A NATO és a Kondor-hadművelet

A NATO és a Kondor-hadművelet

2014. november 01. szombat, 06:32

A NATO titkos alakulatainak részvevői, akik több ezer bűntettet követtek el a második világháborút követően ebben a régióban, kulcsszereplői voltak a dél-amerikai diktatúrák által koordinált Kondor-hadműveletnek is. Ez alatt az értendő, hogy – ahogy a Kondor dokumentumaiból, tanúvallomásaiból, és az argentin igazságszolgáltatás vizsgálataiból kiderül –, a kezdetektől Augusto Pinochet diktatúrája, a Miamiban működő kubai terrorista csoportok, Vincenzo Vinciguerra, az olasz fasiszta Ordine Nuovo, és Stefano Delle Chiae, az Avanguardia Nacional vezetője, valamint más terrorcselekmények és a Gladio-hadművelet merényleteinek vezetői mellett állt. Ez utóbbi a NATO titkos szervezeteinek olaszországi modellje volt. Ezek a „nyugati” országokban elkövetett terrorcselekmények a CIA és a brit MI irányítása, valamint a NATO felügyelete alatt álló antikommunista „piszkos háború” történetének részét képezik, melynek felelősei és végrehajtói soha nem kerültek az igazságszolgáltatás elé. Daniele Ganser akadémikus, a Bale-i Egyetem (Franciaország) modern történelemmel foglalkozó kutatója, a „NATO titkos hadseregei: a Gladius-hadművelet és a nyugat-európai terrorizmus” című könyvében mutatja be az ebben a régióban nagyon sokáig „szőnyeg alá söpört” terrorizmust. Az olasz katonai titkosszolgálat (SIFAR) 1959. július 1-i keltezésű „A SIFAR titkos egységei” című eredeti dokumentuma alapján Daniele Ganser nagyszabású munkát alkotott. „Ez a dokumentum bizonyítja egy CIA-hoz és a NATO-hoz kötődő, Gladio („Kard”) nevű titkos hadsereg létezését Olaszországban a hidegháború alatt (…) olasz források alapján az is gyorsan kiderült, hogy ebben a periódusban az úgynevezett „stay-behind” (szerző fordításában „hátvéd” vagy „ötödik hadoszlop” – a ford.) a NATO mind a 16 tagállamában létezett. Utólagos vizsgálatok alapján arra a következtetésre jutottam, hogy csak a hadsereggel nem rendelkező Izland, illetve a szovjet határoktól messze fekvő Kanada zárható ki” – írja Ganser.

A kutató továbbá azt is bebizonyította, hogy a NATO-hoz kötődő „stay behind” (titkos) hadseregek négy semleges országban, Svédországban, Finnországban, Ausztriában és a szerző hazájában, Svájcban is működtek.

1990-ben Giulio Andreotti olasz miniszterelnök „kénytelen volt elismerni, hogy Olaszországban és más nyugat-európai országokban létezett egy NATO részét képező titkos hadsereg”, melyet ezen szervezet „heterodox katonai szekciója” irányított, és az észak-amerikai CIA és a brit MI6 vagy SIS szervezett a kommunizmus elleni harcra, emlékszik Ganser.

Ezt követő vizsgálata – bírók, parlamenti képviselők, akadémikusok és újságírók által –Európa szerte feltárta ezen titkos hadseregek országonként eltérő kódnevét: Olaszországban Gladio, Dániában „Absalón”, Norvégiában „ROC”, Belgiumban „SDRAS”, stb…

„Minden egyes országban az államon belül a katonai titkosszolgálat működtette a titkos hadsereget a CIA és az MI6 szoros együttműködésével a törvényhozás és a lakosság háta mögött”, idézi Ganser, miközben nemzetközi szinten az „Allied Clandestine Committee” (CAL) felelt a koordinációért, melyet „Koordinálási és Tervezési Bizottságnak” is hívtak.

A Gladiótól a Kondorig

A Kondor-hadművelet vizsgálata – mely a chilei exminiszter, Orlando Letellier (az 1973-ban a chilei hadsereg és a CIA által megdöntött Salvador Allende kormányának egyik legfontosabb tagja) meggyilkolását követően vette kezdetét –1992-ben kapott új lendületet, a paraguayi Stroessner-diktatúra (1954-1989) titkos, archivált dokumentumainak a felfedezésével.

Ezen dokumentumokban, a feltárt archívumokban, és különböző szerzők vizsgálataiban egyaránt felbukkantak olasz fasisztákra vonatkozó adatok, méghozzá nem akárkikre, hanem a NATO titkos hadseregeinek legfontosabb szereplőre, mint Delle Chiaie és Vinciguerra.

Delle Chiaie Spanyolországban élt Valerio Borghese („Fekete Herceg” vagy „Borghese herceg”) társaságában Francisco Franco diktatúrája alatt. Az Ordine Nuovo fasiszta terrorszervezetének ez a vezetőjét a második világháborút követően a CIA ügynöke, James Angleton mentette meg. Amikor az antikommunista „piszkos háború” ellenére 1968-ban „a szocialistákra és a kommunistákra leadott együttes szavazatok száma meghaladta az olasz kereszténydemokratákét (DCI), Borghese, a CIA-val szoros együttműködésben” ahogy Ganser jelzi, és a Gladio szervezetének embereivel 1970. december 7-én próbált másodszorra is államcsínyt végrehajtani. Az első puccskísérlet, a Piano-hadművelet, 1964-ben történt Olaszországban, melynek során meglepetésszerűen, tömegesen tartóztattak le olasz baloldali politikai és szakszervezeti vezetőket; 1970-ben szintén, a Gladio titkos szardíniai börtönébe hurcolva őket.

Ez a második puccskísérlet a Tora-Tora kódnevet viselte, „a Pearl Harbour-i hadihajók elleni japán támadásra emlékezve”.

Ganser kutatása bebizonyította, hogy négy évtizeden keresztül – az 1950-es évektől kezdve – hajtottak végre ezek a titkos hadseregek felforgatás-elleni terrorista akciókat, a Gladio-hadművelet, illetve más kódnevek alatt az európai országokban, ismert fasiszták alkották őket, és hogy Európán kívül, az „antikommunista harc” nevében, szintén ott álltak a Kondor-hadművelet legsúlyosabb bűntettei mögött, ami nem történhetett volna meg a NATO vezetőinek tudta nélkül.

Forrás: Granma

Fordította: Zolcsák Attila

Cikkajánló: Kína vágná ketté Amerikát

2013. június 13. csütörtök, 16:41

Nicaragua: Valósággá válhat a régi álom, és megépülhet a Panamával konkuráló csatorna Egy kínai cég kezdheti el hamarosan építeni a Panama-csatorna konkurenciáját jelentő vízi átkelőt Nicaraguában. A beruházás összegét 40 milliárd dollárra becsülik, ami a közép-amerikai ország négyévi GDP-jének vagy az éves állami költségvetés harmincszorosának felel meg. A projektet elindító törvénytervezet szerint megvalósulásától kezdve ötven évre kizárólagos koncessziót, utána újabb ötven évre elsőbbségi jogot kap a működtetésre a fővállalkozó beruházó. A cég nevét nem hozták nyilvánosságra, ám a La Prensa című napilap biztosra veszi, hogy a hongkongi Xinwei Telecom vezette konzorciumról van szó. Ennek tulajdonos-elnöke, Wang Jing tavaly szeptemberben írt alá előzetes egyetértési szerződést Daniel Ortega nicaraguai elnökkel, majd a fővárosban, Managuában bejegyezték a HK Nicaragua Canal Development Investment Co.-t, azaz a csatornafejlesztési befektetési vállalatot. A sürgősséggel beterjesztett törvénytervezet szerint négy további beruházásról is szó van: egy a csatornával párhuzamos vasútvonalról, olajvezetékről, valamint a Csendes- és az Atlanti-óceán (pontosabban a Karib-tenger) partján egy-egy kikötő korszerűsítéséről, mélyvizűvé alakításról, valamint két vámmentes kereskedelmi zóna és hozzá kapcsolódó repülőtér építéséről is. Nem meglepő, hogy egy kínai cég ilyen érdeklődést mutat, hiszen az ázsiai óriás egy évtizede hihetetlen ütemben és mértékben „nyomul” Latin-Amerikában. Megjelent Argentínában, Brazíliában, Ecuadorban és Venezuelában, ahol ásványkincseket és élelmiszereket vásárol, beruház és kölcsönöket nyújt. A jövendőbeli csatorna lehetséges útvonalai Xi Jinping, az új kínai elnök Barack Obamához készülve a karibi szigetvilágban, Közép-Amerikában és Mexikóban tett most látogatást, ösztönözve a gazdasági kapcsolatokat. Ortega elnök jelezte, hogy nem a kínai vállalkozó lesz az egyedüli befektető, a világ számos országából érdeklődnek beruházók – a kivitelezhetőségi tanulmány elkészítésével például egy holland céget bíztak meg. Politikai ellenállás nincs, az ellenzéki honatyák sem bírálják nyíltan a tervet, inkább csak azt vetik fel, hogy egy ilyen, az ország jövőjét meghatározó, ugyanakkor az állami szuverenitás tartós feladásával járó megállapodást népszavazáson kellene jóváhagyatni. Egyébként politikai öngyilkosság lenne bárki részéről szembeszegülni egy olyan tervvel, amelynek köszönhetően Haiti után Latin-Amerika talán legszegényebb országában egyszerre lenne munkaalkalom tízezreknek. A szerződéstervezet szerint egyébként a koncesszióért évi tízmillió dollárt kapna Nicaragua a vízi út megnyitásától kezdve. Az álom régi keletű. A XIX. században még Nicaraguának volt több esélye arra, hogy területén megépüljön a két óceánt összekötő csatorna. 1889-ben egy amerikai vállalkozás hozzá is kezdett a munkálatokhoz a Nicaragua-tótól a Costa Ricával határos San Juan folyón, de hamarosan csődbe ment. Ekkor – egy nem bizonyítható vádaskodás szerint – az a francia csoport, amely Panamában jelentős területeket vásárolt fel, megdolgozott egyes amerikai törvényhozókat, nem utolsósorban a Momotombo nevű nicaraguai vulkán veszélyére hivatkozva. Az Egyesült Államok ekkor Panama mellett döntött, s a csatorna 1914-ben el is készült. Idővel a világkereskedelem, illetve a tengeri szállítás fejlődésével a panamai vízi út szűknek és sekélynek bizonyult, így került újra szóba Nicaragua. A közelmúltban, 2006 elején Enrique Bolanos akkori elnök már kész tényként prezentálta a csatorna építésének megkezdését. Ám fél évvel később Panamában népszavazáson döntöttek a saját csatornájuk kiszélesítéséről. A munkálatok jól haladnak, várhatóan 2014-ben a 80 kilométer hosszú szakasz végéhez érnek. Ez a fejlemény (meg a világgazdasági válság) számos jelentkező befektetőt, köztük Oroszországot részben visszavonulásra késztetett a nicaraguai projekttől. Daniel Ortega azonban nem adta fel: tanulmányokkal bizonyította, hogy a megnövelt kapacitású Panama-csatorna mellett is szükség lesz egy másik átkelőre, amely például a San Francisco és New York közötti tengeri utat 800 kilométerrel lerövidítené. Néhány éve hozzá is kezdtek a terepmunkákhoz a San Juan folyón. Ám a szomszédos Costa Rica nemzetközi bírósághoz fordult, hogy a határfolyón több szigetet is megszüntettek. Nem véletlenül hozta tehát most le az ellenzéki La Prensa a még a Bolanos elnöksége idején készült hat alternatív útvonalvázlatot. A nyilvánosság előtt ugyanis még nem tisztázott, hol fog haladni a tervezett csatorna, a vasútvonal és az olajvezeték. Ortega elnök a közelmúltban azt jelezte, hogy a San Juan folyótól északibb megoldás került előtérbe. Állítólag a HK Nicaragua Canal Development Investment jövő májusra elkészül a megvalósítási tervvel, s még 2014-ben megkezdődhetnek a munkálatok. Írta: Ortutay L. Gyula Forrás: nol.hu

Cikkajánló: Magyar jezsuita elrablása miatt vádolják a pápát

2013. március 16. szombat, 18:34

Jálics Ferenc egyike volt annak a két embernek, aki túlélte az argentin katonai junta akcióit. Federico Lombardi vatikáni szóvivő sajtókonferenciáján cáfolta, hogy a szerdán katolikus egyházfővé választott Jorge Mario Bergoglio kapcsolatban állt volna a hetvenes-nyolcvanas évek diktatúrájával. A pénteken sajtótájékoztatóra kiállt Lombardi szerint olyan állításokról van szó, amelyek az „antiklerikális baloldaltól" fogalmaznak meg, és amelyeket határozottan vissza kell utasítani - jelentette a La Repubblica. „Soha nem volt ellene megalapozott, egyértelmű vád” – cáfolta Lombardi, hogy a szerdán Ferenc néven a pápai trónra lépett Bergoglio együttműködött volna az Argentínában 1976-tól 1983-ig hatalmon katonai juntával az ellenzék és a baloldali gerillák elleni harcban, az úgynevezett „piszkos háborúban”. Bergoglio feltételezett együttműködését a juntával Argentínában néhány éve az elnöki házaspárhoz, a néhai Nestor Kirchnerhez és a jelenlegi elnökhöz, Cristina Fernandez Kirchnerhez közel álló körök kezdték el feszegetni, és az most került elő újra. Eszerint Bergoglio 1976-ban a jezsuita rend egyik argentin vezetőjeként szemet hunyt afelett, hogy a junta elraboljon két papot, akiknek a nyomornegyedekben végzett tevékenysége szúrta a hatóságok szemét. A két szerzetest öt hónap után szabadon engedték, de a vádak szerint Bergogliónak mindent meg kellett volna tennie, hogy ne vigyék el őket. Ebben az ügyben Bergogliót 2010-ben kihallgatták, azután, hogy korrupció, illetve a melegházasság engedélyezése miatt Nestor és később Cristina Fernandez Kirchner kormányát is bírálta. Jálics Ferenc, a megkínzott magyar jezsuita Utólag kiderült, hogy a junta által elhurcolt hatezer emberből csak a két jezsuita, Orlando Yorio és Francisco Jalics maradt életben. Francisco Jalics, azaz Jálics Ferenc Gyálon született. Katonai pályára készült, a második világháború végét Németországban élte meg. Miután hazatért Magyarországra, belépett a jezsuita rendbe, ám két év elteltével el kellett hagynia az országot. Németországban tanult, majd a belgiumi Leuveni Katolikus Egyetemen szerzett filozófiai diplomát. A jezsuita rend Dél-Amerikába, Chilébe, majd Argentínába küldte, ahol teológiát tanult, s 1959-ben szentelték pappá. 1966-ban szerzett teológiai doktorátust. Tanított a salvadori egyetemen és a Buenos Aires-i katolikus egyetemen is. A hetvenes évek elején a felszabadítási teológia hatására két rendtársával együtt egy nyomornegyedbe költözött, hogy megossza életét a szegényekkel. Innen már ismert a történet, 1976 májusában katonák elhurcolták, öt hónapon át tartották fogva. A most 85 éves Jálics 1978 óta Németországban, a bajorországi Wilhelmsthalban él visszavonultan. Jelenleg Magyarországon tartózkodik, május 10-re várják csak vissza – közölte a Bayerische Rundfunk jezsuita forrásokra hivatkozva. A jezsuita rend helyi szóvivője szerint Jálics „békében van” Bergoglióval, és erről beszélt pénteken maga jezsuita szerzetes is. „Csak évekkel később beszélhettünk Bergoglióval a dologról. Utána misét is celebráltunk együtt, és én ünnepélyesen megöleltem. Békében vagyok, és lezártnak tekintem az ügyet” – idézte Jálicsot az AP amerikai hírügynökség. A magyar jezsuita társa, a 2000-ben elhunyt Yorio nem volt ennyire megbocsátó: azzal vádolta Bergogliót, hogy gyakorlatilag „kivégzőosztag elé állította” őket, amikor a junta előtt nem állt ki nyíltan a nyomornegyedekben végzett munkájukért. Bergoglio tanácsa ellenére, hogy hagyják abba, a két jezsuita visszament a nyomornegyedekbe. Jálics egy 2006-os Vigilia-interjúban így beszélt az elrablásáról: „A provinciális kért, hogy legyek teológiai tanár Argentínában. Örömmel tettem neki eleget. Majd az ottani elöljáró kérte, hogy legyek spirituális is. Tizennégy évig végeztem ezeket a feladatokat. Nagyon szép időszak volt, szerettem Dél-Amerikában élni, ott írtam az első könyveimet: a Testvéreink hitét, a Tanuljunk imádkoznit és a Fejlődik a hitünket. Dél-Amerikában a politikai helyzet mindig szélsőségesen változó volt, és a hetvenes években polgárháború tört ki. Abban az időben az egyetemen tanítottam, és két teológiai tanár kollegámmal egy szegény negyedben, egy nyomortanyán laktunk. Mi csak ott laktunk, de nem ott dolgoztunk. Csupán tanúságot tettünk, hogy a szegénység is létezik. Ezt a főiskolások nagyra becsülték. Valaki feljelentett minket azzal a hamis váddal, hogy terroristák vagyunk. Egy csoport katona kijött és elfogott minket, de nem volt sem kihallgatás, sem tárgyalás. Tulajdonképpen a barátomat keresték, aki szintén jezsuita volt, és vele együtt engem is elvittek. Öt hónapig őriztek összeláncolt kézzel, bekötött szemmel, titokban egy magánházban, minden jogi segítségtől megfosztva.” Jálics az úgynevezett szemlélődő imamód egyik nemzetközi hírű tekintélye, több könyve is megjelent, Németországban évente több száz embernek tart lelkigyakorlatot. Egy másik, a piszkos háború idejéből származó vád arról szól, hogy Bergoglio kifejezett kérés ellenére tagadta meg, hogy megtaláljon egy csecsemőt, akinek az anyját öthónapos terhesen, 1977-ben raboltak el, és később meg is ölték. Feltevések szerint a gyerek nevelőszülőknél végezte; Argentínában a katonai junta alatt becslések szerint 400 gyermeket ragadtak el a szüleiktől, a diktatúrához hű családoknak adva örökbe őket. A politikai fogolynak számító szülőket a börtönökben gyakorta megölték. Sok adoptált gyermek azt állítja, nem is kíváncsi valódi identitására főleg, ha ez azt jelenti, hogy mostani családja együttműködött a juntával. Bergoglio a 2010-es vallomásában azt állította, csak jóval a junta bukása után szerzett tudomást a gyermekrablásokról, amit a hozzátartozók azonban azonnal kétségbe vontak. Az ellenzék és a baloldali gerillák hétéves katonai üldöztetésének Argentínában összesen több mint 30 ezer halottja és eltűntje volt. A rendszerváltás után, 1985-ben a katonai junták kilenc vezetőjét elítélték, köztük az első számú vezetővel, Jorge Rafael Videla extábornokkal, A most 86 éves Videla gyilkosságért és kínzásokért kétszer életfogytig tartó, tavaly pedig a gyermekrablásokért még egyszer ötven éves börtönbüntetést kapott. Forrás: Nol.hu

Tüdőrák elleni oltást fejlesztettek ki Kubában

2011. január 11. kedd, 13:46

A tüdőrák elleni kezelést segítő első oltóanyagot állították elő és jegyezték be Kubában. A CIMAVAX-EGF elnevezésű szerrel már ezer embert kezelnek a szigetországban - jelentette hétfőn a Trabajadores című hivatalos kubai lap. A molekuláris immunológiával foglalkozó havannai intézet projektvezetője, Gisela González (képünkön a vakcinával) szerint a szer révén az előrehaladott rákot „ellenőrzés alatt tartható krónikus betegséggé” lehet változtatni. Az oltóanyag több mint 15 éves kutatómunka eredménye - mondta a specialista. Hozzátette, az eljárás során olyan hatóanyag kidolgozására kellett törekedniük, amely segít a szervezetnek a rák ellen védekező antitestek előállításában. Gisela González emlékeztetett arra, hogy más országokban is kísérleteznek hasonló vakcinával, de még mindig a fejlesztési szakaszban tartanak. Gonzalez figyelmeztetett arra, hogy bár ez „nem csodaszer” de meg van győződve arról, hogy ez a gyógyszer „áttörés a terminális állapotú betegek kezelésében.” A kezelést jelenleg olyan betegeknél alkalmazzák és kutatják, akik már túlestek sugárkezelésen és kemoterápián, állapotukat pedig gyógyíthatatlannak írták le az orvosok. Az ilyen betegeknél a tumort már nem szennyezik más vegyületek, így jobban mérhető az anyag hatása. A szer emellett alkalmazható a páciensek várható kilátásait, valamint az életminőséget javító krónikus kezelésként is - hangsúlyozták a beszámolók. Gisela González szerint a szer más országokba is megérkezett már, és más típusú daganatok kezelésére is használni akarják. Kubában évente mintegy 4500 új tüdőrákot diagnosztizálnak, de ez a betegség 1,3 millió ember halálát okozza világszerte. Legmagasabb arányban az Egyesült Államokban, Kanadában és Európában. Szerte a világon, a tüdőrák a leggyakoribb halálos kimenetelű rákos megbetegedés, mind a nők, mind a férfiak között. Tüdőrák általában 50 év feletti embereket érinti, főleg azokat, akik dohányoznak, illetve más kockázati tényezőknek vannak kitéve, dohányfüst vagy gyárak és autók szennyezőanyag-kibocsátásának. Kubában több mint 7000 tudós kísérletezik új gyógyszerek, gyógymódok felfedezésével. A szigetországban a legsikeresebb a biotechnológiai ipar a fejlődő világ országai közül. A tavalyi évben Kuba 180 különböző gyógyszert exportált, ezzel is jelentősen növelve a kubai GDP-t.

Magyarországon is tesztelik a tüdőrák elleni kubai oltóanyagot

2011. január 19. szerda, 11:19

Amint azt hírül adtuk, a tüdőrák elleni kezelést segítő oltóanyagot állítottak elő és jegyeztek be Kubában. Az InfoRádió által megkérdezett tüdőgyógyász szerint ez "egy pici mérföldkő" a betegség kezelésében. Szondy Klára, a Semmelweis Egyetem Tüdőklinikájának klinikai főorvosa elárulta: Magyarországon is kipróbálás alatt vannak ezek a készítmények. Az InfoRádió interjúját közöljük az alábbiakban. Áttörésről van szó? A jövő útja mindenképpen hasonló lesz, hiszen csak Magyarországon is két másik tüdőrák elleni, úgynevezett daganatvakcina van kipróbálás alatt. Áttörés tehát mindenképpen lesz. Az, hogy már az elsőt sikeresnek találták, valamit jelent. Csak azt nem tudom ebben a pillanatban, hogy csak Kubában próbálták-e ki ezt az oltóanyagot, vagy a világ többi részén is, mert általában egy gyógyszerről vagy oltóanyagról akkor mondhatjuk ki, hogy sikeres, ha a világ több pontján és nemzetközi vizsgálat után hozza meg a jó eredményt. Kuba egyébként fontos a gyógyszerfejlesztés szempontjából? Kérdezem ezt azért, mert kevésbé hallunk az országgal kapcsolatban ilyen híreket. Őszintén szólva, ez engem is meglepett. A kubai egészségügy és a kutatás, annak ellenére, hogy milyen fejletlen országról van szó, állítólag nagyon jó, a kórházakban és az egy-két jobban felszerelt intézményben nagyon színvonalas munka folyik. Ezzel együtt a kubai egészségügy elég zárt terület. Ám aki személyesen járt ott - például én is -, az tudja, hogy rengetegen utaznak például a szemészeti műtétre Kubába Németországból. Tehát nem rossz a kubai egészségügy. Végül is mi ez a szer egész pontosan? Mi a hatásmechanizmusa? A cikk alapján a Vacs EGF elnevezésű szerről van szó, ami tulajdonképpen egy daganat-oltóanyag. Ha nagyon egyszerűen szeretnénk megfogalmazni, a lényege, hogy - a baktériumok ellen fejlesztett oltóanyagokhoz hasonlóan - a szervezet immunrendszerét próbálják stimulálni. Majdnem hasonló nevű vakcina van kipróbálás alatt jelenleg Magyarországon is, ez nem kubai találmány. Sőt, kettőfajta is. A daganatvakcinák hatásmechanizmusa az, hogy a daganatos beteg szervezetét T-sejtes immunválaszra kényszerítik, és ezek a sejtek felveszik a harcot a tumorral. Általában nem sikerül ezekkel a szerekkel daganatokat eltüntetni, legfeljebb nagyon-nagyon ritkán, és bizonyos fajta daganatoknál. Tüdődaganatnál az is nagyon nagy eredmény, ha a betegséget stabilizálni lehet - azt hiszem, ezt sikerült a kubaiaknak ezzel a vakcinával. Sejtfelszíni antigént juttatnak be a szervezetbe, és termeltetnek vele úgynevezett citokineket, immunanyagokat, s ezzel megakadályozzák a daganat növekedését. A daganat tehát nem tűnik el. Akkor ezáltal még nem lesz gyógyítható a betegség? Pontosan. De tüdődaganatnál már az is borzasztóan nagy eredmény, ha akár 20-30 hónapig - és ezek a szerek átlagosan ennyi pluszidőt biztosítanak - ugyanabban az állapotban tudják tartani a tüdődaganatot. Jelenleg ugyanis általában ennél kevesebb ideig élnek a betegek. Azt írja a kubai lap, hogy az előrehaladott rákot a szer ellenőrzés alatt tartható krónikus betegséggé változtatja. Körülbelül erről van szó, tehát a betegséget nem tünteti el, de sokáig megakadályozza a tumor növekedését és az áttétképződést, ami nagyon fontos. Mint minden tumoros megbetegedés, a tüdőrák esetében is igaz, hogy a beteg az áttétképződés miatt hal meg. Ha ezt a szer megakadályozza, akkor hosszabb túlélést lehet vele elérni. Még egy érdekes dolgot lehet olvasni az említett cikkben. Azt írja, hogy olyan betegeknél lehet ezt a szert alkalmazni, akik már túlestek sugárkezelésen és kemoterápián, mert az ilyen betegeknél a tumort már nem szennyezik más vegyületek. Ez miért fontos? Ezeket a tumorvakcinákat etikai okokból nyilvánvalóan csak olyan esetben próbálták ki, amikor a beteg a hagyományos kemoterápián és sugárkezelésen is átesett, esetleg molekuláris támadáspontú készítményt is használtak nála. Egyszerűen nem engedélyezhető olyan klinikai vizsgálat, ahol egyből ezzel indulnak. Ebben a pillanatban orvosi szempontból nem tudom megmondani, mi lenne, ha tüdőráknál rögtön daganatvakcinációval kezdenénk. Az azonban mindenképp jelent valamit - és ezt bizonyítják a mi vizsgálataink is -, hogy ezek a szerek akkor a leghatékonyabbak és legeredményesebbek - és csak akkor is alkalmazhatjuk -, amikor a hagyományos kezelés után legalább stabilizáltuk a betegséget. Említette most többször, hogy Magyarországon is kipróbálás alatt van egy ilyen szer. Milyenek a tapasztalatai? Mikor lehet ebből valóban használható bevezetett gyógyszer? Egy nemzetközi vizsgálatban vesz részt Magyarország is; ez várhatóan 2013 körül záródik le, akkor már lehet látni az eredményeket. Éppen az a lényeg, hogy nagyon sokáig lehet és kell adni ezeket a szereket, amelyeknek viszonylag kicsi a mellékhatása. A vizsgálat már harmadik éve folyik, és a lezárása után tudjuk meg, mit értek ezek a készítmények. Említette, hogy kis mellékhatásai vannak. Melyek? Ugyanúgy, mint akár egy sima influenza elleni védőoltásnak, vagy a gyerekkori védőoltásoknak. Hiszen ezeket az antigéneket, ellenanyagokat valamihez kötik, amely nyilvánvalóan idegen a szervezet számára, tehát helyi reakció, bőrpír, bőrfájdalom alakul ki. Nagyon súlyos mellékhatást sem a Magyarországon kipróbálás alatt lévő vakcináknál nem láttunk, sem a cikkben nem említenek. Állatkísérleteknél okozhat májkárosodást, emberben azonban ez eddig nem fordult elő. Az, hogy most itt Kubában bejegyezték ezt a szert, vajon segíthet abban, hogy ez legyen a jövő útja? Azt gondolom, hogy ez egy pici mérföldkő a tüdőrák gyógyításában, és elképzelhetőnek tartom, hogy ez tényleg egy hatékony szer. Azt persze nem tudom, hogy győződhetnék meg az eredményességéről, vagy hogyan lehet hozzájutni. Mindenképp ígéretes, és mindenképp a következő lépés a tüdőrák krónikus betegséggé való alakításában

Egy mexikói bérgyilkos története

2015. december 16. szerda, 09:32

A gyilkos azt mondja, hogy először húszéves korában „tüntetett el” embert. Kilenc évvel később, állítása szerint már harminc embert ölt meg – hármat tévedésből. Néha talán sajnálja a munkáját, de nem bán meg semmit, mondja, mert egyfajta közszolgálatot végez, megvédi a közösségét a kívülállóktól. A dolgok sokkal rosszabbak lennének, ha a riválisok kerekednének felül. „A környékedet, a városodat sokszor szállják meg olyan emberek, akikről úgy véled, hogy bántani fogják a családodat, vagy a környezetedben élő embereket” – fogalmaz. „Nos, ebben az esetben cselekedned kell, mert a kormány nem fog segíteni.” A Costa Grande mentén tevékenykedik, Guerrero államban, ahol a csillogó Acapulco található, de ahol termékeny területeken a heroin alapanyagául szolgáló mákot és marihuánát termesztenek. Erőszakos drogkartellek ellenőrzik az állam nagy részeit vagy harcolnak értük, akik ópiumpépet csempésznek az Egyesült Államok piacára. 2007 óta több mint ezer ember eltűnését jelentették Guerreróban – ami sokkal kevesebb, mint a gyaníthatóan ténylegesen az államban eltűnt emberek száma. Az eltűntek és családjaik sorsa tavaly a figyelem középpontjába került, amikor a rendőrség a Guerrero állambeli Iguala városában letartóztatott 43 vidéki főiskolai diákot, akiknek ezt követően nyomuk veszett, és ez országos tüntetéseket robbantott ki. Ezután hirtelen több száz másik a térségben élő család jelentett be elrabolt áldozatokat, akikről ma „a többi eltűntként” beszélnek. Olyan gyermekekről és férjekről van szó, akiket fegyverrel hurcoltak el az otthonukból, vagy akik egy nap elmentek otthonról és soha nem kerültek elő. Ez egy történet a másik oldalról, egy olyan ember története, aki egy drogkartellnek rabol el, kínoz és öl meg embereket. Az ő története tükörképe azoknak, amiket a túlélők és az áldozatok családjai mesélnek, és megerősíteni látszik azok legrosszabb félelmeit: Az eltűntek közül sokan, talán a legtöbbjük, soha nem térnek haza. „Te tüntettél el embereket?” – kérdezik tőle. „Igen” – válaszolja. Mexikóban és más helyeken, ahol az emberrablások mindennaposak, az „eltűnik” szó aktív ige és az eltűnésre vonatkozó melléknév egyszerre. Valakinek az eltűnése emberrablást, kínzást, gyilkosságot jelent, és hogy a holttestétől olyan helyen szabadultak meg, ahol soha senki nem fogja megtalálni. A gyilkos állítása szerint harminc embert ölt meg - Fotó: Dario López-Mills/AP Eddig a gyilkos egyik áldozatát sem találták meg, mondja. Az AP hónapokon át próbált felkutatni a kartellvezetőkkel kapcsolatban lévő forrásokat, hogy interjút készíthessen valakivel, aki nekik öl embereket. Végül a főnökök egy 29 éves férfit javasoltak, bizonyos feltételekkel: Nem nevezik meg sem őt, sem a szervezetét, sem pedig a várost, ahol az újságírókkal találkozik. Símaszkban áll a kamerák elé, és a hangját elváltoztatják. És az egyik főnöke végig jelen lesz. A farmernadrágot és terepszínű pólót viselő bérgyilkos fiatalabbnak néz ki 29 évesnél. Baseball sapkát hord, amelyen a Sinaloa kartell főnökének, Joaquín „El Chapo” Guzmánnak az arcképét ábrázoló jelvény és a „3578-as fogoly” felirat van. Ez volt Guzmán rabszáma mielőtt júliusban egy alagúton keresztül megszökött egy szigorúan őrzött mexikói börtönből, és ezzel végleg népi hőssé vált. „Az összes rossz közül” – mondja a gyilkos, Guzmán „tűnik a legkisebb rossznak.” A gyilkos – aki nem Guzmánnak dolgozik – nem tartja magát rossznak. Másoktól eltérően, mondja, neki vannak elvei: Nem öl nőket és gyerekeket. Nem ásatja meg az áldozataival a sírjukat. Marhákat tart, hogy megéljen, és nem tekinti magát kábítószer-kereskedőnek vagy profi gyilkosnak, noha pénzt kap emberek eltüntetéséért. Miközben elismeri, hogy amit csinál, az törvénytelen, azt mondja, hogy ő a környezetében élő embereket védi más kartellek erőszakjától. A gyilkos egy szíjjal rögzített táskát visel a mellkasán, amelyben több adóvevőt és mobiltelefont tart, amelyek egyikén hívásokat fogad és parancsokat ad ki: „Muevanse” – mondja, gyerünk. „Esperense ahí” – várj ott. Az interjú kezdete előtt félrerakja a táskát, és felveszi a símaszkot. Egy műanyag kerti székben foglal helyet. Sok oka van az emberek eltűnésének, mondja a gyilkos. Talán egy rivális bandához tartoznak, vagy információkat adtak ki egynek. Ha valakit bármilyen okból biztonsági kockázatnak minősítenek, akkor eltűnhet. Egyeseket váltságdíjért rabolnak el, bár azt mondja, hogy ő ilyet nem tesz. Minden emberrablás a célpont lokalizálásával kezdődik. A legjobb hely az otthonuk, kora reggel, „amikor mindenki alszik”. De néha nyilvános helyekről rabolják el őket. Ha a célpont fegyvertelen, akkor két ember elég, hogy végrehajtson egy „felszedést” vagy „levantont”, ahogy a bandák emberrablásait hívják. Ha van nála fegyver, akkor több emberre van szükség. Az áldozatot egy védett házba viszik vagy jó messzire az erdőbe, hogy senki se hallja, amikor eljön a következő lépés: „Kínzással információt szedni ki belőlük.” Az alkarját a széken pihenteti, és kezeivel pedig a térdén dobol, ahogyan a kínzásról beszél. Három módszert említ: verést, szimulált vízbefojtást, amelynek során az illető száját és orrát egy ruhadarabbal fedik be, amire vizet csorgatnak; és áram vezetését a herékbe, nyelvbe és a talpakba. Nem képezték ki kínzásra. Gyakorlat útján sajátította el az egészet, mondja. „Idővel rájössz, hogy hogyan okozz úgy fájdalmat az embereknek, hogy megszerezd a szükséges információkat.” Ehhez általában elég egyetlen éjszaka. „Az emberek 99 százaléka meg fogja mondani az információt, amire szükséged van” – mondja. Ahogy ez megvan, megöli őket. „Rendszerint egy pisztollyal.” A probléma azzal van, hogy az emberek a kínzás hatására néha olyan dolgokat is elismernek, amelyek nem igazak: „Abban a reményben teszik ezt, hogy nem bántod őket többet. Azt gondolják, hogy így kerülhetnek ki ebből a helyzetből.” Egyik áldozatát sem találták meg - Fotó: Dario López-Mills/AP Ez három alkalommal fordult elő vele, mondja, ami miatt rossz embereket ölt meg. A halottakat titkos temetőkben temetik el, az óceánba dobják őket vagy elégetik. Ha a szervezet üzenni akar egy másik kartellnek, akkor az áldozat megkínzott holttestét egy nyilvános helyen hagyják. Azonban az általa „eltüntetett” harminc ember mindegyike el lett temetve, mondja. Hivatalos számok szerint 2007 óta országszerte 26 ezer mexikói eltűnését jelentették, valamivel több mint ezret közülük Guerreróból. Emberi jogi aktivisták az Iguala térségében élő családok tapasztalata azonban azt mutatja, hogy a legtöbb ember túlságosan fél ahhoz, hogy jelentse az emberrablásokat, különösen olyan területeken, ahol a rendőrségről, a városi és állami rendőrökről úgy vélik, hogy együttműködnek a kartellekkel. A hivatalos adatok szerint csak huszonnégyen tűntek el Costa Grande térségéből, ahol a gyilkos állítása szerint ő harminc ember megöléséért felelős. „Az eltűntek problémája sokkal nagyobb, mint ahogyan az emberek hiszik” – mondja a gyilkos. A gyilkosnak általános iskolai végzettsége van. Tovább akart tanulni, de gyerekkorában nem volt középiskola a városban. „Nyelveket akartam volna tanulni (…), hogy más helyekre vagy más országokba utazzak. Ezt szerettem volna” – mondja. A hozzá hasonló helyzetben lévők közül voltak, akik kábítószerekhez nyúltak, de ő állítása szerint nem tett ilyet. „Amikor az emberek drogoznak, akkor nem igazán saját maguk” – fogalmaz. „Elvesztik a kontrollt, az ítélőképességüket.” Azt mondja, hogy senki sem kényszerítette, hogy a csatlakozzon a szervezethez. Szülei és testvérei nem tudják, hogy mivel foglalkozik, de szerinte sejtik, mivel állandóan fegyver van nála: Általában egy .38 kaliberes pisztolyt és egy AK-47-es géppuskát tart magánál. Nem nős, és nincs gyereke. Bár szeretne családot, tudja, hogy a jövője bizonytalan. „Nem igazán látok semmit” – mondja. „Nem hiszem, hogy lehetne a jövőre nézve tervezni, mert nem tudod, hogy mi történik holnap.” „Ez nem egy szép élet” – jelenti ki. A drogháború tépázta térségben az élet ritkán szép. Éveken át Guzmán Sinaloa kartellje ellenőrizte a kábítószer-termelést, a tengerparthoz való hozzáférést és a csempészútvonalakat Guerreróban. Aztán a Beltrán Leyva testvérek jöttek, amíg a mexikói kormány tűzharcban meg nem ölte Arturo Beltrán Leyvát 2009 decemberében. Ezt követően az állam ópium- és marihuána-üzlete fél tucat kisebb kartell, például a Guerreros Unidos, a Los Rojos, a Los Granados és a szomszédos Michoacán állambeli La Familia között aprózódott szét. A kábítószer-kereskedelem mellett a mexikói kartellek védelmipénz-szedéssel is foglalkoznak és az Egyesült Államokba irányuló emberkereskedelmet is ellenőrzik. Ahol szükség van rá, politikusokat és rendőröket vásárolnak meg, hogy semmi ne álljon az üzletük útjába. Amikor szükséges, megölik azokat, akik nem hajlandóak együttműködni. Az erőszak akkor lángol a legjobban fel, amikor a kartellek egy terület ellenőrzéséért összecsapnak egymással, vagy amikor a hadsereg hadműveleteket indít a kartellek ellen. A gyilkos egy kábítószer-ellenes katonai művelet miatt elsőre nem tudott az előre megbeszélt helyre érkezni, de másnap ő és főnökei összehozták a találkozót egy a Csendes-óceán Costa Grandénak hívott, buja kókusz- és mangóligetekkel borított partszakaszán lévő házban, amelyek exportjával szintén foglalkoznak a kartellek. A hozzátartozók félnek jelenteni az eltűnéseket - Fotó: Dario López-Mills/AP Az elmúlt években számos kis- és nagyobb város lakói fogtak fegyvert, hogy megvédjék magukat a drogkartellektől. A hatóságok több esetben azt állították, hogy ezek a fegyveres civilek a rivális bandák szövetségesei, és önvédelmi csoportoknak adják ki magukat, hogy elfogadottabbak legyenek. A szövetségi hatóságok az AP-nek azt nyilatkozták, hogy számos guerrerói drogbanda, köztük a Costa Grandén tevékenykedő is, önvédelmi csoportként működik, hogy elnyerje a helyiek támogatását. „Nem mondhatom, hogy polgárőr vagyok” – mondja a gyilkos, „de egy olyan csoporthoz tartozom, amelyik védi az embereket, emberek egy olyan független csoportjához, amelyik védi a városát és az ott lakó embereket.” Elismeri, hogy ha a hatóságok elfognák, akkor megbüntetnék. „Számukra ezek [a gyilkosságok] nem igazolhatóak a törvényeinkkel, de az én lelkiismeretem szerint – hogy is mondjam – olyan dolgok ezek, ami igazolhatóak, mert a családomat védem.” Egy rivális banda „nagyobb károkat okozna”. A gyilkos fél a haláltól, de attól még jobban fél, hogy elkapja egy másik banda. A legtöbb embernél jobban tudja, hogy mi fog vele történni: „Ha például tűzharcban halnék meg, akkor az nem lenne akkora szenvedés.” Ugyanolyan érzelemmentesen, mint amikor a kínzásról beszélt, a gyilkos úgy beszél a sok gyilkosságról is. „Mondhatsz bármit, de mégis embereket bántasz, és a végén megölöd őket, és ezzel fájdalmat okozol embereknek, családoknak” – mondja. „Ez stresszel és lelkiismeret-furdalással jár, mert ez nem jó dolog.” De igyekszik nem gondolni rá sokat, és bár emlékszik azoknak az embereknek a számára, akiket megölt és a helyekre, ahova eltemette őket, azt mondja, hogy nem tudja felidézni az áldozatait. „Idővel”, mondja, „felejtesz.” Írta: E. Eduardo Castillo Forrás: Associated Press Fordította: Latin-Amerika Társaság