AZ
IGAZI HÁBORÚS BŰNÖSÖK - 2. rész
ÍRTA: MARSCHALKÓ LAJOS
XI.
FEJEZET AXII.
FEJEZET XIII.
FEJEZET XIV.
FEJEZET XV.
FEJEZET XVI.
FEJEZET XVII.
FEJEZET XVIII.
FEJEZET XIX.
FEJEZET UTÓSZÓ
XI. FEJEZET
A második
világháborúban a zsidóság - amely hadviselő félnek
nyilvánította magát - ismeretlen számú halottat vesztett.
Más népek meggyászolják halottaikat, emléket állítanak
nekik és megőrzik emlékezetüket. A zsidóság nagy része
üzletet csinált halottaiból és holttesteiket lépcsőnek
használta a világuralom felé. Politikai befektetésnek
tekintette őket. Eszköznek a hatalom, a terror, a bosszú és
gazdagodás számára. Más népek hősi sírjain az emlékezés
szelíd virága nyílik. A zsidó háborús halottak sírja körül
a propaganda hangszórói üvöltenek még ma is. Más népek
halott édesanyáinak sírjára virágot visznek az életben
maradottak. A zsidó édesanyák sírja körül egy
kegyelettelen, visszataszító kiáltás vált
általánossá:"UNRA-csomagot adjatok! A nácik megölték
az én édesanyámat is!"
Az auschwitzi, bergen-belseni sírok az életben maradottak számára nem a barbárság elleni örök tiltakozás mementói voltak. Hollywood üzletet csinált belőlük. A keresztény népek megdöbbenéssel állták körül a zsidó sírokat. A zsidók filmmasináival. hangszóróval, fényképezőgépekkel. Az első hírekre a keresztény világ riadtan mondta: valami szégyenletes borzalom történt! A zsidó nacionalizmus headlinejai azt kiáltották: Világszenzáció! Most már nekünk, az életben maradottaknak jogunk van a szánalomra, bosszúra, az UNRA-kiváltságra, a gyors kivándorlásra és a világuralomra!
Ilyen még nem
fordult elő az emberiség történelmében. A keresztény
emberiség szánalmat, megdöbbenést, felháborodást érzett. A
zsidó túlélők azt mondták: előjogokat kérünk! A nácik
áldozata lett anyám, a húgom, az apám. A mártírok nyugodtak
a tömegsírokban és a New York-i milliomos, a brooklyni kis
szatócs úgy járt, kelt, mintha ő halt volna meg a
bergen-belseni táborban és viselte homloka körül a
mártírglóriát.
Más népeknek is vannak a halottaik és mártírjaik. Talán nagyobb számban is, mint a zsidóknak. A kremli zsidók dumping-terve következtében hat millió ember halt éhen Ukrajnában. És a világ nem adott semmi előjogot az ukránoknak. A katyni tömegsírok áldozatai hozzátartozóinak sem adott senki dupla élelmiszerjegyet. A brünni halálmars túlélői nem kaptak kártalanítást. A brombergi vérengzés, a prágai, jugoszláviai tömeggyilkosságok tettesei közül senkit nem akasztottak fel Nürnbergben. - Hatmillió mártír! - hirdették a zsidó lapok, a nürnbergi bírák, a filmek és rádiók. - Hatmillió! - borzadt össze a keresztény világ és nem mert szólni még akkor sem, mikor nyilvánvalóvá vált, hogy egy óriási arányú zsarolási manőver folyik ezzel a számmal. - Hatmillió! - jajdultak fel a németek, akik a fegyverszünet napjáig semmit sem tudtak a KZ-ekről és akik fölött most megsuhogott a kollektív büntetés korbácsa. De vajon tényleg voltak-e hatmillióan?
Mikor 1949-ben
kérdést intéztek Taylor tábornokhoz, aki Nürnbergben a
vádhatóság képviselője volt, hogy honnan vette ezt a
hatmilliós számot, azt felelte, hogy ez Ohlendorf SS tábornok
vallomásán alapul. Ohlendorf a nürnbergi vizsgálat során
állítólag elmondotta, hogy ennyi zsidót gyilkoltak meg. Azóta
már köztudomású, hogy ezt a vallomást az amerikai zsidók
kínzással csikarták ki Ohlendorfból. Hasonlóképpen
megkínozták Oswald Pohlt és Berger SS Obergruppenführert.
Hamis affidavitokkal bizonyították a zsidó "mártírok"
példátlanul nagy számát. Másfelől az amerikai CIC
szolgálatban álló homályos figurától, dr. Wilhelm Hoettltől
- aki Walter Hagen név alatt ír könyveket, - származik ez az
adat. "Nürnbergben - írta róla a Der Weg 1954.
évi 3. számának 203. oldala - mint az amerikai vádhatóság
tanúja lépett fel. Őtőle származik az egyetlen bizonyíték,
illetve feltevés a hat millió zsidó meggyilkolásáról. A két
bécsi zsidó emigránssal. Pergerrel és Verberrel együtt, akik
mint US tisztek a nürnbergi kihallgatásokat folytatták, ő is
a szovjet javára folytatott kémkedést."
A zsidó halottak nagy számát, helyesebben a zsidók kiirtására irányuló szándékot utólagosan Hitlernek azzal a kijelentésével szokták igazolni, amit a háború kitörése előtt mondott egyik beszédében: "Ha a világzsidóság kirobbantja ezt a háborút, a békekötés nem fog zsidót találni Európában!" Kérdés azonban, hogyan értette a nemzeti szocializmus a zsidókérdés megoldását? Mit jelentett az "Endlösung der Judenfrage"?
Sven Hedin 1939-ben
tervezetet terjesztett Göring elé az európai zsidóság
kivándoroltatásáról.
"- A tervezet érdekes és praktikus - mondotta Göring. - Örömmel ígérem meg támogatásomat. Ha lesz belőle valami, szívesen állok rendelkezésre." (Sven Hedin. Ohne Auftrag in Berlin) A másik terv, amit különben röpiratokban terjesztett a párt: Madagaszkár. Hazát kell adni egy hazátlan népnek. Palesztina nem tudja eltartani az európai zsidók tömegeit. Izrael visszaállítása örök zavarok, háborúk kútforrása lesz az arab világban, ami be is következett. A hitleri politika számára maga a New York Times szolgáltatta a legfényesebb bizonyítékot, amikor a második világháború után közzétett zsidó statisztikájában beismerte, hogy Hitler 400 000 zsidót engedett kivándorolni a birodalom területéről. Ha kiirtási szándék lett volna, akkor ez a 400 000 zsidó egész bizonyosan nem jut ki a Német Birodalomból. A World Jewish Congress "Unity in Dispersion" című kiadványának 377-ik oldalán elismeri, hogy "a német zsidók túlnyomó többségének sikerült Németországot a háború kitörése előtt elhagyni."
Maga a világzsidóság
jól látta és előre látta, hogy a második világháború,
különösen a bolsevizmus leverése esetén, meg fogja ritkítani
a zsidóság sorait, azonban - mikor még idő lett volna rá -
semmit sem tett a kivándoroltatás érdekében. Neki szüksége
volt az áldozatokra, hogy ezzel a legendával megzsarolhassa az
egész világot. A világzsidóság teljesen tisztában volt
azzal, hogy a történelem nem fog még egyszer ilyen nagyszerű
pszichológiai fegyvert a kezébe adni az "antiszemitizmus"
elnémítására és a világuralom megszerzésére. A
németországi Kristallnacht után Amerika, Franciaország és
Anglia vezetésével 48 állam konferenciát tartott Spessartban
s ezen kizárólag a veszélyeztetett németországi zsidóság
átmentéséről tárgyaltak. Bár minden résztvevő tisztában
volt vele, hogy háború esetén nem lesz kellemes az európai
zsidóság helyzete, végeredményben semmi érdemleges nem
történt. Anglia egyszerűen nem volt hajlandó befogadni a
német zsidókat. Amerika hajlandó lett volna bebocsátani a
németországi zsidókat, de a kulisszák mögött dolgozó zsidó
erők leszabotálták ezt a konkrét megoldási tervet. Ők
nagyon is tisztában voltak azzal, hogy ez a náciellenes
propaganda megszűnését jelentette volna. Bármilyen paradoxnak
lássék is, a világzsidóságnak kapóra jött a német nemzeti
szocializmus zsidóellenessége, mert ezt a tényt
pszichológiailag nagyszerűen ki tudta használni saját
világuralmi céljai érdekében. A világzsidóságnak
kifejezettem kellett a második világháború, még akkor is, ha
tudták, hogy ez bizonyos számú zsidó áldozatba fog
kerülni.
A háború kitörése után és a háború tombolása közepette már minden ilyen áttelepítési terv kivihetetlenné vált. De vajon csakugyan el akarták pusztítani a németek a kezükre jutott zsidókat? Ez semmiképpen nem hihető. Hiszen Lengyelország elfoglalása után a "Signal" című képeslapban megjelentek a lengyelországi gettók fényképei. A zsidók el vannak különítve ugyan, ami háború idején biztonsági szempontból teljességgel érthető. Azonban, ha meg akarnák semmisíteni őket, a hivatalos propaganda semmi esetre sem fényképezné le őket, kik a német hadsereg számára csomagolási és egyéb könnyebb munkákat végeznek rendszeres fizetés ellenében. A "Signal" közli a gettókban rendszeresített külön zsidó pénzt, amely a háborús nyerészkedés megakadályozására szolgál. A gettókat a zsidók által választott zsidó tanácsok igazgatják. Arról lehet vitatkozni, hogy ez helyes, vagy nem helyes. A gettó talán lealázó intézmény, de nem barbár. Nem egy nép elpusztítására szervezett intézmény. Elvégre a háború kitörésekor az Egyesült Államok is internálják a németeket, a japán származású állampolgárokat, míg Angliában a Mosley-fasisztákat viszik internálótáborba. A "Signal"-nak ez a száma akkor még kapható egész Európában.
A mintaszerű német
gettók ellen azonban egyáltalán nem emelt kifogást a
"világlelkiismeret".
Mit jelentett tehát a zsidókérdés megoldása? A problémára így felel Maurice Bardéche könyve a nürnbergi tárgyalással kapcsolatban: "A per okmányaiból egész világosan látható, hogy a zsidókérdés megoldása, amely a nemzeti szocializmus vezérének jóváhagyását is elnyerte, kizárólag arra szorítkozott, hogy a zsidókat egy különálló területre tömörítsék s ezt zsidórezervációnak nevezték. Ez az európai gettónak bizonyos fajtája volt, vagy még inkább a Keleten újra feléledő zsidó haza. Ezt a szándékot árulják el a miniszterek és magasabb hivatalnokok rendeletei. Nem egyebet! A nürnbergi vádlottak nyugodt lelkiismerettel hangoztathatták, hogy az egész háború során sem tömegkivégzésekről, sem Auswitzról, sem Treblinkáről semmit sem tudtak s minderről először csak a vádhatóságtól hallottak." Hogyan jöttek hát létre a német koncentrációs lágerek? Erre a kérdésre nagyon érdekes feleletet adott a nürnbergi tárgyalás. Raymond H. Geist, az amerikai konzulátus első titkára, aki 1933-ban Németországban érte meg a nemzeti szocialista hatalomátvétel napjait és aki természetesen zsidó volt, eskü alatti nyilatkozatot adott a nürnbergi bírák számára. Nos, Mr. Geist azt állította ebben az eskü alatti nyilatkozatban, hogy a hatalomátvételt követő napokban a Gestapo áldozatainak száma több százezerre rúgott. Azonban a nürnbergi fővádlott, Hermann Göring birodalmi marsall, az amerikai bíró kérdésére ezeket mondotta: - Természetes, hogy kezdetben történtek túlkapások, magától értetődik, hogy ezek néha ártatlanokat sújtottak, azonban az előzmények nagyságához mérten, ez a német szabadságforradalom a történelem legvértelenebb és legfegyelmezettebb forradalma volt.
Kezdetben csak a
kommunista vezetőket vitték koncentrációs táborba. Mikor
pedig kiderült, hogy Thälmant, a kommunista párt vezérét a
"védőőrizetben" bántalmazták, Göring egyenesen
magához rendelte Thälmant és azt mondta neki:
- Kedves Thälman, ha ön került volna hatalomra, valószínűleg nem verik meg, viszont ön minden bizonnyal lenyisszantotta volna ez én fejemet. - Természetesen! - mondta a birodalmi marsallnak a kommunista vezér. Ez az eset azonban mindennél jobban bizonyítja, hogy a német KZ-ekben kezdetben egyáltalán nem voltak zsidók s a kegyetlenkedéseket maguk a nemzeti szocialista vezérek akadályozták meg.
Tehát a Keleten
felépítendő zsidó haza! Ez az, amit akartak, amiről szó
volt, amelynek fényképei mar ott voltak a német háborús
propaganda újságaiban. Modern gettók voltak ezek, amelyeben
együtt élt, dolgozott egész területek lakossága. A németek
hitték, hogy megnyerik a háborút. Erre az esetre kétségtelenül
ki akarták telepíteni a zsidókat Európából. A keleti gettók
tehát még nem végleges zsidó hazát jelentettek, hanem
átmeneti rezervációt. Hogy ez mennyiben jogosult, vagy
jogosulatlan, azt döntsék el talán az angolok, aki a búr
háború idején ugyanígy internálták a búr lakosság
asszonyait és gyermekeit, úgyhogy a búr háborúban több
asszony pusztult el, mint férfi.
Az angolokra semmi esetre sem lehet ráfogni, hogy ki akarták volna irtani a búrokat. Egyszerűen biztonsági intézkedéseket tettek. Ilyen intézkedés a németek részéről fokozott mértékben érthető volt, hiszen a zsidók soha, egy pillanatig nem tagadták, hogy fanatikus gyűlölettel állnak szemben a németekkel és partizánháborútól a szabotázsig készek mindenre ellenük. Azonfelül mindene meg volt a nemzetközi jogalap, hiszen a zsidóság hadviselő félnek nyilvánította magát.
Fennállott-e tehát
a keleti zsidóság kiirtására irányuló szándék? Arra
nézve, hogy ilyen nem volt, a németeknek van egy közvetett
bizonyítékuk is. A lakónegyedek, templomok, kórházak,
munkástelepek bombázása idején felelőtlen emberek körében
sokszor felmerült a kívánság, hogy a birodalom területén
élő összes zsidó munkásokat tekintsék túsznak, vagy a
megtorlás alanyainak. "Az utca embere" a maga egyszerű
erkölcsi érzékével azt mondotta, hogy ha a nyugati zsidók
ártatlan gyerekeket, asszonyokat bombáztatnak, akkor ugyanilyen
jogosult az is, hogy ugyanilyen ártatlan zsidó gyermekeket és
asszonyokat küldjenek elpusztulni a bombaszőnyegek alá. A
párt, a hivatalos vezetők soha nem teljesítették ezeket a
kívánságokat, pedig elég lett volna egyszerű rádióközlés
útján tudatni, hogy a legsűrűbben bombázott, nem katonai
területekre bevezénylik a zsidó táborok lakóit és
elsősorban ezek fognak áldozatul esni Sassoon és Hoare
Belisha, Frankfurter és a többiek bombaszőnyegeinek.
Németország ez esetben valószínűleg megmenekül a légiháború
sok szenvedésétől. Miután azonban ilyen barbár, de nagyon is
kézenfekvő megoldást senki sem akart keresztülvinni, joggal
lehet kérdezni: fennállott-e a kiirtás szándék?
A zsidóságnak legnagyobb emberveszteségei a keleti, lengyel-ukrán-litván területeken voltak. Azonban 1943-ig senki sem tud úgynevezett tömeggyilkosságokról. A veszteségek az ukrajnai partizánháború idejéből származnak, amikor is a németek kényszerültek túszokat szedni. E túszok között nagyon sok zsidó is volt, hiszen köztudomás szerint, támogatták a partizánháborút. Nagy kérdés, hogy a harcoló hadseregnek, egy véres, gyilkos partizánháborúban joga van-e túszokat szedni? A humanitás szempontjából ez nagyon is kétséges. A nürnbergi törvényszék előtt mindenesetre több vallomás hangzott el, amelyek szerint a Harz-hegységben megtalálták Eisenhower személyesen aláírt parancsát. Eszerint minden megölt amerikai katonáért kétszáz német túszt kell lemészárolni. Egyébként jellemző, hogy a koreai háborúban az amerikaiak is kénytelenek voltak a "német módszerekhez" folyamodni a partizánokkal szemben. Egész falukat radíroztak le a föld színéről azzal, hogy "esetleg" ott rejtőzködnek el a partizánok. A Coliers 1950. augusztus 26-iki száma, a 25-ik oldalon fényképeket közölt az elfogott partizánokról és túszokról. A képaláírás a következőket tartalmazza:
"A háború
eseményei mutatják, hogy Ázsiában ismét kevés tekintettel
vannak az emberi életre. Itt árulással gyanúsított
délkoreaiakat raknak fel teherautókra, hogy a kivégzési
helyre vigyék őket. (In some case their backs are broken before
they are shot.)"
A fényképen a
koreai partizánokat amerikai katonák kísérik. A túszok
szedését tehát jogosnak tartotta Eisenhower épp úgy, mint
Mac Arthur. A német biztonsági alakulatok tagjait ugyanilyen
parancsok teljesítése miatt ítélték halálra.
Ma különösen érdekes képet ad az akkori és jelenlegi események összehasonlítása, mikor a Mau-Mau mozgalommal kapcsolatban szinte naponta olvashatják a világsajtóban, hogy az angolok egyik nap 130-at, másik nap 34-et végeznek ki. A "világlelkiismerte" ezúttal azonban napirendre tér e borzalmak felett. Fejbólintással veszi tudomásul, hogy Anglia ilyen drasztikus módszerekkel igyekszik rendet teremteni. Pedig a varsói gettó lázadói is voltak legalább olyan fanatikusok, mint a Mau-Mau tagjai. A zsidóság azonban hadviselő félnek nyilvánította magát s ehhez képest viselkedett egész Európában. A nyugati és szovjet rádiók nem is mulasztották el, hogy ezt a fanatizmust minden eszközzel szítsák. A rádiók zsidó speakerei, akik bombabiztos óvóhelyről kiáltottak bele a világűrbe, ezzel valósággal maguk idézték a veszedelmet azoknak a zsidóknak fejére, akik gyakorlatilag a németek kezében voltak.
A partizánháborúban
elpusztult emberéletek nem bizonyítják a zsidók kiirtására
irányuló szándékot. A lágereket egész az invázió idejéig,
tehát 1944 júniusáig rendszeres egészségügyi vizsgálatoknak
vetették alá. Minden lágerlakóra legalább négy köbméter
területnek kellett jutnia. A Bremen melletti belseni lágerben
tizenötezer internált volt. Ez a láger tulajdonképpen a
börtönt pótolta. Az internáltak rendszeres orvosi felügyelet
alatt állottak. A súlyos betegeket kórházba szállították.
A könnyebb betegeket rendszeres orvosi felügyeletben
részesítették. A külföldi származású internáltak éppúgy
csomagokat kaphattak, mint a németek. A vádhatóságok minden
internált ügyét kivizsgálták és akit ártatlannak találtak
azt visszaküldték hazájába. A katonai törvényszék által
elítélteket azonban kivégezték, ha az ítélet halálra
szólt. 1944-ben a természetes halálozások száma havonta 200
volt. Amikor azonban a bombatámadások megbénították a német
birodalom közlekedését, zavarok mutatkoztak az
élelmiszerellátásban, járványok törtek ki. Az őrök
bánásmódja is rosszabbá vált. A halálozások száma
emelkedett. De Belsen nem volt megsemmisítő tábor. Miért
kellett hát akkor az amerikai zsidók által készített filmen
úgy bemutatni, mint a borzalom földjét? Milyen
rémületpropaganda volt ez? Amennyiben a szövetségesek
légitámadásai következtében valóban éhínség tört ki,
kik a felelősek ezért? A németek? Vagy a szövetségesek?
Kinek a bűne következtében pusztult el több lágerlakó?
A franciaországi
zsidó nacionalisták földalatti újságja, a Shem 1944.
júliusi, 8-ik számában jellemző értesítéseket közölt a
keletlengyelországi táborok viszonyairól. Ezeket az
értesítéseket megbízhatónak kell elfogadni, mert zsidók
jelentették a zsidóknak, közvetlen értesülések alapján.
Nyslowitz, Chrszno, Kattowitz-Birkenau-Wadowitz, Meisso, Lager
Oberlagenbielau, Waldenburg és Theresienstadt táborairól
szólnak a jelentések. Egyik lágerben kemények voltak az
életviszonyok, másikban jobbak, harmadikban egészen
elviselhetők. A bánásmód mindenütt kemény, de jó. Az
asszonyok könnyű házimunkát végeztek. A férfiak útépítésnél
dolgoztak, de a kézművesek saját szakmájukkal foglalkoztak. A
zsidó lap jelentésében egyetlen betű sincs kivégzésekről,
kegyetlenkedésekről. Még kevésbé van szó gázkamrákról,
megsemmisítő lágerekről és csecsemőgyilkosságokról.
Ellenkezőleg. A Shem azt jelenti, hogy a két-öt éves
gyermekeket Berlinbe vitték, ahol számos gyermekkertben, a
Német Vöröskereszt és a Volkswohlfahrt gondozása alatt
állanak.
Hogyan hihette el
tehát a világ a hatmillió zsidó elpusztításának
rémmeséjét? Honnan fotografálták a Todesmühlére a
gázkamrákat és halottakat?
1945 végén
Dachauban megjelentek az új KZ-esek. Ezen azonban már nem
zsidók voltak, hanem a legyőzött német nép fiai: - a
"háborús bűnösök". Ezek azt a parancsot kapták,
hogy utólagosan a lehető leggyorsabban építsenek a táborhoz
különféle berendezéseket. Mindenekelőtt a tábor kertészeti
megszépítését szét kellett rombolni, mert a borzalmat
szomjazó amerikai moziközönség számára nehezen lett volna
elhihető, hogy a zsidók parkírozott lágerekben szenvedtek. A
munkások parancsot kaptak, hogy készítsenek egy vérgödröt
és ahhoz vérlevezető csatornát, mert valószínűsíteni
kellett azt is, hogy itt patakokban csorgott a zsidók vére. A
tussoló, öltöző, elbocsátó termeket át kellett építeni
úgy, hogy azok gázkamráknak lássanak. Ebből a célból külön
építettek egy betonlétesítményt, kicsi, ablakszerű
nyílásokkal, amelyeket ma is mutogatnak, hogy azon keresztül
bocsátották be a "halálgázt". Parancsot kaptak a
rabmunkások arra is, hogy építsenek "tarkólövő"
helyet. Philip Auerbach, aki a bajor kormányban államtitkár és
a KZ-ekből kiszabadult zsidóság feje és vezére lett,
kitalálta, hogy a táborban volt egy "akasztófafenyő"
is. A parkban álló hatalmas fenyőt, amelynek Auerbach nagy
szerencséjére, egy merőlegesen kinőtt ága is volt,
szabályosan kicsinosították, az ág végét levágták, aztán
kötelekkel jó darabig súrolták, mindaddig, amíg hihetővé
vált, hogy azon mindennap zsidók százai lógtak.
A táborban, amelyet
később rémség-múzeumnak rendeztek be a zsidók, táblát
állítottak fel, amelyre ráírták, hogy itt 238 000 embert
égettek el. A táborban azonban összesen csak két
krematórium-kemence volt. Három évig, éjjel-nappal égetni
kellett volna a gázhalottak holttestét és 535 000 kilógramm
emberi hamunak kellett volna így előállnia. 1949-ben egy
amerikai zsidó CIC-tiszt egyik megvesztegetett lengyel vallomása
alapján nagyszabású ásatásokat kezdett a tábor
konyhakertészetében. A hamut és a zsidó holttesteket azonban
hiába keresték. Hiszen a krematóriumok közül egyet
utólagosan, a "Todesmühle" számára építettek.
Maga Faulhaber bíboros érsek bizonyította később az
amerikaiak előtt, hogy a München ellen 1944 szeptemberében
intézett repülőtámadásnak 30 000 halottja volt. Ő maga
kérte az akkori német hatóságokat, hogy ezeket égessék el a
dachaui krematóriumban. Sajnos ez nem történhetett meg. A
krematórium két kemencéje nem tudta befogadni a keresztény
halottakat sem, mint ahogy nem fogadta be a zsidókat sem. Azon
egyszerű oknál fogva, mert Dachauban soha senkit sem
gázosítottak el. A kemencékben csak a természetes halállal
meghalt internáltakat hamvasztották el.
A történethez még
hozzátartozik az is, hogy Auerbachot 1952-ben okmányhamisításért
el kellett ítélni, mert nem létező zsidók számára fizetett
ki hatalmas összegetek, kártérítés címén.
Ugyanígy készültek a többi bizonyítékok is. Egy nagy német város rendőrtisztje elé az amerikai egyenruhát hordozó zsidók letettek egy fényképet. "Íme - mondták - ezt a közel 20 000 zsidót ön ölette meg Belsenben." A fényképen valóban eltorzult emberi holttestek valóságos hekatombája látszott. A rendőrtiszt azonban azt mondta: "Ezek nem zsidó halottak. Ezek a város ellen intézett légitámadás halottai. Német halottak. Különben igazolni tudom, hogy ennek a fényképnek az elkészítését én rendeltem el, míg e város rendőrségének feje voltam." Ma már ezer és tízezer adatot lehetne felsorolni arra nézve, hogy a hatmillió zsidó kiirtásának rémtörténetét milyen eszközökkel teremtették a zsidó propagandisták, filmesek, újságírók, CIC-tisztek és kínvallatók. Hová lett hát a hat millió zsidó, amelynek emlékművét a Manhattanon állítják majd fel.
A "Baseler
Nachrichten" 1946. június 12-iki száma közölte, hogy a
zsidó világkongresszus vezető személyiségei
sajtókonferenciát tartottak Genfben, s ez alkalommal dr. M.
Perlzweig úr, New Yorkból, hivatalos mindségben a következőket
mondotta: "A nemzeti szocializmus és fasizmus
bukásának szomorú mérlege, hogy a kegyetlen
antiszemitizmusnak hét millió zsidó esett áldozatul. Az
Európában még megmaradt zsidók létszáma ma másfél
millió.
A "Baseler Nachrichten" már a következő számában kénytelen volt közölni egy amerikai tudósító jelentését, amely leghatározottabban kétségbe vonta ennek a propaganda számnak a hitelességét. Mindenek előtt rámutatott arra, hogy ha ez a szám pontos volna, akkor a zsidóság háborús veszteségeinek nagyobbnak kellene lennie, mint Anglia, Amerika, Ausztrália, Kanada, Újzéland, Franciaország, Belgium, Hollandia, Dánia együttes háborús veszteségei. Ebben a kérdésben az a legfeltűnőbb azonban, hogy 1933-ban az európai zsidók összes létszáma, - a Szovjetunió kivételével - ötmillió-hatszázezer volt. Ezt a számot a New York Times 1945. január 11-iki statisztikájából az American Jewish Congress is ismerte. Ebből a számból azonban le kell vonni még a Molotov-Ribbentrop vonalon túl maradt egymillió zsidót, akiknek 1941. június 21-ig, az orosz-német háború kitöréséig semmi bajuk nem volt. A Baseler Nachrichten statisztikája szerint Európában - Oroszország nélkül - összesen ötmillió zsidó élt. Ebből az ötmilliós számból azonban le kell vonni a semleges országokban élt zsidók számát, mert ezeknek semmi bajuk nem történt. A World Almanac 1942-es kimutatása szerint Gibraltárban, Angliában, Portugáliában, Spanyolországban, Svédországban, Svájcban, Írországban és Törökországban kereken 420 000 zsidó élt.
A nemzeti
szocializmus által elérhető zsidók összes száma -
statisztikailag - soha nem volt több 4 és fél milliónál.
Ugyanez a semleges forrás a Baseler Nachrichten zsidó
forrásokra hivatkozva megállapítja, hogy 1933 és 1945 között
Angliába, Kínába, Indiába, Palesztinába kereken másfél
millió zsidó vándorolt ki, nem is szólva Amerikáról, mert
ott a "német, osztrák, lengyel, cseh útlevelekkel
érkezők 80 százaléka zsidó volt." A Baseler
Nachrichten szerint még a német támadás elől félmillió
zsidónak sikerült Szibériába menekülnie, a ilyen formán a
Hitler hatalmi körzetében élt zsidók száma legfeljebb
kétmillió lehetett. 1946-ban azonban a Szovjetunión kívül
még mindig 1 559 600 zsidó Európában. "Ez idő szerint -
írta a svájci lap - kevesebb mint másfél millió zsidót
lehet halottnak, vagy elveszettnek tekinteni.
A németországi
amerikai kormányzóság később vizsgálatot folytatott arra
vonatkozólag, hogy összesen hány ember pusztulhatott el a
KZ-ben. Az 1951-ben közzé tett jelentés szerint a
koncentrációs táborok bevezetése óta az összes táborokban
1 200 000 ember pusztult el. Ebben számban benne vannak a
zsidók, cigányok, ukránok, valamint az összes egyéb
nemzetiségű, természetes halállal kimúlt foglyok. Az
elpusztult zsidóság száma tehát semmi esetre sem lehet több
öt-hatszázezernél. Ehhez képest bizony a többi keresztény
nemzetek mérhetetlenül nagyobb veszteséget szenvedtek. Hiszen
vegyük csak a kis magyar népet, melynek létszáma körülbelül
a zsidóság összlétszámának felel meg. Magyarország háborús
vesztesége halottakban, sebesültekben, a légitámadások
áldozataiban, a szibériai haláltáborokban éhenhalasztott és
megfagyasztott magyar hadifoglyokban, elhurcoltakban legalább
egymillió főre rúg. És mit vesztett Németország? 3 600 000
német katona halt hősi halált a zsidóság által a
birodalomra kényszerített háborúban, 1 200 000 polgári
személy esett áldozatul a légibombázásoknak, 2 400 keleti
németet, 600 000 szudéta németet, 210 000 egyéb népi németet
legyilkoltak. 1 400 000 német halt meg, vagy gyilkoltatott meg a
szövetségesek fogházaiban, börtöneiben, hadifogolytáboraiban
és internáló táboraiban.
Ezzel a borzalmas
valósággal szemben az igazi bűnösöknek fel kellett építeni
a zsidó mártíromság legendáját, s ehhez az óriási
hazugság hadjárathoz asszisztált a zsidóság minden hivatalos
szerve, a New York Times-tól kezdve minden lapja és az
államférfiaktól kezdve le a kis Möhlstrassei feketésig, aki
megjárta a nemzeti szocializmus koncentrációs táborait. A New
York Times 1946. május 1-jei számában tette közzé hírhedtté
vált statisztikáját, amely szintén hat millión felül
állapította meg a zsidó áldozatok számát. A Joint
Distribution Committee a "Die Neue Zeitung", amerikai
megszálló hadsereg félhivatalos lapjának 1946. február 4-i
számában tette közzé a kimutatást, amelyben az elpusztult
zsidók létszámát 5 012 000-re becsülte. A számokkal való
bűvészkedésnek, a nyilvánvaló hazugságok gyűjteményének,
hamisításnak, ferdítésnek mesterműve volt mind a két
statisztika. Összeállítói nyilván számoltak az emberi
tudatlansággal, kritikátlansággal.
Churchill azt
mondta, hogy kétféle hazugság van: a szemtelen hazugság és a
statisztika. Ezek a hazugságok mindkettőt egyesítették.
Jellemző erre, hogy a kívánt eredmény elérése céljából
egyszerűen felemelték az 1939-ben Európában élt zsidók
számát. A Joint szerint Hollandiában 150 000 zsidó élt.
Ezekből 1946-ban életben maradt 30 000. El kellett volna
pusztulnia 120 000-nek. Igen, de Hollandia volt az egyetlen
állam, amely a nürnbergi tárgyalásra pontos adatokat
szolgáltatott. A Holland vád adatai szerint 110 000 zsidót
deportáltak. Hogyan pusztulhatott el 120 000 zsidó, amikor 10
000-rel kevesebbet deportáltak? Az életben maradt 30 000
holland zsidót tehát a 110 000 deportált számából kell
levonni. Ez esetben pedig a Holland zsidóság vesztesége 90 000
fő lenne.
De vajon
kimutatják-e a zsidók az életben maradottak igazi számát? A
magyar nyelvű sajtó nem győzi állítani, hogy Magyarországon
600 000 zsidó pusztult el. Ezzel szemben a New York Times
statisztikája szerint Magyarországon csak 200 000 zsidó halt
meg. A budapesti Központi Statisztikai Hivatal, amelyet 1946-ban
már zsidók és népi demokraták irányítanak, 120 OO0-ben
állapította meg a magyarországi zsidóság veszteségeit. A
magyar statisztika is csak a halottá nyilvánítások és a
hazatért zsidók adatainak összehasonlításával készült.
Különös, hogy a Hungary rovatban egy kipontozott sor jelzi a
magyarországi DP-k helyét. Ebből arra lehet következtetni,
hogy Ausztria és Németország területén nem maradt egyetlen
zsidó DP sem. A valóság az, hogy a magyarországi zsidók
közül 35 000 nem tért vissza a szovjet uralom alá. Ez esetben
a magyarországi zsidóság nem 120 hanem 85 ezer főt vesztett.
A New York Times is megjegyzi, hogy a magyarországi zsidóság
veszteséglajstromában nincs feltüntetve az a 15 ezer zsidó,
aki mint munkaszolgálatos, hadifogolyként került
Oroszországba. Ezek később a legnagyobb egészségben
visszatértek. Ilyen formán a magyarországi zsidóság
vesztesége kb. 60 000 főre tehető.
Hasonló
statisztikai csalások mutatkoznak a franciaországi zsidókkal
kapcsolatban is. A nürnbergi vádhatóság elé tárt adatokban
a francia vádló szerint 120 ezerre rúgott a faji okokból
elhurcoltak száma. A New York Times azt mondja, hogy 320 ezer
francia zsidóból életben maradt 180 ezer. tehát állítólag
elpusztult 140 ezer. Hogyan? - kérdezheti az olvasó. Hiszen a
francia államügyész szerint csak 120 ezret hurcoltak el. Még
ezekből is jócskán maradtak életben. Hiszen Bradley "Jours
France" című könyvéből megtudjuk, hogy a francia
zsidók, akik kiszabadultak a lágerekből, milyen rémtetteket
követtek el a francia lakossággal szemben.
Még nagyobb és még feltűnőbb csalások mutatkoznak a legnagyobb zsidó tömb, a lengyelországi és oroszországi zsidókkal kapcsolatban is. A Joint és a New York Times egybehangzó meséje szerint ebből a 250 000 zsidóból csak 80 000 maradt életben. A legfeltűnőbb csalás, hogy a "Poland" rovat szerint Nyugatnémetországban és Ausztriában nincs lengyel zsidó DP. Holott ezek tízezer számra hemzsegtek a feketepiacokon. Aztán mikor már közhitté gyökeresedik, hogy Lengyelország zsidóságából csak 80 000 lélek maradt, hirtelen kellemetlen meglepetés történik. Váratlanul Nyugatra jön 150 000 lengyelországi zsidó, akik a lengyelországi pogromok elől menekülnek. Ezeket sietve tüntetik el Palesztina és Amerika irányában. Az ő kivándorlásuk sikerül leggyorsabban.
Van azután még egy
feltűnő jelenség. A Joint statisztikájában egyáltalán nem
szerepel Oroszország. Mi van az orosz zsidókkal? A Joint csak
annyit árul el erről a kérdésről: "Andere Länder des
Kontinents" " veszteség 139 000 fő. A New York Times
viszont korrigálja ezt a számot és azt mondja, hogy beleértve
Észtország, Lettország, Litvánia és Oroszország zsidóságát,
3 550 000 oroszországi zsidóból életben maradt 2 665 000. Ez
azt jelentené, hogy elpusztult 885 000 balti és oroszországi
zsidó.
Nem kétséges, hogy ezeken a területeken nemcsak a partizánháborúban voltak a zsidóságnak bizonyos veszteségei. Mikor a német csapatok megjelentek Keleten, nem a németek követtek el kegyetlenségeket a zsidókkal szemben. Az ukrán lakosság nem mint zsidókat, hanem mint bolsevista elnyomókat, megölt néhány ezer zsidót. Odesszában a román csapatok rendeztek vérengzést a főhadiszállás ellen megkísérelt merénylet miatt. De ezeket a jelenségeket éppen német csapatok közbelépésével fojtották el.
1945 elején - mint
ezt a "Der Weg" kimutatta, - Európába küldték az
úgynevezett "interrogátorokat". Ezek 100 százalékban
amerikai zsidók és Hitler elől emigrált zsidó emigránsok
voltak. 1945-ben megkezdték a kihallgatásokat s mikor a
jegyzőkönyvek végeredményét összesítették, kiderült,
hogy a németek 12 millió zsidót gázosítottak el. Ez már sok
volt a zsidó Walter Lippmannak is, aki a New York Herald
Tribuneben arra figyelmeztette a zsidóságot, hogy ilyen hamis
számokkal csak önmagának árthat. A vezércikk után a németek
által "meggyilkolt" zsidók számát tizenkét
millióról hirtelen leszállították hat millióra.
Örökké visszatérő
kérdés marad, hogy egyáltalán el lehetett volna-e pusztítani
annyi zsidót, amennyit a propagandisták állítanak? Volt-e
ehhez a németeknek idejük? Volt elegendő technikai
felszerelésük? De akkor miért kellett a filmfelvételek
számára pótkrematóriumokat építeni? Azért, hogy hihetőbbé
tegyék a hihetetlen magas számot? Volt-e szükségük a
németeknek a zsidók szisztematikus kiirtására, amikor örökös
munkaerőhiánnyal küzdöttek és amikor a zsidókat igen
hasznos hadi munkára tudták befogni?
Az állítólagos
"megsemmisítés" csak 1944 elején kezdődött volna.
Hihető-e, hogy ez idő alatt a németek el tudtak volna
pusztítani hat, öt, vagy akár csak hárommillió zsidót is,
mint azt a különböző források állítják. Hiszen ma már
napnál világosabb tény, hogy a német lakosság egyáltalán
nem is tudott a zsidó táborok létezéséről. Tehát szó sem
lehet arról, hogy olyan tömegmészárlás játszódott volna
le, mint amilyen a németekkel szemben Prágában folyt. Gyenge
létszámú alakulatok, később túlnyomó részben zsidókból
összeállított tábori rendőrség őrizte a foglyokat.
Elképzelhető-e tehát egy olyan félelmetesen nagy embertömeg
kipusztítása, mint amilyen az egész harctéren küzdő német
hadsereg volt? Elképzelhető-e, hogy az óriási szállítási
nehézségek között a németek csak zsidókat szállítottak,
vagy koncentráltak volna, mikor lőszert, élelmet, benzint
kellett szállítaniuk a vonatokban? Feltehető-e, hogy ilyen
nagyarányú emberpusztítás titokban maradhatott volna? Miért
nem beszéltek minderről az orosz rádiók? Miért hallgattak a
nyugati propagandisták? Hiszen a német vezérkar és a párt
legapróbb belső titkairól is tudtak a kémek, árulók révén.
Miért csak a fegyverletétel után kezdtek beszélni ezekről a
rémségekről?
A hatmillió zsidó
kipusztításáról szóló mesének titkát ott kell keresni a
vasfüggöny mögött és az 1945-ös amerikai politika
bíbor-bársony függönyei mögött. Hogy lehet az, hogy 1945
őszén, 1946 tavaszán olyan óriási zsidó tömegek jelentek
meg Csehországban, Lengyelországban, főként Magyarországon
és Bulgáriában, hogy a lakosság rémülten nézett szembe
ezzel a második megszállással?
A sok kérdésre felel egy igen hitelesnek látszó zsidó tanú: Louis Levine, az amerikai Jewish Council of Russian Felief elnöke, aki a második világháború után bejárván Oroszországot, jelentést tett amerikai hittestvéreinek az oroszországi zsidók helyzetéről. "At the outset of the war - mondotta 1946. október 30-án Chicago-ban Levine, - Jews were among the first evacuated from the western regions threatened by the Hitlerite invaders and shipped to safety east of the Urals. Two million Jews were thus saved."
Itt van tehát az a
két millió zsidó, akit a nürnbergi tárgyaláson és a világ
nyilvánossága előtt besoroztak a halottak légiójába. Mikor
pedig a német "háborús bűnösöket" kivégezték, a
Szovjetunió rejtekeiből és az Ural mögül előkerült
kétmillió menekült, hogy - mint a bolsevizmus uralkodó rétege
- átvegye a hatalmat a vasfüggöny mögé szorult országok
fölött. Hova lettek a többiek? Hol élnek a többi zsidó
halottak? A kérdésre további feleletet ad Amerika, Kanada és
Délamerika zsidó lakosságának hihetetlen méretű
megszaporodása. Azokról a zsidókról már szóltunk, akik
mintegy 1 500 000-en 1945-ig vándoroltak el Európából. Arról
is tudunk, hogy még a displaced personokról szóló törvény
megalkotása előtt, rokoni kapcsolatok, különleges affidavitok
segítségével 41 000 zsidó vándorolt ki Európából
egyenesen Amerikába. Említettük már azt is, hogy a háború
előtti és alatti időkben az amerikai bevándorlók 27-50, sőt
80 százaléka volt zsidó. A második világháborút követő
öt esztendőben még egy újabb zsidó bevándorlási hullám
árasztotta el Amerikát. Jöttek, mint DP-k, jöttek mint
Angliából, Franciaországból, esetleg a vasfüggöny mögül
érkező luxusutasok. Jöttek a keresztény szervezetek: a
Catolic Welfare Conference, a World Church Service jelvényeivel,
jöttek jó papírral és hamis útlevéllel. A zsidóság
egymaga nagyobb mértékben részesült a DP-kvótából, mint a
többi nemzetek együttvéve. S erre még mindig azt mondotta
Herbert H. Lehman New York-i szenátor, hogy a DP-törvény
"antiszemita". Azok azonban, akik a kivándorlási
szerveknél, a New York-i és bostoni kikötőkben, az amerikai
konzulátusokon ültek, egyáltalán nem lehettek "antiszemiták",
mert zsidók voltak csaknem valamennyien.
Legújabb
statisztikák szerint a világzsidóság létszáma ma 15 millió
volna. Ez esetben azonban teljesen lehetetlen, hogy akár hat,
akár csak egymillió zsidót "kiirtottak" volna.
Amerika zsidósága a háború óta csaknem kétmillióval
szaporodott. A háború előtt csak 4 081 242 aktív tagja volt a
Jewish Sinagoguenak. Ez a szám azonban csak az aktív tagokra
vonatkozik. A hitetlenek, a kitértek, a kommunisták, - akik
csak politikailag vallják magukat zsidónak, de vallásilag nem,
- nem szerepelnek az amerikai statisztikában, amely egyébként
megbízhatatlan, kitért a zsidó érdekeknek megfelelően
készül. Viszont az amerikai zsidóság mérhetetlen
szaporodására következtetni lehet abból is, hogy a nyelvi
kimutatások szerint - amelyek sokkal megbízhatóbbak, mint a
vallásiak, egyedül New Yorkban - 2 270 000 személy beszél
jiddisül. A Jewish World Congress 1950-es statisztikája szerint
csak 11 473 354 zsidó van a földkerekén. Ezzel szemben
bizonyosnak látszik, hogy az Egyesült Államok zsidósága
elérte a hétmilliós létszámot. A legvalószínűbb azonban
dr. Cecil Roth, az oxfordi egyetem zsidó történelemtudósának
megállapítása. Ez a derék historikus és zsidó vezér 1952.
március 18-án előadást tartott a Kansas Cityben lévő B'nai
B'rith Jehuda templomban s ez alkalommal kijelentette, hogy a
földkerekség zsidó népességének kétharmada az Egyesült
Államokban él. Ezek száma a titkos zsidókkal együtt - Cecil
Roth szerint - kerek 10, azaz tízmillió. (Edmondson: "I
Testify 57. old.)
A nürnbergi álstatisztikában szereplő zsidó halottak ott vannak hát a szovjet vasfüggönye és a roosevelti politika bársony-függönyei mögött. A zsidó halottak számát megtízszerezte a csaló statisztika. Az UN soha nem mert vizsgálatot indítani a hatmillió zsidó halott ügyében, a katonai megszállás alatt élő Németországnak pedig nem volt rá módja, hogy nyilvánosságra hozzá azokat a kezében lévő KZ-statisztikákat, amelyekből kiderülne a tényleges igazság. Pedig a nyugatnémet szövetségi kormány archívumaiban ott vannak a KZ-ek névlistái, bizonyító adatai. Miért nem merik ezeket nyilvánosságra hozni? Azért, mert a világhódítók nyomban összeomlasztanák a német gazdasági csodát. A propagandaszám tehát kellett, hogy részvétet lehessen kelteni, hogy a mártírok létszámának emlegetésével még biztosabban lehessen előretörni a világhódítás útján és még jobban lehessen terrorizálni a keresztény népeket. Ha a zsidóság a valóságot mondja a zsidó halottak létszámáról, erkölcsileg győztesen kerül ki a vitából. Hazugságaival elpazarolta a legnagyobb erkölcsi tőkét, eljátszotta az emberiség részvétét. A zsidók megkínzása miatt tíz- és százezreket kínoztak meg a bosszú őrületében. A zsidók áldozatainak száma azonban ma sokkal nagyobb Európában, mint a zsidó mártírok létszáma volt a hitleri időkben. S egyszer majd a történelem felelni fog arra a kérdésre is, hogy ki voltak a zsidók igazi kínzói, őrzői, kik kegyetlenkedtek velük legjobban.
A New York-i zsidó
lapban, az "Aufbauban 1951. április 6-án megjelent
a következő német nyelvű felhívás: "Israel sucht
Zeugen". "Az izraeli igazságügy-minisztérium,
Jeruzsálemben, tanúkat keres számos személy ellen, akik ellen
nyomozás folyik és akik a második világháború során az
emberiesség és az egész zsidó nép ellen súlyos vétkeket
követtek el. Csaknem valamennyien az internáltak (zsidók)
elleni bűnökkel vannak vádolva."
S itt következnek a nevek: Banek Andrej, Goldstein Mordechai, Hanzova Ria Regina, Honnigmann Jacob, Pshetitzky Pinkus, Puesitz Moses, Sterberg, dr. Joshua, Trenk Elsa. A nyolc közül hét zsidó. De hát hogy lehet mindez? - kérdezi az utca embere, aki az SS-ek állítólagos rémtetteiről hallott. Zsidók kegyetlenkedtek volna zsidókkal a lágerekben? Nem valami újabb "náci mese" ez? A. Magyar Jövő (Hungarian Daily Journal) New York-i kommunista zsidó lap 1951. április 27-iki számában - dátum megjelölés nélkül - átvette a Buenos Ayres-i "Hatikva" című cionista lapból Grossmann Sándor cikkét, amely többek között a következőket írja:
Izraeli újságok
beszámolói alapján a világsajtót is foglalkoztatják azoknak
a kápóknak (A KZ. Polizei - zsidó táborrendőrség. A szerző)
ténykedései, akiknek ügyeire sorozatos tárgyalásokon
igyekszik a tel-avivi bíróság fényt deríteni. Így került
nyilvánosságra, hogy egyik chederai (zsidó) orvos a
koncentrációs táborban súlyosan bántalmazott deportáltakat.
Halálos injekciókkal zsidókat ölt meg. Megtagadta az orvosi
segélynyújtást azzal a megjegyzéssel, hogy: "Amúgy is
meg fogsz dögleni, mint egy kutya." Egy másik orvosról
még rémesebbet vallottak a tanúk. A harmadik kápó vádlott
durván bántalmazta, kínozta és halálát is okozta sok zsidó
testvérének. A kápók elleni vádak sok hihetetlen, rémes
cselekedetről számolnak be. Évtizedes hivatalos zsidó
irányítás bűne annak a rétegnek kialakulása, amelynek
tagjai mindenre vállalkoztak, sőt túlszárnyalták a fasiszta
gyilkosok elképzeléseit önzésükben és saját véreik
megnyomorításában. Nem kell messzire menni sem Magyarországon,
sem a többi fasiszta országokban, hogy a zsidó főbűnösöket,
a kápók nevelőit, a kápók igazi elődeit megtaláljuk. Ott
voltak ők mindenütt a zsidó hitközségek, a zsidó hivatalok
és a zsidó társadalmi szervek élén.
Nem mi, elfogult
"antiszemiták" írjuk ezt, hanem a zsidó újságban
egy zsidó nacionalista. S bár a hasonló esetek teljes
névjegyzéke egyelőre nem áll rendelkezésünkre, mindenesetre
érdemes feljegyezni egyet- kettőt közülük.
A budapesti szociáldemokrata Népszava 1946 decemberi számának 4. oldalán a következő cikk jelent meg: "Korbácsos Ilonka szörnyű rémtettei." "A népügyészség tegnap nyújtotta be a népbíróság elnökének Klein Mórné kereskedelmi alkalmazott ellen kiadott vádiratát. A népügyészségi nyomozás szerint Klein Mórné, akit a Bergen-Belsenben hozzá beosztott nyolcszáz szerencsétlen sorstársa csak "Korbácsos Ilonkának" nevezett, nevét és származását mindig gondosan eltitkolta és elpusztította azokat, akik valaha is leleplezhették volna. "Korbácsos Ilonka" a vádirat szerint blokkparancsnok volt és ebben a beosztásában követte el rémtetteit. A fertőtlenítésre rendelt nőket a téli hidegben órákig mezítelenül állította sorba, és a fürdőépület előtt, majd a forró és hideg zuhany után órákig kellett várakozniuk. Ezzel a fagyasztási módszerrel számos nő halálát okozta. Egy Lőwi Magda nevű deportáltat, akihez tulajdonképpen semmi szolgálati köze nem volt, félórai ütlegeléssel és korbácsolással felismerhetetlenségig összetört. Korbácsos Ilonka a kiéhezett nők italát szerencsétlen sorstársaira öntötte és ennek következtében számosan súlyos égési sebeket szenvedtek. Az élelmiszereket ellopta és így barakkjában az éhhalál a többi barakkok sokszorosára rúgott. A téli hidegben (1945) a legfontosabb táplálékot nem osztotta ki, hanem saját céljaira használta fel." Klein Mórnét később a népbíróság halálra ítélte és így talán ő volt az egyetlen háborús bűnös, aki valóban bűneiért bűnhődött meg.
Ugyancsak a
budapesti "Világ" egyik 1947-es száma "Társnőit
korbácsolta Auswitzban" cím alatt hasonló esetről ad
hírt. A lap előadja, hogy egyik divatos vacsorázó helyen
elfogták "Tigris Klárát". "A szadista
nő Auswitzban az A/7. számú barakk parancsnoka volt. Több
tanú egybehangzó vallomása szerint az akkor 25 éves nő
állandóan szíjostorral és bikacsökkel járt. Kegyetlenül
verte a deportált nőket, a legkisebb mozgolódásért hátukra,
mellükre téglákat rakott és százával térdepeltette a
fiatal leányokat, öregasszonyokat egészen az ájulásig."
Az internáltak táboraiból, mint ezt Nürnbergben is sikerült bizonyítani, 1943 végén és 1944 elején elvezényelték az SS őrséget. A táborokban egy szűk körű parancsnokságon kívül a zsidó tábori rendőrség, a blokkparancsnokok maradtak. Ha majd egyszer az igazság napfényre kerülhet, ki fog derülni, hogy kik voltak a zsidók igazi kínzói és hogy hova lett az öt és fél millió kísértet zsidó. Mindezt akkor fogja megtudni a világ, ha a hatalom egyszer mégis kiesik a világhódítók tisztátalan kezéből! XII. FEJEZET
A hat millió
kísértet, a legyilkolt zsidók grandiózus legendája - a
világhódítók legnagyobb tőkebefektetése volt. Senki sem
akar szerecsent mosdatni és keresztényi alázattal ismerjük
el, hogy ha csak hatszázezer volt a világháború során
elpusztult zsidók száma, az épp olyan bűn, mintha hat millió
lett volna. De akkor legalább akkora méretű a prágai
szudéták, moldvai románok, athéni görögök és magyarok
legyilkolásának bűne is.
A bűn ott vált igazán bűnné, ahol a propagandamesét, az áldozatok számának megtízszerezését nemcsak ószövetségi bosszúra, hanem a világterror megalapozására használták fel. Ahhoz, hogy ezt a terrort intézményesíteni lehessen, nem volt elég Nürnbergben megölni a testet. Meg kellett gyilkolni a szellemet is. Nem a német "nácizmus", hanem az egész kereszténység szellemét. Az emberiségnek észre kell már egyszer vennie, hogy amint a templomok bombázásánál, a mészárlások során nem a nácizmus volt az igazi ellenfél, úgy a szellemi Nürnbergben sem a Göbbelsek és Rosenbergek voltak az igazi vádlottak, hanem maga az Úr Jézus Krisztus.
Svájcban 1946-ban
gyűlést tartottak, amelyen néhány keresztény lelkész
bevonásával azt követelték, hogy az Újszövetséget
visszamenőleg javítsák ki, meglévő példányait kobozzák
el. (Maurice Badéche: Nürnberg oder das gelobte Land.), mert a
Szentírás nem kedvező színben tünteti fel a zsidókat.
Ugyanekkor az amszterdami zsidók azt követelték, hogy Krisztus
pörében rendeljenek el újrafelvételt a jeruzsálemi bíróság
által, amely "rehabilitálni" fogja Krisztust.
Viszont, épp ezekben az időkben Hollywood új attrakcióra
készült. A világsajtót bejárta a hír, hogy új film készül
Krisztusról, amelynek címszerepét Charlie Chaplin, a csámpás,
kommunista zsidó álművész fogja játszani. A zsidó rabbik az
amerikai iskolákban a keresztény vallási énekek betiltását
követelték azon a címen, hogy ezek sértik az ő
érzékenységüket. Rosenberg Anna, az Egyesült Államok
helyettes hadügyi államtitkárnője nem engedte meg, hogy a
koreai harcokban elesett amerikai katonák hősi temetőiben
keresztfákat állítsanak fel, ha ezekben a temetőkben zsidó
hősi halott is pihent.
A szellemi terror
földi szimbóluma a süket és félig vak Knut Hamsun, az akkor
élt legnagyobb európai író. A legkiválóbbat, a
legtiszteltebbet kell elpusztítani és 85 éves korában is az
őrültek házáig üldözni. Knut Hamsun nem is a nácizmus,
hanem sokkal inkább a germán gondolat mellé állt, hiszen maga
is a legtisztább germán törzs tagja volt. A zsidóság számára
azonban épp az volt elviselhetetlen, hogy ez a szellemóriás a
maga erkölcsi nagyságával, világhírnevével hitelességet
adott a nemzeti szocialista eszmének is. Knut Hamsunt már nem
lehetett műveletlen, tudatlan csatornafigurának feltüntetni,
amiként nem lehetett a másik nagy germánt, Sven Hedint sem
borzalmas csatornatöltelék, SA-embernek beállítani. Knut
Hamsunt, a 85 éves aggastyánt tehát mint "hazaárulót"
állítják a "norvég" bíróság elé. Feleségével
együtt 30 napi fogságra ítélik csak azért, hogy
lestemplizzék, megbélyegezzék. Aki nem a világhódítók
szolgája, aki a másik oldalon áll, - az bűnös. Hiszen hat
millió zsidó kísértet árnyéka sötétlik mögötte. A nagy
író azonban az egész bitófára húzott, európai keresztény
szellemi elit nevében mondja ki az elnyomott szellem igazságát:
Én tudok várni egy
másik alkalomra, másik bíróságra. Talán holnap, talán száz
év múlva jön a nap, de én tudok vámi. Van idő elég.
Teljesen mindegy, hogy élve, vagy halva. De tudok várni és
várni fogok.
Mikor pedig félig vakon mégis írni akar, hogy megkeresse a betevő falatot és segíthesse unokáit, beviszik az őrültek házába. - Mi tudunk várni! mondja immár a halhatatlanság magasságából és a lefejezett Európa töretlen hitével. Csaknem a Knut Hamsunéhoz hasonló Ervin Guido Kelbenhayer, a Paracelsus-regény írójának és egyben a legnagyobb német írónak tragédiaja is. Kiűzték saját házából és a "német" Spruchkammer élén egy emigráns zsidó ítél fölötte. Eltiltják "hivatásától", mintha az Isten rendelte írót, a szabadság és demokrácia nevében el lehetne tiltani isteni küldetésétől. De Kolbenhayer az üldözés, tönkretevés morgenthaui szellemével szemben szintén kimondja a szellem igazságát: - Bűnössé válik, aki védekezik és mentegeti magát!
- Ma már
megállapított tény, hogy a szellemi emberek ellen felállított
fekete listákat hamarabb hozták Németországba, mint a háborús
bűnösöknek nevezett SS-emberek névjegyzékét. Az Egyesült
Államokból visszatért világhódítók, - köztük
nagyobbrészt elszánt kommunisták - állították össze és
hozták ezeket a névsorokat, és valamennyien sajtó és
színházi tisztek voltak. Amerikai egyenruhában jártak, de nem
Jefferson Amerikáját, hanem csupán a zsidó sovinizmus
türelmetlen, bosszúálló szellemét hozták magukkal. A
szabadság hazájának félelmetes ajándéka volt ez a fanatikus
zsidó entellektüelekből álló szellemi csőcselék, amely
megtagadott mindent, amit a humanizmustól, filantrópiáról,
haladásról hirdetett és mindent magára álcázott, mikor még
demokráciának hirdette magát. Ennek a társaságnak egyetlen
célja volt: a szellemi élet minden területéről kiirtani a
konkurenciát, a keresztényi szellem fölényének
elbírhatatlanságát és örök időkre elnémítani nem Hitler,
hanem Goethe népét.
- A harc a szabadság és "szellem" jegyében folyt a harctereken és a propagandákban. S most Roosevelt Amerikája feketelistákat, cenzúrát, foglalkozástól való eltiltást, szájkosarat, terrort hozott Európának, a szellem és lélek földrészének.
Ez a szellemi
terror, amely az amerikai lobogók védelme alatt folyt, örökre
kompromittálta Amerikát és mindörökre kétségessé tette az
amerikai szabadságjelszavak hitelességét, mert a hivatalos
Amerika még ma sem adott elégtételt az üldözött szellemnek.
A feketelistákon ott volt Sauerbruch, Európa utolsó
évszázadának legnagyobb orvos-zsenije, Wilhelm Furtwängler, a
kultúrvilág legnagyobb dirigense. Ott voltak a zsidóság
feketelistáján olyan nevek is, mint Richard Strauss, Luise
Ulrich, Emil Jannings, Herbert von Karajan, Clemens Krausz,
Julius Patzak, Walter Gieseking, a világhírű hegedűművész,
Vasa Prihoda, Paul Linke, Werner Krausz és még százak és
százak. Bíróság elé került Weisz Fredl, a híres komikus
is, aki jó néhányszor kitréfálta Hitlert. Ez a zsidó terror
már nem állt meg olyan szellemi nagyságok előtt sem, mint
Gerhardt Hauptmann, akit a New York-i Aufbauban is "gyanúsnak"
nyilvánították, mert néhány könnyes sort mert írni Drezda
romjairól. Slezák Leót "nácinak" bélyegezték, Max
Schmerlingről azt írták, hogy KZ-vezető volt. A listákon ott
szerepeltek még a halottak is, mint Heinrich George, aki a
szovjet KZ-ben halt meg, és Paul Linke, a nagy zeneszerző, aki
már régen nem élt, amikor elkövetkezett a hollywoodi
felszabadítás.
Ennek a szellemi
agyonütésnek a vezére Gerhardt Eisler volt, aki jellegzetes
alakja a zsidó sovinizmusnak. Gerhardt Eisler kommunista, de
Mrs. Eleanor Roosevelt csempészi Amerikába és onnan tér
vissza a németországi keleti zónába. Vele együtt tér vissza
még egy csomó amerikai egyenruhába öltözött sajtó- és
színházi tiszt. A New York-i Aufbau emigránsai, a szellemi
terrorizmus tollforgató csőcseléke most diadalmasan települ
rá Nyugat-Németországra. Ez nem elégszik meg a német nemzeti
szocializmus szellemi elitjének tönkretételével. Kollektíven
felelőssé teszi az egész német szellemi életet. Ezzel
egyidejűleg megkezdődik a kommunista szellemi pestis
terjesztése is. A recept a régi amerikai, demokratikus
egyenruha, de belül bolsevista lélek. Keleti zsidó, de nyugati
álarc! A McCarthy-bizottság iratai szerint Cedic Henni
Belfrage, az Intelligence Service New York-i ügynöke, a legfőbb
sajtóirányító. Természetesen titkos bolseviki. Bizonyos
James Aaronson, aki kommunista volt, írja elő, hogy mit kell
tenni a német újságírónak a demokrácia felépítése
érdekében. Eisenhower főparancsnok számára ő dolgozta ki a
sajtóterveket és Eisenhower, a katona politikai
tájékozatlanságával hangtalanul aláír mindent, ami a kitűnő
Aaronsontól, vagy később Kagantól származik.
Azonban nemcsak az
európai szellemi élet megfojtásának negatívumában merült
ki ez a szellemi világhódítás. Pozitívumként jött az
"átnevelés". A zsidó sajtótisztek amerikai
kommunista és természetesen zsidó írók műveivel tömték
tele az Amerika Házak könyvtárait, amelyek a "náci"
német nép átnevelését szolgálták volna. A szabadság és
demokrácia nevében engedélyhez kötötték az újságok
kiadását. Újság-engedélyt azonban csak a fajilag üldözött
emigránsok és a német kommunisták kaptak kezdetben. A nyugati
zsidó, aki - mint leírtuk - már oly sok érintkezési pontot
talált a keleti, bolsevista zsidóval, most Amerika
fehércsillagos zászlójába burkolózva, megpróbálta a német
népet kommunistává átnevelni. A világhódítók érezték,
hogy az amerikai demokrácia már nem elég biztosíték
számukra. A szovjet géppisztoly, a nyílt terror jobban
elfedezné azokat a bűnöket, amelyeket az emberiség ellen
elkövettek.
A zsidóság azt a
kivételes állapotot, amely szerint a zsidóknak mindent szabad,
megpróbálta intézményesíteni. Már a nürnbergi perben
kezdődött ez a folyamat, amikor tulajdonképpen nem a "háborús
bűnöket" büntették, hanem főként a zsidók ellen
elkövetett cselekményeket torolták meg. A zsidóság itt
szinte nyilvánosan deklarálta, hogy ő tartja magát a háború
egyetlen győztesének. Ez a szempont nyilvánult meg egyes
államok úgynevezett népbíráskodásában is. A magyarországi
népbírósági törvény egy Ries István nevű zsidó ügyvéd,
annak zsidó feleséges államtitkára, Pfeiffer Zoltán alkották
meg s ennek alapján, igen jellemzően "népellenes"
bűnnek nyilvánították a zsidók ellen elkövetett legkisebb
cselekményeket is. A népbírósági törvény kimondotta, hogy
a fegyveres szervezetek minden tagja felelős, ha egyetlen tag a
zsidók ellen bármit is elkövetett. Ezen az alapon százakat és
ezreket akasztottak fel, vagy internáltak ártatlanul. Komoly
vád tárgyát képezte az is, hogy valaki állítólag
mosolygott, mikor egy zsidót deportáltak. A vádlottat két évi
börtönre ítélték. Halálbüntetés járt azért is, ha
"valaki nem akadályozta meg" a zsidók állítólagos
vagy tényleg megtörtént bántalmazását.
A zsidók külön
jogainak és kiváltságainak intézményesítése különösen
szembetűnő volt Ausztriában és Németországban.
Legsúlyosabban a németekkel szemben alkalmazták ezeket az
intézkedéseket. A második világháború legalább 60 millió
áldozata, menekültje közül egyedül a zsidók részesültek
személyi jóvátételben. A zsidó vagyonokat, amelyeket a
hitleri rendszer egyszer már készpénzben megváltott,
megtérített, újra meg kellett fizetnie a németségnek. A
több, mint tizenkét millió potsdami kiutasított, az oroszok
által kifosztott kelet európai népek, a hazátlanná vált
intellektuelek közül egy sem kapott személyi jóvátételt.
Milliók földjét, házát vették el. Milliókat űztek ki
hazájukból ötven kilós csomaggal. Azonban, beleértve az
UN-t, az Emberi Jogok Ligáját, senkinek eszébe se jutott, hogy
ezeknek jóvátételt ígérjen, vagy fizessen. Nem kaptak
jóvátételt az Izrael földjéről kiűzött arabok. Nem kaptak
jóvátételt azok a hadifoglyok sem, akiket sok évvel a háború
után még mindig hadifogságban, vagy közönséges
rabszolgamunkán tartottak. Ezzel szemben az IG. Farben
Industrie-t azért oszlatták fel, és Krupp örökösét azért
büntették meg, mert rendes fizetés ellenében úgynevezett
"elhurcolt" munkásokat - köztük néhány zsidót is
- alkalmaztak gyáraikban, a német állam egyenes parancsára.
A zsidóság azonban
többszörös jóvátételben részesült. Ez már nem is az
elszenvedett veszteségek megtérítését, hanem a leigázott
népek rendszeres fosztását jelentette. A hatmillió legendája
a shylocki húsdarab volt, amelyet azonban, újra és újra ki
kellett vágni a legyőzött népek testéből, gazdasági
életéből. A KZ-ből kiszabadult zsidók már 1945-ben
elfoglalták a német nép házait. Felprédálták a gyönyörű
munkástelepeken a német munkások lakásait. Ezután a
Wiedergutmachung törvény alapján a nyomorgó néppel
megfizettették saját lakásaiknak sokszoros költségét. Az
üldözés jutalmát felvették az IRO-tól, az UNRA-tól, a
legyőzöttektől, a győztesektől. Arról nem is beszélünk,
hogy az izraeli háború költségeinek jó részét az UNRA és
IRO készleteinek elfeketézéséből fizették. Ezáltal
megkárosították azokat a nemzsidó ukrán, orosz, lengyel
menekülteket, akik épp oly displaced personok voltak, mint ők
maguk.
A világzsarolás azonban ezzel nem ért véget. Izrael kormánya addig erőszakoskodott, amíg Nyugatnémetországnak vállalnia kellett, hogy három és fél milliárd DM kártérítést fizet Izraelnek, vagyis egy olyan államnak, amely a háború folyamán nem is létezett. Az izraeli jóvátételi bizottság keményen követelte a háború alatt lefoglalt javak megtérítését. A németek talán maguk sem tudják, hogy ezeket a javakat hányadszor fizetik meg.
Schäffer volt német
pénzügyminiszter legutóbb 1958 elején, nyilvános népgyűlésen
jelentette ki, hogy a zsidók 27 milliárd márkára rúgó újabb
kártérítési igényt jelentettek be a Nyugatnémet állammal
szemben. Ha Németország ezt a horribilis összeget kifizeti,
akkor tönkremegy a német valuta és csődbe kerül az egész
német gazdasági rendszer. Ez esetben pedig Nyugatnémetország
belefullad a szovjet csapdába.
Azonban valószínűleg pontosan ezt akarják elérni a világhódítók. A ,jóvátételi" zsarolásnak természetesen megvan az ellentétele is.
A "Der Weg"
című argentínai német újság hátborzongató kimutatást
közölt 1954. évi 6-ik számában a Németország terhére
elkövetett rablásokról. A szövetségesek a Német Birodalom
területén 1945 májusáig szétromboltak 320 milliárd márka
értéket, a szövetségesek fosztogatásai révén 15 milliárd
márkát vesztettek a német állampolgárok. A nácitlanítás
ürügyén 108 és fél milliárd márka értéket vettek el, az
indirekt kisajátítás, a német kereskedelmi flotta
lefoglalása, a JEIA nevű amerikai exportszervezet tevékenysége
következtében újabb 1381 milliárd márka kár keletkezett. A
pénzreform következtében 198 milliárd márka kárt szenvedett
a német nép. A megszálló hatalmak által kibocsátott
"megszállási bankjegyekkel" 46 milliárd márka kárt
okoztak. Az elrabolt területeken 457 milliárdra rúgott a
németek vesztesége, a gyárak leszerelése révén 10 milliárd
márka kárt szenvedett a német gazdasági élet, a franciák
által folytatott farablás, az erdők mértéktelen kitermelése
14 milliárd márka kárt okozott, és a szénár különbözet
megteremtésével újabb 84 milliárd márka kár keletkezett. A
legjellegzetesebb veszteség a szabadalmak elrablása volt. A
német szabadalmak szinte kizárólag az amerikai zsidóság
kezébe kerültek és ezzel a kétezer vagonra terjedő
találmányleírással 78 és fél milliárd márka értékű
zsákmányra tettek szert az amerikai zsidó cégek. A
hadifoglyok részére ki nem fizetett munkabéreket 11 és fél
milliárd márkára értékelik, míg szállítási költségek
címén 72 milliárdot fizettek ki a németek. A megszállás
alatt 305 000 fehér és- fekete gyermek született, akiknek
eltartása eddig 135 millió márkát emésztett fel. A külföldi
német javak elrablása 18 milliárd márka kárt okozott és
amíg a német javak visszaadását, - az amerikai zsidóság
közbelépésére - még legutóbb is megtagadta az Egyesült
Államok, megszegvén ezzel a magántulajdon "szentségéről"
alkotott amerikai fogalmakat. A régi adósságokért, amelyek
még a versaillesi békéből származnak, több mint 15
milliárdot kell kifizetni a németeknek. A Marshall-terv során
8,6 milliárddal terhelték meg Németországot. Zsidóknak pedig
eddig 9 és fél milliárd márka "kártérítést"
fizettek.
Egyedül a német szabadalmak jövedelméből évente 2-3 milliárd dollár hasznot vág zsebre az amerikai zsidó nagytőke. És ezt nem titkolja még a New York Times sem. Ezzel szemben a németeknek fizetniük kellett még az úgynevezett "kártalanítást" is. Több mint 100 ezer zsidó, de volt olyan időszak, amikor félmillió kapott 300 DM-et havonta azért, mert a hitleri időben KZ-ben ült. Mint az Aurebach-per bebizonyította, ezrével kaptak kártalanítást olyan zsidók is, akik egyáltalán nem léteztek.
A népek zsarolása
és fosztogatása, a jogszerűség látszatában tovább fog
folyni mindaddig, amíg az izraeli parazita államnak pénzre
lesz szüksége és amíg a keresztény népek helyre nem
állítják az 1945 előtt érvényben volt nemzetközi jogot és
nem vetnek véget Európa és az arab világ szisztematikus
kifosztásának.
A zsidó sovinizmus
azonban nemcsak a magántulajdonnal kapcsolatos jog terén kezd
veszedelmes precedenseket teremteni. Minden vonalon érvényesíteni
akarja a zsidók nemzetek fölöttiségét és külön
kiváltságait. Ez nyilatkozott meg az úgynevezett "jótékonyság"
háború utáni munkájában. Az UNRA úgyszólván kizárólag a
zsidókat, és kommunistákat segélyezte, és aki a
megkülönböztetések ellen szót mert emelni, azt mint "nácit"
egyszerűen elnémították. Az UNRA nem törődött azokkal a
keresztényekkel sem akik a zsidókkal ugyanegy KZ-ben ültek. Az
IRO majdnem kizárólag attól tette függővé a hazátlanok
kivándorlását, hogy azok milyen véleményt vallottak a
zsidókról. Az IRO statutumai kizárólag a zsidóság
szempontjai szerint voltak megalkotva. A kivándoroltaknak ilyen
kérdésekre kellett felelniük: "Segítette-e az
üldözött zsidóságot?" "Szabotálta-e saját
kormánya működését? Nem tett-e zsidóellenes nyilatkozatot?
Nem írt-e cikkeket a zsidók ellen?" A
kiválogatást nagyobbrészt zsidó tisztviselők és zsidó
konzulok végezték. Ezek mindent elkövettek, hogy például az
Egyesült Államokba minél kevesebb keresztény vándorolhasson
be. Az IRO-n keresztül tökéletesen megnyilvánult a keleti és
nyugati zsidó összeműködése. Az IRO központokban nem egy
vezető tisztviselő találtatott, akiről kiderült, hogy a GPU
megbízottja. Az IRO a "humanitás" nevében szovjet
kézre adott olyan menekülteket, akiknek semmi "bűnük"
nem volt, csupán ahhoz a szellemi elithez tartoztak, amelyet ki
kellett irtani és el kellett távolítani a világhódítás
útjából.
Az állampolgári
jogok terén, különösen Izrael állam megalapítása óta
rendkívül veszedelmes állapotot intézményesített a
zsidóság. A legyőzött Magyarországon, Szlovákiában,
Romániában, Németországban, minden további nélkül olyan
zsidók kapták meg az állampolgárságot, akik soha nem voltak
az illető ország állampolgárai. A vasfüggöny mögötti
államokból kizárólag a zsidóknak engedték meg a
kivándorlást Palesztinába. A Palesztinából visszavándorolt
zsidót, aki ott elégedetlen volt a helyzettel, vagy megszökött
a katonai szolgálat elől, az illető ország kénytelen volt
visszafogadni, mint teljes jogú állampolgárt. Az amerikai
bevándorlásban és számos nemzet állampolgársági
törvényeiben határozott kísérlet mutatkozik a zsidók
nemzetek fölötti, világ-állampolgárságának
elismertetésére.
A nürnbergi törvényszék veszedelmes precedenseket teremtett. Maurice Bardéche szerint "a haza fogalmának leépítése megtörtént. Mindenki - helyesebben a zsidó - világpolgár. A zsidó vándor, aki épp most érkezett Zsitomirból, épp olyan ember mint Te. Neki egyenlő jogai vannak a te földedre, a te városodra. Tiszteled-e a négert, te paraszt? Neki egyenlő jogai vannak veled és helyet kell csinálnod neki saját asztalodnál. Ő majd bevonul a községtanácsba, hogy megismertesse veled, mit mond a lelkiismeret. Így az ő fiai lesznek a te uraid és bíróként fognak a te fiaid fölé ülni. Ők fognak a te városodban uralkodni és neked fogják eladni saját földedet, mert a világlelkiismeret erre jogot ad nekik." Nem tréfaság ez. Németország Offenbach nevű városában le akart telepedni dr. Lévy, zsidó orvos, aki soha nem volt német állampolgár. Mikor a városi hatóságok - tekintettel a belföldi orvosok nehéz helyzetére - megtagadták, hogy Lévyt városi orvossá nevezzék ki, az úgynevezett "demokratikus" újságok a megszálló hatóságok beavatkozásával fenyegették meg a városi tanácsot. Ugyanekkor Amerikában egyetlen zsidó feljelentésére bárkinek a bevándorlását meg lehet akadályozni. Ha a zsidó azt állítja, hogy az illető "antiszemita", akkor Amerika igazságügy-minisztere kimondhatja, hogy az illető személy "veszélyes a nemzeti biztonságra". Ez azt jelenti, hogy Amerika ma már a zsidóktól teszi függővé, kit fogad polgárává.
A nyugati országok
azonban - talán maguk sem vették észre - a zsidó kiváltságok
érvényesítésével tulajdonképpen a szovjet rendszert vették
át. Mint már említettük, a Szovjetunióban egy szovjet
polgárt sem szabad zsidó jelzővel illetni. Az ilyesmit
halállal, vagy deportálással bünteti a szovjet alkotmány.
Erről a kérdésről elismeréssel írja az "Aufbau"
1950. március 17-iki számában Immanuel Birnbaum, hogy ez a
törvény ma is érvényben van. A szovjetben, - ahol állítólag
senkinek sincsenek kiváltságai - az alkotmány biztosítja,
hogy a zsidóság rámutatási tilalom alatt gyakorolja a
hatalmát. "Hatalmunk jellege a titkosság" - írják a
Jegyzőkönyvek. Malenkow származását szabad emlegetni, de
Kaganovicsét nem!
A zsidó
államfelettiségi kiváltság megőrzésére új jog alkottatik
immár az UN segítségével. Ez az új jog az örök időkre
intézményesített Nürnberg: a hipokrita terror. Ezt az
új nürnbergi jogot "Genocide conventiónak, fajgyilkossági
törvénynek hívják. Megalkotására az idő igen kedvezőnek
látszik, amikor a szovjet rabszolgatáboraiban népek milliói,
sőt egész népek tűnnek el. A fajgyilkossági törvény
azonban nem ezeknek a bűntényeknek a megtorlására irányul.
A törvény fajgyilkosságnak minősíti egy nemzeti, etnikai, faji vagy vallási csoport részben, vagy egészben való kiirtását, sőt az erre irányú szándékot is. A törvény azt mondja, hogy a fajgyilkosság fogalma esik egy fent meghatározott csoport tagjainak megsértése testi, vagy szellemi vonatkozásban. Majdnem természetesnek látszik, hogy az 1956. október 23-iki magyar forradalom idején a nemzetközi jognak ezt a részét az ENSZ elfelejtette alkalmazni. Ezzel tulajdonképpen örök időkre megszűnt minden szellemi szabadság beleértve a gyülekezés, sajtó, a véleménnyilvánítás szabadságát is. Ha valaki egy zsidó kommunista vezér terrorizmusát kifogásolja, ha valakinek nem jó véleménye van Einstein világkormányáról, Mendes France, Frankfurter, vagy Morgenthau közéleti szerepléséről, az már az illető etnikai vagy faji csoport "szellemi megsértésének" számíthat. Ennek következtében fajgyilkosságnak minősül és öt évi fegyházzal büntethető a világ bármely részén. Feltéve persze, ha zsidóról van szó. A kínaiakat, angolokat, vagy arabokat lehet "szellemileg" sértegetni. A terrorizmus számára szinte végtelen lehetőségeket nyújt ez a törvény. Cincinnati amerikai város testvérvárosává fogadta Münchent. Az amerikai zsidóság ez ellen tiltakozott, mert azt mondta, hogy München a hitlerizmus fő fészke volt. Tehát a cincinnati segélyszervezetek jótékonysági akciója a zsidóság megsértését jelenti. A genocide convention értelmében, ezek szerint Cincinnati eltörlendő a föld színéről, mint Szodoma és Gomorra, esetleg Drezda és Hirosima.
A genocide
convention értelmében az irodalomból ki lehet törölni ivérus
és Shylock figuraját, be kell tiltani a Twist Olivér című
könyvet és filmet, amely az uzsorások elleni "csoport
gyilkosságra" izgat "szellemileg" megsérti a
zsidó nacionalista érzékenységet. A német nép nyakára
ültetett zsidó komisszár, Auerbach, akit le kell tartóztatni
a legkülönbözőbb bűncselekmények miatt és aki végül is
az öngyilkosságba menekült, a német iskolakönyvekből
kicenzúráztatta az Ahasvérus-legendát, amelynek természetesen
semmi köze sincs az "antiszemitizmushoz". Indok:
"Auswitz után tarthatatlan a bibliai zsidó legendája."
A keresztény gyermek csak azt tanulhatja, amit a zsidó cenzúra
engedélyez.
A fajgyilkossági
törvény, amely mellett természetesen szót emelt Felix
Frankfurter és Robert M. Kempner a nürnbergi zsidó vádló,
más oldalról súlyos kritikába ütközött. Egyes világosan
látó amerikaiak nyílt gyűléseken mutattak rá, hogy a
genocide convention árulás és zsarnokság, egyben az
állandósított háború egyik fajtája az amerikai nép ellen.
Mervin K. Hart ugyanekkor utalt arra, hogy a palesztinai
cionisták Deir Yassin arab faluban minden férfit, asszonyt
legyilkoltak és semmi bántódásuk nem történt, mert zsidók
voltak. Hangoztatta, hogy ha a genocide convention életbe lép,
akkor "a legkisebb utalás egy bizonyos kisebbségi faj,
vagy vallás egyetien tagjára büntetendő cselekménynek fog
minősülni." James Finucane, a National Council for
Prevention of War kiküldöttje kijelentette, hogy Quebeck,
Yalta, Potsdam is fajgyilkosságok voltak, amerikai lobogó
alatt."
Miután épp a
morgenthauisták alkották meg a genocide conventiont, ez a
legfényesebb bizonyíték, hogy a fajgyilkossági törvény csak
a zsidók részére biztosított kiváltság, az UN által
elfogadott világterror egyik eszköze. Állandó háború
Amerika népe ellen! mondja Agnes Wather. Állandó harc a
szellemi szabadság ellen. Kiváltság, amelynek árnyékában
büntetlenül lehet gyilkolni arabokat és franciákat, németeket
és románokat.
A genocide conventionnak, amelyet természetesen nem alkalmaznak a zsidók által elnyomott vasfüggöny mögötti országok vezetőivel szemben félelmetes hátteret adnak azok a jelenségek, amelyek mutatják, hogy a zsidóság hogyan akar elnémítani minden ellenvéleményt. Ma már köztudomású, hogy még a keresztény kézben lévő könyvkiadó vállalatoknál is ott vannak a zsidóság feketelistái. Ezek megakadályozzák, hogy olyan írótól jelenjék meg bármiféle könyv, akinek zsidó nacionalista szempontból "nem jó a neve". Aki egy, a zsidónak nem tetsző filmben, vagy színdarabban lép fel, soha többé nem szerepelhet, legyen bármilyen nagy művész.
Veit Harlant, a Jud
Süss rendezőjét felmentette minden bíróság. Sötét zsidó
szervezetek azonban máig is akadályozzák legártatlanabb
társadalmi filmjeinek bemutatóját. A Twist Olivér című
angol film előadása ellen egész sereg zsidó szervezet
tiltakozott. Ugyanekkor a zsidók "antiszemitizmus"
címén kifogásolták, hogy egyes amerikai vallásos szervezetek
meg akarták akadályozni Ingrid Bergman és Rosellini
Krisztusgyalázó filmjeinek előadását. Ismét csak a zsidó
szervezetek tiltakoznak, mikor egy amerikai könyvkiadó vállalat
kiadja Dosztojevszkij publicisztikai tanulmányait. Ezek között
ott van a szidó problémáról írt mesterműve is. Giesekinget
kiebrudalják a "szabadság hazájából", mert a
hitleri időkben is szerepelt. Dohnányi Ernő évekig nem
jelenhetett meg a Carnegie Hallban, mert a zsidó háborús
veteránok "fasisztának" kiáltották ki. Heinrich
Guldát, a világhírű pianistát Ellis Islandra küldték, mert
tízéves korában a Hitlerjugend tagja volt.
Ez már a szellemi
világterror visszamenőlegesen. Vissza egészen Krisztusig. A
német írókat a Spruchkammerekkel ítéltették el, olyan
műveikért is, amelyekben szó sem volt nácizmusról és
antiszemitizmusról. Mindazokat, akik feltehetőleg
zsidóellenesek voltak, különféle foglalkozási tilalmakkal és
vagyon elkobzásokkal sújtották, lettek légyen azok művészek,
írók, vagy színészek. Magyarországon a "Kaganovicsok"
című regény szerzőjét, Dövényi Nagy Lajost életfogytiglani
fegyházra ítél; 36, A Talmud fordítója, Luzsénszky Alfonz
ötévi börtönt szenvedett, Méhely Lajost az európai hírű
fajbiológust 93 éves korában hétévi börtönre ítélték.
Dolányi Kovács Alajost, aki száraz statisztikát készített a
magyarországi nemzeti vagyon megoszlásáról, szintén börtönbe
zárták. Ugyanilyen alapon ítélkeztek azonban Romániában,
Csehszlovákiában és más vasfüggöny mögötti államokban. A
nyugati világterror intézményesítéséhez nagyban hozzájárult
Izrael állam megalakulása is. Az izraeli parlament, öt évvel
a háború után, javaslatot fogadott el, amely szerint Izraelnek
joga van megbüntetni a háborús bűnösöket" és kikérni
azokat, bármely országban éljenek is. Ez már a jogi
lehetetlenségek teljessége. Hiszen itt olyan állam akar
ítélkezni, amely állam az úgynevezett "háborús bűnök"
elkövetése idején nem is létezett. Tehát már van nemcsak
post facto jog, hanem post facto állam is. Ezzel ismét
üldözötté válhat minden, a zsidóságot ért kritika,
ártalmatlan szellemi tevékenység is. A svéd, kínai, argentin
szellemi embert Izraelnek joga van kikérni és felakasztani.
Ennek a jognak,
amely "Ábrahám szent magjának" leszármazottaira
mindig külön erkölcsöt alkot, jellemző sajátossága az is,
amíg minden keresztényt igyekszik zsidó törvény alá
helyezni, minden zsidót igyekszik kivonni a keresztény
jogszolgáltatás alól. Henra Ford könyvében nagyon tanulságos
dolgokat olvashatunk a New-Yorki külön zsidó bíráskodásról.
Ezek a külön jogszolgáltatási esetek azonban mind a mai napig
ismétlődnek. 1950-ben New Yorkban Mayer Mittelman azzal volt
vádolva, hogy a német KZ-ben agyonütött egy Krieger Benjamin
nevű zsidót. A zsidóság gondoskodott róla, hogy a kínos ügy
ne kerüljön az amerikai bíróság elé. Az American Jewish
Congress külön bíróságot állított fel a gyilkosság
tisztázására. Ez aztán azzal az eredménnyel zárta le az
ügyet, hogy a megvádolt zsidó mégsem gyilkolt.
Kétféle jog,
kétféle erkölcs, de egyfajta terror. Mindez azonban még csak
kezdet. Az argentínai Der Weg-ben Felix Schwarzenborn igen
érdekes cikket írt, "Welttyrannei ab 1955?" cím
alatt. Ebben ismerteti azokat a terveket, amelyek a zsidó
világkirályság kiépítésére vonatkoznak. Ennek a
világterrornak legmagasabb szervezete az UN volna. A Common
Sense, amerikai heti folyóirat is megerősíti, hogy ilyen
tervek léteznek.
"A
világuralom meghódítására vonatkozó zsidó tervek a
megvalósulás felé haladnak, - írja. Minden valószínűsége
megvan annak, hogy a jövendő világkormány a jelenleg Egyesült
Nemzetek néven ismert szervezet lesz. A világ máris két
nagyhatalmi összefogásra van osztva. Egyiket a moszkvai zsidók
kormányozzák Salamon király pecsétje (az ötágú csillag)
alatt, a másikat az UN lobogói alatt. Bernhardt M. Baruch az
USA gazdasági erejének összefogására kapott megbízást, ami
tulajdonképpen az amerikai gazdasági erőnek a Wall Street-i
zsidóság kezébe való átadását jelenti. A nyersanyagok
internacionalizálása, az Európa-hadsereg, az európai,
strassburgi parlament, a Schumann-terv, amelyet valójában David
Lilianthal és nem a francia külügyminiszter alkotott,
ténylegesen azt jelentik, hogy a nem kommunista világot a
zsidók gazdasági terrorja alá akarják hajtani. Most már csak
arra van szükség, hogy a vörös csillag és a kék-fehér UN
lobogó jelképe alatt kormányzott két hatalmas blokkot
összeolvasszák egy "Überstaat"-ba, azaz egy államok
feletti államba. Ha ez megtörténik, akkor az amerikai
fehér csillagot és moszkvai vörös csillagot felcserélik majd
Dávid király hatágú csillagával. Az eddig ismert tervek
szerint az UN kezébe kell adni az összes atombombát és
hidrogénbombát, a hadseregeket, flottákat, légierőket, mert
mint mondják "ezeket veszélyes volna meghagyni egy
hatalom, vagy egyetlen hatalmi csoport kezében".A végén
az UN hadsereg és az UN atomhatalom, amelynek operációs
központja akkor már Jeruzsálem lenne, könnyű szerrel
elfojthatná a nemzsidók minden lázadását. A zsidók által
kormányzott UN lesz a legfelsőbb hatalom, és mindent amit
"antiszemitizmusnak" lehet jellemezni, halállal, vagy
fogházzal fognak büntetni, a genocide convention alapján,
amelyet a lengyelországi zsidó professzor, a Yale egyetem
tanára, Raphael Lemkin alkotott."
Az emberiség tehát
olyan veszélybe került, amilyenben még soha nem élt. A
világterror már megindult és a világzsarnokság árnyéka
ráborul a földgolyóra. A világhódítóknak ezeket a terveit
nagymértékben elősegíti egy részben természetes, részben
mesterséges folyamat, amelyet úgy neveznek, hogy -
eltömegesedés.
XIII. FEJEZET
Ortega y Gasset
1929-ben írta meg a "La rebelion de la masas" című
könyvét, amely úgynevezett alapvető munkának és
felismerésnek számított az emberiség eltömegesedésével
kapcsolatban. A tömeg jelentőségét azonban sokkal hamarabb
felismerte valaki, mint a nagy spanyol gondolkodó. A
Jegyzőkönyvek szerzői már 1895-ben emlegetik, hogy így
tehetjük az igazi kormánynak helyére azok torzképét, a
tömeget, vagyis a mi teremtményeink és rabszolgáink által
választott elnököt.
"A mi
teremtményeink és rabszolgáink!" Ennek a
meghatározásnak .döntő jelentősége van a zsidó
világhódítás problémájának megítélésénél. . Semmi
kétség: a kapitalizmus, az életnívó emelkedése, a szociális
viszonyok javulása, az emberi életkor meghosszabbodása, a
halálozási arányszám csökkenése és maga a technikai
civilizáció - minden beavatkozás nélkül is - megszaporította
a tömegeket. Hegel, Malthus, Marx is észrevették a tömeg
megjelenését és az emberiség túlszaporodását, ami egyszerű
biológiai és statisztikai tény. Ehhez a biológiai
jelenséghez, amelyet az élet növekedésének is lehet nevezni,
semmi köze sincs a zsidóságnak és bolsevizmusnak. Marx, majd
pedig a Jegyzőkönyvek kísérteties felismerése, hogy a sok
emberből, a nagy számból, összeolvasztott, jelleg nélküli
masszát kell csinálni. A népből tömeget! Ez a legbiztosabb
út a zsidó világhatalom, de bármely szervezett kisebbségi
csoport hatalma felé.
A tömeg a mi teremtményünk és rabszolgánk!
"A
civilizáció nem állhat fent abszolút despotizmus nélkül!"
- mondják a Jegyzőkönyvek, arra az esetre, ha megvalósul a
világkirályság. Hiszen "szükséges, hogy minden
országban ne legyen más, csak proletár tömeg, néhány
előttünk meghajló milliomos, továbbá a rendőrséghez
tartozó katonák."
Ehhez képest több mint egy évszázad óta futószalagon folyik a tömegek előállítása. "A társadalom felosztása tömegre és elitre - írja Ortega y Gasset - nem szociális, hanem emberi kategóriákra való osztást jelent, nem szükséges tehát, hogy egybeessék a magasabb és alacsonyabb osztályok rangsorával. Szigorúan véve minden társadalmi osztályban van egy valóságos tömeg és egy valóságos elit."
Száz év óta
lehetetlenség fel nem ismerni azt a céltudatos munkát, amely
abból a célból folyik. hogy a nagyszámú emberiségen és a
társadalmi osztályokon belül minél nagyobb legyen a tömeg és
minél kevesebb a valóságos elit. Ehhez kétségtelenül
hozzájárulnak biológiai és örökléstani jelenségek.
Ezekről Lothropp Stoddard amerikai professzor ír, "Lázadás
a civilizáció ellen" című könyvében. Ő az egyes
fajták biológiai megromlásának, az emberiség felhígulásának,
az aljaember rohamos szaporodásának tulajdonítja a mai
válságot. Azonban száz esztendő, a marxi kiáltvány óta, a
világzsidóság céltudatosan segíti elő, hogy ez a folyamat
meggyorsuljon. Azok a proletárok, akiket Marxtól Kun Béláig
és Sidney Hillmanig zsidó munkásvezérek küldenek rohamra, és
akik még egy pillanatig sem gondolkoztak a vezérek céljain,
már ennek a tömegnek rohamcsapatai. Az osztályharc elmélete
maga is, mint tipikus, destruktív, zsidó találmány, gyártja
a tömeget. Lefelé szintez és levágja a különb főket. A
sajtó, később a rádió, televízió, hollywoodi film zsidó
szellemisége szintén a konfekcióagyú embert termeli. Az
üzleti szellem nem neveli a tömeget. Nem felfelé emeli.
Leszáll a nívóval, hogy minél szélesebb körök vegyék az
árut.
A bolsevizmus által meghódított területeken már tökéletesen céltudatos volt a szürke, vezetők nélküli, vagy csak kiválasztottak által vezetett tömeg kitermelése. Az orosz arisztokráciát, a középosztályt, a szellemi elitet, a parasztság, munkásság jellemi elitjét kivégezték. A szabad parasztot, az egyéniséget, a helyhez kötött embert Szibériába deportálták. Az egyéni kisbirtok helyére kolhozt csináltak, a "felszabadított" proletárt besorozták a gyárak munkáshadseregébe, ahol már nem voltak vezetői, csak parancsolói.
A Sztálin
agytrösztjében mindig helyet foglaló zsidók jól látták,
hogy csak a tömeggé gyúrt embermassza fölött lehet
gyakorolni a Jegyzőkönyvek által kívánt "kíméletlen
despotizmust". A bolsevizmus veszélyei közül az a
legnagyobb, amely tömeget termel, tömegben gondolkodik, megöl
minden kezdeményezést, minden egyéni színt, ízlést és
személyiséget. Orosz nép nincs többé, csak orosz tömeg, s
majd újabb harminc év múlva ezt lehet elmondani a vasfüggöny
mögötti államokban is. Tömeg: Vladivosztoktól Stettinig.
Bőre fehér, olykor sárga, de mindig és mindenütt: tömeg. Ez
már az embergyárakban, lágerekben, a proletkult futószalagján,
a propaganda retortáival előállított egykönyvű, egyforma
massza. A Komszomol ifjúsága ez, amelynek már nem lehetnek
önálló gondolatai. Csak a propaganda által kiadott jelszavai
vannak. Emberszabású csorda, amely fölött géppisztollyal áll
a zsidó komisszár. Nem csillogó vízcseppek milliárdjai
többé, hanem piszkos, szürke árvíz hömpölyög, és
terelhető az utca két oldalán felállított gépfegyverek
között. A nyugati kultúrember még mindig nem látszik
észrevenni, hogy mit jelentenek ezek az emberi masszák, amelyek
elvesztették képüket a külvilágról, az élet szépségéről,
az egyéni értékekről. A vasfüggöny elzárta őket az
ideáktól, a gondolatoktól. Annyi ismeretük sincs a világ
többi részéről, mint amennyivel a középkor embere is
rendelkezett. A nyugati világ múltjából, kultúrájából,
történelméből, művészetéből már mit sem ismernek. Bent
élnek a hamis világképben, amelyet Ilja Ehrenburg és David
Zaszlavszky állítanak elő számukra.
Azonban, óh, büszke nyugati ember - nézd meg önmagadat. Különb vagy-e vajon? Hiszen a nyugati embert ma már ugyanilyen futószalagon állítja elő és alakítja a zsidó szórakoztató monopólium. Nyugaton is kihalt már az egyéniség, és eltűntek a hősök. Helyükre odalépett a szuperdemokrácia legriasztóbb képlete: az utca embere: a műveletlen, tudatlan ,,és gondolkodásra képtelen alak. Ma ő nyilatkozik az újságoknak, ő feleli a Gallup intézet kérdéseire, képviseli a közvéleményt, a "világlelkiismeretet", amelynek nevében Nürnberget rendeznek, és elhallgatják a Katyinokat. Mit tud ez a konfekcióruhában járó, képregényeket és detektívhistóriákat olvasó "észlény" a politika függöny mögötti bűvészeiről, a beavatottak terveiről, a páholyok elhatározásairól és a sajtó hazugságairól? Ő csak visszaszajkózza a hangszalagra azt, amit Galíciából származott újságírók és újságfejedelmek fejébe töltöttek. A demokraták és republikánusok kolumnistái viszont kizárólag azt a "véleményt" terjesztik, ami a világhódítóknak kedvez.
A gondolkodás
hajdan oly nemes tudomány furcsa circulus vitiózussá alakult.
A rádió mikrofonja előtt egy ordítozó, orrhangú próféta -
Walter Winchel (Lipsitz) - áll, aki az ószövetségi sovinizmus
mákonyát adagolja a tömegeknek. Az utca embere holnap
visszanyilatkozza ezt, mint a tömeg véleményét, a közvélemény
akaratát ugyanebben a rádióban. A keleti és nyugati tömeg
magatartása között legfeljebb annyi a különbség, hogy
Nyugaton minden az önkéntesség látszatával történik.
Keleten a géppisztoly és a rabszolgatábor segítségével, a
pártpropaganda szemináriumaiban folyik ugyanez. Azonban
mindkettő monopólium, az ószövetségi nácizmus egy kéz
rendszere.
Így érthető meg, hogy az úgynevezett államférfiak, akik a világot kormányozni látszanak, egyfelől a függöny mögötti hatalmak bábjai, másfelől a tömeg rabszolgái. A politikusok nem a józan ész alapján gondolkodnak többé, hanem a tömeg ízléséhez és indulataihoz kénytelenek igazodni. Tömegekben gondolkodnak és a tömegek által engedik sodortatni magukat. A múlt államférfia okos programot terjesztett a választók elé és elfogadtatta azt. A politikus ma kikutatja a tömeg véleményét és ehhez igazítja a sajátját. Miután pedig a zsidó közvélemény gyártás nagyüzemei révén a tömeg már az ő szolgájuk, az államférfi kétszeresen az ő foglyukká vált.
A mai "béke"
csúcsteljesítménye, hogy mekkora tömegeket lehet az urnák
elé hajszolni, és szavazatokkal igazolni a rádióban elmondott
beszédeket. A háború sem magasabb célok kényszerű eszköze
többé, hanem egyetlen látható célja van: mekkora tömeget
lehet elpusztítani és kikapcsolni. Az A-bombák, H-bombák, a
szőnyegbombázások már nem a népnek, hanem a Tömeg
háborújának eszközei, egy sikerült gyilkosság, vagy
valamelyik mozisztár botránya headline-á változott.
Háromszázezer halott Drezdában, hetvenezer Hirosimában,
elhallgatható, ötsoros hír.
Arról röviden már megemlékeztünk, hogy a világzsidóság a bosszú őrületét újabb tömegek gyártására használta fel Sokan hitték kezdetben, hogy az újabb és újabb nincstelen tömegek kitermelése kizárólag bolsevista munka és így Yaltát, Potsdamot egyszerűen ráírták Sztálin számlájára. Bizonyos időnek kellett eltelnie, míg kiderült, hogy a potsdami triumvirátus - Sztálin, Truman, Attlee mögött, demokrata, vagy bolseviki álarcban a világzsidóság, közelebbről a Morgenthau terv, a Gomberg-terv állott. Mindkettő végcélja az eltömegesítés - az elit kiirtása volt. A potsdami egyezmény következtében, mint írtuk, 12-16 millió ember vált hazátlanná. A kelet európai szabad német parasztból, a szudétaföldi képzett iparosból proletártömeg lett, amelyet 50 kiló csomaggal dobtak át a határon. A "náci" egyetemi tanárt utcaseprőnek küldték és a "náci" utcaseprőt kidobták az állásából. Az erdélyi szászokat Szibériába hajtják, Bácska, Bánát magas kultúrájú német lakosságának nagy részét Tito lágereibe vitték, ahol üvegszilánkot etettek a gyerekekkel. Tizenhatmillió hazával rendelkező emberből gyökértelenített, hazátlan proletár, nyomorgó tömeg lett. Állatként terelték Nyugatnémetország felé az új humanizmus nevében.
Előzőleg már a
lengyel intelligenciát és szellemi réteget Berija likvidálta
Katyinban. Tizenegyezer lengyel tisztet, nagyobb részt
orvosokat, tanárokat, művészeket - akik a civil életből
vonultak hadba - kiirtottak és több mint egymillió lengyelt
elhurcoltak Szibériában. Kik tették ? Az amerikai kongresszus
vizsgálóbizottságának jegyzőkönyve szerit Pater Braun a
következőket mondta oroszországi élményeiről (Vizsgálati
'jegyzőkönyvek, 197. oldal.):
Én láttam az NKWD tetteit 1936 és 1937 között, Jeschov elvtárs, majd utódja Jagoda és ennek utódja Berija alatt. (Mindhárman zsidók. A szerző.) Én láttam az oroszokat (zsidókat), amint saját honfitársaikat elképzelhetetlen hidegvérűséggel gyilkolták le. És ha ők a Szovjetunió koncentrációs táboraiban ezreket írtak le az élők listájáról és ezeket tekintették semminek, ami számukra igazán csekélység volt, hasonló módon a befolyásos lengyelek egy csoportját, doktorokat, írókat, professzorokat, tanárokat és tanítókat, a hivatalnoki osztály tagjait éppúgy kezelték, mint a többieket és egyszerűen meggyilkolták őket. Ez csak egy része volt az ő általános tervüknek: a népgyilkosságnak." Jeschov, Jagoda-Herschel, Berija? Vajon csak az ő nevük lebeg a katyni erdő halottai felett? A katyni gyilkosságot vizsgáló amerikai bizottság előtt egy Goricki nevű lengyel tanú, aki megmenekült a tömegkivégzésből, elmondta, hogy kik szállították el a katyni mészárszékre szánt lengyeleket. "...Mikor a csoport már menetkész állapotban volt, előttem állott a politikai rendőrség két tisztje, egy komisszár, Urbanowitz ezredes és egy moszkvai zsidó, akinek neve Sirotky volt. Hallottam amint Sirotky ezeket mondotta Urbanowitznak: Igen, most boldogok és nevetnek, pedig ha tudnák, hogy mi következik... (Kihallgatási jegyzőkönyv 176. oldal.)"
A katyni
tömeggyilkosságot, íme, nemcsak zsidók csinálták és
adminisztrálták, hanem Robert Kempneren, a nürnbergi amerikai
vádlón keresztül ők igyekeztek az igazságot eltitkolni a
világ elől.
A lengyel nép intelligenciája, vezető rétege néhány nap, vagy óra alatt megsemmisült. A magyarországi népbírósági törvény és az amerikaiaknak átadott "háborús bűnös" listák segítségével szintén a sokszínű, egyénies, szabad, magyar elit is így semmisült meg mint később látni fogjuk 1945-ben. A talmudi parancsból származó biológiai osztályharc tehát változatlanul folyik, A marxi elmélet immár magasabb fejlődési fokra lépett. A keresztény elit fizikai megsemmisítésére ott vannak a szovjet katorgái, a sarkkörön lévő aranyásó táborok, amelyekben, hazatért hadifoglyok állítása szerint, ötmillió rabszolga robotol. A körülbelül 15 millió főnyi zsidóság világosan látja, hogy egymaga is a népek vezető rétegévé, uralkodó osztályává válhatik, ha mindenütt kipusztítja azokat a társadalmi rétegeket, amelyek szellemi és jellemi képességeiknél fogva vezetésre hivatottak. Ehhez a művelethez segítségül hívja a tudatlan tömeget, a rothadt intellektuelt, a megvásárolható jellemeket, akik népük és fajuk elárulásával hajlandók száz százalékig a világhódítók céljait szolgálni. A vasfüggöny mögötti állapotok mindennél világosabban mutatják, hogy a tizenötmillió zsidó hamarosan a népek, világok és nemzetek fölötti középosztállyá válhat. Uralkodó réteggé, amelynek immár nem kell semmiféle alantasabb munkával foglalkoznia. A következő generáció már ott ülhet az államok vezetői pozícióiban, a szellemi és gazdasági élet kulcsállásaiban, amelyekről még később beszélünk. Végeredményben azt akarják megismételni, ami Szovjet-Oroszországban történt, ahol a társadalom legmélyéről a társadalmi gúla legcsúcsára került a zsidóság.
Ehhez elegendő a
talmudi parancs teljesítése, amely azt mondja:
"A gojimok legjobbját öld meg." A biológiai osztályharc következményeiről az Adanauer kancellárhoz közelálló Rheinischer Merkur hasábjain (1957. október 4.) igen érdekes cikket írt Gunnar D. Kümlien, aki elmondja egyik beszélgetését, amelyet egy szibériai rabszolgatáborból szabadult orosz szellemi emberrel folytatott Moszkvában. Csak titokban tudott ezzel a megfélemlített, remegő orosszal beszélni, a bolsevista "forradalom" negyven esztendejéről. "Az a társadalmi réteg, amely megőrizte szellemi önállóságát, - mondotta ez az orosz többé egyáltalán nem nyom latba. Húsz évvel előtt ez a réteg még a népesség 20 százaléka lehetett. Tíz évvel ezelőtt 10 százalék. Ha évente csak egy százalékot szűrtek ki, mi maradt még?" Borzalmas, amint a svéd újságíró leírja az orosz életet, a tömegszállásokon összezsúfolt proletárokat, akiket olyan életnívón tart a párt, hogy egész életüket betöltse a létharc, és ne érjenek rá politikával, egyéni gondolatokkal foglalkozni. "-- Ma már olyan alacsony az életnívó, - mondja az orosz intellektuel - hogy a szovjet katonának elég egy fél liter vodkát ígérni, és elmasírozik Wladivosztokig vagy Magyarországig, - miként 1956-ban meg is tette azt. A biológiai osztályharcról, ha azt, - mondjuk, a zsidó nép szellemi vezetőire vetítenék ki, azt mondanák, hogy ez - antiszemitizmus. Az orosz nép a vasfüggöny mögötti népek javának lemészárlása azonban nem antiorosz, antimagyar, vagy antikínai. Pedig a biológiai osztályharc következményei megmaradnának a bolsevizmus bukása esetén is.
A céltudatos
elit-irtásnak van sok riasztó jelensége. A műveltebb fok,
tanultabb munkások, értelmesebb gazdák, képzett szakemberek
kiirtása következtében a vasfüggöny mögött mindenütt
alább szállott a termelés nívója. Ízlés már nincs, a
díszítő művészet luxussá vált, a szék lábát már nem
gyalulják meg és hiányoznak a legegyszerűbb közszükségleti
cikkek. A gyorsforraló kurzusokon kiképzett "új
intelligencia", a tömegrabszolga már nem tudja vezetni az
ipart, kereskedelmet, mezőgazdaságot. A tudomány nívója
minimumra csökken, az orvosból felcser lesz és mérnökből
pallér-színvonalon álló tudatlan. A világ legtermékenyebb
földjén, az ukrán humuszon már csak 4 mázsa búza terem, a
világhíres tokaji szőlők kipusztultak, a gyümölcstermelés
színvonala száz évvel visszahanyatlott, a bánáti földeket,
ahol a földkerekség egyik legszebb mezőgazdasági kultúráját
teremtették meg a volksdeutschok, felveri a gaz, és a
Szudétaföld házai összeomlanak. A nép nyomorog, éhezik. A .
A szolgatömegnek nem jut más, csak ormótlan filcbakancs és az
oroszok egyforma vattakabátja. Aki messzebb tud nézni, a
rettentő jövőbe lát: a homokba fúlt, dzsungelbe temetett
kultúrákig, ami az elit-irtás következtében a kereszténység
és minden más nép kultúráját fenyegeti.
A börtönből jövendölte egy magyar mártír, vitéz Endre László: "Az elproletárosított Európa olyan lealacsonyodott és elállatiasodott ösztönökkel áll majd velük (zsidókkal!) szemben, melyeket csak a legvadabb rabszolgalázadások leverésére alkalmazott, legbrutálisabb eszközökkel tudnak majd leverni."
Nincsenek többé
forradalmak, szabadságharcok. Csak rabszolgafelkelések. Ez a
jövő!
Hogy ezzel az ő hatalmuk is összeroppan egyszer és az ő kiváltságaik is megszűnnek? A hódítók nem szeretnek a jövőbe nézni. Ők ülnek a hatalom ormán. Az MVD, vagy ÁHV szuronya, a Sea Gaten posztoló rendőr egyelőre őrzi kiválasztottságukat, jólétüket és hatalmukat. Ők csak azt látják, hogy a "mi teremtményünk és rabszolgánk, a tömeg" nekik dolgozik. XIV. FEJEZET
Harry Truman, az
Egyesült Államok akkori elnöke, 1945. augusztus 6-án a
következő bejelentéssel lepte meg a világot:
"Huszonnégy órával ezelőtt egy amerikai repülőgép egyetlen bombát dobott le Hirosimára. Ennek a bombának nagyobb robbanóereje volt, mint 20 000 tonna trinitrotoluolnak. Ez egy atombomba volt." Két évvel később a 31 éves Korff rabbi, a Stern nevű terrorista szervezet vezetőségi tagja 600 fanatikus rabbi élén felvonult Washingtonba, ahol azt követelte, hogy a palesztinai válság miatt az Egyesült Államok dobjanak atombombát - Londonra. A rabbi egész nyíltan a zsidóság hatalmával fenyegette meg Washington utódját. (The Jews Have Got The Atom Bomb. 3. oldal. Gerald K. Smith kiadása.)
Újabb két év
múltán Truman elnök ismét bejelentést tett. 1949. szeptember
23-án azt mondotta:
"Bizonyítékoknak vagyunk birtokában, hogy az utóbbi hetek folyamán a Szovjetunióban atomrobbantás történt." Nem sokkal ezután az angol hatóságok elfogták Klaus Fuchs zsidó atomfizikust, Einstein jó barátját és bizalmasát. A zsidók az atombomba titkát kiszolgáltatták a Szovjetuniónak.
Az atombomba már a
kezdet kezdetén a zsidók kezébe került. Otto Hahn német
professzor atomhasítási elméletéről és a Kaiser Wilhelm
Institutban elért eredményeiről jól tudott Einstein, aki
Amerikába érkezve javaslatot tett Roosevelt elnöknek az
atombomba kifejlesztésére. Ettől kezdve az atomtitok körül
szüntelenül ott nyüzsögtek a zsidók. Lise Meitner, egy
dániai zsidó atomfizikuson keresztül juttatta el Otto Hahn
kísérleteinek eredményét Amerikába. Hamarosan feltűnt egy
budapesti zsidó, Szilárd Leó s ettől kezdve az Einstein által
beprotezsált zsidók csodálatos és rejtélyes együttese vette
körül a legújabb kor legnagyobb titkát. Egyszerre csak
megjelent a színen a göttingeni egyetemen végzett németországi
zsidó, Robert Oppenheimer. Már külsejére nézve is a sátáni
tudomány, a bomlasztó lángelme típusa. Szikár aszkéta,
hűvös, kiegyensúlyozottnak látszó tudós, akinek belsejében
a faji elhivatottság és fanatizmus kénköves tüzei lobogtak.
Kommunista volt, kommunista kapcsolatokkal rendelkezett, de csak
azért, mert a kommunizmusban a zsidó lelkek magasabbrendű
képviseletét, a nagyobb keménységet, mélységesebb
fanatizmust látta, mint a demokráciában. Rober Oppenheimer
elsősorban és mindenek fölött zsidó volt. A világhódító
sovinizmus egyik legjellegzetesebb és legtiszteletreméltóbb
képviselője. Amíg Otto Hahn ingadozott és szabotált, hogy
Hitler, vagy inkább saját népe számára megteremtse az
atombombát, addig Robert Oppenheimer minden tudását,
alkotóerejét, zsenialitását belevetette az atombomba
megteremtéséért folyó versenyben. Éjt nappallá téve
dolgozott. Negyvenhét kilóra lefogyott. Szinte fantasztikus
tudományos teljesítményeket produkált csupán azért, hogy a
zsidóság ellenségeit - a németeket - ő pusztíthassa el
atombombával.
Egész természetes,
hogy körülötte nyomban megjelentek a nagy zsidó bankházak
képviselői, akik nemcsak jó profitlehetőséget, hanem nemzeti
küldetést is láttak az atombombagyártásban. L. Strauss, a
Kuhn, Loeb and Co vezető tagja, már korábban is tanácsadója
volt David Lilienthálnak. Az óriási költséggel megindult
atomkísérleteket J. Robert Oppenheimerre bízták. A gyártási
és kísérleti titokba Einstein beavatta Klaus Fuchsot. Az
atombombagyártás üzemei, hivatalai hamarosan megteltek a
különféle országok zsidóival. Kétes emigránsok, gyanús
bevándorlók, ukrajnai, lengyel, magyarországi zsidók vették
át nemcsak a vezetést, hanem a legkisebb pozíciókat is.
Julius Rosenberg, David Greenglas és hasonló "személyiségek"
kerültek Los Alamosba.
Ennek kétségtelenül sokféle oka van. A zsidók között számos jó matematikus akadt minden időkben. Azonkívül a zsidó pszichének is teljesen megfelelt az atomkutatás. Az atombomlasztás tipikusan destruktív tudomány. Eddig csak rombolni tudott, alkotni nem!
Az emberi elme
felbontja az atomot, a világmindenség számokban ki sem
fejezhető parányát. Beleavatkozik az isteni teremtés művébe,
de nem tud összerakni két atommagot sem. Nem teremtő, csupán
destruktor.
Ami ezen túl történt, az csupán a zsidó sovinizmus természetes következménye volt. Ha egy zsidónak sikerül valamely kulcspozíciót megszállni, azonnal igyekszik maga mellé és maga köré minél több zsidót alkalmazni. Ez minden intézmény elzsidósodásának menetrendje. Az alkalmazott zsidók újabb zsidókat telepítenek be, mert mind csak a maga fajtájában bízik, csak a maga fajtáját tartja tökéletesen megbízhatónak a zsidó nemzeti célok szolgálatában. Ez történt az atombomba körül is. J. Robert Oppenheimer körül a világhódítóknak egy fanatikus, nacionalista meggyőződésű munkaközössége alakult ki. Amerikai értesülések szerint a los alamosi és monmounthi laboratóriumokban csak a munkások voltak nemzsidók. Julius Rosenberg, Martin Sobell, Harry Cold, David Greenglas csak a későbbi atomkérdés során ismertté vált nevek. Pontecorvo, a magyarországi Jánosi professzor, a hidrogénbomba kifejlesztője, Teller Edward egytől egyig az atomfelekezet prófétái, kisebb, vagy nagyobb papjai.
A szimbolikus kígyó
gyűrűje az atombombagyártás körül is összeért. A zsidóság
titkát, amelyet zsidók őriztek, gyártottak, adminisztráltak,
a zsidóság népi tulajdonának tekintette. Így egészen
természetesnek tartotta, hogy megossza azt a Szovjetunióval. A
keleti és nyugati zsidó kapcsolatai ezen a téren is
felelevenedtek. Az atomfelekezet tagjai, vagy azok apái,
nagyapái már régen elvándoroltak a pogromok hajdani
Oroszországából, de a bolsevizmus Oroszországát zsidó
szempontból megbízhatóbbnak tekintették, mint Amerikát. A
bolsevikiek fanatikusan harcoltak Hitler ellen. Amerikában
Lindberghek, Taftok és izolácionisták is voltak. Az atombombát
tehát át kellett adni a Szovjetuniónak, amelyről több
kegyetlenséget, elszántságot tételeztek fel, mint Amerikáról.
Az a körülmény,
hogy az amerikai atomtudósok között kommunisták is voltak,
mellékes szerepet játszott. Ők csak a szovjet kegyetlenebb,
nyersebb, fanatikusabb és bosszúállóbb zsidóit látták
maguk előtt és azokban bíztak. Nagyon jól tudták ezt a
keleti zsidók is, David Zaszlagilszkij és Ilja Ehrenburg
Pravdája mindig is úgy emlegették Albert Einsteint, mint a
Szovjetunió hat legnagyobb amerikai barátainak egyikét és
Sztálin személyes barátját. S hogy magukat megbízhatóbbá
tegyék az amerikai zsidók felé, Solomon Abrahamovics Rebachot,
a bolseviki titkosrendőrség egyik vezető személyiségét
tették meg az atomenergia tudósok legfőbb szovjet
komisszárjának, s Abrahamovics elvtárs ma is betölti ezt a
magas hivatalt. Másik oldalon jelentős szerepet nyertek az
atomgyártás körül a Kuhn and Loeb bankház megbízottai.
Ugyanazok a nagy nyugati kapitalisták, akik 1917-ben a bolseviki
forradalmat finanszírozták és akiknek oly kitűnő
kapcsolataik voltak Trotzkijhoz, most sem tagadták meg
érzelmeiket.
Amíg a második
világháború frontjain a keresztény Amerika katonái véreztek,
addig Bernhardt Baruch, aki az Egyesült Államok 351
legfontosabb iparágát ellenőrizte és a világ
nyersanyagkészletének kétharmadát kontrollálta azon
fáradozott, hogy az atombomba fölötti rendelkezést kivonja az
Egyesült Államok elnökének és az U.S. Army hatásköre alól.
A zsidóság itt már csaknem teljesen levette az álarcot. Ha
nem is nyílt szavakkal, de tetteivel, propagandájával
erőteljesen deklarált, hogy az atombombát a nemzetek fölötti
hatalom eszközének tekinti és saját nemzeti tulajdonának
tartja. Mint több amerikai író állítja, Bernhardt Baruch
nyomására "a kongresszus elkövette a legnagyobb árulását
a nép ellen". Megszavazta a törvényt, amely az elnök, a
hadsereg felügyelete alól kivonta az atombombát, az
atomgyártás titkát és megszervezte az U.S. atombizottságát.
Truman elnök, aki nem látta a következményeket, aláírta a
törvényt.
A bizottság nagyobb
hatalmat jelent, mint maga az Egyesült Államok elnöke.
Független a földgolyó minden kormányától, tehát az
amerikai kormánytól is. Amerika hivatalos köreinek állítása
szerint ennek a bizottságnak nagyobb hatalma van, mint
Hitlernek, Sztálinnak, Rooseveltnek együttvéve volt.
S mikor minden ki volt tervelve, meg volt alkotva, akkor kinevezték az atomenergia bizottság tagjait. Az első öt közül három, de lehet, hogy négy biztosan zsidó volt: David E. Lilienthal (zsidó), Lewis L. Strauss (zsidó), Robert F. Bacher (zsidó), William W. Waymack (?), Summer T. Pike (?). Jellemző, hogy bár látszólag bizonyos változások következtek be Amerikában és a McCarthy vizsgálatok sok mindenre ráébresztették az amerikai közvéleményt, az atomenergia bizottságot lényegében nem lehetett átalakítani. Az Oppenheimer-ügy kapcsán David E. Lilienthalt eltávolították ugyan az elnöki székből, de helyére Lewis L. Strauss került. Ugyanakkor a Szovjetunióban Pontecorvo, az itáliai zsidó lett az atomkutatás vezetője. Az ő keze alatt dolgoznak az elrabolt német atomtudósok. S mindnyájuk fölött a legfőbb felügyelő Solomon Abrahamovics Rebach, a kommunista titkosrendőrség legfőbb atommegbízottja.
Az atombomba
teljesen a zsidóság kezébe került. Az emberiségre
rászabadult a történelem legnagyobb tragédiája és
legfenyegetőbb veszélye. Az atombomba a nép által választott,
felelős államférfiak kezében is túl veszedelmes fegyver.
Korff rabbi és hatszáz társának washingtoni felvonulása
azonban ízelítőt adott belőle, hogy milyen katasztrófává
válhat ez egy fanatikus törzsi nacionalizmus kezei között. Az
atombombával nemcsak a civilizációt lehet elpusztítani,
nemcsak háborúkat lehet nyerni vagy veszteni, hanem örök
időkre meg lehet semmisíteni az emberi szabadságot. Az
atombomba a világzsidóság kezében állandó fenyegetés a
demokrácia ellen, minden nép függetlensége, minden szellemi,
vagy politikai irányzat ellen, amely nem kedvez a
világhódítóknak. A föld színéről egyszerűen el lehet
törölni azokat a nemzeteket, amelyek nem engedelmeskednek a
világzsidóságnak, vagy túl nagynak tartják a Kuhn and Loeb
által megszabott kamatlábat. Az atombomba a zsidóság kezében
a terror és a szörnyű fenyegetés eszköze még akkor is, ha
nem dobják le és nem robbantják fel. Az atompszichózist, az
atomhaláltól való félelmet egész népek ellen lehet
kihasználni. "Mondjatok le szabadságotokról,
függetlenségetekről, tagadjátok meg keresztény hiteteket,
mert mint Damokles kardját tartjuk felettetek az atombombát." A
hidrogénbomba felrobbantásakor a törzsi nacionalizmusnak
sikerült azt a látszatot kelteni, hogy, ha Amerika hadjáratot
indítana a világuralom keleti fele ellen, akkor esetleg
felrobbanna maga a világegyetem is.
Ez már nem is
politikai lehetőség volna, hanem János jelenéseinek
kísérteties látomása a vörös fenevad világuralmáról, az
emberiség kétharmadának kiirtásáról, amely ott van a
Jelenések könyvében. Olyan látomás ez, amelyekről a
Jegyzőkönyvek szerzői sem mertek álmodni, mikor azt írták
50-60 év előtt:
- "Belőlünk mindent elborító terror fakad."
Az atombomba ennek a
mindent elborító terrornak irtózatos eszköze, egyben a
világuralmi törekvéseknek és világhódításnak
legfélelmetesebb bizonyítéka. 1934-től 1948-ig a zsidó
propaganda azt hirdette, hogy az amerikai demokrácia és az
emberi szabadság fennállhat a szovjet tyrantizmus
szomszédságában. A második világháború befejezése óta
világprogram volt a nyugati és keleti zsidó megosztott
világhatalma. Osztozás a földgolyón! Nyugati és keleti
hemiszphéra! Nyugaton az arany. Keleten a géppisztoly. A cél:
a háborút, a bolsevizmussal való leszámolást minden áron
meg kell akadályozni. Mint már rámutattunk, ezért alakítja
meg Mr. Morgenthau a "Society for the Prevention of World
War in"-at.
Ezt látja - igen
helyesen - Marcel de Briancon francia író, aki azt írja:
"Ez a két végtelen, egymással szemben álló, oly ellentétesnek és ellenségesnek látszó, valójában egymást kiegészítő hatalmi gondolat azt mondja magának: ha a Szovjet győzi le az USA-t, akkor az én világuralmam, mint kommunista világuralom valósul meg és mint világszovjet fog megszerveztetni. Ha megfordítva az USA győzi le a Szovjetet, akkor ebben a plutodemokratikus új világuralomban ugyanúgy ott leszek, mint vezető, irányító, döntő hatalmi tényező. Végeredményben olyan mintegy, ha mint a koncentrált magántőke birtokosa ülök benne a világuralom politikai birtokában is, vagy az államkapitalizmus kulcspozícióiban gyakorlom ugyanezt a hatalmat. Akármelyik véglet győz, ez végeredményben így is, úgy is az én győzelmemet fogja jelenteni. Mi értelme van akkor az összecsapásnak?" S mikor a világzsidóság látja, hogy az összecsapás mégis megtörténhetik, amikor az amerikai közvélemény lassan eszmélni kezd, hogy a bolsevizmus és a szabadság nem állhat fent egymás mellett, egyszer csak letartóztatják Klaus Fuchot, aki az atomtitok minden részletét átadta a Szovjetuniónak. Egyszer csak a homályból felszínre kerül két név: a J. Robert Oppenheimeré és a Julius Rosenbergé. Mindkettő hordozóját - mint látni fogjuk - a zsidó, világhódító nacionalizmus szimbólikus alakjának tekinthetjük.
J. Robert
Oppenheimer, míg arról volt szó, hogy a német nemzeti
szocializmust kell elpusztítani, addig - mint írtuk - az
aszkéta önfeláldozásával, a zseni páratlan fanatizmusával
dolgozott az atombomba előállításán. A szó legtisztább
értelmében "nyugati" zsidó volt, de csak a keleti
testvérek keménységében, vérszomjában és fanatizmusában
bízott. Az ellene emelt vádak szerint 1940-42-ben hatalmas
összegekkel támogatta az Amerika ellenes bolseviki
felforgatást. Kommunista nőt vett feleségül. Fivére és
sógornője ugyancsak kommunisták voltak. Kommunista feleségének
első férje is meggyőződéses bolseviki volt, aki a
spanyolországi harcokban esett el. Oppenheimer kommunista
zsidókat alkalmazott a második világháború alatt Los
Alamosban.
Akkor minden
tudását, minden tehetségét beállította az atombombagyártás
szolgálatába. Nem voltak lelkiismeretfurdalásai, - hiszen
tudta, hogy az atombombával csak "nácikat" kell
elpusztítani. Mikor azonban a "nácizmust" már
leverték és az igazi zsarnokság, a szovjet rendszer ellen meg
kellett volna teremteni a H-bombát, a nagy nyugati testvér
hirtelen megtorpant a keleti világhódító hatalma előtt. Ha
valaki, úgy ő tudta, hogy ezek, legyenek bár bolsevista
zsarnokok és ezerszer rosszabb elnyomók, mint Hitler, az ő
hitével vallják: Egy nép vagyunk! Egy nép! Nem vagyunk orosz,
portugál, amerikai zsidók, hanem csak zsidók!
S ezek után, mondja
K. D. Nicholson, az Atomenergia Bizottság general managerének
Oppenheimerhez intézett levele:
"Oppenheimer, mint az Atomenergia Bizottság: General Advisory Committeejének elnöke erősen ellenezte 1949-ben a H-bomba kifejlesztését és másokat is késleltetésre akart rávenni még azután is, hogy Truman elnök elrendelte a kísérletek megkezdését." (Amerikai Magyar Hang, 1954. április 19. 7. oldal.) A H-bombát már a világhatalom keleti felére kellett volna ledobni. És a nyugati zsidó nem akarta, hogy elpusztuljon néphatalmának keleti fele. O, a matematikai és fizikai lángelme, a sátáni ész látta meg legvilágosabban, hogy a világhódításnak az kedvez, ha a földgolyó két hemiszférára van osztva és mindkettő kezében ott van az atombomba, amellyel hol egyik, hol másik fenyegetheti egymást. Oppenheimer, akit nyugodtan nevezhetünk a zsidó nacionalizmus Hitlejének, a nyugati zsidó nacionalista és kultúrlény szimbólumának, jól tudta, amit a keleti és nyugati rabbik bátran kimondtak, hogy a harmadik világháború a "zsidóság kipusztítására vezet".Ő csak a hitleristákat akarta kiirtani. A Kremlben lakozó zsarnokság képviselőit annál kevésbé. Ha valaki, ő tudta, hogy itt nem amerikai, nem orosz, nem demokrata és nem kommunista ügyről van szó, hanem kizárólag a zsidóság ügyéről.
A másik jelképes
alakja ennek a világhódító nacionalizmusnak a Rosenberg
házaspárt volt. Kicsiny, jelentéktelen emberek, akik talán
nem is használtak annyit a Szovjetuniónak, mint sokan hiszik.
Átadták az atomtitkot faji meggyőződésből, nemzeti
kötelességükből kifolyólag. Átadták a Szovjetuniónak és
- igen jellemzően! - azzal védekeztek, hogy Amerika a
Szovjetunió szövetségese volt.
A világ fölötti nácizmus kénköves lángjai akkor lobogtak fel igazában, amidőn a Rosenberg házaspár a villamosszék felé készült indulni. A törvény, az igazság, becsület írott és íratlan parancsai szerint Rosenbergék kémek voltak. Amerika árulói voltak. Mégis melléjük állt az egész világ zsidóságának 99 százalékos többsége. Milliók egyén! Ez minden becsületes nacionalizmus jelszava. És most a zsidó milliók, a kapitalisták és proletárok, a Sea Gate luxusvilláinak és Bronx sötét proletárnegyedeinek lakói, a londoni Westend és a budapesti Király utca egyszerű, egyarcú világhódítói mind összefognak, hogy a "nácifasiszta-hitleriánus" Eisenhower elnök kegyelmezési jogát kikényszerítsék. A "jobboldali" amerikaiak előtt úgy tűnik fel a Rosenberg házaspár érdekében folytatott pikettelés, mint valami kommunista demonstráció. "Ha Ilse Koch, a zsidók gyilkosa kegyelmet kapott, - írták a tüntetők tábláira - miért sújtanak halállal a Rosenbergekre?" Urey és Einstein professzorok kegyelmet sürgetnek!" - "Izrael előkelőségei kegyelmet kérnek!"
Öt világrészben
kapitalisták és kommunisták, magasrendű intellektuelek és
egykönyvű talmudisták fognak össze egy kommunista kém
megmentéséért. Egy egész nép, egy egész totális
világhódító nacionalizmus sorakozik fel Amerika árulói
mögött. Londonban letérdelnek, vagy földre ,vetik magukat
Rosenberg néptársai, mikor kegyelemért kiáltoznak.
Moszkvában, Budapesten és Bukarestben megható storykat írnak
Amerika árulóinak sorsáról. A New York-i Union Squaren az ír
rendőrök alig tudják összeszedni a földről az ájult és
fanatikus zsidónőket, akik összeesnek, mikor meghallják, hogy
befogadó hazájuk, az Egyesült Államok ítélt árulói
fölött.
"Érdekes volt a kivégzés után a New York-i rádióállomásokat figyelni, - írja az Amerikai Magyar Hang. - Akadtak olyan rádióbemondók, akik csaknem zokogva mondták be a kivégzés hírét. Akadt rádió, amely úgy mondta be a hírt, hogy nyomban utána rádiójátékba kezdett, de a rádiójátékot olyan zene vezette be, amely beillett gyászindulónak is. Az Union Squaren ... akadt no, aki a járdára vetette magát és így kezdett hisztérikus siránkozásba, sőt a férfiak is siránkozásba fogtak és ezt kiáltozták: "They killed them ... killed them." (Amerikai Magyar Hang, 1953. június 29. 8. oldal.)
És aztán a
brooklyni Church Avenuen kiteljesedett ennek a világhódító
nacionalizmusnak minden különös nagysága és fanatizmusa.
Ezrek és tízezrek jöttek el, hogy a törzsi nácizmus nevében
szolidaritást vállaljanak a közönséges bűntettesekkel és
mint a keleti zsidók, úgy ők is a maguk mártírjainak
vállalják a kivégzett kémeket.
A gyásszertartáson Emanuel Bloch, a kivégzett Rosenberg házaspár ügyvédje beszélt, s a következő kijelentést tette: "A Rosenbergek meggyilkolásának vádját Eisenhower elnök, Browell igazságügyminiszter és Edgar Hoover, az FBI igazgatója küszöbére teszem. Ők irányították a villamosszék gombjának megnyomását, ha mindjárt nem is ők tették ezt személyesen. Ez az két drága, érzékeny, gyengéd, kultúrált ember áldozata lett egy hideg, szándékos gyilkosságnak. Az önkény ellen harcoltak. Amerika egy civilbe öltözött katonai diktatúra önkényét nyögi." (Amerikai Magyar Hang, 1953. július 19.) E pillanatban Eisenhower elnök Washington kései utóda és a Morgenthau-terv egyik végrehajtója elkönyvelhette, hogy ő is rákerült a "háborús bűnösök" és "népellenes gonosztevők" fekete listájára. A nürnbergi akasztófák most visszanéznek a Fehér Ház felé. Egy világ fölötti nacionalizmus megüzente a hadat Amerikának, hű kiszolgálójának, Eisenhower elnöknek is. És a Rosenbergek koporsója fölött már nem is Emanuel Bloch szónokolt, hanem talán Julius Streicher üzente Nürnbergből: - "Titeket majd a bolsevikok fognak felakasztani!" XV. FEJEZET
A világzsidóság
akkor vette le magáról végleg az álarcot, amikor elárulta
Amerikát is.
A földkerekség minden állama ellen lehet kifogása a zsidóságnak. Egyedül az Egyesült Államok volt az, amely megadott nekik mindent. A pénzt, a gazdagságot, a nyugalmas életet, a szabadosságig fajult szabadságot, sőt a politikai befolyást is! Amerika kétszer vonult hadba és küldte vérezni fiait, mert a zsidó nacionalizmus pénze, profitvágya, politikai befolyása belekergette a háborúba. Amerika leverte Hitlert és 11 milliárd dollárt adott a Szovjetuniónak, hogy segítsen megszabadítani a KZ-ek zsidó rabjait. Amerika vállalta magára azokat az ódiumokat, amelyek a nürnbergi perrel és a zsidó világbosszú kiszolgálásával jártak.
Alig hetven esztendő
alatt a zsidóság meghódította Amerika gazdasági életének
túlnyomó részét. A keletoroszországi pogromok elől menekült
kis zsidó az USA-ban az élet napos oldalára került. Ő
élvezte a jogokat és kiváltságokat. Roosevelt idején ő
foglalta el a politikai hatalmat. Ő szállta meg az amerikai
földi paradicsom: Miami, Florida, California minden gazdagságát.
Az ígéret földje nem Palesztina, hanem Amerika lett a
világzsidóság számára. Palesztinát, - vagy mint ma
mondják:
Izraelt csak azért alkották meg, hogy odaküldjék a koldus zsidót, akitől félnek a New York-i milliomosok, mert ez úgy hurcolja magával az antiszemitizmus bacillusait, mint a pestist.
Roosevelt
kormányzása alatt Amerika már majdnem a zsidók országa volt.
A világhódítóknak minden okuk meg volt arra, hogy legalább
Amerikához legyenek hűek és ne forduljanak szembe az Egyesült
Államokkal, mikor annak a kommunizmussal kell megküzdenie.
Azonban a zsidóság Amerikával szemben is megmutatta, hogy csak
akkor érzi magát biztonságban, ha ő uralkodik és csak addig
hű bármely országhoz, amíg annak érdekei összeesnek az
övével.
Amerika - Washington, Jefferson, Franklin Benjamin, és Lincoln Amerikája - joggal várhatta volna a világzsidóságtól, hogy a második világháborút követő hidegháborúban Amerika oldalára áll. Mindennek az ellenkezője történt. Valahol a B'nai B'rith páholyaiban a zsidóság megírta az Egyesült Államok végzetét is. Hiszen Amerika keresztény politikusai, még ha a zsidóság kezében voltak is, nem kizárólag a zsidóság számára akarták megnyerni a második világháborút. Talán az egyetlen Roosevelt kivételével nem is hitték, hogy megtudnak egyezni a Szovjetunióval. Truman szenátor, akiből az Egyesült Államok elnöke lett, 1941. június 21-én a német-orosz háború kitörésének pillanatában azt mondta: "Ha úgy látjuk, hogy Németország győz, akkor Oroszországot kell segíteni, és ha Oroszország győz, akkor Németországot. Hadd öljék egymást, amennyire csak lehetséges."
Amerikának nem volt
érdeke a szovjet barátság. 1945 után a hideg háború sem
volt érdeke. Mindez kizárólag a világzsidóság érdeke volt.
Két világháború kirobbantásában nagy szerepe volt a zsidó
érdeknek. A harmadik világháború, a szovjettel való
leszámolás, az elnyomott népek felszabadítása viszont nem
zsidó érdek. Ellenkezőleg! Yaltában és Potsdamban ők
osztoztak meg a világhatalmon.
Hogyan is írták a Jegyzőkönyvek? "Belőlünk mindent elborító terror fakad." Amerika a frázisok szerint a "szabadság hazája". A Hudson torkolatában magasra tartja fáklyáját az amerikai szabadság szobor. Azonban valójában Ellis Islandon túl ma már a "mindent elborító terror" uralkodik Roosevelt korszaka óta. Frankfurter Félix, a legfőbb amerikai bíróság bírája megmondotta, hogy "azok, akik Washingtonban a valóságban kormányoznak láthatatlanok, a tényleges hatalmat kulisszák mögül gyakorolják. Az amerikai polgárnak ma joga van elmenni a szavazógépig és meghúzni annak a köztársasági, vagy demokrata fogantyúját, hiszen a kulisszák mögött lévők tudják, hogy mindkét hatalom az ő kezükben lesz. Aki ez ellen a tényleges hatalom ellen lázad, felkel, vagy csak egy hangos szót ejt ki, azt kiirtják, elnémítják, öngyilkosságba vagy közéleti megvetésbe kergetik. Gerald K. Smith, amerikai Christian Crusade bátor vezetője megdöbbentő könyvet adott ki ennek a tényleges hatalomnak terrorjáról és azokról a nemes, igazi amerikaiakról, akik áldozatul estek a világhódítók mindent elborító terrorizmusának. A könyv német kiadása (Selbstmord. Wiederhall kiadás, 1954.) alapján rendkívül kivonatosan ismertetjük, hogy a kulisszák mögötti hatalmak miként pusztították el azokat az amerikaiakat, akik útjába álltak a bolsevizmusnak, a második világháborúnak és a világhódítók törekvéseinek.
James Forrestalt,
aki Truman hadügyminisztere volt, de ellenezte az Egyesült
Államok palesztinai politikáját, mint "antiszemitát"
tették lehetetlenné Drew Pearson és Walter Winchell (Lipsitz),
két rádiókommentátor, akik a zsidó GPU-t az Antidefamation
League-t szolgálják. Forrestal miután egy alkalommal
kijelentette, hogy "ezek a zsidók elpusztítják az
én Amerikámat", az őrültek házába került és
annak 16. emeletéről dobták le titokzatos kezek. Joseph
Kennedyt, Amerika angliai követét csendes elnémításra és
barátságos floridai internálásra ítélték, miután a
második világháború előtt Amerikába hazatérve,
kijelentette: "az én hazám csak testemen keresztül
léphet be a háborúba." Kennedy utódja John
Winnant, miután megismerte a körülményeket, amelyek
segítségével Amerikát belehajszolták a második
világháborúba, a becstelen hallgatás és az öngyilkosság
között választhatott csupán. A jellemes amerikai diplomata
főbe lőtte magát. Henry Wallace egy keleti szekta tagja volt
és azt hitte, hogy valami vadmacska kivonatból előállított
szérum segítségével 150 évig fog élni, Roosevelt
vicepresidentje lett. Mivel kellemetlenné vált a függöny
mögötti hatalmak számára, váratlanul és fiatalon halt meg.
General Patrick J. Harley 1947-ben kijelentette, hogy még mindig
több mint 1000 kommunista zsidó ül a State Departementben. A
washingtoni titokzatos Fekete Kéz őt is belső emigrációba,
megvetésbe és elnémításba kergette. Csang-káj-sek felesége,
Szunjat-szen lánya a második világháború alatt állandó
halálfélelemben élt valahányszor Amerikában tartózkodott,
mert világhódítók titkos Gestapói lestek rá és el akarták
tenni láb alól. Summer Wellest, Amerika második világháború
utáni külügyminiszterét ismeretlen tettesek kidobták az
ablakon. Stettinus külügyminiszterről kiderült, hogy az UN
alapításakor tartott beszédét egy Dalton Trumbo nevű
hollywoodi kommunista filmsztár írta. Morton Kent megölte
magát, felvágta ereit, mert tudott arról, hogy a Szovjetunió
számára kik lopták el a legtitkosabb iratokat. Tisztában volt
vele, hogy akár hallgat, akár beszél, a bűntársak őt
gyilkolják meg. Wittacker Chambers, Louis Budenz, Tyler Kent még
ma is állandó veszedelemben élnek. Budenz, aki a kommunista
párt egyik vezető tagja volt és számos zsidó kommunistát
leplezett le, a fordhami katolikus egyetemre menekült. Ha ennek
falai közül kitenné a lábát, huszonnégy órán belül
halott volna. Ugyanez vonatkozik a másik keresztény, volt
kommunista vezetőre, Chambersre is, aki az Alger Hiss-ügyet
leplezte le. Alger Hisset Frankfurter Pelixék ama választás
elé állították, hogy vagy beszél és akkor meghal, vagy
hallgat és akkor megúszhatja ötévi fegyházzal. Ha Hiss
valóban megszólal, akkor Gerald K. Smith szerint öngyilkosságok
százai történtek volna Washingtonban. Alger Hiss azonban már
újra szabadon van.
Tyler Kent, aki az
USA londoni követségén Roosevelt és Churchill titkos
táviratváltását desifrírozta és koronatanúja annak, hogy a
világot mint kergették bele a háborúba, öt évig volt
internálva Wight angol szigeten, külön tíz évi fegyházat
kapott, mert még Roosevelt gondoskodott róla, hogy az amerikai
kongresszus olyan speciális törvényt hozzon, amelyet Tyler
Kent esetére lehet alkalmazni. A jóindulatú, korrekt öregúr,
Vaugham generális meglehetősen örvendetes számban távolította
el a zsidókat és kommunistákat a State Departementbol. Állást
foglalt David K. Nilessal szemben, aki Roosevelt és Truman
korában a Fehér Ház szürke eminenciása volt. Bostonban
szexuális aberrációi miatt több évi börtönre ítélték.
Később ő írta Washington utódának beszédeit. Vaugham
generális kifogásolta, hogy egy ilyen Lonbroso-ember éljen
Amerika elnökének közvetlen környezetében. Antiszemitizmus
ürügyén elnémították, félretették és kompromittálták.
General Frederick
Morgan, Németország amerikai zónájában az UNRA főnöke, aki
angol volt, egy alkalommal azt merészelte írni, hogy a
Németországban élő zsidók el vannak látva pénzzel,
élelemmel és nem nélkülöznek. Herbert H. Lehman New York-i
szenátor, akkori UNRA főnök követelésére megfosztották
tisztségétől, annak ellenére, hogy az angol kormány
kezdetben nem akart engedni az amerikai zsidóság
nyomásának.
Ugyanígy némították el Earle-t az USA volt bulgáriai követét. Az ő szerencsétlensége az volt, hogy von Papen Szófiában átadott neki egy titkos jegyzéket, amelyben Hitler kormánya tett ajánlatot az Egyesült Államoknak, hogy maradjon kívül a háborúból. Mikor a követ Roosevelthez továbbította a jegyzéket, visszarendelték, majd behívták katonának és egy Pacific óceáni szigetre rendelték. Amerika népének nem volt szabad tudni arról, hogy a gyűlölt "nácik" békét akarnak.
A legtitokzatosabb
esetek közé tartozik, Huey P. Long louisianai szenátor
meggyilkolása. Long Roosevelt egyik legesélyesebb ellenfele
volt. 1935. augusztus 9-én a szenátus előtt tartott beszédében
kijelentette, hogy egy New-Orleans-i szállodában, a zsidók
által vezetett amerikai "Fekete Kéz", meggyilkolását
rendelte el. A szenátus akkor kinevette a magányos harcost. Egy
hónappal később a szenátus folyosóján mégis agyonlőtte
egy Weisz Károly nevű zsidó. Gerald K. Smith könyve szerint
Roosevelt ellenségei közül hasonló titokzatos, vagy nagyon is
érthető halállal pusztultak el: Cicing szenátor (New Mexiko),
Shwall szenátor (Minnesota), Mr. John Simpson az oklahomai
mezőgazdasági kamara elnöke.
Hallgatni vagy
meghalni! Ez volt a parancs Kimmel admirális számára is, aki
pontosan ismerte Pearl Habour igazi történetét. És az
admirális hallgatott, nem akarta életét kockáztatni.
William Wirth dr. egyetemi tanárt, aki az indiai Cary-ban lakott, nyilvánvaló tévedés folytán meghívták egy igen előkelő társaságba, ahol elmondotta, hogy a zsidók és kommunisták hogyan akarják átvenni az Amerika fölötti hatalmat. Wirth mindezt közölte a sajtóval, mire "Amerika ellenes tevékenység" miatt egyik szenátusi bizottság elé idézték, amelynek vezetője O'Connor szenátor volt. A bizottság hazugnak bélyegezte Wirthet, aki ezután titokzatos körülmények között meghalt. O'Connor szenátor azonban, halálának egyéves évfordulóján megjelent áldozata sírjánál. Bocsánatért imádkozott, majd pedig öngyilkos lett.
Gerald K. Smithet,
az amerikai antijúdaista mozgalom vezetőjét egy alkalommal
arzénnal megmérgezték és az orvosok csak az utolsó
pillanatban tudták megmenteni. Ugyanez a Gerald K. Smith írja,
hogy Gerhardt Eisler az Amerikába emigrált, majd onnan a
szovjet zónába szökött német zsidó kommunista többezer
amerikai ellen rendelt el gyilkosságot. Westbrock Pegler, az
egyik legismertebb amerikai publicista állandó halálfélelemben
él. A zsidóság szüntelen bojkottal és terrorral fenyegeti
azokat a lapokat, amelyekben Pegler a kommunisták (zsidók)
üzelmeit leplezi le.
Charles Lindbergh,
az óceán első átrepülőjének története nagyjából már
ismeretes. Lindbergh ellenezte a háborút, és egyik Des
Moinsban tartott beszédében nem egészen kedvező hangsúllyal
ejtette ki a "zsidó" szót. Olyan erkölcsi
megsemmisítő hadjárat indult ellene, hogy a hasonló
karaktergyilkosságot ma is "Lindbergh-kezelésnek"
hívják az Antidefamation League köreiben, ahol jól tudják,
hogy Lindbergh kiküszöbölése kizárólag a zsidóság műve
volt. Lindberghez hasonló módszerekkel némították el Mertin
Diest, aki először kísérelte meg a szenátus és azon
keresztül a nyilvánosság elé vonszolni a kommunistákat. Fiát
el akarták rabolni. Feleségét fenyegették. A bizottsági
ülésen személyesen jelent meg Eleanor Roosevelt, hogy
barátaival együtt kinevesse a bizottság elnökét. A sajtó
utasítást kapott, hogy a Dies bizottság munkáját hallgassa
agyon. Diest elnémították ugyan, de bizottságának
tevékenységét tovább folytatta Joseph McCarty szenátor,
akire a világzsidóság szintén kimondta az anatémát, és
akit minden pillanatban szintén meggyilkolhatnak. (Azóta
McCarty szenátor halála igen titokzatos körülmények között
be is következett. Számos amerikai újság utalt arra, hogy
eltették láb alól. A szerző.)
Ez volt a sorsa
Normann Jacqes kanadai képviselőnek is, aki a kanadai parlament
egyik legnépszerűbb tagja volt. Halála előtt több
ismerősének levelet írt, amelyben ez állott: "Legközelebbi
beszédemben ki fogom nyitni hallgatóim szemét és az egész
zsidó nacionalista összeesküvést le fogom leplezni."
Mielőtt megtartotta volna beszédét, "szívszélhűdésben"
meghalt. Walter Winchellék ugyanígy állították
félre John E. Rankin szenátort, aki ma amerikai belső
száműzetésben él, elfeledve és elnémítva. Azonban az
öngyilkosságba kellett menekülnie Faye Ewerson Rooseveltnek,
Elliot Roosevelt harmadik feleségének is, aki nem bírta
elviselni a Roosevelt család légkörét.
Gerald K. Smith szerint a legnagyobb rejtély Franklin D. Roosevelt halála is. Annyi csaknem bizonyosnak látszik, hogy Roosevelt nem természetes halállal halt meg. Egyes verziók szerint a lelkiismeretfurdalás kínozta Pearl Harbour, a túlzott szovjet barátság, továbbá amiatt, hogy ötmillió német, olasz, magyar, román, bolgár, stb. kiszolgáltatását ígérte meg a szovjetnek. Másik feltevés szerint az UN megalapításakor a világköztársaság elnökének akarta magát kikiáltani, azonban rájött, hogy egészségi állapota erre a tisztségre alkalmatlanná teszi.
Egy bizonyos.
Eleanor Roosevelten kívül a volt elnök holttestét senki sem
látta. Egyetlen kép maradt, amely koporsójában ábrázolja a
Világköztásaság Elnökét. Tarkóján egy fehér virág fedi
el a sebhelyet. S mikor saját fia, Jimmy Roosevelt megérkezett
a temetésre, a koporsót már nem merték felnyitni előtte,
hogy utoljára láthassa apját.
Ezek a fentebb felsorolt események a nap fényességével bizonyítják, hogy Felix Frankfurternek igaza van. A hatalmat Amerikában nem látható személyek gyakorolják, hanem láthatatlanok. Pontosan azok, akik egy világ fölötti nácizmusnak képviselői és akiknek érdeke volt a második világháború, de nem érdekük, hogy egy harmadik világháborúban Amerika kardja felszakítsa a vasfüggönyt. Mi lesz, ha egyszer megnyílnak a szovjet börtönök és Amerika katonái ugyanazt fogják látni a felszabadult területeken, amit Európa harcosai láttak 1941 után Oroszországban? Mi lesz, ha kiszabadulnak a politikai foglyok, az internáló táborok rabjai és elmondják, hogy kik voltak a hóhérok, a pribékek, a szovjet uralom fenntartói és haszonélvezői? Hiszen Lenin megmondotta, hogy az "ellenforradalom eszköze az antiszemitizmus". Ha egyszer a bolsevizmus megdől, bekövetkezik a nemzsidó népek nagy felébredése. megnyílnak a titkos irattárak. És akkor jaj, ezerszer jaj a világhódítóknak.
1945 után a
világzsidóság taktikát változtatott, mert jól látta: most
már arra kell törekednie, hogy ne kerülhessen sor a
leszámolásra és Amerikának ne legyen ereje megvédeni
önmagát. És a zsidó nacionalizmus, amely a fegyverkezési
versenyeken, inflációkon, és munkanélküliségeken,
világháborúkon, forradalmakon keresztül megszerezte páratlan
pénzügyi, politikai hatalmát, most hirtelen megfordul.
Pacifista lesz. Az UN-en, UNESCO-n, a strassburgi
Európa-tanácson, a kezében lévő sajtón és parlamenteken, a
szovjet békemozgalmon keresztül megindítja történelmének
legnagyobb politikai kampányát, amelynek egyetlen célja van,
hogy Amerika gyenge legyen és elszigetelten, szövetségesek
nélkül álljon, mikor majd a szovjettel kell leszámolnia. A
cél most már az, hogy Amerika politkája népszerűtlen legyen,
mikor maga mellé kellene állítani a keresztény népeket és a
többi nem keresztény (mohamedán) népeket.
Ennek a zsidó
világtörekvésnek egyik legárulkodóbb szervezete a Society
for the Prevention of World War III. alapítója Henry
Morgenthau, aki 1945-ig a leggyilkosabb totális háború
prófétája volt. Ő Amerika titkos kormányának egyik feje, a
Morgenthau terv szerzője, aki vak gyűlölettel akarta kiirtani
az egész német népet, most mint angyali lelkű pacifista,
egyesületet alapít a harmadik világháború megelőzésére.
Lényegében Henry Morgenthau nem lett filantróp. A szervezet
megalapításával azonban deklarálta, hogy a zsidóságnak nem
érdeke a szovjettel való leszámolás.
A zsidóságnak egy érdeke van: az einsteini világkormány és a totális zsidó állam. És most ez a nacionalizmus, amely Hitler ellen vérszomjas háborús propagandát folytatott, megfordult. Csendesen, halkan, s "hatalmunk jellege a titkosság" jelszava alatt úgy akarja térdre kényszeríteni Amerikát, hogy egyfelől szüntelenül erősíti a szovjet hatalmát, másfelől mind inkább bénítja azokat az erőket, amelyek Amerikában elkerülhetetlennek látják a bolsevizmus elleni szabadságharcot.
Ennek a taktikának
bizonyos "dicsőséges" múltja van. Európában
azonban csak vesztett háborúk végén, a szovjet ellen harcoló
országokban vették használatba: szabotázs, suttogó
propaganda, lélekmérgezés. Ne harcoljatok! Az orosz is ember!
Suttogták azok felé, akik hazájukat meg akarták védeni a
szovjet barbárság ellen.
Most pedig a morgenthaui nacionalizmus csaknem teljesen hasonló eszközökkel akarja szétzúzni Amerika nagyságát. "Nézzétek! - mondja a zsidó náci gondolkodás a győzelem mámorában, - órák alatt leszereltük az amerikai hadsereget, megsemmisítettük és eladtuk a sok-sok milliárd értékű hadianyagot. Most Távolkeleten a mi nagy fajtestvérünk, Lattimore professzor tanácsai alapján vész el Kína. Özönlenek a ferdeszemű milliók, hogy megerősítsék Sztálin, vagy Malenkov uralmát. Fenséges és nagyszerű pillanat ez! Eddig csak a kereszt árnyékában éltek meg a mi véreink. Most ott vagyunk már a Távolkeleten is ahol Borodin (Krusenberg) fajtestvérünk próbálta megalapozni Mao hatalmát. A népek kimeríthetetlen rezervoárját mi irányítjuk. Németországban a mi vérünk, Ábrahám szent magjának leszármazottja Buttenwieser (1952) főkormányzó és a zsidó CIC-isták gondoskodnak róla, hogy halálos elkeseredésbe hajtsák a német népet minden ellen, ami amerikai. Franciaországban Blum Leo veje Jules Moch szabotálja a hadsereg felszerelését és akadályozza a Németországgal való kibékülést, amint ezt a morgenthau-féle Society előírja. És Angliában ott vannak a mi megbízottaink. A kormányon belül (1950) Strachey, aki 1940-ben megjósolta a chicagói fajtestvéreknek, hogy Roosevelt majd felfegyverzi őket. Ott van Shinwell Mano hadügyminiszter, aki most Wellington dicsőséges örökében ül. Mrs. Anna Roosenberg a budapesti Léderer-lány, gondosan ellenőrzi Marshall amerikai külügyminisztert, hogy a hadfelszerelés terén ne menjen túlságos messzire.
"Óh igen!
Amerikában mi vagyunk a hatalom. Olvassátok el a Chicago
Tribune-t, amely megírja, hogy Amerikát tulajdonképpen nem a
kongresszus kormányozza már, hanem egy triumvirátus. Herbert
H. Léhman, Henry Morgenthau és Frankfurter Felix. Ha az
amerikai külügyminiszter - 1951-ben Mr. Acheson - a hivatalába
megy, akkor a mi Frankfurterünk kíséri útjain, hogy a háború
megelőzésére tanácsokat adjon neki. Ha az amerikai
fegyverkezésről, önvédelemről kell határozni, akkor ismét
csak a mi bankházaink határozzák meg, hogy mennyi pénzt kell
erre a célra folyósítanunk. Annyit semmi esetre se, hogy
fegyvert adjunk a mi ellenségeink: a németek kezébe. Hiszen
Warburg testvérünk világosan megmondja, hogy inkább a
szovjettel kell békét kötni, mint a németeket felfegyverezni.
A politika nem ott készül, ahol a szabadságra vágyódó népek
hiszik. Nem a Capitóliumon, nem a Fehér Házban, hanem sokkal
inkább a Cafritz Móricz washingtoni szalonjában, ahol - az
Aufbau közlése szerint - a szép budapest zsidó leány 50 000
dolláros fogadó estjein megjelenik Washington utódja. Ott
vannak a republikánusok, a demokraták, a hadsereg tábornokai.
A kongresszusban csak hadd beszéljenek Amerika védelméről.
Washington kulisszái mögött és New Yorkban a mi három és
fél milliós fajtestvériségünk összetartása gondoskodik
róla, hogy az történjék a világban, amit mi akarunk. Ne
féljetek, ti kicsinyhitűek. Olvassátok el Ézsaiás könyvének
12. részét és lássátok, nem csak a Jegyzőkönyvek ígérik
nekünk a világ fölötti hatalmat, hanem a próféta is.
"És nyitva lesznek kapuid szüntelen éjjel és nappal, be nem zároltatnak, hogy behozzák hozzád a népek gazdagságát és királyaik is bevitetnek."
"Mert a nép
és az ország, amely neked nem szolgáland, elvész és a népek
mindenestül elpusztulnak."
Odaát, a vasfüggöny túloldalán 40 000 szovjet tank, 15 000 repülőgép, 175 hadosztály áll készen, hogy lerohanja Európát és megvalósítsa a mi uralmunk teljességét. Churchill mondotta 1949-ben, hogy már csak az atombomba védi Amerikát és Európát a szovjet támadás ellen. De az atombomba, mint tudjátok "a mienk"! - mondja a zsidó nacionalizmus, amelynek veszélye itt magasodik apokaliptikus méretekre. Gordon Dean szerint mindössze néhány száz ember ismeri az atombomba titkát. S amikor a világzsidóság úgy látja, hogy már csak ez akadályozza a szovjet hatalom kiteljesedését, akkor a saját embereinek kiadja a parancsot, hogy az atombomba titkát meg kell osztani a szovjettel.
"Akik már
viszik az atombomba titkát a Szovjetunió felé, azok kizárólag
a mi testvéreink. Mintha csak Einstein, a "földi isten"
választaná és küldené őket magasztos feladatokra. Mind a mi
véreink! Fuchs Klaus, akinek árulása két évvel
gyorsítja meg a szovjet atombombajának elkészültét, Bruno
Pontecorvo, az olaszországi zsidó, aki tizenegy kofferrel viszi
az atomtitkokat a Szovjetunióba, Harry Gold, David Greenglas,
Julius Rosenberg, Bloch Mano, William Perl, a kolumbiai egyetemi
tanár, Brothmann Ábrahám, Mirijam Moskovics, Simson, a
plutónium-tolvaj zsidó, Jánosi, a magyarországi zsidó, aki
majd kozmikus sugárfüggönnyel veszi körül Kaganovics Lázár
birodalmát, John Vág-Weiszfeld, Harry Gold segítőtársa,
David Böhm, Ervin David, egytől egyig a mi öntudatos fajtánk
leszármazottjai. Miért nincs közöttük egyetlen keresztény
sem? Mert ezek a goyok nem megbízhatók. A titok a mienk. És
ezt nem is tagadjuk. A New York-i bíróság előtt Julius
Rosenberg bevallja, hogy Oroszország "a mi
szövetségesünk és mint ilyet jogosultnak tartottam arra, hogy
információkat kapjon tőlünk."
Igen! Amerikának,
amely a világ első antibolsevista hatalma lehetett volna,
titkai voltak. A történelem legnagyobb hadititkai, amelyek
segítségével könnyűszerrel szabadíthatta volna meg a
világot a fenyegető rabszolgaságtól. Ezeket a titkokat el
kellett adni, ki kellett szolgáltatni, hogy Amerika és
Oroszország hatalma helyett egyetlen hatalom maradjon a földön:
a mindkettőt sakkban tartó zsidó nacionalista világhatalom.
Ha semmi másnál, Amerika elárulásánál a napnál
világosabban lehet látni, hogy a nyugati és keleti hemiszféra
megosztására és mindkettő uralására létezik egy nagyarányú
zsidó terv, amelyet a legkíméletlenebb következetességgel
végrehajtanak.
Amerika titkai között ott volt a radar, az interkontinentális rakéta, amely még az atombomba kiszolgáltatása után is védelmet nyújthatott volna az USA-nak. Ma már az FBI által megállapított tény, hogy a radar kémgyűrű feje is Julius Rosenberg volt. A monmounthi haditechnikai kísérleti intézetben elrendelt vizsgálat után kiderült, hogy a radart is szinte kivétel nélkül zsidók adták át a Szovjetuniónak. H. Coleman professzor, Morton Sobell, a harminc évre elítélt kém, Hyman Gerber Yavis, Carl Greenbaum, Miss Glassman.
Külön szörnyűséges
fejezet Kína kiszolgáltatása a vörösöknek. Amerika egyik
legjobb üzletfele és kereskedelmi piaca Kina volt. Kínát
mindenáron át kellett tolni a vörös hemiszférába, mert az
500 milliós kínai tömeg, amelynek körében sohasem tudott
talajt szerezni a zsidó világhódító akarat, alkalomadtán
veszedelmes fegyvertárs lehetett volna az iparilag tökéletesen
felszerelt USA oldalán a világhatalom keleti fele ellen. Ma már
köztudomású, hogy Owen Lattimore, a homályos származású
amerikai professzor, aki Rooseveltnek legfőbb kínai tanácsadója
volt, az orosz katonai kémszervezet szolgálatában dolgozott
Amerika ellen. Lattimore hét évig volt szerkesztője a Pacific
Affairsnek, amely az Institute of Pacific Relatíon kiadásában
jelent meg. Szorosan hozzátartozott ehhez az Amerasia című
folyóirat is, amelytől a Szovjetunió első kézből kapta a
Kínára vonatkozó értesüléseket. Az Amerasia irodáiban 1700
legbizalmasabb iratot találtak meg az FBI tisztviselői. Itt is
megkülönböztetett jelentősége van annak, hogy az ügyben
letartóztatottak valamennyien zsidók. John Stewart Service,
Larsen Mano, Andrew Roth, John Abt, Nathan Witt, Lee Pressmann,
Philipp Jaffe volt követ, Maria Bachrach, egytől egyik a
világhódító nacionalizmus szolgálatában árulták el
Amerikát, amely hazát adott nekik. "A probléma az
volt, hogyan vigyük bukásba Kínát, hogy ne úgy lássék,
mintha az USA vitte volna őket a pusztulásba." -
írta Owen Lattimore. Az Amerasia-ügy és a társutasok kínai
politikaja miatt 665 millió lélek tűnt el a vasfüggöny
mögött! - állapították meg később az amerikai lapok.
Amerika legnagyobb fogyasztó piacát vesztette el, megrendült
egész távolkeleti helyzete. S ma már cáfolhatatlan a keleti
és nyugati hemiszféra megosztóinak célja: divide et impera.
Oszd meg és uralkodj: Amerika fölött, de a Szovjetunió fölött
is.
A cél érdekében
titokzatos kezek mindenüvé odatolták a maguk embereit, akikről
tudták, hogy azok nem Amerikát, hanem az ő külön érdekeiket,
külön hatalmukat szolgálják. A koreai háború kitörése
előtt bizonyos Lyman L. Lemnitzer, amerikai vezérőrnagy volt
Dél-Korea amerikai katonai vezetője, és mint a kongresszus
megállapította, őt terheli a felelősség a védelem
elhanyagolása miatt. Később a félzsidó Mark Clark generális
lett a koreai főparancsnok, aki Rebecca Ezekielnek a fia és
Ausztriában a keresztény DP-k ezreit szolgáltatta a
Szovjetunió kezére. Nem lehet véletlen az sem, hogy a koreai
háború idején Koreában bizonyos Á. C. Katzin nevű ezredes
volt az UN legfőbb képviselője, így tehát a Mac Arthur
fölött parancsnokló legfőbb csúcsszervezet reprezentánsa és
Geroge Movahon nevű zsidó vezette az UN Information Center
koreai részlegét. Az iráni olajválság napjaiban a State
Departement Far Eastern Divisionjának vezetője bizonyos Michael
J. Lee volt, akiről kiderült, hogy eredeti neve Efraim Zinoy
Liebermann és 1932-ben Oroszországból vándorolt be az
Egyesült Államokba.
Amiként azonban a
Távol-Keleten elárulták Amerikát, ugyanúgy Európában is a
világzsidóság exponensei voltak azok, akik mindent elkövettek,
hogy tönkre tegyék Amerika presztizsét, jó hírnevét és
lerombolják azokat az ideálokat, elképzeléseket, amelyek a
szabadság hajdani hazájáról éltek az európai népek
szívében. Arra már többször utaltunk, hogy a Morgenthau-terv
Moszkvában született meg. Morgenthau helyettes pénzügyi
államtitkára pedig Harry Dexter White, a modern idők egyik
legsötétebb figurája. Ő vezette az amerikai
pénzügyminisztériumon belül működő kommunista sejtet és
szovjet kémszervezetet. Ő szolgáltatta ki a Szovjetuniónak a
németországi megszállás számára nyomott, úgynevezett
"szövetséges márkák" kliséit, papíranyagát és
készítési titkait, hozzávetőleges számítás szerint 225
millió dollár kárt okozva az Egyesült Államok adófizetőinek.
Whitetól azonban eredeti amerikai dollárkliséket, és mindazon
felül rendkívül fontos titkos okmányokat is kaptak a
szovjeték. Az általa vezetett kommunista sejtben csupa ilyen
nevek szerepeltek: Frank Cohen, Harold Glasser, Viktor Perle,
Irving Kaplan, Solomon Adler, Ábrahám George, Silverman, Ludwig
Ullman. Truman elnök Whiteot nevezte ki a Nemzetközi Pénzalap
elnökévé, míg Harold GIasser az UNRA pénzügyi vezetője
lett. Ennek a zsidó kémgyűrűnek köszönhető, hogy a
Szovjetunió kezére adták többek között a Magyar Nemzeti
Bank 42 millió dollár értékű arany és devizakészletét.
Ma már fel sem
lehet sorolni azokat a százakat, ezreket, akik valamennyien
zsidók voltak és a németországi amerikai megszállás
legfontosabb kulcspozícióiban, mint propagandisták, CIC vagy
OSS ügynökök, sajtó, és színházi tisztek, város
parancsnokok, gazdasági előadók a szovjet kezére dolgoztak,
és minden lehetőt elkövettek Németország szovjetizálása
érdekében. A McCarthy bizottság aktái többet beszélnek
erről, mint a legizgalmasabb detektívregény, vagy a
legmegrázóbb történelmi dokumentáció. Ugyanakkor Edward
Rothschild, aki az USA állami nyomdájának vezetője volt a
legbizalmasabb iratokat, utasításokat szállította a
Szovjetuniónak. Még a nyomdafesték meg sem száradt rajtuk a
szovjet már tudott minden amerikai tervről, intézkedésről.
"És ha még ez
sem volna elég, - mondja ez a zsidó nacionalizmus, - akkor
közülünk kerül ki Amerika főárulója Alger Hiss, aki 110
millió keresztényt szolgáltat ki Yaltában Kaganovicséknak.
És aki mentő tanúként jelentkezik mellette, senki más, mint
az amerikai Supreme Court bíraja, Frankfurter Félix. És aki
elítéltetése után is ápolja, védi az a mi nagy szenátorunk
New York koronázatlan királya, Herbert H. Léman, Buttenwieser
németországi volt prokonzulunk apósa, aki a lakásán
rejtegeti Amerika legfőbb árulóját.
Az Amerika ellen
elkövetett árulásnak azonban nem az atombomba, a radarügy és
a többi kémbotrány az igazi jellemzője, hanem az amerikai
zsidóság szerepe a kommunista mozgalmakban. Itt bizonyul be az
a régi igazság, hogy "talán nem minden zsidó
bolsevista, de zsidók nélkül nincs bolsevizmus". Az
amerikai zsidóság legnagyobb része a mai vasfüggöny mögül
származik. Túlnyomó részük a pogromok Oroszországából
menekült Amerikába. Itt már nem a cárok uralkodtak, hanem az
úgynevezett demokrácia. Amerika megadott nekik mindent:
szabadságot, jólétet, gazdagságot, előrehaladást,
vallásszabadságot, közéleti tekintélyt, befolyást, sőt az
állam irányításának kiváltságát is. És mégis minden
amerikai kommunista, államellenes mozgalom élén zsidók
állottak és állanak ma is.
A kommunista párt ott van már Amerikában is és szinte kísértetiesen ugyanazok vezetik, akik az oroszországi bolsevizmus vezetői voltak. Az amerikai politbüro tagjai az úgynevezett "tizenegy nagy" között a négereket nem számítva, szinte kizárólag zsidók ülnek: Eugen Dennies, Henry Winston, John Hates, Irving Pothias, Gilbert Green, Carl Winter, Guss Holl.
"Ha valahol
egy kémet, kommunista vezetőt elfognak, mondja az ószövetségi
nacionalizmus öntudata, az mind a mi sorainkból kerül ki.
Judith Coplon, a szépséges brooklyni zsidó lány adta el
Gubicsev szovjet ügynöknek a külügyminisztérium
legbizalmasabb iratait. És mi gondoskodunk róla, hogy ne
történjék nagyobb bántódása."
Ez ismét a szimbolikus kígyó Amerikában. A zsidó nacionalizmus jelképe, amely mindent behálóz, befon, benyálaz. Bankot, házat, családot, államot, sajtót, társadalmat, munkásszervezeteket.
Mikor leleplezik a
californiai kommunista összeesküvést, újra csupa egyfajú,
egyarcú árulókat rángat napvilágra az FBI. Robert H.
Williams könyve (Know your enemy) riasztó fényképsorozatot
közöl Amerika árulóiról. A jellegzetes arcok alatt
jellegzetes nevek: Alexander Bittelman, az amerikai kommunista
párt egyik alapítója, vele együtt vezetők - Gerhardt Eisler,
Jack Stachel, Leon Josephson, Trachtenberg, J. Peters
(Goldberger). A hollywoodi összesküvés résztvevői: dr.
Sidney Weinbaum, dr. Jacob Dubnow, Philip Bart, a Daily Worker
igazgatója, Alex Trachtenberg, V. J. Jerome, a bolseviki
kultúrális bizottság vezetője, igazi nevén Isaac Romaine,
Simon Gerson, Elisabeth G. Flynn, Alex Bittelman, Betty Gannet,
Isadore Begun, Jacob Minden, Claudia Jones (néger), Israel
Amter, W. Weinstone, George Charney, Fred Fine, Sid Steinberger,
Louis Weinstock, és Jass Jackson.
A Reader's Digest
szintén megerősíti, hogy a kommunista párt tizenegy legfőbb
vezetője közül hat zsidó, kettő néger és csak három
született amerikai. A legfőbb bolsevikek a Reader Digest
szerint: 1. Jacob Stachel, 2. John Gates (Israel Regenstreif), a
Daily Worker kiadója, Gil Green ( született Gilbert Greenburg)
Gus Hall (Arvo Mike Halberg, szülei litvániai zsidók), Irving
Potiash oroszországi zsidó, Carl Winter (Philip Carl Weinberg).
Véletlenség ez?
Lehetséges volna, hogy Amerikában is csak véletlenül
sodródnak az államellenes mozgalmak élére olyan nevek, mint
amilyeneket az orosz bolsevikok, magyarországi, romániai
kommunisták között soroltunk fel? Véletlen vajon, hogy az
első öt ember, akit az amerikai hadseregből kommunista
tevékenység miatt el kellett távolítani, Herry Specor, Phil
Weiss, Irving Specor, Abraham Kotlechuk, Rheabel Mendelsohn,
szintén zsidók? Lehet-e véletlen, hogy az amerikaellenes
tevékenység miatt a McCarthy bizottság elé került és
elmarasztalt kétezer személy 95 százaléka szintén zsidó? S
vajon nem a fojtogató bűntudat eredménye, hogy a Congressional
Record 1946. május 17-iki száma szerint a kongresszus összes
zsidó tagjai az Amerika-ellenes tevékenységet vizsgáló
Dies-bizottság megszüntetése mellett szavaztak? Vajon nem a
nagy eltussolási akció következménye-e, hogy McCarthy
szenátornak egyenesen Bernhardt Baruchot kellett figyelmeztetnie
arra, hogy az Egyesült Államokban zsidó kézen vannak a
televíziós állomások és ezért ő nem kap lehetőséget
arra, hogy a televízió segítségével leplezze le Amerika
árulóit.
A zsidó nacionalizmus immár világgá kiáltó létezése mellett döntő bizonyíték az is, hogy az amerikai kommunista mozgalmakban nem az amerikai "proletárok", nem a munkások, szegény emberek vesznek részt, hanem a társadalom legmagasabb régióiban helyet foglaló zsidók. A "Hollywood vörös sztárjai" című kiadvány világosan rámutat arra, hogy a milliókat kereső filmcsillagok közül legalább száz bolseviki és mind a száz zsidó. Ezeknek az embereknek Amerika megadott minden fényt, gazdagságot, sikert és mégis bolsevisták. Illetőleg, csak mi hisszük, hogy bolsevisták. Ezek, élükön Charlie Chaplinnal, valamennyien elsősorban zsidók, akik a bolsevizmusban látják a zsidó hatalom legmagasabb rendű kiteljesedését és ebben tekintik biztosítottnak a totális zsidó uralmat, amelynek ők lesznek a szellemi vezetői. Ha Hugenberg német nemzeti szocialista lehetett, miért ne lehetne az a milliomos Charlie Chaplin (Thornstein Israel) is zsidó náci?
A 3500 amerikai
professzor, akik a kommunista frontorganizációkban részt
vettek, szintén ennek az ószövetségi nacionalizmusnak
rohamgárdáját alkotják. Nagyobb részt valamennyien zsidók.
Azok a kommunista tanítók, akik ellen bolseviki tevékenység
mi,att eljárás indult meg, szintén ennek a világ fölötti
nácizmusnak úttörői: Abraham Biedermann, Cellis Lewis,
Citron, Mark Friedländer, Isadora Rubin, Abraham Feingold, David
Friedman, Louis Jaffe, és így tovább. Az első szabotdrök,
akiket a koreai háború kitörése idején elfognak: Max
Schnalzer, Minton Silverman, Samuel Zakkman, Samuel Kerr, Nathan
Ostroff, a koreai háború kezdetén 10 millió font gumit ad el
a kínai kommunistáknak, hogy gumi cipőkben marsolhassanak
Amerika katonái ellen. A fent említett kommunista filmemberek
közül elsőnek kerülnek a vizsgáló bizottság elé: John
Howard Lawson, Dalton Trumbo, Ring Lardner, AIbert Malz, Alva
Bessie, Herbert Bieberman, Samuel Ornitz, akik valamennyien
zsidók.
A világzsidóság
legnagyobb árulása Amerika ellen, hogy sikerült megingatni a
többi népek Amerikába vetett hitét, így többek között a
Közelkeleten és a mohamedán népek között. S hiába áltatják
magukat az amerikaiak. Ez nem egy "tapasztalatlan"
diplomácia tévedése volt. Ez a tudatos zsidó világterv.
A függöny mögötti
hatalmak Amerikaellenes árulásához tartozik az a korrupció
is, amely Roosevelt és Truman idején felburjánzott a State
Departement hivatalaiban, amelyekben a The Hidden Empire tanúsága
szerint, 86 százalék volt a zsidó hivatalnok. McCarthy
szenátor szerint ötezer homoszexuális van állami
szolgálatban. Ez már a megrohasztás, korrupció és destrukció
legmagasabb formája. A korrupció mindenütt a bolsevizmus
legkitűnőbb szövetségese. Az adminisztráció hasítékain, a
jellemtelenek, megvesztegethetők hibáin keresztül kommunista
kémek, ügynökök, nagy gengszterek szivárognak be az állami
igazgatásba. Ugyanakkor a kommunista propaganda felfelé mutat
és azt mondja a tudatlan tömegeknek: "Lássátok, ilyenek
a ti uraitok!" Amit elhallgat, az a leglényegesebb.
Tudniillik, hogy ezek valamennyien, vagy legalábbis túlnyomó
százalékban zsidók. Amikor a demokrácia odáig süllyed, hogy
a zsidóknak mindent szabad, akkor a korrupció megállíthatatlan
és vészesen segíti a bolsevizmus terjedését. A világzsidóság
programja 1945 óta: Amerikának minél gyengébbnek kell lennie.
Amerikát alá kell ásni: kommunista összeesküvésekkel,
korrupciós panamákkal, meg kell bénítani fegyverkezését,
hogy a kommunista rend a zsidó világhatalom magasabb rendű és
biztosabb formája legyőzhesse Amerikát is.
Az amerikai zsidó
szervezetek ugyan 1950-ben - látszólag - a kommunizmus ellen
adtak ki nyilatkozatot. Azonban az amerikai zsidók valójában
mást akarnak és mást cselekszenek. Az amerikai zsidók egyik
legtekintélyesebb vezető" személyisége1948. november
1-én a B'nai B'rith Messenger vezércikkében
megmondotta:
"Fellázad a lelkem, ha le kell nyelnem, hogy a fasizmus és a kommunizmus azonos összetételű fogalmak. Egyesek azt mondják, hogy kommunizmus ... én azt mondom: ez a zsidó világnézet!"
És a zsidóság,
amikor egy-egy pillanatra levetette az álarcot, ezt mondotta
mindig és mindenütt.
"Az orosz bolseviki forradalom nagy győzelme idején ugyanezt hirdette a párizsi People Juif 1919. február 8-iki száma: "A világ forradalmasítása, amit át akarunk élni, kifejezetten a mi ügyünk kell, hogy legyen és a mi kezünkben kell, hogy maradjon. Ennek a forradalomnak kell a zsidóság uralmát minden nemzetek felett biztosítani." De ugyanezt mondotta a nagy keleti testvér, Zinovjev-Apfelbaum is, aki később a 11 milliárd dolláros Lend and Lease csekket átvette La Guardia kezéből: "Kiirtottuk a kapitalistákat és földbirtokosokat Oroszországban. Rajta vagyunk, hogy ugyanezt cselekedjük Európa és Amerika intelligenciájával." És a német zsidó, aki ma Amerikában "emigráns" vagy Németországban helyettes főkormányzó, esetleg "amerikai" sajtótiszt, ugyanezt mondotta: "Folytatni kell a küzdelmünket, nemcsak saját egzisztenciánkért, hanem az egyetemes zsidóság uralmának megvédéséért és megteremtéséért, amelyen kétezer éve dolgozunk." (Israeleistische Wochenblatt 1926. január 5. Leipzig).
El kell tűnniük a
nemzeteknek és el kell tűnnie Amerikának is, hiszen régi
világprogram ez. A zsidóság nagy vezére, az Alliance
Israelite Universelle elnöke Adolph Cremieux mondotta ki közel
száz év előtt:
"A nemzeteknek el kell tűnniük, a vallást el kell nyomni. Csak Izraelnek nem szabad eltűnnie, mert ez e kis nép Isten kiválasztottja." Mi okuk van hát azt hinni az amerikaiaknak, hogy Amerika bevándoroltjai között a zsidóság épp olyan népcsoport, mint a többi? Mi okuk volna azt képzelni, hogy a zsidóság hű Amerikához, miután nem volt hű sem Rómához, sem Spanyolországhoz, vagy Portugáliához, és nem volt hű a világ egyetlen államához sem?! Nem! A zsidóság ura, parancsolója akar lenni az Egyesült Államoknak is. Hiszen ez a legtündökletesebb és már-már megvalósult zsidó-álom. Az amerikai zsidó legnagyobb királyi utópiája. Miért mondják vajon a tájékozatlan amerikaiak, hogy "ez nálunk nem lehetséges"?
Azokban az
államokban, amelyeket a bolsevizmus leigázott, a "direkt
akció" kezdetén nem volt több 3-5 százalék
kommunistánál. Oroszországban 1917-ben nem ismerték a
bolsevizmust. A német császárság importálta Lenint és
társait. Kun Béla magyarországi diktatúrája előtt egyetlen
bolseviki sem volt Magyarországon. A vezéreket Leninék
küldték. Mikor 1945-ben Rákosi-Roth Mátyás és társai
visszatértek Magyarországra, összesen 140 (egyszáznegyven)
volt a földalatti kommunista párttagok létszáma. 1945 végén
a magyarországi választásokon a kommunisták 17 százalék
szavazatot kaptak. Ausztriában 3-4 százalékot, noha ekkor már
mindenütt az orosz bolsevikek szuronyaira támaszkodtak.
Nagyjából ez volt a helyzet Romániában, Keletnémetországban,
Bulgáriában. Ma mégis mindezek az államok bolsevista
diktatúra alatt állanak.
A bolsevista párt
mindenütt összeesküvő. Fanatikus szekta, mint Churchill is
helyesen látta kezdetben. Ez a fanatizmus fölébe tud kerekedni
a legtökéletesebb demokráciának is. A szabadság csak arra
jó, hogy visszaéljen vele. Minél nagyobb a "szabadság"
minél lazább a törvény, annál nagyobb a bolsevista
veszély.
Amerikában, azt mondják, a kommunista pártnak mindössze 60-100 ezer tagja lehet. Amerikában tehát nem lesz bolsevizmus. A gazdasági élet és a nép életszínvonala fölötte áll minden más nép életnívójának. Az amerikai demokrácia jól működik. A kommunista minoritás tehát semmiképpen sem győzhet le egy közel 160 milliós birodalmat.
Edgar Hoover, az FBI
igazgatója azt mondja, hogy a százezer igazolványos
bolsevikihez hozzá kell számítani ötszázezer társutast.
A bolseviki képlet tehát máris változik és a végén így alakul: százezer összesesküvő plusz ötszázezer társutas (közöttük igen sok magas állásban és kulcspozícióban) plusz 5-6 millió zsidó plusz 12 millió néger plusz korrupció plusz szovjet kémkedés plusz száz százalékban zsidó kézben lévő sajtó plusz rádió plusz televízió plusz egyre emelkedő bűnözési hullám, amelyben megdöbbentő része van az ifjúságnak. A négerek között nagyon sok az istenfélő, művelt, jó ember. A néger azonban "sérelmet szenvedett ember". A bolsevikek mindig az ilyenek közül toborozzák az ötödik hadoszlopot. A zsidók között sok van, aki nem bolseviki. De zsidó nacionalista! Bolsevikivé válik amint a bolsevizmusban felismeri annak zsidó jellegét. Gerald K. Smith szerint az amerikai zsidóságon belül máris legalább félmillió a meggyőződéses, fanatikus bolseviki. Az orosz forradalmat legfeljebb 500 zsidó indította el.
Mindezek után az
amerikai zsidó által vezetett Amerikai Kommunista Párt 1951.
február 5-én hozott határozatában kimondotta:
"... azért helyezte kongresszusunk tanácskozásainak középpontjába, mint fő feladatot, a békéért való küzdelmet, munkásosztályunk, a néger nép és az ország valamennyi békeszerető erejének mozgósítását." A zsidóság nyíltan kommunista szárnya tehát most a négerséget akarja mozgósítani Amerika ellen. 5-6 millió zsidó közül félmillió zsidó bolsevista tehát meg akarja valósítani a legkísértetiesebb amerikai zsidó utópiát. Felszerelni milliós néger terrorhadsereget az amerikai zsidó komisszárok vezetése alatt.
A zsidóknak ez a
szárnya, amely nyíltan is kommunista mer lenni, Amerikában
szüntelen eldicsekszik azokkal a zsidókkal, akik a néger jogok
harcosai voltak. A Hungarian Daily Journal, amely kifejezetten
kommunista zsidó lap, 1950. árpilis 14-iki számában "Zsidók
harcoltak a négerek, munkások jogaiért" cím alatt igen
tanulságos cikket közöl. Elmondja, hogy E. L. Rose, aki
Lengyelországban született, számos beszédet mondott annak
idején, az 1848-as bécsi forradalom leverése után jött
Amerikába és persze szintén zsidó volt, a négerek
felszabadításának vezére lett St. Louisban. S. A. Bierfield
orosz zsidó egyenesen úgy jelenik meg a zsidó kommunista
propagandában, mint a néger-zsidó együttműködés mártírja,
mert boltjában, néger szolgájával együtt, rablók
meggyilkolták. Ugyanez a cikk rámutat arra, hogy amikor
1888-ban jiddis nyelven megjelent Karl Marx "Bérmunka és
tőke" című pamfletje, lelkes east-side-i zsidók fogtak
hozzá az amerikai zsidó szakszervezetek megalapításához.
Az amerikai
kommunista zsidók nagy álma, egy néger terrorhadsereg
megszervezése, eddig ugyan megbukott a vallásos négerek
ellenállásán, de mégsem tűnik fel álomnak, ha elolvassuk az
amerikai Special Committee on Un-American Activities jelentését.
E szerint az American Communist Partynak 160 szervezete volt a
közmunkások, farmerek, négerek, politikai, jóléti,
nemzetiségi, sőt vallási (!) csoportok között.
Valósággal félelmetes az a névsor, amelyet néger kommunista szervezetekről "The Road Ahead" című könyvében John T. Flynn, a bátor amerikai publicista közöl. 88 hatalmas néger szervezet, az African Blood Brotherhood-tól, a legkülönfélébb béke, vallási, szektariánus jelszavak és címek alatt működik az amerikai bolsevizmus érdekében. Az amerikaiak még nem ismerkedtek meg a zsidó nacionalizmus taktikájával. Azonban számukra is elég volna egy gazdasági krízis, harmadik világháború, vagy kis megingás, harctéri balszerencse, hogy Amerikában is elszabaduljon a pokol. Így szabadultak el a bolsevizmus ördögei 1917-ben Oroszországban, 1918-ban a dunai monarchiában, 1945-ben egész Kelet-Európában.
És ha ez Amerikában
következik be, akkor ez már a világkirályság órája. A
beváltott ígéret és a beteljesült parancs:
"Belőlünk mindent elborító terror fakad." "A mi fekete hadseregünk élén ott menetel majd az amerikai Politbüro 11 tagja, akik közül 6 a mi vérünkből való vér. Egy milliós, fanatizált, vasfegyelem alatt tartott hadsereg lesz, amelynek odaígérjük az amerikai fehér nőket, az amerikai lányokat és anyákat. A világ legnagyobb MVD-je lesz ez, amelynek élén Ábrahám szent magjának 500 ezer komisszárja, hivatalnoka, ügynöke, titkos rendőre áll, és átveszi a hatalmat Washington Amerikaja fölött. A Frankfurterek, Morgenthauk, Herbert H. Lehmanok, a kultúr zsidók akkor majd háttérbe húzódnak egy időre. Mi fogunk jönni, a brooklyni gettókból, a bronxi zsidó negyedből, a keletlengyelországi bevándorlók sötét tömegeiből. És persze jövünk a Harlemből, a mi nagyszerű és daliás fekete seregünk élén. Lelkében kigyújtjuk a gyűlölet tüzét, felkeltjük a vérszomjat, amit eltakar a civilizáció máza. Ezek gyűlölik a fehéreket, de nem gyűlölnek minket, akik felszabadítóiknak mondjuk magunkat, hogy az uraik lehessünk. Ezek gondoskodnak majd róla, hogy kisportolt izmaikkal megvédjenek minket."
"Végeredményben
azonban nem történik majd semmi. A zsidó magánkapitalizmus
kezén összpontosított nagytőkét most átvesszük, mint zsidó
államkapitalizmus, és most már 100 százalékig ellenőrizzük
az Amerikai Egyesült Államok kimeríthetetlen gazdagságát.
Most majd mi vezetjük a szövetségi kormányzatot, az államok
kormányait, eltöröljük a demokráciát, a titkos
választást."
"Uralmunk felséges despotizmussal lesz megkoronázva!" ígérik a Jegyzőkönyvek. "Az amerikaiak azt mondják: Ez nálunk nem lehetséges. De hiszen eddig még mindig, mindenütt lehetséges volt. Ha pedig Amerika népe ellenállna nekünk, akkor felállítjuk az akasztófákat a Capitoliumon, a Fehér Ház előtt és ezeket az akasztófákat majd Dávid király komor fekete testőrei őrzik. 12 millió néger és 6 millió zsidó. Ez a hatalom már rendíthetetlen lesz. Próbálj hát lázadni Washington népe. Próbálj felkelni amerikai szabadság, mint egykor felkeltek ellenünk Wrangel gárdistái. A te fejed felett már ott lebeg Jehova kardja. A mi nagy Oppenheimerünk, a mi atomenergia bizottságunk tartja felkelő seregeid feje fölött az atombombát. A saját atomtüzérséged fog megsemmisíteni, ha a mi nagy Dávid királyunk ellen hadba szállsz.
Amerikai szabadság,
amerikai demokrácia mi már ácsoljuk az akasztófáidat, és ne
hidd, hogy humanisták, filantrópok leszünk, ha a mi kezünkbe
kerül a totális hatalom. Mi belőlünk mindent elborító
terror fakad!
"Emlékezz azokra a szabadságharcosokra, akik egy-egy keleteurópai várost védtek a mi bolseviki seregeink ellen. Az utca túlsó végén még folyt a harc, mint Budapesten, amikor a gettókból kitörünk mi, akik nem harcolunk, csak az utolsó pillanatban vetjük le az álarcot. És a szabadság harcosa távcsöve puskáján keresztül benézett abba a városba, amelyet már megszálltak a mi bolsevista csapataink. És egy fél óra múlva már álltak az akasztófák. A mi általunk állított bitók. Mi jöttünk elő a gettókból, hogy rájuk akaszthassuk ellenségeinket a keresztényeket." Ez a látomás mindig valóság lehet. Amerikát elárulta a zsidóság. Csak az a kérdés, észreveszi-e mindezt idejekorán az amerikai nép. Mert, ha igen, akkor egy másik vízió teljesedik. Úgy, ahogy azt Amerika egy nagy zsidó bankárja látta, Oscar Strauss: "Ez az én népem! És én mondom önnek, barátom, hogyha ez a nép nem lép helyes útra, nem válik jó polgárrá, olyan pogromokat fogunk látni Amerikában, amilyenek Európában nem voltak soha!" Oscar Strauss csak egyet nem mondott meg. Azt, hogy a zsidó probléma megoldásának útja nem a pogrom. Az erőszak a fegyver nélküli nacionalizmusnak használ. A zsidó nacionalista világhódítást le kell győzni, de másként kell legyőzni. Mert, ha nem győzik le, akkor az emberi szabadság és az amerikai szabadság órái meg vannak számlálva. XVI. FEJEZET
A mai világhelyzetet
elemezve, nem győzünk elégszer rámutatni arra, amit senki nem
akar észrevenni: a zsidóságnak, amely két világháborút
robbantott ki a keresztény népek között, de legalábbis a
másodiknak első számú háborús bűnöse, nem érdeke többé
a szovjettel, bolsevizmussal való leszámolás. Nem érdeke,
mert ha egyszer megbukik a bolseviki diktatúra, akkor a világ
megtudja: kik voltak a hóhérok, a komisszárok, a népek
rabtartói, a biológiai osztályharc mozgatói.
A világhatalmi
ábrándokon túl a bűntudat iszonyú szövetsége köti össze
Kelet és Nyugat zsidóságát. Azok, akik nem értik, hogy miért
akarja a zsidóság megakadályozni Amerika bolsevista ellenes
háborúját, miért tartja fenn a nyugati és keleti hemiszféra
között a vasfüggönyt, érdemes, ha elolvassák dr. Israel
Goldstein, a World Jewish Congress amerikai vezetőjének
nyilatkozatát, mely szerint "a harmadik világháború
a zsidóság teljes kiirtását jelenti". Ugyanilyen
értelemben nyilatkozott Pinkas Lubianker, a Londonban járt
izraeli delegáció feje. Még többet árul el Solem Teritsman,
a kommunista Lengyelország főrabbija, aki 1951-ben így
szólítja fel a világ zsidóságát a szovjet békeíveinek alá
írására:
"A zsidóságra nézve a béke vége a zsidók végét jelenti. A harmadik világháború új fegyver a zsidó nép ősi ellenségeinek kezében. A békefelhívásokat akár jobboldaliak, akár baloldaliak, alá kell írnia az emberiség jobbik felének, de mindenek előtt a zsidóknak. A zsidók számára ez nem kelet-nyugat kérdése. A zsidóknak ez az élet-halál kérdése."
A francia rabbik
ugyanilyen indokkal csatlakoznak a békemozgalomhoz és nem
véletlen az sem, hogy a kommunista békeíveket Izraelben
1950-ben 160 ezer zsidó írta alá. Az aláírások arányszáma,
jegyzi meg a Daily Worker, nagyobb, mint bármely más országban
kivéve a Szovjetuniót!
Értjük-e már hogy az atombombát miért kellett átadni a Szovjetuniónak? Értjük-e, hogy mi a célja a vasfüggöny fenntartásának, az UN hamis béke jelszavainak, a koegzisztencia jelszavának, a hidegháborúnak és annak a gigászi arányú szemfényvesztésnek, amely a népek elmákonyozására, elkápráztatására folyik? Értjük-e hogy miért nincs aktív európai védelmi közösség, Európahadsereg? értjük-e, miért vannak rabszolga népek, ketté osztott országok? Miért tűri a szabad emberiség a szovjet rabszolgatáborokat? A felelt egyszerű. A két hemiszféra fölötti hatalom és minden hatalom a világzsidóság kezében van.
Sion bölcseinek
jegyzőkönyveiről azt állították, hogy hamisítvány. Fél
évszázad alatt azonban a Nagy látomás beteljesedett. A
zsidóság ott áll a Sion bölcsei által megjósolt világuralom
mindkét lépcsőjén és megközelítette a harmadikat is,
azonban még nem vetette le végleg az álarcot. A tényleges
világhatalom azonban már a világhódítók kezében van és
csak idő kérdése, mikor a leigázott népek és az
elbarbarizált tömegek fölött nyíltan is kezet nyújt
egymásnak a nyugati és a keleti zsidó.
1904-ben Chaim Weitzman mondotta Herzl Tivadar Judenstaatjáról és annak következményeiről: "Négy év előtt a világzsidóság két táborban volt: kelet és nyugatra oszolva. Akkor jött Herzl és azt mondotta nekünk: "egyesíteni kell a keleti és nyugati zsidóságot, és végre is hajtotta azt. Amit Herzl adott a zsidó népnek, az az egység!" Herzl Tivadar Judenstaatja írja: "Wir sind ein Volk!" És a két részre osztott világ fölött ma ez az egyetlen létező egység. Egy nép vagyunk az amerikai és szovjet demokrácia látszólagos hasadékai, ellentétei fölött is. Egy nép vagyunk, akiknek nem érdekünk, hogy Nyugat felszabadítsa Keletet, mert szükségképpen a zsidó hatalom keleti felétől szabadítaná meg a zsidóságot és az elnyomott népeket.
A Jegyzőkönyvek
nagy programja teljesült és ez a legfőbb bizonyíték a
jegyzőkönyvek hitelessége mellett. Amit 50-60 év előtt
hazugságnak, vagy gonosz utópiának hitt a világ, íme
valóság! 50 év előtt még senki nem álmodott
Népszövetségről, Egyesült Nemzetekről, de a Jegyzőkönyvek
titokzatos szerzői világosan látták a célt.
"A mi kormányunk szolgáivá tesszük az összes kormányokat! - írta az első számú jegyzőkönyv. - "A mi nemzetközi jogunk fog uralkodni a nemzeti jogok fölött és ugyanazon módon fogjuk kormányozni a népeket, mint ahogy minden szabályszerűen berendezett állam polgári hatalma alattvalóinak egymás közti viszonyát", - jósolta a 2. számú protokoll... "Ki fogjuk fárasztani a gójokat úgy, hogy kényszerülve lesznek bennünket kérni nemzetközi kormányzatra. Ez a helyzet meg fogja engedni nekünk, hogy tetszésünk szerint minden ellentmondás nélkül igénybe vegyük a világ összes kormányzati erőit, ekként egy, a többiek fölött álló kormányzatot formálván."
A megbukott genfi
Népszövetséget pótolva, íme, megvalósult az Egyesült
Nemzetek. Lake Succesben már ott áll a palotája, amelynek
ormán kék-fehér cionista színek alatt egyesülnek a világ
kormányai. Az amerikai katonák a cionista színek alatt haltak
meg Koreában. Egyébként is, mint más helyen már rámutattunk,
az Egyesült Nemzetek joggal tekinthetők a világzsidóság
legteljesebb, legtökéletesebb hatalmi szervezetének. A zsidó
világkormány megalakítását még nem mondták ki. De
Einstein, a próféta a világ föderalisták szervezete, több
európai föderációs szervezet már ezt hirdeti teljes
nyíltsággal. (Lásd: világföderalisták programja.) New
Yorkban a zsidók által legsűrűbben lakott területen már
ezzel a programmal választják szenátorrá Herbert H. Lehmant
és képviselővé a fanatikus Javits Jakabot.
Az Egyesült Nemzetek legfontosabb szerve a csaknem teljesen zsidó kézben lévő UNESCO, amelynek tagja a Szovjetunió is, és amely irányítani akarja az egész világ ifjúságának nevelését. Ez is a Jegyzőkönyvek parancsa: "Akként kel1 irányítani a gójok társadalmának oktatását, hogy karjuk tehetetlenül essék le, valahányszor az egyéni kezdeményezést követelő feladatokkal kerülnek szembe." Az UNESCO tehát az a csúcsszerv, amelyet a Jegyzőkönyvek alkotói szintén előre láttak és adott pillanatban létre is hoztak, hogy kialakítsanak egy világifjúságot, amely már kizárólag lelki zsidókból, hazához, hagyományokhoz, Istenhez nem ragaszkodó világproletárokból áll, és amely természetszerűleg megvetendő antiszemitizmust lát mindenben, ami nem kedvez a világhódításnak.
"A fennálló
kormányok helyére egy kolosszust fogunk helyezni!" jövendölték
a Jegyzőkönyvek amelyet kormányok fölötti adminisztrációnak
fogunk nevezni. Csápjai, mint a fogó csíptetői, így nyílnak
kifelé minden irányba, úgy, hogy ez a szervezet az összes
népeket meg fogja hódítani."
Az UN-ban már együtt ül a nyugati demokrata és a keleti szovjet zsidó, a New York-i rabbinus és a szovjet komisszár. Amíg keresztény katonák öntik egymás vérét, amíg az UN-n belül is háború folyik, addig az Egyesült Nemzetek békenyilatkozatai fölött ott lebeg Herzl Tivadar hitvallása: "Egy nép vagyunk! Egy nép!" És minden más komédia... Az UN atomenergia bizottságában demokratának és bolsevistának álcázott zsidó tárgyal a zsidóval a világ legfélelmetesebb problémájáról. Zsidók képviselik az USA-t és zsidók a Szovjetuniót. Az UN-Charta alkotója, Leon Pawlowszky amerikai zsidó ugyan, de a chartába szinte szóról szóra belemásolja a szovjet alkotmányt. Az információs központból csak Jacob Saphiro kezén át juthatnak ki információk a keresztény népek számára. Az atomenergia bizottságban Bernhardt Baruch képviseli Amerikát és a politikai bizottságban D. J. Manuilsky szovjet zsidó képviseli Oroszországot. Az UN nemzetközi munkaügyi szervezetét David A. Morse, igazi nevén Maskovics orosz zsidó irányítja. A hatalmas világorganizáció főtitkára ugyan nem zsidó, azonban a második vonalban ott áll mögötte a helyettes főtitkár, Benjamin Cohen. Legjellemzőbb azonban, hogy a koreai háború idején az UN "biztonsági szolgálatának" főnöke Zinkovics Konstantin orosz zsidó. Végeredményben ő Mac Arthur tényleges főnöke a koreai harcok idején.
Ezentúl már nem az
amerikai kongresszus határoz Amerika sorsa fölött, hanem egy
ismeretlen, zsidóktól irányított szervezet. A török
katonáknak az UN zsidó parancsára kell meghalni és esetleg
ugyancsak UN zsidó szabotálja azt, aki komolyan veszi a
bolsevizmus elleni harcot. Franciaországnak, Görögországnak,
vagy Nyugatnémetországnak ismét csak az UN szabja meg, hogy
kit fogadhat állampolgárának, kaphat-e kölcsönt és milyen
munkaügyi törvényeket léptethet életbe. Mindezt részletesen
látni fogjuk a következő fejezetben.
Nézzük most már, mi valósult meg a Jegyzőkönyvek parancsaiból a keleti és nyugati világban. Szemléltetőbbé úgy tehetjük ezt a látványt, ha először a bolsevizmusra mutatunk rá. Az összehasonlításból az derül ki, hogy a Jegyzőkönyvek sokkal inkább bibliája volt a bolsevizmusnak, mint Lenin összes művei. "A nép a mi ösztönzésünkre kiirtotta az arisztokráciát, írta 1895-ben a 3. számú jegyzőkönyv, amely természetes protektora és védelmezője, mert érdekei szoros összefüggésben voltak a nép jólétével. A mai napig az arisztokrácia letört és a nép ravasz profitvadászok és sehonnaik igájába került." Fél évszázad alatt ennél sokkal többet ért el a világzsidóság. Nemcsak a születési arisztokráciát irtotta ki, hanem kiirtott minden más képességbeli arisztokráciát, minden szellemi és jellemi elitet, tartozott bár a munkásság, parasztság vagy középosztály "arisztokráciájához". Oroszország szellemi lefejezése 1917 után megtörtént, és a Dosztojevszkijek helyett ma Ilja Ehrenburgok képviselik a szellemi "elitet". Fél Európát a háborús bűnösség és felszabadítás ürügyén fejezték le. A nép valóban sehonnaiak igájába került.
"Mi a
munkások megmentőjének mondjuk magunkat, írja a Jegyzőkönyv,
akik azért jöttünk, hogy felszabadítsuk őket ezen elnyomás
alól. Felajánljuk nekik a szocialista, anarchista, kommunista
hadseregünkbe való belépést, amelyeket mi mindig
támogattunk." Fegyvert adtunk a pártok kezére és
a hatalmat tettük az összes ambíciók céljává. Földünk
minden országából rendkívül nagy tömegeket ragadtak
magukkal ezek a szavak! Szabadság, testvériség, egyenlőség.
Ügynökeink segítségével, akik lelkesen hordozták
zászlóinkat, ezalatt pedig a jelszavak szú gyanánt őrölték
meg a keresztény népek jólétét, lerombolták békéjüket,
egységüket, erélyüket, aláásva az államok alapjait."
Ma, amikor ezek a sorok íródnak, elég észrevenni azt, ami Oroszországban és a vasfüggöny mögött történt. Előbb a királyoktól vették el a jogart és a koronát, aztán az arisztokráciát irtották ki, majd a különböző országok középosztályát lőtték katyni tömegsírokba, vitték deportáló telepekre, s ma már a munkások vezérei szenvednek ugyanott. "Szükséges, hogy minden országban, rajtunk kívül, ne legyen más, csak a proletár tömeg." Ez a cél már teljesen megvalósult a Szovjetunióban és megvalósulóban van a vasfüggöny mögött. A zsidó világkirályság ott már megvalósult a bolsevizmusban. Rabszolga tömeg és zsidó komisszárok. "Szétszaggatjuk a goj családot és annak nevelő jelentőségét", írja az egyik jegyzőkönyv. És a vasfüggöny mögötti iskolákban oktató zsidó nevelők az "ampulla apáról", a mesterséges megtermékenyítésről tartanak előadást 12-14 éves gyermekeknek. A népi kollégiumokban együtt alszanak a 13-15 éves fiúk és lányok. Oroszországban nemcsak deportációval szaggatják szét a családokat. Az Ukrajnában született vasutast, vagy postást Vlagyivosztokba rendelik szolgálatra és fordítva. A szovjet ifjúsági mozgalmak kegyetlenül kivonják az ifjúságot a család hatásköréből.
Hiteles amerikai
tudósításból idézzük a következőket, amelyek bizonyítják,
hogy a programpontnak ez a része ott is megvalósul.
"Amerikában a fiatalság bűnöző hajlama ijesztően no. Nincs a bűnözésnek olyan rendőrileg ismert terrénuma, ahol a fiatalkorú amerikai fiú, vagy lány otthon ne lenne. Szülő- és testvérgyilkosságok, szerelmi és kéjgyilkosságok, betöréses lopások, útonállások, bankrablások, közönséges gyilkosságok, ember rablások, kábítószer csempészések nem mennek ritkaság számba. Elképesztő az a kép, amely a statisztikák tükrében az ember elé tárul." (Hídverők 1955. decemberi szám, 939.oldal)
Még megdöbbentőbb
az az interjú, amelyet Herbert Hoover, a FBI vezetője adott az
amerikai bűnözésről. "1951. folyamán 1 790 030 bűneset
történt. Tehát minden 18 percben egy. Napi átlagban 301
személyt gyilkolnak meg, vagy támadnak meg, 1129 betörés
történt naponta, 146 személyt raboltak meg és 468 autómobilt
loptak el. Minden öt percben történik egy gyilkosság,
agyonütés, elrablás. A legnyugtalanítóbb az, hogy ez a
bűnhullám elsősorban az ifjúságot sodorja el. Naponta lehet
olvasni, hogy 15 éves fiúk kezükben revolverrel,
rablótámadásokat követnek el. Egy statisztika szerint a
fiatalság százezrei vannak revolverrel ellátva. Még
megrendítőbb, hogy az USA-ban ma egy mesterségesen kitermelt
bűnözés mérgező levegőjét kell beszívni. Kezdődik ez már
a gyermekeknél, akik a füzetes regényekben a legszörnyűbb
bűnözésekről olvasnak. E ponyvaregények közül száz több
mint 40 millió példányban jelenik meg. Száz 6-11 éves
gyermek közül 90 olvassa ezeket a rémhistóriákat.
Detektívregények és bűnügyi novellák százezres
példányszámokban kerülnek piacra. 600 szerző foglalkozik
kizárólag ezeknek a rémtörténeteknek megírásával. Tegyük
hozzá, hogy ezek 90 százalékban zsidók! A mesterségesen
kitermelt bűnözést még inkább fokozza a televízió. Az
elmúlt évben - a librettóknak megfelelően, - 16 932 ember
halt meg a televízió világító üvegén. 9652 személyt
revolverrel és 762-t gépfegyverrel gyilkoltak meg. A High
Scoolokban végzett vizsgálatok arra a megállapításra
jutottak, hogy a 18 éven aluli amerikai tanulók és diáklányok
fele kábítószerekkel él, melyek között marihuana, heroin és
morfium szerepelnek." (Der Weg, VI. évf. 8. szám.)
S miután tudjuk,
hogy a film, televízió, rádió, sajtó csaknem kizárólag a
zsidóság kezében vannak Amerikában, nem lehet véletlennek
tulajdonítani ezt a bűnözési hullámot. Uralkodni csak
megrontott lelkű népeken lehet és ezt nagyon jól tudják ott,
ahol a Sion bölcseinek Jegyzőkönyveit irták. A program
teljesedett:
"Megrontottuk a gójok ifjúságát!" "Programunk szerint az alattvalók egy harmada a többit, tisztán kötelesség érzetből, mint a kormány segítője fogja ellenőrizni." hangoztatják a Jegyzőkönyvek. S ma már a bolsevizált országokban, hivatalokban, gyárakban, üzemekben százezres spiclihad hemzseg. Az uralom egyik legfontosabb programja, íme, valóra vált. "Kell, hogy a nép tudja, miszerint mindent elvettünk tőle, amit el akartunk venni... Ezután nem fogja észrevenni leveretését, a terrort, és megadással fogja várni az eseményeket!" - hangoztatja a 11. számú jegyzőkönyv. Oroszországban mindez már bekövetkezett. A tömeg letargiája a legnagyobb segítője a bolsevista uralom fennmaradásának.
"Egyetlen
információt, vagy hirdetést sem tesznek közzé a mi
jóváhagyásunk nélkül" - ígérik a
Jegyzőkönyvek. Ma a vasfüggöny mögött, főként
Szovjet-Oroszországban a cenzúra 100 százalékig zsidó
kezekben van. Ez a programpont is tökéletesen
megvalósult.
"Midőn el fogjuk érni az új uralom idejét, azaz az átmenetet hatalomra jutásunkhoz (ez a mai szocializmus és népi demokrácia) nem szabad megengednünk a sajtónak még azt sem, hogy a társadalmi romlottsággal foglalkozzék, mindenkinek azt kell hinnie, hogy az új uralom annyira kielégít mindenkit, hogy még bűntényt sem követnek el." Ma a vasfüggöny mögötti sajtóból már hiányzanak a rendőri hírek, bűnügyek. Az ötven év előtti titkos zsidó parancsot tökéletesen hajtja végre az "új uralom". "Minden más vallást lerontunk!" - ígérik a Jegyzőkönyvekben Sion bölcsei. És ma már a Szovjetunióban tulajdonképpen csak a zsidó vallásnak van szabad gyakorlata. "Őrködni fogunk afelett, hogy semmiféle összeesküvést ne szőjenek ellenünk: lemészárolunk irgalmatlanul mindenkit, aki avégből fog fegyvert, hogy ellenálljon uralmunknak. Minden titkos társaság alapítását halállal fogjuk büntetni." Ezt a zsidó programot szinte klasszikus szigorral hajtja végre a zsidók vezette MVD. Az oroszországi és vasfüggöny mögötti "tisztogatások", tömegmészárlások bebizonyították, hogy a Jegyzőkönyvek célkitűzéseit vaskövetkezetességgel valósítják meg a hatalmon lévő zsidók.
"A jelenleg
fennálló és általunk elismert titkos társaságokat, akár
értünk, akár ellenünk dolgoznak, feloszlatjuk, tagjaikat
pedig Európától távolabb eső földrészre száműzzük.
Ugyanezt fogjuk tenni a goj szabadkőművesekkel is, akik nagyon
sokat tudnak." Íme itt a magyarázat, hogy a
bolsevizmus úttörőjeként szereplő szabadkőművességet
miért likvidálták, amikor hatalmuk már megvalósult. A
vasfüggöny mögötti szabadkőművesek ma már Európától
távolabb eső földrészen élnek - Szibériában!
"Addig azonban nem tanácsos, hogy vezető állásokba zsidó testvéreinket tegyük bele, írják tovább a Jegyzőkönyvek. Olyanokra bízzuk e fontos helyeket, akiknek múltja, jelleme olyan, hogyha nem engedelmeskednek, elítélés és börtön vár rájuk."
A vasfüggöny
mögötti államokban ezt a módszert kísérteties pontossággal
vették használatba a bolsevisták, amíg meg nem szilárdították
hatalmukat. Ezt legjobban meg tudjuk világítani a magyarországi
példával. 1945 óta a hatalom tényleges birtokosa Rákosi-Roth
Mátyás moszkovita zsidó. Az első köztársasági elnök Tildy
Toltán alkoholista református pap, felesége zsidó asszony,
Gyenis-Grünfeld Erzsébet. A második államfő Szakasits Arpád,
aki korábban a német Gestapo besúgója, felesége áruházi
lopások miatt börtönben ült. A harmadik államfő Rónai-Roma
Sándor, zsidófeleséges cigány. A tényleges hatalom azonban a
zsidók vezette ÁVH nevű politikai rendőrség kezében
van.
"Azt nem szabad megkockáztatni, írták 1895-ben a Jegyzőkönyvek, hogy politikai bűnös esetleges tévedés következtében megugorjék. A politikai bűnre nem ismerünk irgalmat. Arra nincs mentség, ha bárki is megkísérli olyan ügyekkel foglalkozni, amelyekre egyedül a kormány illetékes.
És Középeurópában,
a szovjet katorgáiban, a rab államok internáló táboraiban,
deportáló telepein csaknem politikai bűnösök raboskodnak. A
politikai "bűnösöket" a post facto jog alapján
visszamenőleg megbüntették. A szovjet rabszolgatáboraiban az
amerikai ÁFL kimutatása szerint 14-20 millió rabszolga építi
a zsidó világuralom épületét. A Jegyzőkönyvek azt is
előírják, hogyan kell ezekkel elbánni, nehogy sorsuk
sajnálatot váltson ki az emberekből.
"Hogy a politikai bűnösök vértanúságának dicsfényét eloszlassuk, egy padra fogjuk ültetni őket a tolvajokkal, gyilkosokkal, az egyéb közönséges bűntettesekkel. A közvélemény akkor azokat is ugyanolyan szemmel fogja nézni, s velük közös megvetésben fogja részesíteni", - hangzik az indoklás. Ha valaki figyelte a vasfüggöny mögött lefolyt politikai pereket, tudhatja, hogy a Szovjetunió vezetői itt is a Jegyzőkönyvek 50 év előtti parancsainak engedelmeskedtek. Így ismertették be Mindszenty hercegprímással, hogy valutát síbolt, Ordass Lajos püspökkel, hogy dollárokat csempészett, Rajk László volt kommunista belügyminiszterrel, hogy lopott. Mindazok, akiknek nem tetszik a bolsevizmusba burkolt zsidó uralom: népellenes bűnösök. Egy nép ellen "bűnöznek". A zsidóság ellen.
A Jegyzőkönyvek
szerzői azonban nemcsak a jelenre tekintenek, hanem a jövőre
is. örökre biztosítani akarják a kisebbségi nácizmus
világuralmát. Ez nem lehet másként, csak úgy, hogyha a népek
ifjúságának emlékezetéből kitörölik a múltat s hagyomány
és emlékezet nélküli szolgákat nevelnek százmilliókból.
"A klasszikus tanulmányokat, az ókori történelmet, amelyek sokkal több rossz, mint jó példát tartalmaznak, a jövővel foglalkozó programmal helyettesítjük." (Marxista-leninizmus). "Kitöröljük a népek emlékezetéből mindazokat a múlt évszázadra vonatkozó tényeket, amelyek ránk nézve kellemetlenek lehetnek. Eltörölünk minden magántanítást." És a vasfüggöny mögött mindez csodálatos biztonsággal és pontossággal bekövetkezett. A klasszikus tudományokat már nem tanítják a szovjet rendszerű iskolákban. Helyettük Marx-Lenin tanait és - mint jövőre vonatkozó programot - az ötéves terveket kell az ifjúságnak megtanulnia. A magánoktatás megszűnt. A latin nyelvet betiltották és az orosszal helyettesítették. Módszeresen folyik a múlt meggyalázása és a történelem meghamisítása. A mindent megőrlő, megrohasztó zsidó világuralom, íme, megvalósult a bolsevizmusban.
A világzsidóság
propagandája újabban azzal érvel, hogy a vasfüggöny mögött
"antiszemitizmus" van. Erre alapot látszik neki adni
egy-két zsidó kommunista látszatpere, például
Slansky-Salzman, Pauker-Rabinovics Anna, Péter-Auspitz Gábor,
majd Berija elítélése.
"Sokat feláldoztunk a mieink közül, viszonzásul azért olyan helyzetet teremtettünk népünknek, amelyet még álmodni sem mert soha. A mieink közül való áldozatok kevés száma megmentette fajunkat a pusztulástól." Íme itt van az úgynevezett szovjet antiszemitizmus titka. Pauker, Berija, Slansky holtteste, mint egy lépcső, amely a világhatalom felé vezet.
De vajon mi vár rád
ember, aki élsz a szabad Nyugaton és aki felé antibolsevista
frázisokat puffogtatnak a zsidóság kezében lévő
államférfiak? Mi vár rád szabad Nyugat, ha nem akarod
elhinni, hogy a dicsőséges demokrácia nem demokrácia, hanem
csupán judeokrácia: - más eszközökkel. Keleten a
géppisztoly. Nyugaton az arany és politikai
befolyás. "Hatalmunk jellege a titkosság" -
írták a Jegyzőkönyvek."Hatalom és hipokrízis" -
hirdetik tovább a kendőzetlen programot, amely teljes egészében
szintén megvalósult. Van-e reményed nyugati ember, hogy
megmenekülhetsz a Keleten magukra hagyott keresztény testvéreid
sorsától? Akik ezt ígérik neked, vajon nem a Jegyzőkönyvek
szavaival mondják-e rólad maguk között:
"A gójok olyanok, mint a juh nyáj és mi farkasok vagyunk!" Nézzük hát mi teljesedett be a Jegyzőkönyvek programjából Amerikában? Az a pillanat, amikor Roosevelt a zsidók üldözése miatt szakította meg a diplomáciai viszonyt Németországgal, sejteni engedte, hogy az Egyesült Államok titkos kormánya már teljesen a zsidók kezében van. A quebeci konferencia, a Morgenthau-terv elfogadása bizonyította, hogy a hatalom csaknem teljesen a zsidóság kezébe került. A világháború légibombázásai, a nürnbergi bosszúhadjárat, a szovjettel kötött szövetség már egy olyan Amerikát mutattak, amely nem volt többé az igazi Amerika.
"A nép
közül általunk választott kormányok szolgalelkűségükkel
fognak kitűnni, nem lesznek járatosak a kormányzás körében
és igen könnyen válnak sakkfigurákká a mi játékainkban, a
mi bölcs tanácsadóink kezei között."
F. D. Roosevelt már csak sakkfigura volt. Mint rámutattunk Roosevelt 72 tanácsadója közül 52 zsidó volt. Az első lépcső számára előírt programot 100 százalékban megvalósította a zsidóság. A Jegyzőkönyvek szerzői látták a módszereket is és ezeket követték az amerikai zsidók. "A néptömegek a népből származott egyes tagjai legyenek bár a legzseniálisabbak, nem hivatottak a politikában, nem kívánhatják a nép vezetését anélkül, hogy az egész népet tönkre ne tegyék." Amerika számára lassú bomlasztást, a céltudatos destrukció receptjét írták elő a Jegyzőkönyvek: "A rossz az egyedüli eszköz, hogy a jót elérhessük. Azért nem szabad ingadozni, hogy a korrupciót alkalmazzuk, amikor ez segíthet céljaink elérésében és hogy ingadozás nélkül hatalmunk alá hajthassuk a mások tulajdonát, ha ezen eszközök által elérhetjük a hatalmat."
Nehogy megbántsuk
Amerikát, most a "The Wanderer" című amerikai
katolikus lapot idézzük, amely "visszatérés a
pogánysághoz" cím alatt 1950.július 22-én írja:
"Ennek az országnak a polgárai éveken keresztül kell, hogy tanúi legyenek a szégyenletes színjátéknak, amelyben kormányunk vezető emberei, ügy a kül-, mint a belpolitikai életben, és sokan ezek közül igen magas pozíciókban, mint kommunisták és az ország árulói lepleztetnek le. Mások hamis esküben találtatnak bűnösnek és ismét mások, mint a népvagyon nagy tolvajai, vagy zsarolók és hamisítók. Kifogástalan helyről feltételezik, hogy Washingtonban legalább 5 ezer homoszexuális működik a kormányhivatalokban anélkül, hogy felelősségteljes magas állásokban valaki akárcsak a kisujját is megmozdítaná ellenük, megpróbálná kiseperni Augias istállóját."
Ezzel a jelenséggel
nagyon is szoros kapcsolatban áll a Jegyzőkönyvek fontos
utasítása:
"Minden eszközt, amelyet ellenségeink ellenünk fordíthatnak, hatalmunkba kell kerítenünk. Jelenleg nincs olyan nemzet, amelynél ne tudnánk behatolni odáig, amit az együgyű gójok államtitoknak neveznek." Az amerikai kémkedési botrányok, az államtitok elárulása, a külügyminisztérium titkainak kiszolgáltatása, a hadsereg titkainak ellopása azt mutatja, hogy a zsidóság itt is engedelmeskedett a parancsnak, hiszen, mint kimutatták ezeket a bűncselekményeket csaknem kizárólag zsidók követték el. Ugyanekkor, mikor a felső vezetést destruálták, elszánt céltudatossággal törekedtek a széles tömegek megmételyezésére, szórakoztatására. Az amerikai tömegek járatlansága a közügyekben, nem az amerikai természet velejárója. Ez már mesterséges produktum, úgy ahogy a Jegyzőkönyvek parancsolják:
"Fékezhetetlen
fényűzést fogunk kifejleszteni a gójok között. Minden
független elhatározás kiirtása végett szórakoztatni fogjuk
őket mulatságokkal, játékokkal, kultúrházakkal és
hasonlókkal." Az amerikai filmeket ma Louis B.
Mayer, Jack Warner, Harry Warner, Nick Schenk, Joe Schenk,
Goldwynn, Zukor és hasonló nevű filmkirályok állítják elő.
A vezető színészek közül száz vörös sztár zsidó és
kommunista. A sajtó 85 százalékát zsidók kontrollálják.
Rádióban, televízióban ugyanezek az elemek szolgálják ki a
tömegek élvezetvágyát. Eredmény: fontosabb a jégszekrény,
mint a szabadság megvédésére készítendő fegyver.
"Végül, hogy ne legyen idejük a gójoknak a gondolkodásra és megfigyelésre, szükséges szórakoztatásukról is gondoskodni fogunk!" - hangoztatják újból és újból a Jegyzőkönyvek. Mindez szintén beteljesedett. A nagy problémákról így terelik el a figyelmet a sajtó, rádió, film, televízió. Ez a gigászi szórakoztatási üzem nemcsak ez élet napos oldalát jelenti, hanem ez egy faj destrukciójának méltó propaganda fegyvere.
Amerikában mindez
ellen a nagy világlapokban nem lehet szót emelni. A szabadság
sűrű hangoztatása nem egyéb hipokrízisnél. Vagy azt
jelenti, hogy a zsidónak minden szabad! Elég elolvasni, Dorothy
Thompsonnak idevonatkozó cikkét, amelyben bevallja, hogy a
háborús gyűlölet visszaszorítása érdekében írt cikkeinek
sehol sem sikerült kiadót találni. A sajtószabadság meghalt,
illetőleg monopóliummá változott, mert csak azt lehet
megírni, ami a zsidó érdekeknek kedvez.
Ezt az állapotot szintén a Jegyzőkönyvek szerzői írták elő Amerika számára. "Az összes írók meghódolnak előttünk. Végül, ha olyan akadna, aki mégis meg akarna bennünket támadni, munkái közzétételére nem találna kiadót." A zsidókérdést felismerő amerikai lapok magánemberek adományából tartják fent magukat. Példányszámuk kicsi. Befolyásuk jelentéktelen. Hirdetett igazságaiknak nem találnak sem kiadót, sem közönséget. "Befolyásunk van a peres eljárásra, a választójogra, a személyes szabadságra és ami mindennél fontosabb a közoktatásra, a szabad lét alapjára." - írják a Jegyzőkönyvek. Ma az amerikai Supreme Court egyik bírája a hírhedt Frankfurter Félix. Henry Ford már a "The International Jew" című könyvében szót emelt az amerikai igazságszolgáltatás elzsidósodása ellen. A New York-i bíróságokon ma már túlnyomó részben zsidó bírók ítélkeznek. Justita már nem jár bekötött szemmel, hanem nagyon is megnézi, hogy hol lehet kedvezni a világhódító fajnak. A zsidó nacionalizmus ítélkezik, miként Nürnbergben is. Mindig a zsidó nacionalisták javára.
A közoktatás zsidó
irányítása köztudomású. Különféle nevelésügyi
szervezetek, ligák, alakulatok szállítják a zavaros,
megtévesztő szocialisztikus eszméket az ifjúság számára. A
legnagyobb ilyen szervezet az American Liberty League, Robert
Filene, a híres bostoni zsidó multimilliomos irányítása
alatt áll. A chicagói egyetem és a Harward egyetem 60-70
professzoráról derült ki - mint Flynn írja "The Road
Ahead" című könyvében - hogy a kommunista párt tagjai.
Ezek kevés kivétellel zsidók. Volt olyan egyetemi tanár, aki
14 bolseviki front-organizációban foglalt helyet. Számos
kollégiumban zsidók voltak a tanítók, tanárok. Eredmény: az
ifjúság bolseviki szervezkedése az erkölcs lesüllyedése. "A
gójok fiatalságát megrontottuk."
Közben itt is
folyik a kísérteties játék, amely felemésztette, nyomorba,
bolsevista szolgaságba döntötte a keleteurópai
országokat.
"Felemeljük a munkabéreket, de nem hagyjuk meg a hasznot a munkásoknak és ez okból felemeljük a legfontosabb közszükségleti cikkek árát" - írják a Jegyzőkönyvek. Az amerikai munkás életszínvonalát hallatlanul magasra emelte fel az ország kimeríthetetlen gazdagsága. Azonban a játék végeredménye ugyanaz. A fegyverkezés idején felemelték a munkabéreket, ugyanakkor megdrágult minden közszükségleti cikk. A fegyverkezési dollár értéke felére csökkent. A munkásszervezetek vezetése Roosevelt idején egy volt oroszországi rabbinövendék, a kommunista Sidney Hillman kezében összpontosult. Halála óta az uniók vezetésében, főként a közép állásokban megmaradtak a zsidók. Ezek kitűnően megértik egymást a zsidó nagykapitalista vezetőkkel. Az amerikai munkásvezetők tudják, hogy a cél nem a proletárok megváltása, hanem a zsidó nacionalizmus győzelme.
"Szükséges,
hogy minden országban rajtunk kívül ne legyen más, csak
proletár tömeg és néhány előttünk meghajló milliomos,
továbbá a rendőrséghez tartozó katonák."
Az amerikai munkásnak ma még rádiója, autója, jégszekrénye, saját háza van, a tőke és a munka harcával azonban a zsidók kísérteties biztonsággal vezetik lefelé az úton, amely a bolsevizmushoz visz. A vallás már Amerikában is állandó idegháborúban él. De a "szabad államban szabad egyház" elmélete itt is egyre gyengíti a keresztény felekezeteket. A zsidó rabbik tiltakoznak az ellen, hogy az iskolákban a karácsonyi tanítási programon keresztény énekek is szerepeljenek. "Lerontunk minden vallást, kivéve a mienket" - ígérik a Jegyzőkönyvek.
A The Kingdom of God
elmélete, amelyet korábban ismertettünk már, biztos út a
zsidóvá és bolsevistává alakított álkereszténység felé.
S minden szektáriánusságok mögött ott áll az a félelmetes
hatalom, amelyet a világuralmi célok első számú
segítőtársaként emlegetnek a Jegyzőkönyvek.
"Amíg nem vagyunk teljesen urak a világ minden országában, létesíteni és szaporítani fogjuk a szabadkőműves páholyokat, ide fogjuk vonzani mindazokat, akik nyilvánosan szerepelnek, vagy szerepelni akarnak, minthogy ezek a páholyok lesznek fő forrásai értesüléseinknek és befolyásunk ezekből fog kiáradni. Az összes páholyokat csak egyedül általunk ismert Bölcseink igazgatósága alatt fogjuk centralizálni." A legnagyobb zsidó szabadkőműves szervezetnek, a B'nai B'rithnek ma már 267 páholya van központi vezetés alatt. Ez magában nagyobb befolyást biztosít a zsidóságnak, mint a többi szervezetek. "Képviselőink ott lesznek az igazgatóság tanácsaiban, írja a 15. számú jegyzőkönyv, és ezek által összeköttetésben fogunk állni a látható szabadkőműves kormánnyal. Ő fogja kiadni a tábori jelszót, részt fog venni a program kidolgozásában. Ezekben a páholyokban az összes néposztályok képviselői benne lesznek. A legtitkosabb politikai tervek is ismeretesek lesznek előttünk, aznap, amikor kidolgozzák őket, mert a vezetés a kezünkben lesz. Nagyon természetes, hogy egyedül mi fogjuk vezetni fi szabadkőműves munkát, mert csupán mi tudjuk, hová megyünk." Amerikában mindez megvalósult. A szabadkőművesség a demokrácia igazi uralkodó pártja, egyben a zsidó nácizmus legjobb, legengedelmesebb segédcsapata, láthatatlan SS, összetoborozva minden nép vezetőiből és minden társadalmi osztály tagjaiból. Részvétele bizonyítva van a francia forradalom, a magyarországi első bolseviki diktatúra, az egyházellenes mozgalmak kirobbantásában, a Párizs környéki békeszerződések létrejöttében. Ennek következményeként a pápa egyházi tilalom alá helyezte a szabadkőművességet, sőt legutóbb a Rotary Clubokat is, amelyek ezzel kapcsolatban állanak.
Egy bizonyos. A
szabadkőművesség puszta létezése ellentétben áll a
demokráciával. Ahol egyik titkos szervezet kezében van a
vezetés, ahol a törvényeket előbb a páholyok dolgozzák ki
és csak azután kerülnek a parlament elé, ott beszélni sem
lehet a népakarat megnyilvánulásáról. Ott a demokrácia már
csak önmagának árnyéka. Ahol a zsidó kézben lévő
szabadkőművesség vezeti az államot, ott a demokrácia már
csak lépcső a bolsevizmus, majd a harmadik lépcsőfok, a
teljes zsidó világkirályság felé.
Az európai zsidó kérdés egyik legkitűnőbb ismerője vitéz Endre László a második világháború kitörése előtt rendkívül érdekes könyvet írt épp Sion bölcseinek Jegyzőkönyveiről és eredeti kutatások alapján állapította meg azok hitelességét. Nem csodálatos, hogy az elsők között hurcolták 1946-ban a zsidók akasztófáira, a bolsevizált Budapesten. A magyar nemzeti gondolat mártírja 1946. március 21-én, a kivégzése előtti éjszakán búcsúlevelet írt a börtönéből, s ebben a levélben áll:
"Sion
bölcseinek jegyzőkönyvei valóban igazak... az ő kezükben
van a világuralom megvalósulása és elpusztít az útjából
mindent, ami az új világállam felépítésében nekik akadályt
jelent. Ami tehát most folyik, az nem igazságszolgáltatás,
hanem prevenció és megtorlás egyben. Elpusztítása nem csak
azoknak, akik valamit csináltak, hanem azoknak is, akik valamit
csinálhatnának, vagy csinálhattak volna."
Sion bölcseinek jegyzőkönyvei valóban igazak. Nem azért, mert így látta azokat egy magyar mártír, hanem azért, mert minden, ami bennük állt, megvalósult: És ennél nincs, nem is lehet tökéletesebb bizonyíték amellett, hogy a Jegyzőkönyvek valóban hitelesek voltak. XVII. FEJEZET
A modern
civilizációt gazdaságilag és politikailag kulcspozíciókon
keresztül lehet igazgatni és uralni. A kulcshelyzet gyakran
sokkal döntőbb, mint az államfő vagy parlament elhatározása.
A zsidóság minden időkben is értette ezeknek a
kulcspozícióknak elfoglalását, birtoklását és ezeken
keresztül a politikai hatalom kézbe ragadását, vagy függönyök
mögüli irányítását. A világ hírszolgálata gyakorlatilag
néhány nagy zsidó hírügynökség kezében van. Így kétezer
millió ember csak azokról a hírekről értesül, amelyek a
zsidóknak és a zsidó nacionalizmus céljainak kedvezőek. A
zsidók kontrollálják a moziipart, nemcsak Amerikában, hanem
beleértve a Szovjetuniót is, úgyszólván a világ összes
államaiban. Csaknem világszerte zsidó kézben van a
textilipar, a pamutkereskedelem. Ennek következtében minden
egyes földi élőlény, aki bármilyen nem háziiparban készült
ruhát vesz magára, a zsidó nagytőke adófizetőjévé válik.
A világ aranyforgalmának, aranytermelésének ellenőrzése a
következő nagy zsidó bankházak kezében van: Rotschild,
Bleichroeder, Mendelsohn, Japhet, Seligman, Lazard, Strauss,
Morgenthau, Schiff. Az Oppenheimerek Dél-Afrika csaknem egész
gyémánt termelését és az egész világ gyémánt
kereskedelmét ellenőrzik. Az egyik Oppenheimer kellemetlen
politikai befolyását nagyon is jól ismerik a dél-afrikai
kormány tagjai. Sir Ernest Oppenheimer a Diamond Trading Company
révén a világ legnagyobb monopóliumát építette fel, amely
saját rendőrséggel, titkos rendőrséggel rendelkezik. Ez a
monopólium szinte kizárólag zsidókból áll és még ma is
bojkott alatt tartja Nyugat-Németországot, amely csak feketén,
vagy csempészúton tud ipari gyémántot vásárolni. (Der
Spiegel, 11. évf. 35-szám.) Oppenheimerhez tartozik a világ
száz legnagyobb gyémánt, arany, réz, és uránbányája.
Magánvagyona egy milliárd márka. Oppenheimer ugyan nemrég
meghalt, de a monopólium helyzete nem változott.
A Sassoon család
ellenőrzi és irányítja a világ ópiumkereskedelmét. Lord
Melchett (Alfred Mond) kontrollálja a nikkelt, míg a
búzakereskedelem Louis Dreyfuss kezében van.
A Jewish Enciklopédia nagyon érdekes áttekintést ad arról, hogy a pénzkölcsönök folyósításával miként nyertek befolyást az egyes államokban. A Sternek és Goldschmidtek finanszírozták a portugál vasútépítést, báró Hirsch a török vasútakat, a Rotschildok a francia vasútépítések agy részét, Straussbergék a romániai, Poljakov, Speyer and Co az Oroszországi vasútépítkezéseket, míg a Kuhn and Loeb az amerikai vasutak építését. Ugyancsak a Jewish Enyklopédia tanúsítja, hogy a Rotschildok kezében van a higanykereskedelem, a Barnato Brothers and Wernek, Bett and Co ellenőrzik a gyémántkereskedelmet, Levinson and Guggenheim a vörösréz-kereskedelmet, Graustein és Deyfuss a papíripart. Még a zsidó enciklopédiánál is is jellemzőbb azonban az Edmondson Economice Service Bulletin egyik 1939-ből származó száma, amelyből kitűnik, hogy a 440 leggazdagabb amerikai család, értve alatta a régi keresztény milliomosokat, összesen 25 milliárd dollár fölött rendelkezik, míg egy maroknyi amerikai zsidó 500 milliárd dollár értéket kontrollál. Még az olyan kicsi és csaknem ismeretlen zsidó érdekeltség, mint az Insull testvérek is ötmilliárd dollárt kontrollál.
Rendkívül nagy a
zsidó pénzhatalom, a Rotschildok befolyása Brazíliában, ahol
az előbbi elnök, Cafe Filoh zsidó volt, míg a jelenlegi elnök
felesége zsidó. A Banko de Brasil elnöke bizonyos Jaffel
szintén a világhódítók közül került ki.
Legcsodálatosabb azonban az argentínai Peron diktatúra története. A nacionalistának feltüntetett peronizmus belügyminisztere, minden hatalom ura senor Borlenghi, ugyancsak világhódító volt, a Peron-kormány több más tagjával együtt, s mindezek hajmeresztő panamák közepette rombolták le az argentín népgazdaságot. Nem meglepő az sem, hogy ugyancsak közülük került ki Guatemala elűzött kommunista diktátora, Arbenz is. A világhódítók veszélyes befolyásának iskolapéldája Szíria. Épp egy magyar nyelvű cionista újság, a Hatikva dicsekszik el vele, hogy Szíria egész gazdasági életét az ott lakó 60 ezer főnyi zsidó uralta. "Úgyszólván csupa zsidó származású tanár ült a damaszkuszi egyetem tanári székében." A cionista forrás szerint az ország 60 ezer főnyi zsidósága "kezében tartotta a gazdasági élet kulcspozícióit, elsőrendű szerepet játszva a kulturális, ipari- és kereskedelmi életben."
A következmény?
Szíria hamis ábrándokba ringatva magát, sodródik a szovjet
csatlósság felé.
Maga a Szuezi csatorna, amelynek államosítása csaknem a harmadik világháborúba sodorta az emberiséget, majdnem 100 százalékban a világhódítók érdekeltségébe tartozott. Disraeli Anglia zsidó miniszterelnöke szerezte meg a csatorna részvénytöbbségét, kezdetben az angol kormány számára. A londoni Rotschild ház csak az első hitelügyleten százezer aranyfontot keresett. Midőn Egyiptom miniszterelnöke, Nasszer véget akart vetni a világhódítók legnagyobb üzletének, Izrael, Anglia, Franciaország flottával, tankokkal és repülőbombákkal siettek a világhódítók részvénypakettjeinek védelmére.
A Szovjetunióban
gyakorlatilag 100 százalékos zsidó kontroll alatt áll minden,
mert a politikai hatalommal együtt zsidók kezébe került az
államosított ipar, kereskedelem, mezőgazdaság is. Nyugaton
végeredményben ebből a gazdasági hatalomból keletkezett a
politikai befolyás és politikai hatalom.
Az előző fejezetekben idéztük már a Jegyzőkönyveket, amelyek világos utasítást adta egy "a többiek felett álló kormányzat" formálására. Megmondták, hogy "a fennálló kormányok helyére egy kolosszust fognak helyezni, amely magát kormányok fölötti adminisztrációnak fogja kinevezni". De ezzel szorosan összefügg a Jegyzőkönyvek leglényegesebb narancsa is: "Addig, amíg nem tanácsos, hogy vezető állásokba zsidó testvéreinket tegyük be, olyanokra bízzuk a fontos helyeket, akiknek jelleme rossz."
Meg kell figyelni,
hogy a zsidóság, mint a legfegyelmezettebb nacionalizmus, száz
százalékig engedelmeskedett ennek a parancsnak. A zsidók -
legyen az szovjet diktatúra, vagy amerikai demokrácia, -
mindenütt a második vonalba létek elő. Elől egy nemzsidó
báb áll, mint államfő, miniszterelnök stb." de nyomban
mindjárt egy zsidó következik. Elöl Roosevelt, nyomban utána
Baruch. Elöl Sztálin, nyomban utána Kaganovics. Meg kell
figyelni, utána rangban, fontosságban, vagy legfontosabb
kulcspozícióban, hogy a zsidóság gyakran a legkisebb
állásokig, a második vonal elméletét valósította mag. A
hivatalfőnök keresztény, a helyettes zsidó. A katonai
megszálló parancsnok amerikai, vagy Szovjet tábornok nem
zsidó, de a helyettese már az. Nürnbergben keresztény bíró
ül az emelvényen, de a háttérben Robert M. Kempner és 2400
zsidó dolgozik.
Az első világháború
után alakult első Népszövetség elnöke, Hymans, zsidó.
Utána hirtelen keresztény következik. Még nem érkezett el az
az idő, hogy "vezető állásokba zsidó
testvéreinket" helyezzük el. Azonban a New York
Times 1922. aug. 22-iki közlése szerint Nahum Sokolow, a
karlsbadi cionista kongresszuson megmondotta, hogy a Népszövetség
alapítása zsidó idea volt:
A párizsi békekonferenciáról dr. Dillon írja könyvében: Az egész gyülekezetnek - amelynek érdekei a legjellemzőbbek - legbefolyásosabb exponensei azok a zsidók voltak, akik Palesztinából, Lengyelországból, Oroszországból, Ukrajnából, Görögországból, Angliából, Hollandiából jöttek és akik sorában a legnagyobb legjelentősebb delegáltakat az Egyesült Államokból küldötték. Az olvasót talán meglepi, azonban mégis csak tény, miszerint a delegátusok többsége meg volt győződve, hogy valódi befolyás, az angolszász népek mögött, szemita volt.
A zsidók itt is a
második vonalban álltak. A delegátusok, akik a nyilvánosság
előtt szerepeltek, akik a szerződéseket aláírták,
keresztények voltak. Akik a tanácsokat adták, akik a tényleges
hatalmat reprezentálták, zsidók, a második vonalban.
Ma erre a rendszerre, a második vonal szisztémájára van alapítva a zsidó világhatalom. A mimikri egy fajtája ez. "Hatalmunk jellege a titkosság," ebben az értelemben kell felrajzolni a zsidó világhatalom ijesztő térképét, amely tulajdonképpen a kulcspozíciók ismertetése. Hozzátesszük, hogy ez a térkép sohasem lesz teljes, és most is nagyon hiányos. Egyelőre csak azokat a megállapítható kulcspozíciókat, illetőleg azoknak egy csekély hányadát mutatja be, amelyeket a világpolitikában a zsidóság meghódított, és amelyeken keresztül máris uralja a világot, a második vonalból.
Az UN vagyis az
Egyesült Nemzetek Szövetsége, a világzsidóság
leghatalmasabb és legálcázottabb szervezetévé vált. Az UN a
keleti és nyugati zsidóság csúcsszerve. A világ feletti
kormány kezdete és mutatványpéldánya, amelynek személyzeti
listáján ismét csak összetalálkozik a keleti és nyugati
zsidó, a kapitalista és a bolsevista ószövetségi náci. Az
UN manhattani üvegpalotájára már kitűzte halványkék-fehér
lobogót, amely csodálatosan és kísértetiesen azonos az
izraeli lobogó színével. Azonban nemcsak a zászló színe
hasonlít. Az arcok is kísértetiesen egyformák. A világhatalom
legfontosabb kulcspozícióiban ma csupa egyfajú, egyszőrű
emberek ülnek. Az első és második vonal itt már teljesen
összemosódott. Az 1951es állapotot véve alapul hátborzongató
névsort közlünk az alábbiakban. Csaknem olyan félelmetes,
mint 1917-ben az oroszországi bolsevista vezérek névlistája
volt.
Az Egyesült
Nemzetek (UN) titkársága
Dr. H. C. Bloch, a fegyverkezési osztály főnöke (zsidó) Antoin Goldet, a közigazgatási ügyek osztályának főigazgatója (zsidó) Ansgar Rosenborg, a közigazgatási ügyek külön tanácsadója (zsidó) David Weintraub, a gazdasági stabilitás és fejlődés osztályának vezetője (zsidó) Karl Lachman, a pénzügyi osztály vezetője (zsidó) Dr. Leon Steinig, a kábítószer ellenes küzdelem szakosztályának vezetője (zsidó) Henry Langer, a szociális ügyek osztályának helyettes vezetője (zsidó) H. A. Wieschoff, a nem önálló kormányzatú territóriumok igazgatásának vezetője (zsidó) Benjamin Cohen, a közérdekű információk osztályának vezetője, egyben az UN helyettes főtitkára (zsidó) Dr. Ivan Korno, helyettes főtitkár, jogügyi osztály (zsidó) Abraham H. Feller, a jogügyi osztály főigazgatója és főtanácsosa (zsidó) Marc Schreiber, jogügyi tanácsos (zsidó) G. Sandberg, jogügyi tanácsos, a nemzetközi jog kodifikációs osztályánál (zsidó) David Zablodowsky, a nyomdai osztály igazgatója (zsidó) George Rabinovics, a tolmács osztály igazgatója (zsidó) Max Abramovics, a tervhivatal helyettes igazgatója (zsidó) P. C. J. Kien, a számviteli osztály főnöke (zsidó) Mercedes Bergman, a személyzeti osztály tisztje (zsidó) Dr. A. Singer, orvos a közegészségügyi klinika vezetője (zsidó)
Tájékoztatásügyi
hivatal:
Jerzy Saphiro, az UN központi tájékoztatásügyi hivatalának vezetője Genfben (zsidó) B. Leitgeber, az UN központi tájékoztatásügyi hivatalának vezetője New Delhiben (zsidó) Henry Fat, az Un központi tájékoztatásügyi hivatalának vezetője Sanghajban (zsidó) Dr. Julius Stawinsky, az UN központi tájékoztatásügyi hivatalának vezetője Varsóban (zsidó)
Nemzetközi
Munkaügyi hivatal:
David Abramovics, az ILO kivándorlási osztály vezetője (zsidó)
A Nemzetközi
Munkaügyi Hivatal négy vezetője közül három zsidó:
Altman (Lengyelország), David Zellerbach (USA), Finet (Belgium) Gabriel Garces, ecuadori tudósító és delegátus (zsidó) Jan Rosner, lengyelországi tudósító és delegátus (zsidó)
Élelmezési és
mezőgazdasági szervezet:
André Mayer, első helyettes elnök (zsidó) Á. P. Jacobsen, dániai megbízott (zsidó) M. M. Lebman, a műtrágya osztály gazdasági vezetője (zsidó) , E. De Vries, hollandiai megbízott (zsidó) Gardos Gerda, a műrost osztály vezetője (zsidó) M. Ezekiel, a gazdasági kiértékelési osztály vezetője (zsidó) B. Kardos, a vegyes gazdasági kérdések ügyosztályának vezetője (zsidó) M. A. Huberman, az erdészeti osztály technikai vezető tisztviselője (zsidó) E. Kagan, a mezőgazdasági beruházási kérdések osztályának főtisztviselője (zsidó) J. Mayer, az élelmezési osztály főnöke (zsidó) F. Weisel, az igazgatási osztály főnöke (zsidó)
Tudományos,
nevelésügyi és kultúrszervezet:
A végrehajtó bizottság négy tagja közül: Alf. Sommerfeld, (zsidó) Paul Garneiro (zsidó) J. Eisenhard, a nevelésügy újjászervezési bizottságának elnöke (zsidó) Miss Lauffman, a nemzetközi megértés és nevelésügyi osztály főnöknője (zsidó) Dr. O. Lineberg, osztályvezető (zsidó) H. Kaplan, a politikai információs osztály vezetője (zsidó) C. H. Weitz, az igazgatási iroda vezetője (zsidó) B. Abramsky, a lakásügyi és utazási iroda vezetője (zsidó) B. Wermiel, a szervezési és elhelyezési osztály vezetője (zsidó) D. A. Welsky, a tudományos együttműködés hivatalának vezetője (zsidó)
Nemzetközi
újjáépítési és fejlesztési bank:
M. N. Mendels, titkár (zsidó) Leonhard B. Rist, gazdasági igazgató (zsidó) Leopold Chmela, elnök. Board of Governors Csehszlovákia.(zsidó) E. Polass, a csehszlovákiai Board of Governors tagja (zsidó) P. Nendes, a Board of Governors, Franciaország (zsidó) A. M. De Jong, a Board of Governors, Hollandia (zsidó) C. M. Bernales, a Board of Governors, Peru (zsidó) D. Abramovics, a Board of Governors, Jugoszlávia (zsidó)
Nemzetközi pénzügyi
alap:
Joseph Goldman, a Board of Governors, Csehszlovákia (zsidó) Camille Cutt, vezérigazgató és a nemzetközi pénzügyi alap igazgatója (zsidó) Louis Raminsky, kanadai vezető igazgató (zsidó) W. Kaster, hollandiai helyettes igazgató (zsidó) Louis Altman, a vezérigazgató helyettese (zsidó) E. N. Bernstein, a kivizsgáló osztály vezetője (zsidó) Joseph Gold, első főügyész (zsidó) Leo Levathal, főügyész (zsidó) Nemzetközi menekültügyi hivatal: Mayer Cohen, az egészségügyi és jóléti osztály vezetője (zsidó) Pierre Jacobsen, a visszatelepítési osztály igazgatója (zsidó)
Egészségügyi
világszervezet:
Z. Deutschmann, a technikai osztály főnöke (zsidó) G. Mayer, a fordítási osztály vezetője (zsidó) M. Siegel, a pénzügyi igazgatás vezetője (zsidó) Dr. N. Goodmann, vezérigazgató (zsidó) Nemzetközi kereskedelmi szervezet; Max Suetensm, a nemzetközi munkaszervezet elnöke (zsidó)
Nemzetközi
telekommunikációs egyesülés:
F. C. de Wolfe, az igazgatási tanács USA tagja (zsidó) Herry C. Cross, az ITO helyettes vezérigazgatója (zsidó) H. B. Rantzen, a telekommunikációs bizottság elnöke (zsidó)
Polgári repülésügyi
szervezet:
A. C. Berg, főnök (zsidó)
Különféle
feladatok:
Col. A. C. Katzin, az UN koreai képviselője (zsidó) George Novshon, az UN információs tisztje Koreában (zsidó) Ernst A. Gross, az USA helyettes képviselője az UN-ben (zsidó) Isador Lubin, a gazdasági és elhelyező bizottság vezetője (zsidó) Julius Katz Souchy, Lengyelország állandó delegátusa (zsidó) Dr. Alex Bebler, Jugoszlávia állandó delegátusa (zsidó)
Az UN-nel
kapcsolatban érdemes megjegyezni, hogy az 1951-es állapot
szerint a második vonal törvénye itt is érvényesül.
Első vonal: Trygve Lie, főtitkár nem zsidó, később Hammarskjöld sem az. Második vonal: Banjamin Cohen, helyettes főtitkár (zsidó). D. I. Manuilsky, Oroszország képviselője a politikai és biztonsági tanácsban (zsidó). Bemhard Baruch, az atomenergia bizottság amerikai tagja, az USA képviselője (zsidó). Ernest A. Cross, az USA állandó helyettes delegátusa (zsidó). Az Egyesült Nemzetek főhivatalnokainak, több mint 50 százaléka zsidó és az UN lobogója a kék-fehér izraeli színeket viseli. Az UN 1800 tisztviselője közül 1200 zsidó.
Ezek a számok
tulajdonképpen nem is érdekesek. A fenti kimutatásból azonban
egyértelműen kiderül, hogy a döntő kulcspozíciókban
mindenütt zsidók ülnek.
Ezek után érdemes figyelemmel kísérni az Egyesült Államok legfőbb politikai vezetését. 1945-51 között a helyzet így alakult: az első vonalban ott állt a nemzsidó Harry S. Truman, azonban a Chicago Tribune megállapítása szerint a második vonal, az USA titkos kormánya ez volt: Morgenthau, Herbert H. Lehman, Felix Frankfurter. Ugyanekkor a hadügy első vonalában Marshall hadügyminiszter állott, de Mrs. Anna Rosenberg, egy budapesti zsidó nő volt a helyettes hadügyi államtitkár. Truman kormánya idején a külügyeket Dean Acheson vezette, de a külpolitika tényleges irányítója Pelix Frankfurter volt. Ugyanekkor Berhardt Baruch-ról azt mondták, hogy ő az USA igazi elnöke.
Mindehhez járult,
hogy a The Hidden Empire közlése szerint a State Departement
alkalmazottainak 82 százaléka zsidó volt. A zsidó kézben
lévő bevándorlási kulcspozíciók, a nagytőke, a sajtó, az
öt zsidó által kontrollált filmipar, a televízió, rádió
szomorúan egészítették ki ezt a képet. A teljességhez
hozzátartozik, hogy a fent hivatkozott könyv szerint az USA
nemzeti jövedelmét legalább 60 százalékban zsidók
kontrollálták.
Minden esetre a "kis" Harry Trumannak annyit el kell ismerni, hogy az ő elnöksége alatt zavartalanul folytak a McCarthy-bizottság vizsgálatai. Hany S. Truman egy hitközséghez hasonlatos Fehér Házat vett át Roosevelt halála után. S midőn távozott a Fehér Házból, ott már alig volt világhódító. David K. Niles épp úgy kirepült, mint Samuel Roseman. Harry S. Truman számlajára írták Mac Arthur megbuktatását, nem tudván persze, hogy ennek az akciónak hátterében az angol Labuor Party világhódítói: Silvermann és Cross "munkásvezérek" állottak. Az Eisenhower-kormány alatt a helyzet nem javult, hanem rosszabbodott. A McCarthy-vizsgálatok megszűntek és a Truman által kihajózott világhódítók helyére újabb zsidók kerültek. A Common Sense által kiadott "The Coming Red Dictatorship" című külön lenyomat megdöbbentő képet ad az Eisenhower uralom igazi arcáról. Eisenhower legfőbb gazdasági tanácsadója például egy Arthur F. Burs nevű ifjú zsidó, aki Bernhardt Baruch beépített embere a Fehér Házban. Az atomenergia bizottság vezetője Louis L. Strauss, a távolkeleti ügyek katonai szakértője Lyman Lemnitzer generális, a titkos világkormány vezetője James P. Warburg bankár, egyik legfőbb UN delegátusa az USA-nak Jacob Blaustein. Isidore Lubin vezeti a német jóvátételek ügyét. Nagyon hosszú volna felsorolni, hogy Eisenhower alatt ismét mennyi kulcspozíciót szállottak meg a világhódítók. Annyi azonban bizonyos, hogy a helyzet majdnem rosszabb, mint Roosevelt idejében volt.
Az USA-val
párhuzamosan be kell mutatni Szovjet-Oroszországot, amelyről
újabban szívesen terjesztik azt a hírt, hogy ott az 1917-es
forradalom nagy arányú zsidó többsége visszaszorult az
államvezetésben és egy nagyorosz, vagy pánszláv irányzat
került előtérbe legalább a politbüróban és a legfontosabb
vezetésben.
A szovjet ügyek teljes meg nem értésére vall azt hinni, hogy az úgynevezett "moszkovitizmus" jelentené a bolsevizmus zsidó irányzatát, és a titoizmus, vagy nemzeti kommunizmus akárcsak kis részben is "antiszemita" volna. A moszkovitizmus - minden kétséget kizárólag - a zsidó világuralmi rendszer legmagasabb formáját jelenti. Lényege azonban az, hogy a vasfüggöny mögötti nemzetek kulturáltabb, intelligensebb munkásságát is teljesen orosz metódusok, az úgynevezett "szovjet ember " testére szabott formák szerint kell kormányozni. Semmi kétség, hogy ennek az irányzatnak legjellegzetesebb képviselője Kaganovics Lázár volt. Már most: a vasfüggöny mögötti államokban lehettek kommunista vezetők, akik a moszkovitizmust elutasították. Slansky-Salzman és Anna Pauker maguk is zsidók és kommunisták voltak. A moszkvai kaganovicsi irányzattal szemben semmi esetre sem annak zsidó mivolta Volt kifogásuk, hanem az, hogy a cseh, román munkás számára nem tartották alkalmasnak a moszkovita zsidók által szabott mértéket. Román, cseh, bolgár, vagy magyar zsidó módszereket akartak alkalmazni.
Mindez azonban nem
jelenti azt, hogy a Szovjetunió "antiszemitává"
változott volna. Louis Levine 1945-46-os megállapítása, amely
szerint a Szovjetuniót egy millió zsidó kormányozza,
változatlanul érvényes. Ezek a zsidók változatlanul hisznek
abban, hogy az elnyomásnak és a zsidó világuralomnak
legmagasabb formája a kommunizmus moszkovita formája, s ezért
hidegvérrel kiirtják azokat a nem moszkovita zsidókat is, akik
ebben nem hisznek.
Kaganovics Lázár, a második vonalból uralkodó világhódítóknak éppoly tipikus képviselője volt a Szovjetunióban, mint az amerikai demokráciában Bernhardt Baruch. Akár Sztálin, akár Malenkov, akár pedig Hruscsov mögött ő a tényleges diktátor. Húga Kaganovics Róza, Sztálin hármadik felesége volt, míg fia Mikhail Kaganovics Sztálin lányát Szvetlanát vette feleségül.
Kaganovics
megbuktatása nem sokat jelent. Kaganovics egy időre
visszavonult, de Oroszország ura maradt, az egymillió
kulcspozícióban ülő világhódító.
Rendkívül érdekesek voltak Molotov kapcsolatai. Ő maga nem zsidó, ellenben felesége, Karpovszkaja, Kaip Sámuel amerikai multimilliomos olajmágnás húga, zsidó. A Politbüró 9 tagja közül Kaganovics és Mikojan zsidók, Saburow minden valószínűség szerint közéjük tartozik, Swernik, aki póttag a Politbüróban, szintén zsidó származású. A szovjet rendszer sajátossága, hogy nem mindig az élen állók, a láthatóak az igazi uralkodók. Rendkívül fontos szerepet tölt be azonban a Szovjetunióban Vladimir Ashberg zsidó bankár, akinek szerepe körülbelül ugyanaz, ami a Morgenthaué volt a Roosevelt korszakban. Rokonságban áll az összes nagy zsidó bankárcsaládokkal, tagja a World Jewish Congressnek. Ő a Szovjetunió pénzügyeinek legfőbb vezetője. Ha most a következőkben megfigyeljük a kulcspozíciókat, akkor látjuk, hogy a Szovjetuniót, annak legfőbb vezetésében is zsidók igazgatják.
Mark Mitin
professzor, a Szovjetunió Tudományos Akadémiájának elnöke,
a marxista-leninista ideológia legfőbb irányítója a "Tartós
békéért és népi demokráciáért" című Kominform
újság tényleges szerkesztője zsidó.
Pavel E. Yudin a Szovjetunió egyik legfontosabb embere a Tudományos Akadémia történelmi osztályának vezetője, helyettes elnöke a népszerű tudományos kiadó vállalatnak, amely a szovjet propagandát végzi a Kominform újság kiadója, a vasfüggöny mögötti "tisztogatások" egyik legfőbb irányítója, a németországi keleti zónában a Vörös Hadsereg politikai tanácsadója, Keletnémetország tényleges diktátora, zsidó. Varga-Weiszfeld Jenő, a Szovjetunió Világgazdasági és Világpolitikai Intézetének vezetője, a szovjet közgazdasági élet egyik legfontosabb irányítója zsidó. Ilja Ehrenburg, propaganda főnök, a Pravda vezércikkírója, a szovjet ideológia publicisztikai irányítója, a Kominform "békemozgalom" vezetője, zsidó. Leonid Menikov, szovjet követ Romániában. Malenkov legjobb barátja zsidó. I. Nosenko, nehézipari és szállítási miniszter zsidó. Anatole Yakovlev, a Rosenberg-ügy idején New York-i szovjet főkonzul, jelenleg a kémszolgálat egyik vezetője (zsidó). N. M. Swernik, korábban a Szovjetunió elnöke, jelenleg az orosz szakszervezetek elnöke (zsidó). A. F. Gorkin, a legfőbb Szovjet Presidium főtitkára (zsidó). David Zaslawsky, a Pravda főszerkesztője (zsidó). S. A. Losowsky, előzőleg a szovjet külügyi hivatal főnöke, jelenleg a szovjet információs és tájékoztatási szolgálatának vezetője (zsidó). Prof. I. P. Trailin, a Szovjetunió főügyésze, korábban a "háborús bűnösöket üldöző" moszkvai bizottság tagja és a moszkvai Jogi Intézet vezetője (zsidó). Boris Stein, a szovjet külügyminisztérium diplomáciai iskolájának vezetője, a Szovjetunió egyik delegátusa az UN-ban (zsidó). A szovjet külügyi hivatalban annyi zsidó van, hogy azt titokban zsinagógának nevezi a szovjet néphumor. Franktine Schul, egyik vezető ügynöke a világkommunizmusnak, 16 nyelven beszél. 1950-ben az indokínai vörösök vezetője volt, jelenleg feje a No. 3. számú csoportnak, amely a vasfüggöny mögötti antikommunista személyek felszámolását végzi (zsidó). S. V. Kaftanov, a Szovjetunió főiskolai nevelésének minisztere (zsidó). General K. Gorshenin, igazságügyminiszter (zsidó). Jacob Malik, korábban a Szovjetunió UN delegátusa, jelenleg szovjet nagykövet Londonban (zsidó). Boris Rasin, vezérőrnagy, szovjet katonai attasé Angliában (zsidó). Solomon Abrahamovics Reback, helyettes vezetője a szovjet atomenergia bizottságának, egyben a MVD részéről az atomtudósok ellenőrzésével megbízott főnök (zsidó). I. Vigdor, ezredes a hadsereg részéről az atomkutatás ellenőrzésével megbízott kémelhárító tiszt (zsidó). Kahan őrnagy, a titkosrendőrség kiküldött tisztje az atomenergia bizottság mellett (zsidó). A. Mikojan, a Politbüro tagja, egyben kereskedelmi miniszter (örmény félzsidó). M. M. Borodin, sajtófőnök (zsidó). Petr Levitsky, a szovjet nemzetiségek tanácsának helyettes elnöke (zsidó). D. Manuilsky, Ukrajna diktátora (zsidó). A. Kornejcsuk, író és Ukrajna névleges köztársasági elnöke (zsidó). A. N. Jacobson, Észtország diktátora és Estonia képviselője (zsidó). N. Jakovliev, a nevelésügyi minisztérium vezetője (zsidó). Yu. Masenko, az indiai ügyek speciális szakértője és az indiai kommunista mozgalmak irányítója (zsidó). G. I. Levinson, a szovjet tudományos akadémia keleti osztályán a kínai ügyek szakértője, a kínai kommunizmus egyik irányítója (zsidó). A. D. Danyalov, a szovjet legfőbb prezídiumának tagja (zsidó). F. T. Gusev, helyettes külügyminiszter (zsidó). S. Y. Romin, építési és útépítési miniszter (zsidó). D. I. Fumin, az állami élelmezési és anyagtartalékok minisztere (zsidó). Jacob Suritz, a Szovjetunió brazíliai követe (zsidó). Rudenko ezredes, Nürnbergben a Szovjetunió részéről kiküldött fővádló (valószínűleg zsidó). Isaac Zaltman, a traktorgyártás vezetője (zsidó). I. G. Bolsakov, a mozgóképipar miniszteri rangban lévő vezetője (zsidó). Prof. Pontecorvo, a Szovjetunió hidrogénbomba gyártásának vezetője (zsidó). S. Z. Ginsburg, az Állami Bank elnöke (zsidó). K. R. Herzenberg, a Torg Bank elnöke (zsidó). A. G. Samuelenko, a Vnieshtorg Bank elnöke (zsidó). X. Yakob Simenov, a Prom Bank elnöke (zsidó).
Mindehez még hozzá
kell venni, hogy a Szovjet Tudományos Akadémiának tagjai, az
akadémiai szakosztályok vezetői csaknem kivétel nélkül
zsidók.
Milyen méretű volt
a világhódítók befolyása Oroszországra, arról
megdöbbentően érdekes leleplezések jelentek meg 1957
júniusában. Ennek a Szovjetuniónak leghatalmasabb és
félelmetes diktátora Sztálin József volt. A szovjetet ő
építette olyanná, amilyen, és építette főként a zsidók
segítségével. Felesége Kaganovics Róza volt és a Kaganovics
dinasztia félelmetes hatalom a Szovjetunióban. Mint hiteles
zsidó tanúktól tudjuk, a szovjet csupán a zsidók számára
volt földi paradicsom, hiszen ők ültek a hatalom
kulcspozícióiban, a hadsereg, az akadémiák, a tervhivatalok,
gyárak vezető helyein. Sztálin házában, mint ezt angol és
amerikai írók is jelentették, gyakran beszéltek
jiddisül.
Viszont a zsidók legnagyobb barátja és a bolsevizmus második számú szellemi atyja, Sztálin - a kor egyik legnagyobb filojúdaistája. - Ugyancsak egy zsidó író Immanuel Birnbaum tanúságtétele és az Aufbauban írott cikke szerint, megingott ebben a meggyőződésében. Megingott pedig akkor, midőn Hitler csapatai már közvetlenül a moszkvai körvasútnál állottak, s akkor Sztálinnak látnia kellett, hogy Moszkva 500 ezer zsidója riadtan menekül, magára hagyva a "nagy és dicsőséges bolseviki forradalmat", amelynek mindent köszönhetett. Ezek után legalább is a hitelesség látszatát mutatja a France Soire 1957. július 7-i számának leleplezése, amely élénk fényt vet Sztálin halálának titkára. Michel Gordey, a lap orosz szakértője, szenzációs beállításban felszolgált tényállásjelentésben közöl részleteket Sztálin haláláról. Az adatok tulajdonképpen a szovjet lengyelországi nagykövetétől, Ponomarenkótól származnak, aki lengyel kommunista újságíróknak mondta el Sztálin halálának körülményeit.
Ezek szerint Sztálin
1953 februárjában a szovjet elnöki tanács 25 tagja elé
dekrétumot terjesztett, amely szerint a Szovjetunió összes
zsidói Birobidzsán szovjet köztársaságba deportálandók.
Sztálin sokkal több lengyelt, oroszt, georgiait, lettet,
észtet, litvánt, magyart deportáltatott, mint amennyi a
szovjet birodalom összes zsidó lakosságának létszáma. Ez
ellen senki nem szólt a szovjet vezetők közül. Azonban amikor
- állítólag - a zsidókhoz akart hozzányúlni, az egész
szovjet vezetőség ellene fordult. Miután az ügybe rögtön
belekapcsolódott Kaganovics és Molotov, akinek felesége a
francia lap szerint is zsidó, a szintén zsidófeleséges
Vorosilov kijelentette: nyomban kilép a kommunista pártból és
leteszi minden hivatalát, amennyiben Sztálin az oroszországi
zsidókhoz nyúl. Ponomarenko előadása szerint Sztálin erre
előbb dührohamot, majd annak következtében szívszélhűdést
kapott, s holtan rogyott a földre.
A varsói szovjet
követ által elmondottak egész az utolsó mondatig hihetők.
Azonban Sztálin nem 1953 februárjában, hanem 1953 márciusában
halt meg. S ha ez így van, akkor nem egy pillanatnyi szívroham
ölte meg, hanem valami más... Talán egy tőr, talán egy
revolver, talán méreg. A világhódítók keze igen messzire
ér.
De még kísértetiesebbé válik ez a történet, ha közvetlen utána megvizsgáljuk: ki következett Sztálin után? Nemrégiben az "Út és cél" című értékes magyar lap hasábjain (9. évf. 8. szám. 10. oldal) feltűnő ismertetés jelent meg Hruscsov múltjáról.
"Hruscsovról
- írja a lap - 170 oldalas életrajzot írt egy zsidó
Amerikában. Ebből tudjuk meg, hogy a kommunista párt első
hatalmassága, aki Sztálin után a párt élére került,
Ukrajnából származik és kozák születésű kovácsmester
fia. Fiatal korában Mariupol, ukrán kikötő városkában, mint
esztergályos dolgozott, igen jó bérért. zsidóknál lakott és
igen jól érezte magát közöttük, még jiddisül is
megtanult. Az ortodox zsidó család megszerette a díszgójt és
ő gyújtotta meg szombat reggel nekik a tüzet és jól
falatozott a töltött halból, amit a háziasszony jószívvel
adott a jóétvágyú fiatalembernek. Abban az időben a
zsidóknak nem volt jó dolguk a cár birodalmában. Abban az
időben tárgyalták a Beilis-ügyet Kievben. Beilist azzal
vádolták, hogy megölt egy fiatal keresztény fiút és vérét
kieresztették. A rituális gyilkosság vádja nagy gyűlöletet
váltott ki a zsidók ellen és a Fekete Százak nevű
antiszemita szervezet rémületben tartotta az oroszországi
zsidóságot. A felizgatott lakosság több helyen pogromokat
rendezett. Mariupolban is fenyegető volt a helyzet. A Fekete
Százak vezetője, egyik mészáros mester, a piactéren pogromra
izgatta a lakosságot és félő volt, hogy a mariupoli zsidóság
sem kerüli el a sorsát. Az egyik zsidó tanító a pogrom
elleni védekezésül csapatot szervezett avégből, hogy a
pogromra sorakozó tömeget szétszórja, s így a pogromnak
elejét vegye. Ebbe a csapatba Hruscsov is önként jelentkezett
és amikor akcióra került a sor, kivette részét a csatából.
Véres fejjel került haza a zsidó családhoz, akik már attól
tartottak, hogy ő is a Fekete Százak közé tartozik. A súlyos
zúzódásokat szenvedett és sántító Hruscsov sebeit a zsidók
kimosták és a foltozó varga, akinél lakott, megelégedéssel
jelentette ki: "Ez aztán rendes ember sohasem fog bennünket
bántani."
Nem is bántotta
őket. De a zsidók sem voltak hálátlanok. A varga fia, aki nem
volt más, mint Kaganovics Lázár, mindig ott állott mögötte
és segítette életútján. Ő vitte be a bolseviki mozgalomba
és így tolta előre, amikor alkalom kínálkozott rá.
Kaganovics vitte Ukrajnából Moszkvába és mutatta be
Sztálinnak. Az tehátkétségtelen, hogy Hruscsov jó zsidó
kapcsolatokkal rendelkezik és hű kiszolgálója azoknak a
világhatalmi céloknak, amelyeket Sion bölcseinek
jegyzőkönyveiben leszögeztek.
A szovjet
úgynevezett "antiszemitizmus"-ára az utóbbi időben
bizonyos nyugati intellektuelek igyekeznek mindenféle
bizonyítékot felhozni. Ilyen lenne többek között Berija
likvidálása, a zsidó orvosok pere, Kaganovics legutóbbi
időben történt félreállítása, a Slansky-ügy és
Rabinovics Pauker Anna finoman történt elsüllyesztése.
Elhinni azonban,
hogy a bolsevizmus ilyen vonatkozásban megváltozhat, a szovjet
szisztéma lényegének félreismerése.
A Hitler elől emigrált német zsidóság, rendszerint kitűnően értesült és zsidó ügyekben feltétlenül megbízható lapjában a New York-i Aufbauban rendkívül érdekes tudósítás jelent meg Jehojachim Alkalai, tel-avivi zsidó tollából. A lap 1951. május 4-i számában megjelent tudósítás, amely tehát olyan időben látott napvilágot, midőn Sztálint már antiszemitizmussal gyanúsították, elmondja, hogy a német támadás idejében a Szovjetunió vezetősége Közép-Ázsiába irányította a hitleri csapatok elől menekülő zsidókat. Ez a több mint 400 ezer zsidó menekült egyfelől megszabadult a német üldözéstől, másfelől kitűnően elhelyezkedett Kazahsztán, Üzbegisztán, és más középázsiai szovjet államokban. Pontosan azokon a területeken, ahol a Szovjetunió nagy hadiipari központjait, atomkísérleti telepeit építették fel. Mint a tudósításból kitűnik, a Szovjetunió vezetősége a zsidók áttelepítésével számos célt ért el egyszerre. Az antiszemitizmusra mindig is hajlamos orosz többségű részekből kivonta a zsidókat. A zsidókat mentesítette a bolseviki párt egyik csoportjának ama gyanúja alól, hogy ezek "kozmopoliták", mert az üzbegisztáni és kazahsztáni lakosság körében ezek - ha még akartak sem tudtak volna kifejezést adni állítólagos nyugati érzelmeiknek. A legfőbb cél azonban az volt, hogy a felépülő szovjet nagyipar és hadiipar megbízható kezekbe kerüljön. "Egyelőre úgy látszik - írta Jehojachim Alkalai - hogy a zsidó szakemberek, a technika, gazdasági élet és közigazgatás terén átlagon felüli intelligenciájuk és sokéves tapasztalataik következtében szinte nélkülözhetetlenek a Szovjetunió számára."
Mindjárt el is
mondja a tudósító, hogy az üzbég köztársaság
minisztériumában három zsidó miniszter és Kazahsztánban két
helyettes zsidó miniszter működik. "A
minisztériumokban a fontos pozíciók egész sorát zsidók
töltik be." Különösen erősen vannak a zsidók
képviselve a "Gosplan" nevű állami tervhivatalban,
amely az egész államilag irányított gazdaságot ellenőrzi. A
pártfunkcionáriusok között - írja ugyanez a lap - egész
tömege van a zsidóknak, akik főleg az agitpropnál (Propaganda
minisztérium) vannak elhelyezkedve. Az állami kereskedelmi
szervezeteknél, az iparnál szintén mint igazgatók és vezető
főmérnökök vannak alkalmazva a zsidók. Végül pedig
megállapítja a jól értesült "Aufbau": a zsidók
gazdasági és társadalmi helyzete az ázsiai szovjet
köztársaságokban sokkal jobb, mint a Szovjetunió többi
részein.
Mi történt tehát?
A Szovjetunió végrehajtotta a nagy súlypontáthelyezést. A
zsidóság értékes és nélkülözhetetlen elemeit áthelyezte
az új és életfontosságú iparvidékre. A Szovjetunió
hadiipara, urántermelése zsidó kezekben és zsidó igazgatás
alatt áll. Felépítették a második, vagy harmadik
vasfüggönyt, amely az Ural mögött kitűnően rejti el a
világhódítókat. Ezzel párhuzamosan az európai részekben,
az antiszemitizmustól alaposan megfertőzött európai
Oroszországban, alig-alig láthatók a szovjet uralom tényleges
fenntartói és nélkülözhetetlen technikai szakemberei,
munkásigazgatói, tervhivatali bürokratái. Ezek ott vannak a
Szovjetunió új súlypontján, az amerikai távolsági rakéták
által alig-alig elérhető nagy iparvidéken.
És nem érdektelen
az sem, hogy a fenti zsidó lap tudósítása szerint ennek a
zsidók vezette új szovjet súlypontnak vezetője, főparancsnoka
1951-ben még Kaganovics volt. Kaganovics Lázárt a taskenti
kerület választotta be a szovjet Politbürojába. Az Aufbau
szerint az is bizonyos, hogy ezeket a magas rangú zsidó
hivatalnokokat, politikai, gazdasági és kulturális vezetőket
Kreml nem minden ők nélkül, sőt szándékosan küldötte
Közép-Ázsiába.
A második, vagy harmadik vasfüggöny mögött óriási kulcspozíció épült, amely kézben tartja az egész Szovjetuniót. Enélkül áll, vagy bukik a szovjet rendszer. Kifelé azonban néhány zsidó orvos perével, elfogásával és szabadon bocsátásával nyugodtan lehet hirdetni, hogy "mi antiszemiták, anticionisták vagyunk". Kaganovics Lázárt eltávolították ugyan a látható európai posztjáról. De nem akasztották fel, nem börtönözték be, s az olvasóban joggal merül fel a kérdés: vajon mit csinál Kaganovics azon az új szovjet súlyponton, ahol ma az atombombákat, a távolsági rakéta repülőgépeket és szputnyikokat gyártják?
Az úgynevezett
szovjet antiszemitizmus babonájával kapcsolatban, naivabb
nyugati lelkek mindig tudomásul veszik a legújabb szovjet
ködösítő akciót. "Ha Sztálin nem volt
antiszemita, akkor egész biztosan az Malenkov, de Hruscsov
mindenesetre a világhódítók ellensége."
Azonban 1956-ban
felkereste a Szovjetuniót a francia szocialista párt
küldöttsége, Pierre Comin főtitkár vezetése alatt. Pierre
Lochak az orosz-francia tolmács gyorsírta és később nyugaton
nyilvánosságra hozta a Hruscsov, Kaganovics és a francia
küldöttek között folytatott tárgyalás jegyzeteit. Ennek a
meglehetősen nyílt beszélgetésnek során Kaganovics Lázár
többek között ezeket mondotta a francia szocialistáknak, akik
a nyugati humanizmusra hivatkoztak:
- A humanizmus számára nincs hely addig, amíg a forradalom győzelmét véglegesen nem biztosítottuk. A proletárdiktatúrának nincs más feladata, mint a forradalom győzelmét biztosítani és befejezni. A "forradalom győzelme" Kaganovics szerint nem lehet más, mint a teljes és totális világuralom. S nyomban utána megszólalt Hruscsov, aki csaknem nyíltan megmondotta, hogy a Szovjetunió ma is a zsidók vezetésén alapszik, csupán bizonyos okokból ajánlatos a szidókat a második vonalba nyomni.
"Ha a
zsidók, a mi köztársaságunkban az első helyeket akarnák
elfoglalni, - mondotta Sztálin utóda - akkor azt bizonyosan nem
szívesen látnák a bennszülöttek. Ha például Ukrajnában
valami egészen magas posztra nevezünk ki egy zsidót, és az
körül veszi magát zsidó munkatársakkal, akkor ez egész
bizonyosan kiváltja a féltékenységet és az ellenségeskedést
a zsidókkal szemben. Azonban mi mégsem vagyunk antiszemiták.
Nézzen ön rá Kaganovicsra. Ő zsidó. És itt van Mitin, ő is
zsidó. És itt láthatja a mi kedves Lydia Faktorunkat, aki a
beszélgetéseinket fordítja, s aki szintén zsidó. Magamnak is
van egy félzsidó unokám. Mi harcolunk az antiszemitizmus
ellen." (Süddeutsche Zeitung 1957. július 5.)
A szovjet rendszer
sajátosságából folyik, hogy Nyugat, főként az érthetőén
Izrael ellenes arab világ megtévesztése céljából olykor
szükség van egy kis "antiszemita" látszatra is.
Azonban a második és harmadik vasfüggöny mögött ma is ott
van a Szovjetunió igazi ereje, a zsidó vezetésre épített
nagyipar, haditermelés. És a Szovjetunió sem felejtette el a
tiszteletre méltó rabbik 1951-es nyilatkozatát, amelyre már
hivatkoztunk: "A harmadik világháború a zsidóság teljes
kiirtására vezet." Ha pedig hiányozni fog a zsidóság,
akkor nincs többé bolsevizmus. Hruscsovék és Zsukovék - az
egész új intelligenciával együtt - elmehetnek krumplit
kapálni. S pontosan ez az, amire nem vállalkozik a bolsevizmus
"árja" rétege sem.
Hruscsovék
antiszemitizmusáról szívesen terjeszt legendákat a nyugati
sajtó. Legutóbb az Adenauer kancellárhoz közel álló
legtekintélyesebb keresztény demokrata lap a Rheinischer Merkur
hasábjain jelent meg hosszú cikk Stephan W. Pollak Londonban
élő zsidó publicista tollából. Megfojtott kultúra cím
alatt ez a kiváló és jól értesült zsidó újságíró arról
panaszkodik, hogy a szovjet rendszer megfojtja a zsidó kultúrát.
Nem engedélyezi a jiddis színházakat és néhány zsidó írót
ki is végeztetett. Súlyos panaszként emlegeti, hogy a
Szovjetuniónak nincs egyetlen főrabbinusa sem és hiányos a
rabbi képzés is. Szerinte "zsidótlanítják" a
Szovjetunió három millió zsidóját, mert kulturális téren
nem engedik a zsidó műveltséget fejleszteni. Ez azonban áll
Oroszország többi népeire is. Magát az orosz kultúrát is
sikerült megfojtani a bolsevizmusnak. A lényegben azonban -
amitől a helyzet ismerőit nem tántoríthatja el semmiféle
propaganda - súlyosan elszólja magát Pollak. A lényeg pedig
az, hogy a Szovjetuniót a mai napig is három millió zsidó
kormányozza, adminisztrálja.
"A zsidó
világkongresszus londoni gyűlésén - írja - dr. Levenberg a
Jewish Agency angliai képviselője igen érdekes
ténymegállapításokat közölt a mai Szovjetunióban élő
zsidók szociális éa gazdasági helyzetéről. Míg 1933-ban
270 ezer zsidó dolgozott a mezőgazdaságban, ma a zsidó
lakosság teljes egészében a városokban dolgozik, mint
hivatalnok, alkalmazott, orvos és tudós. Magukénak mondhatnak
néhány kulcspozíciót is, amelyekből ma még az oroszok nem
tudják kiszorítani őket. Hivatalos statisztikák szerint is
még mindig 25 ezer zsidó tudós dolgozik a Szovjetunióban."
(Rheinischer Merkur Nr. 50. 1957. december 13.)
Döntő adat ez,
noha bizonyos panaszok gyászkarszalagjában van becsomagolva.
Louis Levine adatai ma is pontosan egyeznek a dr. Levenberg
statisztikájával: Oroszországot kulcspozíciókból,
hivatalnoki állásokból három millió zsidó kormányozza,
akik között 25 000 a szovjet tudomány csúcsán dolgozik:
építi az atombombákat és a világűr rakétákat.
Azonban nem az elfogultság, hanem a Szovjetunió pillanatnyilag legmagasabb hatalmassága Hruscsov mondja meg, hogy mi is az igazság a szovjet "antiszemitizmus" kérdéseiben. 1957-ben ugyanis Hruscsovnál járt Eleanor Roosevelt, aki természetesen elsősorban a szovjet zsidók helyzetéről érdeklődött. Hruscsov így felelt: "A kommunista nem lehet antiszemita, mert a kommunizmus ellene van minden faji megkülönböztetésnek. S ha kommunista párt valamelyik tagjáról kiderülne, hogy antiszemita, senki sem fogna vele kezet közülünk. Különben is mikor maga Marx Károly is zsidó volt, hogy lehetne egy kommunista antiszemita. Saját fiam is, akit a háborúban megöltek, zsidó nőt vett feleségül. A zsidóknak a szovjetben minden lehetőségük megvan, hogy tanuljanak és a legmagasabb állásokat töltsék be." (Hídverők, 1957. 10. évf. 23. szám)
Lengyelország
helyzete különösen érdekes ezen a téren. Itt lép leginkább
előtérbe az első és második vonal problémája. A zsidóság
gondosan elkerülte, hogy Lengyelország miniszterelnöke zsidó
legyen, Azonban 1946-ban Lengyelország kardinálisa, amerikai
látogatása során nagyon élesen utalt arra, hogy a lengyel
kommunista párt túlnyomó része zsidókból áll, akik
kegyetlen terrort gyakorolnak a világ egyik legkeresztényibb
állama fölött. Lengyelország kommunista miniszterelnöke soha
sem volt zsidó. Az első vonal ma is a lengyel Gomulka.
Hátterében azonban ott állottak a hatalom tényleges
birtokosai: Roman Zabrovszky (zsidó), a kommunista párt
főtitkára, aki minden kommunista rendszerben a hatalom
tényleges birtokosa, Hilary Minc, gazdasági miniszter (zsidó),
Jacob Berman, gazdasági államtitkár (zsidó). A vezető
kormányhivatalokban túlnyomóan zsidók uralkodtak a
szerencsétlen lengyel nép felett.
Magyarország sorsa,
kiváltképpen az 1956-os szabadságharc után, feltűnően és
megdöbbentően fontos ebben a tekintetben. Ha az 1951-es
állapotokat nézzük, akkor az első vonalban áll Rónai
Sándor, a köztársaság elnöke, aki félig cigány származású
és csak a felesége zsidó. Dobi István, a magyarországi
politbüró elnöke szintén nem zsidó, hanem alkoholista vasúti
pályamunkás, aki néhány fröccsért korlátlanul és
akadálytalanul szolgálja ki a moszkovitákat.
A második vonalban 1956 tavaszáig ott állt a tényleges zsidó diktátor, Rákosi-Roth Mátyás, a Kommunista Párt (Magyar Dolgozók Pártja) főtitkára. Ezt a szerepet később egy másik rendkívül fontos moszkvai zsidó állampolgár, Gerő-Singer Ernő vette át.
Kevés változással,
itt-ott történt cserélgetésekkel, Magyarország urai zsidók
voltak.
Révai József (Kahána Mózes), nevelésügyi miniszter, a Mindszenty-per hírhedt felbujtója zsidó. Farkas Mihály (az akkori honvédelmi miniszter, moszkvai állampolgár, kassai nyomdász, eredeti nevén Wolff Izrael), zsidó. Gerő (Singer) Ernő, aki rendkívül jelentős szerepet vitt a spanyolországi polgárháborúban, majd a második világháború idején a Freies Deutschland elnevezésű áruló német katonai szervezet (Paulus generális) megalakításában és aki Távol-Keleten is sokáig volt Sztálin személyes megbízottja, szintén zsidó. 1956. október 23-án Gerő Ernő budapesti rádióbeszéde nagymértékben hozzájárult ahhoz, hogy a magyarországi szabadságharc kirobbant. Gerő a Szovjetunió magyarországi megszállásának fenntartásáért szólt a rádióban. A magyar munkásfiatalság és egyetemi ifjúság minderre felháborodott, felkeléssel és ágyútűzzel felelt. Vass (Weinberger) Zoltán gazdasági miniszter, a komlói bányatröszt igazgatója, szintén zsidó volt. Felesége, aki a Zsidókórház orvosnője volt, 1956 novemberében a Zsidókórházba menekült magyar és keresztény sebesülteket kiszolgáltatta a szovjet hóhéroknak.
Természetesen zsidó
volt Magyarországon a legfőbb hatalom, a MVD parancsnoka, Péter
Gábor (eredeti nevén Auspitz Benjámin), kisvárdai
szabósegédből lett "vezérezredes", akinek kezén 30
000 megkínzott és kivégzett magyar vére szárad. Auspitz
Benjámin később kegyvesztett lett. Állítólag 9 és fél évi
börtönre ítélték.
Szintén zsidó volt Molnár Erik külügyminiszter, aki hatalmas "tudományos" tanulmányt írt arról, hogy a magyarokat, mint "ázsiai" népet vissza kell telepíteni a Golodnaja Sztyeppére. Zsidó volt természetesen a kommunista rendszer propagandafőnöke, Boldizsár (Bettelheim) Iván is.
Ezen kívül 40 000
munkaszolgálatos zsidó szállotta meg a magyarországi GPU, a
rendőrségnek kulcspozícióit. Ezek lettek a rendszer
rendőrtisztjei, politrukjai, a városok vezetői, a gyárak
munkásigazgatói.
Magyarországon különösen jól megfigyelhető volt az első és második vonal előre, hátramozgásának stratégiaja. Rákosit 1956-ban leváltották. A pártfőtitkári székben - tehát a tényleges diktátorságban - utóda egy másik zsidó lett. Gerő Ernő, aki ugyanazt a moszkovita és nagy cionista vonalat képviselte, mint elődje. Middn 1956. október 23-án kitört a forradalom, akkor a 12 év alatt kommunista szellemben nevelt és a zsidó világhatalmi ábrándokról mit sem tudó magyar fiatalság Nagy Imrét kívánta a kormány élére állítani. Nagy Imréről kevesen tudják, hogy Somogy megyéből származó, úgynevezett paraszt félzsidó. Eredeti neve Grósz. Anyja magyar volt. Felesége zsidónő. Hosszú ideig és Moszkvában és a sztálinista hatalom egyik neveltje. A magyar szabadságharcban vitt szerepe - legalább is - gyanúsnak és megbízhatatlannak tűnik fel. Látszólag bármilyen súlyosan vétett a Szovjetunió ellen, a mai napig sem állították bíróság elé.
Pontosan a
magyarországi szabadságharc, illetőleg annak leverése mutatta
meg, hogy a kommunizmusban sok minden megváltozhat, azonban
annak zsidó, cionista és világuralmi jellege változhatatlan.
Az 1956. november 4-én bekövetkezett szovjet támadás után a
magyarországi kulcspozíciókat újra a zsidók szállották
meg, s ma is ők uralkodnak az elnyomott, szerencsétlen magyar
nemzet fölött. Ott vannak a gyárak munkásigazgatói
állásaiban, a pártközpontban, az újjászervezett ÁVH vezéri
és fővezéri tisztségeiben.
Miként Egyiptomnak nem engedték meg, hogy kitörjön a nyugati zsidó világuralom láncai közül, Magyarországnak sem engedtetett meg, hogy kivágja magát a keleti zsidó hemiszférából.
Románia helyzete
szintén érdekes és figyelemre méltó. Közép-Európának ez
a nagyon tiszteletreméltó, bátor és fiatal nem szláv nemzete
úgyszólván évszázadokon át szembe állott a zsidó
világhatalmi törekvésekkel és a legjobb szövetségese
lehetett volna a magyarnak. A második világháború előtt
Romániában hatalmas, mélyről jött mozgalom ütötte fel a
fejét: a Vasgárda. Egy új, ős-szocializmust hirdetett ez a
fanatikusan nemzethű csoport, amely - sajnos, - sokszor szemben
állt velünk, magyarokkal is. Károly, román király mögött
azonban ott állt annak rőt hajú zsidó szeretője és ágyasa
Lupescuné Wolf Magda, aki a gyenge akaratú királyt a román
népi mozgalom ellen lázította. Ennek eredménye a Vasgárda
elpusztítása, kiirtása lett. Még megdöbbentőbb, hogy a
hitleri Németország a "nagypolitika" önző érdekeit
követve, segítette likvidálni a Vasgárdát, amelynek vezetői
1944ig a zsidókkal ültek egy és azonos KZ-ekben. Csak 11.
Mihály király árulása után ismerte fel a német vezetés a
Vasgárda jelentőségét és próbált antibolsevista légiót
alakítani. A KZ-ekbe zárt kommunista ellenes harcosokból.
Dícséretükre szolgáljon ezeknek, hogy a második világháború
utolsó hónapjaiban valóban felfegyverkeztek és 1945. május
8-án hajnalban, a fegyverszünet napján a román légió volt,
amely az utolsó puskalövést leadta a bolsevista csapatokkal
szemben.
A második
világháború után Romániában is kísértetiesen érvényesült
az első és második vonal elmélete. Groza György lett a
miniszterelnök, de a második vonalban ott állott a tényleges
hatalom birtokosa, Sztálin legkipróbáltabb híve,
Pauker-Rabinovics Anna, zsidó no. A kommunista párt főtitkára
Kisinevszky, temészetesen zsidó volt. Ugyancsak a világhódítók
fajtájából került ki Theohary Georgescu (Lebovics)
belügyminiszter. Móricz Roller volt 1951-ben a nemzeti
nevelésügy főbiztosa, Moricz Bercovici a külkereskedelem
vezetője. Max Solomon a propaganda legfőbb vezetője, Mondy
Kerkovici és Rebeka Nathason a szovjet-román kulturális ügyek
vezetői.
Georghiu Dej trónra lépésével és Pauker-Rabinovics Anna detronizálásával a helyzet változott, de csak látszólag. A szerencsétlen román népet ma ugyanaz a zsidó terror nyomja el, amelyet a nyugati világ szemében Pauker-Rabinovics Anna reprezentált.
Rendkívül tipikus
és figyelemre méltó Csehszlovákia esete. Itt a miniszterelnök
Gottwald elvtárs - félzsidó. Háta mögött azonban a
kommunista párt főtitkára, Slansky-Salzman, a biológiai
osztályharc vezetője, a második vonalban álló zsidó
jellegzetes figurája volt. Slansky-Salzmant, - éppenúgy, mint
a keresztény és magyar Rajk Lászlót - kivégezték, mert ő
bár kommunista volt, de nem volt hajlandó elfogadni a zsidó
világuralom legmagasabb rendű megnyilvánulását, a
moszkovitizmust. Ő csupán nyugati zsidó uralmat akart. Ebben
az időben a Csehszlovákiának nevezett hibridállam külügyi
sajtófőnöke dr. Kosta, a tájékoztatásügyi minisztérium
legfőbb vezetője zsidó volt. Dr. Eugen Löbl, helyettes
külkereskedelmi miniszter, szintén a kiválasztott nép tagja.
Ludwig Frejka, Gottwald elnök közgazdasági tanácsadója
szintén zsidó. Zsidó volt Vasely rendőrfőnök, a cseh Péter
Gábor (Auspitz Benjamin), Bruno Köhler, a milícia parancsnoka,
Lomsky, Bubona, Fuchs, Taussigov, a legnagyobb kerületek
párttikárai, Bistricky és Goldstecker külföldi követek
szintén zsidók, Truda Jakaninova Cakutrova, az ENSZ-nél
delegált csehszlovák küldöttség vezetője szintén zsidó,
Jiri Hironek, a tájékoztatásügyi minisztérium osztályfőnöke
szintén zsidó. Augenthaler és Gottlieb, a külügyminisztérium
két fő-fő vezetője zsidó.
A Világ című magyar félkommunista lap írta 1953. március 15-i számában: "Az orosz MVD segítségével igen sok csehországi zsidó jutott vezető pozícióba a kommunista pártban."
A második vonalat
Slansky-Salzman kivégzésével látszólag felszámolták. A
zsidó-ellenes cseh munkásság előtt mutatni kellett, hogy a
bolsevizmus nem zsidó uralom. A második vonal azonban valójában
megmaradt és háttérben ma is kézben tartja a hatalmat.
Jugoszlávia szintén
a második vonal tipikus állama. Tito marsall, Joseph Broz nem
zsidó. A második vonal, a tényleges hatalom vonala azonban itt
is egy zsidó, Mojse Piade által képviseltetett, mindaddig,
amíg ez évben hirtelen meg nem halt. Mojse Piade nevéhez
fűződik mintegy 200 000 népi német legyilkolása,
éhenhalasztása és mindaz a szörnyű népgyilkosság, amely
Jugoszláviában történt. Ennek a mészárlásnak 30 000 magyar
áldozata van.
Kelet-Németországban Wilhelm Grothewohl, miniszterelnök természetesen szintén nem zsidó. A második vonal embere azonban, Gerhardt Eisler, az amerikai és oroszországi zsidóság együttes megbízottja, Eleanor Roosevelt hű híve, a tényleges hatalom irányítója. Természetesen zsidó Pavel E. Yudin is, aki Keletnémetország szovjet komisszárja és a tényleges hatalom igazi birtokosa. A terrorista szervezet Benjamin Hilda nevű vérszomjas zsidónő kezében van. A fenti névsor és felsorolás hiányos. De eligazítást ad a második vonal törvényéről, a burkolt zsidó hatalom igazi arcáról. Azt azonban tudjuk, hogy az összes rab országokban sokkal nagyobb a vezető állásban lévő zsidók száma, mint azt a mellékelt vázlat feltünteti. A bolsevista zsidó vezetők mindenütt fedőnevek alatt élnek, és legtöbben keresztnevüket is megváltoztatták, hogy ne legyenek felismerhetők az ószövetségi hangzású keresztnevekről sem. A vasfüggöny mögötti országokban különösen nagy a zsidó hatalom Lengyelországban. Erre mutat Hlond bíboros 1946. július 6-án Amerikában tett nyilatkozata, amelyben kijelentette:
"A zsidók
vezetése a kormányzatban megteremtette a kormányzásnak olyan
formáját, amely iránt a nép többsége egyáltalán nem
vágyakozik. Azonban nem is az a fontos, szám szerint hány
zsidó ül politikai pozícióban. A döntő kérdés, hogy
milyen pozícióban ül."
A vasfüggöny mögötti rendszerekben a kommunista párt főtitkára az igazi diktátor, uralkodó és teljhatalmú földi isten. Mögötte áll a politikai rendőrség, a kommunista párt, a szovjet adminisztráció teljes gépezete. Épp ezért veszélyes jelentőségű, hogy 1951-ben a kommunista párt főtitkársága - Bulgáriát kivéve - mindenütt a szovjet államokban zsidó kézben van. Még Tito Jugoszláviájában is. Ugyancsak zsidó a politikai rendőrség főnöke, vagy ha ez nem, a belügyminiszter. Újabban a nevelésügyi miniszterséget, a propaganda és hadügyminiszteri tisztet is igyekeznek zsidóra bízni. Jellemző, hogy ezekben az időkben a hadügyminiszteri hatalom Nyugaton is különösen érdekli a zsidókat. Ezidőben Franciaországban Jules Moch, NagyBritanniában Shinwell Mano, az Egyesült Államokban Rosenberg Anna a hadügyminiszter. Mr. Eisenhower McElroy mellé újabban szintén egy zsidót fogadott helyettes hadügyminiszteréül. Amerikában az öreg Bernhard Baruch, aki a háború alatt 351 életfontosságú iparágat kontrollált, büszkén mondotta el: "I probably had more power than perhaps any other man is the war, doubtless that is trus!"
Több hatalmam volt,
mint bárkinek! - mondja Baruch és ez a hatalom már maga a
zsidó - világuralom. Amerikában az ő kezükben van a
függönyök mögötti politikai hatalom, az USA titkos kormánya,
a sajtó, a televízió, a rádió, a film, a könyvkiadás, az
atombomba és a hadiipar jó része. Oroszországban ők
kontrollálják a pénzt, a politikai rendőrséget, a szövetségi
államok kormányait, a sajtót, a filmet, a marxista-leninista
tudományt, az ifjúság nevelését, a hadsereget, az
élelmezést, az állami tartalékokat. Ők a vasfüggöny
mögötti országok diktátorai. Akiknek szemei vannak, látják:
Ukrajnában egy Manuilsky, Észtországban ismét egy zsidó,
Magyarországon Rákosi-Roth, Gerő (Singer), vagy Apró Antal,
Jugoszláviában Mojse Piade, vagy más Romániában,
Lengyelországban, Csehországban ők a tényleges
vezérek.
Nyugaton is felismerhető, hogy minél több zsidó ül a "demokrácia" kulcspozícióiban, az a demokrácia és az az állam mindinkább halad a bolsevizmus felé. Például Franciaország egész magatartására magyarázatot ad a francia politikai élet mérhetetlen elzsidósodása. Mikor e sorokat írni kezdtük, Franciaország miniszterelnöke Mendés France Pierre, Isaac, Isidore, Cerf (Hirsch), David Mendele és Faburger Cohen Sarah fia. A vasfüggöny mögötti államokhoz hasonlóan a legfőbb rendőri hatalom, a National Sureté főnöke, Robert Hirsch. Ugyanígy zsidó Franciaország második számú kommunistaja, Jacques Duclos. Jules Moch, a francia szociáldemokrácia egyik legbefolyásosabb személyisége, aki sokáig volt hadügyminiszter és a Nyugatnémet fegyverkezés szabotálója, szintén a világhódítók közül került Bonaparte örökébe.
Párizs a diaszpóra
központja marad, - írta büszkén a Monde Juif. És
Franciaország szédületes gyorsasággal halad lefelé a
korrupció lejtőjén és az elpusztult római birodalom, vagy a
középkori spanyol pusztulás útján.
Nyugat-Németországban az amerikai megszállás óta a német nagyiparba szivárgott be az idegen tőke, amelynek politikai nyomása igen érezhető. Nyugat-Berlinben csak Ernst Reutert engedélyezték polgármesternek, aki korábban a kommunista párt főtitkára és természetesen zsidó volt. (időközben meghalt. A szerző.) És Nyugat-Berlin belügyminisztere egy Lipschitz nevű világhódító.
Rámutattunk már
azonban arra, hogy 1951-ben a vasfüggöny mögötti kommunista
pártok főtitkárai kivétel nélkül zsidók voltak. A prágai
Slansky-Salzman, Berija, a magyarországi terrorfőnök
Gábor-Auspitz Benjamin, Pauker Anna likvidálásával, vagy
látszólagos eltüntetésével kapcsolatban bizonyos eltolódás
látszott beállni a vasfüggöny mögötti kulcspozíciókban. A
nyugati rádiók - amelyekben szintén a világhódítók ülnek
- szívesen tulajdonították ezt a Szovjetunióban és a
hódoltsági területeken uralkodó antiszemitizmusnak. Ilyen
"antiszemitizmus" azonban nincs. A fenti felsorolással
Oroszországra és a vasfüggöny mögé szorult államokra
vonatkozó adatokkal bizonyítottuk, hogy a vasfüggöny mögötti
hatalom ma is szilárdan a zsidók kezében van. A körülmény,
hogy néha tologatják a szerepelőket, kellemetlen feladatokat
nem zsidó származású kommunistákra bíznak, semmit sem
jelent. Még kevésbé jelent valamit az, ha egy-egy zsidót
olykor likvidálnak, vagy mint a Jegyzőkönyvek parancsolják,
egyet-egyet feláldoznak saját embereik közül. Berija,
Slansky, Péter-Auspitz Gábor, Pauker "likvidálásának"
épp az a magyarázata, hogy ezeknek az országoknak népe kezdte
ismét felismerni a bolsevista hatalom elsődleges zsidó
jellegét, dühe a terror urai ellen fordult. Tehát a többiek
feláldozták őket, hogy "példátlan jólétet"
biztosítsanak népüknek s egyben azt a látszatot keltsék,
hogy a közhatalom maga is a zsidók ellen van. Akik mindezt
végrehajtották maguk is mind zsidók voltak. Ha valaki, hát ők
tudták, hogy indító okaikat, szándékaikat, cselekvésük
mozgató rugóit nagyon is megértik a nyugati zsidók. Amikor
nyugaton itt-ott kezd kicsiny antibolsevista hangulat
jelentkezni, nagyon is célirányos elterelni a figyelmet a
bolsevista uralom zsidó jellegéről.
- Egy nép vagyunk!
Egy nép! - írta valamikor Herzl Tivadar.
Amíg ennek komolyságát fel nem ismeri a nemzsidó világ, addig hazugság és ostobaság minden Kelet és Nyugat közötti ellentétről beszélni. Nincs ellentét! Kelet kulcspozícióiban éppúgy zsidók ülnek, mint a nyugati kulcsállásokban, és ezek soha de soha nem fognak egymás ellen támadni, mert tudják, hogy egymást semmisítenék meg. A zsidó világhatalmat pusztítanák el. Ebből az elgondolásból ered a koegzisztencia gondolata, az európai fegyverkezés szabotálása, a hazafias népfrontok, az atombomba eladása, és minden, ami a keleti és a nyugati hemiszféra együttélése lehetőségére mutat.
Addig, amíg ez így
van, addig népcsalás minden szó, amelyet a nyugati népek
rádiói az antibolsevizmusról kiejtenek. Amíg Nyugaton nem
lehet kimondani, hogy a bolsevizmus semmi más, mint a zsidó
világhatalom legmagasabb formája, addig nem érdemes nyugati
szabadságról, nyugati demokráciáról beszélni. És amíg nem
lehet Keleten sem rámutatni arra, hogy a nyugati világot nem az
"imperialista kapitalizmus", hanem a zsidó pénz,
sajtó, politikai befolyás terrorja, kizsákmányolása uralja,
addig hazug 6s becstelen és nem őszinte a vasfüggöny mögötti
"szocializmus" sem.
Ma ők kereskednek a gabonával, gyémánttal, a napi ruházatunkkal és az imádságunkkal is. Ők irányítják az indiai, a távolkeleti, kínai kommunista pártokat éppúgy, mint a nyugati republikánusokat, mikor például McCarthy szenátor elpusztítására törtek. Ők vezérlik az UN hadsereget a koreaiak ellen és ők állanak a háttérben, amikor az északkoreaiakat az UN ellen küldik. Ők harcolnak Vietnámban a kommunisták ellen és miközben a nemzsidó légiósok tízezrei halnak hősi halált Dien Bien Phunál, a francia honvédelmi tanácsból ők adják az információkat a bolsevistáknak. Ők hirdetik Európa újraegyesítését, és ők akadályozzák meg azt. Ők beszélnek koegzisztenciáról és ők tudják legjobban, hogy ez a koegzisztencia valóban lehetséges. A nyugati zsidó és a keleti zsidó, Amerika és Oroszország leigázója, mindig is megértette egymást:
1917-ben, az
intervenciós háború, a szovjet anyagi felépítése, a második
világháború idején, a 11 milliárd dolláros land lease
törvénnyel, Jaltában, Teheránban, Nürnbergben. Mindegy! A
nyugati és keleti zsidó adta egymásnak az atomtitkot, lengette
meg minden nemzsidó nép felett az atomhalál fekete zászlóját,
hogy élhessen és uralkodhasson.
A nyugati álomlátóknak: a mérsékelt bolsevistáknak és az antibolsevistáknak meg kellett tanulniuk: az emberiséget nem lehet úgy felosztani, hogy vannak bolsevikek és antibolsevikok. A helyes megállapítás az, hogy vannak akik ismerik a zsidó nacionalizmus veszélyét, és vannak, akik tagadják azt. Nem lehet antibolsevista az, aki zsidóbarát, aki tagadja, hogy a bolsevizmus első számú ismertető jellege a zsidó! És nem lehet jó demokrata az sem, aki nem ismeri fel a népakaratot elnyomó zsidó nacionalizmust. De tovább menve nem lehet jó szocialista és jó marxista-leninista az sem, aki nem látja meg, hogy a kommunizmus épp úgy a zsidó világhatalom javára akarja kisajátítani az emberiséget, mint a liberális kapitalizmus.
"Egy nép
vagyunk! Egy nép! - hirdeti Herzl Tivadar.
A látszat, ami az "utca emberének" szól és szolgánknak, teremtményünknek, a tömegnek: a Capitolium és a Fehér Ház, a demokrácia és egyenlőség illúziója. De a második vonalban Bernhardt Baruch, Frankfurter, David Lilienthal, Strauss, Oppenheimer, Jehova vasökle, amely szétzúzza a királyságokat és a demokráciákat. A keleti tömeg számára - a földi isten Hruscsov, a nagy és bölcs, jó keresztény, de a második vonal a Kaganovics dinasztia, Yudin, az MVD géppisztolya, a vas sisakba öltözött makkabeusok, akik Dávid király hatalmát gyakorolják az orosz nép fölött. Az első vonalban Mc Cloy, aki fegyverkezésre szólítja a legyőzött németeket. A második vonalban Herbert H. Lehman veje, Buttenwieser. Elöl Marshall hadügyminiszter és mögötte Rosenberg Anna, elöl Churchill, és mögötte Chervell, prof. Lindeman, vagy Shinwell Mano.
Egy nép vagyunk!
Olyan nép azonban, amely magára hagy minden népet, amint
érdekei elválnak az övétől. Egyetlen egyszer elhagyta már a
Szovjetuniót is. Amikor az európai seregek a moszkvai
körvasútnál állottak, Moszkva zsidósága lefoglalva az
utolsó autókat, járműveket, megrakodva a szovjet nép utolsó
kincseivel, futott az átkozódó oroszok elől. Nem a zsidó
futott. Oroszország uralkodó rétege, az elnyomó osztály
menekült!
Azóta azonban újra elmondhatják: meghódítottuk a világot. A második vonalból mi kormányozzuk az egész emberiséget. XVIII. FEJEZET
A világhódítók
percig sem tudnának létezni, ha nem volnának segédcsapataik,
melyeket ők irányíthatnak a kulcspozíciókból. Döbbenetes
kép, hogy ma segédcsapatnak számít a demokrácia, éppúgy,
mint a bolseviki diktatúra, a szabadkőműves páholy, sőt az
egyházak egy része. A parlamentek és kormányzók a népek
szórakoztatására, a közvélemény elaltatására rendezett
színházi előadások, éppúgy, mint a bolseviki diktatúrák
pártkongresszusai. A kormánykomisszárok és ellenzéki bábuk
mögött azonban ott áll az ördögi igazgató: az Aranyborjú
és pénzuralom, amely vért és aranyat szűr a föld 2500
millió lakosának verejtékéből.
Miért van ez így?
Miként lehetséges ez? Létezik-e csakugyan egy sötét
világuralom?
A második világháború során, a szovjet harctéren egy Guzmin nevű bolseviki rendőrtisztviselő hullája mellett páratlan érdekességű jegyzőkönyvet talált a spanyol Kék Dandár egyik tisztje. A jegyzőkönyvet 1939-ben vette fel Guzmin Rakovszkij, volt párizsi orosz követtel, aki belekevertek a Tuhacsevszkij tábornok ellen megindított nagy összeesküvési perbe. Ehhez tudni kell, hogy Rakovszkij maga is zsidó volt. A jegyzőkönyvben, amelynek hitelességéhez kétség sem fér, sok mindenről sző esik. Hiteles tanú, Lenin egyik bizalmas munkatársa diktálta jegyzőkönyvbe az adatokat, amelyek fellebbentik a fátyolt a világ, a bolseviki rendszer egyik legnagyobb titkáról. Rakovszkij ebben a jegyzőkönyvben nyíltan megmondotta, hogy az első világháború végén, az orosz ellenforradalom miatt már igen válságos volt a bolsevikiek helyzete. A bolsevizmus 1917 végén már csak a régi moszkvai hercegség területére szorult vissza. És ekkor jelentkezett egy felsőbb hatalom, amely Rakovszkij szerint a világot kormányozza. Nyugatról jelentkezett a felsőbb hatalom, amely megállította az ellenforradalom számára biztosított katonai és gazdasági támogatást.
Miért ez a
váratlan, titokzatos támogatás? Lenin tényleges hatalmat
adott Trockijnak, mikor a vörös hadsereg főparancsnokává
nevezte ki. Trockij-Bronstein felesége Jitovszky Sedova annak a
Jitovszkynak a lánya, aki már az orosz-japán háborúban társ
volt a Warburg-fivérekkel, illetve ezek rokonságával, Jacob
Schiff bankárral. Már a zsidó Kerenszky forradalmát is
Trockij apósának üzlettársai, a Jacob-Schiff-Warburg-féle
bankcsoport finanszírozták.
Rakovszkij egész bizalmas vallomás sorozatában azt állítja, hogy az 1927-es nagy New York-i tőzsdekrach egy titokzatos csoport, néhány ember által irányított felső hatalomnak műve volt. Ugyanez a világhatalom állította sorompóba Roosevelt híres New Dealját, de aztán ugyanez a világhatalom rendelte el az anyagi nehézségek közé jutott Hitler támogatását Schacht útján, aki titkos szabadkőműves volt. "Ez a világhatalom - Rakovszkij szerint - sokkal nagyobb és egységesebb, mint a Komintern." Rakovszkij Guzmin kérdezősködésére, hogy "tulajdonképpen kik hát e világhatalom letéteményesei" szüntelenül kitérő választ adott: ..."amazok", "azok a bizonyosok" - ismétli titokzatosan. Úgy látszik nem akarta kimondani, hogy a zsidók!
Azt állította, ő
sem tudja egészen pontosan, kicsodák. Csak mindenütt jelen
vannak, mindenütt jelentkeznek. Megfogható alakjuk nincs,
legfeljebb a nemzetközi finánctőke köntösében járnak. Néha
egyszerűen csak úgy nevezi őket: pénzhatalom. Egy bizonyos:
ha ez a világhatalom valahol, valamiképpen közbelép, ha a
kommunizmussal szemben túlságos egység jönne létre. Trockij,
aki ezeket a bizonyosokat közelről ismerte, azt mondta egyszer
Rakovszkijnak, "aki a szovjet blokádot széttörte, az a
milliomos Walter Rathenau, a weimari miniszter volt."
Említette Lionel Rotschildot is, aki a szovjet megszületésénél
segített.
Néha célzást tesz
arra is, hogy ez az ismeretlen világhatalom valamiféle
szabadkőműves szervezetbe van összefoglalva. De még
érdekesebb, amikor Rakovszkij azt mondja, hogy a kommunista
világforradalmiságnak igazi atyja nem Marx Károly volt, hanem
Adam Weishaupt, az IIluminánsok szabadkőműves rendjének
megalapítója.
Ez a németországi Weishaupt természetesen zsidó volt és Mendelsohnnak, a zsidó filozófusnak tanítványa. Igen jó barátja volt az első Rotschildnak, aki - mint már említettük - többször mondogatta, hogy az ő házának vörös jelvénye, a vörös lobogó fog uralkodni az egész világon. Rakovszkij szerint Weishaupt volt a világkommunizmus első apostola. Nincs helyünk ahhoz, hogy részletesen ismertessük Rakovszkij vallomását. Azonban rá kell mutatnunk, hogy lényeges tényeiben ez egyezik az USA States Secret Service (2-nd Army) Bureau már idézett jelentésével, amely ezeket mondja a párizsi Documentation Catholique 1920. március 6-i száma szerint.
"Ha
figyelembe vesszük, hogy a Kuhn, Loeb and Co. zsidó bankház
nagyon közeli kapcsolatban áll a Lazares Freres párizsi
bankházzal (jelenleg a Free Europe egyik titkos irányítója),
a Gousburg bankházzal, amelynek Párizsban, Leningrádban,
Tokióban vannak filiáléi, ha tudjuk, hogy ezek a bankházak
szorosan együttműködnek a zsidó Speyer et Co bankházzal, -
Londonban, Frankfurban - úgy biztosan állítható, hogy a
bolseviki forradalom bizonyos mértékig zsidó mozgalom,
amelyben a zsidó bankházak és szervezeteik különösképpen
érdekelve vannak."
A Kuhn, Loeb et Co. - 1935-ös adatok szerint - négy milliárd dollárnyi vagyont ellenőriz és azóta valószínűleg jóval többet. Ennek a titokzatos hatalomnak világpolitikája nagyon érdekes. A cári Oroszország ellen olyan nagy volt a zsidóság gyűlölete, hogy ugyanez a Kuhn and Loeb az orosz-japán háború finanszírozására 130 millió dollár kölcsönt adott a japánoknak, majd amikor úgy látszott, hogy az első világháború végén a bolsevikieket leverik - akkor Rakovszkij adatai szerint - megmentette a bolsevizmust. Jól tudta, hogy az ellenforradalom győzelme, a megkínzott, becsapott orosz nép bosszúja az oroszországi zsidóság pusztulásához vezetett volna. Azonban ennek az ördögi politikának legfélelmetesebb fejezete az, hogy Rakovszkij - de megbízható német források szerint is - ugyanez a világhatalom kezdetben nagyobb összegeket adott Hitlernek és a német nemzeti szocializmusnak is. Tudták, hogy ha Hitler uralomra kerül, akkor új háborúba lehet kényszeríteni Németországot. És a cél nem a nemzeti szocializmus elpusztítása volt: a végső, nagy, tündökletes cél: minden nem zsidó nép leigázása, biológiai tönkretétele.
Félelmes méretűvé
nőnek itt Rakovszkij vallomásának egyes részletei. Ő, aki
jól ismerte ezt a titokzatos világhatalmat, már 1938-ban, a
börtönben kielemezte és előre megmondotta: "Hitler
kezet fog nyújtani Sztálinnak Lengyelország miatt, Sztálin
pedig elfogadja azt. És miután mindketten egy, a Nyugat számára
fontos katolikus országot támadnak meg, Nyugat csak az egyik
felet: Hitlert fogja támadónak minősíteni."
A német
elhárításnak még a második világháború kitörése előtt
kezére került a Grand Orient nagypáholy 1939. május 29-én
tartott nagytanácsi ülésének jegyzőkönyve. Ebből kitűnik,
hogy Graussier nagymester már ekkor fontos tárgyalásokat
folytatott Bellittal, Roosevelt párizsi nagykövetével, és
közölte a Grand Orient álláspontját, mely szerint minden
eszközzel meg kell akadályozni, hogy a lengyel-német kérdésben
Hitler és a lengyelek, másfelől Hitler és az európai
nagyhatalmak között bármiféle megegyezés jöjjön létre.
Chamberlainnal már 1939 márciusában közölték, hogy ha
folytatja békülékenységi politikaját, Amerika minden morális
és gazdasági segélyt megtagad Angliától.
Roosevelt tudvalevőleg a De Molay Rend főmestere a Libanoni Nagy Cédrus Páholyának legmagasabb rendű szabadkőművese és még számos szabadkőműves páholy tagja volt
Már jóval előzőleg
közölte azonban a Catholic Gazette 1936. februári száma annak
a Párizsban tartott zsidó gyűlésnek jegyzőkönyvét, amelyen
láthatólag újra ez a titkos világhatalom jelentkezett, teljes
nagyságában és jogos elbizakodottságában: a szónokok
büszkén utaltak arra, hogy a népek legfontosabb vezetőit
sikerül a szabadkőművességben egyesíteni, s Izrael céljai
érdekében mozgósítani.
"Mi vagyunk a háború és a béke urai!" - hangzott a világhódító önvallomása - Franciaország a mi ölünkbe hullt, Anglia a mi pénzünktől függ és a mi rabszolgánk. Sok más országok, beleértve az USA-t is, meghajoltak a mi rendszerünk előtt.
Egyik oldalon
Rakovszkij, egy kommunista vezér, másik részen egy ex-király,
a mélyen katolikus XIII. Alfonz, a harmadikon a német nemzeti
szocialisták által Párizs elfoglalása után megtalált titkos
jelentések, negyediken a demokrata párti Forrestal naplója, s
végül egy katolikus, lengyel diplomata iratai tanúsítják,
hogy ez a világhatalom nemcsak létezik, de valójában a világ
ura is.
Conte Jean Szembek,
a lengyel külügyminisztérium tekintélyes főtisztviselője
Franciaországban adta ki "Journal 1933-39" című
naplóját. Ebben 1939. február 19-éről jegyzi fel a XIII.
Alfonz spanyol királlyal folytatott beszélgetését. "A
király pesszimisztikusan ítéli meg a világhelyzetet. A
zsidóság és szabadkőművesség nagy szerepet játszanak a
háború kirobbantására irányuló törekvésekben. Az angol
szabadkőművesség teljes mértékben felzárkózott a francia
Grand Orient mellett."1939. július 6-án Washingtonból
hazatért Varsóba jelentéstételre Lengyelország Amerikai
követe, Jerzy Potoczky, aki azt mondotta; "Nyugaton
mindenféle emberek vannak, akik a háború felé űznek minket:
a zsidók, a nagytőkések, az ágyúgyárosok. Valamennyien úgy
látják, hogy óriás konjunktúra előtt állnak. Úgy kezelnek
bennünket, mint a négereket, akiknek egy kötelességünk van,
hogy dolgozzunk az ő tőkéik megsokszorozása érdekében."
A zsidók és szabadkőművesek szövetségesekre találtak a legkülönbözőbb körökben. 1939. március 19-én kereste fel gróf Szembek a Jezsuita rend generálisát, gróf Ledochowszkyt és ezt jegyezte fel a megbeszélésről: "Véletlenül tanúja voltam egy tárgyalásnak, amelyet a (Ledochowszky) Marmaggi kardinálissal, a spanyol Falange egyik küldöttségének megérkezéséről folytatott. Mindketten igen hevesen fejezték ki véleményüket a fasizmusról, a hitlerizmusról. A Falange egy hasonló rendszerű mozgalom. Ledochowsky mindezeket a rendszereket úgy jellemezte, mint 'opera del diavolo' (az ördög művei). Április 21-én pedig közölte vele Monsignore Montini, aki akkor pápai államtitkár volt, hogy a Vatikán "hivatalos felfogása szerint, ha Lengyelország a háború eszközéhez nyúl is, az igazságos háború lesz". Ugyancsak Szembek emlékiratai szerint a vatikáni lengyel követ 1939. augusztus 11-én közölte vele, hogy Németországgal szemben "hajthatatlan magatartást kell tanúsítani, amire a Vatikán nyíltan bátorít!" Íme: jelentkezett újra a világhatalom új csatlóssága, maga a Vatikán is, amelynek semmiféle meggondolása nem volt a szovjet bolsevizmussal szemben.
Lehet, valóban igaz
tehát, hogy van egy ilyen világösszeesküvés, amely a Wall
Streettől Moszkváig és bizonyos vonatkozásban egész a
Vatikán küszöbéig terjed?
A világhódítók politikai kulcspozícióit már vázoltuk. De a politikai előretörés csak szerény következménye annak a gadasági világhatalomnak, amelyet a világzsidóság már az évszázad kezdetén meghódított, hogy rajta keresztül uralja a népeket és a nemzeteket.
Marxisták,
leninisták és ábrándos szocialisták "dollárimperializmusnak"
neveztékennek e titkos világhatalomnak jelentkezését. A
"dollárimperializmus" zászlóit valóban amerikai
katonák hordozták, amerikai fiúk vére hullt el érdekében.
Azonban egy politikában tudatlan és járatlan nagy nemzet
lobogói mögött valójában a világhódítók menetelnek és
masíroznak ma is, a szabad, független népek leigázására.
Csak néhány példát sorolunk fel. A Speyer et Co. nevű nagy zsidó bankház adta Mexikónak, 1903-ban az első 12 és fél millió dolláros kölcsönt. Ezzel megszerezték Mexikó összes olajkoncesszióit. A "keresztény" Rockefeller, Morgan és túlnyomó részben Jacob Schiff, Speyer és a többi nagy zsidók lettek urai Mexikó csaknem összes természeti kincseinek. Bernhardt Manesse Baruch, a zsidó irányítás alatt álló National City Bank, Guggenheim, a zsidó rézmágnás lettek az ország tényleges urai. Kormányokat buktattak, diktatúrákat, katonai juntákat cseréltek. 1912-ben - éppen a mexikói ügyek kapcsán - William Howard Taft elnök kénytelen volt elismerni a szenátus egyik bizottsága előtt, hogy Mexikó ügyében nem cselekedhetett másként, mint, ahogy cselekedett, mert Jacob Schiff, Simon Guggenheim, J. et W. Seligman, James Speyer fizették a pártjának választási költségeit. Nicaragua vámjövedelmeit, alkoholadóit, vasútait, hajózási vonalait zálogosította el már 1906-ban ugyanezeknek a világhódítóknak.
A Panama Canal
Company of America egyik alapítója és fő finanszírozója a
Kuhn and Loeb bankház volt. Kuba iparát a Guggenheimok
kontrollálják túlnyomó részben. Sant Domingó véres harcok
és a lakosság súlyos életveszteségei közepette vált a Kuhn
and Loeb, Speyer and Co., Otto Kahn gyarmatává. Az USA katonai
diktatúrát vezetett be, eltávolította a bennszülött
hivatalnokokat, koncentrációs táborokba vitte a lakosság egy
részét. Aztán a világhódítók megkezdték a
kizsákmányolást.
Bolíviából Speyer, Guggenheim csináltak, a dollárimperializmus szentséges ürügye alatt zsidó gyarmatot, olyan mértékben zsákmányolva ki a cinkbányákat, ami páratlanul áll a gazdasági történelemben. Chilében ma is a Guggenheim Trust és a Morganok uralják a salétromipar 35 százalékát és a rézpiac 90 százalékban az ő kezükben volt már 1935-ben is. Peruban a Seligmanok, a Goldschmidtek az urai a rézbányáknak. Kanadában a nikkeliparban Lord Melchedt, eredeti nevén Mond, zsidó iparmágnás az úr. És a 30 milliárdnyi kanadai vagyonból három milliárdnyit amerikai zsidók ellenőriznek.
A Fülöp szigetek
lakosságának egyhatoda elpusztult az idő alatt, amíg az
amerikai dollárimperializmus, lényegében a Kuhn and Loeb,
tengerészgyalogsága barbár kísérő jelenségek között
meghódította a szigeteket.
A kínai kereskedelmet Morganékon kívül a zsidó vezetés alatt álló National City Bank és - természetesen a Kuhn and Loeb - szervezték. Később az International Banking Corporation, Edward Harriman, a vasút király és Isaac Guggenheimer kezdték meg Kína gazdasági kihasználását. Schiff, Morgan, Kuhn and Loeb, Harriman szűrtek aranyat a kínai vasútépítésekből.
Hihető,
elképzelhető, hogy ezek a függöny mögött rejtőző és
mégis az egész világot behálózó hatalmak nem lettek volna
alkalmasak a világ leigázására, háborúk kirobbantására és
"békék" teremtésére?
Rakovszkij szerint tőlük származik a bolsevizmus megmentése, ők urai a Németország elpusztítására irányított Hitler támogatásnak, Sztálinpaktumnak, a légiháborúnak, a 18 millió német kiűzésének, Európa rabszolgaságának, a függetlenségükért küzdő ázsiai népek elnyomatásának. Ez a világhatalom állt a nürnbergi per mögött, ez egyezkedett Yaltában, ez ölte meg a demokrata Forrestalt és a kommunista Zsdanovot, amidőn ezek törésre akarták vinni a dolgot a bolsevista és a kapitalista világ között. Ez tette el az útból az európai keresztény népek vezetőit háborús bűnösség címén, és ez eszelte ki a Szovjetunió megmentésére szolgáló újabb elméletet a koegzisztenciát. A legborzalmasabb körülmények között mégis az atomkémkedések idején mutatta meg az arcát ez a Rakovszkij szerint "felsőbb" hatalom. Miért nem volt hajlandó bírái előtt elárulni Julius Rosenberg igazi megbízóit, holott ezzel megmenthette volna maga és felesége életét?
A felelet egyszerű.
Ez a szegény kis zsidó, társaival együtt, ennek a
világhatalomnak ügynöke volt. Nem a maga kezdeményezéseként
adta át az atomtitkot Kaganovicséknak. Valakik
megbízták, valakik beleszuggerálták, hogy neki a jó, hű
nacionalista kis zsidónak szent, nemzeti, vallási kötelessége,
hogy a Kremlnek átadja az atombombatitkot és ezzel
megakadályozza a harmadik világháborút, amely a szent rabbik
- már ismertetett - véleménye szerint a "világzsidóságának
megsemmisítésére" vezetne. Kik voltak ezek a
megbízók? Kuhn and Loeb, Oppenheimer, Strauss, vagy megint csak
együttvéve valamennyien? Annyi bizonyos, hogy a kis Rosenberg
és felesége, Ethel, valóban a mártírok némaságával haltak
meg és sírjukba magukkal vitték a XX. század egyik legnagyobb
titkát. A zsidóság, amely őrjöngő, fanatikus jelenetek
között kísérte őket a temetőbe, tisztában volt vele, hogy
ez a házaspár az ő életükért, megmaradásukért, a
világzsidóságért áldozta fel magát az által, hogy nem
nevezte meg a megbízóit, az igazi bűnösöket!
Ma ők csinálják a háborúkat és kötik a békéket. Erre vonatkozólag nagyon jellemző cikket írt a La Voix de la Paix című francia lap 1955. VI. 15-i számában egy baloldali publicista, aki öntudatlanul is élesen világít rá a kulcspozícióból kormányzott "demokráciák" lényegére.
"A francia
parlament - írta - egy fajtája a zárt társaságnak, amelyben
nagybankcsoportok tagjai találkoznak. Ezek: 1.)
Union des Banques Americaines, amelynek politikai képviselője
Franciaországban René Pleven, aki pályafutását mint Jean
Monnet titkára kezdte. 2.) Az Union Européenne, amelyben a
Rotschild bankházak csoportosulnak. Ennek a politikai
képviselője René Mayer, aki korábban a Rotschild vállalatok
igazgatója volt. 3.) Egy kisebb pénzintézet, Banque Gradis,
amelynek hatásköre nem terjed túl a francia határokon. A
Banque Gradis szolgálatában állanak azonban olyan
újságkirályok, mint Servan-Schreiber (zsidó), aki a L'Express
című nagy befolyású hetilap pénzadója. (Az egyik
Servan-Schreiber házassági kapcsolata révén is szoros
kapcsolatban áll a Gradis-családdal.) A második világháború
után a Gradisok, egy, a Lazard (zsidó) bankházzal kötött
egyezményük segítségével jelentős mértékben
kiterjesztették hatalmukat. Az Indo-Kínában folyt háború
során a Rotschildok fő érdekeltségei az ország északi
részében voltak. A Rotschild-ház véleménye szerint ez tette
szükségessé a vietnami háború folytatását, mindaddig, amíg
a hosiminheket meg lehet semmisíteni. Ezzel szemben a Gradis
bankház - Lazard és Servan-Schreiber érdekeltségei főként
Délvietnámban feküdtek. Így ezek okosabbnak tartották a
béketárgyalásokat. Így csináltak miniszterelnököt Mendes
France-ból, aki a parlamentben megkapta azokat a szavazatokat,
melyekkel Jaquinot úr, az egyik Lazard-lány férje
rendelkezett. A következmények ismeretesek. Hogy saját
délvietnami érdekeltségeit megmentse a Gradis-Lazard et Co.
Hosiminnek ajándékozta azt, ami a Rotschildoké volt."
Pár sorban félelmetes kép bontakozik ki Szent Lajos Franciaországáról, amely különféle zsidó bankházak és rothadt parlamenti demokraták parancsuralma alatt áll, ma az egyik fő támaszpontja a világot fojtogató nemzetközi összeesküvésnek.
A sok-sok leleplezés
között, amelyek a második világháború után ezekről a
titkos világhatalmakról megjelentek, talán legnagyobb
figyelemre Prancis Quinsey-nek, az argentínai Der Weg-ben
megjelent cikke érdemes, amelyet a Rockefellerek
világpolitikájáról írt. Röviden összefoglalva a
"keresztény" Rockefeller bankház jelenlegi ura,
Nelson Aldrich Rockefeller már hosszabb idő óta szorosan
együttműködik a Kuhn Loeb et Co. New York-i zsidó bankházzal.
Ennek jelentősége csak akkor érthető meg, ha tudjuk, hogy a
Rockefellerek öt milliárd dollárnyi amerikai vagyont
kontrollálnak, és ha figyelembe vesszük, hogy Nelson Aldrich
Rockefeller, mint haladó és progresszív milliárdos, a
legszélsőségesebb vörös elveket vallja. Roosevelt a második
világháború alatt Nelson Aldrich Rockefellert bízta meg a
Coordinotor of Hemisphere Defence vezetésével, amelynek célja
a délamerikai államok kézben tartása és a délamerikai
piacok ellenőrzése volt. Ez a szervezet olyan vörös volt,
hogy az amerikai néphumor szerint oda csak olyan emberek
juthattak be, akik "Moszkvában kiállított,
kifogástalan pártigazolvánnyal rendelkeztek."
Köteteket töltene
meg annak leírása, hogy a Rockefeller-ház ura, vezettetve a
szovjet bolseviki forradalmat és atombombát finanszírozó Kuhn
Loeb and Co. bankháztól, milyen végzetes szerepet töltött be
a világ bolsevizálása terén. A Wall Street Journal 1948.
május 13-iki számában Ray Cromley amerikai újságíró
erősítette meg, hogy már Yaltában, illetőleg még Yalta
előtt titkos megállapodás jött létre Nelson A. Rockefeller
és Gromikó, a Kreml zsidó megbízottja között a földgolyó
két hemiszphérára való felosztásáról. A demarkációs
vonal, amely a földgolyót ketté szeli, Finnország keleti
határán, Svédország partjain halad keresztül, átszeli a
kettéosztott Németországot, végigfut Ausztria keleti
határain, áthalad Törökország északi határain, és
befejeződik a perzsiai öbölnél. A keleti és nyugati
összeesküvőknek ez a titkos megállapodása különös
tekintettel volt arra, hogy Szaud-Arábia gazdag olajmezői a
Rockefellerek és a mögöttük álló zsidó olajmágnások
ellenőrzése alatt maradjanak.
Csaknem félelmetesen
hangzik a fent idézett leleplezéseknek az a bizonyított része,
hogy a koreai vörösök támadását egyedül és kizárólag az
az olaj tette lehetővé, amelyet a kommunista hadigépezet
számára Rockefeller és Kuhn and Loeb szaudi arábiai
olajvállalatai szállítottak. Francis Quisney leleplezései
szerint igen valószínű, hogy a Rockefeller-Kuhn and
Loeb-csoport nem állott nagyon messze az atomtitok
kiszolgáltatásától sem. Harry H. Hopkins, az amerikai
politikának ez a kísérteties figurája, David E. Lilienthal és
a kínai vörösök fő patrónusa, Lattimore professzor egytől
egyig a Rockefeller Kuhn and Loeb csoport kreatúrái,
támogatottjai és fizetett alkalmazottjai voltak.
A nyugati titkos összeesküvés sorozatosan mentette meg a bolsevizmust a biztos pusztulástól. Megmentette, midőn ugyanezek a titkos hatalmak, az angol szakszervezetek és az amerikai bankárok nyomására beszüntette a bolsevista ellenes intervenciós háborút, majd mikor hozzásegítette Sztálinékat a Szovjetunió iparosításához. Megmentette, amikor a Ribbetrop-Sztálin paktum idején nem mert egyszerre mindkét félnek háborút üzenni, hanem csak Hitlert választotta ki fő ellenségének. Megmentette, amikor 11 és fél milliárd dolláros csekket nyújtott át Litvinovnak La Guardia, és újra csak megmentette, amikor a második világháború idején Teheránban hozzájárult a balkáni partraszállás elhalasztásához, vagy amikor - idő előtt - megcsinálta a nyugati inváziót és nem várta ki, amíg a német és orosz diktatúrák seregei elvéreznek egymással szemben. Pedig Truman, akit Amerika egyetlen antiszemita elnökének tekinthetünk Jefferson óta, 1941-ben a szovjet-német háború, kitörése napján megmondotta:
- Üssék,
gyilkolják egymást. Mi nekünk mindig azt a felet kell
támogatnunk, amelyik a gyengébbik!
Harry S. Truman, a déli demokrata, a bátor, kis civil és egykori haragos nyakkendőkereskedő, rettenetes örökséget vett át Roosevelttől. Fehér Házat, amely tele volt zsidókkal. Hadsereget, amely tele volt kommunista kémekkel. Egyesült Államokat, amelyben hemzsegtek az atomkémek, a szovjet ügynökök. Amerikapolitikát, amelyet Roosevelt agytrösztje úgy irányított, hogy a Rajnánál legyen a Szovjet és Amerika határa. Egy bizonyos, Harry S. Truman, mire hivatali idejének végére ért, a Fehér Házból kisöpörte Roosevelt összes világhódítóit, beleértve Samuel Rosemant is, aki homoszexuális bűncselekmények miatt hét évi börtönre volt elítélve. Truman elnöksége alatt született meg a Marshall-terv, amelyhez a kollaboráns Marshall tábornoknak semmi köze sem volt, de amely mégis megakadályozta Európa gazdasági lerohanását. A Truman-doktrína állta útját a Dardanellák meghódításának és Irán lerohanásának. Truman elnöksége alatt szabadon folytak a McCarthy-vizsgálatok, és a McCarthy-bizottság a felelősségre vont 2900 áruló közül 2200 zsidó mivoltát állapította meg. Truman állt szembe bátran és elhatározottan az északkoreai vörösök támadásával.
Az amerikai zsidó
sajtó nem egyszer írta meg Trumanról, hogy "antiszemita"
politikát folytat. És a világhódítók tudják, hogy ki az ő
ellenfelük. Truman megszigorította a DP-törvényt, és módját
ejtette, hogy a "nácizmus hatmillió zsidó áldozata"
közül lehetőleg minél kevesebb jöjjön Amerikába az
atomkémek segítségére.
Truman még csak alelnök volt, és Roosevelt utolsó napjait élte, amikor a nyugati világban nagyon is komolyan felmerült az a gondolat, hogy a második világháború keretében el lehet intézni a szovjet kérdést is és - a trumani elmélet szerint - Hitler bukása, vagy halála pillanatában el kell pusztítani a bolsevizmust. A demokráciának, a szabadságnak ez volt az utolsó esélye a győzelemre.
Világosan látta
ezt például Montgomery marsall, az angolok nagy hadvezére, aki
1945 áprilisában komoly katonai tárgyalásokat kezdett a már
megvert német hadsereg vezetőivel, hogy egy formális
kapituláció után együtt rohanják le a kivérzett és utolsó
erejét fogyasztó szovjet hadvezetést. Mindazok, akik ezekben a
lázas napokban Európában éltek, tudták, vagy legalábbis
érezték, hogy a világ sorsát eldöntő nagy összeütközés
a küszöbön áll. A német nácizmus ugyan meg fog semmisülni,
azonban a győztes Wehrmacht együtt fog menetelni a nálánál
is győztesebb angol amerikaiakkal.
A német, magyar rádióhallgató állomások, hadseregparancsnokságok már 1945 márciusában tisztában voltak vele, hogy a Szovjetunió erejének legeslegvégén áll. Magyarország és Kelet-Németország térségében egymás után vették fel s desiffrírozták a szovjet katonai parancsnokságok Moszkvának szóló segélykiáltásait. "Fegyvert! Muníciót! Ember utánpótlást!" - jajgattak a diadalmas szovjet parancsnokok.
És akkor, amikor
minden lehetőség adva lett volna arra, hogy a demokráciák a
német nemzeti szocializmussal együtt elpusztítsák a
bolsevizmust is, az események folyásába belenyúlt megint a
Rakovszij-féle titkos kéz: egy tipikus bábkatona, az Egyesült
Államok jelenlegi elnöke, Dwight Eisenhower tábornok. A német
Wehrmacht és Montgomery angol marsall közötti tárgyalások
híre ugyanis nem volt mese. Legutóbb Rokossowszky vörös
marsall, a lengyel kommunista hadsereg eltávolított
főparancsnoka feltűnő adatokat hozott nyilvánosságra.
Elmondotta, hogy Zsukov szovjet marsallnak bizonyítékok vannak
a birtokában, melyek szerint az angolok a német Wehrmachttal
szövetkezve 1945 áprilisában meg akarták támadni az
Európában túlságosan előretört szovjet csapatokat. A
szovjet vezérkar lehallgatta és desifrírozta azokat a
táviratváltásokat, amelyek az angol és német főparancsnokság
között ezidőben folytak. Mongomery egyedüli feltétele az
volt, hogy a német hadsereg jelentse be a kapitulációt 1945.
április 22-ig, s nyomban ezután megindul a közös támadás,
amely legalább az Oderáig szorítja vissza a szovjet
sereget.
Hillary, angol ezredes ezt a tervet elárulta Eisenhowernek, aki erre közölte, hogy amennyiben az angolok a németekkel szövetkeznek a bolsevisták ellen, megvonja tőlük a nélkülözhetetlen hadianyagokat és "lábhoz tett fegyverrel" fogja szemlélni az eseményeket. Ma teljes joggal mondhatja el az emberi szabadság egyik utolsó eshetőségének nagy pillanatáról a véres kezű Zsukov marsall: "Eisenhower barátom közbelépése megakadályozta ennek az áruló tervnek a kivitelét." (Das Neue Zeitalter 1957. szeptember 28.)
Roosevelt házi
generálisa, tekintélyes amerikai szabadkőműves mestere,
akiről Mac Arthur oly találóan mondta: "Eisenhower nekem
nem vezérkari tisztem, csupán írnokom volt",
megsemmisítette az utolsó reményt. A Szovjetunió nemcsak
megmenekült, hanem a világ egyik legerősebb hatalma lett.
Ezután csak természetes, hogy Baruch és Morgenthau kedveltje,
a Morgenthau-terv végrehajtója az Egyesült Államok elnöke
lett, miközben a függöny mögötti hatalmak az elnökjelölésnél
is elejtették úgy Taftot, mint Mac Arthurt, Eisenhower
elnökségével megszűntek a McCarthy-vizsgálatok. A Fehér
Házba visszatértek a világhódítók és ezekből a
jelenségekből, talán a gyermek is megértheti - hogy
Eisenhower teljes közönyével, egykedvűségével miért
akadályozta meg az új sorsfordulatot jelentő
magyar forradalom megsegítését 1956. november 4-én.
A világhatalom
keleti fele, Mr. Eisenhower jóvoltából újra megmenekült. És
ennek a tipikus karrierista bábkatonának felelőtlensége
folytán jutottak szovjet kézre a rakéta titkok is. 1945-ben a
német tudósok, a bolsevisták közeledésének hírére,
kiürítették Peenemündét, ahol a V l és V 2 készültek, s
ahol készen állt már a V 9 is, a mai szovjet Szputnyik
megfelelője. A németek 54 vagon műszaki rajzot, tudományos
anyagot hoztak az amerikai szovjet határra és akartak átadni
az amerikaiaknak. Az amerikai CIC, amely akkor szinte kizárólag
világhódítókból állott, a német tudósoknak azt
parancsolta, hogy az 54 vagon anyagot hagyják a szovjet kezén.
Ők maguk átjöhetnek, de csak ötven kiló személyi csomaggal.
Tudott-e minderről Mr. Morgenthau "főparancsnoka"
Eisenhower? Mindez kérdés. A tény, hogy a rakéta titok,
éppúgy, mint az atombomba a szovjet kezére került. Van-e
tehát egy világot behálózó, nemzetek fölötti összeesküvés?
És erre a kérdésre nem lehet másként felelni, mint
határozott igennel. Ez az összeesküvés mindig is jelentkezett
az emberiség nagy válságai idején. Keze ott volt a francia
forradalomban, a XIX. század szocialista-kommunista
mozgalmaiban, az első világháborút követő békekötésekben.
Felmerültek körvonalai 1917-ben a cári Oroszország
elpusztításakor, és Rakovszkij felidézett naplója szerint
ennek az összeesküvő csoportnak köszönhető a bolsevizmus
megmentése, a már-már győzelmes ellenforradalom idején. Ez a
titokzatos hatalom robbantotta ki a második világháborút,
pusztította el a keresztény Európát és annak szellemi vezető
rétegét. Ez szolgáltatta ki az atomtitkot, és ez árulta el
Amerikát.
Hogy kik ennek az
összeesküvő csoportnak a tagjai? Nem kétséges, hogy
elsősorban a világzsidóság tagjai, az ószövetségi,
világhódító nacionalizmus megszállottjai, s ezek élén a
nemzetközi nagytőke bankárai, valamint a bolsevizmus fő
komisszárjai, a Kreml urai. Az utóbbiak közül talán nem
mind. De közülük igen sokan, akik a Kaganovicsok irányítása
alatt küzdenek a zsidó világkirályság
megvalósításáért.
Náluknál csaknem veszedelmesebbek azok a segédcsapatok, amelyeket közel fél évszázad óta felsorakoztattak saját céljaik megvalósítása érdekében. Legújabb statisztikák szerint a földkerekségén hatmillió szabadkőműves van és ezek közül négymillió az Egyesült Államokban él. Ezek jó része valószínűleg nem kommunista, de öntudatlanul és akaratlanul is segíti a kommunista célokat, és tudatosan érdekből vagy meggyőződésből kiszolgálja a zsidó törekvéseket, amelyek végcélja a kommunizmus, a totális zsidó diktatúra megvalósítása, és minden emberi szabadság megsemmisítése.
Ennek az
összeesküvésnek félelmetes méreteit csak akkor ismerhetjük
fel, ha tudjuk, hogy az emberiség küszöbkorszakban él, és
talán máris belépett a vaskorból az atomkorszakba. Nem kell
nagy fantázia ahhoz, hogy megjósolhassuk: a túlnépesedett
emberiség és az egész földgolyóbis sorsa, embermilliárdok
élete és kenyere attól függ, hogy miként fogják ezt az
atomenergiát a termelés javára hasznosítani. Ez az ördögi,
vagy - ha akarjuk - isteni áldást hozó energia ma egy szűk
embercsoportnak, a népek feletti nacionalizmus prófétáinak
kezében van. Az emberiség jó része máris tehetetlen ezzel a
csoporttal szemben, amely a céltalan atomrobbantási
kísérletekkel egyelőre csak saját profitérdekeit szolgálja,
de halálos sugárzással fertőzte meg máris vizünket,
kenyerünket, születendő gyermekeink génjeit. Mi lesz, ha ez
csoport az "atomenergia békés hasznosítása" címén
kizárólagossági joggal kezébe veszi - mint, ahogy máris
kezében tartja - ezt a végzetes energiát? Nem utópia, nem
lázálom, hanem nagyon is közel fekvő valóság, hogy ennek az
energiának segítségével meg fogják valósítani a
világdiktatúrát. Hajtóerőt, villamos energiát csak az a
földrész fog kapni, amely süketen, vakon behódol nekik. Aki
nem szolgálja őket, hogy mindig a társadalmi gúla ormán
maradhassanak, és az élet napos oldalán élhessenek, aki szót
mer emelni életelemük - a kizsákmányolás - ellen az
nyomorultul fog elpusztulni. Mert ez az ószövetségi
nacionalizmus nem ismer könyörületet, emberséget.
Ha most, talán az
utolsó pillanatban nem csavarják ki a kezéből a hatalmat, nem
fosztják meg politikai, gazdasági és szellemi egyeduralmától,
akkor egy-két évtizeden belül elkövetkezik a totális
világterror, minden emberi szabadság, szépség, szellem
elpusztulása, minden haza, minden emberi ideál megsemmisülése.
Egyfelől marad négy milliárdnyi rabszolga, nemzet, faj,
vallás, haza nélküli helóta tömeg, másfelől tizen-öt
milliónyi kiválasztott, aki beteljesítette a Tóra próféciáját
és valóban úrrá lett minden nemzetek fölött.
XIX. FEJEZET
Magyarországon 1956
októberében kitört a szabadságharc. Egy egész nép kelt fel,
de nemcsak Kelet, hanem Nyugat ellen is. A magyar szabadságharc,
amilyen hősiesen szembeszállt a zsidók vezette ÁVH, a
kommunista kormány rendszerével, éppúgy utasította el
magától a nyugati kapitalizmus korrupt csekk-könyvuralmát.
A szabad
Magyarország, ha nem is tudott megszületni, de legalább a
lelkekben új világ született. Az ős-szocializmus, de sokkal
inkább lehet, hogy a legmodernebb szociális rend példamutató,
új világa jött létre épp a munkásság és a proletariátus
lelkében, elképzelésében. A szovjet államkapitalizmus, a
gyárak, a bányák kizsákmányolt robotosa, a
marxista-leninista intézet növendéke, a kommunista néphadsereg
népi származású tisztje, közlegénye, a falvak parasztja
egyértelműen kelt fel a bolsevizmus, mint a zsidó világuralom
legmagasabb formája ellen.
A szabadságharc látszatát is elkerülte annak, hogy felvesse a zsidó uralom problémáját. Az ÁVH terroristáit és azok vezetőit nem mint zsidókat, hanem mint népgyilkos munkásellenes és antiszociális elemeket irtották ki ott, ahol lehetett. Természeténél, lényegénél fogva azonban mégis a világhódítók elleni első, igazi forradalom volt ez, mert a magyarországi bolsevista uralomnak vezérei, kulcspozícióban ülő vezetői, a terrort fenntartó rendőrtisztek, a hadsereg magasabb vezetői egytől egyig - vagy legalább is nagyon kevés kivétellel - zsidók voltak. Magának a terrornak is csak részben volt szláv bolsevista, sokkal inkább zsidó jellege.
"Belőlünk
mindent elborító terror fakad!" - írták a Jegyzőkönyvek.
S mindaz, amit a Jegyzőkönyvek jósoltak az " ő titkos
rendőrségükről", hatványozott mértékben, szinte
ezerszeresen megvalósult. A zsidó kézben lévő ÁVH minden
egyes magyart kartotékozott. Mindenkinek titkos kartotékja,
úgynevezett "káderlapja" volt. Ezekbe a káderlapokba
beírták minden személy jellemét, apró tulajdonságait,
véleménnyilvánításait. A legsúlyosabbnak azonban az
számított, ha valaki "antiszemitának" volt
minősítve. Tudunk olyan esetről, midőn egy fiatal
tisztviselőnőt csupán azért bélyegeztek antiszemitának,
mert nem barátkozott elég lelkesen kollégáival és
kolléganőivel, akik "érezték rajta", hogy esetleg
nem szereti a zsidókat.
Ezekhez a
kartotékokhoz 40 000 főnyi hatalmas apparátus az Államvédelmi
Hatóságok és ennek 400 000 spiclije gyűjtötte az adatokat a
társadalom minden rétegében, gyárban, hivatalban. S aki
valamilyen oknál fogva az ÁVH-ra került, azzal
elképzelhetetlen kegyetlenséggel jártak el.
1945-46-ban a Zsidó
Munkaszolgálatosok Bajtársi Egyesülete szállta meg a
terrorrendőrséget. Ez a szervezet egy, korábban milliomos
zsidó orvos, dr. Klár Zoltán, jelenleg amerikai
"lapszerkesztő" vezetése alatt állt. Ezek egész
csoportokat alakítottak, amelyek bejártak a fogházakba, hogy
az ott letartóztatásban lévő női foglyokat rendszeresen,
naponta többször is megbecstelenítsék. A kínzásnak olyan
bestiális módszereit találták fel, amelyek elképzelhetetlenek
még a kínai kínvallatás dús fantáziájában is.
Meztelenre vetkőzött
zsidó rendőrnők a foglyok jelentésében vad orgiákat
rendeztek, majd a foglyok hímvesszejébe vékony üvegcsövet
toltak be, s kívülről egy kalapácsütéssel darabokra zúzták
azokat. A sok éven keresztül megkínzott elítélteknek a
fogházi séta alkalmával naponta vadul ütniük, verniük
kellett társaikat. Jellemző, hogy még a kommunista Kádár
Jánost is megkínozták, midőn pillanatnyilag szembefordult a
moszkvai rendszerrel. Összes ujjáról letépték a körmöket,
azután pedig szabályosan kasztrálták, mint ezt több svájci
újság is közölte.
A börtönökből
kiszabadult és Nyugatra jött szabadságharcosok tíz és
tízezer hasonló esetről hoztak hírt. Midőn pedig sikerült
megszállni az ÁVH épületeit, azokban a terrornak olyan
bizonyítékait találták meg, amelyekben nem hitt volna senki
Nyugaton. Hatalmas termekben százezer számra vették
hangszalagokra a legjelentéktelenebbeknek látszó
telefonbeszélgetéseket. A külföldről érkezett
legártalmatlanabb levelet is mikrofilmre fényképezték és
hatalmas kartotékrendszerben őrizték. Budapesten a Tisza
Kálmán téren a félbehagyott földalatti villamos egyik
főpályaudvara helyén 3000 cellával ellátott titkos börtönt
építettek, amelynek létezéséről a szabadságharcig senki
sem tudott. Földalatti börtönök voltak a vidéki városokban
is, és egész alagútrendszereket fedeztek fel, amelyek arra
szolgáltak, hogy forradalom esetén a "vezérek"
biztonságba menekülhessenek,
S ha tekintetbe
vesszük, hogy a vezetők mindenütt zsidók voltak, akkor
nyugodtan el lehet mondani, hogy Magyarországon a zsidó
világkirályság álmának legszélsőségesebb formája
valósult meg.
Ennek a terroron
kívül még egy másik eszköze is volt. A biológiai
osztályharcon kívül, amely fizikailag is megsemmisítette a
magyarság értékes rétegeit, folyt a politikai osztályharc.
Akiknek nagyapja 20-25 holdas kisbirtokos, vagy akinek apja 1945
előtt állami kishivatalnok volt, azt egyszerűen
"osztályidegennek" minősítették. Hiába
rendelkezett valaki a legfelsőbb rendű orvosi, egyetemi tanári,
jogi, vagy mérnöki képesítéssel, ha osztályidegen volt, nem
dolgozhatott másként, mint egyszerű" fizikai segédmunkás.
Ezek helyére részben tanulatlan kommunisták, főként azonban
zsidók kerültek, akik a rendszer kulcspozícióit foglalták
el. Ugyanakkor a befogadó ország intellektueljei közül 50
ezret vidékre - a legnyomorúságosabb körülmények közé -
deportáltak. 1953-ban kb. 95 ezer politikai fogoly dolgozott az
internáló táborokban, 25 ezerre rúgott a börtönökben lévő"
politikai foglyok száma és 1945- 56 között 15 ezer
"hivatalos" kivégzés történt. Az utóbbi adat csak
akkor került nyilvánosságra, amikor 1956. november 1-én a
szabadságharcosok a gyűjtőfogházat felszabadították.
Irtózatos számok
ezek, ha tudjuk, a százmilliós cári birodalomban összesen
csak 40 ezer száműzött volt, s ha tudjuk, hogy Magyarországon
1867 és 1939 között sztrájkok, tüntetések, zavargások
során összesen 17 ember halt meg a karhatalom fegyverhasználata
következtében. A cél világos és tagadhatatlan volt: tömeget,
megfélemlített, szellemileg elbutított rabszolgát csinálni a
népből és nemzetből, hogy afölött a Jegyzőkönyvek
útmutatása szerint szabadon uralkodhasson a zsidóság. Október
23-án ez ellen az uralom, a zsidó világkirályság ellen kelt
fel a magyarság, amelyet mégsem lehetett megtörni és akarat
nélküli embercsordává tenni.
Budapest véres
aszfaltján egyszerre bukott meg és szenvedett vereséget a
világhódítók mindkét rohamlépcsője. A magyar proletárság,
egyetemi ifjúság, kezében fegyverrel, a harmadik lépcső
ellen harcolt: A terror, elnyomás erőszakszervei ellen küzdött,
világot megrázó fanatizmussal. Azonban nem kívánta vissza a
második lépcső, a liberális kapitalizmus uralmát sem. Nem
kívánt sem hitleri rendszerű totalitarizmust, sem az egyházak
világi uralmának visszaállítását.
Szocializmus, terror
nélkül! Ez volt az íratlan program. Nemzeti szabadság -
gazdasági függőség nélkül!
Világos, hogy egyelőre ezt a programot éppúgy nem tűrhette el Kelet, mint ahogy nem támogatta és teljesen magára hagyta Nyugat. A magyar szabadságharc nemzeti és nacionalista volt. Tehát éppúgy szemben állott a moszkovitizmussal, mint a világkormányos ENSZ-uralom másfajta terrorjával és más fajtájú rabszolgarendszerével. A két hemiszféra elmélete akkor vált kísértetiesen világossá, midőn a keleti hemiszférából ki akart törni a magyar nép és a nyugatiból az arab világ, élén Egyiptom nacionalista rendszerével. Az még természetesnek látszott, hogy Kaganovics - aki ekkor hirtelen előlépett a Szovjetunió élvonalába - megindította Zsukov páncélosait Magyarország ellen. Az azonban már nem látszott ilyen egyszerűnek, hogy ugyanakkor Izrael, szövetségben Angliával és Franciaországgal, orvul megtámadja a szabad Egyiptomot.
A két világ szinte
egy napon deklarálta, hogy a két hemiszféra elmélete ma is
érvényes. És érvényes természetesen Yalta, Potsdam, a
Gomberg terv. Az akkor megvont demarkációs vonalakat nem szabad
átlépni sem Magyarországon, sem Egyiptomban. Különben jönnek
Ben Gurion és Kaganovics páncélosai, hogy vérbe fojtsanak
minden nacionalizmust, minden szabadságvágyat és nemzeti
függetlenséget.
Október 23-án tört ki a magyar szabadságharc és október 29-én lépték át az izraeli csapatok az egyiptomi határt. Ugyanezen a napon jelentették a magyar szabadságharcos rádiók, hogy a Szovjetunió felől erős páncélos kötelékek megkezdték a bevonulást Magyarországra. A Nyugat elképesztő árulást követett el Magyarország és Egyiptom ellen. Miután a New York-i zsidóság már a forradalom első napjaiban gyűlést tartott és azonnal "antiszemita" felkelésnek bélyegezte a magyar szabadságharcot, az UN sietett azt magára hagyni és kiszolgáltatni a szovjet páncélosoknak. Anglia, Franciaország pedig Ben Gurion szövetséges társaként siettek lebombázni a port-saidi "antiszemita" gyermekeket.
A nyugati árulás
azonban fájdalmasabb, végzetesebb és árulkodóbb volt, mint a
nyílt szovjet brutalitás. Nyugat elárulta saját magát is, a
saját maga által hirdetett elveket, a demokráciát, humanitást
és soha inkább, mint ezekben a napokban bizonyosodott be, hogy
a szavak, frázisok mögött egy félelmetes idegen érdek, a
zsidó világnacionalizmus könyörtelenül és mind nyíltabban
képviselt érdekei húzódnak meg. A fegyverek mögött az ő
érdekük áll, és uralja a világot. Ben Guriont senki nem
állította a nürnbergi törvényszék elé, holott ugyanilyen
"támadó háború tervezéséért" Jodlt és Keitelt
kivégezték. Az Egyesült nemzetek pedig - 1800 közül 1200
zsidó alkalmazottal - elnézték, hogy szemük előtt a szovjet
elkövesse a legrettenetesebb genocidiumot.
Mindez azonban
csaknem természetesnek látszik, ha figyelembe vesszük, hogy
amit visszaállítottak, az Rákosi-Roth Mátyás nélkül is a
teljes és tökéletes zsidó világkirályság volt. A nyugati
sajtó egy része szívesen terjeszti, hogy a magyar forradalmat
követő kormány tulajdonképpen "antiszemita". Nézzük
tehát a valóságot. Hiszen most bizonyul be legjobban a második
vonal elmélete. Mert Kádár János, a kasztrált, idegroncs
bábember, akit lényegében Csermáknak hívnak, és szláv
származású, tényleg nem zsidó.
A két helyettes
miniszterelnök, Apró-Apfelbaum Antal, és Münnich Ferenc
azonban zsidók. A külügyminiszter, Horváth Imre zsidó.
Minkét helyettese Sík Endre és Sebes István zsidók, Révész
Géza honvédelmi miniszter zsidó, Antos István
pénzügyminiszter zsidó, Nezvál Ferenc igazságügyminiszter
zsidó, a kohó- és gépipari minisztérium első helyettes
minisztere Bakonyi Sebestyén félzsidó, a külkereskedelmi
miniszter, Incze Jenő zsidó, a belkereskedelmi miniszter, Tausz
János zsidó. A kultuszminiszter, Kállai (Campescu) Gyula
romániai zsidó, egyik helyettese, Aczél György, aki
főszereplője volt az egyházak elleni hadjáratnak, szintén
zsidó.
A kommunista párt
központi bizottságában - amely a bolsevista rendszerekben
tulajdonképpen a kormánynál is fontosabb szerv ismét
hemzsegnek a világhódítók. A központi bizottság jelenlegi
zsidó tagjai (1958) Apró-Apfelbaum Antal, Aczél György, Fock
Jenő, Földes László, Friss István, Horváth Imre, Kállai
(Campescu) Gyula, Kis Károly, Münnich Ferenc, Nemes Dezső a
Népszabadság szerkesztő tanácsának elnöke, Nezvál Ferenc,
Nógrádi Sándor, Orbán László, Révai Kálmán az elnöki
tanács alelnöke, Révész Géza, valamennyien zsidók.
A félelmetes és
rettegett hírű ÁVH-t, a gyilkosoknak és terroristáknak ezt a
szervezetét teljes hatalmába visszaállították és - mint
eddig is történt - a vezetői túlnyomó többségükben a
világhódító faj tagjai közül kerültek ki.
Talán nem a magyar
elfogultság mondatja velünk, hogy a magyar szabadságharcnak
mégis világtörténelmi jelentősége volt. A munkásság és a
világ igazi szocialistáinak lelkében véglegesen és
tökéletesen megbukott a marxizmus minden formája, amely a
zsidó világkirályság érdekében több mint egy évszázadon
át szintezte lefelé az emberi értékeket. Megbukott a
kulcspozíciókból irányított világuralom is, mert a
munkásság és a proletariátus, a szellemi rétegekkel
összefogva - egyelőre ösztönösen - ezeket a kulcspozíciókat
számolta fel a vasfüggöny mögött. Magyarországon kiderült,
hogy a munkásság nem kívánja az úgynevezett nyugati
kapitalizmus rendszerét sem, mert elutasította magától a
kizsákmányolásnak úgy keleti, mint nyugati formáját. A maga
tulajdonában akarja látni a termelő eszközöket, de nem
valami nemzeti kommunizmus, hanem egy új, totalitarizmus nélküli
nemzeti és szocialista rendszer alapján. És ez a felismerés
erős gondolkodásra kell, hogy késztesse a nyugati kapitalista
világot, a nyugati munkásságot is. Az atomháború és az
atomhalál elől csak az mentheti meg az emberiséget, ha Nyugat,
Kelet munkásai felé fel tudja mutatni a szocializmusnak azt a
formáját, amely Magyarországon született, amelynek
ideológiáját csak később írják meg. Csak ilyen
szocializmus tudja kivenni a terrorszervezetek kezéből a
géppisztolyt, és tudja szétzúzni a nyugati aranyborjút, a
zsidók által kormányzott nagytőke hatalmát. Csak egy
gyűlölet nélküli szocializmus lehet az emberiség megmentője
s mindaddig, amíg ki nem 1ehet kapcsolni a világ légköréből
azt a gyűlöletet, amellyel a zsidó szellem legalább 2000 éve
fertőzi a Nyugatot, addig mindig fölöttünk lebeg az atomhalál
veszélye, vagy rabszolgasors végzete.
Mindezt azzal kell kezdeni, hogy fel kell számolni az antiszemitizmus infantilis formáit. Ki kell mondani bátran: nem vagyunk antiszemiták. Legelső sorban faji alapon ítéljük el az antiszemitizmust, mert az igazi szemiták a mi arab testvéreink, és a világharcban minden nacionalista erő természetes szövetségesei.
Nem vagyunk
"antiszemiták" a szó hitleri értelmében, tehát
faji alapon sem, és nem hirdetjük, de nem is ismerjük el
egyetlen faj felsőbbrendűségét sem. Nem vagyunk
"antiszemiták" vallási téren sem, mert elég
felvilágosult emberek vagyunk ahhoz, hogy egyik vallást éppúgy
tiszteljük, mint a másikat. Nem vagyunk "antiszemiták"
legfőképpen pedig a tekintetben, hogy nem gyűlöljük a zsidó
ember egyetlen tulajdonságát sem. Sem orrának alakját, sem
társadalmi manírjait.
Amit gyűlölünk:
az a zsidó világhatalom és 6000 éves nácizmus, amely le
akarja igázni, s szolgaság, atomhalál és kizsákmányolás
felé sodorja az egész emberiséget. És ezért nem szabad
harcolnunk egyetlen zsidó emberi, faji, népi tulajdonságai
ellen, de akár mint demokratáknak, akár mint szocialistáknak,
vagy nacionalistáknak nemcsak jogunk, hanem emberi kötelességünk
harcolni és pedig - kimondjuk ;- minden törvényes eszközzel,
ha kell, forradalommal is a zsidó világuralom bármely
formájának megmaradása ellen. Jogunk van szemben állni minden
illegális hatalommal. Jogunk van felszámolni a második
vonalat.
Ahol ez a
világhatalom jelentkezik, ott könyörtelenül a közvélemény
elé kell állítani cselekvéseit. Meg kell teremteni a világ
antijúdaistáinak közös nagy nemzetközi - vagy jobban mondva
- nemzetek fölötti szervezetét.
Ennek kötelessége lesz majd meghatározni a küzdelem módját, amely egyes országok helyi adottságaitól függ. Ne akarjon ez a szervezet a nemzeteknek államformát, politikai irányokat előírni. Amerikában talán a demokrácia fegyverével kell harcolni: szavazás, felvilágosítás, szükség esetén társadalmi és gazdasági bojkott. Az úgynevezett fasiszta országokban a központi hatalom megnyerésével. A szocialista országokban az őszinte, tiszta kezű szocialisták meggyőzésével. A vasfüggöny mögött - ha kell - partizánharccal, kizárólag a rendszer zsidó vezetői ellen. Itt jogos a géppisztoly is, amelyet olyan példamutatóan vettek kezükbe a magyar szabadságharc hősei. Terrorra terror! Terrorizmus - de csak a terroristákkal szemben!
A törvény és a
rend uralma sehol sem jelentheti a szabadság eltiprását. Csak
az afféle "szabadságnak" kell véget vetni, amelyben
egyetlen törzsi nácizmus hordozóinak minden meg van engedve.
Abban a pillanatban, amelyben az ilyen féle " szabadságot":
a terror, a kizsákmányolás, korlátlan nyerészkedés egy
népre korlátozott szabadságát, tehát a zsidó világhódítók
kiváltságait meg lehet szüntetni, a zsidóság előtt is fel
fog merülni saját sorsának nagy kérdőjele.
Meddig mehet ez így? Meddig lehet még csalódásból csalódásba vonszolni nemzeteket? Meddig lehet fenntartani a bolsevizmust, és mikor következik el Amerikában is a mindent elsöprő felébredés, amelynek földrengéseit már jelzi a szeizmográf? Meddig tűrik még a népek, nemzetek, hogy ők rabszolgák, elnyomottak, megcsalatottak legyenek és időről időre vad öldöklést rendezzen köztük egy vérszomjas, idegen nacionalizmus? És a magyar szabadságharc itt nyitja meg előttünk a fényesebb egeket, az új világ kezdetét, s adja meg egyben a figyelmeztetést a világhódítóknak.
Ezt a világhódítást
2000 év óta mindig idegen fegyverekkel és idegen szuronyokkal
tartották fenn s növelték a végtelenségig. "A
nyugati zsidó 20 milliós keleti hadsereget fog felfegyverezni",
írta a magyar látnok. Azonban a világzsidóság
legnagyobb, legfélelmetesebb hadserege, a szovjet vörös armada
megingott a magyar proletárok és munkásasszonyok égbe síró
áldozata láttán. Miskolcon az egyetemi ifjúság ellen
vezényelt orosz páncélos tisztek a nyílt utcán lőtték főbe
magukat, hogy ne kelljen a vérgyilkos parancsot teljesíteni. Az
orosz katonák sok helyen megadták magukat és kijelentették,
hogy nem fognak magyar munkás testvéreikre lőni. A budapesti
szabadságharc legkritikusabb pillanataiban megtörtént, hogy
orosz páncélosok teljes legénységükkel átálltak a
szabadságharcosok oldalára és együtt lőtték a terroristák
bandáját. Vannak olyan hírek, amelyek szerint egy nagy 400
páncélosokból álló orosz egység parlamentereket küldött a
magyar szabadságharcosokhoz, hogy kész elnyomói ellen
fordítani a T 54-esek ágyúit, ha azok nem állanak szóba a
nyugati kapitalistákkal. (Az egyezség tulajdonképpen a
támadási parancs és a militarizmus fegyelme egyelőre győzött
az egyes katona érzésein.)
A világzsidóság
legnagyobb hadsereg lelkében megrendült. Vele együtt
meginogtak, sőt nyíltan a nép pártjára állottak az
elnyomott nemzetek katonái. A román hadsereget nem lehetett
bevezényelni Magyarországra, mert a romániai zsidó vezetők
figyelmeztették Moszkvát, hogy a román egységek át fognak
állni a magyarok oldalára.
"Krisztus katonái" - mint az egykori washingtoni cionista gyűlésen nevezték a vörös hadsereget nem megbízhatók többé a cionizmus számára. - Ha eljön az óra, - mondotta egy magas rangú orosz tiszt a magyar szabadságharcosok vezetőjének, - mi is a zsidó elnyomóink ellen fordítjuk a fegyvert, amint ti tettétek. A ti hibátok csak az volt, hogy idő előtt cselekedtetek!
A függönyök
mögötti hatalmak nem számíthatnak többé az orosz
katonára.
De vajon számíthatnak-e az amerikaira? Bármilyen morgenthaui futószalagon jár még az amerikai politika, az USA Army is sokat tanult 1945 óta. Látta Patton generális összezúzott testét, a német nép szenvedéseit, vérzett Koreában és látta, mint állította félre a világzsidóság Mac Arthurt, a győzelmes hadvezért. A magyar forradalom nem a vég volt, hanem a kezdet. És ez a kezdet feladta a nagy kérdést a világhódítóknak: meddig még?
Lehet-e örökké
így élni? Lehet az örökké valóságig fenntartani a hódítók
életformáját? Lehet-e örökké páncélozott autóban járni,
mint Rabinovics, Rákosi-Roth és a többiek, akiket egyelőre
mongol, magyar vagy román testőrök kísérnek? Vajon nem
lázad-e fel egyszer a mongol? Lehet-e így élni? Florida
jachtján járni, a civilizáció, a luxus ormain ülni, és
mindig remegni, hogy egyszer elvész a hatalom? Meddig lehet még
beleszuggerálni a világba, hogy aki minket lát és tetteinket
észreveszi, az gyűlölködő "antiszemita" és meddig
kell égni más népek gyűlöletének tüzes kemencéjében,
hogy egyszer eljöjjön a vég és italán Amerikában is egy
Auschwitz borzalmai ismétlődjenek? Meddig kell még remegni,
hogy a világ ébred, látni fog és észreveszi, hogy nem zsidók
és nem a zsidók ellen kell folytatni ezt a harcot, hanem az
elnyomók, a destruktorok, a diktátorok, az egy-faj rendszer
képviselői, a népek megsemmisítői és terroristái ellen!?
Meddig mehet még
az, hogy akasztófát állítunk a népek elitjének, és mikor a
mi nacionalizmusunk ellen törnek ki felkeléseik, akkor
telesírjuk a világot az "antiszemitizmus" vádjaival?
Meddig lehet megőrizni a mimikrit és mégis, mint zsidók
uralkodni a földgolyón? Meddig lehet még a népeknek
internacionalizmust hirdetni és magunk között a legszélsőbb
faji és törzsi nacionalizmust élni? Mik vagyunk mi
tulajdonképpen? Üldözöttek, vagy elnyomók? Ha minket
bántanak, az "antiszemitizmus", de ha mi gyilkolunk
halomra népeket, készítünk Morgenthau-terveket, vagy szovjet
tömegsírokat, az amerikai demokrácia, vagy orosz
felszabadítás? Ha rombolunk, az építés, ha mi gyilkolunk, az
szabadság, ha mi terrorizáljuk a világot, az demokrácia, de
ha Ábrahám szent magjából elvész csak egyetlen egy is, akkor
kötelességük sajnálni minket minden népeknek. Ha mi élünk
a népekből, a magunk önzése szerint, az nem nacionalizmus. Ha
más népek akarják önálló életüket élni, az náci
barbárság!
Meddig mehet ez így?
Mikor fog felébredni a világ? Meddig állhat fenn egymás
mellett a kettős erkölcs, amely szerint a zsidónak minden
szabad, minden megengedett más népekkel szemben? Mikor döbben
rá a világ, hogy a háborúk, forradalmak, gazdasági válságok
mögött mindenütt a mi akaratunk húzódott meg?A
szimbolikus kígyó tekeredett végig a világon, a népek
életén, gondolkodásán, erkölcsén, és fojtotta meg a
keresztény országokat, a keresztény népeket, szintezte lefelé
a tömegeket, irtotta az egyéniségeket, hogy szolgát csináljon
a szabadokból?Mikor fog felkelni egyszer "szolgánk
és teremtményünk, a barbár tömeg"? Mikor jön
rá a világ, hogy nincsenek választott népek, csak - elnyomók!
Nem jobb volna-e idejében felébredni nekünk is és megkeresni
a hazát, amelyben csak magunk között és a magunk országában
élnénk? Amelyben nem elnyomók volnánk, hanem szabad polgárok.
Nem gyűlöltek, nem idegenek, hanem helyhez kötött, teljes
értékű emberek. Vajon nem érné-e meg az országépítéssel
járó verejték az Aranyborjúk és Géppisztolyok feláldozását?
Vajon nem jobb volna-e ideje korán megállni és Ahasvérust
megszabadítani a gyűlölet, az örök félelem átkaitól? Nem
jobb volna-e az elnyomó hajszolt életénél, a bankár, a
diktátor örök remegésénél, az uralkodó osztály
bizonytalanságánál a biztos otthon, a verejtékkel épített
haza?
Sion vénei bizonyára gondolnak erre, de a soviniszta őrület útján nincs megállás. Különösen nincs egy ilyen sok ezeréves nacionalizmus útjain. Ma már aligha van más választás: győzelem, vagy halál! Világuralom, vagy megsemmisülés!
A keresztény népek
azonban azt mondják, van egy másik út is. A szimbolikus
kígyótól fojtogatott rab világ fölött ma is ott jár a
példa, az emberiség történelmének legnagyobb
anti-júdaistája: a korbácsos Krisztus. A sadduceus gyűlölet
keresztfái és a templom kufárjai között, egy izzó
nacionalizmus lángolásai közepette magasra emeli a korbácsot.
A keresztény forradalom ez, amely a világnak visszaadja, amit a
júdaizmus elvett tőle: a személyiség tiszteletét, a népek
független hazáját, a szegénynek a szociális igazságot.
Megszenteli a proletár tömeget, és az anyagról az ég felé
fordítja az ember tekintetét.
A keresztény
forradalom ez a zsidó nacionalista világkirályság
rendszerével szemben, a nagycsütörtöki felkelés. Az Új
Szövetség ez! A teljes igazság, teljes emberség betöltése,
talán az utolsó órán.
A megtévesztett tömeg előtt újra ott áll Péter s a lelki zsidóvá lettek, a "törvény alatt állók" számára a Szentlélek nyelvén kiáltja: "Szakasszátok el magatokat e gonosz nemzetségtől!" A Jegyzőkönyvek parancsainak teljesedésével szemben az új idők szava harsog minden rab ember felé. Száz év alatt egy másik jelszó hirdette: "Világ proletárjai egyesüljetek!" S a tönkretett földi világban az ébredő népek számára új parancs hangzik: - Világ antijúdaistái - amíg nincs késő - egyesüljetek!
UTÓSZÓ
A magyar munkásság,
parasztság, középosztály egyértelmű szabadságharca
kötelez. Nemcsak minket. A földkerekség összes nemzeteit is!
Ha együttes erővel nem tudjuk megtörni a világhódítók
hatalmát, akkor vagy mint nyomorúságos rabszolgák, vagy mint
stronciumtól meghülyült, degenerált emberroncsok lépnek a
jövőbe, akik életben maradnak.
Ez a meggyőződés diktálta e könyvet és nem a gyűlölet! Épp ezért a szerző arra kéri a világhódítók hatalmasságait: ne intrikáljanak, hanem cáfoljanak, ha tudnak. Ne próbáljanak ismert módszereikhez nyúlni, mert minket nem lehet se megfélemlíteni, se anyagilag tönkretenni, mert az utóbbihoz túlságosan szegények vagyunk. Ne jöjjenek a régi elkoptatott lemezekkel, hogy nácik vagyunk, mert a barna totalitarizmus éppolyan idegen tőlünk, mint a vörös, vagy akár a fekete. Ne állítsák, hogy a zsidók kipusztítására törekszünk, mert csak a világhódító nácizmust - mint szellemi és politikai irányzatot akarjuk megsemmisíteni, anélkül, hogy egyetlen emberéletben, vagy akár egyetlen zsidó emberi méltóságában kárt akarnánk tenni.
Ne mondják, hogy
Amerika ellenesek vagyunk, mert szeretjük a farmerek, a
munkások, a hősi pionírok Amerikáját, csak a Morgenthau,
Baruch Amerikáját szeretnénk távol tartani Európától. És
azt se hirdessék, hogy ellenségei vagyunk az orosz népnek. Mi
csak a Kaganovicsok Szovjetuniójának és a bolsevizmusnak
vagyunk engesztelhetetlen és halálos ellenségei.
A "ne zsidózzatok", "lapuljunk
meg és tűrjünk", az "egyezzünk ki velük, mert az ő
kezükben van a pénz" korszakának vége. Ne
szajkózzák a kiöregedett jelszót, hogyitt valaki a "a
buták szocializmusát" hirdeti. Mi
csak az igazi, géppisztoly és aranyborjú nélküli
szocializmusban hiszünk. Mi csak azt hirdetjük, hogy minden
népnek joga van életre, kenyérre, szabadságra, emberi
méltóságra, de egy népnek se lehetnek kiváltságai a többiek
felett. Nincsenek, nem lehetnek "választott népek",
csak egyenjogú szabad nemzetek. Ez az igazság!Az utolsó kérésünk, hogy ne hamisítsanak. Ha idéznek, idézzenek értelem szerint. Ha pedig nem tennék ezt, akkor leleplezzük, falhoz szorítjuk őket. S az igazság egyszer mégis győzni fog! A szerző. |
2017. május 13., szombat
AZ IGAZI HÁBORÚS BŰNÖSÖK - 2. rész
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése