2017. október 21., szombat

Nem is olyan rég , csak pengetem a gitárom





Nem is olyan rég , csak pengetem a gitárom





 
Nem is olyan régen történt …


Az egyik bemutatón, ahol ifjú gyermekeknek a katonák egy maketten mutatták be hogyan lehet a települést elfoglalni és milyen eszközökkel a zsidó média őrjöngve propagált arról, hogy gyermekeket tanítnak a fegyverek használatára. Sőt mily borzalom éles igazi fegyvert adtak a kezükbe. Ennek a cikknek a hatása az volt, hogy az éppen aktuális nyalásért felelős miniszter a zsidó média nyomására és az aktuálisan és gyorsan érvényesített új törvény hatására az érintett programot irányító és engedélyező katonai vezetőt azonnali hatállyal felfüggesztette a felettese.





Zsidovia területén, amit egykor (Palesztinának hívtak ma izrael) talán nincsen senki, egyetlen állampolgár sem, aki ne hordana éles lőfegyvert - főként a nők az m15-ösüket vagy az m16-ossal a férfiak többsége - ne úgy járna mit egy ügynök egy kézitáskával a modern világban. Több európai városban saját (kisajátított, megvásárolt, elkobzott) mindenki elől lezárt - magas kerítéssel körülvett - területen fegyverrel járkálnak, mint a lopott földjeiken akár a megszálló hadsereg egy olyan térségben, ahol ő, mint agresszor nincsen és nem is lehet biztonságban! (a Balaton parton és pestmegyében is van olyan "provincia", ahol több a kézi maroklőfegyver az ingek, kabátok és pólók alatt, mint a golyóstoll a településen)





A zsidó nőknél nincsen ostobább és erőszakosabb a világon ....
Link








A legnagyobb amerikai webes szolgáltatásokban sincsenek biztonságban a felhasználó adatai - állítja az amerikai nemzetbiztonság egyik tisztje, aki lelkiismereti okokból szivárogtatott. A legnagyobb felhős szolgáltatásokhoz is hozzáfér a kormányügynökség, a következmények beláthatatlanok. Az érintett cégek tagadnak, a részletek homályosak. Önkéntes alapon adott közvetlen hozzáférést a felhasználói adatokhoz a Szilícium-völgy krémje az amerikai Nemzetbiztonsági Hivatalnak (NSA) - állítja egy most kiszivárgott dokumentum. A Washington PostLink és a Guardian Link által megszerzett prezentáció szerint a PRISM program keretében az Apple, az AOL, a Google (és a YouTube), a Facebook, a Microsoft (Hotmail és Skype beleértve) és a Yahoo változatos formában és mélységben adott széleskörű hozzáférést a kormányügynökségnek a rendszereiken tárolt és azokon átfolyó adatokhoz.

A prezentáció szerint az NSA korlátlanul hozzáfért a szervereken tárolt emailekhez, szöveges, hangalapú és videós beszélgetésekhez, tárolt fotókhoz és videókhoz, elküldött fájlokhoz, videókonferenciákhoz, közösségi tevékenységekhez, feltöltött fájlokhoz, illetve olyan metaadatokhoz, mint a felhasználók belépései a rendszerbe. A dokumentum szerint a felsoroltakon kívül külön kérésre további adatok is lekérhetőek voltak, igény szerint.

A programhoz elsőként, még 2007-ben a Microsoft csatlakozott, a következő évben a Yahoo, 2009-ben, a Google, a Facebook és a PalTalk, 2010-ben a YouTube, 2011-ben pedig a Skype és az AOL, majd tavaly ősszel az Apple is belépett az évi 20 millió dolláros költségvetéssel futó programba. A dokumentum nyilvánosságra kerülése óta született reakciók szerint úgy tűnik, hogy az adatgyűjtés csak az Egyesült Államokon kívüli, nem-amerikai állampolgárokra korlátozódik és a program kifejezetten igyekezett minimalizálni az amerikaiakra vonatkozó véletlenül begyűjtött adatok mennyiségét - ez persze az európai felhasználók számára semmilyen védelmet nem jelent.


Az antik darabra már nincsen szükség ...

Ezek már régi történeket ugyan, de sokszor kell szellőztetni a szekrénybe tárolt ruhákat, hogy a szag eltávozzék és/vagy elérjen addig ahol már érdemben is képesek vele foglalkozni. Amennyiben a lehallgatás szinte teljes akkor a befolyásolás is az minden fórumon és a legtöbb területen. Ez pedig elképesztő gazdasági befolyásolási tényezőt jelent. Olyan előnyt, amit nem lehet felülmúlni maximum rendszeresen változtatott kódsorokkal, amikkel még a legfifikásabb ügynök se tud mit kezdeni. Ebben akkora a potenciál, amiről a legtöbbeknek a leghaloványabb elképzelése sincsen. Az adófizetők pénzén olyan elemzőtársaságok dolgoznak, akik közül gyakorlatilag bármelyik eltűnhet nyomtalanul, ha olyan adatokra bukkan, amivel a háttérirányító akaratot és szándékot bizonyítani lenne képes. Egy ügynök fogyóeszköz az államokban és melyik középiskolás vagy friss diplomás ne akarná a kormányügynökségek valamelyikén kamatoztatni kiemelt 6 számjegyes fizetésért a megszerzett tudását illetve képességeit? Az amerikai agymosó tevékenység gyermekkortól indul, és minden területre kiterjed akár az izraeli vagy az észak koreai. Mind más és mindenek éppen egy és azonos a sajátossága. A korlátlan uralom a nép felett és a teljes mindenre kiterjedt ellenőrzés és irányíthatóság!


Na jó ... talán van ostobább. Az arab mozlim nők, akik képesek zsákba bújni önként. Ennek ellenére ott is van erőszak a színfalak mögött és más egyéb is akad szép számmal, de mindezek ellenére képesek néhányan a felvilágosultság mezejét keresni. Azon kevesek, akik kemény börtönéveket kaptak a véleményük elmondásáért mártírként kell és kötelező tisztelni. Akik tettek is azért, hogy a rabigából kibújjanak és a mérhetetlen rabszolga láncokat leszedjék, magukról azt életükkel játszanak. Ők azok a majdani mártírok, akik megölését becsület gyilkosságként nem bünteti a legtöbb saria bíróság, hiszen a szent könyv a korán is kimondja a család tisztességének helyreállításáért elkövetett gyilkosság nem bűn! Ez India és nagyon soka arab ország szent törvénye, ami ellen keresztes háborút indítani a föld pusztulását eredményező értelmetlen viaskodás lenne. Egy ilyen felszabadítónak gondolt háborút senki nem tudna megnyerni, de mindenki, veszítene általa.

  



Ez ellenben az olyan piócák kiirtása valamiért senkinek nem célja, akik másokon élősködnek és a munkájuk eredményességéből császárként éldegélnek hadsereggel védett birodalmukban. Legyen ez a tevékenység a rabszolgák által előállított drog, alkohol, dohány, gyógyszer, fegyver, élelmiszer, valamiféle nyersanyag vagy csak ezek piaci mutatói részvények formájában. A legtöbb ember saját sérelmét előrébb sorolja, mint a népe boldogságát életének kedvező alakulását. Ha valaki meg akar halni, miért nem gondolja át, azt, hogy a halálával esetleg másokon is segíthet, ha azt jó úgy érdekébe fordítja. Az elhatározást tett követi arról senki nem tud érdemileg módosulást elérni. Minden efféle kísérlet csak elodázza a történést, de nem zárja ki. A zsidó-kereszténység egyik legnagyobb bűne a halállal és a pokollal való manipulálás. Már gyermekkortól belenevelik majd minden család utódjába ezektől való félelem minden borzalmasságát és fantáziált ábrázolások sokaságával ijesztgetik a lelkeket. És kérem ez a felvilágosult modern nyugati civilizáció!

A sötétnek tartott fejlődő világ ehhez képest minden szempontból maga a paradicsom! Az élet és a szellem szabadságát hirdeti. A tisztaság szükségét elvárja a fertőt és nyílt erkölcstelenséget üldözi. De vannak a zsidók, akik az islam világ belsejében szabadon és nyíltan kiteregetik a hálószoba titkokat - kirívóan öltözködnek és viselkednek közszemlére téve a megbotránkoztatás minden szadizmusát - és erkölcstelenségükben fegyverek sokaságával védelmezik a hódításaik eredményeit, ami semmi más, mint a pusztítás romjain felépített és más nagyhatalom által biztosított világkép ahol a legfontosabb maga az apokalipszis szelleme és a világ végének képe. Ha egy betegből nem vágják ki a fekélyes részt vagy részeket, akkor az óhatatlanul is áttéteket eredményez, ami végül az egész testet megfertőzi, és borzalmas kínok közt elpusztítja. Az emberiség beteg és várja az orvosokat!





Izraelben a katonanőket már utálják egyre több fórumon. Vajon miért? Az izraeli hadsereg nagyobb létszámban sorozott állományból áll. Ez meg is látszik a morálon és a tevékenykedéseikből ...






 
Az Európai Bizottság nyomására kikerül az alaptörvényből a bírósági ügyek áthelyezése

Ötödik alkotmánymódosítás is lesz: az Orbán-kormány két paragrafust készül törölni az alaptörvényből, miután két pontban engedett az Európai Bizottságnak. Az alkotmányból kikerül a bírósági ügyek áthelyezése, valamint az európai, illetve más nemzetközi bíróságokra való hivatkozás, ha a magyar kormánynak nemzetközi fizetési kötelezettségei teljesítéséhez nem marad más lehetősége, mint különadók kivetése. Marad viszont az, hogy a kereskedelmi tévécsatornák nem sugározhatnak politikai hirdetéseket, s a tilalom alól az európai parlamenti választásokat sem vonják ki - erről Martonyi János külügyminiszter beszélt pénteki rendkívüli sajtótájékoztatóján.

Elébe megyünk a megoldásoknak...

...hangoztatta Budapesten Martonyi, akinek bejelentése szerint a magyar kormány levelét péntek délben átadták az Európai Bizottságnak. Budapest és Brüsszel között eddig adminisztratív levelezés folyt, s a külügyminiszter szerint az Orbán-kormány levelével olyan megoldást kínál, amellyel megelőzhetők a hazánkkal szembeni esetleges újabb kötelezettségszabályozási eljárások. A bejelentésből az tűnik ki, hogy a magyar kormány két pontban is engedett az Európai Bizottság által korábban megfogalmazott bírálatoknak.





Az EB kifogásolta az európai, illetve nemzetközi bíróságokra való hivatkozást abban az esetben, ha a kormány nemzetközi fizetési kötelezettségét - költségvetési forrás vagy átcsoportosítás híján - csak különadók kivetésével képes teljesíteni. A vonatkozó paragrafust Martonyi közlése értelmében törlik az alaptörvényből, a nemzetközi fizetési kötelezettséget, annak különadókkal való esetleges teljesítését pedig - bíróságokra való utalás nélkül - a gazdasági stabilizációs törvénybe fogják beépíteni. A másik engedmény a magyar bírósági ügyek áthelyezéséről szóló alaptörvényi rendelkezés teljes törlése. Martonyi azt hangoztatta: peráthelyezés ugyan más EU-s tagállamokban is létezik, de a törléssel annak is elejét akarják venni, hogy a magyar igazságszolgáltatás egészét érjék támadások.

A bíróságokra nehezedő terhek igazságosabb elosztását a kormány más szervezeti szerkezeti megoldásokkal fogja rendezni. A harmadik pontban a kormány ,,nem engedett", mert az a kérdés, hogy politikai hirdetéseket milyen médiafelületen lehet sugározni, illetve tiltani, az tagállami hatáskör. Az Európai Bizottság e tárgyban csak kérdést fogalmazott meg - emlékeztetett Martonyi, hozzátéve, az Európai Bizottság részéről Viviane Reding alapjogi biztos a lengyel és a bolgár politikai hirdetési szabályozás kapcsán már elismerte a tagállami illetékességet. Korábban ugyan felmerült, hogy az Orbán-kormány az európai parlamenti választást kivegye a rendelkezés alól, de Martonyi szerint nem lenne értelme az európai és a magyar parlamenti választások külön kezelésének.

A külügyminiszter szerint Brüsszellel folyamatos konzultációban vannak, választ a lehető legrövidebb időn belül remélnek. Az alkotmánymódosításokat technikai kérdésnek nevezte, ezeket feltehetően az ősszel már elfogadhatja az Országgyűlés. Az Európai Bizottság üdvözli a bejelentést, s politikailag pozitív fejleményként értékeli azt - közölte brüsszeli tudósítónk megkeresésére a testület sajtószolgálata. Hozzátették ugyanakkor, hogy a bizottság jogi szolgálata folytatja az adminisztrációs levelekre érkezett magyar válaszok elemzését, s annak eredménye fényében tudnak majd érdemben is reagálni.












A The Local, angol nyelvű svájci portál az AFP alapján több más site-tal együtt közölte, hogy tüntetők Zürichben tojásokkal dobálták meg Balog Zoltánt. A miniszter az ottani egyetemen rendezett konferencián a magyarországi romákról tartott előadást - "Probléma vagy lehetőség címmel". A tiltakozók szerint hozzászólásának hangneme mérsékelt volt, ám mégis egy rendőrállam kultúrája jellemezte, miközben egyre nyíltabb diszkrimináció sújtja az ország legnagyobb kisebbségét, továbbá terjed a romaellenes retorika és erőszak, írja a Galamus.





Egy svájci rendőr könnyebben megsérült, amikor a hatóságok megpróbálták kiszorítani a mintegy 30 részvevőt és emiatt verekedés tört ki. Az incidens miatt egy embert előállítottak, majd elengedték. Az incidensről az MTI pénteki hírében egy szó sem esett, írja a 444.hu. Arról viszont beszámoltak, hogy Balog Zoltán azt mondta, beszédét vastapssal jutalmazták és voltak, akik tiltakoztak. Szombat este aztán az MTI-n is megjelent egy hír: “A svájci rendőrség kihallgatta a magyar kormány roma-politikája ellen tüntetők egyikét".


***
István Szecsődi - Kiemelt hozzászóló · Marx Károly Közgazdasági Egyetem
"pedig ő tényleg roma, zsidó, "s meleg védő politikus.....teljesen liberális,...akár az LMP-ében is beférne.....azért kiváncsi lennék azokra a "svájci " cigány védőkre.......pontosan tudom, hogy a svájciaknak nagyon elegük van a romákból/a prostik, s stricik 90%-a ők...."




A cionista fasiszta zsidók kijelölték a gojok közül is a legveszélyesebbeket és ez természetesen a kurucinfo szerkesztősége , ha nem tudnák itt elolvashatják a nyálasok dadogását.



Vádoljuk:
A Kurucinfo nevű (önmagát korlátlanul magyarnak nevező) szélsőséges weboldal készítőit a kialakult szélsőséges gyűlölethullám, a fröcsögő, nyílt antiszemitizmustól áthatott Internetes hangnem kialakulásával és az ennek következményeként megvalósult bűncselekmények elkövetésére való felbújtással, így különösen...

...Alkotmányos rend elleni szervezkedés (Btk. 139/A. §), Lázadás előkészület (Btk. 140. §), Rombolás előkészület, valamint erre való felbujtás (Btk. 142. §) Hazaárulás (Btk.144. §), Háborús uszítás (Btk. 146. §) Emberölésre való felhívás (Btk. 166. §), Testi sértésre való felbujtás (Btk. 170. §), Személyes adattal visszaélés (Btk. 177/A. §), Rágalmazás (Btk. 179. §), Becsületsértés (Btk. 180. §), Sajtórendészeti vétség (Btk. 213. §), Hivatalos személy elleni erőszakra történő felbujtás (Btk. 229. §), Hamis vád (Btk. 233. §), Hatósági eljárás akadályozására való felbujtás (Btk. 242/A §), Bűnszervezetben részvétel (Btk. 263/C. §), Törvény vagy hatósági rendelkezés elleni izgatás (Btk. 268. §), Közösség elleni izgatás (Btk. 269. §) Adócsalás felbujtás (Btk. 310. §) Rablás felbujtás (Btk. 321. §) Rongálásra felbujtás (Btk. 324. §) bűncselekmények elkövetésével.
Mivel ezen bűnözői csoportok fenti tevékenységüket a legaljasabb, legsportszerűtlenebb, emberiességet figyelembe nem vevő módon végzik, valamint, mivel a fenti web-oldalak rendszeresen és súlyosan megsértik egyes személyek személyiségi jogait, így ezentúl mi is folyamatosan közzé tesszük a hazánk békéjét fenyegető, mások halálát nyíltan kívánó, szélsőséges, személyiségi jogokat lábbal tipró, uszító személyek adatait, lakcímét fényképeit. Tesszük ezt addig, amíg ők nem hagynak fel a más politikai nézeteket valló magyar állampolgárok jogainak tiprásával, személyes adataik nyilvánosságra hozatalával. Tesszük ezt addig, amíg mocskolódó honlapjaikról nem kerülnek le a gyalázkodó, személyiséget sértő cikkek és személyes adatok.
A jelenleg kialakult gyűlölethullám elsőszámú felelősei:

Novák Előd (Emőke) bűnöző -Ötletgazda, domain tulajdonos

Neve: Novák ElődGúnyneve: EmőkeKülönös ismertetőjele: sötét üveges szemüveg, Goebbels-i külsőSzerepe a kuruc.info-ban: Ötletgazda, volt domaintulajdonos, jelenlegi szerkesztőMegélhetése: Milliomos csemeteként több adócsaló vállalkozás tulajdonosa, amihez hozzá jön olvasói lehúzása az oldal fenntartása ürügyén végzett adománygyűjtése során, valamint a szennyoldal reklámfelületének kiadása.

Ez a túlságosan nagy múlttal, munkahellyel még nem rendelkező, sunyi tekintetű milliomos csemete regisztrálta először saját nevén a Kurucinfo nevű uszító portál domainját még 2006. év elején. A kurucinfo.hu először legitim nemzeti hírportálként indult, azonban 2006 őszén, a randalírozó autóborogató csőcselék ügyeiben eljáró bírók és ügyészek telefonszámának közzétételét követően a hatóságok letiltatták és akkori főszerkesztője, Molnár Balázs ellen büntetőeljárást indítottak. Ezt követően nem sokkal rá, újra indult a nyíltan nyilas hangvételű uszító portál, immáron kuruc.info néven.
Innentől persze szerkesztői teljes névtelenségbe burkolóztak, a sunyiságáról Jobbik körökben nagyon is ismert, rettegő Novák Előd pedig azóta is perrel fenyeget bárkit, aki őt a szélsőséges bűnportál szerkesztőjeként nevezi meg. Novák Előd a fentiek miatt a normálisnál kissé gyakrabban látható a Központi Kerületi Bíróság Markó utcai épületének környékén, hóna alatt peres dossziékkal. Több ismerőse szerint bizonyos kényszert érez arra, hogy személyiségi jogokra hivatkozva pereljen embereket, miközben ő maga százával sérti meg a számára nem szimpatikus (akár jobb, akár baloldali) emberek személyiségi jogait a kuruc.info névtelensége mögé bújva.
A vélhetően zavarodott elméjű, pszichopata Novák Előd kuruc.info-hoz tartozását az általa ilyen néven bejegyzett domainon kívül, az őt jól ismerő radikális nemzeti oldalhoz tartozóktól elcsippentett mondatok, körülmények is igazolják.

Novák Előd a MIÉP Ifjúsági Tagozatában (IT) kezdte gyenge "politikai" pályafutását, majd a Jobbikhoz szegődött. E pártnak volt vezetőségi tagja is, majd tisztségeiről lemondott, hogy függetlenül szerkeszthesse a Magyar Mérce című havilapot. Természetesen a kuruc.infón megtalálható a nyomtatott újság hirdetése, miként a lapba is bekerült a portál reklámja.

"-Molnár Balázshoz hasonlóan Novák Előd is önjáró figura, akit még finoman sem lehet visszafogni " - mondta róla egy Jobbikos ismerőse a 168 órának. (A cikk megtekinthető itt: itt..)-Vona Gábor (A Jobbik elnöke) is gyakran panaszkodik Novákra és Molnárra egyaránt."-Úgy tűnhet, hogy a mi eszmeiségünket vallja a portál és az újság, valójában átfogalmazzák üzeneteinket, vállalhatatlanná teszik elveinket. A baloldal ujjal mutogathat a „fasisztákra"minket meg összemosnak ezekkel a nyilas botrányhősökkel."

Dr Kakuk Attila a MÖM Hősök téri rendezvényén az alábbiakat nyilatkozta Novák Elődről 2008. szeptember 20.-án:
Mi, volt MIÉP-esek emlékezünk még arra, hogy "Emőke" mit tett a Csurka-féle pártban. Tudjuk, ő volt az, aki bármit megtehetett, emberek százairól (nem túlzás) jelentett, rengeteg embernek keserítette meg az életét, záratott ki a pártból. (…)Kovács Géza iránti ellenszenve onnan adódik, hogy 2001-ben meg akarta szerezni a MIÉP IT feletti irányítást, de alulmaradt. (…) Kísértetiesen hasonlít a 2001. év 2008-hoz. Akkor Novák a MIÉP IT, most a Jobbik feletti irányítást nem tudta megszerezni. Augusztus végén a futballszurkolók és a kuruc.infó (Novák Előd) egy régi kapcsolatra hivatkozva egyeztettek. Ezt felrúgta Novák, és csak azért mert a futballszurkolók és a MÖM ellen fellépni, mert sokkal nagyobb hatalom áll mögötte. Információink szerint 2001-ben Novák Elődöt megkeresték az NBH részéről (a Fidesz volt ekkor kormányon), hogy ajánljon jó eszű, tehetséges fiatalokat a szolgálatnak, mert úgyis "nemzeti" kormány van hatalmon. Akkoriban kapott jelentős összegű állami támogatást Novák fantomszervezete, az Ifjú Magyarok Egyesülete cd kiadásra. A Magyar Önvédelmi Mozgalom immár tisztán látja, hogy a kuruc.info politikai szerepeket akar leosztani, miközben mindenki tudja, hogy kik állnak mögöttük. Novák Előd és a Cionista Ifjúsági Szövetség tagja, Molnár Balázs (szerkesztett ilyen újságot is) fel is vállalta, hogy ők bizony a "kurucok". Rengeteg e-mailt kaptunk Kuruc ügyben, de a legfontosabb az egyik népszerű nemzeti radikális levele, aki a következőt írja: "Pedig ez a kis Novák személyes szarkavarása, még a többi kurucos sincs benne. Toroczkai sem ír oda, Budaházy sem. Időközben megjöttek a válaszok mindenhonnan, és elküldtem Novák Elődöt az anyjába. Jött nekem is ugatni, hogy gyáva vagyok meg bajtársiatlan, amiért nem írtam rólad azonnal hasonlókat. Az ő dolga, hogy kit haragít magára, de engem ne rángasson már bele. A HVIM-et meg konkrétan megzsarolta, hogy megír róluk "ezt-azt", ha nem állnak mellé."
A Polgár Tamás (Tomcat) által üzemeltetett portálon a 2008. szeptember 20.-i csőcselék randalírozással kapcsolatos olvasói levelek között az alábbira lettünk figyelmesek, melyet egy Jobbik-os olvasója írt (eredetben: 
itt. )Visszatérve a kuruc-ra, és Elődre. Egész héten nem volt se barikád, se m.garda.hu, se jobbik.hu. Csak a kuruc, ami nyíltan uszított. Tegnap este felhívtam Elődöt, és elkezdtem fenti elméletemet Budaházy-ról/Toroczkayról fejtegetni.. Arrogánsan letámadt, vádaskodott, épphogy nem hülyézett le. Majd a kuruc.info-n kb. 15 perccel beszélgetésünk után, megjelent egy Budaházy/Toroczkay NVH-s (NBH-s akart lenni – a szerk.) ügynökségének kérdését bagatellizáló, viccnek szánt cikk. Melyet ma újra felraktak, kicsit kiegészítve!”
Az FTC egyik fórumán az egyik MÖM-höz közeli futball-szurkoló így fogalmaz (Eredetben 
itt):A kuruc.info hírportál névtelenségbe burkolózó szerkesztői (Novák Előd, Molnár Balázs, stb.) és a mögötte álló felbujtók (talán Budaházy, Torockai vagy maga az NBH) megsértették – és általa minket is – Kovács Gézát, a Magyar Önvédelmi Mozgalom tiszteletbeli elnökét, aki kérésünkre felvállalta a mi (szurkolók, ultrák, huligánok) politikai képviseletünket.”
A nyomorúságos küllemű, vízisikló vállú, ám annál magabiztosabb szerepet eljátszó, sunyisága és rosszindulata okán méltán népszerűtlen Novák Előd egyre gyakrabban haragítja magára szélsőséges társait is, miután számukra is nyilvánvalóvá vált, hogy a békaszájú kisgyerek mérhetetlen antiszemitizmusa, nyilas eszmeisége okán feltörő agressziója kiélésén túl, személyes sérelmei orvoslására is használja a kuruc.info-t.
Bírók, ügyészek, rendőrök, politikusok, közéleti személyiségek és sima magánemberek, köztük több, szintén szélsőséges nézeteket valló ismerősei adatainak közzététele naponta folyik a Kuruc.info szennyoldalon.
Miután a hatóságok képtelenek, vagy nem akarják kideríteni a szerkesztők kilétét és gondoskodni a felelősségre vonásukról, így ismeretlen, ám valóban hazafiak közzétették a közel 100 milliós házban éldegélő Novák Előd lakcímét és telefonszámát, melyet a linkre kattintva a kuruc.info mocskolódása miatt sérelmet szenvedett személyek közül is bárki elérhet.
Novák Előd kuruc.info szerkesztő elérhetősége

Novák Előd néhány szenzációhajhász akciója során


Molnár Balázs bűnöző

Neve: Molnár BalázsKora: 2008-ban 40 évesKülönös ismertetőjele: mint minden drogfüggő, maga is erős dohányosElőélete: A Demokrata volt szerkesztőjeSzerepe a kuruc.info-ban: főszerkesztőMegélhetése: adócsaló vállalkozás tulajdonosa, amihez hozzá jön olvasói lehúzása az oldal fenntartása ürügyén végzett adománygyűjtése során, valamint a szennyoldal reklámfelületének kiadása.

A kuruc.info mögött álló bűnözők kilétének találgatása során Molnár Balázs neve merül fel leggyakrabban a hazai médiában. A „Molnár Balázs kuruc.info” szóösszetételre történő rákereséskor a Google kereső több, mint kétezer találatot ad ki. Molnár Balázs bedőlésének oka az, hogy ellene a rendőrség 2006. őszén kurucinfós tevékenysége kapcsán személyes adatokkal való visszaélés miatt büntetőeljárást indított, lakásán adathordozókat foglalt le és az akkori eseményt több újság és valódi hírportál is megírta, valamint az eredeti, kurucinfo.hu domain név alatt futó szennyoldal szerkesztését a balhék előtt Molnár Balázs hébe-hóba vállalta. Hiba volt!
Molnár Balázst egyik alkalmi bűntársa, Kocsis Imre, a Lelkiismeret ’88 nevű szélsőjobboldali bűnszervezett elnöke maga is elárult egy a L88 honlapjára kitett cikkel 2006. október 10.-én, mikor az alábbi című írást vette át az akkori kuruc.info-tól (eredetben 
itt ):

Hamis hírrel próbálják főszerkesztőnket lejáratni: Az úgynevezett baloldali sajtókultúra ismét kimutatta foga fehérjét. Az indymedia.hu címen található "független híroldalon" - melyre egyébként akárki küldhet hírt, és az ellenőrzés nélkül azonnal meg is jelenik - teljesen alaptalan híradás tűnt fel arról, hogy a Kuruc.info főszerkesztőjét, Molnár Balázst pedofil videófelvételekkel való visszaélés és kiskorúak megrontása miatt letartóztatta a rendőrség.”


Egy felvidéki magyarokat tömörítő szlovák fórumon 2006. augusztus 27.-én a „
Teszünk a magyargyűlölet ellen – tüntetés a szlovák követség előtt!” című kuruc.info cikket másolta be egy fórumozó. A bemásolt cikk végén az alábbi mondat olvasható (Eredetben itt .) :

„… A tüntetésre az időjárástól függetlenül mindenkit elvárunk, ahol Molnár Tamás publicista, lapunk tiszteletbeli szerkesztője, Tomcat és Molnár Balázs, a Kuruc.info főszerkesztője szólal majd fel.”

Érdekesség, hogy az említett kuruc.info cikk azóta is megtekinthető a szennyoldalon, azonban abból az illegalitásba vonulást követően már kivették Molnár Balázs neve mögül a „Kuruc.info főszerkesztője” titulust… Azonban az idézett és linkelt korabeli bemásolt fórumbejegyzésből kitűnik az eredeti mondat, mely bizonyítja, hogy a domain váltás előtt Molnár Balázs vállalta a szennyportál főszerkesztését.

A Duna tv oldalán 2006. október 05-én az alábbi cikk jelent meg (Eredetben 
itt):

"Önként jelentette fel magát a rendőrségen három ember amiatt, hogy több mint két hete ott voltak a Szabadság téri szovjet emlékmű megrongálásánál. Az önfeljelentők közt volt Molnár Tamás, a Kossuth téri tüntetést szervező Magyar Nemzeti Bizottság 2006 ügyvivője, Molnár Balázs, a kuruc.info nevű internetes oldal főszerkesztője, illetve egy velük szimpatizáló férfi."
Az FTC egyik fórumán az egyik Magyar Önvédelmi Mozgalomhoz közeli futball-hulligán így fogalmaz (Eredetben 
itt):

A kuruc.info hírportál névtelenségbe burkolózó szerkesztői (Novák Előd, Molnár Balázs, stb.) és a mögötte álló felbujtók (talán Budaházy, Torockai vagy maga az NBH) megsértették – és általa minket is – Kovács Gézát, a Magyar Önvédelmi Mozgalom tiszteletbeli elnökét, aki kérésünkre felvállalta a mi (szurkolók, ultrák, huligánok) politikai képviseletünket.”

A rendkívül agresszív hajlamú, a budapesti zavargásokban mag is rendszeresen részt vállaló, többször előállított Molnár Balázs néhány éve még a Demokrata című konzervatív újság munkatársa volt, azonban szélsőséges, beteges nézetei miatt ezen újságtól is továbbállt (továbbállították), hogy a továbbiakban nyíltan, felelősségre vonás nélkül fejthesse ki.
Egyes informátoraink szerint Molnár Balázs jelenleg a kokain, a marihuanna és a speed rabja.
Drogos Molnár Balázs elvakult, minden emberiességet nélkülöző, beteges gyűlölete és az újságírói normákat lábbal taposó megnyilvánulásai generálták mind a Partizaninfo, mind jelen oldalunk létrejöttét.
Miután a hatóságok képtelenek, vagy nem akarják kideríteni és felelősségre vonni a kuruc.info szerkesztőket, így ismeretlen, ám valódi hazafiak közzétették drogos Molnár Balázs lakcímét, melyet a linkre kattintva a kuruc.info mocskolódása miatt sérelmet szenvedett személyek közül is bárki elérhet.
Molnár Balázs kuruc.info szerkesztő elérhetősége
A cím valós. Leellenőriztük. Bár a budaörsi lakhelyen jelenleg szülei tartózkodnak, Molnár Balázs itt ritkán bukkan fel, azonban a II. kerületi címen bármikor elérhető a nyilas uszító. Aki tud információval szolgálni a képen látható, Kurucinfo-firkász aktuális telefonszámáról is, annak várjuk jelentkezését, természetesen csak magáncélra használnánk. A rendelkezésünkre álló és a linkre kattintva megtekinthető mobilszámát, ugyanis már megváltoztatta.

Kürk Roland bűnöző

Neve: Kürk RolandElőélete: Közértes fiú, skinhead zenekarokkal kapcsolatos újságírói próbálkozásokKülönös ismertetőjele: Rendkívül magas növésűSzerepe a Kuruc.info-ban: szerkesztő és fotósMegélhetése: Alkalmi munka közértekben + Kuruc.info olvasóinak lehúzásából való kisebb mértékű részesedés


Kürk Rolandnak hívják a képen látható, meglehetősen buta tekintetű, ám magát öntelten újságírónak tituláló kurucinfo-szerkesztőt, aki Molnár Balázs és Novák Előd bűntársaként természetesen álnéven, de a mai napig végzi emberek személyes adatainak nyilvánosságra hozatalát és a folyamatos nyílt uszítást.
Kürk Roland a Kurucinfo kezdete óta a szerkesztőgárda tagja és a 2006-os őszi eseményekig – Molnár Balázshoz hasonlóan - még nevét is adta cikkeihez.
Kurucinfo közeli informátorunk hívta fel a figyelmünket bizonyítékul Tomcat korábbi blogjára, amiben visszaolvasva találtunk is „terhelő vallomást” Kürk Rolandra, amikor 2006. 05. 07.-i bejegyzésében maga Tomcat említi (eredetben 
itt ) hogy:
...Kürk Roland barátom, a kurucinfo egyik szerkesztője…”

(Hiába, ha az embernek ilyen barátai vannak, ellenségre már nincs is szüksége… - a szerk.)

2006 őszén, mikor lángokba borítására hergelték az embereket és elkezdték jogtalanul közzétenni a velük nem azonosuló személyek, valamint bírók, ügyészek, rendőrök, más személyek adatait, a magyar hatóságok nyomozást kezdtek a portál ellen. A bátor, hős kucugok, köztük Kürk Roland bűnözővel, hirtelen már nem vállalták többé saját nevüket mai uszító cikkeikhez, azonban ezek közül több írásban is ráismerhetünk a korábbi cikkek között még mindig megtalálható Kürk-cikkek nyelvezetére.
Miután a hatóságok képtelenek, vagy nem akarják kideríteni és felelősségre vonni a kuruc.info szerkesztőket, így ismeretlen, ám valódi hazafiak közzétették langaléta Kürk Roland lakcímét, melyet az alábbi linkre kattintva a kuruc.info mocskolódása miatt sérelmet szenvedett személyek közül is bárki elérhet.
Együtt a két Kuruc.infós:
Novák Előd és Kürk Roland a Fővárosi Közgyűlés megzavarásán

Tarnóczy Szabolcs bűnöző


Neve: tarnóczy SzabolcsÁlneve: Jéney SzabolcsKora: 2008-ban 51 éves !!!Szerepe a Kuruc.info-ban: SzerkesztőMegélhetése: Ausztriába átjáró éjszakai lehúzós taxis, + Kuruc.info olvasóinak lehúzásából való kisebb mértékű részesedésKülönös ismertetőjele: Jelenleg tar kopasz


Az 1957. 08. 07-én született hegyeshalmi Tarnóczy Szabolcs, a Kuruc.info nevű rendbontásokra, magánszemélyek zaklatására és bántalmazására nyíltan felhívó, a gyújtogató csőcseléket bíztató ultrajobboldali portál egyik szerkesztője.A Jéney Szabolcs álnéven tevékenykedő Tarnóczy Szabolcs, ahogy az a magát kurucnak hazudó bűnözői portál szerkesztőjétől elvárható, Ausztriában, Bécsben keresi a kenyerét, éjszakában cirkáló lehúzós taxisként. (Sajnos eddig még nem futott össze hozzá hasonló IQ-val rendelkező osztrák nacionalistákkal, akik egy kicsit elmagyaráznák neki, merre is kéne hiénáskodni és, hogy hol van az a bizonyos haza… - a szerk.)

A jelenleg kopaszra nyírt hajú Tarnóczy lebukásához ügyes Internetes csapdák állítása vezetett, melynek során kétséget kizáróan bebizonyosodott, hogy Tornoczy Szabolcs több, köztük a portál logóját tartalmazó levelet is elküldött a bűnözői portál ismert e-mailjéről, a 
szerk@kuruc.info címről. Hiba volt!

Miután Tarnóczy Szabolcs Kuruc.info szerkesztői szerepét felfedtük, a kuruc.info-n - már úgyis mindegy alapon - Tarnóczy Szabolcs aláírással is jelent meg cikk, például a „Miért fáj a zsidóknak Az ember tragédiája?” című uszító firkálmány. (Eredetben 
itt )

Tarnóczy Szabolcs a kuruc.info-n kívül, a Dobszay Károly disszidens magyar által főszerkesztett Front nevű nyíltan nyilas eszmeiségű nyomdaipari termék szerkesztője is.
Tarnóczy Szabolcsnak legutóbb 2007.október 31-én a Mosonmagyaróvári Városi Bíróságon kellett számot adnia bizonyos (nem kuruc.infós) Interneten továbbított rasszista kijelentésekkel, valamint nyílt fenyegetésekkel kapcsolatban.
Tarnóczy Szabolcs elérhetőségét megtekintheti a linkre kattintva:

Balogh Gábor – Bekes Gáspár


Neve: Balogh GáborÁlneve: Bekes GáspárKora: 2008-ban 26 évesSzerepe a Kuruc.info-ban: Bekes Gáspár álnéven, főleg történelmi témájúnak csúfolt cikkekkel igyekszik uszítani

A képen látható alkoholista életmódja okán kissé felpuffadt arcú budapesti Balogh Gábor, a Kuruc.info szennyművek szerkesztőtagja.
Az Eötvös Lóránt Tudomány Egyetem hírét csorbító fasisztoid Balogh Gábort a Magyar Önvédelmi Mozgalom tagjai dobták fel cserébe Novák Előd – ellenség szemmel nézve is aljas – árulásáért. Levelükben írt adatokból felesleges idézni, ám egy korábbi, 2008. szeptember 22.-i Hunhir fórumban, a 7590. hozzászólásban egy ismeretlen által írt meglehetősen hasznos mondatra már korábban felfigyeltünk (eredetben 
itt.)

#7590: vendetta16 - 2008.09.22.13:55
"Nem érdekel minket a möm véleménye, hogy csak Novák Előd a felelős, ez duma! Mindenkinek felelnie kell.Molnár Balázsnak, Kürk Rolandnak, Balogh Gábornak!"

A szóban forgó Balogh Gábort, a kuruc.info szerkesztőinek kedvelt információ leső portálján, az Iwiw-en is megtaláltuk. Adatlapján így jellemzi munkásságát:

Médiaipari szakmunkásként keverem a maltert egy honlapon. Trendet teszek a káoszban, megírom, hogy mi a frankó, meg, hogy mi nem.”

Balogh Gábor munkahelyeként viccesen meg is jelölt két olyan honlapot, ahol sosem hallottak róla, (egyik divatlap, a másik belső harmóniával foglalkozik) valamint cinikus módon az „
Együtt a Békéért, a Toleranciáért és a Reformokért Egyesület-et, amely szervezet nem létezik és sosem létezett.
Balogh Gábor informátorunk szerint, a Kuruc.info kezdetet óta a bűnbanda tagja, sőt a kettosallampolgarsag.hu nevű Novák Előd kezdeményezésnek is aktív tagja volt.
Miután a hatóságok képtelenek, vagy nem akarják kideríteni és felelősségre vonni a kuruc.info szerkesztőket, így ismeretlen, ám valódi hazafiak közzétették elvizesedett Balogh Balázs kuruc.info szerkesztő telefonszámát, melyet az alábbi linkre kattintva a kuruc.info mocskolódása miatt sérelmet szenvedett személyek közül is bárki elérhet.

Varga Béla - Kuruc.info külképviselő


Neve: Varga Béla
Előélete: disszidens
Szerepe a Kuruc.info-ban: Szerkesztő, Ő és felesége regisztrálta újra az USA-ban a Kuruc.info domaint 2008. augusztusában.
Megélhetése: Borászati vállalkozás, amihez hozzá jön olvasói lehúzása az oldal fenntartása ürügyén végzett adománygyűjtése során, valamint a szennyoldal reklámfelületének kiadása.
A 2003-ban készült képen látható Varga Béla, igaz magyarhoz méltóan 1988-ban disszidált el hazájából, ahol egészen a rendszerváltásig egy büdös szava nem volt az adott rendszer ellen, majd az USA-ban letelepedve hirtelen „igaz hazafivá” és harcos antikommunistává vált.
Jelenleg az Egyesült Államokban, Kaliforniában, a Napa völgyben (60 mérföldre San Franciscotól észak-keletre) él, borászati vállalkozásaiból.

Varga Béla a Kuruc.info egyik legprominensebb amerikai képviselője, aki feleségével, Pesti Judit testvérrel regisztrálta újra a 2008.-ban letiltott Kuruc.info szennyportált az USA-ban.
Bizonyítékok hogy miért áll ő is - többek között - a kuruc mögött:

Összefoglalva: kurucinfoweb.net nevű domaint Varga Béla címével a felesége regisztrálta.
Címnek a san franciscoi közös lakásuk címét adta meg. A
kurucinfoweb.net domain ugyanarra az IP címre mutatott, ugyanarra a szerverre volt irányítva, ahová a kuruc.info. Miután nyomozását a Nacivadasz nyilvánosságra hozta, a domain tulajdonosának adatait titkosították – azonban elkéstek…

részletek: Nyomozásunkhoz elsősorban a domaintools.comszolgáltató információs bankját használtuk. A domaintools extra szolgáltatásai regisztrációt követően 10 napos ingyenes kipróbálási időtartamra bárki számára hozzáférhetőek.
Ami minket most érdekel, az a "Reverse IP" funkció. Erre kattintva a következő adatlapra jutunk:
2 Results for 208.87.24.163 (Kuruc.info)
Kuruc.info Kurucinfoweb.net
Az első weboldalt már mindenki ismeri. "Whois" adatai titkosítottak, és valószínűleg ki is adná a Domains By Proxy cég az adatokat, feltehetően hamis adatokhoz jutnánk. Annál érdekesebb azonban a másik domain, a Kurucinfoweb.net !
A weboldalt megnézve az ismert gyűlöletportál jön be, tehát ugyanazon oldalról, bűnbandáról van szól.
kurucinfoweb.net adatlapja a következő:
A domaint 2008. augusztus 11.-én regisztrálták, azonban regisztráláskor egy óriási hibát követtek el: elfelejtettek titkosítani.
kurucinfoweb.net regisztrációjának bizonyító adatait ide kattintva érheti el:

Miután a hatóságok képtelenek, vagy nem akarják kideríteni és felelősségre vonni a kuruc.info szerkesztőket, így ismeretlen, ám valódi hazafiak közzétették a disszidens nyilas uszító külföldi és magyar elérhetőségét, vállalkozásának címét, melyet a linkre kattintva a kuruc.info mocskolódása miatt sérelmet szenvedett személyek közül is bárki elérhet.

Hát így néz ki a zsidó háborúsbűnösök uszító mekegése .

A rablógyilkosság jobban áll nekik , de legjobb volna , ha Galíciában nyomulnának , és Kazárból zsidóvá változnának e félkegyelmű rablógyilkosok.
ÁVH- sok kotonszökevényei jobb let volna , ha az anyjuk lenyeli őket .



network.hu 



















A mind a mai napig agyonhallgatott pozsony-ligetfalusi tömegmészárlás feltárásáról szóló írásával emlékezünk a száz éve született Janics Kálmán orvosra, történészre, a felvidéki magyarság meghurcoltatásának első tényfeltáró írójára.
A 20. század derekának Európájában a mindenképpen égbekiáltó anakronizmusnak számító kormányprogram előirányozta „magyartalanítás” egyik igencsak náci színezetű formája volt a „megbízhatatlan és áruló magyarok” számára kiötlött internálás, amit internáló táborok (szögesdróttal körülvett lágerek) felállításával valósítottak meg.
Ezekbe nemzetiségi alapon hurcolták el a magyarokat, nem vizsgálva, elkövettek-e valamit, vagy sem.
A hosszabb-rövidebb időre lágerban tartott szlovákiai magyarok vallomásaiból akár külön könyvet is össze lehetne állítani.
Itt most hadd említsek meg „csupán” annyit, hogy − bármennyire agyonhallgatja is a „hivatalos történetírás” − igenis voltak internáló táborok, talán több is, melyek közül a „leghíresebb” a pozsony-ligetfalusi (Petržalka) és a tölténygyári (Patronka).
A következőkben csak egy eseményt tárok a nyilvánosság elé, mely − minthogy már a háború befejezése után történt − nemcsak hogy a civilizáció megcsúfolása volt, hanem igazi justizmord, mely igazságszolgáltatás, nemzetközi ítélőszék után kiált.
Annál is inkább, minthogy az áldozatok zömükben minden valószínűség szerint szülőföldjükről elhurcolt, még nem hadköteles gyerekemberek voltak.
Sokat olvastunk már a második világháború legyőzöttjeinek háborús bűneiről, de ne tévesszen meg senkit, hogy évtizedekig bizonyos fokú egyoldalúság uralkodott a korszakkal foglalkozó történetírásban, mert a győztesek háborús bűneiről mélyen hallgatott a propaganda nemcsak Keleten, Nyugaton is.
Pedig Berija „halálműhelyének” tevékenységét pontosan ismerték Londonban is pl. már a háború idején, ezt Eduárd Beneš sem titkolja emlékirataiban; ma pedig a kortörténet újraértékelése az egész emberiség kötelességévé szélesedett.
Vannak visszavonhatatlanul kötelező tanulságok, szembe kell fordulni a legmakacsabb „fehér lapok”-kal, az eltitkolással, a „dehistorizálással”.
A sors úgy hozta, hogy − akaratom ellenére − mai titkok birtokába jussak; részben a régen elfelejtett sajtójelentések felfedezése, részben saját vizsgálódásaim alapján lassanként lehullott a lepel egy Duna-menti kis Katynnak is nevezhető tömeggyilkosságról, egy furcsamód takargatott tömegsír létezéséről.
A döbbenetes esemény azért érdemli meg a figyelmet, mert színhelye Pozsony város területe, akkor még Ligetfalu (Peržalka-Engerau). Itt a Duna és a bécsi országút között tíz héttel a második világháború befejezése után lemészároltak és tömegsírba hánytak kilencven magyar fiatalembert.
A hatvanas évek közepe táján újra kezembe került néhány megsárgult újságlap, s nem hagyott nyugodni a húsz évvel korábbi híradássorozat, melyet a szlovák koalíciós kormány Demokrata Pártjának lapja, a Čas tett közzé − nyilván dacolva bizonyos ellenállással − 1947 májusában.
A háború utáni években, talán mert túlságosan megszoktuk az embertelenségeket, fel sem tűntek a szórványos jelzések, ezt a híradást (az esemény különleges kegyetlensége miatt) mégis megőriztem.
Csaknem húsz év múltán felajzottan érdeklődni kezdtem megbízható ismerőseimtől, mert érthetetlennek találtam a tömeggyilkosság körüli makacs hallgatást. Szerettem volna fényt deríteni a valóságos tényekre, az igazságra.
Elsők között egy Budapesten lakó hajdani barátomat kerestem fel, aki a magyar koalíciós kormányzás idején Gyöngyösi külügyminiszter mellett dolgozott.
Egykori politikus barátom megdöbbenve nézett végig rajtam, és azt kérdezte: „Te ezt honnan tudod, ez szigorú csehszlovák-magyar államtitok”. Mire azt feleltem: „Miféle államtitok az, melyet egy vidéki orvos is ismer?”
A további vitában hajdani pozsonyi barátom elismerte, hogy Csehszlovákia kártérítést fizetett Magyarországnak, de ugyanakkor azt állította, hogy a gyilkosságokat cseh partizánok követték el, enyhítve az ügyet azzal, hogy volksbundista németekről volt szó.
Nem hittem neki, hiszen a szóban forgó tömeggyilkossággal egy időben éppen folyt a magyarországi németek kitelepítése, arról nem is beszélve, hogy a Magyarországra hazaigyekvő németek az akkori Csehszlovákiát aligha tarthatták volna alkalmas terepnek az átutazásra, de az is fölöttébb elgondolkodtató volt, hogy a csehszlovák hatalmasságok miért csak Pozsonynál ismerték fel az ellenséget.
A ködösítéssel szemben tények sorozata utal arra, hogy észak felől hazaigyekvő magyarországi fiatalokról (ún. leventékről) volt szó, akiket a nyilas uralom 1944 őszén háborús emberanyag-tartalékként a német birodalom területére deportált.
Sorsuk akkor vált tragikussá, amikor Pozsonynál feltartóztatták őket a háború utáni hetekben, és internálták a ligetfalusi „politikai fogolytáborba”.
A cseh partizánok megvádolását sem fogadtam el, nem hihettem el budapesti barátomnak, hogy 1945 júliusában egy olyan fontos határzónában, mint a felújított osztrák-csehszlovák szakasz, szabadon gyilkolhattak ismeretlen „partizánok” annak ellenére, hogy a határvédelmet a szovjet hadsereg egységei látták el; 1945 augusztusában ui. még a csehszlovák-magyar határőrségi szerep is a vörös hadsereg joga volt.
Ezt magam is láttam, mert 1945 augusztusában kétszer léptem át a határt Komáromnál, csehszlovák határőröknek pedig még nyomuk sem volt sehol.
A volt Német Birodalom felé a határt nemzetközi megegyezés alapján 1945 novemberéig a szovjet hadsereg ellenőrizte.
Az események teljes megértéséhez történelmi alapismeretekre van szükség.
Tudnunk kell, hogy Ligetfalut 1939. március 14-én Dévénnyel együtt a cseh-morva területek teljes megszállása idején bekebelezték az Ostmarkba, vagyis a Német Birodalomhoz csatolták, ezzel megszűnt az addig létező ligetfalui osztrák-csehszlovák országhatár.
A Pozsony melletti Károlyfalu (Karlova Ves) Hitler engedelmével már Szlovákiában maradt. A határ megszűnésének ügye lényeges esemény a tömeggyilkosság részleteinek kibogozásában.
A továbbiak megértéséhez némi magyarázat szükséges. Előre kell bocsátani, hogy az akkori határ a mai helyén volt, a Duna jobb partján, Károlyfaluval szemben, metszve a Duna és a bécsi országút vonalát. A terep 1945-ben még erdős és mocsaras volt, a húszas években a csehszlovák hatalom betonbunkereket épített a határzónában.
Miután 1945. április 4-én Pozsonyból kiverték a németeket, a régi ligetfalusi osztrák-csehszlovák határt is felújították, de folyt még a háború, ezért 1945 áprilisában az országhatár mentén légvédelmi futóárkokat ástak.
Ez a tény dönt el mindent, ti. kizárja a németek esetleges bűnösségét, mert a legyilkolt áldozatokat a frissen kiásott árkokba temették.
A Károlyfaluval szemben feltárt tömegsír felfedezéséhez véletlen előzmények vezettek 1947 májusában, amikor egy E. Bacusan nevű háború után meggyilkolt és eltűnt személy holttestét keresték. Bacusan sírja helyett azonban tömegsírra bukkantak 1947. május 20-án, közvetlenül az osztrák-csehszlovák határ közelében az 1945 áprilisában ásott futóárkokban.
Csehszlovákiában az esetről egyedül a Čas, a szlovákiai Demokrata Párt napilapja közölt tájékoztatásokat, de május végével a Čas számára is megtiltották a további hírszolgáltatást. (Megjegyzem: koalíciós kormányzás idején!)
Nézzük azonban, mi áll a Čas 1947. május 22-ei számában.
A lap első oldalán olvashatjuk: „Szerencsétlenek tömegsírja az osztrák határ menti futóárokban”. Magyarázat az alcímben: „Bacusant keresték, és több legyilkolt személyre bukkantak.”
Idézet a jelentésből: „… a határ mentén légvédelmi árok húzódik, és Krajmus, a Bacusan-ügy egyik tanúja a bíróság előtt azt vallotta, hogy Bacusant a vasúti sínpártól kb. 80 méterre temették el.” (…) „Az ebéd utáni órákban más helyeken kezdték az árkok kimélyítését, közelebb a vasúthoz és a vámházhoz. Nem tartott sokáig, míg az első bunkerhez hasonló helyen, ahol az első csontváz előkerült, tömegsírra bukkantak… Hat tetemet találtak, polgári személyek voltak, keresztül-kasul egymásra dobálva, sok csontvázon még megmaradt a bomló hús. A hullák többségének aranyfoga volt, miből az következik, hogy jól szituált személyek lehettek. Zsebeikben okiratokat nem találtak, csak néhány apróságot, egy személynél „Camel” amerikai cigarettát.
Az orvosok megállapították, hogy az áldozatok többsége fiatalember.
Egy személy csak 16-17 éves lehetett. Megállapították, hogy az ismeretlen személyeket agyonlőtték, valószínűleg a bunker tetején, onnan hullottak a gödörbe, majd rájuk kaparták a földet.
Azt beszélik − de még ez nincs bizonyítva −, hogy az áldozatok a ligetfalusi megbízhatatlanok számára szervezett fogolytáborból származtak.
A hírek szerint ezeket az embereket előbb kirabolták, azután elvitték őket a határ menti futóárokhoz, ahol a tömeggyilkosságot végrehajtották.
Úgy hallani, hogy a szerencsétlenek között több olyan személy volt, aki a háború végeztével Ausztriából vagy Németországból volt hazatérőben…
A szóbeli megnyilatkozások abban azonosak, hogy a határ mentén több tucat személyt lőttek agyon és temettek el.”
Másnap, május 23-án nagybetűs cím olvasható a Čas első oldalán: „Miért érdeke a Pravdának a ligetfalui tömegsír ügyének eltitkolása?
Tanúk állítása szerint a gyilkosságokat az arcvonal átvonulása után követték el, amikor ezeken a területeken már nem tartózkodtak német katonák, a megbízhatatlan német polgári személyek is táborokban voltak, tehát a tömeggyilkosságot nem lehet német bűntettnek minősíteni.
Majer kapitány írásbeli tanúvallomásában jelentette ki, hogy hatvan agyonlőtt emberről van tudomása, akiket az osztrák határ mentén öltek meg.”
A híradások felbukkanásának szórványos jellege fokozódó felsőbb nyomásra utal, további hír már csak május 31-én jelent meg a (Čas 3. oldalán: „Újabb holttesteket találtak az osztrák határon” − cím alatt ezeket olvashatjuk: „Szerdán és csütörtökön (május 28-án és 29-én − JK) huszonegy újabb holttestet sikerült kiásni.
Írásos bizonyítékok hiányában a holttesteket nem lehetett azonosítani. A munka tovább folytatódik, hivatalos jelentés kiadása a jövő héten várható.”
A „hivatalos jelentés” kiadása negyvenhárom éve késik, de az ügy átmenetileg még egyszer és utoljára szóba került a Szlovák Nemzeti Tanács 1947. december 20-ai ülésén, amikor is Géci képviselő választ követelt a belügyi megbízottól az eset tisztázására.
A Čas 1947. december 21-ei száma szerint: „Géci képviselő követeli a ligetfalui rejtélyes tömegsír ügyének kivizsgálását, a határ mentén kilencven személy van eltemetve.”
M. Ferjencík belügyi megbízott nem válaszolt az interpellációra (már több éve elhunyt emigrációban, de ma is élnek társadalmunkban akkori megbízottak − ún. povereníkok, akik negyvenhárom éve mélyen hallgatnak az ügyről).
Szlovákiai jogász barátomtól megtudtam (1965-ben), hogy az áldozatok névsora és más okiratok 1947-ben az államügyészség birtokában voltak, nem volt nehéz hozzájutni a táborparancsnokság segítségével.
Későbbi megsemmisítésüket valószínűnek kell tartani.
Mivel 1977-ben a Hontalanság évei című könyvem kéziratában röviden megemlékeztem a tömeggyilkosságról, a dráma története körülöttem folytatódott.
Megkezdődött a zaklatásnak éppen nem nevezhető állandó fenyegetés, kétszer menesztettek állásomból teljesen törvénytelenül. Amikor a kézirat nyugatra került, az Új Szó, Szlovákia Kommunista Pártjának magyar nyelvű szócsöve 1979. január 24-én keményen megtámadott.
A „Charta 77″ szocialistaellenes pamflet egyik védelmezője, az ellenséges rágalmazó koholmányok állandó szállítója lett bizonyos Janics Kálmán, orvos, akinek emberi testeket kellene gyógyítania. De idős korára nem gyógyításra, hanem az emberek lelkének felsebzésére, a nacionalizmus mérgének és a szocializmus elleni gyűlöletnek terjesztésére vállalkozott” − vádol „bizonyos” Szathmáry Ádám (alighanem álnéven) a „Kit szolgál ez?” című cikk felbérelt szerzője, akivel nem óhajtok vitába szállni, hisz primitív dogmatikus blöffölése kiválóan jellemzi a Gustáv Husák-féle „normalizáló” korszakot.
Íme: „Az ellenforradalmi erőknek a válság időszakában tanúsított magatartásától buzdítva, 1968 óta hadat visel a szocializmus ellen.(…) Abszurd »tanulmányaiban« ez a demagóg eltorzítja Csehszlovákia Kommunista Pártja dél-szlovákiai nemzetiségi politikájának lényegét és eredményeit.(…) Janics Kálmán nacionalizmusa, irredentizmusa és antikommunizmusa tetőzik A csehszlovákiai magyar nemzeti kisebbség című pamfletjében, amely az Új Látóhatár című magyar emigráns folyóiratban jelent meg.”(…)
A cikk summázatta is magáért beszél: „A magyar nemzetiség egész tényleges fejlődése 1948-1949-től sorra megdönti Janics állításait. (…) Dél-Szlovákia gazdasági, szociális, politikai, kulturális és szellemi átalakulása örök időkre felszámolta az osztály- és a nemzetiségi ellentétek kiváltóit, a volt uralkodó osztályokat, amelyek antagonizmust plántáltak a szlovák és a magyar dolgozók kapcsolataiba.
A magyar nemzetiség szociális összetétele szorosan megközelítette két nemzetünk szociális összetételét. Megváltozott az emberek gondolkodásmódja és tudata, kapcsolataik és érdekeik.
A magyar nemzetiség ma szocialista nemzetiség…”
Csak 1980-ban ismertem fel, hogy nem a szlovák hatalmasságok szemében vagyok veszedelmes szálka, hanem Andropov úr gépezete vetette ki rám a hálóját − bizonyíthatóan − a ligetfalui tömeggyilkosság ügye miatt.
1980-ban raktárosként dolgoztam, ekkor, 1980. április 13-án meglátogatott a munkahelyemen E. úr, a rendőrség kapitánya, és szigorúan négyszemközt a következőket mondta: „Mindazt, ami Ön ellen történik, nem mi csináljuk!” − És az Új Szó cikke? − kérdeztem én. A válasz ez volt: A belügyminiszter nem tudta megakadályozni.Nem szabad feledni, hogy ez a tömeggyilkosság a szlovák nemzet becsületének ügye is, tehát szükséges, hogy a hivatalos történetírás mondja ki az igazságot, tekintet nélkül arra, hogy megnyeri-e az igazmondás külföldi érdekek tetszését vagy nem.
(Forrás: Janics Kálmán A Kassai Kormányprogram és a magyarok „kollektív bűnössége”)
***
Janics Kálmán 1912. december 29-én született Vágkirályfán, ugyanitt halt meg 2003. augusztus 20-án. 1931-ben a pozsonyi magyar gimnáziumban érettségizett, majd 1937-ben orvosi diplomát szerzett a pozsonyi egyetemen. Számtalan felvidéki városban, községben (Trencsén, Komárom, Nádszeg, Jolsva, Rozsnyó) dolgozott, mint kórházi vagy magánorvos. 1978-ban A hontalanság évei című könyvének svájci megjelenése után kitiltották a Rozsnyói járásból, ezért visszaköltözött szülőfalujába, Vágkirályfára. 1989-ig a vágsellyei Duslo, illetve a Hydrostav vállalat üzemi orvosaként tevékenykedett. A műve megjelenése után a Szlovák Titkosszolgálat célkeresztjébe került, és minden közéleti tevékenységét megfigyelték.
1989 után aktív közéleti szerepet vállalt és egyik alapítója, illetve tiszteletbeli elnöke lett a Magyar Kereszténydemokrata Mozgalomnak. 1990-92 között parlamenti képviselő volt.
1936 óta publikált, cikkei azonban 1945-68 között politikai okok miatt Csehszlovákiában nem jelenhettek meg. 1945 őszén, ill. 1950 nyarán vizsgálati fogságba is került. A dubčeki érában, 1968-70 között a csehszlovákiai magyar sajtóban számos tényfeltáró írása jelent meg a felvidéki magyarság 1945 utáni meghurcoltatásairól és a magyar közösség jogi helyzetéről. Munkássága elismeréseképpen szülőfalujában mellszobrot állítottak emlékére. Az 1989-es rendszerváltáskor aktív közéleti szerepet vállalt, egyik alapítója és tiszteletbeli elnöke lett a Magyar Kereszténydemokrata Mozgalomnak. 1990–1992 között parlamenti képviselő volt.
Kitüntetései:
1989 Bethlen Gábor-díj
1998 Pro Probitate – A Helytállásért Díj
1998 A Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztje
Művei
1939 Válságunk felvidéki szemmel. Új Élet 1939.
1979/1989 A hontalanság évei. Bern/Budapest (angolul: 1982; szlovákul: 1994).
1993 A kassai kormányprogram és a magyarság “kollektív bűnössége”. Bratislava.
1994 Eltévedtünk Európában
magyartudat.com/Felvidék.ma,




Gyurcsány bűvésztrükkje

míg a nép nyomorog , a gyerekek éhesen kelnek és feküdnek addig , a zsidók udvari bolondja a rabláson gondolkodik , már ugyan is kezdi elfelejteni hogyan is tanította őt az apja a lopásra , mivel körülötte mindenki , nagytételben rabol, így kiénekli szájukból a sajtot , hogy a király csináló családja rá tudjon vetődni . Azért meg kell hagyni a gyilkossághoz jobban ért , a polgárháborút is ép hogy megusztuk , pedig úgy tervezte fleto , hogy nagy vérontás lesz , és mindenki eladósodik a családnak pedig csak össze kel vásárolni a vagyonokat , mint ahogy a honvédségi fegyverarzenált felvásárolták egy esetleges polgárháborús esetre kidolgozott forgatókönyv szerinti készletezéshez. Na csau nem véletlenül kellet meghalni Daróczy Dávidnak a roma összekötőnek el kellet vinni a balhét , mert a mocsokhoz nem érhettek el , és ilyenkor letisztítják a terepet , hogy amit mondaniuk kell , véletlenül se cáfolhassa meg senki , ezért likvidálják a környezetet aki tudhat valamit az beleesik a kosárba .
Héber úrak ugatjátok még az eget , jó , mert akkor eső lesz .

Gyurcsány és Kóka az USA-ba látogat, és díszvacsorán vesz részt a Fehér Házban. Az esemény közben Gyurcsány neje, "Klára asszony", azaz a Dobrev, észreveszi, hogy Kóka egy aranytányért süllyeszt a zakója alá.
Odafordul férjéhez:

- Képzeld, Kóka most lopott el egy aranytányért. Ha hazaérünk, a Kóka nője halálra fog szekálni, hogy neki van aranytányérja a Fehér Házból, nekem meg nincs. Azonnal te is lopj nekem egyet!
- "De asszony, nem tehetek ilyet, mindenki engem figyel - szól a "magyar" "államférfi".
- Azonnal lopsz nekem egyet, vagy irtó nagy botrányt csapok - válaszolja Dobrev.
Gyurcsány komolyan elgondolkodik, majd megkocogtatja poharát, hogy a társaság figyelmét magára irányítsa.
- Kedves egybegyűltek! - szól Fletó. - A hangulat emelkedettsége oly magasságokat ért el, hogy egy történetet kell elmondanom ifjúságomból. Fiatal koromban egy ideig bűvész is voltam, és volt egy olyan trükköm, amelyet senki sem tudott utánam csinálni. Kérem, nézzék meg ezt az aranytányért, kocogtassák meg, győződjenek meg valódiságáról! Most fogom a tányért, a zakóm alá teszem, begombolom a zakómat, ráfújok a zakóm gallérjára, és lássanak csodát, a tányér máris átkerült Kóka János zakója alá. 





Politika, a helyezkedés művészete






Nem semmi....akikre büszkék voltunk, vagyunk és leszünk?!

Tehát mégsem 1989.-ben születtek meg Magyarországra az Urak!
(Ezt azért nem kell szégyenleni sem. A múltat nem lehet végképp eltörölni, -
mert az mi is vagyunk. Voltak azért akik akkor sem vették át a
kitüntetést....)

Egykori kitüntetettek és kapott érdemrendjeik.

Nem lehet kétszer ugyanabba a folyóba lépni?!

A Szocialista Magyarországért kitüntetést kapták:

*Dr. Schmitt Pál elvtárs, a
MOB elnöke, több  évtizedes szocialista
sportvezetői munkájáért és nemzetközi érdeklődést kiváltott tudományos
munkásságáért*

Kövér László elvtárs, az MSZMP Párttörténeti Intézet
munkatársa,
két évtizedes ideológiai kutatásaiért

*Tarlós István elvtárs, tanácstag, a III. kerületi tanács
városfejlesztési bizottságában kifejtett munkásságáért*

Bakondy György elvtárs, az Országos Védelmi Bizottság
párttitkára

A Munka Érdemrend arany fokozatát kapták:

*Semjén Zsolt elvtárs, az
Országos Egyházügyi Hivatal titkára*

Demján Sándor elvtárs, a Gorsium ÁFÉSZ elnöke

*Csányi Sándor elvtárs, a z OTP V. kerületi fiókjának
vezetőhelyettese*

Áder János elvtárs, Csorna város pártbizottságának
másodtitkára

A Munka Érdemrend ezüst fokozatát kapták:

*Széles Gábor elvtárs, az
Ikarus üzemi pártbizottságának tagja*

Orbán Győző elvtárs, a Gánti Ércbányák nyugalmazott
párttitkára

*Pokorni Zoltán elvtárs, a Pedagógusok Szakszervezetének
főtitkára*

Pozsgay Imre elvtárs, a Hazafias Népfront elnöke

*Rogán Antal elvtárs, a Sárvári Gimnázium
KISZ-bizottságának titkára*


A Munka Érdemrend bronz fokozatát kapták:

Hoffmann Rózsa elvtársnő,
gimnáziumi tanár

*Láz ár János elvtárs, Hódmezővásárhely város tanácsának
tagja*

Kósa Lajos elvtárs, a Debreceni Városi Tanács előadója

*Szíjjártó Péter elvtárs, Győr város tanácsa ifjúsági
bizottságának tagja*

Matolcsy György elvtárs, minisztériumi előadó

*Vona Gábor elvtárs, az ELTE KISZ-alapszervezet titkára*

Selmeczi Gabriella elvtársnő, a Budaörsi Szocialista
Nőszervezet tagja

*Deutsch Tamás, az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar
hallgatója*

 ****MÉG IDE TARTOZIK:

"Ha egy hitvány kormány huzamosan a helyén tud maradni,akkor a népben van a hiba"/gróf Széchényi/


Aztán:

A nap mondása:

"Ferenc pápa is kétharmaddal lett megválasztva, mégsem változtatja meg a Bibliát..."

Ennyi !...




A Jobbik-frakció szakértőit-alkalmazottait kitiltotta, a zsidókat konferenciázni hívja az Országházba Kövér


Másnak is szemet szurt.



Európában erősödik az antiszemitizmus (vajon miért, és kik miatt?), ezért a magyarok közpénzéből működtetett Tom Lantos Intézet – amelynek névadója maga is holokausztszökevény volt – nemzetközi konferenciát szervez október első napjaiban Budapesten, az Országházban. 

Sokat elmondó kép: Kövér László nemzetközi zsidó szervezetek küldötteivel az Országházban A pusztaszeri országgyűlés című gobelin alatt

A holokausztipar fenntartásához önmaguk szükségességét is bizonyítaniuk kell, ezért az ötletszegény Zsidó élet és antiszemitizmus a mai Európában címmel rendez kétnapos nemzetközi konferenciát a Tom Lantos Intézet október elején, az eseményen az európai antiszemitizmus okaival és visszaszorításának lehetőségeivel, továbbá az európai zsidóságot érintő kiemelt kérdésekkel foglalkoznak.
Bíró Anna-Mária, az intézet megélhetési igazgatója az MTI-nek elmondta: azért rendezik meg most a tanácskozást, mert egyre nyilvánvalóbb, hogy Európában erősödik az antiszemitizmus, és a Tom Lantos Intézet a névadója örökségét, az emberi és kisebbségi jogok védelmét szem előtt tartva az antiszemitizmus elleni harc élére akar állni. 
Szoros verseny lesz, hiszen sokan akarnak ebből megélni...
A Tom Lantos Intézet vezetője a konferencia céljáról szólva azt mondta, egyrészt fel akarják mérni, mennyire erősödött az antiszemitizmus az elmúlt években, mi áll ennek a folyamatnak a hátterében, másrészt áttekintik az európai zsidóság politikai, kulturális és vallási helyzetét. Hazánk gyarmatosításáról, felvásárlásunkról nem beszélnek a nyilvánosság előtt, hiszen tanultak Simon Peresz nagy vihart kavart kijelentéséből.
Az intézet vezetője szerint az is fontos céljuk, hogy az eseményen részt vevő nemzetközi szakértők segítségével "ajánlásokat" fogalmazzanak meg a döntéshozóknak arra vonatkozóan, mit tehetnének a helyzet kezelésére a zsidó hódoltsági területen. S aki az "ajánlásokat" nem fogadja meg, az nyilván antiszemita, aminél elképzelni sem lehet szörnyűségesebb dolgot a világon.
Bíró Anna-Mária elmondta: a kétnapos konferenciát az Országház felsőházi termében tartják október 1-jén és 2-án. A konferencia megnyitóján Magyarország és Izrael is magas szinten képviselteti magát - közölte. Eközben ebben a fene nagy demokráciában a szavazók által az Országgyűlésbe küldött Jobbik frakciójának szakértői, a magunkfajta képviselők alkalmazottjai hónapok óta be sem tehetik lábukat munkahelyükre, mert Kövér László egyszerűen kitiltotta őket.
Az eseményen felszólal Martonyi János külügyminiszter, Anette Lantos, a pokollakó amerikai politikus özvegye, Németh Zsolt, a Külügyminisztérium parlamenti államtitkára, Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek, Ilan Mor, Izrael budapesti nagykövete, Mario Silva, a Nemzetközi Holokauszt Emlékezési Szövetség (International Holocaust Remembrance Alliance) elnöke, valamint Andrew Burns, a holokauszttal kapcsolatos ügyekkel foglalkozó brit különmegbízott. Szegedi Chanád talán még nem kapott titulust.
A Tom Lantos Intézet által szervezett konferenciát a Külügyminisztérium mellett az amerikai Lantos Alapítvány és a Felhívás a Lelkiismerethez Alapítvány (ACF) támogatja.
Bíró Anna-Mária hangsúlyozta: a Tom Lantos Intézet független, emberi és kisebbségi jogokkal foglalkozó szervezet, amely a kisebbségek társadalmi kirekesztése ellen küzd, és kiemelt figyelmet szentel a zsidó és roma közösségek helyzetének is. Az EU legnagyobb jogfosztott kisebbségének számító, szétszabdalt magyarság persze nem izgatja őket.









A Tolnai balesetről




-- 
S
Szamurájkardos Bácsku és társai - Fadd legrettegettebb cigánybűnözőitől szabadultunk meg a tolnai balesetben - idős asszonyt vertek meg, azért menekültek Vizsgálja a rendőrség, hogy valóban egy bűncselekmény helyszínéről menekültek-e abban az Audiban, amely frontálisan ütközött szerdán este a 6-os úton egy Lada Samarával. Az Audiban öten haltak meg, a Ladában egy ember vesztette életét. Több olvasónk szerint közveszélyes cigány maffiózók utaztak az Audiban (akik még felfordulni is csak úgy tudtak, hogy kioltották egy vétlen ember életét).  
A túlélésre esélyük sem volt azoknak, akik szerda este a 6-os főúton Tolna megyében egy tragikus karambol résztvevőivé váltak. Egy Audi és egy Lada Samara ütközött frontálisan. Előbbiben öten utaztak: egy húszas éveiben járó férfi és nő, valamint egy 42 éves és egy 39 éves férfi, továbbá egy 41 esztendős asszony. A Lada sofőrje egy ötven év körüli férfi volt, utast nem vitt.  
– Az Audi Paks irányából haladt Szekszárd felé, amikor meg akarta előzni az előtte haladó járművet. Későn észlelte a sofőr, hogy vele szemben érkezik a Lada. Vissza akart térni a saját sávjába, de elvesztette uralmát a kocsi felett, és a menetirány szerinti bal oldalon frontálisan ütközött a Ladával – ismertette a részleteket a Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.Steinbach Zsolt elmondta: kettőnél több ember halálát eredményező közúti baleset gondatlan okozásának vétsége ügyében indítottak eljárást, de miután a baleset négy résztvevője a helyszínen, kettő pedig a kórházban meghalt, valószínűleg nem lesz kit felelősségre vonni.Bűncselekmény helyszínéről menekültekA baleset helyszínén készült felvételen látható, hogy az Audi és a Lada Samara a felismerhetetlenségig összeroncsolódott. A szakértők ebből arra következtetnek, hogy az Audival nagyon gyorsan hajtottak. Lapinformációk szerint nem véletlenül: egy bűncselekmény helyszínéről „húzták el a csíkot”.– A rendőrség vizsgálja, van-e összefüggés az Audiban utazó személyek és egy, a közelben elkövetett bűncselekmény között – mondta a sajtó érdeklődésére Steinbach Zsolt rendőrségi szóvivő, arra a kérdésre azonban egyelőre nem válaszolhatott, milyen bűncselekményről van szó.A beszámolók szerint a halálos előzésbe kezdő autóban utazók rokoni kapcsolatban álltak, egy neve elhallgatását kérő ismerős az MTI-nek azt állította, egy ötgyermekes házaspár volt közöttük. A Bors megtudta: egy faddi család tagjai az áldozatok.Tüntetést is szerveztek elleneA lap úgy tudja, az Audi egyik utasa az a Bácsku becenévre hallgató 42 éves B. Kálmán volt, akinek Faddra költözése miatt korábban még tüntetést is szerveztek a településen. A férfi 37 éves volt, amikor a településre érkezett, s addig összesen 16 évet ült börtönben.  
A kocsiban halt meg Bácsku Zapi becenevű öccse, unokatestvére, valamint a két fivér élettársa. Bácskut annyira nem várták tárt karokkal Faddon, hogy amikor családjával beköltözött, házukra Molotov-koktélt dobtak. Korábbi lapértesülések szerint Bácsku sem ijedt meg a saját árnyékától, szamurájkarddal érkezett egyik ellenlábasa házához, hogy megfenyegesse.Bácsku és élettársa öt árvát hagyott hátra - áll a Bors cikkében. (Balog Zoltán cigánykárpótlásügyi miniszter már biztosan készíti az utalást - a szerk..)Fadd legrettegettebb cigánybűnözője voltOlvasónk írja: Sok hír volt a balesetről, de arról sehol nem ejtenek szót, hogy cigányokról van szó, és hogy meg nem erősített források szerint Paksról épp egy verekedésből menekültek, 180-nal, és hogy 30000 eurót is találtak náluk.A híradó is próbálja úgy beállítani az ügyet, mintha egy sajnálnivaló ötyermekes apuka lenne az "áldozat" és ugye a szegény rokonok...Az igazság az, hogy Fadd most végre megszabadulhatott legrettegettebb cigánybűnözőjétől, a Bácsku becenévre hallgató maffiózótól. A faddi állapotokról 2008-ban még ti is írtatok, gondolom, emlékeztek az ottani eseményekre. Akkor költözött oda ez a többszörösen büntetett (élete majdnem felét börtönben töltötte) cigány és még a fajtársai sem akarták, hogy ott telepedjen le, ezért aztán mindent megtettek az ügy érdekében. Volt Molotov-koktél dobálás meg minden. Aztán szamurájkardos fenyegetőzések, megerősített rendőri jelenlét, tüntetések stb. Egy kis ízelítő az előéletéből pl. itt.Mindenki félt tőle a faluban. Volt, hogy a boltban fizetés helyett megfenyegette szamurájkarddal a pénztárost, és elégedetten távozott. Köthetők a nevéhez betörések, lopások, rablások... De bárki találhat róla híreket a neten. Itt az egyik bűnöző facebookos oldala, mellékelünk néhány képet róla, ha esetleg törölnék közben, hadd lássák a kedves olvasók, miféle alakokról van szó:  






Nyugdíjast gyilkolt a 14 éves hímringyó-cigány; az olasz sajtó egyértelműsítette a származását

A 204 ezres példányszámú (ITT lehet ellenőrizni, ha a fajvédők esetleg nulla olvasottságú náci zughonlapról hazudoznának) milánói helyi (akkor már elég szép a 204 ezer, nemde?) napilap, az il Giornale Függelékünkben teljességében idézett cikke beszámolt arról, hogy a természetesen kulturált, integrálódott, mélyen vallásos, és emiatt a Tízparancsolatot is betartó romák megint gyilkoltak.

Gyors összefoglalás: a nápolyi 
Salvatore D'Angelo-t két cigány legyilkolta. Ezek közül a 14 éves már nős, de közben férfiaknak nyújtott szexuális szolgáltatásokból tartja fenn magát.

Nagyon bátrak és férfiasak ezek a mokkák, mi? Kizárólag hordában támadnak, és kizárólag (sokkal) gyengébbet. Nem véletlenül írta (cikk 
ITT) azt A.D., hogy a cigányok (pontosabban a szocializációjukat adó kultúrájuk) egyszerűen nem egyenértékűek velünk. Egy emberevő bantu kultúra nem egyenértékű egy atomtudósokat is kinevelő, a többségnek diplomat adó, fejlett, civilizálttal.


Az, hogy az illetők cigányok, többször is megemlíttetik az anyagban (pl. egy romatábor [lakója] [
in un campo Rom]; két romániai “nomád" [értsd: cigány] (due nomadi della Romania), a rendőrség azt nyilatkozta, hogy a 14 éves roma, bár nős, szexuális szolgáltatásokat nyújt férfiaknak, ajándékokért cserébe [Gli inquirenti sanno però che il degrado in cui vive il giovane Rom - che a soli 14 anni è già sposato - lo induce a prestarsi a rapporti sessuali con uomini, in cambio di qualche regalo.]) – és, ugye, a kép (jobb minőségű eredeti ITT) is magáért beszél. Ennyit arról a cigányfajvédői “érvről”, hogy a nyugati sajtóban, úgymond, nem írja meg senki a bűnözők származását. Dehogynem: minden egyes országban megírják. Nem csak Olaszországban, hanem, többek között, Angliában, Finnországban, Norvégiában stb. – mindenhol (példák pl. ITT, az “aha, “rasszizmus” az, ha valaki statisztikákat ismertetkommentárban; plusz, újabb, norvég példa ITT). És akkor még nem is beszéltünk arról, hogy sehol máshol nem bánnak olyan kesztyűs kézzel velük, mint nálunk (további hivatkozások pl. ITT, az “Ahogy mindig, most is megkérdezzükkezdetű, 4. bekezdésben)

Az anyagban nem szerepel az áldozat életkora (78); ezt más cikkek (pl. 
EZ) lehozták.

Az eredeti cikk (bőven kommentálva) 
ITT található. Ha nem beszélnénk a nyelvet, akkor irány a Google Translate, és másoljuk be a szöveget a “Enter text or a webpage URLmezőbe, az alsó két legördülő listán Italian-t, ill. a kért célnyelvet (pl. Hungarian) beállítva nyomjuk meg a gombot.
Az elkövetők származását a 230 ezres, centrista (bizonyíték ITTIl Messaggero is lehozta (un campo rom; gli inquirenti avevano individuato due giorni fa un altro rom), és valószínűleg számos másik médium is megteszi ugyanezt. (Annyira friss a hír, hogy nem tudtuk ebből a szempontból az összeset átnézni. Mindenesere az összesítve 430 ezres példányszámú lapok már elég komolyak, nem? Nesze neked senki által sem olvasott, “cigányozó” szélsőnáci média...)Függelék: az eredeti cikk:

Napoli, pensionato ucciso: romeno di 14 anni confessa
Napoli - E' stato il cellulare di Salvatore D'Angelo a incastrare, in un campo Rom di Napoli, chi lo ha ucciso. La verità sulla morte del vecchio, aggredito in casa nel corso di una rapina, viene fuori con l'arresto di due nomadi della Romania, che avevano fatto l'errore di portargli via anche il telefonino. Uno dei due ha soltanto 14 anni e, una volta preso, ha confessato tutto. Salvatore D'Angelo - trovato da un commercialista che lo ha soccorso, il 12 maggio, legato con due cinture e imbavagliato, il volto tumefatto dalle percosse date a mani nude - si fidava di un adolescente, C.F.H., che frequentava abitualmente la sua casa. E' lui che gli ha portato fra le pareti domestiche l'altro, Teodor Florin Milea, 25 anni, che lo aveva già rapinato in passato facendolo finire, anche l'altra volta, in ospedale. Ignorava che i due si conoscessero. 
La vicenda ha contorni torbidi, che vengono alla luce ponendo un interrogativo amaro quanto decisivo anche per i futuri sviluppi processuali: la vittima era a sua volta, in qualche modo, un carnefice del quattordicenne oggi denunciato per il suo omicidio? C.F.H. ha compiuto 14 anni due mesi fa e frequentava quell'uomo da tempo. Sui rapporti che aveva con l'ex ambulante di latticini di Marechiaro, nella confessione, il ragazzo è stato evasivo. Gli inquirenti sanno però che il degrado in cui vive il giovane Rom - che a soli 14 anni è già sposato - lo induce a prestarsi a rapporti sessuali con uomini, in cambio di qualche regalo. Anche con D'Angelo c'erano dei contatti sessuali, trapela ora dalle indagini.

Ed è verosimile che il rapporto morboso con la vittima fosse iniziato già prima che compisse 14 anni. Ad alleggerire la posizione del quattordicenne, anche il profilo dell'altro arrestato: Teodor Florin Milea, secondo la procura dei Minori, intervenuta in questa vicenda, avrebbe esercitato un ruolo "dominante". Il quattordicenne lo ha accusato anche: "Mi aveva minacciato...". Tutti elementi al vaglio degli inquirenti. Quando ieri, nei pressi del Centro direzionale di Napoli, i due rom sono stati intercettati dalla polizia hanno tentato di scappare, dividendosi. Il venticinquenne ha anche tentato di lanciarsi dal cavalcavia. Il minore è stato fermato invece nei pressi della Stazione Centrale.

A másik haramia




A parittyával atombombát ki lehet lőni ?
Lehetetlen -erre vállalkozik ez a hazájától megfosztott kis nép.
Így már egyensúlyban van a mérleg nyelve .




Emberi szervekkel is kereskedtek az amerikai rabbik – A

vesét 10 ezer dollárért vették és 150-ért adták

Most épp Ukrajnában tevékenykednek .
Amint arról korábban beszámoltunk, az egyesült államokbeli New Jersey államban, Brooklynban nemzetközi pénzmosó és politikai korrupciós bűnbandát tartóztatott le csütörtökön az FBI. Az összesen 44 letartóztatott többsége zsidó, köztük öt rabbi és más zsidó közéleti ember. Az izraeli Vállá!Hádásot című hírportál újabb részleteket közölt a hatalmas botrányról. 

A bűnöző zsidók csütörtöki letartóztatásról készült fényképek

A letartóztatott zsidók között a pénzügyi bűncselekmények mellett izraeli donorok által adományozott emberi szervekkel kereskedő személyek is vannak. A zsidók ezen kívül hamisított luxuscikkeket is áruba bocsátottak. 

Az izraeli sajtó közben leközölte a 44 letartóztatott személy nevét, és az általuk elkövetett bűncselekményeket. A listáról megtudjuk például, hogy egy Lévi-Jichák Rosenbaum nevű brooklyni zsidót illegális szervkereskedés miatt vettek őrizetbe a hatóságok. 

A pénzmosás és egyéb pénzügyi bűncselekmények miatt lefogott tizennégy személy egytől egyig zsidó: Élijáhu Ben Hájjim, Smulik Kohén, Lévi Deutsch, Jesájáhu Ehrental, Mordeháj Fisch, Jolie Gertner, David S. Goldhirsch, Saul Cassin, Edmund Nahum, Abe Pollack, Lavel Schwartz, Binjamin Spirá, Náftáli Weber és Árjé Weiss. 
Saul Cassin rabbi, Deal városka szefárd főrabbijának fia is a letartóztatottak között van. Vele együtt összesen öt rabbit vettek őrizetbe csütörtökön az FBI emberei. Az FBI három éven keresztül nyomozott a brooklyni és a New Jersey állambeli Deal városka szíriai és askenázi eredetű zsidó közösségein belül, míg fölgöngyölítettek a nemzetközi bűnbandát. 

A nyomozók kezdetben az Izrael közbeiktatásával elkövetett pénzmosás bűncselekményének szálait vizsgálták, miközben lebuktak az emberi szervekkel, elsősorban vesével, illetve luxuscikkekkel illegálisan kereskedő zsidók is. 

A politikai korrupció miatt letartóztatottak között a spanyol ajkú keresztények és az egy szál muszlim arab Máher A. Halíl díszes társaságában szintén sok a zsidó, mint például Jichák Friedländer, Simon Haber és Mose Altman. 

Az FBI állítása szerint a New Jerseyben letartóztatott zsidó szervkereskedők 10 ezer dollárért vásároltak egy vesét Izraelben, amit 150 ezer dollárért adtak el Amerikában. Tiszta haszon. 
Júszef el-Kudszi – Kuruc.info











A csak hazai forrásokra támaszkodó nemzeti ismerőseim - ha a fentiekhez hasonló tényeket közlök velük - sokszor mondják nekem, hogy én ,,utálom a zsidókat". Elfogultságuk miatt fel sem tűnik nekik, hogy én nem a véleményemet mondom, hanem csak idézek, és nem neonácikat, nem fehér fajvédőket, hanem zsidó szerzőket.


A terrorista zsidók saját hazájában tépik rugdossák az arab nőt , az állig felfegyverzett terrorista had szeme láttára bántalmazzák a holokamu kotonszökevények 



Legfeljebb nem szó szerinti. A jelen esetben a Jerusalem Postból. Ha valakinek a Jerusalem Post, a Haaretz, a Yedioth Ahronoth antiszemita lapok, az olvassa csak a Népszabadságot és a Magyar Nemzetet, és hallgassa Orbán Viktor és Qrcsány Ferenc szónoklatait. Ott biztosan nem talál olyan ,,antiszemita" megállapításokat, mint az izraeli lapokban. Egyébként is, azon a szón, hogy ,,antiszemita" a világ minden valamennyire is tájékozott embere csak szomorúan nevetni tud. Miért? Mert akik magukat zsidónak mondják, azok sosem voltak szemiták, csak egy töredékük. Mégpedig az a részük, amely nem volt részes sem a cionizmusnak, sem az izraeli államnak a megalapításában, nevezetesen a berber származású maghrebi zsidók, akiket ma szefárdoknak neveznek. Az európai, un. askenázi (egyesek szerint askenáci) zsidók, ahogy azt Arthur Koestler, a magyarországi születésű angol zsidó író és Shlomo Zand izraeli zsidó történész megírták, a közép ázsiai kazár néptől származnak, akik szlávokkal és keletre költözött németekkel keveredtek.

Nem véletlen, hogy egy német-szláv-héber keverék nyelven, jiddisül beszéltek. Mondják, mi volna Magyarországon annak a visszhangja, ha én az askenázi zsidókat ennek a történelmi ténynek az alapján - a Tudományos Akadémiánk egyik volt elnökének, Glatz Ferencnek az egyik rólunk szóló szövegétől megihletve - ,,pusztalakó, nomád, görbelábú kazár lótolvajok és kupecek származékainak" nevezném, ,,akik számára egy évezred sem volt elég, hogy megtanulják az eke utáni egyenes testtartást, és leszokjanak arról, hogy gyönyörűségüket leljék az asszonyok és a gyermekek lemészárlásában, és ezért az utóbbit mind a mai napig gyakorolják Palesztinában. Mint a cigányok, képtelenek voltak megtanulni és megszokni bármilyen testi munkát, ezért uzsorára, szeszfőzésre, handlézásra, adóbehajtásra, általában mások kiszipolyozására és élősködésre adták a fejüket, amiben semmiféle erkölcsi gátlás nem korlátozta őket." (Mit mondott Marx? ,,A zsidó őstípusa a házaló." Nem a munkás, vagy a paraszt.) Azt hiszem, kevés embernek elegendő a fantáziája ahhoz, hogy elképzelje a felháborodást, az antiszemitázást, ami ez után következne. Pedig ez tény, amint azt a garázdálkodó, szadista ,,Lenin fiúkat" ábrázoló mellékelt képek mutatják

Az, hogy gyönyörűségüket lelik asszonyok és gyerekek gyilkolászásában, statisztikailag bizonyítható. A második intifáda során, azaz 2000. szeptember 29-e óta a zsidók fegyverrel meggyilkoltak 4876 palesztint, a palesztinok meggyilkoltak 1062 zsidót. Most nem beszélünk a közvetett (szankciók, gyógyszerhiány, áramkikapcsolás, ellenőrző pontokon való feltartóztatás okozta) gyilkosságokról csak azokról, amikor fegyveres vérontás történt. A halálos áldozatok között volt 123 zsidó és1050 palesztin gyerek. (
Link) Ez azt jelenti, hogy a zsidó áldozatok 12%-a, a palesztin áldozatok 22%-a volt gyerek. Ha még azt is figyelembe vesszük, hogy a zsidó áldozatok mind robbantások, öngyilkos merényletek következtében haltak meg, tehát véletlenszerű volt a gyerekek és felnőttek aránya, addig a palesztinok csak részben lettek bombázások és ágyútűz áldozatai, más részüket mesterlövészek ölték meg célzottan. Az a tény, hogy a palesztin áldozatok között a gyerekek kétszer akkora arányban szerepelnek, mint az izraeli áldozatok között, azt bizonyítja, hogy az izraeli mesterlövészek szívesebben lőnek gyerekekre, mint felnőttekre. Iszonyatos történeteket olvastam erről amerikai honlapokon. Vajon mit szól ehhez Glatz Ferenc, a nagy ,,magyar" és ,,tudós"? Szegénykém, aki olyan sokat tud a régmúltról, ilyen keveset tud a jelenkor történetéről? Igen! Mert ő ,,MAGYAR AKADÉMIKUS"! Hivatalból ilyen! Ezért fizetik.


A nagy hanggal és világraszóló hírveréssel alapított kibucokból már az összes zsidó megszökött, legfeljebb munkafelügyelőként található még néhány, mert képtelenek voltak megszokni az ,,eke mögötti egyenes járást". A helyüket éhbérért dolgozó thai, és más keleti vendégmunkások vették át. Ők tudnak egyenesen járni az eke mögött, mert nem görbült meg a lábuk a kazár pusztákon.

Talán a fentiek miatt nem nevezték magukat a magyarországi zsidók nemzetiségnek, hanem vallásnak. (Vajon mi lehet Glatz Ferenc vallása?) Ezért nincsenek nemzetiségi önkormányzati képviselőik sem. De ez azt jelentené, hogy materialista zsidók nincsenek is? Köztük még a dialektikus materialista is vallásos? Azért ezt ne, hölgyeim és uraim! Ne ,,vegyenek ennyire Palira"! Ezek után az ember ezt a népséget komolyan vegye? Vegyük tudomásul: itt megélhetési zsidóságról van szó! Zsidónak lenni, ez egy sajátos életmód Magyarországon. Olyan, mint cigánynak lenni. A zsidónak levés lényegét számomra legpontosabban az Izraelben élő, orosz zsidó származású Israel Shamir fogalmazta meg számtalan esszéjében, de talán a legjobban a PARDES c. könyvében amelyből származik a következő idézet :

A holokauszt ideológusok segítségével ,,a zsidók Adolf Hitlert és a nácikat legjobb szövetségesükké változtatták. Nem csak véletlen egybeesés, hogy Lipstadt (amerikai zsidó professzornő - a ford.), a ,,zsidó fajtisztaság" (ez nem rasszizmus, hanem a ,,választott nép" igazsága) megszállottja, tiltakozik a második világháború tragikus eseményeinek a kritikus történelmi kutatása ellen. A holokauszt történetnek ui. az a célja, hogy a zsidókat a zsidók engedelmes szolgáiként megőrizze. Valószínűleg ez volt annak is az oka, hogy zsidó bankárok már igen korán támogatták Hitlert és pártját a hatalomba vezető úton.

A valóság azonban különbözött attól a végzetszerű történettől, amit a holokauszt ideológusok előadnak: több, mint 150 ezer zsidó származású ember szolgált Hitler hadseregében, ahogy azt az Amerikai Katonai Egyetem történelem professzora, Brian Mark Rigg igazolta, közöttük Bernhard Rogge tengernagy, aki személyesen Hitlertől kapta meg a ,,Ritterkreuzot" (a lovagkeresztet), Helmut Wilberg, a Luftwaffe (a légierő) tábornoka, Erhard Milch tábornagy, és sokan mások." (Mondják, hallottak önök erről valaha? Tényleg át kell írni a világtörténelmet! De a magyart is!)




,,Hitlernek az egymással szemben álló árja és zsidó archetípusokról alkotott felfogása jelentős részben a nagyszerű bécsi filozófusnak, Otto Weiningernek az elméletein alapszik, aki elhagyta a zsidóságát, és befogadták az Evangélikus Egyházba. Otto Weininger számára a zsidóság ,,nem faj volt, sem nép, sem vallás, hanem egy elmeirányultság". Azt írta: ,,A judaizmussal plátói értelemben, mint egy elvvel foglalkozom. Abszolút zsidó ugyanúgy nem létezik, mint abszolút keresztény. A judaizmus legyőzéséhez az kell, hogy először is a zsidó értse meg magát, és harcoljon saját maga ellen. Ezt minden zsidónak a maga személyében kell megoldania" azáltal, hogy fölfedezi az Isten jelenlétét a világban, azaz Krisztust.

Az az ember, akit Hitler ,,atyai barátjának" nevezett, Ditrich Eckart bajor költő, a zsidóellenes irányt kapitalizmus ellenes gondolatokkal vegyítette. Úgy gondolta, hogy a zsidó összetevő minden népben és nemzetben megtalálható. Azt le kell győzni, de nem irtható ki. Nézete szerint a zsidó és az árja a Ying és a Yang ellentétpárjának felel meg, és bizonyos mértékű ,,zsidóságra" (önzésre) a népeknek szükségük is van, hogy fennmaradjanak. Ő nagyon tisztelte a Krisztushoz megtérő zsidókat. Hitler a Mein Kampf második kötetét neki ajánlotta.

A Weininger iránti csodálata és Eckart iránti szeretete ellenére a gyakorlatias gondolkodású Hitler a judaista szemlélet elleni harc helyett inkább annak az utánzását választotta, amikor ,,a saját népét, a németeket" tette meg választott néppé."

Kedves hazafiak! Már nem kell félnünk sem az un. ukrán, sem az un. orosz maffiától, mert azok ügynökei már rég bent ülnek az országgyűlésben, a kormányhivatalokban, a rendőrség és a Nemzetbiztonsági Hivatal állományában. Ha az USA-ban elérték ezt, nálunk nem sikerült volna nekik? Ha az amerikai rágalmazás elleni ligát pénzelik, gondolják, hogy nem pénzelik a hasonló, magyarországi intézményeket? Esetleg a cigány bűnözést? Már csak azért is, mert nagyon gazdaságos. Nem kerül sokba. Sőt, még tovább megyek: a szorosabb orosz kapcsolat talán segítene a leleplezésükben is. Nem lehet, hogy az un. nemzetiek pontosan ezért tiltakoznak a szorosabb orosz kapcsolatok ellen? Ez csak kérdés volt. A választ ki-ki adja meg magának.

Yehuda Nuriel, egy szellemes és bátor izraeli zsidó újságíró - ahogy a fenti internet címen olvasható - írt egy olvasói levelet a Maariv c. izraeli lapnak, amelynek minden mondatát Hitler írásaiból és beszédeiből vette. A levelet úgy írta alá, hogy A. Schickelgruber. Napok teltek el, és senki sem reagált sem a szövegre, sem az aláírásra. Kérem! Ez Izraelben történt! Senki sem vette észre, hogy A. Schickelgruber Hitler eredeti neve. Izraelben, az állítólagos schickelgruberi genocídiumra alapított ,,kizárólag csak zsidó" országban! Mondják, ez nem röhej? ... Nem! Azért nem, mert a hitleri világszemlélet semmivel sem rosszabb, mint a cionista. Ezért nem vették észre. Beleillett a hazai közbeszédbe. A szöveg alapján ítélve számukra A. Schickelgruber egy igazi cionista, zsidó hazafi volt. Mit mondhat erre az ember? Komolyan csak egyet: ha, ha, ha! Esetleg még komolyabban: bruhhahha! ,,Nem kell levágni, leesik magától!" Nemsokára!






A zsidók gyerekei fegyverekkel bánni lőni, gyilkoni tanulnak









A terroristák páholyból nézik , hogy a terrorista zsidó állam , hogyan mészárolják le a koncentrációs táborba zárt palesztin népet, a Gázához tartozó gázkészletek miatt . Még a koncentrációs táborban sem élhetnek rabszolgaként .
Hálál a cionista fasiszta zsidókra , halál a terroristákra , az elsődleges terroristákra . Öljétek őket ha hozzájuk fértek , mert úgy jártok mint a palesztinok , holnap már nektek sem lesz hazátok piszkos gojok , csak azért éltek , hogy a zsidókat szolgáljátok , de holnapután fölöslegeseké váltok és 80 %- otokat likvidáljuk . Nem etetünk annyi szájat ti barom állatok meg kell halnotok , még akkor is ha el kell pazarolnunk az atom fegyvereinket is .
És a többi néma csend csak a vakolók dolgoznak eltüntetik a bizonyítékokat , és készülnek a történelem hamisítására , likvidálni őket is . A páholy magányában szövik a halál fonalát , és mint a pókok lesnek áldozataikra , és ez nem más mint az emberiség , hisz ők a halállal jegyezték el egymást .

Hát ez a halál kultusz vitte az emberiséget két világ égésbe , és ők akik kitervelték az egészet nem kerültek a számonkérés törvényszéke elé , ezért szabad likvidálásuk , és kilövésük mindenki által szabadon . 


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése