2018. február 11., vasárnap

Látod e amit látnod kell






Látod e amit látnod kell




Chuck Hagel is zöld utat ad a Szíria és Irán elleni támadásokhoz



közel-kelet térségének fontosságával az idők jelei szempontjából az alábbi két írás foglalkozik:
Forrás: Infowars.com
Chuck Hagel (balra) és Moshe Ya’alon Tel-Avivban
Chuck Hagel amerikai védelmi miniszter megbánta Izrael elleni vélt bűneit. A volt nebraskai szenátort azért kritizálták kollégái, például John McCain, mert nem állt be az Irán elleni háborút támogatók táborába. Egyesek úgy gondolták, hogy az Iránnal szembeni szankciók helytelenítése antiszemita hozzáállás. 
Lindsay Graham dél-karolinai szenátor egyenesen odáig ment, hogy kijelentette, Hagel „az ország történelmének leg Izrael ellenesebb védelmi minisztere.”
Minden kétely eloszlott, amikor Hagel néhány napja Tel-Avivban találkozott Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnökkel. Hagel tulajdonképpen zöld utat adott egy Irán elleni támadásra, ezzel semlegesítve a múltját beárnyékoló kijelentéseket. A Wall Street Journal szerint a miniszter szerepet váltott és inkább az amerikai vonzerőt vetette be, amivel tulajdonképpen az izraeli célokat támogatja azzal, hogy megpróbálja meggyőzni Iránt, valós katonai veszéllyel áll szemben, miközben az ország a nyugat diplomáciai törekvéseit próbálja hárítani.”
Az izraeli katonai parancsnokságon tartott sajtótájékoztató során Hagel kihangsúlyozta, hogy Izrael és az Egyesült Államok „teljes” egyetértésben van az Iránnal kapcsolatban követendő politikát illetően. Megismételte, hogy Izraelnek, mint szuverén államnak, joga van Irán megtámadására az ország feltételezett atomfegyver programja miatt.
Kijelentette, hogy nincs rés az amerikai és izraeli álláspontok között az iráni atomreaktorok hatástalanítását illetően. Hagel elmondta, hogy ennek kivitelezésére az Egyesült Államok beleegyezett további fegyverek eladásába Izrael részére, V-22-es Osprey szállítórepülőket és üzemanyag feltöltő tankereket is beleértve, amelyeket egy támadás során használnának. Hagel szerint a fegyverszállítási megállapodás egyértelmű üzenetet közvetít Irán számára.
A támadáshoz elengedhetetlen feltöltő tankereket még a Bush kormány sem volt hajlandó eladni Izrael számára. Érdekes módon az amerikai illetékesek úgy gondolják, vagy úgy tesznek, mintha egy esetleges izraeli támadás jóváhagyásával és további fegyverek eladásával a támadások valószínűségét csökkentenék.
Amellett, hogy megerősítette Izrael „szuverén” jogát Irán megtámadására, Hagel biztosította Izraelt az amerikai kormány támogatásáról egy esetleges Szíria elleni támadást illetően is. Hagel és Moshe Ya’alon, izraeli védelmi miniszter egy UH-60-as izraeli katonai helikopterben utazva mintegy 5 kilométerre megközelítették a szíriai határt, és Damaszkusztól 50 kilométerre repültek el.
Hétfőn a Le Figaro nevű francia lap azt írta, hogy Jordánia két légifolyosót bocsátott Izrael rendelkezésére, amelyeken át Izrael támadásokat indíthat Szíria ellen. A megállapodás lehetővé teszi, hogy Izrael Libanon megkerülésével jusson el Szíriába.
Izrael még januárban támadást intézett a Jamraya-i szír katonai kutatóközpont, mások szerint a szír-libanoni határ felé tartó konvoj ellen. „Nem engedhetjük, hogy [Szíria] modern fegyverrendszereket juttasson el Libanonba,” nyilatkozta Ehud Barak a támadás után. Szerinte a támadás, amiben öt ember veszítette életét, bizonyítja, hogy „amikor Izrael mond valamit, azt komolyan gondolja.”









A NATO új háborúra készül


Forrás: WND.com

A NATO csapatok egy Szíria elleni támadásra gyakorlatoznak Törökországban, török irányítás alatt, tudta meg a World Net Daily a szíriai diplomáciai testület egyik rangidős tisztjétől.
Ettől az információtól teljesen függetlenül, jól értesült, közel-keletre specializálódott biztonsági szakértők elmondták, hogy Oroszország ellenőrzi a szíriai csapatokat és tanácsokkal látja el az országot az esetleges NATO támadásra adható katonai válaszlépéseket illetően, amennyiben a NATO valóban a Bashar al-Assad vezette Szíria ellen küldené csapatait.
A tisztek azt is elmondták, hogy Oroszország nagymennyiségű Iskander ballisztikus rakétát adott el Szíriának, valamint, hogy a NATO-támadás veszélyére való tekintettel az orosz kormány megújította Szíriának adott ígéretét a modern S-300-as rakétaelhárító rendszer eladására vonatkozóan.
A szíriai diplomata elismerte, hogy országa Oroszország általános támogatását élvezi, de az Assad rezsim attól tart, hogy az Európai Unió és az Egyesült Államok gazdasági ösztönzés felajánlásával ráveszi Oroszországot, hogy csökkentse Szíriának nyújtott támogatását.
A hírt érkezése előtt éppen egy nappal Assad azzal fenyegetőzött, hogy egy NATO támadás esetén lángra lobbantja a közel-keletet.
Amennyiben valamilyen őrültséget tesznek Damaszkusz ellen, csupán hat órára van szükségünk, hogy több száz rakétát helyezzünk el a Golan Fennsíkon és lőni kezdjük Tel-Aviv-ot,” nyilatkozta Assad október 4-én az iráni állami Fars hírügynökség beszámolója szerint.
A hírügynökség szerint Assad a kijelentéseket a török külügyminiszterrel, Ahmad Davutoglu-val folytatott megbeszélés során tette. Davutoglu a megbeszélés során továbbította a NATO és az Egyesült Államok figyelmeztetését, amely szerint Assad nemzetközi katonai támadásra számíthat országa ellen, amennyiben nem hagy fel a kormányellenes tüntetők ellen alkalmazott erőszakos intézkedésekkel.
A Fars szerint Assad erre azzal válaszolt, hogy szükség esetén a libanoni Hezbollah-ot is segítségül hívja az Izrael elleni intenzív rakétatámadás kivitelezésére.
Ezek az első három órában meg fognak történni, a második három órában pedig Irán megtámadja az USA hadihajóit, amelyek a Perzsa-öbölben állomásoznak, így az európai és amerikai érdekeltségeket szimultán fogjuk támadni,” idézte a hírügynökség Assad elnököt.
Bár Assad kijelentésének azonnali megerősítésére nincs módunk, tudjuk, hogy a Fars hírügynökséget működtető Irán szoros kapcsolatban áll a damaszkuszi kormánnyal.
A NATO támadás visszaverésére való szíriai készülődésről már augusztusban hírt adott a WND, amikor az egyiptomi biztonsági erők tisztjei tudomásunkra hozták, hogy Szíria a nemzetközi közösség támadásának fogadására készül.
Múlt hónapban pedig Barack Obama felszólította Assad elnököt, hogy a demokrácia érdekében mondjon le a hatalomról.
Soros által támogatott elv fehérházi összefonódásokkal
A nagyhatalmaknak egy új szövetségese is akadt az elmúlt hónapok katonai akcióban, ezúttal egy eszme formájában. A Líbia elleni támadást sokan a „védelmezés felelősségenévre keresztelt katonai elv próbájának tekintették.
Obama elnök a nemzethez intézett beszédében a védelmezés felelőssége elvét nevezte meg a Líbia elleni légitámadások legfőbb indítékául.
A most már a NATO támogatását is élvező elv lényege, hogy a szuverenitás nem kiváltság, hanem egy felelősség, amit vissza lehet vonni, ha egy országot „háborús bűnökkel, népirtással, emberiség ellenes bűncselekményekkel vagy etnikai tisztogatással” vádolnak.
A Védelmezés Felelőssége Globális Központ (mert ilyen is van) ennek a katonai elvnek a legfőbb támogatója. A központ alapítója és egyik főtámogatója pedig nem más, mint régi barátunk Soros György.









Az eltűnő méhek helyett robotméh


Forrás: Activist Post
A közelmúltban számos szakértő hívta fel a figyelmet a méhek tömeges pusztulására illetve a kolóniák hirtelen elnéptelenedésére. Több tanulmány is készült a probléma megértésére, amelyek egytől egyik azt találták, hogy a kolónia összeomlás szindrómát (CCD) a vitatott neonikotinoidot tartalmazó rovarölőszerek okozhatják.
A Sygenta és a Bayer gyógyszeróriások „megoldási” javaslata mellett, hogy „ültessünk több virágot” a méhek megmentésére (az általuk gyártott veszélyes anyagok használatának felfüggesztése helyett), a Harvard Egyetem mérnökei egy technológiai „megoldással” álltak elő.
A Harvard Mérnöki és Alkalmazott Tudományok valamint Evolúciós Biológia karának csapata a Northeastern Egyetem biológusaival együttműködve robotméhek kifejlesztésébe kezdett. A rovarrobotok elvileg több feladat ellátására is képesek lesznek.
Főállásban növényeket poroznának, mellékállásban pedig mentéseknél segíthetnének felderítési feladatokkal, részt vehetnének katonai felderítő akciókban, de  használhatnák őket a klímakutatásban és a közlekedés megfigyelésében is, hogy csak néhány lehetőséget említsünk.
A Harvard mérnökeinek, elmondásuk szerint, a méhek biológiai felépítése és a kolóniák viselkedése adta az ihletet a „Mikro Légi Jármű Projekt” elindításához. Bár az elsődleges cél autonóm robotok kifejlesztése, azt is szeretnék elérni, hogy több robot együttműködve gyorsabban és hatékonyabban tudjon bizonyos feladatokat elvégezni.
A robotokat egy olyan mikro mérnöki technológiával állítják elő, amit kifejezetten tömeggyártásra terveztek. Minden „méh” saját elektromos idegrendszerrel és áramforrással van ellátva, feladataikat pedig egy mikroszkopikus ultraibolya célzó érzékelő segítségével végzik.
Ezek a mikro robotok kísértetiesen emlékeztetnek az amerikai hadsereg által fejlesztett miniatűr drónokra. A különböző fejlesztő csapatok és technológiák közötti információ megosztás és együttműködés felgyorsította a folyamatokat, és növelte a kifejlesztett robotok teljesítményét és repülési idejét. Tényleg elérkeztünk oda, hogy a kutatók képesek teljesen önálló drónrajokat létrehozni.
A robotméhekhez képest a kvadrotoros drón helikopterek igazi monstrumnak néznek ki. Láthatjuk, miként bővülnek a felhasználási területek, miközben az eszközök mérete egyre csökken.
Azon túl, hogy a robotméhek esetleg beporozhatják disztópikus jövőnk genetikailag módosított, emberek nélkül művelt, élettelen gabonatábláit, mi más hasznuk lehet még?
A teljesen mechanikussá alakított természetet népszerűsítő propaganda szerint örülnünk kellene, hogy a jövőben a gazdáknak nem kell majd a méhektől függnie. Szabadalmazott drónmunkásokat lehet majd bérbe venni a tavaszi munkálatok elvégzésére. A porzás gyors lesz és hatékony, nem kell a méhcsaládok összeomlásától vagy a terméketlen szürettől tartani.
Még egy lépéssel továbbfűzve a gondolatmenetet, a robotméheket akár úgy is programozhatják, hogy csak a tulajdonos tábláit porozzák be, így a gazdáknak nem kell attól tartaniuk majd, hogy méheik elvesznek a szomszéd földjén. Elég, ha beállítják, hogy kizárólag a konkrét genetikai markereket tartalmazó növényekre szálljanak le. Ehhez természetesen arra lesz szükség, hogy a gazda a robotméhekhez programozott, szabadalmazott magokkal vesse be tábláit.
Szabadalmazott méhek a szabadalmazott és hatóságilag jóváhagyott földeken a Szép Új Világ boldog lakóinak.





Felfegyverzett rendőrségi drónok?

Forrás: RT.com





A ShadowHawk Drón
A Houston közelében fekvő Montgomery rendfenntartóinak arzenálja hamarosan egy 300.000 dolláros pilótanélküli megfigyelő repülővel bővül és amennyiben a megyei rendőrfőnök akarata minden tekintetben teljesül, a légi jármű tűzerővel is rendelkezik majd. 
Az új eszközről nyilatkozva Randy McDaniel rendőrfőnök elmondta, hogy egyelőre nincs kizárva a drón felfegyverzése. Jelenleg nincs tervben egy fegyveres drón hadsereg beszerzése, a rendőrfőnök azonban úgy gondolja, egy ilyen fegyveres eszköz bizonyos helyzetekben jól jönne a rendőrségnek.
A gázspray vagy gumilövedék kilövésére alkalmas fegyver felszerelésére vonatkozó direkt kérdésre McDaniel elmondta, hogy osztálya egyelőre csupán fontolgatja az elképzelést.
Ezeket a fegyvereket a rendőrség nap mint nap alkalmazza bizonyos helyzetekben, tehát hasznos lehet, ha pilóta nélküli repülőink is rendelkeznek velük,” nyilatkozta McDaniel a Daily-nek a frissen beszerzett drónra utalva.
Miközben Montgomery városát egy új, igen drága szempár figyeli majd a magasból a ShadowHawk drón formájában, messze nem ez az egyetlen kisváros, amelyik ilyen eszközzel rendelkezik. Az Egyesült Államok déli államainak számos települése rendelkezik már ilyen légi járművel és az amerikai nemzetbiztonsági hivatal számos alkalommal megerősítette, hogy már évek óta egy egész drón raj segíti a határok megfigyelésében. A Szövetségi Repülési Hivatal a drónok használati szabályzatán dolgozik, mivel az Electronic Frontier Foundation már pert is indított egyik társhivataluk, a Közlekedési Osztály ellen „követelve a pilóta nélküli repülők üzemeltetésére kiadott bizonyítványok és engedélyek részleteit.”
Ez egy olyan eszköz, aminek használatáról a rendfenntartó erők korábban nem is álmodtak,” nyilatkozta Steven Gitlin, az AeroVironment Inc. vezetője a Los Angeles Times-nak még tavaly. Cége több ezer drónnal láthatja el a Montgomery-i rendőrséghez hasonló kisebb egységeket, de sokan aggódnak, hogy a drónok alkalmazása egy újabb szög lesz az emberi jogok koporsójában.
A civil használatban lévő drónok esetében a legnagyobb félelem a megfigyelés mértékének terjedése miatt van. A legtöbb ember azt kifogásolja, hogy az állam saját lakosait állandó megfigyelés alatt tartja,” nyilatkozta Kirsten Bokenkamp az Amerikai Polgárjogi Unió Houston-i munkatársa.
McDaniel rendőrfőnök szerint az új drón mindenben megfelel a rendőrség jelenlegi igényeinek és alkalmazását nem tartja túlzásnak. „A hírcsatornák és a katonaság is rendelkezik saját helikopterekkel, magánrepülők pedig rendszeresen repkednek a fejünk felett. Ezekkel ugyanúgy meg lehet figyelni bárki tevékenységét, mint egy pilóta nélküli repülővel,” mondja. „Mi soha sem pusztán a megfigyelés kedvéért végzünk megfigyelést, hanem a bűnügyek megoldása a cél,” tette hozzá. „Minket nem érdekel mit csinál valaki a hátsó kertjében.”
Amennyiben a rendőrfőnök mégis úgy dönt, hogy a drónokat fegyverrel látja el, Montgomery és lassan egész Amerika lakosságának aggodalmai újabb tétellel bővülhetnek.















Drónok Amerikában? Már megérkeztek…



Forrás: Zerohedge.com
Az Electronic Frontier Foundation (EFF) komoly munkát végez az állami visszaélések leleplezésében az Egyesült Államokban. Miközben a legtöbb ember mélyen alszik és fogalma sincs arról, hogy szép csendben (és helyenként nagy zajjal) egy rendőrállam épül köré, az EFF a frontvonalon harcol az információ szabad áramlásáért. Legutóbbi cikkükben bemutatták, milyen mennyiségű katonai drón kering az Egyesült Államok légterében, az Információszabadságról szóló törvény értelmében hivatalosan kért és megkapott adatok alapján. Az EFF a következőket írja:
A Szövetségi Repülési Hatóság ellen benyújtott Információszabadság kereset eredményeként kapott dokumentumok állami és helyi rendfenntartó erőktől, egyetemektől és most először, magától az Egyesült Államok hadseregének három ágától, a légierőtől, a tengerészgyalogságtól és DARPA-tól származnak.
A hivatalos adatok azt mutatják, hogy a légierő a kisebb, kézből indítható Raven, Puma és Wasp drónok mellett, a számos polgári és katonai halálesetért felelős, egészen nagy Predator és Reaper drónokig, sokféle pilótanélküli repülőt alkalmaz a hazai légtérben. A tengerészgyalogság is többféle drónt tesztel, bár dokumentumaikból olyan mennyiségű szöveget töröltek, hogy egyelőre nem sokat tudni programjaikról.
A legaggasztóbb technológiát talán a légierő által Nevadában, Kaliforniában és Utahban használt Reaper drónok képviselik. A légi járművek egy úgynevezett „Gorgon stare” technológiával vannak felszerelve, ami a Wikipédia szerint „kilenc, köralakban elrendezett kamerából áll … és amely képes egy egész városról mozgóképet rögzíteni.” A rögzített felvételeket „emberi vagy mesterséges intelligencia segítségével lehet elemezni, mint például a DARPA által fejlesztés alatt álló „Az Elme Szeme” (Mind’s Eye) projekt által. Amennyiben az információ igaz, a megfigyelőipar új generációja van felemelkedőben.
A LIDAR technológiát a föld felszínéről készített nagyfelbontású felvételek rögzítésére lehet használni, ugyanakkor ma már a legmodernebb rendőrségi sebességmérő radarokban is alkalmazzák, tehát nem lenne meglepő, ha hamarosan ezeket a drónokat a közlekedési szabálysértők lefülelésére is bevetnék.
Mint minden új technológia esetében, a drónokat is lehet jóra és rosszra egyaránt használni. Ahogy az atomenergia egyszerre képes energiával ellátni vagy elpusztítani az emberiséget, a drónok is szolgálhatják az emberiség javát. A probléma abban rejlik, hogy a kormány egyértelműen a megfigyelési céllal történő diktatórikus felhasználás felé halad.
Az amerikai hadsereg hazai földön bevetett drónjai a hivatalos adatok alapján:






Az Irakban „bevált” forgatókönyv Szíria ellen





Forrás: Tony Cartalluci, Activist Post
Miközben a NATO terror frontja összeomlóban van Szíriában, az intervenció szükségességét a múltból sajnos igen jól ismert „tömegpusztító fegyver” vádakkal próbálják igazolni.
Az Independent, szinte pontosan egy évvel ezelőtt, a következőket írta:
A férfi, akinek a tömegpusztító fegyverekkel kapcsolatos hazugságai 100.000 ember halálát okozták mindent kitálal: a disszidens elmondta, hogyan színezték ki az amerikai illetékesek az általa szolgáltatott kitalációkat, amivel a 2003-as megszállást igazolták.”
Az elit médiának nem okoz gondot utólag elismerni ezeket a szörnyű hazugságokat, amikkel Irak megszállását indokolták. Az azt követő háború egy egészen másik történet. Ezeknek a ma már köztudott hazugságoknak a szó szerinti megismétlését hallhatjuk most Szíriára vonatkozóan, miközben a nyugat képtelen terrorista alvállalkozóin keresztül megdönteni az ország jelenlegi vezetését.
Az elmúlt két hét során a szíriai hadsereg számos győzelmet aratott az országban. Úgy tűnik, hogy két teljes „Szír Felszabadító Hadsereg” egységet semmisítettek meg Damaszkusz közelében, miközben a kormány erői helyreállították a rendet Hom városának egyes részein és a libanoni-szír határ mentén.
A nyugat kezd kifutni az időből és úgy tűnik, hogy minden lehetőséget megragadnak, hogy összeomlóban lévő marionett-háborújúkat valahogy megmentsék. Amikor sürgős, de egyébként minden jogalapot nélkülöző katonai intervencióra van szükség, általában a „humanitárius” álcát vetik be, mint ahogy azt Líbia esetében is láthattuk. Amikor ez nem jár sikerrel, mint most Szíriában, egy még átlátszóbb forgatókönyvet támasztanak fel a sírból.
CNN a következőket írta csütörtökön:
Chuck Hagel, amerikai védelmi miniszter csütörtökön bejelentette, hogy bizonyítékai vannak arra vonatkozóan, hogy Szíria vegyi fegyvereket vetett be.
Érdekes módon néhány nappal korábban egy izraeli titkosszolgálati tiszt azt mondta, hogy Damaszkusz a nemzetközi törvények által tiltott fegyvereket vetett be saját állampolgárai ellen. Szíria szerint viszont a vegyi fegyvereket a lázadók használták. Barack Obama már kijelentette, hogy amennyiben a szíriai kormány vegyi fegyvert vetne be saját állampolgárai ellen, az teljesen megváltoztatná a helyzet megítélését.
Nehéz elhinni, de a nyugat ismét a tömegpusztító fegyver forgatókönyvet vette elő Szíria ellen, ahogyan azt Irak esetében is tette.
Washington Post a következőképpen írja le a tömegpusztító fegyverek bevetésére vonatkozó „bizonyíték” természetét:
Hagel elmondta, hogy a titkosszolgálati ügynökségek helyzetelemzései eltérő mértékű bizonyosságot” nyújtottak, ami azt jelenti, hogy igazából nincs bizonyíték illetve, ha van, az nem egyértelmű. Azt is elmondta, hogy „24 óra alatt jutottak erre a következtetésre” és a Fehérház csütörtök reggel átadta a feltárt információk kivonatát tartalmazó levelet a kongresszusnak.
A Washington Post a Fehérház Carl Levin szenátornak írt levelét is közzétette, ami még inkább kiemeli, milyen gyenge bizonyítékokról van szó:
A titkosszolgálati közösség helyzetelemzései, eltérő mértékű bizonyossággal, azt találták, hogy a szíriai rezsim kis mennyiségű vegyi fegyvert, leginkább szarin gázt használt Szíriában. Az elemzések alapját, legalábbis részben, élettani minták alkotják. A bizonyítékokat ezekre a titkosszolgálati értékelésekre kell alapozni, hogy megtalálhassuk az ezeket alátámasztó, hitelt érdemlő tényeket. Például egyelőrenem világos a birtoklási lánc, így nem tudjuk megerősíteni milyen módon kerültek a minták kapcsolatba az anyaggal. Hisszük, hogy a vegyi fegyverek bármilyen formában történő bevetése Szíriában leginkább az Assad rezsimtől származhatott.
Szarin gázra utaló élettani minták. Más szóval olyan emberektől vett minták, akik valamilyen kapcsolatba kerültek az anyaggal, ami számos úton megtörténhetett. Megerősített információ, hogy a líbiai vegyi fegyver arzenál szarin és mustárgázt is tartalmazott. A Washington Post 2011-es „Líbia mérgező gázait érintetlenül hagyta a felforduláscímű cikke a következőket állította:
A szakértők úgy gondolják, hogy Líbia hozzávetőleg 3300 mustár és szaringáz kijuttatására készült gránátot semmisített meg több évvel ezelőtt, a nyugattól való több évtizedes elszigeteltség felszámolása érdekében.
Körülbelül 10 tonna, hordókban tárolt kén-mustár és szaringáz elővegyület maradt, összesen három helyszínen, a Tripolitól délre található sivatagos területen, ahol Moammer Kadhafi meggyilkolásáig rejtőzködött.
Sokan attól tartanak, hogy az al-Kaidához köthető terroristák hozzájuthatnak ezekhez a hordókhoz.
2011 óta persze megerősítést nyert, hogy az úgynevezett „líbiai lázadók” tulajdonképpen a Líbiai Iszlamista Harcoló Csoport zászlaja alatt harcoló al-Kaida terroristák voltak, akik a líbiai események után átvándoroltak Szíriába, hogy az al-Kaida franchise al-Nustra színeiben folytassák a harcot a NATO marionett-háborújában.
Éppen ezért ugyanúgy lehetséges, hogy a NATO megbízott erői nemcsak kisfegyvereket és pénzt vittek magukkal Líbiából, hanem komolyabb fegyvereket is, például szarint és mustárgázt.
Figyelembe véve, hogy a szíriai kormány nagyon is tudja, hogy vegyi fegyverek bevetésével tulajdonképpen átadnák az erkölcsi, stratégiai és geopolitikai fölényt a nyugatnak, valamint számolva a közelmúltban hagyományos fegyverekkel és taktikákkal elért kormánygyőzelmekkel, sokkal valószínűbb, hogy amennyiben tényleg van szaringáz Szíriában, az inkább a háborús indíték után kutató NATO alvállalkozók birtokában található.  A Szíriában ténykedő terroristákat már amúgy is rajtakapták más vegyi fegyverek használatán.
A sok kétely ellenére a nyugati politikai hatalom „a helyzetet alapjában megváltoztató felfedezésekről” beszél, ami zöld utat adhat az amerikai intervenciónak.

Csavart labda”



A férfi, akinek a tömegpusztító fegyverekkel kapcsolatos hazugságai 100.000 ember halálát okozták mindent kitálal: a disszidens elmondta, hogy színezték ki az amerikai illetékesek az általa szolgáltatott kitalációkat, amivel a 2003-as megszállást igazolták.”
Fontos felidézni az Irak megszállását megelőző propaganda hadjáratot. Akkor is a vegyi fegyvereket hozták fel egyik ürügyként az alaptalan háború igazolására. A Hagel elődei által használt titkosszolgálati „információkat” megrendelésre gyártották. 
Az Independent 2012-es cikkében a következőket olvashattuk:
A férfi, akinek hazugságait Irak megszállásának igazolására használták, egy olyan háborút indítva el ezzel, ami több mint 100.000 emberéletbe és több százmilliárd fontba került, mindent bevall első televíziós interjújában.
Csavart labda”, az iraki disszidens, aki az iraki tömegpusztító fegyverekről szóló állításokat kitalálta, mosolyogva erősíti meg, hogy hogyan találta ki az egészet. Az Irak elleni háború indítékául szolgáló csalás megváltoztatta a történelem folyását.
Tettét azzal magyarázta, hogy „meg akarta dönteni a diktátor hatalmát, mert amíg a diktátor hatalmon van az irakiak szenvedni fognak az elnyomástól.”
Már előre láthatjuk, amint a hatalom utólag „a szíriai diktátor hatalmának megdöntésével” próbálja magyarázni a következő „nemes hazugság” szükségességét.
A cikk így folytatódik:
Rafid Ahmed Alwan al-Janab szerint semmi sem volt igaz belőle. Nekiszegezve a kérdést, hogy „Hiszen egy hazugság alapján indítottunk háborút Irak ellen, és ez az ön hazugsága volt!” – csupán annyit válaszol, hogy „Igen.”
Az amerikai illetékesek kicsit „feljavították” Mr. Janabi rajzait a mobil biológiai fegyverlaborról, hogy szalonképesebbek legyenek, vallotta be Lawrence Wilkerson ezredes, Powell tábornok korábbi vezérkari főnöke. „Bevontam a Fehérház csapatát a grafikák elkészítésébe,” mondja, hozzátéve, hogy „a titkosszolgálati információkat úgy alakították, hogy passzoljanak az irányelvhez.”
Az információknak a követendő vonalhoz történő alakítása volt az egyik legfontosabb elem az iraki háború előkészítésében és minden bizonnyal most is ezt teszik Szíria esetében.
Az Irak esetében használt hazugságokat most Szíriánál is előveszi a nyugat, amely már minden trükköt kipróbált, így kénytelen visszatérni a könyv elejére. A kérdés, hogy képesek lesznek-e ismét megvezetni a világot, tudva, hogy mindez hová vezet. A háborús agressziót csak a Wall-Street-London nemzetközi renden kívüli országok lennének képesek megakadályozni, és ezúttal nem hivatkozhatnak a tudatlanságra.







Milliók az „őrület” határán





Mikor az emberek elhalnak a félelem miatt és azoknak várása miatt, amik e föld kerekségére következnek: mert az egek erősségei megrendülnek.” – Lukács 21:26
Forrás: wnd.com
Terrorizmus, káosz, félelem a jövő miatt. Barack Obama, de még inkább a globalizáció és a félelemkeltés korában, a világ alapvető változásokon megy keresztül.
Ezzel nyilván a legtöbb ember tisztában van. Amit azonban csak kevesen látnak, hogy ezek a változások az emberek tízmillióit sodorják az őrületbe vagy a depresszió és önpusztítás mélységeibe.
Vegyük figyelembe az alábbi tényeket:
  • Az öngyilkosság vált az elsőszámú sérülésből származó halálozási okká az Egyesült Államokban, megelőzve az autóbalesetek okozta haláleseteket is. Ami ennél is aggasztóbb, hogy a tavalyi év során több amerikai katona vetett véget önkezűleg az életének, mint ahányan harc közben estek el.
  • Az USA munkavállalóinak egyharmada szenved krónikus stressztől. A 18-33 évesek igen nagy százaléka aludni sem tud miatta illetve depresszióban vagy pánikbetegségben szenved.
  • Az amerikai járványügyi hivatal (CDC) adatai szerint minden ötödik középiskolásnál diagnosztizáltak figyelemhiányos hiperaktivitás-zavart (ADHD), New Yorkban pedig minden ötödik 6-12 közötti gyerek szenved ettől vagy más hasonló betegségtől, mint például pánikbetegségtől, depressziótól vagy bipoláris zavartól.
  • Több tanulmány is kimutatta, hogy a stressz több súlyos betegség kiváltója lehet. A krónikus stressz például kulcsfontosságú szerepet tölt be a rák kialakulásában, ami a második legfőbb halálozási ok az Egyesült Államokban (a világon pedig a hetedik) és a szívbetegségek kialakulásánál is fontos tényező.
  • A 12 év feletti amerikaiak 11 százaléka szed valamilyen antidepresszánst, amelyek köztudottan megváltoztatják az ember hangulatát, olyannyira, hogy a gyógyszerügyi hatóság „öngyilkossági” figyelmeztetésével kerülnek forgalomba. A nőket különösen nagy arányban érinti a depresszió. A 40-50 év közötti amerikai nők 23 százaléka szed antidepresszánst.
  • Ehhez adjuk hozzá azt a sok tízmillió embert, aki valamilyen pszichiátriai gyógyszert szed. A példa kedvéért 6,4 millió 4-17 év közötti gyerek szed orvosi utasításra Ritalint vagy hasonló pszicho-stimulánst az Egyesült Államokban. Ne feledkezzünk meg a lakosság 28%-át képviselő alkoholistákról sem, ami további 60 millió embert jelent, vagy a 22 millió emberről, akik ilyen-olyan gyakorisággal használnak kábítószert. Ezek tudatában egy igazi begyógyszerezett ország tárul a szemünk elé.

Az óceán túlpartján sem sokkal jobb a helyzet.
Egy komoly 2011-es tanulmány szerint az európaiak 38 százaléka, 165 millió ember, szenved valamilyen mentális vagy neurológiai betegségben, mint amilyen a depresszió, a pánikbetegség, az álmatlanság vagy a demencia:
Az Európai Neuropszichofarmakológiai Kollégium kutatásának eredményei szerint a leggyakoribb zavarok a következők: 69 millió embert érint valamilyen szorongás (ide tartoznak például a különféle fóbiák vagy a pánikbetegség), 29 millió ember szenved álmatlanságban, 30 millió depresszióban. 20 millió embernek van olyan lelki hátterű betegsége, amely testi tünetek formájában jelentkezik (ezek a szomatoform tünetek, régi nevükön pszichoszomatikus betegségek). 17 millió ember pedig alkohol- vagy drogfüggőségben szenved. A fiatalok 5 százaléka hiperaktivitással vagy valamilyen figyelemkoncentrációs zavarral küzd, a 85 év feletti idősek csaknem harmada pedig az időskori elbutulással, azaz demenciával.
Mi történik? Miért nem képes a modern orvostudomány megoldást találni ezekre az igen súlyos problémákra? Miért nem képes az emberiség által felhalmozott hihetetlen mértékű tudás boldoggá tenni az embereket? Miért van az, hogy a boldogság helyett az emberek egyre több stresszt tapasztalnak, ami növekvő lelki nyomorhoz, tragédiához és halálhoz vezet?

Tényleg nincs megoldás?

A stressz, a nehézségek, a csalódások vagy balesetek az élet elkerülhetetlen részei. Egy egészséges társadalomban azonban, ahol a család egysége erős, ahol az erkölcsi értékek alapvetően szilárdak, az egyén sokkal kevesebb stresszt tapasztal, mint mondjuk egy perverz társadalomban. A mai világban, ahol a család egysége egyre gyakrabban esik szét, ahol a sérült kultúra kigúnyolja a hagyományos értékeket, ahol káosz uralkodik a gazdaságban, a monetáris rendszer pedig szétesőben, és ahol demagógok és szociopaták irányítják az országot (és a világot), az élet nehézségei megsokszorozódnak, az igazi megoldásokat pedig hamis ígéretekkel vagy gyógyszerekkel próbálják helyettesíteni.
Így történt, hogy Amerika, amely egykor a világ reménysége volt, egy lehangolt, dühös nemzetté vált, ami jó úton halad a hagyományos értékektől és szabadpiaci kapitalizmustól a szocializmus felé. Ez már önmagában is feszültséget szül, mert azzal elég sokan tisztában vannak, hogy a szocializmus végül a szabadság és jólét elvesztését hozza.
Emellett ott vannak a gazdasági nehézségek. A szüntelenül folyó kilakoltatások, csődök, stagnálás, munkanélküliség, elszegényedés, emelkedő árak és az államcsőd, most már az állampolgárokat sújtó „kiadáscsökkentésekkel” megtetézve.  Fontos megérteni, hogy a kormány intézkedései nemcsak szándékosak, hanem egyenesen stratégiai fontosságúak a hatalom számára. Az elit által kívánt radikális változásokat nem lehetne véghezvinni miközben a lakosság nyugodtan éli világát, boldogan, elégedetten, hálásan Isten áldásaiért. Arra van szükség, hogy az emberek feszültek és elégedetlenek legyenek.
Elegendő elolvasni Saul Alinsky hírhedt „A radikálisok 12 szabálya” című írását, hogy megértsük: a radikális változásokhoz fontos, hogy a népet folyamatos nyomás és feszültség alatt tartsák, és életben tartsák sérelmeiket. Egyszóval mindig legyenek dühösek.
Természetesen a hagyományos értékek elleni támadás középpontjában Isten elutasítása áll (elsősorban a társadalmi elit által), ami a társadalom dezintegrációjához vezetett és kinyitotta Pandora szelencéjét.
Sajnos a pszichológia kevés esetben tud igazi megoldást nyújtani az embereknek, hiszen a szekuláris, mechanikus folyamatokon alapuló kultúrából eredt, ami szerint minden mentális, érzelmi és lelki probléma genetikai vagy élettani eredetű. A bűn, mint olyan nem létezik. Nincs lélek és nincs erkölcs. Az egészséges vagy „jó” személyiség, a megértés, a megbánás és megbocsátás – az igazi gyógyuláshoz elengedhetetlen feltételek – fel sem merülnek. Csak kérünk egy receptet.

A kiút

Ha nagyon le akarjuk egyszerűsíteni, három alapvető területre kell összpontosítani a gyógyuláshoz, amelyek:
1)       Az igazán egészséges étrend. Számos tanulmány bizonyítja, hogy a helytelen ételek vagy a túl sok étel fogyasztása komoly problémákhoz vezetnek. Kerüljük az egészségtelen, magas cukortartalmú, agyonkezelt, vegyszerezett, tartósított, mesterségesen ízesített, édesített ételeket. Ezek testünk és elménk számára is egészségtelenek. Dr. Lee Hieb nagyon találóan fogalmazta meg a követendő szabályt: „Ha a dédanyám nem ismerné fel, hogy egy ételről van szó, nem eszem meg.”
2)       A rendszeres testmozgás. A testmozgás a testi egészségen kívül számos egyéb jótékony hatással bír, többek között csökkenti a stresszt.
3)       A rendszeres nyugalom és elmélkedés, az Istennel imában töltött idő elengedhetetlen ahhoz, hogy megszabaduljunk mindattól, ami szívünkbe férkőzött és nem oda való. Adjuk át problémáinkat, frusztrációinkat Istennek. Ma már egyre több orvos is tisztában van azzal, hogy a düh és a keserűség számos mentális és egyéb betegség kiváltója.
Fontos megjegyezni, hogy nem a stressz tesz beteggé, hanem az a mód, ahogyan a stresszt kezeljük, illetve nem kezeljük. Amikor a problémák türelemmel és hittel találják szemben magukat, a szokásos felgyülemlő düh és frusztráció helyett, egy csodálatos dolgot tapasztalhatunk: a stressz, ahelyett, hogy megbetegítene vagy hátráltatna, igazából erősebbé tesz és végül igazi, kipróbált békét, olyan békét eredményez, ami a legnagyobb viharban is kitart.

Maradj nyugodt!

A stressz, ami tulajdonképpen a bibliai „megpróbáltatás” vagy „szorongattatás” kifejezések modern megfelelője, a hit megpróbálója. Az élet fontos része, ami által tanulunk, és jó esetben növekszünk.
Jézus nemcsak megváltást hozott nekünk, de azt is megmutatta, hogyan kezeljük a stresszt, amikor a kereszthez szegezve Isten bocsánatát kérte kínzóinak. Jézuson keresztül a bűneink bocsánatot nyertek, most már csak azt kell megtanulnunk, hogyan éljünk a jelenben. Hittel, türelemmel, kitartással.
A ti hiteteknek megpróbáltatása kitartást szerez.” – Jakab 1:3









Jay-Z, Beyonce és társaik az okkult szolgálatában




Időkjelei: Már a múlt bölcsei is észrevették, hogy a zene nagy hatással van hallgatóira. Lenin azt mondta: „Egy társadalmat többek között zenéje segítségével lehet elpusztítani.” Manapság a fiatalok zenével ébrednek, zene szól az autóban, zene mellett tanulnak, játszanak, és zenére alszanak el. Egy átlag kamasz hetediktől tizenkettedik osztályos koráig 11.000 óra zenét hallgat.
A zene egyenesen az emberek lelkére hat (a “muzsika” szó az ógörög múzsa szóból ered, ami a zene lelki ihletőjére utal), ezért is olyan fontos a hatalom számára, hogy a tömegek az általuk jóváhagyott, az ő üzenetüket közvetítő előadókat hallgassák.
Mert a mi harcunk nem test és vér ellen folyik, hanem erők és hatalmak ellen, a sötétség világának urai és a gonoszság lelkei ellen, amelyek a mennyei magasságban vannak.” – Efézusbeliek 6:12
Miért foglalkozik Jay-Z, Beyonce, Rihanna és sok híres zenész annyit az Illuminatival? Miért vannak tele klipjeik, élő koncertjeik, sőt még Jay-Z ruhakollekciója is Illuminati szimbólumokkal? Vajon véletlen, hogy kezükkelrendszeresen Hórusz mindent látó szemének szimbólumát vagy éppen aFenevad Bélyegét mutatják a nézőknek? Még ha elszigetelt esetekről lenne szó, esetleg a véletlen számlájára írhatnánk viselkedésüket vagy tekinthetnénk figyelemfelkeltő fogásnak.
A szomorú igazság azonban az, hogy ezek az okkult szimbólumok semmiképpen sem kerülhetnek be klipjeikbe és élő előadásaikba véletlenül. Egy konkrét céllal történik mindez. Jay-Z, Beyonce és híres zenésztársaik megpróbálnak minél több fiatalt az okkult felé csábítani, az Új Világrendet pedig egy menő elképzelésként bemutatni. Amikor a fiatalok, a számukra példaképnek számító zenészeket utánozva ugyanezeket a kézjeleket mutogatják, sokszor nincsenek tudatában annak, hogy mit is tesznek, vagy, hogy ezek a szimbólumok pontosan mit takarnak. Lassan, észrevétlenül azonban elfogadtatják velük a szimbólumok és kézjelek mögött rejlő hitrendszert és értékrendet.
Aki tudja, hogy mire figyeljen, szinte mindenhol láthatja felbukkanni ezeket a jeleket és szimbólumokat Jay-Z és Beyonce körül. Az itt látható képen például Jay-Z a híres Aleister Crowley-tól származó „Tégy amit akarsz!” mottót hirdető pulóvert visel.
A „Run to Townvideó forgatásáról készült werkfilmben is egy ugyanilyen feliratú pulóver van rajta.
Ennek nagyon mély gyökerei vannak az okkultban, mondja Horovitz. “Tégy amit akarsz, ennyi a Törvény” – így szól a teljes idézet. Ez volt a híres brit okkultista Aleister Crowley legismertebb mondása. Amikor Jay-Z ezeket a szavakat viseli ruháján, az nem véletlen egybeesés, hanem pontosan erre az idézetre utal.
Jay-Z Rocawear ruhamárkájához is gyakran használ szabadkőműves jelképeket: a pentagrammot, az obeliszket, piramisokat és a mindent látó szemet. (forrás)
A napokban több médium is írt Jay-Z okkult kötődéseiről, például a luciferiánus Ordo Templi Orientishez, amit maga Crowley alapított:
A rapper Jay-Z-t, Beyoncé férjét is ehhez a valláshoz kötik, mert gyakran idéz tőlük, vagy használja Crowley jelképeit például a ruhamárkájához.
Függetlenül attól, hogy éppen egy Crowley idézetet hirdető pulóvert visel, vagy Rihannát kéri fel, hogy a magasba tartson egy lángoló fáklyát (ami szintén az Illuminatira, a „fényhozó” Luciferről elnevezett titkos társaságra utal), a tény, hogy megszámlálhatatlan alkalommal reklámozza a szektát.
Rocawear ruhamárkája is hemzseg az OTO jelképektől, mint amilyen a mindent látó szem egy háromszög közepén, ami az egyiptomi Hórusz szeme, de gyakran felbukkan a Baphomet, a nyugati okkultizmus egyik bálványa is.
Úgy tűnik Jay-Z kedvence a mindent látó szem lehet, mert Beyonce-val egyetemben folyton ezt a szimbólumot felmutatva láthatók. Még Jay-Z válogatás albumának borítóján is ez látható.
Természetesen Jay-Z és Beyonce messze nincsenek egyedül. A hírességek nagy előszeretettel vallják magukénak az Illuminati és az Új Világrend eszméit. Ezáltal közvetítik nagyon is egyértelmű üzenetüket a felnövő generációnak: „Ez egy menő dolog. Látod, mindenki, aki számít benne van.”
A rock generáció guruja, Timothy Leary, akinek John Lennon a „Come Together” című dalt ajánlotta, egy televíziós interjúban így nyilatkozott:
Nos, én Aleister Crowley csodálója vagyok; azt hiszem, sok mindent tovább viszek abból, amit ő 100 évvel ezelőtt elkezdett.  Úgy gondolom, a 60-as évek az ő munkájának eredménye is. Tudják, Crowley az önfelfedezés tanát vallotta, mottója pedig a „Tégy, amit akarsz, ennyi a törvény” volt. Ez egy igen erőteljes kijelentés. Sajnálom, hogy nem lehet jelen, hogy láthassa a dicsőséget, amit ő indított el.”
Érdemes megnézni, hogy hány híresség (nemcsak a zene világából) tagja például a Külkapcsolatok Tanácsának.


Érdekes módon a Republikánus és Demokrata pártok képviselői egyedül ebben a dologban képesek egyetérteni. Mindannyiuk szerint helyes lépés csatlakozni a Külkapcsolatok Tanácsához. A média lázasan próbálja elhitetni a választókkal, hogy a két nagy párt egymás főellenségei, pedig a valóságban ugyanannak a megbízónak dolgoznak.
Az Illuminati a Szabadkőművesség új keletű népszerűségével is ismertebbé vált. A Los Angeles Times szerint a Szabadkőművesek igazi fellendülést tapasztalnak mostanában az újonnan belépők számát illetően:
Ennek az a legfőbb oka, hogy a Szabadkőművesek, akik számára a tagok toborzása tilos, komoly lelkesedéssel fordultak az Internethez a tömegek kíváncsiságának felkeltése érdekében. A Szabadkőművesek ma egy férfikör, amolyan tanult embereknek szervezett jótékonysági egylet látszatát keltik a legtöbb emberben.
Rekord számú új tagunk volt az elmúlt években,” mondja Allan Casalou, a Kaliforniai Páholy főtitkára. „2000 új tagunk van, ami a legnagyobb mértékű létszámnövekedés 1998 óta és a hetedik év, hogy a tagság folyamatosan növekedett.”
Eközben az Illuminati által főellenségének tekintett keresztényeket minden erejükkel megpróbálják rossz fényben feltüntetni.
Fox News például arról adott hírt, hogy az amerikai hadsereg blokkolta a Southern Baptist Convention (a legnagyobb protestáns gyülekezet az Egyesült Államokban) weboldalát, a szerintük gyűlöletkeltő tartalmak miatt:
Az amerikai hadsereg egyes bázisain blokkolta a hozzáférést a Southern Baptist Convention weboldalához, annak „ellenséges tartalmai” miatt. Az intézkedést néhány héttel az „Evangéliumi keresztények és Római Katolikusok, mint a vallási szélsőség példái” eligazítás után hozták.
A déli baptista gyülekezet káplánjai jelentették, hogy az SBC.net weboldal nem elérhető a katonai létesítményekből az Egyesült Államok területén. A légierő egyik tisztje a Fox News-nak nyilatkozva elmondta, hogy miután megpróbálta megnyitni az oldalt, egy üzenetet kapott, hogy az internetes tevékenységét naplózzák és megfigyelik, amiért megpróbálta elérni a kérdéses oldalt.
A nagy felháborodásnak köszönhetően az oldal blokkolását azóta megszüntették, de az eset jó példa arra, hogyan próbálja a hatalom az ellenség szerepét rányomni a keresztényekre. Érdekes módon ugyanezt tette minden diktatúra a történelem során. A keresztény hit lerombolását mindig az egyik legfontosabb feladatuknak tekintették.
Boldur von Schirach, a Hitler Jugend vezetője a következőket mondta például:
A kereszténység elpusztítása a Nemzeti Szocialista Mozgalom egyik kifejezett célja volt.”
Sajnos azonban ahelyett, hogy tanulnánk a történelemből, megismételjük a múlt hibáit.
Felismerve a zenének a mai fiatalokra kifejtett hatását, az elit a végletekig kihasználja a zeneipart, hogy a fiatalokat az okkult felé terelje.
Ahogy Isten Királysága ragaszkodik a legnagyobb parancsolathoz: „Szeresd az Urat, a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből és teljes elmédből, és szeresd felebarátodat, mint magadat,” a sátánizmus alapvető törvénye ebben az egyszerű kijelentésben sűríthető össze: „Tégy, amit akarsz.”
A választási lehetőség azonban mindenkinek megadatott: járhatjuk a magunk útját és örökre elveszettek maradunk, vagy elfogadhatjuk azt, „akiben van az élet”.  (János 1:4)
Az előttünk kialakuló Új Világrendben azonban minden fordítva működik: az okkultot dicsőítik és a kere







A pokol harangjai



Időkjelei: A videó megosztó oldalakon több száz filmet találhatunk, amelyek a zeneipar mögött rejlő titkokat kísérlik meg leleplezni, azonban egyik sem igazán alapos vagy mélyreható, illetve a legtöbbjükből nem derül ki, hogy mire megy ki a játék valójában. Bár az alábbi anyag több mint húsz éves, a benne foglalt igazságok ma is megállják a helyüket, csupán az előadók vagy stílusok nevét kell behelyettesíteni vagy kiegészíteni a manapság népszerűekkel. (Az anyag két részből áll, a második itt érhető el: LINK)
Írta: Eric Holmberg

Lehet, hogy a következő, zenészekről és zenéjükről szóló információk egyesek számára valószínűtlenül hangzanak és talán nehezen hihetőek, éppen ezért valamennyi részletet gondosan megvizsgáltunk, és dokumentáltunk. Minden idézetet a művészek írásaiból, rock-magazinokból, zenei szakkönyvekből vagy a rajongók által írt életrajzokból vettünk. Célunk, hogy tiszta képet adjunk, lerántsuk a leplet a pop-kultúráról és napvilágra hozzuk a felszín alatt rejlő igazságot. Így az igazság ismeretének birtokában mindenki eldöntheti, hogy milyen zenét hallgat.
Elsőként azonban szeretnék tisztázni néhány dolgot. Az alábbi írásban a modern zenéről és zenészekről lesz szó, és néhány kijelentés elég direkt vagy megdöbbentő lehet. Fontos azonban megérteni, hogy ez nem egy személyes ellenszenvet takar. Nem gyűlölöm ezeket a művészeket, nem azt próbálom kifejezni, hogy Isten gyűlölné őket, és nem is az a célom, hogy bárkiben gyűlöletet keltsek irántuk. Egyszerűen csak a modern zene világát szeretnénk alaposan megvizsgálni az Igazság szemszögéből, ahogyan azt a Biblia tükrében és Jézusszemélyén keresztül látjuk.
Itt egy másik problémát is fontosnak tartok megemlíteni: egyesek, akik ezeket a sorokat olvassák, nem hisznek, vagy nem akarják hinni, hogy a Biblia Isten Igéje és Jézus az emberiség megváltója, illetve nem vallják magukénak a keresztény hit alapjául szolgáló bizonyos igazságokat. Sokak számára a Biblia csak egy a sok könyv közül és a kereszténység a szentfazekak és ájtatoskodó emberek vallása, akik vacak zenét hallgatnak, bénán öltöznek, és azt gondolják, hogy a szex egy koszos dolog.
Megértem a dilemmát, mert 26 éves koromig pontosan ezt gondoltam én is. Arra kérek mindenkit, hogy ennek ellenére nyitott elmével olvassa a következő sorokat.
Végül pedig szeretném leszögezni, hogy ez nem egy cenzúráért kiáltó iromány. Nem az egyes zeneszámok vagy együttesek betiltását akarjuk, még csak azt sem szeretnénk megmondani, hogy ki milyen zenét hallgasson. Ez nem egy rockzene ellenes anyag. Ennél sokkal többre törekszünk. A cél, hogy segítsen az olvasónak megérteni a teljes képet és bepillantást nyújtani a popkultúra leple mögé.
Az első Pokol Harangjai anyag (amit ebben a posztban olvashatunk) 1989-ben (a második, már videó formájában 1999-ben) készült. Az azóta eltelt időben egyes zenészek ideje letűnt és helyüket újak váltották fel. Ugyanakkor minél több változást tapasztalunk, annál inkább látjuk, hogy az alapvető dolgok változatlanok maradnak. Arthur Brownból Alice Cooper lesz, aki pedig Rob Zombie-vá alakul, őt pedig minden bizonnyal egy újabb, még sokkolóbb zenész váltja majd. Reméljük, hogy az összképre és rockzenét fűtő lelki igazságokra összpontosítva segíthetünk az olvasóknak, hogy a két, három vagy akár tíz év múlva megjelenő zenéket éppen ilyen egyszerűen megítélhessék.
A rockzene, amelyet a történelem legbefolyásosabb, leggazdagabb és leginkább szórakozás-orientált rétege népszerűsít, jobban megváltoztatta napjaink világát, mint bármely más szociális jelenség. Jelenléte mindenre hatással van.
A rock multi milliárdos üzletté vált. A National Review nemrégiben megjelent cikkében a rockzenét „a világ leggyorsabban fejlődő iparágának” nevezte. (National Review, 1989. február 24. 28.o.) A szupersztárok évi jövedelme felülmúlja a legsikeresebb üzletemberekét és iparosokét.
A zene mindenütt ott van – a tömött sportcsarnokoktól a reklámokig, ahol a teniszcipőtől kezdve az alkoholig mindennel üzletelek. A zene mindenütt jelen van, a filmek és tv-programok háttérzenéjétől kezdve a gyógyfürdőkig. Úgy tűnik, minden ennek a ritmusára menetel.
Ami talán a rock rendkívül gyors terjedésénél is említésre méltóbb az a meggyőző erő, mellyel a világ ifjúságának szívét és tudatát formálja. Ahogyan Dr. David Elkind említi „A hajszolt gyermekcímű könyvében: „A zeneipar fiatalokra gyakorolt hatását igen alábecsülik”. (The Hurried Child, Addison Wesley kiadó, 1988. 89-93 old.)
Ismét a National Review-t idézve: „A rock erőteljes befolyása napjaink leghatásosabb értékformálója. Hacsak nem vagy süket, garantált, hogy a rockzene valamilyen módon befolyásolta világnézetedet.” (National Review, 1989. február 24., 28.o.) A fiatalok öltözködési stílusából és életszemléletéből ítélve, csak kevés dolog áll ellent az üvöltő rock hatalmának.
És ezen nincs mit csodálkozni. A fiatalok ezzel ébrednek, ezzel vezetnek, tanulnak, játszanak, és ezzel alszanak el. Felmérések szerint a hetedik osztálytól a tizenkettedik osztályig az átlag tinédzser 11.000 órát hallgat rockzenét, és néz zenei videókat – több mint kétszer annyit, mint amennyit az iskolában tölt. (American Academy of Pediatrics*).
Ahogy Dr. Alan Bloom írja Az amerikai tudatzárás című bestseller könyvében: “Semmi sem annyira egyedülálló ebben a generációban, mint a zenéhez való addikció.” (The Closing of the American Mind, Dr. Alan Bloom, Simon and Schuster, 1987, 68.o.).
Noha mindenki előtt nyilvánvaló a rock káros hatása, a legtöbb ember sohasem vette a fáradságot, hogy elgondolkozzon, vajon mi megy végbe korunk zenéjében. Mitől van ekkora hatalma? Honnét ered? És hova vezet minket?

TÖRTÉNELMI HÁTTÉR

Már a múlt bölcsei is észrevették, hogy a zene nagy hatással van hallgatóira. 2000 évvel Krisztus születése előtt például a kínai zene igen fejlett volt és az élet fontos részét képviselete. Ez felkeltette a filozófusok figyelmét. Felismerték a zenében rejlő ösztönös erőt és gondosan ügyeltek rá, hogy a zene örök értékeket hordozzon, így javítva az emberek jellemét. (The Secret Power of Music – David Tame, Destiny Books, 1984., 34.o.)
A hagyomány azt tartja, hogy Shun császár a hatalmas birodalom tartományainak egészségét úgy ellenőrizte, hogy egyszerűen meghallgatta a tartományok lakói által írt zenét. A durva és érzéki hangok a társadalom betegségét jelezték, ahol szükség volt közbenjárásra és segítségre. (The Secret Power of Music – 13,14.o.)
Két évezreddel később, a görög filozófus, Platón egyetértett Shun elgondolásával, amikor azt mondta: „Amikor a zene jellege megváltozik, az állam alapvető törvényei vele együtt változnak.” (A köztársaság, 3. könyv 401.o.)
Híres könyve, a „Törvények” következő soraiban Platón modern korszakunkról is írhatott volna: „Bolondságukban az emberek elhitették önmagukkal, hogy a zenében nincs jó vagy rossz, tehát aszerint kell megítélni, hogy hallgatása mekkora gyönyört okoz… Így a kritérium nem maga a zene, hanem az agyafúrt kuszaság és a törvénysértés szelleme.” (The Secret Power of Music – 189.o.)
Platón kortársa, Arisztotelész szerint a zenének „jellemformáló hatása van” (The Secret Power of Music, 19.o.), és azt javasolta, hogy a zene kerüljön állami szabályozás alá. A régi görögök hittek a zene gyógyító erejében. Zenészt és orvost ajánlottak annak, aki beteg volt. Hitték, hogy a zene összhangba tudja hozni a test ritmusait, ami a gyógyuláshoz vezethet.
Századunkra térve, Vlagyimir Lenin, a kommunizmus társalapítója, és a történelem legnagyobb forradalom-szakértője azt mondta: „A társadalmat többek között zenéje segítségével lehet elpusztítani.” (Maxist Minstrels – A Handbook on Communist Subversion of Music*; America Christian College Press, 1974.)
Törvények megváltoztatása, jellemformálás, a társadalom ledöntése. Általában nem ilyen kifejezéseket használunk, amikor a zenéről beszélünk. Hogy megértsük a zene hatalmas befolyását, foglalkoznunk kell a zene és az ember természetével és azzal, hogy hogyan hat a zene a testre, a tudatra és a szellemre.

BEFOLYÁS ÉS HATÁS

Tekintettel a jelen korszakunkra jellemző materialista filozófiára, meglepő, hogy nem irányul nagyobb figyelem arra, hogy a hang és a különböző zenei kompozíciók hogyan befolyásolhatják az anyagi világot. Kutatók megfigyelései szerint például az éles hangok hatására – megfelelő hangerőn és folyékony közegben – a fehérjék kicsapódnak. Vagyis, ha egy nyers tojást teszünk egy vadabb rock koncert hangszórója elé, a koncert közepe táján a megéhezett rock-fanatikusok kemény tojást ehetnek. (The Day the Music Died* – Bob Larson, Bob Larson Ministries, 1973.)
Áttérve a fehérjékről az élőlényekre, ismételt vizsgálatok megerősítették, hogy a klasszikus zene jó hatással van a növényekre. Gyorsabban növekednek és hamarabb virágoznak, mint zene nélkül. Ezzel ellentétben, a disszonáns hangok, mint például a heavy metál gátolja növekedésüket, sőt hatására el is pusztulhatnak! (The Secret Power of Music – 143.o.)
Természetesen az ember sokkal összetettebb, mint egy növény. Mégis elgondolkoztató, hogy vajon a zene milyen hatással van az emberi szervezetre. Dr. Adam Knieste, zenetörténész szerint, aki a zene emberekre gyakorolt hatását tanulmányozta: „A zene tulajdonképpen egy nagyhatású drog. Megmérgezhet, feldobhat vagy beteggé tehet anélkül, hogy tudnál róla.” (Family Weekly Magazin, 1983. január 30, 12. o. – David Chagall cikke.)
Ahogyan a matematika a tudat univerzális nyelve, a zene a szív kommunikációs eszköze, melyet a nagy zeneszerző, Robert Schumann a „lélek tökéletes kifejezőjének” nevezett. Az emberi személyiség három összetevője a tudat, az akarat és az érzelem. Ezt felismerve ébredünk rá a zene valódi hatalmára.
A tudat birodalmába lépve nyilvánvaló bizonyíték van arra nézve, hogy bizonyos fajta zenék negatív hatással vannak az ember gondolkodására és befogadóképességére. Két egymástól független egyetemen, patkányokkal végzett kísérletek szerint az állatok sokkal nehezebben találják meg a labirintusból kivezető utat, ha körülöttük rockzene bömböl. (Insight Magazine, 1987. április 27, 57.o.)
Kevesen tagadhatják, hogy érzelmi szinten a zenének hatalmas befolyása van. A zene legnagyobb vonzereje éppen abban rejlik, hogy befolyásolja az érzelmeket és a hangulatot. A legtöbb embernek azonban elkerüli a figyelmét a zene hatásának mértéke, és az a könnyedség, amellyel a tudatalattit képes manipulálni. Ahogyan Eddie Manson, Oscar-díjas zeneszerző, és az Amerikai Zeneszerzők Társaságának volt elnöke mondta: „Egyfolytában manipuláljuk az embereket… Minden zeneszerző a zenei manipuláció tehetségével vegyíti össze élményeit, és ezt a Machiavelli* erőt másokra vetíti át.” (Family Weekly, 1983. janu ár 30., 15.o.)
Az agyra térve, a zene erőteljes kódoló. Ez a pszichológiában használatos kifejezés olyasvalamit takar, ami befolyásolja életszemléletünket és gondolkodásmódunkat. Más szóval, a zene a tudatalattit befolyásolja. (The Secret Power of Music, 148-150 o.) Ezt a kijelentést az a tény is alátámasztja, hogy a hallóidegek a legdominánsabbak* az emberi érzékszervek idegei közül. (The Secret Power of Music – 136.o.)
A Stanford Egyetemen végzett kísérletek nemcsak a fizikai és a tudatalatti szint perdominanciájának létezését erősítették meg, hanem egy olyan területét is, amely talán a legegyedülállóbban emberi, és ez a transzcendens tapasztalatok területe – amit a kutatók thrill-nek (izgalmi állapotnak) neveztek. „Kutatásaik eredménye szerint a thrillhez hasonló élmények előidézésének leghatásosabb eszköze a zene.” (Physiological Psychology – 1980, 8. kötet (1), 126-129.o., Avram Goldstein)
David Tame zeneesztéta megelőzte a Stanford felfedezését, amikor könyvében így írt: „A zene a nyelvek nyelve. Bátran mondhatjuk, hogy egyetlen művészet sem hat jobban a tudatra vagy változtatja meg azt könnyebben.” (The Secret Power of Music – 151.o)
David Crosby éppen erről, a tudat befolyásolásról beszélt, amikor a Rolling Stone Magazinban azt mondta, hogy zenéje képes megváltoztatni a közönség értékrendjét, és ennek hatására el tudja őket rabolni szüleiktől. (The Rolling Stone Interviews, Arthur Baker, 1981.)
Crosby nincs egyedül. A rock egyik legnagyobb géniusza, Jimi Hendrix 1969-ben így nyilatkozott a Life Magazinnak:
A zenén keresztül mindent jobban meg tudok magyarázni. Hipnotizálhatod és arra bírhatod őket, hogy térjenek vissza ősi természetükhöz. Ha megtalálod gyengepontjukat, beleprédikálhatod tudatukba, amit mondani akarsz.” (Life Magazin, 1969. október 3., 4.o.)
Eddie Manson – felismerve ezt a transzcendentális erőt – kijózanító megjegyzést tett: „A zenét mindenütt arra alkalmazzák, hogy az emberi tudatot szabályozzák. Hatása olyan, mint a kábítószeré, de annál sokkal veszélyesebb, mert senki sem veszi komolyan a zenei manipulációt.” (Family Weekly 1983. január 30. 15.o.). Különösen a fiatalok válhatnak prédájává ennek az addikciónak.

MI A ROCK, ÉS MIÉRT OLYAN RABUL EJTŐ?

Mielőtt rátérnénk, hogy a fiatalokban miért fejlődik ki a rock ritmusa iránti affinitás, meg kell ismernünk a rock természetét, és zenei konstrukcióját. A szülők, akiket ez a zene irritál, nem ismerik fel, hogy a rock hatalma fogságban tarthatja a testet és a tudatot, hallgatóját fogékonnyá téve a zene üzenetére.
Sok szülő nincs tisztában vele, hogy mi a „rock” és a „rock and roll” közötti különbség. A „rockot” a „rock and roll” rövidítésére használják, pedig kronologikusan és zeneileg is különbség van a kettő között. Bár a kettőt gyakran felcserélik, a rock and roll a korai 60-as évek zenéjére, illetve arra a mai zeneirányzatra utal, amely Little Richard, Elvis, Bill Haley, Chuck Berry, és a korai Beach Boys stílusát követi. Ezt kezdetben többnyire feketék játszották, zongorát és trombitát használva, míg a mai rock and rollt elsősorban kis létszámú fehér együttesek adják elő, főleg gitárt használva. A rock and roll egy egyszerűbb zenei irányzat és megelőzte a kemény rockot.
A „rock” elnevezés a késői hatvanas években lett divatos az újságírók körében, és a Beatlest követő zenére utal. Ez a definíció kevésbé pontos, és magában foglalhat olyan egymástól eltérő stílusú művészeket, mint Billy Joel és Eric Clapton. A rockzene általában sokkal komolyabb és lírája összetettebb, mint a rock and rollé.
A rockkal legszorosabb kapcsolatban álló hangszer az elektromos gitár. A rock koncepciójából eredendően a ritmus adja az alapvető hangzást. Bár az erősítés nélküli akusztikus gitár előfordul a rock lágyabb formáiban, az uralkodó hangszer mégis az elektromos gitár.
Minthogy a rock számos tradicionális műfajból fejlődött ki – a jazzből, a néger spirituálékból, a country and westernből és a bluesból – nincs „tipikus” hangzása. Számos stílus olvasztótégelyévé vált, melyek a könyörtelen ritmus köré épülnek.
Ezt nem lehet eléggé kihangsúlyozni. A rock lényege az ritmus. A dobosok ünnepe ez. Egy népszerű együttes dobosa a koncertek alatt oly erővel üti a dobot, hogy orvosi tanácsra bekötött kézzel kell dobolnia, hogy elkerülje a vérzést.
Minden dalt át lehet alakítani és elő lehet adni rock formában. A rock egyik jellemzője a szakadatlanul ismétlődő, ütemes sablon, melyet a lüktető ritmus hordoz. Ez a ritmusos, magával ragadó lüktetés jellemzi leginkább a rockot.
Természetesen nem a rock az egyedüli ritmusos zene. Bach, Haydn, Mozart, és más klasszikus szerzők is használtak érdekes ritmusokat csakúgy, mint magával ragadó melódiákat. A jazznek ritmikus lendülete van. A heavy metal és a hard rock azonban kemény, egyszerű, doboló ritmusra épül, amelynek pusztító hatása van. Némely rockzene a váltakozó ritmust hangsúlyozza, míg mások minden ütemre hangsúlyt fektetnek. A dobos tartja mozgásban a rockot, a szakadatlan, ismétlődő ritmussal. A hallgatót beburkolja a hang, mintegy bemerítkezik a rock elektronikus támadásának túláradó hatásába. A durva rock nem simogatja a fület, hanem döngeti a dobhártyát, mint egy tehervonat!
A szüntelenül sodró, lüktető ütemfolyam nem feltétlenül gonosz, ha azonban hosszú ideig, nagy hangerővel alkalmazzák, ellenállhatatlanul hipnotikus hatással lehet a hallgatókra a koncerteken. Mint minden, az idegérzékelő szervek elleni ismétlődő támadás, ez is bezárhatja a tudatot. Ezt a technikát alkalmazzák a keleti meditatív tanok, mint például a transzcendentális meditáció. Az eredmény a látomásokra és az üzenetekre való fokozott fogékonyság. (És megszállottság!)
Maga a tény, hogy egy bizonyos dalnak magával ragadó üteme van, nem feltétlenül jelenti azt, hogy a dal egyben negatív lelki hatással is rendelkezik. Ha azonban a lüktetés elég erős és hosszantartó, a hallgató egy idő után feladhatja saját akaratát. Ez különösen igaz néhány heavy metál rock együttes esetében, akik előadásaikban ritmusukkal manipulálják a hallgatóságot. Ebben az esetben a tudat támadhatóvá és gonosz hatások prédájává válhat.
(Ez nem jelenti azt, hogy minden rockzene gonosz és démonikus. Attól függ, ki azelőadó, és mi a mondanivaló. Ha a zenészek keresztények és céljuk az, hogy a zene segítségével hirdessék az Evangéliumot és Isten Igéjét, a hatás  lesz és a hallgatót arra fogja motiválni, hogy jót tegyen. Ha a zenészek nem igazi keresztények, befolyásuk valószínűleg rossz lesz, kezdve a sátánisták, mint a KISS démonikus dalaitól, más együttesek értelmetlen, jelentés nélküli dalaiig, amelyek közömbösséget, letargiát és apátiát sugallnak. Ahogy Jézus mondta, „Azért az ő gyümölcseikről ismeritek meg őket.” – Máté 7:20)

HEAVY METÁL

A heavy metál (jelentése: nehézfém) nem a periódusos rendszer egy új eleme, sőt még csak nem is az építőipar számára készült termék. A heavy metál egy zenei forma, mely a késői hatvanas években virágzott, a hetvenes évekre letűnt, de a nyolcvanas és kilencvenes években újra életre kelt.
A heavy metál egyik irányzatának rajongókit „head bangereknek” hívják arra utalva, hogy a zene által felszabadított energia és izgalom hatására a koncertek résztvevői gyakran a színpad szélébe verik a fejüket. A „heavy metál” kifejezés a zene hangzására utal, mely leginkább egy detroiti autó-összeszerelő üzem acél lemezeinek fülsiketítően csörömpölő zajára emlékeztet.
Billboard, a zeneipar szakmai magazinja így ír: „A heavy metál immunisnak bizonyult a mindent elsöprő zenei és kulturális hullámokkal szemben. 1980 óta a lemezek eladási listájának élén áll. Otthonaink padlószőnyegére öntve a bőr, ostorok, láncok és megkínzott nők véres halmazát, az MTV egyre népszerűbbé teszi a heavy metál műfaját.”
Mi is valójában a heavy metál? Ronnie James Dio szerint: „Az igazi heavy metal olyan kemény és erőszakos, hogy valósággal az őrület határára sodor.” A Motor Head vezetője így írja le zenéjük hatását: „Ha a bandánk a szomszédságodba költözne, kiégne a fű a kertedben.” Egy másik metál zenész még ennél is egyszerűbb jellemzést az: „A zene arra való, hogy kiirtsd vele a szüleidet.”
Wrathchild énekese, Rodkie Shayes azt mondja: „Bevallom hangosak, közönségesek és még a bolondoknál is őrültebbek vagyunk, de ebben semmi rossz nincs. Amint gonosz képzeletünk kigondol valami elvetemültet, azonnal zenébe öntjük és felvesszük. Azt akarjuk, hogy zenénk hangos és visszataszító legyen.”
A heavy metál leghangosabb és legkellemetlenebb formája természetesen a koncert. Blackie Lawless, a Wasp tagja így szól ezekről a koncertekről: „A rock valójában színház, elektronikus revü. Itt bármit megtehetsz, következmények nélkül. Ebben a zónában a törvények és korlátok érvényüket vesztik. Olyan ez, mint a kontrollált anarchia. Vért köpünk és húsdarabokat dobálunk a közönségre.”
Ez a zene ellentéteket szít. Felmerült a kérdés, hogy az Egyesült Államok városainak van-e joguk betiltani egyes heavy metál együtteseket. Egyes csapatok nem tehették be a lábukat bizonyos városokba. A Judas Priest egyik koncertjén egy fiatal férfit agyonszúrtak.

LELKI DIMENZIÓ?

Az előbb említett idézetben Jimi Hendrix elmagyarázta, hogy a zene lelki dolog. A szellem birodalmára kell irányítanunk figyelmünket, mert innen ered a zene hatalma és hatása.
Még maga a „zene” vagy „muzsika” szó is erre a lelki dimenzióra utal. A szó gyökere, a „múzsa” azon lények neve, akiket az ógörögök a művészetek ihletőinek tartottak.
Ma nem csak a görögök érzik úgy, hogy a művészeket lelki erők ihletik. Joni Mitchellről, a folk-jazzművészről a Time Magazin a következőket mondta: „Joni Mitchell legerősebb kreatív impulzusa szokatlan módon jut el hozzá. Mélyen hisz egy férfi múzsában, akit Artnak hívnak. Ez a múzsa kölcsönzi neki annak a birodalomnak a kulcsát, amit Joni egyszerűen ‘Az Alkotás Szentélyének’ nevez.” (Time Magazine, 1974. december 16., 39.o.)
Peter Rowan avantgárd zenész ugyanezt a leírást adta, amikor a Washington Times-nak adott interjújában így fogalmazott: „Hiszem, hogy a zene önmagába véve lelki erő. Az ihlet, amit érzek szent dolog. Nincs rá szó, hogy leírjam.” (Washington Times, 1986. március 7.)
Ezt a felfogást még meghökkentőbb szemszögből világítja meg John McLaughlin, gitáros: „Egyik éjszaka, amikor játszottunk, hirtelen egy szellem költözött belém. Tovább pengettem a gitárt, de már nem én voltam, aki játszott.” (Circus Magazine, 1972 április, 38.o.)
Ez a felfogás tükröződik az AC/DC gitárosa, Angus Young szavaiban is: „Valaki más kormányoz. Én csak az utas vagyok. Meg vagyok szállva, amikor a színpadra lépek. ” (Hit Parader, 1985.)
Hogy jobban felfoghassuk az ember és a zene közötti lelki viszony természetét és mélységét, először meg kell értenünk valamit a lélekvilág alapvető realitásairól.
1. Az igazi valóság lelki jellegű. A Szentírás egyik alapvető üzenete, hogy az általunk ismert tér-idő-anyagi világ eredete egy örök, lelki birodalom, amelynek megértése vagy ismerete meghaladja fizikai képességeinket. János evangéliumában Jézus azt mondja, hogy „Isten Lélek”, (János 4:24a) – egy kimondhatatlanul bölcs, szerető és mindenható Szellem, a Teremtő. Övé az a realitás, mely túlhalad minden máson.
2. Az ember szellemi lény. Bár testben élünk, és mindannyian saját lélekkel rendelkezünk, elsősorban szellemi lények vagyunk. 1.Mózes 1:27 beszámol az ember eredetéről: „Teremté tehát az Isten az embert az Ő k épére.” Más szóval, Szellem szellemet nemzett. Isten leheletétől, amely életet adott nekünk, képe kitörölhetetlenül bevésődött szívünkbe. Mindannyian szellemek vagyunk. Mint szellemekre, nagy hatással vannak ránk azok az alapelvek és személyiségek, melyek a lélekvilágot uralják, akár tudatában vagyunk ennek, akár nem.
Mint Isten leszármazottjainak, életünk elsődleges célja, hogy megismerjük és megtapasztaljuk Istent. János 17:3-ban Jézus azt mondja: „Az pedig az örök élet, hogy megismerjenek Téged, az egyedül igaz Istent, és akit elküldtél, a Jézus Krisztust.” A fentiekben idézett bibliai verset tovább vezetve: „Az Isten lélek: és a kik őt imádják, szükséges, hogy lélekben és igazságban imádják.” (János 4:24b) Az imádás itt nem valamiféle száraz, vallásos gyakorlatot jelent, hanem azt a természetes érzelmi reakciót, amit akkor érzünk, amikor megismerjük és megtapasztaljuk Istent. Biblikusan és tudományosan, nincs jobb mód erre, mint a zene segítségével belemerülni a lélek dimenzióiba, majd a zene által kifejezni ezt a megtapasztalást. Ahogyan a világ egyik legnagyobb zeneszerzője, Johann Sebastian Bach mondta; „Minden zene célja Isten dicsőítése és az emberi szellem felüdítése kell, hogy legyen.”
A bűn az emberiség bukását idézte elő, így az ember elkülönült Istentől. A Szentírásban Isten Igéje újra és újra visszhangozza: „Amely lélek vétkezik, annak meg kell halni.”  (Ezékiel 18:4)
Az a halál, amelyről itt szó van különböző módokon nyilvánulhat meg, elsősorban azonban lelki értelemben értendő, mivel a bűn által elkülönültünk az élet Istenétől. Zátonyra futottunk és alá vagyunk vetve önzésünk és vágyaink kényének, már nem vagyunk többé Isten Királyságának állampolgárai, hanem „e világ folyása szerint, a levegőbeli hatalmasság fejedelme szerint járunk, mely most az engedetlenség fiaiban munkálkodik.” (Efézusbeliek 2:2) Reménytelen helyzetünk feloldásaként Isten Megváltót küldött, – saját Fiát – aki megfizeti bűneink árát, elpusztítja a “levegőbeli fejedelmet”, és visszavezeti Királyságába az emberiséget. (Lásd János 3:16; Zsidók 2:14)

REJTETT HATALOM? – A SÁTÁN?

A sötétség birodalma valóság. Ez minden Isten elleni lázadás szellemi forrása.
Ezen ördögi birodalom ura a „levegőbeli fejedelem”, ismertebb nevén Sátán, vagy Ördög. „E [bukott] világ fejedelmének” (2.Korinthusbeliekhez 4:4) hívják, és gonosz szellemek hordái állnak parancsnoksága alatt. A jelen bukott világ uralkodójaként szembeszegül Isten minden erőfeszítésének, mellyel megváltaná az emberiséget. A csatamező elsősorban az emberi tudat. Sátán a legkülönbözőbb eszközök alkalmazásával próbálja tudatunkat hazugságokkal elárasztani, meggyőzni arról, hogy a fekete fehér és a gonosz jó, megkísérli igazolni a bűnt és elhitetni velünk, hogy nincs szükségünk Megváltóra. Megpróbálja eltorzítani Istenről alkotott képünket, és eltörölni vagy bagatellizálni az önmagáról kialakult véleményt, meggyőzve minket arról, hogy nem is létezik, vagy ha létezik is nem több mint egy rajzfilmfigura piros pizsamában. Leegyszerűsítve: „megvakítja a hitetlenek elméit, hogy ne lássák a Krisztus dicsőséges evangéliomának világosságát, aki az Isten képe.” (2.Korinthusbeliekhez 4:4)
Az emberi szívre kiterjesztett hatalmának gyakorlására leghatásosabb eszközül a zene bizonyult. Figyelemre méltó, hogy a Szentírás és a vallásos hagyományok egyaránt azt sugalmazzák, hogy a zene egészen magától értetődő a Sátán számára. Lehetséges ugyanis, hogy bukása előtt, a Mennyországban az ő gondjaira volt bízva a zene. (Lásd Ésaiás 14:11; Ezékiel 28:13-15)
Természetesen a gonosz minden zenei stílust meg tud rontani. Sok részlet, amit tanulmányunkban vizsgáltunk, egyéb zenei műfajokban is megtalálható. Figyelmünket azért irányítottuk éppen a rockra, mert más műfajokhoz viszonyítva népszerűsége rendkívül nagy. Rendkívül figyelemreméltó az a mód is, ahogyan helyet adott a gonosznak. Kezdetben alattomosan, majd egyre fokozódó nyíltsággal hajtotta a rock a rajongókat a zene ritmikus uralma alá, és napjainkra Sátán csalásának leghatásosabb fegyverévé vált.
Szerencsére, Sátán túljátszása olyan zajt eredményezett, hogy az objektív megfigyelő éppen e vad megnyilvánulás segítségével tudja leleplezni az Ördög jelenlétét és céljait.
Végezetül, mielőtt a rockzenén kimutatnánk Sátán ujjlenyomatait, lényeges tudni, hogy a Biblia szerint Sátán át tudja változtatni magát a világosság angyalává. (2.Korinthusbeliekhez 11:14) Más szóval képes megjelenni gyönyörű, akár Krisztushoz hasonló formában is. Ne hagyd, hogy átverjen! Sátán hatalmát nem csak Hitlereken és Charls Mansonokon át nyilvánítja ki. Kedvenc gitárosodat, egy csinos táncdalénekesnőt, vagy akár téged is használhat! Bárki, aki ellenáll Isten akaratának, termékeny táptalajt biztosít a hazugság magjainak.
Sátán Jézus születéséig igen nagy hatalommal rendelkezett az emberiség felett. Azonban Jézus tövisektől sebzett homloka, és átdöfött teste tökéletes véráldozatot biztosított bűneink bocsánatára. Azok felett, akik hisznek Jézus megváltó erejében és értünk végrehajtott áldozatában, Sátán elvesztette egykori hatalmát. Nem csoda, hogy Sátánt ez gyűlölettel tölti el. Felfedezhető-e ez a gyűlölet a rockzenében? Sajnos igen.

JÉZUS A TÁMADÁSOK KÖZÉPPONTJÁBAN

Jézus sokkal inkább a gúny tárgyává vált a rockzenében, mint bárki más. Életének és szolgálatának szinte minden epizódját gúnyolták, és kritizálták.
Jefferson Airplane dala, a „Jézus fia” tele van ilyen káromlással – azt sugallva többek között, hogy Jézus az okkultba is belekeveredett.
Hasonló otromba tiszteletlenség jellemezte John Lennon életét és művészetét is. Egyik életrajzírója arról számol be, hogy a Beatles éveiben, Németországban nagypénteken – az Úr keresztre feszítésének napján – Lennon néhány apácát választott mocskolódásának célpontjául. Ahogy az apácák elhagyva a rendházat a templomba indultak, „megdöbbenve látták, hogy az utca túloldalán egy életnagyságú Jézus képmás lóg az erkélyről, melyet John készített és akasztott ki. Amíg a nővérek csodálkozva szemlélték a szentségtörő látványt, John vízzel teli Durex kondomokkal kezdte dobálni őket.” Azután rájuk vizelt hangosan énekelve: „Esőcseppek a Mennyből”. (John Lennon élete, Albert Goldmann, William Morrow and Company, Inc., 1988, 20.o.)
Isten” című dalában Lennon nem csak Krisztus iránti közömbösségének ad hangot, hanem Isten Fiát odáig alacsonyítja, hogy John F. Kennedy-vel, Bob Dylan-nal, a hindu mantrákkal és a Beatlessel hasonlítja össze. Ezek a példák egyértelművé teszik, hogy a John Lennontól származó hírhedt idézet – „A kereszténység hamarosan letűnik. Köddé válik és szertefoszlik. Mi (a Beatles) népszerűbbek vagyunk Jézusnál.” – sokkal többet jelentett valamiféle természetellenes Beatles-imádat kitörésnél. Lennon vágya az volt, hogy eltörölje Jézust, mint Messiást és a kereszténységet, mint vallást.
Ez a fajta nyilvánvaló szentségtörés nem egyedülálló. Együttesek tucatjai énekelnek nyíltan a gonoszról olyan formában, amelyet nemrégiben az okkult könyvesboltokon kívül sehol nem lehetett megtalálni. Egyesek számára ez egyfajta pénzcsinálás. A lázadás jól eladható és a legkeményebb rock számára mi lehet lázadóbb, mint Krisztus gyalázása és Isten káromlása?
A punk művész Lydia Lunch az utóbbi évtizedben több együttessel lépett fel – többek között a Teenage Jesus and the Jerks-el (jelentése: a kamasz Jézus és a seggfejek). Dalaik között szerepel a „Töviskorona” és a fülhasogató „Én vagyok az Úr Jézus” című szám is. Ezek legtöbbjét visszafelé vették fel.
A rock világában sárba tiporják az Úr szeretetben telt életének legfontosabb epizódjait, mint például az utolsó vacsorát. Halála előtti utolsó étkezésekor Jézus a tanítványainak adta a kenyeret és a bort, mellyel egy új szövetséget pecsételt meg, a szeretet és a megbocsátás ígéretét. A kenyér megtört testét és a bor kiontott vérét szimbolizálta – a rettenetes árat, amit hamarosan fizetnie kellett az emberiség megváltásáért. Mindebben semmi vicces nem volt. Graceland az utolsó vacsorát „Az első uzsonnára” keresztelte át és azt sugallta, hogy a menü egy prostituáltat is magában foglalt. Az MDC albuma, a „Millions of Damn Christians” (jelentése: sok millió átkozott keresztény) egyebek között kigúnyolja Krisztus vérét, kapcsolatba hozva egy jól ismert sörreklámmal.
A Zsidókhoz 9:22 szerint „vérontás nélkül nincsen bűnbocsánat.” Az a vér, amiről itt szó van, Isten Bárányának vére. Az ő vére nélkül bűneink örök falként választanak el Istentől. A vér gúnyolása annyit jelent, hogy visszautasítjuk az egyetlen pokolból való menekülési lehetőséget. Ezért képezi a sátánizmus alapvető részét az Úr vérének megszentségtelenítése a rituálék és szertartások során.
Krisztus áldozatának más részleteit is kigúnyolták. Az okkult kedvelt módszere a szent dolgok megszentségtelenítésére, hogy a szentet a profánnal vegyíti össze. Sok együttes énekel olyan dalokat, amelyek nem csak Isten káromlóak, hanem nyíltan gúnyolják, és befeketítik Jézust és Istent, miközben magasztalják a Sátánt, „e világ istenét”. (2.Korinthusbeliekhez 4:4)

EGYETEMESSÉG

Egy másik módszer, amivel Jézust támadják az, hogy egy kalap alá veszik más vallási vezetőkkel. Ez az eretnekség, amit „egyetemességnek” hívnak, az utóbbi időben nagyon népszerűvé vált, különösen a New Age vallás elterjedése óta.
Az Earth, Wind and Fire* albuma különböző vallási szimbólumokat mutat be – a kereszténységet hinduizmussal, buddhizmussal és okkultizmussal keverve. Az album címe: „All in all” (mindent egybevetve). Más szóval, az egyes vallások azonosak egymással, vagyis Istenhez sok út vezet.
E zenei eretnekség legjobb példája az ex-Beatles, George Harrison albuma, a „Valahol Angliában”: „Krisztusnak, Vishnunak, Buddhának, Jehovának, vagy Urunknak hívnak Téged. Te vagy Gonindam, Bismillah, Mindenek Teremtője.”
Harrison is csatlakozott azon rock művészek társaságához, akik eltérő módokon, de ugyanazt a filozófiát vallják. Mivel a rock ipar kedvelt lelki gyakorlata a keleti, a New Age, és az okkult vallást helyezi előtérbe, biztosak lehetünk benne, hogy a világias rockzene Jézust mindig az univerzalizmus sápatag, százfejű Krisztusaként írja le.
A probléma csak az, hogy bármilyen szépen hangzik is a kijelentés, miszerint minden vallás Istenhez vezet, Jézus ennek épp az ellenkezőjét mondta. Tulajdonképpen minden vallás megpróbál jogot formálni Jézusra és felírni őt a maga lelki-szupersztár listájára, mi azonban megcáfolhatatlan bizonyítékkal rendelkezünk arra nézve, hogy maga Jézus utasította vissza annak lehetőségét, hogy Rajta kívül egyéb út is vezetne Istenhez. Ahogyan János 14:6-ban mondta: „Én vagyok az út, az igazság és az élet; senki sem mehet az Atyához, hanemha én általam.”
Máshol arra figyelmeztetett, hogy az utolsó időkben az emberek nem fogadják majd el egyedülállóságát: „Mert hamis Krisztusok és hamis próféták támadnak,… hogy elhitessék, ha lehet, még a választottakat is.” (Márk 13:22)
Gondolkodjunk el egy pillanatra. Ha az univerzalizmus igaz, akkor Jézus nemcsak, hogy hazug, mert démoni és hamis tanokat hirdetett, hanem a legbutább ember, aki valaha is élt e földön, mert önként alávetette magát az elképzelhető leggyötrelmesebb, és legszégyenletesebb halálnak – minden ok nélkül!
Más szóval, ha létezik más út is Istenhez, Jézusnak nem kellett volna meghalnia értünk.
C.S. Lewis, filozófus és író kijelentése tehát logikai szempontból is igaz: „Jézus vagy holdkóros hazudozó volt, vagy Maga az Úr.” (Mere Christianity, The Macmillan Company, 1952, C.S. Lewis, 41.o.).
Élete, halála és feltámadása mindenki számára, aki az igazságot keresi, minden kétség nélkül bizonyítja, hogy az utóbbi igaz – Jézus az Úr, Isten egyetlen Messiása. Ezért próbálja a Sátán oly hevesen meggyőzni az embereket ennek ellenkezőjéről.

KERESZTÉNY SZIMBOLIZMUS A ROCKZENÉBEN

A kereszt a keresztény hit középponti szimbóluma. Jézus keresztre feszítése és azt követő feltámadása nélkül (ami egyébként a történelem egyik bizonyított ténye) hitünk, Pál apostol szavaival élve „hiábavaló, és még bűneinkben vagyunk” (1.Korinthusbeliekhez 15:17)
A sátáni vallás ki nem állhatja a keresztet. Sátán jövőbeli bukásának és megaláztatásának eme szimbólumát a sátánizmus megveti és minden létező módon lealacsonyítja. A „levegő fejedelme” két módon próbál befolyást gyakorolni az emberekre. A kettő közül a körmönfontabb és mindezidáig leggyakoribb mód, hogy megvonja tőle a neki járó tiszteletet, a keresztet éppen azokkal a bűnökkel hozva kapcsolatba, amelyek miatt Jézust keresztre feszítették. Ez a fajta szentségtörés egyértelműen uralkodó a rock világában. A kereszt a sztárok legnépszerűbb ékszere. Úgy látszik, minél romlottabb a művész, annál több és nagyobb keresztet aggat magára.
A művészek elképesztő gyakorisággal személyesítik meg a keresztre feszített Krisztust. A kereszt olyan gyakori kellék, hogy azt hihetnénk a rockzene keresztény iparág – míg fel nem tárjuk a művészek szándékát, mondanivalóját és életstílusát.
A szentírás alapos bepillantást enged ebbe a megszállott keresztgúnyolásba és tisztánlátást biztosít, hogy objektíven diagnosztizálhassuk az egyén lelkiállapotát. – „Mert a keresztről való beszéd bolondság ugyan azoknak, a kik elvesznek…” (1.Korinthusbeliekhez 1:18a) Más szóval, aki gúnyolja a keresztet, nyilvánvalóan halott lelkileg. A halál ura, Sátán ihleti a gúnyolódókat attól az őrült vágytól hajtva, hogy megrontsa az emberiség Istenről és az igazságról alkotott képét. Erre válaszként a fenti vers így folytatódik: „…de nekünk, kik megtartatunk, Istennek ereje” (1.Korinthusbeliekhez 1:18b)
Egy másik módszer, amivel a pokol a keresztre támad, a nyílt megszentségtelenítés, ami a sátánizmussal és annak gyakorlataival hozható kapcsolatba. A pusztításban megnyilvánuló megszentségtelenítés, és a démoni képek és szimbólumok a sátánizmus bevett ceremóniái. A Johny Rotten tervezte trikót, melyen egy feje tetejére állított kereszten Jézus függött, alatta a felirattal „Pusztíts” Mick Jagger viselte a Rolling Stones1981-es körútján.
Az egyház, mint Krisztus földi képviselője, és azok a dolgok, amelyeket képvisel, a sátáni vallás számára iszonyatosak. Ezt példázza az egyik rock együttes dala “Jó keresztény csak a halott keresztény lehet”.
Ha már a halott keresztény szóba került, a Christian Death (Keresztény halál) együttes „Lépcsők” című dalában az egyházat azon dolgok listájára helyezte, amelyeket meg kell szentségteleníteni. Daluk szövege: „Isten városa nem létezik. Átkozott legyen Isten neve.”

GYÜMÖLCSEIKRŐL ISMERITEK MEG ŐKET

Az élet néha valóban zavaros lehet a különböző vallási irányzatokat és nézőpontokat figyelembe véve, melyek figyelmünkért versengenek. Sokszor nehéz felismerni mi a jó és mi a rossz. Ahogyan a Szentírásból korábban megtudtuk, Sátán a világosság angyalának álruháját öltheti fel. (2.Korinthusbeliekhez 11:14) Hogyan mondhatjuk meg bármiről is tehát, hogy Istentől van-e, vagy Sátántól?
Nos, az egyik módszer az, amit mi is tettünk. Összevetettük a Szentírással, Isten Igéjével. Az ítélőképesség ezen mércéjével mérve nyilvánvaló, hogy valami igencsak nincs rendjén korunk rockzenéjében.
Egy másik nagyon hatásos módszer az, ha megvizsgáljuk az adott zene gyümölcseit, az általa sugallt tetteket és életfelfogást. Jézus azt mondta, hogy a hamis prófétákat az igazaktól úgy különböztethetjük meg, ha összehasonlítjuk eredményeiket. (Máté 7:15-20) Egy példabeszédben a fákról szól – a jó fa jó gyümölcsöt, a rossz fa rossz gyümölcsöt terem.
Nos, néha, amikor a fák és a növények növekednek, nehéz őket megkülönböztetni egymástól. Létezik például két növény, amelyek fiatalon nagyon hasonlítanak egymáshoz. Az egyik az áfonya, a másik pedig a lantán cserje nevű növény. Nem sok különbözteti meg őket egymástól, amíg fel nem nőnek. Az egyik gyümölcse finom és tápláló, a másiké mérgező. Gyümölcseik alapján határozottan meg lehet őket különböztetni.
Krisztus példabeszédében azt mondta, hogy a mérgező növényeket kivágják és tűzre vetik. Egy korábbi versben is ezekről a növényekről beszélt, amikor azt mondta, hogy a fejsze a fák gyökerére vettetett és tűzbe vetették azokat. „A fejsze pedig immár a fák gyökerére vettetett. Azért minden fa, amely jó gyümölcsöt nem terem, kivágattatik, és tűzre vettetik.” (Máté 3:10)
A gyökér számunkra láthatatlan. Bizonyos értelemben egy másik birodalom területén van. Azonban épp ez a láthatatlan gyökér határozza meg, hogy milyen lesz a fa és annak gyümölcse.
Ez a példabeszéd az életről szól, pontosabban az örökkévalóságról és az ítéletről, mely ránk vár. A Szentírás szerint Isten Lelkének láthatatlan gyökeréből sarjadó gyümölcsök a szeretet, az öröm, a békesség, a jóság és a mértékletesség. (Galátziabeliekhez 5:22) Ezzel szemben a sátáni gyökér és az emberiség bukott természete hajlamos az ellenkező gyümölcsöket teremni – haragot és félelmet a szeretet helyett, szorongást a béke helyett, őrült vágyakat az önkontroll helyett. (Lásd Galátziabeliekhez 5:19) Vizsgáljuk meg a rockot, mint a sátáni vallás legalapvetőbb gyümölcsét. János 10:10-ben Jézus azt mondja, hogy Sátán egyik elsődleges célja, „hogy lopjon, öljön és pusztítson”.

ERŐSZAK

Az ösztönös emberi önzés társulva a sátáni ideológia magjaival, elkerülhetetlenül erőszakhoz és halálhoz vezet.
Az erőszak kezdettől fogva a rock videók sajátossága. A National Coalition on Television Violence [NCTV – Országos Koalíció a Televíziós Erőszak Ellen] 900 rock video tanulmányozása után kiadott beszámolójából kiderül, hogy 46 százalékuk erőszakot, vagy erőszakra való felbujtást tartalmazott. A videók 13 százalékában szadista erőszak szerepelt, amelyben a támadó örömét lelte az erőszakban. Az NCTV átlag 17.9 erőszakos tettet számlált óránként. Felmérések szerit a videók 22 százaléka tartalmaz emberi lényeken elkövetett erőszakot. A szövetség beszámolója szerint 1963 óta az erőszakos dalszövegek száma 115 százalékkal emelkedett, és szadista erőszak sokkal gyakrabban jelentkezik az MTV-ben, mint más csatornákon. Még a rock iparban dolgozók is aggodalmukat fejezték ki. Egy lemezlovas szerint: „A dologban az a legijesztőbb, hogy ezek a srácok életük legfogékonyabb időszakát élik. Nem szeretném, ha gyermekeim a szexről, az erőszakról és a nőkről a zenei videókból alakítanák ki nézeteiket.”
A zene, a borítók, a színpadi fellépések és a rock iparral kapcsolatban állók életének fő témája mégis az erőszak.
Bár legtöbb esetben a szándék a sokkolás és a figyelemfelkeltés, hogy az együttes minél több albumot adhasson el, a zeneipar szervezete mögött olyan erők rejlenek, melyek számára a halállal való megszállottság nem tréfa.
Nagyon sok rock zenész erre keserves tapasztalatok árán, és néha túlkésőn ébred rá. Függetlenül attól, hogy saját hányadékukba fulladtak-e bele vagy szívrohamot kaptak a fürdőszobában, korai és gyakran szörnyű haláluk nemcsak a Halál Fejedelmét leplezi le, hanem azt is, hogy milyen iszonyú bánásmódban részesülnek áldozatai.
Az erőszak és a halál szelleme nemcsak a zenészekre hat. A rock korában 10.000%-al nőtt az erőszakos bűncselekmények száma! A koncert-erőszak járványos méreteket öltött, és ez Cincinnatiban, a Who koncertjén kulminált, ahol 11 embert tiportak halálra, amikor a tömeg az ajtókhoz tolongott. Már a reakció is, amit a zene a hallgatókból kivált – ordítva rázzák az öklüket, vagy az agresszió fékezhetetlen kitörésében egymásnak rohannak, amit „slam dancing” (csapódó tánc) hívnak – bizonyságot tesz a színfalak mögött munkálkodó erőkről.
A sátáni befolyás valósága mégis a bizarr gyilkosságok, a rituális erőszak és az öncsonkítás iszonyú világában válik nyilvánvalóvá. Az utóbbi évtizedekben a legvérfagyasztóbb és legerőszakosabb bűntetteknek lehettünk tanúi. Ezeket az értelmetlen tetteket az elkövetők természetellenes rock imádata és az a tény kapcsolja össze, hogy maguk a tettek kísértetiesen hasonlítanak a múltbeli sátáni rituálékhoz.
Különösen fontos megemlítenünk azt az érdekes tényt, hogy az értelmetlen, erőszakos tettek, melyeket számos zenész a színpadon mutat be, nemcsak korszakunkra jellemzőek. A Szentírás emlékeztet arra az időre, amikor Illés, Isten prófétája versenyre hívta ki Sátán prófétáit. A Királyok első könyvének 18. fejezete leírja, hogy mit tettek az ördögimádók, hogy kivívják istenük jóindulatát: „És elkezdtek hangosan kiabálni és az ő szokásuk szerint késekkel és borotvákkal metélték magokat, míg csak ki nem csordult a vérük.” (1.Királyok 18:28)
Ezek a varázslók tudatosan vettek részt a démoni szertartásokban. A modern rock rajongók legtöbbje, nincs tudatában annak, hogy viselkedése tulajdonképpen azonos a sátánizmus múltbeli formájával. Ne feledjük azonban, hogy a lélek birodalma magasabb rendű valóságot képvisel. Mindnyájan azon birodalom Urának hatalma alatt állunk, amelyhez tartozunk. Akár tudatában vagyunk ennek, akár nem.
Áttérve a komolyabb erőszakos tettekre, az utolsó évtizedben az öncsonkítás fokozatosan gyilkossággá és emberáldozatok bemutatásává fajult. Következzen néhány példa arról a növekvő tendenciát mutató jelenségről, mely számos igazságügyi szakember szerint járvánnyá fajulhat:
1985. április 12-én egy 14 éves heavy metál rajongó három embert ölt meg. Az Iron Maden őrült, aki az okkultizmusba keveredett, mellkasára véste a 666 szimbólumot. A fiú azt állította, hogy Eddinek, az Iron Maden figurájának hatása alatt követte el a gyilkosságokat. (The Toronto Sun, 1985. november 1.)
*
Az elvetemült kaliforniai tömeggyilkos, Richard Ramirez, az „éjszakai lopakodó”, olyan együttesek hatására került kapcsolatba az okkulttal és hajtott végre rituális gyilkosságokat, mint az AC/DC . Egyik osztálytársa elmondta, hogy kedvenc daluk „Az éjszakai portyázó” volt, ami úgy látszik nagy hatással volt Ramirezre.
*
1987-ben fogták el a tömeggyilkos, okkultista és nyilvánvalóan kannibál Gery Heidniket. A Times Magazine arról számolt be, hogy Heidnik philadelphiai házából, ahol a bűncselekményeket elkövette, éjjel-nappal heavy metal zene üvöltött. (Time, 1987. április 6., 34.o.)
Ezzel nem azt akarom állítani, hogy ha heavy metal zenét hallgatsz, az ördög előbb-utóbb rá fog venni, hogy megölj valakit. Ezeknek az embereknek más problémáik is voltak a rockzenéhez való természetellenes kötődésükön kívül. Ne feledjük, hogy a Sátán, aki maga is örökkévaló szellem, az örökkévalóságra koncentrál. Elsődleges célja az, hogy magával vigyen a pokolba. Ha arra is rá tud venni, hogy ölj, annál jobb. A lényeg azonban az, hogy távol tartson attól, aki meg tud szabadítani a pokolból és elhitesse veled, hogy Jézus követése ostoba és értelmetlen dolog. Azt sugallja, hogy a valódi életet a szórakozásban találod meg és abban, hogy azt teszel, amihez kedved van. Melyik művészet hirdeti nagyobb igyekezettel ezt az üzenetet, mint a rockzene?
Egyesek azt mondhatják: „Ugyan, ez csak móka, nem kell komolyan venni.” Nos, ez a hozzáállás teljesen figyelmen kívül hagyja az emberi természetet és a zene hatalmát. Ahogy Ken Wooden riporter monda az ABC 20/20 műsorában: „Miért költünk milliókat reklámokra? Mert az emberek reagálnak, válaszolnak rájuk. Ez a fajta zene egy hirdetési forma. Láttam srácokat, akik válaszoltak a hirdetésekre. Láttam őket halottan feküdni a márványasztalon.” (Richmond Times Dispatch)
Mások a rock zenészek jogait védik azzal érvelve, hogy az érzések kifejezése és közrejuttatása mindenkinek szuverén joga, függetlenül attól, hogy ez milyen következményekkel jár. Mona Charen újságíró azt írja: „Amikor a 2 Live Crew (egy népszerű rap együttes) nyíltan a nők széttrancsírozásáról és vérző testük szemléléséről énekel, vezetőink a cenzúra miatt aggódnak ahelyett, hogy elgondolkoznának rajta, vajon mivé lettünk, hogy ilyesmit ‘szórakozásnak’ tartunk. Amikor valamit művészetnek hívunk, azt felmagasztaljuk, megtisztítjuk, tulajdonképpen istenítjük. Elismerjük, hogy nem szükséges megfelelnie a morális mércének. A művészetnek következményeivannak. Nem véletlen, hogy az a társadalom, amely az American Psycho-t olvassa, a Guns N’Roses-t hallgatja és Andrew Dice Clay-en (egy közönséges komikus) nevet, ugyanaz a társadalom, amely nem tudja a nemi erőszakot kiszorítani a diákszállókból, és amelyben a gyerekek golyóálló mellényben járnak iskolába.”

ÖNGYILKOSSÁG

Egy másik mód, ahogyan az emberek a zenébe rejtett „hirdetésekre” válaszolnak, azöngyilkosság. Nyugaton, a fiatalok halálának okait tartalmazó listán ez foglalja el amásodik helyet. Felmérések kimutatták, hogy a mai megromlott, Krisztus nélküli társadalmunkban minden hetedik tinédzser öngyilkosságot kísérel meg! Természetesen, más tényezők is hozzájárulnak ehhez a tragédiához, a vezető szerepet azonban a rockzene tölti be.
Az öngyilkosság talán a leghatékonyabb sátáni fortély, mert az elsődleges emberi ösztönt – az önfenntartás ösztönét – iktatta ki. Hogy ezt megtehesse, előbb néhány alapvető igazságot kell elpusztítania, és hazugságokkal helyettesítenie.
A legalapvetőbb igazság az, hogy az élet célja több mint puszta lét. Az élet célja az, hogy megismerjük és megtapasztaljuk Istent. Azt már korábban is láttuk, hogy a rock vagy semmibe veszi, vagy nevetségessé teszi ezt az igazságot. Ennek az igazságnak a helyébe azt a sátáni hazugságot helyezi, miszerint az élet alapvetően értelmetlen, és a létnek egyedül a gyönyörök élvezete ad értelmet. Nemigen találunk olyan világi rock énekest, aki nem emel kalapot ez előtt a démoni filozófia előtt. A legtöbben azonban térdet hajtanak neki és imádják azt.
Érdemes megfigyelni, hogy a Szentírás hogyan jellemzi a végső idők hitehagyott generációját: „Mert lesznek az emberek magukat szeretők, inkább a gyönyörnek, mint Istennek szeretői.” (2.Timótheus 3:2-4)
Az öngyilkossághoz vezető következő lépés az, hogy az emberi szenvedést megfosztják bármiféle értelemtől és céltól. A szenvedés nincs többé kapcsolatban Isten irántunk való szeretetével és törődésével. Az az igazság pusztul itt el, miszerint a szenvedés vagy egy lelki betegség tünete, amely Istenhez vezethet valakit, vagy egy átmeneti megpróbáltatás, amit Isten azért enged meg, hogy tökéletesítse az emberi jellemet. Tény azonban, hogy az élet mindenki számára tele van megpróbáltatásokkal. Az érettség és jellembeli nagyság az ezek feletti győzelmekből fakad. Ezzel szemben Sátán tana az, hogy az élet értelmét gyönyörökben találjuk. A gyönyörök hiányát tehát mindenáron el kell kerülnünk. Ha a fájdalom elviselhetetlenné válik, a logikus kiút az öngyilkosság.
A ma generációjának lelke annyira legyengült, hogy egy abszolút jelentéktelen esemény – mint például egy rossz osztályzat, szerelmi bánat, vagy az élet realitásai – hatására kiváltott fájdalom is öngyilkossághoz vezethet. Mint ahogyan Dr. Mark Rosenberg mondta az American Society of Suicidology (Amerikai Öngyilkosságtudományi Társaság) 1988-as kongresszusán: „Úgy hittük, hogy a tinédzserkori öngyilkosságokat a depresszió kezelésével lehet megelőzni. Ezeknél a gyerekeknél azonban nem ez a megoldás. Ezek az áldozatok nem depressziósak, hanem igen megfontolatlanok és képzeletük hajtja őket.” (Rising to the Challenge, Vision Video, 1988 P.M.R.C.)
Vajon mi az eredete ezeknek a fantáziáknak? Térjünk ismét vissza a rockzenéhez.
Lehet e véletlen, hogy az öngyilkosok nagy része a rock megszállottja volt? Ezek az áldozatok a tett elkövetése alatt, vagy azt megelőzően gyakran halálról és öngyilkosságról szóló dalokat hallgattak. Egy riportban ezt olvashatjuk: „Az áldozat főbe lőtte magát, miközben ördögi zenét hallgatott.” (Readers Digest, 1988 július, 3.o.)










A pokol harangjai – 2. rész





Írta: Eric Holmberg

KÁBÍTÓSZEREK

A rockzene által népszerűsített másik önpusztító és okkultizmushoz köthető gyakorlat a drogfogyasztás. Bátran mondhatjuk, hogy a kábítószer mindenütt megtalálható a rockban – a sztárok pusztuló testétől kezdve dalaik szövegéig. A Beastie Boys(szörnyfiúk) bestseller albuma, a „Licensed to Ill” (jogosítvány a betegséghez) például 90 utalást tartalmaz a kábítószer és alkoholfogyasztásra. (Rising to the Challenge, Vision Video, 1988, P.M.R.C.)
Kevésbé jól ismert tény azonban a kábítószer kapcsolata a lélek birodalmával. A pszichotróp és tudatformáló szereket a varázslók és okkultisták a lélek világ kapujának, vagy a két világ közötti kapocsnak tekintik. A görög szó, amit a Szentírás a „varázslóra” használ a „pharmakeia(φαρμακεία), melyből az angol „pharmacy” (patika), vagy „pharmaceuticals” (gyógyszerészet) – szavak, más szóval a drogok is erednek.
A kábítószerek hatása, mely egyben varázsuk is, kétségtelenül a lelki tapasztalat. E tapasztalat során nyílik meg a lélek birodalma a kábítószer fogyasztó előtt.
A Beatles együttes irányzatot teremtő dalának, a „Tomorrow Never Knows”-nak eredeti címe a „The Void” (jelentése: az űr vagy üresség) volt. Ennek célja az volt, hogy a kábítószeres megvilágosodás evangéliumát hirdesse, miközben az LSD érzékszervekre gyakorolt hatását próbálja előidézni a hallgatókban. A dal első sorát egyenesen a kábítószeres szubkultúra bibliájából, Tim Leary „Psichedelic Experience-éből (pszichedelikus tapasztalat) vették. A Sátán gyakran ejti zsákmányul a kábítószer hatása alatt álló embereket. Biztos lehetsz benne, hogy hasonló okok vezettek az okkultizmus rockzenén belüli elterjedéséhez.
Az volt Beatles tag, George Harrison így magyarázza Krisna-tudatát: „Amikor fiatalabb voltam, 1966-ban egy alkalommal az LSD utóhatása megnyitott bennem valamit. Gondolatok özöne árasztotta el az agyamat, ami végül a jógikhoz vezetett.” (Rolling Stone Magazin, 1987. november 5)
Egy rock magazin a következőképpen írja le a Cure Robert Smith-ének alkotómódszerét: „Gyakran a legfantasztikusabb dalötletekkel áll elő, melyeket alkoholos rémálmaiból merít. A ‘Head on the Door’ (fejet az ajtóba vagy fej az ajtón) teljes albuma ilyen módon született.” (Starhits, 1988 október)
Greatful Dead (jelentése: hálás halottak) az évek során szinte a marihuána és az LSD fogyasztás szinonimájává vált. Egy újság így írja le azt a hátborzongató hatást, melyet odaadó rajongóikon gyakorolnak: „Sokak számára a Dead már vallás, dalszövegeik pedig a biblia. Általánosan elfogadott tény, hogy a Dead valóban érintett néhány mély, LSD ihlette igazságot. Nem csoda hát, hogy egyes megbűvölt Dead rajongók fura és bonyolult teóriákat szőttek Istenről és az univerzumról a Greatful Dead szövegének fonalából.” (The Washington Times, 1986-os koncert, Souvenir Edition)
Mindez valójában nem meglepő, mivel maga a Dead is elismerte, hogy vannak kábítószer okozta démonikus tapasztalataik. Ahogy Jerry Garcia mondta a Playing in the Band címmel kiadott biográfiában: „Nem tagadhatom, van egy bizonyos pillanat, amikor átalakulok, amikor egyszer csak Isten szól a húrjaimban.”

SZEX

A sátáni filozófia legelkerülhetetlenebb mellékterméke, vagy gyümölcse a mocskos szexszel való megszállottság.
A népszerű video-rendező, Marty Callner, aki pornográf stílusa miatt a Los Angeles Times „Hall of Shame” azaz szégyenlistáján találta magát, így védi erotikus képanyagát: „Valójában a rock a szexről szól.” (Los Angeles Time, 1988. január 24.)
A zeneipar hirdette szex nem az érett és önzetlen Isten adta szeretet, hanem a sátáni alternatíva, mely impulzív, buja és pusztító. Dr. Alan Bloom így ír a The Closing of the American Mind-ban: „A rocknak barbár hatása van, szexuális vágyat ébreszt, nem szeretetet.” (The Closing of the American Mind, 73.o.)
Az Egyesült Államok Florida állambeli, Fort Laudredale kerületi bírója, Jose Gonzalez 62 oldalas ítélete alapján a „2 Live Crew” „As Nasty As They Wanna Be” (Annyira rossz, amennyire akarják) című albuma a történelem első obszcénnak nyilvánított kiadása. Gonzalez szerint a 80 perces LP – amely első számolásra 226-szor használja a „fuck” szót, 87 orál szexre és legalább egy vérfertőzésre való utalást tartalmaz, – „hemzseg a férfi és női nemi szervekre, orál-anál kontaktusra, fellációra, szado-mazochizmusra, erekcióra való utalásoktól. E felvétel egyértelmű célja, hogy zenei líra formájában reprodukálja a szexuális aktust. A cél itt a mocskos gondolatok és vágyak felbujtása, és nem az intellektus és a tudat stimulálása.” (People Weekly 1990. július 2.)
Dr. Bloom itt egy fontos dologra mutat rá. A tiszta erkölcs nem szex-ellenes, de ellenzi a kizsákmányolást. Az általános véleménnyel ellentétben Isten nem ellenzi a szexet, sőt a szex éppen az Ő ötlete volt és úgy alkotott minket, hogy ezt élvezhessük. A szex az emberiség számára alkotott eszköz, melynek segítségével részt vehet az élet egyik legnagyobb csodájában, egy másik emberi lény megteremtésében. (Lásd 1.Mózes 1:28) Röviden, a szex fontos, hatalmas, és gyönyörű dolog.
Mint minden dolog azonban, amely ösztönös erőt tartalmaz, ez is potenciálisan destruktív. George Michael „I Want Your Sex” (a szexed akarom) című dala csak a jéghegy csúcsa. A 19 éves listavezető Bobby Brown-tól, akit 1989 februárjában Giorgiában letartóztattak, mert a színpadon a közönség egyik tagjával szexet szimulált, az arcátlanul pornográf stílusú világsztár Madonnáig, a rock művészek túlnyomó többsége a rockzene templomában morálisan egy szintre került a prostituáltakkal.
Mások finomabban, célozgatásokat és szexuális metaforákat használva gyakorolnak hatást a hallgató ösztöneire. A leplezett illúziók nagy része azonban egyre gyakrabban hihetetlen nyíltságnak ad helyet. Amikor valaki megismeri a bűn múló gyönyörét, egy fontos lelki törvénnyel találja szembe magát: „A bűn csalárdsága” megkeményíti a szívét. (Zsidók 3:13)
George David Weiss, az Amerikai Dalszövegírók Szövetségének elnöke kijelentette: „A dalszövegek, melyek egykor burkolt célzásokat tartalmaztak, most nyilvánvalóak. Valamikor a szöveg művészileg szuggesztív volt, most ordítóan világos. A téma egykor a gyengédség és a szerető kapcsolatok magasztalása volt, most az erőszak és a rideg szex dicsőítése.”
David Gergen a U.S. News and World Report-ban így írt: „A különbség a tegnap és a ma zenéje között annyi, mintha valaki egy hatalmas ugrással a Sport Illustrated fürdőruháitól a Hustler (egy kemény pornóújság) poszter mellékletébe vetné magát.”
Nem kell valakinek szexuálisan naivnak lennie ahhoz, hogy megdöbbenjen azon a burjánzó és perverz viszonyon, mely a rock és a szex között alakult ki. Az idő, és a jó ízlés nem engedi meg, hogy ezt a témát kimerítően taglaljuk. Vessünk azonban egy röpke pillantást az erkölcsi bujaság két alapvető tünetére: az erőszakra és fájdalomra – a saját ellentétébe olvadt szexre – és a szexre, mint vallásra.
A szexuális rabsághoz és nyomorhoz vezető pokoli út egyik utolsó mérföldköve az volt, amikor a szex és az erőszak egyé fonódott. A szex nemcsak, hogy kitöröltetett a szeretet és az odaadás szent témaköréből, hanem egyre alacsonyabb szintre jut, ahogy a gyönyör a fájdalomra és az élet a halálra cserélődik fel. Ez a sátáni téma hihetetlenül elterjedt, és népszerűvé vált a rockzenében.
People magazin a „Furcsa szerelem” című dalt a „mazochizmus ünnepének” nevezve így írt: „…Hallgasd meg kétszer, és jobban megérted a mazochistákat. Hallgasd meg háromszor, és te is azzá válsz.” (People, 1987. szeptember 28.) A Motley Cruedalszövegei gyakran dicsőítik a kegyetlen, erőszakos tetteket, a csonkítást és a gyilkosságot.
Sok más együttes énekel a nemi erőszak gyönyöréről, a fájdalomról és a degradációról. Lehet-e csodálkozni azon, hogy egy nemrégiben végzett közvélemény kutatás kimutatta, hogy a 6-9. osztályos tanulók többsége a „date rape”-et (jelentése: randi erőszak) megbocsáthatónak tartotta (Rising to the Challenge video a Rhode Island Rape Crisis Centre-t idézve) vagy azon, hogy a szexuális bűncselekmények száma egyre emelkedik a fiatalok között? Még a világi újságok is kapcsolatot vélnek felfedezni ezek között az egykor hallatlan dolgok és a rockzene között. Ahogyan a Szentírás 2000 éves figyelmeztetése szól: „Ne tévelyegjetek, Isten nem csúfoltatik meg; mert a mit vet az ember, azt aratándja is. Mert aki vet az ő testének, a testből arat veszedelmet; aki pedig vet a léleknek, a lélekből arat örök életet.” (Galátziabeliekhez 6:7,8)
Ezt a témát a Frog nevű homoszexuális együttes még tovább viszi. Albumuk borítóján egy kisfiú rózsaszín háromszöget, a harcias homoszexuális mozgalom szimbólumát viseli. Az album egyik dalának címe: „Gather Around for Saviour #2” (Jelentése: Gyűljünk össze a 2. Megváltóért). Az énekes olyan világról beszél, amelyben a gyerekek otthagyják az egyházat, és új messiást követnek: őt.
Ez az istenkáromlás egy másik, nyíltan homoszexuális együttes, a Frankie Goes to Hollywood dalaiban még inkább kifejezésre jut. A gyönyört „Egyedülállónak” hívják, az egyetlen dolognak, ami mindent felülmúl. Grafikájuk továbbfejleszti a szexről, mint vallásról kialakult nézetet Noé és az özönvíz visszataszítóan perverz karikatúrájában. Az állatok Noé napjaihoz hasonlóan kettesével vonulnak. Az, amibe bemennek azonban nem a bárka, az emberiség megváltásának eszköze, hanem egy férfi nemi szerv.
Jézus mindannyiunkat figyelmeztetett, hogy visszatértekor meg fogja ítélni a hitetlen, és megromlott világot: „Amiképpen pedig a Noé napjaiban vala, akképpen lesz az ember Fiának eljövetele is. Mert a miképpen az özönvíz előtt való napokban esznek és isznak vala, házasodnak és férjhez mennek vala, mind ama napig, a melyen Noé a bárkába méne. És nem vesznek vala észre semmit, mígnem eljöve az özönvíz, és mindnyájukat elragadá; akképpen lesz az ember Fiának eljövetele is.” (Máté 24:37-39)

LÁZADÁS

A rockzene melléktermékeinek vizsgálatát folytatva, vessünk egy pillantást ennek a legfontosabb alkotóelemére – a lázadásra.
Blackie Lawlessnek a Wasp együttes tagjának véleménye szerint: „A rock agresszív művészeti forma, tiszta ellenségeskedés és agresszió. Úgy hiszek ebben, mint egy vallásban.” (The Washington Post, 1987 február 8. F2.o.)
Ennek lelki jelentőségét az Ószövetségben találhatjuk meg: „Mert, mint a varázslásnak bűne, olyan az engedetlenség.” (1.Sámuel 15:23) A Bibliában a varázslás a sátánizmussal szinonim, és gyökere a lázadás.
A sátáni lázadás nem a jó őszinte és nemes felkelése a gonosz ellen, vagy az igazság lázadása a hazugsággal szemben, hanem a lázadás gonoszsággal átitatott, anarchisztikus, képmutató és végtelenül destruktív formája. Nem túlzás azt mondani, hogy a lázadás a rocknak nem csupán alkalmi témája, hanem a rock lényege.
A rock és a lázadás annyira összeszövődik, hogy még a rock ipar arra irányuló önkéntes kísérletei is, hogy az emberi tisztesség mértékeihez szabják magukat, alapjaiban meghiúsultak. Vegyük például szemügyre azokat az összetevőket, amelyek együttesen létrehozták a Live Aid-et.
Számos újság, köztük a rock saját magazinja, a Spin is beszámolt arról, hogy a segély nagy része Etiópia kommunista diktátorának kezébe került, és végül csak igen kevesek javára vált. De vessünk csak egy pillantást a teljes képre. Mi jobb megoldás a világ problémáira: a rockzene – vagy Jézus, a világ Világossága?
Ahogyan egy rossz fa nem teremhet jó gyümölcsöt, úgy egy iparág, amely Isten és Igéje elleni lázadásban gyökerezett, sohasem teremhet olyasmit, ami igazán jó. Ahogyan Jézus maga mondja: „A test nem használ semmit: a Beszédek, a melyeket én szólok néktek, lélek és élet.” (János 6:63)

AZ OKKULT

Mint egy láthatatlan rákos daganat, mely elkerülhetetlenül halálhoz vezet, a rockzenében rejlő sátáni csírák az okkulttal való megszállottságban tetőznek. Egy generációval ezelőtt, az ördögre való rejtélyes utalások Robert Johnson, blues-énekes zenéjében, a Sátán és pokol nyílt imádásának adtak helyet, melyet a vallásokra jellemző szimbólumok, liturgiák, szertartások és a messiási személyiség megjelenése egészített ki. Ez már nem csak apró undergrund csoportok gyakorlata. Az okkult fiatalok millióit hajtotta gonosz uralma alá.
A sátáni vallás szimbólumai közül a legfontosabb a „pentagram”, egy fejjel lefelé fordított ötágú csillag, amely az okkult rituálék középpontjában áll. A következő a megszentségtelenített kereszt. Ez a két szimbólum a rock iparban legáltalánosabban használt jelkép. A Motley Crue, a Slayer*, a Bebop Deluxe, Metal Fatigue, Venom, Ebony Records, Sam Kenison, Suicidal Tendencies*, The Plasmatics, Blackie Lawless eredeti együttese a Sister, és az AC/DC, hogy csak egy pár példát említsünk azok közül az együttesek közül, akik a sátáni szimbólumokat használják.
A sátánizmus egy másik fontos jelképe az „Il Cornuto”, – Egy kézjel, mely magát az Ördögöt jelképezi. (A mutató és kisujj nyújtva van, míg a közép és gyűrűs ujjat a hüvelykujj szorítja le.) A pentagramhoz hasonlóan ez a szimbólum is lépten-nyomon feltűnik a rock iparban. Ozzy Ozbourne, Meatloaf, Rick James, Cheap Trick, Motley Crue, Frankie Goes to Hollywood, Coven, a Beatles, Kiss, Todd Rundgren és Dio csak néhány példa azok közül, akik a Sátán e jelképét használják.
Az Il Cornudo azonban leggyakrabban a rajongók körében tűnik fel. Kétségtelen, hogy a fiatalok többségének fogalma sincs róla, hogy mekkora jelentőséggel bír ez az egyszerű mozdulat. Ez azonban a legtöbb természetfeletti dologról elmondható. Mivel ezek a lelki erők láthatatlanok és transzcendensek, bárkire hatalmas befolyást gyakorolhatnak az áldozat tudta nélkül; főleg akkor, ha az illető a „tégy, amit akarsz” életfilozófiát vallja. Ezért annyira fontos megítélni ezen együttesek tetteit és zenéjük hatását.
Így betekintést nyerhetünk zenéjük lelki eredetébe. Mindenki, aki hajlamos a Sátán jeleit használni, valószínűleg szellemének befolyása alatt áll.
A következő sátáni szimbólum, a 666, a Bibliából származik. Jelenések könyvének 13. fejezete ezt a számot a „Fenevadnak”, az antikrisztusi diktátornak tulajdonítja, aki Isten ellen küzd. (Lásd: Jelenések 13:18) A „Fenevad száma” az Iron Maiden albumának címe is. Az Anvil, az RF7 és a Coven lemezein is vannak dalok, amelyek tartalmazzák a „666”-ot. A „Fenevad száma” a Black Sabbath és a Plasmatics együttes lemezborítóin, aMotley Crue színpadi díszletei között is megjelenik, és ott rejtőzik a Beastie Boysbestseller albumán, a „Licensed to Ill”-en is.
A rockzene a szimbólumok mellett hemzseg az okkult rituáléktól és filozófiáktól is. Kezdve a legközismertebbekkel, számos heavy metal együttes otrombán és gátat nem ismerve népszerűsíti a sátánizmust és a boszorkányságot zenéjében, lemezborítóin és koncertjein. Heavy metal együttesek százai mutatják be ezen dalok ezreit világszerte. Legtöbbjüket az elszánt, odaadó követőkön kívül csak kevesen hallják – és csak kevesen váltak népszerűvé. Akárhogy is, direkt, vagy indirekt módon, ez a típusú zene és az ezt létrehozó lelki erők nyomot hagytak a jelenkor kultúráján. Ami egykor elképzelhetetlen volt, arról most nemcsak énekelnek és gondolkodnak, hanem alkalmanként elfogadják, és e szerint cselekednek.
A heavy metal nem gyakorol egyeduralmat az istenkáromlás területén. A nyolcvanas években bukkant fel a rock egy hátborzongató formája, amely összevegyítette a punk, a New Wave és még a klasszikus zene elemeit is. Ezen műfaj művészei között szerepel aCureBauhausChristian DeathSister’s of MercyDiamanda GalasNick CaveThe Lords of the New Church (Az új egyház urai), és a Smiths. E műfaj okkult elemei még zavaróbbak, mint a heavy metalé, ugyanis intelligens és költői szenvedéllyel társulnak, ami az utóbbiban ritkán fedezhető fel. Például amikor a Bauhaus együttesben játszó Peter Murphy latinul énekli az „Atya, a Fiú és a Szent Lelket”, – a sátáni mise egyik dalát – a levegőt jól érezhetően baljóslatú sugallat tölti be.
Propaganda Magazine a következőképpen írja le a dal felvételét: „Peter ebbe a pillanatba sűrítette minden erejét. Mintha hirtelen démonok szállták volna meg, az egész bűzös moslék hányadékként ömlött ki a száján… (Később) a szobát betöltő gonosz szellemek szó szerint kiűzték őket a sötét stúdióból. Idegesen nevetve vissza-vissza pillantottak, ahogy kitódultak az utcára.” (Propaganda Magazine, No. 11, 1989 tele)
Diamanda Galas hangját démoni megszállottság imitálására használták a „Serpent and the Rainbow” (A kígyó és a szivárvány) című filmben. „Divine Punishment” (Isteni büntetés) című lemezének borítóján említésre kerül, hogy egy nő öngyilkosságot követett el, miután meghallgatta a lemezt. (Forced Exposure Magazine, #15, 1989 nyara, 24.o.) A teljes előadás az ószövetségi Szentírás hátborzongató recitációja egyetlen sor kivételével, amikor Galas azt énekli: „Sono L’Antichristo” („Én vagyok az Antikrisztus”).
Vagy vessünk egy pillantást az angol Thrill Kill Kult-ra*. A 666, egy keresztre feszített démon és egy megszentségtelenített kereszt közepette dermesztő effektusokkal idézik meg a pokol látványait és hangjait. Az ehhez a műfajhoz tartozó művekhez hasonlóan és a heavy metal nyílt közönségességétől eltérően, az üzenetet ők is összekapcsolják a sátáni lázadás legveszélyesebb katalizátorával, a vallásos és költői transzcendencia sugallatával.
Ezzel a zenével kapcsolatban azonban még inkább említésre méltó, hogy míg a legtöbb együttes kész elismerni zenéjük nyílt lelki voltát, ezzel egy időben magukat „keresztény orientáltnak” tartják. Ennek azért van különös jelentősége, mert a Szentírás szerint az antikrisztusi szellem akkor a legfélrevezetőbb, amikor nem kívülről, hanem az (úgynevezett) kereszténységen belülről támad. Jézus figyelmeztetett, hogy a legragadozóbb farkasok gyakran báránybőrbe öltözve jelennek meg. (Lásd: Máté 7:15)
Anélkül, hogy túlságosan is mélyre ásnánk a részletekben, meg kell említenünk, hogy a Sátán a történelem során mindvégig a „gnoszticizmus”, ezen ősi és visszatérő eretnekség tanait hirdette. Ennek az eretnekségnek új formáját fedezhetjük fel ezen, és más rock művészek munkáiban. Ebben a vonatkozásban Júdás levelének szavai, amelyek évezredekkel ezelőtt kerültek lejegyzésre, napjainkban is igen helytállóak: „Hasonlóképen mégis ezek is álomba merülvén, a testet megfertőztetik, a hatalmasságot megvetik és a méltóságokat káromolják. Ezek pedig azokat káromolják, amiket nem tudnak; amiket pedig természet szerint tudnak, mint az oktalan állatok, azok által megromolnak.” (Júdás 8,10)

GNOSZTICIZMUS

A gnoszticizmus vallási és filozófiai mozgalom volt Európában és a közel-keleten. Körülbelül Kr.u. 100-tól virágzott a hétszázas évekig. Számos keresztény és nem keresztény gnosztikus szekta létezett. Mindnyájan hitték, hogy birtokában vannak az univerzum természetére, az emberiség eredetére és rendeltetésére vonatkozó titkos ismereteknek. Hitték, hogy az emberek a megváltást a gnózis megszerzésével érhetik el. A gnózis görög szó, mely tudást jelent. A legtöbb gnoszticista hitt egy ismeretlen, és távoli Legfőbb Lényben. Tanaik szerint a világot egy gonosz és alsóbbrendű természetfeletti lény, Demiurgosz teremtette. A gnosztikusok szerint egyes kiválasztott emberek materiális testébe isteni szikra van bezárva. A gnózison keresztül ez az isteni szikra kiszabadulhat ebből az alapvetően gonosz világból, és egyesülhet a Legfőbb Lénnyel.
A keresztény gnosztikusok legtöbbje Jézust isteni hírnöknek tartotta, aki elhozta a gnózist az egyszerű keresztények számára. Tanaik kihangsúlyozták, hogy Jézus csak átmenetileg lakozott az emberi testben. Így tehát tagadják kereszthalálát és feltámadását, amiről az Újszövetség számol be.
Számos filozófiai irányzat és vallás hozzájárult a gnoszticizmus eredetéhez. Olyan korai keresztény vezetők, mint Szent Ireneus támadták és eretneknek tartották a mozgalmat. Ezek a támadások hangsúlyozták a gnoszticizmus pogány elemeit, és Jézus mibenlétével kapcsolatos nem hithű nézeteit. – World Book Encyclopedia.

A VUDU

Nincs mit csodálkozni azon, hogy a rockban oly világosan nyilvánul meg az antikrisztusi szellem. Számtalan bizonyíték van arra, hogy a rock lényege bizonyos mértékben azokból a zenei formákból származik, melyeknek egyedüli célja a gonosz szellemi erők felidézése – és ez a vudu, vagy fekete mágia. A rituálék, mágiák ősi és igen kifejlett formája, a vudu Afrikából ered és évszázadokkal ezelőtt került Amerikába, a rabszolga kereskedelem útján. Itt fokozatosan beépült a jazzbe, a „rythm & blues”-ba, vég ül a rockba. Ez önmagában még nem tenné a zenei formát démonikussá, a rockzene azonban felkarolta, sőt magáévá tette a vudu lényegét, ezt minden más zenei irányzatnál egyedülállóbb módon sajátítva el.
Fleetwood Mac például nemcsak a ritmust vette át, beépítve azt a „World Turning” című slágerbe, hanem a koncerten a vudu ünnepi öltözetét is magára öltötte. Haiti vudu motívumokat hallhatunk a Rolling Stones „Goat’s Head Soup” című albumán is. A vudu vallással kapcsolatos ikonok és rituális test- és arcfestés a Pretty Poison, és Peter Gabriel videóin is megjelent.
Jimi Hendrix spiritizmus iránti érdeklődése a „Voodoo Chile” című dalt eredményezte. Egy ghánai faluból érkezett kongajátékos, Kwasi Dzidzornu, akinek az apja vudu pap volt, és aki gyakran játszott együtt Hendrixel, a következőket mondta: „Első kérdésem az volt, hogy hol tanulta Jimi ezt a vudu ritmust… az alap ritmusok nagy része, melyeket gitárján játszott, gyakran egy az egyben apám vudu ceremóniáinak ritmusai voltak. A stílus, ahogy Jimi ezekre a ritmuskora táncolt, azokra a táncokra emlékeztetett, melyeket apám Oxunnak, a mennydörgés és villámlás istenének bemutatott szertartásokon adott elő. Ezt a szertartást ‘Vudushi‘-nak hívják.” (Scues Me while I Kiss the Sky*, David Henderson, 251.o.)
Akár szándékos volt akár nem, Hendrix „vudushija” démoni hatást váltott ki. Két társa, Alan Douglas, – menedzser és producer – és Fayne Pridgon – barátnője – a rockzene olyan oldalát fedezték fel, melyről a rajongók ritkán hallanak.
Douglas: „Jimiben az volt a legfurább, hogy szilárdan hitte, szellemek szállták meg. Be kell vallanom, egy idő után már én is hittem neki.”
Pridgon: „Mindig valami ördögről beszélt nekem, ami benne élt és azt mondta, hogynincs hatalma felette. Nem tudta, mi irányítja őt, és ki adja szájába a szavakat. A dalok csak úgy kibuggyantak belőle. Úgy tűnt, hogy szenvedett és valami gonosz megszállás alatt állt.” (Interjú a „Jimi Hendrix” című film hanganyagából, Warner Brothers, 1973.)
Hendrixhez hasonlóan, a Talking Heads David Byrne-jét is elbűvölte a vudu ritmus, amit zenéjébe is beépített. Erre igen jó példa Brian Enoval közösen felvett „My Life in the Bush of Ghosts” (Életem a szellemek bozótjában) című albuma, mely egy démoni megszállottságról szóló dalt is tartalmaz. Címe: „The Jezabel Spirit” (A Jezábel lélek). Byrne afrikai ritmusok, és vallások iránti csodálata eredményezte az „Alive from Off Center” (Élet a centertől távol) című  dokumentumfilm megszületését, mely a Candomble vallásról, a vuduizmus és a római katolicizmus démoni hibridjéről szól.
A dokumentumfilm kapcsán készült interjúban Byrne megjegyezte: „Ha visszatekintesz az amerikai popzene történetére, megtalálod a Joruba hatás rejtetett elemeit. Ott van a ritmusban és a szövegben is.” (Rolling Stone, 1989 július 13., 78.o.)

DEATH METAL

Egy tágra nyílt szemű, hosszú hajú fiatalember áll az őrjöngő, éljenző közönség előtt. Felkap egy vödör állatvért és a közönség első soraira önti. A rajongók nevetnek, magukra kenik a vért és húsdarabokkal dobálják egymást. A floridai „St. Petersburg Times” szerint ez a jelenet a Deicide együttes koncertjén játszódott le. Az együttes nevének jelentése „istenölés”. Ezt a fajta zenét death-, azaz halálmetálnak hívják és állítólag a heavy metál egyik legextrémebb formája. A Death együttes Scream Blody Goar című számának befutása óta ez a stílus nemzetközileg is népszerűvé vált.
A Deicide együttes vezetője egy sátánista, aki saját bevallása szerint azóta gyűlöli Istent, mióta egy autóbaleset során egy J alakú sebet szerzett. Állítása szerint a J Jézust jelent. Hangokat hall, melyek öngyilkosságra próbálják rávenni, és egy sátáni szimbólumot égetett a homlokába.

PÁN KULTUSZ

A vuduval közeli rokonságban áll az ősi Pán kultusz. A félig ember, félig kecske Pán, az Antikrisztus egyik legkitartóbb szimbóluma maradt. Isten emberben való megtestesülése helyett, – mint Jézus esetében – itt az ember az állattal kapcsolódik össze. Ez egyrészt a Sátán univerzális szimbóluma, másrészt az állati és szexuális szenvedély legalapvetőbb történelmi reprezentációja. A Pán szertartásában, a vuduhoz hasonlóan a zenét, és gyakran a kábítószereket használják a szellemek megidézésére és arra, hogy azok megszállják a rituálé résztvevőit. Említésre méltó, hogy a „pánik” szó a Pán által való megszállottságból ered, ami gyakran szexszel való megszállottságot eredményez.
Napjainkban nem csak az antikrisztusi szellem megnyilvánulásait láthatjuk a rockban, hanem számos világos utalást találunk magára Pánra is. A Rush „2112” című albumán hallhatjuk a „The Temples of Syrinx” (Syrinx templomai) című dalt, mely egy Pánnal kapcsolatba hozható görög szó. 1987-ben Elton John megbízást adott egy művésznek, hogy tervezze meg családja címerét. A grafika középpontjában Pán állt. Minden idők vitathatatlanul leghíresebb dala, a „Stairway to Heaven” (Lépcső a mennyországba) aLed Zeppelin-től, tisztán utal nem csak Pánra és sípjaira, hanem arra a képességére is, hogy lelki befolyást gyakoroljon azok felett, akiket megbűvöl. Robert Plant szövegíró és énekes a következő gondolattal kezdi: „A sípszó elvezet minket az okhoz” – aztán így énekel – „Fejedben zúg a dallam, de nem hallasz semmit a zajban. Ha tán még nem tudnád, a sípszó hívogat, indulj hát.”
Egy érdekes részlet: Marokkó távoli hegységeiben él egy kis csoport, amely még mindig szó szerinti értelemben gyakorolja a páni rítusokat. „A Joujouka mesterzenésze” – ahogyan ők hívják – egy misztikus világban lakik, ahol a zene a kulcs a természetfeletti világ megnyitásához. Ahogyan a rock művész és író Robert Palmer a Rolling Stone Magazinban megjelent egyik cikkében írta: „Amikor a zene és a lendület a csúcsára hágott, a törzstagok extatikus révületbe estek, szemük kifordult és ordítoztak, mintha meghasadt volna a mennybolt… Többször tanúja voltam annak a pillanatnak, amikor az erők a helyi pap testében gomolyogva sűrűsödtek össze, a pap remegni kezdett… aztán hirtelen eltűnt, és szemeiből, melyek úgy ragyogtak, mint egy rubinfényű lézer, valaki más nézett rám. Egy éjjel odalépett hozzám, kirántott a tömegből és én vele futottam. A máglyához ugrott, és benne voltam a tűzben. Sértetlenül álltam a lángok között. Aztán forogtam, mint egy búgócsiga, tovaforogtam a sötétségbe. ‘Láttunk téged a zenén át’- mondták (a pán imádók). ‘Most már közülünk való vagy.’” (Rolling Stone Magazine, 1989. március 23., 106.o.)
Nem Palmer az egyetlen, aki „közülük való” lett. A rock egyedülállóan áthidalta a szakadékot, – úgy földrajzilag, mint kulturálisan – mely elválasztja a Joujoukán kultuszt a világ többi részétől. E kultusz tanítványai között található David Bowie, Robert Plant és Patti Smith. A Rolling Stones alapítója Brian Jones hosszú időt töltött Joujoukában, amelyekből különböző, később megjelent felvételek is születtek. A Rolling Stones 1989-ben adta ki a „Steel Wheels”-t, amely magán viseli a vudu marokkói jegyeit. Talán az sem véletlen, hogy Patti Smith a Joujouka hatását leginkább magán hordozó albumának, a „Radio Etiópiának” jegyzetei akár Pánnak vagy Sátánnak az emberek szívéért és tudatáért folytatott zenei küzdelméről szóló összefoglalója lehetnének: „A rock and roll fennkölt hadviselés… csatamezőnk a világegyetem… fegyvereink a Fender és minden más gitár… – hősi katonáink a technikusok… az emberek pedig puhány barbárok… a cél az, hogy birtokába jussunk az ötödik zászlóalj kulcsának, és kiszabadítsuk Abaddon (a pokol) félelmetes és csatára kész angyalait.”
Smith próféciái jórészt valóra váltak. A minket körülvevő világban bőven találhatunk bizonyítékot, hogy Abaddon félelmetes és harcra kész angyalai kiszabadultak. A sátáni tervnek megfelelően Jézust semmibe veszik és tréfát űznek belőle. A keresztény erkölcsöt eltörölték és korunk új bálványai – szórakoztatóink – magukévá tesznek mindent, ami sátáni, mialatt a tömegek imádattal üvöltöznek.
A korai Rolling Stones például felkarolt egy okkult szektát, a „The Process”-t, és működési központot biztosított sátáni evangelizációik számára. (Contact America radio broadcast, 1986. szeptember 15.) Később Anita Pallenberg, törtető színésznő és gyakorló boszorkány Jagger, majd Keith Richards társa lett. 1979 júliusában Richards Connecticuti birtokán, Pallenberg ágyában fekve, egy 18 éves fiú agyonlőtte magát. A vizsgálatok során furcsa rituálékra és állatáldozatokra derült fény, melyek az öngyilkossághoz vezettek. (Rock and roll Babylon, Courage Books, 1982, Gary Hermann, 125.o.; The Rolling Stones – The First Twenty Years, Knopf, 1981, David Dalton, 148.o.)
Stones egyik korai albumának címe „Their Satanic Majesties Request” (A sátáni felség kérése). Az együttes tagjai a borító fotóhoz boszorkánynak öltöztek. Egy Richards-Jagger kompozíció, a “Sympathy for the Devil” (Rokonszenv az ördög iránt) nem hivatalos sátáni himnusszá vált. Ebben a dalban maga Lucifer szólal meg, „udvariasságot”, és „szimpátiát” kérve azoktól, akikkel összehozza a sors.
Rolling Stones hosszú ideig együtt dolgozott az okkult filmes és sátánista Kenneth Angerral. Jagger hangszerelte Anger filmjét az „Invocation of My Demon Brother”-t  (démontestvérem segítségül hívása), és Pallenberg szponzorálta a „Lucifer Rising”-ot (Lucifer felemelkedése), amely „bemutatta a ceremóniákat, melyekkel életre lehet kelteni Lucifert”. Nem véletlen, hogy a film sztárja a rockénekes Marianne Faithful, Mick Jagger egy másik ex-barátnője volt.

A CROWLEY KULTUSZ

Az okkult fontos szerepet játszott a heavy metál sztárbanda, a Led Zeppelin életében és zenéjében is. 1974-ben megalapították saját lemeztársaságukat, a Swan Song-ot. Nagy-Britanniában elsőként a „Silk Torpedo” jelent meg. A Led Zeppelin krónikása, Steven Davis szerint: „Az albumot egy istenkáromló Halloween parti vezeti be a Chiselhurst barlangban. Meztelen nők állnak a barlang mélyedéseiben, és a sátáni stílusú mise oltára előtt hódolnak.” (Hammer of the Gods*, William Morrow and Comp. 1985, Stephen Davis, 246.o.)
Bár a viselkedésforma sokkoló, mégsem annyira meglepő, ha figyelembe vesszük, hogy az együttes alapítója a rock-generáció egyik vezető okkultistája volt. Jimmy Page fekete mágia iránti érdeklődése annyira intenzív, hogy ő az Equinox, Anglia egyik legnagyobb okkult könyvesboltjának tulajdonosa és üzletvezetője. ( Creem Magazine, 1979 november) Aleister Crowley iránti rajongása pedig már vallásnak nevezhető. Crowley volt korunk egyik leggyalázatosabb sátánistája. A század első felében kifejlesztett egy mágikus gyakorlatot, amelyet a rock hírességéi számára legfontosabb elemekkel kombinált – a szexszel, a kábítószerekkel, a rituálékkal és egy olyan különleges tudásanyaggal, amely a résztvevőket hatalommal ruházza fel. A „világ leggonoszabb embereként” vált ismertté és magának követelte a „Nagy Fenevad – 666” címet. (Aleister Crowley jegyzetek, Samuel Weiser, Inc. 1988, Sandy Robertson.) Amikor Kenneth Anger, szintén Crowley rajongó, felkereste Page-et és megkérte, hogy írjon zenét a „Lucifer Rising”-hoz, Steven Davis szavaival élve „Crowley hagyatékának páratlan gyűjteményét találta nála – könyveket, első kiadásokat, kéziratokat, kalapokat, pálcákat, festményeket, még azokat a köpenyeket is, amelyekben Crowley a rituálékat vezette.” (Hammer of the Gods, 168.o.)
Mindezek tetejébe Page megvásárolta Boleskine-t, Crowley régi házát, mely a híres Loch Ness partján, Skóciában áll. (Hammer of the Gods, 123.o.; Led Zeppelin Special, Modern Day Periodicals, Inc., 1980, 46.o.) Később Page Charles Pierce, a közismert sátánista segítségével felújíttatta a házat. A következő pár évben Boleskine egyik gondnoka öngyilkos lett, egy másik megbolondult. (Hammer of the Gods, 291.o.)
Crowley nemcsak a Led Zeppelin-t bűvölte meg. Graham Bond, a rockzene egyik úttörője, akinek az együttesei a rock néhány legnagyobb művészének adtak alkalmat az érvényesülésre, meg volt győződve róla, hogy ő Crowley törvénytelen fia. Egyik későbbi együttesének az Aleister Crowley’s Holy Magic (Aleister Crowley szent mágiája) nevet adta. Ezek olyan zenét játszottak, amely Bond szavaival élve „segít a hallgatónak érintkezésbe lépni a magasabb erőkkel”. Bond számára ez sikerült is, nemsokára megőrült és később rejtélyes körülmények között meghalt. (Aleister Crowley jegyzetek, 117.o.)
David Bowie 1971-es albuma a „Hunky Dory” egyik dala, a „Futóhomok” Crowley szektájáról szól. Ennek egyik sora így hangzik: „Crowley jelképrendszerébe merülve”. 1975-ben Henry Edwards életrajzíró beszámolója szerint Bowie éppen ezt tette. A Crowley-i rituálék és mantrák hatására vizeletét a jégszekrényben tárolta a „Fenevad” tanácsát követve, és végül
boszorkányságba és ördögűző szertartásokba menekült, hogy megszabaduljon a gonosz szellemektől, amelyek életét kontrollálták. (Stardust – The David Bowie Story, McGrav-Hill Book Co.1986. Henry Edward and Tony Zanetta, 334, 335, 339. o.)
Stiff Kittens egyik albumának borítóján Crowley-t szerepelteti. A Beatles a „Sergeant Pepper’s Lonely Hearts Club Band” című albumán, mely a kritikusok szerint a rock történet legjelentősebb albumává vált, ugyanezt teszi. Ha egy pillantást vethetnénk John Lennon könyvespolcára, nyilvánvalóvá válna, hogy ez nem csupán udvarias gesztus volt – a számmisztikától a mágiáig Lennon az okkult minden ága iránt érdeklődött. (Lennon érdeklődését az okkultizmus és a New Age típusú spiritizmus iránt részletesen taglalja a The Lives of John Lennon and The Beatles, Second Revised Edition, McGrav-Hill, 1985, Hunter Davies.)
Jim Morrison és a The Doors egyik albumának hátlapján Crowley miniatűr mellszobrai láthatóak. Az okkult iránti rajongás korán jelentkezett Morrison életében. Életének ilyen irányba való orientáltságát egy gyermekkori incidensnek tulajdonítja. Családjával utazva egy baleset színhelyére értek. Az úton amerikai indiánok holttestei hevertek. Morrison így írja le, hogy mi történt ezután:
A halott indiánok lelkei rémülten rohangáltak körbe-körbe és néhány beugrott a lelkembe. És azóta is ott vannak.” (An American Prayer, Jim Morrison and The Doors, „Ghost Song”*)
Ezeknek a szellemeknek az uralma Morrison életét és művészetét a halállal és okkulttal való megszállottsághoz, és Isten elutasításához vezette.
1970-ben Morrison egy boszorkányt vett feleségül. A szertartáson Sátánt idézték meg és vért ittak. (No One Here Gets Out Alive*, Warner Books, 1980, Jerry Hopkins and Danny Sugerman, 327.o.) Egy évvel később a művész, aki önmagát „sámánnak” vagy boszorkánydoktornak tartotta meghalt.
Ozzy Osbourne egyik dalának címe „Mr. Crowley”. A Celtic Frost albumát „Mega Therion-nak, a Nagy Mágusnak” ajánlja, ezt a nevet Crowley adta magának. Daryl Hall szintén elismeri a sátánizmus iránti csodálatát. 1987-ben így nyilatkozott a Penthouse Magazinnak: „1974 körül kezdtem érdeklődni az okkultizmus iránt. Hat, vagy hét évet töltöttem a kabbala és a káldeus, a kelta és druida hagyományok tanulmányozásával… Aleister Crowley, a tizenkilencedik századi varázsló, aki szintén ezen hitek követője volt, azonban valósággal megigézett.” (Penthouse Magazine, 1987 március 60, 62.o.)
Három brit rock együttest kell még megemlítenünk: A „Thee Temple Ov Psychic Youth” – egy okkult szekta, mely Crowley-val, és gyakorlatilag minden más sátáni tannal rokon nézeteket vall – zenei szócsöve a Psychic TV. Tizenhárom albumuk közül a tizenegyediket például ezzel az ajánlással kezdik:
Szeretnénk ezt a koncertet Alez Sandersnek ajánlani, aki ma halt meg és akit úgy ismertek, mint a ‘Boszorkányok Királyát’. Ő volt az, aki Angliában hosszú küzdelem után legálissá tette a boszorkányságot. Szeretnénk tehát, ha te is emlékeznél erre. A háború azonban folyik tovább!”
A Coil album is a Crowley-izmusból fakadó okkult filozófiát hirdet. Ez az album két témát foglal magába, mely közel áll a „Nagy Fenevad” szívéhez – a homoszexualitást, és Pán imádatát. Valószínű, hogy valamennyi közül a Current 93 a legelszántabb Crowley szekta. A „Crowley” című album és dal nevetségessé teszi Krisztust és születésnapját, és egy alternatívát javasol helyette: október 12-t („A Fenevad születésnapját”)! Az Itt jön az Antikrisztus („Here Comes Antichrist”) című album bizarr és rituális zenét tartalmaz, amely minden kétséget szertefoszlat azzal kapcsolatban, hogy az együttes igen komolyan veszi a sátánizmust. A lemezbe latinul, és angolul is belekarcolták: „Jön! Hamarosan itt lesz!”
Szintén Crowley öröksége él a szellemidézés gyakorlásában, a halottak szellemével való kommunikációban. Az Iron Maden kabala figurája, „Eddie” állítólag egy elveszett lélek akit az együttes zenéje hozott vissza az életbe. És végezetül két együttes, amelyek démonoktól kapták nevüket. Egy iowai hotelszobában, egy ouija-, vagy más néven boszorkánytáblán, – melyet sokan ártalmatlan játékszernek tartanak – egy okkulthoz szükséges eszközön való játék közben négy fiatalember döbbenten nézte, amint a tábla kibetűzte: C-H-E-A-P T-R-I-C-K (olcsó trükk). (Washington Times, Robin Florida intervew). Vincent Furnier pedig pontosan így vált Alice Cooper-ré. (Circus Magazine, 1987. december 17., 23.o.)

VÁLASSZATOK MÉG MA

Most, hogy az igazságra fény derült, az emberekben általában két kifogás merül fel, amivel igazolni próbálják választásukat.
Az egyik a szándékra és a motivációra összpontosít: „Nem az én hibám, hogy néhány együttes, akiket hallgatok, rossz dolgokról énekel. Csak szórakozni és lazítani akarok egy kicsit. Eszem ágában sincs imádni az Ördögöt, vagy ilyesmi.”
Erre a témára még visszatérünk, amikor a sátánizmus alapjait vizsgáljuk meg és azt, hogy mit jelent valójában a Sátán követése. Először azonban foglalkozzunk a másik kifogással. Azzal, ami a „vallásos” embereknél gyakorlatilag mindig ugyanaz. Azok között, akik a Szentírás szavai szerint „inkább a gyönyörnek, mint Istennek szeretői; akiknél megvan a kegyességnek látszata, de megtagadják annak erejét.” (2.Timótheus 3:4,5) Érthetetlen, de ennek a csoportnak a tagjai azok, akik legjobban ellenállnak Isten Megváltó erejének.
Én nem szeretem a sátáni dolgokat. A könnyed, semleges dolgokat kedvelem, mint a Bee Gees és hasonlók. ”
Először is, ahogy korábban is kifejtettük, sok olyan művész, akit semlegesnek gondolunk, egyáltalán nem semleges, ha a felszín alá pillantunk. Nagyon lényeges, hogy az úgynevezett semlegesek finomságuknál fogva potenciálisan még pusztítóbb hatásúak, mint a kemény rock nyilvánvalóan gonosz hirdetői. Csodálkozol? Nos, álljunk meg egy pillanatra és gondolkodjunk el az élet következő tényein: Ahhoz, hogy valami igaz legyen, teljesen igaznak kell lennie. Fecskendezd bele a legkisebb hamisságot, és az igazság azonnal hazugsággá válik – fegyverré annak kezében, akit a Szentírás a „hazugság atyjának” hív. (János 8:44) Nincs kétség afelől, hogy Sátán legnagyobb győzelmét ebben az arénában aratja, ahol az emberek habozás nélkül lenyelik a hazugságokat. Tény, hogy a leghatásosabb megtévesztés az, ami egy kis igazságot tartalmaz. Ezért van az, hogy a középút a zenében, de az élet egyéb területein is, gyakran a legveszélyesebb.
Egy hasonlattal élve vegyük a sztrichnint, a világ egyik legerősebb mérgét. Eredeti állapotában nem túl kívánatos és rendkívül keserű. Nyugodtan bent hagyhatod egy gyerekekkel teli szobában, nem valószínű, hogy felfigyelnek rá és még valószínűtlenebb, hogy megkóstolják, vagy akkora adagot esznek belőle, ami végzetes lehet.
Így van ez a rock némelyik extrém formájával is – avval a zenével, amely nyíltan dicsőíti a halált és a Sátánt. Legtöbben elkerülik, bár meg kell jegyeznünk, hogy társadalmunk olyan érzéketlenné és perverzzé vált, hogy néhányan még ezt a keserű mérget is készségesen beveszik.
Másrészről, ha ugyanezt a mérget bevonod színes cukormázzal és otthagyod a gyerekek között, valószínűleg mindegyikük vonakodás nélkül megkóstolja, sőt meg is eszi majd.
Ha te volnál az Ördög, melyik módszert tartanád megbízhatóbbnak – a keserű mérget, vagy a cukorbevonatú édességet?
Amint az író és filozófus C.S. Lewis klasszikus művében, a „Screwtape Lettersbenmegjegyezte: „Valóban, a legbiztosabb út a pokolba az enyhe lejtő, puha útburkolattal, hirtelen kanyarok, mérföldkövek és útjelzők nélkül.” (The Screwtape Letters, Time Incorporated, New York, 1961, C.S. Lewis, 39.o.)
Valójában mit ajánlhat a popzenész a hallgatóinak? A „szeretet”, a „béke” és a „we are the world” (mi vagyunk a világ) szép szavai nem jelentenek túl sokat egy haldokló ember számára. Azzal, hogy tudomást sem veszünk súlyos állapotáról, vagy a megváltás hamis reményét adjuk, csak rontjuk szegény nyomorult helyzetét.
Természetesen nincs semmi rossz abban, ha a szeretetről éneklünk, csak ne a feltételekhez kötött, önző szeretet legyen a téma, melyet korunk zenéje népszerűsít. Nincs semmi rossz abban sem, ha a békéről és a világgal való törődésről éneklünk. Ezek mind olyan erények, amelyeket Jézus tanított és gyakorolt. Még abban sincs semmi rossz, ha a halálról és a kétségbeesésről éneklünk mindaddig, amíg az igazságot szóljuk, és Isten megváltó hatalmát hirdetjük. Isten a valóság, Igéje maga az igazság, Fia, az Úr Jézus pedig a Megváltónk.
A heavy metál ezt kigúnyolja, a popzene pedig tudomást sem vesz róla. Vajon melyik a rosszabb?
Létezésünk célja, hogy megismerjük és megtapasztaljuk Istent. Isten nagyon jól tudja, hogy a bűnbeesett emberiség hajlamos elfeledkezni az örökkévaló dolgokról, és a valóságot csak a felületes érzelmi és fizikai jólét kutatására redukálja. Isten figyelmeztet minket a Szentírásban, hogy keressük először az Ő Királyságát és ne hagyjuk, hogy a világ lelombozza lelkesedésünket. „Minden féltett dolognál jobban őrizd meg szívedet [más szóval, amit olvasol, amit hallgatsz és teszel], mert abból indul ki minden élet. Egyengesd el lábaid ösvényeit, s minden te útaid állhatatosak legyenek. Ne térj jobbra, se balra, fordítsd el a te lábadat a gonosztól.” (Példabeszédek 4:23,26,27)
Évszázadokkal később Jézus kibővítette ezt a tanítást. Azt mondta, hogy szemeink legyenek tiszták, és összpontosítsunk teljes mértékben Istenre. Ha ugyanis a szemeink nem tiszták, egész valónk sötét lesz. „Ha azért a benned lévő világosság sötétség: mekkora akkor a sötétség?! Senki sem szolgálhat két úrnak. Mert vagy az egyiket gyűlöli és a másikat szereti; vagy az egyikhez ragaszkodik és a másikat megveti. Nem szolgálhattok Istennek és a Mammonnak” (Mát; 6:23,24)
A dolog lényege számunkra az, hogy ha igazán szeretjük Istent, természetes, hogy megbotránkozunk, ha gúnyolják Őt, semmibe veszik szeretetét, vagy kiforgatják igazságát. „Ne szeressétek a világot, sem azokat, amik a világban vannak. Ha valaki a világot szereti, nincs meg benne az Atya szeretete. Mert mindaz, ami a világban van, a test kívánsága, és a szemek kívánsága, és az élet kérkedése nem az Atyát ól van, hanem a világból. És a világ elmúlik, és annak kívánsága is, de aki az Isten akarat át cselekszi, megmarad örökké”. (1.János 2:15-17) Természetesen, ha már kialakult benned egy bizonyos fajta vonzódás vagy szeretet az effajta zene iránt, Jézus akkor is meg tud változtatni és megszabadíthat, „új teremtéssé tehet Krisztus Jézusban!” (2.Korinthusbeliekhez 5:17)

TUDATLAN ESZKÖZÖK, VAGY KÉSZSÉGES VÉGREHAJTÓK?

Térjünk vissza a másik fő kifogásra, amelyet az emberek az igazság elkerülésére hoznak – a szándék és a motiváció kérdésére. Érdekes, hogy nemcsak a rock rajongók teszik az ártatlant, hanem maguk a művészek is megjátsszák, hogy nem tudnak semmiről.
Led Zeppelinben játszó Jimmy Page tagadja, hogy bármiféle gonosz motiváció lenne legendás okkulttal való kapcsolatában, amikor azt mondja: „Nem imádom az Ördögöt, de a mágia érdekel.” (Hit Parader Magazine, 1975 július, 64.o.)
Rolling Stones gitárosa, Keith Richards egy interjúban azt mondta: „Egyes fekete mágusok szerint úgy viselkedünk, mintha tudtunkon kívül Lucifer ügynökei lennénk.” (Rolling Stone Magazine, 1971. augusztus 19.) Más szóval, ha valami tudtunkon kívül történik, az nem a mi hibánk.
Michael Jackson híres videója, a „Thriller” hemzseg az okkult képektől, a farkassá való átalakulásától és a szellemidézéstől, a halottakkal való kapcsolatig. A video így kezdődik: „Tekintettel személyes, mély meggyőződésemre, szeretném kihangsúlyozni, hogy ez a film nem bátorítja az okkultizmusban való hitet.”
Úgy Ozzy Osbourne, mint a Twisted Sisterben játszó Dee Snider, megpróbálják semmibe venni a lázadás nyilvánvaló elemeit és a zenéjükben megjelenő okkultizmust, azt állítva, hogy ez csak móka, és hogy ők valójában titkos keresztények. (Ozzy, a Geraldo Rivera „A sátáni ungergrund leleplezése” című műsorában, míg Dee a kongresszus előtt tett vallomásban, a rock obszcenitása ellen indított eljárás során vallotta magát kereszténynek.)
Mit jelenthet ez a tagadás? Ha ezek az emberek mindnyájan jót akarnak, és csak szórakozni szeretnének, ők és rajongóik nem tekinthetők a Sátán követőinek. Kérlek, most alaposan figyelj ide, mert mindaz, amit eddig láttunk és hallottunk, pontosan ahhoz vezetett, amiről most beszélni szeretnék. Annak, hogy oly sokan nehezen hisznek a „sátánizmusról” szóló történetekben az az oka, hogy Sátánról és vallásáról karikatúra jellegű képet alakítottak ki. Szerintük, ha egyáltalán létezik is ez a szörnyeteg, követése gyermek áldozatokkal, vérivással és egyéb borzalmakkal járna. Valójában semmi sem áll távolabb az igazságtól.
Tudjuk, hogy Sátán láthatatlan szellem és az álcázás mestere. Azon képessége, hogy átváltoztatja magát a világosság angyalává, félrevezetheti a lázadót vagy a lelkileg tudatlant, aki egy idő után valóban elhiszi, hogy a fekete tulajdonképpen fehér és az igazság hazugság. Sőt azt hiszi, hogy maga Isten is ezen a véleményen van. Ők az Ördögöt követik és sokan, akik ezt nyíltan teszik, elmondhatják neked, semmi sem olyan, amilyennek a filmek lefestik. A dologban ez a leghátborzongatóbb.
Mindnyájan bizonyos hiányérzettel születtünk, és maga az élet is a teljesség és tökéletesség, teológiai kifejezéssel élve a „Megváltás” utáni kutatássá válik. Bármit is keresünk, legyen az Isten, pénz, hatalom, szex, vagy akármi más, ez a személy, vagy dolog válik megváltónkká, más szóval istenünkké. A sátánizmus azt hirdeti, hogy mi vagyunk az Isten.
Dióhéjban, a kereszténység tanítása szerint mindnyájan magunkon viseljük a bűn nyomait, tehát képtelenek vagyunk önmagunkat megváltani. Szükségünk van a „Messiásra”, egy természetfeletti Megváltóra. A föld minden más vallása így vagy úgy, de azt mondja, hogy valójában nem vagyunk rosszak, tehát ha eleget próbálkozunk, képesek leszünk megváltani magunkat. Ebben a tekintetben a sátánizmus és a rockzene alapelvei megegyeznek.
Van Halen tagadja Isten megváltó erejének szükségességét a „ Best of Both Worlds” (Mindkét világ java) című dalban:
Nem kell a Mennybe szállnod,
vagy újjászületésre várnod.
Arra hangolódj rá,
amit ez a hely kínál.
Talán ez az utolsó alkalom.
Én mindkét világot akarom,
tudom, hogy mi éri meg.
A fenti tanáccsal ellentétben Jézus azt mondta, hogy ha a Mennyországot szeretnénk itt, a Földön vagy akárhol másutt, újjá kell születnünk. (János 3:3)

TÉGY, AMIT AKARSZ

Egy másik mód, ahogyan ez a filozófia megjelenik, Aleister Crowley legismertebb mondásában fogalmazódik meg: „Tégy, amit akarsz, ennyi a törvény.”
Mielőtt megvizsgálnánk, mit foglal magában ez a törvény, érdemes megemlíteni, hogy a rockzene ezt is magáévá tette, mint Crowley életének és filozófiájának sok más részletét. A Led Zeppelin harmadik albumának lemezébe belevésette „Tégy, amit akarsz” idézetet. A rock generáció guruja, Thimoty Leary, akinek John Lennon a „Come Together” című dalt ajánlotta, egy televíziós interjúban így nyilatkozott:
Nos, én Aleister Crowley csodálója vagyok; azt hiszem, sok mindent tovább viszek abból, amit ő 100 évvel ezelőtt elkezdett. Úgy gondolom, a 60-as évek az ő munkájának eredménye is. Tudják, Crowley az önfelfedezés tanát vallotta és azt, hogy ‘azt teszünk, amit akarunk, ennyi a törvény’. Ez igen erőteljes kijelentés. Sajnálom, hogy nem lehet jelen, hogy láthassa azt a dicsőséget, melyet ő indított el.”
Ezen dicsőségek egyike Bobby Beausoleil rock zenész is, aki Jimmy Page helyét vette át Kenneth Anger filmje, a „Lucifer Rising” zeneszerzőjeként, és nagyon komolyan vette a ‘tégy, amit akarsz’ elvét. Ez végül Charles Mansonhoz vezette, és részese lett a történelem legszörnyűbb gyilkosságsorozatának. Crowley küldetése beteljesedett.
De ez a lehetőség sokkal körmönfontabb módon tovább él azokban a milliókban, „akiket e világ istene megvakított”. (2.Korinthusbeliekhez 4:4) Ez a vakító félrevezetés az élet egyik legelemibb igazságának elhomályosítására irányult – miszerint két birodalom és kétféle embertípus létezik: azok, akiket Isten megváltott, akik az Ő birodalmának tagjai és azok, akik a Sátán birodalmához tartoznak és megpróbálják önmagukat megváltani.
Ugyanúgy, ahogy Isten Királysága ragaszkodik a legnagyobb parancsolathoz: „Szeresd az Urat, a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből, és teljes elmédből, és teljes erődből” (Márk 12:30), a sátánizmus alapvető törvénye ebben az egyszerű kijelentésben sűríthető össze: „Tégy, amit akarsz.” A félrevezető sztereotípiák dacára nem szükségesek feketemisék, vagy vad szexuális rituálék ahhoz, hogy valaki a Sátán követője legyen. Isten szeretetének és hatalmának megtagadása, ha úgy éljük életünket, „ahogyan akarjuk”. Emellett akár vallásos is lehetsz, rendszeresen járhatsz templomba, fizetheted a tizedet és jót is tehetsz. Ha ez a vallás a te feltételeiden alapszik, még mindig kényelmesen betöltheted a Sátán diktálta legalapvetőbb törvényt: „Tégy, amit akarsz.”
Milyen ironikus, hogy olyan emberek, mint Crowley az átlag templomba járó embernél sokkal jobban megértették, a bűn igazi gyökerét, és az alapvető kettősséget, amely az emberiséget kettéosztja.
Végtére is mindnyájunknak megadatott a választási lehetőség, melytől az örökkévalóság függ. Járhatjuk a magunk útját és örökre elveszettek maradunk, vagy kinyúlhatunk Ahhoz, aki „az út, az igazság és az élet”. (János 14:6)
Egy hasonlatot használva, ha az amiben hiszünk, zene és amit teszünk a tánc, akkor Billy Idol szavaival élve, „Önmagunkkal táncolunk” – és maradunk “holtak a vétkek és bűnök miatt… járván e világ folyása szerint, a levegőbeli hatalmasság fejedelme [a Sátán] szerint, ama lélek szerint, mely most az engedetlenség fiaiban munkálkodik… cselekedvén a testnek és a gondolatoknak akaratját, és természet szerint a haragnak fiai vagyunk.” (Efézusbeliekhez 2:1-3) Füleinket azonban a Mennyország zenéje felé is fordíthatjuk, és megengedhetjük Istennek, hogy új táncra, új életre tanítson minket. „Énekeljetek az Úrnak új éneket, mert csodadolgokat cselekedett! És kivont engem a pusztulás gödréből, a sáros fertőből, és sziklára állította fel lábamat! (JÉZUS!) És új éneket adott szájamba, a mi Istenünknek dicséretét!” (Zsoltárok 98:1, 40:2,3)

KINEK A ZENÉJE?

Bár Sátán használhatja a zenét, azonban nem ő írta az első dalt. A zene Isten szívéből fakadt, Aki ezt ajándékul adta az emberiség gyönyörűségékre és gazdagítására. Amikor látjuk Isten keze munkáját, és életünkben megtapasztaljuk szeretetét, nincs jogunk csendben maradni. Isten úgy alakította ajkainkat és tüdőnket, hogy dicséretet és hálaadást énekeljünk Neki. Kezünket felruházta azzal a képességgel, hogy hangszereket készíthessünk és az ezekből áradó zenét azért teremtette, hogy harmonizáljon a teremtés dalával.
A Biblia gyakran számol be arról, amikor Isten emberei dalra fakadtak, hogy elismerjék az Úr tetteit. Amikor az izraeliták átmentek a Vörös-tengeren, szabadulásukat énekszóval ünnepelték. A zsoltárokban Dávid zenébe foglalta szívének örömeit és gyötrelmeit. Ő volt az, aki zenészek ezreit állította az Úr ládájának kíséretébe. Ahogy az énekesek hangja összevegyült a trombiták, lantok, hárfák és a cimbalmok szavával a hallgatóknak bizonyára magasztos élményben volt részük. Dávid éneke az 1.Krónikák 16. fejezetében jó példa arra, hogyan lehet a hit kinyilatkoztatása egyszersmind az öröm kifejezése is.
Amikor Jézus világra jött, Isten a zenét választotta, hogy az örömhírt tudassa az emberekkel. Az Úr születését angyalok kórusa hirdette, akik az egyszerű pásztoroknak énekeltek.
A Biblia beszámol arról is, hogy ének töltötte be azon hívők szívét is, akik megtalálták a Messiást. Isten megrázta a börtön falait, amikor Pál és Silás énekelni kezdett. Az Efézusbeliekhez 5:19, és a Kolossébeliekhez 3:16 nyilvánvalóvá teszik, hogy a zene már korán részese lett a keresztény összejöveteleknek. „Öröme van-é valakinek?” – kérdezi Jakab apostol – „Dicséretet énekeljen.” Az egyház életének legdicsőségesebb eseménye lesz, amikor minden idők szentjei találkoznak a mennyei dalfesztiválon (Lásd: Jelenések 14:2,3; 15:2,3)
Josafát zenészeket bízott meg, hogy menjenek és hirdessék az Úr győzelmét, ahogy ő maga mozdulatlanul állt és nézte, amint az Úr megszabadította őket. Tehát illendő, hogy a keresztények, akik Isten végső győzelmére várnak, dalra fakadjanak. Megváltásunk hamarosan nyilvánvalóvá lesz, amikor összegyűlünk Isten trónja körül. „Új énekünk”, ahogy azt a Jelenések 5:9 nevezi, Megváltónk dicséretének véget nem érő himnusza lesz!






A Pentagon hadbíróság elé állíthatja a keresztény hitüket kifejező katonákat


Forrás: breibart.com

A Pentagon nyilatkozatban erősítette meg, hogy a katonák hadbíróság elé állíthatók, ha hitüket próbálják népszerűsíteni: „A vallásos térítés nem megengedett a védelmi minisztérium fennhatósága alatt… A hadbíróság elé állítás és egyéb nem törvényszéki büntetések jellegét minden esetben egyéni alapon kell elbírálni…”
A nyilatkozatot azután tették közzé, hogy a Pentagon megbízottjai hivatalos tanácskozáson vettek részt Mikey Weinstein keresztényellenes szélsőségessel, a hadseregben szolgáló és hitüket másokkal megosztó keresztények elleni hadbírósági eljárás kidolgozására.
Weinstein, a Katonai Vallásszabadság Alapítvány vezetője, azt vallja, hogy a JézusKrisztus evangéliumát a katonaságon belül másokkal megosztó keresztények, beleértve a káplánokat is, a „hazaárulás” bűntettét követik el, ami szerinte egyenlő a „lelki erőszaktétellel” és a „szexuális bűncselekményekkel” egy kategóriába sorolandó. Azt is kijelentette, hogy a hitüket a katonaságon belül másokkal megosztó keresztények „az alkotmány ellenségei”.
A hadbíróság által egy katona ellen hozott ítélet azt jelenti, hogy az illető a szövetségi katonai törvények által meghatározott bűntettet követett el. A hadbíróság ítéletei a börtönbüntetéstől a dicstelen menesztésig terjedhetnek.
Tehát a Barack Obama által a Pentagon vezetésére kinevezett civil tisztviselők megerősítették, hogy mostantól az egyenruhát viselők számára büntetendő cselekménynek számít hitük másokkal történő megosztása. Ebbe beletartoznak a káplánok is (többnyire keresztény lelkipásztorok, papok vagy zsidó rabbik), akiknek az amerikai katonaság George Washington általi megalapítása óta az a feladata, hogy saját hitükre tanítsák a katonákat és kielégítsék a csapatok lelki szükségleteit, akik tanácsért, útmutatásért és vigaszért fordulnak hozzájuk.
Az új szabályozás rendkívüli mértékben korlátozná a hit szinte bármilyen kifejezését a katonaságban, még négyszemközt vagy barátok között is. Egyúttal tulajdonképpen megszüntetné a kápláni hivatalt a hadseregben, mivel a káplánok számára sem lenne megengedett, hogy olyasmit mondjanak hitükről másoknak, ami arra ösztönözné őket, hogy a hitet életük részévé tegyék. Nehéz elképzelni, hogyan adhat egy pásztor úgy lelki tanácsot valakinek, hogy azt ne így fogják fel.
A Pentagon terveire válaszul Jerry Boykin nyugállományban lévő altábornagy, a Family Research Council (Család Kutatótanács vagy FRC) ügyvezető elnöke, a Fox és Barátainak nyilatkozva a következőket mondta:
Attól függ, hogy mit tekintenek „hittérítésnek”… azt hiszem, hogy kicsit összekeverték a definíciókat. Ha kényszerről beszélünk az egészen más dolog, de ha a hit szabad gyakorlásáról van szó az egyes katonák, tengerészek, tengerészgyalogosok és különösen a káplánok által, azt hiszem a legrosszabb dolog, amit tehetünk, ha megakadályozzuk, hogy szabadon gyakorolhassák hitüket.”
Az FRC szervezet petíciót indított, felszólítva Chuck Hagel védelmi minisztert, hogy függessze fel az együttműködést Weinstein-nal és keresztényellenes szervezetével a hadsereg vallásgyakorlásra vonatkozó irányelveinek kidolgozására. A petíciót a fenti cikk megjelenéséig 94 ezren írták alá.






A hadsereg meghátrál a keresztény evangelizációval kapcsolatban



Két napja írtunk arról, hogy egy friss javaslat szerint az amerikai hadseregben büntethetővé válna a hit bármilyen kifejezése mások felé. A nagy visszhangnak és felháborodásnak köszönhetően, úgy tűnik, erre a szabályozásmódosításra nem kerül sor.
Forrás: WND.com

A Pentagon csütörtökön bejelentette, hogy a hadsereg tagjainak minden joga megvan arra, hogy másokkal beszéljenek hitükről, visszavonva korábbi figyelmeztetésüket a „hittérítésről”, ami az új javaslat szerint hadbírósági intézkedést vont volna maga után.
A Nathan Christensen főparancsnok által kiadottnyilatkozat szerint a Védelmi Minisztérium „soha nem fog megkülönböztetni, üldözni vagy bűnvádi eljárás alá vonni egyetlen vallásos csoportot sem.”
A Pentagon ezzel visszavonta korábbi kijelentését, miután az Alliance Defending Freedom (Szabadságvédelmi Szövetség) információszolgáltatási kérelmet adott be az ügyben.
A katonaság tagjaitól nem vonhatják meg azokat a szabadságjogokat, amiknek a védelméért harcolni hivatottak. A vallás és szólásszabadság a legfontosabb ezen jogok közül,” nyilatkozta Joseph La Rue, a szövetség jogi tanácsadója. Örömmel vettük a Pentagon nyilatkozatát, de igen kevés bizonyíték áll rendelkezésre arra vonatkozóan, hogy a katonaságban bárhol is tapasztaltak volna erőszakos hittérítést, így még mindig aggasztó, hogy vajon mi motiválta az eredeti kijelentéseket.”
Az ügy akkor robbant ki, amikor Mikey Weinstein, a Katonai Vallásszabadság Alapítvány aktivistája a minisztérium illetékeseivel tartott találkozója után azt írta, hogy a keresztények a katonaságban „szörnyetegek”, akiket meg kell akadályozni, hogy hitükről beszéljenek.
A fundamentalista keresztény szörnyetegek hihetetlen erős támogatást élvező bandájával állunk szemben, akik terrorizálják társaikat és a kereszténység egy kicsavart, militarista változatát erőszakolják rá kiszolgáltatott beosztottjaikra,” nyilatkozta Weinstein.
[Időkjelei: Weinstein állítása szerint, amiknek hitelességét nincs módunkban megerősíteni, a katonaságban szolgáló egyes keresztények üldözik a muzulmánokat és a Biblia nevében tesznek elfogadhatatlan dolgokat. Ez természetesen helytelen és pontosan az ellentéte annak, amire Jézus tanít.]
A Fox News-nak adott interjúban Weinstein elmondta, hogy a hadseregnek el kell kezdenie vádat emelni a hitüket másokkal megosztó keresztények ellen.
Ez büntetést érdemel,” mondta. Amíg a légierő, a hadsereg vagy a tengerészet nem kezdi el büntetni az alkotmányellenes hittérítést és elnyomást, nem leszünk képesek megállítani ezt a szörnyű, borzalmas, emberietlen viselkedést.”
Úgy tűnt, a katonaság hallgatott rá.
Joseph La Rue elmondta, hogy szervezete komolyan veszi ennek a „komoly hibának” a kivizsgálását, mert meg akar bizonyosodni afelől, hogy a Pentagon nem tagadja meg a fegyveres erők egyetlen tagjától sem a vallás szabad gyakorlását, amit az alkotmány minden állampolgárnak biztosít.”






Az Arab Liga hátszelet ad az izraeli-palesztin békének



Időkjelei: A közel-keleti béke megkötése minden vezető politikus számára fontos feladat volt a múltban és a jelenben egyaránt. Miért? A Bibliából tudjuk, hogy az Antikrisztus Jeruzsálemet teszi meg birodalma központjának, ennek megvalósítására pedig (és természetesen a világ feletti hatalomátvétel részeként) egy hétéves szerződést fog megerősíteni. Dániel próféta ezt több alkalommal „szent szövetségnek” nevezi (Dániel 9:27, 11:22-32), valószínűleg arra utalva, hogy a különböző vallások, elsősorban az izraeliták és muzulmánok közötti béke is fontos része lesz. Ez egy olyan lépés, ami eddig senkinek nem sikerült Izrael 1948-as megalapítása óta.
Forrás: ynetnews.com

John Kerry az Arab Liga vezetőkkel tárgyal (AP photo)
Az Arab Liga döntése, hogy megkönnyítse az immár egy évtizede tett békejavaslat izraeli részről történő elfogadását, igen kényelmetlen helyzetbe hozta Benjamin Netanjahu miniszterelnököt és egy pillanat alatt nyilvánvalóvá tette az új kormányban jelenlévő repedéseket. 
E hét hétfőn, washingtoni látogatása során, Hamad Bin Jassem Al Thanitried sejk, Katar miniszterelnöke megpróbálta enyhíteni az izraeli aggodalmakat. Az Arab Liga delegációjának nevében megerősítette, hogy az izraeli-palesztin békét az 1967-es határokra kell alapozni, de most első alkalommal vetette fel bizonyos „hasonló”, közös megegyezéssel kiválasztott, „kisebb” földterületek cseréjének lehetőségét Izrael és Palesztina között.
Hamad sejk azután nyilatkozott, hogy találkozott Joe Biden amerikai alelnökkel és John Kerry külügyminiszterrel, aki már régóta próbálta elérni, hogy az arab vezetők fogadják el az arab béketerv módosított változatát, ami az amerikaiak vezette új izraeli-palesztin béketörekvés része. A változtatások Izrael támogatását hivatottak megnyerni azáltal, hogy az új szerződéstervezet szerint Ciszjordánia és Kelet-Jeruzsálem egyes részeit megtarthatnák.
Kerry „nagyon komoly előrelépésnek” nevezte a változtatásokat.
Ez egy szó szerinti nyilatkozat az arab világ részéről, hogy hajlandóak békét kötni, amennyiben a palesztinok és izraeliek képesek megállapodni a végső státuszt illetően,” nyilatkozta riporterek előtt a spanyol külügyminiszterrel folytatott tanácskozás után.
Nem szeretném alábecsülni annak jelentőségét, hogy Szaúdi-Arábia, Katar, az Arab Emirátusok, Egyiptom és Jordánia végre leülhetnek tárgyalni, kijelentve, hogy ’Most 2013-ban hajlandóak vagyunk békét kötni’” mondta Kerry, hozzátéve, hogy azért még sok munka van hátra.
Sok még a házi feladat, sok az elmozdítandó akadály, de lépésről-lépésre haladva eljutunk a célig.”
A gesztus azonnal kényelmetlen helyzetbe hozta Netanjahu izraeli miniszterelnököt. Amennyiben hidegen fogadja az Arab Liga ajánlatát, azzal megerősíti a nemzetközi közösség feltételezését, hogy nem gondolja komolyan a békekötést.
Az izraeli erők azonban már megszületése előtt halálra ítélhetik a javaslatot. Netanjahu számtalanszor kijelentette, hogy az 1967-es határok visszaállítása veszélyeztetné Izrael biztonságát és, hogy őt nem kötik elődei engedményei. Emellett a koalíciót domináló keményvonalas politikusok kerek-perec visszautasítanák az arab javaslatot.
Tzipi Livni  izraeli külügyminiszter elismerte, hogy Izraelnek vannak aggályai az arab kezdeményezéssel kapcsolatban, de úgy gondolja, hogy országának mégis pozitívan kell reagálnia. „Ez egy jó hír, amit üdvözölni kell,” írta a Facebook-on.
Elmondta, hogy a terv szélesebb támogatást biztosít a palesztinok számára az arab világból a határkérdésekkel kapcsolatos koncessziókat illetően, miközben fontos üzenetet közvetít Izrael számára, mégpedig, hogy a palesztinokkal kötött béke az egész arab világgal való békét is jelentené. „Remélem, hogy a Katarból érkező üzenet segíteni fog a tárgyalások mielőbbi elindításában.”
Az Arab Liga miniszterei ismételten kifejezték támogatásukat a két-államos megoldás irányában, ami számunkra is elfogadható és egészen széles támogatottság kezd kialakulni az előrehaladás érdekében,” nyilatkozta, amikor Ferenc pápa fogadta a Vatikánban.
Az eredeti, 2002-es kezdeményezés békét ajánlott Izraelnek az egész arab világgal az 1967-es közel-keleti háborúban elfoglalt területekről történő „teljes visszavonulás” fejében.
Shelly Yachimovich, ellenzéki képviselő követelte, hogy a miniszterelnök hivatalosan is pozitívan reagáljon az Arab Liga bejelentésére. „Ez egy fontos lépés az arab világ részéről, ami igazi áttörést hozhat,” mondta.
Azt hiszem, hogy az izraeli kormánynak két kézzel kell megragadnia ezt az elképzelést,” mondta Erel Margalit, Munkapárti törvényhozó. „Ez lehet az az áttörés, amire vártunk.”
Margalit elmondta, hogy éppen a tervet támogató parlamenti lobbi felállításán dolgozik és a Munkapárt még ellenzékből is támogatná Netanjahut, amennyiben a kezdeményezés mögé áll.
Bár a palesztinok először tiltakoztak a terv módosítása ellen, Saeb Erekat, a tárgyalódelegáció vezetője kedden azt mondta, hogy a palesztinok támogatják az új javaslatot.
A kezdeményezés elvetése Izrael által ismét mutatja, hogy az izraeli kormány nem rendelkezik béketervvel,” mondta egy nyilatkozatban. „Ehelyett teljes erővel folytatja a kolonizációt és a palesztin jogok és a régió stabilitása elleni támadásokat.”



Szíria szerint az izraeli támadás háborús cselekmény



Forrás: Zerohedge.com
Izraeli támadások Szíriában
A vasárnap reggeli, kéthét leforgása alatt immár második Szíria elleni izraeli támadást követően a reakciók egyelőre visszafogottak. Szíria szerint az agresszió egyértelműen háborús cselekmény.
Az UPI szerint
Szíria „megígérte, hogy megtorolja a Damaszkusz ellen vasárnap reggel elkövetett támadást. A szír kormány egyik illetékese a CNN-nek nyilatkozva elmondta, hogy a katonai kutatóközpont elleni támadás „háborús cselekménynek” minősül, amit a kormány nem vehet félvállról. „Szíria nem olyan ország, amelyik elfogadhatónak tart egy ilyen inzultust és megaláztatást,” mondta Omran Zoabi, Szíria információs minisztere. Zoabi hozzátette, hogy a támadás szélesre tárta az ajtót minden opció előtt.”
Az egyelőre kérdéses, hogy Szíria milyen opciókra gondolt, illetve, hogy csupán retorikáról van-e szó, ami viszont szinte garantálja a további légitámadásokat. Valószínűleg bármilyen válasz mellett döntenek, ahhoz szükség lesz Putyin előzetes jóváhagyására és segítségére is.
Egyelőre kizárólag Izraeltől érkezett válasz az eseményekre. A Stratfor, izraeli hírekre hivatkozva bejelentette, hogy Izrael május 9-ig lezárta az északi országrész légterét az Izraeli Védelmi Erők május 5-én kiadott direktívája miatt, ami azt jelenti, hogy a Golán-fennsíkon át Szíriával határos északi területek felett kizárólag katonai gépek repkednek majd.
Egyes elemzők szerint a provokáció célja egy kiterjedtebb konfliktus elindítása, amihez idővel az amerikai szponzorok is csatlakozhatnak. Reményeik szerint Szíria és Irán katonai választ ad majd a támadásokra, hogy az USA a „másik lábát is letehesse” a térségben és közvetlenül is intervenciót indíthasson Szíria és egy kis „szerencsével” Irán ellen, Nagy-Britannia, Franciaország és régiós szövetségeseik bevonásával.



A kormányok kihasználják az új szuper kémszoftver adta lehetőségeket



Az idők egyik fontos és aggasztó jele, hogy az embereket már nem is nagyon izgatja, hogy minden lépésüket megfigyelik és rögzítik. Minden üzenetet elolvashatnak, a különböző műholdak segítségével lehallgatják telefonbeszélgetéseinket és minden bankkártyával fizetett vásárlás is rögzítésre kerül. Az adatbázisok és modern keresőszoftverek segítségével meg tudják állapítani, hogy éppen hol vagyunk és bizonyos mértékig azt is, hogy mit csinálunk vagy mik a preferenciáink. A Világkormány hivatalosan még nincs hatalmon, de Nagytestvér már most is figyel, és egyre szorosabbra húzza a hurkot a világ körül. (Joseph Candel)
Egy nemrég megjelent jelentés kétséget kizáróan bizonyítja, hogy a világ kormányai egy kifinomult kémszoftver segítségével kémkednek saját állampolgáraik után.
A Citizen Lab, a Toronto Egyetem digitális kutatólaboratóriumának jelentése részletesen leírja, hogy a bűnözök nyomon követésére ajánlott szoftvert disszidensek és emberjogi aktivisták megfigyelésére használják.
A „Szigorúan bizalmas: a digitális kémkedés üzleti kihasználása” címmel kiadott jelentés a FinSpy nevű kémszoftverre összpontosít, aminek segítségével valósidőben megfigyelhetők a webmail hálózatok és közösségi oldalak és képes titkosított adatok és kommunikációk gyűjtésére is, a célszemélyek tudta nélkül.
2011 decemberében a WikiLeaks elkezdte közzétenni a FinFisher brosúrákat és videókat, amik arról adtak hírt, hogy a szoftver lehetővé teszi a kormányok számára a kiválasztott célcsoportok vagy célszemélyek megfigyelését, mégpedig olyanokét, akik „rendszeresen változtatják tartózkodási helyüket, titkosított vagy anonim kommunikációs csatornának használnak és külföldön élnek.”
Egy másik említésre méltó dolog a FinSpy szoftverrel kapcsolatban, ahogy azt Jean Marc Manach az OMNI-tól megjegyzi, hogy képes átvenni az irányítást bármilyen ismert operációs rendszer felett, anélkül, hogy a vezető 40 Antivirus rendszer észlelni tudná.
A jelentés hatására a Firefox böngésző készítője, a Mozilla jogsértés megszüntetésére felszólító meghagyást adott be a FinFisher anyavállalatához, a Gamma International-hoz, mert szerinte a FinSpy „azt a látszatot kelti az emberekben, hogy a Mozilla Firefox-ról van szó.”
A Hosni Mubarak egyiptomi vezető bukása körüli időben az egyiptomi titkosszolgálat irodáit átfésülő disszidensek megtalálták a Gamma-val egy bizonyos szoftver öthónapos üzemeltetésére szóló 380.000 dolláros szerződést.
A Citiezen Lab jelentés azt is leírja, hogyan használták a szoftvert az aktivisták és disszidensek megfigyelésére Bahrain-ben.
Az alábbi térképen látható az a 36 ország [Nézzenek oda kit látunk!], amelyekről kiderült, hogy otthont adnak a FinFisher Command and Control szervereinek, amelyekhez a kártevő program csatlakozik, hogy begyűjtse az adatcsomagokat (nagyításhoz kattints a képre):
A FinFisher a kémszoftver mobil változatát is kínálja ügyfeleinek, hogy a hatóságok a mobiltelefonokon áthaladó adatokban és kommunikációkban is kutakodhassanak, akkor is, ha azok titkosítottak.
Éppen két héttel a jelentés megjelenése előtt, Eric Schmidt, a Google elnök-vezérigazgatója a Wall Street Journalnak nyilatkozva azt mondta, hogy „a digitális forradalom gyakran figyelmen kívül hagyott sötét oldala” olyan technológiákat használ, amelyek „hihetetlenül sok mindenre képes eszközöket kínálnak a diktátorok számára az ellenállás elnyomására.”
Minden, amire egy rezsimnek szüksége lehet egy elnyomó, digitális rendőrállam létrehozásához, beleértve az állampolgárok valósidejű megfigyeléséhez és az adathalászathoz szükséges szoftvereket is, már kereskedelmi forgalomban van,”mondta Schmidt.
A Citizen Lab jelentésből kiderül, hogy a kormányok keményen kihasználják ezt a helyzetet.
A kutatók összegzésül megállapítják, hogy az ilyen, egyre nagyobb képességekkel rendelkező megfigyelőeszközök „komoly kihatással vannak nemcsak a disszidensekre és aktivistákra, de állampolgárságtól függetlenül mindannyiunkra nézve,” amennyiben azt 



Fekete dobozok az Internet megfigyelésére



Nagytestvér a színfalak mögül egyre szorosabb felügyeletet valósít meg a világ felett és egyre több ország részvételével folyik a majdani világkormány és a teljes kontrol felállításához szükséges infrastruktúra kiépítése, természetesen „az emberek jóléte és biztonsága érdekében”. Az egyre másra megjelenő megfigyelési technológiák is hozzájárulnak a folyamat felgyorsulásához, mint ahogy az alábbi cikkből is kiderül. (Joseph Candel)
Forrás: Daily Mail


A brit kémügynökségek úgynevezett „fekete dobozokat” akarnak telepíteni az ország valamennyi kommunikációs hálózatába, hogy segítségükkel megfigyelhessék az állampolgárok Internethasználatát. Az illetékes parlamenti bizottság által készített jelentés szerint a rendszer mindent rögzítene, amit a britek tesznek vagy mondanak online. A kémhálózat az úgynevezett Deep Packet Inspection (rövidítve DPI – magas szintű csomagelemzés) technológiát alkalmazná, hogy a Facebook, Twitter, Skype és hasonló szolgáltatásokon folyó kommunikációtól kezdve a pornó weboldalakra tett látogatásokig mindent rögzítsen. A polgárjogi és adatvédelmi aktivisták és szakemberek heves tiltakozással reagáltak a hírre, kijelentve, hogy a technológia az eddiginél sokkal kiterjedtebbmegfigyelési lehetőségeket adna a kormánynak.
A brit parlament Titkosszolgálati és Biztonsági Bizottsága által készített jelentés a titkosszolgálati szervek szemszögéből elemzi a kormány Kommunikációs törvénytervezetét, ami új megfigyelési hatalmat adna a vezetők kezébe. A kormány azzal érvel, hogy a terrorizmus és a magas szintű bűnözés elleni harcban elengedhetetlen a kommunikációs adatokhoz való gyors hozzáférés. A törvény elfogadása azért késik, mert a liberális demokraták nem támogatják. Jonathan Evans, az MI5 vezetője a következőket mondta a bizottságnak:
A különböző információkhoz való hozzáférés bizony igen fontos. Ez nyomozásaink egyik fontos alapja. Azt hiszem kijelenthetem, hogy egyetlen olyan komoly nyomozásról sem tudok, ahol ne használtunk volna kommunikációs adatokat, mert ebből tudjuk megállapítani célpontjaik személyazonosságát, tartózkodási helyét és az időpontokat.”
A hatóságok állítják, hogy szó sincs korlátlan hozzáférésről, mivel bár az üzenetek küldője, fogadója, az üzenet küldésének módja és ideje elérhető számukra, az email üzenetek tartalmának elolvasásához bírósági végzés kell.
Ugyanez a helyzet a mobil hívásokkal is. A tényleges lehallgatáshoz bírósági engedély kell. A törvényjavaslat kritikusai szerint, mivel a hívásadatok és a hívások tartalmának szétválasztására igen bonyolult, az egyik maga után vonná a másikat. Az aktivisták arra is rámutattak, hogy a kormány nem hezitál kritizálni más tengerentúli rezsimeket, amikor azok hasonló eszközöket alkalmaznak az ellenállók leküzdésére.
Emma Carr, a Big Brother Watch szabadságjogi szervezet igazgatója, a következőket mondta:
Az a tény, hogy a kormánynak nincs szüksége bírósági végzésre az eszközök telepítéséhez és az összegyűjtött adatok felhasználáshoz, komoly aggodalomra ad okot.”
Jim Killock, a szabad Internetért kampányoló Open Rights Group ügyvezetője szerint az igazi veszély a jelentés által „szűrőként” definiált eszközökben, alkalmazásokban rejlik, ami a megfigyelési rendszer része lenne.
Elmagyarázta, hogy ez egy keresőmotorhoz hasonlóan működne, csak a keresés az emberek magánadataiban történne, hozzácsatolva a találatokat a felhasználó által alkalmazott online és telekommunikációs fiókokkal.
Ez a szűrő összekapcsolná az ember mobiltelefonjából, email üzeneteiből származó információkat a böngészési előzményekkel és telefonos hívásnaplókkal, így a rendőrség könnyen meg tudja állapítani kik a barátaink, miről mi a véleményünk és kivel hol találkoztunk. Azonnali megfigyelés egy gombnyomásra. Ezt jelenti.”
A kormány számára a legnagyobb kihívást az jelenti, hogy a tengerentúli szolgáltatóktól is megszerezzék a kívánt információkat, akik nem biztos, hogy olyan szívesen tesznek eleget a brit kémügynökség kéréseinek.
A bizottsági jelentés szerint az eszköz különösen ilyen esetekben bizonyulna hasznosnak:
Az ügynökségek számára fontos, hogy az együttműködésre nem hajlandó tengerentúli kommunikációs szolgáltatóktól származó adatokhoz is hozzáférjenek.”
A jelentés nem tért ki arra, hogy milyen szolgáltatókat céloznának, bár a Facebook, a Twitter, a Hotmail és a Google Chat mind nagyon népszerűek Nagy-Britanniában és a jelentés több helyen is, bár más összefüggésben, említi őket. A törvény egyelőre még csak javaslat, és bár a jelentés több kritikát is megfogalmazott, elvetette azokat a vádakat, hogy kivitelezhetetlen vagy zsarnoki lenne, figyelmeztetve, hogy a technológiai fejlődés az új megfigyelési jogosultságok nélkül „súlyos hatással lenne a titkosszolgálati hivatalokra”.
A jelentés megfogalmazásából arra lehet következtetni, hogy nem tartják valószínűnek, hogy a kíváncsi szemek és fülek elől adataikat védeni kívánó egyének által esetleg alkalmazott titkosítási technikák képesek lennének túljárni a kormány eszén.
Hallottuk, hogy a kormány rendelkezik bizonyos (törölve) opciókkal a titkosítás jelentette kihívások kezelésére,” áll a jelentésben. A következő két bekezdést kitakarták.
Mr. Killock, az Open Rights Group-tól kétli, hogy a kormány rendelkezne 



Az államilag nem regisztrált magok használatát büntetné az EU





Forrás: NaturalNews.com
Az Európai Bizottság által előterjesztett új törvény illegálissá tenné az olyan zöldségmagok „termesztésre való használatát, szaporítását és kereskedelmét”, amelyet a bürokráciagépezet által Közösségi Növényfajta Hivatal néven létrehozott hatóság nem „tesztelt, hagyott jóvá és fogadott el”.
[Időkjelei: Magyarországra vonatkozóan ezt a jelenleg is hatályos törvényt találtam: LINK]
A Növények Szaporítóanyagáról szóló törvényjavaslat tulajdonképpen állami felügyelet alá helyezne minden növényt és magot, így ez alapján akár az otthoni konyhakertben nem szabályozott magból termesztő állampolgárok ellen is eljárást indíthatnának.
A termesztők tiltakozása miatt már többször módosított javaslat teljes szövege itt olvasható: LINK.
Ez a törvény azonnal véget vethet a zöldségfajták szakszerű fejlesztésének a kiskertek, bio termesztők és kisebb gazdaságok számára,” mondta Ben Gabel, a Real Seed Catalogue igazgatója. A kiskert tulajdonosok igényei egészen mások, ők például kézzel, nem pedig géppel vetnek, és nem akarnak erőteljes vegyszereket használni. Egyszerűen nem lesz mód a kiskerti felhasználásra alkalmas magok regisztrációjára, mert azok nem fognak megfelelni a Növényfajta Hivatal előírásainak, amit kizárólag az ipari felhasználásra szánt magok jóváhagyása érdekel.”
Az állam persze mindent és mindenkit regisztrálni akar. A törvényjavaslat IV. fejezete például a következőket írja:
Egy fajta akkor kerülhet piaci forgalomba az Unióban, ha az már regisztrálásra került az országos vagy uniós jegyzékben a Közösségi Növényfajta Hivatal számára közvetlenül benyújtott kérvény útján.
A termesztőknek persze díjat is kell fizetniük az EU bürokratáknak a regisztrációért:
Az illetékes hatóság és a Közösségi Növényfajta Hivatal díjat számol fel a kérelmek feldolgozásáért és a formális és műszaki vizsgálatokért, a fajták elnevezéséért és fenntartásáért a regisztrációs folyamat időtartama alatt minden egyes évben.
Elképzelhető, hogy eredetileg a törvény a nagytermelőket célozta, mégis precedenst teremt és nagyon nagy eséllyel, idővel a kistermelőket vagy konyhakert tulajdonosokat is elérheti, azt követelve, hogy ők is betartsák ugyanezeket az értelmetlen szabályokat.
Ez egy tipikus példája a bürokrácia elburjánzásának,” mondja Ben Gabel. A törvény elsősorban egy új bürokratacsapatot fog előállítani, akik egész nap aktahegyeket tologatnak majd, miközben megölik a kiskertek vetőmagellátását és megvonják az emberektől a jogot, hogy azt termesszenek, amit akarnak. Az is aggasztó, hogy felhatalmazást kapnak bármilyen jövőben kifejlesztésre kerülő magfajta szabályozására és engedélyezésére is, beleértve a fű-, moha- és virágmagokat is, mindent, anélkül, hogy azt a tanács elé kellene terjeszteniük szavazásra.”
RealSeeds.co.uk weboldal arra figyelmeztet, hogy a törvény megértéséhez nem elegendő az ötoldalas összefoglaló elolvasása:
Nem elég elolvasni az ötoldalas áttekintést, azt gondolva, hogy most már mindent tudunk, ami a törvénnyel kapcsolatban fontos lehet. Nem az összefoglaló válik majd hatályos törvénnyé! A törvényt maguk a cikkelyek alkotják, az összefoglalónak semmilyen jogi hatálya nincs, csupán a nyilvánosság és a törvényhozók kedvéért biggyesztik a legtöbb törvény elejére, hogy némi háttér információt nyújtson és kontextusba helyezze azt.
Az összefoglalóval az a legnagyobb baj, hogy minden szép és jót elmond a biodiverzifikáció megőrzéséről, a törvényi szabályozás leegyszerűsítéséről, stb., magyarul csupa olyan dologról, aminek mi nagyon fogunk örülni, de maguk a cikkelyek ennek az ellenkezőjét eredményezik.
Például az összefoglaló 1, 2 és 3-as pontja megemlíti, hogy könnyebb lesz a helyzet az „amatőr” fajták esetében. Azonban az amatőrnek számító zöldségféléket – amelyek regisztrációjáért 5 évig küzdöttünk a DEFRA-val – úgy ahogy van eltörölték a cikkelyekben. Ennek ellenére az összefoglaló és az összefoglaló alapján kiadott sajtónyilatkozatok egytől egyik azt állítják, hogy az új törvény segíteni fog az amatőr fajták megőrzésében. Az összefoglaló egy nagy kamu. Nem alapozhatjuk erre a törvény megítélését.
Ajánlatos mindenkinek végigolvasni.
Abban biztosak lehetünk, hogy ez a lépés „végleges megoldást” nyújthat a Monsanto, DuPont és hasonló mag-monopóliumoknak, hogy a föld valamennyi vetőmagja felett hatalmat gyakoroljanak.
A törvény segítségével az összes ősi magfajtától megszabadulhatnak és ellehetetleníthetik a vetőmagok fejlesztését kiskertek számára.
Ez persze a legtöbb kormány vágya: ellehetetleníteni az önellátást és az egész lakosságot a nagy monopóliumoktól tenni függővé a túlélésért. Ez az Egyesült Államokra és az Európai Unióra egyaránt igaz. Így működnek a kormányok: ágazatonként, évről évre szerzik meg a hatalmat, míg végül mindenki a globalista diktatúra rabszolgája nem lesz.
Egy online petíció is indult az ügyben, amelyre a mai napig több mint 43.000 aláírás gyűlt össze. A Noé Bárkája és 240 másik, összesen 40 európai országban működő szervezet pedig nyílt levélben fordult a brüsszeli bürokratákhoz az őrület megállítására.
Sajnos azonban minden jel arra mutat, hogy idővel a magok csempészáruvá fognak válni, azokat pedig, akik megtermelik saját szükségleteiket, idővel ellenségnek minősítik majd. A harc az élelmiszerellátás feletti teljes dominanciáért folyik. Ez egy olyan lépés, amit minden diktatúra megtesz miután elegendő hatalomra tett szert.
Kellenek nekünk ezek a szarságok , csak azért , hogy egy vízfej ránk telepedjen , és hogy ő mondja meg mi jó nekem , mit csinálhatok , és közben kilopják a szemünket is . Nagyon itt volna a helyzet a hasfelmetsző munkába állításának, hogy minden kötöttségtől megszabaduljunk , az iga lerázását nekünk kell elvégezni , és bizony egy jó pár rablógyilkost likvidálnunk kell. 














NÉHÁNY SZÓ A POLITIKAI HÁTTÉRERŐK SZEREPÉRŐL, I. RÉSZ



Beszélgetés Dr. László Andrással, volt szabadkőművessel, aki később a metafizika mélységei felé fordult.
lMagyarország abból a szempontból mindig tanulmány tárgya lehet, hogy a folyamatok itt mennek végbe körülbelül a legocsmányabban.“l
Ha a történelem és politika háttérerőiről kívánunk néhány szót ejteni, akkor tulajdonképpen mondandónkat azzal kell indítanunk, hogy hol is kezdődnek ezen háttérerők. Tulajdonképpen ott kezdődnek és az a legalsó szintjük, amit egyrészt a titkos diplomácia reprezentál, vagyis azok a diplomáciai szervek és diplomáciai folyamatok, műveletek, amelyek a felszíni diplomácia hátterében mennek végbe. Tehát egyik oldalról a titkos diplomácia, a másik oldalról pedig a különböző titkosszolgálatok: a hírszerzési és elhárítási szolgálatoknak az egymás közötti műveletei, részben összefonódva a titkos diplomáciával. Természetesen a titkos diplomáciának is rétegei vannak. A titkos és még titkosabb és annál is titkosabb diplomácia nem egy szinten zajlik, vagyis vannak olyan titkos diplomáciai rétegek, amelyek nem tudnak még titkosabb műveletekről. Vannak olyan elhárítási és hírszerzési szintek, amelyek nem tudnak hírszerzési és elhárítási szintekről. Ezek odáig mennek, hogy titkosszolgálatok titkosszolgálatokat informálnak olyan dolgokról, amik miatt ha az informátort elfogják, akkor kivégzik. Ezeknek azonban a legtitkosabb variánsai is a háttérerőknek még a legkevésbé háttérjellegű megnyilvánulásai.l
Ezek mögött állnak különböző titkos társaságok, amelyeket nevezzünk inkább exkluzív társaságoknak, hiszen olyan titkos és exkluzív társaságok hálózata, mint például a szabadkőművesség, a leghatározottabban állítja magáról, hogy nem titkos társaság; exkluzív, de nem titkos társaság, politikával nem foglalkozik és tulajdonképpen ártatlan humanitárius szervezet. (De ez tudjuk, hogy viccnek is rossz.) A szabadkőművesség tehát exkluzív és titkos társaság, mert, ami kifelé exkluzív, az ebben az esetben befelé titkos. Ez annál is inkább így van, mert egy szabadkőműves nem vallhatja be egy más valakiről, hogy szabadkőműves. Tehát nem szabad feltárni, hogy ki szabadkőműves. A szabadkőművesség alá különböző szervek, részben fedőszervek, részben pedig megnyilvánulási szervek tartoznak, különböző klubok, mint a Nemzetközi Pen Club, a nemzetközi Rotary Club hálózat, a nemzetközi Good Templar hálózat. Ezek mind szabadkőműves manifesztációk, részben fedőszervek, részben manifesztációs szervek. A prominens tagjai ezeknek a kluboknak mindig szabadkőművesek. A szabadkőműves szervezeteket latomális szervezeteknek nevezzük, a “latomos” görög szóból, amely kőművest jelent, és a szabadkőművességre lefoglalt szaknév.l
Vannak ún. paralatomális szervezetek, szabadkőművesség melletti szervezetek, amelyek lényegileg a szabadkőművességhez tartoznak. Az elsők között kell megemlíteni az Illuminátus Rendet, mely kivételesen sötét variánsa ezen irányzatoknak. Annyira sötét variánsa, hogy a szabadkőművesség legsötétebb irányzatait az Illuminátus Rend közvetlenül befolyásolta és befolyásolja.l
Nagyon fontos hangsúlyozni, hogy a szabadkőműves irányzatok között jelentős különbségek és ellentétek is vannak, a nagy és alapvető ügyek esetében azonban mindig konszenzus és kollaboráció jön létre közöttük.l
Tudunk néhány olyan páholyról, amelyek tényleg apolitikusak. Például Franciaországban van egy “Grande Triade” nevű páholy, amely a “Tradition” nevet is viseli, „guénoniánus” beállítottságú, és kivonja magát a szabadkőművesség általános menetéből. De alapjában véve azt kell mondani, hogy a szabadkőművesség egésze, még a legkevésbé sötét irányzatok is, – például a skandináv irányzatok – nagy és alapvető ügyek esetében együttműködnek a legsötétebb irányzatokkal.l
A szorosan vett szabadkőművesség legsötétebb irányzata egyébként az ún. “Grand Orient”, amely a Franciaországban meghonosodott szabadkőművességek közül a legveszedelmesebb. Ez volt az az irányzat, amely az 1789-et megelőző időkben már szinte teljes egészében ateista alapra helyezkedett. Ennek volt a nagymestere a teljesen démoni egyéniségű chartres-i, később orléans-i herceg, akit Philippe Égalité-nek, „Egyenlőség Fülöp”-nek neveztek, aki a Bourbon-Orléans-háznak volt a feje, és aki XVI. Lajos halálára szavazott. A fia volt Lajos Fülöp, a polgárkirály, aki X. Károlyt, az utolsó nagy francia királyt váltotta fel a trónon. Az 1848-as forradalom még az annyira erélytelen Lajos Fülöpöt is elűzte a trónról, a szabadkőművességnek még ő is sok volt. Egyébként tudjuk, hogy még két legitim francia király volt, XIX. Lajos és V. Henrik, akik azonban nem tudták a trónt elnyerni. XIX. Lajos X. Károly fia, V. Henrik X. Károly unokája volt.l
A szabadkőművesség önmagát 1717-ben manifesztálta, akkor hirdette meg tulajdonképpen világuralmi céljait. Érdekes a kétszáz éves ismétlődés: 1517 – protestáns reformáció, 1717 – a szabadkőművesség önmegnyilvánítása és 1917 – a két orosz forradalom. Ugyanazok az erők produkálták egyébként mind az 1517-es, 1717-es és az 1917-es eseményeket is, de amit 1717-ben tervbe vettek és kinyilatkoztattak, azt egy világnappal 1717 után – egy világnap 72 év –, tehát 1789-ben kezdték megvalósítani. Ennek voltak előzményei, hiszen már az angol forradalomban is szerepet játszottak, de a francia forradalom teljes mértékben egy szabadkőművesség által kirobbantott forradalom volt. Nagyon lényeges mozzanat, hogy amikor a rémuralom a csúcspontjára jutott, akkor betiltották a szabadkőművességet.l
1917-ben a szovjet forradalom kirobbantásában is eminens szerepet játszott a szabadkőművesség. A fiatal szovjet állam, amikor betevő falatja nem volt még a kormánynak sem, akkor komoly anyagi támogatást nyújtott a “Grand Orient”-nak. Az oroszországi szabadkőművességet azonban egy idő múlva betiltották.l
Az 1918-as forradalmat Magyarországon, majd az 1919-es bolsevista hatalomátvételt teljes mértékben a szabadkőművesség irányította. Magyarországon a Galilei-kör a szabadkőművesség irányítása alatt álló szabadkőműves produktum volt, a szabadkőművesség általános vonalainál is sötétebb arculatú, ugyanis itt működött a Martinovics-páholy. Ennek a páholynak a főmestere Jászi (Jakubovics) Oszkár volt, és tagjai között volt található például Ady Endre, valamint a prominens szabadkőműves Varga (Weissfeld) Jenő, aki 1945 után a titkos pártvezetésben vett részt; ő volt Gerő (Singer) Ernő felettese. Varga (Weissfeld) Jenő a Szovjetunió gazdasági életének irányításában is eminens szerepet játszott, ezért majdnem mindig a Szovjetunióban tartózkodott. Az ő alárendeltje volt Gerő (Singer) Ernő, Singeré Rákosi (Rosenfeld) Mátyás, Rákosié (Farkas) Mihály, korábban Mihail Wolf, eredetileg Lőwy Hermann, Farkasé Révai (Léderer) József. Alattuk helyezkedtek el olyanok, mint Péter Gábor, eredeti nevén Eisenberger Benő, vagy Vas (Weinberger) Zoltán.l
Amikor 1948 után Magyarországon betiltották a szabadkőművességet, Hatvany Bertalan báró a Martinovics-páholyt áttelepítette Párizsba, ahol napjainkig működik. Tehát amikor Magyarországon a szabadkőművesség nyíltan nem működhetett, akkor ez egy koordinátor-páholyként működött Párizsban. Egyébként ő az a Hatvany Bertalan báró, aki József Attila különböző helyekre beküldött önéletrajzában szerepel, mint akinél József Attila két hétig vendégeskedett. Ez nem volt túlságosan erős ajánlólevél, miután Hatvany Bertalan báró volt Európa leghírhedtebb homoszexuálisa. Hatvany Bertalan bárónak, mint orientalistának egyébként jelentős érdemei voltak. Nagyon képzett orientalista volt, és van egy elég hasznavehető Tao Te Ching fordítása is.l
Szabadkőműves jelvény
A szabadkőművesség filiáléi és a szabadkőművesség melletti szervezetek, elsősorban az Illuminátus Rend, a világ életére nem csupán befolyást gyakorol, hanem abban uralmi helyzetet foglal el. A szabadkőművességek és az illuminátusok felett három páholyszisztéma áll. A legalsó szint látszólag nyilvános, tulajdonképpen exkluzív, lényegileg titkos. Ezek olyan páholyok, amelyeknek csak zsidó tagjai lehetnek, rasszbelileg és vallásilag is. Ez a “B’nai B’rith”, ami annyit jelent, hogy a Szövetség Fiai. A “B’nai B’rith” minden jelentős tagja egyszersmind 33. fokú szabadkőműves. E fölött áll a “B’nai Mose”, Mózes Fiai, és a “B’nai Sion”, Sion Fiai. Ezt a közönséges cionista szervezetektől meg kell különböztetni, noha kapcsolat áll fenn közöttük. Erről a kettőről csak annyit lehet tudni, hogy vannak. Tehát “B’nai Sion”, alatta “B’nai Mose”, alatta “B’nai B’rith”, alatta szabadkőművesség és illuminátizmus, és egészen töredékes erőktől eltekintve a világ körülbelül minden politikai ereje. A szabadkőművesség egykori, legnagyobb ellenfele a Római Katolikus Egyház és a Római Apostoli Szentszék átkot mondott a szabadkőművességre, és a szabadkőművességgel minden kapcsolat kiközösítést vont maga után. Ezen rendelkezések már nincsenek életben tartva, de még teljesen megszüntetve sincsenek; ennek ellenére a Bíborosi Kollégiumban, a kuriális bíborosok között számos szabadkőműves van. Az egyház hatékony titkosszolgálatát ellátó Jezsuita Rend 1945 óta tele van zsidókkal és az élvonalában titkos szabadkőműves zsidókkal. A Jezsuita Rend teljesen ezeknek az erőknek a kezében van; most is hatékony, ám hatékonyságát ezen erők érdekében fejti ki. Ezen említett rétegek és a “B’nai Sion” fölött áll állítólag a háromszázak tanácsa, a hetvenkettők tanácsa, a harmincak, a tizenkettők, a hetek, az ötök, és a hármak tanácsa, és az egésznek a csúcsán egy valaki, akit úgy neveznek, hogy a Zsidók Hercege. Jelképesen, hasonlóképpen, mint az assassinoknak Alamud várában rejtőző feje, a Hegység Véne nevet is viseli. A Zsidók Hercege, vagy a Hegység Véne. A szabadkőművesség célja a három lépcsőben megvalósított Izrael: Izrael az ismert keretek között, nagy Izrael az Eufrátesztől a Nílusig, és teljes Izrael, ami a Földgömb. Ezt egy egész Földre kiterjedő zsidó-világköztársaság, majd egy zsidó világmonarchia révén kívánják elérni. Mi az, ami e törekvésekben abszolúte elfogadhatatlan? Nem pusztán az a lényeg, hogy egy minden más etnosztól különböző etnosz akarja átvenni a világuralmat, hanem az, hogy ezt merőben antitradicionális és antispirituális közbülső célok megvalósítása révén minden tradicionális struktúrát lerombolva és felforgatva kívánja elérni. A kommunizmusok, a liberalizmusok, az anarchizmusok és minden egyéb modern formáció ennek a szolgálatába van állítva, hogy különböző etapokban, különböző módszerek bevetésén keresztül ezt a célt mozdítsák elő. Gondoljuk meg, hogy talán ez a cél pozitív; de milyen törekvés az, ami világkommunizmuson és világliberalizmuson keresztül akar működni? Mi az, ami minden struktúrának a legalpáribb lerombolása révén kíván hatalomra jutni?l
A háttérerőket azonban ennyivel még korántsem merítettük ki, ugyanis a világ manipulátorai, élükön a Zsidók Hercegével, maguk is manipuláltak. Ezt nagyon lényeges tudatosítani. Azt hiszik, hogy mindent a kezükben tartanak, és ez bizonyos értelemben igaz is, de nem teljesen. Itt két óriási tévedés lehet: az egyik, amelyik alábecsüli ezt az erőt, a másik, amelyik végletesen túlbecsüli, elősegítve ezzel ezeknek a szándékait. Kétségtelen, hogy hatalmas erő van a kezükben, de nem minden. Kétségtelen, hogy a világ manipulátorai, de őket is manipulálják; manipulált manipulátorok. Ahonnan a manipuláció kiindul, az már kezdi elhagyni az emberi létformát. Nyilvánvalóan vannak még közbülső emberi ágensek, hiszen a manipuláció emberi manifesztációi nem kizárólag zsidó szabadkőműves manifesztációk még a legsötétebb vonalon sem. Vannak olyan szervezetek, amelyek ugyan tartanak bizonyos kapcsolatot a szabadkőműves illuminátus vonallal, de lényeges kimondani, hogy nincsenek ezzel alárendelt viszonyban. Ilyenek például egyes sötét, indiai irányzatok: Transzcendentális Meditáció, Krisna-tudat Mozgalom, amelyek mérhetetlenül sötét munkát fejtenek ki, ugyanis többet tudnak, mint a zsidók; be tudnak avatkozni a halál utáni szférákba. Ezen irányítók veszedelmességét korántsem szabad aláértékelni. A legsötétebb helyen lévő emberi ágensek legalább két irányba elágaznak; mivel a zsidó szabadkőműves vonalnak nincs minden sötét irányzat alárendelve, ezért kell, hogy legyenek még olyan emberi ágensek, amelyek mindezeket manipulálják, de mögöttük már nem emberi ágensek vannak, tehát ezek az emberek végül is démoni irányítás alatt állnak. Ezek a felbomlás, a felbomlasztás ellenistenségei vagy másképp megfogalmazva sátáni hatalmak. Ezek a démonok a sátáni hatalmak seregeit alkotják. A Sátán, az Ördög különböző lehetséges elnevezések; ahogy az általunk kevéssé tisztelt Luther is mondta: „Gottes Teufel”, Isten Ördöge.
Tehát az Ördög Istené, és Istennek alá van rendelve. Voltaképpen Isten maga, mikor önmagát distanciálja önmagától, és önmaga ellenébe fordítja önmagát.
A sátán Istennek, az Isten-foknak nem tud ártani, ám az embernek igen. A kreátorrá lett embernek nem tud ártani, de a kreatúra szintjén lévő és önmagát esetleg kreátorrá transzmutálni akaró embernek viszont annál nagyobb mértékben. Lényeges, hogy nincsen sötét erő, amely a legmagasabb isteni létrendet kikezdhetné, de az úton haladó embert, a Homo Viatort kikezdheti. A teljesen sötétségbe merült ember most ebből a szempontból kevéssé érdekes. A centrális cél közvetlen közelében lévő ember már nem érinthető meg. Az úton haladó, felülről vezérelten és alulról felfelé haladó embernek azonban lehet ártani, és ő az, aki igazán számít. A Homo Comprehensivus nem kezdhető ki, és a Homo Damnatus már elveszett, de éppen a Homo Viator az, aki ebből a szempontból leginkább ki van téve ezen erőknek, holott ő méltó lenne arra, hogy ne legyen kitéve teljesen. Az Isten-fokot a Sátán sem kezdheti ki, a sötét erők még kevésbé, de az úton haladó emberi személyiség, olyan személyiség, akiben a személyfelettiség jelenléte villanásszerűen megjelenik, de még nincs igazán jelen. Ha igazán jelen lenne, akkor már védekezni tudna bensőleg és autonóm módon, de ezt még nem tudja. Tulajdonképpen ezen emberek érdekében nyilatkozik meg minden tanítás, minden óvó és védő kijelentés. Maga a Buddha azt mondta, hogy azokhoz szólok, akiknek a szemét már csak kevés por fedi’. Nem azokhoz, akiknek a szeme be van temetve homokkal, porral, és nem azokhoz, akiknek a szemét nem fedi már semmi, hanem azokhoz, akiknek a szemét kevés por fedi. Ezekhez szól a világ minden tanítása.l
Az igazán veszedelmes háttérerők tevékenysége racionális emberi fogalmakkal nem is jellemezhető. Ezeknek az erőknek a lényszerű képviselői már megragadhatatlanok, csak annyit tudunk róluk, hogy vannak. Vajon helyes-e az az álláspont, amelyik egy szélsőséges konspiracionizmust feltételez? Ilyen értelemben maga is egy konspiracionizmus követője, ám egyáltalán nem azért, mert a konspiracionizmust helyeselné, hanem mert konstatálja, hogy az involucionizmus álláspontja a helyes álláspont, tehát az involucionizmus hívének vallja magát; ebben az esetben is konstatálunk egy konspirációt, vagyis egy világ-összeesküvést. A világ-összeesküvésnek körülbelül mindenki ki van téve. Ugyan vannak, akik ebből nem fognak fel semmit, és vannak, akik ‘kinőnek’ ebből, de tulajdonképpen mindenki ki van ennek téve; azok is, akik az összeesküvést irányítják, mert az összeesküvés irányítói még mindig nem az igazi irányítók, és még az igazi irányítók is irányítva vannak. Voltaképpen önmagam vagyok az irányító, de amíg ezt nem tudom, addig messzemenőleg nem én vagyok az irányító. Guénon említi a sötét erők legmagasabb fokozatain álló embereket, akiket a Sátán Szentjeinek nevez a szúfi tradíció. Ez egy nagyon magas fokozat. Nem olyan magas fokozat, mint Isten igazi Szentjei, de egy nagyon magas és nagyon nagy hatalmat birtokló fokozat. Ki lehet-e teljesen küszöbölni a sötét erők relatív győzelmét? Tekintettel arra, hogy a Kali-Yugának le kell futnia, azt kell mondani, hogy nem lehet. Abban, hogy a Kali-Yugának le kell futnia, a legtradicionálisabb állásfoglalás is teljesen egyetértő. Nem mindegy, hogy a Kali-Yuga legeslegvége milyen, ugyanis vannak Yugák fölötti értékek. Ezek a Yugák feletti értékek nagyobbrészt elmerült, latenciába merült értékek, amelyeket azonban fel kell emelni a manifesztáció szintjére, konzerválni kell, át kell értékelni, és a korszakfelettiség elvei alapján ezen értékek legbensőbb lényegi értékeit át kell menteni egy újabb korszakba. Ez nagyon szorosan összefügg egyrészt az egyéni megvalósítási utak bejárásával, másrészt pedig a méltó befejezés gondolatával.l
Nemzeti InternetFigyelő (NIF)




TIBORCZ-BOTRÁNY: AZ ELIOS VEZETŐJE SAJÁT MAGA ALAKÍTOTTA A PÁLYÁZATOT



Újabb botrányos részletek derültek ki Orbán Viktor vejének korrupciós ügyéről. Az OLAF-jelentés szerint az Elios közvilágítási üzletágának vezetője saját kézzel nyúlt bele a pályázati kiírásba, így tudott megfelelni a tendernek.
Mint arról tegnap beszámoltunk, a 24.hu birtokába került az Orbán Viktor vejének korrupciós botrányát feltáró OLAF-jelentés. A dokumentum részletesen leírja, a közvilágítás-korszerűsítési projektben részt vevő önkormányzatok, illetve az őket segítő tanácsadó és projektvezető cégek hogyan írták ki úgy a pályázatokat, hogy azokat csak az Elios nyerhesse meg. Az irat feltárja az Elios és a pályázatlebonyolító cégek közötti személyi összefonódásokat is, illetve leleplezi azt a trükköt, hogy a LED-es lámpák élettartamát hogyan hamisították meg annak érdekében, hogy beruházások a minimális megtérülési mutatónak megfeleljenek.
Bár az Elios tegnap délután egy kurta-furcsa közleményben tagadott mindent, és kijelentette, a cég „mindig szabályosan, a hatályos jogszabályi rendelkezéseknek mindenben eleget téve járt el”, ám a 24.hu csütörtök reggel újabb megállapításokat ismertetett az OLAF-jelentésből. Ebből épp az ellenkezője derül ki: a cég vezetője saját kezűleg nyúlt bele a tenderek kiírásába.
A jelentés Szekszárdra vonatkozó része részletesen taglalja, hogyan szűkítették le a pályázati kiírást annak érdekében, hogy azt csak egy pályázó nyerhesse el: az Elios.
Először is előírták, hogy a kivitelező cégnek az előző két évben legalább 380 millió forint bevétele legyen LED-es közvilágítási megrendelésekből. Másodsorban az előző öt évben legyen legalább négy olyan egymást követő hete, amikor minimum 200 lámpát telepített hetente. Harmadrészt pedig mind a 2455 Szekszárdra telepítendő lámpára részletesen leírtak olyan technikai paramétereket, amelyek teljesen egybevágtak az Elios LED-lámpa beszállítója, a Tungsram-Schréder Zrt. termékeinek jellemzőivel.
Már az OLAF-vizsgálat megindulásakor ismert volt, hogy Hadházy Ákos, aki akkor még Szekszárd fideszes önkormányzati képviselője volt, egy hangfelvételt készített az egyik frakcióülésen. Itt kerül elő Mancz Ivette neve, aki ekkor az Elios (akkori nevén E-OS) közvilágítási üzletágának vezetője, Horváth István akkori polgármester őt hívja fel telefonon, hogy egyeztessen a közvilágítási projektről.
Hogy ez az egyeztetés már 2012 augusztusában, azaz fél évvel a pályázat meghirdetése előtt megtörtént, azt soha senki, még Pintér Sándor belügyminiszter rendőrsége sem vonta kétségbe, az OLAF-jelentés is tényként kezeli. Tehát már itt megdől az Elios szerdai közleménye. Ám az OLAF-jelentés a szekszárdi pályázattal és a Tiborcz-cég üzletágvezetőjének tevékenységével kapcsolatban számos további visszásságra is felhívta a figyelmet.
Így nyilvánosságra került, hogy Mancz a teljes projekten rajta tartotta a kezét, beleértve a közpénzekről szóló, tehát elvileg független közbeszerzési eljárást is. Így például az OLAF a nyomozás során rátalált egy olyan Word dokumentumra, mely 15 önkormányzat szerződésvázlatát tartalmazta. A fájl létrehozója Mancz Ivette.Találtak több olyan 2013-as e-mailt is, amelyet az előkészítéssel megbízott cégek, a Sistrade, az INS Kft., valamint a Tender-Network Zrt. küldtek egymásnak, de a későbbi nyertes Elios üzletágvezetője, Mancz Ivette is a címzettek között volt.

Mancz Ivette a szekszárdi közvilágítás-korszerűsítési rendezvényen 2014 júliusában (fotó: Szekszárdi Turisztikai Kft.)
A személyi összefonódás Orbán vejének üzlettársa barátja és iskolatársa, Hamar Endre révén (aki egyszerre volt a pályázatot előkészítő Sistrade és a pályázatot elnyerő Elios tulajdonosa) már korábban is ismert volt, ám a 24.hu szerint az OLAF olyan bizonyítékot is feltárt, mely szerint az eliosos Hamar másik cége megengedte az eliosos Mancz Ivette-nek, hogy a megjelenés előtt módosításokat végezzen a pályázati kiíráson. Az Európai Csalás Elleni Hivatal megállapítása külön kiemeli, hogy 17 önkormányzat pályázati kiírásának sarkalatos részeinél találták meg Mancz Excel-fájlját. Az egyik ilyen rész éppen az volt, amellyel az utolsó pillanatban átírták a már említett belső megtérülési rátákat.
Ezek után meglehetősen furcsa, hogy Pintér Sándor rendőrsége nem talált kartellezésre utaló jelet a másfél éve lezárt nyomozás során .






40 MILLIÓ EURÓT CSALHATOTT EL ORBÁN VEJE



Az Európai Csalás Elleni Hivatal Tiborcz István cégének a 2011 és 2015-re vonatkozó közbeszerzési eljárásokban való részvételét ellenőrizte. Budai Gyula, volt elszámoltatási kormánybiztos szerint az ellenőrzés a Bajnai-kormány alatt indult. Kérdés, hogy miért nem számoltatott el?

40 millió eurót csalhatott el Orbán veje


3,5 millióan akarják az Orbán-rendszer végét





RENDŐRI, ÜGYÉSZI, BÍRÓI ÖNKÉNY – A RENDSZERVÁLTÁS AKADÁLYAI





Rendőri, ügyészi, bírói önkény – a rendszerváltás akadályai


Hányan tapasztalták már meg hatósági vagy bírósági eljárásban az irányadó jogszabályoktól történő nyilvánvaló eltérést, azaz a jogállamiság helyett az önkényt? Érezték-e a kiszolgáltatottságot, a tehetetlenséget, az eszköztelenséget?
Akik voltak már ilyen helyzetben, azokat különösen is kérem, hogy – párthovatartozásra, politikai szimpátiára tekintet nélkül – nézzék meg ezt a videofelvételt, amelyben arról beszélek, mi a jelentősége a „Budaházy-ügynek”, abból a szempontból, hogy Magyarországon a hatósági és bírósági önkény lesz-e a meghatározó vagy annak ellenkezője, a jogállamiság. Jogászként és magyar emberként hiszem és vallom, hogy Budaházy György és a Hunnia csoport ügye egész Magyarország ügye! Ezért kérem a megtekintést és a megosztásokat, és azt, hogy kövessék a „terrorcselekmény” miatt 13 év fegyházra ítélt hazafi, Budaházy György és az összesen 125 év fegyházra ítélt, a Gyurcsányékkal szembeni ellenállásban főszerepet játszott Hunnia csoport másodfokú büntetőbírósági tárgyalását, 2018. február 13. és 27. között. Az előadásomban fölvetett problémák és a Budaházy-ügy jobb megismerése érdekében kérem, tekintsék meg az eljárás nyomozati szakáról készült Magyar Guantanamo című kisfilmünket, amely itt látható:

Magyar Guantanamo - Törjük át a hallgatás falát!


Aki még nem látta, kérem, tekintse meg a Budaházy György hazafias tevékenységéről és a 2002 és ’10 közötti nemzeti ellenállásban játszott szerepéről szóló dokumentumfilmet is, amely itt látható:

BUDAHÁZY!


Tisztelettel:
Dr. Morvai Krisztina
büntetőjogász
európai parlamenti képviselő
Nemzeti InternetFigyelő (NIF)



Semjén nekiment Navracsicsnak: nem elégé lojális Orbánhoz


 2017. október 08. - nickgrabowszki


Orbán helyettese felszólította Orbán volt helyettesét, gondolja át a hűség fogalmát.
semjen.jpg
A B1 blog is írt arról, hogy Orbán korábbi bizalmi embere szembefordult a Főnökkel, és azt merte közölni, nem is létezik olyan, hogy Soros-terv:
Az Európai Bizottságban nincsen ilyen, nem beszélünk ilyenről, és a bizottság munkatervében nem szerepel ilyen feladat.
Ezek után Semjén a Kossuth Rádió Vasárnapi Újság című műsorában gyakorlatilag megvádolta Navracsicsot,

azért hazudik, mert már ő is Soros embere lett. 

Semjén azért reméli, hogy Navracsicsnak ez a megszólalása egy “újságírói félremagyarázás következménye".
Azonban a jelenlegi miniszterelnök-helyettes szerint Navracsics Tibor európai uniós biztosnak kell a legjobban tudnia, hogy a kollégái és a környezete, emberek és szervezetek is "nemcsak a kezében vannak Soros Györgynek, hanem a zsebében is".
Orbán helyettese felszólította Orbán volt helyettesét, gondolja át a hűség fogalmát.
A hazájához hű az ember, egy szervezethez, munkaadóhoz lojális, ezért arra kérem Navracsics Tibort, hogy a hűség fogalmát gondolja át a nemzet és egy nemzetközi szervezet között.
A nagy boltbezárató KDNP-s kormánytag egyúttal azt is közölte, hogy a migrációs válság kiinduló oka a 

szabadkőművesség,

amelynek a “sokadik leágazása ez a Soros-féle szélsőliberális dolog”, szóval voltaképpen nem arra kérte Navracsicsot, hogy a haza és Soros között, hanem arra, hogy

Orbán szolgálata és a józan ész között válasszon.





Szembefordult Orbánnal korábbi helyettese és minisztere

 2017. szeptember 30. - nickgrabowszki


Gyakorlatilag bűncselekménnyel vádolta meg.
ovnav.jpg
  • 1998 és 2002 között az Orbán-kormány Miniszterelnöki Hivatalának főosztályvezetője volt.
  • 2003 és 2006 között a Fidesz elnöki kabintejének vezetője, Orbán Viktor jobbkeze.
  • 2006 és 2010 között a Fidesz parlamenti frakcióvezetője.
  • 2010 és 2014 között, a második Orbán-kormány miniszterelnök-helyettes, közigazgatási és igazságügyi miniszter.
  • 2014-ben, a harmadik Orbán-kormányban 4 hónapig külügyminiszter.
  • Utána Orbán Viktor jelölte a brüsszeli Európai Bizottságba.
Ha ez nem régi kapcsolat, bizalmi viszony, tartós politikai szövetség, akkor semmi sem az.
És most ennek egyszerre vége, végleg vége.
Navracsics Tibor ugyanis egyrészt szóbaállt a szintén volt barát, Simicska Lajos tévéjével, másrészt olyat mondott a Hír TV-nek, hogy

nem is létezik olyan, hogy Soros-terv.

Én ezt a választási kampány retorikájának tartom, az Európai Bizottságban nincsen ilyen, nem beszélünk ilyenről, és a bizottság munkatervében nem szerepel ilyen feladat.
Mindezt akkor, amikor a Fidesz éppen forintmilliárdokat tervez költeni a fiktív ellenségek irányítójának fiktív terve elleni uszításra, a tájékozódásból kizárt vidéki lakosság teljes félrevezetésére.
Fogalmazhatott volna keményebben. Mondhatta volna, hogy ez egy aljas, népbutító propaganda, amelyet kultúr- vagy jogállamban nemhogy a kormány, de senki nem engedhet meg magának. Mondhatta volna, hogy az uszítás vége erőszak lesz, mint aminek már vannak jelei.
De - talán a régi idők emlékére - tompítani akarta a kritikát, és annyit mondott, hogy hja, ilyen a politika, meg a választási kampány. 
Amivel gyakorlatilag bűncselekménnyel vádolta meg Orbánt. Ez a választási kampány ugyanis közpénzből zajlik, a Fidesz éppen mást tiltotta meg - amúgy alaptörvénysértő módon -, hogy a pártok kampányoljanak.
Navracsics nemcsak azt mondta ki, hogy a Soros-terv nem létezik (ezt tudhatta mindenki, aki nem a föld alatt élt az utóbbi hónapokban, a B1 blog is írt erről többször), de egyúttal azt is, hogy 

a magyar kormány a hatályos törvényeket semmibevéve pártcélokra költi a közpénzt.

Mondjuk ez se nagy újdonság, mondott már ilyet a magyar és a külföldi sajtó, meg az ellenzék is. De az mindenképpen nóvum, hogy
  1. ezt Orbán bizalmasa, volt helyettese és minisztere mondta ki,
  2. ráadásul egy olyan testület képviseletében, amelynek éppen a kormány felügyelete a dolga.
Ha már nincs más, aki felügyelje.
Ami biztos, hogy Navracsics elbúcsúzhat az újrajelölésétől. Valószínűleg számot vetett már azzal, hogy Orbán akkor se őt választja, ha még kormányon lesz két év múlva.
Három dolog viszont nem történt:
  • nem szólalt meg a kormánypropaganda,tökéletesen elhallagatta a nyilatkozatot,
  • nem reagált Szijjártó, és nem szakította meg a kapcsolatokat Brüsszellel a nyilatkozat visszavonásáig, 
  • nem szólalt meg az ügyészség, és jelentette ki, hogy nyomozást indít.
Amúgy milyen érdekes, hogy Brüsszelből is pont úgy látszik, mint Budapestről mindehonnan. Leszámítva a Markó utcát természetesen.
Az ügyészekről eddig is tudtuk, hogy nem olvasnak újságot. De most az is kiderült, hogy Szijjártó és Rogán, meg Habony se olvas.






Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése