2017. augusztus 13., vasárnap

A Helytartóinkat nem lehetne Barguziniba száműzni , és kisérjék el a szabadkőművesek is !!!



A Helytartóinkat nem lehetne Barguziniba száműzni , és kísérjék el a szabadkőművesek is !!!




Az elkövetkező kormányok soha ne ismerjék el , hogy ők valaha is a mi maffiózó elitünk lettek volna !!


Holnap megjelenik Tyivanyenko professzor Petőfi-könyve 

2016. dec. 22. mvsz.hu 
Holnap megjelenik Tyivanyenko professzor Petőfi-könyveHolnap, december 23-án jelenik meg Alekszej Tyivanyenko professzor magyarra fordított könyve, amely részletesen ismerteti Petőfi Sándor szibériai életszakaszát 1849 és 1856 között. A könyv a 29. magyarságtudományi füzet, amely várhatóan közelebb hozza a végkifejletet Petőfi Sándor igazságának ügyében. Alább olvasható két részlet Fuksz Sándor, az MVSZ Petőfi Sándor Bizottságának koordinátora előszavából. 
"...A magyar nemzet elmúlt másfél százados történelmének végzetét, tragédiáját Petőfi sorsán keresztül tudjuk igazán megérteni és értelmezni. Azt vették el tőlünk, akire leginkább szüksége volt és ma is szüksége van minden magyarnak. Az igazság kimondásához való jogot. A kendőzetlen valóság megnevezéséhez szükséges bátorságot. Talán próbát akartak rajtunk tenni, hogy meddig bírjuk birkatürelemmel. Sajnos, hogy könnyűnek találtattunk ebben a megmérettetésben..." 
"...Tyivanyenko könyve nem a kinyomtatott betűk és a gondolatok révén válik a magyar történelem és irodalom közkincsévé. Az elhivatottság és a hűség az, ami különlegessé teszi ezt a művet. Mondhatta volna Ő is - mint annyian - , hogy nem fogok széllel szembe perlekedni, teszem a dolgomat, amiért jól megfizetnek, és nem avatkozom olyan dolgokba, amelyek magasabb érdekeket sértenek. Főleg, ha ezek még nemzetközi bonyodalmakat is okoznak. Ő nem így gondolkodott és cselekedett. Nem vette rossz néven, hogy kiiktatták a Petőfi-kérdés kutatásából és koholt izraeli kivándorlásával próbálták elterelni róla a figyelmet. Várta az idő hívását és munkára jelentkezett, amikor a Magyarok Világszövetsége meghívta Magyarországra 2014-ben. Ennek a látogatásnak köszönhetjük ezt a könyvet." 
MVSZ Sajtószolgálat 



P. S. — TITKOK A BARGUZINI CSONTVÁZ KÖRÜL





PETŐFIÉRT! – A NEMZETI KEGYELET MEGADÁSÁNAK KÖTELEZETTSÉGE



Petőfi-barguzinBorzák Tibor Petőfi-kötetének budapesti bemutatóján számos új információ látott napvilágot, amelyek együttesen mondhatni teljesen lenullázzák annak a valószínűségét, hogy 1989-ben a szibériai Barguzinban ne Petőfi Sándor hamvait találták volna meg.
Patrubány Miklós, a Magyarok Világszövetségének elnöke köszöntő beszédében hangsúlyozta: Petőfi Sándor hamvainak felkutatása és a Haza földjébe való méltó eltemetése nem csak a magyar nemzet, nem csak a magyar állam soha el nem évülő, megkerülhetetlen feladata, hanem kötelessége minden magyar embernek is. Nincs olyan magyar ember, akit életében egy Petőfi-vers meg ne érintett volna, akinek életét egy Petőfi-sor gazdagabbá ne tette volna – ezért kötelessége minden magyarnak ebben az ügyben kezdeményezően, cselekvően részt venni. Ez nem irodalmi kérdés, még csak nem is történelmi kérdés. Ez egy kiemelt jelentőségű politikai kérdés. Ez a magyar nemzet egésze és minden egyes tagja önbecsülésének kérdése! – mondta az MVSZ-elnök.
Ezért kell – úgy, ahogy Kiss Endre József fogalmazott – a nemzeti kegyelet megadásának kötelességét kimondani.
A könyvbemutató hozzászólói sorra döntötték meg a Barguzinban feltárt Petőfi-hamvak tényét kétségbe vonók állításait.
A legmeredekebbet Fuksz Sándor mondta ki: Három nappal korábban, a kecskeméti Borzák-könyvbemutatón vetítették a barguzini feltáráson részt vett Karáth Imre  két részes filmjét, amelyben A. A. Petrunyin, Burjátország kulturális miniszter-helyettese – aki a barguzini feltárás kormánymegbízottja volt – elmondja, hogyan keletkezett 1990 januárjában „a női csontváz” hamis legendája. Az akkor Moszkvában zajló magyar-szovjet közös vizsgálatok második vagy harmadik napján a szovjet tudósok  azt vallották, hogy Barguzinban valószínűleg egy férfi maradványait emelték ki, és lehet,hogy az Petőfi Sándoré. Délben V. P. Alexejev, a Szovjet Tudományos Akadémia elnöke és Harsányi László, a Magyar Tudományos Akadémia képviselője, a magyar vizsgálóbizottság vezetője hivatalos volt a moszkvai magyar nagykövetségre, ahol két órát töltöttek. Visszatérve kijelentették, hogy „női csontvázról” van szó…
A huszonhárom nyelvet beszélő, 1996-ban egy budapesti kórházban hirtelen elhunyt Nehéz Mihály műfordító, újságíró özvegye, Szilvási Irén is felszólalt a könyvbemutatón. Néhai férje, aki tökéletesen beszélt oroszul, hiszen diplomáját Szverdlovszkban szerezte, elmélyült levéltári kutatásokat végzett a Szovjetunióban. Hagyatékában található Grotenhelm tábornok orosz nyelvű hadtörténeti naplója az 1949-es magyarországi hadjáratról, amelyből egyértelműen kiderül, hogy igenis hurcoltak el magyar hadifoglyokat ekkor Szibériába. A tábornoki hadinapló magyar nyelvű kiadása várhatóan megadja a „kegyelemdöfést” mindazoknak, akik évtizedek óta tagadják ezt a nyilvánvaló tényt, semmibe véve több tucat első világháborús, szibériai hadifogságból hazatérő honvéd ezt tanúsító jelentését…
A könyvbemutatón megjelent Borsche Antónia is, aki fiatal végzősként 1968-72 között Moszkvában, a magyar nagykövetségen dolgozott. Elmondása szerint ő maga gépelte majd postázta diplomáciai futárpostával az MTA részére Matolcsi János neves magyarországi  kutató jelentéseit, amelyekben a megbízott kutató arról számolt be, hogy megtalálta Petőfi Sándor Barguzinba történt elhurcolásának bizonyítékait. Tehát az MTA 30 évvel a Morvai-expedíció útrakelte előtt – magyar kutató jelentéséből – tudta, hogy Petőfi Sándor nem Erdélyben, Segesvár mellett, hanem a távoli Szibériában, hadifogolyként hunyt el… Ezek után az MTA-nak meg kell találnia Matolcsi János jelentéseit. Ezek után az MTA nem tagadhat tovább. Ha a Borsche Antónia által elmondottak megfelelnek a valóságnak – és miért ne felelnének meg, hiszen arcát, nevét adta hozzá –, akkor az MTA…
Ám nem csak az MTA belső körei számára volt ismert, hogy Barguzinban Petőfi Sándor hamvait tárták fel. A magyar politikum is ismerte a tényeket. Szajkó Gábor, az MVSZ zempléni küldötte tájékoztatta Fuksz Sándort arról a 3 órás beszélgetéséről, amelyet 2001-ben Sátoraljaújhelyen folytatott meghívott vendégével, Dr. Kiszely Istvánnal. A barguzini feltárás vezető antropológusa elmondta: a közelmúltban Orbán Viktor akkori miniszterelnökkel vacsorázott, és kérte Petőfi Sándor méltó eltemetését a Haza földjében. Kiszely akkori elmondása szerint a miniszterelnök igent mondott rá, ám a temetésből végül mégsem lett semmi, mert Ő, Kiszely István nem járult hozzá látván, hogy a miniszterelnök választási kampánytémává kívánja tenni Petőfi Sándor hamvainak magyarországi eltemetését…
MVSZ Sajtószolgálat – NIF



ORBÁNNAL BULIZOTT, MOST A LEGKEMÉNYEBB FEGYHÁZBAN ÜL

Tényleges életfogytiglani büntetését tölti a szegedi fegyházban Magyar Róbert, akit többek az alvilágban csak Ragyás Tóniként ismert gengsztert megöletéséért ítéltek el. 2004-ben még Orbán Viktorral közösen bulizott Koko éttermében. Magyar azt állítja, Vizoviczki korrupt rendőrei juttatták rács mögé.



FELDERÍTŐ - Orbánnal bulizott, most a legkeményebb fegyházban ül
Magyar Róbert interjú
Vizoviczki László és Surnyák Mihály háborúja a Váci utcában
Magyar Róbert cigánybűnöző unokatestvére tagadja, hogy létezne a fekete sereg
Tényleges életfogytiglan a Fekete sereg vezetőjének 2010 12 23
7 évet ült ártatlanul a fekete sereg miatt Napló 2012 0
Alvilág - Közvetítő - Politikus - I.Rész
Alvilág - Közvetitő - Politika - II. Rész
Hol zsarnokság van egy vérbíró vallomásai
Vérrel és kötéllel
Vérbírók
VNTV.A vérbírók unokái még mindig ítélkezne. 2. rész -- Dr. Völgyesi Miklós, Jakab István
A Vérbíró, Vida Ferenc / the Hungarian "Hanging Judge" Ferenc Vida (in Hungarian)
A vérbíró, aki lecsapta a telefont
Vérbírók




TRUMP NEM BÍZIK AZ OBAMÁT VÉDŐ TESTŐRSÉGBEN, OROSZ TESTŐRÖK FOGJÁK VÉDENI JANUÁR 20-ÁN

2016/12/24 NIFADMIN 7 HOZZÁSZÓLÁS

Donald Trump Oroszországból hozat 370 szuper profi kommandóst, hogy a beiktatás idején védjék őt és családja életét

Nem fogom átadni az Egyesült Államokat a globalizmus hamis hangjának.”
A nemzetállam marad az alapja a boldogságnak és a harmóniának.”
Az elnökválaszási kampány idején Trump nem rejtette véka alá véleményét az elnököt a háttérből befolyásoló gazdasági elit mesterkedéseiről. Ha más nem, de a fenti két mondat megnyomta a vészcsengőt az új világrend megteremtésén munkálkodó globalista elitnek.
(Az új világrend távlati elképzelése egy olyan világkormány, amelyet a hatalom jelenlegi birtokosai, vagy azok örökösei hoznak létre)
Meg is tettek mindent, hogy Trump ellen hangolják a válaszókat, az összes befolyásos lap a demokrata párt színeiben induló Clintont támogatta. Veresége után az eredményt újraszámlálással akarták megmásítani, majd az oroszokat vádolták, hogy ők szivárogtatták ki a demokratákat kompromittáló emaileket, aztán megkeresték a republikánus elektorokat, hogy ne Trampra szavazzanak. Legújabban Obama a választási rendszert kezdte kritizálni, hátha ennek érvénytelenítésével Trump győzelme is semmissé válik.
Ezek után nem csoda, ha Tramp félti az életét. Az amerikai törtnelemben már volt példa elnök gyilkosságra (Lincoln, Kennedy) és egy sikertelen gyilkossági kisérletre Reagan elnök ellen. Mindhárman olyan Intézkedéseket hoztak, amelyek ellenkeztek az ország gazdasági életét a háttérből irányító csoportokkal.
Tramp Obamát is ezen csoport tagjának tekinti, és úgy véli a Kennedy gyilkosság máig kiderítetlen szálai ilyen magasságokba vezetnek.
Ilyen előzmények után megtörtént az eddig elképzelhetetlen. Amerika új elnöke nem bízik az Obamát védő elnöki testőrségben ezért keresett meg egy olyan magáncéget, amelyik megfelelő emberekkel és technikával rendelkezik az ilyen kényes feladatok ellátásához.
Ez a magán cég az Orosz RSB-Group amelynek speciálisan képzet, angolul is beszélő zsoldosai már készülnek küldetésükre. –  írja a whatdoesitmean.com hírportál.


A TÖRÖK TITKOSSZOLGÁLAT GYILKOLHATTA MEG AZ OROSZ NAGYKÖVETET ANKARÁBAN – ERDOGAN HAMIS ZÁSZLÓ TRÜKKJE



A szerkesztő megjegyzése: Forrásaink szerint az orosz nagykövet ellen elkövetett merényletet Törökország készítette elő Izrael kormányfője, Netanyahu megrendelésére, és a török hatóságokkal együttműködve hajtották végre, hogy Trump talpa alatt felforrósítsák a talajt, és háborús helyzet elé állítsák.
Meggyilkolták az orosz nagykövetet (RT hír)



A fegyveres azt kiáltotta, hogy ’Aleppo’, miközben meghúzta a ravaszt. Szinte elkerülhetetlen, hogy ne kurdként, valószínűleg Szíriai kurdként azonosítsák majd. 
Ez Szarajevó, 1914 újra, a cionisták támogatta fegyveres megöl egy jelentős kormányzati személyt, annak érdekében, hogy destabilizálja az egész régiót, és háborúba taszítsa.
Ezúttal azonban van egy lényeges különbség. 1914-ben az Osztrák-Magyar Monarchia zajosan sürgette a háborút Szerbia ellen, különösen a vezérkari főnök, Conrad von Hötzendorf, ezért Ferenc Ferdinand halála olyan volt, mintha gyufát dobtak volna egy vödör benzinbe
Ma Oroszország nem akar háborút, habár vannak ’von Hotzendorf’-ok Putyin belső köreiben, akik háborúra törekszenek. Ezért csak remélni tudjuk, hogy ez a cionista trükk nem fogja most ugyanazt kiprovokálni, mint 1914-ben, mikor is több tízmillió ember halt meg, és európai hatalmak dőltek romba, legvéresebben az orosz birodalom, amelyet a cionista “bolsevik” rendszer cserélt le, és amely folytatólagosan, legalább 100 millió oroszt gyilkolt meg.
Természetesen Putyinnak és az orosz vezetésnek nincs szüksége ilyen történelmi leckére, mert Oroszországban nagyon is jól emlékszik szinte mindenki, mindarra, amit a cionista kommunisták tettek velük. Továbbá jóval hidegebb fejjel gondolkoznak, mint a Habsburg-udvar 1914-ben, így csak remélni tudjuk, hogy erre a szörnyűségre sokkal megfontoltabb választ adnak majd, mint a Monarchia 1914-ben.
A merényletet úgy időzítették, hogy egybeessen az ENSZ BT szavazással Aleppó béke fenntartókról.
A merénylet a valódi híreket a második oldalra tolta..
A fegyveres elmenekült, ha el tudjuk képzelni. Ők minden bizonnyal elkapnak majd egy balekot, valószínűleg egy kurdot, valamikor, legkésőbb ma.
Az orosz külügyminisztérium megerősítette, hogy az orosz nagykövet megsebesült, miután egy fegyveres rontott be egy épületbe, ahol orosz fotókiállítást nyitott meg hivatalosan.
Egy ismeretlen személy tüzet nyitott a nyilvános eseményen Ankarában. Ennek eredményeként, az orosz nagykövet lőtt sérülést szenvedett”, mondta az újságíróknak az orosz külügyminisztérium szóvivője, Maria Zakharova.

Az orosz külügyminisztérium legfrissebb információi szerint, Karlovot a helyszínen kezelik és nem vették a helyi kórházba, amint arról korábban tudósítottak.
Az elkövető, aki öltönyt és nyakkendőt viselt, azt kiáltotta a támadás során, hogy “Allahu Akbar” (“Isten nagy” arabul). Jelenti az AP saját fotósára hivatkozva.
A támadó néhány szót oroszul is mondott a hírügynökség szerint, és több a fényképeket is megrongált a kiállításon.
A török NTV műsorszolgáltató azt mondja, hogy három másik ember is megsérült a támadás során.
A Hurriyet újság riportere szerint, az elkövető figyelmeztető lövéseket adott le a levegőbe, mielőtt célba vette volna Karlov nagykövetet.

A lap szerint, különleges erők veszik körül az épületet, ahol a támadás történt, és keresik a fegyverest. Szemtanúk szerint a rendőrség lövöldözésbe keveredett a támadóval.
Urthvas Bethad
Nemzeti InternetFigyelő (NIF)








ANGELA MERKEL ANYJA LENGYEL ZSIDÓ, AKITŐL JIDDISÜL TANULT, APJA SZABADKŐMŰVES LUTHERÁNUS LELKÉSZ VOLT



Merkel maga is szabadkőműves, s ezeknek az ellentmondást nem tűrő parancsát teljesíti a bevándoroltatás ERŐLTETÉSÉBEN. Karrierjének elemzéséből kiderül, hogy skrupulus nélkül minden addigi támogatóját hátba döfte, és azokat kinyírta, ha ezzel egy lépést tehetett felfelé a ranglétrán. Így nyírta ki Kohl kancellárt is, aki emlékirataiban megemlíti többek között azt is, “Merkelt meg kellett tanítani, hogy társaságban miként kell enni!” Pedig inkább arra kellett volna megtanítani, hogy a nyugatnémet politikai körökben miként kell viselkedni, s miként kell a hazája érdekében tevékenykedni. De erre ma már a németeknek nincs sem erejük, és a tradíciójuk az amerikai megszállás alatt megszakadt! Szellemükben is vazallusokká váltak! Angela Merkel az alábbi videóban a Knesszetben héberül kezdi a beszédét! Utána németül folytatja és meghatódva mondja,  köszöni , hogy anyanyelvén szólalhat fel. Ez eléggé kétértelmű: melyik anyanyelvére gondolt? A héberre vagy a németre? Reméljük, hogy a németek észhez térnek és Angela a nürnbergi bíróságon a vádlottak padjára kerül az időközben letartoztatott ránkvándorló terroristáival együtt!
+++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++
Ez a megbízatása (akárcsak Gyurcsány esetében) saját országát szétverni és vele együtt egész Európát!
Fiatalkorában az NDK-ban az FDJ (az ottani KISZ) egyik vezetője volt, még egyenruhában is masírozott.
Diáktársaival — egy lutheránus lelkész lányaként is — nudista strandra járt. (Ilyen strand létezett a “szocialista” NDK-ban!)
1993-ban az akkor fiatal, szintén keletnémet Thomas de Maizière-rel, (aki szintén “kereszténydemokrata”), ő jelenleg a bevándorlást megengedő szövetségi német belügyminiszter. Thomas de Mazière nagybátyja volt az NDK utolsó belügyminisztere.
Ezek után van még min csodálkozni ?
Angela Merkel zsidó származása
Angela Merkel az első gyermeke Horst Kasnernek, született KAZMIERCZAK, és Herlind Kasnernek, született JENTSCH, 1954-ben Hamburgban, mint Angela Dorothea Kasner. Állítólag két testvére van, Irene és Marcus. Az apa, törvénytelen gyermeke ANNA RYCHLICKA KAZMIERCZAK-nak és Ludwik WOJCIECHOWSKI-nek, aki protestáns lelkész volt; az anya, Herlind JENTSCH lengyel zsidó Galíciából, tanár. >>Tehát Angela, a zsidó törvények szerint, 100%-ban zsidó!<<
Anyai agi nagyapja LUDWIK KAZMIERCZAK Posen-ből, az első vh.-ban a németek ellen harcol a Haller csapatokban, amely a lengyel önkéntesek csapata volt a francia hadseregben (fényképpel bizonyítva!).


Angela Merkel ist Jüdin


Ez is kazár !!! Neki még a fitymát sem kellet levágnia !!!!
És ha tudnátok , hogy Hitler spermájából alkották meg , hát úgy gondolom , hogy inkább a falhoz csapnátok , hogy ilyen kortyot ne ültessenek a német nép nyakába !!!!
Lombik bébi Rothschild álmainak megvalósítója -
a negyedik birodalom megteremtőjének szánták !!!!
De csak a történelem szemétdombjáig jutott !!!, mint Hillary a másik sátánimádó !!!


Eredeti német szöveg: “ANGELA MERKEL wird als erstes Kind von HORST KASNER, geb. KAZMIERCZAK, und HERLIND KASNER, geb. JENTZSCH, 1954 in Hamburg (nach unbestätigten Quellen allerdings in den U.S.A.) geboren und bekommt den Namen ANGELA DOROTHEA KASNER. Sie hat (angeblich) zwei Geschwister, Bruder Marcus und Schwester Irene. Der Vater, uneheliches Kind von ANNA RYCHLICKA KAZMIERCZAK und LUDWIK WOJCIECHOWSKI, ist evangelischer Pfarrer; die Mutter, eine polnische Jüdin aus Galizien, Lehrerin. Ihr Großvater mütterlicherseits hieß LUDWIK KAZMIERCZAK, stammte aus Posen und kämpfte im Ersten Weltkrieg gegen Deutschland. Das belegt ein Photo ihres Vetters zweiten Grades, Cousins ihres Vaters und Neffen ihres Großvaters, des 79 jährigen pensionierten Buchhalters ZYGMUNT RYCHLICKI, in der polnischen Zeitung „Gazeta Wyborcza“. Das Bild zeigt ihren Großvater in der Uniform der sog. Haller-Armee, einer Einheit von Polen, die in der französischen Armee gegen Deutsche kämpfte.”
++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++
A német kancellárnő igencsak sokmindent csinált, jót is rosszat is és már szinte a Margaret Thatcher-i vaslédi sőt titánlédi magasságokig emelkedett. Őszintén szólva én is kedvelem önt Angéla. A sok brüsszeli bábbal szemben sem lehetett könnyű elérni, sőt kiharcolni, hogy az EU szürke eminenciása lehessen. Drukkoltam önnek, nehogy elrontsa ezt a remek imázst. Ötcsillagos elismerésem azért, hogy ezt a topnépszerűséget 10 éven át sikerült is megőríznie. Ha nincs ez a mániákus migránsbehívás, lassan már az EU-tagállamok nagy részével és a német néppel való szembeszállás, akkor nem is bújik ki a szög a zsákból. Angela drága! Eddig csak jó zsidónak és a rotarysok csúcsköreihez tartozó magasfokozatú szabadkőművesnek tartottam, de az alább közölt titkok az ön másik, rejtett énjét is a nyilvánosság elé tárják. Üdvözlöm abban az elit csapatban, ahová a titkosügynökök, kémek tartoznak. Most már leesett, miért a nagy barátkozás ön és a KGB-s múltú Putyin között. Hát azért, mert exkollégák. Egy ideig mi is a CIA-nál regisztrált baráti sajtó voltunk (ugyanígy a Kremlben is), mert az átkos idején a főmunkatársunk, mint magasrangú kormányhivatalnok intézte el, hogy hivatalos képviseletük legyen Budapesten. E cikket is részben CIA-s információk alapján készítettük.
Kedves Angela, ha ön valóban az volt, amit állítanak, akkor fogadja elismerésem, ha meg aljas rágalom az egész, akkor meg drukkolunk, hogy valótlan legyen, s ne rontsa az ön imázsát.
Nos, íme (németül):
A baloldali francia újságíró Thierry Meyssan cikke azt a gyanút kelti, hogy Angela Merkelt a berlini fal leomlása után a CIA alkalmazta, és az amerikai neokonzervatív körök segítették mai pozíciójába.
Férjének Joachim Sauernek (http://de.wikipedia.org/wiki/Joachim_Sauer) alkalmazása olyan cégeknél, amelyek a Pentagonnak dolgoznak, kísérő intézkedés lehetett. Merkel csodás felemelkedése után a szövetségi kormánynak még több német katonát kell Afganisztánba küldeni.
Angela Merkel 1954-ben született Hamburgban. Születése után nem sokkal családja azt a szokatlan döntést hozta, hogy áttelepül az NDK-ba. Apja, a lutheránus lelkész hamarosan szemináriumot alapított az NDK-ban és átvette egy fogyatékos otthon vezetését. Nem kritizálta nyíltan a rezsimet és privilegizált társadalmi státusza volt: két autóval rendelkezett és gyakran utazott nyugatra. Angela Merkel ragyogó diák volt és fizikai tanulmányait doktorátussal zárta. Férjhez ment Ulrich Merkel fizikushoz, akitől hamarosan elvált. Később Joachim Sauer professzorral élt együtt, aki maga is elvált volt és két gyermek apja. Merkelné a Tudományos Akadémián a kvantumfizika kutatója lett.
Ugyanakkor politikailag elkötelezte magát a Freie Deutsche Jugend-ben (FDJ) (ami nálunk a KISZ-nek felelt meg – a ford.megj.), egy állami ifjúsági szervezetben. Ott az agit-prop részleg titkári státuszáig emelkedett és a szocialista diktatúra politikai kommunikációjának egyik legfontosabb szakemberévé vált. Szakmai és politikai okokból gyakran járt a Szovjetunióban, főleg Moszkvában, amit az orosz nyelv jó ismerete megkönnyít neki. Bár a berlini fal leomlását már régóta kívánták és előkészítették, 1989 novemberében minden kormányt meglepett. A CIA igyekszik maga dönteni az új kormánytagokról, amennyiben a régi rezsim felelőseit alkalmazza, akik készek az USA-t szolgálni, ahogy azelőtt a SZU-t.


Angela Merkel a megérdemelt helyén: a hadbíróság előtt!!! Jelképesen, Nürnbergben!!!
De ezek itt mind kazárok ??????

Egy hónap múlva Angela Merkel átáll a másik oldalra, és hirtelen csatlakozik a Demokratikus Ébredés nevű, a nyugatnémet kereszténydemokraták inspirálta mozgalomhoz. Kezdettől fogva ugyanaz a pozíciója, mint korábban, csak ezt most a nyugatnémet fogalmakhoz igazítják: Mostantól „sajtószóvivőnek“ nevezik. Hamarosan kiderül, hogy a Demokratikus Ébredés elnöke Wolfgang Schnur, egykori Stasi-munkatárs. Angela Merkel közli ezt a fájdalmas hírt a sajtóval. Schnur úrnak vissza kell lépni, ami lehetővé teszi, hogy Merkel legyen helyette a mozgalom elnöke.
Az utolsó parlamenti választások után az NDK-ban belép Lothar de Maizière kormányába és ott szóvivő lesz, bár a Demokratikus Ébredés a szavazatoknak csak 0,9 %-át kapta meg. Ebben az átmeneti időszakban aktívan részt vesz a „2+4“ megbeszéléseken, ami Berlin négy részre osztását és a szövetségesek általi megszállásának vet véget, valamint a német újraegyesítésről szóló tárgyalásokon. Hogy, ahogy mondja, megakadályozzanak egy masszív kivándorlást keletről nyugatra, az NDK azonnali belépéséért küzd a piacgazdaságba és a német márka zónájába.
Élettársa Joachim Sauer az USA cég, a Biosym Technology alkalmazottja. Egy évet tölt San Diegoban (Kalifornia) ennek a cégnek a laboratóriumában, amely a Pentagonnak dolgozik. Majd az Accelrys-nél lesz szakértő, egy másik, a Pentagonnak dolgozó társaságnál San Diegoban. Angela Merkel ezalatt angol tudását gyarapítja, a nyelvet ezek után remekül bírja. Amikor az NDK-t a Szövetségi Köztársaságba, a Demokrati-kus Ébredést pedig a CDU-ba viszik át, Angela Merkelt beválasztják a Bundestagba és belép Helmut Kohl kormányába. Bár ő nagyon szigorú erkölcsű, ezt a fiatal nőt választja keletről, aki gyermektelen és konkubinátusban él – ifjúság- és nőügyi miniszternek. 14 hónap alatt sikerült az NDK ifjúsági szervezeté betöltött szerepéből – a kommunista propaganda felelőséből – átalakulnia a Szövetségi Köztársaság kereszténydemokrata ifjúsági- és nőügyi miniszterévé. Ebben az első hivatali időszakban azonban nagyon sovány mérleget tud felmutatni. Folytatva karrierjét a CDU-nál, Angela Merkel hiába igyekszik, hogy megválasszák a párt régiós elnökének Brandenburgban. Lothar de Maizière-nek, aki a nemzeti párt alelnöke lett, távoli Stasi-kapcsolatokat rónak fel; le kell mondania, mire Merkelné foglalja el a helyét. 1994-ben Klaus Töpfer, Környezet- és természetvédelmi, a reaktorok biztonságáért felelős minisztert kinevezik az ENSZ környezetvédelmi programjának igazgatójává a Német Kereskedelmi és Iparkamara éles támadásai után. Töpfernek felróják, hogy alábecsüli a gazdasági realitásokat. Erre Helmut Kohl védencét Angela Merkelt teszi meg helyére, ami a válságnak véget vet. Hivatalba lépése után azonnal elbocsát minden magasabb funkcionáriust, akik elődjéhez hűek maradtak. Ebben az időben köt baráti kapcsolatot az akkori francia hivatali kollégájával, Dominique Voynet-val. 1998-ben Kohl kancellár tudatja az USA-val, hogy nem egyezik bele a koszovói nemzetközi intervencióba. Ezt teszi akkor, amikor Gerhard Schröder szociáldemokratái és Joschka Fischer zöldjei Slobodan Milosevicet Adolf Hitlerhez hasonlítják és humanitárius háborúra szólítanak fel. Az Amerika párti sajtó támadja a kancellárt, amikor az ország újraegyesítése utáni gazdasági nehézségeiért teszi felelőssé.
A kereszténydemokratákat 1998-ben egy vörös-zöld hullám elsöpri a választásokon. Schröder kancellár lesz és Fischert nevezi ki külügyminiszternek. Hamarosan szemére vetik Helmut Kohlnak és környezetének, hogy titkos pénzt fogadtak el a CDU részére, de egy ígéretre hivatkozva nem adják meg az adományozók nevét. Erre föl Angela Merkel a «Frankfurter Allgemeine Zeitung-ban» [1] állásfoglalást hoz nyilvánosságra, hogy elhatárolódjon mentorától. Ezzel kényszeríti Helmut Kohlt, hogy vonuljon vissza a pártból, majd nem sokkal utána, a CDU új elnökét, Wolfgang Schäuble-t is. A közerkölcs nevében átveszi a párt elnökségét. Ezután alkalmazkodik a kereszténydemokrata erkölcshöz, és feleségül megy a partneréhez. Ettől kezdve Angela Merkelt két fontos sajtócsoport támogatja nyíltan. Számíthat Friede Springerre, az Axel-Springer-Csoport örökösére (180 újság és folyóirat, köztük a «Bild», «Die Welt»). A csoport újságíróinak egy kiadói záradékot kell aláírniuk arról, hogy a transzatlanti kapcsolatok fejlődéséért és Izrael állam védelméért fognak síkra szállni.
Angela Merkel számíthat barátnőjére, Liz Mohnra is, a Bertelsmann-csoport igazgatónőjére, az európai média legfontosabb alakjára (RTL, Prisma, Random House usw.). Frau Mohn a Bertelsmann-Alapítvány alelnöke is, amely az euro-amerikai kapcsolatok intellektuális oszlopa. Angela Merkel támaszkodik Jeffrey Gedmin tanácsaira, akit a Bush-klán külön az ő számára küldött Berlinbe. Ez a lobbista először az American Enterprise Institute-nak (AEI) [2] dolgozott Richard Perle és Dick Cheney felesége alatt. Nagyon bátorítja, hogy az eurót igazítsa a dollárhoz. Az AEI-ben előbb a New Atlantic Initiative-t (NAI) vezette, amely Európa minden fontos amerikabarát tábornokát és politikusát egyesíti. Együttműködött a Project for a New American Century (PNAC) nevű neokonzervatív programban és ebben ő fogalmazta meg a fejezetet Európáról. Ott írja, hogy az EU-nak a NATO ellenőrzése alatt kell maradni, és ez csak akkor lesz lehetséges, ha gyengíteni lehet az „európai emancipációs követeléseket“. [3] Ugyanakkor ő a CCD (Council for a Community of Democracies) igazgatója is, [4] amely kétsebességű ENSZ-et követel, és átveszi Berlinben az Aspen-Institut vezetését. [5] Elutasítja barátja, John Bolton [6] ajánlatát, hogy az USA helyettes nagykövete legyen az ENSZ-nél, hogy teljesen Angela Merkel támogatásának szentelhesse magát. 2003-ben a State Departement rábíz Jeffrey Gedminre és Craig Kennedyre egy terjedelmes programot a „nyilvános diplomáciáért“, vagyis propagandáért, amely többek között nyugat európai újságírók és véleményformáló intézmények titkos támogatását tartalmazza.[7] 2003-ban Gerhard Schröder ellenzi Irakban az anglo-amerikai hadműveleteket. Angela Merkel erre nyilvánosságra hoz egy állásfoglalást a Washington Postban, [8] amelyben visszautasítja a Chirac-Schröder-doktrinát Európa függetlenségéről, hangsúlyozza Amerika iránti háláját és barátságát, és támogatja a háborút. 2004 májusában azzal zavarja össze a helyzetet, hogy keresztülviszi Horst Köhler bankár megválasztását szövetségi elnökké, aki (a Maastrichti Szerződés fő megszerkesztője, amely szerződés az euró bevezetéséről szól), az Európa Újjáépítési és Fejlesztési Bank egykori elnöke és az IWF igazgatója. Ezután egy „hazafias“ kampányt indít a radikális iszlám ellen.
A 2005-ös parlamenti választások egész kampánya alatt kipellengérezi az emelkedő munkanélküliségi számokat és a szociáldemokraták képtelenségét, hogy ezeknek gátat vessen. Erre föl a CDU 21 százalékpont előnyt szerez a felmérésekben. Ebben a helyzetben titkos tanácsadója Jeffrey Gedmin a „Der Welt“-ben közöl egy neki címzett nyílt levelet. A német gazdasági modell kritikája után így folytatja: „Mielőtt az országot előbbre tudná vinni, le kell győznie intellektuálisan ezeket a nosztalgiázókat. Amennyiben Sarkozy úr követné Chirac urat, Franciaország talán fellendül. Kár lenne, ha Németország tovább hanyatlana.“ Ezt a meghívást követve, Angela Merkel végre ismerteti megoldási javaslatait. Előretolja egyik tanácsadóját, az alkotmánybíróság egykori bíróját, Paul Kirchhofot, és rábízza a «Neue Soziale Marktwirtschaft» [9] nevű kezdeményezést. Bejelenti a progresszív jövedelemadó leállítását: ugyanaz a százalék legyen érvényben a szűkölködőnek is mint a dúsgazdagnak. Gerhard Schröder, a távozó kancellár élesen kritizálja a projektet egy televíziós vitában. A CDU előnye elpárolog. Végül a CDU a szavazatok 35%-t, az SPD 34%-t kapja, a többi megoszlik a kis pártok között. A németek már nem akarják Schrödert, de Merkelt sem. Hosszas és fárasztó tárgyalások után létrejön egy nagykoalíció: Angela Merkel kancellár lesz, de a minisztériumok felét át kell engednie az ellenzéknek.
A Libanon elleni izraeli intervenció alkalmával keresztülviszi a német flotta bevetését a FINUL keretében, miközben kijelenti: «Ha Németország létjogosultsága abban áll, hogy Izrael létjogát garantálja, most, amikor ez a lét veszélyben van, nem maradhatunk tétlenek.“ 2007. január 1. óta Angela Merkel vezeti az Európai Uniót. Nem titkolja szándékát, hogy Franciaországot és Hollandiát kényszerítse, hogy fogadják el az európai alkotmány tervének egy második változatát, bár ezek az országok az első változatot népszavazással elutasították. Azt a szándékát sem titkolja, hogy feltámassza az észak amerikai szabadkereskedelmi zónának az európaival való összekapcsolásának projektjét egy „nagy transzatlanti piac“ kialakítására – Sir Leon Brittan elképzeléseinek megfelelően.
http://www.zeit-fragen.ch/index.-php?id=1496 [1] Frank-furter Allgemeine Zeitung vom 22.12.1999.[2] «L’Institut américain de l’entreprise à la Maison-Blanche», Réseau Voltaire vom 21.6.2004.[3] «Europe and Nato: Saving the Alliance» von Jeffrey Gedmin in Present Dangers. Crisis and Opportunity in American Foreign and Defense Policy unter der Leitung von Robert Kagan et William Kristol, Encounter Books 2000.[4] «La démocratie forcée» von Paul Labarique, Réseau Voltaire vom 25.1.2005.[5] «L’Institut Aspen élève les requins du business», Réseau Voltaire vom 2.9.2004.[6] «John Bolton et le désarmement par la guerre», Réseau Voltaire vom 30.11.2004.[7] «Selling America, Short» von Jeffrey Gedmin und Craig Kennedy, The National Interest Nr. 74, Winter 2003.[8] «Schroeder Doesn’t Speak for All Germans» von Angela Merkel, The Washinton Post vom 20.2.2003.[9] Dieser Think tank beruft sich auf die soziale Marktwirtschaft, die Bundeskanzler Ludwig Erhard in Abstützung auf den Marshall-Plan 1963–66 einrichtete.
A következő hosszú és részletes cikkben leleplezik Merkelt és Sárközy-t, mint CIA-ügynököket (német nyelven):
Sind Angela Merkel und Sarkozy CIA-Agenten?



Vannak Angela Merkel és Sarkozy CIA ügynökök?

ÁLTAL 
PROLETHEUS
- FELADTA MÁJUS 2, 2015KATEGÓRIA: NÉMETORSZÁG INTELLIGENCIA STATE SIMULATION BRD STICKY
Az NSA BND kémkedés valószínűleg ezt a cikket tettünk közzé 2011-ben, érdekes lehet.  A cikket írta Thierry Meyssan [...]
Az NSA BND -Spionageaffäre valószínűleg ezt a cikket tettünk közzé 2011-ben, érdekes lehet. A cikket írta Thierry Meyssan , aki azt írta neki 2007.
A francia Ex-Sarkozy egy ügynök a 
CIA legyen. Ki európai politikusok még mindig a Gehaltslitse a CIA? Olvasd el:

A művelet SarkoCIA: Hogy a CIA egyik ügynökök, mint a köztársasági elnök a France készült [Voltairenet.org]

Ki veszi Nem csoda, hogy ez megy Európában és Németországban olyan lejtőn.
Angela Merkel, német neoconservatives Thierry Meyssan 
voltairenet.org, 05:02:07 http://www.voltairenet.org/article145118.html )
A tételt a bal francia újságíró Thierry Meyssan (s. Http: //www.voltairenet org / article160330.html. ) Gyanúját veti fel, hogy Angela Merkel után azonnal leomlott a berlini fal által felvett a CIA és a neokonzervatív amerikai körök szisztematikusan nagyot az ő aktuális pozícióját. Az ideiglenes kinevezéséről férje Joachim Sauer (ok. Http://de.wikipedia.org/wiki/Joachim_Sauer) cégek, hogy a munka a Pentagon, kellett volna egy kísérő intézkedés. Miután Ms. Merkel legendás mászni ez a szövetségi kormány köteles egyszerűen küldjön több német katonát Afganisztánba.
Angela Merkel Hamburgban született 1954. Röviddel születése után a család találkozott a szokatlan döntést költözni Kelet-Németországban. Apja, a lelkész az evangélikus egyház alakult, nem sokkal később egy szeminárium a Német Demokratikus Köztársaság és vette át az irányítást, a központ a fogyatékkal élők. Lemondott bármely nyilvános kritika a rendszer, és élvezték a privilegizált társadalmi státusz: Volt két autó és a gyakori utak a Nyugat.
Angela Merkel egy zseniális tanuló és behunyja a fizikai vizsgálatokat egy doktorált. Férjhez ment egy orvoshoz, Ulrich Merkel, ahonnan meg tudja különböztetni azt hamarosan újra. Ezután költözött professzor Joachim Sauer, elvált, mint saját maga, hanem két gyermeke van. Merkel asszony kutatója kvantumfizika, a Tudományos Akadémia.
Ugyanakkor ő is részt vesz politikailag a Szabad Német Ifjúság (FDJ), a nemzeti ifjúsági szervezet. Ez emelkedik ott a 
titkára a Tanszék agitációs és propaganda , és az egyik legfontosabb szakértők a politikai kommunikációban a szocialista diktatúra. Szakmai és politikai okokból gyakran utazik a Szovjetunióba , különösen azután, hogy Moszkva , amely megkönnyíti a jó ismereteket az orosz. Bár a leomlott a berlini fal már régóta kívánatos és elő lepte minden kormány november 1989.
CIA megpróbálta az új kormány tagjai maguk útján annak megállapítására toborzó vezetők a régi rendszer, aki hajlandó szolgálni az USA, a Szovjetunió volt korábban.
Egy hónappal később megváltoztatja Angela Merkel az oldalsó és csatlakozik egyik napról a másikra a Demokratikus Ébredés az egyik ihlette a nyugatnémet kereszténydemokraták új mozgalom. Elviszi, így a kezdetektől, az azonos rangú, mint korábban, kivéve, hogy a helyükön lesznek kialakítva, hogy a nyugatnémet feltételek: most "szóvivő". Hamarosan, amint az ismeretes, hogy az elnök a Demokratikus Ébredés Wolfgang Schnur , az egykori Stasi 's társult.
Angela Merkel bejelentette a szomorú hírt a sajtónak. Mr. kábelt le kell mondania, ami lehetővé teszi, hogy elnöke a mozgás a helyén.
Miután az utolsó parlamenti választások az 
NDK belép a kormány Lothar de Maizière és a szóvivő, de a Demokratikus Ébredés kapott mindössze 0,9 százaléka a szavazás. Ebben az átmeneti időszakban, ők aktívan részt vett a "2 + 4" -Gesprächen hogy állítsa be a felosztása Berlin 4 szakterületi és a szövetséges megszállás véget, valamint a tárgyalások a német újraegyesítés. Annak érdekében, ahogy azt mondja, hogy megakadályozza a tömeges elvándorlása East nachWest, hogy elkötelezett a közvetlen belépését az NDK a piacgazdaság és a német márka zónában. A házastárs Joachim Sauer , az amerikai cég Biosym Technology bérelt. Ő egy évet töltött San Diego (Kalifornia) a laboratóriumban a vállalat a Pentagon működik. Ő továbbra is az epizód szakértője Accelrys másik dolgozik a Pentagon Társaság San Diegóban. Angela Merkel viszont javítsák angol, amely uralja ezentúl is.
Amikor az NDK a Szövetségi Köztársaság és a Demokratikus Ébredés a CDU alakítja, az Angela Merkel választották a Bundestag, és előfordul Helmut Kohl kormányában a. Bár ez nagyon puritán, úgy dönt, ez a fiatal hölgy a keleti, elvált, nélkül élő gyermekek és a vadházasság az ifjúkori és a nők miniszter. 14 hónap, a felelős személy a kommunista propaganda az NDK változott -Youth a kereszténydemokrata miniszter Ifjúsági Szövetségi Köztársaságban. Azonban ebben az első ciklus, akkor hagy egy nagyon rossz múlttal. Karrier a CDU tovább folytatja, és megpróbálta Angela Merkel sikertelen, a regionális elnöke a párt Brandenburg kell megválasztani. Lothar de Maizière vált alelnöke a nemzeti párt, a távoli kapcsolatok számára Stasi kifogásolható; meg kell mondania, mivel asszony Merkel helyette.
1994 Klaus Töpfer , a környezetvédelmi miniszter, Természetvédelmi és Nukleáris Biztonsági kinevezett igazgatója az Egyesült Nemzetek Környezetvédelmi Programja, ezt követően hosszú éles támadásokra a német és iparkamarák kereskedelem ( DIHK ). Ez felveti kerámia előtt, hogy alábecsülik a gazdasági valóságot. Helmut Kohl támaszkodik védence , Angela Merkel a helyén, ami véget a válság. Közvetlenül azután, hogy hivatalba lépése elutasítja az összes magas rangú tisztviselők, akik hűek maradtak az elődje. Ezalatt az idő alatt csatlakozik barátságosan korábbi francia megfelelője Dominique Voynet. 1998 lehetővé teszi, Kohl kancellár az USA tudja, hogy ő nem ért egyet, hogy a nemzetközi beavatkozás Koszovóban. Ez egyúttal a Gerhard Schröder 's szociáldemokraták és Joschka Fischer "zöld Slobodan Milosevic Hitler összehasonlítani és humanitárius háború hívást.
Az USA-barát sajtó Fulminátok akkor megy a rektor hibáztatja őt a gazdasági nehézségek, az ország újraegyesítése után. A kereszténydemokraták is elsöpörte az 1998-as választásokat egy piros-zöld hullám. Schroeder van kancellár és kinevezi Fischer külügyminiszter.
Nem sokkal azután, a Helmut Kohl és környezete vádolják a titkos alapok a CDU , hogy elfogadta, de ő nem hajlandó, mert az ígéret, hogy a nevét a donorok ismert. Angela Merkel közzétett egy bátor cikk a " Frankfurter Allgemeine Zeitung , hogy elhatárolják magukat a mentor" [1]. Ez arra készteti őket, Helmut Koh l, hogy vonja vissza a párt, és nem sokkal később az új elnök a CDU Wolfgang Schäuble lemondani. A név a közerkölcs ő elfogadja az elnökség a párt. Ennek eredménye, hogy alkalmazkodik a Kereszténydemokrata erkölcs és feleségül élettársa.
Mostantól kezdve, Angela Merkel nyíltan támogatta két fő sajtó csoportban. Akkor, hogy Friede Springer számít, az örökösnő az Axel Springer csoport (180 újságok és magazinok, többek között a "kép", "The World"). A csoport az újságírók kötelesek aláírni egy szerkesztői megállapodás meghatározza, hogy elkötelezett a fejlődés a transzatlanti kapcsolatok és védelme az állam Izrael. Angela Merkel is barátnőjére számít Liz Mohn igazgatója, a Bertelsmann-csoport , 1-es szám az európai médiában (RTL, Prisma, Random House, stb.) Ms. Mohn is alelnöke a Bertelsmann Alapítvány, szellemi pillére az euro-amerikai kapcsolatokat.
Angela Merkel támaszkodik tanácsára Jeffrey Gedmin akik küldtek speciálisan a Bush klán őket Berlinbe . Ez lobbista először az American Enterprise Institute (AEI) [2] irányítása alatt Richard Perle és felesége Dick Cheney működött. Arra buzdít nagyon alkalmazkodnak az euró a dollárral szemben.
Az AEI , ő volt a felelős a Új Atlanti Kezdeményezés (NAI), amely összehozta az összes jelentős Amerika-barát tábornokok és politikusok Európában. Ő is a projekt a New American Century részt (PNAC) és írta a fejezetet Európa ebben a programban, a neokonzervatívok. Azt írja, hogy az EU ellenőrzése alatt NATO kell maradnia, és hogy ez csak akkor lenne lehetséges, ha az "az Európai felhívások emancipáció" lehet gyengült. [3] Ugyanakkor ő is kezelője a CCD (a Tanács a Közösség
Demokráciák), [4], amely felhív egy kétsebességes UN, és ő veszi át a kezelését az Aspen Intézet Berlinben. [5] Az ajánlat a barátja, John Bolton, [6] helyettes amerikai nagykövet az ENSZ, visszautasítja, hogy így szentelje magát az ellátás Angela Merkel. 2003 bízik a Külügyminisztérium Jeffrey Gedmin és Craig Kennedy széles programját "nyilvános diplomácia", hogy, azaz a propaganda, amely magában foglalja többek között a titkos finanszírozása újságíró és véleményformálói helyen Nyugat-Európában. [7]
2003 ellenzi Gerhard Schröder az angol-amerikai művelet Irakban. Angela Merkel közzétett egy bátor cikket a Washington Post , [8], amelyben elutasítja a Chirac-Schröder doktrína Európa önállóságának, a hála és a barátság felé "Amerika" hangsúlyozta, és támogatta a háborút.
2004 májusában ő zavaros a helyzet a választás a bankár Horst Köhler behatolt az elnökség, a fő szerkesztője a Maastrichti Szerződés, a szerződés az euró bevezetésére, és a volt elnök az Európai Újjáépítési és Fejlesztési ( EBRD ) és igazgatója a Nemzetközi Valutaalap , Ezután elindította a "hazafias" elleni radikális iszlamizmus.
Az egész kampány általános választások 2005-ben ő felmondja a növekvő munkanélküliség és képtelen a szocialisták, hogy tartalmazza ezt. A CDU akkor kap a közvélemény-kutatások vezető 21 százalékponttal. Ebben a helyzetben, hogy megjelent titkos tanácsadója Jeffrey Gedmin a "The World" nyílt levelet nekik. Miután bírálta a német gazdasági modell, így folytatja: "Mielőtt mozgatni az ország előre, akkor meg kell oldani ezt a nosztalgikus szellemileg. Ha Sarkozy sikerül Chirac, Franciaország esetleg tapasztalat fellendülést. Nem lenne szerencsés, ha továbbra is Németország visszatért. "
Ez a meghívás következik, amelyek Angela Merkel végül javaslataikat ismert. Ő tolja az egyik lány tanácsadók, az egykori bíró az Alkotmánybíróság, Paul Kirchhof , előtt és rábízta a kezdeményezés "új szociális piacgazdaság". [9] Ezt jelentette be a stop a progresszív jövedelemadó: a százalékos azonosnak kell lennie a rászorulók számára, mint a szuper gazdagok. Gerhard Schröder, a leköszönő kancellár bírálta a projekt élesen egy televíziós vitában. A vetítés a CDU is rombolták. Végül a CDU kapott 35% -os szavazati és az SPD 34%, a többi között oszlik kisebb pártok. A németek nem akar Schröder, de nem akarják, hogy Merkel. Miután hosszú és nehéz tárgyalások után a nagykoalíció alakul: Angela Merkel kancellár, de meg kell adni, hogy az ellenzék a fele miniszteri hozzászólás.
Abból az alkalomból, Izrael beavatkozás libanoni fognak bele a német flotta keretében UNIFIL, kijelentve: " 
Ha a létjogosultsága Németország garantálása a jogot Izrael létezését, most már, hogy léte veszélyben van nem nem csinál semmit . "2007. január 1. óta, Angela Merkel előtt áll az Európai Unió. Lefedik vágyaik nem titok, Franciaország és Hollandia kényszeríteni, hogy fogadjon el egy másik változata az Európai Alkotmány tervezete, annak ellenére, hogy ezek az országok elutasították az első változatát a népszavazáson. Szintén nem elrejteni azt a szándékát, hogy a projekt az egyesülés az észak-amerikai szabadkereskedelmi övezet az európai alkotnak egy "nagy transzatlanti piac" - az ötleteket Sir Leon Brittan megfelelően - újraéleszteni.
Fordítás francia: A jelenlegi aggodalmak, s http://www.zeit-fragen.ch/index.-.
Php id = 1496 ?. A fejezetek adunk minket.)
[1] Frankfurter Allgemeine Zeitung, 1999/12/22.
[2] "L'Institut de l'vállalkozás- américain à la Maison Blanche-», Réseau Voltaire-re
2004/06/21.
[3] "Európa és a NATO: mentése a Szövetség" Jeffrey Gedmin a veszélyt. Válság
és lehetőség az amerikai kül- és védelmi politika, élén Robert Kagan
et William Kristol, Encounter Books, 2000
"forcée La Démocratie" [4] Paul Labarique, Réseau Voltaire, 2005/01/25.
[5] "L'Institut Aspen Eleve les Requins du üzleti", Réseau Voltaire-re 2004/09/02.
[6] "John Bolton et le désarmement par la guerre", Réseau Voltaire, 30.11.2004.
[7] "Értékesítés Amerika Short" Jeffrey Gedmin és Craig Kennedy, The National Interest
nincs. 74, Winter 2003.
[8] "Schroeder nem beszél minden német" Angela Merkel, a The Washington Post
, 2003/02/20 ,
[9] Ez agytröszt utal, hogy a szociális piacgazdaság, a kancellár Ludwig
indított Erhard alátámasztására a Marshall-terv 1963-1966.
Tetszett ez? Oszd meg:



Angela Merkel, ahogy Hollande és a többiek, a szabadkőművevesek, aztán Soros György és a mögötte állók is közvetve felelősek a párizsi terror-merényletekért. Egyik részük azért, mert ellenőrízhetetlen, eszelős módon hagyta, hogy a részben jogos, szolidaritást érdemlő háborús károsultak, s az elkergetendő jobban élni akaró, bizniszelő migránsok közé keveredett anonim ISIS-esek, iszlám dzsihadisták és parancsra váró ,,Soros-Rothschild zsoldosok is betörhessenek az EU területére. Én nem tartom valószínűnek, de egyes nemzeti radikálisok már úgy vélik, hogy az EU arabosítása, iszlámosítása döntéseikért és az ISIS-terror importálásáért bíróság előtt felelnek majd. Egyes olvasóink már az elkergetésüket, sőt kivégzésüket is jogos büntetésnek tartaná. Nemcsak a mostani párizsi terrortámadásokról van szó ugyanis, hanem egy ezután pronosztizálható több éven át tartó merényletsorozatról is, amelyik e hibás, felelőtlan migránspolitika következménye. Még találgatni sem lehet, hogy Berlin, Brüsszel, Róma, Madrid, London, stb. következik-e és mikor? Nos e fővárosoktól és célországoktól való felelősségelhárítás, s egyben ömvédelem is szükségessé teszi szövetségi-ország-csoportkénti elhatárolódásunkat. (Ez a gazdasági együttműködést és a közös piaci kereskedelmet nem érinti!) Ám nagy valószínűséggel az Új Európa nevet kapó középső unió részünkre most már nemzetbiztonsági kockázatot jelent a nyugatra eső Eurábia. Épp ezért a nemzetállam-csoportunk be kell, hogy vezesse a határellenőrzést, az eu-jog nagy része alóli elkülönülést, és egyebek közt szigorúbb migráns törvényeket kell, hogy alkosson. Ebben lehetnek olyan paragrafusok, amelyek kiutasítják az iszlámos ott tartózkodókat, vagy állandó megfigyelés alá helyezik, a határon belépők pedig csak Rfid nyomkövető chip beültetését kérve léphetnek Új Európába. Miután már semmiféle szolidaritás, háttérhatalmi és szabadkőműves parancs sem köti őket Eurábiához, szabadon törekedhetnek arra, hogy e nemzetállam-csoport iszlámmentessé alakuljon, és átvegye az harcos vallást tiltó Japán tapasztalatokat.
Van még egy oka is az EU-n belüli különválásnak. Az Iszlám Állam ugyanis a birodalomépítési terveiben már szerepelteti 4-5 nemzetállamunk elfoglalását, megsemmisítését. Horvátország és Szlovénia van az elsők között, utána jön Magyarország és kiírtásra számíthat még Csehország és Szlovákia is. Ezektől nyugatra már Eurábia fekszik, s az furcsa módon ,,védelmet élvez”, hiszen arabosítva van és lesz, több államában a saría iszlám törvénykezés is bevezetésre kerülhet. Az ISIS célpontnak jelölte ki még Spanyolországot és Portugáliát is, ami az Andalúz kalifátus lesz, míg mi és északdéli szomszédaink alkotnák a terrorállamosított EVROBPÁ-t.
Fordította egy Olvasó
Nemzeti InternetFigyelő (NIF)



ADVENT VAGY HANUKA – TEGYÜK HELYRE A DOLGOKAT!





2010/11/29 NIFADMIN 2 HOZZÁSZÓLÁS

Az Advent kifejezetten a karácsonyhoz köthető, mígnem a Hanukának semmi köze karácsonyhoz


Az utóbbi években ilyenkor Advent tájékán és a Karácsony napjaiban az ablakokban mást sem láttunk lépten nyomon mint menora gyertyákat. Ezek a zsidó Hanuka eseményhez köthetőek. A keresztény emberek Adventi gyertyát gyújtanak mely kifejezetten a karácsonyi ünnepekhez köthető. Azt, hogy hazánkban ki melyiket szeretné megünnepelni illetve tartani mindenki döntse el maga az alábbiak, és a jóizlés alapján.
Advent
Advent = adventum Domini (az Úr eljövetele). A Megváltó születésére történő várakozás , a keresztény kultúrkörben a karácsonyt (december 25-ét) megelőző negyedik vasárnaptól karácsonyig számított időszak.
A karácsonyi ünnepkör advent első napjával kezdődik, és vízkeresztig (január 6-ig) tart. Advent első vasárnapja egyúttal az egyházi év kezdetét is jelenti.
Adventkor a keresztények nemcsak a Jézus születése előtti várakozásról emlékeznek meg, hanem további két jelentése is van az ünnepnek. Várják az Úr eljövetelét a saját életükben is: hogy keresztény életvitelükkel minél közelebb kerüljenek Istenhez, Jézus tanításához. Továbbá várják Jézus Krisztus második eljövetelét is, s igyekeznek felkészülni az utolsó ítéletre.
Adventi koszorú
Adventkor a 19–20. század óta szokás koszorút készíteni. Az adventi koszorú ősét 1839-ben Johann H. Wichern német evangélikus lelkész készítette el: egy felfüggesztett szekérkeréken 23 gyertyát helyezett el, melyek közül minden nap eggyel többet gyújtott meg karácsonyig. Ma az adventi koszorú általában fenyőágból készített kör alakú koszorú, melyet négy gyertyával díszítenek. A gyertyák színe katolikus körökben egy rózsaszín kivételével lila. A gyertyákat vasárnaponként (vagy előző este) gyújtják meg, minden alkalommal eggyel többet. A világító gyertyák számának növekedése szimbolizálja a növekvő fényt, amelyet Isten Jézusban a várakozónak ad karácsonykor.
Minden gyertya szimbolizál egy fogalmat: hit, remény, szeretet, öröm. A gyertyák egyben a katolikus szimbolika szerint egy-egy személyre vagy közösségre is utalnak:
Ádám és Éva – mint akiknek elsőként ígérte meg Isten a megváltást (hit
zsidó nép – akinek megígérte, hogy közülük származik a Messiás (remény)
Keresztelő Szent János – aki hirdette Jézus eljövetelét, és készítette az utat az emberek szívéhez (szeretet)
Szűz Mária – aki megszülte a Fiút (öröm – rózsaszín gyertya)
Hanuka
A Hanuka a fények ünnepe egy zsidó ünnep. A Makkabeusoknak a szíriai görögök feletti győzelmére, a jeruzsálemi szentély megtisztítására és újraavatására, valamint a nyolc napon át égő mécses csodájára emlékezik. Azon zsidó ünnepek közé tartozik, melyek nem a Tórán alapulnak (ilyen még például Purim), abban egyedi, hogy egy hadi eseményt örökít meg a nép emlékezetében. Ezt az ünnepet ismerik leginkább a nem zsidók körében. A hanuka a judaizmusban az egyistenhívő zsidó vallás diadalát ünnepli a hellenizmus szinkretizáló, minden vallást összemosni igyekvő törekvései felett.
A zsidó karácsony?
Nem. A Hanuka, a fények, illetve a szentély újjáavatásának ünnepe, és semmi köze karácsonyhoz. A karácsony a keresztény vallás talán legnagyobb ünnepe, míg a hanukka a zsidó ünnepek közül a kevésbé jelentősek közé tartozik. Az ok, hogy úgy gondolják, hogy a két ünnepnek van egymáshoz köze, hogy nagyon közel van egymáshoz és ilyenkor az emberek hajlamosak azonosítani a két ünnepet, illetve azt a hasonlóságot fedezték fel benne, hogy mind a két ünnepkor a gyerekek ajándékokat kapnak. Talán még az is szerepet játszhat benne, hogy ez az egyetlen olyan ünnep, ami nem bibliai.
Menora gyertya
A zsidóság egyik legrégebbi jelképe, a menóra egy hétágú gyertyatartó, amely a Mózes által látott égő csipkebokrot szimbolizálja. Eredetileg a menóra olajlámpás volt, csak sokkal később, a gyertya feltalálása után vált gyertyatartóvá.
A menóra nem tévesztendő össze a hanukiahnak (néha chanukiahnak) nevezett nyolc plusz egy ágú gyertyatartóval, mely a makkabeusoknak a szír túlerőn i. e. 165-ban aratott csodálatos győzelmét ünneplő nyolcnapos ünnep jelképe. A hanuka időpontja nem mindig ugyanarra a nyolc napra esik, időpontját a holdnaptárból számítják.
A Hanuka ünnepeken használt hanukkija (kilencágú menóra) is az eredeti mintájára készült, annak emlékére, hogy a harcok ideje alatt a rendesen egynapi olaj nyolc napig tartott ki. Hanuka a zsidó naptár Kislev hónapjának 25. napján kezdődik, mely 2005-ben december 25–ére, 2006-ban december 15–ére esik.
A vallásilag kis jelentőségű Hanuka nincs megemlítve a zsidó szentírásban (Tanakh ~ Ószövetség), csupán a zsidók által is apokrifnak tekintett Makkabeusok könyvében olvashatunk róla. A Hanuka csak a 20. században terjedt el egyfajta zsidó karácsony-ként, amelyet sokan keserű iróniának tartanak, mivel azt az eredeti jelentés ellenére a zsidó vallás legvilágiasabb ünnepének, a környezetbe való beolvadás, az asszimilálódás jelképének látják.
Felhasznált irodalom:
Wikipédia valamint a Harry S. Truman-gyűjteményből
Sz.J.






Orbán: "Nem tűröm, hogy ellopják a pénzt" 

Hisz azt az én zsebemből húzzátok ki !!!!!!

2016. 12. 23. 24.hu 
A miniszterelnök 2018-ig már nem tervez minisztereket cserélni. 
Orbán: Nem tűröm, hogy ellopják a pénzt

A korrupciós vád, mint politikai lejárató eszköz teljes mértékben megszokottá vált, "ezt a csatát okosan kell vívni" - mondta Orbán Viktor a Dunántúli Naplónak adott interjúban. Azt mondta: mindenkinek azt tanácsolja, a kormánypártiaknak és ellenzékieknek is, hogy "tartsák be a törvényeket, és akkor nem lesz baj". 

A miniszterelnök szerint "amikor fejlődik az ország, akkor a korrupció visszaszorul". 
"Azért is jut pénz nyugdíjemelésre, családtámogatásra, gyerekek ingyenes tankönyvére, mert nem tűröm, hogy ellopják a pénzt. Ezekre korábban is lett volna lehetőség, csak a kormányrúdnál ülő elődeinknél kézen-közön eltűnt a pénz - jelentette ki. 

Orbán szerint a jövő év legfontosabb célkitűzése, hogy mindenkinek megérje dolgozni. "Amíg az ember csak azért küzd, hogy legyen munkája és el tudja tartani a családját, nem érezheti magát győztesnek" - fejtette ki. Említette a minimálbér és a nyugdíj emelését, valamint az alapvető élelmiszerek áfakulcsának leszállítását. 

A kormányfő rendkívül optimista: szerinte a dolgok "könnyen alakulhatnak úgy, hogy az ország jobban teljesít majd a vártnál, jelentősebben emelkednek a bérek, gyorsabban nő az életszínvonal, nagyobbat lépünk előre 2017-ben, mint ahogy az a mostani mértéktartó becslésekből következik." 

Azt mondta, 2017-ben nem kell számítani változásokra a kormányban, ezt a ciklust már a mostani miniszterekkel szeretné kitölteni. 





A kormány kifizeti a roma önkormányzat CSALÁS miatt keletkezett adósságának nagyobbik részét







Herczeg Márk 

A tegnapi Magyar Közlönyben jelent meg, hogy „speciális támogatás" címén az Országos Roma Önkormányzatnak 1,3 milliárd forintot ítélt meg a kormány a nagy átcsoportosítási lázban – számolt be a Hír TV.
János, az Országos Roma Önkormányzat elnöke (középen) a szervezet közgyűlésén Budapesten, az ORÖ Dohány utcai székházban 2016. december 21-én. (Fotó: Szigetváry Zsolt / MTI)
Balogh János, a szervezet elnöke év végi közgyűlésükön a Magyar Nemzet kérdésére azt mondta, szerinte a pénzt akár adósságrendezésre is fordíthatja az ORÖ, és Balogh azt is állította, hogy a támogatásról hivatalosan nem értesítették.
Ez az 1,6 milliárd a legnagyobb tétel a civil szervezeteknek adott 10 milliárdból, és az MTI azt írta, a Roma Oktatási és Kulturális Központ létrehozására fordítják majd.
Orbán Viktor és Farkas Flórián, az ORÖ korábbi vezetője, aki a súlyos ügyeiről azt mondta: le akarják karaktergyilkolni (Fotó: Orbán Viktor / Facebook)

A hegedüt majd meg reperálom , szólaj meg hát rubintos virágom …..

A szervezetnek 1,6 milliárdnyi adófizetői forintot kell visszafizetnie az Emminek, miután azt szabálytalanul, magyarul csalással költötték el a Híd a munka világába programban. Ezen felül 500 millió forinttal is tartoznak minisztériumoknak, cégeknek és ügyvédi irodáknak, így az ORÖ-nek összesen 2,1 milliárd forintot kell visszafizetnie. Ehhez képes nem nagyon aggódnak, hiszen idén Balogh János elnöknek egy 7 millió forintos Audi A4-est szereztek be a közgyűlés felhatalmazása nélkül. (MNO)




Videóra vették, ahogy Baltimore első számú közellensége halálra késel egy 73 éves magyar férfit







anarki 







Két hete tett közzé a baltimore-i rendőrség egy videófelvételt, amin az látható, hogy egy férfi halálra késel egy másikat.





A tettesről kiderült,hogy nem más, mint a 19 éves Christopher Straham, akit a szörnyű bűncselekményei miatt a baltimore-i rendőrség első számú közellenségnek nevezett ki. Egy héten belül ez volt a negyedik gyilkosság, amit elkövetett.
Strahamet az arctetoválásairól (egy CS monogram és egy szív) tudták azonosítani:
Fotó: Baltimore-i rendőrség
Nem sokkal később elfogták, bár addigra a szívet már eltüntette:



  Fotó: Baltimore-i rendőrség
Straham utolsó áldozata egy 73 éves, feltehetően hajléktalan magyar férfi volt, aki bottal járt, és azzal próbált védekezni a támadóval szemben, mindhiába.
A magyar áldozat nevét nem hozták nyilvánosságra, a rendőrség próbálja felvenni a kapcsolatot a hozzátartozóival.



Az amerikai nagykövetet is a szőnyeg szélére állították Izraelben






haszanz 

Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök hivatalába kérette vasárnap az Egyesült Államok nagykövetét, hogy az ENSZ Biztonsági Tanácsában előző nap elfogadott, az izraeli telepbővítéseket elítélő határozatról beszéljen vele - közölte Emmanuel Nahson izraeli külügyi szóvivő.
Nem ő volt az egyetlen. A nap folyamán az izraeli külügyminisztériumba kérették azoknak az országoknak a nagyköveteit, amelyek megszavazták a BT-ben a határozatot és amelyeknek van Izraelben diplomáciai képviseletük. Összesen tíz nagykövetnek jelezte Izrael nemtetszését.
Az Egyesült Államok ENSZ-beli képviselője nem szavazta meg a határozatot, ugyanakkor a határozat elfogadását az tette lehetővé, hogy Washington - a BT állandó tagja és Izrael szövetségese - e kérdéskörben 1979 óta először nem élt a vétójogával, hanem tartózkodott a szavazáson. A BT többi 14 tagállama igennel szavazott.
A pénteken elfogadott, jogilag kötelező érvényű ENSZ BT-határozat azt követeli Izraeltől, hogy "azonnal és teljes körűen vessen véget a telepépítéseknek a megszállt palesztin területeken, köztük Kelet-Jeruzsálemben". A dokumentum szerint az izraeli telepes tevékenységnek "nincs jogi alapja és súlyosan sérti a nemzetközi jogot".
Benjámin Netanjahu miniszterelnök a szokásos vasárnapi kormányülés kezdetén azt mondta, hogy "osztja a kormány tagjainak frusztrációját a Biztonsági Tanács által elfogadott, szerinte kiegyensúlyozatlan, és Izraellel szemben ellenséges döntés miatt".
"Az amerikai és az izraeli kormány között évtizedek óta nézetkülönbség volt a telepekkel kapcsolatban, de abban egyetértettünk, hogy nem a Biztonsági Tanácsban kell megoldani ezt a kérdést" - mondta az izraeli miniszterelnök. Hozzátette: az amerikai elnök kifejezetten kötelezte magát, hogy elkerüli az efféle lépéseket. (MTI)

Behajtás helyett gyorssegély: megmentette a kormány a roma önkormányzatot

Gyors segély , itt már a cigányok is lerabolják a gojokat ,nem csak a kazárok
Már ők is hanukáznak !!!!




1,6 milliárdot követelt a kormány az Országos Roma Önkormányzattól, mert a Farkas Flórián vezette szervezet szabálytalanul használt fel uniós pénzt. Most 1,3 milliárdos "gyorssegélyt" kapnak.
Márciusban kapott 1,6 milliárdos fizetési felszólítást a kormánytól az Országos Roma Önkormányzat (ORÖ) az Emberi Erőforrások Minisztériumától. A Híd a munka világába programra kapott pénzt követelte vissza a tárca, miután érdemi tevékenységet nem végeztek. A minisztérium tizenkét gyanús ügyben vizsgálódott, összesen 860 millió forintnyi kifizetést kétesnek tartottak, nem beszélve arról, hogy a bérkifizetés is meghaladta a 700 millió forintot.
Nem mellékes szál, hogy a szervezetet akkor Farkas Flórián fideszes országgyűlési képviselő vezette, és az ügyben az OLAF, az unió csalás elleni hivatala is vizsgálódik. Az Emmi viszont csak a szerződést bontotta föl a feltárt szabálytalanságok miatt, büntetőfeljelentést nem akart tenni az ügyben. A tárca fogadkozott, behajtja a pénzt, bár az sohasem látszott, miből tudná ezt megtenni az ORÖ. Most itt a megoldás: a hétfői Magyar Közlönyben megjelent határozattal 1,3 millárd forintot kapott az Országos Roma Önkormányzat, "speciális támogatások" megnevezéssel, még idei kiutalással.
A kormány több civil és egyéb szervezetet is támogatott ugyanebben a körben, de ilyen kiugró támogatást csak kevesen kaptak, speciális támogatást viszont rajtuk kívül senki sem. A tételt a HírTV vette észre, és a RomNet írt róla bővebben.




Hamis hír és atomcsapás: feszültség a Twitteren



A Twitteren esett egymásnak Izrael és Pakisztán egy álhír miatt.
Feszült szóváltás alakult ki a Twitteren Izrael és Pakisztán között egy hamis, az utóbbi országra mért izraeli atomcsapás fenyegetéséről szóló hír miatt.
Az AWD News nevű hamis híreket terjesztő internetes oldalon megjelent egy írás, amely azt állította, hogy Izrael korábbi védelmi minisztere, Móse Jaalon kijelentette: amennyiben az iszlámábádi kormány katonákat küld Szíriába az Iszlám Állam elleni harchoz, a zsidó állam elpusztítja Pakisztánt egy nukleáris csapással.
Havádzsa Mohamed, a Pakisztáni Iszlám Köztársaság védelmi minisztere erre a hamis hírre reagálva a Twitteren közölte: Izrael elfelejti, hogy Pakisztánnak is van atomfegyvere.
Az izraeli védelmi minisztérium később ugyancsak a Twitteren válaszolt a fenyegető hangnemű bejegyzésre, közölte: a Jaalonnak tulajdonított jelentések teljesen hamisak.
Izrael nukleáris képességei kérdésesek, Jeruzsálem sosem erősítette meg, de nem is tagadja, hogy atomfegyverek birtokában lenne. Pakisztán 1998-ban vált atomhatalommá. A két országnak nincsenek diplomáciai kapcsolatai.
Az eset jól szemlélteti, hogy milyen káros hatást tudnak okozni az érzékeny témákat boncolgató hamis hírek. Az AWD News oldalon például november 6-án azzal a címmel jelent meg egy írás az amerikai elnökválasztással kapcsolatban, hogy "a Wikileaks feltárta Clinton sátánista rituáléját, az FBI az Antikrisztusnak nevezte Hillaryt".




BELFÖLD 1053

Mészáros a közelbe került, a Dunántúli Naplónál is újságírókat tettek utcára



A 24.hu értesülései szerint a Mészáros Lőrinchez köthető Mediaworks más dolgozókat is elbocsátott, ezúttal a vidéki laphálózat Baranya megyei részénél. December elején a Dunántúli Napló két újságírójának, Katus Eszternek és Babos Attilának is ajtót mutattak.
Katus Eszter 9, Babos Attila több mint tíz éve írt a Dunántúli Naplóba. Mindketten gyakran publikáltak kényes, közéleti-politikai témákban.
Kérdéseinket elküldtük a Dunántúli Naplónak, válaszaikkal bővítjük cikkünket.
Ahogyan korábban beszámoltunk róla, december elején leváltották a szintén a Mediaworkshöz került Somogyi Hírlap addigi kiadóvezető-főszerkesztőjét, Ficsór Jánost, valamint Czene Attila felelős szerkesztőt, de a vezérigazgató megbízottja, Pauska Zsolt akkor azt mondta a szerkesztőségnek, hogy nem lesznek további személyi változások, sőt, új munkatársakat vesznek majd fel, mert így is kevesen vannak. Két hét múlva a Mediaworks vezérigazgatója, Csermely Péter azt közölte két újságíróval, Fónai Imrével és Vas Andrással, hogy „felülvizsgálta mindkettejük ez évi munkáját”,
és azonnali hatállyal felmond nekik.


MÉDIA 247






Menesztették nyolc megyei lap főszerkesztőjét





A felcsúti Mészáros Lőrinchez is kötődő Opimus Press által felvásárolt Mediaworks lapkiadó folytatja a kiadó strukturális átalakítását.  Ennek részeként Liszkay Gábor elküldte a megyei lapjaik eddigi főszerkesztőit.
Mediaworks honlapjáról derült ki, hogy december 1-jei hatállyal a kiadó az alábbi személyeket nevezte ki főszerkesztőknek a felsorolt nyolc megyei lap élére.
  • 24 Óra: Takács Zoltán
  • Somogyi Hírlap: Lengyel János
  • Új Dunántúli Napló: Fülöp Zoltán
  • Tolnai Népújság: Finta Viktor
  • Petőfi Népe: Ökrös Csaba
  • Békés Megyei Hírlap: Pocsaji Richárd
  • Új Néplap: Király Ernő
  • Heves Megyei Hírlap: Kühne Gábor
Ezt a kiadó strukturális átalakításával magyarázták. Közölték, hogy a megyei napilapok területén a főszerkesztő-kiadóvezetői és a felelős szerkesztői munkakör megszűnik. A napilapok élén ezentúl csak főszerkesztők állnak, akiknek a munkáját egy-egy irodavezető segíti.
Bejelentették, hogy egyúttal távozik a Mediaworkstől Póré László, Ficsór János, Nánási János, Nimmerfroh Ferenc, Czene Attila és Porcsin Zsolt, akiket Liszkay Gábor vezérigazgató a mai nappal felmentett a munkavégzés alól.
A Mediaworks nemrégiben lett a felcsúti Mészáros Lőrinc polgármesterhez kötődő Opimus Press Zrt. 100 százalékos leányvállalata, mely idén szeptember végén vásárolta fel a megyei lapokat kiadó Pannon Lapok Társaságát (PLT),és ezzel Magyarországon a második legnagyobb árbevételű médiavállalattá vált.  A Mediaworks adta ki korábban a Népszabadságot, de azt egy héttel a PLT felvásárlása után, idén október 8-án bezárták, a lap újságíróit kizárták az épületből, a lap internetes archívumát (beleértve a Rogán Antal helikopteres utazásáról és a Matolcsy György jegybankelnök ügyeiről szóló írásokat is), pedig elérhetetlenné tették a publikum számára. Azóta többek között a Világgazdaság és a Nemzeti Sport élén is főszerkesztőváltás volt, mindkét pozícióba a jobboldalhoz kötődő személyek érkeztek. A Világgazdaság élére például Deák Bálintot, a Magyar Idők volt munkatársát nevezték ki, a Nemzeti Sport élére pedig a felcsúti Puskás Akadémia főkommunikátorát, Szöllősi Györgyöt, aki ezután egy interjúban jelezte, nemzetivé alakítaná át a Nemzeti Sportot.
A megyei lapok áthangolását már egy múlt heti eset is jól mutatta: a Heoltól a Beolig a Mediaworks valamennyi megyei lapjának internetoldala azonos időpontban közölt Orbán Viktor miniszterelnökkel interjút, ahogyan a Világgazdaság is.
A Mediaworkshöz tartozó Világgazdaságtól (közös megegyezéssel) az a Csabai Károly is távozni kényszerült, aki az MNB-elnök és a jegybank ügyeiről írt cikksorozatot. (A Matolcsy Györggyel foglalkozó cikkei közül van, aminek levették a linkjét, legalábbis a 444.hu szerint.)
A Mediaworks átalakításáról, a további személycserékről erre a linkre kattintva olvashatja el megelőző cikkeinket.


KÖZÉLET 19911

Éjjel három óta sorban állás van a tizenegy órakor kezdődő Blaha Lujza téri ételosztásra


Az Ételt az Életért Alapítvány ételosztást szervezett a Blaha Lujza térre szombaton 11 órára. 
A sátrak még nem, de a sor már hajnali 3 óra óta áll.
Közhelyek helyett inkább néhány adat:
szegénységkutatások alapján Magyarországon a mélyszegénység nemhogy csökken, hanem folyamatosan nő. Az MTA szociológiai kutatása szerint, leszakadunk még a visegrádi országoktól is, pedig a gazdasági fejlettségünk nem indokolja, hogy ilyen mértékű legyen a leszakadás. Ráadásul, akinek nincs lakcíme, ma Magyarországon semmilyen támogatást nem kap.
A felmérések szerint, az utolsó négy évben például jelentősen emelkedett a szegénység előfordulásának valószínűsége a sokgyermekes családok, a 65 év felettiek, az egykeresős családok, valamint a női háztartásfővel élők körében.



Szégyen , hogy míg ti ott fenn a 2. - 3. lukszus villáitokra alkusztok a magyar családok , hogy enni tudjon , már éjjel háromkor sorban áll , hogy jusson nekik , egy tányér meleg kaja . Rohadt kazárok vagytok !!! Talán nem zsinagógára kellene költeni , és stadionra amit a gojok koncentrációs tábora , és a vakoló páholy erőlteti rá a helytartóinkra !!!!!, hogy az egészség ügy , az oktatás előtt a koncentrációs táborokat kell kiépíteni !!!!!




A Mediaworks kirúgta a somogyi Fidesz ügyeit megpiszkáló újságíróit



Miután december elején a Mediaworks vezetése kirúgta a Somogyi Hírlap főszerkesztőjét, Ficsór Jánost és a felelős szerkesztőt, Czene Attilát, a lap dolgozóinak azt ígérték, hogy további személyi változások nem lesznek, az év elején pedig csak azért vesznek fel új munkatársakat, mert amúgy is kevesen vannak.

Aztán mégsem így történt. A KAPOS-T szerint a Magyar Idők volt főszerkesztője, Csermely Péter, akit nemrég a Mediaworks tartalomért felelős vezérigazgató-helyettesévé neveztek ki, személyesen vizsgálta felül az újságírók munkáját, és akik az utóbbi időben beszámoltak a helyi fidesz ügyeiről, azokat felmentette.
Az oldal szerint Fónai Imrét a siófoki Fidesz nyomására küldték el, mert beszámolt a siófoki polgármester, Lengyel Róbert és a helyi Fidesz-többségű közgyűlés harcáról, valamint arról, hogy a helyiek tüntetést szerveztek a független polgármester mellett.
A másik kirúgott újságíró pedig Vass András volt, aki korábban kiállt amellett, hogy Kaposváron se épüljön meg az a hulladékfeldolgozó, amire korábban a százhalombattaiak is nemet mondtak. Majd idén júliusban, miután népszavazási kezdeményezés indult az üzem ellen, az önkormányzat és a Csányi Sándor érdekeltségébe tartozó Homatech Recycling Kft. inkább felbontták a szerződést. Az elmaradt beruházás hatalmas pofon volt Szita Károly fideszes polgármesternek, aki teljes mellszélességgel kiállt a hulladékégető megépítése mellett. A KAPOS-T őt gyanítja Vass András kirúga mögött.
Az újságírók kirúgása miatt a helyiek gyertyagyújtást szerveztek a kaposvári alakoskodó szobornál





Zűrzavar a postánál: otthagyták az irodát az igazgatósági dolgozók (frissítve)




Már a vezérigazgatósági dolgozók is részt vesznek a Magyar Postánál a küldemények feldolgozásban és sokan jelentkeztek önkéntes munkára a megnövekedett forgalom miatt. Az egyik postás érdekképviselet már korábban is figyelmeztetett arra, hogy év vége felé óriási torlódás jöhet, ám a vezetőség nem reagált a megkeresésükre. Cikkünk állításaira reagált a Magyar Posta is. 






Napi.hu, 2016. december 23. péntek, 11:39
Jelenleg a csomagokat és leveleket gyakorlatilag minden mobilizálható ember hordja a Magyar Posta Zrt.-nél, a feldolgozásban is minden területről, még a vezérigazgatóságról is részt vesznek a munkatársak. Az átlaghoz képest 5-6-szoros a csomagforgalom miatt már jellemzően az irodai dolgozók is kivonultak, van olyan, aki még a saját kocsijával is kiszállít pluszdíjazásért - számolt be lapunknak Ádám István, a Postások Független Érdekvédelmi Szövetsége (POFÉSZ) elnöke.
A kézbesítést azonban szervezési problémák hátráltatják, az egyéb küldeményekkel szemben prioritást élvező Erzsébet-utalvánnyal az a probléma, hogy nem egyszerre adták oda a kézbesítőknek, hanem össze-vissza, sok postás csak 1-2 nappal ezelőtt kapta meg őket, így pedig még nehezebben tudják kihordani ezeket határidőre az amúgy is túlterhelt dolgozók. A nagyobb városokban ugyan már többnyire kivitték az utalványokat, ám sok vidéki körzetben gondok vannak - fogalmazott. A cég dolgozóinak adott 65 ezer forintos utalvány ugyanakkor jót tett, a hangulat jobb karácsony előtt - ezt azonban a szakszervezetek harcolták ki.
Nagy a bérfeszültség - még tárgyalnak
A posta problémáinak egyik fő oka, hogy az elvándorlás miatt súlyos munkaerőhiány alakult ki. A cég a szakszervezetekkel szerdán kötött megállapodást a minimálbérről, január 5-én azonban folytatódnak a bértárgyalások.
A nagy feszültséget az okozza, hogy összetorlódnak a bérek: a 15 százalékos minimálbér és a 25 százalékos szakmai bérminimum-emelés következményeként lényegében ugyanannyi lesz a fizetése annak a dolgozónak, aki egy-két éve érkezett, mint annak, aki 20-30 éve dolgozik a postánál. Éppen ezért a kötelező bér feletti bérkategóriákban is két számjegyű fizetésemelés kellene, hogy meg tudják tartani a dolgozókat.
Az emberek még kivárnak a bérmegállapodásig: a hangulat olyan, hogy sokan úgy állnak hozzá, hogy amennyiben nem kapnak minimum 10-15 százalékos emelést, akkor felmondanak. Akad olyan dolgozó, aki 30 százalékos emelést vár, mondván: ennyi kell ahhoz, hogy ugyanannyit keressen, mintha árufeltöltőként dolgozna egy nagy áruházban.  Ehhez képest a tárgyalások kezdetén még csak 3 százalékot kínált a posta. A cégvezetés nehéz helyzetben van, mivel a minimálbér-növelés elvitte azt a bértömeget, amit "rendes" béremelésre lehetett volna fordítani.
A postai bértábla üzleti titoknak számít, azonban a bértábla alsó részén álló postai kézbesítők a Bérbarométer adatai szerint mindössze bruttó 150 ezer forint körül keresnek, amelyet túlóradíjak és jutalmak egészítenek ki. Ezzel együtt a postások javadalma mélyen a magyar átlagfizetés alatt van, a munka pedig kifejezetten kemény.
Az elégedetlenséget növeli, hogy a cégvezetők viszont még vezetői viszonylatban is jól keresnek, köszönhetően a tavaszi bérfejlesztésnek az állami vállalatok élén. A legjobban fizetett Illés Zoltán vezérigazgató havi 5 milliós bére mellett még 650 ezer forintos tiszteletdíjat is hazavisz igazgatósági elnöki posztja után, emellett 20 százalékos prémiumra jogosult a vezetők keresetét összefoglaló idei táblázat szerint - hívta fel a figyelmet korábban az Index.hu.
A bérkérdés azonban most kiemelt szerepet kapott, a kormány folyamatosan tárgyalja az ügyet. Pénteken az érdekképviseletek három államtitkárral - Fónagy Jánossal, Cseresnyés Péterrel és Latorcai Csabával ültek le egyeztetni a feszültségek megoldása érdekében.
Nem gondolták, hogy ez lesz
A szakmai vezetés nem készült fel erre a mostani helyzetre, annak ellenére, hogy mi rendszeresen írtuk nekik a leveleket annak kapcsán, hogy várhatóan beüt ez a torlódás év vége felé várható lesz - emlékeztetett Ádám István.
Magyar Nemzet egyik, az állami céget jól ismerő forrása szerint a mostani túlterheltség miatt a kormány postával kapcsolatos politikája is felelős, hiszen immár többségében pénzügyi szakemberek vezetik az alapvetően logisztikai céget. Az igazgatóság új elnöke lllés Zoltán közgazdász, aki több mint húsz évig volt a bankszektorban, így többek között az ABN Amro Bank és az OTP cégeiben töltött be pozíciókat. A cég hatfős igazgatóságában senki nincs, aki logisztikával foglalkozott volna korábban.
Íme, a Magyar Posta reakciója
A Magyar Posta szerint téves a Napi.hu cikkében megjelent állítás, mely szerint a karácsony előtti időszakban az átlaghoz képest 5-6-szoros a csomagforgalom. Ezzel szemben a társaság szerint, a valóság az, hogy a karácsonyi időszakban a napi küldeményvolumen rendszeresen megduplázódik. A csúcsidőszakot jelentő november közepétől december közepéig tartó időszakban például 30 százalékkal több csomagot kezelt a Magyar Posta, mint tavaly ugyanebben az időintervallumban.

Az Erzsébet-utalványokat tartalmazó küldemények kézbesítése kapcsán jelezték, hogy 2016. december 24-ig ezen küldemények több, mint 90 százalékát kézbesíti a Magyar Posta. A kézbesítés ütemezetten, rendben, a vállalt határidők betartása mellett zajlik. Semmiféle fennakadás nincs és nem is volt ezen küldemények feldolgozásában, kézbesítésében a postánál - kommentáltak.

Annak érdekében, hogy a Magyar Posta teljesíteni tudja vállalásait, valóban voltak olyan munkavállalók, akik önkéntes alapon besegítettek a küldemény-feldolgozásba, kézbesítésbe. Ez kizárólag önkéntes alapú volt, az érintet kollégák ezért plusz juttatásban nem részesültek. Az elmúlt években ehhez hasonló akciók év végén többször előfordultak.

A Magyar Posta kategorikusan cáfolja, hogy munkavállalói és vezetősége nem voltak felkészülve az év végi forgalomfelfutásra. A menedzsment és a munkavállalók az elmúlt két hónapban mindent megtettek annak érdekében, hogy az év végi küldeményforgalom kezelése rendben menjen. Lehettek olyan napok és területi egységek, amikor a feldolgozásban és kézbesítésben előfordulhattak torlódások, de a küldemények kézbesítésének háromnegyedét határidőn belül teljesítette a posta. A fennmaradó küldeményeknél előfordulhattak csúszások, de ezeket is szinte maradéktalanul három munkanapon belül eljuttatják a címzettekhez - közölte a vállalat kommunikációs osztálya.



Új bankjegyek jönnek Magyarországon - háromtól pedig elbúcsúzhatunk

Kivételes év lesz a 2017-es: két új bankjegy jön, emellett meg kell szabadulni a régi húszezresektől is. 
Csernátony Csaba, 2016. december 25. vasárnap, 09:07






Van 10 millió forintja? Fektesse Aegon abszolút hozamú befektetési alapokba és 1% bónusz hozamot adunk megtakarításaira! 
A részletekért kattintson!








Bár a magyarországi bankjegycsere már 2014-ben - az új tízezres bevezetésével - elindult, majd 2015-ben az új húszezres megjelenésével folytatódott, 2017-ben kapcsol magasabb fordulatszámra, ugyanis két új bankjegy is bekerül a forgalomban.



Új bankjegyeket vezet be az MNB - fotóval












Íme, az egymással harcoló a bankjegyek






Márciusban jönnek az új kétezresek és ötezresek




Mi lesz a húszezresekkel? Itt az MNB bejelentése!






Várhatóan márciustól lehet majd fizetni az új kétezresekkel és ötezresekkel, amelyek már 2016. november 15-e óta hivatalos fizetőeszköznek számítanak. Ezzel párhuzamosan a jegybank megkezdi a régi - 2016 előtt kibocsátott - kétezresek és ötezresek visszavonását.
A jelenlegi tervek szerint a régi kétezresekkel és ötezresekkel 2017. július 31-ig lehet fizetni bárhol. Ezt követően azonban a boltokban már nem lehet fizetni velük, de három évig - azaz 2020. július 31-ig - már csak a bankok, a posták fogadják el. Akinél ezután is marad a régi bankókból, az a jegybankba mehet, ahol 2037. július 31-ig tudja újakra cserélni azokat.
Változott a forgatókönyv - 2017-ben kell megszabadulni a régi húszezresektől
Ezzel párhuzamosan folyik a régi tíz- és húszezresek bevonása, de utóbbinál változott az eredeti terv. Az első forgatókönyv szerint a régi húszasokkal 2016. december 31-ig lehetett volna fizetni bárhol, de a jegybank december elején közölte, hogy egy évvel, 2017. december 31-ig meghosszabbítja a régi - 2015 előtt kibocsátott - húszezresek bevonási határnapját.
Így december 31-ig törvényes fizetőeszközként használhatóak. Utána rájuk is a többi bankjegyre vonatkozó visszaváltási szabály vonatkozik majd, azaz 2020. december 31-ig a bankokba és a postákra lehet velük menni, 2037 végéig pedig a jegybankba. A jegybanki adatok szerint novemberben a forgalomban lévő tíz- és húszezresek 82-83, illetve 75 százalékát adták az új bankjegyek.
Majd 2018-ban jön az utolsó forduló
A bankjegyek cseréjére azért van szükség, mert - ahogy Pataki Tibor, az MNB készpénz-logisztikai igazgatóságának vezetője az új két- és ötezresek bemutatásakor fogalmazott - a régiek már idősek, és korszerűbb biztonsági elemekkel ellátott bankjegyekre van szükség. A jelenlegi tervek szerint 2018-ban fejeződik be majd a bankjegycsere, akkor kerülhet forgalomba az új ezres és az új ötszázas.
Az ötszázas várhatóan 2018-ban történő leváltása utána is bankjegy marad, nem lesz belőle érme, mint az történt a kétszázasokkal 2009-ben. Pataki a Buksza kérdésére novemberben azt mondta: a készpénzigények nem indokolják az ötszázas bankjegy érmére cserélését.
Nem lesz műanyag a forintból
A cserénél a jegybank marad a papíralapú bankjegyeknél, azaz egyik címletből sem lesz műanyag (polimer) pénz. A legtöbb országban papíralapúak a bankjegyek, ám az utóbbi években több országban is megjelentek a műanyag pénzek.
A műanyag pénzek ugyan tartósabbak és nehezebben hamisíthatóak, mint a papíralapú társaik. Ellenük szól, hogy összehajtani macerás őket, könnyen összetapadnak, ha nedvessé válnak. A műanyag bankjegyek ráadásul speciális gyártói, nyomdatechnikai hátteret igényelnek. A Magyarországhoz hasonló méretű és saját bankjegygyártási kultúrával rendelkező országokban egy ilyen váltás rendkívül költséges és kockázatos lenne. A nemzetközi tapasztalatok szerint pedig a hamisítás elleni hatékony védelem és a tartósság a papíralapú bankjegyekkel is biztosítható. A most folyamatban lévő bankjegycserének is ez a célja.








Erővel veszi át a Klik az iskolákat hat helyen



Hat önkormányzat nem írta alá a tankerületi központokkal közösen készített megállapodásokat az iskolák átvételéről, ezért Tiszaeszláron, Csömörön, Gödöllőn, Dunaújvárosban, Eleken és Szegeden határozattal döntöttek erről - közölte a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (Klik).
A Kliknél 483 megállapodást készítettek elő a tankerületi központok az önkormányzatokkal az oktatási intézmények átvételéről, nyolc önkormányzattal nem jött létre a megállapodás.A szervezet szerint a határidő lejárta előtt még két településsel sikerült megállapodniuk a központoknak.
A tankerületi központok január elsejétől az oktatási intézmények működtetői feladatait is átveszik a települési önkormányzatoktól, így a jövő évtől mind a fenntartással, mind pedig az üzemeltetéssel kapcsolatos feladatokért az állam felel.
A Klik szerint azért van szükség arra, hogy az állam szerepet vállaljon az iskolák fenntartásában, hogy kiegyenlítsék a területi különbségeket, biztosítsák az egyenlő feltételeket és garantálják a pedagógusok bérét.
A működtetői feladatok átvételével "a korábbinál egyértelműbbé válnak a viszonyok", teljes egészében az állam vállalja a felelősséget az intézményekért, a feladatellátáshoz szükséges forrás pedig tervezhetőbbé válik - írta a Klik.
Hozzátették, a tankerületi központok abban érdekeltek, hogy konstruktívan és a gyermekek érdekeit szem előtt tartva működjenek együtt az önkormányzatokkal. 
A Klik múlt pénteken már előrevetítette, hogy ha az átadás-átvételről szóló megállapodásokat december 15-ig nem írják alá az önkormányzatok, vagy nem teljes körűen jön létre a megállapodás, december 20-áig határozattal döntenek az oktatási intézmények átvételéről.
Milyen tulajdonjog az, amikor a tulajdonos semmit sem tehet a tulajdonával? Ezt kérdezte egy, a Budaörsi Infónak adott interjújában Wittinghoff Tamás, Budaörs polgármestere. A város ugyan magától adta át az iskoláit, a polgármester mégsem elégedett. Szerinte nem nevezhető kompromisszumnak, ami történt, mint mondta, "Budaörsöt és a többi, iskolájához ragaszkodó önkormányzatot olyan helyzetbe hozta a törvény, hogy nem maradt sok választásunk: menteni kellett a menthetőt. Előrelátóan beleírták ugyanis a jogszabályba, hogy amelyik önkormányzat nem köti meg a KLIK-kel az iskolák átadásáról szóló szerződéseket december 15-ig, attól – a megküldött szerződés-tervezet alapján – egyoldalúan, miniszteri határozattal veszik azokat el".




Pintér: Pharaon ujjbegyein sérültek a barázdák, ezért nem sikerült ujjlenyomatot venni


És a farkáról hiányzott az előbőr így kazárnak nézte a mi gyakorló kazárunk !!!!


Három MSZP-s képviselő is feltette ugyanazokat a kérdéseket Pintér Sándor belügyminiszternek a szaúdi állampolgárságú Ghaith Pharaon magyarországi tartózkodásával kapcsolatban – írja a 444.hu.
Azt próbálták megtudni többek közt, hogy a több országban is körözött férfitől (akivel a jelek szerint találkozott több fideszközeli ember is) miért nem vettek ujjlenyomatot. Erre jött a tuti válasz Pintér Sándor belügyminisztertől:
a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal 2015- március 2-án megpróbáltak ujjlenyomatot venni Pharaontól, de a férfi ujjain a barázdák annyira sérültek voltak, hogy a levett ujjlenyomat nem volt alkalmas azonosításra.
Az persze nem derül ki, hogy miért 2015 márciusában akartak ujjlenyomatot venni Pharaontól, mikor ő már 2014 februárjában kapott magyar tartózkodási engedélyt, ahhoz meg ugye kellene az ujjlenyomatvétel is. Pintér elmondta még, hogy Pharaon regisztráltan ötször lépett Magyarország területére, és mind az öt alkalommal Ferihegyen keresztül érkezett,










Adventi pénzeső sportra, egyházfejlesztésre, és kormánypárti civilszervezeteknek



Aki szereti azt a karcos élményt, amit például forrásszükséglet biztosításához nyújtott támogatásról intézkedő, karakterében a matolcsyzmus jegyeit hordozó kormányrendeletek és azok mellékleteinek olvasása jelent, az ne hagyja ki a Magyar Közlöny idei 210-211. számát. Tartalmilag viszont egy kokainbáró szülinapi partiján lehet ilyen a pénzeső nevű műsorszám, mikor a főnök szipákol kicsit, majd indul a buli: aki elég hangosan kiabálja a nevét, vagy aki éppen az eszébe jut, ahhoz hozzávágnak egy nyolc-tíz számjegyű összeget. Csak itt olyan szereplők tűnnek fel a szerencsés nyertesek között, mint a szeged-csanádi megyés püspök, a Kárpát-medencei Tehetséggondozó Nkft. vagy a Magyar Asszonyszövetség.

Hirdetés




Az, hogy a Grand Tokaj Zrt. kapott 1,3 milliárd forint tőkejuttatást szőlőfelvásárlásra csak akkor meglepő, ha nem tudjuk, hogy valójában a hírhedt Tokaj Kereskedőház Zrt-ről van szó, amelyben mindig ott kavarnak az aktuális kormányközeliek. Ez szépen meg is látszik a cég eredményein: a magyar állam tokaji csodaprojketje az elmúlt négy évben 6 milliárd forint veszteséget termelt, itt volt az ideje beletenni még 1,3 milliárdot.
De ezek csak a NER dolgos hétköznapjai, akárcsak a sportra meg a nagyegyházaknak kiszórt milliárdok – bár a nagyságrend tükrözi az ünnepi hangulatot. A reformátusok 23,5 milliárdért, a katolikusok – beleértve a görögkatolikusokat és a szerzetesrendeket is – bő 90 milliárdért lehetnek hálásak a kormánynak. Viszonyításképp: a 2016-os költségvetés a KLIK által fenntartott összes közoktatási intézmény összes dologi kiadására szánt 85 milliárdot.
Fontos útmutató jelet rakott le a kormány a gyereküket a lepusztuló közoktatásból menteni akaró középosztálybeli szülőknek: egyházi tankönyvfejlesztésre (!) 1 milliárdot kaptak a reformátusok, másik 1,3 milliárdot pedig a katolikusok. A váratlan egyházi tankönyvfejlesztési támogatás kicsit több, mint a fele az állami Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet teljes évi büdzséjének.
A profi sportba szétszórt ad hoc milliárdok sem keltenek feltűnést, sportcsarnok- és stadionépítések finanszírozására szinte mindig ilyen égi manna jelleggel szokott sor kerülni. Különös ugyanakkor, hogy a több napon át tartó pénzosztásnak Szeged a legfőbb nyertese – persze nem Botka polgármester, hanem a NER két nagypályás kedvezményezettje révén. Kiss-Rigó László szeged-csanádi megyés püspök projektje lesz a 10 milliárdért épülő „ifjúsági centrum” (benne persze egy stadion), és végre Csányi Sándornak is jut egy majdnem-stadion: 3 milliárdért a Pick-Szeged kézilabdacsapatának épül csarnok a városban.
Bár a sportra és egyházfejlesztésre – a Magyar Közlöny definiálja a kormány péterfilléreit fejlesztési támogatásként – azonnali hatállyal kifizetett 200 milliárd mellett csak némi apró jutott a kormány többi barátjának, azért a civil támogatások listáján is van bámulnivaló. Persze a virtuális budapesti olimpia előkészületeire a sportági szövetségeknek most kifizetett 4 milliárd forint is vet fel néhány kérdést.
Mindjárt itt van az ORÖ-nek csúsztatott 1,3 milliárd. Miután az ügyészség az EMMI-vel karöltve kimentette Farkasékat a Híd-projektben ellopott százmilliók miatt indult büntetőeljárásból, most a publikum szeme láttára tünteti el a kormány az utolsó nyomokat. Fontos tanítás ez mindazoknak, akik a jövőben hasonlóképp kormányzati támogatással terveznek lopni. Az adófizetők pedig most másodszor is kifizetik az ellopott projekt árát.
1 milliárdért fogja gondozni a Kertész-életművet a Holokauszt-témakörben a Sorsok Háza-projekttel csúnyán befürdött Schmidt Mária alapítványa, a mindenevő Közép-és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Alapítvány.
Ugyancsak az irodalmi érdeklődés hozott 400 milliót a Kárpát-medencei Tehetséggondozó Nkft-nek – ez az első olyan irodalmi szervezet a rendszerváltás óta, amelyik egy kormányhatározat révén született, majd az első projektjére, egy Előretolt helyőrség nevű tehetséggondozó táborra rögtön kapott is 150 milliót. Ez nagyjából a harmincszorosa annak, amennyiből évről-évre megrendezik a hosszabb ideje működő „fiatalíró-szervezetek” [JAK, FISZ] a maguk hasonló rendezvényeit.
A botránnyal valósággal berobbant a köztudatba a tehetséggondozó cég, azóta viszont nem hallatott magáról. Sajnos  a tábor eredményeiről sem lehet megtudni semmit, a cég honlapja, úgy tűnik, február óta nem frissült. A kormánynak viszont valamiért annyira bejött az íróakadémia, hogy átcsoportosított rá azonnali kifizetéssel még 400 milliót.
Házasság hete, Családlánc, Családban él a nemzet – ezekre a programokra mindenképp lenne költségvetési forrás, de a Kárpát-medencei Családszervezetek Szövetsége, ha kell, harcosan kiáll az aktuális kampányban a CÖF színeiben egy kis gyurcsányozásra. De most nem erre, hanem határon túli családszervezetek fejlesztésére kaptak százmilliót.
Vacak 10 millióval szúrták ki viszont egy másik megbízható CÖF-tag, a Magyar Asszonyok Érdekszövetsége szemét. 30 milliót kapott a mostani körben a FICSAK, a Fiatal Családosok Klubja – ők nemrég azzal vétették észre magukat, hogy a kvótanépszavazás előtt napon közös családi sétával buzdítottak mindenkit, mondjon nemet a kötelező betelepítésre.
80 millió jutott annak a legpolgáribb polgári körnek – szervezetileg a Szövetség a Nemzetért Alapítványnak-, amelynek szellemi vezetését Orbán Viktor Makovecz Imrétől örökölte, és bár mára politikai értelemben halott, még mindig évi 300 millióból gazdálkodik. A szervezet otthonában, a Polgárok Házában például rendszeresen tartanak Öltögető címmel polgári fonó- és kézimunkakört.
Becker András
Már megint itt van az év vége. Most itt a lehetőség, hogy úgy támogasd a munkánkat, hogy ezzel egy karácsonyi ajándékra is szert teszel. Ha előfizetsz egy évre, akkor névre szóló 2017-es Átlátszó Támogatói Kártyát küldünk. Újfajta átlátszós póló is van. Részletek itt.




Mészáros Lőrinc ma is kapott egy 2,5 milliárdos megbízást karácsonyra

lorinckaracsony



Az R-Kord Kft. a Pécs-Dombóvár vonalszakaszon épít ki forgalomirányító berendezést a MÁV-nak.
Az utóbbi napokban sorra jöttek a hírek Mészáros Lőrinc szerencsés évéről, a legutóbbi az volt, hogy a 2016-ból hátralévő néhány napban még gyorsan ad a kormány 1-1 milliárd forintot a felcsúti polgármesterhez köthető eszéki és csíkszeredai utánpótlásközpontnak is.
A december 23-i EU-s közbeszerzési értesítő is rejt egy kedves meglepetést:
A MÁV megbízásából a Mészáros Lőrinc tulajdonában lévő R-Kord Kft. nettó 2,5 milliárd forintért fog a Pécs-Dombóvár szakaszon forgalomirányító KÖFI berendezést kiépíteni a Prolan Zrt.-vel közösen.
Az állami vasúttársaság nyáron kiírt felhívással induló tárgyalásos tenderére tíz jelentkezőt vártak, ám csupán ez az egy ajánlat érkezett, így nem volt nehéz nyertest hirdetnie a MÁV-nak. A Zengő 2016 Konzorciumba összeállt két cégnek 16 hónap kell elvégeznie a 14 állomást és megállóhelyet érintő munkát.
Az R-Kord egyébként az a cége Mészárosnak, ami néhány napja 10 millió forintot adakozott a közmédia jótékonysági akciójában, és ennek apropóján a vállalkozás jogi képviselője Mészáros feleségével egy 5 és egy 9 perces videóban beszélt a szeretet és az adományozás fontosságáról a köztévében.
Címlapkép: 444
Erdélyi Katalin
Már megint itt van az év vége. Most itt a lehetőség, hogy úgy támogasd a munkánkat, hogy ezzel egy karácsonyi ajándékra is szert teszel. Ha előfizetsz egy évre, akkor névre szóló 2017-es Átlátszó Támogatói Kártyát küldünk. Újfajta átlátszós póló is van. Részletek itt.




Most figyeljen: Orbán irodáit potom 3,925 milliárdból csinálják meg



Orbán Viktor maga is kapott a kormány karácsonyi osztogatásából, a dolgozószobáit csinosíthatja ki.
Lassan külön hírblokkot érdemelnének a karácsony előtti nap pénzosztásai: HarkánySiófok és a Red Bull Air Race után Orbán Viktor dolgozószobája is kapott némi utánpótlást, utóbbit is a 444 szúrta ki: 3,925 milliárd forintot adott a kormány az adófizetők pénzéből a Karmelita kolostor megfelelő helyiségeinek megfelelő kialakítására. 39250 millió forint szobabelsők kialakítására. Az új miniszterelnöki rezidencia ára így 23,2 milliárd forintnál tart. (Közlöny)
Orbán maga ebben az interjújában mondta el épp ma, hogy nem tűri a lopást, és "ha az ember azt bizonygatja, hogy nem korrupt, akkor már önmagában ettől hihetőbbnek tűnik, hogy mégis az. A mentegetőzés éppen ellenkező hatást vált ki. Határozottan világossá kell tenni, hogy mi nem tűrjük a visszaéléseket. Én mindenkinek azt tanácsolom, hogy tartsák be a törvényeket, és akkor nem lesz baj." 




Döbbenetes fotók Magyarország pokoli szegénységéről - ahol a pap hozza az ajándékot a túlélésért

2016. dec. 22. 10:58
Karácsonyi adományozás / Fotó: MTI Koszticsák Szilárd
                    







Kádár Anikó, a Váci Egyházmegye tanyaprogramjának vezetője és Antal András plébános az egyházmegye legszegényebbjei között járva osztottak ajándékcsomagokat: a vasadi, csévharaszti és pusztavacsi tanyavilágban. A katolikus egyház a környéken közel háromszáz rászoruló családról gondoskodik folyamatosan, karácsony környékén a szükséges használati cikkek mellett főleg élelmiszert, édességet és játékokat visznek ki a tanyákon élők számára.




Breaking - Felismerték és agyonlőtték a berlini terroristát - videó, fotó





Milánóban tűzpárbajban lelőtték a berlini merénylet feltételezett elkövetőjét - közölte pénteken egy biztonsági forrás.
Az olasz belügyminiszter péntek délelőtt háromnegyed tizenegykor sajtótájékoztatót tart az ügyben - jelentette be a minisztérium.
Friss: a tűzharcban egy rendőr is megsebesült, vállon lőtte a terrorista. Az a rendőr, aki végzett Anis amrival, mindössze 9 hónapja szolgál a rendőrség kötelékében. Részletek itt!

Itt találja meg azt a ma nyilvánosságra hozott videót, melyen látszik, ahogy a tömegbe hajt a kamionos terrorista.
Mint ismert, hétfőn egy kamion behajtott egy berlini karácsonyi vásáron szórakozó tömegbe, tizenketten meghaltak, csaknem ötvenen megsebesültek. A merénylethez használt kamiont egy lengyel cégtől lopta el a terrorista, Anis A., a többszörösen büntetett tunéziai férfi, akiről a hatóságok állítólag már korábban is tudták, hogy terrortámadásra készülhet, mégsem tettek semmit.
A kamion eredeti, lengyel sofőrje a terrorakció előtt harcba szállt a terrorstával, de az meggyilkolta őt, majd a tömegbe hajtott az óriási járművel.





Az emberek éheznek , de ti a kazárjaitoknak új zsinagógát építetek , földeket kisajátíttatok , és dorbézoltok az ország házában , és a szervkereskedelmüket egyengetitek rendőri felügyelet mellet az ország stratégiai pontjait kiárúsítjátok számukra !!! A vízet , és a földet is átjátszátok nekik, mint a nemzeti vagyonunkat ??????
Mikor rakhatunk benneteket a lámpa oszlopaira , hogy kirázzuk belőletek a nemzeti vagyonunkat , és az elrabolt értékeinket , vagy mi is daráljunk le benneteket , mint az ÁVH zsidó hóhéraink tették !!!

Magyarországon a 7 év alatti gyermekek 42,2 százaléka él szegénységben. 30 ezer gyereknek kell szembenéznie az állandó nélkülözéssel, és közülük nagyjából 50 ezer rendszeresen éhezik A szegénységkutatások alapján Magyarországon a mélyszegénység nemhogy csökken, hanem folyamatosan nő. Az MTA szociológiai kutatása szerint, leszakadunk még a visegrádi országoktól is, pedig a gazdasági fejlettségünk nem indokolja, hogy ilyen mértékű legyen a leszakadás. Ráadásul, akinek nincs lakcíme, ma Magyarországon semmilyen támogatást nem kap. 
Az Ételt az Életért Alapítvány ételosztást szervezett a Blaha Lujza térre szombaton 11 órára. 
A sátrak még nem, de a sor már hajnali 3 óra óta áll.
Közhelyek helyett inkább néhány adat:
szegénységkutatások alapján Magyarországon a mélyszegénység nemhogy csökken, hanem folyamatosan nő. Az MTA szociológiai kutatása szerint, leszakadunk még a visegrádi országoktól is, pedig a gazdasági fejlettségünk nem indokolja, hogy ilyen mértékű legyen a leszakadás. Ráadásul, akinek nincs lakcíme, ma Magyarországon semmilyen támogatást nem kap.
A felmérések szerint, az utolsó négy évben például jelentősen emelkedett a szegénység előfordulásának valószínűsége a sokgyermekes családok, a 65 év felettiek, az egykeresős családok, valamint a női háztartásfővel élők körében.



TALPRA ÁLLÍTOTTUK A GAZDASÁGOT, RENDBE TETTÜK A PÉNZÜGYEKET…



Gajdics Ottó
A politikában zajló folyamatoktól függetlenül is úgy érzem, sajnálatos módon az egész világ megkergült. Nem hagyja az embereket kicsit lelassulni, készülődni, önmagukba szállni, hogy lelkileg is készen tudjanak állni az ünnepre – fogalmazott lapunknak adott interjújában Kövér László. Az Országgyűlés fideszes elnöke ennek ellenére reméli, a magyar emberek többsége nyugodtabban, elégedettebben gyűlhet szeretteivel a karácsonyfa köré, és kevesebb szorongással, több bizakodással várhatja az új esztendőt, mint eddig hosszú éveken keresztül. – Nehézség, gond, baj ezután is lesz bőven, de talán elmondhatjuk: ha az elvégzett munka és a megtett út nagyságát tekintjük, akkor a 2010 és a 2014 közötti ciklus volt a rendszerváltozás kezdete óta eltelt időszak legeredményesebb négy esztendeje, ha pedig az ország és benne a családok, emberek gyarapodását vesszük mércéül, akkor ez a mostani lehet az eddigi legjobb négy évünk – jelentette ki Kövér László, aki nemzet- és pártpolitikai kérdésekről is kifejtette a véleményét, de beszélt arról a 3 400 000 magyar választóról is, aki nem akarja megenni azt a moslékot, amit az unióban főztek.
– Szép sikert ért el a magyar összefogás a romániai választásokon, erős képviselete lesz a kinti magyarságnak a bukaresti parlamentben.
– Takarékoskodnék a jelzőkkel. Olyan eredmény ez, amit becsületbeli kötelessége volt elérni a magyarságnak – az ottani és a magyarországi politikusoknak és az erdélyi választóknak egyaránt. Egy majdnem száz éve kisebbségi sorban élő közösség számára, amikor megpróbálják a saját szülőföldjéről kiutálni, az a minimum, hogy négyévente elmegy szavazni. Ennyit legalább tegyen meg saját sorsának alakítása érdekében. Én éppen azt tartom a legfontosabb fejleménynek, hogy hosszú idő óta újra emelkedett a választáson részt vett magyar szavazók száma.
– Nem volt ez olyan egyértelmű. Kellett hozzá egy elgondolkodtató lépés, amikor az eddig inkább megosztó RMDSZ-szel ki kellett egyezni. A politika minden szereplője elismeri, hogy az anyaországi segítség sokat nyomott a latban, sokat tett az összefogás sikeréért személyesen ön is.
– Azt mindenképpen könyveljük el sikerként, hogy mindenki, vagy majdnem mindenki átérezte az elmúlt néhány év magyarellenes román politikája tükrében azt, hogy itt most nem érdemes tovább halogatni az összefogást, félre kell tolni a régi sérelmeket, indulatokat, és a szereplők mindegyike – beleértve magamat is, ha ez nem tűnik szerénytelenségnek – ezt a hajlandóságot tanúsította. Az RMDSZ azáltal, hogy az ellenzékével, már amelyik hajlandó volt a párbeszédre, kötött egy tisztességes megállapodást, sok új képviselő-jelöltet indított, azt üzente a választóknak, hogy hajlandó következtetéseket levonni és változtatni. Az ellenzék pedig – még az a fele is, amelyik „csak” a passzivitással járult hozzá a sikerhez – visszaigazolta, hitelesítette ezt a nyitást, megalapozta a továbblépést. Mindez meghozta a gyümölcsét. A választók is úgy érezték, hogy most tényleg róluk, az ő és közösségeik sorsáról szól ez a választás, és ezt a vezetőik is komolyan veszik.
– Pedig nem volt egyszerű a kommunikációs környezet sem. Megint előhúzták a magyar kártyát, Ba­sescu egyenesen a Tiszánál rajzolta meg ismét a román–magyar határt.
– A román politika az elmúlt 26 évben sosem volt rest előhúzni a magyar kártyát, ha a pillanatnyi napi érdekek úgy kívánták. Nyomorúságos indokok elegendőek voltak ahhoz, hogy pártállástól függetlenül egy-egy magyar üggyel felkorbácsolják választóik indulatait. A kétoldalú magyar–román kapcsolatoknak azt a fölfelé ívelő szakaszát például, amit éppen Basescu neve fémjelzett, egy szociáldemokrata puccs törte keresztbe, ahol a szociáldemokrata párt a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem magyar karának kérdését választotta ki, hogy megbuktassa a jobbközép kormányt. Ma már ez a koalíció sincs hatalmon, másfél-két éve egy technokrata kormányzat irányít, de semmi változás nem érzékelhető, a magyarellenes politika továbbra is állami szinten maradt, sőt megjelent az igazságszolgáltatási rendszer működésében is. Illúzióink tehát ne legyenek. De minden egyes választás ad egy újabb kis esélyt, amit meg is kell ragadni. Ehhez járult hozzá az RMDSZ és az MPP sikeres szereplése, így optimistán tekintünk a jövőbe, a bukaresti kormányalakítás elébe.
– A magyar nemzetpolitika a határokon átívelő nemzetegyesítés mellett fontos célként tűzte ki, hogy a szülőföldjükön tudja tartani a magyarjainkat. Van-e remény ez utóbbira?
– 2010 előtt is az volt a véleményem, hogy Gyurcsány Ferenc nem a december 5-ét megelőző nemzetáruló kampánnyal követte el a legnagyobb bűnt a határon kívül élő magyarok ellen, bár kétségtelen, hogy ez súlyos kollektív lelki traumát okozott, amit azóta sem tudott kiheverni a nemzet érintett része. De ennél van egy még súlyosabb bűne, az, hogy hosszú évekre tönkretette a magyar nemzetpolitika gazdasági alapjait. 2002-ben már volt olyan állapotban Magyarország, hogy el lehetett gondolkodni azon, miként lehet a gazdasági kapcsolatépítéssel támogatni a szülőföldön való megmaradást. Ma is az a kérdés, hogyan tud Magyarország olyan gazdasági szálakat kiépíteni a határon kívüli gazdasági szférával, amelyek nemcsak a határok túloldalán élő magyaroknak teszik egyre inkább átélhetővé az egységes nemzethez tartozást, de a többséghez tartozó vállalkozói szféra együttműködésben való érdekeltté tételével hozzájárul a kétoldalú államközi kapcsolatok javulásához is. Hála a magyar emberek áldozatvállalásának, szorgalmának és lelkiismeretes munkájának, Magyarország gyorsan talpra tudott állni. Ebben volt némi szerepe a kormányzati politikának is, de a fontosabb az emberek teljesítménye. Az a modell, amit Szerbiával és Ukrajnával kipróbáltunk, úgy tűnik, hogy működőképes. A magyarlakta vidékeken található vállalkozások helyzetbe hozása előnyös Szerbiá­nak és Ukrajnának, de az ott élő magyaroknak is. Mindez a szülőföldjükön való megkapaszkodást szolgálja.
– Mindezek tükrében mit gondol arról, hogy az a Jobbik, amelyik nemrég még nemzeti érzelmű pártként definiálta magát, a nemzeti ügyekben sorozatosan kihátrál, sőt legtöbbször egyenesen szembefordul a kormány politikájával?
– A Jobbikról úgy tűnt a 2010-es választások előtt, hogy egy olyan párt, amelynek az irányvonalával, értékrendjével ugyan nem lehet egyetérteni, sok esetben szélsőséges, vállalhatatlanul negatív következményekkel járó megoldásokat ajánlott egy-egy problémára, de legalább volt egy kiszámítható vonala. Ezt szerették a jobbikosok, de a többség elutasította. Mára úgy tűnik, hogy Vona Gábornak nagyszabású elképzelései lettek, néppártot akar kreálni, politikája megváltozott, sajátjai számára is kiszámíthatatlanná vált. Ez viszont azzal járt, hogy a szimpatizánsok tábora elvesztette az iránytűt, nem tudja, mit akar, hová akar eljutni. Ennek egyenes következménye, hogy Vona rendet akar vágni a maga keltette zűrzavarban, és keres egy fix pontot. Mindig is a gyűlölködésre, az elutasításra alapozta politikáját, ezért most gyűlölete fókuszába Orbán Viktort és a Fideszt állította. Így a Jobbik ismét kiszámíthatóvá vált. Egy dolog mozgatja őket: ami rossz a Fidesznek, Orbánnak, az jó a Jobbiknak, Vonának. Az, hogy mi a jó és mi a rossz Magyarországnak, az számukra mellékes.
– Ez közös platformra hozta őket Gyurcsányékkal. A jobboldali választók dermedten figyelik, hogy egyre többször egy gyékényen árulnak.
– Ebben nincs semmi meglepő. A magyar történelemben voltak már olyan pillanatok, amikor a látszólagos szélsőbal és a szélsőjobb összeért. Ez történt 1945-ben, amikor is Rákosiék az úgynevezett kisnyilasokra alapozva hozták létre a kommunista párt addig nem létező tömegbázisát, és ez történik Gyurcsány Ferenc és Vona Gábor fanatikus hívei között is.
– De a migráció, a kötelező betelepítési kvóta, az ellene szervezett népszavazás és az alaptörvény – éppen a Jobbik miatt – meghiúsult módosítása egyenként is fontosabb dolgok, mint valakinek a hatalmi ambíciói. Azt gondolnánk, mindez nem játék. A baloldaltól már megszoktuk nemzeti ügyekben az állandó gáncsoskodást. Fogadjuk el a Jobbiktól is?
– Ha nem lenne mögöttünk 26 év politikai tapasztalata, akkor azt mondanám, hogy egy ország politikai és értelmiségi elitjét éppen az teszi azzá, hogy képes megérteni azokat az összefüggéseket, ami segít megkülönböztetni, mi a játék, és mi nem az. Ahogy a székely mondja, a medve például nem játék. De a magyarországi elit egy része sosem volt hajlandó mindezt nemzeti szempontból mérlegelni. Eddig ez csak a baloldalra volt jellemző, most viszont egy magát jobboldalinak nevező párt is képes a hatalom mindenáron való megragadásának szempontja alá rendelni a politikáját. Nem gondolom, hogy az utóbbi negyedszázad politikai kultúrájának torzulásaiért minket egyáltalán nem terhel felelősség. Néha az ember kénytelen múltba néző önvizsgálatot tartani, megfontolni, mi az, amit mi tettünk hozzá ahhoz, hogy a dolgok rossz irányba menjenek, és mi az, amit nem. Tiszta lelkiismerettel tudom mondani, hogy különösen az Antall-kormánnyal szemben, amelyiket mi fiatalos nagyképűséggel dilettáns, de mégiscsak nemzeti kormánynak tekintettünk, vagy a Horn-kormánnyal szemben, amit saját önértékelésükkel ellentétben nem tekintettünk szakértői kormánynak, nemzeti szempontból pedig katasztrófának tartottunk, de még velük szemben sem engedtük meg azt, amit velünk művel az ellenzék. De a MIÉP-re is sok kritikát lehetett megfogalmazni, ám ők sem próbáltak bennünket soha nemzeti ügyekben elgáncsolni, szociális kérdésekben fölénk ígérni, csak azért, hogy előnyt szerezzenek velünk szemben. Nem igaz tehát, hogy a magyar politika csak erre lenne képes. Amikor viszont Vona Gáborok és Gyurcsány Ferencek jelennek meg a színpadon, akkor úgy tűnik, semmi sem elég drága.
– A miniszterelnök azt mondta, hogy a meglévő eszközökkel is megvívja a harcot a kötelező betelepítési kvóta ellen. Mekkora esélye van, hogy mégiscsak ránk erőlteti ezt a brüsszeli gépezet?
– Az Alkotmánybíróság döntése azért komoly kapaszkodó abban a tekintetben, hogy a kormány mit engedhet meg a brüsszeli döntésekből érvényesülni. A német alkotmánybíróság számos döntése hasonlóan jelöli ki az alkotmányos szuverenitás határait, mint ahogy a magyar megtette. Ez is sokat segít. Az EU most még 28 országból álló tanácsának konszenzusos alapon kellene működnie. Nagy kérdés, hogy a bizottság bürokratái és egyes nemzetállami vezetők tesznek-e olyan lépéseket az unió további gyengítésének kockázatát is vállalva, amelyekkel ismételten kijátsszák az eddig elfogadott döntéshozatali mechanizmust annak érdekében, hogy elérjék saját hatalmi céljaikat.
– Egyre nyíltabb küzdelem zajlik az „Európai Egyesült Államok” és az erős nemzetek szövetségén alapuló Európa hívei között minden tagállamban. Utóbbiak úgy látják, az illegális bevándorlás kezelésével is megpróbálja ellehetetleníteni a nemzetállamokat a globalista oldal. Ön ezt hogyan látja? Összeesküvés-elmélet vagy a szomorú valóság?
– Én azt az elvet vallom, hogy aki ötvenéves kora után nem paranoiás, abból az alapvető életösztön is hiányzik, az nem sok sót eszik már meg. Ráadásul az elmúlt esztendők, különösen a migrációs válság kitörése óta eltelt időszak olyan vad történésekkel szembesített bennünket, hogy a legelképesztőbb összeesküvés-elméleteket is el kell hinnünk elsőre, aztán cáfolja meg valaki. Legfeljebb azt tudnám hozzátenni – önmérsékletre intve mindenkit –, hogy bonyolultabb ez a történet ennél. Ugyanakkor nem kell spekulálni, a sorok között olvasni, elég, ha az ember megnézi, amit Soros György és a vele egy érdekkörbe tartozó európai politikusok gondolnak erről a kérdésről. Szerintük a világ helyes berendezése az, ha az emberek összevissza vannak kutyulva, tekintet nélkül nyelvükre, kultúrájukra, nemzeti identitásukra és vallásukra. Így ugyanis – lelki, szellemi kapaszkodóiktól megfosztva, gyökereiktől elvágva – könnyebben manipulálhatók.
– Soros György tevékenységének nemzetbiztonsági kockázatát vizsgálják éppen. Ön mit vár ettől a vizsgálattól?
– Nem olyan nagy baj az, ha megnézzük, hogyan is működik egy hivatásos világfelforgató hálózata, tevékenysége Magyarországon. Az is természetes, ha saját nemzetünk biztonságát helyezzük előtérbe, és beszerzünk, elemzünk minden olyan információt, amely szükséges ahhoz, hogy gátat vethessünk a kívülről jövő, illetéktelen befolyásolási kísérleteknek. De nem hiszem, hogy bármi újat megtudunk Soros Györggyel kapcsolatban, hiszen tudunk már eleget. A kérdés csak az, hogy a világ miként viselheti el mindezt? Mi az az erő, ami ezt az embert ott tartja, ahol van? Milyen mögöttes hatalom teszi azt lehetővé, hogy Európa vezetői egy asztalhoz üljenek le ezzel a befolyásos bajkeverővel? Ezek az igazi kérdések.
– A legperverzebb az, hogy azok oktatnak bennünket kereszténységből, szeretetből, szolidaritásból, akik ma is vallják azt az elvet, hogy „tapossátok el a gyalázatost”, akik mindent megtesznek közösségeink szétrombolásáért. Van-e recept a védekezésre?
– Nekünk, akik még mindig több évet éltünk meg a „béketábor legvidámabb barakkjában”, mint abban a szép új világban, ami rá következett, nagyon ismerős ez a képmutatás. Egyáltalán: mintha megváltozott kulisszák előtt, de ugyanaz az előadás zajlana, s valóban elkeserítő. Viszont azoknak, akik hisznek abban, hogy az ember mégiscsak teremtmény, azoknak bízni kell abban is, aki megteremtette. Tőle kaphatnak még egy esélyt, hogy a sorsukat a kezükbe vegyék. Ez nem azt jelenti, hogy Európában visszaáll a normalitás rendje, messze vagyunk attól, de legalább tehetünk érte. Itt vannak például azok a pártok, amelyek a globalista rendszerrel szemben egyelőre csak artikulálatlan ellenérzéseket hoztak a felszínre. Az emberek rajtuk keresztül fejezték ki a fennállóval szembeni elégedetlenségüket Angliában, Olaszországban, de még Ausztriában is, ha nem a győztest, hanem a 40 százalék feletti szabadságpárti eredményt nézzük. A 3 400 000 magyar választónak, aki nem akarja megenni azt a moslékot, amit az unióban főztek, ezekbe a világos üzenetekbe kell kapaszkodnia. Ám azt is látni kell, hogy a nemzeti önrendelkezés jogának visszaszerzésére irányuló törekvéseknek nem lehet az a célja, hogy az EU essen szét, kezdjük az egészet elölről, és mindenki boldoguljon egyedül, hanem hogy újra nyílt, őszinte és értelmes módon, az optimális kompromisszumokra törekedve lehessen ütköztetni a szuverén nemzeti közösségek érdekeit. Nem világos még, hogyan dől el a küzdelem, de egy biztos: ami eddig volt, az a továbbiakban nem tartható fenn.


„Az ország többsége szerintem meggyőzhető arról, hogy a dolgok jó irányba mennek, és nem érdemes újra mindent kockára tenni, mint tették ezt 2002-ben sokan”
Forrás: Kurucz Árpád
Az ország többsége szerintem meggyőzhető arról, hogy a dolgok jó irányba mennek, és nem érdemes újra mindent kockára tenni, mint tették ezt 2002-ben sokan”

– Önt személyében is támadják a globalista világszemlélet honi képviselői. Azzal vádolják például, hogy sistergő gyűlölettel igyekszik megakadályozni a Parlamentben az újságírók munkáját. Hogyan éli ezt meg, hiszen eddig arról beszéltünk, hogyan lehet felvenni a harcot a gyűlölködőkkel.
– Klasszikus bolsevik tempó azzal megvádolni valakit, amit ellene követnek el. Huszonöt éven át megtanultam elviselni, bár kétségtelen, vannak pillanatok, amikor mindezt kicsit rosszabbul tűröm a kelleténél. Ezeknek az úgynevezett újságíróknak, akik a minimális tiszteletet sem tanúsítják interjúalanyaik iránt, természetesen nem az a céljuk, hogy a politika, a parlament működéséről tudósítsák az embereket, akiknek nincs idejük, hogy a közvetítéseket figyeljék, hanem az, hogy az úgynevezett interjúikkal, riportjaikkal formálják a politikát, azáltal is, hogy a nekik nem tetsző politikusokról vagy rajtuk keresztül a pártjaikról egyfajta torz képet fessenek. Az ő felfogásukban ezek az interjúk, riportok harci eszköznek minősülnek azzal az ellenféllel szemben, aki nem érdemli meg, hogy az emberi méltóságát akceptálják. Viszont, meglátásom szerint a képviselők némelyikének háborús stílusa és lealacsonyodó viselkedése éppen eléggé megpróbálja a Ház méltóságát, nincs szükség ehhez még külső segítségre is. Sajnálom, hogy az újságíró szakma – ami klasszikus értelemben szerintem már nem is létezik – képtelen arra, hogy a nevében fellépő némely – alapvető neveltetési hiányosságokkal küzdő – ifjú képviselőjét rászorítsa a mindennapi érintkezési normák írott és íratlan szabályainak betartására. Nekem viszont az a dolgom, hogy ezt elérjem.
– A Ház elnöke egyébként mennyire elégedett a törvényhozás munkájával? Az előző ciklus végén voltak kritikus megjegyzései.
– Miután nemcsak a válságkezelés feladatát végeztük el, hanem megteremtettük egy felfelé ívelő pálya alapjait is, ez az Országgyűlésben is érzékelhető. Kisebb a törvényhozásra nehezedő teher, egyáltalán: a mögöttünk hagyott esztendő sokkal nyugodtabb volt és jobb kilátásokat hozott, mint a megelőzőek.
– Nem mindenki osztja az ön optimizmusát. A romokban heverő baloldal azért mindent megtesz, hogy az emberek ne tudjanak örülni az eredményeknek. És ez még csak fokozódni fog a kampányidőszakban. Mi a kormánypártok legfontosabb feladata az elkövetkező egy-másfél évben?
– Mindaz, amit az ország az elmúlt hat esztendőben elért, csak összefogással volt lehetséges. Talpra állítottuk a gazdaságot, rendbe tettük a pénzügyeinket, kiszabadítottuk az embereket és az önkormányzatokat az adósságcsapdából, rezsicsökkentést hajtottunk végre, gyakorlatilag kézzel fogható közelségbe hoztuk a teljes foglalkoztatottságot, hozzáláttunk a jövedelmek felzárkóztatásához, komoly eredményekkel kecsegtető családtámogatási programot indítottunk el, minden rászoruló gyermeknek ingyenes étkeztetést biztosítunk, és még lehetne folytatni a sort. Közben meg kellett fékeznünk az országon átcsörtető illegális népvándorlást, bebizonyítva, hogy meg lehet védeni az ország és Európa külső határait a beözönléstől, ha van rá akarat. Mindezen, óriási erőfeszítéseket igénylő küzdelmeinkben segítséget alig, inkább csak gáncsoskodást kaptunk, amit az ellenérdekelt külső gazdasági és politikai erőcsoportok, hatalmak részéről még lehet természetesnek tartani, azonban a magyar emberek szavazatai révén mandátumot nyert ellenzéki képviselők esetében ez sokszor a hazaárulás határán is túltett. Ebben a helyzetben a mi feladatunk se nem több, se nem kevesebb, mint az emberekkel együtt tovább vinni az elért eredményeket, megvédeni a szuverenitásunkat, jogainkat, esélyeinket Brüsszellel szemben, éppúgy, mint az ellenzéki felelőtlenséggel szemben.
– Igen ám, de a kormánypárti szavazók még jól emlékeznek 2002-re, amikor nagyon megtanulták, hogy nem elég jól kormányozni. Most is tartanak attól, hogy az ellenzéki agymosás eltereli a figyelmet az eredményekről, és a korrupció vádjának konkrétumok nélküli szajkózása, a már említett minél rosszabb a kormánynak, annál jobb az ellenfeleinek elv napi szinten történő érvényesítése zárójelbe teheti mindazt, amiért keményen megküzdött az ország.
– Szerkesztő úr mégiscsak azt kérdezte tőlem, mi a legfontosabb feladatunk. Én erre válaszoltam. Természetesen van más dolgunk is, de a sorrendet be kell tartanunk. A legfontosabb az, hogy az embereknek megfelelő politikát kell folytatnunk. És ott van persze mindjárt másodikként a fontossági sorrendben, hogy el is kell tudnunk magyarázni, mit miért teszünk. Gyurcsány fanatikus híveit nyilván fölösleges győzködni, az ő valóságérzékelésüket az irányunkban érzett gyűlölet alapvetően korlátozza. De az ország többsége szerintem meggyőzhető arról, hogy a dolgok jó irányba mennek, és nem érdemes újra mindent kockára tenni, mint tették ezt 2002-ben sokan, vagy azzal, hogy nem mentek el szavazni, vagy azzal, hogy bedőltek a szocialisták ígérgetéseinek. Naivak voltunk, tapasztalatlanok, de mára sokat tanultunk. Ezért bizakodó vagyok ebben a tekintetben is.
– Nemrég döbbentem rá, hogy mára mi lettünk az apák, akik ellen lázadnak a fiaik. Mi a helyzet a fiatalokkal a Fiatal Demokraták háza táján? Felmérések szerint az ellenzék, főleg a Jobbik, jobban meg tudja szólítani őket.
– Amióta világ a világ, a fiatalok sokszor sajátos módon adnak hangot ellenérzéseiknek a fennállóval szemben, és gyakran nem kérnek azokból a formákból, amiket a felnőttek hagyományoztak rájuk. Állítólag épp ez viszi előre a dolgokat. De most is vannak közöttük olyanok, akik alapvetően elfogadják a politikánkat, hajlandóak benne részt venni. Természetesen jobban szeretnék csinálni, többet szeretnének elérni, de azon alapértékek mentén, amikben mi is hiszünk, nem akarnak mindent felforgatni. Őket kell bevonni a munkába, például az ország felzárkózását célzó programokba, hiszen ezek az ő jövőjükről is szólnak. Szerintem ezzel oldhatók leghatékonyabban a generációk közötti feszültségek.
  • Advent időszakában beszélgetünk. Mit vár Kövér László az idei karácsonytól?
    – A politikában zajló folyamatoktól függetlenül is úgy érzem, sajnálatos módon az egész világ megkergült. Nem hagyja az embereket kicsit lelassulni, készülődni, önmagukba szállni, hogy lelkileg is készen tudjanak állni az ünnepre. Lehet, ez már mindig így marad. Ennek ellenére remélem, hogy a magyar emberek többsége nyugodtabban, elégedettebben gyűlhet szeretteivel a karácsonyfa köré, és kevesebb szorongással, több bizakodással várhatja az új esztendőt, mint eddig hosszú éveken keresztül. Nehézség, gond, baj ezután is lesz bőven, de talán elmondhatjuk: ha az elvégzett munka és a megtett út nagyságát tekintjük, akkor a 2010 és a 2014 közötti ciklus volt a rendszerváltozás kezdete óta eltelt időszak legeredményesebb négy esztendeje, ha pedig az ország és benne a családok, emberek gyarapodását vesszük mércéül, akkor ez a mostani lehet az eddigi legjobb négy évünk. Adja Isten, hogy így lehessen.


A Leleplező Téli számának tartalmából 



Tőke Péter: Súlyos következményei lehetnek a kvótaellenes népszavazás, és az alkotmánymódosítás megfúrásának 
A török bosszú 3.5 millió migránst szabadíthat ránk, még erősebb okoskerítést kell építeni, az EU pedig, ha fizettetni akar velünk nekünk is be kell nyújtani a kerítésszámlát, és a be nem engedettek fejpénzét. 

Trump: A nemzet fontosabb, mint a globalizmus 
Fricz Tamás Hillary és Trump értékelése 

Zsidóellenes szövegek az Iszlám szent könyveiben 
Assange: ugyanazok pénzelték a Clinton Alapítványt, mint akik létrehozták az ISIS-t 

Sarkvidéki magbank a világnak 
Ebben a bunkerben őrzik Földünk több milliónyi növényi magját 

Trump ,,Aranytornyot" épített Vegasban 
Suzy: Minden felhőkarcolóját önmagáról nevezi el 

Trump megölésére számítanak - Körözés Soros ellen 
Soros György Trump elleni rendkívüli összeesküvést szervezett az általa alapított, száz liberális milliárdost tömörítőő Demokrácia Szövetséggel? 

Drábik János: Trump győzelmének a háttere 

,,Baby Boom" 2300-zal hasít majd 

Meddővé teheti a Zika-vírus az emberiséget? 

Forgatókönyv a Nagy Terv: Független Erdélyt és Föderális Romániát! 

Elnézést kedves Corvinus, méltatlan a silány minősítés 
A szerző és a főszerkesztő sem ért egyet a Közgáz előző számbeli cikk címével 

Az aktuális migrációs hullám gazdasági hatásai Európában 
Migrációkutató Intézet (Századvég) vizsgálata 

Toroczkai László Calais-ban járt! 
Betiltották a muszlim vallást és a melegséget egy magyar községben 

Titkos kamrákra bukkantak a legnagyobb piramisban 
Daily Mail, Facebook (Impress Magazin): egy előző emberiség építette a gízai nagy szfinxet? 

Charlie Hebdo: Magyarország, a bőgőőmasina 

"Az iszlám és a nyugati jogrend- szer közelíthetetlen egymáshoz." 

Budapestre jöhet az ezerrel száguldó vákuumvonat? 

Vajó Sándor, Tenczer Gábor, Index: Bécsbe ér 12, Pozsonyba 10 perc alatt 

Elképesztő régészeti titkokat tárt fel egy először leapadt indiai folyó 
Egy ismeretlen történelmi világ kincsei rejtőzködtek a Sharmala mély medrében 

Középosztály(ok) Magyarországon és Európában 
Tóth István György tanulmánya 

Orosz állami tv: bármely pillanatban kitörhet az atomháborúű 
Lovas István nemzetközi lapszemléje 

Pákh Imrét a Kijevi Állami Egyetem díszdoktorává avatták 
Választható szak lett a magyar. Hallgatói nyári tanítását támogatta a Munkácsy festménygyujtő a budapesti ELTE -n 

Csapó Endre: Kockázatos, ha szavaz a nép 

Enigmalith - Egy 100 ezer éves kőbeágyazódott elektromos alkatrészt találtak 

Drábik János: A Press TV interjúja Kevin Barettel 
Folytatódik a migránsinvázió! (A sorozat V. része) 

Sugár András: Szőnyegbombázás a Szabadság téren 
Leleplező mozaikok a médiaháború történetéből 

Tallózás a IV. negyedév aktuális információiból 
Események felidézése 2016 szeptemberétől - válogatás a médiából és az internetről 

Karcsi a Jövő építészete.pps-t ajánlja és reklámozza! 

Szlimák Hajnalka: A magyar SZENT KORONÁT sámánok tervezték? 

Varga Csaba: A magyarság kötelességei az Aranykor kapujában 

"GoodETHungary": Az emberiség, mint faj, megváltozik? 

Bill Gates kisérleti nyulai: 30 ezer indiai lányt használtak a rák vakcina tesztelésére 

Veszélyben van minden ország? 
Egy év múlva visszazuhanhat a Földre a kínaiak irányíthatatlan űűrállomása 

Cser Ferenc: Öngól 2 

Hóka Ernő: Szabadságharcos szervezetek álláspontja 

Cser Ferenc: Októberi gondolatok a 60. évfordulón 

Győzni küldik a kínai szuperszámítógépeket 
A 3, 6, 9-es számok mögötti elképesztőő sejtelmes titokra végre fény derült 
Nicola Tesla megpróbálta megértetni a világgal 

Földalatti jégüregek Kína alatt? 

"Az amerikaiakat senki sem hívta Szíriába" 

Matrix Drops Computer, avagy a digitális varázsvessző 
Összeállította: Szlimák Hajnalka 

Különös, földönkívüli koponyát fedeztek fel Peruban: átírhatja az emberiség történelmét? 
Vajó Sándor, mint magánszemély megvásárolt oldala ,,a világ titkai" népszerűsítésére 

Égi kürtzengés és felhőgyűrű Jeruzsálemben? 

Éliás Tibor: BABAVÁRÓ PROGRAM! - MEGMARADÁSUNKÉRT! 
A legerősebb természetes antibiotikum és Nagyanyáink bölcsességei a konyhából! 2. 
Lerántottuk a leplet arról a titkos formuláról, amely eltüntette a ráncokat a sztárok arcáról 
Style Magazin, Faragó Hajnalka magánnyomozása és kontrollja 

Dr. Ilkei Csaba: Akiért a belügyminiszter tűzbe tette a kezét, Bécsből Ausztráliába szökött 
Főmunkatársunk ,,Újságírók, szerkesztők, sajtómunkások" című sorozatának IX. része 

Ekaterina Blinova - Rónaszegi Judit: TÖRI ÓRA: A MOLOTOV - RIBBENTROP-PAKTUM 

Titkos náci bázist fedeztek fel az Antarktiszon! 

Mándoki Andor: Hitlert a háttérhatalom teremtette 

Barangolás Hitler bunkerrendszerében 
Mathaeidesz Konrád helyszíni tudósítása 

Nagy Suzy - Vajó Sándor: Nem lehet integrálni a muszlim migránsokat 

Dr. Szabadi Béla: A "desztalinizációtól" elferdítve, illetve a valóságban LAVRENTYIJ BERIJA élete, szerepe, pere és kivégzése VI. 

Horváth Lajos: Illés Béla megrendszabályozná az irodalmi életet 1957-ben 

Az ördögtől való, sátánista társaság: a szabadkőművesek 
Nagy Nikoletta (Czike László szabadkőműves-kutató nagymester ajánlásával) 

Szlimák Hajnalka: Eltitkolt gyógymódok, például a máj védelmére 
A Leleplező Téli számának tartalmából






Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése