2019. április 13., szombat

Orvosi kenderolaj










Orvosi kenderolaj






Orvosi kenderolaj: valóban csodaszer?



A hazánkban is legális orvosi kenderolaj, más néven CBD olaj hatásairól számos hír kering az interneten. A Kettős Mérce egyik vendégszerzője maga is beszámolt a készítmény hatásairól.
Ugyan számos európai országban legalizálták már a bizonyítottan gyógyhatású orvosi kendert, Magyarországon továbbra is szigorúan tiltólistás a marihuána, még akkor is, ha gyógyíthatatlan betegek panaszait enyhíthetnék vele. A Kettős Mérce egyik vendégszerzője körbejárta a kérdést, és kipróbálta az EU nagy részén, így hazánkban is legális orvosi "kenderolajat". 
Első alkalommal hagyta jóvá az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet egy marihuánaalapú készítmény gyógyszerigénylését Magyarországon. Egyelőre azonban kevés orvos áll a több országban is bizonyított gyógyszer mögé. Erről bővebben az alábbi cikkünkben írtunk!

Így hat a kenderolaj


Az orvosi kender és a kábító hatása miatt alkalmazott "fű" távolról sem azonos, hiszen előbbiből szinte teljesen kivonják a kábulatot okozó anyagot. A kenderben kétféle típusú vegyület található: a CBD (kannabidiol) és a THC(tetrahidrokannabinol) különböző izomer változatai. A THC egyik ilyen izomermolekulája okozza a pszichoaktív hatást: ezt a molekulát az orvosi kenderből készült termékek előállításánál kivonják, a legtöbb országban ezreléknyi, csupán elhanyagolható mennyiség maradhat a készítményekben. A CBD a másik ismert molekula, mely gyógyhatással rendelkezik, és semelyik izomere sem bír pszichoaktív hatással, függőséget pedig bizonyíthatóan egyáltalán nem okoz.Megosztom
Az orvosi "kenderolaj" hazánkban is beszerezhető, legális készítményAz orvosi "kenderolaj" hazánkban is beszerezhető, legális készítmény
A CBD-t az interneten egyfajta "csodaszerként" hirdetik: általános stresszoldó és szorongáscsökkentő, ízületi fájdalmakat enyhít és magas vérnyomást csökkent, a Sclerosis multiplex, a Parkinson-kór vagy azepilepsziatüneteit is megszünteti, sőt tumorsejteket pusztít. A cikk írója - elmondása szerint - ízületi és általános bőrproblémával él együtt hosszú évek óta, és stresszes, túlhajszolt életvitelt folytat, ezért úgy döntött, hogy maga is kipróbálja a készítményt. Egy CBD olajjal már évek óta foglalkozó medikus szerint ez a szer gyulladáscsökkentő hatású, és a stressz okozta hiánybetegségek kezelésére is szolgál.










A kilencezer forintért vásárolt készítményt kezdetben napi 2x1, majd 3x3 cseppben adagolta, és a következő eredményeket tapasztalta: 2 hét alatt jelentősen enyhült az ízületi fájdalom, vele együtt pedig megnőtt a mozgásigénye. Kevésbé érezte magát stresszesnek, és alvásminőségén is javított. Bőrproblémái szintén enyhültek a néhány hetes kúrát követően. Mellékhatásként a növekvő étvágyat és egy nagyon enyhe szájszárazságot jegyzett fel a szer használatát követően.






MIKÉNT ADAGOLJUK MEGFELELŐEN A CBD OLAJAT



Cannabidiol (CBD), az egyik, természetes úton megtalálható cannabinoid, amit nem szabad annak pszichoaktív társával, a THC-val, amely a “high”-ért felelős, összekevernünk. Azok az emberek, akik inkább a CBD termékek használatát preferálják, általában igyekszenek is elkerülni az ilyen “magasra jutást”, és mind inkább valami testileg ellazító dolgot keresnek.
SZÉLESKÖRŰEN ELÉRHETŐ ÉS ÁLTALÁBAN LEGÁLIS
Míg a cannabis még mindig, többnyire mindenhol a világon illegális, a THC-tartalmának pszichoaktív hatása miatt, a CBD-t még mindig megtalálhatjuk, az ipari kender kivonataként. Ez egy elég jól hozzáférhető, és általában legális anyag, rendkívül alacsony THC szintjének köszönhetően. Mindenkinek érdemes azonban leellenőriznie, hogy ez mennyire legális az országában. De, mivel manapság már számos ország kezdi egyre inkább használni a cannabist gyógyászati célokra is, ezzel megnyílt a piac rengeteg CBD termék felé, melyek különböző célzattal hozhatnak enyhülést bajainkra.


A CBD, MINT KIEGÉSZÍTŐ
Egyre több, és több tanulmány támogatja a CBD használatát, annak hatékony, különböző betegségek elleni fellépése miatt. A CBD-t nem szabad a hagyományos gyógyászat alternativájaként értelmeznünk, és érdemes is előbb egyeztetni az orvosunkkal, hogy ő felírhat-e nekünk étrend kiegészítőket. De a rengeteg ember, akik használják, világossá tették, hogy a CBD-t sok, különféle betegség enyhítésére felhasználhatjuk, beleértve a különböző rohamokat, izomgörcsöket, szorongást, émelygést, krónikus fájdalmat, gyulladást, álmatlanságot, és még rengeteg mást.
A CBD-T BIZTONSÁGOS HASZNÁLNI
A CBD olaj egy biztonságos módszer arra, hogy a CBD-t elfogyasztás útján juttassuk a testünkbe. Érdemes mindenkinek magas elvárásokkal, a jó minőségre törekedni, mikor a termékek közti válogatásról van szó. Keresd a természetes árukat, mint pl. a RQS CBD olaj, melyet a következő eljárások alapján készítettek:


Rovarirtó, gyom- és gombaölő szerek használata nélkül termelt növényből készült
  • Az olajban semmiféle káros anyag nem található
  • Az olaj szigorú vizsgálaton esett keresztül
Általában a leggyakoribban előforduló mellékhatás, nagy mennyiség elfogyasztása után, az álmosság érzete. Tehát, ha valaki az első alkalommal használ CBD terméket, ne működtessen nehéz gépezetet, vagy vezessen járművet.
CBD CapsulesCBD CAPSULES5 - 20 min

CBD CapsulesCBD OIL5 - 20 min
CBD CapsulesCBD EDIBLES30 min - 2 h
CBD CapsulesCBD TOPICALS10 min
 

A CBD OLAJ BEJUTTATÁSI MÓDJAI

Különféle módokon tudunk enyhülést szerezni magunknak.
OLAJKÉNT
CBD olaj gyors enyhülést okoz, a szer nyelv alá helyezése után. Az egyik leggyorsabbnak tartott módja, hogy a hatást érezni kezdjük (kb. 5-20 perc), mivel így a közvetlenül a nyelv alatt jut el a véráramba. Egy másik oka, amiiért az olajat népszerűnek nevezhetjük, hogy könnyen mérhető, amit ezáltal következetesen tudunk majd adagolni.
Néhányan kapszulákat használnak az olaj közvetlen bejuttatásához, mivel így nem kell érezniük a CBD olaj ízét. A kapszuláknak ugyan tovább tart, mire hatásukat kifejthetik, a nyelv alá helyezős módszerrel szemben, de sokan, főleg akik érzékenyek az ízekre, inkább ezt részesítik előnyben.
ENNIVALÓKÉNT
A megevésénél eltart egy darabig, mire a hatás jelentkezik, általában fél óra, és két óra között. De az ennivalóként elfogyasztott CBD hatása híres arról, hogy sokáig tart, köszönhetően a tápanyagok/kiegészítők lassú lebomlásának, majd a véráramban felszívódásának.
KRÉMKÉNT


krémek alatt olyan gyógyászati kenőcsöketk, balzsamokat és testápolókat értünk, melyeket a gyógyítani kívánt területen kell alkalmazni, hogy a fájdalomtól, és gyulladástól enyhülést szerezzünk. Különösen ízületi gyulladások és sérülések kezeléséhez ajánlott.
CBD Oil sublingual application

A CBD OLAJ ADAGOLÁSA



Mindenki endocannabinoid-rendszere más, és más, tehát a dózisok is, ettől függően, változóak lehetnek. Egy dolgot tudunk csupán elmondani, mégpedig, hogy van akinek 3mg, naponta kétszer adagolva enyhülést okoz, míg másoknak csak majdnem 200 mg, négyszer egy nap, vagy még több.
ELTALÁLNI A HELYES ADAGOT
A legjobb módja, hogy megtaláld a rendes adagolási metódust, ha először kicsivel kezdesz, lassan, de biztosan variálsz csak rajta. Azok, akiknek a cannabis újdonságnak számít, talán próbáljanak csak 5 mg-mal, amennyiszer szükséges, az enyhülés fenntartására. Ha számos dózis sem használt az első napon, változtasd meg az adagot 10 mg-ra, és jegyezd fel, ha bármi változást érzel a hatásában. Addig kalibrálgasd ezt, ilyen módon, amíg szükséges, és az enyhülés maradandónak bizonylt. Azoknak, akik már tapasztaltabban a cannabis-szal kapcsolatban, talán egyből kezdhetnek egy magasabb adaggal, mondjuk 25 mg-mal, aztán onnan lehet majd állítgatni magunknak.
FONTOS A TÜRELEM
Néhány embernek csak igazán kevés is elegendő, míg mások, még egy nagyobb dózis után sem éreznek semmit. Az embereknek nagyon különböző lehet a reakciójuk, a különböző módok használata után is. Eltarthat egy ideig, mire megtaláljuk a CBD rendes adagolási technikáját és beviteli módját, hogy enyhülést érhessünk el, tehát légy türelmes. Néhány hatás azonnal érezhetővé válik, míg másoknál eltart egy ideig, mire “beérnek” (különösen, ha az epilepszia kezelésére használjuk).


A DÓZIS A HASZNÁLAT OKÁTÓL IS FÜGG
Nagy lehet az adagok közti eltérés is, a keresett enyhülés típusától függően. Példának itt van néhány ember tapasztalata:
  • Krónikus fájdalom: 2,5-20 mg ~ 25 napig
  • Epilepszia: 200-300mg akár 4,5 hónappn keresztül
  • Huntington-féle betegséggel kapcsolatos mozgási problémák: 10 mg / kg 6 hétig
  • Alvászavarok: 40-160 mg
  • Szklerózis multiplex: 2,5-120 mg THC-CBD kombináció 2-15 hétig
  • Glaukóma: 20-40 mg (40 mg feletti adagok ténylegesen növelhetik a szemgolyó nyomását)
A CBD hirtelen népszerűségnek kezd örülni, egyre sebesebb tempóban az olyanok számára, akik megkönnyebbülésre várnak valamilyen kenőcs formájában, és kiváló forrása lehet azoknak, akik valami természetes, de nem-pszichoaktív enyhülést keresnek. Csak idő kérdése, hogy rájöjjünk az adott termék fogyasztásának számunkra leginkább megfelelő formájára, és aztán a pontos adaggal maximalizálni tudjuk a hatást.
buy CBD oil online

RQS CBD Oil is available in 10ml, 30 and 50ml bottles in 3 different concentration strenghts: 2.5%, 4% and 10%.
 




























Medical DisclaimerInformation listed, referenced or linked to on this website is for general educational purposes only and does not provide professional medical or legal advice.

Royal Queen Seeds does not condone, advocate or promote licit or illicit drug use. Royal Queen Seeds Cannot be held responsible for material from references on our pages or on pages to which we provide links, which condone, advocate or promote licit or illicit drug use or illegal activities. Please consult your Doctor/Health care Practitioner before using any products/methods listed, referenced or linked to on this website.






























CBD olaj- minden amit szeretne tudni

CBD olaj- minden amit szeretne tudni
CBD olaj- kender kivonat, orvosi használatra, amikor is segít a gyógyulásban, adagolás, törvényhozás, gyártás, ahogy a testben működik....
CBD olaj kender kivonat legális kender ültetvényből származik, amely kannabinoid gyógyszeres koktélt tartalmaz, elsősorban viszont CBD – kannabinoidot. THC t tartalmaz törvényesen, homeopátia mértékben 0,2 % ig.“


CBD olaj adagolása és használata

CBD olaj cseppek torkon (szájon) szívódik fel vagy étellel és itallal. Megelőzésre elég 1-5 csepp naponta, a betegség kialakulásánál már 10 cseppet naponta, komolyabb esetekben akár többet is. Mindig kisebb adagokban kell kezdeni és folyamatosan növelni az adagot. Gyermekeknek a súlyuk szerint. Mellékhatások nem ismertek. CBD olaj úgy van jegyezve mind „ nyersanyag további feldolgozásra „


CBD olaj segít a gyógyulásban

Rosszullét, hányás,autizmus,cukorbetegség, sklerosis multiplex, epilepszia,autoimmun betegségeknél mind allergia és asztma, máj és az agy károsodása, gyulladások, Alzheimer kór, skizofrénia, rák és mind mindennapos egyéb problémák megelőzésére.

hanf

CBD olaj és a törvényhozás

CBD olaj- kender kivonat – cseh törvényhozás szerint úgy szerepel „ nyersanyag további feldolgozásra“ ugyanúgy mind az összes gyógynövény. CBD olaj praktikus tiszta gyógynövény kivonat kannabis magból amely olajban van feloldva.


CBD olaj gyártása

CBD olajat lepárlással állítják elő – az ókor óta ismert módszerrel amely elválasztja a folyadékot és amely különböző volatilitásokon alapululó komponensek a forró folyadék keverékben. A folyadék keverék a kender virág az alkoholban való kivonatolásával alakul, amely feloldja az összes szereplő kannabinoidokat. Desztilláció után a THC törvényileg megengedett határértékre van korlátozva ami 0,2 % , míg más kannabinoidok maradnak, ezáltal gyógyászati kannabisz koktél fog kialakulni – CBD olaj.


Hogyan hat a szervezetben a CBD olaj – laikus magyarázat

Az emberi szervezetben léteznek CB1 és CB2 idegi receptorok. Elsősorban az agyban és az immunszervezetben találhatóak. Elsősorban a CB1 receptor leggyakoribb típusa az idegi receptoroknak az agyban! Ezek a receptorok a kannabinoidokra reagálnak ( aktiválva vagy deaktiválva vannak)- azokkal amelyek a testek maguk gyártsák(endokanabinoidok) és azokkal is amelyek növényiek mind CBD,CBN vagy THC. CBD elsősorban úgy használ a CB1 receptorra (az agyban lévő)hogy védi az aktiválása elöl.Ezzel végül is nyugtassa az ideg és imunrendszert. Ezért a CBD segít az idegi és pszichikai problémáknál és az autoimmun betegségnél, amelyek valójában az immunrendszer túlzott reakciói.




CBD Olaj - a rák és savas táplálkozás

CBD Olaj - a rák és savas táplálkozás
A rák a modern kor egyik leggyakoribb és legveszélyesebb betegsége. Milyen szerepet játszik étrendünk a megelőzésben és a kezelésben? Ezt tárgyaljuk cikkünkben…

 

A szokásos kezelés vs. táplálkozás

Bár a médiában vagy a kórházakban gyakran nem említik, a rák  az emberiség egyik legnehezebben gyógyítható betegsége. Elsősorban a savas pH-értékű élelmiszerek fogyasztása okozza. Nemzedékekkel ezelőtt az emberek csak alkáli /lúgos kémhatású/ ételekkel táplálkoztak, de mindez hirtelen megváltozott a 20. században. Az orvosától hallotta, hogy a megfelelő táplálkozással valójában minimálisra csökkentik a rák és más súlyos betegségek kialakulásának valószínűségét?

Kender - Savas ételek

Az élelmiszer, amelyet naponta fogyasztunk, mind lúgos, mind savas elemeket tartalmaz. Mindazonáltal tudni kell arról, hogy ha túl sok diétás ételt fogyasztunk savas pH-értékkel, akkor egy nagyon veszélyes savas környezetet képezünk testünkben, ami nagyrészt hozzájárul a rák kialakulásához.
Hogyan lehetséges, hogy túl sok savas ételt fogyasztunk? Először is, az áruházakban és a szupermarketekben található termékek többsége savas, magas cukortartalmú és sok benne a többféle adalékanyag,  másodszor, a túl sok hús, húskészítmény, tejtermék és finomlisztből készült sütemény fogyasztása miatt, ezeknek a termékeknek az emésztése nagy terhet ró az egész anyagcserénkre, és gyengíti immunitásunkat.
Természetesen a rák kezelésének támogatása vagy egészben való elkerülése érdekében naponta legalább 0,5 kg friss gyümölcsöt vagy zöldséget kell fogyasztania, és meg kell változtatnia az étrendet és néha az életmódot. Példák savas ételekre: tészta, fagylalt, sajt, vaj, zselé és lekvár, alkohol és szódavíz.

CBD és kender termékek - minden a mennyiségben, választékban…

Kérjük, vegye figyelembe, hogy nem minden savas termék káros a szervezetünkre. Korlátozott mértékben kell fogyasztani őket, és kiegyensúlyozott mennyiségben kell lenni a lúgos táplálékkal. Lúgos ételek: gyümölcsök, zöldségek, diófélék, magvak (kendermag, lenmag stb.), gabonafélék és hüvelyesek.
A kender termékek és különösen a CBD olaj fontos szerepet játszik a rák kezelésében és megelőzésében, mivel a kender segíti a szervezet pH-szint semlegesítését, semleges környezetben a test funkcióit harmonizálja, a betegségeket az immunrendszer megakadályozza, és a kimerült sejtek nagyobb immunitást kapnak. Ha már van CBD-olaja, itt részletes leírást talál az adagolásról.
Bár a rák és a rák kezelését számos tényező befolyásolja, a legfontosabb jellemző a táplálkozás, mivel az egészségünk szorosan kapcsolódik étrendünkhöz. Azt is tudniuk  kell, hogy a saját testünket "programozzák" az önfejlesztésre - azaz a pozitív gondolkodás, az erős akarat és a kiegyensúlyozott táplálkozás kombinációja csodákat tehet!

Forrás:





A CBD olaj rákellenes gyógyszerként való felhasználása elképzelhető

A CBD olaj rákellenes gyógyszerként való felhasználása elképzelhető
A kannabisz vagy egyes kannabinoidok potenciálisan támogathatják különböző rákos betegek kezelését. Dr. Burkhard Hinz és Dr. Robert Ramer A Rostocki Egyetem Farmakológiai és Toxikológiai Intézetének kutatói a „British Journal of Pharmacology” egy összefoglaló cikkében írt a kannabinoidok különböző hatásairól, amelyek érdekesek az onkológiában.
Ezek közé tartoznak a tumorok proliferációja, neovaszkularizációja, inváziója és kemo-rezisztenciája, az apoptózis és autofágia, valamint rák elleni immunreakció.
A szerzők szerint a kannabinoidok klinikai alkalmazását azonban korlátozza a pszichoaktív hatásuk. A kannabisz nem pszichoaktív hatóanyagai, mint kannabidiol (CBD), így különösen vonzóak lehetnek a kutatásokban. Ugyanez vonatkozik a CB2 receptor agonistákra, mert ellentétben CB1 receptor agonistákkal antifibrotikus hatásuk lehet a májra.
A kannabinoidok a kemoterápia mellékhatásait is enyhítik. A teljesen szintetikus Δ9-tetrahidrokannabinol (THC) nabilone (Canemes®) kemoterápia által kiváltott hányinger és hányás esetén engedélyezett. Hinz és Ramer szerint a vizsgálatokban pozitív hatások mutatkoztak a kemoterápiával kiváltott perifériás neuropátia és a ciszplatin nephrotoxicitás (vesekárosodás) esetében is. Emellett a kannabinoidok a kutatások szerint különböző citotoxikus gyógyszerek potencírozóiként működhetnek, írják a szerzők.
Mindent egybevetve, a kannabinoidoknak számos lehetséges felhasználása van a rákterápiában. Ezeket a klinikai tesztek során a lehető leghamarabb meg kell vizsgálni. Tekintettel az új jogszabályra, ami lehetővé tette 2017 márciusában, hogy Németországban receptre lehetrssen kannabiszt gyógyászati ​​célokra felírni, a tudósok most gyorsan összegyűjtik tiszta adatokat az előnyökről és a kockázatokról. Ellenkező esetben fennáll annak a veszélye, hogy a nem tudományos média saját “tényeket” kreál.
Forrás:






A CBD sejthalált idéz elő mellrák sejtekben

A CBD sejthalált idéz elő mellrák sejtekben
A kannabidiol által indukált apoptózis új mechanizmusa mellráksejtvonalakban. A vizsgálatok hangsúlyozták a nem pszichoaktív, fitokannabinoid, a kannabidiol (CBD) antineoplasztikus hatását.

Azonban a tumorellenes aktivitását alátámasztó molekuláris mechanizmus nem teljesen tisztázott. Itt vizsgáltuk a CBD hatását két különböző humán emlőráksejtvonalra: az ER-pozitív, jól differenciált, T-47D-re és a tripla negatív, rosszul differenciált MDA-MB-231 sejtekre. Mindkét sejtvonalban a CBD gátolta a sejtek túlélését és dózisfüggő módon indukált apoptózist az MTT-vizsgálatban, a morfológiai változások, a DNS-fragmentáció és az ELISA-apoptózis vizsgálata alapján. A CBD-indukálta apoptózist az mTOR, a ciklin D1 lefelé szabályozása és a vizsgált sejtek sejtmagjaiban és citoplazmájában a PPARγ fehérje expressziójának feloldása és lokalizálása kísérte. Az eredmények azt sugallják, hogy a CBD kezelés kölcsönhatásba hozza a PPARγ, az mTOR és a ciklin D1-et az apoptózis indukció javára mind ER-pozitív,sokra.
mind hármas negatív emlőráksejtekben, javasolva a CBD-t, mint hasznos kezelést különböző mellrák altípusokra.

Szklerózis multiplex: a kender használatának előnyei

Szklerózis multiplex: a kender használatának előnyei
A szklerózis multiplex (SM) egy fájdalmas állapot, amely jobb kezelést igényel, mint a hagyományos kezelés. A National MS Society azt írja honlapján, hogy a betegség tüneteinek kezelése fejlesztése az egyik legfontosabb prioritás.

A kender enyhíti a fájdalmat

Bár rengeteg anekdotikus állítás támasztja alá, hogy a kender általában fájdalomcsillapít, 2012-ben megerősítette a speciális sclerosis multiplex információs tanulmányokat a kaliforniai University of San Diego-ban. A vizsgálatot specifikusan a sclerosis multiplexben szenvedő betegeknél végezték, és az eredmények azt mutatták, hogy a kender csökkentette a fájdalmat és a spasztitást (izomkeményedés). Míg 30 résztvevő közül néhány kendert kapott, a többiek placebo-t kaptak. A kendercsoport fele annyi fájdalomat mutatott, mint a placebo csoport.

A hagyományos SM gyógyszerek mellékhatásai enyhíthetők a kenderrel

A szklerózis multiplex kezelésére alkalmazott gyógyszerek mellékhatásai közé tartozik a stressz, a depresszió és a fáradtság. A problémák néhány naptól több hónapig is eltarthatnak. De az orvosi kender felhasználható ezen a tényezők a enyhítésére és a betegnek a jólét érzését kelt.

A lábak gyengesége és fájdalmai kezelhetők kenderrel

Egyes kerekesszékkel rendelkező betegek azt állították, hogy az orvosi kender segít nekik járni és gyakorolni. Az Egyesült Államokban és az Egyesült Királyságban 1997-ben végzett és az Európai Journal of Neurology című tanulmány szerint a kenderfogyasztok 70 százalékánál a kender javított számos tüneten. A lábak gyengesége az egyik tünet volt, a lábfájdalom és a spasticitás a járás során.

Az SM állatkísérletekben az orvosi kender kezelésnél magasabb túlélési arányt mutatnak

A W. D. Lyman által a Journal of Neuroimmunologyban közzétett 1989-es multiplex sclerosis-információs tanulmányok során patkányokat, egereket és tengerimalacokat alkalmaztak CBD-vel, és megállapította, hogy a THC kezelés sokkal jobb, mint a placebo kezelés.
A tanulmány szerint a placebocsoport 98% -a halt meg, szemben a túlélő THC csoport 95% -ával. A THC csoport jelentősen csökkentette az agyszövet gyulladását.

Forras:








CBD olaj - Hazai vásárlóink tapasztalatai

CBD olaj - Hazai vásárlóink tapasztalatai
Szeretnénk megosztani önökkel néhány hazai vásárlónk tőrténetét, tapasztalátát a CBD olaj hatásáról. Teljes szívünkből örülünk, hogy termékeink segítettek és segítenek rengeteg emberen és családon. Nincs kellemes érzés mint a pozitív visszajelzés.
 
Katalin - Monor
"Kedves Cannadorra!
A 12 éves unokám érdekében rendeltem az olajat ! A gyereknél Karácsony elött pár nappal enyhé epilepsziás roham zajlott le ! Ekkor kerestem meg Őnoket kedves szakmai tanácsadás utan rendeltem 2 üveg 5%os olajat elkezdtük adni 2x1 cseppet ! A hatása az első időben aluszekonysagot idezett elő , majd par nap utan rendezodott a tunet ! A Trileptal tablettat 2x1/2re csokkentettuk vegul teljesen szeretnenk elhagyni ! Roham a szedés ixeje ota nem volt !!! Nagyon hálásak vagyunk Önoknek ez egy fantasztikus szer ! Mindenkinek csak ajanlani tudom !!! 
Tisztelettel Katalin"

Erika - Pilisszentkereszt
" Kb. 3 hete kezdtem el szedni az olajat. Pozitív tapasztalatom, hogy érzelmileg jobb a közérzetem, kevésbé vagyok lehangolt. Pozitívabb gondolataim, megéléseim vannak a testi tüneteim mellett. "

Ferencné - Baracs
"Férjem előrehaladott alzheimleres. Nem ismer fel senkit, 24 órás felügyeletet kíván. Csak van. senki semmi nem érdekli. Január eleje óta szedi a CBD-t. Most sem ismer senkit, nem tud beszélni, - DE nézi a tv-t. ahol vicces nevet, ahol sírnak-sír. Ha veszekedés van- Ő is hangoskodik. Gondolom nem gyógyul meg. DE- ha már tud velünk kommunikálni, az már áldás lenne. Most 2x6 cseppet szedünk naponta, s harmadik üveget vettük. Fokozatosan jutottunk eddig. Tud a lépcsőn időnként egyedül közlekedni. Egyenlőre ennyi."

Eszter - Nagybaracska
"A férjem Parkinsonos , egy hete szedi az olajat! Mozgása kicsit könnyedebbé vált. Bízunk benne ,hogy további javulás várható. "

Andrea - Biatorbágy
"17 éves autizmussal élő gyermek édesanyjaként merem állítani, hogy a cbd olaj óta először megközelíthettük az autizmus előtti életminőséget. Dühkitörésektől szenvedő, másokat és önmagát bántalmazó kislányom ma azért jön felénk, hogy puszit kérjen és megöleljen bennünket - ez az egyik alapvető változás. A másik, hogy állandó belső feszültsége szépen oldódik, jól alszik, le tud ülni, élvezi a zenés videókat, ránk néz, oda-vissza jelzésekre nemcsak kapható, de érezhetően igényli is, tervben van a közösségbe való visszaút is. Nem utolsó sorban a többiek itthonról menekülése megszűnt, kezdünk újra családként funkcionálni. Aki érintett, tudja, hogy ezek egyszerűen hangzó kijelentésnek tűnnek, de mindez hosszú gyötrelmes évek, őrjítő kilátástalanság után maga a csoda. Nincs rosszabb egy szülőnek, mint tehetetlenül látni a gyermeke zsákutcában vergődését, annál jobb érzés, ha nem ártalmas, mellékhatástól mentes eszközt kap és végre tud segíteni a gyermekének. Mindenkinek szoktam ajánlani a környezetemben, természetesen magamon is kipróbáltam, kiválóan oldja a depressziót és segíti a mély, nyugodt alvást. Nagyon hálás vagyok, és ajánlom sorstársaimnak, nem csak itt, lassan már minden második szavam a cbd olaj ha ismerősökkel beszélgetek. Semmit nem túloztam el, mert gyermekem állapota miatt leegyszerűsödtek a dolgok, nagyon egyszerű eldönteni, mi működik, mi nem működik."




CBD olaj - Mi az endokannabinoid rendszer?



CBD olaj - Mi az endokannabinoid rendszer?
Mi az endokannabinoid rendszer? Az endokannabinoid rendszer olyan komponensek hálózata az emberi szervezetben, amelyek fontos szerepet játszanak belső biológiai rendszerünkben.
Ő felelős az emberi szervezet válaszadásáért és egyensúlyáért (homeosztázis) egyes triggerekre. Ez befolyásolja például az étvágyat, az anyagcserét, az immunitás változásait, a sejt-sejt kommunikációt és még sok mást.
Ennél is fontosabb, hogy az endokannabinoid rendszer fontos szerepet játszik a kannabisz fizikai és pszichológiai hatásában az emberi szervezetben.
Ez a rendszer lehetővé teszi, hogy a kannabinoidok hatóanyagai kölcsönhatásba léphetnek a szervezet biológiai rendszerével, és ezen receptorokon keresztül a kannabisz előnyös hatásai érvényesüljenek.
A név tehát az aktív összetevők nevével jön létre. Endo (azaz a test belsejében) és kanabinoid (a kannabisz hatóanyaga, amellyel a receptorok reagálnak).
Az endokannabinoid rendszer óriási potenciállal rendelkezik ahhoz, hogy szabályozza az emberi test működését, és egy egészséges endokanabinoid rendszer elengedhetetlen a test összes folyamatának egyensúlyához.
Ez a rendszer az orvosi kutatás legfontosabb problémája, elsősorban annak széles terápiás potenciálja miatt. Bár az orvosok és a tudósok felfedezték a csodálatos rendszer működésének alapjait, még mindig sokat nem tudunk róla, és sok funkciója várja a felfedezést.

Az endocannabinoid rendszer összetevői

Az endokannabinoid rendszer különböző összetevőkből áll, amelyek együtt dolgoznak egy koherens és teljesen funkcionális rendszert alkotva, amely segít a kannabinoidok hatásával összefüggő testreagálások szabályozásában és ellenőrzésében. Ezek az összetevők a következők:
  • A Kannabinoid receptorok a sejtfal felszínén
  • Endocannabinoidok
  • Enzimek

Kannabinoid receptorok

endocannabinoid system cb receptorsA kannabinoid receptorok a sejtek felületén találhatók. Képzeld el ezeket a receptorokat kulcslyukaként, amely csak akkor működik, ha beilleszti a megfelelő kulcsot.
Sokféle kannabinoid receptor létezik, de csak kettőt anulmányoztak alaposan és tárták fel. Ezek a CB1 és CB2 receptorok.
Mindegyik receptor különböző típusú kanna-nizolokra reagál, de vannak olyan kannabinolok is, amelyek nem különböztetik meg ezeket a receptorokat, és mindkettőjükre reagálnak.
Ezeknek a receptoroknak az emberi szervezetben történő kibővítése magyarázza, hogy a kannabinoidok milyen hatással vannak ránk. A CB1 receptorok bőven jelen vannak az agyban és a gerincvelőben. Nagy koncentrációban azomban az agyban találhatók meg.
A legfontosabb, hogy a hypothalamusban és az amygdale-ban is megtalálhatók. Ők felelősek az étvágy szabályozásáért, a stressz és a szorongás kezeléséért, az émelygés korlátozásáért, valamint az emlékek és érzelmi reakciók feldolgozásáért.
CB1 receptorok az idegvégződésekben is jelen vannak, ahol csökkentik a fájdalomérzékenységet (az egyik fő oka annak, hogy a kannabiszt a fájdalom enyhítésére használják).
CB2 receptorokat általában a perifériás idegrendszer immunrendszerének sejtjeiben találhatók. Ha aktiválódnak, kiváltják a gyulladás immunválaszát, ami fontos szerepet játszik számos krónikus betegség kezelésében.

Endogén kannabinoidok

Az endocannabinoidok olyan kannabinoidok, amelyek természetes módon találhatók az emberi testben. Ezek a neurotranszmitterek, amelyeket az endocannabinoid rendszer követelménye alapján hoznak létre, amikor a szervezet jelzi, hogy szükség van rá.
Úgy működnek, mint a kannabinoidok, amelyek a cannabis növényekben találhatók, közismert nevén THC, CBD, CBN. Két fő típus létezik, tudományosan megnevezett Anandamid és 2-AG (2-arachidonoyl glycerol).
A jelenleg intenzíven tanulmányozott egyéb endokannabinoidok a virodamin, a noladin és az N-arachidonil dopamin (NADA), de ezek hatásait még nem fedezték fel teljesen.
Az anandamid az első felfedezett endokannabinoid. Magas koncentrációban elsősorban az idegrendszerben található.
Csak részleges képessége van a CB1 és CB2 receptorokhoz kötődni. Ez azt jelenti, hogy még akkor is, ha csatlakozik a kulcslyukhoz (receptorhoz), nem illeszkedik tökéletesen ahhoz, így csak egy kevésbé hatékony fiziológiai választ indít.
A 2-AG-vel ellentétben, amely magasabb koncentrációban található az agyban, és teljes mértékben kötődhet mindkét endokannabinoid receptorhoz, és ezáltal erős fiziológiai választ vált ki.
Ha a szervezetnek nincs szüksége a kannabinolok hatására, akkor az endocannabinoid rendszer harmadik komponensének segítségével bomlik le. Ez bevezeti az enzimeket és azok hatását a szervezet biológiai rendszerébe.

Mi az endokannabinoid rendszer?  - Enzimek

ndocannabinoid2Az enzimek nagyon fontos szerepet játszanak az endokannabinoid rendszerben, és felelősek az endokannabinoid rezidens bomlásáért, miután az élettani szerepe véget ért.
Az enzimek kétfajtája van, és ezek tartalma: zsírsav-hidroláz (FAAH) és monoacil-glicerin-lipáz (MAGL). A FAAH feladata a felesleges anandamid elpusztítása, miközben a MAGL a 2-AG-vel dolgozik. Mindkét enzim biztosítja, hogy az endokannabinoidot szükség esetén alkalmazzák, így a testben nem marad szükségtelen anyag.

Miért van hatása a kannabinoidoknak az emberi szervezetre?

A fő oka annak, hogy a kannabinoidok, például a THC, a kannababinol vagy a kannabinol pszichoaktív és / vagy egészségügyi hatással bírnak az emberi szervezetre, hogy vannak olyan helyek a szervezetünkben, amelyekre reagálni tudnak.
Felfedezték, hogy a THC képes a szervezet két receptorához kötődni, és aktiválni őket ugyanúgy, ahogyan a testünk termel természetes endokannabinoidokat. Azonban ahelyett, hogy közvetlenül kapcsolódna hozzájuk, a FAAH enzim hatásával való interferencia elvével működik, amely az anandamid bomlásért felelős.
Amikor a FAAH hatását elnyomják, az anandamid lebomlási folyamat megzavarodik, és ez a FAAH-nak az agyban való felhalmozódásához vezet - ez a hatás a szokásosnál hosszabb ideig tart, ami a mérgezés és a pszichoaktív állapot érzését okozza.
A FAAH enzim elleni fellépés bizonyítottan hatékony eszköze az egyéb mentális betegségek elleni küzdelemnek. Néhány CBD tulajdonság, amely elnyomja a szorongást, társulhat a FAAH gátló hatásához, ezért az endocannabinoidok fokozott jelenléte van a szervezetben.

Az orvostudományban

Az emberi szervezetre gyakorolt jelentős hatása miatt úgy vélik, hogy az endokannabinoid rendszer kimutatható hatást gyakorol számos különböző fogyatékosság és betegség kezelésére és orvoslására.
Az orvostudomány területén az endokannabinoid rendszer használatának és hatásainak növelésére kétféle módot dolgoznak ki ma. Ezek a következők: Kannabikból származó szintetikus kannabinoidok és kannabinoidok. Eddig a legismertebb az egészségügyi marihuána, amely szintén a legáltalánosabb módja annak, hogy az endokannabinoid rendszert különböző betegségek kezelésében alkalmazzák.
Kimutatták, hogy a kannabisz hatóanyagai terápiás hatással bírnak az endocannabinoid rendszerre, amellyel reagálnak. Betegségek, például krónikus fájdalom, epilepsziás rohamok, émelygés, szklerózis kezelésére alkalmazhatók, és palliatív ellátásban is alkalmazhatók. És még sok más...
Az orvosi marihuána egészségügyi előnyei ellenére néhány  jelentős mellékhatása van, például a THC által okozott , paranoia vagy szorongás. Emiatt néhány beteg inkább más kezeléseket választ, mint az orvosi marihuána.
A szintetikus kannabinoidokat úgy tervezték, hogy utánozzák a meglévő cannabinolok aktivitását, és az endokannabinoid rendszert  célozzák meg.
Ezeket a szintetikus klánabinoidokat azonban vészhelyzeti megoldásnak kell tekinteni, mivel nem helyettesíthetik a természetes kannabinoidokat. Különösen azért, mert a cannabis növényekben előforduló kannabinoidok szintetikusan nem szintetizálhatók és helyettesíthetők.
Valószínűleg a gyógyszeripari vállalatok ellenőrzése és bevétele, valamint a közvélemény tudatosítása a kannabinoidok pozitív egészségre gyakorolt hatása miatt.
A példák közé tartoznak a Marinol, a szintetikus cannabinol, amelyet az étvágycsökkenés és az émelygés elleni küzdelemre használnak rákos megbetegedésben vagy AIDS-ben szenvedő betegeknél. A krónikus fájdalom csökkentésére is használják súlyos esetekben.

Az endokannabinoid rendszer funkciói

Az endokannabinoid rendszer fontos az emberi test számos alapvető funkciója szempontjából, mint például az étvágy, az immunrendszer funkciója, az anyagcseréje, a fájdalom érzet, az alvás, a memória, a hangulat, az emésztés, a gyulladásra adott válasz és még sok más.
Ezen alapvető testfunkciók szabályozása mellett a betegség fiziológiás reakcióját is befolyásolja. Nagyon jó példa a rák kezelésére és a rákos sejtek elleni küzdelemre. A tumorsejteknek sokkal több kannabinoid receptora van, mint az emberi test egészséges sejtjeinek és szöveteinek.
Vannak olyan esetek is, amikor az endocanabinoidok magasabb szintjét bizonyították az ízületi gyulladásban, Parkinson-kórban, szorongásban vagy krónikus fájdalomban szenvedőknél.
Ezért sok tudós és orvos kutató úgy véli, hogy az endokannabinoid rendszer funkciója a homeosztázisban rejlik - a testrendszer szabályozása és a belső környezet egyensúlyának megőrzése minden körülmények között.
A beteg test és annak állapota nagyrészt annak köszönhető, hogy a test nem képes a homeosztázis elérésére. Ezért az endokannabinoid rendszer szerepe és a gyógyszer fizikai egyensúlyának fenntartása kulcsfontosságú.
Az endokannabinoid rendszer valóságos kincs a tudósok és az egészségügyi szakemberek számára. Bár ez egy összetett rendszer, fontos szerepet játszik számos testfolyamatban, és úgy tűnik, hogy ígéretes potenciállal rendelkezik számos betegség célzott kezelésében.

Következtetés

 Az endocannabinoid rendszer felfedezése az orvostudomány legfontosabb felfedezése a steril sebészeti beavatkozás felfedezése után. Ezért, amikor az endokannabinoid rendszerről van szó, a felmérések azt mutatják, hogy a betegségek kezelésének jelentősége valójában csak a jéghegy csúcsa.
Sok dolgunk van még akkor is, amikor felfedezzük az enconnabinoid rendszer kontextusát és annak az emberi szervezet általános egészségére gyakorolt hatását. Még mindig nem tudjuk, hogy a kannabisz kannabinoidok természetes felhasználása fontos emberi terápiás célokra használható.
A kannabisz több mint 80 olyan kannabinoidot tartalmaz, amelyek képesek az emberi testben lévő receptorokhoz kötődni.
Azonban csak két receptort vizsgáltunk és dolgoztunk velük. Ezek a THC és a kannabidiol. De határozottan követnie kell más típusú kutatásokat, és hogyan reagálnak a szervezetünk endokannabinoid rendszerére, és milyen szerepet tölt be a homeosztázisban.

Forrás:








Szülők a CBD olajról: "Végre lehet normális életünk"

Szülők a CBD olajról:
A világsajtó nyomán az orvosi kannabisszal kapcsolatos hírek és kutatási eredmények már könnyebben elérhetőek itthon, mint korábban, viszont személyes tapasztalaton alapuló hazai beszámoló még kevés van.
A súlyos betegséggel élők életminőségét olyan mértékben képes javítani az orvosi kender, hogy sokaknak kínálhat alternatívát vagy kiegészítést a gyógyszerek mellé. Három szülő, aki kannabiszolajjal kezeli beteg gyerekét, most úgy döntött személyesen osztja meg a készítménnyel kapcsolatas tapasztalatait.
Kevéssé ismert tény, hogy Magyarországon kapható orvosi célú kannabiszalapú gyógyszer, az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet (OGYÉI) engedélyével, illetve klinikailag is vizsgálták a növényből kinyerhető kannabinoidolt (CBD) súlyosan beteg epilepsziások bevonásával. Igaz, az említett gyógyszer éves költsége több millió forint, amelyet a páciensnek kell fizetnie, de léteznek engedély nélkül is kapható készítmények, amelyek ráadásul nem járnak pszichoaktív mellékhatással.
A Magyar Orvosi Kannabisz Egyesület (MOKE) hosszú évek óta dolgozik azért, hogy minél több gyógyulásra, állapotjavításra vagy stabilizálásra vágyó beteg ismerhesse meg a CBD tartalmú kannabiszolaj nyújtotta lehetőségeket. Az orvosi kannabiszról szóló rendszeres cikkek mellett útmutatást is adnak az olaj javasolt adagolásával kapcsolatban, így találkoztak Csizmár Barbarával, Ugrai Dórával és Földi Zsanettel, akik szívesen megosztották tapasztalataikat a készítmény mindennapos használatáról súlyos beteg gyereket nevelő szülők szemszögéből hazánkban.
Egy újabb reményt jelentett a kannabiszolaj.”
A három anyuka rokonoktól, ismerősöktől hallott a CBD olajról, egyikük pedig első kézből kapott információkat egy barátnőjétől, akinek gyereke az övéhez hasonlóan epilepsziával él.Megkönnyítette a helyzetet, hogy egyiküknek sem voltak komoly fenntartásai a kannabisz származék használatával kapcsolatban, azonban igyekeztek alaposan feltérképezni a lehetőségeket, mielőtt megkezdték a CBD alkalmazását.
Barbara, miután hallott a lehetőségről, két hónapig csak cikkeket gyűjtött családjával, hogy tájékozódjanak a számára addig ismeretlen készítményről. Megtudták, hogy az olaj csupán a határérték alatt tartalmaz pszichoaktív anyagot és a tanulmányok böngészésével világossá vált az is, hogy nem az ő fia az első, akin az epilepszia kezelésére kipróbálják a CBD-t. A pozitív eredmények meggyőzőnek bizonyultak, a MOKE segítségével pedig megtudták, hogyan javasolt adagolni az olajat, majd elkezdték a használatát.
Dóra súlyosan epilepsziás kisfiának ez egy újabb reményt jelentett, mert a rengeteg gyógyszer, amelyeket szed, elmondásuk szerint nem volt kellőképpen hatásos. Kisfia lassan két és fél éve kapja az olajat.
Zsanették egy súlyos beteg ismerőse szintén CBD olajat használt és ajánlotta azt, ennek hatására Crohn-betegséggel* és a PSC-vel** küzdő tinédzser gyereke két évvel ezelőtt elkezdte szedni a készítményt annak reményében, hogy segít a tünetek kezelésében.
*az emésztőrendszer ismeretlen eredetű krónikus gyulladásos betegsége
**primer sclerotizáló cholangitis – Autoimmun betegség, krónikus kis epeutakat érintő gyulladás
A magyar orvosok nem nyitottak, de van kivétel.”
Barbara elmondása szerint a magyar orvosok hozzállása az itthon még viszonylag újdonságnak számító CBD-olajhoz gyakran negatív, nem igazán nyitottak arra, hogy elfogadják a külföldi szaklapokban publikált eredményeket. Olyanról is hallott már, ahol az orvos megmondta, hogy nem kezeli tovább a gyereket, ha kannabiszolajat adnak neki, olyanról viszont nem, hogy valaki teljes mértékben támogatná az efféle tünetmentesítést. Az ő orvosuk viszont mindig kérdezi, hogy a fia hogyan, mennyit kap belőle – teszi ezt úgy, hogy emellett a gyógyszerekben hisz.
Barbaráék neurológusa sem zárkózott el az olajtól, sőt, tájékoztatta őket, hogy folyik már itthon egy kísérlet a kannabiszból származó hatóanyaggal, de akkor már késő volt és a gyerek nem került be a programba. Orvosuk semmiféle tanácsot nem tud adni nekik az olajjal kapcsolatban, mert véleménye szerint a kísérletek még nem zárultak le, így nem tudja, hogy milyen hatása van a CBD-nek. Ugyanakkor tudja, hogy használják és a szedett gyógyszereket jelenleg az ő felügyelete alatt csökkentik.
A gyógyszercsökkentés bevett gyakorlat a kannabiszolajjal kezelteknél, Dóráék is épp ez ügyben szeretnének konzultálni orvosukkal, mert a gyógyszerek nem bizonyultak elég hatékonynak kisfia esetében. Orvosuk eleinte kétkedve állt a kannabiszolajhoz, de alaposan utánaolvasott és azóta ő is támogatja a kezelést.
Zsanett és fia találkoztak olyan orvossal is, aki teljesen hisz a CBD-olajban, illetve olyannal is, aki nem tudta eldönteni, hogy hisz-e benne vagy sem. Később, amikor a fiú eredményei jelentősen javultak, az egyik orvosuk is meglepődött, de azért maradtak fenntartásai. Miután mondták neki, hogy 2-3 hónapja nem szedik a gyógyszereket és nem is szeretnék tovább szedni azokat, akkor azt javasolta, hogy legalább az olajat használják, de neki papiron javasolni kell a gyógyszerek szedését. Zsanett fia 3 éve alkalmazza a CBD olajat és jelenleg 11 hónapja nem szedi a korábban alkalmazott gyógyszereket.
Az olajjal végre sikerült elérni, hogy legyen egy normális életünk.”
Barbara epilepsziás fiának hetente voltak öt-tíz percig tartó rohamai és hosszabb bambulásai, eszméletvesztései. A kannabiszolaj szedésének első pár hetében kicsit megijedtek, mert előfordult, hogy sűrűsödtek a rohamok. Két hét után viszont emeltek az adagolásán, a nagyrohamok (grand mal) pedig elkezdtek ritkulni, illetve hosszban és erősségben egyaránt csökkentek. Az utolsó rohama tavaly novemberben volt, holott ilyet még sohasem tapasztaltak. Az öt, korábban előírt gyógyszer közül az egyik adagolását időközben felére csökkentették, egy másikat pedig teljesen elhagyhattak. A gyermek régebben nagyon fáradékony volt, most viszont úgy látják, hogy lényegesen jobban van, többet tud ébren lenni és aktívabb is.
Dóra kisfiának is nagyrohamai voltak a CBD-olaj alkalmazása előtt, gyakran kellett mentőt hívniuk és általában többet voltak kórházban, mint otthon. Amióta használják az olajat, a rohamok megváltoztak, rövidebbek lettek, hamar elmúlnak – azóta nem is kellett kórházba menniük. A gyerek epilepsziáját gyógyszerekkel nem igazán lehetett beállítani, ráadásul számos mellékhatás is jelentkezett, például kiütések és a máj károsodása. Az olajjal viszont sikerült elérniük egy olyan szintet, amivel végre normális életet lehet élni, nem kell kórházban tölteniük a fél életüket, mint azelőtt.
Zsanett Crohn-beteg fia a kannabiszolaj kipróbálása előtt volt vérvételen, ahol nagyon rossz eredményeket produkált. Az olaj miatt eleinte fáradékony volt, sokat aludt, viszont már akkor jobban érezte magát. Ekkor abbahagyták a készítmény szedését és hirtelen újra sokszor rosszul lett, nem tudott iskolába menni. Az olaj újboli használata során egyre jobban lett és az eredményei is jelentősen javultak, visszaesést nem tapasztaltak. Azóta ízületi gyulladásra sem szed gyógyszert a fiú, hanem plusz pár csepp olajjal kezelik azt.
Ha a gyerekem jobban van, akkor nem érdekel, hogy ki mit gondol.”
Habár a CBD-olaj nem kábítószer, nem okoz bódulatot, a kannabisz-származék orvosi használatának megítélését sajnos nagyban befolyásolja itthon a téma tabu jellege és az ebből származó tájékozatlanság.
Barbara családjában az alapos utánajárásnak köszönhetően teljesen elfogadták a kezelést, mindenki tudja, hogy miről van szó. Volt viszont olyan ismerősük, aki megkérdezte, hogy akkor ő drogozza-e a gyereket. A közösségi médiában megosztott, orvosi kannabisz témájú cikkek kapcsán is megkeresték ismerősök, hogy drogozik-e és azt tapasztalta, hogy amikor erről beszél nekik, akkor az emberek nagy részének csak a “kannabisz“ marad meg, az “orvosi” szó valahogy kiesik. Barbara örülne annak, ha nem tabuként kezelnék az emberek ezt a témát, mert a cukorbetegektől kezdve a szklerózis multiplexen át a Parkinson-kórig rengeteg betegnek lehetne javítani az életminőségét az olajjal. Mivel látta a fián, hogy amíg nem szedte az olajat, addig a gyógyszerek sokszor annyira leszedálták, hogy beszélni nem lehetett vele, most pedig sokkal jobban van, így nem érdekli, hogy ki mit gondol.
Zsanettéknak egy epilepsziás ismerőse annyira elzárkózott az ötlettől, hogy el se lehetett mondani neki, hogy mi is ez a kannabiszolaj. A többi ismerőse szintén fenntartással viseltetett a dolog iránt – legalábbis amíg meg nem tudták, hogy mennyit segített az olaj a fiúnak. Egyiküket annyira meggyőzték az eredmények, hogy ő maga is beszerezte a legálisan kapható CBD-olajat egy súlyos beteg ismerősének.
Barbara és Dóra gyerekei nincsenek olyan helyzetben, hogy nyilatkozni tudjanak az olajjal kapcsolatos tapasztalataikról, viszont Zsanett tizenhat éves fiáról tudjuk, hogy hogyan viszonyul a készítmény használatához. Kezdetben nagyon el volt már fáradva a sok évnyi betegség és visszaesés után, de örült az új lehetőségnek, amelyről tájékoztatták. Nyitott volt a kipróbálására és pár hónap után látta, hogy valóban jót tesz neki. Annak is örült, hogy abbahagyhatta a gyógyszer használatát, az olajat pedig már magától szedi.









CBD olaj Vs. Kristályból készült olaj



CBD olaj Vs. Kristályból készült olaj
Jelenleg kétféle típusú CBD kenderolajat kínálunk, amelyek nemcsak a gyártási folyamatban, hanem a kannabinoidok tartalmában is különböznek. De mi a különbség a két CBD olaj között?
A legfontosabb különbség a tartalmazott anyagok (kannabinoidok): a CBD kender legfeljebb 0,2% THC-t tartalmaz, amely a THC törvényes tartalma az uniós törvényeknek megfelelően. Néhány országban azonban tilos a THC (például Svédország), de vannak olyanok is, akik általánosan előitéletekkel vannak a THC-vel szemben, és inkább a CBD kristályból származó kenderolaj variánsát választják.

CBD Kenderolaj

CBD Kenderolaj – tartalmazza a kanabinoidok teljes választékát, amelyek a kannabisz-növényben találhatók, vagyis hatékonyabb és összetettebb hatással van a testünkre. A CBD kenderolaj 0,2% THC-t tartalmaz, amely az EU jogszabályai szerint ez a mérgező anyag törvényes mennyisége. A kender kivonatot egyszerű alkohol vagy CO2 kivonással a kendervirágokból és a kenderlevelekből hozzuk létre, ezután ezt a kivonatot egy bizonyos koncentrációban összekeverik kendermagolajjal.
Az alkoholos kivonás, az alkoholos lepárlás. A kender leveleit és a kendervirágokat alkoholokkal keverik össze, és a kannabisz-növény kannabinoidjai az alkoholba kerülnek. Az alkoholt ezután elválasztjuk a tiszta kender kivonatától párologtatással.
A CO2 való kivonás környezetkímélő, sűrített CO2 felhasználásával nagy nyomás alatt tartjuka növényt, hogy a kívánt anyagokat felszabadítsuk a kannabiszból. Amikor a nyomás csökken, a CO2 kibocsátja a kapott kivonatokat. A folyamat alatt a természetes összetevők megmaradnak, és kibontakoztatják teljes hatásukat a további felhasználás során.

CBD Kristályból készült olaj

CBD kenderolaj kristályból –  főleg kannabidiolt (CBD) tartalmaz. A kristály azt jelenti, hogy CBD-t izoláltak az extraktumból, hogy egy tiszta 99,9% -os kannabidiolt (CBD) kapjunk - egy  kis fehér port CBD kristályokkal. Ez a kannabidiol legtisztább formája! Ezt a port feloldjuk kendermagolajban egy bizonyos koncentrációba.
Jelenleg a CBD kristályok a legmagasabb minőségű CBD izolátumot biztosítják a piacon. Ez azért van, mert hatékony és tiszta módot nyújtanak annak biztosítására, hogy hatalmas CBD adagot kapjon. Függetlenül attól, hogy a kristályokat, e-liquiddel, hordozóolajjal keverjük, sütjük, vagy egyéb dolgokkal keverjük össze, a CBD kristályok a lehető leghatékonyabb módszert nyújtják a napi kannabidiol adag bevitelére.







CBD olaj - Rákbetegek 96%-a javulást tapasztalt



CBD olaj - Rákbetegek 96%-a javulást tapasztalt
Az European Journal of Internal Medicine tanulmánya. Az orvosi kannabisz biztonságosságának és hatásosságának prospektív elemzése a rákos betegek nagy, nem szelektált populációjában.
HÁTTÉR:
A rák vezető halálokként egy fő közegészségügyi probléma. A betegségben szenvedő betegek fájdalmának és émelygésének enyhítésére irányuló palliatív kezelés az onkológia sarokköve. 2007-ben az Izraeli Egészségügyi Minisztérium elkezdte jóváhagyni az orvosi kannabisz használatát a rákos megbetegedések tüneteinek enyhítésére. A tanulmány célja az orvosi kannabisz-kezelésben részesülő rákos betegek epidemiológiájának jellemzése, valamint a terápia biztonságosságának és hatékonyságának ismertetése.
MÓDSZER:
A rutinszerűen gyűjtött adatokat orvosi kannabisz kezelés alatt álló 2970 rákbeteg kezelési programjának részeként elemeztük 2015 2017 között.
EREDMÉNYEK:
Az átlagéletkor 59,5 ± 16,3 év, 54,6% nő és a betegek 26,7%-a jelentett korábbi tapasztalatot kannabisszal. A leggyakoribb rákos megbetegedések a következők voltak: mell (20,7%), tüdő (13,6%), hasnyálmirigy (8,1%) és vastagbél (7,9%), 51,2% volt végstádiumú. A kezelést igénylő fő tünetek a következők voltak: alvásproblémák (78.4%), fájdalom (77,7%, medián intenzitás 8/10), gyengeség (72,7%), émelygés (64,6%) és étvágytalanság (48,9%). Hat hónapos követés után 902 beteg (24,9%) halt meg, és 682 (18,8%) abbahagyta a kezelést. A fennmaradó betegek közül 1211 (60,6%) válaszolt; 95,9%-uk állapotuk javulását jelentette, 45 beteg (3,7%) nem jelentett változást, és négy beteg (0,3%) egészségi állapota rosszabbodott.
KÖVETKEZTETÉSEK:
A kannabisz, mint palliatív kezelés a rákos betegek számára, jól tolerálható, hatékony és biztonságos megoldás, amely segít a betegeknek megbirkózni a rosszindulatú betegség tüneteivel.

Forrás:




CBD Olaj és a rák - Néhány beszámoló vásárlóinktól

CBD Olaj és a rák - Néhány beszámoló vásárlóinktól
Jelenleg elsöprő mennyiségű bizonyíték utal arra, hogy a kannabinoidok megölik a rákot az emberben. Az elmúlt néhány évben egyre több beteg számolt be arról, hogy a kannabisz-alapú kivonatok bevétele vagy helyi alkalmazása megszüntette a rákjukat.
Alena Tóthová
A kenderolajat a férjem több mint 2,5 éve használja rákkezelésre. Köszönöm szépen, hogy meg tudodtam venni itt, mert hiszem, hogy ez az olaj segít abban, hogy jobban érzi magát a segít kezelésben. Még családtagjainknak is ajánljuk, amit javasoltak. Köszönjük ismét, és köszönet a Cannadorrának :-) Ez az olaj egyedülálló!

Gabriela Gottselig Dittler
Nyirokcsomó-rákom van, és sokkal jobban érzem magam a kenderolaj használatával, és a májam értékei sokat javultak. Most újra munkába álhattam köszönet a kenderolajnak!
Csak ajánlani tudom!

Nadine
Nem én hanem ádesanyám használja a kender olajat aki rákban szenved. A 10%-os CBD olajat használja, sokkal jobban érzi magát és fájdamin is segített. Mind hiszünk benne, hogy segít , sőt a daganat sem növekszik egy ideje! Örülök, hogy a kollégám megtalálta ezt az olajat számunkra!

Iva Hrbáčková
Az én történetem nem annyira boldog. Akkor találtam rá az oldalra amikor édesapámnál tüdőrákot találtak. Vettem neki is CBD olajat, az életét sajnos nem mentette meg, talán csak meghosszabította, de határozottan nem hibáztatom a kendertermékeket, és hiszek a hatásaiban. Ültettem néhány technikai kendert itthon is, és kenőcsöket csinálok, amelyek segítenek a gerinc- és térdműtét utáni fájdalomaimon.

Sylvia Siwy
CBD olajal kezelem édesanyám tüdőrákját, és sokat segít neki a fájdalomcsillapításban.

Jitka Šebelová
A történetem nem közvetlenül engem érint, hanem a férjem. 2016 márciusában rosszindulatú agydaganatot fedeztek fel nálla. Azonnal követte is a sikeres műveletet. Két hónap alatt 30x kapott sugárkezelést, és énis információt kerestem, hogy hogyan segítsek neki, ekkor olvastam a CBD olajról. Most a férjem őszintén élvezi a második évet, és minden rendben van. Még az orvosok sem hiszik, hogy még él. A gyógyszert nem használunk, csak 5%-os CBD olajat.




CBD olaj - Hibásan felcímkézett termékek



CBD olaj - Hibásan felcímkézett termékek
Sokan vásárolnak orvosi kannabiszt online – de nem mindig kapják pontosan azt, amiért fizetnek az új kutatások szerint.

 

Az Amerikai Orvosszövetség Folyóiratában (JAMA) ezen a héten közzétett tanulmány megállapította, hogy az online értékesített CBD (kannabidiol) termékek közel 70%-a tartalmazott magasabb vagy alacsonyabb koncentrációt a hatóanyagból, mint ami a címkén fel volt tüntetve. Ez potenciálian azt jelentheti, hogy ezek CBD termékek hatástalanok, vagy egyes esetekben akár veszélyesek is lehetnek.
Ez egy felszólítás arra, hogy a CBD-ipar szabványosítsa termékeit” – mondta Dr. Jahan Marcu a tanulmány társszerzője, az Americans for Safe Access (ASA) tudományos főigazgatója és a Patient Focused Certification (PFC) igazgatója – A CBD termékgyártóknak a legjobb gyakorlatokat kell bevezetniük, és elfodaniuk az AHPA és más csoportok útmutatásait, hogy javítsák a konzisztenciát és a fogyasztók biztonságát. A kannabisz-termékek jelenlegi szabványainak való megfelelés segíthet a probléma megoldásában.”
Az emberek többféle betegségre (szorongás, gyulladás, fájdalom, epilepszia) használják gyógyszerként”, hangsúlyozta ki a kutatás fő szerzője Marcel Bonn-Miller, adjunktus asszisztens pszichológia professzor a pszichiátriában, a Pennsylvania Egyetemen. “A vizsgálat legfontosabb következménye, hogy ezek közül a betegek közül sokan nem kapják meg a megfelelő dózist, vagy nem kapnak elegendőt ahhoz, hogy hatékony legyen a kezelés, vagy túl sokak kapnak.”
Egyetlen tanulmány sem mutatta ki, hogy a túl sok CBD káros lenne, mondja Bonn-Miller, bár nagyon keveset végeztek 1500 mg-nál nagyobb dózisokkal. Nagyobb aggodalomra ad okot, hogy a túl alacsony adagok befolyásolhatják a termék hatásosságát. A termékek közötti változatosság miatt a betegek számára az is nehézséget okozhat, hogy következetes eredményeket kapjanak.
Mondjuk, hogy van egy epilepsziás gyermekem, aki nagyon rossz állapotban van, és rendelek egy CBD-olajat, mint utolsó kétségbeesett kísérlet arra, hogy kezelni tudjam” – mondja. “Ha valami olyasmit rendeltem, amiben alig van CBD, az probléma. Először is, lehet, hogy nem lesz terápiás hatása, másodszor valószínűleg sok pénzt költök CBD-re, amit igazából meg sem kapok.”
A 31 online cég által értékesített 84 CBD termék vizsgálata során a vakteszt megállapította, hogy mindössze 31 százalékuk tartalmazta a címkén felsorolt ​​CBD mennyiségét (+/- 10 százalékon belül). Néhány termék tartalmazta a kannabisz egyéb összetevőt is, amelyek nem szerepeltek a címkén, beleértve a Δ-9-tetrahidrokannabinolt (THC), a növény fő pszichoaktív molekuláját.
A tanulmányhoz Bon-Miller és kollégái a San Diego-i Egészségügyi Rendszer Veterans Affairs, a non-profit RTI International kutatóintézet, az ASA kannabisz érdekképviseleti csoport és a Johns Hopkins Egyetem Orvosi Egyetem munkatársaival dolgoztak együtt. A szerzők számos összeférhetetlenségről számoltak be, többek között fizetést kapnak a Realm of Caring Foundation nevű orvosi kannabisz érdekképviseleti csoporttól és az Insys Therapeutics részéről, ami botrányok középpontjában álló opiát gyógyszereket, valamint egy émelygés kezelésére forgalmazott kannabinoid gyógyszert árusít.
A kutatók 2016 szeptember és október között kutattak az interneten CBD termékek után. 84 terméket vásároltak, 31 különböző cégtől – olajokat, alkoholos tinktúrákat és párologtató folyadékokat. Miután a kutatók megkapták a termékeket, eltávolították a címkéket és vak vizsgálati azonosítókra cserélték le őket, majd elküldték egy független laboratóriumba tesztelésre. Mindegyik terméket háromszor elemeztek a kannabinoid tartalomra nagy teljesítményű folyadékkromatográfiával.

Eltérések:

A “pontosan felcímkézettnek” ítélt CBD termékek a címkézett érték 90-110 százalékát tartalmazták, míg az “aluljelöltek” több mint 110 százalékot, a “túljelöletek” pedig kevesebb mint 90 százalékot.
A vizsgált 84 termék közül 26 (~ 31%) esetben pontos volt a címkézés, 36 (42%) esetben volt több a CBD, mint a címkén (aluljelölt), és 22 (26%) esetben volt kevesebb (túljelölt). A párolgtató folyadékok (e-liquid) esetében volt a legmagasabb a hibaarány, a 24 termékből csak 3 (12,5%) volt pontosan címkézve és 18 (75%) több CBD-t tartalmazott, mint a címkén feltüntetett mennyiség. Az olajok voltak a legpontosabbak; 40 tesztelt termék közül 18-at (45 százalék) pontosan címkézettek fel, míg 12 (30 százalék) esetében kevesebb volt a CBD, mint ami a címkén szerepelt.
A 26 százaléknál, amelyekben kevesebb volt a CBD a vártnál, a kutatók aggódnak amiatt, hogy a betegek nem kapják meg a megfelelő dózist, ezért nem kapják azokat a lehetséges előnyös hatásokat, amelyeket egyébként elvárnának. Másrészről, a 42 százaléknál, amelyekben több volt a CBD a vártnál, a kutatóknak nem volt meg az a túladagolással és a függőséggel kapcsolatos szokásos aggodalma, mint más gyógyszerek esetében. A CBD komoly biztonsági profillal rendelkezik, minimális toxicitással és mellékhatással. Kevés bizonyíték van a visszaélés kockázatára. A szerzõk megjegyzik, hogy az inkonzisztens és váratlan eredmények megnehezítik a betegek számára, hogy következetesen teljes egészségügyi hatásokat tapasztaljanak. És az FDA átal szabályozott gyógyszerekben mért hasonló egyenlőtlenség elegendő volt ahhoz, hogy az ügynökség figyelmeztetéseket adjon a gyógyszergyáraknak.
Ami a tanulmányban szereplő, nem jelölt kannabinoidokat illeti a vizsgált termékekben, a kutatók azt találták, hogy ezek általában nem gyakoriak, és ha találtak is, akkor azok alacsony koncentrációban voltak. A THC volt a leggyakoribb szennyeződés: a 84 termék körülbelül 21 százaléka tartalmazott THC-t, a lemagasabb mért koncentrációja pedig 6,43 milligramm/milliliter volt. Ez a mennyiség – a szerzõk jelentése szerint – elegendő ahhoz, hogy bódulatot okozzon egy gyermekben, ezért kockázatot jelent.
A kutatók úgy vélik, hogy az inkonzisztenciák oka az amerikai Élelmiszer- és Gyógyszerügyi Hivatal (Food and Drug Administration – FDA) szabályozásának hiánya. A szövetségi kormány úgy véli, hogy a kannabisz egy 1.-es besorolású ellenőrzött veszélyes anyag, és nem vesz részt az állami szintű előállítás, címkézés és forgalmazás ellenőrzésében.
Ha most vásárolsz egy Mars szeletet, akkor tudod, hogy az be van vizsgálva; tudod, hány kalóriát tartalmaz, tudod, hogy a csokoládé az összetevője, tudod, mennyi csokoládé van benne,” mondja Bonn-Miller. “Őrületes, hogy kevesebb felügyelet és információ van egy olyan termék esetében, amelyet széles körben használnak gyógyászati ​​célokra, különösen nagyon beteg gyermekeknél, mint egy Mars szelet esetében.”
Tavaly a Hemp Business Journal becslése szerint 2020-ra a fogyasztók évente több, mint 2 milliárd dollárt fognak költenek CBD termékekre. Egy gyógyszergyártó cég, a GW Pharmaceuticals jelenleg az FDA jóváhagyására vár egy CBD-alapú kezeléshez ritka epilepsziás betegek számára – de ezen túlmenően az iparág szabályozatlan marad, és Bonn-Miller figyelmezteti a fogyasztókat, hogy óvakodjanak attól, amit online vásárolnak.
Az első lépés a megbízható forrásból származó termékek rendelése vagy más emberektől tanácsot kérni, akikben megbízunk,” mondja, “vagy a termékek egy független laboratóriumban történő tesztelése. A Patient Focused Certification csoport az olyan közelben lévő létesítmények nevét adhatja meg, amelyek CBD-kivonatokat tesztelnek. Sajnos a fogyasztó feladata a házi feladat elvégzése.”










Kannabisz olaj a Parkinson-kórban: Valós betegek tapasztalata



Kannabisz olaj a Parkinson-kórban: Valós betegek tapasztalata
kannabisz olaj használata ellentmondásos. Az előnyös hatásait kis mértetű klinikai sorozatok támogatják.

 

 

Clinical Neuropharmacology

Célkitűzés
A tanulmány célja egy standardizált interjúkutatás eredményeinek ismertetése volt, amely visszamenőlegesen értékelte az orvosi kannabisz hatásait a Parkinson-kór (PD) tüneteire és annak káros hatásaira a legalább 3 hónapon át kezelt betegeknél.
Módszer
A felmérés telefonos interjúkat használt strukturált kérdőív segítségével, amely a parkinsonis tünetekre gyakorolt ​​szubjektív globális benyomódáson alapul, és igen/nem kérdések a káros hatásokról.
Eredmények
Negyvenhárom beteg (40 férfi) vett részt. Az átlagos életkor 64,2 ± 10,8 év volt, a betegség átlagos időtartama 10,8 ± 8,3 év volt, az átlagos Hoehn és a Yahr (H&Y) III volt. Az orvosi kannabisz használatának időtartama 19,1 ± 17,0 hónap, az átlagos napi dózis pedig 0,9 ± 0,5 g volt. Az orvosi kannabisz bevitele elsősorban elszívva történt (38 esetben, 80,9%).
76,9% jelentett pozitív hatást ​​az általános állapotban és a hangulatban, 64% a fájdalom és spasticitás javulásáról számolt be, 59% csökkent remegésről és az alvás minőségének javulásáról számolt be.
Következtetések
kannabisz olaj javította a PD tüneteit a kezelés kezdeti szakaszában, és nem okozott jelentős káros hatásokat ebben a kísérleti, 2-középpontos, retrospektív felmérésben. A felhasználás mértéke és a jelentett hatások támogatják a Cannabis sativa-ból származó biztonságosabb és hatékonyabb gyógyszerek további fejlesztését.
Forrás:



CBD olaj megelőzésként, igen vagy nem?



CBD olaj megelőzésként, igen vagy nem?
Ismert, hogy a CBD - kannabidiol nagy gyógyászati potenciállal rendelkezik egyes súlyos betegségek kezelésében. A kérdésem ebben a cikkben az, hogy hasznos lehet-e az egészséges emberek számára megelőzésre. Azonban, ahogy a barátom orvosa mondja: "Még nem találkoztam egészséges emberrel", más szóval mindenkinek van valami vagy valamilyen hajlama, baja. Ennek a kérdésnek a megválaszolásához közel 5 hónapig kipróbáltam  az 5% CBD olajat magamon, és kutattam egy keveset.

CBD és endocannabinoid rendszer

Fontos, hogy először az endokannabinoid rendszert vizsgáljuk. Ez a rendszer természetes minden emlős számára. Az endogén kannabinoid receptorokból áll, és az agyban és az egész központi és perifériás idegrendszerben található.
Az endocannabinoid rendszer két fő receptorból áll -
 CB1 és CB2, és az alapvető életfunkciókban szerepet játszanak: étvágy, immunrendszer, reprodukció és fájdalomcsillapítás.
A CBD antagonista a CB1 és a CB2 receptorokhoz, ami azt jelenti, hogy a CBD megvédi őket az aktiválás ellen.

A CBD alapvetően nyugtatja az idegrendszert

A legtöbb modern betegség a szervezetünk szélsőséges reakciójával áll összefüggésben. Megemlítjük néhány közülük. Allergia, asztma, pikkelysömör, epilepszia, migrén, stressz, ezek mindegyike a test túlreagálódása által okozott.
Mivel a CBD segít a 
szervezetünket megnyugtatni, ez számos civilizációs betegség ellen megelőzésként működik. Más szavakkal, a CBD védi szervezetünket, elsősorban az idegrendszert és az immunrendszert a túlzott reakcióktól.

A két hónapos CBD prevenciós terápia után

35 éves vagyok a közös civilizációs problémákkal szemben, mint allergia, asztma, ekcéma. Nincs más súlyos betegség. 2 hónapig próbáltam 5% -os CBD-olajat - 5 csepp reggel és 5 csepp este. Két 10 ml-es palackot fogyasztottam.
A terápia első hete után a legnyilvánvalóbb megállapítás az volt, hogy alvásom minősége jelentősen javult, ami sok hasznos következménnyel jár. Később észrevettem hogy általában nyugodtabb és kieggyensúlyozottabb vagyok. A munkában, otthon, mindenütt. Az ekcémám is javult, mivel ez nagyon kapcsolódik a stresszhez, általában a falat kaparom, ha nyomás alatt vagyok. Ugyanaz vonatkozik az allergiára. Meg kell mondanom, hogy a CBD megelőzésként nagyon jól működik, és továbbra is használom.










7 felhasználási módja a CBD olajnak

7 felhasználási módja a CBD olajnak
A legutóbbi kannabisz-kutatás a CBD-t azonosította mint a legjobb komponenst, az egészségügyi hatásai miatt. Keresi a CBD terkéeket? Tekintse meg a www.cannadorra.hu weboldalt. A CBD termékek széles választékát kínáljuk, mint a teák, olajok, ghee és sok más.

 

Íme 7 egészségügyi használata a CBD olajnak amiről valószínűleg eddig nem is tudott.

1. Diabétesz

Egy CBD-vel végzett vizsgálatbana CBD megakadályozta a cukorbetegség kialakulását a nem diabeteses egerekben. Bár a kannabidiol nem volt közvetlen hatása a glükózszintre, a kezelés meggátolta az IL-12 termelődését splenocitákkal. A citokin megakadályozása azért fontos, mert számos autoimmun betegségben szerepet játszik.

2. Akne

A Journal of Clinical Investigation és az Országos Egészségügyi Intézet által közzétett tanulmány felfedezte, hogy a CBD képes kezelni a pattanások kezelését. A kutatók kannabisz-eredetű kannabidiolt alkalmaztak az emberi faggyúmirigyeken, és arra a következtetésre jutottak, hogy a CBD rendkívül hatékony sebosztatikus és gyulladáscsökkentő hatású, a lipid szintézis gátlása révén.

3. Fibromialgia

A fibromyalgia általában használt kezelése gyulladáscsökkentő gyógyszerek, opioid fájdalomcsillapítók és kortikoszteroidok. A 2011-es tanulmány, amely a fibromyalgia CBD kezelésére összpontosított, nagyon ígéretes eredményeket hozott a kezelés jövőbeli alkalmazására. Az 56 résztvevő fele CBD-t használt, míg a másik felében a hagyományos állapotok kezelésére használták. A kannabisz-használók jelentősen csökkentették tüneteiket és fájdalmukat, míg a hagyományos módszereket használók nem láttak jelentős javulást.

4. Skizofrénia

2012-ben egy német kutatócsoport publikált egy tanulmányt a Translational Psychiatry folyóiratban. A hatásos antipszichotikus Amisulpridot és CBD-t 42 skizofréniás beteg között hasonlították össze. A két kezelést hatékonynak tekintették, de a CBD rövid mellékhatásai kifinomulták a gyógyszerészeti megoldást.

5. Poszttraumás stressz szindróma

A CBD ismert, hogy szorongás és gyulladáscsökkentő hatásokKal rendelkezik, lenyugtat mindent, és megnyugtatja a felhasználót. A PTSD-vel rendelkezők gyakran legyőzzék a szorongást és a stresszt, ezért a betegek gyakran megkönnyebbülnek a kannabidiol használatával. Az antipszichotikus előnyök stabil mentális környezetet biztosítanak azok számára, akiknek a leginkább szüksége van rá.

6. Crohn-betegség

Egyes tudósok szerint a CBD hatékony kezelést jelent a bélbetegségek, mint például a Crohn-betegség számára. A THC és a CBD kölcsönhatásba lépnek a szervezetben a bélműködést szabályozó rendszerrel, amit a Crohn-betegek szenvednek. A kannabisz gyulladáscsökkentő képességének összetevője nagy megkönnyebbüléssel jár az ilyen állapotban szenvedők számára.

7. Sclerosis multiplex

A Cajal Intézet kutatói állatmodelleket és sejtkultúrákat alkalmaztak annak megállapítására, hogy a CBD visszafordította a gyulladásos reakciókat, és tartós védelmet nyújtott a sclerosis multiplex-el szemben. A 10 napos CBD-kezeléssel járó egereknek kiváló motorteljesítménye volt, és állapotukban progresszió mutatkozott. Ezen információk felhasználásával a kutatók arra a következtetésre jutottak, hogy a CBD potenciálisan képes csökkenteni a MS különböző aspektusait.

Forrás:





Nevadában is legalizálták a marihuánát.

Nevadában is legalizálták a marihuánát.
Újabb amerikai államban, Nevadában vált szombaton törvényessé a kannabiszvásárlás. Egymilliós hétvégi adóbevétel.
 


Oregon, Washington, Colorado és Alaska után Nevada az ötödik amerikai állam, ahol legálisan lehet marihuánát vásárolni. A marihuána fogyasztása több másik államban is engedélyezett az Egyesült Államokban, de a kannabisz szövetségi szinten továbbra is tiltott kábítószernek számít.

shutterstock 73379467.0Az AFP francia hírügynökség jelentése szerint a kannabiszautomaták előtt hosszú sorokban várakoztak a leendő vásárlók éjfél, a törvény hatályba lépése előtt.

A kannabisz legalizálása várhatóan a Nevadában található Las Vegas idegenforgalmára is hatással lesz.

"Lefogadom, hogy az állam ezen a hétvégén minimum egymillió dollár adóbevételhez jut" - írta az egyik közösségi oldalon Tick Segerblom helyi szenátor, a marihuána legalizálásának egyik szószólója.

Az új szabályozás értelmében a 21 évnél idősebb felnőttek naponta maximum 28 gramm kannabiszt vásárolhatnak Nevadában. A helyi rendőrség listát állított össze az állampolgároknak arról, hogy mi az, ami továbbra is tilos; 21 évnél fiatalabbaknak kannabiszt eladni, az utcán marihuánát szívni és kannabisz hatása alatt vezetni továbbra sem megengedett.


Forrás: HVG.HU








CBD olaj és az állatok

CBD olaj és az állatok
Állat barátaink is szenvedhetnek néha kellemetlen betegségekben - krónikus fájdalom, poszttraumatikus stressz, gyulladások, bőrbetegségek, túlzott szőrhullás, és így tovább.
 

Annak érdekében, hogy támogassuk az állatorvosi kezelést, vagy általánosságban javítsuk szőrös barátaink életminőségét, érdemes kipróbálni a CBD kenderolajat kiegészítésként, vagy akár orvosságként.

CBD olaj ésaz endokannabinoid rendszer

A CBD kenderolaj hatással van az endokannabinoid rendszerre, amely megtalálható emlősökben, halakban és puhatestűekben egyaránt. A CBD kenderolaj reakcióba lép az endokannabinoid rendszerrel a CB1 és CB2 receptorokon keresztül és aktiválja a teljes rendszert - ez azt jelenti, hogy a CBD pontosan ugyanúgy működik egy állat testében, mint az emberében. A CBD a legtöbb fájdalomenyhítő, gyulladáscsökkentő és neuroprotektív hatással rendelkezik, valamint étvágygerjesztőként is használatos.

A CBD olaj adagolása

Mivel tudjuk, hogy az állatok válogatosak, ha gyógyszerről van szó, a javaslatunk napi pár csepp CBD kenderolaj állateledellel, vagy akár valami kis finomsággal együtt.
A CBD kenderolaj adagolása az állat súlyától függ. Ha a CBD kenderolajat étrendkiegészítőként használja, kezdésként a 2%-os CBD kenderolajat javasoljuk, kisebb állatok esetében 10 Kg-ig - naponta 1-2 alkalommal 1 csepp; nagyobb állatok (10 Kg fölött) - naponta 1-2 alkalommal 2 csepp.
Már egy hét után lesz látható jele az életminőség-javulásnak, vagy akár könnyebb betegségek kezelésének. Ha szükséges, emelheti is a javasolt adagot.
Amennyiben szeretné segíteni kedvence kezelését, javasoljuk a magas koncentrátumú CBD olajat - mint például az 5%-os CBD kenderolaj, vagy a 10%-os CBD kenderolaj.
Az adagolás továbbra is egyéni, nagyban függ a betegségtől és az állat súlyától.

FONTOS: Kérjük, figyeljen a használandó CBD kenderolaj THC százalékára, mivel az emberekkel ellentétben az állatokra igen rossz hatással lehet a túladagolás.






CBD olajban rejlő potenciák ízületi gyulladás és SM kezelésére

CBD olajban rejlő potenciák ízületi gyulladás és SM kezelésére
2015 októberében két tanulmány jutott következtetésre, melyek során állatokat kezeltek bőrön keresztül kannabidiollal (CBD) két különböző betegséggel kapcsolatban. Mindkét esetben igen reményteli eredmények születtek.


CBD kenderolaj és sclerosis multiplex

Az eredményeket két ameriaki tudós publikálta az European Journal of Pain Research folyóiratban. A tudósok a CBD tartalmú zselé hatását vizsgálták (0,6/3,2/6,2, vagy 62,3 mg-os napi adaggal) a gyulladásos folyamatokra egy ízületi fájdalomban szenvedő egéren. Az ízületi fájdalomban szenvedő alanyt egész pontosan 4 napon keresztül kezelték CBD zselével.
A következtetés szerint "a bőrön át alkalmazott CBD tartalmú zselé jelentősen csökkentette a duzzadást a dózis függvényében, enyhítette az extrém fájdalmat, védelmet nyújtva az immunsejtek infiltrációjával szemben és csökkentve a gyulladásos folyamatokat az ízületi membránokban". A leghatásosabb dózis a 6,2 és 62 mg-os napi adagok voltak a mintafelismerési képességek befolyásolása nélkül, azt mutatva, hogy a CBD effajta alkalmazásának csak korlátozott hatása van a magasabb agyi funkciókra.

CBD kenderolaj és ízületi gyulladás

A második tanulmány következtetéseit a DARU: Journal of Faculty and Pharmacy folyóiratban publikálták a Teheráni Orvostudományi Egyetem (Tehran University of Medical Sciences) részéről. A tanulmány a következőt emeli ki: 1%-os tisztított CBD (kristályos por, legalább 98% CBD-tartalommal) tartalommal rendelkező topikális krém már napi egyszeri alkalmazása segíti a gyulladások leküzdésének agyi folyamatait. A krémet kísérleti autoimmun encephalomyelitis-es rágcsálókon tesztelték, ami a sclerosis multiplex-es egeret reprezentálja.
Következtetétsképpen, a kutatók "meglepetésként" kimutatták, hogy az 1% CBD krém "neuroprotektív hatással rendelkezik, javítja a hátsó végtagok bénulását, enyhíti a gerincvelői rendellenességeket, valamint csökkenti a nemkívánatos limfocita-termelést a lépben, és további gyulladásos citokinek termelését ".




CBD olaj hatása és összetétele

CBD olaj hatása és összetétele


CBD olaj segít a sok betegségben és szintén kiváló megelőzésre. Milyen a CBD olaj hatása és hol tud segíteni? Sőt CBD kivonat további kannabinoidokat is tartalmaz. Melyek azok és hogyan segítenek?

CBD kivonat, amelyből a CBD kender olaj készül az alábbi tartalmazza:

1-10% CBD( az alábbi szerint választott termék)
• < 0,2% THC( 100% legális termékről van szó Csehországban úgy egész Európában is )
• CBD(nyomokban)
• CBGA( nyomokban)
• CBG( nyomokban)
• CBDA( nyomokban)
A többi kannabinoidok fontos szerepet játszanak a CBD olaj és kivonat hatásaiban, még annak ellenére is hogy csak minimális részt töltenek el benne. A tudósok ugyanis megtudták, hogy a kannabinoidok úgy működnek mind „gyógyszer koktél“- egymást támogatva és ha izoláltak akkor a gyógyhatásuk kisebb.

CBD gyógyhatásai:

Antibakteriális hatás
• Megállítja a rákos sejtek burjánzását
• Védi az ideg receptorokat
• Segíti a csontok fejlődését
• Csökkenti a görcsörohamokat és a görcsöket
• Csökkenti a vércukrot
• Csökkenti az immunrendszer reakcióját – segít az autoimmun betegségeknél
• Csökkenti az infarktus rizikóját
• Csökkenti a vékonybél összehúzódását
• Megelőzi a hányást és hányingert
• Segít a fájdalomnál
• Segít a szorongásnál
• Gátolja az izomgörcsöket
• Nyugtatja az idegrendszert, enyhíti a pikkelysömört

THC gyógyhatásai

Enyhíti a fájdalmat
• Segít a rosszullétnél és hányásnál
• Serkenti az étvágyat
• Gátolja az izom-összehúzódásokat(görcsöket)

CBDA gyógyhatásai

Csökkenti a gyulladást
• Megakadályozza a rákossejtek kialakulását

CBG gyógyhatásai

Segít az alvásban
• Megakadályozza a rákossejtek kialakulását
• Elősegíti a csontok növekedését
• Lassítja a baktériumok növekedését

CBGA gyógyhatásai

Csökkenti a gyulladást
• Csökkenti a fájdalmat
• Lassítja a baktériumok növekedését

CBC gyógyhatásai

Lassítja a rákossejtek növekedését
• Elősegíti a csontok növekedését
• Csökkenti a gyulladást
• Csökkenti a fájdalmat




CBD olaj és a cukorbetegség – 1. típusú diabetesz

Alapvető vizsgálatok az mutatják, hogy a CBD hasznos a cukorbetegség kezelésében (1.típusú cukorbetegség) és hogy hatásos a komplikációknál, amiket a betegség hoz magával mind például a bél és az ér sérülései (Weiss 2006, Stenley 2013, Ohki 2010, Liou 2009)


Kutatók a Hadasi kórházi egyetemén Jeruzsálemben vizsgálták a CBD hatásait cukorbetegség kialakulásában

( 1.típusú cukorbetegség) egereken, akiknél genetikai hajlam van erre a betegségre (Weiss 2006)Az úgy nevezett NOD egereknél insulitis alakul ki az életük 4 és 5 hetében, és utánna következik a cukorbetegség az életük 14. hetében. Insulitis a hasnyálmirigy gyulladása, amely az inzulínt produkálja és a cukorbetegség kialakulását (1.típusú cukorbetegség) eredményeként a sejtek sérülései keletkeznek. NOD egerek a 6 és 12 hónapos korban, amelyeknek 10 és 20 CBD injekció lett adagolva naponta (5mg CBD egy kiló élő súlyának), kimutatták jelentősen kisebb – 30 % os cukorbetegség kialakulást, mind a többiben – nem kezelt- egereknél, ahol az 1.típusú cukorbetegség 86 % ban volt jelen.
Az egereknél, amelyknél a CBD használata közben kialakult a cukorbetegség, ott a betegség lényegesen le lett lassítva. Citokinek a vérben, azok amelyek felelősek a gyulladás elterjedésében (IFN-gamma és IFN-apfa ) átlagosan magasabb értéken vannak az NOD egereknél amelyek szervezete genetikailag hajlamosabbak a cukorbetegség kialakulásában.A CBD adagolásánál lényegesen csökkent ( több mind 70 % al) mindkét citokin szintje egyaránt.
A további 2 minta egér vizsgálata során, ahol az első 5 minta egér CBD nélkül a másik 5 minta egérnek CBD adagolása melett 26 héten keresztül, megálatítást nyert: az első mintánál mind az 5 egérnél cukorbetegség alakult ki. A másik mintánál, amelynek CBD t adagoltak, ott csak 2 egérnek az 5 ből alakult ki cukorbetegség.
Tudósok tehát az alábbi elhatározásra jutottak, hogy „a CBD használata megakadályozhatja a cukorbetegség kialakulását – 1.típusú cukorbetegség" és esetleg még további autoimmun betegségeket is. Továbbá megjegyezték, hogy sok páciensnél, akiknek diagnosztizálták az 1.típusú cukorbetegséget a diagnózis időpontjában elég sejtjei vannak, amelyek inzulint termelnek és így hát alkalmasak a CBD vel való terápiájára.
További tanulmányok arra következtetnek, hogy a magasabb endocanabinoidok forgalma a szervezetben megváltoztatja a vér erek funkcióit negatív és pozitív irányba is a 2.típusú cukorbetegségnél és hozzá teszi, hogy a CBD jótékony javulást hozhat a endothelin vazorelaxáns – az ér tágulásában(Stanley 2013)
Tudósok továbbá arra következtetnek, hogy a CBD hasznos a szem retina kezelésében amely a cukorbetegség következtében megsérült – diabetikus retinopatia (Liou 2009)
Egy másik tanulmány szerint a tudósok az amerikai Nemzetközi egészségügyi egyetemről USA Bethesda, modják, hogy a CBD csökkenti a szív és érrendszeri problémákat, stresszt, gyulladásokat, öregedést és a sejtek elhalását amit a diabetikus kardiomiopátia okoz (Ohki 2010). Kutatók arra az elhatározásra jutottak, hogy ezek a eredmények együtt az egészséges és emberi szervezet a CBD re magas toleranciájával, jelzi a CBD terápiás gyógyítását a diabetikus és szív-érrendszeri betegségeknél.


Mint ahogy a kutatásokból is láthatod mielőtt rákapcsolódnál az orvosi kezelés protokoljára , ami végül kemot ír elő próbáld ki az orvosi kenderolajat használni . Sok embernél az utolsó fázisból is volt vissza út , de kemonál ott nincs az immunrendszeredet teszik tönkre , és egy kis megfázás is a másvilágra juttat .
Nem is értem , hogy miért nem tiltották még be , hisz a kezelés egyenlő a halállal . Vagy ép az a cél , sokan vagyunk !!!!
Ismertem orvost aki az öngyilkosságot választotta ahogy elrendezte az életér a környezetével kábítószer túladagolással távozott az árnyék világból !!!


Nem lenne teljes a tájékoztatásom , ha
nem ismertetném meg a termékkel
annak beszerzési lehetőségével .
Ime az imternet cím :


Cannadorra


CBD olaj, kendertea és más kendertermékek


Ha lehetséges konzultáljon orvosával , vagy alternatív kezelésekben jártas orvossal !!!


Orvosa lehet , hogy ragaszkodik az orvosi protokol
használatához , és nem segít önnek a megfelelő kezelés kiválasztásában !!!
Mint látta nem mélyedtünk bele az elemzésekbe , csak a rák , és egy két témát ragadtunk ki az elemzésből , de tudjuk a legtöbb halál esetről szól a téma .
Mint laikus sem diagnózist sem kezelést nem ajálhatok fel , csak alternatívát mutathatok , hogy ne legyen olyan fájdalmas az elmúlás . Mint tudjuk mindnyájan meghalunk egyszer , előbb utóbb itt hagyunk mindent
Életünk is olyan sokszínű , mint maga az emberi faj , ragaszkodjunk az alternatívákhoz , ha az kedvezőbb számunkra !!!Sokunk soha nem élt protokolok szerint , és ha bekerülsz az orvosi esetek közé nem biztos , hogy az orvosi protokol szerint kell átsegíteni bennünket a másvilágra . Ha orvos sem vállalja a kemoterápiát , mert tudja , hogy az a lassú halál , amit választ magának , az orvosi protokol szerint. És ők nem térhetnek el a protokoltól , mert a rendszer így van kialakítva , és így darálják le az embereket !!!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése