2017. október 21., szombat

Zsidóbűnözés




Kuruc.info

Zsidóbűnözés

További részletek: 
http://kuruc.info/t/39/#ixzz2oP0LUU00


A zsidóság legmilitánsabb körei a holokauszt "relativizálásával" vádolják a Sorsok Házának megalkotóit - Schmidt Maca is börtönben végzi?
A hazánkat megszállva tartó zsidóság bizonyos körei háborognak, mert nem tetszik nekik a Józsefvárosi pályaudvaron 5 milliárd forintból épülő új holoemlékhely, a Sorsok Háza kialakításának „koncepciója”. Hiába, a töménytelen mennyiségű pénz önmagában nem elégíti ki őket. A magyarság további megalázására is vágynak.

Schweitzer József
Schweitzer József nyugalmazott főrabbi szerint „a helyszín megválasztása nem megfelelő, mert a Józsefvárosi pályaudvar nem köthető a hazai zsidóság tömeges deportálásához, beleértve a gyermekek deportálását is”. A nem is oly rég súlyos utcai támadást hősiesen túlélt főrabbi inkább az „egykori budapesti gettó területén fekvő Rumbach utcai zsinagóga épületében” alakítana ki egy újabb holokauszt-zarándokhelyet. (Egyáltalán nincsen kizárva, hogy a végén még oda is felhúznak majd neki egyet.)

Heisler András
Heisler András, a Mazsihisz elnöke attól fél, hogy Schmidt Mária és munkatársai „relativizálják” a történelmet, vagyis a holokausztot más népirtásokkal azonos szintre helyezik. Ami azért történhet meg, mert Schmidt Mária a Terror Házában is olyan kiállítást rendezett, amely a „Mazsihisz történelemszemléletével ellentétes” – jelentette ki a magyarellenes zsidó vezető. Mint mondta, a „Terror Házában egymás mellé helyezik a nyilas és a kommunista diktatúrákat, ami azonnal elvezet a két rendszer összehasonlításához, a kommunista tömeggyilkosságoknak és a holokausztnak a relativizálásához”. A Mazsihisz elnöke egyúttal ismételten kinyilvánította a zsidó faji felsőbbrendűségen alapuló holokauszt-vallás egyik alaptételét: „A holokauszt egyedi, unikális történelmi jelenség, semmivel nem összevethető, semmivel nem összehasonlítható. Minden összevetés, minden hasonlítgatás a történelem relativizálása”.

Schmidt Mária
De nehogy Schmidt Mária rossz útra tévedjen, a Mazsihisz számára „hiteles emberekből álló csapat” fog dolgozni a „projekt társadalmi kontrollján”. Amire azért van szükség, mert az épülő holoemlékhelynek a fő célja az lesz, hogy tovább erősítse a magyarság bűntudatát, és ezzel is gyengítse a nemzet ellenálló erejét. „Nem szeretnénk, ha a sok látogató, a sok gyerek a kiállításról hamis történelem-tudattal jönne ki: lám’, milyen rossz emberek voltak ezek a csúnya nácik, még szerencse, hogy a derék magyarok megmentették a zsidókat” – szögezte le Heisler. Aki világossá tette azt is, hogy a holokauszt két alapdogmájához a Sorsok Háza felépítése során feltétlenül igazodni kell: az egyik, hogy „nem az embermentés jellemezte a korabeli magyar társadalmat”, a másik pedig, hogy „a holokauszt nem 1944. március 19-én kezdődött”.

Kálmán C. György
Kálmán C. György megélhetési rettegőnek, valamint a Jobbikot korábban gyerekgyilkosokhoz hasonlító György Péter magyargyűlölő „esztétának” elsősorban a Sorsok Háza elnevezése nem tetszik. Mindketten a Magyar Narancs című militáns zsidó lapban kiáltották világgá rettegésüket. Szerintük ugyanis sorsa csak annak lehet, aki bele is tud szólni annak alakításába, ezzel szemben a „haláltáborokban” lemészárolt zsidóktól elrabolták a sorsukat. Ők tehát inkább „sorstalanok” - mint ahogyan Imre Kertész regényének a címe is sugallja. A „Sorsok Háza” elnevezés a két magyarellenes cionista szerint azt a téves képzetet kelti a látogatókban, hogy a „legyilkolt” zsidóknak ez a szörnyűséges sors jutott osztályrészül, mint ahogyan a „tervszerű hajtóvadászat” végrehajtóinak, vagy éppen a „cipőfelsőrész-készítőknek” a „tekebajnokoknak” és a „manökenek” is megvan a maguk sorsa. Ha ugyanis az „előre eltetvezett, ipari méretű népirtás több millió áldozatának” tragédiáját „sorsnak” tekintjük, akkor ezzel szinte elkerülhetetlennek, már-már normálisnak állítjuk be azt, ami pedig – az ismert holodogma szerint – valójában „fölfoghatatlan borzalom”, „semmivel össze nem hasonlítható tragédia”, vagy - Áder János felejthetetlen szavaival - „a teremtés fokozhatatlan tragédiája.” Kálmán C. György cikke végén azzal fokozza a rettegését, hogy megpendíti a gondolatot: Schmidt Mária és köre tudatosan értékeli le, vagyis relativizálja a holokausztot. „Márpedig ez van kitalálva. Jól ki van találva” – fejezi be írását a megélhetési rettegő. (Megnyugtathatom: a filoszemita Schmidt Máriának és körének esze ágában sincs a holokauszt relativizálásával magukra vonni a zsidók haragját. Majd bolondok lesznek lemondani a tisztes havi fizetésükről, külföldi utazásokról, ösztöndíjakról és a hozzájuk áramló nagy összegű pályázati pénzekről.)

György Péter
György Péter fajtársainál világosabban fogalmazott, egyértelműen a Sorsok Háza alkotóinak értésére adva, mi az elvárás velük szemben: „Ennek az emlékhelynek az lehet a küldetése, hogy az új nemzedéket megmentse a felelősségtől rettegő, magyarnak gyáva, antiszemita Jobbiktól. Hogy segítsen nekik megérteni: a saját életük veszíti el méltóságát, értelmét, tisztaságát, ha nem ismerhetik fel, hogy az 1944-ben történtekért az a magyar társadalom is felelős volt, amelynek ma ők a tagjai.”
Korábban Karsai László a Népszarának adott interjújában már megfogalmazta kifogásait a készülő Sorsok Házával, illetve általánosságban a 2014-es holokauszt-emlékévvel kapcsolatban. Hazánk „legtekintélyesebb holokauszt-történésze” akkor arról beszélt, hogy Schmidt Mária „nem szakértője a holokauszt témájának”, és a „Józsefvárosi pályaudvar nem autentikus helyszíne a vészkorszaknak”, mivel a vidéki zsidók tömegeit nem onnan deportálták. Karsai ezen kívül hosszabb előkészületeket várt volna el a Lázár János vezette Holokauszt Emlékbizottságtól, viszont hősiesen elismerte: „nem áll rendelkezésünkre olyan sok gyermektörténet, melyből valóban színvonalas kiállítás építhető”. (Ez a megállapítás persze minden holokauszt-kiállításra igaz.) Karsai – összhangban a méregdrága holokauszt-projektet bíráló más magyarellenes cionistákkal – hangsúlyozta, hogy a kormány egyáltalán nem kíván „szembenézni a múlttal”, ami abból is látszik, hogy „Lázár Jánosnak és Schmidt Máriának minden második mondata az embermentőkről szólt”. Márpedig az embermentők Karsai szerint sokkal kevesebben voltak, mint a „zsidók legyilkolásában” (valójában: a deportálásban) segédkezők. Az üzenet egyértelmű, és pontosan megegyezik azzal, amit György Péter és a többi magyarellenes gyűlölködő zsidó is parancsba adott: a Sorsok Háza kiállításának a célja csakis az lehet, hogy tovább mélyítse a magyarság bűntudatát, és a szolganép értésére adja, hogy a zsidók felsőbbrendűek, világ- és történelemszemléletüket pisszenés nélkül kell elfogadni, őket bírálattal illetni tilos, nekik engedelmeskedni pedig kötelező.

Karsai László
Karsai a Népszavában megjelent interjújában hamisak nevezte a 2014-es holokauszt-emlékév programját, mivel álláspontja szerint a tervezett megemlékezések és rendezvények célja „nem a szembenézés” (értsd: bűntudatkeltés) lesz, hanem annak bizonyítása, hogy a „kormány nem antiszemita”. De ha ez igaz, akkor felmerül az alábbi kérdés: vajon nem éppen az oly kétségbeesetten tagadott zsidó világhatalom létezésének bizonyítéka-e, hogy a „magyar” kormány, továbbá a világ kormányainak és vezető politikusainak jelentős része pénzt, időt és fáradságot nem kímélve igyekszik bizonygatni, hogy „nem antiszemita”?
Perge Ottó - Kuruc.info



A gyermekrákos szélhámos Amerikában is terjeszkedett családja segítségével - Balogh erről itthon hallgatott
Nem csak Magyarországon gyűjti az adományokat a Gyermekrák Alapítvány. Balogh István százmilliókat termelő alapítványa az Egyesült Államokban is létrehozott egy adománygyűjtő szervezetet. A Children Cancer Foundation Inc.-t Floridában alapították, ott, ahol Balogh gyerekei élnek. A szervezetet Balogh lánya irányítja.
Az elmúlt években Balogh-család nemzetközi méretűvé szélesítette a gyermekrák tematikájú adománygyűjtő tevékenységet.
A Balogh István irányítása alatt működő Gyermekrák Alapítvány mellett, hasonló néven, kopasz kisfiús logófotóját felhasználva és a magyarországi alapítványra hivatkozva az Egyesült Államokban is létrehoztak egy szervezetet.
A Children Cancer Foundation Inc.-t 2009-ben jegyezték be Floridában. Székhelye Fort Myers-ben van, pont ott, ahol Balogh István idősebbik gyermeke, Balogh Klaudia lakik. A CCF-honlapon is az ő neve szerepel kapcsolattartóként. Az nem derül ki, hogy a CCF alapításához hivatalosan van-e köze Balogh Istvánnak, de az alapítvány által szervezett protokolláris eseményekről készült fotókon látható, hogy személyesen többször részt vett az Egyesült Államok-beli kapcsolatépítésekben.
A fundraising tevékenységbe gyakran bekapcsolódott Balogh Roland is. Az immár Palm Beach-i bodybuilderré lett Balogh Roland volt az, akin 1996-ban, háromévesen rákot diagnosztizáltak. Apja a sikeres kezelés után alapította meg a Gyermekrák Alapítványt. Roland az idén, mint ráktúlélő tartott beszámolókat, és ő készítette a protokollfotókat is.
A CCF december elején tartotta a második mikulás futóversenyét Fort Myers-ben. Az öt kilométeres pirossapkás futással tavaly 3000 dollárt gyűjtött össze a szervezet, amely az amerikai szabályozásnak megfelelően megszerezte az 501(c)(3)-as besorolást, lehetővé téve a CCF adományozói számára, hogy a felajánlott összeget leírhassák adójukból. A szervezet internetes oldalán mintegy húsz szponzor neve található meg, az adományokról és a kiadásokról azonban nincs összesítés, csak a szervezetről szóló cikkekből böngészhető ki néhány adomány összege.
A két szervezet közötti kapcsolat nehezen áttekinthető. A CCF-honlap konkrét együttműködési lehetőségeket is említ a budapesti alapítvánnyal, így akár a Gyermekrák Alapítvány is támogathatta amerikai leányszervezetét. A 2012-es közhasznú jelentésében viszont nincs nyoma pénzutalásoknak, és eddig Balogh sem tett említést arról, hogy külföldön is létezik egy hasonló célokra alapított és rokoni kapcsolatokkal működtetett Gyermekrák Alapítvány.
Az Index kereste az amerikai szervezetet, hogy milyen kapcsolatuk van a magyar alapítvánnyal, van-e pénzmozgás közöttük, ki kapott, és mennyi fizetést a CCF-től, de kérdéseikre egyelőre nem kaptak választ. Időközben pedig mindkét Balogh-gyerek profilját törölték a Facebookról.
A napokban botrány alakult ki a Gyermekrák Alapítvány körül, mert az elnökéről az Index megírta, hogy rendszeresen szabálytalanul furikáztatja magát a szervezet mentőautójával. Bár az utazásokat videó is bizonyította, Balogh István tagadta a vádakat.
A szervezetnek évente 60 ezer ember ajánlja fel az adója egy százalékát, 250-400 millió forint közötti összeghez juttatva Baloghékat. A hivatalos összegezés szerint a bevételeket szinte teljes egészében kórházak és gyógyuló gyerekek támogatására költötte, Balogh azonban eddig mindig megtagadta, hogy részletes elszámolást adjon a kiadásokról. Azt is csak a napokban vallotta be – sok ködösítő nyilatkozat után –, hogy az egészségügy területén működő alapítványok között kirívóan magas díjazásban részesíti saját magát. Balogh nettó 523 ezer forintos tiszteletdíjat kap a Gyermekrák Alapítványtól.
A cikk megjelenése után "átépítésre" hivatkozva elérhetetlenné vált az amerikai társszervezet honlapja
A Gyermekrák Alapítvány amerikai terjeszkedéséről szóló indexes cikk után pár órával elérhetetlenné vált a Balogh István lánya által üzemeltetett USA-béli szervezet honlapja - olvasható a HVG oldalán.
Átépítés miatt zárva - ez olvasható (angolul) a Children Cancer Foundation Inc. honlapján. A szerveren található tartalmak elérésének felfüggesztése azután vált hirtelen fontossá, hogy az Index azt írta: nem csak Magyarországon gyűjti az adományokat a Gyermekrák Alapítvány, Balogh István százmilliókat termelő alapítványa az Egyesült Államokban is létrehozott egy adománygyűjtő szervezetet, amit a magyar vezető lánya irányít.
Hogy a leállás alatt mennyiben változik majd meg a magyarhoz közvetlen családi szállal kötődő amerikai szervezet honlapjának tartalma, azt az Internet Archive segítségével lehet majd nyomon követni, az archívumban ugyanis megtalálható az alapítvány szájtjának augusztus végi állapota.
(Index - HVG nyomán)


Az antifákkal "védi a demokráciát", a nemi erőszak vádja elől Izraelbe szökik a gyermekrákos Balogh


Többször felbukkant az MSZP rendezvényein Mesterházy Attila társaságában a Gyermekrák Alapítvány vezetője, aki a hírek szerint magáncélra használta a szervezet egyik mentőautóját. Balogh István előéletét ezen túl pedig számos bűncselekmény terheli.
Az érintett alapítvány a napokban került az érdeklődés középpontjába, amikor az Index.hu nyilvánosságra hozott egy videót, amely szerint reggelente az adományokból vásárolt betegszállító autóval teszi meg a Gyermekrák Alapítvány elnöke a háza és munkahelye közti távolságot. A felvételekből kiderült, hogy az alapítványi vezetőt szállító jármű a megengedett sebességet meghaladva, a villamossínen és a buszsávban kerülte ki a reggeli dugót. Balogh ugyanakkor tagadta, hogy magáncélra használná az autót. Közben az is kiderült, hogy a minél hathatósabb segítség helyett a Gyermekrák Alapítvány évek óta pénzt gyűjt a számláján, amelyen már 850 millió forint halmozódott fel. Balogh ezt már elismerte az MNO-nak, és arra hivatkozott, hogy a terveik között szerepelt egy saját kórház felállítása, ezért nem költötték el a kapott adományokat.

Beszédes arcél
Az egészségügyért felelős államtitkárság már nyomatékosította, hogy mélységesen elítélik, ha a beteg gyermekek gyógyításáért adományokat gyűjtő szervezetek visszaélnek a támogatók bizalmával. A Kormányzati Ellenőrzési Hivatal nemrég több jótékonyságú célú, rákos gyermekek gyógyításáért pénzt gyűjtő alapítványnál is tapasztalt visszaélést. Szócska Miklós államtitkár nemrég ezért bejelentette: a transzparens adományozás és a „szolidaritási hiénák” kiszűrése érdekében januárban megkezdik a Semmelweis-garanciavédjegy kidolgozását.
Balogh István felbukkant már az MSZP rendezvényein, volt, hogy Mesterházy Attila jelenlegi frakcióvezetővel pózolt.
Politikai beállítottságát az is mutatja, hogy 2011-ben egyik elindítója volt a Magyar Ellenállók és Antifasiszták Szövetsége által kezdeményezett Összefogás a demokráciáért című felhívásnak is. Az írás úgy kezdődik, hogy az aláírók tapasztalják hazánkban az „antidemokratikus törekvések elterjedését”, illetve olyan változásoknak és változtatásoknak a tanúi, amelyek „veszélyeztetik demokráciánkat”. Baloghról még évekkel ezelőtt írták meg, hogy előéletét több bűncselekmény terheli. Ezek között van még 1961-ből lopás, három évvel később deviza-bűncselekmények, illetve bűnszövetségben elkövetett üzérkedés miatt folyt ellene eljárás. Emellett foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés és erőszakos nemi közösülés kísérlete terheli múltját, közúti veszélyeztetés miatt pedig mint többszörös visszaesőt két év négy hónap fegyházbüntetésre ítélte a bíróság. Baloghot a rendőrség számos alkalommal érte ittas vezetésen. Balogh István házán egyébként Fegyverrel őrzött terület felirat olvasható, és ezt a teraszán egy életnagyságú őrbábu is nyomatékosítja.
Olvasónk kiegészítése: Balogh Izraelbe menekült a nemi erőszak elől
Üdv Kurucok!
Amikor újságíró voltam, első munkának a Gyermekrák Alapítvány visszaéléseinek a vizsgálatát kaptam. Sajnos többen dolgoztunk rajta, így el lett kapkodva és meg is rekedt a dolog.
Pedig Balogh úr igen érdekes... A '80-as években, vagy a '70-es évek végén megvádolták nemi erőszakkal. Egy buliban megerőszakolt egy nőt. A vád elég erős volt, mert Balogh elmenekült Izraelbe. Onnan később a vihar elülte után visszajött. A fia rákos lett és nem vitatom, hogy törődött vele, de ez adta az ötletet, hogy beteg gyerekek fedősztori alatt csináljon sok pénzt.
Baloghnak elég befolyásos zsidó politikus barátai vannak, mind itt, mind Izraelben. Pózolt fotókon izraeli, amerikai nagykövettel, bankárokkal stb. Megkerestem egy volt üzlettársát, sajnos már nem emlékszem a nevére. Az asszony szabályosan megrémült, amikor Balogh felől kérdeztem, és óva intett tőle. Érezhető volt a hangján, hogy fél ettől az embertől.
Beszéltem a Madarász utcai kórház igazgatójával, aki a többi budapesti gyerekkórház igazgatója "nevében is" úgy nyilatkozott, hogy rühellik és bűnözőnek tartják Baloghot. Ő két dolgot mondott, amivel jól lehet sikkasztani. Az egyik az egyszer használatos egészségügyi eszközök: tűk, fecskendők, pólyák stb., illetve a műszeres adományok. Pl. egy inkubátor egymillió forint, a kórháznak nincs pénze, kap egyet az alapítványtól, akik megmondják, hogy a sajtó felé azt állítsák, hogy két és fél millió forintos gépet kaptak.
Megnéztük az adománylistát. Hát igen szánalmas volt. Bicikli, néhány kifizetett éjszaka a szülőknek, egy-két Mikulás, karácsonyi program... Az alapítvány nevére be volt jelentve egy fullextrás Mercedes. Balogh elmondása szerint azért, hogy a kis betegek nagy kényelemben utazhassanak.
Ez a mentős ügy szánalmasan piti indok egy ekkora vizsgálathoz. Valószínű, hogy Baloghot a saját fajtársai akarják kicsinálni, mert valami csúnyaságot csinált.
Üdvözlettel,
J.
Másik olvasónk levele: Balogh kampányfilmforgatásra is az adományokból fizetett mentőt használja
Tisztelt Szerkesztőség!
Idén, 2013.07.26-án Balogh úr tiszteletét tette a "Második Otthon" Daganatos Betegek Lelki Rehabilitációs Otthonában. Ez Budapesttől mintegy 140-150 kilométerre van úttól függően.
Természetesen az ominózus autóval érkezett, amiről képet is küldök. Balogh úr annyira otthonának érzi a kocsit, hogy kb. 150 méterrel a bejáratunk mellett nyitott ajtónál cserélt inget is mellette. A légkondi és a motor természetesen szinte egész nap járt, nehogy meleg kocsiba kelljen beülnie.
Természetesen nem a szeretet jegyében érkezett, ugyanis forgatni jöttek, mivel a Mixonline-val csináltattak egy kampányfilmet, amit ide kattintva el is érnek, abban is feltűnik a jármű.
A végére én is küldök egy képet amin jól látható az autó amint az otthon egyik épülete mellett parkol, de a videóban is feltűnik.




Névlista cáfolja az "Auschwitzban azonnal elgázosított gyerekek" mítoszát

Egy nemrég közzétett táblázatban azoknak a gyerekeknek a nevei olvashatók, akiket az 1945. január 27-én Auschwitzba érkező dicsőséges szovjet felszabadítók az „ipari méretű népirtás” színhelyén találtak. Ezek azok a szerencsés gyerekek, akiket a gaz nácik valamilyen rejtélyes oknál fogva elfelejtettek elgázosítani. 
A lista lelőhelye: Gosudarstvennij Archiv Rossiiskoj Federatsii (Az Orosz Föderáció Állami Levéltára) GARF, 7021-108-23, pp. 179-198 e 200-217. A dokumentumot nem egy hivatalos holokauszt-történész, hanem egy revizionista kutató, Carlo Mattogno tette közzé. Mily meglepő. Szintén Mattogno derítette ki, hogy 1945. január 16-án - tehát 11 nappal a szovjet csapatok megérkezése előtt - 770 volt az auschwitzi „haláltáborban” tartózkodó 18 év alatti személyek száma. (Arbeitseinsatz für den 16. Januar 1945. Rossiiskii Gosudarstvennii Vojennii Archiv, Moszkva, RGVA, 502-1-67, p. 17a. Ugyanebből a dokumentumból kiderül, hogy ekkor 400 beteg foglyot is őriztek a borzalmas „haláltáborban”.) Őket sem gázosították el. Vajon minderről miért nem hallottunk eddig?...
További érdekesség, hogy ennek a 770 gyereknek a többsége a „dicsőséges felszabadítók” érkezése előtt a csecsemőket élve tűzbe hajigáló, a foglyokon barbár orvosi kísérleteket végző, milliókat elgázosító, vadállati kegyetlenségű nácikkal nyugati irányba elvonult. A nácik pedig – akik pedig hosszú időn keresztül azonnal küldték a gázkamrába az Auschwitzba érkező gyerekeket – valamilyen rejtélyes okból kifolyólag életben hagyták a lágerben maradó fiúkat és lányokat is.
Az itt elérhető táblázatból kiderül a „haláltáborban” maradt kétszáznál is több gyermek neve, neme, életkora, nemzetisége, száma, továbbá az is, hogy melyik országból és mikor érkeztek Auschwitzba. A magam részéről ennek a listának a közzétételével is szeretnék boldog holokauszt-emlékévet kívánni úgy a meggyőződésből, mint a tudatlanságból, kényszerből, vagy karrierjük további egyengetése céljából holokausztozóknak.
 Perge Ottó - Kuruc.info


Angliában is tilos bírálni a zsidókat: letartóztatások történtek a Twitteren történt "antiszemita bejegyzések" miatt
A gondolatrendőrség nem csak Magyarországon dolgozik. Egyre inkább úgy tűnik, hogy a globális birodalom összes tartományában egységes elvek alapján építgetik a diktatúrát. A legújabb hír, hogy letartóztattak három brit férfit, mivel nem megfelelő véleményt formáltak a birodalom uralkodó etnikumáról.

A Tottenham zsidó szurkolói csoportjának jelvényei
Csütörtökön a brit rendőrség őrizetbe vett egy 22 éves illetve egy 24 esztendős férfit, mivel „antiszemita kommenteket” tettek közzé a Twitteren. Az egyikük Londonban, a másikuk pedig Wiltshire-ben lakik. A harmadik letartóztatásra szintén Londonban került sor, de még a múlt héten, amikor is egy 48 esztendős állampolgárt vett őrizetbe a rendőrség „faji gyűlöletkeltés szításának” vádjával. Mindhárman óvadék ellenében szabadlábon védekezhetnek.
A „bűnügyben” a hatósági eljárás még október 6-án kezdődött, amikor is a Tottenham Hotspur és a West Ham United futballmérkőzése után a most letartóztatott férfiak Hitlert éltették és a gázkamrákat emlegették. Közismert ugyanis, hogy a Tottenham csapata hagyományosan a szigetországi zsidóság rokonszenvét élvezi. (Mint nálunk a Deutsch Tamás által vezetett MTK). Amikor a Tottenham pályára lép, a közönség soraiból gyakran hallhatók a „Yid Army” és a „Yiddo” kifejezések. A futballszövetség és a rendőrség korábban már figyelmeztette a szurkolókat, hogy tilos a „Yid” szó bekiabálása a mérkőzéseken. (Holott a Tottenham zsidó szurkolói nem tartják a kifejezéseket sértőnek.)
Korábban egy 55 éves férfi ellen is eljárás indult, mivel a meccs után a zsidókat sértegető mondatokat írt le a Twitteren. November 28-án a rendőrség figyelmeztetésben részesítette.
Perge Ottó - forward.com nyomán



Strassburg elutasította Vona fellebbezését: jogerős a Magyar Gárda feloszlatása

Elutasította a strassburgi Emberi Jogok Európai Bírósága Vona Gábor fellebbezését, így jogerőssé vált a törvényszék nyáron hozott ítélete, amely szerint Magyarország nem sértette meg a gyülekezés és egyesülés szabadságát a Magyar Gárda Egyesület feloszlatásával.
A fellebbezésekről egy ötfős bírói testület döntött még hétfőn, ám a döntést csak kedden hozták nyilvánosságra. A bírák 21 fellebbviteli kérelemről határoztak, és mindössze egy esetben döntöttek úgy, hogy elfogadják a fellebbezést, 20 ügyet elutasítottak, így ezekben kivétel nélkül véglegessé válik a bíróság korábbi döntése.
A Jobbik elnöke az eredeti eljárásban azzal érvelt, hogy a Magyar Gárda Egyesület és az ugyanilyen nevű mozgalom egymástól függetlenül működött, az egyesület tagjai nem vettek részt a mozgalom tevékenységében. Emellett azt állította, hogy a magyar hatóságok nem bizonyították megfelelően, hogy az egyesület bárkinek a jogait is megsértette volna. Az MTI összeállítása szerint Vona "beismerte ugyan", hogy a mozgalom által képviselt eszmék "sértőek vagy megrázóak lehetnek egyesek számára", mindazonáltal szerinte nem jelentenek gyűlöletre buzdítást, összeegyeztethetőek a pluralizmus és tolerancia elveivel egy demokratikus társadalomban.
Az emberi jogi bíróság viszont azt állapította meg, hogy a Magyar Gárda Mozgalom a Magyar Gárda Egyesület részeként működött, nem volt attól független, a mozgalom megmozdulásai pedig alkalmasak voltak a "félelemkeltésre", a "megfélemlítő menetelések" pedig egy "lényegében rasszista" jogrend megvalósítása érdekében tett első lépéseknek tekinthetők. A bíróság szerint a Magyar Gárda Egyesület feloszlatása volt az "egyetlen hatékony módja" annak, hogy a hatóságok megszüntessék a Magyar Gárda Mozgalom által "másokra jelentett fenyegetést". (Értjük ám, az utolsó "piréz" állítólagos fenyegetettsége is fontosabb, mint a magyar emberek senki által sem szavatolt biztonsága - a szerk.)
A strassburgi bírák azt is megállapították ugyan, hogy az egyesület feloszlatása drasztikus lépés volt a magyar hatóságok részéről, ugyanakkor úgy ítélték meg, hogy a magyar bíróság a lehető legkevésbé "erőszakosan" rendezte az ügyet, és a hatóságok korábban többször is felhívták az egyesület figyelmét, hogy az általa támogatott Magyar Gárda Mozgalom tevékenysége törvénysértő.
A strassburgi bíróság megállapítása szerint a magyar bíróságok végkövetkeztetése ebben az ügyben sem önkényesnek, sem ésszerűtlennek nem tekinthető, miszerint "a mozgalom tevékenysége és megnyilvánulásai a roma kisebbség és a magyar többség közötti faji ellentéten alapultak" (ez így igaz, pont ezért van szükség a Gárdára - a szerk.). Nyáron hozott ítéletében a bírák arra is utaltak, hogy az államnak mintegy kötelessége fellépni az ilyen szervezetek ellen, ha ugyanis nem ezt teszi, azzal gyakorlatilag hallgatólagos beleegyezését adja a szervezetek működéséhez.
Az ítélet meghozatalakor a strassburgi Emberi Jogok Európai Bírósága azt is figyelembe vette, hogy a magyar hatóságok az egyesület feloszlatásán kívül más szankciót nem alkalmaztak az egyesület vagy a mozgalom tagjaival szemben, semmilyen módon nem akadályozták például, hogy folytassák politikai tevékenységüket, éppen ezért a törvényszék szerint az egyesület feloszlatása "nem tekinthető aránytalanul súlyos intézkedésnek".
(MTI nyomán)


A Kneszet korábbi elnöke szerint gyerekes módszer tovább lapítani az izraeli atomfegyver ügyében

Háborognak a cionisták, mert akadt végre egy becsületes politikus Izraelben, aki ki mert mondani egy alapvető igazságot. Avraham Burg, az izraeli parlament, a Kneszet korábbi elnöke (1999-2003) egy Haifában rendezett konferencián közölte: “Elég volt a kétértelműségből – Izraelnek van nukleáris és vegyi fegyvere is, és erről nyílt és őszinte vitát kellene kezdeményezni”.

Avraham Burg
Burg még ennél is tovább ment, ugyanis kijelentette, hogy véleménye szerint Izrael előtt két lehetőség áll: vagy maga is megsemmisíti tömegpusztító fegyvereit egy atomfegyvermentes Közel-Kelet megteremtése érdekében, vagy pedig elfogadja, hogy a térségben más államok is szert tesznek nukleáris és vegyi fegyverekre.
A nukleáris fegyverek birtoklása hosszú távon kockázatossá és politikai teherré vált” – jelentette ki, hozzátéve, hogy az atomfegyverekkel kapcsolatos izraeli kétértelműség (vagyis hogy Izrael nem is tagadja, de nem is ismeri be az atomfegyverek birtoklásának tényét) egyszerre “idejétmúlt és gyermekes” módszer, amely “nem fog másokat megakadályozni abban, hogy atomfegyverekre tegyenek szert”. “Az új realitások világos választás elé állítanak abban a tekintetben, hogy vagy mindeniknek lesz nukleáris fegyvere, vagy pedig létrehozunk egy atomfegyvermentes zónát” – mondta ki a nyilvánvaló igazságot Avraham Burg, sürgetve egyúttal a párbeszéd megkezdését Iránnal és a térség más államaival. “
A konferenciát követően Burg a Mááriv című lapnak nyilatkozva is megerősítette álláspontját, mely szerint “itt az idő kitörni a nukleáris koporsóból, és ideje végre lerántani a leplet az izraeli atomprogrammal kapcsolatos kétértelműségről. Vagy mindenkinek lesz atomfegyvere, vagy senkinek sem” – nyomatékosította röviden a lényeget.
Akiba Tadatoshi, aki 1999 és 2011 között Hirosima polgármestere volt, felszólalásában azt javasolta, Izrael is támogassa a közel-keleti atomfegyvermentes zóna megteremtésének gondolatát. Dov Hanin, izraeli parlamenti képviselő és politológus, ugyancsak sürgette a zsidó állam atomfegyvereinek fölszámolását, utalva a szíriai vegyi fegyverkészlet megsemmisítésére, mint követendő példára. Szíria esete azt bizonyítja, hogy a nemzetközi diplomácia segítségével lehetséges egy ország tömegpusztító fegyverkészletét megsemmisíteni – hangoztatta az izraeli képviselő.
A Mááriv című izraeli lap közlése szerint a The Legal Forum for the Land of Israel nevű szervezet felszólította az ügyészséget és a rendőrséget, hogy kezdeményezzenek eljárást Avraham Burg ellen, mert a fentebb idézett kijelentéseivel hazaárulást követett el. A Fórum emlékeztette a hatóságokat arra, hogy Burg a Kneszet elnökeként, valamint a Külügyi és Védelmi Bizottság tagjaként lényeges izraeli államtitkokhoz férhetett hozz. “Burg egyoldalúan feltárja Izrael nukleáris és vegyi fegyverarzenáljának kérdéskörét az ellenség és a világ előtt, és ezzel a Kneszet más tagjait is arra ösztönzi, hogy ugyanígy cselekedjenek” – áll az ügyészséghez és a rendőrséghez eljuttatott levélben.
2013. októberében Simon Peresz izraeli államfő az izraeli atomfegyverkezésre vonatkozó “kétértelműség” jegyében a France 24 tévéállomásnak adott nyilatkozatában a következőképpen kerülgette a forró kását és hazudozott: “Van olyan ok, amely arra kényszeríthet bárkit, hogy nukleáris erővel rendelkezzen, de számomra ez olyan eszköz, amely a békéhez vezet, nem pedig támadások végrehajtásához”.
Mint ismeretes, Izrael – miközben az állítólagos iráni atomfegyverkezés ürügyén háborúval fenyegetőzik - nem hajlandó aláírni a nukleáris fegyverek terjesztésének tilalmáról szóló nemzetközi egyezményt, és (az általa folyamatosan démonizált Iránnal ellentétben) a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség ellenőreit sem engedi be nukleáris létesítményeibe.
Perge Ottó - middleeastmonitor.com - Mááriv nyomán


A Hende által biztosított kiemelt honvédkórházi ellátás mellé csaknem százezres életjáradék is dukál a "túlélőknek"

Szerkesztőségünk birtokába került egy "eltévedt levél", mely a Munkaszolgálatosok Országos Egyesületének tájékoztatóját tartalmazza. A levélből kiderül, hogy a Hende Csaba honvédelmi miniszter által biztosított, kiemelt honvédkórházi ellátás mellé csaknem százezres életjáradék is dukál az arra érdemeseknek. Reménykedni persze felesleges, a kedvezményezettek köre ezúttal sem érinti a magyarokat, csak a már szokásosnak mondható "kiválasztott" réteg lebzselhet az általunk - és most már a "német" (és ki tudja, még hány) állam által - befizetett adóösszegekből.

"Az 50 százalékkal megemelt, Németország által kiegészített életjáradék mellé kiemelt kórházi ellátást is adunk"
Egészen pontosan a "nemzeti" kétharmad 50 százalékos emelésén túl, a "német" kormány is csatlakozott a budapesti gettó (értsd: a frontvonal borzalmaitól gondosan elszeparált terület) egykori lakóinak ellátásához. Így Európa legantiszemitább országában 2013. január elsejétől egy újabb, közel százezres, folyamatosan növekvő életjáradék is üti a markát a konstans rettegésben élő "túlélőknek". Nem is rossz pénz a szebb korokban ledolgozott néhány éves munkáért. Az összeg a birtokunkba került dokumentum tanúsága szerint valamivel gyorsabban emelkedik, mint a mindenkori minimálnyugdíj - ami egyébként 28500 (huszonnyolcezer-ötszáz) forint, és 2008-óta változatlan...
Így kell hát a "náci haláltáborok" borzalmát hatványozottan, nap mint nap újra átélni az üldözötteknek a fasizmus jelenkori melegágyában. Azért félve megkérdeznénk a "nemzeti" kormányt: a szovjet munkatáborokat megjárt, a kommunizmus által kisemmizett, esetleg az '56-ban hazánk és a világ szabadságáért fegyvert fogók tömegére gondol-e hasonló nagyvonalúsággal a közeljövőben?

(Rákattintva nagyítható)

(Rákattintva nagyítható)
(Kuruc.info)
Kapcsolódó:

Jó – jó de mi jár a málenyki robotra hurcolt magyar tömegeknek , kik ráadásul civilek voltak , és elhajtották őket mint a barmokat , és vagy hazakerültek élve megnyomorítva egzisztenciálisan tönkretéve , és itthon a kommunista hatalom még kisajtolta belőlük azt a kis életszikrát ami még működött bennük , mert a zsidó ÁVH még igyekezett tönkretenni e – szerencsétlen áldozatokat. Úgy néz ki innen mintha Oroszországban a zsidók megcsinálták a kísérleti Kommunizmust a pénzügyi elit javallatára és ez százmillió ember halálához vezetett , persze az ÁVH – s zsidókon kívül senki nem kapott kártérítést . Ők meg aztán az egész világot zsarolva minden nemzetből kisajtolták a kártérítést hol ott nekik kellene kártérítést fizetniük e mérhetetlen szenvedések láttán , azt kell mondanom kifordult a világ a háborús bűnös bankárkaszt és a zsidó cionista neokonok igyekeznek leigázni a világot , és nem kártérítést fizetni , hanem kamatrabszolgává tenni az emberiséget , hogy a kiválasztott népnek az a feladat jusson , hogy Ők legyenek a rabszolga tartók a gojok felett . A koncentrációs táborokat fel állították Palesztinába is a világ legnagyobb koncentrációs tábora üzemel ma is a szerencsétlen Palesztin nép kárára. Amerikában meg több mint 800 tábor várja a lakóit. Úgy gondolom az Amerikai hadseregnek érdemes zsidó cionista érdekek miatt a fiaikat , lányaikat a húsdarálóba küldeni , hisz így az a sok munkanélküli fiatal amerikai eltűnik a halál folyosóin a kiválasztott nép oltárán , mert hogy nézne az ki , hogy a kiválasztottak hullanának a harcmezőkön és nem a gojok. Hát így kapcsolódunk mi is e mocskos háborúkba , most már nem csak amerikai zsoldosok , de magyar , és a többi seggnyaló ország fiai is lányai is áldozhatják fiatal életüket egy mocskos célért , és ne mondja senki , hogy a terrorizmus oltárán , mert a legnagyobb terrorista államok az USA , Izrael , mellet a NATO országok , akik most éppen az Afrikai országokat rohanták le és rabolták ki nyíltan az olajért, és az aranyért , valamint a többi értékes ásványkincseikért. Szégyen gyalázat , hogy mi egy ilyen terrorista szervezethez csatlakoztunk , és a vezetőinknek eszében sincs kilépni e világ terrorista szervezet soraiból , helyette a békés állampolgáraikból próbálnak terrorista alakot csinálni a zsidó maffia politikai elit jóvoltából , látsd Budaházit , és társait , hogy meghurcolták az olajmaffia oltárán nevelkedett piszkos zsidó maffia vezérek , kik belügyminiszterré nőtték ki magukat. Itt akartok ti kárpótlást kicsikarni a sanyarú életetekért , nem látjátok ez csak a zsidóknak jár , meg az is , hogy büntetlenül elrabolták a nemzeti vagyonunkat is , és ma is nap mint nap rabolják a közhatalmat ahová bepofátlanodtak ott korrupció fészkelte be magát a közéletbe , ma is rabolnak , és ölnek e zsidó cionisták és büntetlenül , ők meg itt hajkurásszák a 80 éves háborús bűnösnek kikiáltott szerencsétleneket , és ti elfelejtitek , hogy a terrorista állam Izrael egyetlen egy háborús bűnös zsidót nem adott ki a világnak . Hogy is van ez a kettős mércével mért zsidó nézet , a goj állatoknak nincs igazuk semmiben , és csak azért élhetnek , hogy a zsidót szolgálják . Talán fel kéne ébrednünk , mielőtt a vágóhídra visznek bennünket az ilyen Draskovics félék , akiknek nem volt elég az olaj maffiás múlt , nekik még a vizünk , és a földjeink is kell. Valamint a feltérképezett többi ásványkincsünk is . Mert azt is feltérképezték titokban és Ők jobban tudják mi mindenünk van mint mi , hát csodálkozunk , hogy kihúzzák a lábunk alól a földünket is , és földönfutóvá lesz egy nemzet az Ők kabzsiságukon. Egyetlen egy hatalom sem volt ilyen szemét , kik leigázni jöttek a Kárpátmedencébe , mint a rohadt Kazárok , kik zsidónak képzelik magukat , pedig a pénzhatalom simán be áldozza őket , ha az érdekeik úgy kívánja. És ők minket nap mint nap csak ölnek , ma már nem beszélhetünk a 10 milliós nemzetről , hisz rég alatta van a lélekszámunk a 10 milliónak , és ezért a politikai maffia elitünk a felelős velük együtt kellene likvidálnunk a hazaárulókat.

Szóval kárpótlás járna , de csak a halál arat köztünk , és a zsidó rabló csapatok igyekeznek megszerezni minden jó falatott még a nemzet csontvázából , mielőtt végleg kihunyna az élet ősi földünkön a magyarság számára , ha nem vesszük fel a harcot , könyveljük el az Európai Antant odadobott a zsidóknak bennünket. Hogy nincs fegyverünk , az igaz , de molotov koktélokat még tudunk gyártani , és minden zsidó vállalkozást lángra tudunk gyujtani , ne hagyjuk , hogy cigány – magyar polgárháborút csináljanak hazánkban , hogy aztán minden az ölükbe huljon a magyar nép vagyonából . Gondolkozz el ,hisz a FIDESZ is megbukkik ha kiadják a zsidóknak , hogy Bajnaiékra kell szavazni , és őket megveszik az amerikai félig bukott dollárért – mondhatom játékpénzért , mert miután megvették e cionista FIDESZ-eseket a dollár is megbukik mint a FIDESZ. Magyar országnak meg megrendelhetik a koporsót , vagy aki tud még világgá mehet ,mert jönnek az új betelepűlők. Szép a jövőnk mi a kilátás is csodás , csak azt ne hidd , hogy más fogja megvivni helyetted e csatát . Az Antant államok ma is közrefognak , és nem a magyar egységet akarják helyre állítani , hanem minéltöbbet kiszakítani még hazánk terűletéből.


Az izraeli gazdasági miniszter annektálná a megszállt Ciszjordánia zsidók lakta részét

Naftali Bennett, Izrael gazdasági minisztere a közszolgálati rádió vasárnap reggeli műsorában Ciszjordánia túlnyomórészt izraeli telepesek lakta, teljes katonai ellenőrzés alatt lévő részeinek annektálását javasolta.

Naftali Bennett egy választási plakáton
Izraeli fennhatóságot támogatok azon a területen, ahol négyszázezer izraeli telepes él és csak hetvenezer arab” - mondta Naftali Bennett. „Vigyáznunk kell érdekeinkre és országunkra, és semmiképpen sem szabad feladnunk a szuverenitását”- tette hozzá a Bájt Hajehudi (Zsidó Haza) nevű vallásos nacionalista pártot vezető politikus.
Bennett hangsúlyozta, hogy "bármekkora nyomást gyakorolnak is Izraelre", tilos feladni a "biztonsági ügyekben" gyakorolt felelősséget. Ugyanakkor azt is közölte, hogy támogat egy esetleges megegyezést, feltéve, hogy az valós, és nem okoz károkat Izraelnek.
A megszálló szavai szerint a július végén újraindult palesztin-izraeli béketárgyalásokon eddig nem foglalkoztak a súlyos problémákkal, Izrael palesztin elismerésével és Jeruzsálem ügyével. Figyelmeztetett rá, hogy még ha sikerülne is megállapodásra jutni a Ciszjordániában uralmon lévő Fatah párttal, a Gázát irányító Hamász később kijelentheti, hogy tovább folytatja a "terrort", és követeli a palesztinok visszatérésének jogát.
A végleges egyezményről folyó tárgyalásokat Bennett autóvásárlási alkuhoz hasonlította. „Képzelje el, hogy olyan valakivel tárgyal egy autóról, aki csak a felének a tulajdonosa. A másik felének a gazdája pedig azt mondja, hogy nem ismer el semmilyen elért megállapodást. Odaadja az összes pénzt, de csak az autó felét kapja”- szólt Naftali Bennett hazug példája a rádióban.
(MTI nyomán)


Kóka "nem emlékszik", hogyan adósította el az SZDSZ-t

Főként Kóka János, kisebb részben pedig Fodor Gábor hagyta jóvá azokat az ingatlanvásárlásokat, amelyek következtében mára több mint 1,22 milliárd forint tartozást halmozott fel az SZDSZ - értesült a Magyar Nemzet.
Az újság csütörtöki számában megjelent írásában idézi Kóka János, az SZDSZ volt elnökének korábbi válaszát, eszerint "nagyon kevés emléke van" a hitelfelvétel részleteiről, illetve - a lap szerint - Fodor Gábor sem magyarázta meg, hogy miért keletkezett a tartozás.
Az SZDSZ-tartozás legjelentősebb részét a Magyar Fejlesztési Bank (MFB) által állami kezességvállalással nyújtott kölcsön adja, amit Kóka János elnöksége idején igényelt a párt, és kiderült, hogy nemcsak a hiteligénylés fűződik az elnökségéhez, hanem - a lap információja szerint -, az MFB kölcsönéből vásárolt 24 ingatlanból 21 esetben Kóka János volt az aláíró, a maradék 3 ingatlan megvásárlását pedig Fodor Gábor hagyta jóvá.
A lap megkereste a fejlesztési bankot Magyar Bálint volt SZDSZ-elnök kijelentésével kapcsolatban, ahol arról érdeklődtek, valóban nem engedi-e értékesíteni az érintett ingatlanokat. Az MFB válaszában azt írta: a fedezetet jelentő ingatlanjelzálog nem jelent tulajdonátszállást még a főkötelezett nem teljesítése esetében sem, egy kölcsönszerződés alapján a jogosult - ez esetben az MFB - a jogszabályi keretek között járhat el, és egyelőre a bank nincs abban a helyzetben, hogy megkezdje az ingatlanok értékesítését - számolt be a Magyar Nemzet.
(MTI nyomán)


A devizaárfolyamok és a kamatlábak manipulálásával nyerészkedtek a bankárbűnözők

Devizaárfolyamok manipulációjának gyanújával nyomoznak nagy nemzetközi bankok ellen Európában, az Egyesült Államokban és Ázsiában - írta szerdán a Süddeutsche Zeitung.
A német lap szerint az érintett bankok feltehetően azzal a szándékkal végeztek ügyleteket külföldi devizákkal, hogy egy bizonyos időpontban a szándékaik szerint alakuljon az árfolyam. Ha egy piaci szereplő pontos információval rendelkezik egy deviza árfolyamának jövőbeni mozgásáról, nagy haszonra lehet szert tenni - emelte ki a Süddeutsche Zeitung, hozzátéve, hogy a devizapiacok napi forgalma világszerte 5,3 ezer milliárd dollár.
A hatóságok feltételezik, hogy az eljárás alá vont bankok az árfolyamok illegális befolyásolása mellett egyeztették is tevékenységüket. A lap szerint amennyiben beigazolódik a gyanú, a botrány nagyobb hullámokat vethet, mint a londoni bankközi kamatláb, a Libor manipulációja körüli ügy.
A brit pénzügyi felügyelet (FCA) április óta, a német pénzügyi felügyelet (Bafin) nyár óta folytat vizsgálatot. A legnagyobb német pénzintézet, a Deutsche Bank pedig széles körű belső ellenőrzést kezdett - írta a Süddeutsche Zeitung. Az ügyről a német kormányzat is értesült, de részleteket nem közölnek. A pénzügyminisztérium szóvivője csupán annyit mondott a lapnak, hogy át kell alakítani a devizapiaci kereskedés szabályait, ha beigazolódik a hatóságok gyanúja.
A kamatlábak manipulálásával is nyerészkedtek
Összesen 1,7 milliárd euró, vagyis átszámítva 513 milliárd forint bírsággal sújtott az Európai Bizottság nyolc nagybankot, amelyek kereskedői a vád szerint a bankközi hitelezés fő kamatlábainak manipulálásával nyerészkedtek.
A büntetést Joaquín Almunia, az Európai Bizottság versenyügyi biztosa jelentette be szerdán Brüsszelben. Ilyen hatalmas összegű bírságot még soha nem vetettek ki kartellezés miatt az Európai Unióban az integrációs szervezet fennállása óta.
Az ügyben korábban a brit és az amerikai hatóságok átszámítva több száz milliárd forintos bírságokat szabtak ki a Barclays és a Royal Bank of Scotland bankcsoportokra.
(MTI)



Akárcsak nálunk: szemre céloznak az izraeli megszállók, a külföldi fotósokat sem kímélik

Visszautasította az izraeli hadsereg hétfőn az Izraelben és a palesztin területeken dolgozó külföldi újságírók szövetségének bírálatát, miszerint katonái célzottan támadnak rá újságírókra.

Tűz!
A hadsereg közölte: előzetes vizsgálatuk szerint "saját magát sodorta veszélybe" az az olasz sajtófotós, akit múlt pénteken megsebesített egy gumilövedék a Jeruzsálem melletti Kalandíjánál, amikor a hadsereg palesztin tüntetők ellen lépett fel. A hadsereg közlése szerint a katonák "nem szándékosan" lőttek a fotós felé.
Az újságíró-szövetség vasárnap tiltakozó levelet írt az izraeli "védelmi" (értsd: megszálló) erőknek. Ebben azt írta, hogy a kalandíjai tüntetés elleni fellépéskor a katonák sajtófotósokra is adtak le célzott lövéseket szemmagasságban, és riasztógránátot dobtak közéjük. A szervezet szerint az újságírók mellényük és sisakjuk alapján jól megkülönböztethetők voltak a tüntetőktől.
Különösen az olasz fotós irányában leadott lövés volt veszélyes a szövetség szerint, a riporternek az volt a szerencséje, hogy éppen fotózott, így a fejére leadott lövés a kameráját és nem a szemét találta el. Amikor a fotósok panaszt tettek az egység parancsnokánál, ő csak nevetett, és azt mondta, hogy katonái "nyilvánvalóan tévedésből" lőttek rájuk.
A szövetség az elmúlt két év alatt hozzávetőleg tíz hasonló esetben tett panaszt. Közlésük szerint a katonai rendőrség mindössze két esetben indított nyomozást, és mindkét ügyet anélkül zárták le, hogy a vizsgálat eredményt hozott volna.
(MTI nyomán)



Az izraeli nagykövet írja a magyar tankönyveket, miközben már Schmidt Máriát sem tartja alkalmasnak a legújabb holomúzeum vezetésére

Magyarország kiszolgáltatottságát, politikai vezetőinek szolgalelkűségét bizonyítja a Jiszráél Há-Jom (Izrael Ma - ישראל היום) című, igen olvasott izraeli héber nyelvű újságban november 29-én megjelent riport hazánkról, pontosabban az itt tomboló, zsidó- és cigánygyűlöletről, valamint az elmaradhatatlan Jobbikról és a holokausztról. A zsidó állam magyarországi nagykövete azt nyilatkozza a héber lapnak: tulajdonképpen ő mondja meg, hogy mit írjanak a magyarországi történelemkönyvek. Az izraeli nagykövet azt is megköveteli a magyar oktatásügytől, hogy a palesztin népet földönfutóvá tett, s más arab szomszédai körében is rendszeresen gyilkolászó Izraelt a "Közel-Kelet egyetlen demokratikus országaként" mutassa be.

Magyarországon az izraeli nagykövet írja a tankönyveket
Az alább teljes terjedelmében közölt újságcikkből kiderül az is, hogy ehhez az erőszakos folyamathoz a jelenlegi budapesti politikai vezetés békésen asszisztál, sőt az ország vezetői a zsidó állam iránti lojalitásuk hangsúlyozásában igyekeznek egymásra licitálni. A gazdanéppel nem nagyon rokonszenvező informátorok véleménye alapján, tárgyi, történelmi tévedésektől, szándékos hazugságoktól és csúsztatásoktól hemzsegő, egyoldalú újságcikk egyértelműen a magyarság sértegetéséről és lejáratásáról szól. A leggyűlölendőbb párt Magyarországon ezúttal is a Jobbik, ám a szakmát annak idején az izraeli légierő lapjánál tanult, mára több kitüntetéssel is büszkélkedő Aharon Lapidot újságíró nem vette magának a fáradságot, hogy a magyarok véleményét, tehát az ellenvéleményt is megkérdezze.
A magyar fordításban közölt izraeli újságcikket ajánljuk a szervilis magyar Külügyminisztérium figyelmébe, hogy meggyőződhessen róla: íme, így fest az intenzív magyar-izraeli kapcsolat, a kölcsönös látogatások, egyezmények és meghátrálások magyarellenes eredménye a zsidó állam sajtójában. A cikkből egyébként kiolvasható az is, hogy Izraelben milyen kéjesen szemlélik a magyarországi politikai vezetés végtelen meakulpázását.
A cikkben szó van arról is, hogy "a Fidesz Magyarország Likudja"... Mindenesetre a Fideszt nem irigyeljük azért, hogy olyan testvérpártja van Izraelben, amelynek alapítója a tömeggyilkos Menáhem Begin, Deir Jászin, majd később Áriél Sáronnal karöltve Szabra és Satilla hóhéra. Lehet, hogy Izraelben a Fideszt Magyarország Likudjának tartják, de mi arról nem tudunk, hogy Hende Csaba vagy Orbán Viktor a nemzetközi joggal és törvényekkel szemben magyar településeket létesítene, mondjuk az Al-Dunánál vagy Besszarábiában.
Aharon Lapidot
Magyarország: Célkeresztben az antiszemitizmus
Magyarország nehezen néz szembe a saját történelmével és a holokauszt idején 600 ezer zsidó halálát előidéző tevékeny részvételével. Hivatalosan küzd ugyan az antiszemitizmus ellen, ám a valóság az, hogy az antiszemitizmus már a Parlamentben is jelen van. Tavasszal választások lesznek, amikor Magyarország szavazhat arról, hogy a sötétségbe kíván sodródni, vagy közeledni szeretne a nyugati demokráciához.
A tavasszal Magyarország polgárai választani járulnak az urnákhoz. Ha nem történik valamilyen váratlan esemény, a jelenleg hivatalban levő miniszterelnök, Orbán Viktor pártja megnyeri a választásokat. A mérsékelt, jobbközép Fidesz párt - "Magyarország Likudja" - jelenleg kétharmados többséget élvez a Parlamentben. "A Fideszt azonban gyötri az a lidércnyomás, hogy az elkövetkező választásokat ugyan megnyeri, de a hatalom megtartásához koalíciós partner után kell néznie, magyarán ötven százaléknál kevesebb szavazatot kap", mondja Róna Gábor, a Magyarországon működő Izraeli Kulturális Intézet Alapítvány Kuratóriumának vezetője (valójában: kuratóriumi tagja - a ford.) A koalíció létrehozása mindig lidércnyomással jár, de ebben az esetben különösen az, mert a Fidesznek választani kellene két szóba sem jöhető potenciális partner közül.
Egyik a Szocialista Párt (Magyar Szocialista Párt - a ford.), amellyel a koalíciós partnerség éppen olyan ésszerű lenne, mint például a Zsidó Otthon és a Hádás (Az Izraeli Kommunista Párt dominálta baloldali tömörülés - a ford.) közti kapcsolatfölvétel. A másik potenciális partner a Jobbik nevű rasszista, szélsőjobboldali párt. "Ha a Jobbik nélkül nem leszünk képesek kormányt alakítani", ígérte Orbán, "inkább új választásokat írunk ki. Velük nem lépünk koalícióra".
Az Európán végigsöprő, egyre erősödő antiszemita hullámból is kiemelkedik a Jobbik a zsidók és az Izrael iránti gyűlöletével. A párt egyik parlamenti képviselője például arra szólított föl, hogy állítsák össze a zsidó parlamenti képviselők és miniszterek listáját, mert "ők nemzetbiztonsági kockázatot jelentenek, s a magyar külpolitikát Izrael javára befolyásolják". Ezután azt is állította, hogy "Izraelben náci módszereket alkalmaznak", valamint azt, hogy "izraeliek Magyarországin kívánnak letelepedni".
A nyíltan antiszemita közbeszéd ellenére a Jobbik tevékenysége leginkább a cigányok ellen irányul, akik a tízmilliós lakosságon belül mintegy egymillióan vannak. Az uszító egyvelegben szerephez jut a "Nagy-Magyarországhoz" való visszatérés álma is, s meglepő módon ez az (ideológia - a ford.) leginkább a bölcsészet- és társadalomtudományi egyetemi szakok hallgatói körében hódít.
A legutóbbi, a 2010-es választásokon a Jobbik a szavazatok tizenhat százalékát kapta, amely a bonyolult magyar választási módszer értelmében a 386 fős Parlamentbe kicsit több mint tizenkét százalékhoz juttatta ezt a pártot, összesen 49 képviselő került be. "Nem nyertek egyetlen megyében sem", hangsúlyozza Kumin Ferenc, a Miniszterelnöki Hivatal nemzetközi kommunikációért felelős államtitkára. "De a legnagyobb baj az, hogy jelen vannak a Parlamentben, amely legitim platformot biztosít számukra a gyűlöletbeszéd elmondásához".
A fenti megállapítást osztják azok a magyarországi zsidó közösségi vezetők is, akikkel találkoztam, így például Szabó György, a Magyarországi Zsidó Örökség Közalapítvány elnöke. (Szerinte) az ok nagyon is prózai: a törvény értelmében a parlamenti vitákat egyenes adásban közvetíti az (izraeli) "kneszet tévécsatorna" magyar megfelelője, s így az egész nép láthatja a hangokat (sic!). "Az egyszerű polgár állami és legitim tévécsatornán keresztül hallja ezeket a szörnyű szónoklatokat", mondja Szabó, "s ebben az összefüggésben szavaik hitelessé válnak. Ennek eredményeként szinte minden héten van antiszemita incidens". Kovács András, a magyarországi antiszemitizmus első számú szakértője (sic!) "Jobbik-effektusnak" nevezi azt a jelenséget, amikor a televíziós közvetítésekkel legitimálják az antiszemita közbeszédet.
Provokáció a templomban
Az antiszemita jelenségek miatt Magyarországot nemzetközileg megbélyegzett országként tartják számon. A BBC által a kristályéjszakáról sugárzott műsorban Magyarországot például olyan országként említik, mint ahol különösen erős az antiszemitizmus. Miként fentebb említettük, Magyarországon nem csak a zsidók szenvednek az antiszemitizmustól (sic!). (Fentebb a cigányokról történt említés, s így végre a legnagyobb példányszámú izraeli napilap megtanított bennünket arra, hogy a cigányok is a sémiták családjába tartoznak - a ford.)
Kumin államtitkár ennek ellenére tiltakozik: "A magyarok többsége nem nyitott az antiszemita eszmékre, s nincsenek nyílt konfliktusok a zsidó közösséggel. A skandináv országokkal és Franciaországgal összehasonlítva Magyarországon az antiszemita megnyilvánulások jóval mérsékeltebbek, s leginkább a gyűlöletbeszédben jutnak kifejezésre. Az általam említett országokban ezzel szemben az erőteljes muszlim bevándorlás következtében, amely Magyarországon nincs, a zsidók valós és állandó fizikai veszélynek vannak kitéve. Magyarországon viszont erről valóban nem lehet beszélni.

Tüntetők Horthy ellentengernagy szobrának avatása ellen (Fotó: Reuters)
A magyar antiszemitizmus egyik legutóbbi nyilvános és bosszantó példája a Horthy Miklós ellentengernagy személyének tisztára mosdatására tett kísérlet volt. Horthy Magyarország kormányzója volt a XX. század közepén (sic!), s amikor a németek 1944 márciusában behatoltak Magyarországra, bizonyos ellenkezési idő után lehetővé tette a zsidók Auschwitzba küldését.
Igen rövid idővel a háború befejezése előtt 600 ezer magyarországi zsidó pusztult el tragikus módon. A magyarországi hatóságok eljárása máig be nem gyógyult sebet ejtett a zsidó közösség és az állam viszonyában. A történelmi háttér ismeretében érthető, hogy miért váltott ki tüntetéseket és tiltakozásokat Horthy szobrának tüntetőleges fölállítása Budapest központi terén, a Szabadság téren álló kálvinista templom főbejáratánál. Azon a téren, ahol a televízió (sic!) és az amerikai nagykövetség épülete is áll.
"A szobrot magánterületen állították föl", magyarázza Kumin. "Ő (Horthy) nem hőse a hivatalos Magyarországnak, egyetlen településen sem viseli a nevét utca, kivéve egy kis parkot a periférián. Ha közterületen kívánnák fölállítani a szobrát, nem kapnának rá engedélyt. Amikor a szobrot fölállították, Dél-Budapest (sic!) polgármestere közzétett egy elítélő nyilatkozatot, s provokációnak nevezte a szoborállítást". A templom papja, egy Hegedűs nevű, közismerten antiszemita személy, aki gyakran tart zsidóellenes gyűlölettel átitatott igehirdetést.

Horthy Miklós ellentengernagy szobra Budapesten
A Zsidó Világkongresszus az idén májusban Budapesten megtartott kongresszusának megnyitóján elmondott beszédében Orbán miniszterelnök azt mondta, hogy "az Európában egyre erősödő antiszemitizmust meg lehet magyarázni a gazdasági válsággal". Ilán Mor, Izrael magyarországi nagykövete is a gazdasági válságot nevezte az antiszemitizmus egyik kiváltó okának.
"A magyar kormány igyekszik önálló gazdaságpolitikát folytatni, bizonyos mértékig próbál megszabadulni a Nemzetközi Valutaalap és a multinacionális cégek nyomásától. Ez a nem ortodox hozzáállás viszont állandó súrlódást vált ki Magyarország és az Európai Unió között, miközben a gazdasági nyomás bátorítja az antiszemitizmust. Hogy lehet-e Magyarországot antiszemita országnak nevezni? A válaszom erre az, hogy nem. De határozottan léteznek antiszemita megnyilvánulások", mondja Mor.
Megszabadulni a múlttól
A Magyarországhoz tapadó antiszemita szégyenfolt kellemetlen a kormány számára, ezért a tendencia megváltoztatása érdekében számos lépést tett. Így a többi között a 2014-es esztendőt, a magyarországi zsidók holokausztjának 70-ik évfordulóját a "holokauszt évének" nyilvánította; ötmillió eurós pénzalapot létesített a magyarországi zsidóság hagyománya megörökítésének finanszírozására; zsinagógákat újítanak föl; múzeumot létesítenek a gyermekholokauszt bemutatására a Józsefvárosi vasúti pályaudvaron, ahonnan lebonyolították az Auschwitzba irányuló küldeményeket (sic!).
Az utóbbi projekttel azonban gond van, mert az élére azt a Schmidt Máriát állították, aki a náci megszállás és a kommunista uralom korszakának bemutatására korábban létrehozta a Terror Háza modern múzeumot. "A gond ezzel az", mondja Mor nagykövet, "hogy a Terror Háza relativizálja a holokausztot. A holokauszttal foglalkozó anyag kevés és elhanyagolt (vagy "elhanyagolható", ami a szövegösszefüggésből itt nem derült ki - a ford.) Vannak, akik attól tartanak, hogy így lesz ez majd az új múzeumban is". Kuminnak erre is van válasza: "Nézze meg, milyen hosszú sorok állnak a Terror Háza bejáratánál! A gyermekholokauszt múzeumot is ilyen népszerűvé kívánjuk változtatni. Mert, ha nem így lenne, akkor nem tennénk semmit. Már most is van jó holokauszt-múzeum, de nem jár oda senki, mert túlságosan akadémikus.
Mor nagykövet azt mondja, hogy a "holokauszt évének" meghirdetése bátor tett, de ez még a további lépésekkel együtt sem elég. Ő (a nagykövet - a ford.) sikeres oktatási kampányt kezdeményezett és irányít annak érdekében, hogy változtatásokat eszközöljenek a magyar tankönyvekben. Az Oktatási Minisztériummal (amely nem más, mint a Nemzeti Erőforrás Minisztérium - a ford.) karöltve kidolgozzuk a közösség (vajon melyik közösség? - a ford.) számára fontos elemeket magában foglaló tantervet. (Hoppá! Egy idegen állam nagykövete írja a magyar tankönyveket? - a ford.) Azt akarom, hogy Izraelt ne a hadsereg és a vallás gyakori sztereotípiájával mutassák be, hanem úgy, mint a Közel-Kelet egyetlen demokratikus országát".
A Wallenberg Egyesület is erőfeszítéseket tesz. "Az Egyesület minden évben megrendezi az iskolák közötti országos versenyt a holokauszt, Raoul Wallemberg, illetve a magyarok és a zsidó közösség együttélésének témakörében. A döntőre mindig április 16-án, a magyar holokauszt hivatalos napján kerül sor", mondja dr. Orosz Ferenc, az Egyesület volt elnöke, akit komolyan aggaszt az antiszemita közbeszéd fölerősödése. "Tíz évvel ezelőtt még nem hallottunk olyan antiszemita kijelentéseket, mint manapság. Akkor az emberek még szégyellettek volna így beszélni".
Magyarország, Németországtól eltérően, képtelen megbirkózni a múltjával. Magyarország már a múlt század '20-as éveiben zsidóellenes törvényeket hozott, s elsőként korlátozta a zsidók létszámát az egyetemeken. Magyarország alkalmazta Európában az első antiszemita törvénykezést". Dr. Orosz említést tesz az Auschwitzba irányuló szállítmányokról is, mondván: "Magyarország elárulta a zsidókat".
Kumin államtitkár egyetért (dr. Orosz Ferenccel - a ford.) és azt magyarázza, hogy Németország mindjárt a második világháború befejezése után hozzálátott a megbékülés (sic!) és a felelősségvállalás folyamatához, míg Magyarországon az egyik elnyomó rendszert, a nácit, fölváltotta a másik, a kommunista, amely utóbbi uralma alól csak 23 évvel ezelőtt szabadult meg az ország. "Az én tankönyvemben csak egyetlen fejezet volt a holokausztról", meséli Kumin, majd így folytatja: "A kommunisták nem voltak hajlandók erről beszélni", mondja Kumin, majd így folytatja: "A jövő esztendő közelebb hozhat bennünket a múltunkkal való megbéküléshez. Navracsics miniszterelnök-helyettes legutóbb kijelentette, hogy a magyarok bűnösök, amiért a zsidókat táborokba szállították, s ezért vállalni kell a felelősséget. Ez (mármint Navracsics kijelentése - a ford.) mindenképpen áttörést jelent".
További változás, amely talán az eddigieknél is lényegesebb, az a törvénymódosítás, amelyre a kormánypárt kétharmados parlamenti többségének jóvoltából kerülhetett sor, s amelynek célja a gyűlöletszónoklatok és az antiszemita kijelentések megakadályozása. Az új törvény értelmében egy bizonyos közösség tagja följelentheti azt a személyt, aki megsérti az illető közösséget. Korábban csak akkor lehetett följelentést tenni, ha valakit személyes sérelem ért, s nem pedig egy teljes közösség nevében. A büntetés nagy összegű és elrettentő, ígéri Kumin.
Merre tart tehát Magyarország? Az antiszemitizmuson és a cigányokon kívül Magyarországnak önmagával is komoly történelmi bajai vannak, gazdasági gondok az Európai Unióval és geopolitikai gondok a szomszédaival. A tavaszi választások választ adnak arra, hogy Magyarország rálép-e a nyugati típusú demokratikus állammá váláshoz vezető útra, vagy netán, Isten ments, a sötét kelet-európai antiszemitizmus prédája lesz.
(Jiszráél Há-Jom, 2013. november 29.)
Fordította: Hering József - Kuruc.info




Izrael demokratikus állam, ahol a zsidók mészárolhatnak arabokat, de azok nem üthetnek vissza

Hat arabot börtönre ítéltek Izraelben, amiért 2005-ben meglincseltek egy zsidó katonát, aki egy autóbuszon megölt négy embert. A bíróság szerint az önbíráskodás nem engedhető meg egy demokratikus államban. Izrael pedig, mint tudjuk, rendkívül demokratikus állam.
Nyolc hónaptól két évig terjedő börtönbüntetésre ítélt egy izraeli bíróság hat arabot, aki meglincselt egy ámokfutó izraeli katonát 2005-ben.
Az arabgyűlölő zsidó szélsőségesként ismert katona szabadságra ment az alakulatától, de utazás közben lövöldözni kezdett, és a buszon megölt négy arabot. Amikor elfogyott a lőszere, a feldühödött tömeg agyonverte.
A haifai bíróság azzal indokolta az ítéletet, hogy a katona tette ellenére sem engedhető meg az önbíráskodás egy demokratikus államban, és nem alkalmazható önkényesen a "szemet szemért" elv.
Az ítélet kihirdetése után arabok kővel dobálták meg a bíróságot őrző rendőröket, mondván, hogy igazságtalanságot követtek el velük szemben.
(MTI nyomán)


Míg Genfben mindenki a ujját tördeli a biztonságukért, Izrael újabb megszálló telepeket épít Ciszjordániában

Újabb nyolcszáz ciszjordániai "telepeslakás" felépítéséhez adtak engedélyt Izraelben – írta a Háárec című izraeli újság hétfőn.
A kivitelezés előtti hivatalos eljárások különböző szintjein adtak ki engedélyeket, két helyen - 256, illetve 30 lakáshoz - már az utolsó fázisban, amelyben a védelmi miniszter jóváhagyása szükséges. A döntések között egy olyan telepesfalu létét is engedélyezték, amely eddig illegálisnak számított.
A Jeruzsálemtől nyugatra lévő Givát Zeév telepesvárosban 409 új otthonról döntöttek, és a Jordán völgyében is engedélyeztek 94 lakást egy olyan helyen, ahol eddig csak ideiglenes lakások, vagyis lakókocsik voltak.
A megszállók Nokdim telepesfaluban utólagosan legalizáltak 12, már felépített házat. Itt két házhoz palesztin magántulajdonban lévő földeken vezet az út, ezek csak akkor kaphatnak engedélyt, ha sikerül megszerezni a szolgalmi jogot.
Körülbelül két héttel ezelőtt húszezer lakás felépítésére vonatkozó pályázatot hirdetett meg a lakásügyi minisztérium az 1967-ben elfoglalt Ciszjordániában, amelyekből 1200 otthont a Jeruzsálemet Maale Adumimmal összekötő, úgynevezett E1-es zónába terveztek.
Ezeket a pályázatokat Benjámin Netanjahu miniszterelnök leállíttatta, hogy ezáltal minél több országot maga mellé állítson az iráni nukleáris programról kötendő megállapodással szemben, de a megállapodást Jeruzsálem tiltakozása ellenére vasárnap Genfben aláírták.
(MTI nyomán)



Nekik szabad: Izrael kitiltaná a négereket, mert az állam zsidó jellegét fenyegetik

Az izraeli kormány új intézkedéseket hagyott jóvá vasárnap az országba illegálisan érkező afrikaiakkal szemben, akik a miniszterelnök szerint "az állam zsidó jellegét fenyegetik". A tervek között szerepel az afrikaiakat illegálisan alkalmazó munkaadók megbírságolása és a hazatérésüket ösztönző, 1500-tól 3500 dollárig terjedő pénzügyi támogatás. A belügyminiszter emellett törvényjavaslatot készít elő, amely megengedné az illegális bevándorlók egy éven át tartó, ítélet nélküli fogva tartását. Ha már úgyis ott van Martonyi és látja, hogyan csinálják a "nagyok", legalább egy-két ötletmorzsát elcsenhetne hazára.

Pogromokat is szerveztek korábban a négerek ellen
A tervezetet várhatóan hétfőn nyújtják be a kneszetnek. A legfelsőbb bíróság szeptemberben semmisnek nyilvánított egy 2012-es jogszabályt, amely három évi fogva tartást tett volna lehetővé, ezért van szükség újabbra.
A kormányközlemény szerint "zárt létesítményt" hoznának létre az illegálisan Izraelbe érkezők és azok fogva tartására, akik már az országban tartózkodnak, de "megzavarják a közrendet".
További 550 tisztviselővel növelnék az afrikai bevándorlókat ellenőrző testület létszámát, hogy sikeresebben vehessék fel a harcot illegális foglalkoztatásukkal szemben.
A közleményben Netanjahu azt írja: elszánt abban, hogy megakadályozzák az illegális munkaerő bevándorlását, és kiutasítsák "illegális bevándorlók tízezreit".
Emberi jogi szervezetek viszont úgy vélik, hogy az Izraelben lévő afrikai bevándorlók többségét nem lehet kiutasítani, mivel eredeti hazájukban - például Szudánban vagy Eritreában - veszélyben lennének.
2012-ben Izrael 60 ezerre becsülte a területén lévő afrikai illegális bevándorlók számát, és kampányt indított ellenük: akkor 3920-at utasítottak ki közülük az országból. Az utóbbi években havonta olykor több mint ezer afrikai lépte át illegálisan a határt Egyiptom felől a Sínai-félszigetnél, ők általában Eilatban és Tel-Avivban kerestek maguknak szállást és munkát. A menekültáradatot idén megállította Izrael egy határkerítés kiépítésével.
(MTI nyomán)
Kapcsolódó:


Amiről nem eshet szó a "szabad" nyugati médiában: gyermekmolesztáló ultraortodox zsidók

A New Yorkban élő, 63 esztendős Nuchem Rosenberg rabbi a zsidó ortodoxia egyik ágának tekintett haszidi szekta ismert alakja. Egy újságírónak elmesélte az igazságot a felekezet berkeiben tapasztalható megdöbbentő szexuális visszaélésekről.

Nuchem Rosenberg rabbi
2005-ben Rosenberg rabbi Jeruzsálembe látogatott, és ebből az alkalomból tiszteletét tette a város egyik „legszentebb negyedében” található rituális fürdőházban, egy úgynevezett mikvahban. A vallásos zsidók jeles ünnepek alkalmával (de egyesek például szexuális együttlét előtt és után is) elvégzik a szükséges „tisztálkodást”. Amikor Rosenberg rabbi belépett a mikvahba, meglepő látvány fogadta: „Egy nagyjából velem egyidős embert láttam, hosszú, fehér szakállal, egy szent kinézetű embert, aki a gőzben ült. Az ölében, nekem háttal, egy hét év körüli fiú ült. Az idős ember análisan közösült a fiúval” – idézi fel a vérlázító esetet a rabbi.
A döbbenetes beszámolót Rosenberg rabbi azzal folytatja, hogy a fiú arcán félelem tükröződött, ezzel szemben a vén pedofil kéjenc akkor sem ijedt meg, amikor pillantása találkozott a rabbiéval. Úgy viselkedett, minta a lehető legteljesebb rendben lenne mindaz, amit művel. Még csak abba sem hagyta gyalázatos cselekedetét – háborog a rabbi. „Dühös voltam, és kérdőre vontam. Ő leemelte a fiút a péniszéről, és odébb rakta. Azt mondtam ennek az embernek, hogy amit csinál, bűn az Isten előtt („mishkovzucher”), és megkérdeztem tőle, mit gondol, mit tesz ennek a fiúnak a lelkével? Hiszen teljesen tönkreteszi! Ő pedig egy szivaccsal, amivel a hátát szokta törölgetni, arcon ütött, és még engem vont kérdőre azért, mert megzavartam gyalázatos ténykedése közben. Régóta hallottam már arról, hogy történik ilyesmi, azonban most először láttam a saját szememmel” – számolt be az elképesztő esetről Rosenberg rabbi.

Ebben a rituális fürdőben "tisztálkodott" a "szent kinézetű ember"
Gyakran merülnek fel vádak (sok esetben persze csak a szóbeszéd szintjén) a New York-i és a jelentősebb londoni és izraeli ortodox judaista közösségek berkeiben zajló gyermekmolesztálással kapcsolatban. A feltételezett elkövetők tanárok, rabbik, nagybácsik és apák. Az áldozatok többnyire fiúk. Rosenberg rabbi úgy véli, a brooklyni haszidi közösséghez tartozó fiatal fiúknak hozzávetőleg a fele áldozatul eshetett szexuális zaklatásnak. Ben Hirsch, a Survivors for Justice elnevezésű, az ortodox zsidóság körében megesett szexuális bűncselekmények elszenvedőinek érdekében fellépő szervezet igazgatója szerint azonban a valóságos arány magasabb lehet.
A bűncselekmények feltárása azért is nehéz, mert tönkreteszik, és a közösségből elüldözik azokat az ortodox zsidókat, akik beszélni merészelnek a botrányos esetekről. Dr. Amy Neustein, ortodox (de nem fundamentalista) zsidó szociológus és a Tempest in he Temple: Jewish Communities and Child Sex Scandals (Vihar a templomban: a zsidó közösségek és a gyermekek szexuális bántalmazása) című könyv szerkesztője haszidi zsidó édesanyák beszámolóit gyűjtötte össze, akik elmondták: saját férjük molesztálta a gyermeküket. Ezekben az ügyekben a megvádolt férfiak általában sikerrel mozgósítják a rabbikat és az ortodox politikusokat, az édesanyákat pedig igyekeznek a bíróság segítségével valamiképpen „leválasztani a gyermekről”. Egy asszony például mind a hat gyermekével elvesztette a kapcsolatot, beleértve a csecsemőjét is, akit pedig akkoriban még szoptatott.
Hét évvel ezelőtt Rosenberg rabbi blogot kezdett írni a New York-i ortodox zsidó közösségben előforduló szexuális zaklatási ügyekről. Felhívásokat tett közzé a YouTube-on, megjelent a CNN adásában, és az USA-ban, Kanadában, Izraelben és Ausztráliában mondott a valóságot őszintén feltáró beszédeket. Mindezzel azonban óriási gyűlöletet keltett maga ellen, és rágalmak özönét zúdította a saját fejére. Rendszeresen kap halálos fenyegetéseket. Jiddis és héber nyelvű lapokban közzétett hirdetésekben illették a legkülönbözőbb vádakkal, így például azzal, hogy „mérgezett és lázadó beszédeket” mond, ezen kívül pedig „korrupt” és „hazug”. Rosenberg rabbit kirekesztették a misvahokból éppúgy, mint a zsinagógákból. „Neki vége van ebben a közösségben – mondja egy neve elhallgatását kérő rabbi – senki sem hajlandó szóba állni vele, szinte hihetetlen, milyen nyomás nehezedik rá.”
Az ultraortodox judaizmus közösségeit irányító nagy hatalmú férfiak (és kizárólag férfiak) arra törekednek, hogy híveik vakon kövessék a parancsaikat, és ne vegyék észre mindazokat a szörnyűségeket, melyekről Rosenberg rabbi lerántotta a leplet. Az ultraortodox rabbinátus igyekszik elfedni a bűnöket, elhallgattatni az áldozatokat, és védeni a bűnösöket. Azokat pedig, akik elmondják az igazságot, tönkreteszik és lejáratják. Így azután a hívek is belátják: legjobban teszik, ha maguk is hallgatnak. Amikor Rosenberg rabbi értesítette annak a hét éves kisfiúnak az apukáját, akinek a megrontását a jeruzsálemi mikvahban a saját szemével látta, az édesapa el sem hitte, amit hallott. Majd hihetetlenül megrémült, és bár végül elvitte a fiát egy orvosi vizsgálatra, nem volt bátorsága feljelentést tenni.
Rosenberg rabbi természetesen panaszt tett az izraeli ultraortodox rabbinátusnál, csakhogy nem ért el semmit, mi több, még őt vádolták meg erkölcstelenséggel. Mint kiderült, az a gazember, akit Rosenberg rabbi a jeruzsálemi mikvahban lebuktatott, tagja a rabbinátus erkölcsrendészeti felügyeletének, amely a férfiak és nők közötti erkölcsi normák betartását felügyeli. És ami már tényleg a pofátlanság csúcsa: végül Rosenberg rabbit valaki följelentette, mivel látta őt sétálni egy asszonnyal Jeruzsálem utcáin. „Egy férjezett nővel sétálni az utcán tehát 'bűn', gyerekeket szexuálisan bántalmazni azonban nem” – mondja elkeseredetten Rosenberg rabbi.

Brooklyni mikvah
Michael Lesher, egy vallását gyakorló zsidó, aki bíróságon is védett már szexuálisan bántalmazott gyerekeket, és könyvet is írt a témáról, úgy véli, a bajok gyökere az, hogy politikai megfontolások akadályozzák az ultraortodox szekták körében történt gyermekbántalmazási ügyek alapos feltárását. Elior Chen rabbinagy port felvert szexuális zaklatási ügyében pedig 2010-ben például azzal védekezett, hogy azért követte el elmondhatatlanul szörnyű tetteit (például székletet etetett az általa egyéb módokon is bántalmazott gyerekekkel), mert szerette volna „megtisztítani” áldozatai lelkét.
És ezek a perverz állatok sajnos nem szűkölködnek a potenciális áldozatokban, mivel a haszidi zsidó családok körében az átlagos gyerekszám roppant magas: egy-egy nő kilenc, tíz, vagy annál is több gyermeknek ad életet. A rabbik ösztönzik is a gyerekvállalást, mondván, minden egyes újszülött egy újabb „csapás Hitlerre”. Ugyanakkor a sok gyerek vállalása nem egy esetben szegénységet jelent. Az oktatás színvonala ráadásul az ultraortodox közösségekben roppant alacsony, a szekta tagjai sok esetben csak néhány osztályt végeznek el, a nemeket egymástól elválasztják, szexuális oktatásban pedig a gyerekek egyáltalán nem részesülnek. Szekuláris újságokat a haszidi közösségekhez tartozó személyek nem olvashatnak, de még az internetezés sem engedélyezett a számukra. „A közösség férfi tagjait szándékosan nem oktatják rendesen, ezért műveletlenek. Ez egy infantilizált közösség, gondolkodni sem tanítják meg őket. Egyfajta totalitárius kontroll érvényesül körükben” – vázolja a haszidi szektán belül uralkodó ijesztő állapotokat Ben Hirsch, a Survivors for Justice elnevezésű jogvédő szervezet igazgatója.
A rabbik pedig korlátlan hatalommal uralkodnak tudatlan és műveletlen követőik fölött. Ha például valaki új autót akar venni, vagy házasodni szeretne, ki kell kérnie a rabbi véleményét. A nőknek nem kell a rabbihoz menniük, de csakis azért, mert őket a legteljesebb mértékben semmibe veszik. Az ortodox haszidi vezetőség pedig vakká tett híveiket alaposan megdézsmálva meg is gazdagodik. Politikai szempontból pedig az ortodox irányzatok fokozatosan jobbra tolódnak. Ami az USA-ban például annyit jelent, hogy híveik a „neoliberalizmus” zászlaja alatt sorakoznak fel. „Minden egyes angol nyelvű ortodox publikáció, amellyel találkoztam, Romny mellett foglalt állást a 2012-es elnökválasztáson, bírálta az államilag finanszírozott egészségügyet, és elítélte a liberálisokat a szegények megvesztegetéséért” – mondja Michael Lesher. Aki nem hallgatja el azt a véleményét sem, mely szerint egyáltalán nem csupán a „szélsőségesekkel” van baj. „Az áldozatok hibáztatása a velük történt szörnyűségekért, a bűnök elfedése, a rabbik eszményítése” ugyanis szerinte az ortodoxia egészére jellemző. „Az ortodox baloldal szégyentelenül lassan reagált Baruch Lanner rabbi vagy Mordehai Elon rabbi gyermekmolesztálási ügyére” – teszi hozzá Lesher. (Lanner rabbit, a New Jerseyben található jeshiva iskola igazgatóját 2000-ben állították bíróság elé diákok tucatjainak megerőszakolásának vádjával. Elon rabbit felett pedig, aki nyilvánosan többször is elítélte a homoszexualitást, augusztusban mondták ki az ítéletet fiú tanítványai ellen elkövetett szexuális bűncselekményei miatt.)
Jönnek hozzám gyerekek a szüleikkel, és a vér folyik az ánuszukból. Mit tehetünk velük?” – kesereg Rosenberg rabbi. Michael Lesher pedig úgy gondolja, hogy kevés a remény a helyzet jobbra fordulására. „Amennyiben az ortodox intézmények továbbra is úgy működnek, mint eddig, a dolgok még rosszabbul fognak menni” – jelenti ki.
Néhány héttel Rosenberg rabbi interjúját követően történt, hogy miközben Brooklyn Williamsburg negyedében sétált az utcán, egy ismeretlen férfi odalépett hozzá, és fehérítőszert löttyintett az arcába. Kórházi kezelésre szorult, és rövid időre a látását is elvesztette. Nem sokkal később ugyanabban a negyedben fiatal fiúk fogták körbe, szidalmazni kezdték, fenyegették, és leköpték. Rosenberg rabbi arra lett volna kíváncsi, vajon az őt bántalmazó fiatalok közül hányan lehettek korábban szexuális bűncselekmény áldozatai?
Perge Ottó vice.com nyomán
Kapcsolódó:



Zsidóbűnözés: ismét előállították a volt izraeli főrabbit
Az izraeli rendőrség hétfőn ismét előállította Jóna Mecger volt askenázi főrabbit, akit vesztegetési pénzek elfogadásával, pénzmosással és csalással vádolnak - közölte a katonai rádió.
A rovására írt állítólagos bűncselekményeket még főrabbiként követte el - vélik az ismételt őrizetbe vételéhez vezető új nyomozati fejlemények alapján a rendőrök. A bűnüldöző hatóságok kérése nyomán a Risón Lecijónban működő polgári bíróság további kilencnapos előzetes fogva tartás mellett döntött.
Mecgert már másodszor vették őrizetbe hasonló bűncselekmények gyanújával, ezúttal azért, mert a rendőrség több hónapos nyomozást követően új adatokat talált az ügyében.
Júliusban tíz órán át hallgatta ki a rendőrség csalásokkal foglalkozó osztálya. Az akkori végzés szerint távol kellett maradnia irodájától, nem hagyhatta el Izraelt, és tilos volt kapcsolatba lépnie ügyének szereplőivel, valamint meg kellett ígérnie, hogy további alkalmakkor is megjelenik, ha beidézik.
(MTI)



Letagadták a 42,5 milliós állami támogatást a TEV-es zsidók - cikkünk hatására eltüntették a hazugságot

"A Tett és Védelem Alapítvány állami forrásoktól mentesen, magánadományokból biztosítja a működéséhez szükséges feltételeket" - ez volt olvasható a zsidó gárda alapítványának honlapján, egészen addig, amíg meg nem jelent nálunk Az évente zsebre vágott 42,5 millió Ft közpénzről hazudik a TEV, de rasszizmusukat legalább nyíltan vállalják című olvasói levél.

Az önzetlen antifasiszta harcos, aki szerény adományokból végzi közhasznú tevékenységét
Korábban ugyanis MTI-hír volt az, hogy pártunk és kormányunk évente 42,5 millió forint közpénzzel támogatja ezt a magyarellenes alapítványt, de a zsidó mindig arra alapoz, hogy a magyar könnyen felejt, főleg mert neki köszönhetőn éhbérért dolgozik éjt nappallá téve, hogy enni tudjon adni a családjának - Bodnárék pedig úgy tudnak tündökölni a sok kényszerű amnéziás közt (pontosabban rajtuk élősködve), mint önzetlen antifasiszta harcosok, akik csak a jó ügyért küzdenek minden egyes napon (na jó, a sabbatot kivéve) ebben a szörnyűségesen antiszemita országban. Pedig azért évente 42,5 millió nem kevés kb. annyiért, hogy Facebook-bejegyzéseket olvasgassanak portálunkon.
És ez csak egy töredékük a befolyó összegeknek, hiszen a "javításban" - ugyanis cikkünk megjelenése után, hazugságukat mintegy elismerve gyorsan javítottak a honlapjukon olvasható szöveget - az áll, hogy "jelentős mértékben" magánadományokból működnek. A 42,5 millió tehát csak egy kis zsebpénz Cion harcosainak, a többit a kifosztott, kiirtott, s utána a Dunába lőtt szegény ártatlan fajtársak kapargatják össze a szűkös kis kárpótlásból, holonyugdíjkából stb...

Ártatlan, mint a ma született bárány, egyértelműen látszik rajta
Jó üzlet ez Bodnárnak, akiről korábban megírtuk, hogy saját fajtársait is meglopó szélhámos, akinek szinte minden cége bírósági végrehajtás alatt áll... De hát régóta tudjuk, hogy minden zsidónak jó üzlet a holokausztozás és az antiszemitázás, ezért találták ki ezt a jó kis rendszert.
Íme az "őszinte" bemutatkozás cikkünk előtt:
És cikkünk után, azaz jelen pillanatban:
Aki szerint ez csak egy zsidó turpisság a számtalan közül, melynek célja semmi más, mint a mi minél tökéletesebb kifosztásunk, s az ők minél dologtalanabb élete (lásd alább), az, mint tudjuk, egy utolsó holokauszttagadó nácifasiszta, akit szélsőséges nézeteiért pénzbírsággal kell sújtani, így legközelebb talán nem veszi majd észre a nyilvánvaló összefüggéseket, vagy, ha mégis, nem nyitja már ki a száját.
(Kuruc.info)



Több mint 100 milliárdra perlik a zsidók hazánkat sukorói veszteségük miatt

A sukorói kaszinóberuházás meghiúsulása miatt hétfőn kezdődik és két hétig tart Washingtonban az a nemzetközi választott bíróság előtt zajló kártérítési per, amelyet izraeli befektetők indítottak a magyar állam ellen. A Ronald Lauderék követelte kártérítési összeg több mint 100 milliárd forint.
A pert a Vigotop nevű, ciprusi bejegyzésű cég indította, amelynek ügyvezetője Joav Blum, a tulajdonosa pedig Ronald Lauder, aki egyébként a New York-i központú Zsidó Világszövetség elnöke. A sukorói kaszinóberuházás meghiúsulása és az elmaradt haszon miatt a cég és tulajdonosa 100 milliárd forint fölötti kártérítési összeget követel a magyar államtól. A per alapját egy Magyarország és Ciprus között kötött, nemzetközi beruházásvédelmi egyezmény képezi, amelynek következtében e vitás kérdésben – bár európai uniós országokban keletkezett vitáról van szó – washingtoni választott bíróság hivatott ítélkezni a felek között.

Orbán és Lauder
Az eljárás körülbelül egy éve kezdődött, amelyben a felek eddig különböző írásos beadványokat csatoltak az ügyhöz, a mostani szóbeli tárgyalások pedig sorsdöntőek az ügyben. A hétfőn kezdődő és két hétig tartó perben a választott bíróság személyesen hallgatja meg az zsidó befektetőket, valamint a Joav Blum és Ronald Lauder érdekében tanúskodó Tátrai Miklóst, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. egykori vezérigazgatóját és Császy Zsoltot, aki értékesítési igazgató volt korábban. Személyesen lesz jelen a tárgyaláson Oszkó Péter volt pénzügyminiszter is, aki Washingtonban a magyar állam oldalán tanúskodik, csakúgy, mint az ITDH korábbi munkatársa, Szandrocha Kamilla, aki Kóka János volt gazdasági miniszter felesége.

Gyurcsány és Lauder
Bajnai Gordon volt fejlesztési miniszter és Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök az állami vagyonkezelő volt vezetőihez hasonlóan az izraeli befektetőkkel működnek együtt. Bajnainak egy korábbi büntetőügyben tett vallomását használhatják föl Lauderék, Gyurcsány pedig írásban tanúskodik majd Magyarország ellen.
(MNO nyomán)

A likudos testvérek zsarolják Viktort , a végén a fideszes zsidók a szarban hagyják a bölcs vezért , és a libapásztor bajnai zsidót támogatják , mert megsúgták nekik , hogy a libapásztornál lesz az osztozkodás a választás után.
Talán itt volna az idő a likud testvért feladni , mert csak rabolnak Judapestről úgy látszik szar van a palacsintában .



"Halál az arabokra!" - hirdetik másságtisztelő zsidók ezúttal Galileában

A galileai Hácor településen a lakosok ma reggel a "Halál az arabokra!" föliratot olvashatták több épület falán. Az izraeli rendőrség megkezdte a tettesek utáni vizsgálódást, ám egyelőre senkit nem állítottak elő - írja a Názáretben szerkesztett Bokrá című arab nyelvű hírportál.
A Felső-Galileában levő Hácor Há-Glilit (חצור הגלילית) nevű izraeli településen ma éjszaka eddig ismeretlen tettesek több épület, így két iskola falára is fölírták héber nyelven a "Halál az arabokra!" ismert gyűlölködő mondatot. Az esetről néhány órával ezelőtt fényképes tudósításban elsőként számolt be a palesztin keresztények, illetve a cionisták által 1948 után az előbbiek nyakára telepített muszlimok lakta bibliai Názáret városában megjelenő Bokrá (موقع بكرا) című arab nyelvű hírportál.

Palesztin munkás a halálát követelő fölirat előtt Hácorban (Fotó: Bokrá)
A hivatkozott hírportálnak nyilatkozva a közeli Ros-Pinná izraeli város rendőrségi szóvivője elmondta: Lakossági bejelentés nyomán megindult a nyomozás a gyűlölködő föliratok ügyében, ám eddig senki nem került a rendőrség látókörébe. A galileai Hácor települést egyébként 1953-ban elsősorban az Észak-Afrikából azokban az években tömegesen érkezett zsidók népesítették be.
Hering József - Kuruc.info


Izrael sikeresen zsarolta meg az ENSZ Emberi Jogi Tanácsát is

Másfél éves szünet után Izrael felújítja együttműködését az ENSZ Emberi Jogi Tanácsával- közölte a Háárec című izraeli napilap hétfőn.
Egy izraeli diplomatákból álló delegáció vasárnap már Genfbe is utazott, hogy részt vegyen az "emberi jogok izraeli helyzetéről" tartandó keddi ülésen. Benjámin Netanjahu miniszterelnök elsősorban az amerikai és német diplomáciai nyomás hatására döntött a kapcsolatok rendezése mellett.
Avigdor Liberman egykori külügyminiszter azért hirdetett bojkottot a tanácsra, mert az 2012 márciusában nemzetközi vizsgálóbizottság felállításáról döntött a ciszjordániai és a kelet-jeruzsálemi telepesek ügyében.
A Háárec értesülései szerint a múlt héten a külügyminisztériumban rendkívüli jelentést állítottak össze az izraeli emberi jogi helyzetről és a hadsereg azon intézkedéseiről, amelyek a "Ciszjordániában élő civilek" (értsd: illegális zsidó telepesek) "védelmét" szolgálják.
A keddi meghallgatás egy szokásos, időközönként minden tagállamra kiterjedő vizsgálat része, amelyet Izrael bojkottált volna először a szervezet történetében, ha nem küldi el képviselőit.
A genfi ülés előtt Jeruzsálem (az MTI nyilván úgy gondolta, hogy ha az ENSZ nem is, ők mégis csak elismerik Jeruzsálemet a zsidó állam fővárosának - a szerk.) két diplomáciai sikert is elkönyvelhet részvétele fejében: egyrészt külön tárgyalják az izraeli és a ciszjordániai emberi jogi helyzetet, másrészt a nyugati hatalmak megígérték, hogy novemberben szavazásra bocsátják Izrael teljes jogú csatlakozását az Emberi Jogi Tanács nyugati tagállamokat tömörítő csoportjához.
(MTI nyomán)

Nekik ezt is lehet: atombombával térítené "jobb belátásra" Iránt egy befolyásos zsidó milliárdos

A szerencsejáték-bizniszből meggazdagodott, milliárdos Sheldon Adelson, a Republikánus Párt és az amerikai izraeli lobbi egyik legfőbb pénzügyi támogatója, a napokban kijelentette: nukleáris bombát kellene dobni Iránra annak érdekében, hogy Teherán engedelmeskedjen a zsidók akaratának, és hagyjon fel nukleáris programjával.

Sheldon Adelson
Felveszed a telefont, valahol Nebraskában telefonálsz, és azt mondod, OK, mehet, és már megy is az atombomba, és a ballisztikus rakéták becsapódnak a sivatag közepébe, senki sem hal meg, legfeljebb néhány csörgőkígyó és skorpió, vagy bármi ilyesmi. Majd azt mondod: Láttátok? A következő (bomba) Teherán közepébe fog hullani” – fejtegette Iránnal kapcsolatos „elképzeléseit” a vérszomjas zsidó milliárdos október 22-én, a New York-i Yeshiva Egyetemen elmondott beszédében. (A beszédről a videó itt vagy éppen itt is megtekinthető.)
Sheldon Adelson nem valami elborult elméjű dúsgazdag üzletember, ugyanis ő az egyik legfőbb pénzügyi támogatója a Republikánus Pártnak, és az izraeli médiában is érdekeltségei vannak. Adelson többször is éles bírálattal illette az Obama-adminisztrációt az Iránnal kapcsolatos „békülékeny” politikája miatt.
A közönség soraiban senki sem tiltakozott a döbbenetes szavak elhangzását követően, éppen ellenkezőleg: a megjelentek tapssal fejezték ki egyetértésüket.
Perge Ottó - jta.org nyomán





Nem tűrik a holoparaziták a szabad véleménynyilvánítást: Olaszországban is be akarják tiltani a holokauszt cáfolását
Olaszország egyike volt azon kevés európai országnak, ahol eddig komolyan vették a véleménynyilvánítás és kutatás szabadságának elvét, és ezért nem tiltotta törvény a holokauszt cáfolását. A helyzet azonban hamarosan változni fog.
Az olasz parlament rövidesen tárgyalni fogja azt a többpárti támogatással beterjesztett törvényjavaslatot, amely bűncselekménnyé tenné a „holokauszt tagadását” Itáliában. A jogszabálytervezet támogatásáról biztosította a balközép Demokrata Párt, a jobbközép Szabadság Népe Párt, valamint a hagyományos politikai elit egészével állítólag szembehelyezkedő Öt Csillag Mozgalom is.
A törvény komoly válasz lenne a revizionizmusra, amely jelen van Olaszországban és Európában is, és amelynek célja a történelem és az emlékezet eltorzítása” – darálta a cionisták hivatalos propagandaszövegét Monica Cirinna, a Demokrata Párt szenátora. A politikus asszony nem mulasztotta el felhívni a figyelmet arra, hogy a javaslatot éppen október 16-án terjesztették be a képviselőház elé. 70 évvel korábban ezen a napon ezernél is több olaszországi zsidót deportáltak Auschwitz-Birkenauba, akik közül állítólag csak heten tértek vissza. A zsidók kegyeit kereső szenátor hölgy hozzátette azt is, hogy a revizionizmus „gyűlöletkeltés”, amely immár Itáliában is „üldözendő bűncselekménnyé válik”.
Az úgynevezett holokauszt „tagadása” jelenleg 17 országban bűncselekmény, melyek az alábbiak: Ausztria, Belgium, Cseh Köztársaság, Franciaország, Hollandia, Izrael, Kanada, Lengyelország, Lichtenstein, Litvánia, Luxemburg, Németország, Magyarország, Portugália, Románia, Svájc és Szlovákia. Napjaink egyik legkiválóbb revizionista történésze, számos nagyszerű tanulmány és könyv írója az olasz Carlo Mattogno (hivatalos weboldala itt található).
Perge Ottó - upi.com nyomán


Fogkefével mérgezhette meg Arafatot a zsidók ügynöke

A palesztin vezető ínyébe jutva, rendkívül gyorsan szívódott fel a polónium 210. Erre gyanakszik a néhai politikus családja és a Palesztin Felszabadítási Szervezet (PFSZ) egykori vezetősége.
Jasszer Arafat 2004. október 11-én, két órával vacsorája után lett rosszul Ramallahban. Hányt, orvosa vírusos betegségre gyanakodott.
Mérgezésre azért nem, mert a PFSZ-vezér mindig előkóstolót alkalmazott. Először tunéziai orvosok kezelték, akik megállapították, állandó belső vérzése van, mert az ezt gátló vérlemezkék hiányoznak a szervezetéből. Párizsba vitték, ott hunyt el 75 éves korában, 2004. november 11-én.
Papucsából, alsónadrágjából, hálóingéből, sapkájából, tisztálkodószereiből, hajából, koponyájának bőrszövetéből vettek mintákat. Így bizonyosodott be, hogy a radioaktív polónium 210 került a szervezetébe. A PFSZ volt vezetői állítják: már azt is tudják, ki volt az a palesztin kettős ügynök, aki az izraeli titkosszolgálat megbízásából Arafat fogkeféjére helyezte a por alakú vegyületet.
A brit The Lancet című brit orvosi szaklap hétfőn számolt be arról, hogy az Arafat személyes tárgyait vizsgáló svájci szakértők megerősítették annak a lehetőségét, hogy a néhai palesztin elnököt radioaktív anyaggal mérgezték meg.
Az oroszok is használták
Arafat egy hónapos haláltusája során kómába is esett, szervei egymás után mondták fel a szolgálatot.
Esete megegyezik a 2006 novemberében Londonban meggyilkolt orosz kettős ügynök, Alekszander Litvinyenko halálának körülményeivel, akit a britek feltételezése szerint Putyin elnök megbízásából tettek el láb alól. Litvinenko teájába keverte két moszkvai ügynök a polóniumot. A kém embertelen kínok között hunyt el négy héttel később.
(Bors nyomán)


Svájci szakértők megerősítették: polóniummal mérgezték meg Jasszer Arafatot

Megerősítették a néhai Jasszer Arafat személyes tárgyait vizsgáló svájci szakértők annak lehetőségét, hogy a volt palesztin elnököt radioaktív anyaggal megmérgezték – írta hétfőn megjelent számában a The Lancet című brit orvosi szaklap.
A lausanne-i egyetemi kórház radiofizikai intézetének szakértői szerint "a testi folyadékokat, vagyis vért és vizeletet tartalmazó leletek megmagyarázhatatlan és magasabb radioaktivitást mutattak a 210-es polóniumból a normál értékekhez képest".
Ezek a szakértők már 2012 júliusában is azt állították az al-Dzsazíra arab televízióban közzétett dokumentumokban a személyes tárgyak (fehérnemű, sapka, fogkefe) vizsgálata után, hogy Jasszer Arafat kilenc évvel ezelőtti halálát valószínűleg polóniummérgezés okozta.
(MTI)



Egy hivatásos rettegő tiszaeszlári "koncepciós perről" szóló darabját mutatják be a Millenárison - Fischer Iván és a Vörös Tehén


A hivatásos rettegő Fischer Iván első magyarországi szerzői estjét tartják vasárnap és hétfő este a Millenáris Teátrumban, ahol ősbemutatóként elhangzik A Vörös Tehén című, a hírhedt tiszaeszlári perhez kapcsolódó lélektani rejtélyről szóló kamaraopera. Fischer Iván kedd este magas francia elismerést vesz át.
"Nekem ez rendkívüli esemény, mert bár külföldön már több hasonló esemény volt, itthon még soha nem mutattuk be a kompozícióimat" - írta az MTI-hez eljuttatott levelében Fischer Iván.
2012-ben például Brugge-ben játszották a Budapesten is elhangzó Tsuchigumo című darabot. Tsuchigumo eredetileg a japán no színház közismert darabja, hőse egy misztikus, pókszerű teremtmény. A hagyományos no előadás szövegét Fischer Iván adaptálta az operához, hatnyelvű librettót formálva az anyagból.
A koncert első felében a karmester régebbi darabjait adják elő a Budapesti Fesztiválzenekar muzsikusai. A műsorban megszólal még a Fanfár, a Shudh Sarang szextett, a Spinoza Vertalingen (Spinoza fordítások), a La Malinconia (A melankólia) és a Zigeunerlied (Cigánydal). Az estet A Vörös Tehén zárja. Fischer Ivánt negyed százada "nem hagyja nyugodni a gondolat", hogy ez utóbbi műnek el kell készülnie.
"Többször nekiláttam, abbahagytam, míg végül az segített, hogy Tiszaeszlár aktuális lett. Felbukkannak ugyanazok a reflexek, sztereotípiák, érvekre nem hallgató előítéletek, mintha újra ott lehetnénk 1883-ban, a nyíregyházi Veres Tehén fogadóban" - írta, Fischer Iván karmester, a Budapest Fesztiválzenekar zeneigazgatója.
A keletkezéstörténethez hozzátartozik, hogy az első inspirációt barátja, Erdély Miklós 1981-ben készült Verzió című, a tiszaeszlári perről szóló filmje adta. "Azt terveztük, hogy erről a témáról közös operát írunk. Sokat voltam külföldön, halogattam a munkát, ami megbocsáthatatlan volt, mert Erdély Miklós 1986-ban meghalt" - tette hozzá.
Az opera témája nem maga a per, hanem a Krúdy Gyula által lélektani rejtélynek nevezett szituáció: hogyan nyerhették meg a - Fischer-félék szerint - koncepciós per "kiforralói" koronatanúnak a 13 éves Scharf Móricot.
A prózai részek elsősorban idézetek Krúdy Gyula A tiszaeszlári Solymosi Eszter című regényéből. Az operát Ascher Tamás rendezi, a ruhákat Szakács Györgyi tervezte. Krúdyt Gyabronka József, Kossuthot Cser Krisztián, Scharf Móricot Kovács Jonatán személyesíti meg.
"Nem vagyok modern zeneszerző, ne várjanak modern zenét. Előadóként mindenféle zene kavarog a fejemben. Hasonlónak érzem magam azokhoz a képzőművészekhez, akik montázsokat raknak össze mindabból, amit az utcán felszednek" - véli munkájáról a zsidó.
Kedd este a Francia Köztársaság Művészeti és Irodalmi Rendje lovagi fokozatát veszi át a francia nagykövettől Fischer Iván Budapesten. Ezzel a kitüntetéssel a francia kulturális tárca azoknak a munkáját ismeri el, akik alkotásaikkal, tevékenységükkel maradandót tettek művészeti és irodalmi téren, valamint hozzájárultak a francia kultúra és művészet széles körű megismertetéséhez hazájukban, vagy erősítették a két ország közötti művészeti kapcsolatokat. A Művészeti és Irodalmi Rend kitüntetését 1957-ben hozta létre a francia állam.
(MTI nyomán)
Kapcsolódó:

Ömlik a közpénz Auschwitzba, de a holoparaziták még mindig keveslik

Az úgynevezett holokauszt kárpótlása címén eddig kifizetett irgalmatlan összegek még mindig nem elegendőek ahhoz, hogy elvégezzék a szükségesnek ítélt felújításokat az egykori Auschwitz-Birkenaui láger helyén létesített zarándokhelyen. A holoparaziták további pénzeket zsarolnak ki.
Bartosz Bartyzel, az Auschwitz-Birkenaui Múzeum szóvivője arról adott tájékoztatást, hogy Németország, az USA és Lengyelország a szükséges 120 millió euróból 100 milliót biztosít a felújítási munkálatok elvégzéséhez. Kiderült az is, hogy szegény holokausztozóknak egyelőre csak a legrosszabb állapotban lévő épületek felmérésére, és a tervek elkészítésére van pénzük. Egyébként is 20 millió euróra még a közeli jövőben igényt tartanak.
A legsürgetőbbnek a birkenaui női tábor téglaépületeinek a rendbe hozatalát tekintik, amelyhez 2014-ben hozzá is kezdenek. Mivel azonban a gójok nem tejelnek megfelelő ütemben, a munkálatok évekig elhúzódhatnak. A tervek szerint azonban néhány esztendő múlva a legendás láger a régi fényében ragyog majd.
Perge Ottó
(Forrás: abcnews.go.com)


Fajkasházy rekordja

Hogyan készítsünk olyan pártlapot, amelyik egyszerre három pártot szolgál ki? Farkasházy Tivadarnak sikerült!
A „szatirikus kéthetilap” legfrissebb számának címlapja:
(Forrás: HVG)


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése