2018. február 19., hétfő

Az izraeli országhódításban statiszták vagyunk






Az izraeli országhódításban statiszták vagyunk 




Hogy lehet egy magyar cégnek több külföldi cég a tulajdonosa? Egy telephelyre miért van több, mint száz vállalkozás bejegyezve? Kik állnak a felvásárlás mögött? 









Az államtitkári mellébeszéléstől az igazság pillanatáig







Posted on 2015/01/04Szerző: Admin
A főváros környékén az egyik városi kórházból hetven év feletti férfit friss agyvérzéssel hazaküldenek, mert úgymond nem látnak esélyt állapotának javítására. Szakorvoshiány miatt nem végzik el a gyermek röntgenvizsgálatát. Szinte alig múlik nap, hogy ne hallanánk a mentőszolgálat által elkövetett és emberi életeket követelt hibákról.
kágy2014 őszére az egészségügyi közszolgáltatásokra szoruló állampolgárok egyre nagyobb hányada tapasztalta meg, hogy nagy a baj a gyógyítás hazai világában. Szinte mindenkinek van története: olykor csak az elromlott ultrahang diagnosztikai készülék miatt egy hónappal elhalasztott vizsgálatról vagy a túlterhelt ápolók által elfelejtett infúzióról. Akad azonban méltánytalan vagy a szakmai szabályokat súlyosan sértő gyakorlat is. A korábbi egészségügyi kormányzatok még a szocializmus idején sem merték volna megkockáztatni azt, hogy a budapesti ellátás érdekében mentőautókat vonjanak el az agglomerációban lévő mentőállomásokról.
Csendes agónia
Az orvosi és ápolói tisztesség, lelkiismeret ideig-óráig még kompenzálja a sivár körülményeket, az elavult műszereket és az elképesztő pénzhiányt, de egyre több szakember szedi a sátorfáját és próbál Angliában vagy Németországban jobb körülmények között biztos megélhetést nyújtó javadalmazásért gyógyítani. Egyre kevésbé cáfolható, hogy betegek sokasága a véletlennek vagy a szerencsének köszönheti, adott helyen és időben hozzájut-e a számára indokolt ellátáshoz vagy sem.
Nem előzmény nélküli a magyar egészségügy csendes agóniája. Megszegett ígéretekkel régóta tele a padlás. A mögöttünk hagyott két és fél évtized a befejezetlen reformok krónikája. Az egymást követő kormányok (a szocialista- liberális koalíciók is) leginkább csak retorikájukban és főleg választások előtt találtak összefüggést egészségügy és szociális biztonság között. A politikai hidegháború viszonyai, a társadalmi és szakmai fogadókészség hiánya, a gyakori kapkodás, a rossz előkészítés, a párbeszéd zavarai már félúton elsorvasztották az indokolt, más országban bevált változtatásokat is (mint például az irányított betegellátási rendszert, a kórházi szerkezetváltást, a magánszektor szerepvállalását). De az minden képzeletet felülmúlt, ami az elmúlt öt évben zajlott.
Példátlan hatalomkoncentráció valósul meg: az állam mindenhatóvá vált az egészségügyben (tulajdonosként szabályoz, finanszíroz, kórházakat tart fenn, önmagát ellenőrzi, intézi a közbeszerzéseket, stb.). A Bokros csomag veszteségének többszörösét szenvedte el az ágazat. Az egészségügyi közkiadások történelmi mélypontra estek. Az OECD (a fejlett országok gazdasági szervezetének) statisztikája szerint az egészségügyi magánkiadások mértékével az Európai Unió élmezőnyébe kerültünk, annak ellenére, hogy a létminimum környékén tengődők aligha engedhetik meg, hogy vastagabb borítékkal béleljék ki orvosuk zsebét. Olyan egészségügyi rendszer alakult ki, amelyben még a szűkös előirányzatból is spórolásra kényszerülnek és emiatt a betegek tízezrei nem jutnak hozzá időben közfinanszírozott technológiákhoz. Kódolt a korrupció, konzerválódik a hálapénz és egyre jobban kitapintható a morális válság.
Fapados” szolgáltatások
S bár legutóbb a parlamentben egy kérdésre válaszolva Rétvári államtitkárnak volt bátorsága azt állítani, hogy az egészségügyben minden rendben van és megvannak a szükséges többletforrások, időnként a kommunikációról “pattog a zománc”. Még Balog Zoltán miniszter sem tagadta, hogy akinek van pénze, jobb ellátást fog kapni, ha szétválasztják a magán- és közellátást az egészségügyi szolgáltatások körében. Ami persze igaz, eddig is így volt, de egy lelkész tárcavezetőtől talán elvárható lenne, hogy a közfinanszírozott szolgáltatásokat ne fapados, harmadosztályú minőségben konzerválja.
Zombor Gábor egykor ügyes és tisztességes kórházigazgatóból, majd polgármesterből előléptetett államtitkár csetlik-botlik a Fidesz boszorkánykonyhájában. Kár, hogy nevét adja képlékeny, belső logikát nélkülöző intézkedésekhez: újabb látványos átszervezésekkel (GYEMSZI helyett Állami Egészségügyi Ellátó Központ), az állami hatáskörök kiterjesztésével (gyógyszer-nagykereskedelem), s talán csak az uralkodó politikai elit ízlésének szolgáló, de soha meg nem valósuló rendészeti lépésekkel (a kötelezővé tett szűrővizsgálatok elmulasztása esetén felfüggesztik az ellátáshoz való jogot) tervezik orvosolni az ellátás bajait. Az államtitkár ígért életpályamodellt is (akárcsak előde), de az elfogadott költségvetésben nincs fedezet minimális béremelésekre sem. Nem tudott pénzt szerezni a szakorvosi minimálbér megemelésére, így minden végzős rezidensnek szembe kell néznie azzal, hogy szakorvosként megszűnik a Markusovszky-ösztöndíja és nettó hatvan-hetvenezerrel kevesebbet kap, ami újabb migrációs hullámot indíthat el.
Hab a tortán, hogy, hogy a legújabb egészségügyi salátatörvény elfogadásának napján tette közzé az egészségügyért felelős államtitkárság az „Egészséges Magyarország 2014-2020” Egészségügyi Ágazati Stratégia című anyagot. Valamit már kellett mondani arról, hogy mit akarnak (akarhatnak) az ágazattal tenni 2020-ig. Ez a 97 oldalas anyag szinte szóról-szóra megismétli a Fidesz kormányzás eddigi egészségügyi “‘sikertörténeteit, miközben közember számára érthetetlen szakmai zsargon mögé rejti tényleges szándékait.
Csupa üres fecsegés
A politika műhelyeiben közhely, hogy az igazság pillanata a költségvetés elfogadásával érkezik el. S lehet a számokkal bűvészkedni, de az idei és jövő évi költségvetések, az évközi változások áttekintése alapján világos, hogy a magyar egészségügyet jövőre mindössze másfél százalékkal több pénzből kell működtetni. Ebből a még az inflációs mértéket sem elérő növekményből jut 10 milliárd a “a háziorvosi rendszer megújításának első ütemére”, ami nyilvánvalóan feltételekkel és ma még nem körvonalazott módon pántlikázott előirányzat, s nem automatikusan járó praxispénz emelés. A lendülettel beharangozott kórházi adósságrendezés 60 milliárdjából minden költségvetési szerv (pl. iskolák) tartozását rendezni kellene, ez az előirányzat nem is az egészségbiztosítás kasszái között szerepel. Ez az összeg már ma sem elegendő a lejárt határidejű szállítói tartozások kiegyenlítésére. Arról nincs szó, hogy bármilyen formában javítanák a kórházak finanszírozását, ellenben készülnek a gazdálkodás szabályainak tovább szigorítására. Az intézetigazgatók fenyegetettsége pedig nem hozhat mást magával, minthogy a tényleges költségvetési fedezet szintjére szállítják le az ellátás színvonalát.
Lassan visszaüt, hogy a demokratikus ellenzéki pártok vétkes könnyelműséggel elhanyagolták a szakpolitikát – így a kormányzati egészségügyi politika következetes kritikáját. S hiába készültek színvonalas programtervek, ha az elmúlt év választásain az ellenzék nem tudott (vagy nem akart) belőlük hiteles alternatívát kovácsolni. A legtöbb elemző ma már egyetért: ez is hozzájárult ahhoz, hogy a választók az amúgy is nyögvenyelősen összerakott baloldali szövetség kormányzati felkészülését gyengének ítélték. Az egészségügyi szakmai szervezeteket, érdekképviseleteket a hatalom domesztikálta, az ellenzéki vákuumban szárba szökkenő közéleti kezdeményezések viszont még nem érték el az egészségügyet. A tüntetések egyik – másik hozzászólója felidéz a nyilvánosságot elborzasztó betegsorsokat, regénybe illő kálváriákat, de egyelőre az egészségügy tűrhetetlen és méltatlan viszonyai csak epizódként, s még nem hajtóerőként jelennek meg az Orbán-rezsim leváltásának palettáján. (Üdítő ígéret a Rotterdamban egészségpolitikát tanuló, a megmozdulásokon színpadi szereplést vállaló, szociálisan érzékeny ifjú doktornő feltűnése.)
Hiteles program kellene
Pedig jó lenne már felismerni, hogy bárhogy is csűri-csavarja, koptatja az eddig beváltnak hitt kommunikációs kliséket a kormány, a költségvetés számai tisztán és világosan mutatják, hogy 2015 az egészségügy számára valódi gyászév lehet. Jó lenne felismerni, hogy az állam fokozatosan kiterjeszti sötét szárnyait az egészségügyi közszolgáltatás minden elemére is, hogy azután hatalmát e szolgáltatások korlátozására használja. Úgy ahogyan ez a szociális rendszerben és az oktatásban történik. Erről szól a közgyógyellátás brutális szűkítése vagy a népegészségügy területén tervezett létszámcsökkentés is.
Többet, illő alázattal és felelősséggel kell beszélnünk tehát egészségünk ügyéről a parlamenten kívüli közéletben, mielőtt az Európai Uniótól, de a visegrádi országok csoportjától való leszakadásunk visszafordíthatatlanná válik. Az egészségügy szétesését ugyanis nem képes pótolni a társadalmi szolidaritás, funkcióit nem veheti át megannyi lelkes civil aktivista.
Éppen két éve írtam a Népszavában: „Az kevés, hogy kimondjuk: kinek kell mennie… Az egészségügynek új program kell, új szemlélet, kiszámíthatóság és ehhez hiteles szereplők, akik bíznak önmagukban és bizalmat képesek kelteni a hitehagyott ágazatban. Advent hetei véget értek. Reménykedjünk. A remény hal meg utoljára. Mozdulni kell.”
Ma is így gondolom.
Dr. Kökény Mihály
(Népszava)
Bal-Rad komm: Bizony kérem, ezt egy volt egészségügyi miniszter írta. Aki új programban, hiteles személyekben látja a döglődő magyar egészségügy meggyógyítását. Amihez bizalomra lenne szükség! Meg is van hát Kökény Mihály négy kívánsága. Mint csodatévő farmácia. Jó eséllyel teljesülni is fog. Jönnek majd hiteles, személyek az “ágazat” élére! (Onnan tudjuk hogy hitelesek, mert azt mondják róluk!) Lesz majd új program is! (Azokban soha hiányt nem szenved az “ágazat”!) Lesz bizalom is az “ágazat” iránt, mert hát “ember küzdj, és bízva bízzál”! No meg aztán lesz új szemlélet is az “ágazatban”! “A zeeemúúttnycév” hibája minden!-de ezentúl minden más lesz! Nagyjából ez lesz az új szemlélet.
De az egykori egészségügyi miniszter a leglényegesebb dologról nem ír. Nem írta meg, hogy az “ágazat” működőképessége szorosan összeffügg az ország létezésével. Ami pedig nincs is! Adminisztratíve persze létezik!-de csak mint egy közigazgatási terület. Teljes önállóság nélkül, teljes vagyontalanságban.
Mert megsúgnánk Kökény Mihálynak, hogy az “ágazat” jó működéséhez-MŰKÖDTETÉSÉHEZ!-irtózatosan sok pénzre volna szükség. Ahhoz meg GAZDASÁGRA!-ami ki tudná termelni a működtetés anyagi feltételeit. Mert a szocializmusban bár világszínvonalú volt a magyar egészségügy-és LÁTSZÓLAG INGYENES VOLT-azért pénzbe került ám a működtetése! Sok pénzbe!
CSAKHOGY AKKORIBAN VOLT ÖNÁLLÓ, ÉRTÉKTEREMTŐ MAGYAR GAZDASÁG! Amely működött!
No most ez nincs! Önálló, értékteremtő magyar gazdaság nincs! Már jó ideje nincs. Nincs miből az “ágazat” jelzővel felruházott magyar egészségügyet finanszírozni. És már az “ágazat” jelzőben is benne van a szándék: pontosan olyan ágazat ez is, mint a közlekedési, a kereskedelmi, vagy akármelyik ipari-gazdasági ágazat. Vagy szolgáltatói ágazat.
Ez az “egészségpiaci ágazat”! Egy áru, egy szolgáltatás, amit meg kell venni! A fogyasztónak kell megvennie! Ha van rá pénze, van esélye a fogyasztónak! Ha nincs…? Sorry!
Ha összeesik valaki az utcán, és hívják a mentőt, a diszpécser első kérdése: “hogy van felöltözve a rosszullett?” 
-Olyan hajléktalanféle? Igen?!
Harmincöt perc után érkezik majd a mentő! Pesten, a Blaha Lujza térre. Akik telefonálnak a zsákos cégnek. Gyertek ti!
A magyar EGÉSZSÉGÜGY rendbetételéhez Kökény úr!-ELŐSZÖR KELL EGY MŰKÖDŐ ORSZÁG!
Volt! Elqrtuk! Nem kicsit!-NAGYON elqrtuk!
De talán még helyrehozhatjuk a hibát! Persze önök nélkül!



6-7 napos munkahéttel pótolná Demján milliárdos Sanya az ellopott milliárdokat







Jaj neked, ellenzéki önkormányzat! 

2015, január 3 - 14:36 alfahir.hu 
A Jobbik felszólítja a kormányt, hogy ne "büntesse" a jobbikos vezetésű településeket az önkormányzatok működőképességének megőrzését szolgáló támogatás (müki) idei elosztásakor, mert ezzel nem a jobbikos polgármestereket, hanem a településen élő magyar embereket sújtja - mondta Hegedűs Lorántné, a Jobbik országgyűlési képviselője szombaton, budapesti sajtótájékoztatója után, telefonon az MTI-nek. 
Hegedűs Lorántné azzal kapcsolatban beszélt erről, hogy elkezdődött az önkormányzatok idei költségvetésének megtervezése. 2014-ig az önhibájukon kívül hátrányos helyzetben lévő önkormányzatok támogatását (önhiki) lehetett igényelni, 2014-től már az önkormányzatok működőképességének megőrzését szolgáló támogatásért nyújthatnak be kérelmet a helyhatóságok. 
Hegedűs Lorántné arra hívta fel a figyelmet, hogy a kormány tavaly egy 35 milliárd forintos keretet osztott fel a kérelmet benyújtó önkormányzatok között. A jobbikos vezetésű települések ugyanakkor negyedét-ötödét, de volt olyan példa is, ahol csak tizedét kapták meg az igényelt összegnek - mondta. A jobbikos képviselő szerint "nagyon is a fideszes önkormányzatokat részesítik előnyben", sőt a tavaly októberi önkormányzati választások óta "kifejezetten büntetik is" azokat a településeket, amelyek nem fideszes vezetésűek. "Az, amit Kósa Lajos mondott, hogy azon települések kaphatnak majd pénzt, amelyek együttműködőek, beigazolódott" - vélekedett Hegedűs Lorántné. 
Lehetett pályázni például kifizetetlen számlákra, és egyéb, "abszolút megalapozott" célokra - ismertette. A tartozásokat például jellemzően az előző települési vezetőség halmozta fel, nem pedig az új; a kormány azonban "a bajban egyedül hagyja" ezeket a településeket - fogalmazott a képviselő. Mint mondta, az idei keret is 35 milliárd forint lesz, amiből 12 milliárd forintot az úgynevezett jól gazdálkodó, vagyis a korábbi adósságkonszolidációból kimaradt települések kaphatnak, és további, több mint 10 milliárd forint pedig "pántlikázott pénz", vagyis már eldőlt, mire költik. Így összességében a tavalyi összeg egyharmada marad rendkívüli önkormányzati támogatásokra. 
Hegedűs Lorántné szerint ugyanakkor a szociális támogatások rendszerének átalakításával, illetve például a közétkeztetési terhek megnövekedésével, az önkormányzatoknak jóval kevesebb lesz a bevétele, és több a feladata, vagyis szükségük lenne erre a pénzre, de nem tudni, mi alapján fogják ezt odaítélni. Hozzáfűzte, hogy az erről szóló belügyminisztériumi rendeletet január végéig kell megjelentetni. 
Kapcsolódó: 
   Vajon melyik városnak ad hirtelen 800 milliót a kormány? 
   Veszprémet meg kell állítani a lecsúszás útján 
   MSZP: Orbán Viktor váltsa le a korrupt vezetőket 
   Orbán: Amerika fedőtörténetnek használja a korrupciót 
   Orbán Viktor holtversenyben a második legkorruptabb vezető az egyik korrupciófigyelő szervezet szerint 
   Polték nem tudják, mit értenek korrupció alatt az amerikaiak 
   A Kormány korrupció megelőzési programja 2012-2014 - mindent, ami még maradt 
   Tavaly 41 ezer cég szűnt meg 
   Orbán Viktort megfenyegették a bankok, hogy elvágják a torkát - Rejtett kamerás felvétel 
   10 napja nem látták, még csak boldog új évet sem kívánt az országnak 
   Farkas Flórián miniszterelnöki biztos lesz 
   Két napja szabadították ismét a társadalom nyakára, de már meg is erőszakolt egy 17 éves lányt 



Én is rablógyilkos vagyok csak én nem a pápát akarom megölni, én csak a magyarokat ritkítom. 









Orbán: Amerika fedőtörténetnek használja a korrupciót



Forrás: MTI/M1 Az este | 2014. 12. 23. 22:34:00




Orbán Viktor miniszterelnök szerint az Egyesült Államok befolyást akar szerezni Közép-Európában, és ehhez használja fedőtörténetként a korrupciót. A kormányfő kedden az M1 Az Este című műsorában felvételről sugárzott interjúban arról is beszélt, hogy nem tulajdonít nagy jelentőséget a fideszes politikusok közti vitáknak. A 2018-ig tartó ciklus céljául a bérből és fizetésből élő családok anyagi biztonságának megerősítését fogalmazta meg.

Orbán Viktor a tévéinterjúban azt mondta, szerinte azért is volt sűrű 2014, mert az év második felében két okból át kellett alakítaniuk a terveiket: az orosz-ukrán konfliktus miatt, és "előkerült a nemzeti függetlenség kérdése" is.
"Valóban, az ember azt gondolta volna, hogy három választás után a dolgok nyugodtabbak lesznek (...), én is azt gondoltam, hogy nyugodtabb idők jönnek, de be kell látnunk, nem mi tehetünk arról, hogy olyan időket élünk, amilyeneket" - vázolta a miniszterelnök, aki szerint az egész világon most osztják újra a lapokat. A feszült általános európai hangulat pedig Magyarországon is érezteti hatását - tette hozzá.
Az amerikai kitiltási üggyel kapcsolatban a kormányfő azt mondta, minden gondolkodó ember tudja, hogy az Egyesült Államok részéről megfogalmazott korrupciós vád "fedőtörténet". Valójában arról van szó - folytatta -, hogy az Egyesült Államoknak újkeletű érdekei lettek ebben a térségben, befolyást akar szerezni, és ehhez használja fedőtörténetként a korrupciót. Ezt szerinte onnan lehet tudni, hogy amikor a kormány konkrétumokat követel az Egyesült Államoktól, akkor az "valahogy sohasem történik meg". Ez egy tipikus titkosszolgálati befolyásszerző akció kísérőjelensége - jelentette ki.


Szerinte "új korszakba léptünk", az Egyesült Államok "nem egyszerűen beleavatkozik, hanem aktív és cselekvő részese" a közép-európai országok belpolitikai életének. A kormányfő ennek okát az orosz-ukrán konfliktusban, valamint az Európai Unió és az Egyesült Államok között zajló szabadkereskedelmi tárgyalásokban látja. Két ügyet, az energia- és a kereskedelempolitika ügyét jelölte meg, mint ahol markánsan megmutatkoznak amerikai érdekek.

Úgy látja, "bennünket bele akarnak rángatni egy olyan konfliktusba, amelyből mi csak rosszul jöhetünk ki". Magyarország nem akar részese lenni az Egyesült Államok és Oroszország közötti hidegháborús hangulatnak - tette egyértelművé.

Közölte, a magyar külpolitika leginkább a némettel mutat hasonlóságot, vagyis hogy az orosz-ukrán konfliktust az oroszok ellenére nem, csak velük közösen lehet megoldani. Ez eltér az amerikai állásponttól - jegyezte meg.

Azt is mondta, hogy az amerikaiak szerettek volna atomerőművet építeni Magyarországon, de nem ők építik, és ez fáj nekik.

Arra a kérdésre, hogy tervben van-e esetleg André Goodfriendnek, az Egyesült Államok budapesti nagykövetsége ideiglenes ügyvivőjének kitiltása Magyarországról, Orbán Viktor azt felelte: nincs ilyen konkrét tervük, de a kormánynak minden alkalommal olyan válaszlépéseket kell adnia, amelyek megfelelnek Magyarország tekintélyének.

A Fidesz népszerűségvesztéséről és az elmúlt hónapok demonstrációiról szólva a kormányfő felidézte az előző ciklus tüntetéseit - például a fegyveres szervek dolgozói korkedvezményes nyugdíjának megszüntetése ellenit -, amelyekhez képest most csak "verbális durvaságot" lát. Hangoztatta: demokráciában a kormánnyal egyet nem értőknek joguk van kifejezni véleményüket.

Vezető fideszes politikusok vitáiról a pártelnök-miniszterelnök azt mondta: nem tulajdonít nekik nagy jelentőséget, teljesen mindegy, hogy a Fidesz politikusai kedvelik-e egymást, mert a politika nem személyes ügy, nem a politikusokról szól, hanem az országról, az emberekről. Hogy közben "szólogatnak-e egymásnak az urak", mindig érdekes, mert "a politikában is a peep show a legizgalmasabb", de valójában ez nem fontos - foglalta össze, megjegyezve, hogy ez is egy munkahely, és minden munkahelyen vannak súrlódások.

Azt elismerte, hogy vannak generációs különbségek a Fideszben, de a helyzetet úgy szemléltette: "ha az ember egy tisztességes házban akar lakni, akkor nem érdekli, hogy a kőműves, a burkoló meg az épületgépész kedveli-e egymást (...), hanem azt szeretné, hogy legyen villany, fűtés meg víz, meg működjenek a nyílászárók".

Orbán Viktor nemmel válaszolt arra a kérdésre, tervez-e kormányátalakítást. Megjegyezte, van egy feltörekvő nemzedék a politikában, ahogyan az egész országban is, és ezeket a fiatalokat támogatni kell, mert tehetségesek, szorgalmasak, "bátor fiúk", hazafiak, "hagyni kell őket dolgozni", ezért "egyelőre inkább mindenkit bátorítanék, nem pedig cserélnék".

A következő évekről szólva a kormányfő azt mondta: 2014-18 között a cél a bérből és fizetésből élő családok anyagi biztonságának megerősítése, ami magában foglalja a rezsicsökkentés megvédését, a devizahitelesek ügyét, a béremeléseket, az életpályamodelleket. A következő négy évben szerinte azokra kell összpontosítani, akik ma "a létra alsóbb fokain állnak", hogy évente egy-egy fokkal feljebb kapaszkodhassanak.

Úgy látja, a szegénység elleni legjobb politika a munkahelyteremtés, amelyben az államnak igenis van feladata. Arra a kérdésre, hogy a jelenlegi törvényhozási munka - benne a vasárnapi pihenőnappal - elősegíti-e a munkahelyteremtést, úgy reagált: "legjobb tudásunk szerint igen".

Jelezte végül, azt várja, hogy a magyar gazdasági növekedés 2015-ben is az európai átlag feletti legyen. Ha pedig a magyar gazdaság jól teljesít, indokolt lehet bizonyos adófajták csökkentése - mondta.

Orbán Viktort megfenyegették a bankok, hogy elvágják a torkát – Rejtett kamerás felvétel – Lévai Anikó beszélgetéséről



Orbán Viktor felesége Lévai Anikó azt mondta több ember előtt, hogy abban az esetben, ha a bankokkal szemben születik döntés, mely az embereket, azaz a hitelfelvevőket részesítik előnyben, akkor elvágják a miniszterelnök torkát.

gyilkosságAzért ez elég kemény mondat. Vajon ezért húzza a kormány a döntését a devizahitel ügyben?
Ezzel együtt felvetődik a kérdés, hogy a TEK ezért védi annyira a miniszterelnököt?
Az alábbi videót a Mozdulj Magyarország ÖsszefogásFacebook oldaláról csatoltuk be önöknek, nektek! A beszélgetést Orbán Viktor háza előtt készítették rejtett kamerával.
Megdöbbentő, hogy ilyen ma Magyarországon előfordulhat. Megdöbbentő, hogy ma már rengeteg politikus kijelentette, hogy a bankok megkárosították az embereket, de mégsem történik semmi! Kásler Árpád korábban feljelentette a Hágai Nemzetközi Bíróságon a jelenlegi és a volt politikai elitet, akik nem tettek semmit az emberek védelmében. Természetesen ezt a magyar média nem írta meg rajtunk kívül.
A felvétel elég zajos, hiszen benne van az utca hangja is elég erősen. Mindenképpen fülhallgatóval érdemes meghallgatni a felvételt.



2013.09.05 Orbán éhségsztrájk - Lévai kormányoz



 A helyszínen felszólalt Kásler Árpád is, melyet szintén megtekinthet itt:
Orbán tüntetés, Cinege út 5-17, 2013.09.10



12/5 2013.09.10 Orbán tüntetés, Cinege út 5-17

http://www.youtube.com/watch?v=yNFkFgOSKQQ

Farkas Flórián miniszterelnöki biztos lesz





Orbán szerint a közmunka az elmúlt négy év legnagyobb jótéteménye a romáknak
MTI Fotó: Koszticsák Szilárd
A közmunka volt a legnagyobb jótétemény a roma közösség számára az elmúlt négy évben – mondta Orbán Viktor miniszterelnök csütörtökön Budapesten, miután megbeszélést folytatott az Országos Roma Önkormányzat (ORÖ) elnökével, Farkas Flóriánnal, áttekintve a kormány és az ORÖ közötti megállapodást. Orbán Viktor a tárgyalás után közölte azt is, miniszterelnöki biztosnak kéri fel Farkas Flóriánt.
A kormányfő nyilatkozatában megerősítette, hogy az európai – és a hamarosan Magyarországon is jelentkező – munkaerőhiányra nem a bevándorlást, hanem a rejtett tartalékok mozgósítását tartja a helyes erkölcsi megoldásnak, márpedig Európa és benne Magyarország legnagyobb rejtett tartaléka szerinte a roma közösség. „Ha nekünk képzett (...) sok százezres munkaerőpiacra lesz szükségünk, akkor elsőként a Magyarországon élő roma közösség képzésével, oktatásával, nevelésével, munkaerő-piaci részvételre való felkészítésével kell foglalkoznunk” – közölte.
A miniszterelnök ezzel kapcsolatban elmondta, szerinte „a közmunka a roma közösség számára a legnagyobb jótétemény, amit az elmúlt négy évben adhattunk”. A közmunkaprogramban egy év alatt részt vevő mintegy 300 ezer emberből 57 ezren voltak olyanok, akik korábban semmit nem dolgoztak, ez volt rá az első lehetőségük – tájékoztatott.
A bevándorlást kritizálva ismét úgy foglalt állást, hogy azt szerinte meg kell állítani, mert komoly bajok adódnak belőle. Ehelyett – folytatta – az európai politikának segítséget kell nyújtania azoknak az országoknak, ahonnan az emberek el akarnak jönni, és Európában akarnak letelepedni.
Orbán Viktor a megbeszélés után bejelentette azt is: tervei szerint az önkormányzati választás után miniszterelnöki biztosi munkára kéri fel Farkas Flóriánt, hogy „istápolja” a roma közösséget.
Szerző: MTI/vg.hu
sokkaljobb-kommentár: Farkas Flórián az MSZP-ben politizált, pénzek felett diszponált. Valószínűleg roma felzárkóztatási pénzek tűnhettek el, mert megindult az eljárás, de Göncz Árpád elnöki közkegyelemben részesítette. Ügyét 30 évre titkosították! Erről bővebben ITT !
Amint megkapta a kegyelmet, azonnal Fideszes lett, és hosszú évek óta „erősíti” a Fidesz frakciót. Jelenleg is ott szaporítja a létszámot, a Fidesz országos listájáról bekerült. Az elnöki közkegyelemnek köszönhetően álláshalmozó lesz Farkas Flórián. Érdekes párhuzam a Lázár János által alkalmazott volt MSZMP-tag és munkásőr Zoltai Gusztáv tanácsadói kinevezésével Farkas kinevezése. Jól belehúzott a miniszterelnök is, és az első embere is.
A romák rejtett tartalékok, de amikor öregeznek, és különböző „huncutságokat” követnek el, akkor nagyon is nyíltan teszik. Egyre fiatalabb korban szereznek „népszerűséget”, járnak iskolába – tanárt verni. A téli továbbképzésen havi 50 ezer forintot és teljes ellátást kapnak, de még írni-olvasni sem tanulnak meg! Egy-egy analfabéta roma voks annyit ér az összeszámlálásnál, mint például a köztársasági elnöké.
Egyébként, ha a roma jogvédők nem akadályoznák meg, akkor lehet, hogy sok roma illeszkedne be becsületesen a munkába. Amennyiben ezt megtennék, a megélhetési jogvédőknek munka után kellene nézni, amit viszont nem akarnak. Inkább uszítják a romákat a többségi társadalom ellen: betanítják nekik a jogaikat, de a kötelességeiket soha!
Békéscsaba, 2014. október 9.
F. I. – K. M.
Emlékeztető: Miért kell azokat a fiatalokat, akik vállalják, egyébként az életkoruknak megfelelő, nagyon komoly kalandot, hogy elmennek dolgozni, és idegenben próbálnak helytállni, miért kell őket állandóan megbélyegezni azzal, hogy menekültnek nyilvánítják őket? Önök igazságtalanok, tisztelt hölgyeim és uraim; azt kell mondanom, hogy úgy tűnik, a modern idők szavát sem értik!” (Orbán Viktor miniszterelnök válasza egy ellenzéki felvetésre a magyar parlamentben 2014. februárjában).



Két napja szabadították ismét a társadalom nyakára, de már meg is erőszakolt egy 17 éves lányt a kaposvári rabló

Egy 28 éves kaposvári "férfi" késsel fenyegetett és közösülésre kényszerített egy fiatalkorú lányt Győrben. Az "M. Balázs" nevű görény két nappal korábban szabadult Sopronkőhidáról. A megbecstelenített lány édesapja elkapta. A rendőrség ügyeletére 2015. január 3-án, 19 óra 51 perckor érkezett bejelentés, hogy a hazafelé tartó 17 éves lányt egy férfi késsel fenyegette és megerőszakolta. A támadót a lány édesapja elfogta és "a rendőrök kiérkezéséig visszatartotta". A szexuális erőszakkal gyanúsítható férfit az egyenruhások elfogták és a Győri Rendőrkapitányságra előállították. Úgy tűnik, az atyai törődést már kevésbé élvezte... Egy 21 éves asszonyt halálosan megfenyegetett Az eddig rendelkezésre álló adatok alapján a gyanúsított rablás miatt letöltendő büntetéséből két napja szabadult a Sopronkőhidai Fegyházból. A győri lakótelepen 2015. január 3-án kora délután egy 21 éves asszony után ment a lépcsőházba, a liftben kést szorított a nyakához és azzal fenyegette, hogy megöli. A sértettnek sikerült elmenekülni. Az autóbuszról hazafelé tartó lányt kora este hátulról megtámadta, kést szorított az arcához és akarata ellenére közösülésre kényszerítette. Az erőszak elkövetéséhez használt kést a rendőrök lefoglalták. Ezzel a késsel volt nagylegény M. Balázs A Győri Rendőrkapitányság tizennyolcadik életévét be nem töltött személy sérelmére erőszakkal illetve az élet vagy testi épség elleni közvetlen fenyegetéssel elkövetett szexuális erőszak bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt M. Balázs 28 éves kaposvári lakost őrizetbe vette és előterjesztést tesz előzetes letartóztatására. (Kuruc.info - Police nyomán) Frissítés: Orvoshoz kellett vinni, úgy átrendezte az apa a görény ábrázatát A 17 éves lány egy buszról szállt le, a szatír utánalopózott, késével fenyegette, mondván: megöli, ha ellenáll. A lány engedelmeskedett, a férfi megerőszakolta, majd odébbállt. A tini felhívta az édesapját, aki azonnal a helyszínre sietett. A Bors információi szerint az egykor rendőrként dolgozó apa nem várta meg volt kollégái kiérkezését, maga eredt lánya meggyalázója nyomába. Elfogta M. Balázst, aki megpróbált ellenállni. A feldúlt szülő jó néhány ökölcsapással rendezte át a szatír ábrázatát, akit később a kiérkező rendőrök bilincsben szállítottak orvoshoz, hogy ellássák. Szemérem elleni erőszak, súlyos testi sértés, tizenkét rendbeli rab­lás – M. Balázs ellen tizennyolcadik életévét be nem töltött személy sérelmére erőszakkal, illetve az élet vagy testi épség elleni közvetlen fenyegetéssel elkövetett szexuális erőszak bűntett elkövetésének gyanúja miatt indítottunk eljárást – közölte a Borssal Kocsis Tünde, a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője. A lap úgy tudja, a férfi megrögzött bűnöző és notórius erőszaktevő. Korábban már volt büntetve szemérem elleni erőszak miatt, de ült súlyos testi sértés és tizenkét rendbeli rab­lás miatt is. Először 2003-ban, 17 évesen követett el bűncselekményt. Mindezek ellenére csak mostantól várhat rá a "három csapás": A lajstrom alapján valószínűleg vonatkozik rá a három csapás szabály, s ha ezt a bíróság is így látja, akkor életfogytiglani büntetés vár rá – mondta a Borsnak az ügytől független jogász, dr. Hortobágyi Tibor. A lánynak halálfélelme volt M. Balázs áldozata sokkot kapott a támadás után. A lány azt mondta: halál­félelme volt, lepörgött előtte az egész élete. Kérdéses, hogy valaha is kiheveri-e az őt ért traumát. A lányt kórházba szállították. A Kisalföld című újság Face­book-oldalán egy hölgy azt írta: „Sajnos éppen velük egy időben voltam kórházban. Szavakkal nem kehet leírni a döbbenetet.” A szexuális bűnözők gyakran képtelenek leállni, a börtönbüntetésük letöltése után újra akcióba lépnek. Páva Zsolt pécsi polgármester lányát 2013 áprilisában erőszakolta meg Nyerges Zoltán, aki 2012-ben szabadult, egy tini megbecstelenítése miatt volt büntetve. A gólyatábori erőszaktevő, Komlósi Sándor Szilárd is visszaeső, őt 1996-ban büntették erőszakért. A Zala megyei Dióskálon 2012 júliusában egy 12 éves kislányt becstelenített meg egy férfi, aki korábban két évet ült hasonló bűncselekmény miatt. (Borsonline nyomán)
Forrás: https://kuruc.info/r/2/137801/?honnan=Nemzeti_Hirhalo





AZ ALAPTÖRVÉNY KÖZJOGILAG ÉRVÉNYTELEN 
N Y I L A T K O Z A T 

AZ ALAPTÖRVÉNY (ÉS A FIDESZ EGYPÁRTI DIKTATÚRÁJA) KÖZJOGILAG ÉRVÉNYTELEN 
Hívjuk fel mindenki figyelmét! Az alábbi okok miatt az Alaptörvény közjogilag érvénytelen : 
1./ A Magyar Köztársaság Alkotmánya (de az Alaptörvény is) deklarálja a Népfelség elvét, miszerint a demokratikus hatalom forrása a Nép, (népakarat, melynek kinyilvánítása a népszavazás). 
2./ A 2010-ben megválasztott 2/3 többségű Fidesz-Kdnp, és kormánya 2010-ben a Magyar Köztársaság Alkotmányára esküdött fel! Tehát a (2011.12.31.-ig érvényben lévő) Köztársasági Alkotmányra tett esküt a kormányfő, a kormány, és a törvényalkotók egyaránt , a 2010 májusban alakuló új összetételű Országgyűlésben! 
3./ A Magyar Köztársaság Alkotmányának 2. §. (3)-bekezdése pedig kimondja, (amit változatlan formában átvett az Alaptörvény is,) hogy: "Senkinek a tevékenysége sem irányulhat a hatalom erőszakos megszerzésére vagy gyakorlására, illetőleg kizárólagos birtoklására. Az ilyen törekvésekkel szemben törvényes úton mindenki jogosult és egyben köteles fellépni!" 
4./ A 2010-ben megválasztott 2/3 többségű Fidesz-KDNP, és a kormány, NEM Alkotmányozásra, NEM rendszerváltoztatásra kapott népi felhatalmazást, mivel választási programjukban sem tették közzé ezt a szándékukat ! Ezt elhallgatták a választók elől. A népfelség a népszavazáson így kizárólagcsak a kormányváltás ügyében hozott (hozhatott) döntést! Kizárólag csak kormányzásra kapott a 2/3-os felhatalmazást a Fidesz 2010-ben! EZ KÖZJOGI TÉNY! 
5./ A kormánypárt és a kormányfő megszegte az Alkotmányra tett esküjét azzal, hogy visszaélve a népfelségtől CSAK a KORMÁNYZÁSRA kapott felhatalmazásával, azt a jogállami demokrácia felszámolására, a szétválasztott hatalmi ágak központosítására, olyan átideologizált Alkotmányozásra használta, amivel egy új rendszert,egy autokratikus (érthetőbben szólva diktatórikus) rendszert hozott létre. Mindezzel megvalósították az Alkotmány 2.§.(3) bekezdésben fent idézett, "a hatalom kizárólagos birtoklására irányuló tevékenység" tényállását! Ez nem más, mint ALKOTMÁNY ELLENI PUCCS, más szóval ÁLLAMCSÍNY, vagyis BŰNCSELEKMÉNY ! 
6./ A "hatalom kizárólagos birtoklására irányuló tevékenységen" túl, a "hatalom erőszakos megszerzésére és gyakorlására és birtoklására irányuló tevékenység" is tetten érhető. Ez esetben azért minősül erőszakosnak, mert a népfelség akaratával ellentétesen, azzal való jogi visszaélésekkel, a parlamenti Házszabályok kijátszásával, megváltoztatásával jött létre, ill. ezen túlmenően az Alaptörvényt nem a parlamenti 4/5-ös szabály szerint fogadták el, sem pedig népszavazás nem erősítette meg! Az erőszak nem csak fegyveres erőszakként értelmezendő, hanem jogi erőszakként is. A jogi erőszak pedig mindenképpen megvalósult! 
7./ Az 5. és 6. pontban leírtak megvalósításával a kormánypárti képviselők és a kormány tagjai együtt is és külön-külön személyesen is ESKÜSZEGÉST KÖVETTEK EL, ami szintén BŰNCSELEKMÉNY ! 
8./ Az Alkotmány fent idézett 2.§.-a kimondja, hogy : "Az ilyen törekvésekkel szemben törvényes úton mindenki jogosult és egyben köteles fellépni!" Tehát magyar állampolgárként nem csak jogosult, hanem kötelesek vagyunk ezzel szemben fellépni! 
9./ Mindezek alapján egyértelmű, hogy Alkotmányellenes puccs történt Magyarországon ! Ezért úgy az Alaptörvény, mint a FIDESZ EGYPÁRTI diktatúrája KÖZJOGI ÉRTELEMBEN ÉRVÉNYTELEN !!! EZÉRT AZ ALAPTÖRVÉNYT A VÁLASZTÁSI TÖRVÉNNYEL EGYÜTT MEG KELL SEMMISÍTENI !!! 
10./ Egy Közjogilag érvénytelen Alaptörvényt senki nem köteles elfogadni érvényesnek! Ezen túl az érvényben lévő Alkotmány, ( de még az Alaptörvény is) felhatalmaz, sőt kötelez mindenkit arra, hogy magyar állampolgárkén FELLÉPJEN EZ ELLEN !!! A fellépés minimum jelenti azt, hogy bárki felszólalhat ez ellen, mások figyelmét is felhívhatja erre, és azt is jelenti, hogy SENKI NEM KÖTELES ALÁVETNI MAGÁT EGY KÖZJOGILAG TÖRVÉNYTELENÜL HOZOTT, NÉPSZAVAZÁSSAL MEG NEM ERŐSÍTETT ALAPTÖRVÉNYNEK !!! 
Sajnos arra már nem lehet számítani, hogy a Közjogi érvénytelenséget Alkotmánybíróság mondja ki az Alaptörvény fölött, mivel az Alkotmánybíróság is a diktatúra eszközévé vált! Ennek hiányában is igaz, hogy: AZ ALAPTÖRVÉNY KÖZJOGILAG ÉRVÉNYTELEN!!! 
Hívjuk fel erre mindenki figyelmét !!! 
VÖRÖS IMRE, VOLT ALKOTMÁNYBÍRÓ JOGI SZAKVÉLEMÉNYE: (2014.10.26. és 2012. 11. 25.) ALKOTMÁNYELLENES ÁLLAMCSÍNY TÖRTÉNT !!! (alábbi linken olvasható) 
vasarnapihirek.huvasarnapihirek.hu 
Forrás : Facebook 
Polgári Engedetlenségi Mozgalom 
E-mail címe: pem.hungary@gmail.com 
http://polgariengedetlenseg.com/2014/11/az-alaptorveny-kozjogilag-ervenytelen/ 
Kapcsolódó: 
   A fantomcégek és a pártállami vagyon szétrablása 
   Minda Zoltán legújabb leleplezései 
   Üzenet a szakadék pereméről 
   Dr. Bokor Imre: Hazugok és hazugságok elemzése 
   A kúriának nem számít a bankok beismerő vallomása 
   Kásler helyettese kipakol: 100 milliók, ciprusi út, választási csalások! 
   Kihalásig húzódik a brókerügy? 



A fantomcégek és a pártállami vagyon szétrablása

Minda Zoltán legújabb leleplezései







ÜZENET A SZAKADÉK PEREMÉRŐL

Fájdalmas felismerés, amikor odaállsz a tükör elé, és felteszed a nagy kérdést: Mit is tegyek?
Itt az újév.
Ilyenkor mindenki megáll egy pillanatra és visszatekint, mit, miért, hogyan tett, milyen lehetőségei vannak, honnan jön, hová tart, milyen eszközökkel bír.
Gumicsontok és fedő-sztorik
Követjük a római hagyományokat.
Cézár cirkuszt és kenyeret rendelt a népnek, hogy elaltassa az elégedetlenkedőket, koncot vetve az alapvető igényeknek. A médiában gumicsontok cirkusza látható, és lehetővé vált, hogy mindenkinek legyen napi egy szelet kenyere.
De csak ennyi!
A mindennapok néma közönyében mérvadóvá váltak a celebek által elővezetett hamis életmodellek, ahol rommá tetovált, részben agyhalott, részben beszédhibás kretének és szilikonnal felpumpált, szőke, barna, vörös – TV- producerek által agyonkefélt – bigék viszik a prímet, rámutatva arra az egyszerű képletre, miszerint az érvényesülés útja nem a tanulás, hanem a rajzolt valóság megélése.
2014 rámutatott, hogy a nemzet még fogalmaiban sem létezik!
Megosztott, marakodó, hit és elvek nélküli társadalmunk legfőbb tettei nem a kapcsolatok, az alapvető értékek újra felismerésében merültek ki, hanem abban, miként tudunk még jobban elhatárolódni másoktól, a józan mérlegeléstől és az objektivitástól. 
Az összetartás elveszett.
Családok, ismeretségek, kapcsolatok roppantak meg a kiszolgáltatott mindennapok mértéktelen hazugságtengerében, ahol az emberek véleményét nem saját tapasztalataik alapján meghozott döntései, hanem a média és a kormányzat nászának eredményeként utcára került hamis valóság határozza meg.
A pusztuló kapcsolatok világa
Félek, hogy a kijózanodás borzalmas lesz, mert lehet élni szegényen, bután és jövőkép nélkül. De apa, anya, feleség, gyermek, önmagunkat meghatározó és fontos emberi kapcsolatok nélkül nem!
A civilizáció, az emberi fejlődés legfontosabb kulcseleme a kapcsolat, a kötődés egy másik emberhez, akivel szót, gondolatot, érzést lehet „cserélni”.
E nélkül önmagunk szellemi árnyékaként fogunk csak vegetálni, mert hiányozni a fog a legfőbb, a legigazabb dolog, amely kiemelt minket az állatvilágból, a teremtő akarat közössége.
A szakadék szélén
A magány kísértete nehéz koloncként ott lóg a nyakunkban.
Egyedül, mégis másik millió ember mellett állunk a létezés szakadékának pereménél, képtelenül egy apró gesztusra, kinyújtani a kezünket afelé, aki mellettünk állva szemléli a mélységet, ugyanabban a nyomorban, gondban, kilátástalanságban osztozva, amelyben mi magunk, és mégis haragot, ellenszenvet, megvetést, másságot érez vagy érzünk pusztán csak azért, mert másképp ítéljük meg a szakadék mélységét, a zuhanás „minőségét”, vagy azokat az okokat, amelyek idevezettek minket a mélység szájához.
Nem azt nézzük, ami összeköthetne, csak azt, ami elválaszthat.
A szakadék túloldalán…
Ott a megoldás. Visszafordulni nem érdemes, mert a megtett utat újra végigjárva ugyanoda fogunk jutni, ahol most vagyunk. Hiába tesszük meg lassabban, gyorsabban, pókjárásban vagy kézen állva, az egyszer megjárt utakat újra csak akkor szabad megjárni, ha azok nem a szakadék pereméhez vezetnek!
Három választás a létezés
Magányosan leugrunk, és elszámolva önmagunkkal, nyomtalan elmúlunk a jelen létezéséből.
Kezet nyújtunk a mellettünk állónak, és együtt halunk vele abban a tudatban, hogy az utolsó percben meg tudtuk érteni valaki másnak a problémáját, és ezzel a miénkre is kaptunk – ha mást nem is – egy emberi kapcsolat jelentette pillanatnyi biztonságot, ami a zuhanás pillanatában is körbeölelhet.
Összefogunk és egymás erejére támaszkodva maradék erőnkkel hidat építünk – ha kell, önmagunk testéből, nyomorából, önfeláldozásából – a szakadék túloldalára.
Út a jövőbe
Felismerni, hogy valaki másnak voltaképp ugyanaz a gondja, nyomora, mint neked, egyfajta felfedezés. Ahhoz fogható, mint amikor a hit sajátos bizonyosságot nyer, mert képessé válunk megbocsátani másoknak azt, amiben különböznek tőlünk, mert felismerjük, hogy nekünk sokkal fontosabb az, ami összeköt minket!
A kapcsolatok fontosságának felismerése akkor érthető meg igazán, amikor a szakadék peremén állva szembenézel önmagaddal, és felteszed a kérdést: Mit tegyek? Holott lehet, hogy a válasz ott áll melletted, rongyosan, reménytelenül, lesújtottan és reménytelen magányban.



A tüntetések a szakadék pereme
A felismerés, hogy sokan vagyunk legalább egy dologban hasonlóak, rámutat egy másik dologra is, hogy ez nem elég, mert nincs meg benne az a kimondatlan és fontos apróság, amelyet várunk, remélünk!
Sokan vagyunk egy helyen, de nem vagyunk együtt. Még nincs meg az az összekötő kapocs, amely szilárd és erős egységet képezve kész és képes együtt megtenni azt, amire szükség van, hidat építeni a szakadékon át a holnapba.
Amint lesz egy vagy több olyan gondolat, amit a pódiumon egy vagy több ember ki mer mondani, ami nem a jelen kritikája, a tegnapok méricskélése vagy az egók harca, megfogalmazódik az új egység, az új kapcsolat gondolata. Amint ki meri valaki mondani, hogy miért van szükség arra, hogy megfogd a melletted álló kezét, miért kell megértened és támogatnod egy neked idegen embert, akkor azt tapasztalod majd, hogy lesz, aki téged ölel magához, a te nyomorodat, problémáidat és gondjaidat fogja sajátjának érezni, és kész lesz akár meghalni is veled vagy érted ezért az újra felfedezett kapcsolatért.
A holnap elkezdődött
Tedd fel magadnak a kérdést! Képes vagy kiegyezni másokkal önmagad érdekében? Képes vagy észrevenni mások problémáját, gondját, életének romjait?
Ha igen, hidd el, ők is észrevesznek majd téged.
A jövő csak akkor lehet a miénk, ha megbékélünk másokkal, és így megbékélünk önmagunkkal is.
Ha ez bekövetkezik, a regnáló hatalomnak nem lesznek eszközei, mert olyan egységgel kell szembenézniük, ami ezeregyszáz éve romba döntötte Európát, mert nem egyének voltak, hanem családok és kötelékek, kapcsolat és védelem, összetartozás és lojalitás.
Ideje újra felismerni a kapcsolatok fontosságát, és emberré válni, hogy  emberként élhessünk, egymást erősítve és gyámolítva a szakadék túloldalán! – Szerző – Shepherd szerint…




HAZUGOK ÉS HAZUGSÁGOK ELEMZÉSE


Az ókortól kezdve - napjainkig bezárólag -, különféle törvények, rendeletek, szabályzatok, rendszabályok, előírások, utasítások, parancsok, stb., stb., sokasága figyelmezteti az embereket azonnalirövidebb vagy hosszabb távútevékenység (magatartás, szándék) végrehajtására vagy tiltására.
A homo sapiens ezekkel a szabályzókkal biztosítja az emberek és/vagy a társadalom zavartalan létét, fejlődését, védelmét, ezekkel rögzíti (előírja) az egyének magatartási normatíváit, illetve szankcionálja az egyes embereket, csoportokat vagy a társadalmat zavaró (gátló, akadályozó, sértő, veszélyeztető) tényezők elkövetőit.
Az emberiség történelmében - talán - legismertebb és legszélesebb körben elterjedt ún. Tízparancsolat” tartalmazza az Istent (a vallást), a családot, a munkát és az emberek közti magatartást érintő kérdéseket.
A következőkben a Tízparancsolat IX. (kilencedik) parancsolatához (ne hazudj!) kapcsolódó gondolatok, tapasztalatok és észrevételek elemzését érintjük, tekintettel arra, hogy ennek a parancsolatnak a megszegése okozta és okozhatja a legtragikusabb kimenetelű eseményeket egyes emberek, embercsoportok és (akár) egy vagy több állam számára is.
A példák (bizonyítások) többségét „hazai” tapasztalatokból merítettük, de a probléma jelentőségének érzékeltetésére bolygónk számos más pontjairól is „mintát” vettünk.
Történelmi tapasztalatok igazolják, hogy az egyes államok közti feszültséget gerjesztő államfők, miniszterek, politikusok, országgyűlési képviselők, pártvezérek, meggondolatlan nyilatkozatai és/vagy (főleg) hazugságai, ellenőrizhetetlen folyamatot gerjeszthetnek felheccelt hallgatóik körében. Ez pedig súlyos (fegyveres) konfliktusba torkolhat, és százezrek vagy milliók halála lesz a „tanulópénz” egy vagy néhány hazug (öntelt, akaratos, cezaromániás, alulképzett, paranoiás,) személy „istenítésének”.
A Hitler, Gőring, Goebbels, Eichmann, Mussolini, Lenin, Sztalin, Berija, Mao, Pol Pot, Ceausescu, Hruscsov, Kun, Szamuely, Rákosi, Kádár, Biszku, Marosán-féle szörnyetegek újra teremtődnek, ha lesznek olyan „rövidlátó” szimpatizánsaik, akik még a hibáikat is erényként emlegetik, mint például Gyurcsány hívei, akik még imádott vezérüknek sem hiszik el, hogy hazudott nekik, hogy beléjük rúgatott (ha ott voltak a 2006-os felvonulók között), hogy véres verejtékkel összekapart milliárdjaiban az ő zsebeikből kiszedett forintocskák is benne vannak.
Kijelenthető és igazolható, hogy hazugsággal szerezhető (kapható, elérhető,): hatalmi pozíció, anyagi és erkölcsi elismerés (díjazás, kitüntetés, előléptetés, stb.,), szobor, emléktábla, dísztemetés, (ágyútalp, zenekar, koszorú-halom, díszsírhely,), emlékszoba, emlékfilm, emlékkönyv,emlékbélyegemlékülés (ezen belül egyperces néma felállás), utcanév,díszpolgárság, valamint „hálás” szimpatizánsok sokasága.
Más megközelítésben: a hazugság a legolcsóbb „befektetésű, a legnagyobb hasznot hozó, leggyorsabban működő, a legnagyobb tömegeket befolyásoló eszköz (módszer), az ügyes, gátlástalan, merész, felelőtlen és a sánta kutyánál egy kicsit gyorsabban mozgó akarnokok (ügyeskedők) számára.
A „kiemelkedő” eredményeket elért hazugokra jellemző, hogy jó időben, jó tárgykörben, jó hangerővel és határozott fellépéssel, képesek voltakmeglepően nagyot hazudni, azt pedig szégyenkezés nélkül ismételgetni. Ezzel szinkronban,- többségük szükségesnek tartotta vélt vagy valós ellenfelei semlegesítését (lejáratását, félreállítását, likvidálását,), ésszimpatizánsai segítségével tájékozatlanpasszív vagy alulképzettemberek sokaságának (rövidebb vagy hosszabb távú) megtévesztését.
Gondoljunk csak a fáraókra, az örült római császárokra, Rettegett Ivánra, Napóleonra, Hitlerre, Leninre, Sztalinra, Mao-Ce-Tungra, Benesre, Pol-Potra, Ceausescura, Hruscsovra, Kunra, Rákosira, Kádárra, Marosánra, Hornra, Gyurcsányra, Lendvaira, Demszkyre, Lamperthre, Királyra és hasonszőrű társaikra. A felsoroltak mindegyike gátlástalan hazugnak bizonyult, amely létrejöhetett: vele született adottságból, tudatlanságból, személyiségzavarból, egy vélt rögeszméhez való ragaszkodásból, önfejűségből (makacsságból), haszonlesésből (számításból), akár egy, akár több tényező hatására.
Igazolható, hogy a hazugok száma az elmúlt évtizedekben rohamos növekedést mutatott, miközben a „tetten ért” hazugok felelősségre vonása megfogyatkozott vagy elmaradt, sőt Justitia mérlegének rendellenes működése következtében átbillent a dicséret (jutalmazás, elismerés) kategóriájába.
Hazugsággal törtek ki háborúk (ezen belül a két világháború is), hazugsággal ítéltek halálra vagy fogságra emberek sokaságát, hazugságra alapozva telepítettek ki szülőföldjükről emberek százezreit vagy millióit, hazugsággal terjeszkedtek egyes államok szomszédjaik rovására, hazugsággal tiportak el forradalmakat, hazugsággal titkolták vagy feledtették a népirtásokat, hazugsággal járattak le politikusokat, egyházi vezetőket, tudósokat, feltalálókat, történészeket, orvosokat, mérnököket, valamint a diktatórikus rendszerek ellenzéki pártjait és vezetőit. A hazugság non plusz ultrájaként: hazugsággal védték a kapitális hazugokat!
Etalon” példaként szolgáljanak (a teljességre való törekvés igénye nélkül) az alábbi „események”, a fenti megjegyzések bizonyítására:
a/ Az első világháború kitörése nem Ferencz Ferdinánd és felesége elleni (halállal végződő) merénylet miatt robbant ki, hanem a „háttérben” ugrásra kész nagyhatalmak közti (politikai, gazdasági, faji, területbirtoklási, vallási,) ellentétek fegyveres megoldását szorgalmazók akaratából. Így lett a két halottból 20 millió(!) halott, 45-50 millió sebesült, pusztítások, romhalmazok és földönfutók sokasága. A négy évig tartó öldöklő harcok utáni békekötésben rögzített jóvátételi összeg, valamint területi és lakossági veszteség nagyságrendje alapján hazánk lett a főbűnös! Az ítéletet kiszabó és indokoló Georges Benjamin Clemenceau elnököt (francia politikust, orvost, újságírót) és a tanács tagjait,- az elfogultság, a történelmi/földrajzi tájékozatlanság, a hazugságok hangoztatása és elfogadása jellemezte.










b/ A második világháború Lengyelország lerohanásával kezdődött, amelyben a németek és a szovjetek voltak az agresszorok. A szovjetek a Balti-államokat is (ordító hazugsággal) bekebelezték, majd Finnországot hadüzenet nélkül megtámadták, preventív támadásra hivatkozva, mert a nagy szovjet birodalom féltette Leningrádot a szomszédos kis finn állam, csekély létszámú és korszerűtlen fegyverzetű hadseregétől.
Amikor viszont a németek indítottak preventív háborút a szovjetek ellen, akkor hitszegésnek és orvtámadásnak minősítették a németek akcióját, lehazudva a nyugat felé készülődő (kb. öt milliós létszámú) haderejük szándékát, a védelmi berendezéseik (futóárkok, bunkerek, aknamezők, drótakadályok, stb,,) felszámolását, a gyorsjáratú harckocsik és páncélozott harcjárművek előrevonását, valamint a csapatok kelet- és közép-európai térképekkel való ellátását!
Mindez nem jelenti Hitler és bandája mentegetését, csupán a rideg (sokáig elhallgatott, titkolt vagy hazugságba burkolt) tények ismertetését szolgálja.
Azok, akik jó ideje hazánkra mutogatnak, mint Hitler utolsó csatlósára (az esetek többségében magukat védve), „bölcsen” hallgatnak arról, hogy ki volt Hitler első csatlósa(?), mivel ezért a címért versenyt futottak a szlovákok, olaszok, románok, finnek, horvátok, valamint az önkéntes spanyol, osztrák, norvég, cseh, belga, francia és norvég segédcsapatok!
Utolsóként,- geostratégiai és katonapolitikai helyzetünk figyelembe vételével (vis maior helyzetben), Magyarország is csatlakozott a németekhez, mert ha nem tette volna, akkor hazánk megszállását a németek kb. három évvel korábbi időpontra jegyezték volna elő! A békekötésben rögzítettek fintoraként, mégis minket marasztaltak el legjobban, jóvátételt kellett fizetnünk a Szovjetuniónak, Jugoszláviának és a csehekkel összeölelkezett szlovákoknak!
c/ A mai napig is, a hazugsággal szoros rokonságban lévő hallgatástalkalmazva, titkolják az illetékesek, hogy mi történt a hadifogságba eset magyar katonák zömével, valamint a mintegy 350 ezer málenkij robotra kihurcolt civilekkel?
A hazugság egyik alattomos változatát produkálták a szovjetek 56’-ban, amikor kormányszinten hazudoztak csapataik kivonásáról, tagadták (még az ENSZ-ben is) újabb hadosztályok Magyarországra irányítását, és amikor már az egész világ tudott a beözönlésről, akkor azt hazudták, hogy azok csak a kivonulók biztosítási feladatát látják el.
A lehazudott és biztosítási feladatra ideirányított szovjet csapatok viszont eltiporták forradalmunkat és szabadságharcunkat, rommá lőtték Budapestet és más városaink egy részét, biztosították a Kádár féle bábkormány létrejöttét és megerősödését, majd évtizedeken át megszállva tartották hazánkat, és Kádár hozzájárulásával nukleáris eszközök tömegét helyezték el a Dunántúlon, hogy egy esetleges VSZ-NATO fegyveres konfrontáció során mi kapjuk az első atomcsapásokat!
Bár Jelcin elnök 1992-ben a parlamentünkben elismerte a szovjet agresszió tényét és megkövette a magyar népet, a jóvátételről mélyen hallgatnak az illetékesek Moszkvában, Budapesten és Párizsban,
d/ Történelmünk legnagyobb hazugjai közé tartozott Kádár János, Király Béla és Gyurcsány Ferenc. Elmondható, hogy ez a trió kimagaslott a világ nagy hazugjai közül, veretlenül birtokolják a dobogós helyeket.
Kádár János (többek között) hazudott barátainak, elvtársainak, miniszterelnökének, külföldi államfőknek és a magyar népnek! Egy emlékezetes november végén elhangzott rádiós nyilatkozatában azt hangoztatta, hogy Nagy Imrét és társait azért vették védőőrizetbe, mert attól tartottak, hogy az ellenforradalmárok provokáció céljából likvidálják őket, hogy a megalakult Forradalmi Munkás-Paraszt Kormányt vádolhassák a történtekkel. Kádár kihangsúlyozta, hogy Nagy Imrét és barátait akkor sem fogják elítélni, ha önként beismerik ellenforradalmi tevékenységüket! Példátlan méretű aljas, álszent és agyafúrt hazugság volt, megérdemli az első díjat.
Király Béla,- háromszoros dezertőr, tolvaj, spicli, hullarabló, számtalan hazugságai közt kiemelkedik az USA-ba érkezésekor (1956. december 30-án, New-Yorkban), a THE PROVIDENCE JURNAL-nak adott fényképes nyilatkozata, miszerint halálos ítélettel a feje felett öt évig volt börtönben és a szabadságharcosok szabadították ki a börtönkórházból október 28-án. November 4-én pedig, háromszáz emberével (Sic!) és 8 harckocsijával áttörte a Budapestet körbezárt szovjet csapatok gyűrűjét és a Dunántúlra távozott. Az igazság viszont az, hogy a halálos ítéletét másod fokon,- két hét elteltével törölték(!), a börtönből pedig már szeptemberben szabadult és azonnal kérte Bata István honvédelmi minisztert, hogy vegye állományba, mert a szocializmust szeretné építeni (kézirata is van erről a kérelméről).
Október 20-tól 28-ig pedig a Honvéd Kórházban volt kisebb műtéti beavatkozás miatt. Október 28-án, az esti órákban Nagy Imrét kérte, hogy szeretne az új honvédségben szolgálni (tehát nem a Nemzetőrségben). Kérését akceptálták és október 31-én a Minisztertanács kinevezteBUDAPEST KATONAI PARANCSNOKÁVÁ! Tehát, mindennemű állítás ellenére,soha nem volt a Nemzetőrség Főparancsnoka!
November 3-án, a Kilián laktanyában, a Forradalmi Karhatalmi Bizottság megszavazta, hogy Király Béla legyen a Nemzetőrség főparancsnoka, de sem a Minisztertanács, sem a miniszterelnök kinevezését nem kapta (nemkaphatta) meg, részben azért, mert előzőleg Nagy Imre ellenezte a Nemzetőrségnél Főparancsnokság megalakítását, de idő sem volt a kinevezésre, és új budapesti katonai parancsok kiválasztására, mert másnap (november 4-én) Király Béla BUDAPEST KATONAI PARANCSNOKA (!) minden bejelentés nélkül dezertált a fővárosból, magára hagyta katonáit és kormányát!
Budapestről kb. 3 gépkocsival és 35-40 nemzetőrrel távozott, harckocsija egyetlenegy darab sem volt! Az USA-ban elhitték a hazugságait, 6 USA tagállam díszpolgárává választották, a forradalom tábornokának nevezték, beutaztatták vele a „fél világot”. Hazatértét követően Göncz Árpád vezérezredessé léptette elő, országgyűlési képviselővé választották, Für Lajos intézkedésére pedig a Zrínyi Miklós Katonai Akadémia (ZMKA) tiszteletbeli doktorává avatták, majd elhunytát követően katonai dísztemetést rendeztek számára és Nagy Imre közelében hantolták el, akit 56’-ban cserben hagyott! Az 1950-ben, a Sólyom perben kivégzett 6 tábornok alighanem megfordult a sírjában...
2004-ben, az MTA Mindentudás Egyeteme rendezésében Király módosította az USA-ba történt „belépőjekor” elhangzott törtnetét és a TV nyilvánossága, valamint rendezvényen megjelentek előtt előadta, hogy egy felderítő nemzetőr zászlóaljjal távozott Budapestről, Nagykovácsinál megverte az oroszokat (Sic!), akik megrémültek és elmenekültek Nagykovácsi környékéről, mert egy silóba zuhant levegő-föld rakéta robbanása azt a látszatot keltette, hogy atomrobbanás történt.
Király hallgatósága vastapssal honorálta az előadást, a megjelentek köztSzabó Miklós vezérőrnagy (akadémikus), Mécs Imre a parlament Honvédelmi Bizottságának elnöke és Fónay Jenő egykori forradalmár vörösre tapsolta a kezét, alighanem azért, mert még Münchhausen báró sem volt képes akkorát hazudni a nagy nyilvánosság előtt, mint Király!
Király állításával ellentétben: Nagykovácsi csata nem volt, siló sem volt, Király sem volt ott, hanem a Nagykovácsi mellett lévő Kopasz-hegyi kilátóról szemlélte, hogy az oroszok hogyan ejtik fogságba a mintegy 17-főre leolvadt nemzetőreit, majd gépkocsiba ugrott és harmadik dezertálását is sikeresen végrehajtva, Ausztriába távozott. Azt sem derült ki a Mindentudás Egyetemén, hogy hová tűnt az USA-ban emlegetett 8 harckocsija? Elismerés illeti viszont Horváth Miklós egykori politikai tisztet (komisszárt), aki újdonsült hadtörténészként, szorgalmasan asszisztált Király előadásán, éshangját sem hallatva (is) képes volt szikronban és szinfázisban együtt hazudozni Királlyal, az előadás „színvonalát” emelő plakátok előkészítésével és mutogatásával. Nem ártana ezt az archívumban meglévő anyagot elküldeni a Jereváni Rádiónak, hadd tanuljanak valami újat!
Jelenleg az egykori ZMKA könyvtár közelében, emlékszobával tisztelték meg a példátlan karriert befutott hazug, szélhámos, kaméleon Királyt. Talán az emlékszobában megtekinthető Király pályafutására jellemző,- HORTHYTÓL, HITLERTŐL, MUSSOLINITÓL, SZÁLASITÓL, RÁKOSITÓL, GÖNCZTŐL, MEDGYESSYTŐL ÉS GYURCSÁNYTÓL kapott kitüntetés kollekciója, valamintRomsics Ignác akadémikus (történész) Király elhunytakor készített nekrológja, amelynek (a szó szoros értemében) minden egyes mondata valótlanságot tartalmaz!
Az ismert népi mondást új bővítménnyel „gazdagítva”, tolmácsoljuk a Tisztelt Olvasók felé: „ELHUNYTRÓL VAGY JÓT, VAGY SEMMIT, VAGY CSAK AZ IGAZAT”.
Gyurcsány Ferenc, a paranoid gyanús szimptómákat felmutató, gátlástalan hazudozó akarnok, kihazudott magának egy miniszterelnökséget, egy választási győzelmet, egy „dübörgő” gazdaságot és egy DK betűszavas törpe-pártocskát. Saját szavait plagizálva: hazudott reggel, délben, este és éjszaka! Ezzel múlatta azt az időt, amikor másfél évig, bandájával egyetemben, nem „csináltak” semmit! Ekkora ereje van a hazugságnak!
Akik pedig felháborodtak ellene, azok megkapták a könnygáz-sprayt, a Gergényi nagy nyilvánosság előtt lehazudott viperáit, a vízágyút, a lovas rendőr attakot, a gumi-lövedékeket, a szemkiverést, a véresre verést, a rugdosást, a zászlótaposást ésazőrizetbe vételt.
És hogy a hazugság mennyire ragályos, igazolható azzal, hogy Heller Ágnest is megfertőzte (nem először), és Brüsszelben, az EU szentélyében, lehazudta a 2006-os utcai eseményeket, lehazudta Gyurcsány hazugságait, lehazudta a csillagokat az égről! Bizonyítékok felmutatásáért rikácsolt (elcsúfítva arcát), mert vaksi szemeivel nem azt látta, amit a szemtanúk, vagy a magyar-és a fél világ TV nézői.
A hazugság nevű ragály terjedése igazolható azzal is, hogy Lenin, Sztalin, Kun és Kádár követőinek van egy elaggott (Thürmer vezette) pártjuk, van egy néhány éve megalakult az ún. Kádár Baráti Társaságuk, és felkapott lett a pufajkás, hazudozó, alkoholista Horn Gyula neve is, sőt már két emlékszobában is lehet elmerengeni a régi szép, akasztófákkal, munkatáborokkal, hiánycikkekkel, besúgókkal, csasztuskákkal, Trabantokkal, Wartburgokkal, Ladákkal és párttitkárokkal telített szép időkre...
A további nagy magyar hazudozók megemlítése alighanem untatná a Tisztelt Olvasókat, hiszen a „készlet” - sajnos – elég bőséges, gondoljunk csak az öt választási ciklust végig hazudó (semmi említésre méltót nem produkáló, de 50-60 milliárd HUF-ot „eltapsoló”) Demszky Gáborra, vagy a kisebb kaliberű Tabajdi Csabára, Kuncze Gáborra, Göncz Kingára, Bokros Lajosra, Lendvai Ildikóra, Vadai Ágnesre, Mesterházy Attilára, valamint vagy a hazugság feliratú stafétabot után nyúlkáló Kunfalvi Ágnesre, Szigetvári Viktorra és Botka Lászlóra.
Szükségesnek tartjuk megemlíteni, hogy a hazugok és a hazugság ellen ugyanúgy kell harcolni (fellépni), mint a többi bűnösök és bűnökkel szemben. Ha figyelembe vesszük, hogy - például -: a tolvajt, a rablót, a gyilkost, a rongálót, a randalírozót, a sikkasztót, a közbotrányost, az állatkínzót vagy a zsarolót a közvélemény is elítéli és törvényileg is büntethetők, ugyanakkor a nagyságrendileg nagyobb tragédiát (pusztítást, szenvedést, nyomort, ínséget, halált, stb.,) okozók többsége büntetlen marad,
Érdemes lenne megtudni annak is az okát, hogy maga a közvélemény is miért elnézőbb a hazugokkal szemben, mint más bűnözőkkel? Kádár, Marosán, Demszky, Kóka, Lendvai és hasonszőrű társaik hazugságát alig, alig teszik szóvá, és (egyes) parlamenti képviselők gyakori (szinte mindennapos) hazugságai felett szemet hunynak.
Véleményünk szerint sokkal kevesebb vita lenne a parlamentben és kevesebb valótlanságot tartalmazó hír a rádióban, az újságokban vagy a TV-ben, ha törvénybe foglalnák, hogy a hazugságot elkövető személyt azonnal el kell távolítani a közszolgálatból (természetesen egy etikai vizsgálat döntése alapján). A választópolgárok bizalmából lett hazudozó képviselő nem dolgozhat a közszolgálat területén, nem lehet sem parlamenti, sem önkormányzati képviselő!
Érdemes lenne meghallgatni és látni azt a reakciót, amelyet egy ilyen képviselői indítvány kiváltana a Tisztelt Házban! Vajon milyen arányban fogadnák el vagy vetnék el az indítványt azok, akik esküt tettek arra, hogy legjobb tudásuk szerint végzik a munkájukat?
Egy ország irányításában döntő szerepet játszó testületben nincs helye hazugoknak! Még egy harmadosztályú kiskocsmában sem tűrik meg a hazug embereket. Ez alól nem lehet kivétel a parlamenti képviselő sem. Sőt!
A Magyar Justitia Bizottság már többször javasolta azt is, hogy a foglalkozási egészségügyi alkalmassági vizsgálatot ki kell terjeszteni az országgyűlési képviselői helyre pályázó személyekre is. Ha egy sofőr, szakács, hegesztő és vasöntő, vagy számtalan más munkakört betölteni készülő személy, köteles részt venni (saját és mások jól felfogott érdekében) ezen a vizsgálaton, akkor érthetetlen és megmagyarázhatatlan, hogy óriási felelősséget vállalók miért nem vesznek részt ilyen vizsgálatokon?
Büntetőjogi felelősségünk tudatában állítjuk, hogy észrevételeink elfogadása jelentős mértékben segítené a közszolgálatban dolgozók munkáját, jelentősen csökkennének a parttalan viták és növekedne a közvélemény (megkopott) bizalma a képviselők, a pártok és a minisztériumok irányába.
Közreadta:
(Prof. Dr. Bokor Imre)




A kúriának nem számít a bankok beismerő vallomása





Kásler helyettese kipakol: 100 milliók, ciprusi út, választási csalások! 
Hozzáadva: 2015-01-04 12:40:58
Miközben Kásler Árpád Ciprusra repült, 100 milliós pénzköltésekről, Kásler választási csalásairól stb. írt Kásler korábbi kommunikációs helyettese, Czuczi Ernő. Korábban a rendkívül népszerű nemzeti énekesnő, rengeteg tüntetés örök zenei alapja, László Andrea számolt be arról, hogy Kásler Árpád 9 millió forintját tüntette el, amit lényegében magára és saját céljaira költött. Kásler Árpád, az "A Haza Nem Eladó Mozgalom Párt" vezetője korábban honlapján publikált írásában úgy fogalmazott: ha hatalomra kerül, mindenkit behódolásra kényszerít, akiket pedig nem lehet, azokat eltapossa.

Nem tudni biztosan, hogy pl. az ATV-nek ez utóbbi volt-e olyan szimpatikus, hogy Káslert helyezte minden más devizahiteles és otthonvédő stb. szervezet elé, vagy a pénz volt annyira megnyerő, amit az ATV azért kap, hogy a meghatározott embereket hívja meg, a fizetős kuncsaftok által fekete listára helyezettekről pedig - szintén pénzért - még csak említést se tegyen.

Sz. L.


Czuczi Ernő, Kásler Árpád kommunikációs helyettese az interneten publikált hosszú, leleplező cikket. Sűrűn megköszönte Kásler Árpádnak, hogy mielőtt Kásler Árpád Ciprusra repült, pár órával indulása előtt hajlandó volt neki magyarázkodni. Kásler szemére vetette, hogy az összefogásokról is szóló felvetéseit egyszerűen lesöpörte és már előre figyelmeztette Czuczi Ernőt, hogy fölösleges a gondolatait előadnia. Czuczi Ernő beszámolójában azt írta, hogy miután a Káslerhez köthető 100 Facebook-os mozgalmi csoportban is elindult Kásler bírálása, parancsba adta, hogy megszüntetésre kerüljön az összes csoport.

Azt írja, hogy a neki címzett levélféle 
"egy szokásos -átfordítom a magam irányába a víz folyását is ha kell, csak, hogy az utolsó szó enyém legyen- című unott drámádra emlékeztet, vagy inkább egy pitiáner magyarázkodásra, egy totális zagyva mellébeszélésre, az igazságok súlyos elferdítésére. De hát valójában ez vagy Te, nem pedig egy egyenes ember ahogyan láttatni, akarod magad, mert gondosan ügyelsz a kellékekre, a látszatra, a megtévesztésre, ahogyan én is láttalak egészen mostanáig!"

Czuczi Ernő szerint Kásler mindent támadásnak vesz. Mint azt írja: 
"Azt is, aki csak szólt hozzád, de a szavait értelmezni képtelen vagy, mert mindenki csak támad téged...ez beteges azt gondolom, komoly üldözési mánia van a háttérben."

A levélíró szemére veti Káslernek, amit nagyon hosszú ideje a Káslerből kiábrándult tömegek és a tüntetések után nem hazamenő, hanem ellenálló otthonvédők, hogy Kásler, amikor mindenki ellenállást várt, egyszerűen hazaküldte a tömeget.

Az otthonvédők az állandó hazaküldéseket, 'menjetek haza' programokat mindig Kásler szemére vetették, hiszen más otthonvédő szervezeteknek - így például a Póka László vagy Balogh Béla vezette közösségeknek - eszükben sem volt hazamenni, hanem folytatták az ellenállást. Azt is mindig, nagyon sok kiábrándult káslerista és kívülálló Kásler szemére vetette, hogy ha bármilyen más otthonvédelmi akció elején megjelent, igyekezett lebeszélni mindenkit arról, hogy tüntetni induljanak, volt, hogy kiállva, hangosan szólt a tömeghez, ne tüntessenek, hanem menjenek haza. Más esetben, például a Kúriánál azt próbálta hangosan megakadályozni, hogy a tömeg felmenjen Orbán Viktor házához, a sok ezer öngyilkosság és a további több ezer halott miatt. Kásler ezt azzal indokolta, hogy amit nem ő szervez, az csak hőbörgés, hőzöngés és felforgató tevékenység. Azokat az otthonvédő szervezeteket pedig, akik állandóan összefogásra hívták, ellenségesen és arrogánsan megtámadta vagy megfenyegette. Így mindig biztosítva volt az is, hogy a reményteli tömeget - miután elmondta a magáét - hazaküldhesse a forradalminak beharangozott tüntetésekről. Így Kásler Árpáddal együtt összes reménykedő híve is mindig pofára esett és eloldalgott, miután nagyon sokuk több tízezres költségen felutazott Budapestre, a nagy forradalmi napnak neharangozott nap valamelyikére, amelyek aztán 'menjetek haza' zárszóval értek véget.

Czuczi Ernő azt hangoztatja, hogy azért hittek sokan Káslernek, mert hinni akartak. Hinni akartak, hiába tudták, mi az igazság. Kellett a hit.

A levélíró erősen kifogásolja, hogy Kásler az emlékezetes augusztus 20-án hazaküldte a tömeget. (Mint emlékezhetünk, akik ott voltunk, több olyan emlékezetes eset volt, amikor országszerte azért jöttek Kásler szavára a tömegek Pestre, egyszer a Kossuth térre, máskor a Hősök terére, hogy Kásler azt hirdette, most nem csak tüntetés, hanem forradalom lesz és nem mennek haza. Azonban miután a beszédeit megtartotta, hazaküldött mindenkit. Az otthonvédő szervezetek forrongtak a dühtől, ahogyan például a Hősök tere hallgatóságának harmadik sorától kezdve már a beszéd közben is mindenki szitkozódott. Mert nem Kásler-bemutatót vártak, hanem összefogást és közös fellépést a bandita és tömeggyilkos hatalom ledöntésére.)

Czuczi azt írja Káslernek: 
"mindvégig az egyéni ambíciók (bárhogy is védekezel ellene) domináltak, dominálnak és ez nekem már nem kell." - Azt írja: a Dózsa Györgyözés, a száz autó és a többi parádé csak politikai ambíciók színházi kelléke volt. - "Az egoizmusod az egekben - írja -, hibát hibákkal javítanál ki, és ha ezt valaki szóvá teszi, akkor sokszor szó nélkül, egyszerűen leépíted. Ez egy sértődött kisgyerektől még talán elfogadható lenne, de nem egy VEZÉRTŐL, ha már kikiáltottad magad annak, igen szerényen!"

Nagy felháborodás söpört végig az interneten, amikor Kásler Árpád olyan videós beszédet tartott, ahol ő az Utolsó vacsora festményén, Krisztus alatt szónokolt. Erről így emlékezik Czuczi Ernő:
"Rég elfordultál Istentől, vagy ami rosszabb inkább az Isten tetőled, kicsit visszatekintve még időben is kalibrálható (az utolsó vacsora csendélete) ami a gyalázatnál is borzasztóbb, hogy ehhez a szentségtöréshez még néhányan asszisztáltunk is, mert a “hatásod alá kerültünk”, és Te erre alapoztál mindig mindent, igen komolyan visszaéltél vele. Tették ezt sokan úgy, hogy a helyszínen tudták meg, hogy mi is lesz majd lefotózva a “padlás-műteremben”, volt akinek pont ezért “csak” Júdás szerepe jutott, mert más azt végképp nem vállalta be, de jó volt ezt utána a későbbiekben, megint előhozni, és "csak" Júdásként emlegetni, holott az éppen Te magad vagy, kerékkötője minden jónak, gátja a fejlődésnek, az eszme igazi árulója!"

Czuczi azt írja, a választásokon Kásler a jelöltek ötleteiből semmit nem fogadott be, hanem 
"a "behullott" százmilliók megfelelő elköltése miatt" szervezkedett.

Kásler korábbi alvezére a választási csalásokról is ír: 
"miután kín keservvel közös erővel összeszedtük, vagy nevezzük nevén, összecsaltuk, az aláírásokat, igen Árpád pontosan így történt, Te is, én is, és valahány név van a naptárban, mert tudtuk, hogy ha akkor ezek a kis trükkök nincsenek, mehettünk volna a büdös picsába, az azonnali süllyesztőbe, “jelöltestül-pártostul”."

Czuczi ismét kitért arra, milyen gazdagságban dúskált a mester, miközben emberei éheztek:
"egy csapatban vagyunk, és amibe a választási csúfos vereség után bele tudtunk temetkezni, kellett nekünk is egy elfoglaltság, (építkezés híján, hiszen nekünk nem voltak hirtelen millióink házat venni, építkezni) ami a látványos “hattyúhalála” megfutamodásod után nekünk is dukált volna, hiszen nem láttunk ki az adósságokból, mert nekünk nem jutott abból amiből Neked igen...pedig együtt kapartuk ki a gesztenyét! Ha a kapitány elhagyta a süllyedő hajót, mi a kabinban ülve megfulladjunk? Igen ezt Te pontosan így képzelted, de a terved nem jött be! Bíztunk mert bízni akartunk (...)."

Az önkormányzati kampány végéről ezt írja: 
"kampány záróakkordjaként több száz szerencsétlent csődítettél össze, megint hintába ültetve mindenkit! Csak megjegyzem Jancsi nem volt jelen, mert nem érezte fontosnak az eseményt, hiszen ő már akkor képben volt, és jól látta, hogy az megint csak a Te bulid lesz...és mint ilyen, amihez személyes érdeke nem fűződik, nem támogatta személyes részvételével! (...) ... abban, amit eddig láttunk, csupán egy beteges elme ámokfutása volt, és ezt rajtunk kívül mindenki jól látta, és látja már, amit a választáskor ki is fejeztek immáron újfent a Gyulaiak is."

Czuczi Ernő sérelmezi, hogy sokan teljesen igazságtalanul lettek kirúgva. Járási Istvánt pl. azért dobta ki Kásler - írja Czuczi Ernő -, mert a tévében látottakhoz hasonlóan, a választási vereség után, a formaság kedvéért Kásler lemondását kérte, amire ismételt választás következik, mert ez a dolgok menete. Illés Ákost (akit aztán "Júdás"-nak gúnyoltak), azért rúgta ki, mert a választás után 
"merte kérni az elszámolást, a pártnak választáskor átutalt költségvetési pénzek elköltéséről, egy nyilvános közgyűlés keretében, nyilván nyomós okkal, vagy sem, ez talán sose derül már ki, hiszen elzárkóztál a kérésétől, minden formában!"

Az egyik bűnös bűne az lehetett, hogy 
"kicsit sokallta a legalább 10!-szeres "környezetvédelmi matrica" bekerülési költségeit...amit papíron látott!" - írja Czuczi Ernő.

Czuczi Ernő szerint ő és a lejúdásozott Illés Ákos voltak, akik a legtöbb saját pénzt tették a mozgalomba, Illés Ákos és ő is többet, mint a többiek együttvéve. Azt írja: ő is és Illés Ákos is nagyon rossz anyagi helyzetbe kerültek.

Czuczi Ernő mint pénzkereseti lehetőségről beszél Kásler Árpád 
"jogvédő" titulusáról:"“jogvédőként” folytattad, hiszen kell a pénz a házat befejezni. (...) ... eddig is meg volt mindenre, amire csak éppen kellett!"

Kásler Árpád ciprusi útjáról a következőket írja:
"De ha már a piszkos anyagiaknál tartunk, az újból összetarhált (előtted nem is ismertem ezt a szót sem, de jobb tényleg nem jut most eszembe) pénzen, elutaztál Ciprusra, és az első bejelentkezésed alkalmával, máris óriási jelentőségről kezdtél el hablatyolni, megértettem, ez lesz az igazi megoldás, hiszen idehaza nincs kivel összefogni, no de Cipruson ott végre volt, … és ez jó! Hála'Istennek! Mert képzeljük csak el, mi lett volna, ha ott sem találtál volna partnerekre!? Belegondolni is szörnyű! A ciprusi útról, azt a kevés beszámolót olvastam a csodával határos kalandokkal, bár többet vártam, megvallom Neked, hiába már a fantáziád sem a régi, (a jakt kikötős képek egész jók lettek, csak egy kérdést engedj meg: -a szokásos masszázs szalon, most nem volt? Deee biztos volt, te kis huncut...!"

Ahogyan László Andrea elmondta, hogy miután 9 milliót fektetett Kásler Árpád ötleteibe, azt követően Kásler még az országjáró körútjára sem vitte el, mert azt mondta, nem jött össze elég pénz, Czuczi Ernő is erről számol be a saját tapasztalatai alapján: 
"felhívtál néhány nappal az indulás előtt, tudod mikor közölted, hogy sajnos csak annyi pénz jött össze, hogy csak egyedül tudsz kimenni".

A Kásler állítása szerinti, ellene irányuló fenyegetésekről és a bankrobbantás utáni eltűnéséről Czuczi azt írta: "megtévesztés, csupán a mártíromságod domborítása, és Saját magad minél “fontosabbá” tétele! Hiszen nem akar téged a lófasz sem bántani, hiszen jó szolga vagy, igazi udvari bohóc, “a legveszélyesebb, saját tudatod alatti titkos fegyver” ami egy különleges harcmód része, az érzelmi befolyással való visszaélésé. Ami egy, már évezredeken átívelő tökéletes fegyverré csiszolódott, és egyik hírhedt mesterévé képezted magad, vagy inkább képeztek ki...ez még számomra is rejtély?!"

Kásler Árpád annyi egyoldalúan ellenséges akciót tanúsított, hogy be kell valljuk, mi szinte semmit nem tudunk érzelmi manipulációs képzett vagy másképp szerzett képességeiről. Kásler rengeteg ellenségeskedése nem adott arra lehetőséget, hogy a másik arcát is megismerjük, amivel tömegeket tud mozgatni, 10- vagy százmilliókat összeszedni, aztán a tömeget hazaküldeni, a reklamálókat kirúgni.

Czuczi kifogásolja, hogy Kásler ciprusi hőskörútjáról sem készült semmiféle videofelvétel, de reméli, hogy a Londoni Parlamentbe beharangozott beszédéről fog, amit Kásler azelőttre ígért meg, mielőttbekerül a parlamenti bársonyszékbe.

A volt helyettes azt írja: az igazság rosszul érinti Kásler híveit, akik egy része a hazugság ismerete ellenére, tudatosan, mások a hazugságban való hitük miatt engedelmeskednek Káslernek.

A Jobbik nevű párt képviselő-jelöltje, dr. Damm Andrea kapcsán ezt írja: 
"Néhány hete Damm Andrea is a "halál" listára került, pedig nem is oly túl régen, még együttműködés volt lebegtetve, (...) most meg indul 'azesküdtellenség' a Jobbik színeiben, mit képzel ez magáról?...felháborító Miért mit gondoltál, hogy egy félkegyelművel fog közösködni?! Most komolyan, nem gondolod, hogy egy kicsit sokra tartod magad?"

Czuczi Ernő szerint Kásler Árpád nagy Hitler-rajongó: 
"A dicső “HARCOD” vagy inkább “Mein Kampf”? - hiszen köztudottan nagy Hitler rajongó vagy, lett nagy vörös zászlód is, mint a "mesternek", igaz nem horogkereszttel a közepén, amivel eleinte viccelődtél annak idején, hanem balhés "szentkoronával" - felvázolása után visszatérnék rád, és tovább írnám a kórlapodat..."
"Kedves Árpád -  folytatja Czuci Ernő -, sajnos nincs már benned egy szikrányi alázat sem, elvakultál, se Isten se ember nem érhet föl hozzád. Elszálltál magadtól, nem tudod felismerni, hogy micsoda lehetőségeket puskáztunk el miattad, csak mert konokul hiszel a rossz útban, és rossz megoldásban, és mert a saját érdekeidet viszed át tűzön-vízen! Nem tanulsz a saját hibáidból, sőt még csak szembesíteni sem akarod magad velük, mert a gőgöd nem engedi, vagy mert éppen ez a feladatod, ez még ami nem tisztázott, de az idő ahogy mindenre, majd erre is fényt derít, előbb-utóbb."

Czuczi már nem a megváltót látja Káslerben, hanem 
"szívtelen gyarló kis paprikajancsit, aki a mágia mesterének tartja magát, csak éppen az óriási arcától nem veszi észre, hogy még bűvésznek is gyengécske."

A zárt csoportban, ahová írt és ahonnan távozott, Czuczi szerint valójában már tucatnyian sincsenek. Mint írja: 
"legalább ebben az egy dologban objektív vagy!"

Czuczi azt írta, már lerendezte volna magában, 
"ha a sok hazugsággal, és elferdített dolgokkal nem állsz elő, és ha az utóbbi időben ennyien nem kérdezgettek volna, hogy mi történt valójában, miért léptem ki?"
"Levonva a konzekvenciákat, egykori "mentorod" - László Mihálytól Általad csupán csak átvett szavaival élve, (ha már megemlítetted a leveledben..., bár én nem feltétlen példálóznék vele a helyedben, pláne mások előtt, no de Te tudod...ki és kit szívatott annak idején..., mindenesetre érdekes volt a szituáció amikor a szerencsétlenek villany nélküli konyhájában ment a balhé vajon mi? , -hát a pénz körül a gyertyafényben, a sötétben, ahol igaznak tűntek Andrea, és Mihály szavai amikor óva intettek Tőled, hogy vigyázzak mert nem az vagy akinek gondollak! Érdekes volt az egyszer biztos...amit azóta már én is átéltem legalábbis ami a "meghitt gyertyafény élményét" illeti, ugyancsak pénz és áram nélkül, melynek során átértékel az ember sok mindent, szinte beleég a tudatába, ahogyan az akkori szavaik is a fülemben csengenek azóta is! Mindössze annyi hasznot könyvelek el, az elmúlt majd két évből, hogy az igazságérzetemet legalább most végre rendbe tetted, és mint olyan, nem tűri tovább az igaztalant semmilyen formában! Részemről nincs folytatás ezzel én valóban lezártam, ha csak tovább nem szítod-szítjátok a tűzet, mert ha így lesz akkor állok elébe bárminek, és bárkinek, de érhet meglepetés még bárkit, ezt azért borítékolom rodolfó! (...) Az életem nyitott könyv, sohasem takargattam semmit sem, túl vagyok már azon a ponton, hogy elhiggyem a "végtelen tündérmeséket"".

Czuczi Ernő ezzel zárta sorait: 
"Hölgyek és Urak, aki megérti annak üzenem... vigyázzatok magatokra, őrizzétek meg a valódi eszmét, ami néhány embernek tényleg megadatott, mert az a Ti igazi fegyveretek, amit bárki szerencsétlen -senki fia- el nem vehet!

Üdvözlettel!
Czuczi Ernő"






Meddig húzódik a brókerügy?

2015. január 3., szombat 17:34 , forrás: Magyar Nemzet
Idén újra elsőfokú ítélet születhet a 2005-ben kezdődött Kulcsár-ügyben. Emlékezetes, a K&H egykori brókere és társai ellen 2003-ban indult nyomozás, s két évvel később emeltek vádat ellenük. A bíróság 2008-ban döntött először Kulcsár Attiláék sorsáról, de a Fővárosi Ítélőtábla 2010-ben ezt hatályon kívül helyezte. Az ügy így került vissza első fokra, ahol évek teltek el bizonyítással, tanúk meghallgatásával. Várható, hogy a mostani ítélet ellen a terheltek fellebbezést nyújtanak be, így az ügy tovább húzódik.
Több mint tíz évvel a botrány kirobbanása után, idén végre döntés születhet az egykori K&H-s bróker, Kulcsár Attila nevével összeforrott ügyben – legalábbis első fokon. A megismételt eljárásban a Fővárosi Törvényszék munkáját lassítja azonban, hogy a hírek szerint tavaly „kiöregedett” a büntetőtanács egyik ülnöke. Az ő pótlásáról gondoskodni nem tart ugyan sokáig, de a jogszabályok értelmében a testület új tagját olyan helyzetbe kell hozni, mintha kezdettől részt vett volna a tárgyaláson, tehát ismertetni kell előtte az ügy iratait, s ez mindenképpen időveszteséggel jár. Lassítja a munkát az is, hogy két terhelt ellen csaknem egy esztendeje újabb vádiratot nyújtottak be a bírósághoz, amit az októberben egyesített az alapeljárással.
Az ügyészség szerint Dunai György, a Betonút Rt. volt vezérigazgatója, valamint Garamszegi Gábor, a társaság egykori gazdasági vezérigazgató-helyettese és volt MSZP-s önkormányzati képviselő hűtlen kezelés és pénzmosás miatt vonható felelősségre egy 860 millió forintos, valamit egy hárommillió eurós, a bűncselekmények gyanúját felvető átutalással összefüggésben. Előbbi összeg a brókerügyben is a vád tárgya mint olyan pénz, amelyet Kulcsár Attila a Betonút ügyfeleinek tudta és jóváhagyása nélkül mozgatott. (Itt érdemes megjegyezni: másokhoz hasonlóan a Betonút is kártérítést vár a K&H-tól, és ennek érdekében polgári pert indított a pénzintézet ellen. Dunai és Garamszegi elítélése viszont alááshatja a társaság igényének alapját.)

Milliárdos kár

Az ügyészség 2005-ben emelt vádat a K&H Equitiesnél 1998 és 2003 között elkövetett bűncselekmények miatt, a Fővárosi Bíróság pedig három esztendő múltán hirdette ki elsőfokú határozatát, amelyben Kulcsárt nyolc év szabadságvesztéssel, valamint kétszázharmincmillió forint vagyonelkobzással sújtotta, amiért ügyfelei, állami vállalatok és magáncégek pénzét forgatta jogosulatlanul. A fellebbezések után a tárgyalás az ítélőtábla előtt folytatódott 2010-ig, amikor is az kimondta, a súlyos és egyéb módon nem orvosolható eljárási hibák miatt a 24 terhelt közül 18 esetében vissza kell küldenie az ügyet első fokra. A 18 vádlott között vannak Kulcsár ügyfelei, magánszemélyek és állami vállalatok korábbi vezetői, valamint a K&H Bank volt elnök-vezérigazgatója, akit 2008-ban első fokon felmentett a bíróság.
A megismételt eljárás még abban az évben kezdetét vette, és a Fővárosi Főügyészség változatlan formában tartotta fenn a vádat, amely szerint az eljárás terheltjei különösen jelentős értékű sikkasztás, valamint pénzmosás és okirat-hamisítás miatt marasztalhatók el. A bűncselekmények kapcsán jelentkező úgynevezett elkövetési érték a hatóság számításai szerint megközelíti a 23 milliárd forintot, míg az okozott kár meghaladja a nyolc és fél milliárd forintot.

Kísért a múlt

Végezetül érdemes szót ejteni arról, hogy a brókerbotrány tárgyalásával párhuzamosan kezdődött számos polgári, jellemzően választott bírósági eljárás már a 2000-es években véget ért, és folyományukként a K&H milliárdokat fizetett ki Kulcsár Attila károsultjainak, köztük offshore cégeknek is. Az exbróker egy évekkel ezelőtti interjújában ezen ügyekről megjegyezte: többen megalapozatlan követeléssel léptek fel a pénzintézettel szemben, és olyan fiktív bizonylatokkal támasztották alá igényüket, amelyeket még ő állított ki nekik, valójában tehát nem jogosultak kártérítésre. Később aztán a Budapesti Nyomozó Ügyészség is vizsgálódni kezdett, majd különösen jelentős polgári ügyben elkövetett hamis tanúzás miatt nyomozást rendelt el azoknak a hamis dokumentumoknak és valótlan nyilatkozatoknak az ügyében, amelyek segítségével egyesek több milliárd forinttal gyarapíthatták vagyonukat.









Nyilvánosságra hozták a maláj Boeing lelövéséről készült műholdas képet 



2014. november 15. magyartudat.com 
Nyilvánosságra hozta az orosz Egyes Csatorna azt a fotót, melyet egy meg nem nevezett katonai kém műhold készített a malajziai Boeing kilövésekor Ukrajnában. 

Az Egyes csatorna tette közzé George Bilt légi szakértői csapatának vizsgálati eredményeit. A szakértők azt állítják, hogy Boeinget egy vadászgép üldözte, majd gépágyúval, illetve levegő-levegő rakétával lőtt rá. 

A képen jól látható a Boeing 777 támadója egy SZU-25-ös vadász. Szintén jól látható a jobboldali képen a vadászgép pilótafülkéje és az elindított rakéta is. A terep, az időjárás, a repülőgép mérete teljes mértékben összhangban van a katasztrófa körülményeivel. 

Magunk ellenőriztük a műholdas felvételt, mely alacsonyabb kozmikus pályáról lett készítve. Ilyen légi és földi felvételeket készítenek a katonai kémműholdak. Összhangban a megadott koordinátákkal azt feltételezhetjük, hogy a fotó egy amerikai vagy brit műholdról készült. Végeztünk egy részletes képelemzést, és semmi jele nincs, hogy hamisítvány lenne, mondta az orosz mérnöki kamara szakértő alelnöke, Ivan Andrievsky. 

Érdemes megjegyezni, hogy ez a kép megjelent a világhálón október 15-én, azzal a megjegyzéssel, hogy az Orosz Wikileaks tette közzé
Ugyanakkor az orosz védelmi minisztérium az adatokat objektíven, a greenwichi időhöz viszonyítva ellenőrizte, így a kapott adatok alapján leszűkült a bizonyítás, mely szerint a fotót egy amerikai felderítő műhold készítette. 
Már korábban, a rendelkezésére állt egy dokumentum, amely igazolja, hogy a maláj MH17 közelében volt egy katonai repülőgép, amely tényt próbálta figyelmen kívül hagyni a Nyugat. 
Ez a pillanatfelvétel olyan dokumentum, melyet a nemzetközi légirányítók radar képeivel megegyeznek. 
A Rostov légiforgalmi irányító központ rekonstruálta a a radar adatokat- a kép a lelövés előtt 20 másodperccel készült, plusz egy fotó a katasztrófa után szintén ugyanannyi idővel. 
Érdekes, hogy ukrán oldalról a fotó ellenére azt mondják, hogy abban az időpontban nem végeztek katonai repülést az ország felett. 
A Malaysia Airlines Boeing 777-es járata Amszterdamból tartott Kuala Lumpur irányába, és lezuhant Donyeck keleti régiójában Luhansk határához közel, melyeknek területén kiterjedt fegyveres konfliktus van. 

A fedélzeten 283 utas és 15 főnyi legénység volt, akik mindannyian meghaltak. 
Kapcsolódó: 
   Oroszország küldi a 11. segély konvojt Kelet-Ukrajnába 
   A NATO mesterlövésze robbantotta ki a kijevi forradalmat 
   Örményország is csatlakozott az Eurázsiai Gazdasági Unióhoz 
   Kadirov 20 ezer csecsen harcost ajánlott fel Vlagyimir Putyinnak 
   Cseh alezredes: a NATO egy szervezett bűnözői csoport 
   Előretolt NATO-bázissá fejlődik Pápa 
   Finnország folytatni kívánja az együttműködést Oroszországgal 
   Száz magyar katona megy Afganisztánba 
   Svájcban is hozza a formáját az amerikai diplomácia 
   Berlin szerint Görögország kilép az euróövezetből 
   Szaúd-Arábia az USA-val szövetkezve felégeti saját tartalékait 
   A magyar kormány rendezze a viszonyt Szíriával! 
   Az összeesküvés 2014-ben hatalmas vereségeket szenvedett, így a 2015-ös Kecske éve is hasonlóan fájdalmas lesz számukra 

 
"Csak a megfelelő, hatalmas válságra van szükség és a világ népei elfogadják az Új Világrendet!"
(Dávid Rockefeller a sátán)





Oroszország küldi a 11. segély konvojt Kelet-Ukrajnába



2015. január 4., 09:30
A konvoj 120 kamionból áll és 1400 tonna élelmiszert, bébiételt szállít Kelet-Ukrajnába.
A 11. humanitárius támogatási kötelék január 8-án indul a háborús konfliktus sújtotta területre, közölte az orosz Vészhelyzetek Minisztériuma.
Fotó: TASS
Fotó: TASS
Oroszország már tíz konvojjal szállított több mint 13.000 tonna humanitárius segélyt Donyeck és Luhanszk lakosságának 2014 augusztus óta.
magyartudat.com




A NATO MESTERLÖVÉSZE ROBBANTOTTA KI A KIJEVI FORRADALMAT



Szergej Razumovszkij, az ukrán hírszerzés egykori tisztje 2013 augusztusában nyilvánosan beszélt arról, hogy kapcsolatai szerint az Egyesült Államok Ukrajna felforgatására készül, különös tekintettel Kárpátaljára, ahol egy nyugati bábállamot akarnak létrehozni, hogy román cégek bevonásával az USA kezében monopolizálják az Európába irányuló orosz gázexportot. Razumovszkij elmondása szerint addigra (tavaly augusztusban) mintegy kétezer csecsen terroristát vont össze a NATO Bécs környékén, és elkezdték őket beszivárogtatni az országba.
Idén február elején Ukrajnában még egy demokratikusan megválasztott kormány volt hatalmon, az ország élén egy törvényes elnökválasztásokon megválasztott államfő, Viktor Janukovics állt. A tavaly novemberben egyik pillanatról a másikra kezdődő tüntetéseket az amerikaiak februárra tudták eljuttatni arra a pontra, hogy elkezdtek nyilvánosan megjelenni a korábban Bécs környékén összevont, szervezetten cselekvő "utcai harcosaik". A rendfenntartó erők ellen főállásban harcot folytató "tüntetők" mellé szélsőjobboldali csoportok megfizetésével elég hazai "civilt" tudtak összegyűjteni ahhoz, hogy megkezdődjön a tömeg radikalizálása.
A Kijevben lezajló "forradalom" során több alkalommal mesterlövészek nyitottak tüzet az orosz média helyszíni tudósítóira. Mesterlövészek nyitottak tüzet a kormányépületeket védő rendőri erőkre is, hogy a fegyverhasználatra fel nem hatalmazott rendőrök tüntetőkkel szembeni agresszivitását fokozzák. Emellett mesterlövészek nyitottak tüzet a tüntetőkre is, hogy a tüntetők rendőrökkel szembeni agresszivitását fokozzák.
Később a kórházakból összegyűjtött, az áldozatokból eltávolított lőszerek elemzése során kiderült, hogy a rendőrökre és tüntetőkre egyazon mesterlövész nyitott tüzet, mert a rendőröket és tüntetőket érő lövéseket ugyanabból a fegyverből adták le. A tüntetők egy alkalommal elfogtak egy ilyen lövészt, akiről az orosz média munkatársainak köszönhetően videofelvétel is készült. Az ebből kivágott képeket összehasonlítva most egy orosz sajtóorgánum beazonosította a NATO egyik mesterlövészét.
A NATO mesterlövésze Afganisztánban
Ugyanaz a személy Irakban (Bagdad)
Az utolsó fotó pedig a kijevi "forradalom" során készült videofelvétel képkockája
Vagyis a NATO mesterlövésze "civilként", "tüntetőként" működött a kijvi forradalom során, majd a rendőrökre és a civil tüntetőkre felváltva nyitott tüzet, hogy a két fél egymást okolja a halálos áldozatokért. A NATO nem csak részt vett Ukrajna felforgatásában, hanem a kijevi forradalom a NATO által szervezett művelet volt. A CIA a nyugati befolyási övezet részévé akarja tenni Ukrajnát, hogy a NATO fegyverrerendszereinek lőtávban legyen Moszkva. Kárpátalja Ukrajnából kiszakításával pedig nyugati bábállamot akarnak létrehozni, hogy az Európába irányuló orosz gázexportot az Egyesült Államok ellenőrzés alatt tarthassa.
Címkék: 







ÖRMÉNYORSZÁG CSATLAKOZOTT AZ EURÁZSIAI GAZDASÁGI UNIÓHOZ







Örményország pénteken hivatalosan is csatlakozott az Eurázsiai Gazdasági Unióhoz, aminek így mostanra négy tagállama van, több tagjelölt országgal és több tucatnyi olyan országgal, amely a szabadkereskedelmi övezetben vagy az együttműködés mélyítésének más fajtájában érdekelt.
Az októberben aláírt megállapodás értelmében Örményországnak korlátozott hozzáférése van
a szövetségi rendszerhez, egészen 2015 végéig. Az Eurázsiai Gazdasági Bizottságban az ország 3 szavazattal rendelkezik.
Hídfő.net.ru | Eurázsiai Gazdasági UnióMoszkvai sajtótájékoztató az Eurázsiai Gazdasági Unió vezetőinek találkozója után, 2014 dec. 23-án
Nemsokára csatlakozik egy újabb tagállam is, Kirgizisztán május 1-re jelölte meg a csatlakozás céldátumát.
Örményország 2022-ig fokozatosan fog átállni a közös tarifarendszerre, eddigre zárul le az átmenet folyamatának egésze. A kormány jelenleg arra készül, hogy tárgyalásokat folytasson a Világkereskedelmi Szervezettel (WTO), amelynek Örményország tagja, az eurázsiai csatlakozással azonban az ország WTO-ban tett vállalásai is megváltoznak.
Az örmény kormánynak évekkel ezelőtt még az Európai Unióhoz csatlakozás volt napirenden, mígnem 2013-ban éles váltást hajtott végre, és tárgyalásokat kezdett Vlagyimir Putyinnal az eurázsiai vámunióhoz csatlakozásról, ami az Eurázsiai Gazdasági Unió "előszobájának" tekinthető.
Alexander Knobel közgazdász szerint Örményország annak hatására döntött a külpolitikai váltásról, hogy az Európai Unióban "nyugati szintre" nőtt volna az energia ára, ám a gazdasági fejlődés nem volt egyértelműen prognosztizálható, Moszkva viszont felajánlotta, hogy Örményország orosz belföldi áron juthat hozzá a földgázhoz, így ezer köbméteréért 170 dollárt fizetnek. Az Európai Unió gyakorlatilag semmilyen téren nem tudott kedvezményeket biztosítani, viszont a csatlakozással egy sor, megszorításokat és csökkenő szociális kiadásokat jelentő elvárásnak kellett volna megfelelniük.
Címkék: 




KADIROV 20 EZER CSECSEN HARCOST AJÁNLOTT FEL VLAGYIMIR PUTYINNAK



Ramzan Kadirov csecsen államfő húszezer harcost ajánlott közvetlen az orosz államfő szolgálatába, akik mind önkéntesen vállalkoznak azokra a küldetésekre, melyek csak életáldozattal teljesíthetők. Az önkéntesek közvetlen Vlagyimir Putyintól várják a parancsot, és a világon bárhol készen állnak Oroszország védelmében cselekedni.
A csecsen államfő beszéde (és alább annak átirata):

Kadyrov Pledges Chechen support to the Russian Federation



Hosszú éveken át fegyverrel a kézben harcoltunk a nemzetközi terrorizmus ellen, és vereséget mértünk rá. De a terrorizmus veszélye Oroszországban nem tűnt el. Biztos vagyok benne, hogy nem vagytok közömbösek az Apaföld sorsát illetően. Emlékszünk még a napokra, amikor minden irányból ellenség vette körbe Csecsenföldet, de nem volt egyetlen barát, aki készen lett volna kiállni a csecsen népért. Nem egy katona, nem egy politikus, és nem is egy tábornok hozta ránk ezt a helyzetet.
Akkor Csecsenföld vallási vezetője, Hádzsi Ahmad Kadirov kelt a nép védelmére és kiállt Oroszország területi egységéért. Nem volt hadserege, nem voltak fegyverei, pénze, csak a Kegyes Koránt tartotta kezeiben. A bátorság, tisztesség és az igazságba vetett hit volt az ő félelmetes fegyvere. Mondhatnánk, hogy az egész világ Ahmad Kadirov ellen volt. Vlagyimir Putyin volt az első, aki hitt benne, támogatta és barátsággal segítő kezet nyújtott. Nem volt könnyű megtenni. Az orosz elnök meg kellett győzze a politikusokat, a hadsereget és a népet, hogy kizárólag Hádzsi Ahmad az, aki újraegyesítheti a megosztottságba taszított csecsen népet, elhozhatja a békét és stabilitást, és megbirkózhat az ország elpusztítására törekvő nemzetközi terrorizmussal. A legnehezebb pillanatban, amikor az elhatalmasodó problémákra nem volt megoldás, amikor népünk léte vagy nem-léte volt a kérdés, Hádzsi Ahmad Vlagyimir Putyinhoz fordult, és egyszer sem talált elutasítást - a saját szememmel láttam.
2004 május 1-jén Hádzsi Ahmad a néphez szólt és azt mondta; eljött az idő, amikor mindannyiunknak meg kell hoznia saját döntését.
Ma megismétlem Hádzsi Ahmad szavait: itt az idő, hogy egy megalapozott döntést hozzunk, és az egész világnak kinyilvánítsuk, hogy mi Vlagyimir Putyin harcosai vagyunk. Ha parancsot kapunk, bizonyítani fogjuk. 15 éven át Putyin segítette a népünket. Most te és én - és mögöttünk több tízezren, akik különleges képzésben részesültek - arra kérjük Oroszország nemzetvezetőjét, hogy tekintsen minket a legfelsőbb parancsnok különleges önkéntes egységének. Készen állunk, hogy védelmezzük Oroszországot és határait, hogy bármilyen nehéz megbízást végrehajtsunk. Tisztában vagyunk azzal, hogy országunk reguláris hadsereggel, légierővel és nukleáris erőkkel rendelkezik. Vannak azonban olyan feladatok, melyek kizárólag önkéntesekkel végrehajthatók, és mi végrehajtjuk ezeket.
Amerika, Európa gazdasági háborút hirdetett Oroszország ellen. Káoszt, pánikot, zavargásokat akarnak előidézni az országban. De az orosz nép Vlagyimir Putyin támogatásában egységes. A csecsen nép központi helyet foglal el ebben az egységben. Hádzsi Ahmad útját választottuk, aki határozottan járta Allah Küldöttjének útját, Allah áldása és béke Rá. Hádzsi Ahmad azt mondta, készen áll alávetni magát, ha bárki is bizonyítani tudja, hogy akár egyetlen lépést is tett a Korán vagy a Szunna ellen, Allah áldása és béke Rá. Ilyen személyt senki nem talált. Így határozottan hiszem, hogy te és én Allah és az ő Küldöttjének útján járunk, Allah áldása és béke Rá. Erről az útról soha le nem térünk. Mától fogva, mindegyikünknek készen kell állnia, hogy bármely pillanatban bizonyítsa létezésünk oka iránti elkötelezettségét. Találkozni fogunk Oroszország ellenségével, legyen bárhol is, akár a saját odújában. Nyilvánosan kijelentjük, hogy mindenki számára tiszta és érthető legyen - soká éljen az Anyaföld, soká éljen Oroszország! Soká éljen Oroszország nemzetvezetője, Vlagyimir Putyin! Allah Akbar (Allah hatalmas)!
Címkék: 



CSEH ALEZREDES: A NATO EGY SZERVEZETT BŰNÖZŐI CSOPORT


Marek Obrtel alezredes, az Afganisztánban üzemelő 11. cseh katonai kórház volt vezetője - katonaorvos - petíciót nyújtott be a Cseh Köztársaság védelmi miniszterének, Martin Stropnickýnek, amiben arra kéri, vonja meg tőle korábbi kitüntetéseit, amit azért kapott, mert részt vett a NATO által vezetett "békefenntartó" missziókban. Orbtel, aki korábban részt vett az Afganisztánban, Koszovóban és Boszniában zajló műveletekben, kijelentette, hogy 
Az InSerbia hírügynökség szerint Obrtel azzal vádolja az észak-atlanti szövetséget, hogy világháborút akar kirobbantani Oroszország ellen, mert a nyugati gazdaság válsága azzal fenyeget, hogy a NATO anyagi támogatásai is elapadhatnak. A NATO ebben a helyzetben konfliktusok gerjesztésével próbálja megindokolni saját létezését, és a háborús gócokban a fegyverértékesítésekkel akarja magas profithoz juttatni a nyugati országokat, melyek a NATO működésének közvetlen anyagi támogatói.
Obrtel egyúttal kijelentette, hogy a cseh államfővel szemben ő inkább Putyin pártján áll ebben az új hidegháborúban. A Russia Today értesülése szerint a védelmi minisztérium azt a választ adta, hogy nincs jogi alapja visszavonni a korábbi kitüntetéseket, ehelyett egyszerűen visszaadhatja azokat.
Hídfő.net.ru | NATO kitüntetés
Címkék: 
Térségi hírek

Előretolt NATO-bázissá fejlődik Pápa

Benkő Tibor: A Honvédség alakulatait nem bemondás alapján osztályozzák, hanem az ellenőrök szigorú követelményei szerint

Lázin Miklós András – 2015.01.03. 11:37 
Úgy tűnik, ma Magyarországon két témához mindenki ért, az egyik a foci, a másik pedig a hadsereg – mondta lapunknak Benkő Tibor vezérezredes. A Honvéd Vezérkar főnöke aláhúzta, soha sehol nem mondta, hogy „házon belül” minden a legnagyobb rendben van. Utalt a közelmúltban megjelent cikkekre, amelyek bizonyíthatóan félinformációk, rosszul értelmezett hírek, adatok nyomán kerültek föl az internetre, s keltettek zavart a közvéleményben.
Benkő Tibor 20150103A kormány még augusztusban döntést hozott Pápa húszmilliárdos fejlesztési csomagjáról” (Fotó: Csudai Sándor)
– Valóban csak tizenöt működőképes harckocsink van?

– Aki effélét terjeszt, nem tudja, mit beszél.

– Akkor mennyi van?

– Akadnak kérdések, amelyekre nem lehet szabatos választ adni. A hadseregek működésének velejárója a titoktartás, ezt el kell fogadni. Ám hogy a kérdést se hagyjam megválaszolatlanul, közelítsünk más irányból. A NATO rendszeresen vizsgálja a Magyar Honvédség felajánlott alakulatai- nak felkészültségét, hadrafoghatóságát. Vagyis nem a mi bemondásunk alapján osztályozzák alkalmazhatóságukat, hanem ideutaznak, és szigorúan elszámoltatják őket. Teljes ésszel élő ember elhiheti azt a sületlenséget, hogy fegyveres erőink tucatnyi, bizonyítottan harcképesnek besorolt egysége az előírt technikai eszközök – mondjuk – harmadával bír, s erre szövetségeseink szúrós szemű ellenőrei azt mondják, ez így maga a mennyország, a tökély?

– Legyen akkor mondjuk negyvenöt T–72-es…

– Mielőtt azt mondaná, hogy az sem sok – ami egyébként igaz –, hozzátenném, ma más a világ, mint 1990 előtt. Nem tömegekben, hanem speciálisan képzett, de nem túl nagy alakulatok együttműködésében kell gondolkodnunk.

– Az erőt az átlagember szemében mégis a tankhadosztály képviseli.

– Persze, ez igaz, különösen bizonyos korosztálynál, főleg akik még a Magyar Néphadseregben töltötték katonai szolgálatukat.

– Nem vitatkozni akarok, de akkor faltól falig állt a technika.

– Jól mondja, sokszor csak állt. Viszont nézzük reálisan. A páncélozott szállító harcjárművekkel (PSZH) vagy a hatvanas évek csőrös ZIL-jeivel (ZIL–157) valóban végigporoszkáltunk volna az Alpok bizonyos részein? De igaza van, hiszen a most negyvenéves eszközökből mégiscsak több volt, és ráadásul fiatalabbak is voltak.

– Magyarán nem kell annyi eszköz, mint régen?

– Annyi nem, de korszerűbb, modernebb és hatékonyabb az igen. Egy kérdés a kétkedők felé, Oroszország gépesített lövész-, tüzér- és tankhad- osztályok bevetésével csatolta magához a Krímet? Ugye nem. Egy külső szemlélő, elnézve a sok, honvédséggel foglalkozó cikket, blogot, eszmefuttatást, könnyedén úgy hiheti, nálunk a honvédelemhez mindenki ért.

– Ne feledkezzünk el a politikáról sem.

– Ezt ön említi, én inkább a focit sorolnám ide. Nem kívánnék senkit megbántani, de a kesergő, múltba révedő megnyilvánulásoknak, a hajdanit dicsőítő és a mait leszóló párhuzamoknak kicsi a realitásuk. Kíváncsi lennék azoknak a „szakértőknek” a szakértelmére, akik bátran mondják és írják, hogy a Magyar Honvédségnek csupán négy-ötezer harcoló katonája van. Először is, még ha az alkalmazott terminológia szerint nem is harcolónak nevezzük őket, de ne bántsuk meg azokat, akik a sikeres harc megvívásához szintén nélkülözhetetlenek. A különleges műveleti erők katonáit, a felderítőt, a tábori, a páncéltörő és légvédelmi tüzéreket, az elektronikai hadviselést folytatókat, a műszaki és vegyi védelmi feladatokat ellátókat, a légi harcot és a légi támogatást végrehajtókat és kiszolgálókat, a híradós katonákat, és nem utolsósorban a harctevékenységhez nélkülözhetetlen anyagi és technikai feltételeket megteremtő katonáinkat. Elnézést a többiektől, akiket nem említettem. Másodsorban a békében szolgálatot teljesítők létszámát ne keverjük a különleges jogrend esetén alkalmazottak létszámával. Ugyanis a hadkötelezettséget – szerencsére – továbbra sem szüntette meg törvény, csupán a sorkatonai szolgálatot. Vagyis a mozgósítást követően a „szakértők” egy része szintén erősítené a hazájukat védő harcoló katonák létszámát. Legalábbis bízom benne, hogy nem lennének dezertőrök.

– Azt is a szemükre hányják, önök folyton csak a szép arcukat mutatják a társadalomnak.

– Soha sehol nem mondtam, hogy „házon belül” minden a legnagyobb rendben van – éppen ellenkezőleg. Gondok igenis akadnak, ám azok megoldásán folyamatosan dolgozunk.

– Például a ruházati kérdésen?

– Azon is, meg még sok minden máson.

– Értsük ezt úgy, hogy lesz mire elköltenie a ruhapénzt a honvédnek?

– Nem az az elsődleges cél, hogy el tudja költeni, hanem az, hogy korszerű és hasznos dolgokra tudja elkölteni.

– Tehát lesz mire költenie a honvédnek a ruhapénzt?

– Igyekszünk, hogy a következő évben már legyen.

– Ezt már sok vezérkari főnök állította ön előtt is.

– Két éve, 2012-ben, az új Nemzeti katonai stratégia kidolgozásával egy időben, lefektettük a Magyar Honvédség tízesztendős fejlesztési tervét, amely teljes mértékben összhangban van az ország fegyveres védelmének tervével. E dokumentumban – figyelembe véve a Magyar Honvédség költségvetési prognózisára vonatkozó kormányhatározatot – szabatosan kitűztük, hogy mikor mit, hogyan és legfőképpen miből egészítünk ki, építünk újjá. A katona egyéni harcászati felszerelése – az úgynevezett Lövész 2020 – egy komplex program. Ennek keretében 2015-től tervezzük, hogy hét fő területen fejlesztést indítunk el, s ezek magába foglalják a kor követelményeihez illeszkedő harci ruházatot, modernizált egyéni fegyverzetet, egyéni ABV védelmi felszerelést, műszaki eszközöket, egyéni egészségügyi felszerelést, kommunikációs eszközöket, valamint élelmezési felszerelést és anyagokat.

– Az URH után a rövidhullámú rádiókból is veszünk újakat?

– Botorság lenne tagadni, a felderítő és híradó képességek kiemelt szerepet játszanak korunk konfliktusaiban. A tízéves időszak alatt fejlettebb eszközökkel látjuk el a haderőt, növeljük a harcászati hírszerző képességet, s a tábori vezetési és irányítási rendszer kialakítása is folyamatban van. Utóbbi a harci feladatok végrehajtásakor a korábbinál biztonságosabb és korszerűbb kapcsolattartást eredményez.

– És a távcsövek, éjjellátók?

– Ha úgy vesszük, a sort a végtelenségig lehetne folytatni, a lőszertől a sapkán át a lánctalp csapszegén keresztül egészen a bakancsfűzőig. Képtelenség elégszer elmondani, a hadsereg nem olyan jószág, amit ha egyszer felfejlesztettünk egy szintre, utána el lehet felejteni tíz-húsz évre. A haza megbízható védelme érdekében folyamatos változásra, korszerűsítésre, modernizálásra van szüksége, s ez bizony pénzbe kerül. Ám hogy a kérdést sem kerüljem meg, zajlik a kor színvonalának megfelelő, korszerű optikai, elektronoptikai és felderítő eszközök biztosítása.

– Újabban sokat beszélnek a pápai bázis fejlesztéséről. Mit terveznek ott konkrétan?

– A pápai katonai repülőtér kapacitásának további emelése szinte parancsoló szükséglet. A szeptemberi walesi NATO-csúcson vállalt magyar fejlesztéssel Pápa többek között képessé válik más típusú repülőgépek fogadására, és akár egy előretolt NATO-bázisként is funkcionálhat.

– Jut erre pénz?

– A kormány tavaly augusztus 27-én döntést hozott Pápa mintegy húsz­milliárd forintos fejlesztési csomagjának finanszírozásáról.

– Lesz magyar katonai repülő, ami leszállhat majd a hosszabbított betonon?

– Mire gondol?

– Helikopterekre és szállítógé-pekre.

– A haderő forgó- és merevszárnyú légi szállító képességének növelése aktuális probléma…

– Nem inkább akut?

– Aktuális. A jelenlegi helikopterflotta az eszközök életkorából és a nemzetközi, azaz orosz relációból származó logisztikai nehézségek miatt csak jelentős korlátozásokkal látja el feladatkörét. A megújulást célzó követelményrendszer szerint olyan berendezésekre lesz szükségünk, amelyek megfelelnek a 21. század kihívásainak, és a gazdaságosan üzemeltethető kritériumok mellett a katasztrófavédelem és más nemzetgazdasági feladatok kiszolgálására is kiterjednek.

– Mi lesz az AN–26-os „Ancsák-kal”?

– Az előbbiekhez hasonló képességfejlesztést tervez a honvédség a légi szállító flotta területén is. Itt ugyancsak költséghatékonyan kell kielégíteni a Magyar Honvédség jelentősebb távolságokra történő személy- és teherszállítási feladatait, valamint gondolnunk kell a humanitárius és katasztrófavédelmi feladatokra egyaránt, sőt a beszerzendő eszközök feladatrendszerébe tartozik a határainkon túl bajba jutott magyar állampolgárok megsegítése is.

– A sok terv nem győzi le a va­lóságot?

– Én lennék a legboldogabb, ha egyszerre mindent le lehetne váltani – ám ezt a luxust a nálunk gazdagabb államok sem engedhetik meg maguknak. Lépésről lépésre tudunk előre haladni, ahogy a haza gazdasági ereje engedi. Például az elmúlt években a szűkös költségvetés ellenére olyan különleges műveleti képességeket tudtunk és tudunk létrehozni, amelyre igenis büszkék lehetünk. Igényt tart rá a NATO és a visegrádi országok szervezete egyaránt. Ugyanakkor, ami konkrétan itt, a „nyilvánosság hasábjain” is nevesíthető, hogy a meglévő légvédelmi rakétarendszer modernizálása a stratégiai tervben szereplő időpontnál korábban, már 2013-ban elindult. S mindez együtt, tűnjön a kívülálló szemében bármilyen csekély dolognak is, a valóságban óriási lépés a haza biztonságának növelésében.
- See more at: http://magyarhirlap.hu/cikk/13599/Eloretolt_NATObazissa_fejlodik_Papa?honnan=Nemzeti_Hirhalo#sthash.04jj20dm.dpuf




Finnország folytatni kívánja az együttműködést Oroszországgal



Oroszország mindig is finn szomszéd volt, és az is marad. Mi eddig is szoros partnerségben voltunk, és ezután is így lesz, mondta  Sauli Niinistö finn államfő újévi köszöntőjében.
Sauli Niinistö finn államfő. © ITAR – TASS / Aleksey Druzhinin
Megjegyezte, hogy Finnország formailag csatlakozott az EU álláspontjához az ukrán válsággal, és krími elcsatolással kapcsolatosan, ez azonban nem változtat semmin sem.
Célunk az, hogy elősegítsünk olyan lépéseteket, melyek rendezik az ukrán konfliktust – mondta.
Oroszország tökéletesen megérti, hogy Finnország a Nyugat része, és az is marad.
Szerinte az ukrán válság megoldásában, és az Oroszország és Nyugat közötti kapcsolatok javulásában Finnországnak kulcs szerepe van.
A konfliktus megoldás békés változata égetően szükséges, mert csak így lehet kiszedni Ukrajnát az ördögi körből, ahova a Nyugat bedobta – mondta Sauli Niinistö finn államfő.
Forrás: magyartudat.com 




Száz magyar katona megy Afganisztánba



A Magyar Honvédség folytatja afganisztáni szerepvállalását a NATO január elsejével indult új, Eltökélt Támogatás (Resolute Support Mission) elnevezésű műveletében.

A Honvédelmi Minisztérium közlése szerint a 2014-es év végével lezárult NATO-missziót, az ISAF-et (International Security Assistance Force - Nemzetközi Biztonsági Közreműködő Erő) váltja fel az Eltökélt Támogatás nevű küldetés, amely az afgán biztonsági erők kiképzésére és mentorálására, illetve a kormányzati szervek tanácsadására fókuszál.
A kormány december 12-i határozata szerint Magyarország Különleges Műveleti Kontingenssel, Mi-17 szállító helikopter légi kiképzés-támogató csoporttal, Nemzeti Támogató Elemmel, egy Biztosító Szakasszal, valamint a különböző szintű parancsnokságokra delegált tisztekkel, összesen mintegy száz katonával vesz részt a programban.
A Magyar Honvédség részvétele - mint fogalmaztak - Magyarország szövetségesi, valamint a térség stabilitása iránti szilárd elkötelezettségét tanúsítja.
Az ISAF november 11-én honlapján elismerését fejezte ki Magyarországnak azért a szerepéért, amellyel a több mint ötven ország egyikeként hozzájárult a 2003 és 2014 között teljesített küldetés sikeréhez.
A NATO által vezetett afganisztáni nemzetközi erő (ISAF) 2001 vége, a tálib uralom leverése óta gondoskodott a biztonságról Afganisztánban, egy mintegy 100 ezres nemzetközi haderővel. A biztonsági felelősség átadásának folyamata az afgán fél számára 2011 közepén kezdődött meg.
A művelet év végi lezárásával, kezdetét vette a Resolute Support elnevezésű, nagyságrendekkel kisebb - 12 ezres - létszámú nemzetközi misszió. A közép-ázsiai ország biztonságának fenntartásáért viselt felelősséget teljes mértékben átveszik az éveken át fejlesztett és kiképzett, 350 ezer tagú afgán biztonsági erők.
500 bizony dalolva ment láng sírba Welszi bárd , de egy sem tudta mondani Éljen Eduárd , - hát kapjátok be a seggnyalók metszett derejét. Mikor külditek ki a dísz zsidajainkat, mi meg világgá kürtöljük , hogy a magyarokat már a gyarmatosító zsidajaink helyetesítik , mert nem megbízhatóak így a gyarmatosítóink látják el a nekünk kirót feladatokat . Ezért nyomatékosan felhívjuk a figyelmeteket , hogy e katonák cionista zsidó zsoldosok, persze a többi magyar katona is zsoldos , hisz azért mennek ki , hogy bele kódtoljanak a zsoldos életbe - . Hát ez lett a magyar élet idegen érdekekért idegenben harcolva megdögölni egy zsidó világhatalmi érdekért. Hát vonjátok le a következtetést , már nem csak az amerikai munkanélkülinek kell a zsidó cionista érdekekért meghalni, vannak itt még ágyú töltelékek a gojok között elegen .
Az egészben a legjobb az lesz ha a ftissen kinevezett tábori rabbit is kilövitek . Ő egy nyugdíjas állásra pályázott , és már sosem fogja meglátni ,hogy özönli el az országot a kiválasztottak népe. Én meg azt remélem , hogy a népe is kilövésre kerül mielőtt megláthatná a Szuezi csatorna helyett a Dunát. Isten áldásával így legyen . Ámen .


BERLIN SZERINT GÖRÖGORSZÁG KILÉP AZ EURÓÖVEZETBŐL



A Spiegel Online hírportál szerint a német koalíciós kormány többé nem tesz erőfeszítéseket arra, hogy Görögországot az euróövezetben tartsa. A lap kormányközeli forrásokra hivatkozva azt állítja, hogy ez annak az előrelépésnek köszönhető, hogy az euróövezet kilépett a 2012-es válságból. A kormány nem fog további erőfeszítéseket tenni Görögország megtartására, mert az euróövezetnek már nincs rá szüksége.
Hídfő.net.ru | Grexit
A forrás szerint a német kormány meg van győződve arról, hogy a következő választásokon a Syriza pártszövetség jut kormányra, és ennek következményeként Görögország visszaáll a nemzeti valuta használatára. A 2012-es választásokon hajszálon múlott ugyan, de az EU-ellenes ellenzék nem jutott kormányra. Akkor azonban még a háttérben érvényben voltak a Nabucco gázprojekt megvalósítására vonatkozó tervek, Törökország nyugatbarát politikát folytatott, emiatt kézenfekvő volt, hogy Görögországot bármi áron az eurozónában és az Európai Unióban kell tartani. Ez a helyzet mostanra megváltozott a török kormány éles külpolitikai váltásának köszönhetően, így Görögországra is legfeljebb abból a célból lehet szüksége Brüsszelnek, hogy akadályozza a Bulgáriát megkerülő orosz gáz eljutását Magyarországra (az új vezetékrendszer egy szakasza Görögországban épül).
A német kormány szerint a Syriza kormányra jutásának egyenes következménye, hogy Görögország megtagadja a nyugati hitelek törlesztését, és Görögország kilépése vagy kizárása elkerülhetetlenné válik. A török Erdogan-kormány külpolitikai váltásával Berlin politikájában is éles váltás következett be: már nem tartják károsnak, ha Görögország elhagyja az euróövezetet. Wolfgang Schäuble pénzügyminiszter szintén azt hangsúlyozza, hogy ennek nem lenne egyértelműen negatív következménye.
Görögországban az euró bevezetése hosszú távon a hazai gazdaság hanyatlását és nagymértékű inflációt idézett elő. A társadalom nagy része mostanra ellenzi az euró használatát és az ország EU-tagságát. A 2012-es választásokat követően emiatt sokan választási csalásról beszéltek (az előzetes felmérések az EU-ellenes pártok győzelmét jósolták néhány héttel a választás előtt).
Címkék: 




SZAÚD-ARÁBIA AZ USA-VAL SZÖVETKEZVE FELÉGETI SAJÁT TARTALÉKAIT





A brit The Telegraph újság szerint az olaj árának további csökkenése a Kőolaj-exportáló Országok Szervezetének legbefolyásosabb tagján csapódhat le. "Szaúd-Arábia az olajárak csökkentésével próbál győzedelmeskedni a piacon. Azonban, ezzel a piaci dominanciáért folytatott harc egy újabb szakaszba lép, amelyben az ország már önmagát veszélyezteti."
Szaúd-Arábia hatalmas olajtartalékokkal rendelkezik és azon országok közé tartozik, ahol az előállítási költségek a legalacsonyabbak. A publikáció szerint Szaúd-Arábia próbál megszabadulni főbb riválisaitól, azaz Oroszország és az Egyesült Államok nagyarányú piaci jelenlététől. Ez a stratégia azonban Szaúd-Arábiát is veszélyezteti: a magas olajárak idején az ország jelentős valutatartalékot halmozott fel (több mint 750 milliárd dollárt), ami hamarosan megfogyatkozik, ha szinten akarják tartani az olajárakat. A cikk szerint az olajárak 60 dollár alá esése gyakorlatilag felégeti a szaúdi tartalékokat, miközben az a helyzet is előállhat, hogy a megújuló energiák iránti kereslet növekedése már soha nem is engedi visszakúszni az olaj árát a korábbi szintre, ami lehetetlenné teszi, hogy Szaúd-Arábia korábbi pozícióját megőrizze.
Hídfő.net.ru | Szaúdi olajkút
Ez ugyan nem egy valószínű forgatókönyv, tekintve, hogy az olaj árát láthatóan nem tisztán fundamentális tényezők, hanem a politikai akarat határozza meg. Márciusban Barack Obama amerikai elnök a szaúdi uralkodóhoz fordult, hogy segítsen az olaj árának leütésében, hogy az orosz állami költségvetést így megfoszthassák az olajból származó bevételek egy részétől. Az akkor "kiszivárgott" információk alapján ez az ajánlat elutasítást talált. Hónapokkal később azonban megkezdődött az olaj árának látványos zuhanása.
A napokban egy finn közgazdász bejelentette, hogy az amerikai kormány feltehetően dezinformációk alapján hozott döntést az olaj árának csökkentéséről és az Oroszország ellen hozott szankciókról, és a gyakorlatban a(z amerikai) kormánynak nincs valós képe az orosz gazdaság helyzetéről. A szaúdi tartalékok felégetése azonban más szempontból is jól jön az amerikaiaknak: az utóbbi években az Egyesült Államok fokozott hangsúlyt helyezett arra, hogy közel-keleti "szövetségesei" is látszatra demokráciák legyenek, a tekintélyelvű kormányokat sorban megdöntik. Szaúd-Arábiát is fenyegetheti ez a hullám, ha nem hajtja végre maradéktalanul az amerikaiak követeléseit. A későbbi destabilizálást pedig megkönnyíti, hogy az ország az amerikaiakkal Oroszország ellen szövetkezve épp most számolja fel saját tartalékait.
Címkék: 




Az összeesküvés 2014-ben hatalmas vereségeket szenvedett, így

a 2015-ös Kecske éve is hasonlóan fájdalmas lesz számukra








A 2014-es egy igen kellemetlen év volt a nácionista összeesküvés irányította G7 nemzetek, és rabszolgatartó államaik számára. Most a Pentagon arra készül, hogy a visszaállított Egyesült Államok Köztársaságot bevigyék a BRICS szövetségbe, mely lépés hatékonyan és tartósan véget vetne az összeesküvés uralmának, CIA források szerint. Ha az összeesküvés uralma véget ér, akkor egy jubileum (valamennyi állami és magán adósság egyszeri leírása), egy eszköz újraelosztás, és egy hatalmas lökés következik a bolygó megmentése érdekében 2015-ben, mely a kínai horoszkóp szerint a Kecske éve lesz.
Az összeesküvés uralma elleni legfrisebb offenzíva 30 magas rangú tisztviselő letartóztatásához vezetett Izraelben, mely Benjamin Netanjahu kizárására irányul a saját pártja részéről,
http://www.timesofisrael.com/police-arrest-30-in-high-level-gover
http://www.jpost.com/Israel-Elections/Likud-comptroller-disquali
és a legmagasabb rangú nácionista uralkodó idősebb George Bush kórházba meneküléséhez, hogy elkerülje a letartóztatását többek közt John F. Kennedy elnök meggyilkolásának elrendelése, és háborús bűnök, köztük tömeggyilkosság vádja miatt.
http://www.dailymail.co.uk/news/article-2885883/Former-President
Múlt héten bizonyítékot láttam arra, hogy a 300-ak Bizottsága, amely feltételezések szerint a bolygó titkos kormányzata, elveszti a hatalmát. A bizonyíték dokumentum formájában érkezett, mely az alábbi videó 14. percében látható.


24-12-2014: REVELATIONS BY DRAGON FAMILY AMBASSADOR




MI5 források megerősítették számunkra, hogy a látható dokumentum egy valódi 300-ak Bizottsága okirat, melyet 2010-ben adtak ki és írták alá, többek közt Erzsébet Királynő, a bizottság elnöke. Ez nem a Vilmos koronaherceg által a hónap elején Washingtonban aláírt dokumentum. Ez az okirat 48 trillió amerikai dollár elosztását tárgyalja egy sor létrehozott hatalmi központ számára. Minden csoport százalékos aránya azt jelzi, hogy hol rejlik az igazi hatalom a titkos kormányban.
A legnagyobb arányban 20%, vagy 9,6 trillió dollár az "ENSZ pénzügyi ügynökségeihez" kerül, mint például a Világbank csoport, az IMF, a Nemzetközi Pénzügyi Társaság, a BIS, a Bank of England és a Bank of China. Más szóval, a bankárok kapnák a legnagyobb szeletet.
Ezután láthatjuk, hogy az ENSZ, az ASBLP csoport ((Fülöp-szigetek), az Egyesült Királyság, Kína és a kínai sárkány (királyi) család mind kapnak 10%-ot, vagy 4,8 trillió dollárt. Aztán valamivel lejjebb a totemoszlopon azt látjuk, hogy Erzsébet Királynő, az Európai Unió, a Federal Reserve Board, a 300-ak Bizottsága, a Vatikán, és a "nemzetközi hatóságok, akik ezt aláírták", mind 4%-ot, vagyis 1 trillió dollárt kapnak. Gondoljunk csak bele, hogy a Federal Reserve Board, azok az emberek, akik az amerikai vállalati kormányt uralják, csak 4%-ot kapnak.
Végül egy WZH és ASM kódnevű ember kap 3%-ot, illetve 2%-ot. A végső egy százalék valamiféle megtakarítási alapba megy.
Az első dolog, amit meg kell jegyezni, hogy az Egyesült Államok kerül a legjobb pozícióba, de az ENSZ vezetőjét titkos uralkodók választják egy titkos folyamat során. Ezek a titkos uralkodók majdnem biztosan a szokásos gyanúsítottak: a Rockefellerek, a Bush-ok , Rothschildok stb.
A következő dolog, amire figyelmet kell fordítanunk, hogy akik nincsenek rajta a dokumentumon, az Oroszország, Afrika, India, Dél-Amerika, Japán, Németország, stb.
Az utolsó, amit meg kell jegyeznünk, hogyha ezt a pénzt már valóban folyósították volna, akkor a világ egy sokkal jobb hely lenne, mint amilyen valójában. Az ENSZ becslései szerint mindössze 400 milliárd dollár elég volna, hogy megállítsuk a környezetrombolást, és 200 milliárd dollár, hogy véget vessünk a szegénységnek. Ez azt jelenti, hogy ezek a csoportok megmenthetnék a világot, és még mindig maradna 47,4 trillió dollárjuk, amit luxus jachtokra, stb-re költhetnének.
Teljesen világos, hogy ez a pénz továbbra is be van fagyasztva, és a dokumentum nem tudta felszabadítani ezeket a forrásokat, vagy a pénzt nem ezen a bolygón költötték el. Más magyarázatnak nincs értelme.
Mindenesetre annak érdekében, hogy a nácionisták által a bolygón létrehozott mocsok eltakarítása megkezdődjön, le kell faragni a látható irányításukból.
Az egyik példa erre Barack Obama, a csődbe ment amerikai vállalati kormány elnöke. Ez az az ember, aki megpróbálta meghangszerelni a tömeges faji zavargásokat a fergusoni kampány segítségével. Újabban Obama nyilvánosan hazudott a Sony film marketing kampányának nevében, amikor Észak-Koreát hibáztatta a Sony Pictures elleni hacker támadás miatt. Valamint annak a filmnek a nyilvános megjelentetésére szólított fel, amely egy szuverén nemzet aktuális vezetőjének a meggyilkolását ábrázolja.
Obama a múlt szombatot golfozással töltötte a malajziai miniszterelnökkel, Najib Razakkal. Úgy látszik, hogy Razak hiába kérlelte Obamát, mert miközben az USA-ban volt látogatáson, Malajziában súlyos áradások alakultak ki, és amikor hazatért, egy harmadik malajziai utasszállító tűnt el. 
Most e sorok írója olyan e-maileket kapott, melyek azt állítják, hogy a harmadik eltűnt gépet nukleáris terrortámadáshoz fogják felhasználni Ukrajnában.
Ezt nem tudjuk megerősíteni, de világos, hogy néhány bajkeverő még mindig szabadon van. Az atomreaktorok úgy tűnik, hogy mind Dél-Koreában, mind Ukrajnában valamilyen Stuxnet vírus támadás alá kerültek. Az ISIS kampány még mindig pezseg, de egyre lassuló ütemben. Ukrajnában a baj még nem múlt el, de ott is úgy tűnik, hogy a gyilkolás drasztikus ütemben lassul. Az orosz gazdaság elleni támadás már most megállt, mivel nem sikerült közelebb kerülni a célhoz, hogy rezsimváltásra kerüljön sor.
Most már egyre több jelentés érkezik zavargásokról az Egyesült Államokból, és a kormány buta emberei részéről az állampolgárok pénzének ellopásáról. Ez annak a jele, hogy a rezsim halálosan beteg, és a teljes összeomlás felé halad.
A kérdés, melyre figyelmet kell fordítanunk az Újévben az, hogy az amerikai vállalati kormány vajon teljesíti-e a közelgő kifizetési határidőket. Az első a december 31-i év végi elszámolás rendezése. Aztán van egy másik nagy számviteli határidő január 31-én.
A japán rabszolga miniszterelnök Shinzo Abe most kétségbeesetten fosztogatja a japán megtakarításokat, hogy megpróbáljon segíteni mestereinek, hogy meg tudjanak felelni az említett határidőknek. A legújabb lépés amit bejelentett, miután kifosztotta a nyugdíjpénztárakat, egy terv, hogy ellophassa a postai megtakarításokat. Biztosak lehetünk benne, hogy a következő lépés az lesz, hogy megpróbálja megcsapolni a Norinchukin Mezőgazdasági Bankot. Az afgán kábítószerpénz és a dél-amerikai kokain is az amerikai vállalati kormány létfenntartását szolgálja. A közelmúltban született megállapodás, hogy véget vessenek az amerikai embargónak Kuba ellen, szinte biztosan kapcsolódik valamilyen források megjelenéséhez.
Az igazi kérdés persze az, hogy mikor fogják a kínaiak és az arabok, a világ legnagyobb hitelezői kihúzni a dugót Washington D.C.-ben és a titkos ENSZ mestereiknél.
A másik nagy kérdés, hogy mikor tesz az amerikai katonaság lépéseket, hogy visszaállítsák a Köztársaságot? Ezen oldalról több jelentést is hallunk, hogy az amerikai hadiipari komplexum hazafias elemei mozgásban vannak.
Benjamin Fulford
Benjamin Fulford tudósítóként dolgozott Japánban a Knight Ridder, az International Financing Review, a Nihon Keizai Shimbun angol kiadásánál, és a South China Morning Post számára, mielőtt a Forbes magazinhoz került, ahol ő volt az ázsiai iroda vezetője 1998 és 2005 között. Oknyomozó riportjait botrányok követték a japán kormányban és az üzleti világban. Miután elhagyta a Forbes-ot, egy könysorozatot írt japán nyelven, melyek közül néhány bestseller lett, majd elkezdett az interneten is publikálni.


ALCYON PLEJÁDOK 7. Az illuminátus uralmának vége, krízis a Vatikánban...




millió múmiát találtak - rejtély, honnan származhatnak a testek 



2014. DECEMBER 18. MTI - STOP 
A szegények ókori temetőjét tárják fel a Kairótól 80 kilométerre délnyugatra lévő Fajjúm-oázisban amerikai régészek, akiknek becslései szerint a nekropoliszban közel egymillió múmiát temettek el. 

Az utahi Brigham Young Egyetem kutatói harminc éve tárnak fel egy piramist, valamint a Fag el-Gamousz nekropoliszt, ahol a római korban és a Bizánci Birodalom idején, a Kr.u. 1. és 7. század között temetkeztek a helybéli nincstelenek - olvasható a LiveScience hírportálon. 
Az elhunytak anyagi helyzetét jól tükrözi, hogy többségük sírjába semmiféle javakat sem helyeztek, ahogy koporsóra sem áldoztak a hozzátartozók. A halottak belső szerveit többnyire nem távolították el, ahogy testüket sem vetették alá a hagyományos balzsamozási eljárásnak, mindössze a kedvező környezeti feltételeknek köszönhető, hogy földi maradványaik természetes úton mumifikálódtak - hangsúlyozta az ásatásokat irányító Kerry Muhlestein, a Brigham Young Egyetem docense, aki a feltárás eredményeiről egy Torontóban rendezett egyiptológiai kollokviumon számolt be. 
A szegények temetőjében mindazonáltal kerültek elő értékes leletek, vásznak, üvegtárgyak, de találtak színpompás gyermekcipőket is. 
A legutóbbi leletek közé tartozik egy kisgyermek múmiája, akit 1500 éve, a római uralom idején helyeztek végső nyugalomra. Az elhunyt földi maradványai több más múmiával együtt kerültek napvilágra, ruházata, valamint ékszerei - nyaklánca és karperecei - alapján a kutatók feltételezik, hogy kislányról lehet szó, aki másfél éves korában távozott az élők sorából. 
Kerry Muhlestein elmondta, rejtély, hogy honnan származhatott az egymillió múmia, hiszen a környező falvak túl kicsik voltak egy ekkora temető létesítéséhez. A közelben volt ugyan II. Ptolemaiosz Philadelphosz (Kr.e. 282 -246) király tiszteletére alapított város, Philadelphia, ám az saját temetővel rendelkezett. 
Az ásatások során eddig ezer múmia került napvilágra, s a régészek számtalan érdekességre bukkantak. Így feltárták egy kétméteres óriás földi maradványait, aki túl nagy volt, hogy beférjen egy hagyományos sírba, így kétrét hajtva helyezték végső nyugalomra. A korabeli hiányos táplálkozást figyelembe véve az illető a növekedési hormon túltengésének köszönhette rendkívüli magas termetét. Előkerültek vörös hajú, sőt szőke múmiák is, amelyek a nekropolisz körülhatárolt részein, csoportosan voltak eltemetve. Kerry Muhlestein véleménye szerint családi, esetleg törzsi temetkezésekről lehet szó.
Kapcsolódó: 
   A Dashka kő (123 millió éves 3 dimenziós világtérkép az Uralban) 
   Megtalálhatták a világ leghatalmasabb földalatti városát 
   Eltitikolt ujgur-hun piramisok Kínában 



A Dashka kő (123 millió éves 3 dimenziós világtérkép az Uralban)




Megtalálhatták a világ leghatalmasabb földalatti városát



A világ legnagyobb ősi földalatti városát találhatták meg a törökországi Kappadókiában egy városfejlesztési projekt során.
Hürriyet Daily News című török lap beszámolója szerint egy új városnegyed építése közben, a földmunkák során egy 5000 éves, legalább hét kilométer összjárathosszúságú földalatti városra bukkantak a nevsehiri erőd alatt. Az újság a 2014-es év régészeti felfedezésének minősítette a barlangváros megtalálását.


A Kappadókiával szomszédos Nevesehir tartomány, ahol a hatalmas földalatti romvárost megtalálták
Forrás: wikimedia.org
A többi kappadókiai földalatti városhoz hasonlóan az újonnan felfedezett település is alagutakból, rejtett templomokból és menekülőaknákból áll. A Hürriyet Daily News szerint az egyelőre még nem teljesen feltárt barlangváros valószínűleg nagyobb, mint a térség legnagyobb és legismertebb hasonló létesítménye, a 11 szinten a föld alatt elterülő, 600 bejárattal rendelkező derinkuyui földalatti város, ahol hajdan akár 20 ezer ember is lakhatott, sőt lehetséges, hogy az egész földkerekség legnagyobb földalatti településére bukkantak. 
Az újonnan felfedezett barlangváros méreteiben messze meghaladja a derinkuyui földalatti települést
Forrás: Nevit Dilmen
A helyet védettnek nyilvánították, a városfejlesztést egyelőre máshol folytatják. A barlanglakásokból eddig 44 régészeti leletet emeltek ki, de ezekről nem tudni közelebbit. 
Hasan Ünver nevsehiri polgármester szerinte a város többi kerülete alatt elterülő többi földalatti város "még a konyhája sem lehetne" az erőd alatt most felfedezett "metropolisznak".
Több mint 200, rejtett átjárókkal, titkos termekkel és ősi templomokkal teljes földalatti falujával és alagútvárosával Kappadókia a világ egyik legérdekesebb és legnagyobb barlanglakó térsége - jegyezte meg a hírrel kapcsolatban azAncient Origins hírportál.
China's secret Turk-Uyghur pyramids-Eltitikolt ujgur-hun piramisok Kínában



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése