2019. július 9., kedd

A második új világrend


























A második új világrend


Az új világrendről szóló írásokat bárki megtekintheti Dr Drábik János írásainak olvasásával . Dr Drábik munkássága e témát öleli fel és nem győzöm hangsulyozni nagyrabecsülésemet e feltáró munkában az elemzései zseniálisak és helytállóak és pártatlanok az önálló gondolkodás mintapéldái , ragyogó elemzések.

A sanghaji lázadók

A program szerint a világkormányzati szervezet működésére, ezáltal az USA nemzeti és szélesebben vett nemzetközi érdekeire mindenekelőtt a multilaterális szerződések jelentik a legfőbb veszélyt. Bár a program nem szól részletesen ezekről a szerződésekről, de az utalásokból biztosak lehetünk benne , hogy a sanghaji szerződés az, amelyik komoly fejtörést okoz az amerikai irányítású, globalista szervezet számára.

Igencsak meglepő, hogy erről a szerződésről vajmi keveset hallani idehaza, holott jelenleg ez a világ legerősebb gazdasági és katonai együttműködési megállapodása, ami az amerikaival szemben egy másik világrend kialakítását tűzte ki célul.

A Sanghaji Együttműködés Szervezete (SESZ) alapító okíratát, 2001. július 15- én Karimov üzbég, Akajev kirgiz, Putyin orosz, Csian Cö- min kínai, Nazarbajev kazah és Rahmonov tadzsik elnök irta alá. Azóta megfigyelőként az alapító országokhoz csatlakozott India, Irán, Mongolia és Pakisztán.

Az alapszerződés értelmében a szerződésben részt vevő országok összehangolják politikájukat, kereskedelmüket és gazdasági tevékenységüket, tudományos és technológiai kutatásaikat, kulturális és oktatási tevékenységüket, energia és teherszállítási politikájukat, környezetvédelmi tevékenységüket és ami a legfontosabb, katonai együttműködésüket is a ,, világbéke, a globális és regionális gazdasági stabilitás előmozdítása érdekében, azzal a céllal, hogy egy új, demokratikus, igazságos és racionális politikai és gazdasági világrendszer jöjjön létre. ,,

Ez a kialakulóban lévő új világrendszer már alapjaiban élesen ellenkezik az amerikai irányítású globalista törekvésekkel. A szervezet írásban rögzített célja ugyan is, hogy a politikai – gazdasági hatalmat és ezzel együtt az irányítást az USA és Európa kezéből kiragadja és az eurázsiai, a kommunista és muzulmán országoknak adja át. Parakash Karat, az Indiai Kommunista Párt elnöke az egyik találkozón ki is jelentette: ,, A XXI. század nem az USA százada lesz, hanem Ázsiáé. Ezt a századott gazdasági és politikai erejének köszönhetően két ország, India és Kína fogja irányítani..,,

A sanghaji szerződés országainak területe együttesen 30 millió 189 ezer négyzetkilómétert tesz ki, ami az eurázsiai kontinens háromötödét jelenti, lakosainak száma másfél milliárd, ami a föld lakosságának negyede. A G- 8 – cak megbeszélésein Vlagyimír Putyin orosz , Manmohan Shingh indiai és Hu Jintao kínai miniszterelnök külön tanácskozásai már meghatározóak a világ eseményeit illetően.

Talán érthető, hogy a szerződés tagállamaihoz kötődő egyre szorosabb kapcsolatai révén Irán mindinkább biztonságban érzi magát és nem reagál félelemmel a fenyegető USA- EU szankciókra. 
Irán abban is biztos, hogy ilyen támogatás mellett Izrael nem meri katonai lépésekre szánni magát ellene. Ráadásul a kapcsolatokat még szorosabbra fűzheti az Irán – Pakisztán – India gázvezeték tervezet kiépítése. Ha a vezeték megépül, ezek az országok a világkereskedelmi ár negyedéért juthatnak majd gázhoz, ami nagymértékben megnöveli a világpolitikában játszott súlyukat.

A szerződés iránt egyre nagyobb érdeklődét mutat Brazília és Dél- Afrika is, ami ékes bizonyítéka annak, hogy az USA által diktált világrend már Afrikában és Dél – Amerikában is egyre kevésbé elfogadott. Ha figyelembe vesszük, hogy a szerződésben szereplő államok atomfegyverrel rendelkeznek, illetve közel állnak ahhoz, hogy ilyet birtokoljanak, akkor érthető az USA aggodalma amiatt , hogy elveszítheti a világ vezető katonai szerepét.

,Bár a nemzetközi kapcsolatokban még ma is az USA- é a főszerep, és marad is előreláthatóan 2050 – ig, a politikai , gazdasági, demográfiai technológiai és bizonyos tekintetben a katonai hatalom folyamatosan a fejlődő országok kezébe csúszik át, mindenek előtt Kína, India és Brazilia játssza e tekintetben a főszerepet, míg más országok, főleg az európaiak, folyamatosan hanyatlanak,,- állapítja meg a világkormányzati program.

A program szerint a világ vezetésére létrehozott szervezetek, mint az ENSZ, BT, és a G8 – ak nem képesek a változással lépést tartani, egyrészt mert nincs meg a kellő felhatalmazásuk, másrészt mert nem elég hatékonyak.

,,Valójában azok a nemzetközi intézmények, amelyeknek a globális hatalmat kellene szolgálniuk, mint a NATO, melynek a katonai világhatalmat, a Világbank vagy az IMF, melynek a pénzügyi világhatalmat kellene biztosítania, alapjaiban változatlanok maradtak azóta, hogy Roosevelt, Churchill és Sztálin Jaltán döntött létrehozatalukról,, - olvashatjuk szomorúan.

Az úri elit meggátolta a cíkk másolását ezért újból le kellett gépelnem , hogy ezt bárki lemásolhassa és terjeszthessük a gondolatot ,, van másik alternatíva a kirablásunk e kereteit megváltoztathatjuk , ha kell el kell csapni a politikai elitünket, mint Izlandon, fizessék ők az adósságot ők vették fel, mi egy kanyit sem láttunk belőle.


A Sanghaji Együttműködési Szervezet a számlapénz funkcióját betöltő Európai Valutaegység (ECU) mintájára saját valutát akar, mely leválthatná a dollárt a térségben.


"Egységes ázsiai valuta, mely kiválthatja a dollárt" 
A találkozó egyik fő gondolata, mely szerint az 1979-ben létrehozott és csak számlapénz formájában megjelenő Európai Valutaegység (ECU) mintájára egy, az SCO tagállamai közti pénzforgalom lebonyolítására alkalmas, a dollár mellőzése érdekében új egységes valutát kívánnak létrehozni. Az új valuta megegyezne a Bahrein, Kuwait, Katar és Szaúd-Arábia, vagyis az Öböl Együttműködési Tanács (GCC) által 2013-ban bevezetni kívánt valutával.  Ez azt jelentené, hogy az SCO a kívánt bővítésével és a GCC-vel együtt egy 3 milliárd főt tömörítő szerveződés lenne, mely közös monetáris egységgel kereskedne egymás között.  
Az SCO leszögezte, hogy meg kell akadályozni az egypólusú világ kialakulásának folyamatát és szükség van egy újfajta világrendre, melyben a szervezet vezető szerepet kap. A résztvevők szerint a Nemzetközi Valutaalap (IMF) is jelentős reformokra szorulna.
A gyakorlatban azonban sem Oroszországnak, sem Kínának nem áll az érdekében a dollár leváltása, hiszen megtakarításaik legnagyobb részét amerikai államkötvényekbe fektették. 
Az SCO csúcsot követően a leggyorsabban fejlődő országok: Brazília, Oroszország, India és Kína, az úgynevezett BRIC országok találkoztak első ízben, a közös együttműködés reményében.

Jön a nyersanyaghiány

A globális gazdaság motorja tehát a megerősödő keleti nagyhatalmak lesznek, de az életszínvonal és az egy főre jutó GDP tekintetében a gyors növekedés ellenére sem közelítik meg a nyugati államokat. Ennek részben az az oka, hogy Kína és India egyre súlyosabb demográfiai kihívásokkal kell hogy szembenézzen: az ázsiai országokban is megjelenik a nyugati államok nyavalyája, a népesség elöregedése. Az inaktívak számának növekedése jelentősen visszavetheti Kína és India növekedését.

Az elemzés külön fejezetben foglalkozik a természeti erőforrásokkal. Az egyre gyorsabb gazdasági fejlődés miatt nyersanyaghiány léphet fel, és fokozódhat a természeti erőforrásokért folytatott verseny. Különösen a stratégiai szempontból lényeges javak - a víz, az energia és az élelmiszerek - értékelődnek fel, mert a kínálat nem tud lépést tartani a kereslettel. Az erőforrások szűkössége mellett a globális felmelegedés is hozzájárul az energia- és az élelmiszerhiányhoz. A klímaváltozás elsősorban a szegényebb országokat sújtja majd. A globális felmelegedéssel járó víz- és élelmiszerhiány miatt konfliktusok törhetnek ki.

Az Egyesült Államok hírszerzése szerint komoly esély van rá, hogy egyes országok - köztük atomhatalmak is - terrorista szervezetek irányítása alá kerülnek, és több közel-keleti állam is atomfegyvereket fejleszthet. Bár továbbra sem valószínű, de nem is kizárt, hogy a jövőben sor kerül nukleáris fegyverek stratégiai bevetésére.

A jelentés felhívja rá a figyelmet, hogy a terrorizmus elleni harcot csak akkor lehet megnyerni, ha a Közel-Keleten sikerül enyhíteni a szegénységet, és ezzel elvágni a terrorista szervezetek utánpótlását. 
A stratégiai elemzés készítői többször kiemelik, hogy előrejelzésükben számos bizonytalansági tényezővel számoltak, amelyek esetleges bekövetkezése jelentősen átírhatja a globális hatalmi trendek alakulását. Az atomfegyverek bevetése, egy globális járvány, a szűkös természeti erőforrások birtoklásáért folytatott háborúk eszkalálódása vagy egy jelentősebb terrortámadás egyaránt befolyásolhatja a jövőt. Mindent megváltoztathat az is, ha valamelyik feltörekvő nagyhatalomban - Kínában vagy Oroszországban - demokratikus átmenet kezdődik. "Nem valószínű, hogy ezen eshetőségek bármelyike is bekövetkezik, de ha igen, akkor jelentősen átírják a forgatókönyveket."

   A szétrabolt Európai országok mikor jönnek rá , hogy van élet e rablók kiszuperálásával és keletre fordulásukkal a sanghaji szerződés országai nem a nemzet államok kirablására építik a nem terrorista hatalmukat. A terrorista pénzügyi hatalmak az uzsora kamattal terrorizálják a nemzetállamokat eladósítják őket , és céljuk a föld népességének a felét kiirtani, mert feleslegesé váló népességet nem akarják etetni. A halálkultusz jellemző rájuk az emberi faj kiírtása nem áll tőlük távol. Két világégést már okoztak, a harmadikat most éljük át kicsit másképpen, de folyik a harmadik világháború.
   Az országok politikai elitjeit le kell váltani , mint Izlandon és felelősségre kell vonni őket az adósságtörlesztést , mint Izlandon kell megoldani, a rohadék bankárok uzsorások háborús bűnösök két világégésért felelősök. Ha kell ki kell nyírni őket 100 milliók legyilkolásáért felelősségre vonni őket. A csőd szélén álló EU – s országok, mint Görögország, Olaszország, Spanyolország, Portugália Izlandi példaként zavarják el a banki politikai elitet, tagadják meg az adósság visszafizetést, és forduljanak a Sanghajiak felé kik a kölcsönös előnyökön alakuló politikájukkal nem a kirablásukat tűzték ki célul. Az erő átrendeződéséért jó volna ha a mi rabló politikai elitünk is irányt váltana és nem a cionisták szálláscsinálói lennének, a monetáris jogot visszavennék, és a hitelpénzt leváltanák saját munkával fedezett forintra.
    Nem kell nekünk az unió csak viszi a pénzt, és nem ad semmi vissza, a monetáris jogot vissza kell szereznünk, a bankárokat kirakni az országból rabolják csak az anyabankjuk országát le , ha hagyják nekik.
Mi csak orientálódjunk a sanghajiak felé, minél hamarabb bukik meg az amerikai rabló uzsoracivilizáció annál kevesebb könny és bánat éri a családokat és a nemzeteket. De a szolgálatokat is lecserélni , mert őket szolgálják és nem a magyar érdekeket, a zsidók adják vissza a Nemzeti vagyont ÁVH - s múltjuk miatt ez akkor sem illetné meg őket ha minden szabályos és törvényes lett volna. Fogják a batyujukat és húzzanak a tesójukhoz, vagy vissza kazár földre.



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése