása miatt megtagadták a bejegyzést. Tehát a chipek már nemcsak információt tárolnak vagy gyűjtenek viselőjükről, de számos egyéb funkcióra is képesek, mint ahogy a fenti YouTube klipben 0:42-nél a riportertől hallhatjuk: „képes megölni, ha nem fogadunk szót.”
Ugyanebben a YouTube klipben hallható Scott Silverman, az Applied Digital Solutions elnökének sokszor idézett interjúja is, akinek mellesleg már a cége által gyártott „VeriChip” van a karjában, amelyben a technológia előnyeit ecseteli a CNBC riporterének.
A VeriChip-et gyártó, most már PositiveID néven futó társaság éppen a napokban jelentette, hogy az izraeli hadsereg is ilyen bőr alá ültethető chipeket rendelt tőlük katonái számára, „katasztrófa felkészülési és vészhelyzet-kezelési programjuk támogatásához.”
Az emberek lassan megszokják a chipeket. A legtöbb ember Magyarországon is csak utólag értesült arról, hogy új, az EU szabványnak megfelelő, már nem az egykori „szabadságot” jelképező kék, hanem vörös útlevele is chipet tartalmaz, illetve, hogy ma már csak ujjlenyomatvétellel kaphat útlevelet. Gondolom, amikor a chipet az útlevélből, vagy személyi igazolványból bőrünk alá akarják költöztetni, sokak „csak” a következő lépést látják majd az elkerülhetetlen folyamatban.



A Stuxnet leszármazottja? A kutatók újabb kibertámadásra figyelmeztetnek



Forrás: abcnews.go.com
A ma már szuperfegyverként emlegetett Stuxnet számítógép vírussal „szinte megegyező” elemeket tartalmazó új vírust észleltek több európai számítógépes rendszerben, ami a Stuxnethez hasonló támadás előjele is lehet, figyelmeztetett az egyik vezető amerikai kiberbiztonsági cég.
A tavaly felfedezett Stuxnet egy rendkívül kifinomult számítógépes vírus, ami sikeres támadást hajtott végre egy iráni atomerőmű számítógépes rendszere ellen. Amerikai kormánytisztviselők szerint a Stuxnet féregvírus példanélküli összetettsége és az a tény, hogy képes fizikailag szabotálni komoly ipari irányítórendszereket, beleértve víz- vagy elektromos művek hálózatait szerte a világon, a kiberháború új korszakát nyitotta meg a világon.
Bár egyetlen csoport sem vállalta magára a támadást, több kiberbiztonsági szakértő szerint a Stuxnet vírust csak egy nemzetállam hozhatta létre és a lehetséges jelöltek igen rövid listáján az Egyesült Államok és Izrael előkelő helyet foglaltak el.
Akárki volt is az akkori támadó, úgy tűnik ismét munkához látott, mivel az új vírus írójának hozzáférése volt az eredeti Stuxnet vírus kódjához, amit soha nem hoztak nyilvánosságra.
Az európai bázisú kutatólaboratórium által felfedezett és „Duqu” névre keresztelt új vírus nem jelent olyan fizikai veszélyt, mint a Stuxnet, mivel az inkább adatokat gyűjt a potenciális célpontokról, amit valószínűleg jövőbeli kibertámadáshoz használnának fel, írja a Symantec kiberbiztonsági óriás friss jelentése.
A Duqu és a Stuxnet kódja nagyon hasonlít egymáshoz, de a hasznos adatállomány nagyban eltér,” áll a Symantec blogbejegyzésében.
A Duqu a billentyűzeten lenyomott karaktereket rögzíti és rendszeradatokat gyűjt az ipari irányítórendszerekkel foglalkozó cégekről, majd ezeket továbbítja a vírusgazdának, írja a Symantec.
Sikeres akció esetén az összegyűjtött adatokat egy jövőbeli, ipari létesítmények elleni kibertámadáshoz tudják felhasználni, ahol a támadott szoftvert használják, legyen az egy európai villamos művek, vagy Mexikói-öbölbeli olajfúrótorony.
Mondhatjuk, hogy a vírus a felderítési szakaszban jár,” nyilatkozta Gerry Egan, a Symantec biztonságtechnikai igazgatója az ABC News-nak. „Az egyértelműen látszik, hogy megtervezett támadásról van szó.”
A Duqu nem terjed magától, így a kutatók úgy gondolják, hogy azok a rendszerek voltak a célpontok, amelyekbe a vírus már bejutott.
Az amerikai nemzetbiztonsági hivatal már kedden valamennyi „kritikus infrastruktúra tulajdonost és üzemeltetőt” riadóztatott, hogy tegyen meg minden lehetséges biztonsági óvintézkedést.
Egy másik kiberbiztonsági cég, az F-Secure Security Labs szintén megvizsgálta a Duqu vírust és weboldalán leírja, hogy a kód olyannyira hasonlít a Stuxnet kódjára, hogy vírusirtó rendszerük azt gondolta az eredeti Stuxnet vírussal áll szemben.
A McAfee Labs is megkapta az új vírus kódját és alapos elemzés után weboldalukon reagálva leírták: „Egy biztos: a Stuxnet csapat még mindig aktív…”




Az ijedt mexikóiak inkább a chipbeültetést választják



Diego Fernandez de Cevallos, befolyásos mexikói üzletember elrablásának furcsa körülményei közül talán az emberrablók által eltávolított helymeghatározó chip volt a legbizarrabb. A mexikói média részletesen beszámolt az esetről, megtudhattuk, hogyan szállta meg a banda az üzletember otthonát, hogyan távolították el a chipet, miután karját egy ollóval felvágták, csupán magát a chipet és egy vértócsát hagyva maguk után.
Fernandez hét hónappal később sikeresen kiszabadult az emberrablók fogságából, de ennél többet nem igen tudni az ügyről. Az viszont tudható, hogy részben a fenti eset, részben az emberrablások számának ijesztő megnövekedése miatt, egyre több mexikói folyamodik a chipbeültetéshez.
Egy nemrégiben kiadott kongresszusi jelentés szerint az emberrablások száma az elmúlt öt év során 317%-kal emelkedett Mexikóban. Ennél is ijesztőbb talán az a tény, hogy egyre több alkalommal, minden ötödik esetnél, az derül ki, hogy az emberrablási akcióban rendőrök és katonatisztek is részt vettek. Ennek köszönhetően az emberek nem remélnek segítséget a hatóságoktól, így kénytelenek más eszközökhöz folyamodni.
A bőr alá ültethető eszközök, mint amilyet Diego Fernandez de Cevallos karjából vágtak ki, egyre népszerűbbek, annak ellenére, hogy a szolgáltatás több ezer dollárba kerül. A chipet forgalmazó mexikói Xega cég, amely maga végzi el a beültetést is, azt állítja, az elmúlt két évben az eladások 40%-kal nőttek.
Azt kell mondanunk, hogy sajnos az üzlet egyre jobban megy, ami jó a cégnek, de rossz az országnak,” nyilatkozta Diego Kuri, a cég ügyvezetője. „Ügyfeleink 30%-a azután keres fel bennünket, hogy valamelyik hozzátartozóját elrabolták,” tette hozzá Kuri, a cég magas fokú védelemmel ellátott központjában adott interjúban, 120 kilométerre a mexikói fővárostól.
A Xega cég VIP csomagja 2000 dollárba kerül, amihez még hozzájön az évi 2000 dolláros szolgáltatási díj. Ennek fejében az ügyfél egy bőr alá ültethető chipet (RFID) kap, ami nem más, mint egy apró, átlátszó kapszulába zárt antenna. A kb. 1 cm hosszú és spagetti tészta vastagságú chipet a felkarba ültetik.
A chip ezt követően a külső, mobiltelefon nagyságú GPS vevővel fogható jeleket ad le, de Kuri szerint akkor is segíthetnek az elrabolt személy felkutatásában, ha a chipet az emberrablók eltávolítják, mert az eltávolított chip helyzete is segíti a mentési akciót. A cég szerint az elmúlt tíz évben 178 embert sikerült megmenteniük.
A mexikói média sokat foglalkozik az üggyel. Egyes beszámolók szerint jelenleg mintegy 10.000 mexikói visel chip implantátumot. 2004-ben Rafael Macedo, Mexikó korábbi főügyésze a sajtónak nyilatkozva elmondta, hogy chipet ültettek karjába, „hogy bármikor megtalálhassanak.”



Az első számítógépes vírusfertőzött ember



Forrás: news.sky.com
Reading Egyetem egyik kutatója az első olyan személy a világon, akit számítógépes vírus fertőzött meg. Dr. Mark Gasson, a rendszermérnöki kar kutatója, a chip segítségével nyitja ki a laboratórium biztonsági ajtóit és a chip biztosítja, hogy mobiltelefonját csak ő tudja bekapcsolni.
Dr. Gasson, szánt szándékkal fertőzte meg a kezébe ültetett chipet egy számítógépes vírussal az emberi test fejlesztését és a beültethető eszközök potenciális kockázatait vizsgáló kutatás keretében. A vírus ezt követően automatikusan megfertőzte és befolyásolta az intézmény biztonsági rendszerét. „A fertőzést követően minden egyes személy, aki belépőkártya segítségével lép be az épületben automatikusan megfertőződik,” nyilatkozta a Sky News-nak.
A Dr. Gasson chipjében lévő vírus jóindulatú, de egy rosszindulatú számítógépes vírus képes lenne hozzáférést biztosítani az épülethez a bűnözők számára.
A kísérlet eredményei nagyban befolyásolhatják a beültethető számítógépes eszközök egészségjavító felhasználását. „A kutatásunkból kiderül, hogy a beültethető eszközök hatalmas mértékben fejlődtek. Ma már képesek kommunikálni, tárolni és manipulálni a tárolt információkat,” magyarázza. „Ezek az eszközök tulajdonképpen mini számítógépek, és mint ilyenek ki vannak téve a számítógépes vírusok veszélyének. Egy pészméker például egy különleges leolvasó segítségével ma már képes kommunikálni az orvosokkal. Fejlesztenünk kell a technológiát, hogy biztosítsuk az orvosi eszközök biztonságos működését a jövőben.”
Dr. Gasson elmondta, hogy „az implantátumot hordozó betegekhez hasonlóan, egy év elteltével úgy érzem a chip testem részévé vált. Bár izgalmas dolog elsőként megfertőződni egy számítógépes vírussal, ugyanakkor nagyon sebezhetőnek érzem magam, mintha erőszak áldozata lennék, mivel a chip testem intim részévé vált és még sincs befolyásom felette.”
Hiszem, hogy az evolúciós fejlődés következő lépéseként muszáj lesz félig-meddig géppé válnunk, hogy fejleszthessük magunkat. Komoly társadalmi nyomással kell majd valószínűleg szembenéznünk, vagy azért mert a beültetés lesz a társadalmilag elfogadott norma, vagy mert a beültetés hiánya hátrányokkal jár majd. Akár hogyan is lesz a benne rejlő veszélyekre mindenképpen figyelnünk kell.”



Új bőr alá ültethető nyomonkövető eszköz





Forrás: Dailymail.co.uk




Az eszközt a hordozó mozgása vagy akár egy ér lüktetése is képes árammal ellátni, így életünk végéig képes működésben maradni
A kutatók egy újfajta bőr alá ültethető nyomonkövető eszközt fejlesztettek ki, ami nem igényel elemeket és nagyon nagy távolságból is leolvasható. Ez már nem csupán egy RFID chip, azaz rádiófrekvenciás azonosító, amit egyre szélesebb körben alkalmaznak vonalkódok helyett is, hanem a nanotechnológia segítségével előállított, összetett eszköz, ami folyamatosan képes jeleket adni és információt továbbítani hordozójáról és sokkal kisebb egy mikrochipnél (egy nanométer a milliméter egy milliomod része). 
Az új  nanoeszköz fecskendővel egyszerűen a beteg karjába juttatható, hogy azután rendszeres jelentéseket küldjön a kezelőorvosnak, aki így akár több kilométer távolságból is képes a beteget nyomonkövetni. Az eszközt a beteg mozgása vagy akár egy ér lüktetése is képes ellátni a működéshez szükséges árammal, így élettartama a beteg haláláig tartana.
A technológia arra is alkalmas, hogy az eszközt kisméretű távirányítású megfigyelő repülőgépre szereljék, hogy azután zárt video rendszeren keresztül továbbítsa a jeleket, saját mozgását használva áramellátásnak. Egy ilyen eszköz hasznos lehet a kórházaknak például, hogy nyomonkövethessék betegeiket vagy ellenőrizzék betartják-e a számukra előírt kezelést.
Kétségtelenül a hadsereget és az igazságszolgáltatást is érdekelni fogja az új technológia, hiszen mindig újabb és újabb módszereket keresnek a bűnözőkmegfigyelésére és kémkedésre.
A fejlesztésről szóló részletes tanulmány a Georga Műszaki Egyetem „Nano levelek” című kiadványában jelent meg, amelyben Zhong Lin Wang kutató leírja, hogy az eszközt a levegő mozgása, a vibráció, hanghullámok, kémiai és hőenergia is képes hajtani.
Az eszköz része egy nanogenerátor, ami vibrációkból és mozgásból termel áramot, egy kondenzátor a megtermelt áram tárolására és egy Bluetooth-jellegű adó. A Science Daily szerint az eszköz több mint 10 méteres távolságból is képes fogni a jeleket.
Zhong és csapata idén év elején jelentette be, hogy sikerült megalkotniuk a világ első, a gyakorlatban is használható nanogenerátorát. Kifejlesztése hat évig tartott. A kísérletek során LED-es és LCD kijelzőket láttak el árammal, a generátor segítségével.
A fejlesztés mérföldkövet jelent az olyan hordozható eszközök gyártásában, melyek kizárólag a test mozgásából nyerik a működéshez szükséges energiát,” nyilatkozta Zhong.
Ezek a nanogenerátorok meg fogják változtatni az életünket a jövőben. A bennük rejlő lehetőségeknek csak saját képzeletünk szab határt.”




A Fülöp szigeteki tájfunt mikrohullámú impulzusok irányíthatták



Időkjelei: Néhány kérdés érkezett emailben a Fülöp szigeteki tájfun eredetével kapcsolatban. Az alábbi cikkben olvasható illetve a videón hallható okfejtés igen elgondolkoztató, de természetesen sem cáfolni sem megerősíteni nem tudjuk. Sok szó esett már itt az időjárás-módosításról, ami egy nagyon is valós technológia, illetve törekvés, tehát a kérdés nem az, hogy lehetséges-e, hanem, hogy ez esetben mi is történt valójában.
Az egyik rendkívül aktív időjárás figyelő, a Youtube-on Dutchsinse néven ismert felhasználó, igen érdekes videót osztott meg a legutóbbi Fülöp szigeteki tájfunnal kapcsolatban, azt állítva, hogy a viharok keletkezése illetve iránya ember által kibocsátott, jól megfigyelhető mikrohullámú impulzusokkal, sugarakkal hozható összefüggésbe.
Az elmúlt években egyre több információ kerül napvilágra az időjárás-módosító technológiákkal kapcsolatban és számos független oknyomozó, illetve tudós vagy ismert kutató elismerte, hogy a módszer igenis létezik.
Egyikük, Dr. Michio Kaku, elméleti fizikus, aki többek között az alábbi videóban is beszél arról, hogy a tudósok több ezermilliárd wattos lézersugarakat küldenek fel a légkörbe, hogy ezáltal esőfelhőket hozzanak létre és villámlást generáljanak. A módszer véleménye szerint megváltoztathatja a világ erőviszonyait.


Controlling The Weather, Is It Possible



Bár Dr. Kaku szerint a lézeres technológia még kísérleti stádiumban van, laboratóriumi körülmények között sikeresen alkalmazzák. Ugyanakkor arról is beszél, hogy az Egyesült Államok már a Vietnámi háború alatt is használt hasonló módszereket, hogy monszunt idézzen elő a vietkongok ellen és nem ők az egyedüli hatalom, amelyik rendelkezik a technológiával.
A világ számos alkalommal tapasztalt időjárási anomáliákat a közelmúltban. Ilyenek voltak a Katrina és a Sandy hurrikánok is, amelyekről többen is azt állítják, hogy mesterségesen irányított viharok voltak. Az Időjárás Módosítási Társaság saját weboldalán elismeri, hogy az ilyen módszerek több mint 60 éve léteznek:
A Weather Modification Association (WMA) 1950-ben alakult azzal a céllal, hogy segítsen megérteni az időjárás-módosítási módszereket és azok hatásait valamint a programok szponzorainak, üzemeltetőinek és a tudományos közösségnek az elvárásait, illetve, hogy biztosítsa a hivatás etikusságát és a szabad információcserét.”
A föld különböző pontjain számos állami létesítmény működik, ahol „atmoszferikus melegítési kísérleteket” folytatnak. Ezek között több olyan hadműveleti központot és radarállomást találunk, amelyek a „világ eddigi legnagyobb vihara” a Haiyan tájfun által végigsöpört területen vagy annak közelében vannak.
Dutchsinse olyan adatokat tár fel az alábbi videóban, amelyek szerint a Haiyan tájfun komoly mikrohullámú tevékenységgel hozható összefüggésbe. Szerinte a Zoraida nevű viharrendszer is egy ilyen mikrohullám sugárral irányított jelenség, ami egy nagyon határozott kiindulási és végponttal rendelkezik.
A Dutchsinse által összeállított videó (angol nyelven):

11/8/2013 -- Microwave Pulse gives birth to Typhoon Haiyan (Yolanda)


H.A.A.R.P Weapon _ How to make Earthquake


How HAARP Works


HAARP In Action??!! MUST SEE!! Incredible Waves In Chemical SKY!!






Újabb Bill Gates projekt: Az atmoszféra kénkezelése



Forrás: Infowars.com
A Bill Gates finanszírozásával folytatott legújabb geomódosítási kísérlet keretében az atmoszféra Új Mexikó feletti részét több ezer tonna kénrészecskével akarják bepermetezni, annak ellenére, hogy még a legrendíthetetlenebb környezetvédők is arra figyelmeztetnek, hogy az eljárás katasztrofális hatással lehet a föld ökoszisztémájára.
David Keith azzal érvel a módszer mellett, hogy a szolár geomódosítás egy olcsó megoldásnak bizonyulhat a globális felmelegedés lassítására. Más tudósok ezzel szemben arra figyelmeztetnek, hogy a kísérlet hatása megjósolhatatlan, a következmények pedig veszélybe sodorhatják a föld időjárási rendszereit és élelmiszerellátását,” írja a Guardian.
A kísérleteket, az amerikai James Anderson közreműködésével, egy éven belül akarják elkezdeni. A tervek szerint először több ezer kilogramm részecskét engednek ki, hogy felmérjék a módszer hatását az ózonréteg kémiai összetételére és megállapítsák a legideálisabb kénpermet adagokat. Mivel a sztratoszférát, annak rendkívüli összetettsége miatt, nem lehet laboratóriumi körülmények között modellezni, Keith szerint a kísérlet arra is jó lesz, hogy rájöjjenek, miként lehet az ózonréteget megváltoztatni egy hatalmas kénpermet segítségével.
A Harvard Egyetem projektjét Bill Gates finanszírozza, aki az év elején állt ageomódosítás mellé, a föld éghajlatának módosítása érdekében. A részecskéket egy hőlégballon segítségével akarják az atmoszférába juttatni 24 km magasságban, az Új mexikói Fort Sumner felett.
A kísérlettel járó kockázatok olyan komolyak, hogy még a globális felmelegedés mantra legádázabb hívei is ellenzik. Közéjük tartozik például Doug Parr, brit tudós, a Greenpeace egyik vezetője, aki szerint a próbálkozás „bizarr” és „veszélyes”.
Egy ilyen balul elsült kísérlet rendkívül romboló hatást fejthet ki a harmadik világ amúgy is sok nehézséggel küszködő, szegénységben élő népességére. Alan Robock, a Rutgers Egyetem meteorológusa a következőket mondta:
Az általam készített számítógépes szimuláció azt mutatja, hogy a felszín közeli kénes felhők gyengíthetik az Ázsiára és Afrikára jellemző nyári monszunokat, ami az esőzések csökkenéséhez vezetne, így veszélybe sodorná a több milliárd ember számára túlélést jelentő termést, mivel nem tudnák öntözni földjeiket.”
(Időkjelei: Bár mint kiderült, az öntözéses művelés a megszüntetendő eljárások listáján szerepel az ENSZ Agenda 21 programban, így az elit számára ez is pozitívumnak tűnhet.)
Képzeljük el mi történne, ha aszályt és éhínséget idéznénk elő azzal, hogy hűteni próbáljuk a bolygót,” mondta Robock egy geomódosítási konferencián még 2010-ben.
Stephen Schneider, a Stanford Egyetem munkatársa, aki űrhajókat küldene az atmoszféra magasabb régióiba, hogy ezzel leárnyékolják a napot, elismerte, hogy a geomódosítás „nemzetközi konfliktusokhoz vezethet, ha az egyes országok által elindított geomódosítási projektek rosszul sülnek el.”
Ilyen hatás lehet például az ózonréteg további károsodása, az esőzés megzavarása, különösen a trópusi, szubtrópusi területeken, ami több milliárd ember élelmiszerellátását veszélyeztetné,” nyilatkozta Pat Mooney, a kanadai technológia figyelőszervezet, az ETC Csoport ügyvezető igazgatója. „Egy ilyen lépés semmilyen hatással nem lenne az atmoszférában található üvegházhatású gázok szintjére vagy az óceán elsavasodására. A szoláris geomódosítás inkább az időjárással kapcsolatos nemzetközi feszültségeket erősítené, mivel a felállított modellekből arra lehet következtetni, hogy veszélyes lenne a déli féltekére nézve.”
Az ismeretlen veszélyektől függetlenül is elég információ áll rendelkezésre a környezet kénnel történő szennyezéséről, hiszen ez az elem a savas eső egyik fő összetevője. AzEPA szerint „a tavak és patakok elsavasodását okozza és kárt tesz a magas területeken élő fákban és az érzékenyebb fajta erdei talajokban. A savas eső az építőanyagok és festékek (védett épületek, szobrok, stb.) gyors elöregedéséhez is vezet.”
Az egészségügyi kockázatok önmagukban is elegendőek lennének, hogy megkérdőjelezzék egy ilyen program engedélyezésének indokoltságát.
A kénszennyezés a következő egészségügyi hatásokkal hozható összefüggésbe:
  • Idegrendszeri és viselkedési zavarok
  • Vérkeringési zavarok
  • Szívkárosodás
  • Szem- és látáskárosodás
  • Nemzőképesség csökkenése
  • Immunrendszeri károsodás
  • Gyomor és emésztőszervi problémák
  • Máj és vesekárosodás
  • Halláskárosodás
  • Hormonháztartás megzavarása
  • Bőrproblémák
  • Fuldoklás és tüdőembólia
LennTech weboldal szerint:
Kísérleti állatokon végzett laboratóriumi vizsgálatok kimutatták, hogy a kén súlyosan károsítja az agyi ereket, a szívet és a veséket. A kísérletekből arra is lehet következtetni, hogy a kén bizonyos formái károsítják a magzatot és vele született problémákat okoz. Az anyák az anyatejen keresztül továbbadhatják a kénmérgezést gyereküknek. A kén emellett károsítja az állatok belső enzimrendszerét.”
Még Mark Watson, a geomódosítást támogató tudós is elismeri, hogy az atmoszféra kénezése „savas esőt, ózonkárosodást és időjárási problémákat okozhat.”
Tudva, hogy Bill Gates a népességcsökkentésre specializálódott titkos elit klub tagja, nehéz lenne véletlen egybeesésre gyanakodni, amikor pont egy olyan programot támogat, ami a föld szegények lakta területeinek népességcsökkenéséhez vezethet, a legkiszolgáltatottabbak kiéheztetésén keresztül.




A titkos időjárás befolyásoló fegyverek sok millió emberéletet olthatnak ki, figyelmeztet egy orosz politikus







Forrás: Paul Joseph Watson, infowars.com
Egy vezető orosz politikus óriási megdöbbentést keltett egy televíziós interjúban tett kijelentéseivel, melyben arra figyelmeztetett, hogy Oroszország olyan új technológiák birtokában van, amelyek képesek a föld bármelyik részét elpusztítani, sok millió ember életét kioltva, amennyiben az Egyesült Államok, az ENSZ vagy Grúzia megpróbálja megakadályozni Oroszország csatlakozását a Kereskedelmi Világszervezethez.
Vladimir Zhirinovsky, az orosz Duma alelnöke és az Orosz Liberális Demokrata Párt (LDPR) vezetője az első hivatalosan is elismert ellenzéki vezető Oroszországban a kommunizmus bukása óta. Az LDPR és a volt KGB és Kommunista Párt között sok összefonódás van. Mára a párt jelentős politikai hatalomra tett szert, annak ellenére, hogy Zhirinovskyt sokan militáns neonáci politikusnak tartják.
Az interjú során Zhirinovsky hirtelen témát váltott, amikor a riporter arról kérdezte, hogyan kezelje Oroszország azokat az országokat, Grúziát és az Egyesült Államokat, akik megpróbálják megakadályozni belépését a Kereskedelmi Világszervezetbe.
Bizarr kirohanásában elmondta, hogy az amerikai kormánynak „nincs jövője” és hamarosan össze fog omlani, kiemelve Oroszország vezető szerepét az űrkutatásban és hozzátette, hogy „Oroszország rengeteg pénzzel, erőforrással és olyan új fegyverekkel rendelkezik, melyekről még senki sem tud.”
Ezeknek az eszközöknek a segítségével a bolygó bármelyik részét képesek vagyunk 15 perc leforgása alatt elpusztítani,” hangzott a szenzációhajhász figyelmeztetés.
Nem robbantásról, sugarakról, lézerről vagy villámlásról beszélek. Ez egy csendes és békés fegyver,” tette hozzá, figyelmeztetve, hogy „egész kontinensek merülnek álomba örökre” és „120 millió ember fog meghalni,” ha valaki megkérdőjelezi Oroszország fennhatóságát a Kuril szigetek felett, amellyel kapcsolatban Japánnal keveredtek összetűzésbe.
A műsor női házigazdája mosolyogva fogadta a megjegyzéseket, pedig Zhirinovsky viselkedése kicsit sem volt kedélyes.
Zhirinovsky utalást tett a márciusi japán cunamira is, arra engedve következtetni, hogy az általa említett új fegyvereknek köze van az USA és Oroszország által régóta fejlesztés alatt álló időjárás módosító technológiához, aminek alkalmazása ma már nyílt titok.
A Grúzia bekebelezésével fenyegetőző Zhirinovsky figyelmeztetett, hogy „a bolygó másik oldalán is lehet cunami, mégpedig a Kaukázusban.” A Kuril szigetek említésével valószínűleg arra akart célozni, hogy Oroszországnak köze volt a több ezer emberéletet követelő, és a japán gazdaság válságát még jobban elmélyítő katasztrófához.
A harmadik világháború kirobbanására is figyelmeztetett, ami a jelenlegi közel-keleti és afrikai zavargásokból robbanhat ki és szerinte a jelenlegi globális intézmények, mint az EU és a Kereskedelmi Világszervezet bukásához és az új, Oroszország vezette nemzetközi világrend felemelkedéséhez vezet majd.
Moszkva már évtizedek óta rutinszerűen alkalmazza az időjárás módosítására alkalmasfelhőképzés” technológiát, hogy a napsütés biztosítva legyen a katonai felvonulásokon, de az időjárás pusztító fegyverré alakítása új és félelmetes koncepció.
Ben Livingstone, a haditengerészet volt fizikusa – aki Lyndon B. Johnsont informálta az időjárás-befolyásolás hatékonyságáról még a 60-as években – már az 50-es években leírta, hogy az Egyesült Államok rengeteg pénzt fordított az időjárást befolyásoló fegyverek kifejlesztésére a hidegháború évei alatt. Naiv lenne azt gondolni, hogy az oroszok nem ugyanezt teszik.
A Georgia Egyetemen 1997-ben tartott beszédében William Cohen, aki akkor az Egyesült Államok védelmi minisztere volt, az „öko-terrorizmus” veszélyeire hívta fel a figyelmet, „aminek segítségével egyesek képesek megváltoztatni az időjárást, földrengéseket vagy vulkánkitöréseket előidézni elektromágneses hullámok segítségével.”
Az elmúlt évek során a HAARP, azaz Aktív Magas Frekvenciás Program az Auróra Kutatására (HAARP – High Frequency Active Auroral Research Program), az amerikai légierő, az amerikai tengerészet, az Alaszkai Egyetem és a DARPA által együttesen finanszírozott, az ionoszféra kutatására specializálódott program céljaival kapcsolatban sok pletyka járta be a világot. Egy hárfa, amin az angyalok nem játszanak című underground bestsellerében, Nick Begich összegyűjtötte azokat a bizonyítékokat, amik alátámasztják, hogy a HAARP időjárás-befolyásoló kapacitását gonosz célokra használják.
NASA kutatói rájöttek, hogy „az atmoszféra határán tapasztalt elektromos zavarok és a földön észlelt földrengések között szoros összefüggés van,” és ebből eredt az a következtetés, hogy egyes földrengéseket a HAARP technológia segítségével, mesterségesen váltottak ki.
Ez a Zhirinovsky által is említett technológia gyors ütemben válik sci-fiből kézzelfogható, tudományos valósággá.
Bár Zhirinovsky igen ellentmondásos, lázító személyiségnek számít Oroszországban, ettől függetlenül rendkívül befolyásos politikai vezető is. Csupán azért mert sok ember szemében Zhirinovsky nem több egy politikai bohócnál, ne essünk abba a hibába, hogy teljesen bolondnak nézzük. Látja, mi zajlik a színfalak mögött, bár a stílusa hagy némi kívánnivalót maga után.
Amellett, hogy az orosz állami Duma alelnöke és az LDPR vezetője, az Európai Bizottság Parlamenti Közgyűlésének is tagja. Néhány hete bejelentette az iránti szándékát, hogy indulni akar a 2012-es orosz elnökválasztáson is, ahol a szakértők szerint a harmadik helyre várható.
Zhirinovsky múltbeli kijelentései sem voltak kevésbé ellentmondásosak. Egy alkalommal azt javasolta, hogy dobjanak atombombát az Atlanti Óceánra, hogy ezáltal elárasszák Nagy-Britanniát.
Mire véljük legújabb megnyilatkozását? Vajon badarság az egész, vagy Zhirinovsky tényleg bepillantást adott Oroszország világuralmi terveibe?






A Stuxnet vírus és a cyber-háború: Mi jön még?



Forrás: Networkworld.com

A cyber-háború ismeretlen ösvényei törvénytelenséghez vezetnek

Azok kedvéért, akik most hallanak először a Stuxnet vírusról, íme, egy rövid összefoglaló:
A Stuxnet féregvírus egy kifinomult, saját magát sokszorosítani képes, rosszindulatú kód, ami a Siemens által gyártott Supervisory Control and Data Acquisition (SCADA – Felügyeleti Irányító és Adatszerzés) rendszert támadja. A vírus képes felismerni és tönkretenni egy létesítmény irányítóhálózatát.
A mai napig 45 ezer rendszert támadott meg a világon, melyek 60%-a Iránban található. Irán nyilvánosan kijelentette, hogy a vírus nem károsította atomprogramját, de hatalmas informatikai káoszt okozott nemcsak Iránban, de Indonéziában és számos egyéb helyszínen is.
Nagyon komoly támadásról van szó, amire a világnak oda kell figyelnie. Íme, néhány elsődleges észrevétel:
1. Egyértelműen cyber-háborúval állunk szemben. A Stuxnet összefüggésben áll a 2009-es Amerika és Dél-Korea elleni támadásokkal, a szíriai légvédelmi rendszer elleni támadással és a Dél-Oszétia és Észtország elleni politikai támadásokkal.
2. Könnyű azt állítani, hogy egy konkrét állam által finanszírozott és Izraelből vagy Amerikából eredő támadásról van szó, de ugyan ezzel az erővel a támadás jöhetett egy tőkeerős és technikai szakértelemhez hozzáférő magáncsoporttól is. A Symantec becslése szerint a Stuxnet vírust egy tíz főből álló csoport fejlesztette ki. Egy ilyen projekt finanszírozásához nem kell túl sok tőke.
Ez egy fontos tényező, hiszen egy kis tőkével és néhány jól képzett informatikussal egy egész nemzet infrastruktúráját tönkre lehet tenni.
3. Kínát és Oroszországot sem hagynám ki a képből. Lehet szó kemény figyelmeztetésről is, melyben tudatják Iránnal, hogy mire számíthatnak. Van egy másik lehetőség is: cyber-felderítés. Tegyük fel, hogy valaki cyber-támadást indít Irán ellen, amit nagy valószínűséggel Amerikára vagy Izraelre kennek majd. A támadónak nincs más dolga, mint hátradőlni és várni a fejleményeket.
4.  A Stuxnet egy önsokszorosító vírus, tehát lehetséges, hogy a Siemens rendszereket az Interneten keresztül fertőzte meg, de az is elképzelhető, hogy valahol az ellátási láncon keresztül jutott rendszerbe. Talán egy beépített rendszerintegrátor telepítette fel a számítástechnikai eszközök szállítása során. Így vagy úgy, egy dolog biztos, informatikai berendezéseink rendkívül sebezhetőek az ilyen támadásokkal szemben, a rendszer telepítése előtt is.
A kérdés egyértelmű: Mi jön még? Az én meglátásom szerint a Stuxnet tovább mutálódik és erődemonstrációként további rendszereket fog megfertőzni. Közben előfordulhatnak ellentámadások Irán vagy támogatói részéről. Akárhogy is lesz, a cyber-hadviselés potenciális fokozódásával állunk szemben.
Itt az idő, hogy Washington odafigyeljen, hiszen a cyber-háború veszélyes, szabályok nélküli játék és az USA sebezhetőbb, mind bármely másik nemzet a földön.
Eljött a nemzetközi diplomácia ideje.





A fenevad bélyege – End Time Info Podcast





Jelenések 13:16-18: „Azt is teszi mindenkivel, kicsinyekkel és nagyokkal, gazdagokkal és szegényekkel, szabadokkal és szolgákkal, hogy az ő jobb kezökre vagy a homlokukra bélyeget tegyenek; És hogy senki se vehessen, se el ne adhasson semmit, hanem csak a kin a fenevad bélyege van, vagy neve, vagy nevének száma. Itt van a bölcseség. A kinek értelme van, számlálja meg a fenevad számát; mert emberi szám: és annak száma hatszázhatvanhat.”
A fenti versek alapján egyesek azt gondolhatják, hogy a „fenevad bélyegének” nevezett eszközt a világon minden ember viselni fogja. Vajon tényleg így lesz? Van-e különbség a fenevad bélyege, száma, neve vagy nevének száma között? Ebben a podcastban Joseph és Johnny ezeket és ehhez hasonló kérdéseket beszélnek meg.(Hangalámondással)
A podcastban említett bibliai versek az elhangzás sorrendjében: Jelenések 13:16-18, 20:4, 15:2, Dániel 12:12, Jelenések 13:4, 13:17, 18, 15.
Lejátszás (30:53p):


Mindent elérünk” – áll a Felderítő Hivatal új logóján



Időkjelei: Az elit egyre arrogánsabban terjeszti ki hatalmát a világ felett, és egyre kevésbé veszi a fáradtságot, hogy leplezze céljait, nyilván arra számítva, hogy az „igazi” káosz kirobbanását követően a tömegek minden biztonságot ígérő eszközt és intézkedést tárt karokkal fogadnak majd.
Forrás: foxnews.com,RT.com
Az amerikai Nemzeti Felderítő Hivatal egy új műholdat állított pályára a múlt hónapban. Az esemény azért is említésre méltó, mert a hivatal egy új, igencsak beszédes logót és mottót választott küldetése pontosabb meghatározására.
Az új logón a világot karjaival átszorító, óriási polip látható a következő rövid felirattal: „Semmi sem elérhetetlen számunkra.”
Christopher Soghoian, az ACLU vezető fejlesztője és irányelv elemzője a következőképpen reagált a hírre:
Egy jó tanács a @ODNIgov-nak: mostanság inkább lapítani kéne ezzel a hatalmas, mindent behálózó kémkedéssel kapcsolatban és ez a logó nem segít ebben.”
Az ügynökség szóvivője szerint azonban jó okuk van az új logó bevezetésére: A polip egy intelligens állat, így pontosan jellemzi a titkosszolgálati szervet.




Kilövés előtt
Az NROL-39-et a polip szimbolizálja a legjobban, mert ez egy intelligens, sokoldalú, jól alkalmazkodó állat. Azt üzeni, hogy az Egyesült Államok képes elérni ellenségeit, akárhol rejtőzzenek is,” mondja Karen Furgerson, a Felderítő Hivatal szóvivője. A ’Semmi sem elérhetetlen számunkra’ pontosan leírja küldetésünk lényegét és egyértelműen kifejezi, micsoda értéket képviselünk hazánk és az általunk támogatott, a föld különböző pontjain bátran háborúzó, a mi hazánkat védő emberek számára.” 
Az NROL-39 műhold küldetése, a hivatal által felküldött többi műholdhoz hasonlóan titkos. A NASAspaceflight.com szerint a műholdat a kaliforniai Vandenberg Légitámaszpontról 2013. december 3-án kilőtt United Launch Allience rakéta segítségével állították pályára. Mivel a kilövési pálya korábbi kilövésekkel megegyező volt, a rakéta valószínűleg egy harmadik műholdat is szállított, a hivatal radar felderítő flottájának bővítésére.
A titkos szállítmány mellett az Állami Kísérleti Multi-Műhold (GEMSat) 12 nano-műholdja is a rakéta fedélzetén utazott, amelyek különböző tudományos kísérletekben vesznek majd részt.
A Nemzeti Felderítő Hivatal küldetése amúgy az Egyesült Államok felderítő műholdjainak tervezése, megépítése, pályára állítása és karbantartása.
A hivatal saját weboldalán a következőképpen fogalmazza meg feladatait:
Miközben a legmodernebb műhold technológia kiépítésén, a legköltséghatékonyabb beszállítók felkutatásán, a kilövések pontos időzítésén és a legmagasabb minőségű termékek biztosításán dolgozunk, soha nem felejtjük el, hogy kiket védünk: a hazánkat és annak állampolgárait.”
Úgy tűnik a nyolckarúak is ezek közé tartoznak…
Mindenesetre megbocsátható, ha az NROL-39 logóját egyesek összekeverik LovecraftCthulhu istenének ábrázolásával, aki egészben akarja lenyelni a földet. A mostani amúgy nem az első olyan logója a hivatalnak, ami kérdéseket ébreszt az emberben. Láttunk már szabadkőműves és szuperhős motívumokat is, illetve akadtak olyanok, amiknek elemzésére most nem vállalkoznánk.





CIA igazgató: „Minden adatot akarunk, és örökre tároljuk”



Időkjelei: „Nektek pedig még a hajatok szálai is mind számon vannak tartva,” (Máté 10:30) mondta Jézus tanítványainak, biztosítva őket, hogy Isten minden teremtményével törődik. A globális rendszer is mindenkiről mindent tudni akar, de sajnos nem az emberiség iránti szeretet, de még csak nem is a manapság olyan sokszor emlegetett biztonság, hanem leginkább a teljes hatalom megszerzése érdekében.
Forrás: The Blaze




Google szerverek, Douglas megye, Egyesült Államok
A mai technológia által létrehozott adat aranybánya témakörét érintve, Ira „Gus” Hunt, a CIA technológiai igazgatója múlthét szerdán elmondta, hogy a kémügynökség megpróbál „mindent összegyűjteni, amit lehet, és azt örökre megtartani.” 
Hunt a GigaOM New Yorki konferenciáján mondott beszéde során elismerte, hogy az ügynökség minden ember Twitter és email üzeneteit, videóit és egyéb adatait gyűjti és rögzítni. És igen: szándékosan teszi ezt.
Minden információ értékét a jövőben érkező egyéb adatok vagy információk határozzák meg, amelyek valamilyen módon kapcsolódnak az eredeti információhoz,” mondta Hunt. „Mivel a nem létező pontokat nem lehet összekötni, így hajt bennünket az igyekezet, hogy mindent összegyűjtsünk és azt örökre megőrizzük.”
Huffington Post a következőket írta:
Hunt észrevételei azután kerültek a média figyelmébe, hogy a Federal Computer Week jelentette, a CIA egy óriási, 600 millió dolláros, 10 évre szóló szerződést kötött az Amazon felhő szolgáltatására. Az ügynökség nem kívánta kommentálni a cikkben foglalt információkat, de Hunt beszéde alapján, amelyben többször is említette a felhő használatát, arra lehet következtetni, hogy a CIA számára nagyon fontos, hogy hatalmas tárhely és elemző kapacitással rendelkezzen.
Hunt megjegyezte, hogy bizonyos méreteken felül az adattárolás már nem praktikus, hozzátéve, hogy az „örök időre” történő tárolást idézőjelben értette. Ugyanakkor azt is mondta, hogy az 1 petabájt (1015 bájt = 1 millió gigabájt) RAM kapacitást igénylő számítások érdeklik. Ez olyan hatalmas memóriamértet, amit eleddig csak nukleáris robbanások szimulálása használtak.
A „pontok összekötésével” kapcsolatban megemlítette Umar Farouk Abdulmutallab, a karácsonyi merénylő esetét, amikor a CIA elvileg minden szükséges információ birtokában volt ahhoz, hogy azonosítsa a potenciális merénylőt, mégsem tudták megállítani. Ettől függetlenül az ügynökség továbbra is kitart álláspontja mellett, hogy végtelen mennyiségű adatot tároljon.
Nagyon közel járunk ahhoz, hogy az emberiség által generált minden információ felhasználásával végezzünk kereséseket és számításokat,” mondta Hunt.
Remélem tudják, hogy a mobiltelefonoknak köszönhetően mindig tudni lehet, hogy az ember éppen hol tartózkodik. Akkor is, ha ki van kapcsolva. Remélem tudják.”
Mindenkinek fel kellene tenni a kérdést, hogy milyen jogokkal rendelkezik e téren és kinek a tulajdonában vannak saját adatai.”



Genetikai motozás” az amerikai repülőtereken





Forrás: Activistpost.com
A motozás legújabb, ha lehet még tolakodóbb formáját készül bevezetni az Amerikai Közlekedésbiztonsági Hatóság, közismert nevén TSA az amerikai reptereken. Az új eszköz egy hordozható DNS-vizsgáló szkenner, melynek segítségével egy órán belül, a helyszínen rögzíteni lehet egy ember genetikai kódját.
A technológiát mint mindig egy „igaz ügy” zászlaja alatt vezetik be, ez alkalommal az emberkereskedelmet, illegális bevándorlást és az eltűnt személyek megkeresésének könnyítését választották a hatóságok az új intézkedés megindokolására.  Richard Seldon, a NetBio vezetője és a szkennerek megalkotója egyértelműen kijelentette, hogy a „DNS információ könnyen mindennapi életünk részévé válhat.” Katie Drummondnak adott interjújában, aki elsőként számolt be az új eszközről a The Daily iPod újságban, Seldon számos új felhasználási területet lát a szkennerre, a sürgősségi osztálytól, az élelmiszerbiztonságon át a rendfenntartásig.
A DNS adatok rögzítése és gyűjtése nem új dolog, a Pentagon saját bevallása szerint jelenleg 80 ezer terroristagyanús személy DNS-adatát tartalmazó adatbázissal rendelkezik, amit természetesen folyamatosan bővítenek. A probléma ott van, hogy ez a genetikai adatgyűjtő eszköz titokban tisztességes állampolgárok adatait is rögzíti egy ideje, az érintettek tudta nélkül. Számos per folyik most is, melyeket olyan családok indítottak, akik értesültek a titkos adatgyűjtő programról, melynek keretén belül rögzítették újszülött gyermekül genetikai adatait és azokat egy katonai adatbázisban őrzik. Természetes, hogy egy ilyen titok előbb vagy utóbb napvilágra kerül. Az azonban, hogy most már nyíltak beszélnek ugyan ennek a módszernek a széleskörű bevezetéséről és alkalmazásáról jelzi, hogy a játszma egy újabb szintre emelkedett. Ez már zsarnokuralom amerikai földön.
Egy bizonyos értelemben a genetikai adatok gyűjtése valóban a mindennapi élet részévé vált. Az amerikai rendőrségnek 2009 óta jogában áll bírói végzés nélkül házkutatást tartani és a letartóztatott személytől vért és nyálmintát venni, akkor is, ha az illetőt még semmilyen bűnért nem ítélték el. A technológiát rövid idő alatt a DUI ellenőrző pontokon (alkoholos vagy egyéb befolyásoltságot ellenőrző közúti ellenőrzőpont) is elkezdték alkalmazni Floridában.
A hatóságok azzal védekeznek, hogy a DNS vétel nem különbözik az ujjlenyomatvételtől, ami elég abszurd, ha figyelembe vesszük, hogy az ujjlenyomat semmilyen genetikai információt nem tartalmaz. A genetikai információ megszerzése minden önkényuralmi törekvés fontos lépése, hogy igazi céljukat, a teljes kontrollt elérhessék.
A DNS információk összegyűjtésére fektetett egyre erősödő hangsúly közismerten globalista kezdeményezés, melynek az ENSZ által világosan megfogalmazott egyik fontos lépése lenne az újszülöttek DNS információjának automatikus rögzítése. A kezdeményezés, a népességcsökkentés elsőszámú mecénásának és szószólójának, Bill Gatesnek a teljes támogatását élvezi, aki egy globális anyakönyvi hivatal felállítását sürgeti, ami idővel összeforrna Gates globális védőoltás programjával. További érdekesség, hogy egyes globális behemótok, mint például a RAND Corporation, nyilvánosságra hozott dokumentumaikban világosan megfogalmazzák, hogy a biotechnológia iránti érdeklődésük motivációja a népességcsökkentés, a klónozás és „az élő szervezetek (beleértve az embert) azonosítása, megértése, manipulálása, fejlesztése és irányítása.”
Fontos megjegyeznünk, hogy az ártatlan emberek nyomon követése, megfigyelése és adataik rögzítése a kormány ötlete, (amit ügynökségeik számára írt direktíváikban világosan megfogalmaztak), nem pedig az emberiség javát szolgáló tudományos célú kísérlet.
Az igaz tudományok célja az emberi potenciál és szabadság fejlesztése, nem pedig a kontroll szigorítása és az azonosító módszerek növelése. A kormány kezdeményezésére egyre inkább előtérbe kerülő nanotechnológia térnyerésével, fontos tisztában lennünk a mögöttes célokkal. Nem hagyhatjuk, hogy a kormány által irányított „tudomány” úgy használja testünk legbelsőbb információit, ahogy csak akarja.




Gyors DNS elemzőt kap minden rendőrőrs és ellenőrzőpont Amerikában



Időkjelei: Az elit egyik legfőbb célja, hogy minden emberi tevékenységről, kommunikációról tudjon, minden embert számon tartson. A diktatúra szó hallatán sokak szeme előtt rossz kinézetű felfegyverzett martalócok jelennek meg, akik folyton parancsokat osztogatnak. Az elit azonban ennél sokkal megtévesztőbb eszközöket vet be. Azt szeretné elhitetni a világgal, hogy a nép valójában szabad és maga választja meg vezetőit, azonban a háttérben rejlő „gyengéd hatalom” a direkt diktatúránál is kegyetlenebb. „Mert a mikor ezt mondják: Békesség és biztonság, akkor hirtelen veszedelem jön rájuk.” (I. Thessalonika 5:3)
A körénk épülő háló George Orwell legmerészebb álmait is felülmúlja. Az egyre szigorúbb és szorosabb kontrollt alkalmazó rendszert több száz fronton építik. A szabadság egyre inkább csak illúzió. Az elit úgy gondolja, hogy ők, mint „megvilágosultak” tulajdonképpen kegyet gyakorolnak azzal, hogy az emberiséget elvezetik „egy szebb jövő” felé. Ehhez persze minden szabadságtól meg kell fosztaniuk az embereket. Amikor pedig elérték a teljes kontrollt egy olyan kor veszi kezdetét, amilyet nem látott még a világ. De csak egy rövid időre…
Forrás: Natural News
Aki nem tett semmi rosszat, nincs mitől félnie, nem igaz? Vagy mégis?
Ezt a logikát követi egyre több állami illetékes és ügynökség, akik úgy tűnik elfelejtették az ártatlanság vélelmének elvét. Miként lehetne egyébként megmagyarázni az olyan technológiák egyre szélesebb alkalmazását, amelyek válogatás nélkül mindenki „ellen” bizonyítékokat gyűjtenek, függetlenül attól, hogy gyanúsítják-e őket bármilyen bűnténnyel összefüggésben.
Az Electornic Freedom Frontier, adat és jogvédő szervezet szerint az új Gyors DNS Elemző berendezés segítségével „az emberi DNS rögzítéséhez és elemzéséhez annyi időre van szükség csupán, amennyi idő alatt egy ember végez az ebédjével. A kapott információ alapján a rendszer profilt készít, nemcsak a DNS tulajdonosáról, hanem családtagjairól is. A folyamat nem több, mint 90 percet vesz igénybe.”
Az ártatlanság bizonyításáig bűnös
Az EFF szakemberei elmondták, hogy ezek az új berendezések nem sci-fi írók tollából származnak, hanem valós, tesztelés alatt álló eszközökről van szó. Piaci marketingjük jelenleg is folyik az Egyesült Államok szövetségi, állami és helyi rendfenntartó erői számára.
GE Life Sciences és a NetBio, Inc. szerint az eszköz „egy önálló egység, ami egy teljes DNS elemzéshez szükséges valamennyi kelléket tartalmazza.” A nem tudományos háttérrel rendelkező személyzet általi használatra kifejlesztett, lézernyomtató méretű berendezések „hamarosan forradalmasítani fogják a DNS felhasználását, rutineszközévé válva az azonosítás és nyomozás terén.”
Legfőbb felhasználási területek lehetnek a törvényszéki vizsgálatok, katonai azonosítás, biológiai veszélyek észlelése és klinikai diagnosztika. A NetBio úgy gondolja, hogy a Gyors DNS Elemző (Rapid DNA Analyzer – RDA) térnyerése és helyszíni bevetése jelentősen növelni fogja a társadalom biztonságát és egészségét,” áll a NetBio ismertetőjében.
Akkor miért a nagy felhajtás? Végtére is nem tettünk semmi rosszat. Miért aggódnánk? Egy aprócska DNS igazán nem kéne, hogy viszályt szítson a kormány és egy állampolgár között.
A probléma ott kezdődök, hogy egy ilyen gép esetében a visszaélések lehetősége szinte végtelen. Ezek a technológiák tovább erősítik a helytelen és diktatórikus feltevést, hogy „a közbiztonság nevében” mindenki, aki nem fogadja el az ilyen „újításokat” azonnal és gondolkodás nélkül lázadónak és biztonsági kockázatnak számít, és mint ilyen „biztosan rejteget valamit”.
Mintha a személyes jogaink védelmében íródott törvények és alkotmányos jogaink nem is léteznének.
Az EFF további aggodalmakat is megfogalmaz:
A DNS minták olyan érzékeny és magánjellegű információkat tartalmaznak, hogy azok határozatlan idejű tárolása és korlátlan megosztása mindennél nagyobb adatvédelmi kockázatot jelent. Az Egyesült Nemzetek Menekültügyi Biztosa (UNHCR) még 2008-ban, a menekültek rokoni kapcsolatainak megállapításával foglalkozó hivatalos dokumentumban kijelentette, hogy a DNS elemzés „súlyos következményekkel jár az érintettek adat és családvédelmi jogai szempontjából” és csupán „legvégső esetben” szabad ehhez a módszerhez folyamodni. A biztos azt is megemlíti, hogy amennyiben a DNS rögzítésre kerül, „azt a családi kapcsolatok megállapításán kívül semmilyen egyéb célra nem lehet felhasználni (orvosi vizsgálatra vagy bűnügyi nyomozásra sem)” azonkívül a teszthez felhasznált DNS mintát „a döntés meghozatala után meg kell semmisíteni.”
Ki fogja megerősíteni, hogy a mintákat megsemmisítették, miután a „gyanúsítottat” felmentették a hatóságok a bűntett el nem követése indokán? Maguk a hatóságok? Látva az egyre gyakoribb visszaéléseket, ki fog hinni nekik?
Az amerikai bevándorlási hivatal és a Nemzetbiztonsági Hivatal Tudományos és Műszaki osztálya jelentős mennyiségű pénzt irányozott elő ilyen gyors DNS elemzők kifejlesztésére, amelyek célja „sokkal szélesebb körű, mint a menekülti státusz megszerzése,” az ügynökségek saját bevallása szerint, írja az EFF.
Az eszközöket már tesztelik
Az ügynökség hozzáteszi, hogy minden bevándorlótól DNS mintát kell venni, lehetőség szerint a csecsemőktől is, majd ezeket az FBI bűnügyi nyilvántartásában tárolni,” írja az EFF. „Az ügynökség továbbá támogatja a bevándorlók DNS mintáinak megosztását a helyi, állami, törzsi, nemzetközi és egyéb szövetségi partnerekkel, a Védelmi Minisztériumot és az Interpolt is beleértve, abból kiindulva, hogy a menekült státuszt igénylő akár bűnöző vagy terrorista is lehet, aki egy bűntett vagy terrorcselekmény elkövetését tervezi a jövőben.”
Mindezt arra alapozva, hogy valaki, valamikor, valahol esetleg elkövethet egy bűntettet.
Az amerikai közlekedésbiztonsági hatóság (TSA) a Nemzetvédelmi Hivatal fennhatósága alá tartozik, így a gyors DNS elemzők rövid idő alatt megjelenhetnek a reptereken is, a légiközlekedés igénybevételének új követelményeként. Így a kormány rövid úton mindenki DNS mintáját beszerezhetné, és korlátlan ideig tárolhatná.
NextGov.com weboldalon található információk szerint a DHS már 2011 nyarán megkezdte az eszközök tesztelését.


Ébredj emberiség,mert vége az álomnak! Amit nem akarnak hogy tudja az emberiség!

Illuminati 2013 - A Sátán Zsinagógája

A háttérhatalom és a balesetnek álcázott merényletek - 2012.01.13.



A globális rendőrállam kialakulásának jelei





Forrás: Activist Post
Az elit egyik legfőbb célja, hogy minden emberi tevékenységről, kommunikációról tudjon. A diktatúra szó hallatán sokak szeme előtt rossz kinézetű felfegyverzett martalócok jelennek meg, akik folyton parancsokat osztogatnak. Az elit azonban ennél sokkal megtévesztőbb eszközöket vet be. Azt szeretné elhitetni a világgal, hogy a nép valójában szabad és maga választja meg vezetőit, azonban a háttérben rejlő „gyengéd hatalom” a direkt diktatúránál is kegyetlenebb.
A globalista elit finanszírozza a legtöbb politikai kampányt, az ő tulajdonukban vannak a nagyvállalatok és nagy pénzintézetek, hatalmas befolyással rendelkeznek a médiában, célkitűzéseiket pedig egyenesen az oktatási rendszeren keresztül népszerűsítik, szinte az egész világon. A körénk épülő háló George Orwell legmerészebb álmait is felülmúlja. Az egyre szigorúbb és szorosabb kontrollt alkalmazó rendszert több száz fronton építik. A szabadság egyre inkább csak illúzió. Az elit úgy gondolja, hogy ők, mint „megvilágosultak” tulajdonképpen kegyet gyakorolnak azzal, hogy az emberiséget elvezetik „egy szebb jövő” felé. Ehhez persze minden szabadságtól meg kell fosztaniuk az embereket. Amikor pedig elérték a teljes kontrollt egy olyan kor veszi kezdetét, amilyet nem látott még a világ.
Az alábbi néhány hír némi rálátást nyújt ezekre a hatalmi erőfeszítésre:
1. Az amerikai szenátus által tárgyalt új törvény 20 különböző kormányhivatalt jogosítana fel arra, hogy bírósági végzés nélkül elolvashassa bárki email üzeneteit.
2. Dél-Kaliforniában elindult az arcfelismerő kamerák új generációjának telepítése. Ezek az  új eszközök kevesebb mint egy másodperc alatt képesek azonosítani egy embert és a látókörébe kerülő valamennyi személyről elküldik a rendelkezésre álló adatokat a hatóságnak.
3. Trapwire program a kamerák által látott képanyagot rögzíti és tárolja, olyan részletekkel kiegészítve, mint például az előtte elhaladó emberek arcának azonosítása (a felvétel helyszínével) vagy az arra elhaladó járművek rendszámtáblái. A program a rögzített információkat párosítja egyéb rendelkezésre álló adatokkal az adott személlyel kapcsolatban, mint például, hogy mit vásárolt a bankkártyájával vagy az aznap küldök SMS-ek szövegével. A legtöbb ember azt sem tudja, hogy ez a rendszer létezik.
4. Egyre több városi rendőri egység alkalmaz pilótanélküli megfigyelő repülőket, de aki nem városban él, ne gondolja, hogy nem áll megfigyelés alatt. Több amerikai államban és európai országban használnak drónokat a gazdák és földek megfigyelésére. Akár ebben a pillanatban is lehet egy ilyen drón a házunk felett, anélkül, hogy tudnánk róla.
5. Az egyes politikusok többet tudnak az állampolgárokról, mint valaha a történelem során. Az Obama kampány során például félelmetes mennyiségű adatot gyűjtöttek a választókról:
Mindenkiről, aki részt vett az idei amerikai elnökválasztáson profil készült. Az Obama kampány adatbázisában többek között szerepelnek a szavazók újság előfizetései, gépjárműveik adatai, ingatlanaik értéke, vadászigazolványuk adatai valamint számos elemzés arról, hogy vajon kire szavazna a következő választások során.
6. Az Egyesült Királyság a legtöbb országhoz képest 5-10 éves előnyben van az orwelli rendőrállam kiépítésében. Ma már például törvénybe ütközik egy másik személy szóbeli inzultálása. A muzulmánok vagy homoszexuálisok számára „valószínűsíthetően” sértőnek tartott megnyilvánulások bírói intézkedéshez vezetnek. Idővel ezek a törvények az egész bolygón elterjednek majd.
7. Egy új francia törvény azt is meghatározza, hogy milyen hőmérsékletű lehet az ember lakása:
A francia lakások fűtési tervének elkészítéséhez hamarosan adószakértő tanácsára és orvosi vizsgálatra is szükség lehet egy új törvényjavaslat értelmében, aminek célja a takarékosság ösztönzése a 46 milliárd dolláros kiskereskedelmi energiapiacon.
Az alsóház által ebben a hónapban elfogadott törvénytervezet meghatározná az egyes ingatlanok után fizetendő díjakat, a lakók keresete, kora és a helyi klíma alapján. A Utilities Electricite de France és GDF Suez cégek a rendelkezésre álló adatok alapján, az árammal és gázzal takarékoskodó fogyasztókat jutalmazná, a szabályozó szervek által pazarlónak ítélt ügyfeleket pedig büntetné.
8. Az Egyesült Államokban és sok más országban rögzítik az újszülöttek vérmintáit és sok esetben DNS információit. Vajon mire kell nekik?
9. Az Egyesült Államokban egyre több iskola írja elő, hogy a diákok RFID chipet tartalmazó, nyomon követő diákigazolványt hordjanak maguknál iskolaidőben, sőt azon kívül is.
10. Az Egyesült Államokban egyre több iskolában van állandó rendőrjárőr és jelenleg70.000 kiskorú van börtönben.
11. Amikor egy amerikai állampolgár a FEMA (Szövetségi Vészhelyzet-kezelési Ügynökség) segítségére szorul már eleve börtönben érzi magát. A Sandy hurrikán levonulását követően New Jersey-ben felállított FEMA tábort a következőképpen jellemezte annak egyik lakója:
Tegnap este látszott az ember lehelete,” mondja Brian Sotelo, aki a hurrikánban elveszítette otthonát. „Pine Belt-ben a Vöröskereszt kihirdette, hogy egy állandó, felújított, szilárd szerkezetű szállásra küldenek minket, ahol mosógép és állandó fűtés is van, erre idehoztak a sátorvárosba.”
Sotelo elmondta, hogy folyamatosan, „egész nap és egész éjjel” fekete helikopterek járőröznek felettük és egy fekete, elsötétített autó járkál a táborban, miközben a katonaság egész éjjel különféle berendezéseket szállít. Tudomásunk szerint a sajtó munkatársait nem engedik be a körbekerített területre, ahol az otthonukat elveszített állampolgárok kígyózó sorokban várnak a mobil vécék előtt. Minden ajtó előtt biztonsági őr és még a vécé vagy zuhanyhasználat előtt is fel kell mutatniuk valamilyen személyazonosító okmányt.
Úgy bánnak velünk, mintha rabok lennénk,” mondta Ashley Sabol a Reuters riporterének. „Nehéz ezt kimondani, de olyan, mintha egy koncentrációs táborban lennénk.”
12. Azt talán már sokan tudják, hogy a mobiltelefonok folyamatosan adatokat gyűjtenek a felhasználókról. Egyedül 2011-ben a hatóságok több mint 1 millió alkalommal kértékilyen adatok átadását a szolgáltatóktól.
13. Az amerikai kormány egy olyan iPhone alkalmazást is létrehozott, ami a gyanús tevékenységek jelentését segíti.
14. Az adathalászatban egyre több magáncég is részt vesz. Köztük az egyik legnagyobb az Acxiom, amelyik több mint 190 millió amerikairól rendelkezik információval:
A cég hivatalosan az adatbázis marketing kategóriába tartozik. Az 1969-ben, Demographics Inc néven alapított vállalat kezdetben telefonkönyvek és egyéb kezdetleges eszközök, valamint egy darab számítógép segítségével kezdett adatokat gyűjteni a szavazókról és fogyasztókról direkt, marketing célokra. 40 évvel később az Acxiom 126 millió háztartás több mint 190 millió állampolgárról rendelkezik információval az Egyesült Államokban és körülbelül 500 millió aktív vásárlóról a világ többi részén. Convey-ben található központjuk 23.000 szervere évente 50.000 milliárd adatátvitelt elemez.
15. Az Egyesült Államok rendfenntartói hamarosan az utcai járőr kocsikat is a reptereken használt testátvilágító szkennerekkel szerelik fel, amelyek képesek átlátni az autók falán és a ruhákon. „Adatvédelmi szempontból nehezen tudom elképzelni, hogy milyen kifogása lehet az embereknek ez ellen,” nyilatkozta Joe Reiss, a speciális járműveket gyártó cég elnökhelyettese.
16. A BRS Labs nevű cég olyan bűnmegelőző kamerákat fejlesztett ki, amelyek elvileg képesek megállapítani, ha valaki egy bűntett elkövetésére készül. A kamerákat San Francisco legnagyobb közlekedési csomópontjain helyezik üzembe.
17. Gizmodo arról adott hírt, hogy az amerikai Nemzetvédelmi Hivatal új lézer-szkennereket fog használni, amelyek akár 50 méteres távolságból is képesek átvilágítani egy csomagot vagy személyt:
A DHS egy vagy két éven belül bevetheti az új molekuláris lézer szkennert, ami 50 méteres távolságból is képes megállapítani, hogy egy csomag tartalmaz-e kábítószert, hogy valakinek a ruháján vannak-e lőpor nyomok, hogy mit evett reggelire, vagy mekkora az adrenalin szintje, anélkül, hogy hozzáérnének vagy a személy tudna róla.
18. Az FBI egy új egymilliárd dolláros biometrikus azonosító rendszer bevezetésén dolgozik:
A Következő Generációs Azonosító (NGI) rendszer tulajdonképpen egy országos adatbázis, ami az állampolgárok arcképét, írisztérképét, DNS adatait, hangmintáit és egyéb biometrikus adatait tartalmazza, elvileg a bűnüldözési feladatok támogatására. A vészharangot azonban sokkal inkább az adatgyűjtési módszerek miatt kongatták meg többen is. Az országos kamerahálózat és fotóadatbázis segítésével jelenleg tesztüzemben működő rendszer a legmodernebb arcfelismerő technikákat alkalmazza és hamarosan már a DNS és írisztérkép alapján is képes lesz valósidőben keresni.
19. Számos hivatalos kormánydokumentum „potenciális terroristánakbélyegzi azokat, akik kiállnak a személyes szabadság mellett.
20. A National Guard egyik tagja nemrégiben nyilvánosságra hozta, hogy egységét arra utasították, hogy polgári elégedetlenség, felkelés kitörése esetén az „ítéletnapra készülőembereket terroristaként kezeljék.
Merre is tart a világ?




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése