2017. október 21., szombat

Zsidóbűnözés VIII.






Zsidóbűnözés VIII.


Már egy EU-s jelentés is elismeri: sem békét, sem kétállami megoldást nem akarnak a zsidók


Izrael kelet-jeruzsálemi és ciszjordániai telepespolitikája jelenti a legnagyobb veszélyt a palesztin-izraeli konfliktus kétállami megoldására - állapítja meg egy belső jelentésében az Európai Unió jeruzsálemi és rámalláhi képviselete. A jelentésről térségbeli sajtóforrások, köztük az al-Arabíja televízió számolt be szerdán.
Az EU-tagállamok palesztin diplomáciai képviseleteinek vezetői közösen készítették a beszámolót, amelyben gazdasági szankciókat is sürgetnek az 1967-ben elfoglalt területeken felhúzott települések ellen. A jelentés módszeresnek, szándékosnak és provokatívnak nevezi az Izrael által folytatott építkezéseket a kelet-jeruzsálemi lakótelepeken, és azzal vádolja a zsidó államot, hogy tudatos politikai döntésekkel aláássa a felek közti bizalmat, és lehetetlenné teszi a kétállami megoldást.
Az Európai Unió azt javasolja 27 tagállamának, hogy ne hagyjanak jóvá semmilyen pénzügyi tranzakciót, amely a Jordán folyó nyugati partján fekvő telepek bővítését segíti elő, és hívják fel a figyelmet ezek veszélyeire. Minden ciszjordániai izraeli települést támogató pénzátutalás megakadályozását javasolják a tagállamoknak, hogy "meggátolják, visszaszorítsák és tudatosítsák ezen pénzügyi tranzakciók problémás következményeit". A jelentés a telepekkel kapcsolatos tevékenységeket, valamint az infrastruktúra és a szolgáltatások fejlesztését segítő közvetlen uniós befektetések leállítását is követeli.
Izrael telepbővítései az elfoglalt Kelet-Jeruzsálemben egy stratégia részét képezik, amelynek célja annak megakadályozása, hogy a város a két nép fővárosa lehessen - áll a 15 oldalas, szokatlanul kemény hangon megfogalmazott összefoglalóban. A szöveg tíz ajánlást sorol fel, és ezek közül hétben szankciókat helyez kilátásba a telepbővítéseket végző szervezetek ellen. Követeli továbbá a telepekről származó termékek megkülönböztetését és azokra a kereskedelmi kedvezmények megvonását.
A jelentés az Európai Unió és Izrael közötti kutatásban és technológiai fejlesztésben is a Ciszjordániába irányuló közvetlen vagy közvetett támogatások, esetleges ösztöndíjak vagy technológiai beruházások felfüggesztését sürgeti. Elítéli a Maale Adumim telepesvárost Jeruzsálemmel összekötő kelet-jeruzsálemi építkezési tervet (E1) is, és kiemeli három kelet-jeruzsálemi lakónegyed: Giló, Har Homa és Givát Hamatosz fejlesztési tervét, mert ezek együtt ellehetetlenítik a Jordánon túli palesztin terület egységét észak-déli irányban, és veszélyeztetik a kétállami megoldást.
Az izraeli-palesztin viszály ügyében tartott megbeszéléseken hivatkozási alapként felhasználható jelentést januárban elküldték az unió központjába Brüsszelbe és a 27 EU-tagállam külügyminisztériumába.
Az utóbbi hónapokban feszültebbé vált Izrael és az EU viszonya, miután Izrael bejelentette több mint ötezer újabb keletjeruzsálemi lakás felépítését. Az EU a cionista terrorállam legnagyobb kereskedelmi partnere, esetleges uniós gazdasági szankciók érzékenyen érinthetnék Izraelt - de ezekre természetesen soha nem fog sor kerülni.
(MTI nyomán)



Kegyet gyakorolnak a bankok: a lehetséges több mint 5 ezerből "csak" 3,5 ezer lakást árvereztetnek el
Még mindig csak részben használják ki a hitelintézetek a kényszerértékesítési kvótát, a bankok a lehetséges több mint 5 ezerből csak 3,5 ezer lakást árvereztetnek el az első negyedévben – írja a Világgazdaság a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének adataira hivatkozva.
A lap szerdai száma szerint az idei évtől a 90 napon túl hátralékos lakáshitelek esetében a lakások 4 százalékát is elárverezhetik bankok, míg tavaly 3 százalék volt a kvóta. A bankok azonban továbbra is csak részben használják ki a lehetőséget, az első negyedévben a bő 5 ezer értékesíthető lakásnak csak a 71 százalékát árvereztetik el.
A kényszerértékesítési tilalom 2011 harmadik negyedévében történt feloldása óta a bankok összesen 17 160 lakást árvereztettek el. Minden negyedévben 100-110 ezer körüli ingatlan kerül be abba a körbe, amelyre – ha nem lenne kvóta – el lehetne rendelni a kényszerértékesítést. Az idei első negyedévben is több mint 110 ezer fedezetül felajánlott ingatlan esetében haladta meg a jelzáloghitel késedelme a 90 napot.
(MTI - VG)



Az izraeli megszálló erők valódi arca – leleplező fotók kerültek nyilvánosságra az interneten


Izrael és az irányítása alatt álló nyugati világ minden lehetséges módon igyekszik takargatni a zsidó állam megszálló haderejének bűntetteit. A napokban azonban az izraeli katonák valódi viselkedését ábrázoló fotók kerültek nyilvánosságra az interneten. Csakhogy nem az „antiszemitizmusukat Izrael-ellenességnek álcázó fasiszták” akciójáról van szó. A zsidó hadfiak ugyanis saját maguk helyezték el a fényképeket az Instagram elnevezésű weboldalon.

1. kép
A fotókat vizsgálgatva nyilvánvaló: a magukat felsőbbrendűnek képzelő zsidó katonák valójában egyáltalán nem tartják „bűnösnek” a viselkedésüket, melyet az uralmuk alatt álló palesztinokkal szemben tanúsítanak. Sőt, valójában büszkék is mindarra, amit elkövetnek, mi több, láthatóan élvezik is a kegyetlenkedést és áldozataik kínzását. Az egyik képen például (1. sz. kép) egy pisztolyával a néző felé célzó, láthatóan elégedett „kiválasztott” látható. Egy másik fotón (2. sz. kép) egy héber terrorista palesztinok személyazonossági igazolványaival „kártyázik”. (Hogy mi történt a palesztinokkal, azt el lehet képzelni.) A következő felvételen (3. sz. kép) egy megtermett izraelita két hüvelykujjával a rajta lévő póló hátára mutat, melyen az alábbi felirat olvasható: „Az én első golyóm az ő utolsó lélegzete.” Van azután egy kép (4. sz. kép), ahol is egy oldalára fordult autó látszik, a fotó alatti szöveg pedig így szól: „Hoppá… eggyel kevesebb arab. Lássuk csak, megpróbálnak-e még egyszer elszelelni előlünk”. Mind a négy felvételt az „ybaruch” nevű Instragam-felhasználó töltötte fel, aki 21 évesnek mondja magát, és arról is tájékoztat, hogy ő „egy nyugalomba vonult őrmester, nem pedig egy diák”.

2. kép

3. kép

4. kép
Az „ofirbinder” néven szereplő zsidó egy olyan felvételt készített (5. sz. fotó), melyen valaki egy obszcén jelet mutat a „Hamász-őrjárat” feliratú palesztin zászló irányába. „Dd 1988” pedig foglyul ejtett palesztinokat fotózott le, képe alá pedig az alábbi „elmés” szöveget illesztette: „Ne b@szakodj az izraeli hadsereggel!”

5. kép

6. kép
Hogy mentsék a mundér becsületét, az izraeli hadsereg vizsgálatot indított egyes fotók ügyében. Erősen kétséges azonban, hogy bármiféle komolyabb következménye lenne az elkövetett súlyos jogsértéseknek. Ha lesz büntetés, akkor az csakis a felvételek nyilvánosságra kerülése miatt lesz, de erre sem vehetünk mérget. Hasonló eset történt három évvel ezelőtt, amikor is egy Eden Abergil nevű, korábban az izraeli hadseregben szolgáló katona „hölgy” a Facebbok-on tett közzé olyan felvételeket, melyeken bekötött szemű és megbilincselt palesztin foglyok mellett álldogált mosolyogva. A felháborodás hamar lecsillapodott, és az áldozatai szenvedését láthatóan élvezettel szemlélő zsidó nőt senki sem vonta felelősségre. Az izraeli terroristáknak a palesztinok elleni kegyetlenkedéseit számos palesztin személyiség illetve emberjogi aktivista is megörökítette, azonban az interneten is látható felvételek a legcsekélyebb mértékben sem rendítették meg sem Izrael népét, sem pedig a cionista média irányítása alatt álló nyugati közvéleményt.
Perge Ottó - RT News nyomán
Kihallgatása után meghalt egy palesztin fogoly: a zsidók szerint szívroham vitte el - börtönlázadás és összecsapások

Egy izraeli börtönben meghalt egy palesztin férfi, hivatalosan szívroham vitte el, de a palesztin miniszter nem zárta ki, hogy megkínozták.
Nemzetközi vizsgálatot követelnek a palesztin vezetők amiatt, hogy egy izraeli börtönben tegnap meghalt egy palesztin férfi. Szalám Fajjád palesztin miniszterelnök közölte: sokkolta a férfi halálhíre, és az izraeli hatóságoktól a halálhoz vezető valódi okok megnevezését várja.
A Hebron melletti faluból való 30 éves palesztin férfit a minap vették őrizetbe azzal a gyanúval, hogy részt vett egy ciszjordániai kődobálásban. A palesztin hatóságok úgy tudják, hogy a férfi kihallgatás után halt meg, az izraeli börtönhatóságok szóvivője szerint viszont a férfi szívrohamban vesztette életét.
Frissítés: Éhségsztrájk, börtönlázadás és összecsapások a fogoly halála miatt
Izraelben mintegy háromezer palesztin rab kezdett éhségsztrájkot, mert tegnap kihallgatás közben meghalt egy társuk.
Az izraeli börtönhatóságok szóvivője szerint a kődobálásért elfogott 30 éves rab szívrohamban halt meg. A palesztin büntetés-végrehajtási miniszter nemzetközi vizsgálatot követel az ügyben. A palesztin fogoly halála után a ciszjordániai Ofer börtönben lázadás tört ki, és Hebronban is tüntetés volt, ahol a tiltakozók összecsaptak az izraeli biztonságiakkal.
(MTI nyomán)

Drágáim vegyétek már észre az állig felfegyverzett megszállók a kődobáló palesztinokat is halálra ítélik , és a börtön kihallgatáson ezt végre is hajtják , majd szívrohamnak beállítva talán még a szerveit kiszedve ki dobják őket mint egy rühes kutyát , hát ennyit ér az élet a koncentrációs táborba . Ha nem az éhség viszi el az embereket akkor egy rakétatámadás tépi darabokra őket , ha ezt is túlélik akkor a portyázó zsidó járőrök lövik agyon orvul , de a lényeg az ha elkeseredettségedben kővel dobálod meg az állig felfegyverzett megszállókat, bizony a kihallgatáson ahol 30 évre is ítélhetnek a kődobálásért de mivel kevés a hely már a börtönökben , úgy intézik , hogy a szívroham végezzen veled . Ez kettős haszonnal jár , egyrészt ingyen szervekhez jutnak , másrészt nem kell etetni , és vigyázni rá , és ami a lényeg megint kevesebb a palesztin , így ha az egész Palesztinát be akarják kebelezni már csak egy pár kiéhezett megtört arabbal kell számolni . És mi a művelt világ páholyból nézzük ahogy irtják fasiszta módszerekkel ezt a kis népet , ne csodálkozzunk , ha majd a magyarokat is így irtják, hogy senki sem emeli fel értünk a szavát , de mi még küzdhetünk ellenük , felvenni a harcot , és ahol lehet a zsidó ingatlanokat molotov koktélokkal lángra lobbantani , minden ingatlanhoz nem állíthatnak egy rendőrt . Ha még is hát el lehet őket csalni , és addig míg minket üldöz a fakabát , a másik felgyújtja az ingatlant , ne feledjétek ezeket az ingatlanokat kilakoltatás árán szerezték meg a zsidó maffia emberei . Hát ne sajnáld égjen az az ingatlan . Volt olyan , hogy a tulajdonos öngyilkos lett , ezt ne csináljátok , ha már ilyen cselekedetre szánjátok magatokat , legalább a végrehajtókat is vigyétek a sírba , előbb utóbb elfogynak , és nem lesz több végrehajtó aki vállalja a veszélyt , hogy egy foglalás alkalmával a halálba fog távozni , ezt ma megteszik a zsidó maffia emberei ezek , és azt hiszik nekik mindent szabad e megszállt területen , mert már rabszolgának képzelik az embereket . Igen is törvénytelenül rabolják el a lakásokat a családok feje fölül , ezért a családoknak , joguk van az önvédelemre , és arra , hogy az elszánt tulajdonos a levegőbe repítse a végrehajtókkal a lakását . A tizedik – huszadik robbantás után , már nem lesz végrehajtó aki vállalná a foglalást. És addig a politikának is bele kell hogy avatkozzon , és letiltsa a törvénytelen lakásfoglalásokat . A családok ezreit csapták be a Svájci frankos hitelezéssel , és még a kúria is e bankok oldalára állt , ja hogy hitt testvéreik , a zsidó a zsidónak nem vájja ki a szemét , a szemét.

Mi a hírértéke a Kuruc.infót érintő újabb, Izraelből érkező hazudozásnak?
Hírértéke annak már régen nincs, hogy ha megint hazudik egy közismert, Magyarországon jogerősen elmarasztalt könyvet írt izraeli zsidó rasszista és vallási fanatikus. A magyar életbe rendszeresen bekiabáló, hazudozó, blogján Schweitzer József nyugalmazott főrabbi ellen lázítóNaftali Kraus egy olyan zsidó szektának, a Chabadnak ismert propagátora magyar nyelven Magyarországon, amely néhány esztendeje a jelenleg kormányzó Fidesz és a KDNP házizsidó „alakulatává” szegődött.

Rapcsányi László
Mielőtt rátérünk Naftali Kraus legújabb hazugságának ismertetésére, olvasóinkkal megint tudatnunk kell: a jelenlegi budapesti kormány vezetőivel, így az Orbán Viktorral történő gyakori találkozások idején Magyarországon a Köves Slomo vezető rabbi nevével azonosított zsidó társulatnak, a Chabadnak többször is ígéretet tettek a Kuruc.info törvényi, majd technikai eszközökkel történő elnémítására, illetve a Jobbik nemzeti ellenzéki párt politikai tevékenységének leszűkítésére. Az ígéret betartását budapesti zsidó körökből származó határozott kérés ellenére szájára kosarat tenni nem hajlandó Naftali Kraus már többször is számon kérte előbb csak Pintér Sándoron, majd az egész Orbán-kormányon. Ilyenkor Kövesék szólnak neki, hogy hallgasson, várjon még egy kicsit, mert közeleg a legveszedelmesebb magyar hírportál elnémítása.
A jelenlegi budapesti kormánypártokhoz anyagi érdekeket szem előtt tartva dörgölőző Chabad EMIH nevű zsidó szektát és társszervezeteit, személyeit Orbánék valójában a posztkommunistának tartott, általában az MSZP-vel összefüggésbe hozható Mazsihisz és kapcsolt szervezetei ellenében kívánják használni, így például a nemzetközi zsidósággal való jó kapcsolattartás céljából. A magyarországi megélhetési zsidók erre a szándékra jól ráéreztek, így a nálunk törpeszektának számító, elenyésző társadalmi támogatottságnak örvendő, rasszista alapfölfogású Chabad is jól tudja, hogy a kormány valósággal esedezik a nemzetközi zsidóság kegyeiért. A szoclib pártok, tehát az MSZP, a DK, a megboldogult SZDSZ és e három ilyen-olyan, éppen most kialakulóban levő utódpártjainak intézményesített zsidó alakulata a Zoltai Gusztáv és Feldmájer Péter irányította Mazsihisz.
A Fidesz-KDNP kormánykoalíció ingatlanokkal, alapítványi pénzekkel, állami kitüntetésekkel és egyéb juttatásokkal igyekszik megvásárolni a Jobbikot, annak politikusait és más nemzeti személyeket sportszerűen följelentgető Köves Slomo-féle színtársulatot. A Fidesz által dotált Chabad színre léptetésével a zsidó fronton az a groteszk helyzet állt elő, hogy a Zoltai-Feldmájer kettős irányította Mazsihisz, illetve a Köves-féle Chabad mostanában egymásra licitálva igyekeznek minél hangosabban bizonyítani az „egyre fokozódó magyar antiszemitizmus” elleni eltökélt küzdelmüket.

„A legrendesebb goj” (balról) Szepesi Györggyel ölelkezik
De térjünk vissza a Chabad ismert izraeli propagátorának, Naftali Krausnak újabb, a Kuruc.infót ismét érintő hazugságára. Rapcsányi László Pulitzer-emlékdíjas rádiós és televíziós újságíró minapi halálával kapcsolatban tényekre alapozva megírtuk, hogy Rapcsányi a zsidóság, azon belül a cionisták és Izrael lakája volt a magyarországi média berkeiben. 1989-től egészen haláláig a Magyar-Izraeli Baráti Társaság elnöke volt, számtalan egyoldalú, tehát a palesztinai arabokat is érintő témában elfogult írást publikált, rádióműsort készített. Már a Kádár-rendszer idején „hívő katolikus” létére főmunkatársa lehetett a Magyar Rádiónak, akárcsak a kommunizmus bűneit a Vasárnapi Újságban vele együtt föltáró ügynök, a szintén mellet döngetően hívő katolikus Győri Béla, aki a rádió Krónikájának megbízható főszerkesztője lehetett a létező szocializmus utolsó másfél évtizedében. (Egyesek szerint Győri Béla a Rádióban egy ideig párttitkár is volt – M. Á.)

Győri Béla 6-os kartonja
Rapcsányiról néhány nappal ezelőtt azért voltunk kénytelenek megírni az igazságot, mert imitt-amott már a nemzeti oldal sajtójában is elkezdték fölmagasztalni, nemzeti magyarnak és hívő katolikusnak nevezni Rapcsányi Lászlót, akinek patrióta elkötelezettsége leginkább abban nyilvánult meg, hogy gyakori, a zsidók finanszírozta szentföldi útjai során a Magyar Köztársaság tel-avivi nagykövetségén és másutt időnként tökrészegre itta magát. A Kraus által „monumentálisnak” nevezett Jeruzsálem-könyvében Rapcsányi a budapesti és az izraeli megrendelők elvárásainak megfelelően szinte alig tesz említést arról, hogy Jeruzsálem végül is az iszlám vallás, a palesztinai arabok szellemi, gazdasági és vallási központja is, nem csak a zsidóké. Arról meg főleg nem szól a szerző, hogy több tucat arab falu lakóinak elkergetése, lemészárlása, épületeinek lerombolása árán jött létre a Rapcsányi által „párját ritkítóan szeretett és tisztelt zsidó Jeruzsálem”. A „monumentális” mű egyébként a jelentős izraeli zsidó segítség ellenére is tele van nyelvészeti és történelmi tévedésekkel, így például a 21. oldalon Mohamed próféta szülővárosának Medinát nevezi meg, holott Mekkában született (azt azért illik tudni, hogy hol született a világ jelenleg legnépesebb vallásának alapítója – M. Á.), Jeruzsálem meghódítójáról, Omár ibn el-Hattábról azt állítja a könyv szerzője, hogy a „harmadik kalifa”, ám az igazság az, hogy a második volt az istenadta. Kisebb tévedése az, hogy mostanában a Jobbikkal is kapcsolatot fölvett zsidó ultraortodox Neturéj Kártá nevét helytelenül „A fal őreinek” fordítja, pedig „A város őrei” jelentéssel bír.
Íme, Naftali Kraus, Rapcsányi halálával és portálunkkal is fogalakozó legújabb ömlengése, eredeti változatában:
RAPCSÁNYI LÁSZLÓ (1925 -2013) Z"L
Csak most érkezett el hozzánk a szomorú hir: Rapcsányi ("Rapi") László, barátunk, a neves magyar iró, ujságiró és rádiós-szerkesztő stb), február 10-én, 88 éves korában, elhunyt.
"Rapi", akivel egy időben együtt dolgoztunk a Kossuth rádió vallás-rovatában, ritka tehetséges és ritka jóbarát volt, akinek szeretete és tisztelete a zsidó Jeruzsálem iránt, párját ritkitotta és ez monumentális könyvében (1984) jutott kifejezésre. Egyszer azt irtuk róla valahol, hogy "R. a legrendesebb goj Magyarországon" és erre nagyon büszke volt, sokaknak mutatta.
Többször járt Izraelben, a Magyar-Izraeli Baráti Társaság elnöke volt és ez elég volt a szennycsatornának ahhoz, hogy "magyargyülőlő cionistának" titulálja. Szülővárosa, Baja, diszpolgára volt, sok dijat és kitüntetést kapott. Felesége, Magdi, és sok-sok barátja gyászolja világszerte.
Egy igaz ember volt.


A fenti sorok írója tehát megint hazudik, mert azt állítja, hogy portálunk Rapcsányit nevezi „magyargyűlölő cionistának”. Az igazság ezzel szemben az, hogy mindjárt a cikk címében egyértelműen le van írva: „Rapcsányi László a magyargyűlölő cionisták szekértolója volt”. Igen, a római katolikus, goj Rapcsányi valóban a zsidók szekértolója volt előbb az „átkosban”, majd az utána következő korszakban. Ezért hagyták élni, dolgozni, díjazták, s ezért mutogatta boldog-boldogtalannak, hogy őt egy izraeli „a legrendesebb gojnak” nevezte. Velünk viszont nem fordulhat elő, hogy Naftali Kraust „a legrendesebb izraeli zsidónak” nevezzük, ezért csak annyit közlünk vele: a „szennycsatorna” azért van - amíg zsidó parancsra azt is be nem tömködik -, hogy mindezen jelenségekre fölhívja a magyarok figyelmét.
Mikó Áron – Kuruc.info

Újabb izraeli-román petesejtmaffián ütöttek rajta Bukarestben - ez volt a harmadik

Hat helyen tartottak házkutatást nyomozók kedden Bukarestben egy petesejt-kereskedelemmel gyanúsított izraeli-román hálózat leleplezése keretében.
A hálózat tagjai 18 és 30 év közötti nőket - többnyire rossz anyagi helyzetű vidéki egyetemi hallgatókat - vettek rá, hogy bocsássák áruba petesejtjüket.
A 600-800 euró közötti összegért vásárolt petesejteket 3000 és 4000 euró közötti áron adták tovább mesterséges megtermékenyítésre váró - többnyire izraeli - pároknak. Ők a mesterséges megtermékenyítés céljából létrehozott bukaresti klinika visszajáró páciensei voltak.
A 11 tagú hálózat izraeli és román állampolgárságú orvosokból, nővérekből, embriológusokból és menedzserekből áll, akik ellen szervezett bűnözői csoport létrehozása és emberi sejtekkel való kereskedés gyanújával indult vizsgálat.
A leleplezett hálózat tulajdonképpen ott folytatta, ahol 2009-ben a bukaresti Sabyc klinika abbahagyta. A szintén izraeli orvosok által működtetett klinikán csupán az árszabás volt különböző. Négy évvel ezelőtt még átlagosan 200-250 eurót fizettek egy petesejtért.

A Sabyc klinika bejárata az ottani hálózat felszámolása idején
Az akkori ügy öt vádlottját 2012 novemberében ítélte öt év letöltendő börtönbüntetésre a bukaresti törvényszék, valamennyien fellebbeztek az ítélet ellen.
Az első izraeli-román "gyermekgyár" a 2005-ben leleplezett Global Art klinika volt. Ez a román fővárosba fagyasztott állapotban küldött ondósejteket Romániában gyűjtött petesejtekkel egyesítette, ezeket pedig szintén lefagyasztva juttatta vissza a feladónak. A megtermékenyített petesejtet akkor a bukaresti klinikával együttműködő külföldi intézetekben ültették be a spermát szolgáltató férfi partnerének méhébe.
A román törvények tiltják az anyagi ellenszolgáltatásért történő petesejt-adományozást.
(MTI)
Kapcsolódó:


A gójok spermájából barbár utódok születnek - hirdeti egy csöppet sem rasszista rabbi

Egy Dov Lior nevű izraeli rabbi történelmi jelentőségű állásfoglalással örvendeztette meg a világot: szerinte ugyanis a zsidó törtvények alapján nem engedhető meg, hogy egy terméketlen zsidó házaspár hölgy tagja egy nem zsidó férfi ondóját felhasználva hozza világra gyermekét. Ebben az esetben ugyanis az utód nem örökli a választott nép zseniális tulajdonságait, sőt, a „nem zsidók előnytelen jellegzetességeit örökli”. A derék rabbi még akkor sem tartja helyesnek egy zsidó nő mesterséges megtermékenyítését egy gój férfi spermájával, ha a hölgynek más lehetősége nincsen arra, hogy gyermeke legyen.

Dov Lior rabbit komoly szakértőnek tartják a zsidó vallást érintő kérdésekben. Nem véletlenül kérték fel éppen őt egy előadás megtartására az izraeli székhelyű Puah Intézetben rendezett konferencián, melyen a nők termékenységéről cseréltek eszmét a megjelentek.
"A Sefer HaChinuch-ban (a zsidó vallás jogi könyvgyűjteményében) arról olvashatunk, hogy az apák tulajdonságaikat továbbadják a fiaiknak. Amennyiben az apa nem zsidó, miféle jellemvonásokat fog fiának átörökíteni? A durvaságot, a barbarizmust! Ezek a jellemvonások márpedig nem jellemezik Izrael népét” – magyarázta Dov Lior rabbi. De miféle tulajdonságok jellemzik akkor a zsidó népet? A rabbi nem maradt adós a válasszal: „irgalmasok, kegyesek, jószívűek és tartózkodók” – sorolta a választottak kiváló erényeit a rabbi, aki előadásában hangsúlyozta azt is, hogy mindezek a nagyszerű tulajdonságok igenis örökölhetők, így még abban az esetben is, ha „egy zsidónak született gyereket nem a Tóra szellemében nevelnek fel, akkor is mindezeket örökli a vérében, a génjeiben”. „Ellenben ha az apa nem zsidó, akkor a gyerek meg lesz fosztva mindezektől az erényektől” – szögezte le a rabbi. De a zsidók természetesen csöppet sem rasszisták, sőt, a rasszizmus és a fajelméletek elleni harc legbátrabb zászlóvivői... amikor érdekük úgy kívánja, azaz a gazdanépet kell gyengíteni.
Dov Lior egyébként helyteleníti a mesterséges megtermékenyítést, mert az egész folyamat a „sperma pazarlásához, genetikai problémákhoz” vezet. A rabbinak az sem tetszik, hogy vannak nők, akik „lefagyasztják petesejtjeiket későbbi felhasználás céljából”, mivel ezek a hölgyek jobban tennék, ha „minél fiatalabb életkorban férjhez mennének”. „Közvéleményünket részben befolyásolja a nyugati kultúra, melyben a nők nem az anyaságot tekintik életcéljuknak, hanem a diploma megszerzését” – kelt ki a liberalizmus és a feminizmus ellen a rabbi, aki viszont arról nem beszélt, hogy fajtársai a nyugati világban igencsak jelentős erőfeszítéseket tettek mind a liberalizmus, mind a feminizmus népszerűsítése érdekében - de persze ezt is csak a gazdanép kárára. 
A rabbi a Tórára hivatkozva elítélte azokat az egyedülálló nőket is, akik gyermeket szülnek. „Érthető a nők vágya a gyermek után, de a Tóra azt tanítja, hogy nem lehetséges valamely nő vágyát beteljesíteni másvalaki szenvedése árán. Ha egy gyermek apa nélkül nő fel, nem lesz 100%-osan normális” – zárta előadását a jámbor Dov Lior rabbi.
Perge Ottó - Ynetnews.com



Meghosszabbították a petesejt-kereskedő izraeliek előzetes letartóztatását



Bukarestben a bíróság 29 nappal meghosszabbította a három izraeli, köztük két orvos előzetes letartóztatását. A helybeli – többnyire cigány – nőktől szinte bagóért megvett petesejtekkel való kereskedésen nagyot kaszált izraeliek a bíróságon tegnap az európai jogra hivatkozva kérték szabadlábra helyezésüket, de a románokat ez nem hatotta meg. 

vesekereskedő amerikai rabbiknak köszönhetően néhány napra elfelejtkeztünk az egy héttel ezelőtt Bukarestben lefogott izraeli petesejt-kereskedőkről. Hétfőn a román bíróság újabb 29 nappal meghosszabbította a három főkolompos, dr. Harry Méron, dr. Jáír Méron és Cecilia Borza előzetes letartóztatását. Mint ismert, összesen harminc gazembert állítottak elő a Sabyk klinikán történt rendőrségi rajtaütés során. A többiek sorsáról ezután dönt a román bíróság. 

A Sabyc klinikát román rendőrök őrzik

A bukaresti bíróság tárgyalótermébe a rendőrök megbilincselve hozták, majd vitték el a három fő gazembert, akiknek nem engedték meg, hogy szót váltsanak az újságírókkal és az érdeklődőkkel. Az izraeli bűnözők ügyvédje az európai jogról és normákról tartott kiselőadást a tárgyalóteremben, de ez nem hatotta meg a román bíróságot. (Lesznek ők még antiszemiták is – a szerk.) 
Közben a Háárec című izraeli napilap azt is megírta, hogy a mesterségesen megtermékenyítő és petesejt-kereskedő dr. Harry Méron (akinek eredeti neve Mirenescu) maga sem volt képes utódot nemzeni a feleségének, s ezért a bűntársa, dr. Jáír Méron, tulajdonképpen örökbe fogadott gyereke. 

Jáír Méron csodálatos élete Bukarestben
A romániai és az izraeli lapok egyre több sokkoló fotót közölnek a 30 éves dr. Jáír Méron fényűző életmódjáról.

Többek között megmutatták a több luxusautóból álló kocsiparkját és a kicsapongásait. Futotta a szegény nők petesejtjeiből... 
Júszef el-Kudszi – Kuruc.info


Auschwitzi doktoroknak nevezte az izraeli orvosokat egy román kolléga


Bukarestben a rendőrség rajtaütött egy izraeli nőgyógyászati magánklinikán, s illegális petesejt-kereskedés és más bűncselekmények elkövetésének gyanújával letartóztatta a tulajdonosokat és az orvosokat. Szőkéknek és kék szeműeknek írták le a petesejtjüket eladó cigánylányokat. Auschwitzi doktoroknak nevezte az izraeli orvosokat a Román Orvosi Kollégium elnöke – valószínűleg meghurcolják…

A Sabyc klinika Bukarestben

A magyarországi hírközlő eszközök diszkréten elhallgatják, vagy három-négy mondattal elintézik azt a botrányt, amely az izraeli tulajdonban levő és izraeli orvosok által működtetett bukaresti Sabyk Gyógyászati Központ körül kirobbant. De hát Izraelről csak jót vagy semmit, tartják a magyarországi cionista sajtó hírverői és goj csicskásaik. A Kuruc.info azonban ezúttal sem hallgatja el a zsidók gaztetteit. 
A magyarországi zsidó sajtónál jóval tisztességesebb izraeli médiumok is beszámolnak a bukaresti botrányról, így például az általunk már többször hivatkozott Vállá.Hádásot című héber nyelvű hírportál, amely videóval mellékelt írásában ezúttal is lerántja a leplet az izraeliek külföldi gaztetteiről. 
A bukaresti Sabyk Gyógyászati Központ nevű izraeli tulajdonú és működtetésű, mesterséges megtermékenyítéssel foglalkozó magánklinika a román és az izraeli lapok szerint eddig több mint 20 millió eurós összegű petesejt-kereskedelmet bonyolított le. A mesterségesen megtermékenyítettek bevallott száma kétezer fölött van, s mindegyik ilyen beavatkozásért a klinika 10-15 ezer eurót kért. A legtöbb terméketlen páciens Izraelből és Németországból érkezett a bukaresti klinikára. 
Csakhogy a petesejteket meg is kellett szerezni valahonnan, s erre ragyogó alkalmat kínált a szegény romániai (leginkább cigány) lakosság. Az izraeliek ezeknek a fiatal, általában 15-18 éves cigány nőknek a petesejtért mindössze 800-1000 lejt, azaz 192-240 eurót fizettek. A számok ismeretében elképzelhetjük, hogy mekkora haszonra tettek szert, amíg az amúgy szintén korrupt román hatóságok rájuk nem tették a kezüket.(A kapzsi izraeliek valószínűleg nem kenték meg az illetékes román elvtársak markát – a szerk.) 
A legfőbb pénzbeszedő a tulajdonos, dr. Harry Méron, akinek az izraeli Ásdod városban is van egy magánrendelője. A klinika második számú embere a saját fia, dr. Jáír Méron, aki orvosként is fungál a román lapok által csak „gyermekgyárnak” nevezett intézetben. Fontos munkatársként említik még a szintén izraeli dr. Dov Kleint, a világhírű plasztikai sebészt és Nátán Laut professzort, a haifai B'néj Cijon (Cion gyermekei) kórház orvosát, valamint dr. Genja Süsskindet. Ők mindnyájan a letartóztatottak, majd házi őrizetbe helyezettek között vannak. Összesen harminc személyt állítottak elő a románok. 
Prof. Nátán Laut az izraeli tévének nyilatkozva elpanaszolta, hogy a román rendőrség durva rajtaütését a klinikán leginkább egy hollywoodi akciófilmhez tudná hasonlítani. (Ő ugyanis hozzá van szokva ahhoz, hogy zsidóra senki sem mer kezet emelni – a szerk.) Elmondása szerint a rajtaütéskor nagy számú fegyveres tört be a klinikára, s az álarcot viselő biztonságiak csőre töltött géppisztollyal hadonásztak. A profot arccal a falhoz állították, s belefojtottak minden magyarázkodási kísérletet, s eközben a megtermékenyítésre váró páciens szétnyitott combokkal a műtőasztalon feküdt. 

A bezárt klinikát román fegyveresek őrzik

Prof. Dov Feldberg nőgyógyász, a Petáh Tikvá-i Beilinson kórház nőgyógyászati részlegének igazgató-helyettese és dr. Eliézer Girs, a jeruzsálemi Hádászá kórház vezető nőgyógyásza a rendőrségi rajtaütés idején éppen Kazahsztánban tartott szakmai előadást. Nem hisszük, hogy társaik letartóztatásának hírére sietve visszatérnek Bukarestbe. 
Dr. Vasile Astarastoae, a Román Orvosi Kollégium elnöke a botrány kipattanása után a sajtónak elmondta, hogy már tavaly szerette volna bezáratni a Sabyk klinikát, amelynek orvosait most petesejt-kereskedés miatt letartóztatták. „Először is, az izraeli orvosok nem rendelkeztek romániai tevékenységre följogosító engedéllyel. S ezeknek a lelketlen embereknek a tevékenységét leginkább az auschwitzi doktorok cselekedeteihez tudnám hasonlítani”, nyilatkozta a Román Orvosi Kollégium elnöke. 
Jellemző, hogy az izraeli diplomácia nem azzal foglalkozik, hogy állampolgárai mit művelnek egy idegen ország területén, hanem máris ellentámadásba lendült a fent idézett hasonlat elhangzása miatt. Lilly Ben-Hárus, a bukaresti izraeli nagykövetség konzulja a román hatóságokhoz fordult magyarázatért a Román Orvosi Kollégium elnökének megnyilatkozása miatt. 
S hogy mire is célzott dr. Vasile Astarastoae, arról némi magyarázatot kaphatunk az izraeli 1-es tévécsatornán sugárzott riportból. A narrációban elhangzik, hogy a román hatóságok a letartóztatott dr. Harry Méront és dr. Jáír Méront a helybeli, gyenge és szegény sorsú nőket kihasználó pénzhajhászoknak nevezik. 
Az üggyel foglalkozó román nyomozó nyilatkozata: „Ők (mármint a letartóztatott izraeliek – a szerk.) a petesejt-adományozókat általában a társadalom perifériáján élő szegény nők köréből toborozták. Ezek a nők beleegyeztek abba, hogy hormonális kezelést kapjanak és viszonylag kis összegért eladják petesejtjüket.” 
A következő filmkockákon dr. Harry Méron Ásdod városban (Izrael) levő elegáns magánklinikáját látjuk kívülről, majd prof. Nátán Lautot, aki társaihoz hasonlóan jelenleg bukaresti házi őrizetben várja sorsának alakulását. A professzor lányának nyilatkozata után jön a lényeg, egy öregedő izraeli asszony, Évá Lév élménybeszámolója, aki szintén páciense volt a botrányos bukaresti klinikának. 
Évá Lév: „Dr. Harry Méront, a bukaresti klinika tulajdonosát kizárólag a pénz érdekelte, s ez egyértelmű volt számomra. A kezelőszobában nem csak az orvos tartózkodott, hanem boldog-boldogtalan ki-bejárkált a takarítóktól kezdve a kisegítő személyzetig, különféle dolgozókig és érdeklődve szemlélték a jelenetet. Közben széttárt combokkal feküdtem, és végezték rajtam a nőgyógyászati beavatkozást.” 
A videó következő jelentében a román rendőrök viselkedéséből kapunk ízelítőt. Egy elváltoztatott hangú személy így emlékezik a rajtaütésre: „A rendőrök betörtek a kezelőszobába, ahol egy lány a beavatkozás kellős közepén a műtőasztalon feküdt. A román rendőrök azt sem engedték meg az orvosnak, hogy legalább letakarja a páciens intim testrészeit vagy hogy kiszedje belőle a műszereket. A rendőrök fényképfölvételeket is készítettek a páciensről, miközben kajánul vihorásztak.” 
Az izraeli orvosok s a klinika tulajdonosai egyébként nem csak a petesejtet eladó román cigány nőket verték át a rendkívül alacsony vételárral, hanem az Izraelből és Németországból hozzájuk forduló pácienseiket is. Mivel Romániáról van szó – ahol a magyarokat kivéve az emberek többsége füstös képű –, a megtermékenyítésre várakozók közül sokan és jogosan aggódva megkérdezték, hogy milyen ábrázatú a donor. Szőke és kék szemű, hangzott az izraeli orvosok válasza.Sajnos a Vállá!Hádásot című portál által föltett videót nem minden olvasónk tudja megnézni, de itt van helyette a román rendőrség által készített fölvétel a rajtaütésről. Ezen utóbbi videót a Jediot Áháronot napilap tette közzé, ide kattintva tekinthető meg.
A videón lehet látni a román rendőrség (csendőrségi segítséggel történő) behatolását a klinika helyiségeibe. A behatolás az izraeli állítással ellentétben nem is volt annyira durva, hiszen a hatósági emberek jól hallhatóan kopogtak, s többször is elhangzott az angol "please" (kérem) szó. (Megteszi ezt a "magyar" tirpák, ha magyarok ellen lép föl? - szerk.)
Az viszont való igaz, hogy a rajtaütés pillanatában egy páciens a műtőasztalon feküdt mesterséges megtermékenyítés közben. Láthatjuk ezen a videón azt is, hogy a román rendőrök megszámolják a lefoglalt nagy összegű pénzt, amelyet aznap fizettek a páciensek.
Júszef el-Kudszi – Kuruc.info

A román rendőrség legalább közbe mert avatkozni , mi nálunk meg fekete kocsik cirkálnak az utakon a városba , és ha páciens kerül a kocsiba , hát irány egy itt köröző kamiolba ahol szétszedik a pácienst és a szerveit , soronkívüli légijárattal kiviszik az országból , a Pintér azért lopatja el a kamionokat , hogy az üzlet flottul menjen , az elopot kamion gazdája meg perelheti a rendőrséget , mire megkapja a kamiont , már több év elfog telni , és addig a rendőrség , vagy csak Pintér emberei sok sok illegális fuvart megcsinálnak , és a kutya sem szólhat rájuk , mint tudjuk a szolgálat embereit csak úgy nem lehet lebuktatni , igaz e – Pintér úr . Talán még a Viktor is részesedik a szajréból, hát ezért mernek ilyen válalkozásokba is belefogni . Egyszer tévedésből a Viktor gyerekét is befoghatnátok , és mire kibeleznétek , a főnökötök mondaná , hogy tévedésből beleztétek ki a Viktor gyermekét . Ha ez megtörténne , talán akkor hagynátok abba ezt a borzasztó munkát , ami nektek busás hasznot hoz. A szülők mit sem tudnak csemetéjükről csak azt hogy eltünt , dehogy tünk az el , kibeleztétek , és a hullát eltüntettétek , a szervek megérkeztek a terrorista államba és az Auschwitzi doktorok megkezdték a szervek beültetését , az most nem baj , hogy goj szerve volt , de egy gazdag zsidó életét mentette meg . De hogyan is gazdagodott meg , meglopta a gojokat , mint most nálunk a kaszinóvárost akaró zsidó kit a gyurcsány rabló segítettt abban , hogy megszerezze és létrehozza a kaszinó várost , biztos abban a tudatban segített , hogy majd a gyerekei itt fognak dolgozni .Ilyen tetvek élnek nálunk, ki előtte a cigány – magyar polgárháborúra játszott, és nem restellett ártatlan cigányokat lemészároltatni , hogy kirobbantsa a polgárháborút , és itt nemzetközi nyomásra felszámolják a jobboldalt . Ezért még a jobb kezét is hagyta , hogy megöljék azt a Daróczi Dávidot aki összekötő volt a cigányok , és a politikai elit között. Mivel a szálaknak nem szabad volt elérni Gyurcsányt , ezért likvidálni kellet a szerelmes donjuant . Értitek ti ezt az intrikát , ha igen már azt is tudjátok miért kell nyolcvan évre titkosítani az eseményeket. Itt nem kolbászból készítik a kerítéseket , a szabadkőművesek is bejátszanak , és bizony a titkos műveletek elszaporodtak hazánkban is , mert eladták a betelepülőknek az egész országot . Ezért merték megölni H Zsófikát a zsidók , és a vérét elvinni , majd egy balekra fogni az egészet , erre volt jó a Táncos Gábor . Hát a vérgyilkosságot is csak Magyarországon csinálhatják meg újra meg újra , máshol már minden zsidót kiirtottak volna akit az országban utolértek volna , ha pogrom , hát legyen pogrom , égtek volna a zsidó javak . Én most is azt mondom égjenek a zsidó javak , hisz azt tőlünk gojoktól rabolták el , így többek között a nemzeti vagyonunkat is. És még ti beszéltek holokausztról büdös zsidók , álnok kazárok soha sem lesztek ti zsidók , mert ti hóhérok maradtok míg éltek , bár már ne is élnétek . Nélkületek jobb volna e világ , nem is tudom , hogy Kína kinek orra alá elég sok borsot törtök miért nem indít egy atomtöltettel ellátott önkéntest ki felrobbantaná magát a Kneszet közelében , hogy a terület sokáig sugárfertőzött legyen , és emberi tartózkodásra alkalmatlan . Talán így menekülhetne meg az a kis ország kinek lakóit már majdnem kiirtották ezek az Auschwitzi szökevények . A terrorista kazárok .



Újratöltve: Izraelben budapesti lakóparkot hirdetnek - miközben állítólag egyre fokozódik az antiszemitizmus
Annak ellenére, hogy az alábbi, február 10-i anyagunk címlapos volt, olvasók tucatjaitól kapjuk meg most is a reklámfilm hivatkozását. Az ő kedvükért hozzuk előre cikkünket, a jelek szerint ugyanis elkerülte a figyelmüket.
A hazai zsidóság Washingtonba, Brüsszelbe és Jeruzsálembe járogat panaszkodni, nemzetközi parazitákat hívnak a nyakunkra a már elviselhetetlen magyarországi, főleg jobbikos antiszemitizmus miatt. Közben Izraelben serényen hirdetik megvételre az izraeliek építette budapesti lakóparkokat. Most éppen az angyalföldi Fóka-öböl mentén fölhúzott izraeli lakópark lakásait kínálják 350 ezer sekelért.

Lakópark a Fóka-öbölben
A Duna Terasz Lakópark lakásait kínálják megvásárlásra izraeli héber nyelvű reklámfilmek az ottani sajtóban és más csatornákon. Megtudjuk belőlük azt is, hogy a több mint kétezer lakóegységből álló lakóparkot Budapest XIII. kerületében, Angyalföldön húzta föl egy Jiszráél Ben Jákár nevű izraeli vállalkozó, akinek cége portfóliájába Magyarországon további hatezer lakóegység tartozik. A lakópark a dunai Fóka-öböl, az infrastruktúra-fejlesztés keretében kiépített Marina Part mentén van. A reklámfilm ajánlatai közben egy furcsa, fölismerhetetlen, meghatározhatatlan, orosz és héber dal keveréke szól zongorakísérettel.


zsidó lakópark Magyarországon


A luxuslakásokhoz mélygarázs is tartozik, a teraszokról pompás a kilátás a Dunára, a közelben van a metróállomás és a Duna Plaza, 350 ezer sekeltől kezdődően (1 euró = kb. 5 sekel) megvásárolhatók. A vásárlás céljából Izraelből Budapestre látogató potenciális vevőket az eladó cég látja vendégül az Intercontinental szállóban, olvasható a csábító ajánlatok között.
Az izraeli sajtóban és másutt már évek óta hirdetik megvételre vagy befektetés céljából a különböző magyarországi lakóparkokat, pontosabban az ott kínált lakóegységeket. A tendencia azért is érdekes, mert a fölfokozott reklámtevékenységgel párhuzamosan a zsidók az elmúlt hetekben, hónapokban azzal kürtölik tele a világsajtót, hogy Magyarországon már szinte fokozhatatlan szintre jutott az antiszemitizmus. A lakóparkos hirdetéseket és egyéb jelenségeket figyelembe véve az emberben önkéntelenül is fölmerül a gyanú: gazdasági és politikai célzattal folyik itt a magyarországi antiszemita végveszélyről terjesztett hisztéria, vagy ha mégis igaz, akkor teljesen hatástalan például a Jobbik antiszemitizmusa.
Júszef el-Kudszi – Kuruc.info
Kapcsolódó:


Nemzetközi zsidó fenyegetés a magyar nemzeti oldal ellen – a budapesti kormányzat közreműködésével

Január közepén nemzetközi zsidó szervezetek látogattak Budapestre és utasításokat osztogattak a magyarországi kormány, illetve a főváros vezető politikusainak. A magyarországi zsidó vezetis magában foglaló küldöttség követelte a Jobbik és az általuk antiszemitának, cigányellenes rasszistának mondott személyek és mozgalmak elleni még határozottabb jogi föllépést, az erre irányuló iskolai oktatás elmélyítését. A EJP és az izraeli CFCA hírportál szerint a magyarországi politikai vezetők a zsidó küldöttséggel mindenben egyetértettek és ígéretet tettek a még hatékonyabb együttműködésre. A Kuruc.info is terítékre került.

Kövér László a küldöttség tagjaival A pusztaszeri országgyűlés című gobelin alatt
Megkésve jutott tudomásunkra az Antiszemitizmus Elleni Küzdelem Összehangolásának Fóruma (angol rövidítése: CFCA) héber nyelvű, az izraeli kormány, a Zsidó Ügynökség és más nemzetközi zsidó szervezetek támogatta, pénzelte és meghatározott politikai célok érdekében működtetett hírportál beszámolója egy zsidó küldöttség és a magyar kormány, illetve Budapest főváros vezetői között január 16-án és 17-én végbement megbeszélésekről. A magyar nemzeti oldalt, s azon belül különösen a Jobbik Magyarországért Mozgalmat érintő budapesti megbeszélésekről már korábban megtudhattunk bizonyos részleteket, ám az Európai Zsidó Sajtóirodára (EJP) hivatkozó CFCA hírportálon olvasható beszámoló enyhén szólva is döbbenetes.
A Magyarország politikai vezetőivel történt találkozó során az izraeli küldöttség aggodalmának adott hangot az antiszemita megnyilvánulások és az országszerte tapasztalható rasszizmus miatt” dagályos címet viseli a CFCA hírportálra 2013. január 21-én kitett beszámoló a magyar kormány és a főváros vezető politikusai, illetve három nemzetközi zsidó szervezet küldöttsége között lezajlott megbeszélésekről. Már maga cím is rejtélyes, mert „izraeli küldöttségről” szól, holott az említett időpontban három európai zsidó szervezet, az Európai Zsidó Unió (EJU), Európai Zsidó Parlament (EJP) és az Európai Rabbi Központ (RCE) vegyes küldöttsége járt Budapesten. Márpedig a földrajztudomány legújabb állása szerint Izrael egyelőre nem Európában van.
A Magyarország politikai vezetőivel Budapesten tartott találkozók során az Európai Zsidó Parlament, az Európai Rabbi Központ és az Európai Zsidó Unió képviselőiből álló küldöttség kifejezte aggodalmát a szélsőjobboldali Jobbik párt megerősödése, illetve annak Magyarország-szerte újra meg újra hallható antiszemita és rasszista szónoklatai miatt”, írja a CFCA, majd nevek említése nélkül közli, hogy a három zsidó szervezetből összeállított küldöttség a kétnapos látogatás folyamán találkozott „az Országgyűlés elnökével (aki nem lehet más, mint az Izraelből kitiltott Kövér László – J. K.), a miniszterelnök-helyettessel (Semjén Zsolt, aki éppen most jött vissza Izraelből – J. K.), a „vallásügyi miniszterrel” (Balog Zoltán, aki szinten most jött vissza a Szentföldről – J. K.), Budapest főpolgármesterével (Tarlós István – J. K.), parlamenti képviselőkkel és az ellenzék vezetőivel”. A CFCA híréből azt is megtudjuk, hogy az Európai Zsidó Parlamentnek három magyarországi tagja is jelen volt a megbeszéléseken: Köves Slomo, Bodnár Dániel és Olti Ferenc.
A küldöttség tagjai „fölszólították a magyar hatóságokat, hogy súlyosbítsák a gyűlöletbeszédet büntető törvényt az országban (mármint Magyarországon – J. K.) és hangsúlyozták az iskolai nevelés fontosságát a Magyarországon egyre fokozódó antiszemitizmus elleni háború (sic!) terén”, írja a CFCA, majd előbb idézi Tomer Orninak, az Európai Zsidó Unió igazgatójának a magyarországi politikai vezetőkkel való találkozás után mondott összegezését: „Magyarország manapság az Európában fölerősödő antiszemitizmus és rasszizmus fő gyújtópontja. Szándékunkban áll együttműködni a magyar kormánnyal annak érdekében, hogy elszigeteljük a gyűlöletbeszédet terjesztő politikusokat”.
Joél Rubinfeld, az Európai Zsidó Parlament társelnöke így összegezte a küldöttség budapesti látogatását: „A Jobbik párt ezekben a napokban veti el a gyűlölet magvát, amely – ha nem hozunk ellene kemény intézkedéseket – a nagyon közeli jövőben megtermi az antiszemiták és rasszisták teljes nemzedékét. Sürgősen szükség van a megfelelő jogi eszközök alkalmazására és az iskolai oktatásra azért, hogy megakadályozzuk az említett helyzet kialakulását”.
Menachem Margolin, az Európai Rabbi Központ igazgatója a következőt mondta: „Azt tapasztaltuk, hogy az ország (Magyarország – J. K.) vezetői pontosan úgy ítélik meg a helyzetet, mint mi, s hajlandóak megtenni a szükséges erőfeszítéseket az országukban meglevő antiszemitizmus elleni küzdelem terén. Ami pedig az ő kérésüket (a magyarországi vezetőkét – J. K.) illeti, mi bármikor állunk a rendelkezésükre, ha szükségük lesz ránk a cél elérése terén”.
Köves Slomo, az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség vezetője, az országszerte hanuka-gyertyatartókat állítgató Chabad szekta vezető rabbija azt mondta, hogy „Kelet-Európa (helyesen: Kelet-Közép Európa – J. K.) legnagyobb zsidó közössége Magyarországon üdvözöl minden segítséget, amely az utóbbi időben az országban egyre erősödő gyűlöletbeszéd terjedésének megakadályozására irányul”, olvasható a héber hírportálon.
A küldöttség budapesti látogatásáról szóló beszámolóhoz a CFCA mellékelte a JN1 (Jewish News One) zsidó hírtévé hisztérikus hangnemű tudósítását. A videón a többi között megszólal Steiner Pál, az MSZP politikusa és meglepő módon a Jobbikkal foglalkozik magyar nyelven, mivel csak ezt a nyelvet érti. A fentebb már említett Köves Slomo is a Jobbikot, valamint a Kuruc.infót jelöli meg az antiszemita és a romaellenes gyűlöletbeszéd legveszedelmesebb forrásának, miközben vágóképnek okostelefonon a portál logója és hírei láthatók.


Új honfoglalás (2013-02-03)


Júszef el-Kudszi – Kuruc.info



A Moszád tervezett olaszországi akciójáról fecsegett – ezért "tüntették el" hajdani munkáltatói

Ben Zygier ausztrál-izraeli kettős állampolgár szülőhazája titkosszolgálatának fecsegett cége, a Moszád tervezett olaszországi akciójáról, ám az információt szándékosan kiszivárogtatták, az ügynököt elrabolták, álnéven börtönbe csukták, ahol több mint két évvel ezelőtt „öngyilkos lett”. A múlt héten kitudódott botrányos ügy részleteinek kiderítésére az izraeli ellenzék vizsgálóbizottságot követel, míg Bibi Netanjáhu kormányfő mindenkit arra két, hogy hagyják nyugodtan dolgozni a titkosszolgálatokat.

Ben Zygier
A világsajtót továbbra is élénken foglalkoztatja – érdekes módon a magyarországit nem - az általában csak „Prisoner X”, „Mister X” vagy héberül „Ászír X” (Xאסיר), magyarul „X rab” néven emlegetett izraeli-ausztrál kettős állampolgár 2010 elején történt rejtélyes letartóztatása, álnéven való „eltüntetése”, majd 2010. december 15-én elkövetett „öngyilkossága”. Izraelben még mindig szigorú cenzúra tiltja az újságíróknak a múlt héten napvilágra került botrány részleteinek közzétételét. Trevor Bormannra, az ausztrál ABC hírszolgálat sztárriporterére azonban nem vonatkozik az izraeli tiltás, ezért néhány órával ezelőtt már a világhálóra is kikerült a Ben Zygier-ügy legújabb fejleményeiről szóló összeállítás.

Egy életút állomásai
Trevor Bormann elutazott Izraelbe is, ahol igyekezett földeríteni a Rámlá városban levő hírhedt, szuperbiztos és szupertitkos Ájálon börtönben uralkodó viszonyokat, a magánzárkák világát és annak lehetőségét (vagy éppen lehetetlenségét), hogy miként volt képes öngyilkosságot elkövetni Ben Zygier, a Moszád egykori ügynöke, aki Dubájban részt vett Mahmúd el-Mabhúh Hamász-vezető meggyilkolásában. A riportban megszólal egy emberjogi harcos, az ausztráliai zsidó közösség néhány tagjai, ám a Canberrában működő izraeli nagykövetség és a hivatalos zsidó hitközség semmilyen szinten nem volt hajlandó nyilatkozni a számukra rendkívül kellemetlen ügyben. Stephan Smith, volt ausztrál külügyminiszter úgy vélekedik, hogy a Moszád nem Dubájban használta először hazája útleveleit a különböző akciók végrehajtásakor.

A rámlái Ájálom börtön
Az ABC riportere kiderítette, hogy Izrael azért tette rá kezét Ben Zygier Moszád-ügynökre és tüntette el a nagyvilág szeme elől, mert a kettős állampolgár férfi Ausztráliában az ASIO nevű ottani belbiztonsági szolgálatnak a kihallgatása folyamán részleteket fecsegett el a Moszád Olaszországban tervezett jövőbeni akciójáról, illetve a külföldi állampolgárok útleveleinek fölhasználási módszeréről.
Az ausztrál riportból kiderül az is, amit az izraeli cenzúra tilt: Ben Zygier Maya nevű özvegye két gyermekével a Tel-Aviv melletti Ráánáná városban él. Tegnap az izraeli sajtó annyit elárult, hogy az özvegy Ben Zygier „eltüntetésének” kezdetén a szomszédoknak azt mondta, hogy férje rákos lett és hazautazott gyógykezelésre Ausztráliába. Miután „öngyilkos lett”, azt a mesét tálalta a sorsa felől érdeklődőknek, hogy a gondos gyógykezelés ellenére elvitte a betegség. Az izraeli sajtó azt is tudni véli, hogy az özvegy hatalmas hallgatási összeget kapott a zsidó államtól.

Ben Zygier sírköve Melbournben
A Fairfox ausztrál hírügynökség szerint a Moszád 2010-ben időben közölte az ASIO-val, az ausztrál belbiztonsági szolgálattal Ben Zygier lefogását (pontosabban elrablását és Izraelbe hurcolását – J. K.) Roni Ben Jisáj tekintélyes izraeli hírmagyarázó – aki a cenzúrára hivatkozva szintén nem kívánt mindent elmondani – röviddel ezelőtt úgy vélekedett, hogy Ben Zygier (Izraelben: Ben Álon) nem lehetett áruló Moszád-ügynök, hanem amikor Ausztráliában a baráti titkosszolgálatként ismert ASIO kihallgatta, jóhiszeműen és bizalmasan szót ejtett az izraeli titkosszolgálat tervezett olaszországi akciójáról... Az ASIO viszont a Mahmúd el-Mabhúh Hamász-vezető meggyilkolásakor fölhasznált ausztrál útlevelek miatti neheztelése miatt szándékosan kiszivárogtatta az információt a sajtónak, s ezzel tulajdonképpen megásta Ben Zygier sírját.

A Moszád által Dubájban használt egyik útlevél
Izraelben a cenzúra ellenére mindenki a Moszád-ügynök félrelépéséről, majd „eltüntetéséről” beszél, s az ellenzéki pártok követelik a parlamenti vizsgálóbizottság fölállítását, a botrányos ügy részleteinek kiderítését. Megszólalt azt ügyben Bibi Netanjáhu miniszterelnök is: „Az ügy további részleteinek közzététele súlyos károkat okozna az állam biztonságára nézve. Mi nem vagyunk olyanok, mint más országok, mert nálunk példás demokrácia uralkodik, a vizsgált személyek jogait is tiszteletben tartjuk, ám közben a biztonsági erők tevékenysége iránt is elkötelezettek vagyunk”, jelentette ki Netanjáhu, majd hozzáfűzte: „Mindenkit arra kérek, hagyják nyugodtan dolgozni a biztonsági erőket annak érdekében, hogy tovább erősíthessük Izrael Államát.”
Júszef el-Kudszi – Kuruc.info
Előzmények:




Netanjahu azt hazudta, nem történt törvénytelenség az "X fogoly" ügyében


Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök vasárnap, az úgynevezett X fogoly ügyével kapcsolatos első megszólalásában elutasította az izraeli sajtó vádjait az esetleges törvénytelenségekkel kapcsolatban, és megvédte az ügyben több évig fenntartott hírzárlatot. "Biztonsági erőink fáradhatatlanul és szorgalmasan dolgoznak biztonságunk megteremtésén. Teljes a bizalmam mind bennük, mind jogrendünkben" - mondta a kormányfő az átmeneti kabinet szokásos vasárnapi ülésén.
"A hírszerzés és a biztonsági szervezetek, bár függetlenül, de törvényes felügyelet alatt működnek. A hírszerző és biztonsági akciók túlzott napvilágra kerülése veszélybe sodorhatja és olykor veszélybe is sodorja az állam biztonságát" - tette hozzá. Az ausztrál ABC közszolgálati tévécsatorna szerdán egy oknyomozó riportot közölt a hosszú időn át titokban őrzött, "X fogoly" néven említett, valójában Ben Zygiernek hívott ausztrál-izraeli Moszad-ügynökről, aki az izraeli börtönhatóságok szerint a szigorú és állandó felügyelet ellenére öngyilkos lett 2010 decemberében a Ramla városi Ajalon börtön szupertitkos magánzárkájában.
Az ausztrál tévé riportja szerint Ben Zygier - más nevein Ben Alon vagy Ben Allen - előzőleg az izraeli titkosszolgálatnak (a Moszadnak) hajtott végre kiküldetéseket több arab országban és Iránban. Az al-Dzsarída című kuvaiti lap nyugati forrásokra hivatkozva csütörtökön azt állította, hogy Ben Zygier leplezhette le azt a három évvel ezelőtti dubaji akciót, amelyben megölték Mahmúd al-Mabhúhot, a palesztin Hamász radikális iszlamista szervezet egyik parancsnokát, majd válaszul a Moszad elrabolta és öngyilkosságáig, több hónapig titokban fogva tartotta. Később a dubai rendőrfőnök cáfolta Ben Zygier szerepét a 2010. januári dubai akció felgöngyölítésében.
Az izraeli sajtó központi kérdése az utóbbi napokban, hogy mi vezetett a volt ügynök letartóztatásához, majd miként volt lehetséges öngyilkossága az állandó őrzés ellenére. Egy, a lapoknak nyilatkozó neves ügyvéd a halála előtti napon találkozott vele, és nem fedezett fel a fogolynál öngyilkosságra utaló szándékot.
Mint vasárnap Canberrában közölték, az ausztrál külügyminisztérium is jelentést készít Izraelben elhunyt állampolgárának ügyéről, és ehhez az ügyre vonatkozó iratok átadását kéri a zsidó államtól.
(MTI)


Hamász-vezető dubáji meggyilkolásában vett részt az izraeli börtönben "öngyilkos lett" Moszád-ügynök

Izraelben legalább nyolc hónapon keresztül, álnéven, a világtól hermetikusan elzárva, magánzárkában tartottak fogva egy árulóvá lett Moszád-ügynököt, aki részt vett Mahmúd el-Mabhúh Hamász-vezető dubáji meggyilkolásában. Egyes politikusok és a sajtó egy része most fölteszi kérdést: vajon hány Ben Zygierhez hasonló, a külvilágtól teljesen „elrejtett” zsidó és nem zsidó embert tartanak magánzárkákban a Közel-Kelet egyetlen demokráciájában?

Ben Zygier
Ben Zygier (Izraelben: Ben Alon vagy Ben Allen volt a neve) nevű Ausztráliából Izraelbe vándorolt Moszád-ügynököt közel nyolc hónapon keresztül tartották a világtól, de még az őreitől is hermetikusan elzárva, álnéven. A Rámlá városban levő hírhedt Ájálon börtönben a fiatal férfi még 2010. december 15-én „öngyilkos lett” a szigorúan őrzött, bekamerázott, mindössze 16 négyzetméter alapterületű magánzárkájában. Az elmúlt napokban kiszivárgott információk szerint Ben Zygier zárkáját még a börtönőrök sem közelíthették meg, nehogy az „X rabként” emlegetett férfi kijuttassa az elrablásának és Izraelbe hurcolásának részleteit.
Ben Zygier neve és sorsa, történetének egy része az elmúlt három nap folyamán vált ismertté Izraelben és a nagyvilágban. (Érdekes, hogy nálunk nem foglalkozik vele az amúgy minden zsidó témán kéjesen csámcsogó magyarbarát sajtó...) Amint arról korábban már beszámoltunk, izraeli parlamenti képviselők a kneszet szószékéről hívták föl a közvélemény figyelmét az Izraelben továbbra is államtitokként kezelt elképesztő történetre és tették föl a kérdést, hogy vajon hány „X rabot” tartanak még a világ szeme elől „eltüntetve” a Közel-Kelet egyetlen demokráciájában? Mindenesetre a több mint három évvel ezelőtt meghalt (vagy megölt) egykori Moszád-ügynök igen rossz fát tehetett a tűzre, nagyon befoghatták a közvetlen hozzátartozók száját, mert azok bizony most, a történet egy részének napvilágra kerülése után sem hajlandóak nyilatkozni.

A meggyilkolt Mahmúd el-Mabhúh Hamász-vezető
Pedig Ben Zygier 2010. december 15. óta halott, s az ausztráliai Melbourne város zsidó temetőjében van eltemetve. Ha igaz... Mindenesetre a fekete márvány sírkőre vésett Dávid-csillag mellett héberül az olvasható, hogy „itt van elrejtve”. A „szeretett feleség, Maya” és az édesapa, Geoffrey Zygier síri hallgatásának több oka is lehet: A Moszád és más izraeli titkosszolgálatok ismert módszereikkel megfélemlítették, titoktartásra kényszerítették a családot, hiszen az elhunyt részese volt a Mahmúd el-Mabhúh Hamász-vezető meggyilkolását Dubájban végrehajtó huszonhét tagú Moszád-különítménynek. A családtagoknak azért is érdemes hallgatniuk, mert a Hamász-vezető meggyilkolását esetleg rajtuk bosszulják meg a palesztinok.

Ben Zygier (Ben Allen) hamis útlevele
De sokkal elfogadhatóbbnak tűnik az a magyarázat, amelyet tegnap a Kuvaitban megjelenő El-Dzserídá (Újság - الجريدة) című napilap írt a ügyről. A lap szerint Ben Zygier megijedt, amikor a dubáji rendőrség a Hamász-vezető meggyilkolása után szinte azonnal bejelentette, hogy a merényletet az izraeli Moszád emberei követték el az Egyesült Arab Emírségek területén. A még Dubájban tartózkodó Ben Zygier erre fölvette a kapcsolatot a helyi rendőrséggel és bőrének mentése érdekében elárulta a Mahmúd el-Mabhúhot meggyilkoló különítmény többi tagjának a nevét, ám azok akkorra már kereket oldottak, legalábbis így véli a kuvaiti napilap.

Az Ájálon izraeli börtön kívülről
Ben Zygier (alias Ben Alon vagy Ben Allen) ezután természetesen igyekezett elrejtőzni munkáltatója, a Moszád haragja és bosszúja elől, hazament Ausztráliába, ám az izraeli titkosszolgálat gyorsan fölfedezte rejtekhelyét s a rá jellemző módon az áruló ügynököt elrabolta (akárcsak Eichmannt, Vanunút és sokan másokat), majd Izraelbe hurcolta. Ben Zygierre azért is haragudtak az izraeliek, mert az ő információja alapján derült ki, hogy a Dubájban gyilkolászó huszonhét Moszád-ügynök idegen országok hamisított útleveleit használta az Egyesült Arab Emírségek területére történt beutazáskor. A különítmény tagjai lengyel, német, ír és ausztrál útlevelet használtak. Az útlevélügyben érintett országok Izraellel egy darabig haragszom rádot játszottak, majd szokás szerint ezt a békát is lenyelték.
Így és ezért került Ben Zygier 2010 elején álnéven az Ájálon börtön dupla falú, szigorúan őrzött magánzárkájába, ahol még az őrei is csak ritkán közelíthették meg egy bizonyos távolságon belül. Itt „lett öngyilkos” 2010. december 15-én és temették el holttestét a szülővárosában, Melbournben.

Ben Zygier sírja Melbournben
A pórul járt Moszád-ügynök családjának további oka van a hallgatásra: Geoffrey Zygier, az édesapa, a nagy cionista, az ausztráliai zsidóság egyik nagyhangú közéleti személye, az ottani B'néj B'rit Rágalmazás Elleni Bizottság vezérigazgatója, az Izrael-lobbi ismert alakja. Nem lehet kellemes számára, hogy a fia elárulta a Moszád-ügynök társait.
Hering József – Kuruc.info
Kapcsolódó:

Izraelben eltüntettek egy Moszád-ügynököt - "öngyilkos lett" a börtönben


Ben Alon
Izraelben kirobbant az egyre inkább nemzetközivé terebélyesedő botrány: a börtönben bírói ítélet nélkül nyolc hónapon keresztül hermetikusan elzárva, magánzárkában tartottak, majd valószínűleg meggyilkoltak egy rossz útra tért Moszád-ügynököt. A Ben Zygier nevű ausztráliai zsidó férfi 2001-ben vándorolt ki Izraelbe, majd állt a Moszád szolgálatába. Az ügy részleteit az izraeli cenzúra még mindig visszatartja.
Előbb Ben Zygier, majd Izraelben Ben Alon volt a neve annak az ausztráliai születésű zsidó férfinak, akit valamiért örökre eltüntettek a világ szeme elől az izraeli titkosszolgálatok. Az ABC ausztrál tévé tegnapi szenzációs tényfeltáró riportjából kiderül, hogy a hivatalos izraeli verzió szerint Ben Alon még 2010 végén „öngyilkos lett” a Ramla városban levő hírhedt Ájálon börtön egyik szigorúan őrzött, állandóan bekamerázott magánzárkájában.
Az izraeli parlamentben (kneszet) nem sokkal az ABC riportjának sugárzása után Áhmád Tibi palesztin és Zehává Gálon zsidó képviselő kérdést intézett a belügyminiszterhez: miként fordulhat elő az, hogy a demokratikus Izraelben hat-nyolc hónapon keresztül a külvilágtól hermetikusan elzárva, bírósági ítélet nélkül tarstanak embereket, akik az állandó 24 órás megfigyelés, a bekamerázott magánzárka ellenére képesek öngyilkosságot elkövetni?

Ben Alon izraeli katonaként
A nemzetközi botránnyá dagadó Ben Alon-ügyről Izraelben már az újságírók is sokat tudnak, ám a cenzúra egyelőre mindenkibe belefojtja a szót és az információt. Annyit tudunk, hogy Ben Zygier Ausztráliában született 1976-ban, a melbourne-i zsidó iskolába járt, 2001-ben alijázott, azaz vándorolt ki Izraelbe. Új hazájában megnősült, katonai szolgálatot teljesített, és született két gyermeke. A katonai szolgálat után a Moszád szolgálatába állt, ám 2010 elején egyszerűen eltűnt a barátai és a szerettei szeme elől. Sem az Ausztráliában élő szülei, sem az izraeli házastársa nem hajlandók beszélni.
A nemzetközi, ausztrál nyomás hatására a Ramla városbeli Ájálon börtön hatóságai annyit közöltek, hogy Ben Alon (egyelőre még az előneve sem ismert) a magánzárkában 2010. december 15-én fölakasztotta magát. Ami egyébként elképzelhetetlen, mert az állandóan szigorúan őrzött izraeli magánzárkákban nem lehet öngyilkosságot elkövetni. Mint kiderült, Ben Alon holttestét később a melbourne-i zsidó temetőben temették el.

Az Ájálon börtön kívülről
Ben Alon Moszád-ügynök rossz fát tehetett a tűzre, amiért az izraeli titkosszolgálatok igyekeztek nyom nélkül kivonni a forgalomból, ám ezúttal nem sikerült nekik. Ezekben a percekben ért véget egy televíziós sajtóbeszélgetés, amelynek során Somfalvy Attila, a Jediot Áháronot újságírója a cenzúra jogosságát hangsúlyozó kollégáival szemben kijelentette: „Ebben a történetben nem csak az a szégyen és döbbenetes, hogy Izraelben a cenzúrával elnémítják a sajtót, hanem az is, hogy embereket egyszerűen el lehet tüntetni, magánzárkában tartani hat-nyolc hónapon keresztül bírósági ítélet nélkül”. Mi tesszük hozzá azt, amit Somfalvy Attila Izraelben nyilván nem mert: vajon hány emebert tesznek el láb alól úgy, hogy sosem szerzünk róla tudomást?
Hering József – Kuruc.info

Mint nálunk Daróczi Dávid megöngyilkolták magukat , mint ahogy jobb helyeken dívik , hisz felsőbb kapcsolathoz nem érhetnek el a szálak , Kenedit is egy egyedül álló merénylő lőtte le , ugye ezt te sem hiszed , hisz a vakolók is dolgoztak az ügyön , kell a balek mindig , hogy meg legyen vezetve a népesség , hát még ellenség képet is kreálunk nekik. Így volt ez a cigány gyilkosságoknál is , nehogy azt hidd hogy a lefogottak a gyilkosok , ők csak a végrehajtók , a tettesek fentebb kerestetik , kik polgárháborúra játszottak , és meg is tudták volna ezt játszani . Na gondolkozz el ezen , ki akart ilyet , és ki állította le a hadműveletet. Na belátod végre , hogy ezek az ördögök ezt nem tudták volna végrehajtani , ők csak balekok voltak , és örüljenek , ha nem likvidálják a börtönben őket , mert esetleg megvilágosodnak előttük az események , és rájönnek mire használták fel őket a drága megbízóik . Csak egy kis piszok voltak a körmük alatt , és igen hamar eltakarítják őket az élők sorából , vakolók ide vagy oda , a hazaárulás zajlik , talán már atomtöltet is van az országban , mivel megfenyegethetik a politikai maffiát , hogy azt tegye amit ők akarnak , ha életben akarnak maradni . Nem véletlen , hogy annyi zsoldos akar most államfő lenni , csak úgy osztogatják a koncot egymásnak , az ország népének a feje felett . E hazaáruló vakolók a jövőnket árulja azért , hogy most ők uralhassák e szenvedő nép még megmaradt erejét , hogy végül is teljesen kivéreztessék , mint H Zsófit Körmenden , a balek itt maga a nép lesz , vagy lesz egy két merész tettre kész ember ki likvidálja e gyilkos hazaárulókat.


Bekérették a külügyminisztériumba Izrael londoni nagykövetét a dubaji gyilkosság miatt

A dubaji gyilkosság brit szálának, vagyis a hamis brit útlevelek használatának mélyreható kivizsgálását ígérte szerdán Gordon Brown miniszterelnök, akit a parlamenti ellenzék is felszólított erre. Az izraeli nagykövetet bekérették a külügyminisztériumba.
Dubaj rendőrfőkapitányának tájékoztatása szerint tizenegy európai - brit, ír, francia és német - útlevéllel utazó személy vett részt Mahmúd Abder-Raúf al-Mabhúhnak, a Hamász egyik vezetőjének dubaji meggyilkolásában.
"Azonnal kivizsgáljuk... Ki kell deríteni, hogy pontosan mi történt, hogyan történt és miért - jelentette ki a kormányfő a BBC adásában, de hozzátette: "össze kell gyűjteni a bizonyítékokat, mielőtt nyilatkozatok hangzanak el". Az esti órákban a külügyminisztérium bejelentette, hogy csütörtökre megbeszélést kértek az izraeli nagykövettel az útlevelekről.
A brit ellenzéki liberális demokrata párt egyik képviselője kijelentette, hogy ha kiderül, hogy tényleg Izrael áll az ügy mögött, az súlyosan megrendíti a két ország közötti bizalmat. "Ha emiatt a brit útlevelek jogos használói veszélybe kerültek, az szégyen-gyalázat" - mondta Menzies Campbell. A külügyi bizottság vezetője, a munkáspárti Mike Gapes óvatosabban fogalmazott. "A gyilkosság vagy Izrael műve, vagy valaki el akarta érni, hogy annak tűnjék" - mondta.
A lapokban és a BBC-ben sorra cáfolták érintettségüket azok a britek, akiknek útleveleivel a dubaji hatóságok szerint a tettesek beutaztak az emírségbe - jelentette Kertész Róbert, az MTI tudósítója.
Az egyik megnevezett, a 42 éves Paul Keely - aki Angliában született, de 15 éve egy észak-izraeli kibucban él - a The Daily Telegraph című konzervatív brit napilapnak azt mondta: két éve el sem hagyta Izraelt, Dubajban pedig egyáltalán nem járt. Keely közölte: amikor először hallotta nevét az üggyel kapcsolatban, azonnal megnézte, hogy nem lopták-e el az útlevelét, de az okmány a helyén volt.
Egy másik megnevezett brit, a Jeruzsálem közelében élő 31 éves Melvyn Adam Mildiner elmondta: a nevével közzétett kép nem őt ábrázolja, útlevelében nem ez a fotó van, és dubaji pecsét sincs az okmányban, mivel soha nem járt az emírségben.
A szerdai The Daily Telegraph kommentárja szerint ha Izrael elismerné felelősségét a merényletért, az veszélybe sodorhatná az izraeli titkosszolgálat, a Moszad és Nagy-Britannia "egyébként is ingatag" megállapodását hírszerzési információk megosztásáról. A lap felidézi, hogy az együttműködés a múltban sem volt problémamentes: Margaret Thatcher volt konzervatív brit kormányfő 1987-ben leállította a Moszad nagy-britanniai tevékenységét, miután a szervezet Londonból indított műveletet az izraeli atomtitkokat kiszivárogtató Mordeháj Vanunu elrablására.
Ausztriában is nyomoznak a Hamász-vezető feltételezett gyilkosai után - jelentette szerdán egy osztrák magazin egy meg nem nevezett belügyminisztériumi forrásra hivatkozva. A gyanú szerint a tettesek olyan mobiltelefonokon beszéltek egymással, amelyeknek a körzetszáma egy osztrák szolgáltatóéval egyezik meg - írta internetes kiadásában a Profil című hetilap Pálfy M. Katalin bécsi MTI-tudósító jelentése szerint.
Az izraeli külügyminiszter szerint "nincs ok" azt feltételezni, hogy az izraeli elhárítás áll a dubaji gyilkosság mögött. "Nem tudom, miért kell tényként elkönyvelni, hogy Izrael vagy a Moszad használta a hamis útleveleket és brit állampolgárok személyazonosságát" - mondta a katonai rádiónak Avigdor Liberman.
A politikus ugyanakkor nem volt hajlandó sem cáfolni, sem megerősíteni Izrael érintettségét az ügyben. "Izrael soha nem erősít meg, és nem is cáfol" ilyen híreket - mondta (gyakorlatilag elismerve a gyilkosságot), hozzátéve, hogy most sincs ok ennek a politikának a megváltoztatására. A külügyminiszter azt is kijelentette, hogy nem kell esetleges diplomáciai válságtól tartani Nagy-Britanniával vagy más országokkal.
A Hamász több ezer fegyverese kiáltott bosszúért szerdán a Gázai övezetben. A dzsabalíjai menekülttáborban tartott megemlékezés résztvevői azt ígérték, hogy megbosszulják al-Mabhúb halálát. A Hamász-aktivisták egyértelműen Izraelt tették felelőssé a gyilkosságért. "Minden tőlünk telhetőt megteszünk, hogy megbosszuljuk ezt a Moszad által végrehajtott gyáva gyilkosságot" - jelentette ki a Hamász katonai szárnyának szóvivője.
(MTI nyomán)

A "nagy tudású" holotörténészek nyolccal beszorozták a svájci határról visszaküldött zsidók számát

A leghírhedtebb franciaországi "nácivadász", Serge Klarsfeld egy meglepően őszinte beismerést tett a napokban: a svájci Der Sonntag című lapnak adott nyilatkozatában ugyanis bevallotta, hogy nem igaz a hivatalos holotörténészeknek évtizedek óta hangoztatott azon állítása, mely szerint a svájci hatóságok 24 500 zsidótól tagadták volna meg a belépést az ország területére az úgynevezett holokauszt idején. A valós szám szerinte 3 ezer körül van.

Serge Klarsfeld, a "bűnbánó" zsidó
Klarsfeld elmondta, hogy a korábban széltében-hosszában hangoztatott 24 500-as szám az 1999-ben készült, úgynevezett Bergier-jelentés adatain alapszik. Csakhogy a dokumentum összeállítói „pontatlan levéltári anyagokra támaszkodtak” – jelentette ki a „nácivadász”. Ismerve azonban a holokauszt körüli csalások, félremagyarázások és hazugságok tömkelegét, joggal gyanakodhatunk arra, hogy az amerikai, izraeli és svájci történészekből álló Bergier-bizottság (melyet Jean-Francois Bergier svájci történész vezetett) tudatosan túlozta el nyolcszorosára a svájci határról állítólag visszafordított zsidók számát.
Klarsfeld elismerte azt is, hogy a bizottságnak arra vonatkozóan sem álltak rendelkezésre megbízható forrásai, miért is fordítottak vissza menedéket kereső embereket Svájc határairól a második világháború idején. (Ennek ellenére a jelentésében éles szavakkal ítélték el az ország hatóságait azért, mert nem tettek meg mindent az üldözött zsidók megmentéséért.)
A „bűnbánó” zsidó nyilatkozatában új vizsgálatot sürgetett a kérdésben, amivel egy platformra került a „tudatlan” és „újabb népirtásra készülődő” „holokauszt-tagadókkal”. A revizionista történészek ugyanis a Bergier-bizottság jelentésének nyilvánosságra kerülése óta hangoztatják: a dokumentum adatai mértéktelenül eltúlzottak, ráadásul nem alapulnak levéltári forrásokon. Most pedig az egyik legismertebb „nácivadász” is beismerte ugyanezt.
Az elmúlt hónapban az SRF svájci televízióban bemutattak egy „dokumentumfilmet”, melyben arról esett szó, hogy a svájci kormány ugyan már 1942-ben tudott Adolf Hitler állítólagos „megsemmisítési tervéről”, valamint a „náci haláltáborok” létezéséről, ennek ellenére állítólag mégis megtagadta a belépést a menekülő zsidóktól. Természetesen sem a svájci kormány, sem senki más nem tudhatott semmi biztosat a „megsemmisítési tervről”, vagy a „haláltáborokról”: amiről ugyanis bárki „tudhatott”, az a szövetségesek, és főként a zsidók háborús propagandakampánya volt, melynek egészében, vagy részben hitelt adott, aki hallotta, vagy pedig semmit sem hitt el belőle.
Néhány nappal korábban Klarsfeld a svájci közrádiónak adott interjújában is „teljesen rossznak” nevezte a Bergier-bizottság jelentésében szereplő 24 500-as számot. „Nem helyes, ha hagyjuk, hogy a nemzetközi közvélemény továbbra is azt higgye, 24 ezer zsidót fordítottak vissza a svájci határoktól, akik azután ennek következtében meghaltak, holott a valóságos szám a 3 ezerhez áll közelebb” – ismerte be a „nácivadász” a rádióinterjúban, hozzátéve azt is, hogy ugyanakkor 30 ezer zsidót viszont beengedtek az alpesi országba az úgynevezett holokauszt idején. (A Bergier-bizottság ezzel szemben 21 ezer befogadott zsidót említ.)
"Tudnunk kellene, mennyi zsidónak sikerült menedéket találnia Svájcban, és hányat nem engedtek be az országba, és mi történt velük. Mindez befolyásolja Svájc megítélését a világban" – jelentette ki Serge Klarsfeld a Der Sonntagban megjelent nyilatkozatában. Hogy csaló barátai és fajtársai milyen mértékben járultak hozzá Svájc nemzetközi tekintélyének aláásásához a holokauszt ürügyén folytatott kampányukkal, arról természetesen nem beszélt a ravasz holoparazita.
Perge Ottó - jewishpress.com nyomán


Tasnádi-per: 3 év lett másodfokon a 6-ból - néhány év és szabadul a zsidó maffiózó


Hat év három hónapról három év nyolc hónapra mérsékelte Tasnádi Péter maffiavezér büntetését az elsőfokú döntéshez képest a Fővárosi Törvényszék pénteken kihirdetett másodfokú jogerős ítéletében - közölte Tuza Péter, a vádlott ügyvédje az MTI érdeklődésére.

Tudja, ki az úr
Tasnádi különböző büntetőügyek miatt jelenleg - és még várhatóan évekig - jogerős szabadságvesztését tölti.
Jelen ügyben négy cselekménnyel kapcsolatban rablással, önbíráskodással és személyi szabadság megsértésével vádolta meg az ügyészség a "vállalkozót", az elsőfokú bíróság ebből tavaly márciusban három vádpont kapcsán mondta ki Tasnádi bűnösségét, és hat év három hónap fegyházra ítélte.
Az aranyügyletekhez kapcsolódó elszámolási vitákról szólva már az elsőfokú bíróság is jelezte: a zavaros üzleti ügyekben Tasnádi "bizonyos mértékig" maga is "áldozattá vált", jogos követeléseinek próbált "érvényt szerezni", ám ahelyett, hogy bírósághoz fordult volna, meg nem engedett módon próbálta visszaszerezni pénzét.

Tasnádi és a haverok
Tasnádi az eljárás során tagadta bűnösségét, a védelem szerint sokkal inkább tekinthető az események sértettjének, mint elkövetőjének.
Az ügyész súlyosbításért, a védelem felmentésért fellebbezett a tavaly márciusi elsőfokú döntés ellen, így került az ügy másodfokon a Fővárosi Törvényszékre, amely pénteken jelentősen megváltoztatta, enyhítette az ítéletet.
Tuza Péter ügyvéd elmondta: az egyik, rablásnak minősített cselekménynél a másodfokú bíróság a védelem érvelésével összhangban úgy ítélte meg, Tasnádi okkal gondolhatta, hogy a saját pénzét szerezte vissza, ezért nem rablást, hanem annál lényegesen enyhébben minősülő önbíráskodást követett el, ami egybeolvadt a másik hasonló minősítésű cselekménnyel. Ezenkívül még egy fotóriporter sérelmére elkövetett személyi szabadság megsértését rótta a törvényszék Tasnádi terhére, és mindezért jogerősen három év nyolc hónap szabadságvesztéssel sújtotta.

A "vállalkozó" emberei
Tasnádi - aki különböző ügyek miatt már hozzávetőleg egy évtizedet töltött fegyintézetekben - jelenleg a 2012 elején a Fővárosi Ítélőtáblán emberölés kísérlete és más bűncselekmények miatt jogerősen kiszabott hétéves fegyházbüntetését tölti, amelyet összbüntetésbe kell foglalni a pénteken kihirdetett három év nyolc hónapos ítélettel. Tekintettel az összbüntetésbe foglalásra és arra, hogy a másik ügyben már éveket töltött előzetes letartóztatásban, a jelenleg 63 éves bűnöző várhatóan néhány év múlva szabadulhat.
(MTI nyomán)
Kapcsolódó:


"Ne pofázzál, te kutya, letépem a fejedet!" - Tönkrement családok házait vásárolja fel a Tasnádi-maffia


A maffia tenné rá a kezét szerencsétlen emberek otthonára
Nyolcvannégy budapesti és vidéki lakás és ház került kalapács alá szerdán az Árverező Ház Zrt. budapesti irodájában. Szerencsétlen, tönkrement emberek utolsó menedékére tette volna rá kezét többek között a Tasnádi-féle maffia, de Éliás Ádám, a Vállalkozások Érdekvédelmi Szövetségének vezetője közbelépett - írtuk korábban. A Magyar Hírlap szerint végül mégiscsak folytatódott az árverés, és több ellehetetlenült család ingatlana - mélyen értékén alul - új gazdára talált.



A VÉSZ nagyon helyesen és példamutató módon társadalmi mozgalmat indított, hogy megakadályozza emberek otthonainak elvételét, így elmentek az érintett Károly körúti lakásba is. Először nem akarták beengedni őket, később azonban mégis bejutottak a nyilvánosnak hirdetett árverésre.
Közben kiderült, hogy a lakásban Tasnádi Péter is ott van, aki az egyik emberével a Magyar Hírlap fotóriporterét rángatta be az egyik szobába és arra kényszerítette, hogy a fényképezőgép memóriakártyáját adja oda neki - mondta Éliás Ádám.

Jó arcú "licitálók" - Kép: Index
Mikor azt hitték, hogy a szobában verekedés van, a VÉSZ benyomult a helyiségbe, ekkor fenyegette meg Tasnádi Péter a mozgalom vezetőjét. Többek között azt mondta: "ki vagy, te kutya, letépem a fejed". Eközben rendőrök érkeztek és mindenkit igazoltattak.
Éliás Ádám a Független Hírügynökség kérdésére elmondta, hogy feljelentést tesz a halálos fenyegetés miatt. Egyúttal az árverés ellen is kifogást emelnek, amely így érvénytelen lesz. A Független Hírügynökség úgy tudja, hogy a Magyar Hírlap fotósa nem tesz feljelentést Tasnádi Péter ellen (végül mégis tett - a szerk.).
Tasnádi Pétert hat év börtönbüntetésre ítélte egyébként május 12-én a Fővárosi Bíróság, bűnösnek mondva ki a maffiózót többek között visszaesőként elkövetett, két rendbeli emberölés előkészületében és felbujtóként elkövetett, két rendbeli életveszélyt okozó testi sértés bűntettében. A nem jogerős bírói ítélet szerint Tasnádi 2001-től – személyes sérelmei megtorlása és anyagi haszonszerzés miatt – bűncselekmények elkövetésére adott utasítást. Mindezt esetenként a börtönből illegálisan kijuttatott levelekben vagy telefonon tette meg.
Egy biztos: ha a magyar emberek csak töredékét tennék meg annak, amit a VÉSZ és Éliás Ádám, nem tartanánk itt. Csak sajnos a legtöbb ember még minimális szolidaritásra sem hajlandó.
Zárásként íme egy korábban már bemutatott kép Tasnádi "szeretetszolgálatáról":
Itt pedig a szintén köztörvényes Csintalannal bratyizik:
(FH - Index - MH nyomán Kuruc.info)
Kapcsolódó: 




Újabb magyarok feje fölül vinné a bank a házat - az idős Balogh Antalné inkább magára gyújtja hajlékát
Nyolcvannégy ingatlant árverez el január 27-én az Árverező Ház Szolgáltató és Árverező Zrt. Köztük van a 72 éves Balogh Antalné pilisi otthona is. Az idős asszonynak nincs hova mennie, ezért úgy döntött, magára gyújtja a 8,5 milliós kikiáltási áron induló hajlékot.

Balogh Antalné háza

Balogh Antalné hatvanas években épült házára a papírok szerint még 2004 decemberében jegyzett be jelzálogjogot a KDB Bank 6800 euró és járulékai erejéig. Az akkor 8 millió forintra értékelt ingatlanra vették fel a 2,9 milliós szabad felhasználású devizahitelt, melyet a válság következtében már nem tudtak törleszteni. Jelenleg az értesítő szerint 2 135 686 forintot követel a bank az idős nőn, mint a ház egyedüli tulajdonosán. A 60 ezres nyugdíjból élő asszony még azt a 300 ezer forintot sem tudja előteremteni, amellyel az Árverező Ház Szolgáltató és Árverező Zrt. közlése szerint fél évre el lehetne halasztani az árverést. Arra is felhívták a figyelmét, hogy a házat kipakolva, kitakarítva, tisztán kell átadnia az árverezőnek.
A mellékelt írások szerint az árverezési döntés előtt a saját költségén, 40 ezer forintért felértékeltették vele a házat, de ekkor már az csak 5 millió forintot ért a szakértő szerint. Így egy esetleges másik hitellel sem tudta „megváltani” a tartozását . A szerencsétlen asszony segítséget kért a pilisi önkormányzattól is, de sok magyarországi társához hasonlóan forráshiányos a település, ott sincs pénz arra, hogy esetleg élhetnének azzal az elővásárlási joggal, amit ilyen esetekre szavazott meg az Országgyűlés a múlt nyáron.
Szabó Márton, a település polgármestere csak tanácsokat tudott adni Balogh Antalnénak. Szabó is úgy tudja, hogy az asszony megpróbálkozott már azzal is, hogy egy másik hitellel váltsa ki a bedőlt hitelt. Csak ront a helyzetén a polgármester szerint az, hogy nyugdíjas, így a krízisalapból sem részesülhet, amiből valami pénzt mégis csak tudna juttatni a banknak. Szabó Márton elmondta: sajnos már többen is vannak a településen, akiknek a feje fölül viszi a bank a házat. A hivatal „mindent megtenne”, élne elővásárlási jogával, hitelt is nyújtana, de nincs pénzük erre sem.
A kilakoltatások szüneteltetésére a polgármester szerint decembertől márciusig ugyan van a Magyar Végrehajtói Kamarának egy ajánlása, de a Pilisen árverező cég úgy látszik nem él ezzel, a ház dobra verésének időpontja vészesen közeleg. Ezért Balogh Antalné most ott tart, hogy nem megy a házából sehová, inkább magára gyújtja azt.
A képen: Orbán Róbert, az Árverező Ház Zrt. vezérigazgatója.
Életrajz: Orbán Róbert 1995-től dolgozik a pénzügyi szektorban. Karrierjét a Raiffeisen Bankban kezdte, ahonnan a Budapest Bank érintésével a Volksbankból tért vissza 2002-ben, mint projektfinanszírozási csoportvezető. 2005-től főosztályvezető-helyettes, majd 2008-tól az Árverező Ház Zrt. vezérigazgatója.
Az Árverező Ház Zrt. elérhetősége:
Cím: 1075 Budapest, Károly körút 13-15. A lph. III/18.
Telefon: +36 1 411-3480
Fax: +36 1 411-3481
Az árverés nyilvános!
Helyszín: az Árverező Ház Zrt. Központi Irodája - 1075 Budapest ,Károly körút 13-15. A. lph. III/18.
Időpont: 2010. január 27. 10.00 óra.
(MNO - Szabad Riport)

 ELÁRVEREZÉS! - Inkább magára gyújtja a házat a néni!



Monori kilakoltatás - A Raiffeisen + jogász bűnözők az ügy hátterében + elérhetőségeik

Ellopták a házát
Mint arról lapunk is beszámolt, 2009. november 26-án, csütörtökön  jogerős bírósági végzés nélkül, rendőri közreműködéssel kilakoltatták otthonából Kálmán Ferencné 65 éves monori lakost, mivel képtelen volt a bank által elvárt, egyre magasabb részletekben törleszteni adósságát csekély nyugdíjából. Tegyük hozzá: annak a Raiffeisen banknak tartozott, amely pénzintézet több hasonló vérszívóval együtt, az általuk előidézett csődöt mesterségesen elkerülve 500 (!) milliárdos támogatást kapott (eddig) a kormánytól (mivel rájuk állítólag szükség van, bámi áron, tejüzemre, fonodára, cukorgyárra úgymond nincs, mert a piac..).
Ezt a pénzt részben külföldi kölcsönből, részben az államkasszából, azaz mindkét esetben a mi pénzünkből adta a banknak. Vagyis a zsidók által előidézett csődtől a kisemberek pénzén mentik meg a cionisták cégeit, miközben a kisembert és az értéket, árut előállító hazai cégeket senki sem húzza ki a bajból. Sőt, a zömmel külföldi, zsidó tulajdonú, nem piaci alapon működő bankok sokszor kifejezetten törekednek lakáshiteles ügyfeleik utcára kergetésére. Érdemes elolvasni az írásunk végén összegyűjtött kapcsolódó cikkeket és meghallgatni egy hangfelvételt a sátáni jelenségről.
Az Otthonvédők nem tudták megakadályozni Kálmánné kilakoltatását, mert végrehajtásának biztosítására rendőröket vezényeltek a helyszínre ("szolgálunk és védünk", megintcsak, kiket is, ávósok? -  a szerk.). Az idős hölgy otthonának ajtaján 11 órakor cserélték ki a zárat. A Raiffeisen bank jogi képviselője, dr. Zsiga Zsolt és a végrehajtók, aki papíron dr. Paróczai Noémi, de nem tudhatjuk biztosan, hogy jelen volt, ugyanis a szőke hajú, copfos nő nem volt hajlandó azonosítani és igazolni magát a kilakoltatás ideje alatt, illetve anyja, Paróczai Ferencné, a jegyzőkönyv aláírója, aki végig lekezelő és megalázó hangnemben utasítgatta Kálmán Ferencnét, úgy zárták ki a lakásából az idős nénit, hogy bútora, ingóságai a lakásban maradtak, azokhoz nem férhet hozzá, mert csak akkor teheti be lábát a saját otthonába, ha a végrehajtók úgy akarják. Az asszonynak a mindennapi életéhez szükséges holmijai maradtak a házban.
A 18 millió forintra felbecsült kertes házat az árverésen végrehajtást kérő képviseletében megjelent dr. Tóth Gábor egyedüli résztvevőként a kikiáltási ár fokozatos leszállítása után annak 70%-án 8,4 millió forintért "vásárolta" meg, vagyis vette el az idős asszonytól.

Paróczai Ferencné
Az Otthonvédők összefogásban résztvevő társadalmi szervezet szerint alapos a gyanú, hogy a hitelező bank alkalmazottja és az önálló bírósági végrehajtók között cinkos megállapodás jött létre az ingatlantulajdon egymásnak való átjátszásáról. Ezért a Fehér Kéményseprők Szövetsége hivatali visszaélés, vesztegetés, jelentős értékre elkövetett csalás bűntette miatt feljelentést tett a Legfőbb Ügyészségen.
Ezt a gyanút erősíti meg az is, hogy a Raiffeisen bank jogi képviselője korántsem szeplőtelen előéletű, ugyanis ő az a dr. Zsiga Zsolt, aki az Agropark Kht.-s Poligon Holding Kft. kenőpénz-botránya kapcsán vált ismertté 1997-ben, és aki felügyelőbizottsági tagja volt annak az Agropark Kht.-nak, amelynek ügyvezetője kenőpénzt próbált juttatni Torgyán Attilának. A hivatali visszaélés, a vesztegetés és a csalás tehát rutinfeladat számára.

dr. Zsiga Zsolt
1998-ban Dr. Zsiga Zsoltot, mint a cég jogi képviselőjét többször is hiánypótlásra szólította fel a Fővárosi Bíróság mint Cégbíróság. A Cégbíróság a felszólításokban Tétix-Sport (Poligon Holding) Kereskedelmi Kft.-nek nevezi a céget. A hiánypótlások a felszólítások után is elmaradtak.
A hivatalos önálló bírósági végrehajtó, dr. Paróczai Noémi a szintén korruptságáról ismert dr. Krejniker Miklós helyettese. Lapunk információi szerint dr. Paróczai Noémi és anyja, Paróczai Ferencné neve már többször is felmerült hasonló visszaélések kapcsán, vagyongyarapodásuk pedig érdekes módon igen jelentős és látványos volt az elmúlt években.

Ismeretlen résztvevő, talán
dr. Paróczai Noémi
A törvény alapján köteles a végrehajtó tájékoztatni a helyi önkormányzatot az árverésről, amit dr. Paróczai Noémi elfelejtett megtenni. Az önkormányzatnak ugyanis elővásárlási joga van, és abban az esetben szerezhet bárki más tulajdonjogot, ha erről az önkormányzat az árverés előtt írásban lemondott.
A Ceglédi Városi Bíróságon dolgozó Paróczainé vélhetően illetéktelenül járt el a monori ügyben, ugyanis jogköre nem terjed ki Monor városára, hanem kizárólag csak Cegléd, Ceglédbercel, Albertirsa, Dákszentmiklós, Mikebuda, Csemő, Tápiószőlős, Újszilvás, Abony, Törtel, Köröstetétlen, Jászkarajenő, Nagykőrös, Kocsér és Nyársapát településekre.
Kérjük kedves olvasóinkat, hogy akinek dr. Zsiga Zsolt, dr. Krejniker Miklós, dr. Paróczai Noémi vagy Paróczai Ferencné egyéb bűncselekménygyanús tettéről tudomása van, az jelezze szerkesztőségünknek a szerk(kukac)kuruc.info e-mail címen. A képen látható szőke, copfos és bibircsókos nő azonosítását is várjuk.

Ismét Paróczainé, a fő hangadó
A Paróczai-klán két képviselője, dr. Zsiga és dr. Krejniker megkereshető az alábbi címeken és telefonszámokon a feltüntetett időpontokban.   
Paróczai Ferencné
Hétfő 9-12
2700 Cegléd, Batthyány u. 7. A. lh. Fsz. 1.
T.: (53) 315-052
Dr. Krejniker Miklós és tartós helyettese dr. Paróczai Noémi
Hétfő, szerda 9-12
2200 Monor, Bocskai u. 3.                      
T.: (29) 412-102, 06-30-427-2470
Dr. Zsiga Zsolt ügyvéd
8360 Keszthely, Kossuth Lajos u. 71
Tel: 06-30-929-1666, (83) 312-174
E-mail: dr.zsiga@t-online.hu
Aki viszont megengedheti magának, hogy némi pénzzel segítsen a kilakoltatott néninek, az erre a címre küldheti támogatását:
Kálmán Ferencné
2200 Monor, Ország út 11.
(Azért adunk postacímet, mert bankszámlája nincs az asszonynak. A fentiek tükrében ez nem is csoda.)
Kapcsolódó:
(Kuruc.info, FKOSZ, origo.hu, Fotók: Hírszerző, Fort András - Szabad Riport Tudósító Iroda)


Citibankék 900 milliárd dollár közpénzt loptak el – eddig

Miután a nyugati féltekén főleg héber kézben lévő bankok vezérei csődöt és válságot okoztak, veszteségeiket az adófizetőkre hárítják, Régi zsidó gyakorlat: a profitot maguknak privatizálják, a buktát az átlagpolgár nyakába államosítják. Szabad piaci versenyről papolnak, győzzőn a jobbik, hazudják, majd amikor szorul a kaftán, maguknak előjogot vindikálva vernyognak állami támogatásért. A bútorgyárat, tejüzemet és bármit, ami a cionista bankokkal szemben termel és értéket teremt, senki se menti meg, mi több, a kisebb bankokat, takarékszövetkezeteket, kevésbé izraelita cégeket is hagyják bedőlni. Így a zsidó óriásbankok szinte monopolhelyzetbe kerülnek, aminek következtében még gátlástalanabbul kopasztják meg a kisembert: egyoldalúan emelik a büntetőkamatokat, szerződést semmibe véve srófolják fel a törlesztőrészleteket. Az állami mentőcsomagból pedig gyakran továbbra is dőzsölnek. Nem aggódnak, azt hiszik, a végtelenségig pumpolható az állam és társadalom, de tévednek. Az általuk okozott válság végét egyáltalán nem látni, és egyáltalán nem biztos, hogy újabb ezermilliárdok akadnak zsidósegélyre. Az USA immár fejtetőig el van adósodva, például Dél-Kelet Ázsiának, amely nélkül a végső összeomlás csak rövid idő kérdése volna.
Kapcsolódó:
A globális pénzválság a bankoknál 900 Milliárd dolláros költséghez vezetett, ez 2010-ig 2,5 billió dollárra emelkedhet. A következőkben azokat a bankokat említjük meg, amelyeket a válság a legkomolyabban érintett. Gyakorlatilag az összes a „Global Playerek-hez” tartozik.
Németország
● Hypo Real Estate (HRE): Németország leginkább tönkrement bankja. Eddig szűken 100 milliárd euró állami „Likviditássegélyt” folyósítottak neki, ami annyira sok, hogy a Szövetségi Köztársaság történetében ez az első pénzügyi intézmény, amely „kényszerállamosítva” lett.
● Commerzbank/Dresdner Bank: A Dresdener Bankot a Commerzbank vette át. A két bank által igénybevett összeg 20 milliárd dollárt tesz ki. A bank beruházási részleget nagymértékben átszervezik, aminek következtében 1.500 dolgozó veszítheti el az állását.
● Deutsche Bank (Német Bank): Ez a pénzintézet a pénzügyi válság következtében 18 milliárd dollár nagyságú veszteséget könyvelhet el.
● IKB: A düsseldorfi bank költsége időközben 14,7 milliárd dollárra rúgott. 2008 ősztől a részvények többsége a pénzberuházó Lone Star tulajdonában van. Az előző főtulajdonos KfW, a Szövetség és a Bankszövetségek 10 milliárd eurót fektettek be, hogy megmentsék a bankot.
● BayernLB: A müncheni Hitelintézménynek átszámítva 9,1 milliárd dollár terhelése van.
USA
● Citigroup (Citibank): A világ valaha legnagyobb bankja 104,4 milliárd dollár terhet cipel. Csak a 45 milliárdnyi állami segítséggel menekült meg a bank a fizetésképtelenségtől.
● Wachovia: A banknak 77,4 milliárdos terhelése volt, és 2009 Januárjában az US nagybank, a Wells Fargo kebelezte be.
● Merrill Lynch: Ennek a banknak 63,7 milliárd dollár vesztesége volt, és saját magát képtelen volt megmenteni. 2008 Decemberében a Bank of America vette át.
● Bank of America: A gazdasági válság következtében a banki szektor valamikori vezetője 48,2 milliárdos nagyságú terhet hord.
● Washington Mutual: Ennek a banknak is 41,8 milliárd dolláros terhet kellet elkönyvelnie, a dolgozóik közül ezrek veszítették el az állásukat.
● Fannie Mae: Freddie Mac »nagy hugának« 38,8 milliárdos terhelése van. Az US lakáshitelt pénzelő banknak az elmúlt évben a rossz gazdálkodása miatt 50 milliárd dollár veszteséget kellett elkönyvelnie, természetesen ez a bank is hatalmas összegű, 45 milliárdos állami segélyben részesült.
● Freddie Mac: Az US második legnagyobb, lakáshiteleket folyósító bankjának a megterhelése 36,7 milliárd dollár volt. Az USA kormányának először 6,1 milliárd dollárnyi segélyt kellett adni. Az eddigi segélyek összege már több mint 50 milliárd dollár felett van.
● Lehman Brothers: A beruhási bank 26,5 milliárd dollár teherrel a vállán 2008. Szeptember 15-én tönkre ment. Végül a banknak 630 milliárdnyi tartozása volt, az US kormány ezt a bankot nem mentette meg, ami a gazdasági válság kitöréséhez vezetett.
● Morgan Stanley: Ennek a banknak a pénzügyi válság miatti megterhelése 21,2 milliárdnyi dollár.
● Wells Fargo: Ez a bank a 12,7 milliárd dollár megterheléssel még eddig elég jól megúszta.
● National City: A pénzügyi válság ezt a bankot 14 milliárd dollárral terhelte meg.
Nagy-Britannia
● HSBC: Európa legnagyobb bankjánál a tehertétel 54,4 milliárd dollár.
● Lloyds Bank: A brit kormány részvénye ebben a bankban 43 százalék. A bank megterhelése 35,7 milliárd dollárra rúg. Egy év alatt a tőzsdei értékének a 75 százalékát veszítette el.
● Barclays: A bank 30,1 milliárd dollár veszteség ellenére is a legnagyobb részben átvette a tönkrement amerikai beruházási bank ügyleteit.
Skócia
● Royal Bank of Scotland (RBS): Ez a nagy hagyományokkal rendelkező büszke intézmény 38,5 milliárd euró megterhelést mutat. A részvények 70 százaléka időközben az állam kezébe ment át.
Spanyolország
● Banco Santander: A spanyol nagybanknak 16,2 milliárd dollár a terhelése.
● Banco Bilbao Vizcaya Argentaria (BBVA): Az országosan legnagyobb spanyol óriásnak eddig 8,1 milliárd dollár megterhelése van.
Franciaország
● BNP Paribas: Franciaország legnagyobb bankjának a megterhelése 12,9 milliárd dollár.
● Crédit Agricole: A bank a 8,6 milliárdnyi hiánnyal a válságot aránylag jól megúszta.
● Société Générale: A bank saját adatai szerint eddig 6,9 milliárd dollárnyi terhelése van.
Olaszország
● Intesa Sanpaolo: Az olasz intézménynek eddig 7,1 milliárdnyi tehertétellel kellett megküzdenie.
Hollandia
● ING: A bankot a pénzügyi válság milliárdos nagyságban terhelte meg, a pontos számokról eddig még nem állnak rendelkezésre az adatok Röviddel ezelőtt az ING-nél azt ismertették, hogy a holland biztosítási ügyleteket át akarják rendezni. Az elkövetkező három évben 800 állást szüntetnek meg.
Svájc
● UBS: A svájci nagybank a kockázatos fogadásokban, az Investment-Banking üzletben elszámolta magát és ezért 54,2 milliárdnyi terheléssel bűnhődött.
● Credit Suisse: Az UBS versenytársa a válságból jobban jött ki, de ennek ellenére 16,9 milliárdos terhelése van.
(Kuruc.info - Szent Korona Rádió nyomán)


Hangfelvétel: hogyan kergetik utcára lakáshiteles honfitársainkat gátlástalan banki zsidók + olvasó
A delaware-i, földrajzilag amerikai, valójában héber off-shore cégnek megéri kilakoltatás előtt álló, avagy abba mesterségesen belekergetett magyarokon bennfentes banki infók segítségével nyerészkedni, törvénytelenül. A judapesti kormány természetesen semmit sem tesz a kisemberek megvédése érdekében. Sodi megdöbbentő interjúja.
Kapcsolódó cikk:

Hogyan megy az újkori honfoglalás!?


(sodi.freeblog.hu)
Olvasónk kiegészítése:
Tisztelt Szerkesztőség! Az alábbi cikkhez szeretnék kiegészítő információt adni. Valamennyire ismerem az off-shore cégeket és ha valaki kimondja a Delaware szót akkor szinte biztos, hogy itt egy off-shore cégről van szó. Delaware államban lehetőség van off-shore cégek alapítására, így amerikai cégként lehet beállítani egy valójában off-shore céget (mégiscsak jobban hangzik, hogy egy amerikai cég vagyunk nem pedig ciprusi). Egy ilyen céget pár nap alatt lehet "venni", vannak erre szakosodott cégek akik elintézik.
Magyarul itt egy off-shore cégről van szó, amely, mint az interjúból kiderül, a bankoknál lemutyizott listákon lévő lakásokra keres vevőket. Nagyon örülök, hogy nyilvánosságra került ez az interjú, remélem minél több emberhez eljut. Így már világos, hogy a bankoknál lévő férgek egyénileg érdekeltek abban, hogy egy lakáshitel bedőljön, hiszen nyilván az eladás után némi jutalék üti azok markát akik kiadják a listát még árverés előtt. Az interjúban szó van olyan lakásokról, amiben még laknak, tehát a kilakoltatás még nem történt meg. De abban biztosak, hogy meg fog történni, mivel a banknál olyan emberek dolgoznak, akik abban érdekeltek, hogy minél hamarabb ki legyen lakoltatva az illető. Azt is el tudom képzelni, hogy valaki a banknál figyeli az értékes lakásokat amelyeknél késik vagy elmaradt néhány részletfizetés és rögtön lecsapnak rá, mindent megtéve azért, hogy mielőbb megindulhasson a kilakoltatás. Egy normális világban éppen azon kellene fáradozniuk, hogy ne kelljen embereket az utcára küldeni.
Ez a történet egy jó példa arra, hogy miért jó bizonyos érdekcsoportoknak, ha nyomorba döntenek embereket. Mert el lehet venni tőlük mindent! A törvények az ő oldalukon vannak, mivel ők írják azokat. Remélem, ennek a rémálom-rendszernek egyszer vége lesz. Szebb jövőt! (P. D.)




Ha zsidó temetőt pingálnak ki, felhördül a világ - most a "választottak" gyaláztak arab temetőt, és teljes a csend

Arabellenes feliratokat festettek egy történelmi múltú muzulmán temető több sírjára Nyugat-Jeruzsálem központjában - közölték csütörtökön szemtanúk és a rendőrség.
Egy rendőrségi szóvivő szerint "Ez az ára" feliratokat és Dávid-csillagokat fújtak nagyjából tucatnyi sírra a város Mamilla negyedének muzulmán temetőjében. Más feliratok - "Mohamed halott", "Maale-Rehavam" - is olvashatók voltak a 12. század óta létező temető sírkövein. Az ügyben vizsgálatot indítottak.
Maale-Rehavam egy dél-ciszjordániai vadtelep neve, ahonnan a hatóságok szerdán több mobil lakhelyet eltávolítottak. A kiürítés ellen telepesek és ultracionista aktivisták tüntettek Jeruzsálemben.
Szélsőséges telepesek a "tag méir" ("árcédula", "ez az ára") feliratokkal úgynevezett megtorló akciókat hajtanak végre palesztin célpontok, muzulmán és keresztény szent helyek, izraeli békeaktivisták, sőt még a hadsereg ellen is a kormány olyan intézkedései miatt, amelyeket érdekeikkel ellentéteseknek tartanak.
(MTI)



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése