2018. június 26., kedd

Az arzenál






Az arzenál


Nézzük a technikai vonulatot , a biológiai , vegyi fegyver arzenált nem is akarom említeni , mert a borzalom , az ami feltolódik az emberbe !!!!
Nem véletlenül számolnak az emberiség kiirtásával , és ezt komolyan fontolgatják , mint az amerikai emlékmű is említi csak 500 millió embert akarnak a földön , hogy éljen , mákülönben az erőforrásokat feléli a néptömeg , és csupán kenyér pusztítóként kezelnek bennünket !!! Még a fasiszták is bölcsebbek voltak , és ugyan tizedeltek bennünket , de mint ahogy kiderült nem ők akarták ezt a világháborút !!! Mint az elsőt is úgy a másodikat is , és a harmadikat is a kazár cionista askenázi zsidók sürgetik , a háttérből a vakoló páholyok , és a kazár bankárkaszt pénzeli az uszítást , hogy a kis helyi háborúk hatalmas konfliktussá dagadjanak , és mint mindig mindkét félnek hatalmas összegeket kölcsönözzön , hogy a végén hajókkal hordják nekik az aranyat , a kölcsön behajtása érdekében mindkét felet megkopasztva
rabszolga sorsra kényszeríteni őket , hogy végül már mindenaz ő döntésük alapján történjen , a vakoló páholyokat megbizva háttérből irányítani tudják az egész emberiség sorsát !!! Háborúkat halált hozhatnak egy – egy nemzetre , míg a nemzetek öntudatra ébredve rájönek , hogy a megoldás likvidálni azt a kevesett akik úgy 5 ezren lehetnek 500 család kezében az emberiség kirablásának a lehetősége , és ők ha kell le is gyilkolják őket !!!!
Hát itt az idő ébredjetek , és kezdjétek irtani most már ti e gyilkos családokat . A helytartóinkat se kiméljétek ,hisz az ő pénzszivattyui is működnek , csak az Orbán maffiára gondoljatok , hogy miket meg csináltak a szemetek előtt !!!
Olajozás , ilyen mutyi olyan mutyi , szervkereskedelem , fegyver kereskedelem , emberkereskedelem , koncentrációs táborok kiépítése , megsemmisítő tábor beüzemelése , Táncos Gábor ügy a vérvád , a gyurcsányi polgárháborúra játszás , a Budapesti MAJDAN , felszítása a magyar ill karárjaink GLADIÓja a fegyverraktárak kiürítése , és az arzenál korszerű fegyverekkel történő feltöltése !!!! Hogy a vakoló páholyok szavainak nyomatéka is legyen !!!!
És ne feledjétek a Pintérnek is , mint a görénynek francia becsületrendre kell játszani , és a páholyok ezt az érzést meg is erősítették a Pintérbe , és az ő gyilkosság BT -jében !!!!
















































És mi áll mindezek mögött a gyilkoló ember !!!

Ezt a halom pénzt az emberiség jólétére is költhetnénk , de nem csak a gyilkosság finanszírozása az első . A hatalom vágy a másik leigázása , a mozgató rugó !!!
A tudományt kisajátította a hadiipar , minden találmány a hadi iparban realizálódik , és csak jóval később kerül a civil szférába .
Szinte újból fel kell fedezniük , és így kerülhet a közösség birtokába . És akkor jöjjön az újabb csavar , az illuminátusok , és a titkos társaságok állam az államban már jóval előbb alkalmazzák a dolgokat , az ő céljuk a tömegek feletti uralom megszerzése , és e tömegek irányított robotgépekké tétele , hogy , ha kell balekokat , vezéregyéniségeket , és gyilkoló gépeket faragjanak a nép egyszerű fiaiból !!!! Nézd meg az USA -t fiait lányait irányított robotgéppé alakítják a seregbe, hogy kérdezés nélkül öljön , és utána mint aki jól végezte dolgát a tudatából törlődik a program , és a megfelelő jelszó hallatán ismét gyilkoló géppé válik, vagy mint balek el kell vinnie a balhét amit nem is ő követett el , mert párhuzamos akcióban , nem tudni , hogy kire tesznek éles dolgot , és ki lesz a balek , hogy ő vigye a balhét , ha kicsuszna valami az irányításuk alól , legyen ez akár egy elnök meggyilkolása is !!!
A balekban aktiválódik az önmegsemmisítő program , és az alany megpróbálja az öngyilkos beprogramozott halált elvégezni !!!
A mangyúriai jelölt erről beszélt a filmen !!!
Ilyen beprogramozott ember lehet akár egy miniszter elnök is , vagy fontosabb intézmények prominens tagjai is , akiknek azt kell csinálniuk amit a páholy urai mondanak , ha nem teszik , akkor a nála alkalmazásban lévő mondjuk dada , ki egy agymosott személy , és be van programozva , megkapja a jelszót , és ha azt kell csinálnia , hogy végezzen a gyermekeivel , hát likvidálja a gyerekeket , mert a barátunk nem hajtotta végre a páholy utasítását . … Ezért megkapta a figyelmeztetést , hogy így jártok , ha nem azt teszitek ,amit mi akarunk .
És még valami , Mivel a prominens egyének , többnyire páholy tagok rájuk nézve kötelező az engedelmesség , és könnyebb belőlük agymosottat csinálni , mint egy tömegből , és elrángatják a szinfalak előtt a politikus bábukat , akar félöntudatos állapotban is , és ha eljátszotta a figura pozitív negatív jellegét is , és uncsi lett , jön a másik agymosott , de azt már jó előre le lett tréningeztetve , hogy úgy mond bejáratva lett , több pártból több jelölt , áll készenlétbe a kis dajka mesét előadni .
Csak vigyél végig néhány gondolat kísérletet meglepő , de egész jól eligazodol az események eme rengetegében … Látod, hogy ki mozgatja a bábokat , és ha elég hosszan tanulmányoztad a témát látod , hogy kit miért is gyilkoltak meg !!!!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése