2016. február 4., csütörtök

A vakoló szabadkőművesek koncentrált támadása hazánk ellen !!!





A vakoló szabadkőművesek

 koncentrált támadása

hazánk ellen !!!


Ki az Unióból nem akarunk birodalomban élni kamatrabszolgaként , hogy a büdös zsidó Kovács egy biztosi álláshoz jusson !!!



"Ne azt nézzétek, amit mondok": 

konténervárossal várná a 

bevándorlókat a Fidesz 

Szentgotthárdon 

2015. november 17. Kuruc.info


Miért gyűjt a Fidesz aláírásokat a kvóta ellen, és hangoztatja, hogy Magyarország nem akar bevándorlókat befogadni, ha közben Szentgotthárdon egy komplett várost akarnak felépíteni nekik konténerekből? - tette fel a kérdést mai sajtótájékoztatóján Lábodi Gábor jobbikos önkormányzati képviselő. 

Igazolást nyert a régi mondás: ha nem állsz ki magadért, akkor bármit megtehetnek veled. Meggyőződésünk, hogy amennyiben Szentgotthárd és polgármestere szeptemberben érdemi tiltakozást fejtett volna ki a sátortábor ellen, akkor nem állna fenn a jelenlegi helyzet, amit a Belügyminisztérium és a BÁH akar ránk kényszeríteni. A két nevezett intézmény ugyanis egy 250 konténerből álló, utakkal, közvilágítással és közművekkel rendelkező, akár városnak is nevezhető komplexumot akar Szentgotthárd határába építeni a bevándorlók téli elszállásolása címén - közölte a politikus. 




A leendő sátorváros vázrajza

A BÁH erről az eszement tervről mindösszesen egyoldalas, minden konkrét információt mellőző levélben tájékoztatta a várost. Hétfő délelőtt egy rendkívüli testületi ülés keretében született volna erről döntés, azonban ez érdemben nem történt meg. Huszár Gábor polgármester az elmúlt héten egyesével beszélt minden képviselővel, akik az én kivételemmel úgy mondtak igent erre a javaslatra, hogy nem voltak birtokában minden információnak, azaz mondhatni meg lettek vezetve. Hétfőn szinte kivétel nélkül minden képviselő megdöbbenésének és tiltakozásának adott hangot, a konkrét adatok birtokában. Huszár Gábor - mint kiderült - már az elmúlt héten tájékoztatta a BÁH-ot arról, hogy a testület támogatni fogja a javaslatot. Csakhogy ez nem így történt. A testület nem akar tábort Szentgotthárdra, ahogy a szentgotthárdi emberek sem! A polgármester által hangoztatott érv, miszerint valamit valamiért alapon majd a kormány így fog pénzügyi támogatást nyújtani a városnak, egész egyszerűen g usztustalan zsarolás. Ilyen kormányra Magyarországnak nincs szüksége - szögezte le Lábodi Gábor, az ő gondolatai olvashatók a továbbiakban is. 

A Jobbik szeptember 12-e óta tiltakozott a sátortábor ellen, folyamatosan hangot adtunk aggályainknak a jövőt illetően. Elmondtuk sok fórumon, hogy nem tudjuk, mi fog történni Nyugat-Európában, nem tudjuk, mikor zárja le esetleg határait a sok befogadó ország, vagy éppen mikor indulnak meg a visszatoloncolások. Most, a párizsi tragédia után meggyőződésünk, hogy fel fog gyorsulni a menedékkérelmek elbírálása és az arra nem jogosultak visszaküldése. Nem akarunk Szentgotthárdon bevándorlókat, ezzel a város lakosainak egyértelmű véleményét tolmácsolom. Nem akarjuk, hogy városunkból Párizs legyen, nem akarjuk veszélynek kitenni városunk lakóit! A sátrak ittléte alatt a városunkba látogató osztrák vendégek száma jelentősen lecsökkent, a legtöbb vállalkozó közel 50%-os forgalom-visszaesésről számolt be az első hetekben. Milyen irányba fogja befolyásolni városunk idegenforgalmát egy ilyen létesítmény? Nem nehéz megjósolni az eredményt. Hosszú évek után a bezárt szállodának is van végre gazdája, de ha ez a tábor megépül, az teljesen tönkre fogja tenni Szentgotthárdot! 

Felmerül bennünk a jogos kérdés, hogy Huszár Gábor miért akarja ennyire keresztülvinni a tábor tervét a testületen? Vajon mi lett számára beígérve a siker esetére? Talán így akarja elérni, hogy a többi kitüntetett polgármester mellett ő is megkapja plecsnijét? Sajnos erre a kérdésre nem tudjuk a választ, az mindenesetre teljesen világos, hogy Huszár Gábor ismét a Fidesz képviseletét választotta Szentgotthárd helyett. Az is elgondolkodtató, hogy térségünk fideszes országgyűlési képviselője, V. Németh Zsolt miért nem próbál segíteni most sem Szentgotthárdnak. 

Amennyiben ez a tábor fel fog épülni, úgy felszólítom Huszár Gábor polgármestert a lemondásra. Méltatlanná válik Szentgotthárd képviseletére, hiszen nem elég egy város vezetéséhez a pártja és kormánya iránti szolgalelkűség. Adja vissza mandátumát minden egyes képviselő is, aki támogatja ezt a javaslatot, hiszen ezzel teljesen szembemegy a város lakóinak érdekével és akaratával; valamint követeljük ügydöntő népszavazás kiírását a kérdésben! 


Tipikus kor- és kórkép a magyar "rendszerváltásról" a parádsasvári üveggyár története. És a nagykanizsaié, ahol többek között világszínvonalú ampullagyártás folyt, de már az épületeit is felrobbantották és a többié és a cukorgyárak és az étolajgyárak és a csokoládégyárak, a textilgyárak, bányák és Magyarország szinte összes termelőüzeme, amiket "privatizáltak", vagyis leraboltak, bezártak. Munkanélkülivé téve egy (legalább) fél országot, a "fejlett nyugati demokráciák" többnyire alsó kategóriás termékeinek piacává téve az országot, kiszolgáltatva a legkisebb fuvallatnak is. Az Európai Unióba történő belépésünk pedig megadta a kegyelemdöfést is, hiszen immár kvóták is szabályozzák, hogy ne termelhessünk magunknak. Leépült a hajdan világszínvonalú mezőgazdaságunk, az iparunk, az egész ország, mi pedig lassan szellemileg is, köszönhetően a lebutított oktatásnak és a lerablók kezében lévő irányított médiának. Miközben a mindenkori kormányok adókedvezményekkel és sok milliárdo s "stratégiai partnerséggel" támogatják (vagyis kvázi kifizetik a minimálbért) az idetelepülő multinacionális cégeket és a maradék, még itthon lévő bérrabszolgák adóiból kiszolgáltatott közmunkásokat gyártanak. Mi pedig hagyjuk Meddig? (Facebook)

Kapcsolódó:
   
A Parádsasvári Üveggyár (szellemvarosok.blog)
   
A parádi üveggyár különös vásárlója (mno.hu)
   
A parádsasvári kreatív ipari örökség szellemi kultúrája (academia.edu)
   
Orbán számonkérhető ígérete Vonának: "amíg ez a kormány levegőt tud venni, sem kvóta, sem visszatoloncolás nem lesz" (kuruc.info)
   
Orbán őszödi beszéde: "Ne figyeljenek arra, amit a megválasztásomért mondok" (kuruc.info)
   
A baloldal a bevándorlók betelepítésében képzeli Magyarország és Európa jövőjét (fidesz.hu)
   
A honlapok felelőssé tehetők a rajtuk lévő kommentekért (sg.hu)
   
Hazánk új szimbóluma lehet az időkerék - lelkendezett 2003 májusában Gréczy Zsolt (sokkaljobb.hu)
   
Él és virágzik a megbonthatatlan barátság: Szijjártó kitüntette a D-209-est (kuruc.info)
   
Giró-Szász 9 hónap alatt 91 milliót spórolt (origo.hu)
   
Tonyó tanácsadói: futballedző, szépike, vágtakommunikátor... (balrad.com)
   
A vártnál is jobban pörög a földárverés (napi.hu)
   
Rosszul járnak a nyugdíjasok? - Kiderült a jövő évi emelés mértéke (napi.hu



A parádi üveggyár különös vásárlója


Dénes Zoltán

2006. január 23., hétfő 00:00




Komoly kérdéseket vet fel a felszámolás alatt álló parádsasvári üveggyár eladása. A még II. Rákóczi Ferenc által alapított manufaktúrát az előző rendszerben a Belügyminisztérium III/III-as csoportfőnökségénél főhadnagyi tisztet betöltő személy cége vásárolhatta meg. A vevő azonban még mindig nem fizetett.Tavaly január elején kezdődött el a parádsasvári üveggyár felszámolása. Akkor még sokan bíztak abban, hogy valamilyen módon mégis újraindul a mintegy 430 millió forintos adósságot felhalmozó, közel 300 éves múltú üzem. A jelek szerint az eljárás elején még Pintér Benedek felszámolóbiztos is úgy tervezte, hogy a cég termelését ismét elindítja. Mégpedig úgy, hogy ezt egy bérlőre bízza, majd működőképesen értékesíti a társaságot. Ezzel a megoldással az üveggyár megfelelő gazdálkodás mellett akár tartozásait is lefaraghatta volna. Ugyanakkor egy neve elhallgatását kérő informátorunk arra hívta fel figyelmünket, hogy az események egészen más irányba indultak el, mert a helyi politikai elit, élén a térség szocialista országgyűlési képviselőjével, ellenezte ezt az elképzelést, és az üveggyár „valódi” tulajdonba adását szorgalmazta. Az esetleges bérbeadás hírére reagáló állami vezetők, valamint Suchman Tamás és Sós Tamás szocialista politikusok a fejlesztéshez 200-300 millió forintos anyagi segítséget ígértek, de azt feltételül szabták, hogy a pénzt csak a gyár új tulajdonosa kaphatja meg. 

Ezt a forgatókönyvet erősítette az is, hogy akadtak olyan dolgozók, akik – bár fizetésüket megkapták volna, és folytathatták volna addigi tevékenységüket – azzal fenyegetőztek, hogy nem állnak munkába, ha a társaságot bérbe adják. Pintér Benedek elmondása szerint a bérbevétel iránt érdeklődő egyik japán befektető éppen a gyárban kialakult ellenséges hangulattal indokolta visszalépését. A felszámoló végül úgy döntött, hogy pályázatot ír ki az üveggyárra. A felszámolást végző Mátraholding Rt. a Parád Kristály Manufaktúra Rt.-t először nettó 318,5 millió forintért hirdette meg. 
Az eladásra kínált üzem másfél hektáron fekszik, a beépített terület 7500 négyzetméter. A felszámoló a gépeket és a gyárat együtt kívánta eladni. A manufaktúrára rövid határidővel, tavaly július 18-ig lehetett pályázni, ám a tendert, bár több érdeklődő volt, sikertelennek nyilvánították. A rövid határidőt azzal indokolták, hogy ezzel az új tulajdonos hozzájuthat ahhoz a 100– 160 millió forint állami támogatáshoz, amit többek között Sós Tamás, a körzet szocialista országgyűlési képviselője ígért meg. 
A sikertelen tender után, a hitelezői választmány jóváhagyásával, a felszámoló szeptemberben újabb pályázatot írt ki, konkrét árat azonban már nem jelölt meg. Erre a pályázatra három ajánlat érkezett, amelyből kettő szinte azonos vételárat jelölt meg. A nyertes az lett, aki a legrövidebb fizetési határidőt vállalta fel. A felszámoló végül még tavaly aláírta a szerződést a 10 millió forint törzstőkéjű – a Bácska-Gabona Kft. átnevezésével létesített – Kristály Manufaktúra Parád 1708 Export-Import Kft.-vel. A vételárról a befektető cég többségi tulajdonosa, Augusztini Tamás korábban annyit közölt, hogy az vélhetően fedezni fogja a parádi üveggyár tartozását, ami mintegy 400-450 millió forint. Informátorunk ugyanakkor úgy tudja, hogy a gyár mintegy 200 millió forintért kelt el. Ez az összeg megegyezik az állami vezetők támogatási ígéreteivel. 
Augusztini Tamást a hvg.hu azon állambiztonsági tisztek és főtisztek között sorolja fel, akik 1989-ben a BM III/III-as csoportfőnökség központi állományának voltak tagjai, és a megyei osztályokat vezették. Az internetes portál közlése szerint Augusztini Tamás a Belügyminisztérium III/III-4-c. jelű alosztályának főhadnagya volt, ahová a nemzeti/népi ellenzék elhárítása tartozott. 
Az üveggyár adásvételi szerződésének aláírása után információink szerint hamarosan problémák merültek fel. A vevő ugyanis bejelentette, hogy nem tud határidőre fizetni. Ekkor gyors segítség érkezett Sós Tamás szocialista honatyától, akinek közbenjárására az üzem a térségi regionális fejlesztési célelőirányzatából 20 millió forint 
vissza nem térítendő támogatást kapott. Úgy tűnik, a beígért mintegy 160 millió forintos munkahelyteremtő beruházási támogatás nem érkezett meg a céghez, ezért az új tulajdonos fizetési haladékot kért és kapott. Információink szerint Augusztini Tamás eddig csak a kialkudott ár mintegy 10 százalékát – a szerződésben megállapított foglalót – fizette ki. Ha igaz a 200 millió forintos vételár, ez az összeg éppen a honatya közbenjárására megkapott támogatás összegét teszi ki. Jelenleg úgy tűnik, hogy a Kristály Manufaktúra Parád Kft. még bízik az állami segítség megérkezésében, amiből a vevő fedezné a még fennálló tartozását. Amennyiben a felvázolt forgatókönyv ténylegesen megvalósul, úgy a volt főhadnagy lényegében ingyen jut a legrégibb hazai üveggyár birtokába. 
Jelenleg elég zavaros a helyzet. A település számára az a lényeg, hogy minél előbb megkapják pénzüket a hitelezők, illetve az elbocsátott dolgozók a végkielégítésüket – nyilatkozta lapunknak Holló Henrik, Parádsasvár polgármestere, a hitelezői választmány elnöke. Az állás nélkül maradt 400 munkavállaló komoly foglalkoztatási problémát okoz a környező településeken is. Ezért a polgármester azt szeretné, hogy a gyár újrainduljon, és folytassa a 300 éves tradíciót. 
A parádsasvári üveggyárban jelenleg nem folyik termelés – tájékoztatta lapunkat Füzesi Lajos, a gyár igazgatója. Ezt Pintér Benedek felszámolóbiztos is megerősítette, aki hozzátette: a gyárat addig nem adhatják át, amíg a vevő nem fizeti ki a vételárat. Az eredeti fizetési határidő december 20. volt, ám Augusztini cége kérésére a felszámoló február 15-re módosította azt. Pintér elmondása szerint amennyiben a Kristály Manufaktúra Kft. – amely a felvállalt legrövidebb fizetési határidőnek köszönhetően nyert a pályázaton – eddig az időpontig sem fizet, úgy elkezdik a tárgyalásokat a pályázat második helyezettjével. Megkeresésünkre Augusztini Tamás elmondta, hogy a hvg.hu információi megfelelnek a valóságnak, ezt soha nem is tagadta. Emellett nem tartotta meglepőnek, hogy ismét előkerült az ügy, hiszen maga is érzékelte, hogy egyre többen próbálják a gyár újraindítását megakadályozni.




Orbán őszödi beszéde: "Ne figyeljenek arra, amit a megválasztásomért mondok" 

Forrás: https://kuruc.info/r/6/84549/?honnan=Nemzeti_Hirhalo
  • "Hagyják figyelmen kívül, amit mondok" a kampányban - két amerikai diplomáciai távirat szerint is erről beszélt a 2006-os választások előtt diplomatáknak Orbán Viktor. A WikiLeaks által kiszivárogtatott táviratokból kiderül, Orbán arra gondolt, hogy az amerikai diplomaták által populistának nevezett választási ígéretei nem feltétlenül esnek egybe teljesen pártja terveivel. A nagykövetség úgy értékelte, emiatt nem volt olyan helyzetben Orbán, hogy az őszödi beszéd után "megkövezhesse" Gyurcsány Ferencet. A táviratok szerint Orbán már 2008-ban biztos volt a Fidesz 2010-es választási győzelmében, de tartott attól, hogy túl könnyű lesz a diadal. "Ez nem bonyolult - azt mondjuk az embereknek, hogy visszaállítjuk a nemzet nagyságát, a gazdasági szereplőknek pedig azt, hogy mit várhatnak a Fidesz-kormánytól" - jelentette ki Orbán Viktor az Egyesült Államok budapesti nagykövetségének egy 2008 áprilisi diplomáciai távirat szerint, amit a WikiLeaks szivárogtatott ki. Az April H. Foley korábbi nagykövet aláírásával megjelent, "confidential" (bizalmas) besorolású táviratban az akkor alapításának huszadik évfordulóját ünneplő Fideszről olvasható hosszabb elemzés. "Az egyetlen alapelv, hogy az intézkedéseink indokoltak, időszerűek és megfelelőek legyenek" - mondta Orbán a nagykövetség szerint. A távirat szerint Orbán azt is mondta a nagykövetségnek, hogy taktikája változó, de a Fidesz mindig is keresztény, hazafias, családközpontú párt volt és lesz. A dokumentum megjegyzi, Orbán számára sokkal fontosabb rátermettségének a bizonyítása bármilyen ideológiánál. A párt ideológiájáról szóló részben egy meg nem nevezett nagykövetet idéz a távirat, aki azt kérdezte Orbántól: "nem túl baloldali a konzervatívsághoz"? A távirat szerint "mások" is - az nem derül ki, hogy kik - azt gondolták, hogy a Fidesz gyakran alkalmaz populista retorikát: különösen az állam gazdaságban betöltött szerepének hangsúlyozását, a külföldi befektetők elleni alkalmankénti támadásokat és az állami tulajdon támogatását sorolja ide a távirat. "Hagyják figyelmen kívül, amit mondok" A távirat szerint "régi emlékek" is aggodalmat keltettek 2008-ban a Fidesszel szemben. A dokumentum szerint a szavazók erős személyes kapcsolatot éreznek Orbánnal, de sokan nehezen fogadják el, hogy politikai ideológiája "a liberalizmustól a populizmusig jutott". A távirat megjegyzése szerint Orbán idézett kijelentését egyesek pragmatikusnak, míg mások elvtelennek neveznék. A távirat szerint Orbán "pragmatikus hozzáállása" aggodalmat okozott vállalatvezetők körében is, de az nem derül ki a táviratból, hogy milyen cégvezetőkre gondoltak az amerikaiak. "[Orbán Viktor] legutóbbi kijelentéseit a versenyképesség fontosságáról, az adórendszer megreformálásáról és a költségvetési fegyelem fenntartásáról üdvözlik a befektetők, de különösen a vállalati vezetők aggódva emlékeztetnek a 2006-os választás előtti kijelentéseire, amikor a választási ígéreteit firtató kérdésekre válaszolva biztosította őket arról, hogy 'hagyják figyelmen kívül, amit mondok' [ignore what I say]" - olvasható a táviratban. A dokumentumból nem derül ki, hogy kik vettek részt az említett találkozón, illetve hogyan szerzett tudomást erről az amerikai nagykövetség. Egy 2006 szeptemberi távirat is idézi egy hasonló megfogalmazást Orbántól. Ez a távirat Gyurcsány Ferenc őszödi beszédének kiszivárgása után, de az önkormányzati választás előtt íródott, Orbán hasonló kijelentést tett különböző európai uniós nagykövetek előtt a távirat szerint. "Annak ellenére, hogy Orbán hétvégén kijelentette, hogy 'soha nem hazudtam a magyar embereknek', diplomata kollégáink tisztán emlékeznek arra, hogy a kampányban az európai uniós nagykövetekkel való találkozás során azzal biztatott, hogy 'ne figyeljenek arra, amit a megválasztásomért mondok' [pay no attention to what I say to get elected] és megígérte, hogy radikális reformokat fog véghezvinni" - olvasható a táviratban. A nagykövetség azt írta, emiatt sokan - az nincs kifejtve, hogy kik - kétkednek abban, hogy Orbán olyan helyzetben van-e, hogy az őszödi beszéd megjelenése után "megkövezhesse" Gyurcsányt. Az nem derül ki egyértelműen, mikor történhetett a találkozó, de a szövegkörnyezet alapján a 2006-os parlamenti választás előtti kampányidőszakról van szó. Orbán 2006. szeptember 23-án az amerikai CNN-nek adott interjújában jelentette ki, hogy soha nem hazudott az embereknek. Ezzel Gyurcsány korábbi kijelentésére reagált, mely szerint valamennyi politikai párt hazudott már. A Fidesz a 2006-os választás előtt többek között azzal kampányolt, hogy tízszázalékos járulék-csökkentéssel 500 ezer új munkahelyet teremt. A párt programjában az is szerpelt, hogy a kis- és középvállalkozásokat a járulkécsökkentés mellett adócsökkentéssel is segítenék, csökkentenék az adminisztrációs terheiket, tőketámogatást is kapnának, továbbá a körbetartozások megszüntetésére is ígéretet tettek. Családbarát adózást vezettek volna be, a nyugdíjasoknak pedig általános 14. havi nyugdíjat helyeztek kilátásba. Emellett a villamos áram árát 10 százalékkal csökkentették volna, az önkormányzatoknak pedig nagyobb önállóságot ígértek. Az Origó munkatársán keresztül kereste Orbán Viktort, hogy a táviratokban megjelent állítások valódiságáról kérdezze. A miniszterelnök szóvivője levélben azt közölte, hogy "az amerikai szórakoztatóipar napról napra megjelenő újabb és újabb fejezeteivel nem kívánunk foglalkozni". Szijjártó ehhez annyit tett hozzá, hogy "az ilyen esetek csak arra jók, hogy az amerikai diplomáciát abszurd és komolytalan színben tüntessék fel". Egyre mérsékeltebb és atlantista A 2008-as elemzés a Fidesz ideológiájának elemzése mellett több bekezdésben latolgatja a párt esélyeit a 2010-es parlamenti választásokon. Foley írása szerint a Fidesz példátlanul népszerű, és a Gyurcsány Ferenc kormányát övező, széleskörű elégedetlenség miatt egyértelmű befutónak tűnik a 2010-es parlamenti választáson. "[A Fidesz] egyre mérsékeltebb, önálló és atlantista, míg ellenlábasa [az MSZP] megosztott, védekező, és egyre inkább arra törekszik, hogy minimalizálja a vereségének arányát a következő választáson" - áll a dokumentumban. A táviratból az derül ki, hogy Orbán már 2008-ban teljesen biztos volt 2010-es győzelmében. "Minden bizonytalan, egy dolgot kivéve - mi fogunk nyerni (...) Soha nem volt ilyen könnyű és ilyen korai [a győzelem]" - jelentette ki a nagykövetségnek, hozzátéve, hogy az egyetlen aggodalma a "talán túl könnyű" választási győzelem. Orbán ezt azzal is magyarázta a távirat szerint, hogy még akik utálják, azok is "az ő kormányát támogatják a nem kormányzással szemben". Foley szerint azonban a jelentős erőkülönbség miatt elképzelhető, hogy a Fidesz nem lesz eléggé rákényszerülve arra, hogy szembenézzen magával, és kemény kérdéseket tegyen fel a saját jövőjéről, valamint arra sem, hogy jelentősebb változásokat vigyen véghez kormányra kerülve. A távirat szerint a legtöbb fideszes Orbánhoz hasonlóan optimistán ítélte meg a párt választási esélyeit, de voltak olyan félelmek is a pártban, hogy a szocialistáknak valahogy sikerül fordítaniuk. Egyre nyitottabbak a cionisták irányába A táviratok több bekezdésen keresztül boncolgatják a Fidesz belső erőviszonyait. A nagykövetség szerint Orbán minden tekintetben uralja a párt döntéshozását (és állítólag költségvetését is). "Eredetileg Orbán, Áder János és Kövér László triumvirátusa tette a Fideszt politikai szereplővé Orbán vezetésével. Áder azonban partvonalra került, annak ellenére, hogy parlamenti elnökhelyettes, Kövér pedig kevesebbet szerepel a nyilvánosság előtt, mióta a párt titkosszolgálati és nemzetbiztonsági szakértője lett" - olvasható a 2008-as értékelés a táviratban. A távirat szerint a pártvezetők és munkatársaik egyre nyitottabbá váltak a diplomatákkal való kapcsolattartásban. A vezetőség hígulása széles körben ismert találgatásokhoz vezetett a párt megosztottságáról, de hozzátette, hogy a diplomaták szerint csak 'kremlinológiai' módszerekkel lehet képet alkotni a párt belső erőviszonyairól. Az orosz kormány székhelyéről elnevezett kremlinológia a szovjet belpolitikai viszonyokat vizsgálta, mivel megbízható információk hiányában a sorok között olvasva, közvetett jelzések - például a pártvezetés egyes tagjainak pártfotókon való elhelyezkedése - alapján próbáltak következtetéseket levonni az erőviszonyokról. A dokumentum szerint Orbán beszélt arról Foley-nak, hogy minél hamarabb átvenné a kormányzást, és abban hisz, hogy egy év aktív munkával és adócsökkentéssel "nagy különbség lesz látható a mostani állapothoz képest". "Orbán agresszívabb megközelítése ellentétben állt a moderáltabbak fokozatosságra alapuló megközelítésével" - olvasható a táviratban, amely Kósa Lajost, Pokorni Zoltánt és Navracsics Tibort írja le mérsékeltként. A nagykövetség szerint Orbán hatalma egyértelmű a pártban, és ha felmerül az a kérdés, hogy ki legyen a Fidesz miniszterelnök-jelöltje a 2010-es választáson, akkor azt Orbán egyedül fogja eldönteni. Az USA-hoz közelednek, a "szélsőjobbtól" távolodnak A táviratban szó esik a Fidesz radikálisokhoz való viszonyáról is. Az amerikaiak szerint a Fidesz 2008-ban próbált elhatárolódni az akkor a figyelem középpontjában lévő Magyar Gárdától, de hozzátették, hogy a Fidesz álláspontja különbözik a kormányétól az "ellentmondásos Árpád-sávos zászlóról". A nagykövetség szerint egy Orbánhoz közel álló forrás azt mondta nekik, hogy elkötelezettek aziránt, hogy a "szélsőjobbnak minél kevesebb oxigén jusson", de a nagykövetség szerint a Fidesz ez irányba tett lépései "túl lassúnak tűnnek". A nagykövetség szerint viszont látványos eredményeket ért el a Fidesz a transzatlanti közösséghez fűződő hűvös viszonyának javításában. A nagykövetség szerint Orbán "elismerte, hogy hírnevének és az Egyesült Államokhoz fűződő kapcsolatának kárt okozott, hogy [amerikai gépek helyett svéd] Gripen repülőket vásárolt" Magyarország. Az elmúlt években viszont sokkal közelebb került az atlantistákhoz - olvasható a táviratban. Orbán nemzetközi elismertsége is jelentősen nőtt akkoriban a távirat szerint, például amiatt, mert az Európai Néppárt alelnökének választották. Foley szerint Orbán "bizalmasan" közölte vele azt is: "titkos megállapodást" kötött, hogy támogassák a 2011-es magyar EU-elnökségi terveket. Az amerikaiak megjegyzése szerint a Fidesz sokat dolgozott azért, hogy igazolja atlantista elhivatottságát, és hogy elfoglalja a jobbközép pozíciót a politikai térben. A nagykövetség szerint ez "lelkiismeretes döntés" volt, és kényes egyensúlyozást kíván egy olyan szavazótábornál, amely "lehet oroszellenes, anélkül, hogy Amerika-párti lenne". (Origó nyomán)
    Forrás: https://kuruc.info/r/6/84549/?honnan=Nemzeti_Hirhalo




2015.11.18

A BALOLDAL A BEVÁNDORLÓK BETELEPÍTÉSÉBEN KÉPZELI MAGYARORSZÁG ÉS EURÓPA JÖVŐJÉT

 

 

A Fidesz-frakció reagálása Tóbiás József és Gurmai Zita (MSZP) nyilatkozatára
A párizsi terrortámadások, a nem szűnő migrációs nyomás, és az egyre szélesebb terrorveszély mind figyelmeztetés, hogy az Európai Unió és az európai baloldal bevándorláspárti politikája megbukott.
"AZ EURÓPAI UNIÓ ÉS AZ EURÓPAI BALOLDAL BEVÁNDORLÁSPÁRTI POLITIKÁJA MEGBUKOTT."
A parlament keddi szavazásán az is kiderült, hogy a párizsi terrortámadások ellenére a magyar baloldal még mindig a bevándorlók pártján áll és bevándorlók betelepítésében képzeli el Magyarország és Európa jövőjét, nem törődve a magyar és az európai polgárok aggodalmával. 
Az MSZP, a DK, az Együtt, a PM, az MLP és az LMP nem támogatta az uniós kötelező betelepítési kvótákkal szembeni fellépést és mind a betelepítés végrehajtására kötelezték volna a kormányt.
A kormánypárt az első perctől az unió külső határainak megvédését szorgalmazza és elutasítja a betelepítési kvótát, amely jogtalan és veszélyes, szétteríti a terrorizmust, veszélyezteti a közbiztonságot, a kultúránkat és csak újabb meghívót jelent bevándorlók millióinak. A kormánypárt ettől meg akarja védeni az országot.
(fidesz.hu)


Életfogytiglani kényszermunka helyett: ezzel foglalkoznak mostanában az eddigi legkártékonyabb zsidópárt egykori vezetői

Forrás: https://kuruc.info/r/2/144314/


Békésen élvezi az öregecskedést az SZDSZ valamennyi fő antimagyarja... Kis János, a párt első elnöke tökéletesen eltűnt a közéletből, egyébként pedig már a kilencvenes évek eleje óta a CEU oktatója. Tölgyessy Péter is felhagyott a politikával, méghozzá 2006-ban, ezután a Magyar Tudományos Akadémia Politikatudományi Intézetének lett a munkatársa. Tölgyessy sajnos tanít is, az ELTE Állam- és Jogtudományi Karának Politikatudományi Intézetének vendégoktatója. Pető Iván is sok időt tölt azokkal a könyvekkel, amelyeket aktív időszakában nem volt ideje elolvasni. Magyar Bálint nyugdíjba vonult, de azért aktív: a Pénzügykutató Intézet munkatársa, emellett kelet-európai országok oktatási minisztériumaiban alkalmi jelleggel szaktanácsadó. Kuncze Gábor ideje nagy részét olvasással, lakossági fórumokon való szereplésekkel és baráti összejöveteleken való részvételével tölti, valamint a híreket is folyamatosan figyeli. Kóka János 2010 után - ahogy fogalmazott - visszatért oda, ahonnan érkezett, a vállalkozás és innováció világába, és ez eddigi pályafutása „egyik legizgalmasabb feladata”. Nem tervezi visszatérését a közéletbe, így azt sem tudja elképzelni, hogy ismét egy párt színeiben politizáljon. Fodor Gábor az egyetlen volt SZDSZ-elnök, aki ma is aktív politikus. Retkes Attila volt a párt utolsó elnöke, így az ő nevéhez fűződik a legtöbb és legnagyobb kudarc. „Azon egyetlen év kivételével, amit az országos politikában töltöttem, zenei területen dolgozom, szerkesztőként és zeneszerzőként. Jelenleg is ezzel foglalkozom”- mondta Retkes Attila az ATV-nek. (HV nyomán)
Forrás: https://kuruc.info/r/2/144314/


Az egyik elszámoltatottnak ismét volt lehetősége elégedettségének hangot adni, amiért börtön helyett diplomata-útlevelet kapott a kormánytól

Forrás: https://kuruc.info/r/6/143758/
Szingapúrban tartott üzletember-találkozót a magyar külgazdasági és külügyminisztérium, illetve a Szingapúri Magyar Kereskedőház. A rendezvényen a mobilfizetéssel foglalkozó Cellum elnök-vezérigazgatója, Kóka János volt gazdasági miniszter is jelen volt, aki az MTI fotója szerint megbeszélést folytatott Szijjártó Péter miniszterrel. A cég szerdai közleménye szerint Szingapúrban új regionális központot alapított Cellum Asia Pacific néven. Korábban Szaúd-Arábiába utazott el Kóka Szijjártóval. Akkor az is kiderült, hogy az SZDSZ-es magyargyűlölőnek diplomata-útlevelet is intézett Szijjártó. (HVG nyomán)
Forrás: https://kuruc.info/r/6/143758/
Ezek olyanok mint a verebek osztoznak a lószaron !!!


Élet az elszámoltatás után: Medgyessyt a Mol, Kunczét az OTP cége pénzeli

Forrás: https://kuruc.info/r/2/149510/


Kuncze Gábor volt szabaddemokrata belügyminiszter felügyelőbizottsági tag 2011 óta az OTP bolgár leányvállalatában, a DSK Bankban – írja a Heti Válasz. Emiatt nem kell aggódni... A volt politikusok "utófoglalkoztatásáról" szóló cikkben Medgyessy Péter volt miniszterelnököt is megemlítik, aki 2006-ban lett igazgatósági tag a Mol petrolkémiai cégében, a Tiszai Vegyi Kombinátban, amelyet most már Mol Petrolkémai Zrt.-nek neveznek. Medgyessy évi 35 ezer eurót, vagyis több mint tízmillió forintot húz ebből a tiszteletdíjból. A Molban igazgatósági tag egyébként egy jó elvtárs, Martonyi János volt külügyminiszter, valamint Járai Zsigmond volt pénzügyminiszter és jegybankelnök. Suchman Tamás volt szocialista országkiárusító privatizációs miniszter pedig hazai OTP-cégeknél, a Merkantil Banknál és az OTP Életjáradék Zrt.-nél kap havi 300-300 ezer forintos tiszteletdíjat, de mellette reprezentációs kerete és autóhasználati joga is van a zsidónak. Megemlítik még a cikkben Kóka János volt szabaddemokrata gazdasági minisztert is, aki az OTP és az Eximbank tőkebefektetési alapjainak a tulajdonában álló mobilfizetési cég, a Cellum-csoport elnök-vezérigazgatója, mellette pedig korábbi államtitkára, Garamhegyi Ábel is tagja a menedzsmentnek. (HV - HVG)
Forrás: https://kuruc.info/r/2/149510/




Tonyó tanácsadói: futballedző, szépike, vágtakommunikátor…



Posted on 2015-11-21 by Admin
Orbán személyi edzője Rogán egyik tanácsadója
Rogán Antal sokáig próbálta titkolni, hogy kik adnak neki tanácsot havi 4,5 millió forintért. Az MSZP-s Mesterházy Attila végül megnézhette a névsort, de Rogán jelezte, hogy ha nyilvánosságra hozza, annak következményei lesznek.Mesterházy mégis nyilvánosságra, hogy ki az a hét ember, aki politikai tanácsadóként dolgozik a Rogán vezette új tárcánál, a Miniszterelnöki Kabinetirodánál.
Nem sértek semmilyen közérdeket, nincs a nevekben titkolnivaló, ha mégis megbüntetnek emiatt, akkor közmunkában ledolgozom az esetleges pénzbírságot”– mondta. Így derült ki, hogy többek között a Puskás Akadémia főigazgatója, a milánói magyar pavilon igazgatója, egy trafikpályázat-bíráló és a Nemzeti Vágta volt kommunikációs vezetője is politikai tanácsadó Rogán mellett – írja az Origo.
Rogán nehezen árulta el, hogy hét ember ad neki tanácsokat összesen havi 4,5 millió forintért. Végül Mesterházy Attila mégis láthatta a névsort,
bár a miniszterelnöki kabinetfőnök előre figyelmeztette, hogy ha ezt megteszi, akkor „az ebből adódó jogi és nem jogi természetű következmények” őt terhelik.
Azt már eddig is lehetett tudni, hogy a Miniszterelnöki Kabinetirodán a miniszterelnöki kabinetben és az államtitkári kabinetekben három politikai főtanácsadó és négy politikai tanácsadó dolgozik, akiket jogutódlással vettek át a Miniszterelnökségtől.
A hét tanácsadó bruttó bére:
politikai főtanácsadó 888 300 Ft
politikai főtanácsadó 713 900 Ft
politikai főtanácsadó 427 500 Ft
politikai tanácsadó 800 000 Ft
politikai tanácsadó 650 000 Ft
politikai tanácsadó 350 000 Ft
politikai tanácsadó 600 000 Ft
Mesterházy bejelentése óta pedig azt is tudjuk, hogy kik ezek a tanácsadók: Vörös Tímea, Papp Csenge, Beyer-Dóczy Péter, Takács Mihály, Hernádi Ádám, Rahói Zsuzsanna és Meszéna Balázs. Az Origo megnézte, hogy a tanácsadók miről lehetnek ismertek.
Takács Mihály a Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia főigazgatója, és egyben Orbán Viktor miniszterelnök személyi edzője is, aki régebben együtt focizott a kormányfővel Felcsúton. Takács 2010-ben került a Miniszterelnökségre, ahol először főtanácsos, 2012-től pedig politikai tanácsadó volt. Már 2013-ban havi bruttó 650 ezer forintot keresett.
Takács Mihály
Hernádi Ádám, aki eddig a Miniszterelnökségen Nagy Jánosnak, a kormányfő kabinetfőnökének volt a helyettese. Neve akkor vált ismertté, amikor tavaly kiderült, hogy a Miniszterelnökség igazgatási ügyekért felelős helyettes államtitkárságának munkatársaként részt vett a botrányt kavart trafikügyben mint a dohánykoncessziós pályázatokat értékelő bizottság tagja.
Beyer-Dóczy Péter 2010-ben még a Nemzeti Vágta kommunikációs igazgatója volt, majd a Miniszterelnökségre került, ahonnan most Rogán minisztériumához vették át tanácsadónak. Beyer-Dóczy 2011-ben még Szőcs Géza, a kultúráért felelős akkori államtitkár főtanácsadója volt, egy évvel későbbi hivatalos fizetési lista szerint havi 650 ezer forintos illetményt kapott.
A tanácsadói csapat tagja Papp Csenge is, aki az idei milánói expó hűtlen kezelés gyanújával az ellenzéki Együtt által feljelentett magyar pavilon igazgatója volt. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma szerződéslistája szerint Papp Csenge egyébként havi 800 ezer forintos megbízási díjért látta el a pavilon igazgatási feladatait. Szerepel a neve a magyar pavilon nettó 800 milliós vállalkozási keretszerződésében is.
A tanácsadók közt van a jogász és igazgatásszervező Meszéna Balázs is, aki a Miniszterelnökség előtt dolgozott már a Belügyminisztériumban, a Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatalánál és az Országgyűlés Hivatalánál is, sőt az egri városüzemeltetési cég vezetőségében is.
Rahói Zsuzsanna már 2012-ben is a miniszterelnök nemzetközi stábjában dolgozott – akkori adatok szerint havi bruttó 883 ezer forintért. A kormányfő politikai főtanácsadójaként pedig idén júliusban ott volt a magyar–szerb csúcson is.
Ennyi tanácsadó ennyi pénzért dolgozik a Miniszterelnökség alatt
18 politikai tanácsadó a miniszter alá tartozó egységekben és a Miniszteri Kabinetben, összesen havi 7,9 millió forintos összegért.
2 politikai főtanácsadó a Miniszteri Kabinetben, összesen havi 2,5 millió forintért.
1 politikai főtanácsadó a Miniszterelnök-helyettesi Kabinetben, havi 750 ezer forintért.
18 politikai tanácsadó az államtitkárságokon, összesen havi 9 millió forintért.
6 politikai főtanácsadó az államtitkárságokon, összesen havi 5,7 millió forintért.
(atv)
Bal-Rad komm: Mit lehet ezen kommentelni? Legfeljebb tán a Papp Csenge személyét. Amilyen kinézete van, talán nem véletlen, hogy Tonyó dugdosta. (Rejtegette no!)










Dühös az orosz légierő Szíriában







Posted on 2015-11-27 by Admin
Igor Konasenkov vezérőrnagy, az orosz Védelmi Minisztérium szóvivője Moszkvában tegnap közölte: Szíria Észak-Latakia tartományában levadászták az orosz pilótákra vadászó turkomán hordát. A számba vehető “teríték” mintegy százharminc egyed volt, ám legalább annyi nem összerakható vagy teljesen elfüstölt latoregyed hevert még szana-széjjel a műveleti területen.
turk
Az akciót a szír biztonsági erők vitelezték ki.
Az orosz légierő harcászati egységei meglehetősen kitettek magukért tegnap és a mára virradó éjszaka. A dzsihadista és “mérsékelt” bűnbandák legfájóbb stratégiai testrészét-az olajbiznisz-bázisait rombolták. Raqqa-környékén voltak a legérzékenyebb csapások.
Érkeznek Szíriába az Sz-400-as rendszer elemei a Hmeymim légibázisra. Telepítésük már be is fejeződött.

tel

ЗРК С 400 заступил на боевое дежурство по противовоздушной обороне на авиабазе Хмеймим

https://www.youtube.com/watch?v=cU3PKO5HkK8

Крейсер Москва прибыл к берегам Сирии ЗРК С-400 Триумф на авиабазу Хмеймим для ПВО Что такое С-400
https://www.youtube.com/watch?v=YkH5G6YfZEc



Húznak el innen a magyarok, mint a vadludak



Posted on 2015-11-27 by Admin

Még több magyar menekül külföldre

Jelentősen nőtt két év alatt azoknak a magyaroknak a száma, akik hivatalosan is Németországban, illetve Nagy-Britanniában vállalnak munkát – írja a Magyar Nemzet.
A napilap a német és a brit statisztikai hivatal tavaly év végi adataira hivatkozva közölte: Németországban 2012 és 2014 között a kereső tevékenységet végző regisztrált magyarok száma csaknem 70 százalékkal nőtt.
ván
A Német Szövetségi Statisztikai Hivatal adatai szerint 2014-ben az országban tartózkodó 115 ezer magyarból 80 ezer folytatott regisztrált kereső tevékenységet.
A napilap ismertetése szerint a brit Nemzeti Statisztikai Hivatal arról tájékoztatott, hogy 2014-ben az országban 55 ezren voltak a 16 évesnél idősebb, magyar származású, kereső tevékenységet folytatók.
A lap felhívta a figyelmet arra, hogy az adatsorok nem tartalmazzák azokat, akik nem bejelentett munkahellyel rendelkeznek. Mint írták, pontos adatok hiányában csak becslések vannak arra, hogy hány magyar dolgozhat összesen külföldön, ezt a számot 350 és 500 ezer közé teszik.
(propeller)
Bal-Rad komm: A feltételezhetően félmilliónyi külföldre menekült magyar MUNKAVÁLLALÓ fele már soha nem fog hazatérni. Ha pedig ők mondjuk csak egy családtagjukat viszik magukkal, az már újabb negyedmilliós veszteség. Együttesen pedig ez már FÉLMILLIÓS “EMBERVESZTESÉG”! Ami meghaladja a II. vh.-s fiziai értelemben vett emberveszteséget.
Ha pedig Magyarország GAZDASÁGÁNAK felszámolását is figyelembe vesszük, nyugodt szívvel jelenthetjük ki: MAGYARORSZÁG MINDEN TEKINTETBEN NAGYOBB VESZTESÉGEKET SZENVEDETT EL A RENDSZERVÁLTÁS ÓTA, MINT A II. VILÁGHÁBORÚ SORÁN!
De hogy a havária mértékét még jobban megvilágítsuk: ORSZÁGUNK KÜLSŐ ÁLLAMADÓSSÁGÁNAK MÉRTÉKE AZ 1990-ES ÁLLAMADÓSSÁGNAK LEGKEVESEBB HATSZOROSÁRA NŐTT!
Mekkmester szavaival élve: magyar csodát láthat a világ! TÜNDÉRMESÉT!
Mert az maga a csoda, hogy EGY NÉP KEZDI ELHAGYNI AZ ORSZÁGÁT, ahelyett hogy a kártevőitől igyekezne megszabadulni!


Rosszul járnak a nyugdíjasok? - Kiderült a jövő évi emelés mértéke

Jövőre 1,6 százalékkal emelkedik a nyugdíjak összege - jelentette be az emberi erőforrások minisztere pénteken Budapesten.
A bejelentés nem meglepő, hisz a nyugdíjakat az adott év várható inflációjával kell emelni - így a kérdésben a kormánynak nem volt mérlegelési lehetősége. Mivel a nyáron elfogadott 2016-os költségvetés még csak 1,6 százalékos pénzromlással számol, a nyugdíjak pont ennyivel emelkedhetnek januárban.
Az 1,6 százalék azonban vékony is lehet - hisz a Magyar Nemzeti Bank (MNB)  legfrissebb prognózisában 2016-ra már 1,9 százalékos inflációval számol - vagyis az alacsonyabb emelés a nyugdíjak reálértékének átmeneti csökkenést jelenti. Így már most sejthető, hogy a különbség miatt jövő novemberben kiegészítő nyugdíjemelésre is sor kerülhet. Az elmúlt években viszont rendre fordított volt a trend: a januári nyugdíjemelés lényegesen magasabb lett, mint az ténylegsen infláció - így a terven felül reálnövekedéssel a nyugdíjasok visszakapták a korábban megszüntetett 13. havi nyugdíjat.
Balog Zoltán elmondta: az emelés minden nyugellátásra vonatkozik, így a többi között az öregségi nyugdíjra, a hozzátartozói, a korhatár előtti ellátásokra, a szolgálati járandóságra, a rokkantsági, rehabilitációs ellátásokra és a baleseti járadékokra is.
Az intézkedés 2,6 millió embert érint.













Hatalmas az elégedetlenség - inkább fizetünk az orvosnak 



2015. november 21. szombat Napi.hu 
A Publicus Intézet a Vasárnapi Hírek megbízásából, ezer fő megkérdezésével készített reprezentatív közvéleménykutatásban vizsgálta az egészségügy általános megítélését 

A november 10-14. között készült kutatás válaszadóinak kétharmada (66 százalék) elégedetlen az állami egészségügyi ellátások állapotával, és ez a helyzet majdnem kétharmad szerint az utóbbi években romlott. Jobb ellátásban bízva, az elmúlt években a megkérdezettek, illetve közeli családtagjaik fele fizetett hálapénzt, illetve tízből hat ember vett igénybe valamilyen fizetős egészségügyi ellátást. Az egészségügy állapotának rossz megítélése és a saját zsebből fizetett hozzájárulások mértéke miatt a megkérdezettek kétharmada a korábban népszavazáson elutasított vizitdíjat is fizetne, hogy jobb legyen az ellátás - összegeztek a kutatók. 
Az elégedetlenségben egyetértés mutatkozik az összes párt szavazói között: még a Fidesz szavazók többsége (52 százalék) is elégedetlen, és tízből csupán négy (40 százalék) fideszes válaszolta azt, hogy valamennyire elégedett. Leginkább elégedetlenek az MSZP szavazói (82 százalék), és a diplomások (73 százalék). Szintén a válaszadók kétharmada (64 százalék) gondolja úgy, hogy az állami egészségügyi ellátás állapota az utóbbi években romlott. 
A szegények egyre inkább kiszorulnak 
A megkérdezettek keresik a lehetőségét, hogy jobb minőségű egészségügyi ellátást vehessenek igénybe. Így nem meglepő, hogy minden második válaszadó (49 százalék) úgy nyilatkozott, hogy ő, vagy közeli családtagja az utóbbi néhány évben fizetett hálapénzt, és tízből hatan (59 százalék) igénybevettek valamilyen magán és így fizetős egészségügyi szolgáltatást. 
Mind a hálapénzt fizetők, mind a magánegyészségügyi szolgáltatásokat igénybevevők aránya folyamatosan emelkedik az iskolai végzettség növekedésével. Míg a nyolc általánost végzettek és a szakmunkások körében enyhe többségben vannak azok, akik nem fizettek hálapénzt és nem voltak magánrendelésen, addig az érettségivel és diplomával rendelkezők körében már ez megfordul. Elmondható tehát, hogy sokaknak csak az így-vagy úgy, de csak fizetős egészségügy az alternatíva és a szerényebb körülmények között élők folyamatosan szorulnak ki a minőségi egészségügyi ellátásból. 
A válaszadók egyértelmű többsége a Fidesz kormányt teszi felelőssé az egészségügyi állapotának ilyetén alakulásáért. A harmadik leggyakrabban említett ok, hogy az egészségügy rendszere az orvos- és nővérhiánnyal, rossz állapotú intézményekkel, hálapénzzel, igazgatás problémáival egyfajta ördögi körbe került és a politikai illetve szakmai vezetők képtelenek kivezetni belőle - értékelnek. 
Kapcsolódó: 
   Ez az, ami rendkívül lerövidíti a betegszabadságot (napi.hu
   Az egészségügyi adatainkat is egy helyen tárolnák (napi.hu
   Megdöbbentő képek a magyar egészségügy tragikus állapotáról (lajk.startlap.hu
   Katasztrofális a magyarok egészségügyi állapota (origo.hu
   Vita a magyar egészségügy állapotáról: orvosok válaszolnak (valasz.hu
   Drámaian rossz a magyarok egészségügyi állapota (napi.hu
   A rezidensszövetség elnöke szerint "a magyar egészségügy jelenlegi állapota Afrikából nézve kifejezetten kedvező, Ausztriából nézve viszont katasztrofális, de lehet, hogy a magyar embereknek ez kell"(hu.budapestbeacon.com


Úgy lecsapott a TEK, hogy Pintér Sándornak kellett megvédenie őket



Miután másfél napig hiába vártuk, hogy a TEK majd visszahívja szerkesztőségünket – mert ezt ígérte az ottani illetékes, de közben meg Pintér Sándor sajtótájékoztatót tartott TEK-ügyen, így az eseményeket nagyjából már ismerjük. Ámde.
Kezdjük a legfrissebbel. A belügyminiszter szerint nemtelen, lejárató célú támadás érte kollégáit, ezért kellett most rendhagyó módon egy folyamatban lévő büntetőügy kapcsán sajtótájékoztatót tartania. Ugye hét eleje óta áll a bál, hogy a TEK-parancsnok Hajdu János két, fegyveres csoportok elleni akcióról beszélt a köztelevízióban, amiről mindenki értelemszerűen valamiféle dzsihádista terroristák lekapcsolására gondolt, aztán kiderült, hogy szó nem volt erről, mi több, az egyik csoport háborús relikviákat gyűjtő, hadtörténet iránt rajongó fiatalokból álló társaság volt.
Innentől indult a móka, ami eljutott egészen a BBC-ig, mert lássuk be, tényleg van íve az Iszlám Állam rémétől a veszprémi erdőkben rozsdás gránátszilánkokat gyűjtögető ifjakig.
De ott volt a másik társaság is, illetve duó, akik viszont tényleg veszélyesnek tűnnek Pintér Sándor elmondása alapján. Mert, hogy kivégzéssel, az állami vezetők elleni támadásokkal fenyegetőztek, ráadásul sorozatlövő fegyverekkel megrakodott autójukkal épp Budapest felé tartottak, amikor lecsaptak rájuk a kommandósok.
És akkor most lehet elmélkedni, hogy kinek van igaza, vagy inkább, hogy kinek nincs kevésbé igaza: a médiának, amely kiröhögte az amatőr hadtörténészekre lecsapó TEK-et, vagy Pintér Sándornak, aki előtérbe tolja a valóban veszélyes gyanúsítottakat, és haragszik, mert a csúnya sajtó bántotta az embereit.
Mindenesetre nem árt, ha felidézzük, mi volt a TEK közleménye, s hogy aztán mit és hogyan is mondott Hajdu János a közmédia kamerái előtt:
TEK-közlemény:
Sorozatlövő fegyverekkel és robbanóanyagokkal rendelkező csoport tagjait fogta el a Terrorelhárítási Központ (TEK) terrorellenes akciósorozatában a hétvégén.
A TEK az MTI-hez kedden eljuttatott közleményében azt írta: a november 13-i párizsi terrorcselekmény-sorozatot követően fokozták felderítő tevékenységüket. A TEK által kiemelten védett személyek biztonsága érdekében bevezetett operatív intézkedések során hat embert vettek őrizetbe – tették hozzá.
Közölték, a TEK felderítése alapján őrizetbe vett emberektől sorozatlövő fegyvereket, robbanóanyagokat és lőszereket foglaltak le.
Kitértek arra: kedden a bíróság elrendelte két ember előzetes letartóztatását, a további gyanúsítottakkal kapcsolatban később várható döntés. Az elfogottakkal szemben a nyílt eljárásokat a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda folytatja le.
A terrorellenes akciósorozat végéig a TEK megerősíti a védett személyek biztosítását – írták.
És a kamerák előtt:
Hajdú János, a TEK vezetője az M1 Aktuális csatornának elmondta, két külön akcióról volt szó. Az első esetben pénteken fogtak el két személyt, náluk sorozatlövő fegyvereket, illetve éles lőszereket, hangtompítókat találtak.
A második elfogásnál négy fő került őrizetbe, ennek az esetnek nemzetközi szálai is vannak. A házkutatás során ez utóbbi ügyben egy bombakészítő laboratóriumot találtak, ahol az emberélet kioltására alkalmas álcázott bombákat voltak képesek előállítani.
A két eset közötti összefüggéseket, esetleges további szálakat még vizsgálják. Arra vonatkozólag, hogy kiknek a biztonsága érdekében kellett fellépniük, Hajdú János annyi információt közölt, hogy a TEK által kiemelten védett személyek biztonsága érdekében nyomoztak.”
A TEK kommunikációjának sarokpontjai: párizsi terrorsorozat, robbanóagyagok, lőfegyverek, bombakészítő laboratórium, nemzetközi szálak.
Úgyhogy Pintér Sándor ne nyekeregjen, hanem pirítson rá a beosztottjára, hogy amikor Európa terrorrettegésben tölti hétköznapjait, akkor nem kavarjuk a trutymót.
Az egészségügy helyett a TEK – re költik a pénzt , mert aki beteg az haljon meg , máként fogalmazva beteg lóra nem kell nyereg !!!






A rezidensszövetség elnöke szerint „a magyar egészségügy jelenlegi állapota Afrikából nézve kifejezetten kedvező, Ausztriából nézve viszont katasztrofális, de lehet, hogy a magyar embereknek ez kell”





2015-09-30 BY LESTYÁNSZKY ÁDÁM

Egy hónapja nincs egészségügyi államtitkár, de Dénes Tamás szerint ez nem is annyira meglepő. A Magyar Rezidensszövetség elnöke szerint a meglévő feltételek mellett valószínűleg senki sem vállalta a megbízatást. A szakember azt mondta: az egészségügy helyzete szintén nem meglepő, hiszen az pont annyira fontos egy politikusnak, mint amennyire fontos az állampolgároknak. Változás akkor lesz – közölte az egészségügyi szakember –, ha meglesz az a kritikus tömeg, amely jól működő egészségügyet és jó minőségű egészségügyi ellátást vár el, és ezt szóvá is teszi.
Egy hónapja nincs egészségügyi államtitkár, és bár nem látok a kulisszák mögé, valószínűleg folyik a casting, én pedig megköszönöm minden egyes jelöltnek, aki nem vállalta eddig, mert a felkínált feltételek feltehetően elfogadhatatlanok voltak – mondta Dénes Tamás, a Magyar Rezidensszövetség elnöke (képünkön) az ATV Start című műsorában kedden. Hozzátette: valószínűleg senkinek sem éri meg elvállalni a posztot, mert béremelésre vagy fejlesztésre a jövőben sem számíthat az ágazat.
Jó kérdés, hogy ki fogja meggyógyítani a magyar betegeket, mert ápoló és orvos nincs a rendszerben – folytatta Dénes Tamás. Szerinte „a magyar egészségügy jelenlegi állapota Afrikából nézve kifejezetten kedvező, Ausztriából nézve viszont katasztrofális, de lehet, hogy a magyar embereknek ez kell”. Az embereknek el kell dönteni, hogy mire van szükségük, mert a politikus azzal foglalkozik, ami fontos a választópolgárnak. Ha a választópolgár nem mondja meg határozottan – nemcsak négyévente – hogy neki az egészségügy igenis fontos, akkor ez a helyzet marad – mondta a rezidensszövetség elnöke.
Miközben véleményem szerint az egészségügy a három legfontosabb szolgáltatás egyike, azt érzékeljük, hogy az emberek nagy részének egyszerűen nem fontos – hangsúlyozta Dénes Tamás. Hozzátette: „átteszem, áttesszük a felelősséget rájuk, mert az ő hibájukból nincsen jó egészségügyi ellátásunk”. A rezidensszövetség elnöke szeretné tudatosítani az állampolgárokban, hogy nélkülük nem lesz megfelelő egészségügy.
Minden rezidenst föl kellene venni 2015-ben, és nem játszani velük, mert különben egy-két hét várakozás után elmennek külföldre – közölte az elnök. A több rezidens növelné annak esélyét, hogy a háziorvosok száma is elegendő – vélte. Az alapellátás az emberi erőforrás szempontjából katasztrofális helyzetben van. Hányszor mondtuk ezt már a televízióban is? – tette föl a költői kérdést. „A kedves TV-néző […] bekerülne a háziorvoshoz, de nincs háziorvos, aztán bekerül a sürgősségi osztályra és vár órákat, mert nincs orvos, és ellátja majd egy rezidens orvos, aki valójában felügyelet nélkül dolgozik, mert nincs hozzá szakorvos, akkor reklamál, hogy nincs WC-papír a WC-ben, meg négy órát kellett várnia, miközben itt van a lehetőség! Most felhívom a figyelmét, hogy most írhat egy levelet a képviselőjének, hogy igenis legyen Egészségügyi Minisztérium, igenis fordítsák a GDP egy-két százalékát az egészségügyre, mert neki ez az elvárása” – javasolta a választópolgároknak Dénes Tamás.
Mikor meglesz a kritikus tömeg, hogy ez az elvárás, akkor fog változni valójában a helyzet” – tette hozzá a Magyar Rezidensszövetség elnöke.









Irtózatos orosz légicsapás a szíriai terrorbandákra!
Amerika a szívéhez kapkod!
 

2015-11-21 Bal-Rad 
Több mint hatszáz szélsőségessel végeztek tegnap az orosz robotrepülőgépek a dzsihadisták egyik szíriai célpontján, Deir ez-Zor város közelében - tájékoztatott Szergej Sojgu orosz védelmi miniszter. 

De hogy a szíriai orosz szerepvállalásból okuljon a nyugat, az orosz védelmi minisztérium egy kis esetleírást tett közzé a stratégiai légiereje gépeinek egyik útvonaláról. 

A gépek és népes vadászgépkíséretük Oroszországi bázisaikról felszállva átrepültek Skandinávia, Nagy-Britannia fölött, majd a Gibraltári-szoros környékén léptek be a Földközi-tenger légterébe, és haladtak szíriai célpontkaik irányába. 

A mintegy 13 ezer kilométeres éjszakai repülés igen látványos volt az orosz gépek legénysége számára. Nem úgy a NATO-latorszövetségnek, ami az égvilágon semmit nem észlelt a manőverből. Pedig az orosz gépek még tankoltak is egyet a levegőben! 

Miután pedig a tevékenységi körbe beléptek, elvégezték a rájuk kirótt penzumot. 

A munka végeztével pedig hazaindultak. Ekkor már rövidebb úton, toronyiránt közlekedtek. Amiből a NATO megint semmit nem észlelt. 

El tudjuk képzelni az orosz védelmi minisztérium útinaplója közzétételének hatását. Ami-szerintünk-nem hat megnyugtatólag a NATO-latorberkekben. Viszont nem kis izgalomra ad okot. Már megint! Nem látják-nem hallják Misát! 
 
Jens Stoltenberg NATO főtitkár

A dzsihadista patkányhad ISIS és a másik féreghorda, az an-Nuszra Front elleni katonai erő alkalmazására feljogosító, egyhangú terrorelhárítási határozatot fogadott el tegnap az ENSZ Biztonsági Tanácsa (BT). 
Az egy héttel a párizsi terrortámadások után, francia kezdeményezésre elfogadott határozat arra szólította fel a nemzetközi közösséget, hogy hangolja össze erőfeszítéseit a terrorizmus jelentette globális fenyegetés ellen, akadályozza meg a külföldi fegyveresek áramlását és csapjon le a terroristák pénzügyi hálózataira. 
Oroszország támogatta a franciák által benyújtott határozatot, és szerdán maga is egy tervezetet terjesztett elő. De ezt azonban ezúttal nem vitatta meg a BT. Nyugati diplomaták szerint az orosz dokumentum túlságosan széleskörűen határozta meg a terrorizmust és megengedte volna a szíriai kormány hatalmon maradását. Téveszméjük szerint Oroszország csak harcoljon a szíriai bűnbandák ellen, ők pedig majd döntenek Szíria jövőjéről. (A Bal-Rad meggyőződése, hogy csalódni fognak!) 
Oroszország szerint az általa szorgalmazott határozat blokkolása politikai rövidlátásra vall, ezért továbbra is törekedni fog annak elfogadtatására. 
A BT határozat fölötti első örömében Francois Hollande haknikörútba kezd a jövő héten, hogy kézbe vegye a terrorellenes koalíció szervezését. 
Kapcsolódó: 
   Szakértő: szimbolikus, hogy az EU fővárosában van a terrorizmus melegágya (magyaridok.hu
   Brüsszelben már a legmagasabb szinten a készültség (index.hu
   A legmagasabb szintű riasztás Brüsszelben, leállt a metró is (metropol.hu
   Brüsszel lezáratta a metrót, mert rövidesen elszabadulhat a terror (alfahir.hu
   Háborús állapotok Brüsszelben (origo.hu
   Az ENSZ BT felhatalmazást adott az erő alkalmazására az Iszlám Állam és az an-Nuszra ellen(karpatinfo.net
   A francia nagy nekibuzdulásban ugyanis a francia gépek nem célpontokat bombáznak (balrad.com
   NATO Chief Raises Alarm over Russia's Buildup from Baltic to Mediterranean (jimbakkershow.com
   Világ-panoráma: ezért nem lesz az iszlamistából engedelmes szakmunkás (youtube.com
   NÉPVÁNDOROLTATÁS II. (magyaridok.hu
   Németország belügyminisztériuma nem tudja garantálni a rend fenntartását (hidfo.ru
   Aláírásgyűjtésbe kezdtek Ausztriában az unióból való kilépéséért (napi.hu
   Anglia kilép az EU-ból? (londonspecialista.hu
   Akik azt szeretnék, hogy Magyarország kilépjen az Európai Unióból (peticiok.com
   A liberálisok szerint a magyar miniszterelnök egész Európa problémája (pestisracok.hu
   A zsidók szerint Judea Magyarországon volt - Buda (youtube.com
 


Brüsszelben a lehető legmagasabb szinten a terrorfenyegetettség


2015.11.21. 01:05 MÓDOSÍTVA: 2015-11-21 10:36:19



A belga hatóságok lehetséges terrortámadástól tartanak, éberséget és együttműködést kérnek mindenkitől, különösen a forgalmas helyeken.
A belga válságközpont (Centre de Crise) pénteken megerősítette a Belgium egész területére, de különösen a Brüsszelre érvényes biztonsági készültséget.

Frissítés:
Brüsszelben már a legmagasabb szinten a készültség

Szombat hajnalban a legmagasabb, negyedik szintre emelték a terrorfenyegetettség mértékét Brüsszelben, egy küszöbön álló veszélyre hivatkozva. A belga belügyminiszter felügyelete alatt álló Fenyegetésértékelési Elemző Testület (OCAM) legújabb elemzése szerint Brüsszel körzetében „nagyon komoly” a terrorfenyegetettség mértéke. Az intézkedés néhány órával azután lépett hatályba, hogy a belga igazságszolgáltatás terrorizmussal vádolt meg egy Belgiumban őrizetbe vett, a múlt heti párizsi terrorakciókkal kapcsolatba hozható személyt.
A fenyegetettség szintjét továbbra is hármasra értékelik egy négyes skálán, amelyet „lehetséges és valószínű” veszélyt jelent.
A párizsi mészárlás kitervelője, Abdelhamid Abaaoud halálhíre után azonban a belga hatóságok arra kérnek mindenkit, hogy a forgalmas helyeken: koncerten, tömegeket mozgató eseményen, vasútállomáson, repülőtéren, tömegközlekedési eszközön és vásárlóközpontokban az eddiginél is jobban ügyeljenek az esetleges veszélyforrásokra, és működjenek együtt az ellenőrzéseket végző hatóságokkal.



Orosz válaszcsapás a vadászbombázó lezuhanásának térségében



MTI | 2015/11/27 - 09:07 | Módosítva: 2015/11/27 - 09:07 | Külföld
Az orosz és a szíriai fegyveres erők "megsemmisítették" azokat a szíriai lázadócsoportokat, amelyek a kedden a török légierő által lelőtt orosz vadászbombázó becsapódásának térségében tevékenykedtek, és az incidens után megölték a gép egyik katapultáló pilótáját - közölte Igor Konasenkov vezérőrnagy, az orosz védelmi minisztérium szóvivője csütörtökön.
A szóvivő azt mondta, amint a gép másik pilótája biztonságba került, az orosz légierő gépei kiterjedt bombázásba kezdtek a becsapódás környékén, a szíriai kormányhadsereg pedig heves tüzérségi tűz alá vette a területet. A támadásokkal "minden, a térségben tevékenykedő terrorcsoportot és más szervezetet megsemmisítettek" - fogalmazott Igor Konasenkov.
A török légierő F-16-os vadászgépe kedden lőtte le az orosz Szu-24-es vadászbombázót, miután az török állítás szerint megsértette az ország légterét a szíriai határnál. Moszkva azt állítja, a gép Szíria felett repült. A gépet ért találat után mindkét pilóta katapultált Szíria légterében, de egyiküket lázadók agyonlőtték. A másik pilótát szíriai és orosz különleges egységek menekítettek ki a harci övezetből.
Az incidens Szíria északnyugati részén, Latakia tartományban történt, ahol türkmén lázadócsoportok harcoltak a szíriai kormányerőkkel, az orosz bombázások pedig utóbbiakat támogatták.
Az orosz védelmi minisztérium szóvivője arról is beszámolt csütörtökön, hogy az elmúlt három nap támadási mérlege szerint az orosz gépek 134 bevetés során összesen 449 célpontot semmisítettek meg Szíria nyolc tartományában. Csapásokat mértek az északnyugati Aleppóban, Idlíbben és Latakiában, az ország középső részén lévő Homszban és Hamában, a főváros, Damaszkusz környékén, valamint az Iszlám Állam dzsihadista szervezet erősségének számító kelet-szíriai Rakkában és Deir ez-Zórban is.
Az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontja (OSDH) nevű, londoni székhelyű szervezet szerdán szintén arról számolt be, hogy az orosz légierő fokozta támadásait, különösen Latakia tartományban, a keddi incidens színhelyén.

Világ-panoráma: ezért nem lesz az iszlamistából engedelmes szakmunkás


Világ-panoráma: Szupertitkos ülés az európai migránstervről - Echo Tv



Merkel elleni puccs zárhatja le a német migránsválságot


Hej Hitler leánya bukik a Rothschild negyedik birodalma csalással sem tudjétok bevenni Európát a zsidó világbirodalomba , kár , hogy azt a szorgalmas népet akatrad kipusztízani . Inkább egy fiu klónt kellett volna felnevelni , hátha annak több esze lett volna . Megvetésre méltó vagy te csicskás Hitleri leányzó !!!


Angela Merkel korábbi szövetségesei váltak főbb ellenfeleivé a Der Spiegel napilap szerint, ami elismerte, hogy a kancellár egyre kevésbé tudja ellenőrzés alatt tartani saját kormányát, és puccs készülődik ellene.
A lap szerint a kancellár elveszíti hatalmát, amiért a tömeges bevándorlást nem akadályozta meg. A német miniszterek mostanra nem is próbálnak kompromisszumot keresni Angela Merkel és a saját álláspontjaik közt, ehelyett elkezdtek a színfalak mögött cselekedni, ami felveti a puccs előkészületének lehetőségét. A lap újságírója, Jakob Augstein arról számolt be, hogy a pozitív kommunikáció ellenére a migrációs válság kaotikus állapotokat idézett elő Németországban, ami az ország egészében és a kormányzati körökben egyaránt mutatkozik. A Spiegel publicisztikája szerint a kormánykoalíció közti tárgyalások eredménytelensége nem csak a radikálisan eltérő álláspontokra vezethető vissza, hanem, hogy Angela Merkel elveszíti régi szövetségeseit, a kancellár hatalmának megrendülése pedig megengedhetővé teszi a politikusok számára, hogy Merkel állásfoglalásait már ne tekintsék viszonyítási pontnak.
Korábban a koalíció tagjai megállapodtak abban, hogy a migránsok Németország területén maradhatnak három évre, később pedig családjaik is letelepedhetnek. A megállapodást követően Thomas de Maiziere belügyminiszter váratlanul jelentette be a bevándorlás korlátozását, Wolfgang Schäuble pénzügyminiszter pedig azonnal támogatásáról biztosította, ami azt mutatja, hogy már a kormány tagjai is Merkelt megkerülve próbálják kezelni a helyzetet.
Bár a belügyminiszter kénytelen volt visszavonni a határok teljes lezárása érdekében hozott intézkedéseket, a miniszterek független cselekvése a kormány megosztottságára utal, és a későbbiekben egyértelművé vált, hogy a migrációs válság miatt a kormánykoalíció felbomolhat. Augstein szerint idegen erők egy “mocskos játékot játszanak” több ezer nő és gyermek életét kockáztatva, akik nyilvánvalóan nem maradhatnak majd az országban, de bizonyos érdekkörök továbbra is fenntartják azt a látszatot, hogy az ország befogadó. A fentiek okán már most mutatkoznak annak jelei, hogy a bevándorlók a kormány saját magával is ellentétes állásfoglalásai miatt nem bíznak a hatóságokban, és inkább a illegális életmódot választják. Augstein hangsúlyozta, hogy mindkét szélsőséges állásfoglalás káros, de a legnagyobb probléma a kormány cselekvésképtelensége és megosztottsága, ami hosszú távon kezelhetetlenné teszi az országra zúduló problémát.

Aláírásgyűjtésbe kezdtek Ausztriában az unióból való kilépéséért


Címkék: ausztriaeukilépés
Újra aláírásgyűjtésbe kezdett egy osztrák szervezet Ausztria unióból való kilépéséért szerdán. Ahhoz, hogy a parlament foglalkozzon a témával, százezer támogatót kell szereznie a kezdeményezésnek.





Anglia kilép az EU-ból?


Világszerte izgalmas beszédtéma Anglia felvetése, miszerint azt fontolgatja, hogy kilép az EU-ból. A hír joggal kavar nagy port, hisz világszerte sok millió embert érinthet Anglia döntése.
Anglia 1973 óta tagja az 1951-ben alakult Európai Uniónak és már többször felmerült, hogy kilép a közösségből, bár ilyen messzire még nem merészkedett, mint most. David Cameron brit miniszterelnök most harsányan hangoztatja ellenérzését az elavult EU-s szabályozások ellen, amelyek szerinte hamarosan a közös gazdaság hanyatlásához vezetnek és Angliát számos területen előnytelen pozícióba kényszeríti.
A tagországok nagy része fejletlen, gyenge vagy máris hanyatló állam, akiket az EU tart életben. Az EU pedig hatalmas összegeket szed be Angliától, aki úgy érzi, hogy a reformra szoruló szabályrendszerbe erősen korlátozza és kihasználja őt. Tehát a fenyegetés innen indul. Ha az EU nem hajt végre intézményi és gazdasági reformokat záros határidőn belül, Anglia távozik, nem kíván részt venni a közösség hanyatlásának folyamatában.
Cameron felvetésére heves visszajelzések érkeznek a világból. Államok vezetői, multinacionális cégek, befektetők, a pénzügyi világ szereplői és még sokan mások figyelmeztetik Cameront Anglia kilépésének súlyos, sokak által rettenetesnek vélt következményeiről. Annak ellenére, hogy az Egyesült Királyság egy független, szabad, életképes gazdasággá válhatna, az Európai közösség és Anglia is egyaránt sokat veszítene a kiválással. Az Európai Unió az egyik legerősebb és igen befolyásos tagját veszítené el. Nem csak mérete, de súlya is zsugorodna. Viszont Anglia pénzügyi világa is erősen megsínylené, hisz a City bankjai szinte bezárhatnának. Emberek tízezrei veszíthetnék el állásukat, hisz az Európai Uniós gazdasági piac előnyeit nem élvezhetné tovább az ország és a benne működő cégek. Anglia jelenleg jó színtere a befektetőknek, de ebben az európai szabad kereskedelem is nagy szerepet játszik. Ha megszűnik az adómentes import és export lehetőség Európán belül, az hatalmas visszatartó erő lesz a befektetők számára.
Az országon belül is nagy a véleményeltérés az ügy megítélésében. Míg az első időszakban Cameron érvei viszonylag nagy támogatottságot kaptak a kormányon belül, mára már a pártok nagytöbbsége maradna az EU-ban. Szerencsére a döntést Anglia nem akarja elkapkodni. Folyamatosan figyelnek az elemzők és teljesen biztosra vehető, hogy nem lesz felelőtlen döntés ez ügyben. Annál is inkább, mert az első komoly lépést Cameron esetleges jövő évi újraválasztásához kötik. Ha a Konzervatív párt (Cameron pártja) nyer a választásokon, 2017-re kiírják a népszavazást az Európai Uniós tagság megszüntetéséről.
Szóval tisztán látható, hogy minimum az elkövetkezendő 3 évben nem lesz változás az EU-s tagságot illetően. Viszont tárgyalások igen. Még az is előfordulhat, hogy Anglia meg tud egyezni az EU vezetőivel egy számára kedvezőbb együttműködésben és szerepvállalásban, és eláll a kilépés lehetőségétől. Alapvetően ez lenne az érdeke mindenkinek és ezt mindkét fél jól tudja.
Mivel járna, ha Anglia mégis kilépnek az EU-ból? A mi – magyar bevándorlók – szempontjából nézve, új belépési és munkavállalási feltételekkel, hisz az EU biztosította szabad munkavállalási jogunk megszűnne. Hogy ezek pontosan hogyan valósulnának meg, még nincs vázolva. Ha úgy tekintjük, helyzetünk hasonlóvá válhat a jelenlegi EU-n kívüli országok polgáraiéhoz. Ők vízumkötelesek, tehát várhatóan mi is azok lennénk. A már Angliában élő és dolgozó EU-ból érkezőkről pedig bizonyos szempontok alapján eldönthetik, – mint például az eddig tanúsított magatartása és hozzáállása az itt élő közösséghez, fizetett-e adót és NI-t, kapott-e állami támogatást, stb. -, hogy kaphat munkavállalási engedélyt vagy távoznia kell az országból.
Másrészről, az Egyesült Királyságot méltán bánthatja, hogy bárki, akit az EU bevesz tagjai közé, az ide is szabadon jöhet. Az is, aki nem ismeri a nyelvet, nincs képzettsége és az állami szociális hálóra támaszkodva akar itt élni. Viszont ez nem az egyetlen és fő oka az EU-ből való kiválás ötletének. Az elmaradottabb, kelet-európai országokból érkezőket mindenképpen korlátozni szándékozzák, amit már el is kezdtek és folyamatosan végeznek a különböző támogatási feltételek szabályozása kapcsán.
Mindemellett, a sorozatos elemzések kimutatják, hogy a keleti régió munkavállalóinak nagy aránya megérkezése után rövid időn belül munkát vállal, adót és NI-t fizet. Kevesebb támogatást vesz igénybe, mint az átlag. Ezt az arányt további, már életben lévő szabályozásokkal még tovább csökkentik.
Ami viszont nem került még megoldásra és szintén fájó pont, hogy a szóban forgó keleti régió angliai munkavállalói az itt megkeresett jövedelmük nagy részét nem tartják az angol gazdaságban és fordítják annak fejlődésére, azaz nem itt költik el pénzüket, hanem hazaküldik, kivándoroltatják a tőkét az országból. Erre megoldást jelenthet az a törvényjavaslat, mely szerint az elmaradott országok állampolgárai addig nem vállalhatnának munkát Angliában, amíg az országuk egy főre jutó átlagkeresete el nem ér egy bizonyos szintet.
Nos, láthatjuk, EU-s tagság ide vagy oda, mindenképpen szorul a hurok. Így is, úgy is szabályzásra kerül hamarosan minden olyan kérdés, ami miatt az angolok nem érzik komfortosan magukat. De mint ahogy az EU-nak és Angliának is szüksége van egymásra – bár egymás nélkül is ellehetnének, ugyanúgy a kelet-európai munkavállalókra is szükség van itt, csak nem korlátlanul. Minden bizonnyal, aki már itt van és szorgalmasan dolgozik, nem fog bajba kerülni, bár ez esetben talán jobb átvenni az angolok mentalitását, miszerint „better safe than sorry”, azaz jobb félni, mint megijedni!
Érdemes bebiztosítani magunkat stabil munkahellyel, dokumentumokkal, magabiztos nyelvtudással, esetleg letelepedéssel (permanent residence card) vagy állampolgárság megszerzésével.




Megszólalt Gyárfás Tamás a Fenyő-ügyben – “Rám irányították az alvilág figyelmét”





Persze nem most szólalt meg, hanem még 2005-ben. Akkor sem idézésre ment a Nemzeti Nyomozó Irodába, hanem dühében feljelentést tett Tasnádi Péter ellen, zsarolás miatt. Néhány nappal korábban ugyanis a Fenyő-gyilkosságban nyomozó rendőrök házkutatást tartottak az akkor még működő Nap Tv szerkesztőségében. Hogy a két dolog miként kapcsolódik egymáshoz cikkünkből kiderül, miként az is, hogy a feljelentés miatt meghallgatott – és két nagyágyú ügyvéddel, Bánáti Jánossal és Papp Gáborral az oldalán megjelenő – Gyárfás Tamás vallomásában elmondta, hogy 10 millió forintot adott át Tasnádi Péternek. Megjegyzendő, hogy az akkori rendőri vezetés olyan szinten tartott a politikusokkal parolázó úszóelnöktől, hogy a kihallgatóknak megtiltotta, hogy a Fenyő-ügyben kérdezzék. Ennek ellenére az úszóelnök végig arról beszélt.
SZENVEDI ZOLTÁN – PestiSrácok.hu
Köztudott, a Gyárfás-Fenyő háború szinte végig a nyilvánosság előtt zajlott, Fenyő 1996 óta állt perben Gyárfás Tamással, mivel a Vico szerkesztési jogot akart szerezni a reggeli, közéleti tévéműsorral jelentkező Nap-Kelte fölött. Fenyő János terhelő anyagokat gyűjtetett kapcsolatai segítségével a Nap Tv-t vezető Gyárfás állítólagos gazdasági visszaéléseiről, amely egyébként a médiamogul halála miatt végül nem került nyilvánosságra. Így tehát kézen fekvő volt, hogy a nyomozók a megbízók körében Gyárfást emlegették, mint akinek a leginkább jól jött Fenyő halála.

EGY NEVET AKART HALLANI A RENDŐR

Az úszószövetség elnöke a Nemzeti Nyomozó Irodában 2005-ben tett vallomása első részében felrótta kihallgatóinak, hogy néhány nappal korábban a Fenyő-ügyben nyomozó rendőrök és ügyészek házkutatást tartottak a Nap Tv-ben, ahol a biztonsági szolgálattól lefoglalták a látogatói könyvet. Erre azért volt szüksége a rendőrségnek, mert ellenőrizni akarták Tasnádi Péter testőrének, A. Gábornak a vallomását, aki a Fenyő-ügyben terhelő vallomást tett volt főnökére és Gyárfás Tamásra. A producer vallomásában elmondta, két alkalommal is járt a neki Fenyvesi Sándor néven bemutatkozó A. Gábor a Nap Tv-ben. Aztán elmondta a nyomozóknak jövetele igazi célját: “Úgy érzem, hogy mind a magam, mind pedig a kollégáim érdekében szükséges, hogy ma itt legyek, hogy háttérbe szoruljanak azok a kétségek, amelyek eddig visszafogtak abban, hogy az egész ügyről az illetékes hatóságnak tájékoztatást adjak, és minden kérdésükre a legjobb tudomásom szerint válaszoljak.” – magyarázta Gyárfás. Elmesélte, miként kereste fel őt 2004 május 29-én Fenyvesi. Elmondta, hogy a kopasz férfi Tasnádi Péter megbízásából érkezett hozzá, egy telefont nyomott a kezébe, majd közölte, hogy Tasnádi akar vele beszélni. Egy normafai találkozót beszélt meg vele végül. Tasnádiról egyébként elmondta, hogy 20-25 éve ismeri, több alkalommal felhívta őt a börtönből, amin nagyon csodálkozott. Az egyik ilyen telefonhívásakor közölte vele, hogy bent járt nála egy “tekintélyes rendőr”, aki kétszer is megkereste, hogy a Fenyő-gyilkosság ügyében “nevet akar hallani”. De – mint Gyárfás mondta – Tasnádi nem mondott, hiszen nem is tudott nevet mondani.


ISMERT MÉDIASZEMÉLYISÉG

A normafai találkozóról Gyárfás azt vallotta, hogy az akkor szabadult Tasnádi 60 millió forintot kért tőle, hogy egy jövedelmező vállalkozást be tudjon indítani, amibe őt is bevenné. Gyárfás azonban – mint mondta – nem akart Tasnádival közös céget, azonban, “hogy kifejezésre juttassam felé pozitív szándékomat, kölcsön tudok adni neki 10 millió forint erejéig.” Nem csak a jó szándék mozgatta tettében: “az adott helyzetben szinte másodpercek tört része alatt, hazudnék, hogy ha azt mondanám: nem jutott eszembe Tasnádi Péter korábban már említett telefoninformációja, mely szerint tőle egy nevet akartak hallani. Büntető felelősségem tudatában kijelentem, hogy rám nézve terhelő kijelentést megalapozottan kiváltképp az adott ügyben senki sem tehet, mert soha életemben még a gondolata sem mertül fel, hogy ilyen szörnyűségen gondolkozzam, vagy bármely minőségben részt vállaljak. Az futott végig bennem, hogy jobb a békesség, magam, családom, a Nap Tv nyugalma ennél többet ér.” – fejtette ki Gyárfás Tamás kérdés nélkül, tagadva ezzel, hogy megbízást adott volna Fenyő János meggyilkolására, illetve hangot adva annak, hogy nem kizárt: zsarolás áldozata lett. Később a producer elmondta, hogy valóban rossz kapcsolata volt Fenyő Jánossal. “A vitánk üzleti jellegű volt, mondhatni a nyilvánosság előtt zajlott, tudtak róla politikusok, többen tevőlegesen is szerepet játszottak a békítésünkben, és tudott róla a rendőrség is. (…) A gyilkosságot követően sajnos hosszú ideig számomra megmagyarázhatatlan módon, de éveken át rendszeresen a médiában megannyi utalásra került sor rám nézve vonatkozóan a gyilkosság felbujtóját illetően. “Ismert média személyiség” megfogalmazással szinte körülírtak, már-már nevesítettek.” – panaszkodott Gyárfás kihallgatóinak, akiknek elmondta, hogy pont e homályos megfogalmazás miatt tehetetlen volt, pedig újságíró kollégáitól tudta, rá vonatkoznak a célzások. Az információt pedig egy, az ügyben dolgozó tekintélyes” rendőr osztotta meg a sajtóva


POTENS ESÉLYT JELENTHETEK AZ ALVILÁGNAK

Senkinek nem kívánom, hogy úgy éljen, hogy körülötte ebben az értelemben szinte elfogy a levegő.”– fejtette ki a producer. Elmondta, hogy mindez végigfutott benne, amikor 10 milliós kölcsönt adott Tasnádinak. Papírt nem készítettek az ügyletről, bár “nem tagadom, átfutott a fejemen, de úgy éreztem, hogy ez a jobb megoldás.” Aztán elmesélte, hogy az összeget három, vagy négy részletben fizette ki Tasnádinak. Azonban a zsarolások tovább folytatódtak. Mint mondta, később A. Gábor több alkalommal elment hozzá, hogy pénzt kérjen tőle. A testőr elmondta neki, hogy összeveszett Tasnádival és vádalkut kötött rá a rendőrségen, viszont a kettejük kapcsolatáról nem számolt be kihallgatóinak. “Elmondta, hogy pénzt akar, és ha kap, akkor változatlanul nem mond rólam semmit. Válaszként közöltem vele, hogy mondjon el mindent, nincs mit elhallgatnom.” – magyarázta Gyárfás. Vallomásában annak is hangot adott, hogy ha A. Gábor ilyennel próbálkozott, akkor nem lehet kizárni, hogy más bűnöző is megpróbálja a Fenyő-üggyel megzsarolni. Aztán a rendőrök feltettek egy kellemetlen kérdést is, miszerint miért gondolja azt, hogy éppen az ő nevét mondja be Tasnádi a Fenyő-gyilkosság felbujtójaként. Erre Gyárfás úgy válaszolt, hogy amikor ezt Tasnádi közölte vele, akkor már tudatában volt annak, hogy a Fenyő-ügyben nyomozó rendőrök őt tartják az első számú gyanúsítottnak, így több éves pszichikai nyomás alatt állt. Mint fogalmazott: “Már a gondolata is megrémiszt, ha valaki egy szerény utalást tesz az ügyre”– magyarázta lelki állapotát, bár hozzátette, hogy a Fenyő-ügyre való szuperérzékenysége attól függetlenül is megmaradt, hogy ügyvédei több alkalommal is elmondták, hogy az igazságszolgáltatás nem valakinek a “bemondása” alapján működik. Gyárfás elmesélt néhány fenyegetésszerű üzenetet is, amelyet telefonon kapott, s amit a fenti okok miatt elég rosszul élt meg. A producer azt is kijelentette, hogy úgy érzi, akaratlanul rá irányították az alvilág figyelmét:“Potens esélyt jelenthetek számára.”


HÁZKUTATÁS A NAP TV-BEN

Az úszóelnök vallomásának komoly előzményei voltak, miként arról maga Gyárfás is beszél a rendőröknek. A vallomást kiváltó közvetlen előzmény az lehetett, hogy az ismert bűnöző, Tasnádi Péter testőre, A. Gábor 2005-ben a Fenyő-gyilkosság ügyében terhelő vallomást tett egykori főnökére és Gyárfás Tamásra az NNI-ben. A testőr vallomása alapján a rendőrség házkutatást tartott a Nap Tv Angol utcai székhelyén. Közölték, hogy a Fenyő-ügyben vizsgálódnak és ellenőrizték a biztonsági szolgálat beléptetőrendszerét, hogy járt-e a Nap Tv-ben A. Gábor, miként azt elmondta a rendőrségen. A rendszer több alkalommal is feljegyezte a férfi nevét, tehát úgy tűnt, Tasnádi testőre ebben a tekintetben igazat mondott. Vélhetőleg ezen húzta fel magát Gyárfás, és dühében berobogott a Nemzeti Nyomozó Irodába. Ügyvédei tanácsára nem a Fenyő-ügyben tett vallomást, hanem feljelentést tett, zsarolás miatt Tasnádi Péter és testőre ellen. A nyomozást azonban nem sokkal később megszüntették. A PestiSrácok.hu rendőrségi forrásból úgy tudja, hogy az akkori rendőri felső vezetés megtiltotta a feljelentést és Gyárfás tanúkénti vallomását felvevő nyomozóknak, hogy a Fenyő-ügyről kérdezzék az úszóelnököt.

A GYÁRFÁS-SZÁL

Korábbi előzménye Gyárfás vallomásának az a közismert tény, hogy a Fenyő-gyilkosság ügyében nyomozó rendőrök leginkább a Gyárfás-szálat vizsgálták, amikor a gyilkosság megrendelőjét kereték. A két médiamogul ismert harcán kívül más okuk is volt erre. A kétezres évek előtt egy S. László nevű szélhámos azt vallotta a rendőrségen, hogyTasnádi Péter őt bízta meg azzal, hogy szervezze meg Fenyő János meggyilkolását, mivel jó barátjának, Gyárfás Tamásnak tartozik ennyivel. A rendőrök 2000 nyarán be is sétáltak az akkor éppen előzetesben ülő Tasnádihoz és kifaggatták az ügyről. Tasnádi tagadta, hogy megbízást kapott volna Gyárfástól riválisa meggyilkolására, mindazonáltal elmondta, hogy az örző-védő- és magánnyomozó irodájában lévő üzlettársa, Láposi Lőrinc 1997 nyár végén “valakitől megbízást kapott Fenyő János mozgásának feltérképezésére”, de azt nem tudta megmondani kitől. Később azt is elmondta, hogy a már említett S. László 1997 október-novemberben azzal a lehetőséggel kereste meg, hogy “20 millió forint fejében vállalják fel valakinek a megbízásából Fenyő János megölését. A végrehajtást Salihi Meadra és albán illetve arab társaira bízta volna S. László. A megbízó személye S. ajánlatából nem derült ki.” – mondta el a nyomozóknak Tasnádi. Többet nem mondott az ügyről Tasnádi.

6 MILLIÓ ELŐTTE, 6 MILLIÓ UTÁNA

Aztán 2012-ben, amikor a rendőrség újra nyitotta a Fenyő-aktákat, Tasnádi Pétert újból meghallgatták, ugyanis egykori testőre és volt felesége is úgy vallottak, hogy márpedig a rosszfiú elvállalta Fenyő megölését Gyárfás megbízásából. Mindezeket az egykori őrző-védő még a Fenyő-gyilkosság tárgyalásán is elmondta, igaz, merő komolytalansággal. Tasnádi vallomásában úgy fogalmazott: “Gyárfás engem megkeresett, hogy el kellene tenni ezt a palit, 6 millió előtte, 6 millió utána ellenében vállaltuk. Gyárfás a megbeszélés után 6-ot oda is adott.” “Ez 97 szeptemberében volt…” Azonban, mint mondta, nem vette komolyan az egészet, hiszen gyilkosságok megszervezésével nem foglalkozott, inkább arra gondolt, hogy “levágja” pénzzel a Nap Tv-s üzletembert. Aztán amikor Fenyőt valóban megölték, az éppen Las Vegasban nyaraló Tasnádi felhívta Gyárfást, hogy küldje el neki a másik 6 millió forintot, majd üzlettársa, Láposi Lőrinc átveszi tőle. Tasnádi elmondása szerint Gyárfás az MTV akkori alelnökét, Kósa Somogyi Györgyöt küldte el a hatmillióval. Megjegyzendő, hogy Kósa Somogyi nem volt az alelnöke az MTV-nek, hanem a Nap Tv főszerkesztőjeként dolgozott, igaz később programigazgató lett a Magyar Televízióban. Az újságírót is meghallgatták a Fenyő-ügyben, s lényegében megerősítette Tasnádi elmondását, legalábbis abban, hogy nem tagadta, valóban elvitt Tasnádi Péternek egy csomagot. “…egy alkalommal arra megkért Gyárfás Tamás, hogy egy iratdossziét vigyek el a Tasnádinak. Szerintem a boritékban kazetták voltak. Egy iratgyűjtőt adtam át, sárga borítékokkal és a borítékokban talán 4-5 videokazetta nagyságú tárgy lehetett.(…) Ha jól emlékszem, akkor a Budapest XII. kerületben a fogaskerekű felső megállójához közeli Szabadidő Központban találkoztunk. Ez valamikor 1997-ben volt, de a pontos dátumot nem tudom megmondani, talán ősszel.”– mondta 2012-ben tett tanúvallomásában az egykori tévés. Aztán Tasnádi arról is beszámolt, hogy később, 2004-ben – amikor kijött a börtönből – is adott pénzt neki Gyárfás. “Ez olyan 10 millió forint körüli összeg lehetett.”– mondta Tasnádi. “Azért adta, hogy újra épüljek fel, de nyilván ott volt a háttérbe, hogy félt attól, hogy borítok.”

AZ A BIZONYOS DOLOG A FENYŐ MEGÖLÉSE VOLT

Tasnádi egykori testőre, A. Gábor a rendőrségen 2005-ben tett tanúvallomást a Fenyő-ügyben. Elmondásából kiderült, hogy Tasnádi még a börtönből is zsarolhatta az úszóelnököt. Elmondta, hogy Gyárfás Tamást elsőként 2003-ban kereste föl Tasnádi Péter kérésére, hogy az akkor éppen aktuális barátnőjét belobbizza a Nap Tv-be. Gyárfás ugyan megígérte, de végül nem segített elhelyezkedni az egyébként korábban a Kék fényben is dolgozónőnek, s ennek Tasnádi nem nagyon örült. “Akkor a Péter egy beszélő alkalmával említette, hogy annak idején, amikor Gyárfásnak problémája volt, ő sokkal komolyabb dologban segített neki, és ez a minimum lenne, hogy amit ő kér, azt a Gyárfás teljesítse. Ekkor említett azt először, hogy az a bizonyos dolog a Fenyő megölése volt.” – mondta el a tanú. Tasnádi 2004 tavaszán szabadult, majd A. Gábor állítása szerint ketten megbeszélték, hogy Gyárfás Tamástól “kérnek” anyagi segítséget a szabadulás utáni talpra álláshoz. Mivel Tasnádi nem akarta személyesen felkeresni Gyárfást, A. Gábort küldte el ismét a Nap Tv-be, hogy adjon a kezébe egy telefont, amin lebeszélik, miként adhatna neki pénzt – magyarázta a tanú a rendőrségen. Tasnádi később elmondta testőrének, hogy mit beszéltek Gyárfással. “Péter tudtára adta Gyárfásnak, hogy ebből a közös együttműködésből neki még a mai napig problémája van.” Közölte Gyárfással – mint mesélte -, hogy neki pénzre van szüksége, anyagi segítségre, hiszen a bentléte alatt teljesen lenullázódott. “Ehhez pedig pénz kell. Péter azt mondta, megállapodtak abban, hogy Tamás ad 10 millió Ft-ot két részletben, és aztán még beszélnek.” – vallotta A. Gábor, aki elmondta, hogy nem sokkal később az első részletért Tasnádi őt küldte el, Gyárfással a Normafán találkoztak és ott vette át tőle azújságpapírba és nejlonszatyorba csomagolt készpénzt. Egy héttel később pedig már együtt ment Tasnádi testőrével a Normafához, hogy átvegyék a második részletet. A szatyornyi pénzt Gyárfás a testőrnek adta oda, majd Tasnádival beszélgettek még. Tasnádi később elmondta a tanúnak, hogy kért még a producertől további 60 millió forintot, de Gyárfás ennyit nem tudott adni.

HOMÁLYOS UTALÁS

A nyomozást jól ismerő rendőrségi forrásaink szerint Gyárfás Tamás ott követhette el a hibát, hogy mind Tasnádi, mind Portik Tamás jelenlétében enyhén szólva is félreérthető kijelentéseket tett riválisára, és ezt a nyomozásban meghallgatott tanúk is megerősítették. Az is tény, hogy Fenyő nem válogatott az eszközökben, hogy a Gyárfás Tamás által létrehozott Nap Tv-t, valamint a producer cégeit tönkretegye, így valahol még meg is lehet érteni Gyárfás megnyilatkozásait, amikor Fenyőről beszélt a kétes társaságokban. Mindazonáltal egy homályos utalás nem jelenthet megbízást, így ezek büntetőjogilag értékelhetetlenek maradtak.
Címlapfotó: MTI




Január 21-én várható az elsőfokú ítélet a 


Hagyó-perben


Vakolóktól várod , hogy büntessen vakolót , ne feledd a zsidónak kötelessége a gojt meglopni !!!! Folytasd már a gondolatsort  , és juss el a számonkérésig a draskovics olajmaffiózókig, és emlékezz a rendőrségtől, az ügyészségig , politikusokig , a honvédségtől, a titkosszolgálatokig itt mindenki rabolt , és a Pintér gyilkosság BT - je meg gyilkolta a magyart , mert az alvilág is benne volt a buliba !!!! A gyilkosság BT  több embert gyilkolt meg mint Kádár a vészkorban , és tette ezt bűntetlenül eddig legaláb is . Hol a kiszőkített benzines palack ??? Itt a számonkérés ideje !!! égessétek fel az összerabolt értékeket a nemzeti vagyonunk része volt az égessétek el e villákat a bennük élő rablókkal , úgy , hogy a családja is benn égjen . A Pintérre ne várj , mert ő a becsületrendre hajt , mint a bunkó barátja , és ő is vakoló !!!!!Hát égjenek a szentivánéji tüzek , kezdősjön a számonkérés !!!!


Január 21-én születhet elsőfokú ítélet a Hagyó Miklós egykori szocialista főpolgármester-helyettes és társai ellen a Kecskeméti Törvényszéken folyó perben – közölte Hadnagy Ibolya tanácsvezető bíró a per csütörtöki tárgyalásán.  A vád szerint a Hagyó Miklós vezetésével működő bűnszervezet 2008 augusztusáig egymilliárd forintot meghaladó vagyoni hátrányt okozott a BKV-nak.
Az ügyészi perbeszéd november 12-ei befejezése után a csütörtöki tárgyaláson Antal Attila harmadrendű vádlott, a BKV Zrt. egykori vezérigazgatója kérésére Hadnagy Ibolya tanácsvezető bíró rövid időre megnyitotta a bizonyítási eljárást.  A törvényszék lehetőséget biztosított a harmadrendű vádlottnak arra, hogy kiegészítse az egyik vádponttal kapcsolatban tett korábbi vallomását. A tanácsvezető bíró a vádlott egyéb bizonyítási indítványait elutasította.

NEGYVENMILLIÓ RENDEZVÉNYEKRE

A tárgyalás a tizenkettedrendű vádlott védőjének perbeszédével folytatódott. A vádirat szerint ennek a vádlottnak a gazdasági társasága három rendezvényt szervezett 2007-ben a BKV Zrt. részére, és ezért csaknem 40 millió forintot fizetett ki a közlekedési vállalat.
A védő hangsúlyozta, a vád nem nyert teljes körűen bizonyítást. Úgy vélte, hogy a folytatólagosan elkövetett hűtlen kezelés bűntette miatt bíróság elé állított védence a hatodrendű vádlotthoz fűződő “érzelmi kapcsolat” miatt került a vádlottak padjára. Az ügyvéd a “feltételezések és a sejtetések” beszédének nevezte az ügyész perbeszédét, és védencének felmentését kérte. Ezután a tizenharmadrendű vádlott védője mondta el perbeszédét. Érthetetlennek nevezte, miért került védence a vádlottak padjára. Véleménye szerint a védence és a BKV között létrejött szerződés “hasznos volt”, ezért kérte, hogy a vádlottat bűncselekmény hiányában mentse fel a törvényszék. A vádlott feladata az volt, hogy a fiatalok bliccelés elleni kampányának részleteit dolgozza ki, készítsen erről tanulmányt a BKV-nak. Ezért havi 250 ezer forintot kapott, és összesen 4,7 millió forintot fizetett ki neki a közlekedési cég.
A tizenötödrendű vádlott védője perbeszédének kezdetén köszönetet mondott a Kecskeméti Törvényszéknek azért, mert a védők kéréseit maximális figyelembe véve biztosította azt, hogy elláthassák feladatukat. „Ilyen alapos és figyelmes törvényszéki munkával még nem találkoztam” – fogalmazott.
Az ügyvéd Homonnai János ügyész munkájáról is elismeréssel beszélt, mert “egy ilyen előzményből, egy ilyen nyomozati anyagból nagyon összeszedett és jogilag is értékelhető perbeszédet hozott össze“. Hozzátette azonban, hogy a perbeszéddel “már csak az eltérő perbeli pozíció miatt” sem érthet egyet. Azt kérte a törvényszéktől, hogy védencét mentse fel.

NYOMTATÓK FELMÉRÉSÉÉRT IS FIZETETT A BKV

A tizenötödrendű vádlott cége, az Optimismo Kft. a BKV Zrt.-nek 2007-ben egy 19,2 millió forintról kiállított számlát nyújtott be, amelyen nyomtatók felmérése szerepelt, és ezt az összeget a BKV át is utalta. A vádlott nyomozati vallomása szerint a kft. 2007-ben gazdasági tevékenységet nem folytatott, a BKV-vel kapcsolata nem volt, szívességből bocsátott ki számlát egy cseh állampolgár kérésére. A törvényszék előtt azonban a vádlott megtagadta a vallomást.
Antal Attila harmadrendű vádlott, aki 2007-ben a BKV vezérigazgatója volt, a bíróság előtt korábban bűnösnek vallotta magát az Optimismo Kft. és a közlekedési vállalat közötti szerződés megkötésében. Visszavonta azonban azt a nyomozati vallomását, amely szerint tudott arról, hogy a kft.-nek átutalt pénzből Aba Botond korábbi vezérigazgató végkielégítését rendezték.
Hadnagy Ibolya tanácsvezető bíró a per további menetrendjét ismertetve elmondta: a tárgyalás december 8-án Hagyó Miklós védőjének perbeszédével folytatódik, majd a védők 10-én, 15-én, 16-án, 18-án és 21-én mondhatják el perbeszédüket. A bíróság tervei szerint a vádlottak január 13-án szólhatnak az utolsó szó jogán. Hagyó Mikóst, Budapest egykori szocialista főpolgármester-helyettesét és 14 társát folytatólagosan, bűnszervezetben elkövetett, különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntettével és más bűncselekményekkel vádolja a Központi Nyomozó Főügyészség. A vád szerint a Hagyó Miklós vezetésével működő bűnszervezet 2008 augusztusáig egymilliárd forintot meghaladó vagyoni hátrányt okozott a BKV-nak.
Forrás: MTI


Vakolók a kifosztás hadműveletében !!!










Orosz rakéták ötven kilométerre a török határtól



Megérkeztek az elrettentésül szolgáló orosz Sz-400-as rakéták Szíriába – írja a 24.hu. Az orosz védelmi miniszter azután jelentette be, hogy rakétákat telepít, hogy a török légierő kilőtt egy orosz vadászbombázót.
Megérkeztek az orosz légvédelmi rakétarendszer ütegei Szíriába, a Hmeimim orosz katonai támaszpontra. A Latakia tartományban lévő légitámaszpont 50 kilométerre van a török határtól. A rakéták hatótávolsága 400 kilométer.
Teljes cikk itt olvasható.
Forrás: 24.hu





Elkezdték visszafordítani a migránsokat a nyugat-balkáni útvonalon 





2015. november 19. csütörtök MTI - Magyar Idők 
Sorozatban zárulnak Macedónia, Szerbia, Horvátország és Szlovénia határai az illegális gazdasági bevándorlók előtt. A Balkánon egy szarajevói merénylet is súlyosbítja a migránsválságot. 
Október közepétől 236 877 menekült és migráns lépett Szlovéniába, csak ma reggel 6 óráig 1011-en érkeztek a podovai befogadótáborba. Ma összesen 6153 migráns tartózkodik az országban és október 20-ától számítva 220 341 migráns hagyta el Szlovéniát. Emiatt Szlovénia hivatalosan jelezte Horvátországnak, hogy mától a gazdasági bevándorlókat visszaküldi szomszédjához. 
Drago Menegalija, a szlovén rendőrség szóvivője a Reuters tudósítójának megerősítette, hogy Szlovéniába csak olyan menekültek léphetnek be, akik olyan országból jöttek, ahol üldözik őket, vagy harcok folynak. A szűrés azért is fontos, mert egyre több olyan migráns érkezik az Szlovéniába, akiről gyanítják, hogy gazdasági bevándorló. A hivatalos értesítésre horvát oldalról még nem érkezett válasz - mondta a szóvivő. 
Közben Andreja Katic honvédelmi miniszter utasította a vezérkari főnököt, hogy mozgósítsa a katonaság tartalékait. Ezzel egyidőben megnövelték a katonaság létszámát az országhatárokon: eddig 914 katona segítette a rendőrök munkáját, mostantól ezt a létszámot 1500-ra növelik. Mindemellett értesítették azokat az embereket, akik önkéntesként szolgáltak a szlovén hadseregben, hogy ha tudnak segítsenek. 
SZERBIA ÉS MACEDÓNIA SZÁRMAZÁS SZERINT SZŰRI A MIGRÁNSOKAT 
A döntés előzménye, hogy tegnap este 18 órától Szerbia, ma reggel 3 órától pedig Macedónia is csak a szír, afgán és iraki állampolgárokat engedi be országába, illetve az utóbbi három csoportból is azokat, akik nem rendelkeznek görög vagy macedón regisztrációs papírokkal. Hozzátette: a szerb-macedón határ melletti Presevóban jelenleg nem végeznek regisztrációt, mindenkit visszaküldenek, akit korábban nem vettek nyilvántartásba Görögországban vagy Macedóniában. 
Aleksandar Vulin szerb szociálisügyi miniszter csütörtökön a szerb sajtónak azt mondta, azok nem léphetnek be Szerbiába, akik Szlovénia és Horvátország szerint gazdasági bevándorlóknak számítanak, azaz nem háború sújtotta övezetből érkeznek. Felhívta a figyelmet arra, hogy a problémát csak a migránsútvonalon fekvő országok együttműködésével lehet megoldani. 
Az éjszaka a szerb-horvát határon is hasonló intézkedéseket vezettek be, a Bródba (Slavonski Brod) induló vonatokra csak a szíriaiakat, irakiakat, afgánokat és pakisztániakat engedték fel. Így Sidnél körülbelül 440-en ragadtak arra várva, hogy a hatóságok megváltoztassák döntésüket. Az éjszaka folyamán körülbelül 300-an a mezőn keresztül próbáltak meg átjutni Horvátországba, a hatóságok azonban visszaszorították őket. 
LEZÁRULHAT A NYUGAT-BALKÁNI MIGRÁNS ÚTVONAL 
A Danas című szerb lap értesülései szerint az Európai Unió egy héten belül döntést hoz arról, hogy lezárják a határokat Ausztriától Macedóniáig. A párizsi terrortámadás után Angela Merkel nyitott határok politikája megbukott. A határok lezárásáról ezek után már nagyon gyorsan döntés születhet, leghamarabb az uniós külügyminiszterek pénteki csúcstalálkozóján - írta a szerb napilap. 
A balkáni államok döntése talán ennek előkészítése lehet. 
HORVÁTORSZÁG IS BEJELENTETTE A MAGA LÉPÉSÉT 
Horvátország lezárja határait a gazdasági migránsok előtt, mostantól csak Szíriából, Afganisztánból és Irakból fogad menekülteket - jelentette be csütörtökön Ranko Ostojic horvát ügyvezető belügyminiszter. 
Bonyolódik a helyzet a szlovén-horvát határon. Szlovénia csütörtökön megpróbált 162 olyan migránst visszatoloncolni Horvátországba, aki nem háborús övezetből, Marokkóból, Bangladesből, Srí Lankáról és Libériából érkezett az országba. Zágráb nem fogadta őket vissza területére, ezért még mindig Szlovéniában tartózkodnak - jelentette a horvát sajtó. 
SOK HELYEN LENGEDEZ BOSZNIÁBAN AZ ISZLÁM ÁLLAM ZÁSZLAJA 
Bosznia-Hercegovina fővárosában egy radikális iszlám nézeteket valló férfi tegnap megölt két boszniai katonát és egy buszra is rálőtt. Emir Suljagic boszniai védelmiminiszter-helyettes az N1 regionális televízióban pedig azt mondta: vannak arra utaló jelek, hogy az elkövető összeköthető vallási szélsőséggel kapcsolatba hozható csoportokkal. "El kell döntenünk, melyik oldalon állunk, amikor a terrorizmus elleni közös harcról van szó" - fogalmazott a politikus. 

Lövöldözés Szarajevóban

Az elkövető, miután a rendőrök körbevették a házát, végzett magával. Azóta kiderült, hogy az elkövető Enes Omeragic, aki vejével együtt harcolt Szíriában, ahol a Damaszkusz nevű akcióban le is tartóztatták, majd 2013-ban tért vissza Boszniába. A Bosznia-Hercegovinai főügyészség az ország katonasága elleni terrorista támadásnak nyilvánította a merényletet, amelyben egy bosnyák és egy szerb nemzetiségű boszniai katona vesztette életét. 
Kapcsolódó: 
   Ezer migránst visszafordítottak a szerb hatóságok (delhir.info
   Roskadozik Németország a menekültek terhe alatt (tozsdeforum.hu
   Merkel Szerint, ezek a bevándorlók nem azok, akiket ő meghívott! (adatlistazo.hu
   Hadgyakorlatra készül Oroszország a Földközi-tengeren (karpathir.com
   Már Szíriában vannak az orosz tűzokádó szörnyek (napi.hu
   Végül az ENSZ is beszáll a terrorizmus elleni küzdelembe (pestisracok.hu
   A hét hőse: agyonlőtte az iszlám állam vérbíróját (alfahir.hu
   Egyesített európai titkosszolgálatot hoznának létre (hidfo.ru
   Szaúd-Arábia 30 szíriai lázadó szervezetet egyesítene Aszad ellen (karpatinfo.net
   Bécs a dzsihádisták következő célpontja? (vilagom.hu
   Az új világrend letarolja az egész világot (videóval) (sokkaljobb.hu
   New World Order Magyarországon (youtube.com
   Orbán Viktor: Hozzá kell nyúlni az EU-t létrehozó alapszerződéshez (magyartudat.com
   Támadás az európai nemzetek és a fehér faj ellen (videó) (betyarsereg.hu

Már Szíriában vannak az orosz tűzokádó szörnyek





Videofelvételekből derült ki, hogy a Szíriában levő orosz katonák már a lángszórók utódaival, a rettenetes pusztító erejű üzemanyag-levegő (fuel-air) fegyverekkel is fel vannak szerelve.
A második világháború legfélelmetesebb és leggyűlöltebb gyalogsági fegyverei közé tartoztak a lángszórók, utódaik azonban már a nukleáris fegyverek után a legnagyobb pusztításra képesek. Romboló erejük hatalmas - a pusztítás első hulláma a kis robbanó töltettel begyújtott üzemanyag-párafelhő keltette, hosszan tartó nyomással jön, a második az utána keletkező vákuum, és csak a harmadik a rettenetes hőfokú - 2500-3000 fokos - tűz. Az "üzemanyag" a leggyakrabban etilén oxid vagy propilén oxid, de porított fém, alumínium vagy magnézium is lehet. A leginkább termobarikus (hő és nyomás) fegyvereknek nevezett harceszközök elődjei már a koreai és a vietnami háborúban felbukkantak, de azóta a laikus közönség nem sokat hallhatott róluk, pedig mind az oroszok, mind az amerikaiak intenzíven fejlesztik ezeket. Nem csoda - egy vállról indítható gyalogsági rakétagránát-vető lövedékének pusztító ereje megfelel egy 152 mm-es ágyúénak.
Komplett háztömböket égetnek porrá
Az amerikai Popular Mechanics katonai szakértői igen nagyra értékelték a Szíriában is felbukkant Bumblebeet (Poszméh), amely az orosz besorolás szerint lángszóró, valójában egy a vállról indítható tankelhárító rakétákhoz hasonló, egyszer használatos termobarikus fegyver. Különösen hatásos bunkerek, erődítmények, építményekben rejtőzködő fegyveresek, sőt páncélosok ellen is. Igen vonzó eszköz az utcai harcokhoz.
Magasabb szinten kerül használatba a TOS-1 nehéz lángszóró rendszer, amely a hagyományos gyújtó rakétákon kívül termobarikusakat is be tud vetni - a T-72-es tank alvázra szerelt 220 mm-es vetőcsövekből kilőtt lövedékek nyolc háztömbnyit tudnak hamuvá égetni. A rendszer 24 rakétája egyetlen sorozattal 200-szor 400 méteres területet semmisít meg. Először az afganisztáni háborúban vetették be, amikor már elkészült modernizált változata, a TOS-1A.
És még ez sem jelenti e fegyvercsalád pusztító erejének csúcsát. Az amerikai hadsereg GBU-43/B Massive Ordnance Air Blast légibombája, amit "Minden Bombák Anyjának" neveznek, olyan erős lökéshullámot kelt, amely több mint 2,5 kilométeres körön belül halálos. Az oroszok ezt természetesen nem hagyhatták szó nélkül, és elkészítették "Minden Bombák Atyját", amely a hírek szerint ennél is négyszer nagyobb pusztító erejű, s ezzel a világon a legerősebb nem nukleáris fegyver.
Sokan már aggódnak
Az ENSZ 1980-as genfi konvenciója tiltja a lángszórók katonai használatát, s az amerikai hadsereg már 1978-ban megszüntette használatukat, egyrészt mert a modern hadviselésben nem találta elég hatékonynak, másrészt az általuk okozott rettenetes halál képei sokkolták az embereket. A tűz használatáról azonban nem szívesen mondtak le, így született meg az M-202-es, vállról indítható négycsövű gyújtórakéta-vető, az utolsó amerikai lángszóró, amit Arnold Schwarzenegger filmje, a Kommandó tett világhírűvé. Használták egy változatát, az XM-202-est a vietnami háborúban, amit sikeresnek minősítettek, és elkezdték felszerelni vele és továbbfejlesztett típusaival az amerikai alakulatokat, de sikere rövid életűnek bizonyult - bár ekkor még semmilyen nemzetközi konvenció vagy nemzetközi jogi rendelkezés nem tiltotta a lángszórók használatát, a Pentagon 1978-ban egyoldalúan lemondott bevetésükről.
A termobarikus fegyverek szíriai felbukkanásánál nyugtalanítóbb, hogy a nemzetközi megfigyelők már szeptemberben felismertek egy orosz rakétavetőt Luhanszk, a kelet-ukrajnai szakadárok egyik kiképző tábora közelében, amit TOS-1-esként azonosítottak, bár a helybeliek Buratinónak becézik. A harceszközt azonban sietősen eltüntették a helyszínről. A típust jól ismerik, bevetették Afganisztánban és Csecsenföldön is, majd Irakban, legutóbb a szír hadsereg október 10-dikén




A HÉT HŐSE: AGYONLŐTTE AZ ISZLÁM ÁLLAM VÉRBÍRÓJÁT


A hét legbátrabb embere minden bizonnyal az a szíriai férfi volt, aki szerdán agyonlőtt egy dzsihádista bírót, aki korábban halálra ítélte három családtagját - adja hírül az International Business Times. 
 
Az Iszlám Állam saria bírósága korábban azért fejeztette le a testvérét és két unokatestvérét
mert lefényképeztek a terrorszervezet egyik támaszpontját. 
A fiatalember bosszút esküdött. Sikerült a közelébe férkőznie a tunéziai származású pribéknek, és 
két testőrével együtt végzett vele. 
Ezután maga ellen fordította fegyverét, hogy ne kerülhessen a brutális kivégzési módszereiről ismert IÁ kezére. Az eset az Aleppótól mintegy 70 km-re északkeletre fekvő Manbidzs városában történt. 
 
A bátor férfinak nem csak bosszút állnia sikerült, de 
mártíromságával felrázta a település lakóit is, 
akik közül több tucatnyian gyűltek össze, hogy az Iszlám Állam távozását követeljék. A tüntetésről videófelvétel is készült. Íme, azok az emberek, akik a világ legelvetemültebb terror rezsimje ellen is utcára mernek menni. 
 
 


 
A IÁ fegyvereseinek válasza persze nem maradt el:  hamarosan éles lőszerrel oszlatták fel a tömeget, meggyilkolva legalább két embert. 
 
Az Iszlám Állam ellen küzdő aktivisták szerint egyre jobban erősödik az ellenállás a terrorállam által ellenőrzött területeken. Manbidzsban is ez volt a harmadik tiltakozó megmozdulás két hónapon belül. 



"OROSZORSZÁGNAK JOGA VAN KATONAI VÁLASZLÉPÉSRE IS"



Szergej Nariskin, az orosz parlament alsóházának elnöke egy cseppet sem fogta vissza magát egy román tévének nyilatkozva.
Oroszországnak joga van katonai válaszlépésre is azt követően, hogy Törökország lelőtte az orosz légierő egyik gépét - vélekedett  Nariskin, pénteken. A politikus erről Bukarestben nyilatkozott a román Digi24 hírtelevíziónak. Elmondta, hogy a vadászgép lelövése gyilkos tett Törökország vezetése részéről, és ezt a tettet meg kell büntetni. "Tudjuk, hogy kik követték el a gyilkosságot, és el kellene ítélni őket" - mondta az orosz parlament alsóházának elnöke.
  
Hozzátette, hogy Oroszország a nemzetközi jognak megfelelő lépéseket megteszi, de katonai válaszlépéshez is joga van. Emlékeztetett, hogy növelték a katonai kiadásokat az Sz-400-as légvédelmi rakétarendszer szíriai telepítése érdekében. Ennek feladata biztosítani az orosz repülőgépek biztonságát, amelyeknek meg kell semmisíteniük az Iszlám Állam és egyéb, Szíria területén tevékenykedő terrorista szervezetek infrastruktúráját - mondta.
  
Rámutatott: Moszkva gazdasági szankciókra is készül Ankarával szemben, és úgy vélte, hogy azok arányosak lesznek azzal, amit a török vezetőség tett. Hozzátette: Ankara tudatában kell legyen annak, hogy a vadászgép lelövése sokat ártott az orosz-török kapcsolatoknak.
  
Nariskin Bukarestben részt vett a Fekete-tengeri Gazdasági Együttműködési Szervezet parlamenti közgyűlésén, amelyet Azerbajdzsán, Albánia, Örményország, Bulgária, Görögország, Grúzia, Moldova, Oroszország, Románia, Törökország és Ukrajna törvényhozói jelenlétében tartottak meg.
  
Oroszország most átvette a szervezet soros elnökségét Romániától. Ebből az alkalomból Nariskin beszédet mondott, amely közben ukrán képviselők tiltakoztak Oroszország politikája ellen, és kérték, hogy Moszkva adja vissza Ukrajnának a Krím félszigetet.
  
Az orosz parlament alsóházának elnökének beszéde közben több törvényhozó a szónoki pulpitus mellett állva két molinót feszített ki, amelyen egyebek mellett az volt olvasható, hogy "Putyin, add vissza nekünk a Krím félszigetet!", "2008 Grúzia, 2014 Ukrajna, ki következik? Putyin, állj meg!".
  
Nariskin "szégyentelen és gyáva" akciónak minősítette a tiltakozást.


Az új világrend letarolja az egész világot (videóval)


Mi is az új világrend, erről egy előadáson beszélt 2012. május 5-én Orbán Viktor miniszterelnök. A videómegosztóra és a Facebookra ez a rövid videó ismét felkerült, és itt mi is megosztjuk:


Hogy mikor kezdődött ez az új világrend? Talán akkor, amikor megkezdődött a kamatszedés. A kamatrabszolgaságba hajtott országok azonnal be lettek sorolva az új világrendbe, vagyis a készülő, illetve a háttérben már működő világkormány hatalma alá. Polgárai időnként még szavazhatnak, de a jövőjükre a szavazás eredménye már nem igazán van hatással.
A Szovjetunió felbomlása után a volt tagállamok azt hitték, rájuk köszönt a szabadság és jobb életkörülmények közé kerül. Magyarországon még másfél évig itt volt a szovjet hadsereg, az emberek azt hitték, amiatt nem alakul kedvezőbben a sorsuk. A szovjet hadsereg távozását azonban nemcsak a magyarok várták, hanem a jelentős létszámban már itt állomásozó lobbisták, kémek, és egyéb népes alakulatok, akik be is fészkelték magukat a hatalomba és valamennyi parlamenti pártba.
A magyar ipar tönkretétele nagyon gyorsan bekövetkezett, de nem úszta meg a mezőgazdaság sem. A parlament megalkotta még a kilencvenes évek elején a földtörvényt, de valaki meglékelte, az Alkotmánybírósághoz fordult, és az hatástalanította is. Az ezt követően megalkotott kárpótlási törvénnyel tönkretették a magyar mezőgazdaságot is. A világ mezőgazdaságának első-második helyéről lecsúsztunk, talán már nem is szerepelünk a listán, mert az élelmiszer-feldolgozást is tönkretették.
Mozgásterünk, önrendelkezésünk nagyon korlátozott, vagy nincs is. Ettől függetlenül van jelentős létszámmal, jó magas jövedelemmel fenntartott sok minisztérium, rengeteg felesleges egyéb intézmény fenntartási kötelezettsége hárul a lakosságra. A parlamentben időnként szavaznak is, de a megalkotott törvény már nem az átlagember sorsának jobbra fordításáról szól. Ami végképp ellehetetlenült, az a magyar társadalom jövedelemhez jutása. Emiatt aztán veszi a sátorfáját a magyar fiatal, és elhagyja az országot.
A választások előtt megszólalt Mellár Tamás közgazdász, aki elmondta, hogy a helyzetünk bizony fenntarthatatlan. A vele készült interjú elolvasható ITT !
Arról, hogy Orbán Viktor miért kapott újabb négy évre lehetőséget, a napokban írt Bogár László közgazdász egy érdekes cikket, amely elérhető ITT !
Az úgynevezett rendszerváltás óta eltelt 25 év meggyőzhette a kétkedőket is, lehet itt várni a szebb jövőre, de attól minden egyes választással egyre távolodunk. Mark Twain szerint ha a választással bármin is változtatni tudnánk, nem engednék meg nekünk!
Békéscsaba, 2014. április 14.
Anton
Emlékeztető: Adjátok kezembe egy nemzet pénzkibocsátását, és nem érdekel, ki hozza törvényeit.” (Mayer Amschel Rotschild, a Rotschild bankárdinasztia megalapítója)2000-ben az akkor regnáló Orbán-kormány idején Magyarország a kezükbe adta... Azonnal meg is indultunk lefelé a lejtőn!
 


Szép csendben megszüntették a nyomozást a bolti tolvaj bírónő ellen 
2015.11.20 444.hu hirpress.hu 
Büntetés-végrehajtási bíróként dolgozik tovább a lopáson tetten ért bírónő. Szép csendben megszüntették a nyomozást a bolti tolvaj bírónő ellen. 
A Drogerie Marktból nyúlt le körömlakkot, fogkefét és parfümöt, annak idején Áder köztársasági elnök függesztette fel a mentelmi jogát. 
Általános meglepetést és óriási botrányt keltett tavaly nyáron, hogy kiderült: egy elismert bírót, a romagyilkosságok ügyében ítélkező tanács tagját előző decemberben lopáson értek egy drogériában, úgy, hogy a tettéről videófelvétel is készült. Az is kiderült, hogy legalább két korábbi alkalommal lopott ugyanonnan, amit a bolt kamerái rögzítettek is. 
A bírónő ügyében a Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) kezdett nyomozni, üzletszerűen elkövetett lopás vétsége miatt. 
A sztoriról azóta semmit sem lehetett hallani, most úgy került egyáltalán elő, hogy a 444.hu újságírójának egyik forrása elkottyantotta magát, miszerint állítólag megszüntették volna a nyomozást a pikáns ügyben. Az újság megkerestet Nagy Andrea szóvivőt, aki a következőkről tájékoztatta őket. 
"...Megkeresése alapján tájékoztatom, hogy a szabálysértési értékre üzletszerűen elkövetett lopás vétsége miatt folytatott nyomozást a Központi Nyomozó Főügyészség 2015. augusztus 10-én kelt határozatával megszüntette, és az ügyet a szabálysértési eljárás lefolytatása végett áttette a szabálysértési hatósághoz..."
A határozat indokolásának lényege szerint a cselekmény az üzletszerűség - mint tényállási elem - hiányában nem bűncselekménynek, hanem szabálysértésnek minősül. 
Tehát már nyár végén megtörtént a dolog, nem verték nagydobra.-"Talán azért nem verték nagydobra, mert az érintett azóta újra részt vesz az ítélkezésben, ami a szabálysértési eljárás fényében kellemetlen lenne a bíróságra nézve?" Nem ítélkezik, de büntetés-végrehajtási bíróként dolgozik.-mondják 
Szép üzenet a bírók felé írja a 444.hu - "...lopjál nyugodtan, legfeljebb bv bíró leszel...." 
Szép üzenet a bíróság előtt állók felé...-írjuk mi 
Kapcsolódó: 
   Hibázott a bíróság a 7 év börtönre ítélt nyíregyházi bíró ügyében (hvg.hu
   Ezért lett ennyire súlyos a fagyállós gazda büntetése (index.hu
   Hét évet kapott a borába fagyállót keverő gazda (jog.mandiner.hu
   Tíz évet kapott egy vezető beosztású korrupt szegedi bíró (24.hu
   Disznótorral korrumpálták, hét évet kapott (nepszava.hu
   Félelmében áramot vezetett a kerítésébe, most emberölési kísérlettel vádolják (youtube.com
   "A cigánybűnözést el kell tűrnötök!" (sokkaljobb.hu
   Kudarcra ítélve - A legfőbb ügyész hat éve (magyarnarancs.hu
   A bíróság vizsgálja Polt Péter és a Quaestor kapcsolatát (civilhetes.net
   A Polt-rejtély, avagy mazochista-e Orbán Viktor? (kuruc.info
   Szigetvári Viktor: Polt Péter mondjon le, mert tétlen volt a Quaestor-ügyben! (facebook.com
   Polt Péter szerint nincs is Tarsoly-lista (origo.hu


Ezért lett ennyire súlyos a fagyállós gazda büntetése




Nem igaz, hogy próbált segítséget kérni a rendőröktől, és nem igaz az sem, hogy nem tudta, mit csinál, ráadásul könnyen többen, teljesen ártatlanok is meghalhattak volna: erre jutott a bíróság a meggybortolvajt fagyállóval megmérgező vácszentlászlói gazda ügyében. Az elsőfokú ítélet 7 év letöltendő börtön, de a gazda szabadlábon várhatja ki a másodfokot.
A bíró keze ügyében végig ott volt egy flakon fagyálló, miközben kihirdette szerdán a Budapest Környéki Törvényszék szigorúságban még az ügyészséget is felülmúló ítéletét a vácszenlátszlói gazdának az ügyében, aki a meg-megdézsmált meggyborába fagyállót keverve a tolvaj halálát okozta 2013 őszén. A gazdát, V. Pált, aki az igazságügyi pszichológusi vélemény szerint "teljesen konvencionális életvezetésű", "teljesen átlagos, normál személyiség" több ember sérelmére, több ember életét veszélyeztetve elkövetett emberölés kísérletében mondta ki bűnösnek Szegedi Gyöngyvér bírói tanácsa, és ezért – nem jogerősen – 7 év letöltendő börtönnel sújtotta. Az ítélet szerint legkorábban a büntetése kétharmadának a letöltése után lehetne feltételesen szabadlábra bocsátani, és neki kellene megfizetnie az 1,3 millióra rúgó bűnügyi költséget is.






Ebben az országban a zsidó , meg a cigány bárkit meglophat büntetlenül , és ha szóváteszed , vagy védekezel te kerülsz börtönbe . Vidéken a parasztság már nem veti be a kertjét , mert a cigány mire a termés beérik már betakarítja , vagy ha fel kell dolgozni , megvárja , hogy a gazda feldolgozza , és akkor lopja el , hogy neki csak el keljen fogyasztani . Pedig a törvény előírja , hogy aki sötétben megy lopni az ellen a gazda fegyvert is használhat , hisz nem tudni milyen eszköz van a betörő kezeügyében . DE itt úgy látszik a halott gazda a legjobb gazda elv érvényesül , hisz arra is vigyázni kell , hogy adott esetben a törvényt ne tudják a zsidó ellen kijátszani , hisz akkor hogy lopja meg ő a gojokat . Ezek az állatok , meg úgy sem mernek egy zsidót megölni rablás közben , de bezzeg ők a Rákosi érában a Dunába darálták a magyar gazdákat !!!! Ja , hogy a bíróságokon , még mindig azok a bírók ítélkednek akik annak idején is osztották a halált az ártatlan magyarjainkra !!!Hát bizony cigányostul , zsidóstul bírósággal együtt az egészet úgy ahogy vannak Izraelbe kellene küldeni , hogy ott van az ígéret földje , ott éljenek boldogan , és ott keressék a Szuezt , mert itt a Duna van , ahova beledarálták a magyar parasztságot az ÁVH zsidó mocskok !!!
V. Pál az első fokú tárgyaláson a Budapest Környéki Törvényszéken 2015. november 11-én.
V. Pál az első fokú tárgyaláson a Budapest Környéki Törvényszéken 2015. november 11-én.
Fotó: Ajpek Orsi / Index
A fagyállós gazda esete a büntetőjogászoknak igazi szakmai feladvány. Az októberi tárgyaláson hárman háromféle verziót adtak elő arról, jogilag pontosan minek is minősül az, amit V. Pál tett. Mást-mást gondolt az ügyész, a gazda védője és az áldozat családjának az ügyvédje. Most a bíró előállt egy negyedik verzióval. Döntését bő két órán át indokolta.



Miért szándékos emberölés?

Az ügyészi vádban erről nem volt szó, abban nem emberölés, csak halált okozó testi sértés szerepelt. Az ügyész úgy okoskodott, hogy szerinte a gazda szándéka csak testi sértés okozása volt, a tolvaj halálában legfeljebb gondatlanság terhelte, mert bár megfordult a fejében, hogy a fagyálló halált okozhat, könnyelműen bízott ennek az elmaradásában. Gondatlanság mellett érvelt a gazda saját ügyvédje is.
A szándékos emberölés kétféle lehet. Egyenes szándékról beszélnek a jogászok, ha a tettes kifejezetten kívánja a halálos következményt. Eshetőleges szándékról van szó akkor, ha kifejezett kívánságról ugyan nincs szó, de az elkövető belenyugszik az esetleges halálos következménybe. A gazda esetében az utóbbit állapította meg a bíróság. Mi szólt a szándékosság mellett?
  • A választott méreg fajtája. Fagyálló volt, amiről a bíró szerint nemhogy a kertészmérnök végzettségű vádlottnak, de a média híradásai miatt az átlagembernek is tudnia kell, hogy halált okozhat.  Ráadásul ott van a fagyállós flakon, amelyet elhozott a tárgyalásra is. Ez a flakon a gazda sajátja volt, nem a mérgezéshez használt, hanem az, amit a kocsijába vett. Erre rá volt írva, hogy méreg, és hogy lenyelése esetén azonnal orvoshoz kell fordulni. A bíró szerint ciánnál vagy közvetlen közeli tarkónlövésnél is próbálhat úgy védekezni a tettes, hogy nem tudta, hogy ez halálos. Az más kérdés, hogy elhiszik-e ezt neki.
  • A mennyiség. A gazda legalább 2 liter fagyállót öntött a borba, a halálos adag 15-20 szorosát. Olyan kotyvalékot hozott létre, amiből 6-7 deci már halálos. Ez pedig egyáltalán nem kirívóan sok, nem kell ahhoz alkoholistának lenni, hogy valaki egymaga ennyit megigyon.
  • A magatartása a mérgezés után. A gazda megpróbálta eltüntetni a nyomokat: kimosta a hordót, utólag jó bort töltött bele, a fagyállós flakontól megszabadult. A bíró rámutatott: elgondolkodtató, hogy ha tényleg azt hitte volna, hogy a tolvaj élve megússza a borozást, akkor minek bajlódott volna a nyomok eltüntetésével. Hiszen a tolvaj könnyedén megmondhatta volna, mitől lett rosszul.
  • Az eltelt idő. A terv megszületésétől a mérgezett bor megivásáig lett volna bőven ideje meggondolnia magát a gazdának, ha a mérgezés csak egy elborult pillanatban született ötlet lett volna. Ehelyett ő a vallomása szerint tévét nézett a feleségével, miközben kint a kertjében a mérgezett bor arra várt, hogy jöjjön érte a tolvaj.





Miért több ember sérelmére?

A bíró két minősítő körülményt talált az emberölési kísérlethez, ez volt az egyik. Az oka, hogy V. Pál nem egy, hanem több tolvajra számított. A vallomásaiban többes számban "tolvajokról" beszélt. Sőt, konkrét gyanúsítottjai is voltak: K.-ékra, az alkalmi munkásaira gyanakodott. Magát is meglepte, hogy Sz. Sándor halt meg.

Mi az, hogy több ember életét veszélyeztetve?

Ez a másik minősítő körülmény. Hasonlóan hangzik az előzőhöz, de külön dolog. Itt arról van szó, hogy a mérgezett bor nemcsak a tolvaj vagy tolvajok életét sodorta veszélybe, hanem benne volt a pakliban, hogy teljesen vétlen kívülállók is isznak belőle. A tolvaj eladhatta volna a bort, vagy megkínálhatott volna másokat. Az utóbbit meg is tette. A fagyállós borból jutott egy névnapi mulatságba is, sokan megkóstolták. Még ketten ittak annyit, hogy rosszul legyenek tőle. Ők végül megúszták enyhébb következményekkel, de az életük attól még veszélyben volt.

Ha meghalt a tolvaj, miért csak kísérlet?

Itt csak a jogi szóhasználat furcsaságáról van szó. Valójában az ítélet lényege szempontjából ennek nincs jelentősége. A több emberes minősítő fordulat miatt jött be a kísérlet szó, hiszen végül nem több ember, csak egy áldozat halt meg. 



Az igazságügyi pszichológus véleménye szerint V. Pál "teljesen konvencionális életvezetésű", "teljesen átlagos, normál személyiség".
Az igazságügyi pszichológus véleménye szerint V. Pál "teljesen konvencionális életvezetésű", "teljesen átlagos, normál személyiség".
Fotó: Ajpek Orsi

De akkor már miért nem előre kitervelt?

A bíróság arra jutott, hogy a gazda előre eltervezte a bűncselekményt. Mégsem állapíthatta meg ezt a minősítő körülményt, mert erre csak akkor van lehetőség, ha egyenes szándékról lehet beszélni. A gazda esetében ugye nem ezt, hanem az eshetőleges szándékot látta a bíróság bizonyítottnak.
V. Pálnak végül egyébként sem aljas indokot, sem különös kegyetlenséget nem róttak fel. A bíróság szerint nem számít aljas indoknak az erkölcsileg elítélendő magatartásra adott erkölcsileg elítélendő válasz, a fagyállós mérgezés pedig nem okoz az átlagosnál nagyobb szenvedést.

Ha szándékos emberölés, miért csak 7 év?

Ezért akár életfogytiglan is járhat. A minimum 10 év lett volna, a bírónak a középmértékből, 15 év fegyházból kellett kiindulnia. Szegedi Gyöngyvér azonban úgy döntött: a bűncselekmény erkölcsi háttere és az enyhítő körülmények miatt úgynevezett enyhítő szakaszt alkalmaz, ami azt jelentette, hogy akár 5 évig is lemehetett volna. Ezek között a keretek között született meg végül a 7 évről szóló döntés.
Enyhítő körülménynek számított a csak eshetőleges szándék, a sértett felróható magatartása, a két kiskorú gyerek akit a gazda eltart, kis súllyal a büntetlen előélete is. A beismerése nem, mert az nem volt teljes (az eljárás során eleinte tagadott, később gyakran állított valótlanságot), és a bíróság szerint "nem szívből jövő" volt. A megbánás sem számított: a bíró szerint itt inkább önsajnálatról volt szó.
A bíróság abban a gazdának kedvezett, hogya legszigorúbb fegyház helyett enyhébb körülmények között, börtönben ülhetné le a büntetését. Az indoklás szerint a vádlott pszichés tulajdonságai és a prevenciós szenpontok miatt született ez a döntés.




A tolvaj büntetése soha nem volt halál

A hosszú magyarázat végén a bíró mondott néhány szót a fagyállós ügy erkölcsi megítéléséről is. Azt mondta:
a bíróság erkölcsileg teljes mértékben osztozik a vádlott felháborodásában
hogy a nehezen megszerzett javait valaki elvette. Ugyanakkor, folytatta,
a rossz ellen nem lehet rosszal harcolni.
A bíró szerint nem lehet pár ezer forintos sérelmekre olyan választ adni, ami több ember életébe is kerülhet. Még a legszigorúbb, drákói törvénykezés idején sem volt soha a tolvaj büntetése halál, a legsúlyosabb büntetés a kézlevágás volt, idézte fel. 
Nincs az a sérelem, amiért egy ember elveheti egy másik életét
– mondta.

Nem ment a rendőrséghez

A gazda az utolsó szó jogán is azt ismételte még, amit a kezdetektől mondott: teljesen tehetetlennek érezte magát az ismétlődő fosztogatásokkal szemben, és kérte a bíróságot, hogy vegyék figyelembe az idegállapotát és a tehetetlenségét.
Az ítélethirdetéskor azonban többször is elhangzott: a bíróság utánajárt a rendőrségnél, és kiderült: a gazda állításával szemben nem próbált a hatóságoktól segítséget kérni, a rendőrség rendszere szerint 2009  és 2013 között egyetlen egyszer sem tett feljelentést, de még csak bejelentést sem.

Nem hiszik, hogy megszökne

Az ítélet nem lett jogerős. Az ügyész 3 nap gondolkodási időt kért, a gazda ügyvédje azonban már most bejelentette: fellebbeznek, vagyis az ügy megy tovább másodfokra. Ilyenkor, ha súlyos a vádlott feje felett lebegő büntetés az ügyész rendszerint azt indítványozza, hogy helyezzék addig is előzetes letartóztatásba, nehogy megszökjön.
Most az ügyész azt mondta: szerinte a gazda esetében nem kell szökés, elrejtőzés veszélyétől tartani, ezért nem tesz ilyen indítványt. A bíró igazat adott neki. Szegedi elmondta, hogy akár ügyészi indítvány nélkül is elrendelhetne kényszerintézkedést, de nem látja szükségesnek ő sem. A gazda – egyelőre – szabadon sétálhatott ki a bíróság épületéből.
A legfolglalt bűnjeleket, köztük a naplóját és a fagyállós flakonját vissza fogja kapni.

Tíz évet kapott egy vezető beosztású szegedi bíró


Huszár Krisztina
BŰNÜGYI ÚJSÁGÍRÓ. 2014. 06. 19




A férfi pénzért cserébe enyhébb ítéleteket hozott.
Halmazati büntetésként 10 év börtönbüntetésre, 8 év közügyektől eltiltásra, másfél millió forint pénzmellékbüntetésre és 3,3 millió forint vagyonelkobzásra ítélte a Debreceni Törvényszék azt a bírót, aki 2009 és 2011 között elfogadva ügyvéd barátja ajánlatát, 300 – 500 ezer forintnyi juttatás fejében kedvezőbb döntéseket hozott az ügyvéd védencei számára. A törvényszék az elsőrendű vádlottat emellett 8 évre eltiltotta a jogi foglalkozás gyakorlásától is. Az elsőfokú bíróság vezető beosztású, hivatalos személy által üzletszerűen, kötelességszegéssel elkövetett vesztegetés elfogadásának bűntettében találta bűnösnek a bírót, a közokirat-hamisítás vádja alól ugyanakkor felmentette.
A bíróság ezenfelül elrendelte a nyomozás idején lefoglalt kétmillió forint elkobzását, illetve kötelezte az elsőrendű vádlottat 951 ezer forint bűnügyi költség megfizetésére is. Az ítélethirdetésen csak a lefülelt bíró vett részt, társa élt távolmaradási jogával.
A tanácselnök indoklásában kifejtette: a bíró összesen nyolc esetben hozott kedvezőbb ítéleteket barátja védenceivel szemben. Az ügyvéd szintén részesült sikerdíjból, a gyanúsítottak, vádlottak hozzátartozóitól kapott pénzt megfelezték. A vádlott a Csongrád Megyei Bíróság csoportvezető bírájaként, tanácselnökeként házi őrizetre vagy lakhelyelhagyási tilalomra változtatta például másodfokon az előzetes letartóztatást, a végrehajtandó szabadságvesztést felfüggesztettre, a felfüggesztett szabadságvesztést pénzbüntetésre mérsékelte. Egy másik ügyben, ítélkezési szünetben „szembeötlő sietséggel” hatályon kívül helyezett egy elsőfokú ítéletet és új eljárásra kötelezte az elsőfokú bíróságot.
Egyértelműen bebizonyosodott az is, hogy a bíró tanácselnökként önállóan szövegezett meg határozatokat, az előadó bíróval konzultált ugyan, de a tanács harmadik bírája csak aláírásával látta el a végzéseket. Az indoklásban elhangzott: ez a magatartás a határidők betartása érdekében gyakorlat volt a Csongrád Megyei Bíróságon, ezt az ügyben meghallgatott bírósági dolgozók tanúvallomásai is megerősítették. A közokirat-hamisítás bűncselekményként így nem állta meg a helyét, a gyakorlatot követő bírák legfeljebb fegyelmi vétséget követtek el.
Bakó József bíró fontosnak tartotta az ügyvéd szerepének tisztázását, aki annak ellenére, hogy ő hajtotta fel az ügyfeleket, csak tanúként szerepelt a bírósági eljárásban. A tanácselnök kiemelte: a törvények értelmében korlátlanul enyhíthető annak a büntetése, aki korrupciós ügyek feltárásában közreműködik. Az ügyvéd még a nyomozati szakban ennek alapján lett gyanúsítottból tanú, együttműködése miatt ugyanis megszüntették az ellene indult eljárást. Az ügyben határozatot hozó bíró kiemelte: az ítélet meghozatalakor figyelembe kellett venni azt is, hogy a bíróságokon nem, de más területeken elszaporodtak a korrupciós bűncselekmények.
Az ítélet nem jogerős, az ügyész az elsőrendű vádlott esetében súlyosítást, a másodrendű esetében a bűncselekmény megállapítását kérte, a bíró és védője felmentésért fellebbezett. A másik vádlott védője tudomásul vette az ítéletet.
A bíró – akit egyébként tisztségéből 2012 januárjában felfüggesztettek – előzetes letartóztatában várja a másofokú pert – tudtuk meg a Debreceni Törvényszéktől.
Szerdán ugyanitt született ítélet egy másik bíró ügyében is. A nőt hét év börtönbüntetéssel, 7 év közügyektől eltiltással, emellett egymillió forint pénzmellékbüntetéssel sújtották, miután 2008-2009-ben különböző összegekért kivételezett egy felszámoló céggel Nyíregyházán.

Félelmében áramot vezetett a kerítésébe, most emberölési kísérlettel vádolják

https://www.youtube.com/watch?v=HLEmtH7jthQ&honnan=Nemzeti_Hirhalo




Abszurdisztán:Saját értékeiket védték, mégis ők kaptak büntetést - Kékfény (2010.11.29.)


A cigánybűnözést el kell tűrnötök!”


Ezzel a szöveggel kampányol a komcsi cigány
A cigány jogosan lop – ilyen és ehhez hasonló gondolatokat osztott meg blogján a Gyurcsány–Bajnai-lista 106. helyezettje, Balogh Artúr. Az MSZP roma tagozatának elnöke internetes naplóját egyébként úgy nevezte el: cigányország királya.
 
Cigányokra filozófiai és igazságossági értelemben nem vonatkoznak a törvények. Tulajdonképpen a cigányokat nincs jogotok megbüntetni. A cigány származású magyar állampolgár büntethetetlen akkor, amikor a családja, önmaga létfenntartása érdekében eltulajdonítja mások vagy a többség javait.
A cigány jogosan lop” – írta Balogh a blogján, ahol a kertjét árammal megvédő Szoboszlai Barnát a szocialista politikus csak Gyilkos Barna bácsiként emlegeti. „Magyarország összes parasztja hülyének néz minket! Azt hiszik, hogy nekünk nincsen lelkünk, nincsenek érzéseink! A nagy fehér NáciParasztGádzsóSertésKersztény média még úgy nevezte el a Gyilkoló Gumicsizmás Rémet, aki áramot vezetett a dudvái meg feltúrt sárdarabja köré, hogy Barna Bácsi! Hát nem Parasztok! Megölt egy embert, egyet meg nyomorékká tett, és felmentette a Gádzsó Bíróság mert cigányok voltak az áldozatok és egy Fehér Keresztény Gumicsizmás Paraszt volt az elkövető!”
Balogh nemcsak a kormányoldallal szemben kritikus, jelenlegi pártjáról egy helyen például így ír: „A szoci parasztok kihasználva az átgondolatlan kapkodást a parasztokkal szintén teli kormányoldalon most kamatot emeltek, hozzá teszem fölöslegesen, indokolatlanul. Hacsak nem az a gazdaságpolitikai taktika húzódik, meg a vörösöknél, hogy ha már a Fidesz volt olyan kedves, hogy arra törekedet az adó átalakításnál, hogy a gazdagoknál még több pénz maradjon, akkor a paraszt szocik csípőből keresztbe tesznek a királyi kétharmadnak, és arra ösztönzik milliomosékat, hogy nehogy má elköltsék a náluk hagyott lóvét, inkább tegyék be a bankba, vagy menjenek el üdülni belőle, esetleg váltsák be valutába, ami majd jól jön Majorkán, Párizsba.”
Az MSZP-s politikus korábban a Hírszerzőn vezetett blogot, ám – a hasonló hangvétel miatt – a lap stábja úgy döntött, hogy törlik a regisztrációját. Balogh legutóbb a rezsicsökkentésről adott ki közleményt azzal kapcsolatban, hogy „a nyomorgókon nem segít a rezsicsökkentés”. A roma tagozat elnöke a Szabadság térre tervezett emlékmű kapcsán is megszólalt, szerinte „Gábriel arkangyal a roma kultúrkörben Isten erejét, akaratát jelképezi, ő az az arkangyal, aki részt vett Szodoma és Gomora elpusztításában. A birodalmi sas és Gábriel arkangyal társítása így a romák számára azt az üzenetet hordozza, hogy a holokausztot isteni elrendeltetés okozta, nem pedig Hitler és az akkori magyar állam.”
Balogh újabban egyébként az MSZP roma tagozatának blogján aktivizálta magát, itt kívánt „pártunk elnökének, Magyarország következő miniszterelnökének,” Mesterházy Attilának boldog születésnapot.
Forrás: mno nyomán Facebook
sokkaljobb-kommentár: A megélhetési bűnözés szóösszetételt Kuncze Gábor, minden idők legtehetségtelenebb belügyminisztereként (azóta sincs alkalmas belügyminiszter!) találta ki. Őkelme ismét parlamenti képviselő lesz… A romák a csodás beszólás óta szorgalmasan élnek is a lehetőséggel, és lopnak, rabolnak, sőt sajnos gyilkolnak is, ami nem hír a külföldi sajtó számára, de sajnos már sokszor a közmédia ingerküszöbét sem éri el. Kell a hely az egyéb híreknek, nem akarják ezzel kitölteni a lapokat.  
Vidéki kistelepüléseken nem számlára érkezik a nyugdíj, hanem a postás viszi ki. Sokszor amint a postás elmegy, azonnal mennek be a romák a nyugdíjért. Amennyiben védekezik a szerencsétlen idős ember, akkor azért bizony sokszor az életével fizet. Elrettentő történetek százai keringenek az interneten, de a hatóság részéről alig történik valami. A belügyminisztérium elmúlt évi munkájáról Orbán Viktor és Pintér Sándor egészen elképesztő, hazug beszédet mondott! Hogy miért kell a magyar társadalmat hülyének nézni, azt mi nem tudjuk. Remélhetőleg egyre több ember döbben rá, hogy bevitték a málnásba.
Az MSZP-nek úgy látszik, kevés volt a bajai videóbotrány, az évközi választásokon a csalások és a Simon Gábor-ügy, nekik Mohács, vagyis Balogh Artúr kell! Aki rájuk szavaz, meg is érdemli őket!
Békéscsaba, 2014. február 15.
F. I. – T. Z.
Emlékeztető: A mai kor már nem tűr úriembereket. Nem akar semmit, ami egyéni, semmit, ami különbözik az átlagtól, aminek ritkasági becse van. Kötelező az, ami ordináré. Ordináré emberek persze azelőtt is voltak, de akkor szégyellték és letagadták magukat. Ma azonban divatot, meggyőződést és világnézetet csinálnak önmagukból. Ordinárénak lenni szent jog, sőt kötelesség is.” (Herczeg Ferenc)

Kudarcra ítélve - A legfőbb ügyész hat éve


Május 16-án lejár Polt Péter legfőbb ügyész mandátuma. Minden idők legtöbbet támadott közjogi méltósága egyelőre nem árulta el, hogy adott esetben vállalná-e még egy ciklusra a tisztséget. Az államfő sem tett még javaslatot az utódra. A rendszerbe mindenesetre kódolva van, hogy valamelyik oldal az új főügyészt is utálni fogja.
A Polt Péterrel szembeni bizalmatlanság rögtön a megválasztásakor kialakult. Elődje, az 1990-ben 82, majd 1996-ban 94 százalékos többséggel megválasztott Györgyi Kálmán mandátumának a lejárta előtt, 2000-ben lemondott, miután törvénytelennek minősítette a csonka médiakuratóriumok megválasztását. A valódi indokot sosem árulta el, az az ő és az előzőleg vele elbeszélgető Áder János titka maradt. (Lásd: A mester és tanítványai, Magyar Narancs, 2000. március 9.) Miután a Fidesz-kormány a szóba jöhető másik jelöltet nem támogatta, Göncz Árpád köztársasági elnök Györgyi korábbi tanítványát, Polt Pétert javasolta az Országgyűlésnek; őt az ellenzék egyetértése nélkül, 55 százalékkal választották meg.
Pályája legelején fogalmazó volt az V. kerületi ügyészségen, majd az Országos Kriminológiai és Kriminalisztikai Intézetben tudományos munkatársként dolgozott. 1985-től részmunkaidőben ügyvéd, valamint az ELTE Büntetőjogi Tanszékének oktatója, de rövid ideig az Igazságügyi Minisztérium tanácsadója is volt. A Fidesz jogi szakértőjeként 1994-ben indult a választásokon: egyéniben a főváros XVI. kerületében 6,88 százalékot elérve az első fordulóból már nem jutott tovább, a párt országos listájának 17. helyéről pedig éppenhogy nem jutott a parlamentbe (a 16. hely még nyerő volt). A következő évben megválasztották az állampolgári jogok országgyűlési biztosa általános helyettesévé, és bár ez nem előfeltétel, az alkotmányos pozíció kívánatos pártatlanságára hivatkozva kilépett a Fideszből. Az ennek ellenére
pártkatonának tartott
Poltra igazából a kormányváltás után kezdett rájárni a rúd - bár sokan már 2001-ben furcsállták, hogy az ügyészség éppen a kisgazdák leszalámizásakor érezte szükségét meggyanúsítani Szabadi Bélát, és csakis őt. A szocialista-szabaddemokrata koalíció egyik legfőbb választási ígérete volt az előző ciklus törvénytelennek tartott ügyeinek a kivizsgálása. Ám ezek egyike sem jutott el a bíróságig: a Schlecht Csaba fantomizálta Fidesz közeli cégek, a stadionbeléptető rendszer, a Millenáris Park pénzügyei, az Országimázs Központ és a Happy End Kft. szerződései, az Ezüsthajó Kft. filmjei, a 12 állami gazdaság baráti kiárusítása vagy a Magyar Televízió gazdálkodása ügyében sem történt vádemelés. Előfordult, hogy már az ügyészi nyomozást is megszüntették, vagy az eljáró rendőrséget kötelezték erre. Tekintve, hogy semmilyen következménye nincs annak, ha az ügyészség nem emel vádat, noha az szakmailag indokolt volna, a kormánypártok politikai útmutatást véltek felfedezni az elhaló ügyekben. Polt ezt visszautasította, mondván, hiába lett volna kényelmesebb a bíróságra hagyni a felmentést, egy ügyész a törvény szerint csak akkor emelhet vádat, ha bizonyítottnak látja, hogy bűncselekmény történt, és azt a terhelt követte el. Szerinte a vitatott döntéseik csak néhány, igaz, nagy érdeklődésre számot tartó esetre vonatkoztak, miközben az évi csaknem 800 ezer üggyel foglalkozó ügyészségek váderedményessége (amikor a bíróság osztja a vádhatóság álláspontját) 96 százalékos, ami a ki-tűnő szakmai munka bizonyítéka. Szakmai vélemények szerint ugyanakkor a nemzetközi összehasonlításban is kimagaslóan magas arány azért azt is jelzi, hogy a kontradiktórius elvvel ellentétben a büntetőügyek nálunk döntő többsé-gükben nem a bíróságon, hanem az ügyészségen dőlnek el. Tehát a nemzetközi trendeknek és a korábbi (pártállami idők előtti) hazai hagyományoknak megfelelő új büntetőeljárási törvény (be.) bevezetésével megkezdett reform igencsak folytatandó volna. Nem beszélve arról, hogy a presztízsértékűnek tartott magas váderedményességi mutató miatt a bizonytalanabb esetekben inkább nem emelnek vádat, pedig lehet, hogy a bíróságon végül megállnák a helyüket.
Polt a nyilatkozataiban emlékeztetett arra is: a Fidesz 1998-as "megfigyelési ügyében" az ügyészségi vizsgálat
nem igazolta Orbán Viktor
bombasztikus bejelentését (miszerint a Horn-kormány közpénzen, törvénysértő módon, titkosszolgálati módszerekkel figyeltetett volna ellenzéki politikusokat), vagy elrendelték Varga Tamás egykori Fidesz-gazdaságis előzetes letartóztatását, és vádat is emeltek ellene, miközben például ejtették Medgyessy Péter lobbiügyét. A legfőbb ügyész a támadásokra reagálva azt is megjegyezte, hogy amennyiben ő utasítást adott volna, akkor annak az iratokban nyoma volna. Ha pedig az eljáró ügyész nem értene egyet az utasításával, akkor kérhetné a mentesítését. Az igazságszolgáltatás menetét jól ismerő forrásunk viszont arra hívta fel a figyelmet, hogy utasításra sincs mindig szükség: a kvázi katonai szervezetként működő vádhatóságnál előfordulhat az is, hogy egyes ügyészek megpróbálják előre kitalálni a felső elvárásokat - akkor is, ha ilyenek esetleg nem is léteznek.
A be. módosításakor az ügyészség vádmonopóliumának csökkentésére visszakerült a hazai jogrendbe a pótmagánvád lehetősége, azaz a sértett is bíróság elé viheti az ügyét, ha ezt az ügyészség nem teszi meg, vagy ejti a vádat. Akár a vádhatóság munkáját is dicsérheti, hogy ennek ellenére nem indultak tömegesen pótmagánvádi eljárások. Igaz, a jogalkotás során jelentősen megnehezítették az előterjesztés feltételeit, másrészt egy korai szakaszban megszüntetett eljárás után egy magánszemélynek vajmi kevés esélye van saját nyomozást folytatni. Mindenesetre megnyílt az elméleti lehetőség a kormánykoalíció szerint elfektetett ügyek további vizsgálatára. A legfőbb ügyész ekkor jogegységi döntést kért a Legfelsőbb Bíróságtól (LB), hogy vajon a kormány is felléphet-e pótmagánvádlóként. Két nappal a határozat kihirdetése előtt azonban meggondolta magát, és visszavonta az indítványt. Az LB viszont hivatalból folytatta az eljárást, és kimondta: az állam vagyoni sérelme esetén élhet a pótmagánvád lehetőségével. Polt pozíciójánál fogva részt vehetett a jogegységi tanács ülésein, így felmerült: esetleg utóbb már nem kért a neki várhatóan nem tetsző döntésből. A hivatalos magyarázat szerint a visszavonás oka az volt, hogy még hiányzik a gyakorlat, ami az egységesítést igényelné. Ezek után a legfőbb ügyész az Alkotmánybírósághoz fordult, mely végül megsemmisítette az LB döntését azzal, hogy egyetlen közhatalmi funkcióval rendelkező állami szervezet sem veheti át az ügyészségtől a vádemelés és a vádképviselet közhatalmi jogkörét. A kör bezárult.
Bírálói ekkorra végképp igazolva látták Polt elfogultságát, de leváltására nem voltak eszközeik. Pedig a kormánykoalíciónak az elméletileg független és ezért hat évre kinevezett tisztségviselők elmozdításakor nem voltak skrupulusai. Menesztették Mellár Tamást, a KSH elnökét, Kaderják Pétert, a Magyar Energia Hivatal első emberét, és megtalálták a módját a PSZÁF önjáró vezetője, Szász Károly kigolyózásának is. A jegybank elnöke túl nagy falat volt, de ott a monetáris tanács kibővítésében találták meg a köztes megoldást. A legfőbb ügyész viszont érinthetetlen - hacsak nincs tettenérés, amint lop a közértben -, és mint kiderült, nem lemondós típus: több ízben kifejtette, hogy önkéntes távozásával beismerné az ügyészséget ért vádak megalapozottságát.
A szocialisták azért próbálkoztak. Felmerült a feles ügyészségi törvény olyan módosítása, amely lehetővé tenné a legfőbb ügyész visszahívását, ám a szakértők hamar lehűtötték a kedélyeket: ez bizony nem állná ki az alkotmányosság próbáját. Igazságügyi körökre hivatkozva egy menlevélről is hallani lehetett, miszerint lemondásáért cserébe alkotmánybírói széket kaphatna - ezt minden érintett cáfolta. Vadásztrófeái miatt vagyonnyilatkozati eljárás is indult ellene: a vádak szerint nyilatkozatában nem szerepeltette az agancsokat, pedig összességükben elérik a törvényben meghatározott értéket. Polt Péter az egész eljárást méltatlannak titulálta, mivel a szintén vadász parlamenti képviselőkkel szemben nem indult ilyen, és a több tízmilliós ingatlanügyekben indított vizsgálatokat is rendre elutasította a mentelmi bizottság; és egyébként is, nem neki kellene nemleges bizonyítást folytatnia. Végül a vagyonvizsgáló bizottság megszüntette az eljárást, azt pedig ki-ki eldönthette, hogy a sajtó kereszttüzében végzett agancsmérlegelős bohóckodás a személyét vagy a hazai politikai, illetve sajtóviszonyokat jellemezte-e inkább.
A legmeggyőzőbb fegyvernek a folyamatos interpellálás bizonyult: válaszainak folyamatos elutasításával a lemondását vélték elérhetőnek, de állítólag olyan törvénymódosítás is felmerült, hogy egy bizonyos szám elérése után a legfőbb ügyész meneszthetővé váljon. (Korábban Györgyi Kálmánnak mind az 51 válaszát elfogadta a törvényhozás.) Polt legkitartóbb ellenfele e téren Keller László közpénzügyi államtitkár volt, de más szocialista és szabaddemokrata képviselők is kitartóan faggatták, sőt egy ízben Dávid Ibolya is kifejezte tiltakozását (a hamis képviselői aláírások miatt). A helyzet méltóságát emelendő a partiba beszállt a Fidesz is: Répássy Róbert azért interpellálta Poltot a Gresham-ügyben, hogy bebizonyosodjon, lám, a szocialisták a nekik kedvező ügyészi választ elfogadják. Számítása bejött, de az újrázásban (a szocialisták volt cégének fantomizálása) az MSZP nem fogadta el a nyomozás megszüntetéséről szóló érveket - az ellenzéki interpellációk ezután elmaradtak. Összesen több mint tucatnyi leszavazott válasza után Polt ellentámadásba lendült: megtudakolta az Alkotmánybíróságtól ezek következményeit. A testület kimondta: a legfőbb ügyész a hozzá intézett interpellációkra adott, de az Országgyűlés által el nem fogadott válaszok miatt nem vonható felelősségre, nem tartozik politikai felelősséggel az őt megválasztó Országgyűlésnek (csak közjogi felelősséggel, ám a bírák nem részletezték, hogy ez tulajdonképpen mit is jelent). Végérvényesen nyilvánvalóvá vált, hogy a legfőbb ügyész nincs az Országgyűlés alá rendelve, ellenőrizhetetlen és elmozdíthatatlan, tehát önálló alkotmányos tényező.
Adott tehát egy közjogi tisztviselő, akinek a megválasztása nem függ a pártatlanságától (egyszerű többséggel választják, ellentétben például az Állami Számvevőszék, az LB vagy az országgyűlési biztosok minősített többséget igénylő választásával), miközben egy személyben irányítja a teljes ügyészi szervezetet, s az alárendeltjei nem élveznek szakmai függetlenséget. Mindez a félbemaradt jogalkotás következménye (lásd még: Hack Péter: Az ügyészség, a velünk élő múlt,Beszélő, 2005. december 20.). A rendszerváltáskor még egyet-értés volt a két nagy párt között abban, hogy az európai országok többségéhez hasonlóan az ügyészség a kormány alárendeltségé-ben fog tevékenykedni, ezért nem emelték be az ügyészségről szóló törvényt a kétharmados jogszabályok közé. És ezért van az, hogy a legfőbb ügyész interpellálható; ez a számonkérési mód rajta kívül csak a miniszterelnökkel, valamint a kormány tagjaival szemben létezik (tehát politikai felelősséget szántak neki, különben a hozzá intézett kérdés intézményét alkalmazták volna). Mire a jogszabálytervezet elkészült, az MDF és az SZDSZ között annyira megromlott a viszony, hogy az elfogadásából semmi sem lett, és bár az igazságügy-miniszternek felelős legfőbb ügyész ötlete azóta is többször felmerült, a megoldás még várat magára. A tisztázatlan helyzet Polt Pétert ötévnyi hivatalviselés után kezdte el zavarni, ezért javasolta tavaly, hogy a legfőbb ügyészt kétharmados többséggel válasszák meg, és a pozíciót csak ügyészi gyakorlattal rendelkező személy tölthesse be (ilyen neki sem volt a megválasztásakor). A felvetés gyakorlatilag nem váltott ki reakciót az érintettekből.
A suta rendszerből természetszerűen következik az elfogult, de legalábbis pártossággal bármikor vádolható ügyészségi vezető. Polt Péter idején ráadásul futószalagon érkeztek
a furcsa történetek
Kulcsár Attila kihallgatási jegyzőkönyvei másnap általában kivonatolva megjelentek a Magyar Nemzetben, és az exbróker valahogy mindig csak kormánypárti politikusokat nevezett meg bűntársaiként. Mivel az ügyészség állítása szerint a kiszivárogtatás sértette a nyomozás érdekeit, ergo nem ők szolgáltatták ki az iratokat, vizsgálatot sem indítottak az ügyben. Kulcsár egyébként csak az ügyészeknek volt hajlandó vallomást tenni, a rendőrségnek nem. Nagy visszhangja volt annak is, amikor Rejtő E. Tibort rendőrségi fogdájából átszállították az ügyészségre - ez később elült, talán mert a kormánypárti képviselőknek elmagyarázták: erre az általuk tíz éve szorgalmazott és e ciklusban elfogadott be. szolgáltatott alapot, amikor a nyomozások kiemelt felügyelőjévé, sőt irányítójává tette meg a vádhatóságot. A legnagyobb megrökönyödést talán az váltotta ki, amikor a Kulcsár Attila kihallgatásáról készült videofelvétel részleteit bemutatták a köztévében. Több szakértő haverkodós, kötetlen beszélgetésnek titulálta a látottakat, ám Polt törvényes és szakszerű kihallgatásról beszélt, hiszen a kétszáz órányi anyag egy részét vették csak videóra, a töredékek töredékéből pedig nem lehet levonni semmiféle következtetést. Itt vizsgálat is indult, de a szervezeten belüli eljárás - igaz, a Legfőbb Ügyészség kiemelt ügyek osztálya ellenőrizte a Fővárosi Főügyészség munkáját - sokakat nem nyugtatott meg. Ekkor viszont már óvatosabban bírálták Poltot, hiszen papírja volt arról, hogy nem bűnpártoló. Kovács László előzőleg egy lakossági fórumon abbéli meglátásának adott hangot, mintha Polt "bűnpártolásnak látszó tevékenységet" folytatna. A Fővárosi Ítélőtábla másodfokon ezt véleménybe burkolt tényállásnak minősítette, és Kovácsot bocsánatkérésre kötelezte. A bíróság hivatkozott az LB korábbi ítéletére, miszerint polgári perben nem lehet büntetőeljárást lefolytatni, azaz a kijelentés csak akkor helytálló, ha jogerős büntetőbírósági ítélet már megállapította volna a főügyész bűnösségét.
A mandátuma végén történtek akár pártatlansága bizonyítékaként is szolgálhattak volna, de aztán nem így lett. A Gyurcsány Ferenc cégügyeiben tett feljelentésekben az ügyészség megszüntette a nyomozást: a Fittelina Kft. elleni vádakat gyakorlatilag baromságnak minősítették, a Nomentana Kft. esetében pedig az elévülésre hivatkoztak, bár szerintük akár az okirat-hamisítás gyanúja is felmerülhet - de a lebegtetéssel megint csak szívességet tettek az ellenzéknek így választások idején. Ezzel együtt sem állta meg Deutsch-Für Tamás, hogy ne minősítse az ügyészséget törvénysértőnek, a határozatokat pedig megalapozatlannak - ezzel saját pártját is megosztva. Ugyanakkor a brókerüggyel kapcsolatos vesztegetésben is megszüntették a nyomozást, ahol pedig két szocialista képviselő, Baja Ferenc és Puch László is érintett volt. Csakhogy éppen ekkortájt módosították az ügyészségi törvényt, miszerint a mindenkori leköszönő főügyész "címzetes legfőbb ügyészségi fő-tanácsosként" szolgálhat tovább, megtartva korábbi javadalmazását. Az indoklás szerint régóta szükség volt a főügyészi és a főbírói státus efféle közelítésére, de a sürgősséggel elfogadott módosítás legalábbis felveti a békés elvonulás felkínálásának a lehetőségét. Most hétfőn aztán erre is csattanós válasz érkezett. Az ügyészség polgári pert indít Gyurcsány Ferenc cége, az Altus Rt. és a Közlönykiadó Kft. jogutódja, a Humán-Jövő 2000 Kht. ellen, mert a Szalay utcai ingatlan 1995-ös bérbeadása körüli szerződések "a jó erkölcsbe ütköznek" és "felvetődik a közérdek sérelme".
Lapzártánkig nem tudni, kit jelöl Sólyom László a tisztségre, de ígérete szerint a választások első fordulójáig megnevezi az emberét. Kétségtelenül nincs könnyű helyzetben, s ezt mintha tetézné azzal, hogy nem is tárgyal a pártokkal a lehetséges személyek-ről. A sajtóban már vagy fél tucat esélyest beharangoztak, de az is elképzelhető, hogy ők az ilyenkor szokásos forgatókönyv alapján bukkantak föl: aki nagyon szeretne jelölt lenni, az kiszivárogtatja a saját nevét. Hiszen e poszt mégiscsak a jogászi karrier csúcsa. A változatlan körülmények miatt azonban nem kizárt, hogy bárki lesz is az új főügyész, előbb-utóbb nála is mindegy lesz, hogy van-e rajta sapka vagy nincs.


A Polt-rejtély, avagy mazochista-e Orbán Viktor?

Forrás: https://kuruc.info/r/7/144273/?honnan=Nemzeti_Hirhalo

A tegnapi, hétfői Magyar Nemzetben a főszerkesztő, D. Horváth Gábor tollából cikk jelent meg, amelyben – tömören összefoglalva – a bűnözök segítőjének bélyegzi a Polt Péter legfőbb ügyész vezetése alatt álló ügyészi szervezetet és Pintér Sándor belügyminiszter apparátusát. Az ok: a napilap és a Hírt TV két évvel ezelőtt a Fény utcai piacon leleplezte, hogy kereskedők a nemzeti érzelmek felkeltésének örve alatt kegyetlenül becsapták a vevőket. A nemzeti színű zászlóval díszített húsboltokban borjúhúsként árultak sértéshúst, amivel nemcsak indokolatlanul megkétszerezték hasznukat, de egészségre káros módon vezették félre a vásárlókat, ugyanis aki például, nem ismerve a hús fajtáját, tatár bifszteket készít nyers malachúsból, az az egészségre káros kórokozókat is nyelhet. Az ügyben számos büntetőfeljelentés született, de az ügyészség és a rendőrség lezárta az ügyet. Semmi baj, biztatták a hivatalos bűnüldöző szervek a tömegeket becsapó gazembereket. Polt Péter 2000-től 2006-ig volt főügyész. Ma 2010 óta tölti be állását. A balliberális sajtó 2000. évi hivatalba lépése óta Fidesz-ügyészként állította be. Holott a másik oldal szolgája. Hogy ezt éppen kinevezője nem tudja, az maga a rejtély, mely e cikk tárgya. Aki azért nem hisz a mai Magyar Nemzetnek, mert az az Orbánt geciző és leügynököző Simicska tulajdonában van (és volt), annak egy kis emlékezetfrissítő. Bayer Zsolt 2004. július 17-én, tehát Medgyessy Péter miniszterelnöksége idején, terjedelmes cikket írt a magyar Nemzetben ezzel az alcímmel: A jogszerűség és a szakértelem kapuját őrzi-e Polt Péter. Idézetek a cikkből: „…mára általánosan elfogadott nézet lett ebben az országban”, hogy „…a Magyar Köztársaság ügyészsége (és persze a legfőbb ügyész) a Fidesz befolyása alatt áll. Annak megítélését, hogy ez az általánosan elfogadott nézet és vélemény milyen hatással van a magyar társadalom amúgy sem túl acélos és szilárd erkölcsi állapotára…” A Polt ellen felhozott bizonyítékokból megtudjuk, hogy, még az Orbán-kormány idején, az ügyészség futni hagyta Medgyessyt. Azután, hogy lezárták a Gresham-palota eladása érdekében kifejtett törvényellenes lobbizása ügyében megindult vizsgálatot. Véletlenül, írja ironikusan Bayer, éppen a 2001-es választási kampány indulásakor, amikor a szocialista miniszterelnök jelölt elleni vádemelés nagyon kínos lett volna. Bayer abszurd példák tucatjával mutatja be, hogy Polt az őt támadó MSZP és SZDSZ érdekeit képviseli. Így az ügyészség nyomozást indított, amiért Keller László MSZP-s közpénzügyi államtitkár feljelentést tett, miszerint az Orbán-kormány idején a Nemzeti Autópálya Rt. túl sok cégnek adott megbízást minőség-ellenőrzésre. Vagy amiért Liszkay Gábort, a Magyar Nemzet akkori főszerkesztőjét, ma a Napi Gazdaság tulajdonosát, egy év börtöntüntetésre ítélték, ugyanis lejárt a fegyvertartási engedélye. 1500 embernek járt le akkor, de csak őt ítélték el. Bayer levonta a következtetést: Polt Péter magatartása miatt Magyarországon már diktatúra van. Csermely Péter, a Napi Gazdaság mostani főszerkesztője a Magyar Nemzet helyettes főszerkesztőjeként a Bayer-cikk után két héttel Zsák a Poltját címmel támadta a főügyészt mint a kormánykoalíció szolgáját. Utolsó két mondatában megjósolja Polt sorsát: „De Polt Péter dolgozik. És mégis, akkor is menni fognak. Zsák és Poltja egyaránt.” Egyik se ment. Orbán 2010-ben is a zsák foltját szemelte ki főügyésznek. Felesége, Polt-Palásthy Mariann sem nélkülözik. A Magyar Nemzeti Bank ügyvezetői igazgatójaként havi ötmillió forintos fixe van, de ezen felül még félmilliós béren kívüli juttatásra is jogosult. Vagyis a Polt házaspár majdnem hat és fél milliós jövedelemmel röhög a jobboldalon. De ma már a kormányoldali sajtó nem támadja Poltot. Természetesen a politika-szagú ügyekben mindenkor a balliberális ellenzék érdekeit képviselő Pintér Sándor belügyminisztert sem. 2012 szeptemberében a Jobbik tiltakozott, amiért a Központi Nyomozó Főügyészség bűncselekmény hiányában elutasította a Mansfeld Péterre is halálos ítéletet kérő Mátsik György volt ügyész elleni feljelentést azzal az indoklással, hogy tette abban az időben nem minősült bűncselekménynek. Puszta véletlen, hogy Polt Péter apja, Polt Miklós a Kádár-éra alatt a Legfőbb Ügyészségen a bírósági főosztály örökös vezetője volt. Politikai ügyekben vérbíróként halálos ítéletek meghozatalában is részt vállalt. De Polt nem egyedi eset. Orbán Viktor miniszterelnök ellenségének lenni jövedelmező foglalkozás. 2007 januárjában a Magyar Nemzet leplezte le, hogy a legnagyobb titokban a ma államelnök Áder János és Schmidt Mária holokauszt-luvnya, a Terror Háza igazgatója egy új, az Orbán Viktor vezette akkor ellenzéki Fidesszel rivalizáló pártot akar létrehozni. Egészségesen működő politikai rendszerekben a két embernek nem jutalom, hanem politikai jégverem lenne a sorsa, ha a likvidálandó kaparintja meg az ország vezetését. Rejtett anyagi érdekekről beszélni Polt esetében sületlenség. Orbán és gépezete amúgy is annyit rabol, amennyit akar. Ameddig más magyarázatot nem sikerül találni, nem vethető el teljesen az a magyarázat, hogy a sérült lelkialkatú miniszterelnök mazochista is. Szalonna János
Forrás: https://kuruc.info/r/7/144273/?honnan=Nemzeti_Hirhalo




A Magyar Őstörténet 



2014. aug. 9. Youtube 
A Magyar nép keletkezését az úgynevezett alma modellel lehet és kell szemléltetni. Ennek lényege a mag a hús és a héj népek meghatározása. Mert ezt magyarázzák nekünk félre a nyelvészek és az antropológusok egyaránt. Ugor-török, vagy héj-hús háborút vívnak, elterelve a figyelmet a lényegről a magról. 
Az Árpádok Taurid vagy más néven Anatóliai típusba tartoztak, mely Kis-Ázsia és Észak-Mezopotámia területein alakult ki. 
Egyik alkotóeleme a kaukázusi eredetű keleti-dinaroid másik a helybeli armenid, vagy elő-ázsiai típus. 
Bulcsú és Tormás bizánci vendégeskedésekor tagadta, hogy türkök lennénk, és Szubartut valamint a Tigris melléfolyóját a Zab Al Asfalt jelölte meg őshazánkként. 
Nimród is itt Sineár, vagy más néven Mezopotámia területén uralkodott. 
Videó: https://www.youtube.com/watch?v=gh0reF-sswU 
Sashegyi Sándor amatőr régész 1920-tól 1941-ig kutatott a Geszta leírásai alapján a Holdvilág-árokban. Árpád sírját kereste és találta meg! Miket talált még? Mitrász kultuszra utaló sziklasírt, a sziklafalba vájt kaptárfülkékkel, rovással, Mitrasz szoborfej süvegének maradványát, kultikus tűzhely nyomait faszénnel és állatcsontokkal, perzsa jellegű fekete üvegpoharat, honalapítás-kori cserépedényeket és egy 60-70 év körüli Taurid típusú fejedelmet zsugorított temetkezéssel elhantolva. A sír fölé pedig egy kunbaba volt emelve! A bizonyítékokat a szabadkőműves akadémia megsemmisítette, de előtte még Dr Nemeskéri, Dr Mészáros és Dr Gallus dokumentálta, hitelesítette a feltárást, így tudományosan is igazolva lett. 
Egyértelmű és több fronton bizonyított tény a Magyar nép szubartui eredete, mely abba a korba nyúlik vissza, amikor e vidéket a ragozónyelvű magaskultúrák uralták és nem a jövevény sémita sáskanépek élősködtek ott. 
A Nimród legenda következő helyszíne Adzsem amit Perzsiának is mondanak. Valójában Adzsem folyóról van szó mely Lurisztánban a mai Nyugat-Irán térségében található. 
Innen pedig Baktriába vezetett az út, hiszen Kush Tepe afgán faluban mezopotámiai régészeti leletek kerültek elő, koruk 4300 év. A koponyák szintén tauridok és irániak. Taurid koponya Ázsiában CSAK szkíta sírból került elő. Baktriától északra terül el Khwarezm és Transzoxiána a kaszpi és pamíri típusok otthonai.tőlük északra pedig Turán a helyről elnevezett típussal. Ezen népek tehát a keleti húsnépek. Nyugaton a kaukázusi és a pontusi számít annak. A turániak ősének a cro magonidoknak volt kapcsolata a finnek ősével, a jégkorban és a Gravetti kultúra révén. A gravettiek két ága ismert, a medencei rénvadászok és a kelet-európai mamutvadászok. A finnek és magyarok közös őse tehát arról a helyről származik amit e két állatcsont egyike jelöl. A szungíriek mamutvadászok a ságváriak rénvadászok voltak. 
Jól látszik, hogy nem a magnépnek, hanem a húsnépek egyikének volt nagyon távoli kapcsolata a finn-uráli népekkel. 
A turániak az Andronovó kultúra népeként vándoroltak be Ordoszra és lettek a Hunok. Északra haladva héjnépeket uraltak le, ezek a mongolok, mandzsúk és a szibériai, altáji népek. 
A Közép-Ázsiában maradók pedig a későbbi szarmaták, pártusok más néven dahák ősei lettek. Utóbbi nép medencei ága a dák. 
A nyugati szabír tágulás kultúrája a majkop, mely ősibb mint a baktriai és a kurgános néppel alkotott államot. Ők a nyugati vagy európai szkíták később. Az úgynevezett hurri-géta-kimmer ág. 
A genetika és antropológia helyesen értelmezve kiadja a bizonyítékokat a forrásokra, a régészet pedig megerősíti. A szkíták madara a turul a szarvasábrázoláson a Csodaszarvas látható az ikerpár pedig Hunor és Magor. 
Aki tagadni merészelni a legjobban bizonyított múltú nép származását, az hazaáruló szabadkőműves vagy egyszerűen idióta! 
Kapcsolódó: 
   Vérvonal Nimródtól Árpádig (youtube.com
   Eltitkolt trianoni anyagok I / III [Jason] (youtube.com
   A fehér hunok Belső-Ázsiában 02 - Hunzától Csitrálig (youtube.com
   A Hunzák tündérkertje (youtube.com
   Szkíta mágusok (vilagbiztonsag.hu
   82,Homérosz: Odüsszeia - magyar volt, magyarul írt! (rovasoldal.eoldal.hu
Domonyi Károly: Azt a fontos tényt, hogy a magyar őshazából, a Régi Keletről, a magyar nyelvű népek igen tekintélyes, magas műveltséget hordozó részlegei Kr. e. 3000-től kezdve az Égei-tenger térségébe költöztek át, ahol kb. Kr. e. 1150-ig államalkotó minőségben, főleg földműves és hajós életformában éltek. E korszak végén szemita fajhoz tartozó néprészek nyomultak be hazájukba, minek következtében sokan tovább vonultak észak felé, Európa más tájaira. A helyben maradtak pedig összeolvadtak a jövevényekkel és létrehozták a sötétes kinézésű, jó kereskedői érzékkel megáldott hellén népet. 

Vérvonal Nimródtól Árpádig

Eltitkolt trianoni anyagok I / III [Jason]


A fehér hunok Belső-Ázsiában 02 - Hunzától Csitrálig


A Hunzák tündérkertje




Homérosz: Odüsszeia - magyar volt, magyarul írt!



Homérosz = Humoros magyar volt, magyar nyelven írt, majd görögre fordította?
Jegyzet Homeros Odysseájáról
 "Odysseát, az Égei-tenger dór utasának kalandozásait Kr. e. 700 táján foglalták görög nyelven írásba. Az eposzt, amelynek összeállítója a Homeros név alatt rejtőzik, a nyugati szellem első nagyszabású irodalmi megnyilatkozásának tartják (Homer is the first poet in our western tradition,) . Tanuló korunkban áhítattal kellett olvasnunk e munkát és egyes részeit betéve is tudni kellett. A munkának ugyanis pedagógiai szempontból nagy jelentőséget tulajdonítottak, mert - mint mondották - az Odyssea olyan egyszerű és olyan világos, annyira humoros és erkölcsös, hogy a gyermek is élvezettel s okulással olvashatja. Az utóbbi félszáz esztendő leforgása óta azonban az Odyssea tudósai sok mindent másként látnak. A híres munkát mi is elsősorban az ókori görög-magyar viszony megvilágítására fogjuk használni. 
 Azok a tudósok, akik mélyebbre hatoltak az Odyssea elemzésében, nem osztják már a vele kapcsolatos régibb értékítéleteket. Rájöttek arra, hogy az eposzban sok leírás homályos, annyira homályos, hogy görögül nem is lehet megérteni, mert a logikai összefüggésekből itt is, ott is hiányzik egy-egy láncszem, ami nem magyarázható a nyelv régiességével. Problémát jelentenek az úgynevezett Homéroszi- jelzők is, amelyek a neveket volnának hivatva körülírni és közelebbről megmagyarázni, viszont a nevek görögből nem érthetők. Homeros hasonlatainak miértjei is felderítetlenek és érthetetlenek. Hiába volt minden újabb filológiai és archeológiai erőfeszítés, a rejtély nem oldódott meg, - "Homeros ellenállt".
  Ismét mások észrevették, hogy Homeros sokat viccel és humoros (Homeros =Humoros?), sőt néha túlságosan is sikamlós témákat kezel, amelyek pedagógiai szempontból nem éppen ajánlható részek.
 Mi megpróbáltuk a kritikus helyek egyik-másikát a régi magyar gondolkodás szerint elképzelni, a görögül érthetetlen szavakat az összecsengés alapján magyarul elgondolni s ekkor kiderült, hogy Homeros ellenállása megszűnt, a részek érthetővé váltak, de mivel az előadás nyelve görög, abban a dolog csattanója elsikkad. Mint magyarul elgondolt és bizonyára eredetileg magyarul előadott, de utóbb görögül leírt munka pontosan beleillik abba a kétnyelvű, kétnépű, meglehetősen laza erkölcsű világba, amely a Balkán-félszigeten a dór bevándorlás után kialakult.
 Az Odyssea témája a folytonos utazás, az ide-oda hányódás, vagyis csavargás, főhőse is egy utas, Az Utazó (Odysseus), aki a nevét ENIAUTOS (Honi Utas) formában maga is magyarázza.
Rövid életrajzát így adja elő: Krétában születtem, a munkát mindig kerültem, de a hajót, evezőlapátot, csatát és idegen országok pusztítását, - azt nagyon kedveltem. Járt és pusztított Egyiptomban, volt a föníceieknél, megfordult Líbiában és amikor már elöregedett, Ithakában, a Balkán-félsziget nyugati oldalán lévő szigeten telepedett le atyjától örökölt birtokán. Életének ez utolsó állomásához érkezve, már nem Utazónak mondja magát, hanem így szól: "Az én büszke nevem AETHON", ami alatt bizonyára itthon értendő.
 A homéroszi jelzők közül néhányat azonnal megértünk, ha őshazai ismereteinket felelevenítjük.
 Itt van mindjárt a spártai király Mene-Laos jelzője, "aki az égből eredt". Ez arra mutat, hogy az illető egyiptomi lehetett, mert Egyiptom neve volt Égi-Ta. Mene-laos = Menő-ló-ős.
 Alexander a pap-király párducbőrt visel a vállán s bizonyára azért Alexander, mert a Régi Keleten, ahonnan ő is származott, a királyokat Élők Szent Urának szokták címezni s Egyiptomban a Napisten főpapjának ceremóniális öltözékéhez hozzátartozott a vállra vetett párducbőr. Alek= élők, Xand=szent, er= úr.
AJAX "szépségével és teljesítményével az összes Danai férfit felülmúlta", nyilván azért mert ő volt A jó Kos, vagyis erős hím.
 PEISENOR "égett a vágytól, hogy beszéljen", mert neve értelme magyarul Beszéljen.
Odysseus vagyonát távollétében jó barátai gondozták, akik mentették a pazarlásból és széthurcolásból amit csak lehetett, ők tehát ezért Mentő urak: MENTOR és MENTES.
Odysseus egy ARNEUS nevű koldussal kel birokra, akit kiskorától kezdve IRUSnak neveznek. Mivel a koldus neve összecseng az Arányos(=Arneus) magyar szóval, azért adja neki Homeros az "arányos testű" jelzőt; gyermekkori Irus neve viszont az Erős magyar szóval egyezik, azért kapja a "csodálatos erejű" értelmezést és azt a körülírást, hogy amikor levetkőzött, megmutatkozott hatalmas testi tömege.
 Telemakos dajkája EURIC-LEIA, egy Öreg lány volt.
 Akik a sportban győznek, azok mind erősek és jelesek: az egyik neve ARES, Erős, a másiké ELATREUS, Életerős és a többiek is Jelesek: OK-YALUS, EUR-YALUS, ANK-YALUS.
Amikor Odysseus az alvilágban bolyong, több régi ismerősével találkozik, köztük EPIKASTE szép asszonnyal is. Szörnyű dolgot tett ez a nő, mondja Homeros, mert szerelmében saját fiával Oedipussal házasodott össze. Mentsége csak az, hogy nem ő, hanem a fia kezdte a dolgot (innen E-PI-KASTE= e+fi+kezdte), aki az apját megölte, azután anyját feleségévé tette. A későbbi írók nem fogadták el a mentséget és Epikaste nevét a JO-KASTE, Anyja kezdte névre változtatták. 
 Amikor Homeros a tengeri jelenségekről szól, azokkal kapcsolatban is magyarul gondolkodik, megszemélyesíti őket és szörnyetegekké teszi. Három ilyen tengeri szörny van: SIRENA, SKYLLA és KHARYBDIS, de egyikük nevét sem lehet a görögből megérteni.
Mit művelnek ezek a szörnyek?
Sirena egy éles hang, amelyet egy síró nő ad ki, mondja Homeros, magyarul nyilván Síró nő.
Skylla a tengerből kiemelkedő sikamlós szikla és sikít, talán azért Skylla mert az összecseng a Sziklával.
Kharybdis viszont egy rémes örvény, amely magába szívja a vizet, azután újra kiköpi, a tenger hullámzása szerint, pontosan úgy, mintha ott egy szörnyeteg harapdosná a vizet:Harapdosból lett görögösítve a Kharybdis.
                             A magyar etimológia valóban találó.
 Homeros szereti a sikamlós dolgokat és erotikus jeleneteket, s ezek témáit is magyar szavak összecsengésére építi fel, de ahol az értelem görögre fordítva elsikkad. Ezeket az erotikus részleteket Homeros nem magyar elemzői is észrevették és megjegyezték, hogy nála egyes kritikus pontokon a fa és a pince talán szexuális dolgokat jelentenek: "A pince talán úgy szerepel, mint az ágyékgödör szimbóluma". Nem óhajtunk e nézet igazolására részletekbe bocsátkozni, csak éppen megemlítjük, hogy az utazóOdysseus hosszú időt töltött Kalypso nevű szerelmesénél, aki OGYGIA (Ágyéka) nevű szigeten lakik,ami a "tenger köldöke". A filológusok sokat keresték a térképen ezt a szigetet, de természetesen nem találták meg, mert rossz helyen keresték. Ezen a szigeten Odysseus állandóan "pincében" lakik, ami "üreges, kivájt nagy szájú, mély, sötét és fekete." Sokszor fekszik ezen a szigeten Odysseus és annak partján nézi a "vizet", nagy könnycseppeket ejtve Kalypso csarnokába.
 Egy másik hasonló jellegű, szintén logikátlannak látszó részletben Homeros leírja, hogy a fiatal Odysseus anyai nagybátyjához megy, hogy keresztülessen a férfi-avatáson. Ez alkalommal nem ok nélkül vaddisznó lövésre indulnak. De miközben a fiatalember felhág a PARNASSUSra, megsebesül. Egy filológus, név szerint E. Auerbach, ezt a részt olvasva, tollat fogott és "Nemesis" címen tudományos értekezést írt Homeros sikamlósságairól, de amit a megrökönyödött klasszika-filológusok semmiképpen sem akartak elhinni.

Magyar szójátékokkal teleszórt borsos részlet az is, amikor Odysseus hosszú bolyongás után hazaérkezik Ithakába, Pénelopeia nevű feleségéhez és fokozatosan felfedi előtte kilétét és nejét újra meghódítja. Előbb ünnepség van Apollo (A Főló) védnöksége alatt, ahol kihirdetik, hogy aki a nagy íjat fel tudja húzni és nyilát átrepíti a fokoson, feleségévé teheti Pénelopeiát. A versenyt Odysseus nyeri meg, ő lesz a fokos győztese, a főkos, de kilétét ennek ellenére is csak Pénelopeia ágyánál fedi fel.
Ez az ágy a ház udvarában álló különlegesen megnyírt olajfához volt hozzáépítve olyanképpen, hogy a fa törzse alkotta a fej felé eső lábak egyikét. Olajbokrok takarták el a helyet és csak Odysseus, Pénelopeia, meg egy szolgálólány tudott róla. Ez az olajbokor volt egykor a Bakúr ólja és az ott lévő ágyban szokott feküdni neje, PENEL-O-PEIAfánál a feje helyzetben. A titkok titka pedig egy odaszerkesztett ökörbőr szíj volt, amit régiesen kell elgondolnunk. Amikor ezt a bőrszíjat Odysseus megmutatta a feleségének, az rögtön megértette a szójátékot és összeomlott.
 Nekünk határozottan az a benyomásunk, hogy Homeros - vagy akárki más, aki ezt az eposzt alkotta - nagyon jól tudhatott magyarul, sőt talán az eredetileg elmondott mesék is magyarul szólhattak, amiket később görög nyelven foglaltak írásba s emiatt váltak értelmetlenné a szellemeskedések. Az Odyssea magyar vonatkozásainak felvetése kétségtelenül izgalmas probléma klasszika-filológusaink számára, a magyar őstörténet kutatójának pedig egy humoros adattal több a bizonyítéka a magyar nyelvű népek egykori balkáni szerepléséről.
Összegezve dolgainkat, mit állapíthatunk meg a Kréta szigetén, az Égei-szigeteken és a Balkánon tett vizsgálódásaink eredményeképpen?
 
beolvasas0016.jpg
 
Azt a fontos tényt, hogy a magyar őshazából, a Régi Keletről, a magyar nyelvű népek igen tekintélyes, magas műveltséget hordozó részlegei Kr. e. 3000-től kezdve az Égei-tenger térségébe költöztek át, ahol kb. Kr. e. 1150-ig államalkotó minőségben, főleg földműves és hajós életformában éltek. E korszak végén szemita fajhoz tartozó néprészek nyomultak be hazájukba, minek következtében sokan tovább vonultak észak felé, Európa más tájaira. A helyben maradtak pedig összeolvadtak a jövevényekkel és létrehozták a sötétes kinézésű, jó kereskedői érzékkel megáldott hellén népet. Hellén öntudat azonban csak a perzsa háborúk és Spárta- Athén küzdelmének lezajlása után, a Kr. e. 5. század legvégén alakult ki, amikor a magyarság balkáni szerepe lezárult.
Balgaság volna azt hinni, hogy a magyar népek északra tartó hullámai a Duna árkánál megtorpantak volna és nem hatoltak be már kezdettől fogva az annyi természeti kinccsel megáldott medence belső tájaira, ahol mindent megtalálhattak, ami a kor értékmérőjén becses volt számukra: aranyat, rezet, jó földet, bőséges vizet, nagy rónaságokat és kitűnő klímát. Mielőtt azonban megvizsgáljuk, hogy a Rendelés által kijelölt nagy találkozóhelyre mikor érkeztek be és hogyan alapítottak maguknak új hazát, áttesszük vizsgálataink színhelyét Nyugat- és Keleteurópába, ahol a titokzatos történeti jelenségek hosszú sora vár megvilágításra.
***
 Nincs tudomásunk arról, hogy a dórok különféle partra szállásait egy olyan helyszínen mozgó, asszír szolgálatban álló felderítő és koordináló diplomata irányította volna, amilyen Ábrahám atya volt Kánaánban. Egy "utasról" mégis tudunk, Odysseusról, aki Krétától Egyiptomig és Kis-Ázsiától a Balkán nyugati részéig bőven utazgatott s akinek tetteiről az Odyssea számol be.
17. The number of notable Greek scholars who acquired the fundamentals of their knowledge from the East is extraordinarily large, and it was this knowledge, which, developed and amplified, Greece and Rome handed on to the Western World, Kitto: The Greeks. Edinburgh, 1956. 15.old. hasonlóan:  25.old. és Thukydides: The history..London, 1952. 95. - Clemens says repeatedly that "the Greeks stole their philosophy from the barbarians" (or foreigners).
 De a görögök hiú emberek lévén, nem szeretik ezt hallani, for it was not agreeable to the Greeks to admit thei obligations to foreigners and their vanity let them to attribute everything, even the words of foreign languages, to a Grecian origin... It was similar with respect to religion, much of the ancient Grecian mythology having come from Babylonia or Egypt along with other culture transmitted by Anatolians or Phoenicians. Lambicus says that "the search after the truth is too troublesome for the Greeks", Kephart: Races of mankind..New York, 1960. 300. old."
 
Odüsszeusz rövid életrajzát így adja elő: Krétában születtem, a munkát mindig kerültem, de a hajót, evezőlapátot, csatát és idegen országok pusztítását, - azt nagyon kedveltem. Járt és pusztított Egyiptomban, volt a föníceieknél, megfordult Líbiában és amikor már elöregedett, Ithakában, a Balkán-félsziget nyugati oldalán lévő szigeten telepedett le atyjától örökölt birtokán. Életének e  utolsó állomásához érkezve, már nem Utazónak mondja magát, hanem így szól: "Az én büszke nevem AETHON", ami alatt bizonyára itthon értendő.
(Az idézett teljes cikk Dr. Baráth Tibor: A magyar népek őstörténete című munkájából, 5 könyvből  származik, mely szabadon idézhető, és a netről szabadon olvasható, a Magyarságtudományi Intézet szabadon felhasználható művei között. Kiegészítettem saját meglátásaimmal.) Büszkék lehetünk a magyar világirodalom remekműire, akkor is ha görögre fordították.)
 


2 megjegyzés:

  1. Szüksége van egy hitel bármilyen okból? Velünk a kapcsolatot most egy megfizethető
    Hitel ajánlat 3% -os kamatláb minimum $ 1000, és legfeljebb
    A $ 50,000,000,00 és Ha érdekelt kell, kérjük írjon nekünk:
    james.ben003@hotmail.com további információkért.

    Akkor van szükség, hogy töltse ki és küldje el az alábbi adatokat, hogy
    tudjuk folytatni a hitel
    tranzakció.

    A neved:
    Cím:
    Állami:
    Ország:
    Szex:
    Kor:
    Hitelösszeg:
    időtartama:
    havi bevétel:
    Telefonszám:
    A hitelcél:

    james.ben003@hotmail.com

    Köszönöm, üdvözlettel, mint várjuk a sürgős választ.

    Mr. James. Ben

    VálaszTörlés
  2. Mi a Loan Arranger Limited 3% -os kamattámogatást nyújt ügyfeleinknek, vagyunk 100% -os garantált lízingcég, amely képes arra, hogy az ígért ügyfeleket az ügyfeleinknek szállítsa. Eredményeinkkel a lehető legjobb szolgáltatást tudjuk nyújtani, büszkén mondhatjuk, hogy segítünk több százezer embernek, akik nem tudnak segíteni bárhol az országban, büszkén mondhatjuk, hogy kibővítettük üzleti tevékenységünket, és ez:
    Gyors jóváhagyott hitelek, Bad Credit Welcome .. Ajánlat akár 780.000,00
    Jelentkezzen 500.000,00 euró feletti hitelre. Különböző hitel opciókat kínálunk:
    Személyi kölcsönök - akár 1000, 000.00
    Fekete jegyzett hitelek - akár 500,000.00
    Fizetésnapi hitelek - akár 5000,000.00
    Üzleti hitelek: 100 000 és 20 000 000 között
    Adósság konszolidációs hitelek - havonta költenek egy kis készpénzért. Konszolidációs hitelek: 100.000 és 5.000.000 között
    Járműfinanszírozás - 24 órán belül vezetheti az álmot
    Diákhitelek - továbbadja tanulmányait, és eléri a lehetőségeit
    Minden hitel egy tiszteletre méltó pénzügyi szolgáltatótól származik
    A feketelisták és a rossz hitelezők is szívesen alkalmazzák.
    Get Approved Now!
    További információkért kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot e-mailben: vegye fel velünk a kapcsolatot
    Info (willamschurchill@gmail.com vagy willamsgoodwill@gmail.com és hívja
    +27843074577 vagy whatsapp szám +27629443297)

    VálaszTörlés