2016. augusztus 13., szombat

A zsidók csak rabolnak vagy ölnek is ?





A zsidók csak rabolnak
vagy ölnek is ?


A beruházói tartozásoknál is a vevő lehet a "zálogkötelezett"
 
Új lakást veszel? Többszázmilliós 

kockázatot vállalhatsz! 


2013. július 9. A lakáseladásoknál - tudta meg az Azénpénzem. hu - több bank eleve olyan nyilatkozatot kér, amely a vevőkre hárítja annak kockázatát, hogy a beruházó nem fizet. Miközben az ország több területén is vétlen vevők küzdenek ingatlanjukért, mert a bank rajtuk akarja bevasalni a kivitelezőnek folyósított hitelt is.

Még az év elején 
jókora csokrot gyűjtött az össze origo.hu azokból az esetekből, amikor új lakások gyanútlan vevőin olyan tartozást akar bevasalni bankjuk, amelyet az ingatlan beruházói halmoztak fel. Angyalföldön, Kalocsán, Debrecenben, Győrben, Miskolcon és a főváros XVII. kerületében is akadnak olyanok, akiket önhibájukon kívül kilakoltatás fenyeget. Szegedi és makói társasházaknál pedig már egy tárgyaláson is túl vannak az elkeseredett lakók. A bíróság a banknak adott igazat. Ilyen körülmények között megdöbbentünk azon, amikor olvasónk olyan nyilatkozatot juttatott el portálunkhoz, amiből az tűnik ki: a vevővel eleve tudomásul véteti a bank, hogy összesen 400 millió forintos banki kölcsönnél is ő lesz a "zálogkötelezett". (A levelet itt találja.)

Ezzel tulajdonképpen megágyaznak annak, hogy ha később vita támad, akkor a bank jogszerűen a lakások magántulajdonosaitól szedje be a pénzét. Az említett perben egy vállalkozónak a Raiffeisen 450 millió forintos hitelt nyújtott, az építtető nem törlesztett, és a keretjelzálogot is tartalmazó szerződés miatt követelheti a bank a tartozást 31 makói és szegedi lakón. A bíróság kimondta: mivel a jelzálog bejegyzése jogszerű volt, a lakóknak tudomásul kell venniük, hogy fizetniük kell.

Egy másik olvasónk nem tudja értékesíteni egy irodaházban szépségszalonnak vásárolt ingatlanát. Mint elmondta: bedőlt az irodaház kivitelezője, akinek kifizették a vételárat. Ráadásul nem utalta tovább a pénzt a banknak, így most a bank jelzálogjoga terheli az összes ingatlant. Most próbálnak majd egyezkedni a pénzintézettel, hogy az egyszer már megvásárolt irodákkal szabadon rendelkezhessenek a tulajdonosok.
Az ügyvédek bevett gyakorlatról beszélnek

Az Azénpénzem.hu érdeklődésére több jogász is azt mondta: a portálunkhoz érkezett nyilatkozatban "nincs semmi különös". A válság következményeként ugyanis a bankok igyekeznek a korábbinál jobban bebiztosítani kihelyezett pénzüket. Rengeteg ilyen ügylet probléma nélkül lezajlik. Az építtető a lakóktól megkapott vételárból visszafizeti a beruházásra kapott bankhitelt. Azt azonban senki sem tagadta, hogy ha valamiért mégsem tud a banknak fizetni - mondjuk, mert más irányú kötelezettségei is vannak -, akkor bekövetkezhet, hogy a vevőnek se pénze, se lakása nem marad.

Ha a bank megfelelően kezeli a beruházó kockázatát (például műszaki ellenőrt alkalmaz) akkor elvileg nem lehet gond - állította az egyik ügyvéd. Másvalaki azonban bizalmasan arról beszélt, hogy ő az utóbbi években minden személyes ismerősének azt tanácsolja, vegyen inkább használt lakást. Amelynél már végbement a társasházzá alakulás, és a betétlapok tiszták. Tanácsként kaptuk még, hogy a vásárló érdeklődjön a banknál, hogy az miként védi a vevők érdekeit (például a vételárat elkülönített számlán tartja-e).

Arra a felvetésünkre, hogy mennyire életszerű, hogy a bank ügyfelét minden ilyen részletbe beavatja, nem kaptunk választ. Ahogy arra sem, mi a köze a lakásokba költözőknek ahhoz, hogy a bank megfelelően képes-e saját kockázatait kezelni. Tény, hogy ott, ahol a bank finanszírozza a kivitelezőt, általában kedvezménnyel lehet lakásokhoz jutni. Arról viszont, hogy ez esetenként jókora rizikóval is járhat, nem sok szó esik. A most ismertetett ügyben is a hitelfolyósítás utolsó feltételeként, mintegy mellékesen, de azonnali reagálást várva szólítottak fel a Nyilatkozat aláírására.
Nem csak csalások, gazdasági nehézségek is fenyegethetnek

Abban minden szakértő egyetért, hogy ha a beruházó készpénzben vagy nem a finanszírozó banknál vezetett számlára kér pénzt, akkor semmiképpen sem szabad szerződni. Sajnos azonban a lakások vevői nem csak akkor kerülhetnek nagyon rossz helyzetbe, ha a kivitelező (projektcég, értékesítő) csal. Az Opten céginformációs szolgáltató nemrégiben arról tájékoztatott, hogy az építőipari válság végét még nem jelzi a cégstatisztika. A májussal záruló három hónapban 1520 cég szűnt meg, ennél rosszabb eredményt korábban csak 2012 utolsó negyedévében regisztrált a cégstatisztika, amikor 1578 építőipari vállalkozást zártak be. Az Opten ügyvezetője, Tóth Tamás az MTI-nek most elmondta: semmilyen kedvező változás nem látható a teljes első félév alatt sem.

Az igazi építőipari áttörést a lakossági jelzálog-hitelezés fellendülése indítaná meg - állítja Tóth Tamás. Csak reméljük, hogy mindez nem a magánszemélyek nyakába pakolt kockázatokkal mehet végbe. 



Hoppál: Működik a jogorvoslati rendszer 

Magyarországon 



2013. július 9., 09:41 
hirado.hu fidesz.hu
Hoppál Péter, a Fidesz szóvivője az M1 Ma reggel című műsorában Schiffer András korábbi kijelentéseire reagálva azt mondta, hogy az Európa Tanács soros ülésén egy brit liberális képviselőtől hangzott el, hogy nem javasolja Magyarország ellen a monitoring eljárás megindítását, mivel Magyarországon nincsenek politikai foglyok a börtönökben, szólásszabadság van a médiában, és érvényes a gyülekezési szabadság is.

Megjegyezte azt is: az ülésen a többség nem engedte, hogy hazánk ellen monitoring eljárás induljon. Hozzátette: az Európai Unió parlamentjében össze tudott állni egy politikai indíttatású koalíció, akik megszavazták ezt a jelentést.

A Tavares-jelentés önmagában egy politikai dokumentum, ezért született rá politikai válasz, egy országgyűlési határozat keretében - mondta Hoppál Péter.
Hoppál Péter az ma Ma reggel című műsorában

A Fidesz szóvivője úgy fogalmazott, hogy a jogorvoslati rendszer ma ugyanúgy működik hazánkban, mint a rendszerváltás óta a magyar demokráciában bármikor.

"Azok, akik a fékek és ellensúlyok meggyengüléséről beszélnek, elhallgatnak tényeket, mint például azt, hogy a köztársasági elnök nemrégiben két új törvényt is visszaküldött a parlamentnek" - utalt vissza Hoppál Péter Schiffer András korábbi nyilatkozatára.

Megjegyezte: ugyancsak a fékek és ellensúlyok működő rendszerének minősül, hogy az LMP ősztől újra frakciót alakíthat a parlamentben, amit az országgyűlés az alkotmányügyi bizottságnak javaslatára szavazott meg pénteken a parlamentben.

Kapcsolódó:
   
Echo TV: Kásler Árpád elnök (Banki Adósok Érdekvédelmi Szervezete)
   
Elmeszelte a Magyar Gárdát Strasbourg 



Parlamenti számok a statisztika szerelmeseinek 



2013, július 9 - 10:06 
alfahir.hu
Ez történt a nyári ülésszak végéig a parlamentben. Mivel nem szeretnénk hosszú tömött sorokkal fárasztani a becses olvasót, ezért összeszedtük a legfontosabb adatokat, így akár egy perc olvasással penge lehet, ha az esti fröccsözés alkalmával vita kerekedne a kocsmában, vajon hány fideszes javaslatot, vagy ellenzéki módosítót fogadott el a tisztelt ház.

- százharminchét törvényt fogadott el az Országgyűlés tavasszal és nyáron

- ebből csak egyet ellenzéki kezdeményezésre 
 
Élő szövet a szavazógépen


- 2010 óta van 720 új törvényünk

- ötször módosították az idei betonbiztos költségvetést

- egyszer (egyelőre) az alkotmányt

- Áder János hat törvényt küldött vissza

- ezeket emiatt kétszer kellett megszavaznia a Fidesznek

- ebből kettőt Navracsics Tibor nyújtott be

- Németh Lászlónénak köszönhetjük az elektronikus útdíj bevezetését, két költségvetési-módosítást, és a nemzeti dohányboltok termékkörének bővítését, a takarékszövetkezeti törvényt (amit szintén kétszer kellett megszavazniuk)

- Varga Mihály háromszor módosított a költségvetésen

- szintén ő kezdeményezte, hogy járulékkötelesek legyenek a kamatjövedelmek

- de itt nem állt meg: emelte a vállalkozások távközlési adóját és a pénzügyi tranzakciós illeték kulcsát, továbbá egyszeri befizetésre kötelezte a bankokat.

- Fazekas Sándor szintén roppant aktív volt (sajnos), ő nyolc jogszabályt indítványozott, köztük a földtörvényt

- a fideszes Vas Imre nyolc, Cser-Palkovics András hat javaslatot jegyez

- előbbi jóvoltából lehet aláírásgyűjtést végezni a lakásokban (akár a hálószobában is), és az ő nevét keretezhetik be a dohánykereskedők: javaslatával tízszázalékos árrést biztosítottak a trafikoknak

- az alkotmány negyedik módosítóját minden kormánypárti honatya és honanya megszavazta.

- Pősze Lajos és Rozgonyi Ernő is

- Ertsey Katalin és Osztolykán Ágnes örülhetnek, őket nem érte a fideszes önkény: javaslatukat, miszerint a családi napköziben is lehessen teljesíteni a hároméves kortól kötelező óvodáztatás, magáévá tette a kormánytöbbség.

- a képviselők nyolcszor hagytak jóvá pénzbírságkiszabást, illetve tiszteletdíj-csökkentést, persze csak és kizárólag ellenzéki képviselő rovására (48 politikusnak kellett a zsebébe nyúlnia)

- ebből a teljes Jobbik frakció egyhavi fizetését vonták meg

- született nyolc jelentés és egy politikai nyilatkozat 



Borbély József Kormányzó Úr 2. előadása Siklóson 



Orbán és Matolcsy már látja az 1 millió új munkahelyet 


2011-re meglesz, ha nem, akkor 2012-re. 2013-ra biztosan, de a választásokra mindenképp. Ha nem is a 2014-esre, de a következőre igen. Amennyiben nem, akkor a 20-as évek végére, hiszen pont akkor érjük utol a nyugatot. Nevetséges! 


Teljes cikk: 
Nemzeti Internetfigyelő 



Ösztöndíjat fizetünk külföldi hallgatóknak 



A keleti nyitás stratégiája keretében ösztöndíjprogramot indít a kormány külföldi hallgatók számára, így tanévenként mintegy kétezren jöhetnek Magyarországra tanulni.

A fenti tényt Szijjártó Péter külügyi és külgazdasági államtitkár jelentette be hétfőn. A Stipendium Hungaricum program keretében Kína, Japán, Kambodzsa, Szingapúr, Vietnám küldhet diákokat, de jöhetnek a Kaukázus vidékéről és a Független Államok Közösségéből is. Az arab országokból és a Balkánról jöhetnek fiatalok, de másik ösztöndíj-programokkal jöhetnek Brazíliából és Szaúd-Arábiából is, ahonnan több száz fiatal érkezhet.

A képzésért fizetendő összeget a magyar állam biztosítja, és emellett ösztöndíjat is folyósítanak részükre. A magyar fiatalok pedig cserepartnerként mehetnek ezekbe az országokba.

Egy hallgató éves költsége kollégiummal együtt 1,0-1,25 millió forintba kerül majd. Klinghammer István államtitkár szerint megtérül a költség hosszú távon például abban, hogy magyar szakembereket hívnak majd meg ezek az országok különböző befektetéseikhez.

Békéscsaba, 2013. július 9.
Írásunk részlet a Magyar Nemzet mai cikkéből

Emlékeztető: 
"A helyzet úgy áll, ha tandíj lett volna, akkor én ma nem állnék itt. Ha tandíj lett volna akkortájt, Önök közül nagyon sokan nem ülnének ma itt. Beszéljünk ismét egyenesen: a tandíj a magunkfajtákat kirekeszti az egyetemekről." (Orbán Viktor 2008. február 13-án a Syma Csarnokban)sokkaljobb.hu

Kapcsolódó:
   
Cigányok keresték Farkas Flórián érettségi bizonyítványát 



Simó Endre: Zágrábi döntés a horvátországi 

devizahitelesek javára 


A devizahitelesek javára döntött csütörtökön a zágrábi kereskedelmi bíróság első fokon abban a perben, amelyet a horvátországi Frank Egyesület, az Udruga Ffranak indított nyolc bank (UniCredit - Zagrebačka Banka, az Intesa Sanpaolo - Privredna Banka Zagreb, az Erste Bank és Steiermärkische, Raiffeisen Bank Austria, Hypo Alpe-Adria-Bank, az OTP Bank, a Société Générale - Splitska banka és Sberbenk (ex Volksbank) ellen a svájci frankban felvett hitelek jelentős drágulása miatt.

Radovan Dobronic bíró az elsőfokú ítélet indoklásában kijelentette, hogy teljes mértékben támogatja a fogyasztói egyesület érvelését. Ugyanakkor a bíró elmondta, hogy a bankok cselekedetei teljes mértékben ellentétesek a fogyasztóvédelmi törvénnyel, mivel nem tájékoztatták az ügyfeleket a lehetséges kockázatokról. A bankok megsértették a törvények rendelkezéseit, mivel változó kamatozású kölcsönöket kínáltak, a kamatokat egyoldalú banki döntésekkel változtatták, anélkül, hogy az ügyfeleik bármiféle információt kaphattak volna a számítási módszerről vagy a paraméterekről. "Az alkalmazott kamatlábnak ugyanannak kell lennie, mint a hitel felvételekor és a teljes törlesztési időszak idején fix kamatozásúnak kell maradnia. Mindezekért a perköltségek a bankokat terheli - mondta Dobronic bíró.

Nicole Kwiatkowski a felperesek ügyvédje teljesen elégedett az elsőfokú ítélettel és rámutatott az elsőfokú döntés pozitív jellegére. "Ez egy hatalmas előrelépés, de sajnos még mindig nem biztos, hogy változni fog a betétesek helyzete, mert előttünk még a fellebbezés és az új tárgyalás" - mondta.

"A bíró sikeresen alkalmazta a gazdasági törvény rendelkezéseit. Igaza volt, amikor a szerződés hibás részleteire rámutatott, és bírálta a változó kamatozású hitelek kihelyezését. Akik felvették a kölcsönöket, igazából semmilyen konkrét információval nem rendelkezhettek a deviza alapú hitelekről, miközben kimutatható, hogy a bankok szakembereinek pontosan tudtak minden kockázati tényezőről - mondta Branka Lukačević-Gregić közgazdász.

A bíróság az ítélet indoklásában többek közt megállapította, hogy a bankok egyoldalúan, a hitelesek kárára módosították a kamatokat. Elrendelte, hogy a pénzintézeteknek fix kamatozás mellett, a szerződés napján érvényes árfolyamon kunára kell átszámítaniuk a hitel tőkeösszegét. Amennyiben az ítélet jogerőre emelkedne, a hiteleseknek egyéni eljárásban kell kérniük a bankoktól azt a pénzt, amennyivel túlfizették a már törlesztett részleteket.

A 4,3 millió lakosú Horvátországban mintegy százezer frankhitelest tartanak számon, kétharmaduk lakáshiteles.
Facebook

Kapcsolódó:
   
Egy kilakoltatással fenyegetett nyolcgyermekes család otthonába 



Az árulás kora: egy 1958-as könyv az emberiség ellen 

indított vegyi támadásról 



July 9, 2013 
rejtelyekszigete.blog

Dr. R. Swinburne Clymer időben előre láthatott, amikor 1917-ben megírta az étrend és betegség, valamint mentális egészség közti kapcsolatról szóló könyvét, amely kisértetiesen illik a mai helyzetre. Dr. Clymer orvosi diplomáját 1902-ben a chicagoi "College of Medicine- and Surgery" intézményben szerezte. Elég sok ellentmondás veszi őt körül, vannak akik azt hiszik, sosem doktorált le. Ennek az akkor terjesztett hírnek hátterében valójában az orvos kitagadása állhat, illetve az az 1923-as "Journal of the American Medical Association" kiadvány, amely azt állítja, hogy "Adataink azt mutatják, hogy ez az ember sosem végzett semmilyen neves orvosi egyetemet."

Bár Dr. Clymer személye körül lehet vita, 1958-ban írt: "Your Health and Sanity in the Age of Treason" -az "árulás" korára utal, amelyben az embereket különféle mérgező élelmiszer-adalékanyagoknak és fluorid hatásainak teszik ki. Könyvének legtöbb érvét, mai fő tudományos kutatásokkal ellenőrizni is lehet. Ami ezt a könyvet egyedülállóvá teszi, az az a tény, hogy Dr. Clymer egyike volt az első emberek közül, aki rámutatott arra, hogy "ezeket a toxinokat szándékosan adagolják a népnek "... a tömegek szellemi és erkölcsi romlásának előidézése érdekében."

Az egész könyv angolul itt tölthető le, a "University of Michigan" gyűjtő munkájának köszönhetően.

A könyv megfelelő alcíme: "Élelmiszer és folyadékok: a gonosz emberek szándékosan és gondosan megtervezett és kidolgozott módszere az emberiség szellemi hanyatlásának és erkölcsi lealacsonyodásának eléréséhez, a rabszolgává való leigázás eszközeként."

Dr. Clymer élesen figyelmezteti olvasóit a jövőre nézve: "Képzeld el magad, ha tudod, hogy fokozatosan elveszíted emberséged, az elméd gyorsan romlik, így már nem leszel képes tisztán gondolkodni és megtervezni jövőbeni cselekedeteid." Ellenállásod annyira legyengült, hogy már nem vagy ura önmagadnak. Röviden: gyorsan idiótává, robottá, zombivá válsz, könnyen mások parancsainak alanyává."

Bertrand Russell: " The Impact of Science on Society" ( A tudomány hatása a társadalomra) 1953-ban megírt könyvéből Dr Clymer idézi azt a részt, amiben a globális elit azon szándékát nyilvánítja ki, hogy uralja a tömegeket. Russell megállapította, hogy a tudományos zsarnokság "Táplálkozás, oltások és bizonyos intézkedések együttesen már nagyon fiatal korban felkészítik az embereket egyfajta karakter létrehozására amit a hatóságok kívánatosnak tartanak. Ily módon a hatalom minden komoly kritizálása pszichológiailag lehetetlenné válik. "
Dietil - endokrin zavarok

Dr. Clymer azonosította a szintetikus ösztrogén dietilstilbesztrolt - amit 1938-ban hoztak létre- az elit céljainak elérése érdekében. Clymer kifejti, hogy a könyvben tárgyalt mérgező adalékanyagok az elit kifejezett céljait szolgálták, mégpedig csodálatosan ...

"A laikusok egyáltalán nem ismerik a sztilbösztrollal kezelt hús hatásait az emberi szervezetre. Ez gyakorlatilag a tömegek engedély nélküli gyógyszerezésének minősül, meghamisított élelmiszereken keresztül, amely egyetemes katasztrofális eredményeket fog hozni. Ez különösen igaz főleg gyermekekre, fiatalokra, fiatal nőkre és férfiakra, mert főleg náluk fog sterilizálni vagy rákot okozni - egyszóval különféle betegségeket okoz, amelyeket az emberiség ellenségei buzgón remélnek. "

Mivel a sztilbesztrol egy szintetikus kémiai anyag, "... a test természetes védekező mechanizmusai hatástalanok a káros eredmények kivédésében. A természetes ösztrogén viszont lebomlik, és annak esetleges káros hatásai nem lesznek többé" -írja Dr. Clymer. A sztilbesztrolt különböző típusú rákos megbetegedések gyógyításához és a menopauza tüneteinek enyhítésére használták, de Dr. Clymer kijelenti: "a sztilbesztrol veszélyes gyógyszer, kivéve ha hozzáértő, tapasztalt kéz alkalmazza azt."

Dr. Clymer arra figyelmeztet, hogy az ilyen vegyi anyagok a férfiak nőiessé tételének az eszközei.

"Minden emberi lénynek rá kell ébrednie arra, hogy vannak bizonyos módszerek és eszközök, amelyekkel meg lehet változtatni az ember tulajdonságait, olyan könnyedén, mint az állatokét. Az ember egy harcos természet, családjának, saját jogainak és kiváltságainak védelmezője. Az egyén egy szabad ember ... A lény, aki nagy dolgokat vitt végbe, és ha nem avatkoznak be cselekedeteibe, még nagyobb dolgokat képes véghezvinni. Ezt a lényt fogják átalakítani egy olyan lénnyé, aki nem is lesz arra hajlandó, hogy megvédje magát, nemhogy a családját vagy országát a rabszolgaságtól ... "

Dr. Clymer aggodalmait a sztilbesztrollal kapcsolatban igazolta az idő, mint növekedési hormont, a 1970-es években rák okozó tulajdonságai miatt kivonták a forgalomból. Emellett 1971-ben az FDA felhívta az orvosok figylemét arra, hogy ne írják fel a sztilbesztrolt terhes nőknek a rák magas kockázata miatt. A gyógyszert 1997 óta nem gyártják.
Egy furcsa egybeesés- Biszfenol A

A mai nyugati világ tudósai folyamatosan problémáznak azon, hogy jelentős szintű biszfenol A (BPA) szennyezést találnak az italokban és az ételekben. A BPA pedig egy szintetikus ösztrogén. A BPA talán egy sokkal nagyobb veszélyt jelent, mint a korábbi sztilbesztrol, annak a ténynek köszönhetően, hogy ez nem csupán a húsokban van jelen, hanem megtalálható számos háztartási termékben és táplálékban. Egy nemrégiben készült kanadai tanulmány felmérése szerint, a BPA a kanadaiak több mint 90%-ának vizeletében nagy koncentrációkban mutatható ki. Az elvégzett vizsgálatok szerint, a BPA a felnőttek 95%-ának vizeletében megtalálható, az 1988-1994 között gyűjtött mintákat elemezve, a 2003-04 közt tesztelt gyermekek és felnőttek vizeletének 93%-ában volt azonosítható. Más kutatások kimutatták, hogy a biszfenol-A lehet oka a férfiak elnőiesedésének és csökkent spermaszámának. 

Ahogy Dr. Frederick vom Saal fejti ki egy helyi Fox News adásban, a BPA egy gramm trillionod részének mennyisége már megváltoztatja a sejtek működését és növekedésüket. Emellett azt találták, hogy a BPA táplálja a rákos sejtek növekedését és hatással van a patkányok reproduktív rendszerére.

Fluorid

Egy másik veszélyt az emberi egészség jólétjére, Dr. Clymer nátrium-fluoridként azonosított. A fluoridról azt állítják, a vízhez és fogkrémekhez adják azért, hogy megvédje a fogakat a fogszuvasodástól.

Dr. Charles E. Perkins, akit Dr. Clymer személyesen is ismert, az Egyesült Államok kormánya Németországba küldött, hogy segítsen átvenni az IG Farben vegyi üzemet, a második világháború végén. A következőkben abból a levélből idézünk, amelyet Mr. Perkins írt a Lee Alapítvány Táplálkozási Kutató Intézetébe, Milwaukeeba, Wisconsin államba 1954 októberében." 

Mr. Perkins levelében kijelenti:

"A német vegyészek egy nagyon ötletes és távlati tervet dolgoztak ki a tömegek szabályozására, amelyet el is fogadott a német vezérkar. A terv az volt, hogy irányításuk alá vegyék a lakosságot egy adott területen azzal, hogy gyógyszerezik annak ivóvíz ellátását. Ezzel a módszerrel irányítani tudták egész területek lakosságát, a víz gyógyszerezésével és a nők sterilizálásával csökkenteni tudták a népességet. Ebben a rendszerben a nátrium-fluorid kiemelt helyet kapott.

"Azonban - szeretném nagyon határozottan és nagy nyomatékkal kijelenteni, hogy az ivóvíz fluorozásának valódi oka nem a fogak állagának javítása. Ha ez lenne az igazi ok, számos módja lenne annak, ahogy ezt meg lehetne tenni, mégpedig sokkal egyszerűbben, olcsóbban és hatékonyabban. Az igazi cél a víz fluoridálásában az, hogy csökkentse a tömegek ellenállását, ellenőrizhetővé tegye őket és megtörje szabadságukhoz való ragaszkodásukat ...

Dr. Clymer emellett egy 1956-ban íródott levelet is idéz, amit az akkori new yorki "víz biztos": Arthur C. Ford írt. A levélben, Ford nyíltan nevezi a fluoridot "... nagyon mérgező anyag ..."-nak.

"Tudjuk, hogy a fluoridok rendkívül mérgező anyagok, és bizonyítékok vannak arra nézve, hogy még a javasolt szinten: egy rész vízhez milliomod rész fluoridot adva az ivóvízhez, a fluoridált közösségeket kár érte- írja Ford. 

"A fluorid, amellett, hogy mérgező anyag, nem választódik ki teljesen a szervezetből, és jelentős hányada halmozottan a szervezetben marad. Az ivóvízhez való bármilyen koncentrációban való fluor adása káros az emberi szervezetre nézve."

Magyarországon nem adnak fluort a vízhez, de vigyáznunk kell a fogkrémek és a fluort tartalmazó palackozott vizek vásárlásával. Az utóbbiak esetében a BPA veszély is fenn áll.

Az emberiség nyíltan zajló kémiai módosítása folyik, amit csak azzal lehet kikerülni, ha figyelmeztetjük egymást a veszélyekről. Ezek sajnos olyan kihivások, amelyekkel nem csupán mi, de a jövő generáció is szembe fog nézni.
http://naturahirek.hu/az-arulas-kora-egy-1958-as-konyv-az-emberiseg-ellen-inditott-vegyi-tamadasrol/ 
A Gazdatanácsok Szövetsége büntető feljelentéséből 

három pontban nyomoz három ügyészség
 
Tisztelt Honfitársaink és Szerkesztőségek!

Megérkezett az első válasz a Gazdatanácsok Szövetsége megbízásából 2013. április 30-án indított büntető feljelentés ügyében.

Vonatkozó bejegyzésünk: 
Bünteto feljelentés az NFA ellen és a feljelentés bejelentéséről készült felvétel a HÍRTV-ben: http://www.youtube.com/watch?v=OZvUvXK58fE

Büntető feljelentésünk 5 pontjából kettőt elutasított egyet áthelyezett a Központi Főügyészséghez, egyet-egyet pedig továbbított a Fejér megyei Főügyészséghez és a Fővárosi Főügyészség Magánjogi Osztályához a Fővárosi Főügyészség.
Gazdatanácsok Szövetsége titkársága
ui: 
Ami késik, nem múlik! Törvénytelenség jogot nem alapít (EX TURPI CAUSA NON ORITUR ACTIOAz NFA nyilatkozatának cáfolata állításról állításra! 



Az Echo Tv tulajdonosa és vezetői részére 


Tisztelt Széles Gábor Úr, Miki Tímea Úrhölgy, és Varjú Frigyes Úr !

Felhívjuk a figyelmüket az alábbi videóban látható, a magyarság sorsát nagymértékben befolyásoló témákra.

A 3.utas civilek kérik Önöktől, hogy a magyarság és az Echo Tv nézőinek érdekében tegyék lehetővé az alábbi videóban látható 2 szakértőnk és témák bemutatását a tévéjükbe.

Köszönettel vesszük a válaszukat.

Üdvözlettel: Brindza András, ÖFEM, MAREVOSZ
Kelt: 2013. VII. 11.

"Megszűnt az EU-s tagállamok önálló költségvetési joga."
Kérek mindenkit, hogy szíveskedjen végignézni az alábbi videót Varga István -- az MNB felügyelőbizottságának tagja előadásában. Aki teheti terjessze, ugyanis végig naprakész információkat hallhatunk benne, illetve olyan tervezeteket, amelyek még nem kerültek meghozatalra.
http://www.youtube.com/watch?v=JjTYhEtxKBA
Dr. Drábik János vendége Dr. Varga István - Modern pénzügyek, kotlátok és lehetőségek

Pénzügyi honfoglalás - A 8 részes új előadás
 


Ágoston Balázs: Miután a pályázatok kiírása után fölemelték az árrést, most már éjjel is árusíthatnak szeszes italt a trafikok, miközben dohányterméket nem árusító boltoknak ez továbbra is tilos. Ez a legpofátlanabb, legcinikusabb alsó-kolumbiai gazemberség, szemlátomást teljes tudatossággal tesznek tönkre egy csomó kiskereskedőt. Rohadt szemét maffia. Ezt még Gyurcsányék se merték eljátszani. A gazember narancsos zászlóval is gazember. Nagyon ideje, hogy jöjjön egy tisztító vihar, ami az egész '89-es bagázst a szemétdombra veti. 


Minda Zoli, a KISZ, és a bíró, aki alaposabban is 

dolgozhatna 


Minda Zoltánnal közölte az egyik székesfehérvári bírónő, hogy a személyiségi jogai sérülhettek azzal, hogy Zoli a KISZ bejegyzési papírokkal kapcsolatos perben figyelmeztette őt a kötelezettségeire. Még pénteken beszéltem vele Budapesten. 
https://www.youtube.com/watch?v=jeWJqzzpTps

A szóban forgó tárgyalás vágatlan felvétele:
1. rész (2 óra): 
https://www.youtube.com/watch?v=c04JyqYFtJY
2. rész (30 perc): 
https://www.youtube.com/watch?v=OVs2gViY2Mo SoDI 



MAGYAR JUSTITIA BIZOTTSÁG
(SZÓRÓLAPJA) 

HORN GYULÁT LENYOMTÁK A KÖZVÉLEMÉNY 

TORKÁN! 


Nem az első eset kicsiny hazánkban, hogy dísztemetést rendeznek kapitális hazaárulók, hazugok, tolvajok, vértől csöpögő kezű despoták vagy minden hájjal megkent szélhámosok számára. A sort Kádár Jánossal nyitották meg, Király Bélával folytatták, majd Horn Gyula lett a harmadik kiválasztott figura.

Mogyoróhéjban felvillantva:
(1) Kádár volt történelmünk legnagyobb hazaárulója (+ árulója), tömeggyilkosok karmestere, hazánk erkölcsi/anyagi (gazdasági) csődbevivője és ideológiai fertőzője;
(2) Király világszínvonalú hazai és nemzetközi szélhámos volt, ezen kívül háromszoros dezertőr, spicli, krónikus hazudozó, hullarabló és képmutató;
(3) Horn tettéhez fűződik az '56-os forradalom és szabadságharc leverésében való (önkéntes) aktív közreműködése, Kádár hatalmának megszilárdításában való részvétele, a múltját részletező CÖLÖPÖK c. könyvében leírt hazugságok terjesztése, országgyűlési képviselőként (a rendszerváltozás utáni) nyilatkozata '56-os forradalmunk elleni tevékenységéről ("NA ÉS?"), az MSZMP szovjet orientáltságú bel-és külpolitikájának kritikátlan végrehajtása (segítése), valamint a nyugati határzár (NDK-s polgárai számára történő) megnyitását végző művelet ügyes kisajátítása. 
*

Történelmünkben példátlan jelenség volt Horn dísztemetése, ahol ortodox hívei és ideológiai ellenfelei "kéz a kézben" hajbókoltak az elhunyt hazaáruló, hazug, szélhámos és krónikus alkoholista koporsója előtt, rezzenéstelen arccal hallgatták a búcsúbeszédet tartó Katona Béla ömlengését, Horn ("megfoghatatlan") tetteinek felmagasztalását, eljutva abba az arcátlan minősítésbe, miszerint a körünkből eltávozott megboldogult, a politikusok között (!) kiemelkedő államférfiként (!) alakította Magyarország és Európa sorsát (?), és eljutott az értől az óceánig. (Sic!)

Nem gúnyolódásnak szánom, de én úgy fogalmaztam volna, hogy eljutott a vodkától és a tömény italoktól a gyógyíthatatlan delírium tremensig (idült alkoholistáknál fellépő, állandó reszketéssel, súlyos érzékcsalódásokkal és téveszmékkel járó elmebántalom).
Katona becsületére legyen mondva, hogy egy "ködös" kritikával tompította ajnározásait, miszerint: "nem ő (azaz Horn, megjegyzés B. I.), volt egyedül, aki rossz döntést hozott az 1956-os forradalom során"...Merthogy szerinte "csupán" rossz döntésnek számít a hazaárulás, idegen katonákkal való kollaborálás és a forradalmárok vagy vétlen polgárok életének kioltása.

A tömény hazugságok tárházát bővíti, hogy Horn a hidegháború ellenzője volt, mivel mindaddig aktívan támogatójának bizonyult, amíg Gorbacsov nem gondolta meg magát és nem változtatta meg addigi politikai nézeteit. A vasfüggöny lebontása sem Horn indítványa volt, csupán túlbuzgón és ügyes (kaméleon) módjára produkálta magát, Németh Miklós közvetlen intézkedésére és Gorbacsov közvetett jóváhagyására.

Jó kommunista-elvtárshoz méltó módon támogatta Horn Gyulát Hans-Dietrich Genscher (mint az NSZK egykori külügyminisztere) pedig tisztában volt azzal, hogy a határőrség és a határral kapcsolatos ügyek intézése kizárólag a belügy és a határőrség országos parancsnokának a felségterületéhez tartozik, és ha bárki (!!!) a tudtuk vagy engedélyük nélkül belép a határsávba, akkor könnyen az életével játszik, (mint ahogyan azok az áldozatok), akik a disszidálásnak ezt az útját választották és a temetőben vagy a börtönben kötöttek ki. Mégis idefáradt, hogy hazugságokkal búcsúztassa elhunyt kollégáját mert számolt azzal, hogy hiszékenyek, elvakultak és tájékozatlanok mindig voltak, vannak és lesznek, mert ez a "fajta" nem tanul sem a saját, sem a mások hibájából, és a mondókáját is "készpénznek" veszik.

Valójában,- olyan majális szerű szögesdrót nyirbálás és a határon való tömeges (gyalogosan vagy gépkocsival) áthatolás csak úgy történhetett meg, ha előzőleg a határőrök parancsot kaptak a "terep" előkészítésére, a kiskatonák eligazítására, a riasztó rendszerek (eszközök) hibernálására, az aknamezők eltávolítására (bár korábban már intézkedtek az aknák eltávolítására, de az ellenőrzés nem mindenhol lett végrehajtva), tehát ügyesen "beetették" a magyar és német közvéleményt, hogy milyen dicső tettet hajtott végre külügyminiszterünk. "Bunda" volt az egész akció(!),- jól szabott bunda! Horn vette magára, majd naftalinba tette a pufajka mellé, úgy vélte, hogy jó kellék lehet a reform kommunisták színre lépéséhez és az olyan nemkívánatos személyek "ejtéséhez", mint Németh Miklós, Pozsgay Imre, Berki Mihály vagy Chrudinák Alajos és sokan mások.

Talán érdemes itt megemlíteni, hogy például Németh Miklós indította el a munkásőrség felszámolását is, amit Kárpáti Ferenc magának tulajdonít, sőt egy másik politikai tiszt és pufajkás hazaáruló (a Corvin-közi forradalmárokra lövető), Szalay Róbert is sajátjának tartja, és szebbnél szebb (kiagyalt) történetek közreadásával traktálja a tájékozatlan olvasókat.

Horn tehát (számos elvtársához hasonlóan) szintén más tollával ékeskedett, és hazai, valamint külföldi elvtársai (valamint tájékozatlan hódolói) emelték Európa nagy államférfijai közé, a vasfüggöny lebontójává (Sic!), sőt Martin Schulz az EP szocialista elnöke szerint: "Horn nélkül elképzelhetetlen lett volna a földrész, illetve Németország újraegyesítése". (Sic!)

Sokan vallják ezt és feledhetetlen élmény volt számukra a dísztemetés, mert a sors kegyének köszönhetően nem a 301-es vagy a 298-as parcellában porlad a rozsdás drótokkal keveredő csontjuk, mint az oda dobáltaké, mert ők a hazáért haltak meg, nem VIP-es kórházi lakosztályban, hanem Kádár akasztófáján és sokuknak a (Horn féle) pufajkások golyója vagy "kézimunkája" oltotta ki az életét. Meghaltak, hogy a vörös szegfűt szorongatók élhessenek...

Elképzelhető, hogy ha Beriját nem verette volna halálra Hruscsov, és még élne, akkor ma milliók "istenítenék", hiszen ő már szocialista (szovjet) politikusként 1953-ban(!) felvetette a német egység gondolatát és nem kizárt, hogy e miatt kellett Leninhez távoznia, mert Hruscsov '56-ban is bebizonyította a magyar forradalom és szabadságharc eltiprásával, hogy számára a szoc- tábor egysége többet jelent, mint elvtársának, evő és ivó cimborájának, valamint bűntársának az élete.

Bődületes valótlanságok, igazolhatatlan kijelentések, tipikus pravdai stílusú nyilatkozatok jellemezték a szervezők által kiügyeskedett és megkomponált dísztemetés propaganda beütésekkel tarkított lezajlását. Talán leggusztustalanabb és legfelháborítóbb a Kossuth síremlék közelében lévő sírhely kiválasztása volt. Nehéz elgondolni, hogy mit szólnának ehhez azok a földbekapart forradalmárok (vagy élő '56-osok), akik Horn vagy társai miatt vesztették életüket, illetve a társadalom perifériáján tengették az életüket, miközben a nagy formátumú államférfi Európa sorsát intézte.

Helyettük és értük is szóvá kellett tennem ezt a disszonáns dísztemetést. Ez a legkevesebb, amit meg kellett tennem!

Elnézést kérek azoktól, akiket - esetleg - akaratlanul megbántottam, de azoktól nem, akik durván megsértették '56 emlékét, hőseinket, mártírjainkat vagy a kisemmizett hozzátartozókat.

A problémákat nem lehet (nem szabad) a szőnyeg alá söpörni! Dísztemetéssel nem lehet a bűnösből hőst faragni!

A tények makacsok és semmilyen ékesszólással nem változtathatók meg. Tanuljanak ebből azok is, akik most ünnepelnek, de azok is, akik szó nélkül hagyták, hogy az események ennyire elfajuljanak.

Tisztelettel ajánlom minden jót akaró ember figyelmébe ezt a kis tanulmányt, várva az észrevételeket, kiegészítéseket:

(Prof. Dr. Bokor Imre)
MJB elnök 



Színesbőrű rabló hordák lepik el az országot 




Toroczkai László Ma egy legkevesebb 30 alulcivilizált négerekből álló horda igyekezett megállásra bírni az autómat az országút közepén. Eközben a családom a kocsimban ült. Természetesen nem álltam meg, úgyhogy szétugrottak. Ezután tárcsáztam a mórahalmi határőrség telefonszámát, mindez ugyanis nem Dél-Afrikában történt velem, hanem őseim földjén, a szegedi tanyavilágban, ahol a családunk tanyája is található. Sokan talán nem is tudjátok, hogy mekkora nyomás alatt van Európa, amely lassan kezd megtelni bevándorlóval. Csak itt nálunk, Mórahalom, Röszke és Ásotthalom környékén idén már naponta százával fogják meg a főleg afrikai és ázsiai színesbőrű bevándorlókat. Ezek nem menekültek, sokuknak több ezer eurós embercsempészre is telik. Ők a nyugati fertőre vágynak, jelentős részüket drogárusként látjuk viszont Nyugat-Európa nagyvárosaiban. Az már csupán hab a tortán, hogy a legtöbbjük olyan afrikai országokból jön, ahol a lakosság közel fele HIV-fertőzött, hogy a többi járványról ne is beszéljek. A dologban az a legmegdöbbentőbb, hogy teljesen elárasztották a szegedi tanyavilágot, itt érkeznek ugyanis Európába. Nem félnek, mert tudják a jogaikat, tudják, hogy az EU elmebeteg vezetői befogadják őket. Ennek tudatában egyre pofátlanabbak. Nem bujkálnak, sőt várják, keresik a magyar rendőröket, mert tudják, hogy ez már az EU, itt befogadószállásokra kerülnek, ahol a mi pénzünkből etetik őket, s ahonnan már bármikor továbbutazhatnak Európa bármelyik részére. Az előbb említett néger horda után, az ásotthalmi Turul-szobrunknál pillantottam meg 4 fekete bangladesit (legalábbis én annak néztem őket), akikhez odamentem, mert nagyon nem tetszett, hogy a Magyar Mártíromság Emlékműnél ütöttek tábort. Angolul beszéltek hozzám, azt kérdezték, hogy "is this Hungary?" és "where is the police?", valamint "is this the Budapest route?".

A dolog érdekessége, hogy mára a legtöbb bevándorló nálunk, Magyarországon lép be az EU-ba szárazföldön, míg hajón elsősorban Málta és Olaszország partjainál. A degenerált liberális elmebetegek által vezetett EU pedig szankciókkal fenyegette meg Máltát, amely vissza akarja toloncolni a bevándorlókat. Emiatt a rohadt EU miatt kell nekünk is befogadóállomásokra szállítani, etetni, itatni a jövevényeket, ahelyett, hogy déli irányba hazaküldenénk őket. 
Facebook 



A radikális rendszerváltás elkerülhetetlen 


A magyarság előtt két út áll: visszatalál Teremtőjéhez, visszaoltja magát ősi, tiszta olajfájába, vagy marad-e fogadott gyermek, marad-e az idegen olajfába oltott ág, vagy.
Ez az alapkérdés.

Az első út az életet jelenti, a második a halált.
Erről szól ez a két video.

A radikális rendszerváltás iránymutatását, irányelveit és a megvalósítás lépéseit már évekkel ezelőtt közvetítettem.

A nyugati civilizációról és az ősi civilizációra visszaállás szükséges és elégséges kompromisszumait a videókban fejtettem ki.
Ma erről beszélgetünk, ha lesz beszélgetőtársam.
Az első útra ráirányítottam a magyarságot. Lesz-e, aki erre vezeti Nemzetemet?

Kelt Szegeden, 2013. Áldás havának 10. napján. 
Árpád sarja, Halász József
http://youtu.be/MVyEpC-CJh0 http://youtu.be/Lrbn9iaIOyM https://www.videocontrolpanel.net/
A képre kattintva lehet a videokonferenciába belépni, 2014. 07. 10-én 18 és 20 óra között. 



Izsák Balázs SZNT-elnök Livbiu Dragnea-hoz címzett 

nyílt levele 


Nyílt levél Liviu Dragnea Miniszterelnök-helyettes úrnak!

Tisztelt Miniszterelnök-helyettes Úr!


        Az utóbbi időben ön többször is kijelentette, hogy a "régió-átalakítás nem etnikai kritériumok szerint fog végbemenni, hanem fejlesztési szempontok szerint." Figyelmesen elolvasva a jelenleg hatályos jogszabályt bárki megértheti az Ön szavainak igazi értelmét. A 2/1968 számú törvény 3. cikke értelmében a "megye városokból és falvakból tevődik össze - amelyek az ország területi-közigazgatási megszervezésének alapegységei - a földrajzi, gazdasági, társadalmi-politikai, etnikai körülményeknek és a lakosság kulturális kapcsolatainak és hagyományainak a figyelembe vételével." Ezzel a törvénnyel összhangban jött létre a magyar többségű Hargita és Kovászna megye, Ön pedig azt ígéri most nekünk, hogy Románia jövendő közigazgatási térképén nem lesz magyar többségű tartomány.
        Következésképp azokat a kritériumokat, amelyeket az 1968-as közigazgatási reform figyelembe vett, az Ön kormánya a régió-átalakítás során elveti, amit még Nicolae Ceausescu sem mert megtenni. És tudja Ön, hogy miért nem merte megtenni? Mert a törvény idézett előírása és általában a kisebbségvédelem 1945 és 1989 között Románia nemzetközi kötelezettségvállalására épült, kezdve azokkal, amelyeket a Szövetséges és Társult Hatalmakkal megkötött békeszerződés tartalmazott, folytatva azokkal, amelyeket Románia ENSZ tagállamként, illetve a Helsinki Záróokmány aláírásával vállalt.
        Ön gyakran utal a szakértői jelentésre, amely épp az Ön kedve szerint és az Ön rendelésére sorol érveket, elfeledve, hogy korábban már volt egy szakértői testület Románia alkotmányos közigazgatási reformjának előkészítésére, amely Stanomir bizottság néven vált ismertté. Az ő jelentéséből idézek: 
"Minden közigazgatási átszervezést célzó érőfeszítésnek kötelező módon tekintettel kell lennie a nemzeti kisebbségeket érintő dimenziókra. Annál inkább, mivel fontos, hogy egy ilyen erőfeszítésnek másodlagos kihatásai ezen nemzeti kisebbségek önazonosságát érintik: ez minden közigazgatási átszervezésnek rendkívül érzékeny pontja, mivel a korábbi közigazgatási átszervezéseket is jellemezte. Ebből a szempontból egyes nemzetközi jogszabályokat figyelembe kell venni:
     - A Regionális és kisebbségi nyelvek európai Chartáját, amelyet Románia a 282/2007 számú törvénnyel ratifikált, és amely a 7 cikkében (célok és elvek) kimondja: A Felek a regionális vagy kisebbségi nyelvek vonatkozásában azokon a területeken, ahol ezeket a nyelveket használják, mindegyik nyelv helyzetének megfelelően politikájukat, jogalkotásukat és gyakorlatukat az alábbi célokra és elvekre alapítják: .. b. minden egyes regionális vagy kisebbségi nyelv földrajzi körzetének tiszteletben tartása annak érdekében, hogy a fennálló vagy később létesítendő közigazgatási felosztás ne képezze regionális vagy kisebbség nyelv támogatásának akadályát;
     - hasonló módon a Keretegyezmény a Nemzeti Kisebbségek Védelméről, ratifikálva a 33/1995 számú törvénnyel, 16 cikkében kimondja: A Felek tartózkodnak olyan intézkedések meghozatalától, amelyek a nemzeti kisebbségekhez tartozó személyek által lakott területeken az arányokat megváltoztatják, és arra irányulnak, hogy korlátozzák azon jogokat és szabadságokat, melyek a jelen Keretegyezménybe foglalt elvekből származnak.
     - egy sajátos kérdést vet fel a 199/1997 számú törvénnyel ratifikált Helyi Autonómia Európai Chartájának 5 cikke, amely a területi-közigazgatási egységek határainak a védelmét szabályozza, és amelynek megfelelően "nem lehet megváltoztatni a helyi önkormányzatok határait az érintett közösségekkel való előzetes konzultáció, vagy ahol ezt törvény lehetővé teszi, esetleges helyi népszavazás nélkül."

     Idézek a Magyar Köztársaság és Románia között a megértésről, az együttműködésről és a jószomszédságról szóló szerződésből:
        "A Szerződő Felek, az általános integrációs politikájuk megvalósítását célzó intézkedéseket nem érintve, tartózkodni fognak a kisebbséghez tartozó személyek akaratuk elleni asszimilációját célzó politikától vagy gyakorlattól, és védelmezni fogják ezen személyeket bármilyen cselekedettel szemben, ami az ilyen asszimilációra irányul. Tartózkodnak továbbá az olyan intézkedésektől, amelyek a nemzeti kisebbségekhez tartozó személyek által lakott régiók lakosságának arányait megváltoztatva arra irányulnak, hogy korlátozzák e személyeknek az ezen cikk (1) bekezdésében felsorolt nemzetközi standardokból és normákból következő jogait és szabadságjogait."
        Az elmondottakból világosan kiderül, hogy a régiósítás kérdése kisebbségi jogokat érint, és ezáltal nemzetközi együttműködés tárgya és Európai biztonságpolitikai kérdés is egyben!
     Szeretném felhívni a figyelmét Tisztelt Miniszterelnök-helyettes úr, hogy a nemzetközi jog normáit jóhiszeműen kell értelmezni és a nemzetközi közösség tagjai által vállalt kötelezettségeket jóhiszeműen kell teljesíteni, megkerülő praktikák vagy burkolt célokat követő értelmezések nélkül. Tudatában vagyok annak, nehéz megérteni, de még nehezebb elfogadni ezt az elvet, egy olyan országban, ahol még a népszámlálási eredményeket is rosszhiszeműen megváltoztatják. De Önnek is tudatában kell lennie, hogy nem fogják tudni figyelmen kívül hagyni az egy tömbben élő 700.000 székely akaratát, akik nem értenek egyet a kormány régiósítási tervével, és akik kifejezték azt az akaratukat, hogy Székelyföld legyen önálló közigazgatási régió.
        Végül megismétlem ez alkalommal is Miniszterelnök Úrhoz tavaly, ugyanezen tárgyban írott levelembe foglaltakat: a megyéknél nagyobb közigazgatási egységeket létrehozó reformnak tekintettel kell lennie a helyi közösségek akaratára, és nem lehet régióhatárokat kijelölni az érintett közösségek népszavazás útján történő konzultálása nélkül. Mi székelyek, Székelyföld többségi lakói nem fogunk megszavazni egyetlen olyan tervezetet sem, amely Székelyföldet szétdarabolná, vagy egy nagyobb közigazgatási egységbe tagolná.
     Végül biztosítom Önt, hogy mi székelyek nem fogjuk engedni szülőföldünket a hozzánemértés és a gyűlölet prédájává tenni, ha kell a polgári engedetlenség eszközével is élni fogunk, hogy Székelyföld egységét megőrizzük.

Marosvásárhely, 2013. július 11.
Izsák Balázs
A Székely Nemzeti Tanács elnöke 

2013-07-07. 19:06
Népviseletbe öltözöttek serege lepte el a csíksomlyói nyerget az Ezer székely leány napján
Zeneszótól, nevetéstől és lovak patájának zajától volt szombaton délelőtt hangos Csíkszereda központja. Népviseletbe öltözöttek serege lepte el a várost, az Ezer székely leány napjára jöttek nagy számban.

Az előző évektől eltérően ezúttal a Szabadság téren kívül is gyülekeztek. A Csíki Játékszín előtt inkább lovasokat, szekeres és hintós fogatokat lehetett látni, a megyeháza előtt gyülekeztek a székely ruhás "utasok", hogy szokás szerint közös tánccal köszöntsék a várost.

Idén is a hagyományos elemekre, az imára, a népdalra, a néptáncra, a népviseletre és a népi mesterségekre helyezték a hangsúlyt a szervezők, vagyis a csíkszeredai önkormányzat, a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes és az Ezer Székely Leány Napja Alapítvány. 

Minden évben nagy attrakciót jelent a lovasok felvonulása. A népviseletben, huszárruhában, székely és magyar zászlókat kézben tartó, szekéren ülő vagy lovagló legényeket, lányokat helyenként ujjongva fogadták. A Szék útján sok ház előtt már délelőtt fél tizenegytől ki voltak állva a kíváncsiskodók. A szervezők köszönték az önkormányzatok támogatását, mivel ezek biztosították a csoportok szervezett beutazását.

A kézművesek termékeit délelőtt tíz órától lehetett megszemlélni a csíksomlyói nyeregben. Fazekasok, fafaragók, népi hangszerkészítők, tűzzománcozók stb. rakódtak ki. Lehetett népviseletet is vásárolni, nemcsak székely ruhát, hanem székit is. Idén is tartottak népi mesterségbemutatót: fafaragást, zsindelyhasítást, ostorfonást, szövést lehetett látni, esetleg kipróbálni.

Az Árkosi Tájmúzeum "vándortárlattal" lepte meg a nyeregbe érkezőket, egykori szenes vasalókból a történelmi Magyarország térképe volt kirakva. Száznál több éves konyhai kellékeket, háztartási eszközöket lehetett látni, persze a múzeum tulajdonosa, Bálinth Zoltán a néprajzi tárgyakat nem eladásra kínálta, hanem csalogatónak szánta, ösztönözve az embereket, hogy látogassák meg a tájházát és a benne lévő értékes gyűjteményt. 

Lassan gyülekeztek az emberek a Hármashalom-oltárnál, a csíksomlyói kegytemplomban Sarlós Boldogasszony tiszteletére tartott szentmisét követően kezdett megtelni a nyereg. A megnyitót a tiszteletbeli házigazda, Csíkrákos polgármestere, Császár Attila kezdte, majd Urbán Erik ferences atya áldotta meg a jelenlévőket.

Ráduly Róbert Kálmán, Csíkszereda polgármestere megnyitó beszédében elődeink zsenialitására hívta fel a figyelmet. "Egy régi mondás úgy tartja, hogyha valakinek a külcsínjét szeretnéd teljes pompában bemutatni, akkor öltöztesd népviseletbe. Ha pedig a belbecsének mélységét akarod megismerni, akkor hozd őt nehéz helyzetbe. Az 1920-as impériumváltást követően a székelység igen nehéz helyzetbe került. A gondviselés úgy rendezte, hogy belbecsünknek, lelkünk és hitünk mélységének a legjavára volt szükség, hogy ama nehéz időkben helytálljunk, itt maradjunk, megőrizzük nemzeti öntudatunk. Minő érdekes huszárvágása az eleinknek, hogy 1931-ben, a nehéz időkben, amikor a belbecs alapköveire volt szükség, mégis a külcsín felmutatásához is fordultak. Felszólították az akkori fiatalokat, hogy értékeljék népviseletüket, egymáshoz való tartozásukat, ezáltal erősítsék egymást és a másikon keresztül önmagukat. Mondhatjuk, hogy sikert értek el" - hangsúlyozta az elöljáró.

A kevés eső különösen nem befolyásolta az egész napos műsor menetét, melyen 24 tánccsoport lépett színpadra, úgy tűnt, hogy idén jöttek a legtöbben a Csíki-medencén kívülről.

Változást jelentett az eddigi évekhez képest, hogy a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes 15 órakor mutatta be előadását. A népszerű János vitéz című táncjátékuknak bizonyára most volt a legnépesebb közönsége, több ezren nézték meg Petőfi Sándor meséjére, elbeszélő költeményére épülő produkciót.

Évről évre több népviseletest számolnak össze az Ezer Székely Leány Napján. Szombat estére kiderült, hogy 1726 leányt, asszonyt és több mint 868 fiút, férfit regisztráltak. A becslések szerint ennél többen lehettek a nyeregben népviseletben, de voltak, akik nem vetették nyilvántartásba magukat. Az összegzés nyomán az is kiderült, hogy 147-en jöttek székely ruhában Csíkszentsimonról, ez a település lakóinak több mint 4 százalékát jelenti. Mivel ők vettek részt a legnagyobb arányban, a csíkrákosi gazdáktól ők vehetik át jövőre a stafétát, és persze ők kapták az esketőszékeket is.

Az Ezer székely lány napját először 1931-ben tartották. A kommunista diktatúra idején betiltott rendezvényt 1990 óta ismét évről-évre megszervezik. 
(Székelyhon - MTI nyomán)

Képgalériával frissítve: 
http://kuruc.info/r/3/114693/

Összefoglalók a korábbi évekből:
- Míg Buzipesten ezer ratyi vonaglott, Csíksomlyón 1200 népviseletbe öltözött leány ünnepelte székelységét
- Ezer székely leány napja + képgaléria az 1940-es ünnepségről 



Toroczkai László: Európa, amely lassan kezd megtelni 

bevándorlóval 




Ma egy legkevesebb 30 alulcivilizált négerekből álló horda igyekezett megállásra bírni az autómat az országút közepén. Eközben a családom a kocsimban ült. Természetesen nem álltam meg, úgyhogy szétugrottak. Ezután tárcsáztam a mórahalmi határőrség telefonszámát, mindez ugyanis nem Dél-Afrikában történt velem, hanem őseim földjén, a szegedi tanyavilágban, ahol a családunk tanyája is található. Sokan talán nem is tudjátok, hogy mekkora nyomás alatt van Európa, amely lassan kezd megtelni bevándorlóval. Csak itt nálunk, Mórahalom, Röszke és Ásotthalom környékén idén már naponta százával fogják meg a főleg afrikai és ázsiai színesbőrű bevándorlókat. Ezek nem menekültek, sokuknak több ezer eurós embercsempészre is telik. Ők a nyugati fertőre vágynak, jelentős részüket drogárusként látjuk viszont Nyugat-Európa nagyvárosaiban. Az már csupán hab a tortán, hogy a legtöbbjük olyan afrikai országokból jön, ahol a lakosság közel fele HIV-fertőzött, hogy a többi járványról ne is beszéljek. 

A dologban az a legmegdöbbentőbb, hogy teljesen elárasztották a szegedi tanyavilágot, itt érkeznek ugyanis Európába. Nem félnek, mert tudják a jogaikat, tudják, hogy az EU elmebeteg vezetői befogadják őket. Ennek tudatában egyre pofátlanabbak. Nem bujkálnak, sőt várják, keresik a magyar rendőröket, mert tudják, hogy ez már az EU, itt befogadószállásokra kerülnek, ahol a mi pénzünkből etetik őket, s ahonnan már bármikor továbbutazhatnak Európa bármelyik részére. Az előbb említett néger horda után, az ásotthalmi Turul-szobrunknál pillantottam meg 4 fekete bangladesit (legalábbis én annak néztem őket), akikhez odamentem, mert nagyon nem tetszett, hogy a Magyar Mártíromság Emlékműnél ütöttek tábort. Angolul beszéltek hozzám, azt kérdezték, hogy "is this Hungary?" és "where is the police?", valamint "is this the Budapest route?".

A dolog érdekessége, hogy mára a legtöbb bevándorló nálunk, Magyarországon lép be az EU-ba szárazföldön, míg hajón elsősorban Málta és Olaszország partjainál. A degenerált liberális elmebetegek által vezetett EU pedig szankciókkal fenyegette meg Máltát, amely vissza akarja toloncolni a bevándorlókat. Emiatt a rohadt EU miatt kell nekünk is befogadóállomásokra szállítani, etetni, itatni a jövevényeket, ahelyett, hogy déli irányba hazaküldenénk őket.

Kapcsolódó:
   
Nemi erőszak, bevándorlók: Berlusconi problémái 



18-as karika: Szexboltnak nézik a külföldiek a nemzeti 

trafikot 




2013-07-10 21:24 
myriport.hu
Myriporterünk, Árpád szerint a külföldi turistáknak fogalmuk sincs arról, hogy cigarettát vásárolhatnak a nemzeti dohányboltokban. 

Ez egy a sokezer szép, új nemzeti trafik közül. De ma azt kérdezte tőlem az évek óta itt, Szentesen nyaraló holland házaspár férfitagja, hogy hol tud pipadohányt venne, mert ahol eddig vette, ott már nincs. Mutatom neki a Kossuth utcán a Nemzeti Dohányboltot - azt mondja, hogy ott dohányt árulnak? Ő - és még pármillió turista, aki ebbe az országba jön évente, egy szót sem tud magyarul. Mégis, miért nem lehetett kitenni oda egy nemzetközileg ismert logót vagy szót ("TABAK" például) - mert a holland ismerősnek a felesége azt mondta, egy üzlet, amelyen van egy 18-as karika, viszont nem lehet belátni sem az ajtón, sem a kirakaton, az biztosan szex-kellékbolt! Hogy ezek a hollandok hetvenévesen is csak a szexre tudnak gondolni... Mondjuk én is gondolok rá... - írja Árpád. 






Elsikkasztották a zsidók a holokauszt-kárpótlási pénzeket 




2013, július 12 - 12:44 
mazsihisz.hu alfahir.hu 
Natan Sharansky, a Szochnut vezetője és Ronald Lauder, a Zsidó Világkongresszus elnöke csalódottságának és megdöbbenésének adott hangot a Claims Conference utóbbi vezetőségi ülésén New Yorkban. Sharansky és Lauder elmondta: a Claims Conference-t külső szervezeteknek kell megreformálnia.

A felháborodás oka, hogy nem hozták nyilvánosságra azt a 2001-es levelet, amely csalásra hívja fel a figyelmet a kárpótlási ügyekkel kapcsolatban - ismerteti a 
mazsihisz.hu. Ezt Sharansky és Lauder "teljességgel elfogadhatatlannak" nevezte. A Claims egy későbbi levelet sem hozott nyilvánosságra, amelyben Julius Berman vezetőségi tag és jogi képviselő a kiszivárogtató levéllel kapcsolatban tett jelentést.

Berman 2002-ben lett a Claims Conference elnöke. Két évtizeden keresztül a Claims Conference alkalmazottai 57 millió dollárt tűntettek el. Az összeget a holokauszt túlélői számára kellett volna átutalni.

A vezetőség összetételével kapcsolatos jelentés azt javasolja Bermannak, hogy nevezzen ki egy bizottságot a Claims Conference struktúrájának és irányításának a felülvizsgálatára. A bizottságban a jelenlegi vezetés mellé legfeljebb három olyan személyt is ki kell nevezni, akik más szervezetek vezetői.

Sharansky és Lauder a javaslattal kapcsolatban hozzátette: szükséges, hogy a bizottság világos többsége fel legyen hatalmazva az új ajánlások elfogadására. A Claims-től független zsidó közösségek és Izrael állam képviselői is legyenek benne a bizottságban.

A Claims Conference-től független különleges bizottságot is felállítanak annak érdekében, hogy a Szochnut és a ZSVK által feltett kérdésekre választ kapjanak. Smuel Hollander, a Claims Conference ombudsmanának vezetésével készülne a jelentés. Hollander egyszemélyben lenne felelős a különleges bizottságnak, amelynek a jelentéssel hat hónapon belül kell elkészülnie.

"Sajnos nagyon régóta nő a szakadék a Claims Conference eredeti célja és aközött, hogy a feltételezések szerint a szervezet zárt klubként működik, amely nemigen átlátható és elszámoltatható a döntéshozatali folyamatban. A mostani jelentés hangsúlyozza, hogy sürgősen közbe kell lépni. Támogatom a jelentésben foglalt ajánlásokat, amely lehetőséget teremt arra, hogy a szervezet összetételét és vezetőségét átvizsgálják" - nyilatkozta Sharansky a Jerusalem Postnak adott interjújában. 





Új piacok, vagy rasszista forradalom? 



E hónap kezdetével megkezdődtek az Európai Unió és az Egyesült Államok vámunióját jelentő transzatlanti szabadkereskedelmi övezet létrehozásáról a tárgyalások. Ez alatt a 'hivatalos' és 'nyilvános' tárgyalást kell érteni, hiszen ismert, hogy az együttműködés részletei már évtizedekkel ezelőtt ki voltak dolgozva. Ez a gazdasági megállapodás jelenti majd annak az Atlanti Uniónak az alapjait, aminek katonai megalapozására jött létre az Észak-Atlanti Szerződés. A nyugati ember kondicionáltsága pedig mostanra érte el azt a szintet, hogy a gazdasági integrációval is nyilvánosan lehetett előlépni.

Akkoriban a NATO az oroszellenes és kommunistaellenes érzelmekre épülve jöhetett létre - majd később a terrorizmusra hivatkozva maradhatott fent. Most sincs ez másként; a transzatlanti gazdasági uniót a munkanélküliségre hivatkozva csinálják meg, és ki tudja, a későbbiekben milyen botrányra hivatkozva jelentik majd be a politikai uniót.

A birodalmak mindig az erőtényezőre épülnek, stabilitásukat a gazdaság egységesítése adja, továbbélésüket pedig a politikai szféra egységesítése hivatott biztosítani. Így senkinek ne legyenek olyan illúziói, hogy az erőtényezőre (NATO) épített egységes gazdaság (transzatlanti gazdasági övezet) gyermeke egy szabad és demokratikus politikai rendszer lesz.

Ezzel létrejön - a méretét tekintve - a világ legnagyobb szabadkereskedelmi övezete. A világ legnagyobb szabadkőműves piacát pedig a világ legnagyobb szabadkőműves gazdaságának megmentésére hozzák létre. Az amerikai gazdaság haldoklását csak egy valami tudja megakadályozni; ha újabb és nagyobb piacot tudnak találni. Csakhogy, mostanra se a 'fejletlen országok', se a keleti országok nem tölthetik be a felvásárló piac szerepét, mert előbbiek térségi hatalomként, utóbbiak nagyhatalomként saját termelésüket vásárolják fel elsősorban, és azt követően is inkább keresnek felvásárló piacot a saját exportnak, minthogy alárendeltként a nyugati exportot vásárolnák fel. A világban túltermelés van, a nyugati gazdaság zsugorodik, és az 'amerikai álom' megmentésére újabb piacot kellett keresni. Ha már találni nem lehet a piacot, hát csinálják. Emiatt lesz nemsokára transzatlanti szabadkereskedelmi övezet, aminek létrehozását az idő sürgeti, mert a termelés csökken, a gazdaság zsugorodik - piacra van szükség, nem holnap, hanem ma.

Ez az 'új piac' pedig Európa feláldozását jelenti. Érdemes megemlíteni, hogy feláldozásában ugyanaz a hatalmi hierarchia jelenik meg, ami működésében is. Nem az amerikai gazdaság lesz az áldozat, hogy az európai gazdaságot megmentsék, hanem épp ellenkezőleg, Európát áldozzák fel Amerika megmentésére. Elvégre az Egyesült Államok a történelem első szabadkőműves állama, az Európai Unió csak a sokadik projekt. A sokadik projekt pedig feláldozható az első 'remekmű' megmentése érdekében. Ez a mentalitás határozza meg a transzatlanti szabadkőműves szabadkereskedelmi egyezmény megkötését.

Ez az áldozatmotívum nagyon is jellemző a szabadkőműves rendszerekre. Az Európai Uniót, miután felélte az elmúlt rendszerek által kitermelt jólétet, bővíteni kellett, és az újonnan bevont államokat feláldozták az alapító országok megmentéséért. Egyszerű felvásárló piacok lettek, saját gazdaság nélkül, melyeket az alapító országok biztosította infúziózás tart életben. Most, hogy már gyakorlatilag egy ország gazdasága tartja egyben az uniót (az is hanyatlóban van), az amerikai gazdaság pedig szintén zsugorodik, mit tehetnének mást, mint összevonni a kettőt, és egyiket feláldozni felvásárló piacnak, hogy a másik termelése javulhasson.

Ezzel szemben mi a hivatalos változat? Azt mondják, a transzatlanti szabadkereskedelmi együttműködés beindulását követően az amerikai és az európai gazdasági helyzet is javulni fog. Ahogy mondani szokás, ennek a fele sem igaz. Nemhogy mindét fél helyzete javulna, de az egyiké sem fog, mert ez az egyezmény épphogy elég lesz Amerika szinten tartására. 

Hivatkoznak még a munkanélküliségre is: azt mondják, az egyezménytől új munkahelyeket remélnek. Holott egyértelmű, hogy a szabadkereskedelmi egyezmény megkötését követően csak még kevesebb munkahely lesz. Ugyanis azzal, hogy az európai és amerikai piacok közt megszűnnek a vámok, olyan helyzet alakul ki, hogy a két piacot uraló monopóliumok egyazon piacért fognak versenyre kelni. A versenynek pedig lesz egy nyertese és egy vesztese: az egyik piac monopóliumai meg fognak szűnni, és a másik kiterjeszti magát az új piacra.

Mit jelent ez a gyakorlatban? A végletekig leegyszerűsítve azt, hogy egy átmeneti bővülést követően az amerikai multik fel fogják zabálni az európai multikat. Lesz egy átmeneti bővülés, és hallani fogunk a foglalkoztatási mutatók javulásáról is - mert az európai multi Amerikában, az amerikai multi pedig Európában fog terjeszkedni. Így átmenetileg több munkahely lesz - de a tőkeerősebb multinacionális cég végül kiüti a tőkeszegényebbet. A FED korlátlan pénznyomásával pedig egyértelmű, hogy melyik fél lesz a tőkeszegényebb. Így a transzatlanti szabadpiac kialakítása után lesz egy jókora piaci átrendeződés, aminek az lesz a végkimenetele, hogy az európai multik csődbe mennek, az amerikai multinacionális cégek pedig megszerzik a teljes európai piacot.

Az előre meghatározott, polkorrekt kételkedési keretekkel ellentétben ez nem csak a génmódosított termékek betörését fogja jelenteni, hanem azt, hogy Európában tömegével fognak megszűnni a munkahelyek. Az európai multik eltűnésével az amerikaiak nyomulnak be, de a tőkeerősebb cégeknek már jóval kevesebb munkaerőre lesz szüksége. Ez magasabb munkanélküliséget, alacsonyabb béreket - hosszú távon pedig egyre növekvő társadalmi feszültséget, a közbiztonság további romlását jelenti.

Ennek van még egy, előre el nem gondolt következménye is. Európa szabadkőműves vezetői az amerikai gazdaság megmentésével valamennyi európai országot az indulati politizálás tárt karjaiba sodornak. Később majd visítani fognak az Európában fellángoló bevándorló-ellenesség, cigány-ellenesség, zsidó- meg ilyen-olyan ellenesség miatt, amit most sem tudnak kordában tartani, mert egy természetes önvédelmi folyamat. Ez egyben azt is előrevetíti, hogy a szabadkőműves kormány a már megszokott módon, mégtöbb polkorrektséggel, és a buborékban folytatott polkorrekt 'társadalmi haladást' biztosító erőszak-szervezetek növelésével fog reagálni.

Mindezt összegezve: mit is hoz nekünk a transzatlanti szabadkereskedelmi övezet? Rövid távon romló megélhetési viszonyokat, romló közbiztonságot, növekvő munkanélküliséget. Hosszú távon pedig Európában a polkorrektséget biztosító, a társadalmi feszültségekre továbbra is elfojtással reagáló rendőrállam jön létre, és minél tovább fogják fenntartani ezt buborékot, később annál erőteljesebben fog lezajlani egy európai méretű rasszista forradalom. A Nyugat profitorientált vezetői a tárgyalási folyamat során - talán anélkül, hogy tudnának róla - a közeljövő rasszista reneszánszát alapozzák meg.
Molnár István - Hídfő.net

Kapcsolódó:
   
Összefog az EU és az Egyesült Államok - készül az új kereskedelmi partnerség 





Mennyibe kerül az EU valójában? ... Vagy támogatás 

helyett pénzszivattyú??! 



2013-02-18 
ebredezes.hu

Lóránt Károly közgazdász az MNO online-ban megjelent írását teszem közzé, melyből kiderül, amit sokan már régóta éreztünk: a ránk erőltetett Európai Unió sokkal több pénzt visz el Magyarország polgáraitól, mint amennyit ad nekünk:
2004-2008 között mintegy nettó 5 milliárd euró uniós támogatás érkezett, ezzel szemben hazánk ugyanezen időszak alatt nettó harmincmilliárd euró jövedelemátutalást teljesített a centrumországok felé.
Lóránt Károly: Centrum és periféria a gazdaságpolitikában

Nettó ötmilliárd euró uniós támogatás érkezett, ám nettó harmincmilliárd euró jövedelemátutalás ment ki az országból. A centrum és perifériára vonatkozó közgazdasági elmélet (más néven függőségi elmélet) az 1960-as évektől fejlődött ki válaszként az úgynevezett fejlődési elméletre, amely utóbbi Walt Whitman Rostow amerikai közgazdász, Kennedy és Johnson tanácsadója nevéhez fűződik. Híres elméletében Rostow azt állította, hogy az egyes országok ugyanazon az öt fejlődési szakaszon mennek keresztül, kezdve a tradicionális (középkori) állapotoktól az eredeti nekiindulás előfeltételeinek megteremtésén, majd a nekiinduláson (take off) és a felzárkózáson keresztül a tömegfogyasztó társadalomig jutnak el.

A függőségi elmélet képviselői, akik közül a legismertebb az argentin Raúl Prebisch és az amerikai Immanuel Wallerstein, viszont azt állítják, hogy a jelenlegi szegény vagy kevésbé fejlett országok nem ugyanabban a helyzetben vannak, mint a mai fejlett országok voltak, mondjuk egy-másfél évszázaddal ezelőtt. Azoknak ugyanis nem voltak sokkal fejlettebb versenytársaik. A jelenlegi világrendszerben a fejlett országokból származó tőkeberuházások a gazdasági függőség megalapozói. 

Ha egy ország eladósodik, vagy a külföldi tőke túlságosan nagy súlyra tesz szert a gazdaságban, az adott ország a külföldi tőke ellenőrzése alá kerül.

A periféria országait jellemző szegénység nem azért van, mert azok nem integrálódtak, vagy nem eléggé integrálódtak a világgazdaságba, hanem azért, mert nem a saját adottságaiknak megfelelően integrálódtak abba.

Ennyi elmélet után térjünk át arra, amiért a cikk íródik, vagyis hogy mindez hogyan érvényesül az Európai Unión belül, ahova az eredeti fejlett országok mellé fokozatosan, majd lavinaszerűen újabb, lényegesen fejletlenebb országok kerültek be. Hat év telt el a csatlakozás óta, ami nem nagy idő egy integráció történetében, de a statisztikai adatok már jelzik, merre is halad a nagy reményekkel várt uniós tagság.

A függőségi elmélet egyik alaptétele, hogy a fejlett országokból származó tőkeberuházások (a működő tőke) tartós gazdasági függéshez vezetnek. Az Eurostat tőkeáramlásra vonatkozó adataiból világosan látszik, hogy a kelet-közép-európai országokba a tőkebeáramlás még jóval az uniós tagság előtt megkezdődött. A működő tőke (foreign direct investments - FDI) nettó állománya ezekben az országokban a rendszerváltás idején gyakorlatilag zéró volt, az uniós belépés idejére viszont a GDP átlagosan 40-50 százalékát tette ki, és a legtöbb országban ezt követően, tehát a tagság során, ez az arány már nem is nagyon változott. Ez azt jelenti, hogy az uniós belépés idejére a nyugat-európai cégek már jelentős mértékben uralták a leendő új tagországok gazdaságát, kivéve néhány óvatosabb vagy nagyobb országét, mint Szlovénia vagy Lengyelország, ahol a külföldi befektetések nettó állománya csak 12, illetve 30 százalékot ért el.

A nemzetközi tőke gazdasági hatalomátvétele következtében az unió új tagállamai jelentős részben elvesztették hazai és külföldi piacaikat, külkereskedelmi mérlegük gyorsan romlani kezdett.

Magyarország esetében 2004-ig a KSH külkereskedelmi statisztikáiban külön-külön mutatta be a hazánkban megtelepedett külföldi és a hazai tulajdonú vállalatok exportját és importját (vámszabad-területi és vámterületi külkereskedelem). E statisztikából megtudhatjuk, hogy 2004-ig 1990-hez képest a magyar gazdaság évi tízmilliárd eurónyi hazai és külföldi piacot veszített el, ennyi volt ugyanis a hazai gazdaság külkereskedelmi egyenlegének romlása a két időpont között (ez a GDP több mint tíz százaléka és évente!). 2004 után az uniós belépéssel a vámszabadterületek megszűntek, és ezzel a hazai és külföldi vállalatok külkereskedelmi tevékenységének statisztikai szétválasztása is megszűnt. Az együttes kereskedelmi egyenleg a külföldi tulajdonú vállalatok nagy exporttöbblete miatt kissé pozitív, ám exporttöbbletük túlnyomó többségét jövedelemként kiviszik az országból. A többi ország helyzete (néhány kivételtől eltekintve) hasonló, mert a külkereskedelmi forgalmat és fizetéseket összefoglaló fizetési mérleg egyenlege a legtöbb országban erőteljesen romlik. Például Bulgáriában és Észtországban a GDP-hez viszonyított negatív egyenleg a húsz százalékot is elérte, Romániában meghaladta a tízet, Magyarország és néhány más ország esetében a fizetési mérleg hiánya a GDP 5-7 százaléka körül mozog. Stabil külgazdasági helyzetben tulajdonképpen csak néhány ország van, például Szlovénia és Csehország, ahol a liberalizáció és privatizáció nyomán a külföldi tőke nem tett szert akkora súlyra, mint Magyarországon.

A fizetési mérlegek növekvő hiánya miatt az országok külső adóssága az 1990-es évek közepétől kezdve rakétaszerűen emelkedett a magasba. E tekintetben Magyarország volt a listavezető, ahol a világbanki adatbázis szerint a GDP-hez viszonyított bruttó külső adósság a 2000. évi 60 százalékról 2009-re 170 százalékra emelkedett (az IMF szerint 2009-ben "csak" 137 százalék volt az adósság, az egyes adatbázisok között - módszertani okok miatt - az abszolút számokat tekintve nagy eltérés lehet, de a tendenciák azonosak). Hazánkat Észtország és Lettország követi a listán, ahol a külső adósság GDP-ben vett aránya csak megduplázódott, végül néhány országban (Csehország, Lengyelország, Szlovákia) csak mérsékelt volt a külső adósság GDP-hez viszonyított arányának növekedése. Ha nagyok is voltak az egyes országok közötti különbségek, a GDP-hez képesti súlyos külső eladósodás szinte mindegyik országra jellemző. Pannon-info.hu

Ám hasonló helyzetben vannak a dél-európai országok is, különösen Görögország, Spanyolország és Portugália. Igaz, nőtt Németország külső adóssága is, de ez ott nem jelent problémát, mert Németország ugyanakkor jelentős hitelező is. Ténylegesen a nettó külső adósság az, ami igazán számít, vagy még inkább a nettó külföldi adósságon fizetett kamatok és a nettó működőtőke-állományon kivitt jövedelmek egyenlege. És, ha ezt az adatot nézzük, akkor tárul elénk a valóban drámai kép, az Európai Únió igazi arca:

az Eurostat fizetésimérleg-statisztikája szerint a 2004 és 2008 közötti öt évben (a záróéveket is beleértve) az unió három országa (Németország, Nagy-Britannia és Franciaország) 460 milliárd eurós jövedelemre tett szert, míg az uniós tagországok nagyobbik része (Írország, Spanyolország, Olaszország, Lengyelország, Görögország, Magyarország, Portugália és még néhány másik ország) nagyjából ugyanekkora összeget fizetett ki jövedelemátutalások formájában. A jövedelemátcsoportosítás mértéke egy évre elosztva megközelíti az unió éves költségvetését, vagyis az európai unió sokat emlegetett költségvetésével szemben működik egy másik jövedelemátcsoportosítás, 
amely a periféria vagy fél periféria országaiból szivattyúzza át a jövedelmeket a centrumországokba.

Magyarországra például az említett 2004-2008-as időszakban mintegy nettó ötmilliárd euró uniós támogatás érkezett, ezzel szemben hazánk ugyanezen időszak alatt nettó harmincmilliárd euró jövedelemátutalást teljesített a centrumországok felé. Ez az egy a hatos arány a centrum javára mutatja azt, hogy a demokráciáról, szolidaritásról, felzárkózásról szóló naponta elhangzó kenetteljes szavak mögött valójában milyen érdekek is mozgatják az "egyre szorosabb unió" szorgalmazóit.
Az Eurostat adatai fényesen bizonyítják a függőségi elmélet igazát,

a centrum és periféria létét az Európai Unión belül. És elég egy pillantás a statisztikai idősorokra, hogy meggyőzzön bennünket: a folyamatok nem az egységesülés, hanem a differenciálódás, az ellentétek kiéleződése irányába mennek.

források: 
http://www.penzvilag.info/lorant-karoly-kozgazdasz-az-europai-unios-penzszivattyurol/
kapcsolódó videók:
   
Lóránt Károly; Kígyó a bőrét - az Európai Únió igazi arca
   
Nigel Farage: Ki maga Van Rompuy úr 





2013: Amerika halálának éve? 


A kamatrabszolgák világállama születőben van
2013. március 8., péntek Infowars.com - Idők jelei - 
viszavzsodor.blog

(Joseph Candel) A világban tapasztalt problémák előkészítik az utat a Világkormány és az Antikrisztus hatalomra jutásához, aki megoldást ajánl majd a legégetőbb, sokszor saját erői által előidézett bajokra. Békét ígér, a terrorizmus, a betegségek és a gazdasági egyenlőtlenség globális felszámolását ígéri. Egy időre. (Lásd: Dániel 11:21-24, 8:23-25, I. Thessalonika 2:1, 3)
A globalisták a kormányokat már legyőzték, most az embereken a sor

Vajon a jövő történészei úgy tekintenek majd 2013-ra, mint az évre, amely során az Egyesült Államok megszűnt köztársaság lenni, mivel végleg legyőzték a diktatórikus globalisták, akik immár nyíltan átvették a hatalmat Európa számos kormánya felett?

Elég egy pillantást vetni 2012 néhány főbb eseményére, hogy lássuk, Amerika a teljes összeomlás szélén áll és a zuhanást már csak egy teljes hátraarccal lehetne elkerülni.

A globalisták már minden jelentős nyugati kormányt leigáztak és teljes mértékben, egységesen bevezették drákói szabályaikat. Valószínűleg 2013 lesz az az év, amikor ezeket a szabályokat már élesben is alkalmazni fogják ezeknek az országoknak az állampolgáraira, a következmények pedig immár evidensé válnak mindenki számára.

Az amerikaiak bizonyos hányada számára még mindig becsben tartott szabadságjogok nem összeegyeztethetők a globalista elit által bevezetni tervezett zsarnoki rendszerrel.
Európát már legyőzték, most Amerika következik

Az elmúlt hetek meglepetés bejelentése, miszerint a kanadai Mark Carney-t nevezik ki a Bank of England elnöki posztjára, azt jelenti, hogy a 2012-es Bilderberg konferencia résztvevője személyében teljessé válik a Goldman Sachs virtuális hatalma a legnagyobb európai gazdaságok felett. Jelenleg Nagy-Britannia, Franciaország, Írország, Németország, Olaszország, Görögország és Belgium gazdaságát olyan személyek felügyelik, akiket szoros kötelékek fűznek a Goldman Sachs Bankhoz illetve érdekeltségeihez. A korrupcióról és bennfentes kereskedelemről hírhedté vált nemzetközi bankóriás hihetetlen befolyással bír szinte minden jelentős nyugati gazdaság felett a világon.

A CNBC néhány héttel ezelőtti műsorában a résztvevő pénzügyi szakértők elismerték, hogy az Egyesült Államok egy világkormány felállítását célul tűző központi bankárcsoport irányítása alatt áll. A beszélgetés tökéletesen illusztrálta, hogy ma már, tervének megvalósításához igen közel, a hatalom nem is próbálja leplezni céljait.

A világkormányt akarják ráerőltetni a világra, minden probléma megoldásaként, de különös tekintettel a pénzügyekre. El akarják hitetni velünk, hogy a néhány ember kezében összpontosuló hatalom az egyetlen kiút és, hogy az egységes világvaluta bevezetése elkerülhetetlen.

A globalista elit Európát már nyert játszmának tekinti, csupán a pénzügyi és gazdasági függetlenség utolsó bástyáit kell ledönteniük az Egyesült Államokban, hogy a sarokkövet a piramis csúcsára helyezhessék és hatalmuk 2013-ban teljes lehessen.
A Vatikán támogatja az Új Világrendet és a Világkormányt

XVI. Benedek pápa egy világkormány és Új Világrend felállítására szólított fel.

A Pápai Igazság és Béke tanácsa előtt mondott december 3-i beszédében a pápa "egy világközösség megalapítására és a hozzá tartozó hatalom létrehozására" szólított fel, ami "az emberek családjának közös javát szolgálná."

A globális béke és igazság védelmében létrehozandó Világkormány és Új Világrend a pápa szerint nem egy új szuperhatalom lenne, csupán egy új kormányzó testület, amely meghatározná a döntéshozó politikusok számára a kormányzáshoz szükséges kritériumokat és gyakorlati útmutatást.

Hírforrások szerint a pápa a következőket mondta:
A javasolt testület (világkormány?) nem egy szuperhatalom lenne, ami néhány ember kezében összpontosul, akik minden nemzet fölött uralkodnának, kizsákmányolva a leggyengébbeket.

A pápa a megálmodott testületet amolyan "erkölcsi erőként" vagy hatalomként jellemezte, amelynek "bizonyos méltányos kereteken belüli befolyásoló ereje van, és amolyan résztvevő hatalom lenne, amit a saját illetékességén belüli törvények korlátoznak."

A pápa és a katolikus egyház legújabb nyilatkozata nem meglepő, ha figyelembe vesszük, hogy már 2010-ben javasolták egy központi világbank felállítását, ami a globális pénzrendszer szabályozását és a nemzetközi pénzforrásokat felügyelné.

A média arról adott hírt, hogy a Vatikán egy "nemeztek felett álló hatóság" megalakulását szorgalmazza, ami globális hatáskörrel és "egyetemes illetékességgel" rendelkezne a globális gazdasági szabályok és döntések meghozatalára és felügyeletére.

Kína új törekvése, hogy szorosabb kapcsolatot építsen ki Oroszországgal, az egyre erősödő betolakodás az Egyesült Nemzetek részéről az Internet felügyeletét illetően és végül a katolikus egyház legújabb megjegyzései olyan szoros mederben terelik az emberiséget a világkormány felemelkedése felé, amiből már nem biztos, hogy ki tud lépni.

Van jövő és van megoldás! 




Újabb hivatalos hazugságokon alapuló nem hivatalos oltásbotrány 

július 11, 2013 
Activist Post Idők jelei

Aki kénye kedve szerint alakíthatja a szavakat és a számokat, az bármilyen botrányt elrejthet, anélkül, hogy büntetéstől kellene tartania és persze milliárdokat kereshet a módszerrel.

Ilyen eszközök birtokában egy egész ágazatot képesek büntetlenül működtetni.

A módszer rendszeres alkalmazása az Amerikai Járványügyi és Betegségmegelőzési Központ, a CDC esetében a legszembetűnőbb.

A járványmanipulálási központ találóbb elnevezés lenne, hiszen ez legfőbb profiljuk. Úgy alakítják a szavakat és a számokat, hogy a megrendelt képet közvetíthessék a nyilvánosság felé.

A CDC nem egyéb, mint az adófizetők pénzéből finanszírozott orvosi kartell.

Lássuk legújabb akciójukat.

Immár 25 éve, 1988 óta írok a hamis oltástudományról, és azt hittem már mindent láttam: téves állítások az immunitásról, elhallgatott információk a vakcinák mérgező összetevőiről vagy a megfelelő klinikai kísérletek hiánya.

Dr. Peter Doshi, a Brit Orvosi Folyóiratban megjelent cikkében azonban egy újabb hazugságra hívja fel a figyelmet, aminek alapja, hogy a legtöbb influenzás megbetegedésként diagnosztizált esetnél egyáltalán nem az influenza vírusról van szó.

Kérem koncentrálni, mert még elveszítik a fonalat!

Dr. Doshi leírja, hogy évente több százezer mintát vesznek az "influenzás" betegektől az Egyesült Államokban és ezeknek csupán nagyon kis százalékánál mutatják ki magát az influenza vírust.

Tehát még érthetőbben: a legtöbb influenzával diagnosztizált beteg szervezetében nem találtak influenza vírust. Ergo, nem influenzásak.

Tehát még ha az influenzaoltások hatékonyak és biztonságosak lennének is, akkor sem előzhetnék meg ezeket a betegségeket, mivel nem az influenza vírus okozta őket.

Az oltásokat nem az álinfluenza megelőzésére fejlesztették ki.

A legtöbb influenzaként diagnosztizált betegség bakteriális eredetű, illetve sokszor étel, lég és egyéb szennyeződés vagy GMOk fogyasztása által kiváltott megbetegedésekről van szó. Akármiről is, de nem influenzáról.

Néhány szemelvény Dr. Doshi
"Influenza: vakcina marketing a betegség marketingjén keresztül"
című írásából (BMJ 2013; 346:f3037):

"Az influenza marketingjének talán legleleményesebb stratégiájának középpontjában az a megközelítés áll, hogy az "influenzás tünetekkel járó betegségek" és az influenza egy és ugyanaz. A különbség igen körmönfont és kizárólag jelentéstani eltérésen alapul. Az ismeretek általános hiánya lehet a legfőbb oka annak, hogy az emberek nem tudják, hogy még a legideálisabb influenza védőoltás is, ami pontosan megfelel az éppen körbejáró vad vírustörzseknek és így elvileg képes lenne megállítani minden influenzavírust, csupán az "influenzás megbetegedések" nagyon kis százalékában használ, mert a legtöbb esetben szó sincs influenzáról. Évente több százezer légúti mintát vesznek a páciensektől az Egyesült Államokban és ezeknek csupán 16 százalékánál találnak influenzavírust."
Egy etikus világban a kutatók és a bürokraták megkongatnák a vészharangot és felhívnák a figyelmet arra, hogy az "influenzás megbetegedések" jelentős hányadában nem is influenzáról van szó.

Ez persze nem történik meg. Túl sok pénz és túl sok hírnév forog kockán.

Ehelyett a beteg elmegy az orvoshoz. Rosszul érzi magát, köhög, lázas és fájnak az izmai. Az orvos közli vele, hogy influenzás és szigorú tekintettel megkérdezi, hogy beoltatta-e magát az idén.

"Nem," válaszolja a beteg. "Látja, látja!" - mondja elmarasztalóan az orvos. "Most persze beteg lett! Az oltással ezt bezzeg elkerülhette volna."

Tévedés. Még az oltáshívők is kénytelenek belátni, hogy az influenza védőoltás nagyon kis százalékban válhat bárki hasznára, mert a legtöbb ember nem az influenzavírustól betegedik meg.

A legtöbb orvos éppen csak rápillant a betegre. A szokásos tünetek megvannak, ráadásul influenza szezon van, tehát a beteg influenzás. Kész.

A folyamatos és agresszív pszichológiai marketing eredményeként a legtöbb emberből komoly érzelmeket váltanak ki a reklámkampányok. A módszer működik.

A másik propagandafogás, amit a hatóságok az emberek megfélemlítésére és az influenzaoltások eladásának növelésére használnak, az annak rendszeres hangoztatása, hogy évente 36 ezer ember hal meg influenzában az Egyesült Államokban. Biztosan mindenki hallotta már ezt a számot.

Ez egy igen hasznos statisztikai "adat", de sajnos a legtöbb ember nem érti, hogy ez is csak egy hamis reklámfogás. Egy szándékosan előállított téveszme, aminek köze sincs a valósághoz.

A Brit Orvosi Folyóirat 2005. decemberi számában Dr. Doshi egy másik hasonlóan értékes cikkében erről is írt:

[Az Amerikai Járványügyi Központ (CDC) statisztikái szerint] az "influenza és a tüdőgyulladás" 62.034 életet követelt 2001-ben, amelyből 61.777 tüdőgyulladás volt, 257 pedig influenza, de csupán 18 esetben voltak képesek egyértelműen kimutatni az influenza vírust.

A CDC egy kategóriába sorolja a tüdőgyulladás és az influenza okozta haláleseteket, abból indulva ki, hogy a tüdőgyulladásból eredő elhalálozásokat az influenza komplikációi váltják ki. Ez egy teljesen abszurd feltételezés, mert a tüdőgyulladást számos egyéb tényező is előidézheti.

Ami persze ennél is rosszabb, hogy összesen 18 esetben tudták kimutatni az influenza vírus jelenlétét. Ebből kiindulva csupán 18 esetben mondhatnák ki teljes bizonyossággal, hogy a halál oka az influenza vírus volt. Nem 36 ezer. Tizennyolc.

2009-ben, a 6-os szintű globális sertésinfluenza járványról is kiderült, hogy csupán a hatóságok által generált propagandáról volt szó. Sharyl Attkisson, a CBS News-tól rávilágított, hogy a CDC felhagyott a sertésinfluenzás esetek számolásával, méghozzá azért, mert túlságosan sok esetben derült ki, hogy a betegek egyáltalán nem influenzásak.

Attkisson cikke nagy port kavart fel akkor. A CDC azzal vágott vissza, hogy egészen bizonyosan több tízmillió sertésinfluenzás eset lehet az Egyesült Államokban, pedig "hivatalosan" néhány ezret tartottak számon. Ez körülbelül olyan, mintha egy kisváros kiszáradt patakjáról kijelentenék, hogy az tulajdonképpen a Mississippi.

Látható tehát, hogy a CDC legfőbb feladata a szavak és számok igény szerinti csűrése-csavarása. 
És egy régi új hír aki még nem hallotta:




Étkezési só - árképzéssel támogatott népirtás 


Tisztelt Hölgyek, Urak és Gyerekek!
A világfőrabbi által a nem zsidók elől eltitkoltatott, a zsidó rákbetegek 98%-át meggyógyító módszert, ami egy speciális desztillált víz kúra és közben a fiziológiás víz, konyhasó és kálium arányok helyreállítása, lásd a HUN-TV-n velem készített interjúban és a www.tejfalussy.comhonlapomon.

Megjegyzés: 
Mindenki hordjon magával tiszta NaCl étkezési sót, mivel a Nemzeti Stop Só Sócsökkentési Programmal ráveszik, rákényszerítik az éttermeket és élelmiszer gyártókat, hogy mérgező kálisóval "helyettesítsék" a tiszta étkezési NaCl konyhasót!Ezenkívül a REDI-só, Parajdi só, Himalája só, Vivega, Bonsalt, Bonasal stb. elnevezésű kevésbé tiszta étkezési sókat sokkal magasabb áron árulják, mint a biztosan nagytisztaságú, az étkezési sókra vonatkozó, ma is érvényes MSZ-01-10007-82 magyar szabvány követelményeit túlteljesítő NaCl-ot. Pl. a CBA-ban 2756 Ft/kg a Himalája nevű kevésbé tiszta só. Ez a gyógyszerkönyvi tisztaságú só árának kb. a négyszerese.

Miért? Hogy a "hívő magyarok" sokkal jobbnak higgyék a gyógyszerkönyvi tisztaságú NaCl-nél a bizonytalan összetételű, gyakran 40-99% kálisót is tartalmazó sókeverékeket, és emiatt önmagukat, egymást gyilkolják, ivartalanítsák, ("véletlenszerűen") sózva a kivégzőméreg kálisóval is. Tiszta desztillált vizet is vigyetek magatokkal ivóvízként, Az egyéb ún. "ivóvizek" nincsenek rendesen ellenőrizve, pl. mérgező kálisó, növényvédőszer is lehet bennük! Pl. a COCA-COLA-ban is 1,5 gramm kálium van literenként, miközben 1-2 gramm is blokkolja, felére csökkenti a vese vizeletkiválasztását és rontja a szívműködést. Ha egészségesebb lenne a Himalája stb. só, meg a Szentkirályi ásványvíz, mint a gyógyszerkönyvi tisztaságú NaCl és a tiszta desztillált víz, nem ez utóbbiak lennének a Ringer fiziológiás infúziós oldatban, hanem az előbbiek. Egyébként a helyes víz, NaCl és Kálium dózisok étkezésnél is ugyanazok, mint a Ringer-oldatnál!

Verőce, 2013. 07. 13. 
Tejfalussy András 










Megvalósíthatóvá válhat a fejátültetés



Dr. Sergio Canavero
Az eddig csupán tudományos fantasztikus vagy horrorfilmekben látott eljárás, egy teljes emberi fej egy másik testre történő átültetése, valósággá válhat egy elismert sebész szerint. 
A torinói Dr. Sergio Ganavero szerint sikerült ugyanis kiküszöbölni azt a problémát, ami ez idáig megakadályozta a sikeres fejátültetéseket.
A majmokon végrehajtott kísérleteket már évtizedekkel ezelőtt elkezdték. Az első sikeres operációt 1970-ben hajtotta végre Dr. Robert White, majd 2001-ben megismételték a műveletet és úgy ültették át egy majom fejét egy másik testre, hogy az állat képes volt érzékelni a szagokat, az ízeket, és ki tudta nyitni a szemét, de mivel a gerincvelőt nem tudták megfelelő módon összekötni az agy megfelelő idegeivel, az állat néhány órával a műtét után lebénult és meghalt.
Az idegsejt-kutatásban végzett újabb kutatások és felfedezések viszont mostanra annyi új eredményt hoztak, hogy Dr. Canavero úgy véli, már semmi akadálya nincs annak, hogy hamarosan embereken is sikeres fejtranszplantációt hajtsanak végre – az erről szóló tanulmányt egy nemzetközi szaklapban tette közzé a neves idegsebész.
A fejtranszplantáció során az eddigi legnagyobb technikai akadályt a donor és a fogadó szervezet közötti gerincvelői kapcsolat létrehozása jelentette. Úgy vélem, manapság már megvan az erre alkalmas technológia,” nyilatkozta, hozzátéve, hogy az eljárás jelentős részben a korábbi kísérletekhez hasonlóan zajlana.
A tanulmányban arra is kitért, hogy a gerincvelőt egy rendkívül éles késsel kell elvágni, majd a fej és a másik test gerincvelejét mechanikusan csatlakoztatni egymáshoz. „Ez a ’tiszta vágás’ a kulcsa a gerinc fúziójának, amely során bizonyos kémiai vegyületek, vagy fúziós membránok azonnal kijavítják/összeforrasztják a mechanikus sérülés következtében elválasztott membránokat.”
Az operációhoz a donort és az átültetésre váró személyt is el kell altatni, majd a testüket lehűteni 12-15 Celsius fok közötti hőmérsékletre. Ezt követően a sebészeknek egy órájuk van arra, hogy eltávolítsák a donorról a fejet, majd átültetve a befogadó testre beindítsák a keringést. Azért kell sietni, mert az agy legfeljebb egy órát bír ki károsodás nélkül úgy, hogy közben nem kap folyamatos vér- és oxigénellátást, fejtette ki a sebész.
Dr. Canavero szerint a beavatkozáshoz mintegy 100 sebészre van szükség és az előkészületektől a műtét befejezéséig legfeljebb 36 órára. A beavatkozás költsége 8,5 millió font (közel 3 milliárd forint). A gerincvelő csatlakoztatása patkányoknál már működött – emelte ki a sebész.
Sikeres gerincvelő fúziót még soha nem hajtottak végre, de Dr. Canavero számos kísérletet idéz, amelyek során a gerincvelőt egy patkányhoz csatlakoztatták. Ezekben a kísérletekben a patkánynak korlátozott mozgást engedélyeztek.
Egy másik fontos idézett terület bizonyos műanyagok, mint a polietilén glikol (PEG) használata, amelyek segítségével már sikerült a kettészakadt gerincvelőt összeforrasztani kutyák esetében.
Számos szakember kommentálta már Dr. Canaveri tanulmányát a publikálás óta, és felhívták a figyelmet az eljárás etikusságának kérdésére. Mielőtt egy ilyen kísérlet a tudományos fantasztikum világából a valóság talajára helyezkedne számos etikai kérdés vár megválaszolásra.
Stephen Latham a Yale bioetikusa szerint, ha az orvostudomány képessé válik a gerincvelő fúzióra, akkor egy sérült gerincvelő helyreállítására is képesek lennének és a fejátültetés kockázatos procedúrája feleslegessé válna, bár Dr. Canaveri szerint a „tiszta vágás” teszi lehetővé a művelet, ami óriási különbséget jelent egy baleset általi roncsolt sérüléshez képest.
Dr. Christopher Scott a Stanford bioetikusa pedig arra hívta fel a figyelmet, hogy a fejcserét motiváló indok könnyen érkezhet helytelen irányból.
Dr. Scott természetesen feltette a legfontosabb etikai kérdést is: Mitől ember az ember? „Egy ilyen műtét esetében ki lenne a donor és ki a fogadó fél? Mindenkinek van valamilyen elképzelése a személyiségről, arról, hogy mit jelent egy önálló egyénnek lenni. Ez az elképzelés szinte kizárólag a fej körül forog. Ki lenne az új személy, a fej vagy a test ’tulajdonosa’?”




A parlamenti éttermekben tiltják, a lakosságnak ajánlják a GMO-k fogyasztását Angliában



Időkjelei: Bár Magyarországon, a legtöbb uniós tagállamhoz hasonlóan, tilos a genetikailag módosított növények termesztése, mégis rengeteg étel tartalmaz GM összetevőt, mivel az állati takarmányok jelentős százaléka tartalmaz GM szóját vagy kukoricát, olyannyira, hogy másmilyen szinte nem is kapható.
Forrás: NaturalNews.com


GMO ellenes plakát a párizsi metróban
A brit parlament mindezidáig képes volt éttermeitől távol tartani a biotechnológia ipar és állami segítőik által piacra dobott genetikailag módosított organizmusokat (GMO-k), amelyek a 90-es évek közepén debütáltak az Egyesült Államokban, írta több brit hírportál is a napokban. 
Ez akár dicséretes dolog is lehetne, ha mindeközben egyes prominens politikusok nem lobbiznának a GMO-k szélesebb körű lakossági elfogadása érdekében.
Daily Mail cikke szerint miközben a brit parlamenti éttermekből hivatalosan is kitiltották a GMO-t tartalmazó ételeket, ugyanez a parlament komoly propagandakampányba kezdett éppen a GMO fogyasztás népszerűsítése érdekében.
A biotechnológia ipar számára megnyert egyes politikusok, mint például Owen Paterson környezetvédelmi miniszter, azt hirdetik, hogy a GMO-k tulajdonképpen biztonságosabbak, mint a genetikailag nem módosított élelmiszerek és a GMO-k elfogadásáért kampányol, bár ő maga nem fogyaszt ilyen ételeket.
Paterson, aki rendszeresen látogatja a színvonalas és persze GMO-mentes parlamenti éttermeket, mint amilyen a Portcullis House vagy a Pavilion Buffet, a hírek szerint azt hangoztatja, hogy a harmadik világban tapasztalható éhezés a GMO ételek széleskörű visszautasításával okolható. Szerinte a génmódosított „aranyrizs” (Golden Rice) miatt halnak éhen vagy vakulnak meg a szegény országok gyermekei.
Az elmúlt 15 év során, annak ellenére, hogy a vetőmagokat ingyen ajánljuk fel a rászorulóknak, minden lehetőséget megragadnak, hogy az Aranyrizs alkalmazását megakadályozzák,” fakadt ki Paterson.
Kijelentése persze nem állja meg a helyét. Egyrészt az Aranyrizst sehol sem engedélyezték másrészt pedig egyetlen országban sem ajánlották fel ingyen. Ezek csupán képzeletbeli érvek, amelyeket sajnos más képviselők is előszeretettel alkalmaznak, akik maguk egyébként ellenzik a GMO-kat.
Egy újabb politikus, aki azt kívánja, hogy az emberek a szavait és ne a tetteit kövessék.
Lényegében arról van szó, hogy az egyszerű emberek fogadják csak el a génmódosított ételeket, míg vezetőik továbbra is magas minőségű, organikus ételeket fogyasztanak. A brit parlament számára feltálalt ételeket készítő cég nyilatkozata is bizonyítja, hogy a parlamenti képviselők nem kívánnak GM élelmiszereket fogyasztani:
A beszerzésre vonatkozó szabályok értelmében a House of Commons Catering Service kerüli, amennyiben azonosítható, az olyan élelmiszerek beszerzését, amelyek genetikailag módosított összetevőket tartalmaznak,” áll a cég nyilatkozatában. Ennek érdekében, a pályázati folyamat során minden beszállító köteles eleget tenni a genetikailag módosított organizmusokra vonatkozó szigorú szabályoknak, kellő biztosítékot szolgáltatva, hogy az általuk szállított áruk mentesek minden és bármilyen genetikailag módosított organizmustól.” A nyilatkozat arra is kitér, hogy a GMO mentes étrend a fogyasztók választása” alapján került kialakításra.
Tehát az elit által saját fogyasztásra alkalmatlannak talált ételek lennének hivatottak véget vetni az éhezésnek a világon.
A GMO termények nem jelentenek megoldást a világ élelmiszerproblémáira,” mondta Clare Oxborrow, a Föld Barátai szervezettől.
A GMO-k leginkább a hatalmas biotechnológiai cégek javát szolgálják, akik lassan az egész iparágat bekebelezték, és akiket egy cseppet sem érdekel a fejlődő világ szegényeinek etetése. A világ élelmiszertermelése teljes átalakításra szorul, de ezt a kevésbé intenzív technológiákra kell alapozni, amik hozzájárulnak a mezőgazdasági diverzitáshoz és a helyi közösségek javát szolgálják.”
Emlékezzünk egy korábbi hasonló történetre, amely során kiderült, hogy a Monsanto saját menzája is megszüntette a GMO szóját és kukoricát tartalmazó ételek felszolgálását arra hivatkozva, hogy „hisznek a fogyasztók szabad ételválasztási jogában”. Úgy tűnik azonban, az átlagemberek esetében ugyanez a szabadság már nem jár, hiszen Észak-Amerikában még feltüntetni sem kötelesek a GM összetevőket az élelmiszereken.



A német vonatokon a reklámok hamarosan az utasok fejében szólalnak meg



Időkjelei: Az elmúlt években egyre több olyan technológiai újításról hallunk, amelyek mintegy „Isten hangját” utánozva, egyenesen az emberek fülébe vagy fejébe közvetítenek mások által nem észlelhető üzeneteket. Az alábbi cikk, illetve a fenti videó is egy ilyen módszert mutat be.
Forrás: The Telegraph
A német Sky vasúttársaság olyan technológiát fejlesztett ki, amivel a reklámokat, a szerelvények ablaküvegein át, egyenesen az utasok fejébe közvetíthetik.
A fejüket az ablakra támasztó utasoknak olyan élményben lesz része, mintha a reklámok saját fejükben szólalnának meg, első körben arra ösztönözve őket, hogy töltsék le a Sky Go alkalmazást.
Az újítás egy olyan csontvezető technológiát használ, amilyet a hallókészülékekben, a fülhallgatókban vagy újabban a Google Glass headseteknél alkalmaznak. Lényege, hogy a hangot a koponyán átvezetett vibrációk segítségével juttatja el a fülig.
A Beszélő Ablak elnevezésű kampányhoz készített promóciós videó elmagyarázza, hogy „a fáradt ingázók gyakran fejüket az ablaknak támasztva pihennek utazás közben, amikor is hirtelen arra lesznek figyelmesek, hogy egy hang a fejükben beszél hozzájuk. Az üzenetet senki más nem hallja.”
Amennyiben a Sky Deutschland ügyfelei egyetértenek, az új médium alkalmazását minél előbb elkezdjük,”nyilatkozta Ulf Brychcy, a vasúttársaság reklámügynökségének szóvivője.
Sokan nem szeretik a reklámokat, de ez teljesen új technológia. Lehet, hogy nemcsak reklámra fogjuk használni, hanem mondjuk zenére, szórakoztatásra, utazási információkra, időjárás jelentésre és sorolhatnánk.”
A Sky Deutschland elmondása szerint még nem született döntés a kampány elindításáról.
Azt hiszem örülni fognak a német kísérleti egereknek befogott utasok , a zsidók egy újabb programozási technikája , bebizonyítja hogy csak egy kísérleti patkányoknak néznek minket.





Éhség és szomjúság: a két legfontosabb globalista fegyver



Forrás: Activist Po


Tartsd az emberiséget 500,000,000 alatt, állandó egyensúlyban a természettel.”
A jelenkor eseményeit tisztán látó emberek fejében nem kétséges, hogy a globalista elit úgy az emberiség 90 százalékától szeretne megszabadulni, amirőlszámos egyéb megnyilatkozás mellett a Georgia államban található kőtáblák is tanúbizonyságot tesznek. Könnyen lehet, hogy ezt egyáltalán nem egy hatalmas, kataklizmikus esemény által egy csapásra kívánják elérni. Sokkal inkább a már most is folyamatban lévő, lassú, de biztos módszerekkel. 
Ezek az események, mint például az élelmiszer- és vízhiány, nemcsak a harmadik világban tapasztalhatóak, de az Egyesült Államokban is elindultak.
John F. Kennedy megpróbálta figyelmeztetni a népet és tudjuk mi lett az eredménye. Mára igen híressé vált „titkos társaságok” beszédében a globalisták által elindított, manapság tapasztalt veszélyekre figyelmeztette az amerikai sajtót és népet. A több mint 50 éve elhangzott szavak, ma nagyobb jelentőséggel bírnak, mint valaha:
A „titkosság” már önmagában összeegyeztethetetlen egy szabad és nyitott társadalommal. Mi, a nép, természetünknél fogva és történelmileg is ellenezzük a titkos társaságokat, a titkos esküket és titkos eljárásokat.
Ma egyetlen hadüzenet sem történik a hagyományos módon, legyen bármily kemény és ádáz a küzdelem. Az életvitelünket támadták meg.
Egy monolitikus és kegyetlen összeesküvés állt össze ellenünk, ami elsősorban titkos eszközökkel próbálja kiterjeszteni befolyását. Megszállás helyett beszivárgással, választások helyett felforgatással, szabad választások helyett megfélemlítéssel, nappal bevetett hadsereg helyett éjszakai gerillatámadásokkal.
Ez a rendszer hatalmas emberi és anyagi forrásokat sorakoztatott fel, egy szorosan felügyelt és rendkívül hatékony gépezet felépítésére, ami elegyíti a katonai, diplomáciai, titkosszolgálati, gazdasági, tudományos és politikai műveleteket.”
John F. Kennedy
Annakidején, a 60-as években, valószínűleg nem túl sokan értették, hogy kikről is beszél Kennedy. Ma viszont egyre több ember számára egyértelmű, hogy azokra a bennfentes nemzetközi bankár családokra utalt, akik a világ nagy részét irányításuk alatt tartják.

Gyengéd halál

A globalista elit két elsőszámú tömegpusztító fegyvere manapság az éhség és a szomjúság. Vajon a globális élelmiszer- és vízhiányok szándékosak vagy egyszerűen a fél világnak nincs szerencséje? A legpozitívabb szemlélet szerint a globalistákat egyszerűen nem érdekli, hogy mi történik az emberiséggel, a legrosszabb és egyben a legvalószínűbb forgatókönyv szerint viszont tényleg meg akarnak szabadulni a világ lakosságának nagyobbik felétől.

A vagyon újraelosztásának következményei

Az elmúlt 20 év során a felső 1 százalék 60 százalékkal növelte bevételeit. Ezzel szemben a globális szegénység mindenkori mélyponton van. Az elit azt próbálja elhitetni a világgal, hogy hihetetlen vagyona a közjavát szolgálja, mivel a tömegekhez is csurog belőle valami munkahelyek formájában. A globális gazdasági adatok nem ezt mutatják. (A gazdagok nem teremtenek munkahelyeket: videó)
A föld lakosságának csaknem fele, több mint 3 milliárd ember kevesebb, mint napi 2,5 dollárból (550 Ft) él, 1,1 milliárd ember pedig nem jut tiszta vízhez.  Naponta 22.000 gyerek hal meg a víz által terjesztett betegségek vagy az alultápláltság miatt. A média úgy állítja be mindezt, mintha bizonyos területeken ez lenne a dolgok rendje.
Az év elején az Oxfam International felháborodottan írt a világ 100 leggazdagabb milliárdosának nettó 240 milliárd dolláros bevételéről 2012-ben. A szervezet kiadványában leírta, hogy ez a bevétel négyszer több, mint amennyiből a szegénységet fel lehetne számolni a világon.
Nem színlelhetjük többé, hogy néhány ember vagyonának növelése a tömegek javát szolgálja. Túlságosan sokszor éppen az ellenkezője igaz.” – Jeremy Hobbs, az Oxfam International ügyvezetője

Mesterséges hiányok a bolygó irányítására




Al Gore, Soros György, Barack Obama és a globális elit többi talpnyalója azt hirdetik, hogy bolygónk túlnépesedett, aminek egyenes következménye a tömeges éhezés. A globalisták éppen ezért a népességcsökkentést javasolják megoldásként az éhezés felszámolására. Vajon mennyi alapja van ennek a megközelítésnek? Valóban túlnépesedett a föld? Az igazság az, hogy ez korunk egyik legnagyobb hazugsága, amit kitartóan próbálnak elhitetni minél szélesebb körben.
A világ elegendő ételt termel minden ember ellátására. Ma 17 százalékkal több kalória jut minden emberre, mint 30 évvel ezelőtt, pedig a népesség azóta 70 százalékkal emelkedett. A legfrissebb becslések szerint minden emberre napi 2720 kcal jut. Az egyik legnagyobb probléma jelenleg, hogy sok ember nem rendelkezik annyi földdel, amin megtermelhetné saját szükségleteit és esetleg bevételt is termelhetne, illetve több milliárd embernek nincs elég pénze arra, hogy mindennapi betevőjét megvehesse. Más szóval, a globalista agytrösztök szójárásával élve „a jelenlegi vagyonkülönbségek és a vagyon helytelen elosztása fenntarthatatlan”.

Mesterséges hiányok

A földnek nem a túlnépesedés vagy az élelmiszerhiány a problémája, hanem a túlzásba vitt felhalmozás. A bajt sok esetben szándékosan idézik elő, máskor pedig a vagyon átrendezésének eredményeként jön létre. Nem az étel az egyetlen kritikus fontosságú forrás, amit visszatartanak, pedig szinte korlátlan mennyiségben rendelkezésre állhatna minden embernek. Elegendő vízhez is mindenki hozzájuthatna. Ez egy másik alapvető forrás, amit visszatartanak.
Létezik már olyan technológia (Egy példa: ivóvíztermelő óriásplakát), amelynek segítségével véget lehetne vetni a tisztavíz hiánynak, ezeket a technológiákat azonban szándékosan visszatartják azoktól, akiknek leginkább szüksége lenne rá.

A vízhiány, mint fegyver

Vízből is elegendő mennyiség áll rendelkezésre az egész emberiség számára és az új technológiáknak köszönhetően ez tiszta vizet jelenthetne.
A Texasi és a Marburgi Egyetem kémikusai például egy olyan apró elektromos eszközt fejlesztettek ki, amivel egyszerűen ki lehet vonni a sót a tengervízből. A módszerhez egy közönséges, mindenhol kapható elemen kívül másra nincs szükség. Az eljárás olcsó, hatékony és mindenki számára elérhető lehetne.  A globalisták gyorsan rájöttek a találmány jelentőségére és felvásárolták a szabadalmat, majd az IMF irányítása alá helyezték. A víztisztítási és sóeltávolítási eljárások használata a Világbankon és a Valutaalapon keresztül bevált eladósítási módszerré váltak.
A technológia több gazdaságilag leigázott országban is Damoklész kardjaként lóg a kormány és a nép felett a hihetetlenül magas költségek miatt. Amikor például Bolíviamegállapodást kötött a Világbank közvetítői szerepét betöltő Bechtel céggel az ország ivóvízellátásának javítására, az eredmény katasztrofális lett. A folyamat részeként a Világbank számos uzsorakölcsönt nyújtott a bolíviai kormánynak a vízellátási infrastruktúra modernizálására. Amikor kiderült, hogy a kormány nem tudja visszafizetni a kölcsönöket (ahogyan azt nyilván előre látni lehetett), követelték a drákói biztosíték záradékok életbe léptetését. A bolíviai nép, amely napi átlag 6 dollárból él, kénytelen volt a korábbi négyszeresét fizetni a vízért. A Világbankkal kötött szerződés megtiltja a bolíviai állampolgároknak az esővíz gyűjtését vagy az irrigációra használt víz újrahasznosítását a földek ismételt irrigálására. Meglepődünk, hogy ezek a lépések víz és élelmiszerhiányhoz vezettek?

Miért fontos?

Sajnos sok emberben él az „itt ilyen nem történhet” mentalitás, pedig ugyanezek a törekvések az Egyesült Államokban is [de Magyarországon és számos nyugati államban is] megfigyelhetőek. Colorado államban például hasonló, rendkívül káros, az ENSZ Agenda 21 elveit követő törvényi változtatások történtek. Az esővíz gyűjtése például már tilos. Ezeknek a törvényeknek az elfogadása óta számos másik állam indult el hasonló irányba. (Az esővízgyűjtésért elítélt férfi)
A végeredmény pedig az élelmiszerárak és a víz árának emelkedése, ami egyre több ember számára teszi megfizethetetlenné az alapvető szükségleteket.
Az Egyesült Államokban gőzerővel folyik a víz privatizációja, hogy eredményeképpen a harmadik világhoz hasonló mesterséges víz és élelmiszerhiányt teremtsenek, és ezáltal elpusztítsák az ország gazdaságát.





V, a gerilla közgazdász tudósítása





Forrás: SteveQuayle.com
Micsoda hétvége! Miközben idén július 4-én szomorú szívvel emlékeztem meg szeretett hazám haláláról és a világ egyik legnagyszerűbb gazdaságának elpusztításáról, elképesztett, hogy milyen sebességgel rohan vesztébe az amerikai és tulajdonképpen az egész tőzsde.
Hihetetlen mértékű kötvényeladásokat tapasztalunk és erre már hónapokkal ezelőtt figyelmeztettem olvasóimat. A ravaszt az alapkezelők húzták meg, miközben a dollár nevű adósságbombától próbáltak megszabadulni.
Az elmúlt hónapban közel 100 milliárd dollár értékben adtak el kötvényeket a nagyfiúk, a PIMCO-val az élen. A bukáshoz túl nagy bankok alapkezelői idegesen figyelik a fejleményeket. Érzik, hogy süllyed egy hajó, miközben a cápák már gyülekeznek, hogy az árutőzsde jelentette part biztonsága felé úszókra lecsaphassanak. Egyesek talán arra számítanak, hogy a Fed a megmentésükre siet egy újabb kötvényvásárlási szteroiddal. A kötvénypiacot egyetlen hajszál választja el a teljes összeomlástól és jelen esetben a Japán zsenik az elsőszámú vesztes jelöltek.
Könnyen lehet, hogy a központi bankok közötti legújabb együttműködés eredményeként mind elkezdenek őrült tempóban amerikai kötvényeket vásárolni. Végtére is a tőzsde kétszeresét képviselő kötvénypiac összeomlása az egész világgazdaság összeomlását hozná.
Érdekes jelenség a fennálló ezüst és aranyhiány is. Bár a papírnemesfémek piacát mesterségesen lenyomták, a fizikai piacok továbbra is jól teljesítenek. Már senki sem hisz a nyugati bankok színjátékának, bűneik egyre nyilvánvalóbban látszanak. Olyan hírek is érkeztek az utóbbi napokban, hogy a Londoni Aranyrúd-piac Szövetségnél (LMBA) is hiány van, azonkívül a szállítások is késnek. A beszámolók szerint a várakozási idő akár a 100 napot is elérheti, amire nem volt még példa.
Az átverést keleten is kezdik felismerni, és ezt a piacokon lehet leginkább megfigyelni, a toxikus adósságban fuldokló Japán kivételével. Néhány napja bizonyos piacok, mint a SENSEX és Shanghi például 300 pontot estek, miközben Japánban szinte változás nélkül zártak az árfolyamok. Ez teljesen értelmetlen, kivéve, ha tudjuk, hogy az adott gazdaságot a központi bank tartja életben, a kormánnyal és a bennfentes pénzintézetekkel együttműködve. Ezt nemcsak Japánban figyelhetjük meg. Ugyanezt a modellt követi Nagy-Britannia, az USA és az EU is.
Hol találunk egy szabadpiacot ebben a szabad világban?
Pontosan. Sehol. A részrehajlás világában élünk, ahol az átlagpolgár maximum arra jó, hogy bakot tartson.
Elmondok még valamit. Ma hajnalban volt egy látomásom. Fekete belbiztonsági páncélozott járműveket láttam, az utcákon káoszt, lázongást, bezárt benzinkutakat, a néhány nyitva tartó kútnál pedig 15 dolláros benzinárakat (900 Ft/liter). Keselyűket és varjakat láttam és tömegeket, mintha egész New York útra kelt volna. Majd egy hang azt kérdezte: „Mit gondolsz, mikorra vonatkozik mindez?” – az előtte látottakra utalva. Majd a válasz (ami tudom, hogy Istentől jött): „90 nap”.
Egész nap máshol jártak a gondolataim. Érkeztek a tőzsdei adatok, de amikor az ember tudja, hogy a számok már semmit sem jelentenek, mert manipulálják őket és az egésznek hamarosan vége, mit számít mindez? Imádkoznunk kell.
Figyeljük a kötvénypiacot. A dollár vagy a japán Nikkei mozgása semmit sem jelent. Hogyan is nyűgözhet le valakit egy bűvészmutatvány, miután megismerte a trükköt? Szomorú szívvel írom ezeket a sorokat. Az olcsó kis bűvészek kifogytak a trükkökből és a műsornak hamarosan vége. A nyári forróság lesz az utolsó emlék a történelem következő zűrzavara előtt.
Imádkozzunk, hogy Isten adjon még egy kis időt a felkészülésre.
  • V”, a gerilla közgazdász


Az izraeli kormány egyik minisztere is a templom felépítését szorgalmazza



Keresztény szemszögből a harmadik zsidó templom felépülésének kizárólag a próféciák és a végső idők eseményei szempontjából van jelentősége, hiszen tudjuk, hogy „ama Magasságos nem kézzel csinált templomokban lakik.” (Apostolok cselekedetei 7:48) Ugyanakkor a templom felépülése egy igen kézzelfogható esemény lenne az idők jelei szempontjából.
A Templomintézet egyik munkatársa a harmadik templom makettjét állítja össze
Izrael egyik minisztere, a nacionalista, vallásos Jewish Home párt tagja, a zsidó Templom felépítésére szólított fel néhány napja.
Uri Ariel, Lakás és Építésügyi Miniszter kijelentése egy régi tabut tört meg, mivel magas beosztású kormánytisztviselők eddig óvakodtak attól, hogy megbolygassák az amúgy is ingatag status quo-t a szent és igen vitatott területet illetően. A kijelentés valószínűleg komoly felindulást vált majd ki hivatalos izraeli körökben és határozott dühöt a muzulmán világban.
A ciszjordániai Shilo telep közelében tartott régészeti konferencián elhangzott beszéd során Ariel a harmadik Templom felépítését szorgalmazta a „szent helyen”, ahol ma a Sziklamecset és az al-Aksza mecset található Jeruzsálemben. A Templomdob a judaizmus elsőszámú, az iszlám számára pedig a harmadik legszentebb terület.
Sok kis templomot építettünk már,” mondta Ariel, a zsinagógákra utalva, „de fel kell építenünk az igazi templomot a Templomdombon.”
A jeruzsálemi helyszín adott otthont a judaizmus első és második Szent Templomának, amelyek közül az utolsót i.sz. 70 körül rombolták le. A vallási és szélsőjobboldali zsidók körében támogatott, a harmadik templom felépülésére irányuló kezdeményezés a fő irányvonalon kívüli elképzelésnek számít az izraeli politikában.
Tavaly Zevulun Orlev képviselő beszélt a zsidó templom újjáépítéséről, kihangsúlyozva, hogy a Sziklamecset vagy az al-Aksza mecset elmozdítása egyet jelentene „a milliárdos követőtáborral rendelkező muzulmán világ által indított háborúval.” Megjegyezte azonban azt is, hogy „a politikában minden átmeneti, stabilitás nem létezik.”
A Jordánia által felügyelt Wakf hatóság rendelkezése szerint a zsidók jelenleg nem használhatják a Templomdombot imádkozásra. A Wakf feladata az al-Aksza és a Sziklamecset körüli terület rendfenntartása.





Újabb hivatalos hazugságokon alapuló nem hivatalos oltásbotrány



Forrás: Activist Post
Aki kénye kedve szerint alakíthatja a szavakat és a számokat, az bármilyen botrányt elrejthet, anélkül, hogy büntetéstől kellene tartania és persze milliárdokat kereshet a módszerrel.
Ilyen eszközök birtokában egy egész ágazatot képesek büntetlenül működtetni.
A módszer rendszeres alkalmazása az Amerikai Járványügyi és Betegségmegelőzési Központ, a CDC esetében a legszembetűnőbb.
A járványmanipulálási központ találóbb elnevezés lenne, hiszen ez legfőbb profiljuk. Úgy alakítják a szavakat és a számokat, hogy a megrendelt képet közvetíthessék a nyilvánosság felé.
A CDC nem egyéb, mint az adófizetők pénzéből finanszírozott orvosi kartell.
Lássuk legújabb akciójukat.
Immár 25 éve, 1988 óta írok a hamis oltástudományról, és azt hittem már mindent láttam: téves állítások az immunitásról, elhallgatott információk a vakcinák mérgező összetevőiről vagy a megfelelő klinikai kísérletek hiánya.
Dr. Peter Doshi, a Brit Orvosi Folyóiratban megjelent cikkében azonban egy újabb hazugságra hívja fel a figyelmet, aminek alapja, hogy a legtöbb influenzás megbetegedésként diagnosztizált esetnél egyáltalán nem az influenza vírusról van szó.
Kérem koncentrálni, mert még elveszítik a fonalat!
Dr. Doshi leírja, hogy évente több százezer mintát vesznek az „influenzás” betegektől az Egyesült Államokban és ezeknek csupán nagyon kis százalékánál mutatják ki magát az influenza vírust.
Tehát még érthetőbben: a legtöbb influenzával diagnosztizált beteg szervezetében nem találtak influenza vírust. Ergo, nem influenzásak.
Tehát még ha az influenzaoltások hatékonyak és biztonságosak lennének is, akkor sem előzhetnék meg ezeket a betegségeket, mivel nem az influenza vírus okozta őket.
Az oltásokat nem az álinfluenza megelőzésére fejlesztették ki.
A legtöbb influenzaként diagnosztizált betegség bakteriális eredetű, illetve sokszor étel, lég és egyéb szennyeződés vagy GMOk fogyasztása által kiváltott megbetegedésekről van szó. Akármiről is, de nem influenzáról.
Néhány szemelvény Dr. Doshi „Influenza: vakcina marketing a betegség marketingjén keresztülcímű írásából (BMJ 2013; 346:f3037):
Az influenza marketingjének talán legleleményesebb stratégiájának középpontjában az a megközelítés áll, hogy az „influenzás tünetekkel járó betegségek” és az influenza egy és ugyanaz. A különbség igen körmönfont és kizárólag jelentéstani eltérésen alapul. Az ismeretek általános hiánya lehet a legfőbb oka annak, hogy az emberek nem tudják, hogy még a legideálisabb influenza védőoltás is, ami pontosan megfelel az éppen körbejáró vad vírustörzseknek és így elvileg képes lenne megállítani minden influenzavírust, csupán az „influenzás megbetegedések” nagyon kis százalékában használ, mert a legtöbb esetben szó sincs influenzáról. Évente több százezer légúti mintát vesznek a páciensektől az Egyesült Államokban és ezeknek csupán 16 százalékánál találnak influenzavírust.”
Egy etikus világban a kutatók és a bürokraták megkongatnák a vészharangot és felhívnák a figyelmet arra, hogy az „influenzás megbetegedések” jelentős hányadában nem is influenzáról van szó.
Ez persze nem történik meg. Túl sok pénz és túl sok hírnév forog kockán.
Ehelyett a beteg elmegy az orvoshoz. Rosszul érzi magát, köhög, lázas és fájnak az izmai. Az orvos közli vele, hogy influenzás és szigorú tekintettel megkérdezi, hogy beoltatta-e magát az idén.
Nem,” válaszolja a beteg. „Látja, látja!” – mondja elmarasztalóan az orvos. „Most persze beteg lett! Az oltással ezt bezzeg elkerülhette volna.”
Tévedés. Még az oltáshívők is kénytelenek belátni, hogy az influenza védőoltás nagyon kis százalékban válhat bárki hasznára, mert a legtöbb ember nem az influenzavírustól betegedik meg.
A legtöbb orvos éppen csak rápillant a betegre. A szokásos tünetek megvannak, ráadásul influenza szezon van, tehát a beteg influenzás. Kész.
A folyamatos és agresszív pszichológiai marketing eredményeként a legtöbb emberből komoly érzelmeket váltanak ki a reklámkampányok. A módszer működik.
A másik propagandafogás, amit a hatóságok az emberek megfélemlítésére és az influenzaoltások eladásának növelésére használnak, az annak rendszeres hangoztatása, hogy évente 36 ezer ember hal meg influenzában az Egyesült Államokban. Biztosan mindenki hallotta már ezt a számot.
Ez egy igen hasznos statisztikai „adat”, de sajnos a legtöbb ember nem érti, hogy ez is csak egy hamis reklámfogás. Egy szándékosan előállított téveszme, aminek köze sincs a valósághoz.
A Brit Orvosi Folyóirat 2005. decemberi számában Dr. Doshi egy másik hasonlóan értékes cikkében erről is írt:
[Az Amerikai Járványügyi Központ (CDC) statisztikái szerint] az „influenza és a tüdőgyulladás” 62.034 életet követelt 2001-ben, amelyből 61.777 tüdőgyulladás volt, 257 pedig influenza, de csupán 18 esetben voltak képesek egyértelműen kimutatni az influenza vírust.
A CDC egy kategóriába sorolja a tüdőgyulladás és az influenza okozta haláleseteket, abból indulva ki, hogy a tüdőgyulladásból eredő elhalálozásokat az influenza komplikációi váltják ki. Ez egy teljesen abszurd feltételezés, mert a tüdőgyulladást számos egyéb tényező is előidézheti.
Ami persze ennél is rosszabb, hogy összesen 18 esetben tudták kimutatni az influenza vírus jelenlétét. Ebből kiindulva csupán 18 esetben mondhatnák ki teljes bizonyossággal, hogy a halál oka az influenza vírus volt. Nem 36 ezer. Tizennyolc.
2009-ben, a 6-os szintű globális sertésinfluenza járványról is kiderült, hogy csupán a hatóságok által generált propagandáról volt szó. Sharyl Attkisson, a CBS News-tól rávilágított, hogy a CDC felhagyott a sertésinfluenzás esetek számolásával, méghozzá azért, mert túlságosan sok esetben derült ki, hogy a betegek egyáltalán nem influenzásak.
Attkisson cikke nagy port kavart fel akkor. A CDC azzal vágott vissza, hogy egészen bizonyosan több tízmillió sertésinfluenzás eset lehet az Egyesült Államokban, pedig „hivatalosan” néhány ezret tartottak számon. Ez körülbelül olyan, mintha egy kisváros kiszáradt patakjáról kijelentenék, hogy az tulajdonképpen a Mississippi.
Látható tehát, hogy a CDC legfőbb feladata a szavak és számok igény szerinti csűrése-csavarása.






A felkészülés egyenlő lenne a hit hiányával?



Forrás: Michael Snyder, The Economic Collapse
Vajon aki hisz a felkészülésben az nem bízik Istenben? Egy keresztény ne is foglalkozzon ezzel a témával? Tegnap valaki azzal vádolt meg, hogy a hit ellen dolgozom, mert arra bátorítok másokat, hogy készüljenek az érkező gazdasági összeomlásra.
Ez a személy úgy gondolja, hogy amennyiben van hitem, nem kell készülnöm az eljövendőkre, elég, ha bízom Isten ellátásában. Vajon igaza van? Tényleg a hit hiányát jelenti a felkészülés?
Oldalam rendszeres látogatói tudják, hogy keresztény vagyok. Ez nem titok. A hit nagyon sokat jelent számomra. A Biblia azt mondja, hogy „bízz az Úrban teljes szívből és ne támaszkodj a saját értelmedre”. Isten nélkül semmi reménységünk nem lenne. Én személy szerint már valószínűleg nem is élnék Isten nélkül.
A hit azonban még véletlenül sem jelenti azt, hogy az ember egyhelyben ül és várja, hogy Isten mindent elrendezzen helyette. A hit inkább azt jelenti, hogy az ember megtesz mindent, amit tud, Isten útmutatása szerint.
Ha nem kellene felkészülnünk arra, hogy ellássuk magunkat a nehéz időkben, ezzel az erővel ezt már most is elkezdhetnénk, és munka helyett várhatnánk, hogy Isten a mi segítségünk nélkül megadja mindennapi betevőnket. Minek dolgozzunk? Maradjunk otthon és Isten majd feltölti a bankszámlánkat.
Isten hihetetlen természetfeletti dolgokra képes, amihez semmi szüksége a mi segítségünkre. Tudom, mert már személyesen is megtapasztaltam. Isten azonban legtöbbször elvárja, hogy megtegyük azt, amire képesek vagyunk, elvárja, hogy hitben és engedelmességben elinduljunk, miközben Ő vezet és segít minket az úton, ajtókat nyitva és áldásokat osztva közben. (Időkjelei: Amikor viszont emberi erővel megoldhatatlan helyzetbe kerülünk, teljes hittel átadhatjuk Istennek a stafétát, és Ő megteszi, amire mi már nem vagyunk képesek.)
Noé története tökéletes példa erre. Ő volt az első prepper a világon. Istennek hatalmában lett volna megvédeni Noét és családját minden egyéb segítség nélkül is az özönvíztől, de ehelyett figyelmeztette őt az eljövendőkre és megtanította neki miként készítsen bárkát családja és az állatok számára.
Noé sem várt ölbe tett kézzel, hanem tette, amit Isten mutatott neki. Hitt a figyelmeztetésnek és ez a radikális hit radikális tetteket szült:
Hit által kapott kijelentést Noé azokról a dolgokról, amelyek még nem voltak láthatók, és Istent félve és tisztelve készítette el a bárkát háza népe megmentésére. E hite által ítélte el a világot, és a hitből való igazság örökösévé lett.” (Zsidók 11:7)
A hit szinte minden esetben tettekkel jár. Isten látni szeretné, hogy hiszünk-e neki és megtesszük-e, amit mutat.
Noé hihetetlenül erős hitről tett tanúbizonyságot. A hajó, amit épített megfelel a II. Világháborúban használt repülőgép anyahajók méreteinek. Felépítése és a szükséges ellátmány összegyűjtése pedig 120 évig tartott.
Noénak biztosan elege volt az évtizedeken át eltűrt gúnyolódásokból, de végül kitartása elnyerte jutalmát. Ő és családja megmenekült, mindenki más pedig odaveszett.
Sajnos ma is nagyon sok keresztény, aki egyébként biztos benne, hogy az összeomlás be fog következni, úgy gondolja, hogy nem kell vagy szabad felkészülni. Szerintük, aki igazán hisz Istenben, annak semmilyen előkészületre nincs szüksége.
Valóban ezt akarná Isten?
Mózes első könyvének 41. fejezetében Isten megmutatta Józsefnek, hogy hét év bőség után egy hét évig tartó nyomorúságos időszak következik. Mit tett erre József? Hét évig vígan élt, arra hagyatkozva, hogy Isten majd gondot visel mindenről az ínséges években?
Még véletlenül sem. József egy hihetetlenül összetett, abban az időben példanélküli vésztartalék projektet indított el. Azzal, hogy komolyan vette Isten figyelmeztetését és cselekedett, egész Egyiptomot és saját családját is megmentette.
Egyesek úgy gondolják, hogy a nehéz időkre való felkészülés együtt jár vagy netán egyenlő a félelemmel, pedig ez egyáltalán nincs így.
A világban folyó események megértése reményt ad, mint ahogy a felkészülés is egy reményteli, pozitív cselekedet.
Akik nem hajlandók felismerni, hogy mi folyik jelenleg a világban, később még inkább össze fognak zavarodni. Sokan kétségbe fognak esni, miután rájöttek, hogy mindent elveszítettek.
Nem akkor kell felkészülni, amikor itt a vihar, hanem amint tudomást szerzünk érkezéséről.
A Biblia nem egyszer figyelmeztet a felkészülés fontosságára. Olvassuk el például a bölcs és a balga szüzek történetét:
Akkor hasonló lesz a mennyek országa a tíz szűzhöz, akik fogták lámpásukat, és kimentek a vőlegény fogadására.
Öt közülük balga volt, öt pedig okos.
A balgák ugyanis amikor magukhoz vették lámpásukat, nem vittek magukkal olajat,
az okosak viszont lámpásukkal együtt olajat is vittek korsóikban.
Mivel pedig a vőlegény késett, mindnyájan elálmosodtak, és elaludtak.
Éjfélkor aztán kiáltás hangzott: Íme, a vőlegény! Jöjjetek a fogadására!
Ekkor felébredtek a szüzek mind, és rendbe hozták lámpásukat.
A balgák így szóltak az okosakhoz: Adjatok nekünk az olajotokból, mert lámpásunk kialszik.
Az okosak így válaszoltak: Hátha nem lesz elég nekünk is meg nektek is: menjetek inkább a kereskedőkhöz, és vegyetek magatoknak.
 Amíg azok távol voltak vásárolni, megjött a vőlegény, és akik készen voltak, bementek vele a menyegzőre. Azután bezárták az ajtót.
 Később megérkezett a többi szűz is, és így szóltak: Uram, uram, nyiss ajtót nekünk!
 Ő azonban így válaszolt: Bizony, mondom nektek, nem ismerlek titeket.”
Vigyázzatok tehát, mert sem a napot, sem az órát nem tudjátok!”
Milyenek szeretnénk lenni? Balga vagy bölcs szüzek?
Természetesen nem szabad hagyni, hogy magukkal rántsanak az anyagi, materiális dolgok. Fontos, hogy megőrizzük a helyes prioritásokat, ez azonban nem egyenlő a semmittevéssel.
A közelgő (vagy mondhatni folyamatban lévő) gazdasági összeomlásra sokan sokféleképpen figyelmeztettek már. Aki egy kicsit is elgondolkozik az események alakulásán, nem létezik, hogy ne lássa mi történik.
A Biblia sokszor buzdít arra, hogy figyelmeztessünk másokat a közelgő eseményekre. (Lásd Ezékiel 33. fejezetét)
Ez a cikkek célja is: segíteni továbbadni a figyelmeztetést. A cél soha nem a félelemkeltés. Éppen ellenkezőleg. Azáltal, hogy felrázzuk az embereket, rávezethetjük őket az igazságra és megmutathatjuk nekik a reményt, és a rövid, átmeneti nehézségek után rájuk váró jobb világot.
Igen. Nehéz idők következnek gazdaságilag, de a felkészülteknek könnyebb lesz átvészelni ezeket a napokat.
Időkjelei: Fontos azt is kihangsúlyozni, hogy a világkormány hatalomra jutását megelőző zűrzavaros időszak csupán átmeneti lesz és egyik legfőbb célja éppen a világkormány és az Antikrisztus hatalomra segítése. Ezt ne keverjük össze a Bibliából Nagy Nyomorúságként ismert időszakkal, ami már az Antikrisztus uralkodása alatt, pontosabban annak felétől kezdődik.
A felkészülésnek továbbá nagyon fontos része a jól informáltság, hiszen amikor tudjuk, hogy mi miért történik körülöttünk, nem félelemmel tekintünk az események elébe. A Bibliából a teljes forgatókönyv körvonalait megtudhatjuk. Ismereteinket pedig átadhatjuk másoknak, ezzel nemcsak fizikailag, hanem lelkileg is segítve őket. Minél nagyobb a sötétség, annál messzebbre látszik egyetlen gyertya fénye is.
Az istentelenek közül senki sem érti; de az értelmesek értik,” (Dániel 12:10) „És a nép értelmesei sokakat oktatnak.” (Dániel 11:33)



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése