2019. június 2., vasárnap

Zsidóbűnözés népirtás.





Zsidóbűnözés népirtás.


A gázai népirtást kozmetikázó "magyar" sajtó

figyelmébe: a palesztin halottak száma elérte az 1049-et

KülföldZsidóbűnözés :: 2014-07-27. 12:11

A gyermekgyilkosságokat kozmetikázó, elhallgatással hazudó, a szinte egyenlő erők küzdelméről beszámoló "magyar" hírközlő eszközök figyelmébe ajánljuk a tegnap déli állapotokat tükröző táblázatot, amelyet a cionista hírferdítést némileg ellensúlyozó gyakori forrásunk, a Sábákát Kudsz el-Ihbárijjá (Jeruzsálem Hírháló) tegnap délben tett közzé, amikor még "csak" 985 halálos és 5860 sebesült áldozata volt a Gázai övezet ellen 21 napja tartó izraeli irtóhadjáratnak.

Amint arról korábban beszámoltunk, a tegnapi többé-kevésbé betartott 12 órás "humanitárius tűzszünet" viszonylagos nyugalmát kihasználva a Gázai övezetbeli palesztinok azonnal hozzáfogtak a romok alatt rekedt szeretteik kiemeléséhez, amelynek következményeként a halálos áldozatok száma röviddel ezelőttig 1049-re emelkedett, míg a sebesülteké meghaladja a hatezret a palesztinok körében - jelenti palesztin kórházi forrásokra hivatkozva a Má'án Palesztin Hírügynökség.
A tegnap délig értendő táblázat szövege arab, tehát jobbról balra haladva értelmezendő, valamint figyelembe kell venni azt is, hogy a 21 napja tűz alatt tartott, mindössze 360 négyzetkilométernyi Gázai övezetben egymillió 800 ezer palesztin él leírhatatlan zsúfoltságban, s több mint hét esztendeje izraeli blokád alatt.

A táblázat szövege magyarul:
A legfelső sorban: 2014. július 26. - Az izraeli agresszió Gáza ellen - Déli 12 órai adatok
2. sorban: 935 mártír, ebből 170 gyermek, 135 nő, 55 idős ember
3. sorban: 5860 sebesült, ebből 1200 gyermek, 1050 nő, 820 idős ember
4. sorban: 1400 haditengerészeti lövedék - 3900 légitámadás, 4250 tüzérségi lövedék
5. sorban: 4329 megrongálódott lakóépület, ebből 696 porig rombolt, 3633 részlegesen
lerombolt lakóépület
Legalsó sorban: Média Dolgozók az Igazságért - Gáza Tűz Alatt - Ifjúsági Média Központ
A tegnapi "humanitárius tűzszünet" idején az életben maradt Gázai övezetbeli lakosság fölmérhette azt a hatalmas kárt, amelyet az önvédekező erkölcsösök okoztak a mindössze 360 négyzetkilométer nagyságú, menekülttáborokkal zsúfolt országrészben. Gázai övezetbeli palesztin kormányzati források az elsődleges fölmérésekre hivatkozva tegnap közölték a Má'án Palesztin Hírügynökséggel, hogy a "legerkölcsösebb" által okozott eddigi anyagi kár meghaladja a 400 millió amerikai dollárt.
Júszef el-Kudszi - Kuruc.info
A tegnapi tűzszünetet kihasználva a fotóriporterek is nyugodtabban végezhették a munkájukat. Nézegessünk képeket a világ legerkölcsösebb hadseregének legutóbbi önvédelmi hadjáratáról:











Mentőkaravánra tüzelt a "legerkölcsösebb" - Már 985

halálos és több mint ötezer sebesült áldozat szárad a

lelkén

Ezúttal mentőautó-karavánra zúdítottak tüzet "a világ legerkölcsösebb hadseregének" tankjai (!), aminek következtében egy mentős meghalt, kettő megsebesült. A szállított betegek közül is többen megsebesültek, olyanok is, akik rövid időn belül másodszor. A Palesztin Egészségügyi Minisztérium sürgős védelmet kér a nemzetközi szervezetektől - írja Má'án Palesztin Hírügynökség.

Palesztin mentősök bevetésben (Fotó: Korábbi fölvétel)

A mentőkaraván elleni barbár támadásra röviddel ezelőtt került sor a Gázai övezetbeli Bét Hánún város kórházának közelében. Ásráf el-Kidá a Palesztin Egészségügyi Minisztérium szóvivője a Má'án Palesztin Hírügynökségnek nyilatkozva elítélte a mentőkaraván, valamint nem sokkal korábban a Gázavárosi Európai Kórház elleni izraeli támadást.
A szóvivő kérte a Nemzetközi Vöröskeresztet és más nemzetközi szervezetet, hogy lehetőségeikhez képest nyújtsanak sürgősen védelmet a Gázai övezet egészségügyi intézményeinek és szervezeteinek az izraeli katonai támadásokkal szemben. Ásráf el-Kidá a palesztin hírportálnak azt is elmondta, hogy a Gázai övezet ellen 19-ik napjába lépett izraeli irtóhadjáratnak eddig 840 halálos és több mint ötezer sebesült áldozata van a palesztinok körében.
Mi meg továbbra is várjuk a budapesti kormány illetékeseinek megszólalását, sőt mi több, a palesztinok körében véghezvitt tömeges gyilkolászás elítélését. Amiképpen ezek az illetékesek szinte azonnal megszólaltak, amikor a három zsidó telepes fiatalt palesztinok Ciszjordániában elrabolták.
Júszef el-Kudszi - Kuruc.info
Frissítés: A tűzszünetet kihasználva a palesztinok eddig mintegy ötven, korábban eltűntnek nyilvánított személy holttestét hozták ki a romok közül. Ezzel az izraeli önvédelem halálos palesztin áldozatainak száma jóval meghaladja a kilencszázat.
Közben fényképeket is kaptunk a tegnap tüzérségi tüzzel megtámadott palesztin mentőkaraván egyes autóiról. (Tegnapi hírünkben még csak illusztrációként tettünk ki egy korábban felvett fényképet - J. K.)
40-ről 85-re emelkedett a reggel óta a romok közül kiszedett holttestek száma, míg a 19 napja tartó irtóháború palesztin halottainak száma: 985.
J. K. - Kuruc.info




A legyilkolt palesztin gyerekek nevét felolvasni

"politikailag ellentmondásos" - rádióreklámot tiltott be

Izrael

"Politikailag ellentmondásosnak" ítélte az izraeli médiahatóság (Israeli Broadcasting Authority - IBA) a B'Tselem humanitárius szervezet rádióreklámját, amelyben a Gázai övezetben 17 napja tartó fegyveres harc során elhunyt gyerekek nevét sorolják - írja a Guardian.

A B'Tselem a döntés miatt fellebbezést nyújtott be az izraeli legfelsőbb bírósághoz annak érdekében, hogy megszüntessék a tiltást.
A médiahatóság azzal okolta döntését, hogy a reklám üzenete "politikailag ellentmondásos". A B'Tselem fellebbezésében azt a kérdést teszi fel, hogy pontosan mi ellentmondásos a reklámban. "Az, hogy a gyerekek már nincsenek életben? Az, hogy gyerekek? Az, hogy ez volt a nevük? Pont ezek azok a tények, amelyekre fel akartuk hívni a közvélemény figyelmét" - áll az iratban.
Minden órában meggyilkolnak egy gyereket a Gázai övezetben
A humanitárius szervezet egy közleményt is kiadott, amelyben azt írják, Gázában 600-an haltak meg az elmúlt 17 nap során (péntek reggelig ez a szám 800-ra kúszott fel), ezek közül 150 gyerek. "De az áldozatok számának rövid említésén kívül az izraeli média semmilyen szinten nem dolgozza fel az eseményeket. Az IBA azt mondja, a gyerekek neve politikailag ellentmondásos, azonban egy ilyen határozat önmagában egy sokat sejtető állásfoglalás - azt sugallja, hogy a gázai civilek, köztük gyerekek által fizetett óriási veszteséget cenzúrázni kell" - áll a közleményben.
A segélyszervezetek szerint az elmúlt két napban átlagosan minden órában meghal egy gyerek a Gázai övezetben, és legalább 70 ezren kényszerültek arra, hogy szüleikkel együtt elhagyják otthonukat, emellett pedig a koraszülések száma is meredeken emelkedett az elmúlt rövid időszakban.
(Kreatív Online - Guardian nyomán)





Nyílt provokáció: a gyerekgyilkos terroristák mellett

tüntetnek a zsidók vasárnap - a Hitgyülivel karöltve


De hol az állama ahol harcolnak az Palesztina , így a palesztinoknak van joguk megvédeni államukat a betolakodó terroristáktól , remélem egyszer kamatostól kapják vissza ezt az atakot , és a világ akkor is csak úgy elnéz majd mellettük , ezt a sok kint látva én nem tudom , de felmerül a kérdés , hogy Hitler ténylegesen jó munkát végzett – e ,mert csak a halál lengi be a tetteiket e rabló bandának , kik zsidónak tartják magukat , pedig csak egy bunkó Kazár horda az egész cionista tákolmány , kiket az USA pénze tart fenn . De mi lesz akkor ha az USA azt mondja nemzetállamokra bomlunk , és tovább nem pénzeljük a minket is leigázó cionista terroristákat , elég volt nem ontunk több Amerikai goj vért a mocskos háborúikban . Bankárjaik tönkre tették a gazdaságunkat , elvagyunk adósodva , még az unokáink is kamatrabszolgák lesznek , ha nem a mi koncentrációs táborainkban fognak haldokolni , mint a Gázai nagy koncentrációs táborban a palesztinok .
És ezek a FIDESZ testvér szervezetei , hogy igyanak közösen mérget , hogy ne öljék itt a magyarokat , ott meg a palesztinokat. Bolond ez a világ a Magyarnak nincs becsülete a saját hazájában , mert eladták az országot , és a népet játékpénzért , és úgy pöffeszkednek helytartóink mint , ha a legjobbat csinálnák a népnek , közben kisemmizték megalázták éhbérért dolgoztatják , igazi kamatrabszolgák lettek és nincs szavuk a szemük lesütve , hol ott gyilkolhatnékuk van , mert a nyakukon a zsidó ingyenélők , és gyilkosok, a cigányokkal , és a politikusi maffiával , kikhez társul az igazság szolgáltatás , így lesz nálunk az igazság gazsággá , és ezen nincs mit csodálkozni hisz tele a közéletünk még mindig ÁVH – s unokákkal , és gyerekekkel , akik még mindig rabolnak és gyilkolnak bennünket , és zsarolják a politikai maffiózóinkat , csak a kárpótlás járja és a kertek alatt a halál arat , meg lassan a zsidó , mert igaz lesz az a mondás , hogy a paraszt szánt és vet a cigány dézsmál , a zsidó meg arat , mert kiforgatja parasztjainkat a vagyonából , és bele ül a készbe a parasztjaink meg elmehetnek zsellérnek a saját földjükre . Hát nem kellene már a benzines üvegeket a zsidó összerabolt ingatlanjaikra dobálni , megvárjuk míg nálunk is Gázai méretű koncentrációs táborokat létesítsen a Kazár horda . Úgy látszik igen a stadion program mindenek kárára beindult , a koncentrációs táborok várják a látogatóikat , csak a szükségállapot kihirdetése hiányzik még !!!! Tegyetek róla , hogy ez a haza a tietek legyen , és ne herdáljátok el az unokáitok vagyonát a tetvesek oldalán . Nem kell nekünk az uzsorás zsidó bankrendszer , állítsák be az iszlám bankrendszert ahol a bankár a vállalkozóval sír és nevet , de nincs uzsora . Ne engedjétek , hogy kamatrabszolgát csináljanak belőletek rendezkedjetek be önellátásra a föld mindig elfog tartani benneteket , lépjetek ki a közmű hálózatokból , hogy ne tudjon a zsidó gazdagodni , ha élni akar dolgozzon meg érte , vagy húzzon el .

Izraelnek joga és kötelessége megvédenie államát és civil lakosságát a Hamasz folyamatos terrortámadásaitól - írják a Mazsihisz honlapján a beteglelkűek. Alább a folytatás.

A nyílt provokáció plakátja

Izrael mellett állunk! – Meghívunk minden barátunkat, álljunk ki közösen Izrael Államért, az igazságért, a gyűlölet-propaganda megállításáért, a régió minden lakosának nyugodt, békés hétköznapjaiért, egyetemes emberi értékeinkért!
Találkozzunk 2014. július 27-én vasárnap, délután 3 órakor a Dohány utcai zsinagóga előtti téren! (Budapest VII. ker., Herzl tér 1.)
A rendezvényen felszólal: Ilan Mor, Izrael Állam magyarországi nagykövete; Heisler András, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségének elnöke; Németh Sándor, a Hit Gyülekezete vezető lelkésze.


KülföldZsidóbűnözés :: 2014-07-24. 10:08

A palesztin foglyokat alsónadrágra vetkőztetve hajtják
át Izraelbe a "legerkölcsösebbek"


A 17-ik napjába lépett Gázai övezetbeli izraeli gyilkolászás palesztin halálos áldozatainak száma 718-ra, a sebesülteké 4563-ra emelkedett. Csak tegnap, szerdán 81 palesztint gyilkolt meg és 526-ot sebesített meg a világ legerkölcsösebb hadserege - közölte a Palesztin Egészségügyi Minisztérium szóvivőjére hivatkozva magyar idő szerint ma reggel 6:30 órakor a Má'án Palesztin Hírügynökség. Közben tömegesen ejtik fogságba a palesztin harcosokat, vagy azoknak kinevezett fiatal férfiakat, és meztelenül hajtják át őket Izraelbe - írja Válláh!Hádásot izraeli hírportál.

Áthajtás előtt fölsorakoztatott palesztin foglyok

Többször megírtuk, de ismét szólnunk kell arról, hogy a "magyar" hírközlő eszközök, a Kossuth Rádióval az élen, a Gázai övezet ellen 17 nappal ezelőtt indított izraeli gyilkolászó hadjárat palesztin áldozatairól vagy nem, vagy csak felületesen közölnek híreket, cinikus módon összemosva az igazi áldozatot a háborús bűncselekményeket elkövetőkkel. Sőt, július 22-én reggel a Kossuth Rádió elragadtatásában a "szélsőséges" jelzővel is illette a Hamászt. Magyarán, nem a gyermekek és asszonyok százait másvilágra küldő, ezreket megsebesítő izraeli hadsereget, illetve az állami terrorra parancsot adó zsidó kormánypolitikusokat, hanem az áldozatot nevezik szélsőségesnek. De megtehetik, hiszen a magyar nép mindent lenyel, mindent le lehet nyomni a torkán.

Palesztin foglyok a tűző napon - ezúttal felöltözve


Ő sem hallgatott a fölszólításra

Az Izraeli Televízióban megszólaló katonai hírmagyarázók elégedetten állapítják meg, hogy az izraeli szárazföldi tüzérség és a légierő már olyan pokollá tette a Gázai övezet életét, hogy a polgári lakosság "tömegesen menekül délről északnak, északról délnek". Magyarán aljas hazugság az a cionista állítás is, miszerint az izraeli hadsereg humánus meggondolásból előre fölszólítja a lakosságot, hogy a támadások előtt meneküljön el a lakóhelyéről. Az egymillió 800 ezer Gázai övezetbeli palesztinnak most már nincs hová menekülnie azon a parányi földterületen.

A legutóbbi órák egyik gyermekáldozata


Mélyreható izraeli humánus magatartás Gázában

Izraeli sajtóhírek szerint tegnap 150 "terrorcselekmények elkövetésével gyanúsított" palesztint, a Hamász fogságba esett harcosait, meztelenre vetkőztetve hajtották át a Gázai övezetből Izraelbe, ahol az "ávós" módszereiről ismert, hírhedt 504-es "hírszerző" katonai egység vallatja őket. A Válláh!Hádásot izraeli hírportál megjegyzi, hogy a tegnap meztelenre vetkőztetett és Izraelbe áthajtott, mintegy 150 palesztin fogoly mellett már izraeli börtönökben vallatják azt a 420 palesztint is, akiket a három zsidó telepes fiatal elrablása után Ciszjordániában tartóztattak le a megszállók.
Hering József - Kuruc.info





Íme a "világ leghumanistább hadseregének" egyik
gyilkos fegyvere - kiválóan használható a civil lakosság
ellen


Palesztin emberjogi csoportok azzal vádolják a „világ legerkölcsösebb hadseregét”, hogy a Gázai övezetben a flechette-nek nevezett (francia szó, jelentése dárda) lövedékeket használ, amely robbanásakor több ezer (öt-, sőt hétezer) kis gyilkos nyilacskát szór szét.

Július 17-én hat flechette lövedéket lőttek ki izraeli tankok a Hán Junisztól keletre található Khuzaa település közelében – állítják palesztin emberjogi szervezetek. Egy 37 esztendős palesztin nő, Nahla Khalil Najjar a mellkasán sérült meg a támadás során.
Az izraeli terroristák – a nyilvánvaló bizonyítékok hatására – nem merték egyértelműen tagadni a pusztító lőszer használatát. A flechette bevetésére vonatkozó kérdésre válaszul a gyermekgyilkosok szóvivője a következő semmitmondó választ adta: „A hadsereg csak olyan fegyvereket vet be, amelyek a nemzetközi jog szerint törvényesek, és a fegyveres konfliktusok szabályainak megfelelően használja azokat”.
A tankokról kilőhető flechette a levegőben robban, és elsősorban emberek megölésére használatos. Eredetileg egyetlen ilyen lövedék körülbelül ötezer darab 3,75 centiméter hosszúságú nyílhegyet tartalmazott. Az izraeli hadiipar azonban olyan változatot fejlesztett ki, amely hétezer gyilkos nyilacskát szór szét. Az eszköz 30 méterrel a megcélzott tárgy vagy személy előtt robban. A kilövéskor hátráltató rendszer tartja vissza a lövedék robbanását. Röppályájának utolsó szakaszában sárga por szóródik szét, amely jelzi a találat pontos helyét, majd a másodperc töredéke múltán fölrobban, és kiszabadul belőle a több ezer nyilacska. A félelmetes eszköz több ezer (a legújabb izraeli fejlesztés eredményeképpen 7 ezer), vasból készült nyilat lövell szét 300 méteres távolságra előre, oldalirányban pedig 90 méterre.
Az izraeli hadsereg az amerikai gyártású flechette lövedéket első ízben az 1973-as októberi háborúban vetette be. Később az 1982-ben kirobbant, és jó egy évtizedig tartó első libanoni háborúban is nagy előszeretettel alkalmazta a hadszíntereken és a polgári lakosság ellen egyaránt. Izrael a 2000-ben kitört második palesztin intifáda idején ugyancsak a Gázai övezetben vetette be a flechette lövedéket.

A nemzetközi jog nem tiltja ugyan a flechette használatát, azonban – mint arra a B'Tselem rámutat -, léteznek olyan jogszabályok, amelyek alapján a lövedék bevetése mégis illegálisnak minősíthető. „Az egyik legalapvetőbb alapelv, hogy különbséget kell tenni a harcban résztvevők és a harcban részt nem vevők között, és minden lehetséges módon el kell kerülni, hogy a katonák sérüléseket okozzanak a nem harcolók között. Ebből az elvből következően tilos olyan pontatlan fegyvert használni, amely valószínűsíthetően polgári személyek sérüléséhez vezet” – olvasható az izraeli emberjogi szervezet állásfoglalásában.
2002-ben az izraeli Legfelsőbb Bíróság törvényesnek mondta ki a lövedék bevetését, amelyet állítólag több hadsereg fegyvertárában is megtalálható.
A B'Tselem dokumentumokkal képes igazolni, hogy 2001-ben és 2002-ben kilenc palesztin halt meg a flechette használata következtében. Ezen kívül a zsidó terroristák a szörnyű fegyverrel több tucat civilt – köztük nőket és gyermekeket – is lemészároltak, illetve megsebesítettek a Hezbollah ellen intézett támadások során, Libanon területén.

Az izraeli megszállók nem idegenkednek attól, hogy tiltott fegyverekkel hajtsanak végre vérengzéseket. A 2008. december végén megindult izraeli agresszió során fehérfoszfor-bombát is bevetettek a sűrűn lakott Gázai övezetben, melynek következményeképpen sokan meghaltak, és többen szenvedtek súlyos sérüléseket. Kezdetben az izraeli hadsereg tagadta a fehér foszfor használatát. Később azonban kénytelen-kelletlen megtörtént a beismerés, de azt hazudták, pusztán „álcázás” céljából, amolyan „füstfüggönyként” vetették be a tiltott fegyvert.
A Human Rights Watch emberjogi szervezet megállapításai szerint a fehér foszfor használata az 2008-2009-es gázai mészárlás során háborús bűncselekménynek minősíthető.
A tiltakozások és a jogi eljárások hatására az izraeli hadsereg tavaly arra tett ígéretet, hogy „két ritka kivételtől eltekintve el fogják kerülni a fehér foszfort tartalmazó lövedékek bevetését beépített területen.” Azonban hogy melyek is lennének azok a „ritka kivételek”, arról a gyermekgyilkosok természetesen nem adtak tájékoztatást.
Perge Ottó The GuardianRT nyomán



Borzadjatok a zsidó tetvek erkölcsiségén , hát nem kellene őket most likvidálni, megvárjátok míg világhódítóként mészárolnak le benneteket mocskos gojok ti tetű állatok ti csak azért éltek , hogy a kiválasztott Kazárokat szolgáljátok , és ha úgy döntenek , hogy eleget éltél már halj meg időben , hogy ne okozz másoknak gondot , és a fasztarisznya Demcsákok még a zsidókat magasztalják , ez a dolguk ez az elvárás feléjük alkoholista ringyók felé .





Az ENSZ emberi jogi főbiztosa szerint is háborús

bűnöket követtek el a zsidók - az EU őket védelmezi


Izrael háborús bűncselekményeket követhetett el a polgári személyek megölésével, a lakóházak és kórházak elleni tüzérségi támadásokkal két hete tartó gázai övezeti offenzívájában - jelentette ki szerdán Genfben az ENSZ emberi jogi főbiztosa.
Navi Pillay bírálta az Izrael elleni, válogatás nélküli Hamász-támadásokat is. Azt mondta, úgy tűnik, a palesztin szervezet és Izrael egyaránt megsértette a nemzetközi humanitárius jogot.

Navi Pillay, az indiai, tamil származású főbiztos - órákon belül ki fog róla derülni, hogy nácifasiszta

Az ENSZ emberi jogi tanácsának rendkívüli ülésén a 47 tagú testület úgy határozott Genfben, hogy vizsgálatot indítanak az izraeli offenzíva során "esetlegesen" elkövetett jogsértések feltárására. A palesztinok által kezdeményezett határozatot 29 állam támogatta, az Egyesült Államok "természetesen" ellene szavazott, 17 ország, köztük több zsidóbérenc európai uniós tagállam pedig tartózkodott.
A főbiztos az ülésen tett felszólalásában kétségbe vonta azt, hogy Izrael mindent megtesz a civil áldozatok elkerülése érdekében. Pillay mindkét felet nyomatékosan felszólította arra, hogy védje meg a civil lakosságot a gázai harcok során. Ha valaki nem tartja tiszteletben ezeket a nemzetközi jogokat, akkor felmerül a veszélye annak, hogy háborús és emberiség elleni bűncselekményeket követ el - hangoztatta.
Amerika mellett az EU is a talmudista gyermekgyilkosokat védi
A világszervezet genfi jogi fórumát a palesztinok, Egyiptom és Pakisztán kérésére hívták össze. Az Egyesült Államok és az európai országok nem támogatták a rendkívüli ülés összehívását.
Az ENSZ genfi tanácsának izraeli képviselője visszautasította Pillay "szemrehányásait", hangsúlyozva "Izrael önvédelemhez való jogát". Eviatar Manor leszögezte: a Hamász ezzel szemben háborús bűnt követ el és Izrael célja nem más, mint "a szélsőséges szervezet katonai infrastruktúrájának megsemmisítése". Azt hazudta: a Gázai övezet lakói nem Izrael ellenségei.
Rijád al-Malki palesztin külügyminiszter a vitában azt követelte, hogy a nemzetközi közösség tegye felelősségre vonhatóvá Izraelt szörnyű tetteiért.
Az ENSZ Gyermekalapjának (UNICEF) adatai szerint 121 gyerek vesztette életét, és több mint 900 sebesült meg eddig a Gázai övezetben július 8-án kezdett izraeli támadásokban. (Bizonyára ők a katonai infrastruktúra...) A zsidó terrorállam mészárlása során már több mint 640 palesztin halt meg, többségük civil. Izraeli oldalon 31 halottat regisztráltak, az áldozatok közül 29 katona, kettő pedig polgári személy.
(MTI korrigálva)









"Szép munkát végeznek" Gázában a zsidók: minden

harmadik áldozatuk gyermek

Még tűzszünet idején is irtják a civileket a zsidóterroristák (2014-07-22)






KülföldZsidóbűnözés :: 2014-07-22. 14:13




Izrael a háborús bűncselekményeket dokumentáló Ál-
Dzsázírá Tv irodájára adott le figyelmeztető lövést


Már 586 halálos és több mint négyezer sebesült áldozata van az izraeli katonai hadműveletnek a Gázai övezetben a palesztinok körében, közölték röhögcsélve, gúnyolódva röviddel ezelőtt az izraeli Válláh!Hádásot hírportál tévéjében. Később azon mulattak, hogy a Gázai övezetben már szinte egyetlen ép épület sem maradt. Valóban nincs.

Gáza lángokban és romokban

Izrael el akarja némítani a Gázai övezetből éjjel-nappal megszakítás nélkül közvetítő, a borzalmakat élő adásban mutató El-Dzsazírá Tv-állomást. A világ legerkölcsösebb hadserege néhány perccel ezelőtt figyelmeztető lövést irányzott az El-Dzsazírá gázavárosi irodájára, aminek következtében a katari tévé munkatársai pánikszerűen elhagyták az épületet - jelenti az El-Dzsazírá mostantól kizárólag a Gázai övezet utcáin tartózkodó tudósítói. Tegnap Budapest díszvendége, Ávigdor Lieberman külügyminiszter arra ösztökélte az izraeli kormányt, hogy ebrudalja ki Izraelből a katari székhelyű hírtévé stábját.
Az izraeli hadsereg föloldotta az újabb súlyos veszteségéről szóló, a palesztin csatornák jóvoltából azonban már lassan két napja óta terjesztett hírt: a palesztinok tegnapelőtt sikeres támadást hajtottak végre a Gázai övezetbe behatolt Goláni zászlóalj katonái ellen Gázaváros Et-Tuffáh negyedében. Az izraeli tájékoztatás szerint tankelhárító rakétával végrehajtott telitalálat érte a Goláni egység páncélozott csapatszállító járművét, amelynek következtében hat izraeli katona meghalt, egyet pedig "eltűntnek" nyilvánítottak.

A Goláni brigád hat legutóbb elesett katonája

A palesztinok már bemutatták a fogságba ejtett izraeli katona iratait és fényképét.

Sebesült izraeli katonát mentenek a társai

Ma hajnalban az izraeli hadsereg eddig be nem azonosított gázzal hajtott végre támadást Gázaváros ellen. 'Adnán Ábu Hászná, az UNRWA szóvivője a Válláh!Hádásot hírportálnak elmondta, hogy az egész városban érezni lehetett a látást erősen korlátozó, csípős szagú, a könnyfakasztó gázra emlékeztető gázt.
Júszef el-Kudszi - Kuruc.info
Frissítés: A szakadatlan izraeli támadások következtében a Gázai övezet szinte minden pontja lángokban áll, a nagyobb településekről füst és por, illetve az izraeli légierő által kilőtt eddig ismeretlen összetételű szer száll föl az ég felé.

Izraeli ágyútűz Gázára (Fotó: Máán)

A palesztin halálos áldozatok száma egy órával ezelőtt 604, míg a sebesülteké 3700 volt, jelenti gázavárosi egészségügyi forrásokra hivatkozva a Kudsz el-Ihbárijjá hírportál.
J. K. - Kuruc.info




Így születnek az amerikai "terroristák": az FBI

muszlimokat győzött meg és fizetett le, hogy

elkövessenek valamit


A Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) merényletek végrehajtására buzdított amerikai muzulmánokat számos "terrorellenes" fedett akciója során - állapította meg hétfőn kiadott jelentésében a Human Rights Watch (HRW).

Éljen, az FBI megint meghiúsított egy merényletet! - A sajátját...

A nemzetközi jogvédő csoport az Egyesült Államokban 2001. szeptember 11. óta indított több mint 500 terrorizmussal kapcsolatos ügyből 27-et vizsgált meg tüzetesebben, amelyekben az FBI fedett nyomozók segítségével járt el a "feltételezett terroristák" ellen.
Ennek keretében a HRW 215 emberrel, köztük a vádlottakkal, illetve elítéltekkel, hozzátartozóikkal, ügyvédeikkel, valamint az eljáró ügyészekkel és bírókkal készített interjút, és azt találta, hogy az elmarasztaló ítéletek fele az FBI muzulmánokat célba vevő titkos műveleteinek, szúrópróbáinak közvetlen következménye. Utóbbi esetek 30 százalékában ráadásul a merénylet kitervelésében aktív szerepet játszott a magát terroristának álcázó fedett nyomozó is - mutatott rá a HRW, amely a Columbia University jogászainak segítségét vette igénybe a jelentés elkészítéséhez.
Andrea Prasow, a dokumentum egyik szerzője rámutatott: az amerikaiaknak azt mondják, hogy kormányuk az Egyesült Államok területén szavatolja biztonságukat a terrorizmus megakadályozása és a terroristák üldözése által. A dolgot közelebbről vizsgálva azonban azt látni, hogy az elítéltek közül többen soha nem követtek volna el bűncselekményt, ha a bűnüldöző hatóságok nem ösztönözték volna erre őket, olykor még fizetséggel is - mutatott rá Prasow.
A HRW jelentéséből kiderül, hogy bizonyos esetekben az FBI gyakorlatilag törvénytisztelő emberekből faragott terroristákat azáltal, hogy felvetette nekik egy terrorcselekmény elkövetésének ötletét, vagy egyenesen cselekvésre biztatta őket. A jogvédő csoport szerint az FBI szúrópróbáinak célpontjai sokszor sérülékeny - mentális problémákkal küzdő vagy szellemi fogyatékos - személyek voltak.
Mindennek ellenére azt ne várja senki, hogy a szeptember 11-i események kapcsán egyszer csak bevallják az igazságot...
(MTI nyomán)





A "legerkölcsösebbek": így végez a zsidó orvlövész a

romokon heverő palesztinnal - ráadásul a tűzszünet

ideje alatt


Úgy látszik, ez a mozzanat már az Indexnek is sok volt - bátorítjuk őket, mutassanak be több hasonló esetet, hiszen percenként történnek ilyenek, rájuk nehéz lesz azt mondani, hogy antiszemiták... Nagy reményeket ugyanakkor nem fűzünk hozzá, mert a tegnap este megjelent anyag ma reggelre már el is tűnt a címlapjukról. Alább a cikk és a videó:
Nagyon úgy tűnik, akármennyi terrorista-alagutat is fog Izrael megsemmisíteni az elkövetkezendő napokban, ezt a háborút csúnyán el fogja veszteni. PR-fronton ugyanis egyre rosszabb a helyzete, az egekbe szökő palesztin veszteségek, a megágyúzott kórház mellé sorra kerülnek ki az indokolatlan gyilkosságokról hírt adó tudósítások, melyek lerombolják a "tiszta háború" - amúgy tényleges hadműveletekben tényleg nehezen tartható - imázsát.
A Vice magazin oldalán láttuk például az alábbi, mobillal készített felvételt, ami nem véres, meg nem 18+-as, hanem egyszerűen megrázó.
A zöldinges férfi a videót közreadó Nemzetközi Szolidaritási Mozgalom (International Solidarity Movement) szerint épp a romok között maradt hozzátartozói után kutatott, amikor kézifegyverrel eltalálták, és fektében, két másik golyót is kapott.
Az ISM a videót kísérő közleményében állítja, hogy a lövések a vasárnapi tűzszünet ideje alatt dördültek el, a férfit gyakorlatilag az ő jogvédőik mellől lőtték ki. A lövések után a helyieknek, illetve az izraeli-palesztin konfliktusra specializálódó segélyszervezet dolgozóinak nem maradt más választásuk, mint visszavonulni.
Három golyót kapott a palesztin a tűzszünet alatt.




Hétgyermekes családot irtottak ki a zsidók az éjszaka -

több mint ötszáz halott száradna már a lelkükön
– ha volna nekik

Meghaladta az ötszázat a palesztin halottak száma hétfőre a gázai övezeti mészárlás során – közölték gázai egészségügyi források. Egy kilenctagú család hét gyermekkel egy éjszakai izraeli légicsapásban halt meg. Egy másik vasárnapi bombázásban tizenhatan haltak meg az övezet déli részén, Hán-Juniszban. Izraeli oldalon eddig mindössze húszan haltak meg, 18 katona és két civil.
Dél-Izraelben reggel lezárták az utakat, "biztonsági esemény" miatt. A hadsereg utólagos bejelentése szerint a Hamász soraiba tartozó fegyveresek két csoportban korán reggel behatoltak izraeli területre az övezettől északkeletre egy alagúton át, és tűzharcba keveredtek ott állomásozó izraeli katonákkal. Legkevesebb tíz palesztin meghalt.
Közben a Háárec című újság honlapja hétfő reggel azt írta, hogy újabb több száz méterrel haladtak előre vasárnap éjjel a Gázai övezetben az izraeli katonák. Gáza város Szadzsahíja nevű északkeleti negyedében több helyen tűzharcba kerültek a Hamász fegyvereseivel. Reggel egy öngyilkos merénylő közelítette meg az egyik egységet, de észrevették, és tüzet nyitottak rá. Az összecsapásokban tíz palesztin fegyveres meghalt, húszat őrizetbe vettek, és Izraelbe vittek kihallgatásra. Az izraeli oldalon nem voltak halottak, a sebesülteket izraeli kórházakba szállították.
Több alagút bejáratát találták meg a katonák az izraeli határhoz legközelebb lévő Szadzsahíja lakónegyedben, amelyek a Hamász föld alatti bunkerrendszeréhez tartoznak. Az egyik alagút izraeli kijárata az övezet szomszédságában lévő Kiszufim nevű kibuc ebédlőjébe vezetett.
(MTI korrigálva)


"Le kell mészárolni a palesztin anyákat, akik ezeknek a

kis kígyóknak adnak életet!" - Egyoldalú küzdelem a

gázai övezetben


Tovább folytatódik az egyoldalú küzdelem a gázai övezetben az izraeli katonák és a Hamász palesztin harcosai között. Az Erős szikla fedőnevű szárazföldi akcióban a híradások szerint eddig 23 palesztint öltek meg meg, de egy izraeli katona is elesett: őt a saját társai lőtték le véletlenül.
A tíz napja tartó konfliktusnak így eddig 274 palesztin és két izraeli halálos áldozata, valamint 2000 sebesültje van.
Az offenzíva miatt feldühödött török tüntetők kövekkel dobálták meg pénteken Izrael isztambuli konzulátusát, és palesztin zászlókkal borították Izrael ankarai nagykövetének rezidenciáját, ezért a zsidó állam minimálisra csökkenti diplomáciai jelenlétét Törökországban. Az izraeli külügyminisztérium pénteken lázítással vádolta Recep Tayyip Erdogan török miniszterelnököt, és hazarendelte törökországi diplomáciai személyzetének nagy részét.
Törökország és Izrael között 2010-ben romlottak meg a kétoldalú kapcsolatok, amikor izraeli kommandósok megostromoltak egy, az izraeli blokád alatt tartott Gázai övezetben élő palesztinoknak segélyt szállító török hajót, és megöltek nyolc török és egy török-amerikai állampolgárt.
Ajelet Saked, a Bájt Hajehudi (Zsidó Otthon) nevű párt egyik tagja korábban Facebook-oldalán terroristáknak minősítette a palesztinokat, és kijelentette: Le kell mészárolni a palesztin anyákat, akik ezeknek a kis kígyóknak adnak életet!
Kairó nem számít megbízható közvetítőnek
Laurent Fabius francia külügyminiszter pénteken Mahmúd Abbász palesztin elnökkel is találkozott, és az ő kívánságára lépett kapcsolatba Háled el-Attíja katari külügyminiszterrel azért, hogy bírja jobb belátásra a Gázai övezetet uraló Hamászt, és segítsen rábírni a Hamasz "szélsőséges" palesztin szervezet vezetőit, hogy egyezzenek bele egy azonnali tűzszünetbe - jelentette az egyiptomi sajtó.
Recep Tayyip Erdogan török miniszterelnök viszont pénteken zsarnoknak nevezte Abdel-Fattáh esz-Szíszi egyiptomi államfőt, s kijelentette, hogy Kairó nem számít megbízható közvetítőnek Izrael és a palesztinok között. Erdogan azt is felrótta az egyiptomiaknak, hogy az övezetet ellenőrző Hamászt megkerülve kívántak egyességre jutni Izraellel és Abbásszal.
Izraellel és Abbásszal ellentétben a Hamász nem fogadta el azt az egyiptomi kezdeményezést, amelynek célja az izraeli légicsapások és a zsidó terrorállam elleni, az enklávéból intézett rakétatámadások azonnali beszüntetése lett volna.
Putyin ellenzi, Obama támogatja az offenzívát
Vlagyimir Putyin orosz elnök telefonon beszélt Haszan Roháni iráni elnökkel, akivel egyetértettek abban, hogy gyorsan véget kell vetni a gázai konfliktusnak és újra kell kezdeni a béketárgyalásokat Izrael és a palesztinok között, írja a Reuters.
Barack Obama, az Amerikai Egyesült Államok elnöke viszont azt mondta: az USA támogatja Izrael Hamász-ellenes katonai akcióit. Cinikusan felhívta a figyelmet arra is, hogy az amerikai támogatás nem egy biankó csekk, amire bármit rá lehet írni: csak addig támogatják Izrael offenzíváját, amíg a zsidó állam a saját maga védelme érdekében felszámolja a Hamász titkos alagútjait, és úgy mér csapást a fegyveres palesztin szervezetekre, hogy azzal nem veszélyezteti a civil lakosság életét.
A gázai konfliktus mihamarabbi megoldása érdekében Obama azt is kilátásba helyezte, hogy ha szükséges, John Kerry külügyminisztert is a Közel-Keletre küldi.
A 2008-2009-es invázió is a mostani helyzet előképe lehet
A palesztin–izraeli helyzetet három izraeli és egy palesztin fiatal elrablása és meggyilkolása élezte ki az elmúlt hetekben, Izraelben és a palesztin területeken is nagy felháborodást keltettek az esetek. Az elmúlt tíz évben nem voltak ehhez hasonló zavargások Kelet-Jeruzsálemben, ahol a rendőrök vasárnap harminc embert vettek őrizetbe.
A Hamász múlt hétfőn először vállalta rakétatámadások elkövetését a 2012-es konfliktus óta, amit végül nyolc nap után egy egyiptomi közvetítéssel kialkudott tűzszünettel sikerült lezárni. Akkor a megszaporodó rakétázások után Izrael hatszáznál is több légi csapást hajtott végre, és készen állt egy szárazföldi offenzívára is, 30 ezer tartalékost hívtak be, de végül nem került sor a támadásra. Másfél éve Izrael azt állította, hogy a Gáza elleni katonai akció első napjaiban megsemmisítették a palesztin területen felhalmozott komolyabb rakéták 95 százalékát.
A 2012-es konfliktus mellett azonban a 2008–2009-es invázió is a mostani helyzet előképe lehet. Izrael akkor hétszáznál is több légi csapást hajtott végre a Gázai övezet ellen, ezzel azonban csak előkészítette a terepet az akkor is meginduló szárazföldi offenzívához.
Akkor valamivel több mint tízezer tartalékost hívtak be, mielőtt a nyolc napig tartó légi csapások után 2009. január 3-án az izraeli hadsereg behatolt az övezetbe. A támadás céljának a Hamász rakétaállásainak megsemmisítését nevezték, a harcok pedig egészen január 18-ig elhúzódtak. Összesen tizenhárom izraeli és 1417 palesztin, köztük sok civil vesztette életét.
(Index nyomán)
Kapcsolódó:







Ez az igazi terrorizmus: nem jut ivóvízhez a Gázai

övezet több százezer lakója


Nem jut ivóvízhez a Gázai övezet több százezer lakója, mivel a területre mért folyamatos légicsapások folyamatosan rombolják a térség vízvezeték-rendszerét - hívta fel kedden a figyelmet közleményében a Vöröskereszt Nemzetközi Bizottságának (ICRC) az elnöke.
Jacques de Maio, az ICRC izraeli delegációjának vezetője arra is figyelmeztetett, hogy napokon belül az övezet teljes lakosságát - mintegy 1,3 millió embert - érintheti a drasztikus mértékű vízhiány.
Az infrastruktúrát érő támadásokon felül az elmúlt napokban a vízszolgáltató karbantartási munkákat végző munkatársai közül többen életüket vesztették, és emiatt a szolgáltató felfüggesztette az összes helyszíni munkálatot.
"Egyre kevesebb az ivóvíz az övezetben, miközben a hőmérő higanyszála egyre magasabb értékeket mutat. Szennyeződik a víz, és elárasztja a területet, ami a betegségek veszélyét hordozza magában" - mondta Guillaume Pierrehumber, az ICRC víz- és közegészségügyi szakértője.
A szakértők támogatásával sürgős javítási munkálatokat végeztek a Gázai övezet víz- és csatornahálózatában, az ICRC azonban további, összehangolt akcióra szólított fel a vízellátási válság enyhítésére.
A humanitárius szervezet emellett arra buzdította a feleket, hogy tartsák tiszteletben a nemzetközi humanitárius jogot, és tegyenek különbséget civil és katonai célpontok, valamint harcosok és polgári személyek között.
(MTI)



Hallatlanul rendesek a zsidók: "kopogtatnak" a

lakóházak tetején, mielőtt porig bombázzák


És egy teljes percük van az ezekben lakó civileknek, hogy elmeneküljenek - mindenüket hátrahagyva...


"Knock-on-the-roof" Bombing Technique (Israeli Defense Force).






A "magyar" külügy szerint "az élet a körülményekhez

képest normális mederben folyik" Gázában


A tel-avivi magyar nagykövetség három családról, vagyis 15 kettős állampolgárról tud Gázában. A Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) vasárnap azt javasolta, akik megtehetik, inkább halasszák el útjukat Izraelbe.
A KKM vasárnap kiadott közleménye szerint a nagykövetség folyamatosan tartja a kapcsolatot a magyar-palesztin családokkal, amelyek közül kettő nem akarja Gázát elhagyni. A harmadik család tagjainak román állampolgársága is van, ők a román konzul segítségével már kimenekültek Gázából.
A minisztérium tájékoztatása szerint a tel-avivi magyar nagykövetségnek tudomása van arról is, hogy az egyik maradni kívánó családnál a nagymama épp látogatóban van, és az ő távozását most szervezik az ENSZ segítségével. A nagykövetség felvette vele is a kapcsolatot, és mindent elkövetnek, hogy minél hamarabb kijusson Gázából.
A szaktárca az izraeli helyzetről azt írta, hogy "az élet a körülményekhez képest normális mederben folyik", de Izrael déli és középső részét, beleértve Tel-Avivot és Jeruzsálemet is lövi a Hamasz Gázából. (Értsd: a külügy szerint Gázában nincs népirtás, csak annyi a baj, hogy a csúnya Hamász lövi Isten ajándékait - a szerk.)
A külügyminisztérium azt kéri, azok, akik megtehetik, inkább halasszák el az útjukat Izraelbe, akik kiutaznak, folyamatosan tájékozódjanak a minisztérium konzuli osztályának a honlapján, illetve a tel-avivi magyar nagykövetség Facebook-oldalán.
(MTI)




A "normális meder" a külügy szerint

A III/ III- as besugó csapatnak ez normális meder a rozsdatemetőt ki kellene már takarítani az elfekvő ÁVH- soktól , és pártfunkcionáriusoktól , hogy a magyar érdek legyen a fő szempont e mocsok tanyán is .



Megrázó képsorok a zsidó terroristák gázai mészárlásáról (18+)



Persze ezt nem akarjátok látni csak a holokamut mormoljátok ti élő halottak , nincs már bennetek egy szikra élet sem hisz tudjátok , hogy ezt ti nem élitek túl a népharag legyilkol majd benneteket mint a zsidók az ártatlan gyerekeket öregeket és asszonyokat. Anyátok folytott volna meg mikor ilyennek nevelt fel benneteket . Arra van eszetek , hogy egy telefon keresésére négy millió forintos összeget számláztok a nép nyakába , és közben tudjuk , hogy a MOSZAD – os villanypásztor lopta el a névsor , és a telefonszámok miatt , hogy le tudják hallgatni őket . És ti Kovács Béla KGB – s múltján rágódtok , látjátok nem is volt meghívva , köztetek van az áruló a mocskos hazaáruló, de jól meg van fizetve ő bizony nem híd alatt lakó, de metszett farkú fecske madár , és még nem fogoly , és nem páva , úgy látszik SZ D SZ – es a lelkem , de maffia tag .
Mikor látunk benneteket így kiteritve és a külügy ezt
"normális meder" – nek titulálja.

Egy biztos , hogy ők egy zsidó médiumból szerezték az értesüléseiket , és bizony e szörnyűségeket most látják először a likudos testvéreiktől ilyet ők nem láttak , és különben is az egész a palesztinok hibája . Igen az , hogy még nem vetettek be biológiai fegyvert ellenük , hogy húlljanak mint a legyek akik megszállva tartják országuk nagy részét , és nekik csak egy koncentrációs tábor jut , de ott is ki vannak jelölve likvidálásra. A mi cionista zsidajainkat is ki kéne jelölni likvidálásra , hátha előkerülne a nemzeti vagyonunk .

A "magyar" külügy szerint "az élet a körülményekhez képest normális mederben folyik"

További részletek: 
http://kuruc.info/to/39/30/#ixzz38hmWheqq




Hamisíthatatlanul zsidó történet: bankárbűnöző és

buzibáros versengett a korrupt munkásőr utódlásáért -

előbbi győzött


Mint tegnap röviden hírül adtuk, a volt agrobankos Kunos Pétert választotta ügyvezető igazgatóvá a Mazsihisz közgyűlése. A buzibáros előélete és katolikus kalandja miatt reflektorfénybe került Schwezoff Dávid is elindult a posztért, és csak pár szavazattal szorult a második helyre. A küldöttek megszavazták, hogy zárt ülés legyen: az újságírókat nem csupán a teremből, az épületből is kitessékelték.

Suchman Tamás és Kunos Péter

Ismeretes: a tavasszal korrupció miatt váratlanul lemondott Zoltai Gusztáv, aki egy személyben töltötte be a BZSH (Budapesti Zsidó Hitközség) és a Mazsihisz (Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége) ügyvezető igazgatói tisztségét. A BZSH múlt héten döntött az utódról: a fővárosban Schwezoff Dávid "közgazdász" lett az új ügyvezető igazgató.
A Mazsihisz most csütörtökre meghirdetett közgyűlése botrányos felvezetéssel indult. A Tudózsidó nevű zsidó közéleti blog leleplezte, hogy Schwezoff korábban Carol Hore Mohn néven budapesti köcsögbárokban lépett fel, egy időben pedig katolikus kántorként ténykedett az alsógödi Szent István-plébánián. Csupán az érdekesség kedvéért: az Evangélikus Hittudományi Egyetem lelkészképzőjének is hallgatója volt. A blogon minderről fényképek is megjelentek.

Pedig ebben a maskarában színfoltot vitt volna a zsidó bűnbanda életébe - nem véletlen, hogy kis híján megválasztották

Schwezoff Dávid – aki jelölti bemutatkozásában nem tért ki sem "transzvesztita előadóként" folytatott hajdani tevékenységére, sem életének katolikus és evangélikus vonatkozásaira – a Mazsihisz közgyűlése előtt érdemben nem nyilatkozott a sajtónak. Heisler András, a Mazsihisz elnöke ugyanakkor levélben fordult Tordai Péterhez, a BZSH vezetőjéhez: javasolta, hogy Tordai hívja össze az elöljáróságot, Schwezoff Dávidot függesszék fel tisztségéből, tartsanak rendkívüli közgyűlést.
Heisler úgy ítélte meg, hogy Schwezoff (elhallgatott) előéletével kapcsolatban olyan dolgok kerültek napvilágra, amelyek "jelentős kockázatot jelentenek a hitközségre, súlyosan veszélyeztetik annak működését", zsarolhatóvá teszik az ügyvezető igazgatót. Tordai Péter elmondta: a közeljövőben mindenképpen összehívja az elöljáróságot.
Közben a Mazsihisz legfőbb konkurenciájához, az EMIH-hez (Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség) kötődő Oberlander Báruch rabbi állásfoglalást tett közzé az ügyről. Az ortodox rabbi kifejtette: a zsidóság egyik legfontosabb fogalma a tsuvá (megtérés), és "ha valaki azt állítja, hogy felhagyott korábbi vétkes tetteivel, kötelességünk befogadni és segíteni a visszatérés útján. Nincs jogunk kételyt támasztani őszinteségével kapcsolatban, egészen addig, amíg – ne adj Isten! – az ellenkezője nem igazolódik.".
Mivel az új ügyvezetőt a BZSH közgyűlése szabályosan, többségi akarattal megválasztotta, vallási érvekkel nem vonható vissza a választás eredménye. Még akkor sem – tette hozzá Oberlander Báruch rabbi –, ha stratégiai megfontolásból a zsidó közösség egyes tagjai úgy gondolják, hogy ez nem volt a legszerencsésebb döntés.
Ilyen előzmények után a Mazsihisz küldöttei jobbnak látták, ha a sajtó nincs jelen a közgyűlésen. Korábban előfordult, hogy nyitva maradtak az ablakok, és a zárt ülés elrendelése után a folyosóról tisztán lehetett hallani a felszólalásokat. A biztonságiak ezúttal még az épületből is kiterelték az újságírókat.
A hírzárlat ennek ellenére nem volt teljes. A Mazsihisz Facebook-oldala erősen szűrt tartalommal, de folyamatosan beszámolt a fontosabb történésekről. Ketten versenyeztek a Mazsihisz ügyvezető igazgatói posztjáért: Kunos Péter és Schwezoff Dávid.
Bármily meglepő, Kunos Péter múltja se makulátlan –­ az Agrobank vezérigazgatójaként a kilencvenes évek végén börtönbüntetésre ítélték –, de ő ezzel számot vetett a küldöttek előtt. Bemutatkozásában hangsúlyozta, hogy bankja akkori hitelbiztosítéki rendszere "bizonyos nem szakmabeli berkekben félreértéssel, hozzá- és meg nem értéssel találkozott". Első fokon felmentették, másodfokon elmarasztaló ítélet született. Akkoriban nem volt fellebbezési lehetősége, és így nem sikerült "elintézni" a dolgokat. De ami késik, nem múlik.

Heisler és Kunos

"Néhány év múltán az Agrobankéhoz hasonló hitelbiztosítéki rendszerek alkalmazása mind a pénzintézetek, mind a később létrejövő befektetési alapok és kockázati tőketársaságok körében egyre inkább általános gyakorlattá vált. Ma már egyetemen is tanítják a bank akkoriban alkalmazott módszerét" – magyarázkodott Kunos. Ezek után már az sem meglepő, hogy több mint tíz éve bírói döntéssel felmentették a büntetett előélet hátrányos következményei alól, erkölcsi bizonyítvánnyal rendelkezik. (Talán hamarosan még kárpótlást is fog fizetni neki és leszármazottainak a magyar nemzet - a szerk.)
A Mazsihisz közgyűlése – többek elmondása szerint – nem volt mentes a személyeskedő vitáktól, de a körülményekhez képest csendesen zajlott. (Egészen biztosan nem volt annyira izgalmas, mint a tavalt májusi közgyűlés, ld. itt: "Elkaplak, megverlek, kicsinállak" - férgezés és rohadt tetűzés a Mazsihisz közgyűlésén)
Radnóti Zoltán rabbi például mind a két jelölt ellen kifogást emelt, mert múltjuk miatt mindketten támadhatók. Tiszta és új arcok kellenek – állapította meg, de aztán rájött, hogy ez fajtársai között egyszerűen lehetetlen, így "kisebbik rosszként" Kunosra szavazott.
A BZSH múlt heti közgyűlésén Schwezoff Dávid pár szavazattal előzte meg Kunos Pétert. Most fordult a kocka, és Kunos lett az első. (A 88 szavazatból három érvénytelen volt, Kunos 45 voksot kapott, Schwezoff 40-et.) Furcsa módon Schwezoff Dávidot a BZSH-ban négy évre választották ügyvezető igazgatónak, Kunos Péter megbízása a Mazsihiszben csak a jövő tavasszal esedékes általános tisztújításig szól.
A közgyűlés után Heisler András, Kunos Péter és Tordai Péter közösen tartott rögtönzött sajtótájékoztatót, a buzi az újságírók elkerülésével távozott a helyszínről. Tordai elmondta: a maga részéről bizalmat szavaz neki, nem tervezi, hogy a BZSH elöljárósági ülésén javaslatot terjeszt elő Schwezoff Dávid menesztéséről. Ettől még – jegyezte meg – előkerülhet a téma.
(Nol nyomán)


Szervkereskedők is nyerészkednek a zsidó

Kolomojszkij hordájának kelet-ukrajnai pusztításán


Hackerek feltörték Julia "Kapitelman" Timosenko volt ukrán miniszterelnök ügyvédjének, Szergej Vlaszenkónak a levelezését egy „német” sebésszel, Olga Wieberrel. A levelezésben részt vesz még a Kolomojszkij-martalócok vezetője, a Donbassz ezred parancsnoka, Szemjon Szemcsenko is. A levelezés tárgya a megsebesült vagy megölt ukrán harcosok szerveinek „piaci elhelyezése, terítése”. Csakúgy, mint anno a Balkánon néhány évvel ezelőtt.
A levélváltások időpontja 2014 februárja, a rövidítések valószínűsíthető jelentése: cor - szív, per - vese, hep - máj, pan - hasnyálmirigy, pul - tüdő.
Lássuk az első levelet, az időpont február 22-e:
Vlaszenko: Jó estét, Olga! Azzal kapcsolatban, amit a Waldkirchében egyeztetünk, úgy tűnik, minden rendben lesz, részemről rendben. A te klienseiddel minden rendben?
Wieber: Amire szükség van: 5 cor, 12 per, 3 hep, 3 pan, 1 pul.
Vlaszenko: Értem, mi tudnánk többet is, te követed az eseményeket? Próbálj meg keresni valakit, mi többet is tudunk adni.

Szergej Vladimirovics Vlaszenko, Timosenko ügyvédje

Kicsit ugorva az időben, április 15-i levélből idézünk (e napon indult az „antiterrorista akció” Délkelet-Uktajnában):
Wieber: Úgy tűnik, az események nekünk kedveznek, mit gondolsz, marad ez a kurzus? A „nyugati partnereink” éppen nekünk kedvező politikát visznek, kiválóak a feltételek, főleg a mennyiség a fontos!
A továbbiakban, a következő néhány hónap alatt a „partnerek” határidőkről és mennyiségekről egyeztetnek, több tucat az igény. Május 22-én a bonyolult harctéri helyzetre való tekintettel Vlaszenko javasolja a határidők rugalmasabb elfogadását.
Vlaszenko: Ugyan már, nem tudnak várni! Hova a fenébe tudnának még fordulni, hol találnak maguknak donort! Itt bombáznak, lövöldöznek, hogyan szállítsak? Saját magunknak kell már megszervezni néha a szállítást!Wieber: Térjünk vissza a reménytelen és nehéz esetekhez, azt egyszerűbb neked megszerezni!Vlaszenko: Erről szó sem lehet, ezt már neked Nalivajcsenko is megmondta, mikor utoljára beszéltetek egymással! (A harcok koordinátora az ukrán kormányban - CS.L.). Túl nagy a kiszivárgás rizikója, és a helyi személyzet is túl sok felesleges kérdést tesz fel! Ebből én szeretnék kimaradni!Wieber: Na jó, rendben, csináljátok úgy, mint legutoljára Alekszandrovkában, főleg ne szégyenítsetek meg a partnereim előtt! Szállítsatok több anyagot, hogy a jobbakat ki tudjuk válogatni belőle!

Valentin Alekszandrovics Nalivajcsenko a tényleges koordinátora a véres harcoknak, aktív CIA-ügynök

Szintén figyelemre méltó a hullarablók közvetlen szállítója, a Donbassz ezred vezére, Szemjon Szemcsenko és Vlaszenko levelezése. Május 26-án Vlaszenko kifejezi elégedetlenségét:
Vlaszenko: Az utolsó szállítással bajunk volt, sok volt a rossz minőségű anyag! A megrendelők dühösek! Sokkal operatívabb szervezést kérek! Ha nem sikerül 14 órán belül leadni az anyagot, csak 30%-ot adnak az eredeti árból, ti pedig nem kapjátok meg a megígért felszerelést, érthető?
Szemcsenko: Érthető Szergej Vladimirovics. Igyekezni fogunk, nagyok a veszteségeink, az utolsó harcban 20 fiút vesztettünk. Másokat nem tudok erre feladatra beszervezni most.

Farmerban, szemüvegben a katonák előtt Szemjon Szemcsenko, a Kolomojszkíj-horda, a Donbassz parancsnoka

Érdekes lenne megtudni, a vevők a „német klinikákon” ugyanazok-e, mint egykoron a balkáni háborúban?
Csetneki László - Vesti.ru nyomán
Bécs
(A Vesti.ru az Oroszországi Állami Televízió és Rádió Társaság [orosz rövidítéssel: VGTRK] hírportálja)

Itt is arat a halál , és mint ahogy látod a szervkereskedő dögevők már dongnak a halottak körül , és még azt mondtátok , hogy ez a becsületes fajta jámbor lelkek ilyesmivel ne is gyanúsítsátok meg , mert szemenszedett hazugság a szervkereskedelem , ja hogy itt is előkerült , de kérem ezek gojok voltak állatok csak tán nem hagyjuk veszni a szerveiket . Hogy a ti törvényetek szerint ez bűncselekmény , a zsidónak ez csak egy üzlet , biznisz .






Каратели вынимали органы из живых людей для продажи



05.07.2014   23:

В Интернете обсуждают результаты взлома аккаунта на Facebook бывшего адвоката Юлии Тимошенко Сергея Власенко. В открытый доступ попала его переписка с немецким врачом Ольгой Вибер и командиром одного из батальонов украинской Нацгвардии Семеном Семенченко. Стороны обсуждают торговлю органами.
Женщина-врач Ольга Вибер торопит Власенко скорее обеспечить поставки органов, в обмен обещает украинским военным материально-техническую поддержку. 15 апреля, когда киевские власти начали военную операцию, Вибер написала: "Судя по новостям, события нам на руку. Как думаешь, курс не изменят?" Власенко отвечает, что им будет, с чем работать, благодаря помощи западных партнеров.
В других сообщениях Вибер "радует" известием, что очередная партия разошлась хорошо, клиенты довольны и есть много новых заказчиков. Она подробно расписывает, какие нужны заказы, например: "17 сердец, 50 почек, новые печени в количестве 35 штук, 30 поджелудочных желез и 5 легких".
Власенко в ответ обещает справиться. Вибер периодически ругает его за некачественные поставки, тот в свое оправдание сетует на трудные условия работы. В ходе одной из таких бесед врач призывает поставщика "начать работать как раньше", то есть изымать органы у еще живых тяжелораненых и умирающих. Власенко говорит решительное "нет". Не из моральных соображений: ему запретил глава СБУ, к тому же он сам боится огласки.
За некачественную партию сам Власенко набрасывается на поставщика Семена Семенченко, командира карательного отряда "Донбасс". Тот обещает стараться. Власенко требует, чтобы новое "изъятие" Семенченко делал по технологии.
Ольга Вибер: "А вот и я. Наша вторая партия разошлась хорошо, клиенты довольны, появились новые. Судя по новостям, события нам на руку. Как думаешь, курс не изменят?" — "Не предвидится, работать будет с чем! "Наши западные партнеры" своей политикой создают нам хорошие условия и главное — количество! " – отвечает Власенко.
"Заказы растут, у тебя людей хватает? " – спрашивает врач поставщика. "Пока справляемся теми же ресурсами, просто работают интенсивнее, от большего заработка никто не откажется", — замечает адвокат.
"Сережа, я тебе еще заказ дала, но в последней партии было много некачественного товара! Ты меня этим подставляешь", — возмущается Вибер. – "Оль, ты тут не была, не видишь, как все происходит, а условия становятся все сложнее", — жалуется Власенко. В ответ она предлагает: "Может нам тогда лучше работать как раньше? К тяжелым и безнадежным хоть есть доступ нормальный, а условия ненамного хуже?" — "С моей стороны об этом не может быть и речи, тебе и Наливайченко это сказал в последнем разговоре! Большой риск утечки и слишком много вопросов местного персонала, с этим я связываться уже не хочу! " – пишет Власенко.
"У нас возникли проблемы с последней партией! Пришло много некачественного товара, наши заказчики недовольны! Вам все нужно делать оперативно! Ускоряйтесь, потому что если вы не укладываетесь в 14 часов с момента изъятия, мы получаем только 30 процентов от стоимости! А значит, вы не получаете вашу экипировку, понимаешь?" – возмущается Власенко в разговоре с Семенченко. — "Я в курсе, Сергей Владимирович. Мы стараемся, у нас много потерь, вот в последнем заходе больше 20 ребят потеряли!" – жалуется поставщик. — "Работайте. Следующее изъятие вы должны сделать "по технологии", как хочешь! Иначе подставишь не только меня", — настаивает Сергей Власенко.




Zsidó bosszúállók élve égették halálra a 16 éves

palesztin fiatalt - Az izraeli rendőrség még keresi az

elkövetőket (16+)


Muhámmád Ábu Khdejr 16 éves palesztin fiatalt még élt, amikor szerdán hajnalban zsidó bosszúállók halálra égették a megszállt Kelet-Jeruzsálemben. Az áldozat tüdejében és légúti szerveiben gyúlékony anyagot találtak, amit azért töltöttek bele, hogy teste jobban égjen - közölte a Má'án Palesztin Hírügynökséggel Muhámmád 'Ábd el-Ganí el-'Uvívi palesztin államügyész. Újabb nyomós ok arra, hogy a budapesti kormány végre megszólaljon ebben az ügyben is.



Persze ezt nem akarjátok látni csak a holokamut mormoljátok ti élő halottak , nincs már bennetek egy szikra élet sem hisz tudjátok , hogy ezt ti nem élitek túl a népharag legyilkol majd benneteket mint a zsidók az ártatlan gyerekeket öregeket és asszonyokat. Anyátok folytott volna meg mikor ilyennek nevelt fel benneteket . Arra van eszetek , hogy egy telefon keresésére négy millió forintos összeget számláztok a nép nyakába , és közben tudjuk , hogy a MOSZAD – os villanypásztor lopta el a névsor , és a telefonszámok miatt , hogy le tudják hallgatni őket . És ti Kovács Béla KGB – s múltján rágódtok , látjátok nem is volt meghívva , köztetek van az áruló a mocskos hazaáruló, de jól meg van fizetve ő bizony nem híd alatt lakó, de metszett farkú fecske madár , és még nem fogoly , és nem páva , úgy látszik SZ D SZ – es a lelkem , de maffia tag .
Mikor látunk benneteket így kiteritve és a külügy ezt
"normális meder" – nek titulálja.

Egy biztos , hogy ők egy zsidó médiumból szerezték az értesüléseiket , és bizony e szörnyűségeket most látják először a likudos testvéreiktől ilyet ők nem láttak , és különben is az egész a palesztinok hibája . Igen az , hogy még nem vetettek be biológiai fegyvert ellenük , hogy húlljanak mint a legyek akik megszállva tartják országuk nagy részét , és nekik csak egy koncentrációs tábor jut , de ott is ki vannak jelölve likvidálásra. A mi cionista zsidajainkat is ki kéne jelölni likvidálásra , hátha előkerülne a nemzeti vagyonunk .

A "magyar" külügy szerint "az élet a körülményekhez képest normális mederben folyik"
Muhámmád Ábu Khdejr 16 éves palesztin fiatalt - amint arról mi is beszámoltunk - szerdán a mecsetben elvégzett hajnali ima után rabolták el, majd gyilkolták meg bestiális módon bosszúálló zsidók. A fiú családjának követelésére a holttest boncolásán részt vett dr. Száber el-'Avíl palesztin patológus is. Az izraeli hatóságok eddig igyekeztek eltitkolni a már mindenki előtt ismert aljas gyilkosság részleteit, ám röviddel ezelőtt Muhámmád 'Ábd el-Gani el-'Uvíví, a Palesztin Nemzeti Hatóság államügyésze elmondta a betlehemi székhelyű Má'án Palesztin hírügynökségnek: A boncolás eredményéből kiderül, hogy az áldozatot még élt, amikor halálra égették.

Muhámmád el-Ganí el-Uvíví palesztin államügyész

A bosszúálló zsidók által bestiális módon meggyilkolt palesztin fiatal testének 90 százaléka megégett, főleg a feje. A boncoláskor az is kiderült, hogy a fiatalt főleg a fején érték erőteljes ütések. A palesztin államügyész közlése szerint a 16 éves áldozat tüdejében és légúti szerveiben gyúlékony folyadékot is találtak, amelyet azért töltöttek bele, hogy meggyújtása után még jobban égjen. A meggyilkolt palesztin fiatal holttestét az izraeli hatóságok egészen a temetés napjáig még az apjának sem engedték megnézni.

Végső nyughelyére viszik a meggyilkolt fiatalt (Fotó: Bokra.net)

Mi pedig továbbra is várjuk a budapesti kormány elítélő nyilatkozatát, amiképpen néhány nappal ezelőtt a három zsidó telepes fiatal elrablása után tette. Sőt a római pápa imájára is számítunk, amiképpen őszentsége nem is olyan régen a három zsidó telepes fiatal szabadulásért esedezett.
Frissítés: Néhány egyértelműen nem a palesztinok oldalán álló olvasónk kételkedik a fenti hír valódiságában. A hírt elsősorban a Palesztin Nemzeti Hatóság államügyészének sajtóközleményére alapoztuk, amint azt meg is írtuk. Az élve elégetésről szóló hír egyébként a WAFA Palesztin Hírügynökség hivatalos oldalán is részletesen megjelent.
Sajnos a hír igaz, amit alátámaszt az is, hogy izraeli részről nem cáfolják, s ezen kívül időközben az egyik legtekintélyesebb izraeli újság, a Háárec is közölte. Ha nekünk nem hisznek, olvassák az alábbi héber hírt.
Júszef el-Kudszi - Kuruc.info
(Héberül nem tudó, de mégis tamáskodó olvasóink megtalálhatják angol nyelven is a hírt, ahogy megemlíti azt a New York Times is. A Huffington Post szerint pedig végül Bibi Netanjahu is elítélte a történteket, még az izraeli miniszterelnök is erre kényszerült - a szerk.)




Izrael több mint 1500 palesztin gyermek életét oltotta ki

2000 óta, őket mégsem siratja a "nemzetközi közösség"


Ideje lenne végre úgy a zsidóknak, mint a cionista hatalom kiszolgálóinak megérteniük egy egyszerű tényt: a zsidók nem értékesebbek a nem zsidóknál. A Talmud persze egészen mást mond, és a zsidók lelkük mélyén meg is vannak győződve „kiválasztottságukról”. Hogy milyen mértékben tartják magukat magasabb rendű lényeknek, arra jó példa az a hatalmas nemzetközi felháborodás, mely a három megszálló zsidó fiatalember halálát követte.
Egyetlen ország van ma a világon, amely megteheti, hogy három polgárának felderítetlen okokból bekövetkező halálát gyilkosságokkal, bombázásokkal, vérengzésekkel, tömeges letartóztatásokkal, házrombolásokkal, milliók megfélemlítésével, egyszóval egy másik nép kollektív megbüntetésével torolja meg. Ez az ország pedig Izrael, amelynek a „nemzetközi közösség” évtizedek óta elnézi a megszállást, ártatlanok legyilkolását, egy másik nép jogfosztását, terrorizálását és kiéheztetését.
A zsidók és nagyszámú hűbéreseik mostani egekig csapó fölháborodása botrányos képmutatás és rasszizmus, hiszen amikor az izraeleik palesztin gyerekeket ölnek, az valahogy nem készteti sajnálkozásra és erélyesen elítélő nyilatkozatok megfogalmazására a most hangosan ajvékolókat.
Pedig a zsidók sokkal több gyereket öltek meg az elmúlt évtizedekben, mint az uralmuk alatt álló palesztinok. Ha a második palesztin intifáda kitörése, vagyis 2000. szeptember 29. óta eltelt időszakban vetjük össze a két oldal összetűzéseit, az izraeli terrortámadások és a palesztin válaszcsapások során életüket vesztett gyermekek számát, akkor a következő adatokat kapjuk: az eltelt 13 és fél év folyamán 129 izraeli és 1523 palesztin gyermek vesztette életét. (A Gázai övezetben 2008. december 27. és 2009. január 18. között végrehajtott izraeli mészárlás következtében 318 – más adatok szerint 269 – palesztin gyermek halt értelmetlen halált.)

Szükséges továbbá leszögezni, hogy a megölt palesztin gyermekek többségét akkor ölték meg, amikor iskolába ment, játszott, bevásárolt, vagy éppen otthonában tartózkodott.
Ha pedig nemcsak a szerencsétlenül járt gyermekeket, hanem az összes áldozat tekintetbe vesszük, akkor a következő számokat kapjuk: 2000. szeptember 29. óta 1100 izraeli és 6876 palesztin vesztette életét a harci cselekmények nyomán. (Ugyanebben az időszakban 8550 izraeli és 58 289 palesztin sebesült meg.)
A fentebb ismertetett adatok értékelésekor nem szabad elfelejteni: az izraeliek megszállók, a palesztinok pedig a saját hazájukat, saját otthonaikat szeretnék megvédeni. Márpedig mind az egyetemes erkölcs, mind a nemzetközi jog alapján minden népnek joga van felvenni a harcot az idegen hódítókkal szemben.
Perge Ottó



Zsidó oligarcha által pénzelt zsoldos zászlóalj

gyilkolászik Kelet-Ukrajnában


Budapest felelőtlen vezető politikusai az elmúlt napokban többször is kijelentették, hogy hazánk kész kivenni részét Ukrajna területi épségének, függetlenségének szavatolásából. Hasonlóan fogadkozott a honvédelmi miniszter is, aki életében egyetlen napig sem volt katona. Ukrajnát a Nyugat ki akarja szakítani az orosz érdekeltség köréből, s ezt a tervüket a nemzetközi cionista körök is támogatják. Igor Kolomojszkijról már többször írtunk, most ismerkedjünk meg még közelebbről az egyik ukrajnai zsidó oligarchával, az Azov zászlóalj nevű zsoldos alakulat fölállítójával!

Igor Kolomojszkij Tóra-tekerccsel

Igor Valerijovics Kolomojszkij ukrán-izraeli kettős állampolgár, úgymond az ukrán haza területi épségének védelmére mindjárt a Viktor Janukovics elnököt nemzetközi, elsősorban cionista hátszéllel és fegyveres támogatással megdöntő puccs után megkezdte szervezni az Azov zászlóalj néven elhíresült terrorista egységet. Az Azov oroszországi városról elnevezett zászlóalj módszeres gyilkolászást hajt végre az Ukrajnától népszavazás nyomán elszakadt Donyecki Népköztársaság és más kelet-ukrajnai területeken az orosz és oroszbarát lakosság körében. A magukat önkénteseknek nevező, ám valójában zsoldosokból álló zászlóaljat Igor Kolomojszkij ukrajnai zsidó oligarcha pénzeli.
Kolomojszkij zsidó oligarchát a Viktor Janukovics elnök megbuktatása után még az idén március elején a másik zsidó, Alexander Turcsinov nevezte ki Dnyepropetrovszk terület kormányzójává. Érdekes módon Ukrajna második legnagyobb városának polgármesterévé is egy, a Chabad nevű zsidó szektával (Magyarországon Köves Slomó színtársulata)jó kapcsolatot tartó kiválasztottat, Gennagyij Kerneszt nevezték ki a puccsisták. Kerneszre április végén a nyílt utcán rálőttek, de nem halt meg.

Gennagyij Kernesz Harkovban, Chabad-rabbival

De ki is ez az Igor Kolomojszkij zsidó oligarcha, aki ennyire szívén viseli az "ukrán haza" területi egységének ügyét? Igor Valerijovics Kolomojszkij 51 évvel ezelőtt született Dnyepropetrovszkban, abban a városban (Ukrajna negyedik legnagyobb települése), ahonnan most kormányozza a hasonló nevű területet. A makulátlan eszközökkel és módszerekkel megszerzett vagyona manapság 2,5 milliárd amerikai dollárra rúg, s ezzel Ukrajna harmadik leggazdagabb embere. A többi között egy tévéállomás, a Privat Bank, kőolajipari üzemek és más javak tulajdonosa.

Igor Kolomojszkij

Az igen jó zsidóként számon tartott Kolomojszkij alapította és pénzeli a magyarságot, azon belül a Jobbikot (horribile dictu - időnként még a Fideszt is!) antiszemitázgató, a Kuruc.info beszüntetését követelő Zsidó Hírcsatornát (JN1). Kolomojszkij az egyik legbőkezűbb pénzelője a jeruzsálemi Jád Vásém Holokauszt Emlékközpontnak, s ő állta a Jeruzsálem óvárosában 1948-ban fölrobbantott Hurvá zsinagóga újjáépítésének költségeit. Denyepropetrovszki kormányzóvá történt kinevezése előtt leginkább Svájcban élt, de palotára emlékeztető háza van az izraeli Herzliában is. Kolomojszkij 1995 óta izraeli állampolgár is.

Az Azov zászlóalj címere. (Mindenki arra gondol, amire akar)

Kolomojszkij ukrajnai zsidó oligarcha, a Kelet-Ukrajnában gyilkolászó Azov nevű zsoldos zászlóalj fölállítója és pénzelője ellen az orosz hatóságok nemrégiben nemzetközi körözést adtak ki emberrablás, előre megfontolt szándékkal elkövetett tömeges gyilkosság (polgári személyek ellen), újságírók munkájának akadályozása, illetve a zászlóalj nemzetközileg tiltott harci eszközökkel való fölszerelése miatt. Az Azov zászlóaljnak mintegy ötszáz, jól fölszerelt, páncélozott harci járművekkel ellátott zsoldosa van. Kolomojszkij oligarcha az orosz körözésre reagálva Vlagyimir Putyin elnököt olyan skizofrén bolondnak nevezte, aki vissza akarja állítani az egykori, az első világháború előtti orosz birodalom 1913-as határait.

Az Azov zászlajára van írva: "Szabadság vagy halál"

Végül pedig tekintsünk meg egy videót, amelyen a Kolomojszkij által fölállított Azov zászlóalj zsoldosai alig másfél héttel ezelőtt, 2014. június 13-án, a Donyecki Népköztársaság területén levő Mariupol városban halomra lövik a helybeli, csak részben fegyveres, lakosságot! A látottakhoz nem kell kommentár.

Mariupol. Azov Battalion Raid. 13 June 2014 (Donetsk Republic)



Kuruc.info





Van, akinek semmi sem elég - így nyerészkednek

Sindlerék egy magyar család tragédiáján


Veszprémben, egy lakótelepi lakásban lakott 21 éven keresztül egy tisztességes magyar család: szülők és három testvér. Az ő - tömegek számára sajnos nem csak hogy ismert, de át is élt - történetük következik.
A szülők rengeteget dolgoztak, hétfőtől vasárnapig, kőkemény fizikai munkát azért, hogy egyről a kettőre jusson a család. Ennek eredményeképp a megtakarított pénzből, a korábbi lakás árából, szocpolból, a nagyszülők támogatásából és banki hitelből megvettek egy szép lakást a belvároshoz közel. Ezután következett a "válság", aminek az egyik következménye az lett, hogy a törlesztőrészletük a háromszorosára ugrott. Ezt nem kell különösebben magyarázni, százezrek élték, s élik át a mai napig.
A család szétesett, a gyerekek kollégiumba költöztek, szüleik pedig egy kb. 35 négyzetméteres albérletben laknak a mai napig. Az "új lakásukat" egy éven belül elárverezik. A szobákat kiürítették már, de - és ez adja a történet különlegességét - eldöntötték, hogy visszaszerzik az otthonunkat.
Igyekeztek takarékosan élni, a szülők továbbra is éjt nappallá téve dolgoztak, és nagycsaládi összefogással kb. másfél év alatt összeszedték a lakás értékének a felét - a bank ugyanis ennyiért akart túladni otthonukon. Nyilvánvaló volt, hogy ez "jó befektetés" lenne a hiénáknak, ezért a család próbálta távol tartani az "érdeklődőket". Felkeresték a szomszédokat és megkérték őket, hogy ha valaki arrafelé bámészkodik, mondják el nekik, hogy mi a helyzet, próbálják meg lebeszélni őket a vásárlásról. A szomszédok kedvesen megígérték, hogy segítenek.
A lakásáért hadba vonuló család kisebb "trükkökhöz" is folyamodott. Például: kiírták a saját névtáblájuk helyére, hogy Kolompár Lajos, és kitettek egy táblát, miszerint „itt rövidesen roma integrációs iroda nyílik”. Mivel saját lakásukra nem licitálhattak, a nagymama regisztrálta be magát, hogy megvegye azt.
A licit először simán ment, senki sem jelentkezett, majd az utolsó napon egy ismeretlen felküzdötte annyira az árat, amennyit már képtelenek lettek volna előteremteni, akárhány családtagot vontak volna be az "összeesküvésbe".

Sindler György és Sindler Veronika

Fű alatt kiderült, hogy egy Bóka Tibor nevű nyerészkedő volt az, aki megkaparintotta az ingatlant. A csavar az egészben, hogy az ő párja (Sindler Veronika), aki a lakásáért küzdő család egyik szomszédja... A szemükbe hazudott, mondván, segít, a hátuk mögött pedig megvetette a bajba jutott család otthonát.
A lány apja, Sindler György egy nagyon gazdag és jó nevű ügyvéd, tehát egyáltalán nem lett volna szükségük még egy lakásra, de van, akiknek semmi sem elég...
Talán nem elhanyagolható tény, hogy az ügyvéd úr felesége, dr. Sindlerné Kloó Györgyi a Fidesz női tagozatának Veszprém megyei elnöke, Veronikának tehát - aki apjához hasonlóan szintén ügyvéd - volt honnan eltanulnia a kisemmizés fortélyait.
Az aljas, hazug, képmutató zsidó bandát jogilag nem lehet megfogni, hiszen "törvényesen" jutnak a lakáshoz. A család megfellebbezte a licitet, ezzel nyertek ugyan egy kis időt, de az egyetlen reményünk, ha "Sindlerék" önként visszalépnek a vásárlástól és így a második helyezett, a nagymama kapná a lakást.
A magyar családot nagyon megviselték a történtek. Heroikus küzdelemben maradtak alul. Lelkiismeretük tiszta, senki nem járt volna rosszul az ügylettel. Még a bank sem, mert a befizetett törlesztőrészletek és az árverésre befizetett pénz túllépi a felvett kölcsön összegét is.
Tisztességesen szerezték, tisztességes úton is akarták visszaszerezni otthonunkat. Ez utóbbi út ma Magyarországon járhatatlan.
Ha egyesek igazságérzetét esetleg sértenék az olvasottak, vagy a tisztánlátás kedvéért szívesen meghallgatnák a másik fél verzióját is, az alábbi telefonszámokon megtehetik:
Sindler György, ügyvéd: 30/957-5881 (Irodájának címe: 8200 Veszprém, József A. u. 9.)
Sindler Veronika, a mások szenvedéséből nyerészkedni akaró Sindler-lány: 30/612-1328

Benzines üveget nekik porig égjenek



Ukrajna, 2014 – a háttérhatalom harca a földgázért


Ukrajnával kapcsolatban már a kezdetek kezdetén felmerült, hogy megint nem valamiféle spontán népi elégedetlenségi mozgalomról, hanem a háttérben álló, baljós erők méregkeveréséről van szó, melynek célja az erőforrások feletti uralom megszerzése.
Íme a részletek:
A Burisma egy Ukrajnában működő olaj- és gázvállalat. 2002. évi indulása óta ez a vállalat gyorsan Ukrajna legnagyobb független gáztermelőjévé nőtte ki magát, melynek iparengedélye kiterjed az ország három fő szénhidrogén-medencéjére, beleértve a Dnyeper-Donyeck, a Kárpátok, valamint az Azov-Kuban térséget. A vállalat székhelye a ciprusi Limassolban van.

A vállalat mezői Ukrajna három kulcsfontosságú, természetes gáz- és olajrégiójában (ezek a Dnyepper-Donyeck, a Kárpátok, valamint a Krím medencéje) találhatók, melyek az országban az iparilag leginkább fejlett régiók, és ahol az ország legnagyobb szintű gázfogyasztása történik. A Burisma mezői Ukrajnában a nagy gázvezetékek közvetlen közelében vannak, és ahhoz teljes mértékben csatlakoznak.
Jelenleg a Burisma igazgatótanácsa a következő emberekből áll: Alan Apter, Aleksander Kwasniewski, Hunter Biden, Devon Archer, Anzelika Pasenidou, és Riginos Charalambous. Közülük most Devon Archer és Hunter Biden nevét emelném ki.
2014. április 21-én Joe Biden, az USA elnöke Ukrajnába ment. Nem sokkal később Ciprusra látogatott.
2014. április 22-én a vállalat Londonban sajtóközleményt tett közzé, hogy egy amerikai pénzember, Devon Archer lett a Burisma Holding igazgatótanácsának új, független igazgatója.
2014. május 12-én a vállalat Londonban újabb sajtóközleményt tett közzé, hogy R. Hunter Biden a Burisma Holding jogi osztálya vezetője lett, aki a vállalat nemzetközi szervezetekkel történő kapcsolatáért fog felelni.
Kik is ezek az emberek?
Devon Archer nem más, mint John (Kohn) Kerry, az USA külügyminisztere mostohafiának, Christopher Heinznek a volt kollégiumi szobatársa. Ezen kívül Kerry kampánypénzeinek felhajtójaként tevékenykedett, valamint Kerry 2004-es elnöki kampánya alatt, a kampányt támogató nemzeti pénzügyi bizottságnak a társelnöke volt. Szolgált továbbá a Howard J. Heinz-tröszt igazgatótanácsában is. (Howard J. Heinz volt a Heinz-élelmiszerlánc megalapítója.)

Obama és Bidenék

Hunter Biden nem más, mint Joe Biden, az USA alelnökének a fia. Jelenleg a Rosemont Seneca Partners (New York, USA), egy pénzügyi és üzletpolitikai tanácsadó cég vezető tagja.
Csak hogy tudjuk, hogy megint honnan fúj a szél…
Hidra
Forrás:




A globalizáció hajnalán: a kora újkori gyarmatosítás és

rabszolgatartás


A tengerentúli Európa története nem Kolumbusz 1492. évi expedíciójával kezdődik, bár a mai, globalizmusnak nevezett komplex gazdasági, kulturális és hatalmi rend, illetve jelenség alapjait kétségkívül ez a felfedező út vetette meg. Ennek egyik elválaszthatatlan kísérőjelensége volt a gyarmatosítás és a rabszolga-kereskedelem. Azonban súlyos tévedés lenne azt hinnünk, hogy a rabszolgatartás kizárólag az európaiak, a fehér ember „bűne” lenne. A jelenség egyidős az emberiséggel, és a történelem során művelte minden emberfajta a saját rassz és mások rovására is. Eltekintve itt az igen terjedelmes és eseménydús ókori előzményektől, vegyünk most példaként csupán néhány középkori és kora újkori előzményt.
Az arabok a 7-10. században egy hatalmas világbirodalmat hoztak létre, amely magában foglalta az Arab-félszigetről kiindulva az egész Közel- és Közép-Keletet, Észak-Afrikát, Dél-Európa bizonyos térségeit, elsősorban a mai Spanyolország gyakorlatilag egész területét. Nyugaton eljutottak egészen a mai Közép-Franciaországig, ahol Martell Károly 732-ben Poitiers-nél mért rájuk döntő vereséget, lezárva az itteni továbbterjeszkedés útját és lehetőségét, keleten pedig uralmuk alá vonták India, Tibet és Kína végvidékeit is. Ami pedig az iszlám hatalmi érdekszférájának kiterjesztését illeti, az az Atlanti-ócen keleti partvidékétől a Mediterráneumon, a Vörös-tengeren és az Indiai-óceánon át gyakorlatilag a Csendes-óceán nyugati határáig húzódott. Ennek a ténynek egyik messzeható történelmi következménye lett – miként azt Henri Pirenne, a zseniális vallon belga történetíró megállapítja –, hogy Nyugat- és Dél-Európa gazdag, antik alapítású nagyvárosait elvágták az iszlám hódítók keleti gazdasági-kereskedelmi hátországuktól, így a 8. században véget ért az antik civilizáció, és kezdetét vette a hűbéri középkor. Ugyanakkor az Indiai-óceán is de facto arab beltengerré vált. Az arabok kiterjesztették hegemóniájukat Afrika keleti partvidékeire, India óceánnal határos régióira, eljutottak az indonéziai Jávára és Szumátrára, sőt legkeletibb végpontként Délkelet-Kínában is létesítettek telepeket. Az említett expanziók kísérőjelensége volt, hogy arab rabszolga-kereskedők tíz- és százezer számra fogdostak össze és adtak el rabszolgának európai, afrikai, indiai, továbbá a ma Indonéziához és Kínához tartozó partvidékeken élő embereket – rasszhoz való hovatartozásra tekintet nélkül.
Ugyanakkor a prekolumbián Amerikában az indiánok is gyakorolták a rabszolga-kereskedelmet, illetve az egyes törzsek véres és kegyetlen harcokat is folytattak egymás ellen. A huronokat például teljes egészében egy hozzájuk közel eső törzs, az irokézek pusztították ki. A komancsok az összes szomszédos indián törzset terrorizálták, az aztékok és az inkák pedig, akik a legfejlettebb technikával bírtak Amerikában, ugyanolyan „imperialista” politikát folytattak saját hatalmi érdekszférájukban, mint bármely európai hatalom a sajátjában. Nem is szólva most arról a történelmi jelenségről, miszerint az afrikai emberkereskedelmet illetően már hosszú évszázada megfigyelhető volt, hogy keresztény, illetve zsidó kalmárok és hajósok kitűnően együttműködtek a „hitetlen muzulmán” arab embervadászokkal, sőt az egyes afrikai törzsfők maguk adták el az ellenséges foglyokat vagy akár saját törzsük fekete alattvalóit az emberkereskedőknek.

Kolumbusz útjával, illetve a nyomában meginduló földrajzi felfedezésekkel kapcsolatban is szükséges néhány alapvető tévhitet eloszlatnunk. Az első az, hogy Kolumbusz azért hajózott nyugati irányba, India felé, hogy bebizonyítsa, nem lapos, hanem gömbölyű a Föld. Nos, a középkorban nem hitték azt, hogy lapos lenne a Föld, és a hatalmi vagy döntéshozó helyzetben lévők közül senkit sem kellett arról meggyőzni, hogy bolygónk gömb alakú. Már Sevillai Izidor (560-636) labdához hasonlította a glóbuszt, a 13. századtól, a gótika fénylő periódusától pedig valamennyi művelt elme tisztában volt a Föld alakjával. Legfőbb bizonyítékként említsük meg Dante (1265-1321) enciklopédikus igényű alapművét, az Isteni színjátékot, melyben a szerző többször is hangsúlyozza, miszerint bolygónk gömb alakú, s a Színjáték tanúsága szerint a Föld gömbként lebeg a világmindenség középpontjában. A Pokol utolsó énekében a költő túlvilági kísérője, Vergilius még azt is közli, hogy „reggel van itt, amikor ott túl este.” A 15. század második felében viták csak a Föld méretéről folytak. Kolumbusz végül is annak köszönhette sikerét, hogy rendkívül sok téves számítást fogadott el kiindulópontként.

Alapvetően a portugálok keleti irányban próbálkoztak meg eljutni Ázsiába, Afrika megkerülésével, pontosabban ennek a tengeri útnak a felfedezésével, a spanyolok pedig nyugat felé. Egy portugál herceg, Don Enriquez (1394-1460), közismert nevén Tengerész Henrik egész életét arra tette fel, hogy megtalálja a portugál kereskedelem számára a közvetlen és megszakítás nélküli vízi utat keletre, Indiába. Tézise a következő volt: bármilyen hatalmas kiterjedésű kontinens is Afrika, valahol délen egyszer véget kell érnie, tehát eredményes felderítő expedíciók után, megfelelő vízi járművekkel, műszerekkel és pontosan dokumentált új térképek segítségével a déli kontinens körülhajózható. A nagy áttörést Bartholomeu Diaz 1487-1488. évi felfedező útja hozta meg. A portugál hajós ekkor érte el az afrikai szárazföld legdélibb kiszögellését, s elnevezte azt Cabo das Tomentas-nak, azaz „a viharok foká”-nak. A portugál uralkodó rendeletére azonban visszatérése után – a nomen est omen elve alapján – a baljóslatú nevet átkeresztelték Jóreménység fokára. Valójában nem a Jóreménység foka Afrika legdélibb csúcsa és osztópont az Atlanti-óceán és az Indiai-óceán között, hanem a végpont a tőle 150 kilométerre délkeletre lévő Tű-fok (másként Agulhas-fok). Tény azonban, hogy a Jóreménység foka felfedezésével megnyílt a portugálok előtt a közvetlenül Indiába vezető óceáni útvonal. Aztán 1493 tavaszán óriási nyugtalanságot keltett a portugál udvarban a hír: a korábban Lisszabonban elutasított Kolumbusz kitűzte az előző év őszén a spanyol királyi lobogót az indiai szigetvilágban. A verseny első szakaszát tehát a spanyol rivális nyerte, legalábbis ekkor még azt hitték, hogy Kolumbusz Ázsia keleti partvidékét érte el. A portugál udvarban tehát eldöntötték, hogy az ő hajóiknak is mielőbb és bármi áron el kell most már jutniuk Ázsiába. Így futott be néhány évvel később, 1498. május 20-án egy gyötrelmes tengeri utat követően Vasco da Gama Gabriel, Rafael és Berrio nevű hajója a gazdag indiai kereskedővárosba, Kalikutba, amelyet ezideig a portugál utazók és kereskedők csak szárazföldi úton tudtak elérni.
Nos, Kolumbusz Pierre d’Ailly (1350-1420) csillagász, teológus és főpap Imago mundi című munkájából megismerte Al-Farghani 9. századi arab tudós tanításait, aki úgy vélekedett, miszerint az Egyenlítő 360 foka közül egy-egy foknak 56 mérföld felel meg. Csakhogy nem az Al-Farghani által használt 2164 méternek megfelelő mérfölddel számolt, hanem a jóval rövidebb, 1480 méterrel egyenértékű római mérfölddel. Al-Farghani számításai szerint 44 ezer kilométer lenne az Egyenlítő, Kolumbusz viszont úgy gondolta, hogy mindössze 30 ezer kilométer hosszúságú. Számításainak másik sarkalatos hibája az volt, hogy eltúlozta Ázsia méreteit, és meg volt győződve róla, hogy Japán a Karib-tengeri szigetek helyén található, 2400 tengeri mérföldre a Kanári-szigetektől. Valójában azonban csaknem négyszer olyan messze, 10 600 tengeri mérföldre fekszik tőlük. Ugyanakkor meg volt győződve arról is, hogy a Föld felszínének csak 15%-át borítja óceán, illetve víz, szemben a valóságos 70%-kal. Végül is tehát számos tudós és fejedelem azért nem támogatta Kolumbusz útját, mert hitetlenkedve hallgatták számításait, csak azt nem sejtette 1492 előtt senki, hogy milyen eredményesnek bizonyul és mekkora világtörténelmi paradigmaváltást hoz majd Kolumbusz tévedése.
Ami a Kolumbusz felfedezése nyomán kibontakozó gyarmatosítást, illetve a konkvisztádorok ténykedését illeti, a második alapvető tévhit, miszerint az európaiak gyakorlatilag kiirtották az őslakos indiánokat. Mint minden történelmi esemény vonatkozásában, a kép ezúttal is jóval árnyaltabb. Kezdjük azzal, hogy az európaiak számára játszi könnyedséggel ment – például Kínával ellentétben – az irdatlan kiterjedésű kontinens meghódítása. Hiába teremtettek ugyanis rendkívüli magaskultúrákat s fejlett, despotikus államrendszereket az aztékok, a maják, illetve az inkák, mégis behozhatatlan technikai és civilizációs hátrányban voltak a jövevény fehérekkel szemben. Egyrészt nem ismerték a tűzfegyvereket és csekély jelentőségű volt a fémművesség is, s ez már önmagában megpecsételte a sorsukat. Másrészt a ló sem volt őshonos állatfajta az Újvilágban, így a kor egyik csúcsfegyvernemének számító lovasságot sem tudtak a bennszülöttek kiállítani az európaiakkal szemben. Az indiánok által tartott láma nem igavonó állat. Így jutunk el a harmadik tényezőhöz: nem ismervén a fogatolás technikáját, az amerikai őslakosok csak kézi, kapás földművelést folytattak, ami gazdasági lehetőségeiket eleve korlátozta.

Tény, hogy a konkvisztádorok alapvetően kegyetlenül bántak az indiánokkal és irtották is, valamint rabszolgasorba taszították őket, de valamiféle genocídiumról vizionálni e vonatkozásban, meglehetősen erős történelmi aránytévesztés. Az indiánok végzetét és demográfiai katasztrófáját alapvetően ugyanis a járványok okozták, amelyek a fehérek aktív közreműködése nélkül semmisítettek meg egész törzseket, népcsoportokat. Az indiánok körében ugyanis nem alakult ki immunitás a fehérek által behurcolt olyan betegségek ellen, mint a kanyaró, a szamárköhögés és a himlő. Sokszor falvak tucatjainak népessége semmisült meg. Ráadásul a járványok főleg a munkaképes korosztályt pusztították el. A társadalom szétzilálódott, az öregek nem tudták átadni a hagyományokat a fiatalabb generációknak. Megrendült a hitük az ősi tradícióban is, mert azt látták, hogy a fehérek nem pusztulnak, tehát az ő isteneik nyilván hatalmasabbak és erősebbek, mint az indiánokéi. A fehér spanyolok, portugálok, franciák és angolok kultúrája pedig oly nagymértékben és karakteresen különbözött az őslakosokétól, hogy a legjobb szándékkal sem lettek volna képesek tényleges segítséget nyújtani nekik.
Tény, hogy az európaiak 1492 után azért mentek a tengerentúli vidékekre, hogy kereskedjenek, raboljanak, területeket hódítsanak, s legfőképpen irdatlan mennyiségű ezüstöt és aranyat hurcoljanak gályáikon haza. A 17. század közepéig átlagosan évi 1,2 tonna arany és 100 tonna ezüst érkezett Európába. S az európaiak természetesen téríteni is akartak. Sok fehér számára ez volt az első találkozás más rasszhoz tartozó emberekkel. Hogy a meghódított területek lakói feletti uralmat érvényessé tegyék, a spanyol királyoknak először is azt kellett kinyilvánítaniuk, hogy a nem európaiak is emberek. Az 1512-es királyi rendelet értelmében, amelyet a konkvisztádorok kötelesek voltak felolvasni a benszülötteknek, „a mi Urunk és Istenünk, az örökké élő Isten teremtette a földet és a mennyet, és teremtett férfit és nőt, akiknek ti is és én is, és a világon minden ember a leszármazottjai vagyunk.” E tényt megerősítendő III. Pál pápa az 1537. évi dekrétumában kijelentette, hogy „az indiánok valódi emberek, akik nemcsakhogy képesek a katolikus hitet megérteni, de… szomjúhozva vágynak is annak elfogadására.” Így aztán a fegyveres konkvisztádorok nyomában és társaságában rövidesen a térítő klerikusok is megjelentek az Újvilág földjén.
Lipusz Zsolt – Kuruc.info



A globalizáció hajnalán: a kora újkori gyarmatosítás és

rabszolgatartás – a zsidó eredeti tőkefelhalmozás (II.

rész)


Lipusz Zsolt írásának első része itt olvasható: A globalizáció hajnalán: a kora újkori gyarmatosítás és rabszolgatartás
Az Újvilág meghódítása együttjárt 1492 után az őslakos indiánok rabszolgasorba kényszerítésével. A káprázatos profitot termelő ültetvényes gazdaságok, valamint a tulajdonosaik számára mesés gazdaságot adó arany- és ezüstbányák munkaerejét ők adták. A bánásmód a kor szokása szerint kíméletlen volt. Részint ennek, ám sokkal nagyobb hányadban az európai konkvisztádorok által behurcolt, s az indiánok számára végzetes, halált jelentő betegségek következtében már a 16. század első felében jelentős munkaerőhiány alakult ki Latin-Amerikában. Ettől függetlenül kétségkívül rengeteg atrocitást elkövettek az európaiak az őslakosok sérelmére.

A kortárs történetíró Bartolomé Las Casas szerzetes Az Indiák története című forrásműve számos megdöbbentő eseményt örökített meg. A tudós klerikus egy helyütt megemlíti munkájában, miszerint az egyik község lakóira „a keresztények lóháton rontottak rájuk: karddal és lándzsával öldökölték őket. Mintha csak juhnyájat rohantak volna meg: ki útjukba került, fiatal vagy öreg, férfi vagy szoptatós asszony, felkoncolták, szétszaggatták. A csecsemőket letépték anyjuk kebléről, s a kisdedeket sziklához vágva, zúzták szét fejüket. Akasztófákat állítottak, Megváltónk és tizenkét apostol tiszteletére, tizenhármasával függesztették fel az indiánokat, s lassú fuldoklásuk közben tüzet gyújtva alattuk, égették őket… Magam szemével láttam, hogy néhány indián főembert különlegesen kegyetlen módon, úgy végeztek ki, hogy rácsra kötözték őket, és a rács alatt lassan parázsló tüzet égettek… Aki tudott menekült; a szökevényeket dühös ebekkel üldözték, amelyek percek alatt darabokra tépték az elfogottat. ... S ha néha megtörtént, hogy az indiánok igaz okból, maguk védelmében megöltek néhány fehér embert – ez volt a válasz: minden megölt keresztényért száz indiánt kell kivégezni!”
A kihalt indián lakosság pótlására rabszolgacsempészek már 1517 óta szállítottak afrikai négereket Amerikába. Az afrikai rabszolgavadászat és emberkereskedelem már évszázadok óta nagyszabású és busás hasznot jövedelmező üzlet volt. Las Casas naiv jó szándéktól vezettetve maga is elkövetett a feketék jövőbeli sorsára nézve egy végzetes hibát: az indiánok szenvedését látva, egyik írásában azt fejtette ki, miszerint kevésbé kegyetlen megoldás lenne és kevesebb emberi élet pusztulna, ha az újvilági ültetvényeket erőteljes, hatalmas afrikai négerekkel műveltetnék. Meglehetősen elterjedt történeti közhely, hogy a fehér, angol, holland, spanyol és portugál kereskedők és szerencsevadászok aljas, embertelen módon váltak a feketék demográfiai tragédiájának előidézőjévé mint rabszolga-kereskedők. Nos, a valós történelmi kép a kora újkori rabszolga-kereskedelmet illetően is jóval árnyaltabb ennél. A modern médiumok által a zsidókról kialakított idealizált és kritika nélküli képpel szemben az igazság az, hogy a 16-18. században is a „választott nép fiai” uraltak már ekkor is egy olyan gigantikus profitot biztosító nemzetközi intézményt, amely az emberi kizsákmányolás legsötétebb gonoszságát testesítette meg, vagyis a rabszolga-kereskedelmet. Ugyanakkor a fehéreken kívül a feketék is előszeretettel művelték az emberkereskedelem rendkívül profitábilis üzletágát.

A rabszolga-kereskedelem zsidó irányítása már az antik római és a középkor keresztény történetírói előtt is közismert volt, minthogy ez az üzletág már ekkoriban, tehát jóval 1492 előtt is virágzott a Mediterráneumban. E krónikások megemlékeznek arról, hogy a zsidó – s mellettük az arab – kufárok a fehér nőket és gyermekeket kedvelték a legjobban, akik szexuális és egyéb visszaéléseket szenvedtek el, s többnyire rájuk vadásztak, és őket adták el Levantéban. A zsidó emberkereskedők előzékenyen szolgálták ki a négerek fehér emberek teste iránti igényét. Egyébként a zsidók maguk is elismerik a rabszolga-kereskedelemben betöltött monopolszerepüket, egyszerűen mint egy rendkívül jövedelmező kereskedelmi ügyletre tekintve. A History of the Jew: From Babylonian Exile to the End of World War II. (A zsidó történelem: a babiloni fogságtól a második világháború végéig) című zsidó munkában a 312. oldalon az alábbi tételmondatot olvashatjuk erről: A zsidók voltak a legjelentősebb rabszolga-kereskedők az európai társadalmakban. 1492-t követően pedig Ábrahám ivadékai uralták a rabszolga-kereskedelmet az egész Újvilágban. Ami pedig az afrikai kontinens ez irányú tranzakcióit illeti, a rabszolgatartás széltében-hosszában elterjedt volt Afrikában is, a szolgaságra szánt négereket nem a fehér emberkereskedők gyűjtötték össze, lévén, hogy nem is merészkedtek az európai ember számára akkor még teljességgel feltáratlan fekete kontinens veszedelmes belsejébe, hanem általában – több kereskedelmi tranzitállomás beiktatásával – a láncolat végén lévő afrikai rabszolgatartók adták el őket az európai zsidó kufároknak vagy azok megbízottainak.
Egy, az amerikai gyarmatokról szóló zsidó műben, a New World Jewry, 1492-1776-ban (Az Újvilág zsidósága 1492-1776) a következőket olvashatjuk: „Olyan hajókkal jöttek (ti. Amerikába – L.Zs.), amelyeken afrikai feketéket hoztak, hogy rabszolgának adják el őket. A rabszolga-kereskedelem királyi monopólium volt, és a zsidókat gyakran nevezték ki a korona ügynökeinek, hogy intézzék az értékesítésüket. Ők voltak a legnagyobb flottával rendelkezők az egész karibi régióban, ahol a szállítási üzletek javarészt zsidó vállalkozások voltak. A hajóknak nemcsak a tulajdonosai voltak zsidók, hanem a legénységük is, és zsidó kapitányok parancsnoksága alatt vitorláztak… A Nyugat-Indiai Társaság, amely monopolizálta a rabszolgák afrikai importját, közárveréseken értékesítette a rabszolgákat, készpénzért. A készpénz javarészt zsidók kezében volt, az árveréseken feltűnő vásárlók javarésze szinte mindig zsidó volt, és mivel nem voltak versenytársaik, mindig olcsón tudtak rabszolgákat venni. Másrészt viszont akkor sem volt versengés, amikor a rabszolgákat az ültetvényeseknek vagy más vevőknek adták el, a legtöbb rabszolgát új tulajdonosaik hitelre vették át, amelyet a következő aratás alkalmával kellett kifizetni cukorban. A zsidók gyakran szereztek 300 százalékos hasznot (azaz uzsorakamatot – L.Zs.) az eredeti beszerzési árhoz képest, és erre jöhettek még a magas kamatok is, ha úgy alakult, hogy egy ilyen árverés valamilyen zsidó ünnepre esett, az árverést el kellett halasztani.”

Aaron Lopez

Walter White Who Brought the Slaves to America (Ki hozta a rabszolgákat Amerikába) című munkájából kiderül, hogy a zsidó kereskedők meghatározó szerepet játszottak az amerikai rabszolga-kereskedelemben is, mind a spanyol, mind az északabbra fekvő francia, brit és holland kolóniákban egyaránt. Aaron Lopez, a Marrano-leszármazott portugál zsidó volt az egyik leghatalmasabb rabszolga-kereskedő egész Amerikában. Több tucat hajója volt, és több ezer feketét importált a nyugati féltekére Afrikából. Forrásaink tanúsága szerint Lopez egyik hajóján, a Cleopatrán, csupán két amerikai útja során 250 ember veszett oda. Még egy ilyen, sok emberéletet követelő mocskos üzlet sem tartja vissza a zsidó történészt, Jacob Marcust attól, hogy dicsérje Lopezt: „Mit is mondhatnánk erről a rendkívül vonzó alakról?”
Nos, a történet lefolyása közismert. A „fekete elefántcsontnak” nevezett négerekkel tömött flották raja vitorlázott nyugatra, a hajók öblös mélyén heringmódra összezsúfolt eleven rakománnyal. Sokszor hónapokig sínylődtek a foglyok a levegőtlen hajófenékben, mert heteket vesztegelt a hajó Nyugat-Afrika valamelyik kikötőjében – elsősorban a központi gyűjtőhelyen, Goában –, míg megtelt néger rabszolgákkal, és ezt követte a több hetes atlanti-óceáni átkelés. A történeti köztudatban megkövesedett kép azonban a rabszolga-kereskedelem vonatkozásában is plasztikusabb a dogmatikus közhelynél, amely kegyetlen, „rasszista” fehérekről és szerencsétlen ártatlan feketékről szól. Összességében ugyanis már a középkori földközi-tengeri térségi emberkereskedelem lebonyolítói között is voltak zsidók, arabok, négerek és különböző európai népek kalmárai egyaránt, az áldozatok pedig nagyrészt európai fehérek közül kerültek ki, majd az 1492 utáni „globális” tranzakció lebonyolítói elsősorban az afrikai fekete törzsfőkkel együttműködő zsidók voltak, elszenvedői pedig e helyi vezetők által áruba bocsátott négerek. S minthogy az emberkereskedelem – összefonódva az árukereskedelemmel, pénz- és uzsoraügyletekkel – gigantikus extraprofitot hozott a korai tőkéseknek, számos zsidó tőkés vállalkozás a 16-17. században alapozta meg máig gyarapított mesés, krőzusi gazdagságát.
Lipusz Zsolt – Kuruc.info



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése