ÁVH – s zsidó gyerekek birodalma

ÁVH – s zsidó gyerekek birodalma

Ügynöklista

AZ OLDAL KÖZZÉTEVŐJE NEM ÁLLÍTJA, HOGY AZ ALANT FELSOROLT EMBEREK AZ ALANT FELSOROLT TITKOSSZOLGÁLATOK TAGJAI. AZ OLDAL TARTALMA NEM IRÁNYUL SEMMIFÉLE IZGATÁSRA. GYŰLÖLETKELTÉSRE AZ OLDAL ELKÉSZÍTŐJÉNEK SZÁNDÉKA SZERINT NEM ALKALMAS.  AZ OLDAL TARTALMA awww.lakatospal.hu oldalon MEGTALÁLHATÓ, ONNAN CSUPÁN EGYSZERŰ ÁTVÉTEL.

Turan|2005. április 26., kedd

Tisztelt Szerkesztőség! Tájékoztatjuk önöket, hogy birtokunkba jutott egy olyan valótlannak tűnő - mellékelt - lista, amely alapján esetlegesen feltételezhető a gyanú, hogy becsületes közszereplők és felelős állami vezetők egy másik ország hírszerző szolgálatának, illetve különböző szervezeteknek dolgoztak. Ezekről a listán szereplőkről mi feltételezni sem tudjuk, hogy esetleg idegen érdekeket szolgáltak volna, ezért az igazság megnyugtató kiderítése érdekében kérjék olvasóikat, hogy a nevek szerint jelezzék a témával kapcsolatos információikat és véleményüket. Javasoljuk, hogy szerkesztőségük a lista közlését csak közvélemény kutatásnak szánja és semmiképpen se azonosuljanak a lista eredeti készítőivel, ezt mi sem tesszük egészen addig, ameddig az olvasók konkrét adatokkal nem erősítik meg a feltevést. Szeretnénk, ha az '50-es évektől a napjaink közszereplőiről a birtokunkba jutott listát ugyanúgy nyilvánosságra hoznánk, mint az eddig - fejléc, iktatószám és aláírás nélkül - megjelent, úgynevezett ügynöklistákat. Íme a lista: 1. Aczél (Appel) György (Budapest, 1917. 08. 31.) Az MSZMP KB titkára, a PB tagja, miniszterelnök- helyettes, feltételezett külföldi szervezet , a továbbiakban felt.szerv. : a Szabadkőműves Páholynak és a bécsi cionista szervezetnek a tagja 2. Aczél (Acsádi) Endre MNVK-2 Csf-ség, a Katonai Hírszerzés főtisztje, sajtó attasé, a NAP-TV szerkesztő riportere, felt. szerv. : Moszad 3. Andics Erzsébet (Berei Andorné, Budapest, 1902. 06. 22.) történész, MSZMP pártfunkcionárius , felt. szerv. : KGB 4. Annus Antal (Békéssámson, 1941. 01. 23.) , az Egyesített Tiszti Iskola elvégzése után a szovjet Vörös Hadsereg Vk. Akadémián szerzett diplomát, majd a Honvédelmi Minisztérium közigazgatási államtitkára lett, felt.szerv.: GPU 5. Apró Antal (Szeged, 1913. 02. 08.), a Magyar Forradalmi Munkás Paraszt-kormány tagja, az MSZMP PB tagja, miniszterelnök helyettes, majd az országgyűlés elnöke, felt. szerv.: KGB 6. ifjabb Apró Antal, a BM III/II-1 o. kémelhárítója volt, Gyurcsány Ferenc miniszterelnök feleségének nagybátyja, egyben a kormányfő tanácsadója is, felt. szerv. Moszad, KGB 7. Barabás János (Bp. 1947. 06. 25.) 1982-től az MSZMP KB agit.prop.o. helyettes vezetője, ő foglalkozott a külföldi sajtónyilvánosság alakításával, KB tag, majd ideológiai titkár, felt.szerv.: KGB 8. Bárd András (Blau Ármin) /Bp. 1900. 02. 16./ az 1919-es Vörös Hadseregben szolgált, az MKP újpesti pb titkára, majd 1956 után az MSZMP KB munkatársa, felt.szerv.: KGB 9. Benke Valéria (Gyönk, 1920. 07. 26.) 1941-től tagja a kommunista pártnak, 1943-ban együttműködik Tito partizánjaival, az MSZMP KB tagja, a Magyar Rádió elnöke, miniszter, stb., felt.szerv.: jugoszláv hírszerzés és a KGB 10. Baló György, a BM III/I csf. hírszerzője volt, a washingtoni magyar nagykövetség sajtó attaséja, TV hírigazgató, majd szerkesztő-riporter, stb. felt.szerv.: CIA és Moszad 11. Berecz János (Ibrány, 1930. 09. 25.) , 1963-ban került ki Moszkvába aspirantúrára, az SZKP KB társ.tud. akadémiáján lett kandidátus, az MSZMP pb tagja, a KB titkára, stb. felt.szerv.: KGB 12. Berend T. Iván (Bp. 1930. 12. 11.), MSZMP KB tagja, az MTA elnöke, az 1970-es évek végétől a nyugati kapcsolatait erősítette, a Royal Historical Society tagja, a New York-i St. John Egyetem doktora, stb, felt.szerv.: CIA 13. Biszku Béla (Márok, 1921. 09. 13.), az MSZMP KB és PB tagja, belügyminiszter, majd KB titkár, felt.szerv.: KGB 14. Borbély Sándor (Nagybún, 1931. 12. 12.), a pártfőiskolát Moszkvában végezte el, a KISZ bp-i titkára, majd KB titkár, munkásőr altábornagy, a Munkásőrség országos parancsnoka, felt.szerv.: KGB 15. Baja Ferenc (Kecskemét, 1955. 07. 04.) 1988-től MSZMP tag, az MSZP alapító tagja, amelynek különböző tisztségeit töltötte be, jelenleg a kormány államtitkára, a „zsurki vodkagyár" témában indított vizsgálat egyik főszereplője, felt.szerv.: KGB 16. Bába Iván (Teplice, 1950. 06. 25.), 1988 decemberéig az FKGP-ben tevékenykedik, majd külügyminisztériumi államtitkár, később Varsóban nagykövet, felt.szerv.: szlovák hírszerzés 17. Békesi László (Győr, 1942.) , az MSZMP bp-i bizottságának gazd.pol. titkára, majd pénzügyminiszter, felt.szerv.: Szabadkőműves Páholy 18. dr. Bauer Miklós , az ÁVH alapítója, majd vizsgálótisztje, akinek a felesége is itt dolgozott, mint ÁVH-s főhadnagy, felt.szerv.: KGB 19. Bauer Tamás (Bp. 1946. 05.06.), az MTA közg.tud bizottságának tagja, kezdettől fogva kapcsolatban állt a demokratikus ellenzékkel, alapító tagja az SZDSZ-nek, annak gazd-pol. szakértője, ogy-i képviselő, felt.szerv.: Moszad 20. Csáki Sándor (Újpest, 1931. an.Dicher Regina), az Újpesti Dózsa SC alelnöke, majd a BM sajtóosztályának vezetője volt, felt.szerv.: Moszad 21. Czinege Lajos (Karcag, 1924. 03. 24.) , az MKP KB adm.o.vezetője, 1957-ben ő szervezi a „pufajkás" karhatalmat, az MSZMP KB tagja, honvédelmi miniszter volt, felt.szerv.: KGB 22. dr. Danis György (Kéty, 1945.06.15.) , körzeti orvos, 1987-től részt vett néhány politikai kezdeményezésben, az SZDSZ alapító tagja, 1990-től ogy-i képviselő, felt.szerv.: CIA 23. Demszky Gábor (Bp. 1952.) , SZDSZ alapító, volt a párt ügyvivője, ogy-i képviselő, Bp. főpolgármestere, felt.szerv. CIA, Moszad 24. Farkas Mihály (Lőwy Wolff Hermann) (Abaújszántó , 1904.07.18.) Moszkvában a Komintern titkára, majd az MKP főtitkár -helyettese, volt honvédelmi miniszter, felt.szerv.: KGB 25. Fekete János (Bp.1918. 09. 04. an: Fuchs Regina), 1945. előtt tagja a Szu KP-nak, az MKP, majd az MSZMP pártmunkása, ogy-i képviselő, az MNB első elnökhelyettese, stb. felt.szerv.: Szabadkőműves Páholy, KGB, Moszad 26. Fenyő János, a VICO sajtóbirodalom volt tulajdonosa, felt.szerv.: Moszad 27. Fodor Gábor (Gyöngyös, 1962. 09. 27), a Fidesz egyik alapítója, 1990-ben Fidesz listán ogy-i képviselő, 1993. novemberétől SZDSZ tag, jelenleg elnök szeretne lenni, felt.szerv.: Moszad 28. Gerő Ernő (Tergebec, 1898. 07. 08.) , a Komintern munkatársa, a szovjet GPU (a továbbiakban orosz katonai hírszerzés) spanyolországi rezidense, majd az MKP első titkára és miniszter, feltl. szerv. még: KGB 29. Grósz Károly (Miskolc, 1930. 08.31.) az MSZMP KB ov.-je, Pb tag, miniszterelnök, MSZMP főtitkára, felt.szerv.: KGB 30. Győri Imre (Hódmezővásárhely, 1924. 04. 21.), az MSZMP KB titkára és PB tag, felt.szerv.: KGB 31. Haraszti Miklós (Bp. 1945) a „Beszélő" szamizdat egyik szerkesztője, az SZDSZ alapítója, ogy-i képviselő volt, felt.szerv.: Moszad 32. Hodosán Róza, (Dabas, 1945) , a „Beszélő" egyik készítője, egy évet az USA-ban töltött ösztöndíjasként, az SZDSZ alapító tagja, ogy-i képviselője volt, felt.szerv.: CIA Moszad; 33. Horn Gyula (Bp. 1932. 07.05), Rosztovban, a pártfőiskolán tanult, pufajkás karhatalmista, aki részt vett az '56-os forradalom leverésében, az MSZMP KB ov-je, külügyminiszter, az MSZP elnöke és miniszterelnök volt, felt.szerv.: Szabadkőműves Páholy, KGB 34. dr. Kapolyi László, a moszkvai Bányászati Egyetem díszdoktora, 1976-tól nehézipari miniszter volt, az MSZMP KB tagja, jelenleg ogy-i képviselő, a szovjet államadósság aktív lebonyolítója, felt.szerv.: KGB és GPU 35. Kárpáti (Kurely) Ferenc (Putnok, 1926. 10. 16.) politikai főcs.főnök, majd honvédelmi miniszter, felt.szerv.: GPU, KGB 36. Keleti Ferenc (Losonc, 1910. 12.08.), „Kricsanov" orosz partizándandár politikai komiszárja, MDP adm.o.vezetője, majd nagykövet, felt.szerv.: GPU, KGB 37. Keleti György (Losonc, 1946. 05. 18.), 1969-ben végezte el a Zalka Máté Katonai Műszaki Főiskolát, majd a Zrínyi Miklós KA hallgatója, KISZ vezetőként dolgozott, a HM Sajtóosztályának vezetője, majd szóvivője, az MSZP színeiben ogy-i képviselő, volt honvédelmi miniszter, jelenleg az ogy. honvédelmi bizottságának elnöke, felt.szerv.: KGB  38. Korom Mihály (Mindszent, 1927. 10. 09.), az MSZMP PB tagja és a KB titkára, igazságügyi miniszter, felt.szerv.: KGB 39. Kőszeg Ferenc (Bp. 1939. 04. 26.), 1981-től a „Beszélő" szerkesztője, majd főszerkesztője, az SZDSZ egyik alapítója és ogy-i képviselője, felt.szerv.: CIA 40. Ladvánszky Károly (Szeged, 1928. 04. 11.), az MKP tagja, a rendőrségnél különféle vezető beosztásokban dolgozik, 1956-ban tért vissza a Szu-ból, rendőr altábornyagy, belügyminiszter helyettes, a Szovjet Milicia Kiváló Dolgozója érem tulajdonosa, felt.szerv.: GPU 41. Lasz György (1947.01.17.) rendőrtiszt, a BM sajtóosztály vezetője, majd az In-Kal Security ügyvezető igazgatója volt, felt.szerv.: Moszad 42. Nagy Lajos (1939. 01. 02.), a BM III/I-2 o. vezetője volt, '90 után pár hónapig a Nemzetbiztonsági Hivatal igazgatója, az általa létrehozott S-komplex és Kockázat nevű cégekben tevékenykedik Vajda József, Somogyi Tamás volt elhárító tiszt, valamint Derce István és Meruk József volt hírszerzők, felt.szerv.: Moszad 43. Németh Miklós (Monok, 1948.) MSZMP KB gazd.pol.o. munkatársa , majd ov., 1987-ben a KB titkára, majd a Minisztertanács elnöke, az MSZP orsz. eln. tagjává választották, amiről rövid időn belül lemond, felt.szerv.: CIA 44. Pető (Richtmann) László (Bp. 1914 .04.12.), ÁVH-s alezredes, '56 után a Határőrségnél teljesít szolgálatot, majd munkásőr pk., felt.szerv.: KGB 45. dr. Pető Iván (Bp. 1946.08.29.), az SZDSZ alapító tagja, szóvivője, majd pártelnöke, a parlament frakció vezetője is volt, felt.szerv.: Moszad 46. Péter Gábor, Eisenberger Benjámin, Újfehértó, 1906. 05.18.), az ÁVH parancsnoka, felt.szerv.: GPU 47. Rajk László (Bp. 1949.), a demokratikus ellenzék egyik alapítója, a szamizdat központ létrehozója, az SZDSZ alapító tagja, felt.szerv.: Moszad 48. Rajnai (Reich) Sándor (Bp. 1922. 08. 25.), ÁVH-s alezredes, majd '56 után rendőr vezérőrnagy, a BM III/I csf vezetője, később moszkvai nagykövet, felt.szerv: GPU 49. Révész (Reisch) Géza (Sátoraljaújhely, 1902. 08. 31), a szovjet hadsereg komiszárja volt, 1945 után honvéd tábornok, honvédelmi miniszter, hírszerző főnök, majd moszkvai nagykövet, felt.szerv.: GPU 50. Uszta Gyula (Nagygót, 1914. 06. 22.), szovjet partizán pk., az '50-es években honvédelmi miniszter helyettes, felt.szerv. GPU 51. dr. Vida Ferenc („Tunisz"), 1934-ben Tel-Avivban a zsidó komm.párt tagja lett, ezt követően részt vett a magyar kommunista mozgalomban, az IM főosztályvezetője, majd a Legfelsőbb Bíróság tanácsvezetője, felt.szerv.: KGB és Moszad 52. dr. Gyekiczky András – Moszad - 1994. májusától a Belügyminisztérium kabinet vezetője, ő felügyelte, hogy a minisztérium munkája az SZDSZ érdekeinek megfelelően történjen. Kiemelt feladataként kezelte az Állambiztonsági Nyilvántartásnak az SZDSZ-esek érintettsége szerinti átvizsgálását, Tyekvicska Árpád közreműködésével. A nyilvántartóban dolgozók véleménye szerint valósággal „kiherélték” az állambiztonsági nyilvántartás azon anyagait, amelyekben SZDSZ-esek szerepeltek. Ezen kalózakcióban az SZDSZ több vezetője, még Demszky Gábor is részt vett, aki ezt a törvénytelenséget kifogásolni merte, azt egyszerűen „kirúgták”. 53. Harangozó Szilveszter – KGB és Moszad – (1920. 01.25.) Az 1950-es években Péter Gábor titkárságán dolgozott, mint ÁVH-s százados, majd aktívan részt vett az ’56-os forradalom leverésében. Először BM III/III. Csoportfőnökség vezetője, majd BM III-as főcsoportfőnök és belügyminiszter helyettes. 1988. december 31-ig a felesége volt a BM Állambiztonsági Nyilvántartó vezetője, de nyugdíjazása előtt egy hónappal. Aczél György utasítására – egymás között csak Rita akciónak nevezett bizalmas átvizsgálás alkalmával – kiszedték a nyilvántartóból az alakuló SZDSZ jelentősebb személyeire vonatkozó és a Moszad érdekeit veszélyeztető anyagokat. 54. Kende János – Deuxiéme Bureau (francia titkosszolgálat) – Párizsi állandó lakással rendelkező filozófia professzor. Az utóbbi időben Magyarországon, mint közíró tevékenykedik. 55. Kenedi János – Moszad – Történész és levéltári kutató, aki jelenleg a Nyilvánosság Klub vezetőségének tagja. A „rendszerváltozás” előtti állambiztonsági anyagok teljes nyilvánosságra hozatala mellett száll síkra, de több olyan szakértő segíti a munkáját, aki előzőleg aktívan részt vett az SZDSZ-esekre vonatkozó operatív anyagok állambiztonsági nyilvántartásból való kiszedésében. Közéjük tartozott többek között Tyekvicska és Gyekiczky is. 56. Kis János – szabadkőműves páholy – CIA – 1943-ban született, 1967-ben az ELTE BTK-n szerzett filozófus diplomát, a demokratikus ellenzék egyik szervezője, az SZDSZ első elnöke. A New York-i Új Társadalomtudományi Főiskola vendégtanára is volt 1988-ban. A szabadkőművesek Martinovics páholyának tagja. 57. Kovács László – KGB – (1939. Budapest) 1968-ban szerez egyetemi diplomát a Marx Károly. Közgazdaságtudományi Egyetemen. Az MSZMP KB Külügyi O-nak h.vezetője, 1986-tól külügyminiszter helyettes, majd külügyi államtitkár. Munkája során szoros kapcsolatban állt a Szovjetunió bp-i nagykövetségének szakreferensével. 1994-től külügyminiszter, majd az MSZP elnöke. Jelenleg az Európai Unió egyik biztosa. 58. Lakatos Ernő – GPU és KGB – az 1950-es években, mint alezredes a Néphadsereg című újság főszerkesztője volt, Ebben a szerkesztőségben hadnagyként dolgozott Vitray Tamás is. Lakatos Ernő aktívan részt vett az 1956-os forradalom leverésében, majd az MSZMP KB agit.prop. o-nak vezetője, később berlini nagykövet. 59. Liszkai László – Deuxiéme Bureau – újságíró és szerkesztő riporter, az MNVK-2 Csoportfőnökség hírszerző tisztje volt, több évig dolgozott külföldön is. Az 1990-es évek elején az RTL Klub egyik vezetője, majd adócsalás miatt elítélték és börtönbe csukták. 60. Meruk József – KGB és Moszad – az édesapja Meruk Vilmos a spanyol polgárháborúban, mint szovjet GPU-s vett részt. Meruk József pedig a BM III/I-es Csoportfőnökség hírszerzője volt, mint titkos munkatárs. Moszkvában, amikor az egyik napilapunk tudósítójaként dolgozott, ismerkedett meg egy KGB-s hölggyel, akit feleségül is vett. Eztán a KGB-s feleségével Madridban, mint az MTI tudósítója dolgozott. A „rendszerváltozás” után itthon újságíróskodott, 1993-ban a Kurír főszerkesztő-helyettese, 1998-ban pedig a Reformnál dolgozott. Jelenleg a kormány nemzetbiztonsági és sajtó tanácsadója, fizetést, mint a Mezőgazdasági Minisztérium vezető főtanácsadója kap. Háttérből ő irányította a gazda demonstrációval kapcsolatos kormányzati sajtómunkát, de az ő nevéhez fűződik egy-két volt ügynök, illetve az ügynöklista nyilvánosságra hozatala is.Meruk közreműködik az „Index” szerkesztésében is. 61. Mécs Imre (1933. Bp.) – Intelligence Service (angol titkosszolgálat) – A BME-en tanult, 1957-ben letartóztatták és az ’56-os forradalomban kifejtett tevékenysége miatt először halálra ítélték, majd ezt életfogytiglani börtönre változtatták. Az SZDSZ alapító tagja, majd 1994-től országgyűlési képviselő. 62. Pribula Gyula – KGB – kárpát-ukrajnai születésű, több nyelven beszélő orosz állampolgár, aki a szovjet Déli-Hadseregcsoport parancsnokságán tolmács volt. Házasságkötéssel szerzett magyar állampolgárságot, majd a Hungarofruct-nál dolgozott vezető beosztásban. 63. Simics Sándor („Szása”) – KGB – szovjet állampolgárból házasságkötés útján szerzett magyar állampolgárságot. Az 1970-es és a ’80-as években több évig Benkei András belügyminiszter titkárságának vezetője volt. 64. Szende Iván András – Moszad – Az „Ügynök voltam Magyarországon” – című 2002-ben megjelent könyvében részletesen beszámol arról, hogy az 1970-es és a ’80-as évek elején a BRFK Állambiztonsági Szervének III/II-es alosztályán dolgozott, mint kémelhárító tiszt, majd újságíró lett. A könyvében írja, hogy „Éveket töltöttem a Közel-Keleten”, de arról nem tesz említést, hogy ezalatt Izraelt értette. A könyve arról sem szól, hogy Izraelben, mint volt kémelhárító disszidenst részletesen kihallgatták, majd átszervezték és a rendszerváltozás után visszaküldték Magyarországra. Jelenleg az In-Kal Security egyik vezetője. 65. Tamás Gáspár Miklós (1949. Erdély) – Securitate (román titkosszolgálat) – diplomáját Romániában szerezte, az 1980-as években jött Magyarországra, majd Budapesten az V. kerületben egy „disszidens” család négy szobás lakásába költözött, ezért ekkor az V. kerületi tanács jogcím nélküli rosszhiszemű lakosnak nyilvánította. Ez után a Ceausescu-i titkárságról egy levél érkezett a Kádár titkárságra, kérve, hogy a román munkásmozgalom két harcosának a gyerekét ne tegyék ki a lakásból. Az SZDSZ egyik alapítója és jelenleg politológusként tevékenykedik. 66. Veres György – KGB – Moszkvában a Nemzetközi Kapcsolatok Egyetemén, az IMO-n (Insztitut Mezdnarodnyik Odnosényij) tanult, amit, a KGB diplomataképzőjét tartanak számon. A „rendszerváltozás” után Nagy Györggyel és más IMO-s társaival létrehozták a WALLIS Holding Kft-t, amely a saját anyagi gyarapodásaikon kívül hivatott volt az MSZP anyagi hátterét is biztosítani. A WALLIS Kft. Első bejegyzett székhelye a Budapest, II. ker. Kondorkert u. l. szám alatt volt, mely villarészt 1996. októberében – a sajtóból ismert módon – dr. Gál Zoltán, az országgyűlés akkori elnöke vásárolta meg. (A WALLIS nevével akkor is megismerkedhettünk, amikor a libatenyésztők ötmilliárd forintos eltűnt pénzük után tüntettek. Ekkor a sajtóból értesültünk arról, hogy e cég neve szerepelt a felvásárlók között.) 67. Zubek János – KGB – határőr főtiszt, a „rendszerváltozás” előtt a BM Határőrség szóvivője, majd az MSZP sajtófőnöke lett. Tökéletes orosz nyelvtudása és szovjet baráti kapcsolatai révén segítette a két ország közötti olajügyletek lebonyolítását. 68. Szilágyi Sándor („Saci”) – CIA – alföldi származású értelmiségi, aki kezdettől fogva a Beszélő egyik szerkesztője. A Bp. VIII. Dankó utcai lakásán a demokratikus ellenzék un. „Salom” csoportja részére szervezi a „Repülő Egyetemet”. Főleg ebből a csoportból kerülnek ki az SZDSZ alapítói. Szoros kapcsolatot tartott a budapesti USA nagykövetségen dolgozó Baltimore úrral. 69. Dr. Vajda József – Moszad – MNVK 2. Csoportfőnökség és a BM III/IV-es Csoportfőnökség közötti összekötő-tiszt. Az Apró családdal közvetlen rokonságban áll. 70. Zoltai Gusztáv /Zucker Gerzson) – Moszad – volt munkásőr, a Vigadó kultúrcentrum egykori igazgatója, a Mazsihisz ügyvezető igazgatója. 71. Lazarovits Ernő – Moszad – A Mazsihisz külügyi vezetője, Németh Péter újságíró, illetve főszerkesztő apósa. 72. Radványi (Reinitz) Dezső (1922. Bp. an. Hölczermacher Olga) – KGB és Moszad – 1945. január 16-án kezdi szervezni Budapesten az MKP V. ker-i pártszervezetét, majd politikai nyomozótiszt. Az ÁVH alapító tagja, s mint ÁVH-s őrnagy, a nevéhez fűződik a STANDARD-ügy vizsgálatának irányítása. Volt a Magyar Rádió és a Magyar Televízió osztályvezetője is. 1956-ban a szovjet csapatok oldalán részt vett a forradalom leverésében. 73. Fröhlich Róbert – Moszad – A HM dandártábornoka, mint „tábori rabbi”. 74. Máté László (Bp. 1952. 01.24.) KGB és Moszad – szakközgazdász, 1973-től a KISZ-ben, 1981-től az MSZMP-ben látott el különböző tisztségeket. Az MSZP első főpénztárnoka, majd alelnöke. A kilencvenes évek elején számos állami vagyon magánosításában vett részt. A becsült magánvagyona 4-5 milliárd forint. Kettős, azaz magyar-izraeli állampolgár. 75. Dr. Jeszenszky Géza (1941. 11.10. Bp.) – CIA – 1966-ban szerzett diplomát az ELTE történelem-angol szakán. 1973-tól ösztöndíjas aspiráns volt az MTA Történettudományi Intézetében. 1976-től a MKKE adjunktusa, majd 1984-86 között a kaliforniai egyetemen, Santa Barbarában tanított. Az MDF alapító tagja, később országgyűlési képviselője, 1990-től külügyminiszter. Az 1970-es évektől a BM III/III Csoportfőnökség, majd a III/I csf. Munkatársa, az USA-ban pedig átszervezték. 76.Gabányi András Moszad a rendszerváltás előtt a Minisztertanács Tájékoztatási Hivatalának munkatársa, de egyben Kádár Jánosné Tamáska Mária tanácsadója is. Jelenleg az Országgyűlés Sajtóosztályán dolgozik, mint főosztályvezető helyettes. 77.Jozef von Ferenczi - állítólagos sajtómágnás, a katonai elhárítás nyugatra kidobott ügynöke. Feladata a KGB-s érdekek érvényesítése és bomlasztás a nyugati magyarságnál, így a magyar érdekek háttérbe szorítása. Rossz nyelvek szerint nála nehezebb megállapítani azt, hogy mely szervezeteknek nem dolgozott, mint amelyiknek igen. Hovatartozására jellemző, hogy Horn Gyula dandártábornoknak lépteti elő, kvázi elismeri ügynöki munkáját. 78.Faragó András, az újonnan választott kormány, tehát Antall József első szóvivője. Miután idegen kötődése bizonyított volt, ezért azonnali hatállyal Göncz Árpád vette át, ahol is folytathatta több országra kiterjedő tevékenységét.  ---------------------------------------- Olvasói levélben érkezett az alábbi négy név: 1. Acél György az MSZMP volt KB titkára nemcsak a szabadkőműves páholynak és a bécsi cionista szervezetnek volt a tagja, hanem 7 évig volt a HAGANA(az izraeli titkosszolgálat, a Moszad külső akciócsoportja) magyarországi rezidense is. A politikai és állami vezetőknek megküldött „szigorúan titkos” és „bizalmas” állambiztonsági jelentéseket minden érintett vezető – elolvasás és a hírigényének a ráírása után – a belügyi futárral visszaküldte a BM Titkárságának. Ezeket az anyagokat azonban Aczél elvtárs nem küldte vissza a Belügyminisztériumba, hanem az érdekesebbjeit külön futárral kivitette az előzőekben felsorolt szervezet bécsi központjába. Aczél elvtársnak az ilyen és más hasonló feladatok elvégésére külön futárja volt, aki nem volt más, mint az egyébként a vendéglátóiparban tevékenykedő Radics Sándor r. alezredes, a BM III-as Főcsp.főnökség szt tisztje, aki diplomata útlevéllel is rendelkezett a futári tevékenység ellátásához. 2. Kovács Lászlóról kiegészítés – Kovács elvtárs, amikor az MSZMP KB-ban, illetve a Külügyminisztériumban a magyar külkapcsolatokat irányította, e feladatainak ellátásához nemcsak a szovjet nagykövetség szakreferensével állt szoros „munkakapcsolatban”, hanem a Külügyminisztérium szovjet tanácsadójával is, aki valójában a főnöke is volt. (Ugyanis nemcsak a BM-ben és a HM-ben voltak szovjet tanácsadók, hanem a Külügyminisztériumban is.) 3. Harangozó Szilveszterrel kapcsolatos kiegészítés: Harangozó elvtárs, amikor a BM III/III-as csoportfőnöke és később, amikor a BM III-as főcsoportfőnöke volt, minden hét csütörtök délutánján személyesen találkozott Aczél György elvtársával és a miniszterek megkerülésével részletesen tájékoztatta őt az aktuális operatív helyzetről, különös tekintettel a „belső ellenzékre” és a kulturális területre vonatkozó titkos információkra. Ezeken a megbeszéléseken Harangozó elvtárs nemcsak jelentett, hanem feladatot is kapott, amiről általában nem tájékoztatta még a miniszterét sem. 4. Nagy Lajos, a Nemzetbiztonsági Hivatal volt igazgatójával kapcsolatosan érkezett kiegészítés: 1990-ben részt vett az un. Ügynöklista készítésében, több példányt másolt magának is, ezekből még el is adott külföldi szervezeteknek – Moszad, CIA -. Kende Péter a titkosszolgálatokról írt könyvének a 280. oldalán pedig említést tesz arról, hogy egy magas beosztású állambiztonsági tisztnek a válófélben lévő felesége a lakáson megtalálta az ügynöklista másolatát. 1990-ben a feleség még a Nemzetbiztonsági Hivatalnál is megjelent a listával és fel akarta jelenteni Nagy Lajost, aki egy „Szöcske” gúnynévre hallgató munkatársával visszalopatta a listát.

,, Kirándulás a „paradicsomba”

Ma sincs benne történelmi emlékezetünkben, hogy az ’56-os megtorlás során a kgb közel ezer embert deportált a szovjetunióba

A szovjetek győztesként viselkedtek Magyarországon, az 1956-os forradalom leverése után. Méghozzá egy háború győzteseként! Ezért történt meg, hogy magyar embereket tartóztattak le önhatalmúlag, s a Szovjetunióba deportálták őket. Ott akartak eljárást folytatni ellenük, mert részt vettek a forradalomban. Összesen 860 magyart szállítottak ki elsősorban Ungvár és Sztrij börtönébe a szovjet hatóságok. Minden valószínűség szerint Szibéria hírhedt munkatáborai nyelték volna el végül a magyar deportáltakat, akiknek első kontingensét még sok-sok szállítmány követte volna Moszkva tervei szerint.



E deportálás történetét a rendszerváltás után sem ismerhette meg teljes valójában a magyar közvélemény. Előtte pedig az egyik legszigorúbb történelmi tabunak számított. Épp ezért nevezte fontosnak a deportálás kérdéskörének feltárását Schmidt Mária történész, a Terror Háza Múzeum főigazgatója. Nemrég konferenciát rendezett a Kommunizmuskutató Intézet az 1956-os deportálásokról a Hadtörténeti Intézettel és Múzeummal, valamint a XX. Század Intézettel együtt.
A tanácskozás alaphangját Horváth Miklós hadtörténész adta meg, aki szerint a moszkvai katonai vezetés, de maga a szovjet pártvezetés is végig háborúnak nevezte, s akként is kezelte a Szovjetunió Magyarország elleni intervencióját. Az ideológiai szempontok háttérbe szorultak, a szovjet vezetést inkább a birodalmi attitűd jellemezte. „Nem engedjük ki a kezünkből Magyarországot” – ez volt Moszkva jelmondata.

Horváth Miklós szerint ami a megtorlást illeti, már jóval november 4. előtt akcióba lendült a szovjet felderítés, amelyet ÁVH-s tisztek segítettek. Összeírták a harc vezetőit, a fegyveres csoportok parancsnokait, de a forradalom fegyvernélküli segítőit, szimpatizánsait is. Néhány katonailag is fontos településen, például Veszprémben, Taszáron és Tökölön már november 3-án, azaz a Forgószél hadművelet előtt egy nappal megkezdték a szovjetek a letartóztatásokat. Később olyan magyar nemzetőröket vagy katonatiszteket is lefogtak, akik a vérontás elkerülése végett próbáltak közvetíteni a szovjet katonai egységek s a felkelők, illetve a magyar közigazgatás között. Az első nagy hullámban 19 ezer főt tartóztattak le. Akiket deportálni akartak közülük, azoknak azt írták a dossziéjukra, hogy „ekszkurszja”. Magyarul: kirándulás.

A konferencián vetített rövid, de érdekes dokumentumfilmből megtudtuk, hogy a vonaton a vécére kéredzkedő foglyok kis papírfecnikre írt üzeneteket dobtak ki az ablakon, amikor elindultak az első szállítmányok kelet felé. Ezek voltak az első jelei annak, hogy magyar embereket deportálnak a Szovjetunióba. Az ország szélesebb értelemben vett közvéleménye csak november 11-én értesült a kiszállításokról, ekkor már foglalkozott vele a SZER, sőt az ENSZ is.

A nagy cserebere terve

A deportálásról mint jelenségről Markó György, a Kommunizmuskutató Intézet igazgatója adott történeti visszatekintést a konferencián. Elmondta, hogy 1941-ben már kétmillió elítéltet dolgoztattak a Gulagon a Szovjetunióban. Egyébként több, a Gulaghoz hasonló táborhálózat is volt a hatalmas birodalomban, a fogvatartottak pontos összlétszámát ma sem ismeri még a statisztika. Ez a rendszer nyelte volna el a magyarokat. Hogy mennyit? Tizenötezres számot emlegetnek a kutatók. Horváth Miklós szerint azonban nem álltak volna meg itt a szovjetek. Szerov tábornok, a KGB vezetője – aki hazánkban személyesen irányította az egész akciót – százezer magyar kulák családot emlegetett. Ki akarta telepíteni őket Szibéria tágas térségeibe, helyükbe viszont orosz családokat hozott volna ide. Tipikusan szovjet gyakorlat, amely így akarta eloroszosítani például a balti államokat is.

Boross Péter, a Szabadságharcos Közalapítvány elnöke a konferencián utalt arra, hogy az 1950-es évek elején a kommunista propaganda által megtévesztett magyarok egy része örvendezve várta, hogy az országot hivatalosan is a Szovjetunióhoz csatolják. És annak egyik tagköztársasága lesz. Akkor hírek keringtek erről.

Himnusz a rácsok mögött

A kutatók szerint Kádár tudott a deportálásokról, de az akcióba semmilyen szinten sem avatták be a szovjetek. Olexandr Pahirya ukrán történész úgy vélte, Kádár csupán azért mondott néhány szót a deportálások ellen, mert attól tartott, hogy a magyarok a deportálások miatt örökre elutasítják majd az általa kínált „konszolidációt”. Sőt, talán újra a fegyverekhez nyúlnak. De Szerov csak legyintett. Pahirya szerint különben a KGB parancsnokai közül addig még soha senki sem vett részt külföldön egyetlen műveletben sem.

Horváth Miklós annyit tett hozzá mindehhez, hogy Kádár egyik jobbkeze, Münnich Ferenc is ellenezte a deportálásokat, de azért átadott a szovjeteknek egy hetven nevet tartalmazó listát, hogy ha már deportálnak, akkor feltétlenül vigyék ki ezeket az embereket.
Olexandr Pahirya egyébként hosszú éveken át dolgozott a kijevi KGB-levéltárban. Ott talált rá arra a huszonnégy aktára, amely a magyar deportáltak anyagait tartalmazza. Csak az írásos parancs nincs meg még, mely a deportálásokat elrendelte. Pahirya kiderítette, hogy Nyikolaj Dudorov, az akkori szovjet belügyminiszter „fogadta személyesen” Kárpátalján a magyar transzportokat, amelyek egy idő után – épp a kidobott levelek, s a vasutasok figyelő szemei miatt – nem vonaton, hanem teherautókon érkeztek. A szovjetek, akik mindig is a „maszkirovka”, vagyis az álcázás mesterei voltak, szívesen használtak vöröskeresztes katonai sebesültszállító kocsikat is a magyarok deportálásához. Hogy ez súlyosan sértette a nemzetközi hadijogot? Szerov nyilván megint csak legyintett.

Pahiryától tudtuk meg, hogy nemcsak a KGB egységei, de például a szovjet belügy 12. gépesített lövészdandára is bekapcsolódott Magyarországon a letartóztatásokba. Odakint rohamtempóban folytak a kihallgatások, ehhez pedig komoly erősítés érkezett Moszkvából a helyi KGB-szervekhez. Bizonyos dokumentumok arról árulkodnak, hogy a deportáltak nem engedelmeskedtek őreiknek, több ízben is hangosan énekeltek magyar dalokat, különféle Kossuth-nótákat, de még a Himnuszt is. Sőt előfordult, hogy lázadást is szerveztek. Pahirya figyelmeztetett, hogy a KGB-s aktákból kiderült, nagyon vegyes volt a deportáltak társadalmi összetétele. Volt köztük munkás, paraszt, értelmiségi, de volt pártmunkás is!
Ez azért olyan fontos, mert ahogy azt Stark Tamás történész, a konferencia ülésvezető elnöke is említette, Konyev marsall azzal adott parancsot a támadásra katonáinak november 4-én, hogy itt horthysta fasiszták ellen indul a küzdelem, ami nem más tehát, mint a nagy honvédő háború folytatása! Olexandr Pahirya szerint a stabilnak hitt szovjet apparátus falán is mutatkoztak repedések ekkor. M. N. Holodkov akkori szovjet belügyminiszter-helyettes például kijelentette, nem ért egyet a deportálásokkal, s emberségesebb bánásmódot követelt a magyar foglyoknak.

Bányászok Budapesten

A deportálásoknak voltak helyi történetei is. A szabolcsi cigánygyereké, Dandus Gyuláé. Kivitték, s odakint kihallgatás címén rettenetesen megverték. Eközben volt ávósok elmentek a fiú magyarországi iskolájába, s azt íratták az igazgatóval a naplóba, hogy Dandus Gyulát kivették a szülei a tanintézetből. Csakhogy a Gyulának nem voltak szülei. Árvagyerek volt…

A szabolcsi-szatmári deportálásokról Lupkovics György történész beszélt a konferencián. Kiderült, ez az egyik legsötétebb fejezete a forradalom utáni megtorlásnak. Itt több volt ÁVH-s tiszt is aktívan segítette a szovjeteket. Nemcsak listákat és címeket adták át nekik, de két ízben maguk is kint jártak Kárpátalján, hogy a kihallgatásokban is közreműködhessenek. Még tüzelték is a szovjeteket, olyasmikkel például, hogy a magyar forradalom célja Kárpátalja visszafoglalása volt. Meg hogy szisztematikusan gyilkolták a forradalmárok a hazai belügyeseket.

Lupkovics György szerint egyébként a verések ellenére is azt mondta több deportált, hogy sokkal jobb volt a szovjet bánásmód, mint az, ami aztán idehaza következett… Nagyon könnyen be lehetett kerülni egyébként egy szabolcs-szatmári transzportba. Kaló Ernő művezetőnek az volt minden bűne például, hogy szovjet írók néhány kötetét kidobta az ablakon.

A magyar deportáltakat 1957 elején hozták haza a Szovjetunióból. Elsősorban a nemzetközi felháborodás és politikai nyomás hatására. Szerov tábornok többször is kijelentette, hogy a szovjet törvények szerint ítélkeznek majd a magyar deportáltak felett, a művelet menetéről pedig jelentést tett magának Hruscsov első titkárnak is. De megállították a folyamatot. Ám tudni kell, azzal, hogy a kinti hatóságok kezdték hazafelé indítani a deportáltakat, azok számára semmi sem ért még véget ezzel. Sőt!

A hazaérkezőket rögtön kezelésbe vették a kádári hatóságok. Halmy Kund történész elmondta, hét embert ki is végeztek közülük. Megrázó sors mindegyikőjüké. Halmy Kund beleszőtte mondandójába a pilisszentiváni bányászok Budapesten harcoló felkelőcsoportját is. Ők lettek volna azok a horthysta fasiszták, akikről Konyev beszélt?! Vajon tudta-e Konyev, hogy a felkelők nem gyűlölték az oroszokat? Legalábbis a konferencia levezető elnöke, Stark Tamás szerint nem. Ellenségnek tekintették őket, mint egy megszálló hadsereg katonáit.

Ma az ukrán közvélemény, de az ukrán hivatalok és hatóságok is megértik a magyar ’56-kutatók törekvéseit. Horváth Miklós és Olexandr Pahirya közös kötetet írt a deportálásokról, Kényszerkirándulás a Szovjetunióba címmel. E kötet is a megértés és együttműködés jegyében született. A művet Boross Péter mutatta be a konferencián. Reprezentatív, tiszta és igaz munka. Felesleges bármiféle kommentárt fűzni hozzá.

Sinkovics Ferenc

Tényleg létezett az ÁVH-s húsdaráló!

Kivételes vallomás egy hihetetlen, már-már képtelen történetről. A Magyar Televízió Átjáró című műsorában kedden megszólalt az „állati tetemek megsemmisítésére szolgáló” berendezés egyik tervezője, a Svájcban élő Horváth J. Zoltán villamosmérnök.
A való élet, amely másnap már történelem, időnként felülmúlja a legvadabb képzeletet is. A Nemzeti Kamara Színház több évadon át játszotta Polgár András Húsdaráló című, az 50-es évek ávós rémtettei alapján íródott drámáját. A darabban említenek egy olyan különleges gépezetet, amelyet az Államvédelmi Hatóság a fogságába került politikai foglyok holttestének megsemmisítésére, összezúzására és eltüntetésére használt volna. A korszak meghurcolt emberei gyakran beszéltek suttogva az ördögi szerkezetről, bizonyíték létezésére mindeddig nem volt.
Horváth J. Zoltán nyugalmazott villamosmérnökhöz is eljutott az előadás híre, és – mint a gépezet egyik megalkotója – jelentkezett Usztics Mátyásnál, a színház alapító igazgatójánál. Az egykori diákot, a Budapesti Műszaki Egyetem végzős hallgatóját adjunktusa bízta meg egy „állati tetemek megsemmisítésére szolgáló” berendezés megtervezésével…
Horváth J. Zoltán ma Svájcban él, és Magyarországon eddig kizárólag az Átjárónak nyilatkozott. Az idős műszaki szakember szavai nyomán egy rémtörténet hihetetlen képtelensége bontakozik ki. Az adás készítőinek nem titkolt célja, hogy a hallottak nyomán más szemtanúkat is a csend megtörésére késztessenek. Forrás: Történelemportál.hu

A Liszaboni Szerződés  2009-11-27 FÚSZ

A Lisszaboni Szerződést MINDEN PARLAMENTI PÁRT (MSZP, Fidesz, MDF, SZDSZ) 2007. december 17-en 325 igen szavazattal, 5 nem ellenében és 14 tartózkodás mellett fogadta el. A magyar országgyűlés volt az első az EU-s tagállamok közül, aki elfogadta és aláírta ezt a Szerződést.

Magyarország elvesztésének 12 EU-stációja, amely a Szerződésben foglaltatik:

1. Minden magyar értek (benne a termőföld) elvesztése

2. A nemzeti termékék védelmének elvesztése

3. Pénzügyi függetlenség elvesztése

4. Kereskedelmi függetlenség elvesztése

5. Vám elvesztése

6. Az önálló adópolitika elvesztése

7. Külügy és hadügy elvesztése

8. Önálló jogalkotás elvesztése

9. Közigazgatás elvesztése

10. Belbiztonság elvesztése

11. Igazságszolgáltatás elvesztése

12. Magyarország kinyitása minden idegen előtt és bezárása az Unión kívülre szakadt minden magyar előtt.

A Lisszaboni Szerződéses aláírásának körülményei:

2007. december 17-en minden demokratikus legitimáció és a társadalmi konszenzus nélkül, sztrájkok miatti figyelemelterelő körülmények közt, sőt a közvélemény előzetes értesítése, népszavazás és parlamenti vita nélkül gyorsan, titokban a színfalak mögött a jelenlegi diktatórikus EU-vezetés első szolgai csatlósaiként, szégyenletes módon, mintegy parlamenti puccs keretei közt, ratifikálták ezt a nemzettipró Szerződést.

A Lisszaboni Szerződés lényege, következményei:

Hazánk nemzetállami függetlenségének feladása és a magyar állampolgárok magyar állampolgársági jogaitól való megfosztása!

A jelen fennálló alkotmányos rend erőszakos megdöntése!

A Lisszaboni Szerződés értelmében ezután a Magyar Országgyűlésnek nem lesz jogában dönteni olyan kérdésekben, mint saját külpolitika, saját biztonságpolitika, társadalombiztosítás, egészségbiztosítás, energiaárak, költségvetés, adók, stb., mivel minden ilyen jellegű reform jelenlegi és jövőbeli forrása is maga az EU központi vezetése és annak diktátumai!

Országunk oly mértékben veszíti el önállóságát, hogy gyakorlatilag gyarmati sorba kerül, kiszolgáltatva egy új európai szuperhatalom szamara, amelynek döntéshozatalába Hazánknak semmi béleszolása nem lesz!

Az ország ezáltal egy olyan nemzetközi politikus-csoport által vezetett szuperhatalomnak lett kiszolgáltatva, amely a népirtó és nemzetáruló, diktatúrát bevezeti akkori SZDSZ-MSZP magyar koalíció hű támogatója!

A magyar kormány az EU központi utasítására vezet be minden népellenes reformot az országban a legdurvább kényszerítő eszközökkel!

A Lisszaboni Szerződés nem a demokrácia és szabadság világába való belépést jelenti, amint azt a globalizációs diktatúrát építő EU és annak első csatlósa, a magyarországi liberális koalíció fennen hirdeti, hanem nemzeti szuverenitásunk és jogaink hivatalos kiszolgáltatását ugyanazon diktatórikus központi EU vezetés szamara, amely emberi és alkotmányos jogaink eltiprásában és a magyarság népirtásában hallgatólagosan segédkezik, amely a helyi koalíció közreműködésével a közös EU-reformokat rákényszeríti Magyarországra és amely teljesen rendben találja a szemkilövető, elnyomó és népirtó "demokráciát" és emberi jogi helyzetet Magyarországon!

A szerződéses alapja a parlamentáris diktatúrát alkalmazó Európai Egyesült Államok megvalósításának!

Ezek a fülke forradalmárok, retteg tőlük az Unió, a nép meg kiterítve várja az új ÁVH – s rohamot, de most mindenki földönfutó lesz megtűrt személy saját országában, mert a politikai elit eladta a népet a betelepült bankároknak ÁVH zsidóknak, pedofil liberálisoknak, az erkölcsi nihil nyugat európai buzeráns nemzetté sülyesztette hazánkat. A buzeráns politikus a nyilt utcán szopatja a kisebbséget, és a többségnek szava sincs róla. ÁVH – s maffiózók az urak , de bekellene üzemelni azt a húsdarálót, és a politikus bankár útonállókat meg kellene úsztatni a Dunán.

Közös (?) 

ünnepünk, 

március 15.

2009.03.15. 19:26 Dr.White(man)

Szép borús napra virradt Magyarország, nyoma sincs a szombati napsütésnek. Az emberek hangulata is legalább olyan nyomott, mint mikor Rákosi elvtárs munkanappá nyilvánította a 48-as hősökre emlékező napot, és nem csak az eső miatt nyomott a hangulat. A kordontenger, amibe lépten-nyomon beleütközik az ünnepelni vágyó „szabad” állampolgár, már áll, mindenhol fémérzékelős kapuk és in-kalos verőlegények (akik igen jól megtanulták Gázában, hogyan kell viselkedni az elnyomottakkal: a babakocsis csecsemőknek innivalót nem lehet bevinni – az dögöljön szomjan, elvégre „csak” magyar), kokárdás-nagykabátos titkosrendőrök és az elmaradhatatlan rohamrendőr had.  De árgus szemmel figyelnek, ki mer levegőt venni, ki az, aki nem tapsol a neoliberális-szociopata szónokok mosakodó beszédein, ki az, aki fel meri emelni a tekintetét az ég felé, hogy mikor lesz már vége ennek az egész f@szságnak. Mert ez már régen nem a forradalom ünnepéről szól, hanem a talajt vesztett hatalom kínkeserves erőlködéséről: az örökifjú Demszkiről, aki már csak az EU-s parlamenti jelölésében tud reménykedni a húsosfazék körüli maradáshoz. És az agresszív nyugdíjasmammerekről szól ez az ünnep, akik leverik a másik szemüvegét, meg pofánvágják, ha máshogy mer gondolkodni, mint ők. Persze az ilyeneket nem bántják a rendőrök sem, hátha valami rózsadombi vén komcsi AVH-s felesége.

Meg a vidéken rettegő cigányokról szól az ünnep, akik között megint elhíresztelték a kolompárorbánok, hogy bőrfejűek támadnak rájuk, és ezért már éjjel nem is mernek aludni, hanem gyilkolásra alkalmas tárgyakkal rohangálnak lakhelyük utcáin, készen bárki azonnali meglincselésére. Hát igen, már ők sem vevők a nem létező roma értelmiség orbitális hazugságaira, amelyben a cigányoknak tulajdonítják a 48-as forradalom és szabadságharc sikerességét. Egyre fogyatkozik azok köre, akik a vándorló oláhcigányokból verbuvált vörössipkás ezredek félelmet nem ismerő hőseitől eredeztetik családfájukat, bár én biztosan tudom, hogy Mohácsi Viktória szépapja 15 alkalommal tüntette ki magát a tavaszi hadjáratban, és Bem apó is könnyes szemmel említette meg a napiparancsban, egy hősnek kijáró tisztelettel a vezérkarába fogadás mellett. Pedig elmondta vagy 5-ször, hogy cigány, tehát már akkor is cigányoztak, csakhát akkor még nem volt SZDSZ. Még szerencse.

A kereskedelmi tévék számára sem számít ünnepnek a mai nap, a kokárda is csak véletlenül kerülhetett a logó mellé, és külön telefonos ügyeletet szerveztek, hogy az első betelefonáló szavára – akinek az érzékenységét sérti a piros-fehér-zöld színű nemzeti jelkép a képernyőn – máris levegyék, és valami szomorú, a 2. világháború borzalmait idéző egész estés filmmel nyomják el az erősödni látszó rettegést. Hogy ne egyszerre tóduljon a rettegő tömeg a Ferihegy 2-re a meneküléshez, hiszen az ágy alatti, állandóan bepakolt bőröndökben a sikkasztott jópár köteg dollár meg tömbarany még a végén elkeveredik, és nem érkezik meg a melegebb égövű célállomásra az üldözöttel együtt.

Elfutja a könny a szemem az örömtől, amikor eszembe jut, hogy végre kiszabadult a nemzet hőse, a Máv Biztosítós elnökvezér, Kiss „szétb@szom a fejed” Bálint, akit igaztalanul vádoltak meg több mint 1 milliárd elsikkasztásával. Kicsit azért szomorkodom is, hogy le nem foglalt magánvagyonából még le tudott tenni 55 milliót az óvadékra, és így szabadon elvonulhatott, mert egy második Táncsicsot köszönthettünk volna a személyében, igaz most egy kicsit másképpen: nem biztos, hogy a több tízezernyi máv-biztosítós ügyfél a vállára emelve vitte volna tova. Öröm az ürömben, hogy azért Humwald „lipótvárosi” György még bent maradt a kaptárban, és este talán-talán elindul egy nyugdíjasmammer különítmény a kiszabadítására. Alig várom a tv2-es műholdas helyszíni közvetítést erről. Hiába na, a magyar joréd az legyőzhetetlen.

Mindenesetre több millió magyar nevében is köszönöm a kordon-labirintusos ünnepet, a többezer rohamrendőrt, a füstködös levegőt, a vízágyút, a tonfaütéseket, és azt, hogy az idén sem mentem ünnepelni. Mert minek is? Hogy komcsi öregasszonyok kiüssék a szemem büntetlenül, hogy félelemkeltő feketeruhás in-kalos ruhásszekrények megmotozzanak, meg tapizzák a feleségemet/barátnőmet, és sorolhatnám az élményeket. De minek? Van értelme?

Március 15. az Új Magyarországon

2009.03.10. 11:27 Dr.White(man)

Március 15. a magyar nemzet kiemelkedő ünnepe, amelyet mindenki elismer, vallási, etnikai, politikai, nemi hovatartozásától függetlenül (gondolom én). Napjainkban viszont beárnyékolja az ünnep fennköltségét egyrészről a gazdasági világválság, amely a világ jelentős részén politikai válsággal is párosul, az ebből kicsírázott bűnbakkeresés és az egyre sűrűsödő megélhetési problémák, meg az útlezáró kordonhegyek. A megélhetési politikusok – pártállástól függetlenül- kiváló alkalmat kapnak a politikai hazugságaik népszerűsítésére, legyen az baloldali vagy jobboldali, Fideszes vagy MSZP-s, MDF-es vagy SZDSZ-es, mindenki a saját szájíze szerint népszerűsíti a szavazói bázisát. Ismét hallhatunk majd arról a több százezer zsidó vallású honfitársunkról, aki a szolnoki csatában, Nagykállónál, Isaszegnél, Vácnál, Pákozdnál ontotta vérét a függetlenségért; a több tízezer cigány hazafiról, akik halált megvető bátorsággal álltak ellen az osztrák vértesek lovasrohamának, gyalog rohamoztak a gyilkos kartácstűzben és verték szét a hazánkra támadó multinacionális hadakat. Ugyanakkor a magyar jobbágyról, a kézművesről, a kisemberről már senki sem emlékezik meg, – lehet, hogy ők nem is léteztek – akik a piros sapkások tömegeit alkották és vívták a tényleges élethalálharcot.

Ha léteztek is, akkor is rózsaszínre festett hajjal, lakkozott körmökkel, nőnek öltözve/operálva futottak a harcmezőn előre, papnak öltözve lóhátról lóbálták az elemes vibrátort és üvöltötték világgá az el nem ismertségüket. Liberális politikusok és tollforgatók hada vett csak részt Táncsics börtönből történő kiszabadításánál; ők kávéztak a Pilvax kávéházban, miközben az 1000 körüli angol gyarmatról – Indiából- elhurcolt cigány muzsikusok késői ősei húzták a talpalávalót (Rostás Úr gyűjteményéből kiragadva); ők alkották meg és nyomtatták ki/olvasták fel a 12 pontot; és ők mondták ki a Habsburg-ház trónfosztását. Csak nekik mondta el Kossuth a híres ceglédi beszédet, és közülük válogatták ki az első felelős minisztereket is. És csak ők szenvedtek a Bach korszak alatt, őket üldözték katonai lázadó mivoltuk miatt. Senki mást.

És már akkor elindult az a mókuskerék, ami ide vezetett, hogy már alakuló Ku Klux Klan csoportokról szabad csak beszélni és etnikai támadásokból álló pogromról. Hiszen ma csak kisebbségek élnek ebben a hazában, akiknek csak jogaik vannak. De a törvényben meghatározott 13 kisebbségből is csak 1 létezik, a többi 12 tagjai nem szerepelnek naponta a híradásokban, amint éppen idős nyugdíjasokat rabolnak ki, félemlítenek meg, tanárokat vernek, diáktársaikat verik halálra/alázzák meg, terményt/minden mozdíthatót lopnak, stb. Gyűjtőszóval bodzaszedőknek is nevezhetjük őket, hiszen a cigány szó már a gyűlöletbeszéd kategóriája, amely persze csak egyirányban működik. (Az „öld meg a magyart”, „megyek magyart ölni” – ez nem etnikai gyűlöletbeszéd, mondják azok a köztörvényes bűnözők, akik a népcsoport választott képviselői, és az etnikai gyűlöletkeltés vezérszónokai).

A megemlékezések során viszont nem lehet hallani azon értékekről, amelyet a derék bodzaszedőktől kapott ez az ország, ha csak nem a zenéről, amit előszeretettel mosnak egybe a magyar zenével. Esetleg a sorban állás kultúrájáról, a napi tisztálkodás alkalmazásáról, a normális hangerőn történő beszélgetésről, a káromkodásmentes önkifejezésről vagy az életveszélyes fenyegetések mellőzéséről mikor fogunk hallani ezen kisebbség vonatkozásában? Vagy ez a kultúra kimerül az uzsorás Bódiék világkörüli útjáról történő képes beszámolókban?

Március 15-én az elődei erőfeszítéseit ünneplők nemzetiszínű kokárdát tűztek a ruhájukra a közelmúltig, a jövőben viszont ez egyenértékű lesz a rendőri azonosítószámmal: csak azt kell gumibotozni/kardlapozni/szemét kilőni/órák hosszat térdepeltetni/ ködgránáttal lőni, aki meg mer emlékezni a 161 évvel ezelőtti hősökről. (Persze milyen „hősökről”, hiszen ilyen szó nem is létezik, ugye liberáliskáim). És Te, kitűzöd a kokárdát?

Már az ókorban is…

2009.01.22. 21:03 Dr.White(man)

Sokan nem tudják, hogy az első zsidó háború végső soron azért robbant ki, mert a mindig is nyughatatlan zsidók jelentős túlerővel rázúdultak egy római légióra és lemészárolták azt. Csak egy kérdés: ha napjaink Afganisztánjában egy amerikai hadosztályt mészárolnának le a helyi törzsek (ami kb. megfelel egy római légiónak), akkor az úgy rendben lenne? Amerikának nem kellene visszavágni, ugye?

Az első Zsidó Háború (66-70) nem folyamatos csatározásokkal telt, bárhogy próbálják is beállítani a zsidó hősiesség tanítói (Több, mint 3 évig ellenálltak a hódító rómaiaknak…, stb, stb.). A kezdeti római vereségek főként azért következtek be, mivel a légiók számára ismeretlen volt a sivatagi gerillaharc, amely harcmodort a zelóták alkalmaztak. Lesből támadni, majd ha jelentősebb erő közeledett, akkor elpucolni, nem bocsátkozni nyílt színű csatározásba, ezt jelentette és jelenti ma is ez a harcmodor. Aztán meg Vespasianus-nak fontosabb volt a császári hatalom megszerzése, mint leállni háborúzni néhány vallási fanatikussal. Így aztán végül is a fia, Titus, a későbbi római uralkodó jelent meg ismét 70 májusában Jeruzsálem alatt, hogy pontot tegyen a lázadás végére.

Egy érdekes momentum azért említésre érdemes még az ostrom elejéről-közepéről, amit ma a pszichológiai hadviselés eszköztárába sorolnak (külföldi) katonai teoretikusok. Nehezen indult az ostrom, mivel magasak voltak a falak és kezdetlegesek az ostromszerkezetek, plusz éppen a zsidó húsvétkor kerítették be a várost a rómaiak, amikor Jeruzsálem tele volt zarándokokkal, kereskedőkkel. Kemény ellenállásba ütköztek a rómaiak, de Titus a következőt rendelte el egyik nap: a következő nap reggelén zsoldosztást hirdetett, amelyre mindenkinek a kifényesített mellvértjében kellett elmenni és a város falai mellett állíttatta fel a zsoldosztó asztalokat. Így a reggeli napfény már a sok-sok csillogó páncél és a még csillogóbb ezüst és aranypénz kupacokra esett. A falakon álló sok pénzváltó és kereskedő pedig hiába szorította össze mocskos, karvalykarom-szerű újjakban végződő markát, nem abba számolták bele a csillogó nemesfém pénzeket. Úgy látszik már akkor is ismert volt az ostromlottak kivételes viszonya a pénzhez, ami nem rossz hadviselési forma lehet napjainkban sem. Ha csak meglobogtatjuk a nehezen megtakarított pénzünket, de nem rakjuk be a bankokba, ilyen-olyan alapkezelőkhöz, ingatlan-spekulánsokhoz, valószínűleg hasonló érzelmeket válthatunk ki egyesekből.

A Kitosz Háború (115-117) a második Zsidó-Római háború néven is ismert a történészek körében. (Azért írom, hogy a történészek körében, mert bizonyos körök előrelátóan eltüntettek minden magyar nyelvű anyagot erről a nem éppen dicső háborúról).

Nevét a mauretániai származású (vagyis feketebőrű) Lucius Quietus (ejtsd: Kitosz), római hadvezérről kapta, aki levert egy zsidólázadást Mezopotámiában, majd Trajanus császár Judeába küldte rendet csinálni.

A történet ott kezdődött, amikor Trajanus császár Dacia tartomány meghódítása után Mezopotámiát is a Birodalomhoz akarta csatolni, és ezért hadjáratot szervezett. A széttagolt, rendfenntartásra használt légiókat összevonták és mindenki Keletre vonult. Ezt kihasználták a diaszporizált zsidók és először Cyrenaica (ma Libia) tartományban lázadás tört ki a helyi lakosság ellen, aminek keretében lerombolták a tartomány fővárosában, Cyrene-ben lévő Apollo, Artemis és Jupiter templomokat. Mindez nem volt elég, hiszen a Rómára emlékeztető középületeket is lerombolták: a Caesareum-ot, a Bazilikát és a Fürdőt. Mindemellett kiirtották a teljes római és görög lakosságot, több mint 200 ezer embert. Igen érdekes (és mélyen elhallgatott) győzelmi örömünnepekről ír a kor mindenki által elfogadott történésze, Cassius Dio. A lázadást vezető és magát királynak hívó Andreas hívei megfőzték a legyilkoltak húsát (mert hát meg lehet éhezni a nagy gyilkolászásban), a beleikkel aggatták fel a házaikat garland gyanánt és a lenyúzott bőrüket viselték ruhaként. Sok áldozatot fellógattak, és élve fűrészelték ketté őket. Pusztán humanitárius okokból.

A lázadás kitörésének oka nem ismert, Cassius Dio lázadásokról és háborúkról írott műve elveszett, de néhány kivonat azért az utókorra maradt. Bizonyára a hagyományos vonatozós és ugrándozós táncok, amik a hanuka velejárója napjainkban (amelyet a görögök lemészárlására emlékezve tartanak) vagy a purim, a zsidó farsang (amelyet 80 ezer babiloni perzsa lemészárlásának emlékére ülnek meg, lásd Eszter Könyve) erre a dicső cselekedetre is emlékezik (?).

A Cyrene-i lázadás aztán 116-ban tovagyűrűzött és Egyiptomban megismétlődött ez a tömegmészárlás, itt egész Alexandriát felgyújtották és lerombolták a lázadó zsidók (az áldozatok száma nem ismert); míg Ciprus szigetén is mintegy 240 ezer görög és római áldozata volt a zsidók örömünnepének. A rómaiak később nagy nehézségek árán normalizálták a helyzetet, elfoglalták a zsidók által teljesen megszállt Ciprust, és halálbüntetés terhe mellett megtiltották, hogy onnan egy zsidó is kitegye a lábát. Megjelent a lázadás és öldöklés Mezopotámiában is, Nisibis, Odessa, Seleucia városaiban nagyszámú odaköltözött zsidó élt, ahol aztán Trajanus császár, aki a perzsákkal volt elfoglalva, Quietus révén végre megkezdte a rendrakást.

Elég behatóan tanulmányoztam az ókor ezen részének történelmet, de nem írják sehol a történetírók, hogy a rómaiak vagy a görögök valaha is kárpótlást követeltek volna a zsidóktól a több mint félmillió legyilkoltért, pedig már létezett a római jog.

 

Ellentétben a Róma városában látható Titus diadalív egyik kőből faragott képével, amin a jeruzsálemi 2. Templom ezüst menóráját rabolják el római katonák, a zsidó mészárlásnak emléket állító latin nyelvű kőtáblát (Cyrene-i emléktábla, tumultu iudaico) nem igazán reklámozzák az utazási irodák, de az létezik. Persze az is lehet, és ez a valószínűbb, hogy túl kevesen ismerik a latint kis hazánkban, és úgy ítélték meg az „illetékesek”, hogy felesleges ilyesmikkel terhelni a széles néptömeget.

A harmadik Zsidó Háborút (133-135) a „Csillag Fia”-ként is ismert Bar-Kochba vezette. A zsidók ekkor is indulásképpen lemészároltak nem is egy, hanem 2 légiót, amire már Hadrianus császár is igen dühös lett, előzőleg ugyanis Jeruzsálem romjainak meglátogatása idején ígéretet tett a város újjáépítésére. (Igaz, hogy római városként képzelte el az építkezést, és a lerombolt 2. Templom helyén egy Jupiter templomot akart építtetni.)

A korábban már említett Cassius Dio szerint 580 ezer zsidót mészároltak le a harcok során. A Talmud szerint az áldozatok száma milliókra rúgott; ezzel csak egy gond van: tudósok bebizonyították, hogy abban az időben egyszerűen nem is élhetett 6-700 ezernél több zsidó azon a területen. Persze több mint ezer évvel későbbről mindez máshogy látszott, például a prágai gettóban vegetáló, a Gólemtől rettegő írástudók számára. De hát ezekkel a számokkal mindig is baj volt. Számoljunk csak egy kicsit mi is.

Azt római forrásokból (Cassius Dio, Tacitus, ankarai emlékmű felirata) tudjuk, hogy Augustus uralma alatt háromszor rendeltek el népszámlálást, Kr.e 28-ban, Kr.e 8-ban és Kr.u. 14-ben. A 28-as évben azonban még csak a római polgárokat írták össze, nem a birodalom összes lakosát, de a 2. népszámlálás idején a Római Birodalom 3,3 millió négyzetkilométeres területén 54 millió ember élt. 120 évvel később még mindig ezzel az adattal számolva a zsidók által lemészároltak a lakosság 1 %-át tették ki.

Ha figyelembe vesszük a Föld többi országát és területeit is, akkor időszámításunk kezdetén a világ összes népessége 200-400 millió fő közé tehető. Vegyük ezen adat középértékét, akkor pedig a föld lakosságának 0,05 %-a esett áldozatul a kiválasztott népnek. Nézzük meg a metropoliszok zsidó közösségeinek létszámát 2006-ból. E szerint Los Angelesben 621 ezer zsidó él, vagyis hasonló a létszámadat, mint az ókori mészárlás mértéke.

Mai értékeken számolva a világ lakossága 2009. január 22.-én 6 milliárd 756 millió 657 ezer (forrás: www.weltbevoelkerung.de/info-service/weltbevoelkerungsuhr.php?navid=3), erre vetítve az ókori értéket…

És végezetül még egy gondolat…

Az ENSZ Faji Egyezményében található meghatározásból kiindulva a faji megkülönböztetés magában foglalja nem csak a szűkebb értelemben vett fajhoz való tartozás, de a bőrszín, a leszármazás, valamint a nemzetiségi és etnikai származás alapján történő diszkriminációt is. Az egyezmény a szűkebb értelemben vett faji megkülönböztetésről kimondja, hogy az ezen alapuló minden felsőbbrendűségi elmélet tudományos szempontból hamis, erkölcsileg elítélendő, és társadalmilag veszélyes. Tehát milyen kiválasztott és felsőbbrendű népről beszélnek némelyek?...

Háború a vízért

2008.06.12. 16:51 Dr.White(man)

Egyre súlyosabb vízhiány fenyegeti a világ jelentős részét. A víz az elsődleges közeg, amelyen keresztül az éghajlat befolyásolja a gazdaságot, a társadalmat és a környezetet, ezen hatások különösen erőteljesen a szegény közösségekben érvényesülnek. Leginkább azok a területek vannak veszélyben, ahol gyors a népességnövekedés, és hagyományosan évi 300-500 milliméternyi csapadékmennyiségre rendezkedtek be. Sokan háborúk kialakulását jósolják az egyre szűkösebb erőforrássá váló víz birtoklásáért (nem utolsósorban a Darfuri konfliktus kapcsán). Az ENSZ szerint 2050-re a föld népességének fele él majd súlyos vízhiánnyal küszködő területeken.

Bizonyára most sokan legyintenek, hol van még 2050. Pontosan 42 évnyire. A most középiskolások, főiskolások, egyetemisták gyermekei is felnőttek lesznek már akkorra – és szomjazni fognak. Viszont a mai történésekben és sokszor az államközi kapcsolatokban is egyre markánsabban kezd körvonalazódni ez a probléma. Nézzünk erre néhány példát:

• 2007-ben katonai összecsapásokhoz vezetett az afrikai Csád-tó száradása, mely Darfuri konfliktusként ismert. A Niger, Nigéria, Csád és Kamerun határán található tó az 1967-es állapotához képest vizének 95%-át elvesztette, amiben az 1960-as évek óta a térséget súlytó szárazságok és a lecsapolás játszottak szerepet. A Csád-tó egykor Afrika legnagyobb tava volt.
• Angola, Namíbia és Botswana az Okavango folyó vízén vitázik.
• A Zambézi folyón a Dél-afrikai Köztársaság, Botswana, Namíbia és Angola osztozik illetve marakodik.
• Szudán meg Etiópia annyira elhasználja a folyót, hogy Egyiptomnak már nem jut elég víz. 1991-ben Egyiptom bejelentette, hogy kész katonai beavatkozás árán is megvédeni jogát a Nílus vizére.
• Jemenben a Reuters szerint tömeges jelenséggé vált, hogy tizenéves fiataloknál vesekő alakul ki, mert egyszerűen nem tudnak eleget inni.
• Jordánia, amelynek Izraellel és Szíriával kell osztozkodnia a Jordán folyó vízgyűjtőmedencéjén, vádolja Szíriát, hogy túl sok vizet használ a két ország határán folydogáló Jarmuk folyóból.
• Törökország gátat épített a Tigrisre és az Eufráteszre, így Szíria és Irak nem jut elég ivóvízhez. 2007. augusztus 1-jétől két napon keresztül viszont egyáltalán nem volt víz Ankarában (5 millió lakos) és Isztambulban (11 millió lakos). Ankara és Isztambul lakosságát felszólította a polgármesterük, hogy menjenek vidékre, amíg az ivóvízhiány tart.
• Az indiai Delhiben 2015-re várhatóan teljesen elfogy az ivóvíz. A 15 millió lakos nagy része el fog vándorolni oda, ahol van víz. Az India és Kína hatérterületén lévő Brahmaputra folyó elterelése is feszültséget okoz az indiaiaknak.

És persze folytathatnánk. Összességében nemsokára abszolút vízhiány várható 17 közel-keleti országban, valamint Dél-Afrikában, Pakisztánban, India nyugati és déli részén, illetve Észak-Kínában.

Eddig csak Európától távoli országokról volt szó, de talán kevesen tudják, hogy Spanyolországban, ahol nagyon kevés a felhasználható készlet, egyes körzetekben már ma is választott vízbíróságok osztják szét a vizet.Barcelonában 2008. áprilisában 3000 eurós (760 ezer forintos) büntetés terhe mellett megtiltották az autómosást és a kerti medencék feltöltését, májustól pedig tankhajókon importálják az ivóvizet a másfél éve tartó szárazság miatt. Egy ilyen hajó mintegy 19.000 köbméter vizet szállít, ami kb. 180 000 barcelonai lakos napi ellátására elég. Havi 63 tartályhajónyi vizet rendelnek három hónapon keresztül. Ez az akció havonta 22 millió eurójába kerül a városnak. Az így szállított 1,66 hektoköbméter víz viszont így is csak 6%-a az 5,5 milliós város fogyasztásának!

A Kárpát-medencében, s így Magyarországon az éghajlat mediterrán irányba tolódik. Ez –többek között - azt jelenti, hogy a csapadék éves átlaga csökken. Kevesebb vízzel rendelkezünk majd, ám ez úgy következik be, hogy télen a csapadék mennyisége több lesz, nyáron pedig lényegesen kevesebb.Az Alpok gleccserei nagymértékben visszaszorulóban vannak, a hóolvadás is másként következik be, mert emelkedik a hőmérséklet – és ez hatással lesz legnagyobb folyónkra, a Dunára is. Magyarországon az éghajlatváltozás hatására a rendelkezésre álló vízmennyiség és annak minősége is változni fog, ennek kapcsán a hosszan tartó aszályos időszakok, valamint az ár- és belvizek egyaránt okozhatnak nehézséget. A kisebb vízmennyiség miatt a vizek öntisztuló képessége csökkenhet, és ez rontja a vízminőséget. Ezzel szemben a hirtelen lezúduló csapadék megnöveli a szennyvíz- és csatornarendszerek terhelését, és ez túlfolyásokhoz, szélsőséges esetekben szennyezésekhez vezethet. Azt hiszem egyre több városunk lakossága éli át naponta azt az örömteli eseményt, amikor életműve – a háza darabokra ázik. A közelmúltban nem volt olyan hét, hogy valamilyen híradásban ne szerepelt volna a napi százon felüli tűzoltóság-riasztás szivattyúzás miatt. És az esőzésekkel együtt a korábbiaknál erősebb viharok is lecsapnak. Nagyon megnyugtató, amikor nem minősítenek tornádónak egy erős széltölcsért, csak azért, mert nem ért le a földig. Remélem egyszer a minősítgetőt is felkapja egy ilyen forgószél, mint Dorothy-t az Óz-ban: utána már a szellőt is tornádónak fogja látni.

A felszín alatti vizek is fokozottan érzékenyek az éghajlatváltozásra, ez azért fontos, mivel az ivóvízellátás és általában a közműves vízellátás mintegy 90 százalékban ezeken alapul. A klímaváltozás elsősorban az Alföld térségének és - kisebb mértékben - a Dunántúli-középhegység felszín alatti vizeit veszélyezteti leginkább, mivel a növekvő párolgás a vízkészletek drasztikus csökkenését fogja okozni. Az éghajlat szárazabbá válása, a párolgás növekedése és a folyók lefolyásának csökkenése miatt számos kisebb tó felülete fog csökkenni, az alföldi tavak közül pedig több ki fog száradni. A három legnagyobb természetes tó - Balaton, Velencei-tó, Fertő tó - vízforgalma lelassul, a víz kicserélődésének ideje megnövekszik, és ez szintén rontani fogja a víz minőségét.

A jelenség csökkentésére előtérbe kerülhetnek a felhasznált vizet visszaforgató s ezáltal a vízfogyasztást drasztikusan csökkentő technológiák. A környezetbarát módszerek terjedését segítheti a klímavédelmi szempontokat is figyelembe vevő vízdíjpolitika kialakítása, mivel a vízdíj okozta terhek növekedése gazdaságossági okokból is víztakarékos technológiák alkalmazására készteti a vállalatokat.

A víz olyan stratégiai erőforrássá válik a következő években, amely jelentősen drágulni fog. A technológia megvan az emberiség ivóvízzel való ellátásához, de a sólepárlók, ionizátorok, ultraszűrők és hasonló módszerek tömeges alkalmazása nagyon sokba fog kerülni. A kérdés csak az, hogy ki fizeti meg ennek az árát. Hát majd az, aki inni akar – tiszta vizet. De erre elég csak egyszer gondolni egy évben, március 22-én, a víz világnapján. És ha holnap kinyitod a vízcsapot, ami majd csak harákol, esetleg barnás lé csöpög csak belőle, akkor is gondolj arra – ej ráérünk arra még.

Április 13. A Katyni Bűntény Áldozatainak Emléknapja

2008.04.19. 13:20 Dr.White(man)

1940. március 5-én írta alá Sztálin és a szovjet kommunista párt többi vezető politikusa azt a parancsot, amely alapján az NKVD 14700 lengyel hadifoglyot, valamint 11000, Ukrajna és Fehéroroszország területén fogva tartott civilt rövid időn belül kivégzett. A volt lengyel katonákat (köztük számos tábornokot is) az oroszországi Szmolenszk melletti Katynban és a Tver közeli Miednojéban, illetve az ukrajnai Harkovban gyilkolták le, majd temették el.

1943 januárjában a visszavonuló német csapatok felfedezték a tömegsírokat, amiket a nemzetközi bizottság a magyar Orsós Ferenc patológus professzor vezetésével tárt fel. (Orsós a háború után menekülni kényszerült, a szovjetek követelték kiadatását, de ezt a nyugatiak megtagadták.)  A németek nyilvánosságra hozták a kivégzettek névsorát és eltemették az azonosított áldozatokat.  1943 végén a szovjetek elfoglalták a területet, a temetőt tönkretették és az emberiség ellenes bűncselekményekkel a németeket vádolták.

A világháború után a katyni áldozatokról nem volt szabad beszélni Lengyelországban, ha mégis szóba került, akkor a németeket kellett vádolni a kivégzésekkel.

1990-ben a szétesőben lévő Szovjetunió elismerte a tömegmészárlást és az NKVD felelősségét. Ezt követően kaphatták meg a kivégzettek a hozzájuk méltó örök nyugalmat. Az áldozatok - köztük Korompay Emánuel százados - névsorát egy emlékfalon örökítették meg a Varsói Helyőrségi Templomban.

Amikor az orosz fél elismerte felelősségét, és megkezdődött a nyomozás a katyni eseményeket illetően, eleinte a civil ügyészségen foglakoztak a tömegmészárlással, majd az ügy átkerült a katonai ügyészséghez. A nyomozást az orosz fél 2004 végén felfüggesztette, s az 1940-es eseményeket nem volt hajlandó „emberiség ellen elkövetett bűntettnek” minősíteni, hanem csak egyszerű köztörvényes ügynek, amely már elévült.

Egy katyni katona özvegye azonban egy 1991-es törvény alapján, amely szerint a Sztálin alatt elkövetett bűntettek döntéshozóit és végrehajtóit is felelősségre lehet vonni, kérelmezte az orosz hatóságoknál, hogy a lengyel főhadnagyot ismerjék el politikai repressziók áldozatának. A katonai ügyészség által adott válaszban a következő olvasható: „A katyni ügy nyomozása során sajnos nem lehetett kideríteni, hogy az Orosz Föderáció 1926-ban elfogadott büntető törvénykönyve melyik rendelkezése alapján vonták az illető személyt felelősségre, mivel az erre vonatkozó dokumentáció megsemmisült.”

A lengyel országgyűlés 2007-ben április 13-át a Katyni Bűntény Áldozatainak Emléknapjává nyilvánította. És vajon Korompay Emánuel századosról megemlékezett valaki Magyarországon február 25-én, a Kommunizmus Áldozatainak Emléknapján? Hát persze, hogy nem.

A katyn-i mészárlásról Andrej Vajda filmrendező készített egy remekművet, amelyet neveztek az idei Oscar-gálára is. Az idegennyelvű filmek kategóriájában persze esélye sem volt nyerni egy koncentrációs táborról szóló film mellett.

A filmet a Duna Televízió 2008. május 3-án 21:55-től vetíti.

Február 25. A Kommunizmus Áldozatainak Emléknapja

2008.04.08. 20:32 Dr.White(man)

A Kommunizmus Áldozatainak Emléknapja jelentősen megosztja a mai magyar társadalmat. Talán ez is az egyik oka, hogy az emléknap február 25-i megtartását a középiskolák számára tette kötelezővé a Magyar Köztársaság Országgyűlésének 2000. június 13-án elfogadott 58/2000. (VI. 16.) sz. határozata. Az ünnepnapokról, megemlékezésekről szóló blogomból viszont nem maradhat ki, hiszen a társadalom döntő többségét foglalkoztatja hazánk történetének ez a sokáig – és némiképp ma is - agyonhallgatott eseménysorozata. Ugyancsak kevés szó esik a hírhedt apparátusokról, amelyek nélkül nem kapunk képet a korszakról.

1. 1945-1950. A népbíróságok és a politikai rendőrség.

Az 1945 elején létrehozott népbíróságok (egyes szövegkörnyezetekben vérbíróságok) tárgyalták a háborús főbűnösök elleni pereket. Ezek mellett tömegesek voltak a nyilas párttagok, a szomszédjukat feljelentők, a zsidóktól elvett vagyontárgyakban részesedők elleni perek, de számos, nagy politikai jelentőséggel bíró koncepciós pert is a népbíróságok bonyolítottak. A háborús bűnösöket felkutató politikai rendőrséget Eisenberger Benjámin (ismertebb nevén Péter Gábor) vezette és a rendőrséghez másokkal együtt sokan csatlakoztak a túlélő magyar zsidók közül, akiknek családjával, ismerőseivel a háború idején borzalmak történtek. E tények eredményeként mindez úgy került be a köztudatba, hogy a felelősségrevonás nem más, mint a zsidók bosszúja.

Időközben a háttérben a kommunista hatalomátvétel folyt. Az Emléknap Kovács Bélának, a Független Kisgazdapárt (FKGP) főtitkárának állít emléket, akit 1947-ben ezen a napon jogellenesen letartóztattak és a Szovjetunióba hurcoltak, részeként a kommunistáktól még távolságot tartó politikusok elleni hadjáratnak.

2. 1950-1963. Államvédelmi Hatóság és a felelősök.

A Minisztertanácsnak közvetlenül alárendelt, függetlenített Államvédelmi Hatóság (ÁVH) szintén Péter Gábor vezetésével, 1950 január 1-én alakult, és ez volt az a gátlástalan fegyveres szerv, amely folyamatosan terrorizálta a társadalmat, a külső fenyegetettségre és a belső árulásra hivatkozva. A szervezet minden jogi kontroll nélkül juttathatott embereket internálótáborokba, rabságba. Az ÁVH hírhedt volt kegyetlenségéről és különösen durva módszereiről. Az ÁVH-sok a kihallgatások során a legembertelenebb fizikai, lelki kényszert alkalmazták minden letartóztatottal szemben. Általános volt a vég nélküli kifárasztás, embertelen verés, gúzsbakötés, összerugdosás, földre teperve talpalás, sóval etetés utáni WC-ből itatás, éheztetés, az őrizetesek fejére rögzített csöpögtető berendezéssel való sanyargatás, éjjel-nappal bilincsben tartás, alvástól való eltiltás. Az ÁVH besúgóhálózata 1953-ra 40 000 emberből állt, és 1280000 állampolgárról vezettek kartotékot 1953-ig. A szervezet megszüntetésére több kísérlet is történt (névleges határozatok), de gyakorlatilag a Forradalom leverése után az átszervezett rendőrségbe, és 1963-ban a III/III-as Csoportfőnökségbe olvadtak be a megtorlásban is aktív tagok.

Az MSZMP Politikai Bizottsága 1962 augusztusi határozata végül nevén nevezte a fő felelősöket és elismerte az egykori Államvédelmi Hatóság által elkövetett szörnyűségeket. Azonban nemcsak bírósági felelősségre vonásra nem került sor, de a teljes igazság feltárása is elmaradt. A felelősök közül ismert Lőwy Vladimír (ismertebb nevén Farkas Vladimír, a volt honvédelmi miniszter, Farkas Mihály fia), akit 1956-ban 12 évre ítélték, de ebből csak négyet töltött le, 1960-ban amnesztiával szabadult. Kistisztviselőként dolgozott nyugdíjazásáig. A rendszerváltás után a hozzá hasonlóak közül egyedüliként nyíltan beismerte és vállalta bűneit.

A fő felelősök között ugyancsak megjelent Bauer Miklós ÁVH-s kihallgatótiszt. Az Andrássy út 60-beli kihallgatásai során a foglyok beszámolói szerint előszeretettel alkalmazta a körömletépést, mint eszközt a kívánt vallomás kicsikarására, innét ered gúnyneve is: „körmös Bauer”.

3. 1956-1989. A Kádár-korszak titkosszolgálata és besúgóhálózata.

Az 1956-os Forradalom leverését követően Kádár Jánost jelölték ki Moszkvában magyar vezetőnek. Kádár kegyetlen megtorlást alkalmazott, mintegy 400 embert végeztek ki a forradalomban való részvételért, több mint 21 668 személyt börtönöztek be, 16-18 ezer főt internáltak. A börtönökben sokakat brutálisan vallattak, megkínoztak, köztük számos nőt és kiskorút is. A szovjet hadsereg által elfogottak közül további több száz főt szovjet hadbírósági eljárás során végeztek ki, mintegy 860 embert a Szovjetunió kényszermunkatáboraiba deportáltak. Romániában a magyarországi forradalommal való szimpatizálás vádjával több ezer magyar személyt, főleg értelmiségieket, papokat és diákokat börtönbe zártak és megkínoztak, köztük sok kiskorú gimnazistát, fiúkat és lányokat is. Több száz embert kivégeztek, mintegy hatvanan a kínzásokba haltak bele, mások a Duna-deltai munkatáborokban vesztették életüket.

Később nemzetközi problémák miatt Kádár 1956 elítéltjeinek általános amnesztiát hirdetett (melynek keretében 1963. március 15-én a bebörtönzöttek mintegy 80%-át kiengedték, de kb. 600 főt csak a 70-es években), viszont egyre jobban kiterjedt a lakosság titkosszolgálati megfigyelése, és nőtt a besúgóhálózat.

(A fenti információk kivétel nélkül a Wikipédiából, a szabad enciklopédia 2008. április 7-én elérhető szócikkeiből származnak.)

Érdekes, hogy Bauer Miklós (Bauer Tamás volt SZDSZ-es képviselő apja) a Komplex Külkereskedelmi Vállalattól ment nyugdíjba, és a rendszerváltás után egy jól menő ügyvédi irodát alapított (ahol Eörsi Mátyás SZDSZ-es országgyűlési képviselő volt a társa), melynek jelenleg is tulajdonosa. A rendszerváltás után tetteiért senki sem vonta felelősségre. Miért is nem? Ja, hogy ez nem népírtás volt és elévül x év alatt? Ezt azért adják be a ma még szintén élő áldozatoknak is! Meg különben is melyik pozicióba jutott gyerek szavaz meg olyan határozatokat, amelyek alapján elítélik az apját?

Az igazsághoz tartozik, és ahogy a szombat.org egyik blogjában is nagyon helyesen leírásra került – a szülők cselekedeteiért nem tehetők felelőssé a gyermekeik. Jó példa erre, hogy a liberális Olaszországban a fasiszta Mussolini unokája is képviselőként dolgozik. Más kérdés, hogy például a szintén liberális Franciaországban mennyire tolerálnák a kollaboráns Pétain leszármazottainak politikai ambícióit. Vagy Dr. Mengele utódainak munkáját a német egészségügyi minisztériumban. Nos, tudom, hogy ez az utolsó mondat sokak érzékenységét sérti, de lényegesen többen vannak, akik szeretnék már megnyugtatóan lezárni a múltat (amelybe beletartozik a holokauszt gyakori felemlegetése is - maradjon meg az is az áldozatokra emlékezésként április 16-ra).

Ezt a bejegyzést a nagyapám emlékének ajánlom.

Április 4-ről szóljon az ének...

2008.04.05. 20:13 Dr.White(man)

Április 4. Hazánk felszabadulása, megszabadulása, megszállásának kezdete, kinek-kinek ízlése és ideológiai beállítottsága szerint. A múltba merengő megemlékezéshez néhány adalék, a dicsőséges Vörös Hadsereg tetteiről.

"1939 szeptemberében keletről a Szovjetunió is lerohanta Lengyelországot és 14,736 fogságba esett lengyel katona tisztet és 10,685 polgári személyt a Smolensktől nem messze levő Katyin városka környékén felállított három szovjet koncentrációs táborban (Kozielsk, Starobielsk és Ostashkov) gyûjtöttek össze, ahol 1940. április 4-e és 1940. május 13-a között naponta 300-as csoportokban, hátuk mögött szögesdróttal összekötözött kezekkel kivégezték őket.... hatezer lengyel polgári foglyot Starobielskből és Ostashkovából marhavagonokban a Harkov városa melletti Dergacsiba vittek és őket is hasonló végezték ki és ásták el...... több száz lengyel foglyot, köztük nőket és gyerekeket vittek a Fehér tenger partjára, ahol két nagy halászhajóra zsúfolták fel őket és a nyílt vízen elsüllyesztették a hajókat, mindenki vízbe fulladt."

"1941. június 29-én a Lvov városába bevonuló németek a Brigidki nevû városi börtönben 3,491 halottat találtak...... a cellákban, a folyósókon és a börtönudvaron megerőszakolt és megcsonkított hullák százai hevertek, egy terhes nőnek a hasa a nemi szervétől a levágott melléig fel volt vágva és az élettelen magzat véres feje kilátszott a sebből, egy székre kötözött férfi tarkóján beszúrt késnek a hegye a szájából állt ki..... Lutsk város börtönében a szovjet katonák 4,000 rabból 2,800-at hasonló módon öltek meg és Smarstinov börtönében 460 foglyot megkínoztak, majd összekötözték és élve felgyújtották őket."

"1943. február 18-án a német ellentámadás elfoglalta az ukrajnai Donyeck melletti Grisino várost ..... a szovjet Vörös Hadsereg visszavonulása előtt fegyveres ellenállást nem fejtett ki, mert a hadifoglyok és a polgári lakosság legyilkolásával volt elfoglalva....... a német katonák 406 német hadifogoly, 89 olasz, 9 román és 4 magyar katona holttestét találták meg..... az ukrán és német katonai kórházakban szolgáló nővérekkel és idős emberekkel együtt összesen 596 tetemet kellett eltemetni..... a holttesteket brutálisan megcsonkították, a nőket korhatár nélkül megerőszakolták, a férfiak orrát, fülét, nemi szervét levágták, a nők melleit olyan módon vágták le, hogy a fehér bordák a holttest teljes hosszában kilátszottak, a nemi szervüket is kivágták és a szájukba tömték."

"A cseh határhoz közeli német falut, Nemmersdorfot a szovjet Galitszkij tábornok csapatai rohanták le..... a falu határába eléjük ment 40 francia hadifoglyot menetközben tankokból lőtték agyon, a vörösök házról házra járva szedték össze az embereket, erőszakolták meg a nőket, sokat meztelenül élve szegeztek a házak és a magtárak ajtajára és részegen célba lőttek rájuk...... még az utánuk érkező 4. hadsereg tisztjeinek is sok volt, amikor az egyik házban 71 megcsonkított női holttestet találtak."

"A kelet-poroszországi Gumbinnen, Goldap és Ebenrode falvak körzetében bevonuló Vörös Hadsereg katonái összeszedték a férfiakat, fiatal fiúktól kezdve az aggastyánokig, kikötözték őket, levágták a nemi szervüket és a csajkákhoz rendszeresített evőkanállal vájták ki az élő emberek szemét..... a nőket megerőszakolták, utána leöntötték őket kerozinnal és mindet meggyújtották."

"Königsberg melletti Metgehen falut visszafoglaló német katonák 60 megcsonkított idős és fiatal nő holttestetét találták meg az utcán, az életben maradt szemtanúk szerint sokukat 60-70 (hatvan, hetven) orosz katona is megerőszakolta, a kisgyerekeket és a csecsemőket a lábuknál fogva a falhoz vágták, amelyik nem halt meg, annak csizmás lábbal ugrottak a fejére...... sok fiatal nőt a csoportos megerőszakolásuk után két teherautóhoz kötöztek és a két irányba induló gépjármûvek széttépték őket...... a vonat állomáson veszteglő hét vasúti kocsinak minden utasfülkéjében 7-10 vérbe fagyott és megcsonkított női holttestet találtak."

Persze mindez nem Magyarországon történt, és a háború megpróbáltatásai felmentést adnak a katonáknak tetteikhez. De álljon itt egy - természetesen kirívó eset, M.O-ról:

"December végén egy szovjet tank előre kalandozott a Budapest-Kecskemét útvonalon, egy magyar tankelhárító harcképtelenné lőtte. Amikor felnyitották, a szovjet hadnagy és négy katonájának hulláján kívül a következők kerültek elő: egy halálra marcangolt fiatal nő hullája, 3 női luxusbunda, fél kilóra való arany és briliáns, selyem kombinék halmaza, végül egy kifogástalan frakköltöny."

"A kommunista Vörös Hadsereg megbízható források szerint jóval több mint kétszázezer asszonyt és lányt erőszakolt és becstelenített meg csak a magyar fővárosban."

Vajon akik ma ünnepelnek, hány hozzátartozójukat erőszakolták meg, kínozták halálra vagy vitték málenkíj robotra? Biztos, hogy egyet sem, és ezért kívánok nekik kellemes ünneplést.

Azért a bősz ünneplés közepette csak halkan jegyzem meg, hogy az egykori ünnepet 1991 márciusában törölték a piros betűs napok közül, ugyanazzal a törvénnyel (VIII.), amely egyben a jelenleg is hatályos állami ünnepeink beiktatásáról rendelkezett.

Csak hogy ezt is tudd!

NÉVTELEN XI.

2011.07.12. 17:43 kissspeter53

1945. 03.okt USA bombázón hazahozták az első csoport háborús bűnöst, Grandville /Grósz/ György US örnagy felügyelete alatt. Majd a bombázókon magyar csempészárukat vittek vissza. Az ÁVH székházából hajnalban teherautókon hordták a hullákat a Dunába. Dénes Béla volt ÁVH-s rabfőorvos miután 56 után Izraelben letelepedett azt írta a Hatikva zsidó újságba hogy az ÁVH nyomozó gárdája jóformán 100%-ig zsidókból állt. Dr. Ferenc Sándor is ugyan ennek az újságnak 1955.marc 28. számában /ÁVH-s orvosőrnagyi egyenruhában volt lefényképezve/ azt írta hogy 204 nyilas gyilkos kivégzésénél volt jelen, és amikor elhagyta Budapestet még 51 halálraitélt volt a siralomházban.

1945. 03.okt Kinzási formák: a férfi áldozat nemiszervébe üvegcsövet dugtak majd kalapáccsal eltörték, ezt Rosenberg Piroska találta ki, vagy a nemiszervére gumiforrasztót kötöttek rá majd meggyújtották, így égették le Dr. Farkas Ferenc ügyvéd nemiszervét is, vagy patkányt parázzsal arra késztettek hogy átfúrja magát az áldozat hasán, ezt dr. Bőhm Frerncen próbálták ki /az ókorban kedvelt kizási módszer volt a közel-keleten/. Nők nemiszervét gumibottal addig döfködték míg kifordult. Rákosi diktatúra 589848 embert börtönzött be, 600 politikai foglyot végeztetett ki, 3374 embert telepítettek a Hortobágyra. 40000 aktív besugó volt az országban, ebből még 1956 novemberében is 37000 dolgozott aktívan.

1945. A bevonuló szerbek 3000 magyart öltek meg Szenttamásin, 20 méter hosszú 7 méter széles árkot ásattak velük, kétszázas csoportokba sorakoztatták majd az árkokba lőtték őket, akövetkező csoportnak kellett temetni. Óbecsén 600 magyart öltek meg. 1941-ben Zomborban a magyarok 11 szerbet fogtak el, és törvény elé állították majd kivégezték őket magyarellenes tevékenység miatt. Két és fél múlva amikor a szerbek elfoglalták a települést a lóversenypályán 2500 magyart öltek meg úgy hogy sokakat megkínoztak, volt akit élve dobtak a sírba. Megtörtént hogy a foglyokat álva temettték el, úgy hogy a fejük kintmaradt, majd tankkal végigmentek rajtuk. Csak Zomborban 5650 magyart öltek meg. Bajmokon az orvtámadások megállítása miatt a magyarok 35 szerbet végeztek ki /Genfi egyezméány engedi /, visszafoglalás után a szerbek 78 magyart végeztek ki, a falu bíróját megnyúzták majd élve eltemették. A szerb népesség számbeli alakulása a Vajdaságban: 1910: 33,8%; 1921: 35,1%; 1948: 50,6%; 1953: 51,1%; 1961: 54,9%; 1971: 55,8%; 1981. 54,4%; 1991: 56,9%; 2002. 65,1%. 1.

1945. Bácskában: 1910: 20,4%; 1921: 23,5%;1931: 25%; 1948: 37,6%; 1953: 38,7%; 1961: 41,8%; 1971: 43,1%; 1981: 42,9%; 1991: 45,6%; 2002: 55,4%. Bánátra vonatkozó adatok: 1910: 40,1%; 1921: 42%; 1931: 43,6%; 1948: 59,6%; 1953: 60,4%; 1961: 65,1%; 1971: 65,4%; 1981: 63,7%; 1991: 66,6%; 2002: 71,1%. Szerémségben a 2002 népszámlálás alapján a szerbek aránya 83,6%. 2.

1945. jan. 1. Wilmeim Gustloff német hajó elindult 10582 személlyel a fedélzetén /matrózok, sebesültek, menekültek/ Gotenhafen kikötőjéből, csak 173 fő volt felfegyverezve. Pár órával az indulás után a hajót elsüllyesztette egy szovjet S13-as tengeralattjáró melynek parancsnoka Alexander Marinesko volt. A hajó 50 perc alatt elsüllyedt 9343 vesztek oda. Minden idők legnagyobb tengeri katasztrófája.

1945. okt. 24. Az ENSZ alapokmány életbelép.

1945. 04.febr Jaltai csúcstalálkozó. Sztalin inditványozta 50000 német tiszt tarkónlövését amelyet Roosvelt helyeselt, de Churchill tiltakozása miatt elmaradt. A csúsctalálkozón megegyeztek hogy Kelet-Európát átadják a zsidó-szovjetuniónak, még arról is, hogy a koncentráviós táborokat nem éri légitámadás, sem tuzérségi tűz, nehogy a zsidók a zsidóknak baja essen.

1945. febr. 13. /Húshagyó kedd éjszakája/Drezdára a szövetségesek 3000 tonna, 650000 darab gyújtóbombát dobtak. 200-300 km/h tűzvihar keletkezett, a város 8 napig égett, és a tűz fénye 300 km távolságról is látható volt. 35000 lakóház közzül 7000 maradt hátra. A legtöbb kórházat elpusztították, miközben a vasútak majdnem teljesen érintetlenek maradtak, és se akatonai repteret, se a város körüli gyárakat nem érte támadás. A támadást több mint ezer britt bombázó kezdte el, másnap 450 amerikai „Repülő Erőd váltotta fel őket. A város környékén a szövetségesek vadászgépei církáltak és legéppuskázták a menekülőket. Több mint 250000 halott volt, és több tízezer sebesült. 70000 ezer személyt hamvasztottak el a város főterén. Az angolok azzal védekeztek, hogy ez visszavágás volt Coventry német bombázásáért, csakhogy ott 380 haltak meg az egész háború idején, nem pedig 14 óra alatt, Drezda korházváros volt, míg Coventry hadianyag központ. A tetemekről készűlt képeket mind zsidó holocaust áldozatokról készűlteket mutátták be.

1945. aug. 24. Berner Tagwacht újság címlapon tudósít róla hogy a Náci-Németországban 26 millió zsidót öltek meg, főleg Dachau-ban. 1960.08.19.-én a Die Zeit lapban Martin Broszat a Müncheni Jelenkori Intézet akkori munkatársa, majd igazgatója kijelentette hogy Dachauban nem volt gázkamra. Hogy honnan szedték a zsidók a gázkamrát ? Onnan hogy a zsidó szovjetunióban használtak Jakovlev orosz akadémikus szerint.

1945. 1. A háború után a Vatikán és a Vörös Kereszt is kiadta a jelentését amelyben a zsidó áldozatok létszámát 200000 becsülték, akik a háború alatt különböző okokból haltak meg. Mind a két szervezetnek szabad bejárása volt a táborokba a háború idején, a Vöröskereszt a szovjetek bevonulásáig tevékenykedett a koncentrációs táborokban, de a háború után nem mehettek be a szövetségesek táboraiba, ezeknek nincsennek túlélői mert valódi haláltáborok voltak.

1945. 1. Zsidók az ENSZ megalkotásánál: UN charta alkotója: Leon Pawlowsky; Atomenergetikai bizottság: Bernard Baruch US részről és D.J. Mannilsky SU részről; Unnbiztonsági szolgálat vezetője. Zinkovics Konstantin, így ő McArthur főnöke a koreai háborúban; fegyverkezési oszt vez:DR. Cohen Bloch; Közigazgazgatás főigazg.:Antoin Goldet; különtanácsadó: Ansgar Rosenberg; gazdaságioszt: David Weintraub; pémnzügyi oszt: Karl Lachman; kábitószer oszt: Dr. Leon Steinig; szociális oszt: Henry Langer, M.A Wieschoff; Un helyettes főtitkár: Benjamin Cohen; jog ügy: Ivan Korno, A.H. Feller, Marc SChreiber, G. Sandberg; nyomdai oszt: David Zablodonsky; tolmács oszt.: G. Rabinovics; terv hivatal:M. Abramovics; számvitel oszt.: P.C.J. Kien; közegézség ügy: Dr. A. Singer, tájékoztatási hivatal: Jerzy Saphiro, B. Leitgeber, Henry Fat, Dr. Julius Stawinsky. Nemzetközi munkaügyi hiv.:D.Abramovics, Altman, David Zellerbach, Finet, Gabriel Garces, Jan Rosman;

1945. 2. Előkerült az Auswitz Death Book 1941.jul.27.-1943.de.31.-ig a szovjetunióbol amely szerint kb 100000 ember halt meg, felsorolták hogy mikor, miben stb..

1945. 2. Élelmezés és mezőgazdaság: André Mayer, A.P. Jacobsen, M.M. Lebman, E. Vries, Gardos Gerda, M.Ezékiel, B. Kardos, M.A. Huberman, E. Kasan, J. Mayer, F. Weisel.; Tudományos, nevelésügyi, kulturális: A. Sommerfeld, Paul Garneiro, J. Eisenhard, Miss Lanfman, O. Lineberg, H. Kaplan, C.H. Weitz, B. Abramsky, B. Wermiel, B.A. Welsky. Nemzetközi Újjáépítési és Fejlesztési Bank: M.N. Mendels, L.B. Rist, L. Chinela, E. Polass, P. Nendes, A.M. de Jong, C.M. Bernales, D. Abramovics. Nemzetközi Pénzügyi Alap. Joseph Goldman, Camille Cutt, Louis Altman, E.N. Bernstein, J. Gold, Leo Levathal. Nemzetközi Munkaügyi Hivatal: Mayer Cohen, Pierre Jacobsen, Egészségügyi Világszervezet: L. Deutsschmann, G. Mayer, M. Siegel, N. Goodmann; Nemzetközi Telekommunikációs Egyesülés: F.C. de Wolfe, Harry C. Cross, H.B. Rantzen.; Polgári Repülés Szerv.: A.C. Borg. Egyéb: Koreai képviselet: A.C. Katzin, információs tiszt koreában:George Novshon; US helyettes képviselője az UN-ben: Ernst A. Gross. Még zsidók az ENSZ-ben Isador Lubin, Julius Katz Souchy, Alex Bebler.

1945. húsvét Kb.500000 menekülő hagyta el Magyarországot, a politikusok önként jelentkeztek az US hivatalnokoknál. Imrédy Béla /45 kilóra fogyott le az "amerikai" táborban/, Jaross Andor, Kunder Antal, Hellenbronth Vilmos, Jány Gusztáv mind önként jelentkeztek. Vagyis nem menekültek el, mint a zsidó Tanácsköztársaságosok.

1945. maj. Prága, Vencel tér. Benes bevonulásakor német férfiakat, nőket, gyerekeket fejjel lefelé lámpavasra akasztottak, benzinnel lelocsoltak és meggyújtottak. Később civil lakosokat tereltek össze és legéppuskázták őket.

1945. után Lengyelország nem lett megmentve US szövetségben. És hozzájárultak 3millió csehországi-, 1,5 millió lengyelországi-, 200 ezer jugoszláviai német, valamint 650 ezer szlovákiai, 300 ezer romániai magyar kifosztásához és 1,7 millió nő nemi betegséggel való megfertőzéséhez.

1945. Visszatért kommunisták: Rákosi /Roth/ Mátyás, Gerő /Singer/ Ernő, Vas /Weinberger/ Zoltán, Péter /Auspitz Benjámin/ Gábor GPŐ terrorfőnök, Farkas Mihály /Wolf Israel/, Gábor /Greiner/ Andor, Révai József /Kahana Mózes/. Vas kivételével mindegyik SU állampolgár volt. Bolsevik csapatok 1 millio nőt gyaláztak meg, 600000 hadifoglyot és 230000 polgári foglyot deportáltak a SU-ba, ezeket az embereket Varga /Weiszfeld/ Jenő a kommün népbiztosa, Sztálin elsőszámú gazdasági főtanácsadója ajánlotta fel 1943-ban a Pravdában "élő jóvátételként".

1945. Budapest szovjet városparancsnoka: Süssmanovics zsidó.

1945. Kivégzések: Szálassi Ferenc miniszterelnök, Bárdossy László, Imrédy Béla, Sztójay Döme /1919-ben még a Tanácsköztársaság hírszerzésének egyik osztályáját vezette Sztojakovics Demeter néven/, Szőllősi Jenő. Háborús bűnösök: Orsós Ferenc egyetemi tanár törvényszéki orvos aláírta a Katyn-i jegyzőkönyvet. Az ÁVH pincéjében húsdaráló a halottakat ledarálták, és a Dunába engedték.

1945. Népbírósági törvény: Ries István zsidó ügyvéd: A törvényszék dolga nem az igazság hanem a megtorlás. 1951-ben fajtársai letartóztatják és a börtönben agyonverik /Pető Iván jelenlegi SZDSZ-es országgyűlési képviselő ávos apja verte, az anyja pedig vezette a jegyzőkönyvet/. Pfeiffer Zoltán: népellenes bűn a zsidók ellen elkövetett bűnök.

1945. Első köztársasági elnök: Tildy Zoltán alkoholista református pap, felesége Grünfeld Erzsébet /zsidó/.

1945. Budapest ostroma: 46 nap 100000 halott a Budai várban 75000 védőből 68000 meghalt, 800 sebesült magyar és német katonát benzinnel lelocsoltak és elevenen megégettek. Összesen 1,2 millio halott 470000 megerőszakolt nő 8 éves től halottakig.

1945. Office of Strategic Services, a CIA elődje, magyar osztályának vezetője Colonel Martin Himler volt, / Himler Márton egy kivándorolt sikkasztó zsidó/

1945. Szálasi agyonlövette azökat a fiatalokat akik az aszódi javitóintézetből szöktek meg és zsidókat öltek meg és raboltak ki.

1945. Hóman Bálint történészt magyarországra lopták és halálra éheztették. A váci börtönben a rabok átlag testsúlya 48,3 kg. Haza hozott újságírók: Kolozsváry-Borcsa Mihály, /az Újságíró Kamara Elnöke és kivégezték/, Fiala Ferenc, Hubay Kálmán, Rajniss Ferenc, Bágyoni Báró András, Pándy László, Rácz Erszébet.

1945. Tildy kormány 680 háborús főbűnöst követelt a szövetségesektől, míg Németországban 24 főbűnös volt. Dwight Eisenhower /”A háború a zsidók termése, ahol eltöröljük a keresztényeket, és ellenőrizzük az aranyukat. Már 1000 milliót öltünk meg közzülük, és még nincs vége.”/ sajátkezüleg írta alá a kiadatási papírt. Bogár a hóhér saját bevallása szerint 5000 embert akasztott fel. Alig ötven év 10 magyar miniszterelnökét, 27 miniszterét, sok katonáját, papokat, középosztály belieket, értelmiségieket végeztek ki, deportáltak vagy üldöztek el.

1945. Bárdossy per, zsidó a büntető tanács elnőke az ügyész és a népbírák többsége.

1945. Counter Intelligence Corp. /C.I.C./ az USA katonai rendőrsége, az amreikai Common Sense szerint a leg bolsevistább szervezet.

1945. Málnási Ödön történészt a zsidók nem engedik letelepedni az USA-ba és visszavitték Bécsbe.

1945. Prohászka Ottokár szobrát Faludy /Leimdörfer/ György „költőfejedelem” zsidó elvtársaival leborítja. 2001 ingyen lakást kap Budapesten.

1945. Himler Márton és emberei 400 $ fejpénzért dolgoztak.

1945. A Su addig húzza a békekötést Ausztriával, míg Mo. és Ro. Megszilárdult a hatalmuk, majd a kormányok kérték hogy maradjanak.

1945. 1945 után kb. 200000 német menekült érkezett Dániába, 85% nő és gyerek, akiket 125 táborban helyeztek. Ahelyi lakosságnak megvolt tiltva hogy kapcsolatot teremtsen a menekültekkel. Csak 1945-ben 13492 menekült halt meg abból 7000 öt éven aluli gyerek volt. A Dán egészségügyi szervezetek és a Vörös Kereszt 1949-ig megtagadták a menekültek egézségügyi ellátását. Kirsten Lylloffshe.

1945. A háborúban 3,3 millio német katona halt meg, abból 2,5 millió a keleti fronton. Légibombázásokban 1,2 millió polgári személy halt meg, többségében nők és gyerekek. 1,4 millio német hadifogoly halt meg, 2,4 millio keleti németet öltek meg a szovjetek keleet-poroszországban, 600000 szudéta németet a csehek, 210000 egyéb németet. Csehországban a kitelepítéseket zsidók irányították. 1945. maj 13 Benes Eduárd bevonult Prágába, a Vencel téren lámpavasra lábuknál fogva felakasztott és benzinnel leöntött németeket gyújtottak fel tiszteletére. Szudéta németek fehér könyve: egy nap alatt Brünn-ben 275 nő lett öngyilkos.

1945. Nürnberg: Amerikai fővádló Robert M. Kempner ,német zsidó, támogatói: Morris Amchan, Einstein, Wartenberg, Mandellaus. A vádhatóság 90 % olyan ember volt akinek a fajvédelmi törvények miatt el kellett hagynia Németországot /pártatlanság/. 3000 alkalmazott közzül 2400 zsidó volt. Az amerikai alkalmazottaknak 10%-sem volt amerikai születésű. A katonai hóhér John C. Woods is zsidó volt.

 A vádlottakat korbácsolták és a nemi szerveiket szétzúzták. Látszatpereket csináltak a vádlottakat felhúzák az akasztófára majd visszaejtették, míg alánem írták a beismerő vallomást. Csak 240 tanút hallgattak meg, 300000 úgynevezett eskü helyettesítő nyilatkozatot olvastak fel. A tárgyalások után a bírósági termet zsidó imateremmé alakították át A tárgyalás ideje alatt virágzott a fekete piac, csak a zsidók utazhattak szabadon: Solomonson, Schlossberger, Rabinovics, Cohen, Sterling.

1945. II.VH után 60 millióáldozata közzül csak a zsidók kaptak kártérítést. Később 3,5 milliárd márka kártérítést fizettek Izrael államnak, pedig akkor még nem is létezett.

1945. Németország háborús vesztesége: 320 milliárd márka rombolás, 15 milliárd fosztogatás, 108,5 milliárd nácitalanítás, 1381 milliárd német kereskedelmi flotta lefoglalása, 198 milliárd pénzreform, 46 milliárd a megszállók által végzett pénzromlás, 457 milliárd az elrabolt területeken végzett pusztitás, 10 milliárd leszerelt gyárak, 14 milliárd erdő pusztitás, 84 milliárd szén ár spekuláció, 78,5 milliárd szabadalmak elrablása, 72 milliárd szállítási költség, 18 milliárd külföldön lefoglalt német javak, 15 milliárd versailles béke adósság, 9,5 milliárd zsidó kártérítés. Csak az ellopott szabadalmakból évente 2 milliárd márka bevételük van az USA zsidóknak.

1945. Nyugat-Berlin polgármester Ernst Reuter, Lipscitz belügyminiszter zsidók.

1945. Német ipar felügyelők: Roosvelt, Morgenthau, Lord Vansittarf, Ilja Ehrenburg.

1945. 6 millió zsidó áldozatot Dr. Wilhelm Hoettl US tiszt találta ki és a szovjeteknek kémkedett.

Földi pokol Recsken – Kárpáti Kamil visszaemlékezése

rekonstruált barakk beltere (Recski Nemzeti Emlékpark)

''Recsken az égvilágon már semmi reményem nem volt. De nemcsak nekem, hanem a táborlakók jelentékeny részének sem volt semmi reménye. Nem lehetett reményed, amikor naponta többször közölték veled, hogy te itt megdöglesz…"

A kistarcsai internálótábor abban az időben, tehát 1949 májusában még a rendőrség kezében volt, aztán 1950-ben átvette az ÁVH. Százhúszan voltunk egy teremben. Egyszer csak jött értem két ávós nyomozó, egyenesen odamentek, ahol a verseimet tároltam. Levittek a negyedik ezred pincéjébe (Kistarcsa ezredekből állt), és a kazánban a verseimet egyenként elégették előttem. Csak ezért gyújtottak be a kazánba. A versekbe bele sem olvastak, nem érdekelte őket, hogy Rákosiról szóló gúnyversek, szerelmes versek vagy szenténekek. Egyszerűen csak élvezték az én megsemmisülésemet. Ez a lélekrontás mesterműve volt. Két kis nyavalyás gnóm alak égette a verseimet, hosszasan és élvezve a kínlódásomat. Nekem nézni kellett a műveletet. Egyenként dobálták be a verseimet a lángokba, közben röhögtek rajtam, gúnyolódtak. Hát ez megrázott, úgy éreztem, engem ölnek meg. Mert azt gondoltam, hogy ami bennem a legértékesebb dolog, az mégiscsak az, ami papírra került, ott pedig az semmisült meg.

-

1950 októberében „szabadultam” Kistarcsáról. Az ÁVH-s főtisztek hegyibeszédet tartottak, bejelentették, hogy munkára visznek minket, és ha jól végezzük a dolgunkat, akkor majd szabadulunk. Bevagoníroztak, a vagon felébe összezsúfoltak 40-50 internáltat, a másik felébe fölugrasztottak egy kis ÁVH-s legényt. Az ránk fogta a géppisztolyát, és úgy reszketett, mint a nyárfalevél. A Mátrában kötöttünk ki, Recsk térségében. Nem Recsken, a faluban, és nem a táborban, ami a hegyen volt, hanem a nyílt pályán állt meg a vonat. Lerugdostak, lepofoztak minket, aztán négyes sorokba rendeztek, és árkon-bokron keresztül megindultunk fölfelé a hegynek. Hegyi terep volt, mi pedig már minden munkától elszokott, börtönéletet élő emberek. Fiatalok és hatvanévesek is. Az ávós tisztek lóháton jöttek mellettünk, hajtottak fölfelé. Rettenetes marsolás volt, menetelés a pokol felé. Lóháton jártak körbe-körbe, és ütöttek-vertek-rugdostak. Így jutottunk el Recskre, ahol ez volt a második csoport.

Egy az egyben lekoppintották a német koncentrációs táborokat. Ötfős csoportokba szerveztek minket, a nevünk „család” volt. A családfő felelt a négy beosztottért, a négy családtagért. Tehát minden ötödik recski fogoly hivatalból, kötelességszerűen összekötő volt az ÁVH és a rabtársai között. A családokat brigádokba tömörítették, a brigádok vezetői rabok voltak. Ezek lényegében olyanok voltak, mint a kápók. Amikor engem fogdára vágtak – 1950 októberében kerültem Recskre, és 1951 júniusában jutottam fogdára –, már számtalan olyan család létezett, ahol az öt főből három besúgó volt. Kettőt még nem szerveztek be… Ha arra gondolsz, hogy mindössze tíz hónap telt el, akkor ez bizony elképesztő. Vagyis Recsk kiváló modell ahhoz, hogyan lehet a tömeget lealjasítani.

Amikor én odakerültem, volt ott egy 21-22 éves parasztgyerek, egy kocsis. Szótlan, méla, rendes gyerek. Hozta a krumplit, és ezt-azt-amazt a faluból. Amikor tehette, akkor mindig alkalmat talált arra, hogy kis szalonnadarabkát, vagy fél csomag cigarettát, néha egy kis kenyeret úgy elpotyogtasson. Együtt érzett velünk. Jóindulatú, rendes emberke volt. De a táborparancsnokságnak nem tetszett, hogy akár csak kocsisként is civilek jöjjenek be a táborba. Ezért megfőzték, hogy álljon be az ÁVH-ba. Beöltöztették. Amikor tíz hónappal később én fogdára kerültem, ő volt éppen a fogdás. Én még ennyire állatias, embertelen fogdást nem láttam.

Recsken bekövetkezett a nagy szökés, és az én szempontomból ez sorsdöntő volt. Lezárták a tábort, megszűnt a bányamunka, és ebben a megdermedt helyzetben megkezdődtek a kihallgatások. Kik tudtak a szökésről? Kik segítették a szökést? Azt azért ők is tudták, hogy a szabó-, a cipész- és az asztalosműhely nyilván segített. És még sok mindenkinek kellett ott közreműködni, hogy ez a szökés létrejöhessen. Megindultak a kihallgatások, és persze megindultak a besúgások is. Ebben a fölfokozott, feszült, dermedt légkörben akarták a besúgók a maguk kis pecsenyéjét megsütni. Úgy gondolták, most majd dupla fejadag, dupla siker lesz.

Az egyik esti számlálásnál aztán fogdára vágtak bennünket. A fogda a domboldalban, félbehasított gömbfából épült. Két félgömb közé agyagos földet döngöltek. Kis kunyhószerűség volt az egész, előtérből, egy nagyobb zárkából és szekrényekből állt. A szekrények voltak a magánzárkák. Képzelj el egy 70X80 centiméteres magánzárkát, töksötétet. Az ajtaja 70 centis. Erre az ajtóra vízszintes lécet szögeltek, szemben vele a falra szintén egy másikat. Minden másnap beadtak egy deszkát: rátehetted a lécre, és akkor ülhettél. Vagyis egyik nap állnod kellett ebben a szekrényben, a másik nap ülhettél. Képzeld magad elé: a deszka egyik vége az ajtón, az őr odalopakodik, kirántja, mire te kizuhansz a szekrényből. Ordít, az anyád úristenit, te aludtál! Lopod a napot! Ütés-verés. Egyáltalán már az, hogy egy ilyen szekrényben éled az életedet, maga a pokol. De gondoskodtak a szórakoztatásodról is. Én két hónapig éltem a szekrényben, kettő hónapig… Elefántlábam lett, ami azt jelenti, hogy az ujjaim tövéből jött föl a megvastagodott lábam.

A fogda domboldalban volt, és a tetejére építették a kihallgatási épületet. Éjszakánként folytak a kihallgatások. A kihallgatás abból állt, hogy az ÁVH-s kifejtette a koncepcióját, mivel vádol. Aztán ezt legépelték, és neked alá kellett írnod. Ennyiből állt. A véleményedre ott soha senki nem volt kíváncsi. Engem és a társaimat ez a fiatal hadnagy a következővel vádolt: Összeesküvést szőttünk, az volt a célunk, hogy lefegyverezzük az ÁVH-t, átvesszük a hatalmat, riadóztatjuk az ÁVH-sokat máshol, odacsaljuk és csapdába ejtjük őket. Így szerzünk fegyvereket, egyenruhákat, az akkor már több mint 1200 létszámú tábort beöltöztetjük ÁVH-s egyenruhába, fölültetjük őket az ÁVH-s autókra, megindulunk Budapestre, elfoglaljuk a középületeket. Fölvesszük a kapcsolatot Nyugattal, megdöntjük a rendszert. – Az elszabadult fantáziának ez a terméke nagyon mulatságos, de akkor, amikor téged kábellel vernek, amikor éjszaka a lapockád közé nyomott revolverrel visznek a meszesgödör peremére, ahol az ÁVH-s a revolveres kezével beletaszít a gödörbe, a másik kezével pedig, amikor zuhansz, elkapja a kravátlidat, nos, amikor így játszik veled, akkor bizony ez a kutyakomédia félelmetessé válik! Dobog a szíved, nem kapsz levegőt, kékülsz és zöldülsz, mert a válogatott kínzásokat heteken keresztül senki nem tudja kiállni úgy, hogy megőrzi férfias bátorságát.

Volt köztünk ilyen is, Pászthy János, a született hős. Ő nem írt alá semmit, hiába ütötték-verték, mindent megtagadott. Erre a következőt csinálták vele. A fogda elején volt a vécé, tulajdonképpen egy gödör, egyetlen farudat raktak keresztbe rajta. A farúd fölé felkötözték Pászthy Jánost. Ott csüngött. Minket pedig zavartak klozetra. Addig napokon keresztül nem engedtek ki, az ember összehugyozta magát. Amikor Pászthyt felkötözték, és ott lógott a levegőben a latrina fölött, akkor zavarni kezdtek, hogy végezzük már a dolgunkat! Egész idő alatt szagolta a nyitott gödörből a bűzt. Egész idő alatt ott lógott, nekünk pedig oda kellett kijárnunk, ha kellett, ha nem. Hát ilyen volt a fogdán a légkör. De kint a táborban se volt jobb. Vendégmarasztaló agyagsár volt, ha esett az eső. A hegyoldal járhatatlan. Deszkapallóból utakat eszkábáltunk, de a pallóút keskeny volt. Ha veled szembe jött egy ávós, bele kellett ugranod a sárba és mozdulatlanul állni, amíg ő elmegy. Közben ugye rönkfa nyomta a vállad. Fogadott két ÁVH-s, amikor látták, hogy jól megtermett, nagydarab fickó közeledik. „Fogadjunk, hogy egyetlen ütéssel leütöm…” És nyert az ÁVH-s, mert a cipekedő rabot egyetlen ütéssel leütötte. Szórakozásuk középpontjában a rabok kínzása állt.

Recsken az égvilágon már semmi reményem nem volt. De nemcsak nekem, hanem a táborlakók jelentékeny részének sem volt semmi reménye. Nem lehetett reményed, amikor naponta többször közölték veled, hogy te itt megdöglesz…