2016. február 7., vasárnap

Városi túlélő


Városi túlélő



2012.09.08. 20:34 Martin Blake


  1. foodstorage.jpgÉlelmiszer felhalmozása:Megfelelő mennyiségű élelmiszer nélkül gyorsan végetérhet a túlélésünkért folytatott küzdelem. Alapvető élelmiszereket (liszt, rizs, bab stb.) nem nehéz tárolni nagyobb mennyiségben sem és néhány óra alatt hetekre elgendő mennyiséget tehetünk el könnyedén. Természetesen ügyeljünk a megfelelő hely kiválasztására, hogy a beázást, napfénytől való felmelegedést stb. kiküszöböljük.
  2.  Élelmiszer tartósítása:Valamelyest az első ponthoz tartozik még egy újabban feledésbe merült technika, az élelmiszertartósítás. A legtöbb élelmiszer ugyanis viszonylag hamar veszít minőségéből, tápértékéből és megromolhat. Némi gyakorlással megtanulhatjuk a befőttkészítés, konzerválás, füstölés, fagyasztás, szárítás stb. trükkjeit, hogy ne vesszen semmi kárba.
  3. Egészségügyi ismeretek: Minden túlélőnek érdemes megtanulnia alapvető dolgokat, pl. az elsősegélynyújtást, szanitációs ismereteket. Tanfolyamok iránt érdemes felkeresni a Vöröskeresztet, a helyi orvost, gyógyszerészt, kórházat, ahol útbaigazíthatnak. Magyaroszágon a jogosítvány megszerzésekor is szükséges egy ilyen tanfolyamot elvégezni, amivel két legyet üthetünk egycsapásra. Időnként frissítsük fel ismereteinket, ami nem csak túléléskor, de a mindennapokban is hasznunkra válhat.
    Itt érdemes még megemlíteni az egészséges életmódra való törekedést is. Egy túlélő esélyeit alapvetően ronthatják a különböző szenvedélyek, elsősorban a dohány és az alkohol. A nyilvánvaló egészségügyi kockázatok mellett fontos szempont az elvonási tünetek is, amely talán a legkevésbé kívánatos esemény lehet, miközben éppen a világ készül összeomlani körülöttünk. Ha nincs pl. cigarettautánpótlás az akadozó áruszállítás miatt, az ember az őrület határára kerülhet, ami megpecsételheti a sorsát.
  4. Kertészkedés: A modern városlakónak kevés lehetősége van kertészkedni hely- és pénzszűke miatt. Mégis, ha megtehetjük, akkor érdemes legalább néhányféle gyümölcsöt, zöldséget termeszteni a kertben, esetleg ládákban a teraszon. Meglepően nagy mennyiséget lehet viszonylag kis helyen termeszteni, a tartósítási ismereteinkkel pedig hosszabb időre is eltehetjük a termést. Ill. mozgásnak, kikapcsolódásnak sem utolsó a kertben tölteni szabadidőnket.
  5. chickencoop.jpegÁllattartás: Ehhez már természetesen több helyre lesz szükségünk, hiszen haszonállatot a fertőzések, élősködők stb. miatt megfelelő távolságban kell tartani a saját szállásunktól. Mégis, ha van rá lehetőség, érdemes elgondolkodni néhány állat beszerzésén, amivel húshoz, tejhez, tojáshoz stb. juthat az ember. Az állatoknak viszont megfelelő mennyiségű takarmányra is szükségük lesz, így ez a lehetőség elsősorban a vidéki, nagyobb kerttel, földdel rendelkezők számára elérhető opció. Saját tapasztalatból kiindulva talán csirkét a legegyszerűbb és legolcsóbb tartani.
  6. Vadászat, halászat: Ha a szabadban kell huzamosabb időt töltenünk, életmentő képesség lehet a vadon élő állatok elejtésének ismerete. A túlélőknek valamivel előnyösebb lehet a csapdakészítés csínjának-bínjának elsajátítása, mert így a vadászattal, halászattal töltött időt másra fordíthatjuk. Mérlegeljünk és tanuljunk legalább néhány alapvető dolgot a témában!
  7. Víztisztítás: Bár ezt a lista elejére kellett volna vennem, de még itt is belefér. Az egyik legfontosabb túlélési "tárgy", amit nem lehet elégszer hangsúlyozni. Élelmiszer nélkül akár napokat, sőt, heteket is kibírhat az ember, de megfelelő mennyiségű és minőségű víz nélkül szinte biztos a gyors halál. Tanuljuk meg a víztisztítás trükkjeit, tároljuk a vizet megfelelő palackokban és készüljünk fel még időben!
  8. Fegyverhasználati ismeretek: Érdemes minden túlélőnek valamilyen fegyvert beszereznie, természetesen a lakóhelyünk törvényeinek betartása mellett (pl. engedélyek beszerzése lehet szükséges). Nem csak lőfegyvert, de kést, vadászcsúzlit, íjat is beszerezhetünk igényeink függvényében. A legfontosabb, hogy magabiztos ismeretekkel rendelkezzünk ha meg kell fogni azt a fegyvert, tartsuk tisztán, jó állapotban, álljanak rendelkezésünkre javítóeszközök, alkatrészek, lőszer stb. is szükség esetén.
  9. Szerszámhasználat: Japánnal foglalkozó cikkemben már érintettem a kérdést, hogy minden túlélőnek érdemes legalább egy alapvető szerszámkészletet tartania otthon. Még ha nem is rendelkezünk barkácsvénával, mindenképpen szánjunk időt legalább az alapvető szerszámkezelési ismeretek megtanulására. A legegyszerűbb szerszámok a kalapács, fűrész, csavarhúzó, különböző (csípő)fogók stb., melyekkel kisebb-nagyobb javítási munkákat végezhetünk el ha úgy hozza a sors.
  10. Energia előállítása: A tűzgyújtástól kezdve az áram előállításán és tárolásán át a különböző üzemanyagok, tüzelőanyagok széleskörű ismerete minden túlélőnek rendkívül fontos. Legalább világításhoz elegendő áramot viszonylag egyszerűen, napelemekkel vagy szélkerékkel is előállíthatunk, pénztárcánk függvényében persze több lehetőség nyílhat meg, akár a teljes energiaellátást is fedezhetjük házilag előállított árammal. Itt jegyzem meg, hogy legalább ennyire fontos szempont a felhasznált energia csökkentése energiatakarékos izzókkal, berendezésekkel, így a rendelkezésre álló árammal többmindent kezdhetünk.
    Sok gáztűzhely átalakítható PB-palackos üzemre is. Megfelelő mennyiségű palackkal akár évekre elegendő tartalékot képezhetünk, hogy ne legyen gond a sütéssel, főzéssel.
    Tüzelőanyagból, üzemanyagból is érdemes valamennyit felhalmozni, hogy megszűnő, akadozó ellátás esetén se fagyjunk meg, vagy "ragadjunk be".
  11. Inflació_utan_1946.jpgÖnvédelmi technikák: Néhány egyszerű fogást már kis gyakorlással is elsajátíthatunk. Persze nem kell mindenkinek Rambó szintig eljutni, de alapvető ismeretekkel már kibújhatunk egy-egy szorult helyzetből. Nézzünk utána, milyen lehetőségek vannak a környéken, tanuljunk és gyakoroljunk be néhány mozdulatot! Ne felejtsük el, hogy egy összeomló gazdasági, társadalmi környezetben a bűnözők, rablók, tolvajok száma is megnő!
  12. Befektetés: Az alapvető túlélési technikák elsajátítása után elgondolkodhatunk a jövőn is. Pl. sok túlélő fektet nemesfémekbe, aranyba, ezüstbe stb., hogy egy esetleges gazdasági válság esetén is megfelelő váltóeszköze legyen. Még ha a pénzt az utcán söprik is, egy aranygyűrű vagy nyaklánc mindig jól jöhet csereberénél.
    Mások ingatlanba fektetnek, hogy ott önfenntartó életre rendezkedhessenek be. Egy megfelelő méretű farmon szinte minden szükségletünket megtermelhetjük magunknak, zöldséget, gyümölcsöt termeszthetünk, állatot tarthatunk. Vegyük számításba igényeinket és kutassunk utána, melyik lehet a számunkra legmegfelelőbb befektetési forma!
Kiegészítenéd még a listát valamivel? Szerinted mik azok a képességek, amik jól jöhetnek túléléskor?






Az EDC-készlet



2012.11.18. 14:13 Martin Blake




edc.jpgA prepping lényege az, hogy mindig, minden esetben próbáljuk maximalizálni a túlélési esélyünket. Reaktív gondolkodásmód helyett proaktívan igyekszünk cselekedni, azaz inkább elkerüljük a bajt ahelyett, hogy a menthetetlent próbáljuk megmenteni. A kulcs tehát az előrelátás, tervezés, amit abban a klasszikusban fogalmaztak meg elődeink, miszerint "Amit ma megtehetsz, ne halaszd holnapra!". Ez mind szépen és jól hangzik, itt a blogban is foglalkoztam már sokféle módszerrel, hogyan tárolhatunk vizet vagy élelmiszertpéldául, rosszabb időkre.
Nem szabad viszont megfeledkezni arról sem, hogy legtöbbünk nem otthon tölti a nap 24 óráját, hanem munkába, iskolába járunk, utazunk stb., tehát nincs mindig kéznél a túlélőzsákunk vagy más fontos felszerelésünk, amivel könnyebben átvészelhetnénk egy esetleges katasztrófát. Ha otthon ér minket a baj és fel vagyunk készülve, akkor minimalizálhatjuk a stresszt és a károkat, hiszen kéznél van minden szükséges eszköz, elegendő élelemmel, vízzel, stb.-vel rendelkezünk. De mi van, ha éppen munka közben remeg meg a föld, robban fel a közeli gyár, törnek ki zavargások? Mit tehetünk, hogy csökkentsük a különböző kockázatokat, növeljük a túlélési esélyeinket? Ebben a cikkben ezekre a kérdésekre keresem a választ, az EDC-ről lesz most szó.
EDC, azaz Every Day Carry, nyers fordításban "mindennap hordozott (valami)", tehát olyan dolgok összessége, amiket mindig magunknál tartunk. Mindenki látott már női táskát, amiben aztán minden van: a zsepitől kezdve a rúzson át a kézkrémig minden, és még attól is több. Na, valami ilyesmiről szól az EDC is, természetesen a túlélésre kihegyezve. A nő azért tart magánál egy tükröt, hogy megigazítsa a sminkjét (gondolom) napközben, de mire is lehet még jó egy tükör? Például a napfényt ráirányíthatjuk egy adott pontra vele, azaz jelzőeszközként szolgálhat. 
Hogyan jelezzünk a tükörrel?
A tükröt tartsuk egyik kezünkkel közel az arcunkhoz (a tükröződő felével kifelé), majd a kinyújtott, másik karunk felé célozzuk a napsugarat. Mutassunk egy V-t a mutató- és középső ujjunkkal a kinyújtott kezünkön, majd célozzunk a kívánt irányba. A kinyújtott karunk fel-le mozgatásával villogó jelet küldhetünk, ami jobban észrevehető (de használhatjuk pl. Morze-jelek küldésére is). A képen egy átfúrt tükör látható, amit direkt erre a célra készítettek, a hagyományos (lyuk nélküli) kézitükröt úgy tartsuk, hogy felette nézzünk át a cél irányába (tehát nagyjából az orrunk elé tartva).
signalmirror_1.jpg
Talán érthető, mire akarok kilyukadni: a minden nap magunkkal vitt hátizsák, táska tartalma életmentő lehet számunkra, ezért érdemes megfontolni, mit is pakoljunk bele a "kötelezőkön" felül. Mint minden esetben, ezúttal sincs egyetlen, kizárólagos válasz, az igényeknek, lehetőségeknek és várható eseményeknek megfelelően érdemes az aznapi készletet összeállítani. Azaz egy-két dolog mégiscsak van talán, amit mindenkinek érdemes magánál tartania minden esetben: egy többfunkciós bicskát és vizet például.
Az EDC tartalmazhatja:
 - Többfunkciós bicska (svájcibicska)
 - Magas energiatartalmú élelmiszer, egy palack víz
 - Karóra
 - Zseblámpa (kapható belőle mini verzió is, kulcstartóként)
 - Síp, mini személyi riasztó (jelzéshez)
 - Mobiltelefon, egyéb kütyük (pl. GPS a pozíciónk lekéréséhez, rádió)
 - Zsebtérkép
 - Toll, ceruza, jegyzettömb
 - Gyufa, öngyújtó
 - Gyógyszerek (különösen azoknak, akik rendszeresen szedik - legyen mindig elegendő és egy kicsit több)
 - Elsősegély-dobozka (sebtapasz, kötszer stb.)
 - Paracord karkötő (ejtőernyős zsinór)
 - Textil zsebkendő vagy hasonló rongy
 - Kulcscsomó, mindenféle aprósággal kiegészítve: mini elemlámpa, körömcsipesz stb.
 - Kesztyű (bőr, gumi, munkás vagy másmilyen)
 - Paprikaspray, elektromos sokkoló *
 - Önvédelmi fegyver, lőszer *
* a mindenkori jogi szabályozásnak megfelelően!
Autós EDC
carboot.jpgElőfordulhat, hogy huzamosabb ideig kell autónkban maradnunk (pl. nagyobb balesetnél az autópályán; hótorlasz esetén). Nagyobb mennyiségű és többféle felszerelést tarthatunk magunknál. Ennek egy része kötelező is, pl. az elsősegélydoboz, de sok más, célszerű eszközt is bepakolhatunk a csomagtartóba. Kezdve természetesen a vízzel és némi élelmiszerrel. Most, a tél beköszöntekor érdemes hangsúlyozni a pokrócot, takarót, ami különösen fontos lehet, ha valahol elakadnánk. Mindig jól jöhet, ha van nálunk valamennyi extra üzemanyag szükség esetére. Egyéb dolgokat is bepakolhatunk:
Biztonságunk érdekében
  • Esernyőt, esőkabátot
  • Láthatósági mellényt
  • Bakancsot, zoknit, fehérneműt, nadrágot, pólót stb.
  • Kesztyűt, pormaszkot
  • Elsősegélydobozt
Szerszámokat
  • Kalapácsot, feszítővasat, csavarhúzót, fűrészt stb.
  • Pótalkatrészeket a kocsihoz (izzót, pótkereket stb.)
  • Ragasztószalagot, kötelet
  • Kisméretű porraloltót
Szabadban alváshoz
  • Polietilén hálózsákot (kb. egy tenyérnyi helyet foglal csak)
  • Pokrócot, takarót
  • Kempingfőzőt vagy kisméretű edényt vízforraláshoz (extra vizet is esetleg)
  • Személyi higiéniai termékeket (toalettpapír, papírzsebkendő, kézfertőtlenítő gél, női termékek stb.)
Te mit hordasz mindig magaddal, hogyan állítottad össze az EDC-készletedet? Hiányolsz valamit a fenti listáról? A kommentekben megírhatod!



10 fontos teendő



2012.02.05. 20:27 Martin Blake


Biztos vagyok benne, hogy sokan közületek semmilyen módon nem készültek fel egy esetleges rossz szcenárióra. Nincs ezzel semmi baj, mondhatni ez a normális, hiszen a legtöbbünk dolgozik, fizetést kap érte, aztán a boltban levásárolja azt. Ez így megy napról-napra: reggel megvesszük a friss kiflit, munka után pedig vásárolunk egy kis felvágottat, sört, ezt-azt. Hétvégén esetleg rendezünk egy nagybevásárlást, amikor beszerezzük a mosóport, szappant, hosszabban elálló élelmiszert. Ez tehát az első posztban jelzett idilli állapot, a hétköznapi városi ember rutinja. Gond egy szál sem, hiszen a hipermarket és a sarki közért mindig nyitva van, ha valamit kifelejtettünk volna, akkor csak leugrunk érte. Vagy másnap vesszük meg, ha lustábbak vagyunk.
Azonban a mai nap különleges. Megtörtént a külföldön SHTF-nek nevezett szituáció (shit hits the fan - azaz amikor "szar kerül a ventillátorba"). A boltok, üzletek, pékségek mind zárva, a csapból nem folyik a víz...
Na de tekerjük vissza az idő kerekét, legyen még csak tegnap. Mi az a 10 fontos alapanyag, amit mindenképpen érdemes lenne beszerezni a szupermarketből BAK előtt ("beüt a krach")? Összeírtam néhány ötletet, ami közel sem ad egy teljes listát, de jó kiindulási pont lehet kezdő túlélőknek.
1. Vásárolj 10 kg fehér vagy barna rizst és 10 kg (vetemény)babot! A fehér rizsnek jobb a tápértéke, míg a barna tovább áll el - válaszd ki melyik szimpatikus a számodra (esetleg vegyél fele-fele arányban).
Sugar66.jpg2. Ha már ott vagy, vegyél további 3 kg babot további fajtákból, 3 kg cukrot, 3 kg jódozott sót, 5 l (olíva)olajat, 5 kg zabdarát, 5 kg lisztet és kukoricadarát!
3. Továbbhaladva a sorokon, vegyél 20 doboz különböző konzervet alapvető hal- és húskészítményekből, pl. tonhal, löncshús, lazac stb. Fontos, hogy olyan élelmiszereket válogass össze, amiket hétköznap is szoktál enni, ne BAK esetén kelljen hozzászoknod új ízekhez, illatokhoz - akkor lesz éppen elég bajod enélkül is!
4. Ugyanitt vegyél további 20 dobozzal gyümölcsből (pl. barack, alma, körte) és 20 dobozzal zöldségből (pl. kukorica, borsó) is! Hasonlóan az előzőhöz, itt is fontos, hogy ne sokkold magad egzotikus, új ízekkel, hanem a megszokottakat válaszd!
5. Mogyorókrém. Rengeteg kalóriát tartalmaz és finom is, vegyél néhány üveggel belőle!
6. Italokból érdemes valamilyen vitaminos (vagy izotóniás) készítményt választani. Nézz körül a választékot illetően és vásárolj belőle olyan 50 dobozzal! Ez fedezni fogja a vitaminszükségleted a következő napokban.
7. Ha már ásványi anyagok: vásárolj be vitaminokból és ásványi anyagokból! Ezeket érdemes tablettás formában beszerezni a könnyű tárolhatóság miatt.
Water_Bottle.jpg8. A következő fontos dolog a víztároló: vegyél néhány (4-5) darab 5 literes víztároló flakont! Mihelyst hazaérsz, rögtön töltsd fel csapvízzel őket! Tárold hűvös, fénytől védett helyen a palackokat.
9. Országonként változó a fegyverek szabályozásának kérdése, nálunk Angliában egy kicsit nehezebb hozzájutni. Magyarországon relatíve egyszerűen beszerezhetőek pl. a gázpisztolyok, riasztófegyverek, amik elégségesnek minősülhetnek egy kezdőszetbben, mint elsődleges védelmi eszközök. Ha pedig már van fegyvered (és megfelelő engedélyed hozzá), akkor vásárolj hozzá elegendő lőszert, tisztítókészletet.
10. Az alapkészlet további fontos tartozékai: elemlámpa extra elemekkel és izzóval, néhány doboz gyufa (a nagyobb, gázgyújtó gyufa jobb), öngyújtó, erős kés (esetleg multifunkciós), nőknek higiéniai termékek.
Mindent jelölj meg dátummal, használd el őket folyamatosan és "vetésforgóban" cseréld újakra. Az ételek megromolhatnak, az elemek lemerülhetnek, minden felett eljár az idő, így ezt érdemes időnként ellenőrizni.
Te mit adnál még a kezdőlistához?




A rejtekhely




2013.01.06. 14:25 Martin Blake



A preppereknek két fő veszélyforrással kell számolniuk, ha a felszerelésük biztonságáról van szó. A felhalmozott készlet odaveszhet önhibájukon kívül (megromolhat, megsemmisülhet), vagy külső tényező miatt (lopás, rablás). Ebből kifolyólag minden komoly preppernek érdemes elgondolkodnia rejtekhely(ek) létrehozásán. Alapvetően kétféle típusról beszélhetünk: elérhető és távoli rejtekhelyről.
Az elérhető rejtekhely
Viszonylag egyszerűen hozzáférhető helyekről van itt szó: szekrény, alagsor, pince, garázs, esetleg a padlóban található titkos rekesz, a lehetőségek igen változatosak. Ezeket a rejtekhelyeket a hétköznapi értelemben vett biztonsági megoldásaink védik, leginkább pedig az, hogy nem beszélünk róluk. ;) Ahogy a nevük is mutatja, ezek könnyen elérhető pakkok, amiket viszonylag könnyen rotálhatunk, frissíthetünk, amikor szükséges.
priesthole.jpgAz elérhető rejtekhelyen tárolt felszerelés állhat néhány egyszerű dologból, mint pl. víz, élelmiszer, a polcon, dobozokban, csak erre a célra tartva. Érdemes elkülöníteni vagy szükség esetén lezárni (pl. alagsori biciklitárolóban elhelyezett dobozt), hogy egyrészt ne járjon rá a családunk ("csak két elemet veszek ki belőle"), másrészt a nálunk vendégeskedők ne fedezzék fel akaratlanul is a csomagot.
Megfontolandó a teljesen eldugott készlet is: ha betévedne hozzánk egy zombi távollétünkben és kifosztaná a raktárunkat, akkor a rejtekhelyen tárolt készlet segíthet a túlélésben. Mire gondolok? Pl. a feljebb említett, padló alatti titkos rekeszre, egy könnyen kibontható fal mögötti rejtekhelyre, "a megfelelő könyv kiemelésekor kinyíló bunkerajtó rejtette támaszpontra".
Nyilvánvaló hátrányuk, hogy - hasonlóan a normál készlethez - helyhez kötöttek. Ha krach esetén el kellene hagyni otthonunkat, akkor nem sokat ér az eresz alá rejtett túlélőkészlet. Ekkor jön képbe a távoli rejtekhely.
Távoli rejtekhely
Ha el kell hagyni otthonunkat, útközben szükségünk lehet a felszerelésünk pótlására. Bár valószínűleg nálunk van a túlélőzsákunk, de mindig jól jöhet némi extra készlet ebből-abból. Egy távoli rejtekhelyen tárolt túlélőpakkal pótolhatjuk a hiányzó dolgokat.
treasure.jpgIgen kedvelt megoldás például amenedékhelyünk felé vezető úton (pontosabban annak közelében) elrejtett pakk(ok). Gebasz esetén talán gyalog kell megtenni azt a pár(tíz) kilométernyi távot, de útközben igen hasznos, akár életmentő lehet felfrissülni az egyik pakk felhasználásával. Félúton a menedékhely felé elásott kincsesládikánk vizet, élelmiszert, kötszereket vagy más hasznos dolgot nyújthat számunkra szükség esetén.
Szemben az elérhető rejtekhelyekkel, a messzebb elhelyezett pakkok kevésbé tarthatóak szem előtt, így elrejtésükre különös figyelmet kell szentelni. Használhatjuk egy fa odvát, fellógathatjuk a csomagot egy sziklaoldalra, kövek közé rejthetjük, de a legelterjedtebb (és talán legbiztonságosabb) megoldás az elásás. Utóbbinál vegyük figyelembe, hogy ne legyen se túl mélyen, se túl közel a felszínhez a pakkunk. SHTF-nél nem akarjuk majd a fél napunkat azzal tölteni, hogy a bicskánkkal kétméteres gödröt kelljen ásnunk. Egy falevelek alá, néhány centis földdel beterített pakkot pedig nagy valószínűséggel megtalál valaki, esetleg egy állat ássa ki. Általában 30-50 centis mélységről beszélhetünk tehát, mint ideális eset.
Hogyan építsük meg, milyen anyagból álljon a rejtekhely?
Nincs általános érvényű szabály a rejtekhely fizikai tulajdonságaira vonatkozóan, de néhány dolgot figyelembevéve találhatunk némi fogódzkodót. A legfontosabb a beázás elleni védelem. Bármilyen is legyen a rejtekhelyünk, ha víz éri a felszerelést, az egész használhatatlanná válik. Fordítsuk tehát a legnagyobb figyelmet a megfelelő szigetelésre. Általában 1-2 évre előre tervezünk, a pakkban található víznek, élelmiszernek is ennyit kell kibírnia.
pvcpipe.jpgA rejtekhely lehet egy kevésbé szem előtt lévő helyen található faházikó, de akár egy földbe süllyesztett nagyobb konténer vagy tartály, hordó is. A legelterjedtebb mai megoldás a PVC-csőből készített pakk. Ennek lényege, hogy egy 110 millis, 1 méter hosszú (persze, kinek mekkora a szimpatikus, olyat választ) csőbe helyezzük el a készletet, majd mindkét végét alaposan lezárjuk, leszigeteljük. A csövet ezután függőleges helyzetben elássuk, hogy később könnyebb legyen kiásni, kihúzni. Ha egy erősebb zsákba helyezzük a pakkunkat, akkor kiásáskor elég csak a fedelet takaró földet eltávolítani, majd a fedél eltávolítása után egyszerűen kihúzható a cső tartalma, rengeteg időt és energiát megspórolva nekünk.
Hol helyezzük el a pakkot?
A távoli rejtekhelyek ideális esetben a lakóhelyünkhöz közel találhatóak, így könnyen elérhető a tartalmuk. Mit sem ér egy minden földi jóval megtömött hordó, ha 300 kilométert kell érte gyalogolni?!  Törekedjünk tehát egy gyalog is könnyen elérhető, de kevésbé "zajos" környéken elhelyezni a csomagot. Azért is fontos kiemelni a megközelítés módját, mert SHTF esetén feltűnő lehet egy terepjáróval rallyzó emberke a semmi közepén, míg egy éjjel, csendben lopózó párost nehezebben szúrnak ki a zombik.
Figyeljünk még arra, hogy földbe süllyesztett megoldásoknál kerüljük az ösvényeket, utakat, ill. megfelelő erősségű legyen a rejtekhely fedele. Erre azért van szükség, mert elkerülhetetlen az, hogy valaki, esetleg egy nagyobb állat rálépjen a kincsesládikóra és ha beszakad, akkor megette a fene az egészet. A rejtekhelyünk közelében elrejtett kisebb ásó vagy hasonló eszköz segítségével hamarabb kiáshatjuk a portékát. Persze, az ásót ne ássuk el, értitek. :D
Hogyan találjuk meg a rejtekhelyet?
A legjobb megoldás itt is a titokban tartás, ennek legjobb módja pedig a fejünk. Magyarul, emlékszünk pontosan, hogy hova rejtettünk el pakkokat. Érdemes magánterületben gondolkodni, ahol kisebb valószínűséggel bukkan rá valaki, mint valahol közterületen.
Szokták még javasolni, hogy valamilyen jelölést alkalmazzunk, pl. festést egy közeli fa oldalán, halmokba rakott köveket stb. Vegyük figyelembe azonban, hogy ezek mind lekophatnak, eltűnhetnek.
map.jpgMegjegyezhetjük a GPS-koordinátákat - de ki tudja, hogy fog-e az működni SHTF esetén? Vagy maradhatunk a hagyományos módszernél, egy térképen bejelöljük a helyet. Esetleg annyival bonyolíthatjuk a dolgot, hogy a térképen nem a pontos helyszínt karikázzuk be, hanem valamilyen egyszerű kódolással "eltoljuk" azt. Pl. amelyik évben születtünk, annyi méter északra, vagy hasonló. Így ha idegen kézbe kerülne a pakkok helyszíneiről készült térkép, akkor a rablók a rossz helyen fogják megtúrni a földet. Egyébként ez remek móka is, egy kis kirándulással egybekötött kincsesládikó-elrejtés. (Erről jut eszembe, ha valaki még nem hallott volna a geocachingről, ami Magyarországon is népszerű, többezer ládikó várja, hogy felfedezzék őket. Ezek persze nem túlélőcsomagok, csak eszembe jutott)
Mi legyen benne?
A rejtekhely kapacitásának függvényében természetesen igen változatos lehet a tárolható felszerelés mennyisége. Egy elásott hajókonténerben hónapokra elegendő ellátmány tartható, míg egy alkarnyi hosszú PVC-csőben csak a legfontosabb (avagy igazi) túlélőeszközök. Csak néhány fontos pontot említek meg a következő listában.
  • Víz, víztisztító eszközök: egy palack víz egy PVC-pakkban, némi klórtablettával kiegészítve, például.
  • Élelmiszer: néhány konzerv, energiaszelet. Ide tartozhat még valamilyen vadászásra, halászásra alkalmas eszköz is, de jól jöhet egy kis fémedény is ivásra, főzésre. Figyeljünk a szavatossági időre.
  • Tűzgyújtó eszközök
  • Lámpa, elemek
  • Sátor, ponyva, hálózsák, ruhák (zokni!), esetleg egy pár cipő, stb.
  • Egészségügyi felszerelés: elsősorban kötszerek, sebtapasz, fertőtlenítő - a rejtekhely megközelítésekor, vagy a menedékhelyre utazás közben megsérülhetünk. Gyógyszerek, női dolgok, szappan, fogkefe stb.
  • Kés, bozótvágó, fegyverek, lőszerek, íj, vesszők stb.
  • Kommunikációs eszközök: rádió (akár adó-vevő is)
  • Játékok: ha nem maradt semmink, a gyereket egy pöttyös labda is megnyugtathatja útközben.
  • Csereeszközök: sok helyütt említik, hogy készpénzt, aranyat, ezüstöt, alkoholt, cigarettát vagy hasonló tárgyakat is elhelyeznek a csomagban, hogyelcserélhessék majd őket. Ez remek gondolat, de túlzásokba ne essünk, és ne ássunk el egy hordó Heinekent, mint túlélőpakkot. Bár kitudja? Egy kis üveg tömény szesz viszont jó fertőtlenítő is lehet. ;)
A fenti lista persze csak útmutató, szokás szerint. A rejtekhely méretének, elhelyezkedésének és persze igényeink függvényében a tartalom egyénre szabható. Ökölszabályként elmondható, hogy a rejtekhelyen tárolt eszközök már közelebb állnak a "túlélő üzemmódhoz", mint a valamivel "kényelmesebb" városi SHTF-szituációhoz, így azok tartalmát is ennek megfelelően érdemes összeállítani. Fókuszáljunk tehát az igénytelen, sokáig használható, egyszerű és életmentő dolgokra, mintsem vécépapírra vagy hasonló luxustermékekre. Különösen igaz ez a kisebb méretű, mikro rejtekhelyekre, ahol limitált a tárolható mennyiség.




A prepper házipatika


2012.10.02. 20:56 Martin Blake


bogyok.jpgSelco az egészségügyben dolgozott a délszláv háború kitörésekor, ígybeszámolójának egyik fontos pontja volt a rendszer összeomlásának bemutatása. Már az első hetekben gyakorlatilag megszűnt az ellátás, a kórházak felszerelés és személyzet nélkül maradtak - ahogy az átlagember is hasonló sorsra juthat ha nem készül fel időben néhány alapvető gyógyszer, készítmény beszerzésével, ill. ha nincs elegendő ismerete az otthoni gyógyászat terén. A patikában vény nélkül kapható gyógyszerek mellett érdemes lehet beszerezni egy elsősegély dobozt, de hasznos lehet még a gyógynövények ismerete és egy elsősegélynyújtó tanfolyam is.
Alapvető gyógyszerek
Általában tudjuk, hogy mely készítmények váltak be a leginkább megfázáskor, melyik a számunkra leghatékonyabb lázcsillapító vagy görcsoldó szer. Mielőtt részletesebben belemennénk, meg kell jegyezni, hogy minden gyógyszer egyben méreg is lehet, ha nem megfelelően alkalmazzuk, tároljuk stb. Elsősorban a gyerekekre kell ügyelni, számukra mindig elérhetetlen helyen kell lennie a házipatikánknak (célszerűen egy magas polc tetején, zárható dobozban)! Ha egy helyen tároljuk a gyógyszereinket, akkor időt és pénzt spórolhatunk, mert a lejárt készítményeket egyből kiszúrhatjuk és pótolhatjuk. Hasonlóan a többi felszereléshez, a gyógyszerkészletünket is apránként beszerezve érdemes feltölteni.
Láz- és fájdalomcsillapító
Fontos, hogy két különböző hatóanyagú szert tartsunk otthon (értelemszerűen arra az esetre, ha az egyik csődöt mondana). A hatóanyagot azért fontos kiemelni, mert sok különböző készítményben a hatóanyag ugyanaz, csak éppen a termék neve más (ez az árukban is megmutatkozhat persze). A mennyiség is eltérhet, így amiből elég egy pirula, a másikból talán kettő kell majd ugyanazon hatás eléréséhez - nézzünk utána, olvassuk el a tájékoztatót használat előtt és kérdezzük meg kezelőrvosunkat, gyógyszerészünket. :) Gyerekeknek kúp, szirup vagy porrá tört tabletta is megoldás lehet, ha még nem tudná bevenni a gyógyszert.
Készítmények (a teljesség igénye nélkül): Panadol filmtabletta, Paracetamol BP 500 mg tabletta, Saridon tabletta, Advil tabletta.
Hasmenés elleni szer vagy enyhe hashajtó
Az ún. széntablettát szokás alkalmazni hasmenés esetén, mely aktív szén segítségével köti meg és hatástalanítja a bélrendszerbe került káros anyagokat. Becslések szerint minden ötödik felnőtt szenved székrekedéstől, amire pedig hashajtó szert lehet alkalmazni.
Készítmények hasmenés ellen: Carbo activatus 125 mg tabletta, Imodium kapszula, a hasmenés okozta folyadékveszteség pótlása Normolyt porral
Készítmények hashajtásra: Guttalax cseppek, Laxygal csepp, Darmol drazsé, Stadalax drazsé, Laxbene filmtabletta
Görcsoldó
Különösen nőknek lehet hasznos, menstruációs fájdalmak, görcsök enyhítésére. Epeeredetű megbetegedések görcsei és húgyúti eredetű simaizomgörcsök okozhatnak még problémát.
Készítmények: Algoflex M (kifejezetten menstruációs fájdalmakra), Quarelin, Paniverin tabletta
Rovarcsípésre, kisebb égésre gél vagy spray - kalcium
A kalcium nagyon fontos ásványi anyag. Hiányában egyebek között fokozódik a szövetek gyulladásra való hajlama és fokozódnak az allergiás reakciók. Pl. kalcium pezsgőtabletta a csípések kiegészítő kezelésében lehet hasznos.
Készítmények: Calcium-Sandoz pezsgőtabletta, Calcium Pharmavit 500 mg pezsgőtabletta, Claritine akut tabletta, Lorano tabletta
Hűsítésre használhatunk sprayt, Fenistil géllel a csípés, csalánkiütés, viszketés kellemetlenségei csillapíthatóak. Naksol spray, Pantenol spray ismertek még ebben a kategóriában.
Orrcsepp, orrspray
Az orrcseppek csökkentik az orrfolyást, csökkentik a középfülgyulladás, arcüreggyulladás kialakulásának esélyét. Gyerekeknél szükség lehet orrszívó készülékre is.
Köptető, hurutoldó
Sűrű nyákképződés esetén használhatóak ezek a szerek. Gyerekkorban igen gyakori betegségek, ezért érdemes a szülőknek beszerezni.
Ha el kell hagynunk lakhelyünket, szükség lehet az alábbiakra:
  • Szúnyog, kullancs, rovarok elleni szerek
  • Fényvédő krém, naptej
  • Hányinger, hányás elleni szerKészítmények: Daedalon tabletta, Daedalon végbélkúp
  • Rendszeresen szedett gyógyszerek
Emellett még érdemes beszerezni a következőket:
  • Hőmérő (lázmérő)
  • Olló, csipesz, kötszerek
    Sebek ellátásához, kullancsok kiszedéséhez.
    Készítmények: Betadine kenõcs (fertőtlenítő), Hyperol tabletta

Elsősegély doboz
firstaidkit.jpgAutósok már valószínűleg ismerik, de az elmúlt időszakban gyakrabban hallhattak mások is erről a dobozkáról. Néhány hónapja ugyanis vásárlási pánikbontakozott ki egy pletyka miatt, miszerint a rendőrök fokozottan ellenőrzik és büntetik a megfelelő elsősegély dobozzal nem rendelkező autósokat. A balhé ugyan lecsillapodott, de láthattuk milyen gyorsan elfogynak a készletek baj esetén. Érdemes tehát még időben szert tenni egy ilyenre.
De mi is van benne? Egy 1990-es rendelet írja elő a tartalmát, aminek segítségével kisebb baleseteket, sérüléseket láthatnak el az autósok (és mások persze) a mentő vagy orvos kiérkezéséig. A lista egészen pontosan a következőkből áll személygépkocsik esetén:
  1. steril gyorskötöző pólya (10 cm × 5 m): 4 db
  2. steril gyorskötöző pólya (5 cm × 5 m): 2 db
  3. steril mull-lap (6 × 6 cm/100 lap): 2 db
  4. egyenként csomagolt vágott mullpólya (10 × 5 m): 4 db
  5. steril mull-lap (50 cm × 80 cm): 3 db
  6. kéztisztító/fertőtlenítő lap: 4 db
  7. fóliakesztyű: 1 pár
  8. háromszögletű kendő 2 db
  9. biztosítótű (40 mm-es): 4 db
  10. ragtapasz (1,25 cm × 5 m): 1 tekercs
  11. olló (rozsdamentes acélból, 110–150 mm-es): 1 db
  12. polividonum jodatum hatóanyag tartalmú sebfertőtlenítő oldat (30 ml): 1 db
  13. sebtapasz vágható (6 × 10 cm): 2 db
  14. higiénikus arcmaszk (lélegeztetéshez): 1 db
  15. gumis rögzítésű sebészeti szájmaszk: 1 db
  16. elsősegélynyújtás képekben: 1 db
  17. tartalomjegyzék: 1 db
A fentiek segítségével magunk is összeállíthatunk egy megfelelő elsősegély dobozt, de vásárolhatunk készen is kisebb-nagyobb csomagokat. BOB-unkba tehetünk pl. egy kisebb dobozkát a legszükségesebb dolgokból, míg otthonra egy teljesebb pakkot készíthetünk igény szerint.
Gyógynövények
Mindazon növényeket értjük ezalatt, amelyeknek valamelyik részét a bennük lévő hatóanyagok miatt gyógyászati célokra használjuk. Az emberek régesrégen szinte mindent növényekkel gyógyítottak, vannak vadon termő és termesztett fajok is. Először a rómaiak termesztettek ilyeneket, de már az egyiptomiak is ismerték többszáz növény gyógyhatását. Számos módja van a hatóanyag kinyerésének, sokszor teát főznek a növény bizonyos részeiből (pl. virágából). Ha valami oknál fogva nem állnának rendelkezésünkre a szokásos gyógyszereink, akkor a hagyományos gyógynövények és azok felhasználási ismerete jó szolgálatot tehet. Még ma nézzünk körül a ház körül a kertben, a közeli erdőben vagy mezőn, hogy milyen növényeket találunk, milyen betegségeket gyógyíthatunk velük, hátha egyszer még hasznát vehetjük a tudásnak. Érdemes egynapi gyalogláson belüli területeket feltérképezni, hogy szükség esetén időben, üzemanyag használata nélkül is beszerezhessük őket. A gyógynövények jól jöhetnek egy-egy kisebb betegség leküzdésekor vagy annak megelőzésére (de a "rendes" gyógyszert nem helyettesítik). Megtaníthatnak bennünket arra, hogy nem kell rögtön a gyógyszerhez nyúlni ha fáj a fejünk, hanem ihatunk helyette például egy gyógynövényes teát. Néhány ismertebb gyógynövény:
Kamilla
kamilla.jpgA házi patika alapja, az egyik legismertebb gyógynövény. Szapora, könnyen terjeszkedő növény, könnyű meghonosítani akár a saját kertünkben is. Használhatjuk izzasztóteaként láz esetén, nyugtatóként, gyomorgörcs vagy gyomorfájdalom kezelésére, gyulladások csillapítására. Használhatjuk még hajmosásra is, erősíti a hajhagymákat és élénkíti a fejbőrt. A kamilla virágából teát főzhetünk.
Csalán
Szintén nagyon könnyen szaporodó növény, amit mindenki már gyerekkorától ismer, hiszen levelei megcsípik az ember bőrét, ami eléggé fájhat. Termeszteni nem ajánlatos, mert rendkívül nehéz kiirtani később a kúszógyökerei miatt. A csalánt teaként és borogatásként egyaránt használják. Hatásos izom és ízületi megbetegedések ellen, sokszor javasolják reumások részére. Ajánlatos vérszegényeknek és sápadtaknak fogyasztani. A cukorbaj elleni és vértisztító teák fontos alkotórésze. Nem utolsósorban felhasználása javallott vesebetegek számára is.
Cickafark
Fehér, sárga vagy ritkábban pirosas tenyérvirágú növény, melynek virágfejéből ízletes tea készíthető. Leginkább nyirkos, erdős helyeken fordul elő a szabadban. A cickafark igen sokrétű felhasználása köztudott. Alkalmazhatjuk görcsös gyomor- és bélbajoknál. A tavaszi vértisztító teák egyik legfontosabb alkotórészét képezi. Ajánlott lábadozó és vérszegény betegek részére, illetve gyakran segít nőknek az erős havi vérzés csillapításában és görcsoldásában. Gyakori orrvérzéses egyéneknél teaként és akár borogatásként is régi gyógymód.
Citromfű
citromfu2.jpgVirágai nem mondhatók mutatósnak, ellenben kellemes, citromra emlékeztető illata van. Teája idegerősítő, nyugtató hatású, sokszor ajánlják álmatlanság ellen is. Az agyra élénkítő, serkentő hatással van. Rendkívül hatékony gyógyszer lehet fejfájás és migrén ellen a rendszeres fogyasztása. De nemcsak fejfájásnál, hanem fog- és fülfájásnál is üdvös lehet. A régiek szerint nőknél beválik sápadtság és ideges szívdobogás ellen is.
Ha másra nem, arra biztosan használhatjuk kertünkben, hogy kevesebb szúnyog látogassa meg lakásunkat, tudniillik illatával elűzi a kis bogarakat, amennyiben ablak alá vagy ajtó elé ültetjük. Igazi csodaszer.
Fehér üröm
Akár 1 méter magasra megnövő, ezüstösfehér levelű növény. Leginkább parlagon, irtásokon, napos, száraz helyeken fordul elő. Teája kitűnő étvágygerjesztő, emésztést segítő. Használják vizelethajtóként és gyomorbaj orvoslására. Borogatás formájában álmatlanság ellen továbbá reumásoknak javasolják. Megbízható segítség lehet rendellenes emésztésnél és lázcsökkentéskor. Egyszer-kétszer gyógyszerként használva egyáltalán nem ártalmas, azonban állandó fogyasztása károsíthatja szervezetünket.
Fontos!Nem vagyok sem orvos, sem gyógyszerész, ezért a fenti listát ne tekintsétek kimerítőnek vagy pontosnak! Eggyel lejjebb van egy nagyon jó link egy igen részletes útmutatóhoz gyógyszerek terén, amit ajánlanék. Emellett pedig természetesen azt, hogy a legjobb felkészüléshezmindenképpen kérjétek ki szakember véleményét a gyógyszerekről, tárolásukról stb.! Minden, a cikkben szereplő gondolat ezúttal is csak gondolatébresztő, hogy még időben, kényelmesen összeállíthasd a saját házipatikádat rosszabb időkre, ne az utolsó utáni pillanatban kapkodj. :)
Egy igen részletes útmutató házipatika összeállításához: http://www.gyogyszer.hu/admin/upload/hasznos/hazipatika.pdf


Ú T M U T A T Ó
A
HÁZIPATIKA
ÖSSZEÁLLÍTÁSÁHOZ


1. Fájdalom-, lázcsillapítók
1. Paracetamol és kombínációi
Általános ismertetés: a parecatamol fájdalom- és lázcsillapító hatóanyag, gyulladáscsökkentő hatása azonban – szemben az ún. nemszteroid gyulladásgátlókkal - gyakorlati szempontból jelentéktelen.
Javallatok: paracetamol tartalmú gyógyszerek fejfájás, migrén, hátfájás, reumás- és izomfájdalom, neuralgia, fogfájás és menstruációs fájdalom esetén javalltak tüneti kezelésre. Enyhítik a meghűlés, az influenza, a torokfájás okozta rossz közérzetet és csökkentik a lázat.
Fontos tudnivalók: a fennálló májkárosodás (egyebek között alkoholos eredetű), illetvem súlyosabb alultápláltság esetén fokozott a komoly, adott esetben életveszélyes májkárosodás kialakulásának kockázata, amelynek tünetei az alkalmazást követő 48-72 órában jelentkeznek. A paracetamol átjut az anyatejbe. Terhesség és szoptatás alatt csak orvosi javaslattal, a lehető
legrövidebb ideig használható.
Készítmények: Panadol filmtabletta (Soluble, Rapide, Extra, Ultra), Panadol Baby és Infant szuszpenzió, Rubophen szirup, 500 mg tabletta, 125 mg végbélkúp gyermekeknek, Efferalgan szirup gyermekeknek, 500 mg pezsgőtabletta, Efferalgan paracetamol 500 mg, Ben-U-Ron tbl,
Ben-U-Ron szirup, Mexalen tbl, Mexalen kúp, Novopyrin filmtabletta, Coldrex tabletta , Coldrex por forró italhoz, Fervex granulátum oldathoz( felnőtteknek, gyerekeknek),Grippostad C kapszula, Grippostad por oldathoz, Neo-Citran por oldathoz ( felnőtteknek, gyerekeknek), Paracetamol BP 500 mg tabletta, Rhinoval C pezsgőtabletta, Saridon tabletta, Miralgin tabletta
2.Ibuprofen
Általános ismertetés: az ibuprofen az ún. nemszteroid gyulladásgátló hatóanyagok közé tartozik; fájdalom- és lázcsillapító, valamint gyulladásgátló hatása van. Elsősorban gyulladásos eredetű fájdalmak, valamint lázas állapotok tüneti kezelésére célszerű alkalmazni
Javallatok: menstruációs eredetű fájdalmak, fogfájás, izom- és ízületi fájdalmak, fejfájás, megfázásos és influenzás tünetek, hátfájás.
Fontos tudnivalók: gyomor- bélrendszeri fekélyek (mint minden nemszteroid gyulladásgátló esetében), terhesség és szoptatás, valamint 12 éves életkor alatt ellenjavallt. Idősek esetében fokozott óvatosság szükséges.
Készítmények: Advil 200 mg tabletta Advil Ultra lágyzselatin kapszula, Ibuhexal retard tabletta,Ibuprofen Polfa drazsé, Nurofen (200, 400 mg, Forte) drazsé, szuszpenzió gyermekeknek, Solpaflex 300 mg retard kapszula, tabletta, Algoflex filmtabletta (200mg, 400mg, 600mg),Algoflex-M tabletta, Merfen drazsé (200 mg, 400 mg), Spedifen granulátum(400 mg, 600 mg), Huma-Ibuprofen 200 mg filmtabletta, Huma-profen 200 mg filmtabletta, Melfen drazsé ( 200 és 400 mg), Rhinathiol Cold

3. Diclofenac-kálium
Általános ismertetés: az ún. nemszteroid gyulladásgátló hatóanyagok közé tartozik; fájdalom- és lázcsillapító, valamint gyulladásgátló hatása van.
Javallatok: fejfájás, fogfájás, menstruációs fájdalom, reumatológiai és izomeredetű fájdalmak, hátfájás. Megfázás és influenza tüneteinek kezelése (izomfájdalom, torokfájás), beleértve a lázat is.
Fontos tudnivalók: gyomor- bélrendszeri fekélyek esetén (mint minden nemszteroid gyulladásgátló esetében), és terhesség utolsó harmadában ellenjavallt. 14 év alatt nem javasolt. Idősek esetében fokozott óvatosság szükséges. Szoptatás alatt csak orvosi jóváhagyással, a lehető legrövidebb ideig és a lehető legkisebb dózisban.
Készítmények: Voltaren Dolo filmtabletta

4. Acetil-szalicilsav és kombínációi
Általános ismertetés: az acetil-szalicilsav az ún. nemszteroid gyulladásgátló hatóanyagok közé tartozik; fájdalom- és lázcsillapító, valamint gyulladásgátló hatása van. A vérlemezkékre gyakorolt speciális hatása révén a többi nemszteroid gyulladásgátlóhoz képest fokozottabban gátolja a véralvadást.
Javallatok: enyhe és középerős fájdalmak, mint fejfájás, fogfájás, hátfájás, ízületi fájdalmak és menstruációs fájdalom, továbbá lázas, meghűléses, gyulladásos állapotokban.
Fontos tudnivalók: fokozott vérzékenység esetén, gyomor- bélrendszeri fekélyek fennállásakor (mint minden nemszteroid gyulladásgátló esetében), terhesség utolsó harmadában és 2 éves életkor alatt ellenjavallt. Fokozott óvatosság szükséges a terhesség első és második harmadában,
szoptatás alatt, gyomor-bélrendszeri rendellenességek esetében, véralvadásgátlók szedése során, valamint egy nagyon ritka, de súlyos mellékhatás, a Reye-szindróma kockázata miatt gyermekek és fiatalkorúak lázas megbetegedéseiben.
Készítmények: Aspirin rágótabletta, pezsgőtabletta, 100, 500 tabletta, Kalmopyrin tabletta,AlkaSeltzer pezsgőtabletta, Aspro C és Forte pezsgőtabletta,ASS+C Pharmavit pezsgőtabletta,

5. Metamizol-nátrium
Általános ismertetés: a metamizol-nátrium (korábbi nevén noraminofenazon vagy novamidazofen) erős fájdalom- és lázcsillapító, valamint gyulladáscsökkentő hatóanyag, amely a nemszteroid gyulladásgátlók közé tartozik.
2Javallatok: sérülést vagy műtétet követő akut, erős fájdalom, görcsös fájdalmak, daganatos megbetegedéseket kísérő fájdalom, egyéb eredetű akut vagy krónikus erős fájdalom, amennyiben más terápiás beavatkozás ellenjavallt. Magas, egyéb beavatkozásra nem reagáló láz.
Fontos tudnivalók: szedése esetén fokozott az agranulocitózis nevű súlyos vérképzőszervi mellékhatás kockázata (tünetei: láz, hidegrázás, száj, orr és garatüregi, ill. végbélkörnyéki gyulladások). A tünetek egyszeri és tartós szedést követően is megjelenhetnek. Az agranulocitózis gyanúja esetén AZONNAL orvoshoz kell fordulni. Terhesség esetén, főként az első harmadban és az utolsó 6 hétben alkalmazása nem javallt.
Készítmények: Algopyrin 500 mg tabletta, Novalgin filmtabletta, Panalgorin tabletta, Novamid 500 mg tabletta Ki kell emelni a metamizol-nátrium mellett koffeint és drotaverint tartalmazó Quarelin tablettát, amelynek javallatát speciálisan a fejfájás, az enyhe és közepes erősségű migrénes roham kezdeti
szakasza jelenti. A metamizol-nátriumra vonatkozó fenti megjegyzések mellett figyelmet kell fordítani a koffein esetleges mellékhatásaira (álmatlanság, szívdobogásérzet, gyomor-bélrendszeri mellékhatások).

2. Hasmenésgátlók (obstipánsok)
1. Carbo activatus (aktív szén)
Általános ismertetés: nagy felületével megköti a baktérium-toxinokat és a mérgező anyagokat a tápcsatornában, illetve abban az esetben is, ha azok részben az epével kiválasztódva újból megjelennek a tápcsatornában.
Javallatok: vékony- és vastagbélgyulladások, hasmenések esetén, kivéve a lázzal járó hasmenéseket. Mérgezések esetén alkalmas a fel nem szívódott étel, nehézfém, gyógyszer (pl. szalicilátok, paracetamol, antidepresszánsok)megkötésére.
Fontos tudnivalók: az aktív szén a béltartalommal ürül (nem szívódik fel), így a széklet sötét, illetve fekete színű lesz. Lassítja a bélműködést. Alkalmazása alatt célszerű sok (1-2 liter)
folyadékot folyasztani, ami a hasmenés miatti sóveszteség szempontjából is fontos lehet (1 liter vízben 1 teásakanál sót feloldani, vagy sós süteményt fogyasztani). Ha 48 óra múlva nincs eredmény, orvoshoz kell fordulni.
Készítmények: Carbo activatus 125 mg tabletta, Carbo medicinalis „Chepharin” kapszula.

2. Loperamid
Általános ismertetés: a loperamid a bélben csökkenti a perisztaltikát, lassítja a béltartalom mozgását és fokozódik a víz, illetve a sók felszívódása. A bél baktérium összetételét nem változtatja meg.
Javallatok: 12 éven felüliek esetében hasmenések tüneti kezelése.
Fontos tudnivalók: ellenjavallt lázzal és véres széklettel járó akut hasmenéses betegségekben, székrekedésben és minden olyan állapotban, amikor a perisztaltika gátlása káros lehet (pl. bélelzáródás), valamint terhességben (különösen az első harmadban) és szoptatás alatt.
Gondoskodni kell a folyadék- és sópótlásról. Ha 48 óra múlva nincs eredmény, orvoshoz kell fordulni.
Készítmények: Imodium kapszula, Lopedium kapszula, Huma-Loperamide 2 mg tabletta, Enterobene filmtabletta, Loperacap 2mg tabletta

3. Egyéb készítmények:
Bolus adstringes tabletta, Smecta por szuszpenzió készítéséhez
A hasmenés okozta folyadékveszteség pótlása NORMOLYT porral.
4. Normolyt por
A tasak tartalmát 2 dl- vízben (előzőleg felforralt, majd lehűtött) feloldjuk.
Szoptatás alatt is alkalmazható.
Cukorbetegeknek nem ajánlott magas cukor tartalma miatt!
33. Hashajtó
A hashajtó tablettákat célszerű lefekvés előtt bevenni.
1. Nátrium-pikoszulfát
Általános ismertetés: a bélben, a bélnyálkahártyán ható triarilmetán típusú hashajtó, amely kimutatható mértékben nem szívódik fel.
Javallatok: székrekedés kezelése, illetve a székletürítés megkönnyítése
Fontos tudnivalók: tartós alkalmazása a többi hashajtóhoz hasonlóan tilos. Gyermekkorban, terhességben orvosi jóváhagyással, alapos indokoltság esetén alkalmazható. Szoptatás alatti alkalmazása nem ajánlott. A hatás beálltáig kb. 6-12 óra telik el, ezt az alkalmazás során figyelembe kell venni.
Készítmények: Guttalax cseppek, Laxygal csepp, Darmol drazsé

2. Bisacodyl
Általános ismertetés: a bélben, a bélnyálkahártyán ható triarilmetán típusú hashajtó, amely a nátrium-pikoszulfáttól eltérően részben felszívódik, de ennek gyakorlati jelentősége nincs.
Javallatok: székrekedés kezelése, illetve a székletürítés megkönnyítése
Fontos tudnivalók: tartós alkalmazása a többi hashajtóhoz hasonlóan tilos. Két év feletti gyermekkorban, terhességben alapos indokoltság esetén alkalmazható. Szoptatás alatt nem alkalmazható. A hatás beálltáig kb. 6-12 óra telik el, ezt az alkalmazás során figyelembe kell venni.
Készítmények: Stadalax drazsé, Laxbene filmtabletta, Dulcolax bélben oldódó drazsé

3. Szenna glikozidok
Általános ismertetés: elsősorban a vastagbélben ható, szennaglikozid-keveréket tartalmazó hashajtó.
Javallatok: székrekedés kezelése, illetve a székletürítés megkönnyítése
Fontos tudnivalók: tartós alkalmazása a többi hashajtóhoz hasonlóan tilos. Terhesség alatt és szoptatás esetén ellenjavallt Tizenkét év feletti gyermekkorban alkalmazható. A hatás 6-10 óra múlva következik be, ezt az alkalmazás során figyelembe kell venni.
Készítmények: Tisasen tabletta, Tisasen Forte tabletta
Kombináció: Bolus Laxans tabletta

4.Ozmotikusan hatók:
Általános ismertetés: Orális alkalmazás során a vastagbél baktériumflórája, kisebb savakra bontja a lactulózt. A keletkező savak csökkentik a colon pH-ját és az ozmotikus nyomásemelkedését ,ez béltartalom ovolumenének növekedését idézik elő, ezáltal természetes bélmozgást serkentve -lágy székletet eredményeznek.
Készítmények:
1.
Duphalac szirup
Javallatok: székrekedés kezelése
Fontos tudnivalók: Laktózintoleranciában szenvedő beteg esetében figyelembe kell venni a készítmény laktóztartalmát. Terhesség és szoptatás alatt alkalmazható.
2.
Laevolac-laktulóz szirup
Javallatok: székrekedés kezelése
Fontos tudnivalók: előzetes orvosi egyeztetés alapján alkalmazható terhesség és szoptatás ideje alatt.
Ismert laktúlóz-túlérzékenységben nem alkalmazható

44. Egyéb:
Általános ismertetés: lubrikáns hatásánál fogva székelési ingert vált ki. A glicerin ozmotikus, higroszkópos hatásánál fogva vizet von el a környező szövetekből, ezáltal hígítja a béltartalmat, e mellett helyi irritációs hatással nem rendelkezik.
Javallat: székelési inger kiváltására
Készítmény:
Glicerines végbélkúp (2 és 3 g)


  1. Simaizom-görcsoldó (spazmolitikum)
1. drotaverin
Általános ismertetés: simaizom görcsoldó hatóanyag, tüneti kezelésre. A vázizmok görcsei esetén nem alkalmazható.
Javallatok: simaizomgörcsök epeeredetű megbetegedésekben. Húgyúti eredetű
simaizomgörcsök. Kiegészítő kezelésként gyomor-bélrendszeri görcsökben, hasnyálmirigygyulladás esetén, nőgyógyászati problémákban (pl. menstruációs görcsök).
Fontos tudnivalók: gyermekek esetében 1 éves kortól adható. Szoptatás idején csak orvosi jóváhagyással alkalmazható. Mellékhatásként vérnyomásesés, fejfájás, szédülés, hányinger, székrekedés, álmatlanság, szívdobogásérzés előfordulhat.
Készítmények: No-Spa 40 mg tabletta, No-Spa forte tabletta, Drotaverine-Chinoin tabletta 40 mg
Megjegyzés: drotaverin van kombinációban a Quarelin tablettában, a Paniverin tablettában (érgörcsökkel járó állapotokban) és Algoflex-M tabletta ( menstruációs görcsök)


  1. Hányáscsillapító
1. Dimenhidrinát
Általános ismertetés: antihistamin hatóanyag, amely csökkenti a hányásközpont érzékenységét.
Javallatok: különböző eredetű hányinger és hányás megelőzése és kezelése, mint utazási betegség, sugárkezelés okozta hányás, és egyéb betegségek (pl. Meniére szindróma és egyéb labirintuszavarok) során jelentkező émelygés, illetve szédülés
Fontos tudnivalók: álmosságot, bágyadtságot, szédülést okozhat, így gépjárművet vezetni, illetve veszéllyel járó munkát végezni tilos. Terhesség alatt az orvos jóváhagyásával szedhető. Szoptatás alatt, 6 éves életkor alatt és zártzugú zöldhályog esetén nem alkalmazható. Gyermekek esetén a
Daedalonetta végbélkúp adható, de ez orvosi vényköteles.
Készítmények: Daedalon tabletta, Daedalon végbélkúp (ez utóbbiban klórbutanol is van, amely
szintén rendelkezik hányáscsillapító hatással).


  1. Gyomorégéses állapotok tüneti kezelése (savlekötők avagy antacidumok)
Általános ismertetés: gyomorsavat közömbösítő hatását időben lassabban, elhúzódóbban fejti ki, ezért – csökkentett alkália bevitel mellett – hatása tartósabb.
Javallatok: gyomorsav-túltermelődés, gyomorégés, akut és krónkus gasztritisz, gyomor- és nyombélfekély.
Fontos tudnivalók: Cukrot nem tartalmaz, nátriumtartalma csekély, így cukorbetegek, illetve magas vérnyomásos betegek is szedhetik. Súlyos veseelégtelenségben ellenjavallt. Székletlágyító hatást válthat ki, esetleg hasmenés jelentkezhet. Ha a tünetek tartósan újra megjelennek, orvosi
kivizsgálás szükséges.
1.Magnesium- vegyületek
Készítmények: Nilacid tabletta, Antagel M tabletta
52.Aluminium-vegyületek
Készítmények: Almagel szuszpenzió
3.Aluminium-, calcium- és magnesium-vegyületek kombinációi:
Készítmények:Rennie antacidum rágótabletta Maalox rágótabletta és szuszpenzió, Almagel A szuszpenzió, Anacid szuszpenzió, Antagel szuszpenzió, Tisacid tabletta

4. Egyéb
Készítmények: Talcid rágótabletta, Optacid granulált porkeverék

7. Rovarcsípés, allergiás jelenségek, viszketés
A. Prevenció
Rovarirtó stift, spray
B. Kezelés
1. Kalcium
Általános ismertetés: a kalcium nagyon fontos ásványi anyag. Hiányában egyebek között fokozódik a szövetek gyulladásra való hajlama és a fokozódnak az allergiás reakciók.
Javallatok: allergiás reakciókban, állapotokban kiegészítő kezelés. (Emellett, minden olyan állapot, amelyben kalciumpótlás szükséges, pl. csontritkulás).
Készítmények: Calcium-Sandoz pezsgőtabletta, Calcium Pharmavit 500 mg pezsgőtabletta.

2. Dimetindén
Általános ismertetés: antihisztamin hatóanyag, amely csökkenti az allergiás reakciókat és helyi alkalmazás esetén fájdalomcsillapító hatással is rendelkezik.
Javallatok: csalánkiütésekkel, rovarcsípésekkel, napégésekkel és felületes égési sérülésekkel összefüggő bőrviszketés
Fontos tudnivalók: nagy felületen történő alkalmazás esetén nem szabad a bőrfelületet hosszabb ideig nap hatásának kitenni. Két éves kor alatt, főleg kiterjedt, hámhiányos vagy gyulladt területen alkalmazása ellenjavallt. Terhességben és szoptatás alatt nagy kiterjedésű, különösen hámhiányos
és gyulladt bőrfelületen alkalmaznása ellenjavallt. Szoptatás alatt nem szabad a mellbimbó környékén alkalmazni
Készítmények: Fenistil gél.

3.Loratadinum
Általános ismertetés: antihisztamin hatóanyag, amely csökkenti az allergiás reakciókat
Javallatok: Felnőttek szezonális allergiás rhinitises tüneteinek (például tüsszentés, orrviszketés, orrfolyás, szemégés és szemviszketés) enyhítésére. Ezenkívül javallt idiopátiás krónikus urticaria tüneteinek csökkentésére, rovarcsípés
Készítmények: Claritine akut tabletta, Lorano tabletta

8. Napégés, forrázás kezelése
Prevenció
Bőrtípusnak megfelelő faktorú napkrémek
Kezelés
A már leégett bőr hűsítése, fájdalom csillapítása, a sérült bőrrétegek regenerálása.
61. Dimetindene
FENISTIL GÉL
A kezelt bőrfelületet nem szabad hosszabb ideig napfény hatásának kitenni! ( fényérzékeny) (A készítmény a doppinglistán nem szerepel.)
2. rózsa alkoholos kivonata
NAKSOL SPRAY
IRIX SPRAY
3. natrium samarium disulfosalicylicum tetrahydricum dexpanthenolum, lidokain
PHLOGOSAM HAB, KENŐCS
3. aluminium aceticum tartaricum boricum
ALSOL KENŐCS
4. pantoténsav
PANTHENOL SPRAY


  1. Torokfertőtlenítők
1. Klórhexidin-glukonát
Általános ismertetés: antiszeptikus és gyulladáscsökkentő hatású.
Javallatok: enyhe, illetve mérsékelt száj- és garatfertőzések, valamint szájüregben végzett műtétek után a szájhigiénia fenntartására.
Fontos tudnivalók: a szokásos fogkrémekkel összeférhetetlenség áll fenn, így a fogmosás és a klórhexidint tartalmazó gyógyszer alkalmazása között legalább 30 perc eltérés legyen. A klrórhexidines kezelés nem helyettesíti a fogmosást. Cukorbetegek is használhatják.
Készítmények: Septofort tabletta.

2. Amilmetakrezol
Általános ismertetés: a klórhexidin száj- és torokfertőtlenítő hatású.
Javallatok: fogínygyulladás, szájüregi fertőzések, afta, mikózisok, protézisek okozta szájnyálkahártya-gyulladás, nyelvgyulladás, garatgyulladás és mandulagyulladás helyi kezelése. Mandulaműtétek és foghúzás utáni szájhigiénia fenntartása. Különböző szájnyálkahártyabetegségekben kiegészítő kezelésként.
Fontos tudnivalók: a Strepsils és a Neo-Angin készítmények diklórbenzilalkoholt (dibenolt) is tartalmaznak, amely fokozza az amilmetakrezol antibakteriális hatását. A Strepsils plus tabletta
lidokain helyi érzéstelenítőt is tartalmaz, amelynek központi idegrendszeri és szív-érrendszeri mellékhatásai is lehetnek. A mentoltartalmú készítmények kisgyermekkori alkalmazása nem ajánlott.
Készítmények: Strepsils tabletták, Neo-Angin N bukkális tabletta és Neo-angin N cukormentes bukkális tabletta

3. Cetilpiridinium-klorid
Általános ismertetés: a cetilpiridinium-klorid antibakteriális és gombaellenes hatású.
Javallatok: száj- és garatüreg-nyálkahártyák, továbbá a fogíny megbetegedései, gyulladása, fertőzése, fájdalma. Grippés nyálkahártya-izgalom, nyelési nehézség, rekedtség. Szájnyálkahártyagyulladás, afta, fogínygyulladás szájsebészeti, fogorvosi beavatkozás után. Torokgyulladás
kiegészítő kezelése
7Fontos tudnivalók: a Mebucain Mint tablettában érzéstelenítő is van, amely csak a nyálkahártya felszínén fejti ki hatását (nem szívódik fel). A mentoltartalmú készítmények kisgyermekkori alkalmazása nem ajánlott.
Készítmények: Halset tabletta, Mebucain Mint tabletta, Mebucain Orange tabletta, Mebucain száj- és torokspray


  1. Herpesz elleni kenőcs
1. Aciklovir krém
Általános ismertetés: az aciklovir gátolja az I. és II. típusú Herpes simplex vírus és a Varicella zoster vírus szaporodását. Az aciklovir külsőleges és belsőleges készítmények formájában is alkalmazásra kerül. Vény nélkül csak a külsőleges készítmények kaphatók.
Javallatok: fájdalom és viszketés csökkentése a bőr- és a nyálkahártyák visszatérő Herpes simplex fertőzései esetén (ajakherpes, herpes genitalis).
Fontos tudnivalók: a legjobb kezelési eredmény érdekében az alkalmazást az első tünetek (égő érzés, viszketés) jelentkezésekor el kell kezdeni. A pörkösödés megindulása után a kezelés folytatásának már nincs értelme.
Készítmény: Herpesin 5% krém, Telviran 5% krém, Zovirax ajakherpesz krém, Virolex 5%
krém.
Egyéb készítmények:
- Hevizos kenőcs (epervudint tartalmazó, visszatérő Herpes simplex és Herpes zoster fertőzésekben alkalmazható készítmény).
- Viru-Merz gél (tromantadin hatóanyagot tartalmazó, a bőr és a nyálkahártyák Herpes simplex fertőzésének kezdeti szakaszában /hólyagképződés előtti csípő, égő, viszkető érzés, feszülés, fájdalom/, valamint a Herpes zoster bőrtüneteinek kezelésére alkalmazható készítmény).
- Egiferon gél (interferon alfát /vírusellenes hatású fehérjék keveréke/ tartalmazó, Herpes simplex (ajak és genitalis), valamint humán papilloma vírusok okozta szemölcsök (verruca vulgaris és verruca plana juvenilis) kezelésére szolgáló készítmény).
- Vectavir 1% krém (penciklovir hatóanyagot tartalmazó, ajakherpesz kezelésére szolgáló készítmény).


  1. Bőrgombásodás ellen
1. Klotrimazolt tartalmazó külsőleges készítmények
Általános ismertetés: a klotrimazol gombaellenes hatóanyag. Károsítja a gombák sejtfalát és ezáltal a pusztulásukat okozza.
Javallatok: bőrgombásodások, különösen a bőrhajlatok megbetegedései. Terhesség és szoptatás alatt csak az orvos előzetes jóváhagyásával alkalmazható. Szoptatás alatt az emlő területét nem szabad kezelni.
Fontos tudnivalók: A klotrimazol a bőrről csak minimális mennyiségben szívódik fel. A Candibene spray alkoholtartalmú, ezért a kezelt bőrfelületet kiszáríthatja, illetve irritációt okozhat.
Készítmény: Candibene 1% krém, 1% spray, 10 mg/g krém, 10 mg/ml oldat, Candifug spray,
Canesten 10 mg/g krém, Canesten 10 mg/ml oldat.
Egyéb készítmények (zárójelben a hatóanyag):
- Mikogal 1% hintőpor (omokonazol)
- Batrafen hintőpor (ciklopirox olamin)
- Lamisil 1% krém, 1% spary, Dermgel 1% gél, 1% oldat (terbinafin)
- Athletes’s foot hintőpor, krém, spray (tolnaftát)
- Chinofungin spray (tolnaftát)
- Digifungin hintőpor (tolnaftát)
  • Mycosid hintőpor (nátrium-paraklórbenzoát)
812. Sebkezelés

1. Jód
Általános ismertetés: széles spektrumú fertőtlenítő, baktérium-, vírus-, gomba- és protozoidellenes hatással rendelkezik.
Javallatok: égések, metszett, vágott és horzsolt sebek, lábszárfekély, felfekvések, bőrfertőzések kezelésére.
Fontos tudnivalók: csak külsőleges használatra! Jódérzékenység fennállhat. Hipertireózis és más pajzsmirigybetegség esetén ellenjavallt, illetve csak az orvos utasítására és ellenőrzése mellett alkalmazható.
Készítmények: Betadine kenőcs, Betadine oldat.
2. Karbamid-hidrogén-peroxid
Általános ismertetés: hidrogén-peroxid vizes oldatából a szervezetben minden sejtben jelenlévő kataláz enzim hatására keletkező oxigéngáz mechanikusan (habképződéssel), a mélyebb szöveti területekből is tisztítja a sebet. A keletkező oxigén fertőtlenít, bontja az elhalt szövettörmeléket (szagtalanítja és tisztítja a sebet). A felszabaduló oxigéngáz elzárja a hajszálereket, így csökkenti a
vérzést, elősegíti a véralvadást. Jódérzékenység esetén is alkalmazható.

Javallatok: fertőtlenítés; vérzéscsillapítás; seb és horzsolások tisztítása, fertőtlenítése; acne vulgaris kezelése; külső hallójárat tisztítása; szájnyálkahártya betegségek, afta, fogínygyulladás, kezelése; fogsor, fogszabályzó készülékek, fogkefe fertőtlenítése; toroköblögetés; külső nemi
szervek fertőtlenítése; eszközök fertőtlenítése.
Fontos tudnivalók: csak külsőleges használatra! Töményebb (9% feletti) oldata a nyálkahártyán és bőrön átmeneti fehéres elszíneződést és égető érzést okozhat. A fehér elszíneződés oka a mikroszkopikus méretű oxigén gázbuborékok képződése a bőrben (nem szöveti károsodás). Ilyen esetben a karbamid-hidrogén-peroxid eltávolítására a kezelt bőrfelület bő vizes átöblítése,
lemosása javasolt.
Készítmények: Hyperol tabletta

3.Kötszerek
1. Mullpólya
2. Mull-lap
3. Ragtapasz
4. Gyorskötszer
13. Egyéb
1. Hőmérő
2. Olló
  1. Csipesz
A csomag összeállításakor figyelembe veendő szempontok, ill. ezekre vonatkozóan feltétlenül tájékoztatást kell adni (az alábbi szempontok és más fontos információk az új típusú betegtájékoztató leírásokban már szerepelnek. A betegtájékoztató leírást a gyógyszer alkalmazása előtt feltétlenül alaposan át kell tanulmányozni).
− A gyógyszer terhesség illetve szoptatás esetén használható-e? Ha nem, terhes ill. szoptató nőnek milyen egyéb gyógyszer adható!
9− Gyermekre vonatkozó adagolások!
− Gyógyszerek együttes alkalmazásával fellépő kölcsönhatások jelölése.
− Gyógyszert használva napra lehet-e menni?
− A gyógyszert szedve lehet-e vezetni?
− A gyógyszert szedve lehet-e alkoholt fogyasztani?
Hasznos tanácsok, amelyek elhelyezésére vonatkozóan megfontolandó írásos, rövid tájékoztató szöveg elhelyezése a csomagban!
− A gyógyszerek alkalmazásával kapcsolatban. (esetleg a betegtájékoztató leíráson túlmenően).
− Rendszeresen szedett gyógyszerekre felhívnia figyelmet.
− Ivóvíz fogyasztás feltételei.
− Nap káros hatásaira felhívni a figyelmet.




Vendégposzt: A felszerelésről





2012.11.26. 07:39 Martin Blake


Korábbi vendégszerzőnk remek írása után ismét egy kiváló cikket osztanék meg, ezúttal Balogh Ádám tollából. Elsősorban a különböző felszerelésekről, a túlélőzsák tartalmáról, az alfabázisról (nagyon tetszik a kifejezés! :D ) olvashattok, de még sok egyéb érdekességet is tartogat az írás. A java még hátra van, ezért át is adnám a szót.

apocalypse-70.jpg

Felszerelés világvége várók részére
Személyesen nem vagyok világvége váró, de érdekel ez a téma. Szerintem a váróknak meg van az alapos indokuk, amitől félnek, hogy az majd be fog következi. Némelyikük nem túl valószínű, de van egy pár kataklizma elmélet, ami aggodalomra adhat okot.
De kik is azok a világ vége várók?
A többségük átlagemberek, akik úgy gondolják, hogy a közeljövőben valami esemény fog bekövetkezni, mely következtében az eddigi társadalmi rendszerek összeomolnak. Ilyen esemény lehet egy nukleáris háború, piszkosbomba támadások, járvány, gazdasági összeomlás, EMP támadás, melyben megsemmisül az elektromos hálózat és legújabb divat, maja naptár vége, pólusváltás és végül, de nem utolsó sorban a régi jól bevált meteorit becsapódás. Ezek az emberek készleteket, élelmiszert és vizet, létszükségletet ellátó eszközöket, cserélhető dolgokat és főleg fegyvert halmoznak fel. Mindegyik próbálja kidolgozni a saját stratégiáját a túlélésre.
Nos, én nem vagyok ilyen, de foglalkoztat a téma és meg tudom őket érteni. Szimpatizálok velük, sok ilyen írást és bemutatót olvastam, néztem, és ha nincs jobb dolgom fejben kicsit én is eljátszok a gondolattal. Igazat megvallva csak egy hajszál választ el tőlük.  Nos, ezeket a gondolatokat és összeszedett tapasztalatokat szedem itt egy csokorba.  Avagy én hogyan is csinálnám! Igyekeztem ideális csomagot és célszerű eszközöket összeállítani.
Először is kérdés, hogy hol is laksz? Én városban és ez a rosszabbik verzió, úgyhogy induljunk ki ebből. Tegyük, fel van egy kis lakásod, kevés hellyel rendelkezel, ráadásul sok ember vesz körül. Ezek az emberek mind potenciális támadók! Ha gebasz lesz, tele van a város 2 millió éhes, szomjas és kétségbe esett emberrel, akik mindent meg fognak tenni, hogy ne éhezzenek se ők se a családjuk. Az embereknek és a boltoknak is csak pár napra elegendő készleteik vannak. Tudom, mert vezető beosztásban dolgozom egy áruházláncnál. Valamelyest ismerem az embereket, látom mit és hogyan vásárolnak. Szinte minden írás és film arról szól, hogy el kell hagyni a várost! Az, hogy mikor tedd meg az már más kérdés. A legjobb, ha az esemény előtt megneszeled a bajt és még a kirobbanása előtt lehúzol vidékre, rokonokhoz, nyaralódba stb. .  A lényeg, hogy legyen egy Csillagkapu sorozatból ismert „alfabázis”, ahova menekülhetsz. Ez még akkor is erősen ajánlott, ha már van egy megfelelő helyed, mert lehet, hogy menekülnöd kell onnan valamilyen oknál fogva. Ha később kaptál észhez, lehetőleg ne a tömeggel menekülj, tuti bent ragadsz valamelyik dugóban, sok ingerült, esetleg fertőzött emberrel! Nehéz kérdés, hogy mikor jó menekülni, ha az egérutat elszalasztottad. Függ attól is milyen jellegű vészhelyzettel állsz szemben. Sokat sem szabad várni, mert lehet, hogy addigra nem lesz benzin, vagy bandák és fosztogatók lesnek áldozatokra, és egy autó kecsegtető célpont lehet, ha még van és üzemképes. Lehet, hogy gyalogosan kell elhagynod a várost, de az előbb említett „úriemberek” miatt ez is kockázatos, lehet, hogy öngyilkos küldetés. Úgy gondolom ez a művészet része a túlélésnek, a jó időzítő érzék, megérzések. Az is jó megoldás lehet, ha nem a szokványos utakon hagyod el a várost a tömeggel, hanem kisutcákon vágsz át, rengeteg kis út visz ki a városból, nem csak autópályákban kell gondolkodni! Javasolt több menekülő utat megtervezni, autóval, biciklivel és gyalogosan is! Jó tanács itt is, légy kreatív!
Ha már menekülsz, szükséged lesz egy jó menekülő / túlélőcsomagra!
Előbb induljunk ki a gyalogos menekülésből, ez a legnehezebb, ennél minden más már jobb.
 Először is a ruházat. Télen szar menekülni, kerülendő, de ha menni kell, hát menni kell! Legyen megfelelő öltözéked, hidegben többrétegű. Télen én felhúznék egy jégeralsót, mackónadrágot, és utána van nekem egy remek kis sínadrágom, hozzá kabáttal. Persze jó meleg zokni, ha kell kettőt is húzz fel és jó cipő, azaz inkább bakancs, hótaposó csizma kellene. Felülre szintén rétegesen, sál sapka, a szokásos. Polár takaróból könnyedén csinálhatsz ponchót magadnak ezeken felül! Ne legyen figyelemfelkeltő színű egyik se! Nyáron és változékony időben gondolja arra, hogy éjjel lehűl a levegő, gyakori az eső és vihar. Érdemes nemcsak rövidnadrágban neki vágni az útnak, legyen nálad némi melegebb ruha is. Javasolt legalább 2 napi ruha, legyen váltásod, tudd kimosni az egyik ruhát, és legyen másik, amit fel tudsz venni, zokniból és alsóneműből legyen több is, „balesetek” esetére.
01.jpgA ruha színe nagyon fontos! A szokásos civil ruházat városban jó, de a terepen rikítasz benne! Oda a terepruha lenne jó, de azzal az a gond, hogy míg vágsz át a városon, elég feltűnő célpont vagy. A terepruha a természet színeit és mintázatát használja, de a betondzsungelban nem működik! Tehát a városon át és a természetben is két külön ruha kellene, de az azért sok lenne. Jó megoldás, ha egyszínű, barna, homokszínű talán zöld gyakorló illetve terepnadrágot és ruhákat vennél. Ez a természetbe való beolvadást is segíti és a városban sem feltétlenül olyan feltűnő, mintha egy állig terepruhás emberke rohangálna az utcán, mint valami G.I. Joe. 02.jpgMég a végén valami banda azt hiszi, hogy magányos, egységétől elszakadt katona vagy akitől értékes fegyvereket lehet zsákmányolni. Olvadj be, légy átlagos! Ne légy feltűnő, lehetőleg légy olyan, mint a többi ember! Az is jó megoldás, hogy a ruháidra olyan rossz, átlagos ruhákat húzol álcaként, melyet nem sajnálsz és a városból kiérve eldobod. Az értékes eszközöket, ruháidat és készleteidet, rejtsd el, nem tudhatod, a városból kifelé menet kikkel futsz össze.
Legyen esőruhád! Két típust tudok ajánlani. Van a poncho, kb. 5.000 Forint, takaróként és sátorlapként is funkcionál, védi a hátizsákot is. Persze sátorponyvának azért elég kicsike, de megteszi. A gond vele az, hogy kell hozzá kamásli is mivel térd alatt már nem véd és a vizes aljnövényzet is tovább rontja a dolgot, így az plusz 3.000 Ft. Továbbá erős szélben lobog rajtad.  A másik a ruházatra húzható kétrészes esőkabát és nadrág. Ez 3200 Ft. Értelemszerűen jól bírja az esőt és szélálló. Ez olcsóbb, bár a poncho is meggondolandó, egyszínűben is lehet kapni. Nekem mindkettő van, és mind a kettő remek megoldás, szélállóak, jól szigetelnek. Én valószínűleg a városból kifelé menet nem használnám az esőruhám, vagy csak rejtve, mert az értéke megtöbbszörözhetődik! Így célponttá válhatsz! Csövest te sem rabolnál ki, ugye? Cipőről csak annyit, hogy legyen kényelmes, terepre, betonra egyaránt jó, ne túl nehéz. Legyen vízálló, esőálló, jól szellőző. Ne szandálban és tűsarkúban menekülj. Tudj benne futni, lehet fogsz is!
03.jpgA következő fontos dolog, ha már a ruházattal tulajdonképpen megvagyunk, egy remek táska. Kimondottan ideálist nem találtam, de kellékes boltban kapható csatokkal és hevederekkel, és anyagokkal kiegészíthető egy jó varrónő segítségével. Alapnak egy szintén lehetőleg egyszínű táska ajánlott, az én választásom (ami a magyar piacon megtalálható) US MOLLE ASSAULT PACK large olive-ra esett. Vízálló. 2 nagy cipzáras térrel, víztartálynak külön hely áll rendelkezésre, állítható, ergonómiailag tervezett, kipárnázott vállpántok, minden zseb 2 utas cipzárral záródik, PVC-vel bevont 600D poliészter. Méret: 51 x 29 x 28 cm , kb. 50 liter.  Fontos, bár ezen a képen nem látszik, hogy van derékcsatja, de mellmagaságban nincsen kereszt csatja. Ezt én az előbb említett módon pótolnám. Továbbá hiányolom, hogy nincs pl. a tetején polifoam-nak csatlakozási pont, valamin az aljára hasonlót varratnék a sátor számára! Előnye, hogy MOLLE rendszerű, így további kis táskákat lehet hozzá kapni és lehet ráfogatni. Méretét tekintve elvileg elegendő az 50L, és egyébként sem szabad a testsúlyunk 1/3-nál nehezebb pakkot összeállítani!   Ez a táska 8-9000 Ft. plusz a kiegészítése. Érdemes lehet még az egyik oldalára fogódzkodót varratni, így ha hátad, vállad már elfáradt bőrönd módjára viheted tovább.
Innentől át is térhetűnk a ruházatról a többi eszközre. Szó esett már a sátorról,polifoamról, úgyhogy folytassuk ezzel. Nekem hagyományos összetekerhető polifoamom van, ennek gondoltam a táska tetejére csatlakoztatási pontot. 04.jpgEnnek a polifoamnak a hátránya, hogy legtöbbször elég rikító a színe, ebből is érdemes valami zöldes-barnás színűt venni, de a legnagyobb gond az vele, hogy szélesebb a vállunknál, így szűk ösvényeken, erdőn átvágáshoz nem a legjobb. Erdőn való átvágásra azért lehet szükség, hogy elkerüld a jól bejáratott utakat, ahol találkozhatsz potenciális fosztogatókkal. Békeidőben nem ajánlott letérni az ösvényekről a vadászat miatt. Igaz, emiatt akkor is kockázatos lehet. Egy túrán jártam vele úgy, hogy mire kikeveredtünk egy szűkebb szakaszról (ösvény) a tüskés ágak alaposan összecsipkedték a polifoamunkat és kis apró morzsákat is téptek ki belőle.  Továbbá, ha a táska tetején van zavar a hátra tekintésben, korlátozza a látó köröd. A másik megoldás az úgynevezett hálózsák alátét. Ez összehajtható, berakhatod a táskába, viszont fél cm vastag, szemben a polifoamakkal ami0,5-1 cm vastagságban is kaphatóak. Tehát kicsit vékony, de mindösszesen 610g, így vehetsz belőle kettőt is, de egy jó hálózsákkal nem probléma. Sajnos nincs infó milyen vastag összehajtva. Szerintem nem lehet nagy, kb. 3cm. Az önfelfújódó, kényelmesebb változatokat nem ajánlom, nehezebbek, és nehéz kipréselni a levegőt belőlük, sérülékenyek.
05.jpgKövetkező a hálózsák. Nekem remek két évszakos hálózsákom van. Egy nagy sportboltban vettem, azt hiszem -10 fokig jó. Egy nagy problémám van vele, amit vásárláskor nem vettem figyelembe, hogy múmia hálózsák. Borzasztóan idegesít, és rohadt rosszul tudok benne aludni, mert a hálózsák velem együtt fordul, és nem a szokásos módon forgolódhatok benne, mint a takaró alatt. Ne benne akarj forgolódni, hanem vele együtt fordulj, elég zavaró. Én jobban ajánlom a négyzetes hálózsákokat, mert kiteríthetőek, és jobban lehet benne forgolódni, több helyed van benne. Ebből is próbálj meg több évszakosat venni. Hátránya, hogy a legtöbbnek nincs kapucnija, ami védené a fejed a hideg ellen, bár military boltokban elég jókat lehet kapni.  A képen látható 7100 Ft. Viszont ez nem négy évszakos, de lehet olyat is kapni 7800 Ft-ért.
Szóval már van hol aludnod, már csak valami fedezék kéne a szél és eső elől. Itt is két megoldás van. Sátor vagy sátorponyva.06.jpgSátorból terepszínűt, vagy ha minden napi életben nem akarsz ennyire military buzinak tűnni, vegyél valami zöldes színűt. Figyelj a méretekre! A kétszemélyes sátrak gyakran valóban kétszemélyesek, és a csomagoknak nincs helyük benne! Az iglu sátrakban azért általában szűkösen is, de el lehet férni. Erős konstrukciók, bár a sátor cölöpök hajlamosak kijönni a földből, érdemes azokat lecserélni valami könnyű, de célszerűbb cövekekre. Egyszer sátoroztam egy hegy tetején erős szélben. Félóránként kellett felkelnem, mert a sátor második rétege, az esővédő réteg zászlómódjára lobogott a szélben. A szomszéd sátorban alvó barátaim ellenben jobb alvóknak bizonyultak, nekik reggel a bokrok közül kellett kiszedniük a sátor azon részét, kb. 100 méterrel arrébb, pedig az ő sátrukat is javítgattam az éjszaka.  07.jpgEsőben lehetőleg ne állítsunk sátrat, mert belső rétege vizes lesz, miközben felállítod, és mikor másnap elcsomagolod, bepenészedhet a csomagolásban. Másnap, ha lehet, ki kell szárítani, alaposan átszellőztetni. A másik megoldás a sátorponyva. Ez csak profiknak ajánlom. Hátránya, hogy kell valami külső segítség, egy fa, hogy ki tudd feszíteni. Széltől kevésbé véd, és vizes talaj ellen nem véd. Legalábbis egy ponyva biztosan nem. Ügyesebbek próbálkozhatnak függőágy és ponyva kombinációjával.
Könnyebb, mint az iglu sátor, de gyakorlat szükséges hozzá, sokat kell kísérletezni, hogy kitapasztald, hogy jó felszerelni. Ez esetben csak egy vagy két ponyvára és egy nem hálós függőágyra van szükséged, a polifoam elhanyagolható. Kreativitás és fantázia szükséges hozzá. Azért szükséges, hogy ne hálós legyen, mert állítólag reggelre szó szerint bevág a hálós, kényelmetlenebb, bár sokkal könnyebb és olcsóbb. Én személy szerint nem próbáltam még. Egy sátor 2,7kg - 3,4kg-ig terjedhet, van olyan 2 személyes, melynek külön csomagtartó része van. A képeken látható sátrak 8300 és 14990 Ft., a ponyva 1600 Ft. és a függőágy 4-5000 Ft. A ponyvás, függőágyas megoldás szerintem 1,5- 2 kg-nál nem lehet nehezebb.
Érdemes még beszerezni életmentő fóliát, két oldalút.  Az egyik oldal ezüstszínű, ez a kihűléstől, a másik aranyszínű, ez a túlhevüléstől véd, Ára kb. 900 Ft.
Már van ruháid, sátrad és alvóhelyed, már csak eszközökre van szükséged.
11.jpgTőr/kés: Leginkább egy jó túlélő tőrt tudok ajánlani elsősorban.  A jobb képen látható tőr markolatába a túléléshez szükséges eszközöket lehet rejteni, és jár hozzá egy kiegészítő kés a nyúzáshoz. Persze mindennel ellátott. Tartalmaz horgot, iránytűt, élezőt stb. Neve Jungle II.  A tokjából csúzli is kialakítható, a tokra madzag van tekerve, mely hasznos lehet alkalom adtán. Van egy másik kivitel ebből, az drótvágó funkcióval van ellátva, fekete a pengéje is, de ahhoz nem jár a kiegészítő kés. 12.jpgEz a kés akkor lenne tökéletes, ha lenne benne a drótvágó funkció is, ennek hiányát kicsit sajnálom. Én a plusz késes változatott venném meg ennek ellenére, bár a városból kijutás során jól jöhet egy drótvágó. Nyúzó kést külön i vehetsz. 8900Ft. és 7200 Ft-ért szerezhetd be.
Ezenkívül érdemes lehet még egy kis bicska is. Az lehet hagyományos kis bicska is.
Továbbá védekezésre is érdemes tőröket beszerezned. Jó vétel lehet egymaroktőr, melyet mondjuk az öveden hátul rejtesz el.  Vehetsz többet, bakancsba és egyéb helyeken rejtheted el. Ára 3000 Ft körül mozog.
A védekezés további remek módja a csizmakés. Értelem szerűen egy csizmába lehet elhelyezni, méretes darab kb. 3-4000 Ft-ért már vehetsz ilyet.
15.jpgTovábbá jó vétel egy machete, azaz bozótvágó. Védekezésre is használható, és a szűk ösvényeken is hasznát veheted. Akár még kisebb faágakat is lehet darabolni vele. A 37cm-est ajánlják itthoni viszonyokra, 2-3000 Ft., de drágában is kaphatsz egyedi kialakításút, melyet maga Bear Grylls ajánl neked (képen) kb. 12.000 Ft.-ért.
Továbbá érdemes lehet még megtanulnod adobókések használatát, és egy készletettel rendelkezni, így nem kell közvetlen közelharcba bonyolódnod. A késpárbajokat ajánlott kerülni, főleg ha nincs megfelelő képzettséged hozzá! Dobókésekkel simán leteríthetsz egy bazi nagy késes támadót, mielőtt szúró távolságba érne. Ráadásul baromi vagány és a többi támadót is megfutamodásra késztetheti. Ijesztő tudás!
17_1.jpgÁsó / balta: Ezt azért veszem egybe, mert van olyan ásó, mely balta is. pontosabban a nyélre ásó lapát helyett baltafejet is lehet fogatni, meg fűrészt és egy pengét is.  Ezt interneten találtam, ára 2300 Ft, de láttam ugyanezt drágábbért is. Nem tudom milyen minőség, de praktikus megoldás, érdemes utánajárni. Fontos, hogy a baltának legyen éle és azért némi súlya is. Ha kételyünk van vele érdemesebb, akkor egy gyalogsági ásót (3-5000 ft.) és külön valami kis baltát (1-2000 Ft.) beszerezni. Az ásó szükséges a wc-hez és akár a tűzhely kialakításához, sátor körbeárkolásához is. Eddigi tapasztalataim szerint jól jön egy balta, bár lehet, hogy a bozótvágó is megteszi. Ha ketten vagytok, márpedig az ember társas lény érdemes úgy csinálni, hogy az egyiknél balta van a másiknál bozótvágó, így kiegészíthetitek egymást. Ez esetben szerintem elég egy ásó is. Az ásót és baltát szintén lehet védekezésre használni.
Fűrész: Jól jöhet egy kézi fűrész vagy egy kézi lánc fűrész, tűzifagyűjtéshez. 1.500 és 3.000 Ft.
Tűzgyújtás: Több eszköz is a renelkezésedre állhat, legyen több fajta nálad.
  1. 19_1.jpgHagyományos gyufa, legyen pár dobozzal.
  2. Nem biztonsági gyufa. Előnye a hagyományos gyufával szemben, hogy szinte minden érdes felületen meggyulad, viszont drágább. 200-300 Ft.
  3. Bengál gyufa, azaz elfújhatatan vagy vihar gyufa. Drága, de rengeteg foszfor van rajta és elég hevesen ég, képtelenség elfújni.  Jól jöhet. 200-400 Ft.
  4. Tűzgyújtó. Ez egy speciális rúd, melyen, ha fémet húzunk végig, 500 fokos szikrákat vet. 1800 Ft.
  5. Öngyújtó. Ebből a benzinest ajánlják, mert hideg időben is működik. legyen hozzá töltőanyag. Szerintem a gázos is elég jó. Vizes kézzel szerintem egyik sem működik, én a gázossal jobban szimpatizálok, bár a benzines előnye, hogy ott a töltőfolyadék, amivel rásegíthetünk a tűzgyújtásra, viszont benzines gyújtók némileg párolognak és plusz kanóc is szükséges lehet hozzájuk. Kinek mi tetszik. Gázos lényegesen olcsóbb, fontos hogy tölthető legyen és átlátszó! öngyújtóból érdemes többet is tartani mivel értékes csere áru lehet!
  6. Van még a magnéziumrúd, de a 4. tűzgyújtó szerintem elég jó helyette. Ára kb. 3000 Ft.
Bár nem a tűzgyújtáshoz szükséges de jól jöhet némi jó magyar házipálinka, melyel rásegíthetünk a tűzgyújtásra, fertőtlenítőszer és antidepresszáns :) , továbbá értékes csereáru! Ajánlott üvegben tartani, törékenysége és súlya elenére, mert átveszi a műanyag izét, vegyianyagokat old ki belőle idővel, de rövidtávon jó a műanyag is.
21.jpgEvőeszköz/csajka/fém bögre: Szokásos kanálgép megteszi, konzervet is tudsz vele nyitni, ez fontos, ára 1-2000 Ft.
A csajka és a fém bögre közöt lehet gondolkodni. Szerintem elég egyik is. Fémből legyenek, hogy lehessen ételt melegíteni bennük. A csajka  kétrészes, bár nem tudom mekkora az űrtartalmuk (magyar új: 1100 Ft.) és ételt is tudsz benne szállítani, a bögre 0,3-0,5-1L válozatban kaphatóak fedővel együtt is. 3dl: 900Ft 5dl: 1.200Ft 1l: 1.480 Ft áron. Talán a csajka jobban megéri.
Palack, vízhordó: Érdemes valami alumíniumpalackot beszerezned, amiben melegítheted a vizet, forralhatod sterilizálás céljából, és melegvizes palackként is használhatod a sátorban. Nekem van egy 1L alu Danzka vodkás palackom, érdemes ilyet beszerezi, tartós és jól bírja a forró vizet. Ráadásul a táskánál írtam, hogy van benne kialakítva víztartálynak hely, így a napi szükséglet többi részét ott tarthatod. A víztartályokat military boltban 3-6.000 Ft-ért veheted meg, fontos, hogy csak tiszta, nem túl meleg vizet tölts bele!
Víztisztítás: Ez a legfontosabb talán mindközül. Víz nélkül egy két napig bírod csak. Vannak minden féle 40-50000 Ft.-ért készülékek, melyek nagyok és drágák, bár kimondottan jók lennének a célra.  Ezeket nem túrázásra tervezték. Léteznek túlélésre, túrázásra is kialakított modellek, itthon még ritkák és drágák is. Mellesleg azok is aktív szenet és 1 mikronos szűrőt használnak.
Az én ötletem ezzel szemben, bár még csak tervezési fázisban van, az egy saját víztisztító eszköz. Állna, egy mondjuk 1L műanyag palackból, melynek a kupakjában lenne egy szelep (akár bicikli szelep) és egy kb. 1-1,5 m szilikon cső. Beletöltjük a tisztítandó vizet, a szilikon csőben, ne röhögj, tampon és szénszűrős cigaretta filter, és aktív szén sorakozna. kb. 1-1,5 m hosszan. Túlélés során gyakran a legegyszerűbb megoldások bizonyulnak a legjobbnak. Ez remélhetőleg képes lenne megszűrni a vizet, utána már csak forralással sterilizálni kellene, bár az aktív szén a bacikat is megköti. Biztos, ami biztos, forralj! Ha tud az ember szerezni 1 mikronos filter, az már maga a tökély. Elvileg víztisztító eszközöket forgalmazó boltokban lehet kapni valamilyen kivitelben. Terveim szerint, ha megépítem, a Duna vizével tesztelném, persze nem magamon, hanem pl. a vízművek is vállal vízelemzést. Tulajdonképpen egy literes palack, és szilikon csőből áll, meg hozzá a szűrőkészlet, tampon, cigiszűrő (szenes) és aktív szén. Aktív szenet akár akvarisztikai boltban is lehet kapni. Ez, ha beválik, akkor kis helyen is elfér, sokszor használható. A szelep azért kell, hogy egy kis pumpával nyomást képezzünk és át tudjuk préselni a csövön a vizet. A csőben lévő szűrőeszközöket időnként cserélni kell, legyen nálunk elegendő készlet. Fertőtleníteni klór tablettával is lehet, de tudni kell a pontos adagolást.
23.jpgFegyver: Nagyon fontos, hogy legyen valami fegyvered! Magyarországon legálisan gázpisztolyt, gumilövedékes gázpisztolyt és nyílpuskát, pisztolyt szerezhetsz be, na meg légpisztolyokat. A gázpisztoly nem nagy szó. Igazinak tűnik és paprikával van töltve, így hasonló a hatása, mint egy gázspraynek. Ellenérv, hogy szembeszélben nem ajánlott használni, nem túl hatékony, leginkább ijesztgetésre jó, meg közelre. A gumilövedékes már annál inkább ajánlható. Leginkább a 18 mm-es gumigolyót ajánlják, ez pisztolyban 4 lövetű és 100 J energiát ad le, elég erőteljes. Egy-kettő az öveden és muníció elég jó alap védelem, ára 30-40.000 Ft. Van hatlövetű is, 10 mm-es gumilövedékkel, kb. 60 J energiát képes leadni. Létezik egy spécibb gumilövedékes fegyver a home defender II. Ez 10 és 15 lövéses változatban kapható, dobtáras kétkezes puska. Ez drágább, hosszadalmas tölteni, remek védelem, ára 100-120.000 Ft.  szintén 18 mm-es lövedék való bele, 100 J képest leadni becsapódáskor. Ez már magabiztossá tenne :) ! Légfegyvert elég gyengének tartom, kb. 3J energiát ad le, bár az is tud fájni. Hozzávetőleg egy airsoft pisztoly 1J energiát ad le, az se kellemes, de vastag ruházat, téli kabát felfogja mindkettőt. A gumilövedékes még pufi dzsekin keresztül is komolyan fáj! A nyílpisztolyok és puskák remek vétel, bár több támadó ellen nem túl hatásosak, mivel hosszú idő újratölteni, de vadászathoz is használható, élet kioltására is alkalmas! A pisztolyok 50 és 80 font erejűek 7-15.000 Ft a puskák már 30-50.000 Ft-ért is kaphatóak 150-180 fontosak (erő), plusz nyíllak és vadászhegyek. Esetleg megtanulhatsz íjazni, jó magyar módjára, íjak 20-30.000 Ft.-tól kaphatóak. Az igazi egy jó Beretta és/vagy valami gépkarabély lenne, ez Magyarországon körülményes, engedélyköteles. tudnék díjazni egy P90-t :) ! Én alapnak megelégednék egy gumilövedékes Home defender-rel és legalább egy pisztollyal önvédelemre, de vadászatra jó lenne egy íjpuska is!
Elsősegély csomag: Legyen benne ragtapaszok, ragtapasz szalag, géz, géz lapok és fásli. Tulajdonképpen egy B kategóriás csomag jó alapja lehet. Továbbá kell fájdalomcsillapítók, antibiotikumok (ez fontos, mivel egy vágás is vérmégezést, szepszist okozhat), széntabletta és egyéb hasfogók, bélfertőtlenítők. Legyen nálad Reni  rágótabletta. Ez savlekötő, éhség ellen átmenetileg jó lehet, szétbontja a gyomorsavat vízre és egyéb természetes alkotóelemeire. Pár órára elcsapja az éhséget.  Továbbá érdemes lehet berakni még érfogót és sebvarráshoz eszközöket. Betadine is legyen benne fertőtlenítés céljából, de helyettesíthető a nálunk lévő, már említett jó magyar pálinkával is. A betadinről tudni érdemes, a közhiedelemmel ellentétben, hogy azt lehet a sebbe is rakni, nem csak köré! Az alkohol elég fájdalmas a sebben. Persze határ a csillagos ég, hiszen láthatjuk, hogy egy jól felszerelt mentőautóban mennyi eszköz és gyógyszer arzenál van. Mi most épp menekülünk, nincs kapacitásunk több kilónyi életmentő eszközre. A menedékeden lehet több minden! Mindenesetre érdemes elvégezni egy jó elsősegély tanfolyamot, és a megtanulni valahogy a sebvarrást.
Egészségügyi csomag: Igyekezzünk csak a legszükségesebbeket vinni! Tusfürdő vagy szappan között kéne választani először. A tusfürdő habzik és károsabb a környezetre. A szappannak meg ki kell tudnia száradni használat után és kell egy jó tok neki. Talán a szappan kisebb helyett foglalna, mint a tusfürdő. Kellhet még borotva, arcszesz kerülendő, mert az egész erdő érezné a jelenléted. A pálinka is jó erre, és utána vízzel leöblíted az arcod, hogy ne legyen pia szagod. Kell még némi zsebkendő és wc-papír, fogkefe és fogkrém. Persze ezek nem feltétlenül kellenek az életben maradáshoz, viszont a pszichés állapotod megőrzéséhez ajánlott, és higiéniai szempontból sem árt. Ha mocskos vagy és megvágod magad, borítékolható a szepszis! Ráadásul büdös leszel, így az egész erdő érezni fogja a jelenlétedet újfent. Érdemes a szokásosnál ritkábban tisztálkodni, kétnaponta is elég, és alkalmad sem mindig lesz rá, legfeljebb patak partján, tó mentén (remélem, bírod a hideg vizet :) ). Az ivóvíz drága kincs erre! Gondoskodj a ruháid tisztán tartásáról. Az elején említettem (ha figyeltél :) ), legyen nálad kétnapi ruha, hogy legyen váltóruhád. Legyen nálad mosószer, erre a célra szerintem a szappan vagy a tusfürdőd is megteszi, nem kell külön cuccot vinned hozzá. Ezekből is tarthatsz jelentősebb készlet a menedékeden!
25.jpgLámpák, elemek, tőltő: Elemlámpából mindenképpen legyen egy fejlámpa. Rendkívül hasznos, szabadon marad a kezed! Ezen kívül legyen egy kézilámpa, rásegítés és tartalék céljából. Lehetőleg, ne nagy reflektorokat vegyünk, hanem elegendő pár ceruza elemes, lehetőleg ledes (kevés energiaigény, nagy fényerő) kézilámpa. Ha hagyományos izzós az sem rossz, de abba érdemes venni egy halogénes izzót, és tartalékizzó sem árthat. Jól jöhet még valami felakasztható, oldalirányú világítással, de szerintem az más picit sok.
Elemekből tölthető legyen, tartalékról is gondoskodj! Útközben szükséges lehet tölteni az elemeket. a töltést nappal tudod megoldani valamilyen napelemes töltővel. Ebből elég sok kapható, a legtöbb usb eszközökre (pl. fényképezőgép) lett kitalálva, így kell hozzá venned egy usb-s elemtöltőt. Ezzel a kettővel töltheted menet közben az elemeidet. Fontos tulajdonság, usb in és usb out funkcióval rendelkezzen a töltő, azaz a töltő áramot kapja usb-n keresztül illetve elemekből töltsön eszközt usb-n át. Usb in funkció mindenképpen legyen rajta! A töltő 4-8000 forintba kerül, a napelemes modul további 5-10.000 Ft. Ha ügyesen keresgél, az ember talál olyan napelemes töltőt is, ami közvetlenül tudja elemeinket tölteni, de elég drágák. Fontos, hogy senki ne akarjon barkácsolni, mert a tölthető elemek érzékenyek a túltöltésre és a mélykisülésre egyaránt, a töltők vezérlik is a töltési folyamatokat. Figyelj arra, hogy több fajta elemeket is tudj tölteni, általában 4 AA és 4 AAA elemeket tudnak kezelni ezek a töltők.
Kötél: Jó, ha van álad némi kötél, madzag, spárga. Nem tartom szükségesnek, hogy mászókötelet vigyél, Magyarországon nem olyan a domborzat és nehezek is. Elegendő a ponyva kifeszítéséhez és egyéb hasonló esetekre alkalmas madzag.
26.jpgKommunikáció: Ha többen is mentek, nem árt, ha van nálatok egy-egy walkie-talkie. Valószínűleg a telefonhálózatok már nem fognak működni, úgyhogy a mobilod csak zsebnehezéknek jó. Arra meg minek?! Ha ketté kell válnotok, esetleg elszakadnátok egymástól, tarthatjátok a kapcsolatot. Kicsit több pénzért már egész jó és ügyes kis készülékeket lehet kapni, persze nem kell profi méregdrága kütyü. Elég a szabadon vásárolható polgári változatok. Ezek 5-15.000 esetleg 20.000 Ft. körül mozognak. A jobbak 10-20.000 Ft. között mozognak. Fontos a hatótávolság, van, amelyik akár 7-8 km-ig elvisz. Nem szükséges, de jó, ha van hozzá headset, kerülendő, azaz eset, mint a filmekben, hogy az illető lapul valahol és hirtelen megszólal a rádiója és már mindenki tudja, hol van. Fontos, hogy elemről működjenek, különben körülményes lesz tölteni őket!
Térkép, iránytű: Szerintem magától értetődő, hogy legyen egy jó térképed, autós és turistatérkép a tájról. Hozzá érdemes beszerezni egy térképtartót, mely védi az esőtől és a mechanikai behatásoktól, nagyon praktikus. Az egyik legnagyobb hipermarket láncnál lehet szettben is kapni, iránytűvel, 1.500 Ft-ért. Az iránytűből, szerintem a műanyag vonalzós, nagyítós változat a jó, mert segíti a térképen való tájékozódást. A nagyító nem csak a térkép apró részeit teszi láthatóvá, de akár tűzet is gyújthatunk vele. Ja, és tudd használni azokat!
Eddig leginkább a gyalogos menekülésről beszéltünk. Mint mondtam ez a legrosszabb módja, mivel lassú és fárasztó. Következő lehetőség esetleg akerékpár. Itt nem mennék bele túlzottan, sok a választék az olcsótól a méregdrágáig.  27.jpgA képen látható kicsit túl van szerelve. Én nem feltétlenül vinnék ennyi táskát. Szerintem elegendő csak a csomagtartón elhelyezkedő táskák is kb 40-60 L, és amúgy is rajtunk van még a hátizsákunk is. Azt egyébként gumipókkal, madzaggal felfogathatjuk a csomagtartóra, így kényelmesebb. Ne legyen málhás szamár módjára megpakolva a canga, tudj lehagyni egy futó embert, nehogy gyalogosan utol tudjanak érni! Legyen nálunk gumijavító eszköz, vagy a régimódi ragasztóskészlet, esetleg a modernebb hab, de az csak pár km erejéig jó, szükséges utána a sérült gumit lecserélni! A ragasztóst ajánlom én, időigényes, de tartós megoldás! Legyen nálad pumpa, némi szerszám a kerékjavításhoz és a csavarok meghúzásához.  Csak a legszükségesebbek! A szelep lehet akár autós is, a lényeg legyen nálad átalakító, így akár kerékpárpumpával, akár autóspumpával is felfújhatod a kereket. A kerék külső gumija legyen alkalmas utakon és terepen való haladásra egyaránt. fontos a megfelelő világítás! Na, nem azért, hogy jól látható legyél, inkább azért, hogy te lásd az utat. Elég drágák tudnak lenni a kerékpárlámpák, én inkább törekednék valami noname, olcsó, de ennek ellenére jó lámpák beszerzésére. A lámpát a kerék közelében is elhelyezheted, így jobban világítja meg az utat, viszont szükség esetén nehezebb lekapcsolni! A dinamóst nem ajánlom, nekem mindig csak gondom volt vele. Legyen kényelmes a nyereg hosszú távon is! Kerékpárral konditól függően akár 10-15 km-t is megtehetsz óránként, ezzel szemben gyalogosan csak 3-5 km-t. Nem létszükséglet, de jó hasznát veheted egy kerékpár computernek, mivel mérheted a sebességed és a megtett távolságot, segíti az utad tervezését.  Egy jó kerékpárzárat is vigyél magaddal!
Autóval sokkal jobb a helyzeted. Rengeteg utat tehetsz meg, kényelmes. Kinek milyen autója van, azt használja. Legyen plusz benzined is! Rengeteg módja van, hogy a fogyasztást csökkentsd, illetve több üzemanyagod legyen több útra. Az első a vegyes üzem, azaz benzin/gáz üzemű. Van a gyári benzintartályod és általában a pótkerék helyére raknak gáztartály. Két különböző üzemanyaggal fog működni az autód, sokkal több km-t tehetsz meg. Ajánlott kitanulni a csínját-bínját, ismerd a szerelését. Abszolút nem veszélyes, olcsóbb a gáz, mint a benzin. Leginkább benzines autókat lehet vele felszerelni. A következő megoldás a HHO generátor, ami az autó elektromos rendszerének segítségével vizet bont oxigénre és hidrogénre, ezt adagolják a benzin mellé, így kevesebbet fogyaszt az autó benzinből, és mellékhatásként tisztítja állítólag a motort is. Érdemes beleásni magunkat ebbe is. Nincs információm, hogy ezt benzin/gáz üzemű autóknál is lehet-e alkalmazni, mert az maga lenne a mámor, de benzineseknél biztosan működik! Legyen jól felszerelve az autód, pótkerék, szerszámok stb. Ha nincs autód és most gondolkodsz vásárláson, akkor én, ha tehetném egy pickup-t vennék. Kényelmesen elfér benne 4-5 ember és ott van a rakodótér is, ráadásul lehet neki még tetőcsomagtartója.  Új autót, úgy tudom, nem alakíthatsz át, vagy legalábbis a garancia elvesztése nélkül biztosan nem! Ha autóval mész én azért felpakolnám a kerékpárokat is!
Menedék, avagy „Alfabázis”: Ez a lényeg, ide akartunk eljutni. Hosszú távon nem élhetsz erdőben az időjárás viszontagságainak kitéve. Ez lehet egy nyaraló távol a várostól, egy pár hektáros tanya, ahol tudsz zöldséget, hüvelyeseket termelni esetleg állatot tartani. Fontos, hogy milyen ingatlan áll rendelkezésedre, vagy ha nincs, milyet vennél és hol? Esetleg a jelenlegi ingatlant lecserélheted egy erre a célra (is) alkalmasabbra. Még mielőtt megvennéd a telked, tanyád, nyaralód érdemes az elhelyezkedést kiválasztani. Tanulmányozd a megyék statisztikáit, hol a legtöbb jelenleg a bűnözés, munkanélküliség, domborzati adottságok, mezőgazdasági adottságok stb. Ez azért fontos, mert ahol most sok a bűnözés, a rendőrség megszűntével még több lesz! Az elhelyezkedésnél még fontos, hogy ne egyedül legyél, legalábbis a legtöbben nem ajánlják az elszigetelődést. Legyen egy micro közösség. Segíthetitek egymást és védekezni is könnyebb. Másik megoldás, ha te építesz ki valamilyen közösséget, pl. baráti társasággal, csak érjenek el ők is a menedékre, különben fennállhat az a helyzet, hogy túl kevesen lesztek. Így olcsóbban is kijöhettek.
Léteznek már Magyarországon ökofalvak, érdemes lehet hozzájuk csatlakozni. Bár ők elvileg direkt kiköltöztek a városból és önfenntartó módon élnek, többé-kevésbé.  Persze lehet egy telked a közelükben, esetleg a szomszédságukban, ha te az eseményig nem akarsz a városi életmódodat leváltani. Ki kell találni mi lenne a jó és a működőképes. Én valami ökofaluval venném fel a kapcsolatot, barátkoznék velük, sokat segíthetnek. Földet művelnek, állatot tartanak, lehet nekik gyapjújuk és tudásuk mellyel segíthetnek. Segíthetnek megtanulni az önfenntartó életet, segíthetnek nagy állatokkal vetni, aratni stb. Biztos te is tudnál segíteni nekik. Az elhelyezkedés után ki kell találni milyen jelegű bázist gondolsz magadnak. A legalkalmasabb valami tanya-féle. A telked méretét illetően kb. 1-2 hektár kell egy 5-6 fős családnak, bőségesen elég kisállat tartással, gabonatermelésre kb. +1-2 hold. Ha kereskedelemre is akarsz termelni, akkor persze több kell, de több munkaerő is több kell hozzá. Fontos megjegyezni, hogy a földműveléshez komoly eszközök is kellenek. Gondolok itt traktorra, bálázógép, aratógép, kombájn stb. Nem biztos, hogy ezek a rendelkezésedre állnak, vagy, mert nincsen neked (miért lenne, városban laksz?), vagy, mert nincs hozzá üzemanyag, vagy, mert ha van is minden, de túl feltűnő és kockázatos használni. Itt jönnek a képbe az igavonó állatok, amihez nem csak állat kell, de hozzá szükséges eszközök is. Elvileg az ökofalvak rendelkezhetnek ilyennel. Bár azért a legtöbbjük nem tagadja meg a gépeket, nem az amishok magyarországi megfelelőjére kell gondolni! Ahogy tapasztaltam, ők is kisállatokat tenyésztenek inkább. Szóval fel kell készülni a földművelésre. A veteményes, zöldséges, hüvelyeseket kézi szerszámokkal is lehet termeszteni, a gabona az, amihez szükségesebbek a gépek. De régen is megoldották, nem igaz?
Szóval tudjuk, hogy hol, és, hogy mekkora. Most már beszélhetünk a felszereltségről. Legyen itt elrejtve ivóvízélelem és mindenképpenvetőmagvak! Valamint további egészségügyi és elsősegély ellátmány. Így el tudod kezdeni az önellátást. Állatot idővel majd csak szerzel valahonnan, esetleg vadászol, vagy megszokod a vega étrendet. Ugyanis, ha városból menekültél ide, nem lesz állatod, mivel nem volt ki gondozza. Megoldás lehet egy jó szomszéd, aki némi pénzért gondozza neked, míg el nem jön az esemény, de ezt elég nehezen tudom elképzelni.  Vagy a már említett ökofalvak jelenthetnek esélyt számodra. Ezek eddig az úgymond készletek, amik segítenek téged elindulni. A termesztés nem rögtön megy végbe, időbe telik. Kell, hogy rendelkezzél addig is készletekkel, különben éhen halsz, míg fejlődik a frissen vetett paprikád. A következő a rendelkezésre álló eszközök. Kell, hogy legyen elrejtve eszközök. gondolok itt arra, hogy ne egy üres házba érjél be, legyen bútoraid, mosogatód, esetleg gépek (a működtetésükről pár sorral lejjebb), ruhák (elvileg a csomagodban csak kétnapi ruha van!), edények, szerszámok (láncfűrész, ásó, kapa, szerelési szerszámok stb.) és minden, ami kell.
Jó lenne, ha fel lenne szerelve az épület napelemekkelnapkollektorokkal ésszélgenerátorral. A napelemek és szélgenerátorok egymást kiegészítve termelnek elektromosságot számodra, szivattyúk, gépek működtetésére, akár melegvíz előállításra is használhatod (bojler). Ezek elvileg akkumulátorok révén éjjel nappal, télen-nyáron tudnak számodra elegendő energiát termelni, tárolni.  Szélgenerátorokat házilag is lehet készíteni akár autógenerátorokból. Érdemes kitanulni a szakmát. Rendkívül értékes csereárut készíthetsz, és nem a tiédet akarják majd elvenni, vagy ha elvették, készíthetsz másikat! Fontos megjegyezni, hogy itt is szükségesek a töltésvezérlő egységek! Ezekhez hagyományos autóakkumulátorokat szoktak használni, azok sem bírják az össze-visszatöltést. Napkollektor a fűtést és meleg vízellátásban lenne hasznos. Vannak még ahőszivattyús megoldások, ezek az épület alatt a földben helyezkednek el, senki sem tudna róluk. Persze tudom ezek még kimondottan drágák.  Én személy szerint, ha lenne egy ilyen menedékem, természetesen a napelemek, kollektorok és szélgenerátorok, el lennének rejtve, és csak akkor szerelném fel, mikor megérkezem. Persze szükséges egy jó kályha, kandalló is és hozzá tűzifa, melyet akár frissen is beszerezhetünk az erdőből. Ezek az eszközök, tárgyak legyen rejtve lehetőleg, mert, hát mind tudjuk Magyarországon, hogy mennek a dolgok. Nehogy úgy járj, hogy már szétlopják a menedéked még békeidőben! Légy kreatív, és ne legyenek feltűnő biztonsági megoldások! Légy átlagos, rejtegess! Én kialakítanék valami titkos, rejtett pincehelységet és ott dugnám el a készleteket, eszközöket, tárgyakat. Első ránézésre üres legyen a ház, még ha be is törnek, akkor se legyen mit elvinniük.
Most már beszélhetünk a szükségleteinkről, amiket eddig szolgáltatások formájában rendelkezésre állnak. Itt, most olyanra gondolok, mint pl. a víz. Fűtésed, áramod elvileg az előbb említett módokon lesz. A telkeden legyen földbe süllyesztett esővízgyűjtő és fúrt kutak is egyaránt. Ezen túl rád hárulhat a vízellátás problémája! Itt már lehet egy már említett 40-50.000 Ft.-os, vagy még drágább víztisztító készüléked. Rendkívül fontos, hogy a mai vízellátást is áram révén biztosítják. A csövekben lévő nyomást szivattyúk segítségével jön létre, különben csak csordogálna a víz a csövekből! Ezt te házi vízművel tudod pótolni, vagy valami gravitációs megoldással, de ahhoz sok víz kell, mivel az összegyűjtött víz tömege adja a nyomást. A gravitációs megoldás problémásabb, de technikailag egyszerűbb. Szerelj fel egy hordót a zuhany fölé és merd tele meleg vízzel. 5 perc zuhanyzás rengeteg munkáért! Gondoskodnod kell az öntözésről is, erre több módszer is van, akár szélgenerátor segítségével. Én valami csepegtetős rendszert alakítanék ki, kíméli a földet, takarékos, egyszerű. Szolgáltatás, még de nem igazán tudod pótolni az a gázfőzés. Helyette van a villany vagy indukciós főzőlapok, vagy a régi jól bevált sparhelt.
Ezek után beszélhetünk az élelemtermelésrőlNincsenek boltok, piacok. Idővel fog kialakulni valami kereskedelem, de nem lesz olyan szintű, mint most egy hipermarket. Említettem a készletnél, legyenek készültségben vetőmagjaid. Zöldségek, hüvelyesek, gabonák. A telken lehet pár gyümölcsfa, dió, mogyorófa, szőlő stb. Ha már itt tartunk, termessz gyógynövényeket, legyen erről egy-két könyved, melyik mire jó, hogyan kell termeszteni és fogyasztani. A gyógynövények szinte minden betegségre tudnak gyógyírt nyújtani a férgességtől a migrénen át a belső szervi problémákig. Na, jó migrént csak kezelni lehet, gyógyítani nem. De van köztük fájdalomcsillapító és antibiotikus hatású is. Remek csere áru és nagyon hasznos lehet a háznál egy ilyen veteményes, ha már nincsenek gyógyszertárak.28.jpgFontos még, hogy legyen a háznál kézi gabonaőrlő! Ezzel lisztet tudsz őrölni. kb. 50-70.000 Ft. , különben nem tudom, hogyan fogsz kenyeret sütni. Az élelmiszertartósításról is kell rendelkezned tudással, könyvvel és eszközökkel (befőttesüvegek, műanyag tárolók, vödrök). Én személy szerint a vákuumtartósítás híve vagyok, hiszen levegő még a baciknak is kell! Igazán jó és elfogadható árú megoldást nem találtam, kivéve a hegesztő-vákuumozó gépek, amik segítségével levegőmentesen zacskózhatjuk el az ételeket. Babérból is rendelkezzél jó sokkal, mert a zsizsik utálja, a moly meg a levendulát.
Összességében rengeteg eszközzel kell felszerelni egy ilyen házat az önellátó gazdálkodáshoz. Tulajdonképpen egy második otthont kell kialakítanod. Persze egy minimalista otthonra gondolok, nehogy szaladj az IKEA-ba! Sok minden most szolgáltatásként a seggünk alá van tolva, ezekről mind gondoskodnunk kéne. Áram, fűtés, meleg víz, liszt, cukor, alkohol, gyógyszerek, gabona, élelem, élelmiszertartósítás, tiszta ivóvíz, izzók és rengeteg eszköz, mivel a gyártásuk le fog állni.
Fontos, hogy gyakorolj, készülj. Legyen megfelelő kondíciód, eddzél, túrázzál. Gyakorold az eszközök használatát. Tanulj! Tanulj önvédelmet, elsősegélyt, vadászatot, túlélést. Tarts lőgyakorlatokat (szabályokat betartva, nehogy a sitten érjen a világvége). Ismerkedj az alternatív energiaforrásokkal (napelem, kollektor, szélgenerátor), tudd javítani, és amelyiket lehet építeni (szélgenerátor, kollektorok). Jó, ha van az alfabázison ehhez építőelemek, hogy tudj tartalékra, kereskedésre építeni! Képzeld, el mi mindent kaphatsz egy ilyen árucikkért, mikor nem lesz meleg víz vagy áramellátás! Legyen tudás bázisod! Akár megtanulva, akár készenlétbe helyezve könyvek formájában. Fontos témakörök: gazdálkodás-termesztés, élelmiszertartósítás, gyógynövények, öko építészet, elsősegély-gyógyászat stb.
Remélem ez a kis összefoglaló, útmutató sok hasznos tanáccsal lát el téged. Sok mindenre kell gondolni, mert amiket most nem veszel számba, az később már pótolhatatlan lesz! Ki kell gondolnod, mit hogyan fogsz csinálni, mire kell felkészülni, mi mindennek kell, hogy a rendelkezésedre álljon, az élethez, a termeléshez, tároláshoz stb. Nagyon összetett téma ez.  Kaptál egy kis ízelítőt mi mindenünk van! Becsüld meg, légy hálás érte! Kényelmes életet élünk.
Egyes részekhez írtam árakat. Tudom ez összességében sok és drága. Ezek nagy részére a mai életben nincs szükség, mert egy cég vagy szolgáltató végzi vele a munkát pl. gabonaőrlés, ivóvíz ellátás, nem a te gondod. Ha krach van, akkor már a te gondod lesz. Mindenki azokat veszi meg és annyit, amennyit akar vagy tud. Ez az írás csak iránymutatás, javaslatok összessége. Tekintsd ezeket befektetésnek. Kicsit kockázatos, mert lehet, hogy csak paranoia az egész, de ha mégis bekövetkezik, akkor többszörösen fog megtérülni neked a befektetésed! Bizonyos eszközeid értékesebbek lesznek, mint az arany! Lehet, hogy bánni fogod a kiadásaidat, de eljöhet az idő, hogy azt fogod bánni, hogy sajnáltad azt a pár ezer forintot ezekre és akár az életedet is odaadnád, csak, hogy szeretteid, gyermekeid még egy napot élhessenek, vagy ne kínlódjanak! A te döntésed, a te befektetésed!
Ez az írás a teljesség igénye nélkül készült!
Írta: Balogh Ádám




Hétvégi bevásárlólista



2012.12.16. 11:58 Martin Blake


Egy ideig beteg voltam, megtalált az influenza, de már nagyjából túl vagyok rajta. Aminek viszont nagyon tudtam örülni, hogy prepper vagyok. Munkából hazaérve csak bedobtam magam az ágyba, aztán 3-4 napig ki se mozdultam a lakásból, még a sarki boltig se kellett elsétálnom. :) Nem nagy dolog, de amikor félpercenként egy teljes papírzsepit teletrombitál az ember, akkor bizony az a húsz perces séta is idegőrlő tud lenni. Most már majdnem teljesen meggyógyultam és van egy szabad vasárnapom is, ezért hamarosan elindulok venni egy-két dolgot, kissé megcsappant készleteimet újra feltölteni és venni egy-két más apróságot is. Itt a lista, fontossági sorrend nélkül.
Chips
Bár nem ezzel fogok jóllakni, de jó sok energia van egy csomag chipsben. A 6x1-es csomagolás kényelmes: egy kis adag pont elég egy kis nassolásra, nincs gond a visszacsomagolással, ha nem tudnám megenni az egészet. Veszek belőle néhányat, ami hetekre elegendő lesz. Hagyományos, sósat, esetleg barbeque ízesítésűt, a 2 darab 6-os csomag kb. 700 forint lesz.
nuts.jpgMogyoró
Hasonló az előzőhöz: sok energia, meg amúgyis imádom. Szóbajöhet még a mindenféle hasonló termék, pisztácia, mandula, dióbél, meglátjuk mit találok majd jó áron. Kb. 250-300 forint lesz egy 20 dekás csomaggal.
Papírzsepi
Az influenza kissé megtizedelte a készletet (tudom, tudom, a textilzsebkendő jobb megoldás lenne), ezért veszek egy 18-as, négyrétegű pakkot, kb. 350-400 forint lesz.
Törlőkendő
Ebből is sikerült jó sokat elpocsékolnom az elmúlt hetekben. Pár napja vettem egy csomaggal hazafelé jövet, ma beszerzek megint egyet, kb. 350 forint egy 6-os kiszerelésű.
Toalettpapír
A különféle papírtermékekben az a jó, hogy van "átjárás" közöttük. Ha az egyik kifogyna, akkor használhatunk helyette mást. Persze más minőségűek, méretűek, de szükség esetén ez nem szempont. Egy 4-es csomag szintén 350 forint körül lesz. Én a zsepire mondanám azt, hogy a legideálisabb papírtermék preppereknek, mert minden célra viszonylag jól használható, kisebb, tíz darabos csomagokban pedig könnyen tárolható, szállítható.
Cukor
Sok hozzáfűznivaló nincs, a cukor az egyik legalapvetőbb élelmiszer. Egy kiló kb. 250 forint lesz.
Fogkrém
Ha már cukor, akkor eszembejutott, hogy kellene egy kis tubusos fogkrém a túlélőzsákomba. A hagyományos méretű elég sok helyet foglal, egy kicsi viszont pont passzolna a csomagba. Kb. 3-400 forint, kicsit drágább sajnos a hagyományosnál, de egye fene. SHTF esetén fogkrém helyett használhatunk sót például.
Csokoládé
Sosem elég belőle. :) Sok energiát tartalmaz, az én kedvencem egy "gazdaságos" kiszerelésű, kb. 90 forint egy táblával, veszek egy marékkal megint, ahogy tegnap is.
Mogyorókrém
Édességek közül az egyik legjobb megoldás, szintén sok energiát tartalmaz és finom is.
Gyümölcskonzervek
Mielőtt valaki azt hinné, hogy csak csokival pakolom meg a bevásárlókosarat. :D Most elég sok barack van itthon, úgyhogy körtét, almát vagy hasonlót fogok keresni. Kb. 200 forint egy konzerv, majd meglátjuk, miből választhatok. Közben rápillantottam, egy ilyen konzerv 2-3 évig bírja elvileg, gyakorlatilag akár tovább is, szóval ez remek beruházás preppereknek.
Félkész zsömle, kifli
Part Baked Petit Pain.jpgSokáig ódzkodtam tőle, de mára teljesen rákattantam a félkész kiflire. Nem is volt annál jobb, amikor teljesen betegen csak bedobtam néhány darabot a sütőbe és 10 perc múlva friss, ropogós, finom kiflit ehettem. Megsüthető tűz felett is, 3 hónapig eláll, nincs vacakolás a tésztagyúrással. Egy 4 kiflit tartalmazó csomag kb. 100 forint, veszek néhányat belőle.
Szörp
Egyik rossz tulajdonságom az ízesített löttyök iránti vonzalmam. Igyekszem nem kólát vagy hasonlókat venni, hanem valamilyen egyszerű szörpöt, ami sokáig fedezi a "függőségemet". Másfél liter kb. 450 forint.
Teamécses
Bár férfiból vagyok, a tél beálltával, a nappalok rövidülésével, most pedig karácsony közeledtével egészen jó dolognak tartom néhány gyertya meggyújtását a délutáni órákban. Egy százas csomag mécses kb. 700 forintba kerül. Nappali világosságot ugyan nem ad, de ha elmenne az áram, a semminél még ez a kicsi is jobb. Múltkor mértem az időt, egy kis mécses kb. 3-4 óráig bírja. Remek, olcsó megoldás.
Tea
Előbbiről eszembejutott, hogy a nátha miatt eléggé megcsappant a teakészletem is. 160 filteres csomag kb. 1000 forint. Én mondjuk nem fogyasztom, de a tea mellett a másik megoldás az éberség megőrzésére a kávé. Ha beütne a gebasz, kevesebbet és rosszabbul fogunk aludni, ami már rövidtávon érezteti hatását. Hamar elfárad az ember, lassabban gondolkodik - ami viszont katasztrofális következményekkel járhat túlélés szempontjából. Érdemes tehát felkészülni ilyenekből is, emellett még energiaitalt vagy koffeinrágót is beszerezhetünk.
Gyufa, öngyújtó
Rájöttem, hogy nincs belőle elég itthon, ezért ma veszek néhány csomaggal. Sosem elég belőle. Selco írta erről, hogy a háború idején voltak olyanok, akik kilométereket gyalogoltak egy égő fadrabbal a kezükben, mert nem volt otthon gyufájuk, hogy meggyújtsák azt. Spejzoljunk be tehát tűzgyújtó eszközökből. Délután rendelek pár darab magnéziumos szikravetőt is, olcsó és nagyon jó megoldás tűzgyújtáshoz.
Konzervek
Ahogy szinte mindig, ezúttal is veszek egy pár darab konzervet, mindenféléből. Általában a magas energiatartalmút keresem, babot, tésztaételeket, stb. Egy babkonzerv 150-200 forint, húsgombócos tészta borsóval, répával kb. 450 forint - utóbbi ráadásul nagy kiszerelésű, két főre is elég. Nézek még bolognai spagettit (marhával) is, szintén 200 forint körül.
A fenti lista nem fedi a teljes étrendemet, mielőtt valaki megijedne, hogy csak ezeken élek. :) Természetesen veszek friss kenyeret, gyömölcsöt stb.-t is a mindennapokra, a fentiek pedig mennek a tartalékba, a többi közé.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése