2019. szeptember 14., szombat

A politikai maffia össze állt.




























A politikai maffia össze állt.






PS MOZI – ELŐKERÜLT BOROS TAMÁS VIDEÓVALLOMÁSA – BEOLVASZTÁS, AZAZ A MAFFIA BESZIVÁRGÁSA A RENDŐRSÉGRE 2



Boros Tamás videóvallomásának harmadik részének két rendőr főszereplője Doszpot Péter és Chilko Ferenc. Mindketten a Budapesti Rendőr-főkapitányság életvédelmi osztályát vezették, egymást váltva a poszton. Előbbi Boros szerint a méretes csalásokban érintett úszómenedzser, Zemplényi György személyes testőre is volt, majd ezek után visszavették a rendőrséghez, ahol a 1997 előtti robbantások és leszámolások ügyeiben nem tudott eredményt felmutatni. Chilkoról pedig Boros elmondja, hogy Radnai Lászlóékkal együtt alapították a luxusautó kereskedéssel foglalkozó Conti Car Kft -t, amelynek óbudai telephelyét az ex-zsaru telkén hozták létre.
SZENVEDI ZOLTÁN – PestiSrácok.hu
Az 1998 július 2-án, a fővárosi Aranykéz utcában felrobbantott olajos vállalkozó, Boros Tamás videóvallomásának harmadik részében ismét az éjszakai élet szereplőinek segítséget nyújtó rendőrökről beszél. Vallomása két ismertebb, fővárosi nyomozó, Doszpot Péter és Chilkó Ferenc tevékenységének bemutatására szűkül, igaz Boros róluk rendőri és ügyészi kérdésre beszél. Az egykori zsaruk többek között a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) életvédelmi osztályát vezették, egymást váltva. Leszerelése után az MSZP nagykátai képviselőségét elvállaló Doszpotról Boros azt állítja, hogy egy évig a több százmilliós csalásairól elhíresült úszómenedzser, Zemplényi Györgynek volt a testőre, Tasnádi Péterrel együtt. Boros szerint Zemplényi mellett Doszpot sok pénzt keresett, az éjszakai életben pedig kapcsolatokat épített ki. Ezek után visszavették a rendőrséghez, pedig Doszpot kapcsolatai “ide is és oda is” megmaradtak. Talán ennek is köszönhető – veti fel a pentitó -, hogy a fővárosi rendőrség egyik leszámolásos, vagy robbantásos ügyben sem tudott eredményt felmutatni. Ennek ürügyén említi meg Boros a BRFK életvédelmi osztályát Doszpot előtt vezető Chilkó Ferencet, akit éppen azért rúgtak ki a rendőrség kötelékéből, mert Radnai Lászlóékkal együtt megalapították Conti Car Kft-t, Chilko óbudai telkén. Boros állítja, a később a robbantásokkal és leszámolásokkal hírbe hozott conti caros csapat Chilko maguk mellé állításával tette meg az első lépést a ”beolvasztásra”, azaz a maffia rendőrségbe való beszivárgására. Később a Conti Cartól nagyon sok minden indul el, de persze csak azért mert Budapesten ezt megtehették, vidéken már nem lenne ilyen előnyük – meséli Boros. Aztán a vallomásrészlet végén az ügyésznő még megkérdezi, hogy van-e a Doszpotról még valami. Boros erre egy homályos történetet ad elő, hogy a Tanyi Györgyék valamilyen formában korrumpálják, de ez nem hangzik túl meggyőzőnek.


Boros Tamás videóvallomása: Az együttműködő rendőrök II.

Interjú a "Koszi klán" egyik vezetőjének tartott Czibere Attilával - Riaszt

"Ne pofázzál te kutya, letépem a fejedet!"- mondta a köztörvényes, pró

Roma putrik Bánffyhunyadon

Mélyszegény hátrányos helyzetű cigányok 1.

Mélyszegény cigányok romániában is

Hajdú-Bét - Tolvajok ideje (Pesty Fekete doboz)

Karsai József - Mi történt valójában a Hajdú-Bét-ügyben? - 2013.05.15





PS MOZI – ELŐKERÜLT BOROS TAMÁS VIDEÓVALLOMÁSA – KILÓRA MEGVÁSÁROLT RENDŐRÖK0



Az alvilágnak dolgozó rendőrökről beszél Boros Tamás videóvallomásában, amelynek második részét adja közre a PestiSrácok.hu. Az 1998 július 2-án, a fővárosi Aranykéz utcában felrobbantott olajos vállalkozó kis elvetemült gyilkosnak nevezi Portik Tamást, aki géppisztolyos embereivel úgy sétált a Váci utcában, mint Bogotában Pablo Eskobar kokainbáró. Szerinte Portik azért lehetett Budapest korlátlan ura, mert a megvásárolt rendőrök fedezték az akcióit.
SZENVEDI ZOLTÁN – PestiSrácok.hu
Boros József Károly, vagy ahogy magát nevezte Boros Tamás azután sétált be a Pest Megyei Rendőr-főkapitányságra vallomást tenni üzleti ellenfeleire, miután rálőttek házára. Az 1997 január 23-án felvett vallomásból egyelőre közel negyvenöt perc áll rendelkezésünkre, amelyben az olajbűnözés működéséről, korrupt zsarukról és az energolosok nemzetbiztonsági kapcsolatáról beszél egy nyomozó és egy ügyész jelenlétében. Természetesen a PestiSrácok.hu szerkesztősége semmilyen felelősséget nem vállal az olajtanú vallomásának igazságtartalmáért, annak kiderítése az igazságszolgáltatás feladata.
Sorozatunk második részében Boros egy olyan akcióról tesz említést, amelyben Tanyi György és csapata egy kecskeméti vállalkozót indultak “betámadni”, de a rendőrség azt megakadályozta. A támadókat kihallgatták, majd pár nap múlva kiengedték őket, holott Boros szerint tele volt a kocsijuk Kalasnyikov géppisztolyokkal. A kihallgatási jegyzőkönyveket pedig egy Elek nevezetű ORFK-s rendőrtiszt faxolta el a Conti Car autószalonba Radnai Lászlónak, aki most Portik ügyeiben koronatanú. A felrobbantott olajos vállalkozó megemlít egy (vélhetőleg a Pest megyei rendőrségen szolgált) főhadnagyot, akit vesztegetés miatt előzetes letartóztatásba helyeztek egy Szabolcs nevű gengszterrel, akit állítólag 200 ezer forintot adott a rendőrnek a robbantásos merényletek nyomozásának adataiért. A bűnözőről Boros megjegyezte, hogy az a Tanyi Györgynek dolgozott. Az ORFK részéről még egy rendőrt említ Boros, bizonyos Sárai Flóriánt, aki szerinte Portik Tamás kapcsolata volt. Aztán hosszasan beszél fővárosi rendőrökről. A Boros Tamás írásos vallomását feldolgozó korábbi cikkünkben szintén nagy szerep jutott a BRFK két volt tisztjének, Csontos Ferencnek és Labancz Ferencnek. Róluk a videóban Boros elmondja, hogy éjszakai szórakozóhelyek tulajdonosaitól szedtek védelmi pénzeket. De egy-két millió forintért azt is el tudták intézni, hogy kihozzanak bűnözőket az előzetes letartóztatásból. Miként az írásos anyagban, a videóban is megemlíti az ismert Nirvána bárban történt esetet, amikor Csontos, Labancz, Portik, Tanyi visszaszerezték a night clubot a törököktől. Azt állítja Boros, hogy húsz török tett vallomást Portik és rendőr barátai ellen, de semmi nem történt.
A pentitó Portikék úgynevezett meneteléséről is elmondja a véleményét. Szerinte azért nem áll senki
 Portik Tamás útjába és azért Budapest korlátlan ura, mert Csontosék lefedik nekik az akcióikat. “Odamegyek szájon vágom a Portikot és elvisz a Csontos, és én vagyok a börtönben. Szóval addig behúzza mindenki fülét és farkát, hisz mit tudna csinálni. Azt tudja mindenki a Portikról, hogy egy kis elvetemült gyilkos, azon kívül semmi. Háta mögött a megvásárolt rendőrökkel ballag előre és ezt szemtelenül teszi. Géppisztolyos őrökkel rohangál a Váci utcában, mint Bogotában Eskobar. Ha ezt ő itt megteheti, akkor ki mer itt szólni?” – panaszkodik Boros Tamás, aki akkor még csak nem is sejti, hogy lehet, ezért a mondatáért kellett meghalnia…
Fotó: Hvg.hu

Boros Tamás videóvallomása: Az együttműködő rendőrök I.

Alvilág - Közvetitő - Politika - II. Rész

Felrobbantották a Vörösiszap Tárolót, Kolontárnál ?!! Nem BALESET 





PS MOZI: TAKARÍTOTT VOLNA A BÉRGYILKOSSÁG UTÁN – MEGSZÓLAL A TANÚ 1



Semmi szín alatt nem vállaltam volna, hogy vér tapadjon a kezemhez, pedig 300 milliót kaptam volna, ha a házamba csalom H. Tamás régi üzlettársát, majd miután a házamban a bérgyilkos megölte, feldarabolom és szőnyegbe csomagolom” – mondta a Pesti Srácoknak M.G. – akinek a balatonfűzfői villájában a TEK kommandósainak és a rendőröknek az utolsó pillanatban sikerült megakadályozniuk a horrorisztikus leszámolást.
TÓTH GÁBOR VINCE – PestiSrácok.hu
A tervezett, avagy inkább majdnem bekövetkezett bűncselekmény részleteiről elsőként számolt be csütörtökön a PestiSrácok.hu, majd pénteken tartottak sajtótájékoztatót a megyei főkapitányságon, ahol a gyilkossághoz használni kívánt eszközökről készült fotókat, és az elfogásról készült felvételeket is bemutatták.
Nagyon, súlyos brutális bűncselekményt sikerül megakadályoznunk néhány nappal ezelőtt. H. Tamás anyagi haszonszerzés céljából akart végezni egy régi szekszárdi üzlettársával, a bűncselekményhez társakat is talált a balatonfüredi Sz. Attila és a balatonalmádi illetőségű M. Géza személyében. A bűncselekmény állampolgári bejelentésnek köszönhetően meghiúsult” – mondta Pogány Péter, a megyei rendőr-főkapitányság bűnügyi igazgatója. Az indíték részleteiről a nyomozás érdekeiben egyelőre nem nyilatkoznak a rendőri vezetők, ahogy arról sem, milyen halált szántak a vállalkozónak. Szilágyi József alezredes, a Terrorelhárítási Központ Műveleti Igazgatóságának vezetője elmondta, kiemelt létszámban vettek részt az akcióban, amely során végül összesen három helyszínen „csaptak le”.  Bevonták a TEK más szervezeti egységeit is annak érdekében, hogy a célszemélyt mindenképpen meg tudják védeni. „Meg kellett akadályoznunk, hogy az elkövetőn a közelébe férkőzhessenek és véghezvigyék, amit elterveztek” – fogalmazott Szilágyi József. A nyomozás vezetője, Baráth Attila százados kérdésre felvételen mutatta be azokat az eszközöket, amelyeket a házkutatások során a helyszíneken foglaltak le. Ezek az eszközök a gyilkosság elkövetéséhez és a holttest eltüntetéséhez kellettek volna. Köztük van több pár kesztyű, egy pisztoly, egy üveg kloroform, ragasztószalag, szemeteszsákok.
A Pesti Srácok.hunak sikerült megszólaltatnia a történet kulcsfiguráját, a lakossági bejelentőt. M.G.-nek vérfagyasztó szerepet szántak a gyilkosság kitervelői, és a megbízott bérgyilkosok. A fiatal férfi, aki egyedül neveli három éves kislányát bár, ahogy ügyvédje fogalmazott eljárásilag kiszolgáltatott”, nem akarta, hogy vér tapadjon a kezéhez, pedig 300 millió forintot ajánlottak fel számára, ha közreműködik. „Egy ember életének kioltása, és hogy nekem ahhoz bármi közöm legyen elfogadhatatlan, ezért szóltam egy már nyugdíjas rendőr ismerősömnek, hogy mire készülnek Tamásék – később mindenben együttműködtünk, hogy azt a férfit ne ölhessék meg” – mondta G. Elmesélte, az ő feladata volt, hogy a vállalkozót a fűzfői villába csalja, azzal az ürüggyel, hogy vannak dokumentumai, amivel ártani tudna Tamásnak. A házban elbújva már ott várt a bérgyilkos. A holttestet aztán neki kellett volna úgy feldarabolni, hogy azt a szőnyegbe csomagolhassák, majd savban feloldhassák.


Tamás és a szekszárdi vállalkozó hosszú éveken át „dolgoztak össze”. A férfi részben ezekből a közös ügyletekből hatalmas, két milliárd körüli vagyonra tett szert. M. G. elmondása szerint azokat a biankó szerződéseket, papírokat, melyekkel a kétmilliárdos vagyon H. Tamásra száll, az ügyvéd már korábban hitelesítette ismerősével.  Így ha a férfi meghal, ennyi pénz ütötte volna H. Tamás markát. Vagyis ezen a pénzen osztoztak volna a bérgyilkosokkal. A szekszárdi vállalkozó is régi ügyeskedő, akár csak H. Tamás ingatlanügyekben járatos – mondta G.
A fiatalember, aki jelenleg egy korábbi, vagyon elleni bűncselekmény miatt házi őrizetben van, nagyon fél. És kislányát, akit akció idejére ugyan elvittek a rendőrök, de most újra vele van a házban, még jobban félti. Tudja, hogy amit tett, azért akár meg is ölhetik. Ezért most két-három erős barátja vigyáz rá, de ez nem maradhat így örökké. Ráadásul az sem túl jó hír, hogy gyilkosság előkészítéséért, ha még nem volt kísérleti szakaszban a bűncselekmény, mindössze 5 évet lehet kapni a rácsok mögött.Németh Ákos, M.G. jogi képviselője szerint hősies, amit a férfi tett, főleg annak tudatában, hogy most két-három barátján kívül senki sem vigyáz rá, pedig a gyanúsították pontosan tudják, hogy ő dobta fel őket. „Azt szeretnénk elérni, hogy ügyfelem új életet kezdhessen, akár innen távol, biztonságban, ebben bízunk a rendőrség együttműködésében” – fogalmazott a jogi képviselő.

PS Mozi: Horrorisztikus bérgyilkosságot terveztek - megszólal a tanú




BÉRGYILKOST FOGADOTT AZ ISMERT ÜGYVÉD? 3



Kommandós akcióban fogott el kedden a Terrorelhárítási Központ (TEK) egy gyilkosságra készülő csoportot a Veszprém megyei Balatonfűzfőn – értesült a PestiSrácok.hu. A bérgyilkosság felbujtója egy ismert helyi ügyvéd, Hudvágner Tamás, aki két társával őrizetbe került. A gyanú szerint a vállalkozónak egy kétmilliárd forintos ingatlanüzlet miatt kellett volna meghalnia. Az egyik érintett azonban feldobta a bandát.
Tóth Gábor Vince
Bérgyilkosságra adott megbízást a gyanú szerint Hudvágner Tamás ügyvéd, akit két társával együtt a TEK kommandósai fogtak el kedden Balatonfűzfőn. A Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság pénteken tart sajtótájékoztatót az ügyről. A PestiSrácok.hu érdeklődésére egyelőre csak annyit közöltek, hogy egy előre kitervelten, nyereségvágyból elkövetni kívánt emberöléshez készülő csoportot fogtak el a nagyszabású akcióban. A helyszínen az aprólékosan megtervezett, horrorisztikus gyilkossághoz előkészített eszközöket is megtalálták, igaz, a TEK az utolsó pillanatban csapott le, így a tettenérés megtörtént, az áldozatok viszont sértetlenül megúszták. Az ismert ügyvéd ugyan menekülőre fogta, de a ház előtt a kommandósok leteperték. Az elfogásról készült videófelvételt a rendőrség ma tette közzé a honlapján.
A villa4
Ebben a villában történt a majdnem bérgyilkosság Fotó: PestiSrácok.hu
A bérgyilkos a házban tartózkodott
A PestiSrácok.hu információi szerint egy két milliárdot érő ingatlanügylet miatt kellett volna meghalnia a vállalkozónak. Ennyit kaszált volna Hudvágner Tamás veszprémi ügyvéd, aki mellesleg egy cikluson keresztül a veszprémi képviselő testület fideszes tagja is volt. Úgy tudjuk, az áldozat az ügyvéd ügyfele volt, és a milliárdos ingatlan üzletben már minden papírt előkészítettek. Hudvágner Tamás azzal csalta a fűzfői házhoz a vállalkozót, hogy néhány részletről még egyeztessenek és írjanak alá papírokat. Ugyanerre az időpontra hívták a Balaton-parti villához a felbérelt gyilkost is. A terv az volt, hogy kámforos vattával előbb elkábítja áldozatait, majd egy metszéssel átvágja a torkukat. A holttestek eltüntetésével a villa tulajdonosát, M. P.-t bízták meg. Mivel a férfi járatos az egészségügyben, az ő feladata lett volna a testek feldarabolása és eltüntetése. A férfi egyik helyi ismerősétől megtudtuk, M. P.-nek köszönhető, hogy meghiúsult a nem mindennapi leszámolás. Bár a férfit Hudvágner Tamás életveszélyesen megfenyegette, ő nem engedett félelmének, sem a felkínált százmillióknak. Így a fűzfői házat, ahol a szomszédok szerint hónapok óta nagy volt a jövés-menés, már hetek óta figyelte a rendőrség és a terrorelhárítás. Kivárták azt a percet, amikor már nem csak tervezgetés, hanem tettenérés forog fenn. Ugyanis hétfőn, az akció perceiben már a bérgyilkos is a házban tartózkodott.
Hudvágner Tamás Fotó: PS
Hudvágner Tamás Fotó: PS
A darabolás helyett megakadályozta a gyilkosságokat
M. P. nemrég kezdett új életet, amit komolyan is gondolt, nem akart bajba kerülni, és azt meg pláne nem, hogy vér tapadjon a kezéhez. Ezért szólt egy rendőr ismerésének” – mesélte a PestiSrácok.hu-nak a neve elhallgatását kérő ismerős. Úgy tudjuk, M. P. korábban kisebb vagyon elleni bűncselekményeket követett el, de jó útra tért. Akik ismerik, azt mondják el is akart költözni, minél messzebb, hogy megszabaduljon a múltjától. Talán ezért is segített most a rendőröknek és akadályozta meg a kegyetlen vérengzést. Lapunk a helyszínen az egyik utcabelitől megtudta, fura alakok fordultak meg az amúgy lakatlannak tűnő háznál. Drága autókkal, öltönyös, nyakkendős, szemlátomást jómódú emberek.

Az önkormányzatból az ügyvédi irodába onnan az ingatlan bizniszbe
Hudvágner Tamás fiatal, agilis, több diplomás ügyvéd nem csak a gazdasági életben, hanem korábban a politikában is érvényesülni próbált: 1998-ban lépett be a Magyar Demokrata Fórumba, melynek 2002 és 2004 között városi elnökségi tagja volt.  2005 márciusában lépett be a Fideszbe. 2004-től a Veszprém Megyei Jogú Város Közbeszerzési Döntőbizottságának szakértője, az önkormányzat, a kistérségi társulás, illetve a város több civil szervezetésnek jogi szakértője volt. Egy cikluson át 2004 és 2006 között a képviselőtestület Fideszes tagja, illetve a Sportbizottság elnöke.
Saját ügyvédi irodáját 2005-ben nyitotta meg. Ugyan ebben egy benzinkutat és hozzá tartozó shopot épített. Hudvágner neve ismerősen cseng a helyi ingatlanüzletben is. Lakótömböt építtetett majd értékesített, később a Dózsa téren bevásárlóközpontot húztak fel érdekeltségi körei. Dubaji kapcsolatai révén élményfürdőt és luxus szállodát tervezett a városba. A dubaji befektetők több alkalommal meg is jelentek Veszprémben terepszemlét tartani, és a város vezetésével és az akkori polgármesterrel, Debreczenyi Jánossal tárgyalni. A befektetés végül meghiúsult, nem épült dubaji csodapalota Veszprémben – holott Hudvágner Tamás a hazai sajtóban ezt jó előre beharangozta. Az ügyvéd cége később parkolóházat is épített volna Veszprémben – ez idáig ez sem valósult meg.

Hutvágner (középen) itt még fideszesként Veszprém sportbizottságban
Hutvágner (középen) itt még fideszesként Veszprém sportbizottságban
Kell-e olcsó lakás?
Veszprémben már évekkel ezelőtt az is felröppent, hogy Hudvágner Tamástól nagyon olcsón lehet lakásokhoz jutni, sőt előre le lehet adni a rendelést, milyen lakásra lenne szükség. Sokan egyenesen a helyi lakásmaffiával hozzák összefüggésbe a neves ügyvédet. A PestiSrácok.hu-nak a férfi köreit jól ismerő, neve elhallgatását késő fiatalember azt mondta, Hudvágner Tamás és üzletfelei, a J. testvérek egyszerre 20-30 lakást is árultak egy időben. Ezek általában idős emberek lakásai voltak, akikről „gondoskodtak”, cserébe azok lemondtak lakásuk, házuk tulajdonjogáról. Informátorunk azt is mondta, ezek az idős, lerobbant emberek nem sokkal később idősek otthonába kerültek, ott pedig sokan örökös nélkül elhunytak. Azt egyelőre nem tudjuk, hogy Hudvágnert ezen ingatlanügyek miatt is előveszik-e, most gyilkosság előkészítéséért és felbujtásért kell felelnie.





AZ OLAJOS ALVILÁG, AVAGY A HATALOM KITARTOTTJAI I. 5



Három nagy csoportra lehet osztani a kilencvenes évek merényletei és olajbotrányai mögött álló érdekcsoportokat – derül ki a PestiSrácok.hu tényfeltáró riportjából, amellyel kolléganőnk folytatja a korábban az Index.hu-n elkezdett leleplező cikksorozatát. 
Megtudhatják, hogy a háttérben megbújó személyi kapcsolatok, zsarolók és megzsaroltak viszonya megkövesítettek egy erőstruktúrát, amelyben az érdemek helyett még ma is az információtöbblet az egyetlen, ami fenntartja egyesek hatalmát a másikkal szemben. 
SIPOS ANETT
Az olajos kishalak többsége középfokú iskolai végzettséggel sem rendelkezett. Talán ennél fogva alkalmasabbnak is tűntek végrehajtónak, hisz például a korábban dinnyetermesztéssel foglalkozó Zs. Bélából senki se nézte ki, hogy túljárhat a megbízói eszén. A közelmúltban letartóztatott, a kilencvenes évek nagy port kavaró gyilkosságaiban felbujtással gyanúsított Portik Tamás is egy ilyennek gondolt legényke volt. A tököli fiatalkorúak büntetés végrehajtási intézetéből jött fiú volt, aki már húszas évei idején helyet kapott az olajosok világában. A névjegykártyája szerint az Energol Rt. marketing igazgatója volt, másik jó testfelépítésű barátjához, Drobilich Gáborhoz hasonlóan, aki papíron az Energol külkapcsolatainak volt a felelőse. Az olajozásban végrehajtóként funkcionáló izmos fiúk és a kis fuvarosok közül azonban kevésnek volt annyi józan esze, mint a nemrég előzetes letartóztatásba helyezett Portik Tamásnak és Vizoviczki Lászlónak, akik a megkeresett pénzt befektették, ráadásul pozícióikat évtizedeken át tartani is tudták.
Honnan indult az olajos alvilág története?
Kezdetben a lebonyolítással, végrehajtással megbízott keresztapáknak úgy tűnt: egyszerű a történet. Ők a kapott pénzből saját nevükre alapított cégekkel megveszik az olajat és a tiszta szeszt Oroszországban, majd itthon a megbízók kapcsolatrendszerének köszönhetően értékesítik azt. Az orosz fél részéről is úgy tűnt, minden sínen van, elégedett a tőlük vásárolt áruk ellenértékével. A magyarok az olajért és a tiszta szeszért utólag ugyan, de rendesen fizettek. Cserébe a kiváló magyar üzleti partnereknek az oroszok is igyekeztek gesztusokat tenni, nagyrabecsülésük jeleként. Azoknak, akik rendszeresen és nagy tételeket bonyolítottak, az oroszok bónuszként testőröket is felajánlottak. Ez rendkívüli módon hízelgő volt ezeknek az „üzletembereknek”. A naiv magyar keresztapák elfogadták az ajándékot és felettébb büszkék voltak újdonsült kíséretükre. Társaságban, üzleti tárgyalásokon kifejezetten kérkedtek az orosz testőreikkel, akiket a sérthetetlenségük egyértelmű bizonyítékainak gondoltak akkor. Fel sem merült bennük, hogy némelyik sokkal több, mint testőr.
Tonhauser László nyugalmazott rendőrezredes (balra) és Kiss Ernő akkori dandártábornok az Országgyűlés olajügyeket vizsgáló bizottságának ülésén 2000-ben. (Fotó: MTI/Bruzák Noémi)
A keresztapák közvetlen kíséretéhez tartozó oroszok ennek köszönhetően megfigyelték, mi fán terem a magyar jövedéki bűnözés. Gyorsan kitanulták, hogyan történik a behozott gázolaj háztartási tüzelőolajként való vámolása. Hogy mi a szőkítés menete? Ki az, aki a MOL-tól, vagy a veszprémi vegyészkarról a szőkítéshez szükséges adalékanyagot biztosítja? Hogyan lesz a gázolajból magyar területen vámmentes ipari tüzelőolaj, és miként vámolják az orosz tiszta szeszt ablakmosó folyadéknak…
Rövid idő alatt kikristályosodott, hogy az üzlet a magyar maffiózók nélkül is működtethető. Az oroszok ennek megfelelően a kilencvenes évek közepe felé meg is jelentek a magyar piacon, amihez komoly segítséget jelentettek az egykori elvtársi kapcsolatok.
Innentől kezdve szűknek bizonyultak az országhatárok és a magyar alvilágnak csak arra a részére volt szükség, akik hajlandóak voltak az oroszok alá betagozódni. Aki szembement velük az repült, amihez TNT és Semtex volt a rendszeresen használt vivőanyag.
Az aranykéz utca titka 
Az Aranykéz utcai robbantásos ügyek még mindig homályosak. A belőlük újravarrt krimik a legérdekesebb magyar vonatkozású hírek, pedig már régen lezárt és feltárt részei kellene, hogy legyenek a legújabb kori magyar történelmünknek.
Tonhauser László Nem kérek bocsánatot című könyvének 300. oldalán van egy igen érdekes rész az Aranykéz utcában felrobbantott Boros Tamásról. Azt írja, Boros úgy döntött megszakítja a kapcsolatot a Conti Carosokkal. Ki akarta venni az összes pénzét az üzletből, ami megalapozta a konfliktust, mert ezt a társai igencsak rossz néven vették. Aztán tovább fajultak a dolgok. Cseppet sem szívlelték Boros Tamás közeledését az ORFK Szervezett Bűnözés Elleni Szolgálata felé, melynek akkor a könyv szerzője, Tonhauser László volt a vezetője. Jelzésképpen kézigránátot dobtak egy használt gépkocsik eladásával foglalkozó telephelyre. Ami után olyan vallomás született, mely szerint Boros Tamás és egy embere hozatták a kézigránátokat Debrecenből, darabját 5 ezer forintért. Borost, hogy tanuljon a dologból ennek alapján előzetes letartóztatásba is helyezték, majd két hónap múlva bizonyítékok híján elengedték. Ekkor volt üzlettársai elől Ausztriába menekült.
Boros Tamás azzal fenyegette az újabban bűnbánó keresztapaként ismertté vált Radnai Lászlót és galeriját, továbbá  az ellene eljárást folytató rendőröket, hogy kipakol az MTV stábjának. Miután külföldön is utolérték egykori üzlettársai és megtudta, hogy az általa nyilvánosan is megvádolt rendőrök is törleszteni akarnak, úgy döntött végleg kiborítja a bilit. Ekkor felhívta Tonhauser Lászlót és találkozót kért. Az illetékes vezetők, Pintér Sándor akkor országos rendőrfőkapitány, ma belügyminiszter, Ignácz István bűnügyi vezető, ma a Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatalának általános elnökhelyettese tudtak a Tonhauser – Boros találkozóról. Az ott elhangzottak mind rögzítésre kerültek. Tonhauser könyvében úgy írja le a beszélgetést, hogy Boros megdöbbentő képet festett a magyarországi szervezett bűnözésről, abban egyes rendőrök, ügyészek, bírák szerepéről.
A könyvben ez az alábbi módon szerepel: „Mindenkit néven nevezett. Azoknál az általa elmondott eseteknél, ahol a rendőrök és a bűnözők összefonódásáról beszélt, rákérdeztem, hogy mi van akkor, ha a azok hasonló szándékokkal találkoztak a rendőrökkel, mint akkor ő velem. Ezt több esetben cáfolta. Volt viszont amin elgondolkodott és lehetségesnek tartotta. A beszélgetés azzal fejeződött be tudja, hogy nincs visszaút. Segít a rendőrségnek a kialakult szervezett bűnözői csoportok felszámolásában. Hangsúlyozta, nem kéri, hogy legyünk elnézőek vele, ha ő bűncselekményt követne el. Pár nappal később rálőttek Boros Solymári házára. A merénylet annyira felhergelte, hogy a Pest megyei kapitányságon mindent jegyzőkönyvbe mondott úgy, hogy az egészet videóra vették ügyész jelenlétében.”
Ekkor azonban a BRFK-tól páran azzal a teóriával álltak elő, hogy Boros megvezette a dörzsölt Tonhausert, és saját maga szervezte meg a merényletet. A solymári ház rendőri védelmét megszüntették, majd Boros Tamás ellen pár nappal később az Aranykéz utcában sikeres merényletet hajtottak végre. Egy kis Polskiban elhelyezett pokolgéppel felrobbantották.  Tonhauser azt állítja a könyvében, Boros Tamás volt az első olyan személy, aki komolyan vette a rendőrség munkájának segítését és a bűnözéssel való szakítás gondolatát. A nyomozó véleménye szerit Boros igazán azzal bosszantotta fel az ellenfeleit, hogy példáján felbuzdulva más megzsarolt személyek is meggondolták magukat, megpróbáltak kitörni a zsarolóik bűvköréből és felvették a kapcsolatot a rendőrséggel. Kezdtek bizonyítékokat szolgáltatni és nyíltan jegyzőkönyvbe mondták ügyüket.
Poroltó készülékekkel oltják a lángoló autókat a budapesti robbantásos merénylet helyszínén az V. kerületi Aranykéz utcában 1998. július 2-án. (Fotó: MTI/Mihádák Zoltán)
Ennek megfelelően 1996 elejétől több mint 70 robbantás történt. A rendőrség 7 ügy feltételezett tetteseit fogta el. Boros vallomásai teljes egészükben soha nem kerültek nyilvánosságra, nagy részüket államtitoknak minősítették. Eddig a Kecskeméti maffiaperben mindössze hat oldalt használt fel belőle az ügyészség, ahol a Conti Car-os Radnai Lászlóval szemben ezzel akarták bizonyítani a vádlottak bűnszervezetben való részvételét.
Erővonalak
Ez alapján a nyilvánosságra hozott hat oldal alapján annyit tudunk, hogy Boros Tamás Tonhausernek megnevezte az alvilág három meghatározó csoportját.
1. Az első rögtön a saját köre volt. Ez a Conti Car  Kft. és a hozzá kapcsolódó más cégek, és a köréjük szerveződött bűnözői csoportok.  Mivel Boros kilépett a cégből, az ezt követően Radnai László és Csüllögh Zsigmond üzlete volt. A Conti Car eredendően tisztázatlan eredetű kocsik forgalmazásával, uzsorakölcsönökkel, pénzmosási célzattal, szállodaiparral és olajszőkítéssel foglalkozott.
2. A második Boros által megnevezett csoport a védelmi pénzek szedésére és zsarolásra szakosodott Energol Rt., akik persze a nagyobb olajcégek a Fortus Rt és az ETL Rt. olajelosztóiként is működtek.
3. A harmadik és tán legerősebb csoport vezetője az orosz – ukrán kapcsolatokat Magyarországon megjelenítő és felügyelő Szemjon Mogiljevics, közismert nevén Szeva bácsi volt. Szeva telephelye a volt Csepel Művek területén épült ki. Cége a Magnex Művek pakurát és petróleumot hozott be Magyarországra. A pakura lepárlásából lett gázolaj, aminek a minőségén a petróleummal javítottak.
A különféle érdekek Boros vallomása szerint nagyon szorosan összefonódtak a három alvilági csoport között, akik felosztották a budapesti éjszakai életet is. Ez a rendszer személyi váltásokkal ugyan, de hosszú távon képes volt tovább élni. Így érthetővé válik az Energolból ismert Portik Tamás jelenlegi feltételezett alvilágon belüli pozíciója és a vele együttműködő az olajosokat(is) taxiztató Vizoviczki László mai háttere, valamint a velük szemben feszülő viszonyok ma is  működő erőtere.


2012. augusztus 09. Kik voltak Portik segítői?

Magyar Róbert interjú



Portik segítői: egy kis adalék a Hír Tv-től (Híradó, 2012. augusztus 9.)
Pénteken folytatjuk.
A cikksorozat előző részei az Index.hu-n:




AZ OLAJOS FELVILÁG, AVAGY AZ ÚJ NEMESSÉG KIALAKULÁSA II. 3



Az olaj a kilencvenes években az új nemesség kialakításának egyik eszköze volt. A belépő milliárdok a zömében Oroszországból és Szlovákiából származó olajjal és szesszel elkövetett adócsalásból keletkeztek. Külön előny volt a régi elvtársi kapcsolat.
Tényfeltáró sorozatunk legújabb részéből kiderül, hogy a most évtizedes késéssel letartóztatott kisebb-nagyobb keresztapák csupán egyszerű janicsárok, végrehajtók voltak, a gyeplőt ugyanis a magyar közélet legbefolyásosabb alakjai tartották a kezükben. Írásunkból képet kaphatnak arról, hogy mely politikusi-vállalkozói körök alapozták meg az olajjal a minden bizonnyal unokáról-unokára továbbörökíthető mesés vagyonukat.   
SIPOS ANETT
Habár a maffiaügyekkel összefüggésben letartóztatott Portik Tamás, Radnai László, vagy Vizoviczki László jövedelme egy átlag magyar számára hatalmas vagyonnak látszott, de nem ők álltak a kilencvenes évek nagy olajüzleteinek a csúcsán. Sőt az olajbotrány legismertebb szereplője, az Energol Rt. is csak egy disztribútor volt, amely csak a mások által behozott naftát osztotta szét.
Prológus
Az olajozás is olyan bűnözési forma volt (mint például a lakásmaffia ügyei), amit a laza törvényekkel alapoztak meg. A kiskapus jogszabályalkotásban vagy a végrehajtásban együttműködő embereket megbecsülik, és vigyáznak rájuk. Jól fizető pozícióval, fix megbízásokkal, ilyen-olyan tagsággal vásárolják meg lojalitásukat és hallgatásukat. A krimibe illő történetekbe ékelve sokat emlegetett Energol Rt. és a Conti Car Kft. katonai biztonsági kapcsolatokkal is rendelkező cégek voltak, ahol a cégjegyzékben még véletlenül se látszottak a valós főszereplők, csak az időközben megtollasodott verőlegények.
Nem érdemes finnyás értelmiségi fejcsóválásba kezdeni, ha az elit és a jogalkotás szerepe kerül terítékre az olajbűnözés kapcsán. A kilencvenes évek elején nem voltak nagytőkések, akik vásárlóként felléphettek volna az állami vállalatok privatizációjánál. Az államkassza üres volt, s valahogy létre kellett hozni ezt a társadalmi réteget, központi jóváhagyással,  magyar leleménnyel, de akkor még Moszkva érdekeitől sem függetlenül.
Rákapott a plebsz is
Amikor az Antall-kormányzás elején meghozták a piros és sárga olaj közti adótartam különbségét kimondó rendeletet, hatalmas vagyonok összeharácsolására született egyszerű forgatókönyv. Kezdetben kis takarékszövetkezetek adták az alaptőkét az első tartálykocsi olaj behozatalához, aztán sok más pénzintézet is bekapcsolódott. Az első generáció többnyire vissza sem fizette kölcsönöket (megtette helyettük az állam a bankkonszolidáció során). Aztán amikor a plebsz is egyre jobban rákapott a szőkítésre, és kezdett felhígulni a rendszer, bezárták a jogi kiskaput. A szocialista Békési László pénzügyminiszter megszüntette a piros és a sárga olaj közti különbségeket. Egy rövid, átmeneti időre még megmaradt a (halasztva) sem befizetett vámon és áfán való nyerészkedés. Egy-egy cég eltűnt, felszámolták, a hatóságok bottal üthették az olajosok nyomait.
Aztán kinyitották egy másik ajtót, ahol már csak az kapott helyet az asztal mellett, akiket a soha be nem jegyzett, addigi olajosokból összeáll Magyar Olajipari és kereskedelmi Kamara (MOKK) kiválasztott (lásd az Index-cikksorozat második részét). Ez a folyamat, amit olajozásnak nevez a köztudat egészen 2000-ig tartott.
Az általam az Indexnek írt sorozat végül meg nem jelent záró darabjához két videó készült, amelyek sajnálatos módon elvesztek a szerkesztőségben. Kupa Mihály, az MDF volt pénzügyminisztere, a háztartási tüzelő olaj adótartamára vonatkozó szabályok megalkotójaként arról mesélt a filmen, hogyan és miért nyitotta ki Pandora szelencéjét. 
Kupa Mihály volt pénzügyminiszter a Gyurcsány-Bajnai-kormányzás idején megkapta a Húsz éves a Köztársaság Díjat. Az más kérdés, hogy Kupa úr becsülete olajfoltos lett-e a kilencvenes években és valójában mit is köszönhet neki a húszéves köztársaság. MTI Fotó: Kovács Attila
A másik videón Bárándy György ügyvéd nyilatkozott az olajos védenceitől szerzett tapasztalatiról, és nagyjából válaszolt arra kérdésre, hogy mi az álláspontja egy olyan fiktív helyzetről, ahol az állam vezetői hoznak olyan jogszabályokat, amivel megteremtik a lehetőséget – ha bűnözés árán is – a hozzájuk közel állóknak, hogy ők legyenek az új magyar elit. Ha úgy tetszik, az új nemesség. 
Késleltetett oknyomozás
Ha a fent említett igen élvezetes videókat nem is, de a hozzájuk tartozó írást, most négy év után közreadjuk.
Gyurcsány Ferenc exminiszterelnök még hivatali idejében hozta létre a reformokat előkészítő szakértői csapatát, ahol az adóügyekkel kapcsolatos feladatokkal Monostori Lajosnét bízta meg. Ő annak idején mint APEH-alelnök felelt (volna) többek közt az olajosok adótartozásának behajtásáért. Sem az adhatóság, sem Monostoriné nem válaszolt arra a 2008-ban feltett kérdésre, hogy behajtották-e a Horn-kormány idején a Bokros-csomaggal elért megtakarításhoz mérhető adótartozásokat, illetve ha nem, akkor miért nem?
Monostori Lajosné 2008-ban már a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal elnöke volt. 2005-ben állami kitüntetésben részesült. Augusztus 20-án Gyurcsány Ferenctől átvehette a Magyar Köztársaság Érdemrend Középkeresztjét csillaggal, mely a polgári tagozat elismerése. Monostoriné kvázi veje (lánya élettársa) a Magyar Nemzeti Vagyonügynökség vezetője volt az előző kormány idején.
Draskovics Tibor, a Gyurcsány-kormány igazságügyi minisztere pedig az olajügyekkel kapcsolatos kormányzati rendelkezések egyik legfőbb alakító szervezetében, a Pénzügyminisztériumban dolgozott vezető pozíciókban. Arnold Mihály, a VPOP parancsnoka Draskovics Tibort nevezte az egész olajtémának alapot adó jövedéki szabályozás egyik kulcsfigurájának. Draskovics még az Indexnek azt állította korábban, hogy a halasztott vámfizetési engedély kiadásához szükséges megbízhatósági igazolást feltételül szabó rendelet kiadásakor államtitkár volt, a rendelet szövegezésében nem vett részt, de irányának meghatározásában igen. A többszörös exminiszter tehát 1994-98 között a Pénzügyminisztérium helyettes államtitkáraként valóban rálátott a jövedéki szabályozásra. Csupán a megbízhatósági igazolásokról szóló rendeletmódosítás a rendőrség adatai szerint 1995. januárjától 1996. közepéig 6,5 milliárd forint adóhiányt okozott az államnak.
Ki állt a piramis csúcsán?
Ha azt akarjuk megtudni ki volt a hatalom legtetején az olajügyekben, azt kellene megnézni kinek a cége rendelte meg a legnagyobb tételeket Oroszországból, és ki osztotta tovább az olyan nagykereskedőknek, mint például az Energol Rt. A kérdésre úgy kaphatunk választ, hogy megnézzük, ki tette rá a kezét az ország legnagyobb olajtárolóira. Magyarországon a péti volt szovjet stratégiai olajtározó és a százhalombattai tározók a legnagyobbak. A péti tározót először az MDF-kormány honvédelmi miniszterén keresztül juttatták olajos kezekre, a százhalombattai pedig az Apró Piroskáék által a Magyar Fejlesztési Bank pénzéből kistafírungozott Fortus Rt.-hez került. Itt jegyzendő meg, hogy annak idején a kis híján agyonlőtt olajos vállalkozó Sáska László és Gyurcsány Ferenc közös érdekeltségébe tartozó Fortus Rt. is nyakig süllyedt az olajügyekbe. A vállalat ki tudja milyen eredetű és miként elvámolt szlovák olajat importált a Magyar Villamos Művek erőművei számára
Érdekes módon Apró Piroska vejénél Gyurcsány Ferenc második kormányában is feltűnt egy, az olajos világból ismerős név: Szűcs Erika szociális és családügyi miniszter asszonyé, MSZP-s, ma pedig a Gyurcsány-párt színeiben politizáló független országgyűlési képviselőé. Szűcs Erika nevét korábban az ETL Rt. felügyelő-bizottsági tagjaként említette az Index cikksorozata. Az ETL a Klementinai katonai bázis köré szervezte olajügyleteit. Az Energol Rt. ügyének vádirata szerint is ők adták el az olajat az Energolnak, és nem fordítva. Tehát az Energol inkább csak elosztóként funkcionált. Így Portik Tamásék csak a nagyok által rátestált feladat végrehajtói voltak az olajban.
Az olajügyek nagy mágusaként és az Apró-Gyurcsány-család jobbkezeként számon tartott Szűcs Erika a devizahitelesek hatékonyabb megsegítése érdekében szólal fel idén februárban az Országgyűlésben. MTI Fotó: Kovács Attila
__________
A Szűcs Erika-féle ETL Rt.-t már működése kezdetén is hatalom közeli vállalkozásként tartották számon – az ügyvezetőnek meglehetősen erős csapatot sikerült összeverbuválnia. A vezérigazgató Bihall Tamás volt, ő volt a Borsod-Abaúj-Zemplén (BAZ) megyei kereskedelmi és iparkamara elnöke, több cégnél, így a Tokaj Kereskedőház Rt.-nél, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara Gazdaságkutató és Vállalkozáselemző Kht.-nál a felügyelő bizottsági elnöke. 1996-tól az ETL Rt. felügyelőbizottságának tagja volt Karl Imre MSZP-s képviselő, milliárdos, aki a KISZ-ből DEMISZ-szé lett ifjúsági szervezet szövetségi kamarása volt a rendszerváltás környékén. Karl később energetikai kormánybiztos, majd a Magyar Villamos Művek felügyelőbizottságának elnöke lett, onnan az MVM stratégiai vezérigazgató-helyettesi székébe ült át. Az fb-tag Szűcs Erika később is nagy karriert futott be, az előző ciklusban nemcsak miniszterként, de Miskolc alpolgármestereként és szocialista képviselőként, a part választmányának elnökhelyetteseként és a part etikai bizottságának (!) elnökeként is feltűnt. 2010-ben is képviselői helyet nyert és amikor Gyurcsány Ferenc Demokratikus Koalíciója elhagyta a szocialistákat, cseppet sem meglepő módon vele tartott. Legismertebb botrányába a Rákóczi Regionális Fejlesztési Bank vezérigazgatójaként keveredett bele. Korábban a Gyurcsány-érdekeltségű Perfekt Rt. területi igazgatója is volt. Szűcs Erikát soha nem vonták felelősségre az ETL Rt.-nél lelepleződött adócsalások és okirat hamisítások miatt, végül csak a kisebb szereplőknek kellett felelniük.
__________
Brutális figurák

A most maffiabűncselekményekkel, gyilkosságok megrendelésével gyanúsított Portik Tamás kapcsán felemlegetett Energol Rt.-t 1994. november 30-án alapította Portik mellett Drobilich Gábor, Ferencsik Attila, Kerekes István, továbbá a német állampolgár Emil Gulyás és fia, Gulyás Emil Róbert. A cég igazgatói Drobilich Gábor (önbíráskodásért elítélték), Ferencsik Attila (a kecskeméti maffiaperben elítélték emberölés előkészületéért és fegyvercsempészetért) és Portik Tamás (jelenleg előzetes letartóztatásban) voltak. 1996 márciusától Csikós József, Drobilich Gábor, Ferencsik Attila és  Dékány István vezetették a céget.
Portik Tamás kilenc évig szökésben volt, az ellene az Energol-ügyben felhozott vádak mindegyike elévült. A szökést megelőzően Portik alkut ajánlott a rendőrségnek. Fenyő János, Seres Zoltán, Prisztás József, Döcher György, Boros Tamás, Zubovics Gyula, Muskovics Gyula gyilkosainak és a gyilkosok megbízóinak nevét ígérte. Cserébe azt kérte, engedjék el a nyolc éves börtönbüntetését. Az alku nem kötettett meg. Meglepő módon amostani előzetes letartóztatása számláján megbízóként az 1998-as, négy áldozatot követelő Aranykéz utcai robbantás, Prisztás József két évvel korábbi megölése, illetve a Seres Zoltán és egy üzlettársa életét kioltó, 1999 áprilisában elkövetett merénylet szerepel. Utóbbi ügyben a néhány hete került előzetesbe Bíró László, aki az említett ügyeket vizsgáló Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) szerint sofőrje volt annak a motorkerékpárnak, amellyel a bérgyilkosok a tahitótfalui helyszínre érkeztek. Portik tagadja, hogy köze lenne az említett ügyekhez, és nem tett vallomást azokban. Hasonlóan nem ismeri el érintettségét Bíró sem.
Szovjet laktanyák és titkosszolgálati szálak
Csikós József egykori Energol-vezérigazgató kapcsán felmerült, hogy az olajos vállalat valójában nemzetbiztonsági fedőcég lehet. Csikós annak idején az MSZMP KB agitációs- és propaganda osztályának egyik alosztályát, később a Belügyminisztérium Adatfeldolgozó Hivatalát irányította. Jelenleg épp vizsgálják, hogy lehetett-e kapcsolat az Energol Rt. és a Katonai Biztonsági Hivatal között. Tekintve, hogy a szovjet csapatok kivonulása után a laktanyákban hátramaradt gázolaj volt az első igazán nagy haszonnal kecsegtető áru, aminek literjét pár forinért lehetett megszerezni, miközben a gázolaj piaci ára 13 forint volt. A logikai vázat csak tovább erősíti, hogy az olajozás első éveiben komoly kiugrási lehetőséggel csak azok a „vállalkozók” rendelkeztek, akik megvehették a volt szovjet laktanyákat az Állami Vagyonügynökségtől, majd az első években azok olajtározóiban pancsolták piros tüzelő- és a honvédségi kék olajat a szabványos sárgára.
A ruszkik hazamennek, nézik 1990-ben Esztergomból, ahol Matvej Burlakov vezérezredes (háttal) nézi a távozó harckocsikat. Az olajat itt hagyták. MTI Fotó: Friedmann Endre
Mindehhez a politikusaink úgymond rövidlátására is szükség volt, hiszen 1989 és 1991 között Magyarországról kivonuló orosz csapatok vezetője Matvej Burlakov hat forintért ajánlotta fel a magyar államnak teljes szovjet stratégiai gázolajkészlet literjét. A stratégiai tartalékot egyébként Nyugat-Európa szovjet lerohanásához gyűjtötték össze. Elsősorban a péti, illetve szászhalombattai tározók tartalmáról van szó, illetve a kisebb szovjet laktanyákban hagyott készletekről.
Az ajánlatot Bod Péter Ákos (aki 1990. áprilisától 1991. decemberéig ipari és kereskedelmi miniszter volt) visszautasította, arra való hivatkozással, hogy az nem jó minőségű olaj. A szovjet stratégiai tartalék -42 celsius fokos dermedéspontú könnyű, kénmentes harckocsizó gázolaj volt, ami nem is jónak, inkább kiválónak számított, így osztrák szomszédunk örömmel vette meg helyettünk a készlet döntő részét Burlakov tábornoktól. Schwehatba Péten keresztül 382 millió liter ment ki, aminek nagy részét ráadásul 1994-ben, a délszláv háború okán keletkezett üzemanyaghiány idején visszavásároltuk.
Péten alig 50-70 millió liter maradt, amit a szovjetek már nem tudtak Schwehatba szállítani.Ezt a péti tározó fölött rendelkező Szabó Iván MDF-es honvédelmi miniszter örökölte meg, és egy-két évig el is gazdálkodott belőle. Szabóék körülbeül harminc kft.-t alapítottak a péti üzletek lebonyolításához. Szabó az első Orbán-kormány idején működő olajbizottság ténykedése után a kitálaló volt maffiózót, Nógrádi Zsoltot beperelte, amiért az is olajosnak nevezte egy vallomásában. Pedig az egyik tanú komplett aktát rakott le a Szabó-féle cégek működéséről cégkivonatokkal, olajszámlákkal, banki kivonatokkal. Érdekes módon ez a nyomozás is elakadt, sőt, a sajtóperben eljáró bíró őt is kötő törvényeket ellenére nem értesítette a rendőrséget és az ügyészséget a tudomására jutott bűncselekménygyanús ügyről.
László Csaba (b2.), Szabó Iván (k) és Kupa Mihály volt pénzügyminiszter a Himnuszt hallgatja azon az EU-csatlakozási ünnepségen, amelyet Magyarország korábbi pénzügyminiszterei részvételével rendeztek a Pénzügyminisztériumban.
MTI Fotó: Rózsahegyi Tibor
Sipos Anett cikkünk előzményének is tekinthető Index-es cikksorozata:

A PestiSrácok.hu rögtönítélőszéke. Sajtóperes ügyvédek és bírók kedvéért: igen, mi is tudjuk, hogy tilos büntetőjogi következményeket prejudikálni, ez csak poééén! (egy szavazás plusz egy év)
  •  Szabó Iván +1 év
  •  Apró Piroska +1 év
  •  Gyurcsány Ferenc +1 év
  •  Szűcs Erika +1 év
  •  Matvej Burlakov +1 év
  •  Csikós József +1 év
  •  Bod Péter Ákos +1 év
  •  Bihall Tamás +1 év
  •  Draskovics Tibor +1 év




HÁBORÚ A NAP-KELTÉÉRT: MEGSZÓLAL A TANÚ 12



Fenyő János médiavállalkozó tizennégy évvel ezelőtti meggyilkolásáról számos találgatás jelent meg a sajtóban, ám a valódi okokra eddig még nem derült fény. A PestiSrácok.hu munkatársa egy olyan emberrel beszélgetett, akit közvetlenül a bérgyilkosság után a rendőrség tanúként kihallgatott, mivel a médiacézár szakmabeli konfliktusainak kitűnő ismerője volt.
Vallomásában a tanú akkor feltárta, miként alakult Fenyő János hatalmi ütközete Gyárfás Tamással, a Nap Tv akkori tulajdonosával, a Magyar Úszószövetség mai elnökével, és miként került a képbe Portik Tamás.
PestiSrácok.hu
Informátorunk arra kért bennünket, hogy ne írjuk le a nevét. Mi belementünk, mert olyan érdekes, szerintünk eddig még le nem jegyzett történésekre világított rá, amelyek jól kiegészítik a lassan egy évtizede zsákutcába jutott nyomozásról kiszivárgott információkat. Mint közismert, az éjszaka császáraként emlegetett Vizoviczki László és az alvilág rettegett uraként számon tartott Portik Tamás közelmúltbeli letartóztatása, továbbá a bűnbánó keresztapa, Radnai László elsőként a PS-ben ismertetett vallomása adott új lendületet a minden jel szerint annak idején „felülről” sem túlságosan támogatott rendőrségi tényfeltárásnak.
Mi nem állítjuk, hogy a tanú szavai minden téren kiállják a valóság próbáját, de elgondolkodtató, hogy ha mindezt a tanú elmondta a rendőrségen is, akkor miként fordulhatott elő, hogy tizennégy éve csupán pletykaszinten ismerjük a gyilkosság hátterét, körülményeit és annak felbujtóját. Arról nem is beszélve, hogy Brády Zoltán, a Kapu szerkesztője már jó nyolc éve elkészítette a Számvetés című dokumentumfilmjét, amelyben Fenyő János egy másik bizalmasa, a felvételkor már – súlyos betegsége miatt – a halála előtt járó Perczel Tamás pszichológus mesél életéről és nem mellékesen Fenyő János hatalmi és üzleti konfliktusairól. E dokumentumfilmet 2006-ban a rendőrség lefoglalta és csatolta a gyilkosság miatt indult nyomozás anyagaihoz – mégsem történt semmi. Érdemes összevetni beszélgetőpartnerünk információit a Perczel Tamás által elmondottakkal. Utóbbiról előszedtünk egy cikket, amelyet anno a PestiSrácok.hu munkatársa írt meg a Magyar Nemzetben.
Fenyő vs. Gyárfás 
Először kezdjük a PS-nél jelentkező informátor, a médiavállalkozók között zajló akkori háború egyik kényszerű résztvevőjének a visszaemlékezésével. Eszerint Portik Tamás hihetetlen karrierjére nincs csak egy magyarázat: ő a rendőrség, vagy a titkosszolgálat alvilágba épített informátora, akiről egy idő után nem lehetett tudni, hogy kinek dolgozik. Kapcsolatainak minden oldalát kihasználva jutott egyre feljebb, és a titkosszolgálatok  csak mostanában eszméltek rá (vagy eddig valamilyen érdekből nem is akartak ráeszmélni), hogy a közelmúlt legnagyobb maffiózóját védik. Így hát mos ejtették  – az eredmény ismert. A tanú szerint a sajtóban manapság megjelent néhány adat pontosításra szorul: Fenyő János és Portik Tamás soha nem bérelt együtt villát a Gellérthegyen, ezt kizárólag Portik bérelte Gyárfástól. A tanú azt állítja, Fenyő János és Gyárfás Tamás nem ismerte egymást személyesen, egészen látványos „kibékülésükig”, amelyet egy akkori kormánypárti politikus hozott tető alá (erről részleteket alább, Perczel Tamás ismertetésében olvashatnak), mert már annyira kínos volt a szocialistáknak a két akarnok háborúja. Érdekesség, hogy annak ellenére nem ismerték egymást, hogymindketten a szaknévsoros Bodnár György köpenyéből bújtak elő. Bodnár nélkül egyikük sem lett volna dúsgazdag, mint ahogy Várszegi Gábor is más karriert futott volna be. Utóbbinak is kínos volt már ez a durva háború, állítólag ő is dolgozott azon, hogy befejeződjön a harc, amely az egész magyar politikai életet megviselte. Mindkét fél hatalmas erőket mozgósított: miniszterek és rendőrkapitányok, főszerkesztők, az újságíró szövetségi elnök, szinte a komplett médiaelit sorakozott fel a frontokon. Nem jókedvből: Gyárfás és Fenyő  voltak a munkaadói a magyar sajtó nagyobbik részének.
Fenyő János, a VICO Rt. elnök-vezérigazgatója és Csintalan Sándor MSZP ügyvivő 1996. februárjában, a Magyar Újságírók Országos Szövetsége által, a Hotel Marriottban megrendezett 114. Sajtóbálján (Fotó: MTI/Soós Lajos)
A tét: ki csinálhat „kertévét”

Beszélgetőpartnerünk szerint Fenyő és Gyárfás fő konfliktusa a kereskedelmi televíziókra kiírt pályázat miatt keletkezett. Mindketten szerettek volna országos magántévét. Fenyő az SZDSZ segítségével betette a lábát a Nap-Keltébe, amelyet addig Gyárfás cége gyártott. A kereskedelmi tévés pályázathoz, a külföldi befektető bizalmának elnyeréséhez szakmai csapat szükségeltetett – ez volt a Nap-Kelte stábja, amelyet mindkét médiacápa magáénak akart tudni. A tét nemcsak a  milliárdos bevétel volt, hanem a politikai-hatalmi fölény, a műsor által megszerezhető befolyás. A tanú úgy vélte, Fenyő János lelövése után  a hatalom mindent megtett, hogy ne derüljön ki az igazság – bárki is lehetett  a megbízó, az csak kellemetlen helyzetbe hozhatta volna a Horn-kormányt. Így történt, hogy inkább lecseréltek nyomozókat, elvesztettek bizonyítékokat, s hamis szálakat szőttek a történetbe.
Teltek az évek, eljött a kecskeméti maffiaper, ahol az újabban bűnbánó keresztapaként, azaz pentitóként ismert Radnai Lászlóék ráeszméltek, hogy „neveltjük”, Portik Tamás ellenük dolgozott. Ekkor vesztek össze látványosan, ami már előrevetítette, hogy egyszer majd születik egy terhelő vallomás Portikra. Portik Tamás jelleme külön figyelmet érdemel: filmet csináltatott életéről (Kaméleon), s még az Operánál lévő Callas nevű luxuséttermét is a stáb rendelkezésére bocsátotta. A tanú szerint hírlett róla, hogy a körözése alatt is itthon tartózkodott, átszabatta arcát, és mindent megengedett magának.Maseratival járt, s a menekülés évei alatt sem engedett a luxusból. Gyárfással sosem találkozott volna a vidéki lelencben nevelkedett csibész, ha nincs a rendszerváltás. Gyárfás Tamás, ez a belvárosi szolid családban született, karrierista újságíró és az olajozásból meggazdagodott fiatalember útja a gellérthegyi villabérlésnél futott össze: ki más, ha nem egy maffiózó tudta volna kifizetni a 90-es évek közepén a félmilliós lakbért…
Számvetés
Eddig a tanú által a rendőrségen elmondott vallomás. Most térjünk át Brády Zoltán nagyszerű, Számvetés című filmjére, amiben Perczel Tamás, Fenyő János tanácsadója veszi számba a médiacézár viselt dolgait. Így írtam a filmről még hat éve: „Gyárfás Tamás producernek, Princz Gábor exbankárnak és Székely Herbert üzletembernek a nevét említi filmre rögzített vallomásában az elhunyt Perczel Tamás pszichológus, aki halála előtt a Fenyő-gyilkosság előzményeiről nyilatkozott. A felvételen a médiacézár bizalmasa állítja: Horn Gyula akkori kormányfő és Kuncze Gábor volt belügyminiszter is tudott Fenyő és Gyárfás médiapiaci háborújáról. Perczel befolyásolni próbálta az 1998-as választások kimenetelét, és remélte, hogy a „balos” Vico-csoportot és lapját, a Népszavát átállíthatja a jobboldalra. Perczel sikeresnek értékelte a törekvést, ugyanakkor azt vélelmezte, hogy a Vico-vezér vesztében szerepet játszhatott ez a szemléletváltás is. A médiacézár emellett képtelen volt abbahagyni magánháborúit, köztük azt a Gyárfással folytatott halálos, vérre menő küzdelmet”, amelyet a Nap-kelte című tévéműsor jogaiért folytattak – nyilatkozta a filmben Perczel. Fenyő adatokat gyűjtött Gyárfás gazdasági kapcsolatairól, és több helyre eljuttatott egy, a jogsértésekre utaló százoldalas dossziét. Beszámolt Kuncze Gábor belügyminiszternek is, aki elkérte az iratokat – állította Perczel, de Kuncze mindezt cáfolta.
Valakik levették a kezüket Fenyőről
Az elmegyógyász tudomása szerint a dokumentum eljutott Kiss Ernőhöz, az időközben megszüntetett Központi Bűnüldözési Igazgatóság vezetőjéhez is. Fenyő emellett Princz Gábor Postabank-vezér viselt dolgairól is gyűjtetett információkat, amelyeket a saját tulajdonában álló Vico-csoporthoz tartozó Népszavában hoztak nyilvánosságra. Fenyő 1997 őszén találkozott Horn Gyula miniszterelnökkel is, aki jónak látta volna befejezettnek tudni az üzletember Gyárfással folytatott küzdelmét. A hadakozások éppen alábbhagytak, amikor felbukkant Székely Herbert, aki egy ideig a titkára volt a Vico urának. Székely célja Fenyő zsarolása volt egy terhelő adatokat tartalmazó kazettával – vélekedett Perczel.
A gyilkossághoz Perczel szerint az vezetett, hogy Fenyőről „valakik levették a kezüket, és védtelenné vált”. Lehetetlen helyzetbe hozta Kunczét”, összetűzésbe került a rendőri vezetéssel, Horn Gyulával, vagyis „az egész hivatalos Magyarországgal”.Ezekben a körökben nem kellett direkt módon utasítást adni valakinek a meggyilkolására, elképzelhető, hogy valaki akár „önszorgalomból” is hajlandó volt erre – jelentette ki Perczel. Princz Gábor akkor érdeklődésünkre nevetségesnek nevezte a pszichológusnak az állítólagos érintettségére mutató felvetését. Állította: csak felszínesen ismerte Fenyő Jánost. Gyárfás Tamás, a Nap-kelte producere a HVG-nek nem cáfolta, hogy akadtak megoldatlan problémáik Fenyővel, akkori megkeresésünket azonban elhárította. Székely Herbertet akkor nem értük utol.






ÖNNEK BEJÖN PORTIK ÉS GYÁRFÁS ÍZLÉSE? 7



Nézze meg, hol fogták el másfél hete az olajos alvilág nagy emberét, Portik Tamást, és közben gondolkozzon el rajta, hogy Portik élettársa a sok ezer szebbnél szebb budai ingatlanból miért pont Gyárfás Tamás médiavállalkozóét szemelte ki magának anno?
PestiSrácok.hu
Hiába szállnak alacsonyan a sallerek, van úgy, hogy a PS oknyomozói túl lassan nyúlnak a fegyverhez. Ez történt ma is, amikor – habár már minden adatot összegyűjtöttünk – a Magyar Nemzet beelőzött és közkinccsé tette „az Ágnes úti villa titkait”. Képet azonban nem készítettek a nehezen beazonosítható budai telekről, így némi értéke még maradt blogunk tényfeltárásának.
A Nap Tv egykori tulajdonosa, az ingatlanos vállalkozóként is ismert Gyárfás Tamás (a megboldogult köztévés reggeli műsor hirdetéseiből mindig lehetett tudni, hogy az aktuális beruházás a falazásnál, a klozettek beszerelésénél, vagy a tapétázásnál tart-e – off) még 1992-ben szakította le a XII. kerületi önkormányzattól az értékes hegyvidéki, Ágnes út 11. alatti ingatlant, majd felhúzott a telekre egy méretes villát. Gyárfás a Magyar Nemzet mai számában részletezett dokumentumok szerint 1999. augusztusában elcserélte (!) a házat Portik Tamás élettársával, Halmos-Rizkó Almával, aki időközben Winner Hannává változtatta a nevét. Gyárfás a Portik-ügyben folyó nyomozás érdekeire hivatkozva nem volt hajlandó válaszolni a lap kérdéseire, így nem derülhetett fény a különös ügylet részleteire, és arra, hogy a médiavállalkozó mit kapott cserébe Portikéktól. Az időközben több részre osztott telken fekvő villa beazonosítása ugyanakkor nem volt egyszerű, és mint utóbb kiderült, Portikék portáját (a PestiSrácok.hu fotóján látható módon) nádszövettel fedték el. Egy budai házakat fotózó amatőr internetes képtárában felleltünk azonban néhány korábbi felvételt, amin jól látható, mire bukott annak idején Gyárfás Tamás, később pedig a Portik-pár.
Emlékezetes, hogy a másfél hete letartóztatott Portik Tamás egykori olajos vállalkozót azzal gyanúsították meg, hogy ő volt a kilencvenes évek nagy leszámolási ügyeinek felbujtója. Ezek közé tartozhat a Fenyő-gyilkosság is. A rettegett Fenyő Jánost egyes hírek szerint éppen a média- és reklámpiacon kialakult konfliktusai miatt likvidálták. A Fenyő-aktát a tavasszal újranyitották és az elmúlt napokban több lap is cikkezett arról, hogy a Portik-ügy szálai a gyilkosság megrendelőjéhez is elvezethetnek. A leszámolások korszakáról pedig exkluzív interjút adott a PestiSrácok.hu-nak Orosz István, a Nemzeti Nyomozó Iroda bűnszervezetek elleni osztályának egykori vezetője.




A PestiSrácok.hu rögtönítélőszéke. Sajtóperes ügyvédek és bírók kedvéért: igen, mi is tudjuk, hogy tilos büntetőjogi következményeket prejudikálni, ez csak poééén! (egy szavazás plusz egy év)
  •  Portik Tamás +1 év
  •  Gyárfás Tamás +1 év







VIZÓ, PORTIK ÉS AZ OLASZ MÓDSZER – POLITIKUS ÉS MAFFIÓZÓ NÉHA EGYET AKAR 7



A szervezett bűnözés elleni harc egyik emblematikus figurája Orosz István, vagy ahogy a szakmában nevezik „Pityke”, aki 2008-ig vezette a Nemzeti Nyomozó Iroda bűnszervezetek elleni osztályát. Nevét leginkább csak a szakmában ismerik, azonban „saját kezűleg” számolta fel az egykori energolosokból és conti carosokból álló bandát.
Ez volt a kecskeméti maffiaper. A múlt hónapban kirobbant rendőri korrupciós ügyről kérdeztük, kicsit hosszan, de annyi érdekeset mondott, hogy nem volt szívünk meghúzni…
PestiSrácok
– A rendőri korrupciós ügyben százezreket, milliókat kaptak a rendőrök, hogy ne legyen razzia Vizoviczki László diszkóiban, vagy fontos bűnügyi információkért cserébe. A rendőrgyanúsítottak vezető pozícióban voltak, tehát nem arról volt szó, hogy rosszul kerestek, a megélhetésük miatt korrumpálódtak. Te hogy látod ezt?
 – Igen, ez tény. Én mégis más szemszögből vizsgálom ezt a kérdést.. Beszéljünk a szervezett bűnözés elleni küzdelemről. Aki úgy építi fel az életét, és a rendőri életpályáját, hogy a szervezett bűnözéssel foglalkozik, az mindent feltesz egy lapra, és annak gyökeresen megváltozik az élete. Mert a szervezett bűnözés, bár közhely, mégis olyan, mint a polip, elmondom, miért. A szervezett bűnözés résztvevői folyamatosan monitorozzák, hogy kik dolgoznak ellenük, és nyilván keresik a gyenge pontjaikat. Ha egyetlen egyszer is egy rendőr megiszik egy ásványvizet a „pálya túloldalán focizóval”, és például ad egy kisebb jelentőségű információt, amiről mondjuk azt gondolja, annak nincsen jelentősége, onnantól kezdve a rendőr részévé válik a szervezett bűnözésnek. És ez egy mókuskerék, nincs kiszállás, innen már csak egy ugrás a bűnöző által fenntartott szórakozóhely portája, mert mondjuk jó pénzt adnak érte.
– Tehát azt mondod, hogy rendőrként nagyon könnyen bele lehet sodródni az ilyen, elsőre nem túl veszélyes, később meg persze életveszélyes helyzetekbe?
– Igen, nagyon szűk a határ, én sajnos átéltem hasonló helyzetet.
 
Saját szakállára dolgozott, végül megölték
 – Kifejtenéd, ez mit jelent? Talán megkörnyékeztek maffiózók?
 – Dehogy! Parancsnokként éltem át ilyeneket, ugyanis én vezettem a Nemzeti Nyomozó Irodánál azt az osztályt, amely a legkomolyabb szervezett csoportok feldolgozásával foglalkozott Magyarországon és külföldön. Egyik kollégám például puszta elhivatottságból akart információkat szerezni az alvilágból, de kicsit öntörvényű módon, és hibázott. Rengeteg információt szerzett onnnan, ahova beépült, de azt megtartotta magának, és még a körülményekről sem szólt senkinek. Később derült ki, senki nem tudta, hogy ő rendőr, szinte a saját szakállára dolgozott, végül megölték. Az is előfordult, amit az előbb is említettem, hogy észleltük, az egyik bűnözői csoport, amelyre éppen dolgozunk, folyamatosan gyűjtötték az egységünk tagjairól és munkájáról az információkat. Ami persze nem is csoda… Keresték a gyenge pontjainkat és megtalálták….
 – Az egyik embered által?
– Persze….Egy itt élő arabról van szó, aki úgy telepedett meg Magyarországon, hogy egyetemistaként érkezett az országba, de persze ez csak álca volt, komoly bűnözői karriert épített magának. Behálózott egy pár embert, akiknek éppen az lett volna a feladatuk, hogy az ilyen embereket kivonják a forgalomból.
– Neked mint az egység vezetőjének mi volt erre a válaszod? Parancsnokként hogyan tudtál ez ellen védekezni?
- Ennek nyilván vannak jelei. Nagyon fontos a parancsnoki ellenőrzés, és nagyon fontos, hogy akikkel együtt dolgozol, akár a társaid, akár a vezetőid, ismerjenek, ismerjék minden oldalad. Úgyis észreveszik azt, ha mondjuk te a szervezett bűnözés elleni egységnél dolgozol, és hirtelen sok pénzed lesz. Az feltűnik. Egy új autó, egy nyaklánc, egy komolyabb cipő, mobiltelefon, vagy mondjunk egy motorkerékpár. E jelek mellett a parancsnok nem mehet el, hiszen éjjel-nappal együtt van az embereivel. Többet vannak együtt, mint a családdal. És abban a pillanatban egy parancsnoknak kötelessége lépni. És megkeresni az arra illetékes szolgálatot, illetve egységen belül megtenni azokat a védelmi intézkedéseket, ami előbb-utóbb bizonyítja, hogy az ember már a sötét oldalon játszik, vagy csak pengeélen táncol és nem ismerte fel azt, hogy őt a szervezett bűnözés megpróbálja behálózni. Ezért az a véleményem, hogy lehet, most mindenki vádol mindenkit, de önmagát felmenti és csodálkozik, hogy a védelmi szolgálat rendőröket dob fel. Még szép, hiszen az a dolga, meg az is, hogy a rendőrt adott esetben megvédje.
Az érinthetetlenek: Vizoviczki és Poritik
– Véleményed szerint miért csak most figyelt fel a rendőrség ezekre a jelenségekre, egyáltalán Vizoviczki Lászlóra, akiről tudható, hogy nem most kezdte tevékenységét. 
– A Vizoviczki-féle csoport tevékenységére úgy tíz, tizenkét éve, a Nemzeti Nyomozó Iroda megalakulása körül figyeltek fel. De lehet, rossz szó, hogy felfigyeltek. Befutottak információk, és ezeket az információkat egy akkori megállapodás alapján, a Budapesti Rendőr-főkapitányság kapta meg, mert nekik kellett volna a csoporttal foglalkozni.
– Miként futottak be ezek az információk?
– Amikor az iroda megalakult, felmértük, hogy melyek azok az aktív bűnszervezetek Magyarországon, amelyek a legkomolyabb veszélyt jelentik. És ezen a listán szerepelt a Vizoviczki-csapat is.
– Azt lehet tudni, hogy Vizoviczki az olajos körökből érkezett. Néhány napja fogták el az érinthetetlennek hitt egykori enegrolos Portik Tamást is. Miért volt ő érinthetetlen? Ugyanattól, mint Vizó?
– Nem volt érinthetetlen, több intézkedés volt az elfogása érdekében korábban is.
– A te egységed dolgozta föl a kecskeméti maffiaperben elítélt, szintén energolos bandát, a Radnai László vezette bűnszervezetet. A Radnaiék elleni nyomozában nem jött képbe Portik?
– Képbe került és kerestük is, de Portik nagyon konspirált, és komoly összeget emésztett fel az, hogy sikerült elbújnia előlünk.
– Úgy hírlik, hogy az Energol alapítói között volt egy még 1994-ben is aktív titkosszolga is. Szerinted az Nemzetbiztonsági Hivatal fedezte az Energol akcióit? 
– Nem állítanám ilyen kategorikusan, de visszautalnék arra, hogy folytattak információgyűjtést az Energol tagjaira, viszont a rendőri felderítő szerveknek szelektált információkat adtak, vagy egyáltalán nem mondtak semmit. Roppant módon nehezítette a helyzetet, hogy aki a rendőri szerveknél célszemély volt, az némely esetben informátorként dolgozott az NBH-nak. Az energolos kör feldolgozásakor is találkoztunk ezzel a jelenséggel.
 
Gyurcsány, Lamperth, Draskovics a társtettes
- Mi az oka annak, hogy a belügyi vezetés most zöld utat adott a kilencvenes évek leszámolásos ügyeinek feldolgozására? Mi változott tizenöt-húsz év alatt, és milyen érdekek mentén?
– Rendőri pályafutásom alatti időszakban a belügyi vezetés, vagy a közvetlen vezetőim egyetlen alkalommal sem gátolták a munkánkat, ha volt is maszatolás, az a politika berkein belül történhetett. Naivitás azt gondolni, a mostani politikai közegnek köszönhető, hogy felszámoltak egy szervezett bűnözői csoportot, nevezetesen most a Vizoviczky-féle csoportot. A politikusok csak fényezik magukat és ráülnek egy-egy ügy hullámaira. Most nyilván mindenki a sárgák közül Gyurcsányt, meg Lamperthet, Draskovicsot rögtön tettestársként vizionálja, de valószínűleg ez fordított helyzetben is így lenne. Komolytalan és nevetséges amit némelyikük művel, vagy művelt a rendőrséggel a rendszerváltozás óta. Vegyék már tudomásul, ez egy szakma! A tiszta, objektív végeredmény eléréséhez, a szervezett bűnözés elleni küzdelemben a szakembereknek mindig rögös utat kell bejárniuk. Az ellenfél képzett és kíméletlen. Végre a rendőrség is legyen az, a szervezett bűnözéssel szemben. Ehhez viszont stabilitás és folyamatosság szükséges, semmiképpen nem négyévenkénti átszervezés, meg egymásra mutogatás. Van valaki, aki ezt pontosan tudja, mindkét oldal elfogadta a munkáját, adják neki oda a feladatot és hagyják dolgozni.
– Érdekes, hogy egyik már felderített bűnszervezet elleni nyomozásban sem került elő politikus név, legfeljebb érintőlegesen, de politikust nehézfiúkkal együtt eddig még nem sikerült a vádlottak padjára ültetni.
– Egy felderítő szolgálatnak megvan a kialakult szabályrendszere. A Radnai-féle körben is – amikor ellenük nyomoztunk – találtunk politikusokat. Fogtuk, összecsomagoltuk az erre vonatkozó információkat, és átadtuk a megfelelő szolgálatnak. Nyilván én most mondhatnék neked parlamentben ülő neveket, de nem akarok. És nem történt semmi…
– Ezek szerint van szép számú politikus hazánkban, akik akár segíthették egy adott bűnszervezet működését?
– Van bizony, minden oldalról. De nem a rendőrség feladata volt fellépni velük szemben. Én tudom, hogy ki az az ember a mai magyar politikai közéletben, akire ha ránézek – ismerve a dolgait –, hánynom kell…
– Volt már olyan a praxisodban, hogy fentről szóltak, most már abba kéne hagyni a nyomozást?
– Ilyet nem mondtak, de elvitték a nyomozást más irányba.
– Az ügyészség által?
– Nem. Beszereztük a szükséges információkat, amelyből kijött, hogy a szervezett bűnözés a politikai élet résztvevőivel találkozott. Volt egy közös érdek. Mindenki tudta a másikról, hogy ő hol focizik, tehát ki kicsoda. Volt egy közös érdek. Ez az én olvasatomban bűncselekmény. Nyilván ezt be kell bizonyítani, viszont az nem a mi egységünknek volt a feladata. Ebben az esetben is fogtuk az aktákat és átadtuk a megfelelő szolgálatnak, de ezúttal sem történt semmi. Nyilván ezt, valahol, valakik eldöntötték. A Vizoviczki-ügyben se csodálkoznék, ha előbukkanna egy-két közéleti résztvevő.
 
 Eldöntik, ki ellen lehet nyomozni
– Tehát ez egyfajta döntés kérdése ki kerül bele a levesbe, kik ellen lehet nyomozni, kik ellen meg nem?
– Ez döntés kérdése, nyilván. Kérdés, kinek állt érdekében, vagy kiknek állt érdekében, hogy korábban a Vizoviczki, vagy a Portik szabadon garázdálkodhasson és ne úgy végezze, mint ahogy a Radnai banda, amelyet az NNI fölrúgott, tokostól-vonóstól, leszarva, hogy hány éve működött, kihez volt bekötve. És hála Istennek, hogy akkor a rendszer jól működött.
– Most viszont nem, mivel nem rendőri egység számolt fel egy bűnszervezetet, hanem a rendőrség belső elhárítása a NVSZ? Normális ez?
– Semmiképpen sem, tény, valami nem jól működött. A rendőri szakmának most el kell gondolkodni azon, hogy miért éppen a Nemzeti Védelmi Szolgálat lépett fel így, kőkeményen egy működő bűnszervezet ellen…
Adakozó „vállalkozók”
– Ezek a bűnszervezetek milyen módon furakodtak a rendőrség berkeibe? 
– Kezdő zsaru voltam a BRFK-n. Nagyhírű, neves, elismert szakemberek kezei alatt nőttem fel, tanultam ezt a szakmát. Ilyen volt például Andréka Péter. De nem is ez a lényeg. Abban az időszakban, tehát a kilencvenes évek legelején, kezdő nyomozóként találkoztam azzal a jelenséggel, hogy budapesti vállalkozók anyagi támogatással, vagy technikai eszközök adományozásával segítséget nyújtottak a rendőrségnek. Ezeknek az embereknek a nevével évtizeddel később is találkoztam, amikor odakerültem az NNI jogelődjéhez, a Szervezett Bűnözés Elleni Igazgatóságra, meg később a megalakuló NNI-hez. Nem volt nehéz rájönni, hogy azoknak a vállalkozóknak a csápjai már akkor ott voltak a testületen belül, amikor én még kezdő zsaru voltam. És láttuk, hogy ezek a vállalkozók, ezek a potentátok, elég komolyan a zavarosban halásznak. Így visszagondolva, összerakva kijön, hogy bizonyos rendőrök fizikai védelmet adtak ezeknek a személyeknek. Bizonyos rendőrök pedig információkat adtak nekik.
 – Tehát ezek az úgynevezett vállalkozók és az általuk vezetett csoportok évtizedig működhettek, a rendőrség tudtával és esetleges segítségével? 
 – Igen, így működhettek. Nyilván ezen csoportok felszámolása lett a feladatunk. Például ebből lett aztán a hírhedt kecskeméti maffiaügy.
– Ha ilyen korrupt a rendszer, akkor egyszerűen szét kéne zavarni az egész rendőrséget úgy ahogy van….
– Azt gondolom, le kell most már ülni a vezetőknek és át kéne gondolniuk, hogy milyen eszközökkel, módszerekkel és egyáltalán milyen szervezet dolgozzon a szervezett bűnözés ellen. Az a baj, hogy eltelt két évtized, és ahány politikai kurzus jött, annyiszor szervezték át a rendőrséget. Ez nem jó, mert gyengíti a rendszert. Nagy hibának tartom, hogy úgy hozták létre a Nemzeti Védelmi Szolgálatot, illetve a Terrorelhárítási Központot, hogy közben nem figyeltek arra, a szervezett bűnözés ellen küzdő, tapasztalt és sokat látott, jó vénájuk zsaruk jelentős részét elvitték ezekhez a szolgálatokhoz. De azt sem kellett volna engedni, hogy a sok tapasztalt zsaru jelentős része, kihasználva a törvény adta lehetőségeket elhagyta a testületet. Így gyengült meg a Nemzeti Nyomozó Iroda is. Ez nagyon nagy baj. Ha tudatos volt akkor azért, ha balfaszság, akkor meg azért.
A cél: illegális pénzszerzés
– Már vagy tizenöt éve van a rendőrségen bűnszervezetek elleni csoport, mégsem sikerült ezeknek túl sok maffiaklánt felszámolni. Ennek a fentebb említett okai vannak, vagy más?
– Hosszú éveken keresztül az jellemezte a szervezett bűnözés elleni küzdelemet, hogy összegyűjtöttek egy-egy csoportról minden információt, de azt, hogy hogyan kell ezt rendszerbe foglalva elvinni egy bíróhoz, egy ügyészhez, és azt mondani, kérem itt van egy bűnszervezet, amely hierarchikusan van felépítve, politikai, gazdasági, közigazgatási és rendőri kapcsolataik vannak, és az a célja, hogy minél több illegális pénzt szerezzen, az kevésbé működött. Szóval hiába van egy egység, aki gyűjti az információkat, telefonlehallgatással, megfigyeléssel, beépített emberek, zsaruk révén, az hiába tud mindent egy adott bűnszervezetről, ha ebből a rendszerből hiányzik az, hogy az információ halmazt logikusan összerakva a bíróságra vigye az ügyet. Így az egész felépített bizonyítékrendszer össze fog omlani.
– Arról nem is beszélve, hogy ha ebből a csoportból szivárognak ki az infók….
 – Nyilván. Tehát ezért mondom, hogy számomra most ennek az ügynek okán az a kulcsmondat: mindenki vádol mindenkit, de önmagát felmenti. Az a kérdés, megtett-e mindent mindenki, hogy megakadályozza, hogy a Vizoviczki-csoport, vagy Portik-csoport ennyi ideig működjön? Nyilván megvannak azok az emberek, akiknek az volt a feladatuk, hogy ez ellen fellépjenek….
NBH, NVSZ, NNI
– Említetted a parancsnoki felelősség kérdését. Sajtóhírek szerint a most eljárás alá vont rendőrvezetőktől szép számú vagyontárgyakat foglaltak le. Ha más nem, akkor ez nem feltűnő? Nem szúr szemet a főnökeiknek, vagy az ellenőrző szolgálatoknak, ne adj isten a titkosszolgálatoknak?  
– Azt mondom inkább, gyenge volt az a szolgálat, amelynek hírszerzéssel ezeket a körülményeket fel kellett volna tárni. Nézd, mi zsaruk vagyunk, a hírekből, az információkból élünk. Hát pont a saját berkeinken belül nem jutnak el a hírek hozzánk? Úgy, hogy ráadásul létezik erre egy szolgálat! Vagy ott van az egykori Nemzetbiztonsági Hivatal, amelynek működött egy olyan speciális egysége, amelyik a zsaruk életvitelével foglalkozott, többek között azzal is, kit próbál becserkészni a szervezett bűnözés. Kérdem én, a magyar titkosszolgálat milyen jelzést adott, és kinek ebben az ügyben? Mit tettek ők annak érdekében, hogy egy ilyen bűnözői csoport ne tudjon a rendőrségbe beférkőzni? Nem akarok neveket mondani, és nem mondok egységeket. De amikor mi, az egyik bűnszervezet elleni nyomozás utolsó fázisában voltunk, a csoport tagjainak elfogása előtt megkeresett a titkosszolgálatnál dolgozó egyik tiszt és megkérdezte, biztos, hogy jó lépéseket teszünk, amikor felszámoljuk ezt a csoportot? Meg, hogy ők tudják, ki kicsoda, mit csinál, ésatöbbi. Erre visszakérdeztem, hogy akkor az elmúlt 15 év alatt miért nem jutott el a csoportról érdemi információ tőlük a rendőrséghez? Innentől nem folytatom a történetet…
 – Mennyire gyengült meg a rendőrség szerinted, helyreállítható-e az egyébként is megtépázott nimbusza?
 – A helyzet az, hogy nem látok olyan irtózatos nagy veszélyt, mert megvannak azok a józan gondolkodású emberek a rendszeren belül, akik tudják, hogyan kell a poraiból összerakni nagyon gyorsan egy hatékonyan működő egységet. Ne higgye senki, hogy nincsen veszélyesebb csoport, mint amit most felszámoltak. Működnek, nyilván tudják ezt a megfelelő egységek. Csak akkor el kell már végre határozni, hogy ugyanúgy ahogy a TEK-et megerősítették, vagy a NVSZ-t létrehozták és alájuk toltak pénzt, paripát, fegyvert, tegyék már meg a magyar rendőrséggel is ugyanezt. Legyen a rendőrségnek egy hosszabb távú stratégiája. És legyenek mondjuk kevesebben, akik szervezett bűnözés elleni küzdelemmel foglalkoznak, de fizessék meg úgy őket, és gondoskodjanak az életükről, hogy eszük ágába ne jusson senkinek korrumpálódni. A szervezett bűnözés ellen másképp nem lehet fellépni.
Az olasz módszer
– Más országokban is volt hasonló eset? Mármint arra gondolok, hogy szervezett bűnözés ellen küzdő rendőrök borultak össze az ügyfeleikkel?
– Persze! Nézd, még rendőr voltam, amikor Ausztriában a rendőrség belső védelmi szolgálata és az osztrák titkosszolgálat rajtaütött az osztrák szervezett bűnözés elleni rendőri egység tagjain, mert huzamosabb ideje a lengyel maffia tagjait szolgálták. Ausztriában ez nagy belső károkat okozott a rendőrségen, de profi módon átgondolták az egészet helyzetet, és reagálni tudtak rá ellenlépésekkel, mert tudták, hogy nem szabad meggyengíteni egy központi szervezett bűnözés elleni egységet. Persze a nemzetközi partnerszolgálatok ingatták a fejüket, köztük mi is, most valószínűleg ők csinálják ugyanezt, látva az itthoni helyzetet…
 – Az országos rendőrfőkapitány nálunk sem távolította el élből az NNI vezetőjét, tehát nem gyengítette tovább az irodát….
 – Így van. Ha én lennék döntésképes pozícióban, azt tenném, hogy egy stabil, elszeparált, mindenkitől elzárt szervezett bűnözés elleni egységet hoznék létre, amelynek tagjait kőkeményen megfizetném. Az egység független lenne, csakis vizsgálóbíró irányíthatná, meg a szintén önálló, maffiaellenes ügyész. Ragaszkodnék ehhez, mert tudom, hogy vannak olyanok a magyar igazságszolgáltatásban, akikre nincs hatással semmiféle politikus. Akit ez nem érdekel. Akit egy érdekel: ha valaki Magyarországon bűnszervezetben bűncselekményt követ el, az a börtönben végzi. Az olasz mintára. És persze olyan vezető kell a rendőrség élére, aki fel meri vállalni, hogy ha az egyik egység összerak egy jelentést, amiben politikus is benne van, akkor nem azon gondolkodik, hogy ha azt továbbítja, akkor lehet a dolog a visszájára fordul. Persze ez nem csak itt van így, ez máshol is így van. Ennek ellenére szerinted érdekli a palermói vizsgáló bírót, hogy ki az a Berlusconi? Itt se érdekelje már!
– Tehát ezek szerint vannak ilyen emberek a rendszerben, akiknek nem hajlik meg a gerincük bármilyen politikai kurzus legyen is az országban?
 – Hogyne! Csak nem szabad, hogy elengedjék a rendőrség kezét. Úgyhogy én két nagyon fontos tanulságát látom a Vizoviczki ügynek. Az egyik az, hogy ha meggyengült és nimbuszát veszítette a rendőrség, azt kőkeményen vissza kell állítani. Ezt nem szabad megengedni. A másik pedig az, amit fentebb említettem: egy másik modellt kell megvalósítani. De úgy, hogy ahhoz az egységhez ne tudjon odaférni és odaszagolni senki. Politikus kezébe információ egy működő bűnszervezetről már csak azután jusson, ha azokat már elfogták.
 – Az a szerencse, hogy olyan belügyminiszterünk van aki valaha rendőr volt és valószínűleg átlátja mindezt, vagy legalábbis reméljük…
 – Szerintem rendőrnek jobb volt, mint politikusnak. De tény: tudja milyen lépéseket kell tenni.







A PESTI ÉJSZAKA TITKAI – DOSZPOT PÉTER IS A NYOMOZÓK LÁTÓKÖRÉBEN? 11



Doszpot Péter egykori gyilkossági főnyomozó, majd több biztonsági cég tulajdonosa és rövid ideig az MSZP országgyűlési képviselője a PestiSrácok.hu-nak azt állította, hogy az elmúlt tíz évben sem személyesen, sem telefonon nem beszélt az éjszakai élet nemrég letartóztatott nagy emberével, Vizoviczki Lászlóval.
Doszpot hozzátette: Azt azért mindenki tudta, hogy Vizoviczki mindent vitt az éjszakában, ők pedig azt tudták, hogy van egy éles határ. A volt sztárzsarutazért kerestük fel, mert olyan információ jutott el hozzánk, hogy az ő meghallgatását is  tervezik az ügyben. Értesülésünk hitelességét erősíti, hogy a Hír Tv Célpont című műsorában megszólalt a szerb alvilág állítólagos magyarországi volt helytartója, egy Robert Yugovich álnéven bemutatkozó rab, aki nyilatkozatában kitért arra is, hogy tizenkét éve Vizoviczki László védelmében egyszer személyesen utasította rendre őt egy „akkor tekintélyes és sztárolt életvédelmis rendőr.” A rendőrségi-alvilági korrupciós botrány politikai szálait kutató riportunkból az is kiderül: nemcsak MSZP-s, hanem egy volt SZDSZ-es háttérember is feltűnt Vizoviczki szekértolóinak sorában.
SIPOS ANETT
A PestiSrácok.hu számos háttérbeszélgetést folytatott az elmúlt két hét során, hogy felfejthessük azokat a politikai szálakat, amelyek körbefonják „az éjszaka császárának”, Vizoviczki Lászlónak az elmúlt másfél-két évtizedes ténykedését és amelyek aligha lehetnek függetlenek attól, hogy épp a Fidesz-KDNP kormányzás idején érzett akkora bátorságot a rendőrség belső elhárítása, hogy feltárja a közelmúlt legdurvább megvesztegetési ügyét. Azt, hogy a szaftos bűnügyben, illetve annak felgöngyölítésében politikai érdekek is megjelennek, utalások szintjén már a Heti Válasz és a Népszabadság is jelezte, s mi sem bizonyítja jobban, hogy mára valóságos kampánytéma lett, Orbán Viktor miniszterelnök, Polt Péter legfőbb ügyész és természetesen Pintér Sándor belügyminiszter is hangsúlyosan beszél az eredményekről.  A kormányfő egyenesen azt mondta a hétvégi tisztavatáson, hogy „véget ért az a világ, amikor a jog a bűnelkövetők pártján állt és a bűnözők összefonódtak a rendőrséggel”.
De lássuk is, miféle világ csillaga áldozik le ezekben a pillanatokban (ha már a szép új világ kulisszatitkaiba és függelmi viszonyaiba jóstehetség hiányában nem látunk bele)!
Szóval múlt pénteken a baloldali elkötelezettséggel nem vádolható Hír Tv riportot közölt a Vizoviczki-ügy hátteréről. Még aznap a rendőrség és öt másik hatóság razziát tartott összesen 13 belvárosi és a Hajógyári-szigeten működő szórakozóhelyen. Az eredmény a korábbi évek gyakorlatával ellentétben elég jónak mondható.  A tapasztalt szabálytalanságokat az ORFK a következő felsorolásban tette közzé: előfordult a rendőrnek eladásra kínált kábítószer, lopott áram és gáz, leszűkített menekülési útvonal, bejelentés nélküli foglalkoztatás, vizezett szeszesital.
Ki dolgozott kinek?
A Hír Tv Célpont című műsorárában megszólalt egy szerbiai magyar maffiózó – jelen pillanatban a büntetés végrehajtás rabja –, s beszélt Vizoviczki, alias „Harcsa” kapcsolatrendszeréről is. A filmben a 12. perc után azt állította, hogy nem is Vizoviczkitől kellett félni az éjszakában, hanem a „rendőreitől”. Említést tett egy esetről a 2000-es évek elejéről, amikor Vizoviczkit megpróbálták számon kérni a vállalkozó belvárosi mulatójánál, amiért az az előző héten megverette az egyik emberüket. A Bank diszkó előtt azonban rendőrsorfalba ütköztek, majd néhány nappal később felkereste őt egy „akkor tekintélyes és sztárolt életvédelmis rendőr”, hogy  figyelmeztesse, ezt az embert nem lehet bántani. Az összezörrenésnek egyéb következménye is lett, mert azután folyamatosan kaptak rendőri ellenőrzéseket a saját érdekeltségeikben.
A PestiSrácok.hu-nak a háttérben nyilatkozó források is megerősítették azokat a sajtóban terjedő beszámolókat, hogy Vizoviczki nemcsak könyörtelen volt, hanem egyszerre bőkezű is. Egyikük elmondta, hogy pár éve kapott egy szemtelenül jó ajánlatot a vállalkozótól egy speciális feladatra. Egy másik megkérdezettünknek a belváros közepén volt egy nagy diszkója, ami most már a Vizo-birodalom része. Azt mesélte, olyan, összeget mondott neki Vizoviczki a diszkóért, hogy azt nem lehetett visszautasítani. Az üzlet korrektül és gyorsan bonyolódott, semmi kívánni valót nem hagyott maga után, nemet mondani azonban nem lehetett.
A kérdés itt az, miből futott minderre a védője által csak ötgyermekes családapának nevezett vállalkozónak? A végső választ a bíróság feladata lesz megadni az ügyészség és a nyomozóhatóság tényfeltárása alapján. Húsz éves távlatban olajból és egyéb bűnözésből szerzett, nagyrészt ukrán pénzek mulatókban való tisztára mosásáról, majd drogról és prostitúcióról szólnak a pletykák. Mindegyik kétség kívül jól jövedelmező üzletág, és az is köztudomású, hogy „cucc” elengedhetetlen kelléke a Hajógyári-sziget diszkóban játszott zenéknek. A sziget exhibicionista DJ-i a youtube-ra feltöltött videóiban nem is titkolták az árukapcsolást. (A Coronita a Hajógyári-sziget egyik bulihelye):

A buli színe vörös
Sok-sok pénzről van tehát szó, Vizoviczki László azonban elkövethetett egy nagy hibát: a ruletten többször tett a kelleténél a vörös színre. Emellett hálózatának mérete is folyamatosan növelte a bukás veszélyét. Az egyéb ügyek kapcsán elfogott dílerek nyilván elmondták, hol terjesztették az anyagot, elég volt eztán már csak megnézni, hány razzia volt ezeken a helyeken, és azok milyen eredménnyel zárultak a többi budapesti szórakozóhelyhez képest. Hiszen éppen az említett Hír Tv-s riportból derül ki, hogy a rendőrségnek már 2007-ben konkrét információi voltak egyes főrendőrök lefizetéséről, ám mégsem tettek semmit. Egy kormányváltás kellett hozzá…
Tény, hogy Vizoviczki a Bázis Holdingon keresztül kapcsolatban állt Gyurcsány Ferencékkel és a baloldallal, ahogyan arra a Heti Válasz is felhívta a figyelmet. A holdingnak ugyanis részvényese volt az Alapítvány a Modern baloldalért. Ez az alapítvány a bukott kormányfő „A buli színe vörös CD-jéről” és a hamvába halt Amőba mozgalomról ismert. 2006-ban azonban még komolyabb terveket dédelgettek. Országos klubhálózatot, plasztikusabban szólva mulatóhálózatot és internetes hírportált gründoltak.  Az egyik ilyen szórakozóhely a debreceni Aranybika szállóban működött 2005-től, ez ma is Vizoviczki-érdekeltségnek számít. Ugyanehhez az érdekeltséghez tartozik a hajdú bihari megyeszékhely egyik hírhedt bulifészke, a Home Club és a Nagyerdei Parkban található Bed Beach és Dokk Beach.
Gyurcsány Ferenc volt kormányfő 2006 áprilisában, a választási kampány idején tortát szel a Vizoviczki-birodalommal összefonódott Alapítvány a Modern Baloldalért (Amőba) buliján. Mellette két MSZP-s politikus, Hiller István és Lendvai Ildikó. Kampányban minden segítség elkel. (Fotó: MTI, Beliczay László)
És néha egy kicsit kék is…
Az Alapítvány a Modern Baloldalért Gyurcsány Ferenc, Hiller István és Lendvai Ildikó hozta létre. Az egyesületi célokra létrehozott Amőba mozgalmat a 2005. október 27-én bejegyzett Bázis Holding Zrt. volt hivatott megteremteni. A társaság egyik igazgatója az a Schindler Endre, aki egykor az SZDSZ sajtófőnöke volt, a Sziget Kft.-től igazolt át az amőbás céghez. A cég nem sokkal megalakulása után hozta létre a Bázis Centrum Kft.-t, ahol a zrt. vezető tisztségviselői, Horváth Lóránt és Dávid Zsófia is társtulajdonosok voltak . A Bázis Holding többségi tulajdont szerzett a debreceni Bázis Klubot működtető A-Deal Kft.-ben (ami jelenleg is Vizoviczki érdekeltség). A társaságot Ádor Zsolt ügyvezette 2006-ban, aki korábban a Fiatal Baloldal alelnöke is volt. A kft.-t egyébként a kuratóriumi elnök, Horváth Lóránt alapította, és társtulajdonos volt a társaságban Gőz Gabriella, Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök akkori sajtótitkára, a kuratóriumi elnök felesége is. Érdekesség, hogy Gőz 2011-ben a BRFK-n kapott kommunikációs állást, de hát titkos átjárók a legvastagabb várfalak alatt is vannak…
S bár Vizoviczki László 2010 után igyekezett haladni a korral és megpróbálta újrafogalmazni magát a Nemzeti Együttműködés Rendszerében, úgy tűnik: a vörös buliból nem tudott narancssárgát csinálni. Amikor Pintér Sándor 2010-ben újra Belügyminiszter lett a rendőrség demonstratívan tiszteletét tette a megfelelő szórakozóhelyeken, egyes hírek szerint ekkor kezdődött a titkos adatgyűjtés is. Egy már leszerelt operatív rendőrségi tiszt a PS-nek úgy fogalmazta ezt meg: érthető, hogy egy jobbos belügyminiszter rosszul viseli, ha a rendőrei baloldali vállalkozókat szolgálnak ki legálisnak messze nem nevezhető módon.
Meghallgatják az egykori sztárzsarut?
Pár nappal a Hír Tv említett riportja előtt több forrásból hallottuk, hogy hamarosan meghallgatják a volt életvédelmis főnyomozót, MSZP-s volt országgyűlési képviselőt Doszpot Pétert a Vizoviczki-ügyben. Nem elképzelhetetlen, hogy a Hír Tv-nek nyilatkozó rab vallomása lehet majd az egyik oka az esetleges rendőri kihallgatásnak, ami azonban még nem realizálódott. Utánanéztünk Doszpot Péter és Vizoviczki László közös kapcsolatrendszernek, de cégszinten ilyet nem találtunk. Az éjszakai élet ismerőinek, illetve a volt rendőröknek a mondandója sokféle ellentmondással volt tele. Ketten azt állították, hogy „Doszi és Vizo” valóban dolgoztak együtt. Egy valaki, aki mindkettőjüket ismeri, azt mondta, egymás mellett éltek, tiszteletben tartva a másik területét. Az interneten is keringtek mendemondák, így összességében jobbnak láttuk az érintettet Doszpot Pétert megkérdezni.
_______
Volt például egy ilyen blogbejegyzés is: „Vizoviczki Magyarország legnagyobb vendéglátós vállalkozója, aki mögött meg az MSZP áll, őt engedi fejlődni, övé az egész Váci utca, a Hajógyári-sziget, rengeteg étterem, de ami még érdekesebb, hogy neki a védelmet Doszpot biztosítja, az ő emberei csinálják mindenhol a portát, elég profi szinten, persze nem kér erkölcsi bizonyítványt egyik katonától sem, nincs is balhé sehol, Portikfélék, Tanyifélék ki vannak tiltva ezekről a helyekről. Még a végén egy Doszpot-Pintér háborúba csöppenünk bele, jó magyaros módra.”
Rajzoljon körbe téged a Doszpot Péter! - mondják a pesti nagyszájúak
Doszpot Péter: Pintér Sándorral eszem ágában sincs háborúzni
Doszpot Pétert tehát felkereste a PestiSrácok.hu. A volt főnyomozó, politikus, ma vállalkozó azt mondta, ő az elmúlt 10 évben sem személyesen, sem telefonon nem beszélt Vizoviczkivel. A blog bejegyzéssel kapcsolatban pedig azt nyilatkozta: Pintér Sándorral esze ágában sincs háborúzni, mert értelmetlen lenne, hisz jelen helyzetben nincsenek egy súlycsoportban.
- Meglepne, ha meghallgatnának a rendőrségen! Megkérném őket, hogy tárják elém azokat a bizonyítékokat, ami alapján felmerült a nevem. Valóban csináltunk portaszolgálatot, de ennek már vagy négy éve vége. Anno egy baráti vállalkozó helyeit őriztük, de Vizoviczkinek nem dolgoztunk. A Molin Rouge-t is addig védtük amíg Vizoviczki meg nem vette. Tudtuk, hogy van egy éles határ. Soha nem kellett vele még egyezkednem sem. Vizoviczki nem bízott meg külsős céget, mindig saját emberekkel dolgozott, ráadásul még azokkal a rendőrökkel sem volt kapcsolatom, akik Vizoviczkivel kapcsolatban lehettek. Azt azért mindenki tudta, hogy Vizoviczki mindent vitt az éjszakában – nyilatkozta Doszpot Péter.
A volt életvédelmis főnyomozó tisztában van vele, hogy korábban róla is az terjedtek olyan pletykák, hogy rendőrként biztosítja a razzia mentes életet egyes klubokban. Nevetett rajta és azt mondta, minden rendőrt, aki valaha szórakozóhelyen dolgozott az ő számlájára írnak, ami kényelmes elmélet azok részéről, akik így gondolják, hisz ő és a csapata anno a munkájukból kifolyólag valóban jött-ment az éjszakában.
- Az én csoportomból senki nem dolgozott ilyen helyen biztonsági őrként mellékállásban. Ahhoz én túl nagyképű voltam. Többre tartottam ennél a gyilkossági zsarukat –  nyilatkozta. Doszpot, pénteken telefonban határozottan jelezte, hogy nem akarja a nyilatkozatát úgy látni, hogy abból arra lehessen következtetni, hogy ő is ugyanazt csinálta, amivel a most letartóztatott rendőröket vádolják, hisz ellene még vizsgálat sem volt ilyen vádra alapozva.
Pandúrból lesz a legjobb védelmező?
Igaz, hogy Doszpot Péterről esetében a rendőrség akkori belső elhárítása nem igazolt vissza egyetlen olyan állatást sem, amelyet az alvilág egyes komoly, vagy komolytalan szereplői felhoztak ellene. Szemben a Gulyás Imrénél(NNI), Hopka Lajosnál(NNI), Kalmár Tamásnál(BRFK), és Koblencz Attilánál (BRFK) igazoltnak látszó információkkal. Ugyanakkor tény, hogy Doszpot 2001-es leszerelése után alakított biztonsági cégei referenciái között nagyon hamar megjelent később a fővárosi önkormányzat és a biztosító társaságok mellett olyan mulatók védelme is, mint a Jam Pub, és a most már Vizoviczki érdekeltségi körébe tartozó Moulin Rouge. Amikor pedig Doszpot országgyűlési képviselő lett az MSZP színeiben, nagyon rövid időn belül menekülni akart a T. Házból – azt mondta nem öregedett még meg ehhez eléggé. Inkább átigazolt volna a Vám és Pénzügyőrség Különleges ügyek főosztályának vezetői székébe, de a folyamatot László Csaba akkori pénzügyminiszter lassította, majd nemet mondott. A HVG akkor arról írt, a kinevezés halogatásának okai közt lehetett, hogy Doszpot rendőri múltjában akadtak magyarázatra szoruló esetek, de László Csaba részéről a hivatalos érv ez esetben a megfelelő iskolai végzettség hiánya.
A Vizo-ügy előtt az igazságszolgáltatás korrupciós kockázatairól készültek ugyan szakmai anyagok, de egészen mostanáig rendőrökkel, ügyészekkel, és bírókkal kapcsolatban tabudöntögetésnek számított bűnről beszélni. A téma kutatóit is csak a közlekedési bűncselekmények kapcsán felmerült korrupcióról készült aktákat kapták kézbe. Az a kevés számú komoly ügy, ami egyáltalán eljutott a bíróságig, többnyire felmentéssel zárult. Az ok általában a bizonyítottság hiánya volt. Erről a jogászok pontosan tudják, hogy messze nem egyenlő az ártatlansággal, csupán annyit tesz, hogy a bűnösségét kétséget kizárólag nem lehetett bizonyítani, a hétköznapokba ez azonban nem szüremlik át. Hiszen az, hogy könnyű volt droghoz hozzájutni a Vizoviczki érdekeltségeibe tartozó szórakozóhelyeken, közszájon forgott, az hogy rendőri kapcsolatrendszeren keresztül biztosították a védett terjesztés, az már legalább 15 éve városi legendaként ismert. Mégsem volt eddig olyan összehangolt akció, mint most. Örömteli lenne, ha a lendület megmaradna piros és narancssárga meccsektől függetlenül.






Hát így áll fel a politikai maffia , és a lecsatlakozó alvilág összefonódásából kialakuló politikai elitett a vakolók szabadkőműves módszerekkel zsarolva a pénzügyi világelit akaratát erőltetik a Magyar népre. A rabló elit , még vissza sem mer szólni , hisz tudják , hogy vaj van a fülük mögött, és ha olvadni kezd … Hát így rabolták le a nemzetet a nemzeti vagyonunkat és minden értékünket ellopták a zsidó maffiával , kik beépültek a közigazgatásba , és ahol tudtak ott raboltak , és öltek , mármint az ellen lábosokat meg akit lehetett. Csodálkozunk , hogy padlót fogtunk. Ne csodálkozz a rabló elit többsége nálunk zsidó a szenttehén fajtából , hozzá sem lehet nyúlni , ha kirabolja a gojokat , kirabolja azok csak állatok . 
Nem folytatom tovább , hisz ti is látjátok az eseményeket , ahogy elvész ez a szép kis ország a rablógyilkosok kezei között. 









EMBERVADÁSZAT A CIGÁNYSORON: HÁLÁS TÉMA, ÁLLAMI TÁMOGATÁSSAL 0



Újra megszólalt a romagyilkosságok elsőrendű vádlottja, a „debreceni négyek” vezetőjének tartott Kiss Árpád.
Az emberöléseket és rasszizmusát tagadó, előzetesben ülő férfi a PestiSrácoknak azt mondta, politikai kérdésnek tartja, hogy a sorozatbűntényről az elmúlt három évben színdarab, film és könyv készült, mert ezek szerinte alkalmasak mind a nagyközönség, mind a bíróság manipulálására. A hatósági eljárást ügyükben trehánynak és dilettánsnak tartja, és visszautasítja, hogy rasszista lenne. Beszél még fegyverekről, autókról meg egy nőről. Kérdések és válaszok a Venyige utcai börtönből.
PestiSrácok
– Továbbra is tagadja a sorozatgyilkosságok elkövetését, és nem érzi magát rasszistának. Elsőrendű vádlottként, a „debreceni négyek” vezetőjeként mégis ugyanazon a vádlottak padján ül, amelyen három társa is, akikről viszont bebizonyosodott, hogy cigánygyűlölők. Nem vet ez „rossz fényt” önre?
– Éppen ellenkezőleg, mert az összes kihallgatott tanú, akinél ez egyáltalán szóba jöhetett, nem az én baráti körömbe tartozik. Felszínesen ugyan ismerhettek, például azt is tudták rólam, hogy az István ( a másodrendű vádlott – a szerk.) testvére vagyok, de semmiféle személyes információt nem mondtak rólam. A Perényi1 alkalmazottjai, akiket már kihallgattak az ügyben, és akikkel nap, mint nap együtt dolgoztam, soha semmilyen rasszista megnyilvánulást nem tapasztaltak tőlem. Szóval, lehet ilyesmin erőlködni, de szerintem ez nagyon gyenge érv amellett, hogy a rasszizmus lenne a motiváció egy ilyen súlyos bűncselekmény elkövetéséhez. Nekem ez így erőtlen.
– Mit szól ahhoz, hogy az elmúlt három évben dokumentumfilmek, riportok, mozifilm, színdarab és könyv készült a romagyilkosságokról? Legutóbb Fliegauf Bence filmje, a Csak a szél Berlinben Ezüst Medve díjat nyert…
– Mivel folyamatban lévő ügyről van szó, nem tartom korrektnek, hogy szárnyra kapták, hiszen mindegyik alkotás alkalmas arra, hogy a bíróságot befolyásolja. És persze az embereket is, akik megnézik a filmet a televízióban, a moziban, vagy elolvassák a könyvet. A művészi teljesítményt nem akarom minősíteni, de az biztos, hogy ez egy olyan hálás téma, amire tuti, hogy mindig akad állami vagy uniós támogatás. Aki ebbe belenyúl, az tudja, hogy garantált a siker, ugyanis a témát már csak a politikai korrektség címén sem lehet kritizálni.
A "debreceni négyek": Kiss Árpád, Kiss István, Pető Zsolt, Csontos István (Fotó: PS)
– Nem érzi úgy, hogy a téma ettől függetlenül kikerült a politika bűvköréből és a társadalmi közbeszédben landolt?
– Nem, ez az ügy továbbra is politikai kérdés. Azt figyelem ezekben a megjelent kiadványokban, filmekben, hogy milyen irányba tolják el a véleményformálást. Nos, nekünk ez egyáltalán nem kedvező, de aki követi a bírósági eseményeket, megfigyelheti, hogy a bírósági ügy olyan stádiumba érkezett, amelyben már nyíltabban lehet beszélni az eljárási hibákról is, s már ott tartunk, hogy a nyomozásban mégsem volt minden rendben.
– A tatárszentgyörgyi eset a legjobb példa erre…
– Igen, az iratok szerint az egy szélsőségesen trehány hatósági munka volt. Azon gondolkodtam, hogy végeredményben – mivel nem voltam ott – teljesen mindegy, hogy milyen volt ott a helyszínelés, mert egy jobb helyszínelés sem hozott volna rám nézve terhelő bizonyítékot. De ugyanilyen dilettáns, kapkodó, hevenyészett, és nem igazán törvényes eljárásban foglalták le a fegyvereket is.
– Mire gondol?
– Megmagyarázhatatlan események zajlottak a debreceni Perényi1 klubban, a volt munkahelyemen. Legutóbb, március 19-én ott tartottak egy bírói szemlét. Végeredményben eljutottunk oda, hogy a bíró azt mondta, előzőleg nem voltak fegyverek ott, ahol azokat végül megtalálták. Itt tartunk most. A lefoglalás körülményeiről pedig annyit, hogy annak egy részén jelen volt egy tanú, aki nem szerepel a jegyzőkönyvben. A kinevezett hatósági tanú egyáltalán nem látott semmit, de még a jegyzőkönyvet sem íratták alá vele. Egyébként is, a hely alkalmazottjaként elfogult személy volt, így tehát ez az eljárás szerintem törvénytelen, ami megkérdőjelezi az ügy legfontosabb bizonyítékait.
– Vagyis azt állítja, hogy a megtalált fegyvereket előzőleg a rendőrök tették arra a helyre?
– Nem, ez nehezen hihető, és nem is állítok ilyet. Csak hát furcsák a körülmények. Például a számos házkutatási szemle közül ez volt az egyetlen eljárás, amelyben úgy gondolta a rendőrség, hogy a kutatás előtt be kell vetni a tűzszerészeket. A szakértőket viszont Budapestről hozták, mellőzve a debrecenieket. A rendőrök előre elmondták nekik – és ez jegyzőkönyvezett tény –, hogy mit kell megtalálniuk a Perényi1 klubban. Így egy viszonylag rövid kutatás után találtak néhány fegyvert, a kutatást felfüggesztették, nem vizsgáltak meg semmit, majd bejelentették, hogy megvannak a keresett dolgok. Mindez a szórakozóhely egyik alkalmazottjának a jelenlétében történt, aki csupán egy fegyvert látott, a neve mégsem került bele a jegyzőkönyvbe. Ezek után ezt a fiatalembert eltávolították a helyszínről és hoztak egy másik alkalmazottat, akinek meg azt mondták, hogy mostantól ő lesz a házkutatást elszenvedő személy. Leültették egy teremben, és egy távolabbi helyről – ahova ő nem látott be – elkezdték kihordani a tárgyakat, ami órákon át tartott. Úgyhogy a helyszínen nem készült sem videó, sem pedig fénykép. Ezt tetézték azzal, hogy a végén ennek a házkutatást elszenvedő személynek a férjét kirendelték hatósági tanúnak, aki aztán végképp nem volt jelen az egész eljárásban, és persze a jegyzőkönyvet sem íratták alá vele, csak a már lezárt csomagokat. Nagyjából tehát így nézett ki az eljárás.
Kiss Árpád a bíróságon is tagadja, hogy rasszista gyilkos lenne (Fotó: PS)
– Akkor hogyan találhatták meg a fegyvereket a Perényiben?
– A testvérem, István, felszólalt ebben az ügyben, és elég nyersen fogalmazott. Azt mondta, hogy meg volt rendezve az eljárás.
– De ha nem önök tették oda a fegyvereket, akkor mégis hogyan kerültek oda?
– Nem tudom, de számtalan alkalmasabb hely lett volna rejtekhelynek, mint az a hevenyészett szemétdomb. Egy átjáróház volt, ahova bármikor bárki bemehetett ellenőrzés nélkül. Munkások, külsősök és belső alkalmazottak, akiknek a gyerekei is ott játszottak. Ezek mind igazolt tények, amelyek a szemle alatt szerintem a bíróságnak is világossá váltak.
– Itt találták meg az a puskát is, amit a személyéhez köt a vád?
– Igen, itt.
– Ez milyen fegyver?
– Konkrétan golyós fegyver, amivel, állítom, senkit nem lőttek le, de még csak sebesülést sem okoztak vele.
– Új volt talán, nem használta még senki?
– Nem, nem erről van szó. Mást azonban erről nem szeretnék mondani.
– Tudom, hogy lerágott csont, de a tárgyalásokon is számos alkalommal vallottak a tanúk úgy, a helyszíneken egy sötét, oda nem illő terepjárót láttak a gyilkosságok előtt az utcákon közlekedni. Mi erről a véleménye annak tükrében, hogy a vád szerint önök egy ezüst színű Opel Astrával jártak a helyszíneken?

– Nem tudom, van-e ennek valóságtartalma. Mivel a tanúk azt állítják, valószínűleg tényleg feltűntek fekete autók egymástól távol eső helyszíneken. De akár városi legenda is lehet, nem tudom. Az biztos, hogy sem a nyomozó hatóság, serm a bíróság ezzel nem foglalkozott.
– A tiszalöki eset (ez az a gyilkosság, amit a vád szerint Kiss Árpád követett el – a szerk.) tanúi mondták el, hogy az egyik fekete autó még meg is állt az áldozatok utcájában.
A vádlottak a bíróságon tagadják a hat roma megölését (Fotó: PS)
– Igen, a tanúk azt állítják, hogy ott tulajdonképpen egy leellenőrizhető útvonalon közlekedett egy oda nem illő autó. A mi szempontunkból ez annyiban érdekes, hogy ez szembe megy a ránk terhelő vallomást tévő Csontos István vallomásával, aki azt mondta, hogy egy autóval közlekedtünk. Felvetődött, hogy a tettesek több autóval közelítették meg a helyszíneket, a nyomozáskor ezt rendőri jelentések és egyéb információk is alátámasztották. De a fekete terepjárónál szerintem érdekesebb az, hogy az egyik tanú, aki a leginkább láthatta az ott közlekedő járművet, ezzel szemben pont egy ezüstszínű személyautóról számolt be abban az időpontban, amikor a lövést hallotta, attól néhány tíz méterre. Úgyhogy ebből még lehet valami, ami érdekes fejleményt hozhat.
– Nem értem, az ezüstszínű autó pont önökhöz köthető…
– Közismert tény, hogy Csontos István aznap egy ezüstszínű személyautóval közlekedett…
– Ami nem az övé volt.
– Igen, ami nem az övé volt.
– Jó, később meglátjuk, hogy mi kerekedik ki ebből. Az első három támadás elkövetését azonban, amelyben nem halt meg senki, elismerik. Elmondaná, mi késztette önöket ezekre az akciókra, hogyan történtek azok és mik az előzmények?
– Nem. Nem is szeretnék már erre visszatérni, csak annyit mondhatok, hogy nem voltak előzmények. A tárgyalás korai szakaszában felolvasták a vallomásomat, ennél többet erről most nem szeretnék mondani.
– Van még egy érdekes momentum, amit elismernek, hogy tudniillik a tiszalöki támadás éjszakáján – nem messze a helyszíntől – az Opel Astrával elakadtak egy földúton, és Nyalka Éva (az ügy koronatanúja, Kiss Árpád egykori munkaadója – a szerk.) önökért ment, hogy a kocsit kihúzza a sárból. Ha nem önök követték el a gyilkosságot, mégis mit kerestek ott?
– Erről is megvannak a vallomások, a bizonyítékok, de a kérdésre adható válasz is az a kategória, amit még alaposan meg kell rágnom. Egyszer majd teszek egy olyan vallomást, amiben a mellettünk szóló bizonyítékokat jobban nyomatékosítom, jobban alátámasztom tényekkel.
– Hány óra körül akadtak el azon a bizonyos földúton?
– Hajnali három óra körül.
– A tiszalöki támadás pedig hány órakör történt?
– Az körülbelül este tíz órakor, tehát az elakadás három órakor volt, és vagy hetven kilométerre Tiszalöktől, lényegében Debrecentől nem messze.
– Úgy tudom, azzal védekezik, hogy éppen dolgozott abban az időben.
– Igen, akkoriban zajlottak a kifejezetten saját szervezésű rendezvényeim. Én tartottam a kapcsolatot a dj-kkel és a zenekarokkal, tehát ezek nyoma például a híváslistákban igazolható. Tényleg csak annyi hiányzik, hogy meghallgassák még a kompetens tanúkat.
– Még korábban arról cikkeztek a lapok, hogy ön tiltott kapcsolatot tartott fönn az ügy koronatanújának mondott Nyalka Évával. Igaz, hogy mobiltelefonon tartották a kapcsolatot az előzetes letartóztatásban?
– Amikor ez megjelent, eljárás indult ellenem, hiszen egy ilyen ügy komoly fegyelmi vétségnek számít minden börtönben, itt a Venyige utcában is. Az eljárást azonban megszüntették, mivel nem volt tiltott kapcsolattartás.
– De mégis hogyan vetődött ez fel?
– Úgy, hogy az egyik tárgyaláson az Éva bemutatott egy pár sms-t a telefonján, amit az én számomról kapott. Valaki feltöltötte a SIM-kártyámat és íródott néhány üzenet, az én nevemben. Csak az a bökkenő, hogy én abban az időpontban olyan zárkában voltam, ahol két kamera van, tehát simán ellenőrizték az aznapi tevékenységemet. Ráadásul ez éppen a reggeli váltás időszakában történt, amikor feszesebb a felügyelet, tehát nincs ilyenre lehetőség. A rendőrség azonban nem nyomozta ki az ügyet, azt viszont az eljárásból megtudtuk, hogy megfigyelték a családom, az ügyvédem kapcsolattartását és telefonszámait. No, erről ennyit.
________
Saját kezükbe vették az igazságszolgáltatást
A romagyilkosságok ügyében előre kitervelten, aljas indokból, több emberen, részben sok ember életét veszélyeztetve, részben tizennegyedik életévét be nem töltött személy ellen elkövetett emberölés és más bűntettel vádolja a Pest Megyei Főügyészség Kiss Árpádot, Kiss Istvánt, Pető Zsoltot és Csontos Istvánt. A vádirat szerint a Kiss testvérek, illetve Pető Zsolt 2007 végén, 2008 elején arra az elhatározásra jutott, hogy mivel az igazságszolgáltatás nem megfelelően látja el feladatát a romák által elkövetett bűnesetek kapcsán, saját kezükbe veszik a “rendcsinálást”: fegyveres támadásokat hajtanak végre cigányok lakta házak ellen, hogy félelmet keltsenek az ott élőkben, illetve felhívják a figyelmet a fenti “problémára”. Mivel fegyverük nem volt 2008. március 7-én szereztek ilyen eszközöket: egy vadászfegyverek eladásáról szóló hirdetés alapján Besenyszögön betörtek a hirdetést feladó házába, ahol a vadászt két golyós és öt sörétes fegyver, továbbá az azokhoz tartozó lőszerek átadására kényszerítették. Ezután július 21-től 2009. augusztus 7-ig kilenc alkalommal – Galgagyörkön, Piricsén, Nyíradonyban, Tarnabodon, Nagycsécsen, Alsózsolcán, Tatárszentgyörgyön, Tiszalökön és Kislétán – támadtak romák házára, amelyben összesen hat ember, köztük egy ötéves tatárszentgyörgyi kisfiú vesztette életét. A negyedrendű vádlott, Csontos István az ügyészség szerint csupán a Tiszalöki támadás előtt csatlakozott a társasághoz.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése