2017. július 13., csütörtök

A csendes háború néma fegyverei






A csendes háború néma fegyverei






Hungarian Real News - Bábel tornya és a pokol tornáca

Olvass tovább: 
http://embers-eg.webnode.hu/news/hungarian-real-news-babel-tornya-es-a-pokol-tornaca/


Két érdekes, bár nem sorsdöntő választás is tartósan borzolhatja a kedélyeket. Az egyik az ukrajnai, "nyugati mintára" előkészített választás, a másik az érdeklődés hiányában is megtartott Európa Parlamenti Választás, amin a részvételi arány már a 40%-ot is alig haladta meg. Az előbbiről tudható, hogy az illegitim, puccsista diktatúra próbálja eljátszani a törvényesség látszatát, belekapaszkodva az ukrán államiságba, de főként a NATO-ba, az utóbbiról meg, végéig nézve a "magyar kollekciót", kiderül, hogy nem Magyarországot képviselik és többnyire nem is magyarok a "jelöltek", talán az egyetlen, meghurcolt, hazaárulónak kikiáltott Kovács Béla kivételével. Mivel azzal kezdtem, hogy nem sorsdöntő választásokról van szó, meg is indokolom miért.
 
Bábel tornya és a pokol tornáca

Az 
EP választások érdektelenségével azért érdemes foglalkozni, mert a már várhatóan is alacsony részvételi arány okát ugyan a média minden képviselője boncolgatta, de a két legfontosabb okról mégsem írtak.


Az egyik az, ahogy próbálják legitimálni a "választást", az érdeklődés hiánya, vagyis az EU figyelembe nem vétele mellett is, ami a választási részvételben is megnyilatkozott. Az EU állampolgárainak túlnyomó része egy nagy rakás szerencsétlenségnek, kisebb része pedig tudatosan közreműködő árulónak tartja a "brüsszeli irányítást", akik csak azért szövetkeztek, hogy kifosszák a tagországokat, elsősorban a "periféria országokat", ami különben jól látszik az egykori és a mostani "belépési feltételeken". Európa leterhelése bevándorlókkal, pedig egyenesen a nemzetállamok létét fenyegeti.
Magyarországon és a kifosztott és a kirabolt Kelet-Európa jelentős részén még a 30% -ot sem érte a részvételi arány, de ezen már senki sem csodálkozik. Itthon gyakorlatilag felszámolták a mezőgazdaságot és a kapcsolódó feldolgozó ipart és a szintén kapcsolódó ipari termelést, legyen az gépgyártás, könnyűipar vagy a vegyipar. Ukrajnának is hasonló feltételeket szabtak a belépéshez.

Összegezve:
Az EU 2004-óta semmilyen érdeket nem képviselt a cionista érdekeken kívül, amely kimerült a tagországok, még a látszólag nyereséget elkönyvelő kedvezményezettjei esetében is abban, hogy milliárdosaik megszedték magukat. Gyakorlatilag minden ország hihetetlenül sokat bukott, ami nem érvényes a bankkonzorciumokra és a multinacionális vállalatokra.
Európát eladták kilóra Brüsszelben és otthon is, minden tagországban.


Még mielőtt bárki is védené e bűnszövetkezetet, az EU állampolgárainak egyetlen előnye, a szabadabbá vált tagállamok közötti mozgásban merül ki. Magyarország bevallottan is potom 25 milliárd euró befizetést bukott el a befizetett 30 milliárdból, amit, láss csodát, pont az MNO közölt le. Magyarország leépített mezőgazdaságán és iparán kívül, nem beszélve az erkölcsi és jogi képviselet hiányáról, és az állampolgárok életszínvonal csökkenéséről, szinte mindent eladtak, átjátszottak idegen kézre. A határon kívüli magyarok kérdése 10 év alatt sem rendeződött, mert közben a népet a "válság" foglalkoztatta, vagyis a puszta léte, miközben deviza-hitel csalással, és a törvények, bíróságok manipulálásával is sanyargatják. Orbán tehetne ellene, de nem akar. Miért akarna? Az egészet rá lehet fogni az USA-ban tervszerűen létrehozott, Európa által pénzelt "ingatlan válságra", ha nem tudnánk, hogy ilyen "finanszírozási ügyletekbe" a legutolsónak tartott, írástudatlan gagyizó cigány se ment volna bele. Az EU pénzügyi irányításának az összes tevékenysége a markuk tartásában, és a lopásban merült ki, ahogy a tagállamok kormányainak is. Nem utolsó szempontként még azt is megszabják, hogy milyen értelmetlen, vagy saját berkeikbe tartozó beruházásokra költhetik a visszaosztott befizetés töredéket.


Mint minden éremnek, ennek a kérdésnek is legalább két oldala van, de valójában három. Az első legfontosabb, az érme éle, amin gurulni tud, "halad", vagyis a lakosság. Bár az érme hol erre, hol arra dülöngél, de még nem dőlt el. Az érme egy másik oldala az unió. Orbán büszke, hogy összes jelölt kazárját be tudta tolni az EP-be, ahogy Gyurcsány és Bajnai is. Csontként jutott az LMP-nek is hely, tehát igazolták "létjogosultságukat", ahogy a Jobbik is, egy olyan "parlamentben", aminek a "halálát kívánja".
Magyarország helyzetét vizsgálva sajnos elmondható, hogy a magyar embereknek nemcsak a szabaddá vált tagállamok közötti mozgás jelent előnyt, hanem az is, hogy az Európa uralmáért folytatott "küzdelemben" Brüsszel és Izrael folytat nem is annyira burkolt háborút. Sokan elfelejtették már Simon Perez kijelentést ("felvásároljuk Magyarországot"). A brüsszeli vezetés, bár ahogy lehetőségében áll, mindent ellop, keményen küzd a lopási lehetőségeinek megtartásáért a konkurens Izraellel szemben. 2001-ben maga Martonyi jelentette ki egy magánbeszélgetésen, hogy Európa logisztikai központja Magyarországon lesz (az épületek és lakóparkok elkészültek, a pesti és budai paloták üresen várják lakóikat). Ehhez azonban kevés, ha Izrael csak Magyarországot foglalja el, ami túlnyomó részt már megtörtént.
A főbb közigazgatási pozíciókban, kazár-zsidók, vagy kazárok ülnek. A "kormány" ugyanez, ahogy a bíróságok, ügyészségek összetétele is, néhány csatlakozott bérenc, erősen megkérdőjelezhető magyarságú talán nem kazár kivételével.


Izraelnek egész Európa kell, tokkal, vonóstól. A Kaczinski kormánynak is (izraeli, orosz, EU, USA és NATO érdekeket sértett) többek közt ezért kellett meghalnia, és további két újságírónak is akik kiderítették a történteket. Izraelnek nem a lisszaboni EU kell. Brüsszel nélkül szeretné EurópátBrüsszel jelenleg is eladja a Goldman Sachs-nak (IMF, Világbank, EKB) a tagállamokat, cserébe ugyanazért a lehetőségért, amiért a "helytartó kormányok" is, vagyis a lopási lehetőségekért. Izrael nem akar Brüsszelnek adózni vagy osztozkodni, és itt meg kell jegyezni, hogy Izrael minimum 94%-a zsidó vallású kazár, ahogy Európa kormányaiban is a politikusok többsége.
Ez nem csak "magyar betegség".
És itt kapcsolódik be a "játékbaUkrajna, az összes eddigi történéssel. Csernobil és Fukhusima, valamint a telepített és a mozgó HAARP állomásokkal létrehozott földrengések megmutatták az atomerőművek sérülékenységét, ami sok esetben a bezárásukhoz vezetett. A keletkezett energiahiányt valamivel pótolni kell. A szabad-energia kutatásokat, fejlesztéseket 2013. elejétől az USA-ban "terrorcselekménynek" minősítették és törvényt hoztak a büntethetőségére. A világ egy jelentős részét rákényszerítették a fosszilis energiahordozók felhasználására, miközben állításuk szerint "évi 4 trillió dollár CO2 kvótáért globálisan felmelegszünk".


Mint írtam, az éremnek van egy harmadik oldala is, mert csak az egyik oldaláról és az éléről beszéltünk eddig. A Nyugat és Oroszország érdekei megegyeznek, és csak abban térnek el, hogy ki haraphat nagyobbat a tortából, amit jelenleg SDR-nek, és fosszilis energiahordozó piacnak hívnak. A közel-keleti osztozkodás ugyan nem zárult le teljesen, de a földközi-tengeri Lévi-medencét és gázkincseit már úgy-ahogy elosztották. Az ukrajnai helyzet tovább fog durvulni, és vele együtt az európai is, mert az EP választások is megmutatták, az európai, de főleg a legjobban kifosztott kelet-európai lakosságnak nincs szüksége az EU-ra és szavazatával csak a rá való igényt hitelesítené, ahogy a 24% körüli, "ilyen-olyan támogatottságú magyar kormánynak" csúfolt konglomerátum esetében is hasonló a helyzet.
De erre mondják, hogy "lesz még kutyára dér". Európát az USA és az EU már azzal sakkban tudja tartani, hogy lezárja az ukrajnai gázelosztót. A mindenhova betáboroztatott "NATO, European Gendarmerie Force", és a még hadrafogható tagországi alakulatokkal leverné a lázadásokat. Különösebben az sem zavarja az EU irányítást, hogy a Lisszaboni Szerződés érvénytelen, ahogy az Orbány-kormányt sem az, hogy alkottákolmányát népszavazás elé sem merte vinni.


Az EU felbomlása esetén a tagállamokat, de elsősorban Magyarországot azonnal, "hivatalosan is megszállja" az izraeli kazár-zsidó idetelepülni szándékozó népesség, ahogy Lengyelországban, Ukrajnában is előkészítették a terepet. Idehaza a Gyurcsány-Bajnai-Orbán triumvirátus mindet megtett ezért. A "beözönlést" mindössze az akadályozza meg, hogy a Közel-Keleten még nem durrantották el a végzetes "petárdát", és ezt addig nem is teheti meg Izrael, amíg az EU áll. A startpisztoly amúgy is a Bilderberg legfelsőbb irányításának a kezében van. Az EU végvonaglása látványos lesz, bevetve a betelepített 70 millió, főleg muszlim bevándorlót, a II. Világháborúban "kiirtott zsidókat", az 50 millió négert, a romákat és az egyéb nemzeti ellentéteket is...
A kiprovokáltan létrehozandó európai energiaválsághoz és az eredményeként létrejövő polgárháborúkhoz Ukrajna a kulcs, egy maximálisan nyugat-hű pojácával az ország maradékának az "élén". Amikor rabló, tolvaj oligarchákban látja a nép a "megmentőt", ne csodálkozzon, ha elveszik. Az EU iránti érdektelenséget pedig nem illik félremagyarázni! Az EU úgy szar ahogy van, de őszig várni fognak, akkor küldik Európára a pokol zsoldosait. Addigra teljesen elmérgesítik a helyzetet Ukrajnában, majd "megkoronázva" a tervezetet, elzárják a gázt, mondván Ukrajna visszaköveteli az orosz lakta, ENSZ rendelet alapján is törvényesen, népszavazással levált területeket...

/Tulok/








Church of God - A Sátán zsinagógája és a Születési jog áldásai

Olvass tovább: 
http://embers-eg.webnode.hu/news/church-of-god-a-satan-zsinagogaja-es-a-szuletesi-jog-aldasai/


Azok, akik már behatóbban ismerik az Isten Egyházának tanításait az elveszett tíz törzs identitásáról és a végidőkre szóló szerepükről, gyakran tesznek fel egy bizonyos kérdést: "Miként lehet az, hogy a vezető izraelita nemzetek (József utódai, a mai angolszászok) jelenleg a Sátán zsinagógája által irányított globalista háttérerők legfőbb bázisaiként és katonai erejeként szolgálnak?" A kérdés jogos. Ezek az emberek megértik, hogy Isten Ábrahámnak adott ígéreteihez híven páratlan anyagi jóléttel áldotta meg a szóban forgó nemzeteket, ugyanakkor látják, az izraelita nemzetek jólétét mára már teljesen erkölcstelen módon, olyan uzsorakamatokra felvett hitelekből fedezik, amelyek szószerint rabszolgává teszik az eljövendő nemzedékeket. Behatárolhatjuk-e annak a pontos idejét, hogy mikor szűnt meg a születési joggal járó áldásos korszak, és mikortól vette kezdetét e nemzetek kiszipolyozása? Mikortól kezdődött meg a jóléti társadalom mesterséges, kölcsönökből fedezett fenntartása? És talán ami a legfontosabb kérdés, milyen szerepet szánnak a háttérhatalmak József nemzeteinek az új világrendben? Ez az írás ezekre és a hasonló kérdésekre kíván választ nyújtani.

Előszó
Az 1Mózes 48:17-20 verseiben elhangzott prófécia a rendkívüli fontos üzenete ellenére is a Biblia egyik legmellőzöttebb és elhanyagoltabb részének mondható. A legtöbb felekezet említésre, illetve magyarázatra sem méltatja ezt a részt, emellett számos érdekcsoportnak létérdeke, hogy tartalma ismeretlen és feltáratlan maradjon a keresztények többsége előtt A szóbanforgó prófécia szövege:
1Mózes 48:17-20 17 Amikor József látta, hogy apja Efraim fejére tette a jobb kezét, rosszallotta ezt. Megfogta apja kezét, hogy Efraim fejéről Manassé fejére tegye át. 18 József ezt mondta apjának: Nem úgy, apám, mert ez az elsőszülött, az ő fejére tedd a jobb kezedet! 19 Apja azonban elutasította, és azt mondta: Tudom, fiam, tudom. Ő is néppé lesz, ő is nagy lesz, de a kisebb testvér nagyobb lesz nála, és utódaiból népek tömege lesz. 20 És így áldotta meg őket azon a napon: A ti nevetekkel mondanak majd áldást Izráelben: ...
József fiai itt a híres születésjogi áldásokat örökölték apjuktól, Izraeltől (2Krón. 5:1; az áldások mibenlétét az Izrael háza - az elveszett tíz törzs című írás vázolja részletesebben, lásd még Róma 11.). A Green’s Interlinear Bible fordítása a 19. vers utolsó mondatrészét eképp adja vissza: ...  "az ő magjaiban jön el a nemzetek (pogányok) teljessége."Ezen értelmezés szerint az elsődleges örököstől, Efraimtól származó nemzetközösség nem csupán a fizikai élet területén jut áldásokhoz, de valami módon nagy szerepük lesz a pogányok Izrael testületébe való beoltásába is, különösen a kor végén. Tény, hogy a brit nemzetközösség tagállamaiban mindig is nagyszámú bevándorló élt, akik a föld szinte minden nemzetét képviselik, ez azonban még nem jelentheti a fenti prófécia  beteljesedését. Efraim törzsére tehát nagy felelősség hárul majd az utolsó idők szellemi helyreállításában (v.ö. Jer. 4:15), illetve az Isten egyházának szervezett, végidőkre szóló munkájában. Mindez tehát már Izrael fogságbamenetele után, valamint a helyreállításuk idején fog beteljesedni. A helyreállítás egyik fő testi, vagyis fizikai vezéregyénisége a próféta lesz, akit a zsidó hagyományokban úgy ismernek, mint Messhiah Ben Joseph, vagyis József  fia a Felkent. Ő lesz az a második Mózes, aki emberi vezetőként áll az új exodus élére, amikor Izrael visszatér eredeti hazájába, a Szentföldre. A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy Efraimnak az utolsó időkben még nagyon komoly része lesz a nemzetek megtérésében, és elsősorban bennük valósul meg a pogányok Izraelbe való beoltása is.
Sátán tudja, hogy egy megszabott, aránylag rövid idő áll a rendelkezésére, és kétségbeesetten küzd azért, hogy megtarthassa uralmát, valamint istenként imádtassa magát e földön. Ehhez mindenekelőtt a születésjogi nemzetek szellemi és gazdasági erejét kellett megtörnie, hiszen Józsefet Isten vezérli (Zsolt. 30:2), akinek nemzeteiről így szól:
Zsoltárok 60:9 Enyém Gileád és enyém Manassze, Efraim az én fejemnek oltalma:
Ezt a zsoltárt még a judaizmus rabbijai is úgy értelmezik, hogy Efraim (s vele Manassze, tehát József fiai, de végső soron az egész tíz nemzetségű Izrael háza) JHVH fejének védelmezője, azaz JHVH érdekeinek oltalmazói a sátáni uralom alatt álló földi, testi világban!
Sátánnak tehát létérdeke József [angolszászok], illetve Izrael házának teljes megsemmisítése! Ám e nemzetek a születésjogi áldások felvételével a világ legerősebb gazdasági és katonai hatalmává váltak, akiket ráadásul JHVH pásztorolt. Sátán tudta, lerontásuk legmegfelelőbb módja a belső, erkölcsi és társadalmi rombolás volt, hiszen azáltal kiesnek JHVH oltalmából. Ennek megvalósításához a szóbanforgó nemzetek kulcspozícióiba kellett helyeznie a maga jól megszervezett, megátalkodott szolgáit, akik aztán belülről ragadták magukhoz a gazdasági és szellemi élet irányítását, illetve bomlasztását. Ez a magyarázata annak, hogy miért alakult úgy, ahogy az angolszász nemzetek történelme az elmúlt 200 évben. Hogy miért íveltek föl minden nemzet fölé, majd indultak hanyatlásnak és kerültek az összeomlás szélére, és miért várja a legtöbb nemzet alig leplezett gyűlölettel a pusztulását. Hogy hol állunk ma? József romlásának végső pillanataiban, s ehhez elég csak a napi híreket elolvasnunk. Semmi nem a véletlen műve, a háttérben szellemi erők működnek, és megátalkodott emberi eszközeik által visznek véghez alantas dolgokat.
Kezdjük a jelenleg kibontakozó világválsággal.

Mesterségesen előidézett válságok - a vég kezdete
Ma már talán mindannyiunk számára nyilvánvaló az, hogy egy jelentős, globális méretű pénzügyi válságba került a világ, amely káoszba sodorta, vagy legalábbis negatívan érintette csaknem minden nemzet gazdaságát. Az USA gazdasága különösen gyenge, ráadásul nagyon sebezhető, mivel a dollár az összeomlás szélén áll. A legtöbb ember azonban fel sem fogja azt, hogy mindezt tervszerűen dolgozták ki bizonyos érdekek a politikai színfalak mögött, ahol kétszínű, aljas, és törvénytelen dolgok mennek végbe.
A vezető kormányfők az egész globális pénzügyi válság kirobbanását úgy állítják be, mintha az néhány tucat kapzsi és képmutató bankár túlkapásainak lenne köszonhető, akik csak azért okozhattak ilyen válságot, mert a bankrendszerek működését "nem szabályozták megfelelő módon." Ez azonban hamis magyarázat, egyféle álindok, amely elfedi a valós igazságot. A mesterségesen előidézett válsággal egy rettenetes kísérletnek vagyunk szemtanúi, aminek célja a világ gazdaságainak szándékos tönkretétele, s a valós szabad piacgazdaság megszűntetése. Ez az egész, alaposan és remekül kidolgozott ördögi terv azt a célt szolgálja, hogy létrehozzanak egy teljesen új módon szabályozott és irányított pénzügyi rendszert és világgazdaságot, amit ez a nemzetek fölött álló háttérhatalmi elit fog a kezében tartani és irányítani. Ugyanezek a diabolikus agytrösztök már hosszú ideje dolgoznak egy egyetemes pénzegység bevezetésén, ami nagyon fontos lépés lesz a nemzetek maradék függetlenségének teljes mértékű és végleges felszámolásához.
És valljuk be, ez a rettenetes rendszer úgy valósul meg a szemünk előtt, hogy az átlagember fel sem képes fogni, mi megy végbe körülötte valójában. Ily módon pedig még valamiféle szervezett önvédelemről vagy ellenállásról sem lehet szó. Még az igazán hívő emberek számára is nehezen követhető események tanúi vagyunk. Való igaz, ez az egyre inkább kibontakozó sátáni terv úgy méreteiben, mint következményeiben is messze meghaladja az átlag emberi értelmet. Csakis az isteni bölcsesség segíthet meg bennünket abban, hogy felfogjuk, mi is történik a színfalak mögött, és átvészeljük a világra eljövő veszedelem minden eddigit meghaladó próbáit. 
Az elérhető statisztikák talán segítenek némileg megérteni a helyzet abszurditását. Az USA-ban a bankok kiváltását a jelzáloghitelek bedőlésével indokolják. Ekkor hirtelen valami 700 milliárd dollárt szántak a bankok kimentésére. Az egész "válságot" az okozta, hogy a bankok felelőtlen hiteleket biztosítottak, vagy más oldalról nézve, teljesen eladósítottak olyan embereket, akikről tudniuk kellett volna, hogy eleve nem lesznek képesek megfelelni a feltételeknek. A 700 milliárdot aztán ki kellett egészíteni további milliárdokkal. Ugyanez ment végbe Angliában, Franciaországban, Németországban, és ki tudja, még hány más országban. A bankok kimentésének végösszege csak az USA-ban túl fog nőni az 1.5 trillió dolláron, s legalább egy további trillióba fog kerülni az európai és egyéb bankok kimentése is. Ha viszont összeadjuk az USA hitelezőinek jelzálog adósságait, az jóval alatta van a mentésre szánt összegeknek.
Ha minden egyes hitelfizető személy teljes csődbe kerül, és így adósságaikat sem lesznek képesek kifizetni, a be nem hajtható adósságok végösszege akkor sem haladja meg a mentőcsomagok összegeit. Tehát a laikusok számára is világos, hogy a bankokat kiváltó mentősegélyek messze meghaladják a visszafizethetetlen hitelek összegét, de a bankok eleve nem is veszthettek el ilyen összegeket. Maradjunk csak továbbra is az USA példájánál, hiszen ha az ottani kormányzat valóban az adófizetők érdekeit tartaná szem előtt, mint ahogyan az a feladata lenne, akkor megoldhatták volna a problémát egy mindenki számára előnyös megoldással. Ugyanis azzal az összeggel, amellyel a bankokat "kiváltották", lehetőségük lett volna az USA minden olyan lakosának a jelzálogait kifizetni, akik hitelre vásárolták meg házukat. Ezzel a megoldással a lakosság hitelmentes otthonhoz jutott volna, s ráadásul egy csapással mentesült volna az eladósodástól, illetve a bankok kizsákmányolásától.
Hogy hová tűnt el annyi pénz? A bankárok elképesztő összegekkel jutalmazták meg önmagukat, a többi pénz pedig nyomtalanul eltűnt. A segélycsomagok megérkezésekor a bankárok első dolga az volt, hogy újra busásan megjutalmazzák önmagukat, s láthatóan minden kezdődik előlről. Pedig a kormányzatoknak egyszerűen a polgáraik érdekeit kellett volna figyelemben tartan, és jelzálogaikat kifizetve kezelve lett volna a válság, csak hát nem ez állt az érdekükben.
Nyilvánvaló tehát, hogy egy előre megtervezett és jól kivitelezett gigászi méretű átverés érte az USA és egyéb nemzetek adófizetőit, akiknek így több nemzedéken át fizetni kell a "probléma megoldásának" iszonyatos terheit az eddigi adósságaikon felül. A Fehér Ház tisztviselői dönthettek volna a helyes megoldás mellett, s mivel nem ezt tették, ez önmagában is azt bizonyítja, hogy a háttérhatalmak érdekeit tartották szem előtt, nekik szolgálnak, nem pedig az adófizetőiknek. Elárulták népüket, amiért majd egyszer felelniük kell. A számukra kiosztott feladat szerint a jelenlegi rendszert tervszerűen és szisztematikusan össze kell omlasztaniuk ahhoz, hogy annak romjain létrejöhessen majd az új, teljesen centralizált, globális világrend. Az új világrend a maihoz képest valóban egy teljesen új rendszer lesz, amihez először a nemzetállamok működési képességét össze kell omlasztani.
Az elmúlt évtizedekben annak a tendenciának lehettünk szemtanúi, hogy a pénzrendszer a gyakorlatban teljesen ellehetetleníti a kis- és középvállalkozókat. A kis- és középméretű vállalkozók egyszerűen nem kapnak hiteleket, amiből csak egy következtetést lehet levonni: a globalisták a minél kevesebb, de annál nagyobb monopóliumokba tömörült üzleteket preferálják, amelyeket egyszerűbben és hatékonyabban irányíthatnak.
A bevezetésre váró új rendszer pedig egyedül arra lett megtervezve, hogy egy, az egész világot uraló diktatorikus birodalommá váljon. Ez a háttérben megtervezett és egyre inkább a szemünk előtt is megvalósulni látszó szuperhatalom nem lesz más, mint az a fenevad birodalom, amely a Szentírás szerint az utolsó időkben fog létrejönni az antikrisztus vezetése alatt. Sátán teljes ereje és hatalma áll majd a fenevad gazdasági és politika rendszere mögött, hogy az egész világot ennek a rendszernek a rabszolgájává és követőjévé tegye.

Eltévesztett Babilon?
Manapság sajnos igen sokan "siettetni" próbálják a próféciákat, s önkényesen azonosítanak be bizonyos országokat a Nagy Babilonnal, vagy a fenevad birodalmával. Annak ellenére, hogy ezek végső színrelépése még meg sem történt, tehát előttünk áll! Egy ilyen jellegzetes, egyre gyakoribb és végzetesen nagy hiba pl. a jelenlegi állapotokra tekintve azt híresztelni, hogy ez a fenevad birodalom már megnyilvánult a végleges formájában az USA, valamint Anglia nemzeteiben. E teóriát azzal bizonygatják, hogy ezen nemzetek a "Nagy Babilon" legfőbb gazdasági és katonai erejét képezik. Tény, hogy az elmúlt évszázad és a jelen gazdasági és geopolitikai állapota azt kívánta és kívánja meg, hogy a háttérhatalmak ezen izraelita nemzetekre akaszkodva vigyék véghez a terveiket, puszta anyagi érdekből is. Minél gazdagabb egy ország, annál nagyobb javakat lehet elorozni. A jelen azonban csak egy átmeneti idő a valós globális uralom felé. Jelenleg az izraelita nemzetek szisztematikus kivéreztetését látjuk végbemenni, úgy gazdaságilag, mint katonailag is. Vagyis a születési jog áldásainak kisajátítása megy végbe, s nagyrészt erre fog felépülni az Új Világrend gazdasági sikere. A próféciák szerint a kivérzett, kihasznált és tönkretett izraelita népekre aztán hirtelen tör rá a halálos veszedelem, s beteljesedik rajtuk a 3Mózes 26 összes átka. Igen, hamarosan eljön az ideje annak, amikor Isten büntetéséből megtörik Izrael (az angolszászok) büszke katonai ereje (3Móz. 26:19). A legidevágóbb bibliai próféciák egyike Mikeás 5:9-11 verseiben található, ahol a próféta "Jákob maradékához" (7.vers), azaz a jelen korban élő és a következő nemzedék izraelitáihoz szól. Bár a próféta Izrael helyreállítását vázolja, de azt megelőzi a nagy bukás, a Jákob nyomorúsága:
Mikeás 5:9-11 9 Azon a napon - így szól JHVH - kiirtom lovaidat, és elpusztítom a harci kocsikat.  10 Kiirtom országod városait, és lerombolom minden erődödet. 11 Kiirtom varázsszereidet a kezedből, nem lesznek többé jelmagyarázóid. 
A Sátán ivadékai, akik kígyókként melegedhettek Izrael ölén, az uzsora rendszer bevezetésével lényegében elbitorolták a születési jog áldásait és javait. Amikor a kizsákmányolás teljes lesz, vissza - Európa felé -összpontosítják erejüket, ami így újra a fenevad hatalmának globális központjává fog válni a meghatározott időben. Az angolszász nemzetközösség tagállamai nem lehetnek a Nagy Babilon, a nagy fenevad birodalma, ugyanakkor a Nagy Babilon és a fenevad birodalmának elsődleges áldozatai is! Márpedig a nagy nyomorúságot, Jákob és az egyház, azaz testi és szellemi Izrael veszedelmét (Jer. 30:7; Mát. 24:21) a feltámadott fenevad birodalma fogja okozni! Ennek a birodalomnak tehát még nem jöhetett el az ideje, ezt jobb, ha figyelemben tartjuk.
Mindennek a menetrendjét a Jelenések 12., 13., és 14. fejezetei vázolják, s a laikusok is láthatják, hogy a végső nagy üldöztetés ideje még előttünk áll. A Jelenések 12. fejezet a napba öltözött asszony bemutatásával kezdődik. Ő az "anya", aki a választottak gyülekezetét, vagy testületét szimbolizálja. Izrael tizenkét törzsét, ahonnan a gyermek, a Messiás is megszületett, akit Sátán el akart pusztítani. Ugyanakkor a beoltott választottakat, vagyis az újszövetségi hívőket is jelképezi, akik szintén Izrael testébe oltattak. Ennek az asszonynak az "ivadékait", a mindenkori igazakat üldözi a sárkány a korszakokon át, ahogy teszi azt a végidőkben is:
Jelenések 12:1-17 1 Majd egy nagy jelkép lett láthatóvá az égen, egy asszony, ki a napba öltözött, kinek lába alatt a hold volt, és fején tizenkét csillagból koszorú. 2 Ez az asszony terhes volt, s fájdalmában, szülési kínok között kiáltozott. 3 Utána egy másik jelkép látszott az égen, egy nagy tüzes sárkány, kinek hét feje és tíz szarva volt és fejein hét korona. 4 Ez farkával az ég csillagainak harmadrészét söpörte, majd a földre vetette őket. Ekkor a sárkány a szülni készülő asszony elé állt, hogy amikor szül, annak gyermekét felfalja. 5 Az asszony fiat szült, férfimagzatot, ki vasvesszővel fogja majd az összes nemzeteket terelni. Gyermekét azután elragadták az Istenhez és annak trónjához, 6 az asszony pedig a pusztába futott, hol Isten helyet készített számára, hogy ott táplálják ezerkétszázhatvan napig. 7 Azután harc támadt az égben: Mihály és angyalai készen álltak, hogy hadat viseljenek a sárkánnyal, a sárkány is hadba szállt, és angyalai. 8 De nem volt ereje megállani, úgyhogy többé nem maradt számára hely a mennyben. 9 Ekkor levetették a nagy sárkányt, az ősi kígyót, kinek vádló és sátán a neve, ki az egész lakott földet eltévelyíti. Levetették a földre, s levetették vele angyalait. 10 Ekkor hangos szót hallottam az égben, mely ezt mondta: "Most lett a szabadítás, a hatalom, a királyság Istenünké, és a fennhatóság az ő Felkentjéé, mert testvéreink vádolóját levetették, azt, ki éjjel-nappal vádolta őket Istenünk előtt. 11 Testvéreink legyőzték őt a Bárány vérével s tanúságtételük szavával, és azzalhogy lelküket nem szerették halálig. 12 Vigadjatok azért egek és ti bennük sátorozók! Jaj a földnek és a tengernek, mert leszállt a vádló hozzátok nagy indulattal, tudva, hogy kevés ideje van." 13 Mikor a sárkány látta, hogy földre vettetett, üldözőbe fogta az asszonyt, aki a férfimagzatot szülte. 14 Az asszonynak ekkor ama nagy sas két szárnyát adták, hogy a pusztába helyére repüljön, hogy ideig, időkig és félidőig ott táplálják, ahonnan a kígyó arca elfordul 15 Ekkor a kígyó vizet okádott szájából az asszony után, akkorát, mint egy folyamot, hogy az asszonyt a folyammal elsodortassa. 16 De a föld segített az asszonynak, megnyitotta száját és felitta a folyamot, melyet a sárkány kiokádott szájából. 17 A sárkány haragra gyulladt ekkor az asszony miatt, és elment, hogy a többiek ellen indítson háborút, kik az asszony magvából valók, azok ellen, akik Isten parancsolatait megőrzik, s akiknél ott van a Jézusról szóló bizonyságtétel.
A sárkány a mennyei seregek egyharmadát sodorta magával a lázadásba, s ezzel együtt az Isten és teremtése elleni harcba. A sárkány egy olyan uralmi rendszert hozott létre a földön, ami számára a legmegfelelőbb eszköz az asszony ivadékainak, az igazaknak az elpusztítására. Sikertelenül próbálta megakadályozni a Messiás megszületését, majd azt, hogy ugyanez a Messiás az áldozatán és feltámadásán keresztül méltó legyen a föld fölötti uralom átvételére, s ezzel Sátán hatalmából való kivetésére. Ezért a rengetegbe menekülő asszony után vetette magát, hogy legalább az igaz hit igaz magvait [híveit] elpusztítsa: azokat, akik megtartják az Isten parancsolatait és Jézus tanúbizonyságát. A tenger fövényére állt, s a föld népei számára megalkotott egy olyan vallási és politikai rendszert, amely nagyrészt a Messiás által létrehozott rendszer hamis és hitvány utánzata. De ami mégis sokakat megtéveszt és tévútra vezet.
Dániel 2-ben bemutatott nagy bálványszoborral jelképezett rendszer folytatólagosan fennáll a kor végéig. Ez az istentelen kormányzati és a hamis vallásrendszer szövődéséből álló birodalmi rend a bálvány arany fejével jelképezett Babilonnal vette kezdetét. Ezt az állószobron aztán az ezüst felsőtesttel és karokkal jelképezett médek és perzsák birodalma követte.  Ezután a bronzból való testrész, ami a görögök birodalmára utal, s amiről szintén Dániel egy próféciája jövendölte meg, hogy négy részre fog szakadni. Végül pedig az állószobor két vaslába a római birodalmat jelképezte. Ez a birodalom aztán a végidőkig fennáll a történelemben, az eredeti római birodalmat a "Szent Római Birodalom" követte, amely rendszernek meg-meg újuló feltámadásai lesznek a kor lezártáig. A kor végén az állókép két vas és agyag keveredéséből álló lábfejével és ujjaival jelképezett birodalmi megújulása az utolsó lesz, ez még előttünk áll.
Jelenések 13:1-18 1 Láttam ekkor, hogy egy fenevad szállt fel a tengerből, kinek tíz szarva és hét feje volt, szarvain tíz korona és fejein káromló nevek. 2 A fenevad, melyet láttam, párduchoz volt hasonló, lába, mintha medve lába volna, szája, mintha oroszlánnak szája. A sárkány hatalmát, trónját adta oda neki, továbbá messze terjedő fennhatóságot. 3 Fejei közül egy olyan volt, mintha halálos sebbel sújtották volna, de halálos sebét orvosolták. Az egész föld bámulva ment a fenevad után, 4 leborulva imádta a sárkányt, mert az adta a fennhatóságot a fenevadnak. De imádták a fenevadat is, és ezt mondták: "Ki hasonló a fenevadhoz és ki képes megharcolni vele?" 5 Ekkor nagy dolgokat és káromlásokat szóló szájat adtak a fenevadnak, és fennhatóságot adtak neki, hogy negyvenkét hónapig cselekedhessék. 6 Isten felé fordulva káromlásra nyitotta száját. Isten nevét és sátorát káromolta, továbbá a mennyben lakókat. 7 Arra is engedelmet kapott, hogy hadat viseljen a szentekkel és legyőzze őket. Fennhatóságot adtak neki minden törzsön, népen, nyelven és nemzeten. 8 Imádattal fognak eléje borulni a földön lakók, mindaz, akinek neve nincs beírva annak a Báránynak életkönyvébe, akit a világ megalapítása óta megöltek. 9 Ha valakinek füle van, hallja meg: 10 ha valaki fogságra visz, maga is fogságra megy, ha valaki karddal öl, annak karddal kell megöletnie. Itt tűnik ki a szentek állhatatossága és hite! 11 Azután láttam, hogy egy másik fenevad száll fel a földből. Annak a Bárányéhoz hasonló két szarva volt, de úgy beszélt, mint a sárkány. 12 Az első fenevadnak teljes felhatalmazásával cselekszik, annak színe előtt. Megcselekszi, hogy a föld és a benne lakók az első fenevadat imádják, azt, akinek halálos sebét orvosolták. 13 Nagyszerű jeleket is tesz, úgyannyira, hogy az emberek szeme láttára tüzet hoz le az égből a földre. 14 A jelekkel, melyeket azért adtak neki, hogy a fenevad előtt tegye őket, eltévelyíti a földön lakókat. Arra biztatja a földön lakókat, hogy készítsék el annak a fenevadnak képmását, kinek a kardsebe van, s ki megéledt abból. 15 Hatalmat adtak neki arra, hogy szellemet adjon a fenevad képmásába, hogy a fenevad képmása megszólaljon, arra ishogy véghezvihesse, hogy mindazokat, akik nem imádják a fenevad képmását, megöljék. 16 Mindenkit arra kényszerít, kicsinyeket és nagyokat, gazdagokat és szegényeket, szabadokat és rabszolgákat, hogy jelt tegyenek jobb kezükre, vagy homlokukra, 17 hogy senki más ne tudjon vásárolni vagy eladni, csak aki bélyegül viseli a fenevad nevét vagy nevének számát. 18 Ebben áll a bölcsesség próbája. Kinek értelme van, számítsa ki a fenevad számát! Emberi szám az. A száma: hatszázhatvanhat.
Az emberek imádni fogják a sárkányt, mert hatalmat adott a Fenevadnak, és imádják a Fenevadat is, mondván: "Ki hasonló a Fenevadhoz és ki harcolhat ellene?" (Jel. 13:4).
A Fenevadnak magának Istennek a rendeletéből adatik erő és hatalom, és csakis emiatt valósulhat meg ez az utolsó, nemzetek közösségéből összetevődő új világrend, vagy világbirodalom. Ez a rettenetes szörny  minden hatalmát és erejét arra fogja használni, hogy végrehajtsa Sátán akaratát a földön, ami az emberiség Sátán szolgálatába, így bálványimádatba való hajtását jelenti. Elrendeli a szentek teljes kipusztítását, azokét, akik az élet könyvébe vannak írva, és nem veszik magukra a rendszer kárhozatba vezető bélyegét, mert tartják Isten parancsolatait és Jézus Krisztus tanúbizonyságát (Jel. 12:17). A fenevad hatalma kiterjed minden népre és törzsre, és egy időre még a szentek fölött is győzelmet arat. Ez lesz az idő, amikor pusztítani fogják az igazakat (Jel. 13:7). Ebben a rövid időszakban tehát a szentek egy részének el kell viselnie a fogságot és halált, ám a menekülők nem futnak végig Izrael összes városán, amikor a Messiás visszatér (Mát. 10:23). Mivel Isten helyre kívánja állítani testi Izraelt, így ők szintén pusztulásra lesznek szánva.

Izrael és a Sátán zsinagógája
És ezzel eljutottunk a címben is kifejtett lényeghez: A Sárkánynak és az ő elkötelezett munkásainak [akik a Sátán zsinagógájából valók (Jel. 2:9)], szükségszerűen rá kellett tenniük szennyes kezeiket Izrael születésjogi áldásaira is! Mára a bankrendszerek által sikeresen megkaparintották annak a gazdagságnak a nagy részét, amelyeket a József két törzséből származó izraeliták az Ábrahám érdeméből származó születésjogi áldásokként örököltek (2Krón. 5:1). Más szóval: rövid időn belül a maguk javára fordították az örökséggel járó gazdasági hatalmat, és egyre inkább annak katonai erejét is. A születésjogi áldásokkal járó páratlan méretű angolszász gazdagság elorzása hatalmas taktikai sikernek számít a részükről: ugyanis e javak felhasználásával alapozzák meg a feltámasztandó fenevad rendszert, majd annak ideiglenes gazdasági sikereit is. Ugyanakkor a kifosztásuk és eladósításuk teljesen megtöri majd a szóbanforgó izraelita nemzetek gazdasági és katonai erejét. Sátán, e világ isteneként már a születésjogi áldások kibontakozásakor behelyezte a maga szolgáit e nemzetek kormányzataiba és pénzügyi intézményeibe, akik az adandó alkalmakat kihasználva megkezdték az aknamunkájukat, majd a megfelelő időben elvégezték a nemzeti javak szisztematikus kisajátítását. Ahhoz, hogy az izraelita nemzetek katonai erejét megtörjék, először is a gazdasági erejüket kellett megtörni. Munkájuk azonban nem ér ezzel véget, mert ők szítják azt az izraelita (fehér, angolszász) ellenes gyűlöletet, amely népünk kiirtásához vezet egy minden eddigit meghaladó holocaust által. Amikor az új világrend beiktatásra kerül, a háttérhatalmi elit propagandagépezete munkába lép, és saját tetteiket teljességgel az angolszász nemzetekre hárítják. Józsefet okolják majd az általuk kirobbantott válságokért, háborúkért, vagyis az izraelitákkal "vitetik el a balhét". A világ emiatt "jogos" haraggal és gyűlölettel tekint majd az izraelitákra, s igazságosnak vélik "a minden rossz okozójának", Józsefnek az elpusztítását! Több nemzet pedig örömteli élvezettel segít hozzá a népirtáshoz (lásd a Németország - Asszíria, az Isten haragjának eszköze című írást). Izrael természetesen nem vétlen áldozat, maga Isten adja őket a fenevad kezébe a hűtlenségük és a törvényszegéseik által kiérdemelt büntetésként.

Hogyan kerültek születésjogot öröklő nemzetek Sátán zsigagógájának hálójába?
Az természetesen némi időbe telt, hogy Sátán ügynökei átitassák és korrupttá tegyék a születésjog nemzeteinek kormányzatait, és általuk közvetett irányítás alá vonják a népet. A javak kisajátítása, a nemzet és a polgárok eladósítása is időbe tellett, majd további idő és munka kellett ahhoz, hogy a már kisajátított gazdagságot bázisként használva rátegyék kezüket a további nemzetek javaira is. Miként történt ez meg a gyakorlatban?
Efraim, illetve a brit birodalom esetében a Rothschild bank, majd az irányításuk alá került Bank of England által, az USA [Manassze] esetében pedig a Federal Reserve magánkézben lévő bankintézményein keresztül ment végbe. Ez a folyamat már jó ideje befejezettnek mondható, és a vezető izraelita nemzetek teljesen a háttérhatalom kiszolgáltatottjaivá váltak úgy gazdaságilag, mint politikailag. A Sátán zsinagógája nagyrészt a születésjog áldásainak a kisajátításából finanszírozta az Új világrend eljövetelét! A háttérhatalmi program következő állomása már a közben kifosztott és eladósított izraelita nemzetek vészkorszaka lesz. Hogy követhetők-e az események? Természetesen igen.
Az 1700-as évek második felében a Rothschildok a különböző háttérhatalmi csoportosulásokkal [illuminátusok, szabadkőművesek, frankisták stb.] szövetkezve kidolgozták a világ fölötti uralom megszerzésének modern stratégiáját. Ez a stratégia röviden szólva az uzsorakamatrendszeren alapuló pénzintézetek létrehozásából és politikai intrikákból állt (lásd a Sátán zsinagógája II. című írást]. A XIX. század elején már elsősorban a londoni Rothschild bank finanszírozta Angliát és szövetségeseit a napóleoni háborúk idején, ami jelentősen növelte a vagyonukat. A háború végén pedig megtörtént az a közismert esemény, ami lényegében Anglia élére robbantotta Nathan Rothschildot. Az ő ügynökei ugyanis korábban megvitték neki a Waterloo-i csata kimenetelének hírét, mint a hivatalos futárok Londonnak.  Ekkor emberei elhintették Londonban azt a hamis hírt, hogy Napóleon nyerte meg a csatát, ami nagy pánikot keltett Angliában a tőzsdén. A részvények ára szinte nullára zuhant, és Nathan Rothschild felvásárolt majdnem mindent: pennyért dollár értéket. Így szerezte meg a Rothschild ház a születésjogi áldások által ekkortájt felemelkedő angol gazdaság irányításának lehetőségét. A sikertelen Bécsi Kongresszus után a Rothschildok kisegítették a Bank of England-ot, s miután így rátették kezüket, az intézmény lényegében az ő irányításuk alá került. Nem véletlenül hangoztathatta Nathan Mayer Rothschild e hírhedt mondását:
"Nem érdekel, hogy milyen bábot helyeznek Anglia trónjára, hogy uralja a birodalmat, amely fölött a nap soha nem nyugszik le. Ugyanis az ember, aki kezében tartja Anglia pénzkészletének ellátását, az uralja a Brit Birodalmat, a brit pénzellátás pedig az én kezemben van."
N. M. Rothschild és fiainak bankja 1809 óta ugyanazon a London szívében fekvő címen áll (2 New Court, St. Swithin's Lane), közel a Bank of England-hoz és a Tőzsdéhez, azon a területen, ami a "The City", vagy "Square Mile" néven vált hírhedtté. Itt található meg minden angol bank fő irodája, emellett 385 külföldi, köztük 70 amerikai bank irodája is. Ez a városrész a világ pénzügyi központja, aminek félhivatalos szimbóluma a város határán fekvő, vörös sárkányt ábrázoló szobor.
India és Afrika gyarmatosításában szintén nagy érdekeltségeik voltak a Rothschildoknak, az ő tulajdonukban volt a British Petroleum, s vele az indiai offshore olajtermelések kizárólagos joga (ez a mai napig a kezükben van). A Rothschild bank finanszírozta Cecil Rhodes gyémánt érdekeltségeit, és az általa létrehozott British South Africa Company-t is. Ezzel az óriási brit birodalom gazdagsága folyamatosan a Sátán zsinagógájának kezébe összpontosult.
Nem kellett hozzá túl sok idő, és az USA is hasonlóan, csalafinta módon került a világhódító bankárok kezébe, amikor a hírhedt Rothschild ügynök, Jacob Schiff keresztülvitette a "Federal Reserve System Act" (Szövetségi Tartalékalap) törvényét az USA-ban. Ez tette lehetővé, hogy a Rothschild-ház és a hasonszőrű bankárok kezébe kerüljön Amerika gazdaságának háttérből való, titkos irányítása is. Jacob Schiff ügyes és minden hájjal megkent egyéniség volt, aki semmilyen módszertől nem riadt vissza terveik véghezvitelének érdekében.
Akadály pedig volt, mégpedig igen komoly, ugyanis az USA alkotmánya értelmében a pénzügy mindenféle irányítása egyedül a Kongresszus joga. Az USA Alkotmányának megalkotói ugyanis nagyon jól ismerték a pénz hatalmát. Tisztában voltak vele, hogy akinek kezében van ez a hatalom, az tartja kezében az ország sorsát. Éppen ezért vigyázva őrizték ezt az előjogot, amikor az Alkotmányban legelőre helyezték azt a pontot, hogy a pénz kiadása és kezelése egyedül csak a Kongresszusnak, a nép által választott képviselői testületnek a kezében legyen. Idevonatkozóan, az Alkotmány nyelvezete egy rövid, alapos és precíz meghatározást tartalmaz. Az első cikk 8. rész 5. bekezdésében felöleli és meghatározza a Kongresszus kötelességeit: "Pénzverés, értékének irányítása, mértékének és súlyegységének meghatározása."
A dollár jele egy S betű, két függőleges vonallal áthúzva. Az S a silver, vagyis az ezüst rövidítése, a két függőleges vonal pedig a unit (egység) U betűjét jelképezte. Jelentése tehát "egy ezüst egység". Ez a jel eredetileg az amerikai ezüst dollárt jelölte, amely így egy valós értéket képviselő pénzegység volt. A függetlenségi háború után 85 évig nem is létezett papírpénz az Államokban. Ezután adtak ki papírpénzt, amit szigorúan ezüst és arany fedezett. Bárki beválthatta papírdollárját annyi aranyra vagy ezüstre, amit az a dollár képviselt. Ennek köszönhetően az árak stabilak voltak, és több mint száz esztendőn át nem létezett az infláció, ami a fedezet nélküli, értéktelen papírpénz kiadásával jár.
A Rothschildok USA-beli fő ügynökének, Jacob Schiffnek tehát szükségszerűen el kellett csábítania a Kongresszust, és rábírni arra, hogy adja fel ezt az alkotmányos előjogát, lényegében a sátáni háttérhatalmak összeesküvése számára. Hogy ezt az önfeladást törvényessé, a népet pedig tehetetlenné tegye ennek megakadályozásában, szükség volt egy különleges törvény megalkotására. Ezt csak úgy tudta elérni, hogy a törvényhozás mindkét házába cinkosokat (korrupt, megvásárolt politikusokat) épített be, akik elég hatalmasok voltak ahhoz, hogy egy ilyen törvényt befolyásukkal és nyomásukkal gyorsan keresztülvigyenek és jóváhagyassanak. Még fontosabb volt, hogy ehhez legyen cinkosa a Fehér Házban is; ha lehet, maga az elnök, aki elég tisztességtelen és lelkiismeretlen ahhoz, hogy aláírásával törvényesítsen egy ilyen alkotmányellenes törvényjavaslatot. Ennek keresztülviteléhez szükséges volt, hogy vagy a Republikánus Pártot, vagy a Demokrata Pártot befolyásolhassa. Ekkor a demokraták bizonyultak könnyebb prédának, mert ők voltak éhesebbek a hatalomra, hiszen a polgárháború óta képtelenek voltak elnököt juttatni a Fehér Házba. Ezt a tervet azonban mindaddig halogatni kellett, amíg a Fehér Házba nem tudták egy olyan emberüket beültetni, aki ezt aláírásával is szentesíti. Tisztában voltak azzal, hogy még ha a szenátus egyhangúlag szavazná is meg ezt a törvényt, az újonnan választott elnök megvétózná.
Ez a Jacob Schiff volt később Trockij és Lenin bolsevik forradalmának előkészítője és finanszírozója is, tehát megvolt a megfelelő tehetsége a nagyléptű, nehéz tervek megvalósításához. Ő már 1908-ban úgy látta, eljött az ideje annak, hogy a háttérhatalmi bankelit átvegye az USA pénzügyi rendszerének irányítását. Ebben a puccsban segítette őt egy sor, az ügynek már megnyert, korrupt politikus, mint pl. Edward Mendelhaus őrnagy, akinek karrierje Schifftől függött, s aki ezért kiszolgálója és kormányzati ügynöke volt a vezérnek. Bernard Baruch és Herbert Layman titkos találkozóra jöttek össze egy J. P. Morgan tulajdonát képező, s e találkozásról elhíresült Jekyll-szigeti vadászklubban Georgiában. A megjelentek között voltak: J. P Morgan, John D. Rockefeller, Kirnehouse, Nelson Aldrich, Schiff, Stilmann és Vanderlip a National City Bank-tól, W. N. J. Selingman, Eugene Mayer, Bernard Baruch, Herbert Layman, Paul Warburg - röviden az amerikai nemzetközi bankárok, akik mind tagjai voltak az illuminátusok összeesküvési hierarchiájának. Egy héttel később előjöttek a "Federal Reserved System" (Szövetségi Tartalékalap Rendszer) gondolatával, s Aldrich szenátor volt az a cinkos, akinek az volt a szerepe, hogy a Kongresszusban befolyásával és nyomásával ezt a törvényt keresztülvigye és elfogadtassa. Amikor 1912-ben az ő emberük, Woodrow Wilson került a Fehér Ház elnöki székébe, Aldrich szenátor nyomására, beiktatása után azonnal át is ment a "Federal Reserve Act" a törvényhozás mindkét - alsó és felső - házán, amit Wilson habozás nélkül alá is írt, s ezzel törvénybe iktatott.
US FEDEzt a szószerint sorsdöntő hazaárulást 1913. dec. 23-án, Karácsony előtt két nappal követték el, amikoris a képviselők legtöbbje karácsonyi szabadságon volt - kivéve persze azokat, akiket óvatosan kiszemeltek ennek a hazaárulásnak az elkövetésére. Ezt a jóvátehetetlen aljasságot tehát olyan korrupt szenátorok követtek el, akiket az amerikai nép küldött Washingtonba, hogy képviseljék az érdekeiket. Ők és Woodrow Wilson elnök kiszolgáltatták nemzetüket a Jacob Schiff és Paul Warburg által képviselt háttérhatalomnak, vagyis a Sátán zsinagógájának. Wilson megbocsáthatatlan bűne maradt az, hogy az USA azóta sem rendelkezik a saját pénze, a dollár fölött, mert az mindmáig a sátáni összeesküvés "zsidó" bankárainak a magánkezében van. A "Fed" kiad egy értéktelen papírt, amit pénznek neveznek, s eladja azt az államnak nagy kamatteherrel. A Federal Reserve ezzel a módszerrel röpke 20 év alatt teljesen eladósította az államot. Az adósságok fedezetére az állam kötvényeket bocsátott ki úgy, hogy az eljövendő nemzedékek munkásainak az életük során elvégzett termelőértékét fejenként 630.000 dollárban határozta meg. Ezután az állam minden egyes születési anyakönyv mellé kiadott egy 630.000 dollár értékű kötvényt, amit aztán csomagokba tömörítettek és áruba bocsátottak. Az így kiadott értékpapírokat a Federal Reserve és egyéb külföldi bankok vásárolták fel. Ezzel az állam elzálogosította polgárainak jövőjét, ami a valóságban rabszolgaságot jelent (Péld. 22:7). Az USA kormányzata és kongresszusa folyamatosan korrumpálódott azáltal, hogy kedvére szórhatta az olyan hatalmas mennyiségű pénzösszegeket, aminek eredetéről az átlag amerikai semmit nem tudott.
A Federal Reserve System kiszolgáltatta az USA teljes irányítását az összeesküvőknek és politikai bábjaiknak, de ezzel önmagában még nem voltak képesek az amerikai nép munkából befolyt jövedelméhez nyúlni. Az amerikai Alkotmány ugyanis világosan megtiltja a jövedelem adóztatását! Csakhogy az államnak valamiből fizetni kell a banktól felvett pénzt és annak kamatait, a Sátán zsinagógája pedig fontos célként tűzte ki a személyi tulajdonok elbitorlását, valamint a személy kereseti lehetőségeinek teljes irányítását is. Ezt egyébként az adott időben globális szinten is el fogják érni (v.ö. Jel. 13:17). A kommunizmus egyféle próba volt ennek megvalósítására.
Mivel tehát az alkotmányos törvények szerint nem lehetett volna az amerikai népre jövedelmi adót kiróni, ehhez megintcsak létre kellett hozni egy olyan kiegészítő törvényt, amelynek alapján a kormány hatalmat kap az állandóan emelkedő kereseti adók behajtására. Ezért a Federal Reserve Bank megalapításának évében, 1913-ban a bankárok kieszközölték azt is, hogy a Federal Reserve Act-ot átvivő és aláíró Kongresszus, és Woodrow Wilson meghozza azt a szükséges kiegészítő törvényt, amely által magadóztathatják a személyi jövedelmet. Ez a hírhedt 16. Amendment (16. kiegészítő törvény), más néven a "szövetségi kereseti adó törvény". E két alkotmányellenes intézkedés megpecsételte az USA jövőjét, mivel úgy az állam, mint a polgárok is közvetlenül a bankok rabjai lettek. A 16. kiegészítő törvény által létrehozott jövedelemadó ugyanis a nemzet gerincének számító középosztály kirablására és megsemmisítésére irányult. Ellenben sem a Federal Reserve-t kitevő tagbankok, sem tulajdonosaik (Rockefellerek, Carnegiek stb, bankcsaládok) soha egy árva cent jövedelmi adót nem fizettek!
Ők éppen a 16. Kiegészítő törvény alapján hozhattak létre teljesen adómentes alapítványokat. Ez módot adott a bankároknak arra, hogy óriási nyereségeiket áthelyezzék ezekbe az alapokba, s így mentesüjenek a kereseti adó fizetése alól. Ezeknek az illuminátus alapoknak az adómentességét azzal indokolják, hogy profitmentes "humánus" ügyeket és célokat szolgálnak. Így jöttek létre sorjában a Rockefeller-alapítványok, Carnegie Alapítvány, a Ford-, Mullyn-, és számtalan hasonló alapítvány. Ezek az alapítványok azután olyan szervezeteket, ügyeket és programokat támogatnak, amelyek teljesen aláaknázzák nemzeteink stabilitását és jövőjét. Nem csupán József utódai között, hisz bárhol megjelennek a világon, ugyanazt a nemzetellenes aknamunkát alkalmazzák. Más szóval, az ilyen adómentes alapítványok pénzelik és tartják fenn azokat az ideológiai csoportokat, akik elvégzik az illuminátus összeesküvés piszkos munkáját a politikában, a kultúrában és a közéletben. Csaknem minden közösség- és nemzetromboló, lázító és erkölcstelenséget szító mozgalom mögött ott áll egy ilyen valójában "humánus" célra létrehozott alapítvány. Sátán zsinagógája tehát elsősorban a születésjogot öröklő izraelita nemzetektől kisajátított javakból finanszírozza ugyanazon nemzetek pusztítását, befolyásolja a többi nemzet politikáját, valamint az Új világrend megvalósítását.
Ma már az amerikai nép tudatos lebutításának köszönhetően a polgárok zöme úgy gondolja, hogy a Federal Reserve System a kormány tulajdonában lévő állami ügynökség. Ez abszolúte nem igaz! A Federal Reserve Bank összes részvénye kizárólag a magántulajdonban lévő tagbankok tulajdonában van! Ezeknek a tagbankoknak a fejeit és irányítóit a nemzetközi illuminátus összeesküvés hierarchiájának a legmagasabb rangú tagjai teszik ki. Ők irányítják a CFR-t (Council on Foreing Relations vagyis a Külügyi Kapcsolatok Tanácsa) és az egyéb nagy horderejű globalista élcsoportosulásokat.
A politikai megosztottság egy mítosz, úgy a demokrata, mint a republikánus pártok ugyanazokat az érdekeket szolgálják. Az ellentétek csupán látszólagos ellentétek, a politikai programjaik szintén csak külsőségekben térnek el egymástól. Az is egy tévhit, hogy a konzervatívok nagyobb felelősséget tanúsítanak az ország pénzügyi és költségvetési dolgait illetően.
A valóság az, hogy csupán két olyan elnöke volt az USA-nak, akik valóban csökkentették az USA nemzeti adósságát: Madison, aki csak enyhén volt képes mérsékelni azt, és Andrew Jackson. Az utóbbi (1829-1837) a demokrata párt megalapítójának mondható, aki teljes szívéből gyűlölte a bankokat és az uzsora-, illetve hitelrendszert. Amikor elnöksége alatt egy bankárokból álló küldöttséggel egy bankokat érintő új törvényjavaslatról tárgyaltak, így fakadt ki: "Mindannyian viperák fészkei és tolvajok vagytok. Szándékomban áll gyökerestül kitépni benneteket, és Isten engem úgy segéljen, ki is foglak tépni benneteket."
Andrew Jacksonnak sikerült lecsökkentenie az USA Függetlenségi Háborújából fennmaradt 100 millió dolláros nemzeti adósságát először 100.000 dollár alá, majd elnöksége végére mindössze 18.000 dollárra! A nagy polgárháború alatt visszacsúszott 100 millió fölé, és a háború végére elérte az 1 milliárd dollárt. Ezután többé-kevésbé ezen a szinten maradt, az I. Világháború alatt több tízmilliárdnyi dollárral ugrott meg. A nagy gazdasági világválságot, a New Deal-t, valamint a II. Világháborút követően az adósság több száz milliárd dollárra ugrott. Nixon elnöksége alatt további százmilliárdokkal emelkedett, de az igazán szédületesnek mondható növekedés Reagan elnöksége alatt kezdődött meg, amikoris a nemzeti adósság meghaladta az egy trillió dollárt. Innentől aztán hatványozódva emelkedett tovább az idősebb Bush és Clinton elnöksége alatt, akik további trilliókkal növelték azt. Az ifjabb Bush alatt pedig minden korábbi adminisztrációhoz mérten is abszolút példátlan méretekben emelkedett meg. Obama így a világtörténelem legnagyobb adósságát és költségvetési mizériáját örökölte, az adósság ugyanis meghaladja a 10 trillió dollárt. Az utolsó néhány évtized adminisztrációi tehát alapjában véve kiárusították a nemzet jövőjét és áldásait, amiben hasonlóan tettek, mint Ézsau. Ez természetesen Isten további büntetését vonja maga után.
A tévhiedelem szerint a republikánusok a költségvetésben is konzervatívak, aminek sajnos az ellenkezője igaz. A II. Világháború óta a brit és amerikai nép pénzügyi összeomlása elkerülhetetlenné vált, s efelől az USA-beli és európai bankrendszerek gondoskodtak. Az USA gazdagságából elképesztő összegek kerültek ellenséges országok, mint pl. a kommunista Kína tulajdonába, elsősorban a kereskedelmi egyenlőtlenségekből kifolyólag.
Ami igazán elszomorító és bizarr, az az, hogy mindez nagyrészt a "keresztény" szavazópolgároknak köszönhető. Azoknak a felekezeteknek a tagjai, amelyek harsányan tanítják és rettegik a Fenevad eljövetelét, következetesen olyan személyeket szavaztak be a Szenátusba és az elnöki székbe, akik annak a rendszernek a kiszolgálói, és mihamarabbi eljövetelén munkálkodnak odaadó buzgalommal. De ez sem a véletlen műve, hiszen a sárkányt szolgáló megtévesztők a vallási életbe is beépültek, sőt, számos újabb keletű keresztény felekezet dogmatikáját eleve ők formálták meg, hogy az antikrisztusi uralom eljövetelét egyféle isteni rend megvalósulásának véljék. A megtévesztett hívők tömegeinek fogalma sincs arról, hogy alaposan rászedték őket az álnemzeti és álkeresztény érzelmek felszításával.
Az amerikai és a brit nemzetközösség politikusai ostobán úgy vélik, hogy nemzeteik a fenevad rendszerében is megőrzik majd gazdasági és politikai nagyságukat, ők pedig előkelő pozícióikat. Holott annak célja éppen ellenkező: az eljövendő sátáni rendszer el kívánja törölni Isten népét, az asszony magját, márpedig e nemzetek ide tartoznak. Mivel a megvásárolt, korrupt és hatalomhajhász politikusok ezt nem képesek felfogni, büntetésből a nép élén mennek fogságba és pusztulásba.
A születés jog örökösei lassan teljesen kifosztott, s így már használhatatlan és szükségtelen bábokká válnak, akiket félre kell tenni az útból - áruló politikusaikkal együtt, akikhez így szól Isten Ámosz prófétán keresztül:
Ámosz 6:1, 3-7 1 Jaj a gondtalanoknak a Sionon, az elbizakodottaknak Samária hegyén [Izrael nemzeteiben], a legkiválóbb nép előkelőinek, akikhez folyamodik Izráel háza! ... 3 Ti azt gondoljátok, hogy messze van a veszedelem napja, ezért az erőszak uralmát közel hoztátok! 4 Elefántcsont ágyakon heverésznek, pamlagokon terpeszkednek, megeszik a nyájból a bárányokat, és a hizlalóból a borjúkat! 5 Hárfakísérettel danolásznak, és azt hiszik, hogy zenéjük olyan, mint Dávidé.   6 Kelyhekből isszák a bort, és finom olajjal kenik magukat, de József romlásával nem törődnek. 7 Ezért majd ők mennek a foglyok élén fogságba, és vége lesz a terpeszkedők mulatozásának. 
A világ természetesen nem látja a háttérben működő titkos hatalmak ármányos munkáit, de világosan látják mindazt, amire az angolszász nemzetek gazdasági és katonai erejét eszközként felhasználják. Az emberek szerte a világon csak azt látják a híradókban, hogy az angolszászok már megint egy "demokráciát" importáló háborút indítottak valamely nemzet ellen. Az már nem fogják fel, hogy az elsősorban angolszász katonai erővel történő globális "demokratizálás" nem az amerikai és angol nép akaratából megy végbe, hanem hátsó erők irányítására. Természetesen nem is az a célja, hogy a demokráciát és a "szabadságot" terjesszék. A valós cél nem látható, de nyilvánvaló: a háttérben működő gazdasági és pénzügyi hatalom további országok nyersanyagait kívánja megkaparintani, további tömegeket kíván kizsákmányolni, vagyis további milliókat akar eladósodott rabszolgákká tenni! 
Így természetes, hogy a világ egyre nagyobb ellenszenvet, sőt, gyűlöletet tanúsít József népei iránt, s emiatt növekszik a sokak számára jogosnak tűnő "anti-angloszaxonizmus", ami az egyedüli szankcionált gyűlölet az egyébként "politikailag korrekt" világunkban. Ezt a gyűlöletet még mesterségesen is szítják az olyan liberális célokat szolgáló, "humánus" alapítványokon keresztül, amelyeket a bankárok hoztak létre az uzsorapénzük adómentesítésének érdekében. Amikor eljön az angolszász népek végzete, a nemzetek kárörvendve nézik pusztulásukat, fel sem fogva azt, hogy ők is ugyanazoknak a sötét erőknek a hálójában vannak, akik romlást hoztak József fiaira.

Izrael a bálványimádatban
József és Izrael egészének hanyatlását természetesen a hit elhagyása és a bálványimádat okozta. Isten azért engedte megpróbálni őket, hogy nyilvánvalóvá váljon elégtelenségük, majd elszenvedjék annak gyümölcseit, s ennek eredményeként végül igaz megtérést tanúsíthassanak. Sátán zseniális módon egy olyan rendszert hozott működésbe Izrael fiainak a születésjogi áldásokból fakadó jóléti társadalmaiban, amely azon áldások helytelen élvezetére serkenti a nemzet tagjait, s egyféle önigazolást is nyújt nekik: 
Hóseás 12:9 Efraim így beszél: Milyen gazdag lettem, vagyonra tettem szert! Nem találhatnak bennem bűnt, semmit sem szereztem vétkesen.
Sátán zsinagógája a gazdaság kézbevétele mellett a keresztény hit és erkölcs folyamatos rombolásával, majd a gondosan elbutított népbe táplált materializmussal gyorsította fel József romlását. E fogyasztói és élvezethajhász életmód követésével az angolszász népek teljes bálványimádatba estek, amiért joggal megérdemlik Isten igazságos ítéletét és a velejáró pusztulást. Az önigazolásnak még egy vallási változatát is létrehozták! A "bővölködés teológiája" és a hasonló "keresztény" doktrÍnák által ez a felfogás és életmód mélyen bevette magát a névleges keresztény felekezetekbe is. Az így belülről megrothasztott felekezeteknél az anyagi jólét - még ha istentelen és törvénytelen módon is jön -, egyenlőnek tekintett Isten jóváhagyásával és áldásaival.
Az természetes és velejáró lépés volt Sátán részéről, hogy a születésjog áldásaira felemelkedő izraelita nemzetek vallási rendszerét és a magánjogon alapuló jogrendszerét meg kellett dönteni, illetve hamis irányba terelni ahhoz, hogy az adott időben az antikrisztusi birodalom eljövetelén munkálkodó erők jól manipulálható kiszolgálói legyenek. És nem csupán az anyagi élet tekintetében, de a szellemi állapotukat illetően is. Az amerikai protestantizmus bár a felszínen másnak tűnt, de mégiscsak a nagy hamis rendszernek, a katolicizmusnak a "leánya" volt. Viszont még így is sok ponton konfliktusban állt azzal a teológiai irányvonallal, amellyel a végidőkben az új világrend hívei elhitetni kívánják a nemzeteket. A szellemi eltérítés érdekében aztán az 1800-as évektől kezdődően egyre-másra alakultak az olyan pszeudokeresztény felekezetek, amelyek jól kidolgozott tanai sokban elősegítik majd az antikrisztusi uralom megalapozását és eljövetelét (lásd Amodern kereszténység eltérítése című írást). Juda vallásrendszerét az évszázadok folyamán ugyancsak teljesen átitatták a misztériumkultuszok, majd a politikai messianizmus (cionizmus) hamis eszméi. A zsidóság így szintén az antikrisztusi világrend fontos éleszközévé vált, menhelyet és fedezéket adva maguk között mindazoknak az ál-zsidóknak, akik a Sátán zsinagógájába tartoznak (Jel. 2:9; 3:9). Sátán ügynökei tehát elragadták Izrael kettős ígéretének mindkét elemét, egyrészt a József fiaira szálló születésjogi áldásokat, másrészt pedig a Júdának rendelt uralmi pálcát. Az antikrisztus a születésjogi áldásokra építi fel birodalma anyagi hátterét, majd magának tulajdonítja azt a királyi pálcát, amely Krisztust illeti (Luk. 1:32).
A brit nemzetközösség tagállamainak hivatalos egyházát, az Anglikán egyházat szintén teljesen korrupttá tették a misztériumkultuszok, olyannyira, hogy annak mai szimbóluma a főnixmadár, egy ősi egyiptomi jelkép lett.
Köztudott az is, hogy az USA alapító atyái, és későbbi tisztviselőinek jelentős része az olyan okkultista titkos társaságok köreiből került ki, mint a szabadkőművesek és illuminátusok. Elég csak felületesen ránézni például az egy dollárosra, vagy Washington DC. épületeire, köztereire és monumentumaira ahhoz, hogy lássuk, az okkult szimbólumok mennyire szerves részei a hivatalos állami tisztviseletnek. Ez a lista annyira hosszú, hogy fel sem sorolhatjuk mindet, hiszen az egy terjedelmes külön írást igényelne. Néhányra azonban feltétlenül ki kell térni. Az USA államigazgatásának székhelye a mesterségesen létrehozott Washington DC, vagyis a District of Columbia. Ezt a kerületet Virginia [a szűz] és Maryland [Mária] államokból hasították ki és nevezték el Columbia Körzetnek a Kongresszus bizonyos tagjai. Columbia a pogányok szűz istennőit eleveníti fel (Innana, Íszisz, Athena, Minerva, Vénusz stb.)  Ezt az istennőt az USA szimbólumaként választották (eredetileg az egész amerikai kontinens nevének szánták), akit napkoronával és csillagokkal körülvéve ábrázolnak, mint az ég királynőjét, s akinek szobra a Parlament épületét is ékesíti. A Lady Liberty-ként nevezett "Szabadság-szobor" szintén a pogány istennők hagyományait eleveníti fel, maga a szobor a francia szabadkőművesek ajándéka volt amerikai testvéreik számára (lásd A szabadság-szobor című bemutató írást). A sátánista szimbólumok szerte megtalálhatók, és a nemzeti ünnepek nagyrészt ősi pogány ünnepek, áldozatok napjaira esnek. Az átlag polgár szinte semmit nem tud arról, hogy mindezt tervszerűen és szándékosan vitték véghez a rejtőzködő hatalomgyakorlók. 
Az áldások megnyilvánulásával az Izrael házát vezető József törzsei páratlan történelmi lehetőséget kaptak arra, hogy szívből visszatérjenek Istenükhöz és a törvényhez, s így teljes megújulást tapasztaljanak. Ehelyett a törvénytelenséget választották és gonoszságra adták magukat:
Hóseás 7:1 Amikor gyógyítani akartam Izráelt, lelepleződött Efraim bűne és Samária gonoszsága. Álnokul élnek, tolvaj tör be a házba, rablóbanda fosztogat az utcán. 
Mivel ezt az egyedülálló gazdasági hatalmat nem az isteni törvényzet és vele a jubileumi gazdasági rendszer helyreállítására használták fel, az áldások átokká váltak. Nagyrészt a sátán ügynökei által végzett alantas munkának köszönhetően az áldásaikat idegenek emésztik föl:
Hóseás 7:8-16 8 Efraim a népek közé keveredett. Olyan lett Efraim, mint a meg nem fordított lángos. 9 Idegenek emésztik erejét, de ő nem veszi észre. Ősz haja fehérlik már, de ő nem veszi észre. 10 Izráel ellen saját gőgje tanúskodik, mert nem tértek meg Istenükhöz, JHVH-hoz, és ezek ellenére sem keresték őt.  11 Olyan lett Efraim, mint az együgyű, esztelen galamb! Egyiptomhoz kiáltanak, Asszíriába járnak.  12 Akármerre járnak, hálót feszítek ki eléjük.  Elfogom őket, mint az égi madarakat,  megfogom őket, amint hallom sereglésüket. 13 Jaj nekik, mert elhagytak engem! Pusztulás vár rájuk, mert elpártoltak tőlem! Én megváltanám őket, de ők hazugságot beszélnek rólam.  14 Ahelyett, hogy szívből kiáltanának hozzám, csak jajgatnak fekvőhelyükön, keseregnek a gabona és a must hiánya miatt [értsd: gazdasági válság], elfordulnak tőlem.  15 Én neveltem őket, és erősítettem karjukat, mégis rosszat gondolnak rólam. 16 Megtérnek, de nem a Felségeshez, olyanok, mint a meglazult íj. Fegyver által esnek el vezéreik, szitkozódó nyelvük miatt: így lesznek csúffá Egyiptomban.
Izrael nem tanúsított megtérést, elkótyavetélte áldásait, s ezért eljön rá a büntetés napja:
Hóseás 9:11 Elszáll, mint a madár Efraim dicsősége.
Hóseás 8:1-3,7-14 1 Kürtöt a szádhoz! Sasként [hirtelen és váratlanul] tör az ellenség JHVH házára! Mert megszegték szövetségemet, ellene szegültek utasításaimnak.  2 Kiált majd hozzám Izráel: Istenem! Mi ismerünk téged! 3 Elvetette Izráel a jót, ellenség üldözi majd! ... 7 Ha szelet vetnek, vihart aratnak. [demokráciát importáló háborúk] A gabona nem hoz kalászt, nem lesz belőle liszt, vagy ha lesz is, idegenek emésztik föl. 8 Elpusztítják Izráelt! Olyan a népek között, mint egy értéktelen tárgy [nem ismerik identitását].  9 Hiszen ők Asszíriába jártak, mint a kóborló vadszamár; Efraim szeretőket bérelt [lepénzelt szövetségeseket].  10 Ha bért fizetnek is a népeknek, én majd összegyűjtöm őket. Kis időre megszabadulnak a fejedelmek királyának terhétől. 11 Sok oltárt épített Efraim vétkesen: ezek az oltárok vitték őt vétekbe. 12 Előírhatok nekik ezernyi törvényt, azt gondolják, nem tartozik rájuk. 13 Szeretik a véresáldozatot, bemutatják az áldozati húst, azután megeszik, de nem is fogadja tőlük kedvesen JHVH. Nem feledkezik meg bűnükről, megbünteti őket vétkeik miatt: vissza fognak térni Egyiptomba [nemzeti fogságba]. 14 Izráel elfelejtette alkotóját, palotákat épített. Júda pedig sok erős várost épített. De tüzet bocsátok városaira, és megemészti palotáit.
Hóseás 12:3  Pere van JHVH-nak Izráellel, megbünteti Jákóbot, ahogy megérdemli, tettei szerint fizet meg neki.
Hóseás 14:1-2 1 Megbűnhődik Samária, mert engedetlen volt Istenével szemben. Fegyver által esnek el, csecsemőit sziklához vágják, és terhes asszonyait fölhasogatják.  2 Térj meg, Izráel, Istenedhez, JHVH-hoz, mert bűnöd miatt buktál el!

Mit hoz a közeljövő?
Izraelre nézve a prognózis mindenképpen lesújtó, de a világ egésze sincs jobb helyzetben. Rövid távon persze lehetnek a globalizmusnak természetes akadályai. Ilyen bukkanó lehet pl. az egyes országokban megerősödő radikális nacionalizmus megjelenése, a gazdasági protekcionalizmus és a hasonló önvédelmi reakciók. Ezek az erők némileg és ideiglenesen talán hátráltathatják a világkormány beiktatását, de a "rendszer" már kész tervekkel rendelkezik az ilyen akadályok felszámolására. Ne feledjük, a fenevad hatalmat kap minden nép fölött(Jel. 13:7), így a politikai erőfeszítések semmiképpen nem hoznak mentesülést, mert hatalmukban áll minden ilyen ellenállást felszámolni.
Ez azt jelenti, hogy innentől csak növekszik Sátán emberi eszközeinek a hatalma, és sikerrel járnak a fenevad birodalmának feltámasztásában, majd egy rövidtávú és korrupt gazdasági jólét megvalósításában (Jel. 18:11-20). Ennek a birodalomnak a létrehozása két fő célt szolgál: 1. Elpusztítani az asszony ivadékait, az izraelita nemzeteket és a szenteket; 2. Sátán uralma és világrendje alá csábítani vagy hajtani a népeket. A rendszer elkötelezettjeinek fel kell venniük a fenevad bélyegét, ami nélkül egyszerűen nem is létezhetnek az új világrendben (Jel. 13:16-18).
Ez a jövő már elkezdődött, Izrael jólétének napjai meg vannak számlálva. Tudjuk, mi vár ránk is: a világ sötétségbe borul hamarosan, amikor nem végezhetjünk munkáinkat, de mindaddig, amíg a világosság tart, Isten egyháza végzi a dolgát (Ján. 9:4). Ennek a munkának rendkívül fontos része az, hogy feltárjuk az ellenfél stratégiáját és céljait, hiszen propagandájuk eredményeként még a magukat egyébként keresztenynek valló nemzetek is kárörvendve nézik, majd segítik József romlását és pusztulását. Mi, akik ismerjük József identitását és Isten irántuk való szeretetét, nem lehetünk közönyösek testvéreink sorsa iránt. Magunk is egyre hevesebb próbák elé nézünk, amit csak Isten erejével leszünk képesek kiállni. Ne véljük magunkat jobbnak Izraelnél, amely a pogányok teljességének betérésével helyreáll az igaz Istenhez:
Róma 11:20-25 20...Ne légy hát fennhéjázó, hanem félj! 21 Ha Isten nem kegyelmezett a természetes ágaknak, neked sem kegyelmez. 22 Értsd meg tehát Isten jóságát és szigorát: szigorát a vétkesekkel szemben, irántad meg Isten jóságát, feltéve, hogy megmaradsz a jóban, különben téged is lenyesnek23 S ők is beoltatnak, ha nem maradnak meg hitetlenségükben, mert Istennek van hatalma, hogy újra beoltsa őket. 24 Ha téged ugyanis levágtak a természetes vad olajfáról, s a természet rendjén felülemelkedve beoltottak a nemes olajfába, mennyivel inkább beoltják majd azokat saját olajfájukba, akik természet szerint is oda valók. 25 Nem szeretnélek benneteket tájékozatlanul hagyni, testvérek, e titok dolgában, nehogy egyéni véleményetekre hagyatkozzatokA megátalkodottság csak részben érte Izraelt, amíg a pogányok teljes számban meg nem térnek,
Isten megítéli népét, majd megíteli azokat a népeket, amelyeket eszközül használt Izrael megbüntetésére, olyan mércével, amilyennel ők mértek:
Máté 7:1-2 1 "Ne ítéljetek, hogy ne ítéltessetek! 2 Mert amilyen ítélettel ítéltek, olyannal ítéltettek; és amilyen mértékkel mértek, nektek is olyannal mérnek. 
Ezért hát emlékezzünk, s ami fontosabb, emlékeztessük a világot arra az áldásra, amit Izrael fiainak adott örökül JHVH:
1Mózes 12:3 Megáldom azokat, akik áldanak téged, s megátkozom azokat, akik átkoznak téged.
4Mózes 24:9 ...  Aki áld téged, legyen áldott, aki átkoz, legyen átkozott.










Hungarian Real News - Egy őrült család uralja a világot

Olvass tovább: 
http://embers-eg.webnode.hu/news/hungarian-real-news-egy-orult-csalad-uralja-a-vilagot/









Ha megvizsgáljuk a "
törzskönyveket", érdekes összefüggésekre lehet találni a rokoni szálak kapcsán, a jelenlegi összes, és a korábbi uralkodói családok, de az amerikai elnökök vonatkozásában is. Az oldalon már foglalkoztam egy cikkben az ún. "angolszász misszióval", bár azt nem a Bill Ryan-féle homályos, semmitmondó interjú alapján írtam. A cím alapján sokan erre asszociáltak. Link
Talán jobban megvilágítja a kérdést, ha egy kis magyarázatot fűzünk a származásbeli sajátosságokhoz. A "
B’rit-ish" héber jelentése: szövetségi nép vagy a szövetség népe. Ez a szövetség az oka az angolszász nemzetek gazdagságának és hatalmának, mondja az Ószövetség magyarázata, mert József két fiától erednek a mai angolszász nemzetek, így Efraimtól a Brit nemzetközösség tagállamai. Érdekes, hogy Roosevelt (korábban Rosenfeld, ahogy Rákosi is Rosenfeld volt) és Churchill, "a német birodalommal" harcoltak a testvériség nevében, pedig szoros rokoni szálakkal kapcsolódnak egymáshoz. Mindenki itt van, az összes jelenlegi és leváltott, mert az európai királyi családok szorosan összefonódnak egymással. A brit királyi családról ismert, hogy német származású. És mégis, az ük-ük-ük-ük-unokáik is háborúztak már egymás ellen.

Az 
amerikai elnökök hosszú törzskönyvét tekintve, szinte mind királyi vér, kezdve George Washington-tól, aki III. Edward, Anglia királyának leszármazottja. Íme, néhány példa:

3. elnök, 
Thomas JeffersonIII. Edward király leszármazottja
4. elnök, 
James MadisonI. Edward király leszármazottja
6. elnök, 
John Quincy AdamsIII. Edward király leszármazottja
9. elnök, 
William Henry HarrisonI. Edward király leszármazottja
12. elnök, 
Zachary TaylorI. Edward király leszármazottja
14. elnök, 
Franklin PierceI. Edward király leszármazottja
19. elnök, 
Rutherford HayesI. Dávid király skót király leszármazottja
22+24. elnök, 
Grover ClevelandI. Edward király leszármazottja
26. elnök, 
Theodore RooseveltIII. Edward király leszármazottja
27. elnök, 
William TaftI. Edward király leszármazottja
29. elnök, 
Warren HardingII. Ethelred király leszármazottja
30. elnök, 
Calvin CoolidgeII. Henrik király leszármazottja
31. elnök, 
Herbert HooverJános király leszármazottja
32. elnök, 
Franklin D. RooseveltIII. Edward király leszármazottja
38. elnök, 
Gerald FordI. Edward király leszármazottja
41. elnök, 
George BushI. Edward király és Angol és I. Alfonso portugál király leszármazottja
42. elnök, 
Bill ClintonII. Henrik király leszármazottja
43. elnök, 
George W. BushI. Edward király és Angol és I. Alfonso portugál király leszármazottja
44. elnök, 
Barack Hussein Obama, Angliában a fehér anyja leszármazottja I. Vilmos és II. Henrik királynak


Egyes vélekedések szerint, 
Bill Clinton 42. elnöknek, Nagy Alfréd és III. Edward is őse, de érdekesség, hogy a legutóbbi elnökválasztáson John McCain volt az "ellenjelöltjeObamának, aki ugyanabból a skót királyi vérvonalból származik. Sara Palin (a Republikánus Párt alelnökjelöltje a 2008. november 4-én tartott Egyesült Államokbeli elnökválasztáson), és Al Gore (Nobel-békedíjas volt alelnök) George W. Bush elnök "ellenjelöltje", csakúgy mint Bush, a Skull and Bones (Yale egyetem Koponya és Csontok nevű vezető titkos társasága) tagjai, akiket esküjük egész életen át tartó kölcsönös hűségre kötelez.Így működik az USA-ban a színlelt demokrácia.
Obama anyja is kapcsolódik a következő volt amerikai elnökökhöz, Jimmy Carter, Harry S. Truman, George Bush, Woodrow Wilson és James Madison, valamint a korábbi alelnökhöz, Dick Cheney-hez és a "ház" pár egykori tagjához, meg az alkotmányos bírákhoz.David Icke is megerősíti ezeket a kapcsolatokat "The Biggest Secret" (A legnagyobb titok) című könyvében. Véleménye szerint legalább 33 amerikai elnök kapcsolódik a Sátáni vérvonalhoz, amely még mindig kezében tartja a gyeplőt, de nem tartja kizártnak, hogy az összes.

"
Ugyanez a 'törzs' ellenőrzi Európát, bár az USA-át mindig London vezérelte. Valójában ők voltak akik létrehozták Londont. Nagy-Britannia és a brit korona, mindig szorosan együtműködött az Egyesült Államokkal", írja David Icke és emlékeztet a háttérgyarmatosításra. A brit korona mindig is a tulajdonosa volt a legfőbb hatalomnak.

Könyve szerint:

"
Az aktuális brit uralkodó választotta ki a kormányzót az amerikai gyarmatokon, aki most az 'elnöke' az Egyesült Államoknak. Az uralkodó elrendelte a keresztény hit terjesztését, beleértve a bennszülötteket is, és megkövetelte, hogy a szó az igaz Istenről és a keresztény hitről, ne csak a telepesekhez, hanem a vadakhoz is eljusson, hogy ők is részesei lehessenek a 'Paradicsom' örömeinek. Ha az indiánok nem fogadták el önként a hitet, csak ki kellett Őket segíteni.... A benszülött kultúra és tudás elpusztult. Mégis fehér telepesek kellettek, hogy továbbra is a keresztény terrorizmus igája alatt éljenek a reformátusok és a puritánok. Kereszténység volt a mentség a tömeggyilkosságra az őslakosok ellen Amerikában. A tömeggyilkosság, amit soha nem büntettek.
Mindez ... ma is érvényben van. A ... 
Virginia Company egyszerűen megváltoztatta a nevét, ma már Amerikai Egyesült Államok. ... Az Egyesült Államok nem egy ország, hanem egy cég, amely tulajdonosa ugyanaz a vérvonal ... a Testvériség, amely tulajdonosa a Virginia Társaságnak. Az Amerikai Egyesült Államok nem más, mint ... Virginia Társasága a brit koronának. "Federal Reserve System ugyanahhoz a családhoz tartozik, amihez a Testvériség Európában, és amelyekhez a többi Amerikában. De van egy másik szempont.Ki birtokolja ténylegesen a vagyonát a Virginia Társaságnak?
Válasz: 
a Vatikán. 1213. Október 3-án János király azt állította, mint angol király, hogy 'az autonómia szuverén joga Angliának és odaadta a pápának, mint 'Krisztus helytartójának' egész világ bitorló uralmát. Cserébe a pápa megadta, hogy a korona uralkodik az összes területeken. A korona ... a főnök, és a Vatikán a tulajdonosa.
Rockefeller család képviselője a londoni központi vérvonalnak Amerikában, és ők már valószínűleg arról is tudnak, ki lesz az elnök. A londoni ... Elit dönt. A Queen of EnglandFülöp herceg és a fő családtagjai, a királyi család tudja ezt, és ők hajlandók segíteni a szervezetet. Ki a Nagymester az angol szabadkőműveseknél?
A királynő unokatestvére, a "
Duke of Kent". A szabadkőműves testvériség dönt. Aki nem szolgálja a testvériség érdekeit, meghal".

Véleményem szerint, a 
Vatikán háttérbe szorult. Az illuminátusok Antikrisztusának eljövetele közeledtével, a Jó Ég tudja hány "csapás" között, a 200-225 között zsidók által Rómában írt Ótestamentum, és a 350-375 között szintén zsidók által Rómában írt Újtestamentum alapján létrehozott, sok ponton "sántítójudeo-kereszténység lerombolása is részét képezi a "csapásoknak". Köszönhetően annak, hogy a judeo-kereszténység csak elferdített kreatúrája a zsidók ősellenségeként szerepelő Kereszténységnek.De nem csak a nemesség tartozik a pszichopaták kasztjához. 

Különös aggodalomra ad okot az úgynevezett "
B` nai (a Szövetség fiaiB `rith" ("Sons of the Covenant"). Ez a szervezet 1843-ban alakult New Yorkban. A zsidó vezető Rabbi Meir Kahane mondta, hogy a Warburgok mögött volt egy titkos rend a B `nai B` rith. A három zsidó szerző szerint (Executive Intelligence Review, 1975), a B `nai B` rith, mint egy privát hírszerző szervezeteként alakult meg, részeként a House of Rothschildnak. Feltűnő hasonlóság a rítusok, szimbólumok, a kiváló minőségű ideológia és szerkezet vonatkozásában. Nehéz meghatározni a tevékenységek kapcsolatát a B `nai B` rith és a szabadkőművesség között. Talán csak végrehajtók.

Magyarországi tagsága: 
Orbán Viktor, Jeszenszky Géza, Kapolyi László, Kiss János, Lovas István, Magyar Bálint, Márványi Péter, Bányász Rezső, Bauer Tamás, Bolgár György, Dávid Ibolya, Demján Sándor, Demszky Gábor, Eörsi István, Farkasházy Tivadar, Bányász Rezső, Jancsó Miklós, Pető Iván, Szentiványi István, Tamás Gáspár Miklós, Zwack Péter, Suchmann Tamás, Surányi György, és esetleg az "újabb tagok", stb.Lényeg, hogy legyen némi zsidó származás.

A felsorolásból látható, hogy elég silány a "
felhozatal", többnyire kisstílű tolvajokkal, rablókkal, és más páholyok is képviseltetik magukat Magyarországon. Azok is hasonló gagyi csalókkal, mert vagyonukat és hatalmukat csak annak köszönhetik, hogy az ország békés népessége jóhiszeműen megbízott bennük. Ezzel a "felkészültséggel", a nyugati demokráciákban legfeljebb mosogathatnának, viszont gátlástalanságban felső kasztot képeznek. A bizonyított bűncselekményeik ismeretében, nyugaton már börtönben lennének, és elmagyaráznák számukra a sajtóban is, hogy aki nem tud észrevétlenül, a lakosságot ügyesen megtévesztve csalni, lopni, hazudni, az nem közéjük való, mert nem alkalmas a feladatra, vagyis hülyékre nem tartanak igényt...

A volt szovjet-csatlós keleti blokk országai esetében amúgy is elmondható, hogy minél jobban hagyták élni valamelyik tagország lakosságát, annál kevesebbet gondolkodtak azon, hogy mikor, mivel, és mennyire verik át az embereket. Azt pedig, hogy a gengszterváltáskori generációk túlnyomó részének fogalma sem volt az akkori nyugati demokratikus lehetőségekről, érthető, mert többnyire meg sem tapasztalhatták. Nem ment át a köztudatba, mert amiről nem tudnak, arra nincs igény.
Szinte hermetikusan elzárta ettől a szándékosan rendkívül gyenge idegen nyelvi oktatás, és az, hogy nem igazán volt miért kimenni, körülnézni ebben a kérdésben.
Végeredményben a 
Kádár-rendszer feladata volt, hogy az újabb generációkat elaltassa átmeneti relatív jóléttel, kinevelve a "gójok" pénzén a következő generáció fosztogatóit, és megvárja, míg kihal a korábbi, még a Horthy-korszak alatt nevelkedett generáció, miközben "megtöltik a malacperselyt", amit 1989-ben összetörhettek egy "peresztrojkának" nevezett szabadrablási tranzakcióval. Ezután szétloptak mindent.Mózes 24:60 "És megáldák Rebekát, és mondák néki: Te, mi hugunk! szaporodjál ezerszer való ezerig. És bírja a te magod az ő ellenségeinek kapuját".
A "
tervet" már jócskán túlteljesítették, miközben az eredeti Sátánista vérzsidó vonal felhígult ashkenázi műzsidókkal, de "megynugtatásul", a zsidó ideológia mindig talál indokot még azok elpusztítására is, akik segítettek rajtuk, mert a pszichopata ezt sem tudja értékelni. Ehhez még cionizmus sem kell! Amúgy a "békés" két kasztos (rabszolgák és arisztokrácia) műviláguk alapjai gyenge lábakon állnak, mert ahogy jelenleg is ellenség a kínai zsidóság, belül is szaporodnak az ellenségeik. Kénytelenek egymás ellen fordulni. ahogy Sztálin is tette a Zsidó Világkormánnyal, mert ők ilyenek...
(Lásd: 
A skorpió és a teknős meséje... Link )


/
Tulok/




Kontrollblog - A világtörténelem legnagyobb népirtása

Olvass tovább: 
http://embers-eg.webnode.hu/news/kontrollblog-a-vilagtortenelem-legnagyobb-nepirtasa-/


Az oktatási intézményekben és a frissen gőzölgő hálaadásnapi pulyka fölött gyakran esik szó a szép meséről, miszerint Amerikába az európaiak vitték el a civilizációt. A második világháború le nem tagadható rémtetteiről naponta értesülünk az ilyen-olyan ismeretterjesztő csatornákon, de van amiről nem beszélnek napjaink történelemkönyvei. Ássunk a dolgok mélyére!


Idézet egy felfedező jegyzeteiből:
"A Földön található legcsodálatosabb város. Ötször akkora, mint London vagy Róma. Hatalmas épületek emelkednek ki a vízből. 60.000 ragyogó ház, és milyen tágasak, milyen jól meg lettek tervezve, gyönyörű kőfalakból és cédrusfákból és más, édes illatú fákból épültek. A város számtalan utcája és sugárútja olyan tiszta és rendben tartott a nagyszámú lakosság ellenére. Csatornák bonyolult hálózata metszi keresztül-kasul a várost, mint egy óriási Velence, csodálatos lebegő kertjei pedig a világon sehol másutt nem láthatók... ...A színes ruházatot viselő lakosság személyi tisztasága és higiéniája, a szappanok, dezodoráló szerek és leheletfrissítők pazar használata megdöbbentő volt."
Eközben az európai lakosság szennyezett városi folyókból ittak vizet, legtöbbjük szinte sohasem fürdött és mindig magán hordta a ruháját. Freenie Ziner biográfus szerint a zarándokoknak borzalmas szaguk volt (most kapaszkodjunk!) bár az indiánok hasztalanul próbálták meg őket a fürdésre megtanítani...



Telepesek


Az első telepesek történetét szándékosan változtatták meg, jegyzi meg James Loewen író, mivel az igazság olyan szégyenletes volt. Valójában több száz mérföldnyire délebbre telepedtek le, és Amerikában maradtak, mert a küldetés sikertelen volt. A valódi cél az volt, Robert Beverly történész szerint, hogy aranyat találjanak és visszavigyék Európába. Találomra ásták a gödröket a földbe arany után kutatva ahelyett, hogy növényeket ültettek volna.

"Hamarosan éhezni kezdtek és arra kényszerültek, hogy rothadó indián tetemeket ássanak ki a földből, hogy megegyék." - mondja Beverley.

Bennszülötteket fogtak el, akiket arra használtak, hogy tanítsák meg őket gazdálkodni. A telepesek egy része képes volt a bizalmukba férkőzni és ilyen módon megtanulhatták a termelés lehetőségeit. A befogadóikkal történő lakomázás azonban nem egészen úgy történt, ahogy a Hálaadást a tévé és a tankönyvek tanítják.

"A gyarmatosítók pohárköszöntőt mondtak az indiánoknak az örök barátságra, miközben a törzsfőnök, a családja és kétszáz követője holtan estek össze a méregtől."

A történelemkönyvekben talán a "szűzföld" a legelterjedtebb kifejezés az amerikai földre.
"Valójában megözvegyült föld" - jegyzi meg Francis Jennings történész.



Holokauszt


A második világháború alatt az Európában végzett náci etnikai tisztogatás épp elég borzalmas volt, jegyzi meg David Stannard amerikai professzor, mégis teljes mértékkel eltörpíti a világtörténelem legnagyobb tömeges népirtása, ami százmillió indián halála az amerikai holokausztban. Egyesek betegségektől haltak meg, de nagyon nagy számban haltak meg szándékos politika eredményeként, amelynek célja a faj kiírtása volt és ezt a tényt az általánosan használt történelemkönyvek továbbra is eltitkolják. Az első amerikai kormány költségvetésének 80%-át a meglévő indián települések támadására költötte, hogy elvegyék fejlett farmjaikat. Amerika teljes lakosságának 95%-át pusztították el akkor. A telepesek városról-városra jártak és szándékosan ölték meg az összes férfit, nőt és gyermeket.

George Washington közvetlen utasítására legalább 28-30 szeneka várost és a mohawk, onondaga és kajuga nép összes városát egyszerűen a földdel tették egyenlővé. "Az indán országot el kell pusztítani" - George Washington. Thomas Jefferson az indiánok teljes kiirtását tűzte ki célul, míg a Nobel békedíjas Theodore  Roosevelt "kedvezőnek" nevezte a bennszülött faj kiirtását. Az indiánokat gyakorlatilag az mentette meg a teljes pusztulástól, hogy rabszolgaként kívánták felhasználni őket. Az indián lánygyermekek három éves kortól magas értékük volt mivel "munkát végeztek és testi vágyat élhettek ki rajtuk" - mondja Marysville Appeal.

A megmaradt indián lakosságra kényszerítették a nyugati civilizáció sajátosságait: kötelesek voltak nyugati névre változtatni a nevüket, a fehér ember ruháját viselni, fehérek hajviseletét hordani, felvegyék a keresztényéget és európai mintára működő iskolákba járjanak, hogy idézem: "kiirtsák belőlük az indiánt..."



A könnyek útja


A délkeleti törzseket sújtó legsúlyosabb csapás Andrew Jackson elnök 1830-as Indián Eltávolítási Törvénye volt, amely megtiltotta, hogy a Mississippitől keletre indiánok maradjanak. Az intézkedés főként azokra a népekre – vagyis a fehérek által az Öt Civilizált Törzsként (cseroki, csikaszó, csaktó, krík és szeminol) emlegetett népekre – irányult, amelyek ironikus módon oly sokat tettek a fehér ember befogadása érdekében. Legtöbbjüket nyugatra küldték, gyakran olyan erőltetett menetben, hogy ezrek pusztultak el útközben. A cserokik útvonalukat csak a „Könnyek útja”-ként emlegették, mely kifejezést hasonló megpróbáltatásaik érzékeltetésére más törzsek is átvettek.



Jogos?


"A Legfelsőbb Bíróság még ma is másodrangúnak tartja a bennszülötteket" - írja az ismert jogtudós, Robert Williams.

"A statisztikák szerint élete során minden harmadik indián nőt megerőszakolnak. Az esetek 86%-ban az áldozatok arról számolnak be, hogy nem indián követte el a nemi erőszakot. Ennek közvetlenül az az oka, hogy a törzsek nem tudnak bírósághoz fordulni az ilyen bűncselekmények miatt. Egy tanulmány azt állapította meg, hogy az Egyesült Államokban a törzsekkel megkötött minden egyes szerződést lényegében valamikor megszegték. A Legfelsőbb Bíróság szerint nem voltak vagyoni jogaik, és ezért nem voltak igazságos kártérítésre jogosultak, és ez a vélemény borzalmas módon mondta ki, hogy a bíróság elismeri, amit mindenki tud, azt, hogy Amerika bennszülött törzseit leigázták, és a szerződések értelmetlenek. Tehát a sztereotípiák fennmaradtak, ez még mindig érvényes törvény az Egyesült Államokban, még mindig érvényes precedens." - mondja Robert Williams (köszönet Sevaster1-nek a fordításért!)



A lehetőségek hazája


Az 1900-as évek derekán, a New Deal idején megalakult Szövetségi Író Program keretén belül rengeteg műfajban különböző művek láttak napvilágot, amiknek célja az amerikai identitás és hazaszeretet erősítése volt. Reneszánszát élte a western-műfaj és azok a dalok amik ontották, hogy miért is jó amerikainak lenni.
 
Eközben meggyilkolt emberek millióin épült fel az Egyesült Államok képmutató szervezete, ami ma is erőszakos külpolitikájával és fegyveres beavatkozásaival húz hasznot más országok békés polgáraival szemben. Ők papolnak nekünk szabadságról és emberi jogokról. Eközben egy velejéig romlott agymosott társadalmat hízlalnak kövérre, ahol az erkölcs, az erények és a szabadság lassan  üres "szóvirágokká" silányulnak.
forrás: RT News - www.rt.com/news/





Föld az Új Világrend előestéjén I.- Tiltakozók megölése bevett gyakorlat lesz az USA-ban



2012.07.07 09:37


A CIKK UTÁN EGY NAGYON FONTOS ÜZENETET SZERETNÉK ÁTADNI AZOKNAK,AKIKHEZ EL KELL JUSSON !

Amikor először arról olvastam, hogy tüntetők, tiltakozók megölése teljesen elfogadott gyakorlat lesz az USA-ban (is) - mivel erre utal egy újonnan kikerült katonai-rendőri tréning kézikönyv is (PDF 20.oldal) nem lepődtem meg, hiszen rendőrök szimpla intézkedések során elektromos teaser-rel 550 embert öltek meg 2001 óta és ez a folyamat teljesen beilleszkedik abba a képbe, ami felé jelenleg a világ legnagyobb és legagresszívebb állama és vele a Föld is tart. (Bővebben az Infowars oldalán


Elfogadták a törvényeket, felépült több száz FEMA internálótábor és folyamatban van a lakosság teljes lefegyverzése (H.R.645) , hogy a katonaság ne ütközzön ellenállásba az utcai harcokban, sem amikor a rendszer ellenségeit őrizetbe veszik.
Az USA-ban ez iszonyatos nagy hadművelet lesz, mert el tudjuk képzelni ezt egy olyan országban, ahol alkotmányos jog a fegyverviselés és van is jócskán a civil lakosságnál pár száz éve némi muníció....?A tervezett internáló és átnevelő táborokról már írtunk , az Infowars szintén, ahogy arról is, hogy 20 000 Irakból hazatérő katonát és másokat otthoni, a civil lakosság elleni bevetésre képeznek át.

Összeesküvésből valóság lett II.- Életbe lépett Orwell 1984

Aki figyeli a meghozott intézkedéseket, a szemünk előtt létrejövő totális diktatúrát, nem lepődik meg! Katonai és rendőrségi drónok követnek el merényleteket civilek ellen minden héten, repülő robotok figyelik meg az embereket, most már újságírókat is., a szabadságért harcolókat terroristának nyilvánították.... És ez most zajlik, nem egy sci-fiben....
Az alkotmányos jogok és a függetlenségi nyilatkozatban foglaltak szépen lassan felszámolásra kerültek, pont ahogy korábban már írtunk róla. Már csak a szikra és beindító mechanizmus kell, hogy a 312 milliós lakosság körében egy forradalom vagy gazdasági összeomlás az utcára vigye az elégedetlen tömegeket.
Az, hogy lesz-e ilyen már nem kérdés, egyedül a "mikor" a bizonytalan. 
A háttérhatalom terve is ezzel egyező: egy globális krízis:

"Globális átalakulás küszöbén állunk. Amire szükségünk van, az a megfelelő nagy krízis és a nemzet elfogadja majd az Új Világrendet, a New World Order-t)/David Rockefeller 1994 ENSZ Üzleti Konferencia/
"We are on the verge of a global transformation. All we need is the right major crisis and the nation will accept the New World Order."  (David Rockefeller speaking at a UN Business Conference, Sept. 14, 1994)

Az emberek még abban a hitben vannak, és kiabálhatják, mikor bizonyíték, bírói végzés nélkül az NDAA törvény szerint őrizetbe veszik őket, hogy 
"- De nekem jogaim vannak !!! " 
"- NEM, NINCSENEK! Voltak....."
Akkor számolták fel őket, amíg Te a meccset nézted a TV-ben!

__________________________________________________________________________________
Pont mint Európában az Olaszország-Németország elődöntő idején, míg fél kontinensünk söröskorsókkal ordítozott Balotelli csodás góljain, az Európai Unióban elfogadták az ESM (Európai Stabilitási Mechanizmust) ! Fiskális diktatúra jött létre, központi irányítással, az országok ennek vannak alárendelve. Kibúvó nincs. (Szemléltető videó)

 
Ja, hogy miért nem mondták be a Híradók ? Ugye viccelsz ? Tudod két kocsmai verekedés és az állatkerti hírek között már nem maradt hely, mert cseresznyés vízzel hűtik az elefántokat a kánikulában : és Neked, állampolgárnak erről kell tudnod, hiszen sorsod meghatározója lesz...

__________________________________________________________________________________

Visszatérve a tegnapi napra: 
Világu(n)k furcsa működéét jelzi, hogy mikor néhány titkos katonai anyag vagy videó kikerült a Julien Assange féle Wikileaks-nek köszönhetően, ők lettek terroristának, a nemzetbiztonságra veszélyesnek kikiáltva és nem a valós bűncselekményeket elkövetők.
Ahogy a tegnapi LiveLeak videó is szimbolizálja a háború igazságtalan és kiszolgáltatott lényegét Afganisztánban. Borzolta az indulatokat az alternatív csatornákon és önmagáért beszél,: (forrás
Amerikai Apache helikopter pilótája szed rakétával darabokra (a művelet részeként) egy gyanúsnak vélt afgán férfit... miközben énekli: "Bye, bye Miss American Pie" !





Cockpit video: Apache pilot sings 'Bye, bye Miss American pie' as missile hits Afghan man





NAGYON FONTOS ÜZENET :

Amilyen könnyen ezek az intézkedések keresztülmennek, úgy válik/(válhat) áldozatává 6 milliárd ember egy ördögi tervnek, melyet nagyon régen forral már egy Sötét Elit. 

Viszont tudnotok kell róla, hogy a háttérből irányító titkos társaság, a Cabal vagy nevezzük bárhogyan is Elitnek, egyáltalán nem egységes és komoly szakadás van jelenleg is közöttük. Ennek kivetülését érzékelhetitek a világpolitikában, ha figyeltek picit jobban (persze ez csak a felszín) és a tervezett népirtás miatt jelenleg is számít minden másodperc, hogy merre fog eldőlni a dolog. Ugyanis pont ez az a terv, ami a szakadáshoz vezetett.
Drasztikus népességcsökkentés lép életbe a közeljövőben, ha nem sikerül megelőznünk! 
Ilyen jobbító erők közöttük is vannak mind a Pentagon, a CIA és Military Forces  (a hadsereg) csoportjainak magas rangú vezetői között is. Vannak, akik felvették onnan a kapcsolatot velem is, de ennél többet nem mondhatok. Annak örülök, hogy ezek szerint tényleg vannak a Tudatosságot javító, meghatározó, véleményt formáló írások, ha már odáig is eljut...
Történtek már nagyon durva katonai műveletek az USA területén és azon kívül is. Ha úgy látom, holnap megosztom, ami frissen kikerült, mert még nincs ellenőrizve ( a Kreml falain belülről jött infó és a másik oldalról várom a megerősítést).

Fontos tudni : A kapcsolatot nekünk kell megtalálnunk egymással és velük is, és nagyon fontos,
hogy mindannyian szerepet játszunk az egészben!
Az információk megosztása 
(lásd. London 2012 Olimpia és minden tudásunk) is megelőző hatású lehet.







Magyaroknak pusztulniuk kell a Kárpát-medencéből!!!!!!




Elnézést kérek Dr. Papp Lajostól miszerint 
az alábbi cikket Ő írta volna. 
A cáfolatát most találtam meg a neten. 
2012.01.27. 
Takács András 
------------

Titkok és összefüggések (amit minden magyarnak ismerni kell)

Magyarság története meghamisításának kizárólag egy célja volt – jelentette ki egy német történész csoport: Megszerezni, és elvenni a Magyaroktól a Kárpát medencét !!!!???
Magyarország a földi paradicsom!





A Kárpát-medence földrajzi elhelyezkedése pontosan Európa közepe. Az égtájakat figyelembe véve teljesen mindegy, hogy egy átutazó milyen irányból jön és milyen irányba folytatja útját. Ezt a területet központi helyzetéből adódóan mindenképpen érintenie kell.
Vagyis mi jelentjük Európa közepét. A múlt és a jelenkori történelem azt bizonyítja, hogy mindig idegen népeknek volt és van szüksége erre a területre, az itt lévő tudásra és nem  fordítva !


Az energiaközpont: A NASA kiadásában megjelent Gaia elmélet című munka azt írja, hogy Földünk szívcsakrája (föld szíve) a Kárpát-medencében, a
Pilisben (Pólus) található. Központja Dobogókő, mely a szakrális beavatás központja. A középkorban a Pilis olyan védett és zárt területi rendszert alkotott, melybe idegen be nem hatolhatott, a bejárás tiltott volt. (jól ismert Gertrudis királyné sorsa, aki a tiltás ellenére betette a lábát a tiltott területre. Az életével fizetett ezért.) A dalai Láma 22 évvel ezelőtt kinyilatkozta, hogy a Földön a magyaroknak energiaközpontot védő szerepük van. Brezsinszki nemzetbiztonsági tanácsadó a 70-es években
leírta: "Aki a világ fölötti uralmat meg akarja szerezni, annak el kell foglalnia a Föld szívét. Aki elfoglalta a Föld szívét, az birtokba vette Európát. Aki birtokba vette Európát, az ura az egész világnak." Murád szultán kijelentette, hogy aki elfoglalja Magyarországot, az ura az egész világnak. Vagyis, akié az energetikai központ, az a világ ura. Bonfini, Galeotto és IV. Béla leírják, hogy Európa népei mind irigylik a magyaroktól a Kárpát-medence területét, az itt lévő gazdagságot, ezért gyűlölet veszi őket körbe.


A középkorban úgy emlegették Magyarországot, hogy itt a leggazdagabb a
föld, bő a hal-áldás, nagymennyiségű a kenyérgabona, a bor pedig kiváló .
A hazánkat örök idők óta jellemző gazdagság ma is fenn áll. A bőséget
jelenleg nem mi, hanem egy megszálló, idegen csoport élvezi. 2006 tavaszán
a médiában bejelentették, hogy Magyarország a Föld 25 leggazdagabb országa
közé tartozik!


Ezt a hatalmas mértékű jövedelmet mi nem az olaj kitermelésének busás
hasznából értük el. Ez az előkelő hely a magyarság kemény munkájának
eredménye. A hazánkra jellemző kedvező adottságok miatt nem véletlen, hogy
a történelem során folyamatosan a Kárpát-medence volt mások számára a
megszerzendő és vonzó földterület. Nagy Sándor hódító hadjáratának célja
valószínűleg a Kárpát-medence és ezen belül a Pilis elfoglalása volt. A
Pilisben akarta felépíteni a Nap palotáját. Tudta, hogy a Kárpát-medence
megszerzésével a világ legnagyobb uralkodójává válhat. Szerencsénkre nem
ért célba, útközben meghalt.


A tatárok, a törökök, a Habsburgok, a németek, az oroszok mind ugyanezzel
az irigységgel és sokszor gyűlölettel gondolkodtak és cselekedtek földünk
megszerzése érdekében. És ez ma sincs másképp, a helyzet semmit nem
változott. Trianon átkaként megszüntették a királyságot, az ősi földeket a
nemességtől elkobozták, majd államosították. A parasztság földön futóvá
vált. Az egy kézbe került állami földeket ezt követően könnyű volt (az
elaltatott és elvakított néptől) privatizálni, kiárulni. Privatizálás: A
jelenlegi kiárusítással végleg ki akarják húzni lábunk alól a talajt, a
magyar anyaföldet. Az idegenek folyamatosan megkaparintják földjeinket és
minden fontos, központi intézményünk irányítását. Ma a magyar föld
megszerzése, kiárusítása idegen népek számára potom áron történik. Ami nem
kerül a privatizáció kalapácsa alá, azt az idegen tulajdonban lévő bankok
szerzik meg a föld jelzálog terhelésével.


Olyan helyzetet teremtenek, melyben minél többen kényszerülnek
hitelfelvételre, földművelő gazdáknak több tízmilliós hiteleket adnak
gépvásárlásra, majd manipulálják a jövedelmezőségüket a mezőgazdaságból,
mindezt az EU kézi vezérlésével, aminek eredményeként az elszegényedés
miatt egyre többen kénytelenek megválni földjüktől és azt az idegenek
kezébe átadni. A gazdák fizetésképtelenségük esetén elveszítik földjeiket,
melyet őseink vérükkel védtek és arról soha, semmilyen körülmények között
nem mondtak volna le. 2006 őszén a gazdákkal megkötött szerződések
ellenére nem vették át a megtermelt kiváló minőségű gabonát.
Feltételezhető, hogy szándékosan történt szerződésszegés. A 2007 évi kevés
termést látva, a magyar gazdák abban bíztak, hogy a maradék 2006 -os
termést ( amit az állam és az EU 2500 Ft-ért vásárolt fel és tárolt be)
feletetik az állataikkal, a kevés megtermettet pedig 5-7 ezer forintért el
tudják adni, amivel fellélegezhettek volna az EU megsemmisítő nyomása
alól. Ehelyett az illetékesek azonnal utasítást adtak a 2500 Ft-os gabona
erőművekben történő elégetésére, tették mindezt akkor, amikor tudták, hogy
néhány hónap múlva ugyanezt dupla áron eladhatta volna a paraszt!



Bizonyára abban gondolkodtak, hogy a hús árának meghagyása mellett a
paraszt ember képtelen a háromszoros áron adott gabonából egy disznót is
megtartani! De ez azt okozta, hogy a termelők elestek az éves
árbevételtől és csődbe, vagy csőd szélére jutottak. Csődhelyzetben pedig
a jelzálogterhelés miatt az idegen kézben lévő bankok kaparintják meg
földjeiket, házaikat, autóikat. A szőlősgazdákat arra buzdítják, illetve
kapnak EU támogatást, hogy vágják ki ősi szőlőültetvényeiket és adják el
földjeiket. A termelőket olyan megélhetési nehézségek gyötrik, hogy végső
kétségbe esésükben a pénzt választhatják. Ha így döntenek, ezek a
földterületek is idegen kezekbe kerülnek. A gazdálkodók tudatos
ellehetetlenítésére az őszi szüret idején, folyamatosan helikopterek
köröztek az ültetvények fölött. A gazdát és a segítő rokonságot, a
barátokat azzal a felkiáltással büntetik meg, hogy ők munkavállalóknak
minősülnek és ezért kötelesek adót fizetni . Ez egy újabb olyan trauma a
földtulajdonosoknak, mely a földtől való megváláshoz vezethet.


A parlagfűről elterjesztették, hogy minden allergiás megbetegedés fő
okozója, holott valójában "teljesen ártatlan". Helyette bármelyik más
mezei növényt is kikiálthatták volna főbűnösnek. Aki földdel rendelkezik,
az tudja, hogy bármelyik nap bármikor és bárhol kidughatja fejét a növény
a föld alól. Képtelenség egy nagyobb területen folyamatosan ellenőrizni
feltűnésüket. Akinél parlagfüvet találnak, az akár több milliós
pénzbírságra is számíthat.


Ezzel újra elérték céljukat: a gazdák nem bírják a büntetést kifizetni,
nem érdemes a földet a nevükön tartani, így megválnak tőle. Nem, vagy
keveset beszélnek az allergia valódi okairól: pl. a vegyszerezett
élelmiszerekről (70 % -ban felelős az emberi szervezetben lerakódott
mérgekért, ami az allergiás megbetegedések fő oka!). A génkezelt szójáról,
a rákkeltő levegőjű városokról, arról a hatalmas mennyiségű kemikáliáról,
melyet naponta használ és kozmetikumként magára ken az emberiség, ideértve
a bőrön keresztül felszívódó ruhaöblítőket, a vegyi parfümöket,
dezodorokat, különféle kozmetikai szereket, stb. Ez utóbbi mérgeket
naponta, folyamatosan, - hatalmas összegeket áldozva - reklámozzák,
kínálják a kereskedő hálózatok. Becslések szerint, amennyiben a
kiárusítás, a földtől történő el-és megválás, a kényszerűségből történő
eladások üteme a közeljövőben a jelenlegi tempóban folytatódik, ill. nő,
abban az esetben a megmaradt magyarországi földek többsége rövid időn
belül, akár néhány év alatt idegen kézbe kerülhet! A felvásárlások
gőzerővel történnek. A magyar lakosság túlnyomó része még ma sem gondolta
végig ennek katasztrofális következményeit! Holnap-holnapután a térképek
idegen földtulajdont jelezhetnek. Somogyban már van olyan terület, ahol
falustól együtt külföldi tulajdonban vannak még az utak is! A térképeken a
Magyarország feliratot szándékoznak eltörölni! Ne adjuk oda őseink
földjét! Hatalmas árat kell fizetnünk érte!


Mi a baj velünk, miért fél tőlünk a világ? Könnyen megkapjuk a választ.


A montreali McGill Egyetem kiváló professzora, Wilder Penfield, évekkel
ezelőtt (1960-65 között) megbízatást kapott a Rockefeller alapítványtól,
hogy kutassa ki és bizonyítsa be melyik a földünk alapvető génje. A ki nem
mondott valódi célja a kutatási feladat-adásnak az volt, hogy a szemita
(felsőbbrendű) gént találják meg.


Egy egész munkacsoport dolgozott rajta. Hosszú évek után meg is találták a
keresett gént, de nem egyet! Kettőt!


Penfield professzor azt rögzítette le jelentésében, hogy az egyik az
amerikai Indián vidékeken, a másik tisztább vérvonal a Kárpát-medencében
élő, magukat magyarnak nevező népcsoport, de hozzátette végső
jelentésében, hogy ez a vérvonal Japántól Kínán át Afrika felső részéig,
majd Közép Európa és az Uralon inneni terület egészen Skóciáig
megtalálható! Ez - a szemita barát - Rockefeller Alapítvány reményét
tönkretevő eredmény következménye volt, hogy az alapítvány azonnal törölte
a támogatását. Megvonta a szubvencióját, 40 évre pedig megtiltotta a
jelentés közzétételét és annak kinyomtatását.


Érdekesek a közelmúltban napvilágot látott történelemhamisítások is,
melyeknek elsőrendű célja a Magyarságtudat megsemmisítése! A
történelemtudósok azt tanítják, hogy a Magyar nép pusztai vándorló
műveletlen faj és a kárpát medencébe 896-ban érkezett. Ennek ellenére az
1961-ben talált Tatárlaki leleteken, melyek már bizonyítottan legalább
6000 évesek, és az ősi Magyar rovásírással írottak! Ne felejtsük, ekkor
még a piramisok sem léteztek!


De máris 15000 éves Magyarságnál tartunk, ha a glozeli köveket tekintjük
induló pontnak, melyek kora 15000 év! Amivel nem tud mit kezdeni a világ
tudományos köre, mert azt nem szeretnék elismerni, hogy a Magyaroké az
első írástudás, hiszen abban az időben még nem létezett írás!

Ezért csak egy kis múzeumban porosodik az egyébként érdekes
lelet........de meddig?


Talán fél a világ a Magyarok dominanciájától, fél a magyarság alapvető
képességeitől, nehogy azokkal más népek fölé kerekedjen. Gondoljunk csak
arra, hogy a Magyar találmányok érvényesülését éppen a mindenkori
kollaboráns magyar vezető réteg akadályozza meg! Gondoljunk csak bele, a
sok Nóbel díjasunk közül hányan érvényesültek Magyarországon!

 Ott van a világszenzációnak számító mű-vér, Dr. Horváth István professzor
találmánya, vagy a szintén világ szenzációnak számító antigén, mely a
vérerekből 5 hét alatt eltávolítja a koleszterint, ami az érszűkület ,
magas vérnyomás, azaz a halálozás 67%-os okozója! E kettő találmányból
Magyarország annyit profitálhatna, hogy a teljes adósságát pár év alatt
képes lenne visszafizetni!

Ez viszont ellentétes lenne a globalizmus
szándékával, ugyanis a Magyarság elnyomására megkezdődött a betelepítés: A
közelmúltban hazánkban nyilvánosságra hozott betelepítési terv és a
milliós-több milliós nagyságrend valós információ. A keletről érkezőkre
való hivatkozás miatt sokan, túlnyomóan csak a kínaiakra gondolnak és ez
eltereli a figyelmet arról a fajról, melynek betelepítése már
megkezdődött. Az 500.000 zsidó betelepítésére vonatkozó megállapodást
Medgyessy Péter, Mádl Ferenc, Hiller IstvánDávid Ibolya, és Kovács
László Izraellel 2004. április 14-én aláírta. Jelenleg ennek a számnak
többszörözése a tényleges terv. A milliós nagyságrend erről szól. Szó
nincs arról, hogy itt bárki is a magyarság 50 év múlva esedékes
nyugdíjellátását akarná megoldani az újonnan betelepítettek munkájából. A
2007-es betelepülési törvény szabad utat biztosít ezeknek a
bevándorlóknak. Az erdélyi magyarság mégis ki van zárva, számukra
különböző előírásokkal gátolják és nehezítik a betelepedést.. Népirtás:
Ahhoz, hogy ma idegen népek letelepedéséhez alkalmassá váljon ez a
terület, az őslakosság számát különböző megszorító intézkedésekkel,
konvergencia programmal, a gazdaság, az egészségügy teljes romba
döntésével csökkenteni kell.. A hiányt a betelepítendő idegenek fiatal
generációjával szándékoznak feltölteni. Már Horn Gyula és a jelenlegi
kormány is nyilvánosan kijelentette, hogy a Kárpát-medencében túl sok a 10
millió magyar.. Senki ne ringassa magát abban a tévhitben, hogy az Unió
majd megvéd minket. "Olyan szekeret tolunk, mely minket akar elgázolni!"
Simon Peresz: Izraeli miniszterelnök 2007. október 10-én a Telavivi Hilton
szállóban egy kereskedelmi összejövetelen kijelentette: Mára az izraeli
gazdaság olyan hatalmas eredményeket ért el, hogy az izraeliek többek
között fölvásárolják Magyarországot. Tervek: Az elkövetkező 15-20 évben
több millió zsidó betelepítését tervezik. Vagyis a tervek szerint 15-20 év
múlva az országban izraeliek, kínaiak és a romák tömegei lesznek. Az
izraeliek megkapják a magyar állampolgárságot (az erdélyi magyarok pedig
nem!), a letelepedési engedélyt és ideérkezésükkor az Izraeli kormány
támogatásával ingyen kész lakásokba költöznek. A maradék magyarság pedig
az izraeliek kiszolgálásához és eltartásához szükséges. A hazai lakosság
még ma sincs tudatában annak, hogy attól, hogy valaki magyarul beszél, még
koránt sem biztos, hogy gondolkodása és szíve is magyar. A korábbi
betelepülések miatt az új zsidó generációk már itt születtek, tudják,
ismerik és beszélik nyelvünket. Egyetem után azonnal pozicióba kerültek és
ma már jórészt ők irányítják a bankokat, a külföldi cégek mögé bújva a
maradékokat privatizálják, vidéken vásárolják fel TV felvétel kíséretében
a földek tömegét! Bőrük színe is fehér és többnyire nem hangoztatják
származásukat. Ezzel tévesztik meg a naiv magyarokat.


Természetesen senki nem ítéli el a becsületes munkából élő és nem elnyomó
szándékú zsidó közösséget! Milyen jövő vár ránk, ha a fentieket továbbra
is közönnyel nézzük és beletörődve elfogadjuk? Valószínű az erőszak és a
bűnözés elterjedése. A munkahelyek hiányának fokozódása, tömeges
kizsákmányolás, az egészségügyben a még fennmaradt kórházakban az
izraeliek védelme mellett a magyarságnak alig jut majd ellátás, ezért már
1-2 évet is kell várni egy műtétre! Számukra nem munkalehetőséget
kínálnak, hanem a saját kiszolgálásukra alkalmaznak bennünket, gondoljunk
a kíméletlen és zsarnokként viselkedő cégvezetőkre, irányítókra. Az
életben maradó és nem disszidáló magyarságnak a szolganép szerepét
szánják. A már agyongyötört magyar lakosságot ez alapjaiban rendíteni meg,
minden tekintetben. És: "Ha valakinek ez nem tetszik, annak el lehet menni
ebből a k. országból! " Mondta ezt az őslakosságnak egy olyan valaki,
akinek nem volt elég a rabolt vagyona, vezér is akart lenni, és mindegy
hogy jobb-, vagy baloldalról beszélünk. Egy kalap alá tartoznak és egy
tányérból esznek mindannyian. A kormány tagjainak zsidó származására a
Kossuth téri események során hosszú, percekig tartó névsor felsorolásával
próbálták a jelenlévők figyelmét felhívni. Ez a médiában botrányos
visszhangot váltott ki. Itt nem antiszemitizmusról van szó, hanem a
valóság és a tények nyilvánosságra hozásáról. Az igazsághoz minden
embernek alanyi joga van. Magyarország ma a külföldiek számára még mindig
a legjobb befektetési lehetőség. A Kárpát-medencében más államokban
befektetett tőkéikhez viszonyítva, szinte minden ágazatban a legnagyobb
hasznot, bevételt, jövedelmet termeljük mi, a legtöbbet dolgozó és a
legtöbb adót fizető magyarok. A privatizálás eredményeként a külföldiek
zsebét "tömjük zsírosra" szorgalmas munkával, az EU bérezés 10 %-ért,
mialatt az árakat már sok helyen magasabbra emelték mint magában a régi EU
országokban van! Nyugaton 800.000 - ból fizetik a 40 ezres gáz számlát,
míg Magyarországon 80 ezerből! Még ekkor van képe sokaknak kiállni a nép
elé és azt mondani, hogy még sok mindenben nem értünk el az EU áraihoz! A
keresetekről aljasul hallgatnak, miközben ők és a kiszolgáló udvarház népe
jóval meghaladja az EU felsővezetőinek átlagát!


Kereskedelmi, pénzügyi központtá váltunk, mely intézmények többsége
izraeli kézben van. Több bank van ma Magyarországon, mint a lakosság
létszámához viszonyítva bárhol a világon. Nálunk a legmagasabbak a hitel
kamatok. Ezzel nem a jobb kiszolgálást teszik a részünkre elérhetővé,
hanem a maguk számára, saját hasznukra a hatalmas mértékű uzsora kamattal
a minél nagyobb "népnyúzást" valósítják meg. Már autóra, vásárláshoz nincs
önrész, a pénz kölcsönöket pedig minden mérlegelés nélkül ömlesztik a
lakosságra jelzálog terhe mellett. Kiépítették ezért a behajtó rendszert,
amihez már az állami hatóságokat is igénybe veszik. Vehetik, hiszen ők
éppen ebből a körből kerülnek ki, és ezt a kört hívatottak szolgálni! Egy
utunk lehet , mely előre visz. Ez a jobb-, vagy baloldal teljes
kizárásával, kizárólag a magyarság érdekeinek szem előtt tartásával
történhet. Magyarellenesség: Tisztában kell lennünk azzal, hogy a
lecsatolt területeken folyó és az utóbbi időben felerősödő
magyarellenesség nem a véletlen, hanem szándékos uszítás eredménye. A
jelenlegi kormánnyal rokonlelkű osztrák vezetés még mindig nem mondott le
a magyar területekről, már lassan felvásárolták zsebszerződések és
különböző kiskapuk által a fél Dunántúlt! A szlovákok maguknak követelik
csonka hazánk északi, hegyvidéki tájait. 2006-ban szlovák vezető nyíltan
hangoztatta, hogy tankokkal kell bemenni Budapestre, és porig kell azt
rombolni.. A magyarverések rendszeresek. Az EU pedig alattomosan hallgat,
hiszen érdeke, hogy a magyar földeket megszerezzék.


Nemzetgyilkosság és népirtás:


A lakosság csökkentésére bevezetett néhány módszer példaként:
"Védő"oltások alkalmazása már kicsi, csecsemőkortól kezdve. Ma már több
tanulmány foglalkozik azzal, hogy az oltások milyen mértékben károsítják a
kisgyermek immunrendszerét és csökkentik saját védekező rendszerének
energiaszintjét. Olyan betegségek ellen adják, melyek ma már nem léteznek,
vagy előfordulásuk a világ távoli helyein is igen ritka. Vagyis a népesség
túlnyomó többsége soha életében nem lesz veszélyeztetett, de szervezetét
már életének kezdeti szakaszán legyengítik.


Elterjesztették az ingyenes védőoltásokat a megfázásos megbetegedések
ellen. Ezeket ingyen adják a gyermekek és a nyugdíjasok részére. A
lakosság nincs tudatában annak, hogy a szervezetet ezek az anyagok is
nagymértékben mérgezik és gyengítik. Ha kevesebben élik meg egészségesen a
felnőttkort, az kedvező a világuralmi helyzetben lévőknek , az
egészségügyi maffiát működtetőknek. A Magyar orvosokat naponta tömegével
induló repülőgépeken viszik tréningekre, ahol idegen nyelvű apró betűs
kötelezvényeket iratnak alá velük, a gyógyszerek alkalmazására, majd az
orvos látogatók keresik fel az akció folytatásaként az alul finanszírozott
orvosokat. Ezt tudja a kormány, mégsem tesz ellene, hiszen a gyógyszer
gyárak tulajdonosai éppen az általuk szolgált pénzvilág. Ezek kezükben
tartják hirdetésekkel, a médiát, aki rendszeresen "szárnyai alá vesz" 1-2
megfázásos esetet, és erre a néhány példára hivatkozva, rémhírként
ijesztget azzal, hogy az influenza valamelyik vírusa rövid időn belül
megtámadja a teljes ország népességét. Hosszú évekre visszamenően
bizonyított, hogy nagy, esetleg néhány áldozattal járó járványok kb. 37
évenként fordulnak elő. De ebben az esetben sem a lakosság kihalásáról van
szó! A lábon kihordott, kezeletlen megfázásnak lehetnek szövődményei. Ezek
az előfordulások mégis, csak töredékei azoknak a tragikus eseteknek,
melyek az oltások mellékhatásai miatt rendszeresen előfordulnak.
Lebénulás, egyéb idegrendszeri, vagy más megbetegedés több esetben is
előfordult. Azt is világosan lehet látni, hogy a beadott injekciók
ellenére minden évben vannak járványos időszakok és megbetegedések.

Küldd tovább!!!
http://www.szmm.hu/modules.php?name=News&file=article&sid=4429






A II. világháborúhoz vezető út - amit az iskolákban eltitkolnak



2012.05.24 08:53
Előzmények:



(Az alábbi szöveg az időközben a webről levett http://members.yodenarium.com/jagdpanzer oldalon volt olvasható angol nyelven.)



Júdea hadat üzen Németországnak

Történelemtanításunk azt próbálja elhitetni velünk, hogy a német nép veleszületett irracionális gyűlölettel viseltetett a zsidók iránt és csak arra várt, hogy valaki, mint Hitler, jelenjen meg, és lehetővé tegye számára, hogy kifejezhesse gyűlöletét. Semmi sem áll ennél távolabb az igazságtól. Sok évig, amíg Németország császárság volt, a zsidók nagyon jól beilleszkedtek a német társadalomba, sokan jómódúak voltak és közreműködtek az állam életében. Emiatt sok olyan zsidó, akiket más európai országokban üldöztek, mint Oroszországban és Lengyelországban, Németországban kerestek menedéket, ott békét és biztonságot keresve.

Majdnem hetven évig mesélték nekünk, hogy a németeket hirtelen egyfajta őrület kapta el, és elkezdték gyűlölni és legyilkolni a zsidókat. Milliószor elmondták nekünk, hogy milyen ROSSZAK voltak a németek, ezen az oldalon egy gyors és nem teljes áttekintést adunk arról, hogy hogyan építették föl az második világháborút jóval Hitler megválasztása előtt!
 
******************************************

1897: Az első cionista világkongresszust tartották meg Svájcban, Bázelben, THEODOR HERZL vezetésével. Cionizmus a zsidóság politikai fegyvere és azért állt elő, hogy beteljesítse a zsidó politikai célokat, melyek része a zsidó haza megteremtése. Állítólag ezeknek az üléseknek a jegyzőkönyve fönnmaradt, és ezek a "protokollok" azóta is viták forrásai.

1905: "Cion bölcseinek protokollja" első példányai megjelennek Oroszországban, egy évvel később Londonban. Sokan azt állítják, hogy a protokollok a cionista világuralom megszerzésének tervei. A zsidók erőteljesen tagadják ezt és azt állítják, hogy a protokollok hamisítványok. De az emberek inkább hitük szerint cselekednek, mint a tények alapján. A világon emberek milliói azt hiszik, hogy a protokollokat zsidók írták, maga Adolf Hitler, és pártjának sok tagja olvasta a protokollokat, önnek is el kéne olvasni őket, és sajátmagának ítélnie róluk!

1914: Európában kitör az első világháború. Tudja miért? Mert Németország Európa egyik legerősebb ipari államává nőtt föl és Nagybritannia, Franciaország & Oroszország úgy vélte, hogy ez az erős ország fenyegeti őket. EZÉRT!

1916: Nagybritannia & Franciaország vesztőfélben állnak. Német cionista csoportok fölkeresik a brit hadi irodát azt ajánlva, hogy az Egyesült Államok lépjen be a háborúba, HA a brit kormány megígéri a zsidóknak Palesztinát mint zsidó hazát. A britek beleegyeznek. Lord Balfour átadja a 'BALFOUR NYILATKOZATOT' Lord Rothschildnak. Az US cionistái (akiknek ő sok pénzzel tartozott) ezután megzsarolták Wilson elnököt, hogy vonja be az USA-t az első világháborúba.

1917: Oroszországban megkezdődik a bolsevik forradalom. A bolsevikokat zsidók vezetik, akik gyűlölik a cári kormányt. Az amerikai zsidó bankárok, Jakob Schiff és KUEHN-LOEB több mint 20 millió dollárral támogatják a bolsikat. Bolsevik forradalmárok lemészárolják az oroszországi cári családot.

1918: Németországot legyőzték, nem katonailag a fronton, de otthon, felbuzdulva Oroszországi sikereiken, a bolsevikok erőteljesen izgatnak, sztrájkokat és felkeléseket provokálnak ki a kikötői és gyári munkások köreiben, és így tönkreteszik a hadi szállítási vonalakat a frontok irányában. A bolsevikok most Németországot, Franciaországot, Nagybritanniát és Spanyolországot akarják. A Németországi zsidó bolsevik vezetők, Karl Liebknecht és Rosa Luxemburg forradalmi hatalomátvétellel próbálkoznak Berlinben, de elfogják és később kivégzik őket. A német császár lemond attól tartva, hogy ugyanolyan sorsra jut, mint az oroszországi cári családhoz tartozó rokonai. "Cion bölcseinek protokollja" a monarchiák eltűnését követeli, ami most gyorsan megvalósul... kivéve, ha azt hiszi, hogy ezek csalások, de ez esetben is beteljesednek. Lengyelország német területeket foglal el.

1919: Aláírják Párizsban a VERSAILLESI szerződéseket. Noha a cionisták nem küzdtek a háborúban, 117 cionista érkezik Párizsba Bernard Baruch úr vezetése alatt, magukkal hozzák a Balfour nyilatkozatot, és az követelik a britektől, hogy tartsák meg ígéretüket és adják nekik Palesztinát. Ha az ön országában egy etnikai csoport kiárusította volna az országot az ellenségnek és ezzel azt okozná, hogy ön veszítse el a háborút, ön ezt a kiárusítást GYŰLÖLETNEK ÉS HAZAÁRULÁSNAK minősítené? Ezt tették a németek, de SEMMIT sem tettek a zsidók ellen, akik elárulták őket. Lengyelország megnyitja Európa első KONCENTRÁCIÓS TÁBORAIT, melyekbe németek és ukránok ezreit zárják, és Oroszországban a bolsevikok kinyitják a GULÁGOT, ahova válogatás nélkül zárják be az embereket.

1920: Az USA-ban nagy zsidó bankok ruháznak be a német iparba és nagy kölcsönöket adnak Németországnak a világháború utáni újjáépítésre, ne, mert szeretik a németeket, hanem mert tudják, hogy egy egészséges ipar egészséges nyereséget hoz és nagy kölcsönök nagy kamatfizetést hoznak. Lengyelország még több német területet annektál és németek ezreit űzi ki otthonukból és országukból.

1923: Németország nem tudja a 270 MILLIÁRD REICHSMARK háborús jóvátétel fizetésére a szövetségeseknek, nem tudják többé megengedni maguknak, hogy saját szenüket visszavásárolják a szövetségesektől, hogy gyáraikat üzemeltessék és kályháikat fűtsék, a németek 'passzív ellenállásba' kezdenek, a franciák és belgák csapatokat küldenek az országba.

1924: Bosszúból a nemfizetés miatt a nemzetközi zsidó bankárok a német pénzt (Reichsmark), amely a nemzetközi átváltási sorban van, leértékelik. A reichsmark hónapokon belül elértéktelenedik. Németek milliói, mivel nem tudják családjukat ellátni és lakbérüket kifizetni, arra kényszerülnek, hogy mindenüket eladják. A megváltozott átváltási viszony azt jelenti, hogy 1$ sok TRILLIÓ reichsmárkával egyenértékű. Néhány dollárért zsidó-amerikai befektetők fölvásárolnak német üzleteket, gyárakat, házakat, földet, műkincseket, ékszert. Az év végén a német kormánynak sikerül egy új pénz kihozatala, és az őrület megáll. Németek milliói vesztették el minden tulajdonukat, ezrek haltak éhen. A zsidó beruházók hihetetlenül meggazdagodtak. A németek még most sem tesznek semmit ezek ellen a spekulánsok ellen, ellenkezőleg, sokuknak van magas politikai állása és magasan elismertek a német társadalomban.

1933: Bolsevikok és nemzeti szocialisták harcolnak Németország irányításáért. A németek látják, mi történik Oroszországban az emberekkel a bolsevizmusban és túlnyomó részben Adolf Hitlerre szavaznak. Adolf Hitler nagyon világosan látja a zsidók szerepét Németország vereségében az első világháborúban és az 1923-24-es pénzleértékelésben, és elhatározza, hogy mindannyiukat kitoloncolja Palesztinába (ahogy ezt a britek megígérték). De a briteknek szükségük van az arab olajra és ellenállnak Hitler törekvéseinek a zsidók Palesztinába küldésére. Csak hetekkel Hitler megválasztása és Hitler elhatározása miatt, hogy a zsidókat kitoloncolja Németországból, amerikai cionista csoportok, látva, hogy csökken befolyási területük Európában, HADAT ÜZENNEK Németországnak 1933 március 24-én. Most a németeknek elegük van! A németek megrendezik a zsidó boltok és üzletek EGY NAPI bojkottját - EGYETLEN NAPIG BOJKOTTÁLNAK!

1936: A bolsevikok sikeresen kísérlik meg Spanyolország leigázását. Hitler csapatokat küld Franco tábornoknak. Németországi zsidók ezrei utaznak Spanyolországba, hogy támogassák a bolsevikokat és harcoljanak a 'fasiszták' ellen.

1939: 1939. szeptember elsején éjjel Lengyelország hadat üzen Németországnak, a varsói rádió azt állítja, hogy a lengyel csapatok a hét végére Berlinben lesznek (Lengyelországnak 40 gyalogos egysége volt, míg Németországnak 35, mindegyik hazai területen). 5 órával később Hitler csapatait Lengyelországba vezényelte. Szeptember 3-án Nagy Britannia és Franciaország üzent hadat Németországnak. 1939. szeptember 3-án a lengyel rendőrség 5700 német polgári személyt mészárolt le Brombergben. Szeptember 6-án Chaim Weizmann, a palesztinai zsidó ügynökség vezetője hivatalosan csatlakozik a szövetségesek háborújához.

Így összefoglalva a következő a helyzet: Két zsidó hadüzenet, Nagybritannia & a brit Commonwealth, Franciaország és Lengyelország hadat üzen Németországnak, és még van képük azt mondani, hogy Hitler kezdte el a háborút; Hitler még hatalmon sem volt, amikor már elhatározták, hogy leigázzák Németországot!

1948: Három évvel a háború után Izrael hivatalosan kinyilatkoztatja, hogy Németország 'Izrael állam ellensége'.










Kiszivárgott TITKOS KÉZIKÖNYV:



M. William Cooper


Ezt a terjedelmes dokumentumot Tom Young, a megtaláló, átadta Milton William Coopernek, aki “BEHOLD A PALE HORSE” (“Figyelj a fakó lóra”) című, az Egyesült Államokban megjelent, könyvében ismertette a tartalmát, részletesen idézve az eredeti szövegből és megmagyarázva az összefüggéseket. M. W. Cooper, aki hosszú időn át az amerikai haditengerészet hírszerzőszolgálatánál töltött be bizalmi állást, könyvében megírja, hogy ebben az állásban volt alkalma olyan anyagokat tanulmányoznia, amelyekben ki volt fejtve, hogy “A csendes háború néma fegyverei” elnevezés azt a doktrínát jelöli, amelyet a Bilderberg Csoport Politikai Bizottsága 1954-ben tartott első ülésén fogadott el.
(Milton William Cooper-t 2001 Novemberében az FBI agyonlőtte otthonában.)
Tehát a most ismertetendő dokumentum a Bilderberg Csoport első ülésén elfogadott határozatának tervezete.
(a fenti bevezető a forrás rövidített változata – a szerk.)



Szigorúan titkos!
A csendes háború néma fegyverei”
Bevezető programozó kézikönyv
Műveleti Kutatócsoport
Technikai kézikönyv
TM-SW7905.1″

Fejezetei:
Biztonság
Történelmi bevezetés
Politikai bevezetés
A legfontosabb kérdés az uralom
Energia
A néma fegyverek leírása és bemutatása
Rothschild felfedezés: A látszólagos tőke, mint papiros indukcióstekercs
A gazdasági modell
Az időtényező és az önpusztító ingadozások
A gazdasági sokkok tesztelése
A félrevezetés, mint főstratégia
Beleegyezés, mint győzelem
Egy nemzet politikai struktúrája – függőség



Köszöntünk a Fedélzeten!”
Ennek a publikációnak a megjelentetésére a “csendes háborúnak” nevezett 3. világháború 25. évfordulója alkalmából kerül sor, amely szubjektív biológiai fegyverek, másrészt néma fegyverek segítségével folyik. Ennek a háborúnak, valamint stratégiájának és fegyvereinek a bevezető ismertetését tartalmazza ez a könyv.
1979. május/74-1120
Biztonság
Nyilvánvalóan lehetetlen egy társadalom manipulálását vagy automatizálását, azaz automatizmusok rendszerével (néma fegyverekkel) – nemzeti vagy tágabb keretek között – történő befolyásolását, megvitatni, ha nem feltételezzük, hogy léteznek az emberi élet társadalmi kontrolljára vonatkozó távlati célok, nevezetesen, az alávetés és a lakosság létszámának a csökkentése.
Ez a kézikönyv egy szándéknyilatkozat. Az ilyen írásokat meg kell védeni attól, hogy a nyilvánosság közelebbről megismerhesse őket, különben felismernék az emberek, hogy technikailag egy belföldi háborúra vonatkozó formális hadüzenetről van szó. Továbbá azt is be kell látni, hogy amikor nagyhatalmú személyek, illetve e személyek csoportjai, a nyilvánosság tudomása nélkül alkalmaznak ilyen módszereket gazdasági uralmuk érdekében, akkor belső hadiállapot létezik eme személyek és csoportok, valamint a társadalom többi része között.
A mai problémák megoldása gátlástalan módszereket igényel, amelyek nincsenek tekintettel a vallási, erkölcsi és kulturális értékekre.
Önök azért vesznek részt ebben a programban, mert képességeik révén alkalmasak arra, hogy az emberi társadalmat hűvös tárgyilagossággal szemléljék, megfigyeléseiket és következtetéseiket elemezzék, és más, hasonló képességű intellektuelekkel ezt megvitassák anélkül, hogy diszkréciójukat elveszítenék. Ezeket az erényeket Önök saját, jól felfogott érdekükben gyakorolják. Ne hátráljanak meg előle.”
Az olvasó ebben az idézetben – kommentálja Cooper a kézikönyv most ismertetett részét – egy formális hadüzenetre ismer, amelyet a pénzvagyont birtokló illuminátusok intéztek az Egyesült Államok polgáraihoz. El kell ismernünk, hogy ennek a nyilatkozatnak az alapján egy háborús állapot létezik, és létezett már korábban is az Amerikai Egyesült Államok polgárai, és a támadást indító illuminátusok között. Úgy gondoljuk: ennek alapján Amerika békés polgárai jogosultak arra, hogy a szükséges lépéseket megtegyék, beleértve a polgári engedetlenséget is azért, hogy az ellenséget azonosítsák, és egy ellentámadással megsemmisítsék. Ez arra az isteni eredetű jogra alapozható, hogy valamennyi békés nép védekezhet a támadás és a rombolás ellen, minden ellenség ellen, amely háborúban áll vele. Ezt alátámasztja az Amerikai Függetlenségi Nyilatkozat és az Egyesült Államok alkotmánya, továbbá az elismert történelmi precedensek, amelyek igazolják a zsarnokok megsemmisítését.
Történelmi bevezetés
A néma fegyverek technológiája – folytatódik a kézikönyv – az operációkutatásból (Operations Research, O. R.) alakult ki, vagyis egy olyan stratégiai és taktikai metodológiából, amelyet Angliában a II. Világháború idején fejlesztett ki a katonai vezetés. Az operációkutatás eredeti célja a légi és földi védelem stratégiai és taktikai problémáinak a tanulmányozása volt, hogy a korlátozott katonai segédeszközöket hatékonyabban lehessen az ellenséggel szemben bevetni (vagyis logisztika).
Azok, akik hatalmi helyzetben voltak (pl.: The Council on Foreign Relations, CFR, az Egyesült Államokban működő Külföldi Kapcsolatok Tanácsa) hamarosan felismerték, hogy hasonló módszerek hasznosak lehetnek ahhoz, hogy egy társadalmat teljes mértékben ellenőrizhessenek. De ehhez a meglévőknél jobb segédeszközökre van szükség.
A társadalmi manipuláció (azaz a társadalom elemzése és folyamatainak automatizálása) megköveteli a nagy mennyiségű, és állandóan változó gazdasági információknak a gyors egybevetését. Ehhez nagy sebességű adatfeldolgozó rendszerekre van szükség, amelyek előre jelezhetik, mikor kész a társadalom a kapitulációra. A relais-rendszerrel működő computerek túlságosan lassúak voltak, de az az új típusú elektronikus computer, amelyet 1946-ban Presper Eckert és John W. Mauchly feltalált, már alkalmasnak látszott. A következő áttörés 1947-ben volt, amikor George B. Danzig matematikus kidolgozta a lineáris programozás simplex módszerét. (Ez olyan számolási eljárás, amelynek az alkalmazásával adott számú tényező megszabott számú elosztása a legkedvezőbben, leggazdaságosabban oldható meg; főleg a tervezésben van nagy jelentősége. D. J.) Ezután következett a tranzisztor, amelyet Barden, Brattain és Shockley fejlesztett ki 1948-ban, és amely lehetővé tette a computer-kapacitás nagyarányú bővítését a méretek és az energia csökkenésével. Miután a hatalom birtokosainak a rendelkezésére állt ez a három találmány, egyesek azt feltételezték, hogy ezek lehetővé teszik számukra a világ gombnyomással való ellenőrzését. Azonnal színre lépett a Rockefeller Alapítvány, és a Harvard College számára négyéves időtartamra elvállalta egy gazdasági kutatási program finanszírozását, amelynek az amerikai gazdaság tanulmányozása volt a célja.
Egy évvel később, 1949-ben, csatlakozott ehhez a Harvard-programhoz az Egyesült Államok légiereje is. 1952-ben az eredeti kutatási program befejeződött, és ekkor az illuminátusok elitje elhatározta az operációkutatás következő szakaszának a beindítását. A Harvard kutatási program igen sikeres volt, amiként azt néhány eredményének a nyilvánosságra hozatala bizonyította, és amelyekből kiderült, hogy a társadalom gazdasági manipulációja lehetséges.
Amikor 1954-ben színre lép a MASER-technika (Microwave Amplification by Stimulated Emission of Radiation, azaz mikrohullám erősítés stimulált sugárkibocsátással; D. J.), egyesek azt hitték, hogy a nehézvízből és tengervízből nyert atommag-fúzió segítségével néhány évtizeden belül korlátlan energiaforráshoz jut az emberiség, és így a társadalom feletti hatalom is korlátlanul növekedhet. Ez a kombináció ellenállhatatlannak tűnt. A csendes háborút a nemzetközi elit (a Bilderberg Csoport) egy 1954-ben tartott és teljesen elhallgatott tanácskozásán hirdette meg. Noha ez a néma fegyverrendszer 13 évvel később csaknem nyilvánosságra került, a fegyverrendszer kifejlesztése soha nem ütközött nagyobb ellenállásba. Ez a kötet a csendes háború kezdetének a 25. évfordulóját jelzi. Az eltelt időben ez a belső háború már számos győzelmet ért el sok fronton az egész világon.
Politikai bevezetés
Csak idő kérdése volt, esetleg néhány évtizedé – ismerték fel egyesek 1954-ben -, hogy az alulmaradt tömegek megragadhassák a hatalom központját, mivel a néma fegyverek új technikájának az elemei, éppen olyan jól alkalmazhatók egy társadalmi utópia, mint egy magánutópia megvalósítására.
A legfontosabb kérdés az uralom kérdése, amely az energiatudomány területével foglalkozik.
Energia
Minden tevékenység kulcsa a földön az energia. A természettudomány a természeti energia forrásával és ellenőrzésével, a társadalomtudomány, amely elméletileg gazdasági tanításként jelenik meg, a társadalmi energia forrásaival és ellenőrzésével foglalkozik. Mindkettő könyvelési rendszer: matematika. Éppen ezért a legfontosabb energiatudomány a matematika. A könyvelő az úr, ha a nyilvánosság nem tud semmit a könyvelésben alkalmazott módszerek és eljárások összességéről. Minden tudomány csak egy cél elérésére szolgáló eszköz. Az eszköz a tudás. A cél a kontroll. (Vagyis a cél szentesíti az eszközt.) Ezen túlmenően már csak egy kérdés marad: ki húz hasznot ebből?
Ez volt 1954-ben a legfontosabb kérdés. Noha az úgynevezett erkölcsi kérdések is szóba kerültek, egyetértés volt a természetes kiválasztódás törvénye tekintetében, hogy egy nép vagy embercsoport, amelyik nem használja az értelmi képességeit, nem jobb az állatnál, amelynek nincs ilyen intelligenciája. Az ilyen emberek olyanok, mint a tenyészállatok, akik saját választásuk és beleegyezésük alapján a fogyasztásra szolgáló húshoz hasonlóak.
Következésképp szép csendben – a jövőbeni világrend érdekében – elhatározták egy olyan hangtalan magánháború megindítását az amerikai társadalom ellen, amelynek végcélja a természeti és társadalmi energiát (gazdagság) átadni az iskolázatlanoktól és önállótlanoktól a képzetteknek, önállóknak és felelősségteljeseknek, akik méltóak erre. Ennek a célnak az eléréséhez szükség van új fegyverek megalkotására, beszerzésére és alkalmazására, amelyek – miként ez kiderült – olyan fajtájú fegyverek, amelyek használatuk és társadalmi elismertségük tekintetében annyira kifinomultak és magasan fejlettek, hogy méltán megérdemelték a “néma fegyverek” elnevezést.
A kézikönyv ezt követően azt fejti ki, hogy a közgazdasági kutatás célja, amint azt a tőke mágnásai (bankok), valamint a fogyasztási cikkeket és szolgáltatásokat előállító ipar megvalósítja, egy olyan gazdaságnak a bevezetése, amely tökéletesen előreprogramozható és hatékonyan manipulálható. Egy ilyen előre jól prognosztizálható gazdaságnak az eléréséhez szükséges az alsóbb társadalmi osztályok abszolút kontroll alá helyezése, azaz “szobatisztává” tétele, és az ezekhez tartozó fiatalokat már kora ifjúságuktól kezdve olyan terhekkel és hosszan tartó társadalmi kötelezettségekkel kell megterhelni, hogy ne legyen alkalmuk feltenni a kérdést: vajon mindez rendben van-e így? Azért, hogy el lehessen érni egy ilyen konformitást (engedelmes alkalmazkodást és nyájszerű egyformaságot D. J.), az alsóbb osztályok családi kötelékeit fel kell bomlasztani a szülők fokozatos munkábaállításával, közösségi óvodák létesítésével a gyerekek számára, akik így meg lesznek fosztva a szüleiktől. Az alsóbb osztályok számára elérhető oktatásnak annyira alacsony színvonalúnak kell lennie, amennyire csak lehetséges, hogy tudatlanságuk mélysége, amely elválasztja az alsóbb osztályokat a magasabb osztályoktól, ne legyen felfogható a számukra, és erre később se jöjjenek rá. Ilyen korlátozás által az alacsonyabb osztályok intelligens személyei is kezdettől fogva kevés, vagy semmiféle reménnyel sem rendelkeznek majd, hogy a számukra kijelölt helyzetből kiszabadíthassák magukat az életük során. A szolgaságnak és alávetettségnek ez a formája elengedhetetlen ahhoz, hogy bizonyosfokú társadalmi rend, béke és nyugalom fenntartható legyen az irányító felső osztályok számára.
A néma fegyverek leírása és bemutatása
Azt várjuk el a néma fegyverek megalkotóitól a saját működési területükön, amit a szokásos fegyverek készítőitől elvárunk. A néma fegyverek “helyzetekkel lőnek” golyók helyett. Adatfeldolgozást végeznek kémiai reakció (robbanás) előidézése helyett. Adathordozó elektronikus jel keletkezik lőporral töltött golyócska helyett, és egy computer adja le a “lövést” fegyver helyett. A mesterlövész szerepkörébe egy programozó lép. A parancsokat pedig bankvezér adja ki tábornok helyett. A néma fegyverek nem csapnak zajt a robbanásukkal, nem okoznak látható testi vagy szellemi sérüléseket, és nyilvánvaló módon nem zavarják senkinek sem a mindennapi életét.
De a tájékozott ember számára – aki tudja, hogy mire kell figyelnie -, jól felismerhető a zajuk, és az általuk okozott testi és lelki sérülés is, amellyel kétségtelenül megkárosítják a társadalom mindennapi életét. Az átlagember nem képes megérteni ezeket a fegyvereket, és azt sem tudja elhinni, hogy fegyverrel támadtak rá, és erőszakot alkalmaztak vele szemben. A társadalom ösztönösen érezheti, hogy valami nincs rendben. De a néma fegyverek technikai tulajdonságai miatt nem képes érzéseit racionális módon kifejezni, vagy a problémát az értelmével megoldani. Emiatt az érintettek nem tudják, miként kérjenek segítséget, miként cselekedjenek közösen, hogy megvédhessék magukat ezek ellen a fegyverek ellen. Amikor egy néma fegyvert fokozatosan vetnek be, akkor a nyilvánosság hozzászokik a jelenlétéhez, és megtanulja ennek a fegyvernek a támadását türelmesen elviselni. Egészen addig tolerálja, amíg a nyomás – a lelki vagy gazdasági stressz – nem túlságosan nagy, és nem borítja ki őket. Éppen ezért a néma fegyverek egyfajta biológiai hadviselést jelentenek. Megtámadják az életerőt, korlátozzák az egyén választási és mozgási lehetőségeit a társadalomban azáltal, hogy e fegyverek alkalmazói ismerik, értik és manipulálják az ő társadalmi és természeti energiáinak a forrásait, valamint testi, szellemi, érzelmi erőit és gyengéségeit.
Elméleti bevezetés
Add oda nekem egy nemzet valutájának az ellenőrzését, és az már nem érdekel, ki hozza a törvényeit!” (Mayer Amschel Rotschild, élt: 1743-tól 1812-ig)
A mai néma fegyverek technológiája egyszerű elgondoláson nyugszik, amely az előbb idézett Mayer Amschel Rotschildtól, a pénzdinasztia megalapítójától származik. Ezt az elgondolást Rotschild nemcsak felfedezte és megfogalmazta, de hatékonyan alkalmazta is. Rotschild felismerte a gazdasági elmélet hiányzó passzív alkotóelemét, amely, mint gazdasági induktivitás (a gazdasági folyamatokat gerjesztő, mozgásbahozó hatás D. J.) ismert. Ő természetesen nem a XX. századi szakkifejezésekkel fogalmazta meg felfedezését. Ötletének a matematikai elemzésére a második ipari forradalomig várni kellett, valamint a mechanika és elektronika elméletének a fejlődésére, végül pedig az elektronikus computerek felfedezésére. Csak ezután lehetett a gazdasági élet egészének a totális ellenőrzésére vonatkozó felfedezését hatékonyan alkalmazni a gyakorlatban.
Ezt követően a kézikönyv szerzője összehasonlítja a különböző tudományterületek energiakoncepcióit.

Mechanika
Elektromosság
Gazdaság
potenciális energia
elaszticitás
kapacitás
tőke
kinetikus energia
tehetetlenség
induktivitás
termelési javak
energiaveszteség
súrlódás
ellenállás
szolgáltatások


A szerző azt a következtetést vonja le, hogy a matematikai elmélet, amely egy absztrakt tudományág számára lett kifejlesztve, minden más területre is alkalmazható.
Mayer Amschel Rotschild energia-felfedezése
Amit M. A. Rotschild felfedezett, az a hatalom alapelve volt. Azaz miként lehet az emberek befolyásolásának és ellenőrzésének az alapelvét a gazdasági életben alkalmazni. Az alapelv a következő: “Ha te olyannak látszol, mintha hatalmad lenne, akkor az emberek hatalmat adnak a kezedbe.” Rotschild felfedezte, hogy a készpénz vagy a takarékszámlák a hatalom látszatával bírnak, mert felhasználhatók arra, hogy az emberek reális vagyonukat, a nagyobb gazdagodás puszta ígéretének a fejében (valódi fizetés helyett), feladják. Készek tényleges vagyont adni egy váltóhitel biztosítékaként. Rotschild rájött, hogy több váltót állíthat ki, mint amennyire fedezete van, egészen addig, amíg valakitől aranyat, ezüstöt és más nemesfémeket tud szerezni, és azt az ügyfeleinek felmutatni azért, hogy meggyőzze őket. M. A. Rotschild váltókat adott magánszemélyeknek és kormányoknak. Ez nagy biztonságérzetet okozott. Ezután csökkentette a hitelezés céljából rendelkezésre álló aranyat (nemesfémeket). A rendszert a forgalomban lévő pénz segítségével ellenőrizte, majd elkezdte beszedni a biztosítékul adott valódi értékeket a szerződésben foglalt kötelezettségek alapján a nagy kamatok miatt fizetésképtelenné vált adósoktól. A ciklust aztán megismételte. A gazdasági nyomás alkalmas volt arra, hogy háborút robbantson ki. Ezt követően ellenőrzése alá vonta a rendelkezésére álló pénzt, hogy eldöntse, ki nyerje meg a háborút. Azt a kormányt támogatta pénzzel és hitelekkel, amelyik beleegyezett abba, hogy ő ellenőrizhesse az adott ország gazdasági életét. Az adósság behajtását az garantálta, hogy gazdaságilag támogatta az adós ellenségét. Ez a gazdasági eljárási mód lehetővé tette Rotschild számára, hogy vagyonát megsokszorozza. Rájött, hogy az emberek nyereségvágya lehetővé teszi a kormány számára korlátlan mennyiségű papírpénz forgalombahozatalát, ha a fedezet aranyban, nemesfémben, áruk- és szolgáltatások formájában megvan.
A látszólagos tőke, mint papíros indukcióstekercs
(A villamosságban azt nevezik indukciós tekercsnek, amelynek belsejében az egyes menetek árama által keltett mágneses tér összeadódik. A gazdasági életben, közelebbről a pénzrendszerben, a hitelpénz látszólagos tőkeként funkcionál. Ez a hitelpénz formájában létező látszólagos tőke a reálgazdaságban gazdasági folyamatokat gerjeszt, gazdasági tevékenységet indít be, azaz indukál. A hitellevél formáját, azaz papírformát öltő látszólagos tőke ezért a gazdasági életben működő papíros indukcióstekercsként is felfogható. D. J.)
Ebben a struktúrában a hitel tiszta elemként és pénznemként megnevezve úgy néz ki, mint a tőke, de a valóságban negatív tőke. A hitel emiatt szolgáltatásnak tűnik, valójában azonban eladósodás vagy adósság. A hitelezésnél gazdasági induktivitásról (gazdasági tevékenység beindításáról, a gazdasági folyamatok serkentéséről D.J.) van szó gazdasági kapacitás (meghatározott mennyiségű áru és szolgáltatás előállítása a reálgazdaságban D. J.) helyett, és amikor a hitel más módon nem egyenlíthető ki, akkor az a lakosság fizetési kötelezettségeinek a felmondásával kerül kiegyenlítésre (háború). A szolgáltatások és áruk együttes összege jelenti a valódi tőkét, amelyet nemzeti összterméknek neveznek. Pénzt csak ennek a mértékéig szabad nyomtatni, és gazdasági kapacitást felmutatni. Azt a pénzt, amit ezen az értéken felül nyomtatnak, le kell vonni az összértékből. Ez megfelel a gazdasági induktivitás bevezetésének, mert ez a pénz adóslevelet (azaz kamatozó és visszafizetendő hitelt, kölcsönt D. J.) jelent.
A háború azért hozza egyensúlyba ezt a rendszert, amelyben a hitelezőket likvidálják (azok az emberek, akiket rávettek, hogy igazi értéket cseréljenek be inflálódó pénzért), mert az ipar háborús pusztulása rákényszeríti a gazdaságot az elérhető természetes anyagok használatára, és ezen anyagoknak a pótlására. (Az egyensúlyt átmenetileg az eladósodás megszűnése állítja helyre a reálgazdasági folyamatok és az azokat közvetítő pénzmennyiség között. D. J.). M. A. Rotschild rájött, hogy a pénzáramlás ellenőrzésének a maga részére történő kisajátítása hatalmat adott neki ahhoz, hogy a gazdaság szerkezetét a saját előnyére megváltoztassa, és a gazdasági induktivitást áthelyezze azokra a gazdasági pozíciókra, amelyek elősegítik a legnagyobb mértékű gazdasági instabilitást és ingadozást.
A gazdasági ellenőrzés utolsó kulcsára várni kellett addig, amíg kielégítő adatok és nagy sebességű computerek álltak rendelkezésre a gazdasági ingadozások pontos megfigyelésére, amelyeket a sokkoló áringadozások és a papírpénz által okozott hiteltúltengés okozott.
A következő fejezetekben a kézikönyv szerzője bemutatja, hogy miként tesztelik sokkolás útján a repülőgépeket, és ellenőrzik, hogy az egyes repülőgéprészekben léteznek-e, vagy sem kritikus vibrációk.
Alkalmazás a gazdasági életben
Azért, hogy a repülőgéprészek sokkolási tesztjeinek a módszerét a gazdasági manipulációk céljára alkalmazni lehessen, egyes termékek árait meg kell változtatni, és meg kell figyelni a fogyasztók reakcióit. A gazdasági sokk által kiváltott válaszreakciókat computerek segítségével lehet interpretálni, és feltárni segítségükkel a gazdasági élet pszicho-ökonómiai szerkezetét. Olyan differencia-mátrixok (vagyis két függvényérték közötti különbséget tartalmazó táblázatok D. J.) állíthatók elő, amelyek bemérik a családokat és a háztartásokat, és elősegítik a gazdasági és ipari szempontú kiértékelésüket.
Ez után már megválaszolható, hogy a háztartások miként reagálnak egy jövőbeni sokkra, és a társadalom manipulálható lesz, mint egy jól idomított állat, amelynek a pórázát egy rafinált szociális energia-nyilvántartási rendszer ellenőrzi. A jövőben a struktúra minden egyes elemét egy computerizált rendszer fogja ellenőrizni, a személyi preferenciák (előnyben részesítés D. J.) figyelembe vételével. Az erre vonatkozó adatokat az garantálja, hogy azonosítva lesznek a fogyasztók. Ezt a hitelkártya széleskörű használata teszi lehetővé, később pedig egy állandó jellegű, tetovált szám, amely normális megvilágítás mellett nem látható.
A gazdasági modell
A kézikönyv szerzője ezt követően a Harvard gazdasági-kutatóprogramot és annak eredményét ismerteti: “A gazdasági élet hasonló törvényeknek engedelmeskedik, mint az elektromosság (elektronika), és minden olyan matematikai elmélet, gyakorlati és számítástechnikai ismeret, amely az elektronika terén került kifejlesztésre, könnyen alkalmazható a gazdaság tanulmányozására. … Egy gazdasági modellben az emberi életet dollárban mérik, és az elektromos szikra, amely akkor keletkezik, amikor valaki megnyom egy gombot, amely aktív induktorral (kisfeszültségű egyenáramból nagyfeszültségű váltóáramot előállító berendezéssel D. J.) van összekapcsolva, megfelel egy háború kitörésének.”
A szerző utal arra, hogy nincs szükség magasszintű könyvekre a közgazdaságról, mert minden szükséges ismeret a rendelkezésre áll a matematikai és elektronikai könyvekben. Ezután vázlatosan bemutatja az elektromossággal (elektronikával) és a közgazdasággal foglalkozó tudomány közötti összefüggéseket. Ezek lényegét a következő idézetben lehet összefoglalni: “Az elektromosság három ideális passzív energiakomponense a kondenzátor, az ellenállás és az indukcióstekercs megfelel a közgazdaság három ideális alkotórészének, nevezetesen a tőkének, az áruknak és a szolgáltatásoknak (ebben a sorrendben).”
Az időviszonyok és az önromboló ingadozások
Miután a kézikönyv szerzője még egyszer kitér az elektromosság és a közgazdaság összefüggésére (kereslet = feszültség, kínálat = áram), a következőket fejti ki:
A közgazdasági rendszerek stabilizálásával az a probléma, hogy a kereslet aránytalanul nagy (1) a túlságosan erős szerzési vágy miatt, és (2) a túlságosan nagy népességszám miatt. Ezekből túlzott méretű gazdasági indukció gerjesztődik, amely csak gazdasági kapacitás (tényleges erőforrások vagy értékek, mint például az árukban és a szolgáltatásokban megjelenő teljesítmények) igénybevételével hozható egyensúlyba.
Egy társadalmi jóléti program nem más mint egy nyílt hitelrendszer, amely hamis tőkeipart hoz létre, hogy a termelésben részt nem vevő emberek feje fölé födélt, és a gyomrukba táplálékot juttasson. Ez azonban szükséges, mert a juttatások igénybevevői ezért az adományért az állam tulajdonaivá válnak, vagyis az elit számára rendelkezésre álló hadsereggé. (Aki a trombitást fizeti, az választhatja ki a melódiát.) Akik ettől a gazdasági kábítószertől függővé válnak, kénytelenek fix fizetésért eladni magukat az elitnek. Ez a módszer szükségessé teszi nagy mennyiségű stabilizáló-kapacitás igénybevételét, hogy megóvja az embert a világ jövőbeni “hitelével” szemben. Ez a mozgás negyedik törvénye – a támadás. Ez abban áll, hogy az ember létrehoz egy akciót, és elhagyja a rendszert, mielőtt a reakció az akcióponthoz visszatér – vagyis egy késleltetett reakció.
A reakció túlélésének eszköze abban áll, hogy az ember a rendszert megváltoztatja, még mielőtt a válaszreakció fellép. Ilyen módon lesznek népszerűek maguk idején a politikusok. Népszerűségüknek a társadalom később fizeti meg az árát. A politikusnak is mérni lehet a kopási (torzulási) idejét. Ugyanezt éri el egy kormány, ha több pénzt nyom, mint a nemzeti össztermék, amely gazdasági jelenség inflációként ismeretes [Figyelem: vegyék tudomásul, hogy az infláció semmi egyéb, mint az, hogy több pénzt nyomnak, mint amekkora a nemzeti össztermék. Az inflációt lehet az olaj, vagy más termék árához kapcsolni, de csak azoknak lehet érvelni ezzel, akik nem ismerik az infláció igazi okát. Az igazi ok, és az egyetlen ok, hogy több pénz kerül forgalomba, mint amennyi a nemzeti össztermék.] Ezáltal nagy mennyiségű pénzhez jutnak az emberek. Ez kielégíti nyereségvágyukat, és hamis önbizalmat adva nekik átmenetileg “távol tartja a farkast az ajtótól.”
Valamikor azonban kitör a háború, és a számlákat ki kell egyenlíteni. A háború a hitelezők likvidálása. A politikusok – a társadalom által alkalmazott végrehajtók – létét az indokolja, hogy a társadalom lelkiismeretét a vértől és a felelősségtől megvédjék. Ha az emberek valóban el akarnak érni valamit embertársaiknál, akkor ellenőrizni kell étvágyukat (szerzési vágyukat, szaporodás iránti igényüket stb.), hogy ne legyen szükséges egy hitelrendszert vagy társadalmi jóléti rendszert bevezetni, amely a munkát végzőktől elvesz azért, hogy a semmittevőket kielégítse.
Mivel a legtöbb ember nem akarja, hogy korlátozzák, két lehetőség van a rendszer induktivitásának a csökkentésére:
(1) A lakosság kölcsönösen kiirthatja egymást egy háborúban, ez azonban az élet totális elpusztításához vezet bolygónkon.
(2) Valakinek fel kell vállalnia a világ ellenőrzését, amennyiben a gazdasági “néma fegyvereket” egyfajta “csendes háborúban” beveti, és a világ gazdasági induktivitását a jószándékú szolgaság és a lakosságcsökkentés segítségével biztonságos szintre hozza.
Nyilvánvalóan a második módszert tekintik jobbnak, és ezt is választották, állapítja meg a kézikönyv beavatott szerzője, aki hangsúlyozza: ezért kell világosan látnia az ugyancsak beavatott olvasónak, hogy miért szükséges a néma fegyvereket teljes titokban tartani. Az emberek általában vonakodnak, hogy mentalitásukat és embertársaikban való hitüket tökéletesítsék. Olyan gyorsan szaporodó barbárok csordájává alakultak, amelyek valóságos méregréteget képeznek a föld felületén.
Nem tanultak eleget a közgazdaságtanból, hogy tudják, miért nem sikerült nekik vallási erkölcsük ellenére elkerülni a háborúkat. A vallásra, illetve az önfeladó beletörődésükre visszavezethető vonakodásuk attól, hogy szembenézzenek a földi problémákkal, lehetetlenné teszi számukra e problémák megoldását. Csak a legéletrevalóbb keveseknek, – akik képesek maguk számára a problémákat megoldani – van fenntartva a túlélés, és ez valóban gondot okoz. A néma fegyverek bevetése különben széttörné egyedüli reményünket arra, hogy megtarthassuk a jövőben a valódi emberiség magját…”
A gazdasági sokk tesztelése
A kézikönyv szerzője rámutat, hogy nem könnyű a szolgáltatási és háztartási ipart matematikai modellekkel előrejelezni, mert minden egyes döntésre más ismérvek vonatkoznak. Ezért kell elvégezni a fogyasztók egy csoportjának, vagy egy meghatározott régiónak a modellezését. Megváltoztatható például egy árunak (cukor vagy benzin) az ára, és megfigyelhető, hogy a fogyasztók magatartása miként változik. Ezután a következőket írja: az ilyen tesztelések célja, hogy szükséges ismeretekhez jussunk a gazdasági élet előre megmondható mozgásának vagy változásának az előidézésére, például egy ellenőrzött, önpusztító folyamat elindítására, amely a társadalmat meggyőzi, hogy bizonyos “szakértőknek” át kell venniük a pénzrendszer feletti ellenőrzést azért, hogy szavatolják a biztonságot (a mindenkit megillető szabadság és igazságosság helyett). Ha az alattvalók képtelenek pénzügyeiket ellenőrizni, akkor alávetett szolgákká és olcsó munkaerő forrásává válnak.
A kézikönyv szerzője ezt követően rátér arra, hogy közvetlen kapcsolat áll fenn a rendelkezésre álló pénz, valamint az emberek jó közérzete és magatartása között. Ebből azt a következtetést vonja le, hogy lehetséges komputerprogramozás útján az események legvalószínűbb kombinációit (sokkhatásokat) előre prognosztizálni, amelyek biztosítják a társadalom teljes ellenőrzését és a közgazdasági folyamatok általi alávetését (a szilvafa megrázása)…
A kézikönyv ezután a rátér a gazdasági modellek specifikációira, ismertetve a bevételek és kiadások hosszú listáját.
A fő stratégia a félrevezetés
A tapasztalat megmutatta, hogy a legegyszerűbb módszer a társadalom ellenőrzésének az elérésére egyrészt, ha a társadalom műveletlen és tudatlan marad a legegyszerűbb rendszertani ismereteket illetően, másrészt, ha gondoskodnak róla, hogy lényegtelen dolgok által megzavart, szervezetlen és félrevezetett legyen.
Mindezt a következőképpen lehet elérni:
(1) Ki kell kapcsolni az emberek értelmét; szabotálni kell agyműködésüket; olyan iskolarendszerre van szükség, amelyben a matematika, a logika, a rendszerelmélet és a közgazdaságtan alacsony színvonalú; és le kell értékelni a technikai kreativitást.
(2) Fel kell csigázni az emberek érzelmi-indulati életét; meg kell növelni kényelemszeretetüket, valamint az emocionális és testi tevékenységben való gátlástalanságukat az alábbiak szerint:
(a) könyörtelen érzelmi bántalmak és támadások okozásával (szellemi és érzelmi megerőszakolás); a tömegtájékoztatási eszközökben állandó tűz alatt kell tartani őket a szexszel, az erőszakkal és a háborúval – mindenekelőtt a televízióban és az újságokban.
(b) el kell árasztani őket mindannak a bőséges rendelkezésre bocsátásával, amit akarnak, azaz “tápanyagmentes étellel a gondolkodás számára”, és meg kell tőlük vonni azt, amire valóban szükségük van.
(3) Át kell írni a történelmet, valamint a törvényeket, és a társadalmat ki kell szolgáltatni ezeknek a hamisításoknak úgy, hogy az emberek figyelme el legyen terelve valódi személyes szükségleteikről olyan részükre kiagyalt álszükségletekre, amelyeket tudatosan erőltetnek kívülről rájuk.
Ezáltal el lehet kerülni, hogy érdeklődjenek a társadalom automatizálási technológiájának a néma fegyverei iránt, és hogy ezeket felfedezzék. Általános szabály az, hogy hasznot húzhatunk a zavarbaejtésből: minél nagyobb a zavarodottság, annál nagyobb a profit. Ezért a legjobb módszer figyelemelterelő problémák kreálása azért, hogy aztán meg lehessen oldani őket.”
Összefoglalás a félrevezetés témájához
Tömegtájékoztatási eszközök: a tudatosodó társadalom figyelmét el kell terelni a tényleges szociális kérdésekről olyan dolgokra, amelyek valójában nem fontosak.
Iskolák: a tanuló ifjúságot tudatlanságban kell tartani a színvonalas matematikát, az igazi közgazdaságtant, a valódi törvényeket és a nem-meghamisított történelmet illetően.
Szórakozás: a társadalom szórakoztatását egy hatodik osztályos elemista szintjén kell tartani.
Munka: gondoskodni kell arról, hogy a társadalom mindig el legyen foglalva, az embereknek ne legyen idejük a mélyebb gondolkodásra, vissza kell vezetni őket a farmokra a többi tenyészállat közé.
A beleegyezés: győzelem
A néma fegyverek rendszere olyan adatokat használ, amelyeket az engedelmes társadalomtól legálisan, – ha nem is mindig jogszerűen, – gyűjtöttek össze. A néma fegyverrendszer programozói számára számos adatot az adóhivatal bocsát rendelkezésre… Amikor a kormánynak módjában áll adót szednie, és a magántulajdont kártérítés nélkül kisajátítania, akkor ez annak a jele, hogy a társadalom megérett a megadásra és beletörődött a legális visszaélésekbe, valamint a szolgasorba taszításba. Az aratás idejének jó és könnyen számszerűsíthető jele, hogy mekkora azon polgárok száma, akik hajlandóak jövedelemadót fizetni, noha az állam semmit, vagy csak igen kevés érdemleges szolgáltatást nyújt érte cserébe.
Erősítést szolgáló energiaforrások
A primitív gazdaságot meghatározó energiaforrásokat a nyersanyagok és az emberek munkavégzési hajlandósága alkotja. Az emberek készek munkát végezni a hierarchia különböző fokozatain, hogy ennek segítségével meghatározott rangba, pozícióba, szintre vagy osztályba kerülhessenek ezen a hierarchián belül. Minden osztály ellenőrzi a közvetlenül alatta lévő osztályt, amennyiben garantálja a jövedelmi színvonalát, és így fenntartja a társadalmi struktúrát. Ezáltal gondoskodik a maga stabilitásáról és biztonságáról, és a kormány számára is biztosítja ugyanezt.
Az idő múlásával javul a kommunikáció és a képzés. A társadalmi struktúrában elhelyezkedő alsóbb osztályok tagjai tájékozottabbak lesznek, és irigyelni kezdik azokat az előnyöket, amelyeket a felsőbb osztályok tagjai élveznek. Fokozatosan tudomást szereznek az energiarendszerről, és arról is, hogy miként tudnak felemelkedni az osztálystruktúrán keresztül. Ez fenyegeti az elit szuverenitását. Ha az alsó osztályoknak ezt a felemelkedését sikerül eléggé elhúzni, akkor az elit ellenőrizheti az energiát, és az emberek munkavégzési hajlandósága többé nem tölti be a lényeges gazdasági erőforrás szerepét. Az emberek hozzájárulásával addig kell számolni, vagyis addig kell hagyni őket dolgozni és egyéb tevékenységeket végezni, ameddig az elitnek sikerül az energia feletti uralmát teljesen megszilárdítania. Ennek az elmulasztása azt eredményezheti, hogy az emberek megakadályozhatják az energiaforrások végleges átadását az elitnek. Fontos világosan látni, hogy az emberi tényező egyelőre még lényeges eszköz a gazdasági energia felszabadításában.
A függőség – mint egy nemzet politikai struktúrája
A gyermekkorból hozott függőségi viszonyoknak a fenntartása utáni öntudatlan vágy a fő oka annak, hogy egy ország polgárai politikai struktúrát alakítanak ki. Más szavakkal, azt szeretnék, hogy egy emberi isten levegyen a vállukról minden kockázatot, megveregesse a vállukat, begyógyítsa a sebeiket, sült csirkét tegyen az asztalukra, megölelje, és ágyba fektesse őket, mesét mondjon nekik, hogy minden rendben lesz, amikor reggel felébrednek.
Hihetetlen a társadalomnak ez a kívánsága. Az emberi isten, a politikus, pedig meg is tetézi ezt a hihetetlent még több hihetetlennel, amikor az egész világot megígéri és semmit sem teljesít. Ki most a nagyobb hazudozó? A társadalom? Vagy a “keresztapa”? A társadalomnak ez a magatartása félelemből, lustaságból és célszerűségből fakadó kapituláció. Ez az alapja a jóléti államnak, mint stratégiai fegyvernek, amely szükséges egy akadékoskodó társadalommal szemben.
A kézikönyv ezután következő fejtegetéseit így foglalhatjuk össze:
A nép politikusokat alkalmaz, hogy
1. biztonságban lehessen anélkül, hogy ezzel a biztonsággal törődnie kellene. 
2. valamit elérhessen anélkül, hogy szellemi erőfeszítést tenne érte. 3. lophasson másoktól, hogy megsebesíthesse vagy megölhesse őket anélkül, hogy az életről és a halálról el kellene gondolkodnia. 4. a saját szándékaira vonatkozó felelősséget elkerülhesse. 5. élvezhesse a valóság és a tudomány előnyeit anélkül, hogy erőfeszítéseket tenne a valóság pontos megfigyelésére és a tudományos eredmények tanulmányozására.
Hatalmat adnak a politikusoknak háborús gépezet létrehozására azért, hogy
1. gondoskodjanak a nemzet/az anyaméh túléléséről. 
2. a nemzetet/anyaméhet bármely oldalról történő támadástól megvédjék. 3. a nemzetet/anyaméhet fenyegető ellenséget megsemmisítsék. 4. a nemzet/anyaméh stabilitása érdekében elpusztítsák saját országuk azon polgárait, akik nem akarnak alkalmazkodni.
A politikusoknak számos “kvázi katonai” foglalkozása van, amelyek közül a legalacsonyabb rangú a rendőri (ők a katonák); ezután jönnek az ügyvédek és a könyvvizsgálók, akiket mint kémeket és szabotőröket alkalmaznak; őket követik a bírák, akik parancsokat osztogatnak és a katonai üzleteket vezetik, hogy eladják, ami a piacon kapható. A nagyiparosok töltik be a tábornokok szerepét. Az egyesített nagyvezérkar elnöksége pedig a nemzetközi bankárokból áll. Az emberek tudják, hogy olyan paródiát játszanak a politika színházában, amelyet a saját adójukból (beleegyezés) finanszíroznak, de inkább alávetik magukat ennek a bohózatnak, semhogy lelepleződjenek, mint álszent képmutatók.
A nemzet két különböző részre válik szét: a tanulékony nemzetrészre (ez a nagy csendes többség) és a politikai nemzetrészre. Ez utóbbi a tanult nemzetrésznél marad, amelyet megtűr, hogy kiszívhassa a velőjét, amíg elég erőssé válik, hogy aztán elszakadjon, és felfalja elődeit.

További oldalain a kézikönyv a katonai szolgálattal foglalkozik. 




A “Behold A Pale Horse” c. könyv szerzője, Milton William Cooper, amerikai olvasóihoz fordulva a következő zárómegjegyzéseket fűzi a könyve első fejezetében ismertetett titkos kézikönyvhöz:
Most már megkapták a felvilágosítást. Ez a fejezet csak könyvem elejére kerülhetett. Az itt megfogalmazott eszmékkel le kell számolni a könyv további fejezeteinek a megértéséhez. Most már láthatják azokat a lépéseket, amelyeket az elit ennek az egykor nagy nemzetnek az alávetésére tett az általa indított háborúban, és azokat is, amelyeket a jövőben kíván tenni. Az elit tagjai többé nem tehetnek úgy, mintha ártatlanok lennének. Összeesküvésük letagadása süket fülekre fog találni. Ez a könyv annak a nevelésnek a része, amely az amerikaiak kezébe adja azokat a fegyvereket, melyekre az elkövetkező hónapokban és években, az új világrend megszületésének időszakában, szükségük lesz
Sokan azzal fognak érvelni, hogy a “Csendes háború néma fegyverei” csalás, egy szóhalmaz, amiért szerzője sem elismerést nem várt, sem felelősséget nem vállalt. Akik ezt teszik, semmibe veszik a dokumentumban található igaz megállapításokat. Azért ignorálják ezeket az igazságokat, mert azok ítéletet mondanak a saját tudatlanságuk felett, és ezt nem képesek elviselni.
Az először 1969-ben fellelt dokumentum helyesen írja le a később bekövetkezett eseményeket. Ezeket nem lehet sem ignorálni, sem letagadni. Igazságai nem tagadhatók, vagy lerázhatók. Üzenete a következő: El kell fogadniuk, hogy birkaként viselkednek, és a birka-lét utolsó következménye a szolgaság. Vagy pedig fel kell készülniük a harcra, szükség esetén a halálra, hogy a szabadsághoz való jogukat megtarthassák. Ez az utolsó mondat az igazi oka annak, amiért az emberek nem veszik figyelembe a “Csendes háború néma fegyvereit”. Az emberek vonakodnak bevallani, hogy birkaként viselkedtek. Nem készek küzdeni a szabadságért, és ha kell, meghalni érte. Ez vádirat az Egyesült Államok polgárai ellen. És a “Csendes háború néma fegyverei”-ben található információknak ez az abszolút bizonyítéka.”
William Cooper szavaihoz a magunk részéről azt fűzzük hozzá, hogy az itt ismertetett kézikönyv a társadalomtudományok matematikai és természettudományos módszerekkel történő kiegészítésének – egzakttá tételének – a szándékával készült. Tudományos program kívánt lenni.
A kézikönyv másik szembetűnő jellemzője, hogy erőteljesen alkalmazza a Freud és munkatársai, valamint a követői által kifejlesztett pszichoanalízis elméletét és módszereit a társadalom és az egyes ember manipulálására. Mivel a lélektan tudománya egyelőre számos versengő iskolából áll, és irányzatainak a terminológiája még nem egységesült, a kézikönyv által alkalmazott pszichoanalitikus terminológia csak fenntartással fogadható el, mert egyrészt egyoldalú szemléletet tükröz, másrészt már a pszichoanalízis is túlhaladta a kézikönyvben is alkalmazott számos megállapítását.
forrás:2002. / Dr. Drábik János: Uzsoracivilizáció:



Na végre másnak is szemet szúrt a május elsejei bohóckodás , nép hülyítés !!!!


Május elseje - A munka és az Illuminati születésnapjának ünnepe

Olvass tovább: 
http://embers-eg.webnode.hu/news/majus-elseje-a-munka-es-az-illuminati-szuletesnapjanak-unnepe/


A szabadkőművesség eredetével kapcsolatban két egymástól független verzió áll fenn. Az egyik szerint gyökerei sok évszázaddal ezelőttre nyúlnak vissza, mikor a keresztes hadjáratok során a templomos lovagok megszerezték Salamon kincsét egy templom romjai alatt, s olyan fontos könyvekről volt szó, hogy a tudás átörökítésére létrehoztak egy titkos rendet, mely a későbbi szabadkőművesség alapja. A birtokukban lévő információk olyan hatalmat jelentettek a rend tagjai számára, hogy a legtöbb vezetői pozíciót gond nélkül megszerezhettek. A legjelentősebb a skót, majd az angol trón megszerzése, ezen királyi családok tagjai mind a szabadkőműves vérvonalhoz tartoznak 1. A szélesebb körben elterjedt nézet szerint pedig a titkos társaság csak a 16.-17. században alakult, méghozzá Franciaországban. Később Angliában is megjelent, s később a központja is áthelyeződött oda. Eszerint a szabadkőművesek kötelező jelleggel istenhívők voltak. A 18. század elejétől a két szál összeforr. A skót trón megszerzése után hamarosan, 1717-ben megalakul az angliai nagypáholy London központtal, majd a következő két évtizedben Európa szerte gombamód szaporodnak a páholyok. A legrangosabb azonban mindig is a francia és az angol nagypáholy. A két országbeli szabadkőművesség néhány nézetben eltér, viszonyukat számos egyezménnyel szabályozzák a század során. 1776-ban megalakul az Adam Weishaupt vezette illuminátusok rendje. Ez a szabadkőművesség egyik okkult ága, alapvetően sátánisták voltak, ezzel könnyedén kivívták az egyház haragját. Az egyház üldözni kezdi őket, néhány levelüket elfogják, ezért úgy döntenek, hogy látszólag feloszlatják a rendet, és titokban működnek egyezményes szimbólumokkal kommunikálva. A francia szabadkőművesek olyan erős hatalmi bázisra tesznek szert, hogy egy összehangolt, forradalomnak leplezett hatalomátvételt hajtanak végre. A puccs, közismertebb nevén a francia forradalom, során Franciaország számos államformát "kipróbált", a jakobinusok és a girondiak harcának köszönhetően. A forradalom alapvetően pozitív eszményrendszerrel bírt, a köznép új jogokat kapott, elkezdődött a feudalizmus felszámolása. Az 1789-es Emberi- és polgári jogok nyilatkozatán megtalálható az illuminátusok legkedveltebb szimbóluma, a mindent látó szem fényben ragyogva. A francia hatalom máig szabadkőműves irányítás alatt van, mi sem hirdeti ezt jobban, mint a Párizs közepén díszelgő, 666 üveglapból 2 kirakott óriási piramis, a Louvre. A tematika miatt kicsit visszamegyünk az időben, 1778-ba, az amerikai függetlenségi nyilatkozat aláírásához. A nyilatkozat kifogástalan szövegezésű, valóban függetlenséget, szabadságot, egyenlőséget biztosít a polgároknak, azonban ezért cserében mindmáig az összes valaha hivatalban lévő amerikai elnök magas rangú szabadkőműves család leszármazottja lesz. Amerika pénznemének az új dollárt szavazzák meg. Ez az egydolláros miatt lényeges. A bankó hátoldalán egy osztott piramis díszeleg, csúcsán a fényben ragyogó mindent látó szem, a NOVO ORDO SECLORUM és az ANNUIT COEPTIS felirat. Az előbbi jelentése „Új világrend”, az utóbbié pedig „vállalkozásunk sikeres”. A piramis alján ez áll: MDCCLXXVI, azaz 1776. Amerikát nem akkor alapították, mi is történt akkor? A jó memóriájú olvasóknak már ismerős a dátum, az illuminátusok rendjének megalapítása. A fenti jelképek egyértelműen hozzájuk köthetők, mint ahogy a dátum is. Ez azt bizonyítja, hogy az illuminátusok tényleg nem oszlottak fel, hanem Amerika magas rangú vezetői pozícióiba léptek. Azóta az USA oszd meg és uralkodj elven működik. Megosztja a lakosságot: a látszatdemokráciában vagy a republikánusokra, vagy a demokratákra lehet szavazni, ez valójában teljesen lényegtelen. Mindkét pártot egy szabadkőműves háttérhatalom pénzeli. Minden egyéb párt irreleváns támogatottsággal rendelkezik. A szabadkőművesség célja nagy valószínűséggel egy globalizált, egységes, szabadkőművesek által irányított világ elérése, ez az „új világrend”. Ehhez számos összeesküvés-elmélet kapcsolható, de többnyire abszurdak és megalapozatlanok. A központ innentől kezdve Amerika, itt épülnek meg a globalizált világ legfontosabb intézményei, mint például az IMF és a Világbank. Fontos megjegyezni, hogy a hatalmat nemcsak politikai úton, hanem főként gazdasági hadviseléssel érik el. Ez úgy működik, hogy országokat eladósítanak, hiteleznek nekik az IMF segítségével, majd természeti erőforrásaikat nagyvállalataikkal olcsón, vagy ingyen felvásárolják. Itt kitérnék az első nagy gazdasági válságra, mely Amerikában robbant ki, és leginkább az USA-t súlytotta. A válság kapóra jött, hogy Rockefeller, az egyik legmagasabb rangú szabadkőműves család tagja függetlenítse az amerikai dollárt az arany alaptól. Az amerikai polgárok szinte összes aranykészletét bevonták, ami az állam tulajdonába került. Ez után kijelentették, hogy a dollár többé nem aranyalapú, így akármennyit nyomhatnak belőle legálisan, fedezet nélkül. A napjainkban is aktuális témáról, hogy a szabadkőművesség érdekeik elérése céljából hogyan adósít el országokat, ajánlom Drábik János történész, egyetemi tanár A pénz diktatúrája c. könyvét, illetve a Confessions of an Economical Hitman című filmet (egyelőre magyar szinkron nélkül). Érdekességképpen a rendszerváltáskor szabadkőműves politikusunk, Surányi György aláírt egy szerződést, hogy Magyarország lemond aranykészletének körülbelül 98 százalékáról, és 20 millió dolláros államadóssággal fejest ugrik az adósságspirálba. Máig vitatott, hogy miért kellett önként felvenni a hatalmas államadósságot. Léteznek nyitott szabadkőműves páholyok is, ám ezek csak nevükben azonosak azzal az elittel, aki a világ számos országát irányítja. Az elit a médián keresztül kommunikál egymással szimbólumok és a szteganográfia segítségével. Évente egyszer viszont összegyűlnek, és zárt ajtók mögött üléseznek. Ez a Bilderberg-találkozó. Nevét az első helyszínről, egy holland szállodáról kapta. Általában száz és kétszáz között ingadozik a taglétszám, a résztvevők multinacionális vállalatok tulajdonosai, politikusok, kormányzók, médiamágnások. Egy állandó résztvevő van, David Rockefeller. A témák szigorúan titkosak, az eseményt teljes hírzárlat kíséri. Szabadkőműves, illuminátus szimbólumok: - piramis (általában osztott, a tetején a mindent látó szemmel) - háromszög, avagy stilizált piramis szemmel - fekete-fehér lapokból kirakott padló - szabadkőműves kötények - olajág - eukaliptusz - bagoly - körző - napkorong - iránytű - nefelejcs - pentagramma (általában fejjel lefelé), a sátánt szimbolizálja - Baphomet, bikafejű isten Minden évben nemzeti ünnep, munkaszüneti nap a munka ünnepe néven elhíresült május elseje. Véletlen lenne, hogy az illuminátusok rendje 1776. május 1-jén alapult? 3 Írta: Rápli András

Forrás: 
http://www.tananyag.com/2012/08/a-szabadkomuvesseg-tortenete.html
A szabadkőművesség eredetével kapcsolatban két egymástól független verzió áll fenn. Az egyik szerint gyökerei sok évszázaddal ezelőttre nyúlnak vissza, mikor a keresztes hadjáratok során a templomos lovagok megszerezték Salamon kincsét egy templom romjai alatt, s olyan fontos könyvekről volt szó, hogy a tudás átörökítésére létrehoztak egy titkos rendet, mely a későbbi szabadkőművesség alapja. A birtokukban lévő információk olyan hatalmat jelentettek a rend tagjai számára, hogy a legtöbb vezetői pozíciót gond nélkül megszerezhettek. A legjelentősebb a skót, majd az angol trón megszerzése, ezen királyi családok tagjai mind a szabadkőműves vérvonalhoz tartoznak 1. A szélesebb körben elterjedt nézet szerint pedig a titkos társaság csak a 16.-17. században alakult, méghozzá Franciaországban. Később Angliában is megjelent, s később a központja is áthelyeződött oda. Eszerint a szabadkőművesek kötelező jelleggel istenhívők voltak. A 18. század elejétől a két szál összeforr. A skót trón megszerzése után hamarosan, 1717-ben megalakul az angliai nagypáholy London központtal, majd a következő két évtizedben Európa szerte gombamód szaporodnak a páholyok. A legrangosabb azonban mindig is a francia és az angol nagypáholy. A két országbeli szabadkőművesség néhány nézetben eltér, viszonyukat számos egyezménnyel szabályozzák a század során. 1776-ban megalakul az Adam Weishaupt vezette illuminátusok rendje. Ez a szabadkőművesség egyik okkult ága, alapvetően sátánisták voltak, ezzel könnyedén kivívták az egyház haragját. Az egyház üldözni kezdi őket, néhány levelüket elfogják, ezért úgy döntenek, hogy látszólag feloszlatják a rendet, és titokban működnek egyezményes szimbólumokkal kommunikálva. A francia szabadkőművesek olyan erős hatalmi bázisra tesznek szert, hogy egy összehangolt, forradalomnak leplezett hatalomátvételt hajtanak végre. A puccs, közismertebb nevén a francia forradalom, során Franciaország számos államformát "kipróbált", a jakobinusok és a girondiak harcának köszönhetően. A forradalom alapvetően pozitív eszményrendszerrel bírt, a köznép új jogokat kapott, elkezdődött a feudalizmus felszámolása. Az 1789-es Emberi- és polgári jogok nyilatkozatán megtalálható az illuminátusok legkedveltebb szimbóluma, a mindent látó szem fényben ragyogva. A francia hatalom máig szabadkőműves irányítás alatt van, mi sem hirdeti ezt jobban, mint a Párizs közepén díszelgő, 666 üveglapból 2 kirakott óriási piramis, a Louvre. A tematika miatt kicsit visszamegyünk az időben, 1778-ba, az amerikai függetlenségi nyilatkozat aláírásához. A nyilatkozat kifogástalan szövegezésű, valóban függetlenséget, szabadságot, egyenlőséget biztosít a polgároknak, azonban ezért cserében mindmáig az összes valaha hivatalban lévő amerikai elnök magas rangú szabadkőműves család leszármazottja lesz. Amerika pénznemének az új dollárt szavazzák meg. Ez az egydolláros miatt lényeges. A bankó hátoldalán egy osztott piramis díszeleg, csúcsán a fényben ragyogó mindent látó szem, a NOVO ORDO SECLORUM és az ANNUIT COEPTIS felirat. Az előbbi jelentése „Új világrend”, az utóbbié pedig „vállalkozásunk sikeres”. A piramis alján ez áll: MDCCLXXVI, azaz 1776. Amerikát nem akkor alapították, mi is történt akkor? A jó memóriájú olvasóknak már ismerős a dátum, az illuminátusok rendjének megalapítása. A fenti jelképek egyértelműen hozzájuk köthetők, mint ahogy a dátum is. Ez azt bizonyítja, hogy az illuminátusok tényleg nem oszlottak fel, hanem Amerika magas rangú vezetői pozícióiba léptek. Azóta az USA oszd meg és uralkodj elven működik. Megosztja a lakosságot: a látszatdemokráciában vagy a republikánusokra, vagy a demokratákra lehet szavazni, ez valójában teljesen lényegtelen. Mindkét pártot egy szabadkőműves háttérhatalom pénzeli. Minden egyéb párt irreleváns támogatottsággal rendelkezik. A szabadkőművesség célja nagy valószínűséggel egy globalizált, egységes, szabadkőművesek által irányított világ elérése, ez az „új világrend”. Ehhez számos összeesküvés-elmélet kapcsolható, de többnyire abszurdak és megalapozatlanok. A központ innentől kezdve Amerika, itt épülnek meg a globalizált világ legfontosabb intézményei, mint például az IMF és a Világbank. Fontos megjegyezni, hogy a hatalmat nemcsak politikai úton, hanem főként gazdasági hadviseléssel érik el. Ez úgy működik, hogy országokat eladósítanak, hiteleznek nekik az IMF segítségével, majd természeti erőforrásaikat nagyvállalataikkal olcsón, vagy ingyen felvásárolják. Itt kitérnék az első nagy gazdasági válságra, mely Amerikában robbant ki, és leginkább az USA-t súlytotta. A válság kapóra jött, hogy Rockefeller, az egyik legmagasabb rangú szabadkőműves család tagja függetlenítse az amerikai dollárt az arany alaptól. Az amerikai polgárok szinte összes aranykészletét bevonták, ami az állam tulajdonába került. Ez után kijelentették, hogy a dollár többé nem aranyalapú, így akármennyit nyomhatnak belőle legálisan, fedezet nélkül. A napjainkban is aktuális témáról, hogy a szabadkőművesség érdekeik elérése céljából hogyan adósít el országokat, ajánlom Drábik János történész, egyetemi tanár A pénz diktatúrája c. könyvét, illetve a Confessions of an Economical Hitman című filmet (egyelőre magyar szinkron nélkül). Érdekességképpen a rendszerváltáskor szabadkőműves politikusunk, Surányi György aláírt egy szerződést, hogy Magyarország lemond aranykészletének körülbelül 98 százalékáról, és 20 millió dolláros államadóssággal fejest ugrik az adósságspirálba. Máig vitatott, hogy miért kellett önként felvenni a hatalmas államadósságot. Léteznek nyitott szabadkőműves páholyok is, ám ezek csak nevükben azonosak azzal az elittel, aki a világ számos országát irányítja. Az elit a médián keresztül kommunikál egymással szimbólumok és a szteganográfia segítségével. Évente egyszer viszont összegyűlnek, és zárt ajtók mögött üléseznek. Ez a Bilderberg-találkozó. Nevét az első helyszínről, egy holland szállodáról kapta. Általában száz és kétszáz között ingadozik a taglétszám, a résztvevők multinacionális vállalatok tulajdonosai, politikusok, kormányzók, médiamágnások. Egy állandó résztvevő van, David Rockefeller. A témák szigorúan titkosak, az eseményt teljes hírzárlat kíséri. Szabadkőműves, illuminátus szimbólumok: - piramis (általában osztott, a tetején a mindent látó szemmel) - háromszög, avagy stilizált piramis szemmel - fekete-fehér lapokból kirakott padló - szabadkőműves kötények - olajág - eukaliptusz - bagoly - körző - napkorong - iránytű - nefelejcs - pentagramma (általában fejjel lefelé), a sátánt szimbolizálja - Baphomet, bikafejű isten Minden évben nemzeti ünnep, munkaszüneti nap a munka ünnepe néven elhíresült május elseje. Véletlen lenne, hogy az illuminátusok rendje 1776. május 1-jén alapult? 3 Írta: Rápli András

Forrás: 
http://www.tananyag.com/2012/08/a-szabadkomuvesseg-tortenete.html
A szabadkőművesség eredetével kapcsolatban két egymástól független verzió áll fenn. Az egyik szerint gyökerei sok évszázaddal ezelőttre nyúlnak vissza, mikor a keresztes hadjáratok során a templomos lovagok megszerezték Salamon kincsét egy templom romjai alatt, s olyan fontos könyvekről volt szó, hogy a tudás átörökítésére létrehoztak egy titkos rendet, mely a későbbi szabadkőművesség alapja. A birtokukban lévő információk olyan hatalmat jelentettek a rend tagjai számára, hogy a legtöbb vezetői pozíciót gond nélkül megszerezhettek. A legjelentősebb a skót, majd az angol trón megszerzése, ezen királyi családok tagjai mind a szabadkőműves vérvonalhoz tartoznak 1. A szélesebb körben elterjedt nézet szerint pedig a titkos társaság csak a 16.-17. században alakult, méghozzá Franciaországban. Később Angliában is megjelent, s később a központja is áthelyeződött oda. Eszerint a szabadkőművesek kötelező jelleggel istenhívők voltak. A 18. század elejétől a két szál összeforr. A skót trón megszerzése után hamarosan, 1717-ben megalakul az angliai nagypáholy London központtal, majd a következő két évtizedben Európa szerte gombamód szaporodnak a páholyok. A legrangosabb azonban mindig is a francia és az angol nagypáholy. A két országbeli szabadkőművesség néhány nézetben eltér, viszonyukat számos egyezménnyel szabályozzák a század során. 1776-ban megalakul az Adam Weishaupt vezette illuminátusok rendje. Ez a szabadkőművesség egyik okkult ága, alapvetően sátánisták voltak, ezzel könnyedén kivívták az egyház haragját. Az egyház üldözni kezdi őket, néhány levelüket elfogják, ezért úgy döntenek, hogy látszólag feloszlatják a rendet, és titokban működnek egyezményes szimbólumokkal kommunikálva. A francia szabadkőművesek olyan erős hatalmi bázisra tesznek szert, hogy egy összehangolt, forradalomnak leplezett hatalomátvételt hajtanak végre. A puccs, közismertebb nevén a francia forradalom, során Franciaország számos államformát "kipróbált", a jakobinusok és a girondiak harcának köszönhetően. A forradalom alapvetően pozitív eszményrendszerrel bírt, a köznép új jogokat kapott, elkezdődött a feudalizmus felszámolása. Az 1789-es Emberi- és polgári jogok nyilatkozatán megtalálható az illuminátusok legkedveltebb szimbóluma, a mindent látó szem fényben ragyogva. A francia hatalom máig szabadkőműves irányítás alatt van, mi sem hirdeti ezt jobban, mint a Párizs közepén díszelgő, 666 üveglapból 2 kirakott óriási piramis, a Louvre. A tematika miatt kicsit visszamegyünk az időben, 1778-ba, az amerikai függetlenségi nyilatkozat aláírásához. A nyilatkozat kifogástalan szövegezésű, valóban függetlenséget, szabadságot, egyenlőséget biztosít a polgároknak, azonban ezért cserében mindmáig az összes valaha hivatalban lévő amerikai elnök magas rangú szabadkőműves család leszármazottja lesz. Amerika pénznemének az új dollárt szavazzák meg. Ez az egydolláros miatt lényeges. A bankó hátoldalán egy osztott piramis díszeleg, csúcsán a fényben ragyogó mindent látó szem, a NOVO ORDO SECLORUM és az ANNUIT COEPTIS felirat. Az előbbi jelentése „Új világrend”, az utóbbié pedig „vállalkozásunk sikeres”. A piramis alján ez áll: MDCCLXXVI, azaz 1776. Amerikát nem akkor alapították, mi is történt akkor? A jó memóriájú olvasóknak már ismerős a dátum, az illuminátusok rendjének megalapítása. A fenti jelképek egyértelműen hozzájuk köthetők, mint ahogy a dátum is. Ez azt bizonyítja, hogy az illuminátusok tényleg nem oszlottak fel, hanem Amerika magas rangú vezetői pozícióiba léptek. Azóta az USA oszd meg és uralkodj elven működik. Megosztja a lakosságot: a látszatdemokráciában vagy a republikánusokra, vagy a demokratákra lehet szavazni, ez valójában teljesen lényegtelen. Mindkét pártot egy szabadkőműves háttérhatalom pénzeli. Minden egyéb párt irreleváns támogatottsággal rendelkezik. A szabadkőművesség célja nagy valószínűséggel egy globalizált, egységes, szabadkőművesek által irányított világ elérése, ez az „új világrend”. Ehhez számos összeesküvés-elmélet kapcsolható, de többnyire abszurdak és megalapozatlanok. A központ innentől kezdve Amerika, itt épülnek meg a globalizált világ legfontosabb intézményei, mint például az IMF és a Világbank. Fontos megjegyezni, hogy a hatalmat nemcsak politikai úton, hanem főként gazdasági hadviseléssel érik el. Ez úgy működik, hogy országokat eladósítanak, hiteleznek nekik az IMF segítségével, majd természeti erőforrásaikat nagyvállalataikkal olcsón, vagy ingyen felvásárolják. Itt kitérnék az első nagy gazdasági válságra, mely Amerikában robbant ki, és leginkább az USA-t súlytotta. A válság kapóra jött, hogy Rockefeller, az egyik legmagasabb rangú szabadkőműves család tagja függetlenítse az amerikai dollárt az arany alaptól. Az amerikai polgárok szinte összes aranykészletét bevonták, ami az állam tulajdonába került. Ez után kijelentették, hogy a dollár többé nem aranyalapú, így akármennyit nyomhatnak belőle legálisan, fedezet nélkül. A napjainkban is aktuális témáról, hogy a szabadkőművesség érdekeik elérése céljából hogyan adósít el országokat, ajánlom Drábik János történész, egyetemi tanár A pénz diktatúrája c. könyvét, illetve a Confessions of an Economical Hitman című filmet (egyelőre magyar szinkron nélkül). Érdekességképpen a rendszerváltáskor szabadkőműves politikusunk, Surányi György aláírt egy szerződést, hogy Magyarország lemond aranykészletének körülbelül 98 százalékáról, és 20 millió dolláros államadóssággal fejest ugrik az adósságspirálba. Máig vitatott, hogy miért kellett önként felvenni a hatalmas államadósságot. Léteznek nyitott szabadkőműves páholyok is, ám ezek csak nevükben azonosak azzal az elittel, aki a világ számos országát irányítja. Az elit a médián keresztül kommunikál egymással szimbólumok és a szteganográfia segítségével. Évente egyszer viszont összegyűlnek, és zárt ajtók mögött üléseznek. Ez a Bilderberg-találkozó. Nevét az első helyszínről, egy holland szállodáról kapta. Általában száz és kétszáz között ingadozik a taglétszám, a résztvevők multinacionális vállalatok tulajdonosai, politikusok, kormányzók, médiamágnások. Egy állandó résztvevő van, David Rockefeller. A témák szigorúan titkosak, az eseményt teljes hírzárlat kíséri. Szabadkőműves, illuminátus szimbólumok: - piramis (általában osztott, a tetején a mindent látó szemmel) - háromszög, avagy stilizált piramis szemmel - fekete-fehér lapokból kirakott padló - szabadkőműves kötények - olajág - eukaliptusz - bagoly - körző - napkorong - iránytű - nefelejcs - pentagramma (általában fejjel lefelé), a sátánt szimbolizálja - Baphomet, bikafejű isten Minden évben nemzeti ünnep, munkaszüneti nap a munka ünnepe néven elhíresült május elseje. Véletlen lenne, hogy az illuminátusok rendje 1776. május 1-jén alapult? 3 Írta: Rápli András

Forrás: 
http://www.tananyag.com/2012/08/a-szabadkomuvesseg-tortenete.html
A szabadkőművesség -Illuminati- eredetével kapcsolatban két egymástól független verzió áll fenn.

"Az illuminátus rend (latin illuminati „a megvilágosodottak“) titkos társaságát 1776. május 1-jén Adam Weishauptingolstadti filozófus, az egyházjog professzora alapította. Bajorországban 1785-ben végleg betiltották és azóta a szervezet nem működött hivatalosan."
Wikipédia



Az egyik szerint gyökerei sok évszázaddal ezelőttre nyúlnak vissza, mikor a keresztes hadjáratok során a templomos lovagok megszerezték Salamon kincsét egy templom romjai alatt, s olyan fontos könyvekről volt szó, hogy a tudás átörökítésére létrehoztak egy titkos rendet, mely a későbbi szabadkőművesség alapja. A birtokukban lévő információk olyan hatalmat jelentettek a rend tagjai számára, hogy a legtöbb vezetői pozíciót gond nélkül megszerezhettek. A legjelentősebb a skót, majd az angol trón megszerzése, ezen királyi családok tagjai mind a szabadkőműves vérvonalhoz tartoznak 1

A szélesebb körben elterjedt nézet szerint pedig a titkos társaság csak a 16.-17. században alakult, méghozzá Franciaországban. Később Angliában is megjelent, s később a központja is áthelyeződött oda. Eszerint a szabadkőművesek kötelező jelleggel istenhívők voltak.

A 18. század elejétől a két szál összeforr. 

A skót trón megszerzése után hamarosan, 1717-ben megalakul az angliai nagypáholy London központtal, majd a következő két évtizedben Európa szerte gombamód szaporodnak a páholyok. A legrangosabb azonban mindig is a francia és az angol nagypáholy. A két országbeli szabadkőművesség néhány nézetben eltér, viszonyukat számos egyezménnyel szabályozzák a század során.

1776-ban megalakul az Adam Weishaupt vezette illuminátusok rendje. Ez a szabadkőművesség egyik okkult ága, alapvetően sátánisták voltak, ezzel könnyedén kivívták az egyház haragját. Az egyház üldözni kezdi őket, néhány levelüket elfogják, ezért úgy döntenek, hogy látszólag feloszlatják a rendet, és titokban működnek egyezményes szimbólumokkal kommunikálva.

A francia szabadkőművesek olyan erős hatalmi bázisra tesznek szert, hogy egy összehangolt, forradalomnak leplezett hatalomátvételt hajtanak végre. A puccs, közismertebb nevén a francia forradalom, során Franciaország számos államformát "kipróbált", a jakobinusok és a girondiak harcának köszönhetően. A forradalom alapvetően pozitív eszményrendszerrel bírt, a köznép új jogokat kapott, elkezdődött a feudalizmus felszámolása. Az 1789-es Emberi- és polgári jogok nyilatkozatán megtalálható az illuminátusok legkedveltebb szimbóluma, a mindent látó szem fényben ragyogva. A francia hatalom máig szabadkőműves irányítás alatt van, mi sem hirdeti ezt jobban, mint a Párizs közepén díszelgő, 666 üveglapból 2 kirakott óriási piramis, a Louvre. 

A tematika miatt kicsit visszamegyünk az időben, 1778-ba, az amerikai függetlenségi nyilatkozat aláírásához. A nyilatkozat kifogástalan szövegezésű, valóban függetlenséget, szabadságot, egyenlőséget biztosít a polgároknak, azonban ezért cserében mindmáig az összes valaha hivatalban lévő amerikai elnök magas rangú szabadkőműves család leszármazottja lesz. Amerika pénznemének az új dollárt szavazzák meg. Ez az egydolláros miatt lényeges. A bankó hátoldalán egy osztott piramis díszeleg, csúcsán a fényben ragyogó mindent látó szem, a NOVO ORDO SECLORUM és az ANNUIT COEPTIS felirat. Az előbbi jelentése „Új világrend”, az utóbbié pedig „vállalkozásunk sikeres”. A piramis alján ez áll: MDCCLXXVI, azaz 1776. Amerikát nem akkor alapították, mi is történt akkor? A jó memóriájú olvasóknak már ismerős a dátum, az illuminátusok rendjének megalapítása. A fenti jelképek egyértelműen hozzájuk köthetők, mint ahogy a dátum is. Ez azt bizonyítja, hogy az illuminátusok tényleg nem oszlottak fel, hanem Amerika magas rangú vezetői pozícióiba léptek.

Azóta az USA oszd meg és uralkodj elven működik. Megosztja a lakosságot: a látszatdemokráciában vagy a republikánusokra, vagy a demokratákra lehet szavazni, ez valójában teljesen lényegtelen. Mindkét pártot egy szabadkőműves háttérhatalom pénzeli. Minden egyéb párt irreleváns támogatottsággal rendelkezik.

A szabadkőművesség célja nagy valószínűséggel egy globalizált, egységes, szabadkőművesek által irányított világ elérése, ez az „új világrend”. Ehhez számos összeesküvés-elmélet kapcsolható, de többnyire abszurdak és megalapozatlanok.

A központ innentől kezdve Amerika, itt épülnek meg a globalizált világ legfontosabb intézményei, mint például az IMF és a Világbank.

Fontos megjegyezni, hogy a hatalmat nemcsak politikai úton, hanem főként gazdasági hadviseléssel érik el. Ez úgy működik, hogy országokat eladósítanak, hiteleznek nekik az IMF segítségével, majd természeti erőforrásaikat nagyvállalataikkal olcsón, vagy ingyen felvásárolják. Itt kitérnék az első nagy gazdasági válságra, mely Amerikában robbant ki, és leginkább az USA-t súlytotta. A válság kapóra jött, hogy Rockefeller, az egyik legmagasabb rangú szabadkőműves család tagja függetlenítse az amerikai dollárt az arany alaptól. Az amerikai polgárok szinte összes aranykészletét bevonták, ami az állam tulajdonába került. Ez után kijelentették, hogy a dollár többé nem aranyalapú, így akármennyit nyomhatnak belőle legálisan, fedezet nélkül.

A napjainkban is aktuális témáról, hogy a szabadkőművesség érdekeik elérése céljából hogyan adósít el országokat, ajánlom Drábik János történész, egyetemi tanár A pénz diktatúrája c. könyvét, illetve a Confessions of an Economical Hitman című filmet (egyelőre magyar szinkron nélkül).

Érdekességképpen a rendszerváltáskor szabadkőműves politikusunk, Surányi György aláírt egy szerződést, hogy Magyarország lemond aranykészletének körülbelül 98 százalékáról, és 20 millió dolláros államadóssággal fejest ugrik az adósságspirálba. Máig vitatott, hogy miért kellett önként felvenni a hatalmas államadósságot.

Léteznek nyitott szabadkőműves páholyok is, ám ezek csak nevükben azonosak azzal az elittel, aki a világ számos országát irányítja. Az elit a médián keresztül kommunikál egymással szimbólumok és a szteganográfia segítségével. Évente egyszer viszont összegyűlnek, és zárt ajtók mögött üléseznek. Ez a Bilderberg-találkozó. Nevét az első helyszínről, egy holland szállodáról kapta. Általában száz és kétszáz között ingadozik a taglétszám, a résztvevők multinacionális vállalatok tulajdonosai, politikusok, kormányzók, médiamágnások. Egy állandó résztvevő van, David Rockefeller. A témák szigorúan titkosak, az eseményt teljes hírzárlat kíséri.


Szabadkőműves, illuminátus szimbólumok:


- piramis (általában osztott, a tetején a mindent látó szemmel)

- háromszög, avagy stilizált piramis szemmel

- fekete-fehér lapokból kirakott padló

- szabadkőműves kötények

- olajág

-  eukaliptusz

- bagoly

- körző

- napkorong

- iránytű
- nefelejcs

- pentagramma (általában fejjel lefelé), a sátánt szimbolizálja

- Baphomet, bikafejű isten (Bakfejű tudtommal..a szerk)


Minden évben nemzeti ünnep, munkaszüneti nap a munka ünnepe néven elhíresült május elseje. Véletlen lenne, hogy az illuminátusok rendje 1776. május 1-jén alapult? 3
 


Néhány Illumináti szimbólum amit a gyerekeknek szánt műsorokba szőttek bele..



Only 32nd Degree Scottish Rite Masons (the highest degree attainable other than the honorary 33rd) or Knight Templars of the York Rite could join the Shriners. This means that uncle Stan is a high level Freemason. This would also mean he knows what’s up with all of these symbols floating around.
 
The show is full of eyes. The "All Seeing Eye" is the most recognizable Illuminati symbol. 



This frame flashes for a split second at the end of the intro. We can easily recognize the Illuminati pyramid with illuminated capstone and All-Seeing eye, along with other alchemical symbols. 

(All-Seeing Eye at the apex of the mountain)

Uncle Stan’s attic has a stained glass window featuring the all seeing eye. 


Uncle Stan has two Owl clocks. The owl is an ancient symbol representing the occult elite (those who operate in the darkness). The Illuminati, and the great, wise owl of Bohemian Grove.


See anything familiar on the rug in uncle Stan's shop? 

Although the cartoon series is filled with symbolism, we wouldn't think to much into the conspiracy.  The show is based around a paranormal investigating theme. It would seem fitting for the show to feature symbols from the most secretive societies in the world. ... 

Then again what's with the symbolism in these pictures? ... 









Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése