2019. július 8., hétfő

Becsomagolt szabadságunk































Becsomagolt szabadságunk

avagy

Helytartóink füstbe ment terve





Hónapjai vannak Orbánnak?



Ezek itt minden a jussukat akarják !!!

Egyik nagyobb rabló itt mint a másik !!!!


Angela Merkel februári villámlátogatása után hatalomátvétel történhet a Fideszben - állítják a Népszava kormánypárti forrásai. Az informátorok az Orbán Viktorral szembeni, párton belül egyre erősödő elégedetlenségről számoltak be, s hogy már az is felmerült, a kormányfő egyenesen akadálya a Fidesz boldogulásának. Forrásaink szerint az nem kérdés, hogy Orbán megbukott, az azonban egyelőre nem világos, ki lépne a helyére.

Orbánnak és rendszerének már csak néhány hónapja van hátra - állítják Fideszhez közel álló forrásaink. Egyre többen vannak, teszik hozzá, akik igyekeznek magukat távol tartani a kormányfőtől, illetve, amennyire lehet kimaradni azokból az intézkedésekből, amelyeket jórészt magának a miniszterelnöknek az iniciálására hoztak, vagy hoznak meg. Nincs értelme, vélik, beleégni mindabba, ami történik; a bukás ugyanis elkerülhetetlen.
Informátoraink úgy látják, Orbán visszafordíthatatlan pályára helyezte magát és önmagával együtt a Fideszt, de ami még nagyobb baj, az országot is. A kormányzati munkát kapkodás, kiismerhetetlenség jellemzi, a szakembergárdának, ha van ilyen - mert egyre inkább csak a hűség és a miniszterelnökhöz való ragaszkodás a kötelező -, fogalma sincs mi az irány, mihez kell alkalmazkodni, mi a cél. A zaklatottság, a kiszámíthatatlanság magából Orbánból fakad: egyre kevesebb emberben bízik meg, és azok, akik még élvezik bizalmát, akikre hallgat inkább csak rosszabbik énjét mutatják fel neki.
Olcsó pszichologizálásnak tűnik, de ezek a jegyek valóban a magányosság, a környezetében is ellenségeket kereső és találó vezérek szimptómái. Ezért aztán nincsenek a kormányzati döntések megvitatva, váratlan ötletek mentén dolgoznak a miniszterek és az apparátus, ám ezek az ötletek sem mutatnak semmiféle koncepciót, koherenciát. Ráadásul az is előfordul - mint azt láthattuk -, hogy Orbán véleménye is változik, méghozzá egyik napról a másikra, és ennek megfelelően rángatja kommunikációs és cselekvési szinten is a beosztottjait. Ez a magyarázata annak is, hogy többen a kiszolgálói közül nevetségessé válnak - mint például Németh Szilárd a netadó esetében, a fideszes rezsibiztos ugyanis a kormányfő aktuális álláspontját követni képtelen módon védelmezte az ötletet még akkor is, amikor Orbán már kiállt belőle - és erre a szerepre egyre kevesebben vágynak. Akadnak persze olyanok is, akiket mindez nem zavar, számukra a megfelelni vágyás a legfőbb szempont - fogalmazott egyik forrásunk.
Nagy kérdés ugyanakkor, hogy Orbán, aki eddig azért jó érzékkel kezelte a nyilvánosságot és azt is nagyjából tudta, hol húzódnak a jó és rossz, illetve végletesen népszerűtlen és még átvihető döntések határai, miért veszítette el ezt a képességét. Merthogy elveszítette - állítják az őt jól ismerő körökből. A választ, illetve a megoldást többen az úgynevezett "amerikai ügyben" vélik felfedezni, vagyis abban a csatában, amelyet a legtöbben megnyerhetetlennek tartanak, de nem is feltétlenül Vida Ildikó adóhatósági elnök szempontjából.
A gondok ráadásul jóval korábban kezdődtek, az orbáni rendszer szétesése - bármily furcsa - már az áprilisi választások előtt jóval megindult. Egészen pontosan attól a pillanattól, amikor Orbán felrúgta a Fidesz gazdasági-politikai irányításának rendszerét és a gazdasági döntéseket is saját hatáskörébe vonta. Feltehetően, mondják az elemzők, megelégelte azt a duális rendszert, amelyben Simicska Lajossal párban irányították a Fideszt, majd a kormányzati döntéseket, világos határvonalat húzva kettejük kompetenciái közé. Orbán általános úzussá tette azt, ami persze korábban is előfordult, de olykor azért akadtak morális megfontolások, akadályok is, hogy minden elképzelés elérhető, minden akarat törvénnyel megvalósítható. A folyamat már az első, 2010-es választási győzelem után elindult, Orbán pedig az újabb kétharmados siker - amihez persze köztudottan hozzájárultak a célhoz rendelt törvény-buherálások - nyomán végképp kontrollját veszítette. Így kerülhetett zsarolási helyzetbe a KDNP is; a párt számára elérkezett az idő, amikor karakteresebbé teheti önmagát a nyilvánosság előtt, ezért is nyúlt vissza például a három éve már elutált vasárnapi zárva tartás, akkor Orbánnal szemben simán elvesztett ügyéhez. A kereszténydemokraták, hallva az egyre többet elégedetlenkedő, zúgolódó Fideszes képviselőket, felismerték, most többet kérhetnek és kérnek is saját parlamenti szavazataikért, mint az első ciklusban.
Éppen ezért, amit ma látunk már nem egy rendszer, mint korábban volt, hanem egy napról napra élő folyamat, amely - a józanabbak szerint - semmiképp sem tartható fenn, de mert önkorrekcióra képtelen, feltétlen bukásra van ítélve. És ez már nem pusztán suttogó propaganda; egyre szélesebb körben terjed a Fidesz háza táján. Ez a magyarázata az egyre többet és többeknél fölbukkanó puccselméleteknek is; ezek is többnyire Orbánból és Orbántól indulnak ki; sem Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter, sem Pintér Sándor belügyminiszter nem saját ötletként dobta a nyilvánosság elé a maga fantázia-puccsát, a megszokott forgatókönyvet követve: külföldről érkező aknamunkát vizionálva. Utóbbi ebben a formában badarság, mint ahogy azt maga Orbán is pontosan tudja.
Fotó: Europress/Getty Images/Sean Gallup
Fotó: Europress/Getty Images/Sean Gallup
Az azonban nem feltétlenül az, és ennyiben van alapja a puccstól való félelemnek, hogy éppen a Fideszen belülről, vagy a kormánypárt környékén szerveződnek csoportok, ma még nem látható, nem ismert figurák, akik nem pusztán előkészítik a hatalom átvételét, hanem - egyesek szerint - alkalmasok is arra, hogy a politikai irányvonal megváltoztatása nélkül átvegyék az ország irányítását. E folyamat egyik fontos állomása lehet Angela Merkel német kancellár villámlátogatása, akinek egyre nagyobb tehertétel a magyar miniszterelnök; sem az Európai Néppárt, sem az Európai Unió demokrácia felfogásával nem összeegyeztethető ugyanis hatalomgyakorlás, illetve a szövetségi rendszerből való folyamatos kikandikálás. Többen emlékeztettek ráadásul arra is, hogy Merkel tett már néhány ilyen látogatást európai vezetőknél, amelyek után a fogadó ország vezetője villámgyorsan távozott a hatalomból.
Nyilván a partnereknek sem mindegy, hogy megérett-e a helyzet Magyarországon egy Orbán utáni időkre, vagy a miniszterelnök még most is ki tudja vinni békemenetes híveit az utcára. Hogy pedig van-e olyan utód a magyar jobboldalon, aki uralni tudja majd a helyzetet és helyes irányba fordítani az ország szekerét? Egyelőre nem tudni. Vagyis, mondják forrásaink, az már nem kérdés, hogy Orbán megbukott-e, csak az, hogy mennyi idő kell a mögötte épülő új rendszer stabilizálásához.



HAMAROSAN BUKIK ORBÁN?



Nyugtával dicsérd a napot – tartja a régi magyar közmondás. Egy érdekes cikk jelent meg a Népszava hasábjain, amely több internetes portál figyelmét is felkeltette.

Válaszul, a Válasz.hu wink máris reagált a szerintük képtelen állításra.
Remek sci-fivel nyitotta a hetet a Népszava. Írja a Válasz.hu. Úgynevezett kormánypárti és Fideszhez közel álló forrásokra hivatkozva sikerült megalkotniuk Orbán Viktor közeli bukásának forgatókönyvét, amely röviden így néz ki:
Angela Merkel februárban villámlátogatásra érkezik Magyarországra, ami után hatalomátvétel történik a Fideszben, ugyanis a már említett források szerint nem kérdés, hogy Orbán Viktor megbukott. Hogy ki áll a helyére, azt azonban még ezek az igen-igen jól értesült források se tudják.
A cikk egyébként kifejezetten szórakoztató, abszolút feldobta a hétfőt, pedig már pont kezdtem volna belepimpósodni a kiheverhetetlen karácsonyi menüsorok testi-lelki feldolgozásába.
De a Népszava lazán mentette a napot, hiszen amikor ilyen mondatokat olvashat az ember: „Többen emlékeztettek ráadásul arra is, hogy Merkel tett már néhány ilyen látogatást európai vezetőknél, amelyek után a fogadó ország vezetője villámgyorsan távozott a hatalomból.” – akkor napfény, derű és boldogság költözik a lelkébe, hogy akár egy újabb zserbószelet elfogyasztására is képesnek érzi magát.
A teljes cikk itt olvasható, de muszáj poéngyilkosnak lennem, olyan zseniálisan erős az anyag vége, miszerint: „Hogy pedig van-e olyan utód a magyar jobboldalon, aki uralni tudja majd a helyzetet és helyes irányba fordítani az ország szekerét? Egyelőre nem tudni. Vagyis, mondják forrásaink, az már nem kérdés, hogy Orbán megbukott-e, csak az, hogy mennyi idő kell a mögötte épülő új rendszer stabilizálásához. ”
Úgyhogy most nagyon nem lennék Orbán Viktor helyében, hiszen nem is tudja, hogy megbukott, ráadásul egyáltalán nem számít rá, hogy Angela Merkel majd olyan dolgot súg a fülébe négyszemközt, aminek hatására azonnal lemond mindenről, hogy átadja helyét valakinek, aki még nincs is. Zárja a gondolatmenetet az internetes portál.
Természetesen a Válasz.hu részéről nincs megjelölve a szerző neve, így nem tudhatjuk, hogy ki „fémjelzi” ezt a remek paródiát.
Kedves olvasó! Ha szeretnél tőlünk értesítést kapni a friss hírekről, akkor kattints ide, és iratkozz fel a hírlevelünkre: http://www.netextra.hu/newsletter/



A MAGYAROK OKOLHATÓK A MIGRÁNSÁRADAT MIATT




És az , hogy hitler gecije ekkora felfordulást idézett elő Európában !!!

Jó kifogás sosem rossz! Akad olyan politikus, aki nem meri felvállalni a súlyos tettei következményeit, inkább megpróbálja azt másokra kenni.
Georg Spöttle  – Merkel szerint Orbán Viktor az oka mindennek.

Orbán Viktor félrevezette a német kormányt, írják a mai német lapok.
Berlin azt hitte, hogy csupán 1000-3000 migráns van Magyarországon és, amikor megnyitották a határt akkor azzal szembesültek, hogy illegális határátlépők tízezrei érkeztek Ausztrián át Németországba.
A „Bild Zeitung” még tovább megy: „Orbán Viktor menekülttelenítette az országát…”
Na, lehet velem bakot ugrani megint. Itt volt egy csomó német, brit, amerikai,… TV-stáb, minden újságíró látta és tudta, hogy volt nap, amikor 8-9000 migráns lépte át a szerb-magyar határt és ezt heteken keresztül, akkor honnan jön most ez az ostobaság? Nekem, az itt forgató ismerősöm az N24-től, akinek én is szoktam tudósítani, döbbenten állt a Keletiben és felvette az ott lévő sokezres embertömeget.


A berlini kormány sajtósai is napi szinten értesítették a politikusokat a migránshelyzetről. Lefordították a magyar lapok anyagait és a Bundestag tisztában volt a migránsok számával. Arról ne is beszéljünk, hogy a német titkosszolgálat a BND sem aludt, tisztában volt a számokkal és a várható határátlépők számával, ahogy az osztrák hatóságokat sem érte meglepetés.

A kutya inkább ott van elásva, hogy a német sajtó hazudott. Ott valóban úgy kommunikálták az olvasók fele, hogy párszáz szerencsétlen szír család sínylődik Magyarországon, mert Orbán Viktor fogva tartja őket. Ezért is tapsolták meg az első migránscsoportokat, akik elérték a müncheni főpályaudvart.
Most pedig, hogy a CDU/CSU koalíció komoly krízisben van, szárnyal az AfD, a német polgárok 57% úgy látja, hogy Németország egyre kevésbé élhető hely lett a migránsok miatt kell egy bűnbak.
A migránsok ellátására irányzott 93, 2 milliárd eurós költség miatt a nyugdíjkorhatárt ki akarják tolni 73 éves korig a férfiaknál, ami óriási visszatetszést kelt a népnél. Persze az okot máshol keresik… Igaz lehetne, hiszen a nyugdíjpénztárak azért is üresek, mert rengeteg a munkanélküli és az idénymunkás.



Egy furcsa lényre bukkantak Indiában, amiről fotó is készült. A képet a napokban készítették és töltötték fel az internetre. Azóta az emberek vitatokoznak, hogy mi is lehet ez az érdekes lény.
Az indiai Dzsódpúrban az emberek víz után kutattak és ekkor bukkantak rá a különös teremtményre, amiről azóta sem tudni hogy micsoda.
A humanoid szerű kis lény láttán persze rögtön azt mondták hogy valószínűleg földönkívüli lény lehet, de persze erre még nincs bizonyíték.
A kép természetesen bejárta a világhálót, sokak szerint földönkívülit láthatunk a képen, rengetegen pedig azt mondják hogy egy újabb kamu.
Az ufóhívők szerint, egyértelmű hogy a lény egy földönkívüli, és szerintük egy félig ember félig hüllőszerű lény lehet.
Sokan akadnak, akik szerint nem ufó és nem is kamu, egyszerűen csak egy meghalt magzat lehet a képen.
Bármi is van a képen, nagyon érdekes és várjuk a további fejleményeket az esettel kapcsolatban. A Te véleményedre is kíváncsiak vagyunk. Szerinted mi lehet ez a furcsa lény?


Tisztelt Olvasóink!
A Facebook egy ideje korlátozza a nem fizetős postok láthatóságát. Ami azt jelenti, hogy a Facebookon közzétett cikkek negyed annyi embert érnek el, mint korábban.
Ha értesülni szeretnének az oldalunk frissítéseiről húzzák az egeret a Facebook oldalunkon a "Tetszik/Liked" gombra és pipálják ki az értesítéseket hogy megjelenjünk a hírfolyamban. Érdekes Világ. 
FACEBOOK: https://www.facebook.com/Erdekes 



EGY “800 ÉVES TELEFON” TARTJA LÁZBAN AZ INTERNETEZŐKET


Az internet persze felrobbant tőle, és máris ez az egyik legolvasottabb hír, és mindenki várja az újabb híreket a mobilról.
Azt nem tudni, hogy honnan indult ki az egész, de egymás után jelentek meg az ufo oldalakon a hírek, a 800 éves mobilról. Mára már szinte mindenhol megtalálni, így itt az ideje, hogy mi is írjunk róla, és megnézzük, hogy pontosan mi is ez.
Egyszer csak felbukkant az interneten egy fénykép, ami egy mobiltelefonra hasonlít. Persze nem olyan modern mint a mai okostelefonok, hanem sokkal inkább hasonlít a régebbi fajta telefonokra. A „mobiltelefon” ékírásos jelekkel van ellátva, ami tényleg furcsa, de egy ilyet szinte bárki összerakhat otthon is, ha egy kicsit ért hozzá.
A furcsa tárgyat állítólag Ausztriában találták, Slazburgban. Állítólag egy régészeti ásatáson került elő a telefon, amit nagyjából 800 évesre tippelnek és azt mondják, hogy Mezopotámiából származik.


Persze az embereknek több sem kellett, az ufo hívők rögtön arra tippelnek, hogy ez egy földönkívüli mobiltelefon, és ez bizonyíték arra, hogy itt jártak, és segítették az akkori építkezést, és tanítottak minket. Vannak akik pedig az ufo-k helyett időutazókra tippelnek, és szerintük ez az időutazás jele.
Kapcsolódó cikk:
Ezt feltétlenül nézd meg: Rejtélyes videó 1938-ból: hogy került mobil egy nő kezébe? Te mit gondolsz a felvételről? 
REJTÉLYES VIDEÓK A MÚLTBÓL. IDŐUTAZÁS?
Egyenlőre semmit nem tudni a „800 éves mobilról” és még az sem bizonyított, hogy igaz lenne az egész hír, tehát még elég korai lenne következtetéseket levonni. Lehet hogy pár nap múlva kiderül, hogy az egész kacsa, de az is lehet, hogy tényleg igaz a hír. Ebben az esetben viszont érdemes lesz többet foglalkozni vele.

800-Year-Old Mobile Phone Found In Austria?

5 Mysterious Artifacts No One Can Explain



REJTÉLYES VIDEÓK A MÚLTBÓL. IDŐUTAZÁS?



 

Rejtélyes videó 1938-ból: hogy került mobil egy nő kezébe? Te mit gondolsz a felvételről? 




Rejtélyes videó 1938-ból: hogy került mobil egy nő kezébe?
Ez a 4 perces videó biztosan megváltoztatja az életfelfogásod!
Ettől szívhez szólóbb videót még nem láttam. Hidd el megbánod, ha nem látod

Egy szívszorító történet az akarat elképesztő erejéről
Pap Gábor: Hírek a Tényekkel szemben, 1.
Pap Gábor: Hírek a Tényekkel szemben, 2.
Aljas Nyolcas 2015 teljes film magyarul
A tudatos emberek a társadalom leprásai - Horányi Ágnes, Jakab István
Pusztító migráció - a zsidók bevándorlása MO.-ra [ Raffay előadása ]
Európa visszahódítása: kihívások és veszélyek. Vác 2016. PÁNERÓPA

Szaniszló: az EU-ból ki kell lépnünk, MO. idegenKézen

 A háttérhatalom és a balesetnek álcázott merényletek - 2012.01.13.

Miért kellett meghalnia Diana hercegnőnek?

Új világrend ellened és az emberiség ellen.

Charlie Chaplin 1928-as A cirkusz című filmjének premierjén készült az a felvétel, amelyen az ír független filmes George Clark egy mobiltelefonáló nőt fedezett fel a háttérben. A fekete-fehér felvételen úgy tűnik, mintha az egyedül sétáló idős nő menet közben éppen telefonon beszélne: kezét a füle mellett tartja, és Clarke szerint az is látható, hogy mozog a szája.


Mivel azonban a mobiltelefonokat csak 1970-ben találták fel, Clarke szerint erre csakis egyetlen magyarázat lehetséges: az idős nő valójában időutazó.
1928-ban egy nő mobiltelefonnal sétál! Időutazó?

Nyilvánosságra került a titkos videó

Millió éves űrhajó a holdkráterben
Amiért soha nem tért vissza a NASA a Holdra - teljes film (feliratos)



Egy titokzatos mesterlövésztől fél az ISIS a hírek szerint.

Állítólag egy profi mesterlövész vadászik a terrorszervezet katonáira, és eddig nem sikerült elkapniuk a szellemet.
A lövések olyanok, mintha a semmiből jönnének, de hihetetlenül pontosak. Valószínűleg egy profi mesterlövészről van szó, aki nagyon nagy távolságból adja le, ezeket a nagyon pontos lövéseket.
A mesterlövés már végzett az Iszlám Állam három parancsnokával. A hírek szerint legutóbb január 23.-án csapott le, ekkor ölte meg a harmadik parancsnokot. A parancsnok a helyi mecsetből lépett ki, amikor eltalálta egy halálos lövés.


A mesterlövésznek nemcsak a lövései pontosak.
Úgy tűnik, hogy a megfigyelésben is jó, hiszen folyamatosan figyeli, nyomon követi az áldozatait, és a legjobb pillanatban csap le, mindezt pedig észrevétlenül és csendben hajtja végre. Már keresik a fantomot, de egyenlőre nem találják. Nagyon sokat kockáztat az ismeretlen lövész, ugyanis a szervezet még 2014-ben foglalta el a várost, és legalább kétezer dzsihádista tartózkodik ott, és persze mindenki őt keresi.
A hírek szerint, a parancsnokok pánikba estek, mert attól félnek, hogy ők lesznek a következő áldozatok. A csoport próbál a titokzatos mesterlövész nyomára bukkanni, rengeteg embert elfogtak már, de egyenlőre úgy tűnik, hogy nem sikerült a nyomára akadniuk.





A 3 legfélelmetesebb felvétel szellemekről: nincs bizonyíték arra, hogy hamisak




A szemed nem csal meg, tényleg szellemek vannak a videón. Talán a harmadik felvétel a leg érdekesebb…

Soha nem találtak még egyértelmű bizonyítékot a szellemek létezésére, mégis sokan hisznek abban, hogy a túlvilági lelkek közöttünk járnak.
Különösen akkor hihetőek ezek a történetek, amikor az alábbi videókhoz hasonló felvételek látnak napvilágot, hiszen az emberek többsége elhiszi, amit lát. Te is?
VIII. Henrik és feleségei
A londoni Hampton Court közel kétszáz éven keresztül volt a brit királyság történelmi központja, a legnagyobb uralkodók éltek itt, többek között VIII. Henrik és néhány felesége is. Talán ez megmagyarázza a következő rejtélyes biztonsági videót, amin úgy tűnik, mintha az egykori király lépne ki a kastély vészkijáratának ajtaján.
A felvételen először kinyílik a kétszárnyú ajtó, majd a semmiből előjövő furcsa alak becsapja azt, később mindkét szárny külön-külön kinyílik, és két női alakot lehet felfedezni, akik megmagyarázhatatlan módon hasonlítanak Henrik egykori feleségeire, Jane Seymourra és Catherine Howardra.
A videón látható alakokról a kastély biztonsági őrei úgy nyilatkoztak, hogy nem voltak emberiek.


HAMPTON COURT GHOST CCTV

REAL GHOSTS Caught on Tape? Top 5 Real Ghost Videos 2016


Levitáló teásdoboz
A következő felvétel első ránézésre egy átlagos sarki közért biztonsági videójának tűnik, egészen addig, míg meg nem jelenik a háttérben egy furcsa, fekete árny, akinek aztán nyoma vész a polcok mögött.
Néhány másodperc múlva a gyanútlan vásárló válla felett egy teásdoboz csúszik ki a polcrendszerből, és a semmiben levitál, sőt, a másik oldalon is leesik egy doboz, ami már feltűnik az úriembernek. Amikor lehajol érte, a teásdoboz is a földre kerül, mintha a láthatatlan alak elengedte volna azt.

Ghost at shop in Whitstable

Sniper 6 Ghost Shooter ♥ New Action Movies 2016 ♥ Best Action Full Movie English HD

Lakatlan iroda
A 2012-ben készült videó egy manchesteri irodaház épületében játszódik, ahol a biztonsági kamerák felvételein furcsa jelenet bontakozik ki. Látszólag minden csendes ezen az éjszakai órán, hiszen senki nem dolgozik, azonban egyszer csak egy halvány árnyék bukkan fel a folyosó egyik részén, majd tűnik el a semmiben, olyan hirtelen, ahogyan jött.
Tisztelt Olvasóink!
A Facebook egy ideje korlátozza a nem fizetős postok láthatóságát. Ami azt jelenti, hogy a Facebookon közzétett cikkek negyed annyi embert érnek el, mint korábban.
Ha értesülni szeretnének az oldalunk frissítéseiről húzzák az egeret a Facebook oldalunkon a "Tetszik/Liked" gombra és pipálják ki az értesítéseket hogy megjelenjünk a hírfolyamban. Érdekes Világ.
FACEBOOK: https://www.facebook.com/Erdekes
Innentől kezdve pedig nincs megállás, az irodákban a székek maguktól odébb gurulnak, ajtók nyílnak és záródnak, és a monitorok is bekapcsolnak, pedig a kamerák különböző szögeinek hála látszik, hogy nincs odabent az égvilágon senki.

NEWS: Manchester Poltergeist Caught on CCTV - 1/11/2012





A LEVITÁCIÓ  – Nemere István




A szó latin eredetű, és azt jelenti, hogy valaki, a fizikai törvényeit meghazudtolva, önerőből képes a levegőbe emelkedni.

Ilyen történetek keringenek nemcsak a varázslókról és boszorkányokról, hanem a keleti mágusokról, fakírokról is. Az ő "repülésükről" valójában semmi biztos nem tudható, viszont az utóbbi néhány száz évben a "civilizált világban", azaz Európában és Amerikában ugyancsak számos ember képes volt erre a hihetetlennek tűnő cselekedetre.
Leginkább az emelkedett szellemiségű emberek tudnak fölemelkedni a talajról. Így elsősorban a később boldoggá vagy szentté avatott egyházi személyek voltak képesek levitálni, ám nem csupán ők. Azok, akik lemondtak a világi élet hívságairól, és idejüket inkább elmélkedéssel, imával, filozofálással töltötték, képesek voltak szándékosan vagy akaratuk ellenére felszállni a levegőbe. 
A tizenkilencedik században több ilyet jegyeztek fel. André Herbert Fournet, a kalandos életű szerzetes misézés közben olykor legalább egy méterre a talaj fölött lebegett, és ezt egész tömeg figyelhette meg. 
Gaspar de Bufalo olasz pap az 1800-as évek elején sokfelé misézett hazájában. Előfordult, hogy az oltár fölé emelkedett, ami érthető pánikot keltett az imára gyülekezők között.
Nemcsak férfiakról szólnak a krónikák. Maddalena de Canossa, akit nemrég avattak szentté, női és férfiszerzetesrendet alapított, betegeket gyógyított, ima közben képes volt több méter magasra emelkedni anélkül, hogy erről tudott volna. 
A névsort még sokáig folytathatnánk. Spanyolok, olaszok, franciák, angolok emelkedtek az elmúlt századokban a magasba, nagy hatást gyakorolva ezzel a nézőkre. És ne higgyük, hogy csak vallásos eksztázis révén sikerült ezt megvalósítani. Volt, aki mágusnak álcázta magát, és közönség előtt tette ugyanezt. 
Ilyesmi ma sem ritka. A britek nagy levitálója, Daniel Home teljesen nyíltan csinálta a dolgot. Nem lesötétített szobában vagy teremben, hanem világos nappal, éppen népes közönség előtt. És nem csupán zárt helyiségben, ahogyan a csalók, akiknek rejtegetnivalójuk volt. Home a múlt század második felében bejárta a világot, és mindenütt bemutatta tudományát. A korabeli sajtóban gyakran szerepelt a neve. Levitált bárhol és bármilyen körülmények között, nem zavarták a kétkedők, a nagy tömeg vagy éppen a nézők társadalmi rangja.
Így aztán bemutathatta képességét a korabeli pápának, a történelemkönyvekből ismert nagy királyoknak és császároknak, íróknak, filozófusoknak. Számtalan alkalommal bizonyította be, hogy a levitáció igenis létezik, nem cirkuszi mutatvány, hanem valamilyen sajátos, meg nem magyarázható, de emberi képesség. 
Ma, a televízió korában már nemcsak a szemtanúk elbeszélésére hagyatkozhat a világ, hanem felvételek sora is készül a lebegőkről. Csak keveseknek sikerül, ahogyan mindig is kevesen voltak képesek levitálni. Azt bizonyítják, hogy az ember igenis képes gondolati úton olyan energiát teremteni, amely nagyobb az ismert energiáknál. Ráadásul ez az erő másképpen is hat, hiszen ezek az emberek olyasmit tudnak, amit sokan sokkal nagyobb energiák segítségével sem tudnának megvalósítani. Átlépik az eddig ismert fizikai törvényeket!


Megvalósítják azt, amiről sokan csak álmodoznak. Képesek megváltoztatni a gravitáció törvényét – azt a törvényt, amely látszólag mindenkire érvényes.
És érvényes mindazokra a tárgyakra is, amelyek itt találhatók a földön. A levitáló emberek puszta létezésükkel és képességükkel bizonyítják be, hogy a világ nem csak olyan lehet, amilyennek a tankönyvekben tanítják. Bebizonyítják, hogy rejtőznek még bennünk és körülöttünk olyan energiák, amelyek képessé tehetnek bennünket szinte bármire. 





TIBETI TITKOS TECHNOLÓGIA, AMIRŐL HALLGAT A VILÁG?




Oszd meg a cikket!

Dr. Jarl svéd orvos, nem akart hinni a szemének, mert amit látott, az minden – addigi – természettudományos ismeretének ellentmondott.
Egy tibeti barátja, akivel korábban együtt tanult az oxfordi orvostudományi egyetemen, mintegy húsz évvel ezelőtt meghívta őt, hogy egy súlyosan beteg tibeti főpap egészségének a helyreállításában segédkezzék.
Buzgó és sikeres munkájának jutalmául beavatták őt egy olyan ősrégi tibeti titokba, amely egészen más megvilágításba helyezi azt az évezredekkel ezelőtti kőkultúrát, amelynek olyan csodálatos és érthetetlen maradványai találhatók a világ számos részén, mint amilyenek az egyiptomi piramisok, a Stonehenge, a kőkörök, a menhirek és a dolmenek, hogy csak néhány ismert példát említsek.
Egy szép napon barátja elvitte őt egy, a kolostoruktól nem túl messzire lévő lejtős völgybe, amelynek egyik oldalát égbe törő sziklafal határolta. Annak egyik részén, mintegy 250 méter magasságban a falon egy olyan lyukat fedezett fel, amely egy barlang bejáratának látszott. A feltételezett barlangbejárat előtt egy sziklapárkány volt látható, amelynek a szélén a szerzetesek egy kőfalat emeltek.
A párkányt csak felülről, a sziklafal tetejéről lehetett megközelíteni. A barátok minden munkanap kezdetén onnan ereszkedtek le a párkányra, kötelek segítségével A rét közepén Dr. Jarl egy hatalmas kőtömbre figyelt fel, amelyet teljesen simára csiszoltak, és amelynek a közepén egy tálszerű bemélyedés volt. E bemélyedésnek az átmérője egy méter lehetett a mélysége pedig 15 centiméter.
A mezőn dolgozó szerzetesek  jakok segítségével nagy kőkockát vontattak a fekvő kőtömbhöz, és a kockát a tálba helyezték. A kőkocka egy méter széles és másfél méter hosszú volt. Amikor ezzel elkészültek, barátok sora gyülekezett össze a kőkocka körül, és kilencven fokos ívben, pontosan hatvanhárom méter távolságban a kőtömbtől 19 hangszert helyeztek el. E hangszerek közül 13 dob volt és 6 pedig tibeti trombita. A dobok különböző nagyságúak voltak, lefelé nyitottak.
Minden egyes hangszer mögött egy sor barát sorakozott fel libasorban. A legkisebbik dobnál lévő szerzetesek adták meg a jelet a kezdésre. Ekkor égtelen zenebona kezdődött. Döngtek a dobok, harsogtak a trombiták, és a felsorakozott barátok valami szent éneket  kántáltak eszelősen. Mintegy négy percig nem történt semmi. Ezután azonban – ahogy a dobálás egyre jobban felgyorsult és a “zene” egyre intenzívebb lett – a hatalmas kőkocka elkezdett himbálózni és inogni, majdfelemelkedett a levegőbe és egyre nagyobb sebességgel felrepült a 250 méter magasban lévő párkányra.
Három percnyi röpülés után már meg is érkezett. Egy óra leforgása alatt a barátok öt-hat kőkockát is a magasba emeltek ily módon. Mindegyik ötszáz méteres parabolikus pályán jutott el , a 250 méter magasban lévő „rendeltetési helyére. A “bűvölés” ideje alatt előfordult, hogy egyik-másik kőkocka széthasadt. Ilyenkor egy, másik, ép kővel helyettesítették. Dr. Jarl már korábban is hallott erről az eljárásról.
Olyan Tibet kutatók, mint Linaver, Spalding és Huc már részletesen írtak róla, de saját szemükkel egyik sem látott ilyen eseményt. Dr. Jarl volt az első európai, akinek módot nyújtottak arra, hogy a szent aktust megszemlélhesse. A svéd orvos eleinte. arra gyanakodott, hogy tömeghipnózis hatása alatt képzelődik, és ezért az eseményekről filmet készíttett. Nos, a film pontosan azt örökítette meg, amit látott, tehát az események a valóságban is megtörténtek.
Amikor Dr. Jarl a filmet bemutatta annak az angol tudományos társaságnak, amely a kutatásait korábban is mindig támogatta, prezentációjával óriási port vert fel. A bemutató után a filmtekercset elkobozták tőle. Ez egyáltalán nem csoda – írja Cathie a már többször említett könyvében – ,mert a pontos mérési adatok alapján igen fontos térgeometriai számítások végezhetők.
A tibetiek tehát ismerték az anyag és a tér valódi szerkezetét. Feltehető persze, hogy a titkot csak a legbeavatottabbak tudták, és az egyszerű szerzetesek csak végrehajtották a feladatokat úgy, ahogyan azokat nekik a feletteseik előírták. Nyilvánvaló, hogy szent énekek helyett bármit kántálhattak volna, hiszen azok a harmonikus frekvenciák voltak a lényegesek az eljárásban, amelyek a térszerkezet bizonyos paramétereivel harmonizáltak. Azokat a hanghullámokat, amelyeket a hangszerek és az emberi hangok keltettek, pontos matematikai számítások alapján úgy irányították, hogy a fókusz középpontjában antigravitációs hatás jöjjön létre.
Ebben a középpontban volt elhelyezve a kő. Ez a hatás az egyharmad kör mentén, amelyet a kő körül alkottak szintén érvényesült. Bizonyos, hogy a hangszerek és az emberek geometrikus elrendezése, valamint száma, igen fontos szerepet játszhatott az egész folyamatban. A dobok méretének és felépítésének, anyagának és hangmagasságának, valamint hangintenzitásának is kiemelkedő szerepe lehetett a mutatványban.


A levitáltatott kőkockák alapméretei megegyeztek a legnagyobb dob méreteivel, csak a formák tértek el egymástól. Igen fontos szerepe lehetett annak a teljesen simára csiszolt tálszerű bemélyedésnek is a földön heverő hatalmas kőtömb közepén, amelybe a levitáltatandó kőkockát belehelyezték. Feltehetően frekvencia kürtőt hozhatott létre.
Láthatjuk tehát, hogy Cathie elképzelései egyáltalán nem nevezhetők ostobaságnak. A könyv részletes számításait nem áll módomban közölni, de annyit mondhatok, hogy engem teljesen meggyőztek. Nyilvánvaló tehát, hogy ezen a Földön már a mi ipari társadalmunk előtt létezett egy magasrendű technológia, csak hát sajnos különböző okoknál fogva ez a technológia elveszett.
A fenti rendkívül érdekes és nagyon sokat mondó történetet egyébként egy Henry Kjelson nevű mérnök és légügyi szakember hozta nyilvánosságra a The Lost Techniques (Elveszett technikák) című művében. Ezek után egészen más szemmel nézhetjük azokat a híreket, amelyek az évezredekkel ezelőtt készült és üzemeltetett repülő szerkezetekről (pl. vimánákról) szólnak. 





A POLTERGEIST-JELENSÉG



Oszd meg a cikket!

Meglehetősen ritkán fordul elő, szerencsére. Mert bizony elég ijesztő amikor az addig nyugodt környezetben, többnyire családi otthonban, egyszer csak különös dolgok történnek. Leesik a kép a falról, vagy elfordul, akkor is, ha alaposan odakötözték a kampóhoz. Aztán magától kialszik a lámpa, vagy éppen ellenkezőleg, akkor is meggyullad, ha senki nem nyúl a kapcsolóhoz, sőt, a kapcsoló is úgy áll, mintha el lenne oltva.
Az asztal fiókjai kicsúsznak helyükről, s ha a fiókokban dobozok vannak, azok tartalma szétszóródik a padlón. Aki ilyenkor a lakásban tartózkodik, áramütést érez. Olykor néhány nagyon nehéz tárgy – a zsúfolt szekrény, de akár több mázsás páncélszekrény is – elmozdul a helyéről. Az edények kiszóródnak a szekrényből, több közülük apróra törik. Más tárgyak csak földre esnek… Ez a poltergeist-jelenség.
A középkorban ha valahol felbukkant, a korabeli emberek mindig a sátán tevékenységére gyanakodtak, és a ház, a birtok tulajdonosát nemegyszer azzal vádolták, hogy az ördöggel cimborál. Ez pedig legtöbbször egyet jelentett a boszorkánysággal és a máglyahalállal.
Mi történik olyankor, amikor a lakásban elszabadul a pokol? Arra figyeltek fel, hogy szinte minden esetben volt az épületben valaki, aki állandóan, vagy legalábbis naponta hosszabb időn keresztül ott tartózkodott. Többnyire fiatal, s még gyakrabban tizenéves lány. Ellenőrizhető módon a zavaros események főleg akkor történtek, ha ez az illető is ott volt. Amikor távozott, a jelenség is megszűnt, és ha ismét eljött, a jelenség újra kezdődött.
Ne higgyék, hogy mindez csak órákig, legfeljebb napokig volt tapasztalható! Feljegyeztek olyan németországi, hollandiai és lengyelországi esetet, amikor hosszú hónapokig, sőt néhol évekig ismétlődött a jelenség, a környékbeliek nagy rémületére.
A rémület talán indokolt is, hiszen olyasmi történik, amit józan ésszel, az ismert fizikai törvényekkel megmagyarázni nem lehet.
Pedig a jelenségek annyira valósak, hogy némelyiket filmre is tudták venni, és műszerek is igazolták a különös változásokat! Mindez annak a bizonyítéka, hogy igenis létezhet a természetben olyan erő, amelyet nem kellően, vagy egyáltalán nem ismerünk.
A leginkább arra gyanakodtak, hogy él néhány olyan fiatal, akinek a testében, a pubertáskori változásokkal olyan energia gyűlik össze, amely kapcsolatba hozható a jelenséggel. Vagyis senki sem bűnös, legkevésbé maga a ”tettes”. Egyszerűen a belső energiájuk kisugárzódik a környezetükre. Ez az a magyarázat, amit a tudomány is hajlamos elfogadni – már amikor a jelenséget komolyan veszi. (Szerencsére már volt példa ilyenre!)
Komoly szakemberek a poltergeist-jelenség közben mérték az ott tapasztalható energiát, és különös eredményt kaptak. Bizonyos elektromos berendezések mintha a térből jutottak volna ismeretlen energiához, a hangra érzékeny berendezések pedig jelentős zajszintet mértek ott, ahol csönd volt.
Legalábbis a kutatók semmit sem hallottak. Tapasztaltak rejtélyes mágneses hatást és olyat is, aminek semmi köze nem volt az elektrodinamikus erőkhöz. Vagyis nem áram keltette – de olyan készülékben jelentkezett, amely csak árammal működik… A másik magyarázat már kevésbé elégítené ki a tudósokat – ha egyáltalán komolyan vennék.
Eszerint a poltergeist esetében valamilyen “túlvilági” beavatkozásról van szó, valakik így akarják felhívni magukra a figyelmet. Ez a szellemvilágba vezetne át, amelytől az igazi parapszichológusok is sokszor idegenkednek. De néha annyira összetett a jelenség, és annyira ebbe az irányba (is) mutat, hogy ez a lehetőség sem zárható ki teljesen.
Olykor valóban olyan benyomása támad a kutatóknak, mintha “külső” lét lényei dörömbölnének, kétségbeesetten, keresve a módszert, amellyel “átjöhetnek”, vagy legalább figyelmeztetőjelt adhatnak azoknak – nekünk -, akik a láthatatlan, érzékelhetetlen falnak az innenső oldalán élünk…
Forrás:Rejtelyekszigete






GYERMEKKÉNT MINDENKI MÉDIUM




Oszd meg a cikket!

Több kutatási eredmény is alátámasztja, hogy a csöppségek észlelik a túlvilág mozgásait, csak épp a felnőttek nem veszik komolyan a gyermekek által közölt információkat.
A gyerekek különleges képességei talán nem számítanak újdonságnak az ezoterika iránt nyitottak számára. Sokat hallunk az indigó gyerekekről, kristály gyerekekről, és napjainkra sajnos divatot is teremtettek belőlük. A kék vagy csillogó aurával rendelkező apróságok különleges képességekkel bírnak, mások mint a többiek, de a parapszichológusok szerint igazából minden gyerek kiválasztott.
– Hétéves korunkig mindannyian érzékeljük a túlvilági erőket. Ez az az életkor, amikor leszakadunk édesanyánk aurájáról, és a társadalmi nyomás miatt el is fojtjuk magunkban a látás képességét. Viszont az előző életről és a sarokban megbújó alakról beszélő gyerekeket a szülők nem tudják kezelni – mondta el Uza Gitta, parapszichológus.
A kicsikben félelmet gerjeszthet, ha szellemeket látnak, és ha ezt elárulják a szüleiknek, az apa és az anya nem segít a lelki állapotukon. Leintik, hogy ugyan már, nincs ott semmi, ezzel azt az érzést keltik a kisfiúban vagy kislányban, hogy nem számíthat senkire egyedül maradt a félelmével. De az sem jó megoldás, ha a gyereket folyton biztatjuk, hogy beszélgessen a túlvilági lényekkel, és mondja el, mit lát.
– Az a legjobb megoldás, ha engedjük beszélni az élményeiről, nem állítjuk le, de nem is faggatjuk, csupán hagyjuk beszámolni őt a látottakról. Ha meghallgattuk, és nem akarja tovább feszegetni a témát, nyugtassuk meg, hogy nem kell félni, és elhisszük, hogy látja őket, csak nekünk már nincs meg ez a képességünk.
A gyerekek az angyalokat is látják, és időnként üzeneteket hallanak. Ha éjjel gyakran felsírnak, rendszeresen ágyba vizelnek vagy rettegnek a sötétségtől, valószínűleg olyan lényekkel találkoznak, amik megijesztik őket. A biztonságot kell megteremteni számukra, hogy ne szorongjanak ezektől az eseményektől. Ha sikerül velük elfogadtatni ezt a képességet, előfordulhat, hogy felnőttkorukra is meg tudják őrizni.


A felnőtté válás során mindig a gyerek maga befolyásolja, hogyan alakul a kapcsolata a természetfelettivel. Lehet, hogy ezoterikus segítővé válik, de ha másképp dönt, akkor lassan elhalványul ez a tulajdonság. A legtöbben úgy növünk fel, hogy szüleink racionális agyunkat erősítik, ezért nem emlékszünk egy-két éves korunk szokatlan eseményeire, pedig mindenki úgy születik, hogy szoros kapcsolatban áll a kozmikus egységgel. Természetesen a skeptikusok ezt továbbra is megkérdőjelezik.





TÚLVILÁGI ÉLMÉNYEIRŐL MESÉLT A FIÚ



Oszd meg a cikket!

Találkozott meg nem született nővérével, és időzött a mennyországban is – állítja az a 14 éves fiú, aki évekkel ezelőtt egy vakbélgyulladás miatt került kritikus állapotba.
Colton Burpo első ránézésre éppen olyan, mint egy átlagos amerikai tinédzser: mosolygós, huncut, tele van tervekkel. Röviden összefoglalva: nincs rajta semmi különleges. Csakhogy a most 14 éves Colton mindennek ellenére nagyon is különleges, 10 évvel ezelőtt ugyanis valami olyasmit élt át, amit rajta kívül csak kevesen: a túlvilágon járt, sőt, vissza is tért onnan, hogy elmondja milyen volt.


Azon a bizonyos napon Colton kétségbeesett szülei lélekszakadva rohantak kórházba gyermekükkel, miután a kisfiú kínzó hasfájása nem hogy nem múlt el, hanem egyre rosszabb lett. A gyors vizsgálat után kiderült, még éppen időben érkeztek: Coltont vakbélgyulladás miatt azonnal műteni kellett. Csakhogy az operáció közben a kisfiú vakbele perforált, a rutinműtétből pedig életmentő operáció lett.
Az orvosok sokáig küzdöttek Colton életéért, ám a kicsi ennek ellenére kritikus állapotba került, így a szüleit is felkészítették a legrosszabbra. A kétségbeesett apa a hír hallatán bezárkózott egy szobába és hangosan vitatkozott az égiekkel, miért engedik, hogy ez történjen.
17 nap múlva hazavihették
Colton nem halt meg. Sőt, mi több, olyan gyorsan gyógyult, hogy 17 nap múlva már haza is mehetett. Néhány nappal ezután váratlanul mesélni kezdett arról, mi történt vele, mialatt az orvosok az életéért küzdöttek. A mennyország létezik” – mondta Colton, majd elmondta, a műtét napján hirtelen kívülről kezdte magát látni”: látta ahogy apja a szobába zárkózva szitkozódik és zokog, az orvosokat, ahogy mindent megtesznek, hogy megmentsék az életét.
A kisfiú azt is részletesen elmesélte, hogy a mennyországba érve angyalkórus köszöntötte őt, és hogy ült Jézus ölében.
Csak fantáziált…”
Amikor a szülők ismerősi körüknek elmesélték fiúk élményeit, sok helyről hallották azt, fiúk csak hallucinált, képzelődött és hogy a szerinte valóságos mennyországot csak a fantáziája hozta létre. A szülőket azonban ezek a vélemények nem győzték meg, már csak azért sem, mert Colton elmesélte, hogy ebben a bizonyos mennyországban találkozott, sőt beszélgetett a dédnagyapjával, és soha meg nem született nővérével is.
A dédnagypapáról, aki 30 évvel azelőtt Colton születése előtt meghalt, részletes leírás adott, éppúgy testvéréről, aki még magzat korában halt meg, és akinek létezéséről szülei sosem meséltek Coltonnak. A meglehetősen hátborzongató történetből egyébként az édesapa, Todd Burpo írt könyvet, ami akkora siker lett, hogy hetekig vezette az eladási listákat, sőt Randall Wallace rendezésével 2014-ben film is készült Colton történetéből.
A mennyország létezik”
Egyébként nem Colton volt az első és az egyetlen, aki egy halálközeli élmény után túlvilági élményekről számolt be. A most 61 éves idegsebész, Eben Alexander 2008-ban kapott súlyos agyhártyagyulladást, aminek következtében hosszú időre kómába esett. Orvosai sem hitték volna, hogy valaha is felépül, ám nem sokkal később a sebész magához tért, és miután újra tudott beszélni, elárulta, a mennyországban járt.
Alexander élményeiről 2012-ben szintén megjelentetett egy könyvet, melyben leírja, korábban ő maga is úgy vélte, a halálközeli élmények látomások csupán, az agy játékai, nem valós élmények. Csakhogy miután ő maga is megtapasztalt egy ilyen élményt, megváltozott a véleménye, és most arra tette fel az életét, hogy bebizonyítsa, a mennyország tényleg létezik.
Hír24




AZ AURA-ÉRDEKES VIDEÓVAL!




Oszd meg a cikket!

Előfordult már veled, hogy egyszerűen csak jól érezted magad olyan emberektől, akiket néztél? Figyeltél már embereket első alkalommal, és tudtad, hogy valami nem stimmel velük annak ellenére, hogy az adott személy egy szót sem szólt hozzád?
Ahogy egyre több kísérletet végeznek ezen a területen, egyre több és több megdöbbentő eredményre jutunk. Például Konstantin Korotkov orosz professzor megállapította, hogy a halál után tovább változik az emberi aura körülbelül 72 óráig a klinikai halál beállta után.
Korotkov kijelentette: “Azon elgondolásunk alakult ki, hogy a tudat része az anyagi világnak, és a tudatunkkal közvetlenül tudjuk befolyásolni a világot.
Nem tudod elrejteni az aurád
Minden amit tudunk és látunk, leszűkíthető energiára. A növények, fák, és még az élettelen tárgyak is, mint a drágakövek, rendelkeznek aurával. Az aura egy körülötted lévő energiatest. Alapvetően ez az emberi érzelmek legjobb érzékelője a világon, és megmutatja a “valódi énedet”, nem számít, mennyire elszántan próbálod elrejteni.
Például néhány éve voltam egy konferencián, és megfigyeltem egy nő auráját, aki fényképeket készített. Az aurája sötét vörös volt. Megkérdeztem egy másik hölgyet, hogy látta-e ennek a fotós nőnek az auráját, és ő is megerősítette a színét. Aztán beszéltem a fotóssal, aki elmondta, hogy sokáig fenn volt, és nagyon fáradt. Az aurája ugyanakkor elárulta, hogy valójában nem szeretne ott lenni azon a napon.
Ráadásul egyesek az aura látása nélkül is képesek érezni mások energiáját, ami még inkább nyilvánvaló lehet az empatikus emberek számára, mint másoknak. Talán az empatikus emberek érzékenyebbek az aura mezőre?
Az empátia és az aura mező
Az aurád tükrözi azt az energiát, amit pillanatnyilag tapasztalsz, valamint az általános pszichés és érzelmi állapotodat.
Az empatikus emberekre hatással van mások energiája, és veleszületett képességük, hogy ösztönösen érzékeljenek és érezzenek más embereket. Miközben mindannyiunkban megvan ez a képesség, néhány ember jobban rá van hangolódva, mint mások. Mindez pedig segíthet megmagyarázni, hogyan hat az aura és az energia a többi emberre, úgy tűnik, hogy minden látható ok nélkül. Például egy empatikus ember képes fogni mindenkinek az energiáját, beleértve a jó, a rossz és a visszataszító energiákat is. Egy képzett empata képes felismerni, és tudja, hogyan mentesítse vagy térítse el ezeket az energiákat, miközben a legtöbb ember tudattalanul befogadja őket.
Az aura Kirlián fotózása
A Kirlián fotózás segítségével az emberi aura is lefotózható. Az aura színei tükrözik a csakra rendszer színeit. Az alsó három csakra vörös (gyökér csakra), narancssárga (szakrális csakra), és sárga (napfonat csakra), míg a felső négy zöld (szív csakra), kék, (torok csakra), indigó (harmadik szem csakra), és lila (korona csakra).
A Kirlián fotózás a fotográfus technikák gyűjteménye, mely az elektromos korona kisülés jelenségét rögzíti. Szemjon Kirlián után nevezték el, aki 1939-ben véletlenül fedezte fel, amikor egy tárgyat egy fotográfiai lemezen magas feszültségű forráshoz csatlakoztatott, és egy kép keletkezett a fotográfiai lemezen. A technikát változó nevekkel illették, mint “elektrográfia”, “elektrofotográfia”, “korona kisülés fotográfia”, “bioelektrofotográfia”, “gázkisüléses megjelenítés”, “elektrofotonikus képalkotás”, és az orosz irodalomban “Kirlianográfia”.
Hogyan segíthet az aurád színe?
Mint említettük, az aura követi a csakrák színeit, ami adhat egy elképzelést arról, mit tehetsz. Ne feledd, hogy nincsenek “rossz” aura színek, hiszen tanulhatunk valamit mindegyik színből. Ha az aurád az alsó három csakrában van (vörös, narancs vagy sárga), akkor valószínűleg fizikai síkon lévő tapasztalatokon mész keresztül, melyek kapcsolódnak a túléléshez, a szexuális vagy érzelmi problémákhoz.
Ha szeretnéd megtanulni, hogyan látható az aura, nézd meg az alábbi videót:

Aura Látás Technika (Étertest): 5 perc alatt már láthatod .

Az energiapályák megnyitása

Kovács - Magyar András - A látó gyerekek

Meghalt, Járt a Mennyben és Üzenettel Tért Vissza - Erica McKenzie

Jézus 451-ben betiltott tanításai !

JM75 - Jézus TILTOTT tanításai ! - (Apokrifok, Biblia)

Szellemi valóság- belső utazás (Spiritual reality)

Spirituális valóság. (magyar szinkronnal)

Hogyan befolyásolja a félelem az aurát?
Az aura energiameződet sok kihívás és kondicionálás éri a társadalmat tekintve a félelem szempontjából, mert amikor félelemben élünk, a hatalmon lévők könnyen irányíthatnak. Amikor folyamatosan a kifizetendő számlákon, a társadalmi elvárásokon, az egón, az anyagiakon és a szexuális problémákon gondolkodunk, akkor az auránk vöröset, narancssárgát vagy sárgát fog sugározni.
Ha nincs olyan probléma, mint a pénz, akkor esélyes, hogy a legtöbbünknek zöld, kék, indigó és ibolya színű az aurája, kivéve azokat, akiknek rossz szándékaik vannak, akár van pénz vagy nincs.
A félelem megszüntetésével, és bármely alacsonyabb fizikai szintű kérdés kezelésével láthatóvá válik az aura színeinek változása asztrális síkon (zöld, szív csakra), és lelki síkon (kék, torok csakra; indigó, harmadik szem csakra, és az ibolya, korona csakra).
Észreveheted, hogy az aurád egyik színből a másikba változik. Például az én aurám vagy zöld, vagy kék. Lehetséges, hogy az aurád ingadozik egyik csakrádból a másikba, de ezek a szomszédos csakrák lesznek. Más szóval, ha az aurád egyik nap narancssárga, lehet, hogy egy másik napon piros, vagy sárga. Nagyon sok belső munka szükséges, hogy elérjünk egy magasabb aura síkra, de ezt bárki megvalósíthatja.
Forrás:Tudnodkell





A HARMADIK SZEM ÉS MŰKÖDÉSE



Oszd meg a cikket!

Velünk született érzékszerv, amely tulajdonságszámba megy. Egy készség, amely minden ember sajátja, de a neveléssel elvehetik tőlünk. Te magadban hordozod a kincset?
A harmadik  szem a 6. csakrához (Ajna) kapcsolódó, fizikailag – korunkban – nem látható szerv a homlok közepén, a két szemöldök között. Egyes elméletek szerint Atlantisz idejében, mintegy 12 ezer éve még fizikailag is látható volt a hatodik érzékszervünk. 

A harmadikszemes látás egy olyan készség, amely időtől és tértől független.
Tehát nem csak adott helyen és időben, hanem múltban, jövőben és helytől függetlenül is alkalmazható. Ezt a bizonyos készséget nevezi a köznyelv hatodik érzéknek, vagy a másik oldal, a spiritiszta oldal, ezt nevezi az Akasha (szanszkrit ’ákás’, jelentése: Tér/Éter) krónikában való olvasás képességének, ez maga az intuitív készség felidézése.
A 3. szem tulajdonképpen a tobozmirigyhez kapcsolódó szervünk, amelynek valódi tevékenységét még csak napjainkban kezdi felfedezni az orvostudomány, hosszú időn keresztül sötétben tapogatóztak funkcióját illetőleg a kutatók. A tobozmirigy eltávolítása után azonban nem volt életképes az egyén. A harmadikszem e mirigynek a homlokcsonton való vetülete.
Születési adottság
Az intuitív érzékelést, látást őseink egészen természetesnek tekintették, csak úgy, mint a néphagyományok misztikus alakjaival, sokak számára megjelenő varázslatos lényekkel való kapcsolatot is. Manapság a legtöbben a hiszem, ha látom elvét alkalmazzák a természetfeletti jelenségekkel szemben. Sajnos sokan értetlenek azt illetően, hogy ez a készség nem fejlődik ki, ha mi eleve tudatilag gondolatilag elutasítjuk létezését. Felnőttként már megválaszthatjuk, viselkedésünkkel irányíthatjuk ezt a látást, a gyermekeknél ez azonban születési adottság, ösztönös képesség. A kisdedek az első életévben szinte szelektálás nélkül képesek minden finomfizikai ingert is befogadni.
A 3.szem gyakorlatilag a harmadik életév végig a legtöbb kicsinél nem csukódik be.


Az óvodába kerülés és ebben az időszakban szülők szigorúbb nevelése, azért, hogy a gyermek megfelelő időben a társadalomba léphessen, erősen gyengíti képességüket, vagyis visszafogja ezt a látást. Egyes ritka esetekben a látás 12-14 éves korig, néha egész életen át megmarad. A természetfölötti érzékelésével kapcsolatban nagyon nehéz helyzetben van az érdeklődő, hiszen a legtöbb nem valóságos nem kézzelfogható élmény esetében pszichiátriai szakkezelést tartanak szükségesnek az orvosok.
Az aura mindent elárul>>>
A kisgyermekeknél gyakori képzeletbeli barát története is ehhez hasonlóan, általában megrémiszti a szülőket – az ijedtségből fakadó szigor persze ilyen esetben csak olaj a tűzre – pedig ez mindössze egy magasabb entitásokkal való kommunikáció. Nyilván fontos folyamatosan figyelnünk és értelmeznünk gyermekünk jelzéseit, mert ritka esetben, de előfordulhat, hogy az elme valóban tévképzeteket szül, azonban jóval ritkább esetben, mint ahogy azt manapság kezelni javasolják.
A harmadik szemes látás tehát a legtöbb embernél egyszerűen elmúlik, becsukódás tapasztalható és amíg a szülött nagyobb korában nem nyit e felé a képessége és a spiritualitás felé addig nem is nyílik ki újra. Az ezoterikus elképzelések szerint – és erre én magam is sok bizonyítékot találtam – a gyermeknek születésekor ez az érzékszerve is tökéletesen működik, talán ez is az oka, hogy születésükkor a csecsemők kevéske képességeik ellenére mégis mindig képesek megtalálni a túléléshez szükséges módokat. A biológusok ezt persze a reflexeknek tulajdonítják.
Képesek vagyunk rá!
Egyesek genetikailag hozottnak, mások már egyszer megtanultnak tekintik az önfenntartás, életben maradás ösztönét. A lényeg azonban egy: képesek vagyunk rá!
A gyermek harmadik szemével, finomfizikai, szabad szemmel nem átható, más módon sokszor nem érzékelhető dolgokat lát, ide tartozik a nagyon erős empatikus készsége révén az érzelmek, így hanglejtésből, metakommunikációból való nagyon pontos érzékelése, a jelentéstartalmakat tökéletesen szűri ki.
Ezen kívül a szó szoros értelmében lát, emberek körötti aurarétegeket, színeket, más nem fizikai síkokhoz kapcsolódó entitásokat, különleges lényeket, térben és időben számunkra még vagy már nem érzékelhető eseményeket. Vagyis akár előre érezhet, láthat jövőbeni történéseket, állapotokat. (Óvodás korú gyermekek rajzán sokszor előbb megjelenik a szülők válásának motívuma, minthogy a szülők valóban felfigyelnének a problémákra – lehetséges, hogy ekkor felismerve a gondokat még menthető lenne a gyermek két pillére között feszülő szerelem-híd.) 








A VILÁG LEGIDŐSEBBNEK GONDOLT EMBERE AKÁR 170 ÉVES IS LEHET!




Oszd meg a cikket!


Az aggastyán nem Európában, hanem Indiában él. Hanuman az öregúr egyes becslések szerint 170 éve látta meg a napvilágot.

A matuzsálem korú indiai férfi nem emlékszik pontosan, hogy mikor született. Azonban emlékszik arra, hogy 12 éves korában Jhansi Rani indiai forradalmár a brit gyarmatosítók ellen lázadt fel, amely mondhatni azt, hogy igen régen volt, méghozzá 1850-ben.
Az öreg Hanuman azt mondta, hogy az édesanyja még szolgált az uralkodó Rani (1857-1858) királynő udvarában.
Így jutott egy újságíró, arra következtetésre, hogy az idős férfi immár elmúlt 170 éves. A dologban az érdekesség az, hogy a második fogsora is kinőtt már az öregúrnak, ami nagyon ritka esetben történik meg, méghozzá száz év felett.
Természetesen Hanuman életkora nem bizonyított. Jelenleg Japánban él hivatalos berkekben a világ legkorosabb embere egy kedves idős hölgy személyében, akinek becses neve Misao Okawa, aki 116 esztendős.-Hír.ma





A “HALÁLMUTATÓ” GYERMEK




Oszd meg a cikket!

Indiában, Uttar Pradesh állam egyik kis falujában 1964 őszén furcsa dolgokat kezdtek suttogni az emberek. Fél év is beletelt, míg a hír eljutott Gorakhpur hegyi városkába, onnan tovább a nagyvárosokba, végül Új-Delhibe.
Attól kezdve sokan jártak a gyerek csodájára, de még többen voltak, akik nem mertek a közelébe menni.  A kis Rajiv ugyanis hatéves korában beszéd helyett még csak mutogatott.

A kép csak illusztráció!
Ám ha az előtte megjelent felnőttek közül hosszas szemlélődés alapján rámutatott valakire – az illető néhány hónapon, sőt olykor néhány héten belül meghalt. A kezdeti nagy láz, a csodavárás hamar lecsillapodott, és bár mindenkit izgatott a gyerek különleges tulajdonsága, mind kevesebben vágytak rá, hogy meglássák, hiszen akkor Rajiv is meglátná őket… és talán rájuk mutatna…
Az egyszerű, babonás emberek már-már fellázadtak a gyermek ellen. Szerencsére Rajiv apja felvilágosult ember volt, ezért sajátságos kis nyomozást végzett a fia által “megmutatott” és később elhunyt személyek ügyében.
Hamar rájött, hogy a kis Rajiv csak azokra mutatott, akik már előzőleg is valamilyen betegségben szenvedtek, és a betegség végzett velük nem sokkal a “mutatás” után. Akadt viszont olyan, aki megjelent Rajiv előtt, a gyerek nem mutatott rá – mégis hamarosan meghalt, mert baleset áldozata lett. A véletlenszerű eseteket tehát Rajiv nem látta előre.
Új-Delhiből 1965 nyarának elején kisebb orvoscsoport utazott Gorakhpurba; a kutatókat újságírók is követték. Az volt a tervük, hogy alapos vizsgálatnak vetik alá a furcsa, néma gyereket. A kutatók úgy vélték: a gyerek minden bizonnyal az ember auráját (azaz a test bioenergetikai burkát) látja. A sérült vagy sérülékeny aurából veszi észre, ki az, akinek az élete már nem tarthat sokáig.
De azt sem zárták ki, hogy a gyermek valamilyen más, általunk még ismeretlen módon érzékeli a közeledő egészségkárosodást, a szervezet összeomlását. Az újságírók, természetesen, inkább afelé hajlottak, hogy a kis Rajiv valamilyen jóstehetség birtokában van, ami elég szelektíven működött.
Rajiv ugyanis csak a halált tudta megjósolni, más egyéb, a közeljövőben bekövetkező jó vagy rossz eseményt nem.
Sajnos, mire a kutatócsoport a gyermek lakhelyére érkezett, szomorú hír várta őket: a gyermek egy héttel korábban meghalt. Azt mondták a helybeliek: talán saját közelgő halálát is megérezte, mert többször önmagára mutatott, és olyankor sötét szemében félelem ült.
A titok tehát egyelőre megfejthetetlen maradt; de talán lesz még hasonló eset, és akkor a kutatók időben érkeznek majd…-legendavadasz





ILYEN LOPÁST MÉG NEM LÁTOTT, A HÁTSÓ ÜLÉSRE TUSZKOLTÁK BE A TEHENET – VIDEÓ





Oszd meg a cikket!

Ilyen lopást még nem látott.

Az autó hátsó ülésére tuszkolták be a tehenet.

Az akciófilmekből ismerős lehet az a jelenet, amikor egy kocsiból kipattan néhány ember, majd elrabolják az áldozatukat.
Ilyen esetek megtörténnek a valóságban is sajnos, és évente rengeteg embert rabolnak el, és mint ebből a videóból kiderül, úgy tűnik nem csak embereket.
Hasonló történt Indiában is, csak ott egy tehenet loptak el, és az egészet rögzítette egy biztonsági kamera.
A videón látszik, hogy a tehén békésen álldogál, és a fehér autóból kiszálló férfi a rablás előtt még sétálgat egy kicsit, és alaposan körbenéz, aztán amikor látja, hogy tiszta a levegő, rögtön elkapja a tehenet.
Majd a társa is kipattan az autóból, és ketten gyorsan betuszkolják a tehenet az autóba és elhajtanak vele.


Mivel az egész esetet rögzítette egy kamera, ezért a rendőröknek nem volt nehéz a tolvajok nyomára akadni, és nem sokkal később már le el is kapták őket.
Gujarat CCTV footage shows how butchers steal calf in luxurious car







ÚJ MÓDSZERREL LOPJÁK EL A PÉNZÜNKET, SZINTE ÉSZREVEHETETLENÜL



Oszd meg a cikket!

Egy új módszerrel lopják el a pénzünket a bankkártyánkról!


Nem elég, hogy a bankok meglopták a hitelkárosultakat, most még a közönséges bűnözők is a banki ügyfeleket fejik. Az a probléma, hogy szinte észrevehetetlen az egész lopás.
A tolvajok egyre több módszert próbálnak meg bevetni azért, hogy ellopják a pénzünket. Sajnos a probléma az, hogy ahogyan a technika fejlődik, úgy fejlődnek a tolvajok is.

Legalábbis a tolvajok azon része, akik használják is a technikát.
Most egy olyan csalásról lehet hallani, amivel a bankkártyánkat támadják meg, és bizony jó eséllyel sikerül is leemelniük bizonyos összegeket róla anélkül, hogy észrevennénk azt.
Bár a bankkártya alapvetően biztonságos, hiszen PIN kód védi, mégis találtak egy megoldást arra, hogy hogyan lopják le úgy a pénzt a kártyákról, hogy észre sem vesszük rögtön, így a csalók már rég máshol járnak, mire feltűnik, hogy leemelték a pénzünket a kártyáról.
Az úgynevezett PayPass-os fizetésnél ugyanis nem szükséges a PIN kód, ha 5000 Forintig vásárolunk. A PIN kódot tehát csak akkor kéri, ha 5000 Forint feletti összegű a vásárlás. Ez elméletileg egy jó megoldás, hiszen csak odaérintjük a kártyánkat a leolvasóhoz, és már meg is vásároltuk azt, amit szerettünk volna.

A probléma ezzel az, hogy ehhez hasonló leolvasókat már a bűnözők is szereztek, ezzel pedig nagyon egyszerűen vissza is tudnak élni, hiszen ha elég közel kerülnek hozzánk, akkor máris szegényebbek leszünk 5000 Forinttal, ők pedig ugyanennyivel gazdagabbak.


Ráadásul egy ilyen lopás elég egyszerű, hiszen egy zsúfolt buszon, metrón, vonaton vagy akárhol, csak annyi a feladatuk hogy közel kerüljenek hozzánk, ami elég egyszerű egy zsúfolt helyen, ráadásul az áldozatnak nem is túl feltűnő ilyen esetben ha valaki nagyon közel megy hozzá.
Ausztráliában néhány évvel ezelőtt már felhívták erre a figyelmet, mert ott a tolvajok már évekkel ezelőtt is loptak ilyen módszerrel pénzt.
Mára pedig már elért hozzánk is, így mi is aggódhatunk amiatt, hogy nyugodtan sétálva valahol, vagy éppen egy metrón ülve leemelik a pénzünket anélkül,hogy tudnánk róla.
Ráadásul nem is nehéz egy ilyen leolvasót szerezni, hiszen Ausztráliában azt közölték, hogy nagyjából 130 dollárból, az ügyesebb bűnözők már képesek összerakni egy működő leolvasót.

Persze korlátlan összegeket nem tudnak ellopni, hiszen a PayPass csak 5000 Forintig nem kér PIN kódot, de azért az 5000 Forint sem kevés, ráadásul az ügyesebb tolvajok egy zsúfolt helyen, elég gyorsan össze tudnak lopni akár százezreket is.
Persze már megjelentek a piacon különböző védőtokok, amik állítólag blokkolják a leolvasókat, de persze kérdés, hogy ezek mennyire működnek.
Állítólag az is blokkolja a jelet, ha egy alufóliát teszünk oda, ahol a bankkártyát tartjuk, de persze ez sem biztos.



IDEGEN LÉNY CSONTVÁZÁT TALÁLTÁK A HÁZBAN?


Oszd meg a cikket!


IDEGEN LÉNY CSONTVÁZÁT TALÁLTÁK A HÁZBAN?

Az Alien-filmek formájával rendelkezik az a valami, aminek csontvázát egy brit férfi talált a mosogatója alatt. Igazi csemege az ufó-hívőknek.

Kevin Rea a csapot akarta megszereltetni, amikor rájött: sokkal nagyobb a baj a konyhaszekrényben, mint az először gondolta. A csap alól ugyanis egy gubóba burkolózott, mumifikálódott apró tetem került elő, ami első, második, de még harmadik ránézésre sem hasonlít semmi olyasmire, ami a Földön élne, pláne nem olyasmire, ami Nagy-Brittanniában. A feje megnyúlt, a gerince hajlott, a mellső lábait kézként tartja maga előtt, és bizony ég hosszú farka is van, pont mint az Alien filmek azonos nevű főszereplő földönkívüliének.
"Volt is nagy riadalom a Rea családban, amikor előkerül a titokzatos lény. – Amikor pakoltam ki a szekrényt, hogy hozzá lehessen férni a csaphoz, megláttam ezt a valamit egy fészekben. Megijedtem, de azért lefotóztam, amikor láttam, hogy halott – mondta a brit Metronak Rea."

Alien Skeleton:The terrifying moment I found an ALIEN in my kitchen
Russian Military Power 2016: Navy, Tanks, Air Force, Armored Vehicles in Action




ÍGY PRÓBÁLJÁK ÁTVERNI A NYUGDÍJASOKAT



Oszd meg a cikket!

Sajnos manapság rengeteg csaló próbálja meg átverni az idősebb embereket, és pénzt kicsalni tőlük.

Ez egy tanulságos történet.
A hírek szerint, egy idősebb embert vertek át Zuglóban, az idős férfitől rengeteg pénzt csaltak ki, egy nem túl egyedi módszerrel. Az idős férfi sajnos bedőlt nekik és gyanút sem fogott, csak mikor már túl késő volt.
Az idős férfinak, valamikor este tizenegy körül telefonáltak, és a csaló, a férfi unokájának adta ki magát, majd sírva elkezdte mesélni, hogy nagyon nagy bajban van, ugyanis kölcsönkért egy drága autót, amit összetört, és ki kellene fizetnie, és addig nem is engedik el, amíg nem fizeti ki az autót.
Kiderítették, hogy az idős férfinak van pénze, pontosan nem tudjuk, hogy mennyit adott a csalóknak, de nem is az a lényeg.


Szóval, kiderítették, hogy a férfi tud nekik pénzt adni, így a csaló rögtön mondta az idős férfinak, hogy egy másik férfi, majd elmegy hozzá a pénzért, és adja neki oda, aztán ahogy őt elengedték, rögtön át is megy hozzá.
Nem sokkal később, megjelent nála, egy sapkás, köpcös férfi, és elkérte tőle a pénzt.
Odaadtam neki a pénzt és kérdeztem melyik autóval jött. Azt válaszolta, hogy taxival. Elvette a pénzt és elment. Mivel fél tizenkettőkor sem érkezett meg még az unokám, felhívtam telefonon. Álmosan beleszólt: mi van? Mondom elküldtem a pénzt, miért nem jöttél. Odaadta az apjának a telefont, aki megkérdezte, hogy miről beszélek, ittam, be vagyok rúgva?”
Az idős férfi rögtön hívta a rendőrséget, akik megmutattak neki néhány fotót, azokról az emberekről, akikről tudják, hogy ilyen csalásokat csinálnak, azonban nem volt köztük annak a férfinek a képe, aki nála járt.
Állítólag ő volt a tizennegyedik áldozat, akit az utóbbi időben átvertek ilyen módszerrel.






ÚJABB ÁTVERÉS – AZ INTERNETES CSALÓK MOST A RENDŐRSÉGNEK ADJÁK KI MAGUKAT



Oszd meg a cikket!

Újabb internetes átverésre bukkantunk.

A csalók most a rendőrségnek adják ki magukat.
Mostanában nagyon megnőtt a csalások és az átverések száma. Sajnos a csalók egyre jobb módszereket találnak ki arra, hogy kiforgassanak minket a pénzünkből, és sajnos egyre többen be is dőlnek nekik.



Ma már csökkent azoknak a csalóknak a száma, akik telefonon próbálnak átverni, vagy éppen gázóraleolvasónak adják ki magukat és kirabolnak minket.
Mára viszont egyre többen vannak azok, akik az interneten próbálnak átverni minket. Közülük sokan csak sima csalók, akiken egy értelmesebb ember könnyen átláthat és rájöhet, hogy át akarják őt verni.
Azonban azok, akik jobban értenek a számítógépekhez és a programozáshoz, azok már egyre jobb vírusokat írnak és küldenek át nekünk. Ezek a vírusok lezárják a számítógépünket, és csak akkor oldják fel, ha fizetünk egy bizonyos összeget.
Többen jelezték, hogy egy vírus szintén ezt csinálja, azonban itt a csalók a rendőrségnek adják ki magukat, és emiatt sokan bedőlnek az átverésnek.





Az üzenetben azt írják, hogy a rendőrség blokkolta a számítógépet, és egy bizonyos összeg kifizetése után feloldják.
Fontos tanácsok:



Fontos tudnunk, hogy a rendőrség nem blokkol számítógépeket, így ha ilyennel találkozunk, akkor azt az internetes csalók csinálják.
Egyenlőre úgy tűnik, hogy csak olyan gépekre került ez a fajta vírus, amin Windows operációs rendszer futott.
Nagyon fontos, hogy ilyen esetben ne fizessünk, és előzzük meg a bajt, és szerezzünk be vírusirtót a gépre.




EZT FIGYELD! ÍGY LOPNAK MEG AZ ÁRUHÁZ PARKOLÓJÁBAN.

NetExtra időről időre közöl olyan cikkeket, melyek beszámolnak a tolvajok, betörők által alkalmazott aktuális módszerekről.

Ezzel is elő kívánjuk segíteni, hogy olvasóink megismerhessék a csalók, tolvajok és betörők módszereit. Bízunk benne, hogy ezek az összeállítások segítenek abban, hogy jobban figyeljünk értékeinkre, és talán hasznos tanácsokkal is szolgálhatnak abban is, hogy egy – egy élethelyzetben mit tehetünk annak érdekében, hogy a közelgő veszélyt észrevegyük.

Korábbi cikkünkben bemutattunk egy telefonos csalási kísérletet, mellyel (a nem túl ügyes IQ-bajnok csaló) pénzt próbált kicsikarni az „áldozatából”. Ez nem annyira jött össze neki. IDE KATTINTVA meghallgathatod a telefonos beszélgetést.


Az alábbi két videóban most azt próbáljuk bemutatni, hogy milyen veszélyek leselkednek az áruházak parkolójában az óvatlan autósokra.

Így Fognak téged is MEGLOPNI a Tesco parkolóban, ha nem vigyázol...
Trükkös lopás a bevásárló központ parkolójában






Ha hasznosnak találtad az összeállítást, akkor oszd meg másokkal is a cikket. Neked volt már hasonló „élményben” részed? A fentieken kívül van még ötleted, hogy a tolvajok milyen módszereket alkalmaznak? Ha igen, akkor azt megírhatod a videók után. 


NE VEDD FEL, NE HÍD VISSZA! VIGYÁZZ!



Ismét kezdődik a telefonos lehúzás. (Úgy látszik, hogy soha nem unják meg!)

Már megszokhattuk, hogy a bűnözők időről időre „frissítik” azokat a módszereket, melyekkel lehúzhatják a gyanútlan áldozatukat. Viszont van úgy, hogy visszatérnek a régi, jól bevált technikákhoz, és újból lecsapnak a mit sem sejtő emberekre.

Mi próbáljuk tájékoztatni az olvasókat, és felhívni a figyelmet az éppen aktuális „trendekre”. Sajnos csak annyit tudunk tenni, hogy követjük az eseményeket és próbálunk minél több embert figyelmeztetni.
Most a Délmagyar internetes lapja számolt be arról, hogy ismét kezdődik a telefonos lehúzás. A módszer ugyanaz, amelyről jó néhány hónapja már mi is beszámoltunk.(igaz, akkor a 23, illetve a 24-el kezdődő külföldi számokról érkeztek a csalók hívásai).

Most a módszer nem, csak a szám változott!

Sokan kaptak ma hívást egy külföldi számról, ami +269336-al kezdődik, +2693364120-2693364129-es telefonszámokról érkezhet a kéretlen hívás, akár hajnalban is. Véletlenül se hívja vissza senki, a hívásnaplóból is érdemes törölni. Ha valaki mégis visszahívja, akkor borsos telefonszámra számíthat a következő számlázáskor.
Fontos tudnunk, hogy ezek a külföldi számok kivétel nélkül emeltdíjas hívásokat bonyolító számok. Aki visszahívja, az sokat veszíthet.

A legjobb, ha ezekre a hívásokra nem is reagálunk, és figyelmeztetjük az ismerőseinket is erre a veszélyre.
Érdemes megemlíteni, hogy androidra kifejlesztettek egy programot, a neve „Black List” amivel be tudjuk állítani hogy bizonyos telefonszámokat blokkoljon a telefonunk, és így ha már egyszer hívtak és beállítottuk, akkor többet arról a számról nem tudnak minket felhívni.




ÚJABB ÁTVERÉS TERJED A FACEBOOKON!





Oszd meg a cikket!


Újabb átverés terjed a Facebook-on

Az ESET biztonságtechnológiai vállalat szakemberei minden felhasználót figyelmeztetnek a legújabb Facebookos átverésre, amely Robin Williams színész halálával kapcsolatban próbálja megtéveszteni a közösségi hálózaton felelőtlenül kattintgatókat.

Az átverés, amely nagyon gyorsan terjed, a legnépszerűbb közösségi hálózaton azt ígéri a felhasználóknak, hogy kattintás után megnézhetik a színész búcsúüzenetét. Azonban a nem létező videó megtekintése előtt meg kell osztani az ismerőseinkkel a linket, amivel a folyamatos terjedést biztosítják a csalók, illetve egy online felmérést is ki kell töltenünk, amiből pedig már profitálnak is a bűnözők.

A közösségi oldalakon természetesen mindig azok az átverések terjednek a legjobban, aminek témája mindenkit foglalkoztat. Egy híres színész öngyilkossága így sajnos igazi kincsesbányát jelent az internetes bűnözőknek, hiszen emberek tucatjai kattintnak a linkekre további információk vagy esetlegesen videók reményében.


Mint minden esetben most is azt javasoljuk a felhasználóknak, hogy csak hiteles, megbízható forrásból származó linkekre kattintsanak, és amennyiben gyanú merül fel a tartalommal kapcsolatban, előtte ellenőrizzék azt más forrásokból is.” – mondta el Béres Péter, a Sicontact Kft., az ESET magyarországi disztribútorának vezető IT tanácsadója.
A MENTÉSEKET IS TÖRLI AZ ANDROIDOS VÁLTSÁGDÍJAS KÁRTEVŐ
Elsősorban a rövidebb jelszavakat használókat veszélyezteti a mentett tartalmakat is törlő androidos kártevő. 
Az ESET minden hónapban összeállítja a világszerte terjedő számítógépes vírusok toplistáját, amelyből megtudhatjuk, hogy aktuálisan milyen kártevők veszélyeztetik leginkább a felhasználók számítógépeit. 

(Az már tavasszal egyértelmű volt, hogy nyáron a telefonjainkra utaznak a bűnözők.) 2014 júliusában a legjobb háromba is sikerült egy újoncnak felküzdeni magát, de ezenfelül további kettő teljesen új vírust találunk a tízes listán. Az élen a helyzet változatlan, továbbra is a mentéseket törlő Win32/Bundpil féreg vezeti a mezőnyt lassan tizedik hónapja, míg második helyen maradt az előző hónapban felbukkant JS/Kryptik trójai. – PiacÉsProfit




KIDERÜL AZ IGAZSÁG? ŰRLÉNYEK KOPONYÁIT TALÁLTÁK MEG EGY NÁCI LÁDÁBA ZÁRVA






Az emberiséget már a kezdetektől foglalkoztatja a gondolat, hogy egyedül vagyunk-e az univerzumban?
Sokan-talán a félelem okán „körmük szakadtáig” állítják, hogy az ember az egyetlen értelmes lény. Viszont sokan úgy látják, hogy képtelenség az, hogy egyedül legyünk ebben a hatalmas térben, ennyi galaxissal körbevéve.
Most az orosz Interfax hírügynökség jelentette, hogy humanoid, de kétségtelenül nem emberi koponyákat találtak egy utazóládában az Oroszország Adygea régiójában fekvő Kamennomosztszkij faluban.
A leletek egy náci ládából kerültek elő, melyen rajta volt az egykori náci szervezet, az Ahnenerbe jele.



Azt tudjuk, hogy Hitler egy külön kutatócsoportot működtetett annak érdekében, hogy a Német nép eredetét kutassa és felsőbbrendűségét igazolja.
Ennek a csoportnak volt a feladata az, hogy régészeti, és kulturális leletekkel bizonyítsák a német nép árja eredetét. Az Ahnenerbe a világ minden táján dolgozott, így nem is az a kérdés, hogy vajon hogyan kerültek az orosz faluba, hanem az, hogy milyen koponyák voltak a ládában.
NON-HUMAN SKULLS FOUND ON ADYGEA, RUSSIA 2015


Жидкая бомба.Электромагнитное оружие России.Ударная сила


ITT A VÉG! MAGYARORSZÁG FELSZÁMOLÁSA, EURÓPAI SZUPERÁLLAM LÉTREHOZÁSA

A napokban döbbenten olvastunk egy hírt, amely arról szólt, hogy elsősorban az Európai nagyhatalmak kezdeményezésére a jelenlegi Európai Uniós tagállamok országait felszámolnák, (köztük hazánkat is) és egy egységes „Európai Szuperhatalmat” hoznának létre.



A hír annyira hihetetlen és megdöbbentő volt, hogy úgy döntöttünk, nem közöljük azt a weboldalon.
Sajnos azonban úgy tűnik, hogy mégis lehet valóságalapja, mert ezt az információt már nem csak Magyar weboldalak, hanem egyre több külföldi internetes portál is közli.
Kiderült, hogy a francia és a német kormányok kidolgoztak egy kilenc oldalas menetrendet, melynek alapján egyetlen föderális államban egyesítenék Németországot és Franciaországot, az EU (jelenlegi) többi tagállama pedig ultimátumot kap: idővel minden országnak csatlakoznia kell a föderációhoz.
A Tisztelt Olvasóink bizonyára már sejtik, hogy mit is jelentene mindez az országhatárainkra, illetve népünk önrendelkezésére nézve. Milyen következményekkel járna a terv megvalósulása magyarságunk, illetve kultúránk tekintetében.
A föderáció létrehozásának szükségességét Németország és Franciaország azzal indokolja, hogy a két nagyhatalom vezetői attól tartanak, hogy a britek kilépésével már meg is kezdődött az unió széthullása.



Komoly aggodalomra adhat okot az a tény, hogy a fősodratú média hallgat arról, hogy Németország és Franciaország külügyminiszterei nemrég megállapodtak az európai szuperállam létrehozásáról, ami az önálló államok teljes felszámolását jelenti Európában, és idővel rákényszerítenének a csatlakozásra minden országot, ami jelenleg az Európai Unió tagja.

A terv megvalósítása önrendelkezésünk végét is jelentené



Több elemző portál is úgy értékelte ezt a dokumentumot, hogy a szuperállam megvalósulása esetén ténylegesen megszűnnek a jelenlegi Európai Uniós országok, eltűnnek a határok, így megszűnik az államiság. Tehát Magyarország, – így a Magyarság is megszűnik létezni.








TE AZ UNIÓBAN AKARSZ MARADNI? ITT A EU VALÓDI TERVE



Az Európai Unió állampolgárainak nagy része már hosszú évek óta érzi, hogy „valami nagyon nincs rendben” a nemzetközi szervezettel.




Valami nagyon nem működik. Egyre több ellentmondást lehet felfedezni az Uniós bürokraták hivatalos kommunikációja, valamint a mindenki által érezhető valóság között. Az Unió vezetői által képviselt bevándorlás-politika miatt egyre többen halnak meg, egyre nagyobb (konkrét) életveszély fenyegeti az ártatlan állampolgárokat, miközben vezető politikusok azzal próbálják meg „vigasztalni” az embereket, hogy ezzel a veszéllyel meg kell tanulni együtt élni.
Mindeközben tisztán látható hogy az Unió vezetői nem is akarják megállítani az egyre nagyobb számban beözönlő tömegeket. Ezért az Uniós nemzetek saját hatáskörben, önállóan, határzárral, és más eszközökkel próbálják útját állni az illegális bevándorlásnak. Természetesen ez az „Unió korlátlan urainak” nem tetszik.
Ilyen körülmények között minden józanul gondolkodó Uniós polgárnak fel kell tenni az alapvető kérdést: Kik is valójában az Európai Unió vezetői? Mi az igazi céljuk?

Egy megdöbbentő írás jelent meg, amely erre a kérdésre ad választ.

A Magyar Idők írt arról, hogy az elmúlt hetekben két nagyon befolyásos európai politikus beszélt Európa lehetséges jövőjéről, arról, hogy ők milyen Európát képzelnének el a következő évtizedekben. A két politikus: Wolfgang Schäuble, Németország pénzügyminisztere, illetve Frans Timmermans, az Európai Bizottság alelnöke, tehát olyan emberek, akik valóban befolyásolják, befolyásolni képesek Európa, illetve az Európai Unió jövőjét, és ezzel az Uniós családok és állampolgárok további sorsát.
Fel kell hívnunk az olvasók figyelmét arra a tényre, hogy az alább is olvasható vezetői nyilatkozatok valódi célja jól nyomon követhető azokban a tettekben és intézkedésekben, melyeket eddig az Unió vezetőit jellemezték.

Az igazi cél: a fajok keveredése




Az írásból kiderül, hogy az Európai Uniót megszálló migránsokkal az Uniós politikusoknak a valódi célja az, hogy elősegítsék az arab, muszlim és más fajok keveredését az Európai népekkel.
Timmermans egyszerűen kijelenti, hogy a faji és kulturális keveredés és sokszínűség Európa és az európai nemzetállamok jövője. Ez lesz és punktum. Vagyis itt nem mással állunk szemben, mint vezető európai politikusok ideológiai alapú víziójáról, tervéről, a világ átalakításának nagy, neoliberális-globális kísérletéről.


A következmények beláthatatlanok.

Frans Timmermans kijelenti: Nem lehetséges tehát, hogy mondjuk Lengyelország vagy Magyarország azon ábrándozzon, hogy továbbra is a keresztény kulturális szokásokra és hagyományokra alapozza a társadalmát. Timmermans bántóan és arrogánsan jelenti ki: ilyen jövő nem lesz! Faji és kulturális diverzitás fogja jellemezni az európai országokat.

A tények:




Pillanatnyilag úgy tűnik, hogy néhány korlátlan hatalmú ember (talán háttértámogatással) egyszerűen el akarja törölni azokat a társadalmi és kulturális értékeket, melyeket az Európai nemzetek évszázadok alatt felépítettek.Természetesen a jelenlegi Európai emberekkel együtt. Kijelenthetjük: Ezek az emberek Uniós állampolgárok százmilliói felett akarnak ítéletet mondani.
Véletlen egybeesés?
Kiderült az is, hogy a fajok keveredését pártoló, és elősegítő Schäuble nemrégiben részt vett a Bilderberg-csoport évi rendes összejövetelén Drezdában.
Ezek után valóban nagy kérdés az, ami e cikk címében is szerepel: Te az Unióban akarsz maradni?

Mi a véleményed az Európai Unió további sorsával kapcsolatban? Alább megírhatod!









AZ EURÓPA ELLENI STRATÉGIAI HÁBORÚ ÚJABB VÉSZJÓSLÓ JELE



Bár sokan – elsősorban liberális oldalról igyekeznek megkérdőjelezni azt az állítást, miszerint Európa ellen hadüzenet nélküli háború folyik, egyre több olyan biztos jel lát napvilágot, amely a háború tényét támasztja alá.

Ez a támadás rendkívül alattomos. Az Európa megszállását kitervelő, pénzelő és levezénylő csoportok igyekeznek mindvégig rejtetten a háttérben maradni, miközben a kifinomult katonai, és hírszerzési hálózatukat arra használják fel, hogy spontán népvándorlásnak álcázva „a jobb élet ígéretével” útba indítsák Európába az előzőleg általuk elszegényített, kizsákmányolt harmadik világbeli emberek millióit.

Még egyik oldalról logisztikával támogatják, pénzelik és szervezik a hatalmas tömeg útját, addig a másik oldalról (Európából) pedig a magas politikai pozícióban lévő ügynökeik csábítják és előkészítik a tömegek fogadtatását és elhelyezését.
Legyünk őszinték, nem kell ahhoz nagy jóstehetséggel rendelkeznünk, hogy belássuk: Európa már „nem bír el” több bevándorlót, és az egyre kezelhetetlenebb etnikai és terrorkonfliktusok mellett a teljes politikai és gazdasági összeomlása fenyeget.
Ilyen körülmények között látott napvilágot az alábbi hír is, mellyel kapcsolatban külön ki szeretnénk hangsúlyozni, hogy nem áll módunkban a hír valóságtartalmát kinyomoznunk.
A Kopp Online hasábjain jelent meg egy hír, miszerint nagy a valószínűsége annak, hogy egy fedett CIA akció lepleződött le a napokban, amely a migránsáradathoz köthető.
A CIA által működtetett Amerikai Global Airlines légitársaság egy teherszállító repülőgépe igen gyanús küldeményt szállított. A gép rakodóterében 57 tonna készpénz mellett egy hulla is lapult.
Az MD-11-es teherszállító gép Németországból Dél-Afrikába tartott, fedélzetén a hatalmas mennyiségű készpénzzel, és a hullával, amikor műszaki hiba miatt Zimbabwében a földre kényszerült.
Az ottani földi technikai személyzet fedezte fel, hogy a gép törzséből vér folyik. Ekkor felnyitották a gép rakterét, ahonnan előkerült a hulla és mellette (hivatalosan 57 tonna készpénz) is.
Természetesen az esetről a vezető német médiumok hallgatnak. Bár a New York Timesröviden beszámolt a történtekről, (véletlenül ?) elfelejtette megemlíteni a légitársaság nevét, amely a CIA egyik fedőcége – a lap szerint.

Visszatérve a géphez, és annak rakományához: a Zimbabwei hatóságok azonnal lefoglalták a gépet és annak rakományát, valamint ezzel együtt a személyzetet is őrizetbe vették.


Olvasóink már biztos sejtik, hogy a gép személyzetének őrizetbe vétele nem tartott sokáig. Bár ennek a gépnek a rakományát nem nevezhetjük mindennapinak, mégis a Zimbabwei hatóságok engedtek az Amerikai nyomásnak, és néhány nap elteltével szabadon engedték a teljes személyzetet.
A Kopp újságíróinak azt még sikerült kideríteni, hogy a pénzrakománnyal együtt utazó hullától a személyzet Mozambik fölött kívánt megszabadulni oly módon, hogy a tervek szerint egyszerűen kidobták volna a gépből.
Forrás    Forrás    Forrás






VILÁGHÁBORÚT AKAR KIROBBANTANI AZ USA?

Az alább is látható videó tartalma rendkívül elgondolkodtató és megdöbbentő.

A Ken Jebsen, német újságíró által elmondottak nagymértékben megosztották az internetes társadalmat, és a témához rengeteg hozzászólás érkezett. Kíváncsiak vagyunk a Te véleményedre is! A videót alább nézheted meg.
Ken Jebsen, német újságíró beszél az amerikai hadiipar igazi céljairól, amely a médián keresztül hamis és félrevezető tájékoztatással uszítja Európát az oroszok ellen.
Köszönet egy jó barátnak a németről készített feliratért!
  • Egy hozzászólás a videóhoz: Mindenkinek ajánlom a figyelmébe: A Szovjetunió felbomlása után az USA vállalta, hogy az utódállamokat nem veszi számításba a NATO bővítésekor, más szóval, Oroszországot nem kívánja körbekeríteni.
Ennek pont az ellenkezőjét tapasztaltuk Gruzia és legutóbb Ukrajna esetében. Az USA megígérte, hogy Ukrajna biztonságának fokozása érdekében Ukrajna felvételt nyerhet a NATO-ba. Ezek után Oroszországnak nem volt más választása, mint az amúgy 90 százalékban orosz lakosságú Krim annektálása saját biztonsága érdekében. A Krim az egyetlen déli tengeri kijárat az orosz haditengerészet számára.

Ezt minden józan nyugati elemző elismeri. Fontos mindig emlékezni a pontos időrendi sorrendre, különben könnyen összekeverjük az okot az okozattal. Az USA elhatározta, hogy megakadályozza Nyugat-Európa és Oroszország további közeledését, így a közép-európai országok ütközőzónává váltak. Az EU és Németország nagy óvatosságot tanúsít az ukrán konfliktus ügyében, de óriási amerikai nyomás alatt van.
A Kelet-Ukrajnában történtek szorosan összefüggnek azzal, hogy az ukrán vezetés nem hajlandó semmilyen gesztust tenni a Keleten élő orosz ajkú lakosság részére, tehát az ott élők nagy része az Oroszországhoz való csatlakozásban látja a hosszú távú megoldást saját helyzetének javítására.
Tisztelt Olvasóink!
A Facebook egy ideje korlátozza a nem fizetős postok láthatóságát. Ami azt jelenti, hogy a Facebookon közzétett cikkek negyed annyi embert érnek el, mint korábban.
Ha értesülni szeretnének az oldalunk frissítéseiről húzzák az egeret a Facebook oldalunkon a “Tetszik/Liked” gombra és pipálják ki az értesítéseket hogy megjelenjünk a hírfolyamban. Érdekes Világ.FACEBOOKhttps://www.facebook.com/Erdekes
Az amerikai propaganda érdekes módon nem beszél arról, hogy az ukrán vezetés milyen hibákat követ el, vagy arról, hogy Ukrajna a gazdasági összeomlás küszöbén áll. Ahogy Irakban sem támogatták az általuk szétbombázott ország újjáépítését, kíváncsi vagyok, hogy egy gazdasági csőd esetén ki fog a 70 milliós Ukrajna segítségére sietni. Tekintettel arra, hogy Magyarország szomszédos Ukrajnával, számunkra végképp nem közömbös, hogy az események milyen irányt vesznek.


Szellemi mozgósítás
Mi történik ha az EU és az USA állampolgárai felfedezik az igazságot!


David Icke a hátérhtalom III. Világháború tervezete


Új Világrend - A láthatatlan birodalom
Hazugságok a tankönyvekben




Félelmetes fegyvere van az USA-nak

Az amerikai Nemzetbiztonsági Ügynökség (NSA) automatikus ellentámadásra képes vírusprogrammal rendelkezik, amely képes emberi beavatkozás nélkül fellépni a számítógépes kalózok ellen – állította Edward Snowden, az ügynökség volt szerződéses alkalmazottja a Wired című magazinnak, amely szerdán közölte a vele készült interjút.

A megfigyelési botrányt kirobbantó, Oroszországban politikai menedéket kapott Snowden szerint a Monstermind nevű vírus félelmetes fegyver: számítógépes kalózok által amerikai érdekeltségek ellen intézett kalóztámadás esetén automatikusan képes megtorló intézkedéseket hozni az ellen a számítógép ellen, amelynek az IP-címéről a támadás érkezett.


Snowden szerint ez a fajta automatikus ellentámadás azonban gondot is jelenthet, mert az ügyes internetes kalózok közbülső IP-cím beiktatásával nem a saját, hanem más gépekről indítják a támadást, és ebben az esetben a megtorlás a harmadik cím, nem pedig az igazi bűnös ellen irányul – írja az MTI.

Elképzelhető, hogy valaki Kínából intéz támadást egy oroszországi IP-címen keresztül. És ilyenkor az ellentámadás egy oroszországi kórház ellen irányul, amelynek semmi köze az eredeti támadáshoz” – mondta a magazinnak Snowden.




  • És egy másik vélemény: Milyen sokan értenek itt felsőfokon a világpolitikához, legtöbbjük nem tud helyesen írni a saját anyanyelvén se, számítógép segítségével se.
A félelmetes, az hogy ez a sok ember (tisztelet a kivételnek) vagy USA párti vagy Orosz párti, nem veszik észre, hogy európai pártinak kellene lenni, nem agymosott szajkónak ide vagy oda állva.
Pont erről szól a videó.
Ne legyen senkinek kétsége arról, hogy az oroszok vagy akárki nem törnének uralomra, elnyomásra, ha megtehetnék. Ma az USA a baj forrása holnap a ruszkik vagy valaki más.




HA NETEZEL, AKKOR MOST FIGYELJ! ITT A PUSZTÍTÓ ZSAROLÓ VÍRUS!



Oszd meg!

Az internetes bűnözők találékonysága határtalan. (és egyben zseniális is).

Az internet felhasználók körében a CryptoWall zsaroló program már eddig is több millió dolláros veszteséget okozott. Természetesen a másik oldalról ennyit nyertek a program megálmodói, kiknek a zsebébe csorgott a viszonylag könnyen szerzett pénz.
Talán ez a felismerés ösztönözte őket arra, hogy a jól bevált „szörnyszülöttjüket” tovább fejlesszék, és most ismét „piacra dobják”.

Pusztít és tarol a CryptoWall zsaroló program továbbfejlesztett változata

A továbbfejlesztett verzióról tudni kell, hogy ez még nagyobb pusztításra képes, miközben sokkal nehezebb felismerni, mint az elődjeit. Ez a program az internetes alvilág körében igazi pénzeszsáknak számít, hiszen eddig (a becslések szerint) több mint 300 millió dolláros bevételhez juttatta a kiberbűnözőket.
A vírusirtó programok alig tudnak lépést tartani vele, hisz a fejlesztői folyamatosan azon dolgoznak, hogy a jól bevált vírusirtók képtelenek legyenek felismerni.
A program működése ördögi. Miután megkerülte a vírusvédelmünket, észrevétlenül feltelepül a gépünkre, majd a számítógépünkön található fájlok tartalmát kódolja, és a fájlneveket is titkosítja. Emiatt még nagyobb felfordulást okoz a gépünkön és a helyreállítást is tovább nehezíti.

Semmi gond! Fizess és visszakapod a fájlokat!



Az internetes bűnözők lehetőséget nyújtanak ahhoz, hogy visszakapd a fájljaidat. Miután a "fertőzés" megtörtént, eljutsz a Decrypt Service weboldalra, ahol a csalók lehetőséget biztosítanak egyetlen fájl ingyenes helyreállítására – így igazolják azt, hogy ha megkapják a váltságdíjat, akkor helyre tudják állítani az állományokat.
A "váltságdíj" pillanatnyilag 700 dollár értékű Bitcoint. Ennyit kell leszurkolnod ahhoz, hogy megkapd a dekódoló kulcsot, amellyel helyreállíthatod a gépedet. A fizetést pedig Tor hálózatok közbeiktatásával lehet elvégezni, így gyakorlatilag visszakövethetetlenek az elkövetők.
Bár a szakemberek azt tanácsolják, hogy senki se fizessen, ezzel együtt azt is elismerik, hogy pillanatnyilag semmiféle eszköz nincs, amellyel helyreállíthatnánk a fájlokat.

Javasoljuk a külső meghajtókra történő rendszeres biztonsági mentéseket!

Oszd meg ezt a cikket, ha hasznosnak találtad! 







JÖN AZ E-KÁRTYA – CSAK EGY LÉPÉSRE VAGYUNK A BŐRÜNK ALÁ ÜLTETHETŐ CHIPTŐL



A szép új világ..


Jön az e-kártya! 


Globalizált világunkban egyre közelebb kerülünk ahhoz, hogy megvalósuljon egy olyan életmód, amely természetesként éli meg azt a tényt, hogy egy bőrünk alá ültetett chip szolgál az azonosításunkra.
Ez a chip kivált majd minden eddigi okmányt (személyi igazolványt, lakcímkártyát, jogosítványt…) és hamarosan a bankszámlánkat is csak ezen keresztül érhetjük majd el.
Ha ez nincs, te sem létezel!

Ezt a kijelentést sokan kétkedve fogadják, pedig ami számunkra (most még) sci-fi, az Svédországban, az Epicenter nevű irodakomplexumban már a valóság. Az alkalmazottak bőre alá (nem éppen fájdalommentes módon) beinjekciózott RFIDlapkával kap jogosultságot az épületben való közlekedésre. Ezzel indul a nyomatató, nyílnak az ajtók, és a mozgásodat is szorgalmasan jegyzeteli a rendszer.
Mi így gondoljuk: Első lépés az e-kártya – amit tudnunk kell
2015-05-19-én benyújtotta a Magyar kormány a parlamentnek az e-kártya bevezetéséhez szükséges törvényjavaslatot. Az e-kártya a személyi igazolványt, a lakcímkártyát, az adókártyát, a társadalombiztosítási kártyát és – például a schengeni övezeten belüli utazásnál – az útlevelet egy okmányba vonja össze, és kibővíthető közlekedési kedvezmények igénybe vételére, vagy akár diákigazolványként is használható.


Fontos információ, hogy – nem olvasható formában – tartalmazza azt a tény is, ha korlátozzák a tulajdonos külföldre utazását, valamint egy, a fontosabb adatok gépi olvasására alkalmas adatsort.
Utólag kiderült, hogy a kártyára kerül még egy olyan, optikailag olvasható adattároló kód, amely tartalmazza a polgár ujjnyomatát és az elektronikus aláíráshoz szükséges adatot is.
Komoly figyelmeztetés!

Átok vagy áldás az e-kártya?


A Nemzeti Egységes Kártyarendszer bevezetéséről már 2012-ben tervek készültek.Akkor az interneten rengeteg szkeptikus (és fizetett bértollnok) „anyázta”, és uszítással vádolta azokat, akik előrevetítették a sötét jövőt. És tessék, az akkori jövő ma már valóság! Ha ilyen ütembenhaladnak a dolgok, és törvénymódosításokkal a hatalom számára egyre könnyebben elérhetőek lesznek adataink, vagy éppen a szabad mozgásunk is korlátozhatóvá válik, akkor fel kell tennünk a kérdést: Ma még „csak” kedvenc háziállataink bőre alá ültetnek chip-et. És Holnap… (!?) 


Villás Béla - Kommunikáció a szellemvilággal 2015.11.25 Miskolc


Villás Béla - Ima és meditació






A MEGSZÁLLÁS – AVAGY EZ MÁR HADIÁLLAPOT?



Az alábbi írás komolyan megosztja az internetes közvéleményt. Az irás után egy érdekes hozzászólás is olvasható.

Ma reggel, Kecskemét határában egy szakasznyi színes bőrű, katonaköteles korú férfit tartóztatott föl a rendőrség az 5-ös út mentén.
Egy nő, vagy gyermek sem volt köztük!
Vajon egy diverzáns egység tagja azt mondja-e majd, hogy "azért jöttem, hogy megmérgezzem az ivóvizetek/fölrobbantsam a transzformátor állomást/túszul ejtsek egy busznyi iskolást"? Vagy azt állítja, hogy szegény üldözött fogorvos/mérnök/tanár…
Csak éppen a papírjait hagyta el menet közben.
A gyengeségünket használják ki. Azt a fajta gyengeséget, amely azt mondatja velünk, hogy segítünk az üldözötteken. Megtalálták a gyenge pontunkat.
A rendőrség és a honvédség összlétszáma nem éri el a 80 ezer főt – és ebben már a polgári szolgálatosok, irodisták is benne vannak. Ezzel szemben naponta 1000 katonaköteles korú férfi szivárog be az országba, olyan helyekről, ahol évek óta háború van, a gyerekeket is az ölésre tanítják és ezerszám mészárolják le a keresztényeket.
Pár héten, hónapon belül többen lesznek, mint a védelmünkre hivatottak.
Ezt elhallgatni, bagatellizálni nem hiba, hanem árulás.


Úgy tűnik, a történelem ismétli önmagát. 1541. augusztus 29-én a törökök szép csöndben, kis csoportokban jutottak föl a budai várba: azt mondták, csak meg akarják nézni a várat. Aztán összeverődtek, megszállták a stratégiai fontosságú helyeket és az őrség azon részét, aki észbe kapott; megölték. Másfél évszázadig nyomorították meg a hazát.
A magam részéről látok párhuzamot. – Szilárd Szilágyi

És egy hozzászólás:

Nem lehet eleget tanulni a történelemből!  Erényeinkből, hibáinkból egyaránt.
Mi mindig tartottuk a hatunk, védtük a keresztyen Európát! Nemhogy engedtük volna tovább a tatárt, törököt…nem, mi Zrínyisen , nagy gálánsan inkább meghaltunk másokért is.
A világháborúk sem a mi ügyeink voltak. Es mondjuk a lengyel sorstársakat leszámítva ki segített rajtunk? Ezeket a szerencsétleneket engedni kell minél tovább, ölbe vinni nyugat fele, az egykori gyarmatositok küszöbére letenni.
De nem! Láttam olyat, hogy hatóságok a vonatról rangattak le őket…totojgatjátok, gyógyítgatjátok, pátyolgatjátok őket, s úgy sem jó!
Batu kan most röhög a markában, ha valahonnan ide lat erre az oktondi népre! 




ENNEK MINDENKÉPPEN ROSSZ VÉGE LESZ! EGYMILLIÁRD EMBER INDULT ÚTNAK!



Hogy mi, (vagy kik) indították meg ezt a hatalmas népvándorlási hullámot, azt sejtjük. De hogy mikor lesz ennek vége, arról fogalmunk sincs.

A balliberális média szerint a magyar miniszterelnök fantáziál, amikor „sokmilliós” népvándorlásról beszél. Mint kiderült, a történelem eddigi legnagyobb népvándorlás tömegének nagyságát messze, de messze alábecsülte.

Az egyik vezető média „elszólta” magát.

KICSÚSZOTT A NEW YORK TIMES „SZÁJÁN”: 1 MILLIÁRD EMBER INDULT NEKI A VILÁGNAK

Be kell látnunk: ha az nem ordító címoldalas hír, hogy már 1 milliárd ember vágott neki a világnak új otthont keresve magának, akkor semmi nem az. Ez a kijelentést nem akárki tette, hanem egyenesen William L. Swing, a Nemzetközi Migrációs Szervezet vezérigazgatója.
A New York Times riport szerzői (Azam Ahmed és Sandra E. Garcia) a Dominikai Köztársaság és Haiti határáról jelentették, hogy Dominika több tíz-, de akár több százezer haiti migráns visszatessékelésére készül. Majd leírja, hogy hány országban ez a „trend”, azaz szigorítanak a bevándorlás-politikán. Beleértve az Egyesült Államokat és Mexikót, amely utóbbi idén áprilisban az USA nyomására „csaknem kétszer annyi közép-amerikai migránst deportált, mint 2014 első négy hónapjában”.

A tudósítás megemlíti a magyar-szerb határra tervezett kerítést is.

Majd következik ez a mondat: „Az emberiség páratlan mozgásának korszakát éljük: 1 milliárdos rekordszámban indultak meg az emberek, mondta William L. Swing, a Nemzetközi Migrációs Szervezet vezérigazgatója…”


A Nemzetközi Migrációs Szervezet (International Organization for Migration) a világ legnagyobb, migrációval foglalkozó szervezete. 157 tagja van, hazánkat is beleértve.

Mi köze van ennek hazánkhoz?


Természetesen azt, hogy hosszútávon ennek a hatalmas népvándorlási folyamatnak milyen következményei lesznek a magyarságra, illetve a jelenlegi országhatárainkra nézve nem tudhatjuk. Azonban akik figyelnek, és értik is az „idők szavát”, azok számára az intő jelek már most megmutatkozhatnak. Európa határait a történelem folyamán már számtalanszor átrendezték. Hol népek vándorlása, hol pedig nagyhatalmi (és így pénzhatalmi) érdekek álltak a háttérben. Ez a videó szemléletesen bemutatja ezeket a „mozgásokat.
Figyeljünk, és tegyünk meg mindent annak érdekében, hogy megőrizzük országunk – így családunk biztonságát és ezzel együtt jelenlegi határainkat.  NetExtra 




SZÍNESBŐRŰ EURÓPÁT! TÉNYEK A KONTINENS MEGSZÁLLÁSÁRÓL.



Sokan, sokfélét gondolnak a „modernkori népvándorlással” kapcsolatban.

A liberális beállítottságúak erőltetik az idegen kultúrák európai betelepítését. Nem csak erőltetik, hanem mindent megtesznek annak érdekében, hogy a kontinensre hatalmas számban áramló, és nagyrészt kontrollálatlan tömeg minél kisebb ellenállásba ütközzön.

A katonai, és nemzetbiztonsági szakemberek pedig szinte kivétel nélkül kongatják a vészharangot, és mindenkit figyelmeztetnek a közelgő veszélyre.
A veszély jelei már számos alkalommal megmutatkoztak. Gondoljunk csak a Berlinben, szilveszter estéjén bekövetkezett tömeges erőszakra, de sajnos számos más esetet is megemlíthetnénk.
Az viszont rendkívül érdekes (vagy inkább aggasztó), hogy Európa vezető politikusainak nagy része nem csak támogatta a kontinens „megszállását”, hanem egyenesen előkészítette az idegen kultúrából érkező emberáradat akadály nélküli beáramlását.


Dr. Drábik János a valóságról, és a cáfolhatatlan tényekről beszél. Érdemes meghallgatni az alábbi felvételt. A videó alatt pedig te is elmondhatod a véleményed.

Kedves Olvasónk!
A Facebook egy ideje korlátozza a nem fizetős postok láthatóságát, ez azt jelenti, hogy a Facebookon közzétett cikkek negyed annyi embert érnek el, mint korábban.
Ha értesülni szeretnél az oldalunk új híreiről, akkor húzd az egeret a Facebook oldalon a "Tetszik/Liked" gombra és pipáld ki az értesítéseket hogy megjelenjünk a hírfolyamban. KATTINTS IDE: 
https://www.facebook.com/Erdekes


Amiért jönnek a tömeges bevándorlók


Megsemmisítő FEMA táborok Magyarországon? - Dr. Drábik János, Jakab István


Átnevelő tábor Rákospalotán
vagy haláltábor
ki itt belépsz hagyj fel minden reménnyel !!!!!
FEMA megsemmisítő táborok


Túlélési tanácsok lakossággyérítés ellen


WEIXL-VÁRHEGYI LÁSZLÓ: Lakossággyérítés állami segédlettel


Tudtad, hogy tudatosan mérgezik a magyarokat? 1/2. - Új honlap: MKH.VALOSAG.NET


Tudtad, hogy tudatosan mérgezik a magyarokat? 2/2. - Új honlap: MKH.VALOSAG.NET
Sóval mérgezik a magyart?


A magyarok szabaduljanak meg a háttérhatalomtól az önellátás által! - MKH.VALOSAG.NET
Önellátás A-Z-ig




Európai Unió vagy szuverén nemzetállamok?



THEA2017/01/04


Európa, azon belül is az Európai Unió sorsát valahogy azok is ösztönösen fontosnak tartják az emberiség jövője szempontjából, akik ritkán vagy sohasem figyelik „az ég ábrázatát”, így számunkra a kontinens és az Unió közel és távoli jövőjével foglalkozó írások, alternatív, de még fősodrású vélemények is különösen érdekesek. George Igler, aki 2010 és 2016 között az iszlámmal szembeni kritikák megfogalmazása miatt üldöztetést szenvedők megsegítésével foglalkozott, a Gatestone Institute oldalán osztotta meg az alábbiakban olvasható meglátásait.
Forrás: gatestoneinstitute.org, George Igler
  • A kérdés továbbra is fennáll, hogy miért akarná bármelyik nemzet alapvetően felelősségre nem vonható intézményekre ruházni saját szuverenitását. Olyan intézményekre, amelyek semmilyen módot nem biztosítanak az irányváltásra, és amelyek egyetlen „megoldást” ismernek minden problémára, mégpedig azt, hogy egyre több és egyre diktatórikusabb hatalmat követelnek maguknak.
  • A munkanélküliséggel és a gazdasággal kapcsolatos korábbi aggodalmakat háttérbe szorították a lakosságot leginkább foglalkoztató problémák: a terrorizmus (32%) és a bevándorlás (45%).
  • A holland Partij Voor de Vrijheid, a francia Front National és a német Alternativ für Deutschland pártok népszavazást akarnak tartani országuk EU tagságával kapcsolatban.
  • Mivel az EU intézmények kulcsszerepet játszottak a tömeges bevándorlást és a terrorizmust kiváltó okok kialakulásában, sokan úgy gondolják, hogy minél előbb szabadul meg Európa az Uniótól annál jobb.
Az újévben ismét a választásokra terelődik a figyelem, mivel három uniós tagállamban is parlamenti választások lesznek 2017-ben. A holland, a francia és a német választások kimenetele döntő jelentőségű lehet az Európai Unió sorsát illetően.
Hollandiában a választók március 15-én járulnak az urnák elé. A VVD párt a holland Munkáspárttal koalícióban kormányoz 40+35 mandátummal, míg a Geert Wilders által vezetett Szabadság Párt – Partij Voor de Vrijheid (PVV) – 12 mandátummal rendelkezik.
Egy december 21-i felmérés szerint a Szabadság Párt népszerűsége 24 százalékra ugrott, miközben a kormánypárté 15 százalékra csökkent, ami igencsak érdekes eredményeket produkálhat márciusban.
A kétfordulós francia választásokra április 23-án és május 7-én kerül sor. A második fordulóra a fej fej mellett álló mérsékelten jobboldali Les Républicains és a Marine Le Pen által vezetett populista Front National pártokat tartják a legesélyesebbnek.
A különböző felmérések eltérő kimenetelt jósolnak. Egy december 7-i megkérdezés egyformán 24 százalékos esélyt látott a két fő rivális számára, míg egy másik szerint Le Pen akár 67 százalékos többséget is elérhet.
Az európai politika elleni populista lázadással kapcsolatos vitáktól függetlenül, a nyitott határok és a központosított, felelősségre nem vonható, mindennek, csak éppen transzparensnek nem mondható törvényhozással rendelkező EU vezetés és intézmények ellen felszólaló pártok népszerűsége töretlenül emelkedik.
Németországban Angela Merkel, a 1,5 millió bevándorló befogadásával okozott problémáktól függetlenül hadba száll az újraválasztásért.
Bár nem egészen 4 éves múltra tekint vissza, a berlini karácsonyi vásáron december 19-én elkövetett támadást követően az Alternatíva Németországnak párt (Alternativ für Deutschland, AfD) népszerűsége 16 százalékra emelkedett.
A választók preferenciáit minden jel szerint erősen befolyásolja a terrorizmus miatti félelem.
A populista, euroszkeptikus pártok népszerűsége mögött egyértelműen a lakosság megváltozott aggodalmai állnak. Az EU saját adatai szerint a munkanélküliséggel és a gazdasággal kapcsolatos korábbi aggodalmakat háttérbe szorították a lakosságot leginkább foglalkoztató problémák: a terrorizmus (32%) és a bevándorlás (45%).
Tovább részletezve a számokat, a holland szavazók 56 százaléka a bevándorlást nevezte meg az ország elsőszámú problémájának, amit a terrorizmus követett 33 százalékkal.
Bár más országokhoz képest Franciaországnak több is jutott a terrorista támadásokból az elmúlt időszakban, a francia választók szinte egyformán komoly problémának tartják a bevándorlást és a terrorizmust. 36 százalékuk az előbbit, 35 százalékuk pedig az utóbbi jelölte meg az első helyen, de azért továbbra is égető problémának tartják a francia gazdaság helyzetét is.
A holland, francia és német választások kimenetele már csak azért is fontos, mert három olyan országról van szó, amelyek az EU megalapításához vezető megállapodás hat aláírója között volt.
A holland Partij Voor de Vrijheid, a francia Front National és a német Alternativ für Deutschland pártok népszavazást akarnak országuk EU tagságáról.
Az 1957. márciusában Franciaország, az akkori NSZK, Olaszország és a Benelux államok által aláírt Római szerződés nemcsak a piacokat egyesítő Európai Gazdasági Közösség, de az Európai Bizottság alapjait is lefektette.
A Bizottság, vagyis az EU ügyvezetői és végrehajtó testületének élén, aminek kizárólagos hatalma van európai szintű törvényeket hozni, a jelenleg sokat kritizált Jean-Claude Juncker áll, aki december 9-i beszédében nyomasztó jövőt jósolt a nemzetállamoknak.
Az euró bevezetését előkészítő Maastrichti Egyezmény összeállításának 25. évfordulóján Juncker kemény üzenetet fogalmazott meg:
Európa a legkisebb kontinens… mégis a globális gazdaság releváns szereplői vagyunk. A globális GDP 25%-át képviseljük. Ez mához 10 évre már csak 15% lesz. Húsz év múlva pedig az Európai Unió egyetlen tagállama sem lesz a G7-ek tagja… Nem arról van szó, hogy eltűnünk, hanem arról, hogy elveszítjük demográfiai súlyunkat.
A XX. század elején az európaiak az emberiség 20 százalékát képviselték. Jelen századunk elején ez az arány 7%. Évszázadunk végére az összesen 10 milliárd ember 4%-át képviseljük majd csupán. Aki azt gondolja tehát, hogy eljött az ideje Európa szétdarabolásának és nemzetállamokra történő újra felosztásának, az nagyon téved. Az Európai Unió nélkül nem létezhetünk önálló nemzetekként.”
euRöviden, Juncker úgy gondolja, hogy Európa szuverén nemzeteinek nincs jövője. Európa lakóinak jelentős hányada azonban, köztük sok holland, francia és német szavazóval, teljesen ellentétes véleményen áll.
Az Unió kritikusai, akik a két világháború között megfogalmazódott filozófiákra alapozzák véleményüket, gyakran állítják, hogy a szövetség úgy próbálja egymáshoz kötni a tagállamok gazdasági sorsát, hogy a létrejövő blokk gyakorlatilag életképtelen.
Ahogy Jean Monnet, az EU egyik szülőatyja 1943-ban megjegyezte:
Európában nem lesz béke, ha az államok ismét a nemzeti szuverenitás alapján kerülnek felállításra. … Amíg Európa nemzetei nem hoznak létre közös föderációt, egy olyan „Európai Entitást”, ami gazdasági egységgé kovácsolja őket, a jólét és a szükséges társadalmi fejlődés elmarad.”1
1952-ben Monnet úgy magyarázta, hogy „a gazdasági funkciók fúziója arra ösztönzi majd a nemzeteket, hogy szuverenitásukat is egyetlen Európai Állammá fuzionálják.”2
Bár a britek június 23-án hozták meg történelmi döntésüket, a tényleges kilépésükhöz szükséges folyamat lezárása még nem teljes.
Akik abban reménykedtek, hogy Nagy-Britannia még az idei választások előtt egyértelmű jövőképpel szolgálhat az Unión kívüli gazdasági jólétre, növelve ezáltal a populista mozgalmak bátorságát, várniuk kell még egy kicsit, míg a folyamat kerekei lefutják köreiket.
A kérdés persze továbbra is fennáll, hogy miért akarná bármelyik nemzet alapvetően felelősségre nem vonható intézményekre ruházni saját szuverenitását. Olyan intézményekre, amelyek semmilyen módot nem biztosítanak az irányváltásra, és amelyek egyetlen „megoldást” ismernek minden problémára, mégpedig azt, hogy egyre több és egyre diktatórikusabb hatalmat követelnek maguknak.
Ezzel szemben az EU azt állítja, hogy a közös valuta támogatottsága soha nem látott szinten áll az eurót használó országokban (70%), és a többi tagállam többsége, mint például Magyarország, Románia és Horvátország, szintén szívesen csatlakozna az euroövezethez.
Az uniós tagságot kísérő migráció, valamint a terrorista és egyéb bűncselekmények növekedése miatti aggodalmak folyamatos erősödésétől függetlenül az európai populista pártokra komoly kihívások várnak.
Mivel ezek a pártok még nem igazán tudtak meggyőző alternatívával előállni az Unión kívüli gazdasági felállásra, a szavazók, saját biztonságukkal kapcsolatos aggodalmaik ellenére, inkább a régebb óta fennálló pártok felé húznak.
Figyelembe véve ugyanakkor, hogy az EU intézményei fontos szerepet játszottak a tömeges migráció beindulásában és a terrorizmus európai elterjedésében, az európai választók joggal vélhetik, hogy minél előbb szabadulnak meg a több kárt, mint hasznot hozó Uniótól, annál jobb.
George Igler 2010 és 2016 között az iszlámmal szembeni kritikák megfogalmazása miatt üldöztetést szenvedők megsegítésével foglalkozott.


Globalizmus – A határtalan börtön

THEA2016/11/04


Amikor a témában kevésbé járatosak ráeszmélnek a globalista ?összeesküvés? tagadhatatlan igazságára, gyakran azonnali és egyszerű választ szeretnének a probléma értelmezésére. Occam borotvájának elve alapján azt gondolják, hogy a legegyszerűbb válasz törvényszerűen egyben az igazság is. Pedig az elv igazából azt mondja, hogy a bizonyítékok vagy tények tükrében kell megtalálnunk a helyes értelmezést, ami az esetek többségében a kettő vagy több magyarázat közül a legegyszerűbben rejlik.
Évtizedek óta köztudott és alaposan dokumentált tény, hogy a globalizmus egy maroknyi ?elit? ? nemzetközi bankár, központi bank, politikai vezető és számos exkluzív kutatóközpont, agytröszt és tanácsadó szervezet és tagjaik ? által támogatott tudatos és határozott törekvés. Globalista céljaikat gyakran nyíltan kimondják saját kiadványaikban, talán azt gondolva, hogy a szemükben ?oktalan köznépnek? tartott szélesebb tömegek úgysem veszik a fáradtságot, hogy elolvassák.
Carroll Quigley, A külkapcsolatok Tanácsának bennfentese, Bill Clinton mentora, így fogalmazta meg a törekvést, Tragédia és Remény című könyvében:
A pénzügyi kapitalizmus erőinek messze nyúló célja volt létrehozni a pénzügyi hatalom magánkézben lévő globális rendszerét, ami minden ország politikai rendszere és a teljes világgazdaság felett is hatalmat gyakorolhat. A tervek szerint a világ központi bankjai közös erővel és feudalista eszközökkel, privát összejövetelek során hozott titkos megállapodásokon keresztül irányítják majd ezt a rendszert, aminek gerincét a svájci bázeli központú Nemzetközi Fizetések Bankja (BIS) alkotja, ami a világ (szintén magánkézen lévő) központi bankjainak tulajdonában lévő magánbank. Valamennyi központi bank? megpróbálja irányítani saját kormányát az általa folyósított kincstári hiteleken és a valutaárfolyamok manipulálásán keresztül, ami által, kiegészítve bizonyos gazdasági jutalmakkal, befolyásolhatják az adott ország és a velük együttműködő politikusok tevékenységeit.”
A globalizmust aktívan terjesztő embereket közös, vallásosnak is nevezhető ideológia köti egymáshoz, aminek végső célja a Platón Államából is ismert világrend létrehozása. Úgy gondolják, hogy a sors, és/vagy a genetika, arra rendelte őket, hogy filozófus királyokként uralkodjanak az emberiségen, illetve, hogy saját bölcsességük a legnagyobb ajándék, amit a világnak felajánlhatnak. Céljaik elérése érdekében pedig káoszból rendet, vagy rendből káoszt teremthetnek, hogy az emberiséget igényeik szerint alakítsák.
Ez a mentalitás egyértelműen megmutatkozik az általuk épített és kihasznált rendszerekben. A központi bankokon alapuló gazdaság például a nemzetek eladósításának, a valuták inflálásának és a függőség érdekében történő gazdasági kihasználásnak a tökéletes rendszere. A központi bankrendszer végcélja egy történelmi léptékű pénzügyi válság elindítása, aminek eredményeként egy teljes mértékben központosított globális hatalmat ajánlhatnak a világnak, mint egyedüli ?megoldást?.
A gazdasági és társadalmi destabilizációt nem a központi bankok vezetői, hanem a felettük álló globális intézmények, mint az IMF vagy a Nemzetközi Fizetések Bankja (BIS) irányítják.
A globalisták írásaiból az is kitűnik, hogy ez az ‘új világrend’ nem önkéntes alapon működik majd. HG Welles, a Fábiánus Társaság tagja és az Új Világrend című mű szerzője, a következőket írta erről:
Amikor a küzdelem egyértelműen a világméretű szociális demokrácia felé sodródik majd, komoly késedelmek és csalódások érkezhetnek, mielőtt mindez hatékony és jótékony világrendszerré alakulhat. Számtalan ember fogja gyűlölni az új világrendet és életét adja majd a tiltakozás során. Amikor ennek reményét vizsgáljuk, figyelembe kell vennünk egy elégedetlenkedő nemzedék kétségbeesését, akik közül egyesek egész gálánsnak és méltóságteljesnek tűnnek.”
Ruchard Gardner, a Külkapcsolatok Tanácsának tagja, a Foreign Affairs 1974-es számában pedig így fogalmazott:
Röviden, a „világrend házát” alulról felfelé, nem pedig fentről lefelé kell felépíteni. William James híres szavaival élve, egy hatalmas, ?nyüzsgő zűrzavarnak? fog tűnni ez a valóság, de valójában apránként véget vet majd a nemzeti szuverenitásnak és ezzel sokkal többet lesz képes elvégezni egy hagyományos frontális támadásnál.”
Napokig sorolhatnánk a hasonló idézeteket, de talán ennyi is elegendő ahhoz, hogy megértsük a lényeget. Míg egyesek szerint a globalizmus a szabadpiacok és a gazdasági fejlődés természetes hozadéka, a tényeket figyelembe véve inkább az tűnik a legegyszerűbb magyarázatnak, hogy a globalizmus egy szándékos háború a személyes és nemzeti szuverenitás ellen.
Ennek a gerilla-hadviselésnek a jelentős része a természetes határokat érinti. Az ország, állam, város és faluhatárok nem csupán papírra rajzolt vonalak vagy láthatatlan csíkok a porban.
Az emberek természetének része a közösségépítés. Ki tudatosan, ki ösztönösen keresi a hozzá hasonlóan gondolkodó társakat, tudva, hogy együtt többre vagyunk képesek, mindemellett tiszteletben tartva a másik egyéni szabadságát.
Nem tudjuk milyen lett volna a tökéletes társadalom egy tökéletes, az Éden bukását nem ismerő, bűntelen világban, de azt igen, hogy Isten határokat rendelt lakóhelyünknek1, és a népek közötti különbözőség és sokszínűség Krisztus királysága alatt is megmarad2. És bár az egész emberi nemzetséget egy vérből teremtette, hogy lakjon a föld egész színén3, ugyanakkor a hatalomért, nem pedig egymás segítéséért való egyesülés romboló és önző céljait Bábelnél leplezte le.
Senki sem szereti, ha erőszakkal kényszerítik a közösségek összevonására.  Manapság a tolerancia kötelező erénynek számít, de érdekes módon az elvárás egyoldalú. Egyes közösségeket köteleznek az értékeikkel ellentétes nézeteket vallók feltétel nélküli befogadására, de a tolerancia a másik irányba nemcsak nem működik, de még ennek az elvárása is intoleranciának számít. (Nem beszélve a fogalmak terén tapasztalható káoszról. Egyebek között arról, hogy a másik felé mutatott szeretet nem zárja ki az érték- és véleménykülönbségek fenntartását.)
Bizonyos értékek, kultúrák és társadalmi szerkezetek kölcsönösen kizárják egymást és nem összeegyeztethetők. Egy határok nélküli világban ezt csakis úgy lehet megvalósítani, ha az egyik kultúrát elpusztítják, hogy helyet adjanak egy másiknak. Ez a globalista cél. Egy olyan világ létrehozása, ahol a globalista gondolkodás és vallás tűnik az egyetlen járható útnak és ahol minden kultúra és közösség egyetlen masszává olvad össze.
Nem a világ összes kormánya feletti irányítás megszerzése a cél. Azt akarják, hogy saját képükre formálhassák minden egyes ember gondolkodását és így mindenki áldásával és teljes odaadásával uralkodhassanak mindenki felett. Az egyes kormányok is csupán eszközök a cél felé vezető úton, hiszen egy kormány nem tud üdvözülni vagy elkárhozni. A harc a lelkekért folyik és ezzel a végcéllal kapcsolatban az elit tagjainak is csupán halvány sejtései, esetleg sajátos értelmezései lehetnek. Azt gondolva, hogy a világot használják saját birodalmuk felépítéséhez, nem veszik észre, hogy ők maguk is csupán hasznos építőkövek egy múlandó és hiábavaló építményben, amit egy ?kéz érintése nélkül leszakadó kő? zúz majd szét, hogy helyet adjon egy olyan birodalomnak, amit az egek Istene támaszt és, ami megáll örökké4.
Céljuk elérése érdekében el akarnak törölni minden különbözőséget, minden választási lehetőséget és bizonyos elveket a köztudatból, mivel saját világkultúrájukat tartják az emberi civilizáció csúcsának és végcéljának. Ennek létrehozása pedig nem lehetséges, amíg léteznek földrajzi vagy erkölcsi határok.
Ezért halljuk egyre erősebben azt a mesterségesen létrehozott mémet, ami szerint a globalizmus ellenében a szuverenitást preferáló kultúrák a gonosz melegágyai. A mém szerint a ?populista?, értsd konzervatív rétegek elmaradott gondolkodásmódja jelenti a legnagyobb veszélyt a globalizmus által ígért ?béke és jólét? számára. A globalizmust ellenzőket rosszcsont, neveletlen gyerekeknek állítják be, akik óvodai temperájukkal összemaszatolják az általuk nagy gonddal festett mesterművet.
A globalisták legalább száz éve tartják hatalmukban a világ számos kormányát, aminek eredményeként két világháborút, egy nagy gazdasági világválságot és egy ma is tartó nagy recessziót szabadítottak ránk, a megszámlálhatatlan regionális konfliktusról, népirtásról és a szabad kezdeményezések szisztematikus elnyomásáról nem is beszélve.
A globalisták elég régóta uralják a világot a háttérből, ugyanakkor az elmúlt száz év minden baját a határok létezésére és a szuverenitást támogatókra próbálják kenni.
Úgy tűnik, ezt tartják a jelenlegi játszma aduászának, így továbbra is nagy a valószínűsége annak, hogy tervük beteljesítése érdekében hagyni fogják, hogy konzervatív vagy legalábbis konzervatív színekben futó politikusok kerüljenek hatalomra, hogy amikor végül elérkezettnek látják a pillanatot arra, hogy kihúzzák a szőnyeget a jelenlegi rendszer alól, legyen kire hárítani a felelősséget.
Nem létezik bizonyíték arra, hogy a globalizáció, a kölcsönös és kötelező függőség és a központosítás valóban működhet. Sőt. Inkább arra találunk bizonyítékot, hogy nem működik. Elég, ha egy pillantást vetünk az Európai Unióban jelenleg uralkodó állapotokra. A globalisták ugyanakkor azt akarják elhitetni velünk, hogy a világ azért van ilyen állapotban, mert nem eléggé központosított, a megoldás pedig kizárólag a teljes és tökéletes egyesülésben található.
Eközben szisztematikusan démonizálják a szuverenitásból eredő elveket és értékeket, egyenlőségjelet téve az önálló kultúrák és hitek és a gonoszság közé, hogy a felnövő generációk automatikusan ezekben lássák a világ problémáinak gyökerét. Enélkül soha nem lennének képesek a tömegek áldásával felállítani egy határok nélküli világot.
Egy határok nélküli börtönt, ahol útlevél helyett egységesen vallott gondolatok biztosítják majd a szabad mozgást és a létezéshez való jogot.
Amikor Jézus a világba jött, a világ nem fogadta el őt5, mert politikai királyságot várt, így az övéi nem vették észre azt a sokkal hatalmasabb és örök királyságot, ami szívről szívre haladva győzte le a világot és ami akkor is itt lesz, amikor a globalizáció már halvány emlékként sem létezik majd.




Juncker Európának: Ne tartsatok több népszavazást, mert a szavazók a kilépést választanák

THEA2016/12/02
Kommentár nélkül
Blacklisted News a brit express.co.uk-t idézve írja, hogy az Európai Bizottság sokak által kritizált elnöke kétségbeesetten fordult a tagállamokhoz a brit népszavazás utóhatásaival és a közelgő francia választásokkal kapcsolatban reflektálva, miközben a szuperhatalom megvalósításának álma kicsúszni látszik Brüsszel kezéből.
Jean-Claude Juncker belátja, hogy az európaiak „nem szeretik” a brüsszeli klubbot. Kétségbeesett vagy legalábbis annak tűnő kérését az után idézte Európa lakóihoz, miután az osztrák elnöki poszt legesélyesebb várományosa, Norbert Hofer, kilátásba helyezte, hogy megválasztása esetén népszavazást tart az omladozó félben lévő blokkból történő kilépésről.
Nem vehetjük el vagy tagadhatjuk meg az emberek jogát véleményük kifejezésére,”
mondta Juncker.
Az uniós tagsággal kapcsolatos népszavazásról azt gondolom, hogy nem lenne bölcs ilyen fajta vitákat szervezni, nemcsak azért, mert aggódom a végeredmény miatt, hanem azért, mert ez tovább szítaná az EU szívében már amúgy is felhalmozódott ellentéteket.
Emellett pedig nem hiszem, hogy Ausztria elnöke, akárki lesz is végül, ilyen kalandra adná a fejét.
Megtanultam különbséget tenni a kampányígéretek és a konkrét államvezetési stratégiák között.”
A brüsszeli bürokrata kitartott amellett, hogy az „EU létezésével kapcsolatban nincsenek kétségek,” ugyanakkor elismerte, hogy az EU sok millió szavazója „nem szereti” a blokkot.




Bilderberg Van Rompuy közös globális kormányzást akar Oroszországgal

THEA2012/12/30, 22:12 6 152



Forrás: The New American
Miközben a keresztény és a poszt-keresztény világ a karácsonyi készülődéssel volt elfoglalva, egy fontos esemény zajlott le Brüsszelben szinte észrevétlenül. Az Európai Unió és Oroszország vezetői december 20-án és 21-én a 30. EU-orosz csúcson továbbhaladtak a konvergencia útján és a kölcsönös függőség kialakításában, aminek végcélja a politikai, gazdasági és társadalmi fúzió.
A csúcsot követő összegzésében Herman Van Rompuy, az Európai Bizottság elnöke, ismételten utalt a ?globális kormányzás,? mint elsődleges cél irányába tett haladásra, ami mindig is a világkormány kódneve volt a globalista elit köreiben. Van Rompuy a következőket nyilatkozta:
Az EU és Oroszország közös erővel komolyan hozzájárulhat a globális kormányzás kialakításához és a regionális konfliktus megoldásához, a G8-ak és G20-ak közötti globális gazdasági kormányzás létrehozásához és számos nemzetközi és területi kérdéshez. Szeretnék gratulálni Putyin elnöknek a G20-ak elnöki tisztének átvételéhez.
Ahogy arról számtalanszor hírt adtunk, a ?globális kormányzás? egy megtévesztő kifejezés, amit a politikai uralkodó osztály azért használ, mert megfoghatatlanabb és homályosabb, valamint kevésbé vészjósló, mint a ?globális kormány? vagy ?világkormány? szókapcsolatok, így használata kisebb politikai ellenállásba ütközik.
A ?globális kormányzás? kifejezés a 90-es években jött divatba, ?A Mi Globális Szomszédságunk? című publikáció 1995-ös megjelenését követően, ami az ENSZ által alapított Globális Kormányzás Bizottságról készült jelentés volt. A jelentés mindent megtett, hogy biztosítsa olvasóit, nincs okuk aggodalomra, mert a cél nem egy világkormány felállítása. A jelentésben ez állt:
A globális kormányzás nem jelent globális kormányt. Senkit ne tévesszen meg a két kifejezés hasonlósága. Nem azt javasoljuk, hogy egy világkormány felállítása felé kellene haladnunk.
Kofi Annan, ENSZ főtitkár ugyanezt a jelentéstani bűvészmutatványt és hamis garanciát alkalmazta az ENSZ New Yorki Millennium Csúcsán 2000-ben. ?Mi a Népek: Avagy az ENSZ szerepe a XXI. században? című jelentésében, Annan ?a globális kormányzás új formáinak, a globális gondnokság új moráljának? kialakítását, valamint ?új szabványok és globális szabályok bevezetését szorgalmazta, az ENSZ-szel a globális törvényhozó szerepében.
Annan megpróbálta adresszálni az emberek nyilvánvaló aggodalmát ezekkel a globális átszervezésekkel kapcsolatban. ?Mit értünk ?kormányzás? alatt, amikor a kifejezést a nemzetközi világra alkalmazzuk?? ? tette fel a kérdést. ?Egyesek fejében a kifejezés hallatán még mindig egy ?világkormány? képe jelenik meg. Egy központosított, bürokratikus szörny képe, ami sárba tiporja az emberek és nemzetállamok jogait.? Biztosította hallgatóit, hogy ezeknek az aggodalmaskodó ?képzelgéseknek? nincs valóságalapja. ?Semmi sem kevésbé kívánatos,? mint a világkormány, mondta Annan, kitartva amellett, hogy ?a központosított hierarchia anakronizmusnak számít ebben a képlékeny, nagyon is dinamikus világban. Nem egyéb, mint a XIX. századi gondolkodásból ránk maradt elavult hozadék.?
Néhány hónappal a Millennium Csúcs és Kofi Annan beszéde előtt, 1999. február 26-án, Sir Shridath Ramphal, a Globális Kormányzás Bizottság társelnöke, a Bizottság Barcelonai gyűlésén nagyon is eltérő nézőpontról tett tanúbizonyságot:
Arra szeretném felhívni a figyelmet, hogy amikor ?kormányzásról? és ?demokráciáról? beszélünk, tovább kell látnunk az országokon belüli kormányzásnál és a nemzeteken belüli demokráciánál. A Globális Kormányzás és a Globális Nemzet felé kell tekintetnünk.
A Globális Nemzet, nagy ?N-nel?, nem egyéb, mint egy világállam vagy világkormány. Összegző beszédében Ramphal a nemzetállamok megszűnésére is kitért:
Ahogy a nemzetállamok százada véget ér, a népek korábbi kormányainál sokkal magasabb szinten szerveződnek újjá ? ők értik, hogy az igazságosság és a túlélés felé vezető út összekapcsolódik, és hogy az előttünk álló feladat nem egyéb, mint összhangba hozni az emberek érdekeit és erkölcsi indíttatásait.
A politikai elit számos tagja, akik korábban félresöpörték mások aggodalmait arra vonatkozóan, hogy a ?globális kormányzás? csupán a ?globális kormány? fedőneve, most tényként kezelik, hogy a kettő egy és ugyanaz. Jacques Attali, buzgó globalist, Nicolas Sarkozy, volt francia elnök szószólója, például a következőket mondta: ?A globális kormányzás csupán egy szépítő kifejezés a globális kormányra.?
Van Rompuy ? a Bilderbergek jelöltje
Jacques Attali maga is veterán Bilderberg tag, és ezzel vissza is kanyarodtunk Herman Van Rompuy-hoz, akit sokan már csak Bilderberg Van Rompuynak neveznek, mivel jelenlegi pozícióját a Bilderberg Csoport tevékenységének és befolyásának köszönheti. 2009. november 17-én a Guardian-ban megjelent ?Ki beszél Európa nevében?? című cikkében Ian Taylor a következőket írta:
Van Rompuy egy kevesek által ismert, ám komoly hatalommal bíró brüsszeli személyiség, Etienne Davignon vicomte (aki az Európai Bizottság alelnöke volt 1980-ban) által elnökölt, zártkörű tanácskozáson találkozott Henry Kissingerrel. A vicomte jelenleg a Bilderberg Csoport, az árnyékba húzódó, szabadkőműves politikusokból és bankárokból álló szervezet elnöke. Tagjai rendszeresen összegyűlnek, hogy egymás között, a legnagyobb titokban vitassák meg a világ dolgait. Minden jel szerint Van Rompuy részben azért vett részt találkozójukon, hogy megpályázza az uniós állást, aminek legfontosabb funkciója, hogy az EU finanszírozásához szükséges új adórendszert bevezesse és véget vessen az állandó EU-s költségvetési csatáknak.
Jon Ronson, a Guardian egy másik újságírója, Lord Denis Healey-vel, a Bilderberg Csoport egyik alapítójával készített interjút 2001-ben, amiről a ?Ki mozgatja a szálakat?? című cikkében olvashatunk. Habár Lord Healey váltig állította, hogy a csoport egyáltalán nem része semmilyen összeesküvésnek, mégis megerősítette, hogy egy világkormány megalakítása érdekében tevékenykednek. Ronson a következőket írta:
Denis Healey a következőképpen jellemezte a Bilderberg Csoport tagjait: ?Habár túlzás lenne azt mondani, hogy mi a világkormány megalakításáért küzdünk, de mégsem lenne teljesen alaptalan állítás. Mi, a Bilderberg Csoportban úgy éreztük, hogy nem folytathatjuk a végtelenségig az egymással való harcot a semmiért, emberek halálát okozva és milliókat téve hajléktalanná. Ezért úgy éreztük, hogy egy egységes, az egész világot magába foglaló közösség kialakítása jó dolog lenne.?
?A Bilderberg összehozza a politikusokat, nagyiparosokat, bankárokat és az újságírókat. A politikába olyan embereket is be kell vonni, akik nem politikusok. Komoly hangsúlyt fektetünk arra, hogy összehozzuk a felemelkedőben lévő fiatal politikusokat a bankárokkal és iparmágnásokkal, akik képesek bölcs tanácsokkal ellátni őket. Ez növeli annak esélyét, hogy értelmes globális irányelveket hozzunk létre.?
David Rockefeller, a Bilderberg konklávé veterán tagja, még ennél is egyértelműbben foglalkozott a csoport 1991-es gyűlésén mondott beszédében:
?Hálásak vagyunk a Washington Postnak, a New York Times-nak, a Time Magazinnak, kitűnő kiadványaiknak és igazgatóiknak, akik részt vettek üléseinken és közel negyven éven át betartották ígéretüket, hogy a hallottakat bizalmasan kezelik. Lehetetlen lett volna megvalósítani világméretű tervünket, ha azokban az években a nyilvánossággal is meg kell küzdenünk. Ma azonban a világ sokkal kifinomultabb és készen áll arra, hogy a világkormány felé meneteljen. Az intellektuális elit és a központi banki vezetők nemzetek felett álló szuverenitása mindenképpen jobb, mint az elmúlt századok során gyakorolt nemzeti önirányítás.?
A fenti nyilatkozatot és sok egyéb hozzászólást a Bilderberg találkozókról francia titkos ügynökök szereztek meg, akiknek az volt a feladata, hogy megfigyeljék az összejövetelt, annak egyértelmű kihatása miatt a francia nemzeti érdekekre és biztonságra. Később a megszerzett információkat két francia kiadvány számára szivárogtatták ki. Hilaire du Berrier, a The New American szerkesztő munkatársa, megerősítette a jelentések hitelességét egy jóbaráton, a francia titkosszolgálat korábbi vezetőjén, Alexander de Marenches grófon és egyéb forrásokon keresztül és ezzel elsőként tette közzé az információkat angol nyelven a monacói HduB Report folyóirat 1991. szeptemberi számában, amit később a The New American is átvett. Az akkor sokak által badarságnak tartott és összeesküvés elméletként kezelt információkat a világban zajló események sorra igazoltak, majd maguk az események irányítói is egyre nyíltabban elismertek.




Oroszország és a NATO is ?aktívan készül a háborúra?

THEA2015/08/17, 11:11 57 497

armyboots
armyboots
Forrás: Telegraph.co.uk

A világ és az euroatlanti térség biztonságának kutatására specializálódott szervezet szerint Oroszország és a NATO egymással rivalizáló hadgyakorlatai a hidegháború óta eltelt idő legkomolyabb katonai feszültségét képviselik.

Oroszország és a NATO egyaránt háborúra készül a másik ellen, miközben a katonai feszültségek a hidegháború óta nem látott mértékben erősödnek Európában, áll egy új jelentésben.
A két haderő gyakorlatai számos olyan incidenst eredményeztek, amelynél csak nagyon kevésen múlt a helyzet elfajulása és a nyílt konfrontáció kirobbanása.
A jelentés szerint a két oldal vezetőinek komolyan el kellene gondolni olyan új egyezmények aláírásán, ami megakadályozhatná, hogy az ilyen helyzetekből háború alakulhasson ki.
Az Európai Vezetőségi Hálózat (Europen Leadership Network) nevű szervezet az Ukrajnában hat hónapja tartó csatározások és Michael Fallon, brit védelmi miniszter döntése miatt, amely szerint Nagy-Britannia kiképző különítmény küldene Ukrajnába, készítette el a szóban forgó jelentést.
?Nem azt állítjuk, hogy a vezetők bármelyik oldalon a háború mellett döntöttek volna, illetve, hogy a katonai konfliktus elkerülhetetlen lenne, hanem azt, hogy a hadgyakorlatok profiljának megváltozása ténykérdés, ami tovább erősíti és fenntartja a feszültséget Európában,? írják a szerzők.
A jelentés arra is kitér, hogy az ukrán válság 2014-es kirobbanása óta mindkét oldal arra utasította erőit, hogy a helyzet eldurvulását okozó intézkedésekre válaszlépésekkel reagáljanak.
Leginkább olyan esetekről van szó, amikor Oroszország vagy a NATO kifejezetten a másik valamilyen új képességére vagy potenciális háborús tervére reagálva lépett.
?Miközben a szóvivők váltig állítják, hogy ezek a hadműveletek csupán feltételezett ellenségeket céloznak, azok terjedelme és természete ennek ellenkezőjét bizonyítja.?
2015. márciusában Oroszország 80 000 katona részvételével tartott villámhadgyakorlatokat, amelyek során olyan hosszú távú bevetéseket és hadműveleteket szimuláltak, amelyek alapján kizárólag az Egyesült Államok vagy a NATO lehetett az a bizonyos ellenség.
Az idén júniusban tartott Szövetséges Pajzs (Allied Shield) nevű NATO hadgyakorlatban 15 000 szövetséges katona vett részt, amely során a Krím-félsziget körülményeire emlékeztető, nem szokványos erők beszivárgása elleni válaszlépéseket is gyakoroltak.
A két oldal mindkét esetben az általuk legvédtelenebbnek tartott terület védelmét gyakorolta. A NATO a balti területeket védte, míg Oroszország sarkvidéki területeit, a Krím-félszigetet és a Szahalin-szigetet próbálta megerősíteni.
A Szövetséges Pajzs hadművelet során vetették be első alkalommal a Nagyon Magas Készültségű Haderő (Very High Readiness Joint Task Force) névre keresztelt gyorsreagálású egységet is, aminek megalakításáról a Krím-félsziget Oroszországhoz való csatolására szánt válaszként, a 2014-es walesi NATO csúcson született meg a határozat.
Idén júniusban vette kezdetét a Noble Jump hadgyakorlat Lengyelországban, amelyen 2100 katona, cseh és holland légi egységek, német és norvég gépesített gyalogsági alakulatok, lengyel harckocsizók, belga tüzérek és amerikai helikopterek vettek részt és amelyen szintén a Krím-félszigeten 2014-ben lezajlott eseményekhez hasonló forgatókönyvet ?játszanak? el.
A jelentés szerzői szorgalmazzák, hogy a NATO és Oroszország javítson egymással való kommunikációján, hogy a jövőben elkerüljék a forró helyzeteket, illetve azt tanácsolják, hogy írjanak alá egy egyezményt a konvencionális haderők bevetésének korlátozásáról Európában.
Időkjelei: Mit gondoltok erről a figyelmeztetésről?




Számítógép által ?megszállt? emberek

THEA2015/07/23, 14:58 25 211

echoborg
?És megtéveszti a föld lakosait azokkal a jelekkel, amelyeket a fenevad előtt képes megtenni, és azt mondja a föld lakosainak, hogy készítsék el a fenevad képmását, akin fegyverrel ejtett seb van, de életre kelt. Megadatott neki, hogy a fenevad képmásába lelket adjon, hogy a fenevad képmása beszéljen, és hogy megölesse mindazokat, akik nem imádják a fenevad képmását.? ? Jelenések 13:14-15
echoborg
Forrás: bbc.com
Mi történne, ha egy számítógép átvenné az irányítást egy emberi test felett? David Robson egy ilyen ?echoborg?-gal, vagyis a mesterséges intelligencia jövőjét vizsgáló kutatás egyik szereplőjével találkozott.
Sophia Ben-Achour tipikus londoni diák, rövid barna hajjal, vidám tekintettel és mindig mosolyra álló szájjal. A találkozás során az időjárásról, a zenéről és angoltanári munkájáról csevegtek. Senkinek nem jutna eszébe, hogy Sophia elméjét több mint 200 mérföldre található processzorok irányítják.
Sophia szerint nem túl nyugtalanító számára, hogy egy számítógép szállta meg.
?Ma volt az első nap, hogy úgy éreztem, nem vagyok egyéb, mint egy test,? mondja.
A tudományos meghatározás szerint Sophia egy ?echoborg? (ami magyarra fordítva visszhang-kiborgot jelent), egy oly élő, lélegző személy, aki ideiglenesen megengedi, hogy egy számítógép szája legyen. Minden, amit mond, egy internetre kötött chat robottól származik és egy apró fülhallgatón keresztül jut el hozzá.
A legtöbb olvasó számára a kísérlet valószínűleg a disztópikus tudományos fantasztikumok világát idézi, azonban a kísérlet nagyon is komoly céllal indult. A London School of Economics kutatói azt próbálják megérteni, hogy a mesterséges intelligencia megjelenése miként befolyásolja az emberek érzékelését, felfogását.
A kísérlet különösen fontos a mesterséges intelligencia felfogása szempontjából, ugyanis a jövőben olyan gépek vehetnek körül bennünket, amiket nem fogunk tudni megkülönböztetni az embertől, így tudnunk kell, hogy miként fogadjuk majd kommunikációjukat.
?Ma még a mesterséges intelligencia nem több, mint egy mechanikus interfész,?
mondja Kevin Corti, a kutatás egyik résztvevője. Szerinte erre egy robot aggyal ellátott emberi test használata a megoldás.
?Ilyen módon el tudtuk érni, hogy az emberek elhiggyék, hogy egy másik személlyel van dolguk.?
Corti és felettese, Alex Gillespie, egy jóval korábbi kísérletből merítettek inspirációt, amit Stanley Milgram, egy igen vitatott munkásságú pszichológus végzett az általa kitalált úgynevezett ?cyranoid?-okon. Milgram arra a kérdésre kereste a választ, hogy beszélgetés közben vajon tényleg figyelünk arra, amit a másik személy mond vagy véleményünket a másik fél külseje határozza meg.
A válasz után kutatva Cyrano de Bergerac történetéhez fordult, amelynek főhőse, de Bergerac, jó katona, szellemes költő és tehetséges zenész volt, azonban magát túl rondának tartotta ahhoz, hogy meghódítsa szerelme, Roxane szívét. Ehelyett felajánlotta egy jóképű, de nem túl eszes riválisának, Christian-nak, hogy segít neki Roxane meghódításában, azzal, hogy pontosan megmondja neki, mikor mit mondjon. A darab leghíresebb jelenetében Cyrano a bokrok mögé bújva suttogja Christian-nak, hogy mit mondjon, aki mindent szó szerint elismétel az erkélyen álló Roxane-nek.
Milgram rájött, hogy ezzel a módszerrel letesztelheti, milyen mértékben befolyásolja a test az elme által felfogottakat. Kísérleteiben egy másik helyiségben tartózkodó ember, rádióadó segítségével mondja meg a ?cyranoid?-nak, hogy mit mondjon. Roxane-hoz hasonlóan, a ?cyranoid? beszélgetőpartnereivel sem közlik, hogy miről van szó, tehát, hogy pontosan kivel és hogyan beszélgetnek.
Milgram meghökkenve tapasztalta, hogy a legtöbben egy 20 perces beszélgetés után sem vettek észre semmi furcsát.
?Az a tény, hogy minden, amit a másik személy mondott egy távoli forrásból eredt? egyszerűen fel sem merült,? írta.
Élő zombik
Filozófiai szempontból a kutatók azt találták, hogy az emberek nem nagyon képesek megítélni, hogy valaki szabad akaratából cselekszik vagy zombiként egy másik fél parancsait teljesíti.
?Mindegy milyen nagy az összhang hiánya a test és az elme között, az emberek nem veszik észre,?
mondja Corti. Más szóval az emberek inkább a látszat alapján, nem pedig egy ember gondolatainak lényegi tartalma szerint ítélnek.




2015-07-27 06:07:00 


Sátánszobrot állítottak fel az USA-ban


Egy sátánista szervezet kevéssel szombat éjfél előtt egy több mint két és fél méter magas Baphomet-bronzbálványt avatott fel Detroitban.
A tiltakozástól tartó szervezők az avatás helyszínét csak az utolsó pillanatban közölték azzal a több száz emberrel, aki jegyet váltott az eseményre. Az egytonnás, embertestű, szárnyas, kecskefejű szobrot egy, a Detroit folyó partján álló gyárépületben leplezték le.
 
Jex Blackmore, a Sátánista Templom elnevezésű szervezet detroiti csoportjának vezetője elmondta, hogy a szobrot Arkansas szövetségi államba kívánják átszállítani, ahol idén törvényt fogadtak el, amelynek értelmében az állam törvényhozásához tartozó területen emlékművet emelnek a tízparancsolatnak.
   
A bálványt - a vallások közötti egyenlőségre hivatkozva - eredetileg Oklahomában, az ottani Capitolium mellett 2012-ben felavatott tízparancsolat-szobor közelében akarták felállítani a sátánisták.
A helyi legfelsőbb bíróság azonban nemrégiben úgy határozott, hogy Mózes kőtábláinak emlékműve a jelenlegi helyén sérti az állami alkotmány azon rendelkezését, amely megtiltja, hogy állami területet vallási célokra használjanak fel.
 
A konzervatív Oklahoma honatyái azzal fenyegetőztek, hogy felelősségre vonási eljárást kezdeményeznek a bírói testület tagjai ellen és kilátásba helyezték a helyi alaptörvény módosítását. Mary Fallin oklahomai republikánus kormányzó közölte, hogy a fellebbezési eljárás végig a tízparancsolat-szobor mindenképp a helyén marad. A sátánista szoboravatás ellen szombaton mintegy 250 katolikus hívő misén tiltakozott a detroiti Szent József templomban.
MTI




Ha ezt a szobrot itthon avatják fel, a KDNP nagyon kiakadt volna



Egy sátánista szervezet kevéssel szombat éjfél előtt egy több mint két és fél méter magas Baphomet-bronzbálványt avatott fel Detroitban. Tehát egy szobrot, ami a sátánt ábrázolja.
A tiltakozástól tartó szervezők az avatás helyszínét csak az utolsó pillanatban közölték azzal a több száz emberrel, aki jegyet váltott az eseményre. Az egytonnás, embertestű, szárnyas, kecskefejű szobrot egy, a Detroit folyó partján álló gyárépületben leplezték le.
Forrás: theguardian.com
Jex Blackmore, a Sátánista Templom elnevezésű szervezet detroiti csoportjának vezetője elmondta, hogy a szobrot Arkansas szövetségi államba kívánják átszállítani, ahol idén törvényt fogadtak el, amelynek értelmében az állam törvényhozásához tartozó területen emlékművet emelnek a tízparancsolatnak.
A bálványt – a vallások közötti egyenlőségre hivatkozva – eredetileg Oklahomában, az ottani Capitolium mellett 2012-ben felavatott tízparancsolat-szobor közelében akarták felállítani a sátánisták. A helyi legfelsőbb bíróság azonban nemrégiben úgy határozott, hogy Mózes kőtábláinak emlékműve a jelenlegi helyén sérti az állami alkotmány azon rendelkezését, amely megtiltja, hogy állami területet vallási célokra használjanak fel.
A konzervatív Oklahoma honatyái azzal fenyegetőztek, hogy felelősségre vonási eljárást kezdeményeznek a bírói testület tagjai ellen és kilátásba helyezték a helyi alaptörvény módosítását. Mary Fallin oklahomai republikánus kormányzó közölte, hogy a fellebbezési eljárás végig a tízparancsolat-szobor mindenképp a helyén marad.
A sátánista szoboravatás ellen szombaton mintegy 250 katolikus hívő misén tiltakozott a detroiti Szent József templomban.


Lázárnak és Rogánnak együtt 100 milliónál több az adóssága


personPROPELLER  access_timeMA, 08:53 comment34 HOZZÁSZÓLÁS whatshot416 MEGOSZTÁS
Rogán Antal egyre mélyebbre csúszik az adósságokban, hiába lett 2015-ben miniszter, a tavaly 27,2 milliósra csökkent banki tartozását csak baráti kölcsönökkel tudja ellensúlyozni. 2016-os vagyonbevallása szerint 45,4 millió forintnyi tartozása van – olvasható az Index cikkében.

A cikk szerint banki megtakarítása 2015-ben még 507 ezer forint volt, ez 2016-ra 446 ezerre csökkent. A tartozásai viszont összességében nőttek. Bankintézet felé 2016-ban 27,7 millió tartozott, magánszemélyek felé pedig 18,2 millió forinttal, vagyis az adóssága 45,4 millió forintra rúg. 
Rogán 2015 őszétől miniszter a Miniszterelnöki Kabinetiroda élén, így 224 ezer forintos képviselői bére mellé havi bruttó 1,1 milliós fizetés jár neki. Ingatlanai nem változtak (Pasa Parkban lakás, Balatonlellén nyaraló, Szakonyfaluban lakóház némi erdővel és réttel). 
Lázár sokkal tartozik, de erdőt, szántót és kocsit vett
Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszternek is elég nagy az adóssága, de a 2015-ös 81 milliós tartozását 75 millió forintra tudta lefaragni 2016-ban.
Megtakarítása 54-ről 42 millióra csökkent 2016-ra, viszont vett magának 40 hektár szántót és erdőt Hódmezővásárhely közelében, valamint vásárolt végre egy autót is, méghozzá egy Mercedes V-osztályút. Ezek mellett műtárgyakat is vett.
Miniszteri fizetése – havi bruttó 1,1 millió – és képviselői illetménye – havi 224 ezer forint – mellé Lázár osztalékból és földbérleti díjból időszakosan 12 millióhoz jut, erdőgazdálkodóként pedig egyszer kapott 3 milliót – olvasható az Index cikkében.




2017-02-01 18:28:00 

Veronai buszbaleset: Mégsem a sofőr a vádlott?


Nem emeltek vádat a veronai buszbaleset sofőrje ellen – ezt írja a Magyar Idők. Az olasz média korábban arról cikkezett, hogy a buszvezető hibája vezetett a katasztrófához, és ezért a hatóságok a sofőr felelősségét vizsgálják.
A helyi lapok szerint az 52 éves sofőrt gondatlanságból elkövetett emberöléssel, gondatlan vezetéssel, illetve hanyagsággal vádolják. Az olasz jogrendben a halálesettel járó események vizsgálatánál kötelező az érintettek értesítése a vizsgálatról, ez azonban nem jelenti a vádemelést. A sofőr súlyosan megégett a balesetben, mesterséges altatásban tartják.
atv.hu





Ónos eső: több busz máshogy jár a fővárosban

personPROPELLER  access_timeMA, 07:34 comment0 HOZZÁSZÓLÁS whatshot30 MEGOSZTÁS
Továbbra sem tágít az ónos eső az országból, az ország középső területein piros riasztás van érvényben, de szinte mindenhol valamilyen fokozatú figyelmeztetés van kiadva az időjárási helyzet miatt. 

A közlekedésben még gondokat okoz az ónos eső, de több helyen már feloldották a kedden elrendelt korlátozásokat.
Cikkünk frissül.
9:00
Baleset a Fóti úton
Három gépkocsi ütközött össze a IV. kerületi Fóti úton, a Káposztásmegyeri úthoz közel. A balesetben senki nem sérült meg. A főváros hivatásos tűzoltók dolgoznak a helyszínen, ahol egy sávon halad a forgalom.   (Katasztrófavédelem)
8:43
Nem bírják a latyakos kaptatót az elektromos buszok?
A 16A jelzésű buszok nem tudnak feljutni a Várba, mert túl nehezek az elektromos hajtás miatt. A 16-os vonalán közlekedő hagyományos buszok ellenben jól veszik a csúszós és latyakos úttest támasztotta kihívásokat – írja az Index egy olvasójukra hivatkozva.
Elakadt egy kamion a 2-es úton Vác és Szendehely között
Elakadt kamion lassítja a haladást a 2-es főúton, Vác és Szendehely között. A szerelvény műszaki mentését a váci hivatásos tűzoltók végzik, egy hókotró pedig  az úttestet takarítja. A munkálatok végeztéig forgalomkorlátozásra kell számítani – olvasható a katasztrófavédelem honlapján.
Újra járható az M=-es autópálya Pest felé
Egy korábbi anyagi káros baleset miatt Kápolnásnyék térségében a 42-es kilométerszelvényben korlátozták a forgalmat az M7-es Budapest felé tartó oldalán. A helyszínelés után a korlátozást feloldották.   (police.hu)
07:34
BKK: több járat máshogy közlekedik a csúszós utak miatt 
A Budapesti Közlekedési Központ Facebook-oldalán tette közzé, mely járatok útvonala módosult a csúszós utak miatt. Van olyan járat, amely nem közlekedik:
A 13-as autóbusz a Petőfi Sándor utca és Diósd, Búzavirág utca között nem közlekedik.
A 65-ös autóbusz rövidített útvonalon, a Fenyőgyöngye megállóig közlekedik.
A 91-es, 291-es autóbusz a Pusztaszeri körönd és a Szilágyi Erzsébet fasor között nem közlekedik.
A 128-as autóbusz a Felső Svábhegyi út és Városkúti út között nem jár.
A 149-es autóbusz nem közlekedik.
Váltóhiba miatt pótlóbusz jár a 3-as és 69-es villamosok helyett
Pótlóbusz közlekedik a 3-as villamos helyett a Bosnyák tér és a Mexikói út M között, illetve a 69-es villamos helyett a Nagy Lajos király útja / Czobor utca és Mexikói út M között váltóhiba miatt. A 69-es villamos terelt útvonalon a Bosnyák tér felé jár. Türelmeteket kérjük – írja a BKK a Facebookon.
Továbbra is piros riasztás a fővárosban az ónos eső miatt
Az Országos Meteorológiai Szolgálat piros riasztást adott ki az ország középső területeire, valamint Budapestre az ónos eső miatt szerda reggel. 
Az ország döntő részén (a kb. Győr-Budapest-Debrecen vonaltól délre, kivéve a Tiszántúl keleti részét, és a Dunántúl északnyugati részét) jelentős mennyiségű (több mm) ónos eső várható.
Ónos eső: több busz máshogy jár a fővárosban
Fotó: met.hu
Szerda hajnaltól előbb a Dél-Dunántúlon, majd a Dél-Alföldön is a nagy területű ónos esőt kezdetben még csak néhol, majd egyre nagyobb területen eső váltja fel a tovább emelkedő hőmérséklet miatt. Szerda napközben az ónos eső a Győr-Debrecen vonaltól északra lévő területre kezd visszaszorulni. Éjfélig nagy mennyiségű ónos csapadékra van esély kiemelten az Alföld északi részén és az Északi-középhegység déli előterében (a mennyisége elérheti az 5-10 mm-t is). Estétől jelentős ónos eső hullhat az Északi-középhegységben is (várhatóan több mm).
Ha tehetik, inkább ne induljanak útnak.
Útinform: sónedves és havas az utak burkolata
Az autópályák és az autóutak burkolata nedves vagy sónedves, de Lébény közelében havas. A főutak burkolata többnyire szintén nedves, sónedves, de Pest, Nógrád, Heves és Borsod-Abaúj-Zemplén megyében, valamint Mosonmagyaróvár, Sárvár, Lenti, Esztergom, Kápolnásnyék és Kiskunfélegyháza környékén havas, hókásás és latyakos, Körmend, Zalaegerszeg és Pápa tájékán pedig jeges – közölte az Útinform szerda reggel a honlapján.
Az ország északi részén, továbbá Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében szállingózik, illetve esik a hó vagy havas eső hullik. A Dunántúlon és a Duna-Tisza közén többfelé, valamint Kisújszállás térségében ónos eső esik.
Az alsóbbrendű úthálózat nagy részén sónedves a burkolat, de Zala, Vas, Győr-Moson-Sopron, Veszprém, és Somogy megyében, továbbá az északi és északkeleti országrészben, valamint Kiskunhalas körzetében havas, hókásás, letaposott havas, latyakos, jeges és jégbordás szakaszok váltják egymást.
Az ország nagy részén kielégítőek a látási viszonyok, elszórtan párás a levegő. Mosonmagyaróvár, Balassagyarmat és Vác körzetében csak 100 és 300 méter közötti a belátható út hossza. (MTI)
M2-es autóút: újra közlekedhetnek a kamionok
Feloldották a kedd este hozott korlátozást, így újra közlekedhetnek a legfeljebb 7,5 tonna össztömegű tehergépjárművek az M2 autóút Rádi csomópontjától a 2-es számú főút Pest, valamint Nógrád megyei szakaszán – közölte az Országos Rendőr-főkapitányság a rendőrség honlapján szerda hajnalban. (MTI)
Nincsenek már fennakadások a hatvani és újszászi vonalon
A felsővezeték-hibák nagy részét helyreállították a szakemberek éjjel, így szerdától már nem lesznek korlátozások a hatvani és az újszászi vasútvonalon – közölte a Mávinform.
A közlemény jelezték, a kora reggeli órákban még néhány járat esetében 10-15 perces késésekre számítani lehet. (MTI)





Pénteken már 12 fok is lehet napközben




personPROPELLER  access_timeMA, 18:54 comment0 HOZZÁSZÓLÁS whatshot12 MEGOSZTÁS
Az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzése szerint tovább melegszik az idő, és

csütörtökön már 11, pénteken és szombaton pedig 12 fokos napi maximumokkal számolhatunk.
Csütörtökön északon, északkeleten többnyire borult idő lesz, másutt rövid időszakokra a nap is kisüt. Keleten, északkeleten elszórtan valószínű eső, az északkeleti határvidéken még ónos eső is lehet. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában -1 és +4 fok között alakul, de északnyugaton, nyugaton -2, -3 fok is lehet. Napközben többnyire 4 és 11, északkeleten 0 és +3 fok között várható.
Pénteken rövidebb időre szinte mindenütt kisüthet a nap. Napközben legfeljebb néhol lehet kisebb eső. A déli, délnyugati szél a Dunántúlon helyenként megerősödik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -2 és +4, a legmagasabb nappali hőmérséklet északkeleten 2 és 7, másutt 7 és 12 fok között alakul.
A jövő hét elején újabb lehűlés várható.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése