2020. március 5., csütörtök

Kié a magyar állam?






















Kié a magyar állam? 

Kié a holt lelkek tömege???


A Magyarok Világszövetsége legutóbb Orbán Viktornak a holokauszt-emléknapon mondott beszédével kapcsolatban volt kénytelen állást foglalni legmagasabb állami vezetőinknek nemzeti önismeretünk alapfogalmait összezavaró, közvéleményünket 
megtéveszto megnyilvánulásával szemben.

Tegnap (2015. július 6.) a parlamentben a kormány népesedéspolitikáját védő államtitkár 
megnyilvánulása még ezen az eseten is túltett. Félreérthetetlenül és ismétlődően kifejtette, hogy a magyar (?) kormány számára egyedül a statisztikai (egyébként nem számottevő) népességnövekedés számít, az etnikai magyarság - értsd: a magyar nép - népességfogyása érdektelen. Sőt, már puszta parlamenti felvetése is a nemzetközi szélső liberalizmus gyűlöletbeszédének legfélelmetesebb bélyegeit vonja a megszólaló fejére... - a magyar (?) kormány részéről.

Az MVSZ elítéli az állampolitika rangjára emelkedő látszatdemokráciába öltöztetett véleményterrort.
Budapest, 2015. július 7-én, a pozsonyi csata évfordulóján

A Magyarok Világszövetsége

Lásd még: 
A magyar nemzet meghatározása

MVSZ Sajtószolgálat 





A magyar nemzet új meghatározása


A Magyarok VIII. Világkongresszusa elfogadta a magyar nemzet új meghatározását. A magyar nemzet jövőjét megalapozni hivatott dokumentumot a Záró-konferencia tartózkodás nélkül, egyetlen ellenszavazattal fogadta el. Ezzel egyéves munka zárult le, amelynek a Magyarok VIII. Világkongresszusa Jövő a Szent Korona jegyében című, háromnapos nemzetstratégiai konferenciája a záró-mozzanata volt. E konferencia 35 idevágó dolgozatát építően gazdagította a világkongresszus további 9 szakmai konferenciája keretében elhangzott, közel 90 előadás. Alább és csatoltan közzétesszük A magyar nemzet című dokumentumot, amely a Magyarok VIII. Világkongresszusa Záró-nyilatkozatának szerves része.

Az egy évvel korábban kezdődő munkához, amely elvezetett a magyar nemzet új meghatározásának elfogadásához, az alapszöveget Bottyán Zoltán, a Magyarok Világszövetsége Kárpát-medencei Térségének alelnöke dolgozta ki. A tervezetet a nemzetstratégiai konferencia elnöksége – Dr. Drábik János, Borsos Géza, Bottyán Zoltán, Patrubány Miklós – bővítette, majd a világkongresszusi küldöttek egész napos vitája, valamint az előadók zártkörű vitája véglegesítette. A végső szöveg kialakításába két hivatásos szerkesztő – Zsigmond Emese és Pápai Szabó György – is bekapcsolódott.

Az egyetemes magyar népet képviselni hivatott Magyarok VIII. Világkongresszusa által elfogadott új nemzet-meghatározást magukénak vallják, úgy tekintenek rá, hogy a Magyarok VIII. Világkongresszusa keretében tartott előadásukkal annak alakítóivá váltak, és ezen álláspontjukat a nyilvánosság előtt is fenntartják  – többek között – az alábbi személyiségek:
Dr. Aradi Éva egyetemi docens, Dr. Bajnok István, Bakk István, Dr. Balogh Sándor professzor emeritus, Bálint Béla iskolaigazgató, Dr. Bene Gábor jogász, Dr. Bogár László, Dr. Boór Ferenc tud. kutató, Botos László, a Magyarságtudományi Intézet elnöke, Dr. Cser Ferenc, az MTA doktora, Dr. Czeglédi Katalin kutató, Dabasi Tamás, a Fehér Kéményseprők Szövetségének elnöke, Dr. Dávid Tamás természetgyógyász, rákkutató, Dr. Dömsödi János egyetemi docens, Farkas József történész, a történettudományok kandidátusa, Fetzer János matematika tanár, Fuksz Sándor, az MVSZ Petőfi Sándor Bizottságának koordinátora, Gazda József író, publicista, Dr. Gazdag László közgazdász, egyetemi docens, Dr. Grandpierre Atilla tud. kutató, Gyetvay György Gergely történész, Kiss Endre József, a sárospataki Református Kollégium Nagykönyvtárának igazgatója, Ft. Kozma Imre apostoli protonotárius, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat elnöke, Dr. Kőrösi Mária egyetemi docens, Dr. Léh Tibor ügyvéd,Lévai László, Dr. Mandics György matematikus, művelődéstörténész, Prof. Dr. Nagy Bálint ny. egyetemi tanár, Dr. Pusztaszeri László történész, író, Rácz Sándor, az 1956-os Magyar Forradalom és Szabadságharc élő hőse, Szeremley Béla, a Hangya elnöke, Prof. Dr. Tanka Endre, az MTA doktora, tantárgyfelelős, ny. egyetemi tanár, v. Tokay Rozália fafaragó művész, Varga István közgazdász, Dr. Varga Tibor jogász, Prof. Dr. Váralljai Csocsány Jenő ny. egyetemi tanár.

A magyar nemzet
A magyar nemzet új meghatározása,
avagy a nemzet új magyar meghatározása

Elfogadta a Magyarok VIII. Világkongresszusának
Záró-konferenciája, 2012. augusztus 20-án, Budapesten


I.

Fogalmak

1.1.            A nép történelmi sorsközösségben születő és kibontakozó sajátos világ- és létértelmező szellemi és értékközösség. Ezen etnikai alapú közösség létrejöttének legfőbb feltétele és biztosítéka az anyanyelv és a terület kapcsolatteremtő közössége, a bevett szokások otthon(osság)teremtő rendje.
1.2.            Nemzet az az 1.1. szerinti nép, amely fejlődése során eljut önrendelkezési igényének megfogalmazásáig és kinyilatkoztatásáig.
1.3.            Az állam nemzet (nemzetek) által létrehozott jogi és politikai intézményrendszer, amely annak (azoknak) létérdekeit      képviseli, és ezen létérdekeknek akár kényszerrel is érvényt szerez.
1.4.            Nemzeti közösségek azok a népek vagy néprészek, amelyek nem természetes úton, a történelmi együttélés során, hanem katonai vagy politikai erőszak hatására kerültek (ideiglenesen) valamely állam fennhatósága alá.
1.5.            A népcsoport (etnikai csoport) az államalkotó nemzettel, ennek államterületén történelmi sorsközösségben élő más nyelvi és értékközösséghez (is) tartozó néprész.
1.6.            Nemzeti kisebbség a valamely állam területére saját elhatározásából frissen betelepedett népcsoport (etnikai csoport), amely elfogadja az állam rendjét, és ennek fejében az egyetemes emberi jogokon túl kisebbségi jogokat élvez.
1.7.            A nemzetiség fogalmát az elmúlt évtizedekben különböző államokban, mind a nemzeti közösség, mind a népcsoport, mind a nemzeti kisebbség fogalmának jelölésére használták. E jelentés-átfedés zavaró volta miatt jelen előterjesztésben e fogalmat nem használjuk, és használatát nem ajánljuk.


II.

A magyar nép, a magyar nemzet, a Szent Korona országa

2.1. A magyarság az a rejtélyes módon megmaradt nép, amely őrzi egy, a görög-római civilizáció előtti, jelentős civilizáció nyelvét, kisebb mértékben kultúráját és még kisebb mértékben – a szerves műveltség, a mitológia, az archaikus népmese által – a hitvilágát.
A magyar nép ősnép, amelynek jelenleg elismert történelme ugyan csupán az utolsó ezerszáz esztendőre tekint vissza, ám amelynek műveltségteremtő és államalapító ereje bizonyítottan kimutatható öt földrészen: Európában[1], Ázsiában[2], Afrikában[3], Észak-[4] és Dél-Amerikában[5].
            A magyar nép olyan történelmi gyökerekkel rendelkező közösség, amelynek tagjai azonos módon viszonyulnak teremtő, mindenható Istenükhöz és természeti környezetükhöz[6].

Miután a magyar nép európai ősiségét kétségbevonhatatlanul bizonyították a legfejlettebb tudományos módszerek[7] és [8], és miután békés, mindenkor alkotó (teremtő) életvitelének valamint ősi nyelvének nyomai megőrződtek a Kárpát-medencétől a Sárga-tengerig[9], Mezopotámiától a Nílus partjáig[10], nem kétséges, hogy a nemzetközi tudományos és a politikai közösségnek előbb-utóbb el kell ismernie a magyarokat „mint a bronz- és vaskori Európa egyik legeredetibb és legjelentősebb civilizációjának megalapítóit”.[11]

2.2.  A magyar nép legnagyobb értéke, tudatának, lelkének kifejezője, alakítója a magyar nyelv, amelyről a több mint száz nyelvet beszélő Sir John Bowring (1792-1872), angol nyelvész és diplomata ekképp fogalmazott:
A magyar nyelv a régmúltba vezet. Nagyon sajátos módon fejlődött és szerkezete ama távoli időkre nyúlik vissza, amikor a legtöbb európai nyelv még nem is létezett. Ez egy olyan nyelv, melynek logikája és matematikája, a feszített húr erejének kezelhetőségével és rugalmasságával bír. Az angol ember büszke lehet, hogy nyelve magán hordozza az emberiség történetét. Eredete kimutatható, láthatóvá tehetők benne az idegen rétegek, melyek a különböző népekkel való érintkezés során rakódtak egybe. Ellenben a magyar nyelv olyan, mint a terméskő, egy tömbből van, amin az idő vihara egyetlen karcolást sem hagyott. Nem naptár ez, amely a korok változásához alkalmazkodik. E nyelv a legrégibb és legdicsőségesebb emlékműve a nemzeti önállóságnak és szellemi függetlenségnek.”[12]
A magyar nyelvet gyökrendszere és ragozó természete különleges tömörséggel és időbeni állandósággal vértezi fel, aminek következtében a XIII. századi magyar nyelvemlékek oly kevéssé különböznek a mai magyar szövegektől.
A világot egységben látó logikája, amely az általánostól a sajátos felé, az összetettől a részletek felé mutat, mélyen beépül e nyelvet beszélők életébe, lelkiségük részévé válik, és alapvetően összefüggésbe hozható a magyarság békés természetével, igazságközpontú életszemléletével, egyszóval a magyar néplélekkel.
            A magyar nyelv fogalmi ereje kimagasló tudományos eredmények, képi ereje pedig páratlan művészi értékek forrása.

2.3.  A magyar nép zenéje a pentaton hangzású dallamvilágra épül. Több mint 200.000 lejegyzett dalból álló népdalkincse ékes bizonyítéka ősiségének és jelzi a többi pentaton dallamkincset őrző néppel való rokonságát is.

2.4. A szkíták hitvilágában gyökerező egyistenhit egy szakrális királyság hitvilága. A világi és a szakrális hierarchia szükségszerűen egybeesett. A szakrális király táltoskirály volt[13].

2.5. A magyar nép alkotta közösségek legalapvetőbb értékei az igazság, a tisztesség és a méltányosság, amelyek akkor érvényesülnek, ha áthatja e közösségeket a szolidaritás, a szeretet és az életigenlés. E nélkül a magyar közösségek gyarapodása nem képzelhető el.[14]

2.6. A magyar nép az adott szó megmásíthatatlanságára építette emberi kapcsolatait, amelyeket sorsfordító pillanatokban vérszerződéssel pecsételtek meg.
A magyar nép büszkén őrzi a szkíta-hun-avar-magyar[15] ősiség legfényesebb alakjának, Atillának emlékét.
Népünk erényei mindenkor megtalálhatók az általa megteremtett államok berendezkedésében, amelyek közül a legutolsó a honvisszaszerző Árpád nagyfejedelem által Ópusztaszeren megszervezett, Kárpát-medencei magyar állam, amelyet Szent István király a kereszténység jegyében mindörökre felajánlott a Szűzanyának, a magyarok Boldogasszonyának[16].

2.7. A magyar társadalomban – régészeti adatokkal alátámaszthatóan – ősidőktől fogva érvényesült a mellérendelő szemlélet, és most a keményen alárendelő környezetben is konokul ez a szemlélet uralja a magyar gondolkodást. A mellérendelő szemlélet kimutatható a magyar nyelvben, a magyar népmesékben, az ősi magyar törvénykezésben[17].

2.8. A magyar néppel egymást kiegészítő, mellérendelő viszonyban él az ugyancsak magyar anyanyelvű, határőrző székely nép, amelynek tagjai születésüknél fogva nemességet élveztek[18].  

3.1. A magyar nemzet a Szent Korona közjogi rendje szerinti államot megalkotó nép.
3.2. A világszórványban a nemzet tagjaiban, valamint a magyarságtudatot megtartó szervezetek és rendezvények révén él. Válságos történelmi időszakokban a világszórványnak nemzetmentő szerep jut[19].

4.1. A magyar állam a Szent Korona közjogi rendje szerint létrehozott és fenntartott igazságalapú joguralmi intézményrendszer, Werbőczy István alábbi meghatározása szerint:          
Az igazság, jog és jogtudomány pedig különbözik egymástól.
1§  Mert az igazság erény, tudniillik erkölcsi. A jog az erények végrehajtója.  A jogtudomány ennek a
     jognak a tudása.
          2§ Továbbá, az igazság az erények közt a legfőbb jó, a jog középrendű, a jogtudomány a legkisebb.
          3§ Továbbá, az igazság mindenkinek megadja az övét; a jog meg elősegíti; a jogtudomány pedig
                tanítja, hogyan történjék ez.” (Werbőczy: Tripartitum, Előbeszéd, 5. czím)

4.2. A magyar királyságot, tekintettel alapítóinak ősiségére, egyetlen archiregnumként[20], azaz őskirályságként ismerte el a kor főhatalma, a pápaság, és ugyancsak egyetlenként, egyedi jogállású, a pápasággal mellérendelő viszonyban levő, apostoli királyságként határozta meg.
Ez az az állam, amely immanens fejlődése folytán jutott el a főhatalomnak a Szent Koronára, mint az állam első számú személyiségére, első számú közjogi méltóságára való ruházásáig.
A magyar állam megalkotja és 1222-ben elfogadja a szárazföldi Európa első alkotmányának tekintett Aranybullát. Ennek előzménye a magyar alkotmányosságnak a magyar nemzet által ismert, követett, gyakorolt, vezetőitől megkövetelt öt alapelve: a személy védelme; a joguralom elve; a függetlenség elve; a törvény előtti egyenlőség; az önkormányzat[21].

4.3. A Szent Korona országa az első és mindmáig az egyetlen olyan állam, amely a legmesszemenőbben épít az Isten arcmására teremtett, minden egyes embert megillető emberi méltóságra. A Szent Korona országa történelmileg egyedülálló biztosítékát nyújtja az élet teljességének és szentségének, az emberi méltóságnak, az osztott, ellenőrzött, mellérendelő hatalomgyakorlásnak, a nyelvi sokféleségnek és nyelvközösségi önrendelkezésnek.

4.4.  A Szent Korona országának tagja minden nép és népcsoport, mely a Szent Korona főhatalma alá helyezi magát, történelmi létével hozzájárul értékrendje formálásához, megszilárdításához, vállalja és megvalósítja a Szent Korona-tagságból fakadó (azzal járó) sorsközösséget, megalkuvás nélkül védelmezi azt minden (külső vagy belső) ellenségével szemben.

 4.5.  A Szent Korona vendégjogát élvezi minden nép és népcsoport, mely annak főhatalma alá helyezimagát, tudomásul veszi és tiszteletben tartja, ellenségeivel szemben védelembe veszi alkotmányos rendjét.

4.6.  A Szent Korona országának ellensége az a személy vagy közösség, aki/amely  szándékosan vagy amagyar nemzet törvényes vezetőinek figyelmeztetése ellenére alkotmányos rendjét bomlasztó vagy romboló tevékenységet fejt ki, illetve a Szent Korona ellen cselekszik.

4.7. A 4.3. és 4.4-ből következően a magyar nemzet nem ismeri el a trianoni és párizsi diktátumok általi jogtipró szétdarabolását.

5.1. Az államalapító magyar nemzet mellett az évszázadok során számos nép és népcsoport vált a Szent Korona országának tagjává. 
E népek és népcsoportok számára területi autonómiát biztosított, míg a később betelepülő kisebbségeknek egyházi kulturális autonómia keretei között tette lehetővé az anyanyelvű közösségépítést, a többetnikumú városokban az etnikai és vallási megoszlás szerinti arányosított önkormányzati rendszerben pedig a helyi nyelvek és vallásfelekezetek egyenrangú érdekérvényesítését biztosította, és a szubszidiaritás (székiség[22]) elve alapján a helyi közösségek kifejlődését szavatolta[23].
E népek, népcsoportok – Szent István intelmeinek jegyében – szabadon gyarapodhattak, és ugyanakkor színesítették, erősítették illetve erősítik az országot.

5.2. Napjaink nemzetpolitikai kihívásai miatt, a magyar állam jelenlegi helyzetében két népcsoportról külön is szólnunk kell.
5.2.1. A magyarországi zsidó közösség a 20. században Izraelben államalkotóvá és világhatalmi tényezővé vált zsidó népnek a történelem során Magyarországra, a Szent Korona védelme alatt betelepedett néprésze.  Tagjai zsidó vagy magyar zsidó tudatúak. Fejér Lajos és Tábor Béla ajánlásának megfelelően a magyar zsidóságnak úgy kell megtartania kettős identitását, hogy erősítse az országhoz való kötődését, zsidó magyarrá válását.[24]
5.2.2. A cigány népcsoport a cigány népnek a történelem során Magyarországra, a magyar állam területére a Szent Korona védelme alatt betelepedett néprésze. Tagjai cigány vagy magyar cigány tudatúak. A cigányság kulturális felemelkedése és az ország fenntartásához való hozzájárulásuk jelentős növelése a magyar nemzet megmaradásának egyik halasztást nem tűrő, megoldást sürgető sorskérdése.


III.

A nemzet Trianon és Lisszabon után

6. A magyar nép képviselete és nemzeti egysége

Mivel az államhatalom a második világháború után a nemzet védelmezőjéből valójában a nemzet árulójává vált, továbbá mivel a globalizációs és uniós erőtérben a magyar államhatalom napjainkban is nemzetközi (államközi) egyezmények alávetettségében működik, elengedhetetlen az erőhatalmi szétdaraboltságban élő magyarság egyetemes képviseleti jogot és legitimitást bíró nemzeti szervezetének hatalmi rendszeren és vetélkedésen kívüli, államilag támogatott működtetése. A két világháború közötti magyar állam erre a célra hozta létre 1929-ben a MAGYAROK VILÁGKONGRESSZUSÁT, ennek 1938-as második tanácskozása pedig állandó ügyvivő testületeként a MAGYAROK VILÁGSZÖVETSÉGÉT.

7. Az Országgyűlés

7.1. Szerkezete, különös tekintettel a felsőházra
A kétkamarás országgyűlés értékelvű nemzeti képviselet.

7.2. Összetétele, különös tekintettel a külhoni magyarok képviseletére
A külhoni magyarok számára az Országgyűlés az állami széttagoltság keretei között a szuverén nemzeti jogok teljessége gyakorlásának, érvényre juttatásának intézménye.
A külhoni magyarok az Országgyűlés mindkét házában képviselettel bírnak.

8. Az állam felelőssége a nemzet létérdekeinek szavatolásában

8.1. A személyekkel (a nemzettel, a Szent Korona tagjaival és az államalkotó népekkel és népcsoportokkal) szemben
8.1.1. a magzati élettel szemben
8.1.2. a felnövekvő nemzedékkel szemben                                                                         
8.1.3. a nőkkel és a családokkal szemben
8.1.4. a cselekvőképes emberekkel szemben (többek között munkahely biztosítása számukra)
8.1.5. a földművesekkel szemben
8.1.6. a fogyatékkal élőkkel szemben
8.1.7. az idősekkel szemben (többek között: „az állami nyugdíjnak arányban kell állnia a kitanított utódok számával”[25])
8.1.8. az egészségmegőrzéssel és a gyógyítással kapcsolatban                                           
8.1.9. a tulajdon, a birtokjog és öröklési jog biztosításában
8.1.10. a személyes szabadság védelmében
8.1.11. a törvény előtti egyenlőség biztosításában
8.1.12. a jogok és kötelességek egyensúlyának szavatolásában
8.1.13. a közbiztonság szavatolásában
8.1.14. az állam által okozott, a magánszemélyek által elháríthatatlan károk megtérítésében
8.1.15. Ius resistendi et contradicendi, avagy az ellentmondás és az ellenállás joga
8.1.16. A hon védelme állampolgári kötelesség
8.1.17. Az alkotmányos tudathoz való jog
8.1.18. A nemzet biológiai túlélésének szavatolása
8.1.19. A népek és népcsoportok közösségi jogainak garantálása

8.2.  A nemzeti vagyon védelmének biztosításában (Sacra Corona radix omnium possessionum: a stratégiai termelőeszközök végső tulajdonosa csak és kizárólag a közösség, a Szent Korona lehet)
8.2.1. az anyaföld védelme[26]
8.2.2. a víz védelme
8.2.3. az altalaj kincseinek védelme
8.2.4. a hálózatok védelme
8.2.5. az atomenergia fölötti rendelkezés: létesítmények, eszközök, nukleáris anyagok védelme
8.2.6. a nemzeti művelődés, nemzeti örökség (szellemi, anyagi) értékeinek védelme
8.2.7. a hűtlenség elvének kinyilatkoztatása

8.3. A Nemzeti Bank jogállása; a pénzügyi szuverenitás kérdése
8.3.1. A Nemzeti Bank a magyar nemzet intézménye
8.3.2.  A Nemzeti Bank feladata a nemzet pénzügyi szuverenitásának biztosítása
8.3.3. A Nemzeti Bank alkotmányos működését azzal megbízott állami szerv ellenőrzi
8.3.4. A Nemzeti Bank vezető tisztségviselői kizárólag magyar állampolgársággal rendelkezhetnek
8.4. A média alkotmányos működésének nemzeti felügyeletét erre a célra létrehozott intézmény látja el
8.5. Az alkotmány és a nemzetközi szerződések viszonya
8.5.1. Nemzetközi szerződés csak a magyar történeti alkotmány alapján köthető
8.5.2. A történeti alkotmánnyal összeegyeztethetetlen szerződések érvénytelenek
8.5.3. A trianoni és a párizsi diktátumok
8.5.3.1. az ENSZ közgyűlése által 1977-ben elfogadott, a népek önrendelkezési jogát
            kimondó Polgári és Politikai Jogok Nemzetközi Egyezségokmánya,
            továbbá a nemzetközi szerződések jogi alapjairól 1969. május 23-án
            Bécsben aláírt Nemzetközi Egyezmény 52. cikkelye értelmében semmisek,          
8.5.3.2. a 8.5.1. szerinti új egyezményekkel módosítandók.
8.5.4. A benesi dekrétumok alapvető emberi jogokat sértenek, semmisek. Az általuk okozott károk a nemzet felé bocsánatkéréssel, a sérelmet szenvedettekkel szemben az 8.1.14. mintájára enyhítendők
8.6. Magyarország uniós és NATO-tagsága (értelemszerűen a lisszaboni szerződés is) a fenti 8.5.1. és 8.5.2. szerint újratárgyalandó.
8.7. Az alkotmány a történelmi sorsközösségben gyökerező összetartozás-tudat alapján szentesíti
8.7.1. a magyarság és a lengyel nemzet történelmi barátságáról szóló közös nyilatkozatot,
8.7.2. a horvát nemzettel történelmi államszövetségben megélt közös múlt jelentőségét
8.8. Az alkotmány kimondja, hogy a magyarság és Magyarország híd, összekötő kapocs Európa és Ázsia között.


Zárszó

A magyar nemzet új meghatározásának középpontjában a nemzet által belülről megélten és kívülről elismerten megteremtett értékek állnak. Ezen értékek a történelmi idők során, nemzeti tragédiák árán és életet nyitó győzelmek hozadékából születtek, nemzedékek vérével-verejtékével, építő munkájuk, közjogi harcaik, honvédő áldozatuk gyümölcseként, honvesztő árulások és eltévelyedések ellenére. A magyar nemzet legkiemelkedőbb hozzájárulása az egyetemes emberiség felemelkedéséhez annak az államrendnek a kialakításában testesül meg, amely egyedülálló mértékben helyezi középpontba az ott élő emberek nemére, fajára, nemzetiségére és vallására való különbségtétel nélkül az emberi méltóságot. Ezt az államot eleink a Szent Korona tanra alapozták, és a Szent Korona országának nevezzük.  A magyarság által megteremtett államnak a legfőbb ismérve a földi hatalomnak az égiekkel való összekötése, az emberi esendőségtől való mentesítése, legfőbb értéke az igazságalapú jog folyamatos uralma és legfőbb eszköze a jogfolytonosság.

Meghatározásunkat abban a meggyőződésben fogalmaztuk meg, hogy történeti alkotmányunkon kívül nincs és nem is lehet életképes magyar nemzet. Ezért történeti alkotmányunk jogfolytonosságának helyreállítása a legfőbb korparancs, a legelső nemzetstratégiai feladat. A jogfolytonosság helyreállításának pillanatában az ország államformája alapjogilag/de jure apostoli királyság, amelyről bármikor népszavazás tartható.

Mégis örök igazság marad, hogy csak egyetlen valóságos alkotmánybiztosíték van: a nemzet ragaszkodása alkotmányához, s önfeláldozó elszántsága annak megvédelmezésére.
Ha ez megvan, ha a nemzet tagjai annyira magukénak tekintik alkotmányukat, hogy annak megvédése érdekében szenvedni, magukat feláldozni készek, akkor az alkotmány biztosítva van. Ha ez az önfeláldozó elszántság hiányzik, ha az én érdeke felette áll az alkotmány sérthetetlenségének, akkor a legszebben megfogalmazott alkotmánybiztosítékok is üresen kongó, tartalom- és érték nélküli hatálytalan papirosgaranciák.” (Molnár Kálmán: Alkotmánytörténeti illúzió-e a magyar alkotmányfejlődés jellegzetes közjogi iránya? Pécs, 1931. 22-23. oldal

Isten óvja a Nemzetet!

Budapest, 2012. augusztus 20.
                                                                                  A Magyarok VIII. Világkongresszusa

  
Elfogadta a Magyarok VIII. Világkongresszusának Záró-konferenciája
A kiadmányt hitelesíti Patrubány Miklós István Ádám, a Magyarok Világszövetségének elnöke




Demokratikus látszatot adnak Európa rabláncainak 





2015.07.09. 05:58 
hidfo.ru

Megszavazta az Európai Parlament a transzatlanti szabadkereskedelmi zóna megalapításáról szóló határozatot; a képviselők 436 igen, 241 szavazattal, 32 tartózkodás mellett hagyták jóvá az Európai Bizottság számára továbbított ajánlásokat. 

A TTIP lehetővé tenné az amerikai vállalatok számára, hogy jogi eszközökkel kényszerítsék ki monopolhelyzetüket az Európai Unió tagállamaiban, és uralmi helyzetüket az Európai Unió külpolitikájának radikális irányváltása esetén is megőrizzék.

A transzatlanti szabadkereskedelmi zóna ellen valamennyi nyugat-európai országban tömeges tüntetések zajlanak. Eddig több mint 2,3 millió európai állampolgár írt alá egy civil szervezetek által indított petíciót, ami követeli, hogy az Európai Unió állítsa le az egyezményről a nyilvánosság teljes kizárásával zajló tárgyalásokat. A "Global Justice Now" civil szervezet szerint az EP szavazása - a demokrácia látszata - semmit nem változtat az egyezmény megítélésén, az ellen továbbra is gomba módra szaporodnak majd a tüntetések Európa-szerte.

Az egyezmény funkcióiról, sürgősségének okáról 
ITT és ITT olvashat bővebben. 



A magyar Parlament vegye napirendre a CETA ratifikálásának és a TTIP tárgyalásának ügyét, és utasítsa el ezeket az egyezményeket! 





FELHÍVÁS

Tisztelt Miniszterelnök Úr, Kormánytagok, Országgyűlési Képviselők, Európai Parlamenti Képviselők!

Az Európai Unió két nagyjelentőségű szabadkereskedelmi és befektetési egyezményről tárgyal: ez a CETA (Kanada-Európai Unió Átfogó Gazdasági és Kereskedelmi Egyezmény) és a TTIP (Transzatlanti Kereskedelmi és Befektetési Egyezmény).

A CETA tárgyalásokat lezárták, jelenleg a szöveg jogi átfésülése történik, a szerződést mind a 28 európai uniós tagállamnak, mind az USÁ-nak ratifikálnia kell, hogy életbe lépjen. A TTIP tárgyalások 2013 óta folynak.

Mindkét egyezményt mindkét földrészen a széles közvélemény, civil szervezetek, üzletemberek, szakértők, tudósok és politikusok tiltakozása kíséri. Az egyik legszembetűnőbb megmozdulás a STOP TTIP! európai polgári kezdeményezés, amely már több, mint kétmillió aláírást gyűjtött össze Európa-szerte a TTIP ellen (
https://stop-ttip.org).

Nem véletlen a rendkívüli nemzetközi tiltakozás. A hivatalos amerikai és európai uniós propagandával szemben a CETA és a TTIP:

NEM kereskedelmi egyezmény, hanem a multinacionális vállalatok és a globális pénztőke befektetési kívánságainak törvénybe iktatása,

NEM segíti a gazdasági növekedést; nemzetközi szaktanulmányok és a már 20 éves NAFTA (Észak-Amerikai Szabadkereskedelmi Szerződés) élő példája is bizonyítja, hogy csak egyes multinacionális vállalatok nyernének ezekkel az egyezményekkel, a nemzetállamok, kisvállalkozások és a munkavállalók is vesztesei lennének,

DEMOKRÁCIAELLENES; a nyilvánosság kizárásával, a nagyvállalati képviselőkkel egyeztetve, titokban tárgyalják a TTIP egyezményt, és az Európai Bizottság azon igyekszik, hogy a nemzetállamoknak ratifikálniuk se kelljen majd.

Magyarországon kevés a tájékoztatás erről a két egyezményről, ami van, többnyire hiányos és kritikátlanul tükrözi a hivatalos európai uniós véleményeket. A Magyarországról készült hatástanulmány nem nyújt valós, átfogó képet a következményekről. A valóság az, hogy a szegény, csekély nemzeti tulajdonú termelőkapacitással rendelkező országok, mint Magyarország is, nettó vesztesei a szabadkereskedelmi és befektetési egyezményeknek.

Az említett szerződések azonban ennél is nagyobb, végzetes károkat okozhatnak, hiszen itt a nemzetállam szuverenitását, önálló törvénykezési jogát szünteti meg a jogharmonizáció (regulatory cooperation) és a befektetésvédelmi záradék (ISDS). A CETA és a TTIP olyan világrendet iktat törvénybe, amelyben a multinacionális vállalatok irányítják a törvénykezést, és ahol a nemzetállam és az állampolgár jogai - de iure is, nem csak de facto - megszűnnek a nemzetközi pénzvilággal szemben. A mi fél évezrede gyarmati sorban élő országunk nem ezt érdemli, a magyarok nem erre választották meg Önöket.

Magyarországot számos gazdasági katasztrófa érte az elmúlt 25 évben, sok saját hibánkból. Ezeket a súlyos hibákat és tévedéseket most már csak áldozat és szenvedés árán tudjuk helyrehozni - de helyre tudjuk hozni, ha megvan hozzá a politikai akarat és a nép támogatása. A CETA és a TTIP aláírása, az ezekhez való csatlakozás megfoszt minket a változtatásnak, a normalizálásnak még a lehetőségétől is.

Tisztelt Kormány és Képviselők! Önöket az ország a magyar érdekek képviseletére választotta meg. Önök a magyar nemzeti érdek védelmére esküdtek fel. A magyar érdek azt kívánja, hogy ne csatlakozzunk a CETA és TTIP egyezményekhez.

Mi, magyar választópolgárok a következőket kívánjuk Önöktől:

Nyújtsanak az ország népének széleskörű, tárgyilagos, valós tájékoztatást ezekről az egyezményekről, független szakemberek bevonásával!

Az európai parlamenti képviselők ne szavazzák meg a TTIP egyezmény elfogadását!

A magyar Parlament vegye napirendre a CETA ratifikálásának és a TTIP tárgyalásának ügyét, és utasítsa el ezeket az egyezményeket!

2015. július 7.

Bolyokvasvári Polgári Kör Egyesület Ózd, képviselő Kovács V. Sándor
Dr. Boór Ferenc, egyetemi tudományos munkatárs, BME
Dr. Drábik János
Fejér MAG Egyesület
Gazdatanácsok Szövetsége Titkársága
Dr. Hajnal Klára, PhD, egyetemi adjunktus, PTE
Dr. Hossó Andrea, közgazdász
Lantos Tamás, Ormánság Alapítvány
Kajászói Gazdatanács
Kovács János, Nemzeti Hírháló alapító-főszerkesztő
Kővári János
Madari Ügyvédi Iroda, Budapest
Magyarok Világszövetsége Fejér Megye
Dr. Molnár Géza
Mozaik Érdekvédelmi Egyesület, Veszprém
Összefogás a Magyar Földért és Vidékért Egyesület, Tamási Béláné elnök
Pénzügyi Szervezetek Lakossági Figyelője Egyesület, Budapest
Szekszárdi Léleképítő
Dr. Tóth Csaba Attila, Szekszárdi Védegylet vezetője
Dr. Vicze Csilla, Civilek a Mecsekért Mozgalom szóvivője 


MAGYARORSZÁG NE CSATLAKOZZON A CETÁ­-HOZ ÉS A TTIP­-HEZ!
ÚJABB HATALMAS GAZDASÁGI KATASZTRÓFA KÉSZÜL...
MOST MÉG MEG TUDJUK AKADÁLYOZNI!


Hallott-­e már a TTIP­-ről?
Ez a Transzatlanti Kereskedelmi és Befektetési Egyezmény, amelyről két éve tárgyal az Európai Unió és az USA.

Hallott-­e már a CETÁ­-ról?
Ez az Európai Unió és Kanada között már lezárt, de még nemzetállami ratifikálásra váró szabadkereskedelmi és befektetési egyezmény.

Miért nem hallott még ezekről az egyezményekről? Mert a tárgyalások a legnagyobb titokban zajlanak, még az Európai Parlamenti képviselők sem láthatják a tervezeteket. Jó oka van ennek: az egyezmények a globális nagyvállalatok és a pénztőke érdekeit képviselik a nemzetállamokkal, a kisvállalkozásokkal és a munkavállalókkal szemben.

Tudja-­e, hogy a CETA és a TTIP ellen egész Európában, az USÁ-­ban és Kanadában is folyamatosan tiltakoznak civil szervezetek, szakszervezetek, tudósok, nemzetféltő politikusok és egyének? Tudja­-e, hogy Európában több, mint 2 millió aláírás gyűlt össze a TTIP ellen? Tudja-­e, hogy mindkét földrészen rendszeresen és tömegesen tüntetnek ellene civilek szervezetek és egyének?

Mi a CETA és mi a TTIP? A hivatalos propagandával ellentétben:
- NEM kereskedelmi egyezmény - hanem a multinacionális vállalatok és a globális pénztőke befektetési kívánságainak törvénybe iktatása
- NEM a gazdasági növekedés előmozdítója - nemzetközi tanulmányok és a már 20 éves NAFTA (Észak-­amerikai Kereskedelmi Szerződés) példája is bizonyítja, hogy csak egyes multinacionális vállalatok járnának jól, az országok és a munkavállalók is rosszabbul élnének
- nem a demokrácia támaszai - a nyilvánosság kizárásával, a nagyvállalati képviselőkkel egyeztetve, titokban készítik elő az egyezményeket

Miért árt Magyarországnak ez a két egyezmény?
- mert még szegényebbek leszünk, még rosszabbul fogunk élni
- mert még szegényebb és rosszabb lesz egészségügyi ellátásunk és oktatási rendszerünk
- mert még inkább kifosztják az országot
- mert eláraszt minket az egészségtelen, rossz minőségű import élelem
- mert megszűnik a még létező fogyasztóvédelem is
- mert még rosszabb helyzetbe kerülnek a hazai kis­- és középvállalkozások
- mert teljesen külföldi nagyvállalati érdekek fogják irányítani a gazdaságot és a törvényhozást
- MERT MÉG A LEHETŐSÉGET IS ELVESZÍTJÜK, HOGY VALAHA TALPRA ÁLLJUNK, NORMÁLIS GAZDASÁGUNK LEGYEN ÉS EMBERHEZ MÉLTÓ ÉLETET ÉLHESSÜNK!

MIT TEGYÜNK?
- Követeljük, hogy Magyarország ne ratifikálja a CETA egyezményt, és ne csatlakozzon a TTIP-­-hez!
- Követeljünk népszavazást a CETA és a TTIP egyezményekhez való csatlakozásról!
- Írjuk alá a Stop TTIP! páneurópai tiltakozó nyilatkozatot itt: 
https://stop-ttip.org/alairas/
- Követeljünk megfelelő nyilvánosságot és valós tájékoztatást!
- Terjesszük ezt a szórólapot, tegyük fel honlapunkra, szórjuk be lakhelyünket!
- A csatolt, képviselőknek szóló levelet küldjük el helyi parlamenti képviselőnknek!
- Alakítsunk "Magyarok a CETA és TTIP ellen" köröket! Rendezzünk megmozdulásokat!
- Rendezzünk tájékoztatókat, felvilágosító rendezvényeket közösségünkben!
- FOGJUNK ÖSSZE!

Szórólap letölthető innen: 
http://www.nemzetihirhalo.hu/joo/doc/TegyMagaderttegyaCETAesaTTIPellen.pdf

Kérjük 
írják alá a hálón, és a csatolt képviselőknek szóló felhívást sokan maguk is elküldenék képviselőjüknek: http://www.nemzetihirhalo.hu/joo/doc/FelhivasaMagyarKormanyhozOrszaggyuleshezesamagyarEPkepviselokhoz.pdf

Kapcsolódó:
   
Nyolc éve fogadták el olvasatlanul a Lisszaboni Szerződést
   
Aláírták az EU vezetői a Lisszaboni Szerződést
   
Demokratikus látszatot adnak Európa rabláncainak
   
Titkos magyar-izraeli államközi megállapodás
   
A világháborúk és Izrael létrejöttének elhallgatott előzményei 

MAGYARORSZÁG*NE*CSATLAKOZZON*A*CETÁ1HOZ*ÉS*A*TTIP1HEZ! ÚJABB*HATALMAS*GAZDASÁGI*KATASZTRÓFA*KÉSZÜL*...* MOST*MÉG*MEG*TUDJUK*AKADÁLYOZNI! Hallott'e!már!a!TTIP'ről?!! Ez!a!Transzatlanti*Kereskedelmi*és*Befektetési*Egyezmény,!amelyről!két!éve!tárgyal!az!Európai! Unió!és!az!USA. Hallott'e!már!a!CETÁ'ról?! Ez!az Európai!Unió!és!Kanada!között!már!lezárt,!de!még!nemzetállami!ratifikálásra!váró! szabadkereskedelmi!és!befektetési!egyezmény. Miért*nem*hallott*még*ezekről*az*egyezményekről? Mert!a!tárgyalások!a!legnagyobb!titokban!zajlanak,! még!az!Európai!Parlamenti!képviselők!sem!láthatják!a!tervezeteket.!Jó!oka!van!ennek:!az!egyezmények! a!globális!nagyvállalatok!és!a!pénztőke!érdekeit!képviselik!a!nemzetállamokkal,!a!kisvállalkozásokkal!és! a!munkavállalókkal!szemben.!! Tudja'e,!hogy!a!CETA!és!a!TTIP!ellen!egész!Európában,!az!USÁ'ban!és!Kanadában!is!folyamatosan! tiltakoznak!civil!szervezetek,!szakszervezetek,!tudósok,!nemzetféltő!politikusok!és!egyének?!Tudja'e,! hogy!Európában!több,!mint!2!millió!aláírás!gyűlt!össze!a!TTIP!ellen?!Tudja'e,!hogy!mindkét!földrészen! rendszeresen!és!tömegesen!tüntetnek!ellene!civilek!szervezetek!és!egyének? Mi*a*CETA*és*mi*a*TTIP?!!A!hivatalos!propagandával!ellentétben: ➡ NEM!kereskedelmi!egyezmény!!– hanem!a!multinacionális!vállalatok!és!a!globális!pénztőke! befektetési kívánságainak!törvénybe!iktatása ➡ NEM!a!gazdasági!növekedés!előmozdítója!– nemzetközi!tanulmányok!és!a!már!20!éves!NAFTA! (Észak'amerikai!Kereskedelmi!Szerződés)!példája!is!bizonyítja,!hogy!csak!egyes!multinacionális! vállalatok!járnának!jól,!az!országok!és!a!munkavállalók!is!rosszabbul!élnének ➡ nem!a!demokrácia!támaszai!– a!nyilvánosság!kizárásával,!a!nagyvállalati!képviselőkkel!egyeztetve,! titokban!készítik!elő!az!egyezményeket Miért*árt*Magyarországnak*ez*a*két*egyezmény?* ➡ mert!még!szegényebbek!leszünk,!még!rosszabbul!fogunk!élni ➡ mert!még!szegényebb!és!rosszabb!lesz!egészségügyi!ellátásunk!és!oktatási!rendszerünk! ➡ mert!még!inkább!kifosztják!az!országot ➡ mert!eláraszt!minket!az!egészségtelen,!rossz!minőségű!import!élelem ➡ mert!megszűnik!a!még!létező!fogyasztóvédelem!is ➡ mert!még!rosszabb!helyzetbe!kerülnek!a!hazai!kis' és!középvállalkozások ➡ mert!teljesen!külföldi!nagyvállalati!érdekek!fogják!irányítani!a!gazdaságot!és!a!törvényhozást ➡ MERT*MÉG*A*LEHETŐSÉGET*IS*ELVESZÍTJÜK,*HOGY*VALAHA*TALPRA*ÁLLJUNK,*NORMÁLIS* GAZDASÁGUNK*LEGYEN*ÉS*EMBERHEZ*MÉLTÓ*ÉLETET*ÉLHESSÜNK! MIT TEGYÜNK? ➡ Követeljük,*hogy*Magyarország*ne*ratifikálja*a*CETA*egyezményt,*és*ne*csatlakozzon*a*TTIP1hez! ➡ Követeljünk*népszavazást*a*CETA*és*a*TTIP*egyezményekhez*való*csatlakozásról! ➡ Írjuk*alá*a*Stop*TTIP!*páneurópai*tiltakozó*nyilatkozatot*itt:*https://stop1ttip.org/alairas/ ➡ Követeljünk*megfelelő*nyilvánosságot*és*valós*tájékoztatást! ➡ Terjesszük*ezt*a*szórólapot,*tegyük*fel*honlapunkra,*szórjuk*be*lakhelyünket! ➡ A*csatolt,*képviselőknek*szóló**levelet*küldjük*el*helyi*parlamenti*képviselőnknek! ➡ Alakítsunk*„Magyarok*a*CETA*és*TTIP*ellen”*köröket!*Rendezzünk*megmozdulásokat! ➡ Rendezzünk*tájékoztatókat,*felvilágosító*rendezvényeket*közösségünkben! ➡ FOGJUNK*ÖSSZE!

FELHÍVÁS Tisztelt Miniszterelnök Úr, Kormánytagok, Országgyűlési Képviselők, Európai Parlamenti Képviselők! Az Európai Unió két nagyjelentőségű szabadkereskedelmi és befektetési egyezményről tárgyal: ez a CETA (Kanada-Európai Unió Átfogó Gazdasági és Kereskedelmi Egyezmény) és a TTIP (Transzatlanti Kereskedelmi és Befektetési Egyezmény). A CETA tárgyalásokat lezárták, jelenleg a szöveg jogi átfésülése történik, a szerződést mind a 28 európai uniós tagállamnak, mind az USÁ-nak ratifikálnia kell, hogy életbe lépjen. A TTIP tárgyalások 2013 óta folynak. Mindkét egyezményt mindkét földrészen a széles közvélemény, civil szervezetek, üzletemberek, szakértők, tudósok és politikusok tiltakozása kíséri. Az egyik legszembetűnőbb megmozdulás a STOP TTIP! európai polgári kezdeményezés, amely már több, mint kétmillió aláírást gyűjtött össze Európa-szerte a TTIP ellen (https://stop-ttip.org). Nem véletlen a rendkívüli nemzetközi tiltakozás. A hivatalos amerikai és európai uniós propagandával szemben a CETA és a TTIP: NEM kereskedelmi egyezmény, hanem a multinacionális vállalatok és a globális pénztőke befektetési kívánságainak törvénybe iktatása, NEM segíti a gazdasági növekedést; nemzetközi szaktanulmányok és a már 20 éves NAFTA (ÉszakAmerikai Szabadkereskedelmi Szerződés) élő példája is bizonyítja, hogy csak egyes multinacionális vállalatok nyernének ezekkel az egyezményekkel, a nemzetállamok, kisvállalkozások és a munkavállalók is vesztesei lennének, DEMOKRÁCIAELLENES; a nyilvánosság kizárásával, a nagyvállalati képviselőkkel egyeztetve, titokban tárgyalják a TTIP egyezményt, és az Európai Bizottság azon igyekszik, hogy a nemzetállamoknak ratifikálniuk se kelljen majd. Magyarországon kevés a tájékoztatás erről a két egyezményről, ami van, többnyire hiányos és kritikátlanul tükrözi a hivatalos európai uniós véleményeket. A Magyarországról készült hatástanulmány nem nyújt valós, átfogó képet a következményekről. A valóság az, hogy a szegény, csekély nemzeti tulajdonú termelőkapacitással rendelkező országok, mint Magyarország is, nettó vesztesei a szabadkereskedelmi és befektetési egyezményeknek. Az említett szerződések azonban ennél is nagyobb, végzetes károkat okozhatnak, hiszen itt a nemzetállam szuverenitását, önálló törvénykezési jogát szünteti meg a jogharmonizáció (regulatory cooperation) és a befektetésvédelmi záradék (ISDS). A CETA és a TTIP olyan világrendet iktat törvénybe, amelyben a multinacionális vállalatok irányítják a törvénykezést, és ahol a nemzetállam és az állampolgár jogai – de iure is, nem csak de facto – megszűnnek a nemzetközi pénzvilággal szemben. A mi fél évezrede gyarmati sorban élő országunk nem ezt érdemli, a magyarok nem erre választották meg Önöket. Magyarországot számos gazdasági katasztrófa érte az elmúlt 25 évben, sok saját hibánkból. Ezeket a súlyos hibákat és tévedéseket most már csak áldozat és szenvedés árán tudjuk helyrehozni – de helyre tudjuk hozni, ha megvan hozzá a politikai akarat és a nép támogatása. A CETA és a TTIP aláírása, az ezekhez való csatlakozás megfoszt minket a változtatásnak, a normalizálásnak még a lehetőségétől is. Tisztelt Kormány és Képviselők! Önöket az ország a magyar érdekek képviseletére választotta meg. Önök a magyar nemzeti érdek védelmére esküdtek fel. A magyar érdek azt kívánja, hogy ne csatlakozzunk a CETA és TTIP egyezményekhez. 2 Mi, magyar választópolgárok a következőket kívánjuk Önöktől: Nyújtsanak az ország népének széleskörű, tárgyilagos, valós tájékoztatást ezekről az egyezményekről, független szakemberek bevonásával! Az európai parlamenti képviselők ne szavazzák meg a TTIP egyezmény elfogadását! A magyar Parlament vegye napirendre a CETA ratifikálásának és a TTIP tárgyalásának ügyét, és utasítsa el ezeket az egyezményeket! 2015. július 7. Bolyokvasvári Polgári Kör Egyesület Ózd, képviselő Kovács V. Sándor Dr. Boór Ferenc, egyetemi tudományos munkatárs, BME Dr. Drábik János Fejér MAG Egyesület Gazdatanácsok Szövetsége Titkársága Dr. Hajnal Klára, PhD, egyetemi adjunktus, PTE Dr. Hossó Andrea, közgazdász Lantos Tamás, Ormánság Alapítvány Kajászói Gazdatanács Kovács János, Nemzeti Hírháló alapító-főszerkesztő Kővári János Madari Ügyvédi Iroda, Budapest Magyarok Világszövetsége Fejér Megye Dr. Molnár Géza Mozaik Érdekvédelmi Egyesület, Veszprém Összefogás a Magyar Földért és Vidékért Egyesület , Tamási Béláné elnök Pénzügyi Szervezetek Lakossági Figyelője Egyesület, Budapest Szekszárdi Léleképítő Dr. Tóth Csaba Attila, Szekszárdi Védegylet vezetője Dr. Vicze Csilla, Civilek a Mecsekért Mozgalom szóvivője


Öt éve fogadták el olvasatlanul a Lisszaboni Szerződést


2012.12.17 | 

A Lisszaboni Szerződést minden parlamenti párt (MSZP, Fidesz, MDF, SZDSZ) 2007. december 17-én 325 igen szavazattal, 5 nem ellenében és 14 tartózkodás mellett fogadta el. A "magyar" országgyűlés volt az első az EU-s tagállamok közül, aki elfogadta és aláírta ezt a szerződést - el sem olvasták.

Magyarország elvesztésének 12 EU-stációja, amely a Szerződésben foglaltatik:
1. Minden magyar érték (benne a termőföld) elvesztése
2. A nemzeti termékek védelmének elvesztése
3. Pénzügyi függetlenség elvesztése
4. Kereskedelmi függetlenség elvesztése
5. Vám elvesztése
6. Az önálló adópolitika elvesztése
7. Külügy és hadügy elvesztése
8. Önálló jogalkotás elvesztése
9. Közigazgatás elvesztése
10. Belbiztonság elvesztése
11. Igazságszolgáltatás elvesztése
12. Magyarország kinyitása minden idegen előtt és bezárása az Unión kívülre szakadt minden magyar előtt.
A Lisszaboni Szerződéses aláírásának körülményei:
2007. december 17.-én minden demokratikus legitimáció és a társadalmi konszenzus nélkül, sztrájkok miatti figyelemelterelő körülmények közt, sőt a közvélemény előzetes értesítése, népszavazás és parlamenti vita nélkül gyorsan, titokban a színfalak mögött a jelenlegi diktatórikus EU-vezetés első szolgai csatlósaiként, szégyenletes módon, mintegy parlamenti puccs keretei közt, ratifikálták ezt a nemzettipró Szerződést. További megdöbbentő tény: el sem olvasták a képviselők a szerződést, mivel el sem olvashatták, mert nem volt magyar fordítása akkor még.
A Lisszaboni Szerződés lényege, következményei:
Hazánk nemzetállami függetlenségének feladása és a magyar állampolgárok magyar állampolgársági jogaitól való megfosztása.
A jelen fennálló alkotmányos rend erőszakos megdöntése.
A Lisszaboni Szerződés értelmében ezután a Magyar Országgyűlésnek nem lesz jogában dönteni olyan kérdésekben, mint saját külpolitika, saját biztonságpolitika, társadalombiztosítás, egészségbiztosítás, energiaárak, költségvetés, adók, stb., mivel minden ilyen jellegű reform jelenlegi és jövőbeli forrása is maga az EU központi vezetése és annak diktátumai.
Országunk oly mértékben veszíti el önállóságát, hogy gyakorlatilag gyarmati sorba kerül, kiszolgáltatva egy új európai szuperhatalom számára, amelynek döntéshozatalába Hazánknak semmi beleszólása nem lesz!
Az ország ezáltal egy olyan nemzetközi politikus-csoport által vezetett szuperhatalomnak lett kiszolgáltatva, amely a népirtó és nemzetáruló, diktatúrát bevezeti akkori SZDSZ-MSZP magyar koalíció hű támogatója.
A magyar kormány az EU központi utasítására vezet be minden népellenes reformot az országban a legdurvább kényszerítő eszközökkel.
A Lisszaboni Szerződés nem a demokrácia és szabadság világába való belépést jelenti, amint azt a globalizációs diktatúrát építő EU és annak első csatlósa, a magyarországi liberális koalíció fennen hirdeti, hanem nemzeti szuverenitásunk és jogaink hivatalos kiszolgáltatását ugyanazon diktatórikus központi EU vezetés számára, amely emberi és alkotmányos jogaink eltiprásában és a magyarság népirtásában hallgatólagosan segédkezik, amely a helyi koalíció közreműködésével a közös EU-reformokat rákényszeríti Magyarországra és amely teljesen rendben találja a szemkilövető, elnyomó és népirtó "demokráciát" és emberi jogi helyzetet Magyarországon.
A szerződéses alapja a parlamentáris diktatúrát alkalmazó Európai Egyesült Államok megvalósításának.
(Nemzeti Hírháló)

Aláírták az EU vezetői a Lisszaboni Szerződést


2007.12.17.BruxInfo
Az EU állam- és kormányfői csütörtökön a portugál fővárosban aláírták a két népszavazáson is elutasított uniós alkotmányszerződés helyébe lépő reformszerződést, amely egyszerűsíti a közösségi döntéshozatalt, hatékonyabbá teszi az intézményeket, jogi személyiséggel látja el az EU-t és állandó elnököt állít az Európai Tanács élére.

A magyar kormány azt szeretné, ha a parlament még az idén, az elsők között ratifikálná a szerződést.
Lisszabonban egy 16. századi kolostorban gyűltek össze az EU vezetői, hogy ünnepélyesen aláírják – a hollandok és a franciák által leszavazott – alkotmány helyébe lépő Lisszaboni Szerződést. José Manuel Barroso bizottsági elnök a ceremónián egyebek között kiemelte, hogy az új alaptörvény megerősíti az európai demokráciát és közösségi módszert, mégpedig azzal, hogy több kompetenciát ad át az Európai Parlamentnek. Azzal pedig, hogy a nemzeti parlamentek szerepe megnő az európai ügyekben, nagyobb hangsúlyt helyez a szubszidiaritás elvének érvényesítésére.
Beszédében Barroso rámutatott, hogy a Szerződés révén külső kapcsolataiban az EU nagyobb koherenciát tud felmutatni; ezt jól illusztrálja, hogy kül- és biztonságpolitikai főképviselője egyúttal a Bizottság alelnöki posztját is ellátja. „A Lisszaboni Szerződés ugyanakkor nagyon speciális politikai jelentőséggel is bír” – hangoztatta a Bizottság első embere. Mint kiemelte: ez a kibővített Európa szerződése, mely a mediterrán térségtől a Balti-tengerig, az Atlanti-óceántól a Fekete-tengerig terjed, egy olyan Európáé, melynek közösek az értékei és az ambíciói. Barroso szerint azok az országok, melyeket egykor a vasfüggöny választott el egymástól, első alkalommal egységesek az általuk kialkudott közös szerződés támogatásában.
Barroso szerint a kibővített EU új gazdasági, politikai és stratégiai dimenziót nyújt, mely a tagállamokat is erősebbé teszi. Ugyanakkor ez nem elég – hangsúlyozta az elnök, rámutatva, hogy nagyobb koherenciára van szükség, melyet csak úgy lehet elérni, ha az új cselekvési kapacitást egy megújult politikai akarattal tudják egyesíteni. Hozzátette, hogy a Lisszaboni Szerződés biztosítja ezt a cselekvési képességet, ám ehhez politikai akaratra és elkötelezett vezetőkre is szükség van.
A Szerződés tartalma dióhéjban
  • A tagállamok képviselőit magában foglaló Tanácsban bevezetik a kettős többség elvét: egy javaslat akkor megy át, ha a tagállamok 55 százaléka és az uniós népesség 65 százaléka támogatja. (Az új rendszer 2014. november 1-jén lép hatályba.)
  • Legalább egymillió uniós polgár törvényalkotást kezdeményezhet az Európai Bizottságnál, kérve, hogy hatáskörén belül terjesszen elő megfelelő javaslatot.
  • Az állam- és kormányfőket magába foglaló Európai Tanács legalább 2 és fél éves időtartamra állandó elnököt kap, aki ugyanakkor döntéshozási jogkörrel nem rendelkezik.
  • Az EU-Tanácsban miniszteri szaktanácsok maradnak, amelyek élén 18 hónapon át három ország gyakorol csoportos elnökséget oly módon, hogy minden területen fél éven át egyikük látja el az elnökségi teendőket.
  • Az Európai Bizottság létszáma 2014-től az országok számának kétharmadára csökken.
  • Az Európai Parlament képviselői helyeinek száma a 2009-es választás után 750+1 lesz.
  • Intézményesül az Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselőjének funkciója. A főképviselő elnököl majd a külügyminiszterek tanácsülésein, egyúttal egyik alelnöke lesz az Európai Bizottságnak, a munkáját pedig uniós diplomáciai szolgálat segíti majd.
  • Bár a nemzeti parlamentek nem vétózhatnak meg közvetlenül jogszabályokat, ellenvéleményüket fokozottan figyelembe kell venniük majd az uniós jogalkotóknak.
  • Az alapjogi charta szövege, ami az alkotmányos szerződés második része volt, nem kerül be a szerződésbe. Egy paragrafus ugyanakkor hivatkozni fog rá, és jogilag kötelező érvényét is megőrzi.
  • A szerződés mintegy ötven új területen számolja fel a vétójogot, alapvetően bel- és igazságügyi és társadalombiztosítási kérdésekben.
  • A szövegből az „alkotmánytalanítás” jegyében kikerült az uniós jelképekre való hivatkozás, mint az EU-zászló, a himnusz (Beethoven Örömódája) és a mottó.
A Lisszaboni Szerződést valamennyi tagállam törvényhozásának jóvá kell még hagynia, a tervek szerint még 2008 folyamán, hogy 2009-re hatályba léphessen.
Tud-e még az idén ratifikálni Magyarország?
Egyfajta verseny alakult ki bizonyos tagállamok között, ki tudja elsőként megerősíteni a december 13-án aláírt lisszaboni szerződést. Korábban a francia köztársasági elnök azzal érvelt országa elsősége mellett, hogy a franciák miatt bukott el az alkotmányszerződés, úgy illő tehát, hogy ők legyenek elsők a reformszerződés ratifikálása során is – Nicolas Sarkozy szerint még decemberben túl szeretnének jutni ezen (a legfrissebb hírek szerint azonban csak februárban kerül sor a ratifikációra). Az őszi választások után hatalomra került új lengyel kormány egyes tagjai szintén közölték, hogy a Kaczynski-kabinet euroszekpticizmusát az új parlamenti többségnek a gyors megerősítéssel kellene megpróbálnia feledtetni. Szlovákiában is felmerült az elsőként történő ratifikáció gondolata, Olaszország szintén még az idén akarja megerősíteni a szöveget, s ennek a magyar kormányzaton belül is vannak hívei.
A kormány célja, hogy Magyarország minél előbb, adott esetben elsőként tudja ratifikálni a szerződést, ennek megfelelően fogják a parlament elé terjeszteni ezt a szövegtervezetet. Nem biztos, hogy már december 17-én, hétfőn sor kerül a szavazásra, de nem is kizárható" - mondta Budai Bernadett kormányszóvivő. A bizonytalanságot az okozza, hogy a Lisszaboni Szerződés éppúgy tartalmazza a bírói ítéletek kölcsönös elismerésének szabályát, mint két olyan bilaterális szerződés, amelyeket a nyáron az államfő kihirdetés helyett előzetes normakontrollra megküldött az Alkotmánybíróságnak (a taláros testület azóta még nem foglalt állást ezekről).
Jogi szakértők szerint csak úgy lehetne elkerülni, hogy Sólyom László az Alkotmánybíróság elé vigye a Lisszaboni Szerződést is, ha a képviselők a ratifikáció előtt módosítják az alaptörvényt. Alkotmánymódosítás esetén azonban nem lehet eltérni a Házszabálytól az országgyűlési procedúra során. A Házszabály betartása esetén viszont legkorábban februárra érhetnek el a képviselők a ratifikációs végszavazáshoz. Csak akkor van lehetőség december 17-én, egyetlen napon végrehajtani a szerződés megerősítésének és kihirdetésének általános illetve részletes vitáját, továbbá végszavazását, ha a képviselők eltérnek a Házszabálytól.
Szili Katalin, az Országgyűlés elnöke szerint megoldható az európai uniós reformszerződés december 17-i magyar ratifikálása, mert a házbizottsági ülésre teljes konszenzus lehet a kérdésben. Jelentősebb kérdés a szerződéshez kapcsolódó alkotmánymódosítás problémája, ami az európai büntetőszabályok átvételét érinti, alkotmánymódosítást ugyanis nem fogadhat el a parlament házszabálytól való eltéréssel - tette hozzá Szili Katalin. Németh Zsolt, a külügyi bizottság fideszes elnöke hangsúlyozta: a szavazásra házszabályi okokból december 17-én nem kerülhet sor, és a Fidesz nem fogja az alkotmánymódosítást házszabálytól eltéréssel támogatni jövő hétfőn. Csak akkor történhet meg a döntés, ha az alkotmánymódosítás végigmegy a megfelelő házszabályi lépcsőkön, így jövő februárban szavazhatnak a kérdésben - tette hozzá.



Demokratikus látszatot adnak Európa rabláncainak


Megszavazta az Európai Parlament a transzatlanti szabadkereskedelmi zóna megalapításáról szóló határozatot; a képviselők 436 igen, 241 szavazattal, 32 tartózkodás mellett hagyták jóvá az Európai Bizottság számára továbbított ajánlásokat.
A TTIP lehetővé tenné az amerikai vállalatok számára, hogy jogi eszközökkel kényszerítsék ki monopolhelyzetüket az Európai Unió tagállamaiban, és uralmi helyzetüket az Európai Unió külpolitikájának radikális irányváltása esetén is megőrizzék.
A transzatlanti szabadkereskedelmi zóna ellen valamennyi nyugat-európai országban tömeges tüntetések zajlanak. Eddig több mint 2,3 millió európai állampolgár írt alá egy civil szervezetek által indított petíciót, ami követeli, hogy az Európai Unió állítsa le az egyezményről a nyilvánosság teljes kizárásával zajló tárgyalásokat. A “Global Justice Now” civil szervezet szerint az EP szavazása – a demokrácia látszata – semmit nem változtat az egyezmény megítélésén, az ellen továbbra is gomba módra szaporodnak majd a tüntetések Európa-szerte.
Az egyezmény funkcióiról, sürgősségének okáról ITT és ITT olvashat bővebben.



Közlemény az alábbi cikkhez

Amennyiben az alábbi szöveget a sajtótörvény és a vonatkozó magánjogi passzusok ellenére valakinyilvánosságra kívánja hozni, számolhat azzal, hogy be fogják perelni és el fogja veszíteni a pert, mint ahogy az már egy esetben meg is történt.
Az alant közzétett információkat sajnos nem tudom kézzel fogható bizonyítékkal alátámasztani. Tartalmát 2006 elején jegyeztem le, Vida Lajos, azóta már elhunyt FKgP-s politikus szavai alapján, aki a történetet számos ismerősének előadta.

Sajnos kifejezett kérésem ellenére sem jelentkezett később senki, hogy alátámassza, vagy akár cáfolja az ezen oldalon olvasható információkat. Jelenleg tehát mindössze a Fidesz prominenseinak javára döntő bírósági ítélet az egyetlen, mely tagadja a megállapodás létrejöttét. Én viszont olvasóim bölcs ítéletére bízom, hogy figyelembe véve a 2004 óta hazánkban történteket, igaz volt-e amit Vida Lajos anno elmondott nekem. 

 
Nibiru 
Titkos magyar- izraeli államközi megállapodás - 2004.04.14

Mindenki ott volt aki számított
2004 áprilisában Magyarországon járt Mose Kacav izraeli államfő. Az ok látszólag egy szokványos baráti látogatás volt. Ehhez képest zárt körben egy olyan államközi megállapodás köttetett, melynek egyes pontjai külön-külön is felérnek egy hazaárulással. Ha az aláírásnál csak a balliberális pártok és azok érdekkörei képviseltették volna magukat, senki sem csodálkozna, de történetesen jelen volt a teljes politikai elit. Beleértve az akkori államfőt, Mádl Ferencet is.

2004 április 14-én, egy szerdai nap késő estéjén, Izrael magyarországi nagykövete fogadást adott, ahol összegyűlt a megállapodást aláíró magyar politikai elit. Az egyezmény részben a már említett EU-Izraeli akcióterv alapján került megfogalmazásra, és 2004 május 1-én lépett életbe. A magyar felek ezzel az aláírással tulajdonképpen ratifikálták az EU-s országokban sem szellőztetett kerettervet.

Korunk jellemzője az a kényszer, amibe a nemzetközi elvárásoknak megfelelni akarás beleviszi  egy magát függetlennek nevező ország politikusait egy olyan dokumentum aláírásába, mely ellenkezik a józan ésszel, és hátrányára, sőt kárára van a választóknak és az országnak. A "nemzetközi elvárások" ebben a kontextusban az USA, Izrael, a nemzetközi és magyarországi zsidó szervezetek, és persze az általuk irányított erősen kettős mércés ún. "vezető média" elvárásait jelenti. Ez egy olyan kényszer, amiből egy pártos demokrácia sosem fog tudni kiszabadulni, és nem csak a hazai viszonyokat jellemzi. Nem az én feladatom persze megítélni, hogy mennyire érezték az itt ismertetett dokumentum aláírását politikai kényszernek a jelenlévők. Egy biztos. Mindenki ott volt aki számított.

Az itt ismertetésre kerülő anyag az EU és Izrael között létrejött "akcióterv"-nek nevezett  megállapodás része. A különös az, hogy a hazai sajtó nem számolt be az EU-Izraeli akciótervről, de az EU-s média is többnyire kerülte, mint macska a boxer kutya udvarát.
(Az eredeti EU-Izraeli akcióterv anyaga itt olvasható.)
A dokumentum aláírásán részt vettek:

Mose Kacav, Izrael akkori államfője,
Mádl Ferenc, Magyarország köztársasági elnöke,
Medgyessy Péter, akkori miniszterelnök,
Kovács László az MSZP részéről,
Hiller István az MSZP részéről,
Dávid Ibolya az MDF részéről,
Herényi Károly az MDF részéről,
Orbán Viktor a Fidesz MPP részéről,
Áder János a Fidesz MPP részéről,
Pokorni Zoltán a Fidesz MPP részéről, valamint a
Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségének vezetői.

Ezen kívül két fő az SZDSZ részéről. A nevek véletlenül kimaradtak a jegyzetemből, de mint a többi párt esetében, itt is a legfelsőbb vezetők lehettek jelen, tehát valószínűsíthető a személyek Kuncze Gábor mint pártelnök, és Pető Iván mint az SZDSZ országos tanácsának elnöke.

A dokumentum
A dokumentum 8 pontból állt, melyek a következőek voltak:

1,  Magyarország befogadó célország.

Ennek a pontnak a lényege, hogy abban az esetben, ha Izraelt külső agresszió érné, mely veszélyezteti az ott élő zsidók életét, Magyarország 500.000 zsidó befogadását vállalja, állampolgári jogokat adva a befogadottaknak. Hasonló megállapodások értelmében Németország további félmillió, Lengyelország pedig 100.000 Izraeli állampolgár befogadására tett ígéretet az ott elhangzottak szerint.

Jegyzetek az egyes ponthoz

a.) 
Ezzel szemben Németország a zsidók bevándorlásának korlátozásáról döntött 2006 júliusában.

b.)
 A ránk vonatkozó szám valószínűleg nem 500, hanem 550 ezer. A Magyar Fórum 1998. december 17-i számában az izraeli A Hét Tükre nevű újságból idézett egy közleményt, miszerint "a jövőben Magyarország állampolgárainak száma 550 ezer izraelivel gyarapodhat". Ez különben azért is meglepő, mert az Új Magyarország (1991.09.24) amikor Göncz Árpád Tel Avivban, járt 1991 nyarán, még arról tudósított, hogy csak "negyedmillió magyar ajkú közösség" volt Izraelben!

c.) A 2007 februárjában kirobbant "ázsiai betelepítési botrány" témájában a magyarnak mondott kormány Semjén Zsolt által kiemelt sorokra reagálva a következő közleményt adta ki: "a  félreértelmezett sorok nem ázsiai vagy más külföldi migráns tömeges betelepítéséről szólnak, hanem egyrészt a migráció globális szinten tapasztalható hatásait értékelik, illetve ezen keresztül a hazánkba legálisan érkező külföldiek társadalmi integrációját célozzák"
Izrael a Közel-Keleten van ugyan, de az egyben Nyugat-Ázsiát is jelenti. Ha ilyen összefüggésben vizsgáljuk az egész botrányt, teljesen más megvilágításba kerül. Nem kínaiakat akarnak tehát az országban letelepíteni, mint az tévesen elterjedt, hanem a zsidók bevándorlását és letelepedését kívánják elősegíteni hazánkban.

d.) 
Több mint egymillió izraeli lehet EU- állampolgár 

Ez egy 2004.03.12-i hír, azaz közvetlenül a megállapodás előtt íródott. Kimásolom ide a szöveget, hogy megmaradjon:

"Az Európai Unió május elsejei kibővítésével kereken 1,1 millió izraeli számára nyílik lehetőség arra, hogy európai uniós állampolgárságot szerezzen. Erről a Háárec címu izraeli lap számolt be, utalva arra, hogy a lehetőséget az unió kibővítése hordozza magában. Olyan, a belépés előtt álló országok, mint Lengyelország és Magyarország ugyanis nagyszámú zsidó állampolgárral rendelkeztek, akik vagy a holokauszt előtt vagy később a sztálini idők antiszemitizmusa miatt menekültek Izraelbe.

Az Európai Unió Izraelben akkreditált nagykövete, Giancarlo Chevallard tel-avivi sajtóértekezletén utalt arra: az EU 25 tagúra történő kibővítésével az izraeli zsidók egyötöde szerezhet jogot arra, hogy egyik vagy másik EU-tag állampolgárságáért folyamodjon. Az uniós törvények ugyanis kimondják: mindazok, akik bármelyik tagállamban születtek – valamint gyermekeik és unokáik – jogosultak arra, hogy állampolgárságot szerezzenek. Az izraeliek hat százaléka már élt ezzel a joggal, mert olyan országból származnak, amely az unió tagállama, például Németország, Franciaország, Olaszország vagy Ausztria.

Egy közelmúltban végzett felmérés szerint a megkérdezett izraeliek 60 százaléka támogatja az uniós állampolgárságot, további 25 százalék gondolkodik azon. Mindazonáltal a megkérdezettek 75 százaléka nem helyesli az EU közel- keleti politikáját. Azt vallják ugyanis, hogy az EU elônyben részesíti a palesztin álláspontot.  (MTI/APA)"

Ha összeadjuk a fentebb jelzett számokat, azaz a Magyaroszág, Németország és Lengyelország által bevállalt létszámot, akkor pontosan kijön a cikk címében jelzett "több mint 1,1 millió".


e.) Frattini is megmondta, azaz megmondták neki, hogy mit mondjon meg, miszerint 
Magyarországnak égetően szüksége lesz a bevándorlókra.
2,  Izraeli áruk európai terjesztése.
El sem tudom képzelni, hogy ez a pont miről szólhat, hiszen az Izrael és Magyarország közötti kereskedelmet az 1998 és 2004 május 1. között érvényes szabadkereskedelmi megállapodás szabályozta, amely az ipari termékek esetén vámmenetes ki- és behozatalt biztosított. 2004 május 1-gyel pedig életbe lépett az EU-Izrael közötti szabadkereskedelmi egyezmény, tehát Izrael bárkivel kereskedhet az EU-ban, ha legálisan akarja ezt megtenni. Csak olyan cikkekről lehet szó melyek nem tartoznak az egyezmény hatálya alá. (Fegyverekről?) Ezeket átcsomagolással úgymond "honosítani" lehet, majd úgy továbbszállítani az EU tagországaiba. A megállapodás ezen része tehát az uniós törvények valamilyen formában történő kijátszása.
3,  Izraeli vállalkozások állami, azaz közpénzen történő támogatása.
1993-ban Izrael és Magyarország egy beruházás védelmi megállapodást kötött , mely eredetileg 10 évre szólt, de továbbra is fenntartották. A titkos megállapodás 3. pontja ennek a folytatása lett volna. Az izraeli beruházók kihasználták a magyar állam kínálta vissza nem térítendő támogatásokat, majd 2006 augusztusában, amikor nyilvánvaló lett, hogy a kormány már semmilyen formában nem lesz képes támogatni őket Magyarországon, gyorsan felmondták az 1993-ban kötött, de még mindig élő  megállapodást.
A 2004-es egyezmény után nem sokkal jött létre többek között pl. az az ismert szerződés, mely alapján egy Izraeli céget közel egymilliárd forinttal támogatott az állam. Ez egy gyémántcsiszoló üzem lett volna Salgótarjánban (
Lásd ezt a 2004-es hírt), annak az öblösüveg gyárnak a területén, mely átmeneti pénzzavarba került. A "munkahelyteremtés" címszó alatt az izraeli befektetőnek ajándékozott pénzösszeg 750 ember plusz a beszállítók kenyerét menthette volna meg hosszú távra az egyébként jó piaci feltételek között működő St.Glass Rt. talpraállításával. Ezzel szemben a gyémántcsiszoló kevesebb mint 350 embert foglalkoztatott volna, azt is csak az üzem teljes beindulása után. A beruházás végül sosem valósult meg. Vajon hány hasonló ügylet bonyolódott le, hová mentek a pénzek számolatlanul?

Úgy nem mellesleg ide vág egy a Magyar Fejlesztési Bankban dolgozó ügyintézőtől származó információ is, mely szerint a magyar állam a TB kasszából(!)  izraeli kibucépítéseket finanszíroz, melyek rossz minőségű paprikát termelnek, amit aztán a kiváló hazaihoz keverve az EU-ban magyarként adnak el. Ezért aztán nem támogatják a haza paprikatermesztést itthon, mert Izraelből légi úton behozva is olcsóbb.
4,  A zsidó kultúra hangsúlyos megjelenítése és propagálása a médián
     keresztül.
Ebben nincsen nálunk hiány. Ez is része az EU-Izraeli akcióterv néven ismert dokumentumnak. Az ún. holokauszt-oktatás tantárgyi bevezetésének sürgetése is ide tartozik.
5,  A gyűlölettörvény minden áron való elfogadtatása az országgyűlésben, és
     annak szigorú alkalmazása. 
Ezzel azóta is és folyamatosan próbálkoznak. 2007 márciusában a Mazsihisz még azt a bátorságot is vette, hogy tövényjavaslatot nyújtson be! Törvényjavaslatot, a Mazsihisz!!! A médiának persze nem szúrt szemet, hogy mi a fenét képzelnek magukról. Látszólagos ellenállásukkal szemben a gyűlölettörvény nem megszavazása inkább politikai alku kérdése lehet a Fidesz részéről, tekintve, hogy azt már kinyilvánították, hogy a holokamu tagadásáról szóló törvényt simán megszavaznák. Mivel azonban ez nyilvánvalóan alkotmányba ütközne, ezért jöttek elő azzal, hogy inkább alkotmányba iktatnák a dolgot, mint azt megtudtuk Répássy Róberttől 2009 június elején. 
6,   A nemzeti irányultságú kisebb pártok, valamint civil szervezetek
     működésének ellenőrzése, korlátozása, és megszüntetése. 
 
Ez a pont egyértelmű. Nem más ez, mint a megalkuvást nem ismerő, a nemzeti megújulást óhajtó és szolgáló nemzeti erők, az ún. "szélsőjobb" és a civil mozgalmak eltaposására tett törekvés szentesítése. Ezt művelik a rendszerváltás óta folyamatosan. Ha valami kibontani készül a szirmait, rögtön ott terem egy-két balról jövő tégla, vagy provokátor és átveszi az irányítást, hogy aztán ha nem őket szolgálja az ügy, akkor mehessen a levesbe. A Jobbik 2009-es előretörése csak azért volt lehetséges, mert nyílt lapokkal játszottak, nem érdekelte őket a szélsőségesezés, a szavazóikat pedig még annyira sem.
Aztán először a Magyar Gárdát tiltották be abszurd okokra való hivatkozással, majd a baloldalon megjelentek a Jobbik Magyarországért Mozgalom betiltását szorgalmazó és annak lehetőségét elemző hangok, a legfelsőbb bíró pedig elhatárolódás helyett "
nem zárta ki annak lehetőségét." Mindeközben a Fidesz a sehonnai bitang ember hallgatásának bűnét gyakorolta azzal, hogy tartózkodott az ezekkel kapcsolatos nyilatkozattételtől.
7,  Az izraeli politika feltétlen támogatása a magyar külpolitikában, és a
     nemzetközi fórumokon.
Ez utóbbit tökéletesen lekövethetjük a magyar politikában. Az izraeli tömeggyilkosságok ellen egy szava sincs a magyar kormánynak, sem pedig a pártoknak. A maga is zsidó származású Eörsi Mátyás szóvivő kijelentette, hogy "Izraelnek joga van az "önvédelemhez", holott mindannyian jól tudjuk, hogy nem önvédelemről van szó. Eörsi Mátyás, és Vásárhelyi Mária voltak azok, akik EU képviselőként soha egyetlen egyszer sem emelték fel szavukat a szomszédos országokban élő magyar kisebbséget ért hátrányos megkülönböztetések, az ellenük elkövetett atrocitások, valamint az ottani politikusok magyarellenes kirohanásai ügyeiben, ellenben Izraelt következetesen és foggal körömmel védték, amikor az Európa Unió el akarta ítélni a palesztinokkal kapcsolatos bűnös gyakorlata miatt. Az ENSZ rasszizmus elleni konferenciájáról is kivonultunk 2009 áprilisában, mert szóba került, hogy Izrael rasszista állam.
8,  Harc az antiszemitizmus minden formája ellen a Berlini Deklaráció
     szellemében.
Ez is része az EU-Izraeli akciótervnek. Ez a pont ismét csak a véleményszabadság korlátozása céljából került bele az egyezménybe.

A fenti megállapodást a 
Magyar Atlanti Tanács nevű, homályos rendeltetésű szervezet hozta össze, melynek tagsága - hogy is mondjam - igencsak "színes". A szervezet költségvetését pénzintézmények dobják össze, de nem megerősített források szerint évente 4 milliárd Forinttal részesül a magyar adófizetők pénzéből is.
A MAT-ról Drábik János több könyvében is (Uzsoracivilizáció, Világzsákutca) részletesen ír, de az 
interneten is találunk róla anyagot. Egy az Új Világrendet megvalósító világhálózat magyar tagszervezetéről van szó, mely korántsem Magyarország érdekeit veszi figyelembe, hanem kizárólag a pénzhatalmat szolgálja ki, és egyértelmű szabadkőműves kapcsolatokkal rendelkezik.
***
Az egyezményről szóló információ Vida Lajos, azóta sajnos már elhunyt FKGP-s politikustól származik, aki sajnos csak töredékesen emlékezett, dokumentumot nem juttatott el hozzám. Ennek ellenére bízom az információ valódiságában.

Az ügy azért kiemelten fontos, mert az egyezmény nem csak fittyet hány a demokrácia alapértékeire, de közvetlenül befolyásolja nemzetünk jövőbeni politikai mozgásterét, és jövőjét, ami megengedhetetlen! Kérem, hogy ha valaki bármilyen további információval, esetleg részletekkel, vagy akár cáfolattal rendelkezik az ügyet illetően, írja meg nekem, akár névtelenül is.

Nibiru 2006.08.25  



A világháborúk és Izrael létrejöttének elhallgatott előzményei



 Miért van az, hogy közel 100 év elteltével a mai napig sem az I. , sem a II. világháborúval kapcsolatban, sem a versailles-i békeszerződésekről, Trianonról, Izrael és Palesztina létrejöttéről nemhogy nem az igazat, hanem egy szándékosan eltorzított "verziót" hallunk kizárólag..., sulykolnak akadémiailag, illetve agyonhallgatnak beszélgetésekben vagy tabuként kezelnek...... ? Mindenfajta állásfoglalás nélkül egy elemzést, kutatást az alábbi beszéd megérdemelne..... A téma kényes mivoltára való tekintettel, mindenkit megkérek, hogy tartózkodjon a gyűlöletkeltő megnyilvánulásoktól, mivel a cikknek valójában az igazságkeresés a célja és semmiképp nem az adott népcsoport célkeresztbe állítása. Ezért a cikk nem több, mint a videóban hallható Freedman-beszéd teljes átirata...


Kommentár nélkül BENJAMIN H. FREEDMAN teljes beszéde 1961-ből.
Hogyan és miért kellett az USA-nak belépnie a háborúba, árulásról, a történelem legnagyobb cselszövéséről, mely nemcsak a mai folyamatokat, de Magyarország történelmét is meghatározta.
Egyetlen kérdést tehetünk csak fel józan ésszel: - hogyan lehetséges, hogy ezen aspektusa a történelemnek soha nem kerül és nem kerülhet szóba száz év elteltével sem ?.................

Benjamin Harrison Freedman (NY,1890-1984) Zsidó családban nőtt fel és zsidó vallás szerinti nevelésben részesült. Üzleti karrierje során ő lett a Woodbury Soap Company cég fő tulajdonosa. Tanúja volt és bizonyos fokig közvetlen résztvevője azoknak a politikai és pénzügyi manipulációknak, amelyek elősegítették a kommunizmus hatalomra kerülését és Izrael, mint cionista állam létrehozását, valamint az amerikai politikai élet és tömegtájékoztatás zsidó hegemónia alá kerülését.

Mint a zsidó érdekek képviselője bejárása volt az Egyesült Államok hét elnökéhez. Szakított a judaizmussal, és áttért a katolikus hitre. A zsidó történelemben és kultúrában szerzett jártassága és kutatásai eredményeként arra a meggyőződésre jutott, hogy a zsidókra és a judaizmusra vonatkozó közkeletű elképzelések részben tévesek, és még magukat ezeket a kifejezéseket is el kell utasítani. 


Benjamin H. Freedman beszéde I. rész, 1961, Washington



"Itt, az Egyesült Államokban a cionisták és hitsorsosaik teljes mértékben ellenőrzik kormányunkat. Számos körülményből adódóan ennek túl sok és túl összetett oka van, s ennek részleteibe nem érdemes most belemennünk. A cionisták és hittestvéreik úgy uralkodnak az Egyesült Államok felett, mintha ennek az országnak abszolút uralkodói lennének.
Mondhatják, hogy ez nagyon túlzó álláspont, de hadd tárjam Önök elé, amíg Önök... - nem így akarom mondani - 
hadd tárjam önök elé mi történt, amíg Mi aludtunk. Magamat is beleértve. Mindannyian aludtunk. Mi is történt? 1914 volt az az év, amelyben a I. világháború kitört. 1914 volt az az év, amelyben az I. világháború kitört. Itt is van néhány korombeli, aki emlékszik erre. Nos, ezt a háborút egyik oldalról Nagy-Britannia, Franciaország és Oroszország vívta, a másik oldalon Németország, Ausztria-Magyarország és Törökország állt.
Mi történt?
Németország két éven belül megnyerte ezt a háborút. Nem csak névleg, hanem ténylegesen.
A német tengeralattjárók, amelyek meglepték a világot, félresöpörtek minden hajókonvojt az Atlanti-óceánon és Nagy-Britannia ott állt muníció nélkül, ott szembesült azzal, hogy egy heti élelmiszer-tartaléka van és aztán éhezés.Eközben a francia hadseregben zendülés tört ki. A francia fiatalság virágjának 600.000 emberét vesztették el a Verdun-i csatában a Somme mellett.
Az orosz hadsereg elpártolt. Fogták játékszereiket és hazamentek, nem akartak többé háborúsat játszani. Nem szerették a Cárt. Az olasz hadsereg pedig összeomlott.
Nos, Németország...Egyetlen fegyver sem dördült német földön. Egyetlen ellenséges katona sem lépte át Németország határát. És mégis, Németország békét ajánlott Angliának. Olyan békefeltételeket ajánlott Angliának, amelyet az ügyvédek 
"Staus Quo Ante Basis"-nak neveznek. Ez azt jelenti: hagyjuk abba a háborút és legyen minden úgy, ahogy a háború előtt volt. Nos, Anglia 1916 nyarán mérlegelte ezt. Komolyan! Nem volt választásuk. Vagy elfogadja ezt a békeajánlatot, amelyet Németország nagylelkűen felajánlott, vagy folytatja a háborút és elveszíti azt.
Mindeközben, a németországi cionisták, akik a kelet-európai cionistákat képviselték, elmentek a brit háborús kormánytanácshoz és, - rövid leszek, mert ez egy hosszú történet, de minden dokumentum a birtokomban van, amely igazolja állításaimat, ha valaki kételkedne abban, hogy mindez, amit állítok lehetséges-e.

A cionisták Londonban elmentek a brit háborús kormánytanácshoz és azt mondták:
- Ide figyeljenek! Még meg tudják nyerni ezt a háborút! 
Nem kell feladniuk! Nem kell elfogadniuk a németek békeajánlatát! Megtudják nyerni ezt a háborút, ha az USA az Önök szövetségeseként belép a háborúba. Az USA ebben az dőben nem állt háborúban. Frissek voltunk, fiatalok, gazdagok és erősek. És ők azt mondták Angliának:
"Garantálni fogjuk Önöknek, hogy az Egyesült Államokat az Önök szövetségeseként háborúba visszük, hogy harcoljon az Önök oldalán, ha Önök nekünk ígérik Palesztinát, miután megnyerik a háborút!"

Más szóval, ezt az ajánlatot tették: Bevonjuk a háborúba az USA-t az Önök szövetségeseként. Ennek az ára Palesztina, miután legyőzték Németországot, Ausztria-Magyarországot és Törökországot, megnyerve a háborút.Nos, Angliának annyi joga van... Palesztinát... odaígérni bárkinek is, mint az USA-nak odaígérni Írországnak Japánt, bármilyen okból is. Az teljességgel abszurd, hogy az a Nagy-Britannia, akit semmilyen kapcsolat, érdekeltség, jog nem kötött Palesztinához, felajánlhatja azt, mintegy állami érmét, fizetség gyanánt a cionistáknak az USA háborúba rántásáért. Mégis, 1916 októberében ígéretet tettek erre. 1916 október... És röviddel ezután. nem tudom hányan emlékeznek rá az itt ülők közül - az USA, amely szinte teljesen németbarát volt, teljesen németbarát, mert a sajtó teljesen zsidó ellenőrzés alatt volt, bankárok zsidók voltak, a tömegkommunikáció minden médiuma zsidó ellenőrzés alatt állt és ők németbarátok voltak, mert sokan Németországból jöttek és szerették volna, ha Németország megveri a cárt. A zsidók nem szerették a cárt és nem akarták, hogy Oroszország nyerje meg ezt a háborút. Így ezek a német bankárok, - a német zsidók -, mint Kuhn Loeb és más nagy bankok elutasították, hogy akár egy dollárral is támogassák Franciaországot vagy Angliát. Félreálltak és azt mondták: "Egy centet sem, amíg Franciaország és Anglia Oroszország szövetségese!" De öntötték a pénzt Németországba, harcoltak Németországgal Oroszország ellen, próbálták a cári rendszert megdönteni. Nos, ugyanazok a zsidók, amikor lehetőséget láttak Palesztina megszerzésére, elmentek Angliába és megkötötték az említett szerződést. Ekkor minden megváltozott, mint amikor a forgalomirányító lámpa pirosról zöldre vált. Azok az újságok, amelyek németbarátként arról írtak az embereknek, hogy milyen nehézségei vannak Németországnak Nagy-Britannia legyőzésében kereskedelmi és más téren, hirtelen mindannyiuk úgy gondolta, hogy a németek nem jók, útonállók... Akik Hunok!...(..I..)Akik vöröskeresztes nővérekre lőnek. Akik csecsemők kezeit vágják le. Ők voltak a rosszak.

Nos, röviddel ezután Wilson úr hadat üzent Németországnak. A londoni cionisták telexeket küldtek az Egyesült Államokba Brandeis bíróhoz: 
"Menj! Dolgozd meg Wilson elnököt! Megkapjuk Angliától, amit akarunk! Most menj, dolgozd meg Wilson elnököt, hogy az USA hadba lépjen!"

És így történt. Így lépett be a háborúba az USA. Nem volt ehhez több jogunk, mint ma a Holdon lenni ahelyett, hogy ebben a szobában vagyunk.
Nos, a háború - az I. világháború -, amelyben az USA-nak semmilyen érdeke nem volt, ahhoz, hogy az ő háborúja legyen. Belementünk, belehajszoltak minket. Ha beletek közönséges beszívattak bennünket ebbe a háborúba azért, hogy a világ cionistái megkaphassák Palesztinát. Nos.
 Ez az, amit az Egyesült Államok népének soha nem mondtak el. Soha nem tudhatták meg, hogy miért léptünk be az I. világháborúba.


Benjamin H. Freedman beszéde II. rész, 1961, Washington




Nos, mi történt? Miután beléptünk a háborúba, a cionisták Nagy-Britanniába mentek és azt mondták mi teljesítettük a megállapodás ránk eső részét, szeretnénk egy írást arról, hogy Önök is betartják az ígéretüket és nekünk adják Palesztinát, miután megnyerték a háborút. Mert nem tudták, hogy a háború egy évig vagy még tíz évig fog-e tartani. Így, el kezdtek kidolgozni egy elismervényt. Az elismervény egyfajta levél volt, amely igen rejtélyes nyelven íródott, úgy hogy a világ sokáig nem tudta, miről is van abban szó. Ezt az írást hívták Balfour-deklarációnak. A Balfour-deklaráció csupán Nagy-Britannia ígérete volt, hogy megfizeti a cionistáknak azt, amit kialkudtak, cserébe azért, hogy ők beléptetik az Egyesült Államokat a háborúba. Nos hát, ez a nagy Balfour-deklaráció, amiről oly sokat hallanak, ugyanolyan hamis, mint a 3 dolláros bankjegy. Nem tudom, hogyan tehetném még érthetőbbé.

Nos, ez volt az, ahol a bajok kezdődtek. Az USA belépett a háborúba. Az USA szétzúzta Németországot. Odamentünk, ez már történelem, tudják mi történt.
Nos, amikor a háború véget ért, a németek elmentek Párizsba, a Párizsi Békekonferenciára 1919-ben, 117 zsidó volt ott, mint a zsidóságot képviselő delegáció Bernard Baruch vezetésével. Én is ott voltam, kell, hogy tudjam.Lássuk, mi történt? A zsidók, a Békekonferencián, amikor feldarabolták Németországot és felparcellázták Európát azok között a nemzetek között, akik valamilyen címen jogot formáltak Európa bizonyos részeire, a zsidók azt mondták: Mi van a nekünk ígért Palesztinával? És először a németek tudomására hozták a Balfour-deklarációt.

Így 
a németek ekkor jöttek rá: "Oh! Erre ment ki a játék! Ezért lépett az USA a háborúba." A németek ekkor fogták fel először, hogy vesztettek, szenvedtek az óriási mértékű jóvátétel fizetésétől, amit rájuk kényszerítettek, mert a cionisták Palesztinát akarták, és elvoltak szánva arra, hogy mindenáron megszerezzék. Ez egy másik nagyon érdekes problémát vet fel. Amikor a németek erre rájöttek, természetesen rossz néven vették. Egészen addig a zsidók egyetlen egy országban sem boldogultak jobban, mint Németországban. Ott volt, aki százszor fontosabb volt az iparban és a banküzleteben, mint itt Bernard Baruch. Ott volt Balin úr, aki két nagy gőzhajózási cég tulajdonosa volt. Ott voltak az északnémet Lloydok és a Hamburg-amerikai hajózási társaság. Köszönöm. Ott volt Bleicrödert, a Hohenzoller család bankárja. Ott voltak a hamburgi Wartburgok, a nagy kereskedelmi bankárok, a legnagyobbak a világon. A zsidók nagyon jól boldogultak Németországban. Ez nem kérdés. A németek úgy érezték: "Igen, eladtak bennünket!"Ez árulás volt, amit leginkább ahhoz tudnék hasonlítani: Tegyük fel az Egyesült Államok háborúban áll a Szovjetunióval és mi győztünk. Ezután azt mondjuk a Szovjetuniónak: "Nos, hagyjuk ezt abba, békeajánlatot teszünk. Felejtsük el az egészet!" És hirtelen Vörös Kína belép a háborúba, mint a Szovjetunió szövetségese. Háborúba lépésük miatt elvesztenénk a háborút. elsöprő vereséget olyan jóvátételi feltételekkel, hogy hasonlót nem is tud az ember elképzelni. Képzeljék el, hogy ezután rájövünk, hogy az országunkban élő kínaiak voltak azok, akikről egész idő alatt azt hittük, hogy lojális állampolgárokként működnek velünk együtt kiderül, hogy ők árultak el minket a Szovjetuniónak és rajtuk keresztül lépett be Vörös Kína ellenünk a háborúba. Hogyan éreznénk ezek után a kínaiakkal szemben az Egyesült Államokban? Nem hiszem, hogy bárki is közülük mutatkozni mert volna az utcákon. Nem volna elég lámpaoszlop, hogy gondoskodjunk róluk. Képzeljék csak el, hogyan éreznénk?

Nos, így éreztek a németek is a zsidók iránt.

"Annyira jók voltunk hozzájuk". 1905-től, amikor az első kommunista forradalom megbukott Oroszországban, a zsidóknak menekülniük kellett Oroszországból, mind Németországba ment, Németország menekültként fogadta őket. Nagyon jól bántak velük és ők eladták a németeket, csőbe húzták őket nem egyébért, minthogy Palesztinát akarták az ő ugynevezett "zsidó nemzeti otthonukat". Most, Nahum Sokolov és a többi nagy vezető, nagy név akikról olvasni lehet ma a cionizmussal kapcsolatban 1919-ben, '20-ban, '21-ben, '22-ben, '23-ban megírták az újságjaikban, tele volt a sajtó az álláspontjukkal, hogy a németek zsidó iránti érzéseinek oka az, hogy 
a németek rájöttek arra, hogy ezt a nagy vereséget a zsidók közbeavatkozása okozta az USA háborúba léptetésével. Ezt maguk a zsidók is elismerték. Nem arról volt tehát szó, hogy a németek 1919-ben rájöttek arra, hogy egy pohár zsidó vér ízletesebb, mint a Coca-Cola vagy a müncheni sör. 
Nem volt vallásos színezete. Nem volt csupán valláson alapuló ellenérzés velük szemben. Az egész politika volt. Gazdasági. Minden, csak nem vallási. Senki sem törődött azzal Németországban, hogy egy zsidó hazament, lehúzza a rolót és a "Shame Yisroel"-t vagy a "Miatyánkot" mondja-e. Senki sem törődött ezzel jobban Németországban, mint az USA-ban. A Németországban később kifejlődött érzésnek egy dologhoz volt köze: A németek a zsidókat tartották felelősnek elsőprő vereségükért. Az első világháború olyan okokból lett Németországellenes, amiért a németek nem felelősek. Semmiben sem voltak bűnösök. Csak abban, hogy sikeresek voltak. Felépítettek egy nagy flottát, felépítették a világkereskedelmet. Emlékezzenek csak, Németország Napóleon korában, a Francia Forradalom idején, Németország 300 - háromszáz! - kis városállamból, hercegségből, grófságból és hasonlókból állt. 300 kis független politikai egység.
És ezidő alatt, Napóleon és Bismack ideje alatt... egy álammá egyesültek. 50 év eltelte után pedig a világ egyik legerősebb hatalmává vált. Hajóflottájuk a brittekével versenyzett. A világ minden táján kereskedtek, olcsóbban szállítottak versenytársaiknál és jobb termékeket állítottak elő. És mi történt? Mi lett ennek a következménye? Anglia, Franciaország és Oroszország szövetkeztek, hogy "Le kell nyomnunk Németországot!" A világ egy történésze sem tudja az okát annak, ami ezt a három országot arra vezette, hogy Németországot lesöpörjék a politikai térképről.
Nos, mi történt ezek után? Amikor Németország felismerte, hogy a zsidók voltak a felelősek a vereségéért...ezt rossz néven vették. De egyetlen zsidónak még a haja szála sem görbült. Egyetlen egy hajszál sem...
Tansill professzor a Georgetown Egyetem tanára, aki kutathatta a külügyminisztérium valamennyi titkos dokumentumát, írta egyik könyvében, amelyben idézett egy State Department iratból, amelyet Hugo Scoenfelt, egy zsidó írt, akit Cordell Hull küldött Európába, 1933-ban, hogy megvizsgálta az úgynevezett politikai bebörtönzöttek táborait, ő az, aki leírta, hogy nagyon jó állapotban találta őket. Kiváló állapotban voltak és mindenkivel jól bántak. És tele voltak kommunistákkal.

Nos, sokan köztük zsidók voltak, minthogy Európában ebben az időben a kommunisták 98 %-a zsidó volt. Volt még néhány pap és lelkész ott, valamint szakszervezeti vezető, szabadkőműves, valamint mások, akiknek nemzetközi kapcsolataik voltak.


Benjamin H. Freedman beszéde III. rész, 1961, Washington




A zsidók titokban akarták tartani ezt a tényt. Nem akarták, hogy a világ megértse, hogy elárulták Németországot és hogy a németek emiatt nehezteltek.A németek megfelelő intézkedéseket hoztak a zsidókkal szemben. Mondhatnám, diszkriminálták őket, ahol csak tudták? Kerülték őket. Ugyan úgy, ahogyan mi tennénk a kínaiakkal, a négerekkel vagy a katolikusokkal ebben az országban, ha elárulnának minket és emiatt vereséget szenvednénk.

Nos... egy idő múlva...a világ zsidói nem tudták mit tegyenek, ezért összehívtak egy találkozót Amszterdamba. A világ minden tájáról érkeztek zsidók erre a találkozóra 1933. júliusában és azt üzenték Németországnak, hogy "Menesszétek Hitlert és helyezzetek vissza minden zsidót a korábbi pozíciójába akár kommunista volt, akár nem. Nem bánhattok így velünk! És mi, a világ zsidói ultimátumot intézünk hozzátok!"

Elképzelhetik mit mondtak nekik erre a németek! Nos, mit tettek ők (zsidók)?

1917-ben pár napig a kommunisták voltak hatalmon Németországban.

Rosa Luxemburg és Karl Liebknecht és egy csoport más zsidó vette át a kormányzást három napra. A császár a háború befejezésekor Hollandiába menekült, mert attól tartott, hogy a kommunisták kerülnek hatalomra Németországban ugyanúgy, mint Oroszországban, és hogy ugyan arra sorsra jut, mint amilyenre a cár jutott. Így tehát biztonsági okokból Hollandiába menekült.

Miután... Miután megszűnt a kommunista veszély Németországban, ez békésen történt, a zsidók még mindig azon fáradoztak, hogy visszaszerezzék előző státuszukat. A németek harcoltak ellenük, ahogy csak tudtak, de anélkül, hogy bárkinek is a haja szála görbült volna.

Hasonlóan harcoltak, mint nálunk a prohibicionisták a szesziparban érdekeltekkel szemben. Senkire nem fogtak pisztolyt. Nos, ily módon harcoltak a zsidók ellen is Németországban.
Ne feledjük, hogy ebben az időben a 80-90 milliós német lakosság mellett csak 460.000 zsidó élt. A német lakosságnak kevesebb, mint 0,5 %-a volt zsidó. Mégis ők tartották ellenőrzésük alatt a sajtót, a gazdaság nagy részét, mert az elértéktelenedett pénzzel - tudják a márka inflálásával - gyakorlatilag mindent felvásároltak.

1933-ban, amikor Németország visszautasította, hogy megadja magát a Zsidók Világkonferenciájának, Amszterdamban felosztották és Samuel Untermyer úr, aki az amerikai küldöttség vezetője és az egész konferencia elnöke volt, visszajött az Egyesült Államokba, a hajóról a Columbia Broadcasting System stúdióiba ment és egy országos rádióbeszédet tartott a következő üzenettel:
"A világ zsidósága Szent Háborút üzen Németországnak!" Szent harcba lépünk a németek ellen. Addig éheztetjük őket, amíg meg nem adják magukat. Világméretű bojkottot kezdeményezünk ellenük, ami tönkre fogja tenni őket, mivel exportfüggőségben vannak.

Tény, hogy Németország élelmiszer-szükségletének kétharmadát külföldről kell behoznia, és csak akkor tud importálni, ha van exportjövedelme munkából. Ha Németország nem tud exportálni, akkor lakossága kétharmadának éheznie kell. Nem lesz több élelmiszer, mint amennyi az egyharmad táplálásához szükséges.
Ebben a nyilatkozatban, ami a kezemben van, és amit a NEW YORK TIMES 1933. augusztus 7-én tett közzé Samuel Untermyer úr arcátlanul azt állította, hogy: " Ez a bojkott a mi eszközünk az önvédelemre, Roosevelt elnök javasolta használatát a Nemzeti Felújítási Hatóságnál, amelynek keretében mindenkit bojkottálni kellett, ha a New Deal által lefektetett szabályokat nem követte, amelyet a Legfelsőbb Bíróság alkotmányellenesnek minősített. Ennek ellenére a világ zsidósága meghirdette a bojkottot Németország ellen. Ami annyira hatékony volt, hogy az egész világon egyetlen üzletben sem lehetett találni Made in Germany feliratú árut.

A Woolworth cég egyik vezetőjétől tudom, hogy több milliárd értékű porcelánt és edényt dobtak a folyóba, mert üzleteiket bojkottálták. Ha bárki is talált egyetlen egy edényt Made in Germany márkajelzéssel, őrséget álltak "Hitler", "Gyilkos" és hasonló feliratú táblákkal. Valahogy úgy, ahogy Délen az ülősztrájkolók foglalják a helyet. Egy R.H. Macy nevű cégnél, melynek tulajdonosa a Strauss család, történetesen zsidók, történt egyszer, hogy egy asszony talált egy harisnyát, amely Chemnitzből származott "Made in Germany" jelzéssel. Nos, ezek történetesen pamutharisnyák voltak és legalább 20 éve ott voltak már. Régóta nézegetem a női lábakat és legalább húsz éve nem látok rajtuk pamutharisnyákat. Láttam, ahogy Macy-t bojkottálták. Emberek százai járkáltak "Gyilkosok", "Hitleristák" feliratokkal az üzlet előtt.

Egészen addig egyetlen zsidónak sem görbült meg egy haja szála sem Németországban. Egy sem szenvedett, nem haltak éhen, nem voltak gyilkosságok, semmi sem volt. Természetesen a németek azt kérdezték: "Kik ezek az emberek, akik bojkottálnak minket, akik munkanélküliséget okoznak, akik miatt gyárak állnak le?" "Kik azok, akik ezt teszik velünk?"

Természetesen nehezteltek emiatt. Természetes, hogy horogkereszteket festettek zsidó üzletekre. Miért menjen be egy német és adja pénzét annak a kereskedőnek, aki részt vesz a bojkottjukban, amelynek célja kiéheztetni Németországot azért, hogy alávesse magát a világ zsidóságának, akik diktálni akarják, hogy ki legyen a miniszterelnök vagy a kancellár. Nos, ez nevetséges. A bojkott folytatódott egy ideig, amikor 1938-ban egy fiatal lengyel zsidó besétált a Párizsi német követségre és ott lelőtte az egyik német hivatalnokot, ami után a németek valóban kezdtek durvábbak lenni a Németországban élő zsidókkal szemben. Innentől fogva kirakatbetörések, utcai zavargások is tapasztalhatóak voltak.

Nos,... akárki is mondja - nem szeretem az "antiszemita" szót -, mert értelmetlen, de önöknek jelenthet valamit, ezért kell használnom. Az egyetlen ok, amiért Németországban bármilyen zsidóellenes érzés volt, hogy felelősek voltak először: az I. világháborúért, másodszor: a világméretű bojkottért és harmadszor, - mint mondottam ők voltak a felelősek az I. világháborúért, a bojkottért - a II. világháborúért is, mert amikor mindez kicsúszott az ellenőrzés alól, elkerülhetetlenné vált, hogy a zsidók és Németország egymásnak feszítsék szavaikat egy háborúban, kiderítve, hogy melyikük éli túl.

Amíg Németországban éltem, felismertem, hogy a németek úgy látták, hogy Európa vagy keresztény lesz vagy kommunista, mert nem létezik köztes állapot. Vagy kereszténység vagy kommunizmus. A németek elhatározták, hogy megpróbálják kereszténynek megtartani, ha lehetséges. Elkezdtek újrafegyverkezni.

Az Egyesült Államok 1933. novemberében elismerte Szovjetuniót.

A Szovjetunió egyre erősebbé vált és Németország megértette, hogy "Hamarosan ránk kerül a sor, hacsak nem vagyunk elég erősek". Ez hasonló ahhoz, amit ma, mi is mondunk: "Hamarosan ránk kerül a sor, hacsak nem vagyunk elég erősek". Kormányunk évi 83-84 milliárd dollárt költ honvédelemre, mondják. Védelem, ki ellen? Védekezés az ellen a 40.000 moszkvai kis zsidó ellen, akik átvették Oroszországot és aztán az ő fondorlatos módjukon ellenőrzésük alá vették a világ számos más országát. Nos,... ami ezt az országot illeti egy harmadik világháború szélére sodródott, amelyből nem kerülhetünk ki győztesen, s ez meghaladja a képzeletemet.


Benjamin H. Freedman beszéde IV. rész, 1961, Washington



A zsidók... Zsidóknak nevezem őket, mert úgy ismertek, hogy "zsidók". Magam nem hívom őket zsidóknak. Úgy hivatkozom rájuk, mint 
" úgynevezett zsidók", mert én tudom, hogy kik ők.A kelet-európai zsidók, akik 92 %-át teszik ki a magukat zsidóknak vallók közül, eredetileg kazárok voltak. Egy háborúskodó törzs volt, akik mélyen Ázsia szívében éltek. Annyira háborúskodó természetük volt, hogy még Ázsiából is kiüldözték őket Kelet-Európába. L - leegyszerűsítve, hogy ne bonyolódjon bele túlságosan Kelet-Európa történelmébe - létrehoztak egy nagy Kazár birodalmat. 800.000 négyzetmérföld. Oroszország még nem létezett sem számos más ország. A Kazár Királyság volt a legnagyobb egész Európában, olyan nagy és hatalmas, hogy amikor más európai uralkodók háborút viseltek, a kazárok kikölcsönöztek nekik 40.000 katonát, ilyen nagyok és hatalmasok voltak.
Fallosz-imádók voltak. Ez obszcén és nem akarok most belemenni a részletekbe, de ez volt az ö vallásuk, mint ahogy ez volt sok más pogány és barbár vallása az egész világon.
A kazár uralkodó annyira kiábrándult királyságának elfajzása miatt, hogy elhatározta, felveszi az egyik úgymond monoteista hitet, vagy a kereszténységet, vagy az iszlámot, vagy pedig ami ma úgy ismert, mint judaizmus. Ami valójában talmudizmus. Megtáncoltatva az asztalt, elkántálták az "Ecc-pecc kimehetsz"-t és kiválasztották az úgynevezett judaizmust maguknak. Így ez lett ez az államvallás. Elküldték képviselőiket Pumbedita és Sura talmudista iskoláiba és rabbik ezreit hívták meg, zsinagógákat és iskolákat nyitottak, és az emberek így váltak azzá, amit "zsidóknak" hívunk. Nem volt egy sem közülük, akinek valaha is lett volna olyan őse, aki betette a lábát a Szentföldre. Nem csak az Ótestamentum történetében, de egészen vissza az idők kezdetéig egyetlen egy sem közülük! Egyikük sem!
Mégis, ők a keresztényekhez jöttek és arra kértek minket, hogy támogassuk az ő fegyveres felkelésüket Palesztinában, ezt mondva: "Önök segíteni akarják Isten választott népét, hogy visszatérhessen az Ígéret Földjére, ősi otthonába, nemde?" Ez az Önök keresztény kötelessége! Egyik fiunkat odaajándékoztuk Önöknek, mint az Önök Urát és megmentőjét. Most vasárnaponként templomba járnak és térdepelve imádnak egy zsidót, és mi vagyunk a zsidók! De ők pogány kazárok, akik ugyanolyan módon tértek meg, mint ahogyan az írek is áttértek a kereszténységre. Éppen olyan nevetséges a "Szentföld lakóinak" nevezni őket, mintha az 54 millió kínai mohemedánt "araboknak" hívnánk.
54 millió! Mohamed csak időszámításunk után 620-ban halt meg és azóta 54 millió kínai választotta az iszlámot saját vallásának. Gondolják csak meg, hogy Kínában, 2000 mérföldre Arábiától, Mekkától, Mohamed születési helyétől, képzeljék csak el, hogy 54 millió kínai úgy döntene, hogy most már "arabnak" nevezi magát.
Gondoljanak bele!Miért ne mondhatnánk, hogy ezek holdkórosok? Bárki azt hiszi, hogy 54 millió kínaiból arab lett, az megőrült! Mindössze annyit tettek, hogy áttértek egy vallásos hitre, amely az arábiai Mekkában született. Arábiában...
Ugyanez a helyzet az írekkel. Amikor az írek keresztényekké váltak, senki sem szorította őket az óceánba és senki sem importált a Szentföldre újabb lakókat. Ugyanazok az emberek voltak, csak a kereszténységet fogadták el vallási hitként.Nos, ezeket a pogány ázsiai türk-finneket, akik a mongoloid fajhoz tartoztak, Kelet-Európába szorították ki Ázsiából. Mivel királyuk fölvette a talmudi vallást, nem volt más választásuk. Ugyanúgy, mint Spanyolországban: Ha a király katolikus volt, mindenki katolikus volt. Ha nem, el kellett hagynia Spanyolországot. Így mindenki úgy élt a földön, mint a fák és a bokrok; a földjéhez tartozott a feudális rendszerben.
Így a kazárok lettek azok, akiket ma zsidóknak nevezünk.
Képzeljék el, milyen ostoba dolog volt a világ keresztény országainak azt mondani: Erőnket és befolyásunkat arra használjuk, hogy visszavezessük Isten kiválasztott népét ősi hazájába, az Ígéret Földjére.
Létezhet-e ennél nagyobb hazugság? Létezhet-e ennél nagyobb hazugság?!
Mivel ők irányítják az újságokat, a hetilapokat, a rádiót, a TV-t, a könyvkiadást, és mivel minisztereik ott vannak a szószékeken és a politikusaik is ugyanazt mondják, ezért természetes, hogy a feketét fehérnek hinnék, ha elégszer hallják. Nem neveznék a feketét feketének többé, elkezdenék fehérnek hívni. És senki sem tehetne ezért önöknek szemrehányást. Nos, ez a történelem egyik legnagyobb hazugsága.
Ez az alapvető oka annak a nyomorúságnak, ami a világot sújtja.
Tudják Önök, hogy mit tesznek a zsidók az Engesztelés Napján, amit Önök olyan szentnek gondolnak? Azokon a napokon...egy voltam közülük...Nem hallomásból tudom. Nem azért vagyok itt, hogy uszítsak, hanem azért, hogy tényekről számoljak be.
Engesztelés Napján, amikor elmész a zsinagógába, elmondod a leges legelső imát - ezt az egyet állva kell elmondani és háromszor elismételve - Egy rövid imát: a 
Kol Nidre-t. Ebben egyezséget kötsz a Mindenható Istennel, hogy bármely eskü, fogadalom, vagy kötelezettség, amelyet a következő 12 hónapban teszel, érvénytelen. Bármilyen esküt, fogadalmat teszel, vagy kötelezettséget vállalsz a következő 12 hónapban semmis, érvénytelen! Az eskü ne legyen eskü. A fogadalom ne legyen fogadalom. Az ígéret ne legyen ígéret. Ne legyen semmilyen érvénye. Ne legyen semmilyen következménye. És így tovább. Továbbá a Talmud azt tanítja, hogy bármikor teszel esküt, fogadalmat vagy ígéretet, emlékezz a Kol Nidre imára, amit elmondtál az Engesztelés Napján és mentesít a kötelezettsége alól.
Mennyire számíthatnak Önök az ő hűségükre?
Annyira számíthatnak a lojalitásukra, amennyire a németek számíthattak 1916-ban

Hasonló sorsunk lesz, mint amilyet Németország elszenvedett és hasonló okból."


Lejegyezte: Szőnyi Bartalos Mária
Bejegyezte: SBG Buddha dátum: 23:26 

Wednesday, February 11, 2015


Coudenhove-Kalergi terv: Lopakodó népirtás Európa népei ellen.


A tömeges bevándorlás egy olyan jelenség, melynek kiváltó okait a mai napig ügyesen kendőzi el a multikulturalista propaganda, mely azt – tévesen – elkerülhetetlen történelmi folyamatnak állítja be. Ezen cikk célja az, hogy rámutasson a harmadik világbeli bevándorlás mesterségesen előidézett voltára, melyet sokan a modern világ, a társadalmi “fejlődés” elkerülhetetlen velejárójaként akarnak láttatni, ez a folyamat valójában több évtizedes, tudatos tervezés eredménye, hogy kontinensünk arculata végleg megsemmisüljön.
A Pán-Európai Mozgalom megszületése
Kevesen tudják, hogy az európai integráció egyik fő megindítója ugyanaz a személy volt, aki lerakta az ideológiai alapjait az európai népek ellen folyó csendes népirtásnak. Egy sötétlelkű emberről van szó, akinek a létezése ismeretlen a tömegek számára, de az elit az Európai Unió megalapítójának tartja. Neve: Richard Coudenhove-Kalergi, akinek az apja egy osztrák diplomata volt: Heinrich Coudenhove-Kalergi, akit rokoni szálak fűztek a Kallergis elnevezésű bizánci császári családhoz, édesanyja a japán származású Mitsu Aoyama volt. Richard Kalergi a háttérből működve, távol a nagyközönség fürkésző tekintetétől, sikeresen győzte meg Európa legfontosabb államfőit az európai integráció tervének végrehajtásáról, mivel személyes ismerőse volt a korabeli európai nemesek és jelentős politikusok mindegyikének és mivel megörökölte a nemesi származású, diplomata édesapjának a politikai kapcsolatait.
1922-ben, Bécsben alapította meg a Pán-Európai Mozgalmat melynek célja egy “Új Világrend” létrehozása volt, melynek vezető államai az Egyesült Államok és a vele szövetséges, föderális államok lennének. E terv szerint a világkormány létrehozásának első lépése az európai integráció megindítása lenne. A kezdeményezés legelső támogatói között voltak olyan cseh politikusok is, mint Tomáš Masaryk és Edvard Beneš, az anyagi alapot a dúsgazdag bankár Max Warburg teremtette meg a 60 000 márka pénzbeli adományával. A Pán-Európai Mozgalmat Ignaz Seipel osztrák kancellár és Ausztria későbbi miniszterelnöke Karl Renner vezette. Később olyan francia politikusok támogatták a mozgalmat, mint Léon Bloum, Aristide Briand, Alcide De Gasperi.
Az európai fasizmus felemelkedésével a Kalergi tervet törölték és a Pán-Európai Mozgalmat szétverték, de a második világháború után, hála Kalergi fáradhatatlan és őrült tevékenységének, Winston Churchill és a B'nai B'rith elnevezésű zsidó szervezet támogatásának és olyan neves lapok médiatámogatásának, mint amilyen a New York Times, a tervet végül elfogadja az Egyesült Államok kormánya. Ennek erdeményeképp a CIA végül belekezdett a terv végrehajtásába.
A Kalergi terv lényege
Könyvében – melynek címe: “Praktischer Idealismus” – Kalergi rámutat, hogy a jövő Európáját nem az Óvilág honos népei birtokolják majd, hanem egy fajta ember alatti ember, mely a különböző rasszok kényszerített keveredésének az eredménye. Kalergi egyértelművé teszi, hogy Európa népeit sárga mongoloid népekkel és harmadik világbeli színes népekkel kell keresztezni, hogy létrejöjjön egy identitás, etnikai hovatartozás nélküli gyökértelen és soknemzetiségű sokaság melyen a jövőbeli hatalmi elit könnyűszerrel tudna uralkodni.
Kalergi első lépésben az európai nemzetek önrendelkezési joguktól való megfosztását hirdette, a későbbiekben ezen nemzetek kiirtását tűzte ki célul tömeges bevándorlás és etnikai szeparatista mozgalmak révén. Ahhoz, hogy Európát egy új vezető réteg akadálytalanul uralhassa, Kalergi egy feketékből, ázsiaiakból és fehérekből álló új, homogén faji keveréknépesség létrehozását hirdette. De ki lesz ezen a népességen uralkodó új elitréteg? Kalergi erről is felvilágosít minket:
A jövő embere kevertfajú lesz, a mai kor faji csoportjai és társadalmi osztályai lassan, fokozatosan eltűnnek a tér és idő beszűkülése, az előítéletesség megszűnése miatt. Az eurázsiai-negroid faj a jövő, mely küllemében leginkább az ősi egyiptomiakra hasonlít. Ennek a fajnak a létezése fogja a népek és egyének sokféleségét felváltani. Európa a judaizmus elpusztítása helyett – akarata ellenére –, kiművelte és erőssé tette ezt a népet, hogy ezen mesterségesen előidézett fejlődési irány során a jövő társadalmi elitjét képezzék. Egyáltalán nem meglepő, hogy az a nép, mely a gettók börtönéből szabadult, vált Európa új szellemi arisztokráciájává. Európa gondoskodása megteremtett tehát egy új, modern arisztokráciát, azokban az időkben, amikor a hagyományos európai, feudális arisztokráciát végleg szétzúzta a zsidó emancipáció. (a Francia Forradalom mészárlásai nyomán)

Bár Richard Kalergi nevét egyetlen tankönyv sem említi meg, az ő elgondolásai képezik az Európai Unió eszmei alapját. A különböző etnikai kisebbségeket előtérbe helyező és védő intézkedések és jogszabályok összessége azzal a céllal született meg, hogy elősegítse az afrikai és ázsiai népesség európaiakkal való keveredését, hogy elpusztítsák identitásunkat, hogy Európa teljes népességét egy fajta keverék, mulatt fajjá homogenizálják. Ezen intézkedéseknek nem humanitárius célja van, hanem az, hogy megvalósítsák az emberiség eddigi legnagyobb népirtását, melyet a kíméletlen multikulturalista rezsim akar elkövetni. Minden második évben kiosztják a Coudenhove-Kalergi Európa díjat azoknak az európaiknak, akik élvonalában álltak ennek a bűnös tervnek a végrehajtásában. A díjat többek közt olyan politikusoknak is megítélték, mint Angela Merkel és Herman van Rompuy.

A genocídiumra – azaz népirtásra – való szüntelen uszítás szerves részét képezi az ENSZ felhívásainak, mivel a világszervezet állandó jelleggel bevándorlók millióinak befogadását követeli Európától, hogy enyhítsenek az úgynevezett “demográfiai válságon”. Az ENSZ New York-i kirendeltségének egy 2000 év január havában közzétett jelentése szerint – címe: “Immigration replacement: A solution to declining and aging population” – Európának 2025-ig 159 000 000 bevándorlóra van szüksége.
Az ember elgondolkozik azon, honnan jöhetnek ezek a számok, melyek azt hivatottak bizonyítani, hogy nekünk X év múlva Y számú bevándorlóra van “szükségünk”. Könnyű belátni, hogy a “demográfiai válságot” bőkezű családtámogatási rendszerrel, családbarát értékrend közvetítésével és a családromboló devianciák hirdetésének a szankcionálásával könnyedén meg lehetne oldani. Nyilvánvaló, hogy az Európán kívüli génállomány beáramlása tönkreteszi népeink genetikai örökségét, a bevándorlásnak hála egyszer megszűnünk létezni, mint egyedi faji és etnikai csoport. A különböző deszegregációs, multikulturalista és “rasszizmus” ellenes intézkedéseknek az egyedüli célja az, hogy eltorzítsák népünket, hogy olyan ember alatti emberekké váljunk, akiknek nincs nemzeti identitása, saját kultúrája és történelme. Röviden összefoglalva a Kalergi tervben foglaltak alapozzák meg a mindenkori kormányok azon intézkedéseit és jogi szabályozóit, melyek a honos Európai népesség tömeges bevándorlással való megsemmisítését tűzték ki célul. G. Brock Chisholm az Egészségügyi Világszervezet egykori vezetője mesterien elsajátította a Kalergi terv doktrínáját, ez teljesen egyértelmű a hangoztatott álláspontja alapján: “Amit fontos lenne megtenni az, hogy mindenhol korlátozzuk a születések számát és népszerűsítsük a – rasszok közötti – vegyes házasságokat a célból, hogy létrejöjjön egy globális emberfaj, egy olyan világban, melyet egy központi kormány fog teljes egészében irányítani. ”
Végkövetkeztetések
Ha körbenézünk korunk multikulturális társadalmában, nyilvánvalóvá válik, hogy Kalergi terve a végkifejletéhez közeleg, mivel napjainkban Európa összeolvadása zajlik a harmadik világgal. A faji keveredés pestise évente többezer kevert fajú gyermek megszületését eredményezi, ők “Kalergi gyermekei”. A fősodratú média a félretájékoztatás és a bevándorláspárti álhumanitárius propaganda kettős nyomásával akarja a honos európai embereket szüntelenül a saját örökségük, identitásuk és származásuk megtagadására kényszeríteni.
A dolgozók millióit megnyomorító globális kapitalizmus tányérnyalói szakadatlanul arról akarnak minket győzködni, hogy identitásunk megtagadása egy “nemes”, haladó és humanitárius cselekedet, hogy az ún. “rasszizmus” bűn és elítélendő. Mindezt azért teszik, mert mindannyiunkból vak, atomizált fogyasztókat akarnak nevelni, akik nem rontják nekik a “bizniszt”. Napjainkban minden eddiginél fontosabb a rendszer hazugságai ellen küzdeni, hogy felébresszük az európai népek forradalmi küzdőszellemét, hogy kiálljanak nemzeti önrendelkezési és önszerveződési jogukért és felkeljenek a multikultikulturalista elnyomatás ellen! Mindenkinek látnia kell, hogy az európai integráció valójában csendes népirtás az európai gyökerű népek ellen, tehát nincs más választásunk, csak a forradalmi küzdelem létünkért, családjainkért, minden más alternatíva a nemzethalált jelenti!
lica
(2015. 02. 11.)
Szerző: Andre Lowoa 2 hozzászólás
Címkék:





A Napút festője mondta 


A Napút festője mondta, akit a titkos társulatok - a média és a közvélemény formálók útján - bolondnak híreszteltek:
Csontváry Kosztka Tivadar: Titkos társaságok
Csontváry Kosztka Tivadar írása, 1910 körül?(!)

Titkos társulatok bérletbe vették az Isten imádását s csengős perselyekbe gyűjtötték a magját.
Titkos társulatok alakultak az isten tagadására, a tekintély lerombolására.
Titkos társulatok alakultak a fajok elhomályosítására, az egyéni képesség megakadályozására.
Titkos társulatok alakultak az anyag felhalmozására, a hatalom megbénítására.
Titkos társulatok alakultak a történelem meghamisítására, a fajbeli erény elpusztítására.
Titkos társulatok alakultak a nemes fajok kiirtására, a fajtulajdonságok megbénítására.
Titkos társulatok alakultak a tehetetlenek fenntartására, az anyagi jónak megosztására.
Titkos társulatok alakultak a szeszes italok pártolására, az ember egészségének megrontására.
Titkos társulatok alakultak a dohányzás meghonosítására, a nagymérvű húsevés fogyasztására.
Titkos társulatok alakultak a tea, kávé, ópium, cocain és morphium forgalmára, a telhetetlen kalmárok gazdagítására.
De alakultak titkos társulatok az arany, gyémánt s minden érték lefoglalására és a kőszén elpusztítására. De alakultak társulatok emberhús vásárlására, az Isteni teremtmény meggyalázására.
Társulatok alakultak a fajtalanságra, a testi élvezetek kihasználására.
Társulatok alakultak a kenyér, zsiradék, a tej hamisítására s a liszt értéktelen osztályozására.
De kialakultak társulatok mindennek a hamisítására, csak nem az Isten imádatára.
Miért kötötte határokhoz az Isteni bölcselet ezen a világon mindent, ami fajtulajdonságot jelent?
Fajtalan nemzetközösséget, fajtalan közös szerelmet nem ismer el a természet.
Ti, hibás emberek, nem elég, hogy a sarlatánok útjain eltévedtetek, hanem az isteni természettel szemben támadásba mentetek.
Ti nem voltatok megelégedve az egészséges tiszta levegővel, megrontottátok füsttel, bűzzel, ti nem voltatok megelégedve a legjobb forrásvízzel, teli tettétek magatokat különféle szesszel, tinektek hiába sütött a nap ? ti nem vettétek észre, tielőttetek hiába zúgnak a patakok, rohannak a folyók, megtermékenyíteni őket, ti nem voltatok arra valók.

Ám menjetek az ócsárolt barbárokhoz, akárcsak a Földközi-tenger partokhoz, amit művelnek ott az emberi kezek kis folyóvízzel, mentén letelepszenek, milliók számára különfélét termelnek. Ők nem zúgolódnak a kis forrás, patak mentén, addig mi az egyik határban a kimaradt eső miatt zúgolódunk, a másik határban a bő eső miatt káromkodunk, a nagy vihar közeledtéra a korcsmában pipára gyújtunk.

Ezek a hibák, melyek általánosan feltűnnek a világlátott egyén szemében, lehetetlen, hogy uralkodjanak a természetben. Éppen azért, mert az Isteni természet ezeket nem tűri, az emberi nem fajtulajdonságát elveszíti. Fajtulajdonság nélkül a családfa nem fejleszthető, fejlesztés nélkül az élet ezen a földön nem folytatható.

Wednesday, February 11, 2015 
Coudenhove-Kalergi terv: Lopakodó népirtás Európa népei ellen.

Kapcsolódó:
   
A POZITÍVUM
   
Videó: Jézus titkos élete (18-33 között) 


 


Jézus e szavakkal küldte a nép közé apostolait: "Menjetek, és hirdessétek, hogy közel van a mennyek országa! Gyógyítsatok betegeket, támasszatok fel halottakat, tisztítsatok meg leprásokat, és űzzetek ki ördögöket! Ingyen kaptátok, ingyen is adjátok! Ne legyen övetekben se arany, se ezüst, se rézpénz! Ne vigyetek magatokkal úti tarisznyát, se két ruhát, se sarut, se botot! Méltó ugyanis a munkás a kenyerére. Ha egy városba vagy faluba érkeztek, érdeklődjetek, hogy ki az, aki méltó arra, hogy nála maradjatok, amíg csak el nem távoztok! Amikor pedig beléptek a házba, köszöntsétek a ház népét. Ha érdemes rá a ház, akkor a békétek rászáll; ha pedig érdemtelen, akkor békétek visszaszáll rátok. Ha valaki nem fogad be titeket, sem szavatokra nem hallgat, akkor menjetek ki a házból, de még a városból is, és rázzátok le a port a lábatokról! Bizony, mondom nektek: Szodoma és Gomorra földjének tűrhetőbb sorsa lesz az ítélet napján, mi nt annak a városnak.
Mt 10,7-15 
http://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20150709.mp3



Dél-Európába óriási menekültáradat várható hónapokon belül 

Július 5, 2015 
nemzetiarcvonal.net

Az olasz hírszerzés jelentései alapján 500 ezret is elérheti a a dél-európai térségbe igyekvő migránsok száma az elkövetkező 2-3 hónap során. Líbia partjaitól rajtolnak azok a hajók, melyek minden elképzelést felülmúló színes menekültáradatot zúdítanak a déli országokra. Az elmúlt 3 nap alatt 8500 fekete bevándorló érkezett Európa déli partjaihoz.

Az állapotok kaotikusak, sok helyen zavargásokra készülnek. A felállított válságstáb képtelen kezelni a súlyos inváziót. A szicíliai partok mentén vörös riadó van érvényben, Kalabriában 8480-an kértek menedékjogot 3 nap leforgása alatt. A menekülteket befogadó állomások napokon, heteken belül össze fognak omlani, hiszen nincsenek felkészülve ekkora tömeg befogadására. Az ételosztók készletei pedig kiapadnak. Az olasz belügyminisztérium utasította, hogy alakítsanak ki további férőhelyeket a meglévő 70 ezer mellé, de anyagi források hiányában teljesíthetetlen a kérésük. 

A hajók roskadásig tele. Irány Európa!

A menekültek nem csak Líbia partjaitól érkeznek, nagy számban próbálnak a Gibraltárnál is eljutni Spanyolországba, tehát a szám még inkább növekedni fog. Miután az USA és NATO sikeresen felbomlasztotta Szíria, Irak és Líbia rendjét, megkezdődött a valaha ismeretes legfenyegetőbb invázió, amely Európát vette célba.

Vajon hol alakítanak ki ilyen telepeket hazánkban?

A segélyosztó szervezetek kimerültek, a humanitárius szervezetek pedig nem győzik a tempót. Dél-Európában az emberek azonnali megoldást követelnek. A kormányok képtelenek a cselekvésre. A dél-európai invázió nem csak az ott élő fehérek problémája, ugyanis az ott partot ért feketék bármerre útnak eredhetnek Európában. Az olaszok és spanyolok csak örülnének, ha megszabadulhatnának a koloncoktól. Európa olyan méretű népvándorlás célpontja, melyre kevés példa van népeink történelmében. Az invázió pedig még csak az elkövetkező néhány hónapon belül fog kiteljesedni!

Dunai István - NemzetiArcvonal.net

Kapcsolódó:
   
Miért és kik akarják a háborút az iszlám és a keresztény Európa között?
   
Még hogy nem betolakodók: a bevándoró család egyszerűen beköltözött egy ásotthalmi tanya udvarába
   
Gyorshír: Kétmillió migráns tart Magyarország felé
   
Új népvándorlás
   
Zöld lámpát kapott a kormány az ideiglenes határzár megépítésére - Videóval!
   
Ásotthalomnál átszökött, Mi elkaptuk egy interjúra
   
Több fertőző májbeteg van a debreceni menekülttáborban, mint az egész megyében összesen 





Állásfoglalás a bevándorlásról és a multikulturalizmusról 
Közlemény 

A Magyar Patrióták Közössége felelős civil szervezetként feladatának tekinti, hogy a legjelentősebb kulturális és társadalmi kérdésekben állást foglaljon. Ennek jegyében szólalunk meg most is, amikor hosszú évszázadok óta nem látott népvándorlás indult meg az európai kontinens - és a Kárpát-medence - irányába. 

A magyarság a tatárjárás óta mérhetetlen áldozatot hozott a Keresztény Európa fennmaradásáért. A tatár-, majd a törökdúlás következtében etnikai területeinknek bő egyharmadát elveszítettük, és a betelepítések révén országunk soknemzetiségűvé vált. Az évszázadokon át türelmes magyar állampolitika ellenére, a Habsburg császárság megosztó taktikája miatt a hazai nemzetiségek szembefordultak az egységes Magyarországgal, ami döntőnek bizonyult az ország feldarabolásában és Trianon máig ható következményeiben. Ezért a magyarság nem óhajtja a világpolitikai erők által mesterségesen kikényszerített népvándorlás semmilyen hátrányos következményét viselni. 

A Szerbia felől egyre növekvő bevándorlási nyomás nemzetünk egységét, keresztény kultúránkat létében fenyegeti. Egyetértünk a kormány bejelentett intézkedéseivel, így a gazdasági bevándorlás elutasításával és a tömeges migrációval érintett államhatárok hatékony lezárásával. A magyar társadalomnak ugyanis éppen elég megoldásra váró problémája van, ami jelentős részben annak tudható be, hogy a rendszerváltás után nyugati "szirénhangokra" hallgatva hozzájárultunk nemzetgazdaságunk leépítéséhez. 

Határozottan ragaszkodunk ahhoz a Teremtés logikája mentén, hogy az emberiség sokszínűségének alapját jelentő nemzeti karakter megőrzése csak a szülőföldön biztosított. Ezzel összefügg, hogy a világot sújtó társadalmi problémákat kizárólag helyben lehet megoldani. A hamis tolerancia jegyében hangoztatott "multikulturalizmus" a tulajdonságok nélküli emberek ál-civilizációja, valójában civilizációs útvesztő. Nem kívánjuk, hogy a magyarság ebbe a zsákutcába betévedjen. 

Az életük biztonságát okkal féltő, kultúránktól nem idegen keresztény üldözöttek számára ugyanakkor menedéket fogunk nyújtani, alkotmányos kötelezettségeinknek megfelelően. 

Budapest, 2015. július 3. 
Magyar Patrióták Közössége 



Miért és kik akarják a háborút az iszlám és a keresztény Európa között?

Az sajnos más kérdés, hogy mennyire maradt Európa keresztény és mennyire itatta át az aranyborjú imádat mára, szinte már az egész európai társadalmat.
Az azonban egyértelmű, hogy ismét a két pogány közötti túlélés lenne a feladatunk! Ám ahogy egykor Tökölyi Imre is felismerte, sajnos ma is az iszlám látszik sokkal kissebb veszélynek, mert a hitehagyott keresztények aranyborjú imádata és a fogyasztóivá tett társadalom elbutullása és ellustulása olyan szintű dráma az európai közösségek számára, amit nem is igen fognak fel e társadalmak népei és azok nemzeti erői.
Sajnos csak a gátlás nélkül élő, profitorientált lakosság az, akik ezt az egész katyvaszt átlátják és abból hasznot is húznak rendesen! Már maga az Iszlám Állam is a farokcsóválta USA "segítségével" jött létre, de az instabillá váló államok lakossága nem menekülne el, ha nem lenne olyan szervezeti háttér, akik felbiztatják, sőt pénzzel és (a magyar zöldhatárnál tapasztalható módon)tiszta ruhákkal nem támogatná őket. Fel kell tenni a kérdést, hogy kinek az érdeke ez? Annak, aki a háborút mindenképpen akarja, akinek a fegyvereladás és Európa instabillá tétele: alapérdeke. Nézzük mit írnak e kérdésben a hazai hírforrások? Ám ne kezdjük el rettegni, hanem józanul és logikusan lássuk meg: Tökölyi kurucainak a Bécs alatti megjelenése, nem hozta meg a várt eredményt! Nekünk mindenképpen józanul és a békét erősítve kellene kifarolnunk ebből a háborús hisztériából és erkölcsi válságból! Ezt szerintem az iszlám világ is meg fogja érteni, ha nem küldünk több katonát oda, ahol azoknak semmi keresnivalójuk nincs! Az, hogy az Iszlám Állam terrorszervezet, nem jelenti azt, hogy Izrael nem az! Sőt a reakció ellenreakció törvényszerűségei miatt, nem az ellenreakciót, hanem a kiváltó okot, a problémát elindító terrorállamot kellene leválasztani a "kutyáról"! A legújabb népvándorlás valóban nem egyes célországok tönkrtételéről, hanem Európa megszállásáról szól, pontosabban az egykori rabszolgakereskedelemmelfelturbósított és kultúrájában megosztott - így könnyen uralható - USA példáján okulva, egy olyan észak-dél elleni háború kirobbantása, amelynek a következménye az önálló szuverenitással rendelekező államok, teljes felszámolását eredményezné! BG
Valós az Iszlám Állam haditerve Európa ellen

Valós volt a szándék, és már zajlik is az Iszlám Állam (ISIS) Európa megszállására vonatkozó forgatókönyve, amelyről február végén számolt be a nemzetközi sajtó – egyöntetűen így nyilatkoztak a Napi Gazdaságnak a szakértők.
Fotó: mno.hu
2015-07-04 11:46
Valós volt a szándék, és már zajlik is az Iszlám Állam (ISIS) Európa megszállására vonatkozó forgatókönyve, amelyről február végén számolt be a nemzetközi sajtó – egyöntetűen így nyilatkoztak a Napi Gazdaságnak a szakértők.
Valós volt a szándék, és már zajlik is az Iszlám Állam (ISIS) Európa megszállására vonatkozó forgatókönyve, amelyről február végén számolt be a nemzetközi sajtó – egyöntetűen így nyilatkoztak a szakértők. Egy brit terroristaellenes csoport jelentésére hivatkozva február végén többek között francia Le Figaro is beszámolt arról: az ISIS azt tervezi, hogy Szíriából és Irakból toborzott fegyveresekkel elárasztja a Kadhafi megbuktatása után káoszba fulladt Líbiát, ahonnan menekültnek álcázott harcosokat küld a Földközi-tengeren keresztül Dél-Európába azért, hogy a kontinens városaiban ámokfutásokat rendezzenek. Azóta felvetődött, hogy a terrorszervezet megváltoztatja a stratégiáját, és szárazföldi útvonalat választ céljai megvalósításához.
"Mindenképpen valós az ISIS ezen szándéka" – jelentette ki a Napi Gazdaságnak Prantner Zoltán biztonságpolitikai szakértő. Felhívta a figyelmet arra, hogy a terrorszervezet soraiban rendkívül sokan képviseltetik magukat külföldi önkéntesek, akik sokkal nagyobb veszélyt jelentenek, mint akár egy Európába küldött iraki vagy szíriai, hiszen ők abba a közegükbe fognak visszatérni, ahol felnőttek.

"Ismerik a viszonyokat, ismerik az eljárásmódokat, vannak kapcsolataik, sokkal könnyebben tudnak elrejtőzni, mozogni, illetve cselekedni, ha éppen arra kapnak utasítást" – mondta Prantner Zoltán. A szakértő ugyanakkor megkérdőjelezte a veszélyes földközi-tengeri útvonal használatát, szerinte a szárazföldi verzió erre sokkal alkalmasabb. Hangsúlyozta, a statisztikák most azt mutatják, hogy míg 40 ezer fölött jár a tengeren keresztül az olasz partoknál kikötő illegális bevándorlók száma, a szárazföldön, Magyarországon keresztül Európába érkezőké már meghaladta az ötvenezret is. Prantner Zoltán szerint azt nem lehet tudni, hogy a mostani menekültek közül hányan lehetnek az ISIS emberei.

Földi László szerint a februári sajtóhírekben közöltek már nem csupán egy szándék, hanem egy megvalósult, jelenleg is zajló cselekmény, a jelenlegi népvándorlás nem célországokról, hanem Európa megszállásáról szól. Az Információs Hivatal volt műveleti igazgatója arra hívta fel a figyelmet, hogy az ISIS módszerei árnyaltabbak lettek, a menekültek között nemcsak kiképzett emberek érkeznek Európába, hanem toborzók is. Nekik nem a végrehajtás a feladatuk, hanem azoknak a csoportoknak a megkeresése, akikről korábbi információjuk van. Ők itt élnek Európában, olyan, az iszlámmal szimpatizáló korábbi bevándorlók leszármazottai, akik esetleg a sikertelen asszimiláció miatt frusztráltak, így szimpatizánssá válhatnak, mobilizálhatók, és akár konkrét cselekményeket is végrehajthatnak – mutatott rá Földi László.

ittHON.ma


Még hogy nem betolakodók: a bevándoró család egyszerűen beköltözött egy ásotthalmi tanya udvarába 

Forrás: https://kuruc.info/r/2/145328/?honnan=Nemzeti_Hirhalo
Toroczkai László, Ásotthalom polgármestere írja Fb-oldalán: Ma (vasárnapi bejegyzés - a szerk.) egy bevándorló család beköltözött egy tanya udvarára, és a két kisgyermekével otthon egyedül tartózkodó magyar családanya kérésére sem voltak hajlandóak onnan kifáradni, legalább a kerítésen túlra. A tanya tulajdonosa az ásotthalmi mezőőrséget riasztotta, és egy mezőőrünk kitessékelte a bevándorló családot a magyar család kertjéből. Előtte azonban felszedette velük a szemetüket, mert szokás szerint szerteszét dobálták a papírzacskóikat, üvegeiket, s maguktól nem szedték volna össze. 
Forrás: https://kuruc.info/r/2/145328/?honnan=Nemzeti_Hirhalo




Gyorshír: Kétmillió migráns tart Magyarország felé

  • •   JÚLIUS 6, 2015
              TAGS
    A szerb-macedón határnál közel 2 millió menekült torlódott fel, a helyzet kaotikus, a hatóságok képtelenek kezelni az emberáradatot. Az óriásira duzzadt tömeg Magyarországon keresztül veszi célba Nyugat-Európát, de olyanok is vannak köztük, akik nálunk szeretnének menekült státuszt kérni. Péntek este hazánkban majdnem 700 menekültet fogtak el a Csongrád megyei rendőrök.
    11046333_873608549379435_1007870265630079448_n
    Jönnek, egyre jönnek. Katasztrófához vezethet a migrációs politika
    Afgánok, ghánaiak, szíriaiak, pakisztániak, indiaiak indulnak Magyarország felé. Életerős férfiak, javarészt fiatalok, nő csak elvétve van közöttük. Az előkészített és szervezett invázió most veszi igazából kezdetét, ha Európa nem lép fel sürgősen a tömeges migráció ellen, abba bele fog roppanni. Kétmillió migráns útban hazánk felé. A védelmi kerítés építését pedig még el sem kezdték. De vajon elég lesz a kerítés, hogy felfogja ezt a szörnyű áradatot?
    Ári Anna – NemzetiArcvonal.net



Új népvándorlás



Gondolkodjon el mindenki azon, hogy önmagában a nyomor, a végtelen szegénység, a teljes kilátástalanság sorsa nem jelent a világban népvándorlási hullámot!
Van egy kiszámítható, “kordában” tartható, felügyelhető szakasza az emigrációs folyamatoknak. Azonban az ilyen típusú népvándorlás, aminek napjainkban a tanúi lehetünk, nem ezek közé a folyamatok közé tartozik. Mégpedig azért nem, mert az oka olyan drasztikus …. ahogy már ismerjük.
A háborúk! A “botcsinálta” háborúk.
Szíriai példát kell említenem.
Egy másik oldalon olvashattam egy rendkívül tájékozatlan és primitív ember hozzászólását, aki úgy fogalmazott, hogy Assad elnök, ahelyett, hogy “vigyorogna”, tartaná otthon a népét!
Pfff.
Elnézést kérek, de mielőtt megtámadta volna Szíriát a “fél” világ, mennyi “menekült” érkezett onnét?
Nem “sok”. Azok is többnyire azért ( tisztelet a kivételnek ), akiknek Szíriában “vaj” volt a fülük mögött.
… és így tovább Líbia. Irak. Afganisztán. Ukrajna, stb.
Az emberek azért menekülnek, mert háborús övezetté vált a hazájuk.
Ez az oka az új népvándorlásnak.
… és írja meg kommentben nekem valaki, hogy melyik háborús övezetté vált ország vezetője változtatta saját maga háborús övezetté az országát saját akaratából?
.”… hogy, de jó lenne! Romboljuk már le az országunkat. Olyan jó a háború. Olyan jó a népünknek a háború. Hát háborúzzunk!”
Hangsúlyozom: Saját akaratából!
Miért nem özönlik India nyomorgóinak milliója akármerre?
Mert a földgolyó minden együttérzésre méltó nyomorgóinak sorsa anyaföldjükön van. Sorsukat vállalva és megélve nem vándorolni akarnak, hanem élni. Aki vándorolni tud, vagy akar, az megteszi.
Azonban, aki nem akar még nyomorúságában sem vándorolni, azt az élete veszélyeztetése kényszeríti vándorlásra. Nem az éhség, nem feltétlenül a szegénység, hanem a fegyverek és a terror.
A háborúk az okai a jelen kori népvándorlásnak. A háborúk, és a belőlük fakadó reménytelen jövőkép.
És ezeket a háborúkat nem maguknak keresték ezek a népek és emberek.
Ezeket a háborúkat nekik keresték.
Lesz ez még rosszabb!
Orientalista.hu – Siroi Isi



Ásotthalomnál átszökött, Mi elkaptuk egy interjúra

Fadi harmincas fiatal, szír ortodox keresztény. Koktélbárja a frontvonalba került, több rakétatalálat után hátrahagyta muszlim barátnőjét, és kerülőutakon elindult Európába. Budapesten készítettünk vele interjút a Kelet Hangja Műhely (Orientalista.hu) közvetítésével, részben személyesen, később elektronikus úton. Kirajzolódott egy különleges szerelem és egy filmbe illő meneküléstörténet. Az út az arab térség keresztényei közül az ISIS európai gettójába vezetett. Kiderül, hogy lehet keresni a menekült-bizniszen, és az is, hogy az embercsempészeknek fontos a hírnevük.
Mikor megérkeztem a körúti teraszra, a négyes-hatos folyamatosan öntötte ki magából a fiatalokat. Fadi ekkor derülten is megjegyezte, hogy számára nemcsak kikapcsolódás, hanem szakmai érdeklődés, hogy itt ül, ugyanis Damaszkusz keresztények lakta negyedében egy koktélbár tulajdonosa, üzletvezetője volt. Egészen addig, amíg az ezer méteren belül húzódó front miatt be kellett zárnia.
Mikor a harmadik rakétatalálat után nekikezdtem a hely újjáépítésének, elfogyott a klub tőkéje. Beláttam, hogy értelmetlen üzemeltetni egy veszteséges mulatóhelyet a tűzvonalban” – mutatott rá, majd hozzátette, hogy mivel hazájában a vendéglátásnak befellegzett, egy korábbi osztálytársa felajánlására Európába jött dolgozni a szakmában.
Terroristák elől terroristák közé
 – Hogyan látod, miért fajulhattak el ennyire az események?
- 2011. március 15-én ellenzéki csoportok tüntetéseket szerveztek a Facebookon. Eleinte a tiltakozássorozatot szimpatikusnak tartotta sok szíriai. Később kiderült, hogy az események mögött külföldi csoportok és szélsőségesek érdekszövetsége áll. Másoknak ez nem esett le. Így az elszabadult indulatokat nem tudta idejében kezelni a rendszer, melynek kisebb-nagyobb hibáit sokan elismertük, de hibajavítást nem úgy képzeltük el, hogy elpusztítjuk a szülőföldünket.
 – Mikor lett számodra tarthatatlan helyzet?
- Mint mondtam, a koktélbárom többszöri elpusztítása után léptem le. Egy több tízezres keresztény negyedben laktam. A szomszédos peremkerületben, Dzsobarban az al-Kaida szíriai szárnya, a Nuszra Front rendezkedett be, manapság pedig az ISIS. Innen előszeretettel lövöldöztek a városrészünkre, mindenféle katonai célpont nélkül, alighanem felekezeti megfontolásból.
 – Mindig ilyen feszült volt a helyzet a muszlimok és a keresztények között?
- Ilyet nem tapasztaltam. Szíriában állami és egyházi iskolák is vannak. Egy állami iskolába jártam, ahova többségében környékbeliek, tehát keresztények iratkoztak be, de muszlimok is, a tanári kar úgyszintén vegyes volt. Előfordult verekedés, ahogy a fiatalok között jobb helyen mindenhol, de nem felekezeti okokból. Keresztény és muszlim barátaim is voltak, vannak. Mi több, noha ezt a szülők némi fenntartással kezelik, a kedvesem muszlim. Őt három nappal Valentin-nap előtt hagytam ott Damaszkuszban, hogy a búcsú ne legyen annyira fájdalmas.
 – Tehát elindultál egy háborús zónából, egyedül, papírok nélkül…
- A szír-libanoni határt legálisan léptem át, útlevéllel, Bejrútból repülővel mentem Ankarába, innen indultam délnek, vissza, a szír határ fele, a törökországi Mersinbe. Ezt az utat szárazföldön, Szírián belül, a terroristák által ellenőrzött területeken „nyaktörőbb” megtenni.
 – Úgy tudom, hogy mégsem sikerült kicselezned teljesen a terroristákat…
- Mersinben a keresztmedálos nyakláncomat állandóan az ingem alatt hordtam. Itt szembesültem azzal, hogy a menekültek nagy része nem politikai, etnikai vagy vallási okokból hagyta el hazáját, ellenkezőleg, különféle szélsőséges és terrorszervezetek tagjai, szimpatizánsai. Ez kiderült nemcsak a ruhaviseletükből, a szakállukból, a fejkendőkből, hanem a kihangosított okostelefonokon hallgatott indulókból, zenékből is. Én azt hittem, hogy javarészt keresztényekkel, mérsékelt szunnitákkal, alavitákkal fogok találkozni, de nem. A szélsőségesek családtagjai, asszonyai Európa felé veszik az irányt, a fanatikusok, a harcos férfiak idemennek, aztán úgymond haza.
Embercsempészet és becsület
  – Milyen a hétköznapi élet Mersinben?
- Egy turistaparadicsom volt, most menekültek átutazó központja. A szállások árai az egekbe szöktek, a putrikat is olyan áron adják ki, mint régen a többcsillagos szállodákat. A menekültektől az egyszerű boltokban is többet kérnek, mint a helyiektől. A turisztikai irodák a menekültek kiszolgálására álltak át, ezek a terrorizmusellenes banktörvényeket is könnyedén kijátsszák. Készpénzbefizetés esetén kaphatunk egy cetlire firkált biztonsági kódot, később az összeget – a kezelési költségek levonása után, akár Berlinben is átvehetjük – az iroda illetékes partnerénél. Ez a módszer oda-vissza működhet. A legrosszabbul egyébként, éppen utazásom elején, Törökországban jártam, kiraboltak, telefonom, laptopom ellopták. Az utca teli van szír koldusokkal, saját szememmel láttam, ahogy a rendőrök egy csecsemős édesanyát rugdosnak éppen.
 – Meddig maradtál Törökországban, hogy kerültél az Európai Unió területére?
- Két hónapig. Többféle lehetőség állt előttem. Mehettem volna rozoga hajókon Olaszországba vagy teherszállítón, egy koporsóba rejtve Görögországba. Sikerült aztán találnom egy embercsempész brigádot, amely autóval elvitt a török-görög határig. Innen egy 100-150 fős menekültekből álló csoporttal gyalog indultunk el, hogy átkeljünk a Maritsa folyón. Orestias volt az első görög város, amit megláttam. Napokig gyalogoltunk, éheztünk. Mindez 2000 euróba került. Miközben bujkáltunk a határőrök elől, olyan éhesek és szomjasak voltunk, hogy lerohantunk egy dinnyeföldet, a gyümölcsöt a földhöz vágtuk, hogy felbontsuk, és onnan ettük ki a húsát. Egyébként a mi csoportunkban is jellemezően szélsőségesek voltak, szíriaiak, irakiak, szomálik, leszámítva egy afgán családot meg két kurd srácot, senkiben nem bíztam.
 – Milyen kapcsolatod alakult ki az embercsempészekkel?
- Az embercsempészek meglepően becsületesek, saját hírnevük fontosabb, mint a pillanatnyi hasznuk, hosszabb távra rendezkedtek be. Jellemzően egy-egy határszakra szakosodnak, ha tovább akartam utazni, egymásnak passzoltak át, hálózatok alakultak ki. Törökországban vettem egy SIM-kártyát, kedvezményes roaming-hívásokhoz, a kártyaegyenleget a csempészek töltötték fel, náluk tudtam azt befizetni, némi jutalék ellenében. Macedóniában a mobilomat az egyik alcsempész ellopta, de a főnökük bocsánatkérés után azt visszaszolgáltatta, a beosztott pedig megkapta a büntetését. A telefonom létfontosságú volt, így tudtam kommunikálni a szíriai családommal és az európai kapcsolataimmal. Mikor Bécsbe akartam eljutni, a határőrség már Ásotthalomban lefülelte a csoportot. Egyedül nekem sikerült Budapestig eljutnom. Itt az előre befizetett összegből a nem teljesített szakaszért a különbözetet kézhez kaptam, kártalanítottak.
Menekülttáborban
 – Menjünk vissza Görögországig, mint az első általad érintett EU-tagállam mekkora változást jelentett számodra?
- A görög rendőrök elkaptak, és mint illegális bevándorlót, bevágtak egy speciális, menekülteknek fenntartott intézmény egyik cellájába. Görögországi barátom, aki a százezres, szíriai görög kisebbség tagjaként évekkel korábban tért meg óhazájába, ügyvédet fogadott, kezességet vállalt, nagy költségek árán, egy hét után kihozott. Úgy tapasztaltam, hogy Athén támogatást kap az uniótól a menekültek ideiglenes befogadására, több száz euróról írtunk alá átvetéli ívet, de ennek a töredéket kaptuk kézhez.
Görögország és Szíriai hagyományosan baráti kapcsolatokat ápolt, de a háború után a menekültáradatot a gazdasági krízisbe került görögök nehezen viselik el, ráadásul megemelkedett bűnözés. Athénban az elmúlt néhány évben olyan gettó alakult ki, ahol az ISIS-t és más iszlamista terrorszervezeteket graffitik éltetnek. Ezek miatt a görögök előítélettel kezelik a szíreket.
Három hónapig maradhattam itt legálisan, ennyi türelmi időszakot kaptam, mikor ez az idő letelt, megint bebörtönöztek, majd hosszabbítottak. 300 euróért egy olasz személyit szereztem, majd egy fapados járattal akartam eljutni Athénból Budapestre, de a repülőtéren elkaptak. Nem engedtek el, viszont ámulatomra az okmányt visszakaptam. Majd még kétszer tettem hiábavaló kísérletet, néhány hét eltéréssel arra, hogy innen szálljak fel repülőre. Utazhattam volna még a tengeren, ahogy korábban is, de ezzel a lehetőséggel nem éltem.
 – Miután kizártad a vizet és a levegőt, maradt a szárazföld…
- 2000 euróért, három hét alatt eljuttattak Macedónián, Szerbián keresztül Belgrádig, az utat nagyrészt gyalog tettem meg, a lakott településeket elkerültük, általában az erdőn keresztül, éjszaka közlekedtünk, napközben a fák között aludtunk. Kukoricát loptunk, patakvizet ittunk. Macedóniában felüdülést jelentett, amikor egy házon belül aludtunk, matracokon. Ekkor találkoztam újra azzal az afgán családdal, akiket még Törökországban ismertem meg. Eközben a csempészek autókkal közlekedtek a párhuzamos közutakon, időként leváltották egymást, minket azonban nem akartak fuvarozni, a lebukást elkerülve.
A kereszt védelmében
 – Egészen a szerb-magyar határig sikerült eljutnod?
- Nem. Egy napon az embercsempészek magunkra hagytak, azzal a be nem váltott ígérettel, hogy rövidesen buszokkal térnek vissza és azzal szállítanak minket Belgrádba. Másfél óra múlva a szerb rendőrség megjelent a semmi közepén, a sötétben. Elképzelésem szerint hőkamerákat, éjjellátó szemüvegeket használhattak. Ütlegeltek mindenkit gumibottal, leszámítva az afgán családot. Én ekkor reflexszerűen, magam elé emeltem a keresztmedálos nyakláncomat. Ebben a pillanatban minden megváltozott. Hallottam, hogy a szerbek történelmi okokból gyűlölik a muszlimokat, de ezt ekkor tapasztaltam meg testközelből. Mindenkit megkérdeztek, hogy ki muszlim, ki keresztény. Nem hazudott senki, én is megvallottam a hitem. Erre különszedtek a rendőrök, kenőcsöt hoztak a lábfájásomra, vizet a szomjamra, megajándékoztak Sárkányölő Szent György papírból készült ikonjával, és egy vonatjeggyel, majd elengedtek.
Ekkor választanom kellett egy szír ellenzéki és egy kurd útitársam közül, akikkel útközben barátkoztam össze, ők a köztem és a szerbek között kialakuló párbeszédből azt látták, hogy bennfentes vagyok errefele, ezért közvetítésemet kérték. Én meg azt kértem a rendőröktől, hogy hadd jöjjenek mindketten velem, de hatóságok azt felelték, hogy csak egyikőjüket engedik el. Ennek tudatában hoztam meg a gyors, de nehéz döntésemet. Az egyenruhások megadtak egy címet egy belgrádi menekültközpontban, és egy palesztin származású férfi telefonszámát, ez a kapcsolat juttatott Magyarországra, a zöld határon keresztül, 1600 euróért.
 – Mit keresel még mindig itt?
- Ugyan menekültcsoportunkat Ásotthalomnál lefülelte a hatóság, de nekem sikerült kicsúszni az ellenőrzésből, eljutnom Budapestre. Innen vonattal akartam elutazni Svédországba, Malmőbe. De a német határőrség elkapott. Kívánságomra visszakerültem Magyarországra, mint az első, általam, bevallottan érintett EU-tagállamba, ahol menedékjogot igényelhetek. Vámosszabadi felé a rendőröknek elárultuk, hogy mi nyugatra akarunk szökni, végül azt sikerült elérnünk, hogy ujjlenyomatot ne vegyenek le tőlünk, hivatalos iratokat ne kelljen kitöltenünk, ne kerüljünk uniós nyilvántartásba. Hiszen ehhez úgyis késő este volt, így reggel akadálytalanul kiléphetünk a nyitott ajtókon.
 – Milyen érzés Magyarországon, milyen itt illegális bevándorlóként?
- Budapestre Szent István ünnepén, augusztus 20-án érkeztem, az égből tűzijáték hullott, katartikus élmény volt, megkönnyeztem. Nem értem azonban, hogy egy keresztény kontinens miért nem tesz különbséget a menekültek között, aközött, hogy üldözöttek vagy üldözők, miért nem rekeszti ki az iszlamista szélsőségeseket.
 – Mit gondolsz, Európa hogyan léphetne fel az Iszlám Állam ellen?
- Úgy, hogy nem finanszírozza a terrorszervezeteket, a többit meg bízza az iraki és a szír hadseregre. Miért nem lép fel az Európai Unió az illegális olaj-, műkincs-, szervkereskedelemmel szemben? Miért nem lép fel a HR-erőforrás és a fegyverek áramlásával szemben? Miért nem gyakorol nyomást térségbeli szövetségeseire, Katarra, Szaúd-Arábiára, Izraelre, hogy a Nuszra Front és az ISIS ne jusson utánpótláshoz?
Álmok” földje
Fadi kalandos útja legvégén, több hónapos budapesti tartózkodás után, az egyik közösségi taxi-szolgáltatáson keresztül eljutott álmai földjére, Svédországba, amit meg is bánt. Munkába még nem léphet, az elmondása szerint időközben megszigorodott szabályok miatt. Otthona egy befogadó állomás, ahol a bevándoroltak egy része drogkereskedelemből és szociális támogatásokból él. Fadi továbbra is a vendéglátásban akar elhelyezkedni, az éjszakai élete miatt legendás Budapest emiatt is hiányzik neki.
Orientalista.hu – Csé (alfahir.hu)


TÖBB FERTŐZŐ MÁJBETEG VAN A DEBRECENI MENEKÜLTTÁBORBAN, MINT AZ EGÉSZ MEGYÉBEN ÖSSZESEN


A Jobbik képviselői évek óta folyamatosan jelezték már, hogy probléma lesz a menekültekkel. A debreceni közgyűlés jobbikos képviselői 2011. óta minden évben felvetették, hogy a környéken élők panaszai miatt zárttá kellene tenni a debreceni menekülttábort, és minél előbb olyan helyre kellene azt költöztetni, ahol nem zavar senkit. A rendre hatalmas többséggel megválasztott narancsos „képviselők” pedig minden évben süketnek bizonyultak erre, süketnek bizonyultak a választóik panaszaira.
A jobbikos képviselők szélsőségesek, nem keresztények, nem emberségesek, nem értik a törvényeket, nem ismerik a következményeket, túllihegik a problémát, amelyet rajtuk kívül senki sem tapasztalt, satöbbi, satöbbi… A szokások kormányzati arrogancia. Mi, jobbikosok tüntettünk, felvonultunk, aláírásokat gyűjtöttünk, de a süket képviselők központi irányvonalát nem tudtuk áttörni.
Legutóbb a megyei közgyűlésben esett szó a menekültekről. A megyei tisztifőorvos ugyanis minden évben beszámol a megye egészségügyi helyzetéről, a folyamatos népességfogyásról, a megye elöregedéséről, a kiugróan magas öngyilkosságokról, és a megyében élők egyre rosszabb egészségügyi állapotáról.
Nem tudom, ennek a riasztó képnek a tompítására, vagy csak figyelmetlenségből, de a beszámoló kitért a menekülttábor egészségügyi helyzetére is. Nos, a helyzet nemhogy aggasztó, nemhogy riasztó, de inkább katasztrofális.
A táborba érkezéskor mindenki átesik egy szűrésen. TBC-, fertőző májgyulladás-, AIDS-tesztek készülnek, illetve próbálják kiszűrni az Európában eleddig ismeretlen „egzotikus” kórságokat is (Ebola, SARS, stb.).
És 2014-ben találtak is mindegyikből jó néhányat. Fertőző májbetegséggel például több menekült bizonyult fertőzöttnek, mint az egész megyében összesen! De volt HIV-fertőzött és TBC-s is.
Vígh József jobbikos frakciótársunk természetesen megkérdezte, hogy mi lett ezekkel az emberekkel. És a válasz talán még riasztóbb, mint maga a tény: mire megjöttek az eredmények, már eltűntek, tovább mentek, „már másnak jelentettek gondot” – mondta a tisztifőorvos asszony.
Ízlelgesse mindenki ezt a kijelentést!
Eközben kicsit gondolkodjunk el azon is, hogy akik már mindenféle bajsággal fertőződtek – bár már azóta valószínűleg Ausztriában, Németországban, Franciaországban, Angliában „okoznak gondot”, vajon hogyan is érkeztek el hozzánk, Debrecenbe?
Keresztülutaztak fél Dél-Európán, átsétáltak a védtelenül hagyott déli határunkon, elkapták és nyilvántartásba vették őket, kaptak valamiféle ideiglenes okmányokat, felültek a vonatra, buszra, ettek, ittak, elvégezték a szükségüket, vásároltak a boltokban, megfogdostak mindent, prüszköltek, köhögtek.
Amikor ezen aggódni kezdtünk, azt a „megnyugtató” választ kaptuk, hogy semmivel sem jelentenek a menekültek nagyobb egészségügyi kockázatot, mint „egy népesebb turistacsoport”!
Azt hiszem, ehhez sincs mit hozzáfűzni.
Fotó: Béli Balázs
Fotó: Béli Balázs
Demeter Pál frakcióvezető azt javasolta a megyei közgyűlés tagjainak, hogy tegyenek egy közös látogatást a debreceni menekülttáborban. Erre azt a választ kaptuk, hogy majd felveszik a kapcsolatot az illetékesekkel. Nos, kíváncsi leszek az eredményre…
Persze ez még a mindenható miniszterelnök debreceni látogatása előtt volt. A debreceni képviselők éppen azelőtt döntötték el, hogy bővítik a menekülttábort, a jobbikosok megint aggódtak, a javaslataikat ismét rutinból lesöpörték, aztán jött Viktor és kijelentette, hogy nem bővíteni kell, hanem bezárni.
Persze lehet törpölni rajta, hogy mennyi volt ebben az elterelés, mennyi a debreceniekért való aggódás, de lényegtelen; ezután 180 fokos fordulatot vett a politikai álláspont. Legalább is fideszéknél.
Aztán bekövetkezett – politikai értelemben a legmegfelelőbb időpontban – a táborlakók zavargása.
Azonnal felsorakoztak a kormánypárti képviselők – ismétlem: eddig csak a jobbikosok képviselték a sámsoni út lakóit –, bejelentették mindannak az ellenkezőjét, amit eddig mondogattak, hirtelen aggódni kezdtek és beszélni az azonnali megoldásokról, táborbezárásról (ami egyébként egy éjszakáig tartott, és a rendőrök voltak az elrendelői), és mindarról, amelyekről a jobbikosok évek óta hiába.
Hogy ebből mennyi lesz a beszéd, a szokásos kardcsörtetés, és a csendes, eredménytelen visszavonulás, amikor változik a „téma”, azt egyelőre nem tudni.
Ezen sorok írásakor még három órával előtte vagyunk a vasárnap esti demonstrációnak. Tehát azt sem lehet tudni, hogy mi lesz az előre „megjósolt” balhéból, provokációból. Így arról a későbbiekben fogok beszámolni.
Összefoglalásul azért néhány elgondolkodtató kérdés:
  • miért van az, hogy a jobbikosok felvetéseit évekig lesöpri a kormánypárt, függetlenül attól, hogy azok mennyiben szolgálnák a lehető legszélesebb társadalmi, nemzeti érdekeket?
  • miért van az, hogy amikor a valóság, vagy a népharag mégis igazolja a Jobbik véleményét, akkor a Fidesz mégis nekilát a megoldásnak?
  • miért van az, hogy ez a megoldás mégis rendre félremegy, elakad, megbukik?
  • kinek lehet az az érdeke, hogy ez rendre így történjen, mennyiben szolgálja ez a magyarok érdekét?
  • vagyis: ki, melyik párt, melyik politikai közösség szolgálja a nemzeti érdekeket, és melyik nem, kevésbé vagy rosszul?
  • nem lenne végre itt az ideje nem a kisebbik rosszat, hanem a jót, a jobbikat, a Jobbikot választani?
A kérdésre legkésőbb 2018 tavaszán megfelelő, bölcs és okos választ kellene adni.
Ja, és nem bedőlni a szélsőségesezésnek, neonácizásnak és protofasisztázásnak, mert ezek csak címkék, amelyeket arra találtak ki, hogy bármi jót kedvezőtlen színben lehessen beállítani.
Vagyis ne hagyják átverni magukat!
Biró László – szebbjovo.hu







Menekültek - "pénzcsinálási mechanizmus" 


"Emberkereskedelem mindig volt,- mert vannak, akik gondoskodnak róla, hogy legyen, az óriási nyereségek miatt. 
Emberi hordáknak kínál kényelmes megélhetést és jövedelmet hosszútávon. Államfők és funkcionáriusok közvetve jutnak ezúton jövedelemhez. 

Segélyeket kapnak az EU-tól, külön az egyes tagállamoktól, a nemzetközi segélyszervezetektől,- ha olyan politikát folytatnak, ami a hosszantartó elnyomást és a mérhetetlen szegénységet biztosítja és menekülésre kényszeríti az ott élő lakosságot vagy annak egy részét. 

Szíriában, Szomáliában háború van, az emberek menekülnek. 

Szervezett bűnbandák szednek be hatalmas összegeket,- fejenként 6-10 ezer dollárt a menekültek Európába szállításával. Ezen felül is külön megfizettetik azokat a "szolgáltatásokat", amivel a megfelelő politikai státus elérését a célországban elősegítik a menekült részére. 

Megteremtik a menekült személyével kapcsolatos "legendát". Ha a nincstelen (?) menekült anyagilag megengedheti magának, neve és fényképe bekerül a helyi újságba (itt az újságok/újságírók felelőssége is megkérdőjelezhető),- hihetővé téve a politikai üldöztetést. Ezzel a módszerrel Európában a szükséges státust elérni a legkönnyebb. 

A varázsszó: Asyl. 
Egy hajó 360 menekülttel, ahol fejenként csak 6000 dollár a "fuvardíj" - összesen egy úttal - 2 millió dollár a bevétel! 
Szervezett bűnbandák készségesen állnak az utazásokat szervező hajósok rendelkezésére, akár úgy is, hogy kifizetik a felmerült "költségeket" és az így Európába került menekültek évekig törlesztik a rájuk fordított összegeket szerencsés megmenekülésükből kifolyólag - hálából,- azaz törlesztik az adósságot. 

A menekülteket befogadó táborok saját országuktól kapják a pénzt a menekültek ellátására, regisztrálására anélkül, hogy tevékenységüket bárki is ellenőrizné vagy valamilyen szigorú szabályokat kellene betartaniuk. 

Európa politikusai jelentős összegeket vehetnek fel azért, mert ők rendszeresen a menekültek felmerülő "problémáival" foglalkoznak,- ez pedig igencsak szerteágazó bevételi forrás. 

Politikusok és egyéb állami tisztviselők országuk adójából kapják a pénzt tevékenységükért, az adófizetők pénzén kényelmes életre rendezkedhetnek be, mert a probléma nem oldódik meg olyan gyorsan,- ilyen bevételi forrásokat nem lehet elapasztani. Ők csinálnak a menekültekből politikai tőkét - és megélnek belőle kényelmesen.

Különböző vállalatok és a hadsereg óriási bevételeket szednek be azért, mert gondoskodnak arról, hogy Európa mielőbb bevehetetlen erőddé változzék az ő közreműködésükkel. 

A nemzetközi konszernek és bankok pedig abban érdekeltek anyagilag, hogy ez az állapot állandósuljon, a menekültek származási országa és az általuk "megcélzott" ország mind gazdaságilag, mind pénzügyileg sok minden legyen, csak ne stabil. Mindez meghozza számukra az anyagi hasznot a hitelek megadásával. A konszernek könnyebben és olcsóbban jutnak nyersanyaghoz és olcsó munkaerőt kapnak. 

Szakképzettség? Ugyan kérem! Nem véletlen az sem, hogy a média által közölt hírek kizárólag az embercsempész bandák tevékenységére koncentrálnak. Mennél ijesztőbbek és rémületet, - nem utolsósorban sajnálatot keltenek ezek a hírek az olvasókban, annál inkább ezek kötik le a figyelmet és senkinek nem jut eszébe arra gondolni, hogy utánanézzen: vajon kinek is van haszna ebből? Egyszerű, mint a pofon! 

Tény és való, hogy bűnbandák szervezik a "menekültek" útjait Európába. Ezek beszedik a pénzt a menekültektől, ez tehát nem az adófizetők pénzéből kerül egyenlőre kiadásra. Ami azonban utána jön: a Földközi tengeren két német hajó cirkál, az a feladatuk,hogy "kimentsék" a menekülteket a süllyedő bárkákból, vattába csomagolják, egészségügyi ellátásban részesítsék őket és kitegyék valamelyik olasz tábornál,- ahol már tárt karokkal várják őket az adófizetők pénzén fenntartott táborok, teljes ellátással személyzettel. 

A nyilvántartásba-vétel és egyéb adminisztráció elintézése ugyanúgy az adófizetők pénzéből zajlik és hetekig ottmaradnak, a teljes ellátás költsége adóból megy, az államkasszából. Nem véletlenül sikított az olasz miniszterelnök,hogy az Unió adjon pénzt, különben szélnek ereszti a menekülteket Európa más országai felé Isten és a pápa áldásával. 

Még a vonatjegyek is megvásárolja nekik,- úgyszintén az adófizetők pénzéből. A két német hadihajó pedig újra kifut a tengerre, most már a német Uschi döntése értelmében annak a NATO-parancsnokságnak a felügyelete alatt, akik a gyorstámadó egységeket szervezik. Na kinek a pénzén? 

A bűnbandák azonnal pártfogásukba veszik a "menekülteket", ellátják őket drogokkal eladásra, vagy prostitúcióra kényszerítik a nőket, esetleg adják-veszik, ami emberkereskedelemnek minősül,- már nem az adófizetők pénzén. 
Az adófizetők pénzén "támogatják" és tartják fenn azokat a különböző országokban honos segélyszervezeteket, amelyek kizárólag azzal foglalkoznak,hogy a "menekültek" megsegítését célzó intézkedéseket a parlamentben keresztülvigyék, szervezzék az ellátásukat, és nyafogjanak a tv-ben, újságban, megszakadnak a szívek, mert ezek a szerencsétlen nyomorultak mindent elveszítettek, polgárháború, család oda,- semmijük sem maradt,- csak éppen ki tudtak fizetni az Európába jutásért a bűnbandáknak 6-10 ezer dollárt! 

Ezek a "segélyszervezetek" gyűjtik az adományokat, hogy el tudják látni a szegény traumatizált menekültet a legújabb és lehetőleg a legdrágább mobiltelefonnal, hogy azon tudjon kommunikálni a "meggyilkolt", elvesztett családdal. 
Ezek az adófizetők pénzén élősködő segélyszervezetek gondoskodnak a lakhatásukról, ami miatt iskolai tornatermeket ürítenek ki, újabban magánlakásokból dobják ki a bérlőket, esetleg egy üres kastélyt vesznek igénybe, vagy egy ötcsillagos szállodát, elvégre a szegény traumatizáltaknak teljes nyugalomra van szükségük, hogy el tudják látni bokros teendőiket a bűnözés területén. 

Kapják az ingyenes orvosi ellátást, a takarítónő eltakarítja utánuk a koszt -mert hát ők mással vannak elfoglalva - mondjuk lányokat hajkurásznak, vagy éppen betörnek, lopnak, rabolnak, hogy ne az egész BTK-t soroljam. 
Nos,mindezt az adófizetők és az EU pénzén, amit szintén az egyes országok adófizetőitől szednek be és előre átutalják Brüsszelnek, hogy aztán pályázatok útján morzsányi összegeket még vissza is kapjanak, amit aztán ki lehet plakátolni: 
"Az építkezést az EU "segítségével és anyagi támogatásával valósítottuk meg!" 

Fából vaskarika. Ezen a területen olyan pénzek vándorolnak egyik helyről a másikra, amiről a józan embernek fogalma sincs. Most felteszem a kérdést: Hova folynak be az adók? A magyar államhoz! Ki készíti a költségvetést a befolyó pénzekből? A kormány. Ki hagyja jóvá? A képviselőtestület. 

Magyarul: az országban működő segélynyújtó szervezeteket az állam támogatja anyagilag,- és miből? Az adókból! 
Azaz, minden adózó magyar állampolgár pénzéből,- és hogy mire költik? Ahhoz az adózónak az égvilágon semmi köze! Logikus, nem? 

Ezen túlmenően az adományozás is nagy divat,- gyűjtik rendesen. Németországban novemberben kezdődnek a nagy adománygyűjtő tv-adások,- egy-egy ilyen műsor kb. 8.-10 milliót hoz a konyhára. 

Nos, ez a pénz általában (de legalábbis nagy része) a Vöröskeresztnek megy, hogy a világ minden táján folytathassa áldásos segítő tevékenységét. 

Folytatja is - és kezdi azzal, hogy az adomány teljes összegéből levon a saját maga számára 15 %-ot, mert minden szentnek maga felé hajlik a keze, ugyanis ebből tartja fenn az adminisztrációt, a saját épületet, a szállítóeszközeit és gyakorlatilag mindent. 

A "lecsípés" után még az is elképzelhető, hogy az adományokból még arra is jut, amire az adományozók szánták! 
Természetesen az ideérkező "menekültek" leginkább az iszlám vallás hívei - tehát szükségük van egy "imaházra" - errefelé mosenak nevezik. 

Ugyan a média nagy hangon veri dobra, hogy ennek a megépítéséhez a telekárat a moszlim közösség összespórolta, viszont Szaúd-Arábia igen nagy összegeket fordít arra, hogy mennél több legyen belőle,- tehát küldi a pénzt a telekvásárlásra, építkezésre, és Allah szakállára. 

Még nem kezdődött meg Magyarországon a nagy mohamedán templomok építése? 
Nem? Kis türelem, - majd arra is rövidesen sor kerül! 
Mert ugyebár nem volt elég a 150 éves török uralom az országban - kérünk belőle még! 
Nos ezek a szerencsétlen "menekültek" az adófizetők pénzén élnek, mint hal a vízben - csak az őslakosságnak nem jut semmi! 

Ők feleslegessé váltak Európában. Ők ugyanis fehérek, keresztények, nem bűnözéssel foglalkoznak, csak dolgozni akarnak a megélhetésükért és azért, hogy mennél több tribut-ot fizethessenek a moszlimoknak, akikből egyre több lesz Európában. Ennek a hátterében az is áll, hogy a nagy pártoknak szükségük van új választókra, - a törzsválasztóik ki vannak ábrándulva a hazugságaikból, ígérgetéseikből és a kapzsiságukból. 

A moszlimok meg kaphatók arra, hogy belépjenek a pártokba,- és a saját érdekeiknek megfelelően alakítsák a törvényeket. Természetesen az adófizetők pénzéből! 

A kunyhóban élő menekültnek egy dolga van: elindulni Európa felé! Ha nincs meg a 6 000 dollárja az "útiköltségre",- akadnak bűnbandák mindenütt, akik kifizetik helyette,- viszont élete végéig nyöghet a visszafizetés miatt. 
Ezt meg tudja tenni a drogok eladásával, hogy a környezetéből újabbakat ajánl, akinek ugyancsak kifizetik az útiköltséget - és így mindig vannak újabbak, akik ezt vállalják. 

A megelőlegezett pénzt azonban a bűnbandák, a maffia keményen behajtja,- néha többszörösen is. A Fekete-tengeri "menekült-mentési" akció óriási sikereket és anyagi gyarapodást idézett elő. 

A menekültek (?) rájöttek,hogy ezzel a mentési akcióval sokkal nagyobb az esélyük az Európába jutásra és ezen felbuzdulva még nagyobb tömegeket lehet Európába szállítani - a lélekvesztőkön - hiszen úgyis kimentik/megmentik őket. 

Az európai politikusok pedig csodálkoznak (?) mi is történik tulajdonképpen? Mert ők egészen mást terveztek. A nagy mentési akcióval egy piacot teremtettek- ami remekül funkcionál, és milliárdos bevételeket biztosít- -mindenkinek, aki ezzel kapcsolatba kerül. 

Egyre többen nyomulnak erre a területre a saját, jól felfogott anyagi érdekeikből. 
Ebből is látszik, milyen "politikusok", intelligenciabestiák irányítják Európa "hajóját". 

"Júlia" 
(javítva) 

Már csak egy kérdésem van: kiknek van számolatlanul pénzük? 



Tóth Gy. László: Idegenek, bevándorlók, üldözöttek 



Magyar Nemzet, 2015. július 8. (kisebb rövidítésekkel) 
Az ENSZ adatai szerint jelenleg kétszázmillió a kényszermigránsok száma a világon. Ázsia és Afrika országaiból ötmillióan tartanak Európa felé, de ötmillió cigány is érkezhet Európa keleti feléből Nyugatra. A legutóbbi egy évben ötven- millió ember hagyta el szülőföldjét, és vágott neki a világnak abban a reményben, hogy valahol menekültstátust kapnak. Törökországban két millió nincstelen él, akik Szíriából és Irakból menekültek. Törökország eddig hat és félmilliárd dollárt költött a migránsok ellátására, a nemzetközi szervezetek mindössze 350 millió dollárt adtak. A helyzet előidézői, az USA és Szaúd-Arábia nem segítenek, csak az időt húzzák. Az Amnesty International szerint Szíriában a lakosság fele, tizenegy millió ember veszítette el az otthonát a 2011 óta dúló polgárháborúban. Hét millióan Szíriában maradtak, négy millióan mentek Libanonba, Jordániába és Törökországba. A nyomor, a reménytelenség és a kilátástalanság milliók napi tapasztalata. 
Az Európába beáramlók nagy részének élettel kapcsolatos felfogása, világnézete, hit-és normarendszere eleve lehetetlenné teszi az integrációt az európai közösségbe. A szakképzetlenség, a nyelvismeret hiánya csak tovább súlyosbítja a helyzetet. Senki nem tudja, mi lesz azokkal, akiknek a kérelmét elutasítják? 
A multikulturalizmus megbukott 
Az új helyzetre új reakciók születtek szerte a világon. Ausztráliában, aki illegálisan próbálja átlépni a határt, az elveszti azt a jogát, hogy menekültstátuszért folyamodjon. Canberra meghirdette a "No Way" (Nincs út, lehetőség) programot. Ennek lényege: "Mindenki kitessékelünk, legyen szó családokról, vagy gyerekekről, vagy jól képzett emberekről." Az érvényes jogi eljárások után, 186 ezer letelepedni vágyót fogadnak be évente. 
Az Egyesült Államok fokozottan védi a repülőtereit és a kikötőit, a Mexikóval közös határszakaszra 1100 kilométer hosszú falat építettek. 
Dánia bezárkózott: "Ha Dániába jössz, dolgoznod kell" - ez az utcai óriásplakát fogadja a bevándorlókat. Az országnak ekkor még baloldali kormánya volt. 
II. Margit, dán királynő a 75. születésnapján tartott ünnepségen így fogalmazott: "Magától értetődő, hogy ha egy társadalom sok embert fogad be kívülről, akkor meg kell határozni a követelményeket, hogy megértsék, hova is érkeztek. Nem várhatják el, hogy otthoni társadalmi modelljeiket behozzák a mi országainkba." 
Helmudt Schmidt volt német kancellár egy 2002-ben megjelent könyvében így fogalmazott: "Idealista meggondolásokból, ami a harmadik birodalom miatti bűntudatból fakadt, túl sok idegent fogadtunk be." 
Tony Blair és Angela Merkel már öt éve kijelentették: a multikulturalizmus megbukott. David Cameron, jelenlegi brit miniszterelnök szerint a szélsőségesség terjedésének egyik oka a multikulturalizmus. 
Egyre több józan társadalomkutató és politikus ismerte fel, hogy a különböző kultúrák és civilizációk együttélése egyáltalán nem problémamentes, sőt, az iszlám szalafista változata lehetetlenné tesz mindenfajta békés egymás mellett élést. A titkosszolgálatok szerint Németországban hétezer szalafista él, Franciaországban száz mecsetben hirdetik az erőszakos fellépésre buzdító iszlám tanokat. 
A jelenlegi kritikus helyzet sokaknak eszébe juttatta Roosevelt amerikai elnök kezdeményezését, aminek eredményeként 1938-ban Evianban több mint harminc ország részvételével konferenciát rendeztek arról, hogy a résztvevők a német és osztrák területen élő zsidókból hányat hajlandók befogadni. A konferencia sikertelen volt, mindenki ragaszkodott saját szigorú bevándorlási kvótájához... Az Egyesült Államok akkor sem tett semmit. A gazdag és fejlett világ ismét nagy kihívás előtt áll. Valószínűleg erre utalt a német kancellár Angela Merkel, aki szerint nem elég, ha egy állam demokratikus, mert működőképesnek is kell lennie! 
Doktrinerséggel nem jutunk előre 
A liberális bevándorlás politika teljes csődjét jelzi, hogy Svédországban az erőszakos szexuális bűncselekmények 85 százalékát bevándorlók követik el. Az ország lakosságának mindössze 4,4 százaléka muzulmán, ugyanakkor az erőszakos bűncselekmények elkövetőinek 70 százaléka muzulmán! Ilyen statisztikák mellett az emberjogvédő szervezetek hiába állítják a többségi társadalom nagy részéről, hogy előítéletes, kirekesztő és alapvetően rasszista. Ez a doktriner magatartás csak nehezíti a helyzet megoldását. A liberálisok különösen szeretik a bevándorlókat, mert a más rasszhoz és kultúrához tartozók betelepítésétől várják a nemzetállami nacionalizmusok kimúlását. A fehérek és a színes bőrűek keveredését, a fehér rassz elleni látens gyűlöletük miatt kifejezetten kívánatosnak tartják, ráadásul ezzel közelebb jutnak az úgynevezett nyitott társadalom megvalósításához, ahol már alig vannak közös etnikai-kulturális gyökerek. Elképzelésük szerint csak ez az út vezet a nacionalizmus, a rasszizmus és az antiszemitizmus végleges megszüntetéséhez. Ezért támogatja a zsidóság balliberális része a bevándorlást. 
A magyarországi baloldali és liberális erők elveszítettek valóságérzékelési képességüket is. Abszurd vígjátékba illő álláspontjuk szerint a kormány egy nem létező problémával hadakozik: Kunhalmi Ágnes, a szocialista Barbie-baba és a plasztik-emberekre emlékeztető Horváth Csaba és társai érdemi mondanivaló hiányában a valóság létezését tagadják. Idegenellenességről, rasszizmusról és kirekesztésről beszélnek. A belvárosi szubkultúrához tartozó baloldali liberálisok és zöldek lényegében mindenkit befogadnának. Korunk legnagyobb politikai ripacsa, aki bőszen küzdött a határainkon túl élő magyarok ellen, most műkönnyeket hullat a bevándorlókért. Mert az "idegen szép"! A fogalmak (migráns, bevándorló, menekült, munkavállaló) szándékos félreértése és keverése miatt álláspontjuk racionális keretek között logikailag értelmezhetetlen. A fizikailag is megjelenített határzárakat az őrültség, az embertelenség, a nacionalizmus, az idegenellenesség és a demagógia megnyilvánulásaként ért elmezik, miközben egyetlen használható ötletük sincs a problémák megoldására. Szelényi Zsuzsa, az egyik balliberális pártcsoportosulás képviselője nemrégiben a következő irracionális magyarázattal állt elő: a debreceni menekülttáborban kirobbant verekedés és zavarkeltés valódi oka, hogy a magyarországi politikai jobboldal nem szereti a "menekülteket", ezért frusztráltak, és félnek szegények. Ezek a migránsok óriási összegeket fizettek különböző embercsempész bandáknak. De ha a hazájukban nincstelenekként éltek, honnan volt ennyi pénzük, miből vették a legmodernebb okostelefonokat? És az embercsempész bandák mitől ennyire bátrak? Nem zárhatjuk ki, hogy az egész népvándorlási folyamat nem más, mint a nagyhatalmi játszmák egyik újabb rejtett epizódja. 
Az Amnesty International magyarországi aktivistái a Kossuth téren hullazsákokba bújva vállaltak szolidaritást a migránsokkal. Álláspontjuk szerint "minden ország, köztük Magyarország is, tartsa tiszteletben az Európába érkező menekültek, migránsok és menedékkérők jogait, és nyújtsanak számukra hatásos védelmet területükön és határaikon egyaránt." Arról nem szólnak, hogy ki állja a számlát, és melyik ország képes több százezer munkára alkalmatlan ember befogadására és ellátására, akiknek a nagy része ráadásul nem is akar asszimilálódni. 
Az eddigi gyakorlat szerint csak azokat a migránsokat kötelező befogadni, akik politikai üldözöttek, akik hazájukban - ideértve a családjukat is - életveszélyes fenyegetésnek vannak kitéve. Lényegében ugyanez vonatkozik azokra, akik háborús területről menekülnek. Nyilvánvaló, hogy Szíriában, Irakban, Líbiában, Afganisztánban, Eritreában, Szomáliában és Jemenben az ott dúló polgárháborúk miatt senki sincs biztonságban.
Az Iszlám Állam támadássorozata 
A népvándorlással kapcsolatos problémák során az is nyilvánvalóvá vált, hogy az EU intézményei szokás szerint tehetetlenek, az országok közötti szolidaritás minimális. Ugyanakkor az Európai Unió eddig folytatott nagyvonalú liberális bevándorlási politikája két ok miatt sem folytatható: a nemzetállami keretek között működő, és arra méretezett szociális ellátórendszerek képtelenek több embert ellátni, ráadásul az elmúlt évtizedben nyilvánvalóvá vált, hogy a multikulturalizmus megbukott, a menekülthullám az európai értékek, és normák érvényesülését veszélyeztetik, a párhuzamos társadalmak létrejötte pedig szinte megoldhatatlan konfliktusforrássá vált. 
Az Egyesült Államok valószínűleg aligha bánja, hogy Európa képtelen ellátni külső határai védelmét, és az egész kérdéskör korrekt kezelését. Ugyanakkor mindenki tudja, hogy a jelenlegi nagy népvándorlás indirekt és direkt előidézője az Egyesült Államok felelőtlen és dilettáns külpolitikája: Afganisztán megszállása, Irak és Líbia szétbombázása, Szíria destabilizása. Az úgynevezett arab tavasznak kikiáltott zavarkeltés mára beláthatatlan következményekkel járó folyamatokat indított el. Ez a kísérlet egyértelműen a nyugati demokráciák kudarca. Nagy-Brtiannia, Franciaország és az USA figyelmen kívül hagyták az eltérő kulturális sajátosságokat, és azt a tényt, hogy a lakosság kilencven százaléka kiszolgáltatott nincstelen. Az Iszlám Állam nevű szörnyszülöttet lényegében az Egyesült Államok hozta létre: Jonh McCain, republikánus amerikai szenátor személyesen is rész vett az Asszad ellenes, szíriai - mérsékeltnek minősített - dzsihádisták helyzetbe hozásán, akik aztán az al-Kaid aval és a különböző szunnita terroristacsoportokkal összefogva kezdték el a területfoglaláshoz vezető népirtó támadássorozatot. 
A Balkán felől érkező népvándorlás 
A jelenlegi folyamatok végső fokon Európát - mint önálló entitást - veszélyeztetik. Kontinensünk fehér, nyugati, keresztény civilizációjának ellenálló képességét csökkenti az uniót jellemző dilettantizmus és az önfeladásra való hajlam. A kiszámíthatatlan Jean-Claude Juncker és az iskolázatlan egocentrikus, köztudottan zsidó származású Martin Schulz nyilvánvalóan nem alkalmasak az európai értékek és életforma megvédésére. Orbán Viktor miniszterelnök elsőként ismerte fel a Balkán felől megindult népvándorlás tényét és veszélyeit, ráadásul azonnal cselekedett is. Ugyanakkor a Fidesz és a magyar kormány feltűnően óvakodik attól, hogy az Egyesült Államokat nevezze meg a népvándorlás egyik kiváltó okaként. 
A fentiektől függetlenül be kell látnunk, hogy Európának még ma is szüksége van bevándorlókra: a nyelvismerettel rendelkező, magasan képzett, a szociális rendszert nem terhelő munkaerő ma is szívesen látott vendég. Rájuk nemcsak demográfiai, de gazdasági okokból is szükség van. Ezzel a szelekciós mechanizmussal azonban nyilvánvalóan sérül a szolidaritás elve. Vitathatatlan, hogy az EU lényegében antihumánusan, és a keresztény elvek ellenében lép fel, az európai alapértékek érvényesítése hiánytalanul csak a politikai üldözöttek esetén történik meg. 
De nincs más út. Az együttérzésről prédikáló keresztényeknek és a képmutató baloldali és liberális erőknek egyaránt tudomásul kell venniük, hogy e modernkori népvándorláshoz való viszonyulásnak a befogadás és az önzetlen szeretet nem lehet az egyedüli vezérelve. A felelős nemzeti politikának szembe kell néznie azzal a ténnyel, hogy a migránsok nagy részét kizárólag a jobb életkörülmények vonzzák. Ahogy egyikük megfogalmazta: ő már huszonnégy éves, de még nem volt kényelmes élete. Európának nem lehet feladata, hogy az Afrikában és Ázsiában élő képzetlen, iskolázatlan, európai nyelvet nem beszélő, a keresztény kultúrkörtől idegenkedő millióknak jobb életfeltételeket biztosítson, mert ez elkerülhetetlenül együtt járna a gazdasági élet és szociális rendszerek összeomlásával, a társadalmi feszültségek robbanásokhoz vezető gyors növekedésével. Ráadásul nem ismerjük az érkezők szocializációját, szocio-kulturális hátterét, valódi szándékait. Miután a papírjaikat eldobálták, szint e lehetetlen megbízható információt szerezni róluk. Szalafisták, kiképzett dzsihadisták ugyanúgy lehetnek közöttük, mint meghatározott céllal érkező titkosszolgálati ügynökök. 
Európa legyengült immunrendszere 
Az előző évtizedekben tapasztaltak alapján joggal feltételezhetjük, hogy e más vallású és kultúrájú tömeg nagy része nem akar asszimilálódni, integrálódni, e nélkül, pedig igen nehéz lesz pacifikálni őket. Az érzelgős emberbaráti pózban tetszelgőknek is tudomásul kell venniük, hogy az iszlám igenis egy erőszakos, térítő vallás. Velük szemben csak a szeretet fegyverével fellépni - kész kollektív öngyilkosság. Gondoljunk csak arra a huszonegy egyiptomi kopt keresztényre, akiket azért fejeztek le brutális módon a tengerparton, mert nem voltak hajlandók megtagadni a hitüket. Mindannyian többgyermekes édesapák voltak, akik dolgozni jártak Líbiába. Vannak helyzetek, amikor a szeretet ereje nem elég. A Koránt szó szerint vevő szalafisták őrült gyilkosok, akiknek nincs helyük a golyóbison. 
Néhány éve, az Egyesült Államok a Kijevben végrehajtott államcsínnyel -Ukrajna destabilizálásával - minimális befektetéssel vetett véget az EU és Oroszország közötti békés együttműködés korszakának. Európa még az Oroszország elleni bojkott következményeivel küzd, amikor egyszerre milliók indulnak meg az öreg kontinensre... 
De az egész kérdéskör legnyugtalanítóbb és megválaszolhatatlan kérdése mégiscsak az, hogy lehet-e véletlen, hogy ekkora tömegek éppen akkor indulnak útnak, amikor a globalista-atlantista világ egyre jobban sürgeti az Európai Unió önállóságának maradékát is valószínűleg felszámoló Transzatlanti Kereskedelmi és Beruházási Partnerség (TTIP) mielőbbi aláírását? 
Tóth Gy. László 


Több kiló kenyér!! kidobva a debreceni menekült tábor területén. Itt jól élnek...
A magyar kórházakban meg éheznek a járulék- és adófizető betegek...




Földi: háború van az Iszlám Állam és Európa között 

2015-07-07 11:00:00 atv.hu 
Nagy veszély, hogy a menekülthullámmal juttat be terroristákat az Iszlám Állam Európába - ezt Földi László mondta az ATV Egyenes Beszéd című műsorában. 

Az Információs Hivatal volt műveleti igazgatója szerint a terroristák mögöttük profi műveleti tisztek állnak, tudják, hogyan kell kihasználni a gyenge pontokat. A szakember elmondta: erre nincsenek felkészülve a titkosszolgálati szervek, mert egy ekkora emberáradatot lehetetlen kezelni. Hozzátette: most háború van az Iszlám Állam és Európa között, válaszokat kell adni a terroristák lépéseire. 
Az ilyen óriási tömegekben el lehet rejteni a leendő sejtvezetőket, akik a már itt élő, másod- harmadgenerációs migránsok közül toborozzák majd a terrorcselekmények elkövetőit - fogalmazott. Földi László kijelentette: a következő fordulója a nemzetközi terrorizmusnak már itt van, amikor szimultán, több helyen hajtanak végre támadást. A volt műveleti igazgató hangsúlyozta: fel kell készülni, hogy az ilyen elrettentő akciók a későbbiekben is lesznek, ezért kellene megakadályozni a menekülthullámot, de nem feltétlenül kerítéssel. A szakember elmondta: meg kell próbálni megteremteni a feltételeket, hogy az emberek ne induljanak el otthonról. 
Kapcsolódó: 
   Előkapták a bevándorlás-kártyát az amerikai elnökjelöltek - áll a bál a republikánusoknál 




Az európai liberálisok az Európai Bizottság közbelépését követelik a magyar kerítésépítés megakadályozásáért 

2015. július 8. 10:41 Kuruc.info 
Írásbeli kérdéssel fordultak az Európai Bizottsághoz uniós liberális képviselők a magyar-szerb határon építendő kerítés és a Magyarországon elfogadott új menedékjogi szabályok miatt - tudatta kedden a Liberálisok és Demokraták Európai Szövetségének európai parlamenti (EP-) képviselőcsoportja. 
Sophie In 't Veld holland politikus szerint ez újabb "sajnálatos és idegenellenes intézkedés" a magyar kormány részéről, amely "szembemegy az unió értékeivel és politikáival". 

Sophie In t Veld

"Világos választ akarok a bizottságtól. Megvárják, míg megépül a kerítés, vagy még az előtt beavatkoznak?" - követelőzött a politikus, aki szerint a görög, spanyol és bolgár határon álló kerítések is azt bizonyítják, hogy az "Európa-erőd" nem jelent megoldást. 

"A történelem megmutatta, hogy a falak soha semmi jót nem hoztak, és nem állják útjukat az embereknek" - idézi a frakció közleménye a politikust, aki arra is választ vár, hogy mit tesz majd a bizottság, ha "Magyarország elutasítja a menedékkérőket, s megtagadja tőlük a jogot, hogy humanitárius segítséget és menedéket kérjenek". 

A svéd Cecilia Wikström, a frakció migrációs kérdésekért felelős szóvivője szerint elfogadhatatlan, hogy miközben minden korábbinál többen "menekülnek" a világban, Magyarország "falakat emelve elszigetelje magát". 


 
Cecilia Wikström

"Magyarországnak tiszteletben kell tartania a nemzetközi jogot, például a genfi egyezményt. Kötelességünk és nem választás kérdése, hogy szolidárisak legyünk, és jogilag korrekt eljárásban részesítsük a menedékkérőket" - foglalt állást Wikström. Szerinte a magyar miniszterelnök "mini-Oroszországgá" alakítja hazáját. "Az EU-nak azonnal cselekednie kell, nyomást kell gyakorolni a magyarországi rezsimre, mielőtt túl késő lesz" - zárja mondandóját a svéd EP-képviselő. (MTI nyomán) 
Kapcsolódó: 
   Pintér Sándor: Az unión kívül kell menekülttáborokat létrehozni 
   Nem a menekültek vannak többen, hanem a halottak 
   Ösztönzés: az EU 6 ezer eurót ígér egy-egy menekült befogadásáért 
   Nyolcmillió eurót kap Magyarország a menekülthullám kezelésére 
   Norvégiában nincs hely az "euro-menekültek" számára 
   Az osztrákok újra határőrséget akarnak 
   Videó: Európa 2029-ben 
"Hétfő délután Traiskirchenben bevándorlók torlaszoltak el egy útszakaszt, hogy tiltakozzanak az Eisenstadtnál sátorban való elhelyezésük ellen. A rendőrség begyűjtötte a hangadókat, a város polgármestere pedig nyilatkozatában leszögezte, hogy "a város megtelt"! Karintiában és Burgenlandban sátortáborban helyezik el az illegális határátlépőket, akik arra panaszkodnak, hogy sátrakban kibírhatatlanul meleg van. Panaszkodnak az ételadagok mennyiségére és az ellátó állomásoknál lévő, hosszú sorokra is. 
Az Ausztriában begyűjtött menekülteket használaton kívüli intézményekben, így főként volt laktanyákban helyezik el. Az illegális határátlépők száma rohamosan emelkedik." 







Pintér Sándor: Az unión kívül kell menekülttáborokat létrehozni

Fidesz: A határzár a legális átkelők felé terelné a tömeget

MH/MTI – 2015.06.26. 11:15
A műszaki határzár kérdése részben arról szól, hogy ha valaki be kíván nyújtani bármilyen kérelmet az Európai Unióban, akkor a határellenőrzési pontokon lépjen be Magyarországra, ne pedig a zöldhatáron keresztül, illegálisan. Erről a Fidesz országgyűlési frakciójának szóvivője az M1 aktuális csatorna péntek reggeli műsorában beszélt. Pintér Sándor belügyminiszter szerint az unión kívül kell menekülttáborokat létrehozni. Tóbiás József, az MSZP elnök-frakcióvezetője úgy látja: nagy kihívás előtt áll Európa, hosszútávú szempontokat figyelembe véve kell megoldást keresnie a migráció gondjaira.
Az Európai Unió területén kívüli menekülttáborok létrehozását javasolja Pintér Sándor belügyminiszter, aki szerint innen kötelezően be kellene fogadni a háború vagy üldöztetés elől menekülőket, míg a gazdasági migránsok beengedéséről a tagországok egyénileg, szabadon dönthetnének.
A kormány képviselője erről pénteken, a Századvég Alapítvány Újkori népvándorlás - Európa kihívás előtt címmel rendezett, budapesti konferenciáján beszélt.
Pintér Sándor szólt arról is, hogy Európa jelenleg egy nehezen teljesíthető kettős elvárást fogalmaz meg Magyarországgal szemben a migráció kérdésében. Az országnak ugyanis egyfelől nem szabad őrizetben tartania a menekültügyi eljárás alatt állókat, másrészt a nyugatra haladásukat is meg kell valahogy akadályoznia - fejtette ki a tárcavezető. Kiemelte, az emberi élet megmentése mindenek előtt áll, ezért például a háború vagy üldöztetés elől menekülőket mindenképp be kell fogadni, a vita az illegálisan érkező gazdasági migránsokról kezeléséről folyik.
A belügyi tárca vezetője hangsúlyozta: a a Törökország felől szárazföldön érkező bevándorlók elsőként Görögországban vagy Bulgáriában lépik át az Európai Unió határát, azonban ott elmulasztják regisztrálni őket, ez elsőként Magyarországon történik meg. Hozzátette: a magyar-szerb határon csütörtökön elfogott, a továbbhaladásukat agresszíven követelő 1314 migráns közül korábban egyet sem regisztráltak, holott jelentős részük Afganisztánból és Pakisztánból érkezett, vagyis lehetetlen, hogy korábban ne léptek volna uniós országba.
Magyarország emiatt a helyzet miatt is döntött úgy, hogy védelme érdekében ideiglenes kerítést épít a magyar-szerb határon - fejtette ki Pintér Sándor, aláhúzva, hogy az embercsempész-hálózatok felderítésére is nagy figyelmet fordítanak. Tájékoztatása alapján Ausztria, Szerbia és az Europol segítségével eddig több mint 600 embercsempész-csapatot fogtak el, akik helyére azonban mindig újak érkeznek, hiszen tagjaik egy-egy akcióval sokszor éves fizetésük többszörösét kereshetik meg.
A belügyminiszter elmondta, Magyarország technikai és személyzeti segítséget ad a macedón-szerb határ védelmére, emellett a szerb határőrséget jelenleg 40 osztrák határőr segíti, akikhez hamarosan 80 német rendőr is csatlakozik.
Pintér Sándor kitért arra is, hogy a migráció a terrorveszéllyel is együtt jár, hiszen például amennyiben az Iszlám Állam katonai vereséget szenvedne, akkor az ő terrorista tagjai indulnának az unió felé.
Lánczi András, a Századvég Alapítvány elnöke kifejtette, a migráció egyszerre demográfiai, biztonságpolitikai, valamint erkölcsi, filozófiai kérdés, amely egyben talán az unió egyik legnagyobb válsága is megalakulása óta.
A szakértő szerint a magyar kormány helyes stratégiát választott, amikor a migráció problémájára nem érzelmi alapú, hanem az ország érdekeit szem előtt tartó megoldásokat javasolt. Lánczi András a kormány sikerének nevezte, hogy éjjel Brüsszelben kiderült, Magyarország külön elbírálást kap a migránsok elbírálásában.
Schőberl Márton, a Külügyi és Külgazdasági Intézet (KKI) főigazgatója szintén Magyarország sikerének nevezte, hogy az európai közvélemény immáron tudja, hogy Magyarországra nagyobb migrációs nyomás nehezedik, mint a mediterrán térség egyes országaira. 
Szeged és a migráció
Botka László szerint a migráció semmilyen különösebb társadalmi feszültséget nem okoz Szegeden. A Tisza-parti város szocialista polgármestere ezt pénteken a szegedi közgyűlésen mondta, ahol a napirend előtti felszólalások nagy része az illegális bevándorlással foglalkozott. Botka László kijelentette: semmiféle konfliktus nem volt a város polgárai és a migránsok között.
Nógrádi Tibor, a Fidesz-LÉT frakció vezetője a közgyűlésen rendkívüli ülés összehívását kérte az illegális bevándorlás ügyében. Mivel a probléma sokrétű, javasolta, hogy a közgyűlésen vegyenek részt az érintett települések polgármesterei, és azok a kormányzati szerveket, akik szerepet vállalnak az ügy kezelésében. Emellett egy Szeged-stratégia kidolgozását is javasolta a város teendőinek feltérképezésére, illetve annak rögzítésére, miben tudja a település segíteni a probléma megoldását.
Binszki József (DK) arról beszélt, szerinte egyszer a magyarság szégyelli majd magát amiatt, ami most a migrációs kérdésben történik. "A legaljasabb emberi ösztönökre épít a kormány akkor, amikor az idegengyűlöletet szítja fel éppen azért, hogy a saját gyászos teljesítményéről elvonja a figyelmet" - mondta.
Tóth Péter (Jobbik) szerint a bevándorlók közegészségügyi kockázatot jelentenek, mivel olyan területekről jönnek, ahol gyakoriak a fertőző betegségek. Az általuk eldobált ruhákat egyesek összeszedik, a piacon árulják és ezzel betegségeket terjeszthetnek. Elmondta, nemcsak az illegális bevándorlók jelentek meg, de az embercsempészet is felütötte a fejét, utalva a helyenként rájuk várakozó taxisokra.
Botka László válaszában azt mondta, a migráció semmilyen különösebb társadalmi feszültséget nem okozott Szegeden, hiszen semmiféle konfliktus nem volt a város polgárai és a migránsok között. A rendőrségtől bekért bűnügyi adatok alapján nem köthető a migránsokhoz bűncselekmény – mondta Botka László.
Fidesz: A határzár a legális átkelők felé terelné a tömeget
Tuzson Bence közölte: mindent meg kell tenni annak érdekében, hogy "rendet tegyünk"; Európában ki kell alakítani valamilyen egységet ebben a kérdésben, de ehhez változtatni kell az európai szabályokon, és az európai államoknak is "változtatniuk kell a magatartásukon".
Megjegyezte, Magyarországnak arra is törekednie kell, hogy technikailag megoldja a problémát, hiszen eddig három-négyezer embert helyezett el úgy, hogy 1500 emberre van kapacitása. Nem jó az a szabály, hogy "vissza lehet rakni" az embereket oda, ahol beléptek az unióba - mondta a dublini rendeletre utalva, majd hozzátette: vagy "vegyük komolyan ezt a szabályt", hiszen az emberek nagy többsége Görögországban lép be először az EU-ba, nem pedig Magyarországon.
A szóvivő elmondta, úgy látja, az unió egyre komolyabban kezd foglalkozni azzal a magyar felvetéssel is, hogy nemcsak a Földközi-tengeren keresztül áramlanak Európa felé a bevándorlók: többen kérnek menedéket Magyarországon, mint Olaszországban. A valóság az, hogy a szárazföldön érkező menekültek jelentős része Magyarországon keresztül próbál bejutni az EU-ba - hangsúlyozta.
Tóbiás: Hosszú távú megoldás kell 
Az MSZP elnök-frakcióvezetője szerint nagy kihívás előtt áll Európa és nem rövid, hanem hosszú távú szempontok kell, hogy vezessék a megoldás megtalálásában a migráció kérdésében.
Tóbiás József pénteki budapesti sajtótájékoztatóján - megerősítve az általa Brüsszelben elmondottakat - közös európai megoldás keresése mellett foglalt állást. Értékelése szerint a 21. század elején elnyúló vándorlásra, menekültáradatra számíthat Európa.  Elmondta, Európa vezetőinek, így a magyar kormánynak is rövid távon biztosítania kell a schengeni határok védelmét, hogy minden magyar állampolgár biztonságban tudja magát. Hozzátette: biztosítani kell azt is, hogy a magyar állampolgárok szabadon mozogjanak Európában.
Szerinte hosszú távon az lehet a megoldás, hogy azok az országok, ahonnan a menekültek érkeznek, újra biztonságossá válnak. Ha "a helyben maradás programját" Európa közös erőfeszítéssel megalkotja, akkor a következő 10-15 évben ez a kérdés kezelhető - mutatott rá.
Tóbiás József középtávú megoldásnak nevezte a kvótarendszert, amely szerinte hasznos lett volna Magyarországnak, és a magyar kormánynak támogatnia kellene azt. Jelezte, az MSZP a migráció kérdésében a nap folyamán civil és szakmai szervezetekkel egyeztet, hogyan lehetséges nem politikai megoldásokban is gondolkodni.
Az ellenzéki politikus úgy fogalmazott, hogy nem lehet gyűlöletkampánnyal ezt a kérdést megoldani, nem lehet párpolitikai célokra felhasználni emberi sorsokat csak azért, mert szavazatot akarnak szerezni a szélsőjobboldalról, vagy akár baloldalról. Felelősséggel kell hozzáállni ehhez kérdéshez - hangoztatta, hozzátéve, hogy sem a szögesdrót, sem nemzetközi egyezmények felmondása nem segíti Magyarországot.
Kitért arra, hogy az EU 40 milliárd forintot költ menekültügyi hivatalokra, a schengeni határok védelmére és az Europol finanszírozására, ennek a többszörösére van szükség.
Tóbiás József csütörtökön Brüsszelben részt vett európai baloldali politikusok találkozóján, ahol olyan kérdésekről folytattak vitát, amelyek kapcsolódnak azokhoz a kérdésekhez, amelyek a csütörtök-pénteki brüsszeli EU-csúcs napirendi pontjai, illetve amelyeket kiemelkedő európai érdeklődés övez.
Harangozó Tamás frakcióvezető-helyettes bejelentette: aZ MSZP összegyűjtötte az Országgyűlés rendkívüli ülésének összehívásához szükséges számú aláírást, így a Ház elé kerülhetnek a párt menekültügyi megoldási javaslatai. A szocialisták támogatják a négypontos európai csomagot, ugyanakkor a helyzet azonnali, rövid távú, hazai hatáskörben történő kezeléséhez azt javasolják az Országgyűlésnek, hogy még az idei költségvetés módosításával csoportosítson át 22 milliárd forintot a migrációs nyomás kezelésére hivatott szervek számára. Ebből növelnék a bevándorlási hivatal munkatársainak számát és a rendőrség technikai eszközeit. Emellett súlyosabban büntetnék az embercsempészeket.

Lovas rendőrök járőröznek a Tisza árterében Szegednél
A Készenléti Rendőrség lovas rendőrei járőröznek a Tisza árterében és Szegeden péntektől, feladatuk a határsértők elfogása és az ott élők szubjektív biztonságérzetének javítása - közölte a helyszínen a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.
Szenti Szabolcs elmondta, a két járőrpár egyike Szeged Gyálarét városrészében dolgozik, a másik a Tisza árterében, Szeged belvárosa és a magyar-szerb határ között. A lovasok azokra a területekre is eljutnak, ahova a rendőrök gépjárművel vagy gyalog csak nehezen tudnának.
Egy harmadik járőrpár a Homokhátságon, a mórahalmi tanyavilágban teljesít szolgálatot. Itt már hónapok óta járőröznek a lovas rendőrök, a tapasztalatok kedvezőek, a tanyákon élők igénylik a jelenlétüket – tudatta a szóvivő.
Szenti Szabolcs hangsúlyozta, a rendőrség valamennyi, az illegális bevándorlás által érintett területen jelen van, és helikopteres járőrök is ellenőrzik a térséget.
A magyar-szerb határ és a szegedi belváros közötti erdős területen június 24-én több száz határsértőt fogtak el a rendőrök egy akcióban.
  • See more at: http://magyarhirlap.hu/cikk/28866/Pinter_Sandor_Az_union_kivul_kell_menekulttaborokat_letrehozni?honnan=Nemzeti_Hirhalo#sthash.sFPyQNAQ.dpuf


Nyolcmillió eurót kap Magyarország a menekülthullám kezelésére

SERDÜLT VIKTÓRIA2015.06.30. 12:0422




Nyolcmillió eurót kap Magyarország az Európai Uniótól, hogy segítse a migrációs nyomás kezelését - jelentette be Budapesten az EU menekültügyi biztosa. Az még nem világos, hogy Magyarország ezt pontosan mire költi, de Szijjártó Péter külgazdasági- és külügyminisztert az is meglepte, hogy az EU Magyarország területén belül állítaná fel az ideiglenes regisztrációs központokat. 




ERRŐL TUDNIA KELL




Bevándorlásügyi szakértőkkel, ideiglenes regisztrációs központok felállításával segíti az Európai Uniós a magyarországi bevándorlási hullám kezelését. Dimitrisz Avramopulosz, az EU bevándorlásügyi biztosa budapesti tárgyalásai után azonban mindenekelőtt azt emelte ki: hazánk ehhez nyolcmillió eurót kap Brüsszeltől. Az EU ezen kívül támogatja azt a budapesti konferenciát is, amelyen a nyugat-balkáni és dél-európai bevándorlás kérdését fogják megvitatni az érintett országok. 






Szijjártó Péter Dimitrisz Avramopulosszal tárgyal
Forrás: MTI/Soós Lajos

Nem akadályozhatják meg a kerítést

Azt a bevándorlásügyi biztos is kiemelte, hogy aki kihasználja a menekültügyi rendszert, vagy nem jogosult menekültstátuszra, azt vissza kell küldeni. Az egyoldalú megoldásokat azonban nem támogatják, mivel véleménye szerint azok csak más országokra tolják a problémát. A magyar-szerb határra tervezett kerítés felállítását viszont nem akadályozhatják meg.
Minden tagállamnak jogában áll intézkedéseket hozni a határvédelemre, ettől nem foszthatjuk meg őket"- mondta Avramopulosz, aki megjegyezte, hogy a török-görög határon is van kerítés. Az Európai Unió a csempészek ellen is háborút hirdet. "Néhány csempészhálózat szervezettebb, mint maguk a tagállamok" - mutatott rá a politikus.


Muszáj a fizikai határzár

Szijjártó Péter is elismerte, hogy szóba került a megbeszéléseken a határzár, de megvédte a kormány álláspontját. A külgazdasági- és külügyminiszter szerint muszáj fizikai akadályt húzni, hogy megállítsák a menekülthullámot.
A határzár csak az illegális határátlépők ellen van. Nem gátolja azokat, akik törvénytisztelő módon, útlevéllel lépnek be Magyarország területére"- hangsúlyozta. A tárcavezető szerint, akik visszaélnek a menedékkérelmek adta lehetőségekkel, azoknak a kérelmeit hiteltelenítik el, akik valóban menedékkérelemre jogosultak.








Budapesten a migrációs ügyekért, az uniós belügyekért és az uniós polgárságért felelős EU-biztost
Forrás: MTI/Soós Lajos
Szijjártó szerint a nyolcmillió euró a rendőrség, a katasztrófavédelem, bevándorlási hatóság munkáját fogja segíteni, de hogy pontosan mire költik, azt még csak ezután fogják eldönteni.
A miniszter ugyanakkor meglepődött azon, hogyaz uniós biztos Magyarország területén belül helyezné el az ideiglenes regisztrációs központokat.Mint fogalmazott, Magyarország álláspontja eddig az volt, hogy ezek az EU területén kívül lennének, ezért az „új helyzet mindenképpen új elgondolást kíván".

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Kósa nem érti, miért nem repülővel, első osztályon jönnek a menekültek

Rajtaütöttek az embercsempészeken

Elindultak a magyar rendőrök a szerb-macedón határra












Norvégiában nincs hely az "euro-menekültek" számára



2012. 4. 10. 11:34|Gazdaság » Makrogazdaság
Dél-Európából sokan keresnek szerencsét az olajban gazdag jóléti államban. És senki sem tart rájuk igényt.
A norvég munkaadóknak mindössze három százaléka akar dél-európai munkavállalókat alkalmazni - írja a Die Presse. A bécsi lap több görög munkavállaló példáján elemzi a helyzetet.
Az illető 38 éves férfi színháztudományt tanult, majd egy bankban dolgozott, amely csődbe került. Jelenleg Oslóban tartózkodik, ahol hajlandó lenne "bármilyen munkát" elvállalni, de hiába. Egy másik portugál férfi hetek óta kávéházaknál kilincsel, munkát keresve. Korábban tévérendező volt, most Norvégiában álom a számára, hogy lakáshoz jusson, családot alapítson. Barátnője dolgozik ugyan - de csak fél bérért.

A Die Presse megírja, hogy mások helyzete még rosszabb. A norvég fővárosban pályaudvarokon hálózsákban alszanak, és egyre kisebb a reményük arra, hogy a válságtól alig sújtott Norvégiában helyet találjanak maguknak. Korábban a lengyel és a baltikumi "szerencselovagok" próbáltak itt szállást találni maguknak, most a dél-európaiak.
A bécsi lap szerint az idei első negyedben több mint 6000 spanyolnak, olasznak, görögnek és portugálnak sikerült munkát találnia Norvégiában. Az Afterposten című lap szerint Norvégiának szüksége van olajmérnökökre, technikusokra, kézművesekre és építőipari munkásokra. Ám Dél-Európából belső építészek, újságírók, államjogászok érkeznek, és ezekre az "euro-menekültekre" nincs igény.
A munkaadóknak mindössze három százaléka akar Dél-Európából érkezett állást keresőket alkalmazni - derül ki abból a felmérésből, amelyet a kereskedelmi vállalkozók szakmai szervezete készített. Az érkezők nem tudnak sem norvégül, gyakran sem angolul sem, ezért őket nem lehet alkalmazni - jelentette ki Monica Brustad, egy kozmetikai cég személyzetise. Sokuk nem megfelelő képzettséggel rendelkeznek, és számos munkaadó ezért inkább Észak- és Kelet-Európából érkező munkavállalat alkalmaz - tűnik ki a kereskedelmi vállalkozók szakmai szövetségének felméréséből.
Szerző: Világgazdaság Online



Az osztrákok újra határőrséget akarnak

  • •   JÚLIUS 8, 2015
              TAGS
    Az osztrákok 53%-a szeretné, ha az osztrák határszakaszt újra határőrség ellenőrizné, emellett a közvélemény kutatásban megkeresettek 71 %-a támogatja a szerb-magyar határ sikeresebb védelmét. A felmérést végző, Kurier nevű, osztrák lap szerint az emberek aggasztónak tartják a tömeges migrációt és hathatós megoldásokat követelnek.
    Hétfő délután, Traiskirchenben bevándorlók torlaszoltak el egy útszakaszt, hogy tiltakozzanak az Eisenstadtnál sátorban való elhelyezésük ellen. A rendőrség begyűjtötte a hangadókat, a város polgármestere pedig nyilatkozatában leszögezte, hogy “a város megtelt”! Karintiában és Burgenlandban sátortáborban helyezik el az illegális határátlépőket, akik arra panaszkodnak, hogy sátrakban kibírhatatlanul meleg van. Panaszkodnak az ételadagok mennyiségére és az ellátó állomásoknál lévő, hosszú sorokra is.
    Quoten_fuer_Fluechtlinge_444_sollen_nach_Oesterreich-EU-Migrationsplan-Story-453084_630x356px_3_VWqrx__mttPvE
    Ők is szeretnének a nyugati jólétből
    Az osztrák belügyi tárca adatai szerint előzetes becsléseik szerint idén 70 ezer elbírálásra benyújtott menedékkérelemre számítanak. Ezt igazolják a korábbi évek statisztikai adatai is. 2013-ban 18 ezren nyújtották be kérelmüket az állam felé, az a szám 2014-re 28 ezerre emelkedett és akkor még nem volt ilyen tempójú migráció.
    Az Ausztriában begyűjtött menekülteket használaton kívüli intézményekben, így főként volt laktanyákban helyezik el. Az illegális határátlépők száma rohamosan emelkedni fog, ezért a helyzet egyre kényelmetlenebb a nyugati jóléthez szokott sógoroknak. Mi lesz a megoldás? Egyenlőre csak találgatnak.
    Dunai István – NemzetiArcvonal.net

Világ-panoráma: Kinek az érdeke Európa veszte? - Echo Tv







The Newsweek: A NATO háborúra készül Putyinnal 



07/06/2015 Kárpátinfo.net 
Oroszország nem elégszik meg csak Ukrajnával, írta az amerikai kiadvány. 

A közelgő háborúnak sok jele van, többek között a NATO harci képzésének erősödése Ukrajnában, írja az amerikai lapra hivatkozva a korrespondent.net
Az ukrán tisztviselők szerint a ukrán katonák száma Donbásszban jelenleg 60.000 fő körül van, míg az oroszbarát szeparatistáké 54.000 körül mozog. Idén nyáron tehát valós veszélyt jelent, hogy nagyszabású katonai akcióra kerülhet sor a Donyec-medencében. 
Eközben Oroszország nem korlátozza igényeit kizárólag csak Ukrajnára. Moszkva már többször fenyegette nukleáris fegyverekkel az Egyesült Államokat és a NATO Fekete-tengeri hajóit. Oroszország legutóbbi húzása az volt, hogy Iskander rakétarendszereket telepített a Krímre és Kalinyingrádba és nagyszabású hadgyakorlatot végzett az Északi-sarkon. 
Oroszország agresszív lépései nem maradtak észrevétlenek. Ezek következtében a NATO megerősítette katonai erőit a balti államokban és Kelet-Európában, újabb hajókat küldött a Fekete-tengerre, számos katonai gyakorlatot hajtott végre, illetve háromszorosára emelte a gyorsreagálású egységeinek számát a térségben. 
Az elmúlt héten az Európai Unió kiterjesztette az Oroszország elleni szankciókat. Litvánia és Lengyelország már építi a cseppfolyósított gáz szállítására alkalmas termináljait, valamint Közép- és Kelet-Európában is épülnek az ehhez kapcsolódó vezetékek, melyek által jelentősen csökkenne Európa függősége az orosz gáztól. 
Az Egyesült Államok ígéretet tett arra, hogy segíteni fogja az NATO gyorsreagálású erőinek légi közlekedését tankolási létesítményekkel, valamint hírszerzési és megfigyelési rendszerekkel. Emellett a katonai szövetség újabb Bradley harci járművekkel és önjáró tarackokkal szerelte fel hat olyan tagországát, mely szomszédos Oroszországgal. 
Oroszország szerint a NATO ezen akciója szükségtelen provokáció, mely katonai lépésekre ösztönözheti őket is. A Newsweek azonban megjegyzi, hogy ez az érvelés hibás, mivel ezeket a lépéseket Oroszország Ukrajna elleni öncélú agressziója váltotta ki. A NATO-nak tehát szintén "emelnie kellett a tétet". 
A NATO és az EU tehát jelenleg a kijózanodás jelére vár. Egy nemrégiben készült felmérés szerint a NATO-tagállamok biztosak benne, hogy az Egyesült Államok meg fogja védeni szövetségeseit. 
Európa is szorult helyzetben van. Az orosz agresszió ugyanis az egész kontinens biztonságát veszélyezteti. Ilyen körülmények között nem létezik hatékonyabb módszer Oroszország elrettentésére, mint a nem nukleáris fegyveres erők megerősítése, s ezzel közvetve annak akadályozása, hogy Moszkva képes legyen megvalósítani birodalmi törekvéseit a régióban. 
Kapcsolódó: 
   Nőtt az ukrán hadsereg fegyverállománya 
   Amerikai egyenruhák masíroznak Kijevben 

"Magának Izrael államnak a fenntartási költségeiről természetesen soha sehol senki nem vezet kimutatást. Lehet, hogy még Izraelben sem. Izrael előrehaladó, bővülő ország, a víz azonban nagyon drága benne. Egy zsidó állampolgárnak az ipari létesítményekkel egyetemben napi négyszáz liter jut, egy palesztinnak csak nyolcvan". 
Cikk: Zsidó betelepítés Magyarországra 











Nőtt az ukrán hadsereg fegyverállománya



Kárpátinfo.net | 07/08/2015 - 17:31 | Módosítva: 07/08/2015 - 17:31 | Belföld
Nőtt az ukrán hadsereg fegyverállománya
Az Ukroboronprom az idei év alatt közel négyezer darab haditechnikai eszközt és fegyvert adott át az ukrán hadseregnek.


Az Ukroboronprom Állami Vállalat az elmúlt évben legyártott és átadott az ukrán hadseregnek 3936 modern fegyvert és katonai felszerelést. Ez 36-szorosa annak a számnak, mint 2014 hasonló időszakában, tette közzé a Korrespondent.net a cég sajtószolgálatának jelentésére hivatkozva.
Roman Romanov, az Ukroboronprom főigazgatója úgy fogalmazott, hogy számukra az év legfőbb eredménye, hogy Ukrajna ismét megtanulta, hogyan lehet hatékonnyá tenni a fegyvergyártást. Jelenleg az a prioritásunk, hogy áttérjünk a nagy pontosságú fegyverek gyártására, és elindítsunk több új ígéretes fejlesztést.
A jelentés szerint az cég idén összesen 105 egységnyi páncélozott járművet, 2686 darab rakétát és lőszert, 605 darab rakéta-tüzérségi fegyverzetet, 459 darab kommunikációs és navigációs berendezést adott át.
Az Ukroboronprommal kapcsolatban Petro Poresenko úgy nyilatkozott, hogy meg kell találni a módját annak, hogy vállalat a világ egyik vezető fegyverexportőrévé váljon.

Forrás: 




Amerikai egyenruhák masíroznak Kijevben

szerző: MNO, 2015. július 8., szerda 12:40, frissítve: szerda 12:52

A kijevi rendőrség mintegy kétezer újdonsült munkatársa amerikai egyenruhában tett ünnepélyes esküt a hétvégén.
SERGEI SUPINSKY / AFP
A kijevi rendőrség járőrszolgálatának újoncai amerikai egyenruhában tették le ünnepélyes esküjüket a hétvégén. Az ukrán kormány a rendőrség átszervezésével a korrupció ellen küzd, ennek első ékes bizonyítéka az állomány megújítása.
Népszabadság online kiadása számolt be arról a hírről, hogy a kijevi rendőrség mintegy kétezer újdonsült munkatársa amerikai egyenruhában tette le ünnepélyes esküjét a hétvégén.
Az újoncok átlagéletkora 25 év, a parancsnok a kelet-ukrajnai harcokban edződött, 28 éves belügyes őrnagy, Alekszandr Facevics lett. 33 ezer jelentkezőből választották ki az állomány új tagjait, minden ötödik nő. Három hónapos kiképzést kaptak amerikai, kanadai és japán rendőrtisztek közreműködésével. A testület háromnegyede diplomás, mindössze 38 olyan van közöttük, aki eddig is belügyi kötelékekben szolgált. A Nol.hu hozzáteszi, hogy a korábbi rendőrök elveszítették munkájukat, azonban ez a probléma a rendőrségi átszervezést tekintve talán egyértelmű jelzés.
Minderre azért van szükség, mert a kijevi rendőrség a korrupció jelképévé vált az országban. A kormányzat ezért legelőször is itt számol le azzal a jelenséggel – a vesztegetésekkel, a visszaélésekkel –, amely átszövi belügyi állományát. A Nol.hu hozzáteszi, kérdéses az, hogy miként és mikor jut el ez a küzdelem a legfelső szintre is, oda, ahol több millió dolláros kenőpénzek forognak.

Amerikai pénzből ruházkodnak

A kijevi rendőrség megújítására szánt költségek egy részét, 15 millió dollárt, amerikai segítségből fedezik. Így valóban nem lehet véletlen az, hogy a rendőrség formaruhája a New York-iakéhoz hasonlít. A beszámoló szerint ez némi szarkazmusra adhat okot, hiszen az állomány átszervezése így a népszerű amerikai vígjátékra, a Rendőrakadémiára emlékeztet. A kijevi kormány azonban abban bízik, hogy az új közlekedési és közrendvédelmi alakulat tagjait a profizmus és a tisztesség fogja jellemezni.

A korrupció ellen harcolni kell!

A Nol.hu idézi Oleh Ribacsuk volt kormányfőhelyettest, a Centre UA civil szervezet alapító elnökét a rendőrséget ért korrupciós vádakat illetően: „Visszaüt a régi, szovjet típusú, korrupt rendszer, amely gyengül ugyan, de még nem sikerült lebontani”. Társadalmi nyomásra és a kijevi kormányt támogató külföldi államok sürgetésére korrupcióellenes iroda jött létre. Az elnököt egy független bizottság választotta meg, ami Ukrajnában szó szerint „csodaszámba megy”.
Fotó: SERGEI SUPINSKY / AFP
Porosenkó államfő is a korrupció elleni küzdelemre szólít fel. Az avatóünnepségen elmondta, hogy „az igazi kockázati övezet nem az, ahol a golyók süvítenek, hanem ahol a bankók zizegnek”.
A lap azt is kiemelte, hogy az eskütételre még azelőtt sor került, hogy a múlt héten elfogadott rendőrségi törvényt aláírta volna az államfő, vagyis életbe lépne az a jogszabály, amelyet vitat a képviselők egy része, mert az közvetlen kormányellenőrzés alá helyezi az új testületet.

Előre a kikövezett úton!

Eka Zguladze „importált” belügyminiszter neve ismerősen csenghet a rendőrségi állomány átszervezését illetően, hiszen a grúz politikus már hazájában levezényelte ugyanezt a „hadműveletet”. A kipróbált forgatókönyvet követve 8–10 ezer hrivnya (340–420 euró), az átlagbér két, két és félszeresét kitevő fizetést adnak az új, a jegyzőkönyvek összeállítására táblagépeket használó és kétszáz, kamerákkal felszerelt Toyotán járőröző rendőröknek, akik cserébe azt ígérik, hogy nem fogadnak el kenőpénzt. A Nol.hu hozzáteszi, hogy a kezdet biztató: az új járőrök már egy ügyészt és egy parlamenti képviselőt is megbírságoltak.




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése