2016. augusztus 14., vasárnap

A pozsonyi csatában még győztünk , de Trianonnál a nemzethalál is fenn állt . Sok még ma is a hazaáruló vakoló !!!!




A pozsonyi csatában még győztünk ,
de Trianonnál a nemzethalál is fenn állt .
Sok még ma is a hazaáruló vakoló !!!!






 

Megemlékezés és tiszteletadás a Pozsonyi csata Hőseinek 

2016. július 3., 9:00-22:00

Budapest XIV. kerület Hősök Tere

https://www.facebook.com/events/1727455964155156/

Szeretett Testvéreink! 

Emlékezzünk és tisztelegjünk Őseink első és győzedelmes honvédő csatájára, mely szilárd alapot teremtett a Kárpát hazában élő ezredéves Nemzetünk felemelkedésének. 

Állítsunk méltó emléket közösen, együtt Atyáink nagyságának, hősiességének! 

Vegyünk példát szövetségük erejéről és Mi is kössünk szövetséget, hogy történelmünk e nemes, méltatlanul elfeledett napjait együtt emeljük a nemzet legfőbb ünnepnapjává. 

Emeljük, hogy fiaink, leányaink, unokáink szívében a "MAGYAR" szó hallatán szeretet, hála és büszkeség szülessen és éljen a mindennapokban! 

E szeretet és büszkeség vezesse népünk összefogását mely EGYséget teremt és a jóslat szerint újra naggyá teszi nemzetünket és segítheti e vészterhes időkben! 

Isten áldja a Magyar Nemzetet! 

Üllő Vezér Hagyományőrző Egyesület,
Kőbányai Élő Közösség,
Nyers Csaba
 


A pozsonyi csata győzelme nélkül nincs ma magyarság
Pálosi Atilla, Poór Miklós, Jakab István
 VNTV - VIVA NATURA TELEVÍZIÓ
Megemlékezés és tiszteletadás a Pozsonyi csata Hőseinek
Videó: 
https://www.youtube.com/watch?v=FhwBWA_O70c

"Hunguros eliminandos esse!" - "Irtsátok ki a magyarokat"! - szólt 907-ben a népirtásra buzdító titkos hadiparancs. Miért érezzük azt, hogy ez még mindig érvényben van? 

A pozsonyi csata győzelme sorsdöntő ütközet volt, az elkövetkezendő ezer évre eldőlt a magyarság fennmaradásának sorsa. Vajon miért nem beszélhettünk és beszélünk róla most sem? Fontos, hogy megismerjük a valóságot, mert a hamis, megváltoztatott történelem végül tényleg a nemzet halálához vezethet. 



Függetlenségi nyilatkozat 

Mi magyarok, szkíta - hun őseink ivadékai, Atilla Nagykirály örökösei - Hungária népe - mint a magyar nemzet természetes tagjai - ítélőképességünk teljes birtokában, minden kényszertől, erővel történő ráhatástól és bármi néven nevezhető befolyástól mentesen, jelen nyilatkozatban adjuk emlékezetre és tudtára mindenkinek az alábbiakat: 

Elidegeníthetetlen természetes jogainkra és kötelességünkre tekintettel, visszatérünk Őfelsége a Szentkorona által biztosított ősi jogrendünkhöz! Működésünket a magyar nemzet tagjainak teljes egyetértésében önálló, minden tekintetben semleges és független ország státus quo szintjére állítjuk (Az emberi jogok egyetemes nyilatkozata 2. cikk), egyúttal minden közjogi és magánjogi aktust, melyet ezen nyilatkozattal ellentétesen hívtak életre, érvénytelennek nyilvánítunk, következés képen joghatásuk semmis.(Az emberi jogok egyetemes nyilatkozata 6. cikk) 

Kijelentjük továbbá, hogy a megnevezett ország státus quo érvényét semmilyen címen és hivatkozott joggal, rajtunk kívülálló egyén vagy szövetség tőlünk el nem idegenítheti még akkor sem, ha bármely ok vagy okok miatt annak változtatási jogáról a magyar nemzet önként lemondana. 

Az elmúlt korokban ránk erőltetett pusztító hatalmak - ősi írásunk, tudóink, dicső múltunk, nemzeti hagyományaink megsemmisítésére - mindent megtettek, egyedülálló nyelvünket időnként idegenre cserélték, hogy megtörjék és elpusztítsák nemzetünket. 

Nemzetünk ezalatt megrokkant, beteg és önpusztító lett, nem látván kiutat gyermeket sem nemz. E nyilatkozat szándéka, hogy megállítsuk a sorsrontást, és nemzetirtást, mert bár látszólag béke van, mégis évente százezer lelket veszítettünk el. 

Egy maroknyi idegenlelkű csoport eltulajdonolta a magyar nemzet feletti rendelkezés jogát, és nyílt, majd elfedett erőszakkal azon dolgozik, hogy megfosszon bennünket az önállóságtól, szellemi képességünket elkorcsosítsa, és megtévesztéssel, hazugságokkal idegen népek kiszolgálójává tegyen. 

Ez a csoport - nevét változtatgatva - újabb és még újabb megtévesztéssel fellépve használja ki a magyar nemzet vezetőjébe vetett törhetetlen hitét, állhatatos kitartását és végeláthatatlan tudását, melyért cserébe folytonos szenvedést, teljesíthetetlen elvárásokat és természetellenes jogok bevezetését nyújtja. 

A nemzet hiába emelt szót, majd ragadott fegyvert, a kétarcú, idegenszívű, rosszhiszemű, jogcím nélküli uralkodó-csoport nem tanult. Nem tanulta meg, hogy a magyar nemzet a természeti erők kínálta lehetőségek kereteibe helyezte önfenntartását, amiből következik, hogy minden természetellenes parancs, rendelet vagy törvény, amit ellene szándékolnak hatályba tenni, végül megalkotója ellen irányul. Ennek okán kijelentjük, hogy "jogrendjük" csak egy rend nélküli, írott szöveggyűjtemény, és diktátumukkal szembe az igazságunkat állítjuk! 

Mindezek tudatában az alábbiakat határoztuk: 

    1. A magyarok országa minden tekintetben semleges, minden nemzetközi szervezettől, csoporttól vagy egyesüléstől független ország, területi egysége feloszthatatlan, épsége sérthetetlen. 
    2. A magyar nemzet tagjaira hatályos jogrendet és a mindennapok tevékenységét irányító vezető testület felállását a nemzeti közösség tagjainak egyetértő hozzájárulását bíró határozat hívja életre. 
    3. Annak okán, hogy a magyar nemzet elidegeníthetetlen természetes jogainál fogva a Föld nemzetei közé semleges és önálló, független és szabad státusszal belépett, minden más nemzettel a kölcsönös megértésen alapuló igazságos kötésékkel szövetkezni elhatározott szándéka. 

Fenti kijelentés érvényét örök időre tesszük, sem dicsőségért, sem gazdagságért, sem rangért sem bármilyen előnyért, csak az egyetlen dologért, egyedül nemzetünk függetlenségéért, melyet egyetlen igaz ember sem adhat fel, csak élete árán. 

Jelen Függetlenségi nyilatkozatot tudomására adjuk minden nemzettagnak, a rosszhiszemű, jogcím nélküli jogbitorló területhasználóknak, hatóságoknak, valamint minden olyan szövetségnek, amely bármilyen közös cél érdekében nemzeteket egyesít. 

Jelen Függetlenségi nyilatkozat hatálya a közzététel napjának 00:00:00 órájától lép életbe. 

Jelen Függetlenségi nyilatkozatot Mi, az aláírók - és a Magyar Királyi Koronatanács tagjai a Magyarok Istenének áldásával - mindhalálig védjük és támogatjuk. 

Kelt Budapesten, 2016. május 26. 

"Élet a jelent a mostban' szüli, a múlt a jövővel vajúdik."
-FM-
 

Függelék: 
A magyar nemzet függetlenségi nyilatkozata+ 
Debrecen, 1849. április 19. 

Mi, a magyar álladalmat törvényesen képviselő nemzetgyűlés, midőn jelen ünnepélyes nyilatkozatunk által Magyarországot elidegeníthetlen természetes jogaiba visszahelyezve minden hozzá tartozó részekkel és tartományokkal egyetemben az önálló független európai státusok sorába iktatjuk, s a hitszegő Habsburg-Lotharingeni házat Isten és világ előtt trónvesztettnek nyilatkoztatjuk: erkölcsi kötelességünknek ismerjük ezen elhatározásunk indokait nyilvánítani, miszerint tudva legyen az egész mívelt világ előtt, hogy e lépésre a halálig üldözött magyar nemzetet nem túlzott elbizakodás s nem forradalmi viszketeg, hanem a türelem végső kimerültsége s az önfenntartás kénytelensége vezeté. 

Háromszáz esztendeje múlt*, hogy a magyar nemzet szabad választás által az osztrák házat, kétoldalú kötések alapján, a királyi székbe emelé. 
És e három század nem egyéb, mint a folytonos szenvedés három százada. 

Isten ez országot a jólét és boldogság minden elemeivel megáldotta. Közel 6000 négyszegmérföldnyi területe sokszerű bőségben van elárasztva a felvirágzás forrásaival, tizenötmilliónyi népe kebelében hordja az ifjú erőt s fogékonyságot, hogy Európa keletén a népszabadságnak és civilizációnak hatalmas tényezője s Európa békéjének mint hajdan őre volt, úgy jövendőben biztosítója legyen. 

Részlet Amerika tizenhárom egyesült államának egységes nyilatkozatából 
"... Magától értetődőnek tartjuk azokat az igazságokat, hogy minden ember egyenlőként teremtetett, az embert teremtője olyan elidegeníthetetlen jogokkal ruházta fel, amelyekről le nem mondhat, s ezek közé a jogok közé tartozik a jog az Élethez és a Szabadsághoz, valamint a jog a boldogságra való törekvésre. Ezeknek a jogoknak a biztosítására az Emberek Kormányzatokat létesítenek, amelyeknek törvényes hatalma a kormányzottak beleegyezésén nyugszik. Ha bármikor, bármely Kormányforma alkalmatlanná válik e célok megvalósítására, a nép joga, hogy az ilyen kormányzatot megváltoztassa vagy eltörölje, és új Kormányzatot létesítsen, olyan elvekre alapítva és hatalmát olyan módon szervezve, amely jobban védi biztonságát, és jobban elősegíti boldogulását...." 




A magyar nép, a MAG NÉPe! A MAGyar az Ősnyelv!



Posted on március 5, 2013Szerző: arieshu
A hitetlenkedőknek, a glozeli kövek kapcsán felmerül 14,000 év, kiigazítva,
a székely-magyar rovásírás 30,000 évesnél is régebbi!!!
hun-kinaVilágörökség lesz a hunok fővárosa!
Kínában a magyarokat tartják az utódoknak!
A kínai Sanhszi (Shaanxi) tartomány arra készül, hogy a világörökség részévé nyilváníttatja az ősi hun fővárost, Tongwanchenget. Ez a település a világon az egyetlen olyan romterület, amelyet a hunok hagytak maguk után.
Link:
http://www.ng.hu/Civilizacio/2004/04/Vilagorokseg_lesz_a_hunok_fovarosa_Kinaban_a_magyarokat_tartjak_az_utodoknak
 
A szénizotópos mérések alapján 34.000 évesre saccolt híres boszniai Nap Piramisban székely-magyar rovásírással íródott feliratokat találtak. Konkrétabban a politika, és a ránk erőszakolt történelem esetében nehéz lenne lenyelniük a békát, hogy többek közt Boszniaterületén is megtalálhatók Európa, és a világ legősibb civilizációjának bizonyítékai, nem mintha a Ley-vonalak hálózatának ismerete, és egykori felhasználása kevésbé régi múltra tekintene vissza.
Nap-es-a-Kheopsz-piramisPiramisáról tudniillik most már 100%-os bizonyossággal kijelenthetjük, hogy a hun-magyarok, azaz elődeink, a mag (tudás) urai építették. Boszniában, Viszokóban található öt piramis közül a Nap Piramis a legmagasabb, 220 méter. A piramisokat egy alagútrendszer kapcsolja össze a völgyben. Az őspiramis alagútjában csak két ember fér el és a kijárattól távol, található egy 8 tonnás kő, amelyen székely-magyar rovásírásos felirat olvasható.


Ősi magyar rovásemlékek, ancient hungarian runic artifacts



sinicic_visoko7Ezen a kőlapon, a betűk formája alapján nem egy, hanem több, különböző kultúrák írásjelei vannak. Viszont van egy véset, ami szinte a kő egész felületét betölti, tehát méretében kiemelkedik a többi rovás közül, ami azt valószínűsíti, hogy ez volt a kőlap legelső rovása. Az összes többi csak utólagos –a jelek összevisszasága, és a vonalkereszteződések is ezt mutatják– rárovásos „rongálás”. Az összerovás bemutatásához és elolvasásához a világhálón megtalálható, helyenként hibásan berajzolt képet, 90°–al balra kell fordítani.
A kőre a magyar rovás abc –„J”, „S” (alább ki fogom fejteni, hogy a háromágú villára hasonlító jel miért ezt a hangot jelöli), „TEN”, „TY”– jeleiből álló, ősvallási jelképet rótták. Ezekből a betűkből, a várdombi amuletten és a bánáti pecsétnyomón is megtalálható „Jó ős Ten Atya” mondat olvasható ki.
OsTenAtya
NASA felvételeiről számítógéppel lehántották a hegyeket borító növénytakarót, aminek következtében még élesebbé váltak a piramishegyek szélei, amelyek ráadásul az év napjaival azonos – 365 méter – hosszúságúak. A hasonlóságok immáron elkerülhetetlenné teszik a gizehi Cheops piramissal történő összehasonlítást. Utóbbi dőlésszöge a függőlegeshez képest 51,5, míg a Visocicáé 53 fok, a Cheops magassága a mérésektől függően 146 és 148, míg alapélei 230-232 méter hosszúak. A Nap piramis ezzel szemben majd 200 méterre emelkedik a település fölé, alapélei pedig elérik a 400 métert.
Viszokoi-piramisA boszniai 220 méter magas Nap-piramis 30%-kal nagyobb, mint a legnagyobb piramis a Gízai-fennsíkonés a legutóbbi ásatások ismertették meg egy eddig nem ismert részét, egy nagy őskori földalatti labirintust, amely szintén alátámasztja azt az elméletet, hogy apiramis egy erőmű lehet.
Az uyguruknál 300 piramis található és a világ legmagasabb piramisa itt van, amely 440 m magas. A monumentalitásával szemeket lenyűgöző Kínai Nagy Fal alig több, mint kétezer éves, a gízai piramisok még nincsenek ötezer évesek, s a Stonehenge kövei is csak maximum pár évszázaddal idősebbek Egyiptom csodáinál.

A piramisok titkainak leleplezése (Teljes film,HD 720p)


A mi pompázatos piramisunk azonban közel 34.000 éve épült, így méltán lehetünk büszkék Őseink tudására és a nemzeti büszkeségünket sokszorosára növelheti ez a tény.
Ahol azok a népek élnek, amelyek a kárpát-medencéből kirajzottak, ott mindenhol található piramis. Érdekességképpen megemlíthető még, hogy az egyiptomi piramisok előtt lévő Szfinxet, az arabok  Aba hun = hun atya néven nevezik!
Kik állnak az elhomályosítás mögött? 
HUN-birodalom
Amerikai egyetemi tanár vagyok (most nyugdíjas). Egyik osztályomban volt egy japán lány. Mikor megjegyeztem, hogy rokonok vagyunk, minden habozás nélkül vágta rá, “Igen, tudom.” Megkérdeztem, honnan tudta? Középiskolában tanulták! Melyik magyar középiskolában tanítják, hogy rokonok a japánok?
Az ENSZ-ben a japánok, kínaiak és dél-koreaiak úgy kezelik a magyarokat, mint testvér nép! Így tehát, ha volt egy Shokotu nevű japán történész, ha nem, a japánok, koreaiak és kínaiak elismerik a rokonságot
Dr. Balogh Sándor, Prof, emeritus
Igen Tisztelt Szerkesztő Úr!
Tulajdonképpen nekem nem illenék a magyar kérdésbe avatkoznom, miután japán fajú vagyok, és a japán nemzetiséghez tartozom akkor is, ha jelenleg, mint USA állampolgár, Argentínában élek.
Miután azonban, midőn egy igen jó magyar barátom átolvasásra átadott néhány magyar újságot és azok egyikében a – Vasárnapi Levélben – Dr. Farkas László és Magyar László urak valahogyan olyan tónust ütnek meg saját nemzetükkel szemben, mely az általam tisztelt és szeretett magyar “fajt” és “népet” teljesen előnytelenül állítja be, kérem, engedjék meg, hogy e történelmi kérdésekben néhány szót mondhassak.
Mi – néhányan – japán őstörténeti kutatók, abban a hitben nőttünk fel, hogy a világ legnemesebb nemzete és fajtája a “maya-r-a” magyar.
(Kérem definíciómra nem a hitleri nominalizmust alkalmazni!)
aranykor
A “felkelő Nap” birodalmi ivadékainak hittük és hisszük Önöket, kedves magyar testvérek, akiket a történelmi karma messzire sodort el.
Faji kiválóságukat és első szerepüket elismerve érkeztünk meg annak idején Budapestre magyarul tanulni a bölcs Imaoka Gyuicsiro vezetése alatt.
Harminc év szemlélődése után ma meg kell állapítanom a következőket:
1.) 
Igaz magyar történelemírás sem a Habsburg-, sem a Horthy-korszak alatt nem létezett.
A Habsburgok saját érdekükben elutasítottak mindent, ami az ősi eredetre utal.
A Horthy-korszak illetékes szerve – a Teleki Pál Történelmi Intézet – saját nevelésű céhbeli tudósai pedig – Hóman Bálint vezetésével – “átértékelték” az amúgy is hiányos magyar történelmet a római katolikus egyház és a Habsburg-ház javára.
2.) A valóságos faji mithoszok alapján dolgozó történész (miképpen a görögöknél van) ebben a gárdában nem létezik, mert hogyan is értékelnék azok a mithoszok erejét és igazságát, akik a saját Nemzeti Krónikáik hitelét is lerontották!
Egyetlen dr. Farkas, vagy Magyar László tendenciájú (értsd: hajlamú) történész sem hivatkozik a Magyar Krónikákra.
Miután azonban a magyar nemzet, faj és nép – vagy nevezzék, ahogy akarják – történelmi kutatás szempontjából csak olyan elbírálás alá kell essen, mint a többi nemzet, faj és nép – kérdezem Önöktől, kedves magyar történész kartársak, hogy miért hivatkoznak mindig a saját fajuk determinációs (értsd: eredet) kérdéseiben a hitleri anomáliákra (értsd: félreértelmezésekre)…?
Miért nem hivatkoznak a biblikus izraeli faji hasonlatosságokra…?
Izrael faj, nép és nemzetség – tehát ugyanúgy a magyar, japán, görög, arab is faj, nép és nemzetség.
De miért nem oldják meg végre Önök – magyar tudósok – a Bibliában hemzsegő magyar elnevezések, nevek, földrajzi helyek problémáit?
Innen, messziről jobban látszik az igyekezet is meg a hamisság is. Valóban a magyar fajta igen elkeveredett már. A “magyar” történetírás tudósai is ilyen kevert vérűek.
Van: német-magyar, szláv-magyar, román-magyar, izraelita-magyar keveredésű történelemtudós is.
Érdekes kívülről megállapítani azt, hogy ezek egyike sem az igaz magyar történetet kutatja, hanem a németek, szlávok, románok és izraeliták javára akarja a magyar történelem igazságait elferdíteni.
Ezzel kapcsolatban csak egyetlen kérdést szeretnék intézni ezekhez a kartársakhoz és rajtuk keresztül minden magyarhoz.
Nevezetesen:Miért van az, hogy a világ egyetlen nemzete a “magyar”, melynek származását, történelmét minden más népség elhomályosítani igyekszik…?
Kik állnak e mögött a homályosító érdekszövetség mögött…?
Addig is, míg Önök erre válaszolni fognak, mi – japánok és az összes turáni törzsekhez tartozók, Pakisztántól Szibériáig és Hindukustól Burmáig – a legősibb “egynyelv” elemeit magtartó nyelven – “magyarul” írjuk “Ébresztőnket” csaknem 800 millió testvérünkhöz, és ezzel a “Magya Népnek, Fajnak és Nemzetségnek” akarunk a legősibb származásért és a sok ezeréves tradíciókért tiszteletet adni, még akkor is, ha Önök, magyarok, ezt a tényt erőszakkal megmásítani kívánják.
Egyet azonban tartson szem előtt minden magyar, még akkor is, ha történelemtudós:
legy-szabadA “Nap” az Önök Istene is – keleten kél és nyugaton nyugszik.
Őszintén bocsánatukat kérem, amiért ügyeikbe beavatkoztam, de néhány igaz magyar barátom szolgálatára meg kellett tennem.
Buenos Aires, 1962. február 2.
Shokotu Faisi dr. Ph.
(nyílt levél a a Bécsben megjelenő Vasárnapi Levél című újságszerkesztőjéhez) Forrás: Nemzeti Hírháló
A legrégibb ismert földi írás a székely-magyar rovásírás!
Ha mindez nem elég a tisztelt kételkedő nemzetközi és helyi szakembereknek, akkor olvassák el Móricz János munkásságáról szóló anyagot!
Turul-pajzs_vilagosMerjünk MAGyar lenni és ne szégyelljük nagyságunkat és elfelejtve azt hogy ellenfeleink, akik nem szeretik a magyarságot mindenáron, megpróbálnak bennünk bűntudatot kelteni el nem követet bűneinkért!
Ne törődjünk ezzel, emeljük fel a fejünket és 
nézzünk a NAPba, mert az ősi hagyományok bennünket Sapir-nak azaz szabírnak neveznek és ez sumerül azt jelenti, hogy Naparcú (FÉNYarcú)!

Amerika ősnyelve magyar volt.

Móricz kutatása alapján quitói Institutio de Antropologia y Geografia megállapította, hogy a spanyol önkény által kiirtott ősnyelv a magyar volt. Ennek nyomai világosan mutatkoznak a családi és földrajzi nevekben, jóllehet a spanyolok erőszakos nyelvcserét hajtottak végre.

Európa Amerikát csak Attila után, 1050 év múlva – 1492-ben – fedezi fel.
– A székely-magyar rovásírással írt ősi 10 000 éves könyvtár a Táltosok barlangjában, Ecuadorban Kovács – Magyar András: EURÓPA FELFEDEZÉSE
Az amerikai őslakosság hovatartozása, ill. bevándorlása kérdésében fontos adatokat szolgáltatnak az ún. Kland-tekercsek. 1967-ben Mexico City térségében húsz méter vastag lávatakaró alatt, kőládában lévő sértetlen írott tekercseket talált egy USA támogatást élvező régészcsoport.
A C14-es vizsgálat 21 000 évben állapította meg a tekercsek korát.
Azóta megfejtették ezeket, s kiderült, hogy azok a sok ezer évvel ezelőtt elsüllyedt MU történetét, műveltségét, viszonyait írják le.
A Harvard Egyetemnek a Peapody Museum jelentette, hogy a Puebla-ba (Mexikó) kiküldött kutatócsoportjuk, az ott lefolytatott ásatások leletanyagából megállapította, hogy az amerikai ember nem 12-15 000 éve jelent meg Amerikában, hanem több mint negyvenezer éve. Az ásatásoknál emberi csontvázakat, csiszolt kőszerszámokat találtak olyan őslényekkel együtt, amelyek már több mint 40 000 éve kihaltak. Az USA hírügynökségei a hírt világgá röpítették.
mochica-no-feher-boru-es-magyarul-beszelMóricz János, magyar testvérünk, akkoriban Ecuadorban, Peruban és az Amazonas vidékén, olyan indián törzseket talált, amelyek tagjaival magyarul(!) tudott beszélgetni. Legendáikban sok ezer éves múltjuknak és a tőlük kirajzott más népekkel való rokoni kapcsolataiknak tudata él. Móricz János az Ecuadorban végzett kutatásai folyamán jó kapcsolatot ápolt az ott élő indiánokkal és megtudta, hogy léteznek táltos barlangok, ahol megtalálhatók az emberiség élettörténetét leíró aranylemezek. Amikor megtalálta a barlangokat, elfogták a bennszülött indiánok és ki akarták végezni, de amikor elkezdett magyarul imádkozni, akkor a törzsfőnök leállította a kivégzési ceremóniát és az mondta, hogy ez az ember az Istenek nyelvén beszél, így nem szabad bántani. A barlangok 80 – 200 méter mélyen, egymás alatt helyezkednek el és a 100×200 m termeket alagútrendszerek kötik össze. Feltehetőleg több ezer km alagútrendszer található ezen a területen. Ebben a rendszerbe, akár több millió ember is elfért.
A könyvtárakban több ezer aranylemez van és a rovásírás megegyezik 70-80%-ban a székely-magyar rovásírással. Mivel az aranynak a korát nem lehet megállapítani, de a barlangban emberi csontokat is találtak, amelyeket több mint 40.000 évesre taksálnak! Tehát maga a barlang rendszer is ennyi idős, akkor 40.000 évnél régebbi rovásírással állunk szemben!
Móricz János tisztázatlan körülmények között halt meg egy szállodai szoba zuhanyzójában… tovább>>>




"Adj magyarságot a magyarnak, hogy mi ne legyünk német gyarmat."

József Attila -



Adj magyarságot a magyarnak, hogy mi ne legyünk német gyarmat.A MAGyarok nem azért jöttek a Kárpát-medencébe, hogy a nyugatnak meghódoljanak, hanem azért, hogy a HUN és AVAR birodalmakat helyreállítsák és hogy az Atilla által létrehozott 
TURÁNi NÉPek EGYsÉGét visszaállítsák!

Merjünk MAGyar lenni és ne szégyelljük nagyságunkat és elfelejtve azt hogy ellenfeleink, akik nem szeretik a MAGYARságot mindenáron, megpróbálnak bennünk bűntudatot kelteni el nem követet bűneinkért!

Ne törődjünk ezzel, emeljük fel a fejünket és nézzünk a NAPba, mert az ŐSI hagyományok bennünket SAPIR-nak azaz szabírnak neveznek és ez sumerül azt jelenti, hogy NAParcú (FÉNYarcú)!

 




Móricz János kutatásainak összefoglalása





Hary Györgyné (1977)
PURISACA GOLENYA ÁGNES

Minden MAGyar TestVéremnek ajánlom, hogy nézzétek meg ezt a videót! Szíriuszi ősi erőt ismeritek meg - SÁNTA KATA - Hajnal csillagot, amit őseink réges-rég ismertek, az emberiség csak azóta ismeri, amióta van Hubble űrteleszkóp! Aki ezeket az információkat nem ismeri, az nem tud reálisan nyilatkozni a magyarságról!

Dél-Amerikában az Andok hegység alatt sok ezer kilométeres labirintusrendszer húzódik. Az ecuadori Tayos-barlang épített kapuján át egy ősi világba utazunk, melyre Móricz János felfedező bukkant a múlt század derekán. E kapu egyike a néhány lejáratnak egy ismeretlen, mesterséges építésű földalatti világba, mely a Fémkönyvtár írásos lemezei mellett számtalan kulturális örökséget rejt, bizonyítva egy özönvíz előtti fejlett civilizáció létét. Az ősi Amerika földjére a Csendes-óceánba süllyedt MU kontinensről menekült a kara nép, akik a mi Kara-pot, azaz Kárpát-medencénk névadói vagy az ősi ujgur Kara-kota birodalom alapítói. Ez ugyanaz az „úr”, maúr avagy Magúr népe, mint az óegyiptomi birodalomalapító Mada vagy Men népe, a „sumérok” méd utódai, akiket Indiában szakáknak, fehér-hunnak, heftalitáknak, madáknak, Új-Zélandon mauriknak, Amerikában karának, szalaszakának, szakszának, eskitusnak, urunak, mayának, de mi leginkább szkítáknak ismerünk. E soknevű MAG-nép lelke ősidők óta tükröz egy „magos” isteni rendet, szellemében és nyelvében pedig őriz egy különleges tudást. E MAG-erő forrását, egy csodálatos óriás kristályt a tudósok fizikailag is megtalálták Földünk középpontjában. Ez az a MAG, mely a planetáris rendszer részeként közvetíti az isteni kozmikus energiát beavatottjaink, a naga-maga-mágus avagy Tatos-táltos papjaink által. Ők őrizték eredetünket, mely szervesen kötődik a Szíriusz-rendszerhez, ahonnan időnként Égi Mesterek jönnek segíteni MAG-feladatunkban, mely nem más, mint a legtisztább isteni erő, a Szeretet áramoltatása e téridőben is, a Föld nevű bolygón.

Purisaca Golenya Ágnessel beszélget Eőry Szabó Ferenc-Szíriusztól a Kárpát-medencéig




A BŰNÖS HALLGAT

Az igazság előbb-utóbb kiderül. Ez történt 1965. júniusában, amikor Móricz János megtalálta a magyarság egyik őshazáját. Azt az őshazát, amelyet a spanyol korona, a Habsburg-ház és mások is igyekeztek eltűntetni, hogy a magyarság soha ne ismerhesse meg őseinek dicső múltját.



A spanyol hódítók az inka őslakos foglyokat rendszeresen tizenhármasával akasztották fel és égették meg elevenen, így kifejezve hódolatukat barbár vallásuk ...
A sötétség nagylelkű. Türelmes. Mindig győz.
Ám erejének szívében ott lakozik a gyengesége:
egyetlen magányos gyertya elegendő, hogy elűzze őt.
A szeretet pedig több egy magányos gyertyánál.
A szeretet képes lángra lobbantani a csillagokat.
Móricz János számtalan sajtókonferencián nyilvánosságra hozta azokat a történelmi hamisításokat, melyeket a spanyol-osztrák ház elkövetett a magyarsággal és a világtörténelemmel szemben. A bűnösök azonban hallgatnak, és eddig meg sem kísérelték, hogy az ellenük szóló hatalmas bizonyítékanyaggal szembenézzenek. Móricz többször követelte, hogy Spanyolország közölje azokat a magyar őstörténeti adatokat, amelyeket a legtitkosabb levéltáraiban őriz, mert ellenkező esetben a nem közlés a további hamisítások tényét bizonyítja. Hallgatnak, de titokban mindent el­követnek, hogy Móricz kutató munkáját lehetetlenné tegyék.

Tyos (Táltos) barlang kincsei - Tyos cave in Ecuador - CUEVA DE LOS TAYOS 






Yotengrit Arvisura animációs film a magyarok őstörténetéről 1/3.







Kattintson a képekre! Click!




Amikor a spanyolok 1542-ben megalapították a Perui Alkirályságot, akkor még magában foglalta szinte az összes dél-amerikai gyarmatuk területét. De más európai gyarmatosítókhoz hasonlóan a spanyolok is új határokat húztak be a térképre, mesterséges entitásokat kreálva, hogy az "Oszd meg és uralkodj!" elv mentén biztosítsák a dominanciájukat.
RÖVID HÍREK Latin Amerika
Amikor Huayna Capac (Vajna Apa) bevonult Kitóba és elhangzott híres felkiáltása: "Hisz itt mindenki a mi nyelvünket beszéli, minden hegy, orom, tó és folyó a mi nyelvünkön van elnevezve", azért történt, mert a Két-Ős Királyság területén mindenki magyarul beszélt. Ugyanakkor az Inka birodalomban csak az uralkodók, a főnemesség és a főpapság beszélt magyarul. A nép részére a kecsua nyelvet általánosították. A nyelvészek az Inka uralkodók magyar nyelvét Chimu-nyelvnek, vagy az Inkák titkos nyelvének nevezik.

A csatában elesett Scyri, a király gyönyörű szép húsz éves lánya. Kácha valójában Káta, vagy Kata volt.
Huayna Capac nagyon jól tudta, hogy a legősibb időkből származó Két-Ős nemzetségből származtak az Inka uralko­dók is. Ezért a Két-Ős királyságot nagy tiszteletben tartotta és halálakor visszaállította a királyságot, melyet a szép Kátától született fiának, Atahualpának adott, míg a Kuzko-i birodalmat Huascar (Vaskar) fia örökölte. A hajdani Két-Ős királyság, a mai Ecuador lakossága ma is büszkén vallja, hogy az ő hazája a világ közepén van, mint ahogy minden magyar falu a magáénak tudja: "Az én falum a világ közepe."

A kitói rádió minden műsorszünetben bemondja: "Itt a kitói rádió sugároz a világ közepéről."

Huayna Capac csak akkor tette fel a két toll mellé a smaragd forgót, amikor a világ legősibb királyságának a trón­ját elfoglalta és így a Scyri királyok smaragd forgójának, mint a Két-Ős királyság ősi jelvényének a használatára is jogosult.





A Trianoni békeszerződés, illetve békediktátum 


Aláírás dátuma: 1920. június 4., 16,32 h. Helyszíne: Versailles, Nagy Trianon-kastély. Aláírók: Antanthatalmak és szövetségesei. Hatályba lépés: 1921. július 31. 
A Trianoni békeszerződés, illetve békediktátum 
A Nagy-Trianon kastély, az aláírás helyszíne (fotó: wikipedia)

Trianonban az összes szomszédos nép részesedett az ezer éve létező Magyarországból, még a baráti Lengyelország, a távoli Olaszország és a háborúban szintén vesztes(!) Ausztria is. De elsősorban nem ezért tekinthetjük Trianont a világ legigazságtalanabb "békéjének". Az ország elveszítette területének több mint 71 százalékát, hegyeinek, erdőinek, ásványkincseinek, vizeinek és vasútvonalainak zömét. Odaveszett a lakosság 64 százaléka, és ami még fájóbb: az új határok mélyén belevágtak a magyar nemzet testébe. Egyik napról a másikra az akkor élő magyar testvéreink közül sokan bizony ellenséges országban ébredtek! 

Idegen fennhatóság alá került a Kárpát-medencében élő magyarság kereken egyharmada, azaz minden harmadik magyar, ráadásul több mint felük az új határ tőszomszédságában, egybefüggő, színmagyar területeken élt. Ez azt jelenti, hogy lehetett volna az etnikai, nemzetiségi elvnek megfelelő, igazságosabb határokat húzni, de a győztesek, és főleg a csatlósaik étvágya csillapíthatatlan volt. Ezek az "utódállamok" csak annyiban vállalták a folytonosságot a régi Magyarországgal, hogy megszállták annak területeit, ezen kívül viszont csak egyetlen céljuk volt (és van a mai napig): a "megkapott" magyarok elpusztítása, elűzése. 

Romániában egyre-másra eljárás indul a magyarok ellen. Két erdélyi magyar honfitársunk börtönben van, polgármesterek, alpolgármesterek ellen is eljárások zajlanak. Szlovákiában, ha a szlovákiai magyar kiváltja a magyar állampolgárságot is, elveszíti a szlovák állampolgárságot. Romániának ajándékozták Erdélyt mindenestül. 104 ezer négyzetkilométert kaptak meg, a csonka Magyarországnak 93 ezer négyzetkilométert hagytak meg. Ausztriához kerül Burgenland, és a szerbek is jócskán belemartak Nagy-Magyarország testébe. 

A trianoni békeszerződésben, amelynek egyetlen eredeti példánya maradt fenn, a győztes felek kijelentik, hogy Magyarország felelős a háborúban győztes államoknak okozott károkért (161. cikk), a VIII. rész további cikkeiben és függelékeiben pedig részletesen szabályozzák az ennek következtében teljesítendő jóvátétel feltételeit. A szerződésbe foglalt megállapítások megegyeztek az Edvard Benes cseh politikus által megfogalmazottakkal, aki így vélekedett: "Az egész világ elborzadt ... és megértette, hogy a háborút nem egyedül az egykori Osztrák-Magyar Monarchia végzetes politikája robbantotta ki, hanem sokkal inkább Budapesten, mint Bécsben készítették elő." 

A trianoni békeszerződést a Magyar Királyság nevében az 1920 márciusában Horthy Miklós által kinevezett Simonyi-Semadam-kormány képviseletében és felhatalmazásával Benárd Ágost, a magyar kormány népjóléti és munkaügyi minisztere, a küldöttség vezetője és Drasche-Lázár Alfréd rendkívüli követ és államtitkár írta alá. A választás azért esett rájuk, mivel a rangos és közismert politikusok egyike sem akarta magát kompromittálni a hazánkra nézve végzetes és máig is meghatározó trianoni békeszerződés aláírásával. 

A szerződés Magyarország (Magyar Királyság) új határainak megállapítása mellett 35 000 főben korlátozta a magyar hadsereg létszámát, megtiltotta légierő és nehézfegyverek tartását. Tartalmazta az akkor létrejött Népszövetség alapokmányát is. 1920. június 4-én budapesti idő szerint 16.32-kor írták alá a Nagy-Trianon kastély 52 méter hosszú és 7 méter széles folyosóján, a La galérie des Cotelles-ben. 

A szerződést nem írta alá a szintén az antanthoz tartozó Amerikai Egyesült Államok, amely akkor nem lett tagja a Népszövetségnek. Az USA és Magyarország később Washingtonban kötött békét: ez a Népszövetségre vonatkozó cikkelyek kivételével szó szerint megegyezik a trianonival. Az ily módon létrejött I. világháború utáni kényszer-békerend azonban összeomlott. Ezzel a békediktátummal sok történész véleménye szerint megágyaztak a második világháborúnak. A két világháború között alig több mint húsz év telt el. 

A trianoni tragédiára emlékezve június 4-ét a magyar Országgyűlés 2010-ben a nemzeti összetartozás napjává nyilvánította. 

Előzményei 

Az első világháború során az 1915-ös londoni egyezményben az antant Szerbiának ígért területeket. 1916-ban titokban odaígérte Erdélyt és Kelet-Magyarországot a Vásárosnamény-Debrecen-Csongrád-Tisza vonalig a Román Királyságnak, ha az hadat üzen az Osztrák-Magyar Monarchiának. Miután Románia szinte azonnal vereséget szenvedett, majd különbékét kötött a Monarchiával, és csak a világháború utolsó napjaiban üzent újra hadat, az antant eleinte vonakodott elismerni a román területi követelések jogosságát. 

A Monarchia elnyomó nemzetiségi politikájával elégedetlen kisebbségi vezetők, mint például Edvard Benes cseh nacionalista politikus (magas rangú szabadkőműves) a világháború kitörésének pillanatától a nyugati országok vezetőinél lobbiztak a Monarchia feldarabolása és nemzetállamok létrehozása érdekében. Az antant hatalmak először egy többnemzetiségű, konföderatív monarchiát képzeltek el a háború után, de később világossá vált, hogy Ausztria-Magyarországot nem tudják leválasztani Németországról, és elfogadták Benes álláspontját. Az 1918. április 8-ai római konferencián az antant elfogadta az Osztrák-Magyar Monarchia emigráns nemzetiségi politikusainak azon követelését, hogy a Monarchia helyén nemzetállamok jöjjenek létre. 

A magyar uralkodó és politikai osztály még 1918 nyarán sem számolt komolyan a vereség lehetőségével. Szeptember végén a Német Császárság vereséget szenvedett a nyugati fronton, majd október végén a Monarchia hadserege is kivérzett Itáliában. Az elégedetlenség forradalomba csapott át Magyarországon. Horvát-Szlavónország elszakadt a Magyar Királyságtól, Károlyi Mihály kormánya feloszlatta a hadsereget. 
Károlyi Mihály 
Károlyi Mihály (Fotó: wikipedia)

Magyar honvédtisztek ezrei kerültek ki a haderőből és a kormány döntésének megfelelően a tábornokok, illetve az ezredesek szinte kivétel nélkül nyugállományba kerültek. Károlyi Mihállyal kapcsolatban Sigmund Freud azt mondta, hogy A MAGYAROKNAK SOK OKOS GRÓFJUK VAN, DE PONT A LEGBUTÁBBAT KELLETT ELNÖKKÉ VÁLASZTANIUK! Hogy ki választotta meg Károlyi Mihályt? Az úgynevezett őszirózsás forradalom Kun (Kohn) Bélái. 1947-ben a kommunisták franciaországi nagykövetünkké nevezték ki. 

Megszüntették ugyanakkor a vezérkari, a tüzértörzskari és a hadmérnöktörzskari testületeket is. Egyedül a Székely Hadosztály maradt meg mint számottevő katonai erő. Ezt kihasználva a háborút kevesebb emberveszteséggel átvészelő Románia, Szerbia és az addig nem is létező Csehszlovákia - melynek vezetői az Osztrák-Magyar Monarchia hadseregéből dezertáló katonákból toboroztak légiókat - az antant politikai és anyagi támogatásával bevonult az országnak saját nemzetiségei által is lakott területeire anélkül, hogy ott komoly fegyveres ellenállásba ütközött volna. Erre azért volt szüksége Romániának, Szerbiának és Csehszlovákiának már a békeszerződés aláírása előtt, hogy a majdan létrejövő határoknak kész helyzetet teremtve érvényt tudjanak szerezni. Nem volt ugyanis valószínű, hogy az antant vezető hatalmai komoly hadsereget küldve ezt megtették volna helyettük. 

"Károlyi Mihály kormánya mindenkit támogat velünk szemben. Ma hogy szolgálaton voltam a Keleti pályaudvaron, lázasan különvonatokat állítottak össze. Gyulafehérvárott az izgatók oláh nemzetgyűlést hívnak össze, mely - úgy hírlik - önhatalmúlag ki fogja mondani Erdély és sok magyar vármegye elszakadását. A magyar kormány pedig a gyűlésre utazók kényelmére különvonatokat ajánl fel..." írja Tornay Cecile a Bujdosókönyvben 1918. november 28-áról. A különvonatok kimentek, de a székelyföldi magyaroknak még egy talicska sem jutott arra a célra, hogy ők is ott tudjanak lenni Gyulafehérváron. Télvíz idején csak a románok vettek részt azon a bizonyos december 1-jei nagygyűlésen, ahol valóban kimondták Erdély elszakítását. Ma már december 1-je a románok nemzeti ünnepe... 
Feldaraboltatva 
Feldaraboltatva... (illusztráció: wikipedia)

Érdekességként megemlítjük, hogy Károlyi Mihály jelenlegi utóda a franciaországi nagyköveti székben az unokaöccse, Károlyi György, és a Vatikánban egy magyarul nem is beszélő Habsburg lett a nagykövetünk. 
Kisantant akciók 
A környező államok haderőinek bevonulását a belgrádi egyezmény tette lehetővé, amelyet 1918. november 13-án, 23 óra 15 perckor írt alá Linder Béla, a magyar kormány megbízottja (részegen kijelentette, hogy NEM AKAROK TÖBBÉ KATONÁT LÁTNI). Ebben Magyarország hozzájárul a demarkációs vonalak és demilitarizált övezetek antant-csapatok általi megszállásához. A román hadmozdulatok már december 13-án megindultak (ekkor még antant haderőnek beállítva magukat. A Moldva völgyeiben felvonult két román hadosztály 1919. november 24-én négy oszlopban kezdte meg az előnyomulást a határon, mindössze 5-6000 fős haderővel szállták meg Erdélyt és vonultak folyamatosan nyugat felé. 
A háború miatt amúgy is jócskán kivérzett szerencsétlen Nagy-Magyarország ebek harmincadjára került. 
Részlet Horthy Miklós emlékirataiból: "Károlyi Mihály abból a célból, hogy Magyarország különválását Ausztriától tüntetően kidomborítsa, a hatalom átvétele után magyar részről külön fegyverszünet megkötését kívánta, noha Felső-Olaszországban már a monarchia összes harcoló csapataira nézve aláírták a fegyverszünetet, ez a lépése végzetes lett számunkra." 
Minden tette ellenére Károlyi Mihály a szocialisták egyik példaképe... 
A napokban jelent meg a hír, hogy Vujity Tvrtko, a tv2 volt riportere érdekes felfedezést tett a trianoni békediktátummal kapcsolatban, amelyről saját finanszírozásban dokumentumfilmet készített. A Duna Televízióban műsorváltozás lesz, június 4-én (szombaton) 19,30 órától levetítik a filmet. A témában bővebben ITT 
Juhász Gyula gyönyörű verse Trianonról: 

Békéscsaba, 2016. június 2. 
Összeállította: Forgó Irén 
Honlapra igazította: Tóth Zoltán 
Emlékeztető 1.: "Magyarok országa csak az ő népének bűneibe és szégyenébe pusztulhat bele, de feltámadhat még nagy büszke régiségünk bátor erejéből. (Tormay Cécile) 
Emlékeztető 2.: "Magyar az, akinek fáj Trianon!" (Illyés Gyula) 
Emlékeztető 3.: "Minden háborút a múlt igazol, de különböző múltak nem léteznek. Alapvetően minden háború megtervezett, hogy a társadalmat az éhhalál szélén tartsa. A háborút az uralkodó csoport vívja az alárendelt ellen, és a célja nem a győzelem." (George Orwell) 
Emlékeztető 4.: "Minél kisebb lesz az ország, annál nagyobbra növök én. Mikor ellenzéki vezér voltam, megvolt egész Magyarország, amikor miniszterelnök lettem, elszakadt Horvátország és Szlavónia; öt megye marad, amire köztársasági elnök leszek, és Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegyéből fog állani az ország, mire király leszek." (gróf Károlyi Mihály) Nem naggyá akarta tenni az országot, hanem kicsivé... 
Sokkaljobb.HU 



A Trianont felülíró jövő elkezdődött! – Gondolatok a gyásznapról





megjelent 2016. június 4-én a HagyományőrzésKurultáj rovatokban
Trianon nem egy esemény. Trianon egy állapot. Egy folyamat eredménye, mely még ma is tart. Minden nap újabb és újabb Trianon következik be, amikor Felvidéken elveszik valaki állampolgárságát, amikor Délvidéken megvernek egy magyart, amikor Erdélyben átírnak egy helységnévtáblát, és amikor Csonkaországban meggyaláznak egy emlékművet. Az ehhez az állapothoz vezető út hosszú volt, és alapvető oka a régi elvek feladásában rejlik.
DJ_Emese_alma
Emese álma – Dávid Júlia festménye
A civilizáció hajnalán ott, ahol a puszták végtelen, kövér füvű legelőket kínálnak, kialakult egy új gazdálkodási forma: a nomád nagyállattartás. A nagy területen való gazdálkodás megkívánta a mozgékonyságot. Így vált az eurázsiai füves pusztákon élő nomádok legfőbb társává a ló. Segítségével e népek hamarosan meghódították az egész pusztát. Minden turáni nép –így a magyar- kultúrájának közös gyökere a lovasnomád életmódhoz kötődik. Ez semmivel sem alacsonyabb rendű, mint a földművelés, a letelepedett gazdálkodás. Azonban van egy alapvető különbség a szemléletmódban. Míg a letelepedett földművelés elvevő, addig a nomád állattartás meghagyó. A lovasnomád népek meghagyó szemlélete állt a legközelebb a mai természeti népekéhez.
A természettől csak annyit vettek el, amennyire feltétlenül szükségük volt. A természettel harmóniában éltek. Nem akarták uralni, de ismerték és tisztelték. A természet hatással volt életükre, gondolkodásukra, hitvilágukra. Egész világképükre.
A természeti népek világképének –vallásának, ha úgy tetszik- alapját az általuk megfigyelt és megismert természeti törvények rendszere és alkalmazása alkotta. A természet egyik alapvető törvénye pedig az, hogy minden élő a szaporodásra, önmaga másolására törekszik.
E régi elvek mentén jöttek létre az első érdekérvényesítő közösségek: a család, a nemzetség, a törzs. És ezekből lett a mai modern nemzet alapja, a törzsszövetség. A törzsszövetség vezetését pedig olyan személyre bízta a közösség, akinek megvolt a képessége, hogy a közösség számára a legjobb feltételeket biztosítsa. A közösség pedig követte, mert tudta, hogy az számára jó. Az eredeti nemzet szó jelentését nyelvünk megőrizte. Ez kezdetben teljesen természetes módon vérségi kötelék volt, majd később a történelmi és társadalmi folyamatok hatására átalakult.
A nemzet fogalma az évszázadok során új jelentést kapott. A népek keveredése, a kultúrák kölcsönhatása folytán nincsen olyan tudományos módszer, amellyel megbízhatóan meghatározhatnánk az egy nemzethez tartozókat. Ma az egy nemzethez tartozást elsősorban az határozza meg, hogy milyen közös nemzeti emlékezetünk van. Mire emlékezünk, mely őseink tetteit valljuk magunkénak, követendő példának, amelyre évszázadok múltán is büszkék vagyunk.
Ezerkétszáz-egynéhány esztendő távolából nem tudjuk, ki milyen ősökkel rendelkezik. De a szívünk eldöntheti, hová tartozunk, mely hagyományokat érzünk magunkénak. Éreznünk kell, hogy a mi őseink a Csodaszarvast űzve jöttek e hazába, vagy egy kereskedőkaravánnal.
Waum Péter faragott domborműve
Waum Péter faragott domborműve
A magyar nemzet évezredes történelme során sokszor került végveszélybe. Amikor a puszta léte, megmaradása forgott kockán. De mindig voltak olyan fiai és leányai, akik a régi elveket követve éltek: vállalták a feladatot, kiálltak, és ha kellett az életüket is áldozták azért, hogy megmaradjunk. És ezt nem áldozatként, hanem természetes kötelességként tették. És ma is vannak olyanok –bár még csekély számban- akik ünnepeinken összegyűlnek, és tisztelettel emlékeznek rájuk. És ha kell, követik a példájukat. ők az Árpádok, a Hunyadiak, a Zrínyiek követői, és mindazon névtelen hősökéi, akik oldalukon küzdöttek a hazáért.
Minden ott kezdődött, a Honfoglalással, és minden mai kérdés megoldásához is ide kell visszanyúlnunk.
Meg kell ismernünk és magunkévá kell tennünk őseink régi elveit: az élet harc, melyet sosem szabad feladni és sosem lehet abbahagyni. Ez a harc, nap-mint-nap: a magyar nemzetet szaporítani, gyarapítani. És aki ez ellen tesz vagy szól: ő az ellenség. Az ellenségnek pedig nincs kegyelem.
Őseink ezek szerint az elvek szerint éltek. És kivívták máig hatóan helyünket itt a Nap alatt, Európa közepén, a Kárpát-medencében. Ide kell visszatérnünk nekünk: segítenünk kell azokat, akik ma is őrzik és ápolják ezeket a hagyományokat, ezeket az elveket, és hozzá kell segíteni őket, hogy minél több embernek adhassák át.
Feleségem már a sokadik rakamazi turult hímezi. Így élnek tovább ma is az ősi motívumok, és bennünk élnek tovább készítőik, őseink és az ő szellemiségük.
Így épül a dicső múltból a dicső jövő.
Ez még csak az első lépés egy hosszú úton, de megtettük. Mindenki, aki tarsolyt hord, aki viseletet készít, aki eljön a Kurultajra, már velünk van. És példát mutat a többi magyarnak. Mi erre biztatjuk minden magyar testvérünket, mert a Trianont felülíró jövő elkezdődött.
Varga Zoltán
a Magyar-Turán Alapítvány alapítója


Nemzetgyilkossági kísérlet a magyarság ellen és ezért még fizetünk is!



KÖTELEZŐ HOLOKAUSZTOKTATÁS: NEM HAGYJÁK MAGUKAT A PÁZMÁNY HALLGATÓI



Mint arról már több cikkünkben is beszámoltunk, váratlan bejelentést tett múlt héten a Pázmány Péter Katolikus Egyetem rektora: jövő évtől kötelező alapozótárgyként bevezetik „A holokauszt és emlékezete” nevű órát, tehát ennek elvégzése nélkül diplomát sem lehetne szerezni.
A hallgatók eddig csupán a Facebookon adtak hangot tiltakozásuknak, most azonban megfogalmaztak egy nyílt levelet is, amit Szuromi Szabolcs rektorhoz intéztek.
Alább a nyílt levél:
Tisztelt Rektor Úr!
Az egyetem hallgatóinak jelentős többségével egyetértésben arra jutottunk, hogy nyílt levélben fordulunk az egyetem vezetőségéhez és Önhöz, melyben szeretnénk kifejezésre juttatni „A holokauszt és emlékezete” nevű, újonnan bevezetendő órával kapcsolatos aggályainkat. Mint az már a híradásokból és – az amúgy meglepő hirtelenséggel felvetődött – döntésre adott első reakciókból kitűnik, a hallgatók egy jelentős része az egyetem identitásával összeegyeztethetetlennek érzi a téma ilyen formában való kezelését a következő okokból:
  1. Úgy gondoljuk, hogy egyetemünk szellemiségét nagy mértékben meghatározza a keresztény vallás és kultúra. Viszont a tantárgy témaköre nem a vallásra fókuszál (mint ahogy joggal tenné ezt egy esetleges zsidó, illetve más vallásokat bemutató hitéleti óra bevezetése), hanem olyan politikai állásfoglalást rejt magában, amellyel többségünk nem kíván azonosulni semmilyen formában. Ezt a szemléletet ugyanis az izraeli külpolitika véleményformálásának is lehet értelmezni, mely sem jogszerűnek, sem humánusnak nem mondható például a palesztinokkal szembeni politika miatt.
  2. Bár a tárgy valóban a holokausztról szól, de ennek ellenére nem esik szó benne a cigányság, a homoszexuálisok és egyéb kisebbségek deportálásáról, illetve megsemmisítéséről. A magyarországi cigányság ugyanúgy elszenvedte a holokausztot, mint a zsidóság.
  3. Amennyiben a témának kifejezetten ezt a történeti, politikai aspektusát kívánná hangsúlyozni a vezetőség, abban az esetben mi célszerűbbnek érezzük egy "Népirtások az emberi történelemben”, vagy „Népirtások a XX. században" nevű óra bevezetését, melyben egyenlő arányban jelennek meg a különböző nemzetek és (vallási, etnikai) kisebbségek ellen elkövetett erőszakos cselekményekről szóló tananyagok – hiszen a keresztény szellemiség az egyenlőség és tisztesség nevében ezt követelné meg. A tárgy ezzel érzékeltetné minden emberi élet értékét, így minden népirtás egységes és egyenlő mértékű elutasítását.
  4. A hallgatók egy részét érzékenyen érinti az a kijelentés, mely szerint Ön az óra bevezetését a fokozódó antiszemitizmus miatt tartaná indokoltnak, hiszen egyetemünk hallgatóira nézve ez olyan, mintha antiszemitizmussal vádolnák őket és családjaikat. Ezt a pejoratív feltételezést a lehető leghatározottabban visszautasítjuk. Mindazonáltal amikor a magyarországi emlékezetpolitikát a mindennapokban érzékelhető módon áthatja a holokauszt emlékének fenntartása, tematizálása, fentebb is említett átpolitizáltsága, könnyen lehet, hogy a kurzus erős ellenhatást vált ki – gondolva itt arra, hogy a diploma alapfeltétele lenne az óra elvégzése.
  5. Kellemetlennek érezzük, hogy ez (a fentiekben jelzett módon) többszörösen terhelt téma, látszólag a hallgatók feje felett, külföldi „közreműködés” hatására valósult meg. Olyan hirtelenséggel az iskolai tanév végén, hogy erre a hallgatóság szinte reagálni sem tudott. A vezetőség semmilyen formában nem egyeztetett az egyetem hallgatóságával, sem az oktatókkal, amit aggályosnak tartunk. Problémásnak érezzük továbbá, hogy a tárgy anyagát izraeli professzorok állították össze. Véleményünk szerint egy magyar egyetemisták számára készült kurzust a leginkább magyar kutatók képesek összeállítani, hiszen ők ismerik a helyi sajátosságokat.
A fenti okokra hivatkozva kérjük, fontolja meg döntését, és vegye figyelembe a következő javaslatainkat:
  1. Az óra maradjon a jelenlegi formájában, de legyen szabadon választható tárgy, illetve a történelem szakosok számára vezessék csak be kötelező jelleggel.
  2. A tárgy maradjon a népirtás témakörnél, és legyen általánosan kötelező, de ebben az esetben általánosan vegyék végig a huszadik századi (vagy akár még korábbi) népirtásokat és emberiség ellenes bűnöket. Lehetséges javaslatok: délvidéki tisztogatások a magyarság ellen, örmény népirtás, palesztinok elleni bűnök, kommunizmus által elkövetett bűnök, kambodzsai népirtás, dél-afrikai apertheid rendszer, ruandai népirtás és természetesen a holokauszt is (beleértve a zsidóság mellett a cigányság és egyéb csoportok ellen elkövetett bűnöket).
  3. A jelenlegi tárgy helyett legyen egy olyan óra, ami a népirtások és emberiség ellenes bűnök helyett a kultúrára helyezi a hangsúlyt. Javasoljuk, hogy kerüljön bemutatásra valamennyi világvallás, illetve különböző népcsoportok hiedelme, kultúrája, szokásai. Véleményünk szerint ez lenne a legideálisabb megoldás.
Bízunk a Rektor Úr bölcsességében, megfontoltságában és jó ítélőképességében, abban, hogy megfelelő döntést fog hozni. A tárgyat a jelenlegi formájában nem tudjuk támogatni.
Tisztelettel: Az egyetem hallgatósága.
Válaszát előre is köszönjük!
A hallgatók tehát kompromisszumkészek, de azt nem tudják elfogadni, hogy a zsidóság történelmi tragédiája, nélkülözve más népek szenvedésének emlékezetét külön órát kapjon az egyetemen, ráadásul minden szakon, kötelező jelleggel. Kérdés, hogy az egyetem vezetése hogyan fog reagálni a nyílt levélre, hajlandó-e tárgyalni a hallgatókkal, és ha nem, akkor a nyílt levelet milyen tiltakozási formák követhetik.





Szerző: Dana Mihai
2016. június 4. szombat, 16:54
De köze van a dákomániának a cseausiszta frusztrációkhoz és a neolegionárius mozgalomhoz is. Hajmeresztő!
Egy számos támogatóval rendelkező, az internet forradalma által felerősített áramlat, a „dákopátia” vagy „dákománia” a lehetetlenség határáig idealizálja a dákok eredményeit, akiket az írás és a latin nyelv feltalálóiként vagy nagy mérnökökként mutatnak be, akik földalatti utakat építettek ki a Kárpátokban a Bucsecs-hegység és Sarmisegetuza között.
Egy dicsőséges múlt legitimálására irányuló vágyról van szó, mely szorosan kötődik a román nacionalizmus más civilizációkkal szembeni alsóbbrendűségi komplexusához és az a hajlam, hogy az információs hiányosságokat mítoszokkal pótolják, eltekintve a tudományos kutatás szabályaitól és kétséges adatokhoz, valamint forrásokhoz folyamodva.”
A tudományos kutatók és akadémiai körök ezzel az általános meghatározással írják le a protokronizmust vagy pejoratívabb kifejezéssel a „dákomániát”, „trákomániát” vagy „dákopátiát”. De a protokronizmus nem feltétlenül román „találmány”, hanem egyetemes, modern tendencia, mely többé-kevésbé kidolgozott érveken alapuló pszeudo-történelmi tézisekkel építi fel egy nemzet vagy egy közösség dicsőséges múltját.
A protokronista áramlat támogatói „dákológusoknak” nevezik magukat, egy „alternatív”, a „hivatalos tudomány” által cenzúrázott történelmet és összeesküvés-elméleteket hirdetve. A két „tábor”, a dákológusok és a tudományos kutatók összeütközései egész könyveket, folyóiratokat, szakcikkeket töltöttek meg, de elsősorban a virtuális teret.

A dákopátia a ceauşizmus utolsó éveiben született frusztrációk áramlata”

A protokronista áramlat, mely a Vasgárda soraiban is szimpátiának örvendett (a dák mítosznak fontos helye volt a legionárius doktrínában), a kommunizmus idején kapott erősen nacionalista hangsúlyt, melyet politikailag felhasznált az ország idealizált múltját és olyan kulturális és történelmi diskurzust alkalmazó Ceauşescu-rezsim, mely a hazai kultúra felsőbbrendűségét hirdette bármely külföldi befolyással szemben.
De a tézis alapjait sokkal korábban lerakták. Olyan személyiségekről van szó, mint Bogdan Petriceicu-Haşdeu, aki azt állította, hogy a havasalföldi és a moldvai középkori fejedelmi dinasztiák egy Boirebisztasz (Burebista) korából eredeztethető dák kasztból származtak. A másik nagy protokronista Nicolae Densuşianu, aki a Dacia preistorică (Történelem előtti Dácia) című művében spekulatív-vizionárius módon egy pelaszg civilizációról (ős-dák lakosság) ír, mely a román területről származik, több mint egy évezrede uralkodik az Atlanti-óceántól Indiáig húzódó területen és állítólag az egész európai kultúra alapját képezi.
Sarmisegetusa, a dák állam legfontosabb katonai, vallási és politikai központja a dákopaták szerint a Bucsecs-hegységgel áll kapcsolatban, egy bonyolult alagúthálózaton keresztül
A dákopátiának jelenleg számos megjelenési formája van. Ez a frusztrációknak a ceauşizmus utolsó éveiben született áramlata, amikor nemzetközi elszigeteltségünk egy képzeletbeli, több ezer éves dicsőséges királyságot vagy birodalmat szült. Ennek alapján ünnepelték 1982-ben az egységes dák állam Boirebisztasz általi megalapításának 2050. évfordulóját, a «Kondukátor» pedig egy sor arany- és ezüstpénzt is veretett ebből az alkalomból a Nagy Dák képmásával. Ugyanakkor lebetonozták a sarmisegetusai régészeti lelőhelyet, hogy leszállóhelyet alakítsanak ki az elnöki helikopter számára. Aztán a 90-es évek a szabadság jegyében teltek, amikor a dákok még több jellemvonással gazdagodtak az emberek képzeletében, amit az internet forradalma is felerősített. A dákológusok szemináriumokat és vitákat szerveztek, nem gyanított «kontinuitásokat» fedeztek fel a dákok és a románok között. A dácizmus (dákopátia) ezen felerősödését összekötném a (neo)legionarizmus térnyerésével, ez a doktrína pedig árja szellemben lokalizálja a teljhatalmú dák mítoszát. Ezáltal a dácizmus a ceauşizmus utolsó évtizedében kifejlesztett és legionárius megnyilvánulásokkal beoltott nacionalista tendenciák (kulturálisnak vélt) dimenzióját képviseli. Az, ahogy ezek a tendenciák intézményi szinten terjednek, sokat elárul a mai román világról”, véli Dan Gulea ploieşti-i professzor és író.

A „dákopaták” által terjesztett lehetetlen tézisek

A protokronista áramlat hívei által terjesztett elméletek között van az, hogy a dákok találták fel az írást. Eszerint a világ első írásai Románia területén jelentek meg. De a dákok találták fel a latin nyelvet is. Továbbá a romanizálás nem létezett vagy nulla hatása volt a dákokra, a románok pedig kizárólag a dákok leszármazottai, ezért aztán az országot Dáciának kellene nevezni, nem Romániának.
Más „dákopata” elméletek szerint az egész világ civilizálása ős-dák népeken keresztül zajlott, melyek román földről indultak és eljutottak egészen Ázsiáig, Trójáig vagy Jeruzsálemig, így aztán a görögök, etruszkok, latinok, kelták a pelaszgok, az ős-dákok leszármazottai, nyelveik pedig dák nyelvjárások.
Ugyanígy a dákok már Krisztus előtt keresztények voltak, a Szamolxiszba (Zalmolxis) vetett hit pedig a világ első monoteista vallása volt. „Az ilyen égbekiáltó dolgok állítása a realizmus teljes hiányáról, valamint a történelem és a régészeti források nem ismeretéről árulkodik”, véli Alin Frînculeasa, a Prahova Megyei Történelmi Múzeum régésze.

Alagutak a Kárpátokban és energiaáramlatok a Bucsecsben

A dákoknak (vagy egyes változatokban istenüknek, Szamolxisznak) nagy mérnöki teljesítményeket is tulajdonítanak, mint a Kárpátokban húzódó alagutakat, melyek – például – a Bucsecset kötik össze Sarmisegetusával. Ezek az utak és alagutak állítólag ma is léteznek, de csak néhány „beavatott” ismeri azokat.
Ennek alátámasztására szokták felhozni a Decebal és Traianus közötti, a Sarmisegetusa környéki hegyekben zajló harcok egyik epizódját is, amikor a dákok hadserege eltűnt, mint akiket a föld nyelt el és aztán kevesebb, mint két nap múlva a Duna túlpartján bukkant fel, ahol megtámadta a Bulgária mai területén lévő római erődítményeket. Traianus császár, miután felfedezte a hegyekben lévő alagutakat, parancsot adott a megsemmisítésükre, de sok alagút fennmaradt és később a román uralkodók is használták őket. Ebből az következne, hogy Románia hegyeit alagutak hálóznák be.
Ez az elmélet több okból is képtelenség. Először is, rendkívül fejlett technológiára lett volna szükség, melynek – ha létezett volna – látnunk kellene a nyomait. Nehezen hihető, hogy a dákok kiskalapáccsal vagy primitív eszközökkel képesek lettek volna alagutakat ásni, miközben a saját szemünkkel láthatjuk, milyen nehezen halad napjainkban a metró építése. Egy elfogadható, 3-5 m átmérőjű hegyi alagút esetében, az akkori technológiával, egy métert lehetett volna haladni évente, maximum. Másodsorban elképzelhetetlen számú emberre, munkaerőre lett volna szükség. Az ilyenfajta alagutak létezését eddig könnyű lett volna bebizonyítani, ha tényleg lennének, a jelek, vagy a légi megfigyelések alapján”, magyarázza Iulian Vasiliu építészmérnök.
A dákológusok abban is hisznek, hogy a hegyen szentélyek és energiaáramlások léteznek, holott rendkívül szegényes történelmi források állnak rendelkezésünkre a dákok vallásáról és szellemi életéről. Minden év november 28-án több százan gyűlnek össze a bucsecsi fennsíkon, hogyfeltöltődjenek az „Energiapiramis” nyújtotta energiával, mely állítólag napnyugtakor alakul ki a Szfinx(természetes kőképződmény – a szerk.) körül. A dakopaták számára a Szfinx az a hely, ahol Decebal feláldozta az isteneknek (vö. azzal, hogy a dákok már a Decebal előtt élt Boirebisztasz idejében monoteisták voltak – a szerk.), és ez a dákok egyik legrégebbi szent jelképe. Azok, akik azért jönnek, hogy feltöltődjenek energiával, azt mondják, hogy a Szfinx körül egy férfifejet látnak, dák kucsmával a fején és bizarr fények kíséretében.
A titokzatos dák energiákat őrző Szfinx
Gheorghe Haiduc, az egyik legrégebbi bucsecsi hegyimentő gyakran találkozott a hegyekben olyanokkal, akik élő vizet, energetikai áramlásokat és kapukat, sőt alagutakat is keresnek a Bucsecs-hegységben.
Szerintem az árnyék, amelyik a Szfinx körül látható, nemcsak november 28-án, egy természetes jelenség, mely napnyugtakor minden egyes tárgy, fa, vagy szikla esetében kialakul. Ugyanígy, a hegyen mindenfelé úgy érezheted, hogy energiával töltődsz fel, az erős levegőtől és a látványos tájtól, ez egy normális fiziológiai folyamat. Személy szerint én nem hiszek az ilyenfajta elméletekben és ahányszor megpróbáltunk ezekkel az emberekkel a természetes hegyi jelenségekről beszélni, úgy néztek ránk, mint holmi begyepesedettekre, akik nem értik a dolgot. Őszintén, szeretnénk, ha lennének a hegyen kapuk, gyorsabban átjutnánk egyik völgyből a másikba, mert néha kellene egy rövidebb út, hogy megmentsük a hegyen elkóborolt embereket”, mondja Gheorghe Haiduc.
A hegyimentő, aki úgy ismeri a Bucsecset, mint a tenyerét, úgy gondolja, ha lennének alagutak, akkor eddig legalább egy valaki felfedezett volna egy bejáratot. Ezen kívül azt is mondja, hogy nem kellene paranormálisnak tartani azokat az ingadozásokat, melyeket a turisták elektronikus berendezésein lehet tapasztalni. „Nagyon igaz, hogy rosszul állunk a telefonjellel, hisz a hegyen vagyunk. Az ingadozásokat nem energiával feltöltött kövek és sziklák okozzák”, mondja Gheorghe Haiduc.

A dákok találták fel az írást

A „dakopaták” egyik kedvenc elmélete az, hogy az írás a világon először Románia területén jelent meg, vagyis a dákok találták fel az írást és a latin nyelvet. A dákok zseniális nyelvészek voltak, akik összhangban éltek a természet vibrálásaival és a zenéjéből ihletet nyerve alkották meg az első szavakat.
Ezen elmélet mellett a híres alsótatárlakai táblácskákat, a sinaiai táblácskákat és különféle ókori szerzők kontextusból kiemelt idézeteit vagy többé-kevésbé tudományos munkát végző kortársak elképzeléseit hozzák fel érvül.
Az alsótatárlakai táblácskákat 1961-ben fedezték fel az azonos nevű Fehér megyei település mellett. Három agyagtáblácskáról van szó, melyek esélyesek lehetnének a világ legrégebbi írása címre, ugyanis Kr. e. 5.500 körül datálják őket, vagyis jóval régebbiek, mint a világ legrégebbinek tartott, Kr. e. 3.500 környéki egyiptomi vagy sumér írások. De az alsótatárlakai táblácskák kora nem határozható meg, mert agyagból vannak, ezért a karbonos kormeghatározás nem lehetséges. Ezen kívül a táblácskán látható jelek nem tekinthetők kimondottan írásnak, hanem proto-írásról, vagyis piktogramokról van szó.
Az alsótatárlakai táblácskák előtt tisztelgő, gránitból készült emlékmű, melyet lelőhelyük közelében állítottak fel
A kutatók egyediségüket hozzák fel tudományos érvként, abban az értelemben, hogy óriási űr van Kr. e. 5500 és a római hódítás között, ami az írott emlékeket illeti, de azt is, hogy ezeket ilyen kevés elem birtokában nem lehet megfejteni. Az is felmerült, hogy hamisítványokról van szó.
Annak bizonyítására, hogy a dákok találták fel az írást, a sinaiai táblácskákat is fel szokták hozni, melyek elég vitatott régészeti leletek. Néhány ólomtáblácskáról van szó, melyeken ismeretlen nyelvű írás szerepel, a szövegekhez pedig néha képek társulnak. Feltételezések szerint a dákok egyik krónikájáról van szó, melyben dák királyok nevei és dák földrajzi nevek találhatók, de a szakemberek, a történészék és a nyelvészek általában véve modern hamisítványoknak tartják azokat.
A „dákopatáknak” azt szokták a szemükre vetni, hogy bár állításuk szerint létezik egy dák nyelv, mely az első volt a világon, és amelynek a szótárát is kidolgozták, mégsem tudták elfogadható módon lefordítani a táblácskák szövegét.
A XIX. század igazi termékeként jelentek meg holmi sinaiai táblácskák is, melyeken állítólag egy titokzatos ókori írás szerepel, melyeket sok dolgozat magyaráz és népszerűsít rendkívüli részletességgel. Innen már csak egy lépésre vannak az alsótatárlakai táblácskák, melyet sok pszeudo-tudós a vizsgált «tárgyhoz» méltó keresetlenséggel meg is említ”, mondja Dan Gulea professzor.

A dákok találták fel a latin nyelvet, a rómaiak pedig az őseiknek tartották a dákokat

Nem utolsó sorban a dákok találták fel a latin nyelvet is, melyet már beszéltek, amikor megérkeztek a rómaiak, ez utóbbiak pedig az őseiknek tartották a dákokat. Ezen elmélet alapja, hogy a trákok elfoglalták Európa jelentős részét és az uralmuk alatt álló területnek a Fekete-tenger volt a központja. Állítólag innen indultak ki azok is, akik megalapították Rómát, tehát ebből az következne, hogy nem mi vagyunk a rómaiak leszármazottai, hanem a rómaiak egy része leszármazottja a trákoknak. Ezáltal az általunk beszélt nyelvet nem Dácia meghódítói kényszerítették ránk.
Igazán szörnyűségesek az ilyenfajta kijelentések. Minden régészeti lelet azt mutatja, hogy a dákok nem tudtak írni és nem igazán látványos falusias településeken éltek. Városaik sem voltak, a váraknak csak erődszerepük volt. Ezzel szemben a latin nyelvről és eredetéről számos és biztos írásos forrásunk, egész könyveink vannak”, mondja Alin Frînculeasa régész.

A dákokról szóló igazság a vatikáni levéltárakban van

Mint minden összeesküvés-elmélet esetében, a „dákopátiában” is megjelenik a Vatikán, melynek levéltáraiban található meg a dákokról szóló nagy Igazság: hogy szó sincs a dákok romanizálásáról, hogy a románok a dákok közvetlen leszármazottai vagy, hogy ők voltak a világ legfejlettebb civilizációja. Ezt támasztanák alá a dákokat ábrázoló vatikáni és olaszországi szobrok, melyek „megsemmisítő bizonyítékai” a dákok által az ókori világban betöltött fontos szerepnek. Szintén a Vatikánban vannak bizonyítékok arra, hogy a dákok a kereszténység alapjait lerakó „kiválasztott nép”.
Nagyon könnyű kijelentéseket tenni egy potenciális titok mögé bújva, mely állítólag körbeveszi a vatikáni könyvtárat. Az igazság az, hogy teljesen más okok miatt lehet nagyon korlátozott módon bejutni oda. Csak szakértőknek, középkori nyelvek ismerőinek szól, márpedig ezek elég kevesen vannak. Következésképpen nincs semmilyen összeesküvés, abban az értelemben, hogy «valaki» gondoskodik arról, hogy ezeket az igazságokat ne tegyék közzé, hanem arról van szó, hogy nagyon kevesen kutattak ott”, mondja Dorin Stănescu professzor és történész.
Szerinte azt, hogy hazánk területén egy régi és fejlett civilizáció létezett, nemcsak a „dákopaták” állítják, hanem az Egyház is, annak hangoztatásával, hogy Románia „Isten Anyjának kertje”. II. János Pál pápa 1999-ben, romániai látogatása során kijelentette, hogy hazánk Isten Anyjának Kertje, amit az ortodox keresztények addig az Athosz-hegységi kolostor- és templom-együttessel azonosítottak.
Bár a pápa üzenetét udvariassági fordulatnak tekintették, egyes elméletek szerint az Egyház tényleg „elismerte”, hogy a románok a kiválasztott nép és a kereszténység kezdeményezői.
A dákok civilizációjával kapcsolatos számos hézagot és ismerethiányt mítoszokkal pótolnak, olyan gondolatokkal, melyek egy veszélyes áramlattal terjednek, ami nagyon eltúlozza e tájak korábbi lakóinak tulajdonságait, akiket rendkívül különleges civilizációként akarnak a világnak bemutatni. Bár nagyon nehezen hihető, mégis lehetséges, hogy egy adott pillanatban olyasmiket fedezhetnek majd fel a dákokról, melyek teljesen felborítják mindazt, amit erről a civilizációról tudunk. De ez nagyon valószínűtlen”, mondja még Dorin Stănescu.

A címet a szerkesztőség adta.




Orbán nagyon fél - állítja a pszichológus 
2016. június 3. 168 óra 

Az Orbán-rezsim bukása után kiderül, hogy Sancho Panza királyságában éltünk - mondja Dr. Varga Zoltán pszichológus, aki 50 éve foglalkozik pszichoterápiával. Szerinte a bukás pillanata bármikor eljöhet, valószínűleg olyan ok robbant majd, amire addig senki se gondolt. 
Orbán nagyon fél - állítja a pszichológus

A Vasárnapi Híreknek nyilatkozva Varga Zoltán úgy fogalmazott: a hatalom személyiségtorzító hatása annál súlyosabb, minél "egyszerűbb," kevésbé differenciált személy kezébe kerül. "Nem tudom elképzelni, hogy az angol királynő szotyolát köpködjön Ascotban, hogy bármelyik civilizált ország vezetője a parlamentben a neki feltett kérdésekre szinte soha nem válaszol, vagy hogy - nyilvános adatokkal bizonyíthatóan - rendszeresen valótlan dolgokat állít az ország nyilvánossága előtt" - mondta el a lapnak. 

A szakember, aki dolgozott börtönben, országos gyermekpszichológiai ambulancián, orvostanhallgatókat és leendő pszichológusokat oktatott a SOTE-n, vitába száll azokkal, akik "rendkívüli politikai tehetségként" említik Orbánt. Szerinte ha a politika a közügyek racionális módon történő intézésének tudománya, akkor miniszterelnök nem tekinthető politikusnak. Politikusként semmi se sikerült neki. Miközben harsog felénk, hogy a reformok működnek, nem léteznek reformok - állítja. Szerinte a nemzetközi fórumokon Orbán végzetesen nevetségessé tette magát, lejáratta az országot. Úgy látja, nyilvános beszédeinek színvonala aggasztóan leromlott: "Közállapotainkra jellemző, hogy a sajtó a 'gazdaállaton' és az 'emberjogi falkákon' rágódik. Könnyen lehet, hogy Orbánnak fogalma sincs róla, hogy Hitler használta ezt a gazdaállat kifejezést. Sokszor derült már ki, hogy nem egy polihisztor". 
Orbán nagyon fél - állítja a pszichológus

Szerinte Orbán nagyon fél: "Egyre nő a hatalomtól, miközben egyre többen tudják, hogy ez színjáték. A világ valóban professzionális, valódi hatalommal rendelkező emberei összesúgnak mögötte, ha meglátják. Emberünk ezt mélyen elrejtve maga is sejti." A pszichológus tart tőle, valamilyen módon meg fog roppanni a kormányfő, mert a képességeihez képest hatalmas terhet cipel. Amit csinál, az a világ szempontjából periférikus dolog, de az ő személyiségéhez képest ez sok. 

Attól tart, az Orbán-érának nem tud békésen vége lenni. A pillanat bármikor eljöhet, valószínűleg olyan ok robbant majd, amire addig senki se gondolt. Azután mindenki számára nyilvánvalóvá válik, hogy Sancho Panza királyságában éltünk egy darabig - állítja Varga Zoltán. 



Orbán nagyon fél, mondja a pszichológus - A rezsim bukása után kiderül, hogy Sancho Panza királyságában éltünk





Szerző: Kertész Anna | Megjelent a 2016. április 02.-i lapszámban
Először társai, majd mi is idomultunk Orbán „stílusához”, de előbb-utóbb szembefordul vele a népe.
- Az egykor megrugdosott gyerek ma is félelemben él, és egyszercsak összeroppan.
- Az évtizedek óta nagy hatalmú vezetőkkel dolgozó neves pszichológussal, dr. Varga Zoltánnal beszélgettünk.
Dr. Varga Zoltán pszichológus - Fotó: Üveges Zsolt
Különböző közegekben és szereplőkkel ugyan, de könyveiben mindig a hatalommal és annak személyiségre gyakorolt hatásával foglalkozik. Milyenek a magyar hatalmasok? Mutatnak valamilyen közös országspecifikumot?
A hatalom személyiségtorzító hatása közismert. Romboló hatása annál súlyosabb, minél „egyszerűbb,” kevésbé differenciált személy kezébe kerül. Még a legkiválóbbak is csak korlátozott mértékben immunisak vele szemben. Ilyen személyiség a mai magyar vezető rétegben nem található. A miénkhez hasonló primitív, kulturálatlan otrombasággal, ilyen megrendítően alacsony intellektuális teljesítőképességgel nem találkozhatunk a civilizált világban. „Stílusról” szó nincs már jó ideje. Nem tudom elképzelni, hogy az angol királynő szotyolát köpködjön Ascotban, hogy bármelyik civilizált ország vezetője a parlamentben a neki feltett kérdésekre szinte soha nem válaszol, vagy hogy – nyilvános adatokkal bizonyíthatóan – rendszeresen valótlan dolgokat állít az ország nyilvánossága előtt. A hangütés, a szóhasználat is elképzelhetetlen a mégoly éles európai politikai vitákban, vagy hogy a kormányzó párt rangos képviselője egy televíziós interjúban a kockás alsógatyájával „érveljen”. Ez a tereken való részeg vitatkozás stílusa és nincs mögötte semmi szellem.
És miért lettek ilyenné a magyar vezetők?
A vezetőket a legfelsőbb vezető választja maga köré. Így nyilvánvaló, hogy a kialakuló stílus, magatartásmód egyik döntő meghatározója maga Orbán Viktor. Újra és újra halljuk – és nem akárkiktől – „rendkívüli politikai tehetségként” említeni. Ha a politika a közügyek racionális módon történő intézésének tudománya, akkor miniszterelnökünk nem tekinthető politikusnak. Politikusként semmi se sikerült neki. Miközben harsog felénk, hogy a reformok működnek, nem léteznek reformok, miközben valamiféle rendről beszélnek, a történelem során ritkán tapasztalható kétségbeejtő rendetlenség vesz körül bennünket. Szinte minden társadalmi réteggel összeütközött. A nemzetközi fórumokon végzetesen nevetségessé tette magát, lejáratta az országot. A történelmi lehetőséget, ami a hatalomra kerüléssel a kezébe került, láthatóan észre se vette. Már régóta nincs összefüggés a neki feltett kérdések és a válaszai között. Nyilvános beszédeinek színvonala aggasztóan leromlott. A március 15-én elmondott beszéd zagyvasága ijesztő. Közállapotainkra jellemző, hogy a sajtó a „gazdaállaton” és az „emberjogi falkákon” rágódik. Könnyen lehet, hogy Orbánnak fogalma sincs róla, hogy Hitler használta ezt a gazdaállat kifejezést. Sokszor derült már ki, hogy nem egy polihisztor.
Szakmabelijei mondják, hogy azért lehet ennyire sikeres Orbán, mert jól használható, felmentő viselkedésmintákat ad a népnek és egyfajta tükre is a választóinak. A kudarcokért a körülményeket okolja, kerüli a kompromisszumokat, figyelmen kívül hagyja a morális korlátokat. Az elmúlt évben még keményebben, még durvábban. Ő idomul a választópolgárokhoz vagy ők hozzá?
Orbán viselkedése gátakat rombolt le. Ami korábban elképzelhetetlen volt, ma mindennapos, természetes. Elsőként társai, utána mi magunk idomultunk az új viszonyokhoz. Itt mutatkozik meg, hogy mit jelent a legfelső vezető karaktere. Gondoljon bele, mivé tudott válni Goethe országa egy ember miatt.
Mennyire volt kódolva, hogy az egykor megnyerő fiatalember így bánik majd a hatalommal?
Jelei nem voltak, mert volt idő – ki hinné –, amikor a kutya se tudta, hogy létezik valahol egy ilyen fiatalember. Ha valaki a jövőbe lát, legfeljebb azt tartotta volna szinte bizonyosnak, hogy mint mindenkit, őt is megrontja majd a hatalom. Az idősebbek összerezzenhettek, amikor egy ismeretlen, és semmiért nem felelős fiúcska ordított fejhangon az orosz kolosszus arcába, hogy takarodj haza, mert akármennyire is repedezett a Szovjetunió, még emlékeztünk Berlinre, Budapestre, Prágára, amikor az ilyen szívesen hallott, de veszedelmes kiabálásra az „oroszok” elég éles hangon válaszoltak. De ő a tudatlanság bátorságával kiállt százezer ember elé és kiabálta, hogy ruszkik, haza. Ez ma hőstettnek tűnik a történelem fénytörésében, de akkor és ott ostobaság volt. Sok mindenről árulkodik az a ’89 táján készült felvétel is, amelyen ez a megnyerő, kedves fiatalember arról beszél, hogy az apja verte, sőt rúgta is őt. Tudja, a szülők nagyon ritkán rúgják a gyerekeiket. Sok vert, pofozott gyerekkel foglalkoztam pszichológusként negyven év alatt, de egyet sem rúgtak a szülei. „Nagyon utáltam akkor az öregemet” – mondja, és elneveti magát. Ez a nevetés jellegzetes. A nehezen síró ember nevetése, ami elfedi a szégyellt sírást. Sok ilyet láttam férfiaktól. Ha most látom szigorkodó arccal, meg a kamerára tekintettel nevetve, őszintén megsajnálom ezt a nehéz sorsú embert, akit ma sokan irigyelnek. Mert nem kerülheti el azt a pillanatot, amikor a valóság arcába ordítja, mit is művelt azzal a lehetőséggel, ami alkalmas időben a kezébe került.
Okozhat neki valami álmatlan éjszakát?
Én azt hiszem, hogy ő nagyon fél. Ahogy valószínűleg minden zsarnok fél. Egyre nő a hatalomtól, miközben egyre többen tudják, hogy ez színjáték. A világ valóban professzionális, valódi hatalommal rendelkező emberei összesúgnak mögötte, ha meglátják. Emberünk ezt mélyen elrejtve maga is sejti. Sokszor a viselkedésén is látható ez. A zakóját gombolja, a nyakkendőjét igazgatja. Körbepillantgat. Különféle helyzethez illőnek, alkalmasnak gondolt arcokat vág. Dermedt mereven valamilyennek képzelt, csinált arckifejezéssel áll például az Obama házaspár között. Juncker elég idétlenül képes viselkedni, de mindenkit ő se legyint pofon, nem üdvözölné salut dictateurrel Putyint. Hát még „Angélát”. Vele lehet ezt tenni. Talán azt gondolja, majd a várban megnyugodhat. Derék dolog lehet Alcsútról felkapaszkodni a királyi várba. Bátor dolog. Horthy felesége egykoron így óvta férjét: Ne költözzünk a várba, Miklós! Az ablakon fognak kidobálni bennünket.
És hol lehet mindennek a határa?
Tartok tőle, valamilyen módon meg fog roppanni ez az ember, mert a képességeihez képest hatalmas terhet cipel. Amit csinál, az a világ szempontjából periférikus dolog, de az ő személyiségéhez képest ez sok. Nagyon fontos dolog lenne, hogy ezt felismerjék az emberek.
Eddig nem sok jele volt, hogy felismernék azt, amit ön ilyen határozottan állít.
Nem is nagyon tehetik. Mindenütt komolyan veszik az ilyen magas állásban lévőket. Figyelje meg az úgynevezett véleményvezérek minden zavaros kijelentésén, okfejtésén hosszasan rágódnak. Koncepciókat fantáziálnak az üres fecsegés mögé. Csak a bukott óriásról vesszük észre, hogy törpe. Akkor meg majd a másik irányba fognak túlozni. Aztán meg itt, a Kárpátoktól körülvéve mindig is autokráciában éltünk. De talán éppen Orbán nyitja fel a szemünket, hogy van egy ennél jobb együttműködési rendszer. Több helyen kipróbálva.
De hogyan tud véget érni egy ilyen totális, mindenre kiterjedő hatalom?
  • Vége lesz, de attól tartok, már nem tud békésen vége lenni. Mert azt nem lehet kulturáltan ordítani, hogy Orbán, takarodj, nem lehet úgy, hogy tisztelt miniszterelnök úr, szíveskedjék eltakarodni. A pillanat bármikor eljöhet. Valószínűleg olyan ok robbant majd, amire addig senki se gondolt. A robbanás után majd mindenki számára nyilvánvalóvá válik, hogy Sancho Panza királyságában éltünk egy darabig.

    Dr. Varga Zoltán
    • Pszichológus
    • 50 éve foglalkozik pszichoterápiával
    • Dolgozott börtönben, országos gyermekpszichológiai ambulancián, orvostanhallgatókat és leendő pszichológusokat oktatott a SOTE-n
    • 20 éve a versenyszférában dolgozik, felsővezetőknek ad tanácsokat
    • A Magyar Nemzeti Bank három elnöke mellett volt elnöki tanácsadó
    • Eddig három könyve jelent meg, a legutolsó, A nehezen nevelhető felnőtt online verzióban érhető el


KUTYÁT SEM ÉRDEKELTE A MEZŐKÖVESD ÚJ STADIONJÁNAK FELAVATÁSA



Felavatták a Mezőkövesd Zsóry FC felújított stadionját, csakhogy az MTI által közölt képek tanulsága szerint erre szinte senki sem volt kíváncsi. A lelátókon csupán néhány ember lézengett. A létesítmény 1,25 milliárdból készült el és 5000 fő befogadására alkalmas.
Seszták Miklós nemzeti fejlesztési miniszter vágta át a nemzetiszínű szalagot, Tállai András, a Nemzetgazdasági Minisztérium parlamenti és adóügyekért felelős államtitkárával és Fekete Zoltán (Fidesz-KDNP) polgármesterrel a Mezőkövesd Zsóry FC felújított stadionjának avatóünnepségén.
Fotók: MTI/Vajda János



AZ OROSZOK NEM MONDANAK LE A DÉLI, ÉS A TÖRÖK ÁRAMLATRÓL



Oroszország nem mondott le véglegesen sem a Déli, sem a Török Áramlat földgázvezeték megépítéséről, de világos állásfoglalást vár az Európai Bizottságtól - jelentette ki kedden Moszkvában Vlagyimir Putyin orosz elnök.
"Ami az exportnak a Fekete-tenger fenekén áthaladó nyomvonalait illeti, azokkal kapcsolatban ismert politikai természetű nehézségek vannak Törökországgal"
- jelentette ki az orosz elnök a Benjámin Netanjahu izraeli kormányfővel közösen megtartott sajtótájékoztatóján.
Viktor Zubkov, a Gazprom orosz vállalat igazgatótanácsának elnöke a nap folyamán korábban megtartott sajtótájékoztatóján kijelentette, hogy az orosz kormány- és az államfő az Európai Unió tagállamaival igyekszik megállapodni egy olyan, a Fekete-tengeren keresztül húzódó gázvezeték megépítéséről, amelyen orosz földgázt szállítanának Dél-Európába.
Ez téma lesz azokon a tárgyalásokon is, amelyet a jövő heti szentpétervári gazdasági fórumon meg fognak vitatni Jean-Claude Junckerrel, az Európai Bizottság elnökével.
Zubkov megítélése szerint az orosz hatóságoknak és vállalatoknak az unióval folytatott "kitartó és megfeszített munkája eredményre vezethet".
A fő kérdés annak eldöntése, hogy melyik az a harmadik ország, vagy melyek azok a harmadik országok, ahol az Oroszországból induló és a Fekete-tenger alján futó gázvezeték a felszínre bukkan és eljut Görögországig.

MELYIK KORRUPT FIDESZES POSTÁSA VOLT A MOST ELÍTÉLT TÁBOR VIKTOR?





Teszi fel a kérdést Mirkóczki Ádám, a Jobbik szóvivője keddi sajtóközleményében. Mint beszámoltunk róla az amerikai kitiltási botrány mai ítélete megdöntötte azt a fideszes blöfföt, hogy Tábor Viktor magányos elkövető lett volna. A bíróság kerek perec kimondta, a most elítélt személy csak közvetítő és bűnsegéd volt, aki egy valódi kétmilliárdos korrupciós ajánlatot közvetített.
A politikus szerint a magyar emberek joggal várják, hogy a Fidesz és a hozzá szorosan köthető, a botrányban szintén felmerült Századvég adjon magyarázatot az esetre. Emlékeztet továbbá arra, hogy a mai napig nem tudjuk, kik azok a fideszesek, akiket kitiltottak az Egyesült Államokból emiatt a kontinenseken átívelő korrupciós botrány miatt. Arra is választ vár a Fidesztől, ki volt az, akinek korrupciós ajánlatát közvetítette a most elítélt személy. Orbán Viktor ezt is engedi? Vagy talán ő maga is érintett a korrupcióban? - sorolja kérdéseit a Jobbik szóvivője.

 

MERKEL NEM ÉRTI, MI A BAJ AZ ÖRMÉNY NÉPIRTÁSOS ÁLLÁSFOGLALÁSSAL



Érthetetlennek nevezte Angela Merkel német kancellár kedden Berlinben a szövetségi parlamentnek (Bundestag) az Oszmán Birodalomban 101 éve elkezdett örményellenes vérengzéseket népirtásnak minősítő határozata miatti török bírálatokat.
A kancellár Ilham Aliyev azeri elnökkel folytatott megbeszélése után sajtótájékoztatón kérdésre válaszolva hangsúlyozta, hogy a Bundestagot  kivétel nélkül szabadon választott képviselők alkotják, Németország pedig egyáltalán nem zárta le a náci múlt és a holokauszt feldolgozását.
Ezt a munkát a mostani és a jövendő nemzedékek is tovább folytatják, mert ez Németország kötelessége - jelentette ki a kancellár.
Minderre tekintettel érthetetlenek a török részről megfogalmazott bírálatok - mondta a kancellár, utalva a többi között arra, hogy Recep Tayyip Erdogan török államfő a napokban egy beszédében a Törökországban és Németországban is terrorszervezetnek minősített szakadár Kurdisztáni Munkáspárt (PKK) szócsöveiként jellemezte a német parlamenti képviselőket, illetve azokra a török bírálatokra, amelyek szerint a Bundestag a holokausztért viselt német felelősség relativizálásának szándékával minősítette népirtásnak az örmények elleni vérengzéseket.
Angela Merkel hozzátette, hogy személyesen is igyekszik ösztönözni az örmény-török párbeszédet és egy közös, történészekből álló, a múlt feldolgozását szolgáló testület felállítását.
A kancellár a Bundestag határozatától függetlenül, a keddi isztambuli pokolgépes merénylettel kapcsolatban hangsúlyozta, hogy Németország gyászolja az áldozatokat és a terror elleni küzdelemben "mindig Törökország mellett áll".
A Bundestag június 3-án a kormánypártok - a CDU/CSU pártszövetség és a szociáldemokrata párt (SPD) - és az ellenzéki Zöldek közös indítványára minősítette népirtásnak az 1915-ben kezdődött vérengzéseket.
Az elsöprő többséggel elfogadott határozatban a Bundestag rámutatott arra is, hogy a Német Császárságnak "szégyenletes szerepe" volt a történtekben, mert diplomatái révén voltak értesülései a népirtásról, mégsem tett semmit "ezeknek az emberiesség elleni bűntetteknek" a megakadályozásáért.
Kiemelték: a Bundestag nem akarja felelősségre vonni a mai Törökországot a múltban elkövetett bűnökért, célja az örmény-török megbékélés ügyének előmozdítása, amelyben viszont van felelőssége a mai Törökországnak.



MÉDIA

Politikai okok miatt rúgták ki Szaniszlót


Na és gondoljátok , hogy a hájfejű győzelemre viszi a fidesz maffiózóit  ???


MNO, 2016. június 4., szombat 14:31 
Széles Gábor, az Echo TV tulajdonosa
 Széles Gábor, az Echo TV tulajdonosa
Facebook
Széles Gábor megelégelte, hogy Szaniszló Ferenc műsorvezetőnek önálló gondolatai vannak, és hogy kritizálta a Fideszt, ezért megvált tőle. Az üzletember kérdésekre válaszolva leplezetlenül beszél arról, hogy politikai tisztogatásról van szó.
Ilyen és hasonló levelekkel bombázták meg a nézők a Facebookon az Echo TV tulajdonosát: „Kedves Széles Gábor! Meglepődve olvasom a Pesti Srácok oldalán, hogy az ön tulajdonában lévő Echo TV felmondott Szaniszló Ferencnek. A kommenteket olvasva nem csak engem sokkolt a hír, hisz Szaniszló úr az egyik húzó neve volt a csatornának, az általa közölt események és azok hátterének kibontása, magyarázata egy komoly hiánypótlás a mai PS világban. Kérem, ha valami magyarázatot adna, megköszönném.”
Kedves Gábor! ha Szaniszló lekerül a képernyőről, akkor a nézők fele is elkerül a képernyők elől! Óriási a felháborodás, de én remélem, a hír csak kacsa!”
Széles az alábbi válasszal nyugtatja meg az érdeklődőket, amelyből kiderül, hogy a közös megegyezés mögött politikai akarat húzódik. „Mi nem mondtunk fel, hanem közös megegyezéssel távozik. Szerettük volna, ha visszatér a régi »panorámás« vonalhoz, de Ő csak a részben kormányellenes »prédikációit« hajlandó lett volna folytatni. Gondolom, már van helye a jobbikos internetes tv-nél.”


Világ-panoráma: Szólnak a vészharangok - Echo Tv

https://www.youtube.com/watch?v=L1-7DUUNTEA

Világ-panoráma: Egyelőtlen viszonyok - Echo Tv

Drábik János - Önvédelem a migránsok és az EU-kalifátus ellen

Világ-panoráma: Trianon 96. évfordulója - Echo Tv

Polit Russia - U-71 Nuclear-Capable Hypersonic Vehicle [1080p]

Germany Leopard 3 Main Battle Tank Concept [480p]

TOP 10 MBT Main Battle TANKs TILL 2020 VIDEOs HD

Future Tanks of India by 2025 - A new challenge to China

India will buy 1000 PL-01 Future Tanks and 3000 Armata T-14 Russian Tanks



Széles Gábor álláspontja intő jel lehet a csatorna további műsorkészítőinek is. Szaniszló Ferenc a csatorna egyik arcaként ugyanis már nyolc éve vezeti a leginkább világméretű összeesküvésekkel foglalkozó Világpanorámát, eddig azonban ez nem zavarta a kormány álláspontját kritika nélkül elfogadó tulajdonost.



Széles nagyon durván nekiment a Pesti Srácok főszerkesztőjének



Széles Gábor, a Magyar Hírlap és az Echo TV tulajdonosa nagyon felkapta a vizet, miután a Pesti Srácok megírta, hogy kirúgták Szaniszló Ferencet.
Szombaton a PS kiszerkesztette Széles Facebook oldaláról a laptulajdonos válaszait, amit azokra a kérdésekre adott, hogy Szaniszlónak miért kellett mennie az Echo TV-től. Abból kiderült, hogy politikai okai voltak a válásnak:
Mi nem mondtunk fel, hanem közös megegyezéssel távozik. Szerettük volna, ha visszatér a régi »panorámás« vonalhoz, de Ő csak a részben kormányellenes »prédikációit« hajlandó lett volna folytatni. Gondolom, már van helye a jobbikos internetes tv-nél.”
Széles annyira berágott a Pesti Srácokra, hogy vasárnap már így üzent Huth Gergelynek, a PS főszerkesztőjének a Facebook oldalán:
PESTISRÁCOK részeges főszerkesztője jobban tenné ha befejezné a gyűlölködést az ECHO TV ellen. Tudom, nehéz megemésztenie, hogy annak idején az ittas műsorvezetése miatt kellett eltávolítanunk az ECHO TV műsorvezetői közül valamint az inkorrekt viselkedése miatt az MH főszerkesztőhelyettesi posztjáról. Jobb lenne ha csöndbe maradna, mielőtt kiteregetnénk a szennyesét. Eddig nem tettük meg, de ha kell meg fogjuk tenni.


2016. június 6. hétfő

Welsz Tamás három éve milliárdos csalás nyomára bukkant Panamában – közreadjuk a feljelentését

welszCharityMarchcom

Őt még legyilkolták a Pintér Gyilkosság BT tagjai 

, de azért mégis robbant a Panamai bomba !!!!

Miközben a panamai offshore cégbotránytól volt hangos a világsajtó, a magyar rendőrség szép csendben megszüntette azt a nyomozást, amely a közép-amerikai államban bejegyzett cégek papírjaival való itthoni visszaélésekkel volt kapcsolatos. A feljelentést a 2014-ben furcsa körülmények között meghalt Welsz Tamás tette 2013-ban. A Budapesti Rendőr-főkapitányság idén április 10-én arra jutott, hogy nincs semmi dolga a feljelentésben részletezett elképesztő ügyekben.

tamogatoi_800_450

A trombitaművész Galambos Lajos és az Egymásért Egy-Másért Alapítvány panamai offshore cégek papírjainak felhasználásával zajlott ügyleteit is a hatóság elé tárta a kalandos életű Welsz Tamás közel három évvel ezelőtt, 2013 szeptemberében. A rendőrség mostani, a nyomozást megszüntető határozata alapján teljesen feleslegesen.
A férfi szerint egy kinti ügyvezető neve alatt legalább száz olyan panamai offshore céget értékesítettek hazánkban, amelyek ugyanarra a fiktív panamai címre voltak bejelentve.
Az üzletember nem titkolta a rendőrség előtt, hogy saját érdekből utazott Panamába és kezdett kutakodni bizonyos cégek után úgy, hogy még magánnyomozót is fogadott. A magánügy az volt, hogy Welsz Tamás élettársa még nem egyezett meg volt férjével és az elszámolási vitát Welsz Tamás úgy gondolta rendezni, hogy az ex testvérének panamai offshore cégét a saját nevére íratta. A vállalkozót itthon és kint is feljelentették.
Cikksorozatuk előző része
Több eljárás folyik – bíróságon és rendőrségen is – Welsz Tamás hagyatékával kapcsolatban
Amikor a panamai hatóságok számára bizonyítottá vált, hogy Welsz csalárd módon, a részvények és az okiratok meghamisításával jutott a céghez, csalás és közokirat-hamisítás miatt körözést adtak ki Welsz Tamással és barátnőjével szemben is. Amikor mindketten megszöktek a közép-amerikai államból, panamai ügyészség az Interpol révén is kerestette őket.
Ugyanakkor Welsz a kutakodás és a panamai bejegyzésű céggel való ügyködés közben megismerte, hogyan mennek a dolgok a közép-amerikai országban. Erről nagy vonalakban már írtunk, most a teljes feljelentést közzétesszük.
Az anyag 2013. szeptember 19-i keltezésű, és az üzletember megküldte azt az ORFK Bűnügyi Főigazgatóság Bűnügyi Főosztály Korrupció és Gazdasági Bűnözés Elleni Osztályra, egyúttal a Nemzeti Nyomozó Irodának, illetve a XI. kerületi Rendőrkapitányságnak is. Welsz szerint az általa részletezett ügyekben felmerül a csalás, a közokirat-hamisítás, a magánokirat-hamisítás, az adócsalás, a hitelezési csalás és a sikkasztás gyanúja is.




Welsz Tamás hangsúlyozta a feljelentésben, hogy őt csak a családi ügy motiválta, és hogy nem sejtette, milyen léptékű, országokon átívelő ügyet sikerül felderítenie eközben.
Az elkövető (elkövetők) az elmúlt 7 évben jelentős számú – a Panamai Köztársaságban – bejegyzett céget (hamis cégpapírokat) értékesítettek Magyarországon magyar és külföldi üzletembereknek. A vevőket meggyőzték arról, hogy az általuk megvásárolt cégpapírok valódiak, azok (a cégpapírok és a részvények) megegyeznek a panamai törvényekben rögzített külalaki és tartalmi követelményeknek.”
A feljelentésben a vállalkozó részletesen kifejtette az ügyletek menetét is. Eszerint a cégpapírokon és részvényeken a Panamában megbízott ügyvezető (president) és titkár (secretary) aláírásai szerepeltek. Ennek fényében – az eladótól a vevők részére adott tájékoztatás szerint – a magyar vevők lettek a panamai cégek új tulajdonosai.
Ezzel azonban megtévesztették őket, mert „a cégek papírjai mindvégig Panamában voltak, azok soha nem kerültek Magyarországra.” Itthon pedig a megtévesztett „cégtulajdonosoktól” a panamai éves adókat beszedték, ám Panamában soha nem fizették be azokat.
A hatóságoknak azért van nehéz dolguk, mert a panamai cégnyilvántartásban a vállalkozásoknál csak az ügyvezetőt és egy általában fiktív címet szerepeltetnek. A cégpapírokat helyben tanulmányozva előbbre lehet jutni azzal, hogy a dokumentumokban megtalálható az ügyvezető személyi száma, ami alapján a panamai hatóságok beazonosíthatják őt.
De a tulajdonoshoz nem valószínű, hogy a cégvezető elvezeti őket, ugyanis ezek az „ügyvezetők” általában képzetlen emberek és ráadásul – a Welsz által írtak alapján – az is előfordulhat, hogy csak felhasználják a nevüket a tudtuk nélkül.
Évek óta tökéletesen működő történet Magyarországon, hogy ha valaki offshore céget kíván vásárolni, akkor azt egy helyi – magyar ügynöknél is megteheti, azaz nem kell kiutaznia Panamába… Akkor van baj, ha a vevő nincs tisztában azzal, hogy neki – a panamai cégtörvények értelmében is – mit kell az ügynöktől megkapnia. Véleményem szerint az elmúlt hét évben legalább száz olyan panamai offshore céget értékesítettek Budapesten (Magyarországon), ahol Liska M. Villalobos volt a cég ügyvezetője és a cég mindig ugyanarra a fiktív panamai címre volt bejelentve.”
Villalobos-ra vonatkozóan Welsz megjegyezte, hogy legalább ötféle néven ismert, és a papíron általa ügyvezetőként vitt cégeket egy magyar férfi adta el a hazai vevőknek. Egy magyar üzleti tanácsadó, offshore-közvetítő céget vezető magyar üzletember a panamai offshore vállalkozásokat egy bizonyos Aknia Chi Pardo nevű panamai ügyvédtől vásárolta meg.
Az Átlátszó saját kutatása szerint szerint Aknia Chi Pardo legalább 87 panamai bejegyzésű cégben visel vagy viselt pozíciókat, és egy panamai cégregisztrátor vállalkozásban együtt dolgozik a fent már említett Liska (Lizka) M. Villalobos-sal, akinek a nevén több mint ezer panamai cég van. A panamai cégeket Magyarországon értékesítő magyar kft azóta végelszámolás alatt van.
Az ICIJ által a Panama-papírok botrány nyomán közreadott offshore adatbázisban nem, ám más, üzleti adatbázisokban ezeket a panamai ügyvezetőket és cégeket, köztük a Welsz feljelentésében legtöbbet emlegetett OZ Investment SA-t meg is találtuk, a beadványban szereplő személyek és cégek valósak.
Korábbi cikkeink a Panama-papírokról
Moszkovita magyarok is felbukkannak a Panama-papírokban
Panama Papers: titkosszolgálatok, gyíkemberek, vagy szimpla hanyagság van az adatszivárgás mögött?
Panama Papers: John Doe jelentkezik, Kína mindent töröl, az izlandi miniszterelnök pedig félreáll
Soros György alapítványa is támogatja a Panama-akták kezelőit
Mit kell tudni a Panama-papírokról? – videók
Nagyot szólt a Panama Papers első napja, és ez még csak a jéghegy csúcsa
Putyin családja, barátai és üzletfelei – panamai offshore-titkok szivárogtak ki
A magyar offshore-ügynöktől származó „cégek papírjai és az általa Magyarországon eladott cégek részvényei hamisak, azok sem külalakilag, sem tartalmilag nem felelnek meg a panamai törvényekben előírt követelményeknek, nem beszélve arról, hogy a részvényeken lévő aláírás sem a megnevezett cégvezetőktől származnak” – állította Welsz okmány- és írásszakértői bizonyítékokra hivatkozva.
Liska Villalobos után a magyar hatóságok nyomoztak több – Magyarországon folyó – gazdasági üggyel kapcsolatban, több százmillió forintnak az eredetét szerették volna tisztázni például az Egymásért Alapítványnál, illetve az ahhoz kapcsolódó, Magyarok Egymásért Szövetség Pártnál – írta Welsz. Ismert, mindkét szervezet vezetője Földesi-Szabó László volt.
Az egykori rendőrtiszt végül nem emiatt, hanem milliárdos csempészet és sikkasztás miatt került büntetőeljárás alá, jogerősen hat év börtönre ítélték. Emlékezetes, hogy az elsőfokú ítélet kihirdetése közben a férfi egyszerűen kisétált a bíróságról, és egy ideig bujkált.
A Földesi-Szabóhoz köthető szervezet ügyére Welsz saját állítása szerint úgy bukkant rá, hogy 2012-ben Panamában megvett néhány olyan társaságot, amelyek hamis cégpapírjait hazánkban is eladták. Így a Five Star Solutions SA-t, az Acropolis Property Developments SA-t, a Pacific Alliance SA-t és az OZ Investment SA-t.
Ez utóbbiról korábban az Origo megírta, hogy szerepe volt egy zavaros hazai pártfinanszírozási ügyben. Erről Welsz Tamás a halála előtt alig két hónappal személyesen is beszámolt az újságíróknak.
Földesi-Szabó Lászlót szerettük volna szóra bírni, hogy mit szól a Welsz Tamás feljelentésében foglalt állításokhoz, de ügyvédje, Jován László révén azt közölte, hogy nem kíván nyilatkozni.
Az OZ Investment SA-val kapcsolatban Welsz Tamás a feljelentésében jelezte a hatóságoknak azt is, hogy
a cégtől több százmillió forint kölcsönt adtak egyesek a magyar média jeles képviselőinek is, sőt a céget több bűncselekményhez is felhasználták”
Berényi András ügyvédet is szerettük volna megszólaltatni, de nem vette fel a telefont, az üzenetünkre pedig nem reagált. Azért is lettünk volna kíváncsiak arra, hogy mit mond, mert korábban Földesi-Szabó László védőügyvédje volt, és egy másik volt védencét, Galambos Lajost, azaz Lagzi Lajcsit is megemlítette Welsz Tamás a rendőrségnek megküldött anyagban.
Több – egyértelműen hamis – Liska M. Villalobos aláírást találtam szerződéseken. Ilyen például a Galambos Lajossal kötött szerződés, melyen hamis pecsét és aláírás van, pedig csak ez a szerződés 150 millió forintról szól.”
A trombitaművész az Átlátszónak azt mondta, hogy ő nem írt alá ilyen szerződést. Hozzátette, hogy van elképzelése arról, hogy mi történhetett. Szerinte valaki felhasználta az információt, hogy dél-amerikai turnét tervezett. Ugyanakkor ott szó sem volt ilyen jelentős összegről, az nagyságrendileg kevesebb volt.
Feljelentésében azt is megemlítette a a 2014-ben furcsa körülmények között elhunyt kalandor, hogy az OZ Investment SA nevében olyan panamai meghatalmazást állítottak ki, amelyen egy magyar ügyésznő neve szerepelt, aki egy az ügyben szintén érintett ügyvédnek a volt felesége. A feljelentésben emlegetett ügyészségen valóban dolgozott egy ilyen nevű ügyésznő.
Welsz Tamás a feljelentését azzal zárta, hogy kéri a rendőrségi szerveket, haladéktalanul indítsák meg a nyomozást, mert több milliárd forintnyi vagyon tisztázatlan helyzetéről van szó, ami komoly nemzetbiztonsági kockázatot jelent Magyarországnak.
A feljelentés utóéletéről annyit sikerült kiderítenünk, hogy Welsz beadványa nyomán a büntetőeljárás elindult, és a férfit 2013. november 7-én meghallgatták a rendőrök. Azonban a nyomozás nem vezetett eredményre – derül ki a Budapesti Rendőr-főkapitányságnak a szerkesztőségünk megkeresésére adott válaszából, a közokirat-hamisítás gyanúja miatt folyó eljárást ugyanis idén április 10-én, a Panama-papírok botrány kirobbanásának idején megszüntették.



Tarsoly szinte teljes vagyonát kimenekítette



KK, 2016. június 6., hétfő 12:19, frissítve: hétfő 12:37 
Szinte minden vagyonát kimenekítette a Quaestor-vezér azalatt a két hét alatt, ameddig szabadlábon védekezhetett – tudta meg a Blikk.
A nyomozati anyagból kiderül: Tarsoly Csaba csak hamis luxusórákat hagyott otthonában. A szomszédok szerint a házából az egyik éjjel teherautóval hordtak el a holmikat előzetes letartóztatása előtt. Bankszámláján is csak pár millió forintot találtak annak ellenére, hogy több mint egymilliárdot vett ki a tavaly márciusban becsődölt Quaestor házipénztárából.
Tarsoly Csabát és társait különösen jelentős kárt okozó, bűnszervezetben elkövetett csalással és sikkasztással vádolják. 77 milliárd forint értékű kárt okozhattak több mint 30 ezer embernek.


Megmenthették volna a bajba jutott adósok felét a kilakoltatástól



2016. 6. 5. 23:02|Utolsó módosítás: 2016. 6. 6. 09:35|Gazdaság » Gazdaságpolitika
A családi pótlék 20 százalékos emelésétől a különadók eltörlésén és a devizahitelesek megmentésén át a 2,5 százalékos nyugdíjemelésig tart azoknak a tennivalóknak a listája, amelyeket rendezni lehetett volna a költségvetési vitában elosztogatott milliárdokból.
A turizmus, a sportszervezetek és az állami hivatalok voltak az idei és a jövő évi költségvetési vita nyertesei: a 2016-os büdzsénél bő 30, a jövő évi költségvetésnél mintegy 70 milliárd forintot talált a parlamenti eljárás során a kormányzat – hol nagyobb bevétel, hol megtakarítási lehetőség – formájában, amit különböző célokra osztott el. Végignéztük, mire lehetett volna még ezt az összeget fordítani – ha úgy tetszik, itt a Világgazdaság populista listája.

1. Hiánycsökkentés. Ha a kormányzat nemet mond a csepeli birkózóakadémia létrehozására vagy a Lakitelek Népfőiskola új épületére (és a többi általa befogadott módosítási igényre), akkor a vita során talált bevételek és megtakarítások a hiányt csökkenthették volna: az idén a 30 milliárdos lefaragás révén a GDP 0,1 százalékával, jövőre a 70 milliárd révén 0,2 százalékkal. Ez az idei büdzsében nem tűnik jelentősnek, hiszen a két százalék körüli deficittel az államadósság mérséklése is könnyedén megoldható, jövőre azonban a 2,4 százalékos hiány lefaragása nagyobb jelentőséggel bírhat ebből a szempontból. (Ráadásul hosszabb távú megtakarítást is jelentene, hiszen ennyivel kisebb összeget kell finanszírozni, az alacsonyabb hitelfelvétel pedig tovább csökkenti a kamatkiadásokat.)
2. Különadók eltörlése. A kormány az idei 30 és a jövő évi 70 milliárd forintot felhasználva könnyedén eltörölhette volna már júniustól kezdve a bankadót, megfogadva a nemzetközi szervezetek iránymutatásait. Az Európai Bizottság, az IMF és számos szakértő szerint ugyanis a versenyképességet rombolják az ágazati különadók, amelyek gátolják a fejlesztéseket egyes szektorokban, vagyis visszafogják a növekedést. A bankadóból jövőre már csak 66,5 milliárd forint bevétele van a büdzsének, de ha ennek eltörlése nem tetszene a kormánynak, akkor választhatná a közműadó (52,5 milliárd bevétel) és a reklámadó (11 milliárd) közös eltörlését is. (Utóbbi esetben nem is kellene azon törnie a fejét, hogy a világon egyedüliként miként bírhatná rá a Google-t és a Facebookot a náluk megjelenő reklámok utáni adófizetésre.) 
3. A családi pótlék emelése. A családi pótlék szintje 2008 óta változatlan, azóta 25 százalékot veszített vásárlóerejéből. Az ellenzéki pártok mellett a civilek is kezdeményezték az emelést, ám a kormány részben a forráshiányra, részben az eltérő támogatáspolitikára hivatkozva ezt elutasította. Tény: a kabinet a gyermekek után járó adókedvezmény bővítésén keresztül támogatja a családokat, amire jövőre több mint 300 milliárd forintot fordít. A kedvezmény a kétgyermekeseknél kétezer forintos lépcsőkben emelkedik – idén 10-ről 12 ezer, jövőre 12-ről 14 ezer forintra. Az emelés 16 milliárd forintba kerül jövőre, a 70 milliárdos keretből mindenesetre egy csapásra könnyedén 20 ezer forintra lehetne növelni a kedvezményt, és nem kellene ezzel 2019-ig várni. Más kérdés, hogy ez kevésbé jelent segítséget az alacsonyabb jövedelmű családoknak, ahol a kedvezményt vagy annak növelését nem tudják már kihasználni. A nagyobb családi pótlék épp a szegényebbeken segítene. Ha az idei és a jövő évi lobbipénzt erre fordították volna, akkor 20 százalékos emelésre lenne lehetőség július elsejétől. Ez a háromgyermekeseknél havonta csaknem 10 ezer, a kétgyermekeseknél több mint 6 ezer forintos többletet jelentene.
4. Dupla béremelés az egészségügyben. Az egészségügyi dolgozók bérfeszültségeinek oldására az idei költségvetésben 66,3 milliárd forintot különítettek el. Ez a bejelentések szerint 20 százalékos béremelésre elég, ám az összeget könnyedén meg lehetne duplázni az idei 30 és a jövő évi 70 milliárd felhasználásával, ami valószínűleg hatékonyabban állítaná meg az ágazatból való elvándorlást. Ezzel az egészségügyi dolgozók keresete elérné a közigazgatás-védelem szakágazatban dolgozók jövedelmét. A kormányzat persze a szociális szféra bérfejlesztésére is gondolhatna, itt az átlagjövedelem nem éri el a minimálbér szintjét sem (ami a szektorban foglalkoztatott közmunkások száma mellett a szakdolgozók kirívóan alacsony fizetése miatt van így). Itt a 30 + 70 milliárd forint számításunk szerint 60 százalékos bérnövelést tenne lehetővé, amivel a bruttó átlagfizetés megközelítené a 170 ezer forintot.
5. Nagyobb nyugdíjemelés. A költségvetési módosítások során elköltött 70 milliárd forint a jövő évi öregséginyugdíj-kiadásoknak a 2,5 százalékát jelenti, ám ennél valamivel nagyobb emelésre adna lehetőséget a keret. A 0,9 százalékos nyugdíjemelés ugyanis a keret növekedésének csak egy részét indokolja, az ellátásokra a létszám növekedése, illetve az új belépők nagyobb nyugdíja miatt is többet kell költeni; a jövő évi öregségi nyugdíjkiadás az ideinél 2,76 százalékkal, 85 milliárd forinttal lesz nagyobb. Ám miután a cserélődés és a létszámváltozás hatása már megjelent a kiadásokban, a 70 milliárdos többlet nagyobb, akár 3 százalék körüli emelést is lehetővé tenne az egyébként járó inflációs korrekción felül.
6. Húszezer hiteles megmentése. A bajba jutott jelzáloghitel-adósok jelentős részét menthetné meg a Nemzeti Eszközkezelő, ha a kormány rászánna erre 70 milliárd forintot. A társaság eddig 25 ezer adóst mentett meg a kilakoltatástól, egyenként kevesebb mint 4 millió forintért megvásárolva a hiteltartozásukat (és vele a lakásukat). A jegybanki kimutatások szerint mintegy 144 ezer olyan jelzálogszerződés van, amelyet egyáltalán nem vagy csak késve törlesztenek – ezeknél az eszközkezelő jó megoldás volna. Nemcsak az adósok bérelhetnék ugyanis a lakásukat az államtól, de a bankok is likvid tőkét kapnának a lakott, így nehezen eladható ingatlan helyett, ami segítené a hitelezés, ezen át a gazdaság fellendítését.
7. Tízezer élet megmentése. Évek óta 5,6 milliárd forintos keret áll rendelkezésre a méltányossági térítésekre – ez a keret jövőre 2,6 milliárd forintra csökken (a magyarázatok szerint technikai okok miatt), az elvont 3 milliárd forint a szakellátásban jelenik meg. A keret azon kezelések, gyógyszerek megvásárlására áll rendelkezésre, amelyeket a társadalombiztosítás egyébként nem finanszírozna: ezek drágább, akár több millió forintos terápiák vagy különleges gyógyszerek ritka kórképek kezelésére.

Nagyjából a rákos betegek utolsó reményét jelenti a támogatási keret, olyan gyógyszereket kaphatnak meg, amelyeket egyébként nem írnának fel nekik, pedig megmentheti az életüket. A keret korlátozott, vagyis nem mindenki kaphat meg mindent: hírek szerint a nehézkes adminisztráció és az elutasítások magas száma miatt eleve kevesebben is próbálkoznak. Az OEP nem ad ki adatot az elutasítottak számáról, legutóbb annyit közöltek, hogy egy év alatt több mint ötezer beteg kapott a keretből (és erre nyolcmilliárdot fordítottak, vagyis még tágították a lehetőségeket). Ha a keretet a tízszeresére emelnék, akkor valószínűleg több mint tízezren jutnának olyan terápiához, amely nagyobb esélyt jelentene a gyógyulásra.
Szerző: Várkonyi Iván


Óriási adókedvezmény néz ki többek közt Orbán vejének



Százmillió euróig, azaz jelenleg 31 milliárd forintig levonható lesz a műemléki épületek felújításának költsége jövőre a társaságiadó-alapból. Ezt a Leitner+Leitner adószakértő cég szúrta ki a 2017-es adócsomagban a Magyar Nemzet érdeklődése nyomán. Mivel euróban adták meg, ez az összeg még bőven nőhet is, ugyanis a kormány és az MNB lépései régebb óta a forint gyengítése irányába mennek. 
A műemlékvédelem önmagában szép dolog, de itt egyrészt arra sincs szükség, hogy a kedvezményezett cég az épület tulajdonosa legyen, és valamiért elég üzemeltetni is egy műemlék épületet, akkor is jár a maximális adókedvezmény fele. A Leitner+Leitner szerint ha magánszemély a felújító vagy karbantartó, akkor az érdekeltségébe tartozó cég erre a célra szánt adománya illetékmentességet élvez. Azaz,aki
kicsit is trükközni akar, az a saját cégei közt illetékmentesen tudja járatni akár a milliárdjait is.

A Schossberger-kastély
A Schossberger-kastély
Fotó: H. Szabó Sándor
Az óriásira beállított összeg és az egyéb részletek mellett az időzítés is furcsa a hirtelen fellángoló nagymértékű műemlékes lelkesedésnél. Orbán veje, Tiborcz István ugyanis a turai Schossberger-kastélyt is az érdekkörébe vihette az államtól nemrég. Ahogy az MNB és alapítványainak műemléképületes vásárlásai után az Elios Zrt. vagy épp Mészáros Lőrinc-féle Magyar Építőszakíthat nagyot a felújításokkal.


16,5 milliót keres naponta Andy Vajna








A Fidesz legnagyobb offshore lovagja, Andy Vajna csak a magyarországi kaszinós koncessziókból percenként 11.500 forintot, naponta 16,5 millió forintot keres. Akkor is, ha alszik.
A filmügyi kormánybiztos a magyar átlagkereset ötezerszeresét teszi zsebre. Köszönheti ezt a személyre szabott törvénykezésnek és a mindent felemésztő fideszkorrupciónak. Amíg 2010-ben “csak” háromszáz millió forintot tett ki az osztaléka, addig most már 6 milliárd forintot vihetett a “bátor” Vajna a Luxemburgban bejegyzett offshore cégébe.
Az is nehezen magyarázható tény, hogy miközben a sarki fűszeresnek kötelező az online pénztárgép, addig egy kaszinónak, amely Hollywood-i filmes nyelven szólva egy igazi bűnbarlang, már nincs szükség folyamatos NAV ellenőrzésre. A kaszinókirály Vajna bevall valamit, az állam pedig elhiszi neki. Mindezek alapján még abban sem lehetünk teljesen biztosak, hogy Vajna kaszinói valóban csak hat milliárd forint nyereséget termeltek, s nem ennek az összegnek a sokszorosát.




Börtön helyett pénzt kap Farkas Flóri és a programja








Bár az Emberi Erőforrások Minisztériuma részletfizetési megállapodásban garantálta az Országos Roma Önkormányzat számára, hogy nem állnak le a Híd a munka világába program kifizetései a szervezet 1,6 milliárd forintos adóssága ellenére, tegnap a tárca már letagadta, hogy lenne ilyen része az alkunak. Az ügyben hivatali visszaélés gyanúja miatt feljelentés született az V. kerületi ügyészségen.
Úgy tűnik, teljes fejetlenség lett úrrá az Emberi Erőforrások Minisztériumában (Emmi), mi-után tegnap már saját szerződéseiken sem tudtak kiigazodni a tárca munkatársai. Legalábbis erre utal az a sajtó-helyreigazítási kérelem, amit tegnap küldött lapunknak a Balog Zoltán vezette minisztérium. Ebben ugyanis az Emmi megcáfolná annak a részletfizetési megállapodásnak egyes pontjait, amit maga kötött az Országos Roma Önkormányzattal (ORÖ), és amelynek másolatát közérdekűadat-igénylésünk után lapunknak is elküldött.
A cigány szervezetnek kirívóan méltányos feltételeket kínált a minisztérium. Méghozzá annak az 1,6 milliárd forintnak a visszafizetésére, amit a botrányos Híd a munka világába program szabálytalan pénzköltései miatt követel vissza a kormány az ORÖ-től. A májusban kötött szerződés szerint a roma önkormányzatnak a törlesztés első 11 hónapjában mindössze a teljes tartozás alig több mint 3 százalékát kell megfizetnie, összesen 55 millió forintot, azaz havonta ötmilliót.
A tizenkettedik hónapban pedig a fennmaradó több mint másfél milliárd forintot egy összegben kell törlesztenie. De nem ez az egyetlen figyelemre méltó részlet az alku részletei között. Kiderült az is, hogy a megállapodás ötödik pontja alapján „a projekt (Híd a munka világába – a szerk.) további kifizetései a követelés teljes összegének megtérüléséig nem kerülnek felfüggesztésre”. Vagyis azután, hogy a minisztérium megállapította, hogy a programban semmilyen szakmai tevékenység nem folyt, és elállt a támogatási szerződéstől, úgy látszik, tovább fizetne a cigány szervezetnek.
A minisztérium szerint ugyanakkor mindez nem igaz. A részletfizetési megállapodásnak ellentmondva azt írták: az egykori Híd a munka világába felzárkóztatási program kapcsán kötött támogatási szerződés megszűnése okán további kifizetések semmilyen formában nem lesznek. Az ügyben többször kerestük az Emmi sajtóosztályát, ám a tárca munkatársai hónapok óta nem elérhetők. Arról érdeklődtünk volna náluk, hogy ha a felzárkóztatási programban további kifizetések nem lesznek, akkor az ORÖ-vel kötött alkuban miért szerepel az, hogy a projekt további kifizetéseit nem függesztik fel.






Újabb milliárdokat akar eldugni a nyilvánosság elől a kormány





A köztulajdonban álló gazdasági társaságok szerződésben foglalt adatkiadásának szigorítását foglalta a jövő évi költségvetést megalapozó törvények mellékletébe egy módosító javaslattal az Országgyűlés törvényalkotási bizottsága csütörtökön.
A változtatást az ellenzék életesen bírálta, ugyanakkor a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) elnöke támogatta azt.
A módosítás értelmében a nukleáris üzemanyag-szállítással vagy nukleáris létesítmény üzemeltetésével kapcsolatos üzleti, pénzügyi vagy műszaki adatokat 30 évre lehetne titkosítani, ahogy a villamosenergia- és földgáz-kereskedelmi szerződések mennyiségi vagy áradatait, a lekötött kapacitások mennyiségét is.
Villamos- és hőenergia-értékesítési adatok, földgáz-kereskedelmi ügyletek, az azokkal kapcsolatos belső szabályozó dokumentumok, döntéstámogató adatok vagy földgáztárolással kapcsolatos ár- és kapacitáslekötési adatok kiadása 15 évre tartható vissza, míg például az átviteli rendszerirányítási tevékenység adatai tíz évre.
Az ülésen szót kapott Ligeti Miklós, a Transparency International Magyarország jogi igazgatója is, aki szintén “lehetetlenül szélesnek” értékelte a korlátozható adatok körét. Szerinte ez sem a nemzeti vagyonról szóló törvénnyel, sem az alaptörvénnyel nem egyeztethető össze.
Péterfalvi Attila, a NAIH elnöke viszont úgy látta: köztulajdonban álló vállalatok esetében a nyilvánosság és az üzleti érdek védelme összhangba hozható. Azt maga is vitathatatlannak ítélte, hogy az üzleti érdek védelme csak konkuráló vállalatok esetében merülhet fel. Más esetben azonban a nyilvánosság korlátozásának más módja is alkalmazható, például a minősítés – mondta.
Banai Péter Benő, a nemzetgazdasági tárca államtitkára arra mutatott rá, hogy a javaslat és annak módosítása is az energetikai cégekre vonatkozóan alkalmaz szigorúbb nyilvánossági előírásokat.
A végleges költségvetést megalapozó törvény emellett várhatóan nem tartalmazza majd a bejegyzett élettársi kapcsolattal kapcsolatos változtatásokat, az indoklás szerint azért, mert a felvetődött észrevételek alapján azok további egyeztetést igényelnek.







Orbán jól teljesít: alig van már altatóorvos Magyarországon





A vidéki kórházak jelentős többségében XXI. századi körülmények fogadják a betegeket” – állította idei évértékelőjében Orbán Viktor. A kormányfő elégedetten beszélt arról, hogy „500 mil­liárd forintot fordítottunk kórházaink fejlesztésére”. Az uniós források jóvoltából néhány kórházban valóban új műtőbe tolnák be a beteget – ha az intézmény aznapra éppen tud aneszteziológust biztosítani.
Borsodban, Békésben már most is sok helyen „utazó altatóorvosok” töltik be az űrt, amely több száz külföldre távozott kollégájuk után keletkezett. Kérdés, meddig bírják azok, akik még maradtak. Akikkel mi beszéltünk, nagyon fáradtak. Márpedig nélkülük nincs műtét.
Egy budapesti aneszteziológus saját példáján mutatta be, mennyire leterheltek. Ő maga közalkalmazottként dolgozik egy fővárosi kórházban, de ügyeletet itt nem vállal, mert azt neki nem fizetik meg. Ehelyett egy magánklinikán és egy kínai fogorvos mellett altat, havonta egyszer pedig egy hétre egy kollégájával elutazik egy dél-alföldi városba, ahol felváltva dolgoznak 24 vagy 32 órán keresztül. – Az utolsó napra teljesen kifacsaródunk – mondta.
A mezőtúri meglehetősen kis kórháznak számít, egy műtőjük van, s egynapos sebészeti ellátást nyújtanak – mondta Csellár Zsuzsanna főigazgató. Egy állandó aneszteziológus orvosuk van, vele, ha szűkösen is, de megpróbálják beosztani a tervezett műtéteket, ha ő mondjuk szabadságra megy, vállalkozóval helyettesítik. Általában 50-150 kilométeres távolságból ingáznak hozzájuk az utazó anesztesek.
Altatóorvosok százai hagyták el az elmúlt években az országot, mert külföldön nincs különbség az egyes szakterületek átlagkeresetei között: ott a szakmában eltöltött idő és a szaktudás számít. Nálunk azonban az egészségügyet részben még mindig a paraszolvencia működteti, az anesztes pedig nem tartozik a hálapénzes szakmák közé. Ráadásul az altatóorvosok többsége nem is fogad el hálapénzt – állította Csomós Ákos, a Magyar Aneszteziológiai és Intenzív Terápiás Társaság elnöke, aki maga is húsz éve gyakorló aneszteziológus.
Bár az altatóorvosok harminc-ötven százalékkal magasabb bért kapnak, mint a hálapénzes szakterületeken dolgozó társaik – így kompenzálná a rendszer a különbségeket – így sem keresnek jól. Csomós Ákos megemlítette: egy félállásban dolgozó, lassan szakorvossá váló kétgyermekes kolléganője négy év gyakorlat után bruttó 114 ezer forintot kap.
Miután az előírások szerint minden műtőbe kell egy altatóorvos, és a kórházak zömében legalább 4-6 műtő van, intézményenként minimum hat aneszteziológusra lenne szükség. A legtöbb helyen azonban ennél jóval kevesebben vannak, Csomós Ákos szerint van, ahol az „osztály” mindössze egyetlen osztályvezetőből áll, a többieket vállalkozói szerződéssel alkalmazzák. Adott napon annyi műtő indul csak be, ahány altatóorvos jelen van. A betegek gyakran nem tudják, hogy emiatt kell várniuk a műtétekre, beletörődnek a várólistákba.
hirdetés
Mindebből az is következik, hogy az aneszteziológusok „csúcsra vannak járatva”. Az előírt 174 óra helyett 260-280 órát dolgoznak egy hónapban. Bruttó óradíjuk tíz éve 4-5 ezer forint volt, ma 5-6 ezer. A kórházak saját erőből nem tudnak aneszte­ziológus béremelést adni, hisz már jelenleg is csak a tehetősebb intézmények képesek külsős aneszte­ziológust „bérelni”, a többieknél maradnak az eddigieknél is hosszabbra nyúló várólisták – véli a szakmát képviselő társaság elnöke.
nol.hu nyomán






Hazánk az elmúlt öt évben, mint gazdaságilag, mind erkölcsileg súlyos válságba zuhant





2015, május 15 - 22:01 — elnok
Nagy Rudolf jegyzete
Tisztelt Magyarok, tisztelt magyar ellenőrök!
Hazánk az elmúlt öt évben, mint gazdaságilag, mind erkölcsileg súlyos válságba zuhant. Lehet a "nemzetközi helyzet fokozódására" fogni, lehet a szomszédra, de mindenki a saját szerencsétlenségének a kovácsa. A jelenlegi vezető réteg, itt nem lehet természetesen egyetlen már a hatalmat gyakorló vagy régebben irányító szerepben tetszelgő csapatot sem kihagyni, valamint a még előtérbe nem hozott pártocskát sem, alkalmatlan a becsületes népképviseletre.
Ezek a személyek, már bizonyítottan, csak a saját gyarapodásukat látják a hazai politikai dágványban. Okosnak tűnő okoskodások minden honnan, ami akár uszításba is átmehet, soha senki által meg nem valósult ígéretek tömkelege lepi el a médiák híroldalait. Senki semmit nem tesz, nem is akar, hisz Neki csak a négy évenkénti választások a fontosak. Legyek bent, a többi nem számít. Jönnek a világ és Magyarországot megváltók, vele ötleteik, melyek némi tüntin kívül semmi megoldást nem hoz kis hazánknak. Ellenben a néptribün boldogan mosolyog, az adományok gyűlnek, nő a bevétel.
Szomorúan tapasztalja a nép, a Megváltó, meztelen, csak pénzt akart keresni, de csak magának. Ilyen-olyan pártok, néha valamilyen választáson feltűnő ""népszerű"" politikus osztja az észt, hátha közelebb kerülhet a húsos fazékhoz, mert 47.000-ből megélni, még Ő sem tud, de nem is akar. Amelyik néha rákényszerül, azt a haverok kimentik, jó káder, jó lesz majd valamikor.
Egy párt politikus soha nem tudja képviselni választói akaratát a magyar szentélyben, a Szent Korona árnyékában, melyet több ott ""dolgozó"" messze kikerül, mert fél Tőle, még ha számára csak egy megvetett tárgy is. nem képviselheti népét, mert első sorban magát tolja előtérbe, ki ne essek, kussolok, behódolok. A demokráciában??? pártjaikat vas marokkal irányító pártvezérek és udvartartásuk irányít, az Ő akaratuk, az Ő érdekeik érvényesülnek mindenki mással szemben. Többször láttuk, mekkora büntetést kell fizetni egy renitenskedő pártkatonának, szavazó gépnek.
Nem véletlen az, csak pártok indulhatnak vagy csak párt színekben lehet indulni, mert ez a törvény??? Miért nem lehet a demokráciában pártok nélkül bekerülni? miért szavaznak az emberek a pártokra? mert ezt sulykolja a média, ha nem így teszel, elveszett a szavazatod, nem tudod befolyásolni a jövődet. Mert egyébként igen?? Természetesen, de előbb még egy kis kitérő.
Egy olyan ország, mint Magyarország nincs több a Földön. Nincs, mert azt nem így hívják, nincs, mert az nem a mi Hazánk. Nincs, mert ennyit még Nép nem szenvedett, soha egyetlen népet sem raboltak ki ennyire, soha egyetlen népet sem fejeztek le ennyiszer, soha egyetlen másik népnek sem söpörték még le ennyiszer a padlását. Soha egyetlen népet sem szabdaltak szét ennyire határainak átrajzolásával, soha ennyi embert nem üldöztek még el szülőföldjéről vassal vagy pénzzel, pénz nélküliséggel. Most is mennek kalandozni fiataljaink, most is sokan választják az öngyilkosságot, a kilátástalan helyzetben.
Természetesen ezt pár ember képtelen lenne megteremteni, ha nem lenne hozzá egy komoly csapata, mely ellenőriz, büntet, rendet tart, fegyelmez, de ha kell félrenéz, ha akar, ha nem. Nézzük mennyi ilyen szervezet létezi, igaz mindegyik valószínűleg nem jut az eszembe. Van a rendőrség, akik szolgálnak, de védenek-e? tisztelet a kivételnek. Minden bizonnyal védene, ha tehetné, de kérdezzük erről az áldozatokat, szomorú. Voltak a határőrök. Voltak, sőt még vannak is, igaz már NAV színekben játszanak, gondolom nem nagy örömmel, hiszen nem erre esküdtek fel. Sima ellenőrök lettek, akik így tarthatták meg állásaikat, jövedelmüket. Közben dől a menekült áradat délről befelé még nagyobb terheket róva a magyar népre. Fogyasztó védelmi hivatal, akik még egyetlen fogyasztót nem védtek meg, de több vállalkozást sikeresen megbüntettek, tönkre tettek. Munkavédelem, mely munkást még nem védett, de munkahelyeket már szintén tönkre tett, többen vissza adták vállalkozásukat a büntetések hatására. Ántsz, Nébih, Istenem!! egy jól működő KÖJÁL-t tettek ezzel a két szervezettel tönkre, mely a fogyasztók és vállalkozók érdekeit képviselte, nem az állami büntetésekét.
Nem sorolom tovább, nincs értelme. A körbetartozásokkal anno, már rengeteg vállalkozást kivéreztettek, hisz a nagyrészt külföldi tulajdonú fővállalkozó angolosan távozott. Élelmiszer kereskedelmünk külföldi kézben, közműveink haszna elhagyja az országot. A bolygó egyik legmagasabb ÁFÁ-ja csak az adócsalóknak kedvez. A jelenlegi vállalkozókat sújtó elvonások csak az állami tisztviselőket gazdagítja, de az országot tönkre teszi. Sokan mondják, miért csak ennyi a fizetés, amikor nyugatabbra a háromszorosa. Egyszerű, ott pörög a pénz, itt a gazdaság. Bocs, gyenge poén. Szóval, nem kell ide Közgáz, ha nem forog a pénz, ha csak az alapokra költ a nép nagy többsége és mint már említettem, közmű, élelmiszer eladás haszna sem marad itt, akkor nem lesz jóléti állam.
Lassan tényleg nem marad más, csak az engedetlenség, de meddig lehet engedetlenkedni? Szegény embernek nem sokáig, akinek tartozása van, annak szinte semeddig. De valamit tenni kell(ene).!!! Első lépésben meg kell értenie sok ellenőrnek, saját maga, gyermeke, unokája alatt vágja a fát. Első sorban mindenki nem mehet külföldre, lassan kint a megtelt tábla, mindenki nem lehet ellenőr, mert nem lesz aki eltartsa Őket. Bármennyire is furcsa, az ellenőrt az ellenőrzött tartja el, ha megöli, rá sem lesz szükség,leszármazottja mehet az éppen akkori multihoz dolgozni a tönkre tett MAGYAR volt vállalkozó sarjával együtt. Rabszolgának, hisz ha a fizetés csak kajára, szállásra elég, az rabszolgaság. Rossz, betarthatatlan törvények őrzői.
Mondják, nem összetartó a magyar nép. Mondják, mert félre vezetnek. Erre most nem térek ki, de sokat láttam, tapasztaltam, ez egy orbitális hazugság, viták mindenhol vannak, de a fejétől büdös a hal.
Ha nem vagyunk összetartóak, most legyünk azok!!!! mert nincs jövője gyermekeinknek és ebben az esetben mindegy ki, milyen párt színeit képviseli, ellenőr, dolgozó,orvos, bíró vagy csak focidrukker. Most tényleg össze kell fogni, fognunk. Mint már említettem a pártoskodás zsákutca, erre, akik segítettünk anno embereket, mert bíztunk Bennük, sajnos az elmúlt években rájöttünk. Megváltók sem akarunk lenni, talán szeretnénk, de nem egy ideológiával, hanem egy társadalmi összefogással. Hogyan képzeljük mi ezt el? a mai törvényeket betartva, de maximálisan kihasználva?
Sokan, jóérzésű honpolgárok dolgozunk döntéshozó pozícióban vagy csak közel hozzá. Ha ismernénk egymást, segíthetnénk. Jogi tanáccsal, egy ítélet kedvezőbb elbírálásában, egy ultra hang vizsgálat időpontjának előre hozatalában, hisz nem azért fizetünk, hogy ne kapjunk érte semmit. Sorolhatnám a lehetőségeket, sajnos végtelen. Végtelen lehetőség az ország és annak népének fennmaradásában, gyermekeink kivándorlásának megakadályozására.
Úgy döntöttünk, kísérletet teszünk egy titkod adatbázis létrehozására, ahol segíthetünk egymásnak, hála az internetnek. Nincs szükség nevekre, nincs szükség beosztások pontos megnevezésére csak a helyszín és a lehetőség megadására. Mondok példát. Tárgyalás, felperes egy külföldi szolgáltató és igaza van!!!!!!!!!!! A polgár fizetne, de a kamatokat, büntetést, tehát az aljas rablás már veszélyes lehet rá és családjára nézve. Ír, megkeressük a segítséget és a bíró megítélve a jogos követelést(jogszerűen), nem ad helyt a sarcnak, ezzel megmentve egy magyar családot a szolgáltató nem károsul. Szívultrahang négy hónap múlva, előre hozva egy hétre, négy hónap múlva talán már nem lenne mit nézni. Család nyaralás alatt elveszti pénzét, nincs mit enniük. Egy ebéd nem okoz gondot egyetlen étteremnek sem, de a család esetleges túlélését segítheti és még sorolhatnám.
Ha nem diktatúrában élünk, aláírom, de ez most csak rajtunk múlik.

A tanácsadói szerződésekről szóló adok-kapok elfedte, hogy Orbán Viktor bizalmasai egyre fontosabb szerepet töltenek be a kormányzati rendszerben. A Miniszterelnökség súlya azzal is növekedett, hogy a kommunikáció mellett immár az összes fontos kinevezés itt dől el. (valasz.hu)
Rovatok: 
Egyéb






ROKKANTAK MÉLYSZEGÉNYSÉGBEN





2013, július 14 - 14:37 — elnok
Ezerarcú sajtóhír áradat foglalkozott az elmúlt héten - a késlekedett KSH adatok napvilágra kerülésével - a létminimum alatt élőkkel. A sok-sok interjú kapcsán nyilatkozó szakember felhívta a figyelmet arra, hogy a szegénység felé vezető mélyrepülés irányán sürgősen változtatni kellene. Amennyiben a pozitív változások iránti igényre nem reagál a kormány, egyre súlyosbodó helyzetkép alakulhat ki ezen a területen.
A kb. 86 ezer Ft/fő/hó létminimum összegből (2012.évi KSH adat) egyedülállóként élők tábora hűen tükrözi, hogy a megélhetési költségek növekedésével képtelenek az egyre elszegényedő társadalmi rétegek megbirkózni. Függetlenül attól, hogy az egyszemélyes háztartásban élők, vagy a családban élők viszonyait vizsgálták a kutató-elemzők, megállapítást nyert a tény, hogy rohamosan nő az elszegényedők tábora. Mára már, több mint 4 millió feletti létszámról beszélnek, akik a létminimum alatt élnek. A kimutatásokban sokféle társadalmi csoport van jelen. Hiányolható azonban, hogy a legelesettebbek társadalmi csoportjáról - a korhatár alatti rokkantakról - senki sem tett említést az elmúlt időszakokban napvilágot látott nyilatkozatok kapcsán, az elszegényedéssel összefüggésben. Ők, pedig sokkal rosszabb helyzetben élnek, mint a még egészséges, de elszegényedő társadalmi csoportok, akik esetleg alkalmi munkából tengődhetnek. Nincs jelen sem politikai, sem társadalmi akarat a legkiszolgáltatottabb társadalmi réteg - a korhatár alatti rokkantak - emberszámba vételére. Az új rokkant-törvény 2012.01.01.-től hatályos bevezetése óta az érintetteken kívül, csak kevesen szólalnak meg a korhatár alatti rokkantak életben maradása érdekében.
Ennek, a társadalmi rétegnek a problémája azért is figyelemreméltó kellene, hogy legyen, mivel őket egyre több és egyre súlyosabb diszkrimináció éri, nemcsak a rokkantak társadalmi csoportján belül, hanem az egészséges társadalmi csoportok helyzetével összevetve is, súlyosan sérülnek az esélyegyenlőségi jogaik. Történik mindez úgy, hogy soha nem látott szigorításon ment keresztül a rokkantak felülvizsgálata már évekkel ezelőtt. Az elmúlt 5 évben (2008.01.01.-től) a rokkantak rehabilitációja került előtérbe, a munkába történő visszaterelésüket megcélozva. A 2008. évi világgazdasági-válsággal megérhettük azt, hogy makkegészséges emberek sem kapnak munkát 50 év felettiként. Ugyanakkor, súlyos betegeket kényszerítenének munkavégzésre - a nem létező munka világába - visszaterelve őket a semmibe. A rokkantak létszáma – az újonnan a rendszerbe belépők száma is – egyre csökken a rendkívül szigorú feltételek miatt. A korhatár alatti rokkantak létszámát az öregségi nyugdíjkorhatár felemelése miatt, ma kb. 300 ezer főben határozhatjuk meg. Közülük a nagyobb fele, kb. 160 ezer fő, a következő 5 éven belül elérheti az öregségi nyugdíjkorhatárt.
Muszáj szót ejteni a korhatár alatti rokkantak problémáiról, ugyanis rendkívül nagy a baj. Akkor, amikor a 3 havi álláskeresési támogatás letelte után egy egészséges munkaerő sem talál munkát, egy súlyos beteg hogyan is találhatna, aki állandó orvosi felügyeletre szoruló személy? Számára, még álláskeresési támogatás sem jár, ez sérti az esélyegyenlőség elvét is, a korhatár alatti rokkant esetében!
A munkanélküliséggel küszködő egészséges, ellátás nélküli személyek aránya: 54% mértékű. Közülük is, csupán 23% részesülhet szociális segélyben. A fennmaradó 77% családi segítséggel kell, hogy boldoguljon. Akinek ez nem adatik meg, az haljon éhen? A korhatár alatti rokkantaknál, még ennél is bonyolultabb a helyzet. Ugyanis, az alaptörvény, miután megszűntette a 120 éves társadalombiztosítás intézményét, így se egészségügyi, se nyugdíj garancia nincs többé hazánkban. Ráadásul az alaptörvény, a nagykorú gyermekek nyakába varrta az idősödő beteg szülőket azzal, hogy a nagykorú gyermekek kötelesek gondoskodni az elesett hozzátartozóikról. Ez a probléma megoldásokért kiált, mert a fiatal családokat is ellehetetleníti, főleg, akik gyermeket is vállalnak. A rokkant szülő eltartása a mélyszegénységet generálja tovább. A fiatal családok képtelenek a minimálbéres fizetésükből gyermekeket nevelni, és még a beteg szülőt is eltartani. Az öregségi nyugdíjkorhatár folyamatos emelése egyaránt kihívás a korhatár alatti rokkantak és azok nagykorú gyermekei számára is, mert a beteg szülők ápolását sem képesek felvállalni a munka mellett. Az idős szülő ápolása egyre nagyobb mértékben szab korlátokat a közeli hozzátartozók számára, mert ápolási díj nem jár, csak rendkívüli esetekben, az idős betegek után.
A jövedelmi viszonyok lesújtóak a fél ország számára. Egyre jobban nyílik az olló a gazdagok és szegények jövedelme között. Nő a feszültség a felső és alsó tized között. Egyre többen zuhannak a szegénységi küszöb (15 ezer Ft/fő/hó) alá. A korhatár alatti rokkantakat érintő jogszabályi változások megágyaztak ennek a problémának az új rokkant-törvény 2012.01.01.-i hatályba lépésével. Mivel sem az egészségügyi, sem a foglalkoztatási rehabilitáció nem működik számukra, és az 1-3 éves rehabilitáció elteltével az ő foglalkoztatásuk nem megoldott, így a korhatár alatti rokkantak sorsa drámaian alakulhat. A minimális, a segélyes pénzellátásukból a havi életmentő gyógyszerek kiváltása is lehetetlen sok beteg számára!
Hogyan is viszonyulunk ehhez a csapdához? Világosan látható, hogy maga az állam nem is érdekelt a megváltozott személyek foglalkoztatását illetően, hiszen gazdaságilag nem veszít akkor sem, ha foglakoztatja a megváltozott munkaképességű érintetteket, és akkor sem, ha nem. Ugyanis a pénz mindig mozog, és egyik zsebből a másikba vándorol.
A cégek, inkább kifizetik a 964 ezer Ft rehabilitáció hozzájárulást, mint, hogy bíbelődjenek a beteg, megváltozott munkaképességű munkavállalókkal, a hozzájuk kötelezően mellérendelt mentorokkal, és az akadálymentesítés kialakításával. Akinek a legjobb példával kellene elől járni, mint a minisztériumoknak és kormányhivataloknak, hát, meghökkentő a körkép ez ügyben is. Mindössze egy százalékuk (1%) alkalmaz „megváltozott munkaképességű munkavállalót”. Mondjuk ki bátran, nekik kellene példát mutatniuk, de ez az 1% Mvmk. érintettek foglalkoztatási aránya csúfos próbálkozás a kormány részéről, mely a hajlandóság irányával ellentétes összképet sugall. Ez, több mint szégyenletes törekvés és eredmény. Ennél sokkal többre értékelhető még a multik, a hipermarketek igyekezete is. Közülük is figyelemre méltó, hogy a Tesco 22 ezer foglalkoztatottja közül 1.200 fő, a megváltozott munkaképességű személy. Az Auchan hipermarket 7.500 fő dolgozója közül 80 fő a megváltozott munkaképességű érintett, de utóbbiak létszámát tovább szeretnék bővíteni még a jövőben. A hipermarketek szándéka legalább pozitív, ha ez számukra is előnyös minden tekintetben, akkor is.
Mindaddig azonban, amíg hazánkban nincs megfelelő társadalmi érzékenység és szolidaritás a fogyatékkal élők, a mozgáskorlátozottak, és a speciális igényűek helyzetének jobbítására, addig semmiféle pozitív változás nem várható a korhatár alatti rokkantak helyzetének a megoldására. Az, hogy átlag 30 évnyi tényleges munkavégzés mellett ezeknek az embereknek a teljes kiszolgáltatottsággal kell megbirkózniuk naponta az életben maradásuk érdekében, ez több mint szégyen. Szégyen a politikai akarat hiánya, és szégyen a társadalmi összefogás hiánya! A legnagyobb szégyen ebben az, hogy a 300 ezer fő nyugdíjától megfosztott korhatár alatti rokkantnak a fele (160 ezer fő) 5 éven belül öregségi nyugdíjkorhatárt elérő, de ők félholtan, mégsem mehetnek nyugdíjba. A még nagyobb szégyen az, hogy a politika és a társadalom képtelen felismerni azt, hogy a rokkantság nem életkorfüggő állapot. Az 57. év alatti (kb. 150 ezer fő) rokkantat sorozatos diszkriminációk, és esélyegyenlőségi aggályok sújtják. Hazánkban a következő 5 évben el fognak tűnni a látókörből a korhatár alatti rokkantak. A létszám fele öregségi nyugdíjkorhatárt betöltötté válik, és a korhatár alatti rokkantak másik felére pedig humánkatasztrófa leselkedik. Utóbbiak felét az 1-3 éves rehabilitálás alatt „kirostálják” az ellátórendszerből. Aki közülük nagyon súlyos beteg, azt „mutatóban” meghagyják, bent hagyják még egy rövid ideig a „képletes” ellátórendszerben, „aprópénzen”, lecsökkentett pénzbeli ellátáson, a 195 ezer fő felülvizsgálandó személynek kb. a felét. Rájuk humánkatasztrófa leselkedik, mégis az egész ország végignézi azt ölbe tett kézzel, hogyan válnak ők a politikai akarat és a törvénykezés áldozatává? Ez, több mint szégyen hazánkra nézve, hogy ez a szörnyűség a XXI. századi Európában, egy EU tagállamban, ma megtörténhet nagy beteg emberekkel, akik a megrokkanásuk előtt átlag 30 évig keményen dolgoztak, és újjáépítették ezt az országot!
A következő 4. - 5. év végén mindössze az ország összlakosságának az 1%-a lesz hazánkban korhatár alatti rokkant, a várható tendenciák miatt. A munkaképes lakossághoz viszonyítottan pedig mindössze 1,7%-a lesz ez az arány! Miközben, ma sem több a korhatár alatti rokkantak száma, mint az EU 5,1%-os átlaga a munkaképes lakossági arányhoz viszonyítva. Hazánké mindössze 5,6%-os mértékű (arány) jelenleg, ha a korhatár alatti rokkantak létszámát vesszük alapul, nem pedig a 62. év felettiekét is beleszámítva (12%-nak mondják), mint ahogyan azt a kormány-propaganda híreszteli! Szégyen az, amit a kormány művel a megrokkant embereken végrehajtandó spórolás címén ebben az országban! Nem csak Európában, hanem az egész világon egyedülálló szégyen ez, amit a magyar kormány művel a súlyos betegekkel. Szégyen ez hazánkra és a magyar társadalomra nézve is, hogy mindenki szemet huny e fölött, és nem tiltakozik ellene! A legnagyobb szégyen pedig az, hogy EU tagállamokban mindenütt van a korhatár alatti rokkantak számára rokkantsági nyugdíj, csak a magyar rokkantak számára nincs! Nincs, mert a kereszténydemokrata értékrendre oly büszke kormányunk elvette az élethez való jogot is a korhatáralatti rokkantaktól. Ez elfogadhatatlan, mert ellentétes az Európai emberjogi, a Betegjogi, és a Szociális Chartában foglaltakkal! Ez ellen mindenütt tiltakozni kell!
MSZF „Összefogás a korhatár alatti rokkantak emberi jogaiért” csoport
 
 
(kép forrása: civilhetes.hu)
Rovatok: 
Életmód






"A fideszesek meggyőztek, két tollat is kaptam tőlük" – megszólaltak a dunaújvárosi szavazók



A Fidesz jelöltje, Lassingleitner Fruzsina nyerte a dunaújvárosi időközi választást. A város 4-es körzetében azért volt szükség a referendumra, mert a 2014-es voksoláson fölényesen nyerő kormánypárti önkormányzati képviselőt, Gál Rolandot emberöléssel gyanúsítják, s így lemondott posztjáról. A kampány során a kormány- és az ellenzéki pártok vezetői is ellátogattak Dunaújvárosba.
nol.hu munkatársai vasárnap a helyszínen igyekeztek szóra bírni az urnához járuló lakosokat. Taulságos miniinterjúk születtek.
A fideszesek házról házra jártak, és engem meggyőztek, hogy továbbra is rájuk szavazzak. Kaptam két tollat is tőlük. Szépen fognak, értek hozzá, valaha írószerboltban dolgoztam
- mesélte a 72 esztendős, nyugdíjas kereskedő, Marika.
Három idős asszonyt a Fidesz és a lopás fogalmával szembesítettek, de nem jöttek zavarba:
Mi a Fideszt szeretjük. Mondják, hogy a Fidesz lopott! De hát eddig mindegyik párt lopott!
Egy 61 éves férfi így indokolta, feleségével miért szavaznak mindig Orbánra:
Nem tudom. Azt se tudom, hogy mit ígért az Orbán, amikor itt volt, meg azt se, mit akarnak a szocik. Nem érdekel az elcseszett közvilágítás se, csak az érdekel, hogy a Fidesz nyerjen.
Volt olyan is, akit a fideszes jelölt elegáns öltözete győzött meg:
Nem tudok róla semmit, csak látom, hogy jó megjelenésű
  • mondta egy idős férfi.


Kirúgták Novák Elődöt a parlamentből





Lemond a parlamenti mandátumáról Novák Előd jobbikos képviselő, miután Vona Gábor pártelnök és az új elnökség felszólította, hogy adja vissza a mandátumát. Novák korábban élesen szembement Vonával, majd a tisztújítás napján visszavonult. Mégsem maradhatott. A frakció megvonta tőle a bizalmat.
Visszaadja országgyűlési képviselői mandátumát a jobbikos Novák Előd. A politikus ezt maga közölte hétfőn az MTI-vel, miután a párt képviselőcsoportja bizalmi szavazást tartott személyéről.
Novák a Facebookon hosszan magyarázza, hogy miért távozik a parlamentből. Azt írja, hogy a Jobbik új elnöksége felszólította, adja vissza a mandátumát, ő pedig ezt „az esküjéhez” híven megtette.
Novákot meglepetésként érte, hogy Vona hétfőn egyesével beszélt a frakció tagjaival, hogy kizárhassa őt a képviselőcsoportból. Novákot saját bevallása szerint azért lepte meg a döntés, mert a kongresszus után lezártnak tekintette a vitákat, és sok sikert kívánt a szerinte „legitim” új elnökség munkájához.
Elértük Novák Előd feleségét, párttársát, de Dúró Dóra azt mondta, semmit nem szeretne nyilatkozni az ügyben.
Sem az érzelmeimről, sem a politikai részről nem szeretnék mondani semmit
– fogalmazott, majd hozzátette, hogy férje a Facebookon minden fontosat leírt. Dúró később a Facebookra ezt írta ki: "Ha az embert bántják, fáj. Ha azt bántják, akire mindenkinél jobban felnézek, elviselhetetlen."
Megkerestük Vona Gábort is, de helyette csak Pál Gáborral, a Jobbik sajtófőnökével tudtunk beszélni. Pál annyit mondott, hogy Vona szerdáig, a következő elnökségi ülésig senkinek sem fog nyilatkozni.

Novákot kötelezte a jobbikos eskü

Mirkóczki Ádám, a Jobbik szóvivője az Indexnek azt mondta, Vona Gábor a mai, hétfői frakcióülésen bejelentette, hogy kezdeményezi Novák Előd képviselői mandátumának visszahívását. Mint utalt rá: a Jobbik képviselői tesznek egy külön esküt a Szent Koronára, hogy ha az országos elnökség méltatlannak találja őket a képviselőségre, akkor visszaadják a mandátumot.
Bár Novák nem értett egyet a dologgal, méltósággal vette a kezdeményezést, így a döntést megelőzve maga mondott le mandátumáról. Ettől függetlenül viszont szerdán az országos elnökség hivatalosan is dönteni fog Novák mandátumáról.
A frakcióból való kizárásról azonban a frakció dönt. Itt meg is történt a titkos szavazás, ahol
18 igennel, 4 nemmel 2 tartózkodás mellett megszavazták Novák frakcióból történő kizárását.
Itt egyébként a frakcióvezető indítványára feles többség is elég lett volna a döntéshez. Vona az okoknál a bizalmi válságot említette Mirkóczki szerint – a kongresszust megelőző Novák-féle szándéknyilatkozatot és egyéb, az „igazságot kifacsaró” nyilatkozatát, megnyilvánulását.

Vona kirakta az elnökségből

A szakítás előzménye, hogy néhány héttel ezelőtt Vona bejelentette: nem szeretné, hogy Novák és még két ember újra induljon a Jobbik egyik alelnöki pozíciójáért.
Kitört a háború a Jobbikban, Vona leszámol a radikálisokkal

Kitört a háború a Jobbikban, Vona leszámol a radikálisokkal

Novák Előd azt mondta a párt mai ülése után, hogy leforrázta Vona Gábor bejelentése.Tovább

A legújabb töltény Habony Árpád revolverében: Novák Előd

Tovább
Szávay István és Hegedűs Lórántné ezt különösebb zaj nélkül tudomásul vette, Novák viszontkomoly akciósorozatba kezdett, többek között belső, Vona köréhez köthető korrupciós ügyekről írt levelet a párt tagságának, amely alapján a Fidesz is támadni kezdte a Jobbikot.
Novák a múlt hétvégi tisztújító kongresszus előtt láthatóan behúzta a kéziféket, és a korábbi napok akcióihoz képest meglepő módon arról posztolt, hogy nem lesz botrány a Jobbik tisztújításán. A tisztújítás Vona Gábor győzelmével zárult, a pártelnök pedig olyan hatalomtechnikai módszerekkel akarja felépíteni a Jobbikot, mint Orbán a Fideszt tette. Ennek egyik állomása Novák elküldése a frakcióból.

Előkerült a bizonyíték: ez végképp padlóra küldheti Gyurcsányt



Mint ismert, Rozs Szabolcs diplomamunkájának az egyetemen őrzött példányának azért van jelentősége, mert a volt miniszterelnök azonos címmel évekkel később írt szakdolgozatának bírálata már előkerült. A Hír TV Célpont című műsorában összevetették és az derült ki, hogy a két dolgozat szinte minden ponton egyezik. Gyurcsány Ferenc azonban erre szerdán este az ATV-ben úgy reagált, hogy amit a Hír TV Rozs Szabolcs szakdolgozataként mutatott be, az hamisítvány is lehet, szerinte csak az egyetemen őrzött példány lehet a plágiumgyanú kivizsgálása során a mérvadó. Ezt találták most meg.
Gyurcsány Ferenc csütörtök délután Dunaújvárosban egy bisztróban tartott lakossági fórumot Vissza Európába címmel. Az esemény nem volt sajtónyilvános. A fórumról távozók elmondása szerint a volt kormányfő nem beszélt a szakdolgozatügyről. Gyurcsány a Hír TV-nek a helyszínen azt mondta, nem tudott róla, hogy meglett sógora diplomamunkája, majd megkérdezte, hogy azt hol találták meg. Végül úgy reagált, végig fogják gondolni, hogy mi következik ebből. A Demokratikus Koalíció vezetője rendőri kísérettel távozott.
Azonos a cím. Megegyező téma. Azonos adatok. Ugyanazok a hibák. Gyurcsány szerint csak egy karcolás. Fletó, a fekete lovag, aki nem bírja elviselni, hogy legyőzték. Célpontban a szakdogabotrány utóélete és a lovagok, akik azt mondják: plágium.  >>>
 
A Demokratikus Koalíció elnöke ugyanitt azt is állította: diplomamunkájához a forrásanyagok egy részét és az inspirációt a Rozs család balatonfüredi házában szerezte, de nem másolta le akkori sógora szakdolgozatát. Azt, hogy négy év elteltével a sógoráéval azonos címen adott be szakdolgozatot, nem találta furcsának. Szerinte a témamegjelölés – A Balaton-felvidék szőlészete és borászata – „meglehetősen általános”, a család pedig Balatonfüreden lakott. Ezzel kapcsolatban Selmeczi Gabriella csütörtöki közleményében kiemelte, Gyurcsány semmiféle érdemi cáfolatot nem tudott előadni a gyanúsan egyező szakdolgozatok ügyében.
Korábban arról szóltak a hírek, hogy akárcsak Gyurcsány Ferenc 1984-ben, A Balaton-felvidék szőlészete és borászata címmel írt diplomamunkája, úgy volt sógora, Rozs Szabolcs azonos című, de négy évvel korábban beadott szakdolgozata is eltűnt a PTE-ről.
Hogy a Földrajzi Intézetben valóban megtalálták a Rozs-féle diplomamunka iktatott példányát, azt a Pécsi Újság több forrása is megerősítette, de valamennyien hozzátették: szigorú dékáni utasítást kaptak arra vonatkozóan, hogy – mivel a PTE feljelentése miatt nyomozás indult az ügyben – nem nyilatkozhatnak a sajtónak. A lap kereste Geresdi Istvánt, a Természettudományi Kar dékánját is, de eddig nem sikerült elérnie.
Később a PTE sajtóreferense, Kottász Gergely e-mailben arról tájékoztatta a Pécsi Újságot, hogy „az egyetem által kezdeményezett vizsgálat lezárása után haladéktalanul és minden részletre kiterjedően tájékoztatják a közvéleményt. Az időközben felmerült információkat – valóságtartalmuktól függetlenül – nem kívánják sem megerősíteni, sem cáfolni.”
Egyébként eltűnt szakdolgozatával kapcsolatban a meglehetősen következetlen nyilatkozatokat adóGyurcsány korábban közölte: lopás miatt feljelentést tesz.  A PTE közben a rendőrséghez fordult, valamint döntött arról, hogy kibővíti az egyetemen és jogelődeinél tárolt diplomamunkákkal foglalkozó tényfeltáró bizottság feladatkörét. Az ELTE volt rektora úgy nyilatkozott, ha bebizonyosodik a plágium, Gyurcsány Ferenc diplomáját érvényteleníteni kell.
GYURCSÁNY SCHMITT PÁL DOKTORIJÁRÓL:
2012. január 12. (Facebook): Nincs az a palotaőrség, ami meg tudná védeni a Sándor-palota jelenlegi lakóját attól az istentelen szégyentől, ami most rázuhan. […] Az elnök minden bizonnyal plágiumot követett el. Sajnálom, hogy azt kell mondjam, de ha igaz a gyanú, akkor lopott.
2012. március 27. (Facebook): Az elnök erkölcsi bukása az eddiginél is nyilvánvalóbb lesz (ha persze ez egyáltalán lehetséges), hivatala végletesen és véglegesen eljelentéktelenedik. A jobboldal híveire nehezen lemosható szégyen fog hullani, másképp mondom: mostantól ciki lesz jobboldalinak lenni.
2012. március 30. (HVG.hu): Göncz Árpád 1990-es megválasztása óta a parlamenti többség minden esetben az ellenzékkel való egyeztetés nélkül választott államfőt, de amíg minden korábbi elnök képes volt arra, hogy az alkotmányos követelményeknek és a nemzet képviseletének eleget tegyen, az Orbán Viktor által jelölt Schmitt Pál ebbe belebukott. A 2006-os őszödi beszédem a tovább élő kádári hagyományokkal és a mutyikkal, féligazságokkal terhelt rendszerváltozással
való szembenézés kísérlete volt. Schmitt Pál ügye ezzel szemben antiőszöd, a kádári hagyományok és a rendszerváltozás rossz hagyományainak folytatása.
2012. március 30. (ATV.hu): A doktori cím megszerzésének alapvető feltétele az önálló tudományos munka. Ebben a dolgozatban az önálló tudományos munkának se híre, se hamva. Becsapta önmagát, úgy látom, becsapja a világot. […] Elementárisan zavarja, bántja a magyarok sokaságának a jóérzését. Azt mondják, hogy kérem szépen, nem lehet egy csaló az országnak az elnöke, nem lehet egy hazug ember az ország elnöke, nem lehet egy morálisan elfogadhatatlan ember az ország elnöke. […] Nem egy sokunk közül, hanem úgy tűnik, hogy silányabb, mint a legtöbb magyar. Ez baj. Nem lehet silányabb ember az ország elnöke, mint a legtöbb magyar. Mi fel akarunk nézni erre az emberre – nem lehet innentől kezdve.
forrás:http://mno.hu


 



17 éves magyar lány lett Eurázsia szépségkirálynője 


BorsOnline / Délmagyar.hu - 
alternativhirek
Tizenhét éves, életében először ült repülőn, közel négy héten át pedig egyedül készült fel és küzdött meg a Miss Eurasia 2016 versenyen - Mihályfi Liza el is nyerte a címet. 
 
Mihályfi Liza / forrás: 
delmagyar.hu

"Tavaly nyertem meg a Miss Hungary Tini kategóriáját, ennek köszönhetően indulhattam el ezen a nemzetközi versenyen - mondta Liza.

"Életemben először ülhettem repülőn és először utaztam a szüleim nélkül hosszabb időre. Természetesen féltett a családom, de úgy voltunk vele mindannyian, ez a felnőtté válás felé vezető út egyik jelentős lépcsőfoka. Harminchét ország képviselője közt közel négy hetet töltöttünk a felkészüléssel, mindenki angolul beszélt, így a nyelvet is gyakorolhattam. Az indiai lány volt a szobatársam, nagyon jól kijöttünk. Édesanyám a döntőre utazott csak ki. Amikor a legjobb tizenötbe kerültem, már reménykedtem a szép eredményben. Végül kimondták a nevem" - mosolygott Liza.

Édesanyja könnyezve ölelte át a színpadon, az ötezer dolláros nyereményét azonban egyelőre nem kapta meg. Magyar lány ugyanis sosem nyert még, és a szerződését meg kell még írniuk. 




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése