2019. június 3., hétfő

Működnek a maffiák








Működnek a maffiák




Vizoviczki szabadulna a börtönből: Jogerős ítéletének megsemmisítését kérte a Kúriától a diszkópápa




Felülvizsgálati indítványt nyújtott be az éjszakai szórakozóhelyeiről elhíresült Vizoviczki László ügyvédje a Kúriára – tudta meg a PestiSrácok.hu. A bűnszervezetben elkövetett költségvetési csalás miatt tavaly októberben hét év fegyházra és háromszázmilliós vagyonelkobzásra ítélt Vizoviczki azt szeretné, ha a legfelsőbb bírói fórum hatályon kívül helyezné a jogerős ítéletet és megszüntetné az ellene indított eljárást. A diszkócsászárt, több volt magas beosztású főrendőrt és társaikat még vesztegetéssel is vádolja az ügyészség. A büntetőügyet már négy éve tárgyaló Debreceni Törvényszék tájékoztatása szerint az év végén végre elsőfokú döntés születhet a magyar kriminalisztika egyik legsúlyosabb korrupciós ügyében. A Hajógyári-sziget egykori ura ugyanakkor mindenben ártatlannak vallotta magát és a kiszivárgott információk szerint nagyon szerette volna elkerülni a felelősségre vonást, ezért még 2014 decemberében terhelő információkat adott át Gyurcsány Ferencről és volt honvédelmi miniszteréről a hatóságnak, ám az ügyészség visszautasította az alkuajánlatot.
Kétszáz oldalas felülvizsgálati indítványt nyújtott be a költségvetési csalásos ügyében az éjszakai mulatóiról és bárjairól elhíresült diszkópápa, Vizoviczki László ügyvédje – tájékoztatta a PestiSrácok.hu-t a Kúria sajtóosztálya. Vizoviczkiék beadványukban elsődlegesen azt indítványoztákhogy a Kúria helyezze hatályon kívül az első és másodfokú ítéletet és szüntesse meg az eljárást, másodlagosan pedig azt kérték, hogy a legfelsőbb bírói fórum utasítsa a másodfokú bíróságot új eljárásra. A Kúria várhatóan július elején, nem nyilvános ülésen hoz döntést az ügyben.
Vizoviczkit jogerősen hét évre ítélték, de most a Kúriához fordult. Fotó: Horváth Péter Gyula/PS

HÉT ÉVET KAPOTT JOGERŐSEN

Az éjszaka császárát tavaly október 3-án ítélte jogerősen hét év fegyházbüntetésre bűnszervezetben elkövetett költségvetési csalás miatt a Fővárosi Ítélőtábla. A táblabíróság Vizoviczkit több, mint 300 milliós vagyonelkobzással is sújtotta. A büntetőeljárás idején a vállalkozó szinte végig kényszerintézkedés hatálya alatt állt, így a rá kiszabott büntetés felét már kitöltötte. A Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) vádiratában hangsúlyozta, hogy Vizoviczki megkérdőjelezhetetlen vezetőként irányította az általa létrehozott bűnszervezetet, szórakozóhelyeinek minden egyes eltitkolt milliói hozzá kerültek, és annak felhasználásáról kizárólag az éjszaka egykori ura dönthetett. A vád szerint Vizoviczki László a 2000-es évek közepére több éjszakai szórakozóhelyen szerzett befolyást Budapesten, legális, illetve illegális eszközökkel átvette több mulató, valamint több, a Hajógyári-sziget területén található vendéglátóipari egység üzemeltetését. Az erőszakos, illetve egyéb úton megszerzett diszkók, bárok, mulatók a hatóság által vizsgált, 2010 és 2012 közötti időszakban több százmilliós bevételre tettek szert, azonban Portik Tamásra terhelő vallomást tevő Vizoviczki utasítására „megtévesztették” az adóhatóságot és a tényleges jövedelemnek csak egy részét vallották be.

A LEGSÚLYOSABB KORRUPCIÓS ÜGY A RENDSZERVÁLTÁS ÓTA

A diszkócsászárt, több egykori főrendőrt és társaikat emellett még bűnszervezetben, folytatólagosan és üzletszerűen, vezető beosztású hivatalos személy általkötelességszegéssel elkövetett vesztegetéssel is vádolja a főügyészség. A nyomozás a Nemzeti Védelmi Szolgálat (NVSZ) titkos információgyűjtésen alapuló feljelentése után kezdődött 2012 februárjában, majd május végén fogták el az első gyanúsítottakat. A vád szerint Az eljárásban huszonkét vádlott, köztük hét volt rendőrtiszt – öten vezető beosztású, volt rendőrfőtisztek –, volt tűzoltó százados, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénzügyőr főhadnagya, egy önkormányzati köztisztviselő és egy közegészségügyi felügyelő van. Ilyen súlyú hatósági korrupciós büntetőügy a rendszerváltás óta nem volt a magyar igazságszolgáltatás előtt. A vesztegetési ügyhöz hozzátartozik az is, hogy több korábbi érintett is megúszta az eljárást, többek között az a 61 belvárosi rendőr, akiknél ugyancsak azt vizsgálták, hogy kenőpénzekért hozzájárultak-e Vizoviczki szórakozóhelyeinek sikeres működéséhez. Ezekben az ügyekben 2015-ben bizonyítottság hiánya, illetve elévülés miatt megszüntették a nyomozást.

IDÉN VÉGRE ELSŐFOKÚ ÍTÉLET LEHET

Vizoviczkiék perét 2015. január 14-én zárt eljárásban kezdte tárgyalni a Debreceni Törvényszék katonai tanácsa. Az eljárás sokáig csigalassúsággal haladt, de úgy tudjuk, az eljáró hadbíró és tanácsa már csak ezzel az üggyel foglalkozik és a Debreceni Törvényszék portálunknak küldött tájékoztatása szerint év végére megszülethet az elsőfokú ítélet. A sajtóosztály hangsúlyozta azt is, hogy minden héten két, egész napos tárgyalást tartanak, eddig több, mint száz tanút meghallgattak és idén megközelítőleg még harminc, vagy akár negyven személy kihallgatását tervezi a katonai tanács, ami után a bíróság júliusra befejezi a tanúbizonyítást.
Surnyák Mihályt is meghallgatták a vesztegetési perben. Fotó: PS

VIZOVICZKI NAGY ELLENSÉGE IS TANÚVALLOMÁST TETT

A már kihallgatott tanúk közül Vizoviczki egykori jobbkezének, Varga Istvánnak a meghallgatása tartott a legtovább, már csak azért is, mert a vád jó része az ő vallomására épül, amely 1100 oldalt tesz ki. Vizoviczki László is túl van több nagyobb lélegzetű, hosszú órákig tartó vallomáson, de az üzletember az elhangzott tanúvallomásokra is hosszan reflektált. Az éjszaka császára felszólalásaiban tagadta a terhére rótt vádakat. Információink szerint a rettegett olajmaffiózó, Portik Tamás egykori bizalmasát, az olajos vállalkozó elleni eljárások koronatanúját is meghallgatták már. A volt bizalmi ember szerint az olajszőkítésből mesés vagyonra szert tett energolos pénzelte pályafutása kezdetén Vizoviczkit, aki a rendőri kapcsolatait is Portiknak köszönhette, hiszen azokat a hatósági embereket, akiket az éjszaka császárával együtt letartóztattak, majd eljárás alá vontak, az Energol-vezér mutatta be a diszkópápának. Vizoviczki azonban a mai napig tagadja, hogy köze lenne Portik Tamáshoz, és állítja, nem az olajos pénzekből építette ki diszkóbirodalmát. Ugyancsak tanúvallomást tett már az ügyben Vizoviczki László régi nagy ellenfele, Surnyák Mihály is. A Tropical éjszakai mulató tulajdonosa volt az egyetlen, aki nemet mondott Vizoviczki erőszakos belvárosi terjeszkedésére, 2000 nyarán pedig dokumentum értékű videófelvételt készített arról, hogy rendőrök asszisztálása mellett az éjszaka császára testőreivel miként tartott erődemonstrációt a Váci utcában. Surnyák Mihály tavaly októberben videóinterjút adott a PestiSrácok.hu-nak, amit itt megnézhetnek.
Vizoviczki 2014-ben információkat adott át Gyurcsányól az ügyészségnek, de nem történt semmi. Fotó: Horváth Péter Gyula/PS

GYURCSÁNYRÓL ADOTT ÁT INFORMÁCIÓKAT

Fontos még kiemelni, hogy Vizoviczki mind az adócsalási, mind a még mindig zajló vesztegetési ügyében szerette volna elkerülni a felelősségre vonást, amiért cserébe politikusok fejét ajánlotta az ügyészségnek. 2014 decemberében például terhelő információkat adott át Gyurcsány Ferencről és Juhász Ferenc egykori honvédelmi miniszterről a Központi Nyomozó Főügyészségnek (KNYF), majd felajánlotta, hogy a háttérbe húzódva, a nyomozati és bírósági szakból is kimaradva, operatív együttműködőként segítené a hatóságok munkáját a két politikus ügyében. Az alku azonban nem köttetett meg, ahogy egy évvel korábban sem tudott megegyezni az ügyészséggel Vizoviczki, aki azzal is fenyegetőzött, hogy jobboldali politikusokról is terhelő adatokkal rendelkezik. Azt a legfőbb ügyész is elismerte, hogy az éjszaka császára politikusokat érintő információkat bocsátott az ügyészség rendelkezésére annak érdekében, hogy megállapodás megkötésére kerüljön sor. Az alku Polt szerint azért nem köttetett meg, mivel Vizoviczki a vád szerint bűnszervezetben követte el a terhére rótt, kiemelkedő tárgyi súlyú bűncselekményeket, ezért az ügyészség úgy döntött, hogy fontosabb a diszkócsászár megbüntetése, mint a vele való együttműködés.





Jogerősen is hét évet kapott Vizoviczki, de több, mint háromszázmilliót megspórolt neki a Fővárosi Ítélőtábla (Frissítve!)



Harmincegy vádlott esetében helybenhagyta szerdán a Fővárosi Ítélőtábla a Vizoviczki László és társai ellen költségvetési, illetve adócsalás és más bűncselekmények miatt első fokon kiszabott határozatot, a budapesti éjszakai élet egykori meghatározó figurájának büntetése a korábbi döntésnek megfelelően hét év szabadságvesztés. A táblabíróság két vádlott kivételével helybenhagyta a Fővárosi Törvényszék tavalyi döntését, azonban helyt adott az ügyészség indítványának, és kimondta, a vádlottak nagy része bűnszervezetben követte el tetteit, ami súlyosabb megítélésű az első fokon megállapított bűnszövetségnél. Vizoviczkit a törvényszék több, mint hatszázmillió forintos vagyonelkobzással is sújtotta tavaly, ennek összegét a táblabíróság szerdán háromszázharmincmillió forintra mérsékelte, ennek magyarázata a szóbeli indokolásban nem hangzott el. A bűnszervezet létrehozása miatt az első fokon kiszabott felfüggesztett büntetéseket le kell tölteniük az érintetteknek, sőt, kedvezményben sem részesülhetnek. A szerdai ítélethirdetésen Vizoviczki nem jelent meg, de a PestiSrácok.hu információja szerint már értesült a döntésről, és felkészült arra, hogy a fegyházba vonuljon.
A Fővárosi Ítélőtábla szerdán több terhelt esetében is módosított a szabadságvesztésük mértékén, őket jellemzően kisebb súlyú bűncselekményekkel vádolta a másodfokon eljáró Fellebbviteli Főügyészség, és mindannyiuk büntetése enyhébb lett. A bíróság ugyancsak módosított a közmunka végzésére kötelezett terheltek kötelezettségein. A súlyosabb bűncselekményekkel vádoltak esetében a bűnszervezet miatt a táblabíróság minden esetben kizárta a kedvezményes szabadulás lehetőségét. A szerdai ítélethirdetésen mindössze hat terhelt jelent meg, és nem vett azon részt Vizoviczki László sem. A határozat ismertetése előtt a tárgyalóterembe egy szakasz rendőr érkezett, aminek részleteit Máziné Szepesi Erzsébet, a bírói tanács vezetője a határozat indokolásában ismertette: az új jogszabály szerint ha valakinek a jogerősen kiszabott szabadságvesztéséből – a különféle kényszerintézkedések hatálya alatt eltöltött idő beszámításával – még több, mint két évet kell ülnie, akkor a jogerős ítélet kihirdetésekor el kell szállítani a kijelölt fegyintézetbe. A szerdai tárgyalásról távolmaradó Vizoviczkin kívül ebben további egy vádlott volt érintett, ő viszont a szünetben távozott a bíróságról, így a rendőrök nem vettek őrizetbe senkit. Mivel a táblabíróság megállapította, hogy a terheltek bűnszervezetben követték el a csalásokat, az első fokon kiszabott felfüggesztett szabadságvesztések letöltősek lettek, sőt, az érintettek kedvezményben sem részesülhetnek, a súlyosítás tucatnyi embert érint. Közöttük van olyan, aki mindössze néhány napig dolgozott Vizoviczki egyik vendéglőjében, majd a nyomozók sokáig kérlelték a külföldön élő nőt, hogy jöjjön haza tanúskodni a vizsgálatban. Magyarországon meggyanúsították, majd megvádolták, a tengerentúlon azóta komoly egzisztenciát felépítő asszonynak a jogerős döntés értelmében haza kell jönnie, hogy letöltse tíz hónapos fegyházbüntetését. Szabó Zsolt, Vizoviczki László védője a PestiSrácok.hu kérdésére elmondta, hogy már tájékoztatta védencét a táblabíróság döntéséről, Vizoviczki pedig felkészült büntetésének letöltésére. A büntetőeljárás idején a vállalkozó szinte végig kényszerintézkedés hatálya alatt állt, a rá kiszabott büntetésnek azonban még legalább a felét le kell töltenie. A szerdaihoz hasonló esetekben a bíróság a terhelt lakhelye szerint illetékes rendőrkapitányságot értesíti a büntetés megkezdésének elrendeléséről, a hatóság pedig ezt közli az érintettel, illetve elővezeti az elítéltet. Azt, hogy a Fővárosi Ítélőtábla a Vizoviczkire első fokon kiszabott több, mint hatszázmillió forintos vagyonelkobzást miért mérsékelte a felére, a bíróság a szóbeli indokolásban nem fejtette ki.

RENDŐRÖKET VESZTEGETTEK MEG AZ ELCSALT ADÓFORINTOKBÓL

A Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) korábban bűnszervezetben, különösen nagy vagyoni hátrányt okozó, üzletszerűen elkövetett költségvetési csalás bűntettével vádolta a diszkókirályt és társait. Az ügyészség vádiratában hangsúlyozta, hogy Vizoviczki megkérdőjelezhetetlen vezetőként irányította az általa létrehozott bűnszervezetet, szórakozóhelyeinek minden egyes eltitkolt milliói hozzá kerültek, és annak felhasználásáról kizárólag az éjszaka egykori ura dönthetett. A vád szerint Vizoviczki László a 2000-es évek közepére több éjszakai szórakozóhelyen szerzett befolyást Budapesten, legális, illetve illegális eszközökkel átvette több mulató, valamint több, a Hajógyári-sziget területén található vendéglátóipari egység üzemeltetését. Az erőszakos, illetve egyéb úton megszerzett diszkók, bárok, mulatók a hatóság által vizsgált 2010 és 2012 közötti időszakban több százmilliós bevételre tettek szert, azonban a „családi és baráti segítséggel” kétszázötvenmillió forint óvadékot napok alatt összekaparó, Portik Tamásra terhelő vallomást tevő Vizoviczki utasítására „megtévesztették” az adóhatóságot és a tényleges jövedelemnek csak egy részét vallották be.
Mint arról korábban a PestiSrácok.hu beszámolt, a Vizoviczki-ügy valójában egy másik, szintén folyamatban lévő eljárással kezdődött, amiből később kinőtte magát az adócsalási per. Vizoviczkit és több főrendőrt eredetileg csupán bűnszervezetben, folytatólagosan és üzletszerűen, vezető beosztású hivatalos személy által kötelességszegéssel elkövetett vesztegetéssel vádolta a KNYF. A nyomozás a Nemzeti Védelmi Szolgálat (NVSZ) titkos információgyűjtésen alapuló feljelentése után kezdődött 2012 februárjában, majd május végén fogták el az első gyanúsítottakat. Vizoviczki és a főrendőrök perét 2015. január 14-én zárt eljárásban kezdte tárgyalni a Debreceni Törvényszék katonai tanácsa, de az eljárás nevetségesen lassan halad, idén várhatóan még elsőfokú ítélet sem fog születni. A vád szerint a diszkókirály éveken át rendszeresen kenőpénzt adott magas beosztásokban szolgáló rendőröknek, hogy a szórakozóhelyein ne legyenek hatósági ellenőrzések, amelyekkel a beavatottak a vállalkozó üzleti vetélytársait vegzálták. A rendőrségi korrupciós botrány kipattanása után vették elő azoknak a gyanús haláleseteknek az aktáit is, amelyeket korábban nem vizsgált ki a rendőrség, és amelyek a Vizoviczki érdekeltségeibe tartozó, a Hajógyári-szigeten lévő vendéglők környékéntörténtek.

MAGYARORSZÁG VEZETŐ DROGPIACA VOLT A HAJÓGYÁRI-SZIGET DISZKÓKOMPLEXUMA

A vesztegetési ügyhöz hozzátartozik az is, hogy több korábbi érintett is megúszta a felelősségre vonást, többek között az a hatvanegy belvárosi rendőr, akiknél ugyancsak azt vizsgálták, hogy kenőpénzekért hozzájárultak-e Vizoviczki szórakozóhelyeinek sikeres működéséhez. Ezekben az ügyekben 2015-ben bizonyítottság hiánya, illetve elévülés miatt megszüntették a nyomozást. Korábbi cikkeinkben írtunk arról is, hogy a Hajógyári-sziget az ország legnagyobb drogpiaca volt, amiről a nyomozó hatóság is pontos képet kaphatott, ennek ellenére az elindított eljárások elhaltak.
Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu





Vizoviczki és Kisbandi szerint is Portik adott utasítást az Aranykéz utcai robbantásra



Terhelő vallomást tett Portik Tamásra az Aranykéz utca robbantás, a Cinóber- és a Fenyő-gyilkosság keddi tárgyalásán a rendőrök megvesztegetésével és adócsalással is vádolt diszkópápa, Vizoviczki László és a csalással gyanúsított, brazíliai kiadatási őrizetben lévő Lakatos András is. Előbbi férfi a bíróság előtt tett vallomásában elmondta, neki az Energol-vezér már 1997 végén egy találkozón elárulta, meg fogja öletni Boros Tamást. Lakatos András pedig arról beszélt a rendőröknek küldött videovallomásában, hogy Portik Tamás és Jozef Rohác néhány nappal a merénylet előtt egy bécsi találkozón beszélték meg Boros meggyilkolását. Kijelentették, a férfit fel fogják robbantani, a “munkát” Rohác fogja – dupla pénzért – elvégezni, mivel “mások is meg fognak sérülni”.
PÁMER DÁVID – PestiSrácok.hu
Tanúmeghallgatásokkal és iratismertetéssel folytatódott az Aranykéz utcai robbantás, a Fenyő- és a Cinóber-gyilkosság keddi tárgyalása a Fővárosi Törvényszéken.  A mai napon meghallgatták újra a 6-os számú védett tanút, Zsóvár Imrét és az egykori főnyomozót, Sándor Istvánt is, de a bíróságra idézték mára az egykori Conti-Car-főnököt, Radnai Lászlót, illetve Portik volt cégtársát, Drobilich Gábort is. Zsóvár, illetve utóbbi két férfi csak nagyon rövid észrevételeket tett, viszont hosszan beszélt a szintén keddre idézett Vizoviczki László. A tárgyalás elején azonban még a harmadrendű vádlott, Portik Tamás tehetett fel kérdéseket egykori titkárnőjénekPortik főleg Cinóber Kisbandival kötött szerződése miatt, illetve a Művészinasban történt találkozóval kapcsolatban kérte részletesen számon a tanút. Az energolos nehezményezte, hogy érdekes módon a Prisztás-ügyben a nő még mindenről pontosan be tudott számolni, addig Domák megölésével kapcsolatban most alig emlékszik valamire. Portik azzal is támadta korábbi bizalmasát, hogy az ő, illetve Lakatos András vallomása között egy sor ellentmondás van.
Cinóbert, akárcsak Prisztás Józsefet, hidegvérrel végezték ki 1996 decemberében Fotó: MTI/Mihádák Zoltán
Cinóbert, akárcsak Prisztás Józsefet, hidegvérrel végezték ki 1996 decemberében Fotó: MTI/Mihádák Zoltán

CINÓBER MEGZSAROLTA PORTIKOT

Kisbandi az Energol-vezérre még 2012 végén tett több gyilkossági ügyben is terhelő vallomást, majd két évvel később egy videót is küldött a hatóságoknak, amin azokról a leszámolásos ügyekről beszélt, amelyekről tudomása van. A bíróság azt a felvételt vetítette ma le, amelyen Kisbandi Domák Ferenc megöléséről, valamint az Aranykéz utcai robbantás körülményeiről beszélt.Lakatos vallomásában elmondta, hogy Portik neki kijelentette, mivel Cinóber átverte, ezért a „kopasszal”, azaz Jozef Roháccsal „elintéztette” a ferencvárosi stricit. A csalással gyanúsított bűnöző megjegyezte, hogy ha Portik valakire „kimondta az áment”, akkor az utána nagyon gyorsan meg is halt. Így volt ez Prisztás, Boros, Seres Zoltán, és Cinóber esetében is, aki az energolosok strómanja is volt  – állította Lakatos, hozzátéve, hogy ő a védett tanú állításával ellentétben, visszaadta a hozzá juttatott összeget Domáknak. Lakatos szerint egyébként az egykori lányfuttatónak nem a pénz miatt kellett meghalnia, hanem azért, mert megzsarolta Portikot és még több anyagi juttatást követelt.

MÁSOK IS MEG FOGNAK SÉRÜLNI”

Lakatos András megemlítette azt is, hogy 1998 nyarán, az Aranykéz utcai robbantás előtt néhány nappal Bécsben találkozott Portik Tamással és Jozef Roháccsal. A találkozón állítólag elhangzott, hogy a két férfi szóba hozta, Borost fel fogják robbantani, a bűncselekményt pedig Rohác  – dupla pénzért -fogja elkövetni, mivel „mások is meg fognak sérülni”. A jelenleg egy brazíliai börtönben ülő férfi úgy tudja, Boros kivégzését azért rendelte el az Energol-vezér, mivel a pentitó terhelő vallomást tett az olajügyekben az Energol vezetőire, valamint elsőként kötötte Portikhoz Prisztás József lelövését. Kisbandi leszögezte még, hogy a robbantással vádolt férfi  és az energolos már régóta szoros kapcsolatban álltak, majd előadott egy történetet, amikor Portik még 1994-ben két gépfegyvert adott át a szlovák férfinek. Visszatérve az ausztriai találkozóra, Lakatos szerint neki azért kellett jelen lennie, mivel Portik meg akarta öletni, és személyesen akarta őt megmutatni a bérgyilkosnak. Rohác és Portik azonban visszautasította az alvilág bankárának is nevezett csaló szavait. Az elsőrendű vádlott arról beszélt, hogy ő Kisbandit nem is ismeri, ráadásul őt soha senki nem nevezte kopasznak, mint ahogy azt az alvilág pénztárosa állítja. Rohác még megjegyezte, hogy “ki az az idióta“, aki egy ilyen bűncselekményről mások előtt beszél. Portik pedig hangsúlyozta, nincs köze azokhoz a bűncselekményekhez, amikhez a hatóságokhoz eljuttatott videóban, illetve a mai tárgyaláson szintén ismertetett, saját kézzel írott vallomásában a férfi őt kötötte.
aranykez urban tamas
Kisbandi szerint Portiknak számolnia kellett azzal, hogy többen is meghalhatnak a robbantásban. Fotó: Urbán Tamás

TERHELŐ VALLOMÁST TETT PORTIKRA VIZOVICZKI

Szintén kulcsfontosságú, a vádat erősítő vallomást tett a keddi tárgyaláson a költségvetési csalással és a főrendőrök megvesztegetésével is vádolt, egyébként Portik korábbi védője által idézett Vizoviczki László is. Az előzetes letartóztatásban lévő vállalkozó a bíróság előtt tett vallomásában elmondta, neki az Energol-vezér már 1997 végén egy találkozón elárulta, fel fogja robbantani Boros Tamást. A találkozó azért jött létre, mivel Portik be akarta mutatni egy, őt a megbeszélésre elkísérő, akkor 40-45 év körüli társának, illetve azt akarta, hogy a vállalkozó szintén a része legyen annak a bizalmi körnek, amit az Energol-vezér irányított. Ezt azonban ő nem igazán szerette volna, hiszen tudta, Portik milyen módszerekkel dolgozik. Az éjszaka ura példaként megemlítette, hogy Portik őt kétszer is meg akarta öletnimég a kilencvenes években, de hozzátette, ő ezt bárkivel képes megtenni, akivel üzleti vitája van. Vizoviczki elmesélte, amikor először találkozott az energolossal, annyira tartott tőle, hogy a megbeszélésre golyóálló mellényben ment el, mire Portik ezt látva rámutatott a mellényre és azt mondta: “sem ez, sem a rendőrség nem véd meg, mert fejbe leszel lőve, ha nem egyezünk meg”Vizoviczki szerint az egykori olajos közös megbeszélésükön arra is kitért, a végéhez közeledik, hogy az általa irányított, körülbelül 20 milliárdos vagyon felett rendelkező alvilági csoport átvegye a teljes irányítást Magyarországon. Portik azt is közölte vele, hogy ennek a körnek nagyon magas szintű politikai és rendőri kapcsolatai vannak, és amely szemben állt a Boros Tamás és Seres Zoltán által fémjelzett, Tasnádi Pétert és Leonyid Stecurát is a soraikban tudó, szintén alvilági csoportosulással. Portik Vizoviczkinek úgy adta elő, hogy Borosék jelentős erőt képviselnek, ráadásul Ukrajnában eldöntötték, a pentitó lesz a magyarországi helytartójuk. Az üzletember leszögezte, ha Portik nem öleti meg Borost, utóbbi végzett volna a harmadrendű vádlottal.
vizoviczki laszlo 5
Az Energol-vezér Vizoviczkinek is kijelentette, ki fogja végezni Borost. Fotó: Mészáros Péter/PestiSrácok.hu

ERŐDEMONSTRÁCIÓ VOLT A ROBBANTÁS

A vállalkozó hozzáfűzte, Portik azt is hangsúlyozta, tudja, Boros szembe mer vele szállni, dehatásosan és látványosan meg fogja oldani ezt a helyzetet”, majd hozzátette: “ha felrobbantja ezt a köcsögöt, az összes embere szét fog széledni”. Az éjszaka császára szerint annyi nem lett volna elég, hogy egy sötét utcában lelövik az áldozatot, mert az nem lett volna eléggé elrettentő a csoport többi tagja számára. Vizoviczki úgy gondolja, a négy halálos áldozatot követelő robbantás egy erődemonstráció volt. Állítólag az energolos kérkedett azzal is, hogy nem fog “lebukni”, mivel “többszintű védelem alatt áll”Az éjszaka császára beszélt arról is, hogy Portik egyik embere, a Prisztás fejbe lövésével vádolt Hatvani István, valamint a Kacsa becenevű Lendvai János is elszólta magát a robbantással kapcsolatban. Előbbi férfi például, akivel Vizoviczki a merénylet előtt másfél héttel találkozott a belvárosban, benézett az Aranykéz utcába, majd azt mondta, “én már látom a jövőt”. Ráadásul Hatvani is többször hangoztatta, hogy látványosan fognak végezni Borossal, és megemlítette neki, hogy „hamarosan mindenki meg fogja tudni, ki az úr az alvilágban”. A Hatyi becenevű egykori testőr szájából az is elhangzott, hogy mivel „ez a bolond annyi ellenséget szerzett, senki sem fogja tudni, ki a tettes”. A férfi az éjszaka ura előtt állítólag olyan kijelentést is tett, hogy a kivitelezés azért is volt ennyire brutális, hogy a külföldi titkosszolgálatok irányába vigyék a szálakat. De Portik jobbkeze, Lendvai János is kikotyogta a 2000-es évek közepén a Hajógyári-sziget urának, hogy bűnsegédként részfeladatokat látott el a bűncselekményben, de „a munkát szlovákok csinálták”.

PAPA SZERINT PORTIKNAK NEM VOLT VITÁJA BOROSSAL

A tárgyaláson meghallgatták Sándor Istvánt, a KBI egykori főnyomozóját, Boros Tamás rendőrségi kapcsolattartóját is. A főrendőrt ugyan kötötte a titoktartás, de két kérdés alól felmentést kapott. A volt főnyomozót Portik Tamás Borossal és Jozef Roháccsal való kapcsolatáról kérdezték. Sándor István “Papa”elmondta, az energolos természetesen ismerte Borost (ahogy Rohácot is), hiszen őt “az egész olajos csoport ismerte”, de a két férfi személyes viszonyáról semmit nem tudott. Szerinte ők nem is voltak meghatározó figurák és Borosnak Portikkal nem, inkább Radnaiékkal volt komoly elszámolási vitája. A harmadrendű vádlott erre reagálva nyomatékosította, hogy “annyira egyértelmű”, hogy “Borosnak a conti-carosokkal volt vitája” és őt ebben az ügyben “úgy gyanúsították meg, hogy még hamis terhelő vallomás sem volt ellene”.
Címlapfotó: Mészáros Péter/PestiSrácok.hu
 




A Vizó-birodalom tündöklése és bukása – “Én vagyok Vizoviczki László, a Sziget ura!”



niszteri biztosként felügyelő Horváth András nyugalmazott rendőr dandártábornokkal.
Már csaknem másfél éve megszüntette a nyomozást az ügyészség Vizoviczki László bizalmi emberével, Varga Istvánnal szemben, mivel teljes beismerő és feltáró vallomást tett az úgynevezett rendőri korrupciós ügyben – derült ki a PestiSrácok.hu által megszerzett nyomozati anyagokból. A férfi tavaly április óta csupán tanúként szerepel a vesztegetési ügyben, annál is inkább, mivel saját bevallása szerint is rendőrségi besúgó volt. Sőt, Varga azt is állítja, Földvári Péter néven havi rendszerességgel Vizoviczki is jelentett a rendőrségnek a kilencvenes évek elején, a fővárosi éjszakai életről. A PestiSrácok.hu-n cikksorozatában betekintést nyújt a Vizoviczki-birodalom működésébe, megmutatjuk, melyik kerület polgármestere volt rendszeres vendége a Hajógyári szigeten lévő szórakozóhely VIP szobájának, de arra is találtunk dokumentumot, miért mondott le az egyik rendőri vezető MSZP-s testvére a polgármesteri székéről. Alábbi cikkünkben Varga István tanúvallomásaiból szemezgetünk, illetve közzétesszük azt a titkosított, majd később az alól feloldott dokumentumot, amelyből kiderül miről beszélgetett az éjszaka császára a tavaly az olajos nyomozásokat miniszteri biztosként felügyelő Horváth András nyugalmazott rendőr dandártábornokkal.


SZENVEDI ZOLTÁN – PestiSrácok.hu
Amikor több, mint két évvel ezelőtt a rendőrség elfogott több magas rangú rendőri vezetőt és őrizetbe vette az éjszaka császárának nevezett Vizoviczki Lászlót, az átlag olvasó még nem tudhatta, hogy ez az ügy már-már kriminológiai látlelet egy olyan országról, amelyikben mindenki aprópénzért megvehető. Legyen az rendőr, tűzoltó, NAV-os, óbudai, vagy tiszacsécsei polgármester, esetleg belvárosi jegyző. A PestiSrácok.hu egy korábbi cikksorozatában már bemutatta, miként működött a rendőrség gyanúja szerint a Portik Tamás vezette bűnözői csoport, azonban Vizoviczki László birodalma a kétezres elejétől már kifinomultabb módszerekkel operált.Itt nincsenek hullák, nincsenek félholtra vert, lelőtt, eltűntetett emberek, másról van szó. Ebben a történetben az erőszakot és a bűnt a rendőrök képviselik: egy része a Vizoviczki birodalmán kívül eső vendéglátósokat zaklatja, megint mások a lehúzós szórakozóhelyek vendégeit kényszerítik fizetésre, a nagyhalak meg operatív anyagokat juttatnak ki a rendőrségről az “Egyesnek”. De ne szaladjuk előre. Cikksorozatunk első részében Varga István tavaly áprilisban, tanúként tett vallomásaiból szemezgetünk. Mivel óriási anyagról van szó, ezért ebben a cikkünkben csupán néhány érdekességről ejtünk szót, de ígérjük, amint teljes képet kapunk a történtekről, részletesen bemutatjuk a Vizó-birodalom működését.
Vizoviczki László testőrei között 2000-ben, egy Váci utcai "vonulás" közben  Fotó: PS
Vizoviczki László testőrei között 2000-ben, egy Váci utcai “vonulás” közben Fotó: PS

AZ ALAPOS GYANÚ

Emlékeztetőül: az éjszaka császárának tartott Vizoviczki Lászlót, Gulyás Imrét, a Nemzeti Nyomozó Iroda szervezett bűnözés elleni főosztályának volt vezetőjét, Hopka Lajost, a Nemzeti Nyomozó Iroda speciális bűnözői csoportok elleni osztályának egykori vezetőjét, Kalmár Tamást, a BRFK egykori közrendvédelmi főosztályvezetőjét, valamint Koblencz Attilát, a BRFK volt felderítő nyomozóját és több alacsonyabb beosztású rendőrt és civilt bűnszervezetben, folytatólagosan és üzletszerűen, vezető beosztású hivatalos személy által kötelességszegéssel elkövetett vesztegetéssel és más bűncselekményekkel gyanúsítja a Központi Nyomozó Főügyészség. A nyomozás a Nemzeti Védelmi Szolgálat titkos információgyűjtésen alapuló feljelentése után kezdődött 2012 februárjában, majd május végén fogták el az első gyanúsítottakat. A gyanú szerint Vizoviczki László több budapesti éjszakai szórakozóhelyet (Studio, Coronita, Dokk Aréna, White Angel, Moulin Rouge, Come In, Dolce Vita stb.) üzemeltetett és azok működését irányította. Annak érdekében, hogy több bevételt szerezzen, valamint az éjszakai életben betöltött szerepét erősítse, alkalmazottja, Varga István közvetítésével korrumpálható rendőröket keresett. Erre Vizoviczkinak az előbb említettek mellett azért is szüksége volt, mert a szórakozóhelyeken rendszeresen drogfogyasztó közönség is megjelent, az üzletek működése pedig több szakhatósági szabályt is felrúgtak. Vizoviczki célja volt még az erőszakos terjeszkedés, azaz a konkurencia ellehetetlenítése és felvásárlása. Utóbbit általában a megvesztegetett rendőrök által a konkurens üzletben elrendelt razziákkal érte el. De a korrupt rendőrök a szakhatóságokat is távol tartották, vagy ha nem tudták, akkor az ellenőrzéseket előre jelezték, valamint büntetőeljárásokat manipuláltak, bűnügyi információkat szereztek a bűnszervezetnek.

Hopka Lajos rendőrőrnagy 2010-ben az Index.hu-nak nyilatkozik a fővárosi alvilág helyzetéről. Ő már csak tudja... Fotó: Index.hu
Hopka Lajos rendőrőrnagy 2010-ben az Index.hu-nak nyilatkozik a fővárosi alvilág helyzetéről. Ő már csak tudja… Fotó: Index.hu

A FŐNÖK IS ÖRÜLT, HOGY SÚG A RENDŐRÖKNEK

Elöljáróban az iratokból az tűnik ki, hogy ugyan a vesztegetési ügy egy jó részét – amelyben több, mint hatvan belvárosi rendőr érintett – leválasztották az alapügytől, Varga István ellen a nyomozást tavaly április 15-én megszüntették, miután három nappal korábban még csak a vele szembeni nyomozás elkülönítéséről határozott a Központi Nyomozó Főügyészség. Határozatában az ügyészség az együttműködő gyanúsítottakra vonatkozó büntetőeljárási passzusra hivatkozott, nem véletlenül. Varga, vallomásában feltárta a bűnszervezet működését, azt, hogy melyik rendőrnek – Vizoviczki László megbízására – mennyi pénzt adott, ráadásul saját bevallása szerint is már 1998-tól, az egyik gyanúsított főrendőr, Koblencz Attila, a BRFK kiemelt ügyek osztályának nyomozója informátoraként is dolgozott. Ráadásul úgy, hogy erről Vizoviczki is tudott, sőt örült is neki, “már csak azért is, hogy az ő helyeit ne zaklassák”.

Varga beszervezése

FEDŐNEVE: FÖLDVÁRI PÉTER

Igaz, Vizoviczkitől sem állt távol a rendőrség informálása. Varga azt állította, hogy Koblencz Attilától úgy értesült, Földvári Péter fedőnéven, 1989-1990 körül egy erkölcsrendészeti alosztályvezető beszervezte. Ez Varga szerint akkor volt, amikor Vizoviczkit kurvák futtatása miatt letartóztatták. Vizoviczkinek “jelentéseket kellett írnia, vagy szóban beszámolni a budapesti éjszakai életről. Ezeket a beszámolókat heti, vagy havi rendszerességgel kellett leadnia.” Ez az információ egyébként nem csak Koblencz, de Vizoviczki szerint is államtitok, így utóbbi, mikor Varga rákérdezett “kibukott”, hogy ezt honnan tudja. Varga elmondta, a rendőrőrnagy barátjától, akinek, hogy ez a titokban maradjon Vizoviczki milliós hallgatási pénzt fizetett.

földvári péter

VIZOVICZKI RENDELTE MEG A ROMKERT FELGYÚJTÁSÁT?

Amikor márciusban őrizetbe vették Tanyi Györgyöt a Romkert nevezetű szórakozóhely egy áldozat halálával végződött felgyújtása miatt, a PestiSrácok.hu már akkor sejtette, hogy a Vizoviczki-ügyben keletkezett adatok alapján gyanúsították meg az éjszakai élet ismert alakját. Korábban azt is megírtuk több alkalommal, hogy Tanyi 2009-ig Vizoviczkinek dolgozott, és azt is, hogy utóbbi férfi nem rettent vissza attól, hogy a konkurens szórakozóhelyeket embereivel ellehetetlenítse. Erre cikksorozatunkban számos példát is bemutatunk majd. Az iratokban – igaz egyelőre utalás szintjén – de találtunk arra adatokat, hogy a Romkert felgyújtására Vizoviczki adhatott utasítást. Az ügyben egyébként akkoriban valóban Hopka Lajosék dolgoztak, s Varga azt állítja, hogyTanyi vallomását, amelyben megnevezi a megbízót, a rendőrök ledarálták. Varga vallomásában azt is elmondta: “Egyértelműen tartott a Főnök ettől a nyomozástól, mert tudta, hogy bőven van benne igazság, amit Tanyi mondott. Aztán Varga még megjegyzi, hogy ez volt az első minősített jegyzőkönyv amit a szervezett bűnözés elleni harc egyik hazai feje, Hopka Lajos kihozott a rendőrségtől Vizoviczkiéknak.

romkert

PORTIKRÓL IS MESÉLT A NYOMOZÓ

A bűnszervezet azonban már 2011 októberében értesült, hogy a Nemzeti Nyomozó Iroda, később pedig a Nemzeti Védelmi Szolgálat Vizoviczkiékra nyomoz. Az információt Varga szerint először Hopka Lajos hozta, majd tőle függetlenül Koblencz Attila is megerősítette azt. Koblencz még azt is elárulta, hogy a szolgálatok hallgatja a telefonjaikat. Varga szerint Koblencz Attila sokat mesélt neki Portik Tamásról is, akit a rendőr állítása szerint az FBI képzett ki és Svájcban 23-24 millió dollárja van elrejtve. Koblencz azt mondta Vargának, hogy Portiknak jó titkosszolgálati és MSZP-s kapcsolatai is vannak.
portik

ELSZALADT, MAJD VISSZAMENT TISZACSÉCSÉRE A POLGÁRMESTER

És ha már MSZP-ről esett szó, szokatlan módon egy névtelen levelet is találtunk a nyomozati anyagban, amelyet annak szerzői a Központi Nyomozó Főügyészségnek írtak. A Tiszacsécsről érkezett levél igen személyes hangvételű és Hopka Lajos családjáról esik szó. A levél írója szerint Hopka testvére, az MSZP támogatásával 2010-ben megválasztott Hopka Andráspolgármester azért mondott le 2011 szeptemberében Tiszacsécse vezetői székéről, mert rendőr fivére hívására Detkre költözött, ahol alapítottak egy közös vállalkozást. A névtelen bejelentők szerint a vállalkozás egy fedő cég lehetett, amelyben a Hopka Lajos által megszerzett illegális pénzt mosták tisztára. Mikor aztán 2012 nyarán Hopkáékat letartóztatták, az egykori polgármester újra hazaköltözött, mert állítása szerint az addig jól menő üzlet befuccsolt…


BÚS BALÁZS A WHITE ANGEL VIP SZOBÁIBAN

De nem csak Hopka András az egyetlen polgármester, aki szerepel a nyomozati anyagokban. Az igazmondásra követelezett tanú, Varga István az óbudai városvezetőt, Bús Balázst is legalább három alkalommal megemlíti vallomásában. Bús neve akkor jött elő a kihallgatáson, amikor Varga azt ecsetelte az ügyészségnek, hogy a Vizoviczki-birodalom menedzsmentjében mindenkinek megvolt a maga kapcsolatrendszere: volt aki belvárosi, vagy az újbudai önkormányzathoz, volt aki a fogyasztóvédelemhez, a munkavédelemhez, akadt, aki a tűzoltósághoz volt bekötve, más pedig az óbudai polgármesterhez és annak munkatársaihoz. Varga pedig a rendőrséghez. Aztán az ügyészség Varga kihallgatásán arra kérte a tanút, erősítse, vagy cáfolja meg az egyik gyanúsított elmondását, amelyben azt állította, hogy 2009, vagy 2010 karácsonya előtt megjelent a Hajógyári szigeten több óbudai önkormányzati ember, akik állítása szerint a “karácsonyi pénzükért” jöttek. Varga mindezt nem cáfolta, de megvesztegetésről nem tudott beszámolni. Annyit mondott, hogy Bús Balázs, valamint helyettese és munkatársai valóban voltak kint karácsony előtt a Hajógyári szigeten, de az 2011-ben volt. Akkor Varga emlékei szerint a White Angel szórakozóhelyre ment az önkormányzati delegáció, de hogy milyen céllal, azt nem tudni. Annyit azonban Varga elárult egy lehallgatott telefonbeszélgetés magyarázataként: ” Ezt megelőzően azt ecseteltem, hogy a III. kerületi polgármestert hogyan szobáztatják a White Angel VIP szobájában azért, hogy minden rendben legyen az engedélyekkel.” Ezt inkább nem kommentáljuk…

Bús
bús2

HORVÁTH ANDRÁS TAKARÍTOTTA EL VIZÓT ÉS PORTIKOT

Csak találgattak az újságolvasók, hogy Pintér Sándor tavaly miért nevezte ki az olajos ügyek felderítését koordináló miniszteri biztosnak Horváth András nyugalmazott rendőr dandártábornokot. Nos, a PestiSrácok.hu munkatársainál sokkal jobb rendőri kapcsolatokkal rendelkező Varga szerint a nyugalmazott tábornok azt a feladatot kapta a belügyminisztertől, hogy “takarítsa el” Portikot és Vizoviczkit. Ezt az információt Hopka Lajos osztotta meg Vargával, akinek az egykori maffiaellenes rendőr elvitte a Portik-ügyekben koronatanúként szereplő egykori keresztapa, Radnai László vallomását, amiben állítólag az is szerepelt, hogy Portik olajos pénzeinek egy részét Vizoviczki mosta tisztára. Azt az egyébként államtitoknak számító információt is megosztotta Vargával a bűnszervezettől rendszeres fizetést kapó főrendőr, hogy Radnai vádalkut kötött a rendőrséggel és vallomásáért cserébe majd Németországba menekítik. Mindezek után a Vizoviczki-Portik párost “eltakarító” Horváth András dandártábornok egy kamu ürüggyel találkozót kért Vizoviczkitól 2012. január 5-re. A tábornok titkosított jelentésénekkivonatából kitűnik, hogy Vizoviczki saját magát buktatta le a rendőr előtt, amikor nagy mellénnyel elmondta, hogy tud Radnai vallomásáról, de nem csak ő, hanem Portik is megkaphatta azt. Sőt, azt is elmondta, hogy tudja, Horváth áll a Radnai vallomás mögött, amelyben maga is szerepel. Felemlegette azt is, hogy mindezeket a “kis aprópénzért” megvett NNI-sektől tudja, akik rendszeresen szállítják neki a bizalmas adatokat. Valószínűleg itt pecsételődött meg végleg Vizoviczki sorsa.

András tábornok
andrás vezér2


SZIGET URA

A végére pedig egy aprócska jellemrajz az éjszaka császáráról. Varga egyik kihallgatásán elmesélt egy történetet főnökéről: Vizoviczki, a Hajógyári szigetről szabálytalanul kiguruló autóját megállító rendőrnek azt mondta: “nem tudja ki vagyok, én vagyok Vizoviczki László, a Sziget ura!” De a rendőr nem ismerte fel. “Nem értette, hogy egy rakás pénzt kifizet a rendőröknek, akkor hogyan fordulhat elő, hogy őt megbüntetik…”
A sziget ura

BÚS BALÁZS, ÓBUDA-BÉKÁSMEGYER POLGÁRMESTERÉNEK REAGÁLÁSA

Bús Balázs, Óbuda-Békásmegyer polgármestere a fenti, pestisracok.hu-n megjelent személyével kapcsolatos híreket határozottan cáfolja, és visszautasítja.
A pestisracok.hu-n megjelent alvilági emberek vallomásaival szemben az igazság az, hogy soha semmilyen szívességet nem tettem és előnyben sem részesítettem a szigeten működő, a cikkben említett cégeket. Hatósági ügyekben soha nem vettem részt, és soha, semmilyen szívességet el nem fogadtam. Minden, ezzel ellenkező állítás hazugság és rágalmazás, melyek miatt a szükséges jogi lépéseket megteszem.”




Kabaré a bíróságon: négy év után sem tart még sehol Vizoviczkiék vesztegetési pere



Négy év után sem tart szinte sehol a bizonyítással a bűnszervezetben elkövetett költségvetési csalás miatt már jogerősen hét évre ítélt diszkópápa, Vizoviczki László és társai vesztegetési perében az ügyet tárgyaló Debreceni Törvényszék Katonai Tanácsa. Értesüléseink szerint még hátravan legalább 80 tanú meghallgatása, így csaknem biztosra vehető: jövőre sem várható elsőfokú ítélet a magyar kriminalisztika egyik legsúlyosabb vesztegetési ügyében. Handó Tünde, az OBH elnöke pár hónappal ezelőtt úgy nyilatkozott, a bíróságok mutatói évről évre egyre jobbak és egyre több ügyet sikerül időben befejezni. Nos, Vizoviczkiék vesztegetési pere nem éppen ezt bizonyítja, arról nem is beszélve, hogy az eljárás végén Hunvald Györgyhöz hasonlóan a vádlottak akár még kártérítést is kaphatnak a strasbourgi bíróságtól.
Már négy éve tart, de a PestiSrácok.hu információi szerint még jövőre sem várható elsőfokú ítélet Vizoviczki László és társai vesztegetési ügyében. Az éjszaka egykori urának tartott, néhány hete bűnszervezetben elkövetett költségvetési csalás miatt jogerősen hét évre ítélt vállalkozó és több magas beosztású főrendőr ellen 2014 augusztusában emelt vádat a Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF). A nyomozás még a Nemzeti Védelmi Szolgálat (NVSZ) titkos információgyűjtésen alapuló feljelentése után kezdődött 2012 februárjában, majd május végén fogták el az első gyanúsítottakat. A bűnszervezetben, vezető beosztású hivatalos személy által kötelességszegéssel és üzletszerűen elkövetett hivatali vesztegetés és más bűncselekmények miatt indult eljárásban huszonkét vádlott, köztük hét volt rendőrtiszt – öten vezető beosztású, volt rendőrfőtisztek –, volt tűzoltó százados, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénzügyőr főhadnagya, egy önkormányzati köztisztviselő és egy közegészségügyi felügyelő van.
Vizoviczki László adócsalási ügye már jogerősen befejeződött. Fotó: Horváth Péter Gyula/PS

MAXIMUM MÁSFÉL ÓRA TÁRGYALÁS

Noha a Debreceni Törvényszék Katonai Tanácsán zárt ajtók mögött zajló eljárás már négy éve tart, csigalassúsággal halad: a Fővárosi Törvényszék a PestiSrácok.hu-nak megküldött tájékoztatása szerint 2015 januárja óta csupán negyven tanút hallgattak ki,pedig az ügyészség összesen 120 érintett személyes meghallgatását, valamint 90 tanúvallomás felolvasását indítványozta. A már kihallgatott tanúk közül Vizoviczki egykori jobbkezének, Varga Istvánnak a meghallgatása tartott a legtovább, már csak azért is, mert a vád jó része az ő vallomására épül, amely 1100 oldalt tesz ki. Emellett úgy értesültünk, Vizoviczki László is túl van több nagyobb lélegzetű, hosszú órákig tartó vallomáson, de az üzletember az elhangzott tanúvallomásokra is hosszan reflektált. Az éjszaka császára felszólalásaiban tagadta a terhére rótt vádakat.A bíróság azt is közölte portálunkkal: a perben idén még négy tárgyalás lesz, majd februárban folytatódik a büntetőeljárás, de az ügy nagy terjedelme és a széleskörű bizonyítás miatt az ítélet várható időpontjáról nem tudtak felvilágosítást adni. Így, négy év elteltével sem. Forrásaink szerint ugyanakkor jó eséllyel jövőre sem várható elsőfokú döntés, hiszen még mindig csak az első vádpontnál tart a bíróság, ami nem meglepő, hiszen az ügyet tárgyaló hadbíró két-három havonta tűz ki kettő,jobb esetben négy napra tárgyalási határnapokat, amelyeken délelőtt, csupán egy-másfél órán keresztül (!) tárgyalnak. Úgy tudjuk, vannak olyan vádlottak, akik már egy éve nem jártak Debrecenben, mivel a rájuk vonatkozó vádpontokba még bele sem kezdett a törvényszék.

PORTIK MEGHALLGATÁSA IS HÁTRAVAN

Értesüléseink szerint emiatt késik a több leszámolásos gyilkosság miatt jogerős fegyházbüntetését töltő Portik Tamás meghallgatása is. Értesüléseink szerint az Energol-vezér tanúmeghallgatása elengedhetetlen, mivel az egyik vádpont arról is szól, hogy a vesztegetési apanázs egy része Portik pénze volt. Portik a vád megértése szempontjából fontos tanúvallomást tehet majd, mivel információink szerint a vesztegetési ügy szálai egészen az Aranykéz utcai robbantásig nyúlnak vissza. Ezt az értesülésünket erősíti a Portik-ügyek egyik koronatanújának vallomása is, akit már meg is hallgatott a Debreceni Törvényszék. A volt bizalmas állította, hogy az olajszőkítésből mesés vagyonra szert tett energolos pénzelte pályafutása kezdetén Vizoviczkit, aki a tanú szerint a rendőri kapcsolatait is Portiknak köszönhette, hiszen azokat a hatósági embereket, akiket az éjszaka császárával együtt letartóztattak, majd eljárás alá vontak, az Energol-vezér mutatta be a diszkópápának.Vizoviczki azonban a mai napig tagadja, hogy köze lenne Portik Tamáshoz, és állítja, nem az olajos pénzekből építette ki birodalmát.
Portikot is meghallgatják majd Vizoviczkiék vesztegetési ügyében. Fotó: Mészáros Péter/PS

TERHELŐ VALLOMÁS AZ OLAJMAFFIA VEZÉRÉRE

Vizoviczki és Portik nem először fog találkozni a tárgyalóteremben, hiszen a diszkócsászár 2016 márciusában terhelő vallomást tett az Energol-vezérre az Aranykéz utcai robbantás ügyében. A milliárdos vállalkozó a bíróság előtt tett vallomásában elmondta, neki Portik már 1997 végén egy találkozón elárulta, hogy fel fogja robbantani Boros Tamást, az olajügyek koronatanúját. Vizoviczki szerint az olajmilliárdos közös megbeszélésükön arra is kitért, a végéhez közeledik, hogy az általa irányított, körülbelül 20 milliárdos vagyon felett rendelkező alvilági csoport átvegye a teljes irányítást. Portik azt is közölte vele, hogy ennek a körnek nagyon magas szintű politikai és rendőri kapcsolatai vannak. Vizoviczki hozzáfűzte, Portik azt is hangsúlyozta, tudja, Boros szembe mer vele szállni, de “hatásosan és látványosan meg fogja oldani ezt a helyzetet”, majd hozzátette: “ha felrobbantja ezt a köcsögöt, az összes embere szét fog széledni”. Állítólag az energolos kérkedett azzal is, hogy nem fog lebukni, mivel “többszintű védelem alatt áll”.

MINDENT TITKOSÍTOTTAK

Visszatérve a per elhúzódásához, a vádlottak és védőik, valamint az ügyészség dolgát nemcsak az nehezíti meg, hogy tulajdonképpen mind a huszonkét vádlott a fővárosból jár Debrecenbe tárgyalni, hanem a titkosítás miatti ügykezelés is. A bíróság mindent titkosított, egyik fél sem viheti magával jegyzeteit, anyagokhoz nem jutnak hozzá, csak szigorúan a bírói tanács vezetőjének szobájában van lehetőség iratbetekintésre. Az érintettek saját jegyzeteit, vagy a tárgyalási jegyzőkönyveket is a bíró szobájában tudják csak megnézni, feltéve, ha bent találják a bírót a törvényszék épületében. Korábban úgy értesültünk, a tárgyalás kezdő szakaszában felvetődött, hogy a bíróságnak kéne feljárnia Budapestre, amire egyébként volna is lehetősége, és van is erre vonatkozó bírósági gyakorlat. A tárgyaló bíró azonban arra hivatkozva utasította el az erre irányuló kérelmeket, hogy rengeteg az iratanyag az ügyben, amit nem tud állandóan Budapestre szállítani. Pedig bizonyos, hogy olcsóbb lenne az államnak is, ha nem az ügy összes szereplője vándorolna Debrecenbe tárgyalni.
Ifjabb Balsai István szerint az ügyek észszerű időn belül való befejezése nem csupán alkotmányos alapjog, hanem követelmény is az igazságszolgáltatás részére. Fotó: Horváth Péter Gyula/PS

NEM EZ A BEVETT GYAKORLAT

Ifjabb Balsai István ügyvéd a PestiSrácok.hu-nak az üggyel kapcsolatban korábban hangsúlyozta, hogy az ügyek észszerű időn belül való befejezése nem csupán alkotmányos alapjog, hanem követelmény is az igazságszolgáltatás részére. Az ügyvéd szerint ez a tempó ugyan eleget tesz a büntetőeljárási törvény kiemelt jelentőségű ügyekre vonatkozó szabályok betűinek, azonban azok valódi céljával mégis ellentétes. Hasonló fajsúlyú ügyekben a bevett gyakorlat az, hogy a bíróság havonta 4-5, egész napos, reggeltől késő délutánig tartó tárgyalást tart. Balsai István még azt is hozzátette, nagyon fontos lenne, hogy ebben az ügyben a közvélemény naprakész módon legyen informálva a büntetőeljárás menetéről. Az ügyvéd szerint kiemelt társadalmi érdek a legszélesebb körű nyilvánosság biztosítása, annál is inkább, mert ilyen súlyú hatósági korrupciós büntetőügy nem járt az igazságszolgáltatás előtt még a rendszerváltoztatás óta. Szerinte, ha kiderül, hogy a nyilvánosság kizárásának és a zárt tárgyalás elrendelésének nem volt megfelelő indoka, akkor az abszolút hatályon kívül helyezési ok lesz a másodfokú eljárásban.
Handó Tünde, az OBH elnöke pár hónappal ezelőtt úgy nyilatkozott, a bíróságok mutatói évről évre egyre jobbak, több ügyet sikerül befejezni, mint amennyi érkezik, így csökken az ügyteher, és a várható pertartam is csökkent. Nos, mi már évekkel ezelőtt egy hasonló kijelentése után megírtuk, Vizoviczkiék vesztegetési ügye nagyon nem ezt igazolja, és ha ilyen csigalassúsággal folyik a per, még évek telhetnek el, mire elsőfokú döntés születik, az adófizetőket is terhelő perköltség pedig minden bizonnyal további milliókkal dagad majd. Nekünk lett igazunk, arról nem is beszélve, hogy az eljárás végén Hunvald Györgyhöz hasonlóan a vádlottak akár mégkártérítést is kaphatnak a strasbourgi bíróságtól.




A Vizó-birodalom tündöklése és bukása – A legnagyobb rivális szerint az éjszaka császára az oroszok pénzét forgatta




Vizoviczki László legrégebbi riválisa, a belvárosi night clubokat működtető Surnyák Mihály vallomásának külön írást szentelünk nyáron megkezdett cikksorozatunkban, mivel a férfi igen szabad szájú nyilatkozata több figyelemre méltó körülményre mutat rá. Szerinte Vizó erőszakos terjeszkedését az oroszok finanszírozhatták, ugyanis Boros Tamás „oroszai” védték, sőt az éjszaka császára jóban volt Szemjon Mogiljevics rettegett végrehajtó emberével, Igor Korollal is. Surnyák azt fejtegette, hogy az oroszoknak azért kellett Boros és a többi rendőrspicli, köztük Vizoviczki, hogy rajtuk keresztül be tudjanak épülni a magyar rendőrségbe. Vizó emellett azért számított még az éjszakában „támadhatatlannak”, mert olyan titkosszolgálati kapcsolatai voltak, „akiktől a rendőrök is féltek”, és ezek a „nemzetbiztonsági tisztek úgy ugráltak, ahogy ő akarta”.
SZENVEDI ZOLTÁN – PÁMER DÁVID – PestiSrácok.hu
Előző cikkünkben azt írtuk: “Sorozat a sorozatban: az úgynevezett rendőri korrupciós botrány elsőrendű vádlottja, Vizoviczki László riválisainak vallomásainak ismertetésével folytatjuk a nyáron megkezdett cikksorozatunkat. Azért több részben tesszük közzé, mert Vizoviczki Lászlónak az elmúlt több, mint 15-20 évben sok riválisa lett az éjszakában, s a meghallgatott tanúk több fontos adalékkal szolgálnak arról, miként nőhetett monumentálisra a fővárosi Vizó-birodalom.” Ehhez a körhöz tartozik Vizoviczki László egyik legrégebbi riválisa, a belvárosi night clubokat működtető Surnyák Mihály is, aki tavaly tavasszal tett egy viszonylag rövid vallomást a Központi Nyomozó Főügyészségen, azonban az iratokhoz csatolták egy 2002 februári vallomását, amelyet a Nemzeti Nyomozó Iroda elődjénél, az ORFK Szervezett Bűnözés Elleni Igazgatóságán tett akkor, amikor élettársa kocsijának felrobbantása miatt gyanúsítottként hallgatták ki. Emiatt sokáig előzetesben is volt, mivel a rendőrség azt feltételezte, hogy Surnyák robbantotta fel a kocsit, hogy Vizoviczkire terelje a gyanút. Végül kiderült, hogy nem ő a tettes, s még kártérítést is kapott az államtól a jogtalan fogvatartás miatt.
Mindazonáltal a PestiSrácok.hu olvasóinak bizonyosan ismerős lehet a vendéglátós neve, hiszen ő készítette 2000 júniusában azt a portálukon korábban közreadott videót, amely a Váci utcában és annak környékénkészült. Mint ahogy korábban írtuk,
a felvétel képeiből kikövetkeztethető, miként őrzi a rendőrség – feltehetően Vizoviczki megbízásából – az éjszakai mulatókat, a kigyúrt őrző-védőkkel, testőrökkel egyetemben, miként vonul – félelmet kelthetve, kiskirályként – Vizoviczki és hadserege a sétáló utcában, prostituáltak és turisták között. Látható, hallható a melegítőben, övtáskában ordibáló Surnyák Mihály, amint azt üvölti az öltönyös Vizoviczkinak, hogy jöjjön a rendőreivel és vegye el az ő üzletét is, mint ahogyan a többit is, ha tudja.”
A két vendéglátós viszonyáról pedig azt írtuk, hogy
az éjszakai életben közismert volt Surnyák és Vizoviczki ellentéte. Az előbbi bevállalós, trükkös csibész úgy döntött, nem hajlik meg a Vizó-birodalom nagysága előtt, miután az egyébként „lehúzós” bárját már a 90-es évek elején nyitotta meg, amikor Vizó még taxisként kereste a kenyerét” 
Ugyan Surnyák vallomásában sok érdekességet találtunk, azonban megjegyezzük, a nyilatkozat nem éppen elfogulatlan, hiszen egy ősi ellenségéről vall, közel sem indulattól mentesen. Ettől függetlenül vallomása – miként házi videója – dokumentum értékű még akkor is, ha olvasása közben az ember úgy érzi, Surnyáknak mintha nem csak Vizoviczkivel volna baja. Hogy kivel is? Hát az oroszokkal! De erről majd később. Lássuk először a viszonylag kiegyensúlyozottabban sikerült 2013-as tanúvallomását.

Vizó a nyolcvanas években taxisként dolgozott, többek között a képen látható Randevú diszkónál  Fotó: Peter Haseldine
Vizó a nyolcvanas években taxisként dolgozott, többek között a képen látható Randevú diszkónál Fotó: Peter Haseldine

MÁSSAL NEM VOLT BAJA, CSAK VIZÓVAL

Surnyák elmondta, hogy Vizoviczkit már a 80-as évek végétől ismerte. “Akkoriban taxisként dolgozott a Randevú diszkónál, később striciként dolgozott a kocsisoron. Utána nyitotta meg a Red Palace kuplerájt Erzsébeten, ezért ő börtönbe is került, 6 hónapig volt bent. Későbbiekben, 1991-ben megnyitotta a Dolce Vita nevű night klubbot és így lettünk mi riválisok. A későbbiekben elkezdte megszerezni a Váci utca és a környéki utcák vendéglátó egységeit.” – magyarázta a tanú a nyomozó ügyészeknek. A saját érdekeltségeiről Surnyák elmondta, hogy mai napig üzemel az 1991-1992 körül a belvárosi Galamb utca 3 szám alatt megnyitott Tropical bár, valamint az ezredforduló körül bezáratott, a VII. kerületi Dohány utcában üzemelt White Houseszórakozóhely. A tanú leszögezte, a Tropicalt csupán presztizsből tartja nyitva, pedig Vizoviczki 2000-ben azt mondta neki, hogy két héten belül cipősbolt lesz a helyén. A White House-t azonban sikerült Vizoviczkinek bezáratnia, Surnyák elmondása szerint nemzetbiztonsági okokból (!). A tanú szerint a Váci utcában üzemelő vendéglátóhelyek közül csupán a Vizoviczki volt neki konkurencia, mással nem volt baja: “mindenki jól el volt a másikkal.” Elmondta, hogy a Tropicalt folyamatosan meg akarta szerezni Vizoviczki, mivel valamilyen oknál fogva konkurenciát jelentett neki. “Az volt az elképzelése, hogy a Váci utca és annak környékén az összes vendéglátó egység az ő tulajdonában lesz. A White House nem jelentett neki konkurenciát, ennek ellenére bezáratta.” – vallotta Surnyák, aki szerint főként hatósági eljárások útján törekedett riválisa a Tropical bezáratására. Azt állította, hogy 1995-től kezdődően erősödtek az ellenőrzések, amikor is naponta kétszer is megjelentek nála egyenruhások, jórész főidőben: éjjel 11 és hajnali 4 óra között. “Általában ilyenkor igazoltatták a vendégeket és a személyzetet.” Surnyák állította, hogy 2009 és 2010 körül Kalmár Tamást is látta a Váci utcában egy rendőrségi csoport élén, az ő bárjában razziázni. A belvárosi rendőrökről Surnyák azt mondta, hogy a Váci utcai örs egyenruhásai fizettetik ki a számlákat a turistákkal Vizoviczki lehúzós helyein. Volt olyan alkalom Surnyák szerint, hogy sikerült videóra venni, ahogy a rendőrök elkísérik a turistát a bankautomatához, azonban a kamerát az egyenruhások elvették az emberétől. “Azt tudom, hogy az őrsös rendőrök 10 százalékért dolgoztak, azaz egy 300 ezer forintos számlabehajtás után 30 ezer forintot kaptak a Vizoviczki helyein. Ezt onnan tudom, hogy ezt nekem is felajánlották a rendőrök, de én ebbe nem mentem bele, hiszen nálam ilyen nem kellett, nem volt erre ok.”

VIZOVICZKINAK KÖSZÖNHETŐEN KERÜLT RÁCS MÖGÉ

Surnyák Mihály 2002-es vallomásában figyelemre méltó, hogy már több, mint tíz évvel ezelőtt beszélt Vizoviczki piszkos ügyeiről, kiváló rendőri, ügyészségi és titkosszolgálati kapcsolatrendszeréről, valamint arról is, hogy a bűncselekményre, amivel gyanúsítják, nem ő, hanem a diszkópápa adott parancsot, azonban remek összeköttetései révén el tudta érni, hogy Surnyák kerüljön rács mögé. Az őt kihallgató tisztnek a fejéhez is vágta, hogy a rendőrség ezt pontosan tudja, mégsem tesz semmit. A férfi vallomása szerint kettejük közötti ellentét kiélesedése, illetve a robbantás oka ott keresendő, hogy a Tropical bár tulajdonosa kiállt barátja mellett, aki üzleti-konkurencia harc miatt konfliktusba került az éjszaka urával. Surnyák a konfliktus tisztázása végett az akkor még korlátlan hatalmú Vizoviczkivel a Fontana bárban ült le tárgyalni, ahol – a vallomás szerint – Vizó igazi gengszterként viselkedett, a színpadiasságot pedig fokozta, hogy az irodaajtó két oldalán, illetve a bár előtt is fegyveresek vigyáztak rá. Vizoviczki kompromisszum-képtelensége miatt végül nem tudtak megegyezni, onnantól kezdve pedig folyamatos zaklatások érték Surnyák szórakozóhelyeit a rendőrség, az adóhivatal és a Vám- és Pénzügyőrség részéről.

lucky

IRÁNYÍTANI AKARTA AZ ÉJSZAKAI ÉLETET

Az, hogy a diszkópápa a tönkretételére törekedett, nem érhette meglepetésként Surnyákot, hiszen korábbi információi szerint a ma már bűnszervezet vezetésével is megvádolt férfi jóval a betámadása előtt elhatározta, hogy ugyanúgy, mint a szicíliai származású amerikai maffiózó, Lucky Luciano a 20-as 30-as években, „a város minden egyes szórakozóhelyére és vendéglátó egységére rá fogja tenni a kezét”. Érdekesség, hogy Portik Tamással összefüggésben is hasonló megalomániáról számolt be vallomásában a korábban 12 évre ítélt keresztapa, Radnai László. A hivatalosan egészségügyi okok miatt szabadon engedett férfi szerint Portiknak az volt az elmélete, hogy Drobilich Gáborral és Ferencsik Attilával az olajügyeket fogja intézni az országban, míg ő a budapesti éjszakai életbe folyik bele, még a taxisokat is irányítani fogja. Radnai úgy tudta, Portik azt akarta elérni, hogy az éjszakai szórakozóhelyek mindegyikére rátegye a kezét. Tervei szerintő ő fogta volna össze az éjszakai életet. Radnai szerint Portik terveit az húzta keresztül, hogy az Energol-ügy miatt szöknie kellett. Surnyák vallomásában elmondta, tudomása szerint Vizoviczki 2002-ig(!!), csak a belvárosban ötven mulatót vett el erőszakkal tulajdonosaitól.

AZ OROSZ MAFFIA ÁLLT VIZÓ MÖGÖTT?

Amikor az egykori rivális egy ellehetetlenített bártulajdonost faggatott Vizó módszereiről, ismerőse nem mert semmit mondani, de „ő tudta”, hogy „az oroszoktól és Vizoviczkitől fél”. Magabiztossága pedig Surnyák szerint onnan eredt, hogy Vizoviczki mögött a Magyarországon a 90-es évek elején gyökeret eresztett orosz maffia áll. Surnyák viszont szerette volna megakadályozni, hogy „átengedjék az oroszoknak a belvárost”, noha bárjai elvételével őt is havi szinten fenyegették. Igaz, Vizó előtte összesen százmilliót kínált a férfi érdekeltségébe tartozó White House-ért a Tropicalért és a New York bárért. Vizoviczki jó orosz kapcsolatait Surnyák Mihály a nyomozóknak azzal próbálta alátámasztani, hogy Vizoviczkit egy darabig az Aranykéz utcában felrobbantott Boros Tamás „oroszai” védték, és az üzletember jóban volt Szemjon Mogiljevics rettegett végrehajtó emberével, Igor Korollal is. Surnyák azt fejtegette, hogy az oroszoknak azért kellett Boros és a többi rendőrspicli, köztük Vizoviczki, hogy rajtuk keresztül be tudjanak épülni a magyar rendőrségbe. Vizó emellett azért számított még az éjszakában „támadhatatlannak”, mert olyan titkosszolgálati kapcsolatai voltak„akiktől a rendőrök is féltek”, és ezek a „nemzetbiztonsági tisztek úgy ugráltak, ahogy ő akarta”.
orosz

SZŰCS ATTILÁT IS BETERRORIZÁLTÁK?

Surnyák elmondta azt is, szerinte Vizoviczkiék és az oroszok álltak Szűcs Attila befenyítése mögött is,amikor egy rakétát lőttek be a vállalkozó tulajdonában lévő Secret Night Club tetőterébe. A megijedt tulajdonosnak a szórakozóhelyen “ott pöffeszkedő” Seres Zoltán megemlítette, a további kellemetlenségek elkerülése céljából az oroszoktól kellene védelmet kérnie – áll a vallomásban. A magyarországi orosz maffiával egyébként a legkevésbé sem ellenséges viszonyt ápoló Seres fel is ajánlotta, hogy biztosítja a szórakozóhely védelmét. Surnyák vallomásában beszélt arról is, hogy Szűcs betámadása után Vizoviczkinek kezdett dolgozni, akit mindeközben ugyan “köröztek a rendőrök”, de az oroszoktól kapott diplomata útlevelének is köszönhetően “szabadon  jár-kel a Váci utcában”. Vizó ellenfele célzott arra is, hogy a Secret Club elleni támadás a “kábítószerről szólt”, ő maga pedig szintén annak köszönheti meghurcolását, hogy “a kábítószer-kereskedelemnek áll az útjában”. Hozzátette: a Budapesten lévő összes maffia, vagy gazdasági érdekcsoport megkereste, azok, akik “oroszokkal, albánokkal, tökökkel, kurdokkal” dolgoztak, hogy adja át nekik az üzletét. Külön érdekesség, hogy valami miatt Surnyák fontosnak tartotta kihangsúlyozni kihallgatásán, hogy a magyar olajmaffia egyik legismertebb csoportosulását, a hírhedt Conti Car autókereskedést nem tartja maffiának. Vizoviczki riválisa megemlítette, hogy a szintén az oroszokhoz húzó Boros József Károllyal is összetűzésbe került, ugyanis egyik barátját, Sas Lászlót ki akarta tenni a Citadellából. Amikor Surnyákék rendezni akarták a konfliktust, állítása szerintszembe találkoztak a többszörös gyilkos Magda Marinkóval és harminc emberével, akiket aztán “eltávolítottak” a Citadelláról.

TÖBB LÖVÉSSEL IKTATTÁK KI A KONKURENCIÁT

Vizoviczki agresszív terjeszkedésével kapcsolatban Surnyák elmondta még, hogy egyik barátja az Astoriánál lévő Desperado diszkót sikeresen felfuttatta, ám később Vizó követelte, hogy vegye be az üzletbe. A férfit fenyegették azzal is, meghal, ha Vizoviczki nélkül vezényel le „egy kábítószerről szóló” bulit a Petőfi Csarnokban. A férfiba később több golyót eresztettek, és amíg korházban volt, az éjszaka ura és bandája „elfoglalta a Desperadót”. Amikor barátját Surnyák a lelövése okáról kérdezte, a volt tulaj elmondta, azért törtek az életére, nehogy Vizó nélkül nyissa meg a Petőfi Csarnokos rendezvényt. Emellett neki is azt tanácsolta, vigyázzon Vizoviczkivel, „ha élni akar”. Néhány nappal később a férfi azonban „valami miatt” megváltoztatta véleményét és előadta, hogy az éjszaka császára „milyen becsületes, korrekt ember” és „semmi köze az ő lelövéséhez”.

BELVÁROS: ÁLLAM AZ ÁLLAMBAN

Surnyák Vizoviczki erőszakosságára rámutatva megemlítette a vállalkozó jobbkezének, a nemrég tanúvédelmi programba felvett Varga Istvánnak a Fontana bár előtti összeszurkálását is, amire szerinte szintén Vizoviczki adott utasítást (ennek persze ellentmond, hogy az éjszakai életben azt beszélik, Vargát Tanyi és sleppje támadta meg, hogy védelmi pénzt zsaroljon ki az éjszaka császárától – a szerk.), de az ügyet a korrupt rendőrség „eltussolta”. Mint vallomásában fogalmazott, ezen ő persze nem csodálkozott, mert a „belváros állam az államban”, ott a rendőrség minden egyes bűncselekményt „elsimít”. Példaként említette, hogy felvétel van arról, hogy egy Szergej nevezetű orosz a fejéhez szorította a fegyvert, de „ez a felvétel sem érdekelte” a rendőröket, holott „az oroszok semmit nem tudnának elérni Pesten, ha nem segítenék őket az egyenruhások”. Így viszont „mindent megtehettek”, „leterrorizálhatták az éjszakai életet” – mondta Surnyák, majd hozzátette, ha érték is fenyegetések, egészen addig nem volt komolyabb bajban, amíg a korrupt rendőrök közbe nem avatkoztak. Erre hivatkozva elmesélte, hogy egy Hornyák Zsolt nevű rendőr például havi egymillió forint védelmi pénzzel akarta lehúzni, az erről szóló videót be is vitte az ügyészségre, de legnagyobb meglepetésére a teljes vallomását „már másnap visszahallotta Vizoviczki embereitől”. A férfi értetlenségét fejezte ki, hogy a rendőrség miért „a maffia oldalán” áll.

Az egykori, Váci utcai Flash Dance bár  - "A belváros állam volt az államban"  Fotó: Mészáros Péter/PestiSrácok.hu
Az egykori, Váci utcai Flash Dance bár – “A belváros állam volt az államban” Fotó: Mészáros Péter/PestiSrácok.hu

FŐRENDŐR A MAFFIA SZOLGÁLATÁBAN?

Ugyanebben a körben lett megemlítve a Nemzeti Védelmi Szolgálat (NVSZ) – idén augusztusban távozó – főigazgató-helyettese, Zsombok György is, aki akkoriban az ORFK Szervezett Bűnözés Elleni Igazgatóságának főosztályát vezette. A volt főrendőrt szintén azzal vádolta meg Surnyák, hogy az orosz maffiának, valamint Vizó egyik kapcsolatának dolgozik. Szerinte az éjszakai életben ez nyílt titok volt, és Zsombok neve „tele volt kürtölve a városban”. Azt is állította, hogy az ezredes egyik besúgójának gyilkossági kísérletét is eltussolta, ráadásul a főrendőr „nem vette észre, hogy nem neki van téglája az alvilágban, hanem őt építette be az alvilág”. Érdekesség, hogy a Vizoviczki elleni operatív munkát az NVSZ részéről Zsombok György irányította, valamint felügyelte, legalábbis az iratokból ez derül ki. Surnyáknak az is gyanús volt, hogy kocsijuk felrobbantása után pár perc után megjelentek Vizoviczki „rendőrei”. A vállalkozó név szerint említette Jakab Gézát,  a BRFK szervezett bűnözés elleni főosztályának akkori vezetőjét – később az OTP biztonsági igazgatója – , akiről egyébként Boros Tamás is többször említést tett az 1997-es emlékezetes videóvallomásában.

SURNYÁK SZERINT A LESZÁMOLÁSOKAT IS RIVÁLISA RENDELTE MEG

Vizoviczki riválisa arra is célzott, hogy autójuk felrobbantásánál sokkal nagyobb kellemetlenség is érhette volna. 1998 nyarán ugyanis olyan információk jutottak el hozzá, hogy egy Szlovákiából Magyarországra rendelt bérgyilkossal Vizoviczki meg akarta öletni, de a támadás kudarcba fulladt. Állítása szerint autóbalesetnek álcázva, szintén Vizó utasítására egy vezető beosztású rendőrt, Csontos Ferencet is likvidálni akarták, mivel az egyenruhás a Sweet Milk üzemeltetőjeként konkurenciát jelentett, ráadásul ötvenmilliós elszámolási vitája is volt a diszkópápával.Surnyák kijelentette, biztos benne, a rendőr őrnagy (akire Boros ugyancsak sok terhelő adatot mondott -a szerk.) nem lesz túl beszédes, ha az esetről kérdezik. Emellett a 90-es években több szórakozóhelyet is üzemeltető üzletember megemlítette az őt kihallgató tiszteknek, hogy tudja, a rendőrségnek van egy listája azokról, akiknek az érdekeltségét Vizoviczki erőszakos úton szerezte meg. De a rivális beszélt olyan, az éjszakai életben egykoron nagy befolyással rendelkező, ám végül merénylet áldozatává váló vállalkozókról, akik amiatt halhattak meg, mert Vizó „a fejébe vette, hogy minden vendéglátó egység az érdekeltségi körébe fog tartozni”. Szerinte Prisztás József, Domák Ferenc „Cinóber”, Döcher György, Muskovics Gyula és Szlávy Bulcsú halála is a jelenleg költségvetési csalással és vesztegetéssel vádolt üzletember lelkén szárad.
Címlapon Surnyák Mihály látható, amint “Vizó rendőreivel” acsarkodik Fotó: PS



Vizoviczki László és Surnyák Mihály háborúja a Váci utcában




Vizoviczki videófelvételekkel tarthat sakkban rendőröket és politikusokat? - PS Mozi




Terhelő bizonyítékok Gyurcsányról Vizoviczki kezében?


Gyurcsány Ferenc volt kormányfővel és Juhász Ferenc egykori honvédelmi miniszterrel kapcsolatos bűnügyi adatokat és operatív információkat adott át az ügyészségnek az adócsalással és rendőrök megvesztegetésével is vádolt diszkócsászár, Vizoviczki László – ez derül ki abból a PestiSrácok.hu által megismert, évekkel ezelőtt megírt beadványból, amit a Hajógyári-sziget egykori urának egyik ügyvédje adott be az ügyészségre. Vizoviczki a kérvényben azt is vállalta, hogy a két politikus elleni büntetőeljárás során a nyomozati és bírósági szakból kimaradva, operatív együttműködőként segíti a hatóságok munkáját.
Gyurcsány Ferenc egykori miniszterelnökkel és Juhász Ferenc volt honvédelmi miniszterrel kapcsolatos terhelő információkat adott át még 2014 végén a Központi Nyomozó Főügyészségnek (KNYF) Vizoviczki Lászlóannak reményében, hogy kiengedik az előzetes letartóztatásból. Ez derül ki abból a PestiSrácok.hu által fellelt ügyvédi beadványból, amit a diszkókirály egyik ügyvédje nyújtott be az ügyészségre. A levélből kiderül, Vizoviczki abban is bízott, hogy a néhány hónappal korábban megtörtént vádemelés ellenére vallomásának és információinak köszönhetően komoly alkupozícióba kerülhet.

Vizoviczki 2014 decemberében már nagyon szabadult volna a börtönből.

SZABADULÁS GYURCSÁNY ÉS JUHÁSZ FERENC FEJÉÉRT

Vizoviczki ügyvédje még 2014. december 17-én írt levelet a Központi Nyomozó Főügyészségnek (KNYF), amelyben visszautal egy előző napi beadványukra, amelyből kiderül, hogy a diszkópápa több politikusról, köztük Gyurcsányról és Juhászról adott át információkat. Hangsúlyozták, hogy az előző napon átadott adatok szerintük messze felülírják Vizoviczki büntetőügyeit, valamint utaltak rá, hogy az információk húsz százalékát több szervezet is nyomozási alkura alkalmasnak találta. Azt is írták, hogy az ügyészség részére is eljuttatott operatív információk és bűnügyi adatok segítségével, nyílt eljárás keretében eredményes nyomozást tudnak lefolytatni és a gyanúsításokra is könnyedén sor kerülhetne. A diszkócsászár vállalta azt is, hogy lejáratott neve miatt Gyurcsány és Juhász ügyében a háttérbe húzódva, a nyomozati és bírósági szakból is kimaradva, operatív együttműködőként segítené a hatóságok munkáját. Ezt Vizoviczki ügyvédje szerint azért is lehetne megtenni, mert a diszkópápa segítségével Gyurcsányék több politikustársának terhelő vallomását az ügyészség rendelkezésére bocsátanák. 

Operatív információkat és bűnügyi adatokat is átadott.

VIZOVICZKI ZSAROLÓ POZÍCIÓBAN?

Az a levélből nem derül ki, hogy Vizoviczki László konkrétan milyen bűncselekményekről számolt be és miként érte volna el, hogy a DK jelenlegi elnöke és Juhász Ferenc politikustársai terhelő vallomást tegyenek. Kérdés az is, hogy Gyurcsány és a volt honvédelmi miniszter vajon tartott-e fenn bármilyen személyes kapcsolatot Vizoviczkivel, ahogy azt sem tudni, hogy a diszkókirály mit kezd, vagy kezdett a hatóságoknak is átadott, Gyurcsányékra nézve feltehetően morális megsemmisülést eredményező bizonyítékaival. Ez már csak azért is érdekes lehet, mivel Orosz István, a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) bűnszervezetek elleni osztályának egykori vezetője néhány hónappal ezelőtt azt nyilatkoztaportálunknak, hogy Vizoviczki és csapata beépült a politikába és az üzletember komoly bizonyítékokkal tarthat sakkban befolyásos politikusokat. 

KORÁBBAN IS ALKUT AKART KÖTNI

Igaz, Orosz az interjúban arra is utalt, hogy a vállalkozó nem válogatott és mindkét politikai oldalon megvoltak az összeköttetései. Ezt igazolja Vizoviczki egy évvel korábbi, 2013-as alkukötési kísérlete isEbben a diszkópápa azt ajánlotta az ügyészeknek, hogy többek közt információkkal tudna szolgálni Portik Tamásról, illetve több szocialista nagyhalról, köztük egy volt országgyűlési képviselő-polgármesterről, aki rendszeres kenőpénzért milliárdos kárt okozott a társadalomnak.Megjegyezte, ha mindent kipakolna arról a képviselőről, akkor a sikeres vádemelés csupán “rutineljárás” lenne.  A diszkópápa elmondta még, hogy a segítségével baloldali bűnös oligarchákat és bűnszervezeteket tárhatnak fel, egyúttal azonban fenyegetően odaszúrta az ügyészeknek, hogy magas szintű kapcsolatainak a 90 százaléka a 2010 után időszakból származik, és hogy a birtokában lévő információk politikai súlya az őszödi beszéddel egyenértékű, ám ő erről, mint fogalmazott: „soha nem szeretne beszélni politikai elkötelezettsége, és az ország kormányzati stabilitásának megőrzése miatt”. Majd azzal folytatta, ha nem egyeznek meg, lehetséges, hogy a kormányra nézve kellemetlen infók is napvilágra kerülnek. “A végsőkig küzdök, hogy erre soha ne kerüljön sor!” – írta cinikusan az ügyészségnek az éjszaka egykori ura.
Alkura érdemleges információk.

POLT IS ELISMERTE, VIZOVICZKI POLITIKUSOKRÓL VALLOTT

Vizoviczki ugyan nagyon szeretett volna mind 2013-ban, mind 2014 végén egyezségre jutni az ügyészséggel, erre azonban hivatalosan  biztosan nem került sor. Erről maga a legfőbb ügyész beszélt tavaly augusztusban, amikor közölte, az éjszaka császára valóban politikusokat érintő információkat bocsátott az ügyészség rendelkezésére annak érdekében, hogy megállapodás megkötésére kerüljön sor. Az alku Polt szerint azért nem köttetett meg, mivel Vizoviczki a vád szerint bűnszervezetben követte el a terhére rótt, kiemelkedő tárgyi súlyú bűncselekményeket, ezért az ügyészség úgy döntött, hogy fontosabb a diszkócsászár megbüntetése, mint a vele való együttműködés.
Juhász Ferencről és Gyurcsányról is kellemetlen dolgokat tudhat Vizoviczki. Fotó: MTI

NEM INDULHATOTT NYOMOZÁS

Az üzletember 2014 decemberében átadott információival kapcsolatban megkerestük a Központi Nyomozó Főügyészséget (KNYF) is, hogy az együttműködés meghiúsulása ellenére indult-e büntetőeljárás Gyurcsány és Juhász Ferenc ellen. A főügyészség az üggyel kapcsolatban semmilyen tájékoztatást nem kívántak adni, azonban úgy tudjuk, hogy a bukott miniszterelnök és a volt honvédelmi miniszter ellen végül nem indítottak nyomozást. Értesüléseink szerint az eljárások megindításának az lehetett az egyik akadálya, hogy Vizoviczki a terhelő információit alkupozícióban mondta el, így a törvény szerint, ha a megállapodás nem jön létre, az elhangzottakat és egyéb megkapott bizonyítékokat a hatóság nem használhatja fel sem nyílt, sem pedig titkos eljárásban. Az ügyben kerestük a két érintett politikust is: Juhásznak és a Demokratikus Koalíció sajtóosztályának több kérdést is elküldtünk. Többek között arra voltunk kíváncsiak, hogy ismerik-e, és ha igen, találkoztak-e személyesen Vizoviczki Lászlóval, vagy valamelyik emberével. Megkérdeztük azt is, hogy hány ilyen találkozó volt és azokra miért volt egyáltalán szükség. Amint választ kapunk kérdéseinkre, frissítjük cikkünket.
Vezető kép: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu


Mit gondoltok a Vizoviczki maffia stáb egyedül tudta görgetni az eseményeket ?? Hát nem itt a politikai maffia legmagasabb szintű , a vakolópáholyok maffiája mind a kirablásunkon buzgólkodik . A rablott pénzt átmossák és legális tőke lesz belőle, azt teszik mint a bankárok semiből teremtik a pénzt és mire te megpróbálod vissza fizetni , de nem tudod , mert a forgalomban mindig kevesebb pénz van , ha nagyon akarnád sem tudnád kifizetni !!!! A stábokat azért alkalmazzák , hogy a pénz szivattyúk folyamatosan működhessenek !!! És ott vagytok ti pénz nélkül lukas nadrágokban , éhesen , mert kajára sem jut amit alamizsnaként a lábadelé szórnak , és ha nem vagy elég fürge más szedi össze a hálapénzt , te meg várod , hogy mikor haltok éhen !!!! Mivel fegyveretek nincsen a jog a törvény is ellenetek szolgál , hisz ők is a szivattyú másik oldalán szolgálják a világ maffia valamelyik leányválalatát !!! Ezért marad a molotov koktél , és a gyufa , és egy jó dobó kéz !!! Hát ne tétlenkedjetek , mert oda fejlődtök , hogy , már dobni sem tudtok !!!!




Lenácizta Orbán Viktort és családpolitikáját egy német professzor, Kovács Zoltán keményen visszavágott





A német Die Welt napilapban nácizta le Orbán Viktort és családpolitikáját Karl Heinz Hausner mannheimi egyetemi tanár, a nürnbergi Foglalkoztatási Kutatóintézet szakértője. Hausner az EP-választások előtt azzal traktálja a német olvasókat, hogy őt a náci korszakra emlékezteti Orbán Viktor családpolitikája. A vállalhatatlan véleményt nem hagyta szó nélkül Kovács Zoltán nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár, aki Twitter-bejegyzésében azzal pörkölt oda a Weltnek és a nácizó egyetemi tanárnak, hogy ironikus, amikor a német Welt von párhuzamot a magyar családpolitika és a náci korszak között, majd félreérthetetlenül azt üzente a cikk szerzőjének, hogy nagyra értékeljük a náci párhuzamokról szóló oktatást egy nürnbergi professzortól, de azért na…– válaszolt Kovács Zoltán Karl Heinz Hausner
Nagyra értékeljük a náci párhuzamokról szóló oktatást egy nürnbergi professzortól, de …” nek és a Die Weltnek. Twitter-bejegyzésében a politikus visszautasítás gyanánt a cikk azon súlyos mondatát is kiemeli, amelyben a német professzor a magyar családtámogatással kapcsolatban arról delirál, hogy a családtámogatásban részesült nőknek a náci korszakban meg kellett felelniük a nácik rasszista ideológiájának, amellyel teljesen egyértelműen arra utal a német oktató, hogy szerinte Magyarországon is így működik a családtámogatás.
Karl Heinz Hausner a Die Weltben ugyanis azt írta, “az új magyar családpolitika feltűnően hasonlít az 1933 júniusában bevezetett német házassági támogatásra”. “Ezzel is olyan nőket céloztak meg, akik a lehető legtöbb gyermeket szülik, segítve ezzel a német munkaerőpiacot. A nőknek a házassági támogatás fejében meg kellett felelniük a nácik rasszista ideológiájának. A nők tartozása minden megszületett gyermek után negyedével csökkent” – írja izzadságszagú összehasonlításában Karl Heinz Hausner.
Kovács Zoltán helyretette a német professzort. Fotó: Twitter
Nem ez az első eset, hogy Kovács Zoltán keményen helyreteszi a Magyarországról hazudozó külföldi újságírókat, liberális megmondóembereket. Kedden a politikus a liberális Washington Post Magyarországot gyalázó amerikai újságíróját küldte el melegebb éghajlatra. A hírhedten bevándorláspárti Washington Post állandó szerzője, Richard Cohen Magyarországot szapulva ugyanis azt írta az Orbán-Trump találkozó után, hogy Magyarországnak nincs igazán jelentősége nemzetközi értelemben, mivel nincs tengere és még 10 millióan sem lakják. Kovács Zoltán a történteket „a keleti parti liberális elit döbbenetes tudatlanságának és arroganciájának” nevezte, és üzent a szerzőnek:
Azt írja Magyarországról, hogy a legjobb napjait már maga mögött hagyta. Több mint 10 millió magyar, aki minden nap bebizonyítja az ellenkezőjét, üzeni neki: Menj a francba!” – írta akkor Kovács Zoltán.


Twitteren küldte melegebb éghajlatra Kovács Zoltán a Magyarországot gyalázó amerikai újságírót



Kovács Zoltán, a kormány nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkára Twitteren mondta el véleményét Richard Cohen-ről, a liberális Washington Post újságírójáról, aki egy cikkben lesajnálóan és gyalázkodva írt Magyarországról a Trump-Orbán találkozó margójára. Kovács kikérte magának a Cohen gondolatait, akit a poszt végén elküldött a francba.
Richard Cohen a Washington Post-ba írt elemzést arról, hogy Magyarország már maga mögött hagyta a legszebb napjait, tulajdonképpen jelentéktelen és nem befolyásos ország, akinek kevesebb mint 10 millió lakosa van. Ezen kívül természetesen azt részletezte, hogy szerinte Orbán Viktor hogyan bontotta le a demokráciát hazánkban és tette élhetetlenné az országot.
Kovács Zoltán ezt nehezményezte, amikor a Twitteren kiírta, hogy a “keleti parti liberális elit lélegzetelállító tudatlanságának és arroganciájának” tudja be ezeket a gondolatokat, utalva a Cohen gyalázkodásaira. A poszt végén pedig leírja, hogy több mint 10 millió magyar bizonyítja minden nap, hogy Cohen téved és üzeni neki:
Menj a francba!
Zoltan Kovacs@zoltanspox
The breathtaking ignorance and arrogance of the East Coast liberal elite: Richard Cohen writing re HU in @washingtonpost says about Hungary that "Its best days are behind it”. More than 10 mn Hungarians proving him wrong everyday have a msg for the WaPo windbag: Menj a francba!
Washington Post Opinions

@PostOpinions


103
9:57 - 2019. máj. 21.
Twitter Ads-információk és Adatvédelem
115 ember beszél erről
Forrás: Kovács Zoltán Twitter oldala; Fotó: MTI




Szentül hitték, hogy megbuktathatják a kormányt” – Kipakolt a Jobbik volt szakértőjéről és milliárdokat elcsaló bűnbandájáról a koronatanú (PS-videóinterjú!)



Ügyészségi vallomását ismertetve újra megszólalt a PestiSrácok.hu-nak annak a nemesfémekkel kereskedő, a gyanú szerint milliárdokat elsíboló áfacsaló bűnbandának a kiugrott tagja, melyet a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) egykori alezredese, a Jobbik volt szakértője irányított. A bűncselekményt közös lengyel-magyar nyomozócsoport igyekszik felderíteni, de az ügynek komoly nemzetközi szála van, ráadásul a mai is aktív szervezet több más cselekményben érintett lehet még. Többek között ezekről beszélt a videóinterjúban forrásunk, akit már Lengyelországban és Magyarországon is meghallgattak a hatóságok. Nekik informátorunk egy másik tanúval együtt jegyzőkönyvbe mondta, hogy a belső üzleti körnek a Jobbik tavaly decemberben lemondott politikusa, Staudt Gábor is tagja volt (az egykori képviselő portálunknak tagadta a vádakat), de a szervezethez két másik, pár éve még magas beosztásban dolgozó rendőr is csatlakozott. Egyikük a tanú szerint közeli rokona egy ismert szocialista politikusnak, és a volt hatósági ember fia szerepelt is 2014-ben a közös baloldali listán. Riportalanyunk megjegyezte azt is, hogy a csapat szentül hitte, hogy meg tudják buktatni a regnáló kormányt és a bűnszervezet feje államtitkári pozícióig juthat. Utóbbi kijelentését informátorunk a feljelentésében is részletezte az ügyészeknek. Nézze meg videóinterjúnkat!

Ez egy folyamatban lévő ügy ilyenekről nem adnak ki anyagot a közönségnek ez egy kiszivárogtatás , lehet , hogy nem is igaz , csak a lejáratás a célja , és egy piszkos meló !!!Aljas szándékokat pengettek egy embercsoport hitét járatjátok le , az is lehet , hogy a célszemély hazugságokat állít , és az egész a választások után több hónappal derülki , hogy csak kamú az egész :!!!!!!
Így lehet , hogy csak eszközök vagytok egy csoport markában !!! DE jobban jártatok volna , ha a faszfej a farkát verte volna ki , mint ahogy ti itt emberekre úszítjátok a nép haragot !!!
Bár ne legyen igazam , de a rendőrség , ügyészség folyamatban lévő ügyekről , nem ad ki kommentált !!!
Ezt az anyagot kiloptátok a szervek irodájából , és ez így büncselekmény !!! A titkos szolgálat nemállt a helyzet magaslatán . Hej Hitler !!!! Ki van a kamu hirek mögött talán a Hitleri leányzó !!! De Merkel asszonynak nem ér el ideájig a keze , ez alighanam egy beépűlt moszad ügynök lehet !!! Ja hogy az egész politikai elit tele van moszad ügynökökkel , hisz így lopták el annak idején az Orbán telefonját is marhának álcázva magát még bőgött is a kazár !!!!

És akkor jöjjön a video !!!

Kipakolt a Jobbik volt szakértőjéről és milliárdokat elcsaló bűnbandájáról a koronatanú



Vajon az Orbán gyémántok is a feészinre kerülnek e , vagy mint államtitok mélyen a homályba vesznek !!!!????? És véletlenül nem azért voltak ezek az urak olyan bártak mert az Orbán is benne volt !!!! És épp azért beszélnek itt kormánybuktatásról !!!! Meddig kaparhatják meg a szállakat , hogy az Orbáni maffia még ne legyen benne , és hány embert kell ezért megölni , mint hajdan a gyurcsány kormány szóvivőnek a meg gyilkolása volt az a határ , ahol elvágták a szállakat , pedig mindenki tudja , hogy polgárháborúra játszottak , és gyurcsány és a titkosszolgálatok nagyon is benne voltak , és a cigány gyilkosságok szereplői valójában a titkos szolgálatok emberei voltak , ők lettek a balekok , nekik kellett elvinni a balhét !!! Hisz a háttérből a vakoló páholyok úgy intézték , hogy , ha baj lesz csak a felszint lehessen kapargatni , ők lapulnak , és szövik a következő gyilkosságokat , de a saktáblán vannak bábuk akiket nem lehet leütni mint a büdös tolvaj bűnöző gyurcsányt sem , mert ő az amerikai kazár páholyokkal paktált le , és a mi 300 páholyunknak be kellett tagozódnia alájuk , ők diktálnak , ezek statistálnak az eseményekhez , és még nem tudható , hogy kiből lesz majd a balek , mert ezt a szerepet is megkell konstruálni , ha el kell varni a szállakat .

Addig is száll a kakuk fészkére !!!!!!




Lemondott Theresa May








2019. 05. 24. 11:13



Theresa May brit miniszterelnök pénteken bejelentette, hogy június 7-én távozik a kormány és a Konzervatív Párt éléről.
May arról beszélt a Downing Street 10. előtt, sajnálja, hogy nem sikerült „leszállítania” a brexitet, és bár mindent megtett, hogy a parlament támogassa az Európai Unióval a kilépésről kialkudott egyezségét, törekvése nem vezetett eredményre, és az ország érdeke, hogy egy új kormányfő próbálkozzon tovább. May hatperces beszédének a végén a könnyeivel küzdve szólt arról, hogy az Egyesült Királyság második női miniszterelnöke volt, és hálás azért, hogy az országot szolgálhatta.
A Konzervatív Párt alsóházi frakciójának legbefolyásosabb testülete, a kormányzati tisztséget nem viselő képviselők alkotta 1922 Bizottság szerda este értekezletet tartott a pártszabályzat módosításának lehetőségéről, annak érdekében, hogy May ellen a frakció azonnali hatállyal újabb bizalmatlansági indítványt terjeszthessen be. A brexitkörüli idegtépő patthelyzet miatt megosztott tory pártcsoport decemberben már tartott egy bizalmi szavazást, ám Theresa May azt megnyerte, és a pártszabályzat szerint tizenkét hónapon belül nincs mód újabb bizalmatlansági indítvány előterjesztésére a frakció részéről May ellen. A szerdán késő este véget ért értekezlet után nem jelentettek be döntést e korlátozás eltörléséről, csütörtökön azonban ismertté vált, hogy az 1922 Bizottság tagjai titkos szavazást tartottak a kérdésről.
The Times csütörtökön már arról írt, a miniszterelnök pártbeli szövetségesei is azzal számolnak, hogy Theresa May a bizottság elnökével, a kilépéspárti Graham Bradyvel tartott pénteki megbeszélése után ismerteti távozásának menetrendjét. Ez így is lett.
A Mayre nehezedő nyomás erősödését jelezte, hogy szerda este lemondott Andrea Leadsom, az alsóház konzervatív vezetője.
Az EU-tagság megszűnése körüli eltérő belső álláspontok miatt kialakult helyzetet Theresa May minden igyekezete ellenére nem megoldotta, hanem mélyítette. May június első hetében ismét, negyedszerre is a parlament elé kívánja vinni az általa letárgyalt, háromszor leszavazott kilépési egyezményt, de már korábban jelezte, hogy azzal együtt ismerteti lemondásának dátumát és körülményeit is. Ugyanakkor egy újabb népszavazás lehetőségéről is beszélt, egészen pontosan arról, hogy az EU-tagság megszűnését célzó törvénytervezet alapján a parlament alsóháza erről is dönthetne. A kilépést sürgető párttársai ezt éppúgy rossz szemmel nézték, mint hogy három sikertelen parlamenti szavazás után a Munkáspárttal próbált megállapodni a brit kilépés feltételeiről – szintúgy eredménytelenül.
Britain's Prime Minister Theresa May delivers a keynote speech in central London on May 21, 2019. - British Prime Minister Theresa May on Tuesday outlined a series of incentives for MPs to support her Brexit deal, saying there was "one last chance" to end the deadlock.May called the draft legislation going before MPs next month a "new Brexit deal" to end the current political impasse which has delayed Brexit. (Photo by Kirsty Wigglesworth / POOL / AFP)
A Konzervatív Párton és a Munkáspárton belül tapasztalható törésvonalak teret nyitottak a politikai opportunistáknak, a populizmus népszerű termék lett, a legjobb kereskedők pedig gyorsan lecsaptak rá.
Ismeretes, hogy az Egyesült Királyságnak nem sikerült kilépnie a tervezett március végi határidőig az Európai Unióból (azt októberig elhalasztották), így végül csütörtökön az EP-választást is kénytelenek voltak megtartani az országban. A választás esélyese a populista Nigel Farage vezette, frissen alakult Brexit Párt, amely azt ígéri, kikényszeríti a 2016-os népszavazáson eldöntött brit kilépést. Ezzel párhuzamosan a Konzervatív Párt történetének legrosszabb szereplésére készülhet, a negyedik, sőt egyes felmérések szerint akár az ötödik helyre is visszacsúszhat, miután a május eleji helyhatósági választáson is komoly veszteségeket szenvedett el.
Hogy ki lesz May utódja, egyelőre nem tudni, de fő esélyesként Boris Johnson volt külügyminiszter emlegetik, a korábbi londoni polgármester egykor az európai integráció híve volt, a brexitkampányban azonban váratlanul a kilépést sürgette, és mára ő az egyik leghangosabb brexitpárti politikus, aki ennek megfelelően a párt keményvonalas táborának támogatását is bírja.
(Photo by Tolga AKMEN / AFP)



Bánáti nem védi tovább Gyárfást a Fenyő-ügyben


Hétfőtől nem Bánáti János a védője a Fenyő János médiavállalkozó meggyilkolása kapcsán felbujtással gyanúsított Gyárfás Tamásnak, ugyanis a felek közös megegyezéssel felbontották az erről szóló megállapodást – értesült a Magyar Nemzet.
A lap szerint a döntés hátterében az áll, hogy a Kúria Polt Péter legfőbb ügyész jogorvoslati indítványa alapján május 3-án megállapította: a Fővárosi Törvényszék törvényt sértett, amikor elutasította azt az ügyészi indítványt, amely a Fenyő-ügy nyomozása során tanúként kihallgatott Bánáti János kizárására irányult.
Az indítványt a Budai Központi Kerületi Bíróság nyomozási bírája megalapozottnak találta, azonban Bánáti fellebbezése nyomán a törvényszék megváltoztatta a döntést és jogerős végzésében kimondta: az ügyvéd nem szolgált releváns információkkal a gyilkossággal összefüggésben. A verdikttel szemben kifogásokkal élt a legfőbb ügyész, aki a jogorvoslat keretében annak megállapítását kérte, hogy az eljárási szabályok szerint egy büntetőügyben tanúkét kihallgatott személy nem szerepelhet védőként az adott eljárásban.
Bánáti János megbízásának megszűnése nyomán a Gyárfás Tamást a továbbiakban Zamecsnik Péter védi (az ügyvéddel készült interjúnkat itt olvashatják), aki még április elején kapott meghatalmazást az úszószövetség volt elnökétől. Ismert, Gyárfást azzal gyanúsítja a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI), hogy az akkoriban az alvilág urának tartott Portik Tamás az ő felbujtására ölette meg Fenyőt a szlovák bérgyilkosként elhíresült Jozef Roháccsal. A Nap TV volt tulajdonosa ugyanakkor ártatlannak vallja magát. 
Fotó: Horváth Péter Gyula/PS




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése