2019. június 4., kedd

Fáj a kutyámnak a lába



    Fáj a kutyámnak a lába



Imádta az ország, de a szovjetek szíven lőtték – Halassy Olivér legendás élete és tragikus halála


Két lövés a szívbe – fosztogató szovjet katonák gyilkolták meg 1946 őszén az egyik legnagyobb magyar sportlegendát, vitéz Halassy Olivért. Halassy korának egyik legnépszerűbb sportolója volt, nem csak amiatt, mert csonka lábbal lett a magyar úszás és vízilabda egyik legnagyobb klasszisa, hanem közkedvelt személyisége okán. A kialakuló elnyomás világában a sajtó nem írhatta meg a valóságot, az újságírók szökött magyar fegyencekről regéltek, de ebből egy szó sem volt igaz. A rajongásig szeretett, de halála előtt már B-listázott sportolót hatalmas tömeg kísérte el utolsó útjára, három fiatal gyermeket hagyott maga után. A pap azt kérte, fogjon össze a nemzet ebben a nehéz órában, és kövesse a mindvégig tisztességes és elszánt Halassy példáját, aki a második világháborúban zsidókat mentett és akit az egész magyarság szeretett. Nem így történt. Haláláról egészen a rendszerváltásig hazudtak, a tanúk nem mertek megszólalni. 
A B-listázott olimpiai bajnok 1946 őszén apósa kocsiján ment hazafelé egy esti sportünnepség után, amikor a szovjet járőrök megállították. A felszabadítókból lett megszállók élet-halál urai voltak ekkoriban, annyi embert raboltak ki, erőszakoltak meg és tüntettek el, amennyit akartak. El akarták venni az autót vagy a kerekeit, de a sportember nem hagyta magát, dulakodtak, végül a katonák a sofőrjével együtt meggyilkolták.
Fogalmuk sem volt arról, hogy kit öltek meg, hogy akit mellbe lőttek, az a letarolt ország egyik legismertebb, legnépszerűbb sportolója, példaképe, rajongásig szeretett és tisztelt sportembere volt. Vitéz Halassy Olivér.
A berlini bajnokok. Balról jobbra: Brandi Jenő, Hazai Kálmán, Sárkány Miklós, Németh János, Halasy Olivér, Homonnai Márton és Bródy György / Fotó: MTI
A berlini bajnokok. Balról jobbra: Brandi Jenő, Hazai Kálmán, Sárkány Miklós, Németh János, Halasy Olivér, Homonnai Márton és Bródy György / Fotó: MTI
Tényleg elképesztő sportoló történet az övé. Az éppen száztíz éve, 1909-ben született világklasszis olyan sikereket ért el, amelyeket ma már nehezen tudunk elképzelni.
Bár egyik lábát gyermekkorában amputálni kellett, ennek ellenére fantasztikus úszó és vízilabdázó lett, 1932-ben és 1936-ban is olimpiai aranyérmet nyert a pólócsapattal. Sportszerűségéről mesélték, hogy amikor az egyik meccsen az ellenfél egyik játékosa megsérült és nem volt cseréje, ő kiült mellé a medence szélére. Hogy egyenlő legyen a létszám.
Legnagyobb bravúrját az 1931-es Európa-bajnokságon hajtotta végre: előbb a vízilabda-válogatottal legyőzték Belgiumot, és ezzel aranyérmes lettek, majd a legenda szerint alig két órával később medencébe ugrott, hogy 1500 méteresen is első legyen. Sikerült. Bár a fordulóknál csonka lába miatt mindig veszített az előnyéből, annyira keményen és gyorsan úszott, hogy végül a nagy esélyesek előtt megnyerte a versenyt. 
Mekkora tett volt? „Pont úgy éreztem magamat, mint mikor a nyáron olvastam a hírt, hogy Halassy Olivér, csonkalábú magyar úszó, Párizsban megnyerte az 1500 méteres úszást, a párizsiak szemefénye: Taris előtt. Érzésem tehát nem egészen önző, valahogy a magyarság diadalát ünnepelem benne” – írta Oláh Gábor költő a naplójában.
Halassy Olivér nem doppingolt, tudta, hogy ezt többször nem lehet megismételni, egy évvel később már nem is vállalta a kettős terhelést, és igaza volt. Vezetésével megnyerte első olimpiai bajnoki címét a magyar válogatott, letették az alapkövet, amelyre ráépült a katedrális.
Négy év múlva megvédték a címüket, és bár nem sokkal később, 1938-ban Halassy visszavonult, utoljára még megnyerte a híres folyamúszó-bajnokságot, amit esőben és 14 fokos vízben kellett leúszniuk.
Halassy Olivérék / Fotó forrása: Pesti Hírlap, 1933, Arcanum.hu
Halassy Olivérék / Fotó forrása: Pesti Hírlap, 1933, Arcanum.hu
Indulásomat kettős vita előzte meg. Az UTE úszói kijelentették, hogy nélkülem nem indulnak. Azután parázs családi vitám volt a feleségemmel és a két kislányommal, a 4 éves Margittal és a 3 hónapos Ilonkával”
nyilatkozta akkor az Estnek. Amikor a visszaeső magyar úszásról kérdezték, ezt válaszolta: „Szerettem volna, ha a MÚSZ [Magyar Úszószövetség] kirendelte volna, Csík kivételével, az összes úszókat a folyambajnokságra, ott megtanulhatták volna, hogyan küzdenek az öregek.
Mert a szív, a küzdőképesség hiányzik ma a magyar úszókból. Csík Ferkéből nem, – ő megmutatta, hogy betegen is tud küzdeni.”
Nem véletlenül választottam ezt a részletet: Csík „Ferke”, azaz Csík Ferenc is igazi példakép volt, életében és halálában is.
Az elvesztett háború végén sem volt hajlandó elmenekülni, orvosként segített a sebesülteknek Sopronban, ott végzett vele egy bombatalálat. Önfeláldozásáról és humanista hazaszeretetéről ebben a cikkben írtam.
Végül Halassy Olivér sem élt túl sokkal. Alig több mint egy évvel később lőtték le a szovjetek.

MEGGYILKOLT IKON, A MAGYAR RABLÓK KITALÁLT LEGENDÁJA

Amikor kiderült, hogy kit gyilkoltak meg a zabráló szovjetek 1946 őszén, azonnal megszülethetett a döntés: másra kell kenni.
A Magyarországot „felszabadítóként” megszálló és végigfosztó, végigerőszakoló szovjet katonákat a lakosság nagyobb része okkal gyűlölte, nem szivároghatott ki, hogy ezt is „ők” tették. Valamit gyorsan ki kellett találni, bár a rablógyilkosságnak több szemtanúja volt, a magyarázat megszületett: a világklasszist „szökött fegyencek” ölték meg.
Nem kellett lángelme ehhez a legendához, amúgy is kéznél volt. A Szabad Nép már 1945-ben országgá kürtölte, hogy szovjet egyenruhába öltözött magyar rablók fosztogatnak, gyilkolnak és zabrálnak, hiszen a Vörös Hadsereg természetesen nem lenne képes ilyesmire.
Olyan undorító hazugság ez, amelyet sem sikerült lemosni.
Szerdára virradóra autós gengszterek agyonlőtték Halassy Olivér volt olimpiai vízipóló-világbajnokot[olimpiai bajnokot] és sofőrjét, Csikány Gyulát – írta a Magyar Nemzet 1946. szeptember 12-én. – Az úszóbajnok kedden este az MTK összejövetele után, egyik nagymezőutcai étteremben töltötte estéjét. Késő éjszaka indult haza újpesti lakására, apósa, Antal József hentesmester A. 4982. rendszámú autóján, amelyet Csikány Gyula vezetett. A Szent László-út 137. számú ház előtt egy autó kanyarodott eléjük, mire megálltak.
Az autóból két férfi ugrott ki, akik el akarták rabolni Halassyék kocsiját. Dulakodás támadt közöttük, amelynek során az útonállók egyike revolvert rántott és agyonlőtte Halassy Olivért és sofőrjét.
Ezután beugrott egyikük a gazdátlan autóba és elhajtottak. A kocsit szerdán reggel 7 órakor a Városligetben találták meg gumik nélkül. A nyomozás megindult.”
Halassy Olivér / Fotó forrása: Tolnai Világlapja, 1933, Arcanum.hu
Halassy Olivér / Fotó forrása: Tolnai Világlapja, 1933, Arcanum.hu
Az újságok parancsra vagy megtévesztve, de mind beszámoltak a legendás sportoló kitalált gyilkosairól, a terv szerint a „szökött fegyencek kegyetlenségét”terjesztették, a leglelkesebb a bolsevik Világ újságírója, Petrovics Béla volt, a bűnügyi tudósító újabb és újabb „szenzációs részletet” közölt.
A rablógyilkosság ügyében a főkapitányság bűnügyi osztályának Majercsik-csoportja kezdett nyomozni – írta még szeptember 12-én. – Ma délelőtt Knapik József detektívfőnök vezetésével a bűnügyi osztály detektívjei a gyilkosság színhelyére mentek helyszíni szemlére. […]
A hivatalos orvosi vizsgálat megállapította, hogy Halassy Olivért kétszer lőtték mellbe, egy 7—8 miliméter kaliberű pisztollyal s mindkét lövés halálos volt. […] A rablógyilkosság híre már hajnalban elterjedt a városban.
Halassy Olivért az 1500 méteres távúszás Európa-bajnoka, a nagyszerű folyamúszó, Balaton átúszó és világhírű vízipólozó rendkívül népszerű volt Újpesten is, szűkebb otthonában. A helyszínen járva tudtuk meg, hogy miután B-listára tették a városházán, édesapja építő- és anyagbeszerző üzletében dolgozott. Kielégítő anyagi körülmények között élt. […]
A felszabadulás előtt olyan hírek terjedtek el róla, hogy szimpatizál a jobboldali pártokkal, de mint kiderült, aktív jobboldali tevékenységét nem fejtett ki olyan mértékben, hogy a politikai rendőrség szükségesnek tartotta volna ügyében a nyomozást megindítani.”
Ugyanúgy Petrovics jegyezte azt a cikket, amelyben egy titokzatos „cipész-házmestert” tálaltak fel az olvasóknak: „Ma délelőtt szenzációs fordulathoz ért Halassy Olivér gyilkosainak nyomozása – írta Petrovics. – A Tessenyi-főcsoport detektívjei tegnap délután újból végigjárták a Szent László-út környékének összes kocsmáit és több mint ötven szemtanút hallgattak ki a gyilkosság körülményeiről. […]
A tanuk egybehangzó vallomása alapján kétségtelen, hogy Halassy Olivért és az autó sofőrjét négy fegyveres suhanc ölte meg. A tegnap őrizetbe vett cipészházaspár kihallgatásakor kiderült, hogy a házaspár rendszeresen adott szállást szökött fegyenceknek és a múlt hét közepéig is volt egy szökött fegyenc lakójuk, aki a gyilkosság elkövetése előtt néhány nappal tűnt el a házból.
A házaspár által elmondott személyi adatok és a gyilkosság tanúinak adatai alapján ez a szökött fegyenc gyanúsítható, hogy részt vett a merényletben.”
És még nem volt vége! „Féltizenegy óra tájban Wesselényi József rendőrnyomozó alezredes telefonértesítést kapott, hogy az egyik Zichy Jenő-utcai autó kereskedésben négy rosszul öltözött suhanc jelent meg és négy autógumit kínál eladásra. Ezek a gumik feltehetőleg azonosak azokkal, amelyeket Halassyék autójáról loptak el. […] Az üzlet előtt ott találták a nyomozók a négy suhanc egyikét, a másik három időközben megszökött. Ennél a rosszul öltözött suhancnál még ott volt a négy autógumi is.”

MÁR AKKOR KIDERÜLT, HOGY PETROVICSÉK HAZUDTAK

Petrovics nyilvánvalóan feladatot teljesített. [Az újságíró később elmenekült az országból, és megírta, hogyan működött a szovjet-magyar propaganda-gépezet]. A „szökött fegyencek”„suhancok” nem csak ekkor jöttek kéznél, tudjuk, hogy 1956 után is előszeretettel húzták rá ezt a skatulyát a forradalmárokra. A Világosságszeptember 18-ai cikke is ezt a történetet erősítette, ugyanakkor beismerték, hogy minden korábbi fejlemény (így Petrovics fantasztikus írásai) hazugság volt. „A szemtanuk megállapítása szerint a szökött fegyencekből álló rablógyilkos társaság lopott autóval követte Halassyék kocsiját, kimondottan azzal a szándékkal, hogy a gépkocsit elrabolja.” De:
[…] bizonyos, hogy eddig minden hír hamisnak bizonyult. Nem találták meg a Halassyék kocsijáról leszerelt autókerekeket, nem ismerték fel az egyik banditát, aki a hírek szerint, eladásra kínálta volna Halassy arany karkötőóráját, viszont ismerik már annak a kocsinak a rendszámát, amelyen az éjszakai banditák a rablógyilkosság színhelyére érkeztek.
Tudják azt is, hogy lopott kocsin száguldoztak és így hamarosan összeszorul a hurok a gyilkos banditák nyaka, körül.”

A PAP IS MÁSKÉNT BESZÉLT, MINT MÁSKOR

Szorult vagy sem, Halassy Olivér gyilkosait sohasem leplezték le. A sportlegenda temetéséről Kelemen István írt a Magyar Nemzet másnapi, szeptember 19-ei számában. „Népszerű ember volt. Hogy milyen népszerű, azt csak kint látni a temetőben.
Sokezer ember igyekszik ide, néhányan autón, sokan villamoson, még többen gyalog. Valóságos zarándoklat. Sokan koszorút cipelnek a hátukon. Fehér tréningruhában, gyászkarszalaggal, vagy lila-fehér dresszben jönnek az UTE-sportolók.
A ravatalt megszámlálhatatlan koszorú borítja. Az egyik szalagon ez áll: Utolsó üdvözlet a ház lakóitól. […] Újságírót csak sportújságírót látni. A pap is másképpen beszél, mint máskor. Azt mondja: Olikánk.
És azt mondja, hogy amikor Halassy Olivér Párisban, Los Angelesben, Berlinben, Amsterdamban versenyzett, minden magyar a rádiónál ült, vallási és pártkülönbség nélkül és Halassynak drukkolt. Most is ezt az egységet kéri. Istentől.”
Halassy Olivér és felesége egy győzelem után / Fotó forrása: Az Est, 1935, Arcanum.hu
Halassy Olivér és felesége egy győzelem után / Fotó forrása: Az Est, 1935, Arcanum.hu
Tudjuk, hogy hiába. „Kemény legények a sportbajnokok, kevés szó esik a családról és arról, hogy csak két kisgyerek tudott eljönni a temetésre, mert a harmadik még csak három hónapos – folytatódott Kelemen cikke. – A magyar sport nagyjai mind arról beszélnek, hogy új Halassykra van szükség, akik az ő lelkierejével és elszántságával igyekeznek használni nemzetüknek, hogy a Halassy Olivérok szelleme teheti jóvá azt. amit Magyarországnak egy karcsapással ki kell egyenlíteni a világ nagy versenyében. Ugyanis Párisban most is keserves mérkőzését küzdi a nyomorék magyar…”.

SZOVJET MÓDSZER: A VETKŐZTETÉS, A KÖZELI HÁZ LAKÓI LÁTTÁK A TRAGÉDIÁT

Hogy valójában mi történt? Csak a rendszerváltás után lehetett megírni. „Sötétedés után közveszélyes volt az utcán járni. Az ostrom zabrálásai után most az orosz katonák új módszert vezettek be: a vetkőztetést – írta Bay Zoltán Az élet erősebb című könyvében. – Az embereket megállították a sötét utcán s rájuk parancsoltak, hogy vessék le a ruhát.
A szerencsétlenek rémülten engedelmeskedtek s örültek, ha alsóruhában el tudtak szabadulni az oroszok eltávozása után. Az oroszok megállították az autókat is s jó volt, ha az autónak csak a kerekeit szedték le. Ilyen rablásnak esett áldozatul Halassy Olivér, Magyarország olimpiai úszóbajnoka, akinek az autóját négy orosz katona feltartóztatta Újpesten. A közeli ház lakói a lövöldözések zajára szaladtak ki az utcára s látták az oroszokat, amint a kocsiba beszálltak és elhajtottak.
Halassy Olivért halva találták a kövezeten, a kocsi pedig másnap egy közeli utcában állt kerekek nélkül. Halassyt mindenki ismerte és szerette Újpesten, a temetése nagy részvét mellett folyt le. A különböző társadalmi egyesületek szónokai meghatódva búcsúztak tőle, de egyik sem merte megemlíteni az orosz katonákat.”
Hogy mennyire élnek ma is a kommunista múlthamisítás hazugságai? Amikor rákeresünk Halassy nevére, halálával kapcsolatban a következőket írják a Wikipédián: „Halálának körülményeiről valójában semmit sem tudunk, a korabeli sajtó gengszterekről írt. A rablógyilkosság elkövetői bárkik lehettek. A háború utáni zavaros időkben, mind a szovjet hadsereg dezertőreiből, mind magyar bűnözőkből számos ún. vetkőztető banda jött létre, akik többnyire a szovjet hadsereg ruháit hordták. Mindenesetre az esetnek egyetlen szemtanúja sem maradt élve. Az elkövetőkről szóló hírek feltételezések”.
Igen, biztos dezertőrök voltak. A szovjet hadseregről ilyesmit még ma sem lehetne feltételezni. Tény, hogy Halassy Olivér még a negyvenedik esztendejét sem érhette meg, gyilkosaival ellentétben viszont örökké legendánk marad. Tavaly film készült az életéről, lassan talán a helyére kerül az ő alakja is a történelmükben.
Fotók: MTI/Arcanum.hu


Wikileaks-Clinton-Assange - A Deep State korrupciójának és hatalmának leleplezője ül börtönben és nem a bűnösök!

Amikor megkérdezték Hillary Clintont a napokban a Wikileaks alapítójának, Julian Assange-nak a letartóztatásáról, a következőket válaszolta: 
"Felelnie kell, azért, amit tett!"

Hillary Clinton reacts to the arrest of Julian Assange


De mégis mit tett Assange? Újságírókhoz méltan feltárta az igazságot. 

A Wikileaks segítségével tudhattuk meg azokat a dokumentumokat, melyekből kiderült, hogyan vesztegetnek meg, tartanak kézben és iktatnak ki ellenfeleket a Clinton-klán, Hillary Clinton és szövetségesei. A Demokrata Párton kívül és belül egyaránt. De a belső dokumentumokból derült fény a 
Hillary és John Podesta sátáni rituáléira és üzelmeire is.

Választási kampányában Trump azt hirdette, hogy imádja a Wikileaks-et. 


Trump: Nem tudok semmit a Wikileaksről. Nem az én dolgom.

Persze, hogy imádta, hiszen Assange segítségével derültek ki azok a mocskos dolgok, amikben a Clinton-Obama-Podesta kör és a felette álló 'Deep State' mélyállam benne van. 
De ma már Trump azt mondja:
id%25C3%25A9z%25C5%2591jelNem tudok semmit a Wikileaksről. Nem az én dolgom."

És most Julian Assange letartóztatásban van. De már nem számít?
Vagy kicsoda egyáltalán Julian Assange? Egy eszköz?


Aki a szólásszabadságot és a szabadságot támogatja, annak talán mindegy is, mert nem ez számít! Hanem, amit képvisel. 

A hatalom utálja az igazságot. Zsigerből gyűlöli, mert akadályozza a tömegek kontroll alatt és hazugságban tartását.
Hillary Clinton egyszer azt is javasolta, hogy dróntámadással kellene likvidálni Julian Assange-ot és a Wikileaks-et. 
Ez az ötlete nem meglepő, tudva, hogy 
útját holttestek kísérik Benghazitól a demokrata párti társa megyilkolásáig, aki átadta az FBI-nak a terhelő dokumentumokat. 
Assange élete éppen miattuk volt és van veszélyben már sok éve. Az igazságról mutatott meg a világnak jelentéseket és dokumentumokat.

Amikor a New York Times és a Washington Post leközölte a hírhedt "Pentagon Papírokat" (Pentagon Papers) - ők csak ugyanazt tették, amit Assange is tett: Nyilvánosságra hozta az igazságot. 

Azokat a sajtótermékeket Pulitzer díjjal jutalmazták, míg Assange-ot halállal és börtönnel fenyegették meg! Emlékszünk, Tom Hanks játszotta a főszerepet az erről szóló "Post" című filmben. Assange része fenyegetés, halálbüntetés és börtön.

A szólásszabadság már megszűnt Nagy-Britanniában és Nyugat-Európában, de a Deep State szeretné, ha az USA-ban sem lenne. Azt szeretnék, ha csak az a verzió lenne érvényben mindenből igazságként, amit ők jónak és célirányosnak tartanak.
img
Míg a Clintonok milliárd dollárokat kaptak a véres szaúdi diktatúrától és Ukrajnából, hatalmas pénzmosodát üzemeltettek aClinton Foundation segítségével, az adományozók még többet akarnak. Még több pénzt és még több hatalmat. Meg akarják mutatni, hogy kezükben a gyeplő továbbra is. 

Bosszút akarnak állni azokon, akik keresztbe tettek nekik. Most, hogy elbukott legnagyobb szabású lejáratási hadjáratuk, a Russia-gate összeesküvés botránya, ami áttételesen köthető ahhoz, hogy a Wikileaks nyilvánosságra hozott igazságai okozták bukásukat. Rákerestem a Clinton Alapítvány oldalán a támogatók hozzsú listájára: 10-25 millió dollárt adományozók között ezeket találjátok...
clintondeal-fb

Most Clinton Julian Assange-t akarja börtönben látni. Ez az ő módszere, hogy elterelje arról figyelmét, amit tett és amit Julian Assange nyilvánosságra hozott. 
Nem Oroszországtól kapta a Wikileaks ezeket a dokumentumokat. Elég volt hozzá annyi, hogy Hillary Clinton titkosítás nélküli szervereken bonyolította privát levelezését és minden benne volt.... 


A Wikileaks és az FBI nem Moszkvából, hanem a demokarata párti Seth Rich-től kapta meg a hozzáférést, akit aztán meggyilkoltak ezért. 
Legfontosabb Assange-interjú, ami mai napig nem ok nélkül van kint a VilagHelyzete Blogon: "Clintont és az ISIS-t ugyanabból a pénzből finanszírozzák" - Julian Assange



Clinton & ISIS funded by same money' - Assange interview w/John Pilger (Courtesy Darthmouth Films)




A Wikileaks és Assange mindössze a korrupció, a Deep State és a hatalom legmocskosabb arcát és az igazságot mutatta meg nekünk és a világnak! Illetve annak is csak egy darabkáját! (SBG Buddha - VilagHelyzete)



A történelem most zajlik és az emberek alszanak! 
SZABADSÁGOT AZ IGAZSÁGNAK! 
SZABADSÁGOT A SZÓLÁSSZABADSÁGNAK! 
SZABADSÁGOT JULIAN ASSANGE-nak!

LEGSÖTÉTEBB PILLANAT MA A SZÓLÁSSZABADSÁG SZÁMÁRA!

(Írta: SBG Buddha - 
VilagHelyzete.com)
Kapcsolódó VilagHelyzete Cikkek:

✔ 13 óra - Benghazi titkos katonái" (és aktái) - Kinek a felelőssége?

✔ Clinton üdvöskéje Huma Abedin kapcsolatban áll a 9/11-et szervező szaúdi terroristákkal. Kampányát is finanszírozták!

✔ Clintonnak befellegzett? Az FBI igazgatója újraindítja a nyomozást ellene az új bizonyítékok miatt. Minden infó egy helyen

✔ Clintonék félmillió dollárral vesztegették meg az őt és botrányát vizsgáló FBI-igazgatóhelyettest - Wall Street journal

✔ Jelenleg az amerikai nép ellenpuccsa zajlik Clinton háttérhatalmi puccsa ellen - erősítik meg belső információk az FBI-tól és CIA-től

✔ FBI-ügynökök lázadhatnak fel a Clinton-szerver-botrány eltussolása miatt Comey FBI-igazgató ellen és elkezdenek beszélni

✔ Újabb botrány:Clinton emberei mondják el, hogyan csalják el a választást, szerveznek erőszakos incidenseket-Rejtett kamerás felvételek

✔ Clintonék megölették az FBI-hoz tartó Wikileaks informátort - Már az FBI is fél a Clinton-bűnszervezettől

✔ Az elmúlt nap legfontosabb leleplezése Hillary Clinton magán email szerveréből származik.

✔ Feltörték és ellopták "Kill-Liary" Clinton védelmére kialakított stratégia teljes anyagát (Íme olvassátok!)

✔ "Clinton az ISIS egyik alapítója"-mondatnál Trump élő beszédét megszakította azonnal az ABC
BLOG: VilagHelyzete.com)
◢ Youtube-csatorna: 
VilagHelyzeteTV
◢ Legnagyobb FB-oldal: 
https://www.facebook.com/AWAKENINGtheWORLD
◢ Párhuzamosan futó FB-oldal (az előző törlése esetére) : 
https://www.facebook.com/VilagHelyzete
◢ FB-oldal 'vész' esetére: 
https://www.facebook.com/VilagHelyzeteBlog
◢ Azonnali Alternatív VilagHelyzete hírek: 
http://alternativhirek.blogspot.com
















Nem akarjuk, hogy Amerika legyen Európából


Tóth Barnabás Felicián
2019. 05. 20. 05:59

A 24.hu megrendelésére a Závecz Research által áprilisban készített reprezentatív felmérés alapján
a magyarok 51 százaléka támogatja az Európai Unió tagállamainak szorosabb integrációját,
vagyis a közös döntéshozatal kiterjesztését újabb területekre. A megkérdezettek 42 százaléka ezzel szemben a jelenleginél lazább együttműködést és szélesebb tagállami döntési jogköröket szeretne, míg 7 százalék nem tudott vagy akart válaszolni.
Nem meglepő, hogy az ellenzéki szavazók között nagyobb a mélyebb integrációt támogatók aránya: 69 százalékuk válaszolt így, és mindössze a negyedük ellenzi ezt. A Fidesz szimpatizánsai között viszont 55 százalék inkább visszaadna hatásköröket a tagállamoknak, de még közülük is 41 százalék további területeken szeretne közös döntéshozatalt, ami a Brüsszel-ellenes kormányzati kampányok sora után váratlan.
Az integráció elmélyítésével kapcsolatban a fiatalok és a budapestiek a leglelkesebbek, a 18 és 29 év közöttiek 57 százaléka pártolja a szorosabb európai együttműködést, míg a fővárosban élőknek a 62 százaléka.
Ugyanakkor bár a felmérés alapján a magyarok többsége integrációpárti, a megkérdezettek nagyja (54 százalék) még csak nem is hallott az Európai Egyesült Államok gondolatáról, ráadásul azok között is, akik ismerik az elképzelést, relatív többségben (49 százaléknyian) vannak azok, akik nem támogatják a megvalósítását. 11 százalék pedig nem tudja vagy nem válaszolt erre a kérdésre.
A társadalom 43 százaléka hallott már az Európai Egyesült Államok gondolatáról, és közöttük 40 százalék felelt úgy, hogy helyeselné a létrejöttét. Ez a teljes népesség kevesebb mint ötöde,
ami nem nevezhető soknak, de mivel a hazai pártok közül egyedül a Demokratikus Koalíció kampányol az ötlettel, ez a párt most 8-10 százalék körülire mért támogatottságának így is a duplája.


Európai Egyesült Államok és többsebességes Európa

Nem is könnyű kérdés persze, hogy valaki támogatja-e egyesült Európa gondolatát, hiszen az ötlet évszázadokra nyúlik vissza, és igen eltérő dolgokat értettek alatta. Az Európai Unió mai működését az Amerikai Egyesült Államokéhoz hasonlítva az EU egy laza együttműködés. Bár a nemzetközi szövetségek kiemelkedően erősnek számít, a szövetségi államokhoz viszonyítva jelentős az uniós tagországok önállósága. Az Európai Egyesült Államok támogatói pedig olyan szoros együttműködést javasolnak, ami közelítene a szövetségi (föderatív) állam felé.
Az Európai Egyesült Államoknak lehetne például közvetlenül választott elnöke, az Európai Bizottság helyett valódi kormánya, az Európai Tanács helyett szenátusa, és egy a mostaninál erősebb hatáskörökkel rendelkező parlamentje. Az európai integráció pedig kiterjedne olyan területekre is, amelyeken az EU-nak jelenleg nincsenek vagy csak minimálisak a hatáskörei, mint például a közös védelem, a szociálpolitika és az adópolitika.
Az Európai Egyesült Államok gondolatának egyik hangadója Guy Verhofstadt, a liberális ALDE európai parlamenti frakcióvezetője. Az Európai Alkotmány 2005-ös elbukása után Verhofstadt Európai Egyesült Államok címmel könyvet írt, amelyben amellett érvel, hogy az alkotmány nem azért bukott el, mert túl nagy előrelépés lett volna az európai integrációban, ellenkezőleg, szerinte nem volt elég merész, nem ajánlott elég nagy előrelépést ahhoz, hogy az európaiak támogassák. A belga liberális politikus az alábbi területeken javasolt szorosabb együttműködést:
  • szociál- és gazdaságpolitika,
  • technológiai fejlesztések,
  • közös igazság- és biztonságpolitika,
  • külpolitika
  • és európai hadsereg.
Az Európai Egyesült Államok gondolata ugyanakkor gyakran összekapcsolódik a két- vagy többsebességes Európára vonatkozó elképzelésekkel.
Az Emmanuel Macron francia elnök által is támogatott többsebességes Európa koncepció lényege, hogy azon tagállamok, amelyek mélyebb integrációt szeretnének, az együttműködés kiterjesztését vétózó országok kihagyásával is előre tudjanak lépni szövetségük szorosabbra fűzésében. Tartalmi kérdésekben viszont nincsenek jelentős különbségek, az Európai Egyesült Államokat és a többsebességes Európát támogatók jelenlegi integrációs céljai nagyjából megegyeznek.
Európai szinten elsősorban a liberális ALDE és a szociáldemokrata pártok egy része támogatja az Európai Egyesült Államok gondolatát, Martin Schulz, az EP korábbi német szocdem elnöke például kimondottan sürgette a megvalósítását. Az ötletet azonban nemcsak az euroszkeptikus pártok, hanem a mérsékelt jobboldal nagy része is ellenzi, ide értve az unió sorsát az elmúlt években meghatározó Angela Merkel német kancellárt vagy éppen az Európai Bizottság leköszönő elnökét, Jean-Claude Junckert.
Magyarországon az Európai Egyesült Államok gondolatról a legtöbbet a Demokratikus Koalíció és a Fidesz politikusai beszélnek. A Fidesz politikusai szerint az ötlet további centralizációt jelent, ami a nemzeti függetlenséget és a nemzeti hagyományokat veszélyezteti. Velük szemben a DK listavezetője, Dobrev Klára (ahogy a minap készült interjúnkban is kifejti) elsősorban az egyenlőtlenségek csökkentését reméli a koncepciótól: a multiadó, valamint európai minimálbér és nyugdíj bevezetését. Érdekes módon a liberális ALDE frakciójába készülő Momentum EP-választási programjában viszont nem is említik az Európai Egyesült Államok gondolatát.

A falvakban végképp nem kérnek az Európai Egyesült Államokból

A Závecz Research által készített felmérés alapján tehát a magyaroknak csak a 43 százaléka hallott az Európai Egyesült Államok gondolatáról. A legnagyobb arányban a felsőfokú végzettségűek (61%) mellett a 60 évesnél idősebbek (57%), a többi korosztálynak alig több mint a harmada tájékozott a kérdésben. A Fidesz-szavazók között kevesebben vannak (41 százaléknyian) azok, akik hallottak már az ötletről, mint az ellenzék támogatói között (53%).
Ahogy említettük, az informáltak között is többen vannak azok, akik nem örülnének egy Európában létrejövő szövetségi államnak (49:40 az arány az ellenzők javára). Itt azonban nagyon jelentősek az eltérések a különböző társadalmi csoportok között:
  • a Fidesz-szavazóknak mindössze a 13 százaléka támogatja az elgondolást,
  • a javaslatot ismerő ellenzéki szimpatizánsoknál viszont 72 százalék ez az arány.
  • Jelentős a különbség a Budapesten és városban, illetve a falun élők között is, míg a budapestiek 45, a városiak 50 százaléka nyilatkozott kedvezően (45, illetve 41 százalékuk pedig elutasítóan), addig a falusiaknak csak a 22 százaléka támogatja az Európai Egyesült Államok gondolatát, 61 százaléka ellenzi.



Lemondott a migránsbűnözés adatait meghamisító holland migrációügyi miniszter



Lemondott a holland migrációügyi államtitkár, mert kiderült: eltitkolták a betolakodók súlyosabb bűncselekményeit



2019. május 22. 14:49


Hunhír.info
Lemondott Mark Harbers holland migrációs államtitkár, miután múlt héten kiderült, hogy az igazságügyi és biztonsági tárca éves jelentésében, amely a menekültstátusszal rendelkezők által elkövetett bűncselekményekről számolt be, elrejtették a súlyosabb bűncselekményeket.


A minisztérium jelentése ugyanis a 2018-ban elkövetetett összesen 4600 bűncselekményből 1000 esetet „egyéb" kategóriaként tüntetett fel, amiről később kiderült, hogy olyan súlyos eseteket takart, mint a menedékkérők által elkövetett szexuális bűncselekmények, gyilkosság vagy gyilkossági kísérlet, továbbá súlyos támadás.

Harbers képviselőházi meghallgatására május 21-én délután került sor, ahol hangsúlyozta személyes felelősségét abban, hogy a „számokat ilyen módon prezentálták", majd hozzátette, hogy kollégái már korábban felhívták a figyelmet az effajta kategorizálásban rejlő veszélyekre, azonban ő azt nem vette figyelembe. Kiemelte, hogy a jelentés célja az volt, hogy átláthatóbb információkkal szolgáljon a menekültstátusszal bírók helyzetéről, azonban „ennek a célnak nyilvánvalóan nem sikerült megfelelni".

Harbers nem az első, aki a minisztériumból azért kényszerült távozni, mert a képviselőházat nem megfelelően tájékoztatta. 2015-ben Ivo Opstelten miniszter, valamint Fred Teeven államtitkár mondott le, Ard van der Steur pedig 2017 januárjában hagyta ott a miniszteri széket.

origo



Összehordta a szemetet a szél az az Élysée-palotában



2019. május 22. 15:13
Hunhír.info
Európai és amerikai "értelmiségiek" sorát fogadta kedd folyamán Emmanuel Macron francia elnök a párizsi Élysée-palotában – írja a Le Figaro.


Macron elnök Bernard Henri-Lévy francia filozófus kezdeményezésére hívott meg egy tucatnyi értelmiségit azok közül, akik aláírták a nemzeti populizmus felemelkedése ellen tiltakozó Európai Hazafiak Kiáltványát.

A vendégek között volt Henri-Lévy, az olasz Claudio Magris, az amerikai AnneApplebaum és 


Magyarország képviseletében 

Heller Ágnes filozófus.

Ez a rohadt kazár zsidó milyen alapon képviseli hazánkat akárhol is !!! Vörös kripta szökevény !!! Jó , hogy nem a görény gergényivel képviseltetnénk magunkat , igaz ő kapott egy becsületrendet , de akkor is a zsinagógában az utálatos képek , mindenki őket köpködi !!!!

Soros- civilek irányítják a Facebook cenzúrát


2019. május 22. 13:42
Hunhír.info
facebook250.jpgA jobboldali kútfők elhallgattatásáért kampányol a Soros Györgyhöz köthető Avaaz aktivista szervezet. A civilek most azért küzdenek, hogy minden olyan felhasználót, akit ők jobboldali kötődésűnek neveznek, azt tiltsák le oldalaikról a legnagyobb közösségi média szolgáltatók- írja a Guardian. A Facebook eddig sem volt rest, a portál saját bevallása szerint már mintegy 6 millió “gyanús” felhasználót távolított el.
Menedék - Bayer
Mindent megtesznek a Soros- civilek az EP- választások hajrájában a jobboldali véleményvezérek elhallgattatásért. A liberális gondolatrendőrség most az Avaaz nevű szervezetet bízta meg a jobboldali “fehér felsőbbrendűséget” (vagyis migráció ellenes nézeteket) valló felhasználóknak.

A Facebook eddig sem volt rest, a portál saját bevallása szerint már mintegy 6 millió “gyanús” felhasználót távolított el. A Soros György által pénzelt NGO most több száz általuk kockázatosnak ítélt oldalt és annak mintegy 26 millió követőjét fogja ellenőrizni.

Az Avaaz egyébként már mintegy 500 oldalt “jelentett fel” eddig is a Facebooknak, melyek mintegy 500 millió megtekintőjük volt. Ezek között találhatjuk például az Alternative für Deutschland (AfD) német jobboldali pártot, akik heves ellenzői az illegális migrációnak.

Az Avaaz már korábban kifejtette, tevékenysége olyan oldalak vizsgálatára irányul, melyek híradásai befolyásolhatják a 2019- es EP- választások kimenetelét.


Zsidók irány a koncentrációs tábor !!!! Nem a palesztinok hanem ti vagytok oda valók , s oda még a madár se járjon be !!!


A zsidó rendesen elintézte ezt a mafla Strachét


2019. május 22. 13:07
Hunhír.info
Egy müncheni magánnyomozó irodának és egy bécsi ügyvédnek is szerepe lehetett abban, hogy 2017-ben sikerült elcsalni Ibizára Heinz-Christian Strachét, az Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) elnökét, írja a Die Presse.
Menedék - Baráthosi
A múlt héten nyilvánosságra került videóba belebukott az alkancellári posztot betöltő Strache, és szétesett az osztrák kormánykoalíció.

Strachét egyik bizalmasa, Johann Gudenus akkori bécsi alpolgármester, az FPÖ későbbi frakcióvezetője hívta el Ibizára. Ő ismerkedett meg ugyanis azzal a nővel, aki Igor Makarov orosz oligarcha unokahúgának adta ki magát.

Johann Gudenus édesapja 2016 szeptemberében meghalt. A család akkor úgy döntött, hogy birtokai és erdői egy részét értékesíti, mondta a Die Pressének Gudenus.

Egy ismerős ingatlanos ajánlott neki egy bécsi ügyvédet. Az ügyvéd azt mondta: ő ismer egy lett állampolgárságú nőt, aki hasonló fekvésű birtokot keres, és azt tervezi, hogy gyermekeivel együtt Ausztriába költözik. Először az ügyvéd bécsi belvárosi irodájában találkoztak.

A nő Aljona Makarova néven mutatkozott be mint Igor Makarov orosz oligarcha unokahúga (azóta kiderült, hogy Igor Makarovnak nincs unokahúga), és bemutatta lett útlevelét.

Fizetőképességének bizonyítékaként az ügyvéd egy olyan dokumentumot is megmutatott Gudenusnak, amely szerint a lett állampolgárságú nő már letétbe is helyezett nála egy nagyobb összeget. A nővel együtt egy férfi is érkezett a találkozóra.

Ő Julian Thaler álnéven mutatkozott be, és azt mondta: egy müncheni magánnyomozó iroda munkatársa.

A Die Presse azt írja: a szerkesztőség ismeri a férfi valódi nevét, aki egy valóban létező biztonsági céghez tartozik. A cég azzal foglalkozik, hogy fedett nyomozócsoportokat alkalmaz bűncselekmények felderítésére, írja az osztrák lap. A cég honlapja 2018 vége óta nem érhető el az interneten.

Gudenus ezután többször is találkozott a lett nővel, még gyakrabban a Thaler álnéven bemutatkozó férfival. A beszélgetések közben Gudenus megemlítette, hogy a nyáron Strachéval Ibizán szeretnének pihenni.

A lett nő és a magánnyomozó erre azt mondta: júliusban "véletlenül" ők is épp Ibizán nyaralnak majd. Ezért találkoztak 2017 júliusában egy ibizai villában, ahol - mint utólag kiderült - a hét órás beszélgetésüket végig kamerák rögzítették. Itt hangzottak el azok a vállalhatatlan mondatok Strachétól, hogy majdani kormányra kerülésük esetén busás állami megbízásokkal hálálják meg az állítólagos lett-orosz oligarcha-rokon támogatását.

A múlt héten német újságokban megjelent leleplező cikkek hatására Strache lemondott alkancellári és pártelnöki tisztségéről, távozott Gudenus is, és szétesett a bécsi kormánykoalíció.

A Die Presse úgy tudja: az Ibizán készült felvételeket korábban több embernek felajánlották már. Ebben is szerepe lehetett a Gudenust az állítólagos lett-orosz nővel összehozó bécsi ügyvédnek, aki két alkalommal is próbálkozott ezzel.

A felvételek végül másfél éves késéssel a Spiegelnél és a Süddeutsche Zeitungnál landoltak.

Az továbbra sem világos, ki adott megbízást a felvétel elkészítésére. Erős a gyanú, hogy a Strachét lejárató videó a 2017-es osztrák választási kampányra készült, de valami közbejöhetett, és akkor nem használták fel.

Elképzelhető, írja a Die Presse, hogy nagyon elszálltak az akció költségei, és a videó készíttetői új finanszírozókat kerestek. A két németországi lap nem árulta el, hogy fizetett-e az informátornak a videóért.

Az sem kizárt, hogy a lejárató videóért felajánlott összeget nem a német újságok, hanem más támogató fizette most ki.

Az Osztrák Néppárt elnöke, Sebastian Kurz kancellár korábban azt mondta: alapos a gyanúja arra, hogy az ibizai videót az osztrák szociáldemokratáknak dolgozó izraeli zsidó kampánytanácsadó, Tal Silberstein készíttette.

Az osztrák lap megkérdezte a bécsi ügyvédet, hogy 2016-ban miért mutatott be Gudenusnak egy hamis lett útlevéllel rendelkező nőt, és miért ajánlgatta később az Ibizán készült leleplező videót. Az ügyvéd rövid válasza ennyi volt: "köt az ügyvédi titoktartás".

(Die Presse - Index nyomán




Németország az anarchia felé sodródik - mindent a mocskos idegen betolakodóknak!


2019. május 22. 16:10
Hunhír.info
A minap mint előadó hivatalos voltam egy tudományos konferenciát követő fogadásra. A kötetlen beszélgetés közben hitelt érdemlő forrás tanúsította, hogy Svédországban azoknak a lakástulajdonosoknak, akik az általuk és hozzátartozójuk által nem lakott lakásokat bérbeadják, az állam a piaci árnál magasabb bérleti díjat fizet, ha migránsoknak adják bérbe azokat.
Magyar Menedék - Raffay
Ily módon felverik az árakat, és a bérbevétel lehetőségét nagymértékben leszűkítik a beáramló migránsok javára, a svédek kárára. Ennél még brutálisabb az a németországi elképzelés, miszerint a települések önkormányzatai szisztematikusan felmérik az üres és az olyan lakásokat, ahol nem minden helyiséget laknak a tulajdonosok. A helyszíni felmérést végző hatóság közlése szerint olyan terv kivitelezése van folyamatban, amely értelmében az üres lakásokat „nagycsaládosok” (értsd: nagy létszámú bevándorló családok) részére az állam megvásárolná, a tulajdonosok által teljesen ki nem használt lakásokat pedig kisebb cserelakás biztosítása ellenében az állam szintén átvenné azzal, hogy a különbözetet kifizetné a tulajdonosnak.

Mindez általános elégedetlenséget szül, mert például a volt kommunista keleti tartományok városaiban rengeteg megüresedett lakás van. Ugyanakkor a tartományok lakosai meg vannak félemlítve, mert az első kritikus nyilatkozat után mindjárt fasiszta-nacionalista és antiszemita bélyeget sütnek rájuk, jó eséllyel állásvesztéssel súlyosbítva. Én is megtapasztaltam szeptemberi németországi kutatásaim során, ahogyan Angela Merkel a chemnitzi gyilkosság miatt felháborodott tüntetőket lefasisztázta és leantiszemitázta. Németország az anarchia és a káosz felé sodródik.

Prugberger Tamás

A szerző egyetemi tanár


Hej Hitler !!!
Ez a hülye lányod nem tudja , hogy ki az ellenség , vagy nagyon is tudja , de mint biorobot neki így kell viselkednie !!! Ugyan is minden németet nem lehet agymosottá tenni , így csak a vezetői az agymosottak , tőlük meg azt követelik meg , hogy a Rothschild negyedik birodalmának a megvalósításáért mindent tegyenek meg !!!
Veszitek a lapot kevert fajú árják a kazárok elintézik ,hogy még irmagvatok se legyen németországba az a sok kivert muszlin kalifátust alapit , és ki lesztek üldözve hazátokból !!! Így ti is megtudjátok , hogy a vakoló szabadkőműves páholyok mit főztek ki ellenetek . Valahogy ti is Trianonra fogtok hajazni !!! És bizony azt a sok jött mentet is el kell ,hogy tartsátok a kazárok mellett :: … Szítsatok már ti is egy kis polgárháborút a kazárok ,és a muszlinok között !!! Hátha a Hitleri leányzó észre vesz titeket is , és a népéért tesz is valamit !!! Ha nem tehet semmit , hát adja át a gyeplőt másnak , ha lehet !!! Mert esetleg az alteregóje veszi át az ö szerepét !!!
Ezért hát HEJ HITLER !!!
Ne az Európai Egyesült Államokat valósítsátok meg , hanem a nemzetek Európáját , ne legyen itt minden állam zsidó gyarmat mint az AMERIKAI Egyesüét Államok .
ELÉG volt a FASIZMUSBÓL nem kell a ZSIDÓ FASIOZMUS se Európának , se a világnak !!! Ha lehet az USA is söpörje ki őket !!!


A német baloldal uniós pulcsiban, baseballütővel számolna le a jobboldallal



2019. május 22. 11:56
Hunhír.info
antifa250.jpgA Német Szociáldemokrata Párt ifjúsági tagozata, a Jusos vérlázító felhívást tett közzé. Egyik berlini tagjuk uniós zászlót ábrázoló pulóverben szerepel a poszteren, kezében pedig egy baseballütő van. Alul az a szöveg olvasható szabad fordításban, hogy tegyük hűvösre a nacionalizmust. Anikka Klose, a Jusos egyik vezetője elismerte, hogy ez valóban a párt egyik hivatalos plakátja, de nem gondolja, hogy ez felháborító lenne.
Magyar Menedék - Raffay
Az igaz, hogy provokatív, ez is volt a szándékunk – mondta, majd azért a biztonság kedvéért hozzátette, hogy a SPD berlini ifjúsági tagozatának véleménye szerint az erőszak nem a megfelelő módja a politikai viták rendezésének.

Michael Müller, az SPD berlini vezetője elmondta, hogy elítéli a fiatal szociáldemokraták poszterét, és elhatárolódnak a választási kampány ezen formájától. A Jusos a baseballütős plakátokat alig pár nappal az EP-választás előtt hozta nyilvánosságra.

A baloldali ifjúsági szervezetnek nem ez az első nagy botránya. Korábban konzervdobozokra rakták fel azoknak a politikusoknak az arcképeit, akikkel nem szimpatizálnak, majd tárgyakat dobáltak feléjük.




Ezek totál idióták! Macron és Merkel gesztusokat kért Putyintól





2019. május 22. 08:46
Hunhír.info
macron-250.jpgEmmanuel Macron francia köztársasági elnök és Angela Merkel német kancellár “gesztusokat” kért Vlagyimir Putyin orosz elnöktől a kelet-ukrajnai konfliktus rendezése érdekében – közölte a francia elnöki hivatal. A hivatalába hétfőn beiktatott Zelenszkij öröksége az öt év alatt már 13 ezer halálos áldozatot követelő konfliktus. Ukrajna a kirobbanása óta elvesztette az ellenőrzést a Donyeck-medence szénbányái és ipara fölött, valamint az oroszországi határának egy része fölött.
Magyar Menedék - Raffay
A kedd este kiadott közlemény szerint Volodimir Zelenszkij új ukrán államfő beiktatása után beszéltek Vlagyimir Putyin orosz elnökkel telefonon a nyugat-európai vezetők, és hangsúlyozták, hogy “elérkezett a pillanat” az orosz-ukrán-európai kapcsolatokra nehezedő konfliktus rendezésére, és ennek érdekében kérték tőle, hogy “tegye meg a megfelelő gesztusokat a kedvező légkör kialakításához”.

A hivatalába hétfőn beiktatott Zelenszkij öröksége az öt év alatt már 13 ezer halálos áldozatot követelő konfliktus. Ukrajna a kirobbanása óta elvesztette az ellenőrzést a Donyeck-medence szénbányái és ipara fölött, valamint az oroszországi határának egy része fölött.

Kijev és a Nyugat azzal vádolja Oroszországot, hogy katonailag támogatja az oroszpárti kelet-ukrajnai szeparatistákat, de ezt Moszkva tagadja.


Ez egy újabb zsidó , és nem tud újat mutatni , hát arra kéri a Pucsint , hogy figyeljen rá !!!


A tomboló buzik valós arca, avagy mi van ott a mélyben...



2019. május 22. 07:21
Hunhír.info
pride-250.jpgMagyarországon a kisebbségek jogai erősek, a többségétől eltérő szexuális irányultságú emberek is biztonságban élhetnek. Ezért aztán teljesen fölösleges, sőt kontraproduktív volt az elmúlt napokban a Kossuth téren megrendezett meleg gyűlöletőrjöngés, és egyenesen visszataszító volt a mosdatlan szájú felszólalók sikolyba fulladó szitok­özöne.
Menedek - Engdahl
A rendezvényen az ellenzéki aktivisták által ügyesen felhergelt kormányellenes düh és a társadalom többsége számára megüzent mérhetetlen megvetés nem szolgálta a tüntetők iránti empátia megerősödését. Ráadásul az előpride-osok tobzódását sztároló balliberális sajtó már megint egy kisebbségi álláspontot akar többségi véleményként feltüntetni. Már megint azzal kell szembesülnünk, hogy amikor egy maroknyi kisebbség vélt vagy valós jogaiért harcolnak egyesek, közben teljesen megfeledkeznek a többségről.

A rendezvény résztvevői, hogy súlyt adjanak mondanivalójuknak, előszeretettel hivatkoztak arra, hogy megkülönböztetés nélkül mindenkit ugyanazok az emberi és szabadságjogok illetnek meg. Talán tudtukon kívül is a Polgári és politikai jogok nemzetközi egyezségokmányának 2. cikkelyére hivatkoztak. Én azonban javasolom továbbolvasni az őrjöngőknek az említett, 1966-ban elfogadott ENSZ-alapokmányt.

A 23. cikkelyben legnagyobb örömömre azt találjuk, hogy a család a társadalom természetes és alapvető egysége, és a családnak is joga van a társadalom és az állam védelmére.

Aztán a félreértések elkerülése érdekében ugyanitt azt is kimondja az alapokmány, hogy a házasságkötésre alkalmas korban levő férfiak és nők házasságkötési és családalapítási jogát el kell ismerni.

A balliberális véleményvezéreknek is el kellene olvasniuk ezt a 23. cikkelyt, ugyanis férfiakról és nőkről beszél a család és a házasságkötés vonatkozásában. Sőt, mi több, a társadalom alapvető és természetes egységeként tekint a családra, védelemre méltó értékként kezeli. Nahát, megnyugodtam, mert Magyarország Alaptörvénye egyértelműen ugyanezt rögzíti: a házasság egy férfi és egy nő kapcsolata. Akkor tehát a hazai szabályozás mégsem ütközik ezzel a legmagasabb szintű nemzetközi dokumentummal. Biztosan a tüntetők sem olvasták az említett egyezségokmányt, adjon már valaki egyet a kezükbe!

Témánk szempontjából a föntebb hivatkozott nemzetközi standard dokumentum mellett ide kívánkozik az Egészségügyi Világszervezet (WHO) betegségek nemzetközi osztályozásának (ICD) listája.

Megdöbbenten és megrökönyödve olvastam a balliberális sajtó perverz csúsztatását, amikor is azt kürtölték világgá, hogy a WHO 1990-ben eltörölte a homoszexualitást a betegségek nemzetközi osztályozásából. Ezzel szemben a valóság az, hogy a jelenlegi hatályos ICD, magyar nevén BNO 10. sorszámú dokumentuma a nemi identitás zavarai, a szexuális beállítottság rendellenességei, a szexuális fejlődéshez és orientációhoz társuló pszichológiai, viselkedési rendellenességek között említi többek között azoknak a nemi másságoknak legtöbbjét (például szexuális preferencia zavara, transz­szexualizmus, transzvesztitizmus, fetisizmus, szado-mazochizmus), amelyeket a sokféleség jegyében a Kossuth téri tüntetők ünneplésre méltónak tartanak.
A homoszexua­litást a WHO pedig ügyesen átkeresztelte a szexuális orientáció elnevezésre, és csak az ebből fakadó rendellenességeket tekinti betegségnek. Ez az abszurditás az a fából vaskarika, amikor az okozatot gyógyítjuk, és csak azt tekintjük betegségnek, de magát az okot nem! Az új betegséglistát 2019 májusában terjesztik a WHO tagországai elé, és annak jóváhagyására 2022 januárjában kerülhet sor. Az ICD-11 az évek óta kampányoló neoliberális lobbi hatására már tartalmaz ugyan olyan jellegű változásokat a szexuá­lis zavarok osztályozását illetően, hogy azokat (például transzszexualizmus) már nem a mentális, hanem a nemi élettel kapcsolatos zavarok közé sorolja. Ezzel a nemi másságok stigmatizá­cióját megszünteti ugyan, de a betegséglistáról nem törli.

A dokumentum olvasása után egyszerre fogott el a düh és a sajnálat. Sajnálat a becsapott tüntető emberek és düh az őket átverő balliberális politikusok, valamint az LMBTQ-jogokat képviselő civil szervezetek iránt. Ezeket a nemi másságukban tetszelgő embereket senki nem világosítja fel arról, hogy a másságuk rendellenes és nem egészséges állapot. Megtévesztő módon Európában ma mindenütt azt reklámozzák, hogy LMBTQ-nak lenni szép és értékes, sőt kifejezetten büszkeségre ad okot ez a természetellenes viselkedés. Miközben ezeket az embereket segíteni kellene.

Ha tetszelgés, provokatív és megbotránkoztató viselkedés helyett arra biztatná őket a rájuk telepedő balliberális politikusi garnitúra, hogy segítséget kérjenek, senki nem vetné meg és nem nézné ki őket az emberi közösségekből, senki nem tartaná őket alacsonyabb rendűnek.

A segítségnyújtás helyett a tüntetés szervezői ellenségképet gyártanak ezeknek a szerencsétlen embereknek. Így aztán számukra már mindenki homofób, aki nem áll százszázalékosan a mindenféle devianciával és hóborttal feltupírozott törekvéseik mellé. Sőt jelenleg már ott tartunk, hogy a homofóbiát a kriminalizálás felé terelik szorgos kezeikkel. A meztelen igazság az, hogy az őket képviselő szervezetek és ellenzéki politikusok valójában cserbenhagyják ezeket az embereket.

Alapvető problémája a csendes többségnek, hogy nem látja értelmét jogokért harcolni úgy, hogy azok az emberek, akik ezeket a jogokat megélhetnék, sokkal hamarabb meghalnak, mint a többiek. Nemcsak a HIV-fertőzésről van szó. Szociológiai felmérésekből és epidemiológiai vizsgálatokból mára már tudjuk, hogy a meleg férfiak és a leszbikus nők általánosságban rosszabb egészségügyi állapotban vannak. Ebbe beleértjük a mentális egészséget is.

Nagyobb arányban szoronganak, nagyobb arányban depressziósak, nagyobb arányban lesznek öngyilkosok, ezek pedig mind összefüggenek bizonyos szerek használatával és az alkohollal. A melegházasság kérdése is sokuk számára pusztán erőltetett politikai ötlet, amivel azt akarnák sugallni, hogy ők ugyanolyanok, mint a heterók. Azonban az értelmesebbek jól tudják, hogy ezt a többségi társadalom soha nem fogja elhinni.

A valóság az, hogy az eltérő sze­xuá­lis irányultságú emberek mára sajnálatos módon kiszolgáltatott eszközeivé váltak annak a Soros György és hazai zsoldosai által képviselt nyitott társadalomnak nevezett életellenes ideológiának, amellyel hadjáratot indítottak hazánkban is a család ellen. A társadalomnak gyógyító őssejtje a család. A család elleni felerősödött támadás azt a célt szolgálja, hogy a nyitott társadalommal ellentétes értékrendet kiszorítsa a világból. Ha a polgárok többsége nem a keresztény értékrendet követő pártokra szavazott volna már 2010-ben, gyermekeink az óvodában nem játszhatnának „fiús” vagy „lányos” játékokat, és nem rendelkeznének a normális élethez szükséges identitással. Ezért aztán jól gondoljuk meg most, május 26-án is, hogy kikre adjuk le a voksunkat!

Petrin László - mho


Á már értem a heller ezeket képviseli , hogy a szamár kurja szét az álmait is !!!




Lúzerek: Legalább tíz betolakodó élősködő öngyilkosságot kísérelt meg, mert a bevándorlásellenesek nyerték az ausztrál választást





2019. május 21. 21:22
Hunhír.info
Többen öngyilkosságot kíséreltek meg a naurui és a manusi menekülttáborokban a Scott Morrison vezette kormányzó ausztrál konzervatív pártszövetség választási győzelme nyomán – közölték szemtanúk, ügyvédek és a helyi rendőrség kedden. Miért csak kísérelnek, miért nem fejezik be? Azért, mert nem akarnak meghalni, csak szánalmat ébreszteni!
Magyar Menedék - Raffay
Kommentárok szerint a kormánykoalíció győzelme után szertefoszlott sok menekült arról szóló reménye, hogy a Munkáspárt sikerével esetleg enyhülni fog a rendkívül szigorú ausztrál menekültügyi politika. Az előzetes közvélemény-kutatások, illetve a választás után pár órával kiadot exit poll eredmények még egyaránt a legfőbb ellenzéki erő győzelmét jósolták.

Scott Morrison ugyanakkor már kampányában a bevándorlók éves kvótájának csökkentését és a menekültek számának befagyasztását ígérte. A kormányfő azt mondta, ha újraválasztják, akkor a következő időszakban évente 160 ezerben szabják meg a befogadható bevándorlók felső határát, az évente befogadható menekültek számát pedig 18 750 főben fagyasztanák be.




Macron bukóban – a „szélsőjobb” népszerűbb az elnök pártjánál





2019. május 21. 18:27
Hunhír.info
Fél százalékkal megelőzi a Marine Le Pen vezette Nemzeti Tömörülés (Rassemblement National, RN) az Emmanuel Macron elnök vezette La République En Marche (LaREM) nevű pártot a francia BFMTV által megrendelt közvélemény-kutatás szerint.
Magyar Menedék - Raffay
Az Elabe intézet által készített felmérés szerint a hétvégi EP-választás előtt a jobboldali RN 23,5 százalékon áll, míg Macron pártja 23 százalékon.

A harmadik legnagyobb erő a felmérés szerint a konzervatív Köztársaságiak (Les Républicains, LR), ez a párt 12,5 százalékon áll.

A Zöldek pártja (Europe Ecologie – Les Verts, EELV) 8,5 százalékot ért el a felmrésében, míg a sárgamellényes tiltakozásokat szervező radikális baloldali Lázadó Franciaország (La France Insoumise, FI) 8-at.

A hagyományos Szocialista Párt (Parti Socialiste, PS) mindössze 4 százalékot ért el a felmérésben, őket még az LR-ből kivált EU-szkeptikus, bevándorlásellenes nacionalista Debout la France is megelőzi 4,5 százalékkal.

hvg.hu






Na végre! Le­lőtt egy ele­fánt­csont­parti néger betolakodót két mál­tai ka­tona!





2019. május 21. 17:54
Hunhír.info
Majdnem egy hónapig keresték a hatóságok az alábbi képen látható Lassine Cisse Souleymane, Elefántcsontpartról származó néger betolakodó gyilkosait, mígnem a múlt pénteken elkapták őket. A vizsgálat azt még nem derítette ki, hogy valójában mi történt A meglőtt férfin kívül ugyanis még két másik néger kontinensfoglaló, egy guineai és egy gambiai is megsérült.
Menedék - Atilla
Joseph Muscat miniszterelnök a Twitteren mindenkit megnyugtatott, hogy Málta továbbra is biztonságos ország. Három nem kormányzati szervezet (ONG...) azt állította, hogy szerintük a katonák rasszisták és csupán a bőrszíne miatt ölték meg az afrikai betolakodó szutykot.

TVM

Zaklatják és halállal fenyegetik az idegen betolakodók az osztrák iskolásokat







2019. május 21. 17:36
Hunhír.info
zaklatas-250.jpgNem akar vége szakadni a migráns-erőszakhullámnak az ausztriai iskolákban, közölte a V4NA nemzetközi hírügynökség a Kronen Zeitung információira hivatkozva. Az osztrák lap most arról számolt be, hogy egy 16 éves diáklányt szexuálisan zaklatott, barátját pedig halálosan megfenyegette egy 19 éves migráns hátterű osztálytársuk. A Kronen Zeitung megjegyzi, egy hét alatt ez a harmadik középiskolai erőszakos ügy Ausztriában.
Menedék - Baráthosi
A zaklatás tavaly decemberben kezdődött.

A 19 éves migráns hátterű fiú benyúlt a lány lába közé, a melleit fogdosta, a nyakát csókolgatta, és rendszeresen zaklatta az egyik csevegő alkalmazáson keresztül.

Ráadásul azt mondta a lánynak, hogy ha bárkinek szólni mer, akkor megöli.

Amikor a lány mégis segítséget kért egy 17 éves osztrák barátjától, akkor a betolakodó őt is halálosan megfenyegette, és egy vállfával fojtogatni kezdte.

A diákok végül az egyik tanárnőjüknek szóltak, aki azonnal hívta a rendőrséget, és feljelentést tett. A betolakodó emberállatot rögtön őrizetbe vették, a kihallgatásán részben beismerte tetteit.

Azzal védekezett, hogy ő csak viccelt.

A Kronen Zeitung felhívja a figyelmet arra, hogy ez az eset, ami most napvilágot látott, egy héten belül már a harmadik erőszakos ügy osztrák középiskolákban.

Szintén nagy port kavart, amikor migráns hátterű diákok késsel támadtak osztálytársaikra, és amikor egy tanárt ollóval fenyegettek meg. 








Egy angliai templomban a Ramadán miatt le akarták takarni a feszületet és a festményeket





2019. május 21. 14:44
Hunhír.info
Az észak-angliai Darlingon egyik anglikán, Szent Máté és Lukács evangélistákról elnevezett templomának a lelkésze, Lissa Scott a Ramadán alkalmából meghívta a szomszédos mecset muszlim migráns hitközségét imádkozni, és megígérte nekik, hogy letakarja a templomban lévő feszületet, illetve valamennyi festményt.
Magyar Menedék - Raffay
Az esetből óriási botrány lett, végül a Durhami egyházmegye (amihez a darlingtoni egyházközség is tartozik) törölte az eseményt, arra hivatkozva, hogy keresztény templomban nem tarthatnak szertartást nem keresztények.

Az iszlám holdnaptár szerint a Ramadán, azaz a böjt hónapja következik.

Ennek alkalmából akart kedveskedni a darlingtoni Szent Máté és Lukács anglikán templom lelkésze, Lissa Scott a muszlim migránsoknak – írja a vezető román napilap, az Adevarul brit forrásokra hivatkozva.

A lelkész ugyanis meghívta az egyik közeli mecset gyülekezetét imára az általa vezetett anglikán templomba, és
megígérte a mecset imámjának, hogy erre az időszakra letakarja a templomban lévő feszületet és a festményeket.

Az esetből óriási botrány lett, és eljutott az esemény híre a Durhami egyházmegyéhez is, ahová a darlingtoni templom egyházjogilag tartozik.

A Durhami egyházmegye közleményt adott ki ennek kapcsán, amelyben az áll, hogy keresztény templomban nem lehetséges nem keresztény szertartás megtartása, így magától értetődően nem engedélyezik a muszlim migránsok imádkozását a darlingtoni Szent Máté és Lukács templomban sem. Így Lissa Scott meghátrálásra kényszerült, úgy tűnik, hogy mégsem imádkozhatnak Ramadán alkalmából a migránsok a keresztény templomban.

origo
Anglia közel áll a kalifátus intézményéhez , nálunk az uralkodó elit a fittyma műtétre van előjegyezve angliában a muszlim hit a nyerő az új uralkodó elit választhat hitet és tábort is !!!






Le­szál­lí­tot­ták a blic­celő betolakodó idegen négert, bosszú­ból fél­holtra vert egy német nyug­dí­jast



2019. május 21. 06:43
Hunhír.info
Sajtóinformációk szerint véletlenül kerülhetett a németországi Offenburgba az a 25 éves szomáliai néger betolakodó, akit azzal gyanúsít a rendőrség, hogy brutálisan megvert egy idős német bácsit a nyílt utcán. A német lapok arról írnak, hogy az afrikai néger véglény azért sétálgatott késő éjszaka Offenburg utcáin, mert nem sokkal korábban leszállították egy, a városon át közlekedő vonatról. A bliccelő állat meg akarta várni a következő vonatot, de az csak kora reggel indult volna.
Menedék - Pálfi
Az egyik helyi étteremből gyalogosan hazafelé tartó nyugdíjas és az afrikai férfi útja ekkor keresztezte egymást. A rendőrség közleménye szerint a földre lökött bácsit olyan brutálisan összerugdosta a támadója, hogy elvesztette az eszméletét. Egy másik járókelő lett figyelmes a történtekre, aki azonnal riasztotta a rendőrséget. Az egyenruhások még a helyszínen találták az elkövetőt, akit így sikerült őrizetbe venni.

A férfi ellen súlyos test sértés és emberölés kísérletének gyanújával indult eljárás. Az idős áldozat egyelőre nincs kihallgatható állapotban.




Sajtból van a hold !!!


Börtönbe mehetnek a németországi saríarendőrség tagjai





2019. május 21. 06:21
Hunhír.info
A tárgyalás hétfőn kezdődött el. 2016-ban egyszer már döntés született az ügy kapcsán, de ezt tavaly érvénytelenítette a legfelsőbb bíróság. A hét muszlim férfi 2014-ben Wuppertal utcáin narancssárga mellényben járőrözött, amire az volt írva, hogy „saríarendőrség”. Az iszlám törvénykezés előírásait kívánták betartatni az emberekkel.
Menedék - Atilla
Sőt szórólapokat osztogattak a muszlimoknak, melyen azt állították, hogy az adott terület az iszlám törvénykezés felügyelete alatt áll, ezért előre figyelmeztették őket, hogy a zónában tilos az alkohol- és drogfogyasztás, a szerencsejáték, a bordélyházak látogatása, a pornográfia, valamint a zenehallgatástól is tartózkodni kell.

Az egyenruhák viselésére vonatkozó szabály megszegésével vádolták meg őket, amiért két év letöltendő börtönbüntetést is kaphatnak. A bírósági dokumentumok szerint a hét férfi a szalafista mozgalom tagjai, ami a szunnita iszlámon belüli ultrakonzervatív ág. A saríarendőrség egyik tagját azzal vádolják, hogy tevékenységének az volt a célja, az iszlám törvénykezés váltsa fel a német demokratikus jogrendszert.

2016-ban a wuppertali bíróság úgy döntött, hogy nem bünteti meg a csoport tagjait az egyenruha miatt, egyéb bizonyíték pedig nem volt arra, hogy megszegték volna a törvényeket. 2018 januárjában a szövetségi igazságügyi bíróság kritizálta a döntést, majd úgy határoztak, hogy újra kell tárgyalni az ügyet.

Németország-szerte felháborodtak az emberek a saríarendőrség hallatán. A csoport vezetője, Sven Lau azért, hogy csitítsa a hangulatot, egy videóüzenetben a sajnálatát fejezte ki, majd hozzátette, hogy a névválasztás talán túl provokatív volt. Sven Laut terrorizmus támogatása miatt ítélték el, viszont múlt héten kiengedték a börtönből, miután a rá kiszabott 5 és fél éves börtönbüntetésének kétharmadát letöltötte.

888.hu






Rekordösszeget költöttek a németek a betolakodó élősködő iszlamista kontinensfoglalókra





2019. május 20. 16:38
Hunhír.info
Minden korábbinál nagyobb összeget, 23 milliárd eurót (7500 milliárd forint) fordítottak a német szövetségi kormány költségvetéséből 2018-ban a menekültüggyel összefüggő kiadásokra – írta hétfőn a Bild című német lap egy még nem nyilvános kormányzati kimutatásra hivatkozva.
Menedék - Pálfi
A migránsokra szánt összeg több mint kétmilliárd euróval növekedett az egy évvel korábbi 20,7 milliárd euróhoz képest. A legnagyobb tételt, 7,9 milliárd eurót nem a Németországban tartózkodó bevándorlókra, hanem a menekülésre kényszerítő okok felszámolásáért folytatott küzdelemre fordított kiadások tették ki.

A második legnagyobb tétel, 7,5 milliárd euró a migránsok ellátásáért felelős tartományoknak juttatott támogatás volt. Ezen belül 1,6 milliárd eurót az illegális bevándorlók elhelyezésére költöttek, 350 millió eurót a felnőtt kísérő nélkül érkezett kiskorú menedékkérők ellátására, 2 milliárd eurót a nyelvi és országismereti kurzusból álló integrációs tanfolyamokra, 1,17 milliárd eurót pedig a bölcsődei, óvodai férőhelyek növelésére.

További kiemelkedő tétel a munkanélküli és szociális támogatás leggyakoribb formájára, a létminimum fenntartását szolgáló Hartz IV segélyre fordított 4 milliárd euró – áll a kormány szerdai ülésén elfogadandó jelentésben a Bild beszámolója szerint.

A forrásigény miatt a szövetségi kormánynak tavaly sem kellett megszorításokat bevezetnie vagy más területről átcsoportosítania pénzt, és ismét – az egymást követő ötödik évben – többlettel zárt az államháztartás: 337,1 milliárd euró kiadás mellett 348,3 milliárd euró bevétel keletkezett, a többlet így 11,2 milliárd eurót tett ki.

Németországban tavaly 185 853 menedékjogi kérelmet nyújtottak be a szövetségi bevándorlási és menekültügyi hivatalhoz (BAMF). A nemzetközi migrációs válság eddigi legsúlyosabb szakaszában, 2015-ben mintegy 890 ezer menedékkérő érkezett Németországba, 2016-ban pedig 280 ezer.

Bosszút for­ral a bíró ellen az el­ítélt arab iszlamista kontinensfoglaló





2019. május 20. 09:31
Hunhír.info
asatas.jpgA 31 éves tu­né­ziai Mo­ha­med J. na­gyon ve­szé­lyes a német ha­tó­sá­gok sze­rint. A tíz év bör­tönre ítélt isz­lam­ista saját be­val­lása sze­rint az Isz­lám Állam har­cosa, és rá a német tör­vé­nyek nem vo­nat­koz­nak. Ha egyszer kijövök a börtönből, nem leszek könyörületes – mondta az utolsó szó jogán Mohamed J. Azt azonban egyelőre senki nem tudja megmondani, hogy a szélsőséges iszlamista nézeteket valló férfi mikor szabadulhat.
Menedék - Bayer
A kölni bíróság ugyanis azért ítélte 10 évre, mert leszúrta egyik ismerősét, majd kiderült, hogy az Iszlám Állam propagandavideóit nézegette és terjesztette az interneten. Korábban a tunéziai születésű férfi azt vallotta, hogy nagy álma volt a kölni dómot lerombolni. A veszélyes migránst azonban 10 év múlva sem biztos, hogy kiengedik, akkor majd újra kell vizsgálnia a hatóságoknak, hogy veszélyt jelent-e társadalomra.

Mohamed J. a tárgyalás során rendkívül feltűnően viselkedett. A tárgyalóteremben nem volt hajlandó levenni a sapkáját, nem állt fel, amikor arra kérték, sőt közölte, hogy rá a német törvények nem vonatkoznak, csupán a saría (iszlám törvénykezés) alapján ítélhetik el. Az iszlamista bevándorló az ügyész és a bíró mellett megfenyegette a mellé hivatalból kirendelt ügyvédet is.

Bosszút állok, ha kiszabadulok...– hangoztatta többször az elítélt. A férfi ügyében szakorvosi vizsgálatot is elrendeltek, ami megállapította, hogy Mohamed J. teljes mértékben beszámítható és büntethető

ripost




Trump: Ha Irán harcolni akar, akkor Iránnak hivatalosan vége lesz





2019. május 20. 07:14
Hunhír.info
iran.jpgHa Irán harcolni akar, akkor Iránnak hivatalosan vége lesz” – fenyegette meg a közel-keleti nemzetet Twitteren Donald Trump amerikai elnök nem sokkal azt követően, hogy rakéta csapódott be a bagdadi amerikai nagykövetség épülete mellett. „Soha többé ne fenyegesse az Egyesült Államokat!” – fogalmazott az elnök Iránnak üzenve helyi idő szerint még vasárnap.
Magyar Menedék - Horthy-naptár 2019
A rakéta becsapódása után egy iraki katonai szóvivő Bagdadban azt mondta újságíróknak, hogy a rakétát nagy valószínűséggel Bagdad keleti részén lőtték ki, ahol jobbára az Irán által támogatott síita milíciák otthona van.

Az Egyesült Államok és Irán között az elmúlt hetekben erősödött a feszültség. A hónap elején a Trump-adminisztráció repülőgép-anyahajót és bombázókat vezényelt a Perzsa(Arab)-öböl térségébe, arra hivatkozva, hogy el akarja hárítani Irán, vagy Irán támogatását élvező csoportok amerikai érdekek elleni feltételezett fenyegetését. Május elején Mike Pompeo amerikai külügyminiszter előre be nem jelentett látogatásra utazott az iraki fővárosba, és ott arról tájékoztatta az iraki hírszerzést, hogy amerikai értesülések szerint Irán amerikai érdekeket fenyeget a Közel-Keleten. Az amerikai diplomácia vezetője nem szolgált részletekkel az állítólagos fenyegetésekről. Néhány nappal Pompeo vizitje után azonban az Egyesült Államok hazarendelte nem létfontosságú munkát végző diplomatáit Irakból.

Az amerikai elnök mindazonáltal enyhébb hangnemet ütött meg az elmúlt hetekben. A Teherán elleni gazdasági szankciók újabb szigorításakor május elején kiadott elnöki rendeletében leszögezte, hogy „reményei szerint rövid időn belül” találkozik Irán vezetőivel egy újabb nukleáris megállapodás végett. A múlt héten pedig a svájci elnököt fogadva újságíróknak azt hangsúlyozta: nem akar háborút Iránnal.

Az amerikai haditengerészet vasárnap bejelentette: a térségbe vezényelt Abraham Lincoln repülőgép-anyahajóval – amely egyébként még nem érte el a Hormuzi-szorost – és a hozzá rendelt támadó alakulattal pénteken és szombaton hadgyakorlatot hajtott végre az Arab-tengeren. A közlés szerint a gyakorlat a tengerészgyalogosokkal egyeztetett kiképzéssel párosult, annak érzékeltetésére, hogy az Egyesült Államok „gyorsan és halálos kimenetellel képes válaszolni bármiféle fenyegetésre” és az amerikai stratégiai érdekek megvédése érdekében képes az elrettentésre.

Vasárnap Szaúd-Arábia külügyminisztere, Ádel al-Dzsubeir újságíróknak azt mondta: országa „mindent megtesz a háború elkerüléséért, de ha a másik fél a harcot választja, a királyság teljes erejével és eltökéltségével válaszol, és megvédi magát és érdekeit”. Al-Dzsubeir hozzátette: „a labda Irán térfelén pattog, és tőle függ, hogy eldöntse, mi legyen a sorsa”.

Mohamed Dzsavád Zaríf iráni külügyminiszter azt szögezte le: Teherán nem akar konfliktust, de egyetlen országnak sem szabad azt hinnie, hogy szembeszállhat Iránnal

mti

Engedély nélkül hajózott olasz felségvizekre a Sea-Watch „mentőhajója” - El kell gyorsan süllyeszteni!





2019. május 19. 15:57
Hunhír.info
Engedély nélkül hajózott olasz felségvizekre a Sea-Watch német segélyszervezet mentőhajója, fedélzetén 47 migránssal – számolt be az olasz média vasárnap. A Sea-Wacth 3 elnevezésű hajó jelenleg Lampedusánál jár. Arturo Centore, a hajó kapitánya humanitárius okokra hivatkozva azt kérte az olasz hatóságoktól, hogy hadd tehesse partra utasait. „Vendégeink lelkiállapota gyorsan romlik” – írta a Sea-Watch a Twitteren. „A kapitány és a legénység jogukkal élve a legközelebbi biztonságos kikötő felé tartanak.”
menekultek250.jpg
Menedék - Pálfi
EZ A HAJÓ NEM FUT BE EGY OLASZ KIKÖTŐBE SEM, AMÍG ÉN VAGYOK A BELÜGYMINISZTER” – szögezte le Matteo Salvini olasz miniszterelnök-helyettes és belügyminiszter.

„EGY ÁLLAM NEM HAGYHATJA, HOGY AZ EMBERCSEMPÉSZEK BŰNTÁRSAI DIKTÁLJANAK NEKI” – tette hozzá a bevándorlásellenes Liga vezetője.

Egyelőre nem tudni, hogy sikerül-e megegyezésre jutni a többi európai uniós tagországgal a Sea-Watch 3 fedélzetén tartózkodó migránsok befogadásáról. Az utóbbi hónapokban az Európai Unió több tagja jelezte, hogy kész menedéket nyújtani a Földközi-tengeren megmentett migránsoknak.

A Sea-Watch 3 hatvanöt migránst mentett ki szerdán egy gumicsónak fedélzetéről 55 kilométerre Líbia partjaitól. Róma 18 migránsnak, hét gyereknek, hét anyának, három apának és egy sürgős orvosi ellátásra szoruló férfinak adott engedélyt arra, hogy olasz földre léphessen.

Hirado.hu






Drogos szexorgiákra járhatott Sebastian Kurz



2019. május 19. 07:12
Hunhír.info
kurz-250.jpgHeinz- Christian Strache súlyos vádakat fogalmazott meg Sebastian Kurz, regnáló osztrák kancellárral szemben. A frissen lemondott alkancellár szerint ugyanis tudomása van arról, hogy Kurz korábban drogos szexpartikat látogatott. A botrány alapjában rengetheti meg az osztrák politikát- írja a Mandiner. Kompromittáló információkat tartalmaz a kiszivárgott videó, Christian Kernről is, akiről Strache – állítása szerint – egy olyan fotóval rendelkezik, amin fiatalkorú “feketékkel” látható.
Menedék - Bayer
Az immáron lemondott osztrák alkancellár, Heinz- Christian Strache az ibiziai videó egy újabb napvilágra került részletében arról beszél, hogy a hivatalban lévő osztrák kancellár, Sebastian Kurz szexorgiákon vett részt, ahol a drogokat sem vetették meg és egy bizonyos titkos szoba is szóba kerül.

Kompromittáló információkat tartalmaz a kiszivárgott videó, Christian Kernről is, akiről Strache – állítása szerint – egy olyan fotóval rendelkezik, amin fiatalkorú “feketékkel” látható.

Amennyiben Strache állításai igaznak bizonyulnak, az teljesen felkavarhatja az osztrák politikát, mindezt egy héttel az EP- választások előtt.




Arnold Schwarzeneggert Dél-Afrikában lerúgta egy nigger





2019. május 19. 06:50
teremből. Az osztrák születésű, de már évtizedek óta amerikai állampolgár Schwarzenegger a történtek után is megőrizte jókedvét, amit mutat, hogy az esetet követően is posztolt olyan videót, ahol rajongókkal találkozik Johannesburgban.
Hunhír.info
Megdöbbentő és brutális támadás áldozata lett Dél-Afrikában Arnold Schwarzenegger. A korábbi testépítő és színészlegendát egy nyilvános eseményen rúgta meg egy férfi.
Menedék - Bayer
A korábbi kaliforniai kormányzó a nevét viselő Arnold Classic Africa testépítőversenyen vett részt a Johannesburghoz tartozó Sandtonban. Schwarzenegger éppen a telefonjával vette fel videóra, ahogy fiatalok táncolnak körülötte, amikor egy férfi nekifutásból teljes erővel páros lábbal hátba rúgta.


A számtalan hollywoodi klasszikus akciófilmben (Terminátor, Predator, Vörös zsaru, Conan és még sorolhatnánk) játszott szerepeivel óriási sztárrá váló 71 éves legenda a rúgás erejétől bezuhant a nézők közé.

Schwarzenegger nem sérült meg a támadásban, a tettest azonban azon nyomban leteperték, majd eltávolították a
teremből. Az osztrák születésű, de már évtizedek óta amerikai állampolgár Schwarzenegger a történtek után is megőrizte jókedvét, amit mutat, hogy az esetet követően is posztolt olyan videót, ahol rajongókkal találkozik Johannesburgban.


A népek és nemzetek Európáját hirdette meg Salvini a szuverenista erők kampányzáróján


2019. május 18. 19:22
europa-projekt-500.jpgA népek és nemzetek Európáját hirdette meg az EU-t eddig uraló "elittel" szemben Matteo Salvini az olasz kormánypárt, a Liga vezetője szombaton Milánóban, az európai szuverenista erők közös EP-választási kampányzáróján. Matteo Salvini kijelentette, hogy ha a Liga és szövetségesei nyerik az európai parlamenti választást "bevesszük Európát, és tetőtől talpig megváltoztatjuk".
Menedék - Pálfi
Hangoztatta, hogy nem a nemzetek, nem is a szélsőjobboldalinak tartott erők, hanem az a hatalmi elit árulta el Európát, amely eddig a pénzpolitika, a multinacionális cégek, az ellenőrzés nélküli migráció nevében elfoglalta Európát. Salvini mindezt a Merkel, Macron, Soros, Juncker "négyessel" foglalta össze.

A kormányon lévő Liga vezetője, az olasz kormány belügyminisztere úgy vélte, a május 26-i választás a népek és a "pénzzel és arroganciával teli" elit harca lesz. Dávid és Góliát küzdelméről beszélt, arra figyelmeztetve, hogy gyakran a "kicsik forradalma" vezet győzelemre. Célként jelölte meg, hogy az európai szuverenista erők megelőzzék az európai baloldalt.

Salvini hangsúlyozta, hogy az EP-választásokkal a strasbourgi parlamentnek ismét központi szerepet kell kapnia, hogy a döntések itt, "az egyetlen demokratikusan megválasztott európai intézményben" szülessenek, nem pedig a "titkos" brüsszeli irodákban.

Ha a Liga lesz az első európai párt, első intézkedésként az európai határok védelmének bevezetését szorgalmazza majd, hogy "ide senki többé ne léphessen be engedély nélkül, az iszlám soha nem lesz úr az én otthonomban" - jelentette ki.

Az olasz kormánypárt vezetője a tengeren átkelő migránsok mentését szombaton ismét szorgalmazó Ferenc pápának azt üzente, a Liga képviselte migrációs politika is életeket ment az indulások megállításával, megakadályozva a bevándorlók rabszolgasorsra kényszerítését, a tömeges deportálás, az emberek kizsákmányolását és a gettókat. Ferenc pápa nevét a milánói dóm téren füttykoncert kísérte.

Matteo Salvini európai intézkedésként javasolta a "népek jogai chartájának" kidolgozását is, biztosítandó a munkához és az egészséghez való jogot.

Kijelentette, hogy Milánóban nem fasiszták, hanem a józan ész követői találkoztak. "Békés őrültek" vagyunk, mint Galileo Galilei, akinek senki sem hitte el az igazságot, hogy a föld mozog - mondta. A Liga politikusa beszéde végén az európai védőszentek és Szűz Mária oltalmát kérte.

A milánói székesegyház előtt felállított színpadon az Elsők az olaszok, A józan ész Európája felé felirat volt olvasható. További transzparensek azt hirdették, hogy Olaszország felemelte a fejét a bürokráciával, a bankokkal, a migránsokat szállító hajókkal szemben.

"A mai a diadal napja volt! Május 26. a józan ész forradalma lesz! Európa felemeli a fejét!" - mondta a Salvini előtt felszólaló Marine Le Pen, a francia Nemzeti Tömörülés (RN) vezetője. Kijelentette, hogy az európai országokat "elárasztó" migráció veszélybe sodorja a népek biztonságát és az európai civilizáció értékeit. Anders Vistisen a Dán Néppárt (DF) politikusa kijelentette, az európai szuverenisták Matteo Salvinit követik a Merkel-Macron páros "megsemmisítésére".

Matteo Salvini és Marine Le Pen 2014 óta politikai szövetségesek, de ez az első alkalom, hogy közös megmozdulást vezettek. A nagygyűlés meghívottai között volt Geert Wilders, a holland Szabadságpárt (Pvv), Jörg Meuthen, az Alternatíva Németországnak (AfD), továbbá Gerolf Annemans, a Flamand Érdek párt (VB), Boris Kolla, a szlovákiai Család vagyunk (Sme Rodina) vezetője, csakúgy, mint Veszelin Mareski, a bolgár Akarat (Volja), Tomio Okamura, a cseh Szabadság és Közvetlen Demokrácia Párt (SPD) elnöke. Jaak Madison, az Észtországi Konzervatív Néppárt (EKRE) alelnöke, Anders Vistisen, a Dán Néppárt (DF) európai parlamenti képviselője, valamint Laura Huhtasaari, a Finnek Pártja (FP) alelnöke is részt vett.

Harald Vilimsky, az Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) EP-listájának vezetője az Ausztriában kormányon lévő párt elnöke, Heinz-Christian Strache körül pénteken kirobban korrupciós botrány nyomán lemondta részvételét, a tömörülést más képviselte.


Titkosszolgálati módszerekkel buktatták meg az osztrák alkancellárt



2019. május 18. 19:18
Hunhír.info
kem.jpgTőrbe csalták az Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) vezetőjét. Aljas munka volt. Az időzítés sem véletlen: egy hét múlva sorsdöntő európai parlamenti (EP) választás A Strache körüli botrány péntek este robbant ki: videofelvételek tanúsága szerint (amit német lapok, a Spiegel és a Süddeutsche Zeitung hoztak le) a politikus a 2017-es választási kampányhoz nyújtandó támogatásért cserébe állami megbízások elnyerését helyezte kilátásba egy magát ausztriai befektetésre készülő dúsgazdag orosznak valló nőnek.
Menedék - Atilla
Heinz-Christian Strache szombaton lemondott. Sebastian Kurz kancellár ezt elfogadta. Az APA osztrák hírügynökség az FPÖ szövetségi és tartományi köreiből úgy értesült, hogy a szabadságpárt minden bizonnyal Norbert Hofer közlekedési, innovációs és technológiai minisztert fogja az alkancellári posztra javasolni, hogy az ő vezetésével folytassák a koalíciós együttműködést. Azt azonban egyelőre nem tudni, hogy Sebastian Kurz kancellár és pártja, az ÖVP ezt elfogadja-e.

Strache a pártelnöki posztjáról is lemondott.

(Nagy Gábor, 888.hu)



Salvini: Rémálommá változtatták Európát a hatalmon lévők



2019. május 17. 20:03
Hunhír.info
eu-eg-250.jpgSzombaton Milánóban találkoznak egymással Európa szuverenistái. Salvini külföldi újságírók előtt tartott pénteki sajtótájékoztatóján azt hangoztatta, hogy az általa említett Európa-ellenesek ma a szocialisták és mindazok, akik – mint fogalmazott – „az álmot rémálommá, ketreccé változtatták”. Hírügynökségek szerint az olasz politikus a szocialisták mellett a jobbközép erőkre utalt.
Menedék - Atilla
Salvini szerint Európa ellenségei vannak jelenleg hatalmon. „Ha itt kimennek az utcákra és megkérdezik az embereket, hogy elégedettek-e az EU-val, szeretik-e az uniót, tízből nyolcan azt válaszolják, hogy »Nem, köszönjük!«” – mondta Salvini. Mint mondta, egyebek között olyan Európáért száll síkra, ahol az unió kevesebb jogkörrel rendelkezik, a tagállamok pedig visszakapják a döntési jogot a kereskedelem, mezőgazdaság és költségvetési fegyelem tekintetében. Hangsúlyozta: olyan költségvetési szabályokat akar, amelyek jólétet és munkahelyeket teremtenek. „Jelenleg Brüsszel teljes munkanélküliséget hoz ránk” – sérelmezte Salvini. Az Európai Bizottság ugyanakkor évek óta kifogásolja Olaszország magas államadósságát.

A bevándorlásellenes Liga vezetője ugyanakkor támogatásáról biztosította az Európai Unió külső határainak védelmét, az illegális bevándorlók visszaküldését. „Határozottan kiállunk egy olyan Európa mellett, amely csak kevés üggyel foglalkozik, de azt nagyon jól végzi” – mondta. „Célunk, hogy visszatérjünk az egykori Európai Gazdasági Közösség alapító atyáinak szellemiségéhez. Ezt a szellemiséget ugyanis elárulta az európai bürokrácia és technokrácia az évtizedek során” – hangoztatta az olasz jobboldali politikus.

A Liga vezetője beszélt arról is, hogy Európának szembe kell szállnia az iszlamizáció folyamatával, amely helyenként egyes városrészeket, sőt egész városokat kerített hatalmába. Salvini ezzel összefüggésben Rotterdamot, Malmőt, Marseille-t, Brüsszelt, illetve London bizonyos részeit említette, ahol szerinte már az iszlám jogot, a saríát alkalmazzák. „Ha nem tartóztatjuk fel ezt a folyamatot ... néhány éven belül keservesen megbánjuk majd” – fűzte hozzá.

Salvini a radikális jobboldali erők páneurópai összefogását szeretné elérni egy úgynevezett Népek és Nemzetek Európai Szövetségben. Az olasz politikus ezért szombatra a milánói dóm előtti térre hirdette meg az európai szuverenisták megmozdulását, amelyen a Liga vezetőjének bejelentése szerint 15 európai radikális jobboldali párt vezetője vesz majd részt

Jelen lesz Marine Le Pen a francia Nemzeti Tömörülés (RN) elnöke, Jörg Meuthen, a német Alternatíva Németországnak (AfD) párt vezetője, illetve Geert Wilders, a holland Szabadságpárt elnöke, de ott lesznek az Osztrák Szabadságpárt (FPÖ), a Finnek Pártja, a Dán Néppárt, a Flamand Érdek, az Észtországi Konzervatív Néppárt (EKRE), a cseh Szabadság és Közvetlen Demokrácia (SPD) párt, a Család vagyunk (Sme rodina) szlovák ellenzéki mozgalom, illetve a bolgár Akarat (Volja) párt delegációi is.

(MTI)


Benedek az én pápám”- vágott oda Salvini az áruló szabadkőműves szutyoknak


2019. május 15. 12:49
Hunhír.info
ferenc-papa.jpgMatteo Salvini és a Ferenc pápa eddig sem szívelték egymást. Az olasz belügyminiszter megtestesíti mindazt, ami ellen a szabadkőmüves felemeli szavát. Nem akar szolidaritást az idegen élősködőkkel, hanem még azon hajók ellen is szankciókat vezet be teljes joggal, amelyek felveszik őket a fedélzetükre. Salvini nemrégiben egy pólóban jelent meg, amelyen e szöveg szerepel: „Benedek az én pápám”
Menedék - Bayer
A vasárnapi Úrangyala imádság során egy újfasiszta olasz szervezet, a Forza Nuova tiltakozott a pápa ellen, „árulónak” nevezve őt.

népszava nyomán










Salvini az antifáknak: ti vagytok egyedül fasiszták!





2019. május 14. 18:02
Hunhír.info
Olaszországban is javában zajlik az EP-választási kampány, Matteo Salvini ezért mindennap az országot járja. Az egyik állomásán szélsőbaloldali tüntetők várták őt, az olasz belügyminiszter azonban tökéletesen helyretette őket.
Menedék - Atilla
A bevándorlásellenes belügyminisztert a Torino megyei Settimo Torinese településen várták szélsőbaloldali tüntetők, akik folyamatosan azt kiabálták Salvinira, hogy „fasiszta”. Körbe-körbe járkáltok Piemontban, hogy fasisztákat keressetek, de ti vagytok egyedül fasiszták – vágott vissza Matteo Salvini. A Liga politikusa kitért a bevándorláspártiak által leginkább hangoztatott érvre, amelyet sajnos idehaza is gyakran hallhatunk.

Dühös leszek, amikor televízióban a baloldal azt mondja, hogy »olaszok is migráltak a nagyvilágban«. Ki kéne mosni azoknak az embereknek a száját, akik a napi 35 eurót elverő migránsokat azokhoz hasonlítják, akik Belgiumba mentek bányákba dolgozni, vagy a jobb megélhetés reményében utaztak ki az Egyesült Államokba, Svájcba vagy Németországba.

Salvini szerint akik ellene tüntetnek, jobban tennék, ha inkább dolgozni mennének.

Nem ez az első eset, hogy a bevándorlásellenes olasz politikussal összebalhéznak a szélsőbaloldaliak. 2018 augusztusában az Antifa odáig is elment, hogy pokolgépet robbantottak a Liga egyik irodája előtt. Eredetileg két bomba volt, a másodikat szerencsére sikerült a rendőröknek hatástalanítaniuk.

888.hu




Zsidó nőt késeltek meg... Na persze, nem nálunk...





2019. május 14. 17:59
Hunhír.info
Egy ismeretlen támadó késsel megtámadott és súlyos sérüléseket okozott egy zsidó nőnek a dél-svédországi Helsingborgban – közölte a Jediót Ahronót című újság honlapja, a ynet. Az elkövető elmenekült a helyszínről.
Magyar Menedék - Raffay
A svéd lapok arról számoltak be, hogy a nőt munkába menet reggel fél nyolckor támadta meg egy ismeretlen, aki kilenc alkalommal szúrta meg. A 60-as éveiben járó áldozatot súlyos sérülésekkel vitték kórházába.

Az izraeli lap úgy tudja, hogy a nő a helsingborgi zsidó gyülekezet aktív tagja, férje pedig a közösség titkára. Yaakov Haguel, a Cionista Világszervezet alelnöke súlyos és sokkoló eseménynek nevezte a támadást. „Ez egy nagyon súlyos eset, a helyi hatóságnak gondoskodniuk kell a helyi zsidó közösség biztonságáról, és megakadályozniuk a hasonló eseteket” – fogalmazott.

A rendőrség időközben bejelentette, hogy megerősítették a zsidó hitközség épületeinek védelmét a városban.

Híradó






A Gázai koncentrációs táborról kérdezte , mert a fiát ott lőtték meg a kurva meg elhajtotta , erre a hapi bepipult , és megkéselte , hogy tudja , milyen a helyzet a koncentrációs táborban ahová egy népet zártak be !!!





Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése