2017. február 7., kedd

Skalárháború







Skalárháború





Mikrohullámú gránátot akar a hadsereg


A sci-fi történetek szerzői és a játékdizájnerek egyik kedvenc eszköze az elektromágneses impulzusokkal (EMP) működő kézigránát; a fegyver a népszerű Halo- és Call of Duty-játékokban is feltűnt. Az amerikai hadsereg a jelek szerint azt tervezi, hogy a valóságban is meglovagolja a virtuális fegyver sikerét: jelenleg azon dolgoznak, hogy elektromágneses jelekkel működő kézigránátot fejlesszenek.
Az amerikai hadsereg elektromos impulzus létrehozására alkalmas kézigránáttal szerelné fel a katonáit. A HPM (High Power Microwave) gránátra azért lenne szükség, hogy elektronikát használó eszközöket semlegesítsenek vele, például egy házilag gyártott bomba detonátorát. Elméletileg lehetséges, hogy egyes elektromos eszközök, például a rádiótranszmitterek túlterhelődjenek az elektromágneses sugárzástól, amit egy efféle eszköz gerjeszthet.

Az otthon gyártott bombák a leggyakrabban használt fegyverek a szolgálatot teljesítő amerikai csapatok ellen, de ezeket nem minden katona tudja hatástalanítani: ehhez pirotechnikai szakértőkrebombahatástalanító robotokra vagy járművekre szerelt zavaróberendezésekre lenne szükség. Ha a hadseregnek sikerül kifejlesztenie a működő EMP gránátot, egy nem bombaszakértő katona is semlegesíthetné a bombákat, és csökkenthetné az áldozatok számát az akciók során. Hasonló jellegű eszközt fejlesztett egy izraeli védelmi cég is, de a kis antennákkal felszerelt készülék inkább a hagyományos IED zavarókra emlékeztet, és nem EMP technológiát használ.
A hadsereg jelenleg olyan cégeket keres, amik elő tudnák állítani a kis méretű és könnyű gránátokat. A pályázati kiírásban megjegyezték: olyan eszközre lenne szükségük, ami 40 milliméteres gránátvetővel, RPG-vel, illetve Stinger, Hydra és Javelin típusú rakétavetőkkel is kilőhető.

Lehetetlen küldetés

2011-ben megjelent egy, a témával foglalkozó szakkönyv, az Explosive Pulse Power, amit Larry Altgilbers, a hadsereg mérnöke írt; a jelenlegi projektet is ő felügyeli. Altgilbers szerint az EMP gránátokat aszerint lehet megkülönböztetni, hogy élesítés után robbannak-e vagy sem. A nem robbanékony gránátok az impulzussűrítés (pulse compression) elvén működnek, illetve rövid, de erős impulzusokat bocsátanak ki; a feszültség és az áramerősség visszaszorításával az impulzus sokkal erősebbé válik. Elméletileg elképzelhető, hogy egy ilyen erejű energialöket tönkretegye a védelem nélküli diódákat és megsüsse egy bomba áramköreit – vagy éppen felrobbantsa azt.

Emp grenade
Altgilbers szerint ez a technika nem használható kézigránátként, a nem robbanékony EMP töltetek ugyanis roppant drágák, masszívak és meglehetősen nagy méretűek. A mérnök úgy véli, ezek helyett inkább ferromágneses, ferroelektromos vagy szupravezető anyagokban érdemes gondolkodni; elképzelhető, hogy mágnessekkel és szupravezetőkkel is a gránát belsejében tartható az elektromos mező, ami robbanás után kiszabadulva erőteljes elektromágneses impulzust hozna létre. Ennek a megoldásnak a hátránya, hogy egy ilyen eszköz használat közben saját magát is megsemmisíti, de mivel gránátról lenne szó, ezért nem lenne számottevő veszteség.
Az elképzelésnek megvannak a hátulütői is. Valószínű, hogy a kevés elektromos alkatrészt használó, primitív gyújtószerkezetű bombák ellen az EMP gránátok hatástalanok lesznek, holott a tálibok gyakran használnak ilyeneket. További kockázatot jelent, hogy az elektromágneses töltés jó eséllyel tönkreteheti a hadsereg saját felszerelését is. Egyelőre az sem tisztázott, hogy mennyire bonyolult és költséges egy ehhez hasonló eszköz fejlesztése.

Új atomfegyvereket kap a B-2 lopakodó bombázó


A nyolcvanas években kifejlesztett, 1997-ben szolgálatba lépett Northrop Grumman B-2 Spirit lopakodó bombázók a 2050-es évekig üzemben maradhatnak, írja Kris Osborn, a Scout haditechnikai szerkesztője. Az Egyesült Államok légierejének még ma is rendkívül futurisztikus hatást keltő bombázója a következő években új típusú, digitális farokirányzékkal felszerelt B-61 nukleáris bombákat, valamint nagy hatótávolságú (LRSO), nukleáris töltetű, légvédelmi célpontok elleni, irányított föld-levegő robotrepülőgépeket kap.

Az atomfegyverek mellett többféle méretű és funkciójú, hagyományos töltetű, korszerűsített irányított rakétát és földi célpontok elleni bombát is visznek majd magukkal a légierő B-2-esei, így a föld alatti bunkerek ellen is hatásos, 13,6 tonnás, a beszédes Massive Ordnance Penetrator (kb: Hatalmas Behatoló Lövedék) névre hallgató bomba is az arzenál része lesz.

Fotó: Master Sgt. Val Gempis / U.S. Air Force
A gép egyéb rendszerei is frissítésen esnek át. A pilóták már egy ideje úgynevezett "üveg pilótafülkében" ülnek, ami azt jelenti, hogy a legkorszerűbb digitális műszerek, radarok, kamerák, érzékelők és ezek LCD kijelzői vannak a gépbe építve. Ez a közeljövőben kiegészül azzal, hogy a parancsnoksággal való kommunikációban áttérnek egy rendkívül magas műholdas frekvenciára, ami lehetővé teszi, hogy háborús vészhelyzetben a pilóták akár közvetlenül magától az elnöktől kaphassanak parancsot.
Az újfajta műholdas kapcsolat megnövekedett széles sávú adatátvitelt is lehetővé tesz majd, aminek köszönhetően a B-2-esek a közelben repülő katonai drónoktól közvetlenül tudnak majd taktikai információt, így például élő videoközvetítést kapni. Mindehhez természetesen a mára már jócskán elavult fedélzeti számítógépek modernizálására is szükség lesz.

Fotó: Senior Airman Jovan Banks / U.S. Air Force
A B-2 annak ellenére, hogy 1989-ben repült először, még mindig a légierő legmodernebb stratégiai bombázója, és mint ilyen, nemigen lehet azzal számolni, hogy hamarosan nyugdíjaznák. Folyamatos modernizálásával, fegyvereinek fejlesztésével még hosszú évtizedekig szolgálatban lehet tartani, noha a húsz meglévő gép üzemeltetési költségei meglehetősen magasak.


A KASZPI SZÖRNY LEHETETT VOLNA A SZOVJET CSODAFEGYVER



Nagy Attila Károly

Mi az? Száz méter hosszú, ötszáz tonna, negyvenméteres szárnya van, nyolc hajtómű húzza 550 km/órás sebességgel pár méterrel a vízfelszín fölött, és képes akár hat atomtöltetet is célba juttatni? A választ úgy is meg lehet fogalmazni, hogy a huszadik században nem csak a náci Németország fegyverfejlesztő tudósai álltak elő elképesztő tervekkel; a szovjet mérnököknek sem kellett a szomszédba menni egy-két elszállt ötletért.
A hatvanas években, a hidegháború derekán járunk, amikor a világ két vezető szuperhatalma egymásra licitálva ügyködött azon, hogy a lehető legtöbbféle és leghatékonyabb tömegpusztító fegyvert sorakoztassa fel a másikra irányítva. Az amerikai és szovjet nukleáris fegyvereket hordozó stratégiai bombázók, atom-tengeralattjárók, interkontinentális ballisztikus rakéták hadrendjéből mindenképp kitűnnek az úgynevezett ekranoplánok.
A szovjet járműtervező mérnökök mindig is szívesen kísérleteztek a keréken, szárnyon túlmutató megoldásokkal, a légpárnás és hordszárnyas járművek egész sora bizonyítja e téren rátermettségüket. Ezen a vonalon készült a legnagyobb titokban a Kaszpi-tengeri Speciális Kutató- és Fejlesztőközpont dokkjaiban néhány párnahatást kihasználó monstrum, azaz olyan hajó-repülőgép hibrid, ami a talaj vagy vízfelszín fölött képes nagy sebességgel haladni, a szárnya alá szorított nagy nyomású légréteg fokozott fölhajtóerejének köszönhetően.
Az ekranoplán nem hajó, nem szárnyashajó, nem repülőgép, nem hidroplán, de még csak nem is repülő csónak, hanem „dinamikus légpárnás hajó”, ami a határfelületi hatást (aerodinamicseszkij ekran) kihasználva repül. Az angolszász szakirodalom ground effect vehicle (GEV) vagy wing-in-ground-effect (WIG) néven nevezi ezeket a furcsa járműveket, de az ennél sokkal jobb hangzású ekranoplán szerencsére jóval elterjedtebb.
A hatvanas évektől megépített, a Kaszpi-tengeren tesztelt ekranoplánok közül is kiemelkednek a Luny-osztályú „repülőhajók”, amikből összesen nyolcat terveztek a szovjet haditengerészet részére, de végül csak egy, a 903-as számú, MD–160 hadrendi jelzésű épült meg teljesen a nyolcvanas években. A 74 méter hosszú, 380 tonnás gépet nyolc, közvetlenül a pilótafülke után, a törzs két oldalán elhelyezett Kuznyecov NK-87 turbóventilátoros hajtómű gyorsította 550 kilométer/órás sebességre. Az ekranoplán törzsén hat rakétaindító csövet helyeztek el, amik nukleáris robbanófejjel rendelkező irányított rakéták indítására is alkalmasak voltak. A Luny-osztály nem volt kicsi, és part menti csapásmérő fegyverként kellően elrettentő hatást is keltett, de felmenője, az először 1966-ban repült KM (Корабль-макет, azaz Kísérleti Hajó) túltett rajta, nem véletlenül nevezte az amerikai hírszerzés ezt a gépet Kaszpi Szörnynek (Kaspian Monster, utalva az orosz KM rövidítésre), amikor meglátták az első, kémműhold által készített fotót róla.
A Szörnyet 1964–65 között tervezte Rosztiszláv Alekszejev tervezőirodája, és megépítésekor a világ legnagyobb repülő szerkezete volt (azóta is csak az An–225, a Mrija haladta meg méreteiben). A szárnya fesztávolsága nem volt éppenséggel nagy, csupán 37,6 méter, de a gép hossza 92 méter volt, és 544 tonnát nyomott. Összehasonlításképp: a leghosszabb utasszállító gép, a Boeing 747-8 Intercontinental csak 76,4 méter hosszú és maximális felszálló tömege 447 tonna, míg a 84 méter hosszú Mrija 600 tonnát nyom.
A szovjet haditengerészetnél szolgálatba állított Kaszpi Szörnyet tíz sugárhajtású hajtóműve 500 km/órás, folyamatosan tartható sebességre is fel tudta gyorsítani, de üzemanyag-felhasználás szempontjából optimális sebessége sem volt kevés: 430 km/óra. Legnagyobb sebessége 650 km/óra volt, de állítólag 740 km/órával is képes volt repülni. Repülési magassága 4-14 méter volt, és egy tankolással 1500 kilométert is meg tudott tenni. Azt biztos, hogy a KM nem volt mindennapi látvány: tíz hajtóműve közül négyet-négyet a törzs legelején, kétoldalt, a pilótafülke mögötti részen helyeztek el, míg kettőt a függőleges vezérsíkon, a jellegzetes V-t formázó vízszintes vezérsík alá szereltek. Induláskor a kiáramló forró gázok valóságos felhőbe burkolták a gépet, a tíz turbojet hajtómű üvöltése mai füllel valószínűleg súrolta az elviselhetetlenség határát.
A Szörnyet elsősorban csapatszállítónak tervezték, de mint mentőhajó is nagy reményeket fűztek hozzá. A dizájn azonban nem volt tökéletes, 15 évig tesztelték a Kaszpi-tengeren, míg végül 1980-ban pilótahiba következtében össze nem tört. Az elsüllyedt gépet súlya és méretei miatt ki sem tudták emelni, így a szovjet beltenger lett végső nyughelye.
1972-ben készült el az első hadrendbe állított ekranoplan, az Orljonok (Sasfióka), ami kisebb és könnyebb volt a Kaszpi Szörnynél, azonban 2000 méterig fel is tudott emelkedni a levegőbe, és 200 katona vagy két harckocsi szállítására volt képes. Összesen öt épült belőle. A méreteiben a Kaszpi Szörnyhöz méltó, atomcsapásra is képes utód, a Luny-osztályú ekranoplán 1987-ben állt szolgálatba, de a Szovjetunió összeomlása, a projekt finanszírozási gondjai miatt a kilencvenes években kivonták a szolgálatból, és máig egy Kaszpi-tengeri haditengerészeti kikötőben rozsdállik. Azóta időnként lábra kapnak olyan hírek, az orosz védelmi minisztérium újraindítja a projektet, vagy épp ellenkezőleg: esze ágában sincs feltámasztani a kaszpi szörnyeket. Legutóbb 2015-ben, a MAKS légi bemutatóról érkeztek olyan információk, hogy a Luny-osztály nyomdokaiba lépve ismét építenek hatalmas katonai célú ekranoplánokat, míg egy 2016-os hidroaviatikai kiállításon bemutattak több tervet egy kutató és mentő ekranoplán építésére.


NA, MELYIK AMERIKAI ELNÖK AKART RÉSZEGEN ATOMOT DOBNI ÉSZAK-KOREÁRA?


Hanula Zsolt


1969. április 15-én egy észak-koreai Mig-21-es vadászgép lelőtt egy felderítő küldetésen levő amerikai Lockheed EC-121 Warning Star kémrepülőt a Japán-tenger felett, kb. 160 kilométerre Észak-Korea partjaitól. A gép a tengerbe zuhant, a teljes legénysége, 31 katona meghalt. Éppen a hidegháború legsúlyosabb szakasza után jártunk, pár évvel a kubai rakétaválság után, a vietnami háború kellős közepén, 3 évvel Nixon legendás kínai látogatása, és azzal az enyhülés megindulása előtt. A kőkemény amerikai válaszlépés borítékolható volt, de arra azért senki nem számított, hogy az alig pár hónapja beiktatott Nixon elnök elrendeli, hogy dobjanak egy 330 kilotonnás, a hirosimainál 22-szer nagyobb atombombát egy észak-koreai katonai reptérre.
Mentségére szóljon, hogy részeg volt.
A bombát egy Dél-Koreában állomásozó pilóta, bizonyos Bruce Charles juttatta volna célba egy F-4 Phantom géppel. A visszaemlékezései szerint riadókészültségbe helyezték, de a konkrét felszállási parancsot már nem kapta meg – Nixont a tanácsadói, Kissingerrel az élen rábeszélték arra, hogy aludjon egyet a dologra, ne hirtelen felindulásból reagáljon a kémrepülő elveszítésére. És józanodjon ki.

000 ARP1398605
Fotó: Afp Files / AFP
Anthony Summers Pulitzer-díjas újságíró oknyomozó munkáiból kiderül, hogy Nixont több esetben is a legbelsőbb tanácsadóinak kellett visszafogni, amikor alkoholos befolyásoltság alatt akart katonai parancsokat kiadni. Az észak-koreai atomcsapás volt a legdurvább ilyen eset, de előfordult, hogy az elnök a medencében iszogatva veszítette el a türelmét, és szólt oda telefonon a katonai vezérkarnak, hogy "bombázzák ki a szart is Kambodzsából". Kissinger több forrás szerint is gyakran emlegette, hogy heti rendszerességgel akadályozza meg az atomháború kitörését az elnök nemzetbiztonsági tanácsadójaként. Az elnök pechére minden telefonbeszélgetését rögzíti a Fehér Ház rendszere, és az archívumok megőrizték azokat is, amiken piásan beszél a vezérkarral.
Nixon előszeretettel beszélt arról, hogy egy atomcsapással könnyen pontot lehetne tenni a vietnami háború végére is a második világháborúhoz hasonlóan. Ez részben tudatos stratégia volt tőle, szerette volna elhitetni a szovjetekkel, hogy képes elmenni akár az atomfegyver bevetéséig is, ha provokálják – vagyis nem ajánlatos packázni vele.
Az amerikaiak végül semmilyen formában nem adtak válaszcsapást a lelőtt kémrepülőért; az elnök, a tanácsadói és a katonai vezérkar addig vitázott a megfelelő válaszon, míg kifutottak az időből, és már nem volt értelme a diplomáciai keménykedésen és a repülőgép-hordozók felvonultatásán túl konkrét katonai lépésnek.






AZ ATOMHÁBORÚ NAGYON EGÉSZSÉGTELEN LENNE


Kolbert András



Amíg a világ nincs tisztában az atombombák erejével, az Egyesült Államoknak bővítenie és komolyan erősítenie kell a nukleáris képességeit – ez a mondat nem ötven éve hangzott el, hanem Donald Trump, az USA megválasztott, 2017. január 20-án hivatalba lépő elnöke írta Twitteren 2016 decemberében. Ahogy sok más esetben, most sem teljesen tiszta, mire gondolhatott a leendő elnök, de az biztos, hogy ha a világ tudni akarja, mi lenne egy atomháború után, nem nagyon kell keresgélnie a választ, az ugyanis már 30 éve megszületett.
Kezdjük azzal, hogy van két nép, akinek első kézből szerzett tapasztalatai vannak az atombombák harci alkalmazásáról: az USA a felhasználó, Japán pedig szenvedő félként tanulta meg, milyen az, mikor egy (aztán még egy) város eltűnik egyetlen robbanásban.
De a hirosimai és nagaszaki tapasztalatok helyben maradtak, az, hogy egy oda-visszavágó alapon szervezett nukleáris konfliktusnak milyen következményei lennének, valóban nincs benne talán annyira a köztudatban, és ezért is lehet, hogy Trump maga sem tudja, mi lenne. Pedig a megoldás baromi egyszerű: csak el kell olvasni, mit írt a témában az 1986-ban készült kutatás.
Fred Solomon és Robert Q. Marston közösen jegyzett tanulmányának címe: A nukleáris háború egészségügyi következményei, és ezzel nagyjából össze is foglalják azt, amit aztán tizennyolc oldalon keresztül részleteznek. Persze már a bevezetésben is írják, hogy természetesen már az atombomba feltalálása óta tudja mindenki, hogy az atomháború nem lenne egészséges dolog, de az összes lehetséges forgatókönyvet nem vázolták fel korábban, pedig az segítené a pontosabb kép kialakítását a civil lakosság és a döntéshozók fejében egyaránt.

Az első szovjet plutóniumbomba, az RDS-1 gombafelhője Kazahsztán felett
Az első szovjet plutóniumbomba, az RDS-1 gombafelhője Kazahsztán felett
Fotó: Universalimagesgroup / Getty Images Hungary
A száraz nyelven, érzelemmentesen megfogalmazott irat több szempontból is vizsgálja a lehetséges következményeket, és valóban alaposan végigmegy a bombák felrobbanásától az emberi civilizáció összeomlásáig, mégpedig teljesen logikusan, érthetően, pártállástól függetlenül belátható, egymásból következő lépésekben. Mármint önmagában azt nem nehéz belátni, hogy egy több tucatnyi nukleáris robbanófej részvételével lefolytatott csapás-válaszcsapás baromi pusztító lenne, de érdemes végignézni, pontosan hogy is történnének a dolgok.

Fény, forróság, aztán hideg

Alapvetés, hogy egy atomháború (és mostantól mindenféle nukleáris fegyvert atombombának fogunk hívni az egyszerűség kedvéért) számtalan különféle halálnemet kínál fel az emberiségnek. Meghalhatunk úgy, hogy
  • elégünk a robbanás hőjében;
  • elégünk a mellékhatásként keletkező tűzviharokban;
  • széttép minket a lökéshullám;
  • agyonnyom minket a ránk dőlő épület
  • megfulladunk a keletkező mérges gázokban;
  • satöbbi.
A tanulmány szerint egy egy megatonnás bomba nagyjából négy kilométeres körben pusztítana el nagyjából minden életet, de a robbanás szele által felkapott törmelék és üvegdarabok még a robbanás epicentrumától 18 kilométerre is komoly sérüléseket okozhatnának. Érdekesség, hogy a tanulmány szerint a sebesültek száma az epicentrumhoz közel, tehát úgy 12 kilométeres körben nem lenne jelentős, ugyanis aki nem halna bele a robbanásba, azt felemésztenék a 90-100 kilométeres szelekkel tomboló tűzviharok. A városok utcáin öngerjesztő folyamatként végigsöprő jelenség ráadásul nemcsak elégetne mindent, ami az útjába kerül, de ahová nem mérges gázokat eregetne, onnan kiszívná az égéshez kellő oxigént, megfojtva a nem elég jól szigetelt óvóhelyre menekülőket.

Az első kísérleti atomrobbantás Los Alamosban
Az első kísérleti atomrobbantás Los Alamosban
Fotó: Fotosearch / U.S. Department of Defense
Kicsit talán túlegyszerűsítve úgy lehetne összefoglalni, áll a tanulmányban, hogy 150 négyzetkilométeres területen, tehát a bomba origójától számított 7 kilométeres körben egy megfelelően sűrűn lakott nagyvárosban mindenki meghalna, ha nem a robbanásban, akkor a robbanás közvetlen következményeként. Ha ehhez még hozzávesszük, mennyi törmeléket lökne szét a lökéshullám, elmondható, hogy 10 kilométeres körben nem lesz jellemző, hogy túlélőket találnak majd az esetleges mentőcsapatok.

Túlélni sem jobb

A tanulmány fennmaradó része azzal foglalkozik, mi történik azokkal, akik esetleg túlélik a robbanásokat, és pár mondat után kiderül, hogy könnyen lehet, egy világméretű konfliktusban ők járnak rosszabbul. A robbanásokban keletkező, elképesztő mennyiségű korom (az elégett emberekből, épületekből, növényekből és egyéb anyagokból) egy része olyan vastagságú felhőréteget hozna létre a felsőbb, lassabban öntisztuló légrétegekben, melyek kitakarnák a napsütés legnagyobb részét, ezzel akár 20-40 Celsius-fokos átlaghőmérséklet-csökkenést okozva világszerte egy héten belül. A hőmérséklet-különbség miatt óriási szelek támadnának, komolyan felerősítve az időjárási anomália mellékhatásait, melyeket összefoglaló néven csak nukleáris télként emlegetnek a kutatók.
A nehéz időjárási körülmények mellett a túlélőknek a sugárzás okozta mellékhatások egész sorával is meg kell küzdeniük. Azok, akiket nem ér akkora sugárterhelés, hogy az első néhány napban belepusztuljanak, jó eséllyel önmagába a sugárzásba nem halnak bele néhány hónapon vagy éven belül, de ez nem jelenti, hogy a radioaktív szennyezés szerepe itt meg is áll. A megfigyelések szerint a Japánt ért támadás túlélőinek immunrendszere még 30 évvel a robbanások után sem állt teljesen helyre, a szervezet immunválasza a védőoltásokra sem olyan erős (ha egyáltalán létrejön) – tulajdonképpen kicsit olyan lenne az egész, mintha a rákbetegségek kezelésénél használt sugárterápiát kapná meg mindenki. Érdekesség, hogy önmagában a sugárterhelés még nem is túl halálos, ellenben ha valami komolyabb sérüléssel, például másodfokú égési sérülésekkel párosul, az addigi 12 százalékos halálozási arány rögtön 75 százalékra ugrik (bár ezeket az adatokat kutyákon figyelték meg).

A Priscilla atomrobbantás teszt 1957-ben.
A Priscilla atomrobbantás teszt 1957-ben.
Fotó: Galerie Bilderwelt / Getty Images Hungary
A bombák ionizáló sugárzása mellett lenne még más sugárzás is, amivel számolni kéne: a robbanások által elpusztított ózonpajzs lyukain beömlő UV-sugárzás. A tanulmány szerint ez sem tenne jót az immunrendszernek, plusz rákos megbetegedéseket, látáskárosodást, és nem mellesleg a növényi élet komoly károsodását hozná magával. Ez egyenesen vezetne a következő programponthoz, az alultápláltsághoz, hiszen ha valaki próbálna is növényeket termeszteni, nem nagyon tudna. Az egyes országoknak van ugyan valamilyen szintű élelmiszerkészlete, de ez 1986-ban az USA-ban talán egy évre lett volna elég, máshol csak napokig élne meg a nép a felhalmozott készletekből.
A termelés ráadásul ma már nem csak abból áll, hogy a farmer vet, arat meg állatot nevel, a mezőgazdaság a fejlett(ebb) országokban elképesztően bonyolult, összetett iparág, termelő, feldolgozó, elosztó és egyéb területekkel, ráadásul a működés alapját az a nehézipar és vegyipar adja, mely békeidőben sem mindig működik gondoktól mentesen, pláne egy atomcsapás után.
Ráadásul ez még akkor is csak sovány vigasz lenne, ha a teljes pusztulás nem vinné magával a szállítmányozást, a tömegközlekedést, a rendfenntartást és úgy általában minden közszolgálati rendszert, amelyre a modern társadalmak épülnek. A tanulmány kiemeli, hogy sok egyéb dolog mellett megszűnne a pénzrendszer, a jogrendszer helyét valószínűleg a túlélés ösztöne és az erőszak venné át, a modern termelés helyett pedig évszázadokkal ezelőtti technikák használatára kényszerülnénk. Hamar elfogynának a működő mezőgazdasági gépek, nem lenne meg a műtrágyázás és a vegyszeres gyom- és kártevővédelem alapja, de még az öntözés is problémákba ütközne. Az atomháborút követően lecsökkenne a mezőgazdasági szempontból használható csapadék mennyisége, a vízkészletek legnagyobb részét beszennyezné a nukleáris csapadék, a víz olyan izotópokkal lenne tele, melyek felezési ideje 28-33 év körül van.

Nyugati tudósító Hirosima romjain, két nappal a bombázás után
Nyugati tudósító Hirosima romjain, két nappal a bombázás után
Fotó: Popperfoto / Getty Images Hungary
A láncreakciót segítené, hogy valószínűleg a világ gabonatermelésének javát adó fejlett országok, vagyis az USA, Kanada, Oroszország, az EU és a fejlettebb keleti országok területén lenne a legnagyobb pusztítás, így a háborút magát könnyebben megúszó, ma fejlődő területeknek hívott országok jelentős importlehetőségektől esnének el. Közben a csökkenő mennyiségű és romló minőségű nyersanyagok miatt szokványossá válna az alultápláltság és a vitaminhiány, a közegészségügyi ellátás megszűnésével újra halálos betegséggé válna sok olyan dolog, amiről az átlagember ma már nem is tudja, hogy létezik.

A leszerelés az út, nem a fejlesztés

Túlzás nélkül állítható, hogy összességében megszűnne a mai értelemben vett modern élet, könnyen lehet, hogy akár az emberi faj maga is kipusztulna. Ezért sem meglepő, hogy magára valamit is adó ország évtizedek óta nem az atomfegyverek fejlesztésében, hanem az általános érvényű leszerelésben, de legalábbis az atomstopban látja a jövőt. Az USA és más vezető nagyhatalmak példamutatása nélkül az atomfegyverek gyártására képes kisebb, instabil politikájú országok, például Irán, Izrael, India és Pakisztán vagy épp Észak-Korea féken tartása is bonyolultabb lehet, a következményekbe még belegondolni is nehéz.
Pontosan emiatt született amúgy az 1986-os tanulmány is. Rossz belegondolni, mi történne az emberiséggel egy atomháború után, de muszáj, hogy legalább gondolatkísérletek szintjén tudjuk, mire számíthatunk, ha másért nem, hát azért, hogy mindenki, még a legmagasabb szinten ülő vezetők is tisztában legyenek azzal, hogy nincs olyan helyzet, amelynél az atomcsapás opcióként szerepelhet a megoldások között.




Putyin szinte hazajár Budapestre






A magyar kormány szerint Donald Trump győzelmével Budapest orosz politikája is nyerő lehet. Vlagyimir Putyin és Orbán Viktor újabb találkozóján ízelítőt kaphatunk ebből. A csütörtökön két év után újra Budapestre látogató orosz elnök szép szavakat már előzetesen is kapott a magyar féltől, bár ettől még nem biztos, hogy az EU-val való politikai szembehelyezkedés majd gazdasági előnyöket hoz. Végigvettük, miről lehet szó Putyin újabb budapesti látogatásán, és mi tűnik túlzott várakozásnak.
Alaposan megágyazott a jó hangulatnak Vlagyimir Putyin budapesti látogatásához Szijjártó Péter. A múlt héten Moszkvában járt külügyminiszter ott elhangzott nyilatkozatait bármelyik oroszországi kormányzó is elmondhatta volna.
Legfeljebb megkésettnek tűnt volna, mert ezeket az orosz politikai közegben már rég magától értetődően kezelt gondolatokat évekkel ezelőtt elmondták: a Kreml már sokkal korábban elkezdte a sorosgyörgyözést, a civil szervezeteket már rég legyalulta, a külföldi forrásokból magukat fenntartó jogvédő szervezeteket ellenséggé tette, működésüket törvényekkel megnehezítette.
A magyar külügyminiszter nyilatkozata az oroszoknak legfeljebb annyiban új, hogy egy EU- és NATO-tagország diplomatája mondja ki saját országára vonatkoztatva: a nem kormányzati szervezetek veszélyesek, mert választási megmérettetés nélkül tüntetik fel magukat a civil társadalom képviselőiként, Soros György finanszírozza őket és küldi a migránsokat Magyarországra - Szijjártó hangsúlyozta, hogy nem menekültekről van szó, azt viszont a Russia Todaynek adott interjújában nem tudta megmondani, mi a célja ezzel a Nyílt Társadalom Alapítványt létrehozó milliárdos üzletembernek -, a demokráciaexport eddigi amerikai gyakorlata káros. Ezek a szavak egy EU- és NATO-tagtól a Kremlnek tökéletes ajándék.

Szíjjártó Péter magyar, és Szergej Lavrov orosz külügyminiszter találkozója 2017. január 23-án Moszkvában
Szíjjártó Péter magyar, és Szergej Lavrov orosz külügyminiszter találkozója 2017. január 23-án Moszkvában
Fotó: Ivan Szekretarev / MTI
Szijjártó a Kommerszantnak adott interjújában azt a szívességet is megtette, hogy Moszkvából üzente meg Brüsszelnek, mennyire feleslegesek az Oroszország elleni szankciók, mert azok károkat okoznak a magyar gazdaságnak. Bár az EU szankcióiról beszélt, valójában nem ezekről a bizonyos orosz személyekre és bizonyos orosz cégekre vonatkozó korlátozáskra, hanem az azokra adott orosz ellenszankciókra gondolt, amelyek az agráripari termékek kivitelét korlátozta az EU-ból, így Magyarországról.

Mennyi a kárunk?

Szijjártó szerint szankciók bevezetése óta eltelt két és fél év alatt 6,5 milliárd dolláros veszteség érte a magyar gazdaságot. Ezt a számok azonban nem támasztják alá: a teljes magyar kivitel Oroszországba 2014-ben 2,8 milliárd dollár volt, 2015-ben 1,7 milliárd. Ha a különbséget teljes egészében a szankciók számlájára írjuk is, a 6,5 milliárdtól messze vagyunk, ez el sem érné a két és fél milliárd dollárt.
Ráadásul a szankciók csak az orosz irányba csak a 350-400 millió dollárt kitevő agráripart érintették – a teljes magyar mezőgazdasági és élelmiszer-ipari export 8 milliárd dollár –, ha az teljesen lenullázódott volna, akkor sem haladná meg az 1,35 milliárd dollárt – szemben a szijjártói 6,5-tel, amit Moszkva is szívesen hangoztat.

K  AP20170123056
Fotó: Ivan Szekretarev / MTI
De egyrészt a teljes kivitel nem szűnt meg, másrészt, a csökkenésben szerepe volt annak is, hogy az orosz fél, még jóval az EU szankciói előtt tilalmat vezetett be a sertéshús behozatalára az egész EU-ból, a lengyelországi sertéspestisre hivatkozva. 

A szankció az egyetlen eszköz

Tragédia, amit az Ukrajna elleni orosz agresszió okozott. A agresszió, amely sajnálatosan tovább folytatódik” – írta a sajtónak címzett levelében Ukrajna budapesti nagykövete. „Ezen agresszió egyetlen politikai ellenszere a nemzetközi közösség – EU, USA és más partnerek – részéről a szankciós nyomásgyakorlás, a minszki megállapodások végrehajtása érdekében. Sőt, az utolsó fejleményeket figyelembe véve szükséges a nemzetközi nyomásgyakorlás megerősítése.
Január közepén az Európai Bizottság kijelentette, hogy az Oroszország ellen az EU által bevezetett gazdasági szankciók minimális hatással vannak az EU gazdaságára.
Még ha az elvesztett potenciális gazdasági lehetőségekről beszélünk is, ezek talán többet jelentenek, mint a nemzetközi jog tisztelete.
Fontosabb lehet az elszalasztott gazdasági lehetőség azoknak az ukrán fiataloknak az életénél, akik csak néhány nappal ezelőtt arról álmodoztak, hogy felszabadítják országukat az orosz agresszió alól, visszatérnek a békés élethez és beteljesítik álmaikat, felépítik a boldog jövőt a szabad Ukrajnában?” – kérdezte Ljubov Nepop, aki bízik abban, hogy Budapest nem a szankciók feloldásán, hanem azok hatékonyabbá tételén gondolkodik. 
A nagykövet találkozót kért Szijjártó Pétertől, erre azonban már csak Putyin látogatása után lesz lehetősége.

És azért is csökkent kölcsönösen az áruforgalom, mert csökkent az orosz kivitel legfőbb termékének a kőolajnak és a földgáznak az ára, így az orosz felvevőpiac vásárlóereje is visszaesett. 















Majd profitálunk?

A magyar kormány nem az egyetlen az EU-ban, amely kiáll a szankciókkal szemben, de elég vehemensen hangoztatta ahhoz, hogy a szívességért cserébe előnyökre számítson a szankciók esetleges feloldásakor, amire Donald Trump elnökké választásával megnőtt az esély.
Az Egyesült Államok republikánus elnöke már jelezte, hogy javítani kell az orosz kapcsolatokon. Ebbe beleférhet akár a szankciók enyhítése is, bár Trump ezt így nem mondta ki. A szankciópárti a brit kormányfő, Theresa May washingtoni látogatásakor is csak azt mondta, korai még a feloldásról beszélni. A szankciók feloldása egyértelműen Putyin győzelmét jelentené, hiszen azt igazolná, hogy a világ szemet huny a Krím annektálása és a kelet-ukrajnai oroszbarát szeparatisták megsegítése felett, amivel Moszkva nemzetközi jogot és saját maga által is aláírt nemzetközi megállapodásokat sértett meg.
Ha mégis enyhítené a szankciókat az EU, akkor Magyarország előnyös pozícióba kerülhet - vélheti a kormány, bár kérdés, hogy Moszkva mennyire értékeli a szavakat, miközben Magyarország a vétóra nem vállalkozott, amikor az EU a szankciók meghosszabbításáról döntött.  
De akár ezt is honorálhatja az EU agrártermékeire szankciókat kivető Oroszország. Az agrárágazat ismerői szerint ez kevéssé valószínű, bár lehet rá esély.
Putyin csütörtöki látogatásán szóba kerülhet a szankciók utáni időre való felkészülés, hogy a magyar élelmiszeripar eddig kitiltott termékei mielőbb visszatérjenek az orosz piacra - előbb, mint a többiek. Az orosz fél külön nem adhat kedvezményt Magyarországnak, azt azonban megteheti, hogy a szankciók feloldása után a visszatérést lehetővé tévő adminisztrációs eljárásban előre veszi a baráti országokat, köztük Magyarországot.
Megteheti, hogy eleve kimondja, a magyar élelmiszer-biztonság hatósági rendszere megfelel az orosz előírásoknak, ezután vagy automatikusan visszatérhetnek a már exportengedéllyel rendelkező cégek vagy új engedélyeket ad ki, ismét megvizsgálva a cégeket.
Ez a gesztus, ha egyáltalán sor kerül rá, azonban nem biztos, hogy sokat ér: egyrészt, mert a magyar élelmiszeripar kapacitását ismerve nem valószínű, hogy sokat tud profitálni a nagy piacra való gyors visszatérésből az ágazat, másrészt, mert az orosz piac sokat változott az elmúlt években. A helyzet az, hogy 
az orosz válaszszankciók sokat segítettek az orosz élelmiszer-iparnak.
Jelentősen javult Oroszország önellátó képessége az élelmiszer területén. Komoly pénzeket öltek fejlesztésekbe, állattenyésztésbe és a feldolgozásba is, ráadásul versenytársaktól megtisztított terepen erősödhettek. A visszatérés a nagyobb nyugati szereplőknek is nehezebb lesz.
Persze egy-egy cég kerülhet kedvezőbb helyzetbe, Magyarország makrogazdasági szintjén azonban ez az előny nem lesz mérhető.

A Dunaferrt erősíti meg Putyin?

Ha nem az agrárágazat, akkor talán az acélipar jöhet ki jól az oroszbarátságból.„Nagyon bízom abban, hogy Vlagyimir Putyin kimondja: orosz érdek is a Dunaferrt megerősíteni. Ez fontos üzenet lenne” – mondta a bevallottan optimista Mucsi Zoltán. A ciprusi offshore cégen keresztül orosz tulajdonú dunaújvárosi vasmű szakszervezeti elnöke szerint megvan az esély arra, hogy a cég megerősödik az orosz kapcsolatok révén: Paks bővítése jó lehetőség.
Ehhez azonban „pénz, pénz, pénz” és új fejlesztések kellenek, mert a Dunaferr nem a régió legkorszerűbb vasműve, a linzi és a kassai is modernebb.
Pénz akár lehetne is: a cég orosz többségi tulajdonosa az orosz Vnyesekonombank után a most inkább aranykitermelésben utazó Szulejman Kerimov orosz milliárdos lett az év végén. Ez az orosz viszonyok ismerete alapján azt is jelentheti, hogy az orosz állam ugyan nem vállalja a cég fenntartását, de a dagesztáni oligarchára rábökve megoldja a cég fejlesztését. Ha így van, akkor Mucsi reményei szerint a cég alkalmassá tehető arra, hogy részt vehessen az atomerőmű orosz bővítésében. 

Fotó: Bődey János / Index
Kevésbé optimisták szerint azonban ez nem valószínű, mert a cég fő profilja a lemezgyártás, nem pedig a fémszerkezetek, betonvasak előállítása. De a profilba vágó fejlesztések sem biztosak Kerimov megjelenésével: lehet, hogy csak azt jelentik, Moszkva nem akarja külföldi kézbe adni a Dunaferrt, de egyelőre csak lélegeztetőgépen tartja az oligarcha pénzén.
Ehhez sem kevés pénz kell: a cég elérhető, 2014-es mérlege 21 milliárdos veszteséget mutat, a 2015-ös még mindig nem érhető el, de a források szerint a benne lévő veszteség annál is nagyobb.
A szakszervezeti vezető szerint aggasztó a szakemberek elszivárgása, mert a bérek hiába magasabbak az országos átlagnál, már nem eléggé vonzók, így lassan gond lesz a szakképzett munkaerővel. Egyelőre csak 1,7 százalékos béremelésről folyik tárgyalás a cég vezetőjével, ez azonban kevés. Márpedig a cég működése nemcsak az ott dolgozó hatezer embernek és családjaiknak, de a vállalattal kapcsolatban álló vállalkozóknak de még a város kiskereskedelmének is létkérdés.
Mucsi elismerte, hogy eddig mindig csalódniuk kellett, mert a Putyin-Orbán találkozókon nem került szóba a hatezer embert foglalkoztató Dunaferr ügye, legalábbis nyilvánosan.

Rendezni kéne a százmilliós vitát

A szorosnak mondott kapcsolatok ellenére ötödik éve nem tudják rendezni a felek a Malév becsődölésével kapcsolatos vitát. A magyar légitársaság az orosz Kraszair tulajdonosainak csődje után pottyant az ügyletre hitelt adó Vnyesekonombank ölébe, így a vállalat megszűnésekor orosz állami pénz ragadt benn. A cégnek az orosz fél szerint 126 millió eurós tartozása van a Vnyesekonombankkal szemben. „A felek mindent megtesznek annak érdekében, hogy a kérdést levegyék a napirendről” – mondta Usakov a TASZSZ szerint.

Paks sínen van

A paksi atomerőmű bővítését, a tízmilliárd eurós orosz hitel megadását illetően nincs ismert tisztázatlan kérdés – legalábbis orosz-magyar viszonylatban –, amely indokolttá tenne egy újabb orosz államfői látogatást. A beruházás megkezdéséhez most Budapestnek Brüsszellel kell egyezkednie. Az EU-nak az orosz hitelezéssel kapcsolatban vannak fenntartásai. Moszkva szerint ha a magyar fél ezt rendezi, akkor kezdődhet meg az összesen 12 milliárd eurósra taksált, két új blokk felépítését jelentő beruházás.
A Gazprom viszont szeretné növelni a Magyarországon tárolt gáz mennyiségét, amiről születhet konkrétabb megállapodás az orosz cég és az MVM között. A kormány 2013 óta kivásárolva a tulajdonosokat teljes állami kontrollt valósított meg a tárolók felett. A jelszó az energiabiztonság volt, igaz, az elhúzódó tél miatt már heteken belül kiürülhetnek a tartalékok, amelyek 20 keményebb téli napra elegendők.
Szó lehet az újra elővett orosz gázvezetéktervekről, amelyek szerint Törökországon és a Balkánon át délről is érkezhetne földgáz Magyarországra. Orosz szempontból ez Ukrajna teljes kiváltását jelentené, ami gyengíti Kijev Moszkvával szembeni alkupozícióit.
Szerdán viszont az orosz elnök tanácsadója egy másik projektet is meglebegtetett: eszerint Magyarország akár az Északi-Áramlatba is bekapcsolódhatna egy leágazással. Jurij Usakov elismerte, vannak kétségek ezzel kapcsolatban, „de olyan lehetőségeket vizsgálnak meg, amelyek nem lesznek Magyarország ellenére” – idézte a tanácsadót a Vedomosztyi.

DSC 4096
Fotó: Bődey János / Index
A terv megvalósulása ismét Putyin győzelmét jelentené Ukrajnával kapcsolatosan, és ehhez már Németország is asszisztált, amely hozzájárult az Északi Áramlat bővítéséhez és az OPAL-vezeték orosz gázzal való megtöltéséhez. 
Az EU és Magyarország Moszkvához való „pragmatikus hozzáállást” Kijev növekvő aggodalommal nézi. 

Demonstratív vizit

Az orosz tájékoztatás szerint a felek két dokumentumot írnak alá: egy arról szól, hogy 2017-re a két ország külügyminisztériuma konzultációs tervet készít elő, a másik egy ötéves regionális együttműködésről szóló egyezmény lesz.
A hivatalos előzetes szerint Orbán és Putyin a NATO helyzetét, a migrációs kérdést, a terrorizmus elleni harcot az EU és Oroszország viszonyát és az ukrajnai helyzetet is megvitatják. A magyar kormány eddigi nyilatkozatai Brüsszellel, a migrációs kérdéssel egybeesnek az orosz várakozásaival, Ukrajnát illetően ugyan formálisan elutasítja Magyarország is az ország területi egységének megsértését, de a szankciók feloldására vonatkozó nyilatkozatok inkább ebben is Moszkvát igazolják. Szijjártó Moszkvában is inkább Ukrajnát szapulta a nyelvtörvénnyel kapcsolatos viták miatt, egy szót sem ejtve Oroszország szerepéről az ukrajnai konfliktusban.
A találkozó Putyinnak jól jön: jelezheti egy EU- és NATO-tagországban, hogy egyelőre bejött a számítása, az EU-ban is vannak barátai – még ha Magyarország megítélése messze nem a legjobb a közösségben – és az EU továbbra is pont annyira bizonytalan, amennyire Oroszországnak épp megfelelő.




Itt lesznek lezárások Putyin látogatása alatt, a BKV is máshogy jár




csarnoe
Molnár Zsolt
2017.02.01. 16:08 MÓDOSÍTVA: 2017-02-01 17:45:33


Február 2-án csütörtökön Budapestre látogat Vlagyimir Putyin orosz elnök. A delegáció érkezésének örömére tilos lesz megállni a fél városban egészen csütörtök éjfélig. Mutatjuk, az MTI szerint hol lesz tilos megállni az elnöki látogatás alatt:
  • A Teréz körút mindkét oldalán az Oktogon és a Nyugati tér között,
  • a Szent István körút mindkét oldalán a Nyugati tértől a Honvéd utcáig,
  • a Szent István körút mindkét oldalán a Honvéd utcától ötven méter hosszan a Margit híd felé,
  • az V. kerületben a Honvéd utca egyik oldalán sem a Markó utca és a Szent István körút között.

 És ez még nem minden! A korlátozások az V., a VI., a XIV. és a XV. kerületet érintik, melyekről a BRFK korábban részletes listát közölt. Tehát csütörtök éjfélig itt tilos még megállni:
  • Az M3-as autópálya ki- és bevezető szakaszán a Szilas pihenőhelyen a benzinkút melletti parkolókban,
  • az M3-as kivezető szakaszának szervizútján a Wesselényi utca és a Szentmihályi út között,
  • az M3-as bevezető szakaszának szervizútján a Széchenyi úttól a Rákospalotai körvasút sorig,
  • a Szőnyi úton a BVSC-pálya és a Mexikói út között található parkolókban, továbbá a sportlétesítmény előtti parkoló teljes területén.
  • Tilos megállni a Mexikói úti P+R parkoló felüljáró melletti útszakasz mindkét oldalán,
  • a Kacsóh Pongrác úti felüljáró alatt,
  • a Kacsóh Pongrác út szervizútján a Hermina út és a Borostyán utca között mindkét oldalon,
  • a Széchenyi fürdő kiszolgálóútján mindkét oldalon, a Kós Károly sétánytól ötven méteres szakaszokon és a fürdő előtti félkörív mindkét oldalán.
De nincs ám vége! 
  • Tiltják a megállást a Paál László sétány Kós Károly sétány felőli félkörívének mindkét oldalán,
  • a Városligeti körúton a Kós Károly sétánytól ötven méteres szakaszon mindkét oldalon,
  • a Hősök terén, a Dózsa György úton a Lendvay utca és a Délibáb utca között,
  • az Andrássy úton és a szervizúton is,
  • a Kodály körönd teljes területén és az Oktogonon,
  • a Bajcsy-Zsilinszky út mindkét oldalán a Markó utca és a Paulay Ede utca között,
  • a József Attila utcában a Bajcsy-Zsilinszky úttól ötven méter hosszúságban,
  • az Alkotmány és a Szalay utca mindkét oldalán,
  • valamint a Zoltán utcában, a Nádor utca és a Szabadság tér között.
Még mindig van!
  • Csütörtök éjfélig tilos a megállás a Báthory utca mindkét oldalán, a Vértanúk tere és a Batthyány-örökmécses között,
  • a Nádor utcában a Vértanúk terétől a Széchenyi utcáig,
  • a pesti alsó rakparton a Markó utca és a Margit híd között,
  • a Bihari János utca mindkét oldalán az Alkotmány utcától a Markó utcáig,
  • a Vadász utca mindkét oldalán a Kálmán Imre utca és az Alkotmány utca között,
  • a Hold utca mindkét oldalán a Bank utcától az Alkotmány utcáig,
  • valamint a Szabadság tér teljes területén.
  • Tilos megállni a Szemere utca mindkét oldalán a Szalay utca és a Báthory utca között,
  • a Honvéd utca mindkét oldalán a Markó utcától a Szabadság térig,
  • a Vajkay utca mindkét oldalán a Szalay utca és az Alkotmány utca között, a Kozma Ferenc utca mindkét oldalán a Báthory utcától az Alkotmány utcáig,
  • a Falk Miksa utca mindkét oldalán a Markó utca és a Kossuth Lajos tér között,
  • a Balassi Bálint utca mindkét oldalán a Markó utcától a Kossuth Lajos térig.
  • A Széchenyi rakparton a Markó utca és a Kossuth Lajos tér között,
  • a Markó utcában a Honvéd utcától a Széchenyi rakpartig,
  • az Akadémia utcában a Garibaldi utca és a Kossuth Lajos tér között,
  • a Garibaldi utcában az Akadémia utcától a Nádor utcáig,
  • a Vértanúk terén körben,
  • a Vécsey és az Aulich utcában,
  • a Batthyány-örökmécses körül,
  • a Kálmán Imre utcában a Hold utca és a Kozma Ferenc utca között,
  • az Erzsébet téren a Bécsi utcától a Deák Ferenc térig,
  • továbbá a Miatyánk utcában.

DBZOL20170201001
Fotó: Balogh Zoltán
Nem csak megállni lesz tilos, lezárások is lesznek:
  • Csütörtökön 11.30-tól 13 óráig, valamint 17 órától 19.30-ig szakaszosan és időszakosan lezárják a Liszt Ferenc-repülőtér E portája-4-es főút-M0-s autóút-M3-as bevezető-Kacsóh Pongrác úti felüljáró-Kós Károly sétány-Hősök tere-Andrássy út-Bajcsy-Zsilinszky út-Alkotmány utca útvonalat, és az ezt keresztező utakat is.
  • Csütörtök 20 óráig a Markó utca-Bajcsy-Zsilinszky út-Báthory utca-Hold utca-Hercegprímás utca-Arany János utca-Nádor utca-Garibaldi utca-pesti alsó rakpart által határolt területet.
A megállási tilalommal érintett útszakaszokról a rendőrség elviteti a gépjárműveket. Az elszállított autókról a 061/2674673, valamint az ingyenesen hívható 0680/180780 telefonszámon lehet tájékoztatást kérni.

A BKV-t is érinti a látogatás

A BKK szerdán közölte az MTI-vel, hogy két metróvonalat is érinteni fog a delegáció érkezése.
  • kisföldalatti (1-es vonal) várhatóan 10 és 20 óra között nem közlekedik, helyette pótlóbusz jár a Mexikói út és a Deák Ferenc tér között. Délután az Andrássy út lezárása miatt ideiglenesen a pótlóbuszok forgalmát is leállítják.
  • Szintén nem közlekedik az M2A pótlóbusz, amire amúgy a Kossuth tér átépítése miatt kell átszállnia az M2-es metróval járóknak.
  • 2-es villamos rövidített útvonalon, a Széchenyi István térig jár kora reggeltől este 8 óráig.
  • 15-ös és 115-ös buszok módosított útvonalon, illetve délután egy-egy órára két szakaszon közlekednek.
  • Terelve közlekedik a 16-os és 105-ös busz is, utóbbi a Margit hídon át jár majd.
  • A Liszt Ferenc-repülőtérre közlekedő 200E autóbusz a delegáció érkezése és távozása idején egy-egy körülbelül 10-30 perces időszakban módosított útvonalon, a repülőtér érintése nélkül, Vecsésig közlekedik.
  • 70-es és 78-as trolibusz csak az Arany János utcáig jár.
  • 72-es troli időszakosan a Nyugati pályaudvar és a Dózsa György út között közlekedik.
  • 74-es troli szintén időszakosan két szakaszon közlekedik.
  • 75-ös és 79-es jelzésű járatok pedig a delegáció érkezése és távozása idején csak a Jászai Mari tér és a Dózsa György út/Szabolcs utca között szállítanak utasokat.
  • Az éjszakai buszoknál is van változás: Csütörtökre virradó éjszaka a 916-os és a 990-es a budai végállomás felé nem áll meg az Erzsébet téri Deák Ferenc tér M megállóhelyén.




Kirúgták az Antall József Tudásközpontból, miután felszólalt a diszkrimináció ellen



Na a kazárok ezt is halotnak szeretnék látni , hisz elvett egy életfogytiglani állást tőlük !!!


panyi
PANYIKÖVETÉS
2017.01.31. 18:55
Az RTL Klub híradójának nyilatkozott Szert Boglárka, az Antall József Tudásközpont (AJTK) volt munkatársa, akit állítása szerint hétfőn politikai okokból rúgtak ki munkahelyéről.
Nemrég a 444.hu-n nyilvánosságra hozták Antall Péter, az intézmény vezetőjének – Antall József fiának – egy bejegyzését, melyben az intézmény belső Facebook-csoportjában határozottan megfenyegette az AJTK azon dolgozóit, akik nyilvánosan is kifejeznék: nem szeretnék, ha Budapest olimpiát rendezne 2024-ben. 

Antall Péter
Antall Péter
Neki is csak megszületni volt nehéz !!! A páholy ellátja őt minden jóval , csak az az egy kikötése ne legyen ellentmondás a bandában !!!!

Szert Boglárka az AJTK uniós irodáját vezette jogászként. Most elmondta, szemtanúja volt annak, amikor az egyik munkatársát kérdőre vonták, amiért szimpatizált a Momentum Mozgalom olimpiaellenes kezdeményezésével. Szert Boglárka ezután tiltakozását fejezte ki az intézmény vezetőjének, amiért az megfeddte kollégáját annak politikai véleménye miatt. Pár nappal később, most hétfőn azonban már őt várta két ügyvéd az irodában: felmondtak neki.

Az AJTK igazgatója nem kívánt az RTL-nek nyilatkozni a kirúgásról, annyit közöltek, hogy „a központban átszervezés zajlott, ami érintette a szervezeti és személyzeti struktúrát". Szert Boglárka, aki korábban több uniós intézménynek is dolgozott, munkaügyi bíróságoz fordul.
A jogász később az ATV-n az Egyenes Beszédben további részleteket is elárult. Eszerint az intézmény vezetői egy "fiatal szerkesztő kislány" szégyenítettek meg. "Gyere, Editke, a pofonodért, megpofozgatlak, miért lájkolgatsz ilyeneket a Facebookon?" – mondta állítólag Antall. Szert Boglárka szerint a kollégáját "megszégyenítették, figyelmeztették, hogy ne tegyen többet ilyet", fizikai atrocitásra nem került sor.
A jogásznak pedig az intézmény vezetője és annak felesége azt mondták, "nem kötelező itt dolgozni, ez egy családi alapítvány, nyugodtan mondjak fel, ha nem értek egyet azzal, hogy nekik ez a megközelítésük ahhoz, hogy valaki milyen tevékenységet folytathat a Facebookon." 

Politikai nézetek miatt nem lehet kirúgni senkit

Kádár András Kristóf, a Helsinki Bizottság társelnökét kérdeztük korábbi cikkünkben Antall fenyegetéséről: szerinte teljesen egyértelmű, hogy senkit nem lehet kirúgni azért, mert támogatja a Momentum kezdeményezését.

antal
A jogász a konkrét esetet különösen érdekesnek találta: Kádár szerint, ha Antall Péter beváltja a fenyegetését, az „vegytiszta diszkrimináció lenne”, és nehezen képzelhető el, hogy a Facebookra posztolt üzenet fényében ne veszítené el a pert a bíróságon, amennyiben egy olimpia ellenzéséért kirúgott dolgozó beperelné. Ráadásul, mivel az ilyen ügyekben úgynevezett fordított bizonyítás szerint zajlik az eljárás, a munkaadónak kellene bebizonyítania a bíróságon, hogy nem a véleménye miatt rúgták ki az alkalmazottat, hanem mert mondjuk sokszor elkésett.


Adjatok neki a bedarált Amerikai elrabolt , és ledarált gyermekek hamburger pogátyájából , a kannibál jelzőt ő is kiérdemelte , had egyen a lelkem ebből a hamburgerből , és így hátha megszereti a gyilkos kazárokat kik őt is kannibállá tették !!!!


Súlyos gazdasági visszaélés a TEK-nél, Hajdu János feljelentést tett


Dezső András
DEZSŐ ANDRÁSKÖVETÉS
Panyi Szabolcs
PANYI SZABOLCSKÖVETÉS
2017.01.31. 06:00
Hűtlen kezelés miatt folytat nyomozást a Központi Nyomozó Főügyészség ismeretlen tettes ellen egy olyan ügyben, amely a Terrorelhárítási Központ egyik közbeszerzésével kapcsolatos – tudta meg az Index több, egymástól független forrásból. 
Értesülésünket a Központi Nyomozó Főügyészség szóvivője, Nagy Andrea is megerősítette. Tőle tudjuk, hogy a főügyészség tavaly június 17-én rendelte el a nyomozást, miután a TEK főigazgatója, Hajdu János feljelentést tett.

A TEK főigazgatója, Hajdu János
A TEK főigazgatója, Hajdu János
Fotó: Máthé Zoltán
Bár a nyomozás határideje február 17, még nincs az ügynek gyanúsítottja. Igaz, a nyomozás szükség esetén meghosszabbítható. Az ügyről egyéb részletet - a nyomozás érdekeire hivatkozva - Nagy Andrea nem árult el.
Megkeresésünkre a TEK sajtóosztálya elismerte, hogy visszaélés történt. "A TEK belső ellenőrző tevékenysége során tárt fel néhány gyanús és feltehetően jogellenes cselekményt gazdasági területen" - írták. Közölték, hogy
a TEK soraiban csak erkölcsileg és büntetőjogilag teljes mértékben feddhetetlen munkatársakat alkalmaz,
ezért "haladéktalanul megtették a megfelelő lépéseket", és feljelentést tettek. 

Ennél többet az ügyről a TEK-nél nem árultak el. Rendészeti forrásból ugyanakkor úgy tudjuk, hogy a belső vizsgálat egy olyan, több tízmillió forintos beruházásnál bukkant törvénytelenségekre, ami egy TEK-es épületfelújítással kapcsolatos. A gyanú szerint a TEK gazdasági vezetésének egyik tagja fiktív munkálatokért is fizetett egy külsős cégnek. 
Hivatalosan nem erősítették ugyan meg az információnkat, de több forrásból is úgy értesültünk, hogy a belső vizsgálat után távoznia kellett a TEK-től a szervezet gazdasági igazgató-helyettesének. Valószínűleg erre is utal a TEK-es válasz azon része, amelyben arról írnak, hogy soraikban csak feddhetetlen munkatársak lehetnek, ezért a belső vizsgálat után "haladéktalanul megtették a megfelelő lépéseket". 
Megkerestük az ügyben érintett budapesti építőipari céget, ahol jelezték: nincsen tudomásuk arról, hogy a cégük vagy bármelyik alkalmazottjuk ellen nyomozás folyna. (Ez valóban így van, hiszen - mint azt a nyomozók is elmondták - jelenleg nincs gyanúsítottja az ügynek, de nyomoznak.) Arra a kérdésünkre, hogy a cég milyen munkákat végzett a TEK-nek, az ügyvezető nem volt hajlandóak válaszolni a szerződésükben rögzített titoktartási kötelezettségükre és üzleti titokra hivatkozva. 



Tállai András NAV-vezér a legnagyobb spíler

17
Német Tamás
NÉMET TAMÁSKÖVETÉS
2017.02.01. 03:17
Tállai András, fideszes országgyűlési képviselő, államtitkár és NAV-vezérről első ránézésre egyáltalán nem gondolnánk - sokszor a második, vagy harmadikra sem - hogy mekkora nagyágyú. Legfrissebb vagyonnyilatkozata szerint nem csak megtakarításai nőttek, de a képviselői és államtitkári havi jövedelme mellé két adótanácsadó cégtől is havi fizetést kap, összesen félmillió forint értékben.
A tavalyi 54,5 millióhoz képest idén már 63,5 millió forintnyi megtakarítással rendelkezik a fideszes államtitkár, és természetesen egy vérprofi NAV-vezérhez méltóan nulla forint tartozása van. Ingatlanjainak száma változatlan, amihez viszont még hozzájutott 2016-ban, az 140 ezer forintnyi könyv, ital, érme és festmény. Festményből ráadásul nem is egy, hiszen többesszámot használ vagyonnyilatkozatában. Csak remélni merjük, hogy Orbán Viktor viszonozta Tállai mesterfokozatú ajándékát, és tavaly a NAV-vezető is megkapta olajfestményen,ahogy Puskás öcsi öleli nemzeti mezben.

Ami ennél is szebb, hogy a képviselői 224 ezer és az államtitkári közel egymilliós fizetése mellé kap havi 270 ezer forintot egy Saldo Zrt. nevű cégtől, illetve 250 ezer forintot egy Kompkonzult Kft. nevű vállalattól, összesen tehát több mint félmilliót. Az első cég weboldalán található bemutatkozó szöveg szerint „több mint fél évszázada az adózási, járulék és számviteli szakterületi feladatok megbízható, tapasztalt támogatója hazánkban". Ennél a cégnél Tállai saját vagyonbevallása alapján szellemi tevékenységet folytat, konkrétan valamilyen szerkesztést.
A Komkonzult Kft. – ahonnan a bevallás szerint szintén szerkesztői tevékenység miatt kap 250 ezret havonta – pedig egy számítástechnikai és tanácsadó Kft., amely kiadja a Nemzeti Adó- és Vámhivatal szaklapját, az Adóvilágot. Ennek hivatalosan Tállai András a főszerkesztője. (via Direkt36 – 444.hu)





106 éves korában meghalt Goebbels egykori titkárnője, aki semmit sem bánt meg


Th.B.
2017.01.30. 12:00 MÓDOSÍTVA: 2017-01-31 08:06:40

Elhunyt Brünhilde Pomsel, Joseph Goebbels náci propagandaminiszter egykori titkárnője, a náci vezetés belső köreinek egyik utolsó túlélője, írja az MTI. Álmában, müncheni otthonában érte a halál pénteken, 106 éves volt.

1311 agl eng002984Pomsel 1942-től három éven át dolgozott a propagandaminiszternek. Nem sokan ismerték, amíg egy német napilap 2011-ben interjút nem közölt vele. Ezután tavaly Christian Krönes forgatott róla dokumentumfilmet Egy német sors címmel. Itthon a Verzió Emberi Jogi Dokumentumfilm Fesztiválon mutatták be novemberben, de a Cirko Film forgalmazásában május 18-ától a moziban is megnézhető. 
A közel kétórás dokumentumfilmben az egykori titkárnő azt állítja, hogy nem érdekelte a politika, semmiről nem tudott, nem tett semmi rosszat, csak gépelt - ezért nincs benne megbánás, utólag sem.
Tudom, hogy ma senki sem hiszi ezt el nekünk, mindenki azt gondolja, hogy mindent tudtunk. De semmit sem tudtunk, mindent titokban tartottak.
Mint mondta, nem azért dolgozott Goebbelsnek, mert náci volt, hanem mert ott voltak a legjobbak a munkakörülmények és a fizetés. Szerinte ezt bizonyítja, hogy korábban egy zsidó ügyvéd titkárnője is volt, aki 1933-ban emigrált.
Pomsel ezután egy jobboldali nacionalista frontharcos veterán emlékiratait gépelte, majd egy náci párttag barátja szerzett neki állást a berlini rádiónál - ekkor kellett belépnie a náci pártba -, innen került Goebbels irodájába.
Mint a filmben mondja,
akik ma azt állítják, hogy szembeszálltak volna a nácikkal, biztosan nem tették volna meg,
mert a többség ma is olyan, mint ő, egy egyszerű ember.

a german life 031945-ben, egy nappal Hitler születésnapja után Goebbelsszel és kíséretével együtt ő is a Führerbunkerben vészelte át a háború utolsó napjait. A bukás után 5 évig börtönben ült, és állítása szerint csak a szabadulása után értesült a holokausztról. 1971-es nyugdíjazásáig a német közmédiának dolgozott titkárnőként.
Soha nem született gyereke, mint a Guardiannak adott egyik interjújában elmondta, ez megkönnyebbüléssel tölti el, mivel fél attól, hogy a világ megint a feje tetejére fordul, és neki aggódnia kéne értük.
A film rendezője a halálhír kapcsán azt mondta az AP-nek, hogy január 11-én, 106. születésnapján beszélt Pomsellel utoljára, és ugyanolyan tiszta volt a tudata, mint a film forgatásának idején.







Skalárháború




Fordítás a megadott források alapján - Aranyi László, 2007.
Miként „sugározzunk” betegségeket? Pszichoenergetika. Vigyázat: tudatmanipuláció. Cél a totális ellenőrzés. A nyugati világ túlságosan materialista. Jakuza kapcsolat. Kvantumfegyverek.

1. Az újfajta hullámok felfedezésének története 
Habár „újfajta” hullámok felfedezéséről szól a cím, valójában korántsem erről van szó. Igazából az elektromágneses hullámok (EM) különleges típusát értjük e megjelölés alatt. A felfedező, pedig nem más – hasonlóan oly sok esethez -, mint Nikola Tesla. Ő „sugárzó energiának” nevezte e hullámokat, felismervén, hogy a világűr telis-tele van velük. Az oroszok már az 1930-as évek óta igyekeznek fegyverként hasznosítani e jelenséget, a longitudinális  (a haladási iránnyal azonos hullámfront) elektromágneses hullámokat.
 
Thomas Bearden nyugalmazott alezredes

A fegyverként bevethető longitudinális (vagy skalár) EM hullámokról beszélt Nikita Hruscsov 1960. januárjában.
1957-58-ban a szovjetek hatalmas energiájú Skalár EM hullámokkal kísérleteztek. Ennek következménye az Urálban, egy atomtemető közelében bekövetkezett baleset. A teljes terület elpusztult. Ugyanabban az időben további szuperfegyvereket is fejlesztettek, ezekre hivatkozott Hruscsov 1960-as, a Szovjet Elnökséget tájékoztató referendumábam. Megjegyezte, ezek a támadóeszközök oly mértékben hatékonyak, hogy akár a teljes életet képesek kipusztítani a Földről, ha korlátozás nélkül alkalmaznák őket.” – (Tom Bearden)
 Természetesen az elmúlt időszakban sem álltak le a fejlesztések.

A longitudinális EM hullámok néhány alkalmazási területe:
1. Egy csapásra megoldható lenne az energiaválság. Szükségtelenné válnának az „olajháborúk”. Ez a fajta energia végtelen mennyiségben áll rendelkezésre szabadon és örök időkön át.
2. Elképzelhetetlen energiájú fegyverek előállítása nemcsak lehetségesé válik megismerésükkel, ilyen eszközökkel már számos nemzet rendelkezik. E fegyverek ereje példátlan és rémületet keltő.
3. Korunk súlyos betegségei, mint a rák vagy az AIDS, de közel valamennyi betegség, néhány évnyi fejlesztés után esetleg gyógyíthatóvá válik – megfelelő költségvetési támogatás esetén. Mindenki egészségessé válhatna és egészségben élhetne.
4. Tömegek tudatbefolyásolása szintén lehetségessé válik, azok a berendezések pedig, amelyek ezeket a hullámokat gerjesztik, bizonyos nemzetek területén már elhelyezésre kerültek. Hamarosan lehetségessé válik teljes nemzetek tudati rabszolgasorsba süllyesztése néhány tárcsa elforgatása révén.

A skalár EM hullámok természete
A skalár EM hullámok különböznek a hétköznapokban ismert, a televíziót, a rádiót, a mobiltelefont, stb. működtető elektromágneses energia fajtájától. A közönséges EM hullámok transzverzálisak, azaz a haladási irányukra merőlegesen rezegnek, lényegesen különböznek hát a longitudinális EM hullámoktól. Ezek a skalár hullámok igazából nem a mi „anyagi” világunkban léteznek, hanem világűr vákuumában, illetve az „idő birodalmában”. Fontos megjegyezni, hogy ez a fajta vákuum betölti a Világegyetemet, a szilárd testeket is. A saját testünk is nagyrészt ürességből áll, sokkal nagyobb térrészek helyezkednek el a szervezetünket felépítő atomok, molekulák között, mint amekkora teret azok kitöltenek. Ez a fajta energiaóceán tehát a Világegyetem minden pontján megtalálható, minden pontján megcsapolható.
Hatalmas felfedezésnek számított, amikor felismerték, az „üresség” korántsem üres valójában, ugyanis telis-tele van energiával. Bearden alezredes úgy hivatkozik erre az energiára, mint „az idő birodalma”. Az időn felülálló energia? Úgy hangzik, mintha a Star Trekből idéztünk volna. Azonban ha megismerjük a maga valójában, talán olyan felfedezéseket tehetünk majd, melyek messze túlmutatnak a Star Trek legelrugaszkodottabb elképzelésein is.
Háromdimenziós világban élünk, ahol szokás az időt 4. dimenzióként kezelni. A skalárhullámok kutatásából az derült ki, hogy az idő valójában nem más, mint koncentrált energia. Az energia koncentráltságának mértéke pedig pontosan ugyanolyan, mint az anyagba koncentráltságának mértéke!
A kör szépen bezárul. Az atombomba az anyagba zárt energiát szabadítja fel, a skalárhullámok felhasználása révén lényegében az időbe zárt energiát tudjuk szabadjára engedni. Jól látható, az úgynevezett „időbomba”, meglehetősen más értelmezést kap így.

Új tudomány új elnevezések – skaláris elektromágnesesség
Az [orosz] fegyverkutatók feltámasztották az elektrodinamika történetének egyik régi szóhasználatát, az „energetika” fogalmát. Az egyesített elmélet általuk történő megközelítése szerint, minden az „energetikán” alapszik. Ez a modell és a benne foglalt alapok igen hasonlatosak az „Egyetlen Alapvető Egység” nevet viselő modellhez, ahol az „energia” jelenti azt a bizonyos „egységet”. Ha valaki az EM energiát teszi gondolkodásának központjába, akkor igazából az orosz energetikai megközelítést alkalmazza. Ez az egyesített megközelítés mindent egybevesz, beleértve valamennyi energia-kölcsönhatást és energia-kapcsolatot az anyagon belül (az energetika első csoportja, a név maga ugyanaz, „energetika”), az élő anyagon belüli mező és anyagi kölcsönhatásokat (az energetika második csoportja, „bioenergia” névvel jelölve), és valamennyi tudati működés, ideértve a tudat és az anyag kölcsönhatását (e harmadik csoport neve „pszichoenergetika” – Olykor „pszichotronika néven is említik orosz tudósok.”
Figyeljük meg, a fegyverfejlesztők az energetikának három csoportját különböztetik meg, minden egyes csoport a cél természetétől függ.” – Bearden.
 
Nikola Tesla

Rick Anderson a következő szavakkal írja le az új tudományt:
A skalár EM elnevezés a már nyugdíjazott Thomas E. Bearden alezredes - rendszer-elemző, a háborús játékok specialistája -, aki az elektromágnesesség lényegének megfogalmazói közül azon elmélet támogatója, miszerint lényegében egy hatalmas, láthatatlan, mindenütt jelenlevő skalár energia (ellentéte a vektor energiának) létezik, és ez az energia egyben minden fizikai valóság alapja.”
Ha Beardennek igaza van a skalár EM hullámok természetével kapcsolatban, akkor lehetőség van olyan berendezések megépítésére, melyek képessé tesznek bennünket a gravitáció, az idő, a tehetetlenség, és egy objektum tömegének a megváltoztatására. A dolog így természetesen rendkívüli fontossággal bír a katonai alkalmazások tekintetében, űrhajók meghajtásánál, időutazás kapcsán, teleportáció, a parajelenségek, és egy csomó olyan jelenség megértésében is, amelyről jelenleg még fogalmunk sincs.”
Idő-energia, az idő múlása, és az idő szerkezete jelentik az elektromágnesesség legfontosabb területeit. Az ’idő, mint energia’ egykor ugyanolyan könnyen kezelhetővé válik, mint manapság a térenergia. Mindig is foglalkoztunk a téridő és a téridő görbületének kérdéseivel.”
A vákuum terében felfedezett skalár-energiát olykor „nullponti energia” névvel is említik. Thomas Valone szavait idézve kíséreljük meg e fogalom magyarázatát.
Boyer történelmi levezetése szerint, valamikor a 17. században úgy gondolták, tökéletesen üres teret kapunk, ha egész egyszerűen, eltávolítunk minden benne fellelhető anyagot, és természetesen gázokat is. Ez volt a vákuum előállításának legkorábbi elképzelése. A 19. század végére egyértelművé vált, ha mindent kis is veszünk egy adott térből, valami csak megmarad, méghozzá annak hősugárzása. Akkoriban úgy tűnt, a hősugárzást hűtéssel ki lehet kiszöbülni. A második verzió valódi vákuumja tehát hideg, abszolút nulla fokra lehűtött üres térről szólt. Mindösszesen el kell érni az abszolút nulla fokot és valódi vákuumot kapunk. Valóban? Nos, azóta az elméletet és a kísérleti megállapítások is odavezettek, hogy a vákuumban megtalálható egy nem termális (hő) eredetű sugárzás is, és ez a sugárzás még akkor is létezik, ha netán el tudnánk érni az abszolút nulla fokot. Innen az elnevezés, „null ponti” (zéró ponti) sugárzás.”
Ismét idézzük Beardent: „A túlélésünk érdekében parancsolóan szükségszerű az állampolgárok értesítése arról, hogy drámai változások beköszöntése előtt állunk. A hatalmas lehetőségeket rejtő új tudomány és műszaki fejlődés – megfelelő keretek között tartva -, az egész emberiség érdekében felhasználható lenne, és nem csak az elpusztítására. Ha kiengedjük az irányítást a kezünkből, utat engedünk a földi élet teljes megsemmisítése előtt miként azt Nyikita Hruscsov jelezte 1960-ban.”

2. Megcsapolni a skalárhullámokat
Bizonyos hatalmak nem igazán szeretnék, ha az elektromágnesesség e kiterjesztett elmélete általánosan ismertté válna, netán az iskolákban tanítanák. Mindez ugyanis elvezetné az állampolgárokat a szabadenergia (ingyen-energia) használatához, ami miatt gazdasági téren lehetetlen lenne őket irányítani. Pontosan ez volt az az ok, amiért Teslát elnyomták… Ma pontosan ugyanaz a hatalmi elit állja útját mindenféle tömeges elterjesztésnek.” – Bearden
 A vákuum energiájának kifogyhatatlan óceánja, az idő birodalmában található skalár EM hullámok immár elérhetővé váltak, és „átalakíthatók” közönséges (transzverzális) EM hullámokká. A fejlődés olyan mértékű lehetne, mint amikor az első vízikerekeket felállították a folyókon. Az energia ingyen van. A folyó akkor is termeli számunkra, ha éppen nem akarjuk hasznosítani. Jelen esetben pedig egy hatalmas folyóról van szó, semmiben nem csökken energiája a ’vízikerekünktől’.
Mindez azt jelenti, hosszantartó megoldás van birtokunkban az „energiaválság” kezelése kapcsán, feltéve persze, hogy akiknek ez a bizonyos megoldás a kezükben van, hajlandóak lesznek végre átadni az egész emberiségnek.
Egy csapásra megszűnne az olajtól való függőségünk. Olyan autókat gyárthatnánk, melyekbe egész egyszerűen nem kellene üzemanyag. Olyan motorokat gyárthatnánk, melyek önmagukat hajtják meg. Vagyis az elektromágneses energia korlátlan mértékben állna rendelkezésünkre, mindenhol és mindenki számára teljesen ingyen az egész világon. Minden egyes ház, de akár kunyhó is saját energiaforrással rendelkezhetne.
Természetesen első alkalommal ott lenne még a berendezés költsége, az energia áramlása azonban teljesen ingyenes és a készülék élettartama is rendkívül hosszan tartó, hiszen nem tartalmaz mozgó alkatrészt a generátor. Minden bizonnyal évtizedeken át is képes működni, átalakítani a skalár energiát.
Ám a vákuumban mindenütt jelen lévő skalár EM hullámok megcsapolásának lehetősége elképzelhetetlen erejű fegyverek elkészítését teszi lehetővé – néhány fajtájuk már létezik is. valójában ezek a fegyverek annyira veszélyesek, hogy az alkalmazásuktól való félelem pszichológiai gátakat emel bevetésük előtt.
 
Mozgó alkatrészt nem tartalmazó elektromágneses generátor

Nehéz megérteni, ám akik a skalárfegyverek kutatásával foglalkoznak, megerősítik a tényt, miszerint ha bevetésre kerülnének, a „legrosszabb dolog következhetne be”, minden földi élőlény számára. Meg kellene ezt a kijelentést fontolni, és alaposan figyelembe venni.
Valójában az idő hatalmas energiájának megcsapolását alkalmazó fegyverek pusztító ereje oly hatalmas, hogy talán jobb, is ha nem tudjuk pontosan, mennyire.
Mindeközben a kormányzatok igyekeznek úgy tenni, mintha ezek a fegyverek nem is léteznének, egyúttal pedig igyekeznek titokban tartani az emberek előtt. Ahelyett, hogy figyelmeztetnék az embereket őszintén a jelen helyzetre. Tom Bearden elhatározta, nyilvánosságra hozza az igazságot bármi áron is. „Mint a bolygó lakosai, szembesülnünk kell mindezzel, és minden erőnkkel megakadályozni a skalár fegyverek bevetését akár háborúban, akár szélesebb embertömegek tudatbefolyásolására. E fegyverek jelenleg folyó fejlesztése az egész világ számára közvetlen veszélyt jelent, és ezzel a veszéllyel mindannyiunknak szembe kell néznie.”
A longitudinális hullámok, valamint az idő birodalmának fizikája és matematikája távol esik az átlagember ismereteitől. Ez azonban nem lehet akadálya annak, hogy e tudományterület néhány csodájára és eleganciájára felhívjuk a figyelmet, még akkor is, ha mindeközben néhány egzotikus fogalmat kell használnunk. Bearden néhány szóban összefoglalja a lényeget:
Nem jelent problémát a kívánt energiamennyiség előállítása az  aktív vákuumból, legyünk akár a Világegyetem bármelyik pontján, nincs másra szükségünk, mint egy dipólusra.
A problémát az jelenti, hogy elfogjuk a szabadon áramló EM energiát egy mágnest tartalmazó áramkörben; a begyűjtött energiát használjuk ennek a mágnesnek a feltöltésére, anélkül, hogy a felfogott energia révén elpusztítanánk a forrás dipólust.
Ez az egyetlen igazi energiával kapcsolatos probléma a bolygón.
A dipólus lehet egy közönséges, negatív és pozitív pólusra polarizált elem, vagy egy generátor csatlakozója a maga pozitív és negatív töltéseivel. De lehet a Föld mágneses tere, de akár a Napé vagy kozmikus testeké is. Még egy egész galaxis is szóba jöhet, mint mega-dipólus. Bárhol veszünk is egy dipólust, a végtelen mennyiségben jelen lévő skaláris EM energia kinyerhető és visszatáplálható a vákuumba. Számos igazoló kísérletet végrehajtottak már e téren, pl. John Bedini, Edwin Gray, Bruce de Palma és mások.
Más szavakkal, a természet boldogan átad számunkra annyi EM energiát, amennyire csak szükségünk van, korlátozás nélkül – mindössze kicsiny kezdőlépést kell ehhez megtennünk, elkészíteni egy kis dipólust. Ezt követően már soha többé nem kell fizetnünk semmiért, a természet pedig örömmel árasztja felénk ingyenes EM energiáját. Ez a rendkívüli mechanizmust a lehető legegyszerűbb elképzelhető elven működik: készíts egy közönséges dipólust.”

3. Skalárfegyverek
Skalár interferometria, Tesla Howitzer, Tesla kupola, hevítés/lehűtés, tehetetlenség-előidézés – 10 nemzet rendelkezik velük; elmebeteggé tevő rendszerek, skalár stratégia, földrengés- és időjárás fegyverek, napkitörések előidézése, támadás a tudat ellen –  a Jakuza rendelkezésére bocsátva tesztelésre, és kvantumfegyverek.
Az orosz energetikai fegyverek képesek lerombolni háromszoros védőpajzsunkat, az otthonunkat, a katonai erőinket a harcmezőkön és a lakosságunkat, gyorsan és hatékonyan. Új „rés” keletkezett a harci eszközök arányában, nem a rakéták, nem a tengeralattjárók, sem a bombázók száma tekintetében, de még csak nem is a részecske- vagy lézerfegyverek terén. A rés a skalár elektromágnesesség vagy – elektrogravitáció terén keletkezett” – Bearden.
Új fegyverekkel rendelkezünk, egyelőre igaz a tudósaink aktatáskáiban, hogy úgy mondjam, ám ezek olyan hatékonyak, hogy ha korlátozás nélkül bevetnénk őket, teljes mértékben megsemmisítenék a földi életet. Fantasztikus fegyver.”  - Hruscsov, az Elnökségnek, 1960. január.
A fegyverkezési hajsza egyszer és mindenkorra megváltozott a longitudinális skalár energiát használó hullámágyúk kifejlesztésével. Ne feledkezzünk meg róla, e fegyverek energiája az idő birodalmából ered, az üres tér vákuumának longitudinális EM hullámai hordozzák, a hatásuk megsemmisítő erejű, emellett tudatromboló. Bármilyen célpont nagy távolságból történő irányított megsemmisítése olyasmi, ami soha nem létezett korábban. Ennek a felmérhetetlen hatalomnak a birtoklása osztja két részre a történelmet, úgymint „előtte” és „utána”. E fegyverek pusztító hatásukat pedig azonnal, pontosan a célban fejtik ki, a cél által elfoglalt helyi tér energiájának felszabadításával.
Bearden, arra a kérdésre, hogy „Az ön állítása szerint valódi energia átvihető a fénysebességnél gyorsabban?” – így válaszolt: „Igen, a hipertéren keresztül. Nem a háromdimenziós téren át, hanem mintegy ’körülötte’. Mindez azt jelenti, lehetséges energia-változást előidézni távoli rendszerekben vagy egy távoli helyen, anélkül, hogy energiát utaztatnák a ’téren át’ – ahogy azt a hétköznapi életben megfogalmazzuk. A teret ’megkerülve’, hogy úgy mondjam, időben vagy egy magasabb dimenzión át irányítva közvetlenül; minden csak attól függ, milyen modellt használunk a dolog megértéséhez. Továbbá, a belső EM energia átvitelének sebességét nem korlátozza be a fénysebesség.”

A Tesla Howitzer – és bevetési módjai
A legfontosabb szempont, ne vigyünk semmit sehova. A bombák kora már lejárt. Ezzel együtt az őket szállító repülőgépeké is. Meg a helikoptereké is. Szinte valamennyi jelenleg hadrendben álló nukleáris fegyver használhatatlanná tehető elektronikus blokkolás alkalmazása révén. Minden, nagytávolságra végrehajtandó csapás levezérelhető egy irányítóteremből, pusztán rámutatva a Föld bármely pontjára. Az „ember” pusztítóképessége hihetetlen mértékben megsokszorozódott. Az új fegyverek még a Napban is képesek vihart kiváltani! Erősen sürget tehát az előállt helyzet mindezen tények nyilvánosságra hozatalára, a széles tömegekkel való megismertetésre, abban a reményben, hogy a nemzetek vezetői összegyűlnek és betiltják a skalár fegyverek használatát. Két skalár antenna egybekapcsolva számítógépes összeköttetéssel skalár interferométert alkot, Beardan alezredes szerint pedig az oroszoknak százával van ilyen rendszerük. Ezeket az interferométereket nevezik „Tesla Howitzernek”. (Tesla ágyú.) Képesek hatalmas energiakitöréseket előidézni távoli célpontok esetében is, valódi „távolhatás” révén.


Bearden: „Kondenzcsík a bal oldali képen kb. 225 km hosszú, és majdnem vízszintes, attól mindössze másfél fokkal tér el. teljesen egyértelmű, hogy jelen esetben egy skalár EM ágyút láthatunk folyamatos, transzfer, egzotermikus módban működni. (az elsődleges ágyú természetesen endotermikus módban működött.)

A Tesla Howitzer többféle módon képes pusztítani. Az egyik lehetőség az „exzotermikus” mód, amikor mérhetetlenül nagy EM energiakitörést kelt a célterületen. A skalár ágyú pusztítóereje elérheti egy nukleáris robbanásét és könnyűszerrel megismételhető, ugyanazon a helyen, a közelben, vagy bárhol másutt.
Az ágyú kisebb teljesítményre állítva, a kiváltott hőhatás révén, képes működésképtelenné tenni a célterületen valamennyi elektronikus berendezést. A nukleáris fegyvereket még a silójukban teszik használhatatlanná, bevethetetlenné, elektronikus vezérlő-áramköreik elpusztítása révén. Bármelyik repülőgépet le tudják szedni, bárhol a világon és bármikor. Bármely személy, ha ismerik pontos tartózkodási helyét, meggyilkolható egyetlen puskalövés nélkül.
A skalárágyúk képesek tönkretenni a Föld bármely pontján elektronikus rendszereket. Például teljes mértékben blokkolni tudják a Wall Streetet, a világ legnagyobb tőzsdepiacát pusztán elektronikai rendszereik megbénításával. Egy ilyen viszonylag kicsiny beavatkozás révén a skalár ágyú képes egyetlen nap alatt összeomlasztani az USA gazdasági életét. Nem csoda, hogy az országok vezetői nem akarják, hogy a nyilvánosság minderről tudomást szerezzen! Új korszakban élünk. A skalár interferometria felfedezése és kifejlesztése „új világot” teremtett számunkra, akár tetszik nekünk ez a világ akár nem. Mindenkitől jogosan várhatjuk el, hogy megtagadja mindezt a pusztító erőt, legyen az akár a hatalomtól megrészegült szenátor, kongresszusi tag, vagy miniszter. Fel kell ébrednünk.
A Tesla Howitzer következő üzemmódja az „endotermikus”. Ebben az esetben az ágyú éppenséggel elvonja az energiát a célterületről, szükségképpen rendkívüli mértékű lehűlést okoz nagy távolságban. Arra is képes, hogy akár egy óceán bizonyos részeit teljes mértékben megfagyasszon. Bearden számos példát ad a „hideg robbanásokra”, leginkább utasszállító repülőgépek pilótáira hivatkozva. Hatalmas – többnyire vízből álló - gomba alakú felhő emelkedett fel kilométeres magasságokba az égbe az óceánról, félelmetes látványt nyújtva.
Az endotermikus módban kivont energiának valahol fel kell szabadulnia, e célra a Föld egy másik pontját szokták kiválasztani. Ezt az endotermikus alkalmazást több esetben lefényképezték már műholdakkal is.
A fűtési (egzotermikus) és hűtési (endotermikus) módokat együtt használva az időjárás tetszőleges mértékben megváltoztatható a bolygónk bármely pontján. Felmelegíthető a levegő itt, lehűthető amott, az egyenesen futó légáramlatok meghajlíthatók, a felhők feloszlathatók, felhők állíthatók elő, szélviharok, de akár tornádók is.
A harkály-háló rendszer.

Bearden a Tesla ágyú endotermikus módban való bevetéséről a következőket mondja el:
Hideg robbanások felhasználhatók, tankok, egyes személyek, vagy berendezések megfagyasztására. A technikai eszköz vagy a tank eldobhatóvá lesz. Az egyes személyek ugyan felolvaszthatók, de akkor már halottak.”
(Ez a bizonyos „hűtési üzemmód” felcsillanthatja a reményt számunkra, hogy esetleg egy napon, a katasztrofális felmelegedés,  a Tesla Howitzerek segítségével megfordítható lenne. Vajon nem lenne-e képes egy nagyobb méretű, a világűrben vagy a Holdon felállított szerkezet, nagymennyiségű hőt kivezetni a légkörön túlra, és egyfajta bolygóközi termosztátként működni?)
Amikért a skalár hullámoknak nem kell átutazniuk a téren, az abból a tulajdonságukból fakad, hogy magából a mindenhol megtalálható, idő birodalmából származnak. Az energiarobbanás, a felhevítés vagy lehülés magából a cél által elfoglalt térrészből származik. Mindez lenyűgöző. A fegyverek csak kicsit megrázzák és felszabadítják a mindenhol jelen lévő végtelen energiát a célpontban.
„…lehetséges a fegyver energiáját és hatását magára a téridőre irányítani, azért, hogy ne kelljen tömeget és energiát „utaztatni a térben”, a kiinduló helytől a célpontba. Ehelyett fodrozódást és interferenciát keltünk a téridőben, ezeket manipuláljuk, így kapcsolunk össze közeli helyszíneket távoli pontokkal a téridőben. Az interferenciáknak és fodrozódási mintázatoknak köszönhetően elérhetjük a kívánt energetikai hatást, egyenesen a célterületen és a célterületnek magának a felhasználása által, abból a téridőből felszabadítva az energiát, melyet a célterület elfoglal, bármilyen nagy távolságban legyen is.” – Bearden.
A nagy Tesla howitzerek a célpont megsemmisítéséhez felhasználják a világméretű elektromágneses mintázatot, az úgynevezett „harkály hálózatot”. Az oroszok kezdték meg az ilyen jellegű kísérleteket 1976-ban.
A „harkály hálózat” olyan EM hullámok hálózata, melyek csatornákat nyitnak az LW hullámok számára, a Föld bármely pontja felé. Számítógépes rendszereket használnak a „harkály hálózat” helyzetének mindenkori bemérésére, így lehetővé válik az ágyúk számára a cél pillanatok alatti kijelölhetősége (lehet az akár a föld alatt, a víz alatt, vagy az űrben).
Az időjárás-befolyásolás céljából bevetett skalárfegyver jellegzetes radarképe

Az ágyú használatának harmadik lehetőségét Bearden alezredes „tudatrabló” módnak nevezi. Már a megnevezés is meglehetősen rémisztő. A tudat és a szervezet elektromágneses kapcsolatára gyakorol befolyást. Alacsony hatásfokon használva a megcélzott személy elveszti eszméletét. Kicsit erősebbre állítva, a célterületen tartózkodó valamennyi személy egyfajta hipnotikus transzba esik, olyan állapotba, melyben igen érzékennyé válnak utasítások és parancsok végrehajtására.
Nagy energiára kapcsolva a berendezést, a célterületen tartózkodó valamennyi személynek lerombolják a tudat-test kapcsolatát, azok összeesnek és azonnal meghalnak. Nemcsak „egyszerűen” meghalnak az emberek, hanem szervezetükben mindenféle élet megsemmisül, tökéletesen sterilizálódnak, nem bomlanak le meglehetősen hosszú időn át sem.
A tudatrabló fegyvert be lehet vetni kis területen, de akár egy teljes népesség legyilkolására is. Az emberi tudat ellen bevetett fegyverek fejlesztése során a skalár fegyverek többi területéről leválva, önálló kategóriát alakítottak ki, ezek az úgynevezett pszichoenergetikai fegyverek.
Bearden amikor megemlíti a howitzerek „tudatrabló” üzemmódját, emberek eszméletlenné tétele vagy meggyilkolása érdekében, a következőket jegyzi meg:
Katonai szempontból a skalár EM fegyverek meglehetősen széleskörűen alkalmazható berendezések.”
Rendkívüli mértékű pusztítást végezhetnek a személyi állományban.”
Nagy intenzitású pulzáló módba kapcsolva, a célszemély erős légáramlást érzékel, majd idegrendszere rögvest összeomlik. Következménye: azonnali halál. Akár teljes katonai szakasz is megsemmisíthető egy szempillantás alatt. A csúcsenergia a legfontosabb, nem az átlagos energia. Ezért a fegyver bevetése nem igényel különösebben nagy energia-befektetést.”
A fegyvert alacsony intenzitású pulzáló módba kapcsolva „ki lehet ütni egy embert”, azonnali eszméletvesztést okozva nála. Igen hasznos alkalmazási terület lehet börtönlázadások megfékezése. Nagyon csendes, nagyon hatékony, sunyi és meglepő technika.”
Akiket skalár EM fegyverekkel találnak el, meglehetősen különös halált halnak.”
A halál gyorsan jön és visszafordíthatatlan. Semmiféle reakció. A teljes idegrendszer egy pillanat alatt összeomlik. Az élő szervezet minden egyes sejtje azonnal elpusztul, beleértve a legkisebb baktériumokat is.”
2001. április 4-én éppen az időjárás-jelentés idején villant fel a háttérben egy jellegzetes skalártámadás jele.

Az emberi test a támadást követően rongyként esik össze, és marad mozdulatlan. Még 30-45 nap múltán sem indul bomlásnak. Hátborzongató helyzet. Olyan képet fest, mint a radioaktív sugárzással sterilizált élelmiszerek; minden alkotója halott. Hosszú ideig megmarad a bomlás legkisebb jele nélkül.”
Mindezekhez Bearden még hozzáteszi: „Hasonló – egy aknavető méretű -, skalár EM fegyver képes kiütni egy egész tankot is, mindössze egyetlen impulzussal. A tankok bevetése szárazföldi küzdelmekben tehát teljes mértékben elavulttá válik. Helikopterek? Ha valaki megpróbálna ilyesmiket bevetni, netán merev szárnyú gépeket, csak elő kell venni ugyanezt az eszközt, és máris le lehet őket szedni. A fegyver képes lelőni egy sugárhajtású gépet is, mindössze egyetlen impulzussal.”
Valamennyi hagyományos fegyvert elavulttá válik egy pillanat alatt. Villámgyorsan kiolvaszthatók. A Star Trekből ismert ’Phaser” azonban a maga ’bénító’ és ’gyilkos’ üzemmódjában végül már itt is van.
Habár mindeddig csak a skalár EM hullámok fegyverként való felhasználásáról esett szó, ez nem véletlen, hiszen a kutatások e területét fejlesztik a legintenzívebben, több más, rendkívül érdekes tudományterületen szintén felhasználhatóak. ’Sugározz fel Scotty!’
 „Szuperfénysebességű kommunikációs rendszerek, hipertéri meghajtás, materializáció és dematerializáció elméletileg létezhetnek, skalár EM hullámok felhasználása révén. Amint a technológia fejlődik, saját szemünkkel követhetjük a korábban csak a fantasztikus regények szerzőinek alkotásaiban szereplő berendezések megszületését.”
Bearden beszámol az oroszok által a skalárfegyverekkel 1985-ben végrehajtott tesztről, egy kísérletről, mely teljes mértékben észrevétlen maradt a nyugati tudósok számára: „Pontosan 1985. május 1-je előtt, A Szovjetunió végrehajtott egy „teljes kapacitású” kísérletet, valamennyi skalár EM fegyverrendszer együttes bevetésével. A műveletet sikerült észlelnie és folyamatosan követni Frank Goldennek. „Valami 27 hatalmas szovjet ’energia csapásmérőt’ irányítottak a Föld olvadt magjára, az egész bolygó kikényszerített rezonanciáját kiváltva, 54 irányított frekvencián, pontosan a lábunk alatt. A kimaradt frekvenciákat a kisebb szovjet skalár átvivők fedték le. A teljes akciót bizonyára tengeralattjárókról és magas szintű parancsnoki központokból irányították, nagy távolságról.
Néhány napon át a rendszert tudattompító fokozaton működtették, miközben a szovjet polgárok a II. Világháború befejezésének 40. évfordulóját ünnepelték.”
Skalárfegyver bevetésével "terelgetett" felhőrendszer jellegzetes, hatszögletes képe, műholdfelvételen

Meglehetősen ironikus, hogy az USA egyetlen hírszerző hivatala vagy tudósa sem volt képes érzékelni a új szovjet vezető, Gorbacsov tiszteletére végrehajtott tesztet. Egyikük sem rendelkezett skalár EM hullám detektorral, és hivatalosan egyikük sem hiszi el, hogy ilyesmi egyáltalán megtörténhetett.”
A harkály hálózat ágyúrendszere az óceánok mélyére is felépíthető, használható robotrepülőgépek ellen, haditengerészeti föld-levegő rakéták, föld-föld rakéták, tengeralattjáróról indított ballisztikus rakéták és robotrepülőgépek ellen, stb.”
Kinek van ezek után szüksége hadseregre? Teljes háborúkat megvívhat és megnyerhet mindössze néhány ember kényelmes széken ülve! A skalár EM forradalom minden korábbi fegyvert elavulttá és használhatatlanná tesz.

Miért nem vetették be eddig az oroszok a skalárfegyvereiket?
Bearden erre is megadja a választ: „E fegyverek hatóereje oly rendkívüli, hogy ha netán baleset következne be, netán háború, akkor az élet teljes mértékben megsemmisülne a Földön, s e fegyverek hatása még a Napra is befolyást gyakorolna.”
A szovjet tétovázást nem az amerikai háromszoros védőpajzs jelenti. Sokkal inkább két másik pont:
  1. További nemzet is rendelkezik skalár EM fegyverekkel, az pedig vitathatatlanul bevetné az oroszok ellen, iszonyatos pusztítást okozva, amennyiben az Egyesült Államokat hasonló támadás érné orosz részről, vagy ennek fenyegetése fennálna. (talán ’véletlen’ lenne, hogy hat fontos rakétalőszer-raktár különleges körülmények között felrobbant mindössze hét hónapon belül?);
  2. A Föld-Nap rendszerben létező skalárhullámok rendszere felborulhat, olyan interferenciák és rezonanciák léphetnek fel, ami miatt hatalmas napkitörések keletkezhetnek, ami szintén kisöpörheti a földi életet teljes egészében. A ’félelem’ és a ’félelem foka’ nagyságrendekkel növekedett a nemzetek között.

A bibliai jövendölés a Földnek ’mennyből aláhulló tűz és kénkő’ általi pusztulásáról nagyon is közel áll a beteljesüléshez.”
Vegyük a félelmi tényezőt – az oroszok szándéka, miszerint szabadjára engedik az Armaggedont – jóval erősebb, mint azt bármelyik nyugati stratégiai elemező a legvadabb éjjeli rámálmai közt is gondolná.”
Az igazat megvallva, ezen fegyverek félelmetesebbek, mint amit az ember el tud képzelni” – tudatta Brezsnyev 1975-ben.
A Skalár EM fegyvereket igen óvatosan kell használni. Ha akár egy parányi, egészen kcisi hiba is becsúszik, minden és mindenki elpusztul.” – Bearden.
Az orosz KGB-t mindez nem aggasztja különösebben. Bearden állítása szerint néhány skalár fegyvert kölcsönadtak a Jakuzának, nagyjából egymilliárd dollárért évente, és csupán a KGB tartja vissza a Jakuzát attól, hogy teljes léptékű skalárcsapást mérjenek a nyugatra.
William Cohen tábornok a következőkre hívja fel a figyelmet a skalár EM fegyverekkel végrehajtott eko-terrorizmus kapcsán 1997-ben: „Mások [terroristák] akár gazdasági jellegű terrorizmussal is próbálkozhatnak, megváltoztatva a klímát, földrengéseket válthatnak ki, vulkánok működését indíthatják el elektromágneses hullámok alkalmazásával…. Sok-sok zseniális elme dolgozik azon, miként árthatna a terror eszközeivel más nemzeteknek. Ez mára már valóság, ezért fokozzuk terror-ellenes tevékenységünket.”
Bearden, a tábornok álláspontjának ismeretében a következőkre hívja fel a figyelmet: „Az Egyesült Államok Védelmi Minisztere e szavaival lényegében megerősítette az EM fegyverek létezését, azok képességét földrengések kiváltására, klíma- és időjárás-változások előidézésére, és vulkáni tevékenységek beindítására. Mindezekről az alkalmazási lehetőségekről már évtizedekkel ezelőtt is lehetett olvasni. A háromból kettőt Nyugat-Ausztráliában már számos alkalommal ki is próbáltak.”

Tesla ágyúkkal az időjárás ellen
Az időjárás-befolyásolás igen könnyű dolog: 1967-ben tesztelték az Egyesült Államok területe felett, ezzel egyben kezdetét vette Észak-Amerika felett egy hosszabb, folyamatos tevékenység. 1976. Július 4-én, a Függetlenség Napjának 200 éves évfordulójára a KGB is elküldte a maga kis „ajándékát”. Az alábbiakban beszámolunk a történetről, miként hajtották mindezt végre számos interferométerrel. Beardent idézzük ismét:
Először is, az interferométerek képesek létrehozni ’magas légnyomású területeket’ (lehűtvén a levegőt az ezáltal összehúzódik, és a talajszinten mért nyomása megnő, merthogy növekszik a sűrűsége) és ’alacsony légnyomású’ területeket (felmelegítvén a levegőt, az kiterjed, a talajszinten mért légnyomás lecsökken, merthogy a levegő sűrűsége is csökken). Ha valaki tetszése szerint létrehoz magas - és alacsony légnyomású területeket, majd ezeket óvatosan egy megfelelő pályán mozgatja, ezek a magas- és alacsony légnyomású területek megváltoztatják az uralkodó áramlatokat és teljesen ’összezavarják’ az időjárást.
Szóval, ha nagyon hideg levegőt akar valaki lezúdítani, akkor támadását Kanadában kell elkezdeni, az ott mindig megtalálható rendkívül hideg légtömegeket dél felé mozgatni. Mindeközben lehetséges más helyeken is magas- és alacsony légnyomású területeket létrehozni, így segítve, illetőleg blokkolva, a kívánt rendkívül hideg levegő útvonalát akadályozó esetleges egyéb, de már természetes légörvényeket. Így az igen hideg légtömegek mélyen benyomhatók az USA akár déli területei fölé is. Rendszeresen ezt csinálják. Ha jégvihart akar valaki, ad kis párás meleg levegőt a fő áramlathoz, a mesterségesen keltett magas- és alacsony nyomású területekkel szépen felkeveri az óceánok feletti párát, bejuttatja a célterületre és máris megvan az ’eredmény’. Ez a fajta támadás igen súlyos károkat tud kiváltani a célterületen.”
Radarernyőkön olykor hatalmas körkörös, illetve sugárirányú villanások láthatók, ezekről az Interneten százával találhatunk képeket.
1986. tavaszán szokatlanul felerősödött a szovjet időjárás-háborús tevékenység az USA területe fölött, drasztikus szárazságot okozva a délkeleti területeken. Végül ezt a támadást sikerült megtörni egy rendkívül erős skalár EM eszköz bevetésével, mely visszairányította normális pályájukra a felső légköri szeleket. E szokatlan alkalmazásnak köszönhetően rendkívüli időjárási jelenségnek lehettünk tanúi, két hatalmas ciklon formálódott a légkörben, rendkívül erős központokkal a középső és a keleti területek felett. A két rendszer egymásra hatásának következtében gigantikus függőleges ’y’ formálódott a felhőalakzatokból. Soha korábban nem figyeltek meg még hasonlót sem. A mintázat napokig megmaradt, ahogy a blokkolás is folyamatos volt.

Miként váltsunk ki földrengést?
Ismét Beardent idézzük: „Íme, miként robbantsunk ki hatalmas földrengést az ilyesféle fegyverekkel. Keressünk először is egy olyan zónát, ahol tektonikai töréslemezek találkoznak, s az egyikük a másik alá bukik. Kapcsoljuk a fegyvert ’széttartó’ módba és közvetítsünk skalár energiát a kőzetlemezbe mindkét oldalon. Lassan és fokozatosan növeljük a teljesítményt, így a piezoelektromos hatás nagyszerűen jelentkezik. Az elnyelt többlet-energia következtében a sziklák szilárdsági tulajdonságai megváltoznak, emiatt elcsúsznak egymáson.
Mindezt lassan kell tehát végrehajtani, így az energiaszint messze a fölé kerülhet, ami a kőzetlemezek egymáson való elcsúszásához szükséges. Egy bizonyos pontnál a kőzetlemezek megremegnek, egyik vagy mindkét oldalon megcsúsznak, mozgásuk meglehetősen gyors lehet, hatalmas földrengés okozva a környéken.
Mindezt megtehetjük nagyon mélyen is (emlékezzünk rá, a skalár EM hullámok könnyedén át tudnak hatolni a Föld bolygón és az óceánokon kívánság szerint, így az ’interferencia zónákon’ is, tehát lehet akár a Föld belsejébe célozni, de az óceánok alatti kőzetlemezekbe is.
Sőt, meg lehet próbálkozni olyan vulkánikus területekkel, mélyen a Föld felszíne alatt, ahol egy leendő vulkán forró foltja még éppen csak növekedésnek indult. A skalárhullámokat közvetlenül a magmakamrába lehet juttatni, növelve a nyomást a leendő vulkán belsejében, ki lehet provokálni akár egy hatalmas kitörést is. Minél lassabban növeljük az energiát, annál hatalmasabb vulkánkitörést kapunk.”
Érdekességként megjegyzendő, hogy az 1975. április 15-i Jugoszláv földrengést hatalmas hidegrobbanás követte, Az 1978. szeptemberi iráni földrengésnek különlegességét az adta, hogy nem mértek egyetlen komolyabb utórengést, ami súlyosabb földrengések esetén teljesen rendkívülinek számított. A 2005-ös karácsonyi földrengés az Indonéziai szigetvilágban a valaha mért legerősebb volt. Részletes vizsgálata meglehetősen ’szokatlan’, korábban sohasem tapasztalt jelenségekre is fényt derített.

Miként üssünk lyukat a légkörbe?
A longitudinális hullámokat alkalmazó interferométert gyenge hűtési üzemmódba állítva újféle ’radart” kaphatunk, mely lehetővé teszi használója számára, hogy ’átlásson’ a Földön és az óceánokon. A hűtési mód ugyanis energiát von el a nagy távolságban lévő célponttól, eközben a célterület letapogatható a visszatérő jelek segítségével.
Beardan magyarázata: „A vevő előállítja a nagy távolságban lévő célterületek energiamintázatát, azáltal, hogy tőlük hőt von el. a visszatérő jelek megfelelő képernyőn láthatóvá tehetők, arról leolvashatók a távoli cél energetikai viszonyai. Tulajdonképpen egyfajta ’mikrohullámú interferométerrel’ állunk szemben, és – a modern technika eszközeinek felhasználásával – a visszatérő jelekből előállított kép meglepően jó minőségű. További technikai fejlesztések után a képek felbontóképessége elérheti a horizont-radarok felbontóképességét is. Érdekességképpen, mivel a skalár EM sugarak könnyedén áthatolnak a Földön és az óceánokon, a berendezés használója benézhet vele a föld alá, vagy az óceán alá letapogató skalár interferométerrel.
Taktikai és stratégiai fontosságának értéke a felderítés szempontjából nyilvánvaló. Rejtő színek, elfedés és elhallgatás semmiféle hatással nincs e rendszerre. Könnyedén betekintést lehet nyerni épületek belsejébe, és föld alatti létesítményekbe. A készülék kisebb változatával az amerikai tengerészgyalogosoknak Khe Shanban semmi nehézséget nem okozott volna a Viet Kongok által folyamatosan ásott alagutakban a harcosok pontos helyének beazonosítása. A dzsungel kupolája alatt rejtőző ellenfél is közvetlen látható.”

Miként keltsünk napvihart?
A legsúlyosabb veszélyt a skalárfegyverek használata terén annak a kétségbeejtő lehetőségnek a bekövetkezte jelentené, ha valamilyen módon beleavatkoznának a Föld, a Nap, a Hold és az egész Naprendszer meglehetősen kényes egyensúlyi helyzetben lévő skalár EM sugárzási tevékenységébe. Skalár kapcsolat van a Föld és a Nap között, mindkét égitest hatalmas dipólus, energiát gyűjtenek az idő birodalmából. Jelentősebb skalár-változások a Földön megbolygathatják ezt az egyensúlyt igazi katasztrófát okozva.
Bearden kommentárja: „Valójában a Nap válaszként minderre az egész bioszféránkat elpusztítani képes katasztrofális kitörést produkálhat, nem is beszélve más, egyéb hatásokról.
 Nagyenergiájú skalár EM fegyverek használata kétélű fegyver. Kellő meggondolás nélküli alkalmazásuk súlyosan visszaüthet bevetőikre, ők is ugyanolyan áldozatokká válhatnak, mint a célba vettek, és egyúttal akár az egész Földet is elpusztíthatják. Nyilvánvaló, hogy tökéletesen megfelel a valóságnak Hruscsov 1960-ban tett kijelentése, ’miszerint oly mértékben hatékonyak, hogy akár a teljes életet képesek kipusztítani a Földről, ha korlátozás nélkül alkalmaznák őket.’
Ez a lehetséges ’visszaütés’ bizonnyal az, amire 1975-ben Brezsnyev utalt, hangsúlyozta, minden erőfeszítést meg kell tenni ezen új tömegpusztító fegyverek fejlesztésének betiltása érdekében, hiszen sokkal rémisztőbbek, mint amiről az ember csak álmodhat. Gromiko elő is terjesztett egy keretmegállapodás tervezetet az ENSZ felé. A keret-megállapodás tervezet első cikkelye kitér az ilyen fegyverekre vonatkozó tárgyalások megkezdésére. Mondván, az egész nyugati világ el sem tudja képzelni, az oroszok miről beszélnek.”

A Tesla kupola
A Tesla ágyúk használhatók majdnem áthatolhatatlan védekező módban is, ahol létrehoznak egy kupolát (Tesla Kupola) vagy egy gömböt (Tesla Gömb) rendkívül erős elektromágneses energiából, elég erős ahhoz, hogy lebénítsa, vagy megsemmisítse mindazokat a rakétákat, melyek megpróbálnak áthatolni rajta. Ismételten megjegyezzük, ez az energia nem a téren keresztül jut el a célterületre, hanem a helyi vákuumból csatolják ki. A helyi vákuumnak azon részéből, ahol a pajzs felállítását elhatározzák. A KGB számos kísérletet végzett ilyen kupolákkal, erről, mint szemtanú, számos utasszállító pilóta be is számolt. Ezek a gigantikus kupolák félezer kilométernél is nagyobbak lehetnek, energiasűrűségük pedig valóban áthatolhatatlanná teheti őket. A Tesla Kupola tökéletesen megvéd még a nukleáris támadások révén felszabadult gyilkos sugarakkal szemben is. Oltalmaz légitámadástól, ehhez elég a támadó repülőgépek vagy rakéták repülési útvonalába felállítani.
A Tesla kupola majdnem tökéletes védelmet ad

Miközben az Egyesült Államok rendületlenül erőlteti teljesen használhatatlan „rakétavédelmi rendszerének” megépítését, rakétákkal lövöldözve le rakétákat (olyan rakétákat, melyek már eleve mozgásképtelenné vannak téve), eközben az oroszoknál, a KGB kezében, működőképes, majdnem tökéletes rakétavédelmi rendszer van. Tesla Kupolákkal kivitelezve. És mi a helyzet a világ többi részével? Számos nemzet kísérletezik áthatolhatatlan pajzs felállításával.
Fontos megjegyezni, maga a harkályháló képes érzékelőként is működni, jelezvén, ha bárhol a világon felbocsátanak egy rakétát. A skalár ágyú szinte azonnal képes reagálni, megfelelő helyre energiarobbanást küldve a harkályháló energiavonalai mentén, azok mentán a vonalak mentén, melyek tulajdonképpen a rakétaindításról tájékoztattak. Természetesen ez a módszer messze jobb a „találj egy el pisztolygolyót egy pisztolygolyóval” rakétavédelmi megfontolásnál. Hozzátéve, hogy a támadó által kilőtt golyó ráadásul mindenféle irányváltoztatást is tehet. Ám egy valódi skalárháborúban a támadó félnek még a golyót sem lenne módja kilőni.

Illetéktelen kezek
Teljesen jogos a félelem attól, hogy a skalár elektromágneses technika titkai illetéktelen kezekbe kerülhetnek. Ezek az illetéktelen kezek természetesen jelenthetnek bizonyos árnyék-kormány köröket is. Ezek a titkos társaságok a fegyverek birtokában zsarolhatják a demokratikusan megválasztott kormányokat, a népképviseleti hatalom tehát egycsapásra megszűnhet. Erkölcstelen diktátorok vehetik át az irányítást a társadalmak felett. Bármit megtehetnek. Nem más ez, mint emberi vonás, a „domináns hím” szerepre való törekvés – bármi áron. Most kezdjük megérteni mindennek a jelentőségét…
Ezek a titkos csoportok a legkisebb gátlás nélkül hajthatnak végre bármilyen akciót, merthogy rendkívüli mértékben álcázzák magukat. A hatalomban mindig is előforduló korrupciós esetek melegágyai létrejöttüknek. Régi igazság: „Minél korruptabbak egy társadalom vezetői, annál gátlástalanabbakká és erkölcstelenebbekké válnak, hatalmuk fenntartásához pedig semmitől sem riadnak vissza. Ezek a csoportok semmiféle ellenőrzést nem hajlandók elviselni maguk felett, hiszen ez is hatalmukat gyengítené. Természetesen annak, hogy a helyzet idáig jutott, annak is megvannak a felelősei.” – Bearden.

4. A III. Világháború már elkezdődött
Mára lehetségessé vált, hogy bármelyik nemzet energia- és elektromos hálózatát egy másik nemzet teljesen tönkretegye és ezáltal a megtámadott fél gazdasági életét is, egyetlen puskalövés nélkül. Elektromosság nélkül a Wall Street nem tud működni. Elektromosság nélkül jó lesz, ha harcművészetek tanulásába kezdünk, mert semmiféle hagyományos fegyver többé nem lesz bevethető. Mostanra sok-sok új módszer született bármely nemzet térdre kényszerítésére.
Háborúban állunk, akár tetszik ez nekünk, akár nem. Pearl Harbor semmi sem volt ahhoz képest, ami ránk vár.”
Nem sok választás áll előttünk, a régi világunk könnyedén megtámadható és tönkretehető, ezáltal az USA teljes gazdasági élete is. Sokkal súlyosabb mértékben, mint az 1929-ben történt.” – Bearden.
Bearden éveken át riogatott a „skalár-rés” fogalmával az Egyesült Államokban, próbálván elérni katonai körökben is a KGB által jelentett állítólagos fenyegetés komolyan vételét, minek köszönhetően az USA is egy soha nem létezetett fegyverkezési verseny irányába lépett. Természetesen nem tudjuk biztosan, most sem, ki kezdte. Könnyű az oroszokra fogni, de nem szabad elfeledkezni arról a tényről, hogy Tesla kutatási anyagait éppenséggel az amerikai hadsereg „tüntette el”, nem más.
A III. Világháború már megkezdődött (vagy talán véget sem ért a második). Hiszen George Bush hadat üzent az egész világnak, totális háborút hirdetett minden „rejtőző” ellenféllel szemben, bárhol, bármely nemzet területén, és bárki legyen is az. Ez a fajta háború egészen más, mint amit az USA valaha is vívott a történelme során. És mire véget ér – ha egyáltalán – több amerikai fog elesni, mint a történelmük során vívott valamennyi háborúban együttvéve. Az amerikai média és az amerikai társadalom, nem is beszélve a vezetőkről, nem ismerte még fel ezt a lehetőséget. A legtöbbjük szeme előtt az lebeg, hogy győztek Granadában, Afganisztánban, és minden ilyen könnyű lesz. Tévednek. Eztán jön a neheze. Érdemes lenne elgondolkodni a béke lehetőségén, még mielőtt őrült cowboyok skalárpusztulásba döntik az egész Naprendszert.
Legalább tíz nemzet rendelkezik skalár EM fegyverekkel, kb. öt már képes Tesla kupolát is felállítani. Nem tudhatjuk, hány nemzet birtokol negatív skalár EM fegyvereket, talán öt vagy hat, ezek a fejlesztés különböző állapotában járhatnak. A Jakuzának is talán 3-5 évre van szüksége ahhoz, hogy önmaga kifejlessze, még kevesebb, ha megvásárolja az oroszoktól, Kínától, vagy ???” -  Bearden.

5. Az oroszok készítik az UFO-kat?
A skalár EM mérnöki technika lehetővé teszi az antigravitációs hajtómű megépítését és a „hipertéri” utazást. Más szavakkal, képesek vagyunk előállítani a magunk UFO-it. Ezek az UFO-k egészen elképesztő repülési manőverekre képesek a légkörben. Igazából nem „áthaladnak” a légkörön, sokkal inkább egyfajta magasabb dimenziójú térben, mivel a légkör egyetlen részecskéjével sem kerülnek kölcsönhatásba.
Úgy tűnik képesek megjelenni és eltűnni.
Képesek berepülni a tengerek vízvelszíne alá, és onnan kiemelkedni.
Továbbá, nemcsak a tengerek vizébe képesek lemerülni, de a szárazföldek szilárd talajába is.
Ezeket a meglehetősen szokatlan repülési jelenségeiket a világ valamennyi részén megfigyelték, már a II. Világháború ideje óta.
Norvégiában, a Hessdalen völgyben megfigyelt fényjelenségek

Minden jel arra val, a Föld több országa is rendelkezik ilyen járművekkel, természetesen a legnagyobb titoktartás közepette. Nyilván, az USA kormánya is. Ebben az esetben természetesen nem igaz, hogy a kormány kormányoz. Sokkal inkább igaz az, hogy egy titkos csoport  kormányoz. A titkos csoport kormányoz a megfelelő működési szinten, azonban sokkal magasabb szinten is. a megválasztott kormány tagjait megfelelően irányítva lehetetlenné teszi számukra a titkos kormányzás által futtatott rejtett programokba való legkisebb rálátást is.” – Bearden.
Linda Moulton érdekes cikkben számol be saját honlapján a norvégiai tudósok zavarodottságáról, a Hessdalen környékén megfigyelt rejtélyes fényjelenségek kapcsán. Saját kutatása szerint: a fényjelenségek a beazonosításuk után két csoportra oszthatók. 95%-át teszik ki a forró plazma által keltett jelenségek, míg 5% a valóban azonosítatlan objektum. A plazmajelenségek hosszú hullámú rádiótartományban sugároznak, hőmérsékletük nem különösebben váltakozik a méretük és fényességük függvényében. A tapasztalatait a következőképpen összegzi:
  • A fényjelenségek nagy része sugárzó plazma.
  • A fénygömbök nem homogén képződmények, ellenkezőleg, több részből állnak, melyek egy közös középpont körül rezegnek.
  • A fénygömbök képesek kisebb fénygömbök kibocsátására.
  • A fénygömbök folyamatosan változtatják alakjukat.
  • A fénygömbök annál erősebben fénylenek, minél erősebb a terület sugárzása, ahol megjelennek.
  • Az ok, és a sugárzásuk fizikai mechanizmusa tökéletesen ismeretlen.”
Pontosan ugyanezzel a hatással találkozhatunk a skalár ágyúk működésének leírása kapcsán. Beardent idézve: „A nyugati tudósoknak meglehetősen korlátozott ismereteik vannak a skalár ágyúk működtetését lehetővé tevő skalár EM hullámok alapvető tulajdonságairól.” A Hessdalenben történt események kutatói ugyancsak meglehetősen szorult helyzetben vannak, ha arra a kérdésre kellene válaszolniuk, honnan származik a plazmagömbök energiája.
Interjú készült később Dr. Massimo Teodoranival, aki nyilvánosságra hozta a 2001-es Hessdaleni jelenségekről szóló beszámolót. A tudósok zavarba ejtő jelenségekről tesznek említést.
El sem tudom képzelni, hogy a természet önmagától miként képes ilyen dolgokat létrehozni. Akárhogy is, kikövetkeztettük, hogy a plazmát valamiféle mágneses csapda zárta önmagába és a mágneses csapda valamiképpen bezáródott a plazma körül, stabilan tartva annak állapotát, meggátolva kiterjedését. Ám honnan ered mindez? Nem tudjuk.”
A "Cambridge-i Angyal". vajon orosz skalár plazmagömbök hozták létre?

Amiben biztosak lehetünk az nem más, mint hogy felismerhetjük a skalár EM hullámokkal való manipuláció jeleit. Ha Tesla ágyúval állunk szemben, akkor a plazmagömbök energiája a vákuumból származik, pontosan arról a helyről, ahol a plazmagömbök megjelentek, skalár interferométerek alkalmazásával kiváltották a harkály hálózat energia-kicsatolását.
Ezek a plazmagömbök egyben visszajelzésként is szolgálhatnak a skalár ágyúk pontos célzási képességének beállításához. A plazmagömbök megjelenési körülményeire vonatkozó adatokat vissza lehet táplálni a számítógépekbe, ami a célzás finomhangolásának elengedhetetlen feltétele. A célpont így akár nagyon kicsi is lehet, vagy éppenséggel kiterjedt.
Az Interneten számos film megtalálható a Hessdaleni eseményekről. Ha végignézzük ezeket, egészen pontos képet kaphatunk a Tesla ágyú célzó-berendezésének működéséről. Vajon hány jelenleg is kivizsgálás alatt álló UFO-jelenség sorolható ebbe a kategóriába? Hány szemtanú figyelhetett meg Tesla ágyú kísérletet?
Tényként szögezhetjük le, megszámlálhatatlanul sok rendellenes jelenséggel találkozhattak szemtanúk az elmúlt évtizedekben, ezek között - ki tudja milyen arányban – részesültek az orosz és más nemzetek skalár fegyverekkel végzett kísérletei. Úgy tűnik, van bizonyos összefüggés a világszerte megfigyelt gabonakörök bizonyos típusai, ezek rendkívül precíz matematikai felkészültségről tanúskodó grafikus mintázatok, számítógépekkel segített programok és molekuláris szintű változások formájában mutatkoznak meg. Egyesek szerint ezek a formák longitudinális hullámok behatásai nyomán keletkeztek. Plazmagömbök képesek ilyen alakzatokat létrehozni? „Itt jártunk” jeleket közvetítenének számunkra?
A longitudinális hullámok gyógyító ereje
Gyógyítás longitudinális hullámok segítségével, a sejtek tevékenységének időbeni visszafordítása, egyfajta sejtszintű időgép megalkotása. Bearden erről is beszámol, megadván egy alap elképzelést az elektromos hálózat gyógyító jellegű sugarak folyamatos szórását lehetővé tévő technikai megoldására. Azonban ezen a módon betegségek elektronikus mintázata is kisugározható. Nem más ez, mint a skalár bioháború.
Bármiféle betegség, legyen az fizikai vagy mentális, gyorsan meggyógyítható, rendkívül egyszerűen és gyorsan. Lehetővé válik, hogy megfordítsuk az öregedést és visszafiatalítsuk az embereket. Lehetségessé válik újranöveszteni a végtagokat, kiegyenesíteni a meggörbült csontokat, és célirányosan eltávolítani a mentális betegségek kiváltó okait is. Az élettartam megdöbbentő mértékben hosszabbá tehető, mindenféle ’öregkori’ probléma jelentkezése nélkül. Az aids, a rák, a fehérvérűség és a genetikai problémák tökéletesen legyőzhetővé válnak. Az igazi ’arany kor’ ígérete itt áll az emberiség előtt. Valamennyi ember számára” – Bearden.
 
Prioré és Patruizel professzor a hatalmas, közel két emelet magasságú plazmacső előterében

A vákuum longitudinális hullámai gyógyító erejének felfedezése Antoine Priore nevéhez köthető, aki hatalmas, plazmával megtöltött üvegcsövet használt kísérleteihez, ily módon állított elő longitudinális skalár hullámokat. Nem értette miként működik, mint ahogy azt sem, hogyan mulasztja el a rákos daganatot beteg állatokból.
A Prioré kutatócsoport sikerrel kezelt végzetes daganatokat, trypanosomiát, és más  súlyos betegségeket kísérleti állatokon Franciaországban az 1960-as és 1970-es években, szigorú tudományos erőírások betartása közepette, neves tudósok folyamatos felügyelete alatt. A Prioré tervezetet a francia kormány pénzelte, sok-sok millió dollárnak megfelelő összeggel.
Prioré gépe igazolta az elképzelés közel 100%-os hatékonyságát, a legkülönfélébb súlyos betegségek kezelése terén, ráadásul ezek az eredmények már az 1960-as évek elején megszülettek.
Bearden határozottan állítja, a longitudinális EM hullámok rendelkezhetnek gyógyító hatással, mivel mindig – az általa adott szakkifejezéssel – „fázis-egyesített párokban” terjednek, a pár egyik tagja pedig időben visszafordított (tükrözött). Mindez felkínálja a lehetőségét e hullámok felhasználásához, a sejtek felé időtükrözött jelek küldését, így azok visszaállítását az eredeti, egészséges állapotukba. A skalárhullámok alkalmazása rákos daganatokkal szemben nem azt jelenti, hogy elpusztítjuk a kóros sejteket, hanem azt, hogy időtükrözött hullámok daganatos területbe juttatása révén visszaállítjuk az azt alkotó kóros sejtek eredeti állapotát. Már-már csodaszerűen hangzik, de működik.
Az idő birodalmában létező longitudinális hullámok gyógyító erejével szembesülni egészen döbbenetes dolog. Időbe telik, míg valaki pontosan felfogja és megérti, miről van szó, végiggondolni azt, hogy mennyien szenvednek rákban és más rendkívül súlyos betegségekben, miközben itt van a megoldás, a kezelési eljárás a skalár elektromágneses hullámok formájában, mindezzel a tudományos körök teljes mélységben tisztában vannak, és mégis, visszatartják saját társadalmaiktól a gyógyulás és egészséges élet lehetőségét is, immár évtizedek óta. Hogy ez milyen fokú becstelenség, arra szavakat sem lehettalálni.
Antoine Priore nem értette tehát pontosan miként működik berendezése. Semmi ismeretlen nem rendelkezett a longitudinális skalárhullámokról és az idő birodalmáról. Bearden szolgál magyarázattal, a közel két emelet magas készülők működési elvérül:
A gyógyhatás teljesen lenyűgöző. Azáltal, hogy a károsodott sejteket visszaállítjuk korábbi állapotukba tulajdonképpen fizikai mechanizmust alkalmazunk az irányított sejt-visszanövekedésre – biológiai értelemben. Az orvosok időtükrözéses eljárások alkalmazásával a károsodott vagy idős sejteket képesek lesznek visszaállítani egy korábbi egészséges stádiumba, beleértve valamennyi sejtszintű működést.
Úgy gondoljuk, ez a mechanizmus magyarázza az elektromágneses hullámok e döbbenetes alkalmazásának lehetőségét, melyet egy rendkívüli képességű francia kutatócsoport ismert fel és alkalmazott az 1960-as és 1970-es években, élén a feltalálóval, Antoine Prioré-val. Az eddig említett betegségeken kívül sikerrel orvosolta kísérleti állatokon a kiválasztási betegségeket, az immunrendszeri gyengeségeket, drámai javulásokat kieszközölve.
Feltételezhető, hogy az  élő szervezet öngyógyító mechanizmusa mögött régóta sejtett működésre bukkantunk. Röviden, a test sejt-felügyelő rendszere, sejtfejlődés-visszafordító gyenge időtükrözött jeleket bocsát ki a sérült sejtekbe és a megtámadott területre. A sejtregenerációs rendszer a szervezetben szerte előforduló károsodott sejteket gyógyítja, az immunrendszer igazából nem tesz semmit, még saját sérült sejtjei kijavítására is képtelen.
Első alkalommal érkeztünk el annak a lehetőségnek a kapujába, hogy az orvostudomány valóban a gyógyítás tudománya legyen, sokkal inkább, mint a beavatkozásé. A korlátlan gyógyítás tudományává válhat, hiszen nem lesz többé kór, vagy bármiféle fertőzés, mely képes lenne ellenállni az időtükrözött eljárásoknak.”
Prioré készüléke működés közben. - A szervezet által kibocsátott, időtükrözött EM hullámok visszasugárzása.

Bearden amellett, hogy kiterjesztette Prioré munkásságát és pótolta a tudományterület korábban hiányzó ismereteit, megtervezett egy javított készüléket, ahol immár elhagyható a Prioré által alkalmazott két emelet magas berendezés, ehelyett a testet körbefogó antennát alkalmaz. Egyben részletes magyarázatot is ad a készülék pontos működésére az Explore 1995-ös, novemberi számában.
Sőt, Bearden az USA kormányzata elé terjesztett egy hordozható készülékre vonatkozó elképzelést is, egyfajta „gyógyító skalár takaróról”, ahol különböző, skalár antennaként működő  kábelek hálózták volna be a takarót, egyaránt képesek skalár EM jelek kusugárzására és vételére. Mindösszesen kétpercnyi kezelés elegendő lenne a szervezetet a kezelést megelőző egészséges állapotba juttatni. Így több ezer ember kezelését lehetne igen gyorsan megoldani egy esetleges tömegek ellen irányuló biofegyver támadás esetén.
Javaslatot terjesztettünk az USA kormányzata elé a készülék használhatóságáról sűrűn lakott területek ellen bevetett biofegyverek, mint például az antrax esetén, a tömegkatasztrófa megelőzésére, hordozható készülékek alkalmazásával, egészen egyszerű ’ellenhatás-kialakítás’ és sejtfejlődés-visszafordító technikák felhasználásával. Ezek a hordozható készülékek gyorsan és olcsón kifejleszthetők, és képesek a kormányzati létesítményeket működtetők számára jelentős védelmet nyújtani.
Hordozható készülékek tömegével lehet ellátni a százak és ezrek biztonsága felett őrködő szervezeteket, így a rendőrséget és a Nemzeti Gárdát, kórházakat, sürgősségi ellátókat, mentősöket, stb.” – Bearden.
Hordozható, Prioré-típusú gyógykezelő berendezés

A gyógyító skalár takaró tökéletesen elfér egy átlagos bőröndben, három fő alkotó-eleme van, a longitudinális hullám-generátor, egy laptop számítógép és az antenna-takaró. A találmány Bearden zsenialitását bizonyítja, ám süket kormányzati fülekre talált. „Sajnos, mindeddig a Védelmi Minisztérium még csak fel sem fogta, mi a fenéről beszélünk!”
Minden erőnkkel azon voltunk hogy felhívjuk a figyelmet a nemzet szempontjából rendkívüli fontossággal bíró, a lehető legsürgősebben kifejlesztendő hordozható, számítógép-vezérelt, a Prioré által lerakott alapokon és bizonyított hatékonysággal működő, gyógykezelő-berendezés megépítésére és alkalmazására, mint a gyógyító technika széleskörű, messze legolcsóbb és leggyorsabb felhasznlására.
A gyors technikai fejlesztés lehetővé tenné a készülék bőrönd-méretű változatának elkészítését, a páciens kezelésének egy percen belül való elkezdését, a szimptómák és a betegségek még kialakulásuk előtt történő megfékezését, aztán az eredeti, egészséges állapot visszaállítását. Három, ’kevesebb, mint egyperces’ kezelés elég lenne hetente a komplett kúrához. További előnyként jelentkezne az idősebb betegek korosodásának megfordulása, ehhez, mint bonuszhoz juthatnának hozzá, továbbá, sérült és beteg sejtjeik időtükrözött kezelést kapva visszanyerhetnék eredeti állapotukat.
Az 1998-ban a Védelmi Minisztérium számára benyújtott terv még különleges módon alkalmazott, ám hagyományos EM hullámokra vonatkozott, e hullámok megfelelő alkalmazásával magát a szervezetet kényszerítették volna megfelelő idő-polarizált EM hullámok keltésére és eljuttatására minden egyes sejtbe – ideértve a sejtmag örökletes állományát is.

Az erő sötét oldala – miként állítsunk elő és sugározzunk betegségeket?
A skalár hullámok által, longitudinális hullámok felhasználásával kisugárzott mintázatok révén indukált betegségekről a francia Kervran és az orosz Kaznacsejev munkássága révén tudhatunk meg többet, akik igazolták, bármiféle betegség átvihető elektromágneses úton.
Mindez a következőképpen működik. Kaznacsejev (és mások) kísérletei bizonyították, hogy bármiféle sejtszintű rendellenesség vagy kór átvihető további sejtekre, nagy távolságra is, elektromágneses (habár szokatlan természetű) hullámok segítségével. Az USA moszkvai nagykövetségének évtizedeken át tartó besugárzása egyfajta ilyen stimulációs kísérlet volt, az amerikai rendszerek provokálására, hogy megbizonyosodjanak róla, milyen mértékű ismeretekkel rendelkezik a másik fél (ha egyáltalán) ilyen fegyverekkel kapcsolatban. Ez a sugárzás tehető felelőssé a követségi alkalmazottak megbetegedéséért, egészségi állapotuk leromlásáért, és három amerikai nagykövet haláláért is.” – Bearden.
A Kaznacsejev nevével fémjelzett kísérletek nagyon is valósak; 15.000 vagy még több próbát hajtottak végre különböző katonai kutatóintézetekben, Szibériában. Mint ahogy sok más, az oroszokat foglalkoztató jelentős kutatási terület esetében is, az amerikai kutatók továbbra is a normál EM hullámokkal kísérleteztek, melyek nem azonosak a Kaznacsejev-féle tesztekben alkalmazottakkal, és nem voltak képesek semmiféle kóros mintázatot átvinni egyik sejtkultúrából a másikra szigorúan ellenőrzött laboratóriumi körülmények között.”
Bearden magyarázattal szolgál arra vonatkozóan is, miként működnek a kvantum-állapot fegyverek, hogyan használhatók betegségek kiváltására nagy létszámú lakosság esetén, nagy távolságból bevetve, vagy miként gyengíthető le az immunrendszere a népességnek olyannyira, hogy már egy egészen enyhe hagyományos biológiai támadással szemben se legyen képes védekezni. Virtuális betegségmintázatok „kisugárzásával” a lakosságra, annak immunrendszere olymértékben leterhelhető, hogy az „árnyékban” jelenlevő, egyébként teljesen veszélytelen kórokozókkal szemben sem lesz képes többé védekezni.
Röviden: változtasd meg a szervezet belső hullámszerkezetét, és hozz létre egy görbületet a téridőben, a szándéknak megfelelően, beleértve akár különböző betegségek mintázatát is, azután a vákuumtechnikák alkalmazásával gyakorolj hatást ezek által magára a szervezetre, ha úgy tetszik, sugározd számára az antrax-fertőzés tüneteit (vagy bármi másét, igény szerint). A szervezet háttérbe szorított sugárzási mintázata és felismerő rendszere nem képes felismerni, hogy csupán virtuális valóságról van szó, a sejtek elkezdenek a beléjük sugárzott kóros minta alapján leépülni…
Ha mindez kellő energiával történik, a sugárzott kórmintázat képes egyben blokkolni a szervezet saját immunrendszerét is, az pedig így teljesen kiszolgáltatottá válik a környezetönkben mindenhol jelenlévő, de normál esetben teljesen ártalmatlan vírusoknak és baktériumoknak, melyek gyors fertőzést váltanak ki. A szervezet nem képes megkülönböztetni a valós mintázatokat a mesterségesen keltettektől, ezért teljes egészében ki van szolgáltatva az efféle támadásoknak.
Az olvasók többsége talán emlékezhet a pár évvel ezelőtt történtekre, az úgynevezett „húsevő baktériumok” felbukkanására. Úgy tűnik, teljességgel véletlenszerűen jelent meg és hasonlóan véletlenszerű módon bukkant fel a legkülönbözőbb helyeken, teljesen ismeretlen okokból. Bearden biztos benne, egyfajta kísérletet láthattunk, méghozzá a kvantum-állapot fegyverek bevetését, ezek képességei pedig még a Tesla ágyúkét is meghaladják.
A Kaznacsejev nevéhez fűződő betegség-indukció az újfajta elektrodinamikai megoldás révén a téridő-görbület keltésének másfajta, nem EM jelekre, hanem kvantum-állapotokra épített biológiai fegyverek generációját jelenti, nagy távolságból történő, kiterjedt területekre vonatkozó - akár egész országokra is – a lakosság egész részét érinthető betegségek keltésére. Ez a bizonyos kvantum-állapot alapú betegségkeltő fegyver – képes tehát egy adott ország valamennyi lakosát támadni – számos alkalommal került kipróbálásra az Egyesült Államokban, ám csak igen kis intenzitással, olyan szinten, hogy a sugárzott betegség tünetei se jelentkezzenek, de az immunrendszer már reagáljon rájuk, e kísérleteknek rendkívül könnyen felismerhető jelei vannak.
A betegséget csak olyan szinten sugározták tehát (virtuális szinten), hogy az még éppen ne érje el a felismerhetőség határát. A betegségek esetén is ugyanakkor érvényesül a harang-görbe, ami azt jelenti, hogy néhány esetben mégis áttörte a kór súlyossága a felismerhetőségi határt. Ennek köszönhetően, a betegség megjelenése teljes mértékben véletlenszerűnek tűnt, így senkinek a világon eszébe sem jutott statisztikai összefüggéseket, vagy úgynevezett „fertőzési vektort” keresni.”
Röviden fogalmazva, semmiféle olyan tulajdonságot nem mutatott, amit egy normál fertőző betegségtől elvárnánk, ehelyett egy tökéletesen véletlenszerű esethalmazzal volt dolgunk. Számos további betegséget teszteltek hasonló módon az Egyesült Államok lakosságán, hajszálpontosan ugyanilyen megfigyelt jellemzőkkel.”
Valószínűleg a biológiai fegyver következő használata során a himlőt alkalmazzák, mint tudjuk, az oroszok teljesen új ágát tenyésztették ki e vírusfajnak, kifejezetten biológiai fegyver céljából, a gond pedig az, hogy a korábbi vakcinák teljesen tehetetlenek vele szemben. „
Az áldozatok rendkívül magas száma, az immunrendszeri károsodással együtt, teljes mértékben hidegen hagyja az orosz stratégákat. Minden bizonnyal a himlő már ott is van az Egyesült Államokban, hivatásos terroristák kezében. Természetesen az oroszok és a KGB állítása szerint semmiféle ilyesmivel nem rendelkeznek, semmi közük az egészhez!  A KGB azonban mindezt már meglehetősen régen és zökkenőmentesen elrendezte, vagy legalábbis segédkezett hozzá. A tömegpusztító fegyver birtoklásának e lehetősége jövedelmező és olcsón kivitelezhető, így ők sohasem fogják megtenni azt a luxust, hogy kihagyják a lehetőséget.” - Bearden.
Bearden meggyőződése, hogy az úgynevezett „öbölháborús szindróma” lényegében, a megtámadott területeken betegségek okozása céljából bevetett skalárfegyverek alkalmazásának következménye, miként erre egy 1997-es interjúban rámutat:
Az „öbölháborús szindrómát” mesterségesen váltották ki… mesterségesen váltották ki a helyszínen harcoló csapatok.. Mindaz, amit látunk, ’járulékos tényezőnek’ számít, erről beszél mindenki. Vannak azonban mélyebb jelek is, ha valaki nagyon alaposan belemerül a témába észreveheti, miként jött létre ez az egész és magára a tényre is: szándékosan okozták. Tulajdonképpen egy kísérlet volt. Egy egészen különleges fegyverrel végzett kísérlet. Akárhogy is, ez a fegyver arra való, hogy betegségeket okozzunk.”
Egy adott ország teljes népességének megtámadására is alkalmas harkály-hálózat mellett, kitűnően felhasználható megtámadott nemzet saját elektromos rendszere, ugyanis mint „csatorna”, felhasználható a különböző betegségminták „szétsugárzására” mindazok esetében, akik a rendszer közelében tartózkodnak. A saját lakásunk elektromos rendszere is szolgálhat antennaként, sugározhatja e kórok mintázatát, legyöngítve a lakásban élők immunrendszerét.
A sors különös fintora az, hogy pontosan ugyanazt az elektromos rendszert használhatják fel akár a teljes népesség különböző betegségek általi „kisugárzott” megtámadására, mely elektromos rendszer alkalmas lenne a lakosság teljes mértékű egészségessé tételére, megfiatalítására, az időtükrözött „idős-kori-elgyengülés” ellen védő téridő-vákuum energiák sugárzása révén. Elképzelésünk sincs arról, hogy milyen mértékben lehetne kitolni az emberi élettartamot, ha mindenki számára lehetővé tennénk ezt az új technológiát. Az emberek akár 200 évig, vagy annál sokkal tovább is élhetnének, teljesen humánus életkörülmények között, fiatalon, egészségben, dolgosan. Ezzel szemben, valakiknek az agya inkább a romboláson dolgozik, és minden elkövetnek – egyelőre szerencsére csak gondolatban – miként lehet teljes nemzeteket el- és kipusztítani.
Új Világrend?
Szép, Új Világ?...

5. Pszichoenergetika
Tudati elragadás, indukált hipnotikus transz, tudatkontroll, gondolatok és érzelmek kisugárzása, hangyatársadalom, nevelés EM [ŁW] hullámok tudatba töltése segítségével, „érzelmek” forradalma a spiritualitás terén, „megvilágosító gépezet”? Skalár egyházak?
A pszichoenergetika egyszerűen a skalár interferométereket használja a tömegbefolyásolásra és az emberi lélek formálására. Az eddigiekben felsoroltakhoz képest nyilvánvalóan ez a leggonoszabb és legrémísztőbb felhasználási területe a longitudinális hullámoknak.
A tudat alapjában elektromágneses természetű, és része az idő birodalmának. Háromdimenziós térben igazából nem is vizsgálható. Nincs a világon semmiféle pont, amelyre rámutathatna bárki is, hogy kérem, ez a tudat. Miként Borden mondja: „A tudat idő-szerű”.
A Longitudinális skalár EM hullámok szintén az idő birodalmának részei. Habár előfordulhatnak bizonyos átfedések az összekeveredő mintázataiban (oszcillációk az időben) a longitudinális hullámoknak, miközben egy gondolat vagy egy érzés megszületik egy adott illetőben, aki éppen az interferencia-zónában tartózkodik (ahol kereszteződnek a hullámok).
Az illető mindebből természetesen semmit sem vesz észre, úgy tapasztalja, a gondolat, vagy elképzelés a sajátja. A Longitudinális elektromágneses hullám által szállított mintázat hordozhat félelmet, vagy attól való rettegést, hogy az illetőt hirtelen elsodorja valami, akár teljesen váratlanul is. De előzmények nélkül megnövelheti valaki hazaszeretetét is. Tartalmazhatnak ezek a hullámok konkrét szavakat és frázisokat, melyekről mindenki úgy gondolhatja, a saját fejében születtek meg. Lehet szenvedély vagy gyűlölet, harag vagy erőszak. Másrészről lehet folyamatos tanulási igény vagy higgadtság. Ez az eljövendő Szép új világ pszichoenergetikája és az eljövendő tudatháború.
A skalár pszichoenergetika még a legprimitívebb formájában is egyszerűen módon képes valamennyi tudatot a kívánt területre irányítani, mély hipnotikus transzállapot előidézésével. Ebben az állapotban az emberek extrém módon szugerálhatók, és mindent elhisznek, amit csak mondanak nekik, és bármilyen parancsnak engedelmeskednek. Beszéljünk most arról, miként lehet legyőzni az amerikaiak szívét és tudatát!
Tom Bearden felhívja a figyelmet Paul Revere szavaira, aki hősiesen szállította a fontos figyelmeztetéseket az új nemzet megszületésére vonatkozóan. Az ismert frázis szavai most különleges, stratégiai szempontokból is fontos értelmet nyernek, és átalakulnak egyfajta alig hihető jelentésváltozattá: „Az egyik a föld által, a másik a tudat által”.
Valójában a tudatháború egyik stratégiája egész egyszerűen az ellenséges nemzet vezetőinek tudatbefolyásolása lehet. A célba vetgt vezető nem lenne tisztában azzal, hogy valami rendellenes történik, habár hirtelen elkezdene jelentős változásokat megtapasztalni saját politikájában.
Lehetséges lenne, hogy a „vezetőink” fejében máris megfogalmazódtak olyan gondolatok, melyek nem a sajátjaik? Ami a legrémísztőbb, ebben most már soha többé nem lehetünk teljes mértékben biztosak. A skalár elektromagnetika és a pszichoenergetika mostanra már az emberi humanitást a tudományos-fantasztikus regények által felépített világokba és azokon túlra száműzte, s teljességgel háttérbe szorított mindent, amit ezzel a fogalommal kapcsolatban őriztünk.
Az oroszok az 1990-es években eljutottak arra a pontra, amikor már képesek voltak átvenni egy személy tudatának irányítását módosított longitudinális EM hullámokkal, beleértve időpolarizált EM hullámok alkalmazását is. Mindezt specialistából álló csoport munkájának köszönhették. A becslések szerint 25-30 transzmitter alkalmaztak, egy transzmitter és egy csoport kontrollált egy-egy személyt” – Bearden
Egyik beszámolójában Bearden illusztrálja, miként hatna egy esetleges skalárháborúban a pszichoenergetikai támadás az ellenfél skalár-berendezéseinek üzemeltetőire, akiket hipnotikus transzba ejtenének a támadás révén és lekapcsoltatnák velük összes rendszerüket.
Végül, a pszichoenergetikai hadviselés elérheti az ember legbensőbb valóját is, emberi azonosságtudatát. Ha a saját gondolataim nem lennének a továbbiakban „sajátjaim”, akkor igazából ki lennék én? A legbelsőbb személyiségem, az „énem” elragadható valamiféle aljas pszichoenergetikai célból? A „titkos kormányzat” képes közvetlenül diktálni az emberek fejébe mit gondoljanak, hogyan érezzék magukat? Hogy mit gondoljanak saját magukról? Vagy arról, mit kellene tenniók?

Miként lehet Longitudinális EM hullámokkal befolyásolni a tudatot?
A skalár pszichoenergetika fizikáját Bearden alezredes fejtette ki, szerinte sokkal rejtélyesebb dologról van szó, mint egyszerű energiakicsatolásról a vákuumból. Mindezt nagyon nehéz megérteni, de igyekszünk a kérdést megvizsgálni. Minden alkalommal egy lépéssel közelebb kerülhetünk a megértéshez, amint egy-egy elnevezés a helyére kerül. A dolog matematikája azonban az emberek túlnyomó többségének felfogóképességén messze fölötte áll.
Az egyik lapban megjelent cikke az alábbi címen szerepel: „A Tudatellenőrzés és az EM hullámok polarizációs átkeresztezése”. A dolog annyira komoly, hogy Bearden megejt egy határozott figyelmeztetést az ismeretek helytelen használatára vonatkozóan. A pszichoenergetikai fegyverek lelkileg nyomorékká vagy fizikailag halottá tehetik az embereket

Vigyázat!
(részlet A Tudatellenőrzés ls az EM hullámok polarizációs átkeresztezése cimű írásból)
Jelen írás olyan kísérleti kutatási technikákról számol be, melyek káros, illetőleg halálos következményekkel járhatnak még magasan képzett szakemberek kezében is, abban az esetben is, ha magasan kvalifikált kísérleti szakemberek szigorúan óvott laboratóriumi keretei között hajtják is végre azokat. Jelen írás célja hogy éppen a megfelelően képzett és adott jogokkal felruházott, ellenőrzött laboratóriumi körülmények között dolgozó tudósokat figyelmeztesse. Nem ajánljuk és egyben meg sem tudjuk bocsátani ezen eljárások használatát, a helyzet ugyanaz mintha engedély nélküli gyógyszerekkel kísérleteznének. Sem a kísérlet kitalálója, sem a végrehajtója nem tehető felelőssé semmiféle, ezen kísérleti eljárások és technikák alkalmazásából fakadó balesetért. Bármely kutató, aki alkalmazza ezeket az eljárásokat és technikákat a saját felelősségére cselekszik, és egyedül felel a kivitelezés biztonságáért, minőségéért, és a kivitelezés törvényességéért és eredményeiért. Nem javasoljuk, de nem is tudjuk megbocsátani, az embereken végrehajtott, törvénytelen kísérleteket. Mindez bűntett, jogsértés, az alkotmányos jogokba és a Föderációs törvényekbe ütköző tett, egyaránt törvénytelen és erkölcstelen.” – Bearden.
Miután a szigorú figyelmeztetés megjelent, kommentárok is követték, az amatőrök számára is kellően felcsigázóak.
Teljes figyelmünket szentelve a fentebb leírt gondolatoknak, szükséges nagy vonalakban áttekinteni a tudati működés  elektromagnetikus megnyilvánulásait, a test és a tudat viszonyát, és azon tulajdonságát, miszerint a 3-dimenziós fizikai tér EM energiája változásokat indukál az agyban és az idegrendszerben, valamint minden egyes sejtbe eljut, a tudat idő-szerű koherens működésének következtében. Ha az időpolarizált elektrodinamika használatát és hatásait a tudatra irányítjuk, akkor a test-tudat működésben hurkokat hozhatunk létre. Az átkeresztezési mechanizmusok a különböző EM hullámok polaritásában átalakíthatják az „egyik a másikban” állapotot” – Bearden.
Meghagyom mindezt a technikai bűvészek számára, hogy megpróbálják megérteni a működés mechanizmusát, s aztán majd megadták a tudományos nyelvezet felhasználásával megfogalmazott megoldást. Azonban vannak finom falatok a laikusok számára is. A következőkben a nyugati tudósok nehézségeit idézzük fel melyekkel az emberi tudat „anyagtalan” (longitudinális hullámok) természetű összetevőjének fogalmával megértése során ütköznek
Ironikus módon, a nyugati tudósok legtöbbje materialista és a tudatra, úgy tekint, mint valamiféle misztikus nem-tudományos megközelítésre. Hajlamosak a tudati működések és funkciók olyan megközelítésére mintha egész egyszerűen ’hús számítógépek” működését látnánk működni és ennek feladatait, vagy, legjobb esetben, nagyon gyenge transzverzális EM hullámok tevékenységét és munkálkodását az agyban és az idegrendszerben. Ez a szigorú önkorlátozás abból fakad, hogy a szervezetben, mindent egybevéve, csak gyenge transzverzális (TW) EM hullámok jelenléte és tevékenysége mutatható ki - kapcsolódva a biológiai működéshez és az agytevékenységhez. Egész egyszerűen nem tudjuk, miként vizsgáljuk a tudati működést közvetlenül. Semmiféle tudatműködés-mérést nem tudunk végrehajtani, nincs olyan eszköz a birtokukban, melyek révén megérthetnénk. Mindezek figyelembevételével már érthető, a nyugati tudósok vajon miért csak a tudat-anyag kapcsolat mikéntjét képesek megérteni.
Manapság a tudósaink nem mérik a longitudinális-polarizált EM hullámok működését és tevékenységét a szervezetben és akörül, a maga természetes mivoltában. Mindössze néhányukban tudatosul csak, hogy ilyen LW [longitudinális hullámok] örvényei léteznek a testben és mindenhol a természetben – általában.” – Bearden
A nyugati tudósok az agyműködés vizsgálatára kizárólag transzverzális hullámokat használnak, nem pedig a vákuum longitudinális hullámait. Ha csak transzverzális hullámokat használunk a cél kutatására, az olyasmi, mintha kőtörő kalapácsot használnánk.
A nyugati tudósok csak a transzverzális hullámokat ismerik.

Nyers erő” időfunkciók versus finomirányítási metódusok
Ironikus módon, a tudatbefolyásolást kutató nyugati szakemberek transzverzális EM hullámokat alkalmaznak céljaik megvalósítása érdekében és ez nem más, mint a nyers erő alkalmazásának metodikája a vákuum energiák (téridő hajlítási technikák) és az általános relativitás hatásainak kiváltására. 
Miközben a KGB szintén alkalmazza a transzverzális EM hullámok nyújtotta nyers erő technikát, amikor szükséges, azonban ők mindezt a kívánatos longitudinális és időpolarizált EM hullámok és foton struktúrák bevésésére illetőleg aktiválására használják, közvetlenül az elvárt agyműködés kiváltására.” – Bearden
Ezek az ’illesztett nyers erő modellek’ természetesen rendkívül hatékonyak is lehetnek és természetesen pontosan a kísérletekben elvárt eredmények produkálására is képesek, ezenkívül mindez leellenőrizhető is. Azonban természetükből fakadóan nem tesznek lehetővé finom tervezést, például az idő-polarizált hullámok felhasználását a teljes emberi közös tudatalatti egyidejű befolyásolására, vagy a Föld valamennyi faja közös tudatalattijának egyszerre történő irányítás alá vételét (pl. Gaia közös tudatalattiját), sem az egyén memóriáját és ismeretanyagát precízen vezérelni.” – Bearden.
A láthatóan varázslatos pszichoenergetikai, vagy ahogy néha hívják „pszihotronikai” műveleteket nem lehet végrehajtani közönséges transzverzális EM hullámok energiájával. Ám sokkal inkább elérhető mindez skalár hullámokkal, merthogy a tudat maga igazából skaláris természetű.
Megjegyezzük, valamennyi tudati működés idő-szerű, például magába foglalja a skalár EM foton funkcióit és a skalár EM hullámok funkcióit is. Így a tudat e kifejezetten különleges elektromágneses rendszer, az idő birodalmában létezik…” – Bearden.
A tudat befolyásolása teljes mértékben csak időhullámok alkalmazása révén válik lehetségessé. A pszichoenergetika fejlődésének feltétele egy hatalmas adatbázis felépítése, melynek tartalma különböző mintázatok, melyek tudati és/vagy érzelmi állapotokat képviselnek. A lélek egyfajta ’genomját’. – Bearden.
Bearden egyben leírja ennek a ’genomnak’ a dekódolási folyamatát is.
Mára már a tudósok képesek kivitelezni számos, a lélek állapotára vonatkozó kísérletet, kis változást létrehozva az időben, és rögzíteni az így kapott adatokat. Minden ilyen alkalommal rögzítik a pszichikai változásokat melyek a testben mutatkoznak és/vagy a tudat tudatosságában és az érzelmi állapotában, minden egyes spektrális visszafordítási szakaszban, a ’hajó kémlelőnyílásain’ át követve az eseményeket. Egyszerűen, ám fájdalmasan (néhány évvel ezelőtt legalábbis) felépítenek egy kiterjedt adatbázist az egyéni viszonylatokról.”
Ezekben a kísérletekben, a kísérletvezetők valójában valamennyi testi és tudati változást képesek kiprovokálni, amit csak akarnak. Erős érzelmeket. Intenzív fájdalmat. Heves boldogságot. Fájdalmas gondolatokat. Képeket. Emlékeket. Megérzéseket. Álmokat. Látomásokat. Felejtést. Változást az emlékekben. Változásokat a személyiségben. Stb. A ’delta’ kisugárzási tartomány (a változások a nullás referenciaszinttől indulnak) jelenti a teljes tudati, pszichikai, szervi, kémiai, stb. változásokat és kölcsönhatásokat.” – Bearden.
A kutatások második szintje a viszonyok tesztelése és megfigyelése a közönséges emberek statisztikailag kimutatható kereszt-kapcsolatai körében, és/vagy specifikus népesség körében (mint például a kemény kiképzésen átesett katonák köre). A program keretében rendkívül összetett, igen hatékony, az eddig ismert legkorszerűbb, a tudat, a viselkedés befolyásolását leíró tudományos és technológiai összefüggések felhasználása segítségével összeállították a szükséges adatállományt és kifejlesztették az alkalmazási megoldásokat.” – Bearden.
A cikkét összegezve Bearden elgondolkodik azon, vajon milyen szinten állhat jelenleg a pszichoenergetika. A szigorú titoktartás, mely révén mindezeket az ismereteket igyekeznek távol tartani a nagyközönségtől egyfajta kormányzati „komédiához” vezetett, azt színlelik, mintha mindez nem is létezne, miközben ez a titkolódzás valamennyiünk számára súlyos fenyegetést jelent.
A következtetés az, hogy nyugaton, egy vagy több, szigorúan titkos, támogatott, jelentősen finanszírozott kutatás folyik modern, befolyásolásra irányuló programok terén, ilyen törekvések, a feltételezések szerint, már jó ideje léteznek. Ilyen kutatócsoportokban dolgozó kiszivárogtatók információi szerint a cél kettős vagy hármas, és igazából nincsenek teljes mértékben legitimálva kormányzati körök által, ezeket a csoportokat inkább lehet a szélsőségeseknek tartani, olyanoknak, melyek igyekeznek megszabadulni mindenféle ellenőrzés alól.”
Mélyen elrejtve, így működnek tehát ezek a tilalmas tudatbefolyásolási kutatások a nyugati világban. A kutatásokban résztvevők, legalábbis a szélsőséges csoportok egy részét tekintve, sokkal inkább ’cowboyok’, akik kívül állnak mindenféle törvényen és etikán, könnyen hajlanak gyilkosságok elkövetésére, tiltott kísérletek végrehajtására embereken mindenféle következmény nélkül, stb. Röviden, mindazokért a dolgokért felelőssé tehetők, ami szemmel láthatóan történik. Ebben az összevisszaságban egy vagy több szélsőséges csoport igen jelentős hatalomra tehetett szert, mivel titkos fegyvereik komoly hatékonysággal bírhatnak. Hajlamosak lehetnek azt gondolni, hogy ’ők a legjobbak a világon’. Hajlamosak letetnek azt gondolni, hogy még az oroszokat is megelőzték…”
Ne felejtkezzünk meg róla, minden egyes hatalommal bíró szélsőséges csoport ereje a hatalomban és a titkosságban van. Folyamatosan törekednek hatalmuk, befolyásuk, befolyásolási képességük, presztizsük, stb. növelésére. Semmi másra. A hazaszeretet és a küldetéstudat – a szélsőséges csoportok számára – nem többek üres szavaknál. Megvan a saját végrehajtandó programjuk. A szélsőséges csoportok létrejövetelével megjelent az etikátlanság, az erkölcstelen praktikák, gyilkosságok, megvesztegetés, információk visszatartása, félretájékoztatás, a kézenfekvő dolgok tagadása, stb. A szigorúan titkos szélsőséges csoportok egy bizonyos része bizonnyal valamennyi felsorolt praktikával él, és még ezeknél többel is. Emberi vonás, a domináns hím szerepére való törekvés. Csak most eltitkolva és mélyen elrejtve a szigorú titkosítás fala mögé.”
Az oroszok, hozzátéve a maguk további ismereteit a tudatbefolyásolási eljárások működési mechanizmusáról, messze a nyugat előtt járhatnak, mivel alapvető pszichoenergetikai tudományuk jóval fejlettebb, mindezek ellenére, mi továbbra is a jó öreg elektrodinamikát használjuk. Továbbá, az oroszok már évtizedes tapasztalatokkal rendelkeznek a longitudinális interferometria területén, ezek alkalmazásával kapcsolatban az óceánokon és magán a földbolygón át, azzal, miként állítsanak elő pontosan beszabályozott EM hatásokat nagy távolságban. Igy hát mindezeket a dolgokat képesek végrehajtani a tudatbefolyásolás területén is LW [longitudinális hullámok] interferenciájával, árnyékoló tömegen keresztül is.” – Bearden.
Bearden megad két példát, amikor – őszerinte – az orosz KGB tesztelte skalár interferométereinek pszichoenergetikai képességeit. Az egyik eset Button kapitánnyal történt, és az általa vezetett A-10 ’varacskosdisznó’  repülőgéppel 1997. április 2-án.
Arizona felett Button kapitány hipnotikus transz állapotába esett, érzékelő-képessége hirtelen kicsúszott irányítása alól. A hirtelen rátörő ’éber-álomszerű’ állapotban minden tökéletesen normálisnak tűnt. Látótere kissé nagyobb volt, mint 90 fok, ezért egyszerűen tudta korrigálni a gép repülését és végrehajtani a fordulókat ’a kijelölt cél megközelítése” érdekében, miközben természetesen a 90 fokos látótérnél jóval nagyobb látóteret vezérelt és teljesen figyelmen kívül hagyta a rádió-kapcsolatot. Egyenesen kifelé repült Arizonából.”
Egy pontnál aztán körözni kezdett, talán mert úgy gondolta, kilépett a hatótávolságból, és valószínűleg ekkor dobta le az ágyúját. Azután ’egyenesen hazafelé vette az irányt’, a jelek szerint, továbbra is ebben az éber-álom szerű állapotban, egészen addig, amíg el nem fogyott az üzemanyaga, le nem zuhant és életét nem vesztette a becsapódás miatti robbanásban – álmaiban jelentkezett gondolatok miatt, egészen a haláláig abban a tudatban volt, minden normális. Egész idő alatt érzékelési folyosója eltolódott. Számára, az álom világában, az álomban cselekvő állapotban, minden normális volt és semmi váratlan sem történt. Ezért minden bizonnyal a távoli KGB átvivői és az ezeket vezérlő pszichoenergetikai társaság befolyásolta tudatának működését jó órán át.”
Valójában, pontosan ez volt a célja az egész tesztnek: demonstrálni egy képzett ember tudata irányításának átvételét (nagy távolságból), miközben az rendkívül bonyolult manővereket hajt végre.”
A Tudatellenőrzés és az AM hullámok polarizációs átkeresztezése című cikk talán a legmegrázóbb és legrémísztőbb lehetőség felvetésével végződik: a pszichoenergetika képes az emberi fajt mint egészet irányítása alá venni.

Hangyatársadalom - A végső verseny a teljes emberi faj tudatbefolyásolásának megszerzéséért
A KGB pszcichoenergetikai fegyverekkel foglalkozó tudósai – mivel közvetlen mérték és detektálták a t-polarizált hullámokat és a Longitudinális hullámokat már évtizedek óta – azt is megértették, hogy a Jung-féle közös tudatalattinak (az egész emberi fajt tekintve) megvannak a saját idő-szerű tulajdonságokat mutató működései és energia-viszonyai, melyeket szintén képesek voltak meghatározni, amikor t-polarizált méréseket végeztek és egész egyszerűen le tudták választani ezeket a jeleket. A közös tudatalatti működési területe számos szinttel mélyebbre van temetve a rekurzív Whittaker EM mezők, hullámok és potenciálok struktúrájában.”
A KGB tudósai pontos ismeretekkel rendelkeznek arról, hogy valamiféle Gaia – a Föld valamennyi fajának közös tudatalattija – szintén létezik, és ők pedig képesek voltak ezt is leválasztani és elemezni. Gaia működésének jelei még mélyebben találhatók az EM mezők, hullámok és potenciálok rekurzív struktúrájában.”
Igazából az első naptól kezdve az orosz - tudatbefolyással foglalkozó - tudósoknak megvolt a maguk pontos célja ezeknek a ’méyebb tudati területek és szerepük megismerésével a tudatbefolyásolással összefüggésében’, az egész emberi faj vonatkozásában.”
Meggyőződésem, hogy a KGB pszichoenergetikai tudósai értik ezt a mélyebb területet. Ha képesek megtanulni, miként lehet beavatkozni az emberi faj közös tudatalattijába, akkor képesek egyúttal az emberi társadalmat átformálni egyfajta „hangya”-társadalommá, olyan társadalommá, melyet a kommunizmus keretében már felvázoltak - természetesen egy ’csúcsvezető réteget’, akik valamennyi társadalmi működés irányításáért felelősek, kivéve ebből a befolyásolásból. A ’hangyatársadalom’ – kommunista típusú rendszer – a feudalizmus egyfajta változata (valamennyi társadalmi rendszer a feudalizmus irányába fejlődik ezért).”
A KGB pszichoenergetikai fegyvereket kutató tudósai igen komoly nyomást gyakorolnak ennek megvalósítása irányába. Azon a véleményen vagyok, hogy mindettől mára már nincsenek messze…”
Néhány változatát az oroszok által készített tudatbefolyásolási eszközök közül már bevetették katonáik körében az afganisztáni háború során, kegyetlen tettek végrehajtására kondicionálásuk során.”
Akár az oroszok tervezik a ’hangyatársadalom’ megvalósítását, akár amerikai szélsőséges csoportok, bőkezű ’meglepetésként” az emberi fajnak szánva, a valamennyi oldalon megtfigyelhető titkosság lehetővé teszi bűnöző elemek jelentős számú beépülését, ez pedig azzal a veszéllyel jár, hogy eltulajdoníthatják a szükséges technológiát, miáltal az emberiség civilizált elemeit mély sötétségbe taszíthatják. A nyitottság és ezen ismeretek nyilvánosságra hozatala a rendes és tisztességes emberek körében létfontosságú, csakis ebben az esetben tudjuk kezelni a dolgot és legyőzni rémületből fakadó visszautasításunkat.
Mindeközben szélsőséges csoportok, a nyugati, tudatbefolyásolást kutató tudósok között is létrejöhetnek és felemelkedhetnek, ha már eddig nem tették volna ezt meg. Nyilvánvalóan növelni igyekeznek saját személyes befolyásolási képességeiket, továbbá, igyekeznek leválasztani elképzeléseiket az ortodox kormányzati állásponttól és megszabadulni a felügyeleti ellenőrzéstől. Teljes mértékben eltérhetnek a törvénytelen és erkölcstelen kutatási vonalak felé, mert mindez tovább növelheti szélsőséges hatalmi elképzeléseiket. Ily módon az amerikai kormányzat alattomban végzett kutatómunkája is zátonyra futhat, amíg jelentős erőfeszítések nem történnek, hogy a Képviselőház és a Szenátus tagjai bepillantást nyerhessenek az e területen folyó erőfeszítésekbe.”
Olykor, amikor szélsőséges csoportok hatalmi befolyásolást gyűjtenek maguknak, mindezzel együtt megszerzik a titkosítási jogosultságokat is, technológiailag újnak számító területeken, a későbbiekben gyakran mint ’amerikai kormányzati műveletek’ jelennek meg, miközben bűnöző és etikátlan tevékenységekkel társulnak, mélyen a kút fenekére elrejtve mindent, a ’szigorúan titkos’ besorolás mögé bújva. Habár mindez ’tudományos’, senki soha nem ítélhet felette, még akkor sem, ha az ’ördögi tudományos törekvések’ lelepleződnek és egy a széles nyilvánosság elé kerülnek.” – Bearden.
A Tesla ágyuk hatalmas energiájának köszönhetően, tudatbefolyásolási képességük longitudinális hullámformákkal egyfajta ’varázslatnak’ tűnhet, mely egyaránt használható jó és gonosz dologra is. Bearden jövőbe tekintő látomásában a további fejlesztési irányokra vonatkozóan leírja, hogy lehetővé válhat a tudás ’letöltése’ skalár interferometria használatával. Mindenki magasan művelt lehet, és minderre gyorsan és könnyedén tehet szert.
A Tudatellenőrzés és az AM hullámok polarizációs átkeresztezése című írásának konklúziójaként Bearden már-már könyörögve fordul a világ nemzeteihez, felhívva a figyelmet a pszichoenergetika használatának veszélyeire.
Engedjék meg nekem, hogy reménnyel eltelve forduljunk ebbe az új korszakba, a rossz kezdet ellenére, és induljunk végre a megfelelő irányba, segítve és gyógyítva az embereket, sokkal inkább, mint megölni őket és becstelenségeket elkövetni ellenük. Ezen technika gonosz felhasználási módja potenciális fenyegetést jelent valamennyi nemzet számára a Föld bolygón.”
Forradalmasíthatná az orvostudományt, az oktatást, a kommunikációt és a pszichológiát. Látjuk előre a jövőt – talán már 30 éven belül bekövetkezhet -, amikor az oktatás igazából nem fog másból állni, mint a program közvetlen letöltéséből a tudatba. Három heti töltést követően bárki képessé válhat ledoktorálni, mondjuk fizikából. Három heti további tanulást követően le lehet doktorálni kémiából is. További három hét múlva mint műszaki mérnök. Újabb három hét mint orvos. És így tovább. Ha mindez bekövetkezik, a Földön mindenki képzett emberré válik. Kiszabadulni a tudatlanságból újabb jelentős szabadságot ad, a törvényesség felismerésének szabadságát. Nem lesznek többé hatalmas elszegényedett csoportok, kiszorulva az oktatási rendszerből, alkalmas termelőmunkát keresgélve.”
Sürgetjük, hogy valamennyi nemzet a felsorolt technikai alapelveket a következő módon használja: ne az emberek sérelmére elkövetett erőszakos tettekre, hanem gyógyításra oktatásra, a tömegek felemelésére és az élettartam kiterjesztésére – a föld minden lakosa számára. Ha így teszünk, emelkedett jövő vár ránk. Akkor majd kiderül, hogy bár Demoklész kardja függött felettünk, a sanyarú helyzetet képesek voltunk átalakítani. Új Millennium köszönthet ránk.” – Bearden
(A sok rémísztő dolgot követően álljon itt kis megszakításként a pszichoenergetika világosabbik oldala, mintegy megfontolásképpen. Például, milyen lehetne a szórakoztatóipar végső állapota?)

Érzések
A pszichoenergetika képes elhozni számunkra egy jobb, vagy egy rosszabb világot egyaránt, Aldous Huxley közismert novellájában szereplő ’Szép Új Világ’-ot, a szórakoztatás teljesen új formáját alkalmazva, az „Érzések”-et. Mindez úgy működik mintha valaki egyszerűen elmegy a moziba, azzal a különbséggel, hogy mindenki saját magán tapasztalhatja meg az aktuális érzéseket, úgy, mintha az ábrázolt események saját magával történnének meg. Habár ’vezetőink’ mindent elkövetnek annak érdekében, hogy elhomályosítsák előttünk, mi történik a skalár elektromágnesesség kutatása terén, megjegyzendő, hogy néhány ifjú hollywoodi zseni, nagyon is közel áll hozzá, hogy megértse, az ’érzések” kiváltása ma már lehetségessé vált, és az így megszerezhető megadollárok profitjának lehetősége igen jelentős beruházásokat eredményezett már eddig is erre a területre.
Az ember elképzelheti, hogy az első ’Érzékek’-színház, talán éppen a ’Huxly’, hatalmas nézőterét kilenc óriási ernyő fogja körül (nem csak egy ernyő!), ami teljes mértékben háromdimenziós hatást kelt, mihelyt valaki felteszi a fejhallgatót. A ’Huxley’ természetesen a legszuperebb hangminőséggel felszerelt, és óh, jut eszembe, egy kis méretű, skalárinterferométerrel és a vezérlő számítógéppel. Található néhány további sáv is a filmszalagon a hangsáv mellett rögzítve. A gondolatok digitális jeleit hordozzák, érzéseket, és képzeteket – természetesen a színház interferométerébe táplálandókat. És ezeket a gondolatokat és érzéseket és képzeteket a közönség tagjai olyaténképpen élik meg, mintha a saját gondolataik és képzeteik lennének. Alapjaiban új művészeti forma. Pszichovízió.
Fontos – és nem kevésbé vonzó – hogy igazából a színészek az „érzők”, ők azok, akiknek érzéseit eredetileg rögzítik és a program érzéseket tartalmazó sávjaiba rögzítik. Hiszen, példának okáért, Brad Pitt jó és elegáns színész, de valóban érzi is azt, amit eljátszik? Miként a külföldi filmek szinkronizálásakor történik szükséges lehet, hogy az „érzelmi sávokat” is szinkronizáljuk, felhasználva egy mélyebben és őszintébben érző személy érzéseit, gondolatait és képzeteit.
Még az is elképzelhető, hogy ha valaki a színház egyik oldalán ül, akkor érzéseiben a hőssel azonosul, míg ha átül a másik oldalra, akkor a pontosan azt érzi, amit a rossz fiú. Hova vezethet mindez? Előfordult már mindannyiunkkal, hogy megsirattunk egy filmet, habár, a legtöbb ember ezt nem hajlandó beismerni. Azonban mindez mély zokogássá és könnyáradattá fokozható, ha a rendező úgy óhajtja. A legbelsőbb valójában tapasztalhatja ezt meg mindenki. Vagy, nézzük meg a sajt másik szeletét, páni félelem is kiváltható. Még a lélegzetünket is visszafoghatjuk a félelemtől, megmerevedhet a nyakunk és pánikba eshetünk a rettegéstől.
Éppen ezért, az egész Horror-érzés műfaj a legtöbb ember számára túlságosan sok lenne. Tényleg érezni akarná valaki amit az ügyeletes vámpír abban a pillanatban, amikor belemélyeszti fogait az illető torkába?
vallásos-érzések segíthetnek abban, hogy valaki pontosan átérezhesse a szentek imádság közbeni elragadtatottságát, de az is megoldható, hogy valaki egészen pontosan átélje mindazokat a szenvedéseket, melyeket Krisztus viselt el a kereszten. A lelki fájdalmakkal együtt természetesen. Még a vér ragacsosságát is. Az eredeti érzéseket. ’Miért hagytál el engem?’ Ki hagyná ki közülünk ennek a kétségbeesett mondat elhangzásának pontos körülményeinek megvizsgálását? Korábban esetleg meg kellene ismerkednünk Teréz Anya történetével, mély vallásosságával, mi vezette őt oda, hogy erkölcsileg ennyire ki tudott emelkedni közülünk? A tudatkitágító érzések képesek kiváltani egy LSD-hez hasonló állapotot és szabályosan szétrobbantani a közönség tudatát?
Még a legegyszerűbb és legprimitívebb használati módban is a hipnotikus transz indukciója és az ezzel járó megnövekedett szuggesztibilitás, tökéletesen képes megváltoztatni a tudatos érzékelést még akkor is, ha mindez egy közönséges mozielőadás kereteiben történik.

6. A 2002-es állapotok
(A legfrissebb információk itt találhatók:
Akárhogy is, olybá tűnik, mint a ’Mexikói egyensúly’, a maga különböző részeivel és hatás-ellenhatás törvényeivel. Nem más, mint a ’terror egyensúlya’, mely ráadásul hihetetlen mértékben törékeny.”
Látni kell mindenkinek azt a veszély, mi történik ha ezek a fegyverek illetéktelen kezekbe kerülnek. A közönséges pozitív energiájú EMP lőfegyverek könnyedén és olcsón előállíthatók, akár egy rádiókészülék darabjaiból, vagy egyéb, kimaradt elektronikus alkatrészekből. Persze, némi csináld-magad ismeret azért szükséges hozzá…Ha és amennyiben a Jakuza [a japán maffia] megszerzi mindezt (és ebben biztosak lehetünk, csak idő kérdése), akkor elkezdhetünk készülni a jelen terrorfenyegetettség alatt álló világunkat egy sokkal veszélyesebb új háborús világot követő helyzetre.” – Bearden.
Már a puszta lehetőség, hogy ezekből a howitzerekből megépíthet bárki egyet pusztán egyszerű rádióalkatrészekből, kellően riasztó kellene hogy legyen mindenki számára, milyen hihetetlen veszélyekkel és krízishelyzetekkel kell az emberiségnek hamarosan szembenéznie.
Ismételten leszögezem tehát, a nukleáris korszak hajnalán az ember válaszúton találja magát, választha a menny és a pokol között. Meg kell állnunk és el kell dönteni, mit akarunk. Nos van legalább egy igen jelentős különbség a között a keresztút és a jelen keresztútja között, most ugyanis kezünkben van a lehetőség, hogy igazi földi mennyországot teremtsünk meg.
A szegény nemzetek számára elkövetkezhetne a jólét. A betegségeket jelentősen vissza lehetne szorítani. A foszilis tüzelőanyagok jelentette légszennyezésnek örökre végét lehetne vetni. A globális felmelegedés problémája egyszer s mindenkorra megoldódna, az időjárást humánus módon lehetne szabályozni, vizet vinni oda ahol szárazság van, és napos időt oda, ahol áradás. A skalár interferométerek segítségével minden ránk veszélyes kisbolygó vagy üstökös eltéríthető lenne. A Marsot igen gyorsan a Föld képére lehetne formázni. Mindenki magasan képzett lenne a pszichoenergetika segítette ismeretletöltés által. A bölcsek bölcsessége közvetlenül mindenki szívében és tudatában elültethető lenne skalár kapcsolat révén.
Mindezek a lélegzetelállító lehetőségek elgondolkozásra kell, hogy késztessenek bennünket. Ha fajunk mindössze néhány évszázad alatt eljutott ehhez a keresztúthoz, akkor nyilvánvalóan a Világegyetem közeli és távoli fajai szintén eljutottak idáig, már sokkal korábban. És azok, akik a ’bolygószintű mennyországot’ választották, vajon miként élhetnek most? Igen hasznos lenne, ha néhányan közülük velünk tartanának és vezetnének bennünket ebben a végső harcban, amikor jó és gonosz között kell választanunk. Ez az utolsó esélyünk olyan megoldás választására, mely az egész fajunk épülését szolgálja, és nemcsak néhány elit csoport tagjaiét.

A Nyilvánosságra Hozatal Tervezet
Van egy ember, aki fáradhatatlanul azon dolgozik, hogy ezeket a technológiákat a széles nyilvánossággal megismertesse, ő Dr. Stephen Greer, a Nyilvánosságra Hozatal Tervezet részéről. Ez a társaság már számos kongresszusi meghallgatást eszközölt ki az UFO-k és a szabadenergiás technológiák kapcsán, nyilván, emiatt igen nagy nyomás nehezedik rájuk.
Ha már egyszer a majdnem szabad energia könnyedén elérhetővé vált és kifogyhatatlan energiával láthatná el a mezőgazdaságot, a szállítást, az építkezést, a gyártást és az elektromos eszközök meghajtását, semmiféle korlát nincs, amit az emberiség csak kitűz a maga számára, elérhetné. Képtelen az a helyzet – egyenesen gusztustalan – hogy egyesek tudatbefolyásolási módszereken törik a fejüket, éhínségek vannak szerte a világon, miközben ott ülünk titkosított technikánk dossziéinak tetején, mely technika teljes mértékben megfordíthatná a jelen helyzetet.
 „Miért nem hozzuk hát nyilvánosságra ezeket a technológiákat? Mert a társadalmi, gazdasági és geo-politikai helyzet jelentősen megváltozna.  Minden egyes érintett, akivel csak találkoztam, kihangsúlyozta, ez lenne a legnagyobb változás az emberi történelemben. A témát szigorú titoktartás övezi, és nem azért, mert butaság lenne, hanem mert mert hatásai mélységesen érintenének mindenkit és beláthatatlanok lennének. Természetesen, akik ilyen programok felett gyakorolnak felügyeletet, nem akarnak változást. Annak ellenére sem, hogy a legelőremutatóbb közgazdasági, technológiai, társadalmi és geopolitikai változást indíthatnák el az emberi történelemben. A ’status qou’ állapotának megőrzését támogatják, miközben a teljes civilizációnk a teljes megsemmisülésébe rohan…”
A jelenleg már létező de titokban tartott fegyverek bevetése révén – fegyverek, melyek a termonukleáris eszközöknél is sokkal rémísztőbbek -, semmiféle ’túlélhető’ konfliktus nem képzelhető el. A titkosság sötétjébe rejtezve olyan műveleteket hajtanak végre, melyek a teljes emberiség puszta, jövőbeni létét fenyegetik. Csakis a teljes, becsületes nyilvánosságra hozatal oldhatja fel a jelen helyzetet. Szavakkal nem fejezhető ki ennek égető szükségszerűsége” – Bearden.
Dr. Stephen Greer százával kutatott fel embereket, köztük jó néhányan a katonaság alkalmazásában álltak, vagy állnak, akik bármikor készek kongresszusi meghallgatások keretében beszámolni a fekete projektekre vonatkozó ismereteikről, melyek keretében a szabadenergia technológiákat és az antigravitációs meghajtási technikákat már részletesen kidolgozták, azonban mindettől megfosztják az emberiséget.
Greer rámutat arra is, milyen létfontosságú kérdés ezen technikák alkalmazásának beszabályozása, békés célokra való felhasználhatósága, de mindez igen nehéz olyan körülmények között, amikor a kormányzat még a puszta létezésüket is letagadja. Mindeközben az Elnök és a Védelmi Minisztérium tovább folytatja ezt a háborúzz-mint-mindig és ’találd ki mit tudunk’ társasjátékot, a skalárberendezések (longitudinális hullámokat alkalmazók) még a jelenlegieknél is sötétebb kezekbe kerülhetnek. És senki, de senki nincs a sajtószolgálatoknál dolgozó riporterek között, aki megkérdezze: ’Védelmi titkár úr, milyen lépéseket tesznek az oroszok álatl birtokolt, longitudinális interferométerek által végrehajtott, a TUDATUNK elleni támadások kivédésére?’

A longitudinális interferométerek száma egyre nő
További állításai között Bearden nylvánosságra hozza azt a tényt, miszerint a Jakuza [japán maffia] már rendelkezik ilyen interferométerekkel, közel egymilliárd dollár lefizetése révén vette bérbe őket.
A szovjet gazdaság összeomlását követően, számos dolog vált elérhetővé kikölcsönözni, illetve részletre megvásárolni, olyan eszközök, melyek soha nem tartoztak a régi rendszer felügyelete alá. Ez történt a gazdasági káosz eredményeként. Az orosz maffia jelentős tényezővé vált, mivel vállalkozókkal kezdett tárgyalásokba akik közül egyesek az egyik, mások a másik oldalon álltak, és egyáltalán nem szívlelték az akkori rendszert.”
Abban a légkörben és abban a pénzhiányban, a KGB lehetővé tette a korai, longitudinális EM hullámokkal működő berendezéseinek kölcsönvételét a Jakuza és az Aum Sinrikyo részéről. Erre akkor került sor, amikor már elvégezték a szükséges teszteket és hadrendbe állították az új kvantumpotenciális fegyvereket. A fegyvereknek ez az osztálya jelenti az uralkodó fegyverfajtát a Földön. Öt nemzet már biztosan birtokolja: Brazília, Oroszország (KGB), Kína és további két, az Egyesült Államokkal baráti ország. (ezek egyike nyilvánvalóan Izrael.) A tárgyalások a korai LWI [Longitudinális hullám interferométerek] kölcsönadásáról a japán Jakuzának és Aum Sinrikyonak 1989. végén zárultak, 900 millió dollár aranyrúdban történő kifizetésével. Nem ismerős az évenként fizetendő bérleti összeg nagysága, de valahol egymilliárd dollár körül lehet. A japán szélsőségesek tehát meglehetős érdeklődést tanúsítanak a longitudinális EM fegyerrek és technikai részleteik iránt. Jelen tudomásunk szerint a Jakuza már gyártja is bizonyos típusait eme fegyvereknek saját üzemeiben.” – Bearden.
Meglehetősen kényelmetlen az a tudat, hogy a japán maffia rendelkezik ilyen ismeretekkel, tudják, miként lehet elültetni dolgokat a tudatunkban. Jobban szeretnénk valamennyien úgy aludni, hogy tisztában legyünk vele, az álmaink a sajátjaink, nem pedig bűnöző társaságok által kiagyalt látomások tudatunkba sugárzása. Az egész világra nézve súlyos fenyegetést jelentenek.
Bearden elemzése szerint, mindez visszavezethető az energia kérdéséhez. Az energiaválság az, mely kiprovokálta a jelenleg is zajló „olajháborúkat”, mindeközben az olajkitermelés elérte a „Hubbard csúcsot”, most már csökken a mértéke. Az elektromos energiahálózatokat sürgősen ki kellene cserélni skalár rendszerekre amilyen gyorsan csak lehetséges, ugyanis az elektromos rendszerek mára már rendkívüli mértékben sérülékenyek, a legkisebb, longitudinális interferométerekkel végrehajtott támadás következtében is, összeomolhatnak. Pillanatok alatt használhatatlanná lehet tenni őket. Bárki képes erre, akinek birtokában Tesla howitzer van.
Akárhogy is, személyes meglátásom szerint, szükségünk lenne egy nemzeti Manhattan Projektre, most azonnal, decentralizált elektromos energetikai rendszer kifejlesztése okán, az energiát pedig közvetlenül a vákuumból nyerni… A MEG rendszer már létezik, és számos további más is, melyeket magánfeltalálók és kollégáik fejlesztettek ki. Mindezeket az erőfeszítéseket jelentősen kellene támogatni és sürgősen továbbfejleszteni. Ennek a nemzetnek [USA] a túlélése függ ettől… Természetesen sok más oldal is van, ám tudományos apparátusunk és a nagyközönség továbbra sincs tudatában annak a kétségbeejtő harcnak, mely jelenleg folyik, habár már felettünk zajlik. 9-11 ébresztőt jelentett ez ügyben. Meglehetősen kellemetlenül érintette Amerikát az elvesztett életek sokasága. A neheze azonban még hátra van, és úgy fog érinteni minket, mintha gyorsvonat robogna keresztül rajtunk, jelen esetben mi vagyunk a sín.” – Bearden.
Az elektromágneses fegyvereket a Védelmi Titkárság említette 1997. áprilisában, olyan összefüggésben, hogy immár terroristák is birtokolhatják, beleértve a Jakuzát és az Aum Sinrikyot. Ezek a szélsőséges csoportok bérbe vették e fegyverek korábbi típusait Oroszországtól, a KGB-től 1989-ben. A Védelmi Titkárság állítása szerint ezeket a fegyvereket földrengések kiváltására használták, vulkánkitöréseket provokáltak, és az időjárás uralására és befolyásolására használták. Mindez igaz. Mostanában pedig jelentős számú időjárás-befolyásolási tevékenységgel találkozhatunk Észak Amerika területe felett, bizonnyal a szélsőséges japán csoportok orosz skalár-fegyver bevetéseinek lehetünk tanúi. Nagyjából tucatnyi a világ nemzetei rendelkezik ilyen típusú EM hullám interferométer fegyverekkel (nagy valószínűséggel ezekre hivatkozik a Védelmi Titkárság). Ezek mellett még félelmetesebb fegyverek is léteznek már, nagyjából öt nemzet kezében. A Föld igen sok nemzete egyáltalán nincs tudatában mi folyik a háttérben, és nem is lesz…
Olyan háborúban veszünk részt már évtizedek óta, melynek szabályai nem tiszták, kilátásai baljósak. E háború következményeként a klíma is változik. E fegyverek némelyikének pusztítóképessége egészen félelmetes, messze rettenetesebb, mint a nukleáris fegyvereké.” – Bearden.
Ilyen értelemben, a III. Világháború első szakasza már lezárult. Mostanában a második szakasza eljövetelét várjuk.”
Az események tehát a függöny mögött zajlanak, ennek ellenére az embereknek meg kell vizsgálniuk lehetőségét az elektromos hálózat gyors kicserélésére (erre így is úgy is sort kell keríteni, a katasztrofikus a dologban az, hogy a terroristák mindezt pontosan tudják). Mindenünk, amink csak van, rendkívüli mértékben függ az energiától, a gazdasági élettől kezdve a munkahelyekre való utazáson át a naponta milliószámra közlekedő árúszállító teherautókig, stb.”
Ahogy elnézem, már meglehetősen elkéstünk a tekintetben, hogy meghirdessük az egész nemzetre kiterjedő energetikai vészhelyzetet, hiszen jelen energia-rendszerünk közvetlenül a lerombolás előtt áll. A tudományos szakembereknek azonban vezetniük kellene bennünket, hogy követhessük őket, és megszabadítani ebből a krízishelyzetből. A vészhelyzet nem azt jelenti, hogy ’alternatív ám továbbra is hagyományos’ rendszereket kellene kutatni. Ellenkezőleg. Az energianyerés technikáját ’közvetlenül a vákuumból’ kell megoldani. Ez az alap.”
Sajnálatos módon, bármerre is nézünk, mindenfelé csak üzletelést látunk. Mint rendszerint. A legtöbb amerikai (és amerikai hírügynökség) úgy tűnik azon a véleményen van, hogy áh, Afganisztán, már majdnem teljesen kitakarítottuk és hamarosan vége az egésznek.”
Nem így van. A dolog éppen hogy csak elkezdődött.” – Bearden.

A howitzereken túl: kvantumpotenciál fegyverek – ne továbbíts EM hullámokat az űrben
Ahogy mind több és több nemzet kíván szert tenni skalár interferométerekre, Bearden végiggondolta, miként nézhetnek ki a következő generációs longitudinális fegyverek, ismertebb nevükön a ’kvantumpotenciál fegyverek’ (QP).
 „Kvantumpotelnciál fegyverek jelenleg három ország kezében vannak, ezek Oroszország (a KGB birtokában), Brazília, és a ’kis baráti ország’ [azaz Izrael]. Vörös Kína bizonyára dolgozik rajta, de még csak a kezdeteknél tart…”
A QM fegyverekre az oroszok rendkívüli mértékben vigyáznak. Habár képességeik teljes kapacitása még továbbra is felmérés alatt áll…”
A kvantumpotenciál fegyverek (mindössze három ország által birtokolva) páratlanok, ugyanis többszörösen összekapcsolt téridőt használnak és NEM utaznak át úgy a téren, miként a longitudinális EM hullámok teszik.”
A teljes kapacitású stratégiai QP fegyverek kipróbálását az oroszok 1989. végén hajtották végre, amikor az első ilyen típusú fegyvereik bevethető állapotba kerültek a fejlesztések során. E fegyvereket nem az orosz reguláris katonai állományai fejlesztették ki, valamennyi kutatás és fejlesztés, gyártás, szállítás, kezelés és alkalmazás a KGB fennhatósága alá tartozott. Nem sokkal később (csak néhány héttel) a KGB kölcsön adta néhány korábbi longitudinális EM interferométer (LWI) fegyverét japán szélsőséges csoportoknak, ideértve az Aum Sinrikyot és a Jakuzát”. – Bearden.
Másik lapban „Időpolarizálás – jelentősége és felhasználása fegyverként” Bearden elmesél egy történetet a miként hárította el a KGB longitudinális hullámok által végrehajtott támadását egy ’kis baráti ország’.
A helyzet tehát meglehetősen bizonytalan és mindaddig az is marad, amíg az emberek ki nem követelik, legyen ennek vége. Jim Marss ’Titokban irányítva’ című könyvében lefesti, az emberiség képes a leghatalmasabb problémákon is átküzdenie magát - jelenleg pedig a skalárfenyegetettség jelenti mindezt - képesek létrehozni egy olaj-mentes gazdasági életet.
A választás a mienk.


Az üresség tele van energiával

A Tao üres hajó,
Használják, de sohasem rakják tele,
Óh, kifürkészhetetlen forrása
Tízezer dolgoknak!

Óh, mélyen elrejtve, de minden jelen van!
Nem tudom, honnan ered.
Az istenek ősatyja.

Lao Cu-Tao te Csing

Források:
http://www.cheniere.org/explore%20articles/priore1/index.html



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése