Cionista háború

Cionista háború

Úgy esett, hogy néhány hete másodszor is megnéztem Oliver Stone nagyszerű alkotását, a „Július 4-én született” c. filmet. A filmben egy Ron Kovic (akit a mindig jóképű Tom Cruise játszott) belép a hadseregbe. Vietnamba akar menni, hogy harcoljon a kommunisták ellen. „Inkább a halál, mint a vörösök” hangzik a jelszava. Úgy indul Vietnamba, mint egy jól kiképzett, fiatal és bátor amerikai, aki kiáll a demokráciáért és őszintén kész arra, hogy meghalljon a kommunista fenyegetés leveréséért, bárhol jelenjen is az meg. Amikor Vietnamból hazatér, deréktól lefelé meg van bénulva. De a polgártársai nem fogadják őt hősként. Ehelyett vele egykorú tüntetőkkel találkozik, akik tűzre vetik az amerikai zászlót. Ő nem érti, hogy miért. Kifejezésre juttatva a tüntetők iránti gyűlöletét a Bronxi Veterán Kórházban, hamarosan felfogja, hogy a fekete ápolók egészen más a véleménnyel vannak a háborúról. Ahogy egy férfi ápoló elmagyarázza neki: „Vietnam a fehér ember háborúja, a gazdag ember háborúja”. Később, mint sok más Vietnamot járt amerikai, Kovic is eljut a felismerésre, hogy a háború egyáltalán nem a demokráciáért folyt. A hozzá hasonló fiatal amerikaiakat azért küldték oda, hogy egy saját szabadságáért küzdő népet elnyomjanak.

Néhány évtized múltán a világ legnagyobb hadigépezete újra mozgásba lendült népirtási ügyben, ezúttal Irakban. A tömegmészárlást fiatal fiúk hajtják végre, akik nem igazán biztosak abban, hogy miért vannak ott, de azt a Fehér Ház egy könyörtelen és nagyhatalmú elit nevében elrendelte. Nem volt meglepetés, hogy Iraknak semmiféle tömegpusztító fegyvere nem volt. Végül is az USA nem olyan ostoba, hogy megtámadjon egy olyan országot, amelynek van. Az veszélyes lehetne. De annak ellenére, hogy mi biztosan tudjuk, hogy ez a háború egyáltalán nem volt „megelőző” és nem Irak felszabadításáért folyt, a „háború az olajért” elmélet is – amelyet a háborúellenes mozgalmak nagy többsége elfogadott – napról napra veszíti a talajt a lába alól. Legalább föl kéne tennünk a kérdés, hogy tényleg az olaj volt-e a fő oka a háborúnak. Az olaj kívánatos, de az amerikaiak nem drága, hanem olcsó olajat akarnak.  Irak megszállása az amerikai adófizetőknek havi több mint 5,8 milliárd dollárjába kerül[1]. Emiatt olcsóbb lett volna a térségben támogatni a diktátorokat, mint megbuktatni őket – mégpedig olyan eredménnyel, hogy majdhogynem egyáltalán nincs olaj. De ez nem a fehér ember háborúja. De nem is az olajtársaságok háborúja. Nem, ez egy cionista háború.

Israel Shamir izraeli író az „A CMK Árnyéka” c. kitűnő dolgozatában arról ír, ami valószínűleg Irak megtámadásának a valódi oka volt:

„Mint a megszálló kormányzat fejének, Jay Garnernek az a feladata, hogy létrehozzon egy új, izraelbarát Irakot. A Jerusalem Post, egy keményvonalas cionista napilap, amelyet Conrad Black, Pinochet és Sharon barátja ad ki, beszélgetést folytatott a könyöklő hazaárulói egyikével, Ahmed Cselebi jobbkezével, Musawival.

Musawi lelkesülten beszél az Izraelhez fűződő legszorosabb kötelékekkel kapcsolatos reményéről. Az új Irakban nem lesz hely a palesztinok számára, mert a nagy palesztin közösséget az INC vezetői (és feltehetőleg az ő cionista tanácsosaik) egy visszataszító ötödik hadoszlopnak tekintik. Ehelyett egy „békeív” fog húzódni Törökországból Irakon és Jordánián keresztül Izraelig egy új támpontot képezve a Közel-Keleten.

A megszállási rezsimet az USA hadserege a cionisták érdekében hozta létre, ezért, ha valami, ez joggal nevezhető CMK-nak, Cionista Megszálló Kormánynak[2].” (Az eredetiben ZOG, Zionist Occupation Government)

Az iraki háború – csakúgy, mint az Irán elleni amerikai fenyegetés – a térségbeli izraeli érdekekre vezethető vissza. Izrael és nagyhatalmú lobbija már régóta azon van, hogy az USA tegyen valamit az iraki kormánnyal. A térség destabilizálása sokkal előnyösebb Izraelnek, mint az USA-nak. Annak elemzése után, hogy „mi lehet a be nem vallott, igazi oka és mozgatórúgója” az iraki háborúhoz vezető politikának Paul Schroeder egy lábjegyzetben írta, hogyha az igaz, akkor „az olyasvalamit jelent, ami tudomásom szerint páratlan a történelemben. Mindennapos dolog a nagyhatalmak esetében, hogy megpróbálják a háborúkat csatlósokkal megvívatni, kisebb hatalmakat harcoltatnak a saját érdekeikért. Ez volna az első olyan eset, amiről tudok, hogy egy nagyhatalom (a valóságban szuperhatalom) harcolna egy kis, megbízó állam csatlósaként[3].”

A zsidók az amerikai népességben nem tesznek ki többet 2-2,5%-nál, ami olyan tény, amit – úgy látszik – a legtöbb Amerikainak nehéz elhinni. Egy 2002. októberében közé tett felmérés szerint az átlagos, nem zsidó amerikaiak azt hitték, hogy a lakosság legalább 18%-a zsidó.

Minden negyedik megkérdezett amerikai azt válaszolta, hogy az amerikaiak 10-19%-a zsidó, ugyanakkor minden ötödik úgy becsülte, hogy a zsidók 20-29%-ot tesznek ki. Valami 12% gondolta azt, hogy a számuk 30-49% között van! „Elég vad?” – állapítja meg Leni Brenner, majd így folytatja: „De miért is tudná másképp a nem zsidó amerikai? A becsléseik azon alapulnak, amit látnak. Kapcsoljuk be a TV-t, menjünk moziba, vegyünk fel egy újságot, kísérjünk figyelemmel egy választást, a zsidók aránya minden esetben sokkal nagyobb, mint 2,5%. (…) A zsidók 12%-a gondolja, hogy ők az amerikaiak 2%-át teszik ki, 13% szerint 3%-ot, 11% nem tudja, ami szintén „megfelelő” válasz. Az amerikai zsidók 7%-a azonban azt hiszi, hogy ők az amerikaiak 1%-át alkotják. A zsidók 5%-a azt gondolja, hogy 4%-nyian vannak. 18% hitte, hogy 6-10% a számuk. 6% szerint mi zsidók 11-15%-on vagyunk, és az amerikai zsidók 18%-a úgy becsülte magukat, hogy 15% fölött vannak. Ez óriási, 600% fölötti hibahatár[4].

Az azonban, hogy az ember zsidó, még nem teszi cionistává (noha, sajnos, majdnem minden szervezett zsidó cionista). Tény, hogy a (nem szervezett) amerikai zsidók többsége ellenezte az iraki háborút. A nagyhatalmú zsidó lobby azonban támogatta. Az ő erőteljes háború iránti támogatásuk határozottan olyan komoly tényező, amelyet nem szabad figyelmen kívül hagyni.  A cionista zsidók a két nagy amerikai pártnak adott anyagi hozzájárulás nagy részét ma is állják. Ahogy az Aftonbladet c. svéd napilap rámutatott:

„A zsidók óriási összegeket nyomnak az amerikai politikába, 30-szor annyit, mint az arab amerikaiak. Nekik van hatalmuk. A „pénz beszél” jelmondat által uralkodnak[5].”

Tény, hogy az amerikai milliárdosoknak majdnem a fele zsidó. (Ez a jelenség azonban nem korlátozódik az Egyesült Államokra. A hét orosz oligarchából hat zsidó[6].) Az amerikai másképp gondolkodó és szerző, Gore Vidal az Israel Shahak professzor „Zsidó történelem, zsidó vallás” c. nagyszerű könyvéhez írott előszavában felfed egy történetet, amely meghatározóan befolyásolta a Közel-Kelet történetét az utóbbi hatvan év során.

„Valamikor a kései ötvenes években a világklasszis pletykafészek és alkalmi történész, John F. Kennedy elmesélte nekem, hogy Harry S. Trumant mindenki magára hagyta, amikor rájött, hogy indul az elnökségért. Akkor egy amerikai cionista hozott neki egy bőröndben 2 millió dollár készpénzt a vonatra, amelyen a kampánykörútját járta. „Ezért hajszolták át nálunk olyan sietve Izrael elismerését.” Mivel sem Jack, sem én nem voltunk antiszemiták (nem úgy, mint az ő apja és az én nagyapám), mi ezt csak egy újabb, Trumanról és az amerikai politika derűs korruptságáról szóló mókás történetnek tartottuk. (…)

Nem akarom felsorolni annak a boldogtalan térségnek a háborúit és riadalmait. De az kimondom, hogy Izrael elsietett kitalálása megmérgezte az USA-nak, Izrael kétséges pártfogójának a politikai és szellemi életét.

Kétséges, mert Amerika történetében egyetlen más kisebbség sem rabolt el annyi pénzt az amerikai adófizetőktől a célból, hogy egy „hazaföldbe” fektesse be. Ez olyan, mintha az amerikai adófizető kötelezve volna arra, hogy támogassa a pápát a pápai állam visszafoglalásában, csak azért, mert a népünk egyharmada római katolikus. Ha ezt bárki megkísérelné, hatalmas volna a fölzúdulás és a kongresszus nemet mondana. De egy kevesebb, mint 2%-os vallási kisebbség rávette, vagy megfélemlítette a képviselőket (a szükséges kétharmadot, hogy hatástalanítsanak egy valószínűtlen elnöki vétót), miközben élvezik a média támogatását.”

Maga Shahak lefordított egy cikket, amely héberül jelent meg a Kivunimban, a Cionista Világszervezet lapjában 1982. februárjában, és mint „Kivunim terv” vált közismertté. A cikknek, amelyet egy Oded Yinin írt, a címe „Izraeli stratégia a kilencszáznyolcvanas évekre” és a Közel-Keletre vonatkozó elképzelése „az egész területnek kis államokra való földarabolására és valamennyi létező arab államnak a felbontására volt alapozva”, ahogy Shahak összefoglalta. Noha ő határtalanul derűlátónak, ténylegesen üres képzelődésnek tekintette, azért hozzátette:

„Az a gondolat, hogy Izraelnek valamennyi arab államot szét kell daraboni kis egységekre, újra és újra megjelenik az izraeli stratégiai gondolkodásban. Példa kedvéért Ze’ev Schiff, a Ha’aretz katonai levelezője (és valószínűleg e téren a legtájékozottabb Izraelben) ír a „legjobbról”, ami az Izraeli érdekek szerint történhet Irakban: „Irak felbontása egy siita államra, egy szuni államra és a kurd rész elkülönítése” (Ha’aretz 82.06.02.). A valóságban a tervnek ez az összetevője nagyon régi[7].”

És lám, mi történik: 2003. novemberében a New York Times-ban megjelent egy cikk, amelyet a Council of Foreign Relations (Külkapcsolatok Tanácsa, egy rendkívül befolyásos magánszervezet) korábbi elnöke és a Times korábbi szerkesztője Leslie H. Gelb írt a következő fejcímmel: A háromállamos megoldás. Az ismertetett ötlet az volt, hogy az USA-nak fontolóra kéne vennie, hogy Irakot három különálló államra osszák, „északon a kurdokkal, a szunnikkal középen és a siitákkal délen”. Gelb azt írja, hogy „ezt a háromállamos megoldást Washingtonban évtizedekig elképzelhetetlennek tartották. … De az idők megváltoztak[8].” Ekképp a cionisták által kiagyalt terv minden, csak nem halott.

Miközben az egész világ elítéli Izrael embertelen viselkedését a palesztin néppel szemben, a cionisták azt mutatják be, hogy Washington a kezükben van. Nem csak az elnökválasztási kampányok jelentős részét fizetik, hanem a kezükben van az egyenirányított média. „A média pedig a modern államok idegrendszere” – írja Shamir.

„Egy nagyon összetett társadalomban a mai gyakorlati demokrácia egy kifinomult számítógéphez hasonlítható. A gépezete egy feltétellel tud sikerrel működni: ha az információ szabadon áramlik a rendszeren keresztül. Ha minden bemenő adatot ösztönösen ellenőriznek és szűrnek azon egyetlen ismérv alapján, hogy jó-e az a zsidóknak, nem csoda, ha a gép olyan szörnyszülött kimenetet hoz létre, mint a „bosszú Babilonon Jeruzsálem Kr.e. 586-os lerombolásáért”. És valóban, a rég elmúlt 1948-as évben Izrael első uralkodója, David Ben Gurion azt mondta: „Történelmi bosszút állunk Asszírián, Arámián és Egyiptomon”. Most úgy van, hogy ez megtörténik, mivel COG célba vette Irakot, Szíriát és Egyiptomot[9].

Három évtizeddel Ben Gurion halála után a Guardian arról számol be, hogy „az USA vezette haderő katonái kiterjedt pusztítást és szennyezést okoztak Babilon ősi városának a maradványaiban”[10]. Eltartott ugyan egy ideig, de a jóslat igaznak bizonyult. De a néhai Ben Gurion nem csak a bosszúállásról álmodozott. Neki Nagy Izrael megteremtéséről is voltak álmai. A Szuez háború harmadik napján a Knesszetben mondott beszédében elismerte, hogy a háború igazi célja „Dávid és Salamon királyságának a helyreállítása” egészen a bibliai határokig[11]. Követőjének, Ariel Sharonak ugyanaz az álma és készen áll azt beteljesíteni, ha arra alkalom adódik. Ha az idő alkalmas, a térségben megmaradt palesztinok tömegmészárlása és kiűzése kétségtelenül megtörténik.

Jeff Blankfort úgy utal Washingtonra, mint „a cionisták legfontosabb megszállt területére” Igaza van. A cionista zsidók erősebbek, mint valaha. A cionista keresztények erőteljes támogatásával az izraeli érdekek biztonságban vannak. A cionista marok szorítását az amerikai közel-keleti politikában lehetetlen tagadni. Az nem áll Amerika érdekében, hogy mindig azt tegye, ami Izraelnek a legjobb.  Az USA-ban nem az amerikaiak vannak hatalmon, hanem egy elit és lobbik, amelyek az engedelmességig pénzelik (és fenyegetik) a politikusokat. Természetes, hogy háborúkat viselni olyan országokban, amelyeket a legtöbb amerikai megkeresni sem tud a térképen, nem áll a nép érdekében. A mohó tőkések mellett van egy nagy tényező, amelyet figyelembe kell venni, amikor a háború indítékait keressük.  Nagyon-nagyon sokan alábecsülik annak a szerepnek a fontosságát, amelyet a cionizmus játszik Amerika külügyeiben (és kisebb mértékben a belügyeiben is).

Az USA egy „lobbykrácia” – egy állam, amelyben nagyhatalmú lobbik uralkodnak. A politikusok az ő pénzbeli támogatásuktól függenek, hogy egyáltalán valami esélyük legyen a választási versenyben. Ez a helyzet a jelenlegi washingtoni hatalom esetében. Bush elnöknek és háborús bűnös munkatársainak a Fehér Házban részvényeik vannak a hadi iparban, és az pénzeli őket. Nekik személyesen jövedelmez a háború. Azonban a közel-keleti amerikai külpolitikát és az USA Izraelnek nyújtott fenntartás nélküli támogatását nem lehet egyszerűen ezzel a ténnyel megmagyarázni. Az iraki olajszállítások feletti rendelkezés egymagában nem elegendő ok 150 000 amerikai katona Irakba küldésére olyan drágán. Fontos felismerni, hogy olyan lelkes cionisták vannak vezető beosztásokban, akik bármi szükségeset készek megtenni, ha az Izrael érdekében áll. A neokonzervatívokról beszélek, akikre röviden, mint neokonokra szoktak utalni. Ténylegesen Izrael volt a fontos ügy, ami miatt a neokonok elhagyták a Demokrata Pártot, ahol valaha megtalálhatók voltak. Még 1993-ban írta Benyamin Ginsburg, a politikatudományok tanára:

„Az egyik legnagyobb tényező, amely feltartóztathatatlanul a jobboldalra sodorta őket, az Izraelhez való kapcsolódásuk volt, és az 1960-as években növekvő bosszúságuk a Demokrata Párttal szemben, amely egyre inkább ellenezte az Amerikai katonai készségét és belehabarodását a harmadik világ ügyeibe. A Reaganféle jobboldal keményvonalas kommunistaellenességében, az amerikai katonai erő iránti elkötelezettségében, és arra való készségében, hogy politikailag és katonailag beavatkozzék más népek ügyeibe a demokratikus értékek (és amerikai érdekek) előmozdítására, a neokonok olyan politikai irányvonalra leltek, amely garantálta Izrael biztonságát[12].”

A neokonok elkötelezettsége Izraelnek, a zsidó lobby óriási befolyása és a Keresztény Közösségek meghódítása a cionizmus által a valódi magyarázata az USA állandósult Izrael iránti támogatásának. Egyesek számára furcsának hangzik, de ma helytelen Izraelre úgy utalni, hogy az az USA csatlós állama. Manapság pontosabb az ellenkezőjét mondani, mint akármi mást. Ezt nagyon jól állapította meg az izraeli születésű muzsikus, Gilad Atzmon, amikor megkérdezték:

„Azt gondolom, hogy kezdetben azért volt Izrael, hogy segítse a nyugati gyarmatosítást (Balfour nyilatkozat, stb.) De nem állt ott meg. Az amerikai kormányzat a késő hetvenes és a nyolcvanas években felismerte, hogy a nyugati globalizáció számára a legnagyobb veszély az arab ellenkezés és az iszlám ellenállás. Izrael azért volt ott, hogy örökösen fenntartsa a folyamatos szembenállást. Így bizonyos értelemben - Önnek igaza van, legalábbis történelmileg -, Izrael azért volt, hogy az amerikai érdekeket szolgálja, de a dolgok megváltoztak. Az elmúlt tíz évben az erőegyensúlynak az eltolódását látjuk. A cionisták, a republikánusok és a jobboldali keresztény csoportok közötti új kötelék az amerikai-izraeli viszonyban egy teljesen új szakasz vezetett be. Úgy gondolom, hogy az amerikai nép nagy jót tenne magának, ha alaposan megvizsgálná a kormányának a dolgait. Az amerikaiaknak azt kéne megkérdezniük maguktól, hogy amerikai érdekek-e azok, amiért dolgoznak, vagy inkább izraeliek. Az iraki háború jó kiindulási pont egy ilyen szellemi gyakorlat számára[13].

Az iraki háború esetében a magukat a legjobb ajánlatevőnek eladó, (vagy egyet nem értés esetén szájukat tartó) pénzéhes politikusoknak és az olyan odaadó cionistáknak, mint a neokonok, az érdekei kéz a kézben járnak. Nem lesz addig béke a Közel-Keleten, amíg az amerikaiak nem szabadítják fel magukat a Washingtont szorongató cionisták és néhány ember ama meggyőződése alól, hogy mindig azt kell tenni, ami Izraelnek jó, ahelyett, ami Amerikának jó. A konzervatív Pat Buchanan nagyon jól foglalta össze, hogy miről szól a neokonok ideológiája:

„Ami után ezek a nokonok futnak, az az amerikai vér besorozása, hogy a világot Izrael számára biztonságossá tegyék[14].”

Sosem írtak igazabb szavakat. Végül az amerikaiaknak – Kovichoz hasonlóan - csak föl kell tenniük a fontos kérdést saját maguknak: Miért is jó ez nekünk?

Képzelt elnöki beszéd

Az elmúlt években sorra jogos bírálatot kaptam az elhangzottakért, de még a jobb kritikusok sem szóltak e beszédek alapvető hibáiról. Pedig a legfontosabb épp az, ami e beszédekből kimaradt. Így történt ez 2009-ben is, amikor az országban legalább 3 dicstelen évforduló „megünneplése” következhet. Ez pedig a jelenleg is érvényben lévő sztálinista alkotmány elfogadásának 60., a jogcsúfoló alkotmánybíróság megalakításának 20., és az elhazudott rendszerváltás meghirdetésének szintén 20. évfordulója. Mindezek elhallgatásával még a legfőbb közjogi méltóság szavai sem lehetnek hitelesek.

E beszéd pedig csakis úgy lehetett volna gondolatébresztő és erőt adó, ha úgy szól a mához, hogy a közelmúlt tanulságaiból kiutat is mutat, legalábbis a közeli jövőbe.

A magyar történelem némileg távolabbi múltjából az 1541-es évszámot kell ma idézni, amikor „a török csellel bevette Budát”. Ahogy e tény legendásan épülhetett be a köztudatba, ugyanúgy kell azt is hirdetni, hogy a jelenlegi Magyarországra a nemzetközi zsidóság lopakodott be aljas, alattomos módon. E megalázó helyzetből mégis van kiút, ebben segíthet ez a saját helyzetét felismerő elnöki vallomás, amely először sorolja egymás mellé az elmúlt évtizedek 5 legfőbb közjogi méltóságának példátlan hazaárulásait.

Bár mindenki szem a láncban, mégis leginkább azokról érdemes szólni, akik hosszabb ideig ültek e bársonyszékben. Így Dobi István 15, Losonczi Pál 20 évig volt az akkori Elnöki Tanács elnöke, majd Göncz Árpád, Mádl Ferenc és jómagam következtem, ezúttal köztársasági elnöknek nevezve.

Dobi István saját pártjának, a Független Kisgazdapártnak volt az árulója, végül legfőbb közjogi méltósági cím járt szolgálataiért. A szegény paraszti származású, az elemi iskolában 6 osztályt végzett Dobi korán kapcsolatba került a kommunista mozgalommal, a Tanácsköztársaság idején vöröskatona volt. Később a kommunistákkal való együttműködését a népi demokrácia (diktatúrájának) szolgálatába állította, ebbeli jutalma a miniszterelnökség lett 1948-52 között. Közvetlen utódja Rákosi, kései örököse pedig Gyurcsány. Dobi innen, a miniszterelnökségből emelkedett az Elnöki Tanácsi elnöki székébe, e minőségben volt 1952-67 között.

Követője az a Losonczi Pál, aki a magyar parasztság árulója, nevéhez fűződik a magyar mezőgazdaság szovjet mintájú átszervezése. Ennek részletei: 1948-60-ig Barcson tsz-elnök, majd 1960-67-ig mezőgazdasági miniszter, ahonnan a Kádár-rendszerben egyenes út vezetett az államelnöki székbe. Ma már közhely, hogy az Elnöki Tanács elnöke kizárólag protokolláris feladatokat látott el, minden főbb hatáskörben maga a Pártközpont, illetve az általa irányított minisztériumok hozták meg a döntéseket, amelyeket az elnök csak ellátott kézjegyével. E hazaáruló magatartást később hallgatásával ismerte be, amikor 1990 után semmilyen közmegkeresésre nem volt hajlandó nyilatkozni.

A magyar történetírásnak soha ki nem emelt tanulsága, hogy a munkáshatalom nem a munkásból csinált legfőbb közjogi méltóságot, hanem a gyökértelen, jellemtelen lumpenrétegből (lejáratva ezzel a tisztességes parasztságot!), akiket bábfiguraként tolt maga előtt. 1989 után látszólag változott a hatalom, két évtized távlatából azonban világosan látható a nemzetközi zsidóság hazai térnyerése. A köztársasági elnöki székbe újabb árulók ülhettek.

Így lett elnök Göncz Árpád, 1956 forradalmának árulója, a rendszert nem váltás kiszolgálója. Őt követte Mádl Ferenc, előbb tárca nélküli miniszter, soha be nem vallott felelősséggel a törvényesnek álcázott, valójában rabló privatizációért. A hazaárulás bűntettét követte el azzal, hogy elnöksége alatt az országot kiszolgáltatta annak a jól előkészített gazdasági leigázásnak, amely Európai Unió néven öltött testet. Jogtudományi munkájával Mádl maga is bevallottan előkészítője volt e gyarmatosításnak, leírván, hogy az országot (a nemzetállamokat) e globális folyamatban meg kell fosztani immunitásától, természetes védekezőképességétől. Személyében így kaphatott legfőbb magyar közjogi méltóságot az, aki e nemzetközi harcban saját nemzete ellen dolgozott, és mindmáig ennek hazug dicsőségében fürdik. Aki az unió kiszolgálója, semmiben nem különbözik az előző, szovjet rendszer besúgóitól vagy  funkcionáriusaitól.

E folytatólagos sor végén állok most én, a rendszert nem váltás második (jubileumi) évtizedének végén, árulásban-hallgatásban közfunkcióra méltatlan elődeim mellett. Ezúttal nyilvánosan beismerem, hogy jogi tudásomat, alkotmánybírósági elnökségemet nem a nemzetem javára, egy történelmi alapra épülő, hagyományos magyar jogrendszer megtartására vagy megalapozására használtam. E dicstelen funkcióból kerültem az ismert mechanizmus alapján a köztársasági elnöki székbe.

E folyamatot most úgy is összefoglalhatjuk, hogy a két paraszti származású elnök után a hatalom most háromszor is értelmiségit ültetett a legfőbb közjogi méltóság székébe, de olyanokat, akik épp az értelmiségi létre méltatlanok.

Értelmiséginek lenni nem diploma vagy funkció kérdése, hanem a gondolkodásé. A 2009-es év tétje a megmaradás és a túlélés. Nem maradhat megválaszolatlanul az a kérdés, hogy mit tehet ma egy több ezer éves történelmű, legalább ezeréves államiságú nép, amelyik jelen állapota szerint leigázva, idegenek és honi árulói által kifosztva, lefegyverezve áll. E helyzetben is ki kell mondani: VAN KIÚT! Ebben egyedüli iránymutató a tényfeltárás. 2009 legfontosabb feladata József Attila szavaival: „Elegendő harc, hogy a múltat be kell vallani”.

Erre szólítom fel az értelmiségnek még (nem anyagi) hitellel bíró részét. Amit elmulasztottunk 1989-ben, a magyar népnek joga van megismerni nem csak az 1945, az 1956 utáni, de mihamarabb a rendszerváltásnak hazudott folyamatban résztvevők nemzetellenes tetteit. Korunk égető kérdése, hogyan lehetett elhitetni a korábbi Izraelt elítélő politika után azt a soha nem létezett izraeli-magyar összefonódást, ami történelmi jogutódja a Szovjetunióval együtt kihalt szovjet-magyar barátságnak. Adjon reményt a magyarságnak, hogy a természetellenes kapcsolatok biológiai, történelmi és társadalmi viszonylatban is halálra vannak ítélve. A világmédia ma Izrael agresszív cionista politikájától hangos, de hallgat arról a megszállásról, ami Magyarországon van.

Merjük végre zsidónak nevezni a zsidót! .. és a gyilkosokat is nevükön! Ha a mi kis népünk 1956-ban szembe mert szállni az ellenséges túlerővel, akkor a mai Európa megmaradásának is kulcsa, hogy ismét a magyarság mozduljon meg és mutasson példát másoknak. Így legyen mihamarabb a 2009-es év a bevallások éve, az elhallgattatások után a megszólalás és az összefogás éve! Fel kell ismerni, hogy nem az őszödi beszéd, a gyurcsányi hazugságbeismerés vagy annak megtorlása az ország helyzetének kulcsa, hanem épp a sok-sok be nem vallott hazugság feltárása.

Amit nem érhetünk el fegyverrel sem, azt tegye meg mindennél erősebben az igaz szó, az új szellemi honfoglalás! Félre kell tenni a trianoni sajnálkozást, fel kell ismerni a kommunizmus csúfolásában kimerülő látszatszabadságot. Félrevezető a válsághangulat keltése és erősítése is! Úgy kell szólni a mához, hogy a közelmúlt tanulságai mutassák a kiutat!
  Dr. Nagy Attila
orvos, közíró

West so much, we will ask

A The Independent bátor írása Izrael háborús bűneiről - Why do they hate the West so much, we will ask

Hát elfelejtettük a 17,500 halottat - majdnem mind civilek, többségük gyermek és asszony - Izrael 1982-es libanoni inváziója során; az 1700 palesztin civil áldozatot a Sabra-Shatila mészárlásnál; a 106 libanoni civil menekült (fele gyermek) 1996-os Qana-i lemészárlását az ENSZ-bázison; a Marwahin-i menekültek vérontását, akiket az izraeliek kergettek el az otthonaikból 2006-ban, majd egy izraeli helikopter legyilkolta őket; az ugyanezen évi libanoni invázió és bombázás 1000 halottját, akik szintén túlnyomó többségben civilek voltak?

Ami ámulatra méltó, az az, hogy annyi nyugati vezető, annyi elnök és miniszterelnök, és - attól tartok - annyi szerkesztő és újságíró bevette a régi hazugságot, hogy Izrael annyira, de annyira vigyáz a civil életekre. "Izrael minden tőle telhetőt megtesz, hogy elkerülje a civil áldozatokat", mondta egy izraeli követ mindössze pár órával a gázai mészárlás előtt. És minden elnöknek és miniszterelnöknek, aki megismételte ugyanezt a badarságot, ürügyként, hogy elkerüljék a tűzszünetet, a tegnap (a cikk 7-én jelent meg - a szerk.) esti vérengzés áldozatainak a vére szárad a kezén. Ha George Bushnak lett volna mersze, hogy tűzszünetet követeljen 48 órával előbb, az a 40 civil, az idősek, asszonyok és gyerekek most életben lennének.

Ami történt, az nem csak szégyenletes. Az gyalázatos. Netán a "háborús bűnök" túl erős leírás lenne? Merthogy így neveznénk ezt a kegyetlenséget, ha a Hamász követte volna el. Ami a háborús bűnöket illeti tehát, ez azok közül való volt. Azután, hogy annyi közel-keleti tömeggyilkosságról tudósítottam – szíriai, iraki, iráni vagy izraeli seregek általiakról – feltételezem, cinizmus lehetne a reakcióm. De Izrael azt állítja, hogy ők a "nemzetközi terror" ellen harcolnak. Azt állítják, hogy értünk harcolnak Gázában, a mi nyugati eszméinkért, a biztonságunkért, a mi mértékünk szerint. Így tehát mi bűnrészesek vagyunk a Gázára hozott barbárságokban.

Korábban számoltam már be a hasonló eseményekre az izraeli hadsereg által adott ürügyekről. Mivel nagy valószínűséggel ezeket a közeljövőben újramelegítik, íme néhány: a palesztinok ölték meg a saját menekültjeiket, a palesztinok ástak ki holttesteket a temetőkből és helyezték őket a romokra, végül is az egész a palesztinok hibája, mert egy fegyveres mozgalmat támogattak, vagy mert felfegyverzett palesztinok direkt ártatlan menekülteket használnak védőpajzsként.

A Sabra és Shatila mészárlást Izrael libanoni jobboldali falangista szövetségesei követték el, amíg izraeli seregek - ahogyan Izrael saját vizsgálóbizottsága is feltárta - csak nézték 48 órán keresztül, és az ég világán semmit sem tettek, hogy megakadályozzák. Amikor Izraelt hibáztatták, Menachem Begin kormánya azzal vádolta meg a világot, hogy a középkori vérváddal illetik őket ismét. Azután, hogy az izraeli tüzérség lövedékekkel sújtotta a Qana-i ENSZ-bázist 1996-ban, az izraeliek azt állították, hogy Hezbollah fegyveresek rejtőzködtek ott. Nem volt igaz. A több mint 1000 halott miatti felelősséget 2006-ban - a háború úgy kezdődött, hogy a Hezbollah foglyul ejtett két izraeli katonát a határon - egyszerűen a Hezbollah nyakába varrták. Aztán Izrael azt állította, hogy a második Qana-i mészárlásnál a halott gyermekek testét valószínűleg temetőkből vitték oda. Ez is hazugság volt. A Marwahin-i vérontásra még csak mentséget sem kerestek. A falubelieket távozásra szólították fel, aminek eleget tettek, majd ezek után nehézfegyverzetű helikopterrel rájuk támadtak. A menekültek a teherautó oldalába állították a gyermekeiket, hogy látható legyen: ártatlanok utaznak benne. Az izraeli helikopter közelről kaszálta le őket. Mindössze ketten élték túl, úgy, hogy halottnak tetették magukat. Izrael még bocsánatot sem kért soha.

Tizenkét évvel később egy másik izraeli helikopter támadt egy szomszédos faluból civileket szállító mentőautóra - ugyancsak azután, hogy Izrael távozásra szólította fel őket - és ezzel megöltek három gyereket és két asszonyt. Az izraeliek azt állították, hogy egy Hezbollah-harcos volt a mentőautóban. Ez sem volt igaz. Én tudósítottam ezekről az atrocitásokról, én megvizsgáltam mindet, beszéltem a túlélőkkel. Ugyanezt tette jópár kollégám. A mi sorsunk természetesen a vádak közt legrágalmazóbb lett: antiszemitizmussal vádoltak minket.

És a következőket a legkisebb kétely nélkül írom: hallani fogjuk ezeket a botrányos kitalációkat megint. Majd mondják a Hamász a hibás-hazugságot - Isten a megmondója, volna miért hibáztatni őket enélkül is -, és valószínűleg a temetőből kiásott halottas hazugságot, és minden bizonnyal a Hamász volt az ENSZ-iskolában is-hazugságot, és legfőképpen az antiszemitizmus-hazugságot. A vezetőink pedig pfújolni fognak, és emlékeztetik a világot, hogy eredetileg a Hamász szegte meg a tűzszünetet. Nem így volt. Izrael szegte meg, először november 4-én, amikor a bombatámadásban megöltek 6 palesztint Gázában, és ismételten november 17-én, amikor egy másik bombázás ölt meg 4 palesztint.

Igen, az izraeliek megérdemlik a biztonságot. Húsz izraeli halott 10 év alatt Gáza körül, ez valóban gyászos szám. De 600 palesztin áldozat (ma már 900-nál is több, harmada gyermek - a szerk.) mindössze egy hét alatt, ezrek az évek során 1948 óta – amikor az izraeli mészárlás Deir Yassin-nal megkezdte a palesztinok kivándoroltatását Palesztina azon részéből, ami később Izrael lett – teljesen más mértékű. Ez nem egy átlagos közel- keleti vérontásra emlékeztet bennünket, hanem a balkáni háborúk szintjén lévő atrocitásokra a kilencvenes évekből. És persze amikor egy arab nekilódul visszatarthatatlan haraggal, és kiadja lázító vak dühét Nyugaton, mi azt fogjuk mondani, hogy ehhez nekünk semmi közünk. Miért utálnak minket? - fogjuk kérdezni. De nehogy azt mondjuk, hogy nem tudjuk a választ.
Robert Fisk - The Independent
Fordította: Irisz

Magyarország mikor lesz a magyaroké?

Elvégre azért még mindig mi, magyarok vagyunk többen. Jó lenne ezt végre a politikában is valahogyan érvényesíteni.
Ugyanis sajnos már oda jutottunk, hogy egyre elviselhetetlenebb ez a világ itt nekünk. Aki nem a saját neméhez vonzódik, aki nem tartozik egyik kisebbséghez sem, akinek nincs közvetlen ismeretsége, rokonsága valamely parlementi-politikai, vagy -döntéshozó szervnél, aki nem az apehnél dolgozik, az tulajdonképpen most már készülhet arra, hogy valahol szép csendesen elássa magát, mert a lehetőségek itt immár véglegesen beszűkültek. Ez itt már "Európa", ahogy azt szuggerálják az agyunkba, és nincs itt helye semmiféle nemzeti öntudatnak és hasonló "káros" dolognak. Tolerancia (ami persze csak egy irányú, azaz csak nekünk magyaroknak kell másokkal szemben, éjjel-nappal gyakorloni, mi azt már nem kapjuk vissza), az ami most a legfontosabb, kapjuk meg nap, mint nap a parlamenti léhűtőktől, illetve az immár nyíltan nemzetárulóként működő kereskedelmi tévécsatornáktól. Továbbá nagyon zavaró az a tény is, hogy ha egy bűncselekményt egy roma követ el, akkor arról nem kapunk külön tájékoztatást, hiszen tulajdonképpen egy "magyar ember követte el azt". Ugyanakkor ha egy cigány származásút ér atrocitás, akkor azonnal a romák elleni leszámolásról üvölt a hazai és nemzetközi sajtó, néhány megélhetési politikusnak köszönhetően, holott azt sem tudni még, ki (értsd, hogy török, magyar, cigány, szerb) és miért követte el azt a bizonyos bűncselekményt. Ez már szinte elviselhetetlen terhet rak a hnazájáért, nemzetéért aggódó magyar emberre. Akit a szellemi terror mellett a bankok közreműködésével ki is fosztottak, meg is nyomorítottak és ha az utcára vonul, akkor gumigolyóval, vagy könnygázgránáttal, vízágyúval fogad az általuk felemelt politikai elit. Meddig tűrjük még ezt? Meddig? Meg kellene érteni, l a s s a n í r o m, h o g y m i n d e n k i é r t se, m é g m i n d i g m i v a g y u n k t ö b b e n !!!Itthon, Magyarországon, nekünk kellene saját magunkat kormányozni. A szemetet, mocskot ki kell takarítani a parlamentből. A tisztességes többség, tisztességes képviseletet, tisztességes államot érdemel. Ez pedig rajtunk múlik. Csak rajtunk.

Takács András feljelentést tett a magyarok ellen elkövetett népírtásért

A lényeg, hogy megtettem-e azt, amit megtehettem. Ebben az esetben az igazság kimondása csak a kezdet. Az igazság, akkor is igazság marad, ha csak egy ember mondja ki, de az igazság ereje az igazságot kimondók számának a függvényében hatványozottan nő.

Többen megkerestek, szomszédaim, ismerőseim, eszmetársaim, hogy jelentsük fel "ezeket". A feljelentés igazságtartalma egy dolog, jogérvényesítő képessége más dolog, legalábbis nálunk Magyarországon,
főleg akkor, ha politikáról, ha a hatalmi "elitről" van szó.

Mint igazságkereső és jogérzékkel bíró közéletiséggel megáldott vagy inkább megvert barikádharcos, elkészítettem egy feljelentést, amit már elküldtem a címzettnek. Ehhez lehet csatlakozni, át lehet írni, ki lehet egészíteni.

A kezdeményezésnek kettős célja van: egyrészt kénytelen lesz az illetékes hatóság foglalkozni az üggyel, másrészt állásfoglalásra kényszerítjük őket, ami tanulságos lehet a jövőt illetően.
Gyáva népnek nincs hazája! - Szoktuk volt mondani. Jelenleg ahhoz is bátorság kell, hogy állampolgári felelősségünk okán, igazságunk tudatában konkrét lépéseket tegyünk.
"Merjünk magyarok lenni!" Mondta Teleki Pál. A kérdés az, hogy hányan merünk. 2009. február 24. Takács András"
A levelet követő feljelentésszöveg magáért beszél:

************

Országos Rendőr-főkapitányság

Dr. Bencze József r. altábornagy részére
1139 Budapest, Teve u. 4-6.
Postacím: 1903 Budapest, Pf.: 314/15
Tel: 36 1 443-5500

Email: '; document.write( '' ); document.write( addy_text18371 ); document.write( '<\/a>' ); //-->\n

Web: www.police.hu
Tárgy: Feljelentés ismeretlen tettesek ellen hivatali visszaélés,
hűtlen kezelés, hazaárulás és népirtás tárgyában.


Tisztelt Főkapitány Úr!

Alulírott magyar állampolgárok feljelentést kívánunk tenni ismeretlen tettesek ellen az állami vagyonnal kapcsolatos hivatali visszaélés, hűtlen kezelés, népirtás és hazaárulás tárgyában. Feljelentésünk jogszerűségére vonatkozó törvényi előírásokat kiemelten jeleztük.

Tesszük mindezt az Alkotmány "57. § (5) bekezdése alapján: " A Magyar Köztársaságban a törvényben meghatározottak szerint mindenki jogorvoslattal élhet az olyan bírósági, közigazgatási és más hatósági döntés ellen, amely a jogát vagy jogos érdekét sérti."
I. Hivatali visszaélés, hűtlen és hanyag kezelés

vonatkozásában a Magyar Köztársaság Alaptörvénye és Bűntető Törvénykönyvének paragrafusaira hivatkozással tesszük meg feljelentésünketAz 1949. évi XX. alaptörvény

9. § (1) Magyarország gazdasága olyan piacgazdaság, amelyben a köztulajdon és a magántulajdon egyenjogú és egyenlő védelemben részesül.
10. § (1) A magyar állam tulajdona nemzeti vagyon.
20. § (2) Az országgyűlési képviselők tevékenységüket a köz érdekében végzik.1978. évi IV. törvény Büntető Törvénykönyv
Hivatali visszaélés
225. § Az a hivatalos személy, aki azért, hogy jogtalan hátrányt okozzon vagy jogtalan előnyt szerezzen, hivatali kötelességét megszegi, hatáskörét túllépi, vagy hivatali helyzetével egyébként visszaél, bűntettet követ el, és három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.Hűtlen kezelés
319. § (1) Akit idegen vagyon kezelésével bíztak meg, és ebből folyó kötelességének megszegésével vagyoni hátrányt okoz, hűtlen kezelést követ el.
(2) A büntetés vétség miatt egy évig terjedő szabadságvesztés, közérdekű munka vagy pénzbüntetés, ha a hűtlen kezelés kisebb vagyoni hátrányt okoz.
(3) A büntetés bűntett miatt
a) három évig terjedő szabadságvesztés, ha a hűtlen kezelés nagyobb vagyoni hátrányt,
b) egy évtől öt évig terjedő szabadságvesztés, ha a hűtlen kezelés jelentős vagyoni hátrányt,
c) két évtől nyolc évig terjedő szabadságvesztés, ha a hűtlen kezelés különösen nagy vagyoni hátrányt okoz.Hanyag kezelés
320. § (1) Akit olyan idegen vagyon kezelésével vagy felügyeletével bíztak meg, amelynek kezelése vagy felügyelete törvényen alapul, és az ebből folyó kötelességének megszegésével vagy elhanyagolásával gondatlanságból vagyoni hátrányt okoz, vétséget követ el, és két évig terjedő szabadságvesztéssel, közérdekű munkával vagy pénzbüntetéssel
büntetendő.
(2) A büntetés három évig terjedő szabadságvesztés, ha a hanyag kezelés különösen nagy, vagy ezt meghaladó vagyoni hátrányt okoz.

Indokolás

A Napi Gazdaság Online 2009. január 22-i számából , a "Privatizáció - több volt a leves mint a hús"
( http://www.napi.hu/default.asp?cCenter=article.asp&nID=394333 ) című írásából értesülhettünk arról, hogy a kormány elkészítette a privatizációs időszakot lezáró jelentését. A cikk kivonatosan közli a főbb adatokat, amelyből az alábbi részt emeljük ki:"Tizenhét év alatt 2952 milliárd forintnyi vagyonhasznosítási és privatizációs bevétele keletkezett az államnak, ezzel szemben 1370 milliárd forintnyi ráfordítás áll, ami a bevételek 46 százaléka. ...1615 vállalatból mindösszesen 139 működő cég marad állami tulajdonban 2007 végére."

A fenti adatokból kiolvasható, hogy az állami vállalatok 94%-át adták el, ami azt jelenti, hogy olyan ágazatok kerültek privatizálásra, végül felszámolásra, mint az élelmiszeripar, textilipar, építőipar, illetve olyan nemzetstratégiai ágazatok kerültek nemzetidegen érdekeltségek alá vagy más állam tulajdonába mint a közműszolgáltatás, az élelmiszeripar, kereskedelem, textil- és bőripar. Lényegében a nemzetgazdaság értéktermelő ágazatai vagy felszámolásra vagy külföldi
tulajdonba kerültek. Ennek köszönhetően 1,5 millió munkahely szűnt meg. Ezek a tényszámok felvetik annak a gyanúját, hogy az állami vagyon privatizálása során az eljáró személyek súlyos kárt okoztak a Magyar Köztársaságnak, így a magyar népnek, köztük személy szerint nekünk is.

A hűtlen kezelés vizsgálatánál kérjük figyelembe venni az úgynevezett "bankkonszolidációk" során a bankok részére juttatott ezer milliárdot meghaladó pénzösszeggel kapcsolatos csalás és korrupció gyanújának lehetőségét is.

Kérjük a Tisztelt Hatóságot, hogy a kormány által kiadott privatizációs jelentésében foglaltakból kiindulva vizsgálja ki,

• hogy a privatizáció kezdetétől - 1980-as évek végétől – az állam illetve az azt irányító szervek és felelős vezetői kellő
  gondossággal jártak-e el,
  
  - hogy a rendszerváltáskor az első szabadon választott országgyűlés és kormánya mennyi állami vagyon felett rendelkezett, és könyv szerinti értékben ez hány milliárd forintot tett ki,
  
  - hogy az eladott 1476 cég valós értéke és a privatizációs szerződésben rögzített összeg valós értéket fejezett-e ki, és ezen összegek befolytak-e az államkincstárba,
  
  - hogy a privatizációs szerződésekbe foglalt feltételeket a szerződő felek maradéktalanul teljesítették-e,
  
  - hogy a privatizáció lebonyolításáért felelős szervezetekn vezetői és a Felügyelő Bizottság tagjai kellő gondossággal jártak-e el döntéseik során,
  
  - kérjük kivizsgálni, hogy a bankok részére juttatott konszolidációs milliárdok ellentételezéseként milyen kötelezettséget
  vállaltak a bankok, avagy a magyar állam részéről ajándékba kapták-e mindenféle ellenszolgáltatás nélkül,
  
  - végső soron kérjük kivizsgálni, hogy a privatizáció és a bankkonszolidáció során érte-e kár a magyar társadalmat, ha igen, milyen mértékben, hogy kik és mennyiben felelősek az esetleges károkozásért?
  
  Megítélésünk szerint a lefolytatott privatizáció jelentős kárt okozott hazánknak, ami nem elhanyagolható mértékben szűkítette mind gazdasági, mind politikai függetlenségünket, a magyar nép életfeltételeit, fennmaradását, nem csak a mi korosztályunkat, hanem az elkövetkező nemzedékekét is. Mint szülők felelősséggel tartozunk gyermekeink jövőjéért. E felelősségünk tudatában tartottuk kötelességünknek megtenni feljelentésünket.Alkotmányjogi érvelés:
  
  Megítélésünk szerint az Alkotmány "57. § (5) lehetőséget biztosít arra, hogy jogorvoslattal élhessünk akár a magyar kormánnyal, akár az országgyűléssel, a törvényhozással szemben is, amennyiben úgy ítéljük meg, hogy az adott intézmény vagy személyek nem a köz érdekében /20. § (2)/ folytatták tevékenységüket. Amennyiben bármely intézményről, vagy személyről bebizonyosodik, hogy közéleti tevékenységének következtében sérül a köz érdeke úgy a politikusi felelősségen túl (nem választják újra) a büntethetőség lehetőségének is meg kell lennie, mivel a jog, a
  kötelesség, a felelősség és a számon kérhetőség csak együtt értelmezhető. Ismereteink szerint egyetlen egy politikai párt vagy kormány sem kapott arra vonatkozóan választói felhatalmazást, hogy a nemzeti vagyont ily módon elprivatizálják, elkótyavetyéljék, hogy a jövő generációnak életfeltételeit lerontsák.
  
  Amennyiben bármilyen alsóbb szintű jogszabály ennek a lehetőségét kizárja, úgy az nem tekinthető másnak, mint antidemokratikus és diktatórikus hatalmi megnyilvánulásnak, ami sérti az Alkotmány 2.§. (3) bekezdésébe foglalt "ellenállási jogot". "A társadalom egyetlen szervezetének, egyetlen állami szervnek vagy állampolgárnak a
  tevékenysége sem irányulhat a hatalom erőszakos megszerzésére vagy gyakorlására, illetőleg kizárólagos birtoklására. Az ilyen törekvésekkel szemben törvényes úton mindenki jogosult és egyben köteles fellépni." Megítélésünk szerint a magyar parlamentalizmus, annak döntéshozói mechanizmusa, a társadalom részéről gyakorolható kontrollja, illetve jogi úton történő számon kérhetősége oly mértékben be van korlátozva, hogy az már a hatalom kizárólagos birtoklását
  jelenti a parlamenti többséggel rendelkező politikai csoportok részéről. Mivel a jelenlegi alkotmányos berendezkedésünk a politikai és törvényhozói hatalom önmaga működésének feltételeit önmaga határozza meg, így önszabályozóvá vált, ami a parlamenti diktatúra kialakulását eredményezi. A magyar államiság jogfejlődése során általános érvényűvé vált, hogy "hatalmi erő alkotmányt nem írhat, nem módosíthat". Ilyen értelemben kötelességünk fellépni a diktatúra bármiféle megnyilvánulásával szemben, legyen az parlamentáris diktatúra, egy -vagy többpárti diktatúra, illetve kormányzati
  diktatúra.
  
  Mivel a köztulajdon és a magántulajdon ugyan olyan védettséget élvez /9. § (1)/ és az állami tulajdon maga a nemzeti vagyon /10. § (1)/ ami köztulajdon, történeti szóhasználattal élve társadalmi tulajdon, így joggal elvárható a társadalom részéről, hogy minden olyan intézmény és törvényalkotó kellő gondossággal járjon el a társadalmi tulajdon
  kezelésével kapcsolatosan és erre vonatkozó tevékenységéről számon kérhető legyen.Büntető Törvénykönyv szerinti jogi érvelés:
  
  A Btk. világosan és egyértelműen fogalmaz. Nem kétséges, hogy a magyar törvényhozás és a rendszerváltás kormányai (Németh, Antall, Horn, Orbán, Medgyessy - Gyurcsány, Gyurcsány) kezdettől fogva rossz gazda módjára kezelték a nemzeti vagyont - lásd a privatizációs elszámolást ----, sőt olyan nemzetközi, politikai és pénzügyi kötelezettségeket
  vállaltak, amelyek túlmutatnak saját döntési kompetenciájukon és az elkövetkező generációk kormányainak a mozgásterét jelentősen behatárolják, szinte lehetetlenné teszik alkotmányos kötelezettségeik teljesítését. Mindezek a tények megalapozottá teszik a hivatali visszaélés, a hűtlen kezelés, a hanyag kezelés bűntettének gyanúját, de felveti a hazaárulás és a hűtlenség bűnét is.
  II. Hazaárulás és hűtlenség
  
  vonatkozásában a Magyar Köztársaság Alaptörvénye és Bűntető Törvénykönyvének paragrafusaira hivatkozással tesszük meg feljelentésünket
  Az 1949. évi XX. alaptörvény
  
  2. § (1) A Magyar Köztársaság független, demokratikus jogállam.
  5. § A Magyar Köztársaság állama védi a nép szabadságát és hatalmát, az ország függetlenségét és területi épségét, valamint a nemzetközi szerződésekben rögzített határait.1978. évi IV. törvény Büntető Törvénykönyv
  
  Hazaárulás
  144. § (1) Az a magyar állampolgár, aki abból a célból, hogy a Magyar Köztársaság függetlenségét, területi épségét vagy alkotmányos rendjét sértse, külföldi kormánnyal vagy külföldi szervezettel kapcsolatot vesz fel vagy tart fenn, bűntettet követ el, és öt évtől tizenöt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő. (2) A büntetés tíz évtől tizenöt évig terjedő vagy életfogytig tartó szabadságvesztés, ha a hazaárulást
  a) súlyos hátrányt okozva,
  b) állami szolgálat vagy hivatalos megbízatás felhasználásával,
  c) háború idején,
  d) külföldi fegyveres erőnek behívásával vagy igénybevételével, követik el. (3) Aki hazaárulásra irányuló előkészületet követ el, bűntett miatt egy évtől öt évig, háború idején két évtől nyolc évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.
  
  Hűtlenség
  145. § Az a magyar állampolgár, aki állami szolgálatával vagy hivatalos megbízatásával visszaélve külföldi kormánnyal vagy külföldi szervezettel kapcsolatot vesz fel vagy tart fenn, és ezzel a Magyar Köztársaság függetlenségét, területi épségét vagy alkotmányos rendjét veszélyezteti, bűntettet követ el, és két évtől nyolc évig, háború idején öt évtől tizenöt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.
  
  Indokolás
  
  A hazaárulásra és hűtlen kezelésre vonatkozó alkotmányos és Bűntető Törvénykönyvi előírások kulcsszava a függetlenség, ami így definiálható röviden: Független állam az, amely "másnak alá nem rendelt, ki nem szolgáltatott." Mindez feltételezi egy társadalom gazdasági és politikai önrendelkezési jogának meglétét. Az önrendelkezés egy állam esetében - még ha piacgazdaságról beszélünk is - szükségessé tesz bizonyos stratégiai ágazatok feletti alanyi jogon
  történő döntési kompetenciát, illetve tulajdonosi jogokat és kötelezettségeket, amelyek átruházása idegen állam, vagy gazdasági szervezet részére gyengíti, végső esetben felszámolja az állam, a társadalom önállóságát, függetlenségét.
  
  Megítélésünk szerint az előző rendszerhez képest is súlyosan sérült Magyarország népének szabadsága, hatalmi, döntéshozói képessége, illetve az ország függetlensége.
  Egy állam esetében alanyi jogosultságnak és kötelezettségnek minősül a pénzrendszer, a pénzkibocsátás feletti jog, a nemzetgazdaság irányítása, a szociális és egészségügyi ellátás biztosítása.Megítélésünk szerint a Magyar Köztársaság elveszítette irányítói és döntési önállóságát:
  - pénzrendszerünk és a pénzkibocsátásunk felett,
  - a nemzetgazdaság, a kereskedelem és az értéktermelő ágazatok felett,
  - a stratégiai ágazatok úgymint a közműellátás, az energiaellátás felett,
  - az egészségügyi ellátás és szociális biztonság felett,
  - a Haza védelme felett,
  mindezek az állam alkotmányos kötelezettségeinek teljesíthetőségét kérdőjelezi meg.
  Magyarország függetlenségének biztosításának vonatkozásában súlyos problémaként jelentkezik az ország földterülete tulajdonjogának külföldi állampolgárok, gazdasági és pénzügyi szervezetek által történő megszerezhetősége. Történelmileg igazolt, hogy akié a föld, azé az ország, de ehhez hozzátehetjük, hogy a pénzkibocsátás joga is. Amennyiben a magyar föld nemzetidegen eltulajdonlása lehetővé válik, úgy félő, hogy a földdel kapcsolatos minden lényegi döntés idegen érdekeket fog szolgálni, ami azt eredményezheti, hogy Magyarország csak virtuálisan fog létezni, ősi alkotmányos jogaink formálissá válnak, őslakossá válunk saját hazánkban és bennszülötti minőségünkben cselédekké válunk s legfeljebb arra szavazhatunk, hogy ez vagy az az idegen érdekeket kiszolgáló párt legyen a nemzetközi pénzoligarchiának a hazai rezidense.
  
  Mindezek okán tartjuk fontosnak feljelentésünk vizsgálata során a függetlenségünk tartalmi részének a tisztázását, ami nem csak politikai, hanem jogi kérdés is.
  
  Fenti állításaink igazolásaként a Központi Statisztikai Hivatal legutóbbi adataira hívnánk fel a Tisztelt Hatóság figyelmét, vagy olyan gazdasági, pénzügyi szakértők tanulmányaira, mint Csath Magdolna, Bogár László, Varga István, Drábik János, Tanka Endre vagy Ángyán József.
  
  Véleményünk szerint a magyar állam képtelen volna megvédeni hazánkat egy külső agresszióval szemben, legyen ez katonai vagy gazdasági. Amennyiben ez fennáll, az nem csak az állam alkotmányos kötelezettségének a megszegését jelenti, hanem azt is, hogy azok a hazai döntéshozók, akik ezt az állapotot előidézték, azok valójában hazaárulást követtek el.
  
  Kérjük továbbá kivizsgálni a rendszerváltás során hozott törvények statisztikailag is igazolt romboló gazdasági, társadalmi hatását (népességfogyás, termelésvisszaesés, munkahelyek, ipari ágazatok megszűnése, hajléktalanság, morális válság), hogy a kialakult társadalmi folyamatok mennyiben támasztják alá a hazaárulás, a népirtás törvényi tényállását, hogy a politikai felelősség mellett kik felelősek mindezért.
  III. Népirtás
  
  vonatkozásában a Magyar Köztársaság Alaptörvénye és Bűntető Törvénykönyvének paragrafusaira hivatkozással tesszük meg feljelentésünket
  
  6.§. (3) A Magyar Köztársaság felelősséget érez a határain kívül élő magyarok sorsáért, és előmozdítja a Magyarországgal való kapcsolatuk ápolását.
  8. § (1) A Magyar Köztársaság elismeri az ember sérthetetlen és elidegeníthetetlen alapvető jogait, ezek tiszteletben tartása és védelme az állam elsőrendű kötelessége.
  
  Az alkotmány ezen paragrafusa az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatában foglaltakat emelte alkotmányos szintre. Ezért az ENSZ által 1946-ban elfogadott és Magyarország által később ratifikált nyilatkozat preambulumára és alábbi cikkelyeire hivatkozással kívánjuk feljelentésünk jogszerűségét igazolni:
  
  "Tekintettel arra, hogy az emberiség családja valamennyi tagja vele született méltóságának, valamint egyenlő és elidegeníthetetlen jogainak elismerése alkotja a szabadság, az igazság és a béke alapját a világon; tekintettel arra, hogy az emberi jogok el nem ismerése és semmibevevése az emberiség lelkiismeretét fellázító barbár cselekményekhez vezetett, és hogy az ember leghőbb vágya egy olyan világ eljövetele, amelyben félelemtől és nyomortól megszabadult emberi lények szabadon hallathatják szavukat és meggyőződésüket; tekintettel annak fontosságára, hogy az emberi jogokat a jog uralma védelmezze, nehogy az ember végső megoldásként a zsarnokság és az elnyomás elleni lázadásra kényszerüljön;
  
  Tekintettel arra, hogy az alapokmányban az Egyesült Nemzetek népei újból hitet tettek az alapvető emberi jogok, az emberi személyiség méltósága és értéke, a férfiak és nők egyenjogúsága mellett, valamint kinyilvánították azt az elhatározásukat, hogy elősegítik a szociális haladást és nagyobb szabadság mellett az életfeltételek javítását;
  
  Tekintettel arra, hogy a tagállamok elkötelezték magukat amellett, hogy az Egyesült Nemzetekkel együttműködve biztosítják az emberi jogok és alapvető szabadságjogok általános és tényleges tiszteletben tartásának előmozdítását;
  
  Tekintettel arra, hogy az e jogok és szabadságjogok mibenlétében való közös egyetértés igen nagy jelentőségű az említett kötelezettség maradéktalan teljesítése szempontjából, a Közgyűlés kinyilvánítja, hogy az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata olyan közös eszmény, amelynek elérésére minden népnek és nemzetnek törekednie kell abból a célból, hogy minden személy és a társadalom minden szerve - a jelen Nyilatkozat állandó szem előtt tartásával - oktatás és nevelés útján előmozdítsa e jogok és szabadságjogok tiszteletben tartását, továbbá hogy fokozatosan megvalósuló hazai és nemzetközi intézkedésekkel biztosítsa azok általános és tényleges elismerését és érvényesítését
  mind a tagállamok népei között, mind pedig a joghatóságuk alatt álló területek népei között. "
  
  8. cikk
  Mindenkinek joga van az alkotmányban vagy a törvényben részére biztosított alapvető jogokat sértő eljárások ellen az illetékes hazai bíróságokhoz tényleges jogorvoslatért folyamodni.
  
  17. cikk
  (1) Mindenkinek joga van ahhoz, hogy egyénileg vagy másokkal közös tulajdona legyen.
  (2) Senkit sem lehet tulajdonától önkényesen megfosztani.
  
  19. cikk
  Mindenkinek joga van a vélemény és kifejezés szabadságához. Ez a jog magában foglalja annak szabadságát, hogy véleménye miatt senkit se zaklassanak, továbbá hogy bármilyen eszközzel és hatásokra való tekintet nélkül mindenki tájékozódhasson és tájékoztathasson, és eszméket megismerhessen, információkat és eszméket terjeszthessen.
  
  22. cikk
  A társadalom tagjaként mindenkinek joga van a szociális biztonsághoz és annak biztosításához, hogy nemzeti erőfeszítéssel és nemzetközi együttműködéssel, valamint az egyes államok szervezetével és erőforrásaival összhangban megvalósuljanak a méltóságához és a személyiségének szabad kibontakoztatásához nélkülözhetetlen gazdasági, szociális és kulturális jogok.
  
  25. cikk
  (1) Mindenkinek joga van a saját maga és családja egészségének és jólétének biztosítására alkalmas életszínvonalhoz, ideértve az élelmet, a ruházatot, a lakást, az orvosi ellátást és a szükséges szociális szolgáltatásokat, továbbá a szociális biztonsághoz munkanélküliség, betegség, rokkantság, özvegység, öregség esetén, vagy mikor tőle független egyéb körülmények miatt nincsenek megélhetési eszközei.
  (2) Az anyaság és a gyermekkor különleges gondoskodásra, támogatásra jogosít. Minden gyermek, akár házasságból, akár házasságon kívül született, azonos szociális védelemben részesüljön.1978. évi IV. törvény Büntető Törvénykönyv
  
  Népirtás
  155. § (1) Aki valamely nemzeti, etnikai, faji vagy vallási csoport teljes vagy részleges kiirtása céljából
  a) a csoport tagjait megöli,
  b) a csoport tagjainak, a csoporthoz tartozása miatt súlyos testi vagy lelki sérelmet okoz,
  c) a csoportot olyan életfeltételek közé kényszeríti, amelyek azt vagy annak egyes tagjait pusztulással fenyegetik,
  d) olyan intézkedést tesz, amelynek célja a csoporton belül a születések meggátolása,
  e) a csoporthoz tartozó gyermekeket más csoportba elhurcolja, bűntettet követ el, és tíz évtől tizenöt évig terjedő vagy életfogytig tartó szabadságvesztéssel büntetendő.
  (2) Aki népirtásra irányuló előkészületet követ el, bűntett miatt két évtől nyolc évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.
  
  Indokolás
  
  A népirtásra vonatkozó törvényi cikkely a részleges kiirtásra vonatkozó lépéseket azonos módon ítéli meg a teljes megsemmisítésre vonatkozó törekvéssel. Hazánk vonatkozásában közismert az a Világbank által készített tanulmány, amelyet Dr. Gidai Erzsébet közgazdász professzorasszony ismertetett a '90-es évek elején, amelyben az áll, hogy Magyarország lakosságának 2025-re "optimálisan" 6-8 milliónak kéne lenni. Ez - véleményünk szerint - kimeríti a részleges népirtásra vonatkozó felbujtást és előkészületet. Ez ellen egyetlen parlamenti párt sem emelte fel a szavát, hanem éppenséggel döntéseikkel ezt a folyamatot indították el. Mára a Magyarországon születettek lélekszáma
  tízmillió alá csökkent.
• 
  

Bogár: végveszélyben a nemzet, bármilyen eszköz felhasználható a túlélés érdekében

A professzor úgy látja, a magyar nemzet végveszélyben van, a Reformszövetség pedig teljesen behódol a globális tőkének és helyi kollaboránsainak, amikor a nemzet történelmének legsötétebb fordulópontjához érkezett. A nemzetállam totális szétverése, a kamat- és profitszivattyú magasabb fokozatba kapcsolása és zűrös társadalmi helyzet jellemzi mindennapjainkat. Bogár szerint a pénzhatalom élősködő struktúrája kivégzés helyett életben tartja a gazdaállatot, hogy hozzájusson a pénzéhez. A következő kormánynak új alkut kell kötnie ezzel a hatalommal, mert a jelenlegi végzetes rossz, s Magyarország megsemmisüléséhez vezet.

– A Reformszövetség az elmúlt héten számos olyan javaslattal állt elő a magyar gazdaság helyzetének „megoldása" érdekében, amely nagyban korrelál a Gyurcsány által a parlament tavaszi ülésszakának első ülésén előadott szöveggel; elég erősen érződik a neoliberalizmus szaga is a javaslatokon. Adott esetben a többi intézkedés mellett úgy is meg lehetne spórolni vagy ezermilliárd forintot, hogy az állami kiadásokat a jelenlegi szinten befagyasztanák négy évre, állítják a Reformszövetségben. Lehetett-e valakinek akárcsak reménye is arra, hogy a Reformszövetség valamelyest társadalom-barátabb megoldási javaslatokkal áll elő? Ha ezek a javaslatok megvalósulnak, az egyszerű ember megkérdezheti: akkor dögöljünk meg?

– A Reformszövetség összetételét vizsgálva azt látjuk, hogy a kezdeményezők a legnagyobb tőkestruktúrák. Hiszen a Reformszövetség egyik vezéralakja az ország leggazdagabb embere – tehát ebből a szempontból semmilyen illúziónk nem lehet, hiszen a leghatalmasabb tőkestruktúrák a saját érdekeiket próbálják meg érvényesíteni, így ez történik ebben a folyamatban is. Ami jó a General Motorsnak, az jó Amerikának is, emlékezhetünk a régi mondásra, s most is az a szlogen, hogy ami „jó nekünk, a legnagyobb tőkestruktúráknak, az jó Magyarországnak is". Ahogy ez nem volt igaz a GM esetében sem, úgy Magyarországgal kapcsolatban sem az.

Bibó szavaival élve, ha egy társadalom a hazugságok zsákutcájába beleszorul, akkor ez az elitek erkölcsi és értelmi lezülléséhez vezet. E romláshoz a jelenlegi uralkodó elit egésze asszisztál, ugyanis ritkán szokott előfordulni, hogy az Akadémia jelenlegi és volt elnökei, s a mainstream világban elismert kutatók, illetve olyan személyek, akik jobb és baloldali kormányban is tisztséget viseltek, egy ilyen folyamatban egyszerre szerepet vállaljanak. Ez a nemzettel szembeni „nagy-koalíció” az igazán megrendítő, mert ez azt jelezi: a magyar értelmiségi elit ezen az értelmi-erkölcsi lepusztulási lejtőn rendkívül mélyre jutott.

Az eliteknek tízezer év óta az a feladatuk, hogy védjék meg és gyarapítsák a felelősségükre bízott nemzet-testet, észben és erényben dúsak legyenek. Vagyis ismerjék fel a valós viszonyokat, legyen érvényes tudásuk arról világról, amiben élünk. Legyen erkölcsi tartásuk, bátorságuk és becsületességük ahhoz, hogy az adott közösség alapvető stratégiai érdekeit érvényesítsék. Jelenleg ennek pontosan a fordítottjával állunk szemben. Ez az elit a Reformszövetségben most teljes mértékben behódol a magyar társadalom számára az elmúlt húsz évben óriási pusztulást – így a jelenlegi válságot is – hozó globális tőkének és helyi képviselőinek, tehát magára hagyja nemzetét történelmének egyik veszélyes és kritikus fordulópontján.

– Ez a konkrét javaslatokban hogyan érhető tetten?

– Radikális kísérlet történik a nemzetállam maradékénak is a szétverésére, hiszen a globális tőkestruktúráknak a nemzetállam van a leginkább az útjában. A liberalizálj, deregulálj és privatizálj parancsa az elmúlt húsz év során azt célozta meg, hogy minél rövidebb idő alatt szétverjék a nemzetállamot. Az persze mulatságos, hogy a jelenleg bajban lévő globális tőke érdekes módon mégis az általa elpusztításra ítélt államtól – vagyis ezen keresztül mindannyiunktól – várja a segítséget. Erre mondja Joseph Stiglitz: amikor nyereség áll elő, az magántulajdon és privatizálni-, a veszteséget pedig államosítani kell s áthárítani a kifosztott többségre. A nemzetállam szétverésére irányuló törekvés pontosan tetten érhető, nagyon nehéz szavakkal minősíteni azt a felelőtlenséget és cinizmust, amellyel ebben a helyzetben nem hogy megerősítenék a nemzetállamot, hanem inkább annak szétverésével gondolják el a kiutat ebből a válságból. Ami persze az elemi logika szintjén is képtelenség.

– Megy a bűvészkedés a jövedelmi átalakításokkal kapcsolatban is.

– Csak egyetlen fontos mozzanatot emeljünk ki. Azt mondják, hogy a munkára rakódó terheket akarják mérsékelni. Nagy különbség van azonban a havi bruttó 70 ezer forintot keresők személyi jövedelemadójának-, illetve a tőkét (például a multikat) terhelő járulékok csökkentése között, ám ez elmosódik a javaslatban. A legnagyobb szabású beavatkozás az az, hogy a kormány 5 százalékpontos javaslatával szemben a Reformszövetség 10 százalékpontos csökkentést javasolt a tőkét terhelő nyugdíj és egészségügyi járulékban. Ez azonban közvetlenül reálbércsökkenést eredményez, ugyanis amit a tőke fizet be a nyugdíj és az egészségügyi számlára, az a reálbér része. A félrevezetett munkavállaló erről nem tud semmit, emiatt nem is tud tiltakozni. Úgy adják el neki, mintha itt a tőke terheit csökkentenék, ami őt egyáltalán nem érinti. Ez látszólag igaz is, de a tőke ezt közvetlenül fizeti be az államnak: főként ebből lesz nyugdíj és egészségügyi ellátás. Ha ezt 10 százalékponttal csökkentik, akkor ennyivel csökkentik a reálbért is. Igaz, ezt nem kapná kézhez a dolgozó egyébként sem, hanem a leendő nyugdíjára és egészségügyi ellátásra menne, de mégis csak őt szolgálná.

Ezért javasoltuk korábban a nagybruttó bért. Vagyis az egész összeget, a munkáltatói járulékkal együtt kapja meg a munkavállaló, hogy lássa, ő fizeti be ebből az állam részére a nyugdíjra és az egészségügyre szánt pénzeket. Akkor nem lehetne eljátszani ezt a trükköt, amit most művelnek, mert akkor a munkavállaló látná, hogy ezt a nagybruttó bérét akarják most 10 százalékkal csökkenteni. Rövid időn belül – mivel most ezek a pénzek majd nem érkeznek be –, a nyugdíjak és az egészségügyi ellátás radikális lerontása következik be, akár 3000 forintos vizitdíjjal is számolhatunk, mondjuk 5 éven belül. Ezzel az eszközzel évente akár ezermilliárdos összeget szivattyúzhatnak át a munkavállalóktól a tőke-tulajdonosok felé.

– Egyre több hang szól arról, hogy államcsőd fenyegeti Magyarországot. Van ennek reális lehetősége? Mit is jelent ez, illetve ha fizetésképtelenné válik egy ország? Az IMF-hitellel valamennyire sikerült kibélelni a magyar állami kasszát, hogy tudjuk fizetni a korábban felvett hitelek kamatait, ám ha ez a pénz elfogy, mi történik?

– A társadalom-lélektan régóta ismeri az önteljesítő jóslat fogalmát. Eszerint, ha valamiről nagyon sokat beszélünk és szinte már realitásként benne van a közbeszédben, akkor bármilyen különös, ettől rohamosan növekszik a valószínűsége annak, hogy az adott esemény bekövetkezik. Ezen a téren egy kis kijózanodást javasolnék. Az a hisztéria – ami láthatólag mesterségesen is gerjesztett – növeli a valószínűségét annak, hogy bekövezhet a csőd.

Azért gondolom ezt, mert Londonban máris vannak olyan brókerkörök, akik szeptemberre 550 forintos euróra fogadnak. Most megveszik 300 forintért, 550-ért eladják, így a nyereség igen tetemes. Ez meglehetősen erős motiváció ahhoz, hogy mindent megtegyenek a számukra kedvező folyamatok érdekében. Jellemző a világunkra, hogy megengedi ilyen pusztító erők működését, vagyis hogy lehet fogadni arra, hogy bedől a magyar állam, függetlenül attól, hogy ennek milyen iszonyatos szenvedés lesz a következménye. Ez is jelzi, a világ egésze megérett a pusztulásra; egy olyan létmód, ahol teljesen elfogadott és bevett dolog, hogy ilyen embertelen folyamatokat lehet cinikusan elősegíteni és azokhoz asszisztálni, az megérdemli a sorsát. Itt nem kell összeesküvés-elmélet, hogy feltételezzük: ezek az erők igyekeznek megtenni mindent annak érdekében, hogy ez a csőd bekövetkezzen. Ha meg akarjuk védeni magunkat, akkor ezt is tudatosítani kellene. Beszélni lehet és kell is róla, de nem ilyen hisztérikusan. Mert így mi magunk járulunk hozzá önmagunk kivégzéséhez.

A magyar állam valójában már közel két évtizede csődben van, mert a kötelezettségeinek állománya sokszorosan meghaladja a vagyonának teljes összegét. Ennek a megrendítő ténynek a felszínre kerülése azonban eddig nem állt érdekében a minket függésben tartó globális pénz-hatalmi rendszernek. Technikailag viszont az államcsőd azért kizárt, mert éppen azt célozza az IMF-hitel, hogy ez ne történjen meg. Maga a csőd az a pillanat, amikor állam bejelenti, hogy fizetésképtelen, vagyis nem tudja a törlesztéseket, a kamatokat fizetni, nem tud eleget tenni az adósságtörlesztési kötelezettségeinek. Ez egyelőre nem áll fenn; egyrészt a gigantikus hitel, másrészt az MNB elégséges deviza-tartalékai miatt. Most még minden feltétel adott ahhoz, hogy fizessük a törlesztéseket. Igaz, ez a hitel része annak a pénzhatalmi mozgásnak, ami a védelmi pénzek szedéséhez hasonlítható. Egyrészt ráijesztenek az országra, hogy bedől, majd jönnek a „verőlegények” és azt mondják, ha fizetsz védelmi díjat, akkor megkegyelmezünk neked. Ez egy sötét és szemfényvesztő pénzhatalmi játszma. Ám ennek a hitelnek és a mögötte álló struktúráknak nem az a célja, hogy kivégezze Magyarországot, hanem a további kizsigerelésére játszik, és ehhez életben kell tartania minket. Ez egy élősködő rendszer, amelyik életben tartja a gazda-állatot, s minimális mértékben visszaenged az elrabolt erőforrásokból is. Természetesen kamatra adja azt is.

Egyébként minden jel azt mutatja: hosszú távon ezek az adósságok visszafizethetetlenek, hiszen gyorsabban növekednek, mint ahogy törleszteni lehet azokat. Valójában már vissza is fizettük e kölcsönöket, többszörösen is, és most már egy végtelenített kamat-szivattyúként működik az egész.

– Milyen lehetőségei lesznek majd ebben a helyzetben egy új kormánynak?

– Ebben a logikában az új kormánynak semmilyen mozgástere nincsen. Egyetlen lehetősége – ha nem akar féléven belül katasztrofális, polgárháborús körülmények között megbukni –, hogy azonnal tárgyalást kezdeményez ezekkel a pénzhatalmi erőkkel. Vagyis ha volt Washingtoni Konszenzus – ami éppen most bukik meg –, legyen egy „budapesti konszenzus" is, amelyik az mondja, hogy újra kell tárgyalni a korábbi megállapodásokat, mert ez egy végzetesen rossz alku, ami Magyarország teljes megsemmisüléséhez vezet.

– Ám ezek a struktúrák, vagy hatalmi pénzcentrumok nem arról híresek, hogy „új alkukat" kötnének, főleg, ha ekkora pénzekről van szó, s ráadásul úgyis hozzájutnak a pénzükhöz.

– Kétségtelen, hogy egyelőre nem mutatnak erre hajlandóságot. De Argentína esetében sem voltak rá hajlandók, amíg a pusztító következmények nem tették számukra is világossá, hogy nekik is lehet jó üzlet, ha mégis csak tárgyalásokba bocsátkoznak. Ha nem tárgyalnak és továbbra is ilyen erővel szívják ki az erőforrásokat, akkor ezek az országok összeomlanak, így teljesen elveszíthetik a biztos lehetőséget, amit részben az adósságszolgálat, részben pedig az itt tevékenykedő multik profitja jelent. Üzleti ajánlatot lehetne nekik tenni, hiszen a két szivattyún keresztül általuk kiszívott jelenleg körülbelül évi 15 milliárd dollárt teljesen elveszíthetik, ha az ország összeomlik, anarchiába süllyed.

– Ha a következő kormány ilyen nehéz helyzetbe kerülhet, akkor adott esetben a nem is olyan régen alakult Magyar Nemzetstratégia Egyesület mit tehet hozzá ennek a súlyos társadalmi–gazdasági helyzetnek a megoldásához? Megjelent egy kötet is, amelyben tanulmányok foglalkoznak a magyar társadalom gazdasági-társadalmi-lelki problémáival. Nyilván a „motorok" még nem indulhattak be igazán, de mégis, milyen feladatokat szánnak maguknak, hogyan s miképpen tudnak hozzájárulni ahhoz, hogy a magyar társadalom megálljon azon a lejtőn, amin halad?

– Mi azokat az értelmiségieket próbáltuk együttműködésre kérni ebben a szerveződésben, akik komolyan, becsületesen és lelkiismeretesen próbálnak szembenézni az ország helyzetével, ellentétben azokkal, akiket már a Reformszövetség kapcsán megemlítettem. Úgy érezzük: a magyar társadalom régóta zajló lepusztulását éppen ezeknek az eliteknek az erkölcsi és értelmi állapota okozta-okozza. Mi először ezt szeretnénk megállítani, majd felszínre hozni a törekvéseit a magyar értelmiség azon részének, amely átérzi ezt a felelősséget. Megmutatni: igenis még van ész és erény is, vannak használható tudások, s használható erkölcsi erő ahhoz, hogy megfordítsuk az ország haladási irányát. Alapvető célunk, hogy kendőzetlen nyíltsággal elbeszélhetővé tegyük azt, amiben élünk, ezt követően pedig a szó szoros értelmében mindenkit párbeszédre hívunk. Mert például az államcsőd vagy a mindent elsöprő válság nem tesz majd különbséget jobb és baloldali ember között. Fel kell ismerni azt is, hogy azok a hamis törésvonalak – amelyek eddig eredményesen állították szembe egymással az egyaránt kifosztott két tömböt – fenntartása most már életveszélyes.

Tehát cél először az elbeszélés, majd a megbeszélhetőség elősegítése, tehát, hogy újra egyesüljön a nemzet, a többsége pedig felismerje, miféle erők és milyen irányba próbálják lökni. S közösen forduljon szembe ezekkel az erőkkel és védje meg magát, majd próbálja meg gyarapítani a nemzet anyagi és szimbolikus forrásait is.

– Nem túlságosan optimista alapállás ez? Az elbeszélhetőséggel általában az a probléma: ha valaki a mainstream-től eltérő gondolatokat mond ki és fogalmakat használ, az tőkeellenes vagy éppen rasszista, de lehet múltba forduló is a vádak szerint. S mivel folyamatosan nyomás alatt állnak az Ön által említett értelmiségiek, így a megbeszélhetőség lehetősége is kizártnak tűnik. Akkor hogyan lépünk közösen a megoldások felé?

– Én is belátom, hogy ez ma szinte egy véghezvihetetlen feladatnak látszik, akár naivnak és utópisztikusnak is tűnhet, de én erre azt mondom: ennél csak az gondolkodik naivabban vagy utópisztikusabban, aki azt hiszi, az elbeszélhetőség és a megbeszélhetőség nélkül is van kiút ebből a válságörvényből. A megbélyegzés a hatalom részéről mindig is természetes. Én magam is legutóbb leninista bélyeget kaptam, máskor meg fasisztának neveznek. Azt hiszem, csak egyetlen alku létezik minden becsületesen éli akaró ember számára, vagyis az az alku, amit önmagával, önmaga becsületével köt. A nemzetstratégia szövetséghez csatlakozott értelmiségek pontosan ezt szeretnék vállalni, tudatában vannak az elképesztő nehézségeknek is. De azt hiszem, elérkeztünk ahhoz a ponthoz, ahol nem lehet nem cselekedni. Nem az a kérdés, hogy „hogy mi mennyire reménytelen".

Az élet veszélyeztetésének van egy olyan pontja, ahol a jogos önvédelem minden eszköze megengedhető. A magyar nemzet végveszélyben van és bármilyen eszköz felhasználható a túlélés érdekében.

(Lippai - MNO)

Kedves cigányok ! Itt romabünözés van !

Az M2 reggeli műsorában a Kozák –duó elutasította a cigánybűnözést, mint szerinte nem létező dolgot. A felelősséget, a „szélsőséges” pártra és a vele szimpatizálókra hárította, (mint például Havas Henrik! Sic!) akik szerinte: gerjesztik az előítéleteket. Érted. Nem a romabűnözők voltak előbb, hanem a Jobbik provokálja a bűnözést! Az ember esze megáll, amikor ilyeneket hall a televízióban, de mindez nem véletlen. Kozák elvtárs erőteljesen leszólta a miskolci cigányvajdát is aki – mint mondotta – érdekelté lett téve abban, hogy a cigánybűnözés, mint fogalom megerősödjön.

Álláspontom szerint a magyar politikai közbeszédben olyan szintű fogalmi zavarok vannak, amelyek sürgős kiigazításra szorulnak. Az SZDSZ szabadmadaras ál-jogvédői nem véletlenül találták ki a ROMA kifejezést és nem véletlenül operáltak vele közel két évtizedig. A kádári korszak minden szempontból kétarcú volt és valljuk be, hogy a KMK (közveszélyes munkakerülés) mint büntetendő cselekmény, igen jó visszatartó hatással bírt a cigányságra is. A rendszerváltásnak nevezett közvagyonkirabló folyamat azonban, a – beígért – szociális piacgazdaság helyett: ránk szabadította az élősködő karvalytőkét, s ez azonban igen rossz hatással volt a cigányságra is. A liberális szálláscsinálók és megmondóemberek kitalálták tehát a „frankót” és bevezettek egy addig ismeretlen szót és fogalmat: a ROMÁT. A cigányságnak vannak sajátos kulturális hagyományai, amelyek nem egykönnyen illeszthetőek be az európai normákba, de a magyar társadalom – mint befogadó nemzet – ezeket a negatív hagyományokat, soha nem akarta tűzzel-vassal kiirtani, hanem az integrálódás érdekében, valóban hatalmas tolarenciával, csak tompítani igyekezett.

Nem tisztem a cigányvajdákat védelembe venni, de úgy éreztem most meg kell szólalni, mert vannak olyan emberek, akik még a napot is lehazudnák az égről. A miskolci cigányvajda azért került reflektorfénybe, mert igazat mondott, s 2006. szeptember 17.-e óta ebben az országban: nem sikk az igazmondás. Vegyük észre, hogy Havas Henrik nem igen gyanúsítható a Jobbikkal való szimpatizálásra és csupán a nézettségi mutatók javítása céljából kérdezősködött a cigányvajdáktól. Ha pedig egy megélhetési cigányvezető nem ismeri fel, hogy csúnyán lépre csalták a liberálisnak nevezett politikusok, és arra használták fel, hogy a társadalomban a megosztását erősítse, akkor nekem szent kötelességem őt nem cigánynak, hanem ROMÁNAK neveznem. A nem létező etnikai kategória ugyanis csak azért születhetett, hogy a cigányságnak a pozitívumait, a hagyománytiszteletét, a zenei tehetségét, az ősi mesterségek gyakorlása iránti fogékonyságát eltüntessék és csak a negatív kép, a lumpen, a segélyre váró, az erőszakos bűnöző vagy a piti tolvaj mutatkozzon meg. Soha nem értettem meg, hogyan lehetséges, hogy a cigányság tisztes rétege erre az egyszerű következményre miért nem döbbent rá

Hiszen évszázadok óta cigánynak hívja őket a magyarság. Ebben a szóban benne van a teknővájók, vályogvetők, fafaragók, cigánykovácsok munkája iránti megbecsülés. A kitűnő zenészek és zeneszerzők közül egy ROMÁT sem ismerünk, de cigányt annál többet. Szülővárosomban a szegedi cigánysoron született az a Dankó Pista, akinek szobrot is állított a hálás magyar nemzet. Áll-e a világon bárhol másutt szobor, cigányembernek És mi vagyunk rasszisták

A mai M2 műsora kapcsán arra kérem a cigányembereket, hogy tagadják ki és taszítsák el a cigányság köreiből a hazudozó megélhetési politikusokat, ha saját etnikumukból való, ha nem. Vegyék észre, hogy aki tisztességes cigány az nem lehet ROMA, mert akkor a saját identitását és pozitív hagyományát tagadja meg a liberális bajkeverők szándékai szerint. Mi magyarok pedig állapodjunk meg a cigánysággal: cigánybűnözés nincs, de van romabűnözés! S ezt cigánynak, magyarnak, svábnak, örménynek, szlováknak, szerbnek, románnak, zsidónak, horvátnak, tehát mindannyiunknak el kell ítélni. S ki kell kényszeríteni a jelenlegi hatalombitorlók és köztörvényes bűnözőpolitikusok megbüntetését éppen úgy, ahogy a romagyilkosokét is! Ne engedjétek, hogy felhasználjanak benneteket a többségi magyarság ellen, mert az a ti vesztetek is lesz. Az új uraitok nem lesznek ennyire toleránsak és elnézőek veletek szemben, mint mi!

Tehát kedves cigány barátaim! Csatlakozzatok a politikaibűnözők és romabűnözők elleni kíméletlen harcunkhoz, mert szándékosan ugrasztanak minket – szegényeket – össze! Ha hagyjuk!

Szeged. 2009.02. 10 Dr, Bene Gábor S.

A faji felsőbbrendűség illúziója, avagy a cionizmus ószövetségi gyökerei

Mindezt tetézték izraeli közjogi méltóságok, vallási vezetők részéről elhangzó különféle nyilatkozatok is. Ezek közül talán a leghírhedtebb a Mordeháj Elijahu, volt főrabbi által tett kijelentés volt, mely szerint a palesztinok kollektíven felelősek a Hamász által végrehajtott rakétatámadásokért. A zsidó háborús etika szerint ugyanis „ha nem állnak meg, miután százat megöltünk, akkor ezret kell megölni. És ha nem állnak meg ezer után, akkor tízezret. Ha még mindig nem állnak meg, akkor százezret, sőt egymilliót”. Sajátos történelmi-vallási okok folytán azonban azt kell megállapítanunk, hogy az izraeli politikai „kultúrának” és hadviselési szokásoknak elválaszthatatlan része mindaz, ami most a világ szeme előtt zajlik Gázában.

Bármilyen különösen is hangozhat, a modern cionizmus ezer szállal kötődik a mózesi hagyományhoz. Igaz ugyan, hogy a mai, szekularizált  Izraelben a társadalom elenyésző kisebbsége (kb. 15 százaléka) vallásos, ám ez nem akadályozza meg a mintegy 85 százaléknyi ateista vagy vallásilag közömbös többséget abban, hogy azt vallja, Izrael földjét nekik adta az Isten - akiben mellesleg nem hisznek…

Az Ószövetség – egyben a cionista ideológia – alaptétele a kiválasztott nép mítosza. Eszerint Isten választott népe a zsidó, amellyel szövetséget kötött, s neki ígérte a tejjel-mézzel folyó Kánaán földjét, azaz Palesztinát. Ezt a gondolatot lényegében a Tóra első könyvében, a Genezisben több alkalommal is  megfogalmazták, az ígéret földjét földrajzilag is jól körülhatárolva ekképpen: „ Ezen a napon kötött az Úr szövetséget Ábrahámmal,és azt mondta: A te utódaidnak adom ezt a földet Egyiptom folyójától a nagy folyamig, az Eufrátesz folyamig.” (Genezis 15,18).

Természetesen e mítosz történelmi hitelessége – finoman fogalmazva – erősen megkérdőjelezhető, és semmilyen bizonyíték nincsen arra, hogy Isten egy adott történelmi pillanatban megjelent volna az Ábrahámnak hívott személyiség előtt, és átadta volna neki Kánaán országának törvényes birtokleveleit. Izrael állam jelenlegi létezése és területi kiterjedése tehát nem egy bibliai prófécia beteljesedése, és nyilvánvaló, hogy az izraeliek által elkövetett bármely cselekedet államuk fenntartása és határainak kiterjesztése végett nem élvezi Isten előzetes jóváhagyását. Amennyiben viszont a fenti tételt – ti., hogy Palesztina földje isteni adomány folytán a zsidóságé – elfogadjuk egy modern politikai ideológia kiindulópontjául, úgy figyelmen kívül lehet hagyni a nemzetközi szerződések előírásait, az ENSZ határozatait, egyáltalán bármiféle nemzetközi jogi normát. Miképpen teszi ezt Izrael 1948. évi megalapításától fogva.

Mint azt bibliakutatók már régen bebizonyították, a mózesi öt könyv, vagyis a Tóra szájhagyományozás útján terjedő történetek gyűjteménye, amelyeket a Kr. e. 9. században Salamon (Kr.e. 970-930) írnokai öntöttek írásos formába. Bibliamagyarázók az izraelita fennhatóság palesztinai, Dávid (Kr. e. 1010-970) uralkodása alatti kiterjesztésének esemény utáni igazolásaként tartják számon az ősatyai ígéretet annak megszokott kifejezésében. Vagyis az ígéretet azért vezették be az ősatyai elbeszélésekbe, hogy ezt az ősi szerződéskötést a dávidi és salamoni aranykor előjátékává, történelmi előzményévé tegyék.

A kiválasztottság, a vélt  faji felsőbbrendűség alapján a zsidó mitológia szerint Jahve megtiltja választottjainak, hogy vérségileg más, alacsonyabb rendűnek tartott népekkel keveredjenek. A Második Törvénykönyvben, a Deuteronomiumban a következőt olvashatjuk: „Ne házasodj össze velük, ne add lányaidat  az ő fiaikhoz, és ne végy fiaidnak feleséget az ő lányaik közül”. (Deut. 7,3). Így Izrael szent lesz, és nem szennyezheti be magát a többi nemzettel való érintkezéssel, akiktől bűneik miatt Jahve elfordult, „mivel elkövették mindezeket a dolgokat” és megutálta őket. (Lev. 20, 23).

A biblikus hagyomány szerint azonban az évszázadok során ezt a tilalmat a héberek megszegték, így a babiloni fogságból való visszatéréskor (Kr. e. 539) Ezdrás és Nehemiás prófétáknak meg kellett újítaniuk a tilalmat, vagy egy modernkori kifejezéssel élve apartheidet. Ezdrás például sír és jajveszékel, mert „összekeveredett a szent mag (sic!) az ország népeivel”, s egyúttal keresztülvitte, hogy mindazok, akik idegen nőket vettek feleségül, elbocsátották őket és tőlük született gyermekeiket: „Hűtlenek lettetek, amikor idegen asszonyokat vettetek feleségül, s így csak szaporítottátok Izrael vétkeit. Most hát dicsőítsétek meg az Urat, atyáitok Istenét, teljesítsétek akaratát és különüljetek el a föld népétől, és az idegen asszonyoktól.” (Ezd. 10,11). Ezdrás  az egyes nemzetségekből választott családfőkből álló tanáccsal alaposan kivizsgáltatta az egész ügyet, elkészítették a „vétkesek jegyzékét”, végül ezek valamennyien „elküldték az asszonyokat is, a gyermekeket is.” (Ezd. 10,44 ). Nehemiás könyvéből értesülhetünk a szövetség megújításáról, melynek egyik fontos pontja szerint „…többé nem adjuk lányainkat a föld népének, s lányaikat se vesszük többé fiainknak feleségül.” (Neh. 10,31). 

A Tóra megköveteli az őslakos népnek a földtől való megfosztását és elüldözését, sőt a kiirtását is. A Második Törvénykönyv például a következőket írja: „ Az Úr, a te Istened ezeket a népeket lassanként mind kiűzi előtted. Nem irthatod ki őket egyszerre, mert túlságosan elszaporodnának a mezőn a vadállatok (sic!!). Az Úr, a te Istened kiszolgáltatja őket neked, veszteség veszteségre éri őket, míg ki nem pusztulnak. Királyaikat hatalmadba adja, s te eltörlöd nevüket a földről. Senki sem áll meg előtted, míg ki nem pusztítod őket.” (Deut. 7,22-24). 

A mózesi hagyomány szerint azonban nem csupán fizikailag kell likvidálni a leigázott népeket, hanem szakrális szimbólumaikat, vallásukat és tradícióikat is gyökerestől ki kell irtani: „…Oltáraikat romboljátok össze, kőoszlopaikat döntsétek ki, szent fáikat vágjátok ki, bálványaikat pedig égessétek el. Mert te az Úr, a te Istened szent népe vagy, téged választott ki az Úr, a te Istened a föld népei közül, a maga népének.” (Deut. 7,5-6). Józsue  könyve, amely Kánaán meghódítását írja le, részletesen elmeséli azt, hogy eközben hogyan bántak a jövevény héberek az őslakókkal. Az egyes városok elfoglalásával kapcsolatban litániaszerűen a következő mondatok, fordulatok ismétlődnek: Jerikó falainak harsonáktól történt leomlása után a héberek „betöltötték az átkot mindenkin, aki a városban csak volt, férfin és nőn, fiatalon és öregen,az ökörig, juhig és szamárig, a kardnak élével:” (Józs. 6,21). Ai városának pusztulása ily módon ment végbe: „Addig kaszabolták őket ( ti. a zsidók ), míg nem maradt közülük senki, aki túlélte volna vagy elmenekülhetett. (…) Mikor Izrael fiai Ai lakóit mind megölték a mezőn és a pusztában,ahova menekültek, s azok mind egy szálig elhullottak a kard élétől, egész Izrael visszatért Aiba és kardélre hányta.” (Józs. 8, 23-24). A példák hosszasan sorolhatók még.

E rövid ószövetségi  szemelvények is meggyőzhetnek bárkit arról, hogy az izraeli politika 1948 óta folytatott gyakorlata az ősi, zsidó mítoszokból táplálkozik, noha lényegében véve egy modern politikai, nacionalista  és gyarmatosító programot jelent. Izraelnek a cionisták véleménye szerint joga van a Jahve által az őseiknek adományozott földre, függetlenül a történelmi valóságtól, s a terület etnikai viszonyaitól.

1880-ban, két évvel  a nagy oroszországi pogromok kezdete előtt Palesztina félmilliós népességéből mindössze 5 százalék volt zsidó. Oroszországból 1917-ig mintegy 50 000 bevándorló érkezett, a legjelentősebb tömeg, 400.000 fő azonban a hitleri Németországból vándorolt ki 1945 előtt. Izrael állam megalapításakor még így is az 1.250 000 fős össznépesség mintegy fele volt zsidó. Jelenleg az Izraelnek nevezett állam területén a kb. 7 milliónyi összlakosság 75 százaléka lehet zsidó, ám ez az érték folyamatosan csökken a zsidó kivándorlás, illetve a palesztinok magasabb természetes népszaporulata következtében.

Izrael bő fél évszázados sikertörténete – az amerikai dollár százmilliárdok és az ún. holokauszt kárpótlás mellett – mindenesetre azt mutatja, hogy a mítoszoknak, hiedelmeknek felbecsülhetetlen szerepük van egy nép összetartásának, kohéziójának  és túlélésének megteremtésében, másfelől viszont e mítoszok a nép legmélyebb lelkiségéből fakadva, hűen tükrözik a nemzetkarakterológiát. Ezért van az, hogy mindaz az embertelen szörnyűség, amit ma izraeli zsidók elkövetnek a palesztin nép kiirtása végett, már az ószövetségi könyvekben is szóról szóra megtalálható az ún. ellenséges népekkel szembeni bánásmód tekintetében.

Azonban nem árt tudni, hogy semmilyen végleges katonai megoldás nem lehetséges, amikor egy hadsereg nem egy másik hadsereggel, hanem egy egész néppel ütközik meg. Történelmi távlatban és a demográfiai trendeket szem előtt tartva ugyanis nem lehet kétséges, hogy Izrael a közte és a palesztinok között folyó háborúban nem lehet – legfeljebb csak időlegesen – győztes.

Lipusz Zsolt