2016. augusztus 14., vasárnap

Tiltott hírek








Tiltott hírek





Így került a kereszt helyére Allah neve


Mecsetté alakítottak egy hamburgi evangélikus templomot – írja aFrankfurte Allgemeine Zeitung cikkére hivatkozva az evangelikus.hu. A történet hasba rúgás erejűen mutatja meg, hogyan adja fel hagyományos értékeit az európai társadalom, és hogyan nyomul be a világnézeti vákuumba az iszlám.
A mecset átalakítási munkálatait még nem fejezték be, de az épületet már évekkel ezelőtt megvásárolta a helyi muszlim közösség. Ezt azért tudták megtenni, mert az evangélikus egyház 2005-ban bezárta a templomot, oda ugyanis
már szinte senki sem járt.
A befektető egy gyermek napközit akart nyitni, de ez az elképzelése végül nem valósult meg. Így aztán eladták az ingatlant, amit 2012-ben  az al-Nour Iszlám Központ vásárolt meg.
Amikor napvilágra került, hogy a templomot mecsetté szeretnék átalakítani, többen felháborodásukat fejezték ki. Rosszallását fejezte ki a hamburgi katolikus püspök és az evangélikus egyház egyik vezetője, Nikolaus Schneider is. Utóbbi fájdalmasan pontosan világított rá egy nyilatkozatában arra, hogy
ha az emberek jobban tudtak volna azonosulni az egyház képviselte értékekkel, akkor erre nem került volna sor.”
A helyzet azonban sajnos ennél is rosszabb. A társadalomnak ugyanis mára alig maradt mivel azonosulnia. A történelmi egyházak ugyanis számos esetben alig, vagy egyáltalán nem képviselik már azokat a bizonyos értékeket. A hamburgi evangélikusoknak követendő például Kirsten Fehrs püspökasszony jutott, akinek az esetről a muszlimokkal valóhatékony párbeszéd” jutott eszébe. Vagy a templom utolsó lelkésze, aki
nem győzött hálálkodni a muszlimoknak,
hogy megmentették az épületet a pusztulástól.
2013-ban szerveztek egy tüntetést a mecsetté alakítás ellen, amelyen alig pár tucat ember lézengett – összegyűlt ellenben több, mint félezer lelkes antifa, hogy tiltakozzanak a „rasszista” megmozdulás ellen.
A meglehetősen magas költségek miatt a munkálatok lassan haladnak. Ám a kuvaiti állam nagylelkű, több, mint egymillió eurós támogatásának köszönhetően hamarosan megnyílhat a muszlim imaház.
Egyébként a templom megvásárlására azért kényszerült rá a helyi muszlim közösség, mert már nem férnek el a korábbi imaházukban.  A szertartásokat korábban egy korábbi mélygarázsban tartották, ahol péntekenként 2500 ember zsúfolódott össze. Az ex-templomban legfeljebb 350 hívő fér el, de már több mint 600-an jelezték, hogy ide szeretnének járni.
A mintegy 1,8 millió lakosú Hamburban jelenleg 50 mecset van. És ehhez kellett még létrehozni egy újabbat – ami már most borítékolhatóan nem lesz elegendő.
A muszlim bevándorlók ugyanis makacsul tartják hitüket – a keresztény európaiak meg hátat fordítanak neki.  
Jelen állás szerint
őseink templomaiból vagy diszkó lesz, vagy mecset.
Most szívesen írnám, hogy még mindig inkább az előbbi, mint az utóbbi. De a helyzet az, hogy ez nem két lehetőség – hanem az egyik szakasz, amit aztán törvényszerűen követ a másik. Olyan ugyanis nincs, hogy a templomok végleg diszkókká váljanak. Olyan nincs, hogy a vákuum örökre vákuum maradjon. A visszaszoruló kereszténység által hátra hagyott légüres tér nem marad örökre üres.
A képlet brutálisan egyszerű:
Ma Európa: semmi. Az iszlám: valami.
Euróla iszlamizálódása nem a betegség, hanem csak annak egy tünete. A kór, ami felzabálja a kontinenst, ez a nagy büdös semmi. Ma a hamburgi Kapernaum-templom tetején a kereszt helyett aranyozott betükkel Allah neve áll. De, ha nem ez lenne, akkor nem lenne ot semmi. A muszlimok ennek a semminek a helyére teszik oda Allahot. És ez nem az ő bűnük – hanem a mi szégyenünk.
Alfahír nyomán


Közzétéve: hirorigo.net / forrás: http://napimigrans.com/igy-kerult-a-kereszt-helyere-allah-neve/
Powered by WPeMatico


Horror: Élve elégetett egy három gyerekes családot az Iszlám Állam


Egy öttagú iraki családot – köztük három gyereket – égettek el élve az Iszlám Állam (IÁ) nevű terrorszervezet szélsőségesei – jelentette csütörtökön a Press TV nevű angol nyelvű iráni hírtelevízió.
A családot kedden végezték ki az észak-iraki Kirkuk Rijád nevű körzetében. “Bűnük” az volt, hogy megpróbáltak elmenekülni az IÁ ellenőrzése alatt álló területekről.
A terrorszervezet azért tiltotta meg a civileknek a szökést, mert így élő pajzsként használhatja őket.
Az IÁ a megfélemlítés eszközeként alkalmazza a lefejezéseket és a különös kegyetlenséggel elkövetett nyilvános kivégzéseket, az ezekről készült felvételekkel pedig gyakorta kérkedik az interneten.
Ugyancsak kedden a dzsihadisták 35 dezertőrt temettek el élve a Moszultól délre található Kajjára külvárosában, mert állítólag elmenekültek az észak-iraki csatatérről. A dezertőrök nagy száma miatt a szélsőségesek május elsején elvesztették Basirt. Egy iraki hírügynökség jelentése szerint az IÁ húsz másik tagjának a lábát vágták le azért, mert meg akartak szökni a csatából. A csonkításba a híradás szerint mind belehaltak.
Az iraki biztonsági erők nemrég átfogó offenzívát indítottak a szélsőségesekkel szemben, hogy visszaszerezzék a két éve az IÁ befolyása alá került területeket.
MTI


Közzétéve: hirorigo.net / forrás: http://napimigrans.com/horror-elve-elegetett-egy-harom-gyerekes-csaladot-az-iszlam-allam/
Powered by WPeMatico


Élve égettek el embereket a török katonák



És ezek akarnak Európába jönni !!!!!

Feltehetően több mint száz embert égettek el élve a török biztonsági erők tagjai a délkelet-törökországi Cizre városában a Kurdisztáni Munkáspárt (PKK) nevű terrorszervezet elleni művelet során; a szemtanúk erről szóló jelentései rendkívül aggasztóak.
Ezt mondta kedden Genfben Zeid Raad al-Huszein, az ENSZ emberi jogi biztosa. A világszervezet birtokába jutott beszámolók szerint az áldozatokat török biztonsági erők által körülvett épületek pincéiben tartották fogva, mielőtt kivégezték őket.
Huszein arra szólította fel Ankarát, hogy a török hatóságok járjanak utána a többségében kurdok lakta délkelet-törökországi térségben civilek ellen is elkövetett, erőszakos visszaélésekről szóló vádaknak, és végezzenek alapos vizsgálatot.
Törökország korábban figyelmen kívül hagyta az ENSZ azon kéréseit, hogy a helyszínen első kézből gyűjthessenek információt. Az ENSZ szemtanúk beszámolóira hivatkozik, akik a PKK ellen folytatott katonai műveletről tavaly decembertől kezdve március elsejéig, a Cizrében bevezetett kijárási tilalom feloldásáig jegyezték le a visszaéléseket.
Az emberi jogi biztos azt mondta, a kormánynak a terrorellenes bevetések alkalmával is kímélnie kell a lakosságot és be kell tartania a nemzetközi jogot, amely tiltja a peren kívüli gyilkosságokat, kínzást és a tulajdon célzott megrongálását.
Törökország délkeleti részében két és fél évi fegyverszünet után 2015 júliusában újultak ki a harcok a kurd milíciák és a biztonsági erők között. A török haderő december óta átfogó katonai akciót hajt végre a Kurdisztán elszakadásáért küzdő felkelők ellen. Az összecsapások során július óta a biztonsági erők csaknem 400 tagja vesztette életét, és a PKK mintegy 5400 lázadóját ölték meg. A több mint harminc éve tartó konfliktusban már mintegy 40 ezren vesztették életüket.
Orientalista.hu


Közzétéve: hirorigo.net / forrás: http://napimigrans.com/elve-egettek-el-embereket-a-torok-katonak/
Powered by WPeMatico


Halálba vitte, majd kizsebelte szír áldozatát a drogos “magyar” embercsempész – akit Mohamednek hívnak


2015. szeptember 3-án 5 óra 10 perckor az M5-ös autópálya főváros felé vezető oldalán, Lajosmizse térségében halálos kimenetelű közúti közlekedési baleset történt. A nyomozás adatai szerint a személygépkocsival közlekedő 23 éves sofőr szalagkorlátnak ütközött, majd az autó rendszámainak leszerelését követően utasait hátrahagyva elmenekült a helyszínről. A baleset következtében a gépjárműben tartózkodó külföldiek közül ketten megsérültek, egyikük a helyszínen életét vesztette.
Az eljárás adatai szerint a három szír állampolgár jogellenesen lépte át az államhatárt, és a szegedi sofőr 1000 euró ellenében szállította volna őket a fővárosba. A nyomozás során megalapozottá vált a gyanú arra is, hogy a férfi – készpénz reményében – átkutatta a balesetben elhunyt zsebeit, mielőtt elhagyta a helyszínt.
A járművezetőt 6 óra 25 perckor elfogták a rendőrök és – őrizetbe vétele mellett – büntetőeljárást indítottak vele szemben. A nyomozók kezdeményezték a férfi előzetes letartóztatását, amelyet a nyomozási bíró 2015. szeptember 5-én elrendelt.
A szegedi lakossal szemben felmerült bódító hatású szer fogyasztásának gyanúja, amelyet a vele szemben alkalmazott gyorsteszt pozitív eredménye is alátámasztott. A büntetőeljárás során kirendelt igazságügyi szakértő véleménye szerint a gépjármű vezetésekor és a baleset bekövetkezésekor A. A. Mohamed (akiről az Origó egészen konkrétan írja, hogy arab “származású” – a szerk.) kábítószertől befolyásolt állapotban volt.
A jelenleg is előzetes letartóztatásban lévő 23 éves férfival szemben embercsempészés bűntett, segítségnyújtás elmulasztása bűntett, járművezetés bódult állapotban bűntett, egyedi azonosító jellel visszaélés bűntett és kifosztás bűntett kísérlet elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott nyomozást a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság Vizsgálati Osztálya. Az eljárást befejezve a keletkezett iratokat vádemelési javaslattal a Kecskeméti Járási Ügyészségnek küldik meg a nyomozók.
Kuruc.info nyomán


Közzétéve: hirorigo.net / forrás: http://napimigrans.com/halalba-vitte-majd-kizsebelte-szir-aldozatat-a-drogos-magyar-embercsempesz-akit-mohamednek-hivnak/
Powered by WPeMatico


Muszlim nő lett egy német tartomány parlamentjének elnöke


Muzulmán politikust választottak elnöknek szerdán a németországi Baden-Württemberg tartomány törvényhozásában (Landtag). Muhterem Aras az első muzulmán, az első olyan politikus, aki bevándorló családból származik, az első nő és a Zöldek első tagja, aki elnyerte a Landtag-elnöki tisztséget. “Ma történelmet írtunk” – mondta megválasztása után.
A 143 tagú Landtagban 96 képviselő szavazott az 50 éves pénzügyi szakemberre, aki a márciusi Landtag-választáson egy stuttgarti körzetben szerzett mandátumot, begyűjtve a szavazatok 42,4 százalékát, ami rekord a Zöldek egyéni körzetben mandátumot szerzett képviselői között.
Muhterem Arasnak még az iszlámhoz kritikusan viszonyuló Alternatíva Németországnak (AfD) frakcióvezetője, Jörg Meuthen is gratulált. “Mindig azt mondtuk, hogy Németországhoz nagyon is hozzátartozik az a több millió muzulmán vallású ember, akik békében, beilleszkedve élnek nálunk. Egy közülük most Landtag-elnök, na és?” – nyilatkozott a Landtagban újonc párt frakcióvezetője az SWR regionális közszolgálati médiatársaság tudósítása szerint.
Muhterem Aras a törökországi Anatóliában született kurd családban, édesapja vendégmunkás volt az egykori Nyugat-Németországban. Sajtókommentárok szerint élettörténete a jól sikerült integráció mintapéldája: 12 éves volt, amikor apja átköltöztette a családot Törökországból Baden-Württembergbe, anyja analfabéta, ő azonban leérettségizett, majd diplomát szerzett közgazdaságtanból és 1999-ben Stuttgartban megnyitotta adótanácsadói irodáját, amely már tíz embernek ad munkát.
Az új összetételű stuttgarti Landtag szerdán tartotta alakuló ülését. A miniszterelnök-választást csütörtökön tartják, megerősítik tisztségében Winfried Kretschmannt, a Zöldek tartományi vezetőjét, aki 2011 óta tölti be a tisztséget, az előző ciklusban a szociáldemokratákkal (SPD) kormányzott, második kormányát pedig a kereszténydemokratákkal (CDU) alakítja meg.
A 82 milliós Németországban nagyjából 4-4,5 millió muszlim él, többségük szunnita török és Nyugat-Németországba települt be vendégmunkásként a hatvanas évektől, vagy ilyen családba született. A volt NDK területén elenyésző a muzulmánok aránya. Tavaly a menekülthullám révén valószínűleg több mint félmillióval nőtt a muszlimok száma Németországban.
HVG nyomán


Közzétéve: hirorigo.net / forrás: http://napimigrans.com/muszlim-no-lett-egy-nemet-tartomany-parlamentjenek-elnoke/
Powered by WPeMatico


(Videó!) Hároméves gyermeket lőttek le a török határőrök


Még mindig felszólítás nélkül lőni kezdenek a török határőrök a Szíriából érkező bevándorlókra. A határőrök 2016 márciusa és áprilisa között legalább öt emberrel végeztek, köztük egy hároméves gyermekkel is – közölte a Human Rights Watch (HRW) nemzetközi emberjogi szervezet.
A HRW még áprilisban szólította fel a török kormányt, hogy azonnal nyissa meg határait az Iszlám Állam elől menekülő emberek előtt. A szervezet egyúttal azzal vádolta meg a török határőröket, hogy tüzet nyitottak a határt megközelítő szíriaiakra.
Megvert, meglőtt migránsok a videón
A felvételen szereplő egyik férfi azt mesélte a szervezet munkatársának, hogy a vaksötétben kezdtek rájuk lőni a határőrök, és akkor sem hagyták abba a tüzelést, mikor hallották, hogy rengeteg gyermek és nő tartozik a csoporthoz.
A férfi két családtagja mellett, a földön kuporogva várta meg, amíg csillapodik a golyózápor. Mikor minden elcsendesedett, akkor jött rá, hogy hármuk közül csak ő maradt életben. Ezt követően a sebesültekkel együtt visszavánszorgott a legközelebbi szíriai faluba.
Mikor később visszamentek a holttestekért, a határőrök 15 percet adtak neki, és közölték, hogy utána újból lőni fognak. A brutális módszer után mindannyian úgy döntöttek, hogy többet nem próbálnak meg átkelni a török határon, mert életveszélyes.
Híradó, Kuruc nyomán


Közzétéve: hirorigo.net / forrás: http://napimigrans.com/video-haromeves-gyermeket-lottek-le-a-torok-hatarorok/
Powered by WPeMatico


Egymást gyilkolják a migránsok Idomeniben. Videó!



300 afgán és pakisztáni migráns verekedett össze az Idomeni táborban. A görög rendőrség csak negy nehezen tudta helyreállítani a rendet. Sokan megsérültek.
Egyre gyakoribbak az összecsapások a táborban az Afgánok és a Pakisztániak között.


Közzétéve: hirorigo.net / forrás: http://meteon.org/2016/05/12/egymast-gyilkoljak-a-migransok-idomeniben-video/
Powered by WPeMatico



Váratlan lépés! A texasi honatyák pénteken szavaznak az USA-tól való elszakadásról


A Republikánus Párt texasi szervezetének egyik bizottsága határozatban lehetővé tette, hogy a helyi republikánusok pénteken tartandó tanácskozásukon szavazhassanak az Egyesült Államokról történő elszakadásról is.
A politikusok szinte biztosan nem szavazzák meg az elszakadást.
Nem ez az első alkalom, hogy Texasban a helybéliek egy része sürgeti az elszakadást a világ legnagyobb gazdaságától, amely egyébként többet ad a központi költségvetésből Texas államnak, mint amennyi adódollárt az befizet a közös kasszába. Texas történelme egyébként is függetlenségi törekvésekben gazdag. Mielőtt még csatlakozott volna az Egyesült Államokhoz, önálló államnak hirdette magát, és függetlenségét vagy legalábbis különállását mind a mai napig sokféleképpen igyekszik hangoztatni: például úgy, hogy a texasi sör címkéjén “Texas nemzeti söre” felirat olvasható vagy hogy a Texas Monthly című magazin “Texas nemzeti magazinjának” nevezi magát.
A legújabbkori elszakadási mozgalmak az 1990-es évek elején éledtek újjá, és a külvilág egy 1997-es köztörvényes bűntény kapcsán hallott róluk ismét: akkor ugyanis öt szeparatista rabolt el egy házaspárt, a bűnözőket később kilencvenévi börtönre ítélték. A diplomatikusan fogalmazó és fellépő elszakadáspárti csoportoknak négyévente sikerül elérniük, hogy a szavazócédulákra rátegyék az elszakadásról szóló lehetőséget is. 2009-ben az állam akkori kormányzója, Rick Perry nyíltan úgy fogalmazott: amennyiben “a washingtoni kormányzat beleüti az orrát az amerikaiak életébe”, akkor Texas kész az elszakadás kimondására. Perry aztán kihátrált a fenyegetésből, és azt mondta, hogy szavait félremagyarázták.
Három évvel később a Texasi Nemzeti Mozgalom bejelentette: tagjainak létszáma négyszáz százalékkal gyarapodott, a mozgalom honlapját látogatók aránya pedig kilencszáz százalékkal növekedett. Ron Paul, texasi libertárius politikus akkor nyilatkozott úgy, hogy “az elszakadás nagyon is amerikai alapelv”. 2012-ben pedig mintegy 125 ezren írták alá az elszakadási kérelemről szóló petíciót, amelyet be is nyújtottak a Fehér Háznak. Az Obama-kormányzat azonnal közölte: szó sem lehet az elszakadásról.
A Huffington Post című portál egyik felmérése szerint a texasiak mintegy 70 százaléka továbbra is az Egyesült Államokon belül képzeli el jövőjét, 30 százalékuk szerint Texasnak joga van az elszakadásra, ám ezen belül is csak 18 százalékuk szavazná meg az elszakadást.
Forrás: MTI


Közzétéve: hirorigo.net / forrás: http://meteon.org/2016/05/12/varatlan-lepes-a-texasi-honatyak-penteken-szavaznak-az-usa-tol-valo-elszakadasrol/
Powered by WPeMatico


Unatkozó muszlim bevándorlók verik szórakozásból a német gyerekeket. Videó!



Közzétéve: hirorigo.net / forrás: http://meteon.org/2016/05/12/unatkozo-muszlim-bevandorlok-verik-szorakozasbol-a-nemet-diakokat-video/
Powered by WPeMatico


Súlyos orosz veszteség szíriában


Anton Jerigin Homsz tartományban sebesült meg – közölték szerdán a szíriai Hmejmim orosz katonai támaszponton. Jerigin az orosz megbékélési központ parancsát teljesítve járműveket kísért a szíriai Homsz tartományban, amikor militánsok nehéz fegyverekből tüzet nyitottak a konvojra.
A súlyosan megsebesült katonát sürgősen kórházba szállították, ahol orosz orvosok két napig küzdöttek életéért. Anton Jerigint posztumusz állami kitüntetésre terjesztették fel. Ő volt a kilencedik orosz katona, aki életét vesztette Szíriában.
Forrás: oroszhirek.hu


Közzétéve: hirorigo.net / forrás: http://meteon.org/2016/05/12/sulyos-orosz-veszteseg-sziriaban/
Powered by WPeMatico


Molotov koktéllal válaszoltak a párizsi tüntetők a rendőrség könnygáz gránátjaira. Videó!


Súlyos összecsapások vannak Párizsban. A tüntetők Molotov koktéllal dobálták meg a rendőröket, válaszul a rendőrök könnygázt vetettek be. Sérültek is vannak.
#France: Clashes erupt between police and protesters in #Paris.#manif12mai #loitravail https://t.co/rLtQky7jIB
ToChangeEverything (@a0an0) 2016. május 12.


Közzétéve: hirorigo.net / forrás: http://meteon.org/2016/05/12/molotov-koktellal-valaszoltak-a-parizsi-tuntetok-a-rendorseg-konnygaz-granatjaira-video/
Powered by WPeMatico

Az ISIS-nél is kegyetlenebb terrorszervezet létrehozását ígéri Oszama bin Laden fia


Az egykori terroristavezér fia egy hangüzenetben üzent a Szíriában lévő dzsihádistáknak, hogy szabadítsák fel Palesztinát.
Az al-Kaida egykori vezérének, Oszama bin Ladennek fia, Hamza bin Laden tartózkodási helyéről egyelőre senki nem tud. Amikor édesapját megölték, 24-25 éves lehetett és azóta – legalábbis a szakértők szerint – az al-Kaida neveli, hogy egyszer majd ő is vezér legyen.
Hamza bin Laden egy hangfelvételben üzent, amit az al-Kaida hozott nyilvánosságra. Az üzenet arra szólít fel mindenkit, hogy számolják fel az al-Kaida és az Iszlám Állam közötti nézeteltéréseket, illetve szabadítsák fel Palesztinát.
A Londonban lévő King’s College egyik elemzője, Andreas Krieg elárulta, hogy az üzenetnek csupán az volt a célja, hogy az al-Kaida ne szoruljon háttérbe az Iszlám Állammal szemben, ami mostanában jóval nagyobb figyelmet kap.
Hamza nevéhez egyelőre semmilyen kulcsfontosságú tett nem köthető. Andreas szerint pedig Hamza csak követi a mostani vezetőt, Al-Zavahirit, de nem biztos, hogy képes lesz valaha egymaga vezetni az al-Kaidat.
Az a tény, hogy ő Oszama bin Laden fia, még önmagában nem jelent akkora dicsőséget. Főleg azoknak a dzsihádistáknak nem, akik már több évtizede harcolnak hazájukért.
Forrás: blikk.hu


Közzétéve: hirorigo.net / forrás: http://meteon.org/2016/05/12/az-isis-nel-is-kegyetlenebb-terrorszervezet-letrehozasat-igeri-oszama-bin-laden-fia/
Powered by WPeMatico


Európa öngyilkossága! Sorra alakítják át a templomokat mecsetté Németországban.


Mecsetté alakítottak egy hamburgi evangélikus templomot – írja a Frankfurte Allgemeine Zeitung cikkére hivatkozva az evangelikus.hu. A történet hasba rúgás erejűen mutatja meg, hogyan adja fel hagyományos értékeit az európai társadalom, és hogyan nyomul be a világnézeti vákuumba az iszlám.
A mecset átalakítási munkálatait még nem fejezték be, de az épületet már évekkel ezelőtt megvásárolta a helyi muszlim közösség. Ezt azért tudták megtenni, mert az evangélikus egyház 2005-ban bezárta a templomot, oda ugyanis már szinte senki sem járt.
A befektető egy gyermek napközit akart nyitni, de ez az elképzelése végül nem valósult meg. Így aztán eladták az ingatlant, amit 2012-ben  az al-Nour Iszlám Központ vásárolt meg.
Amikor napvilágra került, hogy a templomot mecsetté szeretnék átalakítani, többen felháborodásukat fejezték ki. Rosszallását fejezte ki a hamburgi katolikus püspök és az evangélikus egyház egyik vezetője, Nikolaus Schneider is. Utóbbi fájdalmasan pontosan világított rá egy nyilatkozatában arra, hogy
ha az emberek jobban tudtak volna azonosulni az egyház képviselte értékekkel, akkor erre nem került volna sor.”
A helyzet azonban sajnos ennél is rosszabb. A társadalomnak ugyanis mára alig maradt mivel azonosulnia. A történelmi egyházak ugyanis számos esetben alig, vagy egyáltalán nem képviselik már azokat a bizonyos értékeket. A hamburgi evangélikusoknak követendő például Kirsten Fehrs püspökasszony jutott, akinek az esetről a muszlimokkal valóhatékony párbeszéd” jutott eszébe. Vagy a templom utolsó lelkésze, aki nem győzött hálálkodni a muszlimoknakhogy megmentették az épületet a pusztulástól.
2013-ban szerveztek egy tüntetést a mecsetté alakítás ellen, amelyen alig pár tucat ember lézengett – összegyűlt ellenben több, mint félezer lelkes antifa, hogy tiltakozzanak a „rasszista” megmozdulás ellen.
A meglehetősen magas költségek miatt a munkálatok lassan haladnak. Ám a kuvaiti állam nagylelkű, több, mint egymillió eurós támogatásának köszönhetően hamarosan megnyílhat a muszlim imaház.
Egyébként a templom megvásárlására azért kényszerült rá a helyi muszlim közösség, mert már nem férnek el a korábbi imaházukban.  A szertartásokat korábban egy egykori mélygarázsban tartották, ahol péntekenként 2500 ember zsúfolódott össze. Az ex-templomban legfeljebb 350 hívő fér el, de már több mint 600-an jelezték, hogy ide szeretnének járni.
A mintegy 1,8 millió lakosú Hamburban jelenleg 50 mecset van. És ehhez kellett még létrehozni egy újabbat – ami már most borítékolhatóan nem lesz elegendő.
A muszlim bevándorlók ugyanis makacsul tartják hitüket – a keresztény európaiak meg hátat fordítanak neki.  
Jelen állás szerint őseink templomaiból vagy diszkó lesz, vagy mecset.
Most szívesen írnám, hogy még mindig inkább az előbbi, mint az utóbbi. De a helyzet az, hogy ez nem két lehetőség – hanem az egyik szakasz, amit aztán törvényszerűen követ a másik. Olyan ugyanis nincs, hogy a templomok végleg diszkókká váljanak. Olyan nincs, hogy a vákuum örökre vákuum maradjon. A visszaszoruló kereszténység által hátra hagyott légüres tér nem marad örökre üres.
A képlet brutálisan egyszerű:
Ma Európa: semmi. Az iszlám: valami.
Európa iszlamizálódása nem a betegség, hanem csak annak egy tünete. A kór, ami felzabálja a kontinenst, ez a nagy büdös semmi. Ma a hamburgi Kapernaum-templom tetején a kereszt helyett aranyozott betükkel Allah neve áll. De, ha nem ez lenne, akkor nem lenne ot semmi. A muszlimok ennek a semminek a helyére teszik oda Allahot. És ez nem az ő bűnük – hanem a mi szégyenünk.
Forrás: alfahir.hu


Közzétéve: hirorigo.net / forrás: http://meteon.org/2016/05/12/europa-ongyilkossaga-sorra-alakitjak-at-a-templomokat-mecsette-nemetorszagban/
Powered by WPeMatico


Terrortámadást hiúsítottak meg egy a magyarok által kedvelt üdülőhelyen



A tunéziai főváros közelében csaptak le a biztonsági erők a terroristákra, akik állítólag összehangolt terror merényletekre készültek az észak-afrikai országban.
Tunisztól nem messze léptek akcióba a tunéziai biztonsági erők és a nemzeti gárda katonái.Lelőttek két feltételezett dzsihádista harcost és további 16 személyt letartóztattak. Szemtanúk az AFP hírügynökségnek heves tűzpárbajról számoltak be, ami legalább két órán át tartott. A hatóságok egy épületet rohantak le, ahol a feltételezett terroristák rejtőzködtek. A rajtaütés során gépfegyvereket, pisztolyokat és lőszereket is lefoglaltak..
Közben a tunéziai belügyminisztérium arról számolt be, hogy a megölt és letartóztatott személyek több célpont ellen terveztek egyidejű támadásokat. Azt viszont nem árulták el, hogy hol támadtak volna a terroristák.
Tunézia megtesz mindent annak érdekében, hogy a tavalyi súlyos terrortámadásokhoz hasonló akciók ne következhessenek be. Az észak-afrikai országot ugyanis rendkívül érzékenyen érintette  a szélsőségesek fellángolása, különösen azért, mert a merényletek legtöbb esetben turisták ellen irányult. A külföldi vendégek ezért inkább máshova mennek nyaralni, ami súlyos csapás és anyagi veszteség a tunéziai idegenforgalmi szektor számára, amely az észak-afrikai ország egyik húzóágazata.
Forrás: globoport.hu


Közzétéve: hirorigo.net / forrás: http://meteon.org/2016/05/12/terrortamadast-hiusitottak-meg-egy-a-magyarok-altal-kedvelt-udulohelyen/
Powered by WPeMatico


Itt a vége!? Elegük lett Merkelből párttársainak, akár le is mondathatják


Németországban a bajor Keresztényszociális Unió (CSU) után a testvérpárt Kereszténydemokrata Unió (CDU) több befolyásos konzervatív politikusa is irányváltást sürget Angela Merkel pártelnök-kancellártól.

A menekültpolitikával van a legtöbb bajuk

A Frankfurter Allgemeine Zeitung (FAZ) és a Die Welt című konzervatív lapok tudósításai szerint a tájékoztatón a Berlini kör tagjai kiemelték, hogy leginkább a pártvezetés által képviselt menekültpolitika aggasztja őket.
Úgy vélték, ez a politika nincs tekintettel a CDU-s szavazók “igényeire és aggodalmaira”. Szerintük sok polgárt tölt el aggodalom az “identitásvesztés” és a káros hatású idegen kultúrák túlsúlyba kerülésének veszélye miatt. Ezért is “teljesen érthetetlen”, hogy miért tartják felelősnek a március 13-án elszenvedett vereségekért éppen azokat, akik bírálják a menekültpolitikát, hiszen “nem az hibázik, aki rámutat a hibákra, hanem aki elköveti a hibákat” – idézett a FAZ a kiáltványból.
Nem vagyunk muzulmán ország és nem is leszünk azzá” – hangoztatják a Berlini kör tagjai.
Szerintük egy új, valóban CDU-s  menekültpolitika elemei között szerepelnie kell egy világos, a világ minden részén hallható jelzésnek arról, hogy Németország befogadóképessége nem korlátlan, középpontjába pedig azt az elvet kell állítani, hogy alaposan meg kell válogatni, kit engednek be az országba és gondoskodni kell arról, hogy a németek ne érezzék magukat idegennek hazájukban.
Forrás: tozsdeforum.hu


Közzétéve: hirorigo.net / forrás: http://meteon.org/2016/05/12/itt-a-vege-eleguk-lett-merkelbol-parttarsainak-akar-le-is-mondathatjak/
Powered by WPeMatico


Friss! Súlyosabb összecsapások Párizsban. Sok a sebesült.


Közzétéve: hirorigo.net / forrás: http://meteon.org/2016/05/12/friss-sulyosabb-osszecsapasok-parizsban-sok-a-sebesult-elo-kozvetites/
Powered by WPeMatico

A migránsokat az EU határain kívül kell tartani”


Gyarmati István biztonságpolitikai szakértő szerint a tagállamoknak mindenképpen arra kell törekedniük, hogy az Európai Unió (EU) határain kívül megállítsák a migránsokat, ha ugyanis bejutnak a kontinensre, akkor már komoly problémák vannak.
A szakértőt a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában szerdán a Bild című német lap hétfői értesüléséről kérdezték, amely szerint elkezdődött az alternatív megoldások keresése az unióban arra az esetre, ha a törökországi belpolitikai folyamatok miatt kudarcba fullad a menekültválság közös kezeléséről kötött megállapodás.
Gyarmati István hangsúlyozta, hogy minden tervnek ugyanazt a fő célt kell szolgálnia: a migránsok maradjanak az EU-n kívül. Ha ezt a törökökkel nem sikerül elérni, akkor elképzelhető, hogy a görögöknek kell nagyobb segítséget nyújtani – tette hozzá.
A szakértő „butaságnak” nevezte az Európai Bizottság múlt szerdán elfogadott javaslatát, amelynek értelmében migránsonként 250 ezer euró (77,7 millió forint) „szolidaritási hozzájárulás” fejében tagadhatnák meg ideiglenesen az uniós tagállamok, hogy részt vegyenek a menekültek automatikus elosztásában. Gyarmati István szerint ezt el kell felejteni, mert komolytalan, és nem azért alkották meg, hogy erről egyetértés szülessen. A hozzájárulás gondolata önmagában értelmes, annak javasolt mértéke azonban elfogadhatatlan – mondta.
MTI nyomán


Közzétéve: hirorigo.net / forrás: http://napimigrans.com/a-migransokat-az-eu-hatarain-kivul-kell-tartani/
Powered by WPeMatico


Dicsőség Allahnak” felirat lesz a londoni buszokon


A londoni buszokon Ramadán alatt Allahot dicsőítő reklámfeliratok lesznek láthatóak. A kampány Nagy-Britannia legnagyobb muzulmán jótékonysági szervezetének akciója, és a szír polgárháború áldozatainak sanyarú sorsára hívja fel a figyelmet.
Az Islamic Relief (Iszlám Segítség) nevű szervezet reménykedik, hogy a poszterek, melyek a „Subhan Allah” feliratot hordozzák, az iszlámot és a nemzetközi segélyezést is pozitív színben fogják feltűnteni – írja aStandard.
islamicrelief
A reklámplakátok Londonban, Birminghamben, Manchesterben, Leicesterben és Bradfordban lesznek láthatóak.
A jótékonysági szervezet vezetői remélik, hogy ösztönözni fogja az adományozást a Ramadán ideje alatt.
Londonban nemrég választottak új polgármestert, a város történetében először egy muszlim vallásút.
Orientalista.hu nyomán


Közzétéve: hirorigo.net / forrás: http://napimigrans.com/dicsoseg-allahnak-felirat-lesz-a-londoni-buszokon/
Powered by WPeMatico


Allah tartsa meg jó szokásukat – Úszva próbáltak migránsok Görögországból visszajutni Törökországba


Önként indultak vissza néhányan a görög Híosz szigetén tartózkodó menekültek közül Törökországba: az ott uralkodó, szerintük borzalmas körülmények miatt kedden. Négy migráns úgy döntött, hogy úszva próbálja meg leküzdeni a szemközti török Cesme városba vezető, 26 kilométeres égei-tengeri utat – írta szerdán a Milliyet című török napilap. A kétségbeesett migránsokat önkéntes mentőegységek halászták ki a vízből.
Dünya Taslardan újságírónő a Human Rights Watch nemzetközi jogvédő szervezetre hivatkozva arról számolt be, hogy a sziget menekülttáboraiban az emberek éheznek, betegségek terjednek közöttük, és a kiszáradás veszélye is fenyegeti őket.
Hangsúlyozta: a migránsok egyszer már több ezer eurót adtak az embercsempészeknek azért, hogy Görögországba jussanak, most mégis többen újra nekivágtak a veszélyes útnak, visszafelé. Úgy vélte, elhatározásuknak további két fő oka lehet: egyrészt a balkáni útvonal le van zárva, másrészt a menedékjogi kérelmek elbírálása Görögországban nagyon lassan halad.
Az ezer fő befogadására képes Híoszon tengődő több mint 2 ezer menekültnek 40 százaléka ráadásul gyerek. A 6 hónapnál is fiatalabb csecsemők száma legalább 25, akik édesanyjuk rossz állapota miatt még a napi 100 milliliteres tejszükséglethez sem jutnak hozzá. Az egészségügyi ellátásról mindössze 2 orvos próbál meg gondoskodni, és a gyógyszer sem elegendő. Görögország legfeljebb 28 napig tudja elszállásolni táborokban a migránsokat, akik az idő leteltével utcára kerülnek – közölte a lap.
Az újságírónő úgy látja, hogy a menekültek a kockázatos vállalkozásokkal a média és a kormányok figyelmét igyekeznek felhívni magukra.
Taslardan szerint mindezek okán a jövőben gyakran előfordulhatnak hasonló esetek.
A fotó illusztráció.
MTI nyomán


Közzétéve: hirorigo.net / forrás: http://napimigrans.com/allah-tartsa-meg-jo-szokasukat-uszva-probaltak-migransok-gorogorszagbol-visszajutni-torokorszagba/
Powered by WPeMatico


Csak 40 terroristagyanús “menekültet” találtak eddig a német hatóságok – a több ezerből


Németországban a szövetségi bűnügyi hivatal (BKA) eddig 40 menedékkérő ellen indított nyomozást terrorgyanú miatt – írta szerdán a Neue Osnabrücker Zeitung (NOZ) című lap a hatóság statisztikája alapján.
A BKA a lap érdeklődésére közölte, hogy a menekülthullám kezdete óta 369 terrorgyanúra vonatkozó értesülés futott be hozzájuk Németországba menedékkérőként érkezett emberekkel kapcsolatban. Ezek közül 40 bizonyult megalapozottnak. A gyanúsítottak ellen a többi között terrorista szervezetben viselt tagság vagy súlyos bűncselekmény előkészítésének gyanúja miatt indítottak eljárást.
A BKA szerint a terrorveszély Európában és Németországban továbbra is nagy, és nem lehet kizárni, hogy iszlamista terrorista sejtek újabb támadásokat hajtanak végre, azonban a hatóságnak nincsenek információi készülő merényletről.
Tavaly mintegy 1,1 millió menedékkérő érkezett Németországba, ehhez képest igen csekély a terrorgyanús esetek száma – mutatott rá a NOZ, amely a honlapján ismertetett egy másik kormányzati kimutatást is – a Baloldal parlamenti (Bundestag) frakciójának írásbeli kérdésére adott belügyminiszteri választ -, amely szerint a terrorgyanúra vonatkozó megalapozatlan értesülések sok esetben úgy keletkeznek, hogy menedékkérők “dicsekednek, felvágnak”, vagy megpróbálnak másokat “lejáratni”.
Az is előfordul, hogy “szélsőjobboldali uszítók próbálnak lejáratni menekülteket”, és a biztonsági szervek lehetőségként tartják számon, hogy az Iszlám Állam (IÁ) terrorszervezet szándékosan helyez el menedékkérők, menekültek állítólagos terrorista kapcsolataira utaló nyomokat, hogy fölerősítse a menekültválság miatt kialakult társadalmi feszültséget.
A Baloldal frakciójának belügyi szóvivője, Ulla Jelpke a NOZ-nak azt mondta, nem vezethet a szíriai vagy iraki “menekülteket” kollektíven megpecsételő, általánosító gyanúsításához az a “lehetőség, hogy a menekültek nagy tömege között lehet néhány IÁ-tag, akár kiképzett merénylők is”.
Ezzel szemben a Kereszténydemokrata Unió (CDU) frakciójának egyik tekintélyes belügyi szakpolitikusa, Wolfgang Bosbach azt emelte ki, hogy továbbra is nagyon nehéz a menedékkérők személyazonosságának kiderítése, mert még az utóbbi hónapokban is 60 százalékuk iratok nélkül érkezett. Az ebből fakadó veszélyeket “nagy-nagyon komolyan kell venni, aminek fontosságát a párizsi és a brüsszeli drámai merényletek is mutatják” – mondta a CDU-s képviselő, hozzátéve, hogy a hatóságoknak alaposan utána kell járniuk valamennyi a “menekültek között lévő dzsihadista harcosokra” vonatkozó összes értesülésnek.
A belügyminisztérium szerint az IÁ “nagyon nagy valószínűséggel” szerzett igazi, biankó – kitöltetlen – útleveleket Szíriában és Irakban Szíriában, és más országok hatóságai által kiállított útleveleket is szerzett, mert az ellenőrzése alá vont szíriai és iraki területeken elfoglalta a diplomáciai képviseleteket.
További veszélyt jelent az a már több mint 810 “német” iszlamista, akik Szíriába vagy Irakba utaztak, hogy csatlakozzanak az IÁ-hoz. Nagyjából egyharmaduk már visszatért, azonban a belügyminisztérium adatai szerint közülük csak 70 emberről vannak adatok arról, hogy részt vettek harci cselekményben.
Ulla Jelpke a terrorgyanúba került menedékkérők és a “német terrorturisták” közötti arányra utalva megállapította: Németország eddig inkább “terrorexportőr”, és nem “terrorimportőr”.
(MTI nyomán)


Közzétéve: hirorigo.net / forrás: http://napimigrans.com/csak-40-terroristagyanus-menekultet-talaltak-eddig-a-nemet-hatosagok-a-tobb-ezerbol/
Powered by WPeMatico


London muszlim polgármestere szerint túl sok a fehér vezető


Sadiq Khan, London újonnan megválasztott polgármestere egy korábbi interjújában kifejtette, hogy a közlekedési vállalat felső vezetői között túl sok a fehér.
A londoni közlekedési vállalat vezetői között túl sok a fehér – nyilatkoztakorábban Sadiq Khan. A polgármester szerint a Transport for Londonvezetősége egyáltalán nem tükrözi London sokszínűségét.
Sadiq Khan pakisztáni származású, muzulmán vallású, mint ahogy a felmérések szerint London lakóinak legalább húsz százaléka is. Khan másodgenerációs bevándorló, apja a helyi tömegközlekedési vállalatnál volt buszsofőr.
A londoni BKK 16 vezetőjéből 13 fehér, és a 16-ból csupán három a nő.
Női kvóta is kéne, nem? A politikai korrektség sztárja a bőrszínük alapján különböztet meg embereket – vélik az ellenzői. Sokan megjegyzik, hogy jobban tenné a polgármester ha a tehetségük, szakképzettségük, rátermettségük, és nem a bőrszínük alapján ítélné meg a vállalat vezetőségét.
A polgármester arra is kitért, hogy a londoni BKK-n megötszöröződtek a “speciális női problémák” is, melyeket úgy orvosolna, hogy több nőt hozna pozícióba a tömegközlekedési vállalatnál.
A “speciális női probléma” amúgy annyit jelent, hogy évente megközelítőleg 20-40 ezer nőt zaklatnak szexuálisan. Az elmúlt öt évben megháromszorozódtak a szexuális jellegű támadások a londoni metróban. Arról már mélyen hallgat, hogy kik követik el ezeket a támadásokat, ám a vezetőség bőrszínével nem biztos, hogy összefüggésben van.
A brit konzervatívok szerint a munkáspárti, muzulmán Sadiq Khan érvkészlete megegyezik a szélsőséges muszlimokéval, amely veszélyt jelenthet Anglia jövőjére. Khan még polgármesterjelöltként egyébként olyan eseményeken is tartott előadást, ahol nők és férfiak csak egymástól szigorúan elkülönítve vehettek részt. David Cameron is többször megjegyezte, hogy Sadiq Khan szélsőséges muszlimokkal is aktív kapcsolatot tart fenn.
A vadonatúj polgármester életéről itt van egy kisebb összefoglaló anyag.
(Politics) – 888 nyomán


Közzétéve: hirorigo.net / forrás: http://napimigrans.com/london-muszlim-polgarmestere-szerint-tul-sok-a-feher-vezeto/
Powered by WPeMatico


Fordulat Németországban – Vége a befogadás kultúrpolitikájának?


Németországban a szövetségi kormány és a bajor tartományi kormány megállapodása a határellenőrzés folytatásáról azt jelenti, hogy véget ér a befogadás kultúrája (Willkommenskultur) – mondta Horst Seehofer bajor miniszterelnök a Süddeutsche Zeitung című lapnak.
Berlin és München hetekig tartó vita után kedden állapodott meg abban, hogy fenntartják a menekülthullám miatt tavaly szeptemberben ideiglenesen visszaállított ellenőrzést az Ausztriával közös határszakaszon, ha felhatalmazást kapnak erre az Európai Uniótól. A megállapodás révén a bajor kormány egyelőre letett arról, hogy megtámadja az alkotmánybíróságon a berlini vezetést a menekültpolitikája miatt.
Az egyezség azt jelenti, hogy “közjegyző előtt pecsétet tettek a Wilkommenskultur végére”
mondta Horst Seehofer a Süddeutsche Zeitungnak a lap szerdai számában megjelent összeállítás szerint.
Horst Seehofer egyértelmű győztesnek tartja pártját, a Keresztényszociális Uniót (CSU) a menekülthullám ügye körül a testvérpárttal, az Angela Merkel vezette Kereszténydemokrata Unióval (CDU) folytatott vitában. A megállapodás “a fordulat dokumentuma” – mondta Seehofer kormánya tagjainak kedden Münchenben. Bajorország keresztülvitte akaratát a szövetségi kormánynál – hangoztatta a pártelnök-miniszterelnök a Süddeutsche Zeitung szerint.
Berlin és München megállapodása arról szól, hogy a határellenőrzést végző szövetségi rendőrség
az EU kedvező döntése esetén folytatja munkáját a bajor-osztrák határszakaszon, ahol a menekülthullám eléri Németországot, és azonnal megerősíti egységeit, ha ismét tömegesen érkeznének menedékkérők a határhoz.
Ezzel párhuzamosan a bajor rendőrség úgynevezett mélységi ellenőrzést végez a határ térségében. Az ellenőrzés megszüntetésének feltétele az uniós külső határ hatékony biztosítása.
Németország kezdeményezésére a napokban több uniós tagország felkérte az Európai Bizottságot, hogy javasolja az ideiglenes határellenőrzés május 12-én lejáró határidejének hat hónapos meghosszabbítását a tagállamok kormányait összefogó tanácsnak, amely várhatóan csütörtökön hoz döntést.
MTI nyomán


Közzétéve: hirorigo.net / forrás: http://napimigrans.com/fordulat-nemetorszagban-vege-a-befogadas-kulturpolitikajanak/
Powered by WPeMatico


Egy körmendi apa levele a helyi polgármesternek


Az utóbbi napokban nem változott a helyzet Körmenden. Az ideiglenes menekülttábor miatt továbbra is aggódnak a helyiek, féltik a családtagokat és türelmetlenül várják a város vezetés határozott lépéseit. De, azok csak egy kamerarendszer telepítését találták ki, ami nem nagyon fogja megvédeni a lányokat, asszonyokat egy esetleges nemi erőszaktól. Egy felháborodott családapa írt levelet a fideszes polgármesternek.
Tisztelt Tóth Gábor,körmendi Fideszes Képviselő!
Tudd,hogy az elmúlt 5-6 napban,mintegy tizennégy alkalommal semmi mást nem csinálsz,mint egy másik körmendi képviselőt gyalázol. Teszed ezt azért,mert ezzel felelsz meg a saját, illetve a polgármestered aktuális elvárásainak.
Teljesen elvesztetted a realitás érzékedet,és betegesen támadsz,méltatlanul Körmend város rangjához,annak képviseletéhez.Ezért kár képviselőnek lenni.
Ez,eddig a Te dolgod.Ezért valószínűleg töröllek az ismerőseim közül,de addig kérnék Tőled egy választ és egy megoldást.
Ma, többen a tábor lakók közül három-négy fős kis csapatban figyelnek bele a körmendi utcán a lányok arcába,útjába állva.Miután a kislány kerüli a tekintetek találkozását és elmegy mellettük,akkor utána fordulnak,és érzékeltetik az érdeklődésüket, ezzel félelmet keltve.
Amit most írok,az konkrét,és megtörtént.
Gábor! Körmend Város fizetett közalkalmazottjaként,az én körzetem jelenlegi képviselőjeként válaszolj kérlek arra,hogy mit kell ilyenkor csinálni? Ki nézi a kamerát?Ki fogja azonosítani az esetleges elkövetőket? Lehetséges ezeknek a táborlakóknak a számon kérése? Szerinted visszatartja bármilyen ártó cselekedettől is ezeket a “befogadottakat” az általad jónak tartott intézkedés csomag?
Gábor! Apaként válaszolj! Az a legfontosabb teendő,hogy pártoskodj,és ne a lányainkért aggódj? Ez a módja a kisváros békéjének megteremtésére?
Gábor! A Fidesz,és a Fidelitas csak erre az önmagát így mutogató teljesítményre képes? Valóban ezzel vagytok a közösségünk generátorai?
Szeretném ha válaszolnál,bárhogy,telefonon,vagy privátban,vagy bármilyen módon.
Ha válaszolsz,azt megköszönöm. Ha nem,azt is megértem.
Ultrasinfó nyomán


Közzétéve: hirorigo.net / forrás: http://napimigrans.com/egy-kormendi-apa-levele-a-helyi-polgarmesternek/
Powered by WPeMatico


Merkel pártja és szövetségese soha nem látott mélységbe, az AfD történelmi csúcson


Történelmi mélyponton van az Angela Merkel vezette Kereszténydemokrata Unió (CDU)- Keresztényszociális Unió (CSU) támogatottsága az INSA/Yougov legfrissebb felmérése szerint.
A CDU 30,5 százalékon áll, ilyen alacsony támogatottságot még soha sem mért az intézet a Merkel vezette pártnak.
Szintén mélyponton vannak a szociáldemokraták is, akik most a választók 19,5 százalékának a bizalmát élvezik. A nagykoalíció támogatottsága tehát jelenleg 50 százalék, míg a 2013-as választáson a CDU és az SPD közösen 67 százalékot kapott. A hagyományos pártok veszteségeiből leginkább a radikálisok profitáltak.
A bevándorlásellenes Alternatíva Németországnak történelmi csúcson, 15 százalékon áll.

Ezzel a harmadik erőnek számítanak Németországban. A Zöldek 13, a Baloldali Párt 10, míg a szabad demokraták 8 százalékon állnak. Németországban jövő ősszel tartanak parlamenti választásokat.
(Origó nyomán)


Közzétéve: hirorigo.net / forrás: http://napimigrans.com/merkel-partja-es-szovetsegese-soha-nem-latott-melysegbe-az-afd-tortenelmi-csucson/
Powered by WPeMatico

Óriási balhé volt ma Calaisnál, több kamionost is megtámadtak a migránsok. Videó!


Közzétéve: hirorigo.net / forrás: http://meteon.org/2016/05/11/oriasi-balhe-volt-ma-calaisnal-tobb-kamionost-is-megtamadtak-a-migransok-video/
Powered by WPeMatico


Migránsok indultak vissza Törökországba a görög nyomor elől


Önként indultak vissza néhányan a görög Híosz szigetén tartózkodó menekültek közül Törökországba: az ott uralkodó, szerintük borzalmas körülmények miatt kedden 4 migráns döntött úgy, hogy úszva próbálja meg leküzdeni a szemközti török Cesme városba vezető, 26 kilométeres égei-tengeri utat – írta szerdán a Milliyet című török napilap. A kétségbeesett migránsokat önkéntes mentőegységek halászták ki a vízből.

Elegük lett, így visszafordultak

Dünya Taslardan újságírónő a Human Rights Watch nemzetközi jogvédő szervezetre hivatkozva arról számolt be, hogy a sziget menekülttáboraiban az emberek éheznek, betegségek terjednek közöttük, és a kiszáradás veszélye is fenyegeti őket.
Hangsúlyozta, hogy a migránsok egyszer már több ezer eurót adtak az embercsempészeknek azért, hogy Görögországba jussanak, most mégis többen újra nekivágtak a veszélyes útnak, visszafelé. Úgy vélte, elhatározásuknak további két fő oka lehet: egyrészt a balkáni útvonal le van zárva, másrészt a menedékjogi kérelmek elbírálása Görögországban nagyon lassan halad.
Az ezer fő befogadására képes Híoszon tengődő több mint 2 ezer menekültnek 40 százaléka ráadásul gyerek. A 6 hónapnál is fiatalabb csecsemők száma legalább 25, akik édesanyjuk rossz állapota miatt még a napi 100 milliliteres tejszükséglethez sem jutnak hozzá. Az egészségügyi ellátásról mindössze 2 orvos próbál meg gondoskodni, és a gyógyszer sem elegendő. Görögország legfeljebb 28 napig tudja elszállásolni táborokban a migránsokat, akik az idő leteltével utcára kerülnek – közölte a lap.
Forrás: tozsdeforum.hu


Közzétéve: hirorigo.net / forrás: http://meteon.org/2016/05/11/migransok-indultak-vissza-torokorszagba-a-gorog-nyomor-elol/
Powered by WPeMatico


Németország hamarabb elbukik, mint azt bárki gondolná


A német demokráciának csupán kilenc éve maradt hátra!
Minden esély megvan rá, hogy a 2025-ös demokratikus parlamenti választást egy muszlim párt nyeri majd meg, ami jó eséllyel a győzelme után néhány hónapon belül bevezeti az Iszlám törvényeket és egyszer s mindenkorra megszünteti a demokrácia intézményét Németországban.
Olyan gyors ütemben növekszik a muszlim lakosság létszáma, hogy a 2025-ös választáson egy egységes muszlim párt könnyedén legyőzheti a megosztott német pártokat.
Az első jelek már most is mutatkoznak, mivel muzulmán politikust választottak elnöknek szerdán a németországi Baden-Württemberg tartomány törvényhozásában (Landtag).
Muhterem Aras az első muzulmán, az első olyan politikus, aki bevándorló családból származik, az első nő és a Zöldek első tagja, aki elnyerte a Landtag-elnöki tisztséget. “Ma történelmet írtunk” – mondta megválasztása után.
A választott muszlim vezetők minden bizonnyal mindent meg fognak majd tenni érte, hogy még több muszlimot importáljanak az általuk vezetett német tartományokba és városokba, így a muszlim lakosság szám elképesztő módon fog ezeken a helyeken növekedni.
Forrás: MTI


Közzétéve: hirorigo.net / forrás: http://meteon.org/2016/05/11/nemetorszag-hamarabb-elbukik-mint-azt-barki-gondolna/
Powered by WPeMatico

Már Németország és Merkel az ellenség. Német zászlót égetnek a migránsok Idomeniben. Videó!


Közzétéve: hirorigo.net / forrás: http://meteon.org/2016/05/11/mar-nemetorszag-es-merkel-az-ellenseg-nemet-zaszlot-egetnek-a-migransok-idomeniben-video/
Powered by WPeMatico


Hét éves kisfiút végzett ki az Iszlám Állam mert csúnyán beszélt


Az Iszlám Állam terroristáitól eddig sem kellett racionális gondolkodást várni, hiszen a szervezet legfőbb stratégiája a félelemre való építkezés, ennek pedig legjobb eszköze az eszetlen, megmagyarázhatatlan gyilkolás. A brit Mirror cikkében azt írja, most egy hétéves kisfiút végeztek ki Szíriában azért, mert csúnyán beszélt focizás közben.
Helyi lapokra hivatkozva azt írják, a fiút az Iszlám Állam katonája még múlt hét csütörtökön egy bíróság épülete előtt végezte ki, mintegy 700 ember szeme láttára. Azért lőtték agyon, mert úgy vélték, káromkodásával megsértette Istent és a kalifátust.
A rakkai fiú, akit Muaz Hassannak hívtak úgy “bukott le”, hogy pont a közelben sétált egy IÁ-harcos, amikor ő focizás közben mérgelődni kezdett.
Nem számít, hogy hány éves a fiú, megszegte a kalifátus törvényeit – szólt a nem túl bonyolult érvelés, ami alapján bárkinek halálbüntetés jár a terrorszervezet által uralt területeken.
A kivégzés hírét egyelőre nem erősítette meg az IÁ, de a helyi lapok beszámoltak az eseményről.
Forrás: alfahir.hu


Közzétéve: hirorigo.net / forrás: http://meteon.org/2016/05/11/het-eves-kisfiut-vegzett-ki-az-isis-mert-csunyan-beszelt/
Powered by WPeMatico


A liberális európai politikaielit megijedt a német közvéleménykutatási adatoktól


Úgy tűnik a tegnap nyilvánosságra hozott német közvélemény kutatási adatok, miszerint a németek kétharmada nem akarja már Angela Merkelt kancellárnak mert szerintük nem vezet sehová a kancellár migránspolitikája, kijózanítólag hatott az európai liberális politikusokra. Egy nappal az adatok nyilvánosságra hozása után Martin Schulz az Európai Parlament elnöke kijelentette, hogy nem fogják megkapni a török állampolgárok a vízummentességet.
A német szociáldemokrata (SPD) politikus a Deutschlandfunk országos közszolgálati rádióban sugárzott interjúban kizártnak nevezte, hogy az EP akár csak napirendre vegye a török vízummentesség ügyét a feltételek teljesítése nélkül.
Mint mondta, élve elnöki jogkörével nem is továbbította a parlament igazságügyi bizottságának az Európai Bizottság a vízummentesség feltételes megadásáról.
Utalva arra, hogy Ankarának 72 feltételt kell teljesítenie, megjegyezte, hogy nem mennyiségi, hanem minőségi kérdésről van szó, márpedig Ankara két lényeges ügyben, az adatvédelem és a terrorizmus elleni harc ügyében hozzá sem kezdett a feltételek teljesítéséhez.
Martin Schulz úgy vélte, nemigen valószínű, hogy a török állampolgárok az eredeti menetrendnek megfelelően júliustól megkapják a schengeni övezetre szóló vízummentességet, és a török kormánynak és törvényhozásnak még ahhoz is igyekeznie kellene, hogy az EU októberi hatállyal megadhassa a vízummentességet.
Hangsúlyozta, hogy a török félnek világosan nyilatkoznia kell arról, hogy milyen ütemezésben pótolja a hiányokat. Ebben az esetben az EP megfontolhatja, hogy az ügy előmozdítása céljából átalakítja munkatervét.
A Bild című német lap szerdán arról írt, hogy Thomas de Maiziere német belügyminiszter is kételkedik a török fél együttműködési készségében. Az SPD-vel kormányzó kereszténydemokraták (CDU) politikusa a Bild szerint frakciója keddi ülésén azt mondta, hogy Recep Tayyip Erdogan török elnök láthatóan nem hajlandó teljesíteni a feltételeket, és ha nem lesz változás, akkor a török állampolgárok nem kapják meg a vízummentességet.
A CDU egy másik tekintélyes politikusa, Elmar Brok, az EP külügyi bizottságának elnöke szerdán a ZDF országos köztelevíziónak azt mondta, hogy Ankarában hatalmi harc zajlik, és a török államfő nyilatkozataiban sok a csupán belpolitikai jelentőségű elem. Ezért az EU részéről az a leginkább célravezető magatartás, ha “mindenki megőrzi a nyugalmát”.
A menekültválság közös kezeléséről szóló EU-Törökország megállapodásban az EU vállalta, hogy felgyorsítja a vízummentesség megadásáról 2013 óta zajló tárgyalásokat. Törökország eddig 67 feltételt teljesített. Az Európai Bizottság egy hete javasolta, hogy oldják fel a vízumkötelezettséget, ha a török fél teljesíti a vízumliberalizációs akcióterv előírásainak mindegyikét. Azonban Recep Tayyip Erdogan két nap múlva bejelentette, hogy szó sem lehet a terrorizmus elleni harccal foglalkozó törvény módosításáról.
Forrás: MTI
 


Közzétéve: hirorigo.net / forrás: http://meteon.org/2016/05/11/a-liberalis-europai-politikaielit-megijedt-a-nemet-kozvelemenykutatasi-adatoktol/
Powered by WPeMatico


Brüsszel: Kötelező érvényű a menekültek áttelepítése, nincs kivétel!



Az Európai Unió olyan kötelező érvényű döntést hozott a menekültek áttelepítésére vonatkozóan, amelyet minden tagállamnak végre kell hajtania – hangsúlyozta Alexander Winterstein, az Európai Bizottság egyik szóvivője egy újságírói kérdésre válaszolva kedden.
A szóvivő szerint a magyar parlamentnek a migránsok kötelező kvóták szerinti áttelepítéséről szóló népszavazást elrendelő döntéséről nem érkezett hivatalos tájékoztatás az Európai Bizottsághoz. A már ismertetett indítványt nem véleményezi, azt a bizottság akkor teszi meg, ha konkrét intézkedés születik az ügyben – mondta.
Hozzátette: a népszavazást elrendelő döntésről pontos tájékoztatást kér a bizottság budapesti képviseletétől.
Magyarországnak a brüsszeli rendszer szerint 1294 – Görögországból 988, Olaszországból 306 – menekültet kellene befogadnia a tavaly ősszel meghatározott 160 ezres számból.
MTI nyomán


Közzétéve: hirorigo.net / forrás: http://napimigrans.com/brusszel-kotelezo-ervenyu-a-menekultek-attelepitese-nincs-kivetel/
Powered by WPeMatico


Otthonukba fogadták a négert, majd csodálkoztak, hogy molesztálta a kislányukat


Egy tízéves svéd kislány szexuális molesztálásáért ítéltek el egy magát 15 évesnek hazudó eritreait Svédországban. A kislány anyja pár héttel az incidens előtt egyezett bele két betolakodó elszállásolásába.

Eritreai kontinensfoglalók – ők is csak tízévesek…
A magát kiskorúnak mondó néger csak pár hete lakott a svéd családnál, mikor megtörtént az eset. A lány éppen a szobájában aludt, mikor arra ébredt fel, hogy az “új családtag” a melltartóján keresztül fogdossa.
Isak Andai azt állította, hogy 15 éves, ezért is kerülhetett a kislány családjához. Dokumentumokkal azonban nem tudta alátámasztani korát – számolt be a Mail Online az esetről és a bírósági tárgyalás részleteiről.
A kislány családja Malmö mellett 40 kilométerre, egy svéd kisvárosban lakik, ők is azok közé a családok közé tartoznak, akik úgy gondolták, felajánlják otthonukat azoknak a “rászoruló” migránsoknak, akik már nem fértek el a túlzsúfolt “menekült”szállókban.
Andai állítólag a szülei nélkül érkezett Svédországba, és egy másik ifjú kanmigránssal együtt költözött a kislány családjához.
Ő és a másik, állítólag 17 éves “fiú” megkapták a kislány szobáját, míg a gyerek a szüleivel aludt éjszakánként, hogy a szegény üldözött “fiúknak” legyen elég helyük.
Az áldozat elmondta a rendőrségnek, hogy az incidens estéjén sok időt töltött Andaival az egyik szobában, együtt játszottak a telefonjaikkal a kanapén, képeket készítettek.
A “fiú” kiment a szobából, és a kislány nem sokkal később elaludt. Arra ébredt fel, hogy a “fiú” a melltartóját fogja, és nyomogatja. Mikor látta, hogy felébredt a lány, Andai felpattant, és kiviharzott. A kislány ezután nem mert vele beszélni, és többet a szemébe sem mert nézni.
A kislány végül a két, már külön élő testvérének mesélte el a történteket, akik tájékoztatták a gyerek anyját, aki rögtön értesítette a rendőrséget.
A bírósági tárgyalás során a naivabbak számára meglepő fordulat következett: a magát 15 évesnek hazudó “fiú” azt mondta a rendőröknek, hogy 10 évesen kezdett iskolába járni, 7 évig diák volt, de utazása előtt két évig nem tudott iskolába járni. Az elmondott információk szerint tehát 19 éves lehet.
Végül elítélték molesztálásért, de az ítélet ezúttal is nevetséges: 170 ezer forintnak megfelelő összeget kellene kifizetnie a családnak (amire természetesen soha nem kerül sor), továbbá 10 óra terápiás kezelésre kötelezték a hatóságok…
(Daily Mail – Híradó nyomán Kuruc)


Közzétéve: hirorigo.net / forrás: http://napimigrans.com/otthonukba-fogadtak-a-negert-majd-csodalkoztak-hogy-molesztalta-a-kislanyukat/
Powered by WPeMatico


Földi: ha eltörlik a vízumot, a 2-3 millió török mellé kapunk még pár millió illegális bevándorló is



Földi: ha eltörlik a vízumot, nem “csak” 2-3 millió török indul azonnal útnak Európába, hanem rengeteg illegális bevándorló is.
Híradó, Kuruc nyomán


Közzétéve: hirorigo.net / forrás: http://napimigrans.com/foldi-ha-eltorlik-a-vizumot-a-2-3-millio-torok-melle-kapunk-meg-par-millio-illegalis-bevandorlo-is/
Powered by WPeMatico


Allahu Akbar felkiáltással késelt egy München melletti vasútállomáson


Egy ember meghalt, három másik megsebesült.
Feltehetőleg iszlamista lehetett az az ember, aki a német nagyvárostól mindössze negyed órányi vonatútra található Grafing pályaudvarának peronján a felkiáltást követően a közelben állókat kezdte szúrkálni – számolt be a Süddeutsche Zeitung kedden reggel. A támadás hajnali öt környékén zajlott le, a tettest nem sokkal később elfogták.
A helyi nyomozók szóvivője nem akarta sem megerősíteni, sem cáfolni, hogy terrorcselekményről van-e szó, egyelőre még vizsgálódnak.
A német hatóságok egyébként a tavaly novemberi párizsi terrortámadások óta megnövelték a készültséget, főleg a jelentősebb közlekedési csomópontoknál, turistalátványosságoknál és nagyobb tömegrendezvényeknél. Szilveszterkor Münchenben átmenetileg ki is ürítettek két vasútállomást, mert azt feltételezték, hogy az ISIS nevében öngyilkos robbantások lesznek.
Az Independent úgy tudja, 800-nál is több német állampolgár csatlakozott az Iszlám Államhoz és egyéb terrorszervezetekhez Szíriában és Irakban.
Nyugat.hu


Közzétéve: hirorigo.net / forrás: http://napimigrans.com/allahu-akbar-felkialtassal-keselt-egy-munchen-melletti-vasutallomason/
Powered by WPeMatico


Keresztény menekültek tízezreit terrorizálják Merkel muszlimjai – a “német” kormány semmit nem tesz a védelmükben


Több tízezren szenvedhetnek elnyomást vallásuk miatt a többségében muzulmánok lakta szállásokon Németországban – figyelmeztettek civil szervezetek.
A Keleti Keresztény Egyházak Németországi Központi Tanácsa (ZOCD), a Nemzetközi Társaság az Emberi Jogokért (IGFM) és több más szervezet közösen tartott berlini tájékoztatóján kiemelték, hogy a keresztények, jazidik és más vallási kisebbségek tagjai állandó félelemben élnek a németországi menekültszállásokon, és a testi sértéstől a szexuális bűncselekményeken át a halálos fenyegetésig atrocitások széles skálájával szembesülnek nap mint nap.
Nem egyedi esetekről van szó, Garmischtól Hamburgig (az ország délkeleti sarkától az északnyugati sarkáig) egyetlen szállás sincsen, ahol nem történik ilyesmi” – idézték hírportálok Paulus Kurtot, a ZOCD menekültekkel foglalkozó munkacsoportjának vezetőjét. “Láttam családokat, amelyek a fenyegetettség miatt önként hazatértek” – tette hozzá.
Karl Hafen, az IGFM német szekciójának ügyvezetője elmondta: olyan esettel is találkoztak, hogy egy menekültszálláson látták viszont fogva tartóikat nők, akiket családtagjaik kiváltottak az Iszlám Állam terrorszervezet rabszolgaságából.
A tájékoztatón bemutatták a hite miatt üldözött keresztényekért kiálló nemzetközi civil szervezet, az Open Doors felmérését, amely a németországi menekültszállásokon elhelyezett keresztények helyzetét tárja fel. A kutatásban 231 esetet dokumentáltak, az áldozatok arról számoltak be, hogy sértegetik és fenyegetik őket, és tettlegességet is el kell szenvedniük, ráadásul nemcsak a többi “menekült”, hanem a többnyire muszlim biztonsági őrök is gyötrik őket.
A civil szervezetek szerint a kutatás csak a jéghegy csúcsát mutatja, becslésük alapján nagyjából 40 ezer ember lehet ilyen helyzetben. Az elnyomás megszüntetésére egy sor intézkedést követelnek, legfőképpen azt, hogy a hatóságok regisztrálják a menedékkérők vallását, és úgy helyezzék el őket, hogy kiegyenlített legyen a szállások lakóinak vallási összetétele. (A homoszexuálisokat “természetesen” már hónapokkal ezelőtt külön szerelmi fészkekben helyezték el, de a keresztények sorsa persze a legkevésbé sem érdekli Merkeléket, hiszen éppen a keresztény Európa felszámolásán dolgoznak – a szerk.)
(MTI, Kuruc nyomán)


Közzétéve: hirorigo.net / forrás: http://napimigrans.com/kereszteny-menekultek-tizezreit-terrorizaljak-merkel-muszlimjai-a-nemet-kormany-semmit-nem-tesz-a-vedelmukben/
Powered by WPeMatico


Angela Merkel megrémítették a legújabb német közvélemény kutatási adatok


Németországban a lakosság csaknem kétharmada nem szeretné, ha a következő törvényhozási ciklusban is Angela Merkel lenne a kancellár – mutatta ki egy kedden ismertetett felmérés.
Az Insa közvélemény-kutató intézet felmérésében megkérdezettek 64 százaléka mondta azt, hogy nem szeretné, ha a 2017-es szövetségi parlamenti (Bundestag-) választás után is Angela Merkel lenne a kancellár. Csupán 36 százalék üdvözölné, ha a kormányfői tisztséget 2005 óta betöltő politikus hivatalban maradna a következő ciklusban.
Angela Merkel elutasítottsága Türingiában és Szászországban a legnagyobb, a két keleti, az egykori NDK területén fekvő tartományban 79 százalék, illetve 76 százalék ellenzi, hogy negyedszer is kancellár legyen.
Angela Merkel támogatottsága két nyugati tartományban a legnagyobb, Brémában és Schleswig-Holsteinben egyaránt 55 százalék üdvözölné, ha a 2017 őszén rendezendő választás után is folytatná munkáját.
A Cicero című közéleti folyóirat megbízásából végzett kutatás szerint a kancellárt a legnagyobba arányban az alacsonyan képzettek és alacsony jövedelműek utasítják el, és leginkább a magasan képzettek és magas jövedelműek támogatják.
A képzetlenek és a 1000 euró alatti havi jövedelemmel rendelkező háztartásokban élők 74,8 százalék, illetve 74,2 százalékos arányban ellenzik Angela Merkel kancellári pályafutásának folytatását, míg az egyetemi vagy főiskolai végzettségűek és legkevesebb 4000 euró havi jövedelemmel rendelkező háztartásokban élők 58,2 százalékos, illetve 56,5 százalékos arányban támogatják, hogy hivatalban maradjon.
Pártpreferencia szerinti bontásban az Alternatíva Németországnak (AfD) és a Baloldal támogatói körében a legnagyobb – 96,2 százalékos, 87,6 százalékos – Angela Merkel elutasítottsága a Cicero honlapján ismertetett felmérés szerint.
Az Insa adatai szerint ha most vasárnap lenne a Bundestag-választás, Angela Merkel pártja, a Kereszténydemokrata Unió (CDU) és a bajor testvérpárt, a Keresztényszociális Unió (CSU) szövetsége a szavazatok 30,5 százalékát szerezné meg, ami a legalacsonyabb érték az Insa 2009 óta folytatott méréseinek történetében. A koalíciós társ szociáldemokraták (SPD) ugyancsak mélyponton vannak, 19,5 százalékot szereznének. Ez együtt 50 százalék, vagyis a Bundestagban most csaknem 80 százalékos többséggel rendelkező pártok nem tudnának többségi támogatással rendelkező kormányt alakítani. Az AfD viszont tovább erősödött, 15 százalékon áll, ami az eddigi legmagasabb érték az intézetnél.
A választókorú népességre nézve reprezentatív felmérést május 4. és 9. között készült 2048 ember megkérdezésével.
Közben tovább folytatódik a CDU gyengülése és az AfD előretörése révén indult vita a CDU irányultságáról.
A CSU több vezetője után Edmund Stoibert, a párt korábbi elnöke, volt bajor kormányfő is jobboldali fordulatot sürget a testvérpárttól. Az uniópártoknak a “demokratikus spektrum jobboldalán álló szavazókat is integrálniuk kell” – mondta Edmund Stoiber a Bild című lapnak.
Hozzátette, hogy a testvérpártok között jelentős nézeteltérés alakult ki alapvető kérdésekben, mint a biztonság és a menekültpolitika. Ha nem lesz közeledés, a CSU önálló programmal vesz részt a 2017-es választási kampányban – mondta a volt bajor miniszterelnök a Bild keddi beszámolója szerint.
Forrás: atv.hu/MTI


Közzétéve: hirorigo.net / forrás: http://meteon.org/2016/05/10/angela-merkel-megremitettek-a-legujabb-nemet-kozvelemeny-kutatasi-adatok/
Powered by WPeMatico


Orosz tanok mennek Szíriába


Egy orosz darus mentőhajó fedélzetén két harckocsival áthaladt vasárnap a Boszporusz-szoroson Isztambulnál – írta a Hürriyet című török napilap internetes oldalán.
Az újság szerint a Szíriába tartó KIL-158 elnevezésű orosz vízi jármű fedélzetén két harckocsit lehetett látni az álcaháló alatt.
Egy katonai szakértő ugyanakkor úgy vélekedett, hogy az álcaháló alatt nem harckocsik, hanem gyorsjáratú járőrhajók lehetnek.
A Hürriyet fényképekkel támasztotta alá értesülését. Az orosz hajót egy török járőrhajó, a tengeri rendőrség, a rendőrség helikoptere kísérte útján amíg áthaladt a szoroson.
Forrás: atv.hu / MTI


Közzétéve: hirorigo.net / forrás: http://meteon.org/2016/05/10/orosz-tanok-mennek-sziriaba/
Powered by WPeMatico


Európa keresztény lesz, vagy megszűnik” Avagy kinek a politikai érdekeit szolgálja a pápa


A pápának az utolsó leheletéig a Katolikus Egyház, mint az összes hívőt magában foglaló jézusi teremtmény érdekeit, életét, jövőjét kellene védenie. Kellene, de nem teszi. Ehelyett keresztényellenes, sokszorosan megbukott, lejáratódott, ostoba fajankókkal – mint Juncker és Schultz – pózol címlapokon és taszítja egyre mélyebbre az európai katolikusok százmillióit…
Már meg sem lepődöm, amikor a pápai trónt bitorló Jorge Bergoglio Junckerrel és Schultz-cal villog együtt. Villognak a vakuk, forgatnak a kamerák, kopognak a billentyűk a tudósítók laptopjain és hamarosan világgá röpítik a hírt, hogy a vatikáni celeb az „az Európa egysége melletti elkötelezettségéért Károly-díjat kapott”. És ha már megkapta attól a két idiótától, akkor meg is akart felelni az elvárásaiknak. Annál is inkább, mert így újabb szép darabokkal gyarapíthatta a balliberális címlapokon történt megjelenéseit.
Nézzünk azonban a velejéig romlott üzenet mélyére. „Manapság – sokkal inkább, mint valaha bármikor – az európaiaknak az Európai Unió alapító atyáihoz hasonlóan hidakat kellene építeniük és le kellene bontaniuk a falakat” – fogalmazott pénteken Ferenc pápa a Károly-díj átvétele alkalmából mondott beszédében a Vatikánban.
Odáig még igaz a gondolatmenet, hogy az Európai Unió alapító atyái tényleg hidakat akartak építeni és nem falakat. Csakhogy ez legjobb esetben is csak féligazság. Valahogy a beözönlő gyilkos muzulmán csürhe befogadását feltétel nélkül támogató Bergoglio kifejeltette azt az alapelvet, amire Robert Schumann, katolikus gondolkodó és politikus építette az egyesület Európa gondolatát:
Európa vagy keresztény lesz, vagy nem lesz’” – érdekes módon ez az idézet nem hangzott el annak az embernek a szájából, aki elvileg vezeti a legnagyobb keresztény egyházat.
És még egy dolog. Nagyon szép a pápától, hogy így szívén viseli Európa sorsát. De totális szereptévesztésben van. Ő nem egy európai politikus, és még csak nem is Európa képviselője. Ő egy – a világ minden földrészére kiterjed egyház vezetője. Neki az utolsó leheletéig a Katolikus Egyház, mint az összes hívőt magában foglaló jézusi teremtmény érdekeit, életét, jövőjét kellene védenie. Kellene, de nem teszi. Ehelyett keresztényellenes, sokszorosan megbukott, lejáratódott, ostoba fajankókkal – mint Juncker és Schultz – pózol címlapokon és taszítja egyre mélyebbre az európai katolikusok százmillióit…


Közzétéve: hirorigo.net / forrás: http://meteon.org/2016/05/10/europa-kereszteny-lesz-vagy-megszunik-avagy-kinek-a-politikai-erdekeit-szolgalja-a-papa/
Powered by WPeMatico


Hatalmas bejelentésre készül a NASA a földönkívüliekkel kapcsolatban


Itt­honi idő sze­rint a kora esti órák­ban vár­ható a NASA kon­fe­ren­ci­ája. Egye­lőre annyit árul­tak el, hogy a Kep­ler űr­táv­cső leg­újabb fel­fe­de­zé­se­i­ről esik majd szó.
Amióta az amerikai űrkutatási központ közölte, hogy fontos bejelentésre készül, az ufóhívők szinte önkívületi állapotba kerültek. A NASAközleményében az áll, hogy kedden a késő délutáni órákbanbeszámolnak a Kepler űrtávcső legfrissebb felfedezéseiről.
Ez azért érdekes, mert a Keplert azért indították útnak még 2009-ben, hogy az élet nyomait kutassa a világűrben – írja a dailystar.co.uk. A mostani felfokozott érdeklődést az váltotta ki, hogy a NASA egyik vezető tudósa úgy fogalmazott korábban:
Véleményem szerint egy évtizeden belül fontos dolgokra bukkanhatunk, és 20-30 éven belül egyértelmű bizonyítékokat találunk arra is, hogy van élet odakint.  
A legutóbbi felfedezés az volt, amikor bejelentették, hogy földméretű bolygót találtak, amelyen akár élhetnénk is.
Most amatőrök és  szakemberek is lelkesen várják a mai bejelentést, ugyanis szerintük a NASA már régen talált életre utaló nyomokat az űrben, eddig azonban elhallgatták azokat.
Forrás: ripost.hu


Közzétéve: hirorigo.net / forrás: http://meteon.org/2016/05/10/hatalmas-bejelentesre-keszul-a-nasa-a-foldonkivuliekkel-kapcsolatban/
Powered by WPeMatico

Szu­per­vo­natpálya épül Ma­gyar­or­szá­gon: Bu­da­pest – Bécs 12 perc lesz!


Vi­lág­szen­zá­ció: Ma­gyar­or­szá­gon épül­het az első Hy­per­loop nevű gyors­vasút.
Egyszerűen leírni is hajmeresztő: tíz perc alatt Pozsonyban, tizenkettő perc alatt pedig Bécsben lehetünk majd az új szupervonattal!
A Hyperloop nevű kaliforniai cég a szlovák kormánnyal kötött megállapodást arról, hogy a három fővárost egy szupervonat kösse össze a jövőben. A terveket 2013-ban mutatták be, egy Elon Musk nevű milliárdos nevéhez köthetőek. A szupervonat egy csőben közlekedne, hat-harminc méteres magassággal a föld felett. 1200 kilométeres óránkénti sebességgel.
A kapszulaszerű szerelvényekben huszonnyolcan férnének el, szinte fekvő helyzetben. A kapszula ugyanis alig száztíz centi magas, és százharmincöt centi széles. Egyetlen ilyen szerelvény háromszázötven millió forintba kerül majd. A tesztek jelenleg egy kaliforniai sivatagban zajlanak.
Az első szerelvények két év múlva készülhetnek el.
Forrás: ripost.hu


Közzétéve: hirorigo.net / forrás: http://meteon.org/2016/05/10/szu%C2%ADper%C2%ADvo%C2%ADnat-palya-epul-ma%C2%ADgyar%C2%ADor%C2%ADsza%C2%ADgon-bu%C2%ADda%C2%ADpest-becs-12-perc-lesz/
Powered by WPeMatico


Levágtuk a fejét” – Szabadlábon védekezhet egy dzsihadista Belgiumban


Egy belgiumi bíróság döntése értelmében szabadlábon védekezhet az a férfi, akit a múlt héten elítéltek terrorszervezetben való részvétel miatt, korábban pedig bevallotta, hogy lefejezett egy embert Szíriában – jelentette a Het Laatste Nieuws című helyi napilap hétfőn.
Az újság értesülései szerint Iliass Khayari az Iszlám Állam soraiban harcolt Szíriában. Az ügyben eljáró brüsszeli bíróság elutasította az ügyészség kérelmét, és nem rendelte el az első fokon ötéves szabadságvesztésre ítélt férfi azonnali őrizetbe vételét.
A 25 éves Khayari egy telefonbeszélgetés során vallotta be, hogy lefejezett egy embert a közel-keleti országban. A Het Laatste Nieuws által megszerzett felvétel tanúsága szerint az elítélt azt mondta az áldozatáról, hogy “eretnek volt (…) levágtuk a fejét”. A lefejezés ügyében nyomozást indítottak a hatóságok. Sajtóhírek szerint a végleges ítéletig akár hónapok is eltelhetnek.
Fotó: Reuters
MTI nyomán


Közzétéve: hirorigo.net / forrás: http://napimigrans.com/levagtuk-a-fejet-szabadlabon-vedekezhet-egy-dzsihadista-belgiumban/
Powered by WPeMatico


Páncélost is bevetettek a migránsimádók ellen, mikor a bevándorlást ellenzőkre támadtak


Összecsaptak a szélsőjobboldali és a szélsőbaloldali tüntetők Bécsben. A feldühödött tömeget, csak páncélos bevetésével tudták megfékezni a rendőrök. A demonstráció egy bécsi nő brutális meggyilkolása miatt kezdődött.
Páncélost, helikoptert, roham- és kutyás rendőröket vezényeltek Bécsben a Brunnenmarkthoz (egy piac), ahol több száz szélsőséges tüntető csapot össze – írja a Die Presse.
Kisebbségben voltak
A szélsőjobboldali Identitäre Bewegung vasárnap estére hirdetett demonstrációt ahhoz a piactérhez, ahol egy 21 éves, kenyai férfi vascsővel vert agyon egy 54 éves, bécsi nőt múlt hét szerdán. A tüntetésre eredetileg 50-100 résztvevőt vártak, amire állítólag végül hárman mentek el.
Pechükre a szélsőbaloldal is ugyanoda szervezett felvonulást
Az ellentüntetők azonban közel 120-an voltak, akik baseball ütőkkel indultak a szélsőjobbosok ellen. A rendőröknek azonban sikerült időben a helyszínre érkezniük. A rendőrségi szóvivő szerint személyi sérülés nem történt.
Ismert volt a rendőrök előtt
A múlt hét szerdai brutális gyilkosság elkövetője nem volt ismeretlen az osztrák rendőrök előtt. A kenyai férfi régóta rettegésben tartotta a környéket, aki 2010 óta élt Ausztriában. Hajléktalanként tengődött a környéken, és marihuána árusítással tartotta fenn magát, emiatt nem egyszer került rendőrkézre.
A férfit eddig kétszer ítélték el
Legutóbb 2013-ban szabott ki rá nyolc hónapos börtönbüntetést a bécsi bíróság, de ebből csak két hónapot kellett leülnie.
Origó nyomán


Közzétéve: hirorigo.net / forrás: http://napimigrans.com/pancelost-is-bevetettek-a-migransimadok-ellen-mikor-a-bevandorlast-ellenzokre-tamadtak/
Powered by WPeMatico


A 9/11 terroristáit védő polgármestert választottak a londoniak

Nem akármilyen muszlim polgármestere lesz Londonnak – hívja fel a figyelmet Raheem Kassam, a Breibart újságírója. A 45 éves, a baloldali munkáspárt színeiben indult Sadiq Khan nem csupán az antiszemiták, hanem az iszlám szélsőségeseknek is kedvence. Így kezdődik a vég? Raheem Kassam még a választások előtt írt cikkének átszerkesztett változata a Periszkóp szívességéből.
Urnákhoz járultak csütörtökön a londoniak, hogy eldöntsék, ki töltse be Boris Johnson képviselő, leköszönő polgármester pozícióját. Annak dacára, hogy a Munkáspárt nyakig ül egy antiszemita botrányban, pénteken egyértelművé vált jelöltjük, Sadiq Kahn győzelme.
Khan sikeres karriert futott be a Munkáspártban. 2005-ben került a parlamentbe, 2008-ban államminiszter lett, 2009-ben pedig tovább emelkedett a ranglétrán. 2010 -2015 között igazságügyi államtitkár helyettesi tisztséget töltött be és azóta aspirált London polgármesterének tisztségére is.
Muszlim polgármester?
A közvélemény kutatások szerint néhányan nagyon nyugtalanítónak találják, hogy egy Khan úrhoz hasonló ember töltsön be egy ilyen befolyásos, felelősségteljes pozíciót, ahol ráadásul annyi készpénzhez is hozzáférése van.
A westminsteri bennfentesekkel folytatott magánbeszélgetések szerint sokan fedeznek fel párhuzamot egy másik prominens muszlim városatya, Lutfur Rahman Tower Hamlets polgármesterének az esetével. Rahman urat azért távolították el pozíciójából, mert olyan vádak érték, hogy szektárius politikai játszmákat játszik körzete muszlim lakóival, iszlámistákat támogat, az adófizetők pénzét pedig az általa kedvezményezett muszlim csoportoknak játssza át, hogy megvásárolja támogatásukat.
Rahman urat „korrupt és törvénytelen ügyletekben” találták vétkesnek és ez valószínűleg ront annak a kevés integrálódott brit muszlimnak a választási esélyein is. Ő, meg a Humza Yousaf, Sayeeda Warsi, Rushanara Ali, Shabana Mahmood, Yasmin Qureshi, Amjad Bashir, Naz Shah, Tasmina Ahmed Sheikh és a hozzájuk hasonló politikusok az okai a brit szavazók és a muszlim politikusok közötti mély bizalmatlanságnak.
Tulajdonképpen a londoniak egyharmada továbbra is fenntartásokkal fogad egy muzulmán polgármestert, a Sajid Javidhoz vagy Syed Kamallhoz hasonlók pedig azok miatt a hittársaik miatt szenvednek, akik ragaszkodnak szélsőséges útitársaikhoz vagy ők maguk is szélsőséges nézeteket vallanak.
Extrémizmus
És Khan úrról aligha állíthatjuk, hogy makulátlan előélete lenne. Bár a baloldal hasznos idiótái – például Owen Jones – segítségével „rasszistáknak” és „iszlamofóbnak” bélyegezték és lesöpörték őket, Goldsmith úr támadásai nem alaptalanok.
Azoknak címzett, kissé fenyegető kijelentéseitől („Szavazzatok rám, vagy nyakatokba szakad a terror” – a ford. megj. eltekintve, akik nem szavaznak rá, miközben azt állítja, hogy „ő a Nyugat”, Khan úrnak van talán valamennyi, a nyugati világbeli muszlim politikus közül a legsötétebb múltja.
2001-ben ő volt a Nation of Islam-nak (az Iszlám Nemzet) a jogi képviselője abban a perben, amelynek révén elérték, hogy szélsőséges vezetőjüket, Louis Farrakhant felmentsék egy 15 éves eltiltás alól (Farrakhan , az állítólagos polgárjogi aktivista, olyan kijelenéseivel tette magát emlékezetessé, mint a „fehér ember maga az ördög”, és nem is annyira burkoltan a fehérek kiirtására buzdít, faji, vallási ellentéteket szít.)
2005-2006 ban Khan többször is meglátogatta a Woodhill börtönben a terrorizmussal vádolt Babar Ahmadot. Ahmadot 2012-ben adták ki az Egyesült Államoknak és ott raboskodott 2015-ig, mielőtt visszatért volna az Egyesült Királyságba. A férfi terrorcselekmény előkészítésében való bűnrészesség és a Talibán anyagi támogatása miatt került rácsok mögé.
Khan úr Shaker Aamer, az utolsó brit állampolgárságú guantanamoi fogoly szabadon bocsátásáért is kampányolt, no meg azért is, hogy az tavaly novemberben visszatérhessen az Egyesült Királyságba.
Messrs Aameren és Ahmeden keresztül Khant meghitt szálak fűzik a CAGE érdekvédelmi csoporthoz is, amely „szépséges fiatalemberként” emlegette Mohammed Emwazit, az Iszlám Állam hóhérját és amely mindkét férfi nevében kampányolt. Beszámolók szerint Khan öt szélsőséges iszlámista aktivistával szerepelt közös rendezvényeken, olyanokon is, melyeken a résztvevőket nemek szerint külön választották. Ennek ellenére népszerűsége töretlen maradt a választás napjáig.
A ConservativeHome című portál még több aggályt sorol fel. Többek között:
Egy, a 7/7-i londoni bombamerényletek alkalmából a Guardiannak írt levelet, amelyben a brit kormány politikáját vádolta a terrorizmusért
• Zacarias Moussaoui, a 9/11-es terrortámadások egyik vádlottjának jogi képviselete, aki az Al- Kaida tagjának vallotta magát.
• Fellépés a rendőrség ellen című könyvének egyik fejezete, amelyben abban ad tanácsokat, hogyan lehet „rasszizmus” miatt vádat emelni a rendőrség ellen. Ez ugyanaz a rendvédelmi erő, mint amely felett Khan úr London polgármestereként ellenőrzést gyakorolna.
• Azzam Tamimi iszlám szélsőséges védelme. Amikor dr. Tamimi arra figyelmeztette az embereket, hogy a Mohamedet ábrázoló karikatúrák megjelentetése miatt „reszketni fog a világ” és „az egész világot lángba borító tüzet” jövendölt arra az esetre, ha ezt nem hagyják abba, a vele együtt felszólaló Khan úr „jelképes nyelvként” bagatellizálta el a fenyegetést.
• Suliman Gani, egy dél-londoni imám társaságában is felszólalt, aki szerint a nőknek alá kell rendelniük magukat a férfiaknak és egy iszlám állam megalapítására is felszólított.
A londoniak arra ébredtek, hogy a következő négy év folyamán olyan ember lesz a polgármesterük, aki oly módon ítélkezik, olyan prioritásai és olyan útitársai vannak, mint fentebb bemutattuk. Ez, összeadva az évi 61 milliárd fontos költségvetéssel, egy rendőrségből, bürokratákból és hivatalnokokból álló hadsereggel a nyugati világ legerősebb muszlimjainak egyikévé teszi majd Khan urat.
Magyar Kroki nyomán


Közzétéve: hirorigo.net / forrás: http://napimigrans.com/a-911-terroristait-vedo-polgarmestert-valasztottak-a-londoniak/
Powered by WPeMatico


Biztonsági őrségre támadtak bevándorlók Békéscsabán


Rendbontás történt a Békéscsabai Menekültügyi Őrzött Befogadó Központban, öt iráni állampolgárt gyanúsítottként hallgattak ki a nyomozók – közölte a rendőrség vasárnap reggel a honlapján.
A Békés Megyei Rendőr-főkapitányság közleménye szerint szombat éjszaka fél 12 körül az egyik körletben öt iráni állampolgár hangoskodott, a szoba berendezését megrongálta, a helyiség üvegablakát kitörte. A rendbontók az emiatt velük szemben intézkedő biztonsági őrségre támadtak, székeket dobáltak feléjük. Az őrök nem sérültek meg.
A befogadó központban még éjfél előtt helyreállították a rendet. A Békéscsabai Rendőrkapitányság garázdaság bűntett megalapozott gyanúja miatt rendelt el nyomozást. Az öt iráni állampolgárt a nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki.
Az őrizetesek az épületből nem jutottak ki, az intézményben nyugalom van – emelte ki a rendőrség, hozzátéve: a rendbontás Békéscsaba közrendjét nem befolyásolta.
A menekültügyi őrzött befogadó központban és Békéscsabán a közrendet fenntartja a rendőrség – olvasható a közleményben.
MTI nyomán


Közzétéve: hirorigo.net / forrás: http://napimigrans.com/biztonsagi-orsegre-tamadtak-bevandorlok-bekescsaban/
Powered by WPeMatico


A rendőröket is megtámadta az osztrák csőcselék, hogy utat nyissanak a migránsoknak Ausztria felé



Több száz, a tervezett osztrák határellenőrzések ellen tüntető anarchista csapott össze szombaton az olasz rendőrséggel a Brenner-hágónál, alig pár száz méterre az osztrák–olasz határtól.
A felforgatók a szombat délutáni órákban rátámadtak a helyszínen lévő olasz rendőrökre, és petárdákat dobáltak rájuk – közölte az ANSA olasz hírügynökség. Az AP amerikai hírügynökség arról számolt be, hogy több tucat, gázmaszkot vagy motorossisakot viselő anarchista csapott össze a rendőrökkel, és petárdák mellett köveket is dobáltak rájuk.
Négy rendőr megsérült, és mintegy 20 tüntetőt őrizetbe vettek a hatóságok. A rendőrök könnygázt vetettek be a mintegy ötszáz randalírozó ellen. Az olasz rendőrség egyelőre nem nyilatkozott az esettel kapcsolatban.
A Brenner-hágónál osztrák részről bevezetni tervezett szigorított határellenőrzés ellen tiltakozó anarchisták és olasz, illetve osztrák rendőrök csaptak össze
Az általuk gyűlölt Európa elárasztásáért hetek óta menetrend szerint tüntető csőcselék először a Brenner-hágó olasz oldalán kezdett el gyülekezni, ahonnan az Ausztriával közös határ felé vonultak – közölte az ANSA. A megmozdulás egyaránt érintette a Brenner-hágón át haladó vasútvonalat és a forgalmas autópályát, időszakosan akadályozva mindkettő forgalmát.
Police responds with water cannon against the pro refugee protesters in#Brenner pic.twitter.com/Tw0TSQn0Qw
Lorena de la Cuesta (@LorenadlaCuesta) 2016. május 7.
A RAI olasz közszolgálati televízió felvételein egy aktivista őrizetbe vételét lehetett látni a tüntetők által megrongált helyi vasútállomáson, illetve azt, ahogy tucatnyi társát is őrizetbe vették egy közeli úton. A tüntetésen szivárványszínű zászlót lengető ferde hajlamúak is részt vettek.
Az olasz hatóságoknál péntekig nem jelentettek be tüntetéseket a tervezett osztrák határellenőrzések ellen, a Brenner-hágónál ennek ellenére számítottak a megmozdulásokra, és gyülekezési tilalmat vezettek be. Az elmúlt hetek két hasonló tüntetésén is sor került erőszakos incidensekre. Bécs ugyanakkor hetek óta készül szigorított határellenőrzések bevezetésére a Brenner-hágón.
Osztrák adatok szerint 2015-ben 27 ezer migráns érkezett Olaszországból Ausztriába. Bécs attól tart, hogy idén nyáron 300 ezer betolakodó érkezhet az olasz partokra, és északi irányban indulhatnak tovább a gazdagabb európai országok felé.
(Kuruc.info – MTI nyomán)


Közzétéve: hirorigo.net / forrás: http://napimigrans.com/a-rendoroket-is-megtamadta-az-osztrak-csocselek-hogy-utat-nyissanak-a-migransoknak-ausztria-fele/
Powered by WPeMatico




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése