A LELEPLEZŐ cikkeiből II.

A LELEPLEZŐ cikkeiből

II.

 Drábik János:

Zsebünkre megy a pénzügyi terrorizmus

Új sorozat megdöbbentőháttérinformációkkal, titkokkal

(Elsőrész)

A pénzügyi terrorizmus a szervezett magánhatalom háborúja a világ pénzrendszere és a világgazdaság egésze feletti hegemónia megszerzéséért és megtartásáért. Ezt a háborút a globális hatalmi elit folytatja azért, hogy a világ erôforrásait megszerezze a közhatalmat gyakorló struktúráktól, elsôsorban a nemzetállamoktól, hogy azokat liberalizációval, deregulációval, privatizációval és globalizációval a saját ellenôrzése alá vonja. Ily módon a termelôgazdaság és a pénzgazdaság hozama az általa működtetett pénzügyi struktúrákhoz és multinacionális cégekhez áramlik. A globális hatalmi elit így tovább tudja koncentrálni és centralizálni a saját hegemóniája alatt az emberiség vagyonát, erôforrásait.

Ebben a pénzuralmi világrendben a közgazdaság (ökonómia) helyébe a pénzgazdaság (krematisztika) lép. A pénzuralmi világrend hatalmi technikáit tágabban és szűkebben is értelmezhetjük. Tágabb értelemben a pénzuralmi rendszer azt jelenti, hogy a gazdasági élet közvetítőközege (jelrendszere), vagyis a pénzügyi szféra veszi át az uralmat az érték-elôállító termelôgazdaság felett. A szervezett magánhatalom a krematisztika rendszerében a hangsúlyt a közvetítésre, a kereskedelemre helyezi. Elsôdleges célja a pénzbôl, ha lehet a termelôgazdasági kockázatok megkerülésével, még több pénzt elôállítani. Ehhez kamatmechanizmussal működtetett hitelpénz-rendszer kialakítására van szükség. Ennek a segítségével lehet eladósítani a gazdasági élet szereplôit, az egyéntôl a vállalatokon át az államokig. A krematisztika elôfeltétele, hogy magán-ellenôrzés alá kerüljön a pénzkibocsátás és a kamatszabályozás.

A szervezett magánhatalom ezért elsőlépésként a pénz kibocsátását veszi el a szervezett közhatalomtól, az államtól, és helyezi a saját ellenôrzése alá. Ennek egyik technikája a magántulajdonban, illetve magánellenôrzés alatt álló központi bankok létrehozása, és a monetáris szuverenitás megszerzése a részükre. A másik módszer, hogy csak olyan közvetítôközeg tölthesse be a pénz funkcióját, amely a szervezett magánhatalom ellenôrzése alatt áll. Ezért a közvetítôközeg lehetôleg olyan nemesfém legyen, amelybôl csak korlátozott mennyiség áll rendelkezésre, és amelyet gondosan adagolva, folyamatosan pénzszűkét lehet elôállítani. A pénzszűke pedig lehetôvé teszi hitelmonopólium létrehozását, és magas pénzhasználati díj, vagyis kamat szedését. A nemesfém tartalékként használása lehetôvé teszi a valódi pénz bankjegyek formájában, papírpénzként történőforgalomba hozatalát. Így lehetôvé válik a nemesfémpénz-mennyiség többszörösét kitevőpapírpénz forgalomba-hozatala, a „fractional reserve" pénzrendszer elterjesztése, általánossá tétele.

A magánellenôrzés alatt álló hitelpénzrendszerre áttérés megkönnyíti a szervezett pénzhatalom számára az irányított eladósítást, és kamat formájában az értéket elôállító gazdaság hozamának a kisajátítását. A nemzetközi pénzkartell az egyes államok eladósításával arra tudja használni ezeknek az államoknak az adószedési monopóliumát, hogy segítségükkel szedje be közadó formájában a magán-kibocsátású hitelpénze után követelt kamatsarcot. Ily módon az állam, a szervezett magánhatalom ingyenes kamatjövedelem behajtójává vált. Mindehhez arra volt szükség, hogy az államok saját pénz kibocsátása helyett, amelyre a szuverén államnak joga van, a nemzetközi pénzkartellt működtetőszervezett magánhatalomtól vegyenek kölcsön olyan pénzt, amelyet maguk is kibocsáthattak volna közérdekű feladataik finanszírozásához. Az államok eladósítását megkönnyíti az erôegyensúly politikájának a kialakítása, egymással szembenálló erôközpontok létrehozása és felfegyverzése, adott esetben pedig háborúk kirobbantása.

A háború sok pénzbe kerül, amit azonnal nem lehet adó formájában ráterhelni a lakosságra. Ezért háborús készülôdés és háború viselése idején minden állam maximálisan eladósodik. A szervezett magánhatalom mint pénzkartell ezért a szembenálló táborok kialakításával óriási extraprofithoz jut, és a hitelek gondos adagolásával még azt is el tudja dönteni, hogy meddig tartson a háború, és ki kerüljön abból ki gyôztesként. Azt is meg tudja szervezni, hogy ne csak a gyôztes fizesse meg a felvett háborús hiteleket kamatostul, de a legyôzöttnek is legyen annyi gazdasági ereje, hogy fizetôképes maradjon. Neki meg kell fizetnie nagyrészt az ôt legyôzőfél adósságait is, továbbá saját adósságát, valamint a jóvátételt.

Át kell állni tehát a közpénzrendszerrôl a magánpénzrendszerre, folyamatos pénzhiánnyal fent kell tartani a hitelpénz iránti növekvőkeresletet, és oly mértékben kell növelni az egyes személyek, vállalatok és államok eladósodását, hogy az értékteremtő gazdaság hozama ahhoz a pénzkartellhez áramoljon adósságszolgálat és kamat formájában, amely értéket nem állít elô, csupán a mások által elôállított árukat, szolgáltatásokat, erôforrásokat osztja szét. Ez olyan szélsôséges vagyoni megoszláshoz vezet, amelynek aránytalan hatalmi viszonyok a következményei. Ha egy szűk érdekcsoport ellenôrizetlen túlhatalommal rendelkezik, akkor szükségszerűen megjelenik a hatalommal való visszaélés. A túl-koncentrált, túl-centralizált pénzügyi hatalommal való visszaélés gazdasági terrorizmushoz vezet. Ma már bizonyított tény, hogy a gazdasági terrorizmus a fegyveres terrorizmus pusztító hatását is felülmúlja.

Terrorizmus az, ha a küzdőfelek szándékosan vagy gondatlanul beletörôdve veszélyeztetik a harcban nem álló ártatlan személyek életét és biztonságát. A világ pénzügyi rendszerét irányító nemzetközi pénzkartell a rendelkezésére álló pénzügyi eszközökkel - eladósítással, a kamat- és a profitszivattyú működtetésével - erôszakosan uralkodik a tôle függőországokon és népeken. Az elnyomó pénzdiktatúra következtében milliók veszítették el munkahelyüket, vagyonukat, egzisztenciájukat, és kerültek a létminimum közelébe, vagy süllyedtek a mélyszegénységbe. A pénzügyi és gazdasági eszközökkel végrehajtott erôszak olyan terrorizáló világerônek bizonyult, amely a fegyveres erôszakhoz hasonlóan képes veszélyeztetni ártatlan milliók életét. Minden egyes ember legfôbb értéke a saját élete, ezért aki ezt az életet nem fegyveres erôvel, de pénzügyi, gazdasági kényszerítőeszközökkel veszélyezteti, az ugyanúgy terrorcselekményeket követ el, mint a fegyverrel és bombával harcoló terroristák. Ezt tekintjük a pénzügyi terrorizmus tágabb értelmezésének.

A pénzügyi terrorizmus csúcstechnológiája

A pénzügyi terrorizmusnak azonban van egy szűkebb értelmezése is. Ez az, amikor a legváltozatosabb csúcstechnológiák felhasználásával egyes zárt, maffiajellegű pénzügyi érdekcsoportok - az érvényes jogszabályok durva kijátszásával - a gátlástalan profitszerzés érdekében tömeges méretű pénzügyi csalásokat hajtanak végre. Ezzel sokmillió embert, számos vállalatot és magát az államot is súlyosan megkárosítják. A pénzügyi rendszer állami ellenôrzés alól való kivonása, és a pénzügyi technikákkal végrehajtott tömeges fosztogatás az elmúlt évtizedben pénzügyi eszközökkel vívott háborúvá alakult át.

A Goldman Sachs, a nemzetközi pénzkartell leghatalmasabb befektetőpénzintézete kulcsszerepet játszott a 2008-2009-es pénzügyi világválságnak a kirobbantásában, és ma már bizonyíthatóan őhúzta a legtöbb hasznot belôle. A Goldman Sachs fokozatosan monopolizálta a maga számára a New York-i tôzsde komputerizált program üzletágát. Ez tette lehetôvé, hogy ennek a pénzügyi befektetőóriásnak döntőszerepe legyen a pénzügyi összeomlás elôkészítésében, valamint abban, hogy ne álljon rendelkezésre a válság elkerüléséhez szükséges likviditás.

2008. szeptember 29. bebizonyította, hogy ha egy szűk érdekcsoport kezében túl nagy hatalom összpontosul, akkor a nagy bankok könnyedén manipulálják a tôzsdei és pénzpiaci algoritmusokat, és így a pénzügyi és gazdasági mozgásokat a tetszésük szerinti irányba tudják terelni.

Ami 2010. május 6-án történt a New York-i tôzsdén, az valójában megismételte azt, amit korábban, 2008. szeptember 29-én már megtapasztalhattunk. 2008 ôszén hallgatta ki az Egyesült Államok Kongresszusa a Goldman Sachs felelôs vezetôit. Az amerikai törvényhozás szeptember 29-én szavazott arról, hogy a monopóliumellenes törvény alapján kisebb egységekre oszlassa fel azokat bankokat, amelyek „túl nagyok ahhoz, hogy csôdbe menjenek". A Wall Street irányítói nyomást akartak gyakorolni a színfalak mögül a közhatalom képviselôire, ezért a New York-i tôzsde fennállása óta a legnagyobb zuhanást érte el, amikor mindössze tíz perc leforgása alatt az index 700 pontot csökkent. Az amerikai törvényhozók ezen a napon nem szavazták meg az elsőbankmentőcsomagot, mire a pénzpiac napi 778 pontos zuhanással válaszolt. A félelemkeltés sikerült, mert a Kongresszus pánikba esve végül is elfogadta a tervezett bankmentőcsomagot. Az átlag amerikaiak közcélt szolgáló adóbefizetéseibôl átcsoportosítottak több trillió dollárt (egy trillió itt ezer milliárdot jelent) egy olyan idôpontban, amikor minden egyes dollárra szükség volt ahhoz, hogy működôképessé tegyék a megbénult gazdaságot. A gazdaság élénkítése helyett a pénzügyi spekulánsokhoz került a közpénz, pontosan azoknak a zsebébe, akik a pénzügyi összeomlást okozták, és akik ebbôl a katasztrófából óriási méretű profitra tettek szert.

A jól irányított, precíziós, magas frekvenciájú technikával végrehajtott pénzügyi támadás megmutatta a közhatalom képviselôinek - a washingtoni Kongresszus tagjainak -, hogy ki az igazi úr, ki a hatalom legfôbb birtokosa a mai Amerikában. Ma már a pénzpiaci tranzakciók 70%-át ilyen magas frekvenciájú kereskedelmi programok, vagyis komputer algoritmusok irányítják. A Goldman Sachs, amely monopolizálta a maga számára ezeket a programokat, tetszés szerint tudja elôidézni a tôzsdei árfolyamok szárnyalását vagy összeomlását. A Goldman Sachs, a Wall Streetnek ez a „vezénylőtábornoka", az elektronikusan programozott kereskedés monopóliumával ténylegesen egy pénzügyi tömegpusztító fegyverhez jutott a New York-i tôzsdén. A Wall Street Bonaparte Napóleonja, a Goldman Sachs 2010. május 6-án valójában a közhatalmat képviselőtörvényhozóknak szegezte pénzügyi tömegpusztító fegyverét, hogy engedelmességre kényszerítse ôket.

David DeGraw kidolgozott olyan „double-auction market-making" technológiát, amelyre a magas frekvenciájú kereskedésre vonatkozó HFT szabadalmak sorában 1996 óta 132-szer hivatkoztak. Ezért elgondolkodtató, hogy „High Frequency Financial Terrorism, Wall Street Bankster's Maintain Death Grip on United States" (Magas frekvenciájú pénzügyi terrorizmus, a Wall Street bankárgengszterei tovább fojtogatják az Egyesült Államokat, 2010. május 11.) című írásában ez a szakember azt állítja: a Goldman Sachs, a JP Morgan és társai egyszerűen kikapcsolták a komputer kereskedési programok „buys" (vételi) részét, és mesterségesen elôidézték a tôzsde összeomlását. Amikor tiszta lett a levegô, egyértelművé vált, hogy a politikusok nem fogják feldarabolni a „túlságosan nagy ahhoz, hogy csôdbe menjen" bankokat. Ekkor valamennyi eladási részt kikapcsolták a komputer programokból, és a tôzsde azonnal visszatért a normális üzemmódhoz.

Ezt DeGraw „Manchurian Candidate piacnak" nevezte, arra célozva, hogy úgy viselkedik, mint egy programozott agyú bérgyilkos, amely biorobotként végrehajtja az adott parancsot, ha elhangzik a titkos kód, amely beindítja az agyba beépített programot. Ily módon a Wall Street tetszése szerint tudja az általa kívánt irányba terelni a továbbra is piacnak nevezett, de robotként működőtôzsdét. Az átlagemberek milliói pedig azt hallják a tömegtájékoztatási eszközökön keresztül, hogy ezt az összeomlást nem a Wall Street pénzügyi terroristái idézték elô, hanem az ún. „piac" öntörvényű mozgásában beálló rejtélyes zavar okozta a katasztrófát.

A következőnapon a washingtoni Szenátus 61-33 arányban elutasította a túl nagy bankok felosztására vonatkozó törvényjavaslatot, továbbá megszületett az a megállapodás is, amelynek értelmében a központi bankra, a FED-re vonatkozó törvénybôl törölték a számviteli nyilvántartás ellenôrzésére vonatkozó rendelkezéseket. A Goldman Sachs képviselôi megkezdték a tárgyalást az Egyesült Államok Értékpapír- és Tôzsdefelügyelet Bizottsága illetékeseivel egyesség megkötésére az ellenük indított ügyben. A Goldman ezúttal is sikeresnek bizonyult, bizonyítva, hogy a rekordméretű pénzügyi csalások kifizetôdnek. A pénzkartell részérôl 2010 januárjában volt egy harmadik, kisebb támadás is. Obama elnök sajtóértekezleten jelentette be, hogy támogatja a FED korábbi elnökérôl, Paul Volckerrôl elnevezett Volcker-Rule-t (Volcker szabály), amely erôteljesen korlátozta volna a magas frekvenciájú komputer programokkal végrehajtott kereskedést. Ekkor a tôzsde-index mindössze 430 ponttal csökkent. Utána már egy szó sem esett a Volcker-Rule-ról, és maga Obama sem tett róla többé említést.

Az elmondottak lényege az, hogy egy már viszonylag jól lokalizálható pénzügyi terrorista hálózat - a globális hatalmi elit kezében lévőpénzkartell - vette át az Egyesült Államok pénzrendszerének irányítását. Az amerikai társadalom túlnyomó többsége ma már ennek a pénzügyi terrorista hálózat túszának tekinthetô. A pénz- és korporációs oligarchia gondoskodott arról, hogy a politikusokat érdekeltté tegye ezekben a nagystílű pénzügyi szélhámosságokban. Ha a pénzügyi terroristák valamiért nem tudják érvényesíteni akaratukat, akkor rendelkeznek akkora hatalommal, hogy óriási nyomást gyakoroljanak a társadalomra, és milliók életét keserítsék meg néhány perc alatt. Az általuk beindított pénzügyi világválság nyomán egyedül Amerikában 50 millióan élnek a szegénységi szint alatt vagy annak közelében. 30 millió munkaképes Amerikainak nincs munkája. Eddig ötmillió amerikai család ment csôdbe, és számuk várhatóan 15 millióra növekszik 2014-ben. Az amerikai gyerekek 50%-a élelmiszerjegyeken nőfel.

Az egyes tagállamokban rekordmagasságúra növekedett a költségvetési hiány, és az Egyesült Államok eladósodottsága miatt megszorításokra kell számítani. Mindez minden rekordot túlszárnyaló profitot és sokmillió dolláros bónuszokat jelentett a pénz- és korporációs oligarchia vezetőcsoportjai számára. Az átlag terroristák rögtönzött házi bombái helyett a pénzkartell CDO-kat (Collateralised Debt Obligation, fedezettel ellátott adóskötelezettség) használ. A pénzkartellnek nincsenek precíziós lézersugárral irányított rakétái, vannak viszont a magas frekvenciájú kereskedéshez hipermodern komputerprogramjai. Tömegpusztító fegyverei sincsenek, vannak viszont fegyverként bevethetőderivatívái. Tudomásul kell vennünk, hogy vannak toxikus, erôsen mérgezőpénzügyi eszközei, és olyan adósságbombái, amelyeket készen tart a bevetésre az amerikai lakosság ellen, ha egyszer valóban megindul a gazdaság növekedése. A fôhatalmat gyakorló pénz- és korporációs oligarchia nukleáris arzenálja több száztrillió titkos derivátumból és rejtett adósságbombából áll. Ezek a bombák már ketyegnek, és arra várnak, hogy a hatalomra jutott pénzkartell tetszés szerinti idôpontban bevesse ôket.

A pénzügyi és gazdasági terrorizmus visszaszorításához elengedhetetlenül szükséges a könyvvizsgáló cégek felelôsségének növelése. Az egyes vállalatok mérlegét készítô, illetve átvilágító könyvvizsgáló cégek azonban névtelenek akarnak maradni. Arra hivatkoznak, hogy ha nyíltan vállalják önmagukat, és közreadják adataikat, akkor kiszolgáltatják magukat a terroristáknak. A 2008-ban bekövetkezett pénzügyi összeomlás és gazdasági válság azonban arra késztette a PCAOB-t, a Public Company Accounting Overside Boardot, hogy kezdeményezze a könyvvizsgálati tevékenység átláthatóságának növelését, és a számviteli nyilvántartásokat és a vállalati mérlegek elkészítését körülvevőtitkolódzás enyhítését. Az ellenállás odáig ment, hogy az egyik legtekintélyesebb könyvvizsgáló cég vezetôje 2009 ôszén levelet írt az említett szabályozó hatóságnak, amelyben azt állította, hogy a hatóság által kért adatok nyilvánosságra hozatala, vagyis az, hogy az auditáló cégek írják alá jelentéseiket, a belföldi és a nemzetközi terrorizmus célpontjaivá tenné e cégeket. A levél írója, Paul Rohan odáig ment, hogy akár emberrablással vagy a mérlegkészítőszemély elrablásával is számolni kell.

Ennek a hisztérikus félelemkeltésnek az a célja, hogy a könyvvizsgáló és mérlegkészítőcégek ezt a fontos közérdeket szolgáló tevékenységüket a nyilvánosság elôl gondosan elrejtôzve, tetszésük szerint folytathassák. El akarják kerülni, hogy a pénzügyi átvilágítást végzőcégeknek és munkatársaiknak az adatai nyilvántartásba legyenek véve, ha az általuk készített dokumentumokról kiderül, hogy azok pontatlanul vagy szándékosan meghamisítva készültek. Európában már ez a norma, de az Egyesült Államokban ezt nem akarják bevezetni. Ha nem sikerül ezt a fontos tevékenységet a nyilvánosság nyomása alá helyezni, akkor az továbbra is lehetôvé teszi a pénzügyi és gazdasági hatalommal való visszaélést, a számonkérés és a felelôsségre vonás lehetôsége nélkül.

Kevin D. Freeman Pentagon számára készített jelentése nyomán a pénzügyi terrorizmusnak egy egészen más fajtája is a közéleti vita tárgya lett. A szerzőszerint a törékeny és fenntarthatatlan pénzügyi pálya, kombinálva homályos globális kereskedelmi gyakorlattal, könnyen kihasználható lehetôséget nyújtott a pénzügyi terrorizmus számára 2007-2008-ban. Több rendkívülinek mondható esemény a nemzetközi kereskedelemben, például a nyersolaj árának a szélsôséges megemelkedése, normális körülmények esetén nem szokott elôfordulni. Az Egyesült Államok vonatkozásában már kellôen megalapozza a kételyeket az amerikai pénzügyi intézményeknél bekövetkezett nagymértékű hirtelen zuhanás és óriási mennyiségű pénz eltűnése a piacokról rövid időalatt más rendellenességgel együtt.

Kevin Freeman Pentagonnak készített jelentése nem kíméli Amerikát. Behatóan foglalkozik az Egyesült Államok pénzügyi politikájának fogyatékosságaival, kormányzati intézményeinek felelôtlen döntéseivel, és a nyomukban elôálló eseményekkel. A jelentés három hipotézist fogalmaz meg, amely abból indul ki, hogy az Egyesült Államok az elôzőbekezdésben ismertetett okok miatt könnyen válhatott a pénzügyi terrorizmus célpontjává. A legtöbb olyan magyarázat, amelyeket lekezelôen összeesküvési elméletnek szoktak nevezni, bizonyíthatóan tartalmazhat késôbb igaznak bizonyult állításokat.

Mata Harley, aki az egyik legolvasottabb amerikai blognak, a „Flopping Aces"-nek („Sikertelen Aduk") a belsőmunkatársa, alapos elemzésben válaszolt a Freeman által készített jelentésre. Elsôként a kôolaj árának manipulálását vizsgálta meg (amelyet spekulációs fegyverként alkalmaztak) a „2008 Financial Terrorism - Conspiracy or Part of The Perfect Storm?" című tanulmányában, amely 2011. március 4-én már olvasható volt az Interneten. Normális feltételek között egy pénzügyi-gazdasági szereplőa hozam maximálására törekszik. Ennek érdekében lelassítja az áremelkedést, hogy így elhárítsa a gyanút, és minimalizálja a keresletre gyakorolt negatív hatásokat. Az áraknak a hirtelen kiugró megemelése ezért olyan szándékot jelez, hogy bizonyos érdekelt csoportok gazdasági fegyverként kívánják bevetni a kôolaj árának a szembeszökőfelhajtását. Az elsőszakasz célja az volt, hogy elég többletvagyon - likvid pénzeszköz - álljon rendelkezésre a második szakasz beindításához, a piacokon koordináltan, egy idôben végrehajtott „bear raids" tranzakciók finanszírozásához.

(A teljes cikk a Leleplező 2011/2 számában)

 Drábik János

A pénzügyi terrorizmus II.

(Részletek az izgalmas, rendkívüli tanulmányból:)

Matt Taibbi, aki a jelek szerint elvi alapokon elkötelezte magát a szerencsejáték kaszinóvá átalakított pénzrendszer visszásságainak a feltárására, érezhető méltatlankodással állapítja meg 2011. március 3-án közzétett írásában, hogy senkit se vontak felelősségre a Wall Street nagyobb bankjainak és befektető pénzintézeteinek a vezetői közül. Az már bizonyított tény, hogy a Wall Street játszotta a főszerepet azokban a pénzügyi botrányokban, amelyek következtében sokmillió amerikai szegényedett el, és nem milliárdok, hanem több trillió dollár értékű vagyon semmisült meg. (1 trillió itt 1000 milliárddal egyenlő.) A sokáig köztiszteletben álló és nagy tekintélynek örvendő Bernard Madoff kivételével, aki piramisjátékával magukat a szuper-gazdagokat rövidítette meg, senki nem került börtönbe. Azok a bankelnökök, vezérigazgatók, felügyelő bizottsági tagok, akik egy egész pénzügyi iparágat felölelő csalássorozat kiagyalói és végrehajtói voltak, s akik tömegesen hamis minősítést adtak a csalásra kitalált, jelzáloggal fedezett értékpapíroknak, eddig megúszták minden felelősségre vonás nélkül.

  

Ma már ismertek e világméretű csalássorozat főszereplőinek, a Wall Street meghatározó cégeinek a nevei: American International Group, AIG, Goldman Sachs, Lehman Borthers, JP Morga Chase, Bank of America és a Morgan Stanley. A felsorolt cégek közvetlenül is részt vettek egy alaposan átgondolt pénzügyi csalási sorozatban. A Lehman Borthers sok milliárd dollár kölcsönt eltitkolt a befektetői előtt. A Bank of America valótlanságokat állított a kifizetett milliárdos bonuszokról, a fizetésen felül juttatott rendkívüli osztalékokról és jutalmakról. A Goldman Sachs elhallgatta az ügyfelei előtt, hogy miként hozta létre első kibocsátásra azokat az értékpapírokat, amelyekről kezdettől fogva tudta, hogy értéktelenek, és csak veszteni lehet rajtuk, mert fedezetük a toxikusnak számító másodlagos jelzáloghitelekből kerül ki. Ennek ellenére jó befektetésként tömegesen adta el ügyfeleinek. (...)

A pénzügyi terrorizmus mega-hőstette

2010-ben a pénzügyi szektor kimentésére fordított összegek már elérték a 8,5 trillió dollárt. Nyolc hónapra rá ez az összeg megháromszorozódott. Ötven olyan bankmentő és gazdaságélénkítő programot indított be a Bush és az Obama kormányzat a Federal Reserve irányításával, amelyek az Egyesült Államok történetének legnagyobb vagyonátcsoportosítását jelentik. A Lehman Brothers szándékos csődbevitelét találták a Pénzkartell legfőbb irányítói olyan félelmetes eszköznek, amellyel a legegyszerűbb módon tudták kicsikarni több trillió dolláros vagyon átengedését a maguk számára bankmentő állami támogatás formájában. A világ hét évvel a WTC tornyainak az összeomlása után tanúja lehetett egy még hatalmasabb torony, az amerikai pénzügyi piramis összeomlásának. Az Egyesült Államok pénzrendszerét évtizedeken át építették, de a pénzügyi terroristáknak elegendő volt néhány hét az összeomlasztásához. Az amerikai tőzsde szárnyalt, amikor bombák hulltak Bagdadra és Belgrádra. A Pénzkartell óriási haszonhoz jutott, amikor csődbe vitte Oroszország monetáris és fiskális rendszerét. A Pénzkartell soha nem látott mértékben gazdagodott, miközben megtámadta Irakot, majd Afganisztánt, és nyomás alá helyezte Iránt.

Akik kritikus szemmel követik nyomon a fejleményeket, a Pénzkartell tagjait nem tekintik igazi amerikaiaknak, hanem olyan érdekcsoport tagjainak, akiket csak a minél gyorsabb meggazdagodás érdekel. Ez a viszonylag kis létszámú réteg csillagászati jövedelemhez jutott, miközben az amerikaiak többsége már nem tudta úgy ellátni családját és egyetemre küldeni gyermekeit, ahogy azt a 1960-as és 1970-es években még megtehette. A Pénzkartell felvásárolta magának a tömegtájékoztatási intézményeket, és hegemóniáját kiterjesztette az amerikai kormányzat szinte minden területére. E pénzoligarchák büszkék voltak arra, hogy a pénzügyi szektor működését tetszés szerint tudták átalakítani, és hogy a világ pénzrendszerének működését Henry Paulson pénzügyminiszter, Alan Greenspan, majd Bern Bernanke, FED kormányzók és Maurice Greenberg az AIG vezetője szabályozhatta meghitt bizalmas találkozókon. Ők építették fel a Pénzkartellnek azt a világát, ahol olyan természetes és jogi személyek voltak a főszereplők, mint a Lehman Brothers, a Merrill Lynch, a Goldman Sachs, illetve Marc Rich, Michael Milken, Andrew Fastow, George Soros és társaik. (...)

A világválság új mélypontja várható 2011 őszén

Az egyik tekintélyes európai gondolati műhely, a LEAP (Laboratoire européend'Anticipation Politique), amely Global Europe Anticipation Bulletin (GEAB)címmel rendszeres elemzéseket tesz közzé 1997-től az európai helyzet és a világpolitika várható fejleményeiről, 2011. május 16-i közleményében (GEAB N°55) megismételte szerkesztőinek azt a korábbi álláspontját, hogy 2011 második felében a világrendszer globális válsága újabb kritikus ponthoz érkezik. A szerzők megemlítik, hogy 2008. februárjában már jelezték, hogy 2008. szeptemberében mély válság robban ki az Egyesült Államokban. Ugyanez az elemző csoport állítja most, hogy a világgazdaság, a globális pénzügyi és monetáris rendszer nagyon komoly méretű megbénulásával, esetleg összeomlásával kell számolni. Ennek a válságnak a méreteihez képest az, ami 2008 őszén történt, csak előkészítő eseménynek, „simple detonator"-nak, a hatalmas pénzügyi, gazdasági robbanást kiváltó oknak tekinthető.

A szakértői csoport úgy látja, hogy júliusra már mindazok a kondicionáló feltételek jelen vannak a világ pénzügyi és gazdasági rendszerében, amelyek ehhez a világcivilizáció irányát megváltoztató válsághoz szükségesek. Az emberiség hónapok óta már tanúja lehetett azoknak a geopolitikai, gazdasági és pénzügyi sokkhatásoknak, amelyek mind e robbanásszerű változás irányába mutatnak. Egyidejűleg a nemzetközi rendszer egész struktúrája oly mértékben meggyengült, a régi érdekstruktúrák gyors ütemben bomlanak fel, miközben hasonló tempóban új érdekérvényesítő csoportok és erőközpontok jönnek létre. A bekövetkezett változások arra utalnak, hogy nincs többé remény egy tartós világméretű gazdasági felépüléshez, mert a világgazdaság Euro-Atlanti régiója oly mértékben eladósodott, beleértve a legfontosabb centrum-országot, az Egyesült Államokat is, amelyre eddig a világtörténelemben nem volt példa.

A LEAP szakértői szerint az általános civilizációs válság kiváltója és katalizátora a nemzetközi pénzügyi rendszer összeomlása lesz, illetve egy olyan nemzetközi pénzügyi káosz, amelyet csak elmélyített a Japánt ért tragédia, illetve az, hogy az Egyesült Államok képtelennek bizonyult csillagászati deficitjének a jelentős csökkentésére. A „Quantative Easing"-nek, QE2-nek nevezett likviditást növelő program kudarca, amelynek keretében a központi bank szerepét betöltő magán-Pénzkartell, a FED, sok százmilliárd dollár fedezetlen pénzzel árasztotta el az Egyesült Államok pénzügyi szektorát és termelőgazdaságát, hogy biztosítsa a működésüket. Ez a kudarc annak a korszaknak a végét jelenti, amikor az amerikai dollár, az Egyesült Államok nemzeti valutája egyben a világgazdaság tartalék valutája volt, és betölthette a világpénz szerepét. A korábbi időszakokban, amikor elsősorban a világgazdaság perifériáin törtek ki a válságok, a dollár volt az a pénz, ahová menekülni lehetett. 2011. júliusa óta a dollár egyértelműen a világ és az Egyesült Államok problémáinak a megoldását akadályozó legfőbb fenyegetéssé vált.

  

Izland pénzügyi csődjének okai és tanulságai

A reykjaviki kormány úgy érezte, nincs más választása, bele kell egyeznieLondon és Hága hat milliárd dollár összegű kárpótlásába, amely tizenöt éven át részletekben fizetendő. Ez azt jelenti, hogy a háromszázezer fő lakosságú Izland minden polgára köteles húszezer dollárt megfizetni a brit és a holland kormánynak. A reykjaviki kormány azt mondta az izlandiaknak, nincs más választás, mint elfogadni ezt a megállapodást, vagy pedig tudomásul venni, hogy Izlandot kizárják a globális pénzügyi rendszerből, az Izlandi állampapírokat leminősítik a bóvli kötvények sorába, és a Nemzetközi Valutaalap beszűnteti a kölcsönök folyósítását.

A választópolgárok 25%-ának az aláírásával az izlandiak azonban kitartóan követelték a kormánytól a megállapodás elutasítását. Ólafur Ragnar Grímsson államelnök válaszként nem írta alá a parlament által korábban jóváhagyott megállapodást, és helyette népszavazás megtartásátkezdeményezte. A népszavazás pedig óriási többséggel végérvényesen elutasította a megállapodást.

A politikai elit tehát azt közölte az adófizetőkkel, hogy viselniük kell a magánbankok magánpénzemberei által hozott hibás döntések következményeit tekintet nélkül arra, hogy ezek milyen óriási összegekre rúgnak. Mert ha ezt nem teszik, akkor még súlyosabb gazdasági következményekkel kell számolniuk. Az izlandi polgároknak azonban más volt a véleményük. Első ízben fordult elő, hogy egy felháborodott lakosság egy kis országban keményen elutasította a pénzügyi és politikai hatalom diktátumát. Ez magyarázza a brit és a holland kormány sietségét, amikor elítélte az izlandiakat azért a merészségükért, hogy demokratikus jogaikat használva, maguk döntsenek arról, mi a valódi pénzügyi és gazdasági érdeke hazájuknak.

London és Hága határidőt szabott Reykjaviknak a válaszadásra 2011. június 11-én. Ha Izland a következő három hónapon belül nem fizeti vissza anégymilliárd eurót, amely összeget az Landsbankinál működő Icesave-Fondannak idején a brit és a holland befektetőktől összegyűjtött, vagy ugyanezen idő alatt nem kezdi meg legalább az adósság törlesztését, akkor Nagy-Britannia és Hollandia bepereli Izland államát. Már említettük, hogy az Izlandi lakosság már két népszavazáson is nagy többséggel úgy döntött, hogy meg kell tagadni ennek az adósságnak a visszafizetését, és el kell utasítani London és Hága követelését.

(...)

Izland tehát nem olyan megszorító intézkedéseket hozott, amilyeneket az 1970-től 1990-ig terjedő időszakban csődbe jutott harmadik világbeli országok a Nemzetközi Valutaalap követelésére hoztak, és amelyek az egyre növekvő eladósodás zsákutcájába juttatták ezeket az államokat. Az Althing tehát fel merte vállalni, hogy megváltoztassa a pénzuralmi világrendben érvényes pénzügyi szokásokat. Forradalmi tettnek számít, hogy Izland nemzetgazdasága teljesítőképességétől tette függővé azt, hogy visszafizesse Nagy-Britanniának és Hollandiának privatizált magánbankjai spekulációs ügyleteiből keletkezett adósságot. Erről így rendelkezik az elfogadott törvény:

„A megállapodások felülvizsgálatához szükséges előfeltételek kiértékelésénél számításba kell venni a nemzetgazdaság és a kormány pénzügyi helyzetét, bármely időpontban, és ebben a vonatkozásban különös figyelmet kell fordítani a külföldi valutákkal kapcsolatos ügyletekre, az átváltási arányok fejleményeire, a fizetési mérlegre, a gazdasági növekedésre, a nemzeti össztermékben előálló változásokra, valamint a népesség méreteire és foglalkoztatására."

Az Althing javaslatát az Icesave Bank adósság rendezésre London és Hága azzal utasította el szenvedélyesen, hogy ez „elképzelhetetlen". Erre viszont Reykjavik azt válaszolta, akkor nem fizetünk, és forduljanak bírósághoz. E sorok írásakor, 2011 augusztusában, itt tart az ügy.

(...)

Elkerülhetetlen a jelenlegi pénzrendszer összeomlása

Franz Hörmann, a bécsi Közgazdasági Egyetem tanára szerint a jelenlegi kamatozó hitelpénzrendszer intézményesített csalási modell. Ehhez hozzátehetjük, hogy e modell fehérgalléros bűnőzöknek minősíthető működtetői a világgazdaság túlnyomó részében kisajátították maguknak a hitel útján történő pénzteremtést. A bécsi egyetemi tanár a globális pénzpiac hamarosan bekövetkező összeomlásával számol, amely méreteiben tízszeresen is felülmúlhatja a 2008-ban kirobbant válságot. Az alapvető változás nagy valószínűséggel az Egyesült Államokból indul ki. 2011-ben már 44 millió amerikai élt élelmiszersegélyen, és egyre többen költöznek olyan városszéli viskó-városokba, ahol nem kell lakbért fizetni. Azok is, akiknek az évi jövedelme 80 és 120 ezer dollár között mozog, már nem tudnak ebből tisztességesen megélni. Ha ezek az amerikaiak megszerveznék önmagukat, és elhatároznák, többé nem veszik igénybe ezt a fajta pénzt és nem a jelenlegi formájában végeznek munkát a jövőben, akkor már gyökeres fordulatra kerülne sor.

Azoknak, akik ma munkát vállalnak, mert úgy hiszik, hogy dolgozniuk kell azért, hogy pénzt keressenek, azonnal abba kellene hagyniuk ezt a fajta munkát, és csatlakozniuk kellene azokhoz, akik ma munkanélküliek. Az a fontos, hogy minél előbb új termelési kapcsolatrendszert, kereslet-és kínálati viszonyokat hozzanak létre. A fennálló jogrendszertől és pénzrendszertől teljesen függetlenül csak azzal kellene foglalkozniuk, amit ők határoznak el, ők tartanak szükségesnek és jónak. Ennek a vállalkozásnak a tulajdonosai maguk is aktívan részt vennének ennek az új rendszernek a működtetésében. Akik a jelenlegi gazdaság eszközrendszerét kitalálták és működtetik, mindig azok fölé kerekednek, akik nem tartoznak a beavatott bennfentesek közé. Mivel mindig övék volt a nagyobb piaci erő és az információs fölény, ezért a társadalom többségét eleve előre programozott vesztesnek tekinthetjük. Soha nem volt reális esélyük a nyerésre.

Az első olvasásra furcsának tűnő javaslatát Hörmann ('Crash der Weltweiten Börsen im August 2011 erwartet'- 'A világ tözsdéinek az összeomlása várható 2011 augusztusában') azzal támasztja alá a The Intelligence-nak adott intejújában, hogy „egy meztelen embernek nem lehet a zsebébe nyúlni és kirabolni". Ha a jelenlegi pénzrendszer prognosztizált méretű összeomlása csakugyan bekövetkezik, akkor nem lesznek többé bankok. Feltehetően a kényszer-kisajátítások is megszűnnek, mert az európai polgárok nem fogják ezt többé megengedni. Az embereknek tehát össze kellene fogniuk, és egy új életmódot kellene kialakítaniuk. Ehhez Hörmann alaposan átgondolt megoldásokkal kíván hozzájárulni, mert meggyőződése szerint a jövő az egymással a teljes egyenjogúság alapján együttműködő csoportok összefogásán múlik. Ezeket az alulról szerveződő csoportokat a közös érdekek és kölcsönös előnyök tartják össze, és nem a demokrácia, hanem az ókori Athén történelméből ismert demarchia szabályai szerint működnének. Ebben a rendszerben a vezetőket nem választották, hanem az irányítók sorshúzással nyerték el meghatározott időre tisztségeiket.

Hörmann arra számít, hogy amikor a jelenlegi pénzrendszer összeomlik, a jogrendszer is felbomlik. A bankok, mint intézmények, ezt az összeomlást nem élik túl. A bankrendszernek nem lesz többé lehetősége arra, hogy az emberek tulajdonát kisajátítsa. Ez politikailag ugyanis már nem lesz keresztülvihető. Ha mégis ehhez az eszközhöz nyúlnának, akkor Európa-szerte lángolni fognak az utcák. Nem kell másra gondolni, csak hogy Párizsban mi történt néhány éve, és mi történik ma Görögországban. (...)

A pénzügyi terrorizmus elleni védekezéshez nyújthat segítséget az alternatív pénzeszközök létrehozása és működtetése technikáinak a megismerése. Az egyik ilyen legfontosabb alternatíva a duális pénzrendszer meghonosítása, amely már számos országban sikeresnek bizonyult. Ezért szóltunk Bernard Lieater és munkatársai e téren elért eredményeiről. Magyarország is megtette már az első lépéseket a duális pénzrendszer létrehozására. Varga István, Vezér-Szörényi László, Szalay Zsuzsanna, Perkovátz Tamás, Léhmann György és más szakemberek, valamint a létrehozandó Új Pénz Alapítványsegítheti a magyar lakosságot is a jelenlegi fosztogató pénzrendszer elleni védekezésben.

A pénzügyi terrorizmus megszüntetéséhez nem a globalizmust kell felszámolni, hanem azt a pénzuralmi világrendet, amelynek segítségével az államok feletti Pénzkartell diktatórikus hatalmat gyakorol az emberiség felett. A globalizáció nem azonos az emberiség egészére rákényszerített és kamatmechanizmussal működtetett hitelpénzrendszerrel. A globalizáció valójában azt jelenti, hogy nincs többé elszigetelhető lokalizált gazdaság és gazdaságpolitika. Az emberiségnek egyetlen élő környezete és termelési helye van, a Föld nevű bolygó, amelyen valójában egyetlen nagy nemzet él, az egész emberiség nagy családja. A világot ma irányító hatalmi elittel csupán azt kell megértetni, hogy a jelenlegi pénzrendszer eltörlésével elveszítenek ugyan néhány előnyös dolgot, de azoknak a többsége csak számokból, papírokból és elektronikus jelekből állt. Ha viszont az egész emberiség együtt tud működni, akkor meg lehet alkotni az életnek egy új formáját, amelyben mindenki megtarthatja munkájának és életének teljesítményét, és senki nem halmozhat fel mások munkájából túlzottan nagy vagyont, amely lehetővé teszi a hatalom megszerzését és a hatalommal való visszaélést. Ez az új civilizáció lenne aharmonikus világrend, ahol csak természetes személynek lehet vagyona és vagyonának mértéke élete teljesítményétől függ. Minden más az emberiség közös öröksége.

(A tanulmány teljes szüvege a Leleplező 2011/3 új számában olvasható!)

Robert Zoellick, Róna Péter, Július Mohácsi, Edmund Phelps, Benke Dávid, Amar Bhidé:

A közelgő, jóval nagyobb válság okai

Még veszélyesebb időkkel riogat a Világbank elnöke

A világ a gazdasági bizonytalanság „újabb és veszélyesebb szakaszához" érkezett az európai szuverén adósságválság miatt - hangoztatta a Világbank elnöke.

A The Weekend Australian című lapnak nyilatkozva Robert Zoellick kifejtette, hogy az európai gazdasági problémák messze súlyosabbak, mint az Egyesült Államok gazdasági gondjai. Aggodalmát fejezte ki amiatt is, hogy a Nagy-Britanniában kirobbant zavargások „kisiklathatják" a brit költségvetés megszorító programját.

Zoellick arra szólította fel az európai vezetőket, hogy a kontinens szuverén adósságproblémáját erőteljesebben kezeljék, és felpanaszolta, hogy az Európai Unió struktúrái nehézzé teszik a hatékony gazdasági reform megvalósítását. Feltette a kérdést, hogy a mostani helyzet mennyiben tér el a 2008-ban tapasztalt összeomlástól. Egyrészt most kisebb a hirtelen bekövetkezősokk esélye, másrészt viszont az elmúlt három évben az államok felhasználtak minden pénzügyi lehetőséget és a monetáris politika a lehető leglazább, így alig maradt mozgástér.

Zoellick szerint a világban a „nemzetközi pénzügyi rendszer átalakulása" megy végbe, és a hatalom rohamosan az olyan gyorsan növekvő fejlődő országok kezébe megy át, mint Kína, India, Brazília és Délkelet-Ázsia.

The Weekend Australian

Július Mohácsi: Nagy a baj..... (Amerikai tőzsdei specialista tudósítónktól)

Sokkal nagyobb, mint azt sokan gondolnák. Az utóbbi években mindig is bajban volt pénzügyileg egy csomó ország (az élen Amerikával). Sosem vették a politikusok komolyan azok figyelmeztetését, akik értenek is hozzá. Általában egyetlen kézlegyintéssel megoldottnak tekintették a problémát („Nincs baj! Majd még több pénzt nyomtatunk!"). Az országok többsége nem csupán nyakig van eladósodva, hanem jelképesen, már a szájáig és a megfulladás rémképe villan be. Mindenki tudta, hogy ez egyszer be fog következni, mégsem tettek semmit az elkerüléséért.

Országok, központi bankok, nemzetközi pénzügyi szervezetek (a „semmit" fedezetként használva) indítják be a háttérben a bankóprést, és adnak egymásnak hiteleket. Kézzelfoghatóan nem, illetve csak komputeren, digitális formában létező, a semmiből kreált „pénzeszközöket" tologatnak számlák között, és komolyan azt hiszik, hogy emberek millióinak a problémáját meg tudják oldani ezzel. Vagy talán már ők maguk sem hiszik? Félelmetes, amit megengednek maguknak. Ha ön meg én ugyanezt csinálnánk (csak kicsiben, persze), életünk végéig börtönbe csuknának bennünket.

Ha egy adós polgár nem tudja fizetni tartozásainak törlesztőrészleteit, Amerikában hivatalosan is csődöt jelenthet. Egy bírósági határozattal eltörlik az összes adósságát és új életet kezdhet. Lehet, hogy egy-két évig nem kap hitelt, nem tud részletre házat venni, de szép lassan felépíti ismét magának a hitelképességét. Ebben a rend-szer is segít, hiszen mit érnének a bankok, és a fogyasztás finanszírozásában érdekelt pénzügyi vállalatok, ha nem volna senki, akinek a vásárlásait finanszírozni lehetne?

Az országok esetében a nemzetközi pénzkartell egész egyszerűen nem engedi ezt meg. Akármilyen rossz állapotban van az ország, még több hitelt adnak neki, amiből ki tudja fizetni az előzőtartozásainak egy részét. És most persze még többel fog tartozni. Ha megengednék és az országok valóban új útra térnének, állampolgáraik érdekeit figyelembe véve cselekednének és nem költekeznék túl magukat (magyarán azt csinálnák, amit az állampolgáraiktól is elvárnak, és ennek a törvény szigorával érvényt is szereznek), akkor a nemzetközi pénzügyi maffia nagy bajban lenne. Nem tudna belekényszeríteni bennünket a kedvezőtlennél kedvezőtlenebb új hitelek felvételébe.

A tőzsdét Obamáék agyonmanipulálták az utóbbi két évben. Csak hogy a világ lássa: minden szép és minden jó. A jelenlegi részvényárakba az összes, potenciálisan esetleg megtörténhető jó hír már be van árazva. Az index futureseket éjjelente felsétáltatták számtalan alkalommal. Sőt, ne felejtsük el, hogy tavaly ősszel a magyar média is hangos volt a „hivatalosan is vége a recessziónak" szövegekkel. Mintha az egy gombnyomásra működne! Igaz, hogy közben az országok eladósodása olyan méreteket öltött, amely egyszerűn kezelhetetlen. Igaz, hogy az ingatlanpiacok egyszerűen haldokolnak, és manapság is lélegeztetőkészüléken vannak. Igaz, hogy a legtöbb országban a munkanélküliség aránya a második világháború óta a legmagasabb. Igaz, hogy a lakosság többsége fuldoklik a személyesen felhalmozott adósság terhének súlya alatt. Ehhez Magyarországon még hozzájön az, hogy a nép tartozásának nagy része hozzá van kötve a svájci frank forinthoz viszonyuló árfolyamához. Szégyelljék magukat azok (az ún. „szakértőkre" gondolok), akik annak idején favorizálták ezt.

Most minden szem az USA-re néz. Amerika elérte a törvényben meghatározott adósság plafonját. Magyarán bármely újabb hitel felvétele illegális lenne. Mi a megoldás? No nem, még csak ne is gondoljanak arra, hogy összébb húzza a magát, és majd csak addig nyújtózkodik, amíg a takarója ér! Ugyan már! Azon dolgoznak, hogy megváltoztassák a törvényt, és megemeljék azt a bizonyos szintet. Milyen egyszerű! Képzeld csak magukat egy hasonló helyzetbe! Mondjuk, hogy lakásvásárláshoz pár évvel ezelőtt felvettek 10 millió forint hitelt. Változnak az idők és ön képtelen fizetni a törlesztéseket. Ha ön lenne az „állam" akkor besétálna a hitelezőbankba és közölné velük, hogy mi a helyzet. ők boldogan adnának újabb 5 millió forintot, amiből 1-2 milliót ki is fizetne az elmaradások pótlására, a többit viszont elköltené a napi megélhetésere, venne új plazmatévét, elvinné a családot üdülni Tunéziába. Két év múlva ismét elfogy az ön pénze - de aggodalomra nincs ok, hiszen csak meg kell látogatni barátságos bankárokat és kezdődik a cirkuszi mulatság elölről. Na, ez az, amit az államok nem engednek meg saját polgáraiknak, ők maguknak viszont igen.

Visszatérve Amerikára: ha a Kongresszus megszavazza a törvénymódosítást, lefogadom, hogy a tőzsde (már néhány nappal korábban) elkezd rohanni felfelé. Mi ebben a jó hír? Az, hogy a politikusok, féltve az állásukat és nagy ívben letojva a választópolgárok és gyermekeink/unokáink érdekeit, hagyják, hogy még jobban eladósodjon mindenki. Maga a törvénymódosítás puszta ténye is ijesztő, mert jelzi, hogy szükség van rá, enélkül itt a vég! Igazi megoldást kínálnak ezzel? Messze nem így van, csupán az elkerülhetetlen kerül ismét egy kicsit elodázásra. A nyertesek? A FED (a privát kezekben levő, amerikai ún. központi bank) a semmiből csinálja a pénzt, és jó kamattal kölcsönadja az USA kormányának. Létezik ennél jobb biznisz? Kötve hiszem.

Ha a kongresszusi atyák felelősséggel döntenének (nem emelünk adósságplafont, hanem végre-valahára nekiállunk rendet csinálni), azt a piacok „rossz hírnek" vennék és hatalmasat esnének. A dollár zuhanni kezdene, a svájci frank az egekbe szökne. Persze (többek között) Magyarország is meginná a levét ennek. A rendcsinálás tehát rossz, az újabb trillió dolláros eladósodás az jó! Félelmetes ez, hiszen egy rendkívül instabil adósságspirálban vagyunk már most is. Azt is mondhatnánk, hogy kényes az egyensúly - már ha létezne egyáltalán egyensúly! Nincsen. Hiszen az maga a csoda, hogy a nemzetközi pénzpiacok még nem omlottak össze. Véleményem szerint közel vagyunk. Nem holnaputánra gondolok, de a tendencia egyértelmű, mindenki láthatja, aki akarja egyáltalán látni.

Nagyon sok e-mailt és egyéb üzenetet kapok a témával kapcsolatosan. „Hogyan készüljek fel a közeledő pénzügyi válságra, ha van pénzem, mit csináljak vele, ha nincs, akkor hogyan tudok profitálni potenciálisan magából a pénzügyi anarchiából? Ha előre szeretnék magamnak és családomnak lehetőséget teremteni, ingatlant biztosítani külföldi országokban, akkor milyen lépéseket tegyek most? Egyáltalán hová lehet menni realisztikusan, legálisan?"

Floridában (USA) élőtőzsdei szakértőnk megvárta az adósságplafon felemelését, az azt követő Standard & Poor's leminősítést és újabb válságot, majd lapzártánk idején egy nemzet-közi webináron (internetes on-line előadáson) válaszolt minden kérdésre.

Az adósságválság oka: államokat nem lehet bebörtönözni

2011. 8. 17.

A görög adósságválság felvetette a kérdést: vajon fennmarad-e az euró a fiskális politika szinte elképzelhetetlen fokú centralizációja nélkül? Van azonban egyszerűbb mód is. A banki szabályozó hatóságoknak egyszerűen csak nemet kell mondaniuk a felügyeletük alá tartozó intézmények felelőtlen hitelezési gyakorlatára.

A külföldi kormányok részére folyósított hitelek számos tekintetben kockázatosabbak, mint a biztosíték kikötése nélküli magánadósságok vagy az úgynevezett bóvli kötvények. Ha a magán-hitelfelvevőnek biztosítékot - például a házát - kell fedezetként felkínálni, akkor ezzel korlátozni lehet a hitelezőintézmény kockázatait, mert a lekötött vagyontárgy elvesztése miatti félelem óvatosságra ösztönzi az adóst. A kormányok ezzel szemben nem ajánlanak biztosítékot, így az időbeni törlesztésre a legfőbb ösztönzés abból a félelemből ered, hogy a nemzetközi hitelpiacok kizárják az adott államot. Külföldről csak olyan kormányok kényszerülnek nagy összegű hiteleket felvenni, amelyek tartósan képtelenek arra, hogy a kiadásokat helyben beszedett adóból vagy belföldön felvett hitelekből finanszírozzák. A külföldi hitelezők kegyeinek keresése általában a rossz kormányzásból ered.

A kereskedelmi hitel általában bizonyos megkötésekkel jár együtt. Kölcsönök vagy kötvények gyakorta megkövetelik a hitelt felvevőféltől bizonyos sajáttőke-hányad vagy készpénz felmutatását. Az államkötvények ezzel szemben nem tartalmaznak megkötéseket. A magánszemélyek börtönbe kerülhetnek, ha valamely hitel elnyerése céljából félretájékoztatják a hitelezőt a valós pénzügyi helyzetükről. Az értékpapírtörvények általában előírják, hogy a vállalati kötvények kibocsátói mutassanak rá minden lehetséges kockázati tényezőre. A kormányok ezzel szemben semmilyen büntetést nem kapnak, legyen szó akár félretájékoztatásról vagy csalárd könyvvitelről, amint ezt Görögország példája is jelzi. Ha egy magánadós fizetésképtelenné válik, akkor a csődbíróság felügyeli a felszámolás vagy az átszervezés folyamatát, amelynek végén esetleg a biztosítékkal nem fedezett követelésekből is behajtható valami. Az államok felszámolására azonban nem létezik eljárás, és nincs jogi fórum az adósságai újratárgyalására.

Az adóztatás joga miatt az államok adósságát általában biztonságosabbnak tartják, mert egy cég például nem jogosult arra, hogy a tartozásai fedezetének előteremtésére hozzányúljon a bérekhez. Az adóztatásra vonatkozó állami jogkörök azonban gyakorlati korlátokba ütköznek, emellett erősen kérdéses a kormányok erkölcsi vagy jogi alapja arra, hogy jövőbeni generációkat kötelezzen a külföldi hitelezőkkel szembeni tartozások visszafizetésére.

Az államok részére folyósított hitelt emiatt felmérhetetlen kockázatok terhelik, amelyeket a következmények vállalására alkalmas, szakosodott piaci szereplőknek kellene viselniük. Történelmileg nézve a szuverén hitelezés mindig is elszánt pénzemberek feladata volt, akik ügyesen alkudtak és jártasak voltak az államvezetés kérdéseiben. Az sem volt ismeretlen, hogy a kormányoknak folyósított kölcsönök fejében kikötőket vagy vasutakat kértek biztosítékként, de időnként katonai erőt is alkalmaztak a törlesztés kikényszerítésére.

Az 1970-es évek után azonban a szuverén hitelezés kezdett intézményi formákat ölteni. A Citibank egyik akkori vezetője, Walter Wriston nevéhez fűződik a legendás mondás, amely szerint országok nem mennek csődbe. Ez volt az az intézmény, amely élen járt abban, hogy hatalmas petrodollártömegek vándoroljanak kétes politikai rezsimekhez. Ez akkor sokkal jövedelmezőbb üzletnek számított, mint amilyen a hagyományos hitelezés volt.

Később a baseli egyezmények fokozták a bankok étvágyát az állampapírok iránt, amikor azokat lényegében kockázatmentessé nyilvánították. A bankok ezt követően óriási tételeket halmoztak fel olyan, magas hozamokat nyújtó kötvényekből, mint amilyeneket Görögország is kibocsátott, mert ezekkel szemben csekély tőketartalékot kellett képezni. Ez az adósságforma általában kiváló besorolást kapott, miközben kérdéses volt, miként lehet valamennyire is objektív módon értékelni biztosíték nélküli és lényegüket illetően behajthatatlan követeléseket.

A szuverén kölcsönfelvevőknek folyósított banki hitelek kétszeresen is katasztrofális hatással jártak. Egyrészt elősegítették a túlzott mértékű eladósodást, különösen a korrupt vagy felelőtlen kormányok által irányított országokban. Másrészt a kockázatok a bankokban (nem pedig mondjuk fedezeti alapokban) halmozódtak fel, így a szuverénadósság-válság széles körben okozott károkat.

A szuverénadósság-válság és a bankválságok közötti szoros kapcsolat megtörésére kínálkozik egy közvetlen megoldás: a banki hitelezést olyan adósokra kellene korlátozni, ahol a törlesztésre való készség és alkalmasság értékelése nem jelent „ugrást a sötétbe". Ehhez nem lenne szükség az európai fiskális rendszer komplex átalakítására, és újabb szupranacionális entitásokat sem kellene létrehozni. A kormányok természetesen nehezebben jutnának külföldi hitelekhez, ez azonban nem súlyos kényszer lenne az állampolgáraik számára, hanem éppen egy kedvezőkifejlet. Ha pedig korlátozva lenne a kormányok hozzáférése a külföldi hitelekhez (ami mellesleg ösztökélést jelenthetne a nagyobb fiskális felelősségre), azzal a vállalkozói és produktív hiteligénylőket is segíteni lehetne.

Ilyen kényszerintézkedésekkel természetesen nem lehet megoldani Portugália, Írország, Görögország vagy Spanyolország jelenlegi válságát. Annak azonban legfőbb ideje, hogy Európa és az egész világ hagyja abba a tántorgást az egyik rövid távú megoldástól a másikig, és végre lásson hozzá a valódi, strukturális problémák megoldásához.

Edmund Phelps, a Columbia Egyetem Nobel-díjas professzora, Amar Bhidé a Tufts Egyetem professzora.

  Drábik János:

A Bilderberg Csoport világállamot akar

A Lisszaboni Szerződés, amely az Európai Unió alkotmányának szerepét tölti be, azt a célt szolgálta, hogy előkészítsék egy európai szuperállam létrehozását. Ehhez hozzátartozik egy uniós külügyminiszter is, aki koordinálja a tagállamok külpolitikáját. A terv része volt, hogy az Európai Unió venné át az ENSZ Biztonsági Tanácsá-ban az állandó tagságot Nagy-Britanniától. Cél volt még egy közös európai védelmi politika kidolgozása, vagy a NATO-n belül, vagy attól különállóan. Gondoltak európai szintű igazságszolgáltatási rendszer létrehozására is, kiegészítve közös menedékjogi és bevándorlási politikával. Célul tűzték ki, hogy az Európai Uniót felhatalmazzák a pénzügyi- és gazdaságpolitika koordinálására, valamint a munkavállalási feltételek közös szabályainak a megalkotására. Abból indultak ki, hogy az Európai Unió joga felülírja a tagállamok nemzeti jogszabályait, ezért ily módon az egyes nemzetállamok a központosított szövetségi kormányzatnak az autonóm provinciáivá válnának.

A Lisszaboni Szerződés létrehozta az Európai Unió Tanácsa elnökének a tisztségét. Az Európai Tanács elnöke Herman van Rompuy Belgium korábbi miniszterelnöke lett. 2009. november 12-én Etienne Davig-non, a Bilderberg Csoport elnöke összehívott egy rendkívüli tanácskozást, amelyen a szervezet legtekintélyesebb tagjai, köztük Henry Kissinger is részt vett. Ezen a tanácskozáson hallgatták meg Herman van Rompuyt és döntötték el, hogy alkalmas-e az Európai Unió elnöki tisztségének a betöltésére. Tárgyaltak az uniós szintű adók jövőbeni bevezetéséről, amelyekből a nemzetek feletti birodalmi struktúra költségeit kívánták a jövőben fedezni. Herman van Rompuy megköszönve a Bilderberg Csoport bizalmát és támogatását, a következőket mondta:

„Rendkívül nehéz időket élünk: a pénzügyi válság és drámai hatása a foglalkoztatásra és a költségvetésekre, továbbá a klímaválság az emberiség túlélését fenyegeti. Erre az időszakra rányomja bélyegét az aggodalom, a bizonytalanság és a bizalom hiánya. Az országokon belüli és kívüli együttműködéssel azonban mégis leküzdhetjük ezeket a nehézségeket. A 2009-es esztendő a G20-ak létrehozásával való globális-kormányzás első éve pénzügyi világválság kellős közepén; a koppenhágai klímakonferencia egy másik lépés Bolygónk globális menedzselése irányába."

A 2011. június 9. és 11. között a svájci St. Moritzban megtartott Bilderberg Tanácskozá-son az egyik - talán a legfontosabb - téma az volt, hogy a Bilderberg Csoport tagjai miként tarthatják egyben a pénzügyi világválság által recsegő-ropogó euró-zónát. St. Moritz-ban heves vita folyt a görög helyzetről, amely a tanácskozás idején az egyik legégetőbb probléma volt. Már világos volt, hogy újabb adósság-átütemezésre és adósság-elengedésre, valamint egyéb mentőcsomagokra van szükség. Számolni kell továbbá a társadalmi feszültség kiéleződésével, utcai lázadásokkal, a görög gazdaság összeomlásával, és azzal a lehetőséggel is, hogy athéni kormánynak ki kell lépnie az euró-zónából. A görög problémához csatlakozott az ír válság és az egész globális pénzügyi rendszer megingása.

Ezeken a Bilderberg vitákon aktívan vett részt az Európai Tanács első elnöke, Herman van Rompuy is. Társaságában voltak az Euróapi Unió olyan kulcsfontosságú tisztségviselői is, mint Joaquín Almunia, az Európa Bizottság alelnöke, továbbá Rompuy hivatali stábjának vezetője, Frans van Daele és Neelie Kroes, az Európai Bizottság másik alelnöke. Jelen volt még az Európai Központi Bank azóta már távozott elnöke, Jean-Claude Trichet is. Érdemes azokról is szólni, akik ugyan részt vettek ennek a nagyhatalmú, ámbár senki által meg nem választott testületnek a tanácskozásán, de nevüket elhallgatták. Közéjük tartozott Anders Rasmussen, a NATO főtitkára, Jose Luis Zapatero, spanyol kormányfő, Angela Merkel, német kancellár, Bill Gates, a Bill és Melinda Gates Alapítvány elnöke, a Microsoft korábbi irányítója, valamint a vele névrokonságban álló Robert Gates, az Egyesült Államok távozóban lévő védelmi minisztere. Ezeknek a „nem hivatalos" vendégeknek a részvételéről a kerítéseknél leselkedő oknyomozó és tényfeltáró újságírók kitartó erőfeszítései nyomán szerezhetünk csak tudomást.

A Bilderberg Csoport senki által meg nem választott és politikai felelősséggel nem tartozó tagjai behatóan megvitatták azt a kérdést, hogy az Európai Uniónak miért van szüksége hatáskörének és hatalmának a nagyarányú növekedésére, amit angolul „massive power grab"-nek (a hatalom erőteljes megragadásának) neveztek. Erre azért van szükség, mert Európának és ténylegesen az egész világnak mély gazdasági válsággal kell szembenéznie. A hatalom további nagyarányú növelése nélkül az euró-zóna és valójában az egész Európai Unió összeomolhat. Ezt a Bilderbergek St. Moritz-ban a leghatározottabban ellenezték, mivel a Bilderberg tanácskozások 57 éves történelme során a céljuk egy nemzetek feletti birodalmi állam létrehozása volt. Ennek lényege az, hogy az Európai Unió, mint központosított szövetségi állam, egyedül kormányozhassa magát, és az Unióhoz tartozó országokat. A bilderbergek mindig is arra törekedtek, hogy a brüsszeli bürokráciának lehetősége legyen megbünteti azokat a tagállamokat, amelyek nem követik engedelmesen az általuk előírt szabályokat. St. Moritzban az egyik bilderberger ezt így fogalmazta meg: „Következetesen megvalósítunk egy tényleges gazdasági kormányzást."

Az Európai Központi Bank azóta már távozott elnöke, Trichet, még a St. Moritz-i összejövetelt megelőzően kijelentette: „A tagállamok kormányainak tervbe kell venniük a 17 államból álló euró-zóna számára közös pénzügyminisztérium felállítását. Mivel ennek az államcsoportnak meg kell küzdenie, az euró-zóna egészét érintő szuverénadósság-válság leküzdésével."

Trichet hozzátette: „Talán túl merész lenne egy olyan gazdasági térségben, amelynek egységes piaca, egységes valutája, egységes központi bankja van, tervbe venni egy közös európai uniós pénzügyminisztériumot?"

A Bilderberg tanácskozáson egyetértettek Trichet további elgondolásaival is, amely szerint az Európai Uniónak vétójoggal kell rendelkeznie minden tagállam költségvetését illetően, különösen olyan tagállamok esetében, amelyek veszélyesen kilépnek a sorból, és túlságosan önállósítanák magukat. Ennek érdekében - Trichet szerint - a Lisszaboni Szerződést is meg kellene változtatni. Ez a változtatás felölelné a fiskális politika és a versenyképességre vonatkozó döntéshozatal központosított felügyeletét. Ily módon az Európai Unió szintjén is integrált pénzügyi szektor jönne létre, amely egységesítené a pénzügyi szolgáltatásokat, és a nemzetközi pénzügyi intézményeknél, pedig, egységesen képviselné az Európai Uniót.

Ez egybecseng azzal, amit még 2010-ben mondott Yves Leterme belga miniszterelnök Európa gazdasági kormányáról. Ennek az a lényege, hogy eljött az idő egy erős gazdasági kormányzat bevezetésére. Ennek keretében létrejönne az Európai Adósságkezelő Hivatal (European Debt Agency), vagy egy hozzá hasonló intézmény. Ez a hivatal elősegítené Európa pénzügyi stabilitását, és az Európai Unió föderációvá való átalakítását. Egy ilyen változás logikusan következik abból, hogy az euró-zónában már közös valuta van.

Yves Leterme elődje az a Herman van Rompuy volt, aki a Bliderberg tanácskozáson már az Európai Unió elnökeként szorgalmazta a föderális szintű gazdasági kormányzást, és az egy-központból irányított globális kormányzást. A globális hatalmi elit gazdasági kormányzásra vonatkozó elképzeléseinek a megvalósítása csak úgy lehetséges, ha Franciaország és Németország azt erőteljesen támogatja. Ez is az oka lehetett annak, hogy Angela Merkel kancellár is részt vett St. Moritzban a Bilderberg tanácskozáson.

Franciaország elsősorban azt szeretné, ha maga az Európa Tanács, amely a tagállamok állam- és kormányfőiből áll, alakulna át unió gazdasági kormányává. Mivel kezdetben csak az euró-zónához tartozó országok lennének a tagjai, így ezt a tervet Christine Lagarde, az IMF jelenlegi elnöke, aki ezt megelőzően francia pénzügyminiszter volt, a „16 plusz" projektnek nevezte. A Bilderberg tanácskozáson német részről azt szorgalmazták, hogy az Európai Pénzügyi Stabilitási Eszköz (European Financial Stability Facility, EFSF), amely tulajdonképpen egy ideiglenes pénzügyi uniós mentőcsomag, alakuljon át egy Európai Stabilitási Mecha-nizmussá, ESM-mé 2013-ban. Ez utóbbi abban különbözik a jelenlegitől, hogy nem átmeneti, hanem végleges intézmény lenne, és a pénzügyi nehézségekkel küszködő tagállamokat szigorú takarékossági intézkedések meghozatalára kényszeríthetné cserébe az általa nyújtott pénzügyi támogatásokért.

Mario Draghi, az Európai Központi Bank új elnöke, aki korábban a Bank of Italy élén állt, és a nagyhatalmú bázeli bank, a Bank for Inernational Settlements, a BIS irányító testületének is tagja, évek óta valamennyi Bilderberg tanácskozáson részt vett. A görög válság kapcsán Draghi azt hangoztatta, hogy az euró-zónában az eddiginél sokkal erősebb gazdasági kormányzásra van szükség, koordinált strukturális reformokkal és megerősített pénzügyi fegyelemmel. A Bilderberg Csoport tehát közös európai gazdasági kormányzást akar, és ezért az elkövetkező években számítani kell egy ilyen lényeges intézményi átalakulásra az Európai Unióban.

Kína és a Bilderberg Csoport

Kína már évek óta az egyik legfontosabb téma a Bilderberg tanácskozásokon. A St. Moritz-i tanácskozáson megvitatták Kína és Pakisztán egyre szorosabb együttműködését annak kapcsán, hogy az afganisztáni háború egyre inkább átterjed Pakisztánra. Kína azonban fontos szereplővé vált Afrikában is és ez kihívást jelent a nyugat - a Világbankon és a Nemzetközi Valutaalapon keresztül gyakorolt - eddig sértetlen pénzügyi egyeduralmára a kontinens felett. Tény, hogy Kína vált az Egyesült Államok legnagyobb gazdasági versenytársává, és az IMF szerint 2016-ban Kína már túlszárnyalja az Egyesült Államok gazdaságát. A Bilderberg tanácskozáson nemcsak a pénzügyi és gazdasági szempontokat vitatták meg, de azt is, hogy ez nagyarányú geopolitikai változást okoz a világ politikai és katonai viszonyaiban is. St. Moritzban azonban a Bilderberg tanácskozások történelmében először két kínai meghívott is részt vett. Az egyik Huang Yiping, a Pekingi Egyetem gazdasági professzora, a másik pedig Fu Ying, Kína külügyminiszter-helyettese volt. A Bilderberg tanácskozás eddig elsősorban az euró-atlanti térség hatalmi elitjének az összejövetele volt. Amikor David Rockefeller és Zbigniew Brzezinski 1972-ben javasolta Japán meghívását is, akkor ezt Csoport európai tagjai elutasították. Ennek nyomán jött létre a Trilateral Commission (Háromoldalú Bizottság) 1973-ban, hogy integrálja Nyugat-Európa, Észak-Amerika és Japán hatalmi elitjének együttműködését.

A Trilaterális Bizottság japán szekciója később átalakult Pacific Asian Grouppá (Csendes Óceáni Ázsiai Csoporttá), amelyben már Japán mellett megtalálható Dél-Korea, Ausztrália, Új-Zéland, Indoné-zia, Malajzia, a Fülöp-szigetek, Szingapúr és Thaiföld is. A Bilderberg Csoport kezdeményezésére 2009-ben a G20-aknak nevezett államok szervezetét felhatalmazták a globális gazdasági válság menedzselésére. Ez csak Kína és India közreműködésével lehetséges. Ily módon vált a G20-ak csoportja a globális gazdasági kormányzás elsődleges megvalósítójává. Ugyanebben az évben jelentette ki az Európai Unió újonnan választott elnöke, Herman van Rompuy, hogy 2009 a globális kormányzás első éve.

2009-ben Kínát és Indiát hivatalosan is felvették a Trilaterális Bizottságba. Ez jelzi India, de különösen Kína fokozott részvételét a világot érintő döntéshozatalban. A Bilderberg tanácskozáson való részvétel egyik célja az volt, hogy ne idegenítsék el Kínát a már eddig létrejött globális intézményektől, a mögöttük álló ideológiáktól, a globális hatalomgyakorlás rendszerétől. Az elérendő cél pont az ellenkező, vagyis teljes mértékben szeretnék ebbe a rendszerbe bevonni Kínát. A globális elit törekvéseit leginkább a Bilderberg Csoport képviseli. A Bilderbergek nem fogadják el, hogy a jelenlegi pénzuralmi világrend, amely Amerika birodalmának látszik, de amelyben Amerika valójában csak az igazi hatalom gyakorlójának - a Pénzimpériumnak - az izomzata, összeomoljon, és egy új világrend lépjen a helyébe.

A Bilderberg Csoport rendezetten akarja irányítani az amerikai hegemónia átalakítását egy teljesen új rendszerré, az egy-központból irányított globális kormányzat rendszerévé. Mindezt nem lehet Kína részvétele nélkül megvalósítani. A Bilderbergek szilárdan elkötelezték magukat a globális kormányzat megvalósítására, és ezért szinte természetesnek tekinthetjük, hogy 2011-ben már Kína is érdemben képviseltette magát St. Moritzban.

Denis Healey brit munkáspárti politikus, aki több ízben is betöltött kormányzati tisztségeket, 30 éve tagja a Bilderberg Csoport politikai irányító bizottságának (a Steering Committee-nak). Ő mondta el 2001. március 10-én a Guardian munkatársának, hogy túlzás ugyan azt állítani, hogy egységes világkormány létrehozására törekszünk, de ez mégsem teljesen alaptalan. Sokan közülünk a Bilderberg Csoportban úgy érzik, hogy örökké harcolhatunk egymás ellen semmiért, megölve az embereket, és otthontalanná téve milliókat. Ezért érezzük úgy, hogy egy egységes világközösség létrehozása kedvező fejlemény lenne. A Bilderberg Csoport tevékenysége az egyik módja annak, hogy összehozzunk politikusokat, a gazdasági vezetőket, a pénzügyi befektetőket és az újságírókat. A politikában olyanoknak is részt kell venniük, akik nem politikusok. Tudatosan törekszünk fiatalabb politikusok bevonására, akik előtt karrier áll, hogy összehozzuk őket a pénzügyi és az ipari szektor vezetőivel, akik bölcs tanácsokkal látják el őket. Mindez megnöveli egy érzékeny globális politika sikerességének az esélyeit.

A brit Observer című hetilap korábbi főszerkesztője, Will Hutton többször is részt vett a Bilderberg Csoport tanácskozásain. Ő volt az, aki e csoport tagjait a ‘globalizáció főpapjainak' nevezte azért, mert azok a személyek, akik ebben a hatalmi hálózatban részt vesznek, döntő módon befolyásolják azt, ahogyan a világ egésze működik. Hutton szerint az a mód, ahogy a csoport politizál, lehetővé teszi a „nemzetközi józanész" politikájának az érvényesítését. A már hivatkozott Etienne Davignon véleménye szerint a Bilderberg Csoport tagjai nem alkotnak globális uralkodó osztályt, egyszerűen azért, mert ilyen globális uralkodó osztály nem létezik. Davignon szerint mindössze arról van szó, hogy rendszeresen eszmét cserélnek olyan emberek, akik abban érdekeltek, hogy egy közös cél érdekében befolyásolják az emberiséget.

Az, ahogy a Bilderberg Csoport távol tartja magát a nyilvánosságtól, s minden érdemi információt megtagad a működéséről - e sorok írója szerint - rossz fénybe állítja azt a módot, ahogy a világ-elit a konszenzus kialakítására törekszik saját közösségén belül. A nagy titkolódzás ellenére is ma már nyilvánvaló tény, hogy a Bilderberg Csoport az egy-központból irányított világrend híve, és egy globális kormányt szeretne létrehozni. A Bilderberg Csoport számára minden pénzügyi összeomlás és gazdasági világválság kiváló alkalom arra, hogy saját világstratégiáját megvalósítsa. Egy globális káoszból sikeresen emelkedhet ki egy teljesen új globális világrendszer. Szemtanúi vagyunk, hogy a görög pénzügyi és gazdasági válságból miként emelkedett ki egy olyan stratégia, amely az Európai Unió gazdasági kormányzatát kívánja átültetni a gyakorlatba.

A világ-elit tagjai számára közhelynek számít, hogy a válság olyan alkalom, amit nem szabad elszalasztani. A Nemzetközi Valutaalap korábbi igazgatója, Dominque Strauss-Kahn (akinek nőügyei miatt kellett lemondania) már 2010 májusában sürgette egy új világpénz kibocsátását és egy globális központi bank felállítását, amelynek mint világszintű kormányzati intézménynek széles körű monetáris hatásköre lenne. Egyébként klasszikus szabadkőműves jelmondat az, hogy „káoszból születik a rend". A szabadkőművesség pedig, ahogy azt Stephen Knight bebizonyította Brotherhood című könyvében, a világ hatalmi-elitjének a hálózatához tartozó nagy múlttal rendelkező tekintélyes szervezetnek tekinthetjük.

2009 áprilisában döntött úgy a G20-ak csúcstalálkozója, hogy megkezdik egy új globális valuta bevezetését, amely új világpénzként és tartalék-valutaként a gyengélkedő amerikai dollár helyébe lépne. Ekkor az volt az elképzelés, hogy a már létező SDR-t (Special Drawing Rights) újraaktivizálják, és világpénzként helyreállítják vele a pénzrendszer likviditását. Az SDR olyan szintetikus papírpénz, amelyet a Nemzetközi Valutaalap bocsátott ki. A G20-ak mindössze annyit tettek, hogy felhatalmazták az IMF-t egy olyan világméretű likviditásbővítésre, amelyet végül is az amerikai Federal Reserve hajtott végre több lépésben, meghirdetve a „quantitative easing" politikáját. A Nemzetközi Valutaalap, amely nem áll semmilyen szuverén hatalom ellenőrzése alatt, valódi nemzetközi pénzügyi hatóssággá alakulhatott volna át. Globális bankként egyformán szolgálhatta volna valamennyi állam pénzügyi kormányzatát. Az IMF lehetőséget kapott volna arra, hogy maga bocsássa ki saját pénzét, és abból hiteleket nyújthasson világszinten a pénzpiacoknak. Átvette volna tehát az amerikai Federal Reserve és a többi nagy központi bank funkcióját.

Miközben az IMF mindent megtett, hogy az új világvaluta minél előbb bevezetésre kerüljön az ő irányításával, aközben a bázeli Bank for International Settlements, BIS (Nemzetközi Fizetések Bankja) továbbra is megmaradt a központi bankok központi bankjának az egész világon. Ez azt jelenti, hogy a BIS ma is az igazi pénzügyi hatalom irányítója az egy-központból irányított új világrend korszakában. Az IMF ezzel tisztában volt, amit az is bizonyít, amit saját lapjában, a Finance and Developement-ben, 2009-ben publikált:

„A Nemzetközi Fizetések Bankját 1930-ban hozták létre. Ez a globális kormányzati berendezkedés koordinációjának a legrégibb és leghatékonyabb központja."

Trichet pedig 2010 áprilisában az amerikai Külkapcsolatok Tanácsának (Council on Foreign Relations, CFR) a találkozóján az egy-központból irányított világkormányzással kapcsolatban három példát említett. Az első az, hogy létrejött a G20-ak csoportja, mint a világszintű gazdasági kormányzás elsődleges fóruma miniszterek, kormányelnökök és államfők szintjén. Másodikként említést tett arról, hogy intézményesült a központi bankok elnökeinek és kormányzóinak a rendszeresen megtartott világgazdasági tanácskozása. Ezeket a BIS irányítja, mint az az elsődleges pénzhatalmi központ, amely irányítja a központi bankok világszintű kooperációját. Harmadikként pedig a Financial Stability Boardot említette, amely a feltörekvő piacgazdaságok valamennyi szereplőjét tömöríti. Trichet szerint a globális kormányzás lényege a világ pénzügyi rendszerének a rugalmassá és hatékonnyá tétele.

Az új világrend és a világkormány bevezetésével kapcsolatosan érdemes idézni a Bilderberg Csoport egyik legtekintélyesebb és ma is aktív tagjának, a 96 éves David Rockefellernek még az 1991-es Bilderberg tanácskozáson elmondott szavait:

„Hálásak vagyunk a Washington Postnak, a New York Timesnak, a Time magazinnak és más nagy publikációknak, akiknek az igazgatói részt vettek tanácskozásainkon, és csaknem 40 éven át tiszteletben tartották a diszkrécióra tett ígéretüket. Lehetetlen lett volna számunkra kidolgozni a világra vonatkozó tervünket, ha a nyilvánosság nyomása alá kerültünk volna ezekben az években. A világ ma azonban sokkal kifinomultabb, és sokkal inkább hajlandó egy világkormányzat irányába menetelni. Az intellektuális elitnek és a világ bankárainak az államok feletti szuverenitása kétségtelenül előnyösebb, mint a nemzeti önrendelkezés, amely az elmúlt évszázadokban a gyakorlat volt."

Mindezt el is fogadhatnánk, ha a világ-elit a római jog szerinti 'bonus et diligens paterfamilias' módjára, vagyis a jó gazda gondosságával irányítaná az emberiséget. Bogár László szerint a világot irányító szuperstruktúra ámokfutóvá vált. Hatalma úgy terjed, mint a rákbetegség. Ahogyan a rákos burjánzással, úgy vele sem lehet közölni, hogy az általa elpusztított civilizáció összeomlásával neki magának is vége lesz.

Ha mégis lehetne ehhez a magasságokban trónoló világ-elithez kérdéseket intézni, akkor Bogár László szerint az emberiség elvileg három választ kaphatna. Az egyik az, hogy „hogyne tudnám, hogy elpusztulok, ha már elpusztítottam a világot, de addig is átélhetem azt a mámorító érzést, hogy azt csinálok, amit akarok, zabálok belőled, és ürítek is beléd mértéktelenül, ám te szerencsétlen lúzer emberiség ezt úgysem értheted".

Bogár László szerint a második válasz az lenne, hogy „Tudom, hogy utam a semmibe visz, és szeretném is megállítani saját magam, de művem felett már én is elvesztettem az ellenőrzést, így a világ most már tehetetlenségi pályán halad az általam felidézett végzete felé."

És végül válaszolhatná Bogár László szerint ez a világ-elit azt is, hogy „Jó, egyezzünk ki a döntetlenben, és akkor ámokfutó parazita helyett megpróbálok bölcs élősködő lenni, aki mindig visszahagy annyi erőforrást a világnak, amiből az a számára hosszú távú, kényelmes kifoszthatóság állapotába tudja magát rendszeresen visszahozni."

Azért idéztünk Bogár Lászlónak 2011. november 29-én megjelent írásából, mert egyetértünk azzal a véleményével, hogy az emberi civilizáció kritikus elágazási ponthoz érkezett. Ha nem akar elpusztulni, akkor nevén kell neveznie a dolgokat, és frontálisan szembesülve, nyíltan kérdőre kell vonnia a világ tényleges urait. Ez lenne a valódi politikai korrektség. Sok mindent kell tisztelnünk, de a legkorrektebb magatartás, ha legjobban az igaz tényeket tiszteljük.

Virág András: A titokzatos X-nap II. rész. 

Menetrend egy világháborúhoz.

Hiba volt Kadhafit meggyilkolni. Ő építtette meg a világ nyolcadik csodáját, és visszatartotta a menekült áradatot, ami most elözönli Európát. Na rohadt zsidók lassan itt sem lesz helyetek , csak Amerikában tartanak el benneteket a hülye goj őslakosság lázadásáig .

A legutóbbi hetekben a világ különböző nemzetközi politológiai és stratégiai kutatóintézetei egymás után hozták nyilvánosságra legújabb elemzéseik konzekvenciáit, melyek sajnos teljesen félreérthetetlenül egy irányba mutatnak: a közeli jövőben óriási politikai változások várhatók a világban, de a domináns folyamat a nemzetközi feszültség elviselhetetlen mértékű növekedése lesz. Az igazi világkrízis bekövetkezett. Eddig a világpolitika a legkülönbözőbb gazdasági, pénzügyi eseményeket dobott fel a nyilvánosság szintjére, azonban néhány év alatt kiderült, hogy ezen a vonalon semmiféle megoldás nincs. A gazdasági összeomlás regionális szintű kiterjedése minden földrészen megfékezhetetlen és a globális világrend működési mechanizmusa önmagában garantálja, hogy a katasztrofális krízis rövidesen kalodába zárja az egész világot. Bebizonyosodott: az USA által vezényelt, több mint egy évtizede tartó iszonyatos erőfeszítés eredménytelen volt. Az „amerikai évszázad", azaz a XXI-ik század egypólusú világát megjelenítő globalista imperializmus illúziója már az első pillanatokban összeomlott.

Jöttünk, láttunk, meghalt

Az amerikai politika kétségbeesett versenybe kezdett az idővel. A soha nem látott mértékű haderő-átcsoportosítás ma már tagadhatatlanul agresszív karaktert öltött, az amerikai diplomácia eljutott odáig, hogy már nem is akarja palástolni a terrorizmus-elleni harc, a demokrácia védelme és a hasonló jelszavak mögött meghúzódó valódi szándékait. Az egész világ megdöbbent, amikor Hillary Clinton külügyminiszter egy nyilvános tv-adásban értesülve a líbiai elnök meggyilkolásáról, idétlen, visszataszító vihorászás közepette kijelentette: „jöttünk, láttunk, meghalt". Ennél világosabban nem lehet illusztrálni azt a tényt, hogy az Egyesült Államok a végső leszámolás fázisába lépett mindazon térségekben,, amelyek nem bizonyítanak megfelelő készséget és gyakorlati rugalmasságot az amerikai világhódító politika eltűréséhez, vagy támogatásához.

Az USA diplomáciája példátlan módon egyszerűen átlépett az orosz kormány követelésén, amely arra irányult, hogy pontosan vizsgálják ki Kadhafi meggyilkolásának körülményeit és az erről szóló jelentést tárják a nemzetközi nyilvánosság elé. Minden jel arra utal, hogy az orosz hírszerzésnek meglehetősen pontos információi vannak a líbiai elnök megbuktatására és likvidálására irányuló bonyolult és szerteágazó összeesküvésről. A nyugati világnak, első sorban az Egyesült Államoknak és Nagy-Britanniának alapos politikai oka van arra, hogy megakadályozza az események pontos föltárását. Hosszú évek bizonytalansága után ugyanis a líbiai események hátterében több mint gyanús az az együttműködés, amely a Kadhafi tábornok elmozdításában és személyes üldöztetésében valószínűsíthető az amerikai erők, a legelitebb angol támadó egység, a SAS (a különleges légi hadműveletekre kiképzett repülőegyég), illetve a Kadhafit régóta megbuktatni akaró al-Kaida egyik iszlamista szárnya között. A kubai és az iráni hírszerzéstől származó kiszivárogtatások egyértelműen erre utalnak, de az orosz kormánykörökben keringő vélemények is bonyolult politikai erőtérre utalnak. Az ugyanis több mint nyilvánvaló, hogy az USA-val enyhén szólva is zavaros kapcsolatba keveredett líbiai elnök bíróság elé állításának megakadályozása elemi érdeke volt a nyugati világnak. A történések mögötti sötét politikai háttér rejti el - valószínűleg örök időkre - a líbiai eseményekkel összefüggő moszkvai reagálások speciális mozgatórugóit, hiszen tagadhatatlan, hogy a néhány órán át zavarosnak és ellentmondásosnak tűnő orosz politikai nyilatkozatok és diplomáciai lépések nem egyfajta Putyin-Medvegyev közötti nézeteltérésnek, hanem a konkrét akciókat mozgató stratégiák ellentmondásosságának következményei. Putyin középkori, véres keresztes hadjáratnak nevezte a nyugati államok Líbia ellen indított háborúját, míg ezzel csaknem egyidőben Medvegyev elnök egy új, modern líbiai állam megteremtésének lehetőségéről beszélt. Az orosz diplomáciában példátlan feszültségre utalt, hogy Moszkva a nyilvánosság előtt is föltárta, hogy nincs konszenzus a Líbiára vonatkozó ENSZ-határozattal kapcsolatban a legfelső politikai vezetés szintjén. A diplomáciai aktivitás síkján azonban egyértelmű volt, hogy a taktikai luft ellenére Moszkva két határozott stratégiával rendelkezik és a nyugati államok további lépései alapján alakul ki a domináns orosz álláspont. Ha átgondoljuk, hogy a START III. szerződés - ha konszolidáltabb körülmények között is - ehhez hasonló politikai felfogást tükröz, sokkal inkább a kiélezett nemzetközi viszonyok, semmint az orosz vezetés határozatlansága olvasható ki az események menetéből. Ezt jelzik egyébként Lavrov orosz külügyminiszternek a témával kapcsolatos legutóbbi megnyilatkozásai is, amelyek az ENSZ-határozatok egységes értelmezésének fontosságára hívják föl a figyelmet. Nyilvánvaló, hogy a nagyhatalmak stratégiái most már olyan nagy ellentéteket mutatnak, hogy a diplomáciai nyelvezet számára szinte megoldhatatlan a kölcsönösen elfogadható megközelítések rögzítése. Komoly oka van annak is, hogy míg a Kínai Népköztársaság vezetése már a nyár közepén hivatalos tárgyalások keretében kezdett egyeztetéseket az új líbiai hatalommal, Oroszország csak szeptemberben tett pecsétet az új rezsim elfogadására. Míg Kína az éles helyzetekben is képes a legszigorúbb pragmatizmus bázisán maradni, Oroszország nem kíván elszakadni az aktuális helyzetek történelmi dimenzióitól, és éppen ezzel jelzi az orosz világpolitikai státusz védelmezését.

  

A CIA jelesre vizsgázott

A Kadhafi-rezsim elleni támadásnak igen jelentős nemzetközi kockázata volt, bizonyos szempontból komolyabb, mint Szaddám Huszein Irakjának fölszámolása esetében. Ugyanakkor kétségtelen, hogy a CIA pontos információkkal rendelkezett és a realitásoknak megfelelően értékelte Kadhafi helyzetét. Nem elsősorban a líbiai belső helyzet, vagy a líbiai hadsereg harci potenciáljának megítélése volt a kritikus pont. A háborúról szóló tájékoztatás mindvégig titokban tartotta a katonai erő bevetésének valóságos dimenzióit, a légicsapások intenzitását, a hadműveleti stratégiát, sőt a bevetett fegyverek arzenálját is. A friss információk szerint a NATO teljesen elpusztította Líbia minden lényeges termelő kapacitását, megsemmisítette majdnem a teljes infrastruktúrát és lerombolt minden jelentős katonai objektumot, nem beszélve a fontosabb városokban véghezvitt rombolásról. Semmiféle megbízható prognózis nincs arról, hogy a szocialista típusú sajátos líbiai társadalmi berendezkedés szétrobbantása után milyen reális lehetőségei vannak az ország fejlődésének. A legnagyobb valószínűsége annak van, hogy a líbiai népre óriási megpróbáltatások, kaotikus és keserves évek várnak.

Mindennek ellenére a legnagyobb kockázatot a támadásra történő nemzetközi reagálás jelentette. Amerikának Jugoszlávia, Irak, Ukrajna és Grúzia után bejáratott forgatókönyve és kipróbált módszerei vannak arra, hogy a társadalmi feszültségekre építve a legkorszerűbb kommunikációs technikával miként lehet gyorsan és hatékonyan destabilizálni a meglévő hatalmi bázist, megvásárolni egy új hatalmi elit személyzetét, vagyis végrehajtani egy amerika-barát demokratikus fordulatot. Az igazi kérdés az afrikai államok reagálása és Oroszország magatartása volt. Líbia hagyományos vezetője volt az afrikai államok függetlenségi és imperializmus-elleni küzdelmeinek, főszerepet játszott a durbani botrány-konferenciákon és politikai prioritásként kezelte az arab nemzetek egységét, az Afrikai Egység Szervezet szerepének erősítését, és példamutató, történelmi jelentőségű fejlődést valósított meg a valamikor a Föld egyik legelmaradottabb országában. Kadhafi tábornok évtizedeken keresztül kiváló és eredményes kapcsolatokat ápolt a volt szocialista tömb államaival és természetesen stratégiai jellegű és kiemelkedő volumenű gazdasági együttműködésben állt a Szovjetunióval, majd Oroszországgal. Ezen belül különös fontossága volt a katonai együttműködésnek, amely az orosz fegyver-export számottevő részét képezte. Sok nemzetközi megfigyelő azt valószínűsítette, hogy Oroszország nem fogja tétlenül nézni egyik legjelentősebb partnerének megtámadását.

A Líbiára nehezedő súlyos vád, a terrorcselekmények támogatása azonban igencsak zavaros és máig tisztázatlan politikai lépésekre késztette a líbiai forradalom vezetőjét. Kadhafi ugyan elérte, hogy a nyugati világ bizonyos fokig rehabilitálta őt, de valószínű, hogy az amerikai-líbiai szigorúan titkos tárgyalások összességükben ellentmondásos helyzetbe hozták Líbiát és - ha nem is látványosan - zavarokhoz vezettek az orosz-líbiai kapcsolatokban. Az orosz kormány éveken keresztül nem kommentálta az ezzel kapcsolatos nemzetközi elemzéseket, mindazonáltal tény, hogy a folyamatos orosz fegyverszállítások ellenére a líbiai hadsereg korszerűsítésének üteme elmaradt a korábbi időszakok mögött. Figyelemre méltó, hogy a Líbia elleni NATO-támadások idején orosz katonai források szivárogtatták ki, hogy az utóbbi években problémák jelentkeztek az orosz és a líbiai hadsereg közötti együttműködésben, amelyeknek minden bizonnyal politikai okai lehettek. Kadhafi döntése nyomán ugyanis kivonták az orosz katonai tanácsadókat a líbiai haderők stratégiai döntési pontjairól, sőt Líbia az orosz fegyverimport kérdésében is önálló döntéseket hozott és kizárólag saját elképzelései szerint állította össze a megrendeléseket, jórészt mellőzve az orosz szakemberek véleményét. Nemigen lehet érdemben állást foglalni ezekről az információkról, ám az orosz katonai sajtó néhány esetben félreérthetetlen kritikai éllel illette a moszkvai politikai vezetést, amiért tétlenül tudomásul vette, hogy a líbiai katonai fejlesztések elveszítették dinamizmusukat. Több konkrét példát hoztak arra, hogy a líbiai rakéta-erők vezérlő eszközeit egymással valójában korszerűség szempontjából nem egységesen kompatibilis rendszerekből állították össze, de olyan esetek is előfordultak, amikor az orosz fél lépett vissza a líbiai légierő modernizálásához szükséges fontos berendezések leszállításától. Nyilván az ilyen és hasonló ismeretek vezettek oda, hogy az orosz katonai szaksajtó szűkszavú kommentárjai gyakorlatilag semmi esélyt nem adtak annak, hogy a líbiai hadsereg eredményesen veheti fel a harcot az amúgy is óriási túlerőben lévő NATO-erőkkel szemben.

Annak ellenére, hogy a Kadhafi tábornok és az orosz vezetés közötti feszültségekről semmi nem került nyilvánosságra, nem lehet kizárni, hogy líbiai részről stratégiai jelentőségű orosz információk átadására is sor került a hermetikusan zárt líbiai-amerikai kém-tárgyalásokon, annál is inkább, mivel magas amerikai körökben konkrétan méltányolták, hogy Kadhafi értékes információkat adott át a CIA-nak a nemzetközi terrorizmussal és az amerikai nemzetbiztonságot közvetlenül érintő más témákkal kapcsolatban. Egyébként semmi jele annak, hogy a NATO-támadást megelőzően beható és magas szintű egyeztetésre került volna sor Líbia és Oroszország között, ami azért érdekes, mert például a pakisztáni elnök az Oszama bin Laden megölését követő nap reggelén Moszkvában tárgyalt Putyinnal és Medvegyevvel.

Az amerikai csapda

Nincs olyan katonai, vagy biztonságpolitikai szakértő, aki racionális érvekkel cáfolni tudná azt a véleményt, hogy az Egyesült Államok a globális hatalom expanziójának katonai biztosítása mellett rendkívüli intenzítású ideológiai háborúba kezdett az imperialista globalizmussal szemben álló eszmerendszerek, mindenekelőtt a marxizmus és a nemzeti, vagy vallási bázisú, nem egy esetben szocialista karakterű politikai filozófiák ellen. A direkt antikommunista propaganda - különböző intenzitással - állandó eleme a kelet-európai államok napi politizálásának, illetve a Kuba mellé felsorakozó, nemzeti és antiimperialista karakterű latin- és dél-amerikai államok - mindenekelőtt Venezuela és Bolívia - elleni amerikai politikai destrukciós manővereknek. Nincs kétség atekintetben, hogy a neokonzervatív amerikai politikai filozófia az amerikai hatalom kiterjesztésével párhuzamosan automatikus és drasztikus propaganda-hadjáratot indít a kapitalizmussal és az imperialista gyarmatosítással határozottan szemben álló ideológiák ellen. Az amerikai politikával szembeforduló radikális politikai vezetőket egyszerűen elteszik láb alól. Ezek az akciók politikai gyilkosságok, amelyek semmilyen szempontból nem illeszthetőek a háborúk esetében érvényes nemzetközi jogszabályok rendjébe. Szaddám Huszein után ugyancsak teljesen homályos körülmények között került sor Oszama bin Laden, és legutóbb Kadhafi tábornok meggyilkolására. Ma már az egész világ tisztában van azzal, hogy az amerikai érdekekkel szembe forduló vezető politikusok az életüket kockáztatják.

A líbiai hadjáratnak több olyan eleme van, ami soha nem kapott teret a tájékoztatásban, pedig rendkívül jelentős politikai és gazdasági motiváció. Kadhafi tábornok következetes és kemény kezű vezetője volt a líbiai forradalomnak, azonban a szocialista világrendszer összeomlását követően alapvető politikai hibát követett el, amikor túlértékelte saját képességeit és országa erejét és kizárólag a saját maga által kreált politikai manővereken keresztül is megvalósíthatónak tartotta a híres Zöld Könyvében lefektetett imperialista-ellenes, nemzeti alapú arab forradalmi fejlődés kivitelezését. Még két évvel ezelőtt is elhitte, hogy az Egyesült Államok és az Európai Unió vezetői - akik egyébként különféle politikai deklarációkban a Kadhafi-féle elgondolásokat támogató gesztusokat tettek - elfogadták nézeteit mind az Afrikai Unió, mind az idegen katonai beavatkozásokat korlátozó egységes afrikai haderő létrehozásáról. Pedig személye és a líbiai szocialista típusú dzsamahirija fenntartása elfogadhatatlan volt a globalista nyugati politika szempontjából. Kadhafi meg volt győződve arról, hogy a Líbia és Olaszország kapcsolatrendszere és a Berlusconival kialakított szinte bizalmi viszony meggyőzi az egész nyugati világot a líbiai rendszer szalonképességéről és a Tripolival történő kooperációk előnyeiről. Közismert, hogy azok az állami kézben lévő líbiai befektető-centrumok, amelyek a nyugati világgal történő gazdasági kapcsolatokat irányították, kiemelkedően eredményesek voltak. Nincs normális magyarázat arra sem, hogy a rendkívül fegyelmezett és szigorúan racionális Kadhafi miért sétált bele abba a végzetes csapdába, amelyet a CIA készített elő számára a Lockerbie-ügy látszólagos megoldásának ürügyén. Az az első pillanatban nyilvánvaló volt, hogy az USA nem adja meg Líbiának azt a politikai elégtételt, amire Kadhafi igényt tartott. A líbiai vezető rendkívül drága árat fizetett azért, hogy országa lekerüljön a terrorizmus feketelistájáról és valójában egy teljesen zavaros alku nyomán bonyolult és problematikus pozícióban induljon neki szerencsét próbálni a nyugati világban. Ráadásul a sötét folt nem tűnt el Líbiáról és az óriási összegű kártérítés, amelyet a Pan Am 103-as tragédiájában meghalt áldozatok hozzátartozóinak fizetett, mindenre jó volt, csak arra nem, hogy eloszlassa a gyanút a líbiai legfelső politikai vezetésről. Az amerikai-líbiai alku után fokozatosan fagyott meg a levegő Kadhafi körül, míg a 2000-es évekre azon vehette észre magát, hogy minden nagyhatalom kihátrált mögüle.

A CIA kezdettől fogva tisztában volt azzal, hogy a líbiai hírszerzés értékes és fontos információkkal rendelkezik a nyugati világ gyanús politikai kapcsolatairól, ezért rendkívül óvatos, ugyanakkor egyértelmű kritériumokat szabott a tárgyalások során. Az árlistán minden bizonnyal szerepeltek a KGB-től származó információk is, hiszen a tripoli kémszervezetek vezetőit - hasonlóan más arab államokhoz - jórészt a Szovjetunióban képezték ki, nem beszélve arról, hogy intenzív és szoros együttműködés alakult ki a szocialista és az arab világ hírszerzése között. Ha Kadhafi megosztotta a kö-zös akciókkal kapcsolatos információit a CIA-val, tulajdonképpen aláírta saját halálos ítéletét.

(A teljes cikk a Leleplező 2011/4 számában olvasható)

Tőke Péter: Felénk, az EU-ban is dőlhet a dominó...

Helyre tenni a sztárolt ,,szent teheneket”! Vizsgálatot a neoliberális művészi lobbiknak osztott pénzekről! Megúsztunk, hogy 4 milliárddal kifosszák a magyar népet?

(Részletek a cikkből:)

Kudarba fulladt a magyar nép újabb kifosztása? (avagy szélhámoskodás az Aranyvonat elrabolt zsidó kincseivel)

Észrevehették, hogy semmiféle utalás sem hangzott el eddigi fejtegetésemben bizonyos etnikummal szemben. A következő téma miatt sajnos ez elkerülhetetlen. Ám nehogy antiszemitizmussal vagy holokauszttagadással vádolhassanak, sőt egy bianco felmentést kaphassak, e számban leközlöm, hogyan írja meg a közelkeleti háborúban Izrael fantasztikus győzelmét egy zsidó harcos, izraelita író dicsőítve hős népét. (Ezt a részletet nem merte a könyvében megjelentetni a kiadója.) Közöljük, hogy Schmidhuber német tábornokot, az elsőt hamarosan magas posztumusz kitüntetésben részesíti Izrael, mert Budapest ostrománál a zsidó gettót lemészárolni akaró nyilasok és SS-katonák közé lövetett és szétkergette őket.

További jópontokat érdemlek azért is, mert a Leleplező korábbi számaiban elemző kutató cikkünkben közöltük: igenis volt holokauszt, tervszerűen semmisítettek meg több milliónyi zsidót, s egy részüket gázkamrákban, krematóriumokban. Ugye bianco megkaptam, hogy nem vagyok antiszemita. Egyetért velem, Szalai Annamária, kedves? Merhetem szóba hozni a következő nagyon cikis témát?

Nos, ez is a holokauszthoz tartozik, pontosabban a II. világháború végén az Aranyvonattal külföldre vitt magyar aranykészlet és a zsidó családoktól elrabolt műkincsekkel kapcsolatos. Tagadhatatlan, hogy e mai értékben számolva több mint kétmilliárd dollár értékű nagyrészt zsidó vagyont elvitték, aztán jó részét a német, majd az amerikai katonák megdézsmálták. Visszaszolgáltatásukra nemzetközi és államközi egyezmények születtek, a kártérítés több lépcsőben megtörtént. Persze nem minden érintettet kielégítően, s perek is folytak, folynak. A jogosságuk azonban a legtöbb esetben megkérdőjelezhető. Ezekre nem is térnék ki, hiszen hietetlenül nagy irodalma van.

Más ok miatt téma. Drábik János főszerkesztő-helyettes kollégám a minap kint járt az USA-ban és Kanadában, előadásokat tartott a magyar emigráció közösségeinek. ők tettek fel egy sor kérdést, kérve, hogy továbbítsuk. Ezt itt és most megteszem.

– Igaz-e, hogy az Aranyvonattal külföldre rabolt zsidó kincsek tulajdonosainak kártalanítása ellenére rá akarták kényszeríteni magyar államot, hogy az Aranyvonat teljes értékét kártérítésként újra kifizessék egy lobbinak az adófizetők pénzéből?

– Igaz-e, Sólyom László exköztársasági elnök úr, hogy ön teljes tekintélyét bedobva megpróbálta ezt keresztül vinni, és szinte Herkulesként harcolt érte?

– Igaz-e, Surányi György exnemzeti bankelnök úr, hogy ön bedobva minden monetáris zsenialitását, elő akarta, s állítólag elő is tudta volna varázsolni ezt a nagyjából nyolcszázmilliárd forintnyi összeget, hogy kifizethessék?

– Tudta-e ön, Sólyom és Surányi úr, hogy a magyar néptől ellopandó négymiliárd dollár duplája az Aranyvonat átszámított teljes értékének, amit az 1945-ös akkori 200 millió dollárról 1999-2000 tájékán 2 milliárdra szoroztak fel, beszámítva még a magyar állam aranykészletét is, ami nem a zsidók elrabolt vagyona volt?

– Igaz-e, hogy ez a hatalmas kártérítési lufi azért pukkadt ki, mert az ügy amerikai tudományos kutatója, Kenneth D. Alford akkoriban, 1999 decemberében Patrubány Miklós, az MVSZ alelnöke meghívására épp Budapesten járt, és erről a témáról tartott minden sunyi mesterkedést leleplező előadást, s ezt a nemzetközi hírügynökségek is világgá kürtölték?

Madeleine Albright: Magyarország nem felel az Aranyvonatért

– Tudják-e önök és névtelen társaik azt, hogy Madeleine Albright, az USA külügyminisztere a nagy nézettségű History Channel tévécsatornán leadott húsz részes sorozatában többször is kifejtette, hogy az Aranyvonattal külföldre vitt holokausztkincsek jelentős részét az amerikai hadsereg lopta el, másik számottevő részét elárverezték a New York-i tőzsdén, a többit pedig megkapták külföldi zsidó szervezetek, ezért a magyar állam semmilyen formában sem felel?

– Tudják-e önök, hogy az ügyet megtorpedózó Patrubány Miklós előzőleg a meghurcolt, deportált zsidók alvó számláit kutatta Svájcban, és nyilván nem önök, de valakik úgy lejáratták, majdnem teljesen tönkretették, s talán életben sem maradhatott volna, ha a helvét ország elnöke és külügyminisztere személyesen nem jár közben az érdekében?

– Tudják-e önök, hogy az 1999-es Alford általi leleplezést követően Patrubányt elnökké választották (a javasolt Boross Péter helyett), s azóta – főleg a négymilliárd dolláros csalás megakadályozása miatt – nem kap semmilyen állami támogatást a Magyarok Világszövetsége?

– Azt már önök tényleg nem tudhatják, hogy Mr. Alford később, az Aranyvonat dokumentációja titkosításának feloldása után betekintett az iratokba, és hihetetlenül precíz leltárt talált. Minden egyes elrabolt zsidó festmény, arany és ezüst műtárgy stb. egy sorszámot kapott és ennek alapján az is megállapítható lett, hogy mennyi a reális értékük, felkutathatták, hogy hová kerültek stb.

Úgy gondolom, hogy a nezetközi zsidó szervezetek és a külföldi, főleg amerikai és izraeli politikusok az ügyben korrektül jártak el, és megvetik a holokauszt drámából nyerészkedni, arról újabb kóbőrt lehúzni akaró pénzéhes hittestvéreiket. Az amerikai kormány kifizette a reálisan járó kártérítést és azt megkapták azok, akiket megilletett. Így alaptalan a MÁV és minden más Magyarország elleni per is. Mint ahogy az Alkotmánybíróságunknak is törölnie kell azt a rendszerváltás után hozott felháborító döntését, miszerint minden kárért örök időkig a Magyar Állam felel. (Mellesleg ebben Ausztria illetékesebb, mivel előbb oda adtak vissza sok mindent, mert a Rákosi-féle Magyarország elsikkasztotta volna.)

Szándékosan csak kérdeztem, bár sok dokumentum is fel lett kínálva, a részletekbe nem kívántam belemenni. Ez egy parlamenti vizsgáló bizottság, vagy Budai Gyula dolga. Ám az a négymilliárd dollár, amit Surányi állítólag elővarázsolt volna, nem hagy nyugodni. Átszámítva az a nyolcszázmilliárd forint nagyon kellene most a Fidesz kormány mozgásterének növeléséhez, a 2013-as és a 2014-es kamatfizetéséhez és adósságtörlesztéséhez. Épp ezért ezúton arra kérem Járai Zsigmondot, az MNB felügyelő bizottságának elnökét, hogy indítson a banknál belső vizsgálatot a négymilliárd dollár ügyében. Honnan lehetett volna előteremteni, hová lett az a pénz, egyáltalán van-e jogköre a mindenkori elnököknek ilyen ellenőrizetlen, ki tudja hova elkönyvelhető hatalmas összegek feletti rendelkezésre, esetleges külföldi bankokban ,,elrejtésre”?

Úgy gondolom, hogy egy ilyen léptékű fondorlatos holokausztcsalás, ha azt valóban kitervelték, igencsak sérti az áldozatok emlékét. Ezért – előrebocsátva azt, hogy a magam részéről kétlem, hogy Surányi és Sólyom önként és dalolva csak úgy asszisztált volna ehhez a mocskos ügyhöz – az európai zsidó szervezetnek, de Izrael államnak is követelnie, segítenie kellene az ügy kivizsgálását és a szélhámosságot háttérből kitervelő személyek leleplezését.

A ,,szent tehenek” trónfosztás

A címlapon feltettem egy kérdést: Eltakarítható a liberális mocsok? A válasz: igen! Ám csak törvényesen, megfelelő, szakszerűen folytatott vizsgálat eredménye után. Az alcímben az is ott van: ,,Csak a valós érdemeikért díjazni a szent teheneket!”Aki a mozaik képen látható, az a filozófusok botrányának főszereplője. Sokan talán eme összerakott puzzle változatban is felismerik. Szerintünk ő tényleg nagy filozófus, és nem egy pénzéhes, korrupt csaló. A vizsgálat kideríti majd, hogy mennyire érintett.

Azért választottuk őt, mert egyben egy liberális szimbólum is. Az ő neve, mint ahogy Konrád Györgyé, Eszterházy Péteré, Paul Lendvaié és társaiké is, jelképe egy korszaknak.  (Lendvai itt csaknem kakukktojás, hiszen Ausztriában média-vezérürü és talán csak állambiztonsági ügynöki jelentéseiben író, mint a Látogatós Konrád, vagy Eszterházy, akinek el sem kell olvasni új műveit, csak azt mondani: Húúú, azannyát!) Ez a húszéves neoliberális éra tavaly lezárult, a maiba már nem illenek bele, mert most már ki merjük mondani: nem szeretjük a „szent teheneket”. Rá kell jönnünk, hogy a nemzeti oldalon is vannak tehetségek, nagy művészek, csak nem hagyták kibontakozni őket, nem lettek agyonsztárolva. Joggal írta előző számunkban Pákh Imre, a Munkácsy-festmények nagy gyűjtője és a Munkácsy-kiállítások vezéralakja, hogy eljött az ideje a kulturális rendszerváltásnak. Igen. Eljött. És véget kell vetni annak, hogy egyes írók és költők nyernek el minden támogatást, és ők kapják az egymásnak írott, kis példányszámban sem eladható gyenge művekért a nagy pénzeket. Az átkosban Aczél György válogatta ki és hagyta futtatni őket, utána meg a neoliberális brancs. Csaknem ugyanazokat. Mintha semmi sem változott volna.

Érdemes megnézni a névsorokat, kik szerepelnek rajta. Az, hogy kik kapták a leértékelődött kitüntetéseket, díjakat, amelyek egyben minősítik az odaítélőit is. Kossuth-díj az is, amit Rákosi Mátyás adott, s az is, amit Kádár, Göncz, vagy Sólyom. A többiről nem is  beszélve.

Csiribí, csiribá, a száz milla oda má!

Ugyancsak érdemes megnézni kik nyertek el támogatásokat és miért mindig az a szűk, belterjes kör? Ügyesen bűvészkedett az állami százmiliókkal a filmszakma elitje is. Ha élne a bűvész Rodolfó, még ő is megirigyelné az egyik-másik szent tehenet: ,,Tessék nézni a kezemet! Csiribí, csiribááá, a száz milla oda máááá!” Micsoda kollektív gágogás fogadta Andi Wajna biztosi kinevezését. Nagyon gazdag, nem lehet neki baksist visszaosztani, nem művészeti sógor-koma, a szakmához is ért és világszerte ismert neve is van. Azt biztosra vehetik, hogy az ő filmszakba-beli országlása idején a szent tehén pereputtyok nem fognak néhány száz mozinézőt sem hozó filmeket rendezni. Egy Budai Gyula-féle vizsgálat érdekes dolgokat tárna fel.

Visszatérve a szellemi ,,szent tehenekhez” itt az ideje, hogy Konrád György helyett, aki állítólag fél itthon és szívesebben él Németországban, vagy Eszterházy Péter helyett, aki pocsondiázta a magyarokat, nemzetiek, hazájukat szerető, ahhoz hű írók, költők lennének az elismertek, s kapnának kiemelkedő megbecsülést.

Ide kívánkozik egy kiemelés Csurka István mostani számunkban olvasható cikkéből:

A leszerepelt tábornokok helyébe újakat neveznek ki.

Konrád György generalisszimusz mégis marad itthon, Göncz tatával sem íratnak alá újabb aláíróívet, úgysem érti már, miről van szó, és a női hadosztályt vezénylő élemedett szüfrazsett – civilben filozófusnő – kilép az Akadémia Filozófiai Intézetéből, mert nagynak találja az ottani korrupciót.

Jönnek az új fiúk és az új lányok.

Új fegyverekre, új érvelésre és sokkal nagyobb fenyegetésre is szükségük van.

Valószínűleg belátták, hogy nem voltak elég alattomosak és sok régi, 18-20 éve bevált aknát használtak.

Új elaknásításra készülnek.

Soros ebben segíteni fog…

Én kétlem. A levitézlett figurák már használhatatlanok.

Visszatérve a szellemi szent tehenek bírálatához, az esélyegyenlőséget és a valódi tehetségeket támogató elvnek kellene érvényesülnie az egyéb művészeti ágakban, területeken is. A Fidesz-kormány is így gondolja ezt. Andy Wajna kormánybiztossá kinevezése jelzés értékű is, egyben a fent leírt az új szellemet tükrözi. Nem a brancs, a lobbikör lekent filmtervei, hanem a művészileg is értékes, vagy nagy nézettségre számítható, piacképes alkotások kerülnek megvalósításra.

Szó van arról, hogy a tudományos akadémiához hasonlóan szerveződik majd egy művészeti akadémia is. Így az eddig mellőzött írók, költők, festők, szobrászok, zenészek is bekerülhetnek egy színvonalas, tudósokéhoz hasonló közösségbe.

(A cikk tejes terjedelemben, az észak-afrikai és az EU-t is fenyegető dominódőléssel az honlapon megrendelhető, és újságárúsoknál kapható 2011 / 1  számunkban olvasható.)

 Tőke Péter: A dollár és a vazallus euró alkonya

Kitolni minél későbbre az európai közös pénzhez való csatlakozást, mert mire eljönne az ideje, már a süllyesztőbe kerülhet.

Dermesztő jóslat: darabokra hullhat az eurózóna

Szerencsére Magyarország nagyon távol van az eurótól

Néhány éve azon kevesek egyike voltam, aki több cikket is írtak arról, hogy egyáltalán nem jó nekünk, ha áttérünk az euróra. Tettem ezt azért, mert akkoriban a hitelezőink és az országunkat pénzügyileg markában tartó globalista háttérhatalom 320-350 forint/eurós árfolyamot ,,irányzott elő” az átváltásra. Ez azt jelentette volna, hogy minden magyar dolgozó munkáját leértékelték volna majdnem negyven százalékkal. És nemcsak a dolgozókét, A nyugdíjasok nyugdíját, az ingatlanok és a magánvagyonok, s temészetesen a magyar vagyonok értékét is. Újabb hatalmas érvágás lett volna az amúgy is kifosztott, eladósított hazánkon. Akkor, a tomboló és uralkodó neoliberális korszakban ez volt a módi. Szavaim, hiába írtuk le néhányan, marginalizálva lettenk, legyintettek rá, csak a globalizációt irányító háttérhatalom lakájainak számító pénzügyi és közgazdasági liberális szent tehenek diktátumai érvényesültek.

Ma a pénzügyi szabadságharcunk idején más a helyzet. A szent tehenek egy része kijózanodott, és más tekintélyes szakértők is kezdenek rájönni, a válság megmutatta: rossz ez a spekuláns, uzsorás lufikapitalizmus, a neoliberális világrendszert valami másnak kell felváltania. Orbán Viktor ma még csaknem kakukktojás a ,,maradi agymosottak” között. A csőd szélén tántorgó déli EU-tagállamok elitje is keresi a kiutat – abból a csapdából, amibe belerángatták. Ne felejtsük el: az egész EU, majd az ebből kialakítandó Európai Egyesült Államok ötlete is a háttérhatalomtól ered. Nekik ugyanis az lenne a jó, ha nemzetekből helyi folklórok lennének, és a spekuláns tőke még szabadabban, nemzeti korlátoktól mentesen garázdálkodhatna. Most nem akarok ennek az orvelli világnak sem az előnyeivel, sem a hátrányaival, főleg a gazdaságával nem, csak a pénzével. A pénz ugyanis a minden. A pénz és annak birtokosai uralkodnak. A többi mind csak demokratikus színjáték báb, vagy olyan tökösebb figurákkal, amilyen Orbán Viktor is.

Jelen összeállításom csak egy kóstoló abból, hogy nem vagyok egyedül, egyre többen ismerik fel, hogy rossz a ránk eröltetett jövőkép. És tudják ezt a szorgalmazói is. Hiszen ők a nagy játékosok, akik már régen eltervezték, hogy az egész világot megcsapolják azzal, ha a dollárt ,,bedöntik”. Összeomlásával mindenki nagyon sokat veszít, mert egy FED által gátlástalanul és fedezet nélkül nyoktatott papír, akkor semmit sem, vagy csak nagyon keveset ér majd. Ja persze, az olaj a fedezete: ma még. Kitalálták a jövő nemzetközi pénzét, az amerót, verettek is belőle arany százdollárosokat mutatóba, vagy inkább csaliba. De az amerón is vacillálnak. Még nekik sem tetszik igazán.

Az is olyan játékpénz, mint a dollár, nincs mögötte termelés, értéktöbblet előállítás, arany ingatlan vagy egyéb, amit be lehetne számítani.

Kína, amely a legnagyobb dollár-többlettel rendelkezik, azért keményen megdolgozott, nagyon dühös lenne, ha a globalista hatalmasságok kiszúrnának vele. Az USA másik fő hitelezője, Japán sem tűrné el.

Csak nem képzelik, uraim, hogy ők tétlenül, kézzel malmozva várnak? Hogy miként és hogyan fognak védekezni, azt még nem tudni, de ha az ember odafigyel az olyan nemzetközi hírmorzsákra, amelyeket itthon, s talán az EU-ban is elhallgatnak, akkor felsejlik valami más. Ázsia szervezkedik, összeszűri a levet az oroszokkal. Feltűnt önöknek, hogy Putyin kevesebbet villog a médiában? Tudják-e, hogy keményen dolgozik, ellátogat a fontosabb oroszországi, még a legtávolabbi szibériai támaszpontokra is? És az a csillagháborús program, amely Reagan elnök korában padlóra küldte a Szovjetuniót, most szép csendben folytatódik, és az oroszok kezdenek élre törni benne? Mit gondolnak, mit jelent az, hogy Medvegyev elnök a legutóbbi kínai látogatása során egyebek közt egy olyan fura megállapodást is kötött, miszerint a közeljövőben az orosz iskolákban a kínai nyelvtanulás, a kínaiakban pedig az orosz kerül bevezetésre – és nem az angol. Ijesztő perpektíva, ugye?

Szeretek egyszerűen fogalazni: az EU jövője Oroszország és a vele kialakítható minél szélesebb kör kapcsolata lesz, mert az USA ejt bennünket. Nekünk, magyaroknak nagyon kínos, hogy Oroszországgal elrontottunk sok mindent, de Kínával nagyon jó a viszonyunk, s mint jövendőbeli kínai hídfőállásnak, az orosz megítélésünk is sokat javul, sőt tiszteletet ébreszt majd. Nevetséges ilyen évtizedes kilátások mellett euró után sóvárogni. Leszünk mi még olyan állam, amelyikhez szívesen dörgölőznek majd az egyes pórul járt, eurót bevezetett kisebb államok.

Persze ehhez mindenekelőtt rendbe kell tenni az ország gazdaságát, csökkenteni eladósodottságát, és a nemzet igazi pénzévé tenni a forintot. Ez sok megpróbáltatással jár, de keresztül kell vinni. Akár önerőből, akár kínai segítséggel, de semmiképp se IMF és globalizációs mézesmadzagokkal. Ezért fontos a pénzügyi szabadságharc folytatása és a neoliberalizmus mindent elferőzött maradványainak fokozatos felszámolása. Orbán Viktornak fél évig, amíg az EU soros elnöke, szinte tudathasadásos állapotban olyasmiket kell szajkóznia, amit a neoliberális, ganyakvó brüsszeli méhkas elvár. Hiába igyekszik, teszi azt, amit elvárnak tőle, találkozik még az európai zsidókongresszus vezetőivel, gyanakvással fogadják, bár azt a látszatot kelti, nem hiszik el, hogy az kutyájuk kölyke. Néha nyelnek is nagyokat.

Cikkem és az összeállítást a Deesillustration.com fotógrafikáival és a Love for Life információi alapján készítettem: a dollár napjai meg vannak számlálva, az uralkodó elit még húzza az időt...

(Az összeállítás további részei a Leleplező most megjelent számában olvashatók)

 Virág András: A Brzezinski-doktrína külpolitikai útvesztő lett

Irányváltás egy globális konfliktus felé

Kiszabadult a szellem a Pentagonból. Obama elnök nemzetközi politikája szinte a kiismerhetetlenségig homályos. Beszédei időnként lelkesítő, vonzó perspektívákat vetítettek a világ elé. Amikor az egyenjogú nemzetekről, a hatalmi dominanciának a nemzetközi kapcsolatokból történő kiiktatásáról és a népek szabadságáról szónokolt Berlinben, egész Európa ünnepelte őt. El kellett telni egy bizonyos időnek, míg a nemzetközi közvélemény kénytelen volt rádöbbenni arra, hogy a megváltóként várt elnöknek valójában nincs is nemzetközi politikája.

Fordulat előtt az USA külpolitikája

Kétségtelen, hogy – legalábbis a felszínen – sok tekintetben szelídülni látszik az USA politikájának Bush elnök ideje alatt megszokott agresszív karaktere, de a nagy nemzetközi konfliktusgócok mit sem veszítettek veszélypotenciáljukból, a világban meglévő feszültségek nem enyhültek. Voltak időszakok, amikor az amerikai elnök a verbalitás helyett különös, ellentmondásos gesztusokkal jelenítette meg nézeteit a világ nagy problémáival kapcsolatban. Ezek a gesztusok nem egy esetben zavart, sőt ijedelmet váltottak ki az USA szövetségeseinek köreiben. Európa több állama előtt annak rémképe jelent meg, hogy az amerikai elnök megfeledkezik az öreg földrészről, ezért aztán a diplomácia-történetben példa nélkül álló demonstratív levelekben fordultak hozzá, jelezve, hogy az európai érdekek védelme az USA számára is rendkívüli fontosságú, sőt figyelmeztették az amerikai elnököt arra, hogy béketeremtő munkája mellett sem feledkezhet meg az európai katonai biztonság szavatolásáról, konkrétan a rakétavédelmi rendszerek kelet-európai telepítéséről. Kivételes pillanatok voltak azok is, amikor Nyugat-Európa országai döbbenten állapíthatták meg, hogy Obama bármikor kész átnyúlni fejük felett, hogy titkos stratégiai egyeztetésekbe kezdjen Oroszországgal. Kiderült, hogy Obama világképe valójában egy lassított és tompított változata a Bush-féle víziónak, ugyanakkor Obama lényegesen nagyobb figyelmet fordít Moszkva politikai érzékenységére és az orosz érdekek valamilyen szintű elismerésére, mint elődje. Nyilvánvaló, hogy ez az alap – a néhány kétségtelenül megmutatkozó pozitív jel ellenére – mindenképpen elégtelen egy új amerikai nemzetközi politikai koncepció kialakításához. Obama erőtlen és karakter nélküli külpolitikájánál talán csak Hillary Clinton külügyminiszter szereplése kiábrándítóbb. Ahhoz képest, hogy milyen óriási várakozás előzte meg az Obama–Hillary Clinton páros szereplését, ma inkább az az érzése az embernek, hogy a Clinton-csapat aktivizálásának feltétele az egykori elnök feleségének külügyminiszteri kinevezése volt. Hillary amolyan tiszteletbeli nyugdíjas-álláshoz illő, visszafogott lendülettel tölti be hivatalát és csak a legjobban értesült körök rendelkeznek kompetens információval arról, hogy a felszínen bénának tűnő amerikai külpolitika mögött milyen viharos nézet-ütközések, koncepcionális viták húzódnak meg. Egyelőre megjósolhatatlan, hogy a világgazdaság kihívásai és a nemzetközi politikai helyzetben végbemenő intenzív változások közepette milyen irányt vesz az USA külpolitikája. Az azonban biztos, hogy Amerika nagy politikai fordulat előtt áll. Az Obama-adminisztráció nem tudott új választ megfogalmazni. Több jel utal arra, hogy az amerikai külpolitika mérsékeltebb formában alapvetően ismét a Brzezinski által kidolgozott stratégiára alapozza tevékenységét, amelynek domináns iránya részben az amerikai befolyás és uralom globális mértékű kiterjesztése, részben az orosz hatalmi érdekekkel szembeni feltartóztatás folyamatos érvényesítése. Obama azonban radikálisan szakított azzal az egyoldalúsággal, ami az orosz relációt illetően a Bush-adminisztrációt jellemezte és e tekintetben realistább megközelítést alkalmaz. Az Egyesült Államok ma már nem becsüli le Oroszország nemzetközi érdekérvényesítési képességét és nem propaganda-érdekeknek rendeli alá a politikai taktikát. Minden jel szerint ez lehetett a témája Condoleezza Rice és Obama elnök tavalyi négyszemközti találkozójának, amely után Condi optimistán nyilatkozott Obama külpolitikai koncepciójáról. Az amerikai elnök minden fontos nemzetközi problémával kapcsolatban konzultációt kezdeményez az orosz vezetéssel. Úgy tűnik, Moszkva pozitívan fogadja az USA tárgyalási készségét, de Medvegyev elnök magatartása nem hagy kétséget afelől, hogy az orosz vezetés egyelőre rendkívül óvatos az amerikai kártya kijátszását illetően. Ez az oka annak, hogy Obama ezidáig nem tudott jelentős eredményeket felmutatni az orosz vonalon sem, bár a nagy nehezen tető alá hozott START egyezményt az amerikai politika jelentős eredményének tekinti.

Irán szerepe az amerikai–orosz stratégiai háborúban

Irak után nyilvánvalóan Irán lett volna az USA katonai akciójának következő célpontja. A helyzet reális megítéléséhez figyelembe kell venni azt a tényt, hogy Iránt minden oldalról atomhatalmak veszik körül. Északról Oroszország, keletről Kína és Pakisztán, délről India nukleáris ereje helyezkedik el. A legnagyobb fenyegetést az Irántól nyugatra fekvő Izrael nukleáris fegyverarzenálja jelenti. A nemzetközi elemzések 150 és 300 között határozzák meg az Izrael rendelkezésére álló nukleáris csapásmérő bombák számát. A zsidó állam hadserege képes akár korlátozott, akár szélesebb pusztító erejű nukleáris támadást végrehajtani Irán ellen. Izrael Államnak jelentős saját érdekeltsége van a Kaszpi-tenger körüli olajbázis kiaknázásában. Részben emiatt különleges kapcsolatokat épített ki Törökország és Grúzia kormányaival valamint a régió volt szovjet köztársaságainak bizonyos politikai szereplőivel. Bár kevés konkrétum ismert az USA és Izrael egészen az észak-kaukázusi régiókig elérő titokzatos kapcsolatrendszeréről, ennek az összefüggésnek fokozódik a nemzetközi politikai jelentősége. Az izraeli kormány részéről hagyományosan van akarat Irán megtámadására, és ezt az akaratot Tel-Aviv nem egyszer a Washing-tonra gyakorolt erőteljes politikai presszióval támasztja alá. Ennek köszönhető, hogy a Pentagon szerint az Irán elleni katonai akció terve változatlanul asztalon van és nem veszítette el aktualitását. Izrael a közelmúltban olyan katonai lépéseket tett – főként rakétavető naszádjai új pozícióinak kijelölésével –, amelyek úgy  értelmezhetőek, mint egy Irán elleni támadás konkrét előkészületei. Az Egyesült Államok kész forgatókönyvvel rendelkezik egy olyan helyzet kialakulására, amely előirányozza az USA haderejének közvetlen bekapcsolódását az Irán elleni háborúba. Mindez azt jelenti, hogy Irán geostratégiai pozícióját magas fokú közvetlen veszélyeztetettség jellemzi. Ebben a kontextusban kell értelmezni az iráni atomprogram körüli nemzetközi feszültséget, illetve azt a viharos reakciót, amit az  iráni rakétakísérletek váltnak ki az USA és szövetségesei részéről.

(…)

Egy korszak végnapjai

A legutóbbi időszak amerikai és orosz külpolitikai lépéseinek elemzése két uralkodó tendenciát mutat. Egyrészt mindkét nagyhatalom egy rendkívül jelentős stratégiai korszakhatárhoz érkezett. Az egyelőre ismeretlen új korszakot a globális konfrontációtól, és a kontroll alól kiszabaduló nukleáris háború rémétől való félelem jellemzi. Másrészt viszont nem kétséges, hogy az USA és Oroszország jelenlegi politikai manővereiben megmutatkozó megtévesztő, teátrális elemek ellenére mindkét oldalon jelen van az orosz–amerikai stratégiai kiegyezésre és egyensúlyozásra vonatkozó politikai akarat. Ma már nem kétséges, hogy Brzezinski nagy feltűnést keltő tavalyi újévi tanulmánya nem pusztán elméleti fejtegetés, hanem annak jelzése, hogy az amerikai külpolitikába ismét beépült az Oroszországgal történő stratégiai kiegyezésen alapuló kollektív biztonság elérése, vagy legalábbis ennek a lehetőségek szerinti megközelítése (Lásd: Leleplező 2010/3. A harmadik félidő). Moszkva ezzel kapcsolatban folyamatosan pozitív jelzést ad Washington felé, de az orosz vezetők megnyilatkozásai egyértelműen kifejezik, hogy az ehhez szükséges bizalmi szint elérése nem lehetséges a kölcsönös érdekeket egyenlő módon elismerő kompromisszum-rendszer kialakítása nélkül. Márpedig a tények egyelőre azt mutatják, hogy az USA nem fékezte le a Bush elnök által beindított globális haderőátcsoportosítás lendületét és lépésről lépésre folytatja a meghatározó nyersanyagbázisok és energiaforrások fölötti amerikai kontroll kiterjesztését. Ennek az alapvető ellentmondásnak köszönhető, hogy az Obama által nagy körítéssel beharangozott új START-egyezmény valójában meglehetősen vitatható állomást jelent az orosz-amerikai stratégiai kiegyensúlyozás felé vezető úton. Az egyezmény aláírását nem stratégiai garanciák, hanem rövid távú taktikai kompromisszumok tették lehetővé, ami nem túlságosan bíztató perspektívát mutat. Az USA ideiglenesen felfüggesztette és módosította kelet-európai rakétatelepítési terveit, míg Moszkva fehéren-feketén kijelentette, hogy az amerikai rakétatelepítési korlátozás feloldása esetén a maga részéről kilép az új START-egyezményben vállalt kötelezettségeinek teljesítése alól.

Más fontos tényezők is közrejátszanak abban, hogy az új START-egyezmény jelentősége meg sem közelíti a korábbi orosz–amerikai stratégiai fegyverzetkorlátozási megállapodásokat. Nem titok ugyanis, hogy 2012-től mindkét nagyhatalom új fejezetet nyit a fegyverkezési versenyben. Megkezdődik az űrfegyverkezés, ami a végzetes versengés minden korábbinál veszedelmesebb szakaszát jelentheti. Semmit nem lehet tudni arról, hogy e vonatkozásban folyamatban van-e bármiféle orosz–amerikai konzultáció, mivel ezidáig mindkét fél kizárólag egyoldalú nyilatkozatokat tett. Tekintettel azonban a jelenleg is zajló orosz–amerikai űrhajózási és űrtechnikai együttműködésre, nem lehet kizárni, hogy bizonyos titkos csatornákon megkezdődött valamiféle párbeszéd a két ország illetékes vezetői között.

A két ország tényleges politikai viszonyának megítélését az a körülmény is nehezíti, hogy sem Washington, sem Moszkva nem jelenít meg precíz és hosszabb távon is orientáló értékrendet a nemzetközi partnerség területén. E vonatkozásban érthető Európa elbizonytalanodása az USA-val való szövetség koordinátáit illetően, de legalább ilyen intenzitással fogalmazódnak meg kételyek Nyugat-Európában az orosz partnerség bizonyos kérdéseit illetően is. Az elmúlt évben – bizonyos szempontból váratlanul – teljesen pozitív visszhangra talált Moszkva részéről az az amerikai törekvés, hogy a nyugat-európai államok politikai problémáit a NATO kereteibe illesztve próbálják megoldani. Bár Oroszország néhány európai állam esetében fenntartja a kapcsolatok különleges jellegét (mindenek előtt Németországról, Franciaországról és Olaszországról van szó), Putyin nemrég szinte követelményként fogalmazta meg, hogy az orosz–európai együttműködés fejlesztéséhez feltétlenül szükséges a közös európai érdekek megfogalmazása. Vannak szakértők, akik ezt a finom megközelítést nem csak a különutas európai próbálkozások gátjának tekintik, hanem arra hívják fel a figyelmet, hogy Moszkva valójában teret akar biztosítani az USA számára az orosz–európai gazdaság-stratégiai irányok kijelölésében. Kétségtelen tény, hogy a Medvegyev– Putyin kettős teljesen új karaktert adott a modern orosz politikának, amelyet a mértéktartás, a nyitottság és a széles hatósugarú pragmatizmus jellemez. Ebbe az értelmezésbe beleilleszthető az a mindkét oldalon elhallgatott felismerés és tény, hogy Moszkva és Whasington minden valószínűség szerint a legutolsó periódushoz érkezett abban az időszakban, amikor az orosz–amerikai kétoldalú stratégia még elegendő erővel rendelkezik ahhoz, hogy meghatározza a világ arculatát.

(A teljes cikk a Leleplező tavaszi számában)

Tőke Péter

Drábik Jánost barátságosan megölelte Teheránban Ahmadinezsad iráni elnök

A legnagyobb magyar alternatív magazin, a Leleplező könyvújság nemzetközi főszerkesztő-helyetteseként dr. Drábik Jánost hívták meg a Teheránban megrendezett GAATJP (Global Alliance against Terrorism for a Just Peace), Világöszefogás a terrorizmus ellen az igazságos békéért konferenciára. Ezen 70 ország, köztük az USA, Oroszország, Izrael és Kína is képviseltette magát. A két tagú Hungary-delegáció másik tagja az az Afrikában és az arab világban is nagy tisztelettel övezett dr. Mihálffy Balázs volt, aki a Koránt arabból magyarra fordította (mellesleg MPILO címû könyvét a Leleplező közli folytatásban). Drábik János előadást tartott angolul a teheráni központi egyetemen, de azt álmában sem gondolta volna, hogy három tévé és két iráni újság is interjút készít vele, arra meg aztán még inkább nem számított, hogy Ahmadinezsád, Irán elnöke barátságosan megöleli. Iráni élményeiről szer-kesztőségi interjút készítettünk Jánossal.

- Mi volt az előzménye az elnökkel történteknek?

- A fontosabb delegációk vezetőit váratlanul meghívta magához az iráni elnök az elnöki rezidenciájára. - mesélte Drábik János - Abba a terembe, ahol 90 100-an lehettünk engem a második sorba ültettek le. Amikor az első sorba is megérkeztek a vendégek, akkor derült ki, hogy az elnök ült elém. Kicsit furán éreztem magam közvetlenül a háta mögött. Mint minden rendezvény ez is azzal kezdődött, hogy bejött az egyik vallási vezető, aki a Koránból a szokott módon fohászt olvasott fel énekelve. A hangja olyan tükéletes volt, hogy akár Carreras is megirigyelte volna. A muszlim többségû hallgatóság a szokott módon válaszolt rá.

Ezt követően öt fontos delegátus röviden köszöntötte az elnököt és a résztvevőket.

- Kik voltak ezek?

- Ezek között volt az izraeli küdöttség egyik tagja egy tekintélyes ortodox rabbi, de szólt néhány szót az a brit állampolgásráságú személy is, akit pakisztánban őriztbe vettek, majd guantanamóban több éven át elkülönített zárkában fogva tartottak, aztán vádemelés és minden indokolás nélkül szabadon engedtek és azóta Londonbanb él. Nagyon érdekes volt az, amit egyik írországi professzorasszony foglalt össze az IRA küzdelmének a tanulságairól. Utánuk következett hatodikként Ahmadi-nezsad elnök, aki rendkívül érdekes beszédet tartott.

- Fel tudnád idézni?

- Beszédében hangsúlyozta az emberiség békéje szempontjából rendkívül fontos az igazságosság és ebből kiindulva fejtette ki álláspontját a terrorozmus elleni küzdelemről. Kitért arra, hogy ,,Az USA nem azért ölte meg bin Ladent, hogy harcoljon a terrorizmus ellen és nem azért, hogy felszámolja azokat a csoportokat, amelyekről azt állítja, hogy teroristák. Ez az akció a választási propaganda részét képezte, hogy így szrerezzen az elnök szavazatokat magának". Ahmadinezsad elnök ehhez hozzátette: pontos információi vannak arról, hogy bin Ladent a halálát megelőzően fogságban tartotta hosszabb időn át az amerikai hadsereg. ,,Az előző amerikai elnök, Gerorge W Bush azért támadt a térségükre, hogy megmentse országa gazdaságát és szavazatokhoz jusson, megölt egymillió embert, és az utóda ugyanezt a stratégiát folytatja"

Ahmadinezsad arogánsnak nevezte ezt a hanyatló rendszert ,,Nem lesz változás, egy igazságtalan globális rendszerben a bábfigurák meváltoztatásával". Említést tett arról is, hogy véleménye szerint a jelenlegi rendszer az USÁ-ban és Izraelben meg fog változni és az igazságosság diadalmaskodni fog a Földünkön.

- Rátérnél az elnöki ölelésre?

- Igen. A nagy tetszéssel és hosszú tapssal fogadott beszédét követően közölték a hallgatósággal, hogy az elnök hajlandó néhány résztvevővel közös fotót készíteni. A jelenlévők közül zöbben is éltek ezzel a lehetőséggel és kimentek ahhoz az emelvényhez, amelyen az elnök állt és sorban állva várakoztak.

Én ülve maradtam, de mégiscsak beálltam a sorba a kísérőm unszolására, mert ő arra hivatkozott, hogy egyedüli magyar vagyok, én se maradjak ki. Előttem egy Izraelnől érkezett ortodox rabbi állt, aki fontos és katarktikus beszédet mondott. Azt láttam, hogy a többi muszlim részvevőhöz hasonlóan ő is átadta az ajándékát, ő például egy díszes könyvet. Erre a helyzetre én nem készültem. Semmit se hoztam magammal. Ekkor eszembe jutott, hogy a zsebemben van az aranyozott nyakkendőtûm, amely a szentkoronát, a legfontodabb nemzeti szimbólumunkat ábrázolja. Gyorsan döntöttem, ezt adom ajándékba az elnökenk. De azt is jelezni kellett, hogy én a szokásos muszlim üdvözlési mód szerint én nem ksözönthetem őt, ezért csak annyi mondtam: I am hungarian, vagyis magyar vagyok és átadtam a díszes nyakkendőtût azzal, hogy rajta van népünk szent jelképe a Szentkorona. ő kedvesen megköszönte. Utána mindkét karjával átölelt ezt mondta angolul: ,,I like the hungarians", vagyis szertetem a magyarokat. Teljesen zavarban voltam, mert közben barátságosan magához szorított.

- Mire gondoltál közben?

- Arra, hogy nem mondhatta ugyanezt a többi országból érkezett delegációk vezetőinek. Ezek a belőle spontán előjövé kedves szavak személy szerint nem nekem szóltak, hanem a magyaroknak. Vajon mit tudhat az iráni elnök népünkről, hogy ezt mondta? 1956 jutott eszembe, aztán a magyar történelem, a ma-gyar kultúra. Nem tudom, hogy valójában hogyan került a ma-gyarokkal kapcsolatba ennek a 7o milliós nagy multú népnek a hivatalban lévő elnöke.

- Mivel érhetted el ezt, János?

- Nem tudom, hiszen elég mostoha körülmények között fogadott a konferencia. Először is az uruguay-i delegációhoz soroltak, aztán amikor helyesbítettek magyar lettem, de akkor meg a szlávok közé tettek és így kaptam orosz-arab tolmácsot. Még sze-rencse, hogy a német és az angol mellett valamennyire oroszul is tudok. Fiatalabb koromban, amikor még Magyarországon éltem én vezettem az ERBE jogi osz-tályát így nekem is ki kellett többször is kiutazni a Paksi Atomerőmû szerződéseinek jogi előkészítésére. Akkor sokkal jobban beszéltem oroszul, de utána emigráltam, s szinte az angol lett az anyanyelvem. Elnézést, hogy elkalandoztam, de az volt a kérdésed, mivel érhettem el, hogy az iráni elnök is kiválasztott? Nos, vaszínûleg az előadásomra figyelhettek fel, amelyik igencsak egyedi volt.

- Miről szólt?

- Azt kíséreletm meg kimutatni, hogy mi a terrorizmus leglényegesebb tulajdonsága, ami megkülönbözteti az összes többi harci módszertől, az erőszak al-kalmazásának minden más változatától. Ezt azért nem részle-tezem, mert a Leleplező mostani számában olvasható a teljes szöveg. A másik téma, amit egy szekcióülésen előadtam sokakat elgondolkoztatott. Azt elemeztem, hogy milyen összefüggés van a makrozgazdasági tényezők és a terrorizmus között. Pontosabban bevezettem egy új fogalmat, a pénzügyi terrorizmusét. Rávilágítottam arra, hogy miként lehet pénzügyi eszközökell olyan visszaéléseket elkövetni, amely ártatlan milliók életét teheti lehetetlenné és akár a halálukat is okozhatja.

- Felfigyehettek a Leleplező-ben megjelent egyedi írásaira is?

- Igen. Bizonyára ismerhették a Leleplezőben közölt, hamarosan könyvben is megjelenő izraelita tudósok és kutatók munkáit összegző és elemző zsidó-sorozatomat...

- Szerintem felfigyelhettek arra az írásodra is, amiben a világon egyedül te állítottad azt...

- Igen, a grúz-orosz konfliktust elemezve épp az ellenkezőjét állítottam annak, amit a hivatalos nyugati média szajkózott, vagyis azt, hogy nem az oro-szok támadtak, hanem az ellenkezőleg a grúzok. Grúziában ugyanis akkor a miniszterelnök, a hadügyminiszter és még egy kulcsfontosságú miniszter is izraeli állampolgár volt. Azt bizonygattam, hogy a konfliktust felthetően izraeli ösztönzésre a grúzok kezdeményezték. Az ok nyilvánvaló volt: az akarták elérni, hogy egy esetleges iráni elleni háborúban a náluk kialakítandő támaszpontokról az izraeli vadászgépek percek alatt irán területére repülhesenek. A cikkem eljutott a Kremlbe és orosz lapok, majd ameriakiak is reagáltak rá.

(A folytatás a Leleplező 2011 / 2 - új számában olvasható)

Tőke Péter: Fojtogató az EU-s 

gyarmatdemokrácia

Kiközösíteni a nemzet árulóit! Ha igazi puccs lett volna, akkor már más országban élnénk. Négy jelölt Orbán helyére? A brüsszeli bohózat csak gumicsont, a valódi ok a pénzvilágnál van.  Líbiától az olaj kellett, Irántól a bankok. (RÉSZLETEK)

 

A puccs mégsem puccs

Vita alakult ki arról, hogy az egész nemzetközi cirkusz egy puccs-e, vagy összeesküvés. Ugyan már, hogyan lehetne puccs? Az néhány órán belül sikerrel járt volna, ha azt a CIA és társai szervezik. Már rég más irányítaná az országot. A pénzhatalom megelégedett a gazdasági kutyaszorítóval. Pontosan tudták azt, hogy nemcsak Orbánt, az egész magyar népet meg kell leckéztetni, hogy lábhoz tett nyelvvel, parancsra váró gyarmat legyen. (A többi csak a politikai bohózat kedvéért EU-nak odadobott gumicsont. Nekik a demokrácia csak egy kellék. Kicsit nagyobbra sikeredett, mint gondolták. Sebaj, arra jó volt, hogy sok fontos kérdésről, a PIGS adósországokról, az egyre fenyegetőbb világháborús veszélyről elterelje a figyelmet.)

A támadás be is indult a hitelminősítők, s pénzpiaci spekulánsok első csapásaival, aztán a gyarmattartókat, vagyis a nemzetközi pénzkartellt kiszolgáló liberálisok, szocialisták stb. politikai lejárató kampánya révén. Mintha egy karmester irányította volna, még a nagyobbrészt a banki- és multivilág tulajdonában álló ,,független” európai és amerikai sajtó is rázendített. Ha nálunk nem Orbán Viktor, hanem bukott görög kollégájához hasonló, mondjuk magyarítva: Pap André lett volna a miniszterelnök, akkor ő már sírva, jajongva térden csúszkált volna kegyelemért  könyörögve Barroso, Christina Lagarde, a gesztikuláló-király, Cohn Bendit, Hillary Clinton, Angela Merkel és mások előtt. A kiszúrósdi nemcsak Orbán, hanem az egész magyar nép ellen folyt. A forint lerontásával, az összehangolt spekuláns tőzsdei támadásokkal sokak pénzét, értékpapírban lévő vagyonkáját sikerült agyagba döngölni és félelmet kelteni.



Ki legyen Orbán Viktor utódja?

Közben beindult a színfalak mögött a miniszterelnök-keresés. Az első és legkézenfekvőbb jelölt az olaszokéhoz és görögökéhöz hasonlóan az ő kutyájuk kölyke, Andor László, az EU foglalkoztatási és szociális biztosa lehetett. Fiatal, energikus, alkalmazkodó, ambiciózus, brüsszelizálódott. Csakhogy előkerült a hallgatás homályából Bajnai Gordon is. Kipihenten, tervekkel, harcra készen, jókora magánvagyonnal. Hogy valaki hívta-e, vagy csak betoppant, hogy héééé, itt vagyok!, nem érdekes. Szakértői kormány esetén Andor és Bajnai is megfelelő lehetett volna. Csakhogy számolni kellett a Fidesz kétharmadával is. Mi van, ha e parlamenti renitens többség nemet mond mindenfajta nemzetközi sarokbaszorítósdira? Nosza, nézzünk jelöltet a kormányzópárt körében is! Igen kis időre Varga Mihály neve is felmerült, de őt túlságosan orbánistának találhatták. Erre nyilatkozni, bírálni kezd Orbán barátja, Járai Zsigmond, aki lemond a Költségvetési Tanács-beli szerepéről, de marad az MNB felügylőbizottságának az elnöke. Bírálja a kormány gazdaságpolitikáját, annak módosítását jaavasolja, plusz csupa olyasmit, ami az EU bírálóinak is oly kedves. Egy csapásra termett egy új, elfogadható miniszterelnök-jelölet, aki már MNB-elnök is volt. Miniszteri posztot nem vállal, de szívesen ad tanácsot a kormánynak – mondta. Csilla-gos ötös!

Csakhogy ezzel még nincs vége. Moszkvai információink szerint nekik egyik sem megfelelő. Valakik állítólag újra Gyurcsány Ferencet látnák miniszterelnökként a legmegfelelőbbnek. Hogy pontosan kik is azok, arra csak utalások vannak, vagyis az orosz felső vezetés. Ám nincs konkrétan megnevezve Putyin és Medvegyev sem. Vizsgálódjunk csak egy kicsit! Ennek a ,,felső vezetésnek” nyolc oligarcha (nagyhatalmú milliárdos) is tagja. Remélem, nem leszek mindjárt rasszista, ha leírom, hogy a nyolcból hét kettős állampolgár, vagyis orosz-izraeli. Feltehetően nekik a magyar kolléga, a magyar oligarcha, Gyurcsány tetszene. Érti az oligarcha nyelvet, gyarmat esetén jó és hűséges helytartó, a Lisszaboni Szerződést is látatlanban elsőként aláírta. Ha Fletó lenne a number one, akkor akár tízszeresére is nőhetne a magyar–orosz árucsere. Vagyis ez a ,,senkinek se kell” ország tényleg az oroszok és a kínaiak barátja lehetne.

Itt kell megjegyeznem, hogy a magyar totojázás közepette a ,,gyarmattartók” erőgyűjtés céljából, vagy csak a mi ijesztgetésünkre a jól bevált rutinnal lecsaptak Romániára. Már megvolt a brüsszeli saját kutyájuk kölyke jelöltjük, amikor a ravasz Bacescu a távozó Boc miniszterelnök helyére azonnal kijelölte Ungureaut, a külföldi hírszerzési főnököt. Olyan gyorsan történt, hogy az EU és IMF Románia-irányítók még csak köpni és nyelni sem tudtak.

Orbán Viktor menesztése is gellert kapott. Az összeesküvő liberális-szocialista-zöld brancs és magyarországi szövetségeseik, akik már hónapok óta készültek a magyar kormány elleni széleskörű támadásra, igencsak pofára estek.



Meglepetés Strasbourgban, Brüsszelben

Orbán Viktor ugyanis elképedésükre személyesen megjelent Strassbourgban az Európa Parlament ülésén, és minden felvetett kérdésre, vádaskodásra válaszolt. A legjobban a gesztikuláló- király járatta le magát. Daniel Cohn-Bendit az Alkot-mánybíróság elleni támadás-ként értékelte a bírák nyugdíjkorhatárának csökke-nését, miközben a taláros testület tagjaira nem is vonatkozik a módosítás. Őszintén szólva nagyon jól szórakoztam a támadók dilettantizmusa, tájékozatlansága és főleg gyermetegsége miatt. Hála Istennek, hogy ilyen tehetségtelen, néha már hazudozó ellenfeleink voltak, mert így Orbánnak a tényekkel és az igazsággal könnyű volt helyre tennie őket, és ő került ki győztesen, sokak rokonszenvét megnyerve. Azt hiszem, kijózanítólag hatott sok ellenfelére, hogy Lengyelország és Litvánia, no meg néppárti társai is mellé álltak. A kákán való csomókeresés
persze folytatódott, de Orbán Viktor leváltása, lecserélése a gumicsontosok fogcsikorgató dühe ellenére is lekerült a napirendről. Legaláb-bis kis időre, mert a támadók tudták, hogy a magyarok elleni kiszúrósdi folytatódik, a Fidesz–KDNP-kormány emberfeletti küzdelmét a szocli-berálisok által hátrahagyott, elrejtett időzített bombái, aknái, ahogy már utaltam rá, még robbanni fognak és a csőd felé hajt-hatják az országot. Lásd a Malév-csődöt, és a Ferihegy Airport-féle titkos záradékot.

A strasbourgi sikeres Orbán- fellépés, és a 400 ezres békemenet is figyelmeztetőleg hathatott. Ugyanakkor az egész strasbourgi, majd brüsszeli bohózat rávilágított arra, hogy az Európai Unió rossz, manipulálható, erőszakos tagállami-érdekellenes vízfejjé vált. Mastrichti és Lisszaboni Szerződés elavult, megreformálásra vár. Ez az EU nem az az EU, amivel elkápráztattak bennünket, csupán néhány tagállamnak jó, a többinek a tarhálósdi, a kéregetősdi, elszegényesítő kifosztósdi. Ma sokkal kevesebben élnek jól, mint az EU előtt, a szkeptikusok száma egyre nő, s kiderült: egyre több függetlenséget, nemzeti jogot kell feladni. Magyarország ,,lázadása” ezért is váltott ki gyarmattartói megnyilvánulásokat. Az EU ma már nem egy vágyálom, szerethető közös jövő, hanem teher, ellenszenv, nemzeti elnyomástól való félelem. Tele kettős mércével, kivételekkel, az európai polgárok elleni megszorításokkal, adósrabszolgaság kiterjesztéssel. E birodalom elkezdte a saját sírját ásni.



Probléma van a demokráciával?

Melyikkel? Azzal, amelyet az amerikai ügynökök a rendszerváltáskor
ránk erőltettek? A liberális, alkotmányos népképviseleti
demokráciával, ami a népet csak szavazógépezetnek tartja, és
négy éven át fityiszt mutat neki, s az uralkodó politikai elitet
szolgálja? Hát igen, ezzel baj van. Mi inkább a Lincoln-i, nép
általi, népért hadakozó részvételi demokráciában kezdünk
hinni. Itt is reformokra van szükség, mert a húszéves puding
próbája gyenge kettesre vizsgázott. Csak ez a fajta neoliberális
demokrácia teszi lehetővé, hogy a népek feje felett átnyúlva
szűk érdekcsoportok dönthessenek. Ahogy Gyurcsány is a
megkérdezésünk nélkül aláírta a Lisszaboni Szerződést.
Tetszenek már érteni, miért támadják az új Alkotmányt,
sarkalatos törvényeit? Miért tanácskozik róla a mi kizárásunkkal
Hillary Clinton, Charles Gati és neoliberális környezetük? Fogalmazhatok magyarul is: a népnek soha, semmilyen beleszólást se!
Mellesleg igazuk van. Tudomásul kell venni, hogy a katonai, politikai és pénzügyi hatalmasságok diktálnak. Az általuk uralt, felügyelt kis országocskák pedig egyet tehetnek: jó pofát vágnak hozzá és eleget tesznek az elvárásoknak. Újfajta gyarmatosítás? Ugyan!
Hiszen kaptok elég szabadságot, persze csak annyit, hogy ne tudjatok  mit kezdeni vele. (…)



Prognosztizálható balos pofáraesés

Amint azt kifejtettem, vagyis hogy Orbán és a Fidesz ellen nem szerveződött igazi puccs, azt azért el kell ismerni, hogy a Fletó- vírus hatott, hiszen olyan sokan, olyan sok helyen, sok országban, sok fórumon megmozdultak, hogy az már inkább egy nemzetközi (Hazafias helyett) Kollaboráns Népfront-mozgalom lett. A kétharmados magyar miniszterelnök leváltása, és a választók által megbüntetett SZDSZ-MDF stb. politika visszacsempészése, a neoliberális rablóuralom visszaállítása volt a céljuk. Csak itt jegyzem meg: ha nem Orbán jön, akkor a magyar adósság már másfélszer annyi, és hetente kellene újabb megszorító intézkedést hozni, béreket és nyugdíjakat csökkenteni.

Azt, hogy Orbánt kikkel cserélnék le, már kifejtettem. Ám az kevés lett volna. A magyarokat is le kell cserélni. Tervez-gettek szakértői kormányt, aztán előrehozott választásokat és egyebeket. Mesterházy Attila arra készült, hogy váltópárt legyen, persze gyurcsányi besegítéssel. Azt bizonygatták, hogy a Fidesz- KDNP választói úgy összezsugorodtak, hogy már utolérték őket.
Ám jött egy váratlan fordulat: Orbán Viktor sikeres strasbourgi kiállása, aztán a Békemenet, meg a magyar választók kijózanodása és szolidaritása. A Nézőpont Intézet február elején nyilvánosságra hozta a legfrisebb kitatásait: A Fideszre 54 százalék szavazna, a Jobbikra 18 százalék, az MSZP-re ennél kevesebb, az LMP-re 7 százalék, Gyurcsá-nyékra pedig 3. A nemzet összetartott és útilaput mutatott a gyarmati helytartó-pártoknak. Mert ha a Jobbik is hatalomra kerül, akkor nektek, bizony mondom, mennetek kell az SZDSZ és az MDF után. Kivéve: amerikai megszállás esetén az LMP lehetne a kiszolgáló párt és Charles Gati a megbízható új helytartó-miniszterelnök. Orosz megszállás esetén pedig Gyurcsány (Putyinuska) Ferencet illetné meg ez a poszt.



Mi történne, ha a Jobbik irányítana?

Először is minden volt és jelenlegi szocialista, MDF-es és SZDSZ-es politikus, tisztségviselő vagyonát, bankbetétjét zárolnák, nyugdíjuk, bérük valamint egyéb juttatásaik ötven százalékát
elvonnák a rossz döntéseik miatti kártérítésre. Olli Rehn, Neelie Croes, Cohn Bendit és társaik, valamint minden ellenségesen nyilatkozott és Benes-dekrétumot fenntartó szlovák és cseh
politikus részére beutazási tilalmat rendelnének el. Népszavazást tartanának az EU-ban maradásról és az izlandiak példájára az uzsoraadósság törléséről, vagy átütemezéséről. A Magyar Nemzeti Bankot megfosztanák Nemzeti nevétől, mert nem az. Helyette az Európai Központi Bank budapesti kirendeltsége, vagy Gyarmati Központi Bank nevet kaphatná, és pénzt nem utalhatna külföldre. A
magánbankok csak akkor kaphatnák meg uzsorapénzüket, ha Görögország mintájára a felét elengednék. A pénzkibocsátás jogát visszavenné a kormány és a kormányfő, a köztársasági
elnök, a Költségvetési Tanács és a Magyar Fejlesztési Bank vezetőinek közös döntésére bízná, amibe semmilyen külföldi beleszólást sem engednének. A liberális demokrácia helyett a
nemzeti hűség és elkötelezettség demokráciáját léptetnék. Új törvényt hoznának a nemzetárulásról. Minden EU-s megszorítás, vagy belső csontváz miatt fizetendő összeget elkülönítenék a
költségvetéstől, és nevén neveznék, ki miatt kell fizetni. Gyurcsány-, Bajnai-, Oszkó-, Olli Rehn- stb. adók, hogy mind a tízmillió magyar szidja és megvesse őket. És így tovább. No, persze fuccs lenne a háborús menekülő bevándorlásnak is. És itt elérkeztünk a lényeghez.


Miért nem a közeli háború a téma, EU-gumicsontrágók?

Olli Rehn, Neelie Croes, Cohn Bendit, s Mínusz Egyes, Mínusz Kettes és társaik vajon tudják, hogy mi történik a szemhunyásukkal lebombázott és ,,felszabadított” Líbiában? Azt, hogy XIX. századi mintájú újgyarmatosítás megy végbe? A demokratikus erők a kiszorított oroszok szerint lényegében terroristák. A cél az ország vagyonának, aranyának és olajának megszerzése volt? Háborús összeállításunkban (123. oldaltól) megtudhatják, hogy az amerikai hadsereg már elfoglalta az olajlétesítményeket és kutakat. De megtudhatják az Irán elleni támadás fő háttérokát is:

Európa pénzügyi urai szemet vetettek az iráni bankokra, s azokat a háború alatt szemrebbenés nélkül bekebelezik, elsősorban az Iráni Nemzeti Bankot.

Ahogy az amerikaiak igyekeznek lebeszélni Izraelt az áprilisi, májusi támadásról, bevezető cikkemben én is korainak tartom, igyekszem amellett érvelni, hogy a világon legalább negyven fontos államfőválasztás lesz, év vége előtt tehát nincs ideális időpont. Izraelt meg kell védeni, a NATO nyakig bele fog keveredni már csak azért is, mert fontos tagállama, Törökország egymilliósnál nagyobb hadseregével, tengernyi tankjával és harcirepülőjével nem fog nyugton maradni.

Az EU-nak már most, előre fel kellene készítenie tagállamai polgárait, hogy értékeiket mibe, hogyan mentsék, milyen élelmiszereket, hogyan és hol lehetne tárolni, mi van akkor, ha a bankok bezárnak és az automaták nem adnak ki pénzt. Van-e elegendő légópince, bunker, ahol nincs mit lehet csinálni? Kiknek és hogyan tudnak menedéket nyújtani a metrók? Hogyan lehet szervezetté tenni a sok tízmilliós keleti és déli uniós tagállami menekülő áradat északra, vagy a hegyes központi részekre áttelepülését? Lesz-e ott ideiglenes szálláshely, élelmiszer-tartalék és
tisztálkodási lehetőség stb.

Pánikkeltésre persze semmi szükség, de nem akkor kell majd kapkodni, amikor már a fejünkre potyognak a rakéták. Sokkal bölcsebb lenne az EU vezetőitől, ha nem Magyarország politikai és
gazdasági kicsinálásában serénykednének, hanem összefogva erélyesen fellépnének a háború ellen. Kína sem akarja, az oroszok sem, akkor miért nem hallgattatják el az uniós héjákat? Fel kell
ébrednie az unió népeinek, és széleskörű összefogással megtiltani az Izraelhez, USA-hoz csatlakozást. A legeslegelső prioritású program a béke megérzéséért való összefogás kell,
hogy legyen!

Ideje, hogy könnyedebb, megnyugtatóbb politikai témára térjek át...
(A teljes cikk a Leleplező 2012 /1 – márciusi számában)

Tőke Péter

Drábik Jánost barátságosan megölelte Teheránban Ahmadinezsad iráni elnök

A legnagyobb magyar alternatív magazin, a Leleplező könyvújság nemzetközi főszerkesztő-helyetteseként dr. Drábik Jánost hívták meg a Teheránban megrendezett GAATJP (Global Alliance against Terrorism for a Just Peace), Világöszefogás a terrorizmus ellen az igazságos békéért konferenciára. Ezen 70 ország, köztük az USA, Oroszország, Izrael és Kína is képviseltette magát. A két tagú Hungary-delegáció másik tagja az az Afrikában és az arab világban is nagy tisztelettel övezett dr. Mihálffy Balázs volt, aki a Koránt arabból magyarra fordította (mellesleg MPILO címû könyvét a Leleplező közli folytatásban). Drábik János előadást tartott angolul a teheráni központi egyetemen, de azt álmában sem gondolta volna, hogy három tévé és két iráni újság is interjút készít vele, arra meg aztán még inkább nem számított, hogy Ahmadinezsád, Irán elnöke barátságosan megöleli. Iráni élményeiről szer-kesztőségi interjút készítettünk Jánossal.

- Mi volt az előzménye az elnökkel történteknek?

- A fontosabb delegációk vezetőit váratlanul meghívta magához az iráni elnök az elnöki rezidenciájára. - mesélte Drábik János - Abba a terembe, ahol 90 100-an lehettünk engem a második sorba ültettek le. Amikor az első sorba is megérkeztek a vendégek, akkor derült ki, hogy az elnök ült elém. Kicsit furán éreztem magam közvetlenül a háta mögött. Mint minden rendezvény ez is azzal kezdődött, hogy bejött az egyik vallási vezető, aki a Koránból a szokott módon fohászt olvasott fel énekelve. A hangja olyan tükéletes volt, hogy akár Carreras is megirigyelte volna. A muszlim többségû hallgatóság a szokott módon válaszolt rá.

Ezt követően öt fontos delegátus röviden köszöntötte az elnököt és a résztvevőket.

- Kik voltak ezek?

- Ezek között volt az izraeli küdöttség egyik tagja egy tekintélyes ortodox rabbi, de szólt néhány szót az a brit állampolgásráságú személy is, akit pakisztánban őriztbe vettek, majd guantanamóban több éven át elkülönített zárkában fogva tartottak, aztán vádemelés és minden indokolás nélkül szabadon engedtek és azóta Londonbanb él. Nagyon érdekes volt az, amit egyik írországi professzorasszony foglalt össze az IRA küzdelmének a tanulságairól. Utánuk következett hatodikként Ahmadi-nezsad elnök, aki rendkívül érdekes beszédet tartott.

- Fel tudnád idézni?

- Beszédében hangsúlyozta az emberiség békéje szempontjából rendkívül fontos az igazságosság és ebből kiindulva fejtette ki álláspontját a terrorozmus elleni küzdelemről. Kitért arra, hogy ,,Az USA nem azért ölte meg bin Ladent, hogy harcoljon a terrorizmus ellen és nem azért, hogy felszámolja azokat a csoportokat, amelyekről azt állítja, hogy teroristák. Ez az akció a választási propaganda részét képezte, hogy így szrerezzen az elnök szavazatokat magának". Ahmadinezsad elnök ehhez hozzátette: pontos információi vannak arról, hogy bin Ladent a halálát megelőzően fogságban tartotta hosszabb időn át az amerikai hadsereg. ,,Az előző amerikai elnök, Gerorge W Bush azért támadt a térségükre, hogy megmentse országa gazdaságát és szavazatokhoz jusson, megölt egymillió embert, és az utóda ugyanezt a stratégiát folytatja"

Ahmadinezsad arogánsnak nevezte ezt a hanyatló rendszert ,,Nem lesz változás, egy igazságtalan globális rendszerben a bábfigurák meváltoztatásával". Említést tett arról is, hogy véleménye szerint a jelenlegi rendszer az USÁ-ban és Izraelben meg fog változni és az igazságosság diadalmaskodni fog a Földünkön.

- Rátérnél az elnöki ölelésre?

- Igen. A nagy tetszéssel és hosszú tapssal fogadott beszédét követően közölték a hallgatósággal, hogy az elnök hajlandó néhány résztvevővel közös fotót készíteni. A jelenlévők közül zöbben is éltek ezzel a lehetőséggel és kimentek ahhoz az emelvényhez, amelyen az elnök állt és sorban állva várakoztak.

Én ülve maradtam, de mégiscsak beálltam a sorba a kísérőm unszolására, mert ő arra hivatkozott, hogy egyedüli magyar vagyok, én se maradjak ki. Előttem egy Izraelnől érkezett ortodox rabbi állt, aki fontos és katarktikus beszédet mondott. Azt láttam, hogy a többi muszlim részvevőhöz hasonlóan ő is átadta az ajándékát, ő például egy díszes könyvet. Erre a helyzetre én nem készültem. Semmit se hoztam magammal. Ekkor eszembe jutott, hogy a zsebemben van az aranyozott nyakkendőtûm, amely a szentkoronát, a legfontodabb nemzeti szimbólumunkat ábrázolja. Gyorsan döntöttem, ezt adom ajándékba az elnökenk. De azt is jelezni kellett, hogy én a szokásos muszlim üdvözlési mód szerint én nem ksözönthetem őt, ezért csak annyi mondtam: I am hungarian, vagyis magyar vagyok és átadtam a díszes nyakkendőtût azzal, hogy rajta van népünk szent jelképe a Szentkorona. ő kedvesen megköszönte. Utána mindkét karjával átölelt ezt mondta angolul: ,,I like the hungarians", vagyis szertetem a magyarokat. Teljesen zavarban voltam, mert közben barátságosan magához szorított.

- Mire gondoltál közben?

- Arra, hogy nem mondhatta ugyanezt a többi országból érkezett delegációk vezetőinek. Ezek a belőle spontán előjövé kedves szavak személy szerint nem nekem szóltak, hanem a magyaroknak. Vajon mit tudhat az iráni elnök népünkről, hogy ezt mondta? 1956 jutott eszembe, aztán a magyar történelem, a ma-gyar kultúra. Nem tudom, hogy valójában hogyan került a ma-gyarokkal kapcsolatba ennek a 7o milliós nagy multú népnek a hivatalban lévő elnöke.

- Mivel érhetted el ezt, János?

- Nem tudom, hiszen elég mostoha körülmények között fogadott a konferencia. Először is az uruguay-i delegációhoz soroltak, aztán amikor helyesbítettek magyar lettem, de akkor meg a szlávok közé tettek és így kaptam orosz-arab tolmácsot. Még sze-rencse, hogy a német és az angol mellett valamennyire oroszul is tudok. Fiatalabb koromban, amikor még Magyarországon éltem én vezettem az ERBE jogi osz-tályát így nekem is ki kellett többször is kiutazni a Paksi Atomerőmû szerződéseinek jogi előkészítésére. Akkor sokkal jobban beszéltem oroszul, de utána emigráltam, s szinte az angol lett az anyanyelvem. Elnézést, hogy elkalandoztam, de az volt a kérdésed, mivel érhettem el, hogy az iráni elnök is kiválasztott? Nos, vaszínûleg az előadásomra figyelhettek fel, amelyik igencsak egyedi volt.

- Miről szólt?

- Azt kíséreletm meg kimutatni, hogy mi a terrorizmus leglényegesebb tulajdonsága, ami megkülönbözteti az összes többi harci módszertől, az erőszak al-kalmazásának minden más változatától. Ezt azért nem részle-tezem, mert a Leleplező mostani számában olvasható a teljes szöveg. A másik téma, amit egy szekcióülésen előadtam sokakat elgondolkoztatott. Azt elemeztem, hogy milyen összefüggés van a makrozgazdasági tényezők és a terrorizmus között. Pontosabban bevezettem egy új fogalmat, a pénzügyi terrorizmusét. Rávilágítottam arra, hogy miként lehet pénzügyi eszközökell olyan visszaéléseket elkövetni, amely ártatlan milliók életét teheti lehetetlenné és akár a halálukat is okozhatja.

- Felfigyehettek a Leleplező-ben megjelent egyedi írásaira is?

- Igen. Bizonyára ismerhették a Leleplezőben közölt, hamarosan könyvben is megjelenő izraelita tudósok és kutatók munkáit összegző és elemző zsidó-sorozatomat...

- Szerintem felfigyelhettek arra az írásodra is, amiben a világon egyedül te állítottad azt...

- Igen, a grúz-orosz konfliktust elemezve épp az ellenkezőjét állítottam annak, amit a hivatalos nyugati média szajkózott, vagyis azt, hogy nem az oro-szok támadtak, hanem az ellenkezőleg a grúzok. Grúziában ugyanis akkor a miniszterelnök, a hadügyminiszter és még egy kulcsfontosságú miniszter is izraeli állampolgár volt. Azt bizonygattam, hogy a konfliktust felthetően izraeli ösztönzésre a grúzok kezdeményezték. Az ok nyilvánvaló volt: az akarták elérni, hogy egy esetleges iráni elleni háborúban a náluk kialakítandő támaszpontokról az izraeli vadászgépek percek alatt irán területére repülhesenek. A cikkem eljutott a Kremlbe és orosz lapok, majd ameriakiak is reagáltak rá.

A folytatás a Leleplező 2011/2j számában olvasható.

Drábik János:

A svájci belföldi WIR mintára olcsóbb hazai 

második pénzt!

A WIR a német Wirtschaftsring-Genossenschaft (amely magyarul Gazdasági Gyűrű Szövetkezetet jelent) rövidítése. Ez a szövetkezet 1934-ben a svájci Zürichben jött létre, és immáron 77 éve sikeresen működik. Ma a központja Bázelban van, de hét svájci városban vannak kirendeltségei. A szövetkezet tagjai nemcsak magánszemélyek, de kis- és középnagyságú vállalatok is. A WIR hivatalos jelzése CHW, amely Svájc latin nyelvű ország jelzésének - Confœderatio Helvetica - és a WIR-nek az összekapcsolására utal. A CHW, mint pénzhelyettesítő, csak számlapénz formájában létezik. A Wirtschaftsring szövetkezet kezdetben kétféleképpen bocsátotta ki a pénzhelyettesítőt. Az egyik módozat az volt, hogy a szövetkezet tagjai svájci frankot fizettek be, és 5%-kal több pénzhelyettesítőt kaptak. A másik változat az volt, amikor a Wirtschaftsring kamatmentes pénzhelyettesítő hitelt nyújtott. Ez a fajta pénzhelyettesítő kibocsátási módszer ma is létezik.

A CHW-vel a szövetkezet tagjai egymásnak fizetnek. A CHW, illetve WIR iránti keresletet az tartja fenn, hogy az ebben a pénzhelyettesítőben kapott hiteleket a használók egymásnak visszafizethessék. A CHW-ben kapott hitelt az alpesi ország hivatalos pénzében, a svájci frankban is vissza lehet fizetni. A WIR elfogadása azonban további forgalmat is létrehoz, tehát serkenti a gazdasági és a kereskedelmi tevékenységet.

A Wirtschaftsring szövetkezet is hosszú és eredményes fejlődési folyamaton ment keresztül az évtizedek során. Működésének első éveiben nem volt eléggé óvatos a hitelek kihelyezésénél, és ezért többször is pénzügyi nehézségekkel kellett megküzdenie. Ezeket azonban a szövetkezet tagjainak a pótbefizetéseivel sikeresen megoldották. A WIR-rendszer 1936 óta a Svájci Bankfelügyelet ellenőrzése alatt működik. A Bankfelügyelet a WIRBankot ugyanúgy felügyeli, mint Svájc többi bankját és hitelintézetét. A különbség csak annyi, hogy a WIR állományára vonatkozóan azokat a likviditási követelményeket, amelyek a többi pénzintézetre kötelezőek, nem kell betartani. 2000-ig a Wirtschaftsring csak WIR-ben hitelezett, de az ezredforduló óta svájci frankban is folytat pénzügyi tevékenységet. A svájci pénzhelyettesítő hitelállománya már meghaladja az egymilliárd WIR-t, de svájci frankban lévő hitelállománya még ennél is több. Több mint hatvanezer tagja van, és banki tevékenysége mellett - elsősorban a tagjai számára - rendszeresen szervez továbbképzéseket, és olyan üzleti jellegű összejöveteleket, ahol a tagok egymást személyesen is megismerhetik, és üzleti kapcsolataikat ápolhatják.

A „Gazdasági Gyűrű Szövetkezet" bankja, vagyis a WIRBank tevékenysége hatékonyan segítette az alpesi országban a kis- és középvállalatok egymás közti együttműködését. Az így kooperáló gazdasági vállalkozások forgalmuk nagyobb részét svájci frankban számolják el, és csak annyi WIR-t fogadnak el egymástól, amennyit biztosan tovább tudnak adni. Ez az óvatos, de hatékony módszer biztosítja, hogy a WIR nem inflálódik gyorsabban, mint a svájci frank. Ugyanakkor a WIR forgási sebessége jelentősen meghaladja a svájci frankét.

A WIR-rendszer lényege, hogy a benne résztvevők alternatív elszámolási rendszert használnak. Ennek a rendszernek az a lényege, hogy az adott térségben a gazdaság szereplői 100%-os árufedezettel megfelelő mennyiségű és kamatmentes (vagy csak igen alacsony kamatozású) pénzhelyettesítő eszközt hoznak létre. Ezt a pénzként funkcionáló eszközt nem lehet átvinni más vidékekre, így az helyben látja el a gazdasági tevékenység közvetítését, és ily módon a helyi gazdaságot erősíti. Svájc ennek köszönheti többek között, hogy a 2008-ban kirobbant pénzügyi és gazdasági válság más országokhoz képest kevésbé hatott rá.

Nemcsak megvédte az alpesi ország társadalmát és gazdaságát a szélsőséges pénzügyi kilengésektől, de hozzájárult a svájci frank folyamatos erősödéséhez is. A belső elszámolási rendszerhez eddig hatvanötezer svájci cég és harmincezer egyéni vállalkozó csatlakozott. Ez már nagyon jelentős gazdasági erőt jelent. A WIR-rel közvetített reálgazdaság haszna túlnyomórészt helyben marad. Az is fontos szempont, hogy a WIR-rendszer olcsóbbá teszi a pénzt. Összehasonlításképpen megemlíthetjük, hogy a kereskedelmi bankok kamatai ma Magyarországon átlagosan 10 és 20% között mozognak, ezzel szemben a svájci franké mindössze 2%. A WIR pedig még ennél is kedvezőbb, nagyjából 1%-os kamattal működik. Könnyen beláthatjuk, hogy egy cég mennyivel olcsóbban juthat hitelhez, ha az 1%-os WIR-t használja, hiszen a banknak versenyeznie kell a helyi pénzhelyettesítővel. Svájcban a gazdasági élet szereplői, köztük az érték-előállító és a reálgazdaságban működő cégek részben WIR-ben kapnak kölcsönt. Ezt a tevékenységet az erre szakosodott és csak Svájc felségterületén működő WIRBank intézi.

De nemcsak Svájcban működik pénzhelyettesítő, hanem több mint ötezer ehhez hasonló rendszer működik az Egyesült Államoktól Európáig és Dél-Amerikától Skandináviáig. Brazília is figyelemreméltó gazdasági és pénzügyi sikereket ért el az elmúlt tizenöt évben, és ezt az ott működő közösségi pénzhelyettesítő eszközöknek is köszönheti. A siker másik fontos oka, hogy a bankok és a multik kötelesek Braziliában befektetni profitjukat és annak csak egy csekély részét vihetik ki az országból. A brazil központi bank pedig nemcsak a brazil kormánytól független, de a nemzetközi Pénzkartell univerzális hatáskörű pénzintézeteitől, az IMF-től, a Világbanktól, a bázeli BIS-től, a Wall Streettől, a washingtoni FED-től és a Citiy of London pénzhatalmasságaitól is független ma már.

  

Pénzhelyettesítő olcsóbb jel

A pénzhelyettesítő is jel, a gazdasági élet közvetítését segítő eszköz. Ennek a közvetítő közegnek az előállítása ingyen van, az összes többi pénzhez hasonlóan, ami nem a termelő szektorban, munkával keletkezik, hanem amit a Pénzkartell által tulajdonolt és irányított pénzrendszer a levegőből állít elő. A pénzhelyettesítő azonban lényegesen olcsóbb, mint a munkát végzők által teremtett fizetőeszközök, mert nem a gátlásokat nem ismerő és ellenőrzés nélküli Pénzkartell állapítja meg a használati díját irreálisan magas, uzsorakamatok formájában.. De olcsóságánál is fontosabb az a tulajdonsága a pénzhelyettesítőnek, hogy lehetővé teszi a globális pénzrendszertől való minél nagyobb függetlenséget. Ez a pénzrendszer, amely az államok feletti nemzetközi Pénzkartell működése nyomán globális méretű szerencsejáték kaszinóvá alakult át, ma már rendkívül ingatag és kiszámíthatatlan. A szélsőséges kilengések jellemzik. A közösségi pénzhelyettesítő viszont segíti az önellátásra való berendezkedést. Hozzájárul olyan biztonságos helyi közösségek létrejöttéhez és megerősödéséhez, amelyek már saját elszámoló eszközeikre támaszkodhatnak.

A globális pénzrendszerben a multinacionális világcégek mindig előnyben vannak a helyi, kisebb vállalatokkal szemben. A közösségi pénzhelyettesítők, ha széles körben elterjednek, képesek arra, hogy megfordítsák a helyzetet. A termelőszféra lokális résztvevői jutnak előnyökhöz a globális méretű multinacionális cégekkel szemben. Ez azért van, mert a helyi pénzt nem lehet kivenni az adott régió gazdaságának a rendszeréből. Így nem működhet a nemzetközi Pénzkartell által kiépített pénzszivattyú rendszer, amely profit és kamat formájában viszi el a pénzt az adott országból. Így például a Magyarországra ráerőszakolt magánpénzrendszer az évente megtermelt huszonhétezer milliárd forint nemzeti jövedelemből minden évben kivisz az országból hétezer milliárd forintot profit és kamat formájában.

A közösségi pénzhelyettesítő ezzel szemben a helyi termelőket, vállalkozásokat és szolgáltatókat látja el olcsó tőkével és anyagi eszközökkel. Ezért a pénzhelyettesítő rendszerek tanulmányozása és alkalmazása különösen fontossá vált egy olyan időszakban, amikor meggyengült a dolláralapú világkereskedelmi elszámolási rendszer, és már nem képes feladatai ellátásra. Ebben a beteg rendszerben már kisebb mértékű globális válság is pusztító hatású lehet a helyi gazdaságokra. A világ pénzrendszere ma magántulajdonban van, és olyan hitelpénzzel működik, amelyet a kamatmechanizmus mozgat. Ha pénzügyi csődök, netán globális pénzügyi összeomlás következik be, akkor a pénzrendszer tulajdonosai kivonják pénzüket a termelőszektorból, és nincs elég közvetítő jel a termelő szektor számára. Közvetítő közeg hiányában az élethez szükséges javakat előállító termelés lelassul, sőt leáll. Ezért van nagy jelentőssége annak, hogy helyi pénzből lehessen a gazdaság működését elősegítő tőkét létrehozni. Ez védettséget biztosít a ciklikus világválságok és a gátlástalan spekulációk ellen is. A helyi pénzek esetében azért nem tudnak a pénzügyi szektort a kizárólagos ellenőrzésük alatt tartó és magukat „piacnak" becéző befektető pénzemberek hatékonyan spekulálni, mert ez a fajta pénzeszköz a termelőtevékenység közvetítő közege, és a termelőszektort erősíti.

Sikeres kezdeményezés Sopronban

A közösségi pénzeket az esetek többségében kamatmentesen lehet kölcsönkérni az azt kibocsátó közösségtől. Ezt a kamatmentes hitelt a közösség által előállított termékekkel, szolgáltatásokkal és munkával lehet visszafizetni. Természetesen pénzt is lehet erre a célra használni. De ha nem áll rendelkezésre pénz, akkor a kölcsönt munkával is lehet törleszteni. A saját termékért, szolgáltatásért kapott pénzhelyettesítőkért cserébe viszont a közösségen belül bármire el lehet költeni, amivel mások számára is munkát és jövedelemszerzést lehet biztosítani. A helyi- és közösségi pénzek, illetve pénzhelyettesítők előnye, hogy akinek van ilyen, az nagyobb valószínűséggel költi el a pénzt használó közösségen belül, mint másutt.

A Győr-Moson-Sopron megyei Cégbíróság 2009. december 18-án jegyezte be Ha-Mi-Összefogunk Európai Szövetkezetet, amelynek a tagjai felvállalták a Kékfrank helyi pénzként való kibocsátását és használatát. 2010. február 5-én pedig Perkovátz Tamás, a szövetkezet elnöke, már arról számolhatott be, hogy sikerült élénkíteni a Kékfrank utalvány használatával Sopron és a határokon átnyúló összefüggő járások gazdasági tevékenységét. A hatósági bejegyeztetés sem volt egyszerű, mert a Cégbíróság a szokásosnál alaposabban vizsgálta a kérelmet. A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletétől is kért állásfoglalást. Eszerint a Kékfrank működtetése nincs engedélyhez kötve. Magyarországnak jelenleg nincsenek a pénzhelyettesítőkre vonatkozó szabályai, rendelkezései, csupán kerettörvények vannak. Ez azért van így, mert hazánkban eddig senki nem akart ilyen jellegű helyi pénzt bevezetni. Ezért a szövetkezet folyamatosan egyeztet a pénzügyi apparátus szakembereivel, amikor szabályzatokat készít, illetve szerződéseket köt. Közben folyamatosan bővült, és egyre hatékonyabbá vált a Kékfrank használók hálózata.

A Kékfrank hat címletben jelent meg, és azokon Sopron és környéke híres személyiségei láthatók. Az 500-as Kékfrankon Esterházy Pál portréja és fraknó képe látható. A 10000-es Kékfrank Joseph Haydn előtt tiszteleg, aki Fertődön 30 éven át volt főzeneigazgató. A legnagyobb címletű Kékfrankon, a 20000-esen a Domborjában született Liszt Ferenc, a magát rendületlenül magyarnak valló zongora-virtuóz és zeneszerző látható.

A Kékfrank tanul a WIR-től

A Ha-Mi-Összefogunk Európai Szövetkezet alapítóinak a figyelmét nem kerülte el a svájci Wirtschaftsring-Genossenschaft sikere, mivel az a válság idején hatékonyan tudta védeni nehéz helyzetbe került ügyfeleit. Az alapítása óta szövetkezeti formában működő bank pénzét Svájc második valutájának tartják. A svájci pénzügyi szakemberek szerint azért maradhatott meg a WIR, ez a helyi pénz, a nagy pénzügyi óriások mellett, mert a WIR-rendszerben lévő tagok között a bankon átmenő WIR-forgalom elenyésző a WIRBank 1,6 milliárdos forgalmához képest. Ezen kívül a vállalkozásösztönző hatása is igen erős. A WIRBank vezetői pénzügyi műveleteiben természetesen nem egyeztetnek más bankokkal is, kizárólag a Svájci Nemzeti Bank felügyeli őket.

Amikor a Ha-Mi Szövetkezet tizenöt-tagú küldöttsége ellátogatott Bázelba, elsősorban azt szerette volna megtudni, hogy melyek azok a WIR-tapasztalatok, amelyeket ők is tudnának hasznosítani. A találkozó színhelye egy olyan épület volt, amelyet WIR-hitelből építettek. Ez egy kiüresedett és lerobbant üzemcsarnok, amelynek a felújítására létrejött egy vállalkozókból álló szövetség. Ennek a tagjai átépítve a régi csarnokot, azt új, működő vállalkozásokkal kívánják működtetni. Az építtetőktől a kereskedelmi bank visszavonta a hitelt, ezért a WIRBanktól próbálták beszerezni a hiányzó összeget. Sikerrel jártak, mert nemcsak a kölcsönt kapták meg, de lényegesen jobb feltételekkel is, mint az előző banknál. Az építési vállalkozó kényszernek érzi ily módon a WIR használatát, mert a nagy szállítók csaknem mind svájci frankban gondolkodnak. Ugyanakkor a WIR-nek komoly előnyei vannak. A hitel sokkal kedvezőbb, mint más pénznemekben, ráadásul a biztosítékok is kisebbek. A vállalkozók kétféle módon reagálnak a WIR-fizetésre. Ha például egy vállalkozó venni akar egy gépet, akkor először az árra alkuszik, és csak azután kérdezi meg, hogy a vételár hány százalékát fizetheti WIR-ben. Ha viszont valamilyen munkára hirdetnek versenytárgyalást, akkor az a vállalkozó jut megbízáshoz, aki a fizetség fejében minél nagyobb mértékben fogad el WIR-t. Ebben az esetben a számlapénz elfogadása előnyt jelent.

A WIR hátránya, hogy külön tervezni kell a WIR-forgalmat, és csak annyit szabad belőle elfogadni, amennyi nem zavarja a vállalkozás pénzügyi egyensúlyát, azaz amennyit tovább lehet adni. Nagy előnye a WIR-nek, hogy élénkíti a vállalkozásokat, és többletforgalmat hoz létre. Ehhez járul az, hogy a banki kondíciók és költségek is jóval kedvezőbbek, mint a normál kereskedelmi bankoknál vagy más valuta esetén. Figyelemreméltó az is, hogy a WIR-szövetkezet a WIR-hálózat tagjainak vállalkozási tanácsokat is ad. De még eladósodni is előnyösebb WIR-ben, mint svájci frankban.

A WIRBank egyik igazgatója elmondta, hogy a WIRBank még a válságokat is másképp kezeli. 1929-ben a nagy világgazdasági válság idején nem egy bankvezér kiugrott az ablakon. Ma viszont sorban állnak az állami banktámogató, konszolidációs segélyekért. Az elmúlt 77 év tapasztalata bizonyítja, hogy a WIR-t nem fenyegeti a válság. Ellenkezőleg. Pénzügyi válság idején megnő a WIR forgalma. Ez azért van, mert a helyi pénz jó eszköz arra, hogy elhatárolódjanak a szociális kötelezettségeket és a társadalmi igazságosságot nem vállaló multiktól és a globalizmus erőltetésétől .

Már említettük, hogy a WIR-rendszerben hatvanezer kis- és közepes vállalkozás található, valamint harmincezer magánszemély. De magának a WIR-szövetkezetnek csak 2200 tagja van, és a WIRBankot ez a szövetkezet működteti. A WIR-rendszer tagjai helyi szinten személyesen ismerik egymást, és saját körükön belül vállalnak munkát, vagy adnak megbízásokat, rendelnek árut vagy szolgáltatást, illetve nyújtanak szolgáltatást. A rendszer, noha zártan működik, valójában mégis nyitott, mert bárki csatlakozhat hozzá, ha beszerzi a megfelelő ajánlásokat.

A csatlakozásnak két feltétele van. Az illető fogadja el, hogy használni fogja a WIR-t, mint pénzhelyettesítőt, továbbá legyen megbízható személy. Amikor hitelfelvételre kerül sor, a hiteligénylő maga dönti el, milyen legyen ez a hitel, konkrétan mennyi legyen benne a svájci frank és a WIR aránya. A hitel WIR-ben felvett részét WIR-ben kell visszafizetni, csupán a kamatokat svájci frankban. A WIR nem ölt papírformát, vagyis nem papírpénzként használatos, csupán számlapénzként. De a WIRBank is lépést tart a modernizációval és bevezette a kártyarendszert, valamint az elektronikus számlavezetést is.

Miért nincs Magyarországon duális pénzrendszer?

2011. októberében és novemberében tanúi lehettünk annak, hogy milyen hátrányokkal jár Magyarország számára, hogy nincs duális pénzrendszere. Csak külföldről ideérkező, kamattal terhelt devizával finanszírozza magát. Ez a magántulajdonban lévő hitelpénz, amelyhez csak uzsorakamat fizetése ellenében juthat hozzá Magyarország, megalázó függőséget tart fenn. A magyar gazdaság azért van mértéktelenül eladósodva, és azért deficites a költségvetés, mert a profit- és kamatszivattyúk - mint már utaltunk rá - kiviszik a magyar gazdaság teljes hozamát, és még hitelt is fel kell venni a többletkivonás pótlásához. Ha ezt a pénzkivonást a helyi közhatalom, amelyet demokratikusan választanak meg, és amely politikai felelősséggel tartozik a társadalomnak, akárcsak részben is mérsékelni próbálja, akkor a hitelminősítő intézetek és a Nemzetközi Valutaalap elkezd fenyegetni, leminősíteni, és ha mindez nem elég, büntetni. Ami 2011. novemberében történt, az mesterségesen szított hisztéria volt. Magyarországnak nagy kereskedelmi aktívuma miatt erősödő forinttal kellene rendelkeznie. A nemzetközi pénzkartell azonban kihasználva a rendelkezésére álló pénzügyi technikákat, történelmi mélypontra lökte a magyar fizetőeszközt. A gátlástalan spekulációs támadás leállítása miatt volt szükség a globális végrehajtó szerepét betöltő Nemzetközi Valutaalappal való egyezkedésre. Ez azért szomorú, mert az elmúlt években kivétel nélkül megbuktak azok a kormányok, amelyek elfogadták az IMF álszent és megtévesztő módon segítségnek álcázott diktátumát.

Egyelőre olyan pénzügyi és vagyoni fölénnyel rendelkezik a nemzetközi Pénzkartell, hogy a 'piacnak' becézett spekulánsok képesek összehangoltan és módszeresen csődbe vinni egész országokat. Ezért nagyon fontos, hogy mielőbb gyakorlati lépéseket tegyünk Magyarországon a közösségi pénzhelyettesítők bevezetésére. Ezeknek jótékony szerepük lenne a magyar államadósság csökkentésében is, mert ha létrejönne egy országos lefedettségű alternatív fizetőeszköz, azzal nagyrészt finanszírozható lenne az exporttermelés jelentős része is.

A Kékfrank még fiatal, de meggyőzően életképes. Még nincs kiaknázva minden lehetőség, például a WIR sikerében oly fontos szerepet betöltő helyi szintű hitelezés. Ugyanakkor sikerei nyomán készülődik a Rábaközi Tallér és a Mosoni Korona, valamint Fejér megye négy kistérsége is, ahol huszonnyolc önkormányzati szövetkezet tervezi 2012. januárjától helyi pénz bevezetését. Ezek a tervek mutatják, hogy a magyar társadalom egy része már érti és rokonszenvvel fogadja a pénzhelyettesítőket, és aktívan támogatja ilyeneknek a bevezetését. A sikerhez azonban elkerülhetetlen az erkölcsi értékrend megszilárdítása a magyar társadalomban, mert a helyi pénzek és pénzhelyettesítők sikerének legfőbb biztosítéka az, ha az emberek megbízzanak egymásban. Itt találkozunk azzal, hogy az erkölcs nemcsak spirituális-lelki tényező, hanem rendkívül fontos életmegtartó erőforrás, amely nélkül életképes társadalom és sikeres gazdaság elképzelhetetlen.

Mit tehet az állam és mit tehet az egyén?

A közhatalom is kibocsáthatna országos pénzhelyettesítőt, mert ennek megvan az európai uniós és a magyarországi jogi háttere. Kézenfekvő lenne Síklaky István javaslatának megfelelően a meglévő forint érintetlenül hagyásával az ún. fehérpénz bevezetése. Ennek a pénzhelyettesítőnek a kibocsátásával rövid időn belül 20%-kal meg lehetne emelni valamennyi közalkalmazottnak és nyugdíjasnak a fizetését, illetve járadékát. Ezt a pénzt havonta le kellene vásárolni a Magyar Áruk Boltjában, amely önkéntes alapon, erre a célra jönne létre. Az el nem költött fehérpénz a következő hónapban már elveszíti értékét. A Magyar Áruk Boltjában magyar élelmiszert, zöldséget, gyümölcsöt, baromfit, tejterméket, tojást és ehhez hasonlókat lehetne elsősorban vásárolni. Magyar árunak az számít, amelyben legalább 80% a magyar munka aránya. A magyar áruk hálózatához azonos feltétellel, akár a nagy, külföldi tulajdonban lévő áruházláncok is csatlakozhatnak. A Magyar Áruk Bolthálózatában azonban a jelenlegi körülmények között nem lenne elég magyar áru. Ezért fontos, hogy ez a bolthálózat kiegészüljön olyan elszámoló-klíring házakkal, amelyek a fehérpénz forgalmát nyilvántartanák és elszámolnák. Az elszámoló házak hitelt is nyújtanának 1%-os kamattal ebből a fehérpénzből azoknak a magyar vállalkozóknak (illetve mindenkinek, aki az EU-s szabályok alapján felvállalja az azonos feltételek teljesítését), akik hajlandóak magyar termékeket előállítani a magyar bolthálózat számára.

Azok a fehérpénzzel rendelkezők, akik nagyobb értékű árut akarnak vásárolni, például egy magyar gyártásban készült kisgépet, és ehhez szeretnék összegyűjteni a fehérpénzüket, azok ezt átadhatják az elszámoló háznak, amely azt kikölcsönzi a fehérpénz hitelezés keretében. Ilyen esetben a fehérpénz nem veszíti el értékét, és így lehetővé válik nagyobb értékű magyar termék megvásárlása is. A fehérpénz alapján vállalkozók ilyen pénzzel fizethetnék az adóikat is. A magyar állam tehát nem adósodna el, nem vállalna újabb kamatterheket, mégis egy jelentős lökést tudna adni a magyar szükségletekre termelő magyar gazdaságnak. Ezzel fizetőképes magyar keresletet lehetne létrehozni a magyar áruk számára. Ha sikeres egy ilyen kezdeményezés, akkor a következő években is lehet fehérpénzzel kiegészíteni a közalkalmazottak bérét és a nyugdíjasok nyugdíját. A fehérpénz rendszer bevezetésének és működésének a részleteit már ehhez értők szakemberek részletesen kidolgozták. Bevezetéséhez valójában csak a gyors és bátor kormányzati döntés hiányzik. A nemzetközi Pénzkartell természetesen mindent elkövetne ennek a kezdeményezésnek az elfojtására, de mégse tudná a fehérpénz bevezetését megakadályozni, ha ebben a kérdésben a nemzeti kormány és a magyar társadalom egymásra találna.

Ha a fehérpénz bevezetésére most mégse tud különböző okokból vállalkozni, akkor is megvan a lehetőség a duális pénzrendszer bevezetésére Magyarországon állampolgári kezdeményezésre. E sorok írója ezért kezdeményezte a „Drábik János Új Pénz Alapítvány" létrehozását, mert megvan arról győződve, hogy a svájci WIR-hez hasonló rendszert Magyarországon is be lehetne vezetni. Nem hiúságból viseli ez az alapítvány a nevét, hanem azért, mert már megtapasztalhatta, hogy neve bizonyos értelemben útjelzővé vált a közvéleményben, és segíti a magyar emberek eligazodását. A bejegyzés alatt álló alapítvány célja a jelenlegi pénzrendszerek fejlesztésével kapcsolatos kutatási, ismeretterjesztő és nevelési feladatok ellátása, szervezése. Ide sorolhatók az e célhoz kapcsolódó művek létrehozásának, kiadásának és termesztésének a támogatása. Az alapítvány arra törekszik, hogy tanfolyamokat rendezzen a duális pénzrendszer működéséről vállalkozók és a nagyközönség részére. E tanfolyamok célja, hogy segítse a magyar társadalmat megérteni, miként működnek a helyi pénzek és a pénzhelyettesítők. E cél érdekében az alapítvány tervezi nemzetközi konferenciák, szimpóziumok szervezését külföldi és magyar szakemberek bevonásával. Különösen kiemelt célja a hitelkárosultak kellő információkkal történő támogatása. Célja még az alapítványnak, hogy a főáramlatú tömegtájékoztatásból teljesen kizárt Drábik János műveit széles körben megismertesse, illetve életművét gondozza. Az alapítványnak kiváló szakember, Vezér-Szörényi László az elnöke, és Drábik János csak az öttagú kuratórium egyik tagja.

Az alapítvány finanszírozása fogas kérdés, de már eddig is a rokonszenv annyi megnyilvánulásával találkoztak a szervezők, hogy a beindulásához szükséges minimális pénzeszközök előteremtése reálisnak tűnik. Minden rokonszenvező honfitársunk segítségét, ötleteit és egyéb támogatását előre is hálásan köszönjük.

A WIR-hez hasonló pénzhelyettesítő bevezetését Magyarországon nem lehet egyszerűen azzal lesöpörni, hogy megvalósíthatatlan utópia. Ha a svájciak ezt be tudták vezetni, és 77 év óta sikeresen tudják működtetni, akkor ezt mi, magyarok is megtehetjük saját túlélésünk érdekében.