2020. május 16., szombat

A halál legyen hozzád irgalmas!!!!

A halál legyen hozzád 

irgalmas!!!!

Világ-panoráma: Két nemzet áll a háttérhatalom útjában - Echo Tv

"Irtsátok ki a magyarokat" - Teljes fim

Varga István közgazdász a Világ-panorámában - Echo Tv

Lázár János: Tulajdonképpen egy puccs szervezésében vagyok 

2015. június 17 Index - Civilhetes 

Riasztó állapotban lévő államapparátusról, korrupciógyanús esetről és a pénz pazarlásáról is beszélt Lázár János azon a szekszárdi fórumon, amelyen az Együtt egyik politikusa is építészként részt vett. 
Berkecz Balázs ma is elárult néhány részletet a fórumról. Lázár kemény kijelentéseit eddig megerősítette a Miniszterelnökség - írja az index. 
Fotó: Origo

Építészeknek tartott fórumot június 8-án Szekszárdon Lázár János, amelyen a Miniszterelnökséget vezető miniszter meglepően őszintén beszélt az állam működéséről. Mindezt onnan tudni, hogy az Együtt pécsi politikusát, az építész Berkecz Balázst meghívták a fórumra, és az elmúlt napokban folyamatosan szemezget az ott hallottakból. 
A beszédet Berkecz Lázár őszödi beszédének nevezte, mert szerinte súlyosságát és tartalmát tekintve felér Gyurcsány Ferenc nevezetes beismerésével. Lázár mindenesetre nem káromkodott, vagy nem beszélt kormányzati hazugságról, de Berkecz leírása - és az alapján, hogy a Miniszterelnökség azóta sem cáfolta az idézett mondatokat - tényleg úgy beszélt az állam állapotáról, ahogy egy sajtótájékoztatón aligha beszélne. 
Lázár például ilyen kijelentéseket tett: 
Riasztó állapotban van az állam, nagyságát, mozgásképtelenségét és az elnehezültségét tekintve 
Adóbevallás: "a söralátét olyan messze van, hogy inkább egy sörgyár nagyságú egy alátét" 
A rá jellemző vakmerőséggel próbált a bürokráciának nekiesni és, majdnem már az elhalás állapotába jutott, mert a minisztériumok semmiféle segítséget nem adtak arra, hogy a rájuk vonatkozó szabályokat hogyan lehetne megváltoztatni. 
Részben túlszabályozás, részben értelmetlen bürokrácia, részben öncélú bürokrácia van Magyarországon. 
Érdekkijáró, posztkádári kultúrában élünk 30 éve. 
Miután titkolt és látens idegengyűlölet tombol tulajdonképpen mindenhol a világban, ezért szívesebben alkalmaznak fehér magyarokat, mint bárki mást. Ha valaki magyar útlevéllel vállal Spanyolországban munkát, akkor 100-200 euróval többet kaphat egy román állampolgárhoz képest. 
Kemény kijelentések ez attól a miniszterelnök-helyettestől, aki az egész államigazgatásért is felelős. 
Berkecz szerdán újabb részleteket közölt a fórumról. Eszerint A miniszter egyenes azt állította, hogy annyira kiakadt az államapparátusra, hogy tulajdonképpen egy puccs szervezésében vagyok. 
Vagyis szerinte akkora az ellenállás az apparátusban, hogy kénytelen másokkal (kamarával, polgármesterekkel, tanácsadó cégekkel) egyeztetni, hogy eredménye legyen egy-egy dolognak. 
Így lobbiznak a cégek 
A legfigyelemreméltóbb rész ugyanakkor az, amikor Lázár elmesél egy történetet arról, hogyan lobbiznak és érnek célt cégek a Fidesz-kormánynál. Lázár azt mondta állítólag, hogy egy kecskeméti építész kérdezte tőle: kistéglából miért nem lehet kéményt építeni, és hogy három éve miért hozott a Fidesz-kormány olyan szabályt, hogy csak két meghatározott típusból lehet kéményt építeni. 
Lázár kétnapos nyomozás után tudta meg, hogy "ki volt az a két külföldi cég, akik ezt a jogalkotásban elérte". 
A pofámról égett le a bőr, a föld kinyílt a lábam alatt, hogy ilyen pofátlanságra képesek vagyunk. 
Ezt mondta Berkecz szerint erre a 2011-12 környékén történt esetre, amely eléggé korrupciógyanúsnak tűnik. Hiszen a miniszter szerint két cég érte el a minisztériumnál, hogy az érdekeiknek megfelelő szabályozás szülessen. 
Lázár szerint a rendeleti szinten történnek ezek az "izgalmas dolgok". Hiszen erre a szintre már mindenki legyint, mert a miniszter sohasem olvassa el, amikor aláírja, félreértés ne essék, mert ez nem az ő szintje". 
A pénz lenyúlása 
Lázár emellett tett egy olyan súlyos kijelentést is, "mindenre van pénz, csak arra nem, amit meg akarunk csinálni, nem az előkészítésére, nem a kivitelezésére, hanem a pénznek a beszerzésére, vagy a pénznek a lenyúlására, beszéljünk világosan". 
Lázár az autópályák ügyét említi, ahol ha meghatározza az állam, hogy az EU-s forrás 15 százalékát lehet a terület kisajátítására fordítani, akkor "mindenütt a 15%-ra mentek az ügyvédek, meg annak a megmanipulálására". 
A Lázártól idézett kijelentésekkel kapcsolatban kerestük a Miniszterelnökséget, későbbre ígértek reakciót. 
Kapcsolódó: 
   Pénz és (kettős) hatalom 
   Ismerkedjenek meg Zoltai Gusztávval, Lázár János új tanácsadójával 
   Kétharmadot kapott a Mazsihisz: a teljhatalmú Lázár tanácsadója lett a Zoltai nevű antimagyar pufajkás, Hunvald bűntársa 
   Lemondatnák Lázárt 
   Havi kétmilliós fizetéshez nyári szünetben is ingyenbenzin jár a politikusoknak 
   Csak az nyithat online kaszinót Magyarországon, akinek van "rendes" kaszinója is 

PÉNZ ÉS (KETTŐS) HATALOM

Zoltai Gusztáv sokszorosan megszolgálja a ráköltött havi egymilliót – ez most már világos.
Kezdetben kormányoldalon is sokan berzenkedtek Zoltai tanácsadói kinevezése ellen, de most már alighanem mindenki belátja, hogy Lázár Jánosnak igaza volt. 
Balog Zoltán; Zoltai Gusztáv; Soltész Miklós; L. Simon László; Latorcai Csaba; Lázár János
Zoltai Gusztáv a Zsidó Közösségi Kerekasztal legutóbbi tárgyalási fordulóján, Lázár János és L. Simon László között
Azzal, hogy Zoltai a Síp utcában mindenkinek ismeri a gyenge pontjait, tudja, kit mivel lehet megszorongatni, kecsegtetni vagy éppen elkápráztatni, kiket mivel és hogyan lehet összeugrasztani – a kormány által megajánlott milliárdokkal a háttérben – igen jó manipulációs lehetőséget biztosít munkaadói számára.
Amíg hatalmon volt a Síp utcában, néhány milliós ígéretekkel tudta sakkban tartani, egymás ellen kijátszani az embereket. Most – hála a kormány bőkezűségének – e célra milliárdok állnak rendelkezésre. A szegedi hitközség a nagy zsinagóga restaurálására szánt egymilliárd forint miatt veszett össze a Mazsihisz vezetőivel (azóta már egyetértésre jutottak); Schwezoff Dávid, a Budapesti Zsidó Hitközség (BZSH) újdonsült igazgatója pedig már a Rumbach zsinagóga restaurálására beígért 2.7 milliárd hallatán intett be a Mazsihisznek, mondván: ebből nektek egy fillér se jár.
Mindez persze nem jelenti azt, hogy Zoltai mozgat minden szálat a háttérből. Schwezoff Dávid feltehetően már önállóan konfrontálódik
A Tordai leváltását eredményező október 29-i közgyűlés másnapján – szóvivője útján kiküldött – nyilatkozatában Schwezoff azt is világossá tette, hogy a BZSH-elnöki tisztség betöltése nem sürgős, az ügyvezető igazgató egyedül is jogosult minden teendő ellátásra a BZSH körül. (Az alapszabály szerint 30 napon belül kell új elnököt választani.)
A legújabb botrány,
a Dohány utcai zsinagóga beléptető rendszeréből állítólag elsikkasztott százmilliók ügyében is konfrontatív álláspontra helyezkedett: rendőrségi feljelentést tett. Tudnivaló: a szálak ez ügyben alighanem Zoltaihoz vezetnek. Ő volt a BZSH és a Mazsihisz teljhatalmú gazdasági vezetője, amikor ezt a rendszert – a Vadas Vera érdekkörébe tartozó Aviv Travellel kötött megállapodás alapján – üzembe helyezték, és éveken keresztül az ő felügyelete alatt működött a szisztéma. Aztán Zoltai ment, a rendszer maradt – és a Schwezoff által a médiába kiabált állítólagos sikkasztás vádja már Heislerre és Tordaira veri a sarat.
A Síp utca gazdálkodásának átláthatatlan voltáról, gyanús vagy éppen botrányos ügyeiről senki nem írt annyit, mint a Szombat. A nyilvánossággal szembeni kötelességünket teljesítettük, de a Síp utcában két évtizeden át minden maradt a régiben.
A tavaly lefolytatott átvilágítás végre nyilván sok mindent felszínre hozott, s minden bizonnyal az itt feltárt információkkal sikerült Zoltait távozásra bírni. Csakhogy ugyanezeket az információkat most Schwezoff fordítja a Zoltait leváltók ellen. Míg ez utóbbiak nem akartak botrányt és csendben küldték el Zoltait, Schwezoff éppenséggel nagy botrányt csap. A kormánypárti sajtónak eljuttatott információk több büntetőfeljelentéshez is elegendők – legalábbis a Heti Válasz szerint. (Kufárok, kifelé. Heti Válasz, 2014. október 30.) Így jelenleg olybá tűnik, inkább a Zoltai-Schwezoff tengely próbálja elkapni Heislert és híveit, mint fordítva.
Naiv illúzió volt azt hinni, hogy Zoltai távoztával varázsütésre megváltozik a Síp utca légköre. Zoltait uralma utolsó éveiben kegyencek egy – jellemzően az övéhez hasonló mentalitású – csoportja vette körül. Schwezoff Dávid is ebbe a körbe tartozott. Zoltai elment, az általa kinevelt káderek maradtak, fontos pozíciókba kerültek és komoly befolyást gyakorolnak a Síp utcai politikára.
A Dohány utcai zsinagóga belülről
A Dohány utcai zsinagóga belülről. A gyenge pont a beléptető rendszer.
Amíg Zoltai hatalmon volt, az antifasizmus, a Holokauszt-emlékezet és a sérelmi politika jól összefért a machiavellista hatalomgyakorlással és az ellenőrizhetetlen gazdálkodással. Zoltai eltávolításával az addigi egyensúly felborult és most kettős hatalom kiépülésének lehetünk tanúi: a Mazsihisz élén Heisler András tesz keserves kísérletet a Zoltaitól örökölt rendszer demokratizálására, a BZSH-ban pedig Schwezoff Dávid folytatja a központosított hatalomépítést a Zoltaitól megszokott óvatosság nélkül.
Egy strukturális hibát
sajnos nem lehet kiiktatni a rendszerből: a Mazsihiszt – akárcsak  a többi történelmi egyházat – túlnyomórészt az állam tartja el. Ez súlyos demokratikus deficitet eredményez, hiszen az adófizetői öntudat, amely 1944 előtt mindig jelen volt, most hiányzik. Ezt ma a zsidó közösségben a Holokauszt-áldozati tudat helyettesíti: De az áldozatiság, mint a közösség identitásának elsődleges bázisa, s ennek nyomán a külső támogatás elvárása – nem feltétlenül jó közösségépítő idea. Nemigen születtek még működőképes modellek a felülről öntött pénz demokratikus elosztására. A történelem során a demokrácia mindig alulról építkező rendszer volt és erősen összefüggött az adófizetői öntudattal. Ez az alapvető strukturális gyengeség mutatkozott meg az egész zsidó közösségben, a válság pillanatában: a Holokauszt emlékév során az állam szimbolikus politikájával szembefordultak, miközben az állam által megajánlott pénzt a túlnyomó többség elfogadta és még a bojkottálók egy része sem volt ez ügyben konzekvens.
Jó példája mindennek a Dohány utcai templomkörzet, amelynek vezetése abban a pillanatban kipenderítette Zoltait körzeti elnöki tisztéből, amint az kormány-tanácsadóként megjelent a színen Lázár János mellett. Megszavazták azt is, hogy visszaadják a Civil Alaptól a Holokauszt-emlékévre kapott milliókat. A példás baloldali elkötelezettség azonban – BZSH-módi szerint – együtt járt az intrikus politikával és a pénzügyi önállóság hiányával. A körzet képviselői az október 29-i közgyűlésen (a hírek szerint) már egységesen a Zoltai utód Schwezoffra szavaztak, a Zoltait leváltó Tordaival szemben. Ígéretek, fenyegetések, haragvások, intrikák – csak sejthetjük, mi okozta a hirtelen fordulatot.
Hasonlóképpen hiába szavazott a Mazsihisz közgyűlése 2014 februárjában a kormány által kezdeményezett Holokauszt-emlékév rendezvényeinek bojkottjára, hiába szavaztak az e forrásból kapott pénzek visszaküldése mellett, az eredmény nagyon vegyes lett: a gyakorlatban korántsem bizonyult minden taghitközség olyan szilárdnak, mint a szavazás perceiben. (Ezt később megideologizálták, mondván: a Mazsihisz döntése az önálló jogi személyiséggel rendelkező taghitközségekre nem vonatkozik.)
Mindebben Zoltai maga mutatta a legcsúnyább példát: amint eltávolították a Síp utcából, szögre akasztotta azokat az elveket, amikért a nyáron – saját nyilatkozata szerint – még hajlandó lett volna börtönbe vonulni, és beült a kormányba tanácsadónak. A hatalmat, pénzt és bosszút választotta az antifasizmus helyett.
Szabadság tér 7
Szabadság téri tüntetők. Zoltai Gusztáv is szimpatizált velük, mielőtt kormánytanácsadó lett.
Heisler András konzekvensen képviselte a bojkott álláspontját – a közösség nagy többsége pedig valahol a kettő között „terül el”.
A Mazsihisz az elmúlt évben
sok borsot tört a kormány orra alá:
az egyik legkényesebb ügyben, a Holokauszt-emlékezet és antiszemitizmus kérdésében erodálta a kormány hitelét a nyugati világ fórumain. Holott az Orbán-kormánynak ez nagyon fontos ügy volt: miközben nem izgatta annyira, ha antidemokratikusnak nevezik, az antiszemitizmus és a Holokauszt-emlékezet kérdését roppant komolyan vette. A nagyszabásúra tervezett Holokauszt-emlékév e téren volt hivatott a kormányimázs javulását hozni itthon és külföldön. A legalább hatmilliárdos vállalkozás azonban nem sokat hozott a konyhára. A zsidó szervezetek többsége, valamint a velük e téren közös platformon álló baloldal a nyugat-európai modell érvényesülését várta: a magyar felelősség egyértelmű megvallását. A kormány üzenete azonban e téren nem volt egyértelmű: a kulcsfontosságú szimbolikus objektumok (Szabadság téri emlékmű, Sorsok háza) inkább magyarok és zsidók közös áldozati voltáról szóltak. A zsidó közösség és a baloldal ezt elutasította: nyíltan és egyértelműen távolmaradásra szólítottak fel a kormány által hirdetett Holokauszt-emlékév eseményeitől. A nyugati médiában az ő hangjuk volt erősebben hallható – és ebben nem elhanyagolható szerepe volt a Mazsihisznek, mint a honi zsidóság egyik reprezentánsának. A Mazsihisz arca pedig Heisler András volt. (Noha Heisler egy idő múlva a Szabadság téri tüntetőktől távolságot tartott – bevett egyház vezetőjeként nyilván nem tüntethetett együtt keményvonalas, kormányellenes aktivistákkal.)
Mindez – véletlen folytán – egybeesik a hitközség válságával. A jobboldalon sokan aligha bánják, hogy Heislert és a hozzá hű embereket megszorongatják, a Mazsihisz presztízsét pedig megtépázzák a hatalomgyakorlásban agresszívebb, amúgy kétes múltú ifjú vezetők.
A Heti Válasz már a Mazsihisz megszűntetésének lehetőségét is fölvetette (Schwezoff-közeli forrásokra hivatkozva), merthogy annak jogelődje, a Magyar Izraeliták Országos Képviselete – úgymond – a kommunista rezsim kreatúrája volt. („Kufárok, kifelé”)
Schwezoff Dávid a kormánypárti Heti Válasz szolid rokonszenvét élvezi – lásd terjedelmes interjúját a lap november 13-i számában („El kell számolnom a múltammal”). Az interjúból egy szeriőz, elkötelezett és rátermett vezető képe bontakozik ki, akit a Jó Teremtő visszavezetett az igaz útra, miután őszintén és mélyen szembenézett a múltjával. (Heisler András eközben a politikai spektrum másik oldalán álló Népszavának és ATV-nek nyilatkozik.)
Az elkövetkező hetekben, hónapokban
két folyamat zajlik majd párhuzamosan.
A kormány további milliárdokat invesztál a zsidó szervezetekkel való együttműködésbe, a Holokauszt emlékév (2015. májusig tartó) programjainak keretében. A bojkott erejét vesztette: a Mazsihisz a zsinagóga-felújításokra előirányzott milliárdokat és a temető rehabilitálásokra betervezett százmilliókat nem utasítja vissza. (Latorcai Csaba, az illetékes államtitkár-helyettes már egyenesen úgy fogalmazott, hogy „véget ért az emlékévvel szemben a Mazsihisz által hirdetett bojkott”.) A hatalom szemmel láthatóan nem sajnálja a pénzt, hogy az emlékév végül kézzel fogható eredményekkel záruljon. 2015 januárjától Magyarország lesz az IHRA (International Holocaust Remembrance Alliance), a Holokauszt emlékét őrző tekintélyes nemzetközi szervezet soros elnöke – ami a nyári kudarcsorozat után már kezdett veszélybe kerülni. Ezt a kormány nem veszi félvállról, és intenzív együttműködésben áll a zsidó szervezetekkel.
Latorczai csaba (középen) és L. Simon László (jobbról a második) meglátogatnak egy zsidó temetőt
Latorcai Csaba (középen) és L. Simon László (jobbról a második) meglátogatnak egy zsidó temetőt
Ezzel párhuzamosan napról napra nő a feszültség a BZSH és a Mazsihisz között, és a kettős hatalom könnyen robbanásveszélyes helyzethez vezethet.
A kormánynak érdeke a sikeres együttműködés a Mazsihisszel, így nem biztos, hogy jól jön neki, ha a központi zsidó szervezet belharcokba zuhan. Így jelenleg nem lehet tudni, hogy Schwezoff Dávid vad Heisler-ellenes húzásai valóban egy „elszabadult hajóágyú” akciói, vagy a hajóágyút próbálják-e a háttérből irányítani.
Egy biztos: a képlet bonyolult, túl sok érdek és ellenérdek fűződik a BZSH/Mazsihisz vezetők sikeréhez/bukásához, hogysem egyetlen manipulátort lehessen minden mögött feltételezni.
 Ismerkedjenek meg Zoltai Gusztávval, Lázár János új tanácsadójával

Új szerepben tündököl a Mazsihisz volt ügyvezetője: a kormánynak, konkrétan Lázár János miniszterelnöki miniszternek ad tanácsokat.
Lázár mára hívta össze a Zsidó Közösségi Kerekasztal ülését, ami 10-kor kezdődik a Parlamentben, írja a Magyar Hírlap.  ”A kormány stratégiai jelentőségűnek tartja a magyarországi zsidó közösségekkel való együttműködést, de ezt az elmúlt időszakban számos kérdés megnehezítette” – mondta korábban Lázár.
Zoltai Gusztáv kinevezése viszont a jelek szerint nem fogja javítani a kormány és a zsidó közösségek megromlott viszonyát.
Amennyiben igaz a hír, amit hitetlenkedve és megdöbbenéssel olvastam, akkor ennek a megbízatásnak az elfogadásával Zoltai Gusztáv romba döntötte egyébként sem makulátlan életművét” – nyilatkozta a Népszabadságnak Heisler András, a Mazsihisz elnöke.
Zoltai több mint húsz évig volt a Mazsihisz és a Budapesti Zsidó Hitközség ügyvezető igazgatója. Semmi sem tudta megrengetni a hatalmát, még munkásőr múltja is csak egy epizód volt. Tavasszal viszont váratlanul lemondott.
Ezt többen összefüggésbe hozták a Mazsihisz gazdasági átvilágításával. Maga Zoltai is azt mondta, hogy nem önszántából távozott, felmondólevelét a Mazsihisz akkor elnöke, Feldmájer Péter írta meg és tette elé. Heisler András, a Mazsihisz mostani elnöke is utalt erre a Népszabadságnak adott júliusi interjúban:
Zoltai Gusztáv minden bizonnyal komplex módon értékelte a helyzetet. Döntésekor nyilván figyelembe vette életkorát, a közéleti állapotokat és – egyéb tényezők mellett – valószínűleg a gazdasági átvilágításról szóló jelentés tartalmát is.”
Zoltai ellen tavaly fogott össze három korábbi Mazsihisz-elnök – akiknek mindegyikét megpuccsolta már egyszer – írta a Szombat a volt ügyvezető megbuktatásáról szóló áprilisi cikkben. Zoltai ellenfelei kulcspozíciókat szereztek, és gazdasági átvilágítást kezdeményeztek. 
Bár a távozását a feszült magyar politikai helyzettel indokolták, valójában egy kompromisszum része lehetett. Zoltai nem kellemetlenkedik és nem akadályozza az érdemi munkát, cserébe jegelik az átvilágítás eredményét.
Az alku tehát nagy valószínűség szerint az volt, hogy Zoltai további bajkeverés nélkül feláll a székéből, cserébe viszont szabad elvonulást kap, gyanús ügyeit nem bolygatják”
- írta a Szombat akkor.
 Kétharmadot kapott a Mazsihisz: a teljhatalmú Lázár tanácsadója lett a Zoltai nevű antimagyar pufajkás, Hunvald bűntársa

Forrás: https://kuruc.info/r/2/132788/?honnan=Nemzeti_Hirhalo
A Magyar Hírlap értesülése szerint szeptembertől a kormány munkáját segíti Zoltai Gusztáv, a Mazsihisz volt ügyvezető igazgatója (aki korrupciós botrányai miatt kényszerült lemondásra, a Hunvald-ügyben nyújtott "segítségért" pedig ugyanúgy nem számoltatták el, ahogy Gyurcsányt és bűntársait sem, sőt, itt az előléptetés - a szerk.). A lap úgy tudja, hogy a volt igazgató Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter tanácsadójaként látja el feladatát. Melyik az Ön kedvenc Fidesz-tanácsadója? Voksolhat szavazásunkon a portál jobb oldalán!A Magyar Hírlap keddi cikkében emlékeztet arra, hogy a miniszter mára hívta össze a Zsidó Közösségi Kerekasztal ülését. A miniszter kifejtette, a kormány stratégiai jelentőségűnek tartja a magyarországi zsidó közösségekkel való együttműködést, ugyanakkor szerinte ezt az elmúlt időszakban számos kérdés megnehezítette. Szerinte több esetben maguk a zsidó közösségek kérdőjelezték meg a nevükben véleményt formálók képviseleti jogosultságát. A miniszter a keddi ülés napirendjére javasolta a zsidó temetőkről és az antiszemitizmus monitorozásáról való tárgyalást. Tizennégy zsidó szervezet a Sorsok Házáról, az oktatási együttműködés továbbfejlesztéséről, a zsidó civil élet támogatásáról és a progresszív zsidó egyházak státusának áttekintéséről egyeztetne - írja az újság. "Munkásőr- és párttagmúltam"  Az ügy pikantériája, hogy 2009-ben ugyanez a fideszes Magyar Hírlap írta az alábbi sorokat Zoltairól, tiltakozva annak díszpolgári kitüntetése ellen: "Zoltai Gusztáv az 1956-os forradalom alatt a kecskeméti repülőtér őrszázadában teljesített szolgálatot tizedesként. Magyar és izraeli állampolgár is, a vörös csillagtól a Dávid-csillagig e hosszú utat járta be: a Kőbányai Textilgyárból szervezték be a Munkásőrségbe, volt a Magyar Hirdető osztályvezetője, 1968-tól 1976-ig a hírhedt ávós tiszt, Komlós János művészeti titkára. Később a Pesti Vigadó művészeti vezetője, a Játékszín ügyvezetője, a Várszínház művészeti főtitkára, az ügynök Rigó László beosztottjaként tevékenykedett. 1987-től a budapesti zsidó hitközség kulturális, 1991-től mindmáig a Mazsihisz ügyvezető igazgatója, nemzetközi zsidó szervezetek, a Zsidó Világkongresszus végrehajtó bizottságának tagja, a Magyarországi Zsidó Közösség Közalapítvány (Mazsök) társelnöke. 1999 óta a VII. kerület díszpolgára, többször részesült magas állami kitüntetésben. Sokak meglepetésére 2006-ban az ’56-os szellemiség ápolásáért megkapta az ’56-os Szövetség Pro Fidelia érdemrendjét. Akkor azt mondta: 'Nem érzem összeférhetetlennek munkásőr- és párttagmúltammal a kitüntetést.'" El kellene sikálni Hunvaldnak 2010-ben a Hunvald-ügyben a Magyar Nemzet birtokába került lehallgatott telefonbeszélgetésekből az alábbi beszédes részletet tették közzé: Hunvald György (hívó): – Van néhány nagyon érdekes dolog egyébként. Zoltai Gusztáv (hívott): – Igen? Hunvald: – Én nem tudom, az ügyészségen vannak nagyon rám szállva. Zoltai G.: – Terád? Hunvald: – Igen, igen… Zoltai G.: – De nem a, nem a Tordai-ügy miatt? Hunvald: – Nem a Tordai-ügy miatt! Nekem mondták, hogy politikai, de nem értem, hogy mitől politikai! Mert nem csinálok… Zoltai G.: – Utánanézzünk? Hunvald: – Nézzetek már utána, hogy mi a (van?)! De ez a Központi Nyomozó Főügyészség! Zoltai G.: – Jó! Hunvald: – Ott el kéne sikálni, mert egyszerűen nem lehet normálisan hogyhívjákolni. Zoltai G.: – Jó! Odafigyelek! Megnézetem! Jó? Hunvald: – Jó! Oké! Most pedig már Lázár János dolgaira figyel a vén pufajkás bűnöző. Végül is nem lesz nehéz dolga, a két eddigi váltópárt közötti különbségek már annyira a homályba vesztek, hogy a ballibek eltűnése lassan  fel sem tűnik egykori szavazóiknak, sőt, néhány kellően leépült vagy kannásboros vén komcsi akár azt is hiheti az efféle hírek hallatán (és minden nap akad belőlük néhány), hogy újra ők vannak hatalmon... (Kuruc.info - MTI nyomán) Frissítés: ide kívánkozik az ávósivadék, szintén kettős állampolgár, már Hiller Istvánt és Bozókit is kiszolgáló, Orbánt Izraelbe kikísérő Breuer Péter, Lázár János "zsidóügyi" főtanácsadója is. Breuer járta ki a régi haverjának, Zoltainak a nem kis pénzzel járó tanácsadói posztot. 2. frissítés: A fenti cikkben szerepel egy olyan kitétel, hogy Zoltai Gusztáv volt 1968-tól 1976-ig a hírhedt ávós tiszt, Komlós János művészeti titkára. Ki is volt Komlós János (Budapest, 1922 – Budapest, 1980), hogy életének csak a főbb pontjait nézzük! Volt rabbinövendék, munkaszolgálatos, majd az 1950-es években magas rangú ÁVH-s tiszt. 1957-ben a Magyar Rádió irodalmi osztályán dolgozott. 1958-től vezette a Magyar Nemzet, 1962-1967 között pedig a Népszabadság kulturális rovatát. Megalapította a Mikroszkóp Színpadot, mely 1967-ben nyitotta meg kapuit; itt mint igazgató működött. Komlós saját bevallása szerint 1945 februárjában akasztgatott is az Oktogonon. A közös faji és ideológiai eredet tehát megint felbukkant. Forrás: Wikipedia Üdvözlettel, Hidra Kapcsolódó: - Ha valakinek a szépsége alapján nem lett volna egyértelmű: Orbán főtanácsadója is "túlélő" - Lázár szerint a magyarok még mindig nem kértek elég meggyőzően bocsánatot Rákosi népétől, ezért "a nemzeti identitás részévé kell tenni" az erre való törekvést, ha magyarok akarunk maradni - Zoltaiék Párizsban rimánkodtak EU-s segítségért "az egyre erősödő magyarországi antiszemitizmus ellen" - Tarlós Zoltai elvtárssal küzd a "holokauszttagadás" ellen - Zoltai: Felütötte a fejét a "nyílt Auschwitz-tagadás" - Hiába nyalt ki egy zsinagógányi zsidó segget az egri polgármester, Zoltaiék Prágáig szaladtak panaszkodni - Zoltai "bűzölgő kéményű gázkamrákról" és bomlott agyú jobbikosokról beszélt Auschwitzban - Pufajkás Zoltaiéknak csak egy szavukba kerül, s máris hason csúszik előttük Lezsák és a vallásügyi bizottság - Emberi maradványokat találtak a Dunában - Zoltai a csontok alapján próbálta eldönteni, zsidókról van-e szó - Zoltai és Gergényi is besegített Hunvaldnak - Jellemző: Nem ítéli el Zoltait Feldmájer + részlet Gál és Hunvald telefonbeszélgetéséből
Forrás: https://kuruc.info/r/2/132788/?honnan=Nemzeti_Hirhalo

Lemondatnák Lázárt

PROPELLER JÚNIUS 18., 10:13 18 HOZZÁSZÓLÁS 601 MEGOSZTÁS 
A Jobbik lemondatná Lázár János Miniszterelnökséget vezető minisztert, mert több törvény mögött egyéni érdekeket feltételeznek.
Hegedűs Lorántné, az ellenzéki párt országgyűlési képviselője csütörtöki sajtótájékoztatóján egy szekszárdi fórumon elhangzottakra hivatkozva úgy értékelt: a minisztert "szűzies ártatlanságában meglepetésként érte", hogy egy építési szabály megváltoztatása mögött két cég érdekei állnak.
Úgy fogalmazott: ezek szerint mindenkinek egyértelmű volt, hogy a jogszabályokon érdekcsoportok érvényesítik szempontjaikat, csak Lázár János "élt eddig boldog tudatlanságban".
Hegedűs Lorántné felvetette, hogy egyebek mellett a Normafa-törvény, a városligeti építési szabályzat vagy a parlament előtt lévő Duna-parti szabályozás is így készülhet. Azt kérdezte, ha ez bebizonyosodna, akkor Lázár János "elsüllyedne szégyenében", feladná magát a rendőrségen hivatali visszaélés, befolyással való üzérkedésben való társtettesség és más bűncselekményekért vagy lemondana miniszterségéről. Hozzátette: a Jobbik ezt a sorrendet javasolja.

Nyári szünetben is ingyenbenzin jár a politikusoknak

2015-06-17 03:27:00

Budapest — Nem kímélik autóikat honatyáink a benzinkártya kiosztása óta, számos parlamenti képviselő messze kétszázezer forint felett tankol egy-egy hónapban. Sőt a vezetési kedv a nyári szabadságok idején sem lankad, tavaly augusztusban például 110 honatya több mint 9 millió forintért tankolt a személyre szóló benzinkártyával – derült ki az Országgyűlés havonkénti benzinkártya-nyilvántartásából, amelyet megküldtek a Blikknek. 
A nyári rekorder Ágh Péter (Fidesz) 237 ezer forintot költött benzinre tavaly augusztusban, pedig ez idő alatt a parlament nem ülésezett. Egyébként harminc felett van azok száma, akiknek százezer forintnál több benzinpénzre volt szüksége a tikkasztó nyári melegben. Mindeközben például az óvónőknek a nyári időszakban még a tízezer forintos bérlettámogatásukról is le kell mondaniuk. 
A honatyák a névre szóló kártyájukkal kizárólag saját maguk, és a megadott rendszámú autóba tankolhatnak az Országgyűlés keretének terhére, mégpedig azokban a hónapokban is, amikor a parlament nem ülésezik. Összesen 136 honatya kért benzinkártyát. 
A Blikk megkérdezte Ágh Pétert, miként gyűlt össze annyi intéznivaló a nyár kellős közepén, hogy bő kétszázezer forintot volt kénytelen üzemanyagra költeni. – Vas megyei választókerületemhez Budapesttől több száz kilométerre 70 falu és 7 város tartozik. A településekről érkező meghívásoknak minden esetben igyekszem eleget tenni. Tagja vagyok a törvényalkotási bizottságnak, amely hetente több alkalommal is ülésezik, és emiatt fővárosi jelenlétre van szükség – válaszolta a honatya. Ám szerinte még így is az üzemanyagkártyán felül havi minimum 40-50 ezer forintnyi üzemanyagköltséget saját maga fizet, hogy minden kötelezettségének eleget tudjon tenni.
Hasonlóan nyilatkozott megkeresésünkre Legény Zsolt is. – Tudom, hogy soknak tűnik, de higgye el, a hónap vége felé már a saját pénzemből tankolom az autómat – mondta a szocialista képviselő. – Egy héten minimum kétszer jövök Budapestre, ami nagyjából 280 kilométer, egy hónapban 6-8 utazás vár rám. Amikor a parlamenti munka szünetel, attól a frakció még ülésezik, a beadványokkal is van bőven munka, ezt is csak Budapesten lehet elvégezni, s persze emellett a választási körzetemhez tartozó településeket is igyekszem felkeresni – tette hozzá.
Az abszolút tankolási csúcstartó Tilki Attila (Fidesz), ő például 2014 decemberében 291 ezer forintért tankolt, ami 360 forintos benzinárral és 8 literes átlagfogyasztással számolva mintegy tízezer kilométeres futást jelent. Tekintve, hogy a parlament szempontjából a május csonka hónap volt az ünnepek miatt, ez napi 300–350 kilométeres futást feltételez, ami egy profi sofőrnek is becsületére válna.
– Nagyon jó érveket kell felhoznia annak a képviselőnek, aki meg akarja magyarázni, miért tankol havonta 200-300 ezer forintért, ami nagyjából a választóinak a havi fizetése – vélekedett Kiszelly Zoltán politológus, aki úgy vélte, takarékosságra, valamint a hivatali utak és privát utazások szétválasztására késztetheti a honatyákat ezeknek a listáknak a nyilvánosságra kerülése.

Ennek a törvénynek nagyon fog örülni Andy Vajna

7 days ago Belföld
Csak az nyithat online kaszinót Magyarországon, akinek van “rendes” kaszinója is. Ketten jöhetnek szóba a bő 7 milliárd földlakóból.

Törvénymódosítási javaslatot nyújtott be a fideszes Bánki Erik az online kaszinójáték részletes törvényi szintű szabályainak megalkotására. Az indoklás szerint a javaslat kimondja, hogy az online kaszinójáték szervezésére csak olyan szervező jogosult, amely rendelkezik kaszinójáték szervezésére vonatkozó koncesszióval.
Nem lesz nagy verseny
Ilyen viszont jelenleg csak két embernek van az országban: Andy Vajna, az Orbán-kormány filmügyi biztosa a szerencsejáték-felügyelet honlapja szerint 5 kaszinót üzemeltethet az engedélye alapján 2024-ig, Szima Gábor, a debreceni focicsapat volt tulajdonosa két vidéki kaszinóhoz kapott engedélyt szintén 2024-ig. A Casino Sopron működését a korábbi koncessziós szerződés alapján a 10+5 éves koncessziós időszak leteltéig, 2015. december 31-éig folytathatja.
A javaslatban ráadásul az is szerepel: az állami adóhatóság legfeljebb két online kaszinó működését engedélyezheti.
Belépés csak magyaroknak
Magyar jogszabályok alapján, magyar hatóság által kiadott engedéllyel értelemszerűen csak Magyarország területére irányuló szerencsejáték szervezhető. Ezért a javaslat kimondja, hogy a szervezőnek folyamatosan figyelnie kell a játékosok IP-címét, és csak magyarországi IP-címről jelentkező játékos részére biztosítható hozzáférés.
Emellett biztosítani kell az adóhatóság távioli hozzáférését a szerverekhez, a pénzeket pedig magyarországi bankszámlán kell tartani a javaslat értelmében.
A törvény 2015. szeptember 1-én lépne hatályba

JELENTKEZETT PÉNZÉÉRT AZ 

ÖTMILLIÁRDOS 

LOTTÓNYERTES

1 day ago Belföld
Halló, nálam van a nyertes lottószelvény! – ezzel hívta fel a Szerencsejáték Zrt. nagynyertes vonalát a napokban a szerencsés milliárdos.Jelentkezhetett a napokban az ötmilliárdos lottónyertes, aki pár hete ütötte meg a főnyereményt. Ő – mint ahogy korábban megírtuk – egy 59 éves, kétgyerekes családanya lehet.
Hírzárlatot kért
A Szerencsejáték Zrt. továbbra sem ad, nem is adhat információkat a nyertesről, de sokatmondó, hogy a Bors megkeresésére a következőt válaszolták.
– Ha a nyertes a későbbiekben hozzájárul, tájékoztatni fogjuk a részletekről – írta a cég sajtóosztálya. Teljes hírzárlat védi a friss milliárdos anonimitását, de mindez arra utal: valaki már tárcsázta a Szerencsejáték Zrt. nagynyertes vonalát és közölte: nála van a nyertes szelvény.
Újból átfuttatják
A telefon túlsó végén a cég egyik tapasztalt munkatársa veszi fel a telefont, ő már évek óta látja el feladatát. Néhány ellenőrző kérdést tesz fel, hogy kiderüljön: valóban a nyertes hívta-e? Hol és mikor játszotta meg a szelvényt? Hány mezővel játszott? Mi volt a harmadik mező harmadik száma? Mi volt a negyedik mező legkisebb száma? Ilyen és ehhez hasonló kérdéseket tesz fel. Ezeket csak az tudhatja, aki kitöltötte a szelvényt.
Ketten ismerik
A Szerencsejáték Zrt.-nél is csak igen kevesen ismerik a nyertest. – Van egy 8–9 személyből álló csoport, akik közül a vezérigazgató választja ki, melyik két ember tudhatja, hogy kicsoda a nyertes – mondta Somorai László.
Ezután kerülhet sor a személyes találkozóra, amiről szintén nem közölnek semmilyen információt, de a Bors úgy tudja, hogy általában a Szerencsejáték Zrt. egyik irodájában bonyoló­dik le.
– A találkozón elkérik a szelvényét, és átfuttatják azt egy terminálon éppúgy, ahogyan a lottózós ellenőrizné, ha valaki a kettes találatát szeretné beváltani – írta a sajtóosztály. A kifizetés átutalással, forintszámlára történik, senki nem veheti fel azt készpénzben.

37583
Sok számlára, apránként érdemes utaltatni a milliárdokat
Inkább füllentsen!
– Érdemes megvárni a következő, „kisebb” főnyereményt valamelyik lottón. És arról mondani azt, hogy az övé – árulta el Somorai László, a Szerencsejáték Zrt. korábbi szóvivője. Feltehetően most is hasonló történt: a múlt héten ismét kihúzták az ötöst. Ketten nyertek 150 milliót, így az ötmilliárdos nyertes nyugodtan „foghatja” erre hirtelen meggazdagodását.
Öt tanács a milliárdosnak
1. Ne változzon meg! Ha eddig spórolt, most ne hívja meg egy körre a fél falut, és a főnöknek se olvasson be, ha eddig csak szótlanul tűrt a munkahelyén.
2. Vonuljon el a világtól! Kérjen szabadságot, gondolja át nyugodtan, mit és hogyan tegyen. Kellemes gondjait legfeljebb csak közeli hozzátartozójával ossza meg.
3. Kevés készpénzt tartson magánál. Intézzen mindent bankkártyái segítségével. Amennyire lehetséges, adakozásánál vegye figyelembe, hogy ne derüljön ki: öné az ötmilliárd! Elég, ha úgy gondolják, ön csupán tehetős, ám nem dúsgazdag.
4. Piaci szakértôk segítségét kérje, amikor a pénzét ke­zeli.
5. Mûkincsekre, ingatlanra és egyéb értékálló beruházásokra is költsön valamennyit a nyereményből.

Anti-jobbikos kurzus az Elte-n 

2015. 06. 18. 22:03 Alfahír 
Úgy emlékezzenek erre a szép júniusi délutánra, hogy György Péter éppen ma iratkozott ki a magyar egyetemi életből. 
Legalábbis egy normális országban biztosan így lenne. Az ELTE BTK kari tanácsa úgy döntött, antirasszista kurzust indítanak. Az öteltgazda, György Péter az mno-nak elmondta: céljuk, hogy avilágnézetünk alapjai, tudományos szocializmus "értelmiségképző tantárgycsomaggal" előzzék meg, hogy a bölcsészek "politikailag bolondok" legyenek. Ha valaki azt hinné, hogy ez alatt az elmezavar alatt a nácizmust, rasszizmust, vagy úgy általában bármilyen ideológiát ért, az téved. A tanár úr ugyanis ennél lényegesen világosabban fogalmaz. Úgy véli, "a Jobbik egy tehertétel a bölcsészkar életében." 
A tantárgyat pedig azért fogják bevezetni, hogy a fiatalokat "felvértezzék" a radikális párt üzeneteivel szemben. 
Na, akkor tisztázzunk néhány dolgot. 
Ha az ELTE vállalja, hogy Magyarország első egyeteme lesz, ahogy 1989 után vegytisztán ideológiai tantárgyat vezetnek be (a pázmányos kötelező holokauszt oktatás legalább történelmi témájú tanegység lesz), akkor az elég nagy baj. De ilyenre sajnos számos példa van Nyugat-Európában, az amerikai egyetemek egy része meg valóságos ideológiai átnevelő tábor, ahol már a liberális tanárokat fenyítik a még liberálisabb hallgatók, ha politikailag nem eléggé hiperkorrektek. Szóval gáz ez is, de legalább tudjuk, honnan van a bátorító minta. 
De hogy György Péter hogyan veheti annyira lazára a figurát, hogy flegmán belemondja a diktafonba, hogy egy egyetemi kurzus nyíltan pártpolitikai célokat szolgál, az számomra rejtély. Ennyire ordenáré gesztust még senki sem engedett meg magának. És a legszebb, hogy ezek után a kétszínűség országos rekordját megdöntve még azt is hozzáteszi, hogy "a világnézetébe senkinek sem szeretnénk beavatkozni". "Csak" abba, hogy ki hova, illetve hova ne szavazzon. És ez az a határ, amit senki nem léphetne át egy valódi jogállamban. 
György Péter megtette. Mert azt gondolja, hogy megteheti. Hogy a demokrácia és a szabadság védelmének zászlaját lengetve ma Magyarországon egy mozdulattal le lehet húzni a wc-n a demokráciát és szabadságot. Ennél csak egy nagyobb baj van: hogy ebben az egyben nem téved. 

Kapcsolódó: 
   Mazochisták és fogyókúrázók figyelmébe: Káder János izraeli hason csúszása képekben 
   "Antirasszista" tantárgy is indul az ELTE-n 
   Rasszizmust is oktatnak ezentúl az ELTE-n 
   A Pázmány nyomdokain az ELTE: "antirasszista" és holotantárgy bevezetésével küzdenek a Jobbik ellen 
   Kötelező holokausztoktatás: nem hagyják magukat a Pázmány hallgatói 
   Nekiestek a Pázmánynak a kötelező holokauszt-kurzus miatt 
   Kurucinfós provokáció a Pázmányon 
   Dávid-csillagos fejdísz egy balatonfüredi óvodában, anyák napján 
   RASSZIZMUS - ANTIRASSZIZMUS: kötelezően választható kollégium 
   Nincs visszaút - végleges szakadék a magyar társadalomban 
   NAPI AKTUÁLIS - Toroczkai László a "vasfüggönyről" 
   Nemierőszak-dizshád: 500 százalékkal nőtt a nemi erőszakok száma Svédországban a '90-es évek óta 
   Nagyon drága lesz és lehet, hogy semmit sem ér a határzár 
   Megszólalt Brüsszel a magyar kerítésügyben 
   Bokros: Magyarországnak szüksége van bevándorlókra 
   Az MSZP szerint nincs is bevándorlás 

Horváth Csaba a 61. születésnapját hazánkban munkával ünneplő Jean Renót ment felköszönteni a Razzia című holokausztfilm forgatására

Antirasszista” tantárgy is indul az ELTE-n

szerző: Veczán Zoltán, forrás: MNO, 2015. június 18., csütörtök 19:18
Csütörtök délután kari tanácson döntött úgy az ELTE bölcsészkara, hogy – számos egyeztetési lépcső után, valamennyi tanszék és a Hallgatói Önkormányzat bevonásával – komplett tantárgycsomag segítségével vértezi fel a hallgatókat a kirekesztő eszmék és a populizmus ellen – tudta meg az MNO György Pétertől, a ELTE Művészetelméleti és Médiakutatási Intézetének igazgatójától, aki a pázmányos holokausztoktatásról és az arra érkezett reakciókról is beszélt.
A kari tanácson megegyeztek, hogy három tantárgy alkotja majd az „értelmiségképző tantárgycsomagot”, ahogy György Péter hívta: a rasszizmus kultúrtörténete, társadalomelmélet, valamint tudományfilozófia. Az igazgató a három egy féléves tantárgy kötelezőként bevezetését javasolta a tanácson, de elképzelhető, hogy végül csak kötelezően választható kurzus lesz belőlük. A tantárgyak kialakításában az egyetem minden tanszéke részt vesz, és több oktató tarthat majd egy-egy órát, sőt vendégelőadókat is hívhatnak, akár külföldről is – így az elképzelés.

Az ókori fajelmélettől a tudományig

A holokauszt oktatása A rasszizmus kultúrtörténete című tárgyban fog helyet kapni, hiszen a fajról való gondolkodás az antikvitástól kezdve mindenkinek nagyon hasznos ismeret lehet. A társadalom és a felelősség fogalma is fontos, hiszen ebből következik, hogy például a menekültek kapcsán az a válasz, hogy „mars haza!”, az nem válasz, hanem a gondolkodás visszautasítása. A tudományos érvelés vagy a társadalomtudomány logikája, illetve ennek hagyományainak megismerése egyébként a hallgatók szakmai fejlődését is elősegíti – fejtette ki György Péter.

Vért a „bolondok” ellen

A világnézetébe senkinek sem szeretnénk beavatkozni, de ennek a csomagnak olyannak kell lennie, amely felvértezi a hallgatókat a vak előítélet, a rasszizmus ellen. Ha ezt bevezetjük, akkor megtettük, ami tőlünk telt azért, hogy politikai értelemben ne legyen valakiből bolond” – mondta György, hozzátéve: olyan egyetem persze nincs, amely nem termel ki Vona Gáborokat.
Arról is beszélt, hogy mindenképpen a konszenzuson alapuló átalakítás híve, ezért a diákokkal közösen akarnak dolgozni az ügyön. Végül kérdésünkre elmondta: a diákoknak a HÖK-ön keresztül a tantárgyak tartalmi részébe lehet majd beleszólásuk, a keret, illetve a kötelezővé tétel kapcsán nem, „hiszen a tanárok viselik a nagyobb felelősséget”. Egyébként ő azt tapasztalta, hogy a saját diákjaiknak elegük van abból, hogy jobbikosoknak tartják őket, és támogatják a tantárgycsomag bevezetését. A kari tanács résztvevői is érdeklődésüknek és támogatásuknak adtak hangot, ellenvélemény nem volt.

A bölcsészkar súlyos terhe

A Jobbik léte és a kormány erre adott reakciója egyébként egy tragédia; az egyetemek ettől szenvednek – fejtette ki György Péter. A Jobbik az igazgató szerint egyébként „egy tehertétel a bölcsészkar életében”; az egyetemen holokauszttagadásnak, homofóbiának és cigánygyűlöletnek nincs helye – mondta, amikor pedig a szélsőbaloldalról kérdeztük, azt mondta: a baloldali diákság aránya elenyésző, a baloldal eltűnt a fiatalság köréből.
A radikalizmus viszont egy nagyon súlyos probléma, az egyetemeknek pedig semmilyen más ellenszere nincs, mint a megfelelő tudással felvértezni a hallgatókat. A Jobbik egy neonáci párt – mondta, hozzátéve: a kitételt a pártelitre és nem a tagságra vonatkoztatta. A Jobbik népszerűségének oka nem az antiszemitizmus vagy a homofóbia, hanem a fiatalok mélységes megvetése a korrupció és a kiürült magyar politikai elit iránt; ebből van elegük, ezért fordulnak a protestpártokhoz, mert minden korrupcióellenes retorikára nagyon érzékenyek.
A diákok radikalizálódása ellen az egyetem csak szellemi eszközökkel harcolhat. Ha a rendszerváltás utáni kormányok tönkretesznek egy országot, az automatikusan a társadalomból kifelé sodor egy generációt – fejtette ki György Péter. Ezért szükséges szerinte az egyetemi képzés átalakítása, a curriculum, a tantárgyak „karban tartása” ennek megfelelően – fogalmazott.

Mit keres ott az izraeli nagykövet?

Az igazgató kitért a pázmányos holokausztoktatásra is, amelyet örömmel fogadott. Mint mondta, „ha összezárunk, az üzenet a Jobbiknak”. Magát optimistának vallotta: „botor dolog lenne minősíteni a pázmányos holokausztoktatást, amíg nem látjuk, pontosan mit takar”. Kényes pont a dékán Prohászka-cikke, de egészében véve nincs ok kételkedni abban, hogy a Pázmány vezetőségét az őszinte szembenézés szándéka vezérli – fogalmazott a vezető. „Ezt fontos politikai lépésnek tartom, amely elhozhatja az imázsváltást” – mondta, hozzátéve: amit feleslegesnek tart, az az izraeli nagykövet jelenléte ebben az ügyben, bár nyilván Ilan Mornak politikai szempontból fontos ez. Az is szerencsésebb lett volna, ha magyar történészekre támaszkodva állítják össze az anyagot, a magyar katolikus egyház elkötelezettségének a bizonyításához nincs szüksége Izraelre – mondta.
Schiffer nyilatkozatát a pázmányos holokausztoktatás kapcsán György Péter furcsállta. Mint mondta, az egyetem a kötelező tantárgyakra épül, egy 18 éves fiatal eldöntheti, mit rendel egy étteremben, de nem lehet rábízni a curriculumot. „Viccesnek tartja”, hogy ezt magától értetődőnek tartják minden más tárgy esetében, a holokausztnál mégis fennakadnak rajta.

Lassan őrölnek

György felvázolta a tantárgycsomag várható útját: bár jövő héten újra összeül a kari tanács, de az érdemi munka ősszel veszi majd kezdetét, amikor feláll az egyeztető bizottság, és várhatóan egy egész tanévet felemészt majd a tárgyak megszervezése, az egyeztetés és szervezés, hiszen hosszú munkafolyamatról beszélünk – húzta alá az igazgató.

A Pázmány nyomdokain az ELTE: "antirasszista" és holotantárgy bevezetésével küzdenek a Jobbik ellen

Forrás: https://kuruc.info/r/2/144639/?honnan=Nemzeti_Hirhalo
Csütörtök délután kari tanácson döntött úgy az ELTE bölcsészkara, hogy – számos egyeztetési lépcső után, valamennyi tanszék és a Hallgatói Önkormányzat bevonásával – komplett tantárgycsomag segítségével "vértezi fel a hallgatókat a kirekesztő eszmék és a populizmus ellen" – tudta meg az MNO György Pétertől, a ELTE Művészetelméleti és Médiakutatási Intézetének igazgatójától, aki a pázmányos holokausztoktatásról és az arra érkezett reakciókról is beszélt. Lassan tényleg semmi különbség nem lesz Izrael és gyarmata között A kari tanácson megegyeztek, hogy három tantárgy alkotja majd az "értelmiségképző tantárgycsomagot", ahogy György Péter hívta: a rasszizmus kultúrtörténete, társadalomelmélet, valamint tudományfilozófia. Az igazgató a három egy féléves tantárgy kötelezőként bevezetését javasolta a tanácson, de elképzelhető, hogy végül "csak" kötelezően választható kurzus lesz belőlük. A tantárgyak kialakításában az egyetem minden tanszéke részt vesz, és több oktató tarthat majd egy-egy órát, sőt vendégelőadókat is hívhatnak, akár külföldről is – így az elképzelés. Az illegális bevándorlóknak is örvendezni kell A holokausztmitológia sulykolása A rasszizmus kultúrtörténete című tárgyban fog helyet kapni, hiszen "a fajról való gondolkodás az antikvitástól kezdve mindenkinek nagyon hasznos ismeret lehet". "A társadalom és a felelősség fogalma is fontos, hiszen ebből következik, hogy például a menekültek kapcsán az a válasz, hogy 'mars haza!', az nem válasz, hanem a gondolkodás visszautasítása. A tudományos érvelés vagy a társadalomtudomány logikája, illetve ennek hagyományainak megismerése egyébként a hallgatók szakmai fejlődését is elősegíti" – fejtegette György Péter. A rasszisták bolondok; Vona Gáborok ellen nem véd "A világnézetébe senkinek sem szeretnénk beavatkozni, de ennek a csomagnak olyannak kell lennie, amely felvértezi a hallgatókat a vak előítélet, a rasszizmus ellen. Ha ezt bevezetjük, akkor megtettük, ami tőlünk telt azért, hogy politikai értelemben ne legyen valakiből bolond" – mondta György, hozzátéve: olyan egyetem persze nincs, amely nem termel ki Vona Gáborokat. Arról is beszélt, hogy "mindenképpen a konszenzuson alapuló átalakítás híve", ezért a diákokkal közösen akarnak dolgozni az ügyön. Végül elmondta: a diákoknak a HÖK-ön keresztül a tantárgyak tartalmi részébe lehet majd beleszólásuk, a keret, illetve a kötelezővé tétel kapcsán nem, "hiszen a tanárok viselik a nagyobb felelősséget". Egyébként ő azt tapasztalta, hogy "a saját diákjaiknak elegük van abból, hogy jobbikosoknak tartják őket", és támogatják a tantárgycsomag bevezetését. A kari tanács résztvevői is érdeklődésüknek és támogatásuknak adtak hangot, ellenvélemény nem volt. A Jobbik mint tehertétel A Jobbik léte és a kormány erre adott reakciója egyébként egy tragédia; az egyetemek ettől szenvednek – fejtette ki György Péter. A Jobbik az igazgató szerint egyébként "egy tehertétel a bölcsészkar életében"; az egyetemen "holokauszttagadásnak, homofóbiának és cigánygyűlöletnek nincs helye" – mondta, amikor pedig a szélsőbaloldalról kérdezte a lap, azt mondta: a baloldali diákság aránya elenyésző, a baloldal eltűnt a fiatalság köréből. A radikalizmus viszont "egy nagyon súlyos probléma", az egyetemeknek pedig semmilyen más ellenszerük nincs, mint "a megfelelő tudással felvértezni a hallgatókat". A Jobbik egy neonáci párt – mondta, hozzátéve: a kitételt a pártelitre, és nem a tagságra vonatkoztatta. A Jobbik népszerűségének oka nem az antiszemitizmus vagy a homofóbia, hanem a fiatalok mélységes megvetése a korrupció és a kiürült magyar politikai elit iránt; ebből van elegük, ezért fordulnak a protestpártokhoz, mert minden korrupcióellenes retorikára nagyon érzékenyek. A diákok radikalizálódása ellen az egyetem csak szellemi eszközökkel harcolhat. Ha a rendszerváltás utáni kormányok tönkretesznek egy országot, az automatikusan a társadalomból kifelé sodor egy generációt – fejtette ki György Péter. Ezért szükséges szerinte az egyetemi képzés átalakítása, a curriculum, a tantárgyak "karban tartása" ennek megfelelően – fogalmazott. Hát persze hogy örül a Pázmány rabbiképzővé alakításának Az igazgató kitért a pázmányos holokausztoktatásra is, amelyet örömmel fogadott. Mint mondta, "ha összezárunk, az üzenet a Jobbiknak". Magát optimistának vallotta: "botor dolog lenne minősíteni a pázmányos holokausztoktatást, amíg nem látjuk, pontosan mit takar". Kényes pont a dékán Prohászka-cikke, de egészében véve nincs ok kételkedni abban, hogy a Pázmány vezetőségét az őszinte szembenézés szándéka vezérli – fogalmazott a vezető. "Ezt fontos politikai lépésnek tartom, amely elhozhatja az imázsváltást" – mondta, hozzátéve: amit feleslegesnek tart, az az izraeli nagykövet jelenléte ebben az ügyben, bár nyilván Ilan Mornak politikai szempontból fontos ez. Az is szerencsésebb lett volna, ha magyar történészekre támaszkodva állítják össze az anyagot, a magyar katolikus egyház elkötelezettségének a bizonyításához nincs szüksége Izraelre – mondta. György felvázolta a tantárgycsomag várható útját: bár jövő héten újra összeül a kari tanács, de az érdemi munka ősszel veszi majd kezdetét, amikor feláll az egyeztető bizottság, és várhatóan egy egész tanévet felemészt majd a tárgyak megszervezése, az egyeztetés és szervezés, hiszen hosszú munkafolyamatról beszélünk – húzta alá az igazgató. (MNO korrigálva) Frissítés: A Jobbik biztosítja a nyilvánosság erejét és a jogi védelmet a véleményük miatt megtámadott egyetemistáknak A kommunizmus évtizedeit idéző, foxi-maxis tantárgycsomagot kíván kötelezően bevezetni az ELTE Bölcsészettudományi Kara György Péter intézetigazgató javaslatára. A kurzusoknak ráadásul nemcsak ideológiai, hanem nyíltan pártpolitikai céljai is vannak, ami különösen elfogadhatatlan. De így legalább már nemcsak azt tudjuk, hogy a nemrégiben lezajlott dékánválasztás során megfenyegették és megzsarolták a hallgatói önkormányzat választójoggal rendelkező tagjait, hanem arra is láthatunk példát, hogy a kar új vezetőjének támogatói milyen, politikailag erősen motivált ígéreteket kaphattak a jövőre nézve - írja közleményében Szávay István, a Jobbik alelnöke. Alább a folytatás. Véleményünk szerint az egyetemek nem a jobbikos hallgatók tömegeitől, hanem sokkal inkább a számos helyütt még mindig fennálló, az egyenlőség és a tolerancia jelszava mögé bújtatott balliberális véleménydiktatúrától szenvednek igazán. Tragikusnak tartjuk továbbá, hogy az SZDSZ-t máig sirató értelmiség 25 év után sem képes felismerni, hogy az általuk képviselt eszmeiség erőszakos és kizárólagos sulykolása során már eddig is rendre túlzásokba estek. Világosan kell látni ugyanis, hogy az ELTE BTK politikai szempontból egyoldalú, tudományos tekintetben szakmaiatlan, egyébiránt pedig felesleges és ostoba terve a céljával tökéletesen ellentétes hatást fogja elérni. György Péter nyilatkozata az ’50-es éveket idéző nyílt fenyegetés azok ellen, akik Magyarország második legerősebb pártjával szimpatizálnak. Éppen a tolerancia és kirekesztés ellen leghangosabban küzdők akarnak tehát egyetemi hallgatókat politikai szimpátiájuk alapján megbélyegezni és kirekeszteni. Ráadásul régóta közismert tény, hogy az egyetemisták körében a Jobbik már a legnépszerűbb párt. Arra biztatjuk egyetemista tagjainkat és szimpatizánsainkat, hogy ne hagyják magukat megfélemlíteni! Ha bárkit közülük meggyőződése miatt politikai támadás vagy diszkrimináció ér, forduljon hozzánk bizalommal, biztosítjuk számára a nyilvánosság erejét és szükség esetén a jogi segítséget is!

KÖTELEZŐ HOLOKAUSZTOKTATÁS: NEM HAGYJÁK MAGUKAT A PÁZMÁNY HALLGATÓI

Mint arról már több cikkünkben is beszámoltunk, váratlan bejelentést tett múlt héten a Pázmány Péter Katolikus Egyetem rektora: jövő évtől kötelező alapozótárgyként bevezetik „A holokauszt és emlékezete” nevű órát, tehát ennek elvégzése nélkül diplomát sem lehetne szerezni.
A hallgatók eddig csupán a Facebookon adtak hangot tiltakozásuknak, most azonban megfogalmaztak egy nyílt levelet is, amit Szuromi Szabolcs rektorhoz intéztek.
Alább a nyílt levél:
Tisztelt Rektor Úr!
Az egyetem hallgatóinak jelentős többségével egyetértésben arra jutottunk, hogy nyílt levélben fordulunk az egyetem vezetőségéhez és Önhöz, melyben szeretnénk kifejezésre juttatni „A holokauszt és emlékezete” nevű, újonnan bevezetendő órával kapcsolatos aggályainkat. Mint az már a híradásokból és – az amúgy meglepő hirtelenséggel felvetődött – döntésre adott első reakciókból kitűnik, a hallgatók egy jelentős része az egyetem identitásával összeegyeztethetetlennek érzi a téma ilyen formában való kezelését a következő okokból:
  1. Úgy gondoljuk, hogy egyetemünk szellemiségét nagy mértékben meghatározza a keresztény vallás és kultúra. Viszont a tantárgy témaköre nem a vallásra fókuszál (mint ahogy joggal tenné ezt egy esetleges zsidó, illetve más vallásokat bemutató hitéleti óra bevezetése), hanem olyan politikai állásfoglalást rejt magában, amellyel többségünk nem kíván azonosulni semmilyen formában. Ezt a szemléletet ugyanis az izraeli külpolitika véleményformálásának is lehet értelmezni, mely sem jogszerűnek, sem humánusnak nem mondható például a palesztinokkal szembeni politika miatt.
  2. Bár a tárgy valóban a holokausztról szól, de ennek ellenére nem esik szó benne a cigányság, a homoszexuálisok és egyéb kisebbségek deportálásáról, illetve megsemmisítéséről. A magyarországi cigányság ugyanúgy elszenvedte a holokausztot, mint a zsidóság.
  3. Amennyiben a témának kifejezetten ezt a történeti, politikai aspektusát kívánná hangsúlyozni a vezetőség, abban az esetben mi célszerűbbnek érezzük egy "Népirtások az emberi történelemben”, vagy „Népirtások a XX. században" nevű óra bevezetését, melyben egyenlő arányban jelennek meg a különböző nemzetek és (vallási, etnikai) kisebbségek ellen elkövetett erőszakos cselekményekről szóló tananyagok – hiszen a keresztény szellemiség az egyenlőség és tisztesség nevében ezt követelné meg. A tárgy ezzel érzékeltetné minden emberi élet értékét, így minden népirtás egységes és egyenlő mértékű elutasítását.
  4. A hallgatók egy részét érzékenyen érinti az a kijelentés, mely szerint Ön az óra bevezetését a fokozódó antiszemitizmus miatt tartaná indokoltnak, hiszen egyetemünk hallgatóira nézve ez olyan, mintha antiszemitizmussal vádolnák őket és családjaikat. Ezt a pejoratív feltételezést a lehető leghatározottabban visszautasítjuk. Mindazonáltal amikor a magyarországi emlékezetpolitikát a mindennapokban érzékelhető módon áthatja a holokauszt emlékének fenntartása, tematizálása, fentebb is említett átpolitizáltsága, könnyen lehet, hogy a kurzus erős ellenhatást vált ki – gondolva itt arra, hogy a diploma alapfeltétele lenne az óra elvégzése.
  5. Kellemetlennek érezzük, hogy ez (a fentiekben jelzett módon) többszörösen terhelt téma, látszólag a hallgatók feje felett, külföldi „közreműködés” hatására valósult meg. Olyan hirtelenséggel az iskolai tanév végén, hogy erre a hallgatóság szinte reagálni sem tudott. A vezetőség semmilyen formában nem egyeztetett az egyetem hallgatóságával, sem az oktatókkal, amit aggályosnak tartunk. Problémásnak érezzük továbbá, hogy a tárgy anyagát izraeli professzorok állították össze. Véleményünk szerint egy magyar egyetemisták számára készült kurzust a leginkább magyar kutatók képesek összeállítani, hiszen ők ismerik a helyi sajátosságokat.
A fenti okokra hivatkozva kérjük, fontolja meg döntését, és vegye figyelembe a következő javaslatainkat:
  1. Az óra maradjon a jelenlegi formájában, de legyen szabadon választható tárgy, illetve a történelem szakosok számára vezessék csak be kötelező jelleggel.
  2. A tárgy maradjon a népirtás témakörnél, és legyen általánosan kötelező, de ebben az esetben általánosan vegyék végig a huszadik századi (vagy akár még korábbi) népirtásokat és emberiség ellenes bűnöket. Lehetséges javaslatok: délvidéki tisztogatások a magyarság ellen, örmény népirtás, palesztinok elleni bűnök, kommunizmus által elkövetett bűnök, kambodzsai népirtás, dél-afrikai apertheid rendszer, ruandai népirtás és természetesen a holokauszt is (beleértve a zsidóság mellett a cigányság és egyéb csoportok ellen elkövetett bűnöket).
  3. A jelenlegi tárgy helyett legyen egy olyan óra, ami a népirtások és emberiség ellenes bűnök helyett a kultúrára helyezi a hangsúlyt. Javasoljuk, hogy kerüljön bemutatásra valamennyi világvallás, illetve különböző népcsoportok hiedelme, kultúrája, szokásai. Véleményünk szerint ez lenne a legideálisabb megoldás.
Bízunk a Rektor Úr bölcsességében, megfontoltságában és jó ítélőképességében, abban, hogy megfelelő döntést fog hozni. A tárgyat a jelenlegi formájában nem tudjuk támogatni.
Tisztelettel: Az egyetem hallgatósága.
Válaszát előre is köszönjük!
A hallgatók tehát kompromisszumkészek, de azt nem tudják elfogadni, hogy a zsidóság történelmi tragédiája, nélkülözve más népek szenvedésének emlékezetét külön órát kapjon az egyetemen, ráadásul minden szakon, kötelező jelleggel. Kérdés, hogy az egyetem vezetése hogyan fog reagálni a nyílt levélre, hajlandó-e tárgyalni a hallgatókkal, és ha nem, akkor a nyílt levelet milyen tiltakozási formák követhetik.

Nekiestek a Pázmánynak a kötelező holokauszt-kurzus miatt

Szőnyi Szilárd / 2015.06.04., csütörtök 15:34 /
  • Ez már nem a katolikusok dácsája, itt a hollókoszt az első , és a metszet farok .

A Népszabadságtól a Demokratáig terjed azon orgánumok sora, amelyek szerzői nem támogatják, hogy a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen kötelező tárgy legyen a holokauszt. Most az egyetem diákjai írtak nyílt levelet az ügyben. 
Nem sok megértést kapott a Pázmány Péter Katolikus Egyetem vezetése, miután az izraeli nagykövet, Ilan Mor jelenlétében bejelentette: a jövőben csak az szerezhet diplomát az intézmény bármely karán, aki elvégezte az egy féléves, heti egy órában oktatandó kurzust a holokausztról. A sajtóban sorra látnak napvilágot a döntést megkérdőjelező vélemények, melyek között nagyítóval is alig találni támogató hozzászólást.
Az alábbiakban csokorba gyűjtöttem a kommentárok legjellemzőbb érveit:
A holokauszttal kapcsolatban a szándék pont a fordítottján sült el, kontraproduktív lett, a témát annyira és annyiszor a magyar emberek arcába nyomták, hogy egész egyszerűen megunták. Elvesztette az igazi jelentését a megemlékezés, és ezt igazán tudhatták volna előre. Azt is tudhatnák, hogy amit az emberek számára kötelezővé tesznek, az előbb-utóbb utálat tárgya lesz. Jó szándékból írom: az egyetem vezetésének komolyan el kellene gondolkoznia, hogy kockáztatja-e, hogy a holokausztot kötelező elutasítás alá vonja-e.” (Domján Dániel Ferenc, kiotlott.wordpress.com, május 27.)
Kérjük hallgatótársainkat, hogy egyetemünk szellemiségéhez méltóan foglaljanak állást a témában, szem előtt tartva a tantárgy témájának nemzetközi jellegét és a tragikus történelmi esemény súlyát.” (A Pázmány bölcsészkarán működő hallgatói önkormányzat felhívása, Facebook, május 27.)
Retorika, érveléstechnika, logika, írásgyakorlat. Ezek a fontos, alapvető készségtárgyak nem szerepelnek a pázmányos joghallgatók kötelező órarendjében. (...) Ha a katolikus egyetemen tanuló fiatalokat el akarják téríteni az antiszemitizmus útjáról (már ha valóban e felé tendálnának tömegesen, mert efelől is vannak kétségek), akkor kötelező holokauszttörténet helyett inkább a keresztényi szeretetre kellene a nagyobb hangsúlyt fektetni az oktatásban.”(Szilvay Gergely, Mandiner, május 28.)
Amit a holokausztról mondunk, addig lehet hiteles, míg nem kincstári és nem kötelező. Primitív balhit, hogy az „átadott” ismeret át is van véve. (...) Föl vannak készülve a Pázmányon például arra, hogy a holokauszt összefüggésében (is) értékeljék Prohászka Ottokár életművét és azt a katolikus vezetést, mely 1942-ben (!) kiadta Prohászka legvadabb antiszemita írásainak gyűjteményét Az én antiszemitizmusom címmel? Mert ha nincsenek, akkor jobb, ha nem próbálnak élen járni a holokauszt emlékezetének oktatásában.” (Révész Sándor, Népszabadság, május 29.)
Nem gondolják a tisztelt hölgyek és urak, hogy ennél jobban a Jobbik sem tudta volna kitalálni, miként lehet egy kis antiszemitizmust szítani? Miből gondolják ennek a perverziónak az ötletgazdái, hogy egy középiskolát végzett magyar fiatal amúgy nincs tisztában azzal, mi történt a második világháború alatt a zsidósággal?” (Bayer Zsolt, Magyar Hírlap, május 30.)
Megfelelőbb lenne egy olyan modern politikai ideológiákkal foglalkozó kurzus, amelyben nem félnének elővenni a náci, fasiszta, kommunista, anarchista és egyéb tanok fő ideológusainak szövegeit, amelyeket kritikai szempontból elemeznének. Így talán többen megértenék az ideológiai alapú népirtások mozgatórugóit, mintha csak a holokausztról kapnának bővebb tudást.” (Földi Bence, Benyóblog, május 30.)
Bátor és becsülendő lépés volt a Pázmány részéről ennek a kurzusnak a meghirdetése és kötelezővé tétele. Magyarország ma súlyos bajban van – több millióan élnek szegénységben, az ország nagy részei menthetetlenül leszakadnak, sokan úgy érzik, az állam magára hagyja őket. Magyarország fő ellenzéki ereje ma egy olyan párt, amelyik éppen báránybőrbe bújik ugyan, de lényegében ugyanaz az ordas farkas, amelyik egyszer már tönkretette a közös hazánkat.”(Szekeres Zsolt, zsoltszekeres91.tumblr.com, május 30.)
Én nem gúnyolódom a PPKE lépésén, és nem is a hasznosság felől nézem, hanem úgy, mint erkölcsi törlesztést a fent említett eszmék zavartalan terjesztésének évtizedei után. Ezért igenis dicséretet érdemel. Más egyetemek is követhetnék az alapozó tantárgyak megreformálásában, bár az európai holokauszt történetének oktatásánál lényegesebb volna olyan, a szabadsággal összefüggő alapértékeket oktatni, amelyeknek terjedése jobban ellensúlyozná a diplomás antiszemitizmust.” (Tokfalvi Elek, kapitalizmus.hvg.hu, június 1.)
Ahogy nekünk akkor, negyven évvel ezelőtt inkább a tud.kap.-ról kellett volna előadást tartani, hogy felkészülhessünk a jelenre, úgy a mai diákoknak nem a már-már globális államvallássá tett, zsidók elleni népirtás mítoszát, hanem egy közelgő valóban globális népirtást okozó népvándorlást és az abban való túlélés tudományát kellene tanítani. (Bencsik András, Demokrata, június 3.)
Az óra maradjon a jelenlegi formájában, de legyen szabadon választható tárgy, illetve a történelem szakosok számára vezessék csak be kötelező jelleggel. A tárgy maradjon a népirtás témakörnél, és legyen általánosan kötelező, de ebben az esetben általánosan vegyék végig a huszadik századi (vagy akár még korábbi) népirtásokat és emberiségellenes bűnöket.”(Pázmányos diákok nyílt levele az egyetem vezetőihez, Alfahír.hu, június 4.)
*
Mindezek után nekem csupán néhány technikai kérdésem volna az ügyben:
1. Biztos, hogy jó ötlet volt Izrael állam nagykövetét kiültetni a pódiumra a kurzus bejelentésekor, és ezzel óhatatlanul politikai színezetet adni a kezdeményezésnek?
2. Honnan fog előteremni hirtelen az a vélhetően több tucat oktató, akik az egyetem négy karán ellátják majd a feladatot?
3. Miért kell két izraeli szakembert felkérni a képzés tematikájának kidolgozására? Az egyetemen nincs ehhez felkészült szakember?
4. Nem lett volna egyszerűbb a XX. századi diktatúrákról a Pázmány bölcsészkarán régóta futó kurzust a célra felhasználni?
4. A fenti téma szakértője, a Terror Háza Múzeumot irányító Schmidt Mária, a Pázmány bölcsészkarának oktatója vajon részt fog venni a kurzusban?

Kurucinfós provokáció a Pázmányon

Na buznyákok jövőre a homokozás is tantárgy tervbe lesz foglalva
A Pázmány Péter Katolikus Egyetemen a diploma feltétele lesz a holokausztról szóló képzés elvégzése – jelentették be kedden. Az eseményen megjelent egy olyan személy is, aki magát a Kurucinfo hírportál tudósítójaként azonosította.
A Pázmány Péter Katolikus Egyetem (PPKE) lesz az első felsőoktatási intézmény Európában, ahol minden szakon kötelező tantárgy keretében tanulnak majd a hallgatók a holokausztról közölte kedden Szuromi Szabolcs, az egyetem rektora és Ilan Mor, Izrael budapesti nagykövete. Az úgynevezett alapozó képzés – A holokauszt és emlékezete címmel – szeptemberben indul, féléves lesz, hasonlóan a Bevezetés a katolikus hit rendszerébe című tárgyhoz.
A bejelentés jelentőségéhez méltatlan volt azonban, hogy a rendezvényen föltűnt a hazai szélsőjobboldal is. A sajtótájékoztatón megjelent például egy férfi, aki magát az illegálisan működő, szélsőségesen gyűlöletkeltő portál, a Kurucinfo tudósítójaként azonosította, s elmondása szerint a Budapesti Műszaki Egyetem vegyészmérnök hallgatójaként önként ír az oldalnak.
A Kurucinfo újságírója is kérdezett a sajtótájékoztatón. Ha médiahekk, az a baj, ha valóban onnan küldték, az.
Móricz-Sabján Simon / Népszabadság
Szuromi Szabolcs, a PPKE rektora közölte: a képzés elvégzése a diploma megszerzésének feltétele lesz. Szuromi felidézte, hogy egy éve Ilan Mor egy az egyetem és a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia együttműködésében szervezett eseményen azt mondta, hogy „az emlékezések és a hivatalos állásfoglalások nagyon fontosak, de messze nem elégségesek: új kezdeményezések szükségesek, hogy az antiszemitizmus elfogadhatatlanságáról világos kép alakuljon ki az újabb generációkban. Ennek leghatékonyabb módja a nevelés, az oktatási rendszer minden szintjén". A rektor, mint mondta, ezen mondatok hatására, „komolyan megfontolva a kérdés súlyát", úgy döntött, a katolikus egyetemnek is szerepe lehet e nevelő munkában.
A rektor elmondta, hogy az új tárgyat – a nagykövet segítségével – a Tel-avivi Egyetem (University of Tel Aviv) két professzora, Dina Porat és Raphael Vago dolgozta ki. Raphael Vago személyesen is kötődik a vértanúhalált halt Márton Áronhoz, a püspök hősies cselekedeteihez.
Ilan Mor történelmi jelentőségű projektnek nevezte a kezdeményezést. – Mérföldkő ez a nap a múltjával és jelenével küzdő Magyarország életében – mondta, s elismerően szólt arról is, hogy Magyarország hivatalosan átvette a Nemzetközi Holokauszt-emlékezési Szövetség (IHRA) soros elnökségét.
– Továbbra is baráti kezet nyújtok Magyarországnak a múlt feldolgozásához – mondta Ilan Mor, aki beszélt arról is, hogy aggodalommal figyeli a különböző antiszemita megmozdulásokat az Európai Unióban. – Minden társadalomnak fel kell állnia, és nemet mondania az antiszemitizmusra, a homofóbiára, a rasszizmusra – szögezte le, s bár nem nevezte meg a miniszterelnököt, félreérthetetlenül utalt arra, hogy Orbán Viktor a napokban nem éppen toleráns hangnemben nyilatkozott a homoszexualitásról, s a nemzeti konzultáció nevű kezdeményezésében is menekültellenes sztereotípiákat penget.
Ilan Mor leszögezte: a múlt feldolgozásában az oktatással lehet előbbre jutni. – Az oktatás nem az egyetemen, a gimnáziumban, az általános iskolában, még csak nem is az óvodában kezdődik. Az oktatás otthon kezdődik, a szülők vannak a GPS szerepében, ők adják meg a gyerekeknek a koordinátákat. Ha ez az eligazítás hiányzik, akkor nő meg a jelentősége annak, hogy mennyit fektetünk az oktatásba – mondta, hozzátéve: e most elindított program segít a fiataloknak abban, hogy ne csak diplomával legyenek felvértezve, hanem a múlt ismeretével is.
Hangsúlyozta: a holokauszt nem a náci haláltáborokkal kezdődött, hanem azzal a kővel, amellyel bedobták egy zsidó boltos kirakatát, az antiszemita kijelentésekkel, és azzal, amikor valakit a származása miatt köptek le az utcán. – Az antiszemitizmus az alapja a holokausztnak – szögezte le, amit nem álltak meg szó nélkül a szélsőjobboldalt képviselők – az Alfahír nevű portál és a Kurucinfo egymást követően tette fel a provokatív kérdéseket. A rektor és a nagykövet bölcsen, távolságtartóan és türelmesen válaszolt az egyebek mellett a holokausztot relativizáló fölvetésekre is.
A Népszabadság hivatalos úton is megkeresi az ügyészséget, hogy indít-e eljárást az illegálisan működő Kurucinfo portállal kapcsolatban, amelynek tudósítója nyílt színen, nevét, arcát vállalva tett fel kérdéseket egy sajtótájékoztatón.

Dávid-csillagos fejdísz egy balatonfüredi 

óvodában

2013, május 11 - 12:30
A képen látható Dávid-csillagos "fejdíszeket" kellett viselniük a gyerekeknek a balatonfüredi Kiserdei Óvodában, anyák napján.
Az óvodavezető állítása szerint egy vers kapcsán került a fejükre, amelyben a gyermek, mint édesanyja csillaga szerepel. A kék szín az eget, a csillag pedig anyuci szeme fényét szimbolizálta. A színek és a formák azonban önmagukért beszélnek, tökéletes egyezőséget mutatnak a Dávid-csillaggal.

Az óvodavezető szerint ez csupán a véletlen műve, sem neki, sem az óvónőknek eszébe sem jutott, hogy az általuk készített fejpánt egy zsidó jelkép, ők csupán a "szeretet és béke" jegyében készítették anyák napi műsorukat, és az óvoda szellemiségét is ez hatja át. Állításuk szerint a csillag formáját egy újságból vágták ki, azt használták sablonnak. Mivel arany színű filcet nem kaptak, így sárga lett a csillag. Felmerül a kérdés, hogy ha igazat is mond az óvodavezető, és tényleg nem jutott eszükbe, hogy egy jóérzésű magyar embernek ez mást fog jelenteni, akkor hogyan lehetséges, hogy egy pedagógus ennyi történelmi alapismerettel sem rendelkezik, és nem szúr neki szemet az, ami másnak ordít?

Érdemes megjegyezni, hogy éppen ekkor zajlott Budapesten a Zsidó Világkongresszus, amikor ez a szégyenteljes eset történt. Természetesen ez is csak a véletlen műve -mondja az óvodavezető- ugyanis ők nem követik a híreket és nem is volt tudomásuk a kongresszusról.

Az óvoda már nem először került a figyelem középpontjába. Korábban a farsangi mulatságát rendezte a helyi Hit Gyülekezete épületében. Magyarázatként arra hivatkoztak, hogy ebben az óvodában a szülők is beöltöznek a gyerekekkel együtt, ezért színpadra van szükségük. Balatonfürednek több olyan önkormányzati helyisége is van, melyben színpadot lehet felállítani. A kérdésre, hogy miért nem választottak más helyszínt a bálozáshoz, az volt a válasz, hogy ez az egyetlen olyan hely, ami méret és alak szempontjából is megfelelő. Az óvodavezető hozzátette, szerződésük van a Hit Gyülekezetével a terembérlésre vonatkozóan, bérleti díjat fizetnek nekik és a jövőben is ott kívánják rendezvényeiket megtartani.
www.veszpremmegye.jobbik.hu nyomán Bakonyi Hírmondó 
Kapcsolódó cikkek: 

Áljatok meg barátaim itt van már a kánaán !! Újból lehetne szüzlány vérét folyatni !!!

Nincs visszaút – végleges szakadék a magyar társadalomban

De zsidót sem kell beengedni !!!

Magyarország és az európai társadalom egyik leglátványosabb törésvonala rajzolódik ki a bevándorlás visszaszorítására tett ellenintézkedések mentén.

Az ellentétek mindinkább kiéleződni látszódnak, miután a kormány bejelentette, hogy egy 4 méter magas, 175 kilométer hosszú falat emelne a szerb-magyar határon, hogy megakadályozza az illegális bevándorlók tömeges és ellenőrizetlen beözönlését. A pártok megosztottak a kérdésben, és a válaszreakció kapcsán a mára szokványosnak mondható baloldal-jobboldal szembenállás látszik kibontakozni. Ennek a szembenállásnak azonban – a látszat ellenére – nincs köze politikai oldalakhoz.
A kormány a probléma megoldása érdekében elfogadható megoldásnak tartja a fizikai határzárat, de a párton belül is a megosztottságot erősíti a határ lezárásának kérdése. A Jobbik szerint a határzár nem elég, több és szigorúbb intézkedésre van szükség a probléma kezelése érdekében. Az MSZP-DK-MLP vonal elfogadhatatlannak tartja a határ lezárását, és meggyőződésük, hogy ezzel Magyarország olyan mélyre süllyedt, hogy arra a XXI. században már nem szabadna példa legyen. Ennek ellenére a határ fizikai lezárását mostanra több, a tömeges bevándorlás által érintett ország is alkalmazza, több-kevesebb sikerrel.
Ez a törésvonal nem baloldal és jobboldal, hanem az – Európában történelmi ellentétnek is mondható – individualizmus és kollektivizmus közt húzódik.
Azok a pártok (személyek), melyek a kollektívum, a közösség érdekét tartják viszonyítási alapnak, elfogadhatónak tartják a határ fizikai lezárását. Azok a pártok (személyek), melyek az individuumot (különálló egyént) tekintik a politikai és társadalmi kérdések viszonyítási alapjának, elfogadhatatlannak tartják a bevándorlás-probléma kezelését.
Már a fentebb elhangzottak megfogalmazása is mutatja a társadalom radikális megosztottságát; azok a személyek, akik az individuumot tekintik viszonyítási alapnak, többnyire nem tekintik problémának a tömeges bevándorlást, így a bevándorlás-probléma kifejezést sem használják. Ehelyett embertelenségről és a szolidaritás teljes hiányáról beszélnek.
Ez az áthidalhatatlan szakadék az európai társadalomban zajló radikális változások indikátora, amit leginkább az mutat, hogy
a két álláspont közt nincs kompromisszumlehetőség. A bevándorlók tömegeit vagy beengedjük, vagy nem.
Vannak, akik azt mondják, be kell engedni mindenkit, mert okkal vannak itt. Egyéni tragédiák millióira vezethető vissza a határ felé közeledő embertömeg látványa, de ők ugyanúgy érző lények, akik súlyos traumákat követően próbálnak menedékre lelni. Akik ezt az álláspontot képviselik, az individuumot tartják a politikai/társadalmi kérdések viszonyítási alapjának. Az individualisták az Észak-Afrikában és a Közel-Keleten zajló történéseket az azt megélő individuum nézőpontján keresztül értékelik. Egyéni tragédiákat látnak, és a határ felé közeledő tömegben is egyéneket látnak, akik milliónyi független személyként érkeznek Európába, mindegyikük a maga egyéni tragédiájának hatására.
Vannak, akik azt mondják, a bevándorlók tömegét nem szabad beengedni. Sőt, lehetőleg senkit ne engedjünk be. Ők a tömeges bevándorlásban nem különálló egyéneket, hanem egyetlen, a határ felé közeledő tömeget látnak. Akik ezt az álláspontot képviselik, ők a kollektívum, a nagyobb közösség érdekét tekintik viszonyítási alapnak. Nem egyértelmű, hogy a bevándorlás teljes ellehetetlenítése minden esetben és ténylegesen a többségi társadalom érdeke, de az kétségtelen, hogy akik ezt az álláspontot képviselik, egy kollektívumot tekintenek viszonyítási pontnak, és a bevándorlók tömegében is kollektívumot látnak.
Esetenként eltérő lehet, hogy a határ lezárása mellett érvelők milyenkollektívumot tekintenek kiindulási alapnak. A nemzeti gondolkodásúak a nemzet érdekének sérülését látják a bevándorlók tömeges érkezésében. Eközben a kormány opportunista megközelítése sok mindenre visszavezethető – egyszerű parancs teljesítése Berlinből, vagy akár a párt érdekeinek sérülése, ami azt mondja, hogy több bevándorló, kevesebb pénz. Utóbbi esetben a párt vagy az állam anyagi érdekeinek sérülését látják. Természetesen, nem elképzelhetetlen, hogy a kormány egyes tagjai szintén a nemzeti érdek sérülését látják. A kettő közt az a közös nevező, hogy mindegyik
egy kollektívum, egy közösség érdekének sérelmét látja a bevándorlásban.
Tehát adott egy Európa-szerte mutatkozó törésvonal, ami most Magyarországon radikalizálódik, és áthidalhatatlan szakadék kialakulásához vezet az individualista és kollektivista viszonyítási alapú személyek közt.
Az individualisták sérelmezik, hogy a politikai ellenfelek nem egyénnek tekintik a bevándorlókat – az ő szemükben ez embertelenség, és a szolidaritás teljes hiányát mutatja. A kollektivisták eközben valóban nem egyénnek tekintik a bevándorlókat, hanem egy közösség részének. Mivel esetükben a kollektívum a viszonyítási pont, mindent ennek mentén helyeznek értelmezési keretbe; ők egy nagyobb közösség részei, aminek az érdekei sérülnek, mert egy másik közösség beözönlik a területükre. Ez egy áthidalhatatlan szakadék. A bevándorlás kezelése egy olyan határhelyzet, ahol mindenkinek döntenie kell, melyiket tartja feljebbvalónak; az egyén érdekét, vagy a társadalom érdekét. Eközben

NAPI AKTUÁLIS - Toroczkai László a "vasfüggönyről"

Nagyon drága lesz és lehet, hogy semmit sem ér a határzár

Áder

szerző: Sarnyai Gábor, 2015. június 18., csütörtök 19:30, frissítve: péntek 07:15
Veszélyes, költséges és haszontalan lehet a szerb határon felhúzandó kerítés vagy fal – ezt mutatják a nemzetközi példák, és így véli a szakértő.
A kormány utasítást adott a belügyminiszternek, hogy kezdje meg az előkészületeket a szerb–magyar határ fizikai lezárására – jelentette be a minap Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter. A tárcavezető kijelentette: Magyarország semmi különöset nem tesz, csak nemzetközi példákat követ. Valóban létezik a görög–török, valamint a bolgár–török határon is kerítés, és az észak-afrikai spanyol területek is így védik magukat a bevándorlási nyomással szemben. De nemcsak Európában védekeznek így az illegális migrációval szemben, a legnagyobb és a legköltségesebb, de egyben leghatékonyabb rendszer az amerikai–mexikói határon található.
George W. Bush elnök a fal megépítése mellett érvelő beszédében hangsúlyozta: „a nemzetünk a bevándorlók nemzete, de egyben a törvénytisztelet nemzete is vagyunk”. Arra is kitért, hogy az illegális bevándorlók elveszik a kórházi ágyakat, az iskolai helyeket és növelik a bűnözést. Az elnök azzal is érvelt, hogy ezzel a módszerrel megállítható a drogcsempészet és terroristák beáramlása.
A fal megépítése 4,1 milliárd dollárba került. Természetesen ez nem a végösszeg, hiszen a fenntartási költségei is nagyon nagyok. AForbes magazin szerint Amerika az elkövetkezendő 25 évben 75-től 100 milliárd dollárig terjedő összeget fog költeni a rendszer fenntartására. Azt is kiszámolták, hogy a határzár ebben az időszakban két és fél millió embert akadályoz meg abban, hogy belépjen az Egyesült Államok területére, vagyis feltartóztatott bevándorlónként a fal 40 ezer dollárba kerül az amerikai adófizetőknek.

Megállítja az embereket?

Az amerikai határzár igen hatékony: a megépítése után az illegálisbevándorlás a 70-es évek szintjére esett vissza. A határátlépésből fakadó letartóztatások száma – a mexikói szakaszon – 2005 és 2010 között 61 százalékkal csökkent. Azt hozzá kell azonban tenni, hogy az USA-ba bevándorló migránsok jelentős többsége gazdasági bevándorló, így egy kisebb ügyintézés után már vissza is küldhetik őket Mexikóba. Viszont a csempészet nem szorult vissza, több videó is kering az interneten arról, hogy a mexikói bandák milyen leleményes módszerekkel játsszák ki határrendészetet.

Amerikai határ San Diegónál
Fotó: MARK RALSTON / Europress/AFP

A helyzet idehaza egy picit más. Mi történik, akkor ha az emberek átmásznak a falon és átjutnak Magyarországra? A rendőrség megállíthatja őket? Erről kérdeztük Nagy Boldizsár menekültjoggal foglalkozó nemzetközi jogászt, az ELTE oktatóját. Véleménye szerint a megépíteni kívánt kerítés egésze feltehetően Magyarország területén lesz felhúzva, hiszen elég körülményes lenne azt pontosan a szerb–magyar határvonalra építeni; a karbantartása, az ellenőrzése is nehézkes lenne. Így tehát az menekülteknek nem is kell felmászniuk a kerítésre. A nemzetközi jog értelmében – ha kérik a magyarországi menekültstátuszt a helyszínen, akár a kerítés Szerbia felőli oldalán állva – a magyar szerveknek kötelességük az előzetes menekültügyi eljárást elindítaniuk, mert a kerítés túloldala is magyar joghatóság alá tartozik, ott is érvényesek a magyar törvények.

A pontos árat még nem tudni, de nem lesz olcsó

A melillai, spanyol fal 11 kilométer hosszú és három méter magas és 33 millió euróba került. A bolgár–török határon épült pedig 85 kilométer hosszú, 3 méter magas, építési költsége összesen 45 millió euró volt. Egy határzár ára sok mindentől függ. Például, hogy hány réteg szögesdrótot telepítenek, vagy hogy csak gyalogos elterelőt vagy autós blokádot is építenek-e. De ha a bolgár példát vesszük alapul, abból az jön ki, hogy a magyar határzár minimum 30 milliárd forint körüli összegbe fog kerülni. Lázár János a szokásos csütörtöki sajtótájékoztatóján elmondta, hogy még nem lehet tudni, kivel építtetik meg a falat. Felhívta a figyelmet arra is, hogy a magyar kormány továbbra is betart minden nemzetközi egyezményt a menekültekkel kapcsolatban. Mint mondta, Magyarországot nem érheti semmiféle kritika Brüsszelből, de máshonnan sem, mert a délszláv háborúk elől menekülőket is befogadta az ország, és továbbra is így teszünk azokkal, akiknek veszélyben az életük.

Ki fizeti ki?

Lapunk megkérdezte az Európai Bizottságot, hogy az unió finanszírozza-e ezeket a létesítményeket, esetleg Magyarország kaphat-e uniós forrást az építkezésre. A migrációs és a belügyi biztos sajtóosztálya azt válaszolta, hogy eddig két határzárra kértek pénzt a tagországok, az egyik a görög evroszi, a másik spanyol melillai volt; mind a kettőt elutasították. Azt is elmondták, hogy minden segítséget megadnak a tagállamoknak ahhoz, hogy megvédjék az EU külső határait, természetesen úgy, hogy mindeközben tiszteletben tartsák a migránsok alapvető jogait és betartsák a vissza nem küldhetőség tilalmát. Magyarország például a 2014–2020-as ciklusban 40 millió eurót kap az uniótól a határok megvédésére, azonban határzárépítés sem a 2007–2013-as, sem a 2014–2020 költségvetésben nem szerepel. Azt is megemlítették, hogy Magyarország Belső Biztonsági Alap (ISF) tervét már véglegesítették, és abban a magyar fél nem említett határzár-építési terveket.

Elterel vagy gettósít?

Az amerikai határzár esetében a legveszélyesebb szakaszon, a Sonora-sivatagban nem épült határzár. Ennek az lett a következménye, hogy a vándorlók elkezdték inkább ezt a területet „ostromolni”, ez viszont komoly áldozatokat követel. Az első autóút elérése ezen a szakaszon három-öt napba telik a hatalmas hőségben. Az amerikai határon harminc év alatt 5000 ember halt meg határátlépés, a 2004 és 2008 közötti időszakban azonban 1086 halálesetet regisztrált a határőrség csak az arizonai szakaszon. Erre van európai példa is: Estrella Galán, a spanyol menekültügyi segítő szervezet főtitkára szerint az ottani határzár arra sarkallta a menekülteket, hogy a sokkal veszélyesebb földközi-tengeri útvonalat válasszák.

Egy csoport menekült a Tisza-parton, útban Magyarország felé
Fotó: Máté Péter / Magyar Nemzet

A kerítés másik hatása az elterelés mellett az illegális táborok kialakulása lehet. Az afrikai spanyol város, Melilla melletti hegyekbenemberek tömegei élnek a szabad ég alatt. Innen indítják meg a csoportos átkeléseiket abban a reményben, hogy ha nagyobb számban próbálkoznak, akkor többüknek sikerülhet átjutni. Ilyen illegális táborok a Vajdaság északi részén már régóta megtalálhatóak, és a magyar határ téli megerősítése óta az utcákon élő bevándorlók száma drasztikusan megnőtt. Már nemcsak Szabadkán, hanem Magyarkanizsán is tömegesen élnek az utcán az emberek. Vagyis a gettósodás már elkezdődött a térségben – kérdés, hogy merre fejlődik a jelenség.

Áder tanulmány útja alatt ezt a kérdést is tárgyalták a felek !!!

Megszólalt Brüsszel a magyar kerítésügyben

Csak akkor engedélyezik , ha kínai nagy falhoz hasonló monstrumot építünk , hogy turisztikai látványosságnak is megfeleljen . És aki átjön rajta az ügyeletes stadion kilesz jelölve koncentrációs tábornak , hogy érezzék a delikvensek a magyar szeretetet. A zsidó ÁVH – s őrség már szervezve van , és egy új húsdarálót is felállítunk a Duna parton , hogy az ÁVH -s zsidó unokák is gyakorolhassák az emberek megsemmisítésének ezt a módját is , hisz Amerikában ez lesz a divat !!!

Bokros: Magyarországnak szüksége van bevándorlókra

Hogy ne érezze egyedül magát ez a hülye seggnyaló .
Csak a bokros jár ki be az országból , ja meg a zsidóban a fájdalom !!

Ezt látja a fidesz bevándorlásnak !!!
Különben is akik jönnek azért jönnek , hogy holokamut tanuljanak , és ugye így már más a leányzó fekvése , majd bérbe vizsgáznak a magyar diákok helyett!!
Úgy , hogy tiszta haszon , hogy ide tolják a pofájukat .

AZ MSZP SZERINT NINCS IS BEVÁNDORLÁS

Alighanem most érte el a tetőpontot a baloldal bevándorlás-témában.
Az hagyján, hogy a határra épülő kerítés ellen tiltakozva "levasfüggönyözték" a Fidesz Lendvay utcai székházát, és erről képeket is megosztottak, a legjobb Horváth Csaba Facebook-bejegyzése, amit a cink.hu is kiszúrt. Az MSZP politikusa szerint
a bevándorlás egy álprobléma, amit a Fidesz kreált.
Horváth szerint lehet, hogy sokan örülnek a déli határt védő kerítésnek, de megjelenhet majd egy osztrák vasfüggöny, vagy Nagy-Britannia is hazaküldheti a magyar állampolgárokat, amivel odaveszne az elmúlt 25 év eredménye.

Történelmi válasz György Péter sertepertéjére! 
"A világnézetébe senkinek sem szeretnénk beavatkozni, de ennek a csomagnak olyannak kell lennie, amely felvértezi a hallgatókat a vak előítélet, a rasszizmus ellen. Ha ezt bevezetjük, akkor megtettük, ami tőlünk telt azért, hogy politikai értelemben ne legyen valakiből bolond" - mondta György, hozzátéve: olyan egyetem persze nincs, amely nem termel ki Vona Gáborokat." 
"A RASSZIZMUS ELLEN"? 
A zsidóság egész történelme során őrt állt saját etnikai tisztasága, vallási, valamint történelmi eredetközösségének megóvása felett. A TÓRA, azaz MÓZES ÖT KÖNYVÉNEK: -----http://hu.wikipedia.org/wiki/Tóra ---- ötödik könyvében, DVARIM-ban a "törvény summájában", a 7. fejezet 3.-4. mondata egyértelművé teszi a zsidó és nem zsidók közötti házasságok tilalmát: "Ne házasodjál velük idegen népekkel össze. Lányaidat ne add fiaikhoz és lányait ne vedd el fiaidnak." 
PONTOSABBAN: 
3. mondat: Sógorságot se szerezz ő velök, a leányodat se adjad az ő fioknak, és az ő leányukat se vegyed a te fiadnak; 
4. mondat: Mert elpártoltatja a te fiadat én tőlem, és idegen isteneknek szolgálnak; és felgerjed az Úrnak haragja reátok, és hamar kipusztít titeket. 
A zsidó és nem zsidó között kötött házasság a zsidó törvény szerint nem bír összekötő erővel, és a vallás szempontjából nem tekinthető érvényesnek, akkor sem, ha száz rabbi áldotta meg. 
A zsidóság egyik legnagyobb prófétája Jirmijahu http://mek.oszk.hu/04000/04093/html/szocikk/12301.htm, is intőn emeli fel szavát az ellen, hogy a zsidó nép külső népekkel házasságot ne kössön és ezáltal fokozatosan ne asszimilálódjon, hanem ehelyett az "együtt, de külön-külön" receptjét írja elő, mint az egyetlen lehetséges módot arra, hogy a zsidó nép és zsidó lét fennmaradjon. 
Ezt a történelmi etnocentrikus világnézetet a zsidóság vallási törvényei nyomán szigorúan, évezredekig be is tartotta, ezért is tudott annyi archaikus, egykori nagy múltú népet a jelen időkig túlélni és annyi megpróbáltatáson felülemelkedni. 
KÉREM HALLGASSA MEG EZT a rabbit a 21.50-től: https://www.youtube.com/watch?v=7PU_WrpMJ18 
A rabbi elmondja, hogy nagyon fontos a származás, a gyökerek, vagyis az, hogy a házasulandó felek zsidók legyenek, mert a zsidóság fennmaradásának ez az egyik alapja. 
-MAJD FELTESZI A KÉRDÉST! 
Hol vannak az ősi egyiptomiak? 
Hol vannak a rómaiak? 
Hol vannak a spártaiak? Az egész "Mis-mássá" vált! Összekeveredtek, majd eltűntek. 
De napjainkban vajon melyik ősi nép él még mindig? 
Mi zsidók! 
Csak egyedül mi zsidók! Egészen Ábrahámtól kezdődően egészen napjainkig, az idők végezetéig, örökké! (IDÉZET BEFEJEZVE) 
ITT EGY RÉSZLETES OKTATÁSI ANYAG ARRÓL, HOGY KI A ZSIDÓ: https://soundcloud.com/dekaratna/zsid-ki-lehet 
TEHÁT MIRŐL BESZÉLÜNK? 
Egyáltalán a zsidóság milyen erkölcsi alapon ajánlgatja más etnikumok kárára a bevándorlás eltűrését, a multikulturalizmust, a szegregációmentességet, toleranciát, ANTIRASSZIZMUST? 
Ez az ember ott az ELTE épületében zsidó létére miért játssza el a moralizáló bazári majom szerepét? 
(Facebook

14 jel, ami arra utal, hogy háború várható 

2014. 12. 20. 18:44 alfahir.hu 
Magyarország liberális gondolkodói, akik szép számmal megtalálhatóak egyébként a jelenlegi kormánypártban is, gyakran hangsúlyozták abbéli véleményüket, hogy Európát semmilyen katonai veszély nem fenyegeti, ezért nem is kell arra felkészülni, s különben, ha bárki megtámad minket, akkor majd a NATO megvéd. 
Mi van akkor azonban, ha maga az Egyesült Államok által vezetett NATO törekszik arra, hogy kiprovokáljon egy háborút? Hiszen láthattuk az elmúlt évtizedekben egyetlen egy ország sem támadott meg egy NATO tagországot sem, ellenben az USA és a NATO aktív háborús félként lépett fel, háborúzott, bombázott porrá és néha meg is szállt egy-egy független nemzetet. Viszont most egy hatalmas háború réme fenyeget minket (s e sorok írása közben is csak reméljük, hogy eme szavak csupán túlzott félelmünk által szült aggodalmak), amelynek kitörésére sajnos napról napra egyre több aggasztó jelből következtethetünk. 
A mai Ukrajna helyzete sokban emlékeztet a 2008-as Grúzia állapotára. Emlékezhetünk még rá, egy a Soros György és más amerikai "civil körök" által pénzelt 2003-as rózsás forradalom (nevezhetnénk Majdan térinek is?) után kerültek hatalomra az Egyesült Államokban tanult, nevelkedett és ott is dolgozó Szaakasvili és kormányai, akik később háborút provokáltak Oroszország ellen Dél-Oszétia hovatartozása miatt (emlékezetes a terület döntő többsége orosz, egyben orosz állampolgár, s népszavazáson 99% szeretett volna elválni Grúziától). A háború története ismert, amerikaiak felfegyverezték a grúz hadsereg egy részét, majd folyamatosan ellátták az országot, de ez sem volt elég, a grúzok öt nap alatt vereséget szenvedtek. Később az EU vizsgálatot indított, amelyből egyértelműen kiderült, hogy a grúzok kezdték a háborút, ahol Oszétia Oroszország segítségével védekezett. 
Nos, ezek a volt grúz-amerikai állampolgárságú vezetők mostanra már grúz-amerikai-ukrán állampolgárok és az ukrán kormányban ülnek, s adnak minisztereket, államtitkárokat vagy rendőri vezetőket az ukrán nép számára. A volt grúz belügyminiszter, most ukrán belügyi államtitkár pedig ki is fejtette: azért ment Ukrajnába, hogy tehessen Oroszország ellen. És ne legyenek kétségeink, hogy az amerikai utasításokat ők kérdés nélkül teljesíteni fogják, hiszen saját hazájukat, Grúziát is képesek voltak Oroszország ellen hadba léptetni, mit fognak tenni egy számukra idegen gyarmattal? 

Eközben az Egyesült Államok Szenátusa elfogadta azt a törvényjavaslatot, amely felhatalmazza az USA-t, hogy felfegyverezze Ukrajnát, sőt NATO-n kívüli katonai szövetségesének nevezi, ami azt jelenti, hogy innentől minden Ukrajnát ért támadás (legyen az akár megelőző, vagy védekező jellegű is) az Egyesült Államok saját maga elleni támadásként értékelhet. Ez pedig az USA kezébe adja a NATO 5. cikkelyének életbeléptetésének kártyáját, aminek hatására de facto és de jure a NATO hadba lép Oroszország ellen. 

Ez pedig nekünk, magyaroknak, különösképpen fájni fog, főleg, ha mondjuk ez éppen egybeesik azzal az időszakkal, amikor mi fogjuk védeni a Baltikum légterét, amiről már volt szó egy korábbi írásban. Sőt, a Magyar Légierőnkön kívül már az amerikaiakkal közösen szárazföldi hadgyakorlatokon vesz részt a Magyar Honvédség, mint a már említett Iron Sword gyakorlat. Ezek a hadijátékok pedig kiváló alkalmat teremtenek arra, hogy az Egyesült Államok újabb katonákat és harci eszközöket tartson Oroszország szomszédságában. 

Az sem nyugtathat meg minket, hogy eközben Hende Csaba honvédelmi miniszter úgy módosítaná a Honvédelmi törvényt, hogy békeidei és minősített idei működés mellé beemelné a válsághelyzeti működés fogalmát, hogy a Honvédség felkészülhessen egy esetleges háborúra (az USA érdekei szerint). 

S, ha már említettük az Egyesült Államokat, akkor jegyezzük meg azt a tényt, hogy az Egyesült Államok jelenleg is több katonai bázist is fenntart Európában, a számok egészen döbbenetesek, összesen közel 200-220 amerikai katonai létesítmény, közel 66.500 fő katonával, amely számokban még nincs benne a nyártól megindított folyamatos csapatnövekedés, s azóta Németország, Görögország, Olaszország, Hollandia, Egyesült-Királyság, Spanyolország, Bulgária és Portugália mellett amerikai csapatok (szárazföldi és légierővel egyaránt) jelentek meg Romániában, Lengyelországban és a Baltikumban. Eközben Oroszország egyetlen egy fegyverest sem állomásoztat az Egyesült Államok közelében. 

A Pentagon és az amerikai Szenátus viszont nem elégedett a több mint 70.000 amerikai katona jelenlétével, és a múlt hét folyamán már arról beszéltek, hogy a 24 éve kivont közép-hatótávolságú nukleáris robbanófejjel ellátott rakétákat ismét vissza kell helyezni Európába, ezek a nukleáris fegyverek méltóképpen nevezhetőek a hidegháború utolsó szakaszának jelképeként is. Eközben természetesen ne feledjük, hogy az amerikaiak továbbra is Európa öt országában tárolnak bevetésre kész B61-es nukleáris gravitációs bombákat, amelyeket be lehet vetni F-16/18-asokról, és a német/angol/olasz Tornado típusú harci repülőgépekről, így kijelenthetjük, hogy az Egyesült Államok jelenleg is atomfegyverek bevetésére képes eszközökkel rendelkezik (s akkor még nem beszéltünk az Északi Sark alatt meghúzódó Ohio osztályú ballisztikus rakétahordozó atommeghajtású tengeralattjárókról) Oroszország közvetlen közelében, amely azért komoly fenyegetés. 

Itt kell megemlítenünk még a médiában folyó csendes, vagy kevésbé csendes "háborút", ami az emberek, a nép meggyőzéséért folyik, egyfajta kondicionálásképpen. A már említett ferdítések tucatjai (Oroszország atomfegyverek szállítására alkalmas repülőgéppel repültek nemzetközi vizek felett, miközben nem beszélünk a már itt lévő 200 amerikai atomfegyverről stb.), sőt egyes esetekben a döntéshozók befolyásolására is erős jeleket láthatunk, hiszen éppen a héten tudhattuk meg Gyöngyösi Márton jobbikos képviselőtől, hogy a Katonai Nemzetbiztonsági Szolgálatok is manipulálva tálalja a híreket az Országgyűlés Külügyi bizottságának tagjai számára: konkrétan a finn államelnök szavait másították meg, mintha élesen kirohant volna Oroszország ellen, szinte háborús retorikával vinné Finnországot a NATO karjaiba, miközben éppen az ellenkezőjét mondta: Finnország nem akar a NATO tagja lenni, Oroszország be-berepülései, katonai jelenléte pedig természetesek a térségben, sőt azt is megemlít ette, hogy az erőltetett szankciós politika árt a finn gazdaság számára. Tudjuk, hogy a magyar szolgálatok sok esetben partnerszolgálatoktól (nevezzük nevén, a CIA-tól) kapnak híreket és információkat, így az Egyesült Államoknak itt is megvan a lehetősége arra, hogy manipulálja a magyar törvényhozásban helyet foglalókat (és persze akkor nem is beszéltünk még a lehallgatásokról és nyomásgyakorlásokról). 

Természetesen Oroszország is nagyobb fegyverarzenált vonultatott fel a saját határain belül, hiszen, ha a szomszédban megjelenik egy 70.000 ezres idegen haderő, akkor azért illik gyanakodni. 

Ebben a feszült légkörben viszont az Egyesült Államoknak és európai kiszolgálóinak rá kellett jönniük, hogy a szankciós politika nem tudja megroppantani Oroszországot, sőt olyan kellemes meglepetéssekkel is járt, mint a török-orosz energetikai közeledés (s sajnos viszont hazánkra nézve kellemetlen Déli Áramlat elvesztése, de az amerikai szövetségeseink minket úgyis csak feláldozható bábúként tartanak számon, akit úgysem árt megrendszabályozni). Az olajár mesterséges manipulációjával viszont érzékeny csapást tudtak mérni Oroszországra, arra számítva, hogy a hatalmas országban majd tüntetések, demonstrációk kezdődnek, esetleg "civilszervezetek" rásegítésével pedig megindulhat egyfajta lázadási hullám, amelynek célja a jelenlegi orosz kormányzat megbuktatása. 
A felületesen felsorolt jelekből egyetlen egy is félelemre inthet minket, de így elolvasva, egyre jobban elénk tárul a háború rémképe, amit csak megerősít az is, hogy minap Lázár János, a magyar miniszterelnökséget vezető miniszter is legvalószínűbb forgatókönyvként említette a háborút. 
NZs 
Kapcsolódó: 
   A háború árnyékában az olcsó olajról gondolkodtunk 
   A NATO megduplázza a szövetségi gyorsreagálású erőket 
   Elmondták kiket érint a hatodik mozgósítási hullám 
   Putyin: az amerikaiak célponttá teszik Európát 
   Megint megkapta az EU, amire vágyott: Moszkva meghosszabbítja az élelmiszer-embargót 
   Szellemi mozgósítás 

A HÁBORÚ ÁRNYÉKÁBAN AZ OLCSÓ OLAJRÓL GONDOLKODTUNK

Megdöbbentően közel került hazánk ahhoz, hogy egy valódi háborús konfliktusba keveredjen. Mintha visszaforgattuk volna az idő kerekét, vezető politikusaink nyíltan ki merik jelenteni, hogy a mostani geopolitikai viszály, ami egyébiránt jelenleg egy szomszédos országban, Ukrajnában csúcsosodik ki, eszkalálódhat, és végigsöpörhet a kontinensen. Azonban az eseményeknek létezik egy másik olvasata is, ami ugyan szintén aggasztó, ugyanakkor mégis jobban definiálható, hiszen mentes minden ideológiától, minden nehezen értelmezhető, absztrakt politikai elgondolástól. Természetesen, ez a pénz, az üzleti érdek, ami ebben az esetben a fosszilis energia-források feletti minél hangsúlyosabb ellenőrzést jelenti.

aHa pusztán energiapolitikai szemszögből nézzük az orosz-amerikai válságot, látnunk kell, hogy sokkal bonyolultabb annál a helyzet, mintsem hogy az Egyesült Államok megharagudott volna Moszkvára, amiért az annektálta a Krím-félszigetet, és ezért az Európai Unióval és arab szövetségeseivel együtt gazdasági szankciókkal sújtotta Oroszországot.
Megváltozik a politikai játéktér
Hogy jobban megértsük a helyzetet, egy 2010-es jelentésig kell visszanyúlnunk, amit a német hadsereg készítettet belső használatra. Természetesen – ahogy az lenni szokott -, mintegy figyelemfelkeltés, tematizálás céljából (vö.: Lázár Jánossal készült Háborúra felkészülni című Figyelőben megjelent interjú) kiszivárgott ez az anyag. Elég komoly sajtóvisszhangot kapott, nemcsak Németországban, hanem hazánkban is. Az elemzés az olajkitermelésben várható változásokra, illetve az ellátásban felmerülő jövőbeni problémákra hívta fel a hadsereg figyelmét. Az anyag készítői egy közeli olajcsúccsal számoltak, ami az árak megnövekedése mellett a kínálati oldal beszűküléséhez vezethet.

Az egyik, de azóta már egyre inkább érzékelhető végső következtetésük szerint nőni fog az olajtermelő országok befolyása a világpolitikában, míg a nemzetközi szerződésekben egyre komolyabb szerepet fog játszani az olaj, illetve a közeljövőben teljesen átrajzolódik a politikai játéktér.

Természetesen, a fenti eredmény nem csupán az olaj esetében áll fenn, de ugyanígy igaz a földgáznál is.

Az előrejelzés azonban nem számolt a gazdasági világválsággal, ami közben a keresleti oldalon gyökeresen visszaszorította a fizetési hajlandóságot, képességet. Meglepőnek tűnhet, de pont az ipari és lakossági fogyasztás visszaesése húzta el – igaz csak ideig-óráig - a kontinensünket jelenleg konkrétan is veszélyeztető konfliktust.

A kereslet csökkenése kezdte magával rántani az olaj árát is. Ez piaci törvényszerűség, azonban az energetika egy csöppet sem hasonlítható bármely más termék kereskedelméhez. Hiszen mind a lakosság, mind a gazdaság számára létszükséglet a folyamatos és biztonságos energiaellátás, enélkül egyetlen állam sem működhet, létezhet, és ezért akár fegyveres konfliktus is vállalható.
Csak akkor, ha megéri...
A fosszilis energiahordozók kitermelése pénzbe kerül, amit az eladásokból kell finanszírozni. Minél kisebb összeghez jut a kereskedő, annál kevésbé éri meg neki a bányászat. Ezt tetézi az a tény is, hogy az úgynevezett hagyományos mezők kimerülőben vannak, az energiavállalatok kénytelenek például az Északi-sarkkör felé terjeszkedni, vagy éppen a vízbefecskendezéssel, földkéreg-repesztéssel palaolajat kitermelni. Mindkét gyakorlat rendkívül költséges. Ugyanakkor, ha bizonyos mennyiséget nem gazdaságos felhozni a felszínre, az a készlet bizony elérhetetlen a fogyasztók számára, azaz a csökkenő olajár az olajkészletek csökkenését eredményezi, illetve financiálisan gátolja az újabb beruházások megvalósulását.

Ez a tény viszont nem csupán az oroszoknak fájó, de ugyanúgy gondot okoz az Egyesült Államok iparának is.

Obama az arabokkal szembeni függetlenedési álmai a tengerentúli „pala-forradalomból” táplálkoztak, hiszen a hagyományos mezők odaát is merülőben vannak, és a Mexikói-öbölben történt katasztrófa óta a mélytengeri fúrás nem igazán népszerű az amerikaiak körében. A 60 dollár alatti árszínvonal Obama rózsaszín ábrándjait ugyanúgy széjjeltépte, mint ahogy a Déli-Áramlat megépítést is megakadályozta az amerikai geopolitikai érdek.

De ugyanúgy óriási gondban vannak már az olyan olajkitermelő országok is, mint Venezuela és Nigéria. Jellemző módon, az afrikai államnak hitelt kell már ahhoz is felvennie, hogy képes legyen anyagilag fedezni a harcot a Boko Haram elnevezésű szélsőséges iszlámcsoport ellen.
Elkerülhetetlen?
Ellentmondásos a helyzet, de úgy tűnik, abba a folyóba léptünk, ami akkor is elénk került volna, hogy ha a túlkereslet miatt jutnak pénzügyi válságba az olajexportőr országok. Ugyanakkor ez a folyamat szépen begyűrűzik a gazdaságilag jóval sérülékenyebb és kitettebb országokba is, mint amilyen hazánk. A különböző tőzsdei, befektetési portfóliók bukása egy újabb válsághoz vezethet, miközben az alacsony olajár deflációt okoz, ami viszont a hitelek visszafizetését nehezíti meg.

Végeredményben, a zsugorodó kereslet okozta árcsökkenést meglovagolva az Egyesült Államok, Oroszország és Szaúd-Arábia (az Öböl-menti országokkal karöltve) közötti nagyhatalmi harc egy olyan spirálba kormányozta (elsősorban) Európát, amiből egyelőre nem igazán látszik a menekülési út.

Kissé visszás örülni annak, hogy olcsó a benzin, amikor a saját kormányunk is háborúra készül.
alfahir.hu

A NATO megduplázza a szövetségi gyorsreagálású erőket

Kárpátinfo.net | 06/18/2015 - 13:54 | Módosítva: 06/18/2015 - 14:38 | Külföld
A NATO megduplázza a szövetségi gyorsreagálású erőket
Biztonsági szempontból egyre nagyobb kihívásokat teremt a NATO környezete, mindenekelőtt a szövetségi déli határain túl fekvő államok, de Oroszország is - nyilatkozott Jens Stoltenberg, a NATO főtitkára csütörtökön a TVN24 lengyel hírtelevíziónak, bejelentve egyben, hogy megduplázzák a szövetségi gyorsreagálású erőket.
A norvég politikus a NATO gyorsreagálású egységének első, a Noble Jump fedőnevű manővereit figyeli szerda óta, melyek helyszíne a dél-nyugat-lengyelországi Zagan és Swietoszow gyakorlóterek.
Stoltenberg a TVN24-ben leszögezte: jelenleg a szövetség semmelyik államát nem fenyegeti közvetlen veszély, ugyanakkor egyre nő az Iszlám Állam és az észak-afrikai lázadások okozta fenyegetés.
Mint aláhúzta, egy másik kihívást „Oroszország kiélezedő politikája” jelenti. Oroszország a Krím törvénytelen elcsatolása és a kelet-ukrajnai helyzet destabilizálása révén  felelősséget visel az ukrán válságért - jelentette ki a NATO-főtitkár.
A szövetsége lényege, hogy minden tagállamot megvédjen a fenyegetésektől, ezért alkalmazkodnunk kell a változó biztonsági környezetünkhöz” – szögezte le Stoltenberg.
A NATO-főtitkár még szerdán a Zeganban megtartott sajtóértekezleten bejelentette: a szövetség több mint duplájára – 13 ezerről több mint 30 ezer főre - növeli gyorsreagálású erőit, emellett Lengyelországban egy „kisebb főparancsnokságot” állít fel. Az eddig ismert tervek szerint, a tavaly szeptemberi newporti NATO-csúcs megállapodásainak értelmében a gyorsbevetésű erők főparancsnokságát az észak-nyugat-lengyelországi Szczecin székhellyel működő közös német-dán-lengyel hadtestet alapjain építenék ki.
A lengyelországi gyakorlótereken csütörtökön bemutatót tartanak a Noble Jump keretében múlt keddtől péntekig gyakorlatozó katonák. A megfigyelők között van Stoltenbergen kívül Philip Breedlove, a NATO európai főparancsnoka, valamint a részt vevő országok védelmi miniszterei. A manővereken 2100 katona, cseh és holland légi mozgékonyságú egységek, német és norvég gépesítettlövész-alakulatok, lengyel harckocsizók, belga tüzérek és amerikai helikopterek, valamint egy, a katonai-polgári együttműködést szervező magyar csapat vesz részt.
A Noble Jump része a NATO Allied Shield (Szövetséges Pajzs) fedőnevű kelet-európai gyakorlatsorozatának.

Forrás: 

MTI

Elmondták kiket érint a hatodik mozgósítási hullám

Kárpátinfo.net | 06/18/2015 - 13:42 | Módosítva: 06/18/2015 - 13:42 | Belföld
Elmondták kiket érint a hatodik mozgósítási hullám
Ukrajnában június 18-án megkezdődött a részleges mozgósítás hatodik, egyben utolsó hulláma
A Fegyveres Erők vezérkarának közleménye szerint ez az utolsó szakasz alapvetően különbözik az előző, ötödik hullámtól, írja a 112.ua.
Anatolij Matios katonai ügyesz az UNIAN.net szerint január elején úgy vélte, hogy a záró, hatodik részleges mozgósítása hullámban 50 ezer ember lesz érintett.
Ebben a szakaszban főleg a korábban felderítőként, tank vezetőként, tüzérként, rádiós összekötőként, utászként, illetve szerelőként, jármvezetőként szolgáló férfiak számíthatnak behívóra.

Forrás: 

Putyin: az amerikaiak célponttá teszik Európát

Vlagyimir Putyin orosz államfő az Armija-2015 nemzetközi haditechnikai fórumon bejelentette, hogy Oroszország fokozottan aggódik a NATO Lengyelországba és Romániába telepített rakétakomplexumai miatt, és azokatelsődleges célpontoknak tekinti.
Putyin egyértelműen kijelentette, hogy
ha egy ország Oroszország ellen irányuló fegyvereket enged be saját területére, az célponttá válik.
A NATO-országok nem mentesülhetnek az amerikaiak által erőltetett háborús készülődés felelőssége alól. Nem az Egyesült Államok a célpont – azzal, hogy Lengyelország és Románia saját területén működésbe helyezi a NATO rakétakomplexumait, Lengyelország és Románia válik célponttá az Oroszországot fenyegető létesítmények és haditechnikai eszközök miatt.
Putyin kijelentette, hogy a NATO láthatóan közeledik Oroszország határaihoz, és Moszkva ennek megfelelően tesz ellenlépéseket. A Kalinyingrád régióba telepített Iszkander-M rakétakomplexumokat lengyelországi célpontok ellen irányítják, a Krím-félszigeten pedig Tu-22M3 nagy hatótávolságú bombázók állnak készenlétben arra, hogy szükség esetén Romániában lebombázzák a NATO rakétakomplexumait.

Oroszország békefenntartókat küldhet Ukrajnába

Az orosz Állami Duma nemzetközi ügyekért felelős bizottságának helyettes vezetője, Leonyid Kalasnyikov szerint Oroszország katonai beavatkozást kezdhet Ukrajnában, ha Kijev tovább folytatja a háborút, és ezzel felborítja a minszki egyezményt. A képviselő kijelentette, hogy ha orosz állampolgárok élete veszélyben forog, a parlament felhatalmazza az államfőt arra, hogy katonai erőt vessen be a határon túl.
A Föderációs Tanács tagjai szintén így látják a helyzetet, és a katonai beavatkozás lehetősége felkerült napirendre.
Vitalij Csurkin, Oroszország állandó ENSZ képviselője szerint Kijev amiatt folytatja a háborút, mert a harcok kiújulására hivatkozva akarja kikényszeríteni az Oroszország elleni újabb szankciókat. Elmondása szerint a helyzet kicsúszhat irányítás alól, és úgy a Föderációs Tanács, mint a Állami Duma bármely pillanatban hajlandó megadni az államfőnek a rendkívüli jogosultságokat, ha a helyzet azonnali beavatkozást tesz szükségessé.
Kalasnyikov szintén kijelentette, hogy a következő napokban Vlagyimir Putyin felhatalmazást kaphat a katonai erő idegen földön bevetésére, mert a Donyecki és Luganszki Népi Köztársaság területén számos orosz állampolgár él, és az ő életük veszélyben forog az ukrán hadsereg előrenyomulása miatt. Kalasnyikov a Donyecki és Luganszki Köztársaság nevet szó szerint használta, vagyis az orosz politikus a két régiót Ukrajnától független országnak ismeri el. Elmondása szerint a helyzet a Dnyeszter Menti Köztársaság helyzetéhez válhat hasonlatossá – ugyanaz a helyzet állhat elő, mint 1992-ben, amikor Oroszország kénytelen volt békefenntartókat beküldeni, hogy leállítsa a harcokat.
Az Állami Duma oktatási bizottságának vezetője, Viacseszlav Nikonov szerint,ha a Minszk-2 megállapodás megbukik, Oroszország érvénytelenné nyilvánítja a minszki egyezmény preambulumát, ami Ukrajna területi egységének garantálása volt.

De mivel hamis kártyákkal játszanak nem kell a béke fentartás ők háborút akarnak !!!

Így már Moszkva is tudja , hogy mire számítson, nem véletlenül készül a zsidó fasizmus leverésére , ja , hogy te azt hitted , hogy a német fasizmus ellen fegyverkezik , de hülye vagy a zsidó fasizmus az aki világhatalomra tör , és ők legalább felkészülnek a támadásra és el is pusztítják őket , de mi önként megyünk a vágóhidra , nemzeti vagyonunkat , földünket , vizünket életünket veszik nap mint nap , és nem védekezünk . Legalább most telepítsük a muszlimokat a zsidó lakóparkokba , amit még mindig nem fizettek ki a vállalkozóknak – a munkájuk a pénzük benne fekszik joguk van ellenértékként muszlimoknak felajánlani a lakásokat amikért nem fizetett a zsidó !!!!!!
Megint megkapta az EU, amire vágyott: Moszkva meghosszabbítja az élelmiszer-embargót 

Forrás: https://kuruc.info/r/4/144624/?honnan=Nemzeti_Hirhalo

Amennyiben fennmaradnak az Oroszország-ellenes szankciók, úgy Moszkva is meghosszabbítja az élelmiszer-embargót - közölte Alekszej Uljukajev orosz gazdaságfejlesztési miniszter csütörtökön. A tárcavezető a szentpétervári nemzetközi gazdasági fórumon nyilatkozott a Ria Novosztyi orosz hírügynökségnek. "Úgy gondolom, hogy egyszerűen fenntartjuk a status quo-t" - mondta és hozzátette, hogy a tavaly bevezetett nyugati szankciókra válaszul alkalmazott élelmiszer-behozatali korlátozást "kisebb módosításokkal" meghosszabbíthatják. Közlése szerint az intézkedés "szimmetrikus" lesz. Alekszej Uljukajev ugyanakkor nem tartotta valószínűnek, hogy az uniós szankciós politikára adandó orosz válaszlépések érintik majd a gazdaság más területeit. Az Interfax orosz hírügynökségnek Alekszej Lihacsev orosz gazdaságfejlesztési miniszter-helyettes ugyancsak azt mondta, hogy Moszkva "nagy valószínűséggel" meghosszabbítja a nyugati büntetőintézkedésekre válaszul hatályba léptetett ellenintézkedéseket. Szerinte ugyanis nyilvánvaló, hogy a Nyugat fenntartja majd az Oroszországgal szemben foganatosított gazdasági-politikai szankciókat. A Bloomberg értesülései szerint az Európai Unió kormányai gyakorlatilag egyetértésre
Forrás: https://kuruc.info/r/4/144624/?honnan=Nemzeti_Hirhalo

Szellemi mozgósítás

6 mesterséges probléma a 6 fő globalista célállomás mögött 

Június 18, 2015 Idők jelei 
A globalista uralkodó osztály a hegeli dialektika probléma-reakció-megoldás hármasát választotta a társadalom formálásának legfőbb eszközéül. Magyarul létrehoznak egy problémát, majd "eladják" a problémára gyártott választ, miközben mindvégig a megoldás kivitelezése volt a cél, a problémát kifejezetten ehhez gyártották. 

Felismerve az események mögött rejlő hegeli dialektikát, sokkal könnyebben megérthetjük, hogy mi folyik a világban, ennek hiányában viszont sokszor csak a sötétben tapogatózunk, már aki veszi a fáradtságot, hogy egyáltalán megpróbálja megérteni a világot mozgató történéseket. 

Nézzünk meg hat ilyen mesterségesen előidézett problémát, amelyek megoldásai az új világrend terveinek megvalósítását szolgálják, és amiért ezeket a problémákat soha sem fogják igazán megoldani. 

1 - A klíma tudatos módosítása a klímaváltozás igazi mozgatója 

A globális felmelegedés mozgalom alapjául szolgáló elméletet számtalanszor cáfolták már, többnyire nem állami, tehát nem az IPCC (az éghajlatváltozással foglalkozó kormányközi munkacsoport) finanszírozásban tevékenykedő tudósok, kutatók és egyéb kritikus gondolkodásra képes emberek. Ennek eredményeként az új évezred beköszöntével a mozgalom kénytelen volt nevet változtatni és ma már az általánosabb "klímaváltozás" jelige alatt fut. Csodák csodájára, ma is itt vagyunk és a Föld nem a jóslataik szerint melegszik, amit persze soha nem fognak beismerni, hiszen ezzel veszélybe sodornák a geomódosítás jövőjét, aminek globális tervén és marketingjén évek óta ügyködnek. Hogyan igazolhatnák ennek szükségességét a globális felmelegedés "problémája" nélkül? 

A fent vázolt dialektika szerint tehát a globális felmelegedés a geomódosításhoz, mint megoldáshoz, azaz célhoz létrehozott probléma és nem fordítva. A geomódosítás újabban az időjárás befolyásolás kódnevévé vált. Ide tartozik az égbolt permetezése is, aminek célja elvileg a föld hűtése lenne, a napsugárzás visszaverésével, az ember okozta állítólagos globális felmelegedés hatásának csökkentése érdekében, de említhetnénk a sokak által ismert HAARP-ot vagy orosz megfelelőjét a Woodpecker-t is. 

Ez a terület olyan fontos a globalisták számára, hogy egyetlen másik mozgalomnál sem tapasztalható többszörös zűrzavar jellemzi. Az elmúlt évek során a globális felmelegedés támogatóinak sikerült egymásnak teljesen ellentmondó elméleteket "eladni" a geomódosítás aktivistáinak, hogy azok végül magukévá tették az Al Gore, az ENSZ, a Rockefeller Alap és hasonló szervezetek által ontott hamis elméleteket. 

A kelet-nyugat vagy jobboldal-baloldal paradigmához hasonlóan az embereket felsorakoztatják valamelyik oldal mellett, elhitetve velük, hogy kötelességük választani a két rossz közül. 

(Idők jelei) Lásd az alábbi filmet az emberi tevékenység okozta globális felmelegedés elméletének megdöntéséről:

2 - Az Iszlám Állam megalapítása, felfegyverzése és finanszírozása a terror elleni harcban 
Az Iszlám Állam nélkül az új világrend megvalósítása nem lenne képes a kívánt ütemben haladni, ezért annak felszámolását nem sietik el, hatalmát pedig eltúlozzák. Azt sugalmazzák, hogy az ISIS egy hatalmas, folyamatosan növekvő, megfékezhetetlen erő, így egyetlen megoldásként a terror elleni harc fokozását és erősítését szajkózzák, ami jelenleg újabb és újabb nemzetek megtámadásában merül ki és persze abban, hogy fenntartják a félelemkampányt egy olyan szervezettel szemben, amit a globalisták hoztak létre és finanszíroznak az Egyesült Államokon és NATO szövetségesein keresztül. 
A valóság soha nem állhat a globalisták útjában. Első a forgatókönyv, csak azután jön a valóság értelmezése. Aki pedig nem fogadja el a valóságnak ezt a fordított logikáját az természetesen az összeesküvés elméletek bolondja. 
3 - Megrendezett vagy segített forradalmak a rendőrállami eszközök térnyeréséhez 
Az Egyesült Államok rendőrsége több tonna katonai felszerelésen ül, amit a 1033 nevű program keretében kapott a szövetségi kormánytól. Egy dolog a katonai felszerelések rendelkezésre állása, és egészen más az ilyen eszközök fitogtatása, hogy hozzászoktassák a lakosságot a rendőrállami eszközök látványához és bevezetéséhez. 
A különböző rendőri túlkapások eredményeként kialakult utcai lázongások és randalírozások során minden esetben megjelentek a provokatőrök, akik a megrendezett vagy irányított események egyik elengedhetetlen kellékei. Természetesen léteznek őszinte demonstrációk is, de amikor az ember látja, hogy milyen sok eseményt finanszíroznak a Soros Györgyhöz hasonló globalisták, felmerül a kérdés, hogy mi is a hatalom igazi célja ezekkel. Káoszból rend. Mindig is ez volt a destabilizáció leghatékonyabb eszköze és ez alól az Egyesült Államok sem kivétel. 
4 - Hírszerzési "hidegháborús" propaganda a háború előkészítéséhez 
Mindannyian láthattuk az Obama kormány új hidegháborús propaganda hadjáratának születését Oroszország és Vlagyimir Putyin ellen, aki (egyesek szerint) nem hajlandó a globalisták kapujára játszani és részt venni az adósságalapú nyugati bankrendszer fenntartásában. A több éve folyó propaganda hadjárat, az Ukrajna miatti területi harcok, az MH-17-es járat lelövése körüli bonyodalmak és egyéb hazugságok után, sikeresen létrehozták az új mumust a nyugati média számára. 
A fedősztori legújabb fordulataként azt is felvetették, hogy Oroszország az Iszlám Állam támogatója. Oroszország, mint a nyugat főellensége, tökéletes problémaként szolgál ahhoz, hogy a világot a harmadik világháború felé lökje, de legalábbis fenntartsa a félelmet az emberekben. 
5 - Betegség hisztéria - Tökéletes háttér az egészségügyi diktatúra számára 
A rendszeres időközönként felbukkanó betegségekről és járványokról szóló tudósítások jönnek és mennek. Emlékeztek az Ebolára? Meg tudja valaki mondani, hogy mikor ért véget a járvány? A válasz: nem ért véget. A fősodrású média egyszerűen levette a műsorról. A vírus továbbra is él és semmi sem változott. 
Azt látjuk, hogy a médiának hatalmában áll gondolatokat ültetni az emberek fejébe. Hatalmában áll eldönteni, hogy a közvélemény mire figyeljen, és mi miatt aggódjon. A legtöbb embert az foglalkoztatja, amiről folyamatosan hall a hírekben. Amikor a hatalom úgy gondolja, hogy az adott probléma kifejtette a kívánt hatást (vagy nem hoz elég pénzt a házhoz), egyszerűen ejtik a témát és az varázsszóra kikerül az emberek látóteréből. Maradéktalanul és azonnal. Amikor a fősodrású média azt mondja, hogy a válság elmúlt, a tömegek szemében a válság megszűnt létezni, függetlenül attól, hogy mi történik a valóságban. 
Amikor a következő ilyen válság felbukkan, próbáljuk inkább megtalálni, hogy vajon milyen célok elérésére próbálják használni. Kaliforniában például hamarosan eldől, hogy kötelezővé tesznek-e bizonyos oltásokat. Nem lenne meglepő, ha ezzel kapcsolatban felbukkanna egy új betegséghisztéria a hírekben, hasonlóan a néhány hónappal ezelőtti és egyáltalán nem ijesztő kanyaró kampányhoz. Érdekes módon az esetek kapcsán a figyelem középpontjában nem is a miértek megválaszolása áll, hanem az, hogy mindenkit be kell oltani. (Lásd még: link) 
Azt se felejtsük el, hogy az irányítórendszer folyamatosan méri az emberek reakcióját, hogy a következő propaganda hadjárat még hatékonyabb lehessen. [IJ: Ez nem azt jelenti, hogy a betegségek nem valósak vagy, hogy nem várhatóak komoly járványok a jövőben, csakhogy ezek sokszor nem véletlenül bukkannak fel, és nagyon is fontos célt szolgálnak az elit terveiben.] 
6 - Hiánykampányok, túlnépesedés, szén-dioxid kibocsátás, Agenda 21 és globális adó 
Végezetül, a jobb és baloldal segítségével működő globalista irányítórendszer baloldala folyamatosan nyomja a mesterséges hiányok és az eugenista túlnépesedés mantrát, kiegészítve a szén-dioxid kibocsátás hisztériával. Ezeknek a forgatókönyv szerinti "problémáknak" a "megoldásai" tökéletesen illeszkednek világhatalmi tervükhöz, a világkormány megalakításához. Az ENSZ Agenda 21 néven ismertté vált programja fontos eszköze a terv, illetve a fent említett "megoldások" kivitelezésének. Ennek egyik alága a karbonkredit rendszer, ami a világ szegényeit használja ürügyként egy közös karbonalap létrehozásához, talán mert az előző erre irányuló kísérleten, az ember okozta globális felmelegedéssel kapcsolatban bevezetni kívánt karbonadón, egyre több ember kezd átlátni. Természetesen a többi mesterséges problémához hasonlóan, a kritikusan gondolkozókat, a hivatalos álláspontot megkérdőjelezőket ebben az esetben is bolondnak, összeesküvés elméleteket gyártó szélsőségesnek bélyegzik. 
Ne feledjük, hogy a problémára szükségük van a megvalósítandó megoldáshoz, tehát nem engedhetik meg, hogy azok valódiságát bárki megkérdőjelezze. 
(Idők jelei) Lásd az alábbi videókat a témában: 
Agenda 21 - A fenntartható fejlődés igazi arca dióhéjban 
Overpopulation is a myth - Túlnépesedés mítosz 
Az Activitst Post cikke alapján 
Időkjelei: A napi hírekben egyre többet hallunk a fent is említett válságok súlyosbodásáról. Amiről a hírek nem szólnak, hogy a rendszert eleve bukásra programozták, hogy helyét átvehesse az új, globális gazdasági rendszer, ami jólétet és egyenlőséget ígér majd mindenkinek, cserébe csupán a szabadságunkat kell feláldozni. 
A világ népeinek elege van kormányaik és vezetőik tehetetlenségéből. Hiába várják, hogy véget vessenek a szegénységnek, az igazságtalanságnak, a háborúknak, az értelmetlen törvényeknek vagy a korrupciónak. Ehelyett terheik egyre elviselhetetlenebbek. Ezek a problémák előkészítik az emberiséget a világkormány felállítására és az Antikrisztus színrelépésére, így utolsó szalmaszálként ragadják majd meg az Antikrisztus által felkínált megoldásokat, amelyeket javarészt maguk a globalisták idézték elő. (Dániel 11, 21-24; 8, 23-25; I. Thesszalonika 2, 1,3) 
Van megoldás 
Kapcsolódó: 
   Hétfőn már ki sem nyitnak a görög bankok? 
   Határzár - Eloszlatná a félreértést Izrael magyarországi nagykövetsége 
   Nyert a bevándorlásellenes párt Dániában 

Hétfőn már ki sem nyitnak a görög bankok?

amelyik határozottan bevándorlásellenes politikát folytat.
Tényleg meglepett ez az eredmény. valószínűleg a nagyvárosokban nem szerepeltünk olyan jól, de mindegy, ez egy csodálatos eredmény a dán néppárt számára” – mondta a dán néppárt elnöke.
A néppárt az előző liberális kormányt, 2009 és 2011 között kívülről támogatta, kérdés, hogy most mit kezdenek a második helyükkel. A populizmussal is megvádolt párt a szigorúbb határellenőrzés bevezetését, az Európai Unió hatalmának csökkentését és a Dániába igyekvő menekültek feltartóztatását szeretné elérni.

Óriási NATO-hadgyakorlat zajlik Magyarországon 

2015. június 3. 18:56 MTI - Mandiner 
Június 1-26. között a Bakony Harckiképző Központ gyakorlóterein zajlik a a NATO tag- és partnerállamok logisztikusainak idei legnagyobb gyakorlata, a Capable Logistician 2015. A hadgyakorlaton több mint 1700 hazai és külföldi katona vesz részt. 

Az év legnagyobb katonai gyakorlata zajlik Magyarországon, több mint 1700 hazai és külföldi katona mintegy 600 eszközzel vesz részt rajta a Bakony Harckiképző Központ gyakorlóterein - tájékoztatta a Honvédelmi Minisztérium (HM) szerdán az MTI-t. A HM közleménye szerint a június 1-26. közötti Capable Logistician 2015 (CL15) a NATO tag- és partnerállamok logisztikusainak idei legnagyobb gyakorlata. 

A katonai gyakorlatra ezen a héten több mint 300 ember és csaknem 250 eszköz érkezik mintegy 20 országból. A HM felhívja a figyelmet, hogy a közúti szállítások többek között érintik az M0-s, az M1-es, az M5-ös és az M7-es autópályát, valamint a 8-as, a 82-es és a 83-as utat. A gyakorlat célja a nemzetközi erők logisztikai támogatásának NATO-elvek alapján történő egységesítése, eljárások kidolgozása és a partnerországok közötti együttműködés erősítése - áll a HM közleményében. 

A minisztérium kiemelte: a közös gyakorlatok erősítik a Magyar Honvédség honvédelmi képességét, és elősegítik a szövetségesek közti hatékony munkát és együttműködést. 

Monstre hadgyakorlat Magyarországon

Ezen a héten 300 katona és csaknem 250 hadászati eszköz érkezik mintegy 20 országból. Felbukkanhatnak az M0-s, az M1-es, az M5-ös és az M7-es autópályán, valamint a 8-as, a 82-es és a 83-as úton. 

Az év legnagyobb katonai gyakorlata zajlik Magyarországon, több mint 1700 hazai és külföldi katona mintegy 600 eszközzel vesz részt rajta a Bakony Harckiképző Központ gyakorlóterein, tájékoztat a Honvédelmi Minisztérium.
A közlemény szerint a június 1-26. közötti Capable Logistician 2015 (CL15) a NATO tag- és partnerállamok logisztikusainak idei legnagyobb gyakorlata. A katonai gyakorlatra ezen a héten több mint 300 ember és csaknem 250 eszköz érkezik mintegy 20 országból.

A HM felhívja a figyelmet, hogya közúti szállítások többek között érintik az M0-s, az M1-es, az M5-ös és az M7-es autópályát, valamint a 8-as, a 82-es és a 83-as utat.  A gyakorlat célja a nemzetközi erők logisztikai támogatásának NATO-elvek alapján történő egységesítése, eljárások kidolgozása és a partnerországok közötti együttműködés erősítése.
A minisztérium szerint a közös gyakorlatok erősítik a Magyar Honvédség honvédelmi képességét, és elősegítik a szövetségesek közti hatékony munkát és együttműködést.

Putyin: az amerikaiak célponttá teszik Európát

Vlagyimir Putyin orosz államfő az Armija-2015 nemzetközi haditechnikai fórumon bejelentette, hogy Oroszország fokozottan aggódik a NATO Lengyelországba és Romániába telepített rakétakomplexumai miatt, és azokatelsődleges célpontoknak tekinti.
Putyin egyértelműen kijelentette, hogy
ha egy ország Oroszország ellen irányuló fegyvereket enged be saját területére, az célponttá válik.
A NATO-országok nem mentesülhetnek az amerikaiak által erőltetett háborús készülődés felelőssége alól. Nem az Egyesült Államok a célpont – azzal, hogy Lengyelország és Románia saját területén működésbe helyezi a NATO rakétakomplexumait, Lengyelország és Románia válik célponttá az Oroszországot fenyegető létesítmények és haditechnikai eszközök miatt.
Putyin kijelentette, hogy a NATO láthatóan közeledik Oroszország határaihoz, és Moszkva ennek megfelelően tesz ellenlépéseket. A Kalinyingrád régióba telepített Iszkander-M rakétakomplexumokat lengyelországi célpontok ellen irányítják, a Krím-félszigeten pedig Tu-22M3 nagy hatótávolságú bombázók állnak készenlétben arra, hogy szükség esetén Romániában lebombázzák a NATO rakétakomplexumait.

Cseh lesz a NATO katonai bizottságának új elnöke

Főleg a cseh hadsereg és általában is a cseh politika nagy sikerének tartják Prágában, hogy Petr Pavel cseh vezérkari főnököt választották a NATO katonai bizottságának új elnökévé szombaton Vilniusban, a tagállamok vezérkari főnökeinek találkozóján.

Milos Zeman cseh köztársasági elnök szerint Pavel tábornok megválasztása a NATO egyik legmagasabb tisztségébe "a Cseh Köztársaság nagy sikere".

"Ez valóban nagy siker. Pavel tábornok a NATO-hoz csatlakozott új közép- és kelet-európai államok első képviselője, aki esélyt kapott egy ilyen magas tisztség betöltésére" - jelentette ki Bohuslav Sobotka miniszterelnök. Pavel legfőbb ellenfelei Vilniusban a prágai sajtó szerint az olasz és a görög vezérkari főnök voltak.
"Úgy vélem, hogy ez egyfajta jutalom azért, ahogy a Cseh Köztársaság tizenöt éves NATO-tagsága alatt viselkedett, illetve, hogy sikerült teljes mértékben professzionálissá tenni a hadsereget" - vélekedett Martin Stropnicky védelmi miniszter.

"Megválasztásom elsősorban annak a munkának köszönhető, amelyet a cseh katonák végeznek a külföldi missziókban" - nyilatkozta Pavel a cseh közszolgálati televíziónak. Legfőbb feladatának az ukrán-orosz konfliktus és az iszlám terrorizmus problémájának kezelését tartja.

Petr Pavel, aki jövő év júniusában Knud Bartels dán tábornokot váltja a NATO katonai bizottságának az élén, 1961-ben született. A cseh hadsereg vezérkari főnökének a tisztségét 2012. július 1-jétől látja el. Idén május 8-án hadseregtábornoki rangot kapott.

1991 és 1999 között a katonai hírszerzésben dolgozott, 1999 és 2011 között pedig a Cseh Köztársaság képviselője volt a NATO hollandiai és belgiumi parancsnokságain, míg 2003-ban a cseh hadsereg képviselőjeként az amerikai Floridában dolgozott. Katonai képzést kapott Nagy-Britanniában is.

Petr Pavel első ízben a kilencvenes évek elején, a délszláv háborúban hívta fel magára a figyelmet, amikor az UNPROFOR misszió keretében Horvátországban sikerült kiszabadítania a francia katonák egy csoportját, amely a szemben álló felek közé szorult.

Forrás: STOP/MTI   |   STOP

Világ-panoráma: Két nemzet áll a háttérhatalom útjában - Echo Tv

"Irtsátok ki a magyarokat" - Teljes fim

Varga István közgazdász a Világ-panorámában - Echo Tv

Lázár János: Tulajdonképpen egy puccs szervezésében vagyok 

2015. június 17 Index - Civilhetes 

Riasztó állapotban lévő államapparátusról, korrupciógyanús esetről és a pénz pazarlásáról is beszélt Lázár János azon a szekszárdi fórumon, amelyen az Együtt egyik politikusa is építészként részt vett. 
Berkecz Balázs ma is elárult néhány részletet a fórumról. Lázár kemény kijelentéseit eddig megerősítette a Miniszterelnökség - írja az index. 
Fotó: Origo

Építészeknek tartott fórumot június 8-án Szekszárdon Lázár János, amelyen a Miniszterelnökséget vezető miniszter meglepően őszintén beszélt az állam működéséről. Mindezt onnan tudni, hogy az Együtt pécsi politikusát, az építész Berkecz Balázst meghívták a fórumra, és az elmúlt napokban folyamatosan szemezget az ott hallottakból. 
A beszédet Berkecz Lázár őszödi beszédének nevezte, mert szerinte súlyosságát és tartalmát tekintve felér Gyurcsány Ferenc nevezetes beismerésével. Lázár mindenesetre nem káromkodott, vagy nem beszélt kormányzati hazugságról, de Berkecz leírása - és az alapján, hogy a Miniszterelnökség azóta sem cáfolta az idézett mondatokat - tényleg úgy beszélt az állam állapotáról, ahogy egy sajtótájékoztatón aligha beszélne. 
Lázár például ilyen kijelentéseket tett: 
Riasztó állapotban van az állam, nagyságát, mozgásképtelenségét és az elnehezültségét tekintve 
Adóbevallás: "a söralátét olyan messze van, hogy inkább egy sörgyár nagyságú egy alátét" 
A rá jellemző vakmerőséggel próbált a bürokráciának nekiesni és, majdnem már az elhalás állapotába jutott, mert a minisztériumok semmiféle segítséget nem adtak arra, hogy a rájuk vonatkozó szabályokat hogyan lehetne megváltoztatni. 
Részben túlszabályozás, részben értelmetlen bürokrácia, részben öncélú bürokrácia van Magyarországon. 
Érdekkijáró, posztkádári kultúrában élünk 30 éve. 
Miután titkolt és látens idegengyűlölet tombol tulajdonképpen mindenhol a világban, ezért szívesebben alkalmaznak fehér magyarokat, mint bárki mást. Ha valaki magyar útlevéllel vállal Spanyolországban munkát, akkor 100-200 euróval többet kaphat egy román állampolgárhoz képest. 
Kemény kijelentések ez attól a miniszterelnök-helyettestől, aki az egész államigazgatásért is felelős. 
Berkecz szerdán újabb részleteket közölt a fórumról. Eszerint A miniszter egyenes azt állította, hogy annyira kiakadt az államapparátusra, hogy tulajdonképpen egy puccs szervezésében vagyok. 
Vagyis szerinte akkora az ellenállás az apparátusban, hogy kénytelen másokkal (kamarával, polgármesterekkel, tanácsadó cégekkel) egyeztetni, hogy eredménye legyen egy-egy dolognak. 
Így lobbiznak a cégek 
A legfigyelemreméltóbb rész ugyanakkor az, amikor Lázár elmesél egy történetet arról, hogyan lobbiznak és érnek célt cégek a Fidesz-kormánynál. Lázár azt mondta állítólag, hogy egy kecskeméti építész kérdezte tőle: kistéglából miért nem lehet kéményt építeni, és hogy három éve miért hozott a Fidesz-kormány olyan szabályt, hogy csak két meghatározott típusból lehet kéményt építeni. 
Lázár kétnapos nyomozás után tudta meg, hogy "ki volt az a két külföldi cég, akik ezt a jogalkotásban elérte". 
A pofámról égett le a bőr, a föld kinyílt a lábam alatt, hogy ilyen pofátlanságra képesek vagyunk. 
Ezt mondta Berkecz szerint erre a 2011-12 környékén történt esetre, amely eléggé korrupciógyanúsnak tűnik. Hiszen a miniszter szerint két cég érte el a minisztériumnál, hogy az érdekeiknek megfelelő szabályozás szülessen. 
Lázár szerint a rendeleti szinten történnek ezek az "izgalmas dolgok". Hiszen erre a szintre már mindenki legyint, mert a miniszter sohasem olvassa el, amikor aláírja, félreértés ne essék, mert ez nem az ő szintje". 
A pénz lenyúlása 
Lázár emellett tett egy olyan súlyos kijelentést is, "mindenre van pénz, csak arra nem, amit meg akarunk csinálni, nem az előkészítésére, nem a kivitelezésére, hanem a pénznek a beszerzésére, vagy a pénznek a lenyúlására, beszéljünk világosan". 
Lázár az autópályák ügyét említi, ahol ha meghatározza az állam, hogy az EU-s forrás 15 százalékát lehet a terület kisajátítására fordítani, akkor "mindenütt a 15%-ra mentek az ügyvédek, meg annak a megmanipulálására". 
A Lázártól idézett kijelentésekkel kapcsolatban kerestük a Miniszterelnökséget, későbbre ígértek reakciót. 
Kapcsolódó: 
   Pénz és (kettős) hatalom 
   Ismerkedjenek meg Zoltai Gusztávval, Lázár János új tanácsadójával 
   Kétharmadot kapott a Mazsihisz: a teljhatalmú Lázár tanácsadója lett a Zoltai nevű antimagyar pufajkás, Hunvald bűntársa 
   Lemondatnák Lázárt 
   Havi kétmilliós fizetéshez nyári szünetben is ingyenbenzin jár a politikusoknak 
   Csak az nyithat online kaszinót Magyarországon, akinek van "rendes" kaszinója is 

PÉNZ ÉS (KETTŐS) HATALOM

Zoltai Gusztáv sokszorosan megszolgálja a ráköltött havi egymilliót – ez most már világos.
Kezdetben kormányoldalon is sokan berzenkedtek Zoltai tanácsadói kinevezése ellen, de most már alighanem mindenki belátja, hogy Lázár Jánosnak igaza volt. 
Balog Zoltán; Zoltai Gusztáv; Soltész Miklós; L. Simon László; Latorcai Csaba; Lázár János
Zoltai Gusztáv a Zsidó Közösségi Kerekasztal legutóbbi tárgyalási fordulóján, Lázár János és L. Simon László között
Azzal, hogy Zoltai a Síp utcában mindenkinek ismeri a gyenge pontjait, tudja, kit mivel lehet megszorongatni, kecsegtetni vagy éppen elkápráztatni, kiket mivel és hogyan lehet összeugrasztani – a kormány által megajánlott milliárdokkal a háttérben – igen jó manipulációs lehetőséget biztosít munkaadói számára.
Amíg hatalmon volt a Síp utcában, néhány milliós ígéretekkel tudta sakkban tartani, egymás ellen kijátszani az embereket. Most – hála a kormány bőkezűségének – e célra milliárdok állnak rendelkezésre. A szegedi hitközség a nagy zsinagóga restaurálására szánt egymilliárd forint miatt veszett össze a Mazsihisz vezetőivel (azóta már egyetértésre jutottak); Schwezoff Dávid, a Budapesti Zsidó Hitközség (BZSH) újdonsült igazgatója pedig már a Rumbach zsinagóga restaurálására beígért 2.7 milliárd hallatán intett be a Mazsihisznek, mondván: ebből nektek egy fillér se jár.
Mindez persze nem jelenti azt, hogy Zoltai mozgat minden szálat a háttérből. Schwezoff Dávid feltehetően már önállóan konfrontálódik. Eljárására jellemző, hogy a Mazsihisz Rumbach zsinagógára vonatkozó – ügyetlen stílusban megfogalmazott – kompromisszumos ajánlatáról tudomást sem vett, az összehívott egyeztető tárgyalásra el sem ment, november 12-én pedig a BZSH Facebook oldalán tette közzé, hogy a zsinagóga fölötti kizárólagos rendelkezés érdekében egyenesen a kormányhoz fordul. Ezzel gyakorlatilag nyíltan hadat üzent Heisler Andrásnak, akiről több ízben nemcsak elmarasztalóan, de kimondottan gúnyosan nyilatkozott. (Heisler a maga részéről több ízben alkalmatlannak nevezte őt.) Ezzel rövid távon ellehetetlenülhet a napi munka, hiszen a Síp utcai apparátust nem lehet két központból irányítani – mint ahogy egy autót sem lehet egyszerre kétfelé vezetni.
Schwezoff Dávid, a BZSH új erős embere
Schwezoff Dávid, a BZSH új erős embere
A Tordai leváltását eredményező október 29-i közgyűlés másnapján – szóvivője útján kiküldött – nyilatkozatában Schwezoff azt is világossá tette, hogy a BZSH-elnöki tisztség betöltése nem sürgős, az ügyvezető igazgató egyedül is jogosult minden teendő ellátásra a BZSH körül. (Az alapszabály szerint 30 napon belül kell új elnököt választani.)
A legújabb botrány,
a Dohány utcai zsinagóga beléptető rendszeréből állítólag elsikkasztott százmilliók ügyében is konfrontatív álláspontra helyezkedett: rendőrségi feljelentést tett. Tudnivaló: a szálak ez ügyben alighanem Zoltaihoz vezetnek. Ő volt a BZSH és a Mazsihisz teljhatalmú gazdasági vezetője, amikor ezt a rendszert – a Vadas Vera érdekkörébe tartozó Aviv Travellel kötött megállapodás alapján – üzembe helyezték, és éveken keresztül az ő felügyelete alatt működött a szisztéma. Aztán Zoltai ment, a rendszer maradt – és a Schwezoff által a médiába kiabált állítólagos sikkasztás vádja már Heislerre és Tordaira veri a sarat.
A Síp utca gazdálkodásának átláthatatlan voltáról, gyanús vagy éppen botrányos ügyeiről senki nem írt annyit, mint a Szombat. A nyilvánossággal szembeni kötelességünket teljesítettük, de a Síp utcában két évtizeden át minden maradt a régiben.
A tavaly lefolytatott átvilágítás végre nyilván sok mindent felszínre hozott, s minden bizonnyal az itt feltárt információkkal sikerült Zoltait távozásra bírni. Csakhogy ugyanezeket az információkat most Schwezoff fordítja a Zoltait leváltók ellen. Míg ez utóbbiak nem akartak botrányt és csendben küldték el Zoltait, Schwezoff éppenséggel nagy botrányt csap. A kormánypárti sajtónak eljuttatott információk több büntetőfeljelentéshez is elegendők – legalábbis a Heti Válasz szerint. (Kufárok, kifelé. Heti Válasz, 2014. október 30.) Így jelenleg olybá tűnik, inkább a Zoltai-Schwezoff tengely próbálja elkapni Heislert és híveit, mint fordítva.
Naiv illúzió volt azt hinni, hogy Zoltai távoztával varázsütésre megváltozik a Síp utca légköre. Zoltait uralma utolsó éveiben kegyencek egy – jellemzően az övéhez hasonló mentalitású – csoportja vette körül. Schwezoff Dávid is ebbe a körbe tartozott. Zoltai elment, az általa kinevelt káderek maradtak, fontos pozíciókba kerültek és komoly befolyást gyakorolnak a Síp utcai politikára.
A Dohány utcai zsinagóga belülről
A Dohány utcai zsinagóga belülről. A gyenge pont a beléptető rendszer.
Amíg Zoltai hatalmon volt, az antifasizmus, a Holokauszt-emlékezet és a sérelmi politika jól összefért a machiavellista hatalomgyakorlással és az ellenőrizhetetlen gazdálkodással. Zoltai eltávolításával az addigi egyensúly felborult és most kettős hatalom kiépülésének lehetünk tanúi: a Mazsihisz élén Heisler András tesz keserves kísérletet a Zoltaitól örökölt rendszer demokratizálására, a BZSH-ban pedig Schwezoff Dávid folytatja a központosított hatalomépítést a Zoltaitól megszokott óvatosság nélkül.
Egy strukturális hibát
sajnos nem lehet kiiktatni a rendszerből: a Mazsihiszt – akárcsak  a többi történelmi egyházat – túlnyomórészt az állam tartja el. Ez súlyos demokratikus deficitet eredményez, hiszen az adófizetői öntudat, amely 1944 előtt mindig jelen volt, most hiányzik. Ezt ma a zsidó közösségben a Holokauszt-áldozati tudat helyettesíti: De az áldozatiság, mint a közösség identitásának elsődleges bázisa, s ennek nyomán a külső támogatás elvárása – nem feltétlenül jó közösségépítő idea. Nemigen születtek még működőképes modellek a felülről öntött pénz demokratikus elosztására. A történelem során a demokrácia mindig alulról építkező rendszer volt és erősen összefüggött az adófizetői öntudattal. Ez az alapvető strukturális gyengeség mutatkozott meg az egész zsidó közösségben, a válság pillanatában: a Holokauszt emlékév során az állam szimbolikus politikájával szembefordultak, miközben az állam által megajánlott pénzt a túlnyomó többség elfogadta és még a bojkottálók egy része sem volt ez ügyben konzekvens.
Jó példája mindennek a Dohány utcai templomkörzet, amelynek vezetése abban a pillanatban kipenderítette Zoltait körzeti elnöki tisztéből, amint az kormány-tanácsadóként megjelent a színen Lázár János mellett. Megszavazták azt is, hogy visszaadják a Civil Alaptól a Holokauszt-emlékévre kapott milliókat. A példás baloldali elkötelezettség azonban – BZSH-módi szerint – együtt járt az intrikus politikával és a pénzügyi önállóság hiányával. A körzet képviselői az október 29-i közgyűlésen (a hírek szerint) már egységesen a Zoltai utód Schwezoffra szavaztak, a Zoltait leváltó Tordaival szemben. Ígéretek, fenyegetések, haragvások, intrikák – csak sejthetjük, mi okozta a hirtelen fordulatot.
Hasonlóképpen hiába szavazott a Mazsihisz közgyűlése 2014 februárjában a kormány által kezdeményezett Holokauszt-emlékév rendezvényeinek bojkottjára, hiába szavaztak az e forrásból kapott pénzek visszaküldése mellett, az eredmény nagyon vegyes lett: a gyakorlatban korántsem bizonyult minden taghitközség olyan szilárdnak, mint a szavazás perceiben. (Ezt később megideologizálták, mondván: a Mazsihisz döntése az önálló jogi személyiséggel rendelkező taghitközségekre nem vonatkozik.)
Mindebben Zoltai maga mutatta a legcsúnyább példát: amint eltávolították a Síp utcából, szögre akasztotta azokat az elveket, amikért a nyáron – saját nyilatkozata szerint – még hajlandó lett volna börtönbe vonulni, és beült a kormányba tanácsadónak. A hatalmat, pénzt és bosszút választotta az antifasizmus helyett.
Szabadság tér 7
Szabadság téri tüntetők. Zoltai Gusztáv is szimpatizált velük, mielőtt kormánytanácsadó lett.
Heisler András konzekvensen képviselte a bojkott álláspontját – a közösség nagy többsége pedig valahol a kettő között „terül el”.
A Mazsihisz az elmúlt évben
sok borsot tört a kormány orra alá:
az egyik legkényesebb ügyben, a Holokauszt-emlékezet és antiszemitizmus kérdésében erodálta a kormány hitelét a nyugati világ fórumain. Holott az Orbán-kormánynak ez nagyon fontos ügy volt: miközben nem izgatta annyira, ha antidemokratikusnak nevezik, az antiszemitizmus és a Holokauszt-emlékezet kérdését roppant komolyan vette. A nagyszabásúra tervezett Holokauszt-emlékév e téren volt hivatott a kormányimázs javulását hozni itthon és külföldön. A legalább hatmilliárdos vállalkozás azonban nem sokat hozott a konyhára. A zsidó szervezetek többsége, valamint a velük e téren közös platformon álló baloldal a nyugat-európai modell érvényesülését várta: a magyar felelősség egyértelmű megvallását. A kormány üzenete azonban e téren nem volt egyértelmű: a kulcsfontosságú szimbolikus objektumok (Szabadság téri emlékmű, Sorsok háza) inkább magyarok és zsidók közös áldozati voltáról szóltak. A zsidó közösség és a baloldal ezt elutasította: nyíltan és egyértelműen távolmaradásra szólítottak fel a kormány által hirdetett Holokauszt-emlékév eseményeitől. A nyugati médiában az ő hangjuk volt erősebben hallható – és ebben nem elhanyagolható szerepe volt a Mazsihisznek, mint a honi zsidóság egyik reprezentánsának. A Mazsihisz arca pedig Heisler András volt. (Noha Heisler egy idő múlva a Szabadság téri tüntetőktől távolságot tartott – bevett egyház vezetőjeként nyilván nem tüntethetett együtt keményvonalas, kormányellenes aktivistákkal.)
Mindez – véletlen folytán – egybeesik a hitközség válságával. A jobboldalon sokan aligha bánják, hogy Heislert és a hozzá hű embereket megszorongatják, a Mazsihisz presztízsét pedig megtépázzák a hatalomgyakorlásban agresszívebb, amúgy kétes múltú ifjú vezetők.
A Heti Válasz már a Mazsihisz megszűntetésének lehetőségét is fölvetette (Schwezoff-közeli forrásokra hivatkozva), merthogy annak jogelődje, a Magyar Izraeliták Országos Képviselete – úgymond – a kommunista rezsim kreatúrája volt. („Kufárok, kifelé”)
Schwezoff Dávid a kormánypárti Heti Válasz szolid rokonszenvét élvezi – lásd terjedelmes interjúját a lap november 13-i számában („El kell számolnom a múltammal”). Az interjúból egy szeriőz, elkötelezett és rátermett vezető képe bontakozik ki, akit a Jó Teremtő visszavezetett az igaz útra, miután őszintén és mélyen szembenézett a múltjával. (Heisler András eközben a politikai spektrum másik oldalán álló Népszavának és ATV-nek nyilatkozik.)
Az elkövetkező hetekben, hónapokban
két folyamat zajlik majd párhuzamosan.
A kormány további milliárdokat invesztál a zsidó szervezetekkel való együttműködésbe, a Holokauszt emlékév (2015. májusig tartó) programjainak keretében. A bojkott erejét vesztette: a Mazsihisz a zsinagóga-felújításokra előirányzott milliárdokat és a temető rehabilitálásokra betervezett százmilliókat nem utasítja vissza. (Latorcai Csaba, az illetékes államtitkár-helyettes már egyenesen úgy fogalmazott, hogy „véget ért az emlékévvel szemben a Mazsihisz által hirdetett bojkott”.) A hatalom szemmel láthatóan nem sajnálja a pénzt, hogy az emlékév végül kézzel fogható eredményekkel záruljon. 2015 januárjától Magyarország lesz az IHRA (International Holocaust Remembrance Alliance), a Holokauszt emlékét őrző tekintélyes nemzetközi szervezet soros elnöke – ami a nyári kudarcsorozat után már kezdett veszélybe kerülni. Ezt a kormány nem veszi félvállról, és intenzív együttműködésben áll a zsidó szervezetekkel.
Latorczai csaba (középen) és L. Simon László (jobbról a második) meglátogatnak egy zsidó temetőt
Latorcai Csaba (középen) és L. Simon László (jobbról a második) meglátogatnak egy zsidó temetőt
Ezzel párhuzamosan napról napra nő a feszültség a BZSH és a Mazsihisz között, és a kettős hatalom könnyen robbanásveszélyes helyzethez vezethet.
A kormánynak érdeke a sikeres együttműködés a Mazsihisszel, így nem biztos, hogy jól jön neki, ha a központi zsidó szervezet belharcokba zuhan. Így jelenleg nem lehet tudni, hogy Schwezoff Dávid vad Heisler-ellenes húzásai valóban egy „elszabadult hajóágyú” akciói, vagy a hajóágyút próbálják-e a háttérből irányítani.
Egy biztos: a képlet bonyolult, túl sok érdek és ellenérdek fűződik a BZSH/Mazsihisz vezetők sikeréhez/bukásához, hogysem egyetlen manipulátort lehessen minden mögött feltételezni.
 Ismerkedjenek meg Zoltai Gusztávval, Lázár János új tanácsadójával

Új szerepben tündököl a Mazsihisz volt ügyvezetője: a kormánynak, konkrétan Lázár János miniszterelnöki miniszternek ad tanácsokat.
Lázár mára hívta össze a Zsidó Közösségi Kerekasztal ülését, ami 10-kor kezdődik a Parlamentben, írja a Magyar Hírlap.  ”A kormány stratégiai jelentőségűnek tartja a magyarországi zsidó közösségekkel való együttműködést, de ezt az elmúlt időszakban számos kérdés megnehezítette” – mondta korábban Lázár.
Zoltai Gusztáv kinevezése viszont a jelek szerint nem fogja javítani a kormány és a zsidó közösségek megromlott viszonyát.
Amennyiben igaz a hír, amit hitetlenkedve és megdöbbenéssel olvastam, akkor ennek a megbízatásnak az elfogadásával Zoltai Gusztáv romba döntötte egyébként sem makulátlan életművét” – nyilatkozta a Népszabadságnak Heisler András, a Mazsihisz elnöke.
Zoltai több mint húsz évig volt a Mazsihisz és a Budapesti Zsidó Hitközség ügyvezető igazgatója. Semmi sem tudta megrengetni a hatalmát, még munkásőr múltja is csak egy epizód volt. Tavasszal viszont váratlanul lemondott.
Ezt többen összefüggésbe hozták a Mazsihisz gazdasági átvilágításával. Maga Zoltai is azt mondta, hogy nem önszántából távozott, felmondólevelét a Mazsihisz akkor elnöke, Feldmájer Péter írta meg és tette elé. Heisler András, a Mazsihisz mostani elnöke is utalt erre a Népszabadságnak adott júliusi interjúban:
Zoltai Gusztáv minden bizonnyal komplex módon értékelte a helyzetet. Döntésekor nyilván figyelembe vette életkorát, a közéleti állapotokat és – egyéb tényezők mellett – valószínűleg a gazdasági átvilágításról szóló jelentés tartalmát is.”
Zoltai ellen tavaly fogott össze három korábbi Mazsihisz-elnök – akiknek mindegyikét megpuccsolta már egyszer – írta a Szombat a volt ügyvezető megbuktatásáról szóló áprilisi cikkben. Zoltai ellenfelei kulcspozíciókat szereztek, és gazdasági átvilágítást kezdeményeztek. 
Bár a távozását a feszült magyar politikai helyzettel indokolták, valójában egy kompromisszum része lehetett. Zoltai nem kellemetlenkedik és nem akadályozza az érdemi munkát, cserébe jegelik az átvilágítás eredményét.
Az alku tehát nagy valószínűség szerint az volt, hogy Zoltai további bajkeverés nélkül feláll a székéből, cserébe viszont szabad elvonulást kap, gyanús ügyeit nem bolygatják”
- írta a Szombat akkor.
 Kétharmadot kapott a Mazsihisz: a teljhatalmú Lázár tanácsadója lett a Zoltai nevű antimagyar pufajkás, Hunvald bűntársa

Forrás: https://kuruc.info/r/2/132788/?honnan=Nemzeti_Hirhalo
A Magyar Hírlap értesülése szerint szeptembertől a kormány munkáját segíti Zoltai Gusztáv, a Mazsihisz volt ügyvezető igazgatója (aki korrupciós botrányai miatt kényszerült lemondásra, a Hunvald-ügyben nyújtott "segítségért" pedig ugyanúgy nem számoltatták el, ahogy Gyurcsányt és bűntársait sem, sőt, itt az előléptetés - a szerk.). A lap úgy tudja, hogy a volt igazgató Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter tanácsadójaként látja el feladatát. Melyik az Ön kedvenc Fidesz-tanácsadója? Voksolhat szavazásunkon a portál jobb oldalán!A Magyar Hírlap keddi cikkében emlékeztet arra, hogy a miniszter mára hívta össze a Zsidó Közösségi Kerekasztal ülését. A miniszter kifejtette, a kormány stratégiai jelentőségűnek tartja a magyarországi zsidó közösségekkel való együttműködést, ugyanakkor szerinte ezt az elmúlt időszakban számos kérdés megnehezítette. Szerinte több esetben maguk a zsidó közösségek kérdőjelezték meg a nevükben véleményt formálók képviseleti jogosultságát. A miniszter a keddi ülés napirendjére javasolta a zsidó temetőkről és az antiszemitizmus monitorozásáról való tárgyalást. Tizennégy zsidó szervezet a Sorsok Házáról, az oktatási együttműködés továbbfejlesztéséről, a zsidó civil élet támogatásáról és a progresszív zsidó egyházak státusának áttekintéséről egyeztetne - írja az újság. "Munkásőr- és párttagmúltam"  Az ügy pikantériája, hogy 2009-ben ugyanez a fideszes Magyar Hírlap írta az alábbi sorokat Zoltairól, tiltakozva annak díszpolgári kitüntetése ellen: "Zoltai Gusztáv az 1956-os forradalom alatt a kecskeméti repülőtér őrszázadában teljesített szolgálatot tizedesként. Magyar és izraeli állampolgár is, a vörös csillagtól a Dávid-csillagig e hosszú utat járta be: a Kőbányai Textilgyárból szervezték be a Munkásőrségbe, volt a Magyar Hirdető osztályvezetője, 1968-tól 1976-ig a hírhedt ávós tiszt, Komlós János művészeti titkára. Később a Pesti Vigadó művészeti vezetője, a Játékszín ügyvezetője, a Várszínház művészeti főtitkára, az ügynök Rigó László beosztottjaként tevékenykedett. 1987-től a budapesti zsidó hitközség kulturális, 1991-től mindmáig a Mazsihisz ügyvezető igazgatója, nemzetközi zsidó szervezetek, a Zsidó Világkongresszus végrehajtó bizottságának tagja, a Magyarországi Zsidó Közösség Közalapítvány (Mazsök) társelnöke. 1999 óta a VII. kerület díszpolgára, többször részesült magas állami kitüntetésben. Sokak meglepetésére 2006-ban az ’56-os szellemiség ápolásáért megkapta az ’56-os Szövetség Pro Fidelia érdemrendjét. Akkor azt mondta: 'Nem érzem összeférhetetlennek munkásőr- és párttagmúltammal a kitüntetést.'" El kellene sikálni Hunvaldnak 2010-ben a Hunvald-ügyben a Magyar Nemzet birtokába került lehallgatott telefonbeszélgetésekből az alábbi beszédes részletet tették közzé: Hunvald György (hívó): – Van néhány nagyon érdekes dolog egyébként. Zoltai Gusztáv (hívott): – Igen? Hunvald: – Én nem tudom, az ügyészségen vannak nagyon rám szállva. Zoltai G.: – Terád? Hunvald: – Igen, igen… Zoltai G.: – De nem a, nem a Tordai-ügy miatt? Hunvald: – Nem a Tordai-ügy miatt! Nekem mondták, hogy politikai, de nem értem, hogy mitől politikai! Mert nem csinálok… Zoltai G.: – Utánanézzünk? Hunvald: – Nézzetek már utána, hogy mi a (van?)! De ez a Központi Nyomozó Főügyészség! Zoltai G.: – Jó! Hunvald: – Ott el kéne sikálni, mert egyszerűen nem lehet normálisan hogyhívjákolni. Zoltai G.: – Jó! Odafigyelek! Megnézetem! Jó? Hunvald: – Jó! Oké! Most pedig már Lázár János dolgaira figyel a vén pufajkás bűnöző. Végül is nem lesz nehéz dolga, a két eddigi váltópárt közötti különbségek már annyira a homályba vesztek, hogy a ballibek eltűnése lassan  fel sem tűnik egykori szavazóiknak, sőt, néhány kellően leépült vagy kannásboros vén komcsi akár azt is hiheti az efféle hírek hallatán (és minden nap akad belőlük néhány), hogy újra ők vannak hatalmon... (Kuruc.info - MTI nyomán) Frissítés: ide kívánkozik az ávósivadék, szintén kettős állampolgár, már Hiller Istvánt és Bozókit is kiszolgáló, Orbánt Izraelbe kikísérő Breuer Péter, Lázár János "zsidóügyi" főtanácsadója is. Breuer járta ki a régi haverjának, Zoltainak a nem kis pénzzel járó tanácsadói posztot. 2. frissítés: A fenti cikkben szerepel egy olyan kitétel, hogy Zoltai Gusztáv volt 1968-tól 1976-ig a hírhedt ávós tiszt, Komlós János művészeti titkára. Ki is volt Komlós János (Budapest, 1922 – Budapest, 1980), hogy életének csak a főbb pontjait nézzük! Volt rabbinövendék, munkaszolgálatos, majd az 1950-es években magas rangú ÁVH-s tiszt. 1957-ben a Magyar Rádió irodalmi osztályán dolgozott. 1958-től vezette a Magyar Nemzet, 1962-1967 között pedig a Népszabadság kulturális rovatát. Megalapította a Mikroszkóp Színpadot, mely 1967-ben nyitotta meg kapuit; itt mint igazgató működött. Komlós saját bevallása szerint 1945 februárjában akasztgatott is az Oktogonon. A közös faji és ideológiai eredet tehát megint felbukkant. Forrás: Wikipedia Üdvözlettel, Hidra Kapcsolódó: - Ha valakinek a szépsége alapján nem lett volna egyértelmű: Orbán főtanácsadója is "túlélő" - Lázár szerint a magyarok még mindig nem kértek elég meggyőzően bocsánatot Rákosi népétől, ezért "a nemzeti identitás részévé kell tenni" az erre való törekvést, ha magyarok akarunk maradni - Zoltaiék Párizsban rimánkodtak EU-s segítségért "az egyre erősödő magyarországi antiszemitizmus ellen" - Tarlós Zoltai elvtárssal küzd a "holokauszttagadás" ellen - Zoltai: Felütötte a fejét a "nyílt Auschwitz-tagadás" - Hiába nyalt ki egy zsinagógányi zsidó segget az egri polgármester, Zoltaiék Prágáig szaladtak panaszkodni - Zoltai "bűzölgő kéményű gázkamrákról" és bomlott agyú jobbikosokról beszélt Auschwitzban - Pufajkás Zoltaiéknak csak egy szavukba kerül, s máris hason csúszik előttük Lezsák és a vallásügyi bizottság - Emberi maradványokat találtak a Dunában - Zoltai a csontok alapján próbálta eldönteni, zsidókról van-e szó - Zoltai és Gergényi is besegített Hunvaldnak - Jellemző: Nem ítéli el Zoltait Feldmájer + részlet Gál és Hunvald telefonbeszélgetéséből
Forrás: https://kuruc.info/r/2/132788/?honnan=Nemzeti_Hirhalo

Lemondatnák Lázárt

PROPELLER JÚNIUS 18., 10:13 18 HOZZÁSZÓLÁS 601 MEGOSZTÁS 
A Jobbik lemondatná Lázár János Miniszterelnökséget vezető minisztert, mert több törvény mögött egyéni érdekeket feltételeznek.

Hegedűs Lorántné, az ellenzéki párt országgyűlési képviselője csütörtöki sajtótájékoztatóján egy szekszárdi fórumon elhangzottakra hivatkozva úgy értékelt: a minisztert "szűzies ártatlanságában meglepetésként érte", hogy egy építési szabály megváltoztatása mögött két cég érdekei állnak.
Úgy fogalmazott: ezek szerint mindenkinek egyértelmű volt, hogy a jogszabályokon érdekcsoportok érvényesítik szempontjaikat, csak Lázár János "élt eddig boldog tudatlanságban".
Hegedűs Lorántné felvetette, hogy egyebek mellett a Normafa-törvény, a városligeti építési szabályzat vagy a parlament előtt lévő Duna-parti szabályozás is így készülhet. Azt kérdezte, ha ez bebizonyosodna, akkor Lázár János "elsüllyedne szégyenében", feladná magát a rendőrségen hivatali visszaélés, befolyással való üzérkedésben való társtettesség és más bűncselekményekért vagy lemondana miniszterségéről. Hozzátette: a Jobbik ezt a sorrendet javasolja.

Nyári szünetben is ingyenbenzin jár a politikusoknak

2015-06-17 03:27:00

Budapest — Nem kímélik autóikat honatyáink a benzinkártya kiosztása óta, számos parlamenti képviselő messze kétszázezer forint felett tankol egy-egy hónapban. Sőt a vezetési kedv a nyári szabadságok idején sem lankad, tavaly augusztusban például 110 honatya több mint 9 millió forintért tankolt a személyre szóló benzinkártyával – derült ki az Országgyűlés havonkénti benzinkártya-nyilvántartásából, amelyet megküldtek a Blikknek. 
A nyári rekorder Ágh Péter (Fidesz) 237 ezer forintot költött benzinre tavaly augusztusban, pedig ez idő alatt a parlament nem ülésezett. Egyébként harminc felett van azok száma, akiknek százezer forintnál több benzinpénzre volt szüksége a tikkasztó nyári melegben. Mindeközben például az óvónőknek a nyári időszakban még a tízezer forintos bérlettámogatásukról is le kell mondaniuk. 
A honatyák a névre szóló kártyájukkal kizárólag saját maguk, és a megadott rendszámú autóba tankolhatnak az Országgyűlés keretének terhére, mégpedig azokban a hónapokban is, amikor a parlament nem ülésezik. Összesen 136 honatya kért benzinkártyát. 
A Blikk megkérdezte Ágh Pétert, miként gyűlt össze annyi intéznivaló a nyár kellős közepén, hogy bő kétszázezer forintot volt kénytelen üzemanyagra költeni. – Vas megyei választókerületemhez Budapesttől több száz kilométerre 70 falu és 7 város tartozik. A településekről érkező meghívásoknak minden esetben igyekszem eleget tenni. Tagja vagyok a törvényalkotási bizottságnak, amely hetente több alkalommal is ülésezik, és emiatt fővárosi jelenlétre van szükség – válaszolta a honatya. Ám szerinte még így is az üzemanyagkártyán felül havi minimum 40-50 ezer forintnyi üzemanyagköltséget saját maga fizet, hogy minden kötelezettségének eleget tudjon tenni.
Hasonlóan nyilatkozott megkeresésünkre Legény Zsolt is. – Tudom, hogy soknak tűnik, de higgye el, a hónap vége felé már a saját pénzemből tankolom az autómat – mondta a szocialista képviselő. – Egy héten minimum kétszer jövök Budapestre, ami nagyjából 280 kilométer, egy hónapban 6-8 utazás vár rám. Amikor a parlamenti munka szünetel, attól a frakció még ülésezik, a beadványokkal is van bőven munka, ezt is csak Budapesten lehet elvégezni, s persze emellett a választási körzetemhez tartozó településeket is igyekszem felkeresni – tette hozzá.
Az abszolút tankolási csúcstartó Tilki Attila (Fidesz), ő például 2014 decemberében 291 ezer forintért tankolt, ami 360 forintos benzinárral és 8 literes átlagfogyasztással számolva mintegy tízezer kilométeres futást jelent. Tekintve, hogy a parlament szempontjából a május csonka hónap volt az ünnepek miatt, ez napi 300–350 kilométeres futást feltételez, ami egy profi sofőrnek is becsületére válna.
– Nagyon jó érveket kell felhoznia annak a képviselőnek, aki meg akarja magyarázni, miért tankol havonta 200-300 ezer forintért, ami nagyjából a választóinak a havi fizetése – vélekedett Kiszelly Zoltán politológus, aki úgy vélte, takarékosságra, valamint a hivatali utak és privát utazások szétválasztására késztetheti a honatyákat ezeknek a listáknak a nyilvánosságra kerülése.

Ennek a törvénynek nagyon fog örülni Andy Vajna

7 days ago Belföld
Csak az nyithat online kaszinót Magyarországon, akinek van “rendes” kaszinója is. Ketten jöhetnek szóba a bő 7 milliárd földlakóból.

Törvénymódosítási javaslatot nyújtott be a fideszes Bánki Erik az online kaszinójáték részletes törvényi szintű szabályainak megalkotására. Az indoklás szerint a javaslat kimondja, hogy az online kaszinójáték szervezésére csak olyan szervező jogosult, amely rendelkezik kaszinójáték szervezésére vonatkozó koncesszióval.
Nem lesz nagy verseny
Ilyen viszont jelenleg csak két embernek van az országban: Andy Vajna, az Orbán-kormány filmügyi biztosa a szerencsejáték-felügyelet honlapja szerint 5 kaszinót üzemeltethet az engedélye alapján 2024-ig, Szima Gábor, a debreceni focicsa

JELENTKEZETT PÉNZÉÉRT AZ 

ÖTMILLIÁRDOS 

LOTTÓNYERTES

1 day ago Belföld
Halló, nálam van a nyertes lottószelvény! – ezzel hívta fel a Szerencsejáték Zrt. nagynyertes vonalát a napokban a szerencsés milliárdos.Jelentkezhetett a napokban az ötmilliárdos lottónyertes, aki pár hete ütötte meg a főnyereményt. Ő – mint ahogy korábban megírtuk – egy 59 éves, kétgyerekes családanya lehet.
Hírzárlatot kért
A Szerencsejáték Zrt. továbbra sem ad, nem is adhat információkat a nyertesről, de sokatmondó, hogy a Bors megkeresésére a következőt válaszolták.
– Ha a nyertes a későbbiekben hozzájárul, tájékoztatni fogjuk a részletekről – írta a cég sajtóosztálya. Teljes hírzárlat védi a friss milliárdos anonimitását, de mindez arra utal: valaki már tárcsázta a Szerencsejáték Zrt. nagynyertes vonalát és közölte: nála van a nyertes szelvény.
Újból átfuttatják
A telefon túlsó végén a cég egyik tapasztalt munkatársa veszi fel a telefont, ő már évek óta látja el feladatát. Néhány ellenőrző kérdést tesz fel, hogy kiderüljön: valóban a nyertes hívta-e? Hol és mikor játszotta meg a szelvényt? Hány mezővel játszott? Mi volt a harmadik mező harmadik száma? Mi volt a negyedik mező legkisebb száma? Ilyen és ehhez hasonló kérdéseket tesz fel. Ezeket csak az tudhatja, aki kitöltötte a szelvényt.
Ketten ismerik
A Szerencsejáték Zrt.-nél is csak igen kevesen ismerik a nyertest. – Van egy 8–9 személyből álló csoport, akik közül a vezérigazgató választja ki, melyik két ember tudhatja, hogy kicsoda a nyertes – mondta Somorai László.
Ezután kerülhet sor a személyes találkozóra, amiről szintén nem közölnek semmilyen információt, de a Bors úgy tudja, hogy általában a Szerencsejáték Zrt. egyik irodájában bonyoló­dik le.
– A találkozón elkérik a szelvényét, és átfuttatják azt egy terminálon éppúgy, ahogyan a lottózós ellenőrizné, ha valaki a kettes találatát szeretné beváltani – írta a sajtóosztály. A kifizetés átutalással, forintszámlára történik, senki nem veheti fel azt készpénzben.

37583
Sok számlára, apránként érdemes utaltatni a milliárdokat
Inkább füllentsen!
– Érdemes megvárni a következő, „kisebb” főnyereményt valamelyik lottón. És arról mondani azt, hogy az övé – árulta el Somorai László, a Szerencsejáték Zrt. korábbi szóvivője. Feltehetően most is hasonló történt: a múlt héten ismét kihúzták az ötöst. Ketten nyertek 150 milliót, így az ötmilliárdos nyertes nyugodtan „foghatja” erre hirtelen meggazdagodását.
Öt tanács a milliárdosnak
1. Ne változzon meg! Ha eddig spórolt, most ne hívja meg egy körre a fél falut, és a főnöknek se olvasson be, ha eddig csak szótlanul tűrt a munkahelyén.
2. Vonuljon el a világtól! Kérjen szabadságot, gondolja át nyugodtan, mit és hogyan tegyen. Kellemes gondjait legfeljebb csak közeli hozzátartozójával ossza meg.
3. Kevés készpénzt tartson magánál. Intézzen mindent bankkártyái segítségével. Amennyire lehetséges, adakozásánál vegye figyelembe, hogy ne derüljön ki: öné az ötmilliárd! Elég, ha úgy gondolják, ön csupán tehetős, ám nem dúsgazdag.
4. Piaci szakértôk segítségét kérje, amikor a pénzét ke­zeli.
5. Mûkincsekre, ingatlanra és egyéb értékálló beruházásokra is költsön valamennyit a nyereményből.

Antirasszista” tantárgy is indul az ELTE-n

szerző: Veczán Zoltán, forrás: MNO, 2015. június 18., csütörtök 19:18
Csütörtök délután kari tanácson döntött úgy az ELTE bölcsészkara, hogy – számos egyeztetési lépcső után, valamennyi tanszék és a Hallgatói Önkormányzat bevonásával – komplett tantárgycsomag segítségével vértezi fel a hallgatókat a kirekesztő eszmék és a populizmus ellen – tudta meg az MNO György Pétertől, a ELTE Művészetelméleti és Médiakutatási Intézetének igazgatójától, aki a pázmányos holokausztoktatásról és az arra érkezett reakciókról is beszélt.
A kari tanácson megegyeztek, hogy három tantárgy alkotja majd az „értelmiségképző tantárgycsomagot”, ahogy György Péter hívta: a rasszizmus kultúrtörténete, társadalomelmélet, valamint tudományfilozófia. Az igazgató a három egy féléves tantárgy kötelezőként bevezetését javasolta a tanácson, de elképzelhető, hogy végül csak kötelezően választható kurzus lesz belőlük. A tantárgyak kialakításában az egyetem minden tanszéke részt vesz, és több oktató tarthat majd egy-egy órát, sőt vendégelőadókat is hívhatnak, akár külföldről is – így az elképzelés.

Az ókori fajelmélettől a tudományig

A holokauszt oktatása A rasszizmus kultúrtörténete című tárgyban fog helyet kapni, hiszen a fajról való gondolkodás az antikvitástól kezdve mindenkinek nagyon hasznos ismeret lehet. A társadalom és a felelősség fogalma is fontos, hiszen ebből következik, hogy például a menekültek kapcsán az a válasz, hogy „mars haza!”, az nem válasz, hanem a gondolkodás visszautasítása. A tudományos érvelés vagy a társadalomtudomány logikája, illetve ennek hagyományainak megismerése egyébként a hallgatók szakmai fejlődését is elősegíti – fejtette ki György Péter.

Vért a „bolondok” ellen

A világnézetébe senkinek sem szeretnénk beavatkozni, de ennek a csomagnak olyannak kell lennie, amely felvértezi a hallgatókat a vak előítélet, a rasszizmus ellen. Ha ezt bevezetjük, akkor megtettük, ami tőlünk telt azért, hogy politikai értelemben ne legyen valakiből bolond” – mondta György, hozzátéve: olyan egyetem persze nincs, amely nem termel ki Vona Gáborokat.
Arról is beszélt, hogy mindenképpen a konszenzuson alapuló átalakítás híve, ezért a diákokkal közösen akarnak dolgozni az ügyön. Végül kérdésünkre elmondta: a diákoknak a HÖK-ön keresztül a tantárgyak tartalmi részébe lehet majd beleszólásuk, a keret, illetve a kötelezővé tétel kapcsán nem, „hiszen a tanárok viselik a nagyobb felelősséget”. Egyébként ő azt tapasztalta, hogy a saját diákjaiknak elegük van abból, hogy jobbikosoknak tartják őket, és támogatják a tantárgycsomag bevezetését. A kari tanács résztvevői is érdeklődésüknek és támogatásuknak adtak hangot, ellenvélemény nem volt.

A bölcsészkar súlyos terhe

A Jobbik léte és a kormány erre adott reakciója egyébként egy tragédia; az egyetemek ettől szenvednek – fejtette ki György Péter. A Jobbik az igazgató szerint egyébként „egy tehertétel a bölcsészkar életében”; az egyetemen holokauszttagadásnak, homofóbiának és cigánygyűlöletnek nincs helye – mondta, amikor pedig a szélsőbaloldalról kérdeztük, azt mondta: a baloldali diákság aránya elenyésző, a baloldal eltűnt a fiatalság köréből.
A radikalizmus viszont egy nagyon súlyos probléma, az egyetemeknek pedig semmilyen más ellenszere nincs, mint a megfelelő tudással felvértezni a hallgatókat. A Jobbik egy neonáci párt – mondta, hozzátéve: a kitételt a pártelitre és nem a tagságra vonatkoztatta. A Jobbik népszerűségének oka nem az antiszemitizmus vagy a homofóbia, hanem a fiatalok mélységes megvetése a korrupció és a kiürült magyar politikai elit iránt; ebből van elegük, ezért fordulnak a protestpártokhoz, mert minden korrupcióellenes retorikára nagyon érzékenyek.
A diákok radikalizálódása ellen az egyetem csak szellemi eszközökkel harcolhat. Ha a rendszerváltás utáni kormányok tönkretesznek egy országot, az automatikusan a társadalomból kifelé sodor egy generációt – fejtette ki György Péter. Ezért szükséges szerinte az egyetemi képzés átalakítása, a curriculum, a tantárgyak „karban tartása” ennek megfelelően – fogalmazott.

Mit keres ott az izraeli nagykövet?

Az igazgató kitért a pázmányos holokausztoktatásra is, amelyet örömmel fogadott. Mint mondta, „ha összezárunk, az üzenet a Jobbiknak”. Magát optimistának vallotta: „botor dolog lenne minősíteni a pázmányos holokausztoktatást, amíg nem látjuk, pontosan mit takar”. Kényes pont a dékán Prohászka-cikke, de egészében véve nincs ok kételkedni abban, hogy a Pázmány vezetőségét az őszinte szembenézés szándéka vezérli – fogalmazott a vezető. „Ezt fontos politikai lépésnek tartom, amely elhozhatja az imázsváltást” – mondta, hozzátéve: amit feleslegesnek tart, az az izraeli nagykövet jelenléte ebben az ügyben, bár nyilván Ilan Mornak politikai szempontból fontos ez. Az is szerencsésebb lett volna, ha magyar történészekre támaszkodva állítják össze az anyagot, a magyar katolikus egyház elkötelezettségének a bizonyításához nincs szüksége Izraelre – mondta.
Schiffer nyilatkozatát a pázmányos holokausztoktatás kapcsán György Péter furcsállta. Mint mondta, az egyetem a kötelező tantárgyakra épül, egy 18 éves fiatal eldöntheti, mit rendel egy étteremben, de nem lehet rábízni a curriculumot. „Viccesnek tartja”, hogy ezt magától értetődőnek tartják minden más tárgy esetében, a holokausztnál mégis fennakadnak rajta.

Lassan őrölnek

György felvázolta a tantárgycsomag várható útját: bár jövő héten újra összeül a kari tanács, de az érdemi munka ősszel veszi majd kezdetét, amikor feláll az egyeztető bizottság, és várhatóan egy egész tanévet felemészt majd a tárgyak megszervezése, az egyeztetés és szervezés, hiszen hosszú munkafolyamatról beszélünk – húzta alá az igazgató.

A Pázmány nyomdokain az ELTE: "antirasszista" és holotantárgy bevezetésével küzdenek a Jobbik ellen

Forrás: https://kuruc.info/r/2/144639/?honnan=Nemzeti_Hirhalo
Csütörtök délután kari tanácson döntött úgy az ELTE bölcsészkara, hogy – számos egyeztetési lépcső után, valamennyi tanszék és a Hallgatói Önkormányzat bevonásával – komplett tantárgycsomag segítségével "vértezi fel a hallgatókat a kirekesztő eszmék és a populizmus ellen" – tudta meg az MNO György Pétertől, a ELTE Művészetelméleti és Médiakutatási Intézetének igazgatójától, aki a pázmányos holokausztoktatásról és az arra érkezett reakciókról is beszélt. Lassan tényleg semmi különbség nem lesz Izrael és gyarmata között A kari tanácson megegyeztek, hogy három tantárgy alkotja majd az "értelmiségképző tantárgycsomagot", ahogy György Péter hívta: a rasszizmus kultúrtörténete, társadalomelmélet, valamint tudományfilozófia. Az igazgató a három egy féléves tantárgy kötelezőként bevezetését javasolta a tanácson, de elképzelhető, hogy végül "csak" kötelezően választható kurzus lesz belőlük. A tantárgyak kialakításában az egyetem minden tanszéke részt vesz, és több oktató tarthat majd egy-egy órát, sőt vendégelőadókat is hívhatnak, akár külföldről is – így az elképzelés. Az illegális bevándorlóknak is örvendezni kell A holokausztmitológia sulykolása A rasszizmus kultúrtörténete című tárgyban fog helyet kapni, hiszen "a fajról való gondolkodás az antikvitástól kezdve mindenkinek nagyon hasznos ismeret lehet". "A társadalom és a felelősség fogalma is fontos, hiszen ebből következik, hogy például a menekültek kapcsán az a válasz, hogy 'mars haza!', az nem válasz, hanem a gondolkodás visszautasítása. A tudományos érvelés vagy a társadalomtudomány logikája, illetve ennek hagyományainak megismerése egyébként a hallgatók szakmai fejlődését is elősegíti" – fejtegette György Péter. A rasszisták bolondok; Vona Gáborok ellen nem véd "A világnézetébe senkinek sem szeretnénk beavatkozni, de ennek a csomagnak olyannak kell lennie, amely felvértezi a hallgatókat a vak előítélet, a rasszizmus ellen. Ha ezt bevezetjük, akkor megtettük, ami tőlünk telt azért, hogy politikai értelemben ne legyen valakiből bolond" – mondta György, hozzátéve: olyan egyetem persze nincs, amely nem termel ki Vona Gáborokat. Arról is beszélt, hogy "mindenképpen a konszenzuson alapuló átalakítás híve", ezért a diákokkal közösen akarnak dolgozni az ügyön. Végül elmondta: a diákoknak a HÖK-ön keresztül a tantárgyak tartalmi részébe lehet majd beleszólásuk, a keret, illetve a kötelezővé tétel kapcsán nem, "hiszen a tanárok viselik a nagyobb felelősséget". Egyébként ő azt tapasztalta, hogy "a saját diákjaiknak elegük van abból, hogy jobbikosoknak tartják őket", és támogatják a tantárgycsomag bevezetését. A kari tanács résztvevői is érdeklődésüknek és támogatásuknak adtak hangot, ellenvélemény nem volt. A Jobbik mint tehertétel A Jobbik léte és a kormány erre adott reakciója egyébként egy tragédia; az egyetemek ettől szenvednek – fejtette ki György Péter. A Jobbik az igazgató szerint egyébként "egy tehertétel a bölcsészkar életében"; az egyetemen "holokauszttagadásnak, homofóbiának és cigánygyűlöletnek nincs helye" – mondta, amikor pedig a szélsőbaloldalról kérdezte a lap, azt mondta: a baloldali diákság aránya elenyésző, a baloldal eltűnt a fiatalság köréből. A radikalizmus viszont "egy nagyon súlyos probléma", az egyetemeknek pedig semmilyen más ellenszerük nincs, mint "a megfelelő tudással felvértezni a hallgatókat". A Jobbik egy neonáci párt – mondta, hozzátéve: a kitételt a pártelitre, és nem a tagságra vonatkoztatta. A Jobbik népszerűségének oka nem az antiszemitizmus vagy a homofóbia, hanem a fiatalok mélységes megvetése a korrupció és a kiürült magyar politikai elit iránt; ebből van elegük, ezért fordulnak a protestpártokhoz, mert minden korrupcióellenes retorikára nagyon érzékenyek. A diákok radikalizálódása ellen az egyetem csak szellemi eszközökkel harcolhat. Ha a rendszerváltás utáni kormányok tönkretesznek egy országot, az automatikusan a társadalomból kifelé sodor egy generációt – fejtette ki György Péter. Ezért szükséges szerinte az egyetemi képzés átalakítása, a curriculum, a tantárgyak "karban tartása" ennek megfelelően – fogalmazott. Hát persze hogy örül a Pázmány rabbiképzővé alakításának Az igazgató kitért a pázmányos holokausztoktatásra is, amelyet örömmel fogadott. Mint mondta, "ha összezárunk, az üzenet a Jobbiknak". Magát optimistának vallotta: "botor dolog lenne minősíteni a pázmányos holokausztoktatást, amíg nem látjuk, pontosan mit takar". Kényes pont a dékán Prohászka-cikke, de egészében véve nincs ok kételkedni abban, hogy a Pázmány vezetőségét az őszinte szembenézés szándéka vezérli – fogalmazott a vezető. "Ezt fontos politikai lépésnek tartom, amely elhozhatja az imázsváltást" – mondta, hozzátéve: amit feleslegesnek tart, az az izraeli nagykövet jelenléte ebben az ügyben, bár nyilván Ilan Mornak politikai szempontból fontos ez. Az is szerencsésebb lett volna, ha magyar történészekre támaszkodva állítják össze az anyagot, a magyar katolikus egyház elkötelezettségének a bizonyításához nincs szüksége Izraelre – mondta. György felvázolta a tantárgycsomag várható útját: bár jövő héten újra összeül a kari tanács, de az érdemi munka ősszel veszi majd kezdetét, amikor feláll az egyeztető bizottság, és várhatóan egy egész tanévet felemészt majd a tárgyak megszervezése, az egyeztetés és szervezés, hiszen hosszú munkafolyamatról beszélünk – húzta alá az igazgató. (MNO korrigálva) Frissítés: A Jobbik biztosítja a nyilvánosság erejét és a jogi védelmet a véleményük miatt megtámadott egyetemistáknak A kommunizmus évtizedeit idéző, foxi-maxis tantárgycsomagot kíván kötelezően bevezetni az ELTE Bölcsészettudományi Kara György Péter intézetigazgató javaslatára. A kurzusoknak ráadásul nemcsak ideológiai, hanem nyíltan pártpolitikai céljai is vannak, ami különösen elfogadhatatlan. De így legalább már nemcsak azt tudjuk, hogy a nemrégiben lezajlott dékánválasztás során megfenyegették és megzsarolták a hallgatói önkormányzat választójoggal rendelkező tagjait, hanem arra is láthatunk példát, hogy a kar új vezetőjének támogatói milyen, politikailag erősen motivált ígéreteket kaphattak a jövőre nézve - írja közleményében Szávay István, a Jobbik alelnöke. Alább a folytatás. Véleményünk szerint az egyetemek nem a jobbikos hallgatók tömegeitől, hanem sokkal inkább a számos helyütt még mindig fennálló, az egyenlőség és a tolerancia jelszava mögé bújtatott balliberális véleménydiktatúrától szenvednek igazán. Tragikusnak tartjuk továbbá, hogy az SZDSZ-t máig sirató értelmiség 25 év után sem képes felismerni, hogy az általuk képviselt eszmeiség erőszakos és kizárólagos sulykolása során már eddig is rendre túlzásokba estek. Világosan kell látni ugyanis, hogy az ELTE BTK politikai szempontból egyoldalú, tudományos tekintetben szakmaiatlan, egyébiránt pedig felesleges és ostoba terve a céljával tökéletesen ellentétes hatást fogja elérni. György Péter nyilatkozata az ’50-es éveket idéző nyílt fenyegetés azok ellen, akik Magyarország második legerősebb pártjával szimpatizálnak. Éppen a tolerancia és kirekesztés ellen leghangosabban küzdők akarnak tehát egyetemi hallgatókat politikai szimpátiájuk alapján megbélyegezni és kirekeszteni. Ráadásul régóta közismert tény, hogy az egyetemisták körében a Jobbik már a legnépszerűbb párt. Arra biztatjuk egyetemista tagjainkat és szimpatizánsainkat, hogy ne hagyják magukat megfélemlíteni! Ha bárkit közülük meggyőződése miatt politikai támadás vagy diszkrimináció ér, forduljon hozzánk bizalommal, biztosítjuk számára a nyilvánosság erejét és szükség esetén a jogi segítséget is!
Forrás: https://kuruc.info/r/2/144639/?honnan=Nemzeti_Hirhalo

KÖTELEZŐ HOLOKAUSZTOKTATÁS: NEM HAGYJÁK MAGUKAT A PÁZMÁNY HALLGATÓI

Tisztelt Rektor Úr!
Az egyetem hallgatóinak jelentős többségével egyetértésben arra jutottunk, hogy nyílt levélben fordulunk az egyetem vezetőségéhez és Önhöz, melyben szeretnénk kifejezésre juttatni „A holokauszt és emlékezete” nevű, újonnan bevezetendő órával kapcsolatos aggályainkat. Mint az már a híradásokból és – az amúgy meglepő hirtelenséggel felvetődött – döntésre adott első reakciókból kitűnik, a hallgatók egy jelentős része az egyetem identitásával összeegyeztethetetlennek érzi a téma ilyen formában való kezelését a következő okokból:
  1. Úgy gondoljuk, hogy egyetemünk szellemiségét nagy mértékben meghatározza a keresztény vallás és kultúra. Viszont a tantárgy témaköre nem a vallásra fókuszál (mint ahogy joggal tenné ezt egy esetleges zsidó, illetve más vallásokat bemutató hitéleti óra bevezetése), hanem olyan politikai állásfoglalást rejt magában, amellyel többségünk nem kíván azonosulni semmilyen formában. Ezt a szemléletet ugyanis az izraeli külpolitika véleményformálásának is lehet értelmezni, mely sem jogszerűnek, sem humánusnak nem mondható például a palesztinokkal szembeni politika miatt.
  2. Bár a tárgy valóban a holokausztról szól, de ennek ellenére nem esik szó benne a cigányság, a homoszexuálisok és egyéb kisebbségek deportálásáról, illetve megsemmisítéséről. A magyarországi cigányság ugyanúgy elszenvedte a holokausztot, mint a zsidóság.
  3. Amennyiben a témának kifejezetten ezt a történeti, politikai aspektusát kívánná hangsúlyozni a vezetőség, abban az esetben mi célszerűbbnek érezzük egy "Népirtások az emberi történelemben”, vagy „Népirtások a XX. században" nevű óra bevezetését, melyben egyenlő arányban jelennek meg a különböző nemzetek és (vallási, etnikai) kisebbségek ellen elkövetett erőszakos cselekményekről szóló tananyagok – hiszen a keresztény szellemiség az egyenlőség és tisztesség nevében ezt követelné meg. A tárgy ezzel érzékeltetné minden emberi élet értékét, így minden népirtás egységes és egyenlő mértékű elutasítását.
  4. A hallgatók egy részét érzékenyen érinti az a kijelentés, mely szerint Ön az óra bevezetését a fokozódó antiszemitizmus miatt tartaná indokoltnak, hiszen egyetemünk hallgatóira nézve ez olyan, mintha antiszemitizmussal vádolnák őket és családjaikat. Ezt a pejoratív feltételezést a lehető leghatározottabban visszautasítjuk. Mindazonáltal amikor a magyarországi emlékezetpolitikát a mindennapokban érzékelhető módon áthatja a holokauszt emlékének fenntartása, tematizálása, fentebb is említett átpolitizáltsága, könnyen lehet, hogy a kurzus erős ellenhatást vált ki – gondolva itt arra, hogy a diploma alapfeltétele lenne az óra elvégzése.
  5. Kellemetlennek érezzük, hogy ez (a fentiekben jelzett módon) többszörösen terhelt téma, látszólag a hallgatók feje felett, külföldi „közreműködés” hatására valósult meg. Olyan hirtelenséggel az iskolai tanév végén, hogy erre a hallgatóság szinte reagálni sem tudott. A vezetőség semmilyen formában nem egyeztetett az egyetem hallgatóságával, sem az oktatókkal, amit aggályosnak tartunk. Problémásnak érezzük továbbá, hogy a tárgy anyagát izraeli professzorok állították össze. Véleményünk szerint egy magyar egyetemisták számára készült kurzust a leginkább magyar kutatók képesek összeállítani, hiszen ők ismerik a helyi sajátosságokat.
A fenti okokra hivatkozva kérjük, fontolja meg döntését, és vegye figyelembe a következő javaslatainkat:
  1. Az óra maradjon a jelenlegi formájában, de legyen szabadon választható tárgy, illetve a történelem szakosok számára vezessék csak be kötelező jelleggel.
  2. A tárgy maradjon a népirtás témakörnél, és legyen általánosan kötelező, de ebben az esetben általánosan vegyék végig a huszadik századi (vagy akár még korábbi) népirtásokat és emberiség ellenes bűnöket. Lehetséges javaslatok: délvidéki tisztogatások a magyarság ellen, örmény népirtás, palesztinok elleni bűnök, kommunizmus által elkövetett bűnök, kambodzsai népirtás, dél-afrikai apertheid rendszer, ruandai népirtás és természetesen a holokauszt is (beleértve a zsidóság mellett a cigányság és egyéb csoportok ellen elkövetett bűnöket).
  3. A jelenlegi tárgy helyett legyen egy olyan óra, ami a népirtások és emberiség ellenes bűnök helyett a kultúrára helyezi a hangsúlyt. Javasoljuk, hogy kerüljön bemutatásra valamennyi világvallás, illetve különböző népcsoportok hiedelme, kultúrája, szokásai. Véleményünk szerint ez lenne a legideálisabb megoldás.
Bízunk a Rektor Úr bölcsességében, megfontoltságában és jó ítélőképességében, abban, hogy megfelelő döntést fog hozni. A tárgyat a jelenlegi formájában nem tudjuk támogatni.
Tisztelettel: Az egyetem hallgatósága.
Válaszát előre is köszönjük!
A hallgatók tehát kompromisszumkészek, de azt nem tudják elfogadni, hogy a zsidóság történelmi tragédiája, nélkülözve más népek szenvedésének emlékezetét külön órát kapjon az egyetemen, ráadásul minden szakon, kötelező jelleggel. Kérdés, hogy az egyetem vezetése hogyan fog reagálni a nyílt levélre, hajlandó-e tárgyalni a hallgatókkal, és ha nem, akkor a nyílt levelet milyen tiltakozási formák követhetik.

NSzuromi Szabolcs, a PPKE rektora közölte: a képzés elvégzése a diploma megszerzésének feltétele lesz. Szuromi felidézte, hogy egy éve Ilan Mor egy az egyetem és a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia együttműködésében szervezett eseményen azt mondta, hogy „az emlékezések és a hivatalos állásfoglalások nagyon fontosak, de messze nem elégségesek: új kezdeményezések szükségesek, hogy az antiszemitizmus elfogadhatatlanságáról világos kép alakuljon ki az újabb generációkban. Ennek leghatékonyabb módja a nevelés, az oktatási rendszer minden szintjén". A rektor, mint mondta, ezen mondatok hatására, „komolyan megfontolva a kérdés súlyát", úgy döntött, a katolikus egyetemnek is szerepe lehet e nevelő munkában.

A rektor elmondta, hogy az új tárgyat – a nagykövet segítségével – a Tel-avivi Egyetem (University of Tel Aviv) két professzora, Dina Porat és Raphael Vago dolgozta ki. Raphael Vago személyesen is kötődik a vértanúhalált halt Márton Áronhoz, a püspök hősies cselekedeteihez.
Ilan Mor történelmi jelentőségű projektnek nevezte a kezdeményezést. – Mérföldkő ez a nap a múltjával és jelenével küzdő Magyarország életében – mondta, s elismerően szólt arról is, hogy Magyarország hivatalosan átvette a Nemzetközi Holokauszt-emlékezési Szövetség (IHRA) soros elnökségét.
– Továbbra is baráti kezet nyújtok Magyarországnak a múlt feldolgozásához – mondta Ilan Mor, aki beszélt arról is, hogy aggodalommal figyeli a különböző antiszemita megmozdulásokat az Európai Unióban. – Minden társadalomnak fel kell állnia, és nemet mondania az antiszemitizmusra, a homofóbiára, a rasszizmusra – szögezte le, s bár nem nevezte meg a miniszterelnököt, félreérthetetlenül utalt arra, hogy Orbán Viktor a napokban nem éppen toleráns hangnemben nyilatkozott a homoszexualitásról, s a nemzeti konzultáció nevű kezdeményezésében is menekültellenes sztereotípiákat penget.
Ilan Mor leszögezte: a múlt feldolgozásában az oktatással lehet előbbre jutni. – Az oktatás nem az egyetemen, a gimnáziumban, az általános iskolában, még csak nem is az óvodában kezdődik. Az oktatás otthon kezdődik, a szülők vannak a GPS szerepében, ők adják meg a gyerekeknek a koordinátákat. Ha ez az eligazítás hiányzik, akkor nő meg a jelentősége annak, hogy mennyit fektetünk az oktatásba – mondta, hozzátéve: e most elindított program segít a fiataloknak abban, hogy ne csak diplomával legyenek felvértezve, hanem a múlt ismeretével is.
Hangsúlyozta: a holokauszt nem a náci haláltáborokkal kezdődött, hanem azzal a kővel, amellyel bedobták egy zsidó boltos kirakatát, az antiszemita kijelentésekkel, és azzal, amikor valakit a származása miatt köptek le az utcán. – Az antiszemitizmus az alapja a holokausztnak – szögezte le, amit nem álltak meg szó nélkül a szélsőjobboldalt képviselők – az Alfahír nevű portál és a Kurucinfo egymást követően tette fel a provokatív kérdéseket. A rektor és a nagykövet bölcsen, távolságtartóan és türelmesen válaszolt az egyebek mellett a holokausztot relativizáló fölvetésekre is.
A Népszabadság hivatalos úton is megkeresi az ügyészséget, hogy indít-e eljárást az illegálisan működő Kurucinfo portállal kapcsolatban, amelynek tudósítója nyílt színen, nevét, arcát vállalva tett fel kérdéseket egy sajtótájékoztatón.

Dávid-csillagos fejdísz egy balatonfüredi 

óvodában

2013, május 11 - 12:30
A képen látható Dávid-csillagos "fejdíszeket" kellett viselniük a gyerekeknek a balatonfüredi Kiserdei Óvodában, anyák napján.
Az óvodavezető állítása szerint egy vers kapcsán került a fejükre, amelyben a gyermek, mint édesanyja csillaga szerepel. A kék szín az eget, a csillag pedig anyuci szeme fényét szimbolizálta. A színek és a formák azonban önmagukért beszélnek, tökéletes egyezőséget mutatnak a Dávid-csillaggal.

Az óvodavezető szerint ez csupán a véletlen műve, sem neki, sem az óvónőknek eszébe sem jutott, hogy az általuk készített fejpánt egy zsidó jelkép, ők csupán a "szeretet és béke" jegyében készítették anyák napi műsorukat, és az óvoda szellemiségét is ez hatja át. Állításuk szerint a csillag formáját egy újságból vágták ki, azt használták sablonnak. Mivel arany színű filcet nem kaptak, így sárga lett a csillag. Felmerül a kérdés, hogy ha igazat is mond az óvodavezető, és tényleg nem jutott eszükbe, hogy egy jóérzésű magyar embernek ez mást fog jelenteni, akkor hogyan lehetséges, hogy egy pedagógus ennyi történelmi alapismerettel sem rendelkezik, és nem szúr neki szemet az, ami másnak ordít?

Érdemes megjegyezni, hogy éppen ekkor zajlott Budapesten a Zsidó Világkongresszus, amikor ez a szégyenteljes eset történt. Természetesen ez is csak a véletlen műve -mondja az óvodavezető- ugyanis ők nem követik a híreket és nem is volt tudomásuk a kongresszusról.

Az óvoda már nem először került a figyelem középpontjába. Korábban a farsangi mulatságát rendezte a helyi Hit Gyülekezete épületében. Magyarázatként arra hivatkoztak, hogy ebben az óvodában a szülők is beöltöznek a gyerekekkel együtt, ezért színpadra van szükségük. Balatonfürednek több olyan önkormányzati helyisége is van, melyben színpadot lehet felállítani. A kérdésre, hogy miért nem választottak más helyszínt a bálozáshoz, az volt a válasz, hogy ez az egyetlen olyan hely, ami méret és alak szempontjából is megfelelő. Az óvodavezető hozzátette, szerződésük van a Hit Gyülekezetével a terembérlésre vonatkozóan, bérleti díjat fizetnek nekik és a jövőben is ott kívánják rendezvényeiket megtartani.
www.veszpremmegye.jobbik.hu nyomán Bakonyi Hírmondó 
Kapcsolódó cikkek: 

Áljatok meg barátaim itt van már a kánaán !! Újból lehetne szüzlány vérét folyatni !!!

Nincs visszaút – végleges szakadék a magyar társadalomban

De zsidót sem kell beengedni !!!

Magyarország és az európai társadalom egyik leglátványosabb törésvonala rajzolódik ki a bevándorlás visszaszorítására tett ellenintézkedések mentén.

Az ellentétek mindinkább kiéleződni látszódnak, miután a kormány bejelentette, hogy egy 4 méter magas, 175 kilométer hosszú falat emelne a szerb-magyar határon, hogy megakadályozza az illegális bevándorlók tömeges és ellenőrizetlen beözönlését. A pártok megosztottak a kérdésben, és a válaszreakció kapcsán a mára szokványosnak mondható baloldal-jobboldal szembenállás látszik kibontakozni. Ennek a szembenállásnak azonban – a látszat ellenére – nincs köze politikai oldalakhoz.
A kormány a probléma megoldása érdekében elfogadható megoldásnak tartja a fizikai határzárat, de a párton belül is a megosztottságot erősíti a határ lezárásának kérdése. A Jobbik szerint a határzár nem elég, több és szigorúbb intézkedésre van szükség a probléma kezelése érdekében. Az MSZP-DK-MLP vonal elfogadhatatlannak tartja a határ lezárását, és meggyőződésük, hogy ezzel Magyarország olyan mélyre süllyedt, hogy arra a XXI. században már nem szabadna példa legyen. Ennek ellenére a határ fizikai lezárását mostanra több, a tömeges bevándorlás által érintett ország is alkalmazza, több-kevesebb sikerrel.
Ez a törésvonal nem baloldal és jobboldal, hanem az – Európában történelmi ellentétnek is mondható – individualizmus és kollektivizmus közt húzódik.
Azok a pártok (személyek), melyek a kollektívum, a közösség érdekét tartják viszonyítási alapnak, elfogadhatónak tartják a határ fizikai lezárását. Azok a pártok (személyek), melyek az individuumot (különálló egyént) tekintik a politikai és társadalmi kérdések viszonyítási alapjának, elfogadhatatlannak tartják a bevándorlás-probléma kezelését.
Már a fentebb elhangzottak megfogalmazása is mutatja a társadalom radikális megosztottságát; azok a személyek, akik az individuumot tekintik viszonyítási alapnak, többnyire nem tekintik problémának a tömeges bevándorlást, így a bevándorlás-probléma kifejezést sem használják. Ehelyett embertelenségről és a szolidaritás teljes hiányáról beszélnek.
Ez az áthidalhatatlan szakadék az európai társadalomban zajló radikális változások indikátora, amit leginkább az mutat, hogy
a két álláspont közt nincs kompromisszumlehetőség. A bevándorlók tömegeit vagy beengedjük, vagy nem.
Vannak, akik azt mondják, be kell engedni mindenkit, mert okkal vannak itt. Egyéni tragédiák millióira vezethető vissza a határ felé közeledő embertömeg látványa, de ők ugyanúgy érző lények, akik súlyos traumákat követően próbálnak menedékre lelni. Akik ezt az álláspontot képviselik, az individuumot tartják a politikai/társadalmi kérdések viszonyítási alapjának. Az individualisták az Észak-Afrikában és a Közel-Keleten zajló történéseket az azt megélő individuum nézőpontján keresztül értékelik. Egyéni tragédiákat látnak, és a határ felé közeledő tömegben is egyéneket látnak, akik milliónyi független személyként érkeznek Európába, mindegyikük a maga egyéni tragédiájának hatására.
Vannak, akik azt mondják, a bevándorlók tömegét nem szabad beengedni. Sőt, lehetőleg senkit ne engedjünk be. Ők a tömeges bevándorlásban nem különálló egyéneket, hanem egyetlen, a határ felé közeledő tömeget látnak. Akik ezt az álláspontot képviselik, ők a kollektívum, a nagyobb közösség érdekét tekintik viszonyítási alapnak. Nem egyértelmű, hogy a bevándorlás teljes ellehetetlenítése minden esetben és ténylegesen a többségi társadalom érdeke, de az kétségtelen, hogy akik ezt az álláspontot képviselik, egy kollektívumot tekintenek viszonyítási pontnak, és a bevándorlók tömegében is kollektívumot látnak.
Esetenként eltérő lehet, hogy a határ lezárása mellett érvelők milyenkollektívumot tekintenek kiindulási alapnak. A nemzeti gondolkodásúak a nemzet érdekének sérülését látják a bevándorlók tömeges érkezésében. Eközben a kormány opportunista megközelítése sok mindenre visszavezethető – egyszerű parancs teljesítése Berlinből, vagy akár a párt érdekeinek sérülése, ami azt mondja, hogy több bevándorló, kevesebb pénz. Utóbbi esetben a párt vagy az állam anyagi érdekeinek sérülését látják. Természetesen, nem elképzelhetetlen, hogy a kormány egyes tagjai szintén a nemzeti érdek sérülését látják. A kettő közt az a közös nevező, hogy mindegyik
egy kollektívum, egy közösség érdekének sérelmét látja a bevándorlásban.
Tehát adott egy Európa-szerte mutatkozó törésvonal, ami most Magyarországon radikalizálódik, és áthidalhatatlan szakadék kialakulásához vezet az individualista és kollektivista viszonyítási alapú személyek közt.
Az individualisták sérelmezik, hogy a politikai ellenfelek nem egyénnek tekintik a bevándorlókat – az ő szemükben ez embertelenség, és a szolidaritás teljes hiányát mutatja. A kollektivisták eközben valóban nem egyénnek tekintik a bevándorlókat, hanem egy közösség részének. Mivel esetükben a kollektívum a viszonyítási pont, mindent ennek mentén helyeznek értelmezési keretbe; ők egy nagyobb közösség részei, aminek az érdekei sérülnek, mert egy másik közösség beözönlik a területükre. Ez egy áthidalhatatlan szakadék. A bevándorlás kezelése egy olyan határhelyzet, ahol mindenkinek döntenie kell, melyiket tartja feljebbvalónak; az egyén érdekét, vagy a társadalom érdekét. Eközben
az individualizmus és kollektivizmus közti végleges szakadék kialakulása közvetlen visszavezethető a multikulturális társadalom bukására.
Mindaddig, amíg a multikulturalizmus ideológiája tartotta magát, és fennállt annak legalább az elméleti lehetősége, hogy a különböző kulturális háttérrel rendelkező közösségek egyetlen nagy közösségben együtt tudnak élni, addig a kollektivisták egy része is támogatta a bevándorlást. Mostanra ez a lehetőség nem adott; bebizonyosodott, hogy az Európába érkező tömegek generációk múltán is különálló kollektívumként viselkednek, ami saját érdekeit képviseli mind az egyénekkel, mind az európai kollektívumokkal szemben.
A multikulturalizmus bukása miatt letisztul a törésvonal kollektivizmus és individualizmus közt, és egy ilyen helyzetben fel kell tennünk a kérdést: szégyen-e kollektivistának lenni? Szégyen-e az, hogy a bevándorlókra nem mint egyénekre tekintünk, hanem saját közösségünket látjuk fenyegetve egy másik közösség benyomulásában? Erkölcstelennek, vagy etikátlannak tekinthető-e? Ezt a kérdést mindenféleképpen meg kell válaszolni, mert a helyzet kiéleződése annak lehetőségét is magában rejti, hogy a kollektivisták egy része öntudatlanul saját magát is bűnösnek tartja az általa vallott nézetek miatt. Ki kell jelenteni: kollektivistának lenni nem szégyen. Nincs semmi szégyen abban, hogy egy közösség részeként tekintünk magunkra, ami a közösség érdekét védelmezi egy másik közösségével szemben.
Ugyanakkor ez az állásfoglalás végleges konfrontálódáshoz vezet. Míg az individualisták saját erkölcsiségüket is az egyéni érdek mentén fogalmazzák meg, a kollektivisták a közösség érdeke mentén határozzák meg az erkölcsöt. A két csoport így kölcsönösen erkölcstelennek és etikátlannak látja egymás viselkedését, ami tovább mélyíti a már eleve létező szakadékot. Tehát kijelenthető, hogy bár nem látható előre, hosszú távon – évszázadok alatt – milyen hatással járna a bevándorlás (vezethet a fehér ember teljes eltűnéséhez, vagy egy új kasztrendszer, és egy minden eddiginél stabilabb társadalom kialakulásához is), az egyértelműen kijelenthető, hogy a bevándorlás mint probléma itt és most komoly problémákat okoz az európai társadalmakon belül. Olyan szakadék kialakulásának katalizátoraként működik a bevándorlás-kérdés, ami lehetetlenné teszi, hogy az individualizmus és kollektivizmus belátható időn belül újra közös nevezőre jusson (akár a politikában, akár az élet más területein).
Mindez olyan turbulenciák kialakulását jelenti az európai társadalmakban, amia radikalizálódás irányába hat minden ideológia, minden politikai tábor esetében. Ez a radikalizálódás már most szemmel látható; a liberálisok részéről egy radikalizálódási folyamat figyelhető meg, amikor azt látjuk, hogy fizikai rongálással lépnek fel a nekik nem tetsző vélemények ellen. A plakátrongálás egy ilyen intő jel, ami a radikalizálódás hullámát vetíti előre. Ez leginkább olyan szervezetekre helyezi a felelősséget, melyek mindeddig maguk is egyfajta radikalizmust képviseltek. Az ő tevékenységük kritikus lesz abból a szempontból, hogy az európai társadalmak egy öngerjesztő erőszak-spirálba jutnak-e, vagy valamilyen módon sikerül kontroll alatt tartani a helyzetet. Magyarország abba a helyzetbe került, hogy mivel a radikalizálódás kiváltó oka nálunk összpontosul, minket az öngerjesztő radikalizálódás is fokozottabb mértékben fog érinteni. Ha a liberálisok hosszú távon is ragaszkodnak ahhoz, hogy tettlegességgel lépjenek fel saját véleményük védelmében, az elkerülhetetlenné teszi az extrémizmus fogalmának újraértékelését, amibe valamennyi, az egyént radikális cselekvésre ösztönző ideológia – így a liberalizmus is – belefoglalásra kerülhet.

NAPI AKTUÁLIS - Toroczkai László a "vasfüggönyről"

A kerítés másik hatása az elterelés mellett az illegális táborok kialakulása lehet. Az afrikai spanyol város, Melilla melletti hegyekbenemberek tömegei élnek a szabad ég alatt. Innen indítják meg a csoportos átkeléseiket abban a reményben, hogy ha nagyobb számban próbálkoznak, akkor többüknek sikerülhet átjutni. Ilyen illegális táborok a Vajdaság északi részén már régóta megtalálhatóak, és a magyar határ téli megerősítése óta az utcákon élő bevándorlók száma drasztikusan megnőtt. Már nemcsak Szabadkán, hanem Magyarkanizsán is tömegesen élnek az utcán az emberek. Vagyis a gettósodás már elkezdődött a térségben – kérdés, hogy merre fejlődik a jelenség.

Áder tanulmány útja alatt ezt a kérdést is tárgyalták a felek !!!

Megszólalt Brüsszel a magyar kerítésügyben

Csak akkor engedélyezik , ha kínai nagy falhoz hasonló monstrumot építünk , hogy turisztikai látványosságnak is megfeleljen . És aki átjön rajta az ügyeletes stadion kilesz jelölve koncentrációs tábornak , hogy érezzék a delikvensek a magyar szeretetet. A zsidó ÁVH – s őrség már szervezve van , és egy új húsdarálót is felállítunk a Duna parton , hogy az ÁVH -s zsidó unokák is gyakorolhassák az emberek megsemmisítésének ezt a módját is , hisz Amerikában ez lesz a divat !!!

Bokros: Magyarországnak szüksége van bevándorlókra

Hogy ne érezze egyedül magát ez a hülye seggnyaló .
Csak a bokros jár ki be az országból , ja meg a zsidóban a fájdalom !!

Ezt látja a fidesz bevándorlásnak !!!
Különben is akik jönnek azért jönnek , hogy holokamut tanuljanak , és ugye így már más a leányzó fekvése , majd bérbe vizsgáznak a magyar diákok helyett!!
Úgy , hogy tiszta haszon , hogy ide tolják a pofájukat .

AZ MSZP SZERINT NINCS IS BEVÁNDORLÁS

Alighanem most érte el a tetőpontot a baloldal bevándorlás-témában.
Az hagyján, hogy a határra épülő kerítés ellen tiltakozva "levasfüggönyözték" a Fidesz Lendvay utcai székházát, és erről képeket is megosztottak, a legjobb Horváth Csaba Facebook-bejegyzése, amit a cink.hu is kiszúrt. Az MSZP politikusa szerint
a bevándorlás egy álprobléma, amit a Fidesz kreált.
Horváth szerint lehet, hogy sokan örülnek a déli határt védő kerítésnek, de megjelenhet majd egy osztrák vasfüggöny, vagy Nagy-Britannia is hazaküldheti a magyar állampolgárokat, amivel odaveszne az elmúlt 25 év eredménye.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése